Július. - Könyvespolc és Szélesvászon. - Exkluzív interjú Hules Endrével. - Antal Nimród Ragadozói. - Járóföld: Balaton felvidék

Július - „Könyvespolc” és „Szélesvászon”

- Exkluzív interjú Hules Endrével

- Antal Nimród Ragadozói

- Járóföld: Balaton felvidék

- József és a színes szélesvásznú „kavalkád”

- Gyógynövények nyáron Novellamelléklet: Nemere István - Szamurájkard És még sok más…

Penna-magazin Penna-magazin

2010.július 2010.július

2004. július 1-én távozott a film örök vásznáról az, akirıl elsı filmje után így nyilatkozott a szakma: „az indulatait és tökösségét is magával viszi a színpadra”. Hát, igen, aki látta akár csak néhány alakítását, tudja, Brando „odatette” magát és sem morál, sem konvenció nem akadályozta ebben. James Dean méltó hasonmásaként ismerték el, és ebben még az idısebb kori megnyilvánulásai is segítettek – gondoljunk csak az Utolsó tangó Párizsban c. darabra. Marlon Brando ( 1924. április 3 – 2004. július 1.) A huszadik század egyik legerıteljesebb amerikai filmszínésze a híres Actors Studio, Stella Adler és Elia Kazan tanítványaként kezdte. Adler így emlékezett vissza Marlonra: „Nem tanítottam neki semmit. Csak feltártam elıtte a gondolkodás, az érzékelés, a tapasztalás lehetıségeit. Megnyitottam elıtte a kapukat, és többé nem volt rám szüksége.” Brando 1947-ben Tennessee Williams: A vágy villamosa címő Broadway-színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta elıször és nem sokkal késıbb legendává vált. Ám mennyit is érhet az ünneplés, a mítosz és a filmek hosszú sora? Íme, az amerikai filmgyártás fenegyerekét és hérosza egy ócska Los Angeles-i garzonban, szegényen és elhagyatottan lehelte ki lelkét… Magam részérıl a talán legutolsó kedves és meghitt filmjével hajtok fejet Marlon Brando, a legenda elıtt, melyben a minden korszakában elbővölı Faye Dunnaway volt a partnere, no és a nem kevésbé nagy játékos, Johnny Depp. Brando e hónapban lenne 86 éves. Emlékezzünk rá e filmmel, melynek címe: Don Juan de Marco. Ajánlom ezt az igazán érzelmes darabot, de az egész Brando-életmővet az önök becses figyelmébe.

A Zeppelin léghajót – mely merev vázas, írányítható repülıalkalmatosság – tervezıjérıl és gyártójáról, a német Gróf Ferdinand von Zeppelinrıl neveztek el. Az elsı zeppelin léghajók a 20. század elején épültek, Schwarz Dávid tervezı elsıdleges munkái alapján. Zeppelin konstrukciójának átütı sikere révén a „zeppelin” az egész világon az irányítható merev szerkezető léghajó neve lett. E léghajókat utasszállításra és katonai célokra is használták. A Deutsche Luftschiffahrts-AG (DELAG) volt az elsı vállalkozás a világon, mely kereskedelmi repülıjáratokat üzemelt még az Elsı Világháború elıtt. A háború kitörése után a német hadsereg széles körben használta a zeppelineket bombázóként és felderítıként. A német vereség átmenetileg megállította a léghajó-üzletet, de Zeppelin gróf halála után, az 1920-as években utódja, Hugo Eckener vezetésével a polgári célokra épült zeppelinek reneszánszukat élték. A csúcspont az 1930-as években volt, amikor az LZ 127 Graf Zeppelin és az LZ 129 Hindenburg rendszeres repüléseket hajtott végre Németország és Észak-Amerika, valamint Dél-Amerika között. 1937. május 6-án a hidrogénnel töltött LZ-129es Hindenburg léghajót – miután 72 utassal a fedélzetén átrepülte az óceánt – New Jerseyben szörnyő katasztrófa érte: kigyulladt és elégett. A Zeppelin-léghajók használata ezt követıen hosszú idıre megszőnt.

mansfield Végzetes baleset New-Jerseyben 2



Könyvespolc Könyvespolc Gantner Ádám könyveinek fıhıse mindig a szerzı – persze bevallottan eltúlzott, kiszínezett vonásokkal és történetekkel (hogy a leírtakból mi igaz és mi nem, azt már a fantáziánkra bízza). A L@torban eleinte arról olvashatunk, hogy az óvodás korú Ádám hogyan fedezte fel, mit rejtegetnek a lányok a szoknyájuk alatt, a kamaszkorba érı Ádám hogyan esett át az elsı magömlésén, hogyan vált férfivá, majd a felnıtt korú, internetfüggı, Majdnem Híres Író Ádám hogyan jelentkezett fel egy rakás társkeresı oldalra, hogy aztán két pofára falhassa a nıket. A L@tor valójában egy szexkönyv. A nıket gyakran nem kezeli többnek egy darab húsnál, a személyleírások pedig kimerülnek a külsı jegyek taglalásában. Miközben azonban az író a jobbnál-jobb (illetve a kevésbé jó) „bıröket” vizslatja, rettentı csípıs humort és öniróniát csempész bele a szövegbe. Képes saját magán is hangosan kacagni, ami mindenképp nagy elıny. Bevallottan a testiségre játszik, az olvasónak pedig a legszélsıségesebb érzelmeire pályáz. Közben ügyesen utalgat az elızı könyveire (fıleg a Kissinger és énre), de sajnos nem üti meg azok szintjét – egy ponttal mindig alattuk marad. Izzadság, heves lihegés, áttetszı ruhák, kivillanó mellbimbók, összegyőrt lepedık és végtelen szókimondás, és sértıdések egész sorozata – ez A L@tor, ha röviden akarjuk összefoglalni. Gantner Ádám teljesíti, amire vállalkozott, önmagát adja, ıszinte és sokszor vicces, a könyv csomagolása pedig tagadhatatlanul elsıosztályú. Így néz ki egy könyv, ami azt akarja, hogy levegyük a polcról. A L@tortól azt kaptuk, amire vártunk – ugyanakkor titkon abban reménykedünk, hogy a Majdnem Híres Író visszatér még az İsz Jeruzsálemben világához. Azt szerettük a legjobban.

Gantner Ádám könyveiben sosem a mély filozofálgatást, az élet dolgai feletti töprengést vagy a szépirodalmi törekvéseket szerettük, az ilyesmit nem is nagyon szabad keresni a mőveiben. Az İsz Jeruzsálemben c. elsı könyve például egy könnyed, humoros és rendkívül szimpatikus road trip volt, ami nem tört Jókai vagy Mikszáth babérjaira, de a célját tökéletesen elérte: hajnali ötkor még mindig nem tudtuk letenni, és bár a szemünk már csípett az álmosságtól, akkor is (fél)hangosan nevettünk az egyes, rendkívül jól eltalált részeken. Egy évre rá (2008-ban) jött a Kissinger és én, aminek szintén a szerzı nagy utazásai adták a savát-borsát, mégis kissé csapongóbb és szerteágazóbb lett, mint a jeruzsálemi kaland. Ádám harmadik könyvére két évet kellett várnunk: nemrég jelent meg a furcsa címő A L@tor – www.lovebox.hu, ami már egy egészen más témát feszeget, mint a szerzı eddigi könyvei: a szemérmetlen és szókimondó szexualitást. Most mindenki felejtse el a szerelmet, a belsı, forró érzéseket, mert A L@tor nem ezekrıl szól – akár még egy tizennyolcas karikát is elbírt volna a borító! Sikamlós erotika, gyakran pornográfiába hajló jelenetek, és szex, szex, szex, amíg csak a szem ellát…

7 / 10 pont Bíró Szabolcs 3



Komfortos mennyország Vegyes érzések kavarognak bennem, ha Peter Jackson tavalyi sikerfilmjére, a Komfortos mennyországra gondolok. Alice Sebold alapul szolgáló regénye komoly irodalmi díjesıt kapott, így szinte biztosak lehettünk benne, hogy elıbb-utóbb találkozhatunk a filmadaptációval is. Peter Jackson korai filmjei, mint a Hullajó vagy a Törjön ki a frász! ma már kultuszfilmeknek számítanak, nemkülönben A Győrők Ura trilógia, amellyel Jacksonnak sikerült filmtörténelmet írnia. Akkor sem nyúlt mellé, amikor producerként tevékenykedett a District 9 körül, a Komfortos mennyország azonban nem az ı mőfaja. Tizennégy éves voltam, amikor meggyilkoltak – mondja az egyben narrátorként jelen lévı fıszereplı, Susie Salmon, ez pedig egy rendkívül erıs felütés. A film elején megismerkedünk vele, boldog családjával, a vágyaival, plátói szerelmével, majd a gyilkosával is. Susie-t egy földalatti szobába csalja és megöli egy pedofil sorozatgyilkos. A jelenet – bár magát a gyilkosságot nem látjuk – izzasztóan feszült és zseniális, talán a legjobb az egész filmben. Aztán rettenetesen leül a hangulat, és a rideg képeket egy túlcsordulóan színes jelenetsor váltja fel. Susie Salmon ugyanis felkerül a mennybe (illetve nem egészen oda, hanem egy varázslatos köztes világba fákkal, labdákkal és befagyott tó alatt nyíló gigantikus rózsával), és onnan figyeli a tragédiával megküzdeni próbáló családját, az ügyében folyó nyomozást és persze a gyilkosát is. Ahogy az elején írtam, vegyes érzéseim vannak – mert ez a film lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is. Így is vannak benne nagyon jó, kifejezetten erıs részek, de rettenetesen sokszor ül le a hangulat, helyenként pedig idegesítıen gyenge jelenetek is befigyelnek. A gyönyörőnek szánt képsorok gyakran cukormázasba hajlanak, azokat kevesebb giccsel sokkal hatásosabbra lehetett volna faragni.

