TECHNIKA KRÓNIKA
Új Innovációs Tanács Március 23-án átadták az újjáalakult Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács (KTIT) tagjainak a megbízólevelüket. A KTIT a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) mellett mûködõ, stratégiai kérdésekkel foglalkozó testület, amely a K+F és az innováció területén a gazdasági és közlekedési miniszter tanácsadó testülete is egyben. A Tanács tagjait a gazdasági és közlekedési miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezte ki. A Tanács mûködésének az egyik fõ célja a Kutatási és Technológiai Innovációs Alappal kapcsolatos jogszabályban rögzített feladatok ellátása. A Tanács egyetértési jogot gyakorol az Alap felhasználási tervével, támogatási céljaival, pályázati stratégiájával, valamint a pályázati felhívásokkal kapcsolatban – beleértve a pénzügyi támogatások finanszírozási és döntéshozatali rendjét. A KTIT tevékenységének másik fõ célja, hogy segítse az állami K+F és innovációs politika stratégiai szintû kezelését, illetve az ehhez kapcsolódó hazai és EU-források felhasználásának az összehangolását. Az újjáalakult testület az Alap és a GOP összehangolt stratégiai tervezése kapcsán évente 68 milliárd forint felhasználásáról dönt. A KTIT mûködését szabályozó rendelet alapján a Tanácsban az államigazgatást hat minisztérium, három szervezet, a meghatározó szakmai szövetségek és kamarák javaslata nyomán pedig további hat tag képviseli.
2
2007/3
Jedlik Ányos-díjkiosztó Március 13-án Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnöke adta át az MSZH-nál a 12. kiadásához érkezett Jedlik Ányos szakmai díjat, amellyel a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet, valamint a kiemelkedõ színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot jutalmazzák. A 2007. évben az alábbiakat tüntették ki Jedlik Ányos-díjjal: Faigl Ferenc vegyészmérnököt, a kémiai tudomány doktorát, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémiai Technológia Tanszékének egyetemi tanárát, aki tudományos eredményeit eddig 63 közleményben, valamint 90 elõadásban publikálta, és 28 olyan szabadalomban szerepel feltalálóként, amelyek közül 12 ipari alkalmazás, illetve licenceladás formájában haszno-
sult; Havasi János okleveles villamosmérnököt, az MSZH Hivatali Védjegy és Mintaoltalmi Fõosztályának helyettes vezetõjét, mivel negyedszázados hivatali mûködésével az iparjogvédelem minden jelentõs ágában hozzájárult az MSZH nemzetközileg is elismert hatósági rangjához; Hidvégi Máté biológus-mérnököt, a kémia habilitált doktorát, a kémiai tudomány kandidátusát, a Biomedicina – Elsõ Magyar Rákkutatási Rt. – elnökét az Esterin gyógyhatású készítmény kidolgozásáért, valamint a több kuta-
tó társával 1993-ban elõállított Avemar felfedezéséért, amely hatékonyan gátolja, illetve megakadályozza a rosszindulatú tumorok áttétképzését; Sipos József okleveles gépészmérnököt, magyar és európai szabadalmi ügyvivõt a legkülönbözõbb területekhez tartozó gépészeti találmányok szabadalmaztatásáért, továbbá kiterjedt nemzetközi tevékenysége miatt; Vedres András okleveles vegyészt, a Magyar Feltalálók Egyesületének fõtitkárát, a Feltalálók Nemzetközi Szövetségének (IFIA) 2006-tól 2010-ig megválasztott elnökét, mivel érdekvédelmi és infrastruktúrateremtõ munkásságával, illetve az alkotótevékenység támogatásával meghatározóan járult hozzá Magyarország nemzetközi innovációs elismertségéhez. B. S.
Sikeres év az atomerõmûben A Paksi Atomerõmû 2006-ban 13.460.9 GWh áramot termelt, 0,7 százalékkal többet, mint amennyit terveztek. Mindezt a legolcsóbban, hiszen az 1 kWh-ra jutó árbevétele csak 8,69 forint volt – ismertette Kovács József vezérigazgató az évzáró sajtótájékoztatón. – A vállalat adózás elõtti eredménye 7,7 százalékkal növekedett, így 2,8 milliárd forintot tett ki, ami a 4. blokk teljesítménynövelésének, a gazdasági hatékonyság javításának volt köszönhetõ. Az eredményeket az is kiemeli, hogy eközben végre kellett hajtani a sérült fûtõelemek
eltávolítását. Az atomerõmû felkészül a teljes árampiaci nyitásra, a szabadpiaci villamos energia áránál (11,3-15,1 Ft/kWh) olcsóbb áramával a közüzemi energiaellátás meghatározó, termelõ egysége maradhat.
Ma a Paksi Atomerõmû 37,6 százalékát adja a hazai villamos energia termelésnek, versenyképessége hosszú távon tartható az üzemidõ-hosszabbítással, költséghatékonysággal és az MVM Csoporton belüli szinergiák kihasználásával.
Mach-Tech+ElectroSalon A Hungexpo Zrt. koncepciót váltott, és a május 8–11. között a Budapesti Vásárközpontban az Ipar Napjai 2007 elnevezéssel az Industria keretein túlnövõ Mach-Tech gépipari szakvásárt összepárosította az ElectroSalon elektronikai, elektrotechnikai és automatizálási szakkiállítással. A Hungexpo adatai szerint március 7-ig 420 kiállító – köztük 20 ország 100 cége – 16 000 négyzetmétert foglal el az idei Ipar Napjain.
KRÓNIKA TECHNIKA
A foglalkoztatás javításáért Magyarországon jelenleg a 3 millió 940 ezer foglalkoztatott mellett 308 ezren munkanélküliek, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalékos. A kormányzat számos kezdeményezéssel kívánja a munkanélküliek számát csökkenteni, ezek egyike, hogy a munkaügyi tárca közel 2 ezer új állás létrejöttét támogatja két munkahelyteremtõ pályázattal. Az egyik 1,8 milliárdos keretösszeggel az 5 munkahelyet teremtõ vállalkozásokat fogja támogatni, fõleg ha azok az ország kevésbé foglalkoztatott helyein mûködnek. További 200
millió forinttal azokat a vállalkozásokat preferálják, amelyek kizárólag innovált, fejlett termékeket állítanak elõ. Ebbõl a keretbõl 50 millió forintos támogatással tavaly az MVM Kontó Zrt. 80 új álláshelyet hozott létre. Március elejétõl mintegy 30 milliárd forint értékû technológiafejlesztési és hátrányos kistérségekben munkahelyet teremtõ 7 beruházási támogatásra is lehet pályázni a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében.
Elismerés a Technikának A Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete a legjobb mûszaki, tudományos folyóiratoknak járó Vámos György Szerkesztõi Nívódíjjal ismerte el a Technika Mûszaki Szemlének az innováció ösztönzésében végzett több évtizedes munkáját. A március 13án rendezett ünnepségen további tudományos és üzemi újságírókat, vállalati kommunikációs vezetõket tüntettek ki. Kommunikációs Éremmel tüntették ki Mittler Istvánt, a Paksi Atomerõmû Zrt. kommunikációs vezetõjét az Atomerõmû címû üzemi lap fejlesztéséért kifejtett tevékenysége elismeréséül. Mittler Istvánnak jelentõs szerepe volt abban, hogy a lap már 34 550 példányban jelenik meg, ezért a dolgozókon kívül a térség lakosságát is tájékoztathatja az atomenergiával kapcsolatos kérdésekrõl. Az eddigi 13 település mellett újabb 9 településre jut el az üzemi újság, miközben magas színvonalon ábrázolja az erõmû dolgozóinak életét, munkavégzését.
Ugyancsak Kommunikációs Érmet kapott Várkonyi Zsolt, a Dunaferr Hetilap igazgató fõszerkesztõje a Dunaferr vállalatcsoport belsõ kommunikációs rendszerének támogatásáért. A legjobb üzemi lapnak járó idei Bronz Toll-díjat az M-Real Petõfi Nyomda üzemi lapja, a Petõfi Hírek kapta Kiss Ilona fõszerkesztõvel, Vámos György Szerkesztõi Nívódíjat lapunkon kívül a Magyar Textiltechnika és az Építõgépek, Építésgépesítés nyerte el. Az eseményen dr. Cservenyák Ildikó, a GKM fõosztályvezetõje köszöntötte az újságírókat a magyar sajtó napja alkalmából. Méltatta azt a munkát, amelyet az üzemi újságírók végeznek a vállalat munkatársainak tájékoztatásáért az üzem híreirõl, a kezdeményezésekrõl. Ezen túl fontos feladatuknak tartják most már, hogy a környezõ város, térség ügyeivel is foglalkozzanak, megismertetve a lakossággal is az üzem eredményeit, feladatait.
TECHNIKA GAZDASÁG
„Üzletre hangolva” Készül a vállalkozói környezet dinamizálását elõsegítõ „Üzlet re hangolva” program, amely nek koncepciójáról és a 2007. évi cselekvési tervérõl március végén kormányhatározat szü letett – mondta Cservenyák Il dikó, a Gazdasági és Közleke dési Minisztérium (GKM) üzleti környezet fejlesztése fõosztá lyának vezetõje.
