MÚSZ2017 Jelentés az úszósport utánpótlásának állapotáról Petrov Iván - 10 January 2017
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
1
Előszó A magyar úszósport utánpótlása olyan rendszer, melyre nehéz megfelelő jelzőt találni. Igazi unikum, aminek köszönhetően sportágunk -első ránézésre minden realitás ellenére- erőn felül teljesít, s nemcsak Európa, de a világ legjobb úszónemzeteivel felveszi a versenyt, utánpótlás válogatott csapataink rendre előkelő helyen végeznek a korosztály kontinensviadalainak éremtáblázatán. Ezen jelentés célja, hogy átfogó képet adjon az úszósport utánpótlásának aktuális helyzetéről, legfontosabb szereplőiről, erősségeiről, gyengeségeiről, a fejlődés lehetőségeiről illetve a munkát fenyegető veszélyekről, továbbá a 2017. év várható kihívásairól.
Alapvető igazság, s utánpótlás bázisunknak eredendően meghatározó pillére, hogy sportágunkat életmentő jellege miatt minden gyermeknek szinte kötelező -alap szintenelsajátítania. Ennélfogva a bázis minden más testmozgásnál szélesebb, hiszen a populáció valamennyi tagja megjelenik legalább egyszer- úszásoktató szeme előtt. Ez az a momentum, ahol mi, úszóedzők ténylegesen megtalálhatjuk a jövő bajnokait.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
2
1.0
2016. évi teljesítmény értékelése
Junior Európa Bajnokság Hódmezővásárhely 2016. július 6-10.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
3
50 ország, 390 női, 325 férfi versenyzője vett részt az év legfontosabb ifjúsági úszóversenyén, a Junior Európa bajnokságon. Az esemény soha nem látott méretű úszóversennyé nőtte ki magát, Európa meghatározó sporteseménye volt júliusban, a rengeteg korosztályos csúcs mellett több új junior Európa csúcs és Junior Európa bajnoki csúcs is született. Igazi úszóünnep volt ez a öt nap, ahol a magyar junior úszóválogatott legjobbjai mutatták meg tudásukat, 36 női és 31 férfi versenyzőt láthatott a lelkes vásárhelyi közönség. A versenyen közel 3.000 rajtot bonyolított le a kiválóan felkészült Dr. Tóth Ákos vezette hazai rendezőgárda, a Hódmezővásárhely városa által biztosított infrastruktúra is jelesre vizsgázott, az esemény gyakorlatilag hiba nélkül zajlott le. I.
Utazás
Tekintettel a hazai helyszínre, a 120 tagot számláló úszócsapat tagjai egyénileg utaztak a verseny helyszínére. Ezzel kapcsolatban probléma nem merült fel, minden egyesület, versenyző meg tudta oldani a feladatot. A szállás és a verseny helyszíne közti távolságot az “A” szintes versenyzők egy frissítő sétával tették meg, a “B” szintes versenyzők szálláshelyüktől függően, egyénileg oldották meg ezt a dolgot. II.
Szállás, étkezés
Az “A” csapat a minden igényt kielégítő Hotel Gingko vendégszeretetét élvezték 2016.július 4.-10.-ig. A szálláshely -immáron sokadszorra- jelesre vizsgázott minden szempontból. A “B” csapat szállása egyénileg került megoldásra, ezzel kapcsolatban probléma nem merült fel. III. Versenyhelyszín A Hódmezővásárhelyi uszodakomplexum fantasztikus helyszíne volt a Junior Európa bajnokságnak, valamennyi külföldi csapat elégedetten térhetett haza. A Dr. Tóth Ákos vezette szervezőbizottság az eddigi legjobb Junior Európa bajnokságot rendezte.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
4
IV.
Felszerelés
A csapat felszerelését, legyen szó akár “A”, akár “B” kerettagokról, nem sikerült egységesen megoldani, a jövőben erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mind az esztétikum, mind pedig a fair play szellemében. V. Szakmai stáb A szakmai hátteret nagy létszámú szakembergárda adta. Előzetesen az egyetlen kérdőjelet a mozgáselemzéssel megbízott szakember hiánya jelentette, azonban a LEN által biztosított spiideo analitikai rendszerének köszönhetően világszínonalon álltak rendelkezésre a versenyről készült felvételek. a.) Csapatvezető, szövetségi kapitány Dr. Hargitay András a verseny teljes ideje alatt kiváló munkát végzett. A csapatvezető hiánya ellenére a 120 fős csapatot hiba nélkül irányította, ennek ellenére a jövőben minden versenyre szükség lesz egy technikai vezetőre / csapatvezetőre. b.) Edzők A kollegák a verseny alatt fegyelmezett, jó munkát végeztek, a rájuk bízott feladatokkal meg tudtak birkózni. c.) Orvos Dr. Csepregi Beáta doktornő a verseny teljes ideje alatt kitűnő színvonalon végezte munkáját. d.) Masszőr A Devecseri Ádám vezette, 3 tagú masszőr csapat (Devecseri Ádám, Hutkai Andrea, Ördög Gábor) kiváló munkát végzett, a verseny alatt bebizonyosodott, indokolt volt a masszőrök magas létszáma. e.) Teljesítmény diagnoszta Dr. Zakariás Géza a Junior Európa bajnokságon debütált az úszóválogatott szakmai stábjában, magas színvonalú munkát végzett, tanácsaival, tapasztalatával a versenyzők regenerációját nagyban segítette.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
5
helyezés
ország
1.
arany
ezüst
Oroszország
11
5
6
22
2.
Olaszország
9
8
5
22
3.
Nagy Britannia
5
4
10
19
4.
Magyarország
5
4
3
12
5.
Spanyolország
2
3
1
6
6.
Lengyelország
2
1
4
7
7.
Németország
1
2
2
5
8.
Svédország
1
2
1
4
9.
Ukrajna
1
2
0
3
10.
Szlovénia
1
1
2
4
VI.
bronz
összesen
Eredményesség
Magyarország a 4. helyen végzett minden idők legerősebb Junior Európa bajnokságán. A hazai egyesületek között a legjobb eredményeket a tradícióknak megfelelően a Turi György vezette Kőbánya SC szállította, kiválóan szerepelt azonban egy “friss” vidéki úszóegyesület, a Selmeci Attila és Magó Gábor nevével fémjelzett érdi csapat bebizonyította, érdemesek a támogatásra. Késely Ajna 3 alkalommal állhatott egyéni számban a dobogó legmagasabb fokára (200-400-800 gyors), mellette Milák Kristóf volt az, aki 200 méteres pillangóúszásban, közel 3 másodperces egyéni csúccsal, még serdülő versenyzőként tudott nyerni, ez óriási fegyvertény. A csapat összességében kiválóan szerepelt, több versenyző azonban formán kívül versenyzett, illetve alulteljesített. Az ő esetükben át kell gondolni további menedzselésüket, edzőik és egyesületeik bevonásával. A Junior korosztály bővítésével (fiúk 15-18, lányok 14-17 éves korosztály) sok fiatal versenyzőnk van, akik még legalább két évig ott lesznek a korosztályos világversenyeken, nem szabad azonban elengedni azon versenyzők kezét, akik Hódmezővásárhelyen fejezték be korosztályos pályafutásukat. Számukra minden segítséget meg kell adnunk, hogy a felnőtt korosztályban, ahol 4-5 évvel idősebb versenyzők lesznek ellenfeleik, helyt tudjanak állni.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
6
VII. Összegzés A magyar utánpótlás megmutatta oroszlánkörmeit, az újonnan feltűnt tehetségek alapjait képezhetik a 2020-ban, Tokióba utazó csapatnak, addig azonban hosszú út vár rájuk. Elmondható, a hazai rendezésű Junior EB a 2005-ös, margitszigeti rendezésünkhöz hasonlóan óriási lökést adott a honi úszósportnak, mind a versenyzők, mind az edzői gárda szempontjából, Hódmezővásárhely ezzel beírta magát sportágunk aranykönyvébe, óriási köszönettel tartozunk a városnak. A legnagyobb kihívást az elkövetkezendő időszakra annak az űrnek a betöltését fogja jelenteni, amit a 2005-ben bemutatkozott versenyzők várható távozása okoz majd. Bár korosztályos szinten jól szerepeltünk a kontinensbajnokságon, ezek az eredmények a felnőtt mezőnyben egyelőre nem állják meg a helyüket, jó menedzseléssel, edzőtáborokkal, kellő számú versennyel azonban ennek a korosztálynak a kiemelkedő tagjai is helyt fognak tudni állni 2020-ban.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
7
2.0
2017. évi válogatott keretek
A 2016-2017. évi válogatási elvek célja, hogy a szezon fő versenyeire a Magyar Úszóválogatott a lehető legeredményesebb szereplés mellett menedzselje a legtehetségesebb, még utánpótláskorú versenyzőket. Az elvekben irányelvek kerültek megfogalmazásra mind az edzőtáborok, mind a főversenyek részvételi kritériumára vonatkozóan, melyektől bár különleges esetben, szövetségi döntéssel el lehet térni, mégis fontos határkövei az edzők által végzendő szezonális munkának.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
8
Korosztályok EYOF (Serdülő) Fiúk: 15-16 Lányok: 14-15 Junior (Ifjúsági) Fiúk: 15-18 Lányok: 14-17
Válogatási elvek A 2016-2017. évi válogatottak összeállítása a 2015.-2016. évi szezon eredményei alapján történik Váogatási periódus 2015.szeptember 1.- 2016. szeptember 15. EYOF (Serdülő) keret “A” 700 FINA pont “B” 650 FINA pont Junior (Ifjúsági) keret “A” 800 FINA pont “B” 750 FINA pont U22 (Perspektíva) “A” 850 FINA pont “B” 800 FINA pont Táplálékkiegészítők: A csomagok tartalma a Magyar Úszó Szövetség mindenkori sporttudományos szakembergárdájának javaslata alapján kerül meghatározásra.
TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐ
A
B
EYOF
EYOF “A” CSOMAG
EYOF “B” CSOMAG
JUNIOR
JUNIOR “A” CSOMAG
JUNIOR “B” CSOMAG
U22
U22 “A” CSOMAG
U22 “B” CSOMAG
FELNŐTT
FELNŐTT “A” CSOMAG
FELNŐTT “B” CSOMAG
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
9
Szintidők A versenyeken való részvétel legfontosabb követelménye a kiírt szintidő, MÚSZ / FINA / LEN versenyen történő teljesítése. Ökölszabályként tekinthetünk továbbá arra, hogy a csúcskísérleten elért eredmények csak akkor vehetőek figyelembe, ha annak más, versenykörülmények között már szintet úszott versenyző nem látja kárát. Ennek megfelelően, csúcskísérleten elért eredménnyel a keretbe kerülni lehetséges, kielőzni, kiütni más úszókat a keretből azonban nem. A szezon fő versenyei Junior Úszó Európa Bajnokság Izrael, Netanya, 2017. június 28-július 2.
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) Magyarország Győr, 2017. július 23-30.
Junior Úszó Világbajnokság USA, Indianapolis, 2017. augusztus 23-28.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
10
VÁLOGATÁS - IFI EB 2017 NETANYA 2017NETANYA
FIÚK
8.
6.
22.91
22.87
50.35
SZINTEK
LÁNYOK 6.
8.
50 GY
26.19
26.28
50.29
100 GY
56.09
56.42
1:50.89
1:50.83
200 GY
2:00.92
2:01.32
3:55.12
3:54.16
400 GY
4:14.43
4:15.35
8:08.28
8:06.97
800 GY
8:41.20
8:41.84
15:36.15
15:23.46
1500 GY
16:38.77
16:48.71
28.51
28.32
50 M
32.33
32.43
1:02.35
1:02.19
100 M
1:10.42
1:10.66
2:16.05
2:15.81
200 M
2:32.75
2:32.81
25.99
25.89
50 H
29.17
29.35
55.92
55.67
100 H
1:02.21
1:02.54
2:01.36
2:00.98
200 H
2:15.51
2:15.68
24.42
24.34
50 P
27.44
27.47
53.84
53.66
100 P
1:00.64
1:00.75
2:00.12
1:59.58
200 P
2:12.64
2:12.77
2:04.24
2:03.85
200 V
2:16.65
2:17.25
4:24.86
4:24.30
400 V
4:51.06
4:52.57
MEGFONTOLÁSRA VÁLTÓK
MEGFONTOLÁSRA
3:21.10
4X100 GYORS
3:47.72
7:23.03
4X200 GYORS
8:03.65
3:39.93
4X100 VEGYES
4:07.03
4X100 MIX GYORS
3:31.97
4X100 MIX VEGYES
3:52.89
PERIÓDUS KEZDETE
2016. JÚLI 6.
A KERET
2016. JÚL 6.-2017.ÁPR 22. (FELNŐTT OB VÉGE)
B KERET
2017. ÁPR 23.-2017. MÁJ 28. (IFI OB VÉGE)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
CSAK BEKERÜLÉS!
11
VÁLOGATÁS - EYOF 2017 GYŐR 2017GYŐR
FIÚK
SZINTEK
LÁNYOK
23.68
50 GY
26.40
51.60
100 GY
57.42
1:50.42
200 GY
2:04.60
3:54.36
400 GY
4:19.33
800 GY
8:47.12
15:32.00
1500 GY
1:03.25
100 M
1:11.45
2:17.61
200 M
2:36.34
56.97
100 H
1:04.41
2:04.92
200 H
2:17.38
54.57
100 P
1:02.44
2:04.00
200 P
2:17.24
2:03.91
200 V
2:20.50
4:29.15
400 V
4:56.85
MEGFONTOLÁSRA VÁLTÓK
MEGFONTOLÁSRA
3:26.40
4X100 GYORS
3:53.84
3:48.83
4X100 VEGYES
4:16.66
4x100 MIX GYORS
3:39.25
4X100 MIX VEGYES
4:03.03
VERSENYSZÁMO NKÉN 1 ÚSZÓ!
