Jelentéstan (Szemantika) Forgács Tamás SzTE BTK
Mi is az a szemantika?
A szemantika, azaz a jelentéstan középpontjában a „Mi a jelentés?”, pontosabban a „Mi a nyelvi jelentés?” kérdés áll. A diszciplína története viszonylag rövid, mégis számos meglehetősen eltérő elmélet alakult ki az alkalmazott módszerek és a kapott eredmények alapján. Voltaképpen tehát helyesebb jelentéstanokról beszélni.
Szemiotika és szemantika
A különféle szemantikák jelentéselméletei lényegében csak a nyelvi jelentést próbálják modellálni. A szemiotikának nemcsak a nyelvi jelentés, hanem általában a jelentés a tárgya. A szemiotika (más néven: szemiológia) tehát általános jeltudomány, a legáltalánosabb jeltan. A nyelvészetnél tágabb körű, hiszen nemcsak a társadalomban, hanem a természetben előforduló jelekkel is foglalkozik. Fő feladata a jelrendszerek, jelek közös vonásainak kutatása, a jelek tipizálása.
Szemiológia és nyelvtudomány
A strukturális nyelvészet megalapozója, Ferdinand de Saussure a nyelvtudományt, ezen belül a jelentéstant a szemiológia részének tekintette:
A jelekről általában
Középkori skolasztikusok jeldefiníciója: aliquid pro aliquo: ’valami valami helyett’.
Minden fenomén tehát, ami nem önmagára, hanem önmagán túlra mutat, jel.
Nem csak nyelvi jelek vannak, hanem pl.:
közlekedési jelek művészeti alkotások hölgyek mutogatása a kecskeméti úton
Rodin: ACalais-i polgárok
ruhaviselet, hajviselet (vallási: zsidó pajesz, kalap; polgárpukkasztó viselet a hippiknél; indiánoknál a törzsfőnöki fejdísz)
Nem-nyelvi jelek vannak az állatvilágban is.
passzív: jelértés aktív: jeladás
Hogy hogyan lesz valamiből jel, az jól megfigyelhető Pavlov kísérleteiben:
Többszöri csengetés evés alatt, nyáltermelés --> csengetésre nyáltermelés, a csengetés jellé válik, azaz túlmutat önmagán, nem csak hangeffektus többé.
A jelek sajátosságai
1. A jelek absztraktak (hangeffektus -> élelem); a fontos csak az utalófunkció 2. A jelek önkényesek (csengetés helyett lehetne füttyszó, lámpavillanás stb.), ugyanakkor azonban - éppen ennél fogva nem lehet akárhogyan változtatni, ha már jelfunkciót nyert, tehát: 3. A jelek konstansak konvenciót hordoznak magukban.
Jelek vs. jelrendszerek
Egyes jeleket az állatok és az emberek is használnak, pl. - madarak figyelmeztető hangadása (kotkodácsolás), delfinek közötti hangadás, méhek tánca, - embernél: vizuális jelek: integetés búcsúzáskor, zárt ököllel fenyegetés, középső ujj felmutatása. A jelrendszerek ezzel szemben több egymással összehangolt jelből állnak és úgy tűnik, csak az embernek sajátjai (delfin és méh -> vitatott).
Egy jelrendszerben a jel a jelentését nem önmagában, hanem a rendszerben elfoglalt helye szerint nyeri el, azaz a többi jelhez való viszonyában. Pl. közlekedési lámpa: a zöld önmagában semmit sem jelentene, csak a másik kettővel való oppozíciójában nyeri el jelentését.
Ugyanígy: kifingik – meghal - örök álomra hajtja a fejét.
Minden egyes jel egy jelrendszerben az, ami a többi nem. Ha ilyesmi mégis előáll, zavar támad a rendszerben. A nyelvben néha lehet hasonló helyzet: új szó régi szó; de ezek sem teljesen egyenértékűek, ezenkívül egy idő múlva kiküszöbölődnek (egyház – templom; egyedülálló – szingli stb.) Zavaró homonímia: várna -> várnája
A jelek klasszifikációja
Peirce osztályozása: index: érintkezéses kapcsolat: füst - valahol tűz van kopogás a motorban -> kopás; fékcsikorgás -> fékezés ikon: jelölő és jelölt hasonlóságán alapuló kapcsolat képek: férfi-női WC,tömörítés, kapcsolat, stb. ikonok) szimbólumok: tényleges jelek, pl. csatorna, városméret jele a térképen; tiszta gyapjú; autómárkák jelei, nyelvi jelek
A jelentéstan fogalma és tárgya
A továbbiakban a jelentéstant csak a nyelvi jelekre szűkítve fogjuk értelmezni.
Alapkérdésünk ezért a következő: mi a nyelvi jelentés?
A jelentéstan (szemantika) a jelentés tudománya (vö. gör.σημα [széma] ‘jel’).
A szemantika kapcsolata más tudományokkal
A szemantika céljai, kutatási témái (különösképp a nyelv és a gondolkodás kapcsolatrendszerének sajátos vizsgálata) alapján kapcsolatban van a filozófiával, ezen belül az ismeretelmélettel, továbbá a pszichológiával és a logikával.
A jelentéstan igen szoros kapcsolatban van a stilisztikával is. Ezt a kapcsolatot az ókori retorikához vezethetjük vissza, azon belül is főképp a trópusok (szóképek) tanához. A trópusok használatakor bekövetkező jelentésváltozást a mai szemantika, illetve a stilisztika is fontos területként tárgyalja, akárcsak a szinonímiát is (amely szintén tárgya volt már az ókori retorikának is)
Igen fontos a szemantikának a pragmatikához való viszonya is. Pragmatikai jelentés: A megnyilatkozások sajátos, aktuális jelentése azonosítható a beszélő kommunikációs szándékát kifejező kommunikációs jelentéssel. Ez mindig a beszédszituációtól, az aktuális nyelvhasználattól függ. Így például a Már hét óra van megnyilatkozással többféle kommunikációs jelentés fejezhető ki. Néhány lehetőség:
’Felesleges elindulni, már lekéstük a vonatot.’ ’Ideje elindulni, ha nem akarjuk lekésni a vonatot.’
Vagy:
’Kezdd el már a munkát!’ ’Hagyd abba a munkát!’ stb.
Autonóm összetevője-e a jelentés a nyelvnek?
Hogy a tételt bizonyíthassuk, csupán a közvetlen nyelvi tapasztalathoz kell fordulnunk. Itt azt látjuk, hogy grammatikailag és minden más szempontból helyes mondatok más tekintetben nem helyesek.
Vegyük szemügyre alaposabban a következő kijelentéseket:
1. *A hímkakas kukorékolása akkor hangzott fel, amikor a kakas elkezdett kukorékolni. 2. * Fütyörészve legelnek a fák. 3. *A maga édesanyjának van gyereke? 4. *Egy hölgy csokoládét adott nekem. Megettem, azután visszaadtam neki.
*A hímkakas kukorékolása akkor hangzott fel, amikor a kakas elkezdett kukorékolni. A mondat nyelvtanilag kifogástalan. Köznapi értelemben vett jelentése viszont legalábbis nem 'szerencsés’ (a kakas eleve hímnemű, a kukorékolás sem később, sem korábban nem hangozhat fel: tautológia).
*Fütyörészve legelnek a fák. Köznapi jelentésében ezzel a mondattal ugyanez a helyzet. Itt azonban a mondatban foglalt állítás képtelensége a tartalmi ellentmondás. A Weöres-verssor olyan képességeket tulajdonít a fáknak, amelyekkel azok nem rendelkeznek.
*A maga édesanyjának van gyereke? A (3) mondat - bár nyelvtani hibát szintén nem mutat értelmetlen (pontosabban 'nonszensz', azaz egyszerre értelmetlen és lehetetlen).
*Egy hölgy csokoládét adott nekem. Megettem, azután visszaadtam neki. Ez a közlemény - egy kisdiák dolgozatának a részlete nonszensz mint hiányos állítások összevegyítése, kontaminációja. Lehetséges értelmet ugyanis csak akkor tulajdoníthatunk a közleménynek, ha föltesszük, hogy több darabot tartalmazó csokoládés dobozról van szó. A gyerek azonban az erre utaló kiegészítést elmulasztotta megtenni.
Ezen a ponton, visszautalva különösen a (2) példamondatra, fontos megjegyzést kell tennünk.
Megfigyelendő, hogy nonszensz kijelentések tartalmilag helyes állításoknak felelhetnek meg. Nevezetesen akkor, ha egy vagy több elemük 'átvitt értelemben' szerepel, vö. az alábbi két mondatot:
(5a) A nagybátyám lábujjhegyen alszik. <--> (5b) A nagybátyám éb(e)ren alszik.
E mondatok valóságmegfeleltetése eltér: (5a) fizikai képtelenséget tartalmaz közvetlen jelentésében, míg átvitt értelemben (vö. lábujjhegyen - 'óvatosan') helytálló. (5b) mondatban az alaktani variáns önmagában jelzi a kétféle értelmezés és az ennek megfelelő igazságérték lehetőségét.
Mi következik az eddigiekből? A jelentés valóban autonóm összetevője a nyelvnek.
A fentiek értelmében a nyelvrendszerre vonatkozó tagolási és összetételi elgondolásunk a jelentéstani komponens beépítésével nagy vonalaiban a következők szerint alakul:
A pragmatika mint jelentéstani komponens külön említése nagyon indokolt. Csak a pragmatika kategóriáinak alkalmazása ad magyarázatot például a kérdve felszólító [whimperative] típusú mondatok létrejöttére, pl.:
(i) fonológia, (ii) szintaxis, (iii) jelentéstan (ezen belül és fölül pragmatika [= a nyelvi jelek használatának cselekvéskontextusa]).
Megmutatná a jogosítványát?
A hagyományos értelemben vett szemantika ilyen jelenséggel nem tudott mit kezdeni, és nem is foglalkozott azzal, hogy miben rejlik az ilyesfajta megnyilatkozások sajátos különállása a mondattípusok között.
A szemantika történeti fejlődése címszavakban
Az eddigiekből is látható, hogy a tudományszak története nemcsak az elemző eljárások rendjét és módszereit változtatta meg, hanem kibővítette a vizsgált jelenségek tartományát is.
Érdemes tehát fölidéznünk - jelzésszerű rövidséggel - a diszciplína legfontosabb előzményeit.
A jelentéstan viszonylag fiatal tudomány, önálló diszciplínaként csak a XIX. század óta létezik.
A jelentés kérdéseivel azonban már az ókor tudósai is foglalkoztak. Először a szofista filozófusok, például Prótagorász, Gorgiász: ők már elválasztották egymástól a szó hangzásbeli oldalát és jelentését.
Platón Kratülosz című dialógusában arra keresi a választ, hogy a nyelv természetes eredetű-e, vagy pedig az emberi megegyezésnek köszönheti eredetét és lényegi tulajdonságait. Azaz: a nevek jelentése, a szavak és a dolgok viszonya természetileg meghatározott vagy konvencionális? Platón mindkét nézet mellett hoz érveket, de hajlik arra, hogy a hangzás és a jelentés között lényegi kapcsolat áll fenn.
Arisztotelész már teljesen egyértelműen amellett foglalt állást, hogy a jelentés konvenció eredménye.
Naturalizmus kontra konvencionalizmus
Az előbbi véleménykülönbséget a naturalizmus kontra konvencionalizmus vitájának is nevezik. Szélsőséges formájában mindkét nézet tarthatatlan. Ha igaz volna a naturalista felfogás, meg tudnánk mondani a szavak jelentését pusztán a hangalakjuk után. Csak a hangutánzó szavakra (vau-vau, csobban) jellemző ez valamelyest, a különböző nyelvekben pedig még ezek is jelentősen eltérnek egymástól. Pl. m. Korog a gyomra. ném. Ihm knurrt der Magen. ang. His stomach rumbles/growls.
m. kukorikú ném. Kikeriki ang. cock-a-doodle-doo
A konvencionalista álláspont közelebb jár az igazsághoz, mivel a szavak és dolgok kapcsolatának önkényességét hangsúlyozza - ezt az elvet a modern szemantika is elfogadja. Semmi nincs a disznó szó hangalakjában, ami közvetlen kapcsolatban volna a „dologgal”.
Viszont ugyanennyire tarthatatlan az a konvencionalistákra jellemző felfogás, mely csupán mint egy emberek közötti megegyezést tekinti a nyelvet a szavak használati módjáról. Ez a gondolatmenet azt feltételezné, hogy korábban már létezett egy nyelv, amelyen először létrejött a megegyezés.
A kései ókorban élt, főként teológusként ismert Szent Ágoston (354-430) a jelentéstan tudománytörténetének is az egyik legnagyobb alakja.
Az első jeltipológia is az ő nevéhez fűződik. Több szempont szerint csoportosított, például:
Érzékszervi modalitás szerint
Eredet, illetve használat szerint
Látható jelek Hallható jelek Természetes jelek Mesterséges (másképpen „adott” vagy akaratlagos) jelek
A jelek vonatkozása szerint
„Dolgok”-ra vonatkozó jelek Jelekre vonatkozó jelek (mint például az írás vagy a szavak metanyelvi használata)
A középkorban és a reneszánszban főként a Biblia értelmezése kapcsán foglalkoztak jelentéstani kérdésekkel, ennek az egyik fő oka az volt, hogy a Bibliában sok átvitt értelmű, metaforikus kifejezés van. Ezeket vizsgálva került előtérbe a jelentésváltozás kérdése sok Biblia-értelmezésben.
Az ilyen tárgyú munkák közül egy magyar szerzőét, Sylvester Jánosét emeljük ki. Sylvester 1541-ben jelentette meg Újtestamentum-fordítását, ehhez illesztett „Az ollyan ígíkrűl való tanúság, mellyek nem tulajdon jegyzísben vítetnek” címmel egy hosszabb fejtegetést.
A XIX. században jött létre az önálló jelentéstan. Christian Karl Reisig (1792-1829) német professzor tette meg először a grammatika önálló ágának a jelentéstant (az alaktan és a szintaxis mellett), 1825 körül, a hallei egyetemen tartott előadásaiban. Az új diszciplínát ő még szemasziológiának nevezte (a szémaszia ’jelentés’ jelentésű görög szóból). Mint ismeretes, ekkor a nyelvtudomány minden területén a történeti szemlélet uralkodott, ennek megfelelően Reisig a jelentésváltozásokkal foglalkozott.
(A szemasziológia elnevezés ma is használatos, de ma inkább a szójelentéstan egyik ágaként. Eszerint a szójelentéstannak két alkategóriája van: a) a szemasziológia, amely a jelölőből indul ki, és így jut el a jelölthöz. Arra a kérdésre válaszol, hogyan épül fel az egyes szavak jelentése, milyen, ill. hány jelentése lehet egy-egy szónak, milyen irányokban változhatnak a jelentések. b) az onomasziológia, amely a jelöltből indul ki, és innen ér el a jelölőhöz. Arra a kérdésre válaszol, hogy pl. egy bizonyos fogalomnak milyen elnevezései vannak egy nyelvben vagy egy nyelvváltozatban.)