A
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium „Üzletre hangolva” programjának célja a vállalkozások mûködési és tranzakciós költségeinek csökkentése, a jobb szabályozás, a kevesebb papírmunka, adminisztrációs teher, a pénzügyi és jogi kockázatok mérséklése révén. Felmérések szerint Magyarországon az állami szabályozásból adódó vállalati adminisztratív terhek mértéke a GDP 4,5-6,7 százalékát teheti ki, míg ez az arány az EU 25 tagállamának átlagában 3,5 százalék. Az Európai Unió szándéka szerint 2012-re ezeket a költségeket 25 százalékkal csökkenteni kell. Cservenyák Ildikó elmondta, hogy az „Üzletre hangolva” program révén a GKM évi legalább 100 milliárd forint megtakarítást kíván elérni. A fõosztályvezetõ emlékeztetett arra, hogy a tárca kezdeményezésére közel 400 javaslat érkezett a vállalkozóktól, vállalkozói érdekképviseletektõl az üzleti környezet javítására. A beérkezett javaslatokat értékelték, szûkítették és bekapcsolódva már létezõ munkacsoportok munkájába, illetve újak létrehozásával azt vizsgálják, milyen jogszabályi változtatások, intézkedések és fejlesztések szükségesek a program sike-
4
2007/3
res megvalósításához. Jelenleg mintegy 30-40 súlyponti javaslaton dolgoznak. Cservenyák Ildikó ismertetése szerint a vállalkozói javaslatok jelentõsebb része a cég- és adóadminisztráció egyszerûsítésére érkezett, sokan kérték a jogbiztonság erõsítését, a szerzõdéses fegyelem javítását, a körbetartozások csökkentésére irányuló intézkedéseket, illetve a versenytisztaság erõteljesebb érvényesítését. Cservenyák Ildikó elmondta: például a vállalkozásindítást szabályozó jogszabályban fontos szempont a cégbejegyzés idejének és költségének csökkentése. Az engedélyezési eljárások rendszerét is vizsgálják, és várható egy, az adóés illetékeljárásokat egyszerûsítõ javaslatcsomag is. Jelentõs eredményt lehetne elérni az e-közigazgatás szélesebb körû elterjesztésével, de ennek infrastrukturális hátterét meg kell erõsíteni, amire várhatóan az Új Magyarország Fejlesztési Terv releváns operatív
programjaiban források is rendelkezésre állnak. A fõosztályvezetõ jelezte, hogy a javasolt jogszabályi változtatások több esetben más tárcák - például a Pénzügyminisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium feladatkörébe tartoznak. Így a GKM kezdeményezõ szerepe mellett már az értékelés során szoros volt a szakmai együttmûködés, és a társtárcáktól, intézményektõl már eddig is sok segítséget kaptak. Szoros munkakapcsolatban állnak az Államreform Bizottsággal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központtal is. Cservenyák Ildikó hangsúlyozta, hogy a vállalkozói szervezetekkel kialakított partnerséget a projektben nagyon fontosnak tartják, várhatóan velük is megkezdõdnek a közvetlen szakmai konzultációk.
Budapesti Állásbörze frissdiplomásoknak A felsõoktatási intézmény arcélétõl független karrier-rendezvénnyel jelentkezik õsszel Budapesten a SYMA-központban a Mûegyetemi Állásbörze korábbi szervezõcsapata. A hazai hagyományokkal szakító Budapesti Állásbörzére a szervezõ Frissdiplomás Kft. vezetõi közel 10 000 látogatót várnak a hazai mérnöki, gazdasági, informatikai, természetés bölcsészettudományi oktatás végzõs hallgatói, frissdiplomásai és a területen néhány éve tanulmányaikat befejezett szakemberek körébõl. A mai trendek szerint a gazdasági megszorító intézkedések mellett is egyre többet költenek a cégek új munkatársaik megtalálására. A szervezõk ezt az alapigazságot vették alapul, amikor a nagyobb oktatási intézmények önálló karrierrendezvényei helyett a külföldön népszerû – felsõoktatási intézménytõl független – állásbörze ötletével jelentkeztek. A frissdiplomásokat nagy számban keresõ cégek szintén élénken érdeklõdnek a Budapesti Állásbörze iránt, mert reményeik szerint egy rendezvényen legalább 6-8 önálló profilú karriertalálkozó jelentkezõivel konzultálhatnak. b. s.
GAZDASÁG TECHNIKA
Védõréteg a légköri korrózió ellen
Horganyzás a divat A fémek rozsdásodásából származó tetemes költsége ket mindenhol igyekeznek le szorítani, ezért világszerte nõ a horganyzott acéllemezek felhasználása, szinte divattá vált a horganyzás.
H
a az Eiffel tornyot 1889ben tûzihorgonyzott acélból építették volna, évente 10 tonna festéket és jelentõs munkabért takarítottak volna meg. Az USA-ban évi 5-7 milliárd dollár korróziós kárral számolnak, Magyarországon évente 8-10 milliárd forintba kerül a rozsdásodó fémszerkezetek karbantartása. Ma ennek ellensúlyozására a fémlemezek horganyzása kínálja az egyik lehetõséget. A horganyzás fõszereplõje köztudomásúlag a cink, amirõl azonban érdemes többet is megtudni. Érdekes módon a cink (horgany) létfenntartó szerepérõl kevés szó esik. A földkéreg 0,012 százalékát alkotó, tehát közepesen gyakori elõfordulású elem igen reaktív, ezért csak vegyületekben, a szfaleritben, cinkpátban és kalamin ércekben fordul elõ, együtt bányásszák az ólommal, az ezüsttel, a kadmiummal. A magyar föld nem túl gazdag a cinkben, pedig nagy szerepet játszik az emberi szervezet anyagcseréjében, mintegy száz enzim alkotóeleme, az inzulinhormon építõköve, fenntartja a sejtek épségét a testben lévõ mindössze 2-3 grammnyi cink. A szervezet nem termeli, napi 15 mg-ot kell belõle pótolni. A növények is igénylik, az állatokat a vírusoktól védi. A FÉMEK DOKTORA Nos, az élõ szervezet e doktora, a fémek
jótevõje is. A cink védõréteget alakít ki a korrózió által létrejött cink-oxidból, ezáltal meggátolja a rozsdásodást. Mindemellett a legolcsóbb galvanizáló fém, utókezelhetõ, díszítõhatású, festhetõ, a mérgezõhatása mérsékelt. Az acéltermékek korrózió elleni védelmére a horganyt legfõképp az építõipar használja, újabban a könnyûszerkezetes építõelemek, az építõipari állványzatok, távvezeték oszlopok növelték a felhasználását. A horganyzott szerkezetek élettartama hosszabb, mint a festéké, a védõhatás a horgany rétegvastagságától függ.
ezektõl magasabb minõségeket is igényel, például olyanokat, amelyek mélyhúzásra vagy autóipari feldolgozásra is alkalmasak, ezekkel a Dunaferr jelenleg nem rendelkezik. A termelés majd felét a Dutrade Zrt. értékesíti.
DUNAFERR TERMÉKEK Magyarországon számos cég foglalkozik darabáru horganyzással, de az acélszalagok nagymennyiségû és folyamatos horganyzását a Dunaferr végzi. Itt a Metab Fémfeldolgozóban évente 110 000 tonna végtermék kerül le a gyártósorról, a lemezek 0,4-1,5 mm vastagságúak és 1500 mm szélesek is lehetnek. Fõ termék a horganyzott tekercsbõl készült trapézlemez. Itt elõállítanak import elõfestett poliészter bevonatos lemezbõl horganyzott trapézlemezt is. Belföldre 55 ezer tonna horganyzott acéllemezt szállít a Dunaferr egy korlátozott termékkörben. Mint az Acélpiac címû hírlevél ismerteti, Dunaújvárosban kis karbontartalmú acélból két minõséget, szerkezeti acélból öt minõséget gyártanak; ám a piac
DUPLA ÁRON A Dutrade vevõköre mára kialakult, külföldön Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és Ausztria a felvevõ. Nekik is szembesülniük kell a cink világpiaci árának változásaival. A tavalyi évhez képest megduplázódott, tonnánként 4500 dollárra emelkedett a cink ára, az elõötvözéséhez szükséges alumínium, más ötvözõk ára is emelkedett. Ennek ellenére a Dunaferr növelni kívánja horganyzott termékgyártását is: évi 300 000 tonna teljesítményû tûzihorgonyzósort fognak telepíteni. Ezzel talán lépés tartható a kassai, a Voest Alpine acélmûvek ilyen irányú fejlesztéseivel. És akkor még nem szóltunk Kínáról, ahol egy év alatt 1 millió tonna horganyzási kapacitást hoztak létre. K. F. 2007/3
5
TECHNIKA GAZDASÁG
Cement, ami szétválaszt A cement egyszerû szürke por, hidraulikus, szervetlen kötõanyag, ám valahol erede ti rendeltetése ellenére szét választ. Magyarországi beru házás, anno 2007.
