JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye:
Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4.
Az ülés időpontja:
2016. december 23. 9 óra
Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy Károly polgármester Bálint Istvánné alpolgármester Bárányos József képviselő Igari Léna képviselő Ivanics Imréné képviselő Iványi Ferenc Tivadarné képviselő Máté János Szilárd képviselő Németh Tibor képviselő Sulyokné Guba Judit képviselő Dr. Bourgla Ossamah képviselő Az ülésről hiányzó önkormányzati képviselők: Heltai Zsolt képviselő Szabó Attila képviselő Az ülésre meghívást kapott és megjelent személyek: Fritz Gábor jegyző Ádámné Bacsó Erika Szervezési Iroda vezetője Molnár Enikő Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője Dr. Hekman Tibor szervezési és jogi referens Kósa László Bicske Városi TV Szabó Ágnes Kapcsolat Központ igazgatója Pálffy Károly polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület 10 fővel határozatképes. Heltai Zsolt és Szabó Attila képviselők jelezték, hogy nem tudnak részt venni az ülésen. A képviselők megkapták az előterjesztést. Egy napirendi pont felvételére tesz javaslatot. Javasolja felvenni a napirendi pontok közé a következőt: -
A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekt vonatkozásában konzorciumi megállapodás aláírásáról és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására a polgármester felhatalmazásáról
Megkéri a képviselő-testület tagjait, aki elfogadja a napirendi pont felvételét kézfelemeléssel jelezze. A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: 1
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 385/2016. (XII. 23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: A 2016. december 23-i rendkívüli, nyílt ülésen napirend felvétele
1. A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekt vonatkozásában konzorciumi megállapodás aláírásáról és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására a polgármester felhatalmazásáról Határidő: 2016. december 23. Felelős: polgármester Megkéri a képviselő-testület tagjait, aki elfogadja a napirendi pontokat kézfelemeléssel jelezze. A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 386/2016. (XII. 23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: A 2016. december 23-i rendkívüli, nyílt ülés napirendjének elfogadásáról
1. Az önkormányzati képviselők választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Előterjesztő: polgármester 2. A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekt vonatkozásában konzorciumi megállapodás aláírásáról és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására a polgármester felhatalmazásáról Előterjesztő: polgármester
Határidő: 2016. december 23. Felelős: polgármester 1.napirendi pont: Az önkormányzati képviselők választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről 2
Pálffy Károly polgármester elmondja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint az önkormányzati képviselő kapcsolattartási kötelezettséggel tartozik választópolgárai felé, továbbá képviselői tevékenységéről évente legalább egy alkalommal köteles beszámolni. A beszámolási kötelezettségről szóló elektronikus tájékoztató levelet minden képviselő megkapta. A beszámolási kötelezettségének minden képviselő eleget tett, utolsóként tegnap este Heltai Zsolt képviselő is megküldte beszámolóját. A kötelezettség teljesítését személyenként, képviselő-testületi határozatba kell foglalni. Tekintettel arra, hogy az előterjesztés valamenynyi képviselő-testületi tagot személyesen érint, javasolja, hogy a döntéshozatalból ne zárjanak ki senkit. Erre lehetőséget biztosít az Mötv. 49. § (1) bekezdése, hiszen a törvény úgy fogalmaz, hogy a döntéshozatalból kizárható az, akit az ügy személyesen érint. A napirend felett megnyitja a vitát. Hozzászólás hiányában megkéri a képviselő-testület tagjait, hogy egyenként szavazzanak az „A” változatú határozati javaslatról. Aki támogatja az „A” határozati javaslatban foglaltakat, az kézfelemeléssel jelezze. A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 387/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Bálint Istvánné önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Bálint Istvánné önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 388/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat 3
Tárgy: Bárányos József önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Bárányos József önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 389/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Dr. Bourgla Ossamah önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Dr. Bourgla Ossamah önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 390/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat 4
Tárgy: Heltai Zsolt önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Heltai Zsolt önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 391/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Igari Léna önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Igari Léna önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 392/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Ivanics Imréné önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről 5
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Ivanics Imréné önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 393/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Iványi Ferenc Tivadarné önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Iványi Ferenc Tivadarné önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 394/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Máté János Szilárd önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről 6
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Máté János Szilárd önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 395/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Németh Tibor önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Németh Tibor önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 396/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Pálffy Károly önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről
7
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Pálffy Károly önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 397/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Sulyokné Guba Judit önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Sulyokné Guba Judit önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 398/2016. (XII.23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: Szabó Attila önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségről
8
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az „önkormányzati képviselő választópolgárokkal való kapcsolattartási kötelezettségéről, valamint képviselői tevékenységről szóló tájékoztatási kötelezettségéről” tárgyú előterjesztést, és megállapította, hogy Szabó Attila önkormányzati képviselő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § k) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett. Határidő: 2016. december 31. Felelős: polgármester 2.napirendi pont: A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekt vonatkozásában konzorciumi megállapodás aláírásáról és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására a polgármester felhatalmazásáról Pálffy Károly polgármester elmondja, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal a TOP-5.1.2-15 kódszámú „Helyi foglalkoztatási együttműködések” elnevezésű pályázati felhívás alapján pályázatot nyújt be a bicskei járás területén megvalósuló foglalkoztatási együttműködések megvalósítása érdekében. A felhívás alapján a Fejér Megyei Kormányhivatal, mint konzorciumvezető felkérte önkormányzatunkat, mint a járásszékhely önkormányzatát, hogy a felhívásban szereplő, kötelező konzorciumi partnerként közös együttműködésben valósítsuk meg a programokat a bicskei járást érintő foglalkoztatási nehézségek csökkentése érdekében. A Fejér Megyei Kormányhivatal elektronikus levélben kérte, hogy a képviselő-testület adjon felhatalmazást a polgármesternek a pályázattal kapcsolatos konzorciumi megállapodás aláírására és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására. A napirend felett megnyitja a vitát. Hozzászólás hiányában megkéri a képviselő-testület tagjait, hogy kézfelemeléssel szavazzanak a határozati javaslatról. A döntéshozatalban résztvevők száma: 10 fő A döntéshozatalból kizárt önkormányzati képviselő: nem volt A jegyző jogszabálysértésre utaló jelzése: nem volt A szavazás számszerű eredménye: 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás Az elfogadott döntés: Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú) szavazat mellett a következő határozatot hozta: 399/2016. (XII. 23.) képviselő-testületi határozat Tárgy: A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekt vonatkozásában konzorciumi megállapodás aláírásáról és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására a polgármester felhatalmazásáról Bicske Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a TOP5.1.2-15-FE1-2016-00006 azonosítószámú "Helyi foglalkoztatási együttműködések Bicske járásban" című projekttel kapcsolatos konzorciumi megállapodás aláírására és a projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátására. Határidő: Felelős:
2016.12.31. polgármester 9
Pálffy Károly polgármester megköszöni a képviselő-testület munkáját. 920 órakor a nyílt ülést bezárja.
K.m.f.
Pálffy Károly polgármester
Fritz Gábor jegyző
10