XJf"
m
^ £
í/i
<
73TT7
i f v
^ J
?
m \
r /
jZERKESZTJ i s JryADjA
5, vl'
n
Í.^IM
i
XY. él §L
JE^iSS JOVSEJ?
33?
VI Vv
p/>
RERLLIg
»
<M
2l
FORPITÁSOK Szerkesztőség és kiadóhivatal í VIIL, Rökk Szilárd-utcza 18. sz.
FEDAK
SARI
BORIS KIRÁLY SZEREPÉBEN
13. szám.
Karcsú
l u x ez egészségét ezáltal csak megerősíti, ha PILULES APOLLO-t használ. Ennek hatása t növényből nyert >Veslcníosine<-ben rejlik. Esek, ax orvosok által jónak talált pilulák karcsúvá teszik a termetet éa nem hatnak kedvezőtlenül az egészségre, mint sok más készítmény. Nem hajtanak, hanem közvetetlenül hatnak a táplálkozásra és a zsír anyagsejtekre. A tulnagy elkövéredéa gyógyításán kívül e PILULES APOLLO-k szabályozzák a testftmkcxiólt, megújítják az arcxvtmAaokat éa a testnek visszaadják a rugékonyságot és sz erőt. Kz minden nő titka, ki karcsú és fiatal testalkatot akar. A PILULES APOLLO-k maguk mindkét nem számára, még a legkényesebb természetiteknek Is, kellemesek és nem irthatnak az egéexsógre. A körülbelül két havi kezelést könnyen lehet követni es a tényleges eredmény állandóan megmarad. (Törvény védi.) Üvegje utasítással • korona 4 5 fillér, bérmentesen, utánvéttel Ó korona 75 fillér. J. Katié gyógy sz. 5. Paa. Werdeau, Párls IX. — Egyedüli raktár Magyarország és Ausztria részére: TÖRÖK J. gyógyszerésznél Budapest, Klrlly-utcza 12. Kérjenek
dobozokét
ez „ UNION
DKS
TABRICANTS"
peezétjéveL
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmam^m
Neuman László Nagyságos asszonyom! T a v a s z i és n y á r i r u h a k e l m e - u j d o n ságaim teljes számban raktárra érkeztek, e z e k g y ű j t e m é n y e i e l k é s z ü l t e k s a H É T előfizető női rendelkezésére állanak. Méltóztassék, ha n a g y o b b szükséglete v a g y ha t ö b b család e g y ü t t óhajtja a szükségeseket megrendelni, a teljes g y ű j t e m é n y m e g k ü l d é s é t k é r n i , a v a g y az alant felsorolt czikkekből azon csoportokat, amelyek mintái érdeklik, meghozatni.
Kivánja-e „Divatértesitőm"
megküldését?
Kivánja-e az egyszínű divatkelmék mintáit?
Kivánja-e az angol costüm-kelmék mintáit ?
Kivánja-e a cower-coat ságok mintáit?
és venetin-ujdon-
Kivánja-e a fekete kelmék gyűjteményét?
Kivánja-e a créme-kelmék mintáit?
Kivánja-e a blous- és pongyola-kelmék újdonságait ?
Kivánja-e a franczia voile de laine-kelmék 200 különféle mintáit?
Kivánja-e a nyári grenadin creppe de chine újdonságok mintáit ?
Kivánja-e a ruhavászon (etamin congrés, borduros és sima kivitelek mintáit?
Kivánja-e a nyári mosókelmék páratlan nagy és Ízléses választékát?
Kivánja-e fehérnemű-osztályom vászonnemü mintáit és kelengye-árjegyzékét?
Pénzkölcsön
mindennemű kisebb, nagyobb sorsjegyekre olcsóbban mint bárhol. Vidéki megbízások nagy pontossággal teljesíttetnek. levő sorsjegyeket saját pénzünkkel váltjuk ki és azokra nagyobb és olcsóbb kölcsönt adunk, vagy megvesszük
Zálogban
S 5 £ teljes napi áron
Kivánja-e fehérnemű kezelőm oda utazását, kelengye felvétele czéljából?
Kivánja-e fehérnemű-osztályom alsó szoknya (joupon) újdonságainak ábrás árjegyzékét?
* 5 j r
csekély havi részletfizetésre, a különbözetet pedig készpénzben kifizetjük. • Kérjük a zálogjegy beküldését.
FLEISS1G S Á N D O R
B A N K H Á Z A
Budapest, VII., Epzsébet-kdrut 2. sz.
Neuman László B u d a p e s t , K a l v i n - t é r 2. és 3. sz.
XY. évfolyam.
1904. r 1—1 r |
A H P T rv 1 1 L 1
HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre kor. 20.— Félévre „. „. » 10.— Negyedévre ... » 5.—
13/743. szám.
k
T
T
1
Á. JL. X X m * -X P O L I T I K A I ÉS I R O D A L M I SZEMLE.
Egyes szám ára 40 fillér.
SZERKESZTI
KISS
Április 1-ével kezdődik az uj évnegyed. Azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése márczius végével lejár, tisztelettel kérjük, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési feltételek: Egész évre 20 kor. Félévre 10 kor. Negyedévre 5 kor. Mutatványszámok ingyen.
A HÉT kiadóhivatala, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 18. szám.
Krónika. Osztrák nyavalyák. — márcz.
23.
A jelek nagyon arra járnak, hogy a cseh-német viszálkodás megoldhatatlanságának áldozatul esik a vielgewandt doktor Körber ur is — áldozatul még akkor is, ha, amire ugyan kevés a kilátás, húsvét után sikerülne valami megegyezésfélét összekalapálnia, mert ez csakhamar csakúgy elsöprené a megalkotóit, mint ahogy az első csehnémet megegyezés a csehek Deákját, Rieger apót is képes volt kisöpörni az aktiv politikából. Nagy kár nem lesz Körber úrért. Ez az ember a legközönségesebb és legközépszerübb stréber, aki valaha szerencsés konjunktúrákat kihasznált; még a svihákság ama magasabb stílusa sincs meg benne, ami megvolt doktor Bachban és megvan doktor Luegerben. A doktor urnák semmivel, de éppen semmivel sincs több esze vagy tehetsége, mint amennyi neki magának kell, az ő személyes előmenetele számára. Kicsinyességében, hiúságában, abban a bizonyos ordenáré és alacsony fajtájában az emberismeretnek, melylyel akármelyik rőfös vagy zsibárus fölébe kerekedhetik Herbert Spencernek: ez az exczellencziás hüllő tipusa annak, amik itt Budapesten a kerületi törzsfőnökök. Kivéve talán azt az egy külömbséget, hogy ezekben a mi embereinkben van egy kis jóság és bonhómia — mig irtózatos lehet elgondolni annak az embernek a sorsát, akinek kenyere és ' boldogulása ugy függ Körber úrtól, hogy ő exczellencziájának abban semmi érdeke nincs. Az újságok egy lengyel grófot emlegetnek, valamelyik Potockit, a Körber alkalmasint következő utódjául — s a lengyelek mozgolódása, főképp az elegáns és vidám Goluchowski grófnak Körber doktor ellen való tüntető rosszindulata csakugyan lengyel korszakot jósol. A beavatottak azonban legfeljebb pillanatnyi átmenetképpen képzelik a lengyel uralmat; Ausztriában, ugy mondják, most
•BUDAPEST, VIII., Rökk Szilárd-utcza 18. sz. Hirdetések f e l v é t e l e ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza
JÓZSEF.
—^rv(§> Budapest, m á r c z i u s hő 27.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
—
a tettek korszakának kell következnie; erre kemény, okos, nagytekintélyű ember kell, s ilyennek tekintik a német nagybirtokos Baernreiter urat. Ebben van is valami; a német Böhm-Bavverk pénzügyminiszteren kivül, aki jelentékeny tudós és éppoly kitűnő fináncz-ember, mint amilyen gyakorlati politikus, s a cseh Kramarzson kivül, aki egyenesen elsőrendű államférfiúi talentum és egyéniség, melynek kár az osztrák világ kicsinyességében elsorvadnia, zsákutczáiban falnak mennie és a kicsinyek terrorizmusa alatt tudva hamis és ostoba álláspontok zátonyán vesztegelnie: mondom, e két férfiún kivül Baernreiter ur Ausztriának ha nem is legszimpátikusabb, de mindenesetre legkülömb politikai talentuma. Ám Baernreiter ur javíthatatlan snob. Ugyanazok .a tekintetek, melyeket Körber ur a stréber óvatosságából nem felejt el soha: a cseh mágnások s az udvari népek imádata: Baernreiter urat snobságból kötik, mert él-hal a kilencz vagy tizenegyágu kegymosolyért. Pedig, mig ez Körbernéi, aki egyfelől senki és semmi s karriert egyéb módon nem csinálhat, másfelől semmi olyan terve, konczepcziója vagy gondolata nincs, amiben e tekintetek megzavarhatnák — mig e lakájság Körbernéi természetes • és megbocsátható: Baernreiter urnái, aki egyfelől tartalmas és elismert ember, másfelől van politikai terve és meggyőződése, ez a snobság valóságos belső betegség, s Ausztriára nézve, mely nagy embereknek soha bővében nem volt, s Metternichet és Beustot is idegenből importálta, veszedelem és szerencsétlenség. Noha, ki tudja, hogy Ausztria államférfiainak ez a politikai értelemben értett férgessége nem a gondviselés jóságos gondoskodása és kegyes csalása-e az osztrák népek számára, hogy emberek rosszaságát és gyengeségét okolhassák balsorsukért, s ne lássák, hogy az elkerülhetetlen végzet, melynek egyes ember ereje hiába állna útjába. Ausztriának alapbaja, szerencsétlensége és végzete a németség, már mint az, hogy eredetében a német birodalom köré alakult; hogy nem-német részeiben voltaképp gyarmata volt a németségnek, melyet ez az effélékben ma is tehetségtelen nagytehetségű nép nem tudott igazán kolonizálni. Innen annak lehetetlensége, hogy akár a monarchián belül önálló államok szövetségeképpen, akár ez egyes államokon belül svájczi federácziók-képpen az osztrák népek megférjenek egymással. A német nem engedi, nem nyugszik meg benne, mentül inkább kiesik a hatalomból, annál kevésbbé. A Svájcz sem volna- ma Svájcz, ha az ottvaló népek' valamelyike valamikor meghódítója és leigázója lett volna a többinek; a felszabadultak uralkodni akarnának a régi elnyomón, a régi elnyomó nem tudna leszokni az elnyomásról. Ausztriában a német nem egy t
.94 nemzetiség a többi között, hanem a birodalomban rekedt maradványa a teljes németségnek, mely valaha, az osztrák Mi történt? főherczeg révén, ki egyben római-német császár volt, annyira amennyire ura volt cseheknek, lengyeleknek, Az ablak mögött rejtve, titokban magyaroknak, szlovénoknak, horvátoknak s egyéb nemzeGörnyedt egy fiú könyvei felett; Nappal s ha az est csillaga lobban, tiségeknek. Ez az emlék az osztrák németségből kiirthaEgyre bújta a tudós könyveket. tatlan, s viszont az osztrák népekből kiirthatatlana példa, Tavasz volt. Kint himbáltak a rózsák, amit a hajdani német uralom mutatott nekik. A csehek, A fiú nem tekint ki ablakán — kiknek nemzeti államát és életét a császár német zsarnokA rigók legszebb daluk dalolták, sága megtörte, most, felszabadulóban, nem puszta szabadS épp arra járt az aranyhajú lány. ságot és egyenlőséget követelnek, hanem uralmat is a cseh királyságon belül; nem Svájczot képzelnek a cseh . Az illatos, csodás alkonyaton korona alatt, melyben testvéri egyetértésben élnek egyA lég csupa dal, csupa zene, mással és egymás mellett csehek és németek, hanem a Mikor a fiú fordit a lapon, magyar Magyarország mintájára cseh nemzeti államot, Véletlenül reá esik szeme. melyen belül mindenki csehnek érezze magát, s a német S a fóliánst egyszerre feledte, legfeljebb mint a cseh nemzet egy nemzetisége tartson És száll a lelke, száll a lány után — S a biboros alkonyba nevetve jogot bizonyos engedményekre és méltányosságra. Igy Előre suhan az aranyhajú lány. gondolkoznak a lengyel Galiczián belül a lengyel urak is a ruthén nemzetiség felől — csakhogy mig a ruthénokS fent csókolódznak páros madarak, nak csak az orosz lehetne a pártfogója, de ők szegények, Fölnyitják kék szemük az ibolyák; nyomorultak és tudatlanok, a czár pedig messze van: a A fiú megérzi a sugarat, csehországi németek gazdagok, műveltek és tehetősek, A kikelet bűbájos mosolyát. tele a régi uraság emlékeível; szinte testi érintkezésben Friss szellő jáczint-illatot fuval, egy hatalmas világbirodalommal, melyben az ő fajtájuk S mereng hosszan a csalogány dalán — az ur, s körülvéve az osztrák birodalomtól, melynek háromVájjon mi is történt a fiúval, négy országa is van még, ami német. A cseh addig nem Hogy arra járt az aranyhajú lány ? . . . biztos az életében, mig meg nincs az ő nemzeti királyKiss Menyhért. sága, a német pedig inkább meghal, hogysem annak polgára legyen. S ez a halálra való elszántsága annál könynyebb, mert biztos feltámadást remél a német Reich paraAz izlam. dicsomában. Ezt a két álláspontot, ezt a tüzet és vizet semmiféle kiegyezésben nem lehet összebékíteni, —. mialatt Irta : KENEDI GÉZA. * pedig Ausztria életét a cseh-német válság megzilálja, a többi osztrák országokban is mind magasabbra nőnek a Az izlam a Korán lelke. válaszok az egyes nemzetek között, melyek ahelyett, hogy Valamint Jézus tanitásaiból és hagyományaiból a Ausztriában keresnék (s mily könnyen megtalálnák!) bol- világnak valamiféle felfogása következik, ugy következik dogulásukat, mind jobban széjjel és kifelé nehezkednek a Mohamed tanitásaiból és hagyományaiból is a világnak valamiféle fölfogása. Ez az izlam. német birodalom, az orosz császárság, az oláh s az olasz Aki a Koránt a kezébe veszi és nagy keservesen királyság, s a független illyr birodalom ábrándja felé. megérti azt a tengersok mindenfélét, ami abban össze van gyömöszölve, a hangyától kezdve az elefántig, az körülPedig kár. Ha ezek a nyavalyák meg nem bénitanák belül tudja, hogy mi van a Koránban. De hogy mi az az Ausztriát, s ha az osztrák ostobaság és gonoszság, s a izlam, arról fogalma sincs. Azt látni kell, vagy még ennél mi ettől felkeltett féltékeny rechthabereiunk mind lazábbá is több: meg kell tapasztalni. Mindjárt egy példát is mondok, hogy mi a különbnem tenné a monarchia összefüggését s ezzel nagyhatalmi ség az izlam és a kereszténység közt. erejét, tekintélyét és cselekvőképességét: soha fényesebb A doboji makacs harczokból meséli egy tiszt a rendeltetés hatalom előtt nem állott, mint amilyenné a leg- következőket. újabb konstellácziók szerint alakult a balkáni. Angliával s Csak rövidre fogom. Az éjjeleket elsánczolt hadállásokban töltöttük. NapOlaszországgal megegyezve, és Oroszország megkötésében, pal összeütközések voltak, éjjel a sánezok mögött pihenmég Japánra s Amerikára is számithatva, szinte szabad tünk. A katonák a fegyvert kézben tartották és ülve kezünk volna Konstantinápolyig, Kis-Ázsiáig, akár Perzsiáig aludtak. — nem éppen foglalásra, hanem, ami ennél több és nagyobb, A golyók által belőtt téren azonban néhány holttekintélyre, befolyásra, rendelkezésre és piaczra. Igy mindez test is feküdt. Egyik sem birta őket eltemetni a másik a német birdalomnak jut, a. mi kedves szövetségesünknek, miatt. Egyik hajnalban egy jól öltözött török holttestét melynek a Balkánon és egyebütt jók vagyunk arra, hogy, láttuk heverni nem nagyon messze tőlünk. Nyilván még mint a tyúk, kiköltsük a tojást, de arra már gyengék az előtte való nap .esté esett el. és megkötöttek vagyunk, hogy tehessünk ellene, ha a csibét nevetve szedi el tőlünk. * Lőporfüst czimü most megjelent érdekes könyvéből, melynek anyaga az 1878. évi boszniai háborúból van véve. Tar Lőrincz.