N
yergesújfalu, bár a Duna partján terül el, sohasem lehetett üdülõhely. A víziszállítás lehetõsége és a szomszédos Gerecse régesrég építõanyagipart vonzott ide. Híres volt eternitgyártása 1903-tól – ma is mûködik az eredeti tulajdonosával –, a Sátori cementgyár 1768-tól adott munkát, de nevezetes volt vasbetonalj gyára 1943 óta, no és a leghíresebb talán a Viscosa gyár, amelyet 1941-ben alapítottak, s ma Zoltek néven ismert az egész világon. Ki gondolná ezek után, hogy Nyergesújfalun és környékén lesznek, akik fennakadnak Európa legkorszerûbb cementgyára létesítésének tervén, amely egyébként a már korszerûtlen lábatlani cementgyárat pótolná ott a közelben, a lebontását követõen. Az építtetõ Holcim azért választaná Újfalut – amely 89-tõl város –, mert ott hagyományos a cementgyártás, a közelben kiváló márga- és mészkõbányák találhatók, van szakképzett munkaerõ és a gyár elhelyezhetõ a várostól keletre lévõ ipari parkban, ahová szembõl fúj a szél – különben is a gyártási technológiát pormentesre ígérik. Persze maradna még a szállítási terhelése a városnak, ám a cement 40 százalékát vasúton vinnék – ez az arány Lábatlanban csak 15 százalék. A terv egyébként is környezetkímélõbb: vizes techno-
6
2007/3
lógia helyett száraz technológia, zárt tárolók és szállítórendszerek, állandó emissziómérõ monitoring. S mindez a lakosságtól távolabb, mint Lábatlanban, ahol a cementgyárat már körbenõtte a város. Nyilvánvaló, hogy az ország cementigényét kielégítõ új üzem felépítését engedélyeztetni kell, a tervet környezeti hatástanulmánnyal is alá kell támasztani. Nehezen hihetõ, hogy ma környezetre ártalmas létesítményt engedélyeznének még egy ipari parkban is. Még furcsább lenne, ha nem egy korszerû, szakmailag teljesen környezetbarát gyárat felépítõ cég lenne környezetvédõ, amely lebont egy régi ilyen üzemet, és azt közterületnek átadja. A viszony azzal mérgesedett el, hogy az építtetõ egy 300 milliós alapítványt hozott létre a térség fejlesztésére. Erre persze lehet azt mondani, hogy „lefizeti” az önkormányzatokat, bár a környezeti és építési engedélyeket felsõbb szinteken adják ki. De egyébként miért lenne rossz, ha egy gyárépítõ arra is költ, ahonnan az üzem gyökerei a tápanyagot szívják, vagyis a székhely városra, a környezõ térségre, a jövendõ nemzedék kinevelésére. Hiszen az alapítvány pénzét ilyen közhasznú pályázatokkal lehetne megszerezni. Az errõl szóló bejelentést követõen tehát fellángolt a vita, az ellenkezés. Egyes zöldszervezetek kifogásolták, hogy az új cementgyár hulladékégetéssel pótolja ki energiaszükségletét, amelynek következtében nõ a környezetszennyezõ
anyagok kibocsátása. A cég cáfolja, hogy hulladékot égetnének. Ezt bármikor könnyen lehetne ellenõrizni, és a környezeti hatástanulmányból is ki kell derülnie. A másik kifogás: veszélybe kerül a térség ivóvízbázisa. Ami a vízbázist illeti: a svájci Luzernben mûködõ cementgyára(!) mellett palackozzák Svájc egyik legismertebb ásványvizét - ismertette az építtetõ. Hozzáteszi: a cementmû új technológiát fog alkalmazni, amely 5 fázisú füstgázmosóként mûködik, a legdrágább szûrõberendezéseket használja fel. A svájci központú építtetõ az Alpok országában mûködtetett több tucat cementgyárával és 70 más országban átadott cementgyárával nem arról nevezetes, hogy merényleteket követne el a környezet ellen, éppen Nyergesújfalun tenné ezt? Nem csak a történelem, a természet kerekét sem lehet visszaforgatni – mondhatnánk –, fejlõdni kell. Nyergesújfalu határában a Toyota autóülésgyárat épít, csupa ilyen üzem odatelepülése kivételes szerencse lenne ott, ahol egy hegy nem csak a város kiváló borát, hanem mészkövét is adja. A környezõ öt település ma elutasítja ezt a cementgyárat, ám a befogadó város népszavazásán – ami bár nem volt eredményes – a többség a cementgyár mellett voksolt. Nos, itt áll ma egy tipikus hazai beruházás, amire 63 milliárdot áldoznának, évi 1,5 millió tonna cementet adna és 52 munkahelyet teremtene. Komornik Ferenc
INNOVÁCIÓ TECHNIKA
A „Technika Mûszaki Szemle Innovációs Érem”pályázat eredményei
Éremátadás a Magyarregulán Lapunk, a Technika Mûszaki Szemle, megjelenésének 50. évfordulója alkalmából pályázatot írt ki a „Technika Mûszaki Szemle Innovációs Érem” elnyerésére az idei Magyarregula ki á l l í t á so n b em u t a t o t t er ed et i , új, innovált termékek részére. A beküldött pályamûveket a bíráló bizottság elnöke, prof. Pungor Ernõ akadémikus vezetésével kiváló szakemberekbõl álló zsûri értékelte. Ennek eredményeit március 21-é én, a Magyarregulán tartott ünnepségen ismertette a lap fõszerkesztõje és adta át Pungor Ernõ az elsõ helyezett cégnek az Innovációs Érmet és további három vállalatnak a dicsérõ oklevelet.
B
evezetõként Pungor professzor indokolta az érempályázat kiírását. Mint elmondta, Európának szembesülnie kell azzal, hogy innovációs téren komoly elmaradásban van a világ nagy, vezetõ államaitól, Amerikától, Japántól. Ezen belül hazánk sajnos még a gyengébb európai átlagot sem üti meg. A Technika saját lehetõségeivel immár ötven éve igyekszik elõmozdítani a magyar innováció ügyét és tette ezt most is, amikor az egész ipart forradalmasító automatizálási, folyamatszabályozási, méréstechnikai kiállításra díjat írt ki. Befejezésül örömét fejezte ki azért, hogy a zsûri igen színvonalas, valóban kimagasló innovációkat jutalmazhatott.
Ezután került sor a pályázati eredmény ismertetésre. A „Technika Mûszaki Szemle Innovációs Érmet” a WESTA-T Kft. „Gázjelzõ 850” nevû terméke kapta. A zsûri indoklása: a termék kis energiaigényû, mikromechanikai technológiával készült gázérzékelõ és gázveszély jelzõ az éghetõ gázok kimutatására. A „Gázjelzõ 850” egy régi eszköz továbbfejlesztése innovációval, a mai alkalmazási követelményeknek tesz eleget jelentõs mikroelektronikai felszereltség hozzáadásával. Az érmet Sztancsik István, a WESTA-T Kft. ügyvezetõ igazgatója vette át. (Ismertetõ a 8. oldalon). A „Technika Mûszaki Szemle Innovációs Oklevél” kitüntetéssel ismerte el a zsûri a CAE-PLAN Kft. „EPLAN Electric P8 villamos tervezõi csomag” terméket, amely kimagaslik jól szerkesztett felépítésével, kezelhetõségével, funkcionalitásával és átjárhatóságot biztosít a villamos és gépész tervezés között. (Ismertetõ a 18. oldalon). A Technikai Mûszaki Szemle Innovációs Oklevelet kapta a TERVKER 2003. Zrt. „Waterflux 2070 akkumulátoros indukciós áramlásmérõje, amely pontosság,
fogyasztás és robosztusság tekintetében jobb a hasonló termékeknél, új felhasználási területet nyit a mágneses indukciós áramlásmérõk elõtt. Az Oklevelet Pocsik János vezérigazgató vette át. (Ismertetõ a 9. oldalon). „Technika Mûszaki Szemle Innovációs Oklevél” elismerést kapott a LAPP AUSTRIA GmbH. „Skintop Click tömszelence” c. terméke, amely eredeti ötletével jelentõsen megkönnyíti a villamos szerelési munkák közül egy gyakori feladat teljesítését, a tömszelence szerelését. Az Oklevelet Johan Jaks, a GmbH ügyvezetõ igazgatója vette át. (Ismertetõ a következõ számunkban). A jutalmazást ezután Sztancsik István köszönte meg a kitüntetettek nevében. Az Innovációs Érem pályázat kiírását azért is fogadták örömmel – mondta –, mert hozzájárul e terület kis- és középvállalkozásainak elismertetéséhez, népszerûsítéséhez. Ezek a vállalkozások az egykor élenjáró méréstechnikai iparág szétesését követõen igyekeztek és igyekeznek az ipar dinamizálását szolgálni, számos nehézséget kell ma is leküzdeniük és ritkán jutnak a Technika folyóirat mostani díjához hasonló elismeréshez. Pedig a tönkretett magyar méréstechnikai ágazatban vannak kiváló cégek és termékek. Az ünnepélyes, baráti hangulatú díjátadás végén a lap fõszerkesztõje bejelentette, hogy az Innovációs Érem pályázatot a jövõ évi Magyarregula résztvevõi számára is kiírja a szerkesztõség. K.F. 2007/3
7
TECHNIKA INNOVÁCIÓ
Technika Mûszaki Szemle Innovációs Érem:
Gázjelzõ 850 Ipari környezetek egyik legfontosabb mûszere a környezetben megjelenõ gázok detektálására szolgáló gázveszély jelzõ mû szer. Ezek az eszközök hivatottak jelezni, riasztani, amennyiben a környezetben levõ gázkoncentráció túllép adott, egészség ügyi vagy robbanásbiztossági határértékeket.
A Az érzékelõ chip (elektronmikroszkópos felvétel)
8
2007/3
Állványra szerelt érzékelõk
legfontosabb felhasználók a gáz- és olajipar, erõmûvek, vegyi és gyógyszergyárak, tartályparkok, kazánházak. Cégünk, a Weszta-T Kft. több éve gyárt a fenti feladatok ellátására alkalmas gázveszély jelzõ mûszert. A mûszer meghatározó eleme az érzékelõ, mely esetünkben katalizátor anyaggal bevont platina spirál. A hagyományos eszköz stabil, megbízható, hátránya az egyedi, kézi munkával történõ gyártás, valamint a nagy (mintegy 2 W) teljesítmény felvétel. Néhány éve az MTA Mûszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetével, mellyel együttmûködésünk hosszú, eredményes idõszakra tekint vissza, elkezdtük egy mikromechanikai technológián alapuló, kisméretû, kis fogyasztású érzékelõ közös fejlesztését, sorozatban gyártható konstrukció kialakítását. Az érzékelõ fejlesztéssel párhuzamosan megtörtént a jelfeldolgozó elektronika és szoftver kialakítása is. A fejlesztési munka lényegében befejezõdött, a mûszer a hatósági jóváhagyások, forgalomba hozatali engedélyek beszerzése stádiumában tart.
AZ
ESZKÖZ ELÕNYÖS TULAJDONSÁGAI AZ ALÁBBIAK:
• kis energia fogyasztás (~20 mW!!), • jól reprodukálható gyártás, • egyszerû minõsítés-bemérés, • nagy stabilitás (reprodukálható mérés), • a kis fogyasztás miatt szükségtelen a teljes mûszer robbanásbiztos tokozása (olcsóbb, egyszerûbb, esztétikusabb kivitel), • miután egyetlen érzékelõ chipen 4 érzékelõ helyezkedik el, lehetõség van akár kiégetett érzékelõk gyors cseréjére, akár – egyedül álló módon – kevert gázok érzékelésére is. • A kalibrációs adatok az érzékelõben tárolódnak (egyszerû cserélhetõség). • Mikroprocesszoros jelfeldolgozás, • grafikus LCD kijelzõ, • helyi riasztás fénnyel és hanggal, • infravörös kalibráció (a mûszer megbontása nélkül), • 4-20mA-es vagy 1-W digitális kimenet, • gyújtószikramentes kivitel.
