Június
be meríteni. Visszér problémák esetén cickafarkfű és a vörös szőlőlevél fogyasztása ajánlott, melyben megtalálhatók a vörösbor gyógyhatású anyagai, és a bor alkoholtartalmának káros következményei nélkül enyhíti a betegséggel járó tüneteket. Alkalmazása szívbetegség és perifériás keringési zavarokban szenvedők esetében is hatásosnak bizonyult. Végre eljött a hőn áhított nyaralás ideje is. Sokan már megtervezték, vagy éppen tervezik szabadságuk kellemes eltöltését az otthonuktól távol. Rengeteg dologra kell figyelnünk ilyenkor, szállás, odautazás, biztosítás, gyerekek, stb. így amikor végre megérkezünk, szeretnénk átadni magunkat a felhőtlen pihenés és szórakozás élményeinek. Az ismeretlen környezet, vagy az új ételek miatt érhet minket némi kellemetlen élmény is. Álmatlanság esetén kiváló segítség a Komló filteres tea, vagy az „NREM-Mély alvás” teakeverék fogyasztása, amely Komlótoboz, Citromfű és Golgotavirág herba gyógynövények segítségével együtt fejtik ki áldásos hatásu-
Az év hatodik hónapja a gergely naptárban, nevét Jupiter feleségéről, Júnóról kapta. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi. Hosszú fényes nappalok, éltető napsütés, kellemes esték és grillezés a szabadban, nyaralás és még sok-sok örömteli élmény és tevékenység kapcsolódik a nyár időszakához. A nehéz téli ruházatot elhagyva, ruhásszekrényünk is megtelik könnyed, színpompás ruhákkal, kiegészítőkkel. Pulóvereink és kabátunk épségére is ügyelnünk kell, a legjobb, ha a tároló helyen elhelyezünk levendulavirágokkal teli zsákokat. Élvezettel engedjük át magunkat a vidám napsugarak cirógatásának és a nyári meleg csábításának, sokkal több időt vágyunk a szabadban tölteni. A napsütés áldásos hatásai mellett, kevésbé kellemes érzetekkel is szembesülhetünk, ha nem szentelünk elég figyelmet a megelőzésre. Bőrünk, szervezetünk elsődleges védelmet jelentő rétege, ilyenkor jelentős védelemre szorul a fokozott napsütés miatt jelentkező UV sugárzás miatt.
www.ingyenesmagazin.hu
Leégés esetén célszerű szakszerű ellátásban részesíteni a kezelendő felületet, a bőr megnyugtatására és a fájdalom érzet csökkentése céljából borogatásként a körömvirág és kamilla főzete, illetve, hűsítő hatása miatt borsmenta tea fogyasztása ajánlott. Lábaink is különös figyelmet igényelnek, egy-egy nagyobb megterhelő séta után, vagy a nem megfelelő lábbeli választásakor is jól esik megfáradt lábunkat rozmaringos-mentás fürdő-
3
kat. Az ételek és italok nagyobb mértékű fogyasztása is problémát okozhatnak. Gyomorbántalmakra azonnali segítséget nyújthat a Kakukkfű, Gyömbérgyökér és Feketeáfonya termés főzeteinek fogyasztása, valamint az „Epe-Kefe” teakeverék a Borsmenta és Articsóka segítségével járul hozzá jólétünkhöz. Alkoholos italok ellensúlyozására, a „Detox Mix Máj védő” és „Detox Rex Vese védő” teakeverékek rendszeres fogyasztása ajánlott. Júniusban azonban akad még teendőnk bőven, az iskola, a vizsgák és felvételik időszaka is ebben a hónapban érnek véget, és a munkahelyi teendőink miatt is szükség van a figyelmünkre és koncentrációra. A pozitív, mérsékelt mennyiségű stressz jó hatással van mind egészségünkre és teljesítményünkre. Az EUSTRESSZ nevű teakeverék orbáncfű, citromfű levél és komlótoboz keverékével segítséget nyújt, hogy szorongás nélkül, energiával telve és motiváltan álljunk neki a tanulnivalónak, napi teendőinknek. Molnárné Bosznay Éva Gyógyfű Kft.
