Alapító Okirat A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító alapítványt hoz létre határozatlan időre szólóan, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A.-74/F. §-ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján. 1. Az Alapító: Harangozó István (szül. Kunszentmárton, 1965.05.19., an.: Sebők Julianna) 6600 Szentes, Ady E. u. 40. 2. Az Alapítvány neve: „Öreg diákok a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskoláért ” (A jelen okiratban a továbbiakban: Alapítvány.) Az alapítvány jogi személy. 3. Az Alapítvány székhelye: Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola 6600 Szentes, Apponyi tér 1. 4. Az Alapítvány közhasznúsága és politikai semlegessége Az Alapítvány pártpolitikailag semleges szervezet. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és támogatást nem fogad el tőlük. 5. Az Alapítvány célja 5.1. A tanítás-tanulás iskolai környezetének szépítése, az optimális körülmények biztosítása. A tehetséges tanulók támogatása. Tanulmányi és kulturális versenyek résztvevőinek jutalmazása. 5.2. Az 5.1. pontban megjelölt szolgáltatások megfelelnek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontjának alábbi alpontjaiban meghatározott közhasznú tevékenységeknek: 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 5. kulturális tevékenység. 11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, 6. Az Alapítvány nyitott jellege 6.1. Az Alapítványhoz természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel rendelkező szervezet egyaránt csatlakozhat pénzbeli és/vagy természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendeléssel – feltéve, ha jelen Alapítvány céljaival és megvalósult gyakorlatával egyetért.
1
6.2. A csatlakozók jogosultak – az Alapítvány céljaival egyező – javaslatot tenni az általuk adott vagyon egészét vagy annak egy részét érintő célirányos felhasználására, mely javaslatot a Kuratórium lehetőség szerint figyelembe vesz. 6.3. Az Alapítvány társadalmi közösségi kezdeményezés. Céljai, feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden szervezettel (beleértve a tudományos és szakmai szervezeteket is), közösséggel és személlyel, amely/aki az Alapítvány céljainak elérésén munkálkodik. 6.4. Az Alapítvány közhasznú szolgáltatásaiból a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola tanulói jogviszonyban lévő személyei részesülhetnek. 7. A Kuratórium 7.1. Az Alapítvány vagyonának kezelője és legfőbb döntéshozó szerve a Kuratórium. 7.2. A Kuratórium 3 tagból áll. 7.3. A Kuratórium tagjai az alapításkor: • elnök: ifj. Vidovics Ferenc • Gulyás László • Labát Pál László 7.4. A kuratóriumi tagok a) magyar állampolgárok, b) a közügyektől nincsenek eltiltva, c) nem állnak rokoni viszonyban, munkaviszonyban vagy a Ptk. 74/C. §. által vagy egyéb tiltott viszonyban az Alapítóval, d) vállalják a jelen Alapító Okirat szerinti kuratóriumi tagságot. 7.5. A Kuratórium tagjait az Alapító kéri fel határozatlan időtartamra. 7.6. A Kuratórium tagjait az Alapító menti fel. 7.7. A megszűnt kuratóriumi tagság helyének új taggal való betöltésére a Kuratórium tesz javaslatot. 7.8. A Kuratórium tagjai munkájukért nem kapnak díjazást. A Kuratóriumi tevékenységükkel szorosan kapcsolatos kiadásaikat (utazási költség, szállásdíj, postaköltség stb.) esetenként, számla ellenében, az Alapítvány megtéríti. 7.9. A Kuratórium elnökét az alapító nevezi ki. A Kuratórium elnöke egyben az Alapítvány képviselője is. Akadályoztatása esetén meghatalmazása alapján bármely kuratóriumi tag eljárhat a képviseletében. 7.10. A Kuratóriumi tagság megszűnik: a) lemondással, b) felmentéssel, amennyiben a Kuratórium tagja az Alapítvány célját magatartásával veszélyezteti, c) elhalálozással. 7.11. Amennyiben a kuratóriumi tagság megszűnik, az új kuratóriumi tagot az Alapító választja meg a Kuratórium javaslatának figyelembe vételével.