Érzékelõ az EEPROMMAL (csereszabatos egység)
Hagyományos gázérzékelõ (Ø 60 mm)
Az elvégzett fejlesztés és a gyártás bevezetése eredményeként cégünk, mely tisztán magyar tulajdonú kft., olyan, rendkívül korszerû mûszerrel jelent meg a piacon, mely eredményes kooperációban létrejött hazai kutatásfejlesztési eredményeken alapul. A fejlesztés eredményét a Technika Mûszaki Szemle a 2007es Magyar Regula kiállításon Innovációs Éremmel ismerte el.
INNOVÁCIÓ TECHNIKA
Technika Mûszaki Szemle Innovációs Oklevél:
Waterflux 2070 A Waterflux 2070 mágneses in dukciós vízhozammérõ akku mulátoros, hálózati tápfeszült séget nem igénylõ kivitelben. ( K r o h n e g y á r t m á n y . ) Kizáróla gos magyarországi forgalma zója a TERVKER 2003 Zrt.
A
mágneses indukciós térfogatmérõk ipari alkalmazása több, mint 30 éves múltra tekinthet vissza. A kezdetben alkalmazott homogén mágnesmérõt gerjesztõ tekercsek relatíve nagy mûszerfejlesztési hosszat eredményeztek, így a fejlesztés során áttértek a vezérelt egyenáram gerjesztésre, ami rövidebb mûszereket és nagyobb mérési pontosságot eredményezett, inhomogén mágnes
FÕBB
Székhely: 1147 Budapest, Fûrész utca 106. Tel: + 36 1 273 4600 Fax: + 36 1 273 4601 E-mail:
[email protected]
térrel. A Waterflux 2070 tervezõi visszanyúltak a homogén mágneses mezõ lényegesen kisebb energia szükségletû gerjesztéséhez, a csövek közkeresztmetszetû szelvényét a mûszer belsejében lekerekített sarkú tégla szelvénnyé alakították, üvegszál erõsítésû polipropilén felhasználásával. Az így kiképzett térfelület rövid mûszerhosszt és kis áramlási veszteséget eredményezett, ahol a mágneses erõvonalak az áramlás irányára merõlegesen, és egymással párhuzamosan helyezkednek el.
MÛSZAKI ADATOK:
Elektronika: kompakt, vagy leválasztott Méretek: NA 50, 80, 100, 150, 200 Üzemi nyomás: 16 bar (DN200 10-bar) Környezeti hõmérséklet: -20°C – +65°C Közeg hõmérséklet: 0°C – +70°C Védettség: IP 67 NEMA 4x/6 Mérés mindkét irányba Ürescsõ kijelzés Display 8 digit LCD összegzés és pillanatnyi áramlás Mérési pontosság: ± 0,5% a mért értékre Dimenziók: szabadon programozható Nyomásveszteség: (m3/h USGPM stb.)
Tervker 2003 zRt.
Telephelyek: 3300 Eger, Törvényház út 17. Tel: + 36 36 413 170 Fax: + 36 36 311 510 E-mail:
[email protected] 8600 Siófok, Mátyás király út 43. Tel: + 36 84 310 884 Fax: +36 84 313 147 E-mail:
[email protected]
Az eredmény: olyan mágneses indukciós mérõ, amely két kisméretû lítium cellával 9 évig képes hálózati tápfeszültség nélkül mûködni. A pillanatnyi és összegzett mennyiségek GSM-rendszerrel tetszés szerinti idõközökben lekérdezhetõk.
AZ
FELHASZNÁLT
ANYAGOK:
Mérõcsõ: acélöntvény Bélés: Noryl (üvegszál erõsítésû PP) Elektródák: 1,4401 nemesacél Elektronika ház AL présöntvény
ELÕNYÖK ÖSSZEFOGLALÁSA:
• • • • • • • •
Optimális energiafelhasználás Maximális élettartam Kétirányú mérési lehetõség Kis nyomásveszteség 3D megelõzõ egyenes csõszükséglet Optimális áramlási profil Nagyfokú nullstabilitás OIML R49, EN14154 és ISO4064 bizonylatok 2007 elsõ negyedévre • GSM telemetrikus rendszerkapcsolatok • Áramlásmérési lehetõség, hálózati feszültséggel el nem látott területeken
2007/3
9
TECHNIKA INNOVÁCIÓ
Nano-technológia a számítógépnél
Vírusmentesített lézer-egerek
E
urópában elõször a március 22-ei magyarországi bevezetéssel egy idõben került piacra az a különleges, lézertechnológiával mûködõ egér-család, amelyet nano-technológiával felvitt bevonat véd a vírusok és a baktériumok ellen. Az újítás a térségünkben 1989 óta sikeresen mûködõ Smart Electronic Kft. és a 2000-ben Tajvanon alakult LEXMA cég vezetõi között Budapesten aláírt szerzõdés nyomán kerül Közép-Európa hét országának a felhasználóihoz. A LEXMA lézer-technológiát alkalmazó egerei vezetékes és vezeték nélküli kivitelben kerülnek forgalomba. A hagyományos optikai egerek felbontását és pozicionálási pontosságát jelentõsen meghaladó lézer-technológia révén a számítógéphez nélkülözhetetlen egerek akár 2 000 dpi felbontásra is képesek. Ez azt jelenti, hogy a világon elsõként akár
10
2007/3
üvegfelületen való használatnál is hibátlan pozicionálást biztosítanak. A NanoGuard jelzésû egerek különleges, vírus- és baktériumölõ bevonatát nano-technológiával vitték fel. Alex Fu, a LEXMA alelnöke elmondta, hogy a kórokozókat 99,9 százalékban mentesítõ nano-technológia Oroszországból származik, míg az egerekre való felvitelt biztosító gépeket Kínában fejlesztették ki. A NanoGuard technológia lényege, hogy a számítógépes egerek felületének egy részét a gyártás során a titán-dioxid (TIO2) és az ezüst nano finomságú részecskéinek keverékébõl álló bevonattal látják el. Fény hatására a TIO2 által kibocsátott elektronok a baktériumok széles skáláját semmisítik meg, így gyakorlatilag steril munkakörnyezetet biztosítanak a felhasználóknak. A fény által aktivált mikrokristályos titán nano méretû részecskéje elnyeli a látható fényt és fotokatalízis révén aktiválódik, ami a mikrobákat ártalmatlanná tevõ szabad gyököket hoz létre. Az ezüst nano-részecskéket már széles körben használják az orvosi eszközökön, továbbá hatásosnak bizonyult például az Escherichia coli és a Staphylococcus aureus baktériumok ellen is. A NanoGuard technológiával készült bevonat a használat során folyamatosan semmisíti meg a baktériumokat és a penészt, illetve megoldja a szagtalanítást, a tisztítást, a korrózió elleni védelmet, valamint meggátolja a lerakódások kialakulását. A vállalat a
tajvani központban végzett fejlesztések alapján a lézer-egerek mellett billentyûzeteket, USBháttértárakat és egyéb kiegészítõket is gyárt. A LEXMA jelenlegi fejlesztéseirõl szólva, Alex Fu utalt rá, hogy egy mobilgyártóval a maroktelefonok képernyõjére lerakódó piszok eltávolításán dolgoznak. Az Országos Mentõszolgálatnak ingyenes arcmaszkokat szállítanak, ám azokon a helyeken, ahol rendszeresen több felhasználó ül a számítógép elé – így a kórházakban és bankokban –, szintén kiemelten fontos az esetleges fertõzések továbbításának a megelõzése. Egy évtized alatt a kutatók remélik, hogy megoldják a nano-bevonat fémekre való felvitelénél jelenleg felmerülõ problémákat is. Békés Sándor
INNOVÁCIÓ TECHNIKA
TRIZ: szervezett innováció A z U S A -b ban, Japánban és Nyugat-E Európában már közel két évtizede alkalmazzák a szervezett vállalati innováció módszertanaként ismert T R I Z -m metodológiát a legna gyobb világvállalatok. Jelen leg az innovációról szóló nyu gati irodalom egyre inkább ajánlja ezt a módszertant a KKV-kknak is, valamint azok nak a középvállalatoknak, amelyeknek az innovatív ké pessége ütõképes innovációs koncepció hiányában csak a már meglévõ termékeiknek és szolgáltatásaiknak a javítga tására futja.
A
TRIZ-rõl a nyugati szakirodalom megállapítja, hogy egy olyan orosz nyelvû rövidítés, amelyet a „Problémák Innovatív Megoldásának Elmélete” kifejezés tükröz a leghûbben. A TRIZ-et az 1940-es évek közepén az egykori Szovjetunióban Genrih Altsuler (1926–1998) fejlesztette ki, Nyugaton 1989 után terjedt el tekintélyes mértékben. A TRIZ a szakemberek szerint egy olyan eszköz-együttesként is felfogható, amellyel az alkotási folyamat adott technikai és technológiai közegben nyomon követhetõ, szervezetten leírható és rendszerezett formában megismételhetõ. A módszer kidolgozójaként ismert Altsuler 400 000nél is több szabadalmi leírás tanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy a találmányok 98 százaléka azonos probléma megoldási elveken nyugszik. Meglepõ az a következtetése is, hogy a találmányoknak csak alig a
2 százaléka képvisel úttörõ megoldási elveket. A zseniális Genrih Altsuler a fent vázolt tényállásból azt a következtetést vonta le, hogy a feltalálók többsége önkéntelenül is ugyanazt az innovációs gondolati láncot követte, mint társai, tehát az innováció a vállalatoknál szer-
Elvárások innováós szükségletek
⇓
Eszmék generálása
⇓ Eszmék értékelése
⇓
A fogalmak lebontása
⇓
Fogalmak fejlesztése
⇓ Szabadalmi oltalom
⇓ Termék kibocsátás
Az innovációs lánc ábrája
vezett folyamatként is elképzelhetõ, és pontosan leírható. Altsuler és munkatársai a TRIZmódszertannal a folyamatos innováció szervezett útját írták le, amely modell bármely típusú vállalatnál és intézménynél alkalmazható. A fentiek szerint, röviden megfogalmazva, arról van szó, hogy egy adott vállalatnál az ügyfelek, versenytársak, valamint a saját menedzsmentje által megfogalmazott elvárások alapján jelentkezõ innovációs igények olyan eszméket hoznak létre, amelyekkel elõbb elméleti szinten kell megragadni a megoldandó problémát. Az elméleti problémamegoldást – szakterülettõl függetlenül – olyan fogalmi leírás követi, amely során felmérik az innovatív eszmei modell technológiai, gazdasági és piaci helytállóságát. A következõ szakasz a technikai megvalósításból áll, amelyet szabadalmaztatnak, majd végül bevezetnek a piacra. A TRIZ módszertan legnagyobb elõnye, hogy az elméleti megközelítés lehetõséget ad a vállalatoknak a felszínes innovatív foltozgatás helyett a valóban új termékek kidolgozására. A berlini fal leomlása után az orosz TRIZ-szakértõk közül többen az USA-ba és Japánba mentek, ahol a legnagyobb világvállalatok tárt karokkal fogadták õket. Jelenleg olyan multinacionális vállalatok alkalmazzák a TRIZ-módszertant, mint például a Ford, a Toyota, a Samsung, a Motorola, a Boeing, vagy a Siemens, hogy csak néhányat említsünk. Az elsõ TRIZszoftver 1989-ben „Innovation Machine” elnevezéssel jelent meg, ma viszont már a szervezett innováció módszertanának a KKV-kre történõ méretezése zajlik. Békés Sándor 2007/3
11
TECHNIKA GÉPIPAR
Régi szerszámgépek megfejelésétõl a megmunkálóközpontokig
Együtt fejlõdni Mint ismeretes, az egykori nemzetközi hírû magyar szer számgép-g gyártás már a múlt té. Már az 1960-a as években évi 14 ezer korszerû szer számgépet exportáltunk. Má ra ebbõl csak a gépkereske delem maradt, ami nem jelen ti azt, hogy abban nincs lehetõség a kreativitás, a hoz záértés megnyilvánulására.
