JEGYZŐKÖNYV
Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi János, Balogh Miklós, Csiszár István, Katona László, Masa Róbert, Mucsi György, Oltványi Gyula, Tanács József, Vass Antal, Volford Imre, képviselők Dr. Szántó Mária jegyző Igazoltan vannak távol:, Nógrádi Zoltán polgármester Szűcsné Dr. Fehér Éva, Heller Sz. Tibor, képviselők Tanácskozási joggal jelen vannak: - Kosztyu Gyuláné óvodavezető - Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője - Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója - Gyuris Péterné Móra Ferenc ÁMK igazgatója - Szűcs Julianna Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője - Csőke Melinda Móra-partner Kht. ügyv. ig. -Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója - Hódi Pál Mórakert Szövetkezet elnöke - dr. Vághy Imre Richárd Móra-Vitál Kht. ügyv. ig. - Rozsnyainé Hódi Mária szociális és ig. oszt.vez.
Csányi László alpolgármester: Megállapítja a határozatképességet, a l4 tagú települési Képviselő-testület tagjaiból 11 fő van jelen, 3 fő igazoltan van távol. Elmondja, hogy Polgármester úr hivatalos elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a testület ülésén. Az SZMSZ 13. § /l/ bekezdése alapján – mely szerint a képviselő-testület ülését a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester vezeti – az ülést ő vezeti le. Javaslatot tesz a napirendi pontokra. Az írásos meghívóval ellentétben javasolja, hogy a Képviselőtestület a „Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről” l. sz. napirendi pont megtárgyalását halassza el. Polgármester úr a következő ülésen részletes tájékoztatást ad a két hónap alatt történt eseményekről. Javaslatot tesz a napirendi pontokra: 1./ „Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról” tárgyú előterjesztés elhalasztása.
2./ A civil társadalom szerepvállalása az Önkormányzat Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
munkájában
3./ A Polgármesteri Hivatal hatósági feladatainak és szolgáltató jellegének értékelése, további feladatok meghatározása, az önkormányzat térségi együttműködésekben történő részvétele Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző 4./ Aktuális kérdések Előadó: Témakörök szerint Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot. 376/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend jóváhagyása H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselő-testülete a 2006. december 20-ai Képviselő-testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1./ „Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról” tárgyú előterjesztés elhalasztása. 2./ A civil társadalom szerepvállalása az Önkormányzat Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
munkájában
3./ A Polgármesteri Hivatal hatósági feladatainak és szolgáltató jellegének értékelése, további feladatok meghatározása, az önkormányzat térségi együttműködésekben történő részvétele Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző 4./ Aktuális kérdések Előadó: Témakörök szerint Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző
2
- „Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról” tárgyú előterjesztés elhalasztása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámoló elhalasztását új határidő kitűzésével. 377/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: „Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról” tárgyú előterjesztés elhalasztása H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámolót 2007. januári munkaterv szerinti soros ülésén tárgyalja, a 2006. decemberi és 2007. januári összefoglaló összevonásával. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester
- Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László alpolgármester elmondja, hogy Heller Sz. Tibor az Ügyrendi Bizottság elnökének távollétében Volford Imre bizottsági tag tolmácsolja a bizottság véleményét. Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság áttekintette a jelentést, azzal egyetért és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság tagjai megtárgyalták a 285/2005. (IX.22.) Kt. sz. határozatra adott jelentést és egyhangúlag elfogadásra javasolják. Kérdés: nincs Hozzászólás: 3
Katona László képviselő: A 397/2004. /XII. 16./ Képviselő-testületi határozat kapcsán lakossági jelzésekre tekintettel javasolja, hogy a Tisza Volán Zrt. a Május 1. utcát érintő körjáratos gépjárműveit reggel 6.50 óra környékén és délután a 14.20 - 15.30 közötti időintervallumban gyakrabban közlekedtesse, tekintettel a Szegedre járó diákok zavartalanabb közlekedésére. Csányi László alpolgármester: Válaszában elmondja, hogy a Tisza Volán Zrt-vel már lezárultak a 2007. évi menetrend egyeztetések. Tekintettel erre ezen évben a jelzett igény teljesítésére nem lát lehetőséget. Ígéretet tesz azonban arra, hogy a 2008. évi menetrend egyeztetések során a jelzést érvényesíteni fogja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja Katona László képviselő úr javaslatát, mely arra vonatkozik, hogy a Tisza Volán Zrt. a Május 1. utcát érintő körjáratos gépjárműveit reggel 6.50 óra környékén és délután a 14.20 - 15.30 közötti időintervallumban gyakrabban közlekedtesse, tekintettel a Szegedre járó diákok zavartalanabb közlekedésére. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést Katona László képviselő úr javaslatával együtt. 378/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. I. A 102/2005. /IV. 2l./ Kt. sz. 3./ bekezdés 3. pontjának végrehajtásáról, a 216/2005. /VI. 23./ , 114/2006. /III. 23./, 295/2006. /IX. 20./, 327/2005. /X. 20./, 33/2006. /I. l9./ Kt. sz. határozat 4. pontjának végrehajtásáról, 54/2006. /II. l6./ Kt. sz. határozat 9.pontjának végrehajtásáról, 162/2006. /V. ll./, 55/2006. /II. 16./ Kt. sz. határozat 2. és 4. pontjának végrehajtásáról, 49/2006. /II. 13./, 184/2006. /V. 25./, 388/2005. /XII. 16./ Kt. sz. határozat l-2 pontjának végrehajtásáról, 45/2003. /II. 27./ Kt. sz. határozat l., 3-5- pontjainak végrehajtásáról, 327/2006. /X. 26./, 335/2006. /X. 26./, 337/2006. /X. 26./, 256/2006. /VIII. 31./, 261/2006. /VIII. 31./, 270/2006. /VIII. 31./ , 271/2006. /VIII. 31./, 272/2006. /VIII. 31./, 241/2006. /VIII. 9./ , 77/2006. /II. 16./, 13/2006. /I. 19./, 285/2005. /IX. 22./ Kt. sz. határozat 3-4 pontjának végrehajtásáról, 359/2006. /XI. 30./ Kt. sz. határozat 2. pontjának végrehajtásáról, 346/2006. /X. 26./, 361/2006./XI. 30./, 365/2006. /XI. 30./, 357/2006. /XI. 30./, 397/2004./XII.16./ Kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 363/2006. /XI. 30./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2007. januári kt. ülésre kér ujabb jelentést. A 352/2005. /XI. l7./ Kt.. 153/2006. /IV. 27./, 188/2006. /V. 25./ 2007. februári kt. ülésre kér ujabb jelentést.
