JÁRVÁNYOS BETEGSÉGEK A KÖZPONTI H A T A L M A K HADSERE GEIBEN AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ALATT NIKODÉMUSZ
ISTVÁN
A j á r v á n y o k egyidősek az emberiséggel, a legrégibb írásokban van róluk feljegyzés. A „hetedik egyiptomi c s a p á s " egy lépfene epizootia volt. Nagy S á n d o r makedón u r a l k o d ó seregét Indiában a malária tizedelte meg, s maga az u r a l k o d ó is ennek esett áldozatul 323-ban. Hannibal 80 000 főnyi serege fertőző betegségek hatására h ó n a p o k alatt 24 000-re c s ö k k e n t . ' A középkor leghírhedtebb járványait a pestis okozta, ez gyakorolta a legnagyobb hatást a történelemre. A keresztes h á b o r ú k k a l jött be E u r ó p á b a . 1350-ben a „Bocaccio pestis" 25 millió halálos áldozatot követelt. A felfedezések korában a hosszú tengeri utak jártak nagy halálozással. A m a t r ó z o k a t a skorbut, a kiütéses tífusz, bélfertőzések tizedelték sokkal i n k á b b , mint az ütközetek, pedig a sebesültek halálozása az utófertőzések miatt magas volt. Drake admirális a Karib-tengeren 2300 emberéből 600-at vesztett betegségek miatt s csak 250-et csatában. 1780—1783-ban a brit hadiflotta 21 600-as létszámából 3200-at vesztett betegségek s csak 1150-et harci cselekmények miatt. E u r ó p á b a n a török h á b o r ú k kedveztek a j á r v á n y o k n a k . A nándorfehérvári diadal után Hunyadi J á n o s halt meg cholerában vagy dysentériában. A z első botulizmusról a X Í I . századból vannak adatok. A harmincéves h á b o r ú végén N é m e t o r s z á g b a n alig pár ezren maradtak bélfertőzések vagy typhus exantematicus miatt életben. N a p ó l e o n hadserege, a „ G r a n d e A r m é e " 1812-ben Oroszországban 360 000-es létszámából csak 60 000-et vesztett harcban, ennek többszörösét járványos betegségek miatt. A visszavonuló hadsereg Poroszországban elterjesztette a kiütéses tífuszt. Az egyiptomi hadjárat után a francia hadseregben elterjedt a trachoma, e betegség később ráterjedt a porosz seregre i s . ' A X I X . században a járványok még mindig több kárt okoztak, mint a fegyverek. Az orosz—török h á b o r ú b a n 1 : 2,7, a j a p á n — k í n a i háborúban 1 : 3,3 s a porosz—francia h á b o r ú b a n 1 : 0,5 volt az elesettek és betegségben meghaltak aránya. 1866-ban a porosz hadsereg 4529 embert vesztett cholera következtében, s csak 3741-en estek el Königgrätz1
2
3
4
0
1
Knorr M . , Schadewaldt H . : Zbl. Bukt. Hyg. 1. Orig. B 1968. 168, 1—17. - Schaal K. P., Münft G., Pulverer G.: Forum Mikrobioi. 1970, 2, 7—11. Schreiber H . : München, med. Wschr. 1980, 122, 1467—1470. Nikodemusz I . : Vasutasegészségügy (s. a.) Grosz E.: Orv. Hetilap 1910, 54, 64—66. Norris J.: Bull. Hist. Med. 1977, 51, 1—24.
:!