A
TST Mechanik Kft. a megboldogult Hazai Fésûsfonó zeg-zugos, kissé járhatatlan telepén bújik meg, ám a méltatlan környezet és az, amivel ez a cég foglalkozik, ég és föld. A TST ma a Kitamura japán óriás MYCENTER megmunkálóközpontjait forgalmazza. Ez a CNC megmunkálóközpont család az emberi agyhoz és kézhez hasonló képességekkel rendelkezik, szerszámot vált, munkadarabot ellenõriz, lézerrel méri be a szerszámokat , 1-2 mikron pontossággal forgácsol 5 év garanciával, a munkavégzés minden mozzanatát ellen-
12
2007/3
õrzi, telis-tele hõérzékelõkkel, igazodik a géptest hõmérsékletéhez is...szóval megéri az árát, a kb 100120 millió forintot. A jövõ termelõeszköze a mában. Meg is kell kérdeznünk Tari Attilától, a Kft. ügyvezetõ tulajdonosától, el lehet-e adni egy ilyen drága gépet ma nálunk? – Valaha mi sem gondoltuk volna. Amikor l991-ben, a nagyhírû szerszámgépgyártásunk megszûnése után munkához láttunk, egyedül csak használt szerszámgépek forgalmazására, felújítására, késõbb e gépek, mérõeszközökkel való ellátására, esetleg CNC-esítésére gondolhattunk. Ahogy múlt az idõ, fokozatosan azt kezdtük érezni, hogy, ez a fajta tevékenységünk megtorpant, mégpedig azért, mert a fémmegmunkáló cégek az új megrendeléseikhez korszerûbb ter-
melõeszközöket igényeltek. A szakma a jövõ felé fordult. Nekünk is váltani kellett. A TST bizton támaszkodhatott a váltáshoz a partnerei által is elismert megbízhatóságára (hiszen már 1200 céggel tartott kapcsolatot!) a magas fokú szaktudásra (a Tari család 3 generációja foglalkozott szerszámgépekkel, Attila édesapja volt az egyik vezetõje az egykori piacvezetõ Csepeli Szerszámgépgyárnak), meg a Kft. korrektségére. Igy az 1996. évi váltást követõen 10 nagyhírû külföldi szerszámgépgyártó képviseletét – számosét kizárólagosan – kaphatták meg. Azzal – és ez is nagyon lényeges – hogy a kereskedelmi bonyolításon túl a importgépek üzembehelyezését, a gépkezelõk betanítását, a szervízelést, a további karbantartást is õk végzik. – Jelenleg a legfontosabb márkáink a Goodway CNC Esztergák, a Macro-Micro CNC Megmunkálóközpontok, a Knuth CNC és hagyományos szerszámgépek, az ELBO és FAGOR digitális mérõrendszerek kijelzõvel, a MICROPLAN gránit mérõeszközök, és természetesen az említett Kitamura gépcsalád, amelynek tagjai egyesítik az ultraprecíziós megmunkálást a nagysebességû megmunkálással. Ilyen nagyértékû gépet vásárolt most tõlünk
GÉPIPAR TECHNIKA
a nagyatádi Büttner Kft. és a zalaegerszegi Anton Kft., amelynek egyáltalán nem multinacionális cégek. Nos ezt a változást kellett nekünk követnünk. – Nem kockázatos ilyen drága cikkekkel kereskedni ma nálunk? – A szerszámgépek vásárlásában érdekelt vállalkozások egy szerencsére megbízható, komoly közösséget alkotnak. Itt mindenki csak azért vesz gépet, mert dolgozni akar. Minél pontosabban, hatékonyabban. Itt csak a tulajdonosok tárgyalnak egymással, nincsenek felesleges közvetítõk. – Tud segíteni a TST egy ilyen tranzakció megfinanszírozásához? – Ez is része tevékenységünknek. Banki kapcsolatainkon keresztül tudjuk segíteni lízingszerzõdések megkötését is, hiszen sajnos nálunk a támogatási rendszerek nem veszik figyelembe,
hogy itt igen drágák a beruházások és a megtérülési idõ is hosszú. A TST Mechanik Kft. jelenleg a Kitamura-gépek bõvülõ importjára, és az új, öttengelyes 3D-s Kitamurák forgalmazására készül, ezeket az idei Hannoveri Vásáron mutatják be. Egyébként egy ilyen gép iránt is mutatkozik már érdeklõdés éppen az Anton Kft. részérõl. Új, korszrûbb mérõeszközök, lézer interferométerek, gyorstesztelõk alkalmazására is fel kell készülniük, ehhez új szer-
vízmérnököket vesznek fel. Tari Attila szerint az iparággal együtt kell fejlõdni a szolgáltatóknak. Vigyáznak arra is, hogy továbbra is több lábon álljanak. Mint eddig is, a Kft. továbbra is a zöldmezõs beruházásokhoz egyedülálló szolgáltatásként komplett karbantartó üzemeket ad át a KNUTH termékeibõl, mint tette ezt az Elektroluxnak a nyíregyházi gyárához, a dorogi Sanyo-nak, meg a gödi Samsung-nak. Komornik Ferenc
Fémgyártási fórum Moszkvában M meg Moszkvában a Metalájus 28-31. között rendezik
lurgy Litmas, a Tube és Aluminium Non Ferrous (Kohászat, Öntészet, Csõgyártás, Alumínium, Korrózióálló anyagok) vásárokat együtt, egyidõben. Tavaly 16 ország 300 cége mutatkozott itt be a 8 ezer szakmai látogatónak a 3200 négyzetméteres kiállítási területen. A rokonszakmák ilyen kiállítási együttélésére ritkán adódik alkalom, ám a német Messe Düsseldorf szerint orosz leányvállalata helyesen járt el a technológiailag összefüggõ iparágak együttes szerepeltetésével. Ha csak a kohászati bemutatót vesszük (hengerlés, hõkezelés, öntõberendezések, laposelemek, innovációk, szakképzés), könnyen összehozható mindez a csõgyártás, a színesfém-feldolgozás terü-
letével. Az oroszországi kohászati, fémfeldolgozó kínálatról fogalmunk lehet annak alapján, hogy ott ezek az iparágak alkotják a gazdaság alapját. Nemkülönben érdeklõdésre tarthat számot Németország, Ausztria, Olaszország, amelyek külön pavilonokban várják a szakmai és üzleti érdeklõdõket. Kevéssé ismert a moszkvai kiállítási terület, amely a Krasznaja Presznya kerületben, 55 000 négyzetméteren terül el, 7 hatalmas csarnok és 20 hektáros szabad terület tartozik hozzá. A kiállítást számos tudományos tanácskozás egészíti ki a nemzetközi acél- és színesfémipari szervezetek részvételével. Ezeken többek között arról is szó lesz, hogyan állhat helyt a világ acélipara a mûanyagokkal, kerámiák-
kal folytatott versenyben. A világ évi 900 millió tonna acélt gyárt, a mûanyag termelés pedig már elérte az évi 200 millió tonnát, ami egyébként aggodalommal tölti el a környezetvédõket. Moszkvában kiemelten mutatják majd be a metallurgia környezetbarátibb eljárásait. Az alumíniumgyártás például azokat a kompozit anyagokat veszi célba, amelyekbõl az autóalkatrészek, karosszériák jelentõs tömegcsökkenést eredményeznek az acéllal megegyezõ vagy azt túlszárnyaló szilárdsággal. 2007/3
13
TECHNIKA GÉPIPAR
Adatözön gyors továbbítása gépgyártóknak
Zavarmentes optikai kábelek Az energia-h hozzávezetésekkel szemben támasztott mûszaki követelmények a gép- és be rendezésgyártásban mûkö d é s -b biztos vezetékeket igé nyelnek. A kölni igus cég e célra egyre fokozottabban az üvegszálas optikai vezetõket alkalmazza, melyek igen nagy adatmennyiség szállítását te szik lehetõvé növekvõ veze tékhosszakkal egyidejûleg. A „Chainflex CFLG.2HG” ter mékcsalád raktárról azonnal, méteráruként szállítható, du gaszos csatlakozásokkal kon fekcionálva.