A színészek is felemásak. A fıszereplı kislányt játszó Saoirse Ronan teljesíti a feladatot, de amúgy nem nyújt felejthetetlen alakítást. A családapát alakító Mark Wahlberg egészen közepes, Rachel Weisz csodálatos színészi tehetségébıl pedig semmit sem látunk, ehhez a filmhez nem hozta magával. Susan Sarandon valami egészen nagyszerő alakítást nyújt az alkoholista, ötvenes években ragadt nagyi szerepében, Michael Imperiolinak meg egyszerően csak nagyon örültünk (ı a Maffiózók c. sorozat Christopher Moltisantijaként vált híressé és zsebelt be egy halom díjat, ráférne már egy igazán kiadós filmszerep). A színészek közül Stanley Tucci teljesít messze legjobban az ırült sorozatgyilkos bırében. Általa tényleg nem egy színészt, hanem egy pedofil pszichopatát láthatunk a vásznon. Egészen elképesztı! Ami a giccsen kívül kifejezetten idegesítı a Komfortos mennyországban, hogy az extraközeli képeket mintha nem az eredeti operatır rögzítette volna, hanem házi videokamerával készítette volna a szomszéd. Az alapanyag nagyon jó, és az erıs részek szerencsére többségben vannak a gyengékkel szemben – amiket azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. 7 / 10 pont Bíró Szabolcs 4

Hanga versei citatio egyik kezemben ölelés lapul a másikban véres ostor elmállik lassan a szó-kavicsokból rakott lélek-monostor bennem tennem kellene talán valami mocskosan fájót ameddig élek hogy emlékezz mindig rám s ne mattuljanak meg rólam a képek egyik szememben vágyódás lakik a másikban lágy lemondás félve szorítok minden kis darabot de nincs már elég toldás bennem tennem kellene egy apró kis torz jelet minden eltaszító kézre hogy ki tenyerébe néz örökké ájult szembogaram nézze köd ajtóm résén osont be tejszín-fényő karcsú lustasággal s az ég hiányát tüdım reszketeg fala zihálva nyögte körém tekergızött párába burkolt züllött furcsasággal s az utolsó Nap-cseppet kávém gızölgı testébe lökte ıszi bolyongó rögbe olvadt álmokat tartanak fogva kanyargó járdák és a felázott falevél-szınyeg lassan színeit veszti az utcán emlék-szellık könnycsepp-születı táncukat járják s a megkopott kirakatot bámulom szenvtelenül: ez ki? túl rövid (Emilnek) a kezed buja pírral kapaszkodik búcsúzó kezembe s úgy érzem ha soha nem érinthetne akkor sem feledne de lehetek bármily bőnben élı vagy szószegı eretnek túl rövid az élet ahhoz hogy soha ne mondd ki: szeretlek puha puhán imbolygó napsugárral átszıtt függönyökön s résnyire nyílt ablakomon átnéz a néma közöny szótlan vadsággá feszül meg bennem a szikrányi vágy amíg vissza nem húz lágy karjával az ölelı ágy

PENNA magazin Penna-magazin PENNA magazin Penna-magazin

2010.július 2010.július 2010.július 2010.július

Interjú Hules Endrével

PENNA ív! exkluz PENNA exkluzí exkluzív!

a karakterben merülhessek el. A kettı teljesen ellentétes gondolkodásmódot igényel. Meg fogom gondolni, mielıtt még egyszer ilyet felvállalok (mondja nevetve). Most, így a forgatás közepén értettem meg, hogy miért van olyan kevés kolléga, aki egyszerre rendez és szerepel ugyanabban a filmben. KY: Steve élete valahol hasonló a tiédhez. A Rendszer idején te is kénytelen voltál Nyugaton folytatni a pályádat. HE: Az ember arról ír, amirıl tud. Én is elhagytam Magyarországot, de inkább úgy gondolok rá, hogy elköltöztem. Ha valaki egy kisvárosból Budapestre költözik, az is teljes környezetváltozással jár. Az én esetemben még nyelvváltozásokról is szó volt. Ami engem ebben a történetben, akár Steve-ként, akár rendezıként érdekel, hogy hogyan lehet az embernek az életét gyökerestıl felforgatni és hogy van-e visszaút. Mindig van egyfajta gyanakvás az eltávozottakkal szemben. Mikor valaki visszatér egy kis faluból a nagyvárosba, már más emberként tér vissza. Igaz ez azokra is, akik egy másik országból térnek vissza, és duplán igaz volt a rendszerváltozás elıtt. Engem ebbıl személyesen az érdekel, hogy át lehet-e hidalni az ebbıl eredı gyanakvást és gondolkodási különbséget. Tudnak-e a kint maradottak harmonikusan együttmőködni az itthon maradottakkal úgy, hogy ez mindenkinek az elınyére és gazdagságára szolgáljon? Ennyiben találkozik az én történetem a Steve történetével. Nagyon sok minden másban nem. Az, amit én most elmondtam - a két fél összehangolása - az ı fejében meg sem fordul. İ azokhoz tartozik, akikkel én abszolút nem értek egyet. Akik elfogadták, hogy ıket kitaszították és ezt véglegesnek fogják fel. Nagyon sok emigránssal találkoztam, akik olyan világot építettek fel magukban, amiben nincs kompromisszum. Akik úgy érzik, hogy az itthon maradt magyarok megalkudtak a Rendszerrel. Az itt maradtak persze úgy látják, hogy nekik itt kellett megélni, életben maradni – könnyő annak lenézni a kompromisszumokat, akin nem csattan az ostor. Steve nem felejt és nem bocsát meg, és ez akkor sem elfogadható, vagy praktikus, ha történetesen igaza van. Ezen a ponton az én életem és az én felfogásom nem találkozik Steveével. És bár a film sok eleme az én életembıl, vagy olyan emberek tapasztalatából való, akiket jól ismerek, mégsem önéletrajzi filmrıl van szó. A másik testvérben, Gyulában is sok van a saját tapasztalatomból és ha

A Penna magazin júniusi számában megjelent cikk végén megemlítettük, hogy szerettünk volna riportot is készíteni „A halálba táncoltatott lány” írójával és rendezıjével Hules Endrével, valamint Zsigmond Vilmossal, aki a film operatıre. Május végén sajnos erre nem kerülhetett sor. Nagy örömünkre, júniusban mégis sikerült megszervezni egy találkozót Hules Endrével.