PERIÓDUS KEZDETE
2016. JÚLI 6.
A KERET
2016. JÚL 6.-2017.ÁPR 22. (FELNŐTT OB VÉGE)
B KERET
2017. ÁPR 23.-2017. JÚN 24. (SERDÜLŐ OB VÉGE)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
CSAK BEKERÜLÉS!
12
VÁLOGATÁS - IFI VB 2017 2017IFIVB
FIÚK
8.
6.
22.91
22.85
50.20
SZINTEK
LÁNYOK 6.
8.
50 GY
25.79
25.97
50.10
100 GY
55.31
55.67
1:50.54
1:50.05
200 GY
2:00.92
2:01.32
3:54.39
3:53.59
400 GY
4:14.17
4:15.11
8:04.42
8:00.76
800 GY
8:40.07
8:41.84
15:25.76
15:21.15
1500 GY
16:34.06
16:38.31
28.51
28.32
50 M
32.00
32.40
1:02.35
1:02.06
100 M
1:09.44
1:09.60
2:15.34
2:14.13
200 M
2:27.86
2:30.39
25.99
25.89
50 H
29.05
29.15
55.54
55.36
100 H
1:01.36
1:01.73
2:01.36
2:00.76
200 H
2:11.95
2:12.95
24.31
24.27
50 P
27.21
27.24
53.84
53.66
100 P
59.87
1:00.14
2:00.12
1:59.58
200 P
2:12.63
2:12.71
2:02.67
2:02.32
200 V
2:14.77
2:15.10
4:25.23
4:22.98
400 V
4:46.10
4:47.01
MEGFONTOLÁSRA VÁLTÓK
MEGFONTOLÁSRA
3:18.58
4X100 GYORS
3:40.26
7:23.03
4X200 GYORS
8:03.65
3:39.93
4X100 VEGYES
4:03.10
4X100 MIX GYORS
3:28.79
4X100 MIX VEGYES
3:50.24
PERIÓDUS KEZDETE
2016. JÚLI 6.
A KERET
2016. JÚL 6.-2017. MÁJ 28 (IFI OB VÉGE)
B KERET
2017. MÁJ 29.-2017. JÚLI 28. (EYOF VÉGE)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
CSAK BEKERÜLÉS!
13
Utánpótlás keretek 2016-2017 EYOF KERET FIÚK A KERET Galyassy Szilárd Kovacsics Márk Mátrai Roland Mürkli Márton Bőhm Sebestyén Zombori Gábor
B KERET 2002 2002 2001 2002 2001 2002
Vasas SC Váci VSE BÚK Veszpr Veszpr.EUK BudafókaSE BudafókaSE
Lakner Dávid Mándli Benedek Bánóczki Milán Bukovics Milán Gál Olivér Imre Milán
2001 2001 2002 2001 2001 2001
Bp.Honvéd FTC BVSC-Zugló Darnyi TSC BÁCSV-KVSC Győri Ú.SE
Nagy Marcell
2001 Győri ÚKHE
Rumpler Bence
2001 Hullám '91
Sándor Benedek
2002 Debr.SC SI
Sári Péter
2002 MTK Kosár.
Török Dominik Márk 2002 FTC Varga Bence
2001 Győri ÚKHE
Tabi Zoltán
2002 Kőbánya SC
Weiter Dávid
2002 Dunaf-DVSI
2016-2017 EYOF KERET LÁNYOK A KERET
B KERET
Berecz Blanka 2002 Fábián Fanni 2002 Gál Kincső 2003 Hatházi Dóra 2003 Híves Katica 2003 Holánszky Laura 2002 Hornyák Annamária 2002 Kun-Szabó Fanni 2002 Matula Fanni 2002 Mihályvári-Farkas Viktória 2003 Muzsnay Zsófia 2003 Nagy Réka 2003 Stadler Csenge 2002 Szabó-Feltóthy Eszter 2002
Kőbánya SC Szegedi UE Debr.SC SI Nyíregy.Sp UTE FTC Széles ÚNM Győri Úszó SE ÓzdFiedler Egri ÚK Egri ÚK BVSC-Zugló Kap.Adorj. TFSE
Szőke Viktória
2002 Dunah. MTK
Tankó Jázmin
2002 JövőVeolia
Treffler Kata
2002 UTE
Vécsei Réka
2002 Misk. VSI
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
Barta Hanna Berkecz Martina Bogdán Luca Burai Boglárka Csépányi Dalma Farkas Dóra Gyarmati Ditta Horváth Evelin Papp Júlia Szabó Inez Szabó Orsolya Szklenár Flóra Varga Kata Vörösházy Vanda
2003 2003 2002 2002 2002 2003 2003 2003 2003 2002 2002 2002 2003 2002
Szomb. VSC ANK Pécs BÁCSV-KVSC BÁCSV-KVSC ÓzdFiedler Győri Ú.SE Debr.SC SI Dunaf-DVSI TFSE HKLSE-Szen Bcs. Előre ÉrdiÚszóSK Kiskunhal. JövőVeolia
14
2016-2017 JUNIOR KERET FIÚK A KERET
B KERET
Barta Márton
1999
Szomb. VSC
Berecz Balázs
2000
Kőbánya SC
Holló Balázs
1999
Egri ÚK
Hímer Krisztofer
2000
MTK Kosár.
Lakatos Dávid
1999
FTC
Huszti Dávid
2000
Kőbánya SC
Márton Richárd
1999
BudafókaSE
Kalmár Ákos
2000
Bajai SSC
Milák Kristóf
2000
ÉrdiÚszóSK
Németh Nándor
1999
Egri ÚK
Selmeci Levente
2000
Dunaf-DVSI
Végh István
1999
BÚK Veszpr
2016-2017 JUNIOR KERET LÁNYOK A KERET
B KERET
Barócsai Petra
2001
ÉrdiÚszóSK
Ádám Henrietta
2000 BVSC-Zugló
Berecz Blanka
2002
Kőbánya SC
Dobos Dorottya
2000 Győri Ú.SE
Bokros Blanka Melinda2000
MTK Kosár.
Hatházi Dóra
2003 Nyíregy.Sp
Bonecz Boglárka
2000
Szegedi UE
Horváth Lili
2001 TFSE
Gyurinovics Fanni
2001
Győri Ú.SE
Ilyés Laura Vanda
2001 BÁCSV-KVSC
Juhász Janka
2000
Kiskunhal.
Kiss Petra
2000 MTK Kosár.
Késely Ajna
2001
Kőbánya SC
Kurdi Zsófia
2001 Dunah. MTK
Labán Eszter
2001 TFSE
Nagy Réka
2003 BVSC-Zugló
Szabó-Feltóthy Eszter 2002 TFSE
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
Vas Luca
2000 Kiskunhal.
Vécsei Réka
2002 Misk. VSI
15
3.0
Hazai eredményesség
V. Országos Delfin Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2016. június 23-25. ____________________________________________________________________________________________________
V. Delfin Országos Bajnokság Egyesület
résztvevők nevezések Nem indult Kizárva Versenyen 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pont száma száma kívül _________________________________________________________________________________________________________________ _ 1. Kőbánya Sport Club 17 (6.6%) 107 (8.2%) 0 (0) 6 (5) 0 (0) 6 7 6 3 0 2 2 0 393 2. HÚK SE 3 (1.2%) 21 (1.6%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 7 4 1 3 3 0 0 0 305 3. Hódmvhely. SUVC 4 (1.6%) 12 (0.9%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 6 1 1 1 0 0 0 0 190 4. Csongr.Poseidon ÚKSE 2 (0.8%) 9 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 5 0 2 1 0 0 0 0 160 5. Keszthelyi Kiscápák 7 (2.7%) 29 (2.2%) 0 (0) 2 (2) 0 (0) 1 1 3 4 3 1 3 1 147 6. Tatabányai VSE 5 (1.9%) 35 (2.7%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 1 1 4 2 1 3 3 1 138 7. Dombóvári Úszó SI 7 (2.7%) 31 (2.4%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 2 1 1 3 4 1 0 1 137 8. MTK Kosárlabda Kft. 3 (1.2%) 26 (2.0%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 2 2 1 1 3 2 1 0 136 9. BHSE 12 (4.7%) 67 (5.2%) 6 (2) 1 (1) 0 (0) 1 2 3 1 2 1 2 2 131 10. FTC 11 (4.3%) 51 (3.9%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 3 2 2 1 2 1 5 119 11. Szegedi Úszó Egylet 14 (5.4%) 63 (4.9%) 0 (0) 2 (2) 0 (0) 1 3 0 2 3 0 1 0 117 12. Móri Úszó Egyesület 2 (0.8%) 18 (1.4%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 3 2 2 0 1 1 0 104 13. Budaörsi SC 5 (1.9%) 24 (1.9%) 6 (1) 1 (1) 0 (0) 2 1 1 2 0 1 0 0 103 14. Dunaferr SE 6 (2.3%) 24 (1.9%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 2 1 1 1 1 0 1 0 98 15. Gyulai Várfürdő Kft. 2 (0.8%) 13 (1.0%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 1 2 0 1 1 3 1 3 93 16. Győri Úszó Sportegy. 4 (1.6%) 14 (1.1%) 4 (1) 0 (0) 0 (0) 2 0 1 1 1 2 0 0 86 17. Budafóka XXII. SE 2 (0.8%) 15 (1.2%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 2 1 0 0 1 1 2 1 83 18. Nyíregyházi Sportc. 6 (2.3%) 38 (2.9%) 0 (0) 4 (1) 0 (0) 1 0 1 1 2 1 2 2 69 19. Kaposvári "Adorján" 7 (2.7%) 49 (3.8%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 2 3 1 1 0 4 67 20. A Jövő SC Veolia 11 (4.3%) 73 (5.6%) 0 (0) 4 (3) 0 (0) 0 0 1 1 3 4 4 3 67 21. Pécsi Sport Nonprof. 1 (0.4%) 9 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 2 1 0 2 1 0 0 65 22. Egri Úszó Klub 5 (1.9%) 20 (1.5%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 1 0 2 0 1 0 0 0 57 23. Komárom ÚKSE 3 (1.2%) 17 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 2 1 0 1 0 0 0 55 24. Bajai Spartacus SC 1 (0.4%) 7 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 1 0 0 1 1 1 2 1 49 25. Herpály SE 2 (0.8%) 9 (0.7%) 0 (0) 2 (2) 0 (0) 1 1 0 0 0 1 0 1 48 26. Swimming Penth. Club 1 (0.4%) 5 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 1 1 0 2 0 0 1 44 27. Érdi Úszó Sport Kft. 3 (1.2%) 21 (1.6%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 3 0 0 0 1 3 44 28. UTE 2 (0.8%) 10 (0.8%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 1 1 0 1 1 0 1 42 29. Kék Delfin 17 SE 2 (0.8%) 7 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 1 1 0 0 0 2 0 35 30. Debreceni Sportc. SI 8 (3.1%) 35 (2.7%) 0 (0) 2 (2) 0 (0) 0 0 1 1 0 2 2 1 35 31. Lőrincz 2000 SE 2 (0.8%) 11 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 1 0 0 2 1 0 0 34 32. BVSC-Zugló 11 (4.3%) 52 (4.0%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 1 0 1 0 1 1 1 34 33. Szfvári DELFIN SE 5 (1.9%) 34 (2.6%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 1 0 0 2 0 0 2 32 34. BÁCSVIZ-KVSC-KESI 7 (2.7%) 38 (2.9%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 0 3 2 2 27 35. Szentes Városi ÚK 2 (0.8%) 6 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 0 1 0 2 0 23 36. Békéscsaba Előre ÚK 8 (3.1%) 24 (1.9%) 0 (0) 2 (2) 0 (0) 0 0 0 2 0 1 0 1 23 37. Kaposvári SI 4 (1.6%) 25 (1.9%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 1 0 0 0 0 1 2 22 38. TFSE 4 (1.6%) 17 (1.3%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 1 1 1 1 0 21 39. ANK Úszóklub Pécs 2 (0.8%) 20 (1.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 1 0 1 1 18 40. Mohácsi Torna Egylet 1 (0.4%) 5 (0.4%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 1 0 1 0 1 14 41. Dunaharaszti MTK 1 (0.4%) 6 (0.5%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 1 0 1 0 0 13 42. BB Sport Klub 3 (1.2%) 7 (0.5%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 0 1 0 0 0 6 43. Balaton ÚK Veszprém 2 (0.8%) 17 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 1 0 1 5 44. Tekergők SE 1 (0.4%) 7 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 1 0 1 5 45. YBL Waterpolo Club 3 (1.2%) 7 (0.5%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 0 0 1 0 0 4 46. Misk.VSI Nonprof.Kft 8 (3.1%) 37 (2.9%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 2 0 4 47. Soproni Széchy T. SI 3 (1.2%) 13 (1.0%) 1 (1) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 1 0 2 48. Vidra SE 1 (0.4%) 5 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 1 1 49. Váci Vízmű SE 3 (1.2%) 7 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 50. Mozdulj Csurgó 1 (0.4%) 9 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 51. Triton Sport Egyes. 2 (0.8%) 7 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 52. Monori Sport Egyes. 5 (1.9%) 15 (1.2%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 53. Veszprémi Egyetem ÚK 2 (0.8%) 10 (0.8%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 54. Europtec ZÚK 3 (1.2%) 14 (1.1%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 55. Kaposvári Úszó SE 2 (0.8%) 6 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 56. Szombathelyi VSC 2 (0.8%) 4 (0.3%) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 57. Sárvári Gyógyfürdő 3 (1.2%) 15 (1.2%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 58. HÓD Úszó SE 4 (1.6%) 9 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 59. Parafa Úszó Klub 2 (0.8%) 3 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60. HKLSE-Szentendre 2 (0.8%) 8 (0.6%) 3 (1) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 _________________________________________________________________________________________________________________ _ Összesen: 257 1297 20 (6) 41 (36) 0 (0)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
16 82/82
I. Országos Cápa Bajnokság ELŐZETES PONTVERSENY Budapest, Tüske Uszoda, 2016. július 20-23. ____________________________________________________________________________________________________
I. Országos Cápa Bajnokság Budapest, Tüske Uszoda, 2016.07.20-23. Egyesület
résztvevők száma
nevezések száma
Nem indult
Kizárva 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
Pont
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 16. 17.