1
5
6
212
Comni. H ist. Artis Med. 102—104 ( 1983 j
nél. Ugyanakkor Poroszországban 15 000-en, Ausztriában 107 000-en haltak meg e beteg ségben." A járványok ellen a bakteriológia hőskoráig keveset tettek. Fontos lépés volt a veszteg zár (quarantaine), amelyet először Ragusában 1377-ben hajtottak végre. A védekezés első jelentős sikerei a variolatiónak, majd a Jenner-féle himlőoltásnak köszönhetők. A z orvostudomány fejlődésének hatására az európai járványhelyzet jól alakult, de az I . világháború a folyamatot megszakította. A járványvédelmet a német hadsereg orvos főnöke, Otto von Schjcrning jól szervezte meg, s neki tulajdonítható, hogy az eü. szol gálat lassú kezdet után jól m ű k ö d ö t t . A háború nem véletlenül tört k i , de hosszú h a d a k o z á s r a egyik fél sem készült fel. Ez meglátszott az egészségügyi munka hatékonyságán. A z első choiera eset a lembergi csata után, 1914. I X . 18-án jelentkezett. E betegség Wolhiniában s n é h á n y keleti magyar vármegyében ( U n g , Bereg, M á r a m a r o s ) azelőtt is előfordult. A z első h á b o r ú s évben az osztrák—magyar seregben 23 000 megbetegedés (6000 halálos) adódott, a másodikban csak 5234 megbetegedés 1630 halálesettel. A német hadseregben az első két évben 3335 megbetegedés fordult elő 1623 halálesettel, az utolsó két évben 231 megbetegedés 33 halál esettel. Az előkészületek hiánya egyébként nehezen m a g y a r á z h a t ó . A járvány nem szűkülködött drámai jelenetekben. A visszavonulás idején sok halottat temetetlenül hagytak hátra, a vasúti á l l o m á s o k o n csak kirakták a holttesteket vagy időnyerés céljából menet közben kidobták a v a g o n o k b ó l . ' - A vasút mentén a fertőzés nem terjedt, csupán Munkácson volt n é h á n y „ i m p o r t " fertőzés. A cholera fertőzések zöme az orosz fronton zajlott le. Kisebb járványt észleltek a szer biai hadseregben, amikor azt visszaverték a D u n a — S z á v a vonalra. 1915-ben a Doberdón és Albániában észleltek néhány fertőzést. A r o m á n katonák között D o b r u d z s á b a n és Moldvában észleltek cholerát. Az egészségügyi intézkedések, ahogy m á r utaltunk rá, elkéstek. A z e l s ő j á r v á n y k ó r h á z a t 1914 szeptemberében K r a k k ó b a n létesítették, októberben a fronton 4000, a hátországban 30 000 ágy várta a betegeket. A védoltásokat egy téves szakvélemény miatt — miszerint az immunizálás napokig tartó harcképtelenséget okoz — későn alkalmazták. A K . u . K . hadsereg főbakteriológusa I X . 18-án elkezdte a védoltást, s X . 7-én m á r Franz K o n r á d von Hötzendorf rendeletére tömeges oltások kezdődtek. Az oltás a cholera vissza szorítására eredményesnek mutatkozott. A kiütéses tífusz (typhus exantematicus) állandó kísérője a h á b o r ú n a k , s rossz eü. viszonyok közt békében is előfordul. A cári Oroszországban a századforduló idején évente 50 000—200 000 fertőzést jegyeztek fel 10—20%-os halálozással. Galíciában akkortájt 2—3000 betegről tudtak. A járvány 1914 novemberében kezdődött, az osztrák—magyar hadseregben az első két háborús évben kb. 5000 megbetegedés fordult elő, mintegy 600 halálesettel. A meg betegedések z ö m e a szerb frontra esett. Szerbiában az első évben 300 000 megbetegedést jegyeztek fel 135 000 halálesettel (ebből 30 000 o s z t r á k - m a g y a r hadifogoly). A Monar chiában levő hadifogolytáborokban 16 000-en betegedtek meg, a lethalitás 10% volt. 8
0 , 1 0
11
7 8 y 10 11 12
1
Thiel W.: Fleischwirtsch. 1975, 65, 1083—1086. Kaup [.: Münch, med. Wschr. 1938, 85, 1177—1180. Goethe H . , Schadewaldt H. : Dtsch. Aerzteb. 1977, 44, 2289—2291. Kaup I . : Münch, med. Wschr. 1938, 85, 1227—1230. Kaup I . : Münch, med. Wschr. 1938, 85, 1275—1280. Nikodemusz 1.: Orv. Hetilap 1976, 117, 2245—2250.