A történeti nyelvészet szellemében a XIX. század vége felé - összhangban a német Hermann Paullal – Michel Bréal (1832-1915) francia nyelvész a jelentésváltozások leírását tűzi kizárólagos célul, és nevezi el a tudományszakot szemantikának.
Reisig munkásságát folytatta Herman Paul német nyelvész is, azaz ő is főként a jelentésváltozásokat vizsgálta. A jelentésváltozás folyamatának lényegét abban látta, hogy a beszélő a szót alkalmilag a szokásostól eltérő jelentésben használja, majd ez az alkalmi jelentés elterjed, szokásossá válik, így a szó a régi mellett vagy helyett új jelentést kap.
Paul a jelentésnek két fajtáját különböztette meg:
Szokásos (uzuális) jelentés: ezen Paul azt a teljes képzettartalmat érti, amely egy adott közösség tagjai számára a szóhoz fűződik. Alkalmi (okkazionális) jelentés: az a képzettartalom, amelyet maga a beszélő fűz hozzá a szóhoz, és amelyről elvárja, hogy a hallgató is azt fűzze a szóhoz.
Az alkalmi jelentés igen gyakran tartalmában gazdagabb, és így terjedelmében szűkebb, mint a szokásos. Az egyszerű tű főnév például az alkalmi jelentésben lehet ’gombostű’, ’kötőtű’, ’injekcióstű’ stb. értelmű, ezek jelentése specializáltabb.
A XX. század húszas éveitől a szemantika új értelmet kap. Ugyanis a saussure-i koncepció jegyében a nyelv tartalmi oldala, a jelentések összessége és ezzel a szókincs szintén rendszert alkot. Jost Trier (1934) az új elvvel összhangban kidolgozza az ún. 'mezőelméletet'.
Koncepciója szerint például a testrészek nevei együttesen a rokon fogalmak körébe tartozó megnevezések alkotta mezőt fednek le. (Vizsgálatainak középpontjába Trier az értelem fogalomkörébe tartozó 'szómezőket' [Wortfeld] állította (Der deutsche Wortschatz im Sinnbezirk des Verstandes).
Louis Hjelmslev dán nyelvész (1899-1965) vezeti be a szemantikai jegyek fogalmát, amelyek rendszerhálójában az egyes szójelentések egyértelműen meghatározhatók, pl. a férfi szó jelentése komponenciális elemzésben mint [+humán +felnőtt +hímnemű]. Felfogása és módszere a későbbiek folyamán sok irányzat elemzésmódjához szolgál alapul, éppen mivel elmélyíti a jelentés vizsgálatának egzaktságát.
A Noam Chomsky-féle generatív grammatikában a jelentés a grammatika szerves részévé válik, amennyiben a kiindulási (mély) struktúrát lényegében ez az - állítás terjedelmű - összetevő, kb. a mondatjelentés tölti ki.
Lássunk néhány példát!
*Colorless green ideas sleep furiously. (Színtelen zöld eszmék dühödten alszanak.) Ez a mondat nyelvtanilag szabályos, grammatikus, ám – eltekintve az esetleges „lírai”, metaforikus átértelmezésektől – értelmetlen (ún. kiválasztási szabályt sért meg).
Hasonló: *The boy may frighten sincerity. (A fiú megijesztheti az őszinteséget.)
Chomsky a devianciának két típusát különböztette meg. Az egyik csoportba az előbb látott szabályszegő mondatok tartoznak, amelyek egy ún. kiválasztási szabályt sértenek meg. A másik csoportba azok a hibás mondatok kerülnek, amelyek egy ún. szigorú alkategorizálási szabályt sértenek meg:
*John found sad. (John szomorú talált.) *John elapsed that Bill will come . (John elmúlta, hogy Bill eljön.)
Ezek és a végtelen számban szerkeszthető hasonló példák világosan igazolták, hogy szemantikai szabályok nélkül a transzformációs generatív grammatika értelmetlen mondatok generálását is megengedné: vagyis a szintaxis keretein belül számos probléma nem oldható meg.
Elkerülhetetlenné vált tehát egy szemantikai elméletet kidolgozása. Ezen a ponton a jelentéstan kiterjeszti vizsgálódásának területét a mondat nagyságrendű nyelvi alakzatok tartományára is.
A jelentés különböző felfogásai
Ez aztán a dicsőség, mi? - Nem tudom, mit ért azon, hogy "dicsőség" mondta Alice. Dingidungi megvetően mosolygott. - Hát persze hogy nem érted, amíg én meg nem mondom. Úgy értettem: "Ez aztán az elsöprő erejű érvelés, mi?" - De hát a "dicsőség" nem jelenti azt, hogy "elsöprő erejű érvelés" - ellenkezett Alice. - Ha én használok egy szót - mondta Dingidungi megrovó hangsúllyal -, akkor az azt jelenti, amit én akarok, sem többet, sem kevesebbet! - Az a kérdés - hitetlenkedett Alice -, vajon engedelmeskednek-e a szavak. - Az a kérdés - így Dingidungi -, ki az úr és kész. Alice sokkal zavartabb volt, semhogy erre bármit is válaszolni tudjon, s így egy perc elmúltával Dingidungi újból rákezdte: - Mindegyiknek megvan a maga hangulata... különösen az igék, azok a legrátartibbak. A melléknevekkel azt csinál az ember, amit akar, az igékkel nem... de én féken tudom tartani az egész társaságot! (Lewis Caroll: Alice Tükörországban)
1. A jelentés mint stimulus és válasz
Leonard Bloomfield: Language (1932); lélektani, behaviorista megközelítés: A jelentést a stimulus/válasz (akció/reakció) dimenziójában helyezte el: Az inger (S) oda vezet, hogy vki beszél (r), a válasz (R) pedig az, amit a beszéd kiváltott. S r ………………. s R Pl. Jill éhes, meglát egy almát (S), és megkéri Jacket, hogy szerezze meg neki (r), aki ezt ennek a nyelvi ingernek (s) a hatására meg is teszi (R). Bárhogy fejezze is ki magát, amit a közlés végső soron jelent, az a felszólítás.
Csakhogy: Akkor úgy kellene tartanunk, hogy egy adott szituációban szinonimikus (azonos jelentésű) volna minden ehhez a kontextushoz illő lehetséges nyelvi közlemény, például a következők:
Itt egy alma, én éhes vagyok; szednél nekem almát? Éhes vagyok. De jó lenne enni egy almát! Jack, tudod hogy szeretem az almát... Ha nem lennél ilyen átkozottul béna, már rég hoztál volna nekem egy almát! Hmmmm ! stb. Azt látjuk azonban, hogy a mondatok mögött eltérő stimulusfeltételek vannak, amelyek nem nyelvi körülmények. Megjegyezhetjük még, hogy ugyanaz a jelentés eltérő válaszokat válthat ki, és eltérő jelentések sem mindig különböző, ellentétes válaszokat hívnak elő. A behaviorista megközelítés ennélfogva nem tartható.
2. A jelentés mint használati szabály
A Bécsi Kör, a XX. század elején működő, nagyfokú precizitásra törekvő filozófiai iskola teljesen más műfajú meghatározást kínált a következő megfogalmazásokban:
Wittgenstein: A szó jelentése a szó használata egy nyelvben.
Pl. Az asztal szó sokféle bútordarabra vonatkozik (nagyság-, forma-, szín- eltérések stb.). Ha egy földönkívüli érkezne hozzánk, úgy érezhetné, h. a szót csak találomra alkalmazzuk. Később azonban felismerné, h. nem így áll a dolog: a beszélők nem önkényesen járnak el a szó alkalmazásában, hanem egy bizonyos szabályt követnek: csak ha a tárgy bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik, és bizonyos funkciókat lát el, akkor tekinthető asztalnak.
Ezt a szabályt igyekszik a szótáríró kiemelni a beszélők gyakorlatából, amikor megfogalmazza a szó jelentését, s a kisgyereknek is ezt a szabályt kell kihámoznia, hogy élhessen ezzel a szóval.
Gondot okoz azonban ezzel a felfogással kapcsolatban, hogy mondatokra eleve nem alkalmazható. Márpedig a mondatjelentés fontos fejezete a szemantikának. A mondatok teoretikus száma ugyanis végtelen, hiszen igen gyakran használunk soha el nem hangzott mondatokat.
Emellett vannak olyan mondatok, amelyek értelmes beszédben soha nem is hangozhatnak el, és ha nincs használatuk, nem lehetne jelentésük sem. Mégis, soha el nem hangzó mondatok meghatározott jelentéssel bírnak (például Engem egy órával ezelőtt fejeztek le).
De a szavakra sem alkalmazható egyértelműen. Gondoljunk arra, hogy obszcén szavak és orvosi megfelelőik használata milyen jelentősen eltér, noha jelentésük azonos;
Ugyanígy: a mama, ill. az az asszony, aki szült engem mint kifejezés vagy a fű és a marihuána nem fedik le egymást teljesen annak ellenére, hogy jelentésük az utóbbiak szempontjából szabadon fölcserélhető.
3. A jelentés mint rámutatás (osztenzió)
Egyértelmű, hogy a szavak és a dolgok egymással valamilyen viszonyban vannak: azért használunk szavakat, hogy objektumokat és cselekvéseket megnevezzünk. A szavak és dolgok közti viszony feltérképezése a szemantika egyik legfőbb feladata.
Az egyik közkeletű elképzelés azt mondja – s e nézettel már Platón Kratülosz című művében is találkozhatunk – hogy a szavak egyszerűen dolgok nevei, címkéi, azért vannak, hogy velük egyszerűen rámutassunk dolgokra. Ennek megfelelően egy szó jelentését meghatározni annyit tesz, mint rámutatni arra a dologra, amit a szó megjelöl. Az olyan tulajdonnevek esetében, mint London, Vili, Kovács és Bodri tejesen rendben is van ez a felfogás.
Könnyű azonban belátni, hogy rámutatással (azaz osztenzióval) a jelentést nem tudjuk meghatározni, hiszen mindig valami ilyesmit kell mondanunk: Amit itt látsz, egy zsenge ciklámen.
Az osztenzió azonban nem is ér utol bizonyos jeleket, pl. a viszonyszókat: és, minthogy, mert stb.
Másrészt mi a helyzet az absztrakt objektumokkal, mint pl. bánat, szerelem?
Mi a helyzet a nem létező objektumokkal, mint pl. dinoszauruszok, hétfejű sárkány vagy a négyszögletű kerek erdő?
Vagy vegyük ezt a példát: Pali tudja, hogy szeretné megcsókolni Máriát. Igen ám, de miként lehet a tud ige jelentését rámutatással meghatározni?
4. A jelentés mint érték
Megragadható a jelentés értékként is. A jelnek ugyanis mint a jelrendszer tagjának csak értéke lehet a rendszerben elfoglalt helye szerint, mégpedig alaki, jelölési, szófaji, helyi és stílusértéke. Velük a nyelvi jel mint szókészleti (szótári) egység potenciálisan rendelkezik, a beszédben pedig ezek az értékek közlési értékké válnak.
A szó alaki értéke hang- és szótagterjedelme, illetve szóelemek szerinti felépítettsége. Például a hosszabb és tagolt szavak jobban érthetők.
A szónak annyi jelölési értéke van, ahány jeltárgyra lehet vonatkoztatni aktualizált formájában. A madár szónak annyi, ahány ilyen szárnyas állat létezik.
A helyi érték szorul még magyarázatra. Ez a szavaknak a szókészletben elfoglalt helyét: centrális, periferikus voltát jelöli. A szófaji, helyi és stílusértéket külön megadja az értelmező szótár. begyullad tn ige 1. ritk Vmiben meggyullad a tűz. Begyulladt a kályha. 2. Öngyulladással égni kezd. |
romlani kezd. 3. Műsz: Begyullad a motor: működni kezd. 4. biz Megijed. (1-él helyi értéket, a 4-nél stílusértéket találunk.)
5. A jelentés mint viszony
Ez a felfogás tagadja a szavak és a dolgok közvetlen kapcsolatát, s azt állítja, hogy az pusztán az emberi elme terméke. Minden szóhoz tartozik egy kapcsolódó fogalom:
SZAVAK --> FOGALMAK --> DOLGOK
Ennek a nézetnek egyik legismertebb megfogalmazása Ogden és Richards (1923) „szemiotikai háromszöge":
A szemiotikai háromszög Fogalom
‘A ragadozók közé tartozó, házés nyájőrzésre, vadászatra stb. haszn. v. kedvtelésből tartott háziállat (Canis familiaris)’
jelölő ------------------------------------------ jelölt kutya
Ugyanez sematikusan: B [fogalom mint jelölt]
A [jel(ölő)] --------------------------------- C [jeltárgy]
A jelentés első fokon az A és a B közötti kölcsönviszony, amely lehetővé teszi egymás felidézését. Saussure megfogalmazásában: „Ha meghallom az asztal szót, az asztal-ra, általában az 'asztal'-ra mint fogalomra gondolok; ha az 'asztal-ra gondolok, az asztal szót fogom kimondani, amikor ez szükséges.”
A séma azt is megmutatja, hogy egy adott közléshelyzetben az A és a B közötti kölcsönviszony továbbterjed és hármas összefüggésűvé válik. Azt látjuk ugyanis, hogy a jel és a megjelölt dolog kapcsolata a 'fogalom' kategóriáján vezet keresztül, de aktuális közléseinkben a jelölő mindig a tulajdonképpeni megjelöltet, vagyis jeltárgyát éri el, nem csupán a fogalmat.
Ez könnyen belátható: A fű zöld mondat állítmánya magáról a növényről állít valamit, nem pedig az alanyról mint fogalomról; az ellenkező feltételezés képtelenséghez vezet:*A fű fogalma zöld.
Ezzel a szélesebb értelemben vett jelentésviszony - a nyelvhasználat mindennapi gyakorlatában - egyszerre vonatkozik az A és a B, valamint az A és a C közötti kapcsolatra.
A és B viszonya a 'denotáció', a fogalmi jelölés, és ebben a viszonyban A a nyelvi kifejezés (például egy szó), míg B a nyelvi kifejezés jelöltje sajátos értelemben: annak a 'denotátuma'. Az A és a C közötti kapcsolat a 'referencia', amelyben A a nyelvi kifejezés (lehetségesen egy szó), amelynek C esetei a nyelvi kifejezés aktuálisan megjelölt jeltárgyai, 'referensei'.
Lássunk egy példát: A tehén szó (A) tehát általánosságban megjelöl egy állatot mint fajtát, amely ennek a szónak a denotátuma (B): a tehén általában, vagyis a tehén mint fogalom. Megjelöltjeként (C) alája tartozik azután ennek az állatfajtának valamennyi egyede. Tehát A szomszéd portájáról elcsatangolt a Riska nevű tarka tehén mondatban a tehén szó (A) egy bizonyos állatot, azt mint egyedet jelöli meg, amely így a tehén szó referense (C).