.195 Egyszerre csak a fölkelők állásából egy fegyvertelen alak jelenik meg és kényelmesen odamegy a halotthoz. Valami orvosféle lehetett, avagy rokona az elesettnek. Lehajol hozzá, mintha vizsgálná, hogy ugyan él-e még ? Én az egyik legényt felköltöm és odaszólok neki: — Lődd le! A legény nagy álmosan czéloz, lő és nem talál. Az alak fölegyenesedik és felénk néz. Újra rászólok a legényre: - Lőjj! A legény megint lő. Az alak megrándul kissé. Látszott, hogy a golyó nagyon közel ment el a füle mellett. Azonban arra legyintett az egyik kezével, mintha azt akarná mondani, hogy ugy sem találtok el! Azzal, amikor már meggyőződött, hogy a heverő alak egészen meg van halva, visszafordult és rendes lépésekkel eltávozott. Többen lőttek^ rá, de nem találták. Ez is izlam. És ez is . . . kereszténység. Most' pedig három kis dolgot mesélek el abból, amit magam láttam. *
A bjelalovaczi ütközet alatt történt. Mikor az Orsije őserdejében egy kis tisztásra értünk, azonnal ránk lövöldöztek. Egy szép kis havasi majorság állott a tisztáson. Előtte kis bosztán, benne burgonya, tök, futóbab, paprika, káposzta és mindenféle vetemények. Különösen szép kék török-paradicsomok. Továbbá szép gyümölcsfák. A tisztáson nagyban csapkodott a golyó. Szintúgy a házat is érte elég, ahol azonban nem volt ellenállás. A ház fölött levő parton pedig két kis hegyi ágyunk dolgozott gránátokkal. Hát elég ok volt rá, hogy ennek a háznak a lakói onnan még jókor a pokolba szaladjanak, vagy legalább a pinczébe bújjanak el, ha már verekedni nem akarnak. Amikor azonban a sövényen át akarunk lépni, hát mit látok? A gazda ott sétál a kertben. Mivel éppen péntek volt, (ez a törökök vasárnapja) ünneplő ruha volt rajta és a fején gyönyörű szép csikós selyemturbán. A szájában pedig csibuk. Vigan szaporította a sok ágyúfüstöt. Olykor fölnyult a körtefára is; onnan egy-egy hernyót vett le és .eltaposta. Majd meg lehajolt és a paradicsomot vizsgálta, hogy ugyan érik-e már? Ez az ember tudniillik a béke állapotában volt. Ennélfogva az utolsó betűig komolyan vette a főparancsnok kiáltványát, mely élet- és vagyonbiztonságot igért mindenkinek, aki nem áll ellen. Reá nézve tehát sem háború, sem golyófütyülés, sem ágyúdörgés nem létezett. Ez is izlam. *
A sarajevói ostrom napján volt. A város égett és morgott. A főúton különféle gyalog- és lovas-csapatok, társzekerek és ágyuk száguldoztak arrafelé. Mi éppen az útra vigyáztunk, mert ott is volt egy kis verekedés. Mivel pedig nagyon megszomjaztam, letértem az útról az egyik patakhoz inni. A füzes-parton ime mit látok. Egy jómódú török, valami aga-féle ember, éppen akkor száll le a szolgájával együtt a ló hátáról. Utas emberek lehettek. Szintén a béke állapotában. Fegyver • nem volt náluk és rám sem néztek. Szépen leszedték a nyeregből az ibriket, a podgyászból a törül-
közőkendőt és az imaszőnyegeket. Megmosdottak a friss patakvizben. leterítették az imaszőnyegeket a füre és kelet fele fordulván, leborulva imádkoztak. Éppen akkor jött rájuk az imádság órája. A városból még kihallatszott az ágyúdörgés és a fegyverropogás. Fölöttünk az uton pedig a csapatok dübörögtek. De mindez nekik csak »levegő« volt. Ez is izlam. *
Sarajevó bevétele után az elfogott török redifzászlóaljakat elkülönítették a fölkelő csőcseléktől és külön fedezet mellett azonnal Bród felé indították őket mint hadifoglyokat. Ezek Kis-Ázsiából, nevezetesen pedig Anatóliából' valók voltak és amint csak tehették, azonnal megadták magukat, mivel Hadsi Loja és a két sarajevói bég (Huszszein és Izmael) kényszerrel vitte bele őket e fölkelésbe. Egy zászlóalj már Zsepcsénél megadta magát. Egy Visokónál. A többi Sarajevóban. Nem bosnyákok, hanem faj szerint való törökök voltak. Apró, ügyes legények, de csak némelyik tanult meg egy kicsit bosnyákul. A többi csak törökül tudott. Nagyban csodálták ami jó ellátásunkat és igen megörültek, amikor megtudták, hogy madsarlar katonák fogják őket tovább kisérni. Náluk láttam, hogy mi az a »török sip«. Azon muzsikáltak a mi kedvünkért.- A nótájuknak mintha éppen magyar rithmusa lett volna. Mi is jól bántunk velük. Szinte vendég gyanánt láttuk el őket Blazsujban, ahol ránk bizták őket. Persze, azért nem lehetett az valami fényes vendéglátás ott, ahol a gazdának sem volt elegendő kenyere.' A tisztek is velük voltak. • A bimbasi (őrnagy) tisztes, őszbecsavarodó ur volt, aki francziául is tudott egy kicsit. A fiatalabb tisztek eszményileg szép ifjak voltak. A török tiszti egyenruha pompásan illett rájuk. Legtöbbjének érdemjele is volt. Beszélni csak a bimbasival tudtunk egy kicsit. A többi csak jóindulatunkból látta, hogy pajtásoknak tekintjük őket. Amennyire tehettük, jó vacsorát csináltattunk nekik és egy útszéli kávéházban friss széna-ágyat kaptak. Ott csak egyetlen katonaőr állott, ez is inkább csak formaságból. Nem volt azoknak akkor kedvük elszökni. Vacsora után a bimbasi megkért bennünket, hogy álljunk odább egy kicsit, mivel elérkezett az imádság órája. Megtettük. Távolabbról néztük 'őket. Leterítették tiszti köpönyegüket és egy kis karót vertek le a földbe keleti irányban, azt gondolom Mekka fekvésének jelzése végett. Akkor megmosdottak valamennyien a ház előtt csurgó forrás-vizben és mindenki leborult a maga köpönyegére. Imádság közben észrevettem, hogy a tisztek teste mintha reszketne. Amikor felkeltek, valamennyinek a könnye bőven patakzott a kabátjára és az érdemjeleire. A hazájukat siratták bizonyára szegények. Hát ez is izlam!
Keresd a halált, hogy az életet megnyerd.
Nincsen sötétség, csak a tudatlanság az.
A büntetés legyen olyan, mint a s a l á t a : több olaj legyen benne, mint éczet. Börne.
1*
r
.96
K r ó n i k a II. Mozaik az örök városból. — Római benyomások. — — márcz.
24.
Az országúton porfelhő emelkedik. A rókavadászok fényes társasága idegesen rendezkedik. Végigmorajlik az előbb vigan zajongó csoportokon: — II Ré! A porfelhő villámgyorsan hömpölyög felénk. Egy automobil bontakozik ki belőle. Már megállt előttünk. Hódolatteljes üdvözlések. Az automobilt hat kerékpárosdetektiv kisérte. A furcsa kiséret ugy eltűnik egyszerre, mintha a föld nyelte volna el. Itt a római garnizon. tisztjei és az olasz mágnásvilág primói közepett már nem kell a királyt anarkista ötletektől félteni. Az automobilról egy érdekes szépségű, izzószemü barna asszony és egy olaszba átültetett II. Vilmos-képü olasz katonatiszt száll le. Az udvari komédiákon hamar esnek tul. A vadászat vezetője kiadja a kommandót : Lóra fel! S megindul a hajsza árkon-bokron át. Ez a római társaság mostani legfőbb gyönyörűsége.
A' fekete kávé után az ó-korba vágyakoztam. Itt az örök városban a Caesarok világa s a huszadik század közt elterülő kétezer éves árkon villamos-vasuti szakaszjegygyel juthatunk át. Fölülök a villamosra. A kalauz megszólít. Már az ó-korban botorkál a lelkem. Szórakozottan kérem a jegyet: — Forum Romanum. Ott kanyarog a kultura csilingelő hírnökének kettős sinpárja a klasszikus világ peremén. A villamos kocsira egy csomó német tudós szorult. Melyik német nem tudós ? Éppen arról vitatkoznak, hogy a Colosseum hány darab kőből épült. Menekülök a tudós környezetből s gyalog folytatom az utamat. Visszafordulok a Capitolium körüli zeg-zugos házcsoportok felé. Ez a rész ama kevés közül való, ahol girbe-görbe utczák és olajos illatokat árasztó trattoriák igazi olasz utczai életet varázsolnak elénk. A többi Róma nem is olasz. Idilli piszok és olimpusi bűz helyett rideg északeurópai rend és tisztaság szomorítja el a jámbor utast, aki a régi uti könyvekben igért »olasz utczai élet«-et hiába keresi.
Délutáni négy órától esti hét óráig Róma teázik. A five o'clock-tea még javában dühöng. A járvány legerősebben a diplomata-világ szalonjaiban terjedt el. A nagykövetek és a lézengő urak ráérnek a teázásra. A keleti harcztérről már nem érkeznek olyan riasztó hirek, mint február elején. Megszűnt a pánik, mely akkoriban pár napra még a mozgalmas római szezonban sem enyészett el nyomtalanul. Érdekes nap volt az, amikor a háború kitörésének hire a római diplomata-világban elterjedt.
A capitoliumi domb szűk sikátoraiból a campidogliói hatalmas terassera jutok fel. Mintha Budán járkálnék a Szentgyörgytéren. A sárga miniszterelnöki palota helyett itt a német nagykövet palotája terpeszkedik, germán gőggel uralva a szép teret. A háttérben egy alacsony kőfal zárja el a mögötte elterülő végtelen semmiséget. Odasietek a falhoz, melyen át a térről még két lépésnyi távolságról sem nyilik kilátás. Amint a falhoz érek s onnan a mélybe lenézek, széditő látvány terül elém. Hirtelen, átmenet nélkül, mintha most lebbent volna fel a függöny, tárul fel előttem az ó-kor. Lenn a mélyben, több emeletnyi mélységben, látom az ó-kori Rómát. Minden elvem kárba vész. Oda a szent eltökéltségem, hogy kivétel leszek a sok ezer közt, aki erre a falra lépve, akarva, akaratlan »fölfedezi« Rómát. A varázs itt erősebb a mondvacsinált czinizmusnál. Elmerül a lelkem az egymást űző benyomásokban. Ott látom a karcsú oszlopok közt a klasszikus világ képeit, a quiritek lármás tömegeit, a Colosseum felé tolongó római nép ezreit, a plebs tolongó áradatát, egymás sarkát tapodva.
Vasárnap volt. Február 8-án. Egy diplomata ismerősöm vendége voltam. Ott volt e g y befolyásos orosz diplomata is, aki éppen azt magyarázta, hogy a háború még sokáig nem fog kitörni. Még be sem fejezte a mondatot, amikor az ajtó megnyilt s egy előkelő politikus ezzel a kijelentéssel lépett be a terembe: — Uraim, Oroszország és Japán közt kitört a háború! A hatása olyan volt, mintha bomba csapott volna le. Mély csönd támadt. Az orosz diplomata szólalt meg legelőbb: — Nem féltem a katonáinkat. Majd sóhajtva tette hozzá: — Csak a régi orosz közmondás, amely a krimi háborúról maradt ránk, ne teljesedjék be. — Mit mond ez a közmondás? — kérdezték. Az orosz szomorúan mosolyogva felelt: — A közmondás igy szól: Az orosz . katonának oroszlán feje van, az orosz tisztnek szamár feje van s az orosz generálisnak egyáltalában nincs feje.
*
* *
Amikor másnap Tőrre Pisananál egy római barátom automobiljáról nézem a-róka vadászok tarka csoportjait, hiába idézem vissza a tegnapi antik világbeli benyomásokat. A varázs elszáll, amint a Fórum Romanum bűvköréből kilépek. Itt az udvarló gavallérok és kaczérkodó szép asszonyok közt nem is értem, hogy azok a széthajigált kövek ugy felkavartak tegnap, hogy a hotelembe visszatérve, a pinczért Cassiusnak szólítottam.