Nikodemusz I..' Járványos betegségek a központi hatalmuk hadseregeiben
21 3
Sebesültek szállítása a szerb hadszíntéren A német hadseregben a kiütéses tífuszesetek száma évről évre növekedett: 780, majd 4510, később 9600 s végül kb. 14 000. A német hadifogolytáborokban 44 000 megbetege déstjegyeztek fel 4201 halálesettel. A betegség kórokozóját és vektorát m á r ismerték. A z osztrák hadseregben a tetvetlenítést m á r 1914 végén elkezdték, a n é m e t hadseregben csak később. Szerbiában azért volt sok áldozat, mert a tetűirtást csak 1915-ben kezdték el. A Monarchia hadseregében naponta akár 100 000 embert lehetett fertőtleníteni-fürdetni, a harmadik évtől csak néhány typhus exantematicust jegyeztek fel. A himlő h á b o r ú k idején szintén halmozódik (amerikai szabadságharc, porosz—francia h á b o r ú ) . A porosz hadseregben 4845 megbetegedést jegyeztek fel 278 halálesettel, a fran ciák többet. A századfordulóra N é m e t o r s z á g b a n m á r csak a m o z g ó s í t o t t a k 8%-a nem volt védoltva. Négy háborús év alatt 434 himlő betegségről van adat, közülük 20 halt meg. A M o n a r c h i á b a n a védőoltás 1914-ben még nem volt kötelező, az osztrákok és magya rok közül többet oltottak, mint a szláv és r o m á n nemzetiségek tagjai közül. Galíciában a háború alatt több himlőjárvány zajlott le, az osztrák—magyar hadseregben 1916 végéig 2487 himlőst jelentettek 229 halálesettel, zömmel Galícia területén. A későbbi évekből nincs a d a t . Régóta ismert h á b o r ú s járvány a hastífusz (Typhus abdominalis). 1870—71-ben a német 13,14
13 11
Keller F., Kirn A.: Münch, med. Wschr. 1979, 121, 1671 Dewitt St.: ASNNews 1979,44, 639—643.
1674.
hadseregben 73 400 megbetegedés (8787 halálos) volt, a másik oldalon több. A hadrakel tek á l l o m á n y á n a k 10%-a megkapta a betegséget, s a betegek 12 %-a meghalt. A betegség a századfordulóra Európából kezdett kiszorulni, négy—öt országban, főleg a B a l k á n o n , maradt még endémiás. 1910-ben a német hadsereg 0,4% -e» a francia 2,7% -e, az osztrák 1,3%,-e kapta meg a fertőzést. A német hadseregben az első két évben 74 861 megbetegedést (9865 halálos), a másik két évben 37 503 megbetegedést (1549 halálos) észleltek. A z osztrák—magyar hadsereg ben az első két évben 172 959 tífuszbetegséget regisztráltak, ezek közül 17 740 halt meg. Később nem volt pontos nyilvántartás. A német hadsereg j á r v á n y t a n i képe kedvezőbb volt, mint szövetségeséé, ahol kisebb létszám mellett magasabb volt a betegek és a meg haltak száma. 1916 n y a r á n Tirolban az osztrák csapatok közt két járvány zajlott le. A tifusz 2871 megbetegedést okozott 270 halálesettel, a másik paratífusz volt, 4871 megbetegedést és 205 halálesetet okozott. 1916 n y a r á n Erdélyben is fellépett tífusz járvány. A balkáni német hadseregben 1914—1917-ben 21 000-en betegedtek meg tífuszban s 4000-en paratífuszban, a halálozás nem haladta meg a 2%-ot. A z 1915-ben bevezetett védőoltással sikerült a megbetegedések gyakoriságát, valamint a halálozást csökkenteni. Ugyancsak a háborúk s az azokat követő n y o m o r ú s á g o s idők kedveznek a dizentéria (vérhas, dysenteria) fellépésének. A l i g volt hadjárat a történelem folyamán, hogy azt tömeges hasmenéssel j á r ó esetek ne kísérték volna, a századforduló idejében főleg a gyarmati h á b o r ú k b a n észleltek sok fertőzést. Megjegyzendő, hogy a betegség magyar neve, a „ v é r h a s " inkább a súlyos esetekre v o n a t k o z i k . ' A német seregben a világháború első két évében mintegy 25 000 dy. megbetegedést észleltek, a harmadik évben a betegek száma meghaladta a 28 000-es, a negyedikben a 42 000-es számot. Összesen 100 000 dizentériást jegyeztek fel, elsősorban a harcoló alakulatok k ö z ö t t ; a megszálló egységek tagjai között a jobb körülmények miatt jóval kevesebb volt a betegek száma. 1917-ben a katonai járvány Poroszországban ráterjedt a polgári lakosságra. A császári és királyi hadseregben az első két évben 164 000 katona betegedett meg dizentériában, 6200-an haltak meg. A z első h ó n a p o k idején vérhas-katasztrófa alakult ki, a halálesetek zöme ekkorra tehető. Sok beteget kellett kezelni. A z a visszás helyzet alakult k i , hogy az egészségügyi szolgálat a legtöbb fertőző beteg séget leküzdötte, a dy.