Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2010. július 30-án tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dzsupin István, Márkus Zoltán, Hóra Sándorné, Petrányiné Kocsis Márta, Dori László, Zelenkáné Boros Erzsébet képviselők, Fazekas Henrietta jegyző, Fazekasné Szabó Éva jegyzőkönyvvezető Berente Imréné polgármester üdvözli a megjelent Képviselő-testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és a megválasztott 9 képviselő közül 5 képviselő jelen van. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Hóra Sándorné és Dori László képviselőket javasolja. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 301/2010.(VII.28.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület jegyzőkönyv hitelesítőknek Hóra Sándorné és Dori László képviselőket jelöli ki. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Berente Imréné polgármester ezután javaslatot tesz a napirendre vonatkozóan, melyet a Képviselő-testület az alábbiak szerint egyhangúlag elfogad: A Képviselő-testület 6 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 302/2010. (VII.28.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület elfogadja a meghívó szerint napirendi pontokat. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület
Napirend:
1.) A KMOP-2.1.1/B-09-2009-0039 számú „Tatárszentgyörgy belterületi úthálózatának fejlesztése” című pályázat közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala.
1
2.) Egyebek. A napirend 1.pontjának tárgyalása:A KMOP-2.1.1/B-09-2009-0039 számú „Tatárszentgyörgy belterületi úthálózatának fejlesztése” című pályázat közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Berente Imréné: A „Tatárszentgyörgy belterületi úthálózatának fejlesztése” című projekt közbeszerzési eljárást lezáró összegzés dokumentáció az ajánlatok elbírálásáról kiosztásra került, melyből látható, hogy a pályázatra 3 ajánlat érkezett. De az ajánlattevők közöl még a legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett, a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékére megfelelő ajánlatot, így az eljárás eredménytelenné nyilvánítását javaslom. A Soltút Kft. ajánlata 115.539.511,-Ft + ÁFA, a Duna Aszfalt Kft-é 117.011.072,-Ft + ÁFA, az ALPINE Hungária Építő Kft. ajánlata pedig 124.283.315,-Ft + ÁFA. Fazekas Henrietta: Most lehetőségünk van arra, hogy a három érvényes ajánlatot tevő céggel tárgyalásos eljárást folytassunk le, amelynek keretében lehetőség nyilhat a jelenlegi vállalási ár , hogy a rendelkezésre álló összegből kell vállalni a projektet megvalósítását. Az eredménytelenség miatt 1 hónappal hosszabbodik az eljárás, mivel ha megszületik az egyezség, akkor is 20 napot kell várni a szerződés megkötésére. A jelenlegi közbeszerzési eljárást eredménytelennek kell nyilvánítani. Zelenkáné Boros Erzsébet: Itt szólnék arról, hogy a pályázatról nem lettünk pontosan tájékoztatva, mivel most értesültem arról, hogy a Szabadság téren lévő járda bitumenes lesz, pedig a Kossuth utcában a járda térkővel lett kialakítva és itt is úgy kellene, hogy egységes legyen a falukép. Berente Imréné: Több testületi ülésen is tájékoztatattunk benneteket a beruházásról, mivel ez a pályázat harmadszor lett benyújtva. A parkoló térkővel lesz kirakva és a járda pedig aszfaltozott az eredeti tervek alapján. Zelenkáné Boros Erzsébet: A minőséget is néznünk kellene és ne csak a mennyiségre menjünk, mivel az így kialakított járda nem hosszú életű. Fazekas Henrietta: Az a gond, hogy a pályázat benyújtásakor született egy döntés, hogy így lesz megépítve és jelenleg már a megvalósításnál tartunk, itt már változtatni nem biztos, hogy támogatottan tudunk, mert a pályázati hatóság a benyújtott projektet támogatta és a műszaki paraméterek változatását nem biztos, hogy el fogja fogadni. Zelenkáné Boros Erzsébet: Én nem tudtam, hogy bitumenes járda szerepel a projektben és nem térköves. Dori László: A parkolónak kellene aszfaltozott burkolat és a járdát pedig térkővel lerakni. Berente Imréné: Amikor a tervek alapján a pályázat hatósága támogatást nyújt, akkor azt már nem biztos, hogy módosíthatjuk, minthogy az is bizonytalan így ebből a költségvetésből kivitelezhető a változtatás, ezért a költségeket is figyelembe kell venni, mert a járda térkővel való fedése magasabb összegű lenne, mint a parkolóé.