KY: Örülök, hogy találkoztunk, bár most nagyon kevés az idıd „A halálba táncoltatott lány” forgatási teendıi miatt. Te írtad a forgatókönyvet, te rendezed és az egyik kulcsfigura, Steve, szerepét is te játszod. Ez nem kevés energiát kíván. HE: A forgatás önmagában is sok energiát elvesz. A filmezés az egyik legnehezebb szakma.Tizenkét, tizenhat és tizennyolc órás napokat forgatunk. Már ez sem könnyő. Számomra külön bonyolítja a dolgot, hogy ketté kell választanom az agyamat, mint színész és mint rendezı.Amikor megnézek egy felvételt,nemcsak a saját alakításomat kell figyelnem, hanem a kollégáimét is. Ellenıriznem kell, hogy a fény, a hang rendben volt-e, a tempó jó volt-e, mindenre oda kell figyelnem. Amikor viszont a kamera elıtt vagyok, akkor el kell felejtenem, hogy rendezı vagyok és a kollégáim esetleg nem azt csinálják, amit én szeretnék – hibáznak, vagy improvizálnak. Akkor nekem, mint színésznek, mint karakternek, mint embernek kell reagálnom a körülményekre. És persze kettıs felkészülés is szükséges azokban a forgatások közötti rövid idıszakokban. Rendezıként meg kell tervezni a következı nap beállításait, megoldani a pillanatnyi kríziseket,színészként pedig meg kellene tanulni a szöveget és kizárni a világot, hogy csak 6



meggondolom, belılem is lehetett volna egy Gyulaszerő karakter, ha az életem más irányt vesz. Tehát minden karakterben egy kicsit benne vagyok. KY: Errıl eszembe jut „A lyukas zászló” címő dokumentumfilm, melynek írója és rendezıje is vagy. Sajnos, nálunk még nem mutatták be. HE: Igen, ez sajnálatos, mert szerintem a film jó és ezzel a véleménnyel nem állok egyedül - játékfilmeket megelızve nyert díjakat, köztük közönség-díjat is. Tudtam, hogy több film fog készülni ’56 évfordulójára, ezért arra törekedtem, hogy ez a film átfogóbb legyen a többinél. Ne csupán emléket állítsunk az ‘56-os eseményeknek, hanem próbáljuk megérteni, hogy mi is történt valójában. A film nem 1956-ban, hanem 1945-ben, a Jaltai konferenciával kezdıdik, ahol eldöntötték, hogy Magyarország Szovjetunió érdekkörébe fog kerülni.

tókkal a dokumentumfilmekben bevett narráció elhagyásáért. KY: Amerikaiakkal is készítettél interjút? HE: Persze, Henry Kissingerrel, Eisenhower életrajzírójával és más amerikai történészekkel is beszéltünk. Valamint olyan ötvenhatosokkal, akik Amerikába menekültek. Henry Kissingernek volt az az érdekes elmélete a hidegháborúról, hogy az egész egy nagy félreértés volt. Elmondta, hogy ‘56-ban az amerikaiak leültek és úgy értékelték, hogy a Szovjetunió fél egy amerikai katonai beavatkozástól. Az amerikaiak úgy döntöttek, hogy meg kell nyugtatni a szovjeteket, hogy ık nem avatkoznak be – így Hruscsov megengedheti magának, hogy szabad kezet adjon az új magyar kormánynak. Ezt Moszkvában másképp értelmezték: „Nem vonulnak be az amerikaiak?! Ja, akkor mehetünk mi!“ (mondja nevetve). Ilyen félreértések sorozata volt a hidegháború: amit az amerikaiak békegesztusként szántak, azt a szovjetek meghátrálásként értelmeztek és vica versa. Ezek a részletek is érdekesek. Több, mint száz órányi interjúanyag és több, mint nyolcvan órányi dokumentumanyag alapján készítettük a filmet. KY: Ha visszatérünk a mozifilmekhez, milyen ismert sztárokkal dolgoztál eddig együtt Hollywoodban? HE: Az „Apollo 13”-ban jó két hónapot forgattam együtt a fıszereplıkkel, Tom Hanks-szel, Kevin Bacon-nel és Bill Paxton-nal. Tom Hanks-szel még az „Angyalok és démonok”-ban is együtt játszottam. Aztán Brad Pitt-tel a „Hetedik”-ben dolgoztunk együtt, majd a „Benjamin Button különös élete” forgatásán is találkoztam vele, amiben én nem szerepeltem, de a lányom, Katta, alakította Brad Pitt és Cate Blanchett lányát. Birt Rynolds-szal is dolgoztunk úgy, hogy én játszottam a fıszerepet és ı egy epizódszerepet, ami neki egy csöppet sem tetszett (mondja nevetve).Igen,találkoztam egy jópár nagy sztárral.

„A lyukas zászló” forgatása Budapesten

Ezzel elindult az a folyamat, amit hidegháborúnak hívtunk és ami meghatározta Magyarország akkori történelmét. És nem álltam meg ‘56-ban, hanem megnéztem, hogy mi volt a felkelés következménye - a Kádár-korszak és végül a Vasfüggöny leomlása - és ennek a folyamatnak milyen mérföldköve és katalizátora volt ‘56. Megkérdeztünk magyar résztvevıket, orosz katonákat, ávósokat (Államvédelmi Hatóság – szerk.), Hruscsov életrajzíróját, Eisenhower életrajzíróját, ENSZ szakértıket és magyar politikusokat. Többek között Horn Gyulát, Göncz Árpádot, Berecz Jánost, aki az utolsó propaganda miniszter volt és Pozsgai Imrét is aki elıször mondta ki, hogy ‘56 egy népfelkelés volt és nem ellenforradalom. Neves történészek beszélnek az ENSZ és a Szuezi krízis szerepérıl, a világpolitikai helyzetrıl és a diplomáciai melléfogásokról, amibıl kialakul egy nagyon érdekes kép. A filmnek nincs narrációja, nem sugall semmiféle véleményt, vagy állásfoglalást, hanem kizárólag az eseményeken, a híradókon és az interjúkon keresztül mutatja az eseményeket – az ítéletet a nézıre bízva. Számomra ez volt a legfontosabb aspektus,és keményen harcoltam a gyár-

Hules Endre és Tom Hanks az „Apollo 13”-ban

KY: Egy forgatás alatt kialakulhat barátság két színész között? 7



HE: Természetesen kialakulhat és sokszor ki is alakul. Ez lehet jó is és lehet rossz is. Az nagyon kellemes, ha a barátjával dolgozik az ember, de vigyázni kell, hogy csak akkor dolgozzon vele, ha a barátja a legalkalmasabb a munka elvégzésére. Nem tudom, hogy Magyarországon ez hogy mőködik, de Amerikában a próbafelvételen azt is megnézik, hogy mennyire kellemes az ember, akit felvesznek, milyen társaság. Ez azért fontos, mert egy nagy film forgatása esetén van úgy, hogy fél évet kell együtt élni vele, sorozatok esetén akár tíz évet kell együtt dolgozni valakivel. Minden emberi kapcsolat valamilyen módon ráteszi bélyegét a forgatásra és lejön a vászonról, hogy ezek az emberek szeretik, vagy nem szeretik egymást. Ha azt akarom, hogy a közönség el legyen bővölve a fıszereplıtıl, akkor el kell hogy tudjon engem is bővölni. Kanadában van a vágónk, aki Melkvi Beát csak a képernyırıl ismeri. Ennek ellenére halálosan beleszeretett a Beába és azt mondta:”Egy szavát sem értem, de minden szavát elhiszem.” Ez a legjobb reakció. A szakmai szerelmet nehéz, de szükséges elválasztani a magánélettıl, mert ez szabadságot ad a színésznek. KY: Értem. Beszéljünk még az új filmedrıl. Miért Zsigmond Vilmost választottad operatırnek? Azért, mert már ismerted? HE: Zsigmond Vilmost kb. húsz éve ismerem. Akkor találkoztam vele elıször, amikor elsı rendezését mutatta be. Magyar címe a filmnek „A tékozló apa”. Azóta sem rendezett több filmet. Aztán „A lyukas zászló” esetén dolgoztunk elıször együtt. İ volt az „executive producer”, Kovács László volt az operatır.

KY: A további fıszereplık kiválasztása, Melkvi Bea Mari és László Zsolt - Gyula szerepére mi alapján történt? HE: Nagyon sok embert megnéztünk. Az egyik fontos tényezı az volt, hogy olyan alkatúak legyenek, akikrıl a nézık elhiszik, hogy jó táncosok. Beának tényleg kell is táncolnia. Nemcsak kiváló színésznı, de diplomás táncos is és nagyon jól táncol! (mondja lelkesen). Elsı ránézésre elhiszem róla, hogy vezetı táncos egy együttesben. Zsolt nem táncos, de a testét kiválóan karbantartó színészrıl van szó. Tehát elhisszük róla, hogy jó koreográfus. A másik dolog természetesen a karakter. A színészeknek közel kellett állniuk a karakterekhez és kellett az az érzelmi mélység és rugalmasság, ami életre kelti a történetet. Meg kell mondjam, mind a ketten tökéletesen játszák a szerepüket, ámulattal nézem ıket (mondja ıszintén). Még valakit meg kell, hogy említsek, Zsigmond Emıkét, aki a legfiatalabb ebben a társulatban. Gabit, a fiatal kezdı táncoslányt játsza. Olyan lányt kerestem, aki még kamasz, éppen csak nı, ártatlan, szép, zseniális táncos és jó színésznı is egyben. Nem kevés.Több száz lányt néztünk meg, míg végül az Új Színház Stúdióban megtaláltuk Emıkét, aki tökéletes a szerepre. Nagyon jól táncol, jól játszik, élvezet nézni.

