A Kunszállási KIKI Tóth Pál Általános Iskolája Diákönkormányzatának havilapja VII. évfolyam 1. szám
2013. január 31.
Januári verses levélke Kedves ismerős/Kedvetlen ismeretlen! Kelt levelem élesztő nélkül, Te hogy vagy, nálam nélkül? Én itt vagyok, te ott vagy, én jól vagyok, te hogy vagy? Záron nyílik az ajtóm, utcára nyílik az ablakom. A szomszéd mellett lakunk, Kifli utca, Zsemle tér, a házszámot elfújta a szél. Nevem a bélyeg alatt, A bélyeg a postán maradt. Szívem január, lelkem február, hogy ki írta, azon spekulálj! A nevem az titkos, Hogy ismersz az biztos! Csókollak százszor, De nem most majd máskor. Csókollak össze-vissza, Ha nem tetszik, küldd vissza! Nevem Gyöngyvirág, Címem a nagyvilág! Közreadta: Szalai Lilla
Olvasóink írják Agycsavaró 2013. 01. 15én kedden siettem haza az iskolából. Különleges eseményre készülődtem. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium (ismertebb és népszerűbb nevén a „PG”) rendezte e napon 17. „Agycsavaró” versenyét. Ezeken a vetélkedéseken 8. osztályos tanulók mérik össze tudásukat matematika és logika témakörben. Amikor oda értünk bementünk
majd oda vezettek a gyülekezőhelyre ahol regisztrálni kellett. Ezután megláttam pár ismerős arcot és oda mentem hozzájuk. Beszélgettünk, hogy oldjuk a bennünk levő feszültséget. Nemsokára bejöttek a tanárok. Az egyikük elkezdte sorolni a neveket,
akiknek vele kell majd mennie. Én a másik tanárral mentem. Felkísértek a terembe. Kaptunk lapot, amire a nevünket, iskolánkat kellett ráírni. Amikor ezzel mindenki végzett megkaptuk a feladatlapot. 45 percünk a 10 tesztkérdés és 10 feladat megoldására. Aki végzett, a számítógépteremben nyugtathatta magát az iskola gépein játszva. Amikor kijavították a munkáinkat, elkísértek a gyülekezőhelyre. Mindenki leült, elkezdődött az eredményhirdetés. A 26 résztvevő közül csak az első 10 kapott ajándékot. Amikor már csak az első hely várt kihirdetésre, azon gondolkoztam, hogy mit rontottam el annyira, hogy nem vagyok az első tízben. Akkor engem szólítottak. Nagyon meglepődtem, mikor kiértünk a teremből, még akkor sem igazán hittem el, hogy én vagyok az első helyezett. A kezemben levő ajándékok (egy számítógépes egér, egy pendrive, egy rotringceruza-készlet, és az iskolába való felvétel azonban meggyőztek arról, hogy nem álmodom. Jó érzéssel, és elégedetten tértem haza.