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
4
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
5
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
Recept Málnás-túrós tejföltorta marcipánnal
Hozzávalók Tésztához: 10 dkg liszt, 2 csapott tk. sütőpor, 7 dkg cukor, 3 tojás, 2 ek. étolaj 1 ek. fehérborecet/almaecet/citromlé, 1 cs. vaníliás cukor, 150 g marcipánmassza. Krémhez: 250 g túró, 600 g tejföl (20%os), 6 ek porcukor, 150 g málna 2 és fél cs. zselatin fix. Málnazseléhez: 500 g málna, 200 g Befőzőcukor Extra 2:1, 1 zacskó Dzsemfix Extra 2:1. Elkészítés: A lisztet a sütőporral el-
vegyítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és robotgéppel összedolgozzuk. Egy kapcsos tortaformába sütőpapírt kapcsolunk, beleöntjük a tésztamas�szát, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Ha kihűlt a tészta, késsel körbevágjuk a széleit, és levesszük róla a karimát. A marcipánmasszából golyót formázunk, nyújtófával tortalap nagyságúra nyújtjuk, és ráhelyezzük a tésztára. A krémhez a zselatin fixszel jól elkeverjük a túrót és a tejfölt, hozzáadjuk a cukrot, és beledolgozzuk a málnát.
6
A tésztára visszakapcsoljuk a karimát, a krémet a tortalapra simítjuk, majd hűtőben 2-3 órán át dermesztjük. A tetejére a málnát a cukorral és a dzsemfix-szel folyamatosan kavargatva nagy lángon felforraljuk. A málnazselét 3 percig főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd rásimítjuk a krémre. Hűtőben min. 1 órán át dermesztjük. Egy késsel körben a tortaforma peremén meglazítjuk a krémet, és csak ezután kapcsoljuk le róla a karimát. Szeleteljük.
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
7
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
Legyen önnek is biokertje! A NATÚR BIOKÁL® KÉSZÍTMÉNYEK HASZNÁLATÁVAL!
A sorozatot a Natúr Biokál® 03 tápkocka használatával folytatjuk:
Mint azt a múlt cikkben már tisztáztuk, a talajkondicionálás nem csak a termelésre használt talajok tápanyaggal való feltöltését, hanem azok fizikai, kémiai és talajbiológiai tulajdonságainak egyidejű javítását is jelenti. A Natúr Biokál® 03 tápkocka főleg a talajéletre, a talajbaktériumok tevékenységére gyakorol kedvező hatást.
A Natúr Biokál® 03 a talajban lekötött, a növények számára felvehetetlen állapotban lévő organikus és anorganikus tápanyagok mobilizálására szolgáló termésnövelő mikrobiológiai készítmény. Alkalmazásának fő hatása az, hogy a talajban őshonos, vagy a baktériumtrágyával kijuttatott talajbaktériumokat fokozott tevékenységre serkenti. Kedvező környezetet és közvetlen tápanyagot biztosít a számukra miáltal azok jelentősen elszaporodnak a talajban. Élettevékenységük során dolgozzák fel a talajban a növények számára felvehetetlen, kötött állapotban található növényi tápanyagokat, jelentős mennyiségű a hasznos anyagcsereterméket termeljenek, továb-
míthatunk, a talaj típusától függetlenül. - Használatával kedvezőbb beltar- Használatával hosszú időn, körül- talmi értékek érhetők el: magasabb belül egy éven keresztül tápláljuk a olaj, fehérje, cukor, aroma és más íz-anyag tartalom, optimálisabb fetalaj mikroorganizmusait. - Alkalmazása nem kötött idényhez, hérje-keményítő arány stb. az év bármely időszakában elvégezhetjük a vele való kezelést. Néhány alkalmazási - Vizes oldata enyhén lúgos, nem satanács: vanyítja, sőt enyhén javítja a talajt, ellentétben a műtrágyákkal. A Natúr Biokál® 03 tápkocka fel- Növeljük talajaink potenciálját, a oldását a talajban lévő nedvesség tápelemek felvehetőségét. végzi. Hatóanyagai koncentráltan a - Jelentősen serkenti növényein környezetében mosódnak a talajba, gyökerezését, öreg elhaló gyökér- ezért a növényünk nagyságától fügzet újraserkenését. gően több darabot érdemes egy nö- Növényeink gyökérzete megújul, vényhez adni, körkörösen a tő köré, nagyobb és bolyhosabb gyökérze- arányosan elosztva. Lefelé a hatótet nevelnek, ami megújuló és egy- anyagok bemosódása jó, így nem re erősebb továbbá egészségesebb szükséges azt a gyökérzónáig leásnövényzetet eredményez. va mélyre helyezni, de mindenképp - Növeljük a termésátlagokat, na- a nedves zónába tegyük, locsoljuk gyobb termésbiztonságra, kiszá- meg vízzel és gondosan tömörítve míthatóbb termésmennyiségre szá- takarjuk be azt.