Zsigmond Emıke és László Zsolt

KY: A Honvéd Táncegyüttes táncjeleneteinek felvételei éppen most folynak. HE: Zsuráfszky Zoltán koreográfussal már három éve dolgozom együtt ezen a témán. Jó darabig azt hitte, hogy hitegetem (mondja nevetve). Most kezdtük el a táncok felvételét, és be is költöztünk a Honvéd Táncegyütteshez, ott forgatunk. Megnéztem az összes fontosabb magyar néptánccsoportot. Az akkor Budapest Táncegyüttes, Zsuráfszky vezetése alatt állt a legközelebb az elképzelésemhez. Ez egy olyan néptánccsoport, amely nem csak magyar néptáncokkal foglalkozik, de az egész Kárpát-medencével és élı táncot produkál. A táncuk érzelmi reakciókat vált ki a nézıkbıl, ami számomra nagyon fontos. A filmben a tánc a történet

Zsigmond Vilmos

İk ketten intézték el, hogy hozzáférhettünk a rengeteg archív anyaghoz, ahhoz is, amit annak idején ık forgattak, ingyen kamerát szereztek a Panavision-tól és szakmai tekintélyüket latba vetették a produkció elımozdítására. Ez az együttmőködés adott lehetıséget arra, hogy felhívjam Vilmost és megkérjem. Miért éppen ıt? Ha az embernek lehetısége van, hogy a világ legjobb operatırét felhívja, akkor ezt ki is kell használnia (mondja örömmel). 8



tudatalattija. Amit nem lehet kimondani szavakkal, azt tánccal fejezzük ki. A jelenetek maguk a táncban folytatódnak. Ez fordítva is igaz. A prózai jelenetek is táncok prózában. Számomra a tánc és a próza egy séget alkot. Egy olyan koreográfia, amely csak a táncról szól, számomra nem volt érdekes. Zsuráfszky koreográfiájában találtam meg azt, amit kerestem.

Melkvi Bea és a Honvéd Táncegyüttes

KY: Van valamilyen új technika amit alkalmaztok a felvételeknél? HE: Mivel a táncelemek igényes felvétele rengeteg nyersanyagot kíván, amit a költségvetésünk hagyományos filmanyagból nem engedhetett volna meg magának, ezért a digitális felvételek mellett döntöttünk. A for-gatás szabadabb lesz attól, hogy megengedhetjük ma-gunknak, hogy többször felvegyünk valamit – ez segíti a színészek munkáját is. Kanadában történt ilyen De-borah Ungerrel, aki egy nagyon jó színésznı és a Játszma címő filmbıl ismert. Emlékképeket készítettünk a múltból, a házasság szép napjairól és Deborah bejelentette, hogy nagyon szeretne táncolni. Mindenki nagyon fáradt volt, ez volt az utolsó napunk. Megkérdeztük Vilmost. Beleegyezett, de csak ugyanabban a beállításban és megvilágításban, ahogy addig dolgoztunk. Deborah és én elkezdtünk keringızni a kandalló elıtt. Mivel Deborah nagyon magas sarkú cipıben volt, így a második lépésnél úgy hanyatt esett, hogy öröm volt nézni (mondja nevetve). De nem esett ki a karakterbıl. Vilmos meg kiabált: „Ne álljatok le, ne álljatok le!” Nevetve folytattuk. Megpróbáltam felhúzni, majd rá-estünk az ágyra. Egy nagyon életszerő, humoros jele-net lett belıle, sokkal igazabb, mint „a romantikus este”, amit elıtte beállítottunk. Ha nem mondhattuk volna: „Jó, ha annyira akarja, csináljuk meg, a nyersanyag nem számít ...”, nem lenne meg ez a jelenet. KY: Akkor ez a jelenet benne lesz a filmben? HE: Igen, ez benne lesz a filmben. KY: Örömmel várjuk! Kulik Yvette

Már kapható a boltokban!

Fény a horizonton címő sci-fi antológia a Cherubion Kiadó gondozásában. Tartalomjegyzék: DANNY GRAVER: Édentıl nyugatra QUINTUS MORENO: Space Rock S. L. CORNELIUS: Világok közt TIM MORGAN: Antichtone CHRISTIAN CROWE: Élıholtak PETER SANAWAD: Visszatérés a zuhanó világra NORBERT WINNEY: Tíz generáció múlva KYRA POTTER: Fény a horizonton Oldalszám: 344 Ára: 2898 Ft 9

PENNA magazin PENNA magazin


An interview with Endre Hules At the end of our article published in Penna Magazine in June we mentioned that we were planning to interview Endre Hules, the writer/ director of the movie "The Maiden Danced to Death" as well as its cinematographer, Vilmos Zsigmond. Although this was not possible at the end of May, we managed to meet Endre Hules in June.

days. I have to prepare shot lists for the next day, and I have to learn my lines as an actor. The two require fundamentally different ways of thinking that are almost impossible to reconcile. That’s why I will think twice before I undertake acting / directing again (laughing). Now, in the midst of it, I’m no longer surprised why so few of my colleagues direct and act simultaneously, in the same production.

YK: I am glad you could take time from your busy schedule to meet me. You are directing "The Maiden Danced to Death" which you wrote and also play one of the main characters in. This must require a lot of energy. EH: It’s true, but shooting a film always requires a lot of energy. It is one of the most exhausting jobs: shooting twelve, sixteen or eighteen hours a day. For me, keeping up with the schedule isn’t the hardest thing – it is to divide my mind into two distinct sections, those of an actor and the director. When I’m watching a scene we have just finished, I not only have to observe my own acting but those of my colleagues as well. I have to make sure the lights, the tempo and all the details are in place.I need to pay attention to everything. But when I’m in front of the camera,I have to stop being a director. Can’t be phased by my colleagues possibly doing something different than I would like them to do - even making mistakes or improvising. I must react to the circumstances as an actor, a character in an imaginary world, responding instinctively to what I encounter. And of course, I must prepare to both roles separately during the short periods of time between the shooting

YK: Steve’s life is a bit similar to yours. You were also forced to continue your career in the West during the Regime. EH: You can only write about the things you know. Yes, I also left Hungary. I would like to think of it as moving away. If someone moves to Budapest from a small town, it means a complete change too. In my case it also required a change of languages. What I am interested in, whether as Steve or as a director, is this complete change in somebody’s life, and also to see if there is a way back. There is always a certain suspicion towards those who return. When somebody returns to a small village from a big city, he will return changed. It’s true to those returning from another country and it was even more extreme during the Communist Regime. I am fascinated by whether these suspicions and differences can be reconciled. Can the people who had left co-operate harmoniously with the ones who had stayed behind, in a way that is rewarding for both. My story meets Steve’s in that we are both immigrants, but there the similarities pretty much end. Steve is not interested in reconciliation, he doesn’t even think about it. He represents a type I don’t agree with at all. Those, who have accepted that they are outcasts forever. I have met a lot of people abroad who built up a world in their minds where there were no compromises. Who feel that those who stayed in Hungary had somehow sold out to the Communist System. Of course the ones in Hungary felt that they had no choice but to survive here and it’s easy to condemn others‘ compromises, when you are not the one who’d have to pay the price. Steve doesn’t forget and doesn’t forgive, and this is unacceptable, even if he happens to be right. This is where my life and principles don’t meet Steve’s and, even though many elements of the movie are taken 10



news footage and interviews, and leave the audience to judge for themselves.

from my life or the experiences of people I know, this is not an autobiographical film. In fact, to be honest, there is a lot of my life experience in the other brother, Gyula, as well, and had my life taken a different turn, I could have become someone like him. Every character has a little bit from me.

YK: Did you interview Americans as well? EH: Yes, of course. We spoke to Henry Kissinger, the biographer of Eisenhower and many other American historians as well. Henry Kissinger had an interesting observation about the Cold War - he surmised that the whole thing was a gigantic misunderstanding; the parties simply could not communicate. In case of ’56, for example, the Americans assumed that the Soviets were weary of American intervention is Hungary, which would prompt them to invade preemptively and crush the fledgling government. In order to calm them down and avoid a Soviet invasion, the Americans publicly declared that they had no intention to get involved in Hungary. The Soviets interpreted this as an open invitation - and marched in. These details are quite illuminating. We made the film based on more than a hundred hours of interviews and eighty hours of archival footage.

YK: This reminds me of the „Torn from the Flag” documentary, which you wrote and directed, as well. Unfortunately, it hasn‘t been released in Hungary yet. EH: Unfortunately not, although the film is good, and this is not just my opinion. ”Torn” has won many festival awards, including a First Prize and an audience award ahead of narrative films. I was aware that a lot of films would be made for the anniversary of the 1956 Uprising, so I wanted to make my film more comprehensive. I began before 1956, with the Yalta Conference of 1945,where it was decided that Hungary would belong to the Soviet Union’s the sphere of interest.