2
Zelenkáné Boros Erzsébet: Az István király utcában 15 villanyoszlopot kell áthelyezni, de ezzel szemben a Zrínyi utcában egy villanyoszlop áthelyezését sem engedélyeztük az utca aszfaltozásakor, hogy az út járhatósága jobb legyen. Berente Imréné: Az oszlopáthelyezés nagyon költséges beruházás. A Zrínyi utcában az útfelújításokat saját erőből végeztettük, így oszlopáthelyezését ezért nem terveztük. Hóra Sándorné: Itt említeném meg, hogy az önkormányzati utak kátyúzására is gondolnunk kell, mivel már nem lehet közlekedni a kialakult gödröktől. Berente Imréné: A Gordiusz Kft-vel már felvettük a kapcsolatot a garanciális munkák elvégzésére. Javaslom a Képviselő-testületnek a „Belterületi utak fejlesztése” című projekt közbeszerzési eljárásának érvénytelenné nyilvánítását és hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kezdeményezését. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 303/2010. (VII.30.) sz. Képviselő-testületi határozat: A) A Képviselő-testület a „Tatárszentgyörgy belterületi úthálózatának fejlesztése” című közbeszerzési általános egyszerű eljárást eredménytelennek nyilvánítja, mivel egyik ajánlattevő sem tett előnyösebb ajánlatot, mint az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet. B)A Képviselő-testület a „Tatárszentgyörgy belterületi úthálózatának fejlesztése” című pályázat útépítési munkálatok szervezése érdekéban hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást ír ki. A közbeszerzési eljárás lefolytatására megbízza a KÖZPÁLYA Kft-t (2367 Újhartyán, Monori u. 30.) 300.000,-Ft + ÁFA díj ellenében. A Képviselő-testület a szerződések aláírásával megbízza a polgármestert. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület
A napirend 2. pontjának tárgyalása: Egyebek. A) OTP Zrt-nél hitel felvételének ügye. Berente Imréné: A CIB Banknál rendelkezésünkre állt már legalább 2 éve hitelkeret és, hogy elkészült a Szálláska utca felújítása ezt most szerettük volna igénybe venni. A hitelből akartuk lehívni a projekt költségét és a pályázati forrásból, pedig visszafizetni. Még 2010. április hónap végén jeleztük a Bank felé a hitel igényünket, de most kaptunk tájékoztatást több telefonváltás után, hogy 1,5%-kal emelnék a kamatot és egy 3 oldalú szerződést szükséges aláírni az OTP Zrt-nek, mivel ott rendelkezünk számlákkal. Az OTP Zrt-vel
3
felvettük a kapcsolatot és jelezték felénk, hogy ők biztosítanak a részünkre kedvezőbb kamatozású hitelt, mivel ott vezetjük a számláinkat. A CIB Banknál 3% és az OTP Zrt-nél pedig 2,5 % kamatot számolnának fel. Javaslom az OTP Zrt-nél a hitelt felvenni, mivel 0,5% -kal kevesebb kamat is jelentős költség megtakarítás. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 304/2010. (VII.30.) sz. Képviselő-testületi határozat: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata az „Élhetőbb Tatárszentgyörgyért” a Szálláska utca felújítása által című pályázat (pályázati szám: KMRFT-TEUT-226/2009) megvalósításához hitel felvételéről döntött. A hitelt az OTP Bank Nyrt.-től kívánja felvenni, az alábbi feltételekkel: A) A hitel egy része cél – hitel, mely a pályázathoz szükséges önerőt biztosítja: Összege: 10.725 eFt Futamideje: 10 év Törlesztés kezdete: 2011. január Végső lejárat: 2021. december A hitel kapcsán Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata, mint zálogkötelezett, hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonában lévő, a) 384/2. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, Tatárszentgyörgy, Kossuth Lajos utca 2/C. című, Orvosi Szolgálati lakás megnevezésű forgalomképes ingatlanán, valamint b) 600/47, ill.600/48 helyrajzi számok alatt nyilvántartott önkormányzati építési telkeken (2 db) a kölcsönösszeg és járulékai erejéig, beleértve a késedelmes teljesítés esetén a késedelmi kamatot is, az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. számára első helyi jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat alapítsanak. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelenti, hogy a fent megjelölt ingatlanok forgalomképesek, afelett korlátlanul rendelkezik és szavatolja az ingatlan kár, per és tehermentességét. B) A hitel másik része rövid lejáratú hitel, mely a pályázat támogatási részének megelőlegezését biztosítja: Összege: 6.033 eFt Törlesztés ütemezése: egy összegben –a pályázat lehívását követően az önkormányzati számlára megérkezéskor. Végső lejárat: 2011. június 30.