2
8. A Kuratórium működése 8.1. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik a) az Alapítvány vagyonának kezelése és gyarapítása, b) döntés az Alapítvány céljára adott vagyoni hozzájárulás elfogadásáról, c) a döntés az alapítványi vagyon felhasználásának elveiről és módjáról, az Alapítók által meghatározott keretek között, d) a Kuratórium szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) megállapítása. 8.2. A Kuratórium ülését szükség szerint, de legalább félévente össze kell hívni. Az ülést a Kuratórium elnöke hívja össze úgy, hogy az ülés napja és az írásban elküldött meghívók postázása között legalább tíz nap legyen. A meghívónak tartalmaznia kell a kuratórium ülésének helyét, időpontját és az ülésen tárgyalandó napirendi pontokat. 8.3. A Kuratórium akkor határozatképes, ha a tagok több mint 2/3-a jelen van. A Kuratórium ülésén a Kuratórium tagja csak személyesen vehet részt. Határozatképtelenség esetén a Kuratóriumot 15 napon belül újra össze kell hívni. 8.4. A Kuratórium bármely tagja jogosult az általa megjelölt kérdés megtárgyalását kérni a Kuratórium ülésén. A javaslatot a Kuratórium tagjának írásban kell beterjesztenie, a napirendre vétel alapos indoklásával. Előre meg nem hirdetett napirendi pontot csak akkor lehet napirendre tűzni, ha a Kuratórium minden tagja jelen van az ülésen és a napirendre vételéről a Kuratórium egyhangúan dönt. 8.5. Bármely tag jogosult a Kuratórium rendkívüli összehívását kérni a Kuratórium elnökétől, a javasolt napirend beterjesztésével és a sürgősség indoklásával. Az elnök a kuratórium ülését a szokásos módon összehívja. 8.6. A Kuratórium ülései nyilvánosak. 8.7. A Kuratórium ülésére az egyes napirendek tárgyalásához az Alapítvány alkalmazottait, a témával foglalkozó szakértőket és egyéb érintett személyeket is meghívhat. 8.8. A Kuratórium döntéseit általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Titkos szavazást kell tartani, ha erről a Kuratórium egyszerű szótöbbséggel dönt. Szavazategyenlőség esetén az elnök dönt. 8.9. A Kuratórium tagjainak egyhangú szavazata kell a) az Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályának elfogadásához, b) a megszűnt kuratóriumi tagság új taggal való betöltésére tett javaslathoz, 8.10. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, és azt az üléstől számított 10 napon belül el kell juttatni a Kuratórium minden tagjának. 8.11. A Kuratórium működéséről naptári évenként írásban tájékoztatja az Alapítókat. 9. A Felügyelő Bizottság 9.1. Amennyiben az Alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, az Alapító Kuratóriumtól elkülönült Felügyelő Bizottságot hoznak létre. 10. A Kuratórium titkára A Kuratórium titkára: Kozma Edit
3
10.1. Az Alapítvány ügyintézői, szervezői és adminisztrációs feladatait a Kuratórium titkára végzi. 10.2.
A Kuratórium titkára gondoskodik: a) olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a Kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges, személye) megállapítható; b) az a) pontban felsorolt döntéseknek az érintettekkel írásban igazolható módon való közléséről, illetve nyilvánosságra hozásáról; c) az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés biztosításáról minden érdeklődő számára az Alapítvány székhelyén, előzetes időpont-egyeztetés után; d) az Alapítvány működésének, szolgáltatásai igénybevételi módjának, és beszámolói közlésének nyilvánosságáról
11. Az Alapítvány céljaira rendelt vagyon 11.1 Az Alapítvány induló vagyonaként az Alapító készpénzben rendelkezésre bocsát 80.000.- Ft-ot, azaz nyolcvanezer forintot, amely összegből 30.000,- Ft-ot, azaz harmincezer forintot az Alapítvány működésének megkezdéséhez felhasználhat. 11.2. Az Alapítvány vagyonának hozadéka teljes mértékben felhasználható az Alapítvány céljai érdekében. 11.3. Az Alapítvány vagyonát a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola iskolavezetésének és Diákönkormányzatának javaslata alapján lehet felhasználni, és ebből kell fedezni az Alapítvány tevékenységeinek közvetlen költségeit is. 12. Az Alapítvány gazdálkodása 12.1. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 12.2. Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységeire kell fordítania. 12.3. Az Alapítvány az államháztartás alrendszereitől – a normatív támogatás kivételével – csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. 12.4. Az Alapítványtól igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit nyilvánosságra kell hozni. Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. 12.5. Az Alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. 12.6. Az Alapítvány a) vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel; b) az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel.