E
gy modulrendszerû optikaikábel/rézvezetõ-csatolás teszi lehetõvé a biztonságos adatátvitelt Ethernet, USB és FireWire (1394a vagy b) útján. A CFLG.2HG termékcsalád 2szálas, 50/125 vagy 62,5/125 µm
szálátmérõjû optikai kábelei az úgynevezett gradiens-üvegszálas vezetékek közé tartoznak. Újonnan társult hozzájuk a CFLG. 2HS.200/230 típus, amely 200/ 230 µm-es szálakkal készül. Az üvegszálas optikai vezetõk jó adatátviteli tulajdonságaik mellett mint minden igus kábel további elõnyöket is kínálnak, mint a nagy mechanikai szilárdság az energialánc-alkalmazásoknál, valamint a korlátlan olaj- és UV-állóság. Az optikai kábelek – még a szervomotoroknál, áramátalakítóknál és hasonló áramterheléseknél szokásos nagy energiasûrûség mellett is – jó elektromágneses zavartûréséhez (EMC) még hozzá jön a csupán 12,5xd legkisebb hajlítási sugár, valamint a kicsi, 9 mm-es külsõ átmérõ. A „Chainflex” üvegszálas vezeték alkalmazható polcosraktár-kiszolgáló készülékeknél hossz- és emelõ-irányban, valamint a manipulációnál, továbbá megmunkáló gépeknél rövid, illetve akár 50 m hosszú mozgásutaknál is. O P T I K A I S Z Á L -V E Z E T Õ K IPARI
Az igus „Chainflex” optikaiszálas vezetékének keresztmetszete
14
2007/3
ALKALMAZÁSOKBAN
A bochumi MACH4 automatizálási vállalat gyógyszer-raktárakat fejleszt, gyárt és forgalmaz gyógyszertárak és kórházak részére. Kezdettõl fogva minden berendezésénél optikai kábeleket alkalmaznak az energialáncokban. A cég idõközben már nyolc éve alkalmazza a CFLG.2HG.MF-et problémamentesen, több mint 300
Automatizált gyógyszer-raktár a MACH4 cégtõl: a gyors manipulációs alkalmazásokhoz szolgáló fémmentes optikai kábelek nyolc éve problémamentesen mûködnek több mint 300 létesítményben.
berendezésnél. Dirk Beils, a MACH4 ügyvezetõje: „Ebben döntõ szerepet játszik az optikai kábelek elektromágneses hatásokkal szembeni zavartûrése, valamint az abszolút biztos adatátvitel és a nagy adatátviteli sebesség. Ehhez jön még az optikai kábelek nagyobb élettartama a rézvezetékekhez képest.” Hasonlóan vélekedik a Durst Phototechnik AG, a fotónyomtatók és a nagy-formátumos tintasugaras nyomtatók terén világszerte vezetõ cég. Ausztriában, a kelet-tiroli Lienzben található üzemükben szintén konfekcionált igus optikai kábeleket alkalmaznak. Reinhard Schneeberger a konstrukciós részlegtõl: „Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a megoldással. Ugyanis ezzel meg tudjuk való-
GÉPIPAR TECHNIKA
Optikai kábel tartós tesztelése az igus-laborban: már 60.000 kilométert tett meg az energialáncban, hibamentesen.
sítani a szükséges nagy átviteli sebességeket ill. a képadatok gyors eljuttatását az adott nyomtatófejhez.” 60.000
KILOMÉTERNYI
Az igus saját energialánc-laborjában emellett két évig tesztelték a CFLG.2HG sorozat optikaiszálas vezetékeit. A választott tesztelési paraméterek a következõk voltak: mozgási úthossz 2 m, hajlítási sugár 100 mm, és 2,5 „Nagy átviteli sebességek az m/s mozgatási sebesség. optikai kábelnek köszönhetõen” Még az energialáncban Reinhard Schneeberger (konstruktörtént 30 milliónál több ciós részleg), a Durst ide-oda-mozgatás – és ez Phototechnik AG, Lienz-i gyára 60.000 kilométer – után (Ausztria). sem észleltek mûszakilag jelentõsebb csillapítás-növekedést. És a tesztnek még nincs vége.
TESZTELÉS
KAPCSOLAT: igus® Hungária Kft. 1106 Budapest Fehér u.1. 7.em.9. Tel. 1/306-6486 Fax 1/431-0374
[email protected] www.igus.hu
TECHNIKA
GÉPIPAR
Preciziós HORN-szerszámok Tübingentõl a Marsig
Partnere megrendelõinek Ritka karrier egy szerszám gyártó cégnek, hogy beke rüljön az ûrhajózás történe tébe is. A tübingeni HORN vállalatnak, miután leányvál lalatai helyet foglaltak Fran ciaországban, Angliában, az U S A -b ban és Gyõrben, a Mar son is sikerült letennie a névjegyét.
A
marsi történet: a bolygót felkeresõ Spirit és Opportunity roverekhez a NASA egy svájci motorgyárban találja meg a hajtómûvet, amely biztosítja a zord marsi viszonyok között a 40 m/ marsi nap sebességet, a robotkar, a sziklafúró és a kontroll mechanizmus mûködtetését is. A gyár az alkalmas DC motorok gyártásához szerszámokat keres, felvetõdik ugyanis a motorhoz szükséges mágnesrendszer esztergálásának a problémája. A motor különbözõ elemeinek a megmunkálása, és fõként a csapágyfészek esztergálása során meghatározott irányelveket kell követni: az alu/ acél, a sárgaréz/acél és a sárgaréz/ alu anyagkombinációk esetében ugyanazt az esztergagépet kell használni, a tûréshatár nem haladhatja meg a 0,02 mm-t és a csapágyfészek alapcsap/alaplyuk tûrésének illeszkednie kell a H7/n6 elõíráshoz. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, a HORN a Supermini szerszámcsaládját vetette be. A csapágyak esztergálásánál nagyfokú precizitást és szerszám-élettartam növelést értek el. A Supermini képes egyetlen késszár használatával különbözõ feladatokhoz alkalmas lapkák befogására 0,3 mm-tõl
16
2007/3
7 mm belsõ átmérõig. Ez így olcsóbb, ráadásul az egyedileg kialakított és preciziósan köszörült lapkák garantálják a magas megmunkálási és cserélési pontosságot. Nos így válhatott a HORN részesévé egy Mars-programnak. A mindössze 1969-ben alapított Paul Horn Kft., amivel megnyerte magának a NASA-t, ugyanazt kínálja bármely más, forgácsolással, esztergálással foglalkozó cégnek. Jóllehet a fogalom meghatározása szerint a forgácsolás csak annyiból áll, hogy az elõgyártmányról egy arra alkalmas szerszám segítségével forgács formájában távolítjuk el az anyagfelesleget, a mûvelet persze ennél sokkal bonyolultabb, és alapvetõen a szerszám minõségétõl függ. Különösen a Horn által megcélzott területen,
Supermini rendszer
ahol ez a cég megoldást kínál a leszúrás, beszúrás, a formamegmunkálás, a menetesztergálás-marás, a cirkulármarás végrehajtásához, amihez polikristályos gyémánt és bórnitrit lapkákat szállít. Mindezeket a szolgáltatásokat 2001-tõl a Gyõrben székelõ Horn Magyarország Kft hozza közel a magyar és régiónk-beli megrendelõkhöz. Kínálja a világszerte híres Horn-állószerszámokat: az említett Supermini-családot, a MINI-t, a leszúrás, az alakos beszúrás, a homlokbeszúrás, a 3 irányú megmunkálás eszközeit, a Horn-harangmarót, amellyel a külsõ marási idõ jelentõsen csökkenthetõ, vagy olyan újdonságokat, mint a DS marórendszer, a DM marórendszer, az URMArendszer.
GÉPIPAR TECHNIKA
A forgó és vésõ szerszámok menetmarásra, T-horony marásra, körinterpolációra használhatók a minõség, precizitás, költséghatékonyság jegyében. A Horn Magyarország Kft. méltán képviseli az anyacégnek a céltudatos, a felhasználókat maximálisan kiszolgáló, az új kihívásokra azonnal reagáló mentalitását. Napokon belül teljesíti a katalógusból a megrendeléseket, ezzel segítve elõ a vállalkozások rugalmasságát, azonnal cseréli a hibás alkatrészt. Speciális szerszámok elkészítését is vállalja a megrendelõk igényei szerint,
URMA-rendszer
T-maró rendszer
bekapcsolódik az ezzel kapcsolatos technológiai elõkészítésbe, ami már több, mint vevõ-eladó kapcsolat. A Horn Magyarország egyszerû szállító helyett partnere kíván lenni a felhasználóknak. Ebbéli törekvésében támaszkodhat a tübingeni, az angliai gyártókra, amelyek termékeit ma már 70 országba szállítják, a forgalom 1993 óta az ötszörösére nõtt. Ehhez nagymértékben járult hozzá az angliai Horn UK leányvállalat, amelynek sikerült a Centrax Ltdnek a Devon-alapú gázturbinájához olyan speciálisan köszörült szerszámokat elõállítani, amelyek a korábbi 50 helyett 100 turbinalapátot munkáltak meg egy Hornalakos maróval. K. F.