A példa rámutat arra is, hogy denotáció és referencia elkülönítése alapvető jelentőségű. De más fontos érvek is emellett szólnak:
(1) Ha A <--> C közvetlen jelentésviszony állna fenn, az apám kifejezés nem lehetne eltérő személyek jelölője (éppen aszerint, hogy ki használja a kifejezést).
(2) Másfelől nem vonatkozhatnának ugyanarra a személyre eltérő kifejezések, mint például a Rákóczi-szabadságharc vezére és a bujdosó fejedelem.
(3) Megfordítva a dolgot: a szótárban annyi szónak kellene lenni, ahány használati esete van.
(4) Mindezek mellett a grammatika maga is közvetlen bizonyítékkal szolgál a két kategória megkülönböztetésére. Referáló szerepben a használt szó nem alkalmazható önmagában, hanem kiegészül valamilyen megszorító elemmel (determinátorral, kvantorral vagy klasszifikátorral, pl. határozott névelővel), míg denotáló szerepben ilyet nem vesz fel.
Vö. Bejött az udvarra egy tehén ( - denotatív szerep) Bejött az udvarra a szomszéd tehene (az a nagy tehén) [] (- referenciális szerep)
(5) Gondoljuk meg végül azt is, hogy vannak olyan kifejezéseink, amelyeknek van denotátuma, de nincs referense. Ha valaki -- vaskos logikai hibát vétve – az embert (mint élőlényt) úgy akarná meghatározni, hogy az tollatlan kétlábú, akkor ezzel a kifejezéssel nem tudna megjelölni egy bizonyos dolgot, hiszen a kifejezés sok mindent jelölhet az embertől mint fajtól kezdve egy háromlábú székig, amelynek az egyik lába történetesen hiányzik. Az ügyetlen kifejezésnek mindazonáltal tagadhatatlanul van "jelentése", pontosabban szólva denotátuma. A kifejezés viszont azért nem tud "referálni", mert nincs egyértelműen körülhatárolható tartománya azoknak a dolgoknak, amelyeket vele megjelölhetünk.
A jelentést tehát összefüggésbe kell hoznunk a fogalommal, másrészt a nyelv aktuális használatával. Ebből két további megállapítás is következik: (i) A nyelvi jel jelentése -- a denotáció vonalán -specifikusan fogalmi konstituenseket [lényegalakító összetevőket] foglal magában; (ii) A nyelvi jel jelentése -- a referencia vetületében -- a jelre, valamint a jel használatára vonatkozó információkat egyaránt tartalmaz. A jel használatára vonatkozó információk kiterjednek a jelek kapcsolódási szabályaira, valamint a használókhoz és a közléshelyzethez való viszonyára is. Ennek alapján gyakorlatias meghatározás adható arról, mi a jelentés:
A jelentés definíciója
"A jelentés a jel (vagy jelkapcsolat) használati értéke (funkciója), amely a használók kisebb-nagyobb csoportja számára absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valóság megfelelő részletéhez, ennek a valóságnak a vonatkozását a jelek használóihoz, a beszédszituációhoz és általában más jelek használatához, s e vonatkozásoknak megfelelően a jel (jelkapcsolat) hozzáilleszthetősegét más jelekhez a beszéd kisebb és nagyobb egységében, és e beszédbeli szerepben helyettesíthetőségét más jelekkel (vagy jelkapcsolatokkal)." (Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Budapest 1970, 43).
A szójelentés elemei
A lexikai jelentés tanulmányozásának egyik további módja a lexémák felbontása szemantikai jegyek (szémák) sorozatára. A férfi szó például elemezhető úgy, hogy +felnőtt, +emberi és +hímnemű. A módszert eredetileg antropológusok találták ki különböző kultúrák szókészletének összehasonlítására, a szemantikusok azonban továbbfejlesztették a jelentés elemzésének általános keretévé. Teljes kapcsolatrendszerek írhatók le csupán néhány szemantikai jegy felhasználásával. Például a felnőtt/nem felnőtt és hímnemű/nőnemű jegyeket a következőképpen lehet alkalmazni az elemzésben:
férfi (felnőtt, hímnemű), nő (felnőtt, nőnemű) fiú (nem felnőtt, hímnemű), lány (nem felnőtt, nőnemű)
Sok állat esetében találjuk ugyanezeket a szembenállásokat (bár a hímnemű/nőnemű/ nem felnőtt megkülönböztetés többnyire hiányzik). HÍMNEMŰ
NŐNEMŰ
NEM FELNŐTT
bika
tehén
borjú
kos
jerke
bárány
kan (disznó)
koca
malac
A szemantikai jegyek szerinti elemzésben az ellentéteket rendszerint + és - jelekkel jelölik, és gyakran mátrix formájában ábrázolják. Így a fenti lehetőségek összefoglalására a +HÍMNEMŰ és -HÍMNEMŰ jegyeket használhatnánk (vagy, természetesen, a +NŐNEMÚ és -NŐNEMŰ jegyeket): BIKA
KOS
KAN
TEHÉN
JERKE
+ -
+ -
+ -
+
+
HÍMNEMŰ NŐNEMŰ
HÍMNEMŰ NŐNEMŰ
KOCA
BORJÚ
BÁRÁNY
MALAC
+
++-
++-
++-
Az elemzés érdekesebbé válik, ha a lexémák összetettebbek. A következő mátrix például az emberi mozgást jelentő igék egyik lehetséges ábrázolását adja:
sétál menetel szalad sántít
TERMÉSZETES
SIETŐS
ELŐRE
EGY LÁB MINDIG A FÖLDÖN
+ -
+ + -
+ + + +
+ + +
Ilyen rendszert használva könnyű észrevenni, mely lexémák hiányoznak egy nyelvből. Például a fenti mátrix azt mutatja, hogy egyetlen olyan lexéma sincs, ami azt fejezné ki, hogy „emberi lény lábát használva hátrafelé mozog". Másrészt nem mindig egyszerű eldönteni, melyek egy lexéma releváns jegyei, és alkalmazhatók-e bináris (+/-) módon. Vajon az úszik ige +sietős vagy -sietős lenne ezen a mátrixon? Vagy, más mezők esetében, vajon a zabkása +folyékony vagy -folyékony?
Az izolált jelek jelentéstípusai
A dolgok, a tényállások és a nyelvi elemek, kifejezések közötti, több területet érintő viszony -- mint láttuk – meglehetősen összetett. Ennek megfelelően a jelentés maga is többdimenziós. Az egyedi nyelvi jelek jelentésének rétegeit Geoffrey Leech Semantics című munkájában (1974) így foglalja össze:
1. Fogalmi (denotatív) jelentés 2. Konnotatív jelentés 3. Affektív és stílusrétegbeli jelentés 4. Reflektáló jelentés 5. Kollokatív jelentés 6. Asszociatív jelentés 7. Tematikus jelentés
(1) 'Fogalmi', azaz konceptuális (denotatív [= megjelölő], kognitív [= ismereti/tudati]) jelentés.
Ez az összetevő azoknak az azonosító jegyeknek az összességét foglalja magában, amelyek a jelöltet megkülönböztetik valamennyi más entitástól.
A megkülönböztetés szembeállítás jellegű. A denotatív jelentés komponensei -- mint nevük is mutatja -- a fogalmi elkülönítésekre képesek, tehát a fenti séma A --» B viszonylatában találják meg helyüket.
Példaként: a férfi szó által jelölt fogalmi egységet legegyszerűbben a + HUMÁN, + FELNŐTT, + HÍMNEMŰ jegyekkel azonosíthatjuk a denotációban.
A fiú-nak megfelelő egység ugyanezeket a jegyeket tartalmazó, elkülönítő értékű kombinációja: + HUMÁN, FELNŐTT, + HÍMNEMŰ.)
(2) 'Konnotatív' jelentés. Ebben a rétegben nem definitív, hanem tipikus jegyeket találunk, olyanokat, amelyek mintegy járulékosan jellemzik a megjelölteket -- általában -- nem identifikáló (azonosító), hanem attributív (tulajdonságjelölő) jelleggel.
Például a nő szó konnotatív jelentésköréhez a XV. században ilyen jegyek tartoztak: 'hosszú hajú, nadrágot nem viselő' stb., ellentétben a XX-XXI. századi jellemzőkkel, mint 'emancipált, aki (felsőruhaként választhatóan) nadrágot is hord' stb. Figyeljünk föl arra, hogy a konnotatív jelentésösszetevők megváltozása érintetlenül hagyja a denotatív jelentést.
A konnotatív jelentés asszociációs jellegű többletjelentés, amely különösen jellemző lehet a művészi nyelvhasználatra. A rejtett jelentések konkretizálásában nagy szerepe van az olvasó egyéniségének, általános és irodalmi műveltségének. Pl. az ősz erősen konnotatív jelentésű szó, az irodalmi nyelv egyik leggyakrabban használt szimbóluma: az elmúlást, a megöregedést, a halált jelképezi:
Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron.
Héja-nász az avaron Égerházi Imre olajfestménye
(3) Az 'affektív és stílusbeli' réteg a jelentésnek az az összetevője, amely kifejezi a közlőnek a közlés közvetítő közegéhez, tárgyához, ill. partneréhez való viszonyát.
Része ennek a rétegnek maga a nyelvváltozat (így lehet régi, nyelvjárási, fesztelen, professzionális, műfajspecifikus stb.), valamint az éppen választott attitűd jelzése (udvarias, elutasító).
A lexikális elemek inherens módon is tartalmazhatnak affektív összetevőket, például a képzők közül a -gat/-get (tanulgat, dolgozgat), vagy a szintén deminutív (kicsinyítő) -(cs)ka/-(cs)ke (tehenecske, egérke), a köznevek mint tőszavak között a paripa/ló/gebe szinonimasor.
(4) A 'reflektáló' jelentés az affektív jelentés olyan alfaja, amely a megjelölt dologhoz fűződő kollektív viszonyulást tartalmazza. Például a Megváltó több, mint ami az igenévből jelentéstanilag levezethető, hiszen kulturálisan és történetileg kiegészült olyan képzetekkel és hitbeli meggyőződéssel, amelyek egy közösség attitűdjét határozzák meg a benne foglalt fogalommal kapcsolatban.
A reflektáló jelentés persze nem mindig ilyen emelkedett szellemű. Egyes 'tabuk' metaforikus kifejezésekkel való megnevezései akár kiűzhetik a nyelvből az eredeti szavakat éppen amiatt, mivel a kollektíve hozzájuk kapcsolódó reflektív jelentés tilalom alá vonja használatukat. (A magyarban az ősi hiedelemvilág nyelvhasználati következménye, hogy olyan fogalmakra, mint a farkas és a medve az eredeti finnugor megnevezések kihaltak.)
(5) A 'kollokatív' jelentésösszetevő túlmutat az egyedi jel használatán. Arra szolgál, hogy mintegy előhívja vagy korlátozza a nyelvi jel más jellel egy szintagmában való előfordulását.
Kifejezéseink jelentős hányadban olyanok, hogy a bennük szereplő elemek mintegy egymásra vannak utalva. A csinos melléknév jelzői szerepben például sajátos eloszlást mutat; lehetséges kapcsolódásait és korlátozását így illusztrálhatjuk:
csinos + lány, + házikó; - virág, - lakoma, - érzelem.
Az állandó szókapcsolatokban valójában ugyanez a jelentéstani kényszer határozza meg a kötött elemek fölcserélhetetlen voltát, vö.
reszket a félelemtől, de rázza a zokogás <―>*rázza a félelem és *reszket a zokogástól;
fogat mos, de nem: fogat pucol, fogat tisztít
Viszont: ném. Zähne putzen; fr. laver les dents ’fogat mos’; ol. pulire i denti ’fogat tisztogat’
(6) 'Asszociatív' típusú jelentéseknek nevezzük a (3-5) alatti jelentéskomponenseket, amelyek nem diszkréten (éles határral elkülönítve), hanem skalárisán meghatározható összetevők. Például valamiről kijelentve, hogy rossz/jó, kemény/lágy, magas alacsony; hegy/domb stb., fokozati skálán elhelyezkedő jellemzőket mondunk ki a jelöltre. Az, hogy egy-egy minősítéssel kapcsolatban milyen aktuális értéket tulajdonítunk "asszociatíve" egy melléknévnek, kísérleti úton akár mérhető is: a pszicholingvisztikában kidolgozott és használatos úgynevezett 'Osgood-skála' percepciós vizsgálatokban teszi leírhatóvá a fokozatokat. Közös jellemzőjük az, hogy számuk tetszés szerint gyarapodhat vagy szűkülhet a szóhasználat történeti alakulásával anélkül, hogy a változások befolyásolnák a szó denotációját. így ezek időben és földrajzi kiterjedésben egyszersmind kevésbé stabil jelentésösszetevők is (vö. a XIX. századi hírhed(et)t 'híres' jelentésének alakulását).
C. E. Osgood, G. Suci és P. Tannenbaum úttörő munkát végzett e területen a The Measurement of Meaning (A jelentés mérése, 1957) című műben.
Osgood a módszert egy kérdés-felelet játékhoz hasonlította, melyben valamennyi kérdés (például „jó ez vagy rossz?", „gyors vagy lassú", „kicsi vagy nagy?") azt a célt szolgálja, hogy a fogalmat elhelyezzük a szemantikai térben. A kérdéseket hétpontos skálaként adták meg, az ellentétes melléknevekkel a két végén, mint például: jó ----------------------- rossz.
A vizsgálati személyeknek a tekintetben kellett minősíteniük a szavakat, hol helyezkednének el ezeken a skálákon. Ha úgy érezték, hogy az autó például „jó”, akkor a skála „jó” felére tettek jelet; ha „rossz”-nak érezték, a másik felére.
(7) A 'tematikus jelentés' az egyedi jel távolibb kontextuális viszonyait érintő összetevő.
Azt tapasztaljuk, hogy a nyelvi szerkezetekben kiemeléssel sajátos jelentéstöbblet jön létre, eltérő jelentésváltozatok alakulnak ki. Két szerkezet azonos denotatív jelentés(ek) alkalmazása mellett eltérő kommunikatív értéket vesz fel attól függően, hogy bennük az információ hogyan szerveződik, például:
(1a) Egy férfi várakozik az előcsarnokban [kontrasztív hangsúly nélkül]
(1b) Egy férfi várakozik az előcsarnokban [mondathangsúly az alanyon]
(1a) mondat interpretációja: 'valaki vár az előcsarnokban', 'az illető történetesen egy férfi'; (1b) mondat interpretációja: 'most éppen egy férfi van az előcsarnokban', 'az a férfi (szintén) várakozik'.
Hasonlóképpen:
(2a) A folyosó végén megálltak.