László Gábor 8. osztályos tanuló
Bugac Kupa Múlt héten pénteken, január 18-án iskolánk focicsapata (Ficsor Ferenc, Kürti Gábor, Trungel Dávid, László Gábor, Máté Barnabás, Vágó Roland, Agárdi Antal, Hatvani Dániel, Balogh Zoltán) részt vett a Bugac Kupán. Ezt a versenyt a környékbeli kisiskoláknak rendezik meg. Ebben az évben 6 csapat jött el. Egyszerre 5-5 játékos volt a pályán. Igen nehezek voltak a mérkőzések. Mindenki sokat futott, küzdött. Két meccset döntetlenre hoztunk, egyet nyertünk. Így az 5. helyezést értük el a gólarány miatt. Összesen 9 gólt lőttünk. Ebből a legtöbbet, 4-et én rúgtam. Jót játszottunk! Hatvani Dániel 4. osztály
A FARSANG A farsang vízkereszttől, január 6-ától a húsvétot megelőző 40 napos böjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A farsang a tavaszvárás pogány ünnepeiből alakult ki. A zajos mulatozás, tréfacsinálás, eszem-iszom időszaka. Jellemzői a maskarás alakoskodás (pl. mohácsi busójárás), felvonulások, dramatikus játékok, zenés-táncos mulatozások. Iskolai farsangunk február 8-án délután lesz. Nagyon készülünk rá. Az osztállyal elhatároztuk, hogy együtt öltözünk be. Vicces táncot fogunk előadni. Ehhez mókás ruhát veszünk fel, és a hajunk is érdekes lesz. Reméljük, nyerni fogunk a jelmezünkkel és az előadásunkkal! Pálfalvi Nándor: Farsang Táncra, táncra kisleányok, daloljatok fiúk, itt a farsang, haja-huj, ne lássunk most szomorút! Mert a farsang februárban nagy örömet ünnepel, múlik a tél, haja-huj, s a tavasznak jönni kell! Hatvani Lilien 4.osztály
Barátok között Mindenki látta vagy már hallott róla. A Barátok közt egy híres, az RTL Klub televíziós csatornán nagyon régen futó sorozat. Mostanában a következők zajlanak a Mátyás király téren. Mindenki gyászol. Van miért. Mert a szeretett Berényi András halálát lelte. Leesett egy emeletes ház tetejéről. Felmerült, hogy öngyilkosság történt, de a nyomozók nem tartják kizártnak, hogy meggyilkolták. Ahogy azt sem, hogy nem András,hanem Berényi Attila lett volna a kiszemelt áldozat, mivel aznap András Attilát képviselte együnnepségen.
Senki sem tudja a halála okát kivéve Miklós, aki egész életében testvéreként nézett Andrásra, attól függetlenül, hogy nemrég az derült ki, hogy nem vérszerinti testvérek.
A halál oka a következő: tudjuk, hogy Miklós ki nem állhatja Attilát. Ennek az egyik oka, hogy Miklós volt felesége Nóra most Attilával van együtt. Ezért embereket fogadott fel hogy „egy kicsit” ijesszenek rá Attilára, de a fogadott emberek Andrást hitték a megjelölt célpontnak. A ház tetején próbálták elkapni és András véletlenül leesett. Így Miki most magát okolja. A fiatalok közt némi konfliktus alakult ki. Hanna és Balázs ugyan együtt vannak, de sokszor nem értenek egyet. Peti SMS-ben szakított Lindával. Juli ideges, zavarja, hogy megcsalta Andrást, méghozzá a barátnője Nóra párjával, Atillával. András ezt pont a halála előtt tudta meg. Kinga és Ádám boldogan élnek együtt, Szabihoz odaköltözött Olívia. Ezt Szabi testvére, Aliz nem tartja jónak, mert Olívia rendőrként dolgozott és ő tartóztatta le Gézát, aki Aliz párja volt. Zsolt és Zsófi kibékültek. Zsófi nagyon rosszindulatú és utálatos.Vili bácsi szakított Gizivel, a nő alkoholizmusa miatt (nem beszélve a nagy korkülönbségről), és most Luca mamájával, Bözsi mamával barátkozik. Laci gyászol. Aliz lánya, Luca, valamint Nóra és Miki gyereke, Timike mindig játszanak, nem zavarja őket haláleset miatti szomorúság. Laci most tudta meg hogy szerelme, Orsi mással randizik. Ez még nagyobb gyászt jelent neki. Zsolt továbbra is utálja Mikit .
Lassan mindenkit lecserélnek? Sokakat zavar, hogy egyre több szereplőt lecserélnek a sorozatban. Például Lindát, már ő a 3. Linda a Barátok köztben. Petit, Timit, és másokat kiírnak a filmből.