4
A 171/2006. /V. ll./ Kt., 324/2003. /X. l./ , 121/2004. /IV. 29./, 345/2004. /X. 28./, 27/2006. /I. l9./ Kt. sz. határozat 5. pontjának végrehajtásáról, 52/2004. /II. 26./ , Kt., 2007. márciusi kt. ülésre kér ujabb jelentést. A 247/2005. /VII. 29./, 248/2006. /VIII. 9./, 230/2003. /VI. 26./, 287/2005. /IX. 22./ Kt. sz. határozat 6. pontjának, 4/2006. /I. l9./, 22/2006. /I. l9./, 136/2006. /IV. 13./, 78/2006. /II. 16./, Kt. 2007. áprilisi kt. ülésre kér ujabb jelentést A 294/2006. /IX. 20./, 268/2006. /VIII. 31./, 219/2004. /VI. 24./ Kt. 2007. májusi kt. ülésre kér ujabb jelentést. A 142/2006. /IV. l3./, 343/2006. /X. 26./, 276/2006. /VIII. 31./, 343/2006. /X. 26./ Kt. 2007. júniusi kt. ülésre kér ujabb jelentést. A 140/2002. /V. 30./, 331/2006. /X. 26./, 2007. szeptemberi kt. ülésre kér ujabb jelentést A 364/2004. /XI. 25./ Kt. sz. határozat 3. pontjának végrehajtásáról, 2008. májusi kt. ülésre kér ujabb jelentést II. 1. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Tisza Volán Zrt. 2007. évi – Mórahalom város helyi tömegközlekedési tarifáira vonatkozó – előterjesztését, és az üzemi tevékenységről szóló tájékoztatást. A Képviselő-testület a tarifaemelés előterjesztésben foglalt indokait elfogadva, megállapítja a 2007. évi helyi közforgalmú autóbusz közlekedés tarifa díjait, az előterjesztésben foglalt mértékekben. 2. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri az alpolgármestert, hogy a Tisza Volán Zrt-vel történő, a 2008. évi menetrendet érintő egyeztetése során kezdeményezze - a Szegedre járó diákok zavartalanabb közlekedése érdekében - a Május 1. utcát érintő körjáratos gépjárművek reggel 6.50 óra környékén és délután a 14.20 - 15.30 közötti időintervallumban való gyakrabb közlekedtetését. Határidő: 2./ pont: 2007. augusztusi kt. Felelős: 2./ pont: Csányi László alpolgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Csányi László alpolgármester 3./ Dr. Szántó Mária jegyző 4./ Gyuris Péterné ÁMK igazgató 5./ Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója 6./ Kosztyu Gyuláné óvodavezető 7./ Duka Félix Móranet Kht. ügyvezető igazgatója 8./ Szücs Julianna könyvtárvezető
5
- Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Csányi László alpolgármester: Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját. Kérdés: nincs Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Csányi László alpolgármester: Ismerteti a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 379/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a Polgármesterre átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
6
II. NAPIREND - A civil társadalom szerepvállalása az Önkormányzat munkájában Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László alpolgármester: Elmondja, hogy Szűcsné dr. Fehér Éva az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke távollétében Tanács József a bizottság tagja ismerteti a bizottság állásfoglalását. Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint örvendetesnek tartják, hogy több mint 30 civil szervezet működik városunkban, melyek társadalmilag nagyon hasznosak településünk társadalmi életében. Egyhangúlag elfogadásra javasolják a beszámolót. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság részletesen megtárgyalta a beszámolót. Örömmel vették tudomásul, hogy Mórahalom város méretéhez képest nagyon sok civil szervezet tevékenykedik hatékonyan. Ezek többek között nagymértékben segítik az önkormányzat munkáját is, illetve kistérségi szinten hozzájárulnak a térségi összefogás erősítéséhez is. A bizottság javasolná, hogy a helyi kábeltelevízió képújságára is kerüljön fel a civil szervezetek tevékenysége, illetve programja, hogy a lakosság számára is elérhetőbbé váljanak, ezzel együtt elfogadásra javasolják a beszámolót. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai megtárgyalták a beszámolót. Dicséretesnek tartják, hogy a civil szervezetek ki tudják használni azon pályázati lehetőségeket, melyeket önkormányzat, illetve az állami szervek biztosítanak számukra működésük javítása ill. a kitűzött céljai megvalósítása érdekében. Megállapították, hogy a civil szervezetek aktívan pályáznak a számukra kiírt pályázati lehetőségekre. A bizottság tagjai egyhangúlag elfogadásra javasolják a beszámolót. Mucsi György Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint nagyon részletes beszámolót kaptak kézhez, amely részletes leírást tartalmaz a kevésbé ismert civil szervezetek működéséről is. Elfogadásra javasolják az előterjesztést. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: A bizottság örömmel állapította meg, hogy nagy számban működnek a településünkön civil szervezetek, melyek az önkormányzat munkáját is segítik. A szervezetekben hatalmas a közösségformáló erő, pályázati tevékenységük eredménye saját működési feltételeik javítása, valamint az önkormányzati célok megvalósításában is részt vesznek. Egyetért a bizottság a civil szervezetek támogatási rendszerével. Külön is foglalkozott a bizottság a munkájához szorosabban kapcsolódó egyesületek, alapítványok tevékenységével, így az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány, az Esély Alapítvány, a Cukorbetegek Egyesülete, valamint a Mozgáskorlátozottak helyi Csoportja tevékenységével. A bizottság a beszámolót egyhangúan elfogadásra javasolja. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs
7
Csányi László alpolgármester megszavaztatja a Művelődési és Közoktatási Bizottság azon javaslatát, hogy a Képviselő-testület a mórahalmi civil szervezetek tevékenységének, programjainak lakossággal történő jobb megismertetése érdekében felkéri a civil szervezetek vezetőit, hogy a Móranet Kábeltelevízió képújságjában történő közzététel céljából szíveskedjenek tevékenységükről, illetve programjaikról folyamatos tájékoztatást eljuttatni a Móranet Kht. igazgatója részére. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 380/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A civil társadalom szerepvállalása az Önkormányzat munkájában H a t á r o z a t: l./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja a civil társadalom szerepvállalása az Önkormányzat munkájában tárgyú beszámolót. A testület megállapítja, hogy a Mórahalmon működő civil szervezetek köre átfogja szinte az összes ágazatot, (oktatás, kultúra, szociális munka, mezőgazdaság, sport, környezetvédelem, turisztika) társadalmilag hasznos, a közösségi összetartást pozitívan formáló, erősítő tevékenységet végeznek. 2./ A Képviselő-testület elismerését fejezi ki a civil szervezetek vezetőségeinek az önkormányzati célok megvalósításában való közreműködésükért, azok támogatásáért. 3./ A Képviselő-testület megalapítja, hogy a beszámolási időszakban a civil szervezetek aktív pályázati munkát végeztek működési feltételeik javítása, céljaik megvalósítása érdekében. 3/a Fentiekre tekintettel a testület fenntartja a civil szervezetek pénzügyi támogatási rendszerét és felhívja a szervezetek vezetőinek figyelmét azok maradéktalan kihasználására. 3/b A Képviselő-testület felhívja a civil szervezetek vezetőségeit, hogy a város civil társadalma megerősítése, pénzügyi alapjainak megszilárdítása érdekében folyamatosan tárják fel és aknázzák ki az állami pályázati lehetőségeket. II. A Képviselő-testület a mórahalmi civil szervezetek tevékenységének, programjainak lakossággal történő jobb megismertetése érdekében felkéri a civil szervezete, vezetőit, hogy a Móranet Kábeltelevízió képújságjában történő közzététel céljából szíveskedjenek tevékenységükről, illetve programjaikról folyamatos tájékoztatást eljuttatni a Móranet Kht. igazgatója részére. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 3./ civil szervezetek vezetői 4./ Duka Félix Móranet Kht. igazgatója