(2b) A folyosó végén álltak meg.
(2a) interpretációja: 'folyamatosan haladtak, majd egy adott helyen megálltak';
(2b) interpretációja: 'az a pont. ahol megálltak, a folyosó végén volt'.
Az eltérő tartalmú mondatok igazságértéke azonos. Jelentéskülönbségük mégis nyilvánvaló. A különbség forrása pedig az, hogy a mondatok eltérő kontextusokat idéznek föl, és a különböző szövegkörnyezetet más és más (tényállásjelölő) kijelentések töltik ki.
Az eddigiekből egyértelműen kiviláglott, hogy a jelentés valóban igen összetett fogalom, sokféle dimenziója lehetséges. A Leech által megfogalmazott jelentéstipológia mellett másféle osztályozások is léteznek. A német Manfred Bierwisch pl. logikai, szó szerinti, metaforikus és kommunikációs jelentésről beszél, Wilhelm Schmidt lexikális és aktuális jelentésről. A magyarban Károly Sándor nevéhez fűződik a legrészletesebb osztályozás (Általános és magyar jelentéstan. Bp. 1970). Idézzük fel még egyszer Károly jelentés-definiícióját:
"A jelentés a jel (vagy jelkapcsolat) használati értéke (funkciója), amely a használók kisebb-nagyobb csoportja számára absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valóság megfelelő részletéhez, ennek a valóságnak a vonatkozását a jelek használóihoz, a beszédszituációhoz és általában más jelek használatához, s e vonatkozásoknak megfelelően a jel (jelkapcsolat) hozzáilleszthetőségét más jelekhez a beszéd kisebb és nagyobb egységében, és e beszédbeli szerepben helyettesíthetőségét más jelekkel (vagy jelkapcsolatokkal)." (Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Budapest 1970, 43).
Károly Sándor – az iménti definíció nyomán – hat jelentésfajtát különít el:
1. denotatív
2. szintaktikai
3. lexikológiai
4. pragmatikus (ezen belül modális, deiktikus, emocionális jelentést)
5. műfaji és
6. nyelvrétegbeli
A jelentésfajták Károly Sándor nyomán
1. Denotatív jelentés: a jelnek a valóságban létező jeltárgyához (denotátumához) való viszonyából fakad. Minden jel rendelkezik vele; jelöljön élőlényt vagy tárgyat (zsiráf, karika), elvont dolgot (igazság), kitalált dolgot (tündér, ördög) vagy viszonyjelölő elemet (és, de, hogy). [= Leech: fogalmi, kognitív jelentés]
2. A szintaktikai jelentés függ a szó denotatív jelentésétől. Ennek az alapján sorolhatjuk ugyanis a szavakat szófaji osztályokba, melyek meghatározzák beszédbeli mondatrészi szerepüknek a kötöttségeit. Az ige pl. nem lehet jelző a mondatban. A névmások utaló szerepükkel kapnak jelentést a jelsorban, azaz a mondatban.
3. A lexikológiai jelentés a jel két alkotó elemének, a jelölő hangsornak (hangalaknak) és a jelölt jelentéstartalomnak a kapcsolódási lehetőségeit veszi számba.
Részrendszereinek ismerete igen fontos a szemantikai rendszerben való eligazodás szempontjából. Az egyik részrendszer az alakok és a jelentések mennyiségi összefüggését, a másik az alakok morfológiai tagoltságát és ebből következően a jelentések motiváltságát tárja fel.
Az alakok és a jelentések összefüggéseinek az ismerete nélkülözhetetlen a szótárhasználatkor. Az egy alakhoz tartozó jelentéseket az értelmező szótárban, a több hasonló alak és a jelentés viszonya az etimológiai vagy szófejtő szótárban, a több különböző alak jelentéseinek a kérdései a szinonimaszótárban, illetve az ún. fogalomköri szótárban találhatók.
4. A pragmatikus jelentés a valóság, a jel és a jelhasználó (beszélő) viszonyát fejezi ki egy adott beszédhelyzetben. Mivel a világ tényei végtelenül sokfélék, és erre a beszélő is a legkülönbözőbb módon reagálhat a nyelv eszközeinek a felhasználásával, ezért ez a jelentésfajta önmagában is összetett. A mondanivaló tartalmára (modalitására), a beszédben résztvevőkre, annak helyére, idejére utalás, rámutatás (deiktikus vonatkozások) és a beszélő érzelmeinek a megjelenése (emocionális töltése) vagy éppen érzelmileg közömbös volta mind meghatározza a pragmatikus jelentést.
A modális jelentésaspektus akkor jelentkezik különösen erősen, amikor az egyes mondatfajtákat nem funkciójuk szerint használjuk. Például a Ki tehet erről? formai tekintetben kérdő mondattal valójában felkiáltunk.
Mind a modális, mind a deiktikus jelentésaspektus kifejezésében elsősorban nem a fogalomszóknak, hanem az ún. mutatószóknak (névmásoknak, egyes határozószóknak, kötőszóknak, módosítószóknak) és a toldalékoknak, továbbá a szupraszegmentális tényezőknek van szerepük. (pl. Mennyi? – Meeennyiii??)
Emocionális aspektus: többféle megközelítése lehetséges. Pl. a pia, a pofázmány szó önmagában is rendelkezik emocionális töltéssel, A jó szónak viszont a rossz szóval ellentétes jelentése adhat érzelmi értéket. A beszédpartnerhez való érzelmi viszonyt tekintve lehet: tisztelő, barátságos, kedélyes, bizalmas, játékos, tréfás — udvarias, tartózkodó, hűvös, modoros stb. (vö. pl. a megszólításokkal pl. az úr, a barátom esetében).
Végül a szó (jel) motiváltsága is lehet emocionalitás forrása. A dobpergés és dobolás, az érvágás és veszteség, a zöldfülű és kezdő rokon értelmű párokban (szinonimákban) a motiváltabb összetett szavak érzelmi értéke erősebb. Fontos az idiomatikus jelleg is ebből a szempontból.
5. Műfaji jelentésen a jelrendszer a jelrendszer jelentésbeli oldalának műfaji kötöttségeit értjük
Bizonyos jelhasználatok, szókapcsolatok csak valamely műfaj keretein belül szokásosak, vagy csak valamely műfaj keretein belül tiltottak.
A műfaji kötöttségek szoros kapcsolatban vannak a szóhangulattal, a jel érzelmi értékével.
A műfajok szerinti felosztásnak két alapját különböztetjük meg:
a) a tulajdonképpeni műfajok, pl. irodalmi és nem irodalmi műfajok [jegyzőkönyv, nyugta stb.] ;
b) közlésmód [beszélt és írott nyelv].
6. Nyelvrétegbeli jelentésen a jelrendszer jelentésbeli oldalának nyelvrétegbeli kötöttségeit, nyelvrétegen pedig tágabb értelemben társadalmi - területi csoportok nyelvét értjük. A nyelvréteg szerinti felosztásnak három alapját különböztetjük meg:
a) Dialektusok szerint (szirup fn 1. Sűrű cukoroldat. | Ilyen oldattal édesített kanalas orvosság. 2. biz szörp. [vszó: lat<arab]) b) Foglalkozási ágak szerint (cukor ‘vércukor’; rehabilitál – mást jelent a jogi és az orvosi nyelvben) c) Nemzedékek, generációs különbségek szerint (király ‘nagyon jó’)
A lexikológiai jelentés alosztályai a hangalak és a jelentés összefüggései alapján monoszémia
poliszémia
heteroszémia
mononimia
1. egy jelentésű szavak
2. poliszémia:
3. homonimia
polinimia
4. alakváltozatok 5. jelentésmegoszlás
6. jelentéselkülönülés
heteronimia
7. szinonima
9. összefüggéstelen szavak
8. mezőösszefüggések
A lexikológiai jelentés alosztályai a hangalak és a jelentés összefüggései alapján monoszémia
poliszémia
heteroszémia
mononimia
1. egy jelentésű szavak: létrafok, búvárol, SMS
2. poliszémia: láb (7 jel.) bak (8 jel.)
3. homonimia
polinimia
4. alakváltozatok 5. jelentésmegoszlás
6. jelentéselkülönülés
heteronimia
7. szinonima
9. összefüggéstelen szavak
8. mezőösszefüggések
láb fn 1. Embernek, szárazföldi állatnak állásra és helyváltoztatásra való végtagja. 2. Tárgynak az a(z oszlopszerű) része, amelyen áll. Az asztal, a híd lába. 3. Hegy(ség)nek, földhányásnak stb. az alsó része. 4. nép: A telek, az udvar lábja: hátsó, nem az utca felőli része. 5. Lábon (v. lábán): le nem aratott, le nem vágott állapotban. Lábon adja el a termést. 6. Régi, ill. külföldi hosszmérték: kb. 30 cm. | (jelzőként) Ilyen nagyságú. 1500 láb magas. 7. Irodt Versláb.
bak fn 1. Bakkecske. 2. Kisebb kérődzők hímje, pl. őzbak. 3. Két lábazatból és egy összekötő gerendából szerkesztett állvány. | Fűrészbak. 4. Kocsisülés. 5. Sp | Négy lábon álló, párnázott bőrrel bevont hengeres tornaszer. 6. Vasút Ütközőbak. 7. Hajó Hajón, ill. a parton oszlop(pár), amelyhez a hajókötelet erősítik. 8. Szőlő A tőkéből kinövő, háromévesnél idősebb visszavágott vessző. Sz: bakot lő: nevetséges v. kirívó hibát követ el. [ném]
A lexikológiai jelentés alosztályai a hangalak és a jelentés összefüggései alapján monoszémia
poliszémia
heteroszémia
mononimia
1. egy jelentésű szavak: létrafok, búvárol, SMS
2. poliszémia: láb (7 jel.) bak (8 jel.)
3. homonimia vár1, vár2 áll1, áll2 szeg1, szeg2, szeg3
polinimia
4. alakváltozatok
5. jelentésmegoszlás
6. jelentéselkülönülés
heteronimia
7. szinonima
8. mezőösszefüggések
9. összefüggéstelen szavak
szeg1 ts ige 1. (Ruha)anyag szélét visszahajtja és levarrja, ill. díszítésül szegéllyel látja el. 2. nép: Tetőt szeg: zsúptető gerincét kialakítja. 3. (t. n. is) Kenyeret, kalácsot v. kenyérből, kalácsból szeg: egy karéjt v. vmekkora darabot leszel, levág belőle. 4. kitör, elvág, eltör vmit. Nyakát szegi: átv is a) szörnyethal; b) pórul jár; kedvét szegi vkinek: elveszi a vmihez való kedvét; útját szegi vkinek, vminek: útját állja. 5. elav irod (át)szel. 6. rég nem tart meg. Esküt szeg; szavát szegi. 7. Vmijét vmerre szegi: teste vmely részét hirtelen feszes, gyak. természetellenes helyzetbe lendíti v. így tartja. Oldalt szegi a fejét. [fgr] szeg2 fn szög Beverve rögzítésre való, az egyik végén hegyes, a másikon fejjel ellátott v. kiszélesedő (fém)rudacska. Szeget bever, kihúz; az utolsó szegig: az utolsó mozdítható darabig. Sz: kibújik a szeg a zsákból: (végre) kiderül a leplezett szándék; szegre akaszt vmit: a) nem foglalkozik vele tovább; b) <elve(ke)t> megtagad; vmi szeget üt a fejébe: gondolkodóba ejti. [fgr] szeg3 fn szög táj rég 1. Sarok, szeglet, zug. 2. Falunak (v. mezőnek) vmely része. [?←szeg2]
A lexikológiai jelentés alosztályai a hangalak és a jelentés összefüggései alapján monoszémia
poliszémia
heteroszémia
mononimia
1. egy jelentésű szavak: létrafok, búvárol, SMS
2. poliszémia: láb (7 jel.) bak (8 jel.)
3. homonimia vár1, vár2 áll1, áll2 szeg1, szeg2, szeg3
polinimia
4. alakváltozatok 5. jelentésfel ~ föl; megoszlás seprű ~ söprű veder ~ bozótos, bozontos vödör tompa, tömpe csekély, sekély
6. jelentéselkülönülés guba, gubó jóság, jószág suhan, suhanc
heteronimia
7. szinonima arc, ábrázat imád, rajong ráncos, redős
9. összefüggéstelen szavak fuvar indulat mocsár
8. mezőösszefüggések fül, orr, szem eszik, iszik fácán, fürj
A lexikológiai jelentés alosztályai sematikusan ábrázolva
Poliszémia és homonímia
Poliszémiáról abban az esetben beszélünk, ha egy lexémának két vagy több jelentése van. A poliszémia definiálásának szinte minden szakmunkában (és így természetesen az iskolai gyakorlatban elterjedt része) az a megállapítás is, hogy ennek a két vagy több jelentésnek kapcsolatban kell lennie egymással. Ez azonban valójában redundáns, sőt zavaró eleme a meghatározásnak, mivel ha egy hangalakhoz olyan jelentések tartoznak, amelyek nincsenek kapcsolatban egymással, akkor már nem is beszélhetünk egy lexémáról. Két vagy több szó alaki egybeesésekor ugyanis a homonímia viszonya jön létre.
A ma használatos tankönyvekben a poliszémia szokásos formalizált jelölése általában az alábbi ábra:
J1
J2
H A homonímiáé pedig ez:
J
J
H
Ezeknek a jelöléseknek legalább két tárgyunkkal összefüggő lényegi hiányossága van: Nem tükrözi azt, hogy míg a poliszémia esetében egy lexémáról van szó, a homonímia esetében kettőről vagy többről. Nem tükrözi azt, hogy a homonim szavak önmagukban vizsgálva poliszémek vagy egyjelentésűek.
A fentiek alapján helyesebb lenne a viszonyokat pontosabban megjelölő szimbólumok alkalmazása, például: Poliszémia: J1 H SZÓ J2
Homonímia:
J1 SZÓ1 J2 H J1 SZÓ2 J2
Poliszémia és a homonímia összefüggéseiről, az e kategóriákba való sorolás feltételeiről a jelentéstan történetében különféle felfogások alakultak ki:
A) Az egyik szerint nem a hangtest a jel, hanem a hangtest és a jelentés egysége, tehát annyi jelről, azaz szóról kell beszélnünk, ahány jelentésről. Ebben az elméleti keretben így természetesen nincs poliszémia, az egybeeső hangalakok és jelentések esetében mindig homonímiáról kellene beszélünk:
B) A jóval elterjedtebb nézet szerint megkülönböztetendő a poliszémia és a homonímia. E két kategória elhatárolására azonban e felfogáson belül két ellentétes módszer létezik.
a) Az első a diakrón szemlélet alkalmazását jelenti. Eszerint az etimológia alapján dönthető el, hogy ez adott esetben homonímiáról vagy poliszémiáról van szó. Tehát ha a történetiségben a jelentések közt van összefüggés, akkor poliszémiáról kell beszélnünk. Pl.:
toll:
1. ’a madár testén levő, vékony gerincből és ezen kétoldalt síkban sűrűn elhelyezkedő finom, lemezes szálakból álló szaruképződmény’ 2. ’tintával való írásra használatos, csúcsos végű – régen lúdtollból faragott – íróeszköz’
b) A szinkrón szemléleten alapuló megközelítést alkalmazók lényegében annak alapján döntenek, hogy a beszélő lát-e jelentésbeli összefüggéseket. Ha a beszélő tudatában a jelentések között többé-kevésbé szoros kapcsolat van, akkor poliszémiáról, ha nem, akkor homonímiáról van szó.