Linda
Peti
Linda
Ki gondolta volna?... … hogy a sorozatból ismert Barta Zsolt (Rékasi Károly) elmúlt 50 éves, és Berényi Miklós (Szőke Zoltán) 44 év körül jár? Vili bácsira (Várkonyi András) egy súlyos szívműtét vár? Kinga (Som-Balogh Edina babát vár?
Tok Natália
Rövid hírek -
-
Január 11-én véget ért a tanév első féléve. 130 tanuló kapott tanulmányi munkáját értékelő osztályzatokat, erről a szülők az értesítést megkapták, a nevelőtestület a félévi értekezletén és szülői értekezleteken megbeszélte az eredményeket. Központi írásbeli felvételi vizsgát írtak a 8. osztályos tanulók január 19-én. Ezek eredménye dönt a továbbtanulásukról.
-
Február 8-án lesz az ez évi iskolai farsangi karnevál a faluházban.
-
Február 15-én lesz Zrínyi Ilona Matematikaverseny körzeti fordulója Kiskunfélegyházán.
-
Jövő hónapban kerül sor a Curie Környezetvédelmi Verseny regionális fordulójára Szegeden.
-
Februárban lesz a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány bálja.
Játéksarok Én 2000-ben születtem, ekkor játékok, mesekazetták vettek körül 1. osztályos koromig. De inkább kezdjünk bele!
A Prince of Persiaban a basákon átverekedve magunkat találkozhattunk a hercegnővel. Mikor még a „kuss” nem azt jelentette, hogy mindenki maradjon csendben, hanem az egy gumijáték, amit nem adtunk oda senkinek. A szobáinkban a tini nindzsa teknőcök 2. világháborús repülőgépei lebegtek fölöttünk, és ők védtek minket. Mikor a multyplayer azt jelentette, hogy a haverokkal délután összegyűltünk és társasjátékokkal játszottunk. …azután egyszer csak felnőttünk.
Gyerekkorunkból mindenki emlékszik a délutáni Disney-mesékre, mikor nyitott szájjal néztük a kacsameséket, gumimacikat és Balu kapitányt. Az volt a menő, akinek gameboy-a, de még menőbb volt, akinek game boy color-ja volt. Játékoknál néhány pixelhalmazzal örömünk telt, Marioban meg mérgesek voltunk mikor vért izzadva a 4. kastélyban állva kiderült, hogy a másik várban van a hercegnő. Nagy Antal
Don-kanyar - a 2. magyar hadseregről A német hadvezetés 1941 telén csúfos vereséget szenvedett Moszkvánál, így 1942-ben minden eddiginél nehezebb feladat hárult a németek szövetségeseire. A birodalomnak újabb seregekre volt szüksége. Wilhelm Keitel vezértábornagy a német véderő főparancsnokságának vezetője – 1942. január 21-én Magyarországra érkezett a kormánnyal való tárgyalás végett. Az eredmény: Magyarország 9 gyalogos és 1 páncélos hadosztály kiállítását vállalta magára. Ezekből alakult meg a 2. magyar hadsereg, vitéz Jány Gusztáv parancsnoksága alatt, mely a fronton Weichs tábornok hadseregcsoportjához tartozott. A 200 000 főt kitevő alakulatokat 1942. április-július hónapban szállították ki, és ők elfoglalták a számukra kijelölt védelmi állásokat, Voronyezstől délre a Don folyó jobb partján, mintegy 200 km hosszban. Kisebb harcokat folytatva, nyári ruházatban, és e feladat ellátására alkalmatlan könnyű fegyverzettel vágtak neki a télnek. 1943 januárjának első napjaiban még nem sejtették a magyar honvédek, hogy mi vár rájuk. Január 12-én Urivnél megmozdult a Vörös Hadsereg.A 2. magyar hadsereggel szemben a szovjet Voronyezsi Front csapatai álltak. Ezek a következők voltak: a 38., a 60., a 40. hadsereg és a 18. lövészhadtest. A szovjet parancsnok Fjodor J. Golikov altábornagy volt. A Vörös Hadsereg 1942. december 20-ra dolgozta ki a támadás tervét, amelyet Sztálin még aznap szentesített. A támadás célja a 2. magyar hadsereg és a 8. olasz hadsereg szétzúzása volt. Az