21. 22. 23. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 34. 35. 37. 38. 39. 41. 42. 43.
46. 47.
50. 51. 53. 55. 56.
Kőbánya Sport Club Nyíregyházi Sportc. BVSC-Zugló Egri Úszó Klub HKLSE-Szentendre BHSE Érdi Úszó Sport Kft. Széles S. Úszó N.M. Debreceni Sportc. SI Győri Úszó Sportegy. Dunaharaszti MTK Veszprémi Egyetem ÚK UTE Keszthelyi Kiscápák Komárom ÚKSE RÁJA `94 Úszóklub Dunaferr SE Pécsi Sport Nonprof. Balaton ÚK Veszprém Darnyi Tamás SC Parafa Úszó Klub TFSE Szegedi Úszó Egylet Misk.VSI Nonprof.Kft Fiedler Ottó SE Ózd Római SE Tótkomlósi ÚE Mozdulj Csurgó Budaörsi SC Bátori Sárkány ÚE A Jövő SC Veolia MTK Kosárlabda Kft. Kaposvári SI ANK Úszóklub Pécs Hódmvhely. SUVC Kalocsai ÚE Debreceni Aquasport Új Hullám SE HÓD Úszó SE Hullám '91 ÚE Móri Úszó Egyesület Csongr.Poseidon ÚKSE BÁCSVIZ-KVSC-KESI Váci Vízmű SE Pápai Úszó SE Europtec ZÚK AQUASPRINT Alap. Dombóvári Úszó Egy. Gyulai Várfürdő Kft. Szombathelyi VSC Szolnoki Vizilabda Budafóka XXII. SE Soproni Széchy T. SI FTC Jászapáti Sport Klub BUSE Barcs Szentes Városi ÚK Szhalombattai VUK SE Szfvári DELFIN SE Szekszárdi Vízmű SE
27 16 18 21 6 16 11 8 6 10 7 8 8 9 5 1 13 4 6 4 7 9 11 9 5 5 4 2 7 4 16 8 7 3 2 1 3 6 7 3 3 1 10 5 1 3 1 1 7 7 5 8 3 15 1 2 1 2 10 4
(5.6%) 175 (7.8%) (3.3%) 106 (4.7%) (3.8%) 90 (4.0%) (4.4%) 97 (4.3%) (1.3%) 25 (1.1%) (3.3%) 72 (3.2%) (2.3%) 68 (3.0%) (1.7%) 51 (2.3%) (1.3%) 33 (1.5%) (2.1%) 39 (1.7%) (1.5%) 37 (1.6%) (1.7%) 47 (2.1%) (1.7%) 48 (2.1%) (1.9%) 48 (2.1%) (1.0%) 37 (1.6%) (0.2%) 7 (0.3%) (2.7%) 57 (2.5%) (0.8%) 28 (1.2%) (1.3%) 35 (1.6%) (0.8%) 17 (0.8%) (1.5%) 22 (1.0%) (1.9%) 38 (1.7%) (2.3%) 48 (2.1%) (1.9%) 47 (2.1%) (1.0%) 25 (1.1%) (1.0%) 11 (0.5%) (0.8%) 19 (0.8%) (0.4%) 8 (0.4%) (1.5%) 33 (1.5%) (0.8%) 20 (0.9%) (3.3%) 80 (3.6%) (1.7%) 58 (2.6%) (1.5%) 40 (1.8%) (0.6%) 11 (0.5%) (0.4%) 3 (0.1%) (0.2%) 5 (0.2%) (0.6%) 9 (0.4%) (1.3%) 20 (0.9%) (1.5%) 23 (1.0%) (0.6%) 17 (0.8%) (0.6%) 20 (0.9%) (0.2%) 5 (0.2%) (2.1%) 49 (2.2%) (1.0%) 13 (0.6%) (0.2%) 6 (0.3%) (0.6%) 10 (0.4%) (0.2%) 4 (0.2%) (0.2%) 5 (0.2%) (1.5%) 26 (1.2%) (1.5%) 26 (1.2%) (1.0%) 16 (0.7%) (1.7%) 33 (1.5%) (0.6%) 13 (0.6%) (3.1%) 68 (3.0%) (0.2%) 1 (0.0%) (0.4%) 4 (0.2%) (0.2%) 1 (0.0%) (0.4%) 5 (0.2%) (2.1%) 33 (1.5%) (0.8%) 14 (0.6%)
0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1
(0) (1) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (1) (0) (0) (0) (0) (0) (1) (1) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (1) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (0) (1)
2 4 2 2 1 1 2 0 1 0 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 1 1 0 0 0 0 0 2 3 0 0 0 1 0 0 0 1 1 0 3 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 2 0 0 0 0 0 0
(2) 11 (3) 4 (2) 5 (2) 3 (1) 5 (1) 0 (2) 2 (0) 2 (1) 0 (0) 4 (0) 2 (1) 1 (1) 3 (1) 1 (0) 1 (0) 2 (1) 1 (0) 0 (0) 2 (0) 2 (0) 1 (2) 0 (1) 0 (1) 1 (1) 0 (0) 0 (0) 1 (0) 1 (0) 0 (0) 0 (2) 0 (3) 0 (0) 1 (0) 0 (0) 0 (1) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (1) 0 (1) 0 (0) 0 (3) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (2) 0 (0) 0 (1) 0 (0) 0 (2) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0
4 4 2 7 3 3 2 2 4 1 2 4 1 2 2 0 2 3 0 0 2 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 4 4 2 3 4 3 4 5 1 2 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 2 3 0 3 2 0 1 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 5 2 2 1 5 3 3 3 3 2 2 0 2 2 2 0 0 1 0 0 1 1 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 3 5 3 1 4 2 2 1 0 0 1 2 1 2 0 0 1 0 0 0 3 1 0 2 0 0 0 2 1 1 1 0 1 0 0 1 3 0 3 2 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 2 3 2 1 2 4 0 2 2 3 2 1 2 1 0 1 2 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 2 0 4 1 2 1 0 0 0 1 0 0 2 2 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 3 7 2 0 4 1 1 0 2 1 1 0 1 1 0 1 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 2 1 4 0 1 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 2 0 1 0 2 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0
4 4 4 0 0 2 4 1 1 2 1 1 1 2 0 1 1 0 3 1 0 2 0 2 0 0 0 0 1 1 2 2 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 0 0 0
533 305 291 275 237 193 186 180 179 172 145 132 123 97 97 69 68 68 68 68 65 55 54 54 51 44 43 42 40 37 35 33 33 30 27 27 25 24 22 22 20 18 13 13 13 10 6 6 6 4 3 3 2 2 1 0 0 0 0 0
106/107
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
17
XLVIII. Országos Gyermek Bajnokság Miskolc, Kemény Dénes Sportuszoda 2016. július 27-30.
ELŐZETES PONTVERSENY
___________________________________________________________________________________________
Egyesület
résztvevők nevezések Nem indult Kizárva 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pont száma száma __________________________________________________________________________________________________________ 1. UTE 17 (4.2%) 104 (5.3%) 0 (0) 1 (1) 10 10 6 7 8 6 0 4 647 2. Egri Úszó Klub 19 (4.7%) 77 (3.9%) 0 (0) 2 (2) 8 3 2 3 2 0 2 3 326 3. Kőbánya Sport Club 20 (4.9%) 130 (6.6%) 0 (0) 1 (1) 0 6 2 7 5 3 7 5 258 4. BÁCSVIZ-KVSC-KESI 13 (3.2%) 72 (3.7%) 0 (0) 0 (0) 3 1 7 5 2 0 7 2 257 5. BVSC-Zugló 12 (3.0%) 58 (2.9%) 0 (0) 0 (0) 4 4 3 2 2 1 0 0 245 6. Budafóka XXII. SE 6 (1.5%) 32 (1.6%) 0 (0) 1 (1) 9 0 0 0 0 0 0 0 225 7. Debreceni Sportc. SI 12 (3.0%) 72 (3.7%) 0 (0) 0 (0) 0 3 4 4 8 5 3 1 217 8. A Jövő SC Veolia 14 (3.4%) 82 (4.2%) 0 (0) 2 (1) 3 3 5 0 1 2 0 5 213 9. Szombathelyi VSC 8 (2.0%) 34 (1.7%) 0 (0) 1 (1) 3 3 5 0 0 0 0 0 194 10. ANK Úszóklub Pécs 2 (0.5%) 14 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 5 0 4 1 1 0 0 0 192 11. BHSE 17 (4.2%) 106 (5.4%) 0 (0) 0 (0) 0 1 3 2 5 4 5 3 134 12. Nyíregyházi Sportc. 11 (2.7%) 60 (3.0%) 0 (0) 1 (1) 2 1 2 2 1 0 2 1 123 13. Vasas SC 1 (0.2%) 8 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 2 1 2 2 0 0 0 0 112 14. TFSE 6 (1.5%) 29 (1.5%) 0 (0) 0 (0) 0 2 0 4 3 3 3 1 109 15. HÓD Úszó SE 6 (1.5%) 31 (1.6%) 0 (0) 1 (1) 2 2 0 0 1 0 0 0 92 16. MTK Kosárlabda Kft. 6 (1.5%) 34 (1.7%) 0 (0) 1 (1) 1 2 0 0 2 3 1 2 89 17. FTC 5 (1.2%) 23 (1.2%) 0 (0) 0 (0) 0 3 1 1 1 0 1 2 86 18. Dunaferr SE 9 (2.2%) 38 (1.9%) 0 (0) 1 (1) 0 1 2 3 1 2 0 0 85 19. Europtec ZÚK 6 (1.5%) 18 (0.9%) 0 (0) 0 (0) 1 1 1 0 1 1 0 0 66 20. Váci Vízmű SE 3 (0.7%) 17 (0.9%) 0 (0) 1 (1) 0 3 0 1 0 0 0 0 63 21. Dombóvári Úszó Egy. 6 (1.5%) 29 (1.5%) 0 (0) 0 (0) 0 2 0 0 1 2 0 3 53 22. Győri Úszó Sportegy. 12 (3.0%) 62 (3.2%) 0 (0) 1 (1) 0 0 1 1 0 4 3 3 47 23. Kaposvári SI 6 (1.5%) 27 (1.4%) 0 (0) 0 (0) 1 1 0 0 0 0 1 1 46 24. Gyulai Várfürdő Kft. 7 (1.7%) 25 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 1 0 1 0 0 1 1 0 44 25. Békéscsaba Előre ÚK 12 (3.0%) 51 (2.6%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 3 0 0 1 2 44 26. Tatabányai VSE 2 (0.5%) 14 (0.7%) 0 (0) 1 (1) 1 0 1 0 0 0 0 1 39 27. Hódmvhely. SUVC 6 (1.5%) 26 (1.3%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 2 1 2 2 1 37 28. Győri Úszók KHE 2 (0.5%) 11 (0.6%) 0 (0) 0 (0) 0 1 0 1 1 1 0 0 37 29. Triton Sport Egyes. 3 (0.7%) 15 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 2 0 0 0 0 0 0 36 30. Szegedi Úszó Egylet 9 (2.2%) 39 (2.0%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 3 1 0 3 34 31. Budaörsi SC 9 (2.2%) 41 (2.1%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 2 4 1 2 32 32. Debreceni Aquasport 5 (1.2%) 14 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 1 0 0 1 0 24 33. Veszprémi Egyetem ÚK 7 (1.7%) 37 (1.9%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 0 0 1 2 2 23 34. Pécsi Sport Nonprof. 7 (1.7%) 33 (1.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 0 2 0 1 18 35. Szhalombattai VUK SE 9 (2.2%) 43 (2.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 1 2 1 0 16 36. H.szoboszló Árpád SE 5 (1.2%) 25 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 2 1 0 0 16 37. Kiskunhalasi ÚGYE 2 (0.5%) 10 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 0 1 1 0 15 38. Szfvári DELFIN SE 3 (0.7%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 0 0 0 1 0 15 39. Bajai Spartacus SC 5 (1.2%) 23 (1.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 2 0 1 0 14 40. Érdi Úszó Sport Kft. 8 (2.0%) 53 (2.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 1 1 1 0 12 41. Mohácsi Torna Egylet 3 (0.7%) 7 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 0 0 0 0 9 42. Délzalai Vízmű SE 2 (0.5%) 12 (0.6%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 2 0 0 8 43. HKLSE-Szentendre 3 (0.7%) 18 (0.9%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 2 0 4 44. Sárvári Gyógyfürdő 3 (0.7%) 16 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 1 0 0 4 45. Misk.VSI Nonprof.Kft 6 (1.5%) 22 (1.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 1 1 3 46. Pápai Úszó SE 1 (0.2%) 4 (0.2%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 1 0 2 47. Soproni Széchy T. SI 2 (0.5%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 1 0 2 48. Balaton ÚK Veszprém 7 (1.7%) 32 (1.6%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 1 0 2 49. Szentes Városi ÚK 3 (0.7%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 1 1 50. PDSE 1 (0.2%) 3 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 1 1 51. Tótkomlósi ÚE 1 (0.2%) 7 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 1 1 52. HÚK SE 3 (0.7%) 8 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 1 1 53. Fiedler Ottó SE Ózd 5 (1.2%) 15 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 54. Dunaharaszti MTK 1 (0.2%) 5 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 55. Gagarin DSE 3 (0.7%) 13 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 56. TVK Mali Triatlon K 1 (0.2%) 1 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 57. Szolnoki Vizilabda 5 (1.2%) 13 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 58. Bátori Sárkány ÚE 2 (0.5%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 59. Csongr.Poseidon ÚKSE 3 (0.7%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60. Vidra SE 1 (0.2%) 7 (0.4%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 61. Dombóvári Úszó SI 1 (0.2%) 5 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 62. Új Hullám SE 3 (0.7%) 11 (0.6%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 63. BUSE Barcs 1 (0.2%) 4 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 64. Monori Sport Egyes. 1 (0.2%) 3 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 65. Komárom ÚKSE 1 (0.2%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 66. Aligátor Sport Club 3 (0.7%) 8 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 67. Római SE 4 (1.0%) 7 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 68. Kiskunfélegyházi ÚE 1 (0.2%) 8 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 69. Mezőtúr Városi SI 1 (0.2%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 70. Parafa Úszó Klub 2 (0.5%) 3 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 71. Hullám '91 ÚE 1 (0.2%) 3 (0.2%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 72. Szekszárdi Vízmű SE 4 (1.0%) 16 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