Mindkét (a, b) módszer problémákat vet fel.
A diakronikus megközelítés figyelmen kívül hagyja a mai nyelvhasználatot, a mai nyelvhasználók szempontját. Mi a helyzet ugyanis akkor, amikor a technika haladásával újabb, más anyagokból készült írószerszámok veszik át a lúdtoll szerepét (acéltoll, töltőtoll, golyóstoll stb.)?
Széttartó jelentésfejlődés
A szinkronikus módszer alkalmazása is vet fel problémákat: Ki az a „beszélő”, akinek az ítéletén múlik, hogy adott esetben poliszémiát vagy homonímiát kell megállapítanunk? Az egyik ember esetleg lát összefüggéseket a jelentések között, a másik nem.
(ál)homonimia
Olykor a szótárak is önkényesen járnak el, amikor a poliszémia vagy a homonímia kategóriájába sorolnak egy-egy szót. Ez olykor csupán a lexikográfus ítéletétől függ. Pl. Értelmező kéziszótár:
daru1 fn Áll Szürke tollazatú, vonuló, nagy gázlómadár (Grus grus). Szállnak a darvak. [?fgr] daru2 fn Nagy teher fölemelésére és odább vitelére való gépi szerkezet. [daru1]
Viszont:
sikló fn 1. Áll: Siklók: medencecsont nélküli, sajátos koponyaalkatú kígyók családja (Colubridae). | E családba tartozó nem mérges kígyó. 2. Közl Meredek vasúti pályán drótkötéllel vontatott személyszállító jármű, ill. létesítmény
A szabályos (rendszeres) és a nem szabályos (nem rendszeres) poliszémia
A szabályos (más elnevezéssel rendszeres) poliszémia az a fajta poliszémia, ahol egy A szó a1 és a2 jelentése (értelmezése) közötti viszony azonos egy B szó b1 és b2 jelentése közötti viszonnyal, ezenkívül vannak további szavak is, amelyek ezekkel párhuzamos jelentésviszonyokat mutatnak.
Pl. üveg -- vonatkozhat egyfelől egy speciális (folyadék)tartályra, pl. Az üveg tele van vízzel, másfelől egy (folyadék)mennyiségre is, pl. Vettem egy üveg bort.
ÉKSz.
üveg 1. ’ilyen anyagból készült (hengeres) edény’, ’üvegpalack’ 2. ’akkora mennyiség valamiből, amennyi egy ilyen edénybe fér’
Ezzel analóg értelmezések megjelenhetnek számos más esetben is, pl. pohár, doboz, láda stb. Tartály, edény
Ennek megfelelő mennyiség
Az üveg az asztalon van.
Egy üveg sört ittak meg.
A pohár az asztalon van.
Egy pohár sört ittak meg.
A doboz az asztalon van.
Egy doboz sört ittak meg.
A láda az asztalon van.
Egy láda sört ittak meg.
Az üveg szót és a további említett szavakat az érintett két jelentés vonatkozásában rendszeresen poliszémnek tekintjük.
Hasonlóan:
HELY
A RAJTA LEVŐ DOLOG, ÉPÜLET, NÖVÉNYZET STB.
Az erdőben sétáltunk.
Kivágták az egész erdőt.
Ma kimegyek a szőlőbe.
Megmetszette a szőlőt.
A város a Tisza mellett van.
Az egész város ott volt az ünnepségen.
Vagy: SZABÁLYT KÖVETŐ TEVÉKENYSÉG
Ezt a játékot nehéz megtanulni.
ESEMÉNY
Ez a játék legalább egyórás.
Miben különbözik az amerikai futball Holnap itt egész nap amerikai futball az európaitól? lesz. Nem ismeri az ultit.
Befejezhetnétek már azt az ultit!
A szabályos (rendszeres) poliszémia nem korlátozódik egyes nyelvekre, tehát általában számos különböző nyelv szavai mutatják ugyanazt jelentésviszonyt.
Legyen a nem szabályos (nem rendszeres) poliszémia értelmezéséhez is az üveg két jelentése a példánk!
Az üveg vonatkozhat
egy bizonyos anyagra, egy bizonyos speciális tartályra, palackra, amelyet ebből az anyagból készítenek (vö. műanyag palack).
Az ÉKSz. ezt a két vonatkozást így adja meg:
üveg ’homok, mészkő, szóda megolvasztott keverékéből gyártott rideg, kemény (átlátszó) anyag ’ilyen anyagból készült (hengeres) edény’, ’üvegpalack’
Ezek a jelentések is kétségtelenül kapcsolatban állnak egymással, ám a közöttük fennálló viszony nem rendszeres, mivel nem lehet olyan szabályokat megadni, amelyek magyarázatot adnának éppen e két jelentés meglétére. Lehetetlen ugyanis megmagyarázni azt, hogy az üvegből készült tárgyak közül miért éppen bizonyos tartályokat hívnak üveg-nek, nem például a szintén üvegből készülő poharakat vagy hamutálcákat, tálakat stb.
A nem szabályos (nem rendszeres) poliszémia további tulajdonsága, hogy nyelvspecifikus:
Teljesen véletlenszerű, hogy a többnyire üvegből készülő tárgyak közül egy adott nyelvben hívnak-e akár egy fajtát is ugyanúgy, mint az anyagot, és ha igen, melyeket.
Pl.
m. egy üveg bor ‘ palack bor’ ≠ ném. ein Glas Wein ‘egy pohár bor’ (helyette: eine Flasche Wein)
Az angol glass of water jelentése hasonlóképpen ’egy pohár víz’, míg a glasses – ez alaktani szempontból a glass többes számú alakja – a szemüveget (illetve a csiptetőt) jelöli.
Szabályos vagy nem szabályos az alábbi poliszémia?
korpa= 1. Gabonahéjából őrléskorkeletkező, takarmánynakvalómelléktermék. 2. A(fej)bőrről pikkelyszerűdarabkákbanlehámlott felhám. ném.
Kleie , ill. Schuppen
;ang.
bran , ill. dandruff
A homonímia
A homonimák kialakulása
A nyelvtörténetben is nyomon követhető azonos alakú szavak keletkezése két okra vezethető vissza:
a) eredetileg különböző alakú és jelentésű szavak alaki fejlődésük folyamán váltak azonos alakúvá,
b) azonos származású, poliszém szavak, amelyek jelentésben annyira eltávolodtak egymástól, hogy nem érezzük őket összetartozóknak.
Az a) típus elnevezése a konvergens alakfejlődés, a b) típusé a divergens (széttartó) jelentésfejlődés.
A) Konvergens fejlődés (összetartó hangfejlődés) Pl.
sejt sejt1; sejt2 schlecht
[A sejt ige finnugor eredetű szavunk, a sejt főnév a német schlecht (’rossz, értéktelen’) átvétele, amely a nyelvünkben a következőképp alakult: sleht > slejt > selyt > sejt (vö. még selejt). A német szó úgy kapta a mai ’méhek építette lép hatszögletű kamrácskája’ jelentését, hogy a lép a méhész számára értéktelen aljamézet alkotta. Később alakult ki a sejt tudományos jelentése: ’ember állat, növény szervezetének legkisebb alaki, élettani, fejlődési egysége’.]
Hasonlóképpen:
bršt’an (szl. ‘növény’)
borostyán1; borostyán2
Bernstein (R. Bornstein) (ném. ‘sárga gyanta’)
B) Divergens (széttartó) jelentésfejlődés A homonímia ebben az esetben egy-egy többjelentésű szóból alakul ki, úgy, hogy az eredetileg összefüggő jelentések megváltoznak. A homonímia létrejöttének az a feltétele, hogy az új jelentés olyan mértékben távolodjon el az alapjelentéstől és az alapjelentéssel még világos kapcsolatot mutató többi jelentéstől, hogy szemantikailag elszigetelődjön. Valójában tehát a poliszém viszony fellazulásáról, majd megszűnéséről van szó. Pl.: fűz1 (ige) fűz [a1; a2] fűz2 (fn) [Eredetileg a fűz főnévi és igei jelentése között szoros kapcsolat volt, mert főként a fűzfavesszőt használták fonásra, fűzésre, mára azonban ez a jelentésbeli összefüggés annyira elhalványodott - a fűzfaág mellett számos anyagot lehet fonni, fűzni, sőt absztrakt jelentései is vannak a fűz igének - hogy homonímiáról kell beszélnünk.]
A homonimák típusai
A homonimák osztályozásában három fő csoportot különböztetnek meg a rendszerezések:
Szótári homonimák: szótári alakjukban egyeznek a szavak Szótári alak egyezik toldalékolt alakkal Nyelvtani homonimák: toldalékolt alakok egyeznek
I. Szótári homonimák
1.
Azonos szófajú szavak alkotnak homonim viszonyt:
ár1 (többjelentésű) 1. ’árunak pénzben kifejezett értéke’ stb. ár2 (többjelentésű) 1. ’áramló v. hullámzó víztömeg’ stb. ár3 (egyjelentésű) ’bőr lyukasztására való, hegyes végű, nyeles szerszám’ ár4 (többjelentésű) 1. ’100 m2-nek megfelelő terület-mértékegység’
További példák: fogoly1, fogoly2 ; mer1, mer2 ; szél1, szél2 stb.
2.
Különböző szófajú szavak homonímiája Főnév és ige: áll1, áll2 ; ér1 , ér2 ; terem1 , terem2 ; vár1, vár2 stb. Főnév és melléknév: avar1, avar2 (főnév/népnév); ősz1, ősz2 stb. Melléknév és ige: görög1, görög2 stb. Ige és számnév: hat1, hat2. Stb.
A tulajdonnév és a köznév, melléknév (beleértve a számnevet is) vagy ige azonos alakúsága csak a kiejtésben érvényesül, az írásban nem, ekkor homofóniáról beszélünk:
Ács, ács; Alap, alap; Füzér, füzér; Pápa, pápa; Hatvan, hatvan; Heves, heves; Lehel, lehel; Vág, vág stb.
Itt említhető az ly és a j megkülönböztetésén alapuló homofónia is: hej – hely.
Homofónia nemcsak szavak, hanem szókapcsolatok között is fennállhat:
– „Hogy kell elhallgattatni a sámánt?” – „Hallgassá mán!”
– „És hogy kell megnyugtatni, ha nagyon fél?” – „Nefossá mán!” []
II. Szótári alak és toldalékolt alak homonimiája
hajadon1, hajadon2 (főnév szótári alakja és határozóragos főnév)
légy1, légy2 (főnév szótári alakja és felszólító módú igealak)
ölt1, ölt2, ölt3 (ige szótári alakja, múlt idejű igealak, tárgyragos főnév)
szám1, szám2 (főnév szótári alakja és birtokos személyjeles főnév)
török1, török2 (népnév és személyragos igealak)
vért1 ,vért2 (főnév szótári alakja és tárgyragos főnév)
Stb. Vö. Recsken találkozik két rab. Az egyik megkérdezi a másiktól, hogy mi a foglalkozása. Az így válaszol: - Régen török követ voltam, ma követ török.
III.
Nyelvtani (grammatikai) homonimák
állatok1, állatok2 (főnév többes számú alakja és birtokos személyjeles főnév) eszem1, eszem2 (igealak és birtokos személyragos/jeles főnév) írt1, írt2 , írt3 (igealak és tárgyragos főnevek [’gyógykenőcs’ és népnév]) Homofónia: csempészte, csempézte; estéje, estélye; fogja, foglya; hajtsatok, hajcsatok [] stb.
- Hogy bíztatja a süketnéma edző a csapatát? Berak a hajába két hajcsatot, és mutogat rá: Hajcsatok!!, Hajcsatok!!
Homográfia
Helyesírási homonímiáról, homográfiáról akkor beszélünk, ha a szavak leírása megegyezik, de a kiejtésben eltérés van; a magyarban csak a zárt ë -vel ejtett alakokat is figyelembe véve találunk erre példát:
mentek1 (e.: mentëk, E/1. személyű igealak) ‘ich rette’ mentek4 (e.: mentek, ’mentesek’) ‘frei von etw.’ mentek2 (e.: mëntëk, T/2. személyű igealak) ‘ihr geht’ mentek3 (e.: mëntek, T/3. személyű, múlt idejű igealak) ‘sie gangen’
Nyelvjárási homonímia esetén nyelvjárási alak esik egybe köznyelvi alakkal:
tű1 , tű2 (’varróeszköz’ és ’tő’) vót1 , vót2 (népnév és ’volt’)
Nyelvrendszereken áthatoló homonímia
Viccekben, reklámszövegekben alkalmazható a nyelvrendszereken áthatoló (rendszertranszcendens) homonímia is. Ez lehet homofónia vagy homográfia is, pl.
- Mi van, ha lelövik a gémet? - Game over.
A II. világháború alatt két német kém bemegy egy angliai pubba, és italt rendelnek angolul: - Two Martinis, please! - Dry? - Nein, nur zwei! Csak 3 snack, és nekivághat az 5 földrésnack ... Mi sem egyszerűbb! Ön és barátai, üzletfelei megvesnack, és megesnack hármat az 5 világhírű ropogtatnivalóból [...] és nekivághatnak az 5 földrésnack!
Kanalasgém
„Beszédhibás” homonímia
Paronímia
Paronímia (←gr. para = ’mellett’ + onoma ’név’) alatt elsősorban különböző jelentésű, azonos szófajú szavak alaki hasonlóságát értjük. Aszerint, hogy a hasonló hangzású szavak ugyanarra a tőre mennek-e vissza vagy sem, beszél a szakirodalom egyrészt szűkebb értelemben vett paronímiáról, amikor is az érintett szavak etmológiailag összefüggnek egymással (pl. m. ízetlen – íztelen, helyiség - helység) és paronomáziáról, amikor különböző tőről eredeztethető szavak hasonlítanak hangzásukban egymáshoz (pl. m. ökumenikus – ökonomikus, adaptál - adoptál). Paronimák mint nyelvi poénok:
Lexématorzítás hangcserével – gyakori vicctípusok épülnek rá, pl.
– Összetéveszti a …-t a …-vel. – Nem mindegy, hogy … vagy …
Pl. Összekeveri a Gizikét a gőzekével . Összekeveri a szezont a fazonnal. Összekeveri az allegóriát a filagóriával. ‘’kerti faházikó’
Nem mindegy, hogy beáztatjuk a teát vagy teáztatjuk a Beát. Ugyanígy nem egyenlő a csárda zaja és a zárda csaja, vagy az Andok ura és az undok ara.