offenzívát 250 kilométer szélességben akarták megnyitni. Csatlakozott még az ellenséges haderőhöz a 33. harckocsi hadsereg és a 7. lovas hadtest. Főleg a 40. szovjet hadsereg feladata volt a 2. magyar hadsereg felmorzsolása. Ezt 5 lövészhadosztály, egy lövészdandár, egy harckocsi hadtest, három harckocsi dandár, két páncélvadász dandár, egy tüzérhadosztály, egy gárda aknavetőosztály és egy légvédelmi tüzérhadosztály alkotta. A számbeli és a technikai fölény tehát a szovjet hadseregnél volt, méghozzá olyan mértékben, hogy a magyar honvédeknek esélyük sem lehetett a győzelemre. A téli hideg időjárás és a befagyott Don is a szovjetek malmára hajtotta a vizet. A támadáshoz három áttörési pontot jelöltek ki: az urivi, a scsucsjei hídfőket, illetve Kantyemirovka városát. A sikeres áttörés után pedig a mihamarabbi előrenyomulás volt a cél, hogy a magyar és az olasz hadsereget bekeríthessék.A támadás időpontja egyre tolódott, mert az szovjet csapatok egy része csak késve tudott a hadműveleti területre érni. A Vörös Hadsereg ügyelt rá, hogy a támadás előkészítése titokban maradjon. A ködös időjárás és a rossz német felderítés miatt ez sikerült is. Amikor 1943. január 12-én az urivi hídfőnél megindult a támadás, a védők azt hitték, hogy csak egy helyi áttörési kísérletről van szó. Január 14-én megindult a támadás Scsucsjénél is. A szovjetek T-34-eseket vetettek be, amelyek előbb legyőzték a segítségül küldött 700. páncélos köteléket,
majd a Dubovoj községnél kialakított körkörös védelmet kezdték támadni. Ma már tudjuk, hogy Weichs vezérezredes még az offenzíva előtt hajlandó lett volna kivonni a 22. magyar hadsereget, de ezt Hitler megtiltotta.A támadás első rohamát még sikerült visszaverni, de amikor megjelentek a harctéren a páncélosok, az olaszok megfutamodtak, magukra hagyva a magyar katonákat. Az ellenséges előrenyomulás olyan sikeres volt, hogy a hadtestparancsnokot, Martin Wandelt még aznap elfogták és kivégezték.Január 15-én már a magyar védvonal is több ponton át volt szakítva. A 7. és a 12. könnyű hadosztály szinte teljesen megsemmisült, vagy fogságba esett és a többi hadosztály is jelentős veszteségeket könyvelt el. Hitler ekkor hajlandó volt a magyarok rendelkezésére bocsátani a 168. gyalogoshadosztályt, de ez sem változtathatott a csata kimenetelén. Közben a 40. szovjet hadsereg elvágta a főerőktől a III. hadtestet, ezért azt az északra állomásozó 2. német hadseregnek rendelték alá. Az egyre súlyosbodó helyzetet figyelmen kívül hagyta a hadvezetés és továbbra is az arcvonal szigorú tartását követelték meg.A csata napokon át tartott. 16-án a 2. magyar hadsereg már több helyen szét volt szakítva és egy része visszavonulóban volt. A szovjet erők már több mint félszáz kilométert nyomultak előre. A helyzet kilátástalan volt! Jány a frontvonal mögött állomásoztatta a váltást, amely fegyvertelen volt. Ez úgy volt lehetséges, hogy a terv szerint minden katonának át kellett adnia a fegyverét az őt felváltónak, de a menekülés közben sokan eldobták fegyverüket és voltak, akik vissza sem érkeztek a tartalékokig. A felváltott katonák viszont fegyvertelenek voltak és így indultak hazafelé. A németek jelentéseikben azt írták, hogy a magyarok fegyver nélkül menekülnek hazafelé és az arcvonal teljesen összeomlott. Ez azonban
