Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 22-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott soros üléséről. Jelen voltak:
Gémes László polgármester, Bába Miklós képviselő, Bárány Józsefné képviselő, Bucsányi László képviselő, Csatordai Ferenc képviselő, Ifj. Kovács Béla képviselő, Lukács Istvánné képviselő, Puskásné Halál Ágnes képviselő, R. Nagy Mihály képviselő, Szabó Tibor képviselő, Tóth Lászlóné képviselő, Vigh-Molnár Henriett képviselő,
Gyömbér Ferencné jegyző, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető, Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló, Berkeczné Csák Andrea igazgatási osztályvezető, Szűcs Zoltán az Oktatási, Kulturális és Sport Biz. tagja, Csurka Zoltánné óvodavezető, Pintér Lászlóné ESZI-vezető, Kovács Ildikó EKI-vezető, Kerekesné Bovatsek Ágnes EKI-vezetőhelyettes, Kovács Lajos Szegvári Napló főszerkesztője. Mindszent Város Képviselő-testülete tagjai.
Gémes László polgármester köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselő-testület 11 fővel határozatképes. Az ülésre Puskásné Halál Ágnes képviselő később érkezik. A képviselő-testületi ülést megnyitotta. Ismertette a meghívó (1. sz. melléklet) szerinti napirendi pontokat. Mivel a napirenddel kapcsolatosan más javaslat nem hangzott el, kérte annak elfogadását. A képviselő-testület 11 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 12/2007.(II.22.) KT. Tárgy: Napirend elfogadása
Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el: NAPIRENDI PONT: 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról
Gémes László polgármester
2. A polgármester beszámolója a két ülés között történt eseményekről, fontosabb intézkedésekről
Gémes László polgármester
3. Az önkormányzat és intézményei 2007. évi költségvetésének elfogadása
Gémes László polgármester
4. Szegvár nagyközség szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata
Gyömbér Ferencné jegyző
5. Egyesített Közművelődési Intézmény 2006. évi munkájáról szóló beszámoló, 2007. évi munkaterve
Gyömbér Ferencné jegyző
6. Közmeghallgatás időpontjának meghatározatása
Gémes László
7. Egyéb előterjesztések A polgármester rátért az első napirendi pont megtárgyalására.
2 1. NAPIRENDI PONT BESZÁMOLÓ A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL Gémes László polgármester ismertette az egyesületek, civil szervezetek, közösségek támogatásáról szóló előterjesztést (2. sz. melléklet), mely a 206/2006. (XI.30.) KT. határozat alapján készült. Ebben az évben is az egyesületek, civil szervezetek támogatására a költségvetésben 3.000 eFt-ot terveztek. A sportegyesületek támogatására pedig 5.489 eFt-ot. Az előterjesztésben kérte kijavítani az elbírálás időpontját április 5-ére. Kérte, aki a határozati javaslattal egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 11 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 13/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Egyesületek, civil szervezetek, közösségek támogatása.
Határozat 1./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2006.(II.22.) önkormányzati rendeletben elfogadott sport, egyesületi, civil szervezetek, közösségek támogatási keretének felhasználására pályázatot ír ki az alábbiak szerint: „Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. évben is támogatni kívánja a településen működő sportszervezeteket, egyesületeket, civil szervezeteket és helyi közösségeket. A támogatás elnyerésére a képviselő-testülethez címzett pályázatot kell benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell a szervezet rövid bemutatását, a településen eddig végzett tevékenységét, meg kell jelölni a pályázaton elnyert támogatás felhasználásának célját. Azok a szervezetek, amelyek az elmúlt évben már támogatásban részültek, csatolják a pályázaton elnyert támogatás felhasználásáról szóló igazolásaikat, beszámolójukat. A képviselő-testület úgy döntött, hogy 2007. évben a sportszervezetek, egyesületek, civil szervezetek és helyi közösségek pályázaton elnyert támogatásuk 50%-át csak pályázati önerőként használhatják fel. A pályázatok beadási határideje: 2007. március 19. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal titkárságán kell leadni. A pályázatok elbírálása a 2007. április 5-én tartandó képviselő-testületi ülésen kerül sor.” 2./ A képviselő-testület felkérte a jegyzőt, hogy tegyen intézkedést a pályázat Naplóban, Szegvár honlapján történő megjelentetése érdekében.
Szegvári
3./ A képviselő-testület felkérte a Pénzügyi Bizottságot és az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságot, hogy a beérkező pályázatokat, elszámolásokat tekintse át, és tegyen javaslatot a 2007. évi támogatási összegekre. Határidő: pályázati kiírás megjelentetésére: azonnal előterjesztés elkészítésére: 2007. március 27. Felelős: jegyző, bizottsági elnökök
3 A határozatot kapják: Gyömbér Ferencné jegyző, Bárány Józsefné a Pénzügyi Bizottság elnöke, Lukács Istvánné az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke. Gémes László polgármester rátért a 2/2006. (II.14.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés (3. sz. melléklet) megtárgyalására. Elsőként átadta a szót az előterjesztés készítőjének. Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető ismertette, hogy az év végi egyeztetéseket elvégezték, mely alapján elkészítette az önkormányzati rendelet-tervezetet. Gémes László polgármester elmondta, a rendelet-tervezetet minden bizottság megtárgyalta, átadta a szót a bizottságok elnökeinek. Minden bizottság elnöke – az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnökhelyettese - ismertette, hogy bizottságuk a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolta. Gémes László polgármester a képviselő-testületet, hogy az önkormányzati rendeletet alkossa meg. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen szavazattal megalkotta 2/2002. (II.22.) Önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2006. évi költségvetéséről, és annak végrehajtásáról szóló 2/2006. (II.14.) számú rendelet módosítására
2. NAPIRENDI PONT A POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA A KÉT ÜLÉS KÖZÖTT TÖRTÉNT ESEMÉNYEKRŐL, FONTOSABB INTÉZKEDÉSEKRŐL Gémes László polgármester írásbeli beszámolóját (4. sz. melléklet) kiegészítette a következőkkel. Az elmúlt héten a szeméttelep rendbetételét elvégezték. Sajnos még mindig van, aki visz oda – illegálisan – a kommunális hulladékot. A szeméttelep árokkal történő körbekerítését tervezik, a bejáratnál pedig sorompót terveznek elhelyezni. Kihangsúlyozta, hogy csak az önkormányzat tudtával és egy dolgozó jelenlétével lehet a szeméttelepre építési törmeléket és egyéb szerves anyagot kivinni. Beszámolt arról, hogy a Kurca partjának újabb szakaszát tették rendbe ebben az évben. A Horgász Egyesület erre a feladatra jelentős forrást biztosított. 120 méter szakasz rendbetételét Vállalkozók Bizottsága vállalta fel. Tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a Kastély felújításának tervezési munkái folynak. A jövő évben el fog kezdődni az 1,2 milliárdos beruházás. A projekt magába fog foglalni egy településközpont rekonstrukciós programot is. A MÁG kérte az önkormányzat segítéségét és ötletét a kastély felújításával kapcsolatosan. Átadta a szót a képviselőknek. Kiegészítését a 3/2007/A. 083-136 számai tartalmazzák. Szabó Tibor képviselő a beszámoló első pontjával kapcsolatosan megkérdezte, mi történt az ivóvízminőség javító konzorcium tisztújító taggyűlésén? Gémes László polgármester válaszában elmondta, hogy új elnöknek Kiskunfélegyháza Polgármesterét választották meg a taggyűlésen. Ismertette, hogy minden település esetében tanulmány készült, melyben megállapították, hogy a vízminőség mindenhol a határérték alatt van. Aki a konzorciumban részt vesz és fizeti a tagdíjat, azt nem bírságolják meg. Bucsányi László képviselő felhívta figyelmet arra, hogy a beszámoló 4. pontjában kérés található a képviselő-testület felé.
4 Gémes László polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a Háziipar ingatlanának tulajdonosa felkereste a képviselő-testületet azzal a céllal, hogy ötletet kér az ingatlan hasznosításával kapcsolatosan. Most az ingatlant átterveztette 20 lakásos háztömbre. Felajánlotta azt a lehetőséget, hogy közösen valósítsák meg a beruházást az önkormányzattal. Elmondta, a hasznosításra vonatkozóan várja a közeljövőben a képviselők javaslatait. Mivel több hozzászólás nem hangzott el, kérte a beszámoló elfogadását. A képviselő-testület 11 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 14/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Beszámoló a két ülés között történt eseményekről, fontosabb intézkedésekről.
Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a polgármester beszámolóját a két ülés között történt eseményekről, fontosabb intézkedésekről és azt az ülésen elhangzott kiegészítések figyelembe vételével elfogadta. 3. NAPIRENDI PONT AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELFOGADÁSA Gémes László polgármester elsőként átadta a szót a Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezetőnek. Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető ismertette, hogy a 2007. évi költségvetéssel (5. sz. melléklet) kapcsolatos módosításokat írásban kiadta a képviselők részére (6. sz. melléklet). Az ÖNHIKI pályázat benyújtási feltételei ismertté váltak, a felhalmozási célú hitel kamatát felhalmozási célú kiadások közé sorolja. Mi a működési kiadások közé vettük. Ezért ezt módosítani szükséges. Gémes László polgármester megkérte a bizottságok elnökeit, hogy ismertessék bizottságuk véleményét. Lukács Istvánné képviselő, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke elmondta, a költségvetésből látható, hogy a fejlesztésre nagyon kevés pénz jut. Az intézmények az előző évben is rengeteg pályázatot nyújtottak be és több millió forintot nyertek. A bizottság kérte az intézményeket, hogy továbbra is éljenek ezzel a lehetőséggel. A magas forráshiány miatt továbbra is élni kell az ÖNHIKI-s pályázat benyújtásával. Az önkormányzati rendeletet és a határozati javaslatot elfogadásra javasolta. Ismertetését a hangszalag 202-224 számai tartalmazzák. Szabó Tibor képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke ismertette, hogy a bizottság a kiegészítések figyelembe vételével elfogadásra javasolta az önkormányzat és intézményei 2007. évi költségvetését. Tóth Lászlóné képviselő, a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottsága a kiegészítésekkel együtt elfogadásra javasolta a 2007. évi költségvetést. Vigh-Molnár Henriett képviselő, az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság tagja ismertette, hogy a bizottság az önkormányzat és intézményei 2007. évi költségvetését elfogadásra javasolta. Bárány Józsefné képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, a Pénzügyi Bizottság a 2007. évi költségvetést írásban véleményezte. Részletesen ismertette a bizottság véleményét. Ismertetését a hangszalag 231-308 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester felkérte Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgálót, ismertesse véleményét.
5 Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló meglátása szerint a Pénzügyi Bizottság egyértelműen tájékoztatta a képviselő-testületet a 2007. évi költségvetés megalkotásának problémáiról, lényegéről és törvény által nem garantált hiányosságokról. Néhány kiegészítést tett hozzá. A költségvetés készítésének nehézségeiről tájékoztatta a képviselőtestületet. Várni kellett a 2007. évi költségvetési törvény jóváhagyására, amely csúszott. Az előző héten kapta meg a gazdálkodási osztályvezető az ÖNHIKI-s pályázattal kapcsolatos feltételrendszert. A képviselők elé került táblázatok kiemelten tartalmazzák a címrendet, a bevétel és kiadás címrend alábontásban. Szerkezete az államháztartási törvény 69 §-a, és az államháztartás működési rendjéről szóló törvény 29. §-a alapján készült. A kiemelt előirányzatok részletesen lefektetésre kerültek. Az éves létszámkeret megjelölésre került. Több éves kihatással járó feladatok előirányzatait külön táblázat szemlélteti. Elkülönítetten került kimutatásra a Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése. Az önkormányzat a költségvetésének egyensúlyát mindként oldalon hitellel tudja biztosítani. Ennek megfelelően 117.593
eFt működési hitel került beállításra, melyet az ÖNHIKI-s pályázattal kíván érvényesíteni az önkormányzat. Felhalmozási hitel 40.326 eFt. Az önkormányzat pénzügyi helyzete egyértelműen alulfinanszírozott. A rendelet-tervezetet rendeletalkotásra alkalmasnak találta. A 2007. évi költségvetést 629.177 eFt bevételi és kiadási főösszeggel a könyvvizsgálat elfogadásra javasolta. A könyvvizsgáló írásos véleményét a jegyzőkönyv 7. sz. melléklete tartalmazza. Véleményét a hangszalag 308-368 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester átadta a szót a képviselőknek. Bucsányi László képviselő kihangsúlyozta, még soha nem volt az önkormányzatnak ilyen nagy forráshiánya. Meglátása szerint sok mindenről le kell mondaniuk. Azokat a fejlesztéseket, melyekre nem lesz pályázati lehetőség, félre kell tenniük. Kitért arra, hogy ez az első év, melyet hiánnyal kell kezdenie az önkormányzatnak. Úgy fogalmazta meg, hogy a 2007. évi költségvetés a „legek” költségvetése: legnagyobb forráshiány, legnagyobb hitel. Emiatt van szükség az átszervezésekre. Véleményét a hangszalag 370-397 számai tartalmazzák. Bába Miklós képviselő kihangsúlyozta, hogy az önkormányzat a tartalékait felélte, csak a hitelhez tud nyúlni. Gémes László polgármester megköszönte a gazdálkodási osztályvezetőnek és munkatársainak a költségvetés elkészítését és kérte elsőként a kiegészítések figyelembe vételével alkossák meg az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről, és annak végrehajtásáról szóló önkormányzati rendeletet. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen szavazattal megalkotta a 3/2007. (II.22.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről, és annak végrehajtásáról. Gémes László polgármester kérte a képviselőket, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok 2007. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról szóló határozati javaslatot fogadják el. A képviselő-testület 11 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 15/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok 2007. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról.
6 Határozat I./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. Törvény 17. § (1) bekezdése és a 6. számú melléklet 1. pontja (továbbiakban: 6. számú melléklet) alapján támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatására. II./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi: 1. Az önkormányzat lakosságszáma 2006. január 1-jén 4988. 2. Az önkormányzat a Polgármesteri Hivatalon túl az alábbi részben önállóan gazdálkodó intézményeket tartja fenn: -
Forray Máté Általános Iskola Kurca-parti Óvoda Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Egyesített Közművelődési Intézmény.
3. Az önkormányzat lakosságszáma 4.988 fő és a.) a 2006/2007. nevelési, illetve tanévben nem vesz részt többcélú kistérségi társulás közoktatási feladatellátásban, és az általa fenntartott oktatási intézmények intézményenkénti, évfolyamcsoportonkénti kapacitás-kihasználtsága az 5-8. évfolyamon együttesen a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport, illetve osztály átlaglétszámának 70 %-át eléri. b.) a 2007/2008. nevelési-, illetve tanévben nem vesz részt a többcélú kistérségi társulás közoktatási feladatellátásban, és az által fenntartott nevelési, oktatási intézmények intézményenkénti, évfolyam-csoportonkénti kapacitás-kihasználtsága a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport, illetve osztály átlaglétszámának az óvodai csoportokban az első óvodai nevelési évben, illetve az alapfokú oktatási intézmények 1. és 5. évfolyamai együttesen a 75%-át eléri, és az óvodai csoportokban a 2-3 nevelési években, illetve az alapfokú oktatási intézmények 2-4. és 6-8. évfolyamai együttesen a 70%-át eléri. 4. Az önkormányzat magánszemélyek és vállalkozások kommunális helyi adójának bevezetéséről döntött, és költségvetésében ilyen bevételt tervez és a gazdálkodás során realizál. 5. Az önkormányzat a 2006. évi zárszámadására vonatkozóan az Ötv. 92/A. §-a alapján könyvvizsgálatra kötelezett. Felelős: Gémes László polgármester Határidő: 2007. április 20. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
4. NAPIRENDI PONT
7 SZEGVÁR NAGYKÖZSÉG SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVZSGÁLATA Gémes László polgármester rátért Szegvár nagyközség szociális szolgáltatástervezési koncepciójának (8. sz. melléklet) megtárgyalására. Tájékoztatta a testületet arról, hogy az anyagot előzetesen megküldték a Megyei Önkormányzatnak és a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak. Sajnálatát fejezete ki azért, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője ismét nincs jelen az ülésen. Várták az egészségügyi kerekasztal létrehozásakor is, akkor sem tudott megjelenni, így az anyagot nem is tudta véleményezni. Ismertette, hogy a szociálpolitikai kerekasztalt 2007. február 19-ére hívta össze. A kerekasztal ülésén a Máltai Szeretetszolgálat mindenkori képviselőjét választották meg elnöknek. Megtárgyalták a koncepciót, melyet a kerekasztal elfogadásra javasolt. A koncepciót az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság megtárgyalta. Megkérte Vigh-Molnár Henriettet, a bizottság tagját, hogy ismertesse a bizottság véleményét. Ismertetését a hangszalag 415-428 számai tartalmazzák. Vigh-Molnár Henriett képviselő, bizottsági tag ismertette, hogy a koncepciót a bizottság elfogadásra javasolta. Gémes László polgármester, mivel kérdés, vélemény nem hangzott el, kérte a határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület 11 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 167/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Szegvár Nagyközség Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója. Határozat 1.) Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Szegvár Nagyközség Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciója c. előterjesztést, az abban foglalt főbb célkitűzésekkel, feladatokkal egyetértett. 2.) Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló – többször módosított – 1993. évi III. törvényben előírt 92. § (3), (4), (5), (7), (8) és (9) bekezdéseiben előírt kötelezettségének teljesítése érdekében Szegvár Nagyközség Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepcióját ezen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyta. 3.) Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte a polgármestert, hogy az éves költségvetési koncepció összeállításakor a szociális szolgáltatástervezési koncepcióban foglalt célkitűzések megvalósítását ütemezze. 4.) Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte a polgármestert, hogy a szociális szolgáltatástervezési koncepció tartalmának kétévente történő felülvizsgálata és aktualizálása érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Gémes László polgármester, Határidő: folyamatos. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Puskásné Halál Ágnes Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnöke, Pintér Lászlóné EESZI vezetője, Kovácsné Szép Tünde igazgatási főmunkatárs.
8 5. NAPIRENDI PONT EGYESÍTETT KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY 2006. ÉVI MUNKÁJÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ, 2007. ÉVI MUNKATERVE Gémes László polgármester javasolta, elsőként az intézmény munkatervét fogadják el (9. sz. melléklet). Elmondta, az előterjesztést minden bizottság megtárgyalta. Átadta a szót a bizottságok elnökeinek. Bárány Józsefné képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke ismertette, hogy a bizottság a munkatervet elfogadásra javasolta. Véleménye szerint elsőként a szervezeti átalakításra vonatkozó előterjesztésre (10. sz. melléklet) tett javaslataik ismertetésével kezdjék. Gémes László polgármester a javaslattal egyetértett. Elmondta, az Ügyrendi Bizottság, és az Egészségügyi , Szociális és Segélyezési Bizottság ezen előterjesztést nem tárgyalta. Bárány Józsefné képviselő ismertette, hogy a szervezeti átalakításra vonatkozó táblázat III., Polgármesteri Hivatal szakfeladat c. oszlopában szereplő adatoknak megfelelően javasolta a Pénzügyi Bizottság az átalakítást. Ennek értelmében két fő népművelő heti 36 órás munkaviszonyban, két fő könyvtáros heti 36 órás munkaviszonyban, rugalmas munkaidőben látja el feladatát. A két technikai munkatárs (takarító és technikus) az Ellátó Szervezethez kerülne. Ismertette a Pénzügyi Bizottság által javasolt nyitvatartási rendet: hétfő 14.00 – 20.00, kedd 11.00 – 20.00, szerda 14.00 – 20.00, csütörtök 14.00 – 20.00, péntek 14.00 – 20.00, szombat 13.00 – 17.00, vasárnap 15.00 – 20.00. Ez összesen heti 42 óra. Azon a héten, amikor kiállítás, vagy egyéb olyan rendezvény van, ami hosszabb nyitvatartást igényel, akkor lehetőség van az 53 órás nyitvatartásra. A könyvtár nyitvatartását változatlanul 36 órában javasolta a bizottság. Az átalakítás ellenére a programokat megtarthatónak tartja a bizottság. Kihangsúlyozta, hogy a Pénzügyi Bizottság nem kizárólag pénzügyigazdálkodási szempontok figyelembe vételével hozta meg javaslatát. Ismertetését a hangszalag 457-483 számai tartalmazzák. Tóth Lászlóné képviselő, bizottsági elnök kifejtette, hogy a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság nem tudott közös álláspontra jutni a szervezeti átalakításban. A bizottság fele a III/c. pontot javasolta, a másik fele pedig az I/e. illetve a d. pont között döntött. Elmondta, hogy a bizottság a Pénzügyi Bizottság nyitvatartásra vonatkozó javaslatával egyetértett. Ismertetését a hangszalag 483-500 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester kihangsúlyozta, a táblázatból kitűnik, hogy a I. pont a koncepcióval ellentétes. A jelenlegi helyzetet vázolja. Lukács Istvánné képviselő, bizottsági elnök elmondta, az Egyesített Közművelődési Intézmény elkészítette azon kimutatást, mely tartalmazza, hogy milyen időpontban, melyik teremben milyen foglalkozás folyik. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság az átszervezést elsősorban szakmai szempontból vizsgálta. Szakmailag nagyon jónak értékelték az intézményben dolgozók munkáját. Megvizsgálta a bizottság az átszervezésre vonatkozó táblázatot, és a megtakarítások összegeit. Próbálták szem előtt tartani a szakmai munka színvonalának megtartását és a jogszerű működést. A bizottság továbbra is jelenlegi formájában szeretné fenntartani az intézményt. A bizottság az I/c. változattal értett egyet. Ismertetését a hangszalag 503-523 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester átadta a szót a képviselőknek kérdések, hozzászólások megtételére. Bába Miklós képviselő elmondta, a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság ülésén az I/e. változat mellett állt ki. Rájött arra, hogy ez a változat nagyon drasztikus, ezért véleményét megváltoztatta. A III/c. változatot javasolta elfogadásra.
9 Bucsányi László képviselő kitért arra, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság álláspontja sem volt egységes. Két fő szavazott az I/c. változat mellett, mely a koncepcióval ellentétes. Ő a III/c. változatot javasolta. Egyetértett a szakmaiság sértetlenségével, mivel óriási szakmai színvonalú munka folyik az intézményben. Döntésével nem azt akarta kifejezni, hogy a munkájukat nem ismeri el. Az önkormányzat nagy forráshiányát látva hozta meg döntését. Az önként vállalt feladatokból tud az önkormányzat lefaragni. Meglátása szerint a korábbi javaslatokhoz a 7 órás foglalkoztatás egy kompromisszum része. Ezért javasolta ezt a változatot. Gémes László polgármester felhívta Bucsányi László képviselő figyelmét arra, hogy nem bizottsági ülésen, hanem képviselő-testületi ülésen vannak. Bizottsági ülésen van lehetőség az egyéni vélemények ismertetésére. Szűcs Zoltán az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagja kihangsúlyozta, számára fontos a településen folyó kulturális élet. Fontos pont volt számára az Egyesített Közművelődési Intézmény, ahová bármilyen problémájával fordulhatott, és fordulhattak a különböző csoportok. Kérte a képviselő-testületet, hogy döntésénél tartsa szem előtt, hogy kultúra nélkül nem lennénk az Európai Unióban csak egy „parcella”. Hozzászólását a hangszalag 568-590 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester nem értette némely ember aggodalmát, hiszen a heti 36 órás munkaidőtől eltérő javaslatot senki nem tett. Kerekesné Bovatsek Ágnes hozzászólásában elmondta, hogy váratlanul érte a könyvtárral kapcsolatos javaslat. Kihangsúlyozta, hogy a könyvtárban kötött feladatok vannak, az olvasókat el kell látniuk, a belső munkákat el kell végezniük. Kimutatást készítettek az ellátandó feladataikról, és a kimutatásból látható, hogy munkaidejüket kitölti. Hozzászólását a hangszalag 3/2007/B. 001- 034 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester elmondta, már a Pénzügyi Bizottság beszámolójában is elhangzott, hogy megtakarításokat kell az önkormányzatnak eszközölnie. Az önkormányzat fő feladata, hogy a településen lévő intézmények működését stabilan tudja biztosítani. Ezért sajnos meg kell hozni olyan döntéseket is, amelyek egyének számára szomorúak. Lukács Istvánné képviselő kitért arra, hogy a III/c változat esetében a megtakarítás 3.552 eFt, míg az I/c változatnál 2.568 eFt. Megnézték, lehetőség van-e, hogy a kettő közötti különbséget az intézmény megtakarítással érje el. Gémes László polgármester meglátása, hogy megtakarításokat csak akkor tudnak elérni, ha erre rákényszerítenek valakit. Ezt önállóan nem lehet megtenni? Kovács Ildikó intézményvezető kihangsúlyozta, hogy ezt teszik folyamatosan, hogy minél takarékosabban éljenek és minél több pályázattal sikeresen szerepeljenek. Az vetődött fel, hogy az intézményesség múljon az 1 millió forinton. Meglátása szerint intézményi szinten még többet tudnának tenni azért, hogy az intézményesség megmaradjon. Ismertetését a hangszalag 078-093 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester kérdése, ha a szervezeti változás nem kerül előtérbe, akkor nem kerül elő, hogy az eredeti költségvetési tervezeten még lehet megtakarítani? Kovács Ildikó intézményvezető úgy gondolta még többet szeretnének vállalni, hogy az intézményi forma megmaradjon.
10 Gémes László polgármester kiemelte, hogy a könyvvizsgáló és a Pénzügyi Bizottság elnöke is kihangsúlyozta, a 2007. évi költségvetés a koncepciót tükrözi. A koncepcióban pedig a II. és III. variáció található. Puskásné Halál Ágnes képviselő az ülésre megérkezett, a képviselők száma 12 fő lett. R. Nagy Mihály képviselő kitért arra, hogy az óraszám – mely számára a szakmaiságot tükrözi – mind a két változatnál ugyanannyi. A szakmaiság tehát nem csökkenhet, mivel nem az intézményi szint határozza meg, hogy mennyit tudnak a dolgozók a szakmával foglalkozni. Kérte az intézmény dolgozóit, abban az esetben, ha nem lesz intézmény, akkor ne a 2,5 millió forinthoz próbáljanak 1 millió forintot szerezni, hanem a 3,5 millió forinthoz. Bárány Józsefné képviselő ügyrendi észrevételt tett. Amikor ugyanez a képviselő-testület hoz a koncepcióról határozatot, mindenkinek ott van a szavazata, mivel az képviselő-testületi határozat. Az utóbbi időben többször volt példa arra, hogy ezeket a határozatokat módosították, vagy vissza akarták vonni. Felhívta mindenki figyelmét arra, hogy hitelüket fogják így veszíteni. Gémes László polgármester elsőként feltette szavazásra a Pénzügyi Bizottság javaslatát. Aki a III/c. változattal egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 9 igen szavazat, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta a Pénzügyi Bizottság javaslatát. Gémes László polgármester ismertette a fenti szavazás alapján a határozati javaslatot. Kérte aki a határozati javaslattal egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 10 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta a határozati javaslatot. 17/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Egyesített Közművelődési Intézmény szervezeti átalakítása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az Oktatási - Kulturális és Sport Bizottság előterjesztése alapján megtárgyalta az Egyesített Közművelődési Intézmény szervezeti átalakítására vonatkozó munkaanyagot. A 2007. évre vonatkozó önkormányzati költségvetési koncepció, majd e dokumentum alapján elkészített 2007. évi önkormányzati költségvetés rendkívül magas, 25 %-os költségvetési bevételi hiánnyal számol. Az Önkormányzat képviselő-testülete felülvizsgálta azokat a területeket, amelyeken takarékossági intézkedések következtében a költségek csökkenthetők. A rendkívül magas forráshiányra, a feladat ellátására kapott helyi közművelődési és közgyűjteményi, lakosságszámhoz kötődő normatíva alacsony voltára (1135 Ft/ lakos/ év: 4988 fő állandó lakos = 5.661.380,- Ft/év normatíva), ebből következően az önkormányzati támogatás magas %-ára, figyelemmel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 77. §-ára, mely kimondja, hogy „ a települési önkormányzat a helyi társadalom művelődési érdekeinek és kulturális szükségleteinek figyelembevételével, e törvény és a helyi lehetőségek, sajátosságok alapján rendeletben határozza meg, hogy a közművelődési feladatokból mit, milyen konkrét formában , módon és mértékben lát el” a képviselő-testület előzetesen állást foglalt abban a
kérdésben, hogy kívánja szünteti.
11 az Egyesített Közművelődési Intézményt, mint intézményt meg
A feladat ellátását a jövőben a Polgármesteri Hivatal szakfeladataként kívánja biztosítani. Az intézményeket közösségi szintérré kívánja minősíteni. A 2 fő közművelődési szakember és 2 fő könyvtáros munkatársat a Polgármesteri Hivatal külön-külön szakfeladatán kívánja tovább alkalmazni közalkalmazottként heti 36-36 órás foglalkoztatással. A 2 fő technikai munkatárs továbbfoglalkoztatását a Polgármesteri Hivatal Szervezetében kívánja biztosítani heti 40 – 40 órás foglalkoztatással.
Ellátó
A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 81. §-a alapján a testületi döntés meghozatala előtt 30 nappal a szakminiszter véleményét beszerezze az intézmény átszervezése tárgyában és annak tartalmát a testülettel ismertesse. Felelős: Gémes László polgármester Határidő: 2007. májusi KT. ülés időpontja A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző Gémes László polgármester kérte a bizottságok elnökeit, hogy az intézmény 2007. évi munkatervével kapcsolatos bizottsági javaslatokat ismertessék. Minden bizottság elnöke elmondta, hogy bizottságuk a munkatervet elfogadásra javasolta. Gémes László polgármester megköszönte a dolgozóknak az előterjesztés elkészítését. Kérte, aki egyetért a Művelődési Ház és a Könyvtár 2007. évi munkatervével, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 18/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Egyesített Közművelődési Intézmény 2006. évi munkatervének elfogadása. Határozat Szegvár Nagyközség Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról, és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Tv. 78. § (5) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében az Egyesített Közművelődési Intézmény Művelődési Ház és Községi Könyvtár 2007. évi munkatervét a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza az intézmény vezetőjét a munkatervben foglaltak megvalósításával. A munkatervben felvállalt feladatokat a 2007. évi költségvetésben meghatározott szigorú keretek betartásával kell megvalósítani. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető.
6. NAPIRENDI PONT KÖZMEGHALLGATÁS IDŐPONTJÁNAK MEGHATÁROZÁSA
12 Gémes László polgármester a közmeghallgatás időpontjának 2007. március 5-ét (hétfőt), és kezdésnek a 18.00 órát javasolta. Mivel más javaslat nem hangzott el, kérte, aki egyetért azzal, hogy március 5-én 18.00 órakor kerüljön megtartásra a közmeghallgatás, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 19/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Közmeghallgatás időpontjának meghatározása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a közmeghallgatás időpontját 2007. március 5. napján 18.00 órai kezdettel határozta meg. A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a közmeghallgatás időpontjáról a lakosságot szórólapon keresztül értesítse. Bucsányi László képviselő napirendi pontként javasolta az orvosi ellátással, ügyeleti rendszerrel kapcsolatos tájékoztatást. Gémes László polgármester elmondta, meghívják a kistérségi egészségügyi referenst, vagy annak munkatársát a közmeghallgatásra. A polgármester rátért az egyéb előterjesztések megtárgyalására. 7. NAPIRENDI PONT EGYÉB ELŐTERJESZTÉSEK Gémes László polgármester javasolta, elsőként tárgyalják meg a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítását (11. sz. melléklet). Átadta a szót Gyömbér Ferencné jegyzőnek. Gyömbér Ferencné jegyző a 14. § (4) bekezdésről, a különböző pénzbeli ellátások természetbeni formában történő nyújtásának szabályairól tájékoztatta a képviselőket. Kérelmet a Polgármesteri Hivatal igazgatási osztályán lehet benyújtani. A rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátásként akkor nyújthatjuk, ha a családban védelembe vett gyermek él, a rendszeres szociális természetben nyújtható szociális ellátásnak mértéke a megállapított rendszeres szociális segély maximum 20%-a lehet. A lakásfenntartási támogatás természetbeni szociális ellátásként nyújtott formája a közüzemi szolgáltató vállalatok részére történő közüzemi számlák kifizetéseként nyújtható. A támogatás vízdíj, villanyszámla, gázszámla és lakáscélú hiteltörlesztés átutalására folyósítható. Az átmeneti segély természetbeni szociális ellátásként élelmiszertámogatásként folyósítható, melyet a szociális egészségügyi intézmény családsegítő szolgálat családgondozójának kell kifizetni, aki a segély összegéről hivatalos számlával számol el. A tüzelő segély tűzifa és szén vásárlásához adható természetbeni szociális támogatás, melyet a tüzelőt forgalmazónak kell átutalni. A gyermekintézmények térítési díját a gyermekintézmények részére kell átutalni. A térítési díj maximális összege a havi étkezési térítési díj 50%-a lehet. A tankönyvsegélyként megállapított összeget a gyermekintézmény részére kell átutalni. A temetési segély természetbeni szociális ellátási formájában a temetkezési vállalat részére folyósítható, melynek maximális összege a helyben szokásos legolcsóbb temetési költség 30 %-áig terjedhet. Tájékoztatást a hangszalag 264-335 számai tartalmazzák. Puskásné Halál Ágnes képviselő ismertette az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság kérését. A bizottság kérte a vizitdíjjal kapcsolatos rendelet beépítését a szociális rendeletbe.
13 Gyömbér Ferencné jegyző tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a vizitdíj visszatérítés kérdése nem a szociális rendelet részre. Külön törvény, melyet mindenképpen be kell tartaniuk. Gémes László polgármester kérte, aki a rendeletmódosítással egyetért, az kézfeltartással szavazzon.
Szegvár Nagyközség képviselő-testület 12 igen szavazattal megalkotta a 4/2007. (II.22.) önkormányzati rendeletet a szociális igazgatásról és a szociális gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló - többször módosított – 13/2000. (III.29.) önkormányzati rendelet módosítását Gémes László polgármester megkérte a bizottságok elnökeit, hogy ismertessék bizottságuk bizottsági elnökhelyettesre tett javaslatát. Lukács Istvánné képviselő, bizottsági elnök elmondta, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Bucsányi Lászlót javasolta elnökhelyettesnek. Gémes László polgármester kérte, aki egyetért a javaslattal, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 20/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökhelyettesének megválasztása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökhelyettesének Bucsányi László bizottsági tagot választotta meg. Szabó Tibor képviselő, bizottsági elnök elmondta, hogy az Ügyrendi Bizottság Bucsányi Lászlót javasolta elnökhelyettesnek. Gémes László polgármester kérte, aki egyetért az Ügyrendi Bizottság javaslatával, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 21/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Az Ügyrendi Bizottság elnökhelyettesének megválasztása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az elnökhelyettesének Bucsányi László bizottsági tagot választotta meg.
Ügyrendi
Bizottság
14 Tóth Lászlóné képviselő, bizottsági elnök ismertette, hogy a Mezőgazdasági, Településfejlesztési Bizottság elnökhelyettesnek Bába Miklóst javasolta.
Környezetvédelmi
és
Gémes László polgármester kérte, aki a bizottság javaslatával egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 22/2007. (II.22.) KT. Tárgy:
A Mezőgazdasági, megválasztása.
Környezetvédelmi
és
Településfejlesztési
Bizottság
elnökhelyettesének
Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság elnökhelyettesének Bába Miklós bizottsági tagot választotta meg. Puskásné Halál Ágnes képviselő, bizottsági elnök ismertette, hogy az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnökhelyettesének a bizottság Vigh-Molnár Henriett bizottsági tagot javasolta. Gémes László polgármester kérte, aki a bizottság javaslatával egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület12 igen szavazattal megalkotta alábbi határozatát. 23/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnökhelyettesének megválasztása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnökhelyettesének Vigh-Molnár Henriett bizottsági tagot választotta meg. Bárány Józsefné képviselő, bizottsági elnök elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a bizottság elnökhelyettesének Szabó Tibort javasolta. Gémes László polgármester kérte, aki a Pénzügyi Bizottság javaslatával egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 11 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. 24/2007. (II.22.) KT. Tárgy: A Pénzügyi Bizottság elnökhelyettesének megválasztása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete elnökhelyettesének Szabó Tibor bizottsági tagot választotta meg.
a
Pénzügyi
Bizottság
15 Gyömbér Ferencné jegyző ismertette a Sport Klub vezetőjének kérelmét. Mivel az egyesületek, civil szervezetek támogatásáról csak április 5-én dönt a képviselő-testület, ezért a Sport Klub a sport célra rendelkezésre álló keretből 250.000,- Ft előleget kér. Amikor a képviselő-testület támogatási döntése megszületik, az előleg összege levonásra kerül. Kérelmüket azzal indokolták, hogy 2007. március 17-én elkezdődik a bajnokság és ezzel kapcsolatosan költségeik keletkeznek. Előterjesztését a hangszalag 390-401 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester kérte, aki a kérelemmel egyetért, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 25/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Szegvári Sport Klub támogatása. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete – a Szegvári Sport Klub kérelmének helyt adva – a sportcélok támogatására előirányzott keretből 250.000,- Ft előleget biztosít. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy intézkedjen a fenti összeg folyósításáról. A határozatot kapják: Szegvári Sport Klub, Gémes László polgármester, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
Gémes László polgármester ismertette, hogy a Rádió Szentes a képviselő-testülethez fordult reklámszolgáltatás nyújtásával kapcsolatban. Átadta a szót Bárány Józsefné képviselőnek. Bárány Józsefné képviselő tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az első megkeresés után érkezett egy módosítás, mely szerint együttműködési megállapodás keretében vállalják a reklámozást. Személyes beszélgetés folytán 100.000,- Ft összeget sikerült a 300.000,- Ft helyett kialkudnia szolgáltatás nyújtásáért. Gémes László polgármester meglátása szerint a reklámozás a falumarketing része lehet. A Rádió Szentes a kistérségen túl nyúlik. Lukács Istvánné képviselő elmondta, több éven keresztül továbbította a szegvári híreket a Rádió Szentesen keresztül. Meglátása szerint annak érdekében, hogy a rádión keresztül is tudassanak magukról, valamennyi összeget rá kell szánniuk. Csatordai Ferenc képviselő véleménye szerint az egyesületek, civil szervezetek részére biztosított keretből támogassák a rádiót. Gémes László polgármester kihangsúlyozta, hogy a rádió nem támogatást kér, hanem reklámszerződést szeretne az önkormányzattal kötni. Szabó Tibor képviselő véleménye szerint készíteni kell egy koncepciót, mely tartalmazza, hogy mit szeretnének reklámozni, mennyit kívánnak rá fordítani. Ezzel elkerülhetik, hogy az információ elvesszen a rengeteg reklám között. Gémes László polgármester elmondta, a polgármesteri kabinet feladatkörébe fog tartozni a médiával való kapcsolattartás, kommunikáció.
16 Bucsányi László képviselő egyetértett Szabó Tibor véleményével. Meglátása szerint, ha valakivel reklámszerződést kötnek, akkor azt kell nézni, hogy hány ember hallgatja a rádiót. Meglátása szerint a másik szentesi rádiót többen hallgatják, azzal előnyösebb lehet a marketingszerződés megkötése. Javasolta, legközelebb kérjék ki a másik rádió ajánlatát is. Gémes László polgármester véleménye szerint arról kell állást foglalnia a képviselő-testületnek, hogy áldozzanak-e arra pénzt, hogy a médiákban Szegvár gyakrabban szerepeljen. Bába Miklós képviselő meglátása szerint elsősorban a szegvári választópolgárokhoz kell eljutniuk. Ilyen szempontból végig kell gondolniuk, hogy milyen médiákkal kell jó kapcsolatot ápolni. Elsődlegesen a helyi médiákat kell megcélozniuk. Gémes László polgármester kiemelte, hogy van egy tájékoztatás és van egy reklám marketing tevékenység. Tájékoztatást a szegvári lakosoknak teszi meg az önkormányzat. A falumarketinget ennél komplexebbnek tartotta. Célja, hogy fejlesztési források, vállalkozók jöjjenek a településre. Kérte, aki egyetért azzal, hogy áldozzanak anyagi forrást annak érdekében, hogy a települést jobban reklámozzák a térségben, vagy akár az országban, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 26/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Települési reklám. Határozat Szegvár nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete állás foglalt abban a kérdésben, hogy Szegvár nagyközséget, a településen folyó tevékenységeket reklámozni kell. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a legmegfelelőbb reklámozási mód felkutatásával.
Gémes László polgármester átadta a szót az EKI vezetőjének, aki pályázati lehetőségekről tájékoztatja a képviselőket. Kovács Ildikó EKI vezetője közművelődési intézmények által beadható pályázati kiírásokról tájékoztatta a képviselőket. A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázati felhívása a „Szakmai rendezvények, nem hivatásos művészeti találkozók támogatása”. Szeretnék tovább folytatni a Törökbecseikkel való kapcsolattartást. A szegvári bábcsoport ezáltal jutna ki továbbképzési jelleggel Törökbecsére. Kondacs Mihálynét kérték fel az oktatásra. A pályázat benyújtásához 100.000,- Ft önerő szükséges. A következő pályázattal az alkotótábor folytatását szeretnék megvalósítani. A táborban a tehetségeket próbálják szakmailag tovább képezni neves szakemberekkel. A pályázat benyújtásához 100.000,- Ft önerő szükséges. Ebben az évben Kodály jubileumi év lesz. Ezzel kapcsolatosan lehet pályázatot benyújtani. Több települést érintő programsorozatra kívánnak pályázni. Támogatás elnyerése esetén a szegvári népdallal foglalkozó népdalkörök koncertje kerülhetne megrendezésre. Pályázati önerőre 100.000,- Ft-ot kérnek. A pályázat benyújtásához 50%-os önerő szükséges. Negyedik pályázati lehetőség a Népművészeti Kollégium kiírása az élő népművészet, népművészeti szaktáborok és rendszeres táncházak programjainak megvalósítására. 30% önerő szükséges, mely 90.000,- Ft-ot jelent. Az önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő pályázatát is szeretnék benyújtani. Az elmúlt években erre a képviselő-testület 300.000,- Ft-ot biztosított. Az évek során ebből a forrásból tudták a technikai berendezéseket fejleszteni, lakossági kezdeményezésre induló légkondicionáló berendezés árát kiegészíteni, a
17 székek egy részét kicserélni. Ebben az évben a székek cseréjét akarják folytatni. Kérte a képviselő-testület hozzájárulását a pályázatok benyújtásához. Gémes László polgármester megkérdezte, hogy az önkormányzatok érdekeltségnövelő pályázatán milyen mértékű támogatást szoktak kapni? Kovács Ildikó intézményvezető válaszában elmondta, előző években ugyanannyi összeget kaptak támogatásként, mint amennyi önerőt biztosítottak. Ez általában 300.000,- Ft volt. Kérte, aki egyetért azzal, hogy a pályázatokhoz az önrészt a képviselő-testület biztosítsa, összesen 690.000,- Ft összegben céltartalék pályázati önerő keretből, az kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatait. 27/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Közművelődési Szakmai Kollégium felhívására pályázat benyújtása.
Határozat Közművelődési Szakmai Kollégium „Szakmai rendezvények, nem hivatásos művészeti találkozók támogatása” c. pályázati felhívására Szegvár Nagyközségi Önkormányzat részben önálló intézménye, Egyesített Közművelődési Intézmény Művelődési Háza pályázatot nyújt be. A pályázat célja: a 2007. szeptember 3. és 2008. február 18. között megrendezésre kerülő közművelődési programok támogatása. A pályázat megvalósításához az önkormányzat 100.000,- Ft önrészt biztosít a 2007. évi költségvetés céltartalék pályázati önerő terhére. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a pályázat aláírásával. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
28/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Tehetséggondozó, alkotó jellegű és honismereti célú nyári táborok támogatása
Határozat Közművelődési Szakmai Kollégium „Tehetséggondozó, alkotó jellegű és honismereti célú nyári táborok támogatása” c. pályázati felhívására Szegvár Nagyközségi Önkormányzat részben önálló intézménye, Egyesített Közművelődési Intézmény Művelődési Háza pályázatot nyújt be. A pályázat célja: 2007. június 1. és szeptember 1. között megvalósuló művészeti tehetséggondozó, alkotó jellegű és honismeret nyári táborok támogatása. A pályázat megvalósításához az önkormányzat 100.000,- Ft önrészt biztosít a 2007. évi költségvetés céltartalék pályázati önerő terhére. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a pályázat aláírásával. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
18
29/2007. (II.22.) KT. Tárgy: „Kodály Jubileum 2007.” című közművelődési pályázat Határozat Szegvár Nagyközség Önkormányzata Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet „Kodály Jubileum 2007.” című kiírására pályázatot nyújt be. A pályázat célja Kodály Zoltán – születésének 125. évfordulója alkalmából – zenepedagógiai, népművelői munkásságának népszerűsítése, zeneszerzői, népdalgyűjtői, kutatói tevékenységének megismertetése. A pályázat megvalósításához az önkormányzat 100.000,- Ft önrészt biztosít a 2007. évi költségvetés céltartalék pályázati önerő terhére. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a pályázat aláírásával. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
30/2007. (II.22.) KT. Tárgy: „Élő népművészet népművészeti szaktáborok és rendszeres táncházak programjainak megvalósítása” Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Egyesített Közművelődési Intézménye pályázatot nyújt be a Népművészeti Kollégium kiírására, az élő népművészet (néptánc, népzene, tárgyalkotó népművészet, stb.) népművészeti szaktáborok és rendszeres táncházak programjainak megvalósítására. A pályázatot 2007. június 18-23. között megrendezendő néptánc-tábor és az ahhoz kapcsolódó táncházak programjának lebonyolításához nyújtja be. A pályázat megvalósításához az önkormányzat 90.000,- Ft önrészt biztosít a 2007. évi költségvetés céltartalék pályázati önerő terhére. A képviselő-testület felhatalmazta az intézmény vezetőjét és a polgármestert a pályázat aláírásával. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
31/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Helyi önkormányzatok közművelődési érdekeltség növelő pályázata.
19
Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének 4/2004 (II.20.) NKÖM rendeletében meghatározott helyi önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő támogatására. A pályázat megvalósításához az önkormányzat 300.000 Ft önrészt biztosít a 2007. évi költségvetés céltartalék pályázati önerőre elkülönített összeg terhére. A pályázatból a Művelődési Ház székcseréjét fogja folytatni az intézmény. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírásával. A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Kovács Ildikó EKI-vezető, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető.