Lexikális szinonímia
A szinonímia fogalmára lássunk először egy „alkalmazási példát”, a Csodahal történetében…
Lexikális szinonímia
Mind a szinonímia fogalmának értelmezéséről, mind a szinonímia szerepéről igen eltérő nézetek léteznek a nyelvtudományban. Maga a szinonímia kifejezés az ókori görög tudományból származik. A synōnymos melléknév összetétel eredeti jelentése: az ’ugyanazt a másképpen is jelölhető személyt vagy dolgot megnevező (szó)’. Ez tehát egy szűkebb, a jelentésbeli azonosságot a kategóriába sorolás feltételének megjelölő szinonímiaértelmezés. A XIX. században azonban a szinonímia tágabb értelmezése válik uralkodóvá. Ekkor már szinonímia olyan szavak viszonyát jelöli, amelyeknek jelentése csak árnyalatilag, kis mértékben különbözik, azaz hasonlít egymásra. A XX. században aztán jelentkezik egy olyan törekvés, amely a szinonimafogalom terjedelmét igyekezett szűkebben meghatározni. Ez a tendencia érvényesült például Károly Sándor szinonímiafelfogásában.
Károly Sándor a szinonímiát ekvivalenciaviszonynak tekinti, egy olyan szinonimaszemlélet szerint, amely élesen elválasztja a szó, illetve a jelkapcsolat kognitív és emotív, denotatív és konnotatív jelentését, az előbbiben teljes egyezést kíván, az utóbbiban pedig megengedi a különbözést.
Tárgyalja Károly Sándor a szinonimák behelyettesíthetőségének (felcserélhetőségének) kérdését is. Megállapítja, hogy a szinonimák ekvivalenciáját az őket tartalmazó párhuzamos mondatok ekvivalenciája garantálja. Ez az ekvivalencia mindig úgy értendő, hogy pusztán értelmi, fogalmi síkon érvényesül, azaz két mondatnak az értéke, ha ebbe az érték szóba a szó teljes kommunikációs potenciálját beleértjük, sohasem lehet ugyanaz, ha a lexikai állományukban különbözőség mutatkozik. Károly kimutatja, hogy problémás a felcserélhetőség kritériuma abból a szempontból is, hogy nemcsak a szinomimák cserélhetők fel egymással, például a nem és a faj fogalmát jelölő szavak is gyakran felcserélhetők (vö. a stilisztika szinekdoché fogalmával!): Például:
Mi baja lehet szegény kutyának? Mi baja lehet szegény állatnak?
(A kutya és az állat azonban természetesen nem tekinthető e felfogás szerint szinonimának.)
A szűken értelmezett rokonértelműséget a strukturális szemantika is csak a szinonímia több fajtája közül az egyiknek, igaz, a legalapvetőbbnek tartja. Az ebbe a típusba sorolt szinonimákat deszkriptív (vagy denotatív) szinonimának nevezik.
Kiefer Ferenc (2000: 26) a következőképp jellemzi ezt a típust: Két mondat akkor és csakis akkor azonos jelentésű (azaz szinonim), ha pontosan ugyanarra a tényállásra vonatkozik. A formális logika terminusaival élve: két mondat akkor és csakis akkor azonos jelentésű, ha a két mondatban megfogalmazott kijelentés ugyanolyan körülmények között igaz, vagyis azonosak az igazságfeltételei, pl.
a/ Ez a férfi kalandor. b/ Ez a férfi szerencsevadász.
Mezőösszefüggések
Mezőösszefüggésen a szavaknak a velük valóságvonatkozás szempontjából rokon szavakkal való kapcsolatát értjük.
A lexémák mindegyik mezőn belül kölcsönösen kapcsolatban állnak egymással, és sajátos módon meghatározzák egymást. Szemantikai mezőt alkotnak pl. a tesztrésznevek (nyak, fej, váll stb.), ugyanígy a járművek, gyümölcsök, szerszámok vagy színek különböző lexémái is.
Némelyek szerint a nyelvek teljes szókészlete mezőkbe szerveződik; valójában viszont nagy különbségeket figyelhetünk meg a szókészlet különböző részei között. Nem okoz nehézséget összegyűjteni valamennyi, „testrészekre" utaló lexémát, de ugyanezt nagyon nehéz volna megtenni a „zaj" vagy a „díszítés" lexémáival.
A szemantikai mezők első nyelvészeti megközelítése német tudósok nevéhez fűződik az 1930-as évekből. Az első vizsgálatok egyike (Jost Trier, 1934) bemutatta, miként változhat az idők során a szemantikai mezők szerkezete. A középfelnémet nyelv „tudás/ismeretek" jelentésű kifejezései komoly változásokon mentek keresztül 1200 és 1300 között. 1200-ban a németben nem létezett külön lexéma az ‘eszesség’ tulajdonságának fogalmára. A nyelv ismert egy kunst (udvari készségek) és egy list szót (nem udvari, gyakorlati készségek), valamint létezett még felettes fogalomként egy wisheit szó is, ami az ismeretek bármilyen formáját jelölhette, legyen az udvari vagy nem udvari, világi vagy isteni. Száz évvel később minden megváltozott. A wisheit szónak leszűkült a jelentése arra, hogy „vallásos megismerés"; a kunst kezdte felvenni a „művészet/készség" jelentést, a wizzen (modern Wissen) pedig egyre inkább a „tudás" jelentésben volt használatos. A list szó teljesen kikerült a mezőből, és pejoratív mellékjelentéseket kezdett felvenni (vö. a modern német jelentését, „ravaszság", „trükk"). Az egész változást a következő ábrán foglalhatjuk össze:
Az első fogalomköri szótár
A szómezők kutatásának mai haszna inkább gyakorlati indíttatású, elsősorban az ún. fogalomköri szótárak felépítésében van nagy szerepe. Ezek első, valódi „fogalommá” vált példánya Peter Mark Roget (1779-1869) Thesaurusa volt.
Roget a szókészletet hat fő területre osztotta: absztrakt relációk, tér, anyag, értelem, akarat és érzések. Mindegyik területet részletes és kimerítő alosztályokra osztotta, s így összesen 1000 szemantikai kategóriát állított fel.
A szavak mezőösszefüggései a következő kapcsolatokra terjednek ki: 1. Az illető szó fogalmi szférájának elemeit megnevező szók
a) A fölérendelt fogalmat megnevező szó: hiperonima, pl. játékszer
b) Az alárendelt fogalmat megnevező szó: hiponima, pl. baba, csiga, labda, ugrálókötél stb. (a játékszer -hez való viszonyában)
c) A mellérendelt fogalmat megnevező szó: kohiponima, pl. baba, csiga, labda, ugrálókötél stb. (e szavak egymáshoz való viszonyában)
2. Az illető szó fogalmi jegyeit megnevező szók
3. Az illető szóval helyi, időbeli, oki, rész-egész stb. kapcsolatban lévő fogalmakat megnevező szók
Pl. az asztal szó esetében: – fából, esetleg más szilárd anyagból (műanyag, vas stb.) készült, – fedőlappal ellátott, – fiókos vagy fióktalan, – étkezéshez, íráshoz, olvasáshoz stb. használják.
Pl. a könyv szó esetében: könyvtár, könyvesbolt, polc, borító, ív, lap, ír, olvas, tanul, cím, szöveg, tartalomjegyzék, könyvbemutató, kritika, lektor, szerző stb.
4. Olyan szavak, amelyeknek közös fogalmi jegyeik vannak az illető szóval.
A könyv példánál maradva: – anyagbeli hasonlóság: (papír)doboz, (papír)lap, újság, folyó irat stb. – funkcióbeli hasonlóság: folyóirat, internet stb.
Hiponimák és hiperonimák
A hiponímia viszonya olyan lexikai egységek között áll fenn, amelyek denotációjuk alapján logikailag alá/fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. Ez azon a módon lehetséges, hogy valamelyik denotatív összetevő – egy olyan komponens, amely a másikban megvan -- a két szó közül az egyikben hiányzik, (pl. ember – férfi)
A hiponímiarelációk tehát az implikáció logikai elvére épülnek. A húslégy lexéma pl. implikálja a légy lexémát, az pedig a rovar lexémát.
Fentebb azt állítottuk, hogy a hiponímia esetében szemantikai bennfoglalás forog fenn: a hiperonima magában foglalja a saját hiponimáit
Érdekes azonban, hogy nem minden esetben találunk ilyen fölérendelt fogalmat. Erre talán legismertebb példaként a színelnevezéseket hozhatjuk, ugyanis a SZÍNES, ill. a TARKA lexémák a fekete és a fehér fogalmát nem foglalják magukba.
Színlexémák a nyelvekben
A színspektrum folyamatos sáv, amelyben nincsenek világos fizikai határok. A szín szemantikai mezője ezért különösen nagy figyelmet keltett a kutatókban, mert nagyon jól szemlélteti az egyes nyelvek szóhasználatának eltéréseit. Az angolban 11 alapszínnév van: white (fehér), black (fekete), red (vörös vagy piros), green (zöld), yellow (sárga), blue (kék), brown (barna), purple (bíbor), pink (rózsaszín), orange (narancssárga), grey (szürke). Ezzel szemben:
A latinban nem volt általános lexéma a „barna" vagy „szürke" színre; a modern újlatin formákat (mint a francia brun, gris) a germán nyelvekből kölcsönözték. A navahóban viszont egyetlen lexéma van mindkét szín jelölésére.
A navaho ugyancsak nem tesz lexikai különbséget a „kék" és a „zöld" között. Másrészt viszont két kifejezést is használ a „fekete" jelölésére; megkülönbözteti a sötétség feketeségét az olyan dolgok, mint a szén, feketeségétől.
Az orosz kétfajta „kék" színt különböztet meg, szinyij és goluboj, erre az angolban (és magyarban) körülírást kell használni: sötétkék és égszínkék. Az angol red lexémának viszont a magyarban a piros és vörös felel meg.
Színuniverzálék?
A különböző nyelvek színnevei közötti eltérések nagyon szembetűnők, amiből esetleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy minden nyelvnek teljesen önkényes, egyedi színrendszere van.
Egy 1969-es tanulmányában Brent Berlin és Paul Kay azonban éppen ennek az ellenkezőjére közöl bizonyítékokat. 98 nyelv színrendszerének tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy létezik egy 11 alapszínkategóriából álló univerzális készlet, és minden nyelv ezt a 11 kategóriát használja, vagy ennél kevesebbet.
Az „alapszín" itt azt jelenti, hogy a kifejezés csak egyetlen morfémából áll (ami kizárná például a világosbarnát stb.), gyakran használatos (ami kizárná például az angol indigó [indigókék] szót), sok tárgyra alkalmazzák (ami kizárná a szőkét), és nem része semmilyen más színkategóriának (ami kizárná a piros egyik árnyalatát jelölő' skarlát szót). Azt is állították, hogy ezek az alapszínnevek sorrendbe rendeződnek:
Ha egy nyelvben megtalálható a < jel jobb oldalán álló kifejezés, akkor a nyelvben megtalálható valamennyi bal oldali kifejezés is.
Ezeket a megállapításokat nem mindenki fogadja el. Nem egyszerű feladat adatokat gyűjteni ebben a témában anyanyelvi beszélőktől, különösen, mivel ítéleteiket befolyásolhatja, ha más nyelvekkel is érintkeznek. Ugyanakkor néhány nyelvben (például az oroszban) úgy tűnik fel, 12 alapszínnév található. Mindenesetre a kutatás néhány rendkívül érdekes hasonlóságra mutatott rá a nyelvek egy tág körében.
Antonímia
Az antonímia terminus ellentétes értelműséget jelent. Az ellentétes értelmű szavakat gyakran együtt említik a rokon értelműekkel, pedig ezek valójában nagyon különbözők. Valódi szinonimák valószínűleg nem léteznek, az antonimáknak azonban több típusuk létezik. A néhány legfontosabb:
fokozatos antonimák, például nagy/kicsi, jó/rossz, amelyek megengedik fokozatok kifejezését (nagyon nagy, egészen kicsi stb.);
nem fokozatos antonimák (kiegészítő kifejezéseknek is nevezik őket), melyek nem engedik meg fokozati különbségek kifejezését, például nőtlen/házas, nőnemű/ hímnemű, nem beszélhetünk arról, hogy valaki nagyon hímnemű, egészen házas stb., kivéve tréfából;
relacionális antonimák (megfordított (konverz) kifejezések): kéttagú szembenállások, melyek egymástól kölcsönösen függnek, például ad/vesz, szülő/gyermek; az egyik elem feltételezi a másikat.
Összeférhetetlenség (inkompatibilitás)
Az összeférhetetlenség (inkompatibilitás) terminussal az ugyanabba a fölérendelt kategóriába tartozó, de egymást kölcsönösen kizáró lexémák csoportjait szokták tárgyalni. Például a kék és a piros stb. nem antonimák, hanem összeférhetetlen lexémák a szín kategórián belül, mert nem lehetne azt mondani, hogy „egyetlen színre gondolok, ami piros és zöld".
A gyümölcsök, a virágok, a hét napjai és a hangszerek nevei ugyancsak összeférhetetlen csoportnak számítanak.
Ezúttal se lepődjünk meg néhány szokatlan nyelvhasználaton: például a fekete, fehér, szürke kifejezések nem mindig tartoznak a színek közé (lásd fekete-fehér film vagy televízió), és előfordulhat, hogy nem számít színnek a piros (például a snooker játékban, ahol csak akkor játszhatunk a „színes" golyókkal, ha már az összes piros golyóval végeztünk).
A toldalékmorfémák jelentésaspektusai
A korszerű nyelvszemlélet a nyelv legkisebb jelentéssel rendelkező egységének nem a szót, hanem a szóelemet (morfémát) tekinti, a szótövek ennek csak egyik osztálya, a másikba a toldalékok (affixum) – képzők, jelek, ragok – tartoznak.
Denotatív jelentésük nem megnevező jellegű, mint az igéké, névszóké, hanem a valóságban létező viszonyok, kapcsolatformák (szám, személy, hely, idő, mód, állapot stb.) kifejezése. Vagyis más minőségű, viszonyító jellegű a jelentésük, akárcsak az ún. viszonyszóké (pl. a kötőszók, névelők), de mégis csak ugyanúgy jelentés. Pl. Az igei személyragok a cselekvő alany személyét és számát (olvasunk), a határozói viszonyragok közül a -banl-ben az egy helyen tartózkodást (szobában) fejezi ki. Az -ull-ül igeképző pedig valamilyenné válást (sárgul, zöldül) jelent.
Szintaktikai jelentésük kapcsolódási lehetőségeiket mutatja. Például a névszókhoz járuló toldalékok igékhez nem járulhatnak.