YK: Have you worked with any movie stars in Hollywood? EH: Yes, quite a few, beginning with the cast of Apollo 13; Tom Hanks, Kevin Bacon and Bill Paxton, for more about two months. I worked with Tom Hanks again in Angels and Demons. I met with Brad Pitt in the movie Se7en, and later again on the set of “The Curious Case of Benjamin Button”, where my daughter, Katta, played Brad Pitt and Cate Blanchett’s daughter. I also had the pleasure to play with Burt Reynolds, where I was one of the leads and he did a cameo. He did not like that at all (he says laughing). Yes, I have met a lot of movie stars. Shooting „Torn from the Flag” in Budapest

The Cold War started, which determined the history of Hungary. And I didn’t stop with the events of 1956 but watched the consequences – the Kádár Era and the collapse of the Iron Curtain - to see what role the events of 1956 played in this entire process. We asked Hungarian participants of the Uprising, of course, but also Soviet soldiers, Hungarian Secret Police agents, Khrushchev’s biographer, Eisenhower’s biographer, UN experts as well as Hungarian politicians among others (former Prime Minister) Gyula Horn, (former Pr es i dent ) Ár pád G öncz, (f ormer Minister of Propaganda) János Berecz and (former Minister of State) Imre Pozsgai, who was the first person to declare that what happened in 1956 was a popular uprising and not a “counter-revolution”.Noted historians analyze the role of the UN and the Suez Crisis. The film has no narration, it does not suggest any opinion or ideology, we simply present the historical events in

„Apollo 13”- Endre Hules and Tom Hanks

YK: Is it possible to form friendships with other actors during filming? EH: Of course it is, and it does happen often. It may be good and bad. It is very pleasant to work with friends but 11



as a director one has to be careful. You must be sure you really choose the best person for the job. During casting in the US, actors are also judged by how pleasant they are people. It is important because during a long shoot, people must live together for several months or, in case of a series, for several years. Human relationships transpire into the interactions on the set and ultimately make their way onto the screen, whether we like it or not. If I want the viewer to be enchanted by the main character, then he/she has to enchant me too. Our Canadian editor knows our lead, Bea Melkvi, only from the footage we shot. Yet he has fallen madly in love with her. He said, “I don’t understand a word, but I believe everything she says”. It is the best possible reaction. YK: Returning to the new production, why did you choose Vilmos Zsigmond as the Director of Photography for this film? Is it because you have already known him? EH: I have known Vilmos for about twenty years. I first met him when he screened a film entitled “The Long Shadow”, his first and only directing effort. Later, he became an executive producer of “Torn from the Flag,” where László Kovács, his good friend, was the cinematographer.

people. Besides good actors, I was also looking for actors who can believably play professional dancers. Bea has to dance quite a lot and her professional dance training gave her an edge – she is wonderful (he says keenly). When I look at her, I can believe that she is the leading dancer of the troupe. Zsolt is not a Dancer but he is in excellent physical condition. They have to be close to the character, too, of course and have the emotional depth and flexibility necessary for the story. I feel that both fit their roles perfectly, I am impressed every time I watch them (he says honestly). I must also mention Emıke Zsigmond, who plays Gabi, the youngest member of the company. I was looking for a teenage girl on the verge of womanhood, innocent, beautiful, a brilliant dancer and also a great actress. This is quite a tall order and I was anxious that we wouldn’t find anyone to fit the bill. We have seen several hundred girls before we found Emıke at the Új Színház Stúdió, and she is a perfect match.

Emıke Zsigmond and Zsolt László

Vilmos Zsigmond

They helped tremendously by getting us access to archival material (a lot of which they had shot themselves), arranged to get a free camera from Panavision, and they relentlessly promoted the film. This cooperation made it possible for me to call and ask him to work with me on “Maiden”. Why him? My goodness! When you have a chance to call the best cinematographer in the world, you have to grab it (he says happily). YK: How did you choose your main characters, Bea Melkvi for Mari and Zsolt László for Gyula? EH: We cast for a long time and have seen a lot of 12

YK:You are shooting the dances now with the Honvéd Dance Theatre. EH: I had watched all the more important Hungarian folk dance ensembles. I had found what I was looking for in a group then called the Budapest Dance Ensemble, managed by Zoltán Zsuráfszky. They perform dances from the entire the Carpathian Basin. It was the closest to what I imagined the film’s dances would be. I am not interested in “pure” dance. Their dance evokes a strong emotional response in the audience, which is very important for me. The way I see it, the dance is the subconscious of the film. What you can’t say in words, you can express in dance. The scenes are also dances in prose. Dance and prose form a unity for me. We have been working on this project for the past three years. We have settled into their studio to shoot the dances here.



Bea Melkvi and the Honvéd Dance Theatre

YK: Are you using any new technology during the shoot? HE: Shooting dance sequences well requires a lot of footage, which our budget would not have allowed for had we used film stock; so we decided to use digital technology. It gives us more freedom and better chances to catch unexpected moments. We can shoot a scene many more times until it reaches its best potential. During the Canadian shoot we were working on flashbacks of Steve’s past, when Deborah Unger (“The Game”), who played Steve’s ex-wife, Lynn, announced that she would like to have a chance to dance in one of them. It was our last day and everybody was exhausted, but when an actor insists on something, I always assume that it is with good reason. Vilmos agreed to shoot one more sequence in the same set and lighting as we did before. Deborah and I began to waltz in front of the fireplace. But Deborah was wearing very high-heeled shoes, and she toppled over the second step we took. It was quite a hoot (he says laughing). But she did not fall out of her character. Vilmos was shouting, “Don’t stop! Keep rolling!” We went on with the scene, laughing, hugging; I tried to catch her and we fell onto the bed. It became a scene full of life and humor; a lot truer than the “romantic night” we originally composed. If we had not had the chance to say, “OK, if she wants it so much, let’s do it, we don’t have to worry about cost”, we would not have had this scene.

Bíró Szabolcs könyve a templomos lovagok világába kalauzol, megfelelıen adagolt izgalommal és romantikával főszerezve ezt az utazást. Aki regényes fordulatokat keres, vagy be kíván lesni a középkor titkaiba, nem fog csalódni e regényben. És az sem, aki örömét leli a hangulatos prágai utcákon való sétákban…

Az e-könyvek kiadója! Megvásárolhatók és letölthetık itt Nemerekönyvek, Mansfield-regények, F. W. Scottmővek és sok más!

YK: So will this scene be in the movie? EH: Yes, it will. YK: We are looking forward to seeing it! Yvette Kulik

13



Egy egész generáció nıtt fel azon, hogy Arnold Schwarzenegger a dzsungel kellıs közepén egy ocsmány őrszörnnyel küzdött. Mindez 1987-ben történt, de emléke máig élénken él a filmrajongók emlékezetében. 1990-ben jött is a folytatás, ahogy kell, ekkor az őrbéli vadász, a Predator már egy másfajta dzsungelt választott vadászterületéül: Los Angeles városát. A folytatás, bár jól sikerült, nem hozott akkora sikert, mint a kult-státuszba emelkedett elsı epizód. A Predator saga a filmvásznon, úgy tőnt, ezzel véget is ért. 2004-ben a népszerő Ragadozókat összeeresztették egy szintén közkedvelt, de talán még ismertebb szörnyeteggel, az Aliennel (vagy ahogy a nagyszerő magyar ferdítık elnevezték, a Halállal), a mérsékelt siker miatt pedig ennek is elkészítették az – egyébként gyalázatosan pocsék – folytatását 2007ben. Egy másik filmtörténeti esemény indult el 2003ban: itthon bemutatták a Kontrollt, Antal Nimród filmjét. A Kontroll egészen egyedülálló alkotásként jelent meg a magyar filmvilágban, behatárolhatatlansága, crossover-jellege miatt pedig sok kritikus nem is tudta hova tenni. Antal Nimród elsı nagyjátékfilmje azonban bizonyított: húsz jelölésbıl összesen tizenhét díjat nyert el, és nem csak Magyarországon! Díjazták Cannes-ban, Chicagóban, Koppenhágában, Mexikóban, Philadelphiában, Lengyelországban és Varsóban is, ezentúl pedig több nemzetközi díjat is elnyert.

14

A Kontroll hatalmas sikere egyenes utat biztosított a rendezınek Hollywoodba: ugyan még nem repítette ıt az élvonalba, de lehetısége nyílt két kisebb költségvetéső mozifilmet elkészítenie. A 2007-es Elhagyott szoba és a 2009-ben bemutatott A szállítmány bevallottan megrendelésre készült popcorn-filmek voltak, a rendezı viszont, ahol csak tehette, otthagyta rajtuk az ujjlenyomatát. Mindeközben pedig olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Luke Wilson, Kate Beckinsale, Matt Dillon, Laurence Fishbourne vagy Jean Reno.