111/113 MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
18
LX. Országos Serdülő Bajnokság Eger, 2016. július 13-16.
Hely. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 33. 34.
Egyesület neve Kőbánya Sport Club Érdi Úszó Sport Kft. MTK Kosárlabda Kft. Budafóka XXII. SE Egri Úszó Klub Darnyi Tamás SC Dunaferr SE TFSE BVSC-Zugló BÁCSVIZ-KVSC-KESI Győri Úszó Sportegy. Dunaharaszti MTK BHSE Szegedi Úszó Egylet Győri Úszók KHE FTC Misk.VSI Nonprof.Kft Vasas SC Fiedler Ottó SE Ózd Széles S. Úszó N.M. A Jövő SC Veolia UTE Nyíregyházi Sportc. HKLSE-Szentendre Pécsi Sport Nonprof. Kaposvári "Adorján" Balaton ÚK Veszprém Kiskunhalasi ÚGYE Budaörsi SC Szfvári DELFIN SE Tatabányai VSE AQUASPRINT Alap. Váci Vízmű SE Debreceni Aquasport
Előzetes pontverseny
Versenyzők Indulások Nem ind. Száma %-a Száma %-a Db % 13 (3.0%) 81 (3.4%) 0 (0) 14 (3.2%) 108 (4.6%) 0 (0) 7 (1.6%) 40 (1.7%) 0 (0) 8 (1.8%) 33 (1.4%) 0 (0) 21 (4.8%) 102 (4.3%) 0 (0) 6 (1.4%) 35 (1.5%) 1 (1) 13 (3.0%) 78 (3.3%) 0 (0) 7 (1.6%) 37 (1.6%) 0 (0) 17 (3.9%) 101 (4.3%) 0 (0) 7 (1.6%) 38 (1.6%) 0 (0) 9 (2.1%) 44 (1.9%) 0 (0) 10 (2.3%) 56 (2.4%) 1 (1) 14 (3.2%) 85 (3.6%) 0 (0) 10 (2.3%) 46 (2.0%) 0 (0) 3 (0.7%) 17 (0.7%) 0 (0) 9 (2.1%) 45 (1.9%) 1 (1) 8 (1.8%) 41 (1.7%) 0 (0) 2 (0.5%) 13 (0.6%) 0 (0) 6 (1.4%) 20 (0.9%) 0 (0) 4 (0.9%) 29 (1.2%) 1 (1) 9 (2.1%) 59 (2.5%) 0 (0) 7 (1.6%) 38 (1.6%) 0 (0) 17 (3.9%) 104 (4.4%) 0 (0) 5 (1.1%) 24 (1.0%) 0 (0) 7 (1.6%) 39 (1.7%) 0 (0) 5 (1.1%) 25 (1.1%) 0 (0) 2 (0.5%) 20 (0.9%) 0 (0) 2 (0.5%) 9 (0.4%) 0 (0) 11 (2.5%) 69 (2.9%) 0 (0) 6 (1.4%) 21 (0.9%) 0 (0) 4 (0.9%) 29 (1.2%) 0 (0) 3 (0.7%) 13 (0.6%) 0 (0) 8 (1.8%) 46 (2.0%) 0 (0) 5 (1.1%) 17 (0.7%) 0 (0)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
Kizárva Db % 1 (1) 3 (2) 1 (1) 1 (1) 2 (2) 0 (0) 3 (3) 1 (1) 1 (1) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 1 (1) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 1 (1) 1 (1) 0 (0) 1 (1) 1 (1) 1 (1) 2 (2) 1 (1) 1 (1) 0 (0) 0 (0) 0 (0) 1 (1) 1 (1) 0 (0) 0 (0)
1. 8 10 4 3 3 1 3 2 0 1 4 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2. 5 4 3 4 2 4 3 3 2 2 1 1 2 0 1 0 0 1 1 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3. 5 2 4 2 3 4 2 3 6 2 0 1 1 2 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0
Helyezések száma 4. 5. 6. 2 2 3 1 1 1 1 3 2 3 0 1 2 1 4 1 4 0 1 1 0 2 1 0 2 2 2 2 4 3 2 0 1 1 1 1 2 0 2 3 3 0 4 0 1 3 3 2 0 1 0 2 0 1 1 0 1 1 2 3 1 2 1 0 1 4 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 1
7. 3 1 2 0 1 2 2 2 4 0 0 2 2 2 2 1 1 0 1 0 2 2 0 1 0 1 0 0 2 1 0 1 0 1
8. 1 0 0 0 2 2 0 1 5 1 1 4 3 1 1 4 0 1 2 0 0 2 0 1 0 3 0 1 0 0 0 1 0 1
19
Elért pont 1212 1107 735 612 582 564 522 516 495 426 423 249 246 228 228 216 174 162 105 99 87 84 81 75 72 66 63 54 51 51 27 27 24 21
LXXXVIII. Országos Ifjúsági Bajnokság - OPEN FINALS Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2016. június 8-11. DÖNTŐK ____________________________________________________________________________________________________
LXXXVIII. Országos Ifjúsági Bajnoks Egyesület
DNS - Nem DQS 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. pont jelent meg Kizárva ______________________________________________________________________________________________________ _ 1. Kőbánya Sport Club 15 (4.3%) 76 (4.3%) 0 (0) 0 (0) 8 1 2 5 3 4 1 4 22784 2. Egri Úszó Klub 15 (4.3%) 70 (4.0%) 0 (0) 1 (1) 1 7 3 2 4 1 1 1 14522 3. BVSC-Zugló 18 (5.2%) 99 (5.7%) 0 (0) 4 (3) 1 0 1 5 1 3 0 0 14317 4. Érdi Úszó Sport Kft. 11 (3.2%) 60 (3.4%) 2 (1) 1 (1) 7 2 4 2 0 1 1 2 13904 5. MTK Kosárlabda Kft. 10 (2.9%) 57 (3.3%) 1 (1) 1 (1) 0 2 3 2 3 1 5 0 12448 6. TFSE 8 (2.3%) 43 (2.5%) 0 (0) 0 (0) 1 1 2 2 3 2 2 2 11147 7. Szegedi Úszó Egylet 20 (5.8%) 115 (6.6%) 3 (3) 2 (2) 0 0 0 0 1 3 1 0 10212 8. Kiskunhalasi ÚGYE 5 (1.4%) 22 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 0 3 3 1 2 1 3 0 9697 9. Darnyi Tamás SC 8 (2.3%) 43 (2.5%) 0 (0) 0 (0) 0 2 0 2 2 3 1 1 9015 10. FTC 15 (4.3%) 75 (4.3%) 0 (0) 2 (1) 4 2 1 1 0 0 2 1 9002 11. Budafóka XXII. SE 7 (2.0%) 36 (2.1%) 0 (0) 0 (0) 1 1 3 1 1 4 1 0 8469 12. Dunaferr SE 9 (2.6%) 49 (2.8%) 0 (0) 0 (0) 2 0 1 2 3 0 1 2 8359 13. BÁCSVIZ-KVSC-KESI 10 (2.9%) 37 (2.1%) 1 (1) 0 (0) 0 2 0 0 2 1 0 4 6480 14. UTE 17 (4.9%) 121 (6.9%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 1 0 6157 15. Szfvári DELFIN SE 9 (2.6%) 43 (2.5%) 0 (0) 0 (0) 1 0 0 2 2 2 2 0 6028 16. Győri Úszó Sportegy. 5 (1.4%) 14 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 4 4 1 1 2 0 0 0 5937 17. BHSE 11 (3.2%) 70 (4.0%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 2 0 1 3 0 5104 18. HÓD Úszó SE 13 (3.7%) 42 (2.4%) 0 (0) 0 (0) 1 4 1 1 0 0 1 0 4917 19. Europtec ZÚK 8 (2.3%) 41 (2.3%) 0 (0) 0 (0) 1 0 2 0 0 0 0 0 4651 20. Schwimmklub Uster 8 (2.3%) 39 (2.2%) 0 (0) 0 (0) 0 2 1 1 1 1 0 1 4629 21. A Jövő SC Veolia 8 (2.3%) 53 (3.0%) 0 (0) 1 (1) 1 1 0 0 0 0 1 3 4154 22. Kaposvári "Adorján" 5 (1.4%) 25 (1.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 2 3 0 3981 23. Nyíregyházi Sportc. 10 (2.9%) 54 (3.1%) 1 (1) 0 (0) 0 0 1 1 0 0 0 1 3799 24. Swim Ireland 7 (2.0%) 29 (1.7%) 0 (0) 0 (0) 3 0 0 0 0 0 1 1 3539 25. Dunaharaszti MTK 8 (2.3%) 45 (2.6%) 0 (0) 0 (0) 1 1 1 0 0 0 0 2 3391 26. Hullám '91 ÚE 7 (2.0%) 36 (2.1%) 0 (0) 1 (1) 0 0 1 0 0 0 0 1 3358 27. Bajai Spartacus SC 4 (1.2%) 29 (1.7%) 0 (0) 0 (0) 0 2 0 0 0 0 0 1 2740 28. Szombathelyi VSC 1 (0.3%) 5 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 1 1 0 1 0 0 0 2250 29. Hódmvhely. SUVC 2 (0.6%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 1 0 1 1 0 2081 30. A-Team Savossa 2 (0.6%) 12 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 0 0 1 0 0 2049 31. Békéscsaba Előre ÚK 4 (1.2%) 22 (1.3%) 1 (1) 0 (0) 0 0 0 1 1 0 0 0 1383 32. Pécsi Sport Nonprof. 5 (1.4%) 22 (1.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 1 1 0 0 1382 33. Vasas SC 1 (0.3%) 7 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 1 0 1 0 1370 34. Sárvári Gyógyfürdő 2 (0.6%) 14 (0.8%) 0 (0) 0 (0) 0 0 1 0 0 0 0 1 1362 35. Balaton ÚK Veszprém 2 (0.6%) 8 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 1 0 0 1 1356 36. Debreceni Aquasport 8 (2.3%) 40 (2.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 1207 37. CYPRUS 1 (0.3%) 2 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 1 0 0 0 0 0 0 0 774 38. Misk.VSI Nonprof.Kft 2 (0.6%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 1 0 0 0 0 0 0 744 39. PK Nové Zámky 1 (0.3%) 1 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 1 0 0 675 40. Délzalai Vízmű SE 6 (1.7%) 33 (1.9%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 0 0 527 41. Váci Vízmű SE 1 (0.3%) 2 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 42. YBL Waterpolo Club 1 (0.3%) 1 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 43. Vasas Sport Club 1 (0.3%) 2 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 44. Váci Ifjúsági SE 1 (0.3%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 45. Tótkomlósi ÚE 1 (0.3%) 5 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 46. Triton Sport Egyes. 4 (1.2%) 6 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 48. Marcali BÚSZSE 1 (0.3%) 5 (0.3%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 49. Debreceni Sportc. SI 2 (0.6%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 50. H.szoboszló Árpád SE 6 (1.7%) 27 (1.5%) 0 (0) 2 (2) 0 0 1 0 0 0 0 0 0 51. HKLSE-Szentendre 1 (0.3%) 2 (0.1%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 52. Kaposvári SI 7 (2.0%) 28 (1.6%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 53. Szentes Városi ÚK 3 (0.9%) 12 (0.7%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 54. Gyulai Várfürdő Kft. 3 (0.9%) 9 (0.5%) 0 (0) 0 (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 55. Sportprojekt18 Kft. 4 (1.2%) 18 (1.0%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 56. Schwimmclub Chur 1 (0.3%) 7 (0.4%) 0 (0) 0 (0) 1 0 0 0 0 0 0 0 0 57. Soproni Széchy T. SI 2 (0.6%) 12 (0.7%) 0 (0) 1 (1) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ______________________________________________________________________________________________________ _ Összesen: 347 1752 9 (8) 21 (19)
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
20
Az összesített bajnoki pontverseny alapján a TOP 20 egyesület a 2016. évben. Mint az elmúlt 30 évben oly gyakran, első a Kőbánya SC (korábban Spartacus), az Érd és a Budafóka előretörésével pedig hosszú évek szisztematikus utánpótlásnevelő munkája ért be.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
21
4.0Régiók bemutatása - 2016 legeredményesebb klubjai Az utánpótlás számára fontos szakmai műhelyek azok a klubok, ahol az oktatás és a versenyeztetés egy kézben van és városában, kerületében várhatóan hosszú távon, kontrollálni tudja az óvodás (önkormányzati) és az iskolai (KLIK) oktatást.