Lexikológiai jelentésük szempontjából közöttük is ugyanúgy vannak:
egyjelentésűek: -ol, -é, -ig; többjelentésűek: -ságl-ség -l, -s, -z; azonos alakúak: -ászl-ész; -atl-et; alakváltozatok: -zik~ -ázik; megosztott jelentésűek: rug/dal, rug/dos; elkülönült jelentések: víg/ság, vig/asság; asztal/on, vak/on; rokon értelműek: -mányl-mény; -ványl-vény; mezőösszefüggések: igei személyragok, névszói viszonyragok stb.
Pragmatikus jelentésük szintén van a toldalékoknak; pl. a Zoltánka! megszólításban a kicsinyítő képzőnek; a Vagyogatok válaszban a gyakorító képzőnek érezni az érzelemkeltő szerepét is.
Az állandósult szókapcsolatok jelentésaspektusai
Ha nemcsak a szónak (lexémának) van jelentése, hanem az annál kisebb egységnek, a morfémának is, akkor felmerül a kérdés: nincs-e jelentésük a szónál nagyobb, de a mondat szintjét el nem érő lexikai egységeknek is. Gyakran használunk olyan kifejezéseket, mint feldobja a talpát, dugába dől, csütörtököt mond, sőt olyanokat is, hogy Itt van a kutya elásva! vagy Mindig azt a lovat ütik, amelyik a legjobban húz. Ezeket összefoglaló néven frazeológiai egységnek (állandósult szókapcsolatnak) nevezzük. Nagyon sokféle altípusuk van, de jelentős részüknek (az ún. referenciális frazeologizmusoknak) van jelentésük.
Ezeknek is többféle jelentésaspektusuk van. Létezik denotatív jelentésük, pl. suba alatt ’titokban, lopva’ nyakló nélkül ’határt, korlátot nem ismerve;
kosarat ad vkinek 1. ’ a férfi házassági ajánlatát visszautasítja’; 2. ’vmely ajánlatot visszautasít, elhárít magától’ dugába dől ’ meghiúsul’ Itt van a kutya elásva! ’Ez itt a bökkenő.’ Hátrább az agarakkal! ’Viselkedjen szerényebben, húzza meg magát!’ Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. ’Ne költekezzünk anyagi erőnkön felül.’ Kétszer ad, ki gyorsan ad. ’A gyors segítség ér a legtöbbet.’
Szintaktikai jelentésük kapcsolódási lehetőségeiket mutatja. Eszerint vannak valenciával nem rendelkező frazémák (suba alatt); régensértékűek (pálcát tör vki felett vki) és mondatértékűek (Egyik kutya, másik eb). Másrészt szófaji értékük is befolyásolja kapcsolódási lehetőségeiket. Eszerint vannak igei frazémák (petrezselymet árul, a hamut is mamunak mondja), főnévi értékűek (a falu bikája, fekete bárány), melléknévi értékűek (minden hájjal megkent; burokban született) és adverbiális frazémák (egy fedél alatt, saját szakállára; se vele, se nélküle).
Frazeológiai szinonimák
A lexikológiai jelentés szempontjából a frazeológiai egységek között is találni szinonimákat, antonimákat és mezőösszefüggéseket is.
Szinonim frazémák pl. a következők: félrevezetés, megtévesztés: {a bolondját/április bolondját} járatja vkivel; beültet a hintába vkit; bevisz az erdőbe vkit; bolonddá tesz vkit; bolondot csinál/űz vkiből; csőbe húz vkit; jégre visz vkit; kelepcébe csal vkit; lépre csal vkit; lóvá tesz vkit; majmot csinál vkiből; palira vesz vkit; átvág vkit, mint szart a palánkon; port hint vkinek a szemébe stb.
Szinonim helyzetmondatok: ‘Nehogy már a gyengébb pozícióban lévő próbáljon meg dönteni az erősebb helyett’
Nehogy már a farok csóválja a kutyát! Nehogy már a nyúl vigye a puskát! Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát! Nehogy már a fika egye meg az óvodást! Nehogy már a mézes csupor nyalja ki a macit! Nehogy már az öregasszony tépje szét a pitbullt!
Frazeológiai antonimák
régi motoros / öreg róka ’tapasztalt, rutinos személy’ ↔ fiatal versenyző / nyeretlen kétéves / a fenekén van a tojáshéj ’tapasztalatlan, gyakorlatlan kezdő’
(vén) tengeri medve ’tapasztalt, öreg tengerész’ ↔ szárazföldi patkány ’a szárazföldön élő, azt csak ritkán v. soha el nem hagyó ember’
köti az ebet a karóhoz / nem enged a negyvennyolcból / nem adja alább ’ragaszkodik álláspontjához, nem enged az álláspontjából’ ↔beadja a derekát / leteszi a fegyvert ’feladja korábbi álláspontját, beleegyezik a dologba’
Mezőösszefüggések a frazeológiai egységekben
kínvallatás, igazságszolgáltatás:
kínos kérdés ’kellemetlen, nehéz kérdés’; körömszakadt(á)ig tagad ’makacs elszántsággal, konokul, a végsőkig tagad’; harapófogóval (sem) lehet belőle kihúzni vmit ’semmiképpen nem hajlandó elárulni vmit’; pellengérre állít vkit/vmit ’felelőssé teszi vmiért és nyilvánosan megszégyeníti’; huszönötöt veret vkire ’keményen megfenyíti’; lehúz/lekap a húsz/tíz körméről vkit 1. ’deresre vonja és megvereti’, 2. alaposan leszidja, megdorgálja’; hátraköti a sarkát vkinek ’ellátja a baját, megbünteti’; nem visz el szárazon vmit ’lakolni fog érte, nem marad büntetlen a vétke’; szíjat hasít vkinek a hátából ’kegyetlenül ellátja a baját’; akasztófa virága ’szép kis alak, gazember’;
Motivált és motiválatlan szavak
A jelentés szempontjából fontos a jelentések motiváltsága, illetve motiválatlansága is.
Az alaktanilag tagolhatatlan egyszerű szavak (nád, ok, tej) kevésbé szemléletesek, nincs igazi asszociációs körük, ezért motiválatlan szavaknak is nevezzük őket.
Más a helyzet az alaktanilag tagolt, szerkesztett szavakkal: a képzett és az összetett szavakkal, valamint az igekötős igékkel. Ezek a szavak jelentéstani szempontból beilleszkednek alkotásmódjuk alapján egy-egy szósorba, annak részei, s ez megértésüket, felhasználásukat megkönnyíti, például jellem + es, kellem+ es, szellem+es; bölcső + dal, gúny + dal, nép + dal; be + mutat, ki + mutat, rá + mutat. Ezeket a szavakat motivált szavaknak nevezzük. A sorok tagjai közötti asszociációs kapcsolat megkönnyíti megértésüket, s megkönnyíti további új szavak alkotását.
Lehetnek azonban alaktanilag tagolatlan, egyszerű
szavak is motiváltak, ha metaforikusan használják őket (király ‘nagyon jó’; fikáz ‘lekicsinylően kritizál’).
Természetesen a motivált szavak elemei idővel esetleg elhomályosulhatnak, és ekkor a szó átkerül a motiválatlan szavak csoportjába (orca < orr + szá; férj < fi + erj). Ugyanígy elhomályosulhat a metaforikus motiváltság is (pl. ludas, elcsigáz, kiebrudal, lekap a tíz körméről stb.).
Nyelvi játékként lehetséges a demotiválódott elemek újraértelmezése, remotivációja is. Ennek számos változata lehetséges: Literalizáció (a szerkezet újraértelmezése a szintaktikai struktúra átalakítása nélkül), pl. – Hová lett a bal kezed Pinokkió? – Ajaj! Rossz fát tettem a tűzre! Két fiatal hölgy találkozik: – Hallom, férjhez mész – mondja az egyik. – Gratulálok... És mikor lesz az esküvő? – Én szerdán akartam, de Géza csütörtököt mondott.
Ki hogyan hal meg?
Az aratót lekaszálja a halál. A díjbirkózót legyűri a halál. A festő új panorámát lát. A házmester beadja a kulcsot. A kalauz eléri a végállomást. A kertész a paradicsomba jut. A pénztáros leszámol az élettel. A portásnak megnyílik a menny kapuja. A szabónak elszakad az élete fonala. A szakács leteszi a kanalat. A vegetáriánus a fűbe harap. Az órásnak üt az utolsó órája.
Nem átvitt értelmű állandósult kapcsolatok is remotiválhatók, ezt többnyire valamelyik komponens homonim vagy poliszém volta teszi lehetővé, pl.
– Jean, mi rotyog itt? – Fő az egészség, uram!
– Mi volt ez a csattanás, Jean? – Hasad a hajnal, uram. – Jean, kifutott a tej. – Nem értem, uram... Kulcsra zártam az ajtót.
Remotiváció a képi sík és nyelvi sík kombinálásával
Röhögőgörcs
VanvízaMarson
Szintagma-extern modifikáció
Közmondáspersziflázsok (Antisprichwörter)
– Több szem többet sír. [← Több szem többet lát.]
– Több szem, több csipa. [vö. előző példa]
– Jó bornak nem kell pohár. [← Jó bornak nem kell cégér.]
– Vak tyúk is talál kakast. [← Vak tyúk is talál szemet.]
– Egy fecske nem csinál kis fecskét. [← Egy fecske nem csinál nyarat.]
– A kivétel erősíti a vakbelet. [← A kivétel erősíti a szabályt.]
– Sok jó ember kis helyen is be tud rúgni. ← Sok jó ember kis helyen is elfér.]
– Ép hardverben ép szoftver. [← Ép testben ép lélek.]
– A WORD elszáll, az írás megmarad. [← A szó elszáll, az írás megmarad.]
A jelentésváltozás
A nyelv alapvető ellentmondásai közé tartozik, hogy noha csak úgy tud céljának, a kommunikációnak megfelelni, ha egy közösségen belül viszonylag állandó, változatlan, éppen lényegénél fogva állandóan változik.
A nyelvnek folyton új és új társadalmi szükségletet kell kielégítenie, ez az egyik legfőbb oka a nyelvi változásoknak, köztük a jelentésváltozásoknak.
A különbség a régi és az új (jelentés) között mindig valami új helyzet elé állítja azt, aki először találkozik az új használattal; az új mégis azért lesz érthető, mert azt ilyen vagy olyan módon mindig a régi analógiájára fogja fel stb. (pl. mikor a láb szót először használták a hegy alsó részére).
A szituáció szerepe is rendkívül fontos lehet a nyelvi változásban, a nyelvben gyakran hozzá kell érteni egy sor olyan dolgot, vonatkozást, ami nélkül a nyelvi közlés értelmetlen.
A szöveg is egyféle szituáció, ezért is nagyon fontos a történeti jelentéstani kutatás számára a szöveg. (--> Hippodrom!)
A beszéd folyamata = kommunikáció. Ennek során A, A társadalomnak a jelrendszert használó tagjai közül a, a beszélő a maga intenciója szerint B, a társadalmilag megismert világból b, kiválasztja a beszédtárgyat s ennek megfelelően C, a jelrendszerből c, kiválasztja a jeltárgynak s a beszéd intenciójának megfelelő jeleket, s D, a beszédmű kívánalmainak eleget téve d, a jelkapcsolás szabályai szerint jelsorokká, mondatokká fűzi őket. A fenti tényezők mind szerepet kaphatnak a jelentésváltozásban.
Ennek fényében beszélhetünk a jelentésváltozások
külső okairól (társadalmi, gazdasági, művelődéstörténeti változások, érzelmimagatartásbeli tényezők stb.) és belső okairól (azaz közvetlenül a nyelvhez köthető okokról): a nyelvi elemek morfológiai, szintaktikai és szemantikai kapcsolatainak, a jelrendszernek a megváltozása).
1. Külső okok: elsődlegesen azok a hatások, amelyek a társadalmi, gazdasági, művelődéstörténeti, tárgyi, természeti környezetből, illetve ennek a környezetnek a változásaiból eredeztethetők. Pl.: lábas A lábas egykor valóban lábakon állt a nyílt tűzhelyen. A harang eredetileg a nomád kori magyarság jeladó üstjének volt a neve, eredeti jelentése a keresztény hitre való áttéréssel változott meg. Nemrégiben vette fel az átvilágítás a következő jelentést: ’valaki(k) politikai feddhetetlenségének vizsgálata, ellenőrzése”. Ugyancsak nemrégiben vette fel – idegen hatásra – az egér szó a ‘számítógépes periféria’ jelentést. [Más nyelvek hatása, mint külső, de nyelvi ok.]
Nem közvetlenül nyelvi okuk van, azaz külső tényezőkre vezethetők vissza az eufemizmusok is: például a terhesség megnevezésére a másállapot, áldott állapot stb., a ’meghalt’ jelentésű elhunyt, elköltözött, eltávozott stb.
Itt említendők a különféle tabukra visszavezethető nevek: például a körülírásos farkas állat-ból rövidült farkas. A medvének még ilyen körülírásos neve sem élte túl az előidőket, azt szláv jövevényszó szorította ki, a szláv eredetű medve egyébként szintén körülírás, jelentése: ’mézevő’. [A tabukról később részletesebben is szólunk!]
2. Belső okok: a nyelvi struktúrából, a nyelvi elemek morfológiai, szemantikai, szintaktikai kapcsolataiból eredő hatások tartoznak ide.
Nyelvi okról beszélünk például akkor, ha mondattani kapcsolat alapján történik a jelentésváltozás.
A mondatban gyakran együtt szereplő és szintaktikai szerkezetet alkotó szavak közül az egyik felveheti az egész szerkezet jelentését: például fekete kávé →fekete, tokaji bor →tokaji stb. (l. később is)
A szavak jelentése a nyelvi rétegekben elfoglalt hely szerint is változhat, például a köznyelvi fa, kampó, karó, zsiráf stb. egészen más jelentést vesz fel a diáknyelvben, ti. az elégtelen jegyet jelöli. Ugyancsak társasnyelvészeti (szociolingvisztikai) okok vezettek a kallódik és beavat szavak jelentésének megváltozásához (a szó vándorlása egyik szociális csoportból a másikba).
A jelentésváltozások típusai
A jelentésváltozás típusai a jelentésváltozási folyamat tartalma, azaz a jelentésterjedelem és a jelentéstartalom változása szerint A jelentésterjedelem azoknak a valóságelemeknek az összessége, melyekre a jelet vonatkoztatjuk, a jelentéstartalom pedig az az egy vagy több ismertetőjegy, amely alapján egy osztályba sorolunk bizonyos valóságelemeket.
A jelentésterjedelem és a jelentéstartalom változása szerint a következő fő változásirányok állapíthatók meg:
Jelentésbővülés Jelentésszűkülés Jelentésmegoszlás Jelentéselkülönülés (szóhasadással)
Jelentésbővülés
Jelentésbővülés esetén a jelentésterjedelem megnő, azaz a szó a dolgoknak, cselekvéseknek stb. egy szélesebb osztályára kezd vonatkozni. Például a halászik szó eredeti jelentése: ’halat fog ki, illetve törekszik kifogni a vízből’.