bá gyarapítsák a humusztartalmat. A talajbaktériumok segítsége nélkül a talajban lévő tápanyagoknak és mikroelemeknek csak egy bizonyos részét tudják a növények hasznosítani, a többi a talajban lejátszódott kémiai átalakulások miatt növények számára felvehetetlen állapotban található. A talajbaktériumok ezt a többnyire ásványi kötésben lévő elemeket anyagcseréjük során biológiai kötésűvé alakítják. Így azok kön�nyen felvehetővé válnak növényeink számára! A Natúr Biokál® 03 tápkocka jellegénél fogva két alkalmazási előn�nyel is rendelkezik a többi kondicionálóhoz képest. Ezek: - Összpontosított, koncentrált hatás a növény gyökérzetének azon a részén, ahol az a legjobban hasznosul - Elhúzódó, egy évig tartó hatás, mert a feloldódása hosszú, körülbelül egy év.
Miért használjuk a Natúr Biokál® 03-at?
8
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU A Natúr Biokál® 03 tápkocka hatását leglátványosabban az elöregedő félben lévő gyümölcs- és szőlőültetvények megújításában láthatjuk. Ezeknél általában a talaj tápanyagkészletei is kimerültek, ezért tanácsos a kezelés előtt a tápanyagpótlást elvégezni. A tápkockákból a gyümölcsfa, vagy szőlőtőke nagyságától és korától függően 4-8 darabot adjunk. A tápkockákat a törzs körül arányosan elosztva helyezzük el. A tőtől mért távolság tekintetében vegyük figyelembe az adott növény gyökerezési jellemzőit, továbbá azt, hogy a tápkocka hatóanyagai vízszintesen kevésbé-, lefelé viszont jól bemosódnak. Így, egy mélyen gyökerező szőlőtőkénél tegyük a tápkockákat minél közelebb (8-10 cm) a tőhöz, míg egy szerteágazó gyökérzetű cseresznyefánál akár 80 cm-1 méter távolságra is. A tápkockáknak ássunk egy ásónyom (18-22 cm) mély ültetőgödröt, tegyük az aljára a tápkockát, öntsünk rá 3-5 liter vizet, majd temessük vissza és taposással tömörítsük a talajt. Az ültetvény megfiatalításához a kezelést 3-5 éven át ismételjük meg, úgy, hogy a tápkockák ne kerüljenek ugyanarra a helyre, így elérjük, hogy növényünk környezetében körös-körül intenzívebbé válik a talajélet, annak összes pozitív hatásával. A Natúr Biokál® 03 tápkocka a friss ültetésű csemetéket is hathatósan támogatja. Régebben, a szerves trágya egyedüli alkalmazása idején a csemeteültetésnél elterjedt volt a nagyméretű ültetőgödör alkalmazása. Mostanra a hatóanyagban gazdag készítmények alkalmazásával és a gépi gödörfúrás elterjedésével jelentősen lecsökkent az ültetőgödör mérete. Tanácsos az ültetés tápanyagpótlási technológiáját is ehhez igazítani. Az ültetőgödröt készítsük jelentősen (20-30 cm-el) mélyebbre, mint az ültetési mélység. Legalulra szórjunk 5-10 liter érett, és csakis érett istállótrágyát. Ezt takarjuk be a gödörből kiásott földdel és taposással tömörítsük úgy, hogy épp érjük el az ültetési mélységet, miközben a trágyán lévő talajréteg legyen legalább www.ingyenesmagazin.hu
5 cm vastag. Az így előkészített ületőgödör aljára szórjunk 3-5 dl Natúr Biokál® 05-öt, és állítsuk a csemetét a gödörbe. (A csemete gyökerét előtte metsszük vissza az ültetési előírások szerint. Alapszabály, hogy egyetlen gyökér sem hajolhat vissza felfelé a gödörben, annak szűk mérete miatt!!!) Majd kezdjük el a gödör betemetését körkörösen egyenletesen haladva, egész az ültetési mélység feléig. Ekkor tegyünk a gödörbe 2 db Natúr Biokál® 03 tápkockát, taposással tömörítsük a talajt, majd öntözzük be 5-8 liter 10%os töménységű Natúr Biokál® 01 vizes oldatával. Amint az öntözővíz elszivárgott, fejezzük be a gödör betemetését, alakítsuk ki a csapadékgyűjtőt a csemete körül. Biztosak lehetünk az így ültetett csemete jó eredésében és intenzív növekedésében. A technológia egyaránt alkalmazható az őszi és a tavaszi szezonban a szabad gyökerű csemeték-, továbbá egész évben a konténeres csemeték ültetésénél. A folyékony növénykondicionálók alkalmazásával folytatjuk legközelebb! Addig is jó biokertészkedést kívánunk!