8
III. NAPIRENDI PONT
-
Beszámoló a Polgármesteri Hivatal munkájáról Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző
Dr. Szántó Mária jegyző részletesen ismerteti az előterjesztést. Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ülésén megtárgyalta a beszámolót, amelyet nagyon komolynak, tartalmasnak és részletesnek ítélt meg. Elismerésüket fejezik ki a hivatal dolgozóinak pontos és precíz munkájáért, mellyel elősegítik a település fejlődését, valamint a helyi és kistérség lakosainak gyors ügyintézését. A bizottság úgy ítélte meg, hogy a Polgármesteri Hivatal igen zsúfolt, szűkösek az irodák, ennek ellenére igyekeznek a dolgozók a lehető legjobb munkát végezni. Bíznak abban, hogy az új hivatal felépülésével, ezek a problémák megszünnek és jobb, a mai követelményeknek megfelelő körülmények között folyhat a munka. A bizottság tagjai egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint nagyon jól előkészített anyagot kaptak a képviselők, melyből kitűnik, hogy sokrétű munka folyik a hivatalon belül. A bizottság egyetértett azzal, hogy a hivatalban a több éve stabil munkaerő minőségi tevékenységet folytat. Javasolják, hogy a hivatal vezetősége tegyen meg mindent az új Polgármesteri Hivatal létrehozása érdekében, mellyel jelentősen javulhatnak a mostani munkakörülmények. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság tagjai köszönetüket fejezik ki a hivatal apparátusának, a Képviselő-testület által meghatározott feladatok jogszabályoknak megfelelő pontos végrehajtásáért. A bizottság szükségesnek ítéli a határozati javaslat 2/pontjában szereplő E-közigazgatási rendszer működtetését, és ennek az igénybevevőkkel történő megismertetését. Támogatja továbbá a határozati javaslat 5./ pontjában megfogalmazott új polgármesteri hivatal megvalósítását. A bizottság egyetért a beszámolóval és egyhangúlag elfogadásra javasolja azt. Mucsi György Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint ők is fontosnak ítélik meg az új polgármesteri hivatal létrehozására vonatkozó lépések megtételének szükségességét, melynek jó alapjául szolgálhat ez a beszámoló. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a beszámolót. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: A bizottság a Polgármesteri Hivatal munkájáról szóló beszámolót megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Elismerését fejezi ki az anyag összeállítóinak, és a hivatal minden dolgozójának. Megállapította a bizottság, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételek szűkösen biztosítottak, ezért örömmel támogatja a határozati javaslat 5./ pontjában megfogalmazott célt, amely az elhelyezési feltételek javítását célozza. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 9
381/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal munkájáról H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal hatósági feladatainak és szolgáltató jellegének értékelése és a további feladatok meghatározása tárgyú beszámolót megtárgyalta és elfogadja. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a beszámolási időszakban a hivatal zavartalan működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek alapvetően biztosítottak voltak, azonban a polgármesteri hivatal áthelyezése elodázhatatlan. A hivatal hatósági munkája törvényes, az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok végrehajtása során az apparátus tevékenysége eredményes. 2./ A hivatali tevékenység működési feltételeinek javítása és a szolgáltatások minőségi javítása érdekében szükséges az E-közigazgatási rendszer működtetése, és ezen lehetőség lakossággal, az igénybevevőkkel történő megismertetése. 3./ A Képviselő-testület megállapítja, hogy a beszámolási időszakban Mórahalom körzetközponti pozíciója megszilárdult, új körzeti feladatok és intézmények működtetése valósult meg. A képviselő-testület szükségesnek tartja a körzetközponti –hatósági ügyintézés színvonalának emelését, a többcélú társulás szervezetrendszerének megerősítését, a körzetközponthoz tartozó települések önkormányzataival és lakosaival való kapcsolatrendszer szélesítését. 5./ A Képviselő-testület szükségesnek tartja a város központi fekvésű ingatlanán az új polgármesteri hivatal megvalósítását. Felkéri a polgármestert, hogy kiemelten kezelje a helyszín és a források biztosítása érdekében elkészült projektek megvalósítását. Felkéri a jegyzőt, hogy az új polgármesteri hivatal szakmai és szervezeti felépítésének kidolgozására, kapcsolatrendszerének kialakítására fokozott hangsúlyt fordítson. 6./ A Képviselő-testület elismerését és köszönetét fejezi ki a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak az állami és önkormányzati feladatok végrehajtása során tanúsított odaadó, áldozatos, lelkiismeretes és segítőkész közszolgálati munkájáért. Határidő: Folyamatos Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző
10
IV. NAPIRENDI PONT Aktuális kérdések - Az önkormányzat 2007. évi költségvetésének átmeneti szabályai Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság tagjainak állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság szakmai szempontból áttekintette a rendelet-tervezetet, melyet egyhangúlag elfogadásra javasolnak. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyhangúlag elfogadásra javasolják a rendelet-tervezet. Mucsi György Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint a rendelet-tervezet egyhangúlag elfogadásra javasolják. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúan támogatja a rendelet-tervezet, amely a jövő évi költségvetés elfogadásáig biztosítja a gazdálkodás stabilitását. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja az önkormányzat 2007. évi költségvetés átmeneti szabályairól szóló rendelettervezetet: - A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 31/2006. (XII. 20.) Ör. rendeletét az önkormányzat 2007. évi költségvetésének átmeneti szabályairól.
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
11
-
Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjak elfogadása, a kötelező kéményseprőipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelet módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ülésén egyhangúlag elfogadta a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint a rendelet-tervezetben szereplő 6,3%-os emeléssel egyetért és elfogadásra javasolja azt. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai megtárgyalták a rendelet-tervezetet, az emelés mértékét reálisnak tartják és elfogadásra javasolják azt. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjak elfogadása, a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelet módosítására vonatkozó rendelettervezetet: A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 32/2006. (XII. 21.) Ör. rendeletét Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjak elfogadása, a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
-
2007. évi víz- és csatornadíj megállapítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Csányi László alpolgármester úr részletes ismerteti a rendelet-tervezetet. Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ügyrendi szempontból megvizsgálta ülésén a rendelet-tervezet és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint a víz-és csatornadíj emelésének mértékével egyetért, a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolják.