-val szemben teljes lett a tehetetlenség. E betegség mind a k a t o n á k , mind a polgáriak körében számbelileg növekedett és súlyossága fokozódott. A leküz dés azért maradt sikertelen, mert nincs egységes k ó r o k t a n . Ez kiderült a I I . világháború ban is, ahol az elsőnél nagyobb pusztítást okozott. A ma m á r E u r ó p á b a n többé-kevésbbé leküzdött tuberkulózis (gümőkór) a század forduló idején még veszélyes betegség volt, s nagyobb halálozást okozott, mint a többi fertőző betegség együttvéve. A h á b o r ú alatt a gyakoriság és a veszélyesség fokozódott, a seregek állományának 5,6% -e lett g ü m ő k ó r o s , négy év alatt összesen 125 233 katona lett beteg, s ezek 15,3 %-a halt meg. A fenti adatok a német hadseregre vonatkoznak, az osztrák hadsereg morbiditási és mortalitási viszonyai ennél rosszabbak voltak, négy év alatt 19 325-en haltak meg t ü d ő b a j b a n . M á r a menetszázadok emberanyaga rossz volt, a feltöltésül küldött állomány 2—3 %-a nyílt tbc-s beteg volt. A hadi g ü m ő k ó r gyógyulási aránya 20%, a b é k e b e l i é 4 0 % . A h á b o r ú idején harc indult o
0
(
10
16
0
13 1(1
Képes J., Nikodemusz I . : Katonaorvosi Szle. 1954, 6, 1050—1054. Nikodémusz I . , Várhelyi J.: Egészségtud. 1957, 1, 2 4—228.
Nikodémlisz I . : Járványos betegségek a központi hatalmak hadseregeiben
215
meg a tbc ellen is, a gyógyulási arány javult ugyan, de nehezen jutott kifejezésre, mert az á l t a l á n o s helyzet sokat romlott. Magas volt a Monarchia fogságba esett k a t o n á i n a k halálozása. A cári Oroszországban egy millió hadifogoly közül 250 000 halt meg tbc miatt. Külön említést érdemel a malária. Ennek leküzdése csak a k ó r o k o z ó és átvivő meg ismerése után kezdődött meg. Az egyes hadseregek malária fertőzöttsége az ország földrajzi helyzetétől függött, valamint az esetleges gyarmatokétól. A fertőzöttség a központi hatalmaknál alacsony volt. A h á b o r ú alatt a német hadseregben összesen 123 378 malária esetet jelentettek, ezek közül t ö b b mint 78 000 a negyedik évben lépett fel, jelezve a fertőzés fokozódását. A nyugati fronton kevés megbetegedést észleltek, a Balkánon és Törökországban többet. Az osztrák seregben t ö b b volt a megbetegedés, mint a n é m e t b e n , csak az első h á r o m évben 73 000 esetet regisztráltak, s a negyedik évről a nyilvántartás hiányzik. K ü l ö n ö sen sok beteg volt a haditengerészetnél. P ó l a régi járványfészek, ott a trópusi malária is e l ő f o r d u l ; az 1914/1917 között észlelt 1076 halálesetért e betegségfajta a felelős. Pólában Prausnitz vezette be a chininkezelést és megelőzést. Sok beteg volt az I s o n z ó mellett, s a Száva völgyében sok maláriás beteget találtak. 1915-től a Monarchia balkáni serege erősen k i volt téve a betegségnek. A gyógykezelés ben Biedl Salvarsant adagolt chininnel együtt. A Salvarsan kezelést a malária ellen először a K . u . K . 60-as kórházában alkalmazta a vonat főorvosa, s csak azután terjedt el az e. ü. szolgálatban. Ez új felhasználást jelentett, a vérbaj ellen a gyógyszert régóta hasz nálták. Pólában 1915-ben 6000 malária eset fordult elő, egy év m ú l v a csak 1424. A szú nyogirtás a Balkánon kevés, a nyugati fronton értékes eredményt adott. A nemi betegségek az általános hadkötelezettség egyik következményei. A n é m e t hadseregben 20% volt a betegség gyakorisága, később emelkedett. A négy h á b o r ú s év alatt összesen 559 948 megbetegedést jelentettek. A különböző országokban von Drigalsky különböző morbiditást talált, a legmagasabbat Törökországban, de a lengyel városok nemibeteg statisztikája is meghaladta a francia és belga városok adatait. A francia had vezetőség a vérbajt is bevetette. Olyan területeken, amelyek várhatóan német kézre kerültek, vérbajos prostituáltakat hagyott, akik a fertőzést a k a t o n á k r a átvitték. A terv sikerült, a németek kivégezték a vektorokat. A német seregben büntették a betegség eltitkolását. A fertőző forrásokat megszállt területeken kinyomozták; ezek egyharmada a nyílt, kétharmada a titkos prostitútióhoz tartozott. A fronton történt fertőzések kétszeresen meghaladták az otthoniakat, a n ő t lenek kétszer annyian betegedtek meg, mint a n ő s e k . A hazautazó katonákat felvilágosí tották, óvszerrel ellátták, s visszatértük u t á n megvizsgálták. A hátországi prostituáltak