A háború hire szétrebbentette a társaságot. Ez volt az az első hir a háborúról, amelyet Európában csak Rómában tudtak már február 8-án. Arról szólt, hogy a japáni flotta Nagasakinál három orosz kereskedelmi hajót fogott el, ami egyértelmű a háború- kitörésével. Amikor ez történt, az összes külföldi újságírók, már Port-Arthur körül várták az eseményeket. Igy a fontos hir csak negyven-
197 nyolcz • órával később került a világsajtó asztalára. De a hajórabló-jélenetnek egy olasz hadihajó véletlenül szemtanuja volt s a hajóparancsnok az esetet kábelen azonnal jelentette az olasz kormánynak. Rómában a háború hire nagy felfordulást okozott. Az irredentisták azonnal megmozdultak s kiabálták a jelszót: — Albánia az olaszoké! Harmadnapra az olasz sajtó már arról mesélt, hogy ha Oroszország veresége miatt a Balkánon kiüt a veszedelem és »Ausztria« lemegy Maczedóniába » rendet csinálni®, az olasz érdekek Albániában azonnali védelemre szorulnak. . Nem lepett meg, amikor erre válaszul, a mi újságainkban diplomácziánk »erélyes« czáfolatait olvastam. Szóval minden rendben van, mert mi a Balkánon csak a statusquot akarjuk. • Egy kis gyanú mégis maradt a lelkem mélyén. Hátha az olasz azt feleli erre a statusquo-ra, amit az egyszeri paraszt mondott egy nem kevésbbé furcsa idegen szóra, hogy ugyanis: »mifelénk azt máskép hivják«. Ezzel tisztába akartam jönni. Alkalmam volt a kérdésről Rómában olyan véleményt megismerni, amely abból az egyszerű okból értékesebb a hivatalos czáfolatoknál, mert e vélemény gazdája egy kicsit »csinálja« is ott a politikát. *
' Körülbelül ezeket mondta a kiváló államférfiú: — Itt fekszik előttem a sajtó számára Bécsből kiadott czáfolat. Önök tehát a statusquot védik a Balkánon. Ezt teszik Oroszországgal együtt, esetleg nélküle is, de vele egyetértve. Erre mi Olaszország hivatalos felelete? Az, hogy mi is a statusquot akarjuk. Háborút akar-e Olaszország ? Dehogy akar. Konverziót akar, kereskedelmi szerződéseket akar, á kissé elmaradt haditengerészetét akarja kiépíteni stb. stb. Ez ma igy igaz. De ki kezeskedhetik arról, hogy ha holnap Mitroviczán túl megvillannak az osztrák bakák szuronyai, elfogadja-e a nemhivatalos Olaszország a statusquo elméletét. Mire vezet, ha az olasz irredentisták átmennek Albániába s ott zászlót bontanak? Másnap Rómában biztosan fáklyászenét kap a •franczia és az angol nagykövet. Harmadnap az utcza népe az osztrák-magyar nagykövetség'előtt rendez macskazenét. Rómában ez a hazafias tüntetések hagyományos formája. Mi lesz azután? A hármasszövetséghez az érdekelt hatalmak ragaszkodnak. A Balkánon való statusquo fentártása tekintetében egyező' a felfogás Bécsben, Rómában, Berlinben és Szentpéterváron. Helyes. De ez a statusquo igazában dogma, a dogma uralma pedig addig terjed, amig benne hisznek. Adja Isten, hogy a hit soká tartson . . . *
A háborús hirek Rómában is hamar unottakká váltak. Amikor már nem jutott minden napra egy légbe röpülő muszka hajó, az örök város társaséletébe visszatért a szezon élénksége.
V
Nagy eseménye volt a római társaságnak vatikáni nagykövetünk, Széchen Miklós gróf, estélyé. A Palazzo Venezia hatalmas, aranyboltozatu termeiben a diplomatavilág és a római előkelő' társaság találkája volt. Érdekes világ ez. Amikor igy együtt vannak, a szinek elenyésznek a ragyogó kép tarkaságában. Annál érdekesebb a kép, ha a diplomata-világ egyik vagy másik csoportját a maga külön világában figyelhetjük meg. Széchen gróf Rómában is grand seigneur és vendégszerető magyar ur. A spanyol nagykövetség urai magukon hordják a nemzeti bélyeget; a beszédük középen áll az olasz és a spanyol közt — ha francziául beszélnek. És olyan álmosan lépegetnek, hogy őket látva, könnyen megértjük a spanyol dicsőség elhanyatlását. A francziát és az angolt a frakkja és a modora mindenütt elárulja. Az orosz a legérdekesebb. Naiv lelkű, szubjektív medve. Jó lelkű, de erőszakos — ösztönszerűleg. A rendőr nála olyanforma intézmény, mint nálunk a posta-vagy a távírda. Nélküle a világot el sem képzelheti. Az ideális államnak ma is azt tartja, ahol minden ember háta mögé jut egy rendőr. Egy római orosz ismerősöm egy alkalommal elkísért a táviróhivatalba. Várnunk kellett ott. Beszélgetés közben emiitettem neki, hogy a feladandó táviratom fontos politikai hirt tartalmaz. Ijedten figyelmeztetett: — Hiába táviratozza ezt az újságjának. Goluchovszki vissza fogja tartani a sürgönyt. És hiába magyaráztam a derék muszkának, hogy nálunk nincs czenzura és a sürgönyeimet Goluchovszki is csak az újságban olvashatja a megjelenésük után. 0 csak rázta, a fejét és fölényesen mosolyogva mondta: . — Ugyan kérem! Nincs rendezett állam jó rendőrség nélkül. Csakhogy az egyik bevallja, a másik tagadja. Önök tagadják. Ez köztünk a különbség. Beláttam, hogy a szinvaknak hiába magyarázom a sajtószabadság szivárványát. Az orosz vagy czár, vagy nihilista, vagy rabszolga. *
Ki a szabadba! Fárasztó a sok ember, akinek az eszméi, törekvései idegenek előttem. Kimenekülök a római Városligetbe, a Monté Pincióra. Körülöttem hemzseg Róma. Száguldó automobilok, mágnások fogatai a Colonnák, Orsinik ivadékaival, szépséges fekete hajú, tüzes szemű római leányok és korán fonnyadó asszonyok, furcsán divatos olasz uracsok, angol szabászati költemények, elegáns lovas tisztek, futkosó bakák, virgoncz bersaglierik tömege kavarog körülöttem. A czukrászda előtt katonazene játszik. Itt sétálnak a dadák tekintélyes katonai fedezettel. A Monté Pincio pereméről végigtekintek Róma háztengerén, ott távol trans Tiberim emelkedik Szent Péter bazilikája, a vatikáni palota-labyrinthus. Maga egy világ, mely sokkal hatalmasabb, mintsem a benyomásai egy mozaik-töredéken elférnének. *
.198 A
városon
elterül a z
alkonyat. A paloták felett a
n a g y v á r o s p o r a belevész a közelgő est szürkeségébe. Megszólalnak melyben
a
harangok.
évezredek
fejthetlenül b ű v ö s
Róma
harangjai . . . Örök
A legeslegújabb nemzedék.
város,
csodás emlékei olvadnak össze, meg-
— Tanulmány. —
harmóniába. SZEMÉLYEK:
G á s p á r Artúr.'
Gályarabok. Huzzuk evezőnket egyhangú ütemmel Kifeszített nyakkal, púposodó háttal, Mereven tekintünk, tágra nyitott szemmel A homályon által. Egymásra sem nézünk. Meguntuk, utáljuk A sok ólomszínü, petyhüdtránczu képet; Rabságunk, amelynek kínját együtt álljuk, Ellenségekké tett. Csikorg a lapátnyél rozsdás karikája . . . Valaki felsőhajt siró sóhajtással . . . Megroppan a gálya kemény bordafája . . . Nincs idebe más zaj. Nem tudjuk a napot, a havat, az évet Megszámlálatlanul egy tömegbe folynak, Nincs mult, se jövendő ugy — egymásba réved A ma és a holnap. Oh, ha nem ösmernők künn a szép világot, Emberíebb volna ez a mi gyötrelmünk!
1. VÁNDOR L Á Z Á R , 1 8 éves, iró. Tanulmányait végezte a hetedik gyimnáziumnál. Külseje: baloldalt választott gesztenyeszínű haj, hátul nyirva, jobboldalt a pofacsontjáig vizes kefével lekenve; magas gallér, melyet több okból tökéletesen takar a kétszer köréje csavart fekete krepp-nyakkendő. Az uj magyar irodalomban képviseli a szkeptikus, bánatos novellát és a lirai regényt. Költője a lucskos városi hangulatnak, a ködön átsugárzó gázlángnak, bérlője az összes Perdita-hangulatoknak. Sokáig habozott a Purzontay és Csimpelléry nevek közt, de végül Kóbor Tamásra gondolt és Vándor Lázárnak nevezte el magát. Gúnynevei a fiatalok közt: Purcz, Görény és Cupi. 2. F E N Y É R M I K S A , 1 9 éves, költő. Tanulmányait végezte , a kereskedelmi iskola II. osztályánál. Külseje: rendesen nyírott fekete haj, ábrándos szem, leborotvált bajusz. Dupla gallér, belefűzve egy czipőzsinór-vékonyságu bordó nyakkendő. Az u j magyar lira Verlaine-je. Habozott a Foltorján, Felpőczey és Fényes nevek közt. Első kötetét a kis hamis Láng Lajosnak ajánlta. Gúnynevei: Reveiver és Tata. 3. GÁL LEÓ, 19 éves, színházi ember. Tanulmányait végezte érettségi előtt. Külseje: dus fekete haj, angolosan fésülve, angol bajusz, angol ruha. Több elfogadott librettó szerzője, a Kis Élczlap színházi rovatvezetője. Habozott a Gerely, Gyulányi, Gáspár és Gilicze nevek közt. Ha Porzsolt nem bukott volna meg, most már ünnepelt szerző volna, zenéjét szerzette volna a tétényi takarékpénztári igazgató fia. Gúnynevei: Kiskohn, Küryember és Csemulpó.
(Személyeink éjfélután 3 órakor együtt ülnek a Helvéczíakávéház szeparéjában). VÁNDOR
: Pincznök, h o z z o n egy virzsiniát. V a n osztzé-
hering ?
Könnyebb volna akkor az örök rabságot
PINCZÉR:
Végiglen viselnünk!
VÁNDOR
De tudjuk: ha ittben a sötét nem oly vak,
PINCZÉR
Nincs. Van bouillon-hering.
: Bouillon ? Hát bújjon ide e g y olyan heringgel. GÁL : Ajvé.
: É s urasága ? GÁL : Nekem hozzon egy párizsit eczetben, h a g y m á v a l . F E N Y É R : N e k e m e g y piritost.
Ott kin az arany nap szikrázik az égen,1^ Csuda színjátékkal menny, viz egybeolvad Kék végtelenségben.
PINCZÉR
Tudjuk, ha az ég zeng, s az ár nekibődül, A szélvész kezdé meg gyönyörű jatékit: Tűzcsipkét csihol ki a tömör felhőbül, Hullám sánczot épit. . . Olyankor lelkünkbe vágyakozás sajdul Feldobog a szivünk, meg akar repedni, Szeretnék részt kérni napfényből, viharbul, • Zokogni, nevetni! . . . — Aztán a csend tárja lomha szárnyait szét, S huzzuk evezőnket egyhangú ütemmel, Mereven tekintünk a homályba ismét Tompa türelemmel . . . Gábor
Andor.
: É s ital ?
: Ma pezsgőt iszunk. H o g y egy ü v e g T ö r l e y ? PINCZÉR : Iró u r a k n a k h á r o m forint. V Á N D O R : Küldje be a tulajdonost. (Pinczér el, majd a tulajdonossal megjelenik.) A T U L A J D O N O S : Parancsolnak? V Á N D O R : H o g y egy ü v e g T ö r l e y — n e k ü n k ? A TULAJDONOS (szánalommal néz végig rajtuk): H á t jó, legyen kettő ötven. F E N Y É R : M a g a egy derék ember, öreg pruczák. (Kis szünet. A pezsgő bevonul.) Az ÍRÓ : Mert tudod, én nem v a g y o k bohém. A n n a k vége. É n pénzért irok, tehát kialkuszom a pezsgőt. A n n a k a z időnek vége, mikor a z ember azért volt iró, mert piszkos volt a gallérja. A K Ö L T Ő : Igazad van, Purcz. E z e k azt hiszik, mert h o s s z ú h a j a t viselnek,- h o g y ők mindjárt valakik. Nézd m e g a párisi irókat, c s u p a rendes ember. VÁNDOR
. 1 9 9
A SZINHÁZEMBER : Rudyard Kipling ugy néz ki, mint egy tanár. Az IRÓ : Hauptmann olyan, mint egy pap. Sudermann olyan, mint egy kereskedő. Frank Wedekind ugy néz ki, mint egy ügynök és a többi is. Ottó Erich Hartleben, Detlev von Liliencron, Ottó Julius Bierbaum mind csupa német spisz. A KÖLTŐ : Raoul Auernheimernek hosszú haja van. Az IRÓ : Nincs hosszú haja. A K Ö L T Ő : Ne beszélj. Ugy néz ki, mint Hugó von Hoffmansthal. Az IRÓ : Nincs hosszú haja. Levágatta tavaly. Ugy néz ki, mint Peter Altenberg. A KÖLTŐ : Azt nem tudtam, hogy levágatta. A SZINHÁZEMBER : Azt tudom, hogy egész nap alszik. Altenberg is este kel föl. (Egy nő benéz az ajtón.) M I N D : Olga ! Olga ! (Olga, meglátva őket, elmenekül.) Az IRÓ (hatodszor gyújtja meg a virzsiniát): Te, Tata, ne olvasd föl azt a verset. A KÖLTŐ (hamar eldugja azt a kis papirt, amit előkotort) : Nem azért, csak néztem. A S Z I N H Á Z E M B E R : Csak olvasd fel. A KÖLTŐ (zavarban): Becsületszavamra, csak néztem, mert eszembe jutott valami. Az IRÓ: Hát jó, olvasd fel. A K Ö L T Ő : Nem. (Felolvassa): Déli verőn legomolyg a sugár A tenger mint pettyezett karton Foltba sürűz, kígyóba vonul S a hullám felmurran a parton.
Az IRÓ: Murran? A KÖLTŐ : Ezt csináltam a surran és morog szavakból. Most, mert froczliztál, nem olvasom tovább. (Tovább olvassa) : Pürtyög a tücsök a parti fövényen Legörhed a fűszál a déli verőn S én lomha álomban vagyok, Mig mellettem kutyog A sziklaszorosban a viz, heverőn.
Az ÍRÓ: Kutyog? A KÖLTŐ : Hát nem minden uj szó sikerül. Ez például igenis, sikerült hangutánzás. A S Z I N H Á Z E M B E R : Olvasd tovább. A K Ö L T Ő : Nem. (Olvas). Agyamba tolul kéjes formai bajod, Oh Roseola, te szőke kívánat Kit rejtve-nyöszörgve csak egyre kívánlak, Holtodlan kivárlak, És forrva imádlak. (Kinos csönd. A költő várja a hatást. Végre megszólal.)
A S Z I N H Á Z E M B E R : Te, ha Porzsolt elviteti a raktárból a díszleteit, ez érinti a csődöt ? Az IRÓ (hetedszer gyújt rá a virzsiniára): Persze, hogy érinti. (Felir valamit.) Eszembe jutott egy Altenberg-szerü novellatéma. A KÖLTŐ (gondosan elteszi a papirost): Most te mondd el a darabod témáját.
A SZINHÁZEMBER : Most átdolgozom. Jövő héten kész lész, akkor elmondom. Tudod, mikor felmegy a függöny, Indiában vagyunk és a Gangesben mosogatólányok kara mos. Jön a pénzügyminiszter és énekel egy kupiét, ez a refrénje: Nincsen drachma, nincs piaszter, Buddha, Brahma, Zoroaszter. Nincs piaszter, Zoroaszter, Nincs piaszter.