Ezen egyesületek jelentik a magyar úszósport eredményességének a legfőbb zálogát. Kizárólag olyan csapatra tekinthetünk érdemben utánpótlás műhelyként, amely saját nevelésű korosztályos tehetségeket, bajnokokat, csúcstartókat fel tud mutatni. Régiónként a szakmai műhelyek különböző problémákkal, előnyökkel, hátrányokkal küzdenek.
régióvezetők
email
RÉGIÓ
szakfelügyelők
email
Tóth Ramón
[email protected]
BUDAPEST
Szájer Péter
[email protected]
Bán Sándor
[email protected]
DÉL ALFÖLD
Katona Zsolt
katonazsolt@yahoo
Jancsik Árpád
[email protected]
DÉL DUNÁNTÚL
Karsai Péter
[email protected]
Fazekas Mónika
[email protected] ÉSZAK ALFÖLD
Moravecz János
[email protected]
Kovács Ottó
[email protected]
ÉSZAK MAGYARORSZÁG Hutkai Dániel
Bene Vera
[email protected]
KÖZÉP DUNÁNTÚL
Berzlánovits Éva berzlanovits.eva@c
Vizi Csaba
[email protected]
PEST MEGYE
Bodrogi Viktor
swimbodrogi@gma
NYUGAT DUNÁNTÚL
Farkas János
[email protected]
Dr. Zakariás Géza
[email protected]
hutkai.daniel@gma
Valamennyi régió rendelkezik régióvezetővel, illetve szakfelügyelővel. A régióvezetők az ügyvezető igazgató (Nagy Orsolya) és a szakfelügyelő (Sass Katalin) által vezetett Jövő Bajnokai program helyi felelősei, míg a régiós szakfelügyelők a szakmai alelnök (Dr. Sós Csaba) felügyelete alá tartoznak. A Jövő Bajnokai program felülvizsgálata, megújítása többek szerint időszerű, erre a kérdésre az edzőbizottságnak, a régióvezetőknek és a szakfelügyelőknek közösen kell megfelelő választ találniuk.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
22
4.1
Budapesti régió
Kőbánya Sport Club 2016. évi pontverseny helyezés: 1. A Kőbánya SC úszószakosztálya felépítése példa, alap lehet minden műhely számára. Magyarországon rendszerük eredményessége egyedülálló, úszósportunk eredményességének záloga lehet, hogy a KSC-ben meghonosított “óvodától az Olimpiáig” modellt a megyei jogú városok fel tudják építeni - le tudják másolni. Az egyesület Kőér utcai otthona elavult, 33 méteres medencében készülnek.A jövő legnagyobb kihívása, hogyan tudják egy esetleges új medencébe átmenteni a jelenlegi struktúrát. Az elmúlt években a KSF indulásával gyakorlatilag egy időben valamennyi klasszis versenyzőjük távozott, ennek ellenére meg tudták tartani vezető pozíciójukat, újabb és újabb fiatal tehetségek tűnnek fel, a komoly bázis és a jól működő feladásos rendszernek köszönhetően. A jövőben nemcsak támogatni, de megtépázott presztízsét is helyre kell állítani a klubnak, amely véleményem szerint akár az első magyar úszó akadémiának is otthont adhat. Elnök:
Dr. György István
Budapest Főváros kormánymegbízottja.
Vezetőedző: Turi György Az egyik legszélesebb rálátással bíró hazai szakember. Élete első csoportjában úszott Egerszegi Krisztina, azóta is kiváló úszók sora kerül ki egyesületéből. Munkája nagyrészt az eredmények miatt ismert, a legnagyobb sikere véleményem szerint az, hogy közel 20 éve továbbra is sikeresen fenn tudta tartani a legnagyobb magyar műhelyt. Edző Güttler Károly Két olimpiai ezüstérem, számtalan eredmény világversenyekről, egy kiemelkedő világcsúcs fémjelzi úszó pályafutását. Utánpótlás szövetségi kapitányi posztjáról tért vissza nevelőegyesületéhez, s Turi György jobbkezeként az elit csoporttal dolgozva próbálja életben tartani a Spartacus lángját. Edző Krajnyák György Egerben az egyesület vezetőedzőjeként a legsikeresebb hazai vidéki bázist építette fel. Munkáját Rácz Ákos, Mutina Ágnes, Flaskay Mihály eredményei igazolták. Rendkívül felkészült szakember, jelenleg a KSC hosszútávúszóit próbálja sikerre vinni.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
23
Kőbánya Sport Club 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 4 arany, 1 ezüst, 7 döntős helyezés 28 egyéni korosztályos csúcs
Késely Ajna (2001) Rio Olimpia VI. (4x200m gyors) Berlin Európa bajnokság I. (4x200m gyors) Hódmezővásárhely Junior EB 4x1. (200gy,400gy,800gy,4x200m gyors) 20 korosztályos csúcs Eredményei önmagukért beszélnek. Idén keményen kell dolgoznia, hiszen 2016 megmutatta, a felnőttek között is számolni kell vele. Balogh Levente (2005) 3 korosztályos csúcs Pillangó és hátúszó számokban is sikerült korosztályos csúcsot úsznia, ami nem egyedi eset, gondoljunk csak egykori klubtársa, Cseh László szárnybontogatásaira. Az, hogy mindez 50-100-200 méteren, 50méteres és 25 méteres medencében egyaránt sikerült, azt mutatja, mind a gyorsasága, mind az állóképessége megfelelő, szép jövő előtt állhat. Sámóczi Milán (2005) 1 korosztályos csúcs 50 méteres mellúszásban úszott csúcsával tért vissza nevelőegyesületébe. Kiváló mozdulatgyorsasága jellemzi úszását.
Tabi Zoltán (2002) 1 korosztályos csúcs 5000 méteren ért el korosztályos csúcsot, így többek között Ő lehet a nyíltvizi úszás egyik nagy utánpótlás ígérete. Gellért Gábor open water szövetségi kapitánynak sok örömöt hozhat a jövőben.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
24
Kőbánya Sport Club 2016 főbb utánpótlás eredmények
Berecz Blanka (2002) Junior EB döntő (200 pillangó) 3 korosztályos csúcs Magyarországon óriási dolog 200 méteres női pillangóúszásban korosztályos csúcsot úszni, Blankának ez idén háromszor is sikerült. Kis előrelépéssel a KSC versenyzője 2017-ben a győri EYOF-on az első számú magyar éremvárományos lehet.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
25
BVSC-Zugló 2016. évi pontverseny helyezés: 2. Nagy Péter szakosztályvezető Kapás Boglárka felnevelése mellett az úszóklub első embereként is kiváló munkát végez, nagy létszámban ad versenyzőket a honi úszósportnak, rendre jó eredménnyel végeznek a bajnokságokon. Frissen felújított létesítményükben csak két okuk lehet a panaszra, persze ez másoknak sem ismeretlen: a vízilabda egyértelműen az uralkodó sportág, az úszásoktatást pedig nem az úszóegyesület tartja kézben. Ily módon az ideális egyesületi modell -a vezetőedző önhibáján kívül- itt csak részben valósulhat meg. Az elmúlt szezonban komoly veszteség érte a klubot, Kapás Boglárka ugyanis Újpesten folytatta pályafutását és ott valósította meg élete álmát, s lett Olimpiai érmes. Elnök
Szatmáry Kristóf
A Fidesz országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Vezetőedző Nagy Péter Tehetséges fiatal edző, kiválóan helytáll az egyre szebb sikereket elérő BVSC-ben mint szakosztályvezető és vezetőedző. Elit csoportjában Bernek Péter mellett már a Jövő SC-ből Zuglóba költözött Verrasztó Evelyn is kezei alatt pallérozódik. Az elit csoport melletti munka mellett az utánpótlás bajnokságokon is rendre helytáll csapata, a szakosztályt az oktatás kontrollálása hosszú távon is a legjobbak között tarthatja. Edző Lakatos Roland A vezetőedző jobbkezeként a BVSC utánpótlás csapataival dolgozik, kiváló csapatot alkotnak a többi fiatal edzővel együtt.
Edző: Molnár Ákos Verrasztó Dávid és Biczó Bence BVSC-be igazolásával lett a kollektíva tagja, az ő felkészülésükért felel. Korábban a Jövő SC-ben dolgozott, eleinte úszóként, majd edzőként, Dr. Verrasztó Zoltán munkatársaként az ifjúsági európa bajnoki ezüstérmes, olimpikon úszó.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
26
BVSC Zugló 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 bronz, 2 középdöntős helyezés 5 egyéni korosztályos csúcs
Nagy Réka (2003) 4 korosztályos csúcs Réka mind a 4 korosztályos csúcsát mellúszásban érte el, emellett vegyesúszásban is kiváló eredményeket érhet el, leghamarabb a Győrben rendezendő, 2017.-es EYOF-on. Nagy kérdés persze, hogy az idősebb korosztályban (2002-2003) hogyan fog helytállni, de ismerve az edzőit, mindent meg fog tenni a sikerért. Drigán Zoltán (1998) 1 korosztályos csúcs A hódmezővásárhelyi Junior EB-n 400 vegyesen bronzérme mellett Drigán Zoltán a 10kilométeres medencés korosztályos csúcsát is megdöntötte 2016-ban. Nagy kihívás lesz neki az idei év, hiszen felnőttkorba lép, ahol olyan ellenfelekkel kell küzdenie mint Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely vagy Grátz Benjámin, a siker egyelőre nem várható el, a menedzselés viszont feltétlenül javasolt, máskülönben biztosan elvész az úszósport számára.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
27
Újpesti Torna Egylet 2016. évi pontverseny helyezés: 6. Az Újpesti Torna Egylet úszószakosztálya hosszú időn keresztül inaktív volt, mígnem a Gyurta Dániel fémjelezte csapat -Gyurta Dániel,Gyurta Gergely,Sztankovics Anna, Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs- A Jövő SC-ből át nem igazolt a lila-fehérekhez. A 2016-os év, bár nem Gyurta éve volt, két fontos momentum miatt mégis emlékezetes maradhat. Egyrészt Kapás Boglárka igent mondott az UTE ajánlatára, másrészt Magyarovits Zoltán kiváló utánpótlás csapatával a Vasasból ide vándorolt, ezzel a legerősebb gyermek korosztályú csapattá lépett elő az egyesület. A jelenleg itt dolgozó edzők a Kanadából hazatérő, világhírű Nagy Józseffel kiegészülve véleményem szerint jelenleg a magyar úszósport legmagasabb szintű szakmai munkáját végzik, s bizonyították ezt a múltban is, A Jövő SC edzőiként, a szakosztály felépítéséből az igazán széles bázis egyelőre hiányzik, ahogy a saját uszoda is. Szakosztályvezető Gyurta Tamás Gyurta Dániel és Gergely édesapjakánt sokan ódzkodtak attól, hogy Verrasztó Zoltán után újabb úszószülő kerüljön vezetői pozícióba. Az elmúlt időszak alapján elmondható, kiválóan felépített, fegyelmezett szakosztályt alkotott meg Újpesten, ami fényes jövő előtt áll. edző Kovácshegyi Ferenc A TF mestertanára. Széchy Tamás mellett olimpiai bajnokok sorával foglalkozott, higgadt, rendkívül tapasztalt, óriási tudással rendelkező szakember. Amíg csak lehet az úszósportban kell tartani, szakmailag nélkülözhetetlen. edző Virth Balázs Minden tekintetben kiváló követője a Komjádi uszoda edzői hagyományainak. Higgadt, megfontolt, nagy tudású és tapasztalatú edző. edző Magyarovits Zoltán Magyarovits Zoltán bizonyítottan az egyik legjobb utánpótlásedző hazánkban. Ezen tudását jelenleg az Újpestben bizonyítja, az elmúlt években több klubban is megfordult (Jövő,Vasas), továbbá a paralimpiai csapatnak is adott eredményes versenyzőket. Remélhetőleg a szakosztály oktatása révén széles bázisból meríthet az elkövetkezendő időkben. edző Nagy József A legendás magyar mellúszóedző hazatérése MÚSZ egyik legnagyobb eredménye. Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy itthon láthatjuk dolgozni, rengeteget lehet tőle tanulni és meg is van benne a tudás átadásához az ambíció. Bármit is hozzon a 2017-es szezon, szerepe a magyar úszósportban megkérdőjelezhetetlen, mindent meg kell tenni hogy itthon is maradjon.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
28
Újpesti Torna Egylet 2016 főbb utánpótlás eredmények 5 korosztályos csúcs
Kós Hubert (2003) 3 korosztályos csúcs Hubert vegyesen, pillangón és háton is korosztályos csúcsra volt képes 2016-ban, mindez egyértelműen bizonyítja, képzett versenyzőről van szó. Ismerve edzője elhivatottságát, a kiváló csoportot ahol edz, 2017-ben újabb előrelépést várok tőle. Csicsáky Péter (2003) 2 korosztályos csúcs 200 gyorson és 50 pillangón ért el Péter korosztályos csúcsot, kiváló ütemben fejlődött 2016-ban. A 2017. szezon neki és csapattársainak a serdülő, és az ifjúsági évekre való felkészülés legfontosabb szakasza lesz, edzőtáborokba, versenyekre társaihoz hasonlóan javaslom.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