Gémes László polgármester átadta a szót a képviselőknek, egyéb előterjesztéseik ismertetésére. Bába Miklós képviselő ismertette a következőket. Az orvosi ügyeletet Szegváron a Szentesi Mentőállomás látja el, általában egy autóval, egy orvossal, egy asszisztenssel. A faluban nem érzik az emberek magukat biztonságban. Ezt az egy autót kihívják pl. Eperjesre, és ha közben Szegváron valaki orvosi ellátást igényel, akkor egy, másfél óra mire el tudják Szegváron látni a beteget. Közben a településen 2 orvos van. Nem tudta elfogadni ezt a helyzetet. Ismertetését a hangszalag 4/2007/A. 188-251 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester elmondta, jelenleg a technikai feltételeknek nem felel meg egy település sem a kistérségben. Mindenki tudja, hogy ez nincs így jól. Támogatta Bába Miklós javaslatát, hogy gondolkozzanak, hogyan tudják megoldani a technikai és a humán feltételek biztosítását. Bába Miklós képviselő kihangsúlyozta javaslata arra vonatkozott, hogy az orvosokat ösztönözzék arra, hogy ügyeleti időben a beteghez menjenek ki. Lukács Istvánné képviselő elmondta, ez a probléma nagyon foglalkoztatja a lakosságot. Sokan még áldoznának is rá annak érdekében, hogy a hétvégi ügyelet megoldódjon. Gémes László polgármester véleménye szerint azt a témát a közmeghallgatáson beszéljék meg. A polgármester hatósági ügy megtárgyalásának idejére javasolta elrendelni a zárt ülést. Kérte, aki a zárt ülés elrendelésével egyetért, az kézfeltartással jelezz. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 32/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Zárt ülés elrendelése.
Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete hatósági ügy megtárgyalásának idejére elrendelte a zárt ülést. A polgármester megkérte a vendégeket, az intézményvezetőket, hogy a zárt ülés idejére hagyják el a termet.
20 Gémes László polgármester a zárt ülés befejezése után köszöntötte a mindszenti képviselő-testületet, valamint Nádudvari József tervező urat. Átadta a szót Nádudvari Józsefnek. Nádudvari József tervező elmondta, hogy szennyvíztisztítással 39 éve foglalkozik. Mindszent város szennyvíztisztító telepét már két alkalommal tervezte. 1998. óta dolgozik együtt egy norvég vállalatcsoporttal, akiknek a szennyvíztisztítási technológiáját tervezik Magyarországon. Azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg, milyen esélyek és lehetőségek vannak, ha Mindszent város és Szegvár nagyközség külön-külön szennyvíztisztító telepet épít, és ha közösen oldják meg ezt a feladatot. Részletes tájékoztatást adott a norvég szennyvíztisztító rendszerről. A szennyvíztisztító 3 szintből áll. Ismertette e három szint funkcióját. Közös szennyvíztisztító esetében a két településnek 200 m3/napos szennyvíztisztító telepre van szüksége. Ha külön valósul meg a beruházás, akkor Mindszent esetében 1375 m3/nap, Szegvár esetében 625 m3/nap. Számításokat végzett a beruházás költségére vonatkozóan. Számításakor a géplista árakat és a legmagasabb vasbeton árakat vette figyelembe. Szegvár esetében a beruházás 223.000 eFt-ba, Mindszent esetében 334.000 eFt-ba, ha pedig közösen valósul meg, akkor 418.000 eFt-ba kerülne. Ismertette az üzemeltetési költségeket is. Szegvár tekintetében amortizáció nélküli üzemeltetési költség 68,20 Ft, amortizációval 147,- Ft, Mindszent esetében 47,30 Ft vagy 104,70 Ft, közös beruházás esetén 40,20 Ft vagy 82,20 Ft. Részletes tájékoztatását a hangszalag 358-4/2007/B.- 497 számai tartalmazzák. Gémes László polgármester átadta a szót a szegvári és a mindszenti képviselőknek. Bába Miklós képviselő megkérdezte, közös kivitelezés esetén a bekerülési költség elosztásának mértéke a lakos egyenérték lenne? Nádudvari József tervező válaszában elmondta, hogy az elosztás mértéke a lakos egyenérték. Bárány Józsefné képviselő számításokat végzett és ismertette, ha 420.000 eFt a bekerülési költség a közös beruházás esetén, akkor Szegvárra 150.000 eFt, Mindszentre 270.000 eFt jut. Hevesi István képviselő megkérdezte, hogy a közös szennyvíztisztító telep hol kerül tervezésre? Nádudvari József tervező válaszában elmondta, hogy a mindszenti szennyvíztisztító telep melletti területre javasolta elhelyezni. Bucsányi László képviselő meglátása szerint Szegvárnak az volna az előnyös, ha a két település között létesülne a telep. Nádudvari József tervező kihangsúlyozta, hogy a telep helyét a befogadó határozza meg. Bába Miklós képviselő megkérdezte, hogy az összes bekerülési költség a tervezés és az engedélyeztetés költségét is tartalmazza? Nádudvari József tervező válaszában elmondta, hogy ezeket az összegeket is tartalmazza. Csatordai Ferenc képviselő véleménye szerint a fajlagos költség mindenképpen kevesebb lesz, ha közösen valósítsák meg a beruházást. Bucsányi László képviselő elmondta, hogy eredetileg Szegvár Kórógyszentgyörgyre tervezte a telepet. Közös beruházás esetén a vezetéket 4-5 km-rel tovább kell vezetni. Mekkora plusz költséget jelent? Nádudvari József tervező válaszában elmondta, hogy kb. 40.000 eFt-tal jelent többet. Bucsányi László képviselő megjegyezte, hogy ezen összeget kell megfizetni a szegvári embereknek.
21 Gémes László polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az üzemeltetési költség közös beruházás esetén kevesebb lesz. Hevesi János képviselő véleménye szerint Szegvárnak és Mindszentnek el kell döntenie, szeretne-e csatornázni. Meglátása szerint kell csatornázni. Megkérdezte, mi a pályázati beadási határidő, hiszen Mindszenten még meg kell szervezni a Víziközmű Társulatot? Mekkora a támogatás mértéke? Nádudvari József válaszában elmondta, a kérdésre azért nem tud válaszolni, mert még a pályázati kiírás nem jelent meg. Európai Uniós pályázatok esetében az eddigi gyakorlat szerint 85-90% a támogatás mértéke. A pályázatok április végén, május elején jelennek meg. Szabó József alpolgármester kihangsúlyozta, amennyiben a két település külön pályázik, arra 2015. előtt nem lesz lehetősége. Ha közösen pályáznak, van arra esély, hogy 2010. körül támogatáshoz jutnak. Szabó Tibor képviselő véleménye szerint a mindszenti képviselő-testületnek el kell kezdeni a lakossági hozzájárulás megszervezését. Nádudvari József tervező kihangsúlyozta, hogy Szegvárnak és Mindszentnek külön-külön is vannak terveik a beruházásra, és közös beruházás esetére is készültek tervek. Szabó Tibor képviselő ismertette, hogy Szegvár esetében készen vannak a tervek, megszervezték a Víziközmű Társulatot is. Szabó József alpolgármester kérte Szegvár Nagyközség Képviselő-testületétől, végre határozza el, hogy Mindszent Város Képviselő-testületével együtt szeretne-e szennyvíztisztító telepet létesíteni. Kérte ebben a képviselő-testület döntését. Gémes László polgármester kitért arra, a szegváriak azt szeretnék, ha minél hamarabb megvalósulna a szennyvízberuházás. Meglátása szerint is 2015-ig a két településnek nem sok esélye van külön-külön megvalósítani a beruházást. Ha minél előbb csatornát szeretnének, akkor egy megoldás mutatkozik, a közös beruházás. Szabó József alpolgármester elmondta, Mindszent város állati hulladéklerakó helye felújításra szorul. Megkérdezte, az állati hulladéklerakó hely kérdésében a két település tud-e közösen gondolkodni? Gémes László polgármester ismertette, hogy ez a probléma Szegváron is felmerült. A Mezőgazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság felhatalmazást kapott arra, dolgozza ki a felújítást. Valószínűnek tartotta, hogy ebben a kérdésben még lesznek közös egyeztetések. Szabó József alpolgármester szólt arról, hogy Hódmezővásárhely-Mártély-Mindszent közösen pályázik kerékpárút készítésére. Korábban felmerült, hogy Szegvár is szeretne kerékpárutat. Gémes László polgármester elmondta, hogy augusztusra elkészül Szegvár kerékpárút terve Mindszent határáig. A polgármester megköszönte a mindszenti képviselő-testületnek, hogy eljöttek Szegvárra. Mindszenti képviselő-testület a tanácskozó termet elhagyta. Gémes László polgármester véleménye szerint a mindszenti képviselő-testület kérésére elvi állásfoglalást adjanak, kötelezettséget ne vállaljanak. Szabó Tibor képviselő meglátása szerint mindenképpen elvi hozzájárulást adjon a képviselő-testület arra vonatkozóan, hogy közösen szeretnék a projektet megvalósítani. De rögzíteni kell, hogy amennyiben másik forrásból meg tudják önállóan valósítani a beruházást, akkor azt megteszik. Gémes László polgármester véleménye szerint csak azt írják a mindszentieknek, hogy a képviselő-testület kinyilvánította szándékát annak érdekében, hogy a közös csatorna beruházás létrejöjjön. Kérte, aki egyetért
22 azzal, hogy szándéknyilatkozatot adjanak Mindszent Város Képviselő-testületének a közös projektben való részvételről, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 12 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 35/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Szándéknyilatkozat szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére. Határozat Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete szándékát fejezi ki arra vonatkozóan, hogy a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését és az ehhez kapcsolódó tisztítóművet Mindszent várossal közösen kívánja megvalósítani. A határozatot kapják: Gémes László Szegvár Nagyközség Polgármestere, Dr. Zsótér István Mindszent Város Polgármestere. Lukács Istvánné képviselő kérte a képviselő-testület állásfoglalását abban, hogy a március 15-ei megemlékezést 14-én vagy 15-én tartsák. Eddigi hagyomány az volt, hogy március 14-én tartották az ünnepséget. Bucsányi László elmondta, több napos lesz az ünnep. Sokan 14-én érkeznek haza, nem biztos, hogy az ünnepségen részt tudnak venni. 15-én viszont a falu lakossága itthon van. Ugyanúgy meg lehet tartani 15-én este is a fáklyás felvonulást. Gémes László polgármester véleménye szerint minden ünnepet a napján méltó megünnepelni. Csatordai Ferenc képviselő a 14-ei estét javasolta a megemlékezés időpontjának. Gémes László polgármester mivel más javaslat nem hangzott el, kérte, aki azzal ért egyet, hogy az ünnepség március 14-én legyen, az kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 8 igen szavazat és 4 nem szavazat mellett meghozta alábbi határozatát. 36/2007. (II.22.) KT. Tárgy: Községi ünnepség időpontjának meghatározása. Határozat Szegvár nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról szóló megemlékezést az ünnep előestéjén, 2007. március 14-én 17,30 órai kezdettel tartja meg. A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a lakosság meghívásáról gondoskodjon. A határozatot kapja: Gémes László polgármester Vigh-Molnár Henriett képviselő tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a csontsűrűségi vizsgálaton 83-an vettek részt. A nagy érdeklődésre tekintettel március 24-én is lesz Szegváron ilyen vizsgálat. Kérte, aki a vizsgálatra feliratkozott, az jelenjen meg.
23 Gémes László polgármester megköszönte Vigh-Molnár Henriettnek, hogy ezt a vizsgálatot megszervezte Szegváron. Több hozzászólás hiányában a polgármester megköszönte a képviselők munkáját és az ülést bezárta. Kmft. Gémes László polgármester
Gyömbér Ferencné jegyző Szabó Tibor Tóth Lászlóné képviselők, jkv. hitelesítők
24 SZEGÁR NAGYKÖZSÉG
POLGÁRMESTERÉTŐL
1. sz. melléklet
01-373-2/2007.
MEGHÍVÓ Szegvár Nagyközség Képviselő-testülete
2007. február 22-én (csütörtökön) du. 14.00 órakor tartja ülését, amelyre tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
NAPIREND ELŐTT TÁRGYALANDÓ ÜGY: 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról
Gémes László polgármester
2.) A polgármester beszámolója a két ülés között történt eseményekről, fontosabb intézkedésekről
Gémes László polgármester
TÁRGYALANDÓ NAPIRENDI PONTOK: 1.) Az önkormányzat és intézményei 2007. évi költségvetésének elfogadása
Gémes László polgármester
2.) Szegvár nagyközség szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata
Gyömbér Ferencné jegyző
3.) Egyesített Közművelődési Intézmény 2006. évi munkájáról szóló beszámoló, 2007. évi munkaterve
Gyömbér Ferencné jegyző
4.) Közmeghallgatás időpontjának meghatározása
Gémes László polgármester
5.) Egyéb előterjesztések Meghívottak: 12 képviselő-testületi tag; Szirbik Imre Szentes város polgármestere, országgyűlési képviselő, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, Gyömbér Ferencné jegyző; Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló, Váradi Jánosné gazdálkodási osztályvezető, Berkeczné Csák Andrea igazgatási osztályvezető, Tóth Lászlóné iskolaigazgató, Csurka Zoltánné óvodavezető, Kovács Ildikó EKI-vezető, Pintér Lászlóné ESZI-vezető, Krajsóczki Sándorné és Budáné Gémes Ágnes a Pénzügyi Bizottság tagjai, Pitiné Szabó Éva az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság tagja, Szűcs Zoltán az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagja, Antal Péter és Kovács Imre a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság tagjai, Dr. Verók Attila Ügyrendi Bizottság tagja, Varga Ferenc a Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Csorba Gyula Civil Tv. szerkesztője, Kovács Lajos a Szegvári Napló főszerkesztője, Purgel Zoltán Szegvár Online szerkesztője, DÉLVILÁG Szerkesztősége Szentes, Rendőrség Kmb. Szegvár.
Szegvár, 2007. február 13.
Gémes László sk. Polgármester
Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatalától 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. sz. Ikt. szám: 01-533-3/2007.
2. sz. melléklet
25 Tárgy: Egyesületek, civil szervezetek, közösségek támogatása. Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Helyben Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület 2006. november 30-i ülésén 206/2006. (XI.30.) KT. határozatával döntött arról, hogy az egyesületek, egyéb szervezetek támogatását a 2007. évi költségvetésben 2006. évi szinten kell tervezni. A képviselő-testület úgy határozott, hogy az egyesületek, egyéb szervezetek a támogatás felét pályázati önerőként használhatják fel. A 207/2006. (XI.30.) KT. határozatával pedig a sportegyesületek támogatásáról döntött. Szintén a 2007. évi költségvetésben a 2006. évi szinten kell tervezni a támogatási összeget, és a támogatás felét pályázati önerőként kell biztosítani. Jelen ülésen előterjesztett 2007. évi költségvetési rendelet-tervezetben – a fenti határozatok értelmében - 5.489 eFt-ot irányoztunk elő a sporttal kapcsolatos kiadások fedezésére, sporttámogatásokra; 3.000 eFt-ot az egyéb egyesületek, civil szervezetek, közösségek támogatására. Javaslom a képviselő-testületnek, hogy a Szegvári Napló márciusi számában, valamint Szegvár honlapján írjon ki pályázatot a támogatási összeg elnyerésére vonatkozóan. Az erre vonatkozó határozati javaslatot az előterjesztéshez mellékelem. A pályázatok benyújtásának határidejét 2007. március 19. napjában javasolom megjelölni, így a képviselőtestület a március 29-i ülésén a pályázatokat el tudja bírálni. Javaslom továbbá, hogy a képviselő-testület kérje fel a Pénzügyi Bizottságot és az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságot a pályázatok, és a benyújtott elszámolások áttekintésével és a támogatási összegekre vonatkozó javaslat megtételével. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy előterjesztésem vitassa meg és az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot fogadja el. Szegvár, 2007. február 13. Gémes László polgármester
Határozati javaslat 1./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2006.(II.22.) önkormányzati rendeletben elfogadott sport, egyesületi, civil szervezetek, közösségek támogatási keretének felhasználására pályázatot ír ki az alábbiak szerint: „Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. évben is támogatni kívánja a településen működő sportszervezeteket, egyesületeket, civil szervezeteket és helyi közösségeket. A támogatás elnyerésére a képviselő-testülethez címzett pályázatot kell benyújtani.
26 A pályázatnak tartalmaznia kell a szervezet rövid bemutatását, a településen tevékenységét, meg kell jelölni a pályázaton elnyert támogatás felhasználásának célját.
eddig
végzett
Azok a szervezetek, amelyek az elmúlt évben már támogatásban részültek, csatolják a pályázaton elnyert támogatás felhasználásáról szóló igazolásaikat, beszámolójukat. A képviselő-testület úgy döntött, hogy 2007. évben a sportszervezetek, egyesületek, civil szervezetek és helyi közösségek pályázaton elnyert támogatásuk 50%-át csak pályázati önerőként használhatják fel. A pályázatok beadási határideje: 2007. március 19. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal titkárságán kell leadni. A pályázatok elbírálása a 2007. április 5-én tartandó képviselő-testületi ülésen kerül sor.” 2. A képviselő-testület felkérte a jegyzőt, hogy tegyen intézkedést a pályázat Szegvári Naplóban, Szegvár honlapján történő megjelentetése érdekében. 3./ A képviselő-testület felkérte a Pénzügyi Bizottságot és az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságot, hogy a beérkező pályázatokat, elszámolásokat tekintse át, és tegyen javaslatot a 2007. évi támogatási összegekre. Határidő: pályázati kiírás megjelentetésére: azonnal előterjesztés elkészítésére: 2007. március 27. Felelős: jegyző, bizottsági elnökök A határozatot kapják: Gyömbér Ferencné jegyző, Bárány Józsefné a Pénzügyi Bizottság elnöke, Lukács Istvánné az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.
27 3. sz.melléklet Szegvár Nagyközség Polgármesterétõl } Szegvár, Szabadság tér 2. «. 63/364-800 ikt.sz.: 02-177Üi.: Váradiné
/2006. Tárgy: Javaslat a 2006. évi költségvetésről szóló 2/2006. (II.14.) ÖR. módosítására
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselõ-testülete SZEGVÁR Tisztelt Képviselõ-testület! Az önkormányzat 2006. évi költségvetésérõl és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2006. évi vitelének szabályairól alkotott 2/2006. (II.14.) rendelet módosításra, illetve kiegészítésre kerül, ezért az 1., 1/a., 2., 3., 4., 5., 6., 10., 13. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. Központi költségvetésbõl kapott támogatások A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérõl szóló 2005. évi CLIII. Törvény IX. Fejezet Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai 2. alcím Központosított előirányzatokon belül az alábbi előirányzatokat engedélyezte: 1.) 5. alcím Normatív, kötött felhasználású támogatások címén az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítését - önkormányzat által benyújtott igény alapján - a Belügyminisztérium a következõ összegben és címen az alábbi elõirányzatokat engedélyezte: Időskorúak járadéka Aktív korúak szociális segélye Ápolási díj (alanyi jogon) Lakásfenntartási támogatás (normatív) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás egyszeri
282.058 Ft 1.549.481 Ft 350.713 Ft 184.410 Ft 1.075.000 Ft
Az engedélyezett összegekkel bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhetõ elszámolás szakfeladat) normatív kötött támogatások elõirányzatát, kiadási oldalon, ugyanezen intézmény (a megfelelő pénzbeli ellátás szakfeladat) idõskorúak járadéka, gyermekvédelmi támogatás, rendszeres szociális segély, ápolási díj, és az aktív korúak szociális segélye előirányzata növekszik. A lakásfenntartási támogatás összegével a szociális ellátások elõirányzatát növelni, valamint az ápolási díj összegéből a fizetendő Tb járulék összegét 53.498 Ft-tal a munkaadót terhelő járulékok előirányzatát megemelni szükséges. 2.) Az aktív korúak rendszeres szociális segélyének feltétele megváltozott az előzetes finanszírozás előirányzatát hozzá kell igazítani az igényelt támogatás összegéhez. Az alábbi előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (rendszeres szoc. ell. Szf.) rendszeres szociális segély előirányzatát csökkenteni 457.613 Ft-tal, valamint az aktív korúak rendszeres szociális segélye előirányzatát növelni ugyanezen összeggel. 3.) Októberben lehetőségünk volt normatíva és szja kiegészítés lemondásra ennek összege 5.267 e Ft. A mutatószámok közül a 2006/2007. tanévi becsült adatokat módosítottuk az óvoda létszáma 4 fővel, az iskola 1-4 évfolyam és az 5-8 évfolyam létszáma csökkent 4-4 fővel. A gyógypedagógiai ellátottak létszámát tekintve óvoda 3 fővel, az iskola 1-4 évfolyam 6 fővel, az 5-8 évfolyam szintén 6 fővel csökkent. Ennek vonzata az ingyenes tankönyvellátásra jogosultak létszámának csökkenése. A bevallott iparűzési adóalapunk nőtt, ennek vonzataként csökkent az szja kiegészítés 2.662 e Ft-tal. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni:
28 Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) normatív állami támogatás előirányzatát 2.605 e Ft-tal az szja kiegészítés előirányzatát 2.662 e Ft-tal csökkenteni. Szintén bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni 5.267 e Ft-tal. 4.) Önkormányzatunknál végrehajtott létszámleépítéssel kapcsolatos kiadásokat visszaigényeltük a központi költségvetésből 11.361 e Ft összegben, mellyel a forráshiányt csökkentjük. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) központosított előirányzatot növelni, szintén bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 5.) Az ÖNHIKI pályázat II. fordulóján 4.797 e Ft-ot nyert önkormányzatunk, ezzel az összeggel a forráshiányt csökkentjük. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) ÖNHIKI támogatás előirányzatát növelni, szintén bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 6.) A VIS MAIOR keretből a 2006. évi árvíz okozta lakossági károk enyhítésére 3.911 e Ft-ot kapott önkormányzatunk a központi költségvetésből, a pénzügyi kiutalás is megtörtént. A támogatás elszámolásának feltételrendszere kormányrendeletben jelent meg, az érintett lakosokat nyilatkoztatni kellett, hogy megfelelnek a feltételeknek, sajnos nem minden igénylő írta alá a nyilatkozatot, így összesen 1.650 e Ft-ról mondtak le, ezzel egyidőben a támogatás ezen részét vissza kellett fizetni a központi költségvetésbe. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) központosított támogatás előirányzatát csökkenteni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (Vízkárok elsz.) felhalmozási célú pénzeszközátadás előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 7.) A VIS MAIOR keretből 3.897.840 Ft-ot kapott önkormányzatunk szúnyoggyérítésre. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) központosított támogatások előirányzatát növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (községgazdálkodási szf.) dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 8.) Központosított előirányzatok terhére igényelt önkormányzatunk 1.403.750 Ft informatikai és szakmai eszközök beszerzéséhez támogatást a közoktatási intézmények részére. Ebből az iskolát 1.229.750 e Ft illeti, az óvodát 174.000 Ft illeti. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) központosított támogatások előirányzatát növelni 1.403.750 Ft-tal. Kiadási oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Iskola szf.) felhalmozási kiadások előirányzatát 962 e Ft-tal, a dologi kiadások előirányzatát 266 e Ft-tal növelni. A KurcaParti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Óvoda szf.) dologi kiadásainak előirányzatát növelni 174 e Ft-tal. 9.) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás egyszeri kiegészítéseként önkormányzatunk az év során 1.965.000 Ft-ot igényelt és kapott a központi költségvetéstől. Ezt az összeget az állami támogatások között tartottuk nyilván, a Kincstárral történt év végi egyeztetés során kiderült, hogy fejezettől átvett működési célú pénzeszközként kell kezelni. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elszámolás) állami támogatások előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény fejezettől átvett működési célú pénzeszköz előirányzatát növelni a fenti összeggel.
29 II. Képviselő-testület határozatainak átvezetése 1.) A Képviselő-testület a 189/2006.(IX.26.) számú határozatával rendelkezett a KHT alapításához szükséges alapítói törzstőke kifizetéséről 360 e Ft összegben a felhalmozási céltartalék terhére. Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) törzstőke előirányzatát növelni, ugyanezen intézmény felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 2.) A Képviselő-testület a 182/2006.(IX.26.) számú határozatával rendelkezett a - KHT alapításához – a szegvári civil szervezetek részére felhalmozási célú hitel folyósításáról 1.140 e Ft összegben. Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási célú hitel előirányzatát növelni, ugyanezen intézmény felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 3.) A Képviselő-testület 215/2006.(XI.30.) számú határozatával döntött a leköszönő polgármester részére kifizetendő 3 havi juttatásról, mely a céltartalékok között szerepel. A törvény szerinti 3 havi juttatás céltartalékból való feloldása is szükségessé vált. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú tartalék előirányzatát csökkenteni 3.352 e Ft-tal, szintén kiadási oldalon ugyanezen intézmény (Igazgatás szf.) személyi juttatások előirányzatát 2.539 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 813 e Ft-tal növelni. 4.) A Képviselő-testület 215/2006.(XI.30.) számú határozatával döntött a Forray Máté Általános Iskola céltartalékának feloldásáról a nyugdíjba vonuló pedagógus járandóságainak kifizetésére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú tartalék előirányzatát csökkenteni 2.166 e Ft-tal, szintén kiadási oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Napközi szf.) személyi juttatások előirányzatát 1.641 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 525 e Ft-tal növelni. 5.) A Képviselő-testület a 216/2006.(XI.30.) számú határozatával döntött a Kurca-Parti Óvoda céltartalékának feloldásáról gázzsámoly vásárlása miatt 310 e Ft összegben.. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási célú tartalék előirányzatát csökkenteni, szintén kiadási oldalon a Kurca-Parti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (étkeztetés szf.) felhalmozási kiadások előirányzatát a fenti összeggel növelni. A feloldott céltartalékot az óvoda a dologi kiadásaiból pótolja. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú tartalék előirányzatát növelni 310 e Ft-tal, szintén kiadási oldalon a Kurca-Parti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (étkeztetés szf.) dologi kiadások előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 6.) A Képviselő-testület a 235/2006.(XI.30.) számú határozatával döntött a szennyvíz-csatorna beruházás megvalósításához felhalmozási célú hitel igénybevételéről 5.800 e Ft összegben. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási célú hitelfelvétel előirányzatát növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (községgazdálkodás szf.) felhalmozási kiadások előirányzatát szintén növelni a fenti összeggel III. Egyéb előirányzat-módosítások 1.)Két bizottsági tag felajánlotta tiszteletdíját (2006. VIII.-XI. havi) a Művelődési Ház és a Községi Könyvtár dologi kiadásainak fedezésére, a számfejtés utáni nettó összeg összesen: 38.400 Ft. Szintén képviselői tiszteletdíj lemondásból valósul meg az újfalusi ABC-hez árusító állvány 24.720 Ft összegben a községgazdálkodás feladatai között.
30 Az alábbi előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Művelődési Ház szakfeladat: 12.800 Ft, Könyvtár szakfeladat: 25.600 Ft), a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (községgazdálkodás szf. 24.720 Ft) működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről előirányzatát, valamint kiadási oldalon Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Művelődési Ház szakfeladat: 12.800 Ft, Könyvtár szakfeladat: 25.600 Ft), a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (községgazdálkodás szf. 24.720 Ft) dologi kiadásainak előirányzatát megemelni szükséges. 2.) A Forray Máté Általános Iskola rendezvényein hirdetést végzett a Szélmalom KTV-nek, az ebből származó bevételt 40.000 Ft-ot a rendezvények dologi kiadásainak fedezésére fordított. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (iskola szf.) intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek előirányzatát növelni. Kiadási oldalon a ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát szintén növelni a fenti összeggel. 3.) Az orvosi rendelő közüzemi díjainak továbbszámlázásából a tervezettől 325.000 Ft-tal több bevétel keletkezett, az összeg átfutó tételként jelentkezik önkormányzatunknál. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint önállóan gazdálkodó intézmény (háziorvos szf.) átszámlázott szolgáltatások bevétele előirányzatát növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény továbbszámlázott kiadások előirányzatát szintén növelni a fenti összeggel. 4.) A háziorvosi körzet működtetésére az OEP a tervezetthez viszonyítva 45.000 Ft-tal kevesebb támogatást nyújtott - a teljesítményfinanszírozás miatt -, mely az ezzel kapcsolatos kiadások előirányzatát csökkenti. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint önállóan gazdálkodó intézmény (háziorvos szf.) támogatásértékű bevétel előirányzatát csökkenteni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát szintén csökkenteni a fenti összeggel. 5.) Az orvosi ügyeleti ellátással kapcsolatos délutáni ügyeletre tervezett összeget csak az év első tíz hetére terveztük – a várható megszűnés miatt -, de június 30-ig folyósítottuk. (Ez később délutáni rendeléssé alakult át.) Az ezzel kapcsolatos többlet kiadásunk 364.000 Ft, ennek egy részét 198.000 Ft-ot a lakosonként 10 Ft-tal való hozzájárulás megszűnése miatti előirányzat felszabadulásából, másik részét 166.000 Ft összegben az OEP többlettámogatásból biztosítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint önállóan gazdálkodó intézmény (ügyelet szf.) támogatásértékű kiadások előirányzatát csökkenteni 198.000 Ft-tal, ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát növelni ugyanezen összeggel. Bevételi oldalon ugyanezen intézmény támogatásértékű bevételek előirányzatát növelni 166.000 Ft-tal, valamint kiadási oldalon ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát növelni ugyanezen összeggel. 6.) A különböző társulásokban (Hulladékgazdálkodás, ivóvízminőség-javítás, Területfejlesztési Tanács stb.) való részvételhez szükséges hozzájárulást a dologi kiadások közé terveztük. A címzetteknél a bevételhez nem tartozik számlaadási kötelezettség, ezért támogatásértékű kiadásként kell elszámolni 1.075 e Ft összegben. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) dologi kiadások előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény támogatásértékű kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 7.) Az önkormányzatunkhoz befolyt állami gondozási díjat az intézményi egyéb sajátos bevételek közé terveztük, de az iránymutatás alapján a hatósági jogkörhöz köthető bevételek közé kell könyvelni, így az előirányzatát is át kell vezetni 41 e Ft összegben. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni:
31 Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) intézményi egyéb sajátos bevétel előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek előirányzatát növelni a fenti összeggel. 8.) Felhalmozási áfa visszatérülésből 118 e Ft folyt be önkormányzatunkhoz, melyet a Művelődési Ház épületének tetőjavítására használtunk fel. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási áfa visszatérülés előirányzatát növelni. Kiadási oldalon az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Műv. Ház szf.) felújítási kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 9.) A 2006. évi költségvetésről szóló törvény 10. sz. mellékletében az LXIII. MUNKAERÕ-PIACI ALAP fejezetéből önkormányzatunk a foglalkoztatás elősegítéséről a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. tv. értelmében igényelt támogatást a Munkaügyi Központ kirendeltségével kötött megállapodás alapján 752.952 Ft összegben. A kapott összegekkel bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Községgazdálkodás) mûködési célú támogatásértékű bevételi elõirányzatot és kiadási oldalon ua. intézménynél a foglalkoztatottak személyi juttatása előirányzatát 570.418 Ft összegben, és a munkaadót terhelő járulékok előirányzatát 182.534 Ft összegben megemelni szükséges. 10.) Szociális hitel és köztemetés visszafizetéséből 177 e Ft többletbevétel keletkezett a tervezettnél, ezt az összeget a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Rendkívüli szoc. ell.) működési célú pénzeszközátvétel előirányzatát növelni, szintén bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 11.) A Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat a tervezett személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok előirányzatának egy részét dologi kiadások fedezésére használta fel. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (CKÖ elszámolása) személyi juttatások előirányzatát 154 e Ft-tal, a munkaadót terhelő járulékok előirányzatát 91 e Ft-tal csökkenteni, a dologi kiadások előirányzatát 245 e Ft-tal növelni. 12.) Az önkormányzati bérleményekkel kapcsolatos átszámlázott bevételekből 478 e Ft több bevétel folyt be a tervezettnél, ennek egy részét ezen kiadások fedezésére, másik részét a bérleti díjbevétel előirányzatának növelésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (bérlemények elsz.) átszámlázott szolgáltatások bevétele előirányzatát 478 e Ft-tal növelni, a bérleti díjbevételek előirányzatát 252 e Ft-tal növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát 226 e Ft-tal növelni. 13.) Nagyközségünk területén működő sport egyesületek év végi jutalmazására 171 e Ft-ot különítettünk el, ezt elosztotta a Sport Bizottság a következők szerint. Megnevezés Összeg Ft Sport Kör 66000 Szegvári tekézők 20000 Karate Klub 20000 DSE 50000 Kempelen Farkas Sakk Kör 15000 Összesen: 171000 A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni:
32 Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú pénzeszközátadás előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény a fent felsorolt egyesületek támogatására a működési célú pénzeszközátadás előirányzatát növelni. 14.) A Forray Máté Általános Iskola bérleti díjból 203 e Ft-tal többet szedett be a tervezettnél, melyet az épület karbantartására fordítottak. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (vagyongazdálkodás szf.) bérleti díj bevételi előirányzatát növelni a fenti összeggel. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 15.) A Forray Máté Általános Iskola a 2005. évi központi támogatásból származó szakmai eszközfejlesztési keretét áthozta a 2006-os évre 418.266 Ft összegben. A felhalmozási kiadások közé terveztük az összeget, de kis értékű szakmai eszközt vásárolt az iskola, így át kell vezetni az előirányzatot a felhalmozásból a működésbe. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (2005. évi szakmai eszköz elsz.) felhalmozási kiadások előirányzatát csökkenteni, a dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 16.) A Művelődési Ház az Nemzeti Kulturális Alaptól 200 e Ft-ot nyert pályázaton a Dobbantó táncegyüttes működéséhez. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Műv. Ház) működési célú pénzeszközátvétel előirányzatát növelni a fenti összeggel. Kiadási oldalon a ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 17.) A Vállalkozók Bizottságától kapott Vértes Judit „A tanító öröksége” című könyv kiadására támogatást 100 e Ft összegben. Az összeget a működési célú pénzeszközátadások közé terveztük, a tényleges kiadás a dologi kiadások között realizálódott, így előirányzat-módosítás szükséges. Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú pénzeszközátadás előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 18.) A helyhatósági választások lebonyolítására a Területi Választási Iroda 96.870 Ft-ot utalt önkormányzatunknak a 4/2006.(VIII.01.) ÖTM rendeletben foglal pótigénylés alapján, a választás napját követő napi átlagbér, valamint a bizottsági póttag díjazására. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Helyi választások szf.) működési célú támogatásértékű bevétel előirányzatát 96.870 Ft-tal, kiadási oldalon ugyanezen intézmény személyi juttatások előirányzatát 10.000 Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 2.965 Ft-tal, a működési célú pénzeszközátadás előirányzatát 22.070 Ft-tal növelni. A Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Iskola szf.) személyi juttatások előirányzatát 16.743 Ft-tal, a Kurca Parti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Óvoda szf.) személyi juttatások előirányzatát 24.541 Ft-tal, az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Könyvtár szf.) személyi juttatások előirányzatát 9.861 Fttal, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (INO szf.) személyi juttatások előirányzatát 10.690 Ft-tal növelni. 19.) A helyhatósági választások lebonyolítására kapott támogatás jogcímei között a HVI vezetője saját hatáskörben átcsoportosíthat. Az értesítők kézbesítésével kapcsolatban a dologi kiadások előirányzatát csökkenteni a személyi juttatások előirányzatát növelni szükséges. Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Helyi választások szf.) dologi kiadások előirányzatát 334.456 Ft-tal csökkenteni, a személyi juttatások előirányzatát 277.477 Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 56.979 Ft-tal növelni kell.
33 20.) A helyhatósági választások alkalmával 21.000 Ft étkezési térítési díj folyt be önkormányzatunkhoz, a bevétellel növeljük a kiadásokra fordított összeget. Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Helyi választások szf.) intézményi egyéb sajátos bevétel előirányzatát 17.500 Ft-tal, az áfa bevételek előirányzatát 3.500 Ft-tal növelni. Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Helyi választások szf.) dologi kiadások előirányzatát 21.000 Ft-tal növelni. 21.) A Forray Máté Általános Iskola konyhájára edényeket vásároltak 250.000 Ft értékben, az előirányzat a felhalmozási kiadások között szerepel, de a kiadás a dologi kiadások között realizálódott. A következő előirányzat-módósítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Konyha) felhalmozási kiadások előirányzatát csökkenteni a dologi kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel.
IV. Céltartalékkal kapcsolatos előirányzat változások 1.) Önkormányzatunk használaton kívüli fénymásolót értékesített melyből 96.000 Ft bevétel keletkezett felhalmozási céltartalékba helyezzük a későbbi felhalmozási kiadásaink fedezésére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási bevételek előirányzatát 80 Ft-tal, az áfa bevételek előirányzatát 16 e Ft-tal növelni. Kiadási oldalon a ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát szintén növelni a fenti összeggel. 2.) Az önkormányzat tulajdonában lévő Ford busz felújítása vált szükségessé 2006-ban 72.000 Ft összegben, melyet a felhalmozási céltartalék terhére biztosítunk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási kiadások előirányzatát 72 e Ft-tal, növelni, valamint a ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 3.) Az év folyamán felvett felhalmozási célú hitel törlesztésének fedezésére 5.000 e Ft-ot biztosítunk a felhalmozási céltartalék terhére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási célú hitel törlesztése előirányzatát növelni, valamint ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 4.) A munkáltatói lakástámogatás hátralévő részét többen egy összegben visszafizették, így 349 e Ft többletbevételünk keletkezett ezen a jogcímen, melyet felhalmozási céltartalékba helyezünk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási célú hitel lakosságtól bevétele előirányzatát növelni. Kiadási oldalon valamint ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát növelni a fenti összeggel. 5.) Az önkormányzati lakástámogatás hátralévő részét többen egy összegben visszafizették, így 492 e Ft többletbevételünk keletkezett ezen a jogcímen, melyet felhalmozási céltartalékba helyezünk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási célú hitel lakosságtól bevétele előirányzatát növelni, valamint ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát növelni a fenti összeggel.
34 6.) Önkormányzatunkhoz közműfejlesztési hozzájárulás címén a korábbi közműfejlesztések miatt 48 e Ft befizetés érkezett, mellyel az év elején nem számoltunk, ezzel az összeggel a felhalmozási tartalékot növeljük. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (igazgatás szf.) felhalmozási célú átvett pénzeszköz előirányzatát növelni, valamint ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát növelni a fenti összeggel. 7.) A Művelődési Ház épületének tetőjavítását elvégeztettük a maradék privatizációs tartalék terhére 250 e Ft összegben. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát növelni, valamint az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény felújítási kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 8.) A folyamatban lévő szennyvíz-csatorna beruházáshoz 1.223 e Ft felhalmozási céltartalék feloldása szükséges. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási célú tartalék előirányzatát csökkenteni, ugyanezen intézmény (Községgazdálkodás szf.) felhalmozási kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 9.) A Művelődési Házba 2005-ben közművelődési érdekeltségnövelő pályázatból beszerelt légkondicionáló berendezésnek 2006. évi kiadása 12 e Ft volt, melyet a felhalmozási céltartalék terhére biztosítottunk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni, valamint szintén kiadási oldalon az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (Műv. Ház) felhalmozási kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 10.) A Polgárőr Egyesületnek használatra adott LADA NÍVA felújítására 2006-ban 107 e Ft-ot fizettünk ki a felhalmozási céltartalék terhére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát csökkenteni, valamint szintén kiadási oldalon ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási kiadások előirányzatát növelni a fenti összeggel. 11.) Önkormányzatunk által a lakosság részére a korábbi években nyújtott belvíztámogatásból 186 e Ft-tal több bevétel keletkezett a vártnál ezt az összeget a felhalmozási céltartalékba helyezzük. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (Belvízvédelem) felhalmozási célú hitel visszatérülése előirányzatát növelni, valamint kiadási oldalon ugyanezen intézmény (KT elsz.) felhalmozási céltartalék előirányzatát növelni a fenti összeggel. VI. Forráshiánnyal kapcsolatos átvezetések 1.) A házi szociális gondozás térítési díjából 120.000 Ft többletbevétel keletkezett, melyet a forráshiány fedezésére fordítunk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (házigondozás szf.) intézményi egyéb sajátos bevétel előirányzatát növelni, valamint a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 2.) Az intézmények közüzemi díjainak (gáz, villamos energia) év közben megnövekedett kiadásait az erre a célra céltartalékba helyezett 4.261.000 Ft-ból biztosítjuk, ez nem fedezi teljes mértékben a fenti kiadásokat, ezért 487.000 Ft-ot a forráshiány terhére biztosítunk.
35 A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elszámolása) működési célú tartalék előirányzatát csökkenteni 4.261.000 Ft-tal, ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni 487.000 Ft-tal, valamint az alábbi intézmények dologi kiadásainak előirányzatát növelni a felsorolt összegekkel. Intézmény Egyesített Közművelődési Int. Polgármesteri Hivatal
Egyesített Eü. és Szoc. Int. Forray Máté Általános Iskola Kurca-Parti Óvoda
Szakfeladat Művelődési Ház Művelődési Ház Könyvtár Igazgatás Igazgatás Ellátó Szervezet Ellátó Szervezet Anya-gyermek Anya-gyermek Idősek Otthona Vagyongazdálkodás Vagyongazdálkodás Vagyongazdálkodás Vagyongazdálkodás Vagyongazdálkodás
megnevezés Gázdíj Áramdíj Gázdíj Gázdíj Áramdíj Gázdíj Áramdíj Gázdíj Áramdíj Áramdíj Gázdíj Áramdíj Szennyvíz Gázdíj Áramdíj Összesen:
Összeg Ft 211000 134000 45000 373000 379000 45000 43000 69000 26000 161000 2131000 91000 428000 563000 49000 4748000
3.) Önkormányzatuknál a szociális étkeztetésből 350.000 Ft-tal több folyt be a tervezettnél ebből 335.000 Ft-ot az ezzel kapcsolatos kiadások fedezésére, 15.000 Ft-ot a forráshiány csökkentésére fordítunk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (szociális étkeztetés szf.) intézményi egyéb sajátos bevétel előirányzatát növelni 350.000 Ft-tal, valamint a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 15.000 Ft-tal. Kiadási oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (szociális étkeztetés szf.) dologi kiadások előirányzatát növelni 335.000 Ft-tal. 4.) A 2004. évi CXXII. Törvény rendelkezik a közszférában foglalkoztatottak nyugdíjazáshoz kapcsolódó prémium évek elszámolásáról. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményben egy dolgozó élt a prémium évek program nyújtotta lehetőséggel, így a Magyar Államkincstártól a kifizetett személyi juttatás és annak járulékai ellentételezésére 475.000 Ft-ot igényeltünk, melyet a forráshiány csökkentésére fordítunk, mivel beterveztük a költségvetésbe a dolgozó személyi juttatását és járulékát. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elszámolás szf.) központosított támogatások előirányzatát növelni 475.000 Ft-tal. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (KT elszámolása) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. Ez évben már 950.000 Ft-ot igényeltünk erre a célra, mellyel a személyi juttatások és járulékok előirányzatát növeltük, a fenti indokok miatt ezen kiadások előirányzatát és a működési célú hitel előirányzatát csökkenteni szükséges. 5.) A háziorvosi körzet működtetésére az OEP támogatás nem nyújt teljes mértékben fedezetet, a hiányzó részt 679.000 Ft-ot a forráshiány terhére biztosítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint önállóan gazdálkodó intézmény (háziorvos szf.) dologi kiadások előirányzatát növelni, valamint szintén kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni a fenti összeggel. 6.) Nagyközségünk területén a lakosokra kirótt és ki nem fizetett szemétdíjat az érvényben lévő szerződés szerint önkormányzatunknak kell megtéríteni a Szentesi Városgazdálkodási Kht részére 55 e Ft összegben a forráshiány terhére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni:
36 Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú pénzeszközátadás előirányzatát növelni. Bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni a fenti összeggel. 7.) A Szegvári Víziközmű Társulat kiadásinak fedezésére 20 e Ft támogatást nyújt önkormányzatunk a forráshiány terhére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Kiadási oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) működési célú pénzeszközátadás előirányzatát növelni. Bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni a fenti összeggel. 8.) Áfa visszatérülésből a tervezettől 2.177 e Ft-tal több folyt be, az ezzel kapcsolatos áfa befizetés is magasabb összegű lett a tervezettől 1.104 e Ft-tal. A többletbevétel fedezi a többletkiadást, a maradék bevételt a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önálló intézmény (KT elsz.) áfa visszatérülés előirányzatát növelni 2.177 e Ft-tal, ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 1.073 e Ft-tal. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (KT elsz.) áfa befizetés előirányzatát növelni 1.104 e Ft-tal. 9.) 2006. évben minden hónapban kihasználtuk a számlavezető pénzintézetünkkel kötött szerződés alapján rendelkezésünkre bocsátott likvidhitelt, ennek éves kamata 1.537 e Ft többletkiadást jelentett, melyet a forráshiány terhére biztosítottunk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel kamata előirányzatát növelni a fenti összeggel. 10.) Önkormányzatunkhoz más szervek által kirótt bírságból 102 e Ft folyt be, ezzel nem számoltunk év elején ezért előirányzat-módosítás szükséges. Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevétel előirányzatát növelni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 11.) Iparűzési adóból 9.056 e Ft-tal, helyi adók pótlékból 274 e Ft-tal több folyt be a tervezettnél, ezzel az összeggel a forráshiányt csökkentjük. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (önkormányzati feladatra nem tervezhető elsz.) helyi adók bevételének előirányzatát 9.330 e Ft-tal növelni. Szintén bevételi oldalon ugyanezen intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 12.) Az OEP a védőnői szolgálat támogatására a teljesítményfinanszírozás miatt a tervezettől 513.700 Ft-tal kevesebb összeget utalt. Ezzel az összeggel csökkenteni kell az OEP támogatást és a védőnők dologi kiadásait, ha ezt megtesszük a védőnői szolgálat kiadásaiból 108.700 Ft fedezetlen marad ezt a forráshiány terhére biztosítottuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (védőnői szolg.) támogatásértékű bevétel előirányzatát csökkenteni 513.700 Ft-tal. Szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát növelni 108.700 Ft-tal. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény személyi juttatások előirányzatát 54 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 128 e Ft-tal, a dologi kiadások előirányzatát 223 e Ft-tal csökkenteni.