Aztán jön Brencsala, ez vagy Sziklay, vagy Kovács Miska, vagy Ferenczy. Brencsala szereti a főbrámin lányát és a második elején kijelenti, hogy csak akkor veszi el, ha a lány lepel nélkül megfürdik a Gangesben. Itt jön egy vándordiszlet és a viz hullámzik, mint az Aranyhidban a genfi tó. Akkor a lány levetkőzik, mint Szoyer a Vesztaszüzekben, és átmászik a falon, mint Fedák a Bobban. A főbráminnak van erre egy pofozó-táncza, mint Ferenczynek a Fecskékben, de még nem kész. A harmadikban minden kibonyolódik. Ja, elfelejtettem még az elsőben, Brencsala, mint fakir, élve eltemetteti magát, ezt a sülyesztővel csinálják. (Büszkén.) Ez az első temetés operettszinpadon. Nem kerül sokba, ha a Királyban adják elő, az elsőt lehet játszani a Lysistrata második díszletében, a másodikat az Aranyvirág diszletében és a harmadikat ugyanott. A zeneszerzőnek négy perczentet adok. A KÖLTŐ (ezalatt irt): Kész a másik vers. Az IRÓ (nyolczadszor gyújt rá): Hát neked volt igazad. Auernheimernek tényleg hosszú haja van. (Egy nő benéz az ajtón.) M I N D : Jolán! Jolán ! JOLÁN : Ajvé, irodalom ! (Visszahúzódik, becsapja az ajtót.) Az IRÓ : Na már későn van. Menjünk haza. Nekem korán reggel Rákosi Jenőhöz kell mennem. Neki ajánlom az Egyszerű meséket. A K Ö L T Ő : Én a gőzfürdőbe megyek. Az IRÓ: Pfuj, te bohém! A SZINHÁZEMBER: Én is a gőzbe megyek. Reggel be kell néznem a Magyarba a próbára. (Elmennek.) Az iró
lakásán.
Az IRÓ (lábujjhegyen kínlódik át az előszóbán). A P J A , AZ ÖREG W E I S Z (az ágyból): Most kell hazajönni ? Az IRÓ (miután most már mindegy, beszünteti a hochspicczet). Az ÖREG W E I S Z : Schönes Leben führst Du! Az a Mixát is reggelig fönt van? Az IRÓ (keserű arczot vág, mint aki érzi, hogy soha, de soha nem fog fölemelkedni hozzá az apja). Az ÖREG W E I S Z : A Mixát is reggel jön haza? Az IRÓ (vetkőzik. (Nagy szünet.) Az ÖREG W E I S Z : A Zola is reggel megy haza ? Az IRÓ (nem felel, nem érdemes. Nagyon hosszú szünet.) Az ÖREG W E I S Z : Pfuj! Az IRÓ (nagyot sóhajt az ágyban). Az ÖREG W E I S Z (félálomban, dörmögve): Inkább tetted volna le az érettségit. . . (mérhetetlen gúnynyal): Vándor ur ! Molnár Ferencz.
.200 állitotta katonáit. Egy csomózott kötéllel megmászta a czitadellák falát, miközben görögtűz hullott a vértjére s Szent Julién legendája. forró gyanta és olvadt ólom csöpögött rá a lőrésekből. A lezuditott kődarabok nem egyszer zúzták szét a pajIrta: GUSTAVE FLAUBERT. zsát. Emberekkel túlrakott hidak leszakadtak alatta; pár(2) bajban legyőzött mindenkit s legalább húszszor tartották Lovának nyoma veszett, kutyái otthagyták s a rá- halottnak. boruló éjszakai sötétség tele volt ismeretlen, fenyegető Az isteni kegyelem különös rendelése folytán azonveszedelmekkel. Azután elfogta a rémület, futni kezdett a ban mindannyiszor megmenekült, mert pártfogásába vette mezőkön keresztül, találomra rátért egy gyalogösvényre az egyházi férfiakat, az árvákat, özvegyeket, főképp azons nemsokára a kastély előtt találta magát. ban az öregeket. Ha kereskedőt látott maga előtt haladni, Egész éjszaka nem tudott aludni. A függőlámpa rákiáltott, hogy az illető forduljon meg s megismerje, mert imbolygó fénye mellett mindig a nagy fekete szarvast vélte senkit sem akart tévedésből megölni. látni. Jóslata betöltötte egész valóját, pedig elkeseredetten A megszökött rabszolgák, vagy engedetlenkedő cseküzdött ellene. lédek, az üres zsebü fattyugyerekek s a hasonszőrűek — Nem, nem, nem fogom őket megölni. mind az ő zászlaja alá csoportosultak s egész sereget alaAzután azon tépelődött, hogy hátha mégis meg- kított belőlük. szállná ez az akarat, s attól félt, hogy az ördög ezt fogja A sereg nőtt, Julién hire elterjedt s mindenki kereste neki súgni. a barátságát. Anyja három hónapon keresztül virrasztott nagy Egymásután segitette a franczia dauphint, az angol aggodalmak közt az ágyánál, apja pedig kezeit tördelve királyt, a jeruzsálemi templáriusokat, a párthiai szurénát, bolyongott a kastély folyosóin. Elhivatta a leghíresebb, az abessyniai negust, a kalkuttai császárt. Harczolt a legügyesebb orvosokat, akik mindenféle irt rendeltek neki. halpikkelyekkel boritott skandinávok ellen, a vizilóbőrAzt mondták, hogy Julient gonosz szellem kinozza, vagy pajzszsal felszerelt szerecsenek ellen, a bronz szinü, gyépedig szerelmi láz gyötri. De a fiatalember minden kérdé- mánt-diadémos hinduk ellen. Legyőzte a troglodytákat és sükre csak a fejét rázta. az anthropofágokat. Oly rekkenő vidéken barangolt kereszEreje lassankint visszatért s a vén barát és az apja tül-kasul, hogy a nap melegétől magától meggyuladt az segítségével, akik a karjánál fogva vezették, nagyobb ember haja, mint valami fáklya; vagy pedig oly dersétát tehetett a kastély udvarában. mesztő hideg tájakon, hogy az embernek csonttá fagyott Mikor teljesen meggyógyult, megfogadta, hogy nem karja levált a testtől; nemkülönben oly ködös tájakon, vadászik többet. hogy az embert mindenféle kisértetek vették körül. Apja örömet akarván néki szerezni, egy pompás A zavarban lévő köztársaságok tőle kértek tanácsot. nagy szaraczén-kardot ajándékozott neki. A követek értekezletén váratlan, hihetetlen sikereket tudott Egy magasan álló fogasra volt akasztva. Julién el kivivni. Ha valamelyik monarcha rosszul viselte magát, akarván érni, egy hágcsóra lépett. A nagyon súlyos kard ott termett s megintette. Fölszabadította^ a népeket, kiszakicsúszott ujjai közül s estében a jó várúrnak belefúró- badította a toronyba zárt királynékat. Ő volt az és senki dott a ruhájába. Julién elájult, mert azt hitte, hogy meg- más, aki megölte az oberbirbachi sárkányt. ölte az apját. Történt pedig, hogy az occitániai császár legyőzvén Attól kezdve nem vett volna fegyvert a kezébe. a spanyol muzulmánokat, ágyasának tette a cordovai Elájult a kardnak csak láttára is, vigasztalhatatlan szo- kalifa nővérét. Egy leánya született tőle, kit kereszténymorúsággal töltvén el a családját. nek neveltetett. A kalifa azon ürügy alatt, hogy ő is Végre az öreg szerzetes az isten nevében, a becsü- meg akar térni, nagy kisérettel meglátogatta, az őrséget letre és ősei hagyományaira hivatkozva, azt- ajánlotta neki, lemészároltatta, a császárt pedig egy verembe taszíttatta hogy lovagi játékokkal szórakozzék. s nagyon kegyetlenül bánt vele, hogy kicsikarja tőle a A lovászok mindennap gerelydobásokkal mulattatták kincseit. magukat. Julién csakhamar nagy ügyességre tesz ebben. Julién a segítségére sietett, a hitetlenek seregét szétEltalálta a palaczk száját, kiverte a szélkakas fogait s verte, a várost megszállta, a kalifát megölte, a fejét száz lépésről beletalált, a kapu kulcslyukába. Egy nyári estén, mikor a tárgyak körvonalai már levágta s átdobta a vársánczon, mint valami lapdát. elkezdtek mosódni, Julién a kerti lugasban ült. A lugas Azután a császárt kiszabadította a fogságából s egész végén két fehér szárnyat pillantott meg, mely ide-oda röp- udvara jelenlétében visszahelyezte trónjára. A császár, hogy jó szolgálatait viszonozza, kosárködött. Azt hitte, hogy valami gólya s odasuhintotta a számra ajánlotta föl az ezüstöt, de Julién nem fogadta gerelyét. el. A császár azt hivén, hogy a vezér még többet- kiván, A lugas mélyéből rémült kiáltás hallatszott. Az anyja volt, akinek a főkötője hosszan lebegő fölajánlotta vagyonának háromnegyed részét. Ezt is visszautasította. Azt mondta, hogy megosztja vele az országát. egyik szárnyát odaszögezte a falhoz. Julién elfutott a kastélyból és többé nem tért vissza. Julién ezt is megköszönte. A császár szinte sirt afölött való boszuságábán, hogy háláját sehogy sem tudja leróni. De egyszerre csak a homlokára ütött, valamit súgott egy udvaroncznak, egy szőnyegfüggöny szétvált s egy II. gyönyörű fiatal leány jelent meg. Fölcsapott egy éppen arrá csatangoló kalandor-* Nagy -fekete szemei oly enyhén ragyogtak, mint csapatba. a mécs szelid fénye s ajkai körül bájos mosoly játszaMegismerkedett az éhséggel, szomjúsággal, lázzal, dozott. Haj fürtéi összekeveredtek félig nyitott ruhájának mindenféle férgekkel. Hozzászokott a harcz zajához, a az ékköveivel, s.tunikáján keresztül is sejthető volt testéhaldoklók látásához. A szél kicserzette a bőrét. A tenyere nek ifjú üdesége. megkérgesedett a sok fegyverforgatástól s mivel nagyon Julient elvakította a szerelem annyival is inkábbb, erős, bátor; szigorú, óvatos ember volt, nemsokára egy mert addig nagyon tiszta, életet élt. századnak a parancsnoka lett. A leányt megkapta a csártól feleségül, a leány anyja A csata kezdetén kardjának egy intésével talpra- pedig egy kastélyt ajándékozott nekik. Mikor megvolt a lakó -
201 dalom, a vendégek elszéledtek, végtelen udvariassággal búcsúzkodván az uj pártól. Mór modorban épült fehér márványpalota volt, egy előfokon remek narancserdő közepén. Virágban bővelkedő terraszok lejtettek le az öbölig, hol rózsaszínű kagylók zizegtek, az ember lépései alatt. A kastély mögött legyezőalaku erdő terült el. Fölötte örökké kék ég mosolygott, a fák lombja meg-meghajladozott a tengeri fuvalomra s a láthatárt elzáró hegyek felől fuvó szelekre. A kastély belső falai remek rakott munkáktól s mozaikoktól ragyogtak, földeritvén a termek félhomályát. A kupolákat, melyek a cseppkőbarlangok dudoraít mímelték, nádvékonyságu, finom, magas oszlopok tartották. A termekben szökőkutak csobogtak, az udvarok mozaiktól, virágfüzéres medaiHonoktól, az építőművészet ezer apró finomságaitól ragyogtak s mindenütt oly mélységes csönd uralkodott, hogy még a ruhasuhogást, de még a sóhajtás visszhangját is meg lehetett hallani. Julién nem foglalkozott többé harczczal. Megnyugodott egy csöndes, békességes nép körében, mely mindennap elvonult előtte, térdet hajtva s kézcsókkal, keleti szokás szerint. Biborruhájában kikönyökölt az ablak párkányára s visszaemlékezett korábbi vadászataira. Ugy szerette volna ismét bebarangolni a sivatagot gazellák és struczok után, meghúzódva a bambusznád közt párduczra lesni, behatolni az orrszarvukkal telt rengetegekbe, megmászni a leghozzáférhetetlenebb hegyek ormát, hogy jobban láthassa a kerengő sasokat s rámerészkedni a tenger jegére, megvívni a fehér medvével. Álmaiban néha Ádám apánknak képzelte magát a Parádicsomban, vadállatok közt, melyek nagyság szerint vonultak el előtte; elől az elefántok és oroszlánok, végül a vadkacsák és menyétek, amint egykor a Noé bárkájába vonultak be. Egy barlang félhomályában egymásután leteritette őket csalhatatlan gerelyével, de hiába, annyian jöttek, hogy nem fogytak el soha. Mikor fölébredt, vérben forogtak a szemei. Herczeg barátai vadászni hivták, de állhatatosan visszautasította, ezzel a penitencziával akarván kiengesztelni előbbi bűneit, s- attól is félt, hogy ettől függ az ő szüleinek sorsa. De nagyon megszenvedett miatta, mert vágya már szinte elviselhetetlenné vált. Felesége kötéltánczosokat és bajadérokat hozatott a fölviditására. Gyaloghintón együtt járta be vele a mezőt, máskor meg, végigdőlve egy dereglyében, el-elnézték a halak ficzkándozását a kristálytiszta vizben. A herczegnő gyakran virágokat dohált az arczába, vagy letérdelt elébe s mandolinján játsgptt neki, majd pedig két kezét vállára nyugtatva, félénken tudakolá tőle: — De mi bajod van hát, én édes uram. Julién vagy nem felelt, vagy sirva fakadt, mig végre egyszer megvallotta neki, hogy mi gyötri. Az asszony vigasztalta s megnyugtatta, igy okoskodván: az apja és anyja minden valószínűség szerint halottak már. Nem lévén többé oka a félelemre, csak tessék neki ismét vadászni. Julién mosolygott, de nem tudta magát rászánni, hogy eleget tegyen a kivánságának. Egy augusztusi estén, mikor együtt ültek a szobájukban, az asszony éppen lefeküdt. Julién pedig letérdelt, hogy elvégezze esteli imádságát, mikor rókaugatást hallott, azután pedig lágy, óvatos lépéseket neszelt az ablak alatt. Mintha a félhomályban állatok vonultak volna föl. A kísértés nagyon erős volt. A fogasról leakasztotta ijját. Az asszonyt meglepte a dolog. — Csak azért, hogy megtegyem a kedvedet. Hajnalra visszajövök. Felesége attól félt, hogy valami veszedelmes kalandba keveredik, de megnyugtatta.