29
Budafóka XXII. SE 2016. évi pontverseny 7. hely Fiatal egyesület, legfőbb mozgatórugója a soproni gyökerekkel rendelkező kiváló fiatal szakember, Horváth Tamás vezetőedző. Állhatatos, megalkuvást nem tűrő munkájának eredményeképpen ma a Budafóka, szinte kizárólag saját utánpótlásának eredményeire támaszkodva a legkiválóbb magyar klubok közé került. Infrastrukturális helyzetük, szerény körülményeik ellenére csodálatos eredményeket érnek el. Az egyesület jelenleg az utánpótlásnevelésből elitbe forduló versenyzők edzéshelyzetének megoldásával küzd, anyagi, személyi ráfordításokat nem sajnálva. Fodor Szabolcs szakosztályvezető Urat ismerve, bízom benne, hogy évek múlta még fényesebben ragyog majd az egyesület csillaga, Székelyi Dániel és Mészáros Márk távozása ellenére. Kiemelt menedzselésüket javaslom. Szakosztályelnök Fodor Szabolcs A MÚSZ kötelékében nyíltvizi úszás szakágvezetőként is tevékenykedő szakember kiváló tapaszatlatokkal bír a szakosztály igazgatás, szervezési feladatok terén. A Budafóka csapata ahogy jöttek az eredmények, egyre inkább hiányát lehetett érezni egy profi menedzsernek, Fodor Úr személyében tökéletes emberre esett a választás, meg fogja oldani a szakosztály fejlődése során jelentkező gondokat. Vezetőedző Horváth Tamás Horváth Tamás az elmúlt években megmutatta, nem csak gigaklubokban érhető el eredmény. Apró lépésekkel, részsikerekkel, állhatatos munkával, kiváló magyaros munkamódszerekkel ma az egyik legnagyobb utánpótlás bázist hozta létre. Személyében olyan edzőt ismerhettem meg, aki példakép lehet bármelyik pályakezdő számára.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
30
Budafóka XXII. SE 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 ezüst, 2 bronz, 2 döntős helyezés 19 korosztályos csúcs
Márton Richárd (1999) Hódmezővásárhely Junior EB 1 ezüst, 2 bronz, 2 döntős helyezés 3 korosztályos csúcs Kiváló alkatú, magas stressztűrő képességgel megáldott gyorsúszó, aki pillangón is remek, hiszen ebben az úszásnemben is sikerült idén korosztályos csúcsot úsznia. Márton Richárd személyében biztos utánpótlása van magyar 4x200-as felnőtt férfi gyorsváltónak, persze a konkurencia itt is óriási. Még egy éve van juniorként bizonyítani, 2017-ben Netanyában és Indianapolisban is éremért szállhat vízre. Zombori Gábor (2002) 12 korosztályos csúcs Pillangón és gyorson még fejlődnie kell, de az EYOF korú utánpótlás fiúk között egyértelműen ő a legkiemelkedőbb. A legnagyobb problémát neki és edzőjének az fogja okozni, hogy milyen számokban áll majd rajthoz a győri rendezésű fesztiválon. Kiemelt menedzselése hosszú távon javasolt. Galyassy Szilárd (2002) 4 korosztályos csúcs Szilárd a szezon során a Vasas színeiben versenyzett, azonban már jó ideje Horváth Tamás vezetésével készül. Az EYOF korosztály egyik nagy reménysége, hosszútávú gyorsúszásban érmet, érmeket hozhat Győrben a magyar csapatnak. Valamennyi rekordját gyorsúszó számokban érte el, más területeken egyelőre nem várható tőle komolyabb helytállás.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
31
MTK Budapest 2016. évi pontverseny 9. hely Az MTK úszószakosztálya hosszú idő után, Tóth Ramon és Lőrinczi György edzőkkel újjáéledt. A Kőbánya SC-ből és a Pannon Diadal SEből egy-egy komolyabb versenyzői kontingens érkezett, a fúzió óta azonban már gyorsan külön is váltak. (Dunaharaszti MTK) Az egyesület otthona jelenleg a Tüske uszoda, ahol oly sok más egyesülethez hasonlóan: társbérlők. Hogy ez az állapot meddig tartható így, nem tudni, véleményem szerint egy ideális műhely saját uszodával, tanmedencével kell, hogy rendelkezzen, így amennyiben mód van rá, az MTKnak is meg kellene találni igazi otthonát, ahol hosszútávú nevelő munkát tud majd végezni. Elnök Deutsch Tamás A Fidesz Európai Parlamenti képviselője, a SOSZ elnöke, az MPB alelnöke.
Szakosztályelnök Dr. Szilágyi Zoltán Olimpikon úszóként, végzett jogászként, szakedzőként, úszószülőként (Szilágyi Liliána édesapja) széles rálátással rendelkezik sportágunkra. Az MTK fiatal egyesületének egyelőre komolyabb konfliktus nélkül működik, ebben óriási szerepe van a rutinos Dr. Szilágyinak. Vezetőedző Tóth Ramon Régióvezetőként birkózik meg a vezetőedzői feladatokkal, egyelőre sikerrel. Versenyzői jól szerepelnek úgy a felnőtt, mint az utánpótlás bajnokságokon, a szakosztályt lépésről lépésre próbálja felépíteni, de tekintve az uszodában tapasztalható tumultust, nem lesz egyszerű dolga. Edző Kovács László A Szilágyi Liliána a 2015-2016-os szezonban felnőtt EB ezüstig jutott Kovács László irányításával, az ezt követő -számomra nehezen érthetőválás után hosszú ideig nem talált magának egyesületet. Nagy öröm, hogy a munkáját szerető, szorgalmas, érdeklődő, elhivatott edző újra dolgozhat.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
32
MTK Budapest 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 3 döntős hely, 1 középdöntős + 1 arany, 1 ezüst,1 döntős (Gyurinovics) 10 korosztályos csúcs
Hímer Krisztofer (2000) 6 korosztályos csúcs Nagyszerű alkattal megáldott, igazi versenymenő, a jövő kiváló sprintere lehet. Korosztályos csúcsai is ezt mutatják, három versenyszám közt oszlanak meg, 50 pillangó, 50 gyors, 100 vegyes. 2017-ben még mindig fiatalabb junior versenyzőként indul majd, hosszú távon érdemes vele számolni. Gyurinovics Fanni (2001) 2 korosztályos csúcs Hódmezővásárhely Junior EB 1 arany, 1ezüst, 1 döntős helyezés A Tblisziben rendezett EYOF egyik magyar csillaga másfél éves győri kitérő után költözött vissza a fővárosba, s a Junior EB-n is még a 2017-es rendező város színeiben indult. Gyorsasága kimagasló, korosztályos csúcsait nem véletlenül 100 vegyesen érte el. Amennyiben súlyát kontrollálni tudja, komoly eredményekre lehet még képes. Az idei évben számára is a Junior EB és a Junior VB lesz az első számú cél.
Sári Péter (2002) 2 korosztályos csúcs Péter klubtársaihoz hasonlóan 100 vegyesen ért el korosztályos csúcsot. Akcelerált versenyző, nagyon keményen kell dolgoznia, ha meg akarja tartani előkelő pozícióját korosztályában.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
33
TFSE 2016. évi pontverseny 10. hely A magyar sporttudomány otthonában kiváló szakemberek szép technikával tanítják a legkisebbeket úszni. A mostoha infrastrukturális körülmények ellenére, Dr. Tóth Ákos, az időközben a Vasas úszószakosztályát dirigáló Dr. Egressy János, Szájer Péter és a kollektíva többi tagjának kitartó munkája meghozta gyümölcsét. Nekik köszönhetően az elmúlt években a TFSE-t ma a legkiválóbb nevelő klubok között tarthatjuk számon. A szakosztály jelentős része, Dr. Egressy Jánossal az élen a Vasashoz igazolt, így kérdés, merre indul e két szakosztály. Elnök, szakosztályvezető Dr. Sós Csaba A MÚSZ szakmai alelnöke, MPB úszás szövetségi kapitány, egyetemi docens Dr. Sós kiváló szakértelemmel vezeti az egyesületet, melyet Dr. Tóth Ákos hagyott neki örökül. Az egyetemi szellemiség a teljes edzői gárdán tettenérhető, emiatt is emlegetik nemcsak a legeredményesebb, de a legjobb hangulatú csapatok között is a TFSE úszó szakosztályát. Utánpótlás edző Szájer Péter Fiatal, agilis szakember, nemcsak az edzésvezetésben lehet rá számítani, de az adminisztratív munkákban is élen jár. A legtöbb jelentős hazai rendezésű nemzetközi LEN eseményen közreműködött, s jelenleg is szerepet vállal a 2017-es FINA VB szervezőbizottságában. Munkája, habitusa révén méltó követője a TFSE hagyományainak. TFSE 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 döntős, 2 középdöntős helyezés 3 korosztályos csúcs Meneses Kovács Athena (2004) 3 korosztályos csúcs A magyar felmenőkkel rendelkező, Mexikóvárosban élő fiatal tehetség rendkívül jó képességekkel van megáldva, kérdés, melyik ország színeit fogja képviselni, ha érett úszó válik belőle. Menedzselése mindenképpen javasolt, már csak azért is, hogy hazai kötődését erősítsük.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
34
Darnyi Tamás SC 2016. évi pontverseny 12. hely A négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás nevével fémjelezte klub a Jövő SC-ből kivált, Horváth Péter edző által irányított csoporttal kelt önálló életre. Az egyesület mögött a legnagyobb budapesti oktatási bázis áll, stabil otthon, infrastruktúra hiányában ezt azonban nem könnyű realizálni, hiszen jelenleg ez a csapat is a Tüske uszodán osztozkodik. Elnök Darnyi Tamás Nemcsak úszóként, sportszervezőként, sportvezetőként is egyedülállóan sikeres Darnyi Tamás, úszóiskolájának buszai 1995 óta a Főváros közlekedésének jellegzetes szereplői lettek, a legnagyobb létszámú úszóiskola az övé.
Vezetőedző Horváth Péter Olimpikon úszóként sok tapasztalatot halmozott fel, kiválóan megérti magát versenyzőivel. Technikai tudása, innovációra való érzékenysége kimagasló. Edzőként legjobban az ifjúsági korosztállyal dolgozik, 2016ban nagyszerű eredményt ért el tanítványa, Tóth Tamás a Rióban rendezett Paralimpiai játékokon, ő volt az úszócsapat férfi aranyérmese. Szucsik Bence 2016 őszén az Iron Aquaticsba távozott, a Junior EB-n azonban még a Darnyi TSC soraiban versenyzett. Darnyi Tamás SC 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 ezüst, 3 döntős, 2 középdöntős helyezés 1 korosztályos csúcs
Szucsik Bence (1998) Korosztályos csúccsal búcsúzott idén volt klubjától, s lépett a felnőttkorba, egyúttal az Iron Aquatics kötelékébe. A szintlépés számára sem lesz egyszerű, hiszen férfi hátúszóink (Balog,Telegdy,Földházi,Zámbó,Bernek,Bohus) között szép számmal találhatunk “A” szinteseket. Menedzselés nélkül nem tud odaérni, komolyabb eredményt egyelőre azonban nem szabad tőle elvárni.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
35
Iron Aquatics 2016. évi pontverseny 13. hely Hosszú Katinka saját klubja, melynek jelenleg szintén a Tüske uszoda ad otthont. Szereplését jelenleg gyakorlatilag egyedül az Iron Lady determinálja, nyilván idővel, infrastruktúrával, támogatásokkal ez ki tudja magát forrni, enélkül azonban nem tud műhelyként működni. Vezetőedző Darren Ward A korábban dubajban dolgozó edző vette kézbe Hosszú Katinka egyesületének sorsát, egyelőre az építkezés szakaszában vannak, edzéseket tartanak, versenyeken vesznek részt, első teljes szezonjukra készülnek, melynek végén számot lehet majd vetni az eredményesség tükrében az elvégzett munkával. Ferencvárosi Torna Club 2016. évi pontverseny 14. hely Magyarország legnagyobb klubjának úszószakosztálya a Népliget szívében saját tanmedencével és 50 méteres úszómedencével rendelkezik. A tervezett Fradiváros projekttel megerősödve igazi bástyája lehet az úszósportnak, a komolyabb eredmények azonban egyelőre váratnak magukra. Az okokról le kell ülni a vezetőséggel és meg kell tárgyalni, nem szabad hagyni, hogy egy ilyen lehetőség elvesszen az úszósport számára. Elnök Kubatov Gábor A FIDESZ pártigazgatója és alelnöke.
Szakosztályvezető Orosz Andrea Sokszoros magyar bajnokként vezeti az FTC úszószakosztályát, a jövőben maga is többet vár egyesületétől.