12
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta ülésén az előterjesztést, melyen részt vett Varga Zsolt a Vízmű-üzemeltetési Intézmény megbízott vezetője is, aki tájékoztatást adott a szennyvízrendszer állapotáról és annak további rekonstrukcióikról is. A bizottság egyhangúlag egyetért a víz- és csatorna alapdíjak növekedésének mértékével és egyhangúlag elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja a közműves víz- és csatornadíjak megállapításáról szóló 11/1994. /V. 1./ Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 33/2006. (XII. 21.) Ör. rendeletét a közműves víz- és csatornadíjak megállapításáról szóló 11/1994. /V. 1./ Ör. rendelet módosításáról
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
- A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának, valamint alkalmazási feltételeinek megállapításáról szóló 43/2004. (XII. 17.) Ör rendelet módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból egyhangúan elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Kérdés: nincs Hozzászólás:
13
Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának, valamint alkalmazási feltételeinek megállapításáról szóló 43/2004. (XII. 17.) Ör rendelet módosítása vonatkozó rendelettervezetet - A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 34/2006. (XII.28.) Ör. rendeletét a menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának, valamint alkalmazási feltételeinek megállapításáról szóló 43/2004. (XII. 17.) Ör rendelet módosításáról
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
- Helyi adórendeletek módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző: Elmondja, hogy a helyi iparűzési adóról szóló rendelet-tervezet 5.§.-a (1.) bekezdésében tévesen került bele az utolsó mondat „Ha a helyi adót nem az adózó állapítja meg, az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie.”, melyet törölni kell. Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ülésén megtárgyalta a rendelet-tervezet, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja a helyi iparűzési adóról szóló 29/1995. /XII. 28./ Ör.. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet azzal, hogy a rendelet 5. § (1) bekezdéséből az alábbi szövegrészt törölni kell: „Ha a helyi adót nem az adózó állapítja meg, az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie.” - A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 35/2006. (XII.28.) Ör. rendeletét a helyi iparűzési adóról szóló 29/1995. /XII. 28./ Ör. rendelet módosításáról
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
14
-
Mórahalom város Képviselő-testületének 2007. évi Munkatervének, valamint a 20082010-ig terjedő Munkatervi Programjának jóváhagyása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ülésén megtárgyalta a 2007. évre vonatkozó munkatervet, illetve a 20082010-ig terjedő Munkatervi Programot, mellyel egyetért és elfogadásra javasolja. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyetértenek a 2007. évre vonatkozó Munkatervvel és elfogadásra javasolják az előterjesztést. Mucsi György Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint a Munkaterv jól összeállított anyag, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúan támogatja a munkaterv elfogadását. Kérdés: nincs Hozzászólás: Vass Antal képviselő: A munkatervnek a ciklusra vonatkozó, éves bontásban témánként részletezett mellékletében található - 2008-ban - az Idősek Otthona tevékenységéről szóló tájékoztató. Az otthon lehetséges városi, illetve térségi üzemeltetésre történő átvételéről szóló hírek miatt lehetséges, hogy a jövő évben a téma aktualitást kap. Ezért javaslom, hogy ne 2008-ban, hanem 2007-ben tárgyalja a napirendet a képviselő-testület. Mivel nem prognosztizálható ennek pontos időpontja, az aktuális napirendnek egyike keretében javaslom előterjeszteni az intézmény vezetője által elkészített anyagot. Csányi László alpolgármester: A javaslattal egyetértek. Úgy vélem, hogy a fenti folyamatban a tőlünk független tényezők nagy szerepet játszhatnak, mint például a jövő évi költségvetés pontos normatívái, vagy a megyei önkormányzat kalkulációi, az intézmény kiadási és bevételi mérlege. Amennyiben a tárgyalások olyan stádiumba jutnak, hogy a testület döntését igényli, az anyag előterjesztését szükségesnek tartja. A Képviselő-testület Vass Antal képviselő azon javaslatát, mely arra a vonatkozik, hogy az Idősek Otthona tevékenységéről szóló tájékoztatót a Képviselő-testület ne 2008-ban, hanem 2007-ben tűzze napirendjére, egyhangúan elfogadja. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést Vass Antal képviselő úr javaslatával együtt.
15
382/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Képviselő-testületének 2007. évi Munkatervének jóváhagyása H a t á r o z a t: 1. Mórahalom város Képviselő-testülete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ számú rendelet 11. § /1/ bekezdése alapján 2007. évi Munkatervét a melléklet szerint elfogadja. 2. A képviselő-testület 2008-2010-ig terjedő Munkatervi Programját elfogadja, és felkéri a polgármestert, hogy a 2007. évben „aktuális kérdések” napirendek egyikében – a megyei önkormányzattal történő tárgyalások függvényében – adjon, illetve kérjen tájékoztatást az Idősek Otthona tevékenységéről. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester
-
Gondozási Központ akadálymentesítése a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatásával Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyetértenek az előterjesztésben foglaltakkal. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 383/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Gondozási Központ akadálymentesítése a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatásával H a t á r o z a t: 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta és egyetért a Gondozási Központ akadálymentesítésére vonatkozóan a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány felhívására pályázat benyújtásával. 2. A pályázat költségvetését az alábbiak szerint hagyja jóvá: a beruházás teljes költsége 6.990.000,- Ft, ebből a támogatás 5.982.000,- Ft, az önerő 1.098.000,- Ft. 16
3. A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert a pályázat benyújtására, a szükséges nyilatkozatok megtételére, beleértve az azonnali beszedési megbízásra vonatkozó nyilatkozatot is. 4. A Képviselőtestület felhívja a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét a 2007. évi költségvetésbe építse be. Határidő: azonnal. Beszámolásra: 2007. szeptemberi kt. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző
-
MÓRA-VITÁL KHT. alapító okiratának módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság egyetért az Alapító okirat módosításával és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az alapító okirat módosításának szükségességét megismerve azzal egyetért és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 384/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: MÓRA-VITÁL KHT. alapító okiratának módosítása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú Társaság 225/2001. /IX.23./ KT. számú határozatával elfogadott társasági szerződésének I. pontját az alábbiak szerint módosítja:
17
„I. {...} 3.) A társaság székhelye: 6782 Mórahalom, Szent László park 3. {...} 5.) A társaság telephelyei: − Mórahalom, Szent László park 4. − Mórahalom, Barmos György tér 2. − Mórahalom, Millenniumi sétány 5. − Mórahalom, Millenniumi sétány 7. − Mórahalom, Röszkei út 8. 2./ A Képviselőtestület felhívja a társaság ügyvezető igazgatójának figyelmét, hogy a társasági szerződés cégbírósági bejegyzésének módosításáról intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató 3./ Csongrád Megyei Bíróság, mint cégbíróság
-
MÓRA-PARTNER KHT. alapító okiratának módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság ülésén megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadásra javasolják az alapító okirat módosítására vonatkozó előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 385/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: MÓRA-PARTNER KHT. alapító okiratának módosítása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a MÓRA-PARTNER Foglalkoztatási és Szociális Közhasznú Társaság 74/2004. /III.25./ Kt. számú határozatával elfogadott társasági szerződésének I. pontját az alábbiak szerint módosítja: 18
„I. {...} 3.) A társaság székhelye: 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 5. {...} 5.) A társaság telephelyei: − − − −
Mórahalom, Egyenlőség u.19. Mórahalom, József Attila u.6. Mórahalom, Röszkei út 8. Mórahalom, Szent László park 4.
