PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE
3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35.
(06-32) *460-753 ; *460-155/113
FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-12/2014.
A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!
JAVASLAT Intézményi alapító okirat javítására
Készült: a Képviselő-testület 2014. januári ülésére Előterjesztő: Bartus László Intézményirányítási és Szociális Osztály Vezetője Az előterjesztést megtárgyalja: Intézményirányítási és Szociális Bizottság Az előterjesztést előkészítette: Bartus László
2
Tisztelt Képviselő-testület! Az intézmény alapító okirat-módosítás javítására a Magyar Államkincstár hiánypótlási felhívásának alapján kerül sor. A kért kiegészítéseket, pontosításokat átvezettük az alapító okiraton.
I. Határozati javaslat 1. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő- testülete Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 2013. novembern 8-án elfogadott alapító okíratának javítását a MÁK hiánypótlási felhívásának megfelelően tudomásul veszi. Felelős: polgármester Határidő: szövegszerűen Pásztó, 2014. január 15. Bartus László osztályvezető A határozati javaslat törvényes!
Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző
2
3
Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 2013. november 8-án elfogadott alapító okiratának javítása a MÁK hiánypótlási felhívásának megfelelően
3
4
MÓDOSÍTÓ OKIRAT Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 33/2013. (II.28.) számú határozatával kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdései szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 1.2. pontja az alábbiak szerint módosul: „1.2. Rövidített neve: Pásztó Óvodája” 2. Az alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „3. Tagintézmények megnevezése, címe: Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Hétpettyes Tagóvodája – 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 22.) Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Pitypang Tagóvodája – 3065 Pásztó Hasznos, Vár út 61.) Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Mátrakeresztes Ifjúsági Tábora – 3082 Pásztó Mátrakeresztes, Kékesi út 82/A.)” 3. Az alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: „5. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Gyermekkert Óvoda – 3060 Pásztó, Szent Imre tér 1. Százszorszép Napköziotthonos Óvoda – 3060 Pásztó, Madách út 22.” 4. Az alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: „6. A költségvetési szerv illetékessége, működési köre: Pásztó Város területe” 5. Az alapító okirat 7. pontjában az „Alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése a Köznev. tv. 4. § 1. pontja szerint:” cím alatti szövegrész az alábbiak szerint módosul: „Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája székhelyén és Hétpettyes Tagóvodája, Pitypang Tagóvodája telephelyein: óvodai nevelés, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése.” 6. Az alapító okirat 9. pontjában, az alkalmazott szakfeladatok közül törlésre kerül a „856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység” szövegrész. 7. Az alapító okirat 9. pontjában, az alkalmazott szakfeladatok kiegészülnek az alábbi szövegrésszel: „841913 Támogatási célú finanszírozási műveletek”
4
5 8. Az alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: „11. A költségvetési szervet fenntartó neve és címe: Pásztó Városi Önkormányzat - 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35.” 9. Az alapító okirat 19. pontja az alábbiak szerint módosul: „19. A feladatellátást szolgáló vagyon: 1. 3060 Pásztó, Madách utca 22. sz. (1973/14 hrsz., 691 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 2. 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 22. sz. (1973/11 hrsz., 1003 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 3. 3065 Pásztó Hasznos, Vár út 61. sz. (3017 hrsz., 307 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 4. 3082 Pásztó Mátrakeresztes, Kékesi út 82/A. sz. (4677 hrsz., 201 m2) alatti épület a hozzá tartozó épülettel, ifjúsági tábor formában történő hasznosítással. 5. A Mátrakeresztes 4677 hrsz. alatt szereplő ingatlan területen felépített faház és felszerelései. 6. Az óvoda használatában lévő ingóságokat az intézmény leltára tartalmazza.” 10. Az alapító okirat 20. pontja az alábbiak szerint módosul: „20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az alaptevékenység ellátását szolgáló vagyon az önkormányzat tulajdonát képezi, mely az óvoda térítésmentes használatában áll.
Az intézmény a rendelkezésére álló vagyontárgyakat alapító okiratban meghatározott feladatainak ellátásához szabadon használhatja.” 11. Az alapító okirat záradéka az alábbiak szerint módosul: Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 33/2013. (II.28.) számú határozattal elfogadott, 2013. február 11. napján kelt egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 218/2013. (XI.8.) számú határozatával fogadta el.
Pásztó, 2013. október 21. Sisák Imre polgármester alapítói szerv vezetője Záradék: Jelen módosító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba. Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája Módosító Okiratát Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 218/2013. (11.08.) számú határozatával fogadta el.