nem volt igaz, mert a friss honvédek ekkor már átvették a védőállásokat. Január 17én a VII. magyar hadtest parancsot kapott a visszavonulásra. A parancs későn érkezett, ezért a csapatok már nem tudtak egységesen visszavonulni, a fejetlenség eluralkodott. 18-ám már csak a III. hadtest tartotta magát. A visszavonulók az Oszkol folyócska völgyében gyülekeztek. Január 24-én a 2. magyar hadsereg megszűnt fronthadsereg lenni. Jány Gusztáv a következő hadparancsot adta ki: „1. A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés - esküjéhez és kötelességéhez hű - ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges
túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkevesztett, fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg, és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van. 2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.3. A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy
rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa. 4. Minden, még a legmagasabb parancsnokság. is addig marad a gyülekezésre kijelölt helyen, míg útba indulásra parancsom meg nem kapja.
5. A gyűjtő és irányító állomások parancsnokai Bjelgorod és Prohorovkáról a kijelölt területekbe meneteltetik zárt rendben a gyülekeztetett csapat- és vonatrészeket, a déli körletbe a 19. hadoszlophoz, az északi körletbe a 10. hadoszlophoz, kik felelősek azért, hogy annak nyugati határát egy ember, vagy jármű át ne léphesse, aki megkísérli, azt fel kell koncolni, ha egység kísérli meg, meg kell tizedelni. Vitéz Asztalossy vezérőrnagyot és Molnár ezredest, itt, a hátsó körletben vitéz Heszlényi altábornagyot teszem felelőssé azért, hogy parancsom végrehajtása minden eszközzel megtörténjék. Számolni kell azzal, hogy élelem terén alapos korlátozások lesznek. Elsősorban annak van jussa élelemhez, aki elől harcol, aki helyét elhagyta és itt hátul gyülekezik, örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul. Helyünket német csapat foglalta el, az megérdemel minden gondoskodást, mi addig, míg rend nem lesz, míg harcra alkalmas egységgé nem formálódunk, ilyennel ne számoljunk, mert arra érdemtelenné váltunk. 6. A déli és északi körzet parancsnoka ossza be területét vonatés
csapatkörletbe.a) A vonatkörletbe jut minden járműfelelős parancsnok, néhány kemény idős tisztes parancsnoksága alatt járművenként 1 hajtóval. Egy oszlop 50 járműből áll. b) A csapatkörletét seregtestenkénti alcsoportokba kell beosztani, melyekben csapattestenként külön-külön alakulatokat kell szervezni 100 fős alosztályokba összevontan. Gk. vezetőket külön vonja össze és ossza be valamely alosztályhoz. A nemzetiségeket külön egységekbe vonja. Ezekből alakítsa meg a munkás szakaszokat és vonatlegénységet. A vonatnál csak idősebb magyar ember lehet. Fiatal nincs sem ott, sem törzseknél. Ezért haladéktalanul fel kell váltani, étkezdék személyzete sem lehet kivétel. Tiszti küldönc is csak akkor maradhat fiatal korosztályokhoz tartozó, ha az egyúttal gk. vezető, ill. másodvezető.” A 2. magyar hadsereg egyre nyugatabbra szorult és az eszeveszett menekülésben nem lehetett képet alkotni a veszteségekről. Hetek múltán derült ki, hogy az összveszteség 120 000 főre tehető és ebből majdnem 100 000 ember esett el, vagy esett hadifogságba az 1943-es doni csatákban. A hadfelszerelés háromnegyede odaveszett. 110 000 puska, 3500 géppisztoly, 3300 géppuska és golyószóró, és körülbelül 550 löveg veszett el.