Aztán jött az eddigi legnagyobb lehetıség: Robert Rodriguez elhatározta, hogy elkészíti a harmadik Predator filmet, amely mögött producerként fog állni. A rendezıi posztra pedig nem mást kért fel, mint Antal Nimródot, és nem más, mint a Kontroll miatt. Nimród hozta magával kedvenc operatırét, Pados Gyulát, hogy lencsevégre kaphassa a szerep miatt húsz kiló izmot magára szedett, Oscar-díjas Adrien Brodyt, Danny Trejót, Alice Bragát, Laurence Fishbourne-t, Topher Grace-t, Walton Gogginst, Oleg Taktarovot, Louis Ozawa Changchient, Mahershalalhashbaz Alit, na meg a film igazi fıszereplıit, a Ragadozókat. A filmet július 9-én mutatták be Amerikában, az eddigi kritikák pedig mind elismerıen szólnak Rodriguez és Antal sci-fi-horrorjáról. Két lehetıség áll fenn: a film vagy megbukik, és húzza magával a magyar rendezıt is, vagy hatalmas sikert arat, és akkor Antal Nimród végre az óceán túloldalán is elkészítheti elsı szerzıi filmjét. Mi rettenetesen drukkolunk neki!



Régóta fentem a fogamat erre a darabra, noha mintegy két éve játssza a Madách. Most sikerült megnézni. Mit megnézni, végigélvezni! A zseniális szerzıpáros Andrew Lloyd Webber és Tim Rice ebben is hozta a maga gunyoros, fanyar káprázatos és kissé szertelen formáját. Bizonyítandó ezzel, hogy talán lehet úgy is bibliai történethez nyúlni, hogy az ne ellenséges és tagadó, hanem vidám, mai legyen és valamiféle jelennek is szóló üzenetet hordozzon. Persze, ez a darab a paródiától sem mentes, sıt, tulajdonképpen azért is született, illetve mutatták be 1967-ben, majd teátrálisabb, görögszínházas-narrátoros formában 72ben, hogy elvonatkoztasson a komoly ısi témától és ironikus, vagy talán kissé lázadó legyen. Ismerve persze a Webber-Rice páros egyéb mőveit – elsısorban a Jézus Krisztus Szupersztárra gondolok – nyilván mindenki tudja, mit várhat tılük. Hát most sem hazudtolták meg magukat.

Külön dicséret a gyerekkórusnak, aki együtt élt a történettel és tökéletesen „aládolgozott” a mőnek. A táncosok, a látvány maximálisan jó. Az ötletek nagyon jópofák, szórakoztatóak, mint például a Józsefet sirató Jákób elıtt álsajnálkozásban kitörı testvérek, akik végül örömüket – mikor egymás közt maradtak - country-zenével és tánccal fejezték ki. Vagy a vége felé, amikor Jákób fiai mexikói lovasokként üdvözlik az álarc mögé bújt Józsefet. De persze, emellett is se szeri, se száma a fordulatoknak és látványosságnak. Persze, ez az eredeti alkotókat, látványtervezıket, koreográfusokat dicséri elsısorban, akik ötletgazdái ennek a világ megszámlálhatatlanul sok színpadára felkerült musicalnek. Elvis, Elvis, mint Fáraó raó!

Talán felesleges elmesélni a történetet, mindenki hallott Józsefrıl, a héber ısatya, Jákób kedvenc fiáról, a többi testvér irigységérıl és arról, hogy miként került a kiválasztott fiú Egyiptomba. Hogyan lett szolga, majd rab, majd álomfejtı és végül a Fáraó jobb keze. És miként „fizette vissza” testvérei ellenségességét. Én nem is errıl, inkább a mő megvalósításáról beszélnék, és arról, hogy a Madách társulata miként interpretálta a darabot. Tökéletesen. Már a Macskák esetében is elhangzott Webber szájából egykoron, hogy a hazai elıadás jobb, mint az eredeti. Talán a jelen darab sem marad le ettıl a minısítéstıl.

József felfedi magá magát

De nem lenne teljes a beszámoló, ha nem említenék meg valamit… Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a legjobb geg, leghálásabb szerep és a legnagyobb durranás az egész elıadásban nem más, mint a Fáraó alakjában megjelenı Elvis! Azt hiszem, már önmagában ez az ötlet is elviszi a hátán a darabot! De persze, szó sincs róla, hogy kevés lenne a látványosság – akad még bıven. Sıt, a magam részérıl kicsit tényleg zsibongónak éreztem a hosszú finálét, mely leginkább verklire és szertelen forgatagra emlékeztetett. E zsongás leginkább egy szót juttatott az eszembe: kavalkád. Persze, zseniális kavalkádban volt részem és dicséret még egyszer mindazoknak, akik Webber színes, szélesvásznú álmát magyar színpadon valósították meg, ráadásul ilyen remekül. mansfield 15



Nem is olyan régen téli hideg estékre ajánlott a Zöld Rovat forró teának valót. Azóta eltelt néhány hónap, a hımérséklet pozitívra váltott, vacogás helyett izzadásba kezdtünk. A nyár sok olyan helyzetet teremt, amit év közben nem tapasztalunk. Legyen az a hıség vagy a strandolás utáni leégés – kellemetlen, bár nem elviselhetetlen velejárói a nyárnak. Néhány tipp, hogyan vészeljük át ezeket: Mentás limonádé: Egyre gyakoribb a kocsmák és kávézók kínálatában, hiszen frissít és jólesik. A menta és a citrom együtt nagyon kellemes ízőek. Emellett emésztést serkentıek, amely a nyári nagy melegben elfogyasztott tipikus strandhoz kapcsolódó nehéz ételek - pl. lángos, palacsinta leküzdésében nagy segítséget nyújt. Nem beszélve arról, hogy folyadék utánpótlásunkban is nagy szerepet játszik.

Körömvirág és aloe vera Ez a két gyógynövény leginkább bırregeneráló hatásáról híres. Amikor észrevesszük, hogy vörösen ég a bırünk, mindenképpen kezeljük valamivel! (A legfontosabb természetesen a megelızés!) Jó megoldás a fent említett két növénybıl készült krém, kenıcs, balzsam vagy gél – nagyon sokféle formában lehet már kapni gyógyszertárakban és drogériákban. Ha azonban rendelkezésre áll maga a növény, a körömvirágból fızetet készíthetünk, amit lehőtve vattával bırünkre kenhetünk, aloe verából pedig a kocsonyás nedvet egy az egyben a leégett bırfelületre tehetjük. Ne felejtsük a régi módszert sem: pár évtizeddel ezelıtt még tejföllel kenték az emberek bırüket, ha nagyon megsütötte a nap. Ez ma is mőködik! :-) - bloemblad -

16



m maannssffiel ieldd

Így, nyár közepe felé, mi mást is ajánlhatnék Önöknek, mint a frissítı vízpartot! És mi más is lehetne az, mint…? Bizonyára maguktól is kitalálják e csodálatosan kéklı kép alapján.

A balatonfüredi Berzsenyi-kút. Híres gyógyvíz

ahonnét festıi látvány adódik az Apátságra, a Külsı- és a Belsı tóra, sıt, a Balaton vizére is!

Bocsátassék meg nekem, de a tengerpartokkal szemben imádom a Balatont. Talán azért, mert a miénk, talán azért is, mert olyan bájos! Ha annak idején szép volt és élményt jelentett a németeknek, meg a hollandoknak, akik szinte elözönlötték néhány évtizede (tanúja voltam, hogy kis túlzással egykoron szinte csak német szót lehetett hallani a Balaton környékén), akkor nekünk vajon miért is nem gyöngyszem, ékszer és érték a Pannon tenger eme maradéka, ısidık tanúja?

De ha ellenkezı irányba tartanak, mindenképpen figyelmükbe ajánlom a Csopak magasságában, a 81-es út mentén húzódó Kerekedi Csárdát, mely jó ideje látványossága a vidéknek és vezetıje az én személyes jó barátom!