2./ A Képviselőtestület felhívja a társaság ügyvezető igazgatójának figyelmét, hogy a társasági szerződés cégbírósági bejegyzésének módosításáról intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: Csőke Melinda ügyvezető igazgató Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Csőke Melinda ügyvezető igazgató 3./ Csongrád Megyei Bíróság, mint cégbíróság
-
Országos Vérellátó Szolgálattal kötött együttműködési megállapodás hosszabbítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért a határozati javaslatban megfogalmazottakkal, valamint a együttműködési megállapodás tervezettel és egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 386/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Országos Vérellátó Szolgálattal kötött együttműködési megállapodás hosszabbítása H a t á r o z a t: Mórahalom Város Képviselőtestülete az „Országos Vérellátó Szolgálattal kötött együttműködési megállapodás hosszabbítása” tárgyú előterjesztést megvitatta, elfogadta és a következő feladatokat határozza meg: 19
1./ a) Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy Mórahalom Város Önkormányzata 2007-ben is 70 ezer db 70 millió Forint értékű fürdőbelépőnek az Országos Vérellátó Szolgálat részére történő felajánlásával népszerűsítse az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt, ezért felkéri a polgármestert, hogy a megállapodás megkötéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg és felhatalmazza a határozat mellékletét képező megállapodás aláírására. b) Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a határozat 1/a pontjában szereplő felajánlási keret elszámoltatását és a marketingcélok érvényesülését folyamatosan kísérje figyelemmel. Határidő: folyamatos Beszámolásra: 2007. márciusi Kt. 2007. decemberi Kt. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város Képviselőtestülete utasítja a jegyzőt, hogy az együttműködési megállapodásban szereplő marketingköltséget építse be az önkormányzat 2007. évi költségvetésébe. Határidő: 2007. évi költségvetés elfogadása Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző Erről értesítést kap. 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr Szántó Mária jegyző 3. Farkas Gábor az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vezetője 4. Berta Zsolt turisztikai referens 5. Duka Félix a Móranet Kht. ügyvezetője 6. Dr. Vághy Imre Richárd a Móra-Vitál Kht. ügyvezetője
- ÁSZ által végzett ellenőrzés megállapításaira intézkedési terv készítése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester CSányi László alpolgármester: ismerteti az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra javasolja. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 20
387/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: ÁSZ által végzett ellenőrzés megállapításaira intézkedési terv készítése H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az Állami Számvevőszék jelentésében foglalt hiányosságok megszüntetésére vonatkozó előterjesztést és a következő intézkedési tervet hozza: 1. Mórahalom Város Önkormányzata az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992.(VI.5.) KT. számú rendelete sem a törzsvagyonba, sem a törzsvagyonba nem tartozó ingatlanok közé nem sorolja be a vízi-közműveket és vízi-létesítményeket. A hiányosságokat pótolni kell. Határidő: 2007. áprilisi Kt. Felelős: Jegyző 2. A régebbi építésű zárt szelvényű csatornák állapota rossz. A nyílt csatornák esetében azonban a homoktalaj miatti gyenge állékonyság problémát jelent, éppen ezért burkolásukat célszerű lenne megoldani. Határidő: folyamatos Felelős: Polgármester 3. Az Önkormányzat település rendezési tervében csak érinti, részletesen nem szabályozza a belvíz- csapadékvíz-elvezetési feltételek javítását. Határidő: 2007. június Felelős: Jegyző 4. A településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot véleményezésre az Alsó-TiszaVidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez meg kell küldeni. Határidő: azonnal Felelős: Jegyző 5. a.) Az Önkormányzat külön vízrendezési tervét el kell készíteni b.) A vízrendezési terv alapján külön költségvetést kell készíteni Határidő: 2007. december Felelős: Polgármester 6. A vízrendezési célú vagyon vonatkozásában szükséges az Önkormányzat nyilvántartásainak a felülvizsgálata, pontosítása a 48/2001. (III. 27.) Korm. rendelettel módosított 147/1992. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletében foglalt előírásoknak és a valóságban meglévő naturális értékeknek megfelelően. Határidő: 2007. április 30 Felelős: Jegyző 7. Vízrendezési és csapadékvíz elvezetési feladatok témakörben a Polgármesteri Hivatal költségvetéseiben szerepel előirányzat, illetve tényleges bevétel, kiadás. Az Önkormányzat tulajdonában lévő vízi-létesítmények fenntartására, rekonstrukciójára, fejlesztésére vonatkozó teljes körű, átfogó tervek nem készültek. Csak egyes részfeladatokra készültek tervek, tanulmányok. Ezek költségigénye csak becslés szinten ismertek. Határidő: 2007. december Felelős: Polgármester
21
Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző 3. ÁSZ Csm-i Ellenőrzési Irodája Szeged
-
ÁMK rendszerellenőrzésről készített jelentésben foglalt hiányosságok megszüntetésére intézkedési terv elfogadása Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző
Dr. Szántó Mária jegyző ismerteti az előterjesztést a kiadott írásos anyag alapján. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért a határozati javaslatban megfogalmazottakkal és egyhangúlag elfogadásra javasolja azt. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 388/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy:
ÁMK rendszerellenőrzésről készített jelentésben foglalt hiányosságok megszüntetésére intézkedési terv elfogadása H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az ÁMK rendszerellenőrzéséről a Ruzsai Pénzügyi Ellenőrzési Igazgatási Társulás által készített jelentésben foglalt hiányosságokat és az alábbi intézkedési tervet fogadja el: 1. Az SZMSZ megfelelő tartalommal készült, azonban a mellékletébe fel kell venni a munkaköri leírásokat. Egyértelművé kell tenni az intézmény áfa alanyiságára vonatkozó szabályozást. Határidő: azonnal Felelős: ÁMK Igazgató 2. 2004. október havi pénztár tételes ellenőrzése során az utalványozó aláírása összeférhetetlen, az utalványozó és a pénzfelvevő ugyanazon személy nem lehet, ezért a Képviselő-testület felhívja a Móra Ferenc ÁMK igazgatójának figyelmét a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére. Határidő: folyamatos Felelős: ÁMK Igazgató
22
3. A pénztárrovancsok gyakorisága nem megfelelő, a pénztárellenőr az ellenőrzések alkalmával rögzítse a pénztárjelentésen a készpénz egyezőségének a tényét Határidő: folyamatos Felelős: ÁMK Igazgató 4. Készpénz előleget igényelni minden esetben csak aláírt készpénzigénylő engedély alapján lehet. Határidő: folyamatos Felelős: ÁMK Igazgató 5. Szükséges a pénztárhelyiség riasztóval való ellátása. Határidő: 2007. április30 Felelős: ÁMK Igazgató Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 3./ Gyuris Péterné ÁMK igazgatója
- Fenntartói képviselő megbízása az iskolaszékekbe, a 195/1996. (IX.24.) számú határozat módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Mucsi György képviselő kéri a szavazásból történő kizárását, mert személyét érintő kérdésről dönt a Képviselő-testület. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja Mucsi György szavazásból történő kizárását. 389/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mucsi György képviselő szavazásból történő kizárása Határozat Mórahalom város Képviselő-testülete Mucsi György képviselőt az Ötv. 14.§. /2/ bekezdése alapján a döntéshozatalból kizárja, mivel a tárgyalandó ügy őt személyesen érinti. Erről értesítést kap: 1./ Mucsi György képviselő