37 13.) A Könyvtárban az e-Magyarország pont keretében működő szolgáltatás bevétele 316.035 Ft volt 2006. évben, ezzel a bevétellel nem számoltunk a költségvetés készítésekor, így ezt az összeget a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Közművelődési Intézmény (Könyvtár) intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevétel előirányzatát növelni 263.035 Ft-tal az áfa bevétel előirányzatát 52.673 Ft-tal növelni. Szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 316.035 Ft-tal. 14.) A körzeti rendelő épületében felmerülő továbbszámlázott szolgáltatás (közüzemi díjak) értéke a tervezettet meghaladja 418.000 Ft-tal, ezt az összeget a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (háziorvosi szf.) átszámlázott szolgáltatások bevétele előirányzatát növelni, szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni a fenti összeggel. 15.) Étkezési térítési díjból a Forray Máté Általános Iskola konyhájára 1.094 Ft-tal több bevétel realizálódott, ebből az összegből 203 e Ft-ot az ezzel kapcsolatos kiadásokra fordítottunk, 891 e Ft-ot a forráshiány csökkentésére. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (konyha) intézmények egyéb sajátos bevétele előirányzatát 813 e Ft-tal, az áfa bevétel előirányzatát 281 e Ft-tal növelni, szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 891 e Ft-tal. Kiadási oldalon a Forray Máté Általános Iskola, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (konyha) dologi kiadások előirányzatát növelni 203 e Ft-tal. 16.) Étkezési térítési díjból a Kurca-Parti Óvoda konyhájára 1.350 Ft-tal több bevétel realizálódott, ezt az összeget a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Kurca-Parti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (konyha) intézmények egyéb sajátos bevétele előirányzatát 1.085 e Ft-tal, az áfa bevétel előirányzatát 265 e Ft-tal növelni, szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 1.350 e Ft-tal. 17.) Munkahelyi vendéglátás térítési díjából a Kurca-Parti Óvoda konyhájára 408 Ft-tal több bevétel realizálódott, ezt az összeget a forráshiány csökkentésére fordítjuk. A következő előirányzat-módosítást kell elvégezni: Bevételi oldalon a Kurca-Parti Óvoda, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény (munkahelyi vendéglátás) intézmények egyéb sajátos bevétele előirányzatát 270 e Ft-tal, az áfa bevétel előirányzatát 138 e Ft-tal növelni, szintén bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát csökkenteni 408 e Ft-tal. 18.) Az év végi céltartalék – hitel – dologi kiadások összevezetése megtörtént az alábbiak szerint: Felhalmozási hitel előirányzatának év végi egyenlege 8.620 e Ft, ezt összevezettük 8.485 e Ft összegben a felhalmozási céltartalék előirányzatával, valamint 125 e Ft összegben a fel nem használt felhalmozási kiadások előirányzatával. Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (KT elsz.) felhalmozási célú hitel előirányzatát 8.620 e Ft-tal csökkenteni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény felhalmozási céltartalék előirányzatát 8.495 e Ft-tal, a felhalmozási kiadások előirányzatát 125 e Ft-tal csökkenteni.
38 A működési hitel előirányzatának év végi egyenlege 34.117 e Ft, ezt összevezettük a működési céltartalék előirányzatával 8.184 e Ft összegben, valamint az intézmények kiadási megtakarításaival 25.933 e Ft összegben. Bevételi oldalon a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény (finanszírozási műveletek) működési célú hitel előirányzatát 34.117 e Ft-tal csökkenteni. Kiadási oldalon ugyanezen intézmény működési céltartalék előirányzatát 8.184 e Ft-tal, a Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó intézmény személyi juttatások előirányzatát 8.824 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 3.601 e Ft-tal, a dologi kiadások előirányzatát 4.595 e Ft-tal, a szociális juttatások előirányzatát 3.652 e Ft-tal, a felhalmozási kiadások előirányzatát 1.176 e Ft-tal, a felhalmozási hitelnyújtás előirányzatát 800 e Ft-tal csökkenteni. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény személyi juttatások előirányzatát 836 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 265 e Ft-tal, a dologi kiadások előirányzatát 559 e Ft-tal csökkenteni. Az Egyesített Közművelődési Intézmény, mint részben önállóan gazdálkodó intézmény személyi juttatások előirányzatát 574 e Ft-tal, a munkaadói járulékok előirányzatát 228 e Ft-tal, a dologi kiadások előirányzatát 823 e Ft-tal csökkenteni.
Kérem, elõterjesztésem szíveskedjenek megvitatás után elfogadni. S z e g v á r, 2007. február 12. Gémes László sk. Polgármester
39
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete …/2007. (II.22.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről, és annak végrehajtásáról szóló 2/2006. (II.14.) számú rendelet módosítására
2007. február
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2007. (II.22.)
40
Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről, és annak végrehajtásáról szóló 2/2006. (II.14.) ÖR. módosítására. 1. § A 3 § az alábbiak szerint módosul: (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2006. évi költségvetésének - bevételi főösszegét 593.985e Ft-ban - működési hitel összegét 5.866 e Ft-ban - felhalmozási hitel összegét 25.800 e Ft-ban - kiadási főösszegét 625.651 e Ft-ban ezen belül a 10. számú melléklet szerint: a felhalmozási célú bevételt 56.469 e Ft- ban ebből: felhalmozási hitel összegét 25.800 e Ft-ban a felhalmozási célú kiadást 54.386 e Ft- ban a működési célú bevételt 569.182 e Ft- ban Ebből: működési hitel összegét 5.866 e Ft-ban a működési célú kiadást 571.265 e Ft-ban ebből: - a személyi jellegű kiadásokat 280.460 e Ft -ban - a munkaadót terhelő járulékokat 89.053 e Ft -ban - a dologi jellegű kiadásokat 152.595 e Ft -ban - az ellátottak pénzbeli juttatását 29.137 e Ft -ban - működési céltartalék 1.543 e Ft -ban - átadott pénzeszközöket 9.077 e Ft –ban - támogatásértékű kiadásokat 9.400 e Ft -ban állapítja meg. 2. §. A rendelet 1., 1/a., 2., 3., 4., 5., 6., 10., 13. számú mellékletei hatályukat vesztik, helyettük jelen rendelet
ugyanezen mellékletei lépnek életbe. 3. §. (1) A rendelet többi része változatlan marad. (2) Jelen rendelet a kihirdetése napján lép életbe. (3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szegvár, 2007. február 22.
Gémes László sk. polgármester
Gyömbér Ferencné sk. jegyző
41 1. sz. melléklet 2/1.oldal Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2006. évi bevételei megnevezés
1. Intézményi működési bevételek (91) Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz: 911 Intézményi működéshez kapcsolódó bevételek Fsz: 912
Intézményi egyéb sajátos bev.Fsz: 913 Átszámlázott szolgáltatás Fsz: 914 ÁFA bevételek Fsz: 919 Kamat bevételek Fsz: 916 2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei Helyi adókFsz:922 Magánszemélyek kommunális adója Iparűzési adó Bírság, pótlék Átengedett központi adók Fsz:923 Szja helyben maradó része Szja kiegészítés Szja normatív módon elosztott része Gépjárműadó (100%) Termőföld használatából szja. Bírságok, pótlékok Fsz:924,925 I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (1,2) 3. Tárgyi eszközök értékesítése 4. Sajátos felhalmozási bevételek Ingatlan érték. (volt állami tul. házak) Telek értékesítés Bérbeadás 5. Koncessziós bevételek II. FELHALMOZÁSI BEV. (3…5) Fsz: 93 6. Normatív állami támogatás Fsz:942 7. Normatív kötött támogatásFsz: 943 Közoktatási kötött normatíva pedagógus szakvizsga
Jövedelempótló támogatások Közcélú munka támogatása Egyes jövedelempótló támogatások Szociális szakvizsga Időskorúak járadéka Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Rendszeres gyermekvéd.tám. Egyszeri Rendszeres szociális segély Aktív korúak rendszeres szoc. segélye Lakásfenntartási támog. (normatív) Ápolási díj 8. Központosított támogatás Fsz:944 CKÖ támogatása Éredekeltségnövelő Könyvtár KÖNYV Érdekeltségnövelő Műv. Ház székcsere Prémiumévek pályázat Létszámleépítés pályázat Szakmai fejlesztés 9. Egyéb központi támogatás VIS MAIOR szúnyoggyérítés VIS MAIOR támogatás árvíz lakossági 10. ÖNHIKI Fsz: 944 III. TÁMOGATÁSOK (6…10) megnevezés
2006. évi er.ei.
47690 30058 1067 7503 1450 7512 100 248429 38000 6000 32000 0 210429 27604 111770 50755 20000 300 0 296119 0 2239 0 100 2139 0 2239 147451 2166 527 1639 1602 37 37 0 0 0 0 0 0 0 640 640 0 0 0 0 0 0 0 0 0 150257 2006. évi er.ei.
e Ft-ban módosított
49198 567 1208 36598 3137 7588 100 254722 38660 6000 32000 660 216062 27604 111770 53200 20000 300 3188 303920 0 2239 0 100 2139 777 3016 148203 16396 527 15869 1602 14267 37 1524 2249 890 1411 5236 1018 1902 1918 640 105 223 950 0 0 3911 0 3911 38282 208710 módosított
módosítás
7515 143 304 2676 1220 3172 0 6667 9329 0 9056 273 -2662 0 -2662 0 0 0 0 14182 80 0 0 0 0 0 80 -2605 1328 0 1328 -148 1476 0 282 0 -890 -458 2007 184 351 13240 0 0 0 475 11361 1404 2248 3898 -1650 4797 19008 módosítás
módosított
56713 710 1512 39274 4357 10760 100 261389 47989 6000 41056 933 213400 27604 109108 53200 20000 300 3188 318102 80 2239 0 100 2139 777 3096 145598 17724 527 17197 1454 15743 37 1806 2249 0 953 7243 1202 2253 15158 640 105 223 1425 11361 1404 6159 3898 2261 43079 227718 módosított
42 11. Működési célú pe. átvétel Fsz:462,464 OEP-től az eü. műk.-re átvett pe. Képviselői intézménytámog.(EKI) Szoc. hitel (PH) Apor Főiskola gyakorlati képzés (EESZI) Falunapi támogatás (PH) Köztemetés visszafizetése 2006. áprilisi árvíztámogatás (lakostól, vállktól.PH) Eszközbeszerzés Iskola TEMPUS pályázat (Iskola) APÁCZAI Alapítvány (Iskola) Újfalusi ABC-hez állvány készítéshez "Otthon-biztonság" pályázat (EKI) 12. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Közműfejlesztési hozzájárulás Közalapítványtól polgárőr gk-ra (PH) IV. ÁTVETT PÉNZESZKÖZ (11,12) 13. Működési célú támogatásértékű bevételek OEP-től az eü. műk.-re átvett pe. Mügyi Kp. Támog. (közh.) Mügyi Kp. Támog.(közh. CKÖ) Gyermekvédelmi egyszeri kiegészítés Iskolatej program (Iskola) Mozgáskorlátozottak támogatása (PH) Szúnyoggyérítés 2005. évi TRFC (PH) Mügyi Kp. Támog.(Közbeszerzési képzés PH) CKÖ Helyhatósági választásokra támogatás (PH) Helyhatósági választásokra támogatás (PH) Országgyűlési választásokra támogatás (PH) Gázártámogatás (PH) Közművelődési dolgozók továbbkép. PH Népzenei találkozó pályátar (EKI) Túlélőtábor pályázat (EKI) Nyári tábor pályázat(EKI) Törökbecse tesrvérkapcsolat pályázat(EKI) Kisközösségek támogatása pályázat (EKI) Dobbantó Tánceggyüttes pályázat "Otthon-biztonság" pályázat (EKI) 14. Felh. célú tám. Értékű bevétel környezetvédelmi program 15. Előző évi kp. Kv-i visszatérülés V. TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTELEK (13,14,15) VI. TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK 16. Működési célú hitel 17. Felhalmozási célú hitel VII. FELVETT HITELEK ÖSSZ. (16,17) VIII. ÖSSZESEN: (I…VII) IX. PÉNZFORG. NÉLKÜLI BEV.(PM) X. ÖSSZESEN: (VIII.,XI.)
13403 13039 0 116 0 0 248
1402 0 102 116 19 20 248
241 0 39 132 0 0 45
1643 0 141 248 19 20 293
0 0 0 0 0 0 0 0 0 13403 0 0 0 0 0 0 0 0 0
457 250 160 30 0 0 200 0 200 1602 24344 15919 2363 314 0 1003 750 363 165
0 0 0 0 25 0 48 48 0 289 2620 -395 753 0 1965 0 0 0 0
457 250 160 30 25 0 248 48 200 1891 26964 15524 3116 314 1965 1003 750 363 165
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
209 747 911 182 128 140 100 200 300 300 0 250
0 97 0 0 0 0 0 0 0 0 200 0
209 844 911 182 128 140 100 200 300 300 200 250
0 0
1000 4261
0 0
1000 4261
0 4750 109484 8620 118104
29605 4750 63818 28620 92438
2620 1027 -57952 -2820 -60772
32225 5777 5866 25800 31666
584872 0 584872
644041 5176 649217
-23566 620475 0 5176 -23566 625651 1.sz. melléklet 2/2. oldal
43 1/a. sz. melléklet Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2006. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételei
Kv. Tv. Ssz.
Megnevezés
3. mell.
1
3
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
1.a1. 5. 9. 10. 11.aba. 11.c. 11.d. 11.ab2. 11.j. 15. 16.a. 16.b. 17.a1.
4 Igazgatási és sport Külterületekkel kapcs. Pénzb. termb. szoc. ellátás Lakástámogatás
2006. évi eredeti ei.
módosítás
módosított
Mutató
Fajlagos
összeg
Mutató Fajlagos
módosított
összeg
Mutató
Fajlagos
összeg
5
6
7(5*6)
8
9
13(11*12)
Mutató 14(811)
10(8*9)
11
12
Fajlagos
összeg
5045
1400
7063000
5045
1400
7063000
0
1400
0
5045
15 1400
16(14*15)
253
3800
961400
253
3800
961400
0
3800
0
253
3800
961400
0
0
25063560
0
0
25063560
0
0
0
0
0
25063560
0
8644483
0
0
0
0
0
8644483
1992775
0
0
5045
7063000
0
0
8644483
0
5045
0
0
5045
Szociális étkeztetés
38
70800
2690400
38
70800
2690400
0
70800
0
38
70800
Házi segítségnyújtás
5
104800
524000
5
104800
524000
0
104800
0
5
104800
524000
Családsegítő kp.
0
0
0
5045
0
1992775
0
0
0
5045
0
1992775
Szoc. gyjóléti alapszolg.
2690400
40
197000
7880000
40
197000
7880000
0
197000
0
40
197000
7880000
Óvodai ellátás
147
199000
29253000
147
199000
29253000
-3
199000
-597000
144
199000
28656000
Iskolai oktatás 1-4 osztály
151
204000
30804000
151
204000
30804000
0
204000
0
151
204000
30804000
Iskolai oktatás 5-8 osztály
186
212000
39432000
186
212000
39432000
-1
212000
-212000
185
212000
39220000
Gyped. (óvi) 100 %.os t.
11
464000
5104000
8
464000
3712000
0
464000
0
8
464000
3712000
14
17.aa2. Gyped. (isk.) 100 %-os t.
40
464000
18560000
26
464000
12064000
0
464000
0
26
464000
12064000
15
17.ad1. Gyped. (óvi) 90 %-os t.
0
0
0
3
417600
1252800
-1
417600
-417600
2
417600
835200
16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
17.ad2. 22.a1. 22.a3. 22.a7. 22.a8. 22.b1. 22.b2. 21.a3. 20.a.
0
0
0
14
417600
5846400
-3
417600
-1252800
11
417600
4593600
Kedv. étk. (Óvi.) 50 % tér.
18
55000
990000
18
55000
990000
0
55000
0
18
55000
990000
Kedv. étk. (Isk.) 50 % tér.
50
55000
2750000
50
55000
2750000
0
55000
0
50
55000
2750000
Ingyenes étkezés óvoda
34
55000
1870000
34
55000
1870000
0
55000
0
34
55000
1870000
Ingyenes étkezés iskola
55
55000
3025000
55
55000
3025000
0
55000
0
55
55000
3025000
Ingyenes tankönyv 1-4 o.
114
10000
1140000
114
10000
1140000
-10
10000
-100000
104
10000
1040000
Ingyenes tankönyv 5-8 o.
105
10000
1050000
105
10000
1050000
-2
10000
-20000
103
10000
1030000
8
15000
120000
8
15000
120000
0
15000
0
8
15000
120000
Napközis foglalkoztatás
105
23000
2415000
105
23000
2415000
0
23000
0
105
23000
2415000
20.e.
Ped. Szakmai szolg.
535
720
385200
535
720
385200
-8
720
-5760
527
720
379440
1.b.
Tömegközlekedési támog.
0
0
2598175
0
0
2598175
0
0
0
0
0
2598175
23.
Közművelődési feladatok
5045
1166
5882470
5045
1166
5882470
0
1166
0
5045
1166
5882470
28
Nappali szociális ellátás
1992775
Gyped. (isk.) 90 %-os t.
Bejáró gyermekek támogatása
3. sz. mell. össz. (1…27):
198205688
201402438
-2605160
198797278
8. sz. melléklet 29 30 31
I.1. II.3. II.2b.
Pedagógus szakvizsga
45
11700
526500
45
11700
526500
0
11700
0
45
11700
Szociális szakvizsga
4
9400
37600
4
9400
37600
0
9400
0
4
9400
37600
Közcélú munka támog.
0
0
1601768
0
0
1601768
0
0
0
0
0
1601768
32
8. sz. mell. Össz. (29..31):
33 34
Áll.tám.(3,8 mell, 28,32 sor)
35
Szja Kieg. (jöv. mérséklés)
36
Kv-ből össz. (33..35):
339746014
H-ben maradó szja
Megnevezés
37 38
2165868
2165868
200371556
203568306
0
27604013
27604013
0
0
0
27604013
111770445
111770445
0
-2662016
0
109108429
342942764
0
-5267176
0
337675588
2006. évi eredeti ei. Mutató
Fajlagos
526500
0
módosított
összeg
Mutató Fajlagos
-2605160
2165868 0
módosított összeg
Mutató
Fajlagos
200963146
módosított összeg
Mutató
Fajlagos
összeg
ÖNHIKI
0
38282000
4797000
0
43079000
Működésképtelen támog. Fejlesztési támog. TERKI,CÉDE
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Jövedelempótló támog.
0
14230000
3441000
0
17671000
41
Központosított (42..49)
640000
5829000
15488000
0
42
ebből: - Könyvtár
0
105000
0
39 40
0
21317000 105000
43
- Műv. Ház szék
0
223000
0
223000
44
- Prémiumévek pály.
0
950000
475000
1425000
45
- CKÖ
640000
640000
0
640000
46
- Létszámleép. pály.
0
0
11361000
11361000
44 47
- Informatikai tám.
0
0
1404000
1404000
48
- VIS MAIOR szúnyoggy.
0
0
3898000
3898000
3911000
-1650000
2261000
340386014
401283764
18458824
419742588
51
TÁM. (36,37…..41): ÁHT kötelező tartalék szjaból*
-1543064
-1543064
0
-1543064
52
Pénzellátás alapja (50,51):
338842950
399740700
18458824
418199524
49 50
-VIS MASIOR árvíz tám.
45 2. sz. melléklet e Ft-ban
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2006. évi kiadásai
megnevezés
1. Személyi juttatások 2. Munkaadói járulékok 3. Dologi kiadások 4. Pénzeszköz átadások (Fsz: 374) 5. Támogatások (szociális Fsz: 58) 6. Likviditási hitel törlesztése 7. Támogatásértékű kiadás (Fszla:38) I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK (1….7) 8. Részben önálló felh. kiad. Forray Máté Ált. Isk. és Napközi Napköziotthonos Óvoda Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Egyesített Közműv. Intézmény 9.Polgármesteri Hivatal Átadott pe., hitel (felhalmozási) Hivatali felhalmozási kiadások II. FELHALMOZÁSI KIAD. (8,9) 10. Működési céltartalék 11. Felhalmozási céltartalék III. CÉLTARTALÉKOK (10,11) IV. KIADÁSOK MINDÖ..: (I.,...III.)
2006. évi er.ei.
módosított
módosítás
módosított
279830 89424 142986 11745 13689 0 0 537674 3112 2332 300 160 320 10180 4800 5380 13292 16945 16961 33906
286650 91953 144858 8980 29402 0 8578 570421 4016 3147 300 160 409 39786 9111 30675 43802 19196 15798 34994
-6190 -2900 7737 97 -265 0 822 -699 617 -73 310 0 380 9967 4051 5916 10584 -17653 -15798 -33451
280460 89053 152595 9077 29137 0 9400 569722 4633 3074 610 160 789 49753 13162 36591 54386 1543 0 1543
584872
649217
-23566
625651
46 3. sz. melléklet 2/1. oldal Szegvár Nagyközség Önkormányzat önállóan, és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek 2006. évi bevételei megnevezés
Polgármesteri Hivatal Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz: 911 Intérzményi működéshez kapcsolódó bevételek Fsz:912 Intézm. egyéb sajátos bev. Fsz: 913 Áfa bevételek Fsz: 919 Kamatbevétel Fsz: 916 Továbbszámlázott szolg. Fsz: 914 1.Intézményi működési bev. Fsz:91 Helyi adók Átengedett központi adók Átengedett bírság, pótlék 2. Önkormányzati sajátos műk. bev. 3. Működési bevételek (1,2) 4. Felhalmozási bev. Fsz: 931-935 5. Támogatások Fsz: 94 6. Támogatásértékű bevételek (Fszla: 464) 7. Átvett pénzeszközök (Fsz: 471,472) 8. Önkormányzati hitel felvétel 9. Adott kölcsönök visszatér. Fsz: 19 10. PH BEVÉTELEI ÖSSZ. (3…9) Forray Máté Általános Iskola Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz.: 911 Intézményi egyéb bevételek Fsz:912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 11. Intézményi működési bevételek 12. Felhalmozási bevételek 13. Támogatásértékű bevételek 14. Átvett pénzeszközök 15. ISKOLA BEVÉTELEI (11…14) Napköziotthonos Óvoda Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz.: 911 Intézményi egyéb bevételek Fsz:912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 16. Intézményi működési bevételek 17. Felhalmozási bevételek 18. Átvett pénzeszközök 19. ÓVODA BEVÉTELEI ÖSSZ. (16…18) Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz.: 911 Intézményi műk.-hez kapcsolódó egyéb bev. F.:912 Továbbszámlázott szolgáltatás 914 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 20. Intézményi működési bev. 21. Felhalmozási bevételek
er.ei.
módosított
módosítás
módosított
1001
567
143
710
170 5262 3080 100 450 10063 38000 210429 0 248429 258492 2239 150257 0 364 118104 4750 534206
507 5058 3147 100 2080 11459 38660 212874 3188 254722 266181 3016 208710 14361 1041 92438 4750 588532
0 -86 2356 0 477 2890 9329 -2662 0 6667 9557 80 19008 2815 250 -60772 1027 -28035
507 4972 5503 100 2557 14349 47989 210212 3188 261389 275738 3096 227718 17176 1291 31666 5777 562462
15445 0 410 2320 18175 0 0 0 18175
0 0 15855 2320 18175 0 0 440 18615
0 40 1016 281 1337 0 0 0 1337
0 40 16871 2601 19512 0 0 440 19952
10648 0 18 1601 12267 0 0
0 46 10666 1610 12322 0 0
0 0 1355 403 1758 0 0
0 46 12021 2013 14080 0 0
12267
12322
1758
14080
2964
0
0
0
372 1000 160 475 4971 0
130 1057 3366 475 5028 0
0 743 391 79 1213 0
130 1800 3757 554 6241 0
47 22. Támogatásértékű bevételek 23. Átvett pénzeszközök összesen 24. EESZI BEVÉTELEI (20…23)
megnevezés
Egyesített Közművelődési Intézmény Intézményi működéshez kapcsolódó bevétel Fsz.: 912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 919 24. Intézményi működési bevételek 25. Felhalmozási bevételek 26. Támogatásértékű bevételek 27. Átvett pénzeszközök összesen 28. EKI BEVÉTELEI ÖSSZ. (24…27) Bevételek forrásonként Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételek Fsz: 911 Intézményi műk.-hez kapcsolódó bevételek Fsz: 912 Intézm. egyéb sajátos bev.Fsz: 913 Továbbszámlázott szolg. fsz: 914 Áfa bevételek Fsz: 919 Kamatbevételek Fsz: 916 29. Intézményi műk. bevételek Fsz: 91 Helyi adók Átengedett központi adók Átengedett bírság 30. Önkorm. sajátos műk. bev. Fsz: 92 31. MŰKÖDÉSI BEV. ÖSSZ. (29,30) 32. Felhalmozási bevételek Fsz: 93 33. Támogatások Fsz: 94 34. Támogatásértékű bevételek 35. Átvett pénzeszközök össz. Fsz: 46 36. Önkorm. hitel felvétel Fsz: 43 37. Adott kölcsönök visszatér. Fsz: 19 38. PÉNZFORG. NÉLKÜLI BEV. (pm) 39. ÖSSZESEN: (31….38)
0 13039 18010
er.ei.
15919 19 20966
módosított
-395 0 818
módosítás
15524 19 21784
módosított
525 1653 36 2214 0 0 0 2214
525 1653 36 2214 0 1290 102 3606
264 0 53 317 0 200 39 556
789 1653 89 2531 0 1490 141 4162 0
30058
567
143
710
1067 7503 1450 7512 100 47690 38000 210429 0 248429 296119 2239 150257
1208 36598 3137 7588 100 49198 38660 212874 3188 254722 303920 3016 208710
304 2676 1220 3172 0 7515 9329 -2662 0 6667 14182 80 19008
1512 39274 4357 10760 100 56713 47989 210212 3188 261389 318102 3096 227718
13403 118104 4750 0 584872
29605 1602 92438 4750 5176 649217
2620 289 -60772 1027 0 -23566
32225 1891 31666 5777 5176 625651
3. sz. melléklet 2/2. oldal
48 4. sz. melléklet e Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek 2006. évi kiadásai megnevezés
Polgármesteri Hivatal Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatások (szociális) Pénzeszközátadás Támogatásértékű kiadások Likviditási hitel törlesztés 1. Működési kiadások 2. Felhalmozási kiadások 3. Céltartalék 4. PH KIADÁSAI (1..3) Forray Máté Általános Iskola Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás 5. Működési kiadások 6. Felhalmozási kiadások 7. F M Ált. Iskola KIADÁSAI (5,6) Napközi-otthonos Óvoda Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások 8. Működési kiadások 9. Felhalmozási kiadások 10. ÓVODA KIADÁSAI (8,9) Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatásértékű kiadások Pénzeszközátadás 11. Működési kiadások 12. Felhalmozási kiadások 13. EESZI KIADÁSAI (11,12) Egyesített Közművelődési Intézm. Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Pénzezköz átadás 14. Működési kiadások 15. Felhalmozási kiadások 16. EKI KIADÁSAI (14,15) Intézményi kiadások mindössz. Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatások (szociális) Pénzeszközátadás
er.ei.
86878 27795 62868 13689 11745 0 0 202975 10180 33906 247061
módosított
módosítás
módosított
-5639 -2644 1968 -265 -3 1075 0 -5508 9967 -33451 -28992
97312 31875 35005 0 164192 2332
89862 29054 66836 29402 8790 3736 0 227680 39786 34994 302460 0 97358 31875 35255 190 164678 3147
166524
167825
6509
62747 19504 22763 105014 300 105314
62405 19504 23197 105106 300 105406
24 0 476 500 310 810
174334 0 62429 19504 23673 105606 610 106216
21196 6586 17214 0 0 44996 160
25318 7856 12351 4842 0 50367 160
-1669 -553 1188 -253 0 -1287 0
0 23649 7303 13539 4589 0 49080 160
45156
50527
-1287
49240
11697 3664 5136 0 20497 320 20817
11707 3664 7219 0 22590 409 22999
-564 -228 -294 100 -986 380 -606
11143 3436 6925 100 21604 789 22393
279830 89424 142986 13689 11745
286650 91953 144858 29402 8980
-6190 -2900 7737 -265 97
280460 89053 152595 29137 9077
1658 525 4399 0 6582 -73
84223 26410 68804 29137 8787 4811 0 222172 49753 1543 273468 0 99016 32400 39654 190 171260 3074
49 Támogatásértékű kiadások Likviditási hitel törlesztése 17. Működési kiadások 18. Felhalmozási kiadások 19. Céltartalék 19. KIADÁSOK MINDÖ.: (17..19)
0 0 537674 13292 33906
8578 0 570421 43802 34994
822 0 -699 10584 -33451
9400 0 569722 54386 1543
584872
649217
-23566
625651
50 5. sz. melléklet 2/1. oldal ezer Ft-ban
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2006. évi működési kiadásai 2006. évi megnevezés
1. Személyi juttatások 2. Munkaadói járulékok 3. Dologi kiadások 4. Átadott pénzeszköz 5. Rendkívüli szociális ellátás (iskolatej) 6. Támogatásértékű kiadás 7. Likviditási hitel törlesztése I. Igazgatás kiadásai összesen (1……6) II. Parkfenntartás kiadása (dologi) 8. Munkaadói járulékok 9. Támogatások (szociális)
er.ei.
módosított
módosítás
módosított
70969 21874 29049 7031
70929 21861 30546 4063
-4254 -2210 751 -425
66675 19651 31297 3638
0 0 0
1003 3736 0
0 1075 0
1003 4811 0
128923 354 832 5891 100 269 200
132138 354 1122 11459 1511 1793 1218
-5063 0 54 -1294 -56 114 140
127075 354 1176 10165 1455 1907 1358
100 4211 411 600
100 4214 2023 600
0 -1335 80 -237
100 2879 2103 363
200
200
-180
20
6923
12781
-1420
11361
623 623 100 0
5859 5859 2349 0
2007 2007 0 0
7866 7866 2349 0
0
890
1075
1965
ebből: átmeneti szociális segély temetési segély köztemetés közgyógyellátás mozgáskorlátozottak támogatása idősek szemétdíj átvállalása 14. Dologi kiadások ebből: segélyszállítás idősek szemétdíj átvállalása
100 6075 1300 960 600 2515 0 700 0 0 0
3239 6842 1300 960 600 2515 767 700 0 0 0
1075 -1891 -157 -288 -333 -1091 -10 -12 0 0 0
4314 4951 1143 672 267 1424 757 688 0 0 0
VI. Eseti pénzbeli szociális ell. (13,14) 15. Támogatások Nyári gyermekétkeztetés
6075 1000 0
6656 1000 0
-1891 -162
4951 838 0
1000
1000
-162
838
1000 15709 5039 9499
1000 17495 5617 9862
-162 -1592 -495 2097
838 15903 5122 11959
rendszeres szociális segély időskorúak járadéka lakásfenntartási támogatás normatív lakásfenntartási támog. méltányossági ápolási díj méltányossági ápolási díj normatív Bursa Hungarica támogatás 10. Dologi kiadások (ápolási felülvizsgálat)
III. Rendszeres szoc. pénzbeli ell. (8,9,10) 11. Rendszeres szoc.segély egyéb (aktív korú)
IV. Munkanélküli ellátások (11) 12/a.. Rendsz. gyermekvédelmi tám. 12/b. Gyermekétkeztetés 1-4. osztály 12/c. Rendsz. gyermekvédelmi tám. egyszeri
V. Rendszeres gyermekvédelmi ell. (12/a,b,c) 13. Támogatások (szociális)
egyszeri gyermekvéd. Tám. Saját
VII. Eseti gyermekvédelmi ellátás (15) 16. Személyi juttatások 17. Munkaadói járulékok 18. Dologi kiadások
51 19. Átadott pénzeszköz VIII. Községgazdálkodás kiadása (16..19) IX. Utak, hidak fenntartása (dologi) 20. Személyi juttatások 21. Munkaadói járulékok 22. Dologi kiadások X. Cigány Kisebbségi Önk. (20..22) megnevezés
XI. Temetőfenntartás kiadása (dologi) 23. Személyi juttatások 24. Munkaadói járulékok 25. Dologi kiadások 26. Átadott pénzeszköz XII. Országgyűlési választások (23..26) 27. Személyi juttatások 28. Munkaadói járulékok 29. Dologi kiadások XIII. CKÖ Helyhatósági választások (27..29) 30. Személyi juttatások 31. Munkaadói járulékok 32. Dologi kiadások 33. Átadott pénzeszköz XIII. Helyhatósági választások (30…33) 34. Dologi kiadások 35. Átadott pénzeszközök XIV. Községi sport kiadásai (34,35) XV. Önkorm. ingatlanok fennt. (dologi) XVI. Vízkárelhárítás (dologi) XVII. Közvilágítás költségei (dologi) Kiadások mindösszesen: 36. Személyi juttatások 37. Munkaadói járulékok 38. Dologi kiadások 39. Átadott pénzeszközök 40. Támogatások (szociális) 41. Támogatásértékű kiadások 42. Működési céltartalék XVIII. PÉNZFORG. KIAD. : (36..42)
0
0
30247 960 200 50 390 640
32974 960 440 178 637 1255
er.ei.
módosított
0 10 0 -138 -78 216 0 módosítás
32984 960 302 100 853 1255 módosított
7368 0 0 0 0
7368 601 163 332 13
-50 0 0 0 0
7318 601 163 332 13
0 0 0 0
1109 95 16 388
0 0 0 -28
1109 95 16 360
0 0 0 0 0
499 302 97 348 0
-28 345 85 -348 22
471 647 182 0 22
0 972 4714 5686
747 1108 4714 5822
104 -537 400 -137
851 571 5114 5685
2256 1020
2256 1477
462 -415
2718 1062
10800
10800
0
86878 27795 62868 11745 13689 0 16945
89862 29054 66836 8790 29402 3736 19196
-5639 -2644 1968 -3 -265 1075 -17653
10800 0 84223 26410 68804 8787 29137 4811 1543
219920
246876
-23161
223715
5. sz. melléklet 2/2. oldal
52 6. sz. melléklet e Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2006. évi tervezett céltartaléka
megnevezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 9 10 11 12
Kötelező céltartalék költségvetési tv szerinti Iparűzési adó 10 %-a Intézményi céltartalék (4…8) Polgármesteri Hivatal Forray Máté Általános Iskola Napközi-otthonos Óvoda Egyesített Egészségügyi és Szoc. Intézmény Egyesített Közművelődési Intézmény Intézményi tartalék gázáremelésre I. Működési céltartalék összesen (1….3) Iparűzési adó 10 %-a Koncessziós díj, Pályázati önerő ebből: érdekeltségnövelő pályázat Műv. 12/a. Ház. 13 Privatizációs tartalék Intézményi felhalmozási céltartalék 14 (15…19) 15 Polgármesteri Hivatal 15/a. 16 17 18 19 20 21
er.ei.
Forray Máté Általános Iskola Napközi-otthonos Óvoda Egyesített Egészségügyi és Szoc. Intézmény Egyesített Közművelődési Intézmény II. Felhalmozási céltartalék (10...14) Céltartalék mindösszesen (I.,II.):
módosítás
módosított
átcsop.
1543 150 17503 7311 5133 798 0 0 4261 19196 950 5748 1148
0 -150 -17503 -7311 -5133 -798 0 0 -4261 -17653 -950 -5748 -1148
1543 0 0 0 0 0 0 0 0 1543 0 0 0
KT VB KT KT KT KT KT KT KT
300 0
0 250
0 -250
0 0
KT KT
10390 4970
7702 2381
-7702 -2381
0 0
KT KT
1350
0 3101 460 1220 540 15798 34994
0 -3101 -460 -1220 -540 -15798 -33451
0 0 0 0 0 0 1543
ebből: TERKI pályázati önerő buszvárók felúj.
módosított
1543 1600 13802 7871 5133 798 0 0 0 16945 1600 1945 3026
3200 460 1220 540 16961 33906
VB KT KT
KT
KT KT KT KT
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2006. évi költségvetésének felhalmozási és működési mérlege.
2006. évi bevételek
er.ei.
2006. évi módosított
módosítás
módosított
kiadások
Működési bevételek 1. Intézményi bevételek
er. Ei.
módosítás
módosított
Működési kiadások
0
8578
16945
19196
0
0
-6190 -2900 7737 97 -265 822 -17653 0
554619
589617
-18352
47690
49198
7515
56713 21. Személyi juttatások
279830
286650
2. Sajátos bevételek
233785
240078
6642
246720 22. Munkaadói járulékok
89424
91953
3. Költségvetési támogatások
150257
204576
20683
142986
144858
225259 23. Dologi kiadások
kivéve: lakástámogatás 4. Átvett pénzeszközök
24. Pénzeszköz átadás
11745
8980
13689
29402
13403
1402
241
1643 25. Támogatások (szociális)
5. Támogatásértékű bevételek
0
28605
2620
31225 26. Támogatásértékű kiadás
6. Pénzmaradvány
0
1756
0
7. Működési hitel
109484
63818
-57952
8. Előző évi kp. Kv-i visszetér.
0
0
0
9. Műk. bevételek össz. (1..8)
554619
589433
-20251
1756 27. Céltartalék 5866 28. Likviditási hitel visszafiz.
11. Sajátos bevételek ebből: - kommunális adó - lakástámogatás 12. Felhalmozási bevételek 13. Költségvetési támogatások ebből: - TERKI
569182 29. Műk. kiad. össz. (20..29)
0
Felhalmozási kiadások 0
0
0
0 30. Intézményi kiadások
14644
14644
0
14644
6000
6000
0
6000
Napközi-otthonos Óvoda
300
300
8644
8644
0
8644
EESZI
160
160
2239
3016
80
3096
EKI
0
4134
-1650
2484
Polgármesteri Hivatal
Forray Máté Általános Isk.
0 31. Céltartalék
13292
43802
2332
3147
320
409
10180
39786
16961
15798
0
0
0
- Árvíztámogatás
0
3911
-1650
2261
0
- Érd. öv.Műv. Ház-
0
0
223
0
223
14.Átvett pénzeszközök
0
200
48
248
0
15. Pénzmaradvány
0
3420
0
3420
0
16. Hitel
8620
28620
-2820
25800
0
17. Adott kölcsönök visszatér.
4750
4750
1027
5777
0
18. Támogatásértékű bevételek 19. Felh. bev.össz. (10..18) 20. ÖSSZESEN: .(9,19)
0
1000
0
30253
59784
-3315
584872
649217
-23566
280460 89053 152595 9077 29137 9400 1543 0 571265
0
Felhalmozási bevételek 10. Intézményi működési (kamat)
módosított
10584 -73 310 0 380 9967 -15798
1000 56469 32. Felh. kiad. össz. (30,31) 625651 33. KIADÁSOK ÖSSZ.:(29,32)
0 54386 3074 610 160 789 49753 0 0 0 0 0 0 0 0
30253
59600
-5214
54386
584872
649217
-23566
625651
13. sz. melléklet e Ft-ban A Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2006. évi bevételei és kiadásai
2006. évi
I. Bevételek I.1. Működési bevételek (1.1……1.4.) 1.1. Működési célú központosított támogatás 1.2. Működési célú pe. átvétel M. Központ 1.3. Pénzforgalom nélküli bevételek (2005. évi pm.) I.2. Felhalmozási célú bevételek BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.1.+I.2.):
II. Kiadások II.1. Működési kiadások (1.1……1.5.) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadót terhelőjárulékok 1.3. Dologi kiadások ebből: II.2. Felhalmozási kiadások KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (II.1.+II.2.):
er.ei. 640 640 0
módosított 1255 640 314
0 0 640
640 200 50 390 0 640
módosítás 0 0 0
módosított 1255 640 314
301 0 1255
0 0 0
301 0 1255
1255 440 178 637 0 1255
0 -138 -78 216 0 0
1255 302 100 853 0 1255
55 4. sz. melléklet Szegvár Nagyközség Polgármesterétől 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. sz., tel./fax: 63-364-800 01-311-4/2007. Tárgy: A polgármester beszámolója a két ülés között történt eseményekről,fontosabb intézkedésekről.
Képviselő-testület Tagjainak
Szegvár 1.) Részt vettem a Kiskunfélegyházán tartott ivóvízminőség javító konzorcium tisztújító taggyűlésén. Sajnálatos, hogy a települések ivóvíz minősége többnyire nem megfelelő. 2.) Szentesi Megyeházán a gazdasági operatív programokról tartottak előadást a kiírandó pályázatokról. Felvettük a kapcsolatot a Dél-alföldi operatív programok felelősével. Sajnos még személyes találkozót még nem tudtunk létrehozni, de ígéretet kaptunk arról, hogy megkeresnek bennünket és egyeztetünk a szegvári fejlesztési elképzelésekről. 3.) Szegeden tartotta a Volán az éves polgármesteri találkozóját, beszámoltak a 2006. évi tevékenységükről és tájékoztattak, hogy a Szegvár irányából érkező utasok eredeti kérését teljesítik, 2007. évben tető kerül a kocsiállás fölé. 4.) A napokban felkeresett bennünket a volt Háziipar ingatlanának tulajdonosa fejlesztési elképzelésével, melyben tájékoztatott, hogy egy 20 lakásos háztömb terveit készíttette el a meglévő épületre, melyhez kérné az önkormányzat segítségét. Közölte, hogy korábban már egy idősek otthonának létesítését tervezte, melyhez már kérte a testület segítségét, de ezt nem kapta meg. Most szeretné, ha képviselő-testület valamilyen formában támogatná az elképzelését. 5.) Helyi védelmi bizottsági ülésen vettem részt Szentesen, ahol két új bizottsági tagot választottak Szegvár és Nagymágocs polgármesterét. 6.) A képviselők és civil szervezetek részvételével közös képzést tartottunk február 9-10én Szegváron, mely hasznosnak bizonyult a többség számára. Szegvár, 2007. február 14.
Gémes László polgármester
56 Szegvár Nagyközség Önkormányzat Polgármesterétől 6635 Szegvár Szabadság tér 2. tel
/fax: 63/364-800
Ikt. szám: 02/2007. Tárgy: Az önkormányzat és intézményei 2007. évi költségvetése 5. sz. melléklet
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testület tagjainak Helyben
Tisztelt Képviselő-testület! A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. Tv. elfogadása és kihirdetése után önkormányzatunk elkészítette 2007. évi költségvetését. Ezt megelőzte a 2006. novemberében készített költségvetési koncepció. Az intézményekkel történt egyeztetések és a képviselő-testületi határozatok rendelkezései beépítésre kerültek az anyagba. A most Önök elé kerülő rendelet egyrészt az Önkormányzat alapellátási kötelezettségébe tartozó kötelező feladatok ellátásához szükséges költségeket, másrészt az önkormányzati rendeleteken alapuló feladatokat tartalmazza. Fejlesztésre, felújításra csak korlátozott mértékben van lehetőségünk ebben az évben is. Elsősorban a 2006. évi képviselő-testületi határozatokban, rendeletekben vállalt kötelezettségeket kell figyelembe vennünk. Sajnos fejlesztési célú bevételeink ebben az évben sem fedezik tervezett felhalmozási célú kiadásainkat. Amennyiben működési célú bevételeink terhére tervezünk beruházást, úgy annak összege levonásra kerül a forráshiányként igényelhető központi támogatásból. A költségvetési rendelet kötelező mellékletein kívül két tájékoztató táblát készítettünk a számításaink bemutatására: - 1. számú az önkormányzat felhalmozási mérlege - 2. számú felhalmozási kiadások A 2006. évi adatatok tájékoztató jellegűek. Bevételek: I. Működési bevételeinket 317.229 e Ft-ban terveztük, ezen belül az 1.) Intézményi működési bevételeket 54.316 e Ft összegben, az előző évi mértéhez képest 10%-os emelt összegben terveztük. Ez tartalmazza az alaptevékenység bevételeit, melyek az intézmények ellátotti és alkalmazotti térítési díjainak összegei, a marhalevél, a közterület-használat, az alkalmazottak lakbértérítésének bevétele. Az alaptevékenységgel összefüggő bevételek a Könyvtári beiratkozási díj, a hirdetés bevétele és a házi-gondozás térítése. Az intézményi egyéb sajátos bevételek az önkormányzati ingatlanok bérbeadásából származó bevételek, a földbérleti díjak, a piaci helypénzbevétel. Ide tartozik még az önkormányzat által beszedett állami gondozási díj és az idősek szállításából származó bevétel. Kamatbevételeket 100 e Ft összegben terveztük, mivel az év közben kamatozó pénzünk minimálisra csökkent.