Ma a Balaton felvidékét ajánlom a figyelmükbe, elsısorban Balatonfüred vonzáskörzetét. Csodálatos helyeken járhatnak, ha bringára pattannak, és ha igyekeznek kikerülni és kicselezni az átlag nyaralót, aki shoppingolásban megfáradva parti kávézókba, sörözıkbe veti magát, nem is figyelve az esetleges kereszt irányú forgalmat… Ilyetén ügyeskedésük közben, kérem, mindenképpen kóstoljanak bele a balatonfüredi Berzsenyi Kút furcsa, vasas íző, pezsgıs gyógyvizébe, ami a város Tihany felé vezetı útja mentén található. Aztán menjenek tovább és ne hagyják ki! – kapaszkodjanak fel a Tihanyi-félsziget bazaltkúpjaihoz,

Jó kirándulást a Balaton északi partján. 17



építészrovat mansfield

FEJEKET FEL! Ha viszont nincs, akkor olyan ellenszenves, rideg és törtetı építmények tervei kerülhetnek ki a tervezıasztalokról, és tornyosulhatnak városszerte, amelyek legkevésbé sem szolgálják a az emberi érzékelés esztétikai igényét. Egyszerő, elcsépelt és már-már elfeledett szóval: a szépséget. Hadd ne soroljam a példákat – megtelne velük ez az egész magazin! A régiek viszont tudták – dacára a korszerő technika hiányának –, hogyan tegyék látványossá épületeiket. Egyegy régi bérpalota, mely ma egyszerő középület, a világ legnagyobb szobrászainak alkotásaival és mőremekeivel vetekedhet. Ha nem hiszik, hát hadd bizonyítsam egy egyszerő példával: íme, az Andrássy út és a Dobó utca sarkán álló épületcsoda. Ha igazán jól megnézik maguknak, egyáltalán nem érzik túlzónak az elfogultságomat…

Egy bájos porta a Révay utcában, az Opera közelében

A város utcáin sétálgatva és fejemet felemelve (úgy, ahogyan a szlogenünk, vagy rovatcímünk is hangzik), kétségtelen, hogy az ódonság, a patina ragadja meg leginkább a tekintetemet. Az a fajta kellem és báj, amely nem jellemzi a korszerő, céltudatos építı mővészetet, de a régi stílusok mindenképpen ebben gyökereznek. Vajon miért is van ez így? Gondolkodtak már azon, hogy miért esik jobban a szemnek egy stukkózott, ízlésesen cirádázott középkorias, neoklasszicista homlokzatra pillantani, mintsem mondjuk egy – a Kálvin térihez hasonló – jellegtelen üvegpalotára? A válasz bennünk rejtezik, az esztétikai igényünkben. A szépérzékünkben. Vágyakozásunkban a harmónia iránt. Ha van, persze. 18



széket mozgatott, valószínő bepánikolt, és kereste a biztos pontot. A lány így nem tudta magánál tartani, segítséget kért, de senkitıl nem kapott. Interneten talált rám, olvasta már korábban mentéseinket. Épp akkor is telt ház volt ná-

Kutyaként vakon Lili vak kutyus. Egyik éjjel bedobták egy lovardába. Az ott dolgozók, csak reggel vették észre, hogy egy ismeretlen kutya kódorog az udvaron. Hallottunk már ilyenrıl, hogy a "gazdája" fogja, kidobja, legtöbbször autóból, országútra, hogy esélye se legyen. Igaz máshol sincs sok esélye. A kóborkutyák száma Magyarországon milliós nagyságrendő. Az állatvédelmi törvény betartatása kezdetleges. Szinte csak papíron létezik. Tisztelet a kivételnek. Az emberek egy része szeret úgy "megszabadulni" a megunt, "haszontalanná" vált, esetleg költségekkel is járó "tulajdonától", hogy fogja és kihajítja, mint egy szemetet. Lili is egy ilyen „tulajdon" lehetett, akit – ínyig lekopott fogaiból ítélve – láncon tarthattak. A láncon tartott kutyáknak nem marad más, mint a szabadulni vágyás, a lánc elrágásának próbálgatása. Ilyenkor a fogak lekopnak, letöredeznek. İ tehát, nem csak egy átlagos kutya a sok közül. Hátrányos helyzető. Nem csak azért, mert kidobták, láncon tartották, hanem vaksága miatt is. Nem lát semmit. Ez a tény csak késıbb, a szakorvosi szemvizsgálatkor vált biztossá. Lehet, hogy hajdanán úgy megverték, hogy elvesztette a látását. Ez nem derült ki pontosan. Lili behuppant egy ismeretlen helyre, vakon, kiszolgáltatottan, elesetten. Olyan szánni való volt, hogy egy lány, aki ebben a lovardába tanult lovagolni, felkarolta İt. Nem akarta, hogy az Állatorvosi Egyetemre kerüljön, "próba kutyának", akin a hallgatók gyakorolhatnak (vérvételt, vagy más egyebet). Egy orvos e célból már szemet is vetett rá. A lovardából Lilinek mennie kellett. Vak kutyával mit kezdjenek ott. A lány, aki szeretett volna rajta segíteni, magához vette, és elkezdett gazdát keresni neki. Kis lakásban lakott, Budapest forgatagában. Dolgozni járt. Mire hazaért, Lili átrendezte a lakást. Függönyt, lámpát, asztalt,

lunk. 12 kutyus sorsát egyengettem önerıbıl, barátok segítségével. Panziót javasoltam, ahova befizetheti. Megígértem neki, ahogy lesz helyünk, átvállalom İt. Így is történt. Lili kutyapanziós lett. Nem igazán neki való hely ez, hamar kiderült. Idegen négylábúak között bizalmatlan volt és védekezı. Jó esetben a kutyusok rugalmasan alkalmazkodnak. Hamar felmérik a terepet, megszokják a ritmust, jó dolguk van egy jó kutyapanzióban. De Lili nem nyitott. Magába roskadt, bizalmatlan lett. Közben egyfolytában kerestünk neki gazdit, végleges helyet. Hirdettük fórumokon. Sehol senki. Azt gondolták, İ már "meg van mentve". Örökbefogadni egy vak kutyát, macera. Pedig nem így van. A vak kutyusok remekül tájékozódnak. A kutyák szaglása az elsıdleges. A látás is fontos, de egy vak kutyus, ha már kiismeri a körülötte lévı környezetet, akkor a helyváltoztatás sem jelent gondot. Lili a lépcsı szót is megtanulta és remekül közlekedett. Idıvel voltak jelentkezık, hogy örökbefogadják, aztán visszaléptek. Közben a lány a lovardából ivartalaníttatta İt. Nem volt sok pénze, keresett egy orvost, aki elvállalta pár ezerért. Sokan keresik a legolcsóbb szolgáltatást. Nem gondolom, hogy csak ezt kellene figyelembe venni. Létezik „olcsóbb és jó” kategória is, de tény, hogy az esetek többségében a drágább, biztosabb, kipróbáltabb, profi rendelıkben nagyobb biztonsággal tudnak mőteni. Sajnos Lili mőtétje nem sikerült jól. A lány anyagi lehetıségei kifogytak. Nálunk még mindig nagy volt a mentett kutyusok száma, de megoldottuk. Átvettük İt. Innentıl mi feleltünk érte, mi gyógykezeltettük. Fájdalmai miatt újra fel kellett nyitni a hasát. Most már egy kipróbált profi helyre vittük. (Budapest Felicavet Állatkórház) Itt helyrehozták a hibát és megszőntek a fájdalmai. Jelentkezett egy fiatal pár, hogy örökbe fogadná. Sokat olvastak arról, hogy milyen lesz Lilivel az élet. Összebarátkoztak, szimpatikusnak tőntek. 19



Telt múlt az idı. A Lilit befogadó család körülményei megváltoztak (különválás, szőkös anyagi helyzet, problémák). Lili, állandó ehetnékje miatt és terrier vérébıl adódóan (gondolom vadász ösztöne folytán), elkapta a család frissen született egyik kedvenc kiscicáját! Ezt súlyos bőnként rótták fel neki… oly annyira, hogy újra mennie kellett. Ekkor már azt gondoltam, csak a csoda segíthet Lilin.... A csoda meg is érkezett. A német kapcsolatunk talált számára egy álomcsaládot. Lili pár hete boldog kutya, három mentett kutyusnak a társa. Élvezi a szeretetet, törıdést. Nem morog a többiekre. Élvezi a sétákat, a gondoskodó, szeretı családot, aki tanítgatja, nevelgeti, mozgatja, karcsúsítja İt. Nyugalomban, szeretetben él. Tapasztalatom az, hogy nyugatabbra sokkal több nyitott és empatikus embert találunk, akik beteg, sérült életek gondos és szeretı gazdája lesz. Nem gondolnám, hogy pénzfüggı a dolog. Szemlélet kérdése inkább. Lehet, hogy születni kell rá. A génjeinkbe kellene lennie az empátiának. A szeretet és gondoskodás nem a pénzen múlik, hanem rajtunk embereken. Az érzéseinken, az együttérzésünkön, a figyelmességünkön, a hozzáállásunkon. Kutyát tartani felelısség. Kiszolgáltatottak. Mi vagyunk a támaszaik, mi vagyunk a felelısek értük. Én, a saját kutyusaimon kívül a mentvényeimért is. Vigyázzunk rájuk. Szeressük İket. Meghálálják. És mi is többek leszünk általuk.