4
12.7. Az Alapítványnak a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. 12.8. Az Alapítvány bevételei: a) az államháztartás alrendszereitől vagy más adományozótól közhasznú céljára vagy működési költségei fedezésére kapott támogatás, illetve adomány; b) a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; c) az egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; d) a szervezet eszközeinek befektetéséből származó bevétel azzal a kikötéssel, hogy az Alapítvány befektetési tevékenységet csak a Kuratórium által elfogadott Befektetési Szabályzat alapján kezdhet meg; e) egyéb, más jogszabályokban meghatározott bevétel; f) a vállalkozási tevékenységből származó bevétel. 12.9. Az Alapítvány költségei: a) a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); b) az egyéb cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); c) a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); d) a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások), amelyeket bevételarányosan kell megosztani. 12.10. Az Alapítvány bankszámlája feletti rendelkezéshez a kuratórium két tagjának együttes aláírása szükséges. 13. Garanciális iratkezelési, nyilvántartási és beszámolási szabályok 13.1. Az Alapítványnak a 10.2. pontban meghatározott nyilvántartási, iratkezelési és beszámolási feladatokat folyamatosan el kell végeznie. 13.2. Az Alapítvány nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. 13.3. Az Alapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. 13.4. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a) b) c) d) e)
a számviteli beszámolót; a költségvetési támogatás felhasználását; a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; a cél szerinti juttatások kimutatását; a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; f) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót.
5
13.5. Az Alapítvány éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 14. Összeférhetetlenség 14.1. A Kuratórium, illetve a Felügyelő Bizottság határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek a Ptk. 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozója (a továbbiakban: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, b) az Alapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, kivéve ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) az Alapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat -, illetve d) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 15. Az Alapítvány megszűnése 15.1. Az Alapítvány Ptk. 74. § E–F. pontjában leírt esetekben szűnik meg. 15.2. A megszűnt Alapítvány vagyona hasonló célú és tevékenységű, magyarországi bejegyzésű alapítványra szállnak, a bíróság rendelkezése szerint. 16. Záró rendelkezések 16.1. Az Alapítvány érvényességéhez bírósági bejegyzés szükséges. 16.2. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetve az alapítványok tevékenységére vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok az irányadók. A jelen okiratot az Alapító, mint akaratukkal mindenben egyezőt, az együttesen jelen lévő két tanú előtt írják alá. Szentes, 2004. április 1.
Előttünk, mint tanúk előtt: 1. ………………………….
………………………….
…………………………..
Alapító
2. …………………………. ………………………….
6
Harangozó István 6600 Szentes, Ady E. u. 40.
Csongrád Megyei Bíróság Szeged Széchenyi tér 4. 6720
Tisztelt Bíróság! Alulírott Harangozó István Szentes, Ady E. u. 40. sz. alatti lakos, alapító, azzal a kérelemmel fordulok a T. Bírósághoz, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A.§ /2/ bekezdése, továbbá a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 22.§ /1–2/ bekezdése alapján a mellékelt alapító okiratban részletezettek szerint megfogalmazott "Öreg diákok a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskoláért" Alapítványt szíveskedjék bejegyezni a bírósági nyilvántartásba, egyben a közhasznúsági nyilvántartásba vételt is megejteni közhasznú szervezetként. Szentes, 2004.
Harangozó István
7