Ebből fejlődött ki a cselekvéseknek már egy nagyobb halmazát átfogó jelentés: ’általában akármit vízből kifog vagy kifogni törekszik’ (pl. gyöngyhalászat). Tréfás, bizalmas használatban még ez a jelentés is bővült: ’valahonnan vmit kiemelni törekszik’ (Pl. A tésztát halássza levesből; kihalássza a kulcsot a táskájából stb.). Végül absztrahálódással: ’valamit ügyességgel, ügyeskedéssel meg akar szerezni’ (Sikerült egy jó állást kihalászni).
Újabb korba vezet a park széles körű jelentésbővülése.
Eredeti jelentése ’nagy kiterjedésű díszkert’. Mint nemzetközi szó ebben a jelentésben került át a 18. század első felében a magyarba.
A későbbiekben a további jelentésekkel bővült: ’járművek, gépek, harci eszközök telepe’, valamint összefoglalóan: ezeknek egész ’állománya’. Ezek a jelentések nem a magyarban fejlődtek ki, hanem a nemzetközi, angol, német stb. használatban kialakult kész jelentések átvételei [jelentéskalk]. Főleg összetételekben él. Például a vasútnak van kocsiparkja és mozdonyparkja, egy gyárnak lehet elavult vagy korszerű gépparkja.
A legutóbbi években a lakópark összetételben kapott újabb jelentést a park.
Napjaink nyelvében – az elmúlt évtizedek nagy társadalmi, gazdasági stb. változásával összefüggésben – számos újabb jelentésbővülést figyelhetünk meg: Pl.:
fejvadász: ’vezető beosztású munkavállalók keresésével, kiválasztásával foglalkozó szakember’, illetve ’ilyen személy foglalkozása’ [1. bennszülött indián; 2. kommandós; 3. (szoc) titkosrendőr] injekció: ’pénzbeli támogatás’, ’hitel’ (vö. például: tőkeinjekció) király: ’nagyon jó, remek’ (újabban hasonló jelentéssel a paronim sirály is elterjedt) lefagy: ’a számítógép működésképtelenné válik’ lenyúl: ’ellop’, ’elsikkaszt’, ’törvénytelenül megszerez’
Jelentésszűkülés
Jelentésszűkülés esetén a jelentés terjedelme kisebb lesz, azaz a jelentésszűkülés után a szó az előzőleg jelölt egyedek egy szűkebb körére vonatkozik, a jelentéstartalom specializálódik. Pl.:
Az állat eredetileg mindenfajta létezőt, élőt és élettelent egyaránt jelentett: „Isten naģ tizta állat” (Debreceni kódex); „Jó álat a só” (Heltai), később azonban már csak az élőlények egy bizonyos csoportjára: az idegrendszerrel, mozgás- és érzékszervekkel rendelkezőkre vonatkozik. A fahéj korábban mindenféle fának a kérgére utalt, egy bizonyos fának, a cinnamomumnak a kérge azonban a többinél nagyobb fontosságú lett, mert fűszerként használták. Ennek következtében a szó ezt a jelentést vette fel: ’fűszerként használható cinnamomum héja’.
Az asszony eredeti jelentése ’úrnő, fejedelemasszony’ volt, tekintet nélkül arra, hogy az illető férjes volt-e vagy hajadon, vö. pl. „Tamar asszont Dauid Király szép leányát”.
A középkorban apácára is lehetett mondani: szent Margit asszony, de még később is: szerzetes asszony, apáca asszonyok. A jelentésszűkülést a mai ’férjes nő’ irányában az indíthatta el, hogy a ’hajadon’ fogalomra megjelent a kisasszony és az asszonyka. A fejlődéshez az is hozzájárult, hogy a szó idővel elvesztette magas társadalmi megkülönböztető értékét, többek között lett mosó-asszony, polgár-asszony, szolgáló-asszony. Végül kialakult a mai ’férjes nő’ jelentés. (Ma is használatos azonban az asszony bizonyos helyzetekben nem férjes nőre vonatkoztatva is, így például megszólításokban: Asszonyom!, foglalkozást, beosztást megnevező szavak mellett: pl. Főigazgató asszony, Miniszter asszony, Professzor asszony stb.)
A jelentéstapadás mindig jelentésszűküléssel jár: amikor a tokaji bor szerkezet determinánsa felveszi az egész szerkezet jelentését, akkor a tokaji már csak a borra vonatkozik, pedig sok minden lehet tokaji: pl. alma, ember, iskola stb.
Jelentésmegoszlás
Jelentésmegoszlás: többé-kevésbé azonos jelentésű, de eltérő hangalakú szók között valamilyen jelentésbeli, többnyire csak árnyalatnyi különbség lép fel.
Például a szerencse a mai sors szavunkkal azonosan egyformán jelentett jót és rosszat (vö. jószerencse, balszerencse). Ma ez az eredetileg tehát semleges jelentésű szó csak pozitívat jelent [= jelentésszűkülés], a sors viszont egyaránt jelenthet jót és rosszat.
A hír főnévből alakult híres és hírhedt mellékneveknek régen azonos volt a jelentése, tehát egy sokak által ismert művészt egyaránt nevezhettek híres-nek és hírhedt-nek, és ugyanígy egy rablót is mondhattak híres-nek és hírhedt-nek (vö. Vörösmarty: Liszt Ferenchez: Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová mész is, mégis hű rokon]. Ma azonban a híres-nek csak ’jóhírű’, a hírhedt-nek csak ’rosszhírű’ jelentése van.
Jelentéselkülönülés
Jelentéselkülönülés (szóhasadás) esetén egy szóból alakul kettő, és az eredeti egy szó úgy „hasad” kettőre, hogy az eredeti jelentéstartalom és -terjedelem is megoszlik.
Például a szlávból átvett cseljad a ’ház népé’-t jelentette, beleértve a vérségi, rokoni kötelékben lévőkön kívüli szolganépet is. A cseljad-ból aztán a hangrend törvénye szerinti alaki változással két szó alakult:
Vannak olyan jelentéstanok is, amelyek a jelentésmegoszlást és a jelentéselkülönülést összevonva tárgyalják. Itt abból a szempontból tettünk különbséget, hogy a különböző jelentések eredetileg két szóhoz tartoztak-e (→jelentésmegoszlás) vagy egy szóhoz (→jelentéselkülönülés). Ennek a diakronikus megközelítésnek az alkalmazása bizonyos esetekben természetesen nehézségeket vethet fel. A mai hangalak alapján például nem mindig könnyű felismerni, hogy két szó ugyanarra az etimonra vezethető vissza, bonyolíthatják a besorolást a kettős átvétellel szókészletünkbe került szavak (pl. dalia – deli, dózse dús; trágya – drazsé; kártya – hártya) stb.
A jelentésváltozás osztályozása a jelentésváltozás lefolyásának módja szerint
A hangváltozás és jelentésváltozás függetlenek változhat a hangalak a jelentés változása nélkül (fel, föl) és változhat a jelentés a hangalak nélkül (körte 'villanykörte').
A jelölésváltozásnak Gombocz Zoltán szerint 2 fő típusa képzelhető el:
1. Névátvitel: valamely fogalom nevét egy másik fogalomra használjuk: ablakszárny, vas ‘aprópénz’.
2. Jelentésátvitel: valamely név jelölte fogalom egy másik névhez kapcsolódik: iromba 'otromba‘; ildomos 'okos illedelmes'
A névátvitel
A jelentés-összetevők hasonlóságán alapuló névátvitel a jel – jelölt viszony mátrixában kifejezve a következő:
dolog1
dolog2
név1
név2
Hasonlóságon alapuló (metaforikus) átvitelek
Testrésznevek átvitele:
hegy lába, háta, gerince hajó orra, fara, gerince korsó szája, füle, hasa, talpa, csecse harang nyelve, mák feje, üveg nyaka, puska agya, kerékagy, búzaszem, szőlőszem, földnyelv
állati testrészek: ekeszarv, ablakszárny, sisak taraja folyamatok: a felhők jönnek-mennek, a híd lábakon áll, a kocsi szalad, a nap felkel stb.
Érintkezésen alapuló (metonimikus) névátvitelek
a, térbeli érintkezés, pl. lakóhely és lakói között: az egész ház sürgött-forgott; összecsődült az egész falu
b/ rész-egész átvitelek, pl. kályha, bolt hab stb.
c/ anyagi érintkezésen alapulók: vas, réz, arany stb.
d/ oksági viszonyon alapuló érintkezés, pl. forró, fr. zsaluzia stb. Kékfogú Harald −> Bluetooth technológia
A név Harald Blåtand (Kékfogú Harald) dán király nevének angol változata, aki 935-től, illetve 936-tól 940-ig volt Dánia és Norvégia uralkodója, és nagyon szerette az áfonyát. Harald arról volt nevezetes, hogy egyesítette a lázongó dán, norvég és svéd törzseket. Ehhez hasonlóan a Bluetooth-t is arra szánták, hogy egyesítsen és összekössön olyan különböző eszközöket, mint a számítógép vagy a mobiltelefon. A Bluetooth logója a H és B betűknek megfelelő skandináv rúnákat, a Haglazt és a Berkanant idézi.
Ide tartozik az is, hogy szellemi jelenségek gyakran kapnak nevet a kísérő testi jelenségről, pl. pirul 'vörös lesz az arca' ‘szégyenkezik’; rémül, tapasztal
A jelentésátvitel
A jelentésátvitel, azaz egy adott lexikai egység jelentésének egy másik névhez való kapcsolódása a jel – jelölt viszony mátrixában kifejezve a következő:
dolog1
dolog2
név1
név2
Jelentésátvitel a nevek hasonlósága alapján
A szavak hangalaki hasonlóságán alapuló jelentésátvitelről akkor beszélünk, ha egy szónak egy másik, hasonló hangzású szó, esetleg több hasonló hangzású szó hatására új jelentést tulajdonítanak.
Pl. ildomos, iromba, padmaly, cinterem
Népetimológia: (marcipán −> Marci fánk, Koppenhága −> Kappanhágó, sp. verdugado −> fardagály stb.) Remotiváció (pl. Darth Vader −> Gátvéder)
A gátvédelem az egy szpesziális téma…
Jelentésátvitel a nevek (szintagmatikus) érintkezése révén
A gyakran és viszonylag állandóan együtt szereplő tagok által alkotott szócsoportokon belül indul el a jelentésváltozásnak az a formája, amit tapadásnak nevezünk. Ez a nyelvi ökonómia egyik formája.
a/ az utótag marad el: evező (lapát); tárogató (síp); temető (hely vagy kert); törülköző (kendő); pengő (forint); farkas (állat); szarvas (állat); sertés (marha); tokaji (bor); fekete (kávé); gulyás (hús); csárdás (tánc)
b, ritkábban az előtag jelentése tapad az utótagra: lelkes állat állat; áras bolt bolt; lábasmarha marha; tojásrántotta rántotta
c/ az ige is magába sűrítheti a bővítményét (vonzatát), pl. gyűjt (szénát); vet (magot); mos (ruhát); mosogat (edényt) stb.
Stephen Ullmann tabu-tipológiája
1. A félelem tabui (taboo of fear).
2. A tapintat tabui (taboo of delicacy)
(2.1.) a betegségekre, illetve a halálra vonatkozó kifejezések (2.2.) a pszichikai vagy mentális zavarokra vonatkozó szavak
3. Az illem tabui (taboo of propriety)
1.1. a vallásos élettel, varázslásokkal, babonákkal, istenségekkel összefüggő tabuk (mana); 1.2. a tisztelt állatok nevei 1.3. élettelen tiszteleti tárgyak elnevezései tartoznak.
(3.1.) a nemiséggel, a szexualitással kapcsolatos kifejezések; (3.2.) a menstruációval, kiválasztással, testnedvekkel, terhességgel kapcsolatos szavak; 3.3. a káromkodások
+ (saját elnevezés): 4. A politikai korrektség tabui (taboo of political correctness = PC)
Metabólák
I. Metafónok: (ritkák)
1. Fonéma elvétele v. hozzáadása ( hülye f…!; megyek a …csába stb.) 2. Immutáció (fonéma cseréje: ang. darned a damned ‘átkozott’ helyett)
Metabólák
II. Metamorfok:
1. Morféma elvétele v. hozzáadása
1.1. Morfémahozzáadás: szóképzés (pl. ang. -ist, -ician, pl. anatomist, oculist; physician → beautician, cosmetician, mortician, agriculturist stb.; kaki, pisi, bugyi (panty) 1.2. Reduplikáció (tőismétlés): pipi, kaka, pöpös, bibi 1.3. Morfémaelvétel: szórövidítés, -csonkítás (clipping) ill. betűszók (akronimák) használata (bra < brassière ‘melltartó’; d. t. ‘delirium tremens’, b. m. ‘baszd meg!; ABC-fegyverek, BSE → kergemarhakór v. szivacsos agysorvadás; AIDS)
2. Immutáció (morfémacsere)
2.1. részleges v. teljes morfémacsere (deuce → devil; kakaó → kaka) 2.2. teljes morfémacsere szókölcsönzés révén (vagina, klitorisz, pénisz, halitosis ‘szájszag’, Parkinson-kór)
Metabólák
III. Metaszemémák:
1. Szeméma elvétele v. hozzáadása 1.1. generalizáló szinekdoché (munkabeszüntetés → sztrájk, job action → strike; growth → cancer, daganat → rák; férfi/női nemi szerv) 1.2. metonímia (buta ‘életlen’, együgyű, lehunyja szemét, eltávozik, rövidül elöl a szoknyája, kimegy a mosdóba, jár egyet; nem idén barnult, háztartásbeli → főállású anya stb.) 1.3. metafora (bekapja a legyet, cath the virus, elföldeli a Hildát, Jürgen würgen; nincs ki mind a négy kereke, a pohár fenekére néz stb.)
Metabólák
IV. Metalogizmusok:
Szeméma elvétele v. hozzáadása
1. Elvétel:
a/ understatement (szépítő, „ártalmatlanító” körülírás: lassabb felfogású, szerényebb képességű, lassan érő típus; alultáplált, szikár, vékony; hajléktalan) b/ litotész (az ellentét tagadása): nem egy Claudia Schiffer, nem egy Einstein c/ ellipszis (kihagyás): (Gott) Bewahre!, darn you! (God damn you)
2. Immutáció :
a/ hiperbolikus (ironikusan túlzó) csere: micsoda ötlet!, mekkora koponya!, szép kis alak! b/ eufemisztikus (szépítő) csere: (life insurance, pacifikálás ‘okkupáció’, emelkedő nemzetek, fejlődő országok, gazdasági visszaesés → a növekedési ütem enyhe lassulása)