Lilinek is tetszettek. Ám elsı nap Lili bepisilt náluk. Ez gyakran elıfordul kutyusoknál új helyen. Nem feltétlen azért, mert épp tarthatatlan a helyzet, vagy nem szobatiszták, hanem azért, mert új hely, új ingerek, új szagok veszik körül ıket. Jelölés, pisilés, próbálkozás. Ellenszer a nevelés, türelem, szeretet, sok séta. Ez után az ilyesmi általában nem is szokott elıfordulni többször. Azonban Lili bepisilése "újdonsült gazdáiban" pánikrohamot idézett elı. "Nem szobatiszta, Úristen, mi lesz a szınyegekkel". (Lili rámolási szokásainak megismeréséig még el sem jutottak.) Lili visszajött. Újra panzióba került. Újra egy kutya lett a sok közül. Nem is érezte jól magát. Neki-neki ment másik kutyusoknak, akik csak ismerkedésbıl közelítettek felé. Nem hagyhattuk egyedül a többiekkel. Mennie kellett. Hova, merre? Lakásba, ahol dolgozó emberek élnek és egyedül marad, szintén nem mehet, mert rámol, iratokat, függönyöket tép. Ahol másik kutya van, ott lerendezi a társát. Mi legyen? Beköszöntött a tél. Kerestünk egy olyan kutyapanziót, ahol kennelben, főtött kutyaházban lehet és napi több séta adatik meg. Ez mőködni látszott, bár így elmaradt a szocializáció, nem volt állandó simogatás és szeretgetés. De nagyon kerestünk neki gazdit. Németországban is megpróbáltuk. Van egy német szervezet, akivel nagyon jó a kapcsolatunk. Sok beteg, elesett, altatásra váró kutyusnak találtak gazdát. Olyanoknak, akiknek itthon szinte semmi esélyük nem lett volna családba kerülni. Lili kalandjai közben folytatódtak. Jelentkezett egy itthoni család, akik magukhoz akarták venni. Pár hónapot töltött náluk falun. Bent aludt velük a szobába. Rengeteget evett. Csokival, keksszel jól táplálták, sıt, túl jól! Hízott majdnem 20 kg-ot 6 hónap alatt. Sajnos ezt nem láttuk elıre. Így sem szabad egy kutyát nevelni, hisz tönkre tesszük. Csokit, édességet szinte tilos adni. Vannak kutya kekszek, azt is módjával és csak hébe-hóba. A szeretet az nem az agyontömésben nyilvánul meg, sokkal inkább az mondjuk, néhány jó minıségő prémium táp adása, vagy csirkefarhát rizszsel, ami igazán nem elérhetetlen.

Balogh Anikó Kutyabaj Alapítvány

Balogh Anikó Anikó

06 20 9 744744-680

Kutyabaj Alapítvány Budapest Bank:10100833-01931600-01003008

20



novellamelléklet Nemere Istvá István: Szamurá Szamurájkard távolabb és talán nem is hallotta a rabló szavait? Mert még mindig olyan lustán, álmosan mozdult. A kard markolata csak az egyik kezében volt, de már Bensson és Anita voltak a boltban, amikor bejött a másik is melléje csúszott. Az igazi szamurájkard az az öregasszony. A régiségkereskedı harminc kétkezes jószág. éves múlott, a kislánya meg talán hat vagy hét leheBensson ereiben megfagyott a vér. Az a gazemtett. Mindketten szıkék, nevetısek. Jól érezték maber a markában tartotta a kislányát! A férfi alig gukat azon a délutánon. Odakünn zajlott a nagyvákapott levegıt a rémülettıl. Már nem figyelt az rosi forgalom, idebent kellemes félhomály és a régi öregasszonyra, csak Anita fejét látta, rajta erısen tárgyak semmivel össze nem téveszthetı illata odanyomva a pisztoly csövét. terjengett. Ázsiai szınyegek, középkori fegyverek, – Igen… persze, adom azonnal… – és már repedezett fa bútorok, pár festmény és sok, sok nyitotta a kasszát. A kislány ijedten állt, mozdulni apró tárgy. sem mert. Az öregasszony madárcsontú volt, és legalább Mozdult viszont valaki más. A madárcsontú kis hetven éves. Meglepıen kék szemek és kissé régies öregasszony, akire a rabló ügyet sem vetett, nem öltözete fokozta a hatást: ártatlannak látszott, sotartott ellenfélnek. A másik kéz is a bambuszfonatú ványnak, védtelennek. A mozgása is könnyed volt, markolatra csúszott. A Kard majdnem fejmagasszinte hangtalan. Ahogyan a lepkék szállnak a leveságban volt. A kezek erısen markolták, az izmok gıben. Halkan és szerényen kérdezte a kereskedıegy pillanatra visszanyerték régi erejüket. A nagy tıl: van-e szamurájkardja? A régi fegyverek között kék szemek most csak kicsiny résen át néztek a akadt egy. Amikor Bensson ki akarta venni lábakon világba. Az asszony a régi idıkre emlékezett. Amiálló, feketére lakkozott tokjából, az asszony tiltakor erıs volt, amikor Ázsiában élt. Amikor kedves kozott: mesterek tanították meg arra, hogyan kell bánni ez– Hagyja csak, majd én. Hiszen ez egy szertartás. zel a fegyverrel… Bensson letette a tokot egy szintén régi asztalra. Ajkát éles rikoltás hagyta el, fém süvített a leveAz öregasszony lehajtott fejjel közeledett, óvatosan gıben megállíthatatlanul. Borotvaéles fém… Ponnyúlt a fegyverhez. Mindig egyszerre érintette mindtosan célzott, erıs csapás volt, akárcsak valaha, két kezével. Kicsit behunyta a szemét, amikor emelévtizedekkel korábban. Akkori énje most egy pillani kezdte a levegıbe. Bensson sejtette, hogy ez natra visszatért. Hiruo, a férje, aki japán volt, és élt tényleg valami rituálé lehet. Az emberek nem így még a kisfia is… Az asszony minden fájdalmas szoktak kivenni a tartóból egy kardot. Legalábbis emléke, minden akarata most ott összpontosult a nem itt Európában. A tokon ráadásul látszott a régi Kardban. Két erıs kéz markolta és vezette célra. japán felirat is, a markolatára pedig ısi bambuszfoBensson a kiáltással egyidıben csak annyit natot illesztett készítıje. A penge acélja baljósan érzékelt, hogy valami elsüvített nem messze a fejécsillant… tıl. Keze már a kasszát nyitotta, a bankjegyeket A vevı tiszteletteljes tartással, csöppet sem sietmarkolta volna ki, amikor olyan furcsa hangot halve, fokozatosan emelte fejmagasságba a kardot, azlott, mintha valaki sóhajtana. Kiadná magából a tán lassan áthelyezte rajta elıbb az egyik, majd a tüdejébe győlt felesleges levegıt… Aztán elkapta másik kezét. Mintha a súlypontját keresné, vagy Anitát. Egy pisztoly hullott a padlóra… talán ez is része volt a rítusnak? – töprengett BensVér, vér. Sugárban ömlött egy fej nélküli holtson. De nem sokáig, mert nyílott az ajtó, egy testbıl! A rabló már örökre mozdulatlanul hevert a szakadt férfi jött be kopott farmerben, kezében piszpadlón. Az öregasszony pedig egy pillanat alatt tollyal. Mielıtt az apa vagy lánya reagálhatott volna, visszatért ide, ismét része lett a jelennek. A múlt a férfi – az öregasszonyra ügyet sem vetve – elkapmögötte maradt. Hidegen mondta: ta Anitát, erısen markolta, a pisztolyt pedig a gyerek – Hívja a rendırséget. Mégsem hagyhattam, szıke fejéhez szorította: hogy egy kislányt bántsanak… Ez a kard pedig na– Hé, öreg, ide az összes pénzt a kasszából, kügyon, de nagyon jó. Ha befejezıdik a rendırségi ellönben szétloccsantom a kicsi fejét! járás és visszakapja a bőnjelet, kedves uram, tegye Hallatszott a hangján, hogy nem tréfál. Az öregfélre nekem. Ígérem, elıbb-utóbb eljövök érte. asszony félig hunyt szemmel állt valamivel



Bará átaink éés s partnereink: Bar Barátaink partnereink:

m. mansfield, fıszerkesztı: dizájn, fotók, épitészrovat, túrarovat,

bíró szabolcs, szerkesztı: film- és könyvkritika, ajánlók

bloemblad: zöld rovat

kulik yvette: film-tudósítás valamint schenk iván: interjúk

A Penna magazin elérhetısége: [email protected]

Július. - Könyvespolc és Szélesvászon. - Exkluzív interjú Hules Endrével. - Antal Nimród Ragadozói. - Járóföld: Balaton felvidék

Recommend Documents