1943. március 31-én a Legfelső Honvédelmi Tanács úgy határozott, hogy a túlélőkből két hadosztályt alakít ki, amelyeket az ukrajnai magyar megszálló hadosztályok megsegítésére küld. Ezzel fejeződött be a 2. magyar hadsereg története, mely mindössze egy évig tartott. A hazarendelt csapatok áprilisban
tértek vissza Magyarországra. Jány Gusztáv vezérezredes május 1-én érkezett meg Budapestre, ahol Kállay Miklós miniszterelnök fogadta. Dicsérő szavakkal emlékeztek meg a 2. magyar hadsereg hősies harcáról a Vörös Hadsereg ellen. Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik: "Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Donparton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó
fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel. Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes s. k.” A kiszállított 200 000 főből kb. 70 000 tért haza. A többiek meghaltak, vagy hadifogságba kerültek. A 2. magyar hadsereg megszűnt, csak egy év múlva szervezik újjá. Hajtsunk fejet a sok ezer magyar honfitársunk előtt, akik katonai esküjükhöz hűen teljesítették a rájuk bízott harci feladatokat. Mi, az utókor, csak kegyelettel, megbecsüléssel és hálával adózhatunk nekik. Grafl Rezső
(forrás: www.donkanyar.gportal.hu)
Lawyer Chris Lawyer, más néven Katona Krisztián 2007ben kezdte zenei munkásságát. Rövid pályafutása alatt nagy sikereket ért el. Első száma a ,,We gonna feel”, amely egész Európában nagy sikert aratott. 2008-ban megjelent a Consoul Trainin Vocal Remix változata, amely még nagyobb diadal volt. 2011-ben kiadta első önálló albumát a ,,Plum”-ot. Tavaly megjelent „Right on Time,, című száma, amely hatalmas sikert aratott hazánkban. A DJ Tunes Minimal Chart-ona 7., Beatport Top 100 Minimal Chart-on a 44. helyezést érte el. Másik nagy sikerű dala még a ,,To the Lawyer” (más néven Mezara). Érdekességek: - szeme és haja színe is barna - csillagjegye: Bak - Egerben született Nagyon büszkék lehetünk rá, hisz tovább öregbítheti a magyarok hírnevét. S talán egyszer olyan nevek mellett emlegetik majd, mint David Guetta. Hallgassátok meg a dalait, nektek is biztos tetszeni fog! Fekete Olga
Tót(h)ágas konyha és lakberendezés Forró almás fahéjas tea. Nagyon finom és könnyen elkészíthető.Annyi a dolgod, hogy kivágod az alma közepét. Előtte felteszed a teavizet forrni, majd beleteszed a teafüvet, ami lehet bármilyen ízesítésű. Akár kamilla, vagy narancsos, fahéjas, gyümölcsös..stb. Ezután beleöntöd az alma közepébe. Tehetsz bele citromkarikákat is. Ennyi!! Nagyon ötletes és jól mutat!
Mindenkinek más az ízlése. Van, aki városban szeret élni egy emeletes házban. Van, aki faluban, egy kertes házban. De van, aki inkább tanyán élne. Akár hol is laksz, mindig gondot kell fordítanod a szobád és a házad díszítésére.
Pl.: ha posztereket teszel ki a faladra, már akkor is a szobádat díszíted, vagy fali matricákat ragasztasz. Itt van pár fali matrica minta : ( az OBI-ban, vagy más helyeken is kaphatsz ilyet )
Akár egy szép lámpával is feldobhatod a hangulatot.