4
A hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az önkormányzat a pályázati támogatás összegét nevezi meg. D) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a hitelek visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben – a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően – a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja. E) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik arról, hogy a már meglévő hitelekből, kezességvállalásokból és az igényelt hitelből adódó éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik az 1990. évi LXV. tv. 88. §. (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá. F) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, hogy a fenti hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrt-nél eljárjon, a hitelszerződést és egyidejűleg a hivatkozott ingatlanra (ingatlanokra) a zálogszerződést aláírja az Önkormányzat képviseletében, valamint a Földhivatalnál a jelzálogjog bejegyzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület B) Tatárszentgyörgyi Települési Polgárőr Egyesület ügye. Berente Imréné: Az elmúlt hónapok folyamán több ígéretet is kaptunk a Pest Megyei Polgárőr Szövetségtől, hogy a tatárszentgyörgyi egyesület részére bocsát egy gépjárművet. A szolgálatban lévők jelenleg a saját autójukat használják, ezért fontos lenne minél előbb az egyesületnek egy gépjármű. A Pest Megyei Polgárőr Szövetség megkeresése után 500.000,Ft támogatást utalt az egyesület számlájára, amivel 2 héten belül el kell számolni. Kecskeméten 750.000,-Ft körül tudnának egy Suzuki gépjárművet vásárolni, de ehhez a költséghez szükséges az önkormányzat támogatása is. Hóra Sándorné: Régebben volt arról is szó, hogy a rendőrség tud adni egy használt autót. Berente Imréné: A rendőrséggel is beszéltünk, de nincs ilyen kiselejtezett autó, amit nekünk tudnának adni. A Szövetségtől a község kapta a legtöbb támogatást, mivel a többi kérelmező, csak 100.000,-Ft hozzájárulásban részesült. Nem szabad ezt a lehetőséget elszalasztani, mivel többször nem kapunk támogatást, ha most nem vesszük igénybe.
5
Dori László: A Polgárőrség tagjai nem néztek olcsóbb autót, ami belefért volna az 500.000,Ft-ba? Lada Niva típusú gépjárművet kellene keresni, mert az a külterületi terepet is bírná. Dzsupin István: Tudomásom szerint a Minisztériumban selejteztek le Lada Niva típusú autókat, meg kellene érdeklődni, hátha adódna egy lehetőségünk. Berente Imréné: megvásárlásához.
250.000-300.000,-Ft
összegű
támogatást
javasolok
az
autó
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 305/2010. (VII.30.) sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a Tatárszentgöyrgyi Települési Polgárőr Egyesület részére 300.000,-Ft támogatást biztosít gépjármű vásárláshoz és az azzal kapcsolatos költségek finanszírozásához. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Mivel több tárgy nem volt Berente Imréné polgármester az ülést bezárta. Kmf. Berente Imréné polgármester
Fazekas Henrietta jegyző
Hóra Sándorné Dori László jegyzőkönyv hitelesítők
6