PLASTPOL 2007 Nemzetközi Mûanyagfeldolgozási Szakvásár Kielce, 2007. május 29-június 1. Idén 11. alkalommal rendezi a Kielcei Kereskedelmi Vásárok (TK) a PLASTPOL Nemzetközi Mûanyagfeldolgozási Szakkiállítást, mely Lengyelország vezetõ mûanyagipari szakrendezvénye. Ezt tükrözik a rendezvény tavalyi tényszámai (720 kiállító 25 országból mintegy 25.002 m2 nettó területen). A
RENDEZVÉNY FÕ TERMÉKCSOPORTJAI AZ ALÁBBIAK:
- technológiák; - mûanyagfeldolgozó gépek és berendezések; - csomagolások; CÉGÜNK
- ipari design; - mûanyagok; - gumifeldolgozás; - recycling
RÉSZVÉTELI
IRÁNYÁR:
44.300 Ft/m2 + 20 % ÁFA + helydíj (31.300 Ft/ m2)+ 20 % ÁFA + kötelezõ regisztrációs díj (38.100 Ft/cég) + 20 % ÁFA
MEGSZERVEZI KOLLEKTÍV STAND KERETÉBEN KULCSRAKÉSZ KIÁLLÍTÓI RÉSZVÉTELÜKET AZ ALÁBBI FELTÉTELEKKEL:
Jelentkezési határidõ: 2007. április 15. Minimálisan igényelhetõ standterület: 10 m2 A fenti ár a következõ szolgáltatásokat és költségviseléseket tartalmazza: igényelt fedett terület helydíjának kiegyenlítése (sarokstand); kötelezõ regisztrációs díj kiegyenlítése; budapesti szervezési feladatok elvégzése; árambekötés és fogyasztás (220 V, max. 5 kW); a stand kialakításának megtervezése és kulcsrakész kivitelezése típusinstallációból 10 m2-ként: fehér határoló falak, szõnyegezés, 1 db asztal 4 székkel, 1 db infopult, 1 db magasvitrin vagy podeszt, közös konyha: polcok, ruhaakasztó, 1 db frízfelirat (cégnév), standvilágítás. napi standtakarítás. A rendezvényen való kiállítói részvételük támogatására az ITDH-hoz a 2007. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat szerint pályázat nyújtható be, ezért a fenti ajánlatunkban a helydíj, regisztrációs díj, ill. kötelezõ biztosítás összegét külön tüntettük fel, mert ezek utólagosan pályázat útján visszaigényelhetõek, ha a támogatási kérelmüket a rendezvény nyitása elõtt benyújtják. A támogatás feltételei részletesen a www.itd.hu weboldalon olvashatóak. Utazási irodánk, az Interpress Travel készséggel vállalja munkatársaik kiutaztatásának teljes bonyolítását. Minden további felvilágosítással állnak rendelkezésükre munkatársaink Sziráky László (Tel.: 302-7525, 112 m.; standdal kapcsolatos ügyek) és Dobos Mária (Tel.: 302-7525, 101 m.; utazási ügyek). 2007/3
17
TECHNIKA GÉPIPAR
A visszaszámlálás befejezõdött… 2007. március 13-a óta már Magyarországon is kapható a nemzetközi piacon már bizonyított EPLAN Electric P8 szoftver, az EPLAN termékcsalád legújabb terméke. Világraszóló újdonsággal jelentkezett az EPLAN Software & Service GmbH a 2006os hannoveri kiállításon. Több mint 50 országban forgalmazott termékük, az EPLAN erõsáramú és irányítástechnikai CAD rendszer legújabb verziója, az EPLAN Electric P8 rendszer forradalmian átalakult a korábbi EPLAN rendszerekhez képest. A megváltozott design, a megnövekedett funkcionalitás, és az a rengeteg praktikus újítás, ami nemcsak az EPLAN Electric P8-at – mint alaprendszert –, hanem a kapcsolódó egyéb modulokat (mûszeres modul, hidraulikai és pneumatikai modul, 3 dimenziós kapcsolószekrény elrendezõ modul) is jellemzi, a szakma részérõl elismerõ fogadtatásban részesült, a kapcsolatos hírek világszenzációról szólnak! A Nyugat-Európában már fél éve megvásárolható új EPLAN rendszer magyar nyelvû változatának bemutatására 2007. március 13-á án, a Danubius Thermál & Konferencia Hotel Hélia**** szállodában egy egész napos, reprezentatív körülmények között megtartott EPLAN konferencia keretében került sor, ahol a kizárólagos hazai forgalmazó, a CAE-PLAN Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. egyúttal az EPLAN magyarországi megjelenésének 15. születésnapját is ünnepelte. án kezdõdött REGUEzt követõen a 2007. március 20-á LA kiállításon már megvásárolható volt az új, EPLAN Electrical P8 elnevezésû CAD rendszer „szinkronizált” változata és annak kiegészítõ moduljai. Az új EPLAN ELECTRIC P8 rendszer több, mint egyszerûen egy új verzió! Az EPLAN Electric P8 nem csupán egy update ! Teljesen újrafejlesztett verzió, számos új tulajdonsággal. Az ember sokkal többet kap, mint gondolná. Az EPLAN Electric P8 egyaránt támogatja mind a grafikus, mind az objektumorientált megközelítési módot, egyetlen rendszerbe foglalva azokat. Az EPLAN 5-ös és 21-es rendszerek utódja teljes szabadságot biztosít! Mindkét korábbi, az EPLAN 5-ös és 21-es rendszerekbõl lehetséges adatbeolvasás révén minden korábbi kötöttség már a múltté. Az EPLAN Electric P8 egy teljesen új fejlesztésû platformra épül. A közvetlen adatátvitel az elektromos, fluid és EMSR technológiák között garantált, de jó hatékonysággal megoldott az adatkapcsolat egyéb külsõ szoftverekkel is. Az EPLAN Electric P8 segítségével a tervezési folyamat lényegesen felgyorsul, így Ön idõt takaríthat meg. A projekt kezelés a legapróbb részletekig kiterjedõen letisztult és jól átgondolt. Az optimalizált munkafolyamat segítségével sokkal gyorsabban elérhetjük céljainkat. Az új makro-vvariáns technológia segítségével a projektek nagyon rövid idõ alatt módosíthatók. És ami még nagyon fontos: a programhoz kapcsolódó vadonatúj oktatási szisztéma (CBT - Computer Based Training) a maga hasznos útmutatásaival és ötleteivel hatékony támogatást biztosít valamennyi felhasználó számára az alkalmazás hatékonyságának maximális elérése érdekében. Az új EPLAN ELECTRIC P8 rendszer a mérnöki tervezés új dimenziója !
18
2007/3
GÉPIPAR TECHNIKA
TECHNIKA ÉPÍTÉSZET
TÜV Rheinland Group, az ingatlan és építésügyi szakértõ
Egy kézbõl A szakterület fõ célkitûzése: méretre szabott teljes körû szolgáltatások nyújtása egy kézbõl!
A
z ingatlanok életciklus vizsgálata és a szakszerû építésügyi megoldások biztosítása egy kézbõl a TÜV Rheinland Csoport 130 éves szakmai hozzáértésén és nemzetközi elismertségén alapul. Több mint 9000 munkatársból 300 kirendeltségen az egész világon közel 800 szakértõ dolgozik az ingatlan és építésügyi szakterületen. A Megrendelõ a következõ fõ követelmények miatt választja a TÜV Rheinland ingatlan és építésügyi szakértõt, mert a TÜV Rheinland független, elkötelezett és megbízható, van a Megrendelõ közelében szakvállalata, rugalmas, nemzetközi piaci tapasztalattal, modern laboratóriumokkal és több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik. A mérnökök, mûszakiak, természettudósok, orvosok, gazdaságtudományi szakemberek a következõ szakterületeken biztosítják a magas szintû szakmai szolgáltatásokat: tanácsadás, tervezéskövetés, teljes projektkövetés, tûzvédelem, épületgépészet és épületvillamosság, menedzsmentrendszerek, építési termékek és rendszerek vizsgálata és tanúsítása. A TÜV Rheinland ingatlan és építésügyi szakértõ teljes körû szolgáltatásokat nyújt a Tervezéstõl a Korszerûsítésig. A fõ szakmai területek: a tervezés, az építés és az üzemeltetés, amelyekre vonatkozóan a TÜV Rheinland a következõ szolgáltatásokat teljesíti: tervezési tanácsadást, a tervezéskövetést, az építés és a teljes megvalósítás követését, az üzemeltetés és a fenntartás valamint a korszerûsítés felülvizsgálatát együtt az igény szerinti használati változtatás szakértésével. A mai korszerû építési igényeknek és mûszaki elõírásoknak, szabványoknak megfelelõen kell a több száz építési ill. az építéshez szükséges építési termék vagy szerkezetbõl, szerkezeti
20
2007/3
részekbõl vett minták vizsgálatát és tanúsítását megoldani a legkorszerûbben felszerelt laboratóriumokban a legutolsó szabványok követelményei szerint. Az építési termékek teljes körû, magas szintû és a legkorszerûbb vizsgálatát, minõsítését és tanúsítását biztosítja a TÜV Rheinland Csoport új tagvállalata, a Nürnberg központú LGA Beteiligungs GmbH, ill. tagvállalata az LGA Bautechnik GmbH a több mint 6000 m2–en megépített, teljesen felszerelt laboratóriumaival, a legkorszerûbb kiértékelõ berendezéseivel és mûszereivel és a több évtizedes tapasztalattal és szakmai kompetenciával rendelkezõ mérnök szakértõ munkatársaival. Legyen igény akár cement alapanyagú blokkos elemek, akár útpálya szerkezetbõl vett minták, vagy betonacél, szerkezeti acélok, szigetelõ anyagok vizsgálatára, minõsítésére, tanúsítására, ezeket a szolgáltatásokat biztosítja egy kézbõl az LGA Bautechnik GmbH. A brüsszeli minõsítésû és bejegyzésû Tanúsító Szervezet (Notified Body) az építési termékek vizsgálatát, minõsítését és tanúsítását az Európai Unió szakbizottsága által kiadott harmonizált EN jelû szabványok szerint végzi és adja ki az ún. konformitás igazolásokat. Ezek a szabványok a meghatározott idõrendi érvénybe lépésük alapján kiváltják a korábban érvényes nemzeti szabványokat és az alkalmazásuk kötelezõvé válik az egész Európai Unió területén megépítésre kerülõ létesítményekben alkalmazásra kerülõ összes építési termékre vonatkozóan. A vizsgálatok lefolytatását és az eljárás rendszereket ( 1-tól 4-ig ) a vonatkozó szabványok meghatározott mellékletei tartalmazzák. A teljes építési folyamatban – a tervezéstõl a korszerûsítésig – a TÜV Rheinland ingatlan és építésügyi szakértõ a következõ elõnyöket biztosítja a Megrendelõ számára: • A Tervezés fázisában a cél a biztonságos tervezés, amit a következõk biztosítanak: – a több évtizedes tapasztalat és a magas szintû elismertség a hatóságoknál, – az idõ és költségmegtakarítás a ter-
vezési hibák elkerülésén keresztül, – a TÜV Rheinland ugyanaz a tárgyalópartner. • Az Építés – Megvalósítás fázisában a cél a zavartalan lebonyolítás és a kockázatok kezelése, amelyekhez a feltételeket a következõ folyamatok biztosítják: – az építést követõ átvételek teljesítése mûbizonylatokkal, – a hiba- és hiánykockázatok minimalizálása a magas szintû helyszíni jelenléten keresztül, – gyors válaszlépés a terveken bekövetkezett változtatásokra és – a biztonságtechnika teljes körû vizsgálata. • Az Üzemeltetés és Fenntartás fázisában a cél a maximálás rendelkezésre állás, amit a következõ feltételek biztosítanak: – a függetlenség és a semlegesség egy kézbõl a létesítmény értékelésénél, – a gazdasági eredményesség növelése az üzemeltetési és a mûködési költségek minimalizálásán keresztül. • A Korszerûsítés és a használati Változtatás fázisában a cél az élettartam növelése és a biztonságosabb üzemeltetés biztosítása a következõ feltételekkel: – a TÜV Rheinland az állapot meghatározáson keresztül jut el az optimális átépítési igényhez, – elkészíti a hátra levõ hasznosítási idõ elõrejelzéseket a mûszaki berendezésekre vonatkozóan, – a kritikus épületrészeket monitoring tevékenységgel figyeli és – elkészíti a veszélyanalízist a használat alapján. A TÜV Rheinland, az ingatlan és építésügyi szakértõ biztosítja a dokumentált minõséget az Ember, a Környezet és a Technika számára. A Megrendelõ tevékenységének segítése a következõ szakterületeken történik: • Minõségmenedzsment • Környezetmenedzsment • Ellenõrzésmenedzsment • Munkavédelem menedzsment • Tanúsítás az ágazati szabványok szerint. Dr. Sós-Hegedûs Dénes Európa-Mérnök Létesítménytechnika, Építészeti szakterület vezetõ TÜV Rheinland InterCert
[email protected]
TECHNIKA INFORMATIKA
RimatriX 5 – komplett IT infrastruktúra
Biztonságos, költségkímélõ A Rittal személyre szabott megoldást kínál az ipari szá mítógépes hálózati technika számára.