Kevés idő multán egy apród azt jelentette, hogy két ismeretlen mindenáron a kastély asszonyával óhajt beszélni, ha már az ur nincs itthon. Nyomban belépett a szobába egy öreg ur és egy öreg asszony, meggörnyedten,, porosan, vászonruhában, botra támaszkodva. Azután nekibátorodtak s azt mondták, hogy Juliennek' híradást hoznak szüleiről. Az asszony előrehajolt, hogy annál figyelmesebben hallgassa. Azt kérdezték tőle, hogy Julién még mindig szereti-e őket s megemlékszik-e róluk néhanapján. — Ó igen, mondá az urnő. Ekkor ezek fölkiáltának: — Hát akkor mi vagyunk azok, — s leültek fáradt- • ságtói elgyötörve. Semmi sem bizonyította a fiatal asszonynak, hogy férje az ő fiuk. Ők azonban bizonyságát adák neki, leírván azt az anyajegyet neki, melyet a válfán visel. Erre az urnő leugrott fekvőhelyéről, előhivá apródját s ebédet adatott fel nekik. Ámbátor hogy nagyon éhesek valának, mégsem tudtak enni, s az asszony titokban figyelemmel kisérte, hogy csontos, sovány kezükkel mily remegve tartották a poharat. Ezerféle kérdést intéztek hozzá Julienre vonatkozólag. A fiatal asszony megfelelt valamennyire, de óvatos elhallgatni azt, hogy mi gyötri Julient folytonosan. Mivel fiuk nem tért vissza, ők elutaztak a kastélyukból, s ime már évek óta vándoroltak, hiányos útbaigazítások után, soha föl nem hagyván reményükkel. Nagyon sok pénz kellett az átkelő révekre, a vendégfogadókra, a fejedelmeknek való adóra, a tolvajok és útonállók számára. Nem csoda, ha pénztárczájuk lassanként kiürült — most már koldulni voltak kénytelenek. De mi ez ahoz képest, hogy végre megölelhetik a fiukat. Nagy örömet gerjesztett szivükben, hogy oly finom, előzékeny felesége van, s el nem fáradtak volna a szemlélésében s abban, hogy csókjaikkal boritsák. A lakás gazdag berendezésén nagyon elbámultak, s az öregember jól szemügyre vévén a falakat, azt kérdezte, hogy miért van rajtuk az occitániai császár czimere. Felelt az asszony: — Mert ő az én atyám. Erre megrendült az öreg ember, mert eszébe jutott a czigánynak a jóslata, az öregasszony pedig megemlékezik a remete szaváról. Semmi kétség, hogy fiuk dicsősége az örök halhatatlanságnak a hajnala volt s ezen mindketten elbámulának az asztalt bevilágitó kandeláber fénye alatt. Nagyon szépek lehettek ifjúságuk virágában. Az anyának még megvoltak dús fürtéi, melyeknek hófehér szalagja lenyúlt az arczába, az apa pedig magas termetével és nagy szakállával hasonlatos vala egy templomi szenthez. Julién felesége rábirta őket, hogy ne várakozzanak, hanem lefekteté az ágyba s becsukta rájuk az ablak redőit. Elnyomta őket az álom. A nap fölbukófélben volt a láthatáron, az ablak előtt pedig kis madarak kezdenek csicseregni. *
Julién áthaladt a parkon s ideges léptekkel ment keresztül az erdőn, élvezvén a pázsit lágyságát és a levegő enyheségét. A fák árnyékot vetettek az avarra. Néha a hold fehér fénysávokat hintett a tisztásokra, mire Julién habozni kezdett, azt hivén, hogy viztócsák, vagy pedig zsombékos mocsár rejtőzik a füvek alatt. Végtelen nyugalom minden2
.202 felé, s egyetlenegyet sem látott azon vadállatok közül, amelyek pár pillanattal előbb a kastélya körül ólálkodtak. Az erdő mind sürübb lett, és a homály mind áthatolhatlanabb. Meleg fuvalom áramlott körülötte, zsongitó, bágyasztó illattal terhesen. Bokáig belesüppedt az avarba s azután egy tölgyfához támaszkodott, hogy lélekzetet vegyen. Egyszerre csak a háta mögött nagy fekete tömeg törtetett elő, egy vadkan. Juiiénnek nem volt ideje az ijjához kapni s ez ugy elszomorította, mint valami nagy szerencsétlenség. Azután kiérvén az erdőből, farkast vett észre, mely az erdő mentén settenkedett. Julién utána küldött egy nyilat. A farkas megállt, visszafordult s azután eliramodott. Mindig egyenlő távolságnyira maradt Julientől, időnként megállt s ismét elfutott, mikor látta, hogy Julién czélba veszi. Ily módon rengeteg síkságot járt be, majd homokbuczkák közt bolyongott s végül egy magas fensikon találta magát, honnan messzire el lehetett látni. Omladékok és apró üvegek közt lapos kövek voltak elhintve. Az ember holtak csontjaiba botlott; itt-ott pedig szúette keresztek roskadoztak. A sirok kivehetetlen homályában alaktalan tömegek mozogtak. Megrémült hiénák ugráltak ki belőlük. Karmaikkal a kőlapokat kaparászták, azután nekirohantak s ahogy rácsattogtatták a fogaikat, kilátszott vérvörös ínyük. Julién kirántotta a kardját. Egyszerre szétrebbentek minden irányban s eltűntek a messze porfelhőben. Egy órával később egy hegyi uton vadbikával találkozott, amint lehajtott fejjel s előrenyújtott szarvakkal a földet túrta veszett dühében. Julién a lebernyege mellé szúrta a dárdáját. Mintha bronzból lett volna a temérdek állat. Julién lehunyta szemeit s ugy várta a halálát. Mire fölnyitotta, a bika eltűnt. Szégyennel telt meg a lelke. Egy felsőbb hatalom megbénította az erejét. Visszament az erdőbe, hogy hazatérjen. Iszalag, csalit állta az útját. A kardjával kezdte kaszabolni, mikor hirtelen menyét siklott el a lábai közt, egy párducz ugrott el a válla fölött s kigyó tekergődzött föl egy kőrisfára. A bokrok közt egy roppant nagy fekete holló volt, mely merően nézett Julienre, az ágakon és lombokon pedig fényes szikrák ragyogtak, mintha a firmamentum szitálta volna le a csillagait. Vadállatoknak, vadmacskáknak, baglyoknak, papagájoknak, majmoknak, mókusoknak a szemei voltak azok. Julién rájuk nyilazott, de a nyilak a fehér tollaikkal együtt lelapultak a levelekre, mintha fehér lepkék lettek volna. Azután kővel dobálta őket, de a kövek minden kár nélkül visszapotyogtak. Julient elfogta a düh s átkozódni, káromkodni kezdett. Az állatok pedig, akiket üldözött, ismét megjelentek s szűk kört vontak körülötte. Néhányan leültek a hátsó lábaikra, Julién pedig ott állt köztük, képtelen lévén megmocczanni, halálra rémülve. Azután összeszedvén minden erejét, egy lépést tett. A fákon ülő madárállatok kiterjesztés szárnyaikat, a földön guggolok pedig kinyújtották a lábaikat, s valamennyien követték. Előtte mentek a hiénák, utána pedig a farkas_ és a vadkan. Jobbra tőle a bika lóbálta nagy busa fejét, 'balra a kigyók gyűrűztek a fűben, mig a párducz meggörbítvén hátát, kinyúlva, bársonypuha lépésekkel haladt mellette. Julién a lehető leglassabban ment, hogy meg ne riassza őket. Azután a bokrok alól sündisznók, rókák, viperák, sakálok és medvék bújtak elő. Julién futni kezdett; ők is futottak. A kigyók sziszegtek, a vadállatok tajtékoztak. A vadkan. a sarkához
dörzsölte agyarait, a farkas pedig a tenyerét szimatolta. A majmok éktelen arczfiritorokat vágva csipkedték, a menyét folyton előtte lábatlankodott. A medve egyik mancsával leütötte a kalapját, a párducz pedig negédesen kiütötte kezéből az ijját s azután odavitte neki a szájában. Alattomos magatartásuk merő gúny volt. Sunyi módon mindig szemmel tartották, mintha boszut koholtak volna. Julién pedig szinte megbódulva a rovarok zümmögésétől és a madarak szárnyának csapdosásaitól, elfogyó lélekzettel, karjait kitárva, szemét lehunyva botorkált köztük, mint a vak, s még annyi ereje sem volt, hogy kegyelemért kiáltson. Egyszerre csak éles kakas-szó rezgett meg a légben. Mindenfelől feleltek neki a többi kakasok. Reggel volt, s Julién a narancsfákon túl megpillantotta a palotájának ormát. Azután, egy mező szélén három-három lépésnyire egymástól vörös foglyokat látott, amint a tarlón bujkáltak. Lekapta a köpönyegét s hirtelen rájuk borította. Mikor fölemelte, nem volt alatta több egyetlenegynél, az is már oly régen döglött volt, hogy föloszlani kezdett. Ez a csalódás jobban kihozta a sodrából, mint a többi. Elfogta a vérszomj, s mivel nem akadtak ölni való állatok, embereket szeretett volna legyilkolni. Fölment a három terraszon, az ajtót belökte egy ökölcsapással, de a lépcső aljánál eszébe jutott az édes felesége s ettől meglágyult a szive. Bizonyosan alszik; jó lesz meglepni. Lelökte a saruját, szép csendesen megfordította a zárt s belépett. Az ólomkeretes üvegablakok csak emelték a reggeli szürkületnek a homályát. Óvatos léptekkel kellett előremennie s még igy is beleütődött a pohárszékbe, mely meg volt rakva asztali edénynyel. »Bizonyosan étkezett«,"mondá magában s az ágy felé indult, mely szinte beleveszett a terem sarkában terjengő homályba. Mikor odaért a széléhez, hogy megcsókolja a feleségét, s mikor a vánkos fölé hajolt, egymás mellett nyugvó két fejet pillantott meg. S ahogy lehajolt, az. ajkát mintha valami szakáll súrolta volna. Visszatántorodott. Azt hitte, hogy megbolondult. Azután ismét odament s tapogatódzó ujjai hosszú hajba akadtak. Hogy meggyőződjék, tévedett-e vagy nem, kezével végigsimította a vánkost. Csakugyan szakáll volt, egy férfié, aki az ő feleségével hált. Kimondhatatlan, határtalan düh fogta el, tőrével lesújtott rájuk s toporzékolt, tajtékzott, üvöltött mint a vadállat. Azután várt. Meg sem mozdultak, mert szivén találta őket. Figyelmesen neszelte szinte egyenletes hörgésüket, melyek, mikor szűnni kezdtek, egy messziről jövő másik hörgés folytatta. E panaszos hangokban rémülten ismert a nagy, fekete szarvas nyögésére. Mikor visszafordult, az ajtónyílásban fantomot vélt látni, a feleségét, fáklyával a kezében. A gyilkosság zaja fölriasztotta. Az asszonynak tágra meredtek a szemei, egyszerre megértett mindent, s rémülettől eltelve menekült, leejtvén a fáklyát. •Julién fölvette. Az apja meg az anyja feküdt előtte, rettenetes sebbel a mellükön, s arczuk, melyen fenséges szelídség ömlött el, mintha mélységes örök titkot rejtegetett volna. A vér lassan szivárgott a sebükből, végig a fehér ágyon le a földre, egy elefántcsont-feszület alá, mely az alcove-ban volt fölfüggesztve. A szines üvegek reflexe, ahogy a nap éppen odasütött, megvilágította a vörös foltokat. Julién odament a két halotthoz, nem lévén képes elhinni azt, ami történt. Azt akarta magára erőltetni, hogy tévedett, s hogy vannak ilyen megfejthetetlen esetek az életben. Azután lassan lehajolt, hogy az öreget jobban szemügyre vegye s félig lehunyt pillái alatt a szemgolyó szinte szikrázott. Azután
203 átment az ágy másik feléhez, hogy megnézze a .másik alakot is, melynek fehér haja szinte egészen elfödte az arczát. Julién a haj alá csúsztatta a kezét, fölemelte a fejét s a másik kezében tartott fáklyával belevilágitott az arczába. Reggel beállított a feleségéhez, s nyugodt, szenvtelen hangon parancsold, hogy ne is feleljen neki, ne is közeledjék hozzá, még csak ne is nézzen rá, s átok terhe alatt kövesse mindazt a parancsot, melyet neki visszavonhatlanul ad. A temetés majd azon rendelkezés szerint történjék, melyet Írásban hátrahagy egy imazsámolyon, abban a szobában, ahol a halottak feküsznek. Átadja neki a palotáját, a jobbágyait, minden javát, még testi ruháját, de még csak a saruját sem vive magával, melyet meg fognak találni a lépcsőház felső részében. Mert hogy az asszony csak az isten akaratának engedelmeskedett azzal, hogy neki okot szolgáltatott a bűnre. Imádkozzék az ő lelkéért, mert ő már nem létezik többé!
(Vége köv.)
Zsazsa. Amennyire »Forgószél kisasszony* a szinpadon, anynyira higgadt, józan, önmagában harmonikus, czéltudatos egyéniség az életben. Valaki azt kérdezte tőle, mit szeret legjobban ? Erre ő azt felelte: enni, aludni és játszani. Egy görög bölcs nem adhatott volna velősebb definicziót. Zsazsa játszani akar, mert az az élethivatása, és hogy ezt betölthesse, semmi egyébre nincs szüksége, mint a jó táplálkozásra és az egészséges, hosszú, nagy alvásokra. A dicsőség, a taps, az ünnepeltetés — egyik se jutott eszébe. Ez az érem másik oldala és nem a kellemesebb. Nem is igen töri magát utána. Zsazsa nem kultiválja a társaságot, szép nyakát nem hajtja a társadalmi hivságok jármába. Magának és a színpadnak él.- Dolgozik mint egy akrobata, és alszik mint egy isten1, Azt mondják, amilyen okos, olyan jó is. Ez a két lelki tulajdonság rendszerint együtt jár. Soha direktornak még nem adott okot panaszra. Amilyen erő lakozik egészséges, gyönyörű testében, olyan kötelességtudó és kezes. Pretenziói nincsenek: játszani akar. Előkelő gentry-familiából való, de levonja a szinpad minden konzekvencziáit. Nem fennhéjázó, nem gőgös. Minden kóristanő az ő kollegája és tegeződik vele. Szereti a gyors tempókat. Tegnap még szininövendék, ma primadonna, holnap — talán már csak a tegnapé. Szó férhet a játékához, az énekéhez, még a tánczához is: a grácziájához soha! A charme az istenek ajándéka, az az a tolvaj ' megvesztegető, aki a tehetségtől ellopja fegyverzetét és győz kard és puska nélkül. Zsazsa is ennek a jegyében győzött. Sohasem fogom elfelejteni annak a mozdulatnak báját, amikor a Boris király második felvonásában leveszi fejéről a koronát és odateszi a szobor lábai elé. Ebben a mozdulatban lélek volt. Még egyet. A Zsazsa beregszászi szőllőjében nagyon édes szőllő terem. Apró, hosszúkás ládikákban árulják a csemegések. Jó lesz megkóstolni. És még egyet. Zsazsával kár ellenségeskedni, mert az ember ugy is beadja a derekát. K—s.