57 Az áfa bevételek közé az étkeztetéssel kapcsolatos visszaigényelhető, és a kiszámlázott áfát számítottuk. Az átszámlázott szolgáltatási bevételek közé a rendelő továbbszámlázott közüzemi díjait terveztük. 2.) Önkormányzatok sajátos működési bevételeit 262.913 e Ft összegben terveztük, ezen belül: A helyi adókból a magánszemélyek kommunális adótételeit megemeltük a következők szerint: az 50 m² alapterületű ingatlanok esetében 2.500 Ft/év, az 50 és 150 m² alapterületű ingatlanok esetében 4.000 Ft/év, a 150 m² alapterületű ingatlanok esetében 6.000 Ft/év mértékre. Az emelt összeggel számolva a várható bevétel 6.800 e Ft. Új adónemként bevezettük a vállalkozások kommunális adóját, mely szerint a vállalkozásokban foglalkoztatottak után évente 2000 Ft az adómérték, ebből várhatóan 1.200 Ft folyik be 2007. évben. A vállalkozások hatálya alá tartoznak az őstermelők is, kivéve ha az évi bevétele nem haladja meg a 600 e Ft-ot. Az iparűzési adó tekintetében is változás történt az előző évhez képest, a mentességeket megszüntettük. Ennek alapján bekerültek az iparűzési adó hatálya alá az őstermelők, (kivéve az évi 600 e Ft alatti bevétel elérők) és az orvosok. Az így kalkulált bevétel 38.500 e Ft. Az átengedett központi adók. A központi költségvetés 2007. évben a helyben képződő személyi jövedelemadó összegéből 40%-ot átad az önkormányzatoknak. Az átengedett részt ketté bontja, (az előző évi 10 % 8%-ra csökkent) és átengedett adóként szerepelteti, ennek összege 23.360 e Ft, a többi részét beépíti a normatív támogatásba, ennek összege 55.824 e Ft. Szja kiegészítés címén kap az önkormányzat támogatást, ha a helyben képződő személyi jövedelemadó és az iparűzési adóerő képességből számított összeg nem éri el az országos átlagot (költségvetési törvény 4. sz. melléklet). Az e címen kapott kiegészítés összege 115.715 e Ft. A gépjárműadót a törvénymódosítás szerint számítottuk, e szerint külön kategóriát és adótételt jelent a gépjárművek életkora és teljesítménye. Számításaink szerint az ebből az adónemből befolyó összeg 19.128 e Ft. A termőföld bérbeadásából származó bevétel tervezésénél óvatosak voltunk, mivel a szabályozás úgy szól, hogy az 5 évre bérbe adott föld bérleti díjából származó bevételéből nem kell adót fizetni. Számítva arra, hogy ezt a lehetőséget sokan kihasználják a bevételt 300 e Ft összegben terveztük. 3.) Költségvetési támogatások Normatív támogatások címen számított összeg az önkormányzat ellátotti mutatószámainak, illetve az állandó lakosságszám alapján kerül megállapításra. Az egyes mutatókhoz tartozó fajlagos összegeket a költségvetési törvény tartalmazza. A jogcímek tartalmazzák a felhasználási kötöttség nélküli normatívákat, összesen 130.354 e Ft-ot. Ez az összeg az előző évihez viszonyítva közel 16 millió Ft-tal csökkent az ellátotti létszám és a törvényi változások miatt. A kötött felhasználású támogatások között 2007. évben a pedagógusok továbbképzéséhez, és a szociális szakvizsgához nyújt támogatást a központi költségvetés. Jövedelempótló támogatások címén eredeti előirányzatként a közcélú támogatásra tervezünk a központilag számított mértékben 3.048 e Ft-ot. Központosított előirányzatok közé eredeti előirányzatként a 2006-ben alakult Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat működési célú támogatását számítottuk. Éves összege 640 e Ft, folyósítása negyedévente történik. A közoktatási szakmai eszközbeszerzés címén kapott támogatás 2007-ben az előző évihez hasonlóan a központosított előirányzatok közé került. Az igénylés és elszámolás feltételei később kormányrendeletben jelennek meg. Szerkezetileg némileg átalakult az állami támogatás, a közoktatási alapnormatívák számítási menete 2007. szeptemberétől gyökeresen megváltozott. Nem a 2007/2008-as tanévi nyitó statisztikai adatot kell figyelembe venni, hanem a törvényben kidolgozott szempontrendszer szerint számított teljesítmény-mutatót, ennek számítása a közoktatási törvény 3. számú mellékletében az óvodai csoportokra, az iskolai évfolyamcsoportokra meghatározott átlaglétszámok, az óvodai nevelési, az
58 iskolai tanítási és egyéb foglalkoztatási időkeretek, a pedagógusok heti kötelező óraszáma figyelembevételével történik. A közoktatási intézmények kedvezményes étkeztetéséhez adott normatíva maradt 55 e Ft, ebbe a körbe a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a 3 és több gyermekes családban élők, és a tartósan beteg gyermekek tartoznak. Újra bekerült a támogatások közé az általános tankönyvtámogatás, mely 1.000 Ft-ot jelent tanulónként. Az ingyenes tankönyvtámogatás hatálya alá tartoznak a tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók. A törvénytervezet tartalmazta az egyedülálló szülők által nevelt tanulók kedvezményét is, de véglegesen elfogadott verzió már nem, ezen tanulók száma iskolánkban 40 fő. II. Felhalmozási célú bevételeinket 700 e Ft összegben terveztük, mely várhatóan telekeladásból folyik be. Az önkormányzati ingatlanok hasznosításából befolyt bevételt csak akkor számíthatjuk a felhalmozási bevételeink közé, ha azt az ingatlanok felújítására fordítjuk, önkormányzatunk költségvetése nem tartalmaz ilyen célú kiadást, így a felhalmozási bevételeink közé sem számíthatjuk be ezt az összeget. III. Véglegesen átvett pénzeszközök címén 769 e Ft-ot terveztünk. Ez mind működési célú átvételből áll, nevesítve a rendszeres szociális segélykeret terhére a rászoruló lakosság részére adott rendkívüli szociális hitel törlesztése, valamint a köztemetések visszafizetéséből befolyt összeg. IV. Támogatásértékű bevételek közé az OEP-től az egészségügy működésére átvett összeget terveztük 15.444 e Ft összegben. Ez a támogatás nyújt fedezetet a védőnői szolgálat kiadásaira és részben a háziorvosi körzet működtetésére. V. Kölcsönök visszatérülése címén 4.616 e Ft-ot terveztünk, mely a önkormányzat által rászorultsági alapon nyújtott lakossági lakástámogatások törlesztő részleteit tartalmazza, valamint a korábbi években a belvíz okozta személyi tulajdonú ingatlanokban keletkezett károk enyhítésére adott támogatások visszafizetését. VI. Pénzforgalom nélküli bevételt még nem terveztünk, ugyanis ez a pénzmaradvány összegét tartalmazza, melyet az év végi zárás után tudunk pontosan kiszámítani.
A felsorolt bevételeink összege 471.258 e Ft
VII. Hitelek címén kell betervezni az önkormányzat kiadásai és bevételei közötti különbséget, vagyis a forráshiányt. A jelenlegi számításaink szerint ez az összeg 157.919 e Ft, melyből a működésifelhalmozási mérleg egyensúlya miatt a működési célú likvid hitel összege: 117.593 e Ft ( a 2006. évi tervezett összeg 109.484 e Ft volt) a felhalmozási célú hitel összege 40.326 e Ft (2006. évben 8.620 e Ft volt). A felhalmozási célú hitel összegét csak úgy tudja az önkormányzat csökkenteni, ha csökkenti a felhalmozási célú kiadásait. Ezeket részleteiben a 2. számú tájékoztató tábla tartalmazza. Kiadások: I. Személyi juttatások keretében a közalkalmazottakra vonatkozóan az érvényben lévő bértábla alapján számítottuk a béreket és a pótlékokat, melyek nem változtak az előző évihez viszonyítva. A köztisztviselői illetményalap sem változott. A minimálbér január 1-től 65.500 Ft lett, mely a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó alkalmazottaink juttatásának megállapításánál fontos. Figyelembe vettük a soros előrelépéseket és a jubileumi jutalmak összegét is.
59 A ruházati költségtérítéseket a hatályos jogszabályok alapján számítottuk minden intézményben. A Képviselő-testület döntése értelmében minden munkavállalónak beterveztük az étkezési hozzájárulást utalványként 4 e Ft/hó, természetbeni támogatásként 8 e Ft/hó összegben. A központi szabályozás lehetővé teszi a közhasznú munka igénybevételét önkormányzatunk számára. Élve ezzel a támogatási rendszerrel, ebben az évben is az előző évihez hasonlóan átlagban 10 fő közhasznú foglalkoztatottal számoltunk. A fentiek alapján számított személyi juttatások 30%-át terveztük be, mivel a Munkaügyi Központtól kapott támogatás általános mértéke 70% . A Képviselők tiszteletdíját az előző évi szinten terveztük. Az állományba nem tartozó személyi juttatások között a Művelődési Háznál a szakkörvezetők tiszteletdíja, az önkormányzatnál a díszpolgári cím és a „Szegvárért emlékérem” vonzata, valamint a gyepmesteri feladatok ellátására adott megbízási díj és a jogi képviselet díja szerepel. Ezek mértéke az előző évivel azonos. II. Munkaadók által fizetett járulékok mértéke részben változott az előző évihez viszonyítva. Az egészségügyi hozzájárulás megmaradt 1950 Ft/hó/fő összegben, a Tb járulék mértéke maradt 29 %, a munkaadói járuléké pedig 3%. III. Dologi kiadások címén tervezett összeg emelésére csak saját bevételeink terhére kerülhet sor, mert a központi költségvetéstől kapott támogatás erre nem nyújt fedezetet. Az élelmiszeripari egységek és kifőzdék minőségbiztosításáról szóló HACCP szabályozza a kötelező feltételek listáját, melynek teljesítése az EU csatlakozás időpontja. Önkormányzatunknál az iskolai napközit, az óvoda konyháját, valamint az Idősek Napközi-otthonánál működő melegítőkonyhát érinti a rendelkezés betartása. Az előző évben a szükséges eszközök, berendezések egy részét már beszereztük, de itt is az anyagi lehetőségeink szabtak határt. A 2007. évre tervezett összeg előreláthatólag csak részben fedezi a még hiányzó eszközök beszerzésével kapcsolatos kiadásokat. Közüzemi díjakra tervezett összeget 10 %-os emelkedéssel terveztük, kivéve az energiaköltségek. Az előzetes felmérések alapján az elektromos áram tervezésénél 30%-os a gázenergia tervezésénél 50%-os emeléssel számoltunk. A közvilágításra tervezett összeg is megemelkedik az előző évihez viszonyítva, jelenleg 15.108 e Ft a terv. Az étkezési anyagfelhasználások normáját is megemeltük 5-6%-kal, kivéve az óvodai ellátottak normáját. A költségvetésben már ezzel számoltunk. Munkavédelmi szakember alkalmazását kötelező jelleggel írja elő a jogszabály valamennyi intézményünk vonatkozásában. A feladat ellátására szerződést kötött minden munkáltató. Szintén kötelező valamennyi munkahelyen a foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítása. Jelenleg vállalkozó orvossal áll szerződésben önkormányzatunk. A községi rendezvények lebonyolításához, a külkapcsolatok ápolásának költségeire 2000 e Ft-ot terveztünk. Az Ellátó Szervezet dologi kiadásai között terveztük a telephellyel kapcsolatos közüzemi díjakat, védőruhák, szerszámok, eszközök költségeit, valamint a munkagépekkel kapcsolatos karbantartási, üzemeltetési kiadásokat. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok hasznosításának kiadásait és bevételeit elkülönítetten kezeljük. A dologi kiadásokra 2.672e Ft-ot forintot terveztünk. Ez tartalmazza a bérlakásokkal kapcsolatos minimális karbantartási kiadásokat és a közüzemi díjakat, melyeket átszámlázunk, illetve beépítünk a lakbérbe. A Sport célokra előirányzott összeget a Képviselő-testület döntése alapján az előző évi szinten terveztük 5.489 e Ft, ebből a sportpálya üzemeltetésével kapcsolatos dologi kiadások összege 775 e Ft. A sportegyesületek támogatására így 4.714 e Ft marad, mely tartalmazza az év végi jutalmazás fedezetét is. A dologi kiadások tartalmazzák a sportpálya fűnyírásához, az épület, padok karbantartásához, szükséges kiadásokat, valamint a közüzemi díjakat.
60 Az igazgatás kiadásai között az ügyviteli munkához szükséges eszközök költségeit terveztük. Az intézményekhez szorosan nem kapcsolódó dologi kiadások között szerepel a FORD busszal történő fürdőjárat költsége 300 e Ft összegben, a községi honlap karbantartási költsége, a járművek (személygépkocsi, busz) karbantartási és vizsgadíja. A különböző egyesületi tagdíjak mértéke 1.500 e Ft. Tagjai vagyunk a Szentes és Térsége Vízgazdálkodási Társulásnak, a SALDÓ-nak. A családi napközi támogatásának éves összegét gyermekenkénti 38 e Ft-tal számítottuk havonta. Itt terveztük az önkormányzati áfa befizetési kötelezettséget is, mely az önkormányzati intézmények bevételeihez kapcsolódó áfa bevételek APEH felé történő befizetését jelenti. A közbeszerzési törvénnyel kapcsolatos változások követésére is itt terveztünk. A köztemetőkkel kapcsolatos feladatok ellátására az érvényben lévő szerződés szerint számoltunk, mely jelentősen megemelkedett az előző évihez viszonyítva, jelenleg 9.452 e Ft. Önkormányzatunkat terheli még ezen felül a közüzemi díjak költsége, valamint az épületek, hűtők karbantartása, melyekre 420 e Ft-ot terveztünk. A belvízkár elhárítására tervezett összeg 804 e Ft. Ez tartalmazza a szivattyúk, hókotrók üzemanyagköltségét és a meglévő csapadékelvezető árkok karbantartásának kiadásait. A kül- és belterületi utak, hidak, átereszek karbantartására tervezett összeg tartalmazza az utak egyengetését, kátyúzását, a járdák, átereszek, közúti jelzőtáblák pótlását, valamint az utak hó- és síkosság-mentesítéséhez szükséges kiadásokat, 1.080 e Ft összegben. Az épületeink és járműveink állagmegóvására a karbantartási kiadások között terveztünk minden intézménynél, melyekből a teljes felújítások nem oldhatók meg, de a mindenkori alkalmi karbantartások igen. A községgazdálkodás kiadásai között terveztük a dögtelep, a buszvárók, a tűzoltóautó, a játszóterek felújítását, karbantartását, a szeméttelep rendezését, a szövőlepke, a szúnyogirtás és a közterületek fűnyírásának költségeit, valamint az Ellátó Szervezet fenntartásával kapcsolatos kiadásokat. A piac működésével felmerülő kiadások is itt szerepelnek közel fél millió forint összegben, ez tartalmazza a közüzemi díjakat és tisztítószereket. A dologi kiadások közé terveztük a Művelődési Házban működő Teleház által nyújtott közösségi szolgáltatások díját 1.940 e Ft összegben.
IV. Ellátottak juttatása A rendszeres és rendkívüli pénzbeli ellátások fedezésére a saját erőt az előző évi mértéken terveztük, figyelembe véve a nyugdíjminimum emelkedését és az ellátotti létszám változását. Az állami támogatás mértéke 90%. A méltányossági alapon nyújtott közgyógyellátás és ápolási díj kiadásai 100%-ban az önkormányzatot terhelik a 18%-os Tb járulékkal együtt. Az ápolási díj tekintetében változott a szociális törvény, erre figyelemmel terveztünk. Orvosi szakvélemény alapján nem csak beteg gyermekekre lehet igényelni a támogatást. Az ápolási díj 10%-ára tervezett összeg 425 e Ft, a méltányossági ápolási díjra 3.100 e Ft szerepel a költségvetésünkben. A lakásfenntartási támogatás jogosultságát és mértékét a szociális törvény határozza meg. Bekerült az államilag 90%-ban támogatott ellátások közé, erre az előző évi ugyanezen kiadásokat figyelembe véve a saját forrás (10 %) fedezésére 204 e Ft-ot, míg a méltányossági lakásfenntartási támogatásra 200 e Ft-ot állítottunk be. A BURSA ösztöndíj önkormányzati kiegészítésére 500 e Ft-ot terveztünk. A rendkívüli pénzbeli ellátások közé beterveztük az idősek szemétszállítási díjának
61 átvállalásához szükséges költséget (600 e Ft). A temetési segélyre 960 e Ft-ot, a köztemetésekre 600 e Ft-ot terveztünk V. A működési célú pénzeszközátadásokat 7.972 e Ft összegben terveztük. Az egyesületeknek, társadalmi szervezeteknek nyújtott támogatást 3 m Ft összegben terveztük, a folyósítás módja annyiban változott, hogy az odaítélt támogatás 50%-át pályázati önerőre kell fordítani az egyesületnek, társadalmi szervnek. Itt jelentkezik a korábban sport célokra tervezett összeg is. VI. Támogatásértékű kiadások Ide terveztük Szentesi Körzeti Polgárvédelmi Kirendeltség támogatását 58 e Ft összegben, valamint a Szentes és Térsége Többcélú Kistérségi Társulással kapcsolatos kiadásokat is 8.330 e Ft összegben, ez tartalmazza a Területfejlesztési Tanács működési hozzájárulását is, és az ügyeleti ellátásra fordított éves összeget is. Az érvényben lévő vízminőség védelemmel és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szerződésekben szereplő kötelezettségeink várhatóan 1.500 e Ft-ot tesznek ki. Ez az összeg tartalmazza a befizetett alapítói vagyont, valamint a munkaszervezetek támogatását. VII. Felhalmozási kiadásokat a 2. számú tájékoztató tábla tartalmazza, mely az intézményekkel történő egyeztetés után került a kiadások közé. Mindenképpen szem előtt kell tartanunk a pályázatokat, melyekkel az önrész háromszorosát is meg lehet nyerni. Lehetőségeinkhez mérten támogatunk minden ilyen célú kezdeményezést. VIII. Adott kölcsönök közé terveztük a rászorultsági alapon nyújtott lakossági lakástámogatásokat 5.680e Ft összegben, melyből 1.680 e Ft a munkáltatói alap, valamint a KHT alapításával kapcsolatos Non-profit egyesületeknek tervezett hitelt is 1.140 e Ft összegben. IX. Céltartalék. Működési célú tartalékot képeztünk 7.872 e Ft összegben, mely tartalmazza az önkormányzat esetében a zárolt álláshellyel kapcsolatos személyi juttatásokat, a Képviselő-testület tekintetében az általános működési tartalékot, valamint az óvoda tekintetében szintén a személyi juttatások céltartalékát. A felhalmozási célú céltartalékot 38.267 e Ft e Ft összegben terveztünk tartalmát részletesen a 6. számú melléklet mutatja be. X. Pénzmaradvány összege még nem ismert. A Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat tervezett kiadásai az állami támogatással azonos mértékben kerültek a költségvetésbe az 6/2007. (I.08.) számú CKÖ határozat alapján. Személyi juttatásokra a Munkaügyi Központ által támogatott kisebbségi koordinátor foglalkoztatásával kapcsolatos személyi juttatás önrészére 230 e Ft-ot, a munkaadói járulékokra 70 e Ft-ot, dologi kiadásokra, a támogatásértékű kiadásokra pedig 50 e Ft-ot tervezett az önkormányzat.
A fentiek alapján számított kiadásaink összege 629.177. e Ft
Létszámadatokat a 8. sz. melléklet tartalmazza, mely szerint a Polgármesteri Hivatalnál: összesen átlagban 40 fővel terveztünk. Ezen belül az igazgatásnál 22 fő álláshely (ebből 1 álláshely várható megszűnése júniusban, 1 fő részt vesz a prémium évek programban, 1 álláshely zárolásra került), A községgazdálkodáson belül az Ellátó Szervezet álláshelyeinek száma 9, a közhasznú munkások foglalkoztatását átlagban 10 fővel terveztük.
62 A Forray Máté Általános Iskolánál a 47 álláshelyből 2007. évben 3 pedagógus álláshely megszüntetését terveztük (ebből egy fő már felmentési idejét tölti, további két fő leépítése szeptembertől várható). A fenti létszámból 30 fő pedagógus, 17 fő pedig egyéb alkalmazott. A Napközi-otthonos Óvodánál az álláshelyek száma 30, ebből a pedagógusok létszáma 15 fő (ebből 1 fő munkaviszonya leépítés miatt 2007. január 31-én megszűnt) az egyéb alkalmazottak létszáma 15 fő. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménynél az álláshelyek száma összességében 16, a Családsegítő Szolgálatnál 2, a Védőnői Szolgálatnál 2, az Idősek Otthonánál 7 (ebből 1 álláshely a prémium évek programban részt vevő védőnő), a házi gondozó szolgálatnál 3, a háziorvosi szolgálatnál 2. A 16 álláshelyből 2 részmunkaidős: a védőnői takarító és a házi orvos. Az Egyesített Közművelődési Intézménynél jelenleg az álláshelyek száma 6, 2 a könyvtárnál 4 pedig a Művelődési Háznál. Az intézmény struktúrája és álláshelyei átszervezés alatt állnak. Összegzés A helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV. törvény 8. § /1/ bekezdése értelmében: „A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében, különösen: • a településfejlesztés, • a településrendezés, • az épített és természeti környezet védelme, • a lakásgazdálkodás, • a vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés, • a csatornázás, • a köztemető fenntartása, • a helyi közutak és közterületek fenntartása, • helyi tömegközlekedés, • köztisztaság és a településtisztaság biztosítása; • gondoskodás a helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól; • közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban, • a foglalkoztatás megoldásában; • óvodáról, alapfokú nevelésről, • oktatásról, • az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint • a gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; • a közösségi tér biztosítása; • közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, • sport támogatása; • a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; • az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése.” A települési önkormányzat maga határozza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően -, hogy ezeket a feladatokat milyen mértékben és módon látja el. A forráshiánynak az összes kiadáshoz viszonyított mértéke 25 %. A képzett működési tartalék összege 7.892 e Ft, tervezett működési hitel összege 117.593 e Ft. Az intézmények költségvetése csak a szűken számított kiadásokat fedezi, melyből megtakarítás már nem várható. A dologi kiadásaink növekedésének összege az előző évi eredeti előirányzathoz viszonyítva közel 28 millió Ft, ennek oka többek között a villanyáram 30%-os, a gázenergia 50%-os áremelkedése, ezek áfa vonzata, valamint a hiteleink kamata, mely éves szinten 3,5 millió Ft. A tervezett felhalmozási kiadásaink előző évhez viszonyított növekedése 7 millió Ft, ennek oka az előző évről áthúzódó felhalmozási kiadási kötelezettségünk. A felhalmozási céltartalékunk összege is magasabb az előző évihez viszonyítva, 2007-ben ide terveztük az összes intézményi felhalmozási kiadást.
63 Az előző évekről áthozott felhalmozási célú kötelezettségeink összege, valamint a 2006. évben felvett felhalmozási célú hitel 2007. évi törlesztő részlete csökkentik a 2007. évi felhalmozási bevételeinkből finanszírozható felhalmozási kiadásainkat. A felhalmozási célú bevételeink összege: 20.521 e Ft ezzel szemben a tervezett felhalmozási célú kiadásaink összege 20.080 e Ft, ezen felül a tervezett felhalmozási céltartalék 38.267 e Ft, melyet csak felhalmozási célú hitel felvétele esetén tudunk biztosítani, ide kell sorolni még az ÖNHIKI pályázat szerinti felhalmozási célú hitel kamatát is ez 2.500 e Ft-ot jelent a költségvetésünkben. A 2007. évi nyitó felhalmozási célú hitelállomány 20.800 e Ft, a működési célú hitelállomány 5.866 e Ft. Tájékoztatom a T. Képviselő-testületet arról – a korábbi évek tapasztalata alapján -, hogy az év elején mutatkozó forráshiányból a benyújtott pályázatunk alapján a központi költségvetés csak csekély mértéket támogatott. Ebben az évben is be kell nyújtanunk a pályázatot, mivel a támogatás nélkül nem lenne zökkenőmentes a feladatellátás. Tehát a pályázat szellemében kell gondolkodnunk és költségvetésünket összeállítani, hogy megfeleljünk a követelményeinek. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy előterjesztésem vitassa meg, és alkosson rendeletet a 2007. évi költségvetés elfogadására.
S z e g v á r, 2007. február 14.
Gémes László sk. polgármester
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2007. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete feladatai, továbbá az általa alapított és irányítása alá tartozó költségvetési szervek alaptevékenységével kapcsolatban – a Helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás és az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65.§-ban foglaltakra tekintettel, valamint a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvényben előírt rendelkezések alapján - az alábbi rendeletet alkotja : A rendelet hatálya 1.§ A rendelet hatálya Szegvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületére és annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és a Képviselő-testület fenntartásában működő, részben önállóan gazdálkodó intézményekre terjed ki.
64 2.§. (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a.) Önállóan gazdálkodó költségvetési szerv: Polgármesteri Hivatal b.) Az önállóan gazdálkodó költségvetési szervhez kapcsolódva részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - Forray Máté Általános Iskola - Napközi-otthonos Óvoda - Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény - Egyesített közművelődési Intézmény (2) Az (1) bekezdésben felsorolt (önállóan és részben önállóan gazdálkodó) intézmények címrendjét a Képviselő-testület az államháztartási törvény 67.§.(3) bekezdése alapján az alábbiak szerint hagyja jóvá: Cím száma
Neve
1.
Önkormányzat Képviselő-testülete
2. 3. 4.
Alapfokú általános oktatási feladatok Napközi-otthonos Óvoda Egyesített Eü és Szociális Intézm.
5.
Egyesített Közművelődési Intézmény
Alcím száma
1. 2. 1. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 1. 2.
Neve
Polgármesteri Hivatal Képviselő-testület és intézményei Forray Máté Általános Iskola Napközi-otthonos Óvoda Idősek Klubja Házigondozói Szolgálat Szociális étkeztetés Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Védőnői Szolgálat Ügyeleti orvosi ellátás Anya-gyermek és csecsemő- védelem Háziorvosi ellátás Művelődési Ház Községi Könyvtár
I. Az önkormányzat bevételei és kiadásai 3. §. (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2007. évi költségvetésének - bevételi főösszegét 471.258 e Ft-ban, - kiadási főösszegét 629.177 e Ft-ban, - a hiány összegét 157.919 e Ft-ban állapítja meg. Ebből: - felhalmozási hitel: 40.326 e Ft - működési hitel 117.593 e Ft A bevételeken belül (10. sz. melléklet szerint): a felhalmozási célú bevételt a felhalmozási célú kiadást Ebből: - felhalmozási céltartalék a működési célú bevételt a működési célú kiadást Ebből: - a személyi jellegű kiadásokat - a munkaadót terhelő járulékokat - a dologi jellegű kiadásokat - az ellátottak pénzbeli juttatását - működési céltartalék
60.847 60.847 38.267 568.330 568.330
e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban
275.051 86.171 168.180 13.014 7.892
e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban e Ft-ban
65 - működési célú átadott pénzeszközöket - támogatásértékű kiadásokat
7.972 9.960
e Ft-ban e Ft-ban
a költségvetési létszámkeretet 128 fő főfoglalkozású, 2 fő részfoglalkozású és 10 fő közhasznú foglalkoztatottban állapítja meg. (2) A tervezett bevételi és kiadási előirányzatok közötti különbözet 157.919 e Ft, amelynek forrása 117.593 e Ft működési, 40.326 e Ft felhalmozási hitel. II. Az önkormányzat bevételei 4.§. (1) A 3.§-ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását az 1. sz. melléklet tartalmazza. (2) Szegvár Nagyközség Önkormányzatát a lakosságszám és a feladatmutatók, mutatószámok alapján 130.354 e Ft felhasználási kötöttség nélkül, valamint felhasználási kötöttséggel 1.506 e Ft normatív állami hozzájárulás illeti meg, a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. tv. 3. illetve 8 sz. melléklete alapján, melyek jogcímeit és összegeit az 1/a. sz. melléklet tartalmazza. (3) Az önkormányzat bevételi forrásait címenként az 1. sz. melléklet tartalmazza. (4) Az önkormányzat önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek forrásait a 3. számú melléklet tartalmazza. (5) Az önkormányzat e rendeletben jóváhagyott bevételei és kiadásai rendes és rendkívüli kiadásokra, illetve bevételekre oszlanak az alábbiak szerint: a./ Rendkívüli kiadás a költségvetésben szereplő: - valamennyi, az önkormányzat által finanszírozott felhalmozási kiadás - a Képviselő-testület hatáskörébe tartozó céltartalék alapján megvalósítandó feladatok b./ Rendkívüli bevétel a költségvetésben szereplő: - felhalmozási és tőke jellegű bevételek - kamatbevételek - működési célú hitel igénybevétele (6) Az önkormányzat 2007. évben a magánszemélyek kommunális adójából befolyt összeget felhalmozási célokra fordítja III. Az önkormányzat kiadásai 5.§. (1) A 3.§-ban megállapított kiadási főösszeget kiemelt előirányzatonként az 2. sz. melléklet tartalmazza. (2) Az önkormányzat önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek kiadásait kiemelt előirányzatonként a 4. számú melléklet tartalmazza. (3) A Képviselő-testület a 2007. évi költségvetés önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenkénti (címenkénti) kiadási - és ezen belül kiemelt előirányzatait a 2. sz. melléklet állapítja meg. (4) A Szentesi Többcélú Kistérségi Társulás önkormányzatunk területén végzett feladatai és az ahhoz kapcsolódó pénzeszközöket a 14. sz. melléklet tartalmazza. 6.§. A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő működési jellegű feladatok kiadásait ezen belül kiemelt előirányzatait - a 5. sz. melléklet szerint állapítja meg. 7.§.
66 (1) A Képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát 46.159 e Ft-ban a 6.sz. mellékletben felsorolt célokra állapítja meg. (2) A felhalmozási célú céltartalékot 38.267 e Ft-ban a működési céltartalékot 7.892 e Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a céltartalékok feletti rendelkezési jogát fenntartja. Közvetett támogatások 8.§. A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat azok jellege, mértéke, összege, illetőleg kedvezményezettje szerinti részletezettséggel az 7. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. IV. A gazdaság vitelének szabályai A 2007. évi költségvetés végrehajtásának szabályai 9.§. (1) Az éves költségvetés végrehajtását: a./ az alapító okiratokban előírt, illetve engedélyezett, valamint az intézményi költségvetési alapokmányokban, a szervezeti és működési szabályzatokban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett b./ kötelező és önként vállalt feladatellátáshoz kapcsolódó, c./ szakmai hatékonyság és gazdaságosság, d./ a vagyon rendeltetésszerű használat követelményeinek érvényesítésével, e./ a gazdálkodási, számviteli előírások betartásával, ellenőrizhető módon kell biztosítani. (2) A Képviselő-testület az államháztartási törvény 74.§. (2) bekezdése alapján a jóváhagyott kiadási előirányzat közötti átcsoportosítás jogát a részben önálló intézmények tekintetében - az intézményen belül - az intézményvezetőre ruházza át. (3) A Képviselő-testület a céltartalék terhére történő átcsoportosítás jogát a 6. sz. mellékletben a Vállalkozók Bizottságának céltartalékát, a Vállalkozók Bizottságából álló kuratóriumra ruházza át. (4) Az e §-ban foglalt átcsoportosításról az érdekeltek - a polgármester koordinálásával - negyedévente a Képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg köteles javaslatot tenni. 10.§. (1) Az évközben engedélyezett központi következő ülésen tájékoztatja.
pótelőirányzatokról a polgármester a Képviselő-testületet a soron
(2) A Képviselő-testület költségvetési rendeletét a negyedévet követő soros ülésén, de legkésőbb a 2007. évi zárszámadási rendelettervezet Képviselő-testület elé terjesztését közvetlenül megelőző ülésen – 2007. december 31. hatállyal - módosítja. (3) A költségvetésben előirányzatként nem szereplő, pénzügyi kihatással járó igényekre vonatkozó előterjesztés csak a szükséges forrás megjelölésével, illetve annak biztosíthatóságára irányuló javaslattétellel terjeszthető a Képviselő-testület elé. 11.§. A Képviselő-testület az év közben felmerülő fejlesztési feladatokat a felhalmozási céltartalék terhére valósítja meg. 12.§. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy az intézmények saját költségvetésük terhére 50.000 Ft értékhatár felett előzetes bejelentési kötelezettség mellett, az e rendeletben nem szereplő beruházási kiadásaikat elvégezhessék. Ezen feladatok megvalósítása azonban a későbbi években többletkiadással nem járhat.
67 13.§. Az év várható bevételi és kiadási előirányzatairól az előirányzat felhasználási ütemtervet a 11. számú melléklet szerint, az erre épülő likviditási tervet a 12. sz. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület. 14.§. (1) A Képviselő-testület a köztisztviselők illetményalapját 2007. január 1-től 36.800 Ft-ban állapítja meg. (2) Az önkormányzat a foglalkoztatható létszámkeretet a 8. sz. melléklet szerint állapítja meg részben önálló intézményenkénti bontásban. 15.§. (1) Hitel felvétele csak a Képviselő-testület előzetes hozzájárulásával történhet. (2) Az önkormányzat felhalmozási és működési mérlegét az elkövetkező három évre a 9. sz. mellékletben foglaltak szerint határozza meg. (3) Az önkormányzat 2007. évi felhalmozási és működési mérlegét (az ÖNHIKI tekintetében) a 10. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 16.§. (1) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveknek elismert tartozásállományukról a polgármester részére rendszeresen tájékoztatást kell adni. (2) Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az önkormányzat 30 napon túli tartozás állományának mértéke eléri az éves előirányzat 10%-át, és e tartozását egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani. (3) Az önkormányzati biztos személyéről szóló döntést - az 1992. évi XXXVIII. tv. 98.§. /6/ bekezdése és a módosított 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 153.§. (7) bekezdése alapján a Képviselő-testület a Pénzügyi Bizottságra ruházza át, azzal, hogy a könyvvizsgáló véleményét is kérje ki. Döntése alapján a biztost a polgármester bízza meg és ennek tényét a helyben szokásos módon teszi közzé. (4) Az önkormányzati biztos jogainak és kötelezettségeinek, valamint a költségvetési szerv - amelyhez az önkormányzati biztost kirendelték - kötelezettségeinek, a megbízás visszavonásának a rendjére, az önkormányzati biztos kirendelésével kapcsolatos költségek viselésére a többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet 163.§. (8) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. 17.§ (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2007. évi költségvetésben az önkormányzatot megillető bevételek beszedéséről gondoskodjon, ennek érdekében szerződéseket kössön, módosítson - ide értve a vagyonhasznosításhoz kötődőeket is - valamint tegyen intézkedéseket a jóváhagyott kiadási előirányzat felhasználására. (2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek saját, folyó bevételeik beszedésére a jogszabályi előírások, illetve a képviselő-testület felhatalmazása alapján saját hatáskörben jogosultak és kötelesek. (3) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek pénzmaradványát az önkormányzat hivatala vizsgálja felül és az a Képviselő-testület zárszámadási rendeletével egyidőben hagyja jóvá. (4) A 2007. évi költségvetési pénzmaradvány során elvonásra kerül: a./ a végleges feladatelmaradás miatti összeg, b./ az önkormányzat által meghatározott célra rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összeg, c./ az engedélyezett létszámkerethez kötődő személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok igazolt kiadásokkal csökkentett előirányzat maradványa, amennyiben a létszámkeret három hónapon túl betöltetlen volt, d./ a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány
68 e./ az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél a költségvetés tervezésekor figyelembe vett feladatmutató elmaradásával arányos támogatás, f./ a következő évre áthúzódó kötelezettséggel nem terhelt, engedélyezési okirattal, illetve szerződéssel le nem kötött maradványa. (5) A pénzmaradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, amely támogatási többlettel jár. (6) Az előző évi - Képviselő-testület által jóváhagyott - pénzmaradvány összegével az intézmény költségvetését a Képviselő-testület módosítja. (7) A jóváhagyott pénzmaradvány személyi juttatásra történő felhasználásnál a módosított 217/1998./XII.12/ Kormányrendelet 59.§-ban foglalt rendelkezések szerint kell eljárni. (8) Az önálló bér és létszám gazdálkodási jogkörében a részben önállóan gazdálkodó intézmény vezetőjének a./ az intézmény részére engedélyezett létszámirányszámot a tényleges foglalkoztatás során éves átlagban be kell tartania, b./ az egyes foglalkoztatási formákra (teljes és rész munkaidős) álláshelyenként engedélyezett előirányzatot nem lépheti túl, c./ a feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyeket nem töltheti be, a kapcsolódóan jelentkező megtakarításokat még átmenetileg sem használhatja fel. 18.§. (1) A képviselő-testület az Államháztartási törvényben előírt költségvetési információs adatszolgáltatási kötelezettségének teljesíthetősége érdekében a 2007. évi költségvetésről, a 2007. I. félévi gazdálkodásról, valamint a 2007. évi zárszámadásról számára előírt módon hozza meg rendeletét, illetve határoz. (2) A képviselő-testület a jelen rendelettel, a mellékletek szerint jóváhagyott előirányzatok változtatási jogát fenntartja. 19.§. Az önkormányzat a költségvetési elszámolási számláját 2007. évben a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezeti. 20.§. A 2007. évi költségvetés végrehajtását, a 2008. évi költségvetés kidolgozását az Államháztartási Törvény, illetve a költségvetési szervek gazdálkodásának, tervezésének, beszámolásának rendszeréről szóló jogszabályi rendelkezések szerint kell végezni. 21.§. (1) Az évközi központi intézkedések alapján biztosított, valamint a gazdálkodási év során befolyó és feladattal nem terhelt önkormányzati bevételeket, továbbá a költségvetésben tervezett és kiadási előirányzattal teljes körűen biztosított feladatokhoz év közben átvett pénzeszközöket az e rendeletben jóváhagyott és még igénybe nem vett működési célú hitelkeret csökkentésére, a felhalmozásra fordítható bevételeket a felhalmozási célú feladatok fedezetére kell fordítani. (2) A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által is finanszírozott költségvetési szerv saját hatáskörben az éves költségvetési kiadási főösszeget, kiemelt és céljellegű előirányzatait - a kapott támogatással összefüggően - a teljesített feladatnak megfelelően folyósított összegig módosíthatja, működési célokra és felhalmozási célra felhasználhatja, melyről a Képviselő-testületet tájékoztatni kell a 10.§. (2) bekezdése szerint. 22. §. (1) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek szakmai feladatai ellátása során az önkormányzati körön kívüli költségvetési források igénybevételére irányuló tevékenységük /pályázatok, megállapodások, stb./ során a /2/-/3/ bekezdésekben foglaltak szerint kötelesek eljárni. (2) A költségvetési szerv pályázati tevékenysége, pénzeszközök átvételére vonatkozó megállapodása elsősorban az alapító okiratban megjelölt alapfeladat ellátás minőségének javítására irányulhat.
69 (3) Amennyiben a tervezett pályázat megvalósítása, a pénzeszköz átvételére vonatkozó megállapodás végrehajtása - az önkormányzatnak vagy a költségvetési szervnek kötelezettséget vagy az alapfeladatától eltérő szakmai kötelezettséget jelent, - a megvalósítás tervezett költsége a 100 e Ft-ot meghaladja, - az alapfeladat-ellátás volumenének növekedését és ezzel összefüggésben többlet működtetési igényt eredményezne, a költségvetési szerv köteles előzetesen a Képviselő-testület engedélyét kérni. A kérelmet - a szükséges dokumentumokkal és a tervezett feladat indoklásával - úgy kell megküldeni, hogy annak elbírálására kellő idő álljon rendelkezésre. 23. §. (1) Az önkormányzat költségvetésében előirányzott átadott pénzeszköz terhére e rendelet /1.§./ hatálya alá nem tartozó civil szervezetek, egyesületek, közérdekű egyéb feladatok, községi érdekeket szolgáló események támogatása évi 7.972 e Ft keretösszegben a Képviselő-testület döntési hatáskörébe tartozik, (2) A Képviselő-testület a feszített gazdálkodási körülményekre figyelemmel elrendeli, hogy az intézmények önkormányzati támogatása szűkített terv szerint, a tényleges szükségletekhez igazodva kerüljön felhasználásra.
A Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzatra vonatkozó szabályozás 24. § (1) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (2) bekezdése értelmében a Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat a költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. (2) Az önkormányzat költségvetésébe a fenti törvény 65. § (3) bekezdése szerint a Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése a megalkotott határozat alapján – a fenti törvény 69. § (2) bekezdésben szereplő szerkezetben - elkülönítetten épül be az e rendelet 13. sz. melléklete szerint. (3) A fenti törvény 65. § (4) bekezdése értelmében az önkormányzat és a Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetési határozata törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak megállapításáért és teljesítéséért, illetve egymás kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért felelősséggel nem tartoznak. (4) Az önkormányzat költségvetési rendeletébe beépült Cigány Kisebbségi Önkormányzati előirányzatok kizárólag a Cigány Kisebbségi Önkormányzat határozata alapján módosíthatók, e módosításokat az önkormányzat költségvetési rendeletének kiadási és bevételi előirányzatain át kell vezetni. (5) A törvény 79. §-a alapján a Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője a Kisebbségi Önkormányzat gazdálkodásának helyzetéről e rendelet 18. §-ában szabályozott beszámolási kötelezettségéhez információt szolgáltat.
Záró rendelkezések 25.§. (1) Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2007. év január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A 2007. évi költségvetési rendelet hatályba lépésével a 2007. évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályairól szóló 34/2006. (XII.14.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.
70 (3)A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
Szegvár, 2007. február 22.
Gémes László sk. polgármester
Gyömbér Ferencné sk. jegyző
71 1. sz. melléklet 2/1.oldal
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi bevételei e Ft-ban megnevezés
1. Intézményi működési bevételek (91) Hatósági jogkörhöz kapcsolódó bev.Fsz: 911 Intézm.műk-hez kapcsolódó bev. Fsz: 912 Intézményi egyéb sajátos bev.Fsz: 913 Átszámlázott szolgáltatás Fsz: 914 ÁFA bevételek Fsz: 919 Kamat bevételek Fsz: 916 2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei Helyi adókFsz:922 Vállalkozások kommunális adója Magánszemélyek kommunális adója Iparűzési adó Bírság, pótlék Átengedett központi adók Fsz:923 Szja helyben maradó része Szja kiegészítés Szja normatív módon elosztott része Gépjárműadó (100%) Termőföld használatából szja. Bírságok, pótlékok Fsz:924,925 Egyéb sajátos folyó (lakbér nem alkalmazott) I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (1,2) 3. Tárgyi eszközök értékesítése 4. Sajátos felhalmozási bevételek Ingatlan érték. (volt állami tul. házak) Telek értékesítés Bérbeadás 5. Koncessziós bevételek II. FELHALMOZÁSI BEV. (3…5) Fsz: 93 6. Normatív állami támogatás Fsz:942 7. Normatív kötött támogatásFsz: 943 Közoktatási kötött normatíva (ped.továbbk.) Jövedelempótló támogatások Közcélú munka támogatása Egyes jövedelempótló támogatások Szociális szakvizsga Időskorúak járadéka Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Rendszeres szociális segély Aktív korúak rendszeres szoc. segélye Lakásfenntartási támog. (normatív) Ápolási díj 8. Központosított támogatás Fsz:944 Szakmai, inf. közoktatási támogatás CKÖ támogatása Éredekeltségnövelő Könyvtár KÖNYV Érdekeltségnövelő Műv. Ház székcsere
2005. évi er.ei.
er.ei.
2006. évi mód. ei. telj. eFt
%
2007. évi terv
47581
47690
56713
53017
93,5%
54316
30608 1144 6619 1450 7460 300 244665 39542 0 6000 33542 0 205123 28434 97266 56342 20881 2200 0
30058 1067 7503 1450 7512 100 248429 38000 0 6000 32000 0 210429 27604 111770 50755 20000 300 0
710 1512 39274 4357 10760 100 261389 47989 0 6000 41056 933 213400 27604 109108 53200 20000 300 3188
352 1580 36320 4032 10732 1 255467 47088 0 5094 41056 938 208379 26061 109108 53201 16628 193 3188
49,6% 104,5% 92,5% 92,5% 99,7% 1,0% 97,7% 98,1% 0,0% 84,9% 100,0% 100,5% 97,6% 94,4% 100,0% 100,0% 83,1% 64,3% 100,0%
121 1120 36762 2970 13343 0 262913 46500 1200 6800 38500 0 214327 23360 115715 55824 19128 300 0
0 292246 0 2317 100 100 2117 0 2317 158802 6883
0 296119 0 2239 0 100 2139 0 2239 147451 2166
0 318102 80 2239 0 100 2139 777 3096 145598 17724
0 308484 80 2146 0 0 2146 777 3003 145598 17724
0,0% 97,0% 0,0% 95,8% 0,0% 0,0% 100,3% 100,0% 97,0% 100,0% 100,0%
2086 317229 0 700 0 700 0 0 700 130354 1506
2928 3955 3863 92 92 0 0 0 0 0 0 714 0 714 0 0
527 1639 1602 37 37 0 0 0 0 0 0 640 0 640 0 0
527 17197 1454 15743 37 1806 2249 953 7243 1202 2253 15158 1404 640 105 223
527 17197 1454 15743 37 1806 2249 953 7243 1202 2253 15158 1404 640 105 223
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%
534 972 960 12 12 0 0 0 0 0 0 640 0 640 0 0
72 Prémiumévek pályázat Létszámleépítés pályázat 9. Egyéb központi támogatás VIS MAIOR támogatás árvíz lakossági VIS MAIOR szúnyoggyérítés Bértámogatás 10. ÖNHIKI Fsz: 944 III. TÁMOGATÁSOK (6…10)
megnevezés
11. Működési célú pe. átvétel Fsz:462,464 OEP-től az eü. műk.-re átvett pe. Képviselői intézménytámog.(EKI) Szoc. hitel (PH) Apor Főiskola gyak. képzés (EESZI) Falunapi támogatás (PH) Köztemetés visszafizetése 2006. áprilisi árvíztámogatás Eszközbeszerzés Iskola TEMPUS pályázat (Iskola) APÁCZAI Alapítvány (Iskola) Újfalusi ABC-hez állvány készítéshez "Otthon-biztonság" pályázat (EKI) 12. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Közműfejlesztési hozzájárulás Közalapítványtól polgárőr gk-ra (PH) IV. ÁTVETT PÉNZESZKÖZ (11,12) 13. Működési célú támogatásértékű bevételek OEP-től az eü. műk.-re átvett pe. Mügyi Kp. Támog. (közh.) Mügyi Kp. Támog.(közh. CKÖ) Gyermekvédelmi egyszeri kiegészítés Iskolatej program (Iskola) Mozgáskorlátozottak tám.(PH) Szúnyoggyérítés 2005. évi (PH) Mügyi Kp. Támog.(Közbesz. PH) CKÖ Helyhatósági választás (PH) Helyhatósági választás (PH) Országgyűlési választás (PH) Gázártámogatás (PH) Közművelődési dolgozók továbbkép. PH Népzenei találkozó pályátar (EKI) Túlélőtábor pályázat (EKI) Nyári tábor pályázat(EKI) Törökbecse tesrvérkapcs.pály.(EKI) Kisközösségek támog. Pály.(EKI) Dobbantó Tánceggyüttes pályázat "Otthon-biztonság" pályázat (EKI) Gyermekétkeztetésre átvett pe. 14. Felh. célú tám. környezetvédelmi program 15. Előző évi kp. Kv-i visszatérülés V. TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEV. (13,14,15)
0 0 2339 0 0 2339 0 168738
2005. évi er. ei.
0 0 0 0 0 0 0 150257
1425 11361 6159 2261 3898 0 43079 227718
1425 11361 6159 2261 3898 0 43079 227718
2006. évi mód. ei. telj. Ft
er.ei.
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 0,0% 100,0% 100,0%
%
0 0 0 0 0 0 0 132500
2007. évi terv
14022 13736 0 140 0 0 146 0 0 0 0 0 0 0 0 0 14022 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13403 13039 0 116 0 0 248 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13403 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1643 0 141 248 19 20 293 457 250 160 30 25 0 248 48 200 1891 26964 15524 3116 314 1965 1003 750 363 165 209 844 911 182
1643 0 141 248 19 20 293 457 250 160 30 25 0 248 48 200 1891 26974 15524 3116 314 1965 1003 750 363 165 209 844 911 182
100,0% 0,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 0,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%
769 0 0 400 0 0 369 0 0 0 0 0 0 0 0 0 769 15444 15444 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
128 140 100 200 300 300 200 250 0
128 140 100 200 300 300 200 250 10
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 0,0%
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0
0 0
1000 4261
1000 4414
100,0% 103,6%
0 0
0
0
32225
32388
100,5%
15444
73 VI. TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK 16. Működési célú hitel 17. Felhalmozási célú hitel VII. FELVETT HITELEK ÖSSZ. (16,17) VIII. ÖSSZESEN: (I…VII) IX. PÉNZFORG. NÉLKÜLI BEV.(PM) X. ÖSSZESEN: (VIII.,XI.)