23
Masa Róbert Művelődési és Közoktatási Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 390/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Fenntartói képviselő megbízása az iskolaszékekbe, a 195/1996. (IX.24.) számú határozat módosítása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a 195/1996. (IX. 24.) számú határozat módosítását, és a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 60. §. /3./ bek. a) pontja alapján a fenntartói képviselettel megbízza: A Móra Ferenc Általános Művelődési Központnál működő iskolaszékben: Mucsi György képviselőt, Ezzel egyidejűleg a Képviselő-testület Nógrádi Zoltán polgármestert a megbízás alól felmenti. 2./ A képviselő-testület megállapítja, hogy a 195/1996. (IX. 24.) számú képviselő-testületi határozatnak az Alapfokú Művészeti Iskolánál működő iskolaszékbe történő delegálásra vonatkozó rendelkezése változatlanul érvényben marad. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester és általa az érintettek
- MÓRA-VITÁL KHT. törzstőke emelés Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Volford Imre Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag egyetértenek a törzstőke megemelésével és elfogadásra javasolják azt. Tanács József Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs 24
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 391/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: MÓRA-VITÁL KHT. törzstőke emelés H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a 225/2001. /IX.23./ KT. számú határozattal megalapított MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú Társaság alapító okiratának „IV.A társaság törzstőkéje „ című fejezetét – a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 154. §-a alapján -az alábbiak szerint módosítja, 2007. január 1-i hatállyal: A társaság törzstőkéje 56.750.000,- Ft, amelyből 8.250.000 ,- Ft készpénz, apport 48.500.000 Ft. Az apportjegyzék megnevezése: kémiai automata ion analizátor UH készülék 2 db vizsgálófejjel nőgyógyászati kolposzkóp és tartozékai fül-orr-gégészeti vizsgálóegység szemészeti vizsgálóegység urológiai vizsgálóegység bőrgyógyászati mikroszkóp és tartozékai röntgenkészülék 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármester figyelmét, hogy intézkedjen ♦ a társaság alapító okiratának módosításából adódó cégbírósági nyilvántartás iránt, ♦ az apport átadás-átvételére. Határidő: 2006. december 22. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató 3./ Felügyelő bizottság tagjai
25
-
A Mórahalom, 0293/13, 0293/14 hrsz-ú területek belterületbe csatolása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 392/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 0293/13, 0293/14 hrsz-ú területek belterületbe csatolása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta „A Mórahalom, 0293/13, 0293/14 hrsz-ú területek belterületbe csatolása” című előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete település- és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása érdekében – figyelemmel Mórahalom város Településszerkezeti és Szabályozási Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint a Helyi Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII.1./ Kt. sz. rendeletére – a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 44. § /4/ bekezdése értelmében hozzájárul, hogy a Mórahalom, külterület 0293/13, 0293/14 hrsz-ú külterületi ingatlanok tulajdonosai a belterületbe csatolást az alábbiak szerint tegyék meg:
Hrsz 0293/13
0293/14
Változás előtt Művelés ág Terület m2 szántó 816
szántó
ÖSSZESEN
816
1632
Hrsz 1940
1939
Változás után Művelés ág Terület m2 Kivett 816 beépítetlen terület Kivett 816 beépítetlen terület 1632
3./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a belterületbe csatoláshoz szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Beszámolásra: 2007. februári Kt. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester. 26
-
Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő fodrász üzlethelyiségének bérbeadása Papdi Zsuzsanna részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai ülésükön megtárgyalták az előterjesztést, támogatják Papdi Zsuzsanna bérlőkijelölését és egyhangúlag elfogadásra javasolják azt. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 393/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy:
Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő fodrász üzlethelyiségének bérbeadása Papdi Zsuzsanna részére H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta ”Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő fodrász üzlethelyiségének bérbeadása Papdi Zsuzsanna részére” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XIII. 31.) KT. sz. rendeletének 25.§ (1) bekezdés c) pontja szerint Papdi Zsuzsanna egyéni vállalkozót (6782 Mórahalom, V. kerület 80.) jelöli ki a 6782 Mórahalom, Szent László park 4. sz. alatti Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében található 1.61, 1.63, 1.64 alaprajzi számmal jelölt összesen 16,64 m2-es helyiségek bérlőjének 2007. február 1-től 2012 január 31ig (5 év határozott időtartamra) fodrász tevékenység folytatására. 3./ A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket az alábbi határidőre tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2007. február 1. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Papdi Zsuzsanna (6782 Mórahalom, V. kerület 80.) 3. Irattár
27
-
Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kozmetika és szolárium üzlethelyiségeinek bérbeadás módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag egyetértett a módosítással és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs -
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
394/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kozmetika és szolárium üzlethelyiségeinek bérbeadás módosítása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta ” Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kozmetika és szolárium üzlethelyiségeinek bérbeadás módosítása” tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XIII. 31.) KT. sz. rendeletének 25.§ (1) bekezdés c) pontja szerint Kiss Gáborné egyéni vállalkozót (6782 Mórahalom, Szent László park 4.) jelöli ki a 6782 Mórahalom, Szent László park 4. sz. alatti Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő épületében található 2.38 alaprajzi számmal jelölt 17,65 m2 alapterületű, valamint a 2.52 alaprajzi számmal jelölt 16,35 m2 alapterületű üzlethelyiségek bérlőjének 2007. január 1-től 2009. június 30-ig terjedő határozott időtartamra kozmetikus tevékenység folytatására. 3./ A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket az alábbi határidőre tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 2006. december 20. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Kiss Gáborné (6728 Szeged, Gyula u. 4.) 3. Irattár
28
-
Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány támogatása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Mucsi György Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 395/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány támogatása H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselő-testület megtárgyalta a Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány támogatási kérelmét és a következő határozatot hozza. 1. Mórahalom város Önkormányzata a Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány részére 580.000,- Ft összegű támogatást biztosít az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992./VI.05/ Ör rendelet alapján, az alapítvány alapító okiratában meghatározott céljai, feladatai megvalósulása érdekében, az alapítvány kérelmében foglalt alapfokú művészeti oktatáshoz kapcsolódó tevékenységek támogatására. A Képviselő-testület a támogatás szükségességének indokával egyetért. 2. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert a támogatási szerződés megkötésére, felhatalmazza annak aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány
29
- A Mórahalom 0406/83, 0406/111 és 0406/138 hrsz-ú területek értékesítése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért a határozati javaslatban megjelölt telkek értékesítésével és egyhangúlag elfogadásra javasolja azt. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyhangúlag támogatják és elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 396/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom 0406/83, 0406/111 és 0406/138 hrsz-ú területek értékesítése H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a „Mórahalom 0406/83, 0406/111 és 0406/138 hrsz-ú területek értékesítése” tárgyú előterjesztést. 2./ A Képviselőtestület egyetért azzal, hogy az Önkormányzatunk tulajdonát képező ingatlanok értékesítésre kerüljenek a Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítői Szövetkezet számára 179,-Ft / m2 + 20 % ÁFA, azaz bruttó 214,8,-Ft / m2 áron az alábbiak szerint: Hrsz Művelési ág Terület (m2) Nettó ár ÁFA (Ft) Bruttó ár (Ft) (Ft) 0406/83
kivett terület
1 578
282 462
56 492
338 954
0406/111
kivett terület
34 313
6 142 027
1 228 405
7 370 432
0406/138
kivett terület
13 076
2 340 604
468 120
2 808 724
Összesen:
48 967
8 765 093
1 753 017
10 518 110
3/. A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert és felkéri a Jegyzőt, hogy szerződéskötésekhez szükséges intézkedéseket tegye meg, majd gondoskodjon a tulajdonváltozások ingatlannyilvántartáson történő átvezetéséről. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző Beszámolásra: 2007. február Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 3. Irattár 30
- A Mórahalom, 1755 hrsz-ú építési telek visszavétele és értékesítésre való kijelölése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság egyetért a 1755 hrsz. alatti telek visszavételével és értékesítésre való kijelölésével. Egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 397/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 1755 hrsz-ú építési telek visszavétele és értékesítésre való kijelölése H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta „A Mórahalom, 1755 hrsz-ú építési telek visszavétele és értékesítésre való kijelölése” tárgyú előterjesztését. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Mórahalom, 1775 helyrajzszám alatt felvett, 815 m2 területű építési telek tulajdonosai, Varga József és Varga Józsefné (6721 Szeged, Szent György tér 1.) kérelmének helyt adva az építési telekre kötött adásvételi szerződést közös megegyezéssel, a szerződés megkötése napjára visszaható hatállyal felbontsuk, és a tulajdonosok által befizetett 937.250,- Ft vételárat, valamint 97.800,- Ft telek adót, 2006. december 31.-ig visszafizessük. 3./ A Képviselőtestület egyetért azzal, hogy a tulajdonosok egyéb építési költségei, úgymint, villanyszerelési valamint bekötési költség, építési terv készítése, kiszállított építőanyag költségei, az új tulajdonost terheljék, és jelenlegi tulajdonos és vevő közötti megállapodás keretében kerüljenek meghatározásra és kifizetésre. 4./ A Képviselőtestület hozzájárul ahhoz, hogy a visszavett építési telek bruttó 2.000,-Ft/m2 áron, 20 % ÁFA-tartalommal az alábbiak szerint kerüljön értékesítésre: Hrsz. Területe m2 1775
815
Bruttó egységár Ft/m2 2.000,-
Nettó értékesítési ár 1.358.333,-Ft
ÁFA
Bruttó értékesítési ár 271.667,-Ft 1.630.000,-Ft
5./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert a 2./ pont szerinti szerződés felbontó dokumentum aláírásra, illetve az építési telek 3./ pont alapján történő értékesítésére. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: azonnal Beszámolásra: a határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 31
- Mórahalom, István király út 2. I.4. szám alatti lakás bérlőkijelölése Tóth Gizella és családja részére Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 398/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, István király út 2. I.4. szám alatti lakás bérlőkijelölése Tóth Gizella és családja részére H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete. az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 3. és 6. §-ai alapján az István király út 2. I.4. szám alatti 1+1 szobás 57 m2 alapterületű önkormányzati tulajdonú bérlakás piaci alapú igénybevételére, 2007. január 1-től 5 év határozott időtartamra bérlőként jelöli Tóth Gizella Mórahalom, Alkotmány u.13. alatti lakost. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert, az önkormányzati lakás bérleti szerződését kösse meg. Határidő: 2006. december 28. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Tóth Gizella Mórahalom, Alkotmány u.13. 2./ Nógrádi Zoltán polgármester
Közérdekű bejelentések Mucsi György képviselő: Elmondja, hogy véleménye szerint „A civil társadalom szerepvállalása az önkormányzat munkájában” című előterjesztésben szereplő szervezetek felsorolása nem volt teljes. Több szabadidős tevékenység (pld. roncsderbisek, dominosok) nem került be az előterjesztésbe. Szükségesnek ítéli meg a településen működő civil szervezetek, ill. szabadidős tevékenységek teljes körű, alapos felmérését, felkutatását. Vass Antal képviselő: Elmondja, hogy több sportbarát megkereste azzal kapcsolatban, hogy a sportpálya illemhelye nem használható, nagyon rossz állapotú, jelentősen rontja a látképet is.
32
Katona László képviselő: Elmondja, hogy a Tömörkény utca 3. sz. előtt eső alkalmával rendszeresen megáll a csapadékvíz akadályozva ezzel a gyalogos és a közúti közlekedést, valamint a parkolást. Kéri, a csapadékelvezető csatorna rendbetételét, valamint a probléma kivizsgálását és megoldását. Tanács József képviselő Elmondja, hogy a központi körforgalom templom felöli oldalán a gyalogos átkelőnél eső alkalmával megáll a víz. Volford Imre képviselő: Kérdést tesz fel az aznapi Délmagyarországban megjelent Mórahalmon történő rehabilitációs központ építésére vonatkozóan, melyre a választ Csányi László alpolgármester és Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási Osztály vezetője megadja. Dobó József Móraép Kht. igazgatója: Katona László képviselő felvetésével kapcsolatosan elmondja, hogy a Tömörkény utca 3.sz előtt korábban zárt rendszerű csatorna került kiépítésre. A csatorna tisztítása, kezelése az ingatlan tulajdonosának feladata, indokolt esetben a Móraép Kht. ezt elvégezheti. Ígéretet tesz arra, hogy kimegy személyesen a helyszínre és megoldást keres a probléma megoldására. Dr. Szántó Mária jegyző: Mucsi György képviselő hozzászólásával kapcsolatban elmondja, hogy valóban nem volt teljeskörű a civil szervezetek felsorolása. Nagy segítséget jelentene, ha felméréssel pontosítani lehetne a településen fellelhető civil szerveződések számát. Úgy ítéli meg, hogy a Művelődési és Közoktatási bizottságnak kellene ezt a feladatot felvállalni esetlegesen a Móranet munkatársának segítségével. Szükséges lenne kidolgozni a megfelelő módszert a feladat végrehajtásával kapcsolatban.