Alisca Agro Kft.
web: www.biokal.tuti.hu vagy www.biokal.net KÖZÉP- és NYUGAT MAGYARORSZÁG Somog yi Zoltán Levelezési cím: 1164 Budapest, Olló u.26. Tel.: +36-70-6314643 E-mail.:
[email protected] KELET MAGYARORSZÁG Sárosi István Levelezési cím: 4531 Nyírpazony Árpád u 69. Tel.: +36-30-4579090 E-mail.:
[email protected] Szatmári István 4033 Debrecen, Veres P. u. 166. Tel: +36-70-611-9360, E-mail:
[email protected]
9
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
10
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
11
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
12
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
13
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
14
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
15
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
APRÓHIRDETÉSEK Fogsorjavítás! Kivehető és rögzített fogtechnikai munkák készítése. Hagymási Károly fogtechnikus mester. Nyíregyháza, Korányi F. út 178. Tel.: 42/443-554
Nyíregyházi Praktiker közelében 112 m2-es fiatal, extrán szigetelt ház, 1060 m2-es telekkel eladó, vagy belvárosi 50 m2-es gázkazános lakásra cserélhető, ráfizetéssel. Telefon: 06-30/501-7705
Magyarország nemzeti kegyhelyén, Mátraverebély-Szentkúton frekven- Nyíregyházán a Ságvári Kertvárostált helyen ingatlan eladó. ban 80 nm-es családi ház kiadó. Érd.: 30/612-7304 Ár.: 40 Eft. Tel.: 30/5371-749
Nyíregyháza, Vasvári Pál utcán 1,5 Aluredőnnyel, szalagfüggönnyel 2 hét szobás lakás eladó. Érd: 30/36-18-951 alatt, irigylésre méltó komfortot viszünk otthonába. Masszőrök, kozmetikus részére ki- Hívjon fel! 06-30/205-9968 adó belvárosi, földszinti, jól megközelíthető üzlet. Tel: 06-30/443-0716 Kisebb lakatos munkák, karbantartás, zárjavítás, szerelés, betonfúrás Kállósemjén központjában összkomfor- lakosság és közületek részére. tos családi ház eladó. Tel.: 70/231 6933 Tel.: 30/94-54-252
16
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
17
HOROSZKÓP Kos (III. 21. - IV. 19.)
Kisebb munkahelyi konfliktusra számíthatsz valami miatt, amit elfelejtesz vagy elrontasz. Kérj elnézést, így lehetsz túl hamar a kellemetlenségen. A pároddal jó hangulatban telhet a hetetek, bár a hét második felében lehet, hogy kevesebb időtök lesz egymásra. Tervezzetek hétvégére romantikus programot kárpótlásul!
Bika - (IV. 21. – V. 20.)
Ellenállhatatlanul vonzza a A múlt hét végén nagyon kimerülhettél a munkahelyi hajtás miatt, de a kellemes hétvégének köszönhetően pihenten indulhatsz neki a hétnek. Készíts listát a teendőidről, így nem csapnak össze újra a fejed felett a hullámok. A kapcsolatodban harmónia uralkodik, ami erőt ad neked a mindennapokhoz.
Ikrek - (V. 21. - VI. 21.
Egy családi probléma akadályozhat teendőidben a hét közepén, melyet párod segítségével sikerülhet megoldanod. Ne félj segítségét kérni, hiszen mindenben számíthattok egymásra! Ha épp nincs párkapcsolatod, ez a hét sorsdöntő fordulatokat hozhat. Szervezz a barátnőiddel programot, mert megpillanthatod álmaid hercegét.