4407 108915 21709 130624 612354 0 612354
4750 109484 8620 118104 584872 0 584872
5777 5866 25800 31666 620475 5176 625651
5776 5866 25800 31666 610926 5830 616756
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 98,5% 112,6% 98,6%
4616 117593 40326 157919 629177 0 629177
1.sz. melléklet 2/2. oldal
74 1/a. melléklet Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat Központi költségvetésből származó bevételei 2007. évben
2006. évi er.ei. er. ei. mód. ei. 12497790 9661175 9661175 946368 961400 961400 39380679 25063560 25063560 8645140 8644483 8644483 3267550 11094400 15079950 107488000 99489000 98680000 26328273 26584200 24119240 10421600 10825000 10705000 6168129 5882470 5882470 215143529 198205688 198797278 2005. évi
Ssz.
Megnevezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Igazgatási és sport feladatok Lakott külterületekkel kapcsolatos feladatok Pénzbeni szociális juttatások Lakáshoz jutás támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás Közoktatási alap hozzájárulás Közoktatási kiegészítő szolgáltatás Gyermek és ifjúságvédelemmel öf. Juttatások Közművelődési feladatok támogatása Kv. Tv. 3. sz. melléklet összesen (1….9):
11 12 13 14 15
Közcélú munka támogatása Szociális továbbképzés, szakvizsga Pedagógus továbbképzés, szakvizsga Közoktatási szakmai fejlesztés Kv. Tv. 8. sz. melléklet összesen (11…14):
16 Átengedett szja (2005.,2006. 10%, 2007. évben 8%) 17 Személyi jövedelemadó kiegészítés 18 Személyi jövedelemadó összesen (16,17): 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
Jövedelempótló támogatások Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Prémium évek program támogatása Létszámleépítés pályázat CKÖ támogatása Közoktatási informatikai támogatás Vis Maior támogatás szúnyoggyérítés Vis Maior támogatás lakossági árvízkárok ÖNHIKI támogatás Bértámogatás Egyéb és központosított támogatások (19….28)
30 TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN (10,15,18,29): 31 Kötelező államháztartási tartalék 32 Pénzellátás alapja (30-31)
3862766 92000 750000 2178060 6882826
terv
9452260 961400 23393720 8405465 13857520 95090333 16984427 10257000 5661380 184063505
1601768 37600 526500 0 2165868
3048362 37600 534300 0 3620262
28433702 27604013 27604013 97266433 111770445 109108429 125700135 139374458 136712442
23360365 115715078 139075443
0 0 0 0 714000 0 0 0 0 2338756 3052756
1601768 37600 526500 0 2165868
2007. évi
0 0 0 0 640000 0 0 0 0
17671000 328000 1425000 11361000 640000 1404000 3898000 2261000 43079000
0 0 0 0 640000 0 0 0
640000
82067000
640000
350779246 340386014 419742588 -4904814 -1543064 -1543064 345874432 338842950 418199524
327399210 0 327399210
75 2. sz. melléklet e Ft-ban
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi kiadásai
megnevezés
1. Személyi juttatások 2. Munkaadói járulékok 3. Dologi kiadások 4. Pénzeszköz átadások (Fsz: 374) 5. Támogatások (szociális Fsz: 58) 6. Likviditási hitel törlesztése 7. Támogatásértékű kiadás (Fszla:38) 8. Előző évi kp. Kv-i elszámolás I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK (1….8) 9. Részben önálló felh. kiad. Forray Máté Ált. Isk. és Napközi Napköziotthonos Óvoda Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Egyesített Közműv. Intézmény 10.Polgármesteri Hivatal Átadott pe., hitel (felhalmozási) ebből: - Részvény KHT - Lakástámogatás - Munkáltatói kölcsön - Polgárőrőknek átadott pe. - Felh. célú hitel törlesztésse - Felh. Hitel Non-Profit egy.nek - Felh. pe. lakosságnak belvíz Hivatali felhalmozási kiadások II. FELHALMOZÁSI KIAD. (9,10) 11. Működési céltartalék 12. Felhalmozási céltartalék III. CÉLTARTALÉKOK (11,12) IV. KIADÁSOK MINDÖ..: (I.,...III.)
2005. évi er.ei.
er.ei.
2006. évi módosított telj. e Ft
telj. %
2007. évi terv
270708 86401 137346 8165 16346 0 0 0 518966 3687 1768 1235 0 684 6940 4500 0 4000 500 0 0
279830 89424 142986 11745 13689 0 0 0 537674 3112 2332 300 160 320 10180 4800 0 4000 800 0 0
280460 89053 152595 9077 29137 0 9400 0 569722 4633 3074 610 160 789 49752 13161 360 4000 0 400 5000
278539 86950 151939 9071 28955 0 9188 655 565297 3915 2658 382 97 778 46112 10900 360 4000 0 400 5000
99,3% 97,6% 99,6% 99,9% 99,4% 0,0% 97,7% 0,0% 99,2% 84,5% 86,5% 62,6% 60,6% 98,6% 92,7% 82,8% 100,0% 100,0% 0,0% 100,0% 100,0%
275051 86171 170680 7972 13104 0 9960 0 562938 0 0 0 0 0 20080 20080 360 4000 1680 0 12900
0 0 2440 10627 48785 33976 82761 612354
0 0 5380 13292 16945 16961 33906 584872
1140 2261 36591 54386 1543 0 1543 625651
1140 0 35212 50027 0 0 0 615324
100,0% 0,0% 96,2% 92,0% 0,0% 0,0% 0,0% 98,3%
1140 0 0 20080 7892 38267 46159 629177
76 3. sz. melléklet 2/1. oldal Szegvár Nagyközség Önkormányzat önállóan, és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek 2007. évi bevételei
megnevezés
Polgármesteri Hivatal Hatósági jogkörhöz kapcs.bev.Fsz: 911
Intézm. műk-hez kapcsolódó bev.Fsz:912 Intézm. egyéb sajátos bev. Fsz: 913 Áfa bevételek Fsz: 919 Kamatbevétel Fsz: 916 Továbbszámlázott szolg. Fsz: 914 1.Intézményi működési bev. Fsz:91 Helyi adók Átengedett központi adók Átengedett bírság, pótlék Egyéb sajátos bev.(lakbér nem alkalmazott) 2. Önkormányzati sajátos műk. bev. 3. Működési bevételek (1,2) 4. Felhalmozási bev. Fsz: 931-935 5. Támogatások Fsz: 94 6. Támogatásértékű bevételek (Fszla: 464)
7. Átvett pénzeszközök (Fsz: 471,472) 8. Önkormányzati hitel felvétel 9. Adott kölcsönök visszatér. Fsz: 19 10. PH BEVÉTELEI ÖSSZ. (3…9) Forray Máté Általános Iskola Hatósági jogkörhöz kapcs.bev.Fsz.: 911 Intézményi egyéb bevételek Fsz:912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 919 Továbbszámlázott szolgáltatás 914 11. Intézményi működési bevételek 12. Átvett pénzeszközök 13. ISKOLA BEVÉTELEI (11…12) Napköziotthonos Óvoda Hatósági jogkörhöz kapcs..bev. Fsz.: 911 Intézményi egyéb bevételek Fsz:912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Továbbszámlázott szolgáltatás 914 Áfa bevételek 13. Intézményi működési bevételek 14. ÓVODA BEVÉTELEI ÖSSZ. (13) Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Hatósági jogkörhöz kapcs.bev.Fsz.: 911 Intézményi műk.-hez kapcs.bev. F.:912
2005. évi er.ei.
er.ei.
2006. évi mód. ei. telj. e Ft
%
2007. évi terv
916
1001
710
342
48,2%
115
170 4396 3060 300 450 9292 39542 205123 0
170 5262 3080 100 450 10063 38000 210429 0
507 4972 5503 100 2557 14349 47989 210212 3188
856 3927 5573 1 2159 12858 47088 205191 3188
168,8% 79,0% 101,3% 1,0% 84,4% 89,6% 98,1% 97,6% 100,0%
480 3477 7156 0 1900 13128 46500 229663 0
0 244665 253957 2317 168738
0 248429 258492 2239 150257
0 261389 275738 3096 227718
0 255467 268325 3003 227718
0,0% 97,7% 97,3% 97,0% 100,0%
2086 278249 291377 700 140524
0 286 130624 4407 560329
0 364 118104 4750 534206
15211 1291 31666 5777 560497
15372 1291 31666 5776 553151
101,1% 100,0% 100,0% 100,0% 98,7%
4086 769 157919 4616 599991
16524
15445
0
10
0,0%
6
0 410 2337 0 19271 0 19271
0 410 2320 0 18175 0 18175
40 16871 2601 0 19512 440 19952
44 15381 2506 3 17944 440 18384
110,0% 91,2% 96,3% 92,0% 100,0% 92,1%
0 16743 3248 0 19997 0 19997
9883
10648
0
0
0,0%
0
0 30 0 1488 11401
0 18 0 1601 12267
46 12021 0 2013 14080
46 12004 31 2010 14091
100,0% 99,9% 99,9% 100,1%
0 10917 20 2184 13121
11401
12267
14080
14091
100,1%
13121
3285
2964
0
0
0,0%
0
474
372
130
123
94,6%
130
77 Továbbszámlázott szolgáltatás 914 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Áfa bevételek 14. Intézményi működési bev. 15. Támogatásértékű bevételek 16. Átvett pénzeszközök összesen 17. EESZI BEVÉTELEI (14…16)
megnevezés
Egyesített Közművelődési Intézmény Intézményi műk-hez kapcs.bev.Fsz.: 912 Intézményi egyéb sajátos bev. 913 Továbbszámlázott szolgáltatás 914 Áfa bevételek 919 18. Intézményi működési bevételek 19. Támogatásértékű bevételek 20. Átvett pénzeszközök összesen 21. EKI BEVÉTELEI ÖSSZ. (18...20) Bevételek forrásonként Hatósági jogkörhöz kapcs.bev. Fsz: 911
Intézményi műk.-hez kapcs.bev. Fsz: 912
Intézm. egyéb sajátos bev.Fsz: 913 Továbbszámlázott szolg. fsz: 914 Áfa bevételek Fsz: 919 Kamatbevételek Fsz: 916 22. Intézményi műk. bevételek Fsz: 91
Helyi adók Átengedett központi adók Átengedett bírság Egyéb sajátos bev.(lakbér nem alkalmazott) 23. Önkorm. sajátos műk. bev. Fsz: 92
24. MŰKÖDÉSI BEV. ÖSSZ. (22,23) 25. Felhalmozási bevételek Fsz: 93 26. Támogatások Fsz: 94 27. Támogatásértékű bevételek 28. Átvett pénzeszközök össz. Fsz: 46 29. Önkorm. hitel felvétel Fsz: 43 30. Adott kölcsönök visszatér. Fsz: 19
31. PÉNZFORG. NÉLKÜLI BEV. (pm) 32. ÖSSZESEN: (24….31)
1000 145 515 5419 0 13736 19155
2005. évi er.ei.
1000 160 475 4971 0 13039 18010
1800 3757 554 6241 15524 19 21784
1815 3728 545 6211 15526 19 21756
2006. évi módosított telj. Ft
er.ei.
100,8% 99,2% 98,4% 99,5% 100,0% 100,0% 99,9%
telj. %
1000 3782 658 5570 11358 0 16928
2007. évi terv
500 1638 0 60 2198 0 0
525 1653 0 36 2214 0 0
789 1653 0 89 2531 1490 141
511 1280 24 98 1913 1490 141
64,8% 77,4% 0,0% 110,1% 75,6% 100,0% 100,0%
510 1843 50 97 2500 0 0
2198
2214
4162
3544
85,2%
2500
30608
30058
710
352
49,6%
121
1144 6619 1450 7460 300
1067 7503 1450 7512 100
1512 39274 4357 10760 100
1580 36320 4032 10732 1
104,5% 92,5% 92,5% 99,7% 1,0%
1120 36762 2970 13343 0
47581 39542 205123 0
47690 38000 210429 0
56713 47989 210212 3188
53017 47088 205191 3188
93,5% 98,1% 97,6% 100,0%
54316 46500 214327 0
0
0
0
0
0,0%
2086
244665
248429
261389
255467
97,7%
262913
292246 2317 168738
296119 2239 150257
318102 3096 227718
308484 3003 227718
97,0% 97,0% 100,0%
317229 700 132500
0 14022 130624
0 13403 118104
32225 1891 31666
32388 1891 31666
100,5% 100,0% 100,0%
15444 769 157919
4407
4750
5777
5776
100,0%
4616
0 612354
0 584872
5176 625651
5830 616756
112,6% 98,6%
0 629177
3. sz. melléklet 2/2. oldal
78 4. sz. melléklet e Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézményeinek 2007. évi kiadásai
megnevezés
Polgármesteri Hivatal Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatások (szociális) Pénzeszközátadás Támogatásértékű kiadások Kp-i kv-i elszámolás 1. Működési kiadások 2. Felhalmozási kiadások 3. Céltartalék 4. PH KIADÁSAI (1..3) Forray Máté Általános Iskola Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás 5. Működési kiadások 6. Felhalmozási kiadások 7. F M Ált. Iskola KIADÁSAI (5,6) Napközi-otthonos Óvoda Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások 8. Működési kiadások 9. Felhalmozási kiadások 10. ÓVODA KIADÁSAI (8,9) Egyesített Eü. és Szoc. Intézmény Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatásértékű kiadások Pénzeszközátadás 11. Működési kiadások 12. Felhalmozási kiadások 13. EESZI KIADÁSAI (11,12) Egyesített Közművelődési Intézm. Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Pénzezköz átadás 14. Működési kiadások 15. Felhalmozási kiadások 16. EKI KIADÁSAI (14,15)
2005. évi er.ei.
er.ei.
2006. évi módosított
e Ft
%
2007. évi terv
83305 25547 59825 16346 8165 0 0 193188 6940 82761 282889
86878 27795 62868 13689 11745 0 0 202975 10180 33906 247061
84223 26410 68804 29137 8787 4811 0 222172 49753 1543 273468
84151 26120 68846 28955 8781 4900 655 222408 46111 0 268519
99,9% 98,9% 100,1% 99,4% 99,9% 101,8% 0,0% 100,1% 92,7% 0,0% 98,2%
83511 25992 80258 13104 7972 9960 0 220797 20080 46159 287036
101300 32916 29941 0 164157 1768
97312 31875 35005 0 164192 2332
99016 32400 39654 190 171260 3074
98206 30714 39350 190 168460 2658
99,2% 94,8% 99,2% 100,0% 98,4% 86,5%
95044 30028 41057 0 166129 0
165925
166524
174334
171118
98,2%
166129
53296 17260 22552 93108 1235
62747 19504 22763 105014 300
62429 19504 23673 105606 610
61363 19362 23298 104023 382
98,3% 99,3% 98,4% 98,5% 62,6%
57356 17875 27507 102738 0
94343
105314
106216
104405
98,3%
102738
22129 7187 18515 0 0 47831 0
21196 6586 17214 0 0 44996 160
23649 7303 13539 4589 0 49080 160
23677 7320 13447 4288 0 48732 97
100,1% 100,2% 99,3% 93,4% 0,0% 99,3% 60,6%
26161 8168 15038 0 0 49367 0
47831
45156
49240
48829
99,2%
49367
10678 3491 6513 0 20682 684 21366
11697 3664 5136 0 20497 320 20817
11143 3436 6925 100 21604 789 22393
11142 3434 6998 100 21674 779 22453
100,0% 99,9% 101,1% 100,0% 100,3% 98,7% 100,3%
12979 4108 6820 0 23907 0 23907
79 Intézményi kiadások mindössz. Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatások (szociális) Pénzeszközátadás Támogatásértékű kiadások Kp-i kv-i elszámolás 17. Működési kiadások 18. Felhalmozási kiadások 19. Céltartalék 19. KIADÁSOK MINDÖ.: (17..19)
270708 86401 137346 16346 8165 0 0 518966 10627 82761
279830 89424 142986 13689 11745 0 0 537674 13292 33906
280460 89053 152595 29137 9077 9400 0 569722 54386 1543
278539 86950 151939 28955 9071 9188 655 565297 50027 0
99,3% 97,6% 99,6% 99,4% 99,9% 97,7% 0,0% 99,2% 92,0% 0,0%
275051 86171 170680 13104 7972 9960 0 562938 20080 46159
612354
584872
625651
615324
98,3%
629177
80 5. sz. melléklet 2/1. oldal ezer Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2007. évi működési kiadásai
megnevezés
1. Személyi juttatások 2. Munkaadói járulékok 3. Dologi kiadások 4. Átadott pénzeszköz 5. Rendkívüli szociális ellátás (iskolatej) 6. Támogatásértékű kiadás 7. Kp-i kv-i elszámolás I. Igazgatás kiadásai összesen (1……6) II. Parkfenntartás kiadása (dologi) 8. Munkaadói járulékok 9. Támogatások (szociális) rendszeres szociális segély időskorúak járadéka lakásfenntartási támogatás normatív lakásfenntartási támog. méltányossági ápolási díj méltányossági ápolási díj normatív Bursa Hungarica támogatás 10. Dologi kiadások (ápolási felülvizsgálat)
III. Rendszeres szoc. pénzbeli ell. (8,9,10)
2005. évi er.ei.
2006. évi módosított telj. eFt
er.ei.
telj %
2007. évi terv
66432 20066 26630 3175
70969 21874 29049 7031
66675 19651 31497 3638
66605 19678 30996 3632
99,9% 100,1% 98,4% 99,8%
66273 19809 39146 3258
0 0 0
0 0 0
1003 4811 0
761 4900 655
75,9% 101,8% 0,0%
0 9910 0
116303 530 370 7072 95 219 0
128923 354 832 5891 100 269 200
127275 354 1176 10165 1455 1907 1358
127227 251 895 10166 1455 1907 1332
100,0% 70,9% 76,1% 100,0% 100,0% 100,0% 98,1%
138396 434 741 4749 130 190 204
700 5458 0 600
100 4211 411 600
100 2879 2103 363
135 2872 2102 363
135,0% 99,8% 100,0% 100,0%
200 3100 425 500
100
200
20
20
100,0%
120
7542
6923
11361
11081
97,5%
5490
11. Rendszeres szoc.segély egyéb (aktív korú)
623
IV. Munkanélküli ellátások (11)
623
12/a.. Rendsz. gyermekvédelmi tám. 12/b. Rendsz. gyermekvédelmi tám. egyszeri
2022
623 623 100
7866 7866 2349
7783 7783 2498
98,9% 98,9% 106,3%
1153 1153 77
0
0
1965
1960
99,7%
0
2022 5729
100 6075 1300 960 600 2515
4314 4951 1143 672 267 1424
4458 4949 1143 672 267 1423
103,3% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 99,9%
77 6125 1300 960 600 2515
757 688 4951
756 688 4949
99,9% 100,0% 100,0%
0 750 6125
V. Rendsz.gyermekvédelmi ell. (12/a,b,c) 13. Támogatások (szociális) ebből: átmeneti szociális segély temetési segély köztemetés közgyógyellátás mozgáskorlátozottak támogatása idősek szemétdíj átvállalása
1200 900 250 2779
VI. Eseti pénzbeli szociális ell. (13) 14. Támogatások egyszeri saját keretből VII. Eseti gyermekvédelmi ellátás (14) 15. Személyi juttatások 16. Munkaadói járulékok 17. Dologi kiadások VIII. Községgazdálkodás kiadása (15..17) IX. Utak, hidak fenntartása (dologi)
5729
0 700 6075
900
1000
838
838
100,0%
1000
900 16573 5011 9375
1000 15709 5039 9499
838 15903 5122 11959
838 15901 5089 11817
100,0% 100,0% 99,4% 98,8%
1000 17008 5372 9987
30959
30247
32984
32807
99,5%
32367
2000
960
960
1032
107,5%
1080
0 600
81 18. Személyi juttatások 19. Munkaadói járulékok 20. Dologi kiadások 21. Átadott pénzeszköz X. Cigány Kisebbségi Önk. (18…21) XI. Temetőfenntartás kiadása (dologi) 22. Személyi juttatások 23. Munkaadói járulékok 24. Dologi kiadások 25. Átadott pénzeszköz XII. Országgyűlési választások (22..25) megnevezés
26. Személyi juttatások 27. Munkaadói járulékok 28. Dologi kiadások XIII. CKÖ Helyhatósági választások (26..28) 29. Személyi juttatások 30. Munkaadói járulékok 31. Átadott pénzeszköz XIII. Helyhatósági választások (29…31) 32. Dologi kiadások 33. Átadott pénzeszközök XIV. Községi sport kiadásai (32,33) XV. Önkorm. ingatlanok fennt. (dologi) XVI. Vízkárelhárítás (dologi) XVII. Közvilágítás költségei (dologi) Kiadások mindösszesen: 34. Személyi juttatások 35. Munkaadói járulékok 36. Dologi kiadások 37. Átadott pénzeszközök 38. Támogatások (szociális) 39. Támogatásértékű kiadások 40. Működési céltartalék 41. Kp-i kv-i elszámolás XVIII. PÉNZFORG. KIAD. : (35..42)
300 100 314 0
200 50 390 0
302 100 853 0
302 100 787 0
100,0% 100,0% 92,3% 0,0%
230 70 290 50
714
640
1255
1189
94,7%
640
6851 0 0 0 0
7368 0 0 0 0
7318 601 163 332 13
7310 601 160 310 13
99,9% 100,0% 98,2% 93,4% 100,0%
9842 0 0 0 0
0
0
1109
1084
97,7%
0
2005. évi er.ei.
2006. évi módosított telj. eFt
er.ei.
telj %
2007. évi terv
0 0 0
0 0 0
95 16 360
95 16 388
100,0% 100,0% 107,8%
0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
471 647 182 22
499 647 182 22
105,9% 100,0% 100,0% 100,0%
0 0 0 0
0 810 4990 5800
0 972 4714 5686
851 571 5114 5685
851 569 5114 5683
100,0% 99,6% 100,0% 100,0%
0 775 4714 5489
2695 1000
2256 1020
2718 1062
2718 979
100,0% 92,2%
2672 804
9520
10800
10800
11669
108,0%
15108
83305 25547 59825 8165 16346 0 48785 0
86878 27795 62868 11745 13689 0 16945 0
84223 26410 68804 8787 29137 4811 1543 0
84151 26120 68846 8781 28955 4900 0 655
99,9% 98,9% 100,1% 99,9% 99,4% 101,8% 0,0% 0,0%
83511 25992 80258 7972 13104 9960 7892 0
241973
219920
223715
222408
99,4%
228689
5. sz. melléklet 2/2. oldal
82 6. sz. melléklet e Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi tervezett céltartaléka Ssz.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32
2005. évi er.ei.
megnevezés
Képviselő-testület céltartaléka (2…6) Kötelező céltartalék költségvetési tv szerinti Iparűzési adó 10 %-a Rendőrség támogatása (sebességmérő) Szakértői, pályázati díjak Intézményi tartalék érintésvédelmi felülvizsgálat Intézményi céltartalék (8…12) Polgármesteri Hivatal Forray Máté Általános Iskola Napközi-otthonos Óvoda EESZI EKI I. Működési céltartalék összesen (1,7) Képviselő-testületi felhm. Céltartalék (13..22) Iparűzési adó 10 %-a Koncessziós díj, Pályázati önerő 2006. évi árvízi támogatás Ellátó eszközkeret Ellátó gépjárművek felújítása Nefelejcs, Zrínyi utca csapadékcsatorna Utak kátyuzása Kerékpár út terve Szentes Kistérségi pályázat Lada Níva felújítása Intézményi felhalmozási céltartalék (24….28) ebből: Polgármesteri Hivatal Forray Máté Általános Iskola Napközi-otthonos Óvoda Egyesített Egészségügyi és Szoc. Intézmény Egyesített Közművelődési Intézmény II. Felhalmozási céltartalék (12;23) Céltartalék mindösszesen (I.,II.): Polgármesteri Hivatal Informatikai keret Jogdíj jogtár Lapostető szigetelés Felhalmozási tartalék összesen: Működési tartalék Álláshely Összes céltartalék: Forray Máté Általános Iskola Jogtár jogdíj Számítógép+pr. igazgatói iroda Vírusirtó program jogdíj Új Iskola kerítés (anyag) Kp. Iskola áram telj. Növelés Kp. Iskola villámvédelem Kp. Iskola udvari játékok Felhalmozási tartalék összesen:
10905 4905 3000 0 0 3000 37880 13183 13565 6491 3696 945 48785 12900 0 0 12900 0 0 0 0 0 0 0 21076 9300 4750 4000 1620 1406 33976 82761
er.ei.
2006. évi módosított
3143 1543 1600 0 0 0 13802 7871 5133 798 0 0 16945 6571 1600 1945 3026 0 0 0 0 0 0 0 10390 4970 3200 460 1220 540 16961 33906
1543 1543 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1543 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1543
2007. évi terv
átcsop.
5100 0 2000 300 2500 300 2792 1868 0 924 0 0 7892 32379 1850 7894 10000 2261 2100 800 2000 1000 4394 80 5888 2350 1218 700 950 670 38267 46159
KT VB KT KT KT KT KT KT KT
VB KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT KT
2000 150 200
EESZI INO, Család. vírusírtó jogdíj INO parketta, betonozás INO bejárati ajtó csere
100 600 70
2350 1868 4218
Melegítő konyha bútor Háziorvos program jogdíj Felhalmozási tartalék össz.:
80 100 950
EKI MH. Vill. Hálózat felújítása MH. Vill. Számítógép+pr. Könyvtár Vill. Hálózat felújítása Könyvtár vírusvédelem jogdíj Felhalmozási tartalék össz.:
300 200 150 20 670
100 200 50 400 200 68 200 1218
83 Kurca-Parti Óvoda Csoportszoba lambéria (anyag) Udvari Játékok (anyag) Felhalmozási tartalék összesen: Működési tartalék: bér+jár. Összes tartalék:
250 450 700 924 1624
84 7. sz. melléklet ezer Ftban
Az önkormányzat 2007. évi közvetett támogatásai
Kedvezményezett Bérlőknek nyújtott kedvezmények Körzeti állatorvos Horgász Egyesület Tűzoltó Egyesület Gazdajegyző Kisebbségi önkormányzat Rendőrség
ÖSSZES (1..6):
TÁMOGATÁS
2005. évi 2006. évi er.ei. előirányzat teljesítés 550 550 550
2007. évi terv 605
Nincs
550
550
550
605
8. sz. melléklet
Szegvár Nagyközség Önkorányzat Intézményi létszámadatainak alakulása 2005-2006-2007. évre Intézmény főfogl. Polgármesteri Hivatal
2005. éves tény részf. közh.
össz.
főfogl.
2006. éves tény részf. közh.
össz.
főfogl.
2007. évi terv részf. közh.
össz.
Igazgatás Községgazdálkodás. Forray Máté Ált. Iskola Pedagógus Egyéb alkalmazott Kurca-Parti Óvoda Pedagógus Egyéb alkalmazott
31 22 9 48 31 17 31 16 15
0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 0 10 0 0 0 0 0 0
41 22 19 48 31 17 31 16 15
30 21 9 48 31 17 30 15 15
0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 0 10 0 0 0 0 0 0
40 21 19 48 31 17 30 15 15
31 22 9 47 30 17 30 15 15
0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 0 10 0 0 0 0 0 0
41 22 19 47 30 17 30 15 15
EESZI Családs. és Gyermj. Gondozási Központ Házigond. Szolgálat Háziorvosi szolgálat Védőnői Szolgálat EKI Művelődési Ház Könyvtár Összesen:
14 3 6 3 0 2 6 4 2 130
1 0 1 0 0 0 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 0 10
15 3 7 3 0 2 6 4 2 141
14 2 6 3 1 2 6 4 2 128
2 0 1 0 1 0 0 0 0 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 10
16 2 7 3 2 2 6 4 2 140
14 2 6 3 1 2 6 4 2 128
2 0 1 0 1 0 0 0 0 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 10
16 2 7 3 2 2 6 4 2 140
Az igazgatás szakfeladaton 1 álláshely megszűnik 2007. júniusában, 1 álláshely zárolva van, 1 álláshelyen a prémium évek programban részt vevő köztisztviselő szerepel. Forray Máté Általános Iskola pedagógus létszámából 1 fő felmentését tölti, az álláshely 2007. májusában megszűnik. Kurca-Parti Óvoda pedagógus létszámából 1 fő felmentését tölti, az álláshely 2007. januárjában megszűnik. Az EESZI Gondozási Központ létszámadata tartalmazza az 1 fő prémium évek programban részt vevő közalkalmazott állásgelyet is.
9. sz. melléklet ezer Ft-ban
Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2007/2008/2009. évi alakulását bemutató mérleg
Megnevezés
2007. évi terv 54316 247708 132500 769 117593 15444 568330
2008. évi prognózis 59748 306074 147550 770 57556 16000 587698
2009. évi prognózis 65722 316681 154927 800 47093 17000 602223
275051 86171 168680 13104 7972 7892 9960 568830
275000 85250 187748 13800 7900 8000 10000 587698
270000 83700 206523 14100 7900 9000 11000 602223
Felhalmozási célú pe. Átvétel Sajátos működési bevétel Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Hitel Kölcsönök visszatérülése FELHALMOZÁSI BEVÉTEL:
0 15205 700 40326 4616 60847
0 0 800 49000 4800 54600
0 0 900 49700 5000 55600
Felhalmozási kiadások Felhalmozási célú hitelnyújtás Dologi kiadások felh. Hitel kamata Céltartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
13260 6820 2500 38267 60847
14000 5600 0 35000 54600
14000 5600 0 36000 55600
629177 629677
642298 642298
657823 657823
Intézményi műk. bevétel Sajátos műk. bevételek Költségvetési támogatás Működési célú pe. Átvétel Hitel Támogatásértékű bevétel MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi kiadások Támogatások (szociális) Működési célú pe. Átadás Céltartalék Támogatásértékű kiadás MŰKÖDÉSI KIADÁSOK:
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: KIADÁSOK ÖSSZESEN:
10. sz. melléklet
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi költségvetésének felhalmozási és működési mérlege. 2005. évi bevételek
er.ei.
2006. évi er.ei.
mód. ei.
2007. évi
telj. eFt
%
terv
kiadások
Működési bevételek 1. Intézményi bevételek
2005. évi er.ei.
eFt-ban 2006. évi
er. Ei.
mód. ei.
2007. évi
telj. eFt
%
terv 275051
Működési kiadások 47581
47690
56713
53017
93,5%
54316 21. Személyi juttatások
270708
279830
280460
278539
99,3%
2. Sajátos bevételek
230020
233785
246720
241729
98,0%
247708 22. Munkaadói járulékok
86401
89424
89053
86950
97,6%
86171
3. Költségvetési támogatások
167213
150257
227224
225234
99,1%
132500 23. Dologi kiadások
137346
142986
152595
151939
99,6%
168180
24. Pénzeszköz átadás
8165
11745
9077
9071
99,9%
7972
kivéve: lakástámogatás 4. Átvett pénzeszközök
14022
13403
1643
1643
100,0%
769 25. Támogatások (szociális)
16346
13689
29137
28955
99,4%
13104
5. Támogatásértékű bevételek
0
0
29260
26974
92,2%
15444 26. Támogatásértékű kiadás
0
0
9400
9188
97,7%
9960
6. Pénzmaradvány
0
0
1756
2410
137,2%
48785
16945
1543
0
0,0%
7892
108915
109484
5866
5866
100,0%
0
0
0
655
0,0%
0
8. Előző évi kp. Kv-i visszetér.
0
0
0
4414
0,0%
9. Műk. bevételek össz. (1..8)
567751
554619
569182
561287
98,6%
567751
554619
571265
565297
99,0%
568330
10627
13292
54386
50027
92,0%
20080
Forray Máté Általános Isk.
1768
2332
3074
2658
86,5%
0
1235
300
610
382
62,6%
0
0
160
160
97
60,6%
0
7. Működési hitel
0 27. Céltartalék 117593 28. Előző évi kp. Kv-i elsz. 0 568330 29. Műk. kiad. össz. (21..29)
Felhalmozási bevételek 10. Intézményi működési (kamat)
Felhalmozási kiadások 0
0
0
14645
14644
14644
13738
6000
6000
6000
8645
8644
8644
12. Felhalmozási bevételek
2317
2239
3096
13. Költségvetési támogatások
1525
0
2484
11. Sajátos bevételek ebből: magánszem.komm.adója - lakástámogatás
ebből: - TERKI
0,0%
0 30. Intézményi kiadások
93,8%
15205
5094
84,9%
6800
Napközi-otthonos Óvoda
8644
100,0%
8405
EESZI
3003
97,0%
700
2484
100,0%
0
Polgármesteri Hivatal ebből: - részesedés KHT
EKI
684
320
789
778
98,6%
0
6940
10180
49753
46112
92,7%
20080
0
0
0
0
0,0%
0
0
0
360
360
100,0%
360
- Árvíztámogatás
0
0
2261
2261
100,0%
0
- lakástámogatás
4500
4800
4000
4000
100,0%
5680
- Érd. öv.Műv. Ház-
0
0
223
223
100,0%
0
- Non-Profit hitel - Felh. hitel
0
0
1140
1140
100,0%
1140
1525
0
0
0
0,0%
0
0
248
248
100,0%
- Informatikai támog. 14.Átvett pénzeszközök 15. Pénzmaradvány 16. Hitel 17. Adott kölcsönök visszatér. 18. Támogatásértékű bevételek 19. Felh. bev.össz. (10..18) 20. ÖSSZESEN: .(9,19)
0
0
3420
3420
100,0%
21709
8620
25800
25800
100,0%
4407
4750
5777
5776
100,0%
0
0
1000
1000
100,0%
44603
30253
56469
55469
98,2%
612354
584872
625651
616756
98,6%
0 törlesztése 0
- Hivatali kiadások - pe. Átadás 0 polgárőrök 40326
- belvíz támogatás
4616 31. Céltartalék 0 32. Felhalmozási hitel kamata 60847 33. Felh. kiad. össz. (31,32) 34. KIADÁSOK 629177 ÖSSZ.:(29,33)
0
0
5000
5000
100,0%
12900
2440
5380
36592
35212
96,2%
0
0
0
400
400
100,0%
0
0
0
2261
0
0,0%
0
33976
16961
0
0
0,0%
38267
0
0
0
0
0
2500
44603
30253
54386
50027
92,0%
60847
612354
584872
625651
615324
98,3%
629177
11. sz. melléklet ezer Ftban Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi előirányzat-felhasználási ütemterve Ssz 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21
Megnevezés
Január
Február
Március
Nyitó pénzkészlet
1278
0
Intézményi műk. bev.
5321 0
Helyi adók Felhalmozási bevételek Átengedett kp. Adók Egyéb sajátos Átvett pénzeszközök
Április
Május
Június
Július
Auguszt.
0
12844
0
0
0
0
5321
5321
5321
5321
2973
1983
0
23250
0
0
0
0
Szept.
Október
Nov.
Dec.
Össz.
0
13316
0
0
1278
1506
5348
5321
5321
5259
54316
0
23250
0
0
0
46500
700
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
700
16654
17433
20601
17222
16588
17010
17010
17010
21974
18003
17391
17431
214327
173
173
173
178
173
173
175
178
173
173
173
171
2086
64
64
64
64
64
64
64
64
64
64
64
65
769
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
1287
15444
Kp. kv.-i támogatások
11037
11515
11522
11237
11085
10094
11084
14580
10084
10084
10084
132500
Hitel felvétel
35459
12193
0
5207
18081
17773
17896
15858
0
1126
18279
16047
157919
386
384
384
384
384
384
384
384
384
384
384
390
4616
BEVÉTELEK (1….10) Személyi juttatások
72359
48370
62602
53744
52983
49758
48893
47371
67060
49758
52983
50734
629177
42315
21157
21157
21157
21157
21157
21157
21157
21157
21157
21157
21166
275051
Munkaadói járulékok
13257
6628
6628
6628
6628
6628
6628
6628
6628
6628
6628
6634
86171
Dologi kiadások
14843
14843
14843
14843
14843
14843
13978
9231
14843
14843
14843
13974
170770
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1084
1090
13014
Támogatásértékű
Kölcsönök visszatér.
Szociális támogatások
10094
Pénzeszközátadás
0
0
0
3986
0
0
0
0
3986
0
0
0
7972
Felhalmozási kiadások
0
3828
600
600
3825
600
600
3825
600
600
3825
1177
20080
860
830
830
830
830
830
830
830
830
830
830
800
9960
0
0
4616
4616
4616
4616
4616
4616
4616
4616
4616
4615
46159
72359
48370
49758
53744
52983
49758
48893
47371
53744
49758
52983
49456
629177
Támogatásértékű kiadás Céltartalék KIADÁSOK (13…21
89 12. sz. melléklet ezer Ft-ban Szegvári Polgármesteri Hivatal 2007. évi likviditási terve Hónap
adat jellege
Nyitó pénzáll.
bevétel
Pénzforgalmi Záró kiadás egyenleg pénzáll.
1278 71081 72359 -1278 Havi Halmozott 1278 71081 72359 -1278 0 48370 48370 Havi 0 Február Halmozott 1278 119451 120729 -1278 0 62602 49758 12844 Havi Március Halmozott 1278 182053 170487 11566 12844 40900 53744 -12844 Havi Április Halmozott 1278 222953 224231 -1278 0 52983 52983 Havi 0 Május Halmozott 1278 275936 277214 -1278 0 49758 49758 Havi 0 Június Halmozott 1278 325694 326972 -1278 0 48893 48893 Havi 0 Július Halmozott 1278 374587 375865 -1278 0 47371 47371 Havi 0 Augusztus Halmozott 1278 421958 423236 -1278 0 67060 53744 13316 Havi Szeptember Halmozott 1278 489018 476980 12038 13316 36442 49758 -13316 Havi Október Halmozott 1278 525460 526738 -1278 0 52983 52983 Havi 0 November Halmozott 1278 578443 579721 -1278 0 50734 49456 Havi 1278 December Halmozott 1278 629177 629177 0 Január
0 0 0 0 12844 12844 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13316 13316 0 0 0 0 1278 1278
A hitel egyenlege a felhalmozási célú hitelt tartalmazza
likviditás felvétel kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen jó jó kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen jó jó kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen kedvezőtlen jó jó
35459 35459 12193 47652 0 47652 5207 52859 18081 70940 17773 88713 17893 106606 15858 122464 0 122464 1126 123590 18279 141869 16047 157916
hitel törl.
25000 25000 12193 37193 0 37193 5207 42400 18081 60481 17773 78254 17893 96147 15858 112005 0 112005 1126 113131 6959 120090 0 120090
egyenleg
10459 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 0 10459 11320 21779 16047 37826
13. sz. melléklet e Ft-ban A Szegvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2006. évi bevételei és kiadásai
2005. évi
I. Bevételek I.1. Működési bevételek (1.1……1.4.) 1.1. Működési célú központosított támogatás 1.2. Működési célú pe. átvétel M. Központ 1.3. Pénzforgalom nélküli bevételek I.2. Felhalmozási célú bevételek BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.1.+I.2.):
II. Kiadások II.1. Működési kiadások (1.1……1.5.) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadót terhelőjárulékok 1.3. Dologi kiadások ebből: 1.4. Támogatásértékű pe. Átadás II.2. Felhalmozási kiadások KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (II.1.+II.2.):
2006. évi
2007. évi
er.ei. 714 714 0 0 0
er.ei.
640 640 0 0 0
1255 640 314 301 0
1255 640 314 301 0
100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 0,00%
640 640 0 0 0
714
640
1255
1255
100,00%
640
714 300 100 314 0 0
640 200 50 390 0 0
1255 302 100 853 0 0
1189 302 100 787 0 0
94,74% 100,00% 100,00% 92,26% 0,00% 0,00%
640 230 70 290 50 0
714
640
1255
1189
94,74%
640
módosított
telj. e Ft
%
terv
91 I. sz. tájékoztató tábla e Ft-ban Szegvár Nagyközség Önkormányzat felhalmozási mérlege 2007. évi terv Kv. Tv. 6. melléklete ÖNHIKI szerint
1 2 3 4 5 6 7
Felhalmozási bevételek Megnevezés Lakástámogatás 100 %-a (állami 3.mell. 10.p.) Kommunális adó 100 %-a Felhalmozási és tőkebevételek 93 fszla. Lakástámogatás törlesztése (19 fszla) Saját felhalmozási bevétel (1…4): Felhalmozási célú hitelfelvétel összesen (5,6):
összeg 8405 6800 700 4616 20521 40326 60847
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
Felhalmozási kiadások Lakástámogatás KHT törzstőke NON-PROFIT kölcsön KHT-hoz Felhalmozási célú hitel törlesztése Felhalmozási célú hitel kamata Céltartalék (14,25) ebből: - Képviselő-testületi felh. Célt. (15..24) - IP. Adó 10%-a - Koncessziós díj - Pályázati önerő - 2006. évi árvizi támogatás - Ellátó eszközkeret - Ellátó gépek felújítása - Zrínyi, Nefelejcs csap. Csatorna - Utak kátyuzása - Kerékpárút terve - Lada Níva felújítása
Hivatal Iskola Óvoda EESZI EKI Össz. 5680 0 0 0 0 5680 360 0 0 0 0 360 1140 0 0 0 0 1140 12900 0 0 0 0 12900 2500 0 0 0 0 2500 34729 1218 700 950 670 38267 32379 0 0 0 0 32379 1850 0 0 0 0 1850 7894 0 0 0 0 7894 10000 0 0 0 0 10000 2261 0 0 0 0 2261 2100 0 0 0 0 2100 800 0 0 0 0 800 2000 0 0 0 0 2000 1000 0 0 0 0 1000 4394 0 0 0 0 4394 80 0 0 0 0 80
92 25 26
- intézményi tartalék összesen (8…13):
2350 57309
1218 1218
700 700
950 950
670 5888 670 60847
II. tájékoztató tábla e Ft-ban
Szegvár Nagyközség Önkormányzat 2007. évi intézményi felhalmozási kiadásai
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11
Képviselő-testületi felhalmozási kiadások összeg e Ft Lakástámogatás KHT törzstőke Non-Profit kölcsön KHT-hez Felhalmozási célú hitel törlesztése Felhalmozási kiadások összesen (1…4):
Céltartalék Polgármesteri Hivatal Forray Máté Általános Iskola Kurca-Parti Óvoda EESZI EKI Képviselő-testületi felhalmozási céltartalék
5680 360 1140 12900 20080
2350 1218 700 950 670 32379
93 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
23
- Pályázati önerő - Iparűzési adó 10 %-a felhalmozási rész - Koncessziós díj korábbi évek - 2006. évi árvizi támogatás - Ellátó Szervezet eszközkeret - Ellátó Szervezet gépek felújítása - Zrínyi, Nefelejcs utcai csap. Csatorna - Utak kátyuzása - Keréprárút terve Kistérségi pályázat - Lada Níva felújítása Képviselő-testületi felhalmozási céltartalék (6….20): ÖSSZES FELHALMOZÁSI KIADÁS (5,21): Az ÖNHIKI pályázat szerint a felh. Hitel kamata ÖNHIKI szerinti felhalmozási kiadások összesen:
10000 1850 7894 2261 2100 800 2000 1000 4394 80 38267
58347 2500 60847
Határozati javaslat Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testület …./2007.(II.22.) sz. határozata Tárgy: az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok 2007. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról
94
I./ Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 17. § (1) bekezdése és 6. számú melléklet 1. pontja (továbbiakban: 6. számú melléklet) alapján támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatására. II./ Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi: 1./ Az önkormányzat lakosságszáma 2006. január 1-jén 4988. 2./ Az önkormányzat a polgármesteri hivatalon túl az alábbi részben önállóan gazdálkodó intézményeket tartja fenn: - Forray Máté Általános Iskola - Kurca-Parti Óvoda - Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény - Egyesített Közművelődési Intézmény 3./ Az önkormányzat lakosságszáma 4.988 fő és a.) a 2006/2007. nevelési-, illetve tanévben nem vesz részt többcélú kistérségi társulás közoktatási feladatellátásában, és az általa fenntartott oktatási intézmények intézményenkénti, évfolyam-csoportonkénti kapacitás-kihasználtsága az 5-8. évfolyamon együttesen a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport, illetve osztály átlaglétszámának 70 %-át eléri. b.) a 2007/2008. nevelési-, illetve tanévben nem vesz részt a többcélú kistérségi társulás közoktatási feladatellátásában, és az általa fenntartott nevelési, oktatási intézmények intézményenkénti, évfolyam-csoportonkénti kapacitás-kihasználtsága a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport, illetve osztály átlaglétszámának az óvodai csoportokban az első óvodai nevelési évben, illetve az alapfokú oktatási intézmények 1. és 5. évfolyamai együttesen a 75 %-át eléri, és az óvodai csoportokban a 2-3 nevelési években, illetve az alapfokú oktatási intézmények 24. és 6-8. évfolyamai együttesen a 70%-át eléri. 4./ Az önkormányzat magánszemélyek és vállalkozások kommunális helyi adójának bevezetéséről döntött, és költségvetésében ilyen bevételt tervez és a gazdálkodás során realizál. 5./ Az önkormányzat a 2006. évi zárszámadására vonatkozóan az Ötv. 92/A. §-a alapján könyvvizsgálatra kötelezett. Felelős: polgármester Határidő: április 20. Határozatot kapják: polgármester, jegyző, gazdálkodási osztályvezető
95
Szegvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságától
7. sz. melléklet
Tárgy: Az önkormányzat 2007. évi költsévetésének véleményezése Tisztelt Képviselő-testület! Szegvár Nagyközség Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága – figyelemmel az 1990. évi LXV. törvény, valamint a 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet előírásaira – Szegvár Nagyközség Önkormányzata 2007. évi költségvetési javaslatáról szóló előterjesztést, illetve a rendelettervezetet megtárgyalta és az alábbiak figyelembe vételével javasolja elfogadásra:
-
Az előkészítő munka és az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló költségvetési rendelettervezet áttekintése során, az elhangzott vélemények figyelembe vételével megállapította a bizottság, hogy a költségvetési koncepcióban elfogadott elvek, a képviselő-testület által hozott határozatok általában érvényesítésre kerültek, a bevételek és a kiadások többnyire reálisan kerültek meghatározásra, a költségvetési hiány az elviselhetőség határát meghaladja, ezért minden lehetőséget ki kell használni a hiány ellentételezésére. A forráshiány csökkentésének 3 módja van: - a bevételek növelése, - a kiadások csökkentése, - az előző kettő kombinációja.