Vezetőedző Bernhardt Károly Korábban Dániában kiváló eredményeket ért el, hazatérte után a Jövő SC edzői kollektívájában vállalt aktív szerepet. Edzőkollegája, Bernhardt Kristóf csupán névrokona.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
36
Ferencvárosi Torna Club 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 döntős, 2 középdöntős helyezés 2 korosztályos csúcs
Lakatos Dávid (1999) Hódmezővásárhely Junior EB 1 döntős, 2 középdöntős helyezés A Darnyi TSC-ből került az FTC-be, Bernhardt Kristóf edzővel együtt. Leginkább hosszútávú gyorsúszásban jeleskedik. Adottságai kiemelkedőek, alkata remek, technikája jó, szorgalmas munkával utolsó éves Juniorként 2017-ben akár érmekért is küzdhet a Netanyában rendezett EB-n. Budapesti Honvéd SE 2016. évi pontverseny 18. hely A nagymúltú klub 2016-ban sokak meglepetésére leigazolta Szilágyi Liliánát, aki EB ezüstig és Olimpiai középdöntőig is eljutott. Jelentősebb utánpótlás eredményt ez évben nem tudtak felmutatni, küszködnek a egyesületi státuszukkal, jellemzően a gyermekeiket úszónak adó szülők nem a Honvédba viszik a csemetét. Vasas SC 2016. évi pontverseny 20. hely Magyarovits Zoltán teljes csoportja, továbbá Hosszú Katinka távozása után a szakosztályt a megszűnés fenyegette, a klubvezetés azonban ügyes megoldást választott és a TFSE teljes elit csoportját, Dr. Egressy János, Városi Virág edzőkkel együtt a sorai közé emelte. Infrastruktúra hiján ez a csoport is a TF uszodában dolgozik, szimbiózisban a TFSE csapatával. Az igazolásoknak köszönhetően kiváló, tehetséges versenyzők úsznak itt, komoly szakmai felügyelet mellett. Elnök Markovits László Magyarország legeredményesebb klubjának az elnöke.
Szakmai igazgató, vezetőedző Dr. Egressy János Dr. Egressy évek óta kiváló munkát végez, megfordult a TF és a Kőbánya SC csapatainál is, mindenhol bizonyította tudását. Jelenleg Szilágyi Liliána, György Réka és Sós Dániel is őt tekinti vezetőedzőjének.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
37
4.2
Nyugat Dunántúli régió Győri Úszó Sportegyesület 2016. évi pontverseny 3. hely Fiatal egyesület, tényleges működését 2013-ban kezdte, ekkor 20 versenyzővel. Ma, hála Győr városának, gyakorlatilag a 2015 januárjában átadott Aqua Sport centrum az egyetlen olyan magyar uszoda, ahol az úszás az első számú sportág. FINA kvalifikációs versenyek mellett több Országos Bajnokságot is rendeztek már, a 2017. évi EYOF-nak is Győr ad otthont. Mindemellett a város óvodai úszásoktatása is a GYÚSE szakmai felügyeletével működik, ami kiváló bázist ad a későbbiek folyamán. Jelenleg 5 olimpikon úszik Győrben. Vezetőedző Petrov Iván LEN TSC tag, a MÚSZ utánpótlás szövetségi kapitánya.
edző Gyertyánffy Tamás A közel 30 éves olaszországi tartózkodás után hazatérő szakember, VB, EB érmekkel, rengeteg tapasztalattal a háta mögött a sprinter-középtávúszó felnőtt csoport edzőjeként segíti a klubot. edző Farkas András Kis Gergő mellett számtalan úszót nevelt ki Ajkán, 1 éve, a KEP-ből való kikerülése után pedig Győrbe tette át székhelyét. Remek érzéke, nagy tudása, rutinja van a hosszútávúszáshoz, ezt kamatoztatja jelenlegi csoportjánál.
Győri Úszó Sportegyesület 2016. főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 döntős, 2 középdöntős helyezés +1 arany, 1 ezüst, 1 döntős helyezés (Gyurinovics) 1 korosztályos csúcs Bokros Anna (2006) 1 korosztályos csúcs 100 méteres hátúszásban ért el korosztályos csúcsot, ezzel az uszoda rövid működése óta az első saját nevelésű korosztályos csúcstartója lett az egyesületnek. Remélhetőleg a későbbiek folyamán fel tud nőni a feladathoz és tovább tud fejlődni.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
38
4.3
Észak Magyarországi régió
Egri Úszó Klub 2016. évi pontverseny 4. hely Eger az egyik legnagyobb múlttal büszkélkedő vidéki bázis, Kovács Ottó vezetőedző érkezésével újra aranykorát éli az egyesület. Korábban két egyesület működött itt, Ottó érkezésekor fuzionáltak, a kezdeti nehézségek után most már mindenki elfogadta ezt a helyezetet és be is váltotta ez a rendszer a hozzá fűzött reményeket. Utánpótlás csapataik valamenyi korosztályban jelen vannak, emellett pedig több “fiókegyesületet” is működtetnek például a Plagányi Zsolt féle Törökbálint, vagy a Kutasi Gergő vezette hosszútávúszók, Székelyi Dániel és Kiss Nikoletta. Műhelyként funkcionál, mind az oktatást, mind a versenyeztetést jól kézben tartja, a vízilabda mellet a városban azonban legfeljebb kiegészítő szereplője lehet az uszodai életnek. Elnök, vezetőedző Kovács Ottó Rengeteg hazai és külföldi tapasztalattal bíró szakember, egyben az Észak Magyarországi régió vezetője. Mindkét feladatát jól ellátja, az egyesület pedig elnöksége alatt sok új versenyzővel gyarapodott.
edző Plagányi Zsolt Az egri klub törökbálinti vezetője, egyben Cseh László, Burián Kata és Németh Nándor mestere. A Spartacusban szerzett tapasztalatait kiválóan kamatoztatta már Érden is, ahol korábban vezetőedző volt, s az elmúlt időszak legsikeresebb utánpótlás csapatát hozta össze.
edző Kutasi Gergely Korábban A Jövő SC hosszútávúszója, majd az UTE edzője, jelenleg Kiss Nikolettát és Székelyi Dánielt készíti fel az Eger színeiben, a Tüske uszodában.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
39
Egri Úszó Klub 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 ezüst, 2 döntős, 2 középdöntős helyezés 9 korosztályos csúcs
Balázs Petra (2005) 1 korosztályos csúcs 50 mellen elért csúcsával Petra az újabb bizonyítéka annak, hogy az egri rendszer remekül működik. Egyre-másra törnek fel a tehetségek a széles utánpótlás bázisból. A sprintszámban elért rekorddal ugyanakkor nem dőlhet hátra, az igazán komoly csúcsok ugyanis 100-200 mellen állnak előtte, remélem szorgos munkával azokat is megpróbálja megdönteni 2017-ben. Muzsnay Zsófia (2003) 2 korosztályos csúcs Zsófi az EYOF korosztály egyik nagy reménysége, gyorsasága kiemelkedő, s bármindkét csúcsát a legrövidebb gyors számban érte el, 100 és 200 méteren is jó teljesítményre lehet képes. Németh Nándor (1999) Hódmezővásárhely Junior EB 1 ezüst, 1 döntős, 2 középdöntős helyezés 5 korosztályos csúcs Németh Nándor az Érd versenyzőjéből lépett régi-új edzője, Plagányi Zsolt csoportjába. A kooperáció eredményes, hiszen a remek alkatú versenyző a gyorsúszó számokban hatalmasat ugrott, várhatóan a Junior EB-n is éremért küzdhet majd, sőt, kis javulással akár a felnőtt 4x100-as férfi gyorsváltó tagjaként is bizonyíthat. Holló Balázs (1999) Hódmezővásárhely Junior EB 1 döntős hely 1 korosztályos csúcs A 2016-os Junior EB egyik legnagyobb ígérete volt, a lépés mégsem jött ki jól, nem tudta realizálni a benne rejlő lehetőséget. 400 vegyesen kiváló eredményre képes, valamennyi úszásnemben jól úszik. 2016-ban a 200 méteres gyorsúszásban tudott korosztályos csúcsot úszni, várhatóan idei versenyein a vegyesúszás mellett ezt fogja favorizálni.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
40
4.4
Pest megyei régió Érdi Úszósport Kft 2016. évi pontverseny 5. hely Plagányi Zsolt hosszú éveket ölt bele, hogy egy elképzeléseinek megfelelő szakosztályi modellt felépítsen, ez sikerült is. Az Érden működő modell újabb kiváló példája annak, hogyan lehet vidéken eredményes nevelő műhelyt működtetni. Az utánpótlás sikerekkel együtt a közelmúltban több eredményes versenyző elhagyta a klubot (Tekauer Márk, Sós Dániel). Vezetőedző Selmeci Attila Nagytudású, óriási tapasztalatokkal rendelkező szakember, több kiváló úszóval a háta mögött. Edzői állása mellett testnevelőként dolgozik, javaslom szövetségi segítséggel ennek az állásának a kiváltását, hogy az úszósportra tudjon fókuszálni. Edző Magó Gábor Az FTC korábbi vezetője. Rendszerben gondolkodó, szisztematikus munkát végző szakember. Jelenleg a vezetőedzőhöz hasonlóan szintén testnevelőként dolgozik, javaslom ennek a helyzetnek a megoldását, szövetségi segítséggel. Edző Egerszegi Klára Minden idők legkiválóbb magyar úszónőjének a testvére Érden dolgozik edzőként.
Érdi Úszósport Kft. 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 2 arany, 1 ezüst, 14 döntős, 2 középdöntős helyezés 17 korosztályos csúcs Barócsai Petra (2001) 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 arany, 1ezüst, 5 döntős helyezés 1 korosztályos csúcs A Dunaújvárosból érkezett versenyző 100 pillangón ért el korosztályos csúcsot, emellett 200 pillangón is jó teljesítményre képes. Milák Kristóf (2000) 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 arany, 4 döntős helyezés, 16 korosztályos csúcs Számtalan rekordot döntött meg, olyan úszásnemben, melyben magyarok a világ legjobbjai között vannak. A junior korosztály jelenlegi legnagyobb ígérete, mind 100, mind 200 pillangón.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
41
Dunaharaszti MTK 2016. évi pontverseny 17. hely A frissen megalakult szakosztály az MTK, korábban a Pannon Diadal Lőrinczi György vezette csoportjaiból építkezik. Az egyesület otthona, a Tüske Uszoda.
Szakosztály igazgató Zubor Attila Világbajnoki bronzérmes úszó, olimpikon, korábban a Vasas úszószakoszályát vezette. Rutinjával, nyugalmával, kapcsolataival nagyban hozzájárul a szakosztály eredményes működéséhez.
Vezetőedző Lőrinczi György Fiatal, roppant lelkes szakember, él-hal az úszóiért. Jelenleg Tekauer Márk és Kurdi Zsófia dolgozik a keze alatt. Nagyszerűen motiválja a legfiatalabb korosztályokat, az idei évben a felnőtt korosztállyal is bizonyíthatja hozzáértését.
Dunaharaszti MTK 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB, Hódmezővásárhely 1 döntős helyezés 2 korosztályos csúcs Kurdi Zsófia (2001) Junior EB 1 döntő 2 korosztályos csúcs Zsófi meglehetősen ritkán tapasztalható kombinációkat úszik, az 50 gyorson kiváló teljesítményre képes lány 200 mellen is 2:40-en belüli eredményre képes. Reményeim szerint, ha erejéhez megfelelő edzettség is társul, 200, akár 400 vegyesen is jó eredményt érhet el.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
42
4.4
Dél Alföldi régió Bácsvíz KVSC-KESI 2016.évi pontverseny 8. hely Kecskeméten az új uszoda felépülésével Budavári István edző irányításával az egyesület is új -kiváló- alapokat kapott, a jelenlegi eredmények egyértelműen az Ő érdemei is. Bár több versenyző távozott az egyesülettől, továbbra is komoly építkezés, műhelymunka folyik a hírös városban. Furcsa helyezetet eredményez, hogy 10 év alatt és felett külön egyesületben foglalkoznak a gyerekekkel, a megoldáson már azonban dolgoznak. Elnök Bácsvíz Zrt. vezérigazgató helyettes.
Szigeti Tibor
Vezetőedző Törös Károly A MÚSZ elnökségi tagja. A válogatott mellett dolgozó edzők korelnöke, ennélfogva tapasztalata, tudása óriási. Nagy lelkesedéssel dolgozik, technikailag sokat tud hozzátenni a versenyzőkhöz. Speciális szakterülete a nyújtás, melynek úttörője volt Magyarországon. Edző Poczó Elemér Törös Károly jobbkezeként az utánpótlás és az adminisztratív tevékenységekben ad kiváló támaszt a vezetőedzőnek. Lelkiismeretes, fiatal szakember, aki nem riad vissza a kemény munkától, korábban hosszú időn keresztül a Honvéd edzője volt.
Bácsvíz KVSC-KESI 2016 főbb utánpótlás eredmények 2016. Junior EB Hódmezővásárhely 2 döntős helyezés
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
43
Szegedi Úszó Egylet 2016. évi ranglista helyezés 11. Az óriási hagyományokra visszatekintő, 102 éves vidéki egyesület infrastrukturális problémái mellett a helyi vízilabda aránytalan támogatottságával is meg kell küzdjön. Ennek ellenére versenyzői rendre jól szerepelnek, Junior/Ifi korosztályban évek óta meghatározó éremszerzői a magyar csapatoknak a szegedi versenyzők. Elnök Nagy Attila
Vezetőedző Gellért Gábor A MÚSZ nyíltvizi szövetségi kapitánya. Elhivatott, jó szakember, aki a Junior világverseny érmesek sorát tudta felnevelni az elmúlt években. Tanítványai közé tartozik Olasz Anna, VB ezüstérmes, olimpikon úszó.