Az őszi termések sokoldalú felhasználást tesznek lehetővé, a kreatív alkotáshoz nagy teret adnak. Most egy falidísz elkészítését írom le.Négy ágat nyolcas kötéssel, rafiával rögzítünk. Az alsó ágnak a többitől hosszabbat válasszunk, ha van rajta kis ág, hagyjuk rajta. A rafiával hosszában, majd keresztben rácsozzuk be a négyzetet. A gesztenye tüskés héjából készítsünk sündisznót. Az orrára ragasszuk egy szem borsot, a szeménél vékony ecsettel fessük fehérre, és a fehér közepébe ragasszunk egy-egy pici borsszemet. Alul középen a virágot csuhéból késztjük. A rövid szár felett 4-5 centivel levágjuk. A leveleket egyenként ívesre készítjük, majd körben kiigazítjuk. A szárára rafiát kötünk, azzal rögzítjük középen a fához. A virág alá narancssárga rafiából masnit kötünk. A makkot, a sünit, a ”kakastaréjt” és a bogyós növényt tetszés szerint a hálóra ragasztjuk. Az alsó ágon elhelyezünk még valamilyen figurát. Jelen esetben az emberke testét toboz, a két karját makk, a fejét mogyoró, a kalapját pedig pisztácia héja adja. Ez a dekoráció kicsit munkaigényes, de megéri a fáradtságot. Egy szép falfestmény is feldobja a hangulatot!
A diótermésből is sok mindent készíthetünk, mint például ezt a hintázó baglyot. A szemeknek szegfűborsot használtam, a fülének a toboz pikkelyéből vágtam le, szárnyának pedig gyöngytyúktollat ragasztottam, de a toll lehet akár galamb tolla is.Először a szemeket, majd a füleket ragasszuk fel. A fülek közzé ragaszthatunk egy kisebb tollat. Ez után kb. 1cm szélesen tekerjünk rafiát vagy valamilyen fonalategy kis ágra. Ezt ragasszuk a dió oldalára. A bagoly fölött a rafiából hagyjunk annyit, hogy majd fel lehessen akasztani, azután a másik oldalon ragasszuk fel, végül a dió szélességét kihagyva megint rátekerjük azt az ágra. A dió két oldalán a rafiára ragasztunk egy-egy tollat a szárnyainak. Akinek van kedve és türelme hozzá, többet is ragaszthat rá. CD mécses Egy CD tokkal is kellemes hangulatot teremhetünk. Nem kell mást tenni, mint a fedlapjára üveg matricafestékkel ráfesteni egy karácsonyi hangulatú képet. A sablont celluxszal rögzítsük a CD tető hátlapjához, majd kontúrfestékkel rajzoljuk meg a körvonalakat. Nem muszáj megvárni, amíg megszárad, mert ebben az esetben nem húzzuk le a matricát, hanem rajta marad a felületen. Kitöltjük a színeket a matricafestékkel, majd, várunk. Ez kb. 6 órahossza. Hurkapálcával kitámasztjuk a CD tetejét és mögé helyezzük a mécsest úgy, hogy a láng ne érje a kitámasztott fedelet. (A mécsest a hátsó széléhez tesszük.)Kellemes időtöltést! Tok Natália
Miranda Cosgrove
Miranda Taylor Cosgroveamerikai színésznő és énekesnő. 1993. május 14-én született. Ismertebb szerepei a Drake és Josh (Drake and Josh) c. sorozatban Megan Parker, a Rocksuliban (School of Rock) Summer Hathaway, és az iCarly c. sorozatban Carly Shay.
Karrierje három évesen kezdődött, amikor egy ügynök meglátta, miközben egy étteremben énekelt és táncolt. Tehetségesnek találta, ezért Miranda kezdetben kisebb reklámszerepeket kapott. Így figyelt fel rá rengeteg híres, elismert producer és rendező. A Smallville sorozatbeli szerepéhez is így jutott hozzá 8 évesen.
az iCarly főcímdalával, de folytatódott is: 2009-ben Miranda kiadta első önállú szólóalbumát, a Sparks Fly-t. Az első és az egyik legsikeresebb dal a korongról a Kissin U-lett, kislemez változatban is megjelent 2010-ben. Később koncertturnéra indult. A Maude Price Elementary School-ra járt Downey-ben, California-ban, később otthagyta az iskolát és inkább otthon tanult, a forgatások és karrierje építése érdekében. Miranda új kislemeze, a Kissin U, és a lemez, a Sparks Fly, hamarosan nálunk is kapható lesz!