1. Működési bevételek: Intézményi működési bevételek: Helyi adók: Központi kv. támogatás: Működési forráshiány :
54.316 eFt 46.500 eFt 410.768 eFt 117.593 eFt
9% 7% 64% 20%
96 Bevétel főösszeg:
629.177 eFt
100%
A bevételek összetételéből megállapítható, hogy az önkormányzat működését külső tényezők határozzák meg. Nagyon fontos tudomásul venni, hogy a külső körülményeket nem tudjuk a települési önkormányzatok igényeihez alakítani, ezért a működésképesség csak akkor biztosítható, ha az önkormányzat tud alkalmazkodni a külső körülményekhez. A bevételek növelésének nincs reális esélye: -
az intézményi térítési díjak a megfizethetőség határán vannak, a helyi adók a törvény szerinti maximális mértékben, a kedvezmények megszüntetésével vannak tervezve, az ÖNHIKI pályázaton egyre szigorúbb feltételek mellett, csökkenő bevételi forrásra lehet számítani.
2. Működési kiadások csökkentése: A dologi kiadások: az energia árak emelkedése olyan külső tényező, amely már takarékossági intézkedésekkel sem kompenzálható, ezért a tervezet emelkedéssel számolni kell. Személyi jellegű kiadások: összege 361.222 eFt, ami a kiadási főösszeg 64 %-a. Nagyon fontos feladat a személyi jellegű kifizetések csökkentése. A képviselő-testületnek nehéz, megfontolt döntéseket kell hozni az átszervezésekkel, a hatékonyság növelésével kapcsolatosan. Az önkormányzat tartalékai kimerültek. A bizottság nem látja biztosítottnak a kötelező feladatokon felül vállalt többletfeladatok forrását. 2006-ban a folyamatos fizetőképesség megőrzése érdekében állandósult a folyószáma hitel igénybevétele, év közben a hitelkeret növeléséről döntöttünk. Év végére sem sikerült a működés forráshiányát pótló hitel visszafizetése, a működési hitel záróállománya 2006.12.31-én 5.866 eFt. Az előirányzatok rendkívül feszítettek, ezért folyamatosan figyelni kell a kötelező és a nem kötelező önkormányzati feladatok alakulását, ha szükséges haladéktalanul meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a kötelező feladatok ellátását, az önkormányzat fizetőképességének megőrzését. Felhalmozási bevételek: A felhalmozási bevétlek tervezet összege: Saját forrás:
60.847 eFt 12.116 eFt
97 Állami támogatás: Tervezett felhalmozási hitel: Kiadási előirányzat: Ebből: előző évekről áthozott kötelezettség
8.405 eFt 40.326 eFt 23.055 eFt.
Ebből következik, hogy felhalmozási kiadásokat csak hitelből tud az önkormányzat finanszírozni. Nagyon fontos a pályázati lehetőségek felkutatása, szakszerű pályázatok elkészítése még akkor is, ha ismeretes, hogy a pályázati önerő biztosításához sem rendelkezik az önkormányzat saját forrással. A bizottság a rendelettervezetet a fentiek figyelembe vételével megtárgyalásra és elfogadásra javasolta azzal, hogy -
továbbra is keresni kell azokat a lehetőségeket, amivel az önkormányzat egyes feladatait hatékonyabb formában, kevesebb költségvetési keret felhasználásával tudja megoldani,
- változatlanul figyelmet kell fordítani a megállapodásokban és szerződésekben foglaltak pontosítására és az azokban foglaltak, szabályok szerinti érvényesítésére, -
valamint a gazdálkodási fegyelem betartására, a képviselő-testület döntéseinek érvényre juttatására. Szegvár, 2007.02.21. Bárány Józsefné sk. Elnök Szegvár Nagyközség Polgármesterétől.
98 8. sz. melléklet 6635. Szegvár, Szabadság tér 2. 01-777-2/2007. Tárgy: Szegvár Nagyközség Szociális Szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata
Szegvár Nagyközség Képviselő-testületének Helyben Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 92. § (3) bekezdése a legalább 2000 lakosú települési önkormányzatok számára előírta a településen élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepció készítését, melyet a helyi önkormányzatnak 2 évente felül kell vizsgálnia és aktualizálnia. A koncepció tartalmazza különösen a.) b.) c.) d.)
a lakosságszám alakulását, a korösszetételt, a szolgáltatások iránti igényeket, az ellátási kötelezettség teljesítésének helyzetét, az ütemtervet a szolgáltatások biztosításáról, a szolgáltatások működtetési, finanszírozási, fejlesztési feladatait, az esetleges együttműködés kereteit, az egyes ellátotti csoportok sajátosságaihoz kapcsolódóan a speciális ellátási formák, szolgáltatások biztosításának szükségességét.
Önkormányzatunk a 2004. december 16-án megtartott ülésén, a 225/2004. (XII. 16.) KT. számú határozatával fogadta el az alapkoncepciót. Jelen testületi ülésen a felülvizsgálatot követően kerül sor annak megtárgyalására. A települési önkormányzat által készített koncepciónak illeszkednie kell a megyei koncepcióhoz.
99
A szolgáltatástervezési koncepciót véleményeztetni kell az ellátást biztosító intézményvezetőkkel, a kisebbségi önkormányzattal önkormányzattal. Ezért azt megküldtük a fenti szerveknek.
és a megyei
A szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok megvalósulásának, végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérésére a 2000 fő feletti lakosságszámú településeken szociálpolitikai keretasztalt kell létrehozni, melynek évente legalább egy ülést kell tartania. Tagjai az önkormányzat működési területén szociális intézményeket működtető fenntartók képviselői, a helyi rendeletben meghatározott szervezetek képviselői. Az Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság ülésére, 2007. február 19. napjára a polgáremster összehívta a szociálpolitikai kerekasztalt, melynek határozatáról szóban tájékoztatjuk a Tisztelt Képviselő-testületet. Az előterejsztett szociális szolgáltatástervezési koncepcióban az alábbi módosítások átvezetésére került sor: -
Szegvár bemutatása fejezetben: aktualizálás történt az elmúlt évi változások tükrében, A demográfiai adatokat kiegészítettük a 2005-2006. év adataival, A szociális ellátórendszer szereplői fejezetet kiegészítettük a roma kisebbséggel kapcsolatos és a Szentes Kistérség Többcélú Társulása keretében társulási formában megvalósított feladatok bemutatásával (helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, hajléktalan ellátás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás), A segélyezési rendszert vázoló fejezetet aktualizáltuk az egyes támogatási formákban az elmúlt években megváltozott feltételek ismertetésével, a 2006. évben megállapított és folyósított tényleges ellátás adataival.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy előterjesztésem szíveskedjék megtárgyalni és elfogadni. Szegvár, 2007. február 12.
Gémes László sk. Polgármester
100 ……..2007. (II. 22.) KT. Tárgy: Szegvár Nagyközség Önkormányzatának szociális szolgáltatás tervezési koncepciója
Határozati javaslat 1./ Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta Szegvár Nagyközség Önkormányzat szociális szolgáltatás tervezési koncepciója c. előterjesztést, az abban foglalt főbb célkitűzésekkel, feladatokkal egyetért. 2./ Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló – többször módosított – 1993. évi III. törvényben előírt 92. § /3/, /4/, /5/, /7/, /8 és /9/ bekezdéseiben előírt kötelezettségének teljesítése érdekében Szegvár Nagyközség Önkormányzatának szociális szolgáltatás tervezési koncepcióját ezen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 3./ Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte a polgármestert, hogy az éves költségvetési koncepció összeállításakor a szociális szolgáltatás tervezési koncepcióban foglalt célkitűzések megvalósítását ütemezze. 4./ Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte a polgármestert, hogy a szociális szolgáltatás tervezési koncepció tartalmának kétévente történő felülvizsgálata és aktualizálása érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Gémes László polgármester Határidő: folyamatos A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Puskásné Halál Ágnes Egészségügyi, Szociális és Segélyezési Bizottság elnöke, Pintér Lászlóné EESZI vezetője, Kovácsné Szép Tünde igazgatási főmunkatárs
101
I. bevezető A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elő, hanem a mindinkább előtérbe kerülő szükséglet-feltáró és azt követő tervezési folyamatok. A korábbi hatósági jellegű feladatok helyett a szükségletek felmérése, a stratégiai tervezés, ellátásszervezés és e folyamatot befolyásoló társadalmi változások elemzése kerül előtérbe. A koncepció „határozatlan” időtartamú, de két évente felül kell vizsgálni és aktualizálni szükséges annak tartalmát.
A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. §. /3/ bekezdése írja elő a megyei önkormányzatok, illetve a 2000 lélekszám feletti települések számára. Az alapkoncepciónak kell meghatározni a fő szakmai, gazdasági irányokat, melyekhez kapcsolódnia kell a többi programnak. A koncepció elkészítésének célja: előre meghatározni a szociális szolgáltatások fejlesztésének alapelveit, irányát és célját, segíteni az intézmények munkáját, integrációját és az új típusú intézmények elindulását. A jólét megteremtése, egyforma bánásmód, a jogosultságok összeszámíthatósága és exportálhatósága. Fő célcsoport: az idős emberek, a fogyatékkal élők, a pszichiátriai és szenvedélybetegek és a hajléktalanok. A koncepció elkészítésénél előtérbe került a település hagyományainak, kulturális hagyatékainak figyelembe vétele. Szegvár Nagyközség a szociális ellátás területén olyan ellátórendszert kíván létrehozni, amelyben az egyéni igények szerint differenciált szolgáltatások mindenki számára elérhetőek legyenek. Az európai szellemiséget, a perifériára szorultak felkarolását, az idős emberek, a fogyatékkal élők, a pszichiátriai és szenvedélybetegek segítését tűzte ki célul.
102
A szociális szolgáltatási koncepció elkészítésének céljai: -
Hozzásegíteni a lakosságot egy minőségében értékesebb élethez a szükségletek kielégítésével. Az ellátások megszervezésénél figyelembe kell venni a professzionalitás elvét. Minden ember a megfelelő helyen részesüljön ellátásban. Az idős embert a lehetőségekhez mérten otthonában tartson meg a rendszer, míg a fogyatékkal és betegséggel élők számára a lakóhelyükhöz közeli ellátást kell biztosítani. A munkahelyek, középületek a fogyatékkal élők számára is elérthetőek legyenek azok akadálymentesítével. A jelenleg működő HUMÁN Foglalkoztatónál a csökkent munkaképességűek további foglalkoztatása. A civil szervezetek és egyházak szorosabb bevonása. A szükséges fejlesztések oly módon való tervezése és megvalósítása, hogy mindezek megalapozottak legyenek és szervesen illeszkedjen a meglévő igényekhez. Pályázati lehetőségek kihasználása. Közösségi támogató hálózat kiépítése.
II. helyzetkép 2.1.
Szegvár bemutatása
Szegvár település Csongrád megyében, Szentesről délre, attól 8 km távolságra fekszik. Északon Szentes, keleten Derekegyház, délen Mindszent, nyugaton pedig a Tisza folyó határolja. A nagyközség 8622 hektáron terül el, melyből 1179 hektár a belterület, 5454 hektár a szántó. Rendelkezik még a település erdővel, legelővel, kismértékben nádassal, gyümölcsössel. Szegvár ősrégi település, mely az ie. 4450-től folyamatosan lakott. Területükön gótok, hunok, gepidák is éltek, egészen a honfoglalásig. Az Árpád korban négy falu létezett itt. A XVIII. században olyan mértékű fejlődés történt a faluban, hogy Csongrád vármegye székhelyeként működött 1776-1783-ig. Lakosainak száma igen változó volt. Az 1960-as 7000 lakosú települést ma már közel 5000 fő lakja. A migráció nem jellemző. A lakosság túlnyomó többségének 8 általános iskolai végzettsége van. A fiatalok között jelentősebb az érettségizettek és a diplomások aránya. A helyi értelmiség száma az összlakossághoz képest csekély: elsősorban orvosok, pedagógusok, mezőgazdasági vezetők és köztisztviselők teszik azt ki.
103
2.2. Gazdasági bázis A nagyközség összterületének mintegy 63 %-a szántó terület, jelentős arányt képvisel az igen jó minőségű szántó. Így a lakosság túlnyomó többsége a mezőgazdaságból él, ebből eredően a munkanélküliség a téli hónapokban a legjelentősebb. Ilyenkor a megyei átlagot is meghaladja az arányuk. A gazdasági szervezetek is mezőgazdaságra alapozzák működésüket. A korábbi termelőszövetkezet helyett jelenleg két kft. üzemel, melyek fő profilja a korai és hajtatott zöldségtermesztés, a szarvasmarha-tenyésztés, ehhez kapcsolódva a tejtermelés és a növénytermesztés. A foglalkoztatott létszám lényegesen kevesebb, mint a termelőszövetkezet idejében volt. Napjainkban nagyközségükben az iparnak már nincs kitüntetett szerepe. A Kenderfonó és Zsineggyártó Kft. foglalkoztat munkásokat. Az 1990-es évektől a munkanélkülivé váltak jelentős része magánvállalkozásba kezdett, melyek több-kevesebb sikerrel a helyi lakosság ellátására rendelkeztek be. Jelenleg 185 egyéni vállalkozó működik, melyek a hagyományos szakmákon kívül (lakatos, asztalos, terherfuvarozó) a kereskedelemi és szolgáltatási szférában oszlanak meg. Forgalmukat leszűkíti a település viszonylag kicsi volta, a városok közelsége. Az idegenforgalom, a falusi turizmus bővítésével lehetne ezen növelni. A magángazdaságokban megtermelt mezőgazdasági, kertészeti termékek felvásárlásával több vállalkozó foglalkozik. Komoly fellendülési lehetőséget jelentene, ha a helyben megtermelt zöldségféléket a településen tudnánk feldolgozni. 2.3. Infrastruktúra Szegvárt a „Vizek falvának” is nevezik, mivel két folyó: a Kurca és a Kórógy ér is keresztül folyik rajta, a Tisza pedig a falu határában kanyarog. Természetes tava is van a nagyközség központjában: a Kórógy és a falu határában: a Lándor-tó, melyek horgászásra kiválóan alkalmasak. Parti növényzetben, állatvilágban gazdag a folyók és tavak partja. A községben szennyvízelvezetés, csatornázás ezideig nem valósult meg. A kommunális szilárd -és folyékony hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről az önkormányzat kötelező közszolgáltatás keretében gondoskodik.
104 A belterületi utak hossza 33 km, melyből 30 km a kiépített és 3 km a földes. Nagy feladatot ró az önkormányzatra a belterületi utak kátyúzása, az új utak építése. A nagyközségen átvezető főút 50 %-a igen keskeny. Tekintettel arra, hogy nagy jelentőségű a kerékpáros forgalom, a biztonságos közlekedés megteremtése érdekében pályázatot nyújtott be és nyert meg az önkormányzat a községen átvezető kerékpárút terveinek elkészítésére. Törekednünk kell az újabb pályázati forrás keresésével a kerékpárút megépítésére, a közút terhermentesítésére. A nagyközségünkben lévő összes lakás száma 2074 db, ebből 179 db a külterületi tanya, melyek a külterületen elszórtan helyezkednek el. Lakóik vagy idős emberek, vagy gazdálkodással foglalkozó fiatalabb családok. A tanyák túlnyomó többségében nincs áram.
3. Szegvár demográfiai helyzete (a 2001. évi népszámlálási adatok alapján) Szegváron a 2001. évi népszámláskor 4913 fő élt. A lakosok száma – az országos tendenciákhoz hasonlóan – évente változó ütemben, de tartósan fogy. A népesség alakulását a természetes népmozgalom (élve születések és halálozások), valamint a vándorlás befolyásolja.
3.1. Népesség adatok: Szegvár lakónépességének megoszlása
105
Népesség megoszlása település-jelleg szerint 2001. január 1-én (fő) Belterületi lakó
Külterületi lakó
260 fő; 5%
4653 fő; 95%
Forrás: Népszámlás 2001. II, 235. oldal szerkesztett változat Az ábra Szegvár 2001. január 1-ei lakónépességének megoszlását mutatja. A településen 4653 fő él belterületen, amely a lakosság 95 %-a, a külterületi lakók száma 260 fő, ez Szegvár lakónépességének 5 %-át jelenti. 2001.évben a népsűrűség 1 km2-re: Állandó népesség: 58,8 fő Lakónépesség: 57,0 fő
106
3.2 Szegvár népességének adatai (népszámlálási adatok összehasonlítása) Év
Állandó népesség: (fő)
Lakónépesség: (fő)
DinaEltérés mikus
1970.
6471
2001. évhez képest (%) 128,3
(fő)
6307
2001. évhez képest (%) 128,4
1980.
5890
116,8
5838
118,8
52
91,0
1990.
5347
106,1
5260
107,1
87
90,8
2001.
5042
100,0
4913
100,0
129
90,3
164
Előző népláláshoz képest (%) 100,0
107
3.3. Lakónépesség változása 1990. évtől 2001. évre: A lakónépesség és nagyságát előidéző okok Megnevezés
(fő)
1990. évben lakónépesség száma:
5260
Természetes szaporodás, ill. fogyás:
-367
Élveszületés:
561
Halálozás:
928
Vándorlási különbözet:
20
2001. évben a lakónépesség száma:
4913 3.4. Az állandó lakosságszám alakulása
Év
Népesség: (fő)
Változás: (fő) (évről-évre)
Változás: (%) (évről-évre)
1997.01.01.
5285
---
---
1998.01.01.
5218
-67
98,7
1999.01.01.
5177
-41
99,2
2000.01.01.
5137
-40
99,2
108 2001.01.01.
5107
-30
99,4
2002.01.01.
5116
+9
100,2
2003.01.01.
5015
-101
98,0
2004.01.01.
5027
+12
100,2
2005.01.01.
5045
+18
100,4
2006.01.01.
4988
-57
98,9
Forrás: Polgármesteri Hivatal Szegvár, népesség adatok, szerkesztett változat
3.5. Lakosságszám alakulása, korösszetétele: Megnevezés
2003. év
2004. év
2005. év
0-18 éves
1071 fő
1055 fő
1042 fő
19-60 éves
2943 fő
2865 fő
2961 fő
60- év felettiek
1001 fő
1107 fő
1042 fő
Összesen
5015 fő
5027 fő
5045 fő
Forrás: Polgármesteri Hivatal Szegvár, népesség adatok, szerkesztett változat. 3.6. Lakónépesség kormegoszlása Szegváron 2001. január 1-én
109
Életkor (év) 0-4 5-9 10-14 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 65-69 70-74 75-79 80-84 85Összesen:
Férfi (fő) 113 143 142 144 154 171 188 159 184 181 172 168 121 113 76 83 26 21 2359
Nő (%) 4,8 6,1 6,0 6,1 6,5 7,2 8,0 6,7 7,8 7,7 7,3 7,1 5,1 4,8 3,2 3,5 1,1 0,9 99,9
(fő) 116 169 153 165 155 153 172 136 180 188 158 173 164 135 120 120 43 54 2554
(%) 4,5 6,6 6,0 6,5 6,1 6,0 6,7 5,3 7,1 7,4 6,2 6,7 6,4 5,2 4,7 4,7 1,7 2,1 99,9
Összesen (fő) (%) 229 4,7 312 6,4 295 6,0 309 6,3 309 6,3 324 6.6 360 7,3 295 6,0 364 7,4 369 7,5 330 6,7 341 6,9 285 5,8 248 5,0 196 4,0 203 4,1 69 1,4 75 1,5 4913 99,9
Forrás: Népszámlálás 2001. II. 2001., 134-135, 138-139, 142-143. oldal szerkesztett változat A táblázat adatai arra mutatnak rá, hogy 2001. január 1-én a lakosság 4913 fő volt, ebből 48 %-a férfi, 52 %-a nő, amely összetételében szinte teljesen megegyező adatokat mutat a 2006. január 1-ei lakossági adatokkal.
110 A lakosság 15,1 %-a 0-14 éves, 38,5 %-a 15-39 éves, 27,3 %-a 40-59 éves, 22,0 %-a 60 év feletti. A megyei adatokkal ellentétben Szegváron több leány gyermek születik, mint fiú. A nők száma 25 éves korig több, mint a férfiak száma. Ezt követő korcsoportokban több férfi van, mint nő és számuk csak 55 éves kor felett csökken. 100 felnőttre 28 gyermekkorú, illetve 36 öregkorú jutott, mely adatok arra következtetnek, hogy a falu lakói inkább az idősebb korosztályból tevődik össze. 3.7. A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb iskolai végzettség szerint:
111 Megnevezés:
Összesen (fő)
3.8.
Férfi (%)
(fő)
Nő (%)
(fő)
(%)
Általános iskola:
Háztartások és családok főbb adatai:
Első évfolyamát sem végezte el: 1-7.évfolyam
66
1,5
31
1,4
35
1,5
1015
22,2
419
19,1
596
25,1
717 32,7 776 Családok száma (db)
32,7
691 1976
18,1
Háztartások és családok száma Szegváron
8. évfolyam
1493 32,7 Háztartások száma (db)
Középiskola: 2500 Érettségi 2086 nélkül 1858 2000 Érettségivel 1500 Egyetem, főiskola 1000 Oklevél nélkül 500 Oklevéllel 0 Összesen: 1970
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 158-159. oldal, szerkesztett változat.
2072 1120 24,5 1706 685 15,0
260 1512
31,5 429 1903 11,8 425 1441
17,9
26
0,6
8
0,4
18
0,8
162
3,5
68
3,1
94
3,9
100,0 2001 2373
100,0
1980 100,0 4567
1990 2194
Háztartások és családok számának változása Szegváron
Forrás: Népszámlálás 2001. II. 198-199. oldal, szerkesztett változat. Az ábra alapján a népszámlálási adatok összehasonlításából arra lehet következtetni, hogy 1970 óta a háztartások és családok száma fokozatosan csökken. A háztartások száma 1970-ben még 2086 db volt, 1980-ra 0,7 %-kal 2072 db-ra, 1990-re 4,6 %-kal 1976 db-ra, 2001-re 3,7 %-kal 1903 db-ra csökkent az előző népszámlálás adataihoz képest.
112 A családok száma 1970-ben még 1858 db volt, 1980-ra 9,1 %-kal 1706 db-ra, 1990-re nagymértékben, vagyis 11,4 %-kal 1512 db-ra, 2001-re 4,7 %-kal 1441 db-ra lecsökkent az előző népszámláshoz viszonyítva. A háztartások száma 1970-hez viszonyítva 2001-re összesen 183 családdal, 8,8 %–kal csökkent. A családok száma pedig nagymértékben 22,5 %-kal, 1858ról 1441-re, vagyis 417 családdal csökkent. Ez a háztartások számát alapul véve azt jelenti, hogy nagymértékben megnövekedett a kisebb családnagyságú háztartások száma.
3.9. Háztartásokra és családokra jutók száma Szegváron 2001. január 1-én Megnevezés 100 háztartásra jutó személy: 100 háztartásra jutó foglalkoztatott 100 családra jutó családtag 100 családra jutó gyermek
1970. (fő) 297 132 292 102
1980. (fő) 277 125 286 96
1990. (fő) 263 118 290 102
2001. (fő) 257 86 290 104
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 198-199. oldal, szerkesztett változat. A táblázat adataiból arra lehet következtetni, hogy a 100 háztartásra jutó személyek száma is csökkenő tendenciát mutat. A 100 háztartásra jutó személy 1970-ben még 297 fő volt, amely 1980-ra 20 fővel, 1990-re további 14 fővel, 2001-re 6 fővel, összességében 40 fővel, 257-re csökkent, ez 13,5 %-os csökkent eredményezett. A 100 háztartásra jutó foglalkoztatottak száma 1970-ben még 132 fő volt, 1980-ra 7 fővel, 1990-re szintén 7 fővel és 2001-re jelentősen 32 fővel 86-ra csökkent, amely 1970-hez képest 34,8 %-os csökkenés. A 100 családra jutó családtagok számában nem történt csak néhány fős változás. A 100 családra jutó gyermekszám 2 fővel emelkedett meg 31 év alatt, mert a családszám nagymértékben lecsökkent, ezáltal a gyermekszám 102 főről 104 főre emelkedett.
113
3.10. Háztartások számának alakulása Szegváron 2001. január 1-én A háztartások 24,5 %-a egyszemélyes, 30,5 %-a kétszemélyes, 20 %-a három személyes, 16,8 %-a négy személyes, négynél több személyes a háztartások 8,2 %-a. A településen legjellemzőbb a két személyes háztartás. A lakosság 32,3 %-a egyedül él. A háztartások megoszlását a
következő táblázat
szemlélteti.
3.11. Háztartások számának megoszlása Szegváron 2001. január 1-én Személyek száma: (fő) 1 2 3 4 5 6 7 8 Összesen:
Háztartás: (db) 466 580 380 320 121 23 10 3 1903
Háztartás: (%) 24,5 30,5 20,0 16,8 6,4 1,2 0,5 0,1 100,0
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 206.oldal, szerkesztett változat.
3.12. Családösszetétel Szegváron
114
Családok összetétele Szegváron gyermekszám alapján 2001. január 1-én (db) 14 90
Nincs gyermek 1 gyermekkel 2 gyermekkel 3 gyermekkel 4 és több gyermekkel
512
337
488
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 210-211. oldal, szerkesztett változat.
A családok családösszetétel szerint Szegváron 2001. január 1-én Megnevezés
Házaspár
Élettárs
Apa
Anya
(db) (%)
(db) (%)
(db) (%) ---
(db)
(%)
Nincs gyermek
449
40,4
63
47,4
---
---
1 gyermekkel:
311
28,0
34
25,6
19
65,5 124
73,8
2 gyermekkel:
264
23,8
26
19,5
9
31,0
22,6
38
---
115
A nem
3 gyermekkel:
76
6,8
7
5,3
1
3,5
6
3,6
4 és több gyermekkel:
11
1,0
3
2,2
---
---
---
---
1111 100
133
99,9
29
100
168
100
Összesen:
egy,
táblázat szerint Szegváron a 2001-es népszámlálás adatai alapján 449 házaspárnál, a lakosság 40,4 %-ánal volt gyermek. A házasságban élők 28,0 %-ánál (311) 23,8 %-ánál (264) két gyermek, 6,8 %-ánál (76) három
és 1 %-ánál (11) négy és több gyermek élt. Az élettársi kapcsolatban élők közel felének (47,4%) a háztartásában nincs gyermek, 25,6 %-ában (34) egy gyermek, 19,5 %-ában (26) két gyermek, 5,3 %ában (7) három gyermek, 2,2 %-ában (3) négy és több gyermek van. A gyermeküket egyedül nevelő apák 65,5 %-a (19) egy gyermeket, 31,0 %-a (9) két gyermeket, illetve 1 apa három gyermeket nevel. Nagyon magas a gyermeküket egyedül nevelő nők száma. 124 anya (73,8 %) egy gyermeket, 38 két gyermeket (22,6 %) és 6 nő (3,6 %) nevel három gyermeket egyedül. Családban élő gyermekek száma összesen 1494 fő, 100 családra jutó gyermek 104 fő volt.
3.13. A 15 éves és idősebb népesség családi állapot és nemek szerinti megoszlása Szegváron Megnevezés:
Férfi (fő)
Nő
Összesen
(%)
(fő)
(%)
572
27,3
393
17,5
965
22,2
Házas (együtt)
1140
54,4
1145
50,9
2285
52,6
Házas (házastársával együtt él)
1112
Nőtlen, hajadon:
1119
(fő)
2231
(%)
116
Özvegy
A férfi A
A 7,3
97
4,6
412
18,3
509
11,7
Elvált
152
7,3
166
7,4
318
7,3
Forrás: Népszámlálás szerkesztett változat.
Élettársi kapcsolatban él Ebből: nőtlen, hajadon Házas
133
6,4
133
5,9
266
6,2
fenti
4
4
8
lakosság 22,2 %-a nőtlen vagy hajadon, 52,6 %-a
Özvegy
12
22
34
házas, 11,7 %-a özvegy, 7,3 %-a elvált családi állapotú.
Elvált
55
56
111
62
51
táblázat
2001.
adataiból
150-151.oldal,
megállapítható,
hogy
a
lakosságból 4343 fő 15 évnél idősebb, ebből 2094 fő
113
(48,2%) és 2116 fő nő (51,8 %).
Összesen:
2094
100,0
2249
100,0
Élettársi kapcsolatban 6,2 % él.
4343
100,0
férfiak közül 27,3 %- nőtlen, 54,4 %-a házasságban él, %-a elvált, az özvegyek
száma 4,6 %. Élettársi
kapcsolatban a férfiak 6,4 % él. A nők közül 17,5 %-a hajadon, 50,9 %-a házasságban él, 7,4 %-a elvált, 18,3 %-a özvegy. Élettársi kapcsolatban él 5,9 %-a a nőknek. Élettársi kapcsolatban él az elvált férfiak közel fele (41, 4%), nők körében ez az arány hasonló értéket mutat (42,1 %).
3.14. A népesség gazdasági aktivitása Szegváron Megnevezés
Foglalkoztatott
II.,
1980.
1990.
2001.
(fő)
(%)
(fő)
(%)
(fő)
(%)
2583
44,2
2331
44,3
1641
33,4
117 Munkanélküli
-----
------
30
0,6
162
3,3
Inaktív kereső
1380
23,6
1390
26,4
1824
37,1
Eltartott
1875
32,2
1509
28,7
1286
26,2
Összesen
5838
100,0
5260
100,0
4913
100,0
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 174-175, 178-179, 182-183. oldal, szerkesztett változat. A fenti táblázat adatai szerint 1980-ban még Szegváron 2583 fő volt a foglalkoztatott, ez a lakosság 44,2 %-át jelentette. 1990-ben a foglalkoztatottak száma 2331 fő volt, az összlakosság arányában hasonlóan alakult, mint 1980-ban (44,3 %). 2001-re a foglalkoztatottak számában jelentős csökkenés következett be, mivel ekkor a lakosság 33,4 %-a dolgozott. Ezt az 1990-es években megjelenő tömeges munkanélküliség eredményezte. Szegváron a helyi termelőszövetkezet átalakulása következtében jelentős számban váltak munkanélkülivé. A helyi „Kendergyár „ is felépítését tekintve átalakuláson ment végre, megalakult a Kendergyártó és Zsineggyártó Kft., napjainkban a téli hónapokban a dolgozóinak nem tud munkát biztosítani és ilyenkor Szegváron a munkanélküliek száma megemelkedik. A munkanélküliek száma 1990-ben 30 fő volt, míg 2001-ben 162 fő, a lakosság 3,3 %-a. 1980-ban 1380 (23,6 %) inaktív lakos a községben volt, számuk 1990-re kismértékben növekedett 1390 főre, ez a lakosság 26,4 %-át jelentette. 2001-re jelentősen megemelkedett, 1824 főre az inaktív lakosok száma, amely a lakosság 37,1 %-a, ez már meghaladta a foglalkoztatottak számát. Az eltartottak száma 1980-ban 1875 fő volt (32,2 %), 1980-ban 1509 fő (28,7 %), 2001-re lecsökkent 1286 főre, amely a lakosság 26,2 %-át jelentette. A foglalkoztatottak száma 1980-ról 2001-re 942 fővel, az összes lakossághoz viszonyítva 10,8 %-kal csökkent, az inaktívak száma 13,5 %-kal megemelkedett, az eltartottak száma 6 %-kal csökkent.
3.15. A népesség gazdasági aktivitásának megoszlása 2001-ben nemek szerint Szegváron
118 Megnevezés
Férfi
Nő
Összesen
(fő)
(%)
(fő)
(%)
(fő)
(%)
Foglalkoztatott:
938
39,8
703
27,5
1641
33,4
Munkanélküli:
108
4,6
54
2,1
162
3,3
Inaktív kereső:
734
31,1
1090
42,7
1824
37,1
Eltartott:
579
24,5
707
27,7
1286
26,2
Összesen:
2359
100,0
2554
100,0
4913
100,0
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 182-183. oldal, szerkesztett változat. A táblázat adatai arra mutatnak rá, hogy 2001. évben a foglalkoztatottak 57,2%-a férfi, 42,8 %-a nő volt. A férfiak 39,8 %-a 938 fő, a nőknek 27,5 %-a 703 fő foglalkoztatott, összesen 1641 fő dolgozott a lakosságból. A lakosság 3,3 %-a munkanélküli (162 fő), a férfiak 4,6 %-a 108 fő, a nők 2,1 %-a, 54 fő. Inaktív kereső a lakosság 37,1 %-a, a férfiak 31,1 %-a, vagyis 734 fő, a nők 42,7 %-a, 1090 fő. Eltartott 1286 fő volt, a lakosság 26,2 %-a, ebből 579 fő férfi és 707 fő nő. Összességében elmondható, hogy több férfi dolgozik a községben, mint nő, de a férfi munkanélküliek száma duplája a nőknek. Az inaktív keresők és az eltartottak közül a nők vannak többségben.
A Szegváron foglalkoztatottak demográfiai jellemzői:
119
Helyben foglalkoztattak nemek szerinti megoszlása 2001. január 1-én (fő)
528 fő; 47%
Férfi Nő
601 fő; 53%
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 194.oldal szerkesztett változat. A fenti ábra szemlélteti a szegvári lakosok helyben foglalkoztatottságát. A foglalkoztatott lakosság száma 1129 fő, ebből 601 fő férfi, 528 fő nő.
3.16. Szegvár helyben foglalkoztatott lakosságának kormegoszlása 2001. január 1-én Életkor: 15-29 éves: 30-49 éves: 50- éves: Összesen:
(fő) 222 705 202 1129
Forrás: Népszámlálás 2001.II., 194. oldal, szerkesztett változat.
(%) 19,7 62,4 17,9 100,0
120
A táblázat adataiból az állapítható meg, hogy a helyben foglalkoztatott lakosság 19,7 %-a 15-29 éves, 62,4 %-a 30-49 év közötti, 17,9 %-a 50 év feletti.
3.17. Helyben lakó foglalkoztatottak megoszlása Megnevezés: Helyben dolgozik: Más településen dolgozik, (eljáró): Összesen:
(fő) 1037 604 1641
(%) 63,2 36,8 100
Forrás: Népszámlálás 2001. II., 194. oldal, szerkesztett változat. A helyben foglalkoztatottak közül 92 fő, 8,3 %-a vidékről jár dolgozni a községbe, főleg a szomszédos településekről Szentesről és Mindszentről. A népesség 50,6 %-a nem dolgozik, nem tanul. Helyben dolgozik, illetve tanul a lakosság 30,8 %-a. Más településen dolgozik, illetve tanul a lakosság 18,6 %-a. A táblázat adatai arra mutatnak rá, hogy a lakosságból 1641 fő dolgozik, ebből 1129 fő helyben, 604 fő dolgozik vidéken. A foglalkoztatottak 63,3 %-a dolgozik helyben, míg 36,8 %-a más településen, vagyis minden harmadik dolgozó eljáró.
3.18. Munkanélküliségi adatok 2006. évben Hónap Január Február Március Április Május
Regisztrált munka- Ellátásban részesülő nélküli (fő) (fő) 255 87 280 119 230 84 205 57 194 49
Nyilvántartott álláskeresők aránya (%) 14,1 Nincs adat 12,1 10,8 10,2
121 Június Július Augusztus Szeptember
180 180 173 165
46 47 53 52
9,5 9,5 9,1 8,7
3.19. Népesség vallás és felekezet szerinti megoszlása: A lakosság 71 %-a római katolikus, 6 %-a református, 1 %-a különböző vallást gyakorol, 11 %-a nem tartozik felekezethez, 11 %-a nem nyilatkozott népszámláskor.
3.20. Lakóegységek rendeltetése és lakóik: Lakás (lakott): Lakás (lakatlan): Üdülésre használt: Egyéb célra használt: Összes lakás: Intézeti háztartási egység: Összesen:
1876 db 195 db 2 db 1 db 2074 db 2 db 2076 db
100 lakott lakásra jutó lakók száma: 260 fő A nagyközségünkben a 2074 db lakás van, melyből 91 %-a lakott, 9 %-a lakatlan.
3.21. Lakások szobaszáma, tulajdonjellege, használati jogcíme és helyiségei Szobák száma
db
122
1 2 3 4 és több Összesen
369 1021 549 135 2074
A lakások 18 %-a egy szobás, leggyakoribb a kétszobás lakás, amely 49,2 %-os, 26,5 %-a három szobás, 6,5 %-a négy vagy több szobás.
Tulajdonjelleg: Természetes személyek tulajdona: Önkormányzati tulajdonú Egyéb tulajdonú Használati jogcím: Tulajdonosi: Bérleti, szolgálati Egyéb:
2039 db 27 db 8 db
1824 db 47 db 5 db
100 lakásra jutó szobák száma: 223 db 100 lakás közül fürdőszobás: 73 db Egy lakásra jutó alapterület: 81 m2.
3.22. Lakások felszereltsége: Hálózati vízvezetékkel ellátott: Házi vízvezetékkel ellátott: Meleg folyóvízzel ellátott:
1533 db 1 db 1449 db
123 Hálózati gázzal ellátott: Központi fűtéssel ellátott:
1312 db 841 db
3.23. Lakások komfortosságának megoszlása: Összkomfortos: Komfortos: Félkomfortos: Komfort nélküli: Szükség és egyéb lakás: Összesen:
707 db 491 db 209 db 574 db 93 db 2074 db
4. A szociális szolgáltatások kiépítettsége, a helyi önkormányzatok feladatellátási kötelezettségének teljesítése A szociális szolgáltatások iránti igények kielégítésére szolgáló ellátásokat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: szociális törvény) határozza meg. Az egyes szociális ellátások pénzbeli finanszírozását, fedezetét a központi költségvetés biztosítja. A települési önkormányzat által megállapított és folyósított pénzbeli és természetben nyújtott kiadásaihoz, tovább a rendszeres szociális segélyt kérelmező foglakoztatásnak költségeihez, valamint a helyi önkormányzatok által fenntartott személyes gondoskodás keretébe tartozó ellátási formák működési és fejlesztési költségeihez az állam a, az állandó lakosok után járó szociális célú normatív támogatással, b, kötött felhasználású foglalkoztatási támogatással, c, az időskorúak járadékához, a rendszeres szociális segélyhez, a lakásfenntartási támogatáshoz, az ápolási díjhoz kötött felhasználású támogatásokkal, d, fenntartott szociális intézmények után járó normatív állami támogatással, e, a szociális továbbképzéssel és szakvizsgával kapcsolatos kiadásokhoz kötött felhasználású támogatással járul hozzá.
Jogszabályi előírások Az 1993. évi III. törvény 59-65/D. §-a és a 86-87. §-a alapján a szociális ellátás keretében a táblázatban felsoroltakról köteles gondoskodni.
124
Település nagysága, lélekszáma Ellátási forma
2000 fő alatt
2000 fő felett
Étkezés
*
*
Házi segítségnyújtás
*
*
Családsegítés
*
*
Idősek Klubja
*
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
x
Fogyatékosok nappali intézménye Fogyatékosok bentlakásos intézménye Lakóotthon Nappali melegedő Hajléktalanok éjjeli menedéke Speciális alapellátási feladatok Támogató szolgálat Utcai szociális munka
Az 1993. évi III. törvény célja, hogy a szociális biztonság megteremtése és a megőrzés érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik. Finanszírozási eljárások
125
Az egyes szociális ellátások pénzbeli finanszírozását, fedezetét a központi költségvetés biztosítja. Az 1993. évi III. tv. 124. § (1) A rendszeres szociális segély 37/E §. szerint folyósított összegének 90%-át, a hajléktalan személy részére folyósított rendszeres szociális segély teljes összegét a központi költségvetés megtéríti. Az időskorúak járadéka 32/C. § (1) szerinti összegének 90%-át a bentlakásos intézményben ellátottak és a hajléktalanok részére folyósított járadék teljes összegét a központi költségvetés megtéríti. A települési önkormányzat által megállapított és folyósított pénzbeli és természetben nyújtott ellátások kiadásaihoz, továbbá a rendszeres szociális segélyt kérelmező foglalkoztatásának költségeihez, valamint a helyi önkormányzatok által fenntartott személyes gondoskodás keretébe tartozó ellátási formák működési és fejlesztési költségeihez az állam a.) az állandó lakosok után járó szociális célú normatív támogatással (a továbbiakban: szociális normatíva), b.) kötött felhasználású foglalkoztatási támogatással, c.) az időskorúak járadékához, a rendszeres szociális segélyhez, a lakásfenntartási támogatáshoz, az ápolási díjhoz és az adósságcsökkentési támogatáshoz kötött felhasználású támogatásokkal, d.) a fenntartott szociális intézmények után járó normatív állami támogatással, e.) a szociális továbbképzéssel és szakvizsgával kapcsolatos kiadásokhoz kötött felhasználású támogatással járul hozzá. A szociális intézményi normatívák tartalmazzák a személyes gondoskodás körébe tartozó szakosított ellátások működési költségeihez történő állami hozzájárulást. A nem állami, illetve egyházi fenntartónak a külön jogszabályban meghatározott, és az általa fenntartott szociális intézmény működéséhez biztosított normatív állami hozzájárulás – kivéve a kiegészítő támogatást – teljes összegét át kell adni az intézménynek, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került. Kötött felhasználású állami támogatásként a helyi önkormányzatok a.) címzett és céltámogatást a külön törvényben foglaltak szerint, b.) központosított előirányzatot, c.) szociális szakmai programokhoz nyújtott támogatást kaphatnak.
126
5. Szociális ellátórendszer szereplői 5.1. Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény 1997. szeptember 1-én jött létre a gondozási központ, a védőnői szolgálat, a háziorvosi ügyelet és a gyermekjóléti szolgálat összevonásával. Majd 2000. december 15-ével bővült a családsegítő szolgálattal. A Gondozási Központ 1967. január 2-án alakult meg és magába foglalja az Idősek klubját , a házi segítségnyújtást (melynek kiegészítő szolgáltatása a jelzőrendszeres házi gondozás 2004. január 24-étől van településünkön), étkeztetést. Az egészségi állapotnak meghatározó szerepe van a szociális rászorultság szempontjából. A szociális szolgáltatások lehetséges alanyai a kedvezőtlen szociális körülmények között élők közül kerülnek ki, közülük is elsősorban az idősek, betegek, fogyatékosok és hajléktalanok. A szociális szolgáltatások iránti igények kielégítésére szolgáló ellátásokat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: szociális törvény) határozza meg.
5.1.1. Alapellátások Az alapellátás megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális helyzetükből vagy más okból származó problémáik megoldásában. A szociális törvény valamennyi települési önkormányzat kötelező feladatává teszi lakosságuk szociális alapellátás biztosítását. Ezek formái: • étkeztetés • házi segítségnyújtás • családsegítés A szociális törvény megjelenése előtti években jelentősen fejlődött a területi szociális ellátás, s ennek keretében a szociális étkeztetés és házi gondozás alapvetően az idős rászorulókat támogatta. A törvény az ellátandók körét kiszélesítette, azonban e két ellátási formánál még mindig az idős korosztály jelenléte dominál. Étkeztetés:
127 Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt koruk, egészségi állapotuk vagy egyéb ok miatt önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az étkeztetést – ellátási szerződés alapján – 2002. január 1. napjától a Castellum étterem és panzió konyhájáról biztosítja az önkormányzat. Az étkeztetés történhet: • Helyben fogyasztással, akinek ezt állapota megengedi. • Személyesen történő elvitel formájában. • Házhoz szállítással, melyet kerékpárral oldanak meg a gondozónők. Működési engedélyben engedélyezett létszám: 100 fő. Dolgozói létszám: 3 fő házi szociális gondozónők Étkeztetésben részesülők létszámának alakulása:
ÉV FŐ
2003 46
2004 45
2005 38
Fejlesztések az ellátás területén: Ételszállításra alkalmas gépjármű beszerzése. Diétás étkeztetés megoldása. Házi segítségnyújtás A házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni azokról a személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak. Fizikai ellátás keretében: segítséget nyújtanak az élelmezés megoldásában, személyi, környezeti higiéné biztosításában (fürdetés, mosás, vasalás, takarítás), bevásárlás, tüzelő bekészítése, stb. Egészségügyi ellátás keretében: Orvoshoz kísérés, orvos kihívása Gyógyszerek kiíratása, kiváltása, Gyógyszerek szedésének ellenőrzése,
128 Vérnyomás mérés, az értékek vezetése. A házigondozás lehet: teljes- vagy részgondozás. Gyakorisága lehet: mindennapos vagy időszakos. Működési engedélyben engedélyezett létszám: 25 fő Dolgozói létszám: 3 fő házi gondozó nő Ebből: szakképzett: 2 fő Házi gondozásban részesülők létszámának alakulása:
ÉV FŐ
2003 5
2004 15
2005 13
Az utóbbi években a házi segítségnyújtás keretében országosan megkezdődött a jelzőrendszeres szolgálat kiépítése, melynek célja a saját otthonában élő, de egészségi állapota miatt segítségre szoruló idős, fogyatékos személyek, tartósan betegek biztonságérzetének erősítése, a szükséges segítségnyújtás minél gyorsabb biztosítása a súlyosabb helyzetek megelőzése érdekében. Településünk 2004. január 26-án társulás formájában csatlakozott a jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz, mint kiegészítő szolgáltatáshoz 7 készülék üzemeltetésével. Gesztor település 2005. évben a Szentes Kistérség Többcélú Társulásával történő csatlakozásukkal további 7 készülék beszerzésére nyílt lehetőségünk.
Fejlesztések az ellátás területén: A speciális alapellátási szolgáltatások (támogató szolgálat, pszichiátriai közösségi ellátás, szenvedélybetegek közösségi ellátás) feltételeit ki kell alakítani 2007. december 31-ig.
5.1.2. Alapellátások
129 A alapellátások közül a nappali és az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás megszervezéséről a szociális törvényben meghatározott lélekszámú települési önkormányzatoknak kell gondoskodni, míg a tartós bentlakásos intézményi ellátás megszervezése, a szakosított szociális szolgáltatások területi összehangolása és a módszertani feladatok ellátás a megyei önkormányzat feladata.