ellenőrzését később szervezték meg. Az osztrák—magyar seregben a nemi betegségek m á r a háború előtt jobban elterjedtek, békében a gyakoriság 55,2% volt. Maga a birodalom fertőzöttsége meghaladta N é m e t országét. Galícia, néhány északi vármegye, Bosznia-Hercegovina erősen fertőzött volt luesszel. A háború elején az e. ü. szolgálat m á s problémák miatt nem léphetett fel a nemi betegség ellen, s 1915-re a hátországi k ó r h á z a k megteltek nemi betegekkel. A pros tituáltak száma Észak-Magyarországon, Bukovinában, Szlovéniában s a B á n á t b a n emelkedett. A nemi betegségek elleni harc 1915 nyarán kezdődött, ellenőrizték a harc térre m e n ő , onnan jövő k a t o n á k a t , a prostituáltakat s a vcndéglátóipari d o l g o z ó k a t . Az olasz beavatkozás után az ellenőrzés kiterjedt Tirolra, Karintiára, Stájerországra,17
o
0
1 7
Siemon G.: Öff. Gesundhwes. 1979, 1, 857—861
Krajnára és Isztriára. 1916 óta a nemi betegségek bejelentése kötelező. Különböző nőegyletek rendszercsen foglalkoztak a prostituáltakkal. A háború végefelé sok bajt okoztak a nemi betegségek, egyes nemzetiségi ezredekben öncsonkítással együtt fordultak e l ő . Előfordult, hogy az ezred 4 %-a fertőzötté v á l t . A második h á b o r ú s év folyamán hetente 2234—4035 nemi beteg ( k a n k ó , lágy fekély, vérbaj) jelentkezett. A második évben 163 229, a harmadikban 128 726 volt a K . u . K . hadseregben a nemi betegek s z á m a . A z összeomláskor újabb emelkedés jelentkezett. Az általános egészségügyi helyzet is kívánni valót hagyott maga u t á n . A német sereg a harci cselekmények miatt 1,531 millió halottat vesztett, a fertőző betegségek miatt 0,155 milliót. A z osztrák—magyar hadseregben kisebb létszám dacára többen haltak meg fertőző betegség miatt, mint a n é m e t e k közül. A különbség főleg a h á b o r ú elején mutat kozott, később az e. ü. szolgálatot jól megszervezték s fel is szerelték. A védőoltásokat késéssel, de elvégezték. A Balkánon és az olasz fronton 35, a keleti fronton 53 bakterioló giai állomás m ű k ö d ö t t . A szakszemélyzettel való ellátás okozott eleinte nehézséget. A j á r v á n y k ó r h á z a k (lazarette) s z á m a meghaladta a százat, akadt köztük 2500 ágyas is. A fürdctő-fertőtlenítő részlegek 1500 mozgó és 210 stabil gőzsterilizátorra] rendelkeztek, az ivóvíz fertőtlenítésére 230 ultraibolya lámpa állt rendelkezésre. Kiterjedten irtottak rovarokat. A z egészségügyi szolgálat eredményes m u n k á j á t jelzi, hogy I V . Károly 1917ben az orvosokat k a t o n a á l l o m á n y b a emelte. A járványügy az összeomlásig jól m ű ködött. A betegségek miatti halálozás évről-évre nőtt. A z első évben a n é m e t hadsereg beteg ségek miatt 23 400 embert vesztett, a negyedik évben több mint 40 000-et. Hasonló volt a helyzet, pontatlanabb nyilvántartással, az osztrák hadseregben. A németek sérültjei— betegei 89—93%-ban újra harcképessé váltak. A K . u . K . hadseregben a rehabilitáció az első évben 84, a negyedikben 65%-os volt. A harci cselekmények és a betegségek miatt meghaltak aránya a h á b o r ú alatt a k ü l ö n böző hadseregekben a következőképpen alakult: 18
hadsereg osztrák—magyar német francia orosz
veszteség harci cselekmények miatt 3,4% 3,0% 4,0% 4,0%
veszteség betegségek miatt 3,6% 2,0% 1,0% 3,0%
A K . u . K . hadseregben számos katona hiányzott a frontról. E hiányt a betegek gondos csoportosításával, szigorú ellenőrzéssel, megfelelő gyógyintézetekkel s kellő „lövészárok hygiénével" jelentősen csökkenteni lehetett volna, s így 250 000 ember helyett csak 115 000 maradt távol a harctól. A z élelmiszerhiányt helyes táplálkozással, a hygienes szabályok betartásával s a hadseregszállítók szigorú ellenőrzésével lehetett volna javítani. Amint a fentiekből kiderült, tömeges megbetegedések, járványok nemcsak természeti csapásokhoz, hanem világtörténelmi tragédiákhoz is társultak. Elhárításuk, megelőzé sük nagyon k í v á n a t o s . A k ö z é p k o r b a n egy-egy fegyveres cselekményhez társult fertőző betegség a fegyverek csapását megtízszerezte. A tömeghadseregek megjelenésével a pusztulások mértéke is megnőtt, á m az akkoriban fejlődésnek i n d u l ó orvostudomány bizonyos fokig gátolta az emberek pusztulását. A z első világháborúban — adataink 1 8
Kaup I . : Münch, med. Wschr. 1938, 85, 1316—1320.