A tudomány jegyében. Egészség. Természetesen tetszik ismerni és kellő értéke szerint méltányolni a régi közmondások bölcsességéi: »az egészség a legfőbb kincs«, >>ha egészség van, minden van«, »mens sana in corpore sano« s a többi, hiszen egész sereg bölcs mondás dicséri az egészséget s a reávaló törekvést. És a Siralomvölgyéből égretörő egyetemes panaszkórusnak is a betegség a vezető motívuma, a szegénység csak sötétebb hangszint adó mellékzönge benne; a kettő, mint végső fogalom, egybeesik: szegénység = betegség, gazdagság = egészség. Pedig hát . . . Mi is az az egészség ? A test teljes egyensúlya, minden szervnek, a szervezet legapróbb kis sejtjeinek is kifogástalan működése, e működések pontos egybevágása és akadálytalan egymásra hatása. Vagyis ideális állapot, amely a természetben ilyenképpen nincs meg, mert nem lehet meg. Tehát a legelső dolog, amire az, egészség mivoltának a kutatásában rábukkanunk, az a nagy negatívum, hogy teljes egészség tulajdonképpen nincsen is a világon. Mert, abszolút mértékkel mérve, ugy áll a dolog, hogy a gazdatiszt arczának a napégette barna szine csak ugy betegség tünete, mint a sorvadó ember tüdejének a hörgése — elhalt sejtek bizonysága mind a kettő. S mégis az egyik az egészségnek a szimbóluma, a másik a betegség fogalmának a megtestesítője képzelmünk előtt. Abszolút egészség tehát nincsen a világon. A relatív egészségnek azonban óriásiak a fokozatai. S a mértéke bizonyára az, hogy miféle fontossággal bir az a szervünk, amely az egész emberiség által még nem érzett hatás — betegség — következtében többé-kevésbbé meg van akadályozva a funkcziója rendes végzésében. A hangsúly ebben a mondatban, ezen a kifejezésen van: »az egész emberiség által még nem érzett hatás«. Mert azokat a betegségeket, amelyekben már mindnyájan szenvedünk, nem tudjuk többé betegségnek. Bizonyára 'nagy tökéletlenség tőlünk, hogy csak két szemmel látunk, a harmadikat már elveszítettük, csak egy tétlenül heverő sejttömeg tanúskodik a testünkben arról, hogy valaha megvolt: mégsem jut eszébe senkinek arról panaszkodni, hogy egyharmadrészben vak, a hajdani látóképességünknek csak kétharmadrészével lát. Sőt az egészség = betegség fogalmának a meghatározásában ez a relativitás megtalálható nemcsak akkor, ha az egész emberiséget veszszük tekintetbe, hanem minden nagyobb embercsoportban is. Nálunk a morfiumevőt szanatóriumba csukják, az Alpesek között az arzenikumevés nem betegség. A veszprémi ispotályban nem bonczolnak halottat, akinek tüdőtágulása ne volna, a Bakony vidékén tehát az emfizéma kiesett a betegségfogalmak közül a köztudatban. Visszatérve a relatív egészség fogalmára, a következő definicziófélével szolgálhatunk tehát: annál egészségesebb az ' ember, mentül kevésbbé fontos a teste életműködésére az a szerve, amely a rendes működésében akadályozva van. Vagyis a kérgeskezü, kopasz, fogatlan embert nem tekintjük betegnek, mert a bőr (apróbb részeiben), a haj és a fog nem olyan fontos szerveink, hogy a hiányuk okozta zavar nagyobb bajokat okozhatna a test életműködésében. A nagyobb, fontosabb életszervek zavartalan működése teszi ki előttünk az egészség fogalmát és mint csodálatosan egészséges embert bámuljuk azt, akinek a fő életszervei, a gyomra, a szive, a tüdeje, az idegei és az agya zavartalanul működnek egyenkint és együttesen. 2 *
.204 Ez az együttesen, ez a veleje a dolognak. Ez az összeműködés az, ami az egészségnek az esszencziája, amelyre mindnyájan törekszünk s amely rettenetesen szürke és hétköznapi rabigába hajtja a szegény, szánandó egészséges embert. Mert mig egyrészt bizonyos, hogy az egészséges agyvelő rakonczában tartja a gyomrot, az egészséges sziv pedig ellátja elegendő vérrel a tüdőt az infekczió ellen való védekezésre, addig másrészt kétségtelen az, hogy az egészséges gyomor megköveteli az agyvelőtől, hogy a gondja jelentékeny részét neki szentelje, az egészséges tüdő pedig olyan pontosan fogja oxidálni az elhasznált vért, hogy a sziv pontosan láthassa el vele az egész testet, ne juttasson egy cseppel sem kevesebbet a gyomornak, mint amennyi kell a jó emésztéshez és egy cseppel sem többet az agyvelőnek, mint amennyi a hétköznapok gondolatmennyiségének a megtermeléséhez szükséges. A tüdő, sziv, gyomor, agyvelő és idegek egymásra való pontos hatásának, együttműködésének a rettenetes circulus vitiosusában él az egészséges ember. Aki, ha elrontja a gyomrát, először is arról veszi észre, hogy álmot lát s — megijed, mert a gyomrától visszautasított vér véletlenül az agyába jutott, megmozgatva ott a fantázia szundikáló göbeit, hogy — ha csak álmában is — képeket fessenek eléje. Az egészséges ember! Ez egyensúlyos, a jó honpolgár, a szervezete sablonjára gondolkozó, a tömegpszikológia eleven magyarázata, a magában is tömeg, aki konzerválja a világot ugy, ahogy van, megbecsül minden meglévő intézményt, ragaszkodik minden már megszületett gondolathoz, Iát hátrafelé, de nem néz előre, el nem ejt semmit, de nem is szerez meg semmit. . Mert az egészségeseké a világ, de nem az egészségesek viszik előre a világot. A gondolatnak ára van s ezt az árt az egészséges szervezet a maga zárt s önmagával szemben mindig fizetésképes mivoltában, demokratikus csak magával való törődésében nem képes megfizetni. 0 a tőkéit mindig saját magában tudja legjobban elhelyezni. Hanem a lázban égő agyvelő, a vonagló idegrendszer az, amely megtermi az uj gondolatot. Az egyensúlytalan, eltolódott, beteg szervezet az, amely nem önmagának ökonomizál, hanem a világ számára termel. A beteg test az a nagy pazarló, amely magával nem gondolva, szórja szét kincseit. Az az erőforrás, amely nem önmagába folyik vissza, hanem, folyton fogyva, szerteárasztja hullámait. Mindezekben természetesen »beteg szervezet« alatt azt a szervezetet értem, amelyben az egészségességtől való eltorzulás az agyvelő javára történt meg. Ahol az agygyal az idegszálak kapcsán összeköttetésben levő szervek kevesebb munkát, felügyeletet kivánnak s több módot hagynak az agyvelőnek, hogy csak önmagára gondoljon. S ezzel természetszerűen együtt jár magának az ágynak az elrészaránytalanodása, »megbetegedése« is. Egyes részei, amelyek a legtöbb munkát végzik, tulfejlődnek azoknak a rovására, amelyek az egészséges emberben végzik a nagyobb munkát. Scott Valter maga beismeri, hogy sohasem lett volna iróvá, ha sántán nem születik. De mint sánta gyermek az ugrálás korában nem ugrálhatott, agya velejének tehát az a része, amely ép gyermeknél ebben a korban fejlődik — talán a testi ügyessége, — fejletlen maradt, de kifejlődött a rovására másik része — talán a kontemplativ hajlandóságé. És itt van a magyarázata a lángelme szertelenségeinek is. Az egyes túlfejlődött agyrészek mellett parlagon marad a többi, ezer a példa rá, hogy legtöbbször az erkölcsi érzéké, a mértékletességé, az önfegyeimezésé, de minden esetre azoké, amelyeket mint »polgári erényeket® dicsérünk az egészséges halandókban.
Levonva most már az elmondottakból a konzekvencziákat, a következők lesznek kétségtelenné: A viszonylag legegészségesebb ember éli a legprimordiálisabb, leghétköznapibb életet. A vágyai, ösztönei, kívánságai mind kezdőrendüek, elsősek, mert önnönmagát kitűnően szabályozó szervezete nem engedi, hogy a kezdő szükségleteken túlemelkedjék. Nem ád ki magából semmit, de nem is vesz fel, csak primitív külső hatásokat. Mentül jobban eltér azonban a szervezet a normálistól, annál inkább elváltozik az agy is. Kifejlődnek benne a felsőbbrendű szükségletekhez kellő részek és abban a fokban, ahogy az anyagi kívánságoktól elfordul, hajlamossá lesz a lelki vágyakra: művészi gyönyörködés, esztétikai kielégülés, tudományos szomjuságoltás kell neki, ha pedig alkotó erővel bir, ezeknek a gyakorlása is. Viszont: az egészség szoros., összefüggésben van a renddel, moralitással, sőt a nyárspolgársággal is. A betegség pedig magyarázója a szertelenségnek, a világrend ellen való lázongásnak és az úgynevezett bűnnek is. Szóval a »mens sana in corpore sano® közmondása igaz, de nem ér egy hajítófát sem. Mert a mens sana a legjobb esetben is csak az a jó háziasszony, aki meg tudja tartani, ami már van, de ujat szerezni nem tud hozzá. A »mens aegrota® a szerző, a termelő, a teremtő. De vele mindig együtt jár a »corpus aegrotum« is. Még a legnagyobbaknál is. Homér, Julius Caesar, Tasso, Rousseau, Mohammed, Newton, Beethoven, Napoleon, Széchenyi, Lenau, Musset s a többi elég példa erre. Azért tisztelet adassék a beteg embernek. Mert ahol a beteg lélek egészséges testbe tudott beleköltözködni, ott mindig csoda történt. Ilyen csodát pedig én csak ötöt tudok: Mózes, Aiszkhülosz, Michelangelo, Shakspere és Goethe. Ezek a nagy betegek egészségesek voltak teljes életükben. Cholnoky Viktor.
K r ó n i k a III. Szabó-sztrájk. — márcz.
24.
Ruha teszi az embert, ha tehát ruha nincs, ember sincs s igy a szabók kezében volnánk édes valamennyien. Budapesten pedig egyidőre nincs kilátás, hogy zakkók és pantallók készüljenek, mert a tű munkásai mind harczba állottak s megmutatták, hogy egyetértéssel a legkisebb darab aczélból is könnyű kardot csinálni. Foglalkozván e témával, mindenekelőtt meg kell mosolyogni, hogy ez a nagy Budapest milyen tehetetlen furcsa helyzetében s mily kevéssé életképes: egy darab mellényt se rendelhetsz, sőt még egy nadrág kivasalásáig sem viheted. Végre is, a ruhával csak megvan valahogy az ember, ha nincs ló, jó a szamár is s ameddig a tű pihen, a régi portékáinkat hordjuk. De ugyanígy sztrájkolhatnának a mészárosok vagy a pékek is s akkor szép Budapest gyomorzsugorodásban egyszerűen meghalhatna. Bár szoczialisták vagyunk, hisz mindenki az, ezt az erkölcstelen momentumot alá kell huznunk. Hiszszük, hogy a kisembereknek igazuk van s törekvésük jogosult, de visszaélni velők éppen ezért nem szabad. Mert végre is: leverni a csapatot nem nehéz, ha a közönség összeáll és Bécsből vagy Berlinből, vagy akár Kukutyin-
.205 ból szerzi be készletét, a sztrájkolok nem bírhatják soha s a csata mégis csak a mesterek diadalával fog végződni. Már pedig a szüntelen fővárosi bérharczok mindig csak a fogyasztók bőrére mennek. A kereskedő érthetőleg rájuk hárítja át a költségtöbbletet s igy a sztrájkolok sanda mészárosok, akik nem oda ütnek, ahova néznek. Mi több, a tagló éppen legjobb barátjukat, a közönséget éri, amely pedig nagy naivitással és örök jóindulattal nézi a rabszolgák iparkodását. Reggeli kávénknál valamennyien a szabólegények mellett vagyunk, ha van fölösleges pénzünk, a sztrájktanyára küldjük, annál az örök elvnél fogva, hogy a derék ember mindig a gyöngébb pártját fogja. Ha a jóravalóság csak ettől függ, ugy Catók vagyunk utolsó szemig, mert épp igy tipeltünk a törökök, a búrok s legújabban a japánok érdekében.
szárnyat adjon neki, ha egész élete czélja csak az, hogy napi 7'1 krajczárral többet jövedelmezzen. Pedig, ahogy a munkások ma szervezve vannak, sokat vívhatnának ki s alkalmuk volna egész kasztjukat egy fokkal magasabbra emelni. Most még oldalukon a népszerűség, társadalmi kérdésben épp ugy, mint politikaiban. Tiszteletet kelt, hogy Budapesten egyszerre 20 —30.000 ember sztrájkolhat anélkül, hogy éhen halna vagy .üzleteket kellene fosztogatnia. Micsoda hatalmas testület, tele hévvel, akarattal és összetartással! A munkások mellett törpék a munkaadók: a lock-outok és Krimitschauk sehogysem akarnak elsülni. Pedig itt van pénz, tudás és ravaszság, sőt az erőszak sem ösmeretlen fogal'om. Mégis, a mesterek ki vannak szolgáltatva embereiknek s a végén mindig nekik kell engedniük, az igaz, hogy csak 7"1 krajczár erejéig.
Ha ez a bátorítás nem volna, ugy sztrájk se lenne, de utóbbi időben a jóindulat túllépte a kellő határt, elfogódott, vak lett" s immár válogatás nélkül támogatott minden sztrájkot, mert benne a tőke megbuktatására való törekvést látta. A tőkével pedig le! kiáltja egész Budapest oly gyűlölettel, mely végtelen nyomorúságot sejtet. Mindenki szegénységről panaszkodik, mindenkivel igazságtalanságok történnek, mindenkit elnyomnak a nagyok s valamennyinek egyetlen vigasza az olthatatlan bosszúvágy, amelyet a tőke fogalma benne fölkelt. Talán sehol annyi sztrájk nincs, mint Budapesten és sehol nem folynak a bérharczok ennyire a pénzért.
Fáj az ember szive, látva, hogy ez az erő-conglomeratum nem talál utat az érvényesülésre. Ha ennyi irónk, tudósunk vagy hazafink volna, aki igy összetárt, összehúz és mindenre kész! Milyet lendülne a haladás kereke s milyen más lenne az ország képe: fiatal, bátor, nemes fényben uszó. Vagy ha ennyi iparos kimondaná, hogy tanulni, haladni akar, hogy tul kívánja szárnyalni a külföld iparát és addig nem nyugszik, mig odáig vitte, ahol a szomszéd országok kovácsa, esztergályosa, asztalosa, szabója már évtizedek óta van. Ebben a csatában egyformán venne részt a tőke és a szegénység, mert az ország érdekét mozdítaná elő és nem volna ember, aki öt koronával többet sajnálna a télikabátjáért kiadni. Mert, hiába, az öt koronát igy is csak meg fogjuk fizetni s a hegyek vajúdásának eredménye 7'1 krajczár lesz s az a munkás-öntudat, hogy a tőkét sikerült levetni a lábáról. De micsoda nexus lehet aztán gazda és legény között ott, ahol az utóbbi' parancsol s akkorra tűzi ki a Satürnaliát, mikor neki tetszik? Milyen erkölcsi összefüggés van abban a műhelyben, ahol egyik is, másik is állandóan azt forgatja elméjében, hogyan uzsorázza ki a másikat? Milyen munka lehet az, amely ilyen viszonylatok közt születik meg? Ránézek szürke felöltőmre és meg tudom adni rá a választ. A posztó ócska brünni termék, a varrások pedig férczelve vannak. A munkás is megcsal, a mester is, nekem meg, hazafias zsurnalisztának, azt kell kiáltanom: Pártoljuk a hazai ipart! Syrion.