A
kár kicsi, közepes vagy nagyvállalatról van szó, az információtechnológiával (IT) szemben a felhasználók egyre nagyobb követelményeket támasztanak. Nagy bonyolultságú rendszerek, gyorsabb processzorok, információ és kommunikáció a nap 24 órájában – mindezek esetében többrõl van szó, mint a sértetlen fizikai infrastruktúráról. A RimatriX 5-tel a Rittal most integrált teljes körû megoldást kínál az átfogó szolgáltatást nyújtó modern számítógépközpontok számára öt egymást tökéletesen kiegészítõ ITépítõelemmel: rack, energiaellátás, hûtés, biztonság, és monitoring + távmenedzsment. Ezzel a vállalatok teljes körû megoldást kapnak a biztonságos, magas rendelkezésre állású, költségtakarékos, rack-bázisú IT-infrastruktúra terén, függetlenül attól, hogy egyetlen-rackes megoldásról vagy átfogó számítógépközpontról van szó. KOMPLETT
CSOMAG TELJESKÖRÛ
Öt, külön-külön is optimális megoldás, integrált, komplett csomag formájában, átfogó szolgáltatással – így foglalható össze a Rittal RimatriX 5 koncepciója. Hiszen a RimatriX 5 egyértelmûen értéktöbbletet jelent az egész világon elérhetõ és regionálisan a felhasználó közelében lévõ Rittalszolgáltatások révén. A skálázható szolgáltatási csomag teljes körû megoldást garantál egy kézbõl – a pontos kockázati analízistõl és konfigurációs programokkal végzett szoftverbázisú tervezéstõl az alkal-
SZOLGÁLTATÁSSAL
22
2007/3
mazáshoz illesztett helyszíni szerelésen és üzembe helyezésen, karbantartáson, javításon és garanciális szolgáltatásokon át a gyors, intelligens eszkalációmenedzsmentig. Az
aktív biztonság jegyében végzett karbantartást a Rittal a CMC-TC (Computer Multi Control TopConcept) segítségével végzi. A felügyeleti rendszer az eszkalációs
A RimatriX 5 rendszer 5 fõ eleme: Rack A világ vezetõ szerver- és hálózati szekrénygyártójaként a Rittal átfogó megoldásokat kínál széles tartozékpalettával. Ezekkel a kiváló feltételekkel az Ön egyedi igényeinek minden tekintetben megfelelõ kiépítést kap. Az eredmény: több szabad hely, nagyobb rugalmasság és rendszerbiztonság.
Hûtés (cooling) A RimatriX 5 klímakoncepciója minimalizálja a befektetési költséget, és maximalizálja annak biztonságát. A különbözõ alkalmazható klímatechnikák, mint például a folyadékhûtés vagy a direkt processzorhûtés stabilizálják az optimális hõmérsékletet.
Áramellátás (power) Ez az építõelem biztosítja a folyamatos, állandó áramellátást. A megoldás magában foglalja a rack és data center áramelosztását, a Rittal Power-System Modul koncepcióját, valamint az energiaellátást biztosító USV-Power Modul koncepcióját.
Védelem (security) A folyamatos rendelkezésre állás egyik alapköve a rackszekrények fizikai biztonsága. Jelzõlámpák, hõmérséklet-, füst- és vandalizmusérzékelõk, valamint a legmodernebb belépés-ellenõrzés és égésvédelmi óvintézkedések szavatolják az IT-rendszer maximális védelmét.
INFORMATIKA TECHNIKA
eseteket egy diszpécserközpontba továbbítja, ahol további intézkedések kezdeményezése történik. A RimatriX5 szervízcsomag maximális üzembiztonságot garantál nagyfokú gazdaságosság mellett. A RimatriX 5 a tulajdonosi teljes költséget (TCO – Total Cost of Ownership) kedvezõen befolyásolja. A számítógépközpontok kiépítésénél – bármely nagyságú is – a beruházásnak kifizetõdõnek kell lennie. Ezért minden költséget, az egyszeri beruházási és a folyamatosan jelentkezõ üzemeltetési költéseket egészében kell nézni. A TCO figyelembevételével a RimatriX 5 gyakorlatilag minden költségnemet kedvezõen befolyásol: az energia-, a bérleti és a fix költségeken keresztül a két javítás közötti átlagos idõt (MTTR – Mean Time To Repair), valamint a beruházási költségeket, a karbantartási költségeket és a két meghibásodás közötti átlagos idõt (MTBF – Mean Time Between Failure).
Monitoring és távfelügyelet Tökéletesen áttekinthetõ és könnyen kezelhetõ a Rittal távfelügyeleti rendszere, amely összefogja a teljes monitoringtevékenységet (rendszerfelügyelet, mérési és vezérlési feladatok). A jól bevált CMC-TC (Computer Multi Control) bevetésével Ön bárhonnan azonnal ellenõrizheti a data center állapotát, sõt, be is avatkozhat.
Új navigációs Mio kézi számítógépek
A
Mio Digi Walkerek hazai importõreként ismert LCP Systems Kft. márciusban két új kézi számítógépet mutatott be Budapesten. A C 250 lett a sikeres PNA-család legújabb tagja, míg a H610-es modell a várakozások szerint forradalmasítja a személyi készülékek piacát.
TÁJÉKOZÓDÁS A TÁSKÁBÓL A Mio Technology vadonatúj – cserélhetõ elõlappal ellátott – H610-es készüléke az elsõ olyan GPS-es modell, amely a személygépkocsiból a táskába helyezi át a navigációs készülékeket. Ennek köszönhetõen meg is kapta a készülék a kínai IF Design Bizottságtól a Nemzetközi Formatervezési Díjat. A nyak és csukló körül viselhetõ, 2,7 colos érintõképernyõs – 240 x 320 pixeles –, 140 gramm súlyú modell beépített, SiRFstar III-as GPS-vevõt és multimédia lejátszót egyaránt tartalmaz. A H610 a divatos megjelenés mellett fölöttébb hasznos, ugyanis 16 európai ország térképét tartalmazza, ám a Tele Atlas segítségével egymillió hasznos utazási célpont fedezhetõ fel vele. Az alkalmazások közül kiemelkedik a WorldMate szoftver, amely az idõjárásról, pénzváltásról, méretezésrõl, körzetszámokról, sõt még a ruhaméret-átváltásokról is információt szolgáltat. A TMC-funkcióval rádióadón keresztül valós idejû közlekedési információk segítik az utazót a forgalmi akadályok elkerülésében. A készülék 1 GB-os tárhelye alkalmat teremt fotók, videók és filmek tárolására. A Microsoft Outlook Synchronisation optimális lehetõséget nyújt az utazás alatt is a hazaiakkal való kapcsolattartásra.
KÖNNYED NAVIGÁCIÓ A gyorsaság és az egyszerû kezelhetõség jellemzi a Mio C250-es PNA-t, amely valódi utazási asszisztensként használható. Lényegretörõ mivoltát tükrözi a MioMap v.3-as szoftver hétszámjegyû irányítószám-keresõ funkciója és a 3,5 ”os érintõképernyõje, amelyek segítségével gyors címelérés biztosítható. Térképadatbázisában elõre telepítették nyolc kelet-európai ország autós, kerékpáros, teherautós és gyalogos felfedezésének a forgatókönyvét. A C250-es legújabb fejlesztésû intelligens rendszerével roppant egyszerûvé válik a navigáció, mert a készülék felsorolja az összes lehetséges variációkat, amelyek közül csak ki kell választani a legelõnyösebb útvonalat. Elõre betáplált útvonalak tárolására is lehetõség van a különféle címszavak alatt. Az opcionális TMC-funkció támogatásával folyamatos friss híreket kap a felhasználó az útakadályokról, így ennek megfelelõen – egyelõre csak Nyugat-Európára vonatkozóan – újratervezheti menet közben is az útvonalat. Mindkét említett készülék további térképszoftverrel bõvíthetõ, így teljes Európa és Észak-Amerika SD-kártyával egészíthetõ ki. (békés)
2007/3
23