5
6
ALAPÍTÓ OKIRAT Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Köznev. tv.) 21. § (3) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdései, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv 2. Megnevezése: Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 3. Rövidített neve: Pásztó Óvodája 2. Székhelye: 3060 Pásztó, Madách utca 22. 3. Tagintézmények megnevezése, címe: a) Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Hétpettyes Tagóvodája – 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 22.) b) Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Pitypang Tagóvodája – 3065 Pásztó Hasznos, Vár út 61.) c) Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Mátrakeresztes Ifjúsági Tábora – 3082 Pásztó Mátrakeresztes, Kékesi út 82/A.) 4. Alapításról rendelkező jogszabály teljes megjelölése: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2003. (III.28.) határozata. 5. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Gyermekkert Óvoda – 3060 Pásztó, Szent Imre tér 1. Százszorszép Napköziotthonos Óvoda – 3060 Pásztó, Madách út 22. 6. Közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) bekezdés 6. pontja, illetve a Köznev. tv. 4. § és 8. § szerinti óvodai ellátás. 7. Alaptevékenysége: Közfeladatát a Köznev. tv-ben meghatározottak szerint látja el. Az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelőintézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a 3. életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden a településen, illetve ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező 3 éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A gyermek 5. életévétől kötelező iskolai életmódra felkészítő foglalkozások szervezése, biztosítása.
6
7 Sajátos nevelési igényű gyermekek, úgymint: d) enyhe értelmi fogyatékos (BNO F70) e) beszédfogyatékos (BNO F80) f) Pszichés fejlődési zavar egyes típusaival küzdő sajátos nevelési igényű (BNO F82, BNO F83) gyermekek szakvélemény alapján történő integrált oktatása és gyógypedagógiai ellátása. Beilleszkedési zavarokkal, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermekek részére fejlesztő foglalkozások szervezése. Tehetséggondozást magában foglaló pedagógiai munka. Ifjúsági tábor üzemeltetése, erdei óvoda, erdei iskolai programok szervezése. Alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése a Köznev. tv. 4. § 1. pontja szerint: Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája székhelyén és Hétpettyes Tagóvodája, Pitypang Tagóvodája telephelyein: 1. óvodai nevelés, 2. a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése. 8. Államháztartási szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés 9. Alaptevékenységek szakfeladatrend szerinti besorolása: 552001Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 841913 Támogatási célú finanszírozási műveletek 851011 Óvodai nevelés, ellátás 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 890441 Rövid id tartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesít támogatásra jogosultak közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás
hosszabb
id tartamú
10. Vállalkozási tevékenység felső határa a módosított kiadási előirányzatok arányában: Vállalkozási tevékenységet nem folytat. 11. Illetékessége, működési köre: Pásztó Város területe 12. Irányító szerv neve, székhelye: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35. 13. Alapító és fenntartó neve és székhelye: Pásztó Városi Önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35. 14. Gazdálkodási besorolása:
7
8 Jogi személy. Önállóan működő költségvetési szerv. A pénzügyi-gazdálkodási feladatait az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete (3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35.) látja el. 15. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjét az alapítói és irányítói jogokat gyakorló szerv bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 23. § és végrehajtási rendelete(i)ben meghatározott szabályok szerint. A vezetői megbízás határozott időre szól. 16. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a Kjt. és végrehajtási rendelete(i)ben meghatározottak az irányadók. 17. Az intézmény típusa: óvoda, 18. Maximális gyermeklétszám: 250 fő Székhelyen: 125 fő Tagintézményenként: 7. Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Hétpettyes Tagóvodája: 100 fő 8. Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Pitypang Tagóvodája: 25 fő Óvodai csoportok száma: 10 csoport Székhelyen: 5 csoport Tagintézményenként: 9. Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Hétpettyes Tagóvodája: 4 csoport 10. Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Pitypang Tagóvodája: 1 csoport 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: 11. 3060 Pásztó, Madách utca 22. sz. (1973/14 hrsz., 691 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 12. 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 22. sz. (1973/11 hrsz., 1003 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 13. 3065 Pásztó Hasznos, Vár út 61. sz. (3017 hrsz., 307 m2) alatti ingatlan a rajta lévő épületekkel és szabadtéri létesítményeivel. 14. 3082 Pásztó Mátrakeresztes, Kékesi út 82/A. sz. (4677 hrsz., 201 m2) alatti épület a hozzá tartozó épülettel, ifjúsági tábor formában történő hasznosítással. 15. A Mátrakeresztes 4677 hrsz. alatt szereplő ingatlan területen felépített faház és felszerelései. 16. Az óvoda használatában lévő ingóságokat az intézmény leltára tartalmazza. 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az alaptevékenység ellátását szolgáló vagyon az önkormányzat tulajdonát képezi, mely az óvoda térítésmentes használatában áll.
Az intézmény a rendelkezésére álló vagyontárgyakat alapító okiratban meghatározott feladatainak ellátásához szabadon használhatja.
8
9
Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 33/2013. (II.28.) számú határozattal elfogadott, 2013. február 11. napján kelt egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 218/2013. (XI.8.) számú határozatával fogadta el. Pásztó, 2013. október 21.
Sisák Imre János polgármester alapítói szerv vezetője
9