A magyar szoczializmus jelszavait nem nehéz összegyűjteni, a szótár többnyire abból áll, hogy a bért egy koronával föl kell emelni s a munkaidőt egy órával leszállítani. Ha ezt a czélt — amelynek két része teljesen födi egymást — elértük, ugy a sztrájkolok beszüntetik a harczot s a fekete párduczokból békés báránykák lesznek, amelyeket tovább lehet nyirni. Voltaképpen ez a csata épp olyan elvtelen és épp olyan alacsony járású, mint a mesterek machinácziói. Ha egyszer esne meg az életben, bele lehetne törődni, hiszen a létminimum tételét nagyon is meg kell szívlelni, de ha kizárólag az egy korona tétele körül forog' az ügy, ugy nem vindikálhatja magának a szoczializmushoz való rokonság jogát, ahogy még nem szabadelvű az, aki kormánypártinak adja el a voksát. A küzdelem csak ugy lehetne nemes és ugy számithat minden derék ember támogatására, ha erkölcsi momentumai is vannak. De mit látunk ma? Féktelen gyűlöletet a mesterek ellen s teljes apatiát minden helyes munkás-intézménynyel szemben. Még eddig például egy sztrájk se volt azért, hogy a munkások nevelés-ügye, vagy a műhelyek hygieniája avagy a legények szellemi haladása propagáltassék, nem volt harcz a munkás-becsületért, a munkás-családért, a munkás-gyerekért, sőt még az általános szavazati jogért sem, e sokat hangoztatott szoczialista elvért. Hanem folyt a küzdelem egyesek, vagyis a mesterek ellen, akikben a munkások a tőke inkarnáczióját látták, feledvén, hogy a szabó-czéh tagjai javarészt épp olyan koldusok, mint jómaguk. Ebben a formában nem lehet a sztrájkolok mellé állni. A magyar munka igy nem is fejlődhet.:, nincs, ami
INNEN-ONNAN. • ' Beruházások. Akármikép vélekedjenek általánosságban a Tisza-kormány bizalmatlanai a Tisza-kormányról, ezt elismerik, hogy ezúttal komoly kabinettel van dolguk. Értvén alatta kormányt, mely az ország egyes ügyeivel önmagukban foglalkozik s nem politizálgat velük. S akármennyit tudnak e kormány ellen általánosságban mondani, mihelyt konkrét cselekedeteiről van szó, a kifogások elnémulnak. A beruházások dolga ebben a tekintetben igazán tanulságos. Ausztriában ugyanazzal az akczióval dolgozott a kormány, de mellékczéllal: el akarta vele hántani az osztrák obstrukcziót. Tisza István ellenben elhárította az obstrukcziót s azután nyomban beadja a javaslatát. Beköszöntőjében a beruházási javaslatot visszavonta s ezzel óriási konsternácziót keltett iparos körökben.
.206 »Ez az ember megöl bennünket«, kiáltották és Tisza nem szólt semmit. Most kisült, hogy a keveset vonta vissza, hogy többet adhasson. 0 hetven millióval többet ad táplálékul a közgazdasági forgalomnak, mint elődje adott. S lassankint meg fogják őt egészen érteni, pedig ez Magyarországon nagyon nehéz. Meg fogják érteni, hogy azt mondja, amit mondani akar, nem pedig, amit el akar hallgatni. A takarékosság nála igazán takarékosságot jelent s a produktív befektetés valóban produktív akar lenni. Mindenesetre ő az obstrukcziós miniszterelnökök kpzött az első,' aki bebizonyítja, hogy az obstrukczió csakugyan termékeny munkát akadályozott meg s hogy az ország, amikor rend van, jobban jár, mint rend nélkül. * *
*
6 Egy k o s á r édesség. Húsvét ünnepére a Mandzsúriában fagyoskodó muszka katonák és a Sárga-tengeren vérző orosz tengerészek ajándékot kapnak a szelid atyuska feleségétől, a galamblelkü anyuskától. Mi már tudjuk is, mi lesz az ajándék: egy-egy kosár édesség, a mi eredetileg mint czukor és gyümölcs indul el Pétervárról, de mire a Jalu folyóhoz ér, hiszen istenem, háborús időben a legfurcsább uti kalandok esnek meg, ugy lehet tökmag lesz belőle vagy gyaluforgács. Mindegy, a derék kozák szive hálásan dobban meg, mikor az anyuska ajándékát megkapja, most már legalább tudja, hogy miért is kell neki valójában meghalnia. Hasonló ajándékkal a harczias angol királynő, a megboldogult Viktória is kedveskedett annak idején a katonáinak, mikor Dél-Afrikában festették a vérükkel pirosra a sárga homokot. Tommy Atkins csokoládét kapott, Ivanovics Iván édességet kap azért, mert a fűbe harap. A mikádónak nincsennek ilyen gyöngéd ötletei, ő nem küld Kuglert ferdeszemü hadfiainak, ellenben kötelességükké teszi, hogy — vegyék el az ellenségtől azt, amit az kapott. Ilyen csúnya nép az a japán. A czárné ideája nagyon kedves és gyöngéd, amint kedves volt és gyöngéd a Viktória királynőé is; de azért tiszta szívvel kívánjuk a világ összes szegény közlegényeinek, hogy minél ritkábban kapjanak akár csokoládé-bonbont, akár egyéb ilyen udvari édességet. Mert az ilyen finom csemegét olyan előkelő helyen nagyon drágán mérik. * *
*
5 A r á d i u m . Amióta Curie tanár fölfedezte ezt a legújabb csodafémet, egy egész sereg tudós, ha már ő nem fedezhette föl a rádiumot, egyre annak a fölfedezésén fáradozott: mi mindent tud a rádium. Kisütötték róla, hogy egyszerűen — mindent. Az evangéliumi idők óta annyi csoda nem történt, amennyire a rádiumot kötelezték a barátai. Kiderült, hogy a rádium megszünteti a kopaszságot, az idült gyomorhurutot, megoldja a Schenk-problémát, aranyat csinál az irósvajból, meggyógyít süketséget és hátgerincz-sorvadást, a rádium villámhárító és pecséttisztitó. Rádiummal lehet csinálni örökmozdonyt és fából vaskarikát. A rádium nappal szék és éjjel ágy. A rádium visszahozza az elszállt ifjúságot és uj életerőt ad, á rádium megmenti a menthetetlent és megszünteti az obstrukcziót. Rádiummal tiszta vizet lehet elővarázsolni a budapesti vízvezetékből. Rádiummal lehet drót nélkül telegrafálni, füst nélkül lőni. A rádium megszünteti a primadonnaháborut és a rádium ötszáz aranyat nemcsak igér, hanem ad is egy egészséges poloskáért. Mert a rádium keményebb, mint a gyémánt és puhább, mint a kis lány szive, fehérebb, mint a hó és feketébb, mint a szurok, a rádium jobban tánezol, mint Miss Izadóra Duncan és szebben énekéi, mint Kenedich Kálmán. Ennyi diadal után igazán megnyugtató, hogy végre a rádium egy kudarczárói is jön hir. Rádiummal nem lehet látóvá tenni a vakot. Ez szomorú hir igazában, de mégis van benne valami biztató. Most már mégis csak inkább hisz az ember a többiben, mert minden csodatételében hinni — ez egy kicsit határozottan megerőltető volt.
A Nem lesz vlz. Azt se hittem volna, hogy az a tifózus viznyomoruság, mely 1902-ben a botrányok botránya lón, még preczedensül fog szolgálni, még pedig megnyugtatóul. Nem lesz baj, mondja Kajlinger ur, mert 1902-ben sem volt baj. Nohát, volt akkor baj. Budapesten ádázkodott a tifusz. De a vízvezetéki igazgatóságnak nem lett baja, az már szent igaz. Az idén pedig egyszerűen arra készüljünk el, hogy két napig egyáltalán nem lesz viz. Ez nem rossz. Majd iszunk bort és fürdünk pezsgőben. Még a fiakker-ló is sört kap. A villamos-világitás gépeit Kölni-vizzel fogják táplálni, vagy két napig világítás se legyen? A házakat olajjal fogják szagtalanítani, a közmondást pedig fölrugjuk: gazdag ember vízzel főz. Mindez tömérdek pénzbe kerül mindenkinek, de megtérül a háziuraknak, akiknek a vizmérő órájuk áll. Hogy azonban még simábban és a vízvezetéki igazgatóság részére még kellemesebben folyjon le az egypitomi csapás, jó volna a székes-fő- és világvárost két napra elaltatni. Egy kis chloroform, vagy aether, a szegényebbeknek egy két gramm triói és két napig senkinek sincs szüksége senkire. Budapestből mesebeli város lesz, ahol néhány százezer Csipkerózsika alszik ugyanannyi álmos princz mellett. S a hosszú éjszaka alatt baj nem történik, mert • az erény őrei is alusznak. *
*
»
6 Madárvédelem. Aki a mezők liliomainak ruházásáról és jó karban tartásáról gondoskodik, a lég madarainak az őrzésétől fölmentette a magyar törvényhozás. Immáron minden, madárka fölött egy paragrafus pajzsa úszik a levegőben és a vércse, ha az ilyen törvényhozásilag védett kis szárnyasra lecsap, a magyar büntető kódex szakaszába ütközik. Parlamenti nyelven szólva »beczikkelyezték« a kártévő rovarokat pusztitó hasznos madarak védelméről szóló párizsi egyezményt és ezzel Tallián Béla, a daliás földmivelési miniszter megszerezte magának a madarak atyja melléknevet. Ez a magyar parlament mégis csak érdekes egy testület. Ezelőtt pár héttel még csak ugy rengett a tigrisüvöltéstői, azt lehetett volna hinni, hogy csupa fenevad, aki föl akarja falni egymást és most ime meghatott szive nemes gondja fölszáll egész az ég madaráig. Ilyen érzelmes szót utoljára a néhai szegény Major Ferencztől, a néppárti doktortól hallottunk, akinek olyan jó szive volt, hogy afféle lelenczházat akart berendeztetni a Balaton vizében a kitett halikrák számára, még pedig felekezeti különbség nélkül. A hasznos madarak megvédéséről tehát már van törvény, most azonban gondoskodni kellene a kártékony férgekről is, mert ha ezek valahogyan el találnak pusztulni, akkor a hasznos madárkáknak minden paragrafus mellett is — fölkopik a csőrük. Az éneklő madarak védelméről még nincsen külön paragrafus. Ez talán a kultuszminiszter dolga volna. Egyelőre ezek csak ugy surranhatnak be a védelem bástyája mögé, — há férget esznek. *
*
*
A Vasutasok. Azt meg kell adni, hogy a vasutasok egy csöppet sem félnek a minisztertől. Pedig a miniszter az uruk, istenük. Gorombáskodnak a magas kormánynyal, hogy Weltnerék sem különben. Ez pedig nagy megbecsülése a kormánynak s olyan bizonyítvány a szabadelvüsége mellett, melyet csakugyan az ablakba rakhat. A vasutasok ugyanis ezzel arról tanúskodnak, hogy még álmukban sem tartják képesnek a kormányt boszuállásra, vagy a fegyelem csavarának alkalmazására olyan dolgok miatt, miket nem a fegyelem keretében, hanem mint szabad polgárok követnek el. Tovább azonban már nem szeretek erről gondolkodni. Sztrájkkal fenyegetőznek, ez nem egészen nobilis. A magyar vasutasnak nem szabad sztrájkolni, mert állami tulajdont, "nemzeti vagyont támad meg vele, azt a vagyont, mely után élnek s mely mögött nem a kapzsi, kizsákmányoló privatier, hanem a terhek alatt roskadozó magyar társadalom áll, összes tisztviselőivel, munkásaival és koldusaival. A sztrájk az ő részükről inkollegialitás proletárius-társaikkal szem-
207' ben. A szabók sem sztrájkolnak-a lakatosok ellen, a vasutasok meg, igaz, hogy nem szabók, de nem is lehetnek rosszabbak a szabóknál. *
*
*
í + A r t i s t a n ő k . Az éjféli művészet aranysárgára festett hajú kecses kis papnőcskéi, a kigyó- és férfi-büvölők, élőképezők és chansonettek a héten gyűlést tartottak és határozatilag kimondották, hogy ezentúl több tiszteletet követelnek a maguk számára, mint amennyit eddig juttatott nekik az úgynevezett előítélet. Hogy ezt a határozatot mi módon, mely eszközök segedelmével fogják a valóságban érvényesíteni, az alkalmasint olyan titok, amelynek a megfejtésére ők maguk lehetnek a legkiváncsiabbak. Annyi bizonyos, bármilyen furcsán hangozzék is, hogy a tisztelet gyarapításának legegyenesebb utja a tisztelők számának a megcsökkentése. Ezek a tisztelők sok tiszteletet fogyasztanak, az igaz, de nem ingyen és legtöbbször nem is csak a saját pénzükért. Mindenesetre érdekes dolog az erény és az önérzet étvágyának ez a mohó feltámadása, amely immár átharapódzott a bretlire is. Az emberek jóllaktak a vidámsággal, holott a világ talán még sohase volt olyan szomorú, mint most, és a komolyság ime olyan kívánatos lett, hogy m á r . ázsiója van neki — az orfeumban. A kis chansonettek kikérik maguknak, hogy őket »olyanoknak« nézzék, liliom-koszorut tesznek az egyesületük lobogójára és testületi akczió védelme alá helyezik az erényeik respektálását. A mozgalmuk jogosságát kétségbevonni a legnagyobb illetlenség és méltánytalanság volna, a tiszteletet, amit követelnek, kétségtelenül meg is érdemlik; de hát tulajdonképpen ki ellen van követelésük ? A tisztelőikről az irigység se mondhatja, hogy nem eléggé tisztelnék őket, akik pedig nem járnak az orfeumba szórakozni, azoktól csak nem lehet követelni, hogy elmenjenek oda — tisztelegni. * *
*
G r ö d e l é k . A helyreállott parlamenti béke örök emlékezetére a jótékonyságukról hires Grödel-testvérek Erdélyben százezer koronás alapítványt tettek. Tisza István gróf ugy rendelkezett, hogy ez összeget a kolozsvári vakok intézete kapja, hogy a vakok is lássák, mennyire áhitozott már az ország a belső béke után. A Grödel-testvérek nagy vagyonukat a havasok fáinak köszönhetik. Csodálatos, hogy a fa, amit ültetnek, sohase hajt annyi hasznot, mint a fa, amelyet k i v á g n a k !
SZÍNHÁZ. Felsőbb asszonyok. (Lövik Károly és Szabados Béla operetteje. Bemutatják a Népszínházban márczius 26-ikán.)