Miranda Los Angelesben, Kaliforniában született, így rengeteg válogatásra el tudott járni. 2001-ben az öt éves Lana Lang-ot játszotta a Smallville c. sorozatban. Több kisebb mellékszerep után a sorozatokban, megkapta Summer Hathaway szerepét a Rocksuli (School of Rock) c. filmben. A 2004-ben induló Drake és Josh (Drake and Josh) c. sorozatban Megan Parker-ként szerepelt. 2007-tõl az iCarly c. sorozatban a főszereplőt, Carly Shay-t játssza jelenleg is Jennette McCurdy, Jerry Trainor és Nathan Kress oldalán. A sorozat egy lányról, Carly Shay-ről és barátairól szól. Az egyik leghíresebb sorozat lett a fiatalok körében, a Nickelodeon-on és a magyar VIVA-n játsszák nálunk.
Érdekességek: Kedvenc filmje a Bajos Csajok - Kedvenc énekesnői: Gwen Stefani és Avril Lavigne - Kedvenc színészei Shia LaBeouf, Orlando Bloom és Robert Pattinson - A lila szín szerencsét hoz számára - Kétszer is együtt szerepelt Drake Bell-el - 2009-ben Young Artist Díjjal jutalmazták az iCarly sorozatban nyújtott alakításáért - Hatszor jelölték Young Artist Díjra, de csak 2009-ben nyert - Neve,Miranda eredete: latin, jelentése: csodálatos - Szereti, ha Mirnek, Mirinek hívják - 2012-ben bekerült a Guiness Rekordok könyvébe, mint a legjobban kereső tini
Miranda azonban nem csak színészkedik, énekel is-óriási sikerrel. Az iCarly c. sorozatához a főcímdalt ő énekli Drake Bellel, melynek a címe Leave It All to Me. Éneklési karrierje már korán elkezdődött,
2001
2007
2012 Kovács Tünde
Vicces állatok Mindenki szereti az állatokat. Rengeteg olyan ember és család van, ahol van háziállat. Akár kutya, macska tengerimalac ,törpehörcsög, papagáj, teknősbéka, aranyhal … stb. … Akármilyen házkörül élő állat. Az állatok mindig felvidítanak. Hiszen nekik mindig jókedvük van. Játszhatunk is velük, ők mindig örülnek, ha foglalkozunk velük. Vannak olyan gyerekek is, akik szeretnének háziállatot, és amikor Odamennek a szülőkhöz, és Megkérdezik, hogykaphatnak vagy vehetnek-e, akkor a szülők többsége Ezt válaszolja: - Sajnálom, de nem! Egy háziállat nagy felelősség, és te biztos nem bírnál vele – mondják. Hát igen. Ha szeretnél egy háziállatot mindenképp számolnod kell azzal hogy nagy felelősséget veszel magadra.
De ha mégis, nagy nehezen, sok könyörgés után megkapod az állatot, minden nap foglalkoznod kell vele, de megéri, mert mindig mosolyt csal az arcodra.
Tok Natália
Kedvenceink - Johnny Depp Biztos sok híres sportolóval, énekessel, színésszel találkoztatok már az újságokban, tv-ben, interneten. Rengeteg celeb van, s az évek folyamán egyre több lesz belőlük. Most egy híres színész Johnny Depp életéről számolok be nektek.John Christpoher Depp,1963 július 9-én született Owensboróban (Kentacky állam, USA). Két lánytestvére (Christie és Debby), illetve egy fiútestvére