szerint — nagyobb volt a harci cselekmények miatt meghaltak száma, mint a betegségek áldozatainak, gondosabb elemzéssel m á s képet kapunk. Részben a dizentéria, részben a sebgcnnycdés-fertőzés következménye, ezek leküzdése szintén a közegészségügy f e l adata.
Zusammenfassung Die Infektionskrankheiten sind so alt wie die Menschheit selbst, da die Beweglichkeit der größeren Menschenmengen unausweichbar zum Ausbruch der Epidemien führte. Sie waren Begleiterscheinungen der Kriegsereignisse, deren Verheerungen dadurch vervielfältigt wurden. Nach einer größeren Epidemie sind ganze Gebiete verödet und entvölkert geblieben. Bis Ende des 19. Jahrhunderts verstarben mehr Menschen in Infektionskrankheiten als in den Kriegen. Als Ergebnis der Auswirkung der mikrobiologischen Entdeckungen kann festgestellt werden, daß zur Zeit des I. Weltkrieges die Verheerungen der Epidemien zwar noch beträchtig, doch kaum größer als die der Kriege waren. In den Armeen der Zentralmächte waren Cholera, Dysenterie. Malarie, Tuberkulose, Flecktyphus und die Geschlechtskrankheiten, die ihre Opfer forderten. Die Cholera trat im 1. und 2. Kriegsjahr auf, verursachte viele Sterbefälle und eine dramatische Situation. Im dritten Kriegsjahr konnte sie durch Schutzimpfungen bekämpft werden. Der Typhus trat später als die Cholera auf, deswegen konnte er auch erst später durch Schutzimpfun gen liquidiert werden. Als eine offensichtliche Schwierigkeit kann erwähnt werden, daß die militärärztliche Leitung oft selbst gegen die Schutzimpfungen Stellung nahm. Der Flecktyphus, die Krankheit der assozialen Schichten, wurde die gefürchtete Plage der Wintermonate. Diese Epidemie konnte durch Entlausung zum Stillstand gebracht werden. Im 3. und 4. Kriegsjahr hatten die meisten Armeen schon ihre diesbezüglichen Einrichtungen. Die Malarie trat in Sumpf- und Wassergebieten auf und konnte durch die Aufräumung der Mückenzuchtgcbiete behebt werden. Die Zahl der Tuberkulose-Infektionen stieg während des Krieges auch im Hinterland, genauso wie die der Dysenterie. Gegen letztere gab es keine wirkungsvolle Methode. Auch die Zahl der Geschlechtskranken stieg während des Krieges. Der Grund dazu war, daß diese Krankheit mit relativ kleinerem Risiko eine zeitweilige Aufhebung des Militärdienstes zur Folge hatte. Undisziplinierte Soldaten bekamen diese Infektion. Der Kampf gegen die Geschlechtskrankheiten bestand in den Reihenuntersuchungen, der Aufklärungstätigkeit und Beobachtung der Verbreiter. Die sanitären Zustände der Deutschen Armee waren günstiger zu bezeichnen als die der K U K Armee, aber die opfervolle Bestrebungen der österreichischen militärärztlichen Korps verdient die Anerkennung der Nachwelt. 1. NIKODÉMUSZ, Dr. med., CSc Budapest, Dózsa Gy. út 112. Hungary, H—1068-