Nappali ellátás A nappali ellátást nyújtó intézmények elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A legelterjedtebb formája az idősek klubja. A nappali ellátást nyújtó intézmények közül az idősek klubját a 2000 fő feletti lakosú településeknek, nappali melegedőt – 2003-tól – a 10 ezer főnél nagyobb, míg a többi ellátási típust a 20 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeknek kötelező biztosítani. Idősek klubja: Működési engedélyben engedélyezett létszám: 40 fő Dolgozói létszám: 6 fő Ebből: 1 fő intézményvezető 4 fő szakképzett gondozónő, melyből 1 fő klubvezető 1 fő takarító (4 órás munkakörben) Nappali ellátásban részesülők létszámadatai: Év Életkor/nemek szerinti megoszlás 19-39 40-59 60-69 70-79 80 -
2002
2003
Férfi
Nő
Férfi
2 6 3 4 2
4 8 11 3
7 1 5 2
Nő
3 6 11 5
2004 Férfi Nő
8 --4 3
2 4 10 8
2005 Férfi
Nő
8 1 3 2
2 6 12 8
130 Összesen: Mindösszesen:
17
26 43 Fő
15
25 40 fő
15
4
14
39 fő
28 42 fő
A klub éves munkaterv alapján végzi tevékenységét, melyet heti és napi lebontásban a faliújságon szerepeltetik, így minden szolgáltatást igénybe vevő személy kiválaszthatja az érdeklődési körének, mentális állapotának megfelelő foglalkozást. Foglalkozások keretében megemlékeznek állami és egyházi ünnepekről, felolvasás, torna, névnapok, születésnapok ünneplése, társklubokkal kapcsolattartás (látogatás, vendégfogadás), rejtvényfejtés, kézimunkázás (szövés, hímzés, kötés, gyöngyfűzés), séta, orvoshoz kísérés, gyógyszerfelíratás, kvízjátékok, tv nézés, biblia óra, kirándulások. A klub szolgáltatásai térítésmentesek, az igény szerinti szolgáltatásokért, mint pl. fodrász, manikűr, pedikűr, masszőr, stb. kell csak fizetni a vállalkozóval történt megegyezés alapján. A klubéletet fotókkal, videókkal, tablókkal, albumokkal örökítik meg, melyet szívesen forgatnak, nézegetnek tagjaik, hozzátartozóik, látogatóik. 2004. évben bevezetésre kerül az egyéni gondozási terv, amelyet az ellátást igénybe vevő személlyel vagy törvényes képviselőjével közösen kell elkészíteni. A terv tartalmazza az ellátott személy fizikai, mentális állapotának helyzetét, az állapotjavulás, megőrzés érdekében szükséges és az ellátásához kapcsolódó feladatokat, azok időbeli ütemezését. A klubba az önkormányzat – önként vállalt feladatként – csekély térítés ellenében kisbusszal szállítja be és haza a rászoruló időseket.
5.1.3. Tartós bentlakásos ellátások A tartós bentlakásos ellátás keretében három fő ellátási formát különböztetünk meg: ápolást-gondozást nyújtó és rehabilitációs intézmények, valamint lakóotthonok. A tartós bentlakásos intézményi ellátás megszervezése a megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok feladata. Megyénkben idősek otthonai a következő településeken vannak: Csongrád, Kistelek-Ruzsa, Makó, Mórahalom, Nagymágocs, Óföldeák. Fogyatékos ápoló otthonok: Derekegyház, Derekegyház – lakóotthon, Szeged (vak-elme). Pszichiátriai betegek otthonai: Ópusztaszer, Ópusztaszer-lakóotthon, Szentes.
131
Fogyatékosok rehabilitációs részlege: Ásotthalom, Ásotthalom-lakóotthon. Településünk idős lakosainak - akik fenti intézmény valamelyikébe szeretnének elhelyezést nyerni – segítséget tudnak nyújtani a megfelelő intézmény kiválasztásában, kérelem kitöltésében, orvosi papírok, vizsgálatok elintézésében, mentális felkészítésbe és a beköltözésben.
Fejlesztések az ellátás területén: Köztudott, hogy a tartós bentlakásos intézményékben a várakozási idő jelentősen megnövekedett, így több évet is kell várni erre a szociális szolgáltatásra. Településünkön ezért célszerű lenne létrehozni egy átmeneti elhelyezést biztosító Idősek Gondozóházát.
Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2001. év adatai Dolgozói létszám: 1 fő vezető 3 fő családgondozó Középfokú végzettséggel: 1 fő Felsőfokú végzettséggel: 2 fő Gondozás: Védelembe vett családok: 3 család (6 gyermek) Alapellátott családok: Gyermekjólét esetében: 26 család (55 gyermek) Családsegítő esetében: 10 család (21 fő) Utógondozási esetek: 1 fő Szakellátásban résztvevő gyermekek családjának száma: 10 család
132 Szolgáltatások: Prevenciós célzatú szabadidős tevékenység szervezése (Játszóház). Családkonzultáció, korrepetálás, táboroztatás. Adományok gyűjtése és szétosztása.
2002. év adatai: Dolgozói létszám: 1 fő vezető 2 fő családgondozó Középfokú végzettséggel: 1 fő Felsőfokú végzettséggel: 2 fő Gondozás: Védelembe vett családok: 4 család 8 gyermeke Alapellátott családok:
12 család 31 gyermeke Gyermekjóléti Szolgálat 15 család 38 fő a Családsegítő Szolgálat
A szakellátásban résztvevő gyermekek családjának száma: 14 Szolgáltatás: Szabadidős tevékenységek szervezése: Baba-mama Klub, Játszóház Családkonzultáció. Adományok gyűjtése és szétosztása. Tájékoztatás a munkalehetőségekről.
2003. év adatai:
133 Dolgozói létszám: 1 fő vezető 3 fő családgondozó Vállalkozóként 2003. október1-től 2003. december 31-ig 1 fő pszichológus. Középfokú végzettséggel: 1 fő Felsőfokú végzettséggel: 2 fő Gondozás: Védelembe vett családok: Alapellátott családok: Utógondozási esetek:
4 család 8 gyermeke Gyermekjólét esetében: 24 család 49 gyermeke Családsegítő esetében: 12 család 42 fő
- fő
2004. év adatai: Alapellátás:
Gyermekjólét esetében: 22 család 48 gyermek Családsegítés esetében: 10 család 24 fő
Védelembe vett családok: Utógondozás nem volt
7 család 9 gyermeke
2005. év adatai Alapellátás:
Gyermekjólét esetében: 19 család 40 gyermek Családsegítés esetében: 12 család 21 fő
Védelembe vett családok: 6 család 11 gyermeke Utógondozás: 1 családban 1 gyermek
134 Szakellátásban résztvevő gyermekek családjának száma: 7 Szolgáltatások: Ettől az évtől kezdődően működik a segélyvonal, amely bármikor hívható. Családkonzultáció, korrepetálás. Kapcsolatügyelet. Adományok gyűjtése és szétosztása.
A szolgálat szakmai tevékenysége A gyermekjóléti alapellátások körében: ¾ A kialakult veszélyeztetettség megelőzése és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése, valamint a gyermekek családból történő kiemelésének megelőzése; ¾ Hivatalos ügyek intézésében segítséget nyújtani; ¾ Egyéb szervezési és szolgáltatási feladatok ellátása; ¾ Segíteni a pedagógusok gyermekvédelmi munkáját, megoldásokat keresni a gyermek és szülője, illetve a gyermek és iskola közötti konfliktushelyzetek rendezésére; ¾ A gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének családban történő nevelésének elősegítése, ¾ Helyettes szülői hálózat szervezése, helyettes szülők szakmai segítése; ¾ Csellengő gyermekek segítése, kapcsolattartási ügyelet megszervezése… A családsegítő szolgálat feladatai: ¾ ¾ ¾ ¾ ¾ ¾ ¾
Működési területén élő egyének, családok, közösségek érdekeinek képviselete; Szociális, mentális problémáinak feltárása; Életvezetési tanácsadás vagy annak megszervezése; Egyének és családok kapcsolatkézségének javítása; Krízishelyzetben segítő beavatkozás; Önsegítő csoportok szerveződésének és működésének segítése; Hivatalos ügyek intézésének segítése.
135
Fejlesztési tervek 2007-évre ¾ Aktív korú nem foglalkoztatott munkanélkülieknek fejlesztő tréning; ¾ Jogi és pszichológiai tanácsadás megszervezése; ¾ Nyári táboroztatás a szociálisan rászoruló gyermekek számára; ¾ Kapcsolattartási ügyelet további fenntartása, melynek lényege: A gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más személy számára együttlétre alkalmas semleges hely biztosítása. ¾ Továbbra is fenntartani egy ismert állandóan hívható telefonszámot, ahol a készenlétben lévő munkatárs szakszerű segítséget tud nyújtani vagy ilyen segítséget tud mozgósítani;
5.2. Szentes Kistérség Többcélú Társulás jelenleg az alábbi gyermekvédelmi és szociális feladatokat látja el Gyermekvédelem - helyettes szülői hálózat - gyermekek átmeneti otthona - családok átmeneti otthona A gyermekek átmeneti gondozásának törvényben meghatározott rendszere teljes körűen kiépült és ezen ellátásokat 2005. április 1. óta a Szentesi Kistérség minden településén élő lakos számára nyújtanak szolgáltatásokat. A Családok Átmeneti Otthona, a Helyettes Szülői Hálózat és a Gyermekek Átmeneti Otthona mindösszesen – egyidejűleg – 63 fő elhelyezését teszi lehetővé. Az ellátási formák széles köre a szakemberek és a rászorulók számára is lehetőséget nyújt arra, hogy az egyéni élethelyzetekhez, problémákhoz igazodóan a legmegfelelőbb ellátást választhassák, ami a tapasztalatok alapján a gondozás hatékonyságára is jótékony hatással van. A Gyermekek Átmeneti Otthona csökkentette a Családok Átmeneti Otthonának zsúfoltságát, valamint elősegítette az igénylők eltérő családszerkezete szerinti és bizonyos probléma típusok szerinti specializálódását. Az egy szülős családok, bántalmazott anyák és gyermekeik, válsághelyzetben lévő várandós kismamák elsősorban a gyermekek átmeneti otthonában nyernek elhelyezést, a családok átmeneti otthonába pedig családi hajléktalanság esetében kerülnek a rászorulók. Az átmeneti gondozási formák teljes körű kiépítése e területen az elkövetkező években új ellátási formák kiépítését nem igényli. A következő években a szolgáltatások fejlesztése és a családok kikerülési esélyeinek növelése jelentkezik feladatként (lakáshoz jutás elősegítése, stb.), melynek érdekében a gyermekjóléti és szociális intézményeken túlmutató együttműködésre lesz szükség.
136 A képviselő-testület határozata értelmében 2007. január 1. napjától a hajléktalan ellátást a Szentes Kistérség Többcélú Társulása keretében működteti. Ez az ellátási forma magában foglalja nappali ellátás keretében az étkeztetést és a nappali melegedőt, szakellátás keretében a hajléktalanok átmeneti szállását a Hajléktalan Segítő Központban. A kisebbség településünkön Szegváron roma kisebbség él. A kisebbségi önkormányzat megfogalmazza az adott közösség érdekeit, szükségleteit, elősegítik a közösség reális helyzetmegítélését.
6. Segélyezési rendszer 6.1. Rendszeres ellátások: 6.1.1. Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 2006. január 1-től a kiskorú gyermekek részére megszűnt a támogatás folyósítása, mivel beépült a családi pótlékba. 2006. január 1- augusztus 31-ig kizárólag nagykorú tanulók részére lehetett folyósítani, ezt követően ez az ellátási forma megszűnt.
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A rendszeres gyermekvédelmi támogatást ez támogatási forma váltotta fel, amely a havi pénzbeli kifizetés helyett kedvezményekre jogosít (ingyen tankönyv, étkezés). Július és november hónapokban történik a gyermekvédelmi törvény által előírt egyszeri támogatás kifizetése. 2006. július hónapban 182 iskolás gyermek, 2006. november hónapban 211 gyermek részesült 5.000,- Ft összegű támogatásban. E költséget teljes egészében a központi költségvetés fedezte.
6.1.2. Lakásfenntartási támogatás a családok lakhatási költségeinek csökkentését biztosító rendszeres havi juttatás. 2006. szeptember 30-ig átlagosan 23 fő részesült ebben a támogatásban havi 2.500,- Ft-8.800,- Ft összegben. A helyi lakásfenntartási támogatás teljes összege, míg a normatív lakásfenntartási támogatás 10 %-a terheli az önkormányzat költségvetését. 6.1.3. Rendszeres szociális segélyt azoknak a személyeknek kell megállapítani, akik: - legalább 67 %-ban elvesztették munkaképességüket és rendszeres ellátásban nem részesülnek, illetve - a tartósan munkanélkülieknek. Rokkantak rendszeres szociális segélyében 2006. évben 4 személy részesül, ők a társadalombiztosítás által nem jogosultak rendszeres ellátásra.
137
Aktív korúak rendszeres szociális segélyében 2006. évben átlagosan 40 fő részesült. A kifizetett rendszeres szociális segély 90 %-a igényelhető vissza a központi költségvetésből.
6.1.4. Időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező, időskorú személyek részére nyújtott támogatási forma. 2006. évben áltagosan 6 fő részesült időskorúak járadékában. A részükre kifizetett segély összegének 90 %-a a központi költségvetésből visszaigényelhető. Az időskorúak járadékában részesülők száma évről-évre csökkenést mutat, mert a nyugdíjnélküli idősek száma kevesebb.
6.1.5. Ápolási díj két esetben folyósítható: -
Alanyi jogon, akkor folyósítható, amikor súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy otthoni ápolását végzik. 2006. évben átlag 6 fő részesült ezen támogatási formában. - A települési önkormányzat rendelete alapján annak a hozzátartozónak, aki 18 évét betöltött tartósan beteg személy gondozását végzi, átlagosan 12 fő. Az alanyi jogon folyósított ápolási díjat járulékaival együtt a központi költségvetés teljes összegben visszatéríti. A helyi rendelet alapján folyósított ápolási díj a saját költségvetést terheli.
6.2. Átmeneti ellátások: 6.2.1. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást 2006. évben 59 család részére 135 gyermeknek összesen 838.000,- Ft-ot folyósítottunk saját költségvetésünk terhére.
6.2.2. Közgyógyellátás keretében térítésmentesen juthatnak a rászorulók a társadalombiztosítás által támogatott egyes gyógyszerekhez. Alanyi jogú és normatív jogú közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők esetében az önkormányzatnak térítési díjat nem kell fizetnie. A méltányossági közgyógyellátási igazolvány térítési díjaként a nyugdíjminimum 75 %-át kellett átutalni a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak 2006. június 30. napig, amely az igazolvány kiadását követő 1 évre szólt. 2006. július 1-től a térítési díj mértéke megváltozott, mivel éves gyógyszerfogyasztás az átutalás alapja. A térítési díj mértéke a havi gyógyszerfogyasztás (max. havi 12.000,- Ft) 30 %-ára változott. Méltányossági közgyógyellátásra jogosultság jövedelmi feltételeit önkormányzatunk a 2006. decemberi Képviselő-testületi ülésén módosította, a jövedelemhatár növelésével a jogosultsági kör is kiszélesedett. Közgyógyellátásban részesül alanyi jogon 158 fő, normatív jogon 29 fő, méltányosságból 106 fő, összesen: 293 fő.
6.2.3. Temetési költség fedezéséhez az Önkormányzat két formában tud segítséget nyújtani: temetési segély és köztemetés. Temetési segélyben 2006. évben összesen 42 fő részesült, a számukra kifizetett temetési segély összege 672.000,- Ft volt. 2006. évben 4 köztemetést volt, melynek önkormányzati része 266.765,- Ft. 2006. évben 293.790,- Ft összegben fizettek vissza köztemetést.
138
6.2.4. Átmeneti segélyt a helyi rendeletünk alapján több formában is biztosítunk. 2006. évben 88 fő részesült átmeneti segélyben (478.000,- Ft), átlagosan 5.000,- Ft összegben. Ebből 1 fő részesült elemi kár miatt 100.000,- Ft összegben, 19 fő kamatmentes kölcsön formájában 493.000,- Ft-ban, 8 fő részesült havi rendszerességgel átmeneti segélyben havi átlag 2.500,- Ft összegben, összesen 171.500,- Ft-ban. Idősek szemétdíj átvállalására 687.806,- Ft-ot folyósítottunk. 6.2.5. Mozgáskorlátozottak támogatása a 164/1995.(XII.27.) Korm. rendelet alapján történik. 2006. évben közlekedési támogatás 82 fő részére lett megállapítva, összesen 749.000,- Ft összegben. A közlekedési támogatásra kifizetett összeget teljes egészében a központi költségvetés visszatéríti. 6.2.6. Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatban 12 nappali tagozatos felsőfokú tanulmányait folytató hallgatónak 400.000,- Ft-ot folyósítottunk. 6.2.7. Az Önkormányzat által biztosított ellátási formák, ellátottak száma 2006. évben (fő): Támogatás megnevezése Ápolási díj Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Temetési segély Átmeneti segély Köztemetés Lakásfenntartási támogatás
január
február
március
ápri- má- júni- július au- szep- ok- nodelis jus us gusz- tem- tó- vem- cemtus ber ber ber ber
18 41
20 44
20 41
19 38
19 40
17 44
18 43
18 43
18 43
15 45
15 44
13 47
6
6
6
6
6
6
6
5
5
5
5
4
4 14 --25
2 23 --22
5 2 1 22
3 6 ---26
4 5 ---22
4 7 1 21
3 --1 22
6 14 ---21
5 12 1 24
1 11 --22
1 15 --27
5 10 --27
139 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
---
---
---
---
---
---
182
193
201
205
211
216
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
10
19
9
6
9
11
7
11
7
12
14
15
II. JÖVŐKÉP 7. Társadalmi –gazdasági környezet A társadalmi-gazdasági változások különbözőképpen érintik a lakosság egyes csoportjait, a családokat, az egyéneket. Aktív munkaerő-piaci eszközökkel segíteni kell a hátrányos helyzetű csoportok , különösen a megváltozott munkaképességűek, fogyatékosok, pszichiátria és szenvedélybetegek, valamint a romák foglalkoztathatósági esélyeinek növelését. Világ népességének elöregedése felgyorsult, ezen változások észlelhetők községünkben is. A lakosság egészségi állapotának javítása közvetlenül befolyásolja a szociális ellátásokra való rászorultság alakulását, ezért nagy hangsúlyt kell helyezni az egészsége életmódra való nevelésre, a fiatalok körében a drog prevencióra, minden korosztály körében a mentális problémák és a szenvedélybetegségek kezelésére. Fontos az ellátásra szoruló személyek érdekében az egészségügyi és a szociális szakemberek és szervezetek fokozottabb együttműködése. A társadalmi-gazdasági élet minden területén létrejött civil szervezeteket indokolt bevonni a különböző lakossági problémák megoldásával kapcsolatos célkitűzések kialakításába, az egyes feladatok konkrét megvalósításába. Élni kell minden olyan pályázati és egyéb lehetőséggel, melynek következtében a településen élő rászoruló lakosok tartós élelmiszerhez, ruhához és egyéb adományokhoz juthatnak. Célszerű a pályázaton elnyert és egyéb támogatások szétosztásakor a településen működő civil szervezeteket bevonni.
140 9. sz.melléklet Tisztelt Képviselő-testület! A januári ülésen a képviselő-testület elnapolta a döntést az Egyesített Közművelődési Intézmény 2007. évi munka- és rendezvénytervéről. A Művelődési Ház vezetője feladatul kapta egy kimutatás készítését, amely tartalmazza, hogy mely időpontokban, melyik teremben, milyen foglalkozás folyik az épületben. Ez a kimutatás a tanév A és B heti rendjét figyelembe véve elkészült, melyet az 1. sz. melléklet tartalmaz (a nyári időszakra más a kihasználtság). Kérem, vegyék elő a rendezvénytervet, hiszen annak ismeretében lesz teljes. Az elmúlt bizottsági ülésen meghívott vendég volt Török József, a Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ önkormányzati és szervezeti tanácsadója. Elmondta, hogy 1999. óta működik a Tanácsadó Központ. Tevékenységüket a kulturális törvény (1997. CXL.), ill. a törvény szellemében elkészített s a módosításokkal egybeszerkesztett 3/1999. (III.1.) Kgy. számú rendelet a Csongrád Megyei Önkormányzat közművelődési feladatairól határozza meg. Ez idő alatt sok településen jártak, tapasztalatot gyűjtöttek, látták, milyen megoldások születnek jogszerűen és szakszerűen egy-egy intézmény átszervezése kapcsán. 1./ Az a valós ok lehet az, amikor nagyságrenddel hatékonyabbá tudnak tenni egy szervezetet pénzügyi és szakmai szempontból. 2./ A másik feltevés az, hogy bármilyen szervezeti változás történik a kulturális törvény 1997. évi 140. tv. 81. §-a értelmében minden változtatáshoz be kell szerezni az illetékes szaktárca véleményét. A Minisztérium Közművelődési Osztálya is látni és véleményezni akarja, hogy mi, miért történik. Elmondta, hogy ő szervezeti szempontból különbséget tesz Művelődési Ház jogi működése és pénzügyi gazdálkodási technikája között. Jogi szempontból optimális helyzetben működik jelenleg az intézmény. 1. Van rá példa, hogy a kis településeken (1000-2000 fő alatti) ÁMK-t hoznak létre. Egy ÁMK-ban van egy közoktatási, egy közművelődési egység és van egy könyvtár intézményi egység a maga vezetői kinevezésével, szaktörvények szerint pályáztatott rendszerével (közoktatási törvény 33.§). Tapasztalata szerint az ÁMK-nak szakmai hozadéka nem mérhető. A közművelődés eliskolásodik, elsorvad, gyermekközpontú tevékenységgé válik. 2. Van rá példa, hogy kistelepüléseken (1000-2000 fő alatti) a Polgármesteri Hivatalba viszik be a tevékenységet szakfeladatként. Abban az eseten, ha többen vannak egy szervezetben, munkajogi kompetenciák lépnek fel, amelyek áthidalhatatlanok. Kérdésként merül fel, ki szervezi a közművelődési munkát? Ki kinek a felettese? Fegyelmi helyzetek, operatív döntésképtelenségi helyzetek születnek, amelyek csak az anarchiát fogják termelni. Munkajogi kérdések merülnek el. Jogilag kezelhetetlenné fog válni a helyzet. Ki az, aki utasítani fog, ki az, aki szervezi a rendezvényt, ki lesz a felelős? Egy szervezet önállóságát nem a nagysága, hanem a funkciója dönti el. Itt már munkajogi kérdések merülnek fel.
141 A hivatalhoz történő becsatolásnál megszűnik egy szervezet, jogutód nélkül, akkor a dolgozóknak felmentést, végkielégítést kell fizetni. A testület döntsön arról, hogy milyen szervezeti formában kívánja ellátni a közművelődési feladatot. A hatékonyságvizsgálat elvégzése után véleményeztetésre el kell küldeni a Minisztériumnak. A költségvetési módosításokat a minisztériumi vélemény megérkezése után is el lehet végezni. Bizottságunk a jelenlegi helyzetet szeretné fenntartani az intézmény működése tekintetében. Ugyanis az átszervezésnek semmiféle szakmai hozadékát nem látjuk, sőt annak az lenne az ára, hogy elveszítené önállóságát egy adott szervezetben, s ezáltal megnövekedne a bürokrácia. Elfogadásra javasoljuk az Egyesített Közművelődési Intézmény 2007-es munka és rendezvénytervét. A 2 fős technikai személyzet kapacitásában csökkenés áll fenn az őket érintő szervezeti átalakítás következtében. Ezért a jövőben az intézmény közművelődési szakmai munkájában csak minimális mértékben, vagy egyáltalán nem tudnak részt venni. A szakmai feladatok így teljes mértékben a két művelődésszervező feladatkörébe kerülnek. A bizottság az intézményben folyó szakmai munka színvonalát fenn kívánja tartani, ha lehet, inkább emelni szeretné. A fentiek indokolják a két közművelődési munkatárs teljes munkaidős foglalkoztatását. A bizottság javasolta az intézmény vezetőjének, hogy tárja fel a belső tartalékokat, végezzen számítást a megtakarítható kiadásokról, illetve a bevételek növeléséről. Ez alapján a következőket célszerű átgondolni: 1. Az Egyesített Közművelődési Intézmény Művelődési Ház és Községi Könyvtár Jelen intézményi formájában nem sérül a szakmai munka, jogi szempontból optimálisan működik. A takarékosság elvével a művelődési házi költségvetésből az alábbi összeg takarítható meg: 200.000,-Ft. A takarító munkatárs művelődési házi munkabérét felhasználva új feladatként a Forray Máté Általános Iskola Újfalusi épületének takarítói munkáját látja el (az ottani munkatárs nyugdíjazása után). Az éves pénzügyi megtakarítás 445.000,- Ft. A technikai munkatárs a szervezeti átalakítás következtében heti 15 órát dolgozik az intézménynél. A megtakarítás ebben az esetben évi 900.000,- Ft. Mivel a szakmai munkában eddig aktívan részt vett a takarító és a technikai munkatárs, az ő munkájukban plusz tevékenységként megjelent közművelődési feladat-együttest, a két művelődésszervező a saját munkaidejébe átveszi a teljes munkaidős foglalkoztatás javára. Az intézményi pályázati bevételek 2007-re átlagosan 1.500.000,- Ft összegben tervezhetők. 2. Új intézmény létrehozása ÁMK (Általános Művelődési Központ)
142 Megtekinthető az 1. számú mellélet. A közoktatási törvény 33. §-a, és a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szabályozza az alábbiakat: Ebben az esetben a tagintézmény-vezető (művelődési ház, könyvtár) vezetői pótléka 130%-130% lesz a törvény szerint. Jelen esetben a pótlékalap 19.800,Ft. A könyvtárvezetőé 150% (29.700,- Ft/hó + járulék), Az intézményvezetőé 200%-os (39.600,- Ft/hó+járulék), 130%-os vezetői pótlék számításánál ez az összeg 25.740,- Ft/hó+járulék lesz. Tehát a könyvtárnál 3.960,- x 12, azaz 47.520,- Ft. Az intézményvezetőnél 13.860,- x 12, azaz 166.320,- Ft. Várható megtakarítás:=213.840,- Ft + járulék 70.567,- Ft. Összesen: 284.407,- Ft. Amennyiben a Kt. a főigazgató pótlékát megemeli 230%-ról 300%-ra, a kiadás járulékostól 221.206,- Ft lesz. Az összes megtakarításból, a 284.407,- Ft-ból a főigazgató bérét levonva, minimális lesz a megtakarítás: 63.201,- Ft. Az intézmény-összevonással egyéb költségek merülnek fel (bélyegző, diákigazolvány, adminisztráció, igazgatói tanács működtetése stb.) 3. Szakfeladat a Polgármesteri Hivatalnál Az intézmény jogutód nélküli megszűnése a munkatársak végkielégítésének kifizetése az intézménynél eltöltött idő figyelembevételével (3 évnél 1 hónap), felmentési idővel. Szakfeladatként a törvény szerint megszűnik a nyilvános könyvtári státusz /I. fejezet: 53. § (2)/, ami azt is jelenti, hogy az állami pályázatokon nem indulhat, illetve az érdekeltségnövelő pályázaton sem vehet részt a könyvtár. Az intézményvezetői pótlék: 475.000,- Ft, könyvtárvezetői pótlék 356.400,- Ft. A megtakarítás = 831.000,- Ft. A részmunkaidőből származó különbség közel 1 millió forint. A szakmai munkatársakat a képviselő-testület nevezi ki, az egyéb munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. A technikai munkatársak az Ellátó Szervezethez kerülve a jegyzőhöz fognak tartozni kinevezés és munkáltatói jogkör gyakorlása szempontjából. Tisztelt Képviselő-testület! A jegyző elkészített mind a három típusra 5-5 variációt (2. melléklet).
143 Kérem, tekintsék át, és hozzák meg döntésüket a szakmai munka színvonalának szem előtt tartásával és a költség-hatékony, gazdaságos forma kiválasztásával. Szegvár, 2007. február 20.
Lukács Istvánné Bizottsági elnök
144 I. Részben önálló intézm. (jelenlegi forma) a. Foglalk
b. 2 2 2 2 2 (3+5 ó)1
Közműv.
száma:
Könyvtár Tech. mt. Összes foglalk.
Foglalk bére:
d. 1,5 2 1
a. 2 2 2
b. 2 2 1
c. 1,8 1,8 1
d.
e. 1,5 2 1
1,5 1,5 1
6
5
4,6
4,5
4
6
5
4,6
4,5
4
6
5
4,6
4,5
4
4555
4555
4100
3416
3416
4555
4555
4100
3416
3416
4555
4555
4100
3416
3416
3754
3754
379
3754
2815
3754
3754
3379
3754
2815
3754
3754
3379
3754
2815
1994
975
975
975
975
1994
975
975
975
975
1994
975
975
975
975
10303
9284
8454
8145
7206
10303
9284
8454
8145
7206
10303
9284
8454
8145
7206
Könyvtár
426 317
353 352
353 264
306 306
306 306
275 275
230 306
230 230
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
Főigazg.
0
0
166
166
166
166
166
Közműv. Könyvtár Tech. mt.
Összes bér. Közműv. Int.vez. pótlék
c. 1,8 1,8 1
III. Polgármesteri Hivatal szakfeladata II. Általános Művelődési Közp. (Iskolával) e. a. b. c. d. e. 1,5 2 2 1,8 1,5 1,5 1,5 2 2 1,8 2 1,5 1 2 1 1 1 1
Összes pótlék
0
822 11125
822 10106
740 9194
705 8850
617 7823
778 11081
778 10062
716 9170
702 8847
626 7832
0 10303
0 9284
0 8454
0 8145
0 7206
Járulék (33%)
3671
3335
3034
2921
2582
3657
3321
3026
2920
2585
3400
3064
2790
2688
2378
Össz. bér+pótl.+jár.
14796
13441
12228
11771
10405
14738
13383
12196
11767
10417
13703
12348
11244
10833
9584
Összes bér + pótlék
Megtak. I/a-hoz Nyitvatart. idő Szakmai mt. heti munk.id.
0
1355
2568
3052
4391
58
1413
2600
3029
4379
1093
2448
3552
3963
5212
Közműv.
53
53
53
45
45
53
53
53
45
45
53
53
53
45
40-45
Könyvtár
36 80
36 80
36 72
36 60
36 60
36 80
36 80
36 72
36 60
36 60
36 80
36 80
36 72
36 60
36 60
80
80
72
80
60
80
80
72
80
60
80
80
72
80
60
Közműv. Könyvtár
Munkat. kinevezője (munkáltató), ideje Vezető kinevezője (munkáltató), ideje Átalakítás időpontja Szakmai munka ért. I/a-hoz visz.Személyi feltételek
közműv.szake:KT./ egyéb mt:Pm/ Tech.mt:/Jegyző munkált. Jegyző /határozatlan időre
intézményvezető határozatlan időre
főigazgató határozatlan időre
Képviselő-testület 5 évre, egyéb munk. jog.: polgármester 60 nap
Képviselő-testület 5 évre, egyéb munk. jog: polgármester Tanév végétől, új tanév kezdetéig
optim. 5
4,8
4,6
4,4
4
4,5
4,3
4,1
3,9
3,5
nincs 60 nap 4
3,8
3,6
3,4
145 Törvényesség
törvényes, csak közművelődési tevékenys.
törvényes, közokt.+közműv.tev. együtt van
joghézag, kis településen van kial. gyak, elfogadott
Hátrány
Sokba kerül. Két technikai munkatárs két munkáltatónál végez munkát. EKI-Ell. Szerv. , EKI - Iskola
Áttétek a felelősségben, adm. növekedése (ig. tanács), intézményvezetői állást pályáztatni kell, új név, új bélyegző stb. Egy technikai munkatárs két munkáltatónál végez munkát: ÁMK , Ell. Szerv.
Nincs vezető, aki összefogja a szakmai munkát (mköri leírással, egyéni bérrel megoldható), új név, bélyegző stb., felelősségi rendszert kell kiépíteni, nem tiszta helyzet, EKIvez. vezetői megbízatását vissza kell vonni, aki nem vállalja a továbbfoglalkoztatást, felmentés+végkielég. A technikai munkatárs a Mt. hatálya alá tartozik.
Előny
int.vez. felel a szakmai munkáért és pénzügyekért, munkatársak közalkalmazottak,
a közművelődési és könyvtári területen is van csak anyagi előnye van, a szakmai munkatársak szakmai vezető, munkatársak közalkalmazottak közalkalmazottak
11. sz. melléklet
Szegvár Nagyközség Polgármesterétől 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. 01-162-4/ 2007. Tárgy: Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló Ör. módosítására Mell: Ör. tervezet Szegvár nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete tagjainak Helyben Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXVII. törvény több ponton jelentősen módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt /továbbiakban: Szt./. A 2006. évi CXVII. törvény 38. § (1) bekezdése szerint a módosított rendelkezések hatálybalépésének ideje fő szabály szerint 2007. január 1. Emellett azonban számolni kell a 2004. évi CXXXVI. törvény valamint a 2005. évi CLXX. törvény egyes rendelkezéseinek figyelembevételével is, hiszen a nevezett törvények szintén a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szólnak, melyek egyes rendelkezései szintén 2007. január 1-én léptek hatályba. Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló nevezett törvények - 2007. január 1-én hatályba lépett - sarkalatos pontjai – melyek önkormányzati rendeletünk módosítását teszik szükségessé az alábbiak szerint foglalhatók össze: 1. 2006. évi CXVII. törvény 1. § értelmében megváltozott a jövedelem fogalma: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. § (1) bekezdése a) pontja helyébe a következő rendelkezés lépett: [E törvény alkalmazásában] „a) jövedelem: elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett aa) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) függetlenül attól, hogy az adómentes vagy adóköteles, ab) az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély, az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 20 százalékával. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt
147 terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magánnyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Nem minősül jövedelemnek 1. a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, 2. a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt. 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, 3. az anyasági támogatás, 4. a tizenharmadik havi nyugdíj, 5. a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás, 6. a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás;” Az adósságcsökkentési támogatás az Szt. szerinti ellátásokra való jogosultság elbírálásánál 2006 december 31-ig jövedelemnek számított. Tekintettel arra, hogy a hasonló jellegű lakásfenntartási támogatás sem minősül jövedelemnek, (és ennek a támogatásnak a jövedelem-fogalomban tartása a más szociális ellátásra való jogosultságot is befolyásolja), indokolt volt az adósságcsökkentési támogatás kivétele a törvény alkalmazása szempontjából figyelembe vett jövedelmek köréből. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kivételek közötti szerepeltetése mellett szintén indokolt volt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeknek vagy fiatal felnőttnek nyújtott pénzbeli támogatás, illetve a kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra jogosult, gyámul kirendelt hozzátartozónak folyósított pótlék kivétele a jövedelmek köréből. E rendelkezésekkel az Ör. 3. § (19 bekezdése a) pontját módosítani kell.(Ör. tervezet 1. §-a) 2. 2006. évi CXVII. törvény 5. § -a az illetékesség témájában vezet be új szabályt: Az Szt. Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások alcíme a következő 32/A. §-sal egészült ki: „32/A. § (1) A kérelmet - ha e törvény másként nem rendelkezik - az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. (2) Az átmeneti, illetve tartós nevelésbe vett kiskorú ügyében az eljárást a gondozási hely szerint illetékes szociális hatáskört gyakorló szerv folytatja le.” Az Szt. régi rendelkezése az illetékességi szabályok körében csak a kérelem előterjesztésének helyét szabályozza. Szükséges volt azonban rendezni azt is, hogy mely szociális hatáskört gyakorló szerv jogosult a benyújtott kérelem elbírálására, az eljárás lefolytatására. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénnyel (Ket.) összhangban a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti szociális hatáskört
148 gyakorló szervet jelöli meg illetékesként, azzal, hogy annak a szervnek kell eljárnia, amelynek területén a kérelmezı életvitelszerűen lakik. E rendelkezésekkel az Ör. 14. § (5) bekezdését módosítani kell. (Ör. tervezet 2. §-a) 3. A 2005. évi CLXX törvény 8. § (1) bekezdése már megállapította - 2007. január 1-i hatályba léptetéssel a rendszeres szociális segély tekintetében a következő jogosulti kört: Szt. 37/A. § (1) A rendszeres szociális segély a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. A települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől a jegyző rendszeres szociális segélyt állapít meg annak az aktív korú személynek, aki a) egészségkárosodott, b) vagy nem foglalkoztatott, c) vagy támogatott álláskereső, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított. A b) pont szerinti személy esetében a rendszeres szociális segély megállapításának feltétele, hogy vállalja a beilleszkedését segítő programban való részvételt. A támogatott álláskereső fogalmát az Szt 37/A § (8) bekezdése határozza meg: (8) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában támogatott álláskeresőnek minősül az a személy, aki az a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) alapján álláskeresési támogatásban, illetőleg álláskeresést ösztönző juttatásban részesül. Ide kívánkozik az Szt. 37/E § (7) bekezdésének – 2007. január 1-től hatályos szövegénekismertetése is, mely szerint: (7) Ha a segélyben részesülő személy számára álláskeresési támogatásra való jogosultságot állapítanak meg, a jegyző a rendszeres szociális segélyre való jogosultságot felülvizsgálja. Ha a segélyre való jogosultság továbbra is fennáll, a rendszeres szociális segélyt módosított összegben tovább kell folyósítani. És ezzel összefüggésben hatályát veszti az Szt. 37/B § (1) bd) pontja : E szerint nem lehetett segélyt megállapítani annak aki az Flt. szerint az álláskeresési támogatás megállapításához szükséges munkaviszonnyal rendelkezik. 2006. évi CXVII. törvény 6. § (1) bekezdése szerint az Szt. 37/A. §-ának (1) bekezdése a következő mondattal egészült ki: „Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult.” A családi típusú segélyezés lényegéből következik, hogy egy család részére, egyidejűleg csak egy segély jár. A jogalkalmazói gyakorlatban ez problémát vetett fel, ezért volt szükséges egy pontosító szabállyal ezt teljesen egyértelművé tenni. 2006. évi CXVII. törvény 6. § (2) bekezdése pedig a nem foglalkoztatott személynek minősülők körét gondolja újra: Az Szt. 37/A. §-a (3) bekezdésének a) és d) pontja helyébe a következő rendelkezés lépett, és kiegészült az e) ponttal is:
149 [Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában nem foglalkoztatott személynek minősül az, akinek esetében] „a) a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás), illetőleg a jövedelempótló támogatás folyósítási időtartama lejárt, és álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy” „d) az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően a munkaügyi központtal, vagy az együttműködésre kijelölt szervvel legalább három hónapig együttműködött, e) a rendszeres szociális segély folyósítása a munkaképesség-csökkenés mértékének változása miatt szűnt meg,” [és keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát.] A ”nem foglalkoztatott személy” fogalomkörének kiegészítése két okból is indokolt volt. Eddig a vállalkozói járadékban részesülők a folyósítás lejártát követően nem léphettek be a segélyezetti körbe, most már igen. (Nem volt indokolt az eddigi megkülönböztetés a vállalkozók és az álláskereső nem vállalkozók között). Másrészt azok az egészségkárosodottak, akiknek a segélye állapotjavulásuk miatt megszűnt, csak a megelőző együttműködést követően részesülhettek segélyben. Ezen hiányosságot kívánta a jogalkotó a kiegészítő rendelkezéssel megszüntetni. E rendelkezésekkel az Ör. 19/A. § (1) és (3) bekezdését, 19/B. § (1) bekezdését módosítani kell. (Ör. tervezet 4 és 5. §-a) 4. 2006. évi CXVII. törvény 7. § -a a rendszeres szociális segély folyósításának szünetelésének szabályait módosítja. Az Szt. 37/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lépett: „37/C. § (1) A rendszeres szociális segély folyósítása - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel szünetel, ha a nem foglalkoztatott személy a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban vesz részt, ide nem értve az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást. (2) Ha az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásból származó havi kereset a megállapított rendszeres szociális segély havi összegénél legalább ezer forinttal kevesebb, a rendszeres szociális segélyt olyan összegben kell folyósítani, hogy a kereset és a segély együttes összege - a 37/E. § (1) bekezdésére is figyelemmel - megfeleljen a rendszeres szociális segély megállapított összegének.” Az új, családi segélyezési rendszerben előfordulhatott, hogy a részmunkaidős közfoglalkoztatásból származó munkabér összege kevesebb, mint a családot megillető segély összege. E helyzet feloldását szolgálja az a módosítás, hogy ha a havi kereset legalább ezer forinttal kevesebb mint a megállapított havi segély, akkor a segélyt olyan összegben kell folyósítani, hogy a kereset és a segély együttes összege érje el a megállapított segély összegét. A módosítással összefüggésben annak gyakorlati alkalmazása tekintetében a 2006. évi CXVII. törvény 38. § (3) bekezdése kimondja, hogy az Szt. 37/C. § (2) bekezdését a törvény hatálybalépésekor (2007. január 1.) a települési önkormányzat által szervezett
150 foglalkoztatásban részt vevő rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében is alkalmazni kell. Ebben az esetben a különbözetet a korábban megállapított segély összegének alapulvételével 2007. január 1-jétől kell folyósítani. E rendelkezésekkel az Ör. 19/C. §-át módosítani kell. (Ör. tervezet 6. §-a) 5. 2006. évi CXVII. törvény 8. § -a bevezeti az „egyszerűsített együttműködés” intézményét: Az Szt. 37/D. §-a a következő (6) bekezdéssel egészült ki: „(6) Ha a rendszeres szociális segélyben részesülő személy házastársa vagy élettársa a rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottakra irányadó jogosultsági feltételeinek - ide nem értve a 37/A. § (3) bekezdésének c)-d) pontja szerinti megelőző együttműködés időtartamára vonatkozó rendelkezéseket - megfelel, az együttműködésre kijelölt szervvel maga is együttműködhet. Ebben az esetben az együttműködés az (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételre, valamint a (3) bekezdés d) pontjában foglaltakra terjed ki.” Azokban a családokban, ahol a segélyre a házastársak/élettársak mindegyike külön-külön is jogosult lenne, szükséges, hogy a segélyezett mellett a másik potenciális fél is lehetőséget kapjon az együttműködésre, hiszen e nélkül a segélyben részesülı bármely okból történő „kiesése” esetén a család hosszabb időre elesik a segélytől és esetleg teljesen ellátatlan marad. Erre az esetre egyszerűsített együttműködési lehetőséget kínál a segélyre potenciálisan jogosult fél számára a módosítás, amely a nyilvántartásba vételre, valamint a felajánlott és megfelelő munkalehetőség elfogadására terjed ki. E rendelkezésekkel az Ör. 19/D. § (12) bekezdését módosítani kell. (Ör. tervezet 7. §-a) 6. 2006. évi CXVII. törvény 9. § -a rendszeres szociális segély havi összegét maximálja: Az Szt. 37/E. §-a (1) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lépett: „A rendszeres szociális segély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja tényleges havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelező legkisebb összegének személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegét.” A munkavállalás ösztönzése érdekében meghatározásra kerül a segély havi legmagasabb összege. E szerint a segély nem lehet több, mint a mindenkori legkisebb havi munkabér nettó összege. A 326/ 2006. (XII.23.) Korm. rendelet mely a pénzbeli és természetbeni ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet módosításáról szól 6. § (2) bekezdésében kimondja, hogy: (2) A rendszeres szociális segély Szt. 37/E. § (1) bekezdése szerinti legmagasabb összege 2007. január 1-jétől 53 915 forint.” Fontos megjegyezni, hogy a 2006. évi CXVII. törvény 38. § (4) bekezdése szerint: Az Szt. - e törvény 9. §-a által módosított - 37/E. §-a (1) bekezdését a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben, továbbá a rendszeres szociális segély összegének a törvény hatálybalépését követő első felülvizsgálatakor kell alkalmazni. E rendelkezésekkel az Ör. 19/E. § (1) bekezdését módosítani kell. (Ör. tervezet 8. §-a)
151
7. 2006. évi CXVII. törvény 10. § -a bevezeti a kötelező tájékoztatást az állami foglalkoztatási szerv felé: Az Szt. 37/H. §-a a következő (7) bekezdéssel egészült ki: „(7) A foglalkoztató a biztosítás kezdetére vonatkozó bejelentéssel egyidejűleg tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet a közcélú munka keretében foglalkoztatott személyek természetes személyazonosító adatairól, a foglalkoztatás kezdő időpontjáról és várható időtartamáról, valamint a közcélú munkavégzés helyéről.” Eddig nem létezett olyan egységes nyilvántartási rendszer, amely a különböző közfoglalkoztatási formákban dolgozókra vonatkozik. Ennek hiányában a munkaügyi központok nem rendelkeztek megfelelő információval az egyes foglalkoztatási formákban dolgozók személyéről, a foglalkoztatások időtartamáról. Az új rendelkezés arra kötelezi a foglalkoztatókat, hogy a közcélú munka keretében foglalkoztatottakról a természetes személyazonosító adataik közlésével tájékoztassák az állami foglalkoztatási szervet. E rendelkezésekkel az Ör. 19/H. § (7) bekezdését módosítani kell. (Ör. tervezet 9. §-a) 8. 2006. évi CXVII. törvény 11. § (1)-(2) bekezdései a természetbeni ellátás szabályait módosítják: Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Egyes szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújthatók. Természetbeni szociális ellátásként nyújtható a) a rendszeres szociális segély, a (2) bekezdésben meghatározott mértékben és feltételek fennállása esetén, b) a lakásfenntartási támogatás, c) az átmeneti segély, d) a temetési segély.” (2) Az Szt. 47. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, és ezzel egyidejűleg a jelenlegi (2)-(4) bekezdés számozása (3)-(5) bekezdésre változik: „(2) Rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában akkor nyújtható, ha a családban a Gyvt. 68. §-a szerint védelembe vett gyermek él. A rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában történő nyújtásának eljárási szabályait, a természetbeni juttatás formáit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza, azzal, hogy védelembe vett gyermekenként a rendszeres szociális segély megállapított összegének 15%-a, de összesen legfeljebb 50%-a nyújtható természetben.” Azoknak a családoknak az esetében, ahol a gyermek(ek) veszélyeztetettsége miatt védelembe vételre kerül sor, a rendszeres szociális segély egy részét – a gyermek(ek) szükségleteit figyelembe véve – indokolt természetbeni ellátásként adni. Az új szabályozás a települési önkormányzatok szabályozási hatáskörébe utalja a természetbeni formák körének és juttatásuk eljárási módjának meghatározását. A természetben nyújtott ellátás mértéke gyermekenként nem lehet nagyobb, mint a megállapított segély 15 %-a és összesen legfeljebb a segély összegének a fele adható természetbeni formában. Rendeletalkotási szabályozási hatáskör: a rendszeres szociális segély természetbeni ellátás formájában történő folyósításának feltételeinek meghatározása.