Rák - (VI. 22. - VII. 22.)
Most különösen jól teljesíthetsz a munkahelyeden. A főnöki dicséreteken túl akár fizetésemelésre is számíthatsz. Ha szeretnél ilyen kéréssel előállni, ez a megfelelő időpont, mert a teljesítményed alapján jó eséllyel megkaphatod. A pároddal féltékenység miatt lehet egy apróbb vitád a héten. Igyekezz nem okot adni rá!
Oroszlán- (VII. 23. - VIII. 22.)
Kissé ingerült lehetsz most. Talán a szeszélyes időjárás teszi, talán a csillagok bolondoznak veled, de a legapróbb dolgokon is felhúzhatod magad. Próbálj lazítani, amikor érzed, hogy már-már elszakad a cérna! A pároddal is összekaphatsz, ha megsértődsz olyan dolgokon, amiket ő viccnek szán. Ha nincs párod, sokat gondolhatsz az egyik exedre.
SzŰz - (VIII. 23. - IX. 22.)
Nagy meglepetés várhat a hét elején. Mivel ez minden valószínűséggel pozitív lesz, egész hétre meghatározhatja a hangulatodat. Pozitív kisugárzásod a kapcsolatodban is megérződhet. Rég nem látott boldogságban úszhattok a pároddal egész héten. Ha egyedülálló vagy, sajnos ez nem a te heted, de a szerelem már közeledik, ne szomorkodj!
Mérleg - (IX. 23. - X. 22.)
Elveszíthetsz valamit, vagy összetörhetsz egy számodra kedves tárgyat. Szerencsére párod mindig meg tud nyugtatni, így a sajnálatos eseményt könnyebben veheted. Ha nincs párkapcsolatod, ápold baráti kapcsolataidat, ugyanis manapság kissé elhanyagolod azokat, akik valóban fontosak. Tölts több időt a barátnőddel!
Skorpió - (X. 23. - XI. 21.)
Érdemes a most nagyobb figyelmet fordítanod az egészségedre, mert betegség fenyegethet. Soha ne sajnáld az időt a pihenésre, és ne feledkezz meg a vitaminfogyasztás fontosságáról sem! A pároddal érdemes egyik este programot szervezned, mert úgy érezheti, a munka és a napi teendők mellett háttérbe szorul. A kedd este óriási kalandot tartogathat!
Nyilas - (XI. 22. - XX. 21.)
Most érdemes a kapcsolatodra koncentrálnod. Rátok fér ugyanis a romantika és a közös kikapcsolódás, hiszen az utóbbi hetek elég pörgősek lehettek. Ha csak munka után is, de érdemes elmenned sétálni vagy moziba a pároddal, hogy kicsit kettesben legyetek. Az utóbbi időben kicsit elhanyagolod a kapcsolataidat, ideje ezen változtatni.
18
Bak - (XII. 22. - I. 20.)
Valószínűleg most a hátad közepére sem kívánod a munkát. Tervezgesd a nyaralásod, ez motivációt adhat a munkanapok átvészelésében. Fontos továbbá, hogy mindig tarts egy kis szünetet munka közben, utána sokkal könnyebben megy majd. A pároddal egy félreértett gesztus miatt lehet vitád a hét második felében. Igyekezz rövidre zárni!
VízÖntŐ - (I. 21. - II. 19.)
Nagyobb összeg ütheti a markod. Lehet, hogy nyeremény, de érkezhet a pénz más forrásból is. A lényeg, hogy már nagyon jól jön, hiszen az utóbbi időben eléggé karcsú lehetett a költségvetésed. Fontos azonban, hogy ne szaladjon el veled a ló, és jól oszd be a pénzedet. Párkapcsolatodban dúl a szerelem, ami sok erőt ad neked.
Halak - (II. 20. - III. 20.)
Most mindenbe és mindenkibe hajlamos lehetsz belekötni. Próbáld ezt elkerülni, mert megbánthatsz valakit, aki fontos neked. A hét előrehaladtával aztán egyre javulhat a kedved, köszönhetően a párkapcsolatodban uralkodó harmóniának. Kollégáid rá akarnak venni valamire, de gondold meg a dolgot, mert az állásodat veszélyezteted.
www.ingyenesmagazin.hu