Szegedi Úszó Egylet 2016. főbb utánpótlás eredmények 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 1 döntős helyezés Hód Úszó SE 2016. évi ranglista helyezés 15. Hódmezővásárhelyen a város adottságai ellenére két úszóklub is működik. Az egri, soproni példa alapján meg kellene fontolni ezen társulások egyesítését, jelenleg a párhuzamos működés sem az eredményességet, sem az utánpótlás nevelést nem szolgálja megfelelően. Több felnőtt versenyző választotta a Hód Úszó SE-t az elmúlt évben, edzőjük, Máté Hunor fiatalos, jó hangulatú csapatot épített. Elnök Szentkereszty Szabolcs Lánya, Cecília révén, úszószülőként került a sportágba.
Vezetőedző Ádándi-Kiss Gyula Szegedről érkezett Hódmezővásárhelyre a tapasztalt szakember, a legnagyobb problémát a fantasztikus infrastrukturális helyzet ellenére a két egyesület jelenti, ez a város egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy ennyi klubot eredményesen eltartson gyerekanyaggal. Hód Úszó SE 2016. főbb utánpótlás eredmények 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 1 döntős, 2 középdöntős helyezés
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
44
Kiskunhalasi ÚGYE 2016. évi ranglista helyezés 19. A régió egyetlen olyan egyesülete, ahol a vízilabda nem okoz komolyabb fennakadást. A 19 méteres medencében készülő Kiskunhalasi úszók minden infrastrukturális hátrány ellenére rendre ott vannak a legjobbak között, ma már nemcsak az utánpótlás, de a felnőtt korosztályban is próbálgatják oroszlánkörmeiket a Juhász lányok. Vezetőedző Novotny Attila Csupaszív, lelkes szakember aki a végsőkig elmegy, ha versenyzői motiválásáról, vagy védelméről van szó. Elsősorban közép-hosszú távra készíti úszóit, kiváló sikerekkel. Munkáját Juhász Adél és Juhász Janka kiváló szereplése mutatja, de nála pallérozódik a 2013-as EYOF aranyérmese, Szilvási Gréta is. Lehetőségeink szerint a Kiskunhalasiaknak minden segítséget meg kell adni a létesítményhelyzet javítására. Kiskunhalasi ÚGYE 2016. főbb utánpótlás eredmények 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 1 arany, 1 döntős, 3 középdöntős helyezés
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
45
4.5
Közép Dunántúli régió Dunaferr SE 2016. évi ranglista helyezés 16. A kohászat városában óriási hagyományai vannak az úszásnak. Nemcsak versenyzők nevelésében, de a versenyek rendezésben is otthon vannak, a legnagyobb hagyományokkal rendelkező, Arany Üst utánpótlás versenyt Dunaújvárosban rendezik meg minden évben. A helyi vízilabdaegyesület óriási problémákat okoz az egyesület működésében, TAO támogatásuknak hála már óvodás korban (oktatás) lefedik az utánpótlást. Szakosztályvezető Bene Vera Régióvezetőként, szakosztályvezetőként is mindent megtesz az úszásért, lelkiismeretes, jó szakember. Csapatvezetőként többször is bizonyított, az adminisztrációban is elsőrangú. Mint valamennyi úszóedzőnek, neki is szívfájdalma a TAO-helyzet.
Vezetőedző Kovács József Utánpótlás és felnőtt bajnokok hosszú sorát nevelte ki karrierje során Kovács József. Azon kevés úszóedzők egyike, akik a mai napig tényleges nevelő munkát végeznek, mindig visszatér a fiatalokhoz és mindig ki tudja hozni belőlük az eredményt. Igazi szakmai példakép lehet bárkinek. Óriási érték ő a magyar úszósportnak, egyértelműen neki köszönhető, hogy a Dunaferr állócsillaga utánpótlásunknak.
Dunaferr SE 2016. főbb utánpótlás eredmények 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 1 döntős, 1 középdöntős helyezés 1 korosztályos csúcs Szlobodnyik Dávid (2003) 1 korosztályos csúcs 100 méteres pillangóúszásban úszott rekordjával bizonyította, jól működik az újvárosi kohó. Az egy percen belüli eredményen még sokat kell javítani, hogy két év múlva, a 2019-es EYOF-on ott emlegessük az esélyesek között, de edzőjét ismerve, biztosan nem pihenéssel fogják tölteni a hátrelévő időt.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
46
4.6
További jelentős utánpótlás eredmények
ANK Pécs -2 korosztályos csúcs Séner Martin (2004) 1 korosztályos csúcs Remek alkatú gyorsúszó, lábtempóján még javítania kell. Íme a bizonyíték, hogy Dr. Petrov Anatolij és Jancsik Árpád továbbra is remek munkát végeznek Pécsett.
Péter Alex (2004) 1 korosztályos csúcs Mozdulatgyorsasága, sebessége kiemelkedő. Ha hosszabb távokra is fel tud készülni, jó úszó lehet.
Bajai Spartacus - 3 korosztályos csúcs Kalmár Ákos (2000) 3 korosztályos csúcs Pass Ferenc magas színvonalú edzői munkájának eredménye, hogy Baján újabb úszótehetség bukkant fel. Medencében és nyílt vizen egyaránt nagy eredményekre lehet képes, ha fejlődése nem törik meg.
Keszthelyi Kiscápák - 4 korosztályos csúcs Nett Vivien (2006) 4 korosztályos csúcs Vivien edzői (Csala Tamás, Szántó Kata) egy fiatal egyesületnél dolgoznak, fáradhatatlanul, lelkesen. Több eredményes béka, delfin úszó mellett Vivien a szakosztály jelenlegi csillaga. Nagy kihívás lesz a vegyesúszó kislányt kezdő klubként felnevelni, a keszthelyieket éppen ezért szakmailag mindenben támogatni kell.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
47
Miskolci VSI - 1 korosztályos csúcs Vécsei Réka (2002) 1 korosztályos csúcs Réka edzője, Sajgó László egy kiváló vízfekvésű, szép technikával úszó mellúszót edzhet, s nagyon okosan, minden segítséget igénybe is vesz ehhez. Ennek ékes bizonyítéka a Nagy Józseffel történő közös táborozás. Ezt a jövőben is folytatni kell, meg kell adni az edzőnek a tanulás lehetőségét, hogy nagy eredmény szülessen az EYOF-on.
Mohácsi Torna Egylet - 1 korosztályos csúcs Stocker Ákos (2002) 1 korosztályos csúcs Ákos 50 mellen, Czakó Csaba irányításával, Financsek Gábor edzőpartnereként nagyszerű helyen készülhet, sokat profitálhat abból, hogy ilyen rutinos mellúszó úszik mellette. A jövőben, ha gyorsasága edzettséggel párosul, hosszabb távon is eredményes lehet.
Nyíregyházi Sportcentrum - 14 korosztályos csúcs Hatházi Dóra (2003) 14 korosztályos csúcs A győri rendezési EYOF-on komoly eséllyel lép majd rajtkőre Gyula Sándor tanítványa. A pillangóúszó számok mellett a váltókban is óriási segítsége lehet a magyar csapatnak. Fejlődése töretlen, elsősorban az 50-100 méteres pillangóúszás áll neki jól, de nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben 200 pillangón is nagy dolgokra lesz képes.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
48
Pápai Úszó SE - 2 korosztályos csúcs Nagy Levente (2002) A Babai Gergő vezette, komoly infratsrukturális gondokkal küzdő pápai egyesület szorgalmas nevelő munkájának eredménye Nagy Levente korosztályos csúcsa 50 méteres gyorsúszásban.
Tapsonyi Bálint (2005) Nagy Leventéhez hasonlóan szintén sprint számban (50 pillangó) tudta megjavítani a korábbi országos rekordot. Babai Gergő tanítványa.
Rája 94 Ajka - 1 korosztályos csúcs Kun-Szabó Fanni (2002) 1 korosztályos csúcs A Farkas Andrással már Győrbe költözött versenyző hosszútávúszó eredményei önmagukért beszélnek, a kiváló edzői munka újra meghozta gyümölcsét. Remek csoportban készülhet, kiváló körülmények között, csak rajta és a versenytársain múlhat 2017-es szereplése.
Római SE - 2 korosztályos csúcs Komoróczy Lora (2006) 2 korosztályos csúcs Gyepes Lajos és Gyepes Ádám tanítványa 50 és 100 méteres pillangóúszásban egyaránt megjavította a korosztályos csúcsot. A kicsi, ámde szorgalmas, kiváló hozzáállású egyesület és vezetői mindent meg fognak tenni fejlődéséért, amihez minden segítséget meg kell adni. Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely - 2 korosztályos csúcs Tschajkov Valentin (2004) A Bulgáriában készülő versenyző a Széles Műhely színeiben 2 korosztályos csúcsot döntött meg. Remek adottságokkal rendelkező versenyző, remélhetőleg a jövőben Magyarországot színeit kívánja majd képviselni. Ennek előkészítését már most meg kell kezdeni, támogatások formájában.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
49
Százhalombattai VÚK SE - 4 korosztályos csúcs Marosi Bálint (2004) 3 korosztályos csúcs Vértesi Tamás kiváló munkájának köszönhetően hosszú évek óta meghatározó klub a Százhalombattai VUK. Marosi Bálint Bodrogi Viktor kezei alatt formálódik, munkájuk eredménye a 3 korosztályos csúcs, a kiváló vízalatti munka és a remek rajt. Százhalombatta újra bizonyította, hogy érdemes a támogatásra. Ilyés Laura Vanda (2001) 1 korosztályos csúcs 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 1 döntős helyezés Laura Törös Károly kecskeméti műhelyéből távozott, s Százhalombattán, Vértesi Tamás vezetésével az első pár hónapban már korosztályos csúccsal tudta bizonyítani, a tudás és az akarat is megvan benne a fejlődésre. Idén nagy kihívás lesz neki a Junior EB, ahol döntőt mindenképpen úszhat. Szombathelyi Vízmű SC - 1 korosztályos csúcs, 2 Junior EB ezüst Barta Márton (1999) 1 korosztályos csúcs 2016 Junior EB Hódmezővásárhely 2 ezüst Jelenleg Budavári István készíti fel a honi úszósport legújabb vegyes reménységét. Igen erős mezőnyben állt helyt, és ez nagyban segítette, hiszen állandó korosztályos hazai versenytársai, Holló Balázs, Sós Dániel, Drigán Zoltán által mindig találhatott motivációt magának. Az ifjúsági versenyek mellett fő célja egy amerikai ösztöndíj elnyerése. Veszprémi Egyetemi Úszó Klub - 1 korosztályos csúcs Hegyháti Zoé (2006) 1 korosztályos csúcs A Balog János által vezetett Veszprém úszója 200 méteres vegyesúszásban úszott korosztályos csúcsot. Ebben a versenyszámban a legnagyobb a konkurencia a női mezőnyben, így keményen kell dolgozniuk, ha továbbra is meg akarják tartani vezető pozíciójukat.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
50
5.0
Összegzés
Magyarország úszósportjának utánpótlása a világ semmilyen más pontjával nem összehasonlítható. Eredményességének elsődleges oka, a -jelenlegi nemzetközi trendekkel szöges ellentétbe álló- klasszikus, aerob jellegű, technikai alapokra helyezett terhelés fiatal korban. Ezt a munkát olyan, megszállott edzők végeztetik el, akik hisznek a versenyzőikben, a sportágukban, és mindent feláldoznak azért, hogy sikeresek legyenek. Ezek az edzők, gyakran napi megélhetési gondokkal küszködnek, másodállásban végzik munkájukat és annak ellenére, hogy a TAO sportágak óriási vonzereje felszippantja az utánpótláskorú gyermekek jelentős hányadát, az elmúlt években is életben tartották ezt a sportágat. Amennyiben nem lépünk időben, és nem tudunk segítő kezet nyújtani nekik, mind infrastrukturális lehetőségeik (vízfelület, tornatermek), mind anyagi helyzetük javításában, úgy az úszósport utánpótlása el fog sorvadni. Az utánpótlás támogatásának kulcskérdései véleményem szerint, címszavakban:
1. Hosszútávú szerződésekkel óvodás és iskolás oktatások úszóegyesületekhez irányítása valamennyi városban. 2. Hosszútávú szerződésekkel az úszóegyesületek részére vízfelület biztosítása a napi edzésmunkához. 3. Edzőtábor lehetőség biztosítása a válogatott kereteknek (hazai, melegégöv, magaslat) 4. Versenyzési lehetőség biztosítása, a versenyzők szintjének megfelelően, válogatott kereteknek (hazai, nemzetközi) 5. Szövetségi edzői ösztöndíjrendszer kidolgozása. 6. Objektív, részletes válogatási rendszerek kidolgozása a főversenyekre. Mindezen javaslatokat részleteiben a mindenkori edzőbizottságnak kell megtárgyalnia, melynek az újítások mellett a hazai versenyrendszer, a jövő bajnokai program, a támogatási rendszerek felülvizsgálata, egyszóval a MÚSZ általános működésének folyamatos monitorozása, véleményezése is kell hogy feladata legyen.
MÚSZ2017 - PETROV IVÁN
51