Csányi László alpolgármester: Egyéb bejelentés nem lévén zárt ülést rendel el. K.m.f. Csányi László alpolgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
33
Jegyzőkönyv Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülése zárt ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi János, Balogh Miklós, Csiszár István, Katona László, Masa Róbert, Mucsi György, Oltványi Gyula, Tanács József, Vass Antal, Volford Imre, képviselők Dr. Szántó Mária jegyző Igazoltan vannak távol:, Nógrádi Zoltán polgármester Szűcsné Dr. Fehér Éva, Heller Sz. Tibor, képviselők Csányi László alpolgármester: Megállapítja a zárt ülés határozatképességet, a l4 tagú települési Képviselő-testület tagjaiból jelen van 11 fő, 3 fő igazoltan van távol.
Nógrádi Zoltán polgármester: Javaslatot tesz a napirendi pontra: 1./ Aktuális kérdések Előadó: Témakörök szerint Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 399/2006. /XII. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend jóváhagyása H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselő-testülete a 2006. december 20-i Képviselő-testületi ülés zárt ülése napirendi pontját az alábbiak szerint fogadja el: 1./ Aktuális kérdések Előadó: Témakörök szerint Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző
34
- Móranet Kht. ügyvezető igazgatójának jutalmazása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag támogatja a Móranet Kht. ügyvezetőjének jutalmazását és elfogadásra javasolja. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyetértenek a határozati javaslattal és egyhangúlag elfogadásra javasoják. A napirendi ponttal kapcsolatban kérdést tesz fel Mucsi György képviselő, melyre a választ Csányi László alpolgármester megadja. Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 400/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móranet Kht. ügyvezető igazgatójának jutalmazása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete – mint a Móranet Közhasznú Társaság alapítója – Duka Félixel, a társaság ügyvezető igazgatóját bruttó 226.000,- Ft, azaz kettőszázhuszonhatezer forint jutalomban részesíti a 2006. évi munkája elismeréseként. A jutalom összegét a Móranet Kht. fizeti ki az ügyvezető részére. Erről értesítést kap: 1./ Duka Félix Mórahalom, Béke u. 6. 2./ Nógrádi Zoltán polgármester
- Móraép Kht ügyvezető igazgatójának jutalmazása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyhangúlag elfogadára javasolja az előterjesztést. Kérdés: nincs 35
Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 401/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móraép Kht ügyvezető igazgatójának jutalmazása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete – mint a Móraép Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Társaság alapítója – Dobó Józsefet, a társaság ügyvezető igazgatóját bruttó 280.000,- Ft, azaz kettőszáznyolcvanezer forint jutalomban részesíti a 2006. évi munkája elismeréseként. A jutalom összegét a Móraép Kht. fizeti ki az ügyvezető részére. Erről értesítést kap: 1./ Dobó József Mórahalom, Tavasz u. 8. 2./ Nógrádi Zoltán polgármester
- A MÓRA-VITÁL KHT. struktúra átalakításához kapcsolódó készfizető kezességvállalás Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 402/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A MÓRA-VITÁL KHT.
struktúra átalakításához kapcsolódó készfizető kezességvállalás
H a t á r o z a t: 1. Mórahalom város Képviselő-testülete egészségügyi alap -és szakellátási feladatai megvalósítása érdekében egyetért és támogatja a MÓRA-VITÁL KHT. egészségügyi ellátórendszer fejlesztési elképzeléseit. 2. Mórahalom város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a 6.400.000 Ft-ra vonatkozó készfizető kezességvállalásra irányuló nyilatkozat aláírására. Felelős: 2. pont Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: azonnal Beszámolásra: 2007. márciusi kt. 36
Erről értesítést kap: Nógrádi Zoltán polgármester 1. Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató.
-
MÓRA-VITÁL Egészségügyi Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójának díjazása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
A napirendi ponttal kapcsolatban Balogh Miklós képviselő kérdést tesz fel, melyre a választ Csányi László alpolgámester megadja. Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 403/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: MÓRA-VITÁL Egészségügyi Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójának díjazása H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a „MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatói teendőinek ellátásával megbízott Dr. Vághy Imre Richárd /anyja neve: Sárváry Judit/ 6782 Mórahalom, Malmos rét 4. szám alatti lakos díjazását - a havi megbízási díj és az eredményérdekeltség elemének változatlanul hagyása mellett az alábbiak szerint módosítja, 2006. június 1-től: - havonta jogosult a bevétel 1,5 %-ára. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert az ügyvezető igazgatóval az ügyvezetői igazgatói teendők ellátására vonatkozó szerződést a jelen határozatban foglaltaknak megfelelően módosítsa. Határidő: 2006. december 20. Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető Mórahalom, 2006-12-07.
- A Mórahalom, 1706 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos elővásárlási jog érvényesítése 37
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 404/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 1706 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos elővásárlási jog érvényesítése H a t á r o z a t: 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta és elfogadja a Mórahalom, 1706 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos elővásárlási jog érvényesítésére vonatkozó előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy az Önkormányzat a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. 136/A. § (1) bekezdésében biztosított elővásárlási jogával élve, bruttó 1.600.000,- Ft áron megvásárolja a Mórahalom, 1706 hrsz-ú ingatlant. 3./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert a 2./ pont szerinti jogügylettel kapcsolatos dokumentum aláírásra, valamint a vételárnak a bírósági végrehajtó letéti számlájára történő kiegyenlítésére. A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy a vételár 2007. évi költségvetésbe történő beépítéséről gondoskodjék. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Szántó Mária jegyző Határidő: azonnal Beszámolásra: a határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület külön jelentést nem kér Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- DÉMÁSZ részvények értékesítése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztést. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:: 38
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Kérdés: nincs Hozzászólás: nincs - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 405/2006. /XII.20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: DÉMÁSZ részvények értékesítése H a t á r o z a t: Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Démász részvények értékesítésére vonatkozó előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület felhívja a Polgármester figyelmét arra, hogy az érvénytelenített részvények értékéhez való hozzájutás céljából a Démász - önkormányzati részvények Elektricité de France International (EDFI) tulajdonába kerülése kapcsán az át nem adott, az egyenként 10.000,-Ft névértékű törzsrészvények részvényenkénti 20.000,-Ft ellenértéken történő felvétele érdekében a számlavezető pénzintézet részére készítse el a meghatalmazást. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester Beszámolás: 2007. februári Kt. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző 3. Költségvetési és Adóosztály Csányi László alpolgármester: Egyéb bejelentés nem lévén a zárt ülést berekeszti.
K.m.f.
Csányi László alpolgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
39
40