152
E rendelkezésekkel az Ör. 33/D. § -át ki kell egészíteni. (Ör. tervezet 14. §-a) 9. 2006. évi CXVII. törvény 12. § (1)- (2) bekezdései a közgyógyellátás tekintetében teremtenek új rendelkezéseket: Az Szt. 50. §-ának (4)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett: „(4) A közgyógyellátásra való jogosultságról a jegyző dönt. A jogosultság egy évre kerül megállapításra. A közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontja - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - a jogosultságot megállapító határozat meghozatalát követő 15. nap. (5) A közgyógyellátás iránti kérelem a jogosultság időtartama alatt, annak lejártát megelőző három hónapban is benyújtható. Amennyiben az eljárás a jogosultság lejárta előtt legalább 15 nappal korábban befejeződik, az új jogosultság kezdő időpontjaként a korábbi jogosultság lejártát követő napot kell megállapítani.” (2) Az Szt. 50. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki: „(6) Ha a (2)-(3) bekezdés szerinti jogosultsági feltételek alapján benyújtott, közgyógyellátás iránti kérelmet jogerősen elutasították, és az újabb kérelem benyújtásáig a) a gyógykezelést szolgáló terápiában, illetőleg a gyógyszerek térítési díjában nem következett be olyan változás, amelynek következtében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége megnőtt, és b) a kérelmező jövedelme nem változott, a jegyző a kérelmet a Ket. 30. §-ának e) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.” A módosítás feloldja a közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontját szabályozó rendelkezések pontosítása révén a felmerülő jogértelmezési problémákat. A kiegészítő rendelkezés a normatív, illetve méltányossági jogcímen megállapítható jogosultság esetén korlátozza annak lehetőségét, hogy a közgyógyellátás iránti kérelem jogerős elutasítását követıen indokolatlanul nyújtsanak be újabb kérelmet. Az újabb kérelem elbírálásának csak abban az esetben lehet helye, ha annak benyújtásáig olyan változás következett be a gyógykezelést szolgáló terápiában, illetőleg a gyógyszerek térítési díjában, amelynek következtében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége megnőtt, vagy a kérelmezı jövedelme változott. E feltételek nem teljesülése esetén a jegyzőnek a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania. A jogosultság megállapítására pedig akkor kerülhet sor, ha a változás olyan mértékű, melynek következtében a kérelmezı megfelel a törvényi feltételeknek. Fontos megjegyezni, hogy a 2006. évi CXVII. törvény 38. § (5)-(6) bekezdései a fenti új rendelkezések gyakorlati alkalmazásának kereteit adják meg, melyek szerint ha a közgyógyellátásban az Szt. 2006. június 30-án hatályos szabályai szerint részesülő személy kéri a közgyógyellátás megállapítását, a közgyógyellátásra való új jogosultság kezdő időpontját az Szt. 50. § (4) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani. Az Szt. 50. §-ának - e törvény 12. §-ával megállapított - (4)-(5) bekezdésében meghatározott szabályokat pedig az e törvény hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. 2006. évi CXVII. törvény 15. § (1) - (2) bekezdései alapján a közgyógyellátással kapcsolatosan az önkormányzat által fizetendő térítés szabályainak pontosítása történt meg: Az Szt. 53. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett: „(1) Az 50. § (3) bekezdése alapján kiállított igazolvány után a települési önkormányzat - a (2) bekezdés szerinti eltéréssel - térítést fizet. A térítés az igazolvány kiállítását követő egyéves időtartamra szól. A térítés összege a megállapított gyógyszerkeret éves összegének
153 30%-a, amelyet a határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül az egészségbiztosítási szervnek át kell utalni. Az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálata során megállapított magasabb gyógyszerkeret esetén a különbözetre eső összeg időarányosan számított 30%-át is át kell utalni az egészségbiztosítási szerv részére.” (2) Az Szt. 53. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki: „(2) Amennyiben a közgyógyellátást igénylő személy az új jogosultság kezdetének időpontja előtt meghal, a települési önkormányzatnak nem kell térítést fizetnie.” Szükséges volt az önkormányzat által fizetendő térítés szabályainak pontosítása is. Nem volt rendezett az önkormányzat térítés-fizetési kötelezettsége abban az esetben, ha az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálata során magasabb gyógyszerkeret kerül megállapításra. A módosítás szerint a különbözetre eső összeg után kell számítani a 30%-ot, azonban figyelembe kell venni az egy évből eltelt időt is. Az Szt. lehetővé teszi, hogy a közgyógyellátás iránti kérelmet a jogosultság időtartama alatt, annak lejártát megelőző három hónapban nyújtsák be. Az új kiegészítő szabály szerint, ha a közgyógyellátásra jogosult az új jogosultság kezdete előtt elhalálozik, a települési önkormányzatnak nem kell a MEP részére térítést fizetnie. E rendelkezésekkel az Ör. 34. §-ának (8), (9), (12), (13), (14) bekezdését módosítani kell, illetve ki kell egészíteni a (16) bekezdéssel. (Ör. tervezet 15. §-a) 10. 2006. évi CXVII. törvény 17. § -a új fogalomhasználatot épít be a szociális szolgáltatások igénybevételének szabályaiba, mégpedig a szociális rászorultság fogalmát: Az Szt. „Alapszolgáltatások” címe a következő 59/A. §-sal egészült ki: „59/A. § (1) A szociális rászorultságot a) házi segítségnyújtás, b) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, c) támogató szolgáltatás esetében kell vizsgálni. (2) Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatások esetében a 9. § szerinti kötelezettséget - a szociális rászorultság alapjául szolgáló körülményekkel kapcsolatban - az intézményvezető részére kell teljesíteni. (3) Az intézményvezető a szociális rászorultság fennállását a szolgáltatás igénybevételét megelőzően, valamint az igénybevétel során legalább kétévente megvizsgálja.” A szociális szolgáltatások vonatkozásában szükséges mind a szakmai, mind a finanszírozással kapcsolatos szabályozást folyamatosan racionalizálni. Erre azért van szükség, mert a normatív állami hozzájárulás rendszere nem ösztönzi a feladatellátásra kötelezett önkormányzatokat arra, hogy a leginkább rászorult embereket lássák el. Nem voltak semmilyen módon meghatározva a szociális szolgáltatások igénybevételének rászorultsági kritériumai, vagyis nem épült ki olyan egységes feltételrendszer, amely biztosítaná, hogy azok részesüljenek az állam által támogatott szociális szolgáltatásokban, akiknek szociális helyzete azt indokolttá teszi. Első lépésként kizárólag a személyes körülményekre (egészségi állapot, egyedül élés, idős kor, fogyatékosság) alapozott szociális rászorultság vizsgálatát írja elő a törvény egyes, ellátotti köre miatt e kritériumok alapján vizsgálható alapszolgáltatások esetében (házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás). A szociális rászorultságot az intézményvezető vizsgálja, a szolgáltatás igénybevételét megelőzően, valamint az igénybevétel során legalább kétévente.
154 Szükséges, hogy a szabályozás megfelelő felkészülési időt biztosítson a szolgáltatók részére az új rendelkezések alkalmazására. Erre tekintettel a rászorultság vizsgálatát előíró rendelkezéseket – a kapcsolódó átmeneti szabály alapján – 2007. január 1-jétől csak az új igénylők esetében kell alkalmazni. A törvény egy év átmeneti időt biztosít a 2006. december 31-én alapszolgáltatásban részesülık felülvizsgálatára. Az átmeneti idő leteltével, 2008. január 1-jétől már csak a szociális rászorultság vizsgálata alapján nyújtható a módosításokkal érintett három alapszolgáltatás.(2006. évi CXVII. törvény 38. § (9)). 2006. évi CXVII. törvény 18. § -19 §-ai külön-külön konkrétan meghatározzák, vagyis tartalommal töltik ki az egyes ellátások tekintetében a szociális rászorultság fogalmát: Az Szt. 63. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett: „(1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.” (2) Az Szt. 63. §-a a következő (4)-(5) bekezdéssel egészül ki: „(4) A házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult az, akinek egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását. (5) A (4) bekezdés szerinti feltétel fennállását külön jogszabály szerint kell igazolni.” A házi segítségnyújtás szabályainak módosítása a szociális rászorultság vizsgálatához kapcsolódik. Az egészségi állapot szerinti indokoltságot a módosító törvényben meghatározott felhatalmazás alapján készült jogszabály szerint kell a szolgáltatást igénybe vevőnek igazolni. A 11/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet szól az egészségi állapoton, illetve betegségen alapuló szociális rászorultság igazolásának szabályairól. E rendelkezésekkel az Ör. 36. §-át ki kell egészíteni a (7)-(11) bekezdésekkel. (Ör. tervezet 18. §-a) 11. 2006. évi CXVII. törvény 19. §: Az Szt. 65. §-a a következő (4)-(6) bekezdéssel egészült ki: „(4) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult a) az egyedül élő 65 év feletti személy, b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. (5) A (4) bekezdés c) pontja szerinti esetben a háztartásban élő kiskorú személyt nem kell figyelembe venni. (6) A súlyos fogyatékosságot a 65/C. § (5)-(7) bekezdése szerint, a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.” A szolgáltatások számának növekedését nagymértékben a normatíva „jövedelmezősége” határozza meg. Egyes szolgáltatások ezért jelentős növekedésnek indultak, gyakran figyelmen kívül hagyva a területi egyenlőtlenségeket és a valós szükségleteket. A kiegyenlített szolgáltatásnyújtás, valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás célzottabbá válása érdekében a törvény konkrétan meghatározza, hogy az időskorúak, fogyatékosok vagy
155 pszichiátriai betegek közül mely személyek minősülnek a szolgáltatás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorultnak. E rendelkezésekkel az Ör. 36/B §-át ki kell egészíteni a (3)-(5) bekezdésekkel. (Ör. tervezet 19. §-a) 12. A munkanélküliek jövedelempótló támogatása ellátási forma megszűnt. Az erre vonatkozó rendelkezéseket az Ör-ből törölni kell E rendelkezéseket az Ör. 15, 16, 16/A, 17, 18, 19. §-aiból törölni kell. (Ör. tervezet 3. §-a) 13. Önkormányzati rendeletünk több helyen tartalmazza az Szt. szószerinti átvételét. Az Ör. felülvizsgálata során megállapítottam, hogy néhány esetben az átvétel pontatlanul történt meg, ezért annak kijavítására teszek javaslatot. (Ör. tervezet 10, 13, 16, 17. §-ai) 14. Az Szociális törvényt módosító tv-ek záró rendelkezései szövegpontosító megállapításokat és hatályba léptető rendelkezéseket tartalmaznak, melyek átvezetése szintén indokolt szociális rendeletünkön. (Ör. tervezet 20-23. §-ai) Tisztelt Képviselő-testület! A jelen előterjesztés és az Ör. tervezet terjedelme mutatja, hogy jelentős módosuláson ment keresztül a Szociális törvény és az erre alapuló önkormányzati rendeletünk. Az előterjesztett Ör-tervezet elfogadása után a T. képviselők és szociális Bizottsági tagok rendelkezésére fogjuk bocsátani az egységes szerkezetű önkormányzati rendeletet a könnyebb áttekinthetőség és használhatóság miatt. Kérem a T. képviselő-testület, hogy előterjesztésem vitassa meg és alkossa meg az önkormányzati rendeletet! Szegvár, 2007. február 14. Gémes László sk. polgármester
156
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK __________/2007.(II.22.) Önkormányzati rendelete-tervezete A szociális igazgatásról és szociális gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló- többször módosított - 13/2000.(III.29.) Ör. módosítása (Az idézőjelbe tett szöveg a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szószerinti átvételét jelenti, az idézet végén feltüntetve a jogszabályi hely.) 1. § A szociális igazgatásról és szociális gondoskodás nyújtó ellátásokról szóló 13/2000.(III.29.) Ör. (a továbbiakban: Ör.) 3. § (1) bekezdése a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [E rendelet alkalmazásában] „a) jövedelem: elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett aa) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) függetlenül attól, hogy az adómentes vagy adóköteles, ab) az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély, az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 20 százalékával. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magánnyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Nem minősül jövedelemnek 1. a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, 2. a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt. 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, 3. az anyasági támogatás, 4. a tizenharmadik havi nyugdíj, 5. a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás, 6. a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás;” (Szt.4.§.(1) bek. a, pontja) 2. § Az Szt. Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások alcíme a következő 14. § (5) bekezdéssel egészül ki:
157 „ 14. § (5) A kérelmet - ha e törvény másként nem rendelkezik - az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. (2) Az átmeneti, illetve tartós nevelésbe vett kiskorú ügyében az eljárást a gondozási hely szerint illetékes szociális hatáskört gyakorló szerv folytatja le.” (32/A § (1) bekezdése) 3. §. Az Ör. 15, 16, 16/A, 17, 18, 19. §-a hatályát veszti. 4. §. (1) Az Ör. 19/A. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
A rendszeres szociális segély a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. A települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől a jegyző rendszeres szociális segélyt állapít meg annak az aktív korú személynek, aki a) egészségkárosodott, b) vagy nem foglalkoztatott, c) vagy támogatott álláskereső, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított. A b) pont szerinti személy esetében a rendszeres szociális segély megállapításának feltétele, hogy vállalja a beilleszkedését segítő programban való részvételt. Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult.”(Szt. 37/A. §. (1) bek.) (2) Az Ör. 19/A. §-a (3) bekezdésének a) és d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és ezzel egyidejűleg a bekezdés az alábbi e) ponttal egészül ki: [Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában nem foglalkoztatott személynek minősül az, akinek esetében] „a) a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás), illetőleg a jövedelempótló támogatás folyósítási időtartama lejárt, és álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy” „d) az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően a munkaügyi központtal, vagy az együttműködésre kijelölt szervvel legalább három hónapig együttműködött, e) a rendszeres szociális segély folyósítása a munkaképesség-csökkenés mértékének változása miatt szűnt meg,” [és keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát.](Szt. 37/A.§. (3) bek.) 5. § Az Ör. 19/B. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép (1) Nem állapítható meg rendszeres szociális segély, illetőleg a megállapított ellátást meg kell szüntetni annak a.) a személynek, aki aa.) (hatályon kívül helyezve) ab.) előzetes letartóztatásban van, elzárás büntetését, illetve szabadságvesztés büntetését tölti,
158 ac.) Az SZ. 3. § (3) bekezdése alá tartozik, és tartózkodási engedélyének érvényességi ideje lejárt, illetve visszavonták; b.) a nem foglalkoztatott személynek, aki ba.) a rendszeres szociális segély iránti kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően folyósított jövedelempótló támogatásának időtartama alatt az önkormányzattal, illetőleg a munkaügyi központtal nem működött együtt. bb.) hatályon kívül helyezve bc.) katonai szolgálatot teljesít, bd.) hatályon kívül helyezve be.) Az SZ. 37/B § (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – keresőtevékenységet folytat, ide nem értve a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban való részvételt és az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzést. bf.) közoktatási, illetőleg felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy az Flt. Szerint képzési támogatásként keresetpótló támogatásban részesül. (37/B § (1) bekezdése) 6. §. Az Ör. 19/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „ (1) A rendszeres szociális segély folyósítása - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - szünetel, ha a nem foglalkoztatott személy a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban vesz részt, ide nem értve az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást. (2) Ha az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásból származó havi kereset a megállapított rendszeres szociális segély havi összegénél legalább ezer forinttal kevesebb, a rendszeres szociális segélyt olyan összegben kell folyósítani, hogy a kereset és a segély együttes összege - a 37/E. § (1) bekezdésére is figyelemmel - megfeleljen a rendszeres szociális segély megállapított összegének.” (Szt.37/C. §. (1)-(2) bek.) 7. §. Az ÖR. 19/D. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki: „(12) Ha a rendszeres szociális segélyben részesülő személy házastársa vagy élettársa a rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottakra irányadó jogosultsági feltételeinek - ide nem értve a 19/A. § (3) bekezdésének c)-d) pontja szerinti megelőző együttműködés időtartamára vonatkozó rendelkezéseket - megfelel, az együttműködésre kijelölt szervvel maga is együttműködhet. Ebben az esetben az együttműködés az (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételre, valamint a (3) bekezdés d) pontjában foglaltakra terjed ki.” (Szt. 37/D. §. (6) bek.) 8. §. Az Ör. 19/E. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „A rendszeres szociális segély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja tényleges havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelező legkisebb összegének személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegét. A családi jövedelemhatár összege megegyezik a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok összegének és az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 9§ %-ának szorzatával.”(Szt. 37/E. §. (1) bek.) 9. § Az Ör. 19/H. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
159
„(7) A foglalkoztató a biztosítás kezdetére vonatkozó bejelentéssel egyidejűleg tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet a közcélú munka keretében foglalkoztatott személyek természetes személyazonosító adatairól, a foglalkoztatás kezdő időpontjáról és várható időtartamáról, valamint a közcélú munkavégzés helyéről.”(Szt. 37/H. §. (7) bek.) 10. § (1) Az Ör. 25. § (2).bBekezdés 2. mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Az ápolási díjat - az ÖR. 27/B. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével – az ápolást végző személy lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől annak jegyzője állapítja meg.” (41. § (2) bekezdés) (2) Az Ör. 25. § (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A méltányossági ápolási díjról a települési önkormányzat polgármestere dönt. 11.§ Az ÖR. 27/A. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép (1) „ A települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől a települési önkormányzat jegyzője a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző személy kérelmére a 28. § (1) bekezdésének b.) pontjában foglalt összegű ápolási díjat állapít meg.” (43/A. § (1) bekezdése) 12 . §. Az Ör. 32. §-ának utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép: Ha a havi rendszerességgel adott átmeneti segély nem a teljes hónapra jár, akkor az ellátás összege az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának szorzata. 13.§ Az Ör. 33. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A települési önkormányzat a rendeletében meghatározott feltételek szerint temetési segélyt állapíthat meg annak, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartására köteles hozzátartozó volt ugyan, de a temetési költségek viselése a saját, illetve a családja létfenntartását veszélyezteti. A jogosultság megállapítása szempontjából figyelembe vehető egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedül élő esetén annak 150 %-ánál alacsonyabb nem lehet.” (46. § (1) bekezdése) 14. § (1) Az Ör. az alábbi 33/D. §-sal egészül ki: „(1) Egyes szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújthatók. Természetbeni szociális ellátásként nyújtható a) a rendszeres szociális segély, a (2) bekezdésben meghatározott mértékben és feltételek fennállása esetén, b) a lakásfenntartási támogatás, c) az átmeneti segély,
160 d) a temetési segély.” (2) Rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában akkor nyújtható, ha a családban a Gyvt. 68. §-a szerint védelembe vett gyermek él. A rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában történő nyújtásának eljárási szabályait, a természetbeni juttatás formáit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza, azzal, hogy védelembe vett gyermekenként a rendszeres szociális segély megállapított összegének 15%-a, de összesen legfeljebb 50%-a nyújtható természetben. (47. § (1)-(2) bekezdései) (3) A természetbeni ellátás különösen az élelmiszer, a tankönyv, a tüzelő segély, a közüzemi díjak, illetve a gyermekintézmények térítési díjának kifizetése. (4) 15. § (1) Az Ör. 34. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (8) „A közgyógyellátásra való jogosultságról a jegyző dönt. A jogosultság egy évre kerül megállapításra. A közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontja - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - a jogosultságot megállapító határozat meghozatalát követő 15. nap.” (Szt. 50.§. (4) bek.) (2) Az Ör. 34. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (9) A közgyógyellátás iránti kérelem a jogosultság időtartama alatt, annak lejártát megelőző három hónapban is benyújtható. Amennyiben az eljárás a jogosultság lejárta előtt legalább 15 nappal korábban befejeződik, az új jogosultság kezdő időpontjaként a korábbi jogosultság lejártát követő napot kell megállapítani.”(Szt.50.§.(5) bek.) (3) Az Ör. 34. § (12.) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezdés lép: „A 34. § (7) bekezdése alapján kiállított igazolvány után a települési önkormányzat - a (13) bekezdés szerinti eltéréssel – térítést fizet. A térítés az igazolvány kiállítását követő egy éves időtartamra szól. A térítés összege a megállapított gyógyszerkeret éves összegének 3§ %-a, amelyet a határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 napon belül az egészségbiztosítási szervnek át kell utalni. Az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálata során megállapított magasabb gyógyszerkeret esetén a különbözetre eső összeg időarányosan számított 30 %-át is át kell utalni az egészségbiztosítási szerv részére.” (53. § (1) bekezdése) (4) Az Ör. 34. § (13.) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Amennyiben a közgyógyellátást igénylő személy az új jogosultság kezdetének időpontja előtt meghal, a települési önkormányzatnak nem kell térítést fizetnie.” (53. § (2) bekezdés) (5) Az Ör. 34. § (14) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (14) Amennyiben a közgyógyellátásra jogosult az igazolvány kiállítását követően fél éven belül meghal, vagy elveszíti jogosultságát, az önkormányzat visszaigényli a befizetett térítési díj felét. (6) Az Ör. 34. §-a a következő (16) bekezdéssel egészül ki:
161 (16) „Ha a (6)-(7) bekezdés szerinti jogosultsági feltételek alapján benyújtott, közgyógyellátás iránti kérelmet jogerősen elutasították, és az újabb kérelem benyújtásáig a) a gyógykezelést szolgáló terápiában, illetőleg a gyógyszerek térítési díjában nem következett be olyan változás, amelynek következtében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége megnőtt, és b) a kérelmező jövedelme nem változott, a jegyző a kérelmet a Ket. 30. §-ának e) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.” (50. § (6) bekezdés) 16. § (1) Az Ör. IV. fejezet SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOK I. CÍM ALAPSZOLGÁLTATÁSOK felsorolásból az a./ pont hatályát veszti. (2) A SZAKOSÍTOTT ELLÁTÁSI FORMÁK cím a.) pontja hatályát veszti. 17. § Az Ör. 35/A §-a hatályát veszti.
18. § (1) Az Ör. 36. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.” (63. § (1) bekezdése) (2) Az Ör. 36. §-a az alábbi (7)-(11) bekezdésekkel egészül ki: (7) A szociális rászorultságot a) házi segítségnyújtás, b) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, c) támogató szolgáltatás esetében kell vizsgálni. (8) Az (7) bekezdés szerinti szolgáltatások esetében az Szt. 9. § szerinti kötelezettséget - a szociális rászorultság alapjául szolgáló körülményekkel kapcsolatban - az intézményvezető részére kell teljesíteni. (9) Az intézményvezető a szociális rászorultság fennállását a szolgáltatás igénybevételét megelőzően, valamint az igénybevétel során legalább kétévente megvizsgálja. (59/A § (1)-(3) bekezdései) (10) A házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult az, akinek egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását. (11) A (10) bekezdés szerinti feltétel fennállását külön jogszabály szerint kell igazolni.” (63. § (4)-(5) bekezdés) 19. § Az Ör. 36/B §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki: „(3) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult a) az egyedül élő 65 év feletti személy, b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy
162 c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. (4) A (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben a háztartásban élő kiskorú személyt nem kell figyelembe venni. (5) A súlyos fogyatékosságot az Szt. 65/C. § (5)-(7) bekezdése szerint, a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.” (65. § (4)-(6) bekezdései)
Záró rendelkezések 20. § (1) Ez a Ör. 2007. január 1-jén lép hatályba. (2) Az Szt. – az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXVII. törvény 7. §-ával megállapított - 37/C. § (2) bekezdését a törvény (2006. évi CXVII.tv.) hatálybalépésekor a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban részt vevő rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében is alkalmazni kell. Ebben az esetben a különbözetet a korábban megállapított segély összegének alapulvételével 2007. január 1-jétől kell folyósítani. (3) Az Szt. - az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXVII. törvény y 9. §-a által módosított - 37/E. §-a (1) bekezdését a törvény (2006. évi CXVII. Tv.) hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben, továbbá a rendszeres szociális segély összegének a törvény hatálybalépését követő első felülvizsgálatakor kell alkalmazni. (4) Ha a közgyógyellátásban az Szt. 2006. június 30-án hatályos szabályai szerint részesülő személy kéri a közgyógyellátás megállapítását, a közgyógyellátásra való új jogosultság kezdő időpontját az Ör. 34.§. (8) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani. (5) Az Ör. 34. §-ának (8)-(9) bekezdésében meghatározott szabályokat az Ör. hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. (6) Az időskorúak járadékát, a rendszeres szociális segélyt és az Szt. 41. §-ának (1) bekezdése szerinti ápolási díjat érintő, a 2004. évi CXXXVI. törvénnyel megállapított, a 2005. évi CLXX. törvénnyel módosított hatáskörváltozás alapján a jegyző a 2007. január 1-jét követően indult eljárásokban jár el. (7) Az Szt. 59/A. § (1) bekezdésében meghatározott alapszolgáltatások esetében a szociális rászorultság vizsgálatával kapcsolatos rendelkezéseket 2007. január 1-jétől az új igénylők esetében kell alkalmazni, azzal, hogy a) a 2006. december 31-én ilyen alapszolgáltatásban részesülőket a 2007. év során felül kell vizsgálni, és b) 2008. január 1-jétől ilyen alapszolgáltatás csak a szociális rászorultság vizsgálata alapján nyújtható. 21. § E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a) az Ör. aa) 8. §-ának (3) bekezdésében az „illetékes igazgatósága” szövegrész, ab) 27/A. §-ának (5) bekezdésében a „fellebbezési eljárásban a” szövegrész, ac) 34. §-a (5) bekezdésének a) pontjában az „a bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben lakó,” szövegrész, 22. §
E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Ör.
163
1. 3. §-ának (5) bekezdésében a „megyei, fővárosi szociális és gyámhivatal” szövegrész helyébe a „szociális hatóság” szövegrész, 2. 8. §-ának (4) bekezdésében a „Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: Regionális Igazgatóság)” szövegrész helyébe a „kincstár” szövegrész, 3. 10. §-ának (5) bekezdésében a „Regionális Igazgatóság” szövegrész helyébe a „kincstár” szövegrész, 4. 19/A. §-a (3) bekezdésének c) pontjában „a megyei, fővárosi munkaügyi központtal, illetőleg annak kirendeltségével (a továbbiakban: munkaügyi központ)” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervvel” szövegrész, 5. 19/A. §-ának (5) bekezdésében „a munkaügyi központ” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szerv” szövegrész, 6. 19/B. §-a (1) bekezdésének ba) alpontjában és 19/D. §-a (3) bekezdésének d)-e) pontjában „a munkaügyi központtal” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervvel” szövegrész, 7. 19/D. §-a (3) bekezdésének e) pontjában „a munkaügyi központnál” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervnél” szövegrész, 8. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontjában az „Országos Orvosszakértői Intézet orvosi bizottságának” szövegrész helyébe az „orvosszakértői szerv” szövegrész, 9. 27. §-ának (3) bekezdésében a „Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértő Bizottság” szövegrész helyébe a „tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság” szövegrész, 10. 27. §-a (4) bekezdésének a) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes városi intézetének tisztiorvosa” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szövegrész, 11. 27/A. §-ának (5) bekezdésében a „területileg illetékes megyei szociális és gyámhivatal” szövegrész helyébe a „szociális hatóság” szövegrész, 12. 34. §-ának (2) bekezdésében „a területileg illetékes megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztár (a továbbiakban: MEP)” szövegrész helyébe az „az egészségbiztosítási szerv” szövegrész, 23. § Ezen Ör. kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. S z e g v á r, 2007. február 12. Gyömbér Ferencné sk. jegyző
Gémes László sk. polgármester
164
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK __________/2007.(II.22.) Önkormányzati rendelete-tervezete A szociális igazgatásról és szociális gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló- többször módosított - 13/2000.(III.29.) Ör. módosítása (Az idézőjelbe tett szöveg a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szószerinti átvételét jelenti, az idézet végén feltüntetve a jogszabályi hely.) 1. § A szociális igazgatásról és szociális gondoskodás nyújtó ellátásokról szóló 13/2000.(III.29.) Ör. (a továbbiakban: Ör.) 3. § (1) bekezdése a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [E rendelet alkalmazásában] „a) jövedelem: elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett aa) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) függetlenül attól, hogy az adómentes vagy adóköteles, ab) az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély, az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 20 százalékával. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magánnyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Nem minősül jövedelemnek 1. a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, 2. a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt. 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, 3. az anyasági támogatás, 4. a tizenharmadik havi nyugdíj, 5. a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás, 6. a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás;” (Szt.4.§.(1) bek. a, pontja) 2. § Az Szt. Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások alcíme a következő 14. § (5) bekezdéssel egészül ki:
165 „ 14. § (5) A kérelmet - ha e törvény másként nem rendelkezik - az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. (2) Az átmeneti, illetve tartós nevelésbe vett kiskorú ügyében az eljárást a gondozási hely szerint illetékes szociális hatáskört gyakorló szerv folytatja le.” (32/A § (1) bekezdése) 3. §. Az Ör. 15, 16, 16/A, 17, 18, 19. §-a hatályát veszti. 4. §. (1) Az Ör. 19/A. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
A rendszeres szociális segély a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. A települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől a jegyző rendszeres szociális segélyt állapít meg annak az aktív korú személynek, aki a) egészségkárosodott, b) vagy nem foglalkoztatott, c) vagy támogatott álláskereső, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított. A b) pont szerinti személy esetében a rendszeres szociális segély megállapításának feltétele, hogy vállalja a beilleszkedését segítő programban való részvételt. Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult.”(Szt. 37/A. §. (1) bek.) (2) Az Ör. 19/A. §-a (3) bekezdésének a) és d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és ezzel egyidejűleg a bekezdés az alábbi e) ponttal egészül ki: [Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában nem foglalkoztatott személynek minősül az, akinek esetében] „a) a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás), illetőleg a jövedelempótló támogatás folyósítási időtartama lejárt, és álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy” „d) az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően a munkaügyi központtal, vagy az együttműködésre kijelölt szervvel legalább három hónapig együttműködött, e) a rendszeres szociális segély folyósítása a munkaképesség-csökkenés mértékének változása miatt szűnt meg,” [és keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát.](Szt. 37/A.§. (3) bek.) 5. § Az Ör. 19/B. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép (1) Nem állapítható meg rendszeres szociális segély, illetőleg a megállapított ellátást meg kell szüntetni annak b.) a személynek, aki aa.) (hatályon kívül helyezve) ab.) előzetes letartóztatásban van, elzárás büntetését, illetve szabadságvesztés büntetését tölti,
166 ac.) Az SZ. 3. § (3) bekezdése alá tartozik, és tartózkodási engedélyének érvényességi ideje lejárt, illetve visszavonták; b.) a nem foglalkoztatott személynek, aki ba.) a rendszeres szociális segély iránti kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően folyósított jövedelempótló támogatásának időtartama alatt az önkormányzattal, illetőleg a munkaügyi központtal nem működött együtt. bb.) hatályon kívül helyezve bc.) katonai szolgálatot teljesít, bd.) hatályon kívül helyezve be.) Az SZ. 37/B § (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – keresőtevékenységet folytat, ide nem értve a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban való részvételt és az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzést. bf.) közoktatási, illetőleg felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy az Flt. Szerint képzési támogatásként keresetpótló támogatásban részesül. (37/B § (1) bekezdése) 6. §. Az Ör. 19/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „ (1) A rendszeres szociális segély folyósítása - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - szünetel, ha a nem foglalkoztatott személy a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban vesz részt, ide nem értve az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást. (2) Ha az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásból származó havi kereset a megállapított rendszeres szociális segély havi összegénél legalább ezer forinttal kevesebb, a rendszeres szociális segélyt olyan összegben kell folyósítani, hogy a kereset és a segély együttes összege - a 37/E. § (1) bekezdésére is figyelemmel - megfeleljen a rendszeres szociális segély megállapított összegének.” (Szt.37/C. §. (1)-(2) bek.) 7. §. Az ÖR. 19/D. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki: „(12) Ha a rendszeres szociális segélyben részesülő személy házastársa vagy élettársa a rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottakra irányadó jogosultsági feltételeinek - ide nem értve a 19/A. § (3) bekezdésének c)-d) pontja szerinti megelőző együttműködés időtartamára vonatkozó rendelkezéseket - megfelel, az együttműködésre kijelölt szervvel maga is együttműködhet. Ebben az esetben az együttműködés az (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételre, valamint a (3) bekezdés d) pontjában foglaltakra terjed ki.” (Szt. 37/D. §. (6) bek.) 8. §. Az Ör. 19/E. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „A rendszeres szociális segély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja tényleges havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelező legkisebb összegének személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegét. A családi jövedelemhatár összege megegyezik a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok összegének és az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 9§ %-ának szorzatával.”(Szt. 37/E. §. (1) bek.) 9. § Az Ör. 19/H. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
167
„(7) A foglalkoztató a biztosítás kezdetére vonatkozó bejelentéssel egyidejűleg tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet a közcélú munka keretében foglalkoztatott személyek természetes személyazonosító adatairól, a foglalkoztatás kezdő időpontjáról és várható időtartamáról, valamint a közcélú munkavégzés helyéről.”(Szt. 37/H. §. (7) bek.) 10. § (1) Az Ör. 25. § (2).bBekezdés 2. mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Az ápolási díjat - az ÖR. 27/B. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével – az ápolást végző személy lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől annak jegyzője állapítja meg.” (41. § (2) bekezdés) (2) Az Ör. 25. § (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A méltányossági ápolási díjról a települési önkormányzat polgármestere dönt. 11.§ Az ÖR. 27/A. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép (1) „ A települési önkormányzat, 2007. január 1-jétől a települési önkormányzat jegyzője a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző személy kérelmére a 28. § (1) bekezdésének b.) pontjában foglalt összegű ápolási díjat állapít meg.” (43/A. § (1) bekezdése) 12 . §. Az Ör. 32. §-ának utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép: Ha a havi rendszerességgel adott átmeneti segély nem a teljes hónapra jár, akkor az ellátás összege az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának szorzata. 13.§ Az Ör. 33. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A települési önkormányzat a rendeletében meghatározott feltételek szerint temetési segélyt állapíthat meg annak, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartására köteles hozzátartozó volt ugyan, de a temetési költségek viselése a saját, illetve a családja létfenntartását veszélyezteti. A jogosultság megállapítása szempontjából figyelembe vehető egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedül élő esetén annak 150 %-ánál alacsonyabb nem lehet.” (46. § (1) bekezdése) 14. § (1) Az Ör. az alábbi 33/D. §-sal egészül ki: „(1) Egyes szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújthatók. Természetbeni szociális ellátásként nyújtható a) a rendszeres szociális segély, a (2) bekezdésben meghatározott mértékben és feltételek fennállása esetén, b) a lakásfenntartási támogatás, c) az átmeneti segély,
168 d) a temetési segély.” (2) Rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában akkor nyújtható, ha a családban a Gyvt. 68. §-a szerint védelembe vett gyermek él. A rendszeres szociális segély természetbeni szociális ellátás formájában történő nyújtásának eljárási szabályait, a természetbeni juttatás formáit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza, azzal, hogy védelembe vett gyermekenként a rendszeres szociális segély megállapított összegének 15%-a, de összesen legfeljebb 50%-a nyújtható természetben. (47. § (1)-(2) bekezdései) (3) A természetbeni ellátás különösen az élelmiszer, a tankönyv, a tüzelő segély, a közüzemi díjak, illetve a gyermekintézmények térítési díjának kifizetése. (4) 15. § (1) Az Ör. 34. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (8) „A közgyógyellátásra való jogosultságról a jegyző dönt. A jogosultság egy évre kerül megállapításra. A közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontja - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - a jogosultságot megállapító határozat meghozatalát követő 15. nap.” (Szt. 50.§. (4) bek.) (2) Az Ör. 34. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (9) A közgyógyellátás iránti kérelem a jogosultság időtartama alatt, annak lejártát megelőző három hónapban is benyújtható. Amennyiben az eljárás a jogosultság lejárta előtt legalább 15 nappal korábban befejeződik, az új jogosultság kezdő időpontjaként a korábbi jogosultság lejártát követő napot kell megállapítani.”(Szt.50.§.(5) bek.) (3) Az Ör. 34. § (12.) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezdés lép: „A 34. § (7) bekezdése alapján kiállított igazolvány után a települési önkormányzat - a (13) bekezdés szerinti eltéréssel – térítést fizet. A térítés az igazolvány kiállítását követő egy éves időtartamra szól. A térítés összege a megállapított gyógyszerkeret éves összegének 3§ %-a, amelyet a határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 napon belül az egészségbiztosítási szervnek át kell utalni. Az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálata során megállapított magasabb gyógyszerkeret esetén a különbözetre eső összeg időarányosan számított 30 %-át is át kell utalni az egészségbiztosítási szerv részére.” (53. § (1) bekezdése) (4) Az Ör. 34. § (13.) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Amennyiben a közgyógyellátást igénylő személy az új jogosultság kezdetének időpontja előtt meghal, a települési önkormányzatnak nem kell térítést fizetnie.” (53. § (2) bekezdés) (5) Az Ör. 34. § (14) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (14) Amennyiben a közgyógyellátásra jogosult az igazolvány kiállítását követően fél éven belül meghal, vagy elveszíti jogosultságát, az önkormányzat visszaigényli a befizetett térítési díj felét. (6) Az Ör. 34. §-a a következő (16) bekezdéssel egészül ki:
169 (16) „Ha a (6)-(7) bekezdés szerinti jogosultsági feltételek alapján benyújtott, közgyógyellátás iránti kérelmet jogerősen elutasították, és az újabb kérelem benyújtásáig a) a gyógykezelést szolgáló terápiában, illetőleg a gyógyszerek térítési díjában nem következett be olyan változás, amelynek következtében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége megnőtt, és b) a kérelmező jövedelme nem változott, a jegyző a kérelmet a Ket. 30. §-ának e) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.” (50. § (6) bekezdés) 16. § (1) Az Ör. IV. fejezet SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOK I. CÍM ALAPSZOLGÁLTATÁSOK felsorolásból az a./ pont hatályát veszti. (2) A SZAKOSÍTOTT ELLÁTÁSI FORMÁK cím a.) pontja hatályát veszti. 17. § Az Ör. 35/A §-a hatályát veszti.
18. § (1) Az Ör. 36. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.” (63. § (1) bekezdése) (2) Az Ör. 36. §-a az alábbi (7)-(11) bekezdésekkel egészül ki: (7) A szociális rászorultságot a) házi segítségnyújtás, b) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, c) támogató szolgáltatás esetében kell vizsgálni. (8) Az (7) bekezdés szerinti szolgáltatások esetében az Szt. 9. § szerinti kötelezettséget - a szociális rászorultság alapjául szolgáló körülményekkel kapcsolatban - az intézményvezető részére kell teljesíteni. (9) Az intézményvezető a szociális rászorultság fennállását a szolgáltatás igénybevételét megelőzően, valamint az igénybevétel során legalább kétévente megvizsgálja. (59/A § (1)-(3) bekezdései) (10) A házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult az, akinek egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását. (11) A (10) bekezdés szerinti feltétel fennállását külön jogszabály szerint kell igazolni.” (63. § (4)-(5) bekezdés) 19. § Az Ör. 36/B §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki: „(3) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult a) az egyedül élő 65 év feletti személy, b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy
170 c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. (4) A (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben a háztartásban élő kiskorú személyt nem kell figyelembe venni. (5) A súlyos fogyatékosságot az Szt. 65/C. § (5)-(7) bekezdése szerint, a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.” (65. § (4)-(6) bekezdései)
Záró rendelkezések 20. § (1) Ez a Ör. 2007. január 1-jén lép hatályba. (2) Az Szt. – az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXVII. törvény 7. §-ával megállapított - 37/C. § (2) bekezdését a törvény (2006. évi CXVII.tv.) hatálybalépésekor a települési önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban részt vevő rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében is alkalmazni kell. Ebben az esetben a különbözetet a korábban megállapított segély összegének alapulvételével 2007. január 1-jétől kell folyósítani. (3) Az Szt. - az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXVII. törvény y 9. §-a által módosított - 37/E. §-a (1) bekezdését a törvény (2006. évi CXVII. Tv.) hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben, továbbá a rendszeres szociális segély összegének a törvény hatálybalépését követő első felülvizsgálatakor kell alkalmazni. (4) Ha a közgyógyellátásban az Szt. 2006. június 30-án hatályos szabályai szerint részesülő személy kéri a közgyógyellátás megállapítását, a közgyógyellátásra való új jogosultság kezdő időpontját az Ör. 34.§. (8) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani. (5) Az Ör. 34. §-ának (8)-(9) bekezdésében meghatározott szabályokat az Ör. hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. (6) Az időskorúak járadékát, a rendszeres szociális segélyt és az Szt. 41. §-ának (1) bekezdése szerinti ápolási díjat érintő, a 2004. évi CXXXVI. törvénnyel megállapított, a 2005. évi CLXX. törvénnyel módosított hatáskörváltozás alapján a jegyző a 2007. január 1-jét követően indult eljárásokban jár el. (7) Az Szt. 59/A. § (1) bekezdésében meghatározott alapszolgáltatások esetében a szociális rászorultság vizsgálatával kapcsolatos rendelkezéseket 2007. január 1-jétől az új igénylők esetében kell alkalmazni, azzal, hogy a) a 2006. december 31-én ilyen alapszolgáltatásban részesülőket a 2007. év során felül kell vizsgálni, és b) 2008. január 1-jétől ilyen alapszolgáltatás csak a szociális rászorultság vizsgálata alapján nyújtható. 21. § E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a) az Ör. aa) 8. §-ának (3) bekezdésében az „illetékes igazgatósága” szövegrész, ab) 27/A. §-ának (5) bekezdésében a „fellebbezési eljárásban a” szövegrész, ac) 34. §-a (5) bekezdésének a) pontjában az „a bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben lakó,” szövegrész, 22. §
E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Ör.
171
1. 3. §-ának (5) bekezdésében a „megyei, fővárosi szociális és gyámhivatal” szövegrész helyébe a „szociális hatóság” szövegrész, 2. 8. §-ának (4) bekezdésében a „Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: Regionális Igazgatóság)” szövegrész helyébe a „kincstár” szövegrész, 3. 10. §-ának (5) bekezdésében a „Regionális Igazgatóság” szövegrész helyébe a „kincstár” szövegrész, 4. 19/A. §-a (3) bekezdésének c) pontjában „a megyei, fővárosi munkaügyi központtal, illetőleg annak kirendeltségével (a továbbiakban: munkaügyi központ)” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervvel” szövegrész, 5. 19/A. §-ának (5) bekezdésében „a munkaügyi központ” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szerv” szövegrész, 6. 19/B. §-a (1) bekezdésének ba) alpontjában és 19/D. §-a (3) bekezdésének d)-e) pontjában „a munkaügyi központtal” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervvel” szövegrész, 7. 19/D. §-a (3) bekezdésének e) pontjában „a munkaügyi központnál” szövegrész helyébe „az állami foglalkoztatási szervnél” szövegrész, 8. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontjában az „Országos Orvosszakértői Intézet orvosi bizottságának” szövegrész helyébe az „orvosszakértői szerv” szövegrész, 9. 27. §-ának (3) bekezdésében a „Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértő Bizottság” szövegrész helyébe a „tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság” szövegrész, 10. 27. §-a (4) bekezdésének a) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes városi intézetének tisztiorvosa” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szövegrész, 11. 27/A. §-ának (5) bekezdésében a „területileg illetékes megyei szociális és gyámhivatal” szövegrész helyébe a „szociális hatóság” szövegrész, 12. 34. §-ának (2) bekezdésében „a területileg illetékes megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztár (a továbbiakban: MEP)” szövegrész helyébe az „az egészségbiztosítási szerv” szövegrész, 23. § Ezen Ör. kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. S z e g v á r, 2007. február 12. Gyömbér Ferencné sk. jegyző
Gémes László sk. polgármester
172 Egyesített Közművelődési Intézmény
12. sz. melléklet Szegvár, Régiposta u. 1. Telefon/fax : 63/ 364 – 816 E:mail:
[email protected] Tárgy: pályázati önerő kérése
Gémes László polgármester Képviselő-testület tagjai Szegvár Tisztelt Képviselő-testület! Az alábbi pályázatokhoz kérjük a Tisztelt Képviselő-testület hozzájárulását a pályázati alapból. Pályázati lehetőségeink A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM IGAZGATÓSÁGA Közművelődési Szakmai Kollégiuma pályázati felhívásai 1. Szakmai rendezvények, nem hivatásos művészeti találkozók támogatása Pályázat nyújtható be a 2007. szeptember 3. – 2008. február 18. között megrendezésre kerülő, több intézmény és szervezet együttműködésével, minimum kistérségi szinten megvalósuló közművelődési programokra. Pályázhatnak: • közművelődési intézmények Előnyben részesülnek az alábbiak: • az amatőr művészet területein tevékenykedők minél szélesebb köre számára nyitott rendezvények ( itt gondolunk az Én ezt tudom tehetségkutató programsorozatra) • a határokon átívelő együttműködésen alapuló találkozók ( Törökbecse szerbiai település) • a minél nagyobb százalékú önrészt vállaló pályázatok Mellékelni kell a teljes bekerülési költség minimum 20 %-ára vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Jelen esetben 500 000,-Ft-ot szeretnénk megpályázni, amihez az önrész 100 000,-Ft. A beadási határidő március 12. 2. Tehetséggondozó, alkotó jellegű és honismereti célú nyári táborok támogatása Pályázat nyújtható be 2007. június 1. és szeptember 1. között megvalósuló művészeti tehetséggondozó, alkotó jellegű és honismereti célú nyári táborok támogatására.
173
Pályázhatnak: • közművelődési intézmények Mellékelni kell a teljes bekerülési kötelezettségvállalási nyilatkozatot.
költség
minimum
30
%-ára
vonatkozó
Megpályázható összeg táboronként max. 500.000,-Ft Az önrész összege: 100 000,-Ft A beadási határidő március 12. 3. Balassi Bálint Intézet kiírásában Kodály Jubileum 2007. Pályázat nyújtható be 2007- ben megvalósuló , a Kodály jubileummal kapcsolatos eseményekre Pályázhatnak: • közművelődési intézmények Megpályázható összeg 100 000.-Ft. Az önrész összege 100 000.- Ft A beadási határidő március 2. A Népművészeti Kollégium pályázatai: 4. Az élő népművészet (néptánc, népzene, tárgyalkotó népművészet, stb.) népművészeti szaktáborok és rendszeres táncházak programjainak megvalósítására. A pályázat megvalósításának időtartama a 2007. év. A pályázatot a programok rendezője (szakmailag elismert intézmények, civilszervezetek, műhelyek) nyújthatnak be. A pályázott összeg 300 000,-Ft. Ebből az önrész 30%, azaz 90 000,-Ft Beadási határidő: 2007. március 19. 5. Az Önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról szóló 15/1998. (III. 31.) MKM rendelet alapján a pályázatra 300 000,-Ft-ot kérünk, hogy a művelődési ház székcseréjét folytatni tudjuk. 2006-ban 112 db széket tudtunk vásárolni az előző évi nyereményből. Az Önkormányzat által igazolt önrész mértékében kaphatunk támogatást. A helyi Önkormányzat 37/2002. (XII. 11.) ÖR. Sz. rendelete IV. 11§ alapján kérjük az Önrészt. A beadási határidő március 20. Köszönjük az előző évi támogatását a pályázatainknak. Közel 3 millió forint támogatást nyertünk 2006-ban. Szegvár, 2007. február 19. Kovács Ildikó intézményvezető