A nagy operette-tolongásból kiválik ime egy tetőtől talpig elegáns mű. Olyan, amelynek minden grimace-a szép, amely egyetlen kávéházi szálló viccz -nélkül is pokoli mód mulatságos és viharos finálék nélkül is hóditó. A szöveget Lövik Károly irta; ő kívülről csupa csinosság és tükörsima modor, belül azonban egy faun, aki mindnyájunkat kinevet. Csöppnyi tréfáiban is, amelyeket Önök olvasni szoktak, bámulatos szemhatára van. Egyike ama keveseknek, akiknek egyénisége nem a hangban és jargonban rejlik, hanem egy autonom gondolatfüzésben. Ötlete és éle néhány hoszszal előbbre halad, mint a többi szellemes emberé. Mialatt más kontinensbeli irók a fürtről csak mesélnek, ő egy ugrással tovább megy és darabjában elénkbe
állit egy egész fürt-iskolát. Egy teljes paedagogiumot, ahol fiatal asszonyokat kitanítanak minden szükséges mosolyra és csábra. Maguk a hites urak küldik őket az intézetbe, ahová mint pityergős és férjeiken makacsul csüngő libák kerülnek be és ahonnan mint bájos és izgató ördögök távoznak. Az iskola sötét foltja egy asszonyka, aki nem akar haladni. Nincs tehetsége a fürthöz, kizárólag az urát imádja, akárhogy untatja is ez a ragaszkodás a férjét. Erre Budapestre jön egy sötét bőrű, exotikus fejedelem. É s aki legjobban megbabonázza, éppen ez a limonádés menyecske. Magával is viszi messze tengerekre, — de már a folytatólagos kalandokat nem mondom el: nézzék meg önök és kíváncsi vagyok, hogy láttak-e már sok ilyen .szeretetreméltó czinizmussal megirt darabot. Nem hiszem. A Szabados Béla zenéje oly bájos, hogy nem nekem, szürke embernek, kellene róla irnom; olyan hangon illenék azt a muzsikát beczéznem, amilyenen csak kislányok tudják a bábuikat dédelgetni. Virtuózságát talán még lefőzi a közvetlensége. Nem csúszott be a három felvonásba egyetlen tompa ütem sem. Mekkora stilus-érzék és mily finom összefüggések kapcsolják egybe az operette. valamennyi számát 1 Egyik dal a másikhoz illik, mint összetartozó fecskefiókok. Szinte megtisztul tőlük az annyiszor korrumpált hallóérzékünk. Még a legbolondosabb kedvű kupiétól is. Szóval azt gondolom, hogy akik a legmesszebbmenő grácziára és édességre pályáznak, azoknak e partitura révén nagy szüretjük lesz. A Stoll által kitűnően rendezett előadás élén Komlósi Emma halad. Csak a próbán figyelhettük énekét, amely anyagban és formában gyönyörű. Aki Szabados zenéjét, amelyhez semmi szenny nem tapad, ily nemesen tudja előadni, az a primadonnák közt is külön czimet és rangot érdemel. Erős meglepetést fog okozni Pintér; áldott szép baritonja van és amellett tiszta kellem a beszédje. —r. U r á n i a . Mikor megindult, mindenki exoticumnak nézte az Uránia-szinházat. Hogy konkurrálhat majd Küry Klárával és Gyöngyi Izsóval ? Ma pedig, mikor már kibontott szárnyakkal törekszik czéljai felé, szinte el sem képzelhetjük a magyar kultur-életet a Tudományos Színház -nélkül. Ebben az iskolában csak az hitt az első percztől fogva, aki megteremtette: Molnár Viktor, az Uránia elnöke. A mostani közgyűlésen már a beszámoló mérlege megbillent: kevesebb reményről és több elért eredményről számol be. S milyen szépen, milyen magvasan tud ez az elnök beszámolni! Beszámolója maga is beválik tudományos műnek, csak képeket kell vetiteni és fotográfiákat mutogatni hozzá, hogy kész előadás lenne belőle. Ekkora fáradsággal, ekkora készültséggel és buzgalommal más akadémikussá vagy udvari tanácsossá lehet, Molnár Viktor azonban sokkal ambicziózusabb: ő nagy munkájával egyszerűen Molnár Viktor akar lenni. A h a j d ú k h a d n a g y a . Szinte kétszáz oldalra terjedő kötetben jelent meg Rajna Ferencz és Czobor Károly operettjéből a teljes, szöveges zongorakivonat. Ez a darab, mint tudva van, idáig több mint ötven előadást ért a Magyar Szinházban és még egyre műsoron van. Az előttünk fekvő zongorakivonat a hangszerelés módját is jelzi, ami a hasonló magyar kiadványokkal szemben ujitás. Ezt a magyar stilusu 'operette-et különben München, Boroszló, Salzburg és Bern színházai is elfogadták előadásra. A zongorakivonat a Bárd Ferencz és testvére czégnél tiz koronáért k a p h a t ó . '
.208
IRODALOM. Heine k ö l t e m é n y e i . A Loreley költőjét lefordítani lehetetlen, azt bizonyítják sorra a megjelent és még folyton megjelenő idegen és hazai Heine-forditások. A legklasszikusabb példa a Gérard de Nerval franczia Heinéje, amely még a költő életében és az ő segédkezésével készült és máig a legjobb a maga nemében: mégis hol van az eredeti mögött ? A franczia nyelv syrinxe, mely Paul Verlaine kezén valósággal zengő melódiát ad ki puszta szavakból', süketté válik, ha egy Heine dal muzsikáját próbálja utána képezni. És igy a többi is: Eeland metrikai kopogást csinál Heine ritmusából, Annié Vivanti pedig, mikor az eredeti árnyalatait igyekszik tükrözni, szétfolyó szóhalmazt kap eredményül. Ilyen körülmények közt_ csak dicséret illetheti az ambicziózus forditót Faragó Jánost, ha nem riad vissza és a sok magyar Heine után egy ujat ad ki, hogy a lépcsőfokokat, melyek az eredeti felé vezetnek, egygyel magasabbra épitse. Faragó, mint mérnökember bizonyára a legjobban tudja, hogy Heine és fordításai asymptoták, melyek folyton közeledhetnek ugyan egymáshoz, azonban össze soha sem érnek. És ő igyekezett elérni azt a maximális pontot, melynél a távolság a kettő között a legkisebb. E törekvésének eredménye ugyan különböző, de például a Katalin-cziklus azon szépségei, melyeket sértetlenül át • tudott hozni a mi nyelvünk televény-földjére, mint munkadíj, megérik azt a fáradságot, melyet Faragó forditott rája. A nagy német játsziságát és komoran enyelgő hangját — ezt a kaczagást, melynél ugy rémlik, mintha a halál sárga fogait villanni látnánk, — sokszor eltalálta. Itt-ott ugyan Faragót is félrevezette, az akadémikusok előítélete, hogy Heine nem formaművész — pedig jobban az, mint Goethén kivül akárki — és pongyolaságot engedett meg magának, oly verseknél, melyekben Heine csak szabadon csapong, de ezt szivesen megbocsátjuk neki a sok szépség kedvéért.
delmet az üllői-ut végén levő telepének lakóházzá való átalakítására, ami még ez év folyamán megtörténik. Az elnöknek megnyugtató kijelentéseit szivesen fogadta a közgyűlés, mely névszerinti szavazással, 701 szavazattal 25 ellenében, a jelentést és mérleget tudomásul vette, a fölmentést minden irányban megadta és elfogadta az igazgatóságnak az osztalék fölosztására vonatkozó határozati javaslatát. Az osztalékot márczius 26-tól kezdve fizetik ki. Ezután következtek az indítványok. Több részvényes indítványt tett a helyiérdekű vasutaknak a társaságba való beolvasztása, továbbá a részvényeseknek átírása ügyében. A közgyűlés ezeket az indítványokat az összes szavazatokkal 24 ellenében elvetette. Végül a választások következtek. A felügyelőbizottságba beválasztották Rupp Zsigmondot (uj), valamint megválasztották újból a választmány eddigi tagjait, mire a közgyűlés véget ért. Az »Anker«, élet- és járadékbiztositó-társaság (Magyarországi vezérképviselőség: Budapest, VI., Deák-tér »Anker-udvar«) 1904 feb. havában benyujtatott a társaságnál 789 ajánlat 4,548,542 K biztosított összegre és kiállíttatott 696 kötvény 4,095.319 K összegre. A jan. —febr. havi időszak alatt benyujtatott 1626 ajánlat 9,441.859 koronára és kiállíttatott 1383 kötvény 8,182.216 koronára. Karok és esedékessé vált elérési biztositások folytán eddig 248 millió K fizettetett ki. — A haláleseti biztosításoknál A) osztalékterv szerint a nyeremény-osztalék az elmúlt évben az évi dij 25%-át tette ki. A vegyes- és takarékpénztári biztositásnál B) osztalékterv szerint az egyes biztositások' fennállása óta befizetett összes dijak '30/o-a, tehát fokozatosan emelkedőleg az egyes évi dijak 9, 12, 15, 18, 21, 24, 27%-a fizettetett ki nyeremény-osztalék gyanánt készpénzben. A társaság vagyona 1902. deczember 31-én 153 millió K, biztosítási állomány 516 millió K. . A Pesti hengermalom-társaság márcz. 21-én tartotta közgyűlését. Az évi jelentés kiemeli, hogy a fővárosi malmok 1903-ban is súlyos viszonyokkal küzdöttek. A hengermalom 1903-ban negyvenezer. métermázsával többet őrölt és gyártását mégis, a súlyos viszonyok közt is, minden nehézség és 'az árak lerontása nélkül el tudta helyezni. Az uj évadban megjavult lisztüzlet kellő felhasználásával sikerült 200.238 kor. tiszta nyereséget elérni. Ebből a közgyűlés határozata szerint 4°/o = 32 kor. osztalék fizettetik. A vállalat vezetése alatt álló Váczi hengermalom-rt. is kedvezően, a megfelelő leírásokon és a rendes kamatokon felül, 4554 kor. tiszta nyereséggel zárta le 1903. évi mérlegét. Az igazgatóságban megüresedett két helyre Mehnert Ernő és Pékár Imre megválasztattak. Befejezésül lelkesen ünnepelte a közgyűlés a magyar malomipar s egyúttal egész közgazdasági életünk egyik kitűnőségét, Burchard-Bélaváry Konrád főrendiházi tagot, az igazgatóság alelnökét, aki a mult hónapban töltötte be a vállalatnál áldásos működésének negyvenedik évét. Az ünnepelt.érdemeit a részvészvényesek közül Kollár Lajos kir. tanácsos szép szavakban méltatta, amelyekre Burchard-Bélaváry Konrád meleg köszönetének adott kifejezést.
KÖZGAZDASÁG. HETI POSTA. A Budapesti Közúti Vaspálya-Társaság e hó 24-én tartotta közgyűlését, haraszti Jelűnek Henrik elnök-igazgató elnöklésével. A napirend első pontja: az igazgatóság évi jelentése, az 1903. évi zárószámadás és mérleg, valamint a felügyelőbizottság előterjesztése az osztalék megállapítására vonatkozólag. Az évi jelentés részletesen ismerteti a társaság tavalyi működését, elért üzleti eredményeit és végül javasolja, hogy az üzleti zárószámla szerint rendelkezésre álló 3,061.307 korona 51 fillér fölöslegből részvényenkint 226 korona osztalék, az élvezeti jegyek után pedig 16 korona osztalék fizettessék ki és a maradvány uj számlára vitessék elő. Az évi jelentés előterjesztése után Kemény Miklós dr. részvényes elismeréssel szól arról, hogy az igazgatóság az ő tavaly tett indítványai közül egy párat magáévá tett, ami a jelentés részletezéséből ki. is tűnik.. De fölhívja az igazgatóságot, hogy a Ferencz József földalatti vasút tervezett meghosszabbításába ne menjen bele, mivel ez a vasút egy százalékot hoz és igy kamatozása nem felel meg a befektetendő tőkének. Oppler Emil dr., Sohwarcz Vilmos dr. és Lukács József részvényesek megjegyzéseket tesznek az évi jelentésre és szóba hozták a bérlet és kedvezményes jegyek dolgát, s érintették a személyzeti ügyeket is. A fölszólalóknak haraszti Jelűnek Henrik elnök adta meg a fölvilágosító választ. Kemény részvényesnek a földalatti vasútra vonatkozó megjegyzésére kijelenti, hogy az igazgatóság, mely mindig szem előtt tartja a részvényesek érdekeit, egyáltalán nem tervezi, vagy támogatja a földalatti vasútnak az eskütéri hidig való meghosszabbítását, mivel jól tudja, hogy annak kiépítése igen sok pénzbe kerülne és a befektetett tőke nem kamatoznék megfelelően. Az ez irányban fölmerült aggodalmat most a nagy nyilvánosság előtt is eloszlatja. A tarifakérdés a székesfővárossal kötött szerződésben van biztosítva, s az igazgatóság e szerződés pontozatait mindig hiven és pontosan betartja. Ami a személyzet helyzetére vonatkozó megjegyzést illeti, a társaság alkalmazottai helyzetének javítására megtesz minden lehetőt. Az utóbbi időben is nagyszámú előléptetés, véglegesítés és a nyugdíjba való fölvétel történt. Az igazgatóság a lakásviszonyokon is javítani törekszik. Újpesten e ezélból két házat építtetett a zugligeti állomáson lakóházat fog emelni és most kapta meg az építési enge-
D. L. Kassa. Egy malomban őriünk; nem azt mondom én, hogy a nő, ha felszabadul, a mai férfit majmolja, hanem azt, hogy legyen szabadsága kifejteni mindazt, amire képes és ennek fejében legyen meg mindaz a joga, ami a férfit is nem azért illeti meg, mert férfi, hanem azért, mért ember. A nő az ő munkája fejében legyen ura a sorsának anyagilag is és ne kelljen a házasságban a szive kötelékein felül a kitartott rabszolgaság bilincseiben is senyvednie. A gyermek világraszülése és nevelése nagy társadalmi szükség és haszon — de ebből csak az következik, hogy honorálja hát a társadalom e hasznot. Csókolja Emma. Székelyhídi előfizető. Járassa vagy az »IUustration«-t vagy a •Revue illustrée«-t. Ezeknél jóval tartalmasabb, de komolyabb is a • Revue bleu«. Az előfizetést a postahivatal közvetiti. Békés-Csaba. K. Megkaptuk, de nekünk nem felel meg. Versek. Az utolsó hetekben beérkezett versek közt közlésre alkalmasat nem találtunk. Többeknek. A bekötési táblákat csak húsvét után küldhetjük meg, addigra elkészülnek. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Olajfestmény ingyen. A »Rekord« müintézet mai lapunkban megjelenő hirdetésére t. olvasóink figyelmét az e téren egyedül álló festőintézetre e helyen is felhívjuk, mely magának nemcsak a beit földön, hanem a monarkia határain tul is megérdemelt jó hírnevet szerzett. Ezen müintézet mindenkinek, aki öt megrendelést gyüjszámára és azt egyszerre vagy egyenként beküldi, teljesen ingyen kap egy életnagyságú olajfestményt (mellképet), mely minden fénykép után készülhet. Aki ily művésziesen kiállított festmény birtokába akar jutni, csak kis fáradságba kerül, hogy 'a Rekord részére egy kevés propagandát csináljon. Czim : Rekord, Budapest, VII. ker., Rottenbillerutcza 46. sz. -
Budapest, 1904. — Nyomatott az Athenaeum irodalmi és nyomdai r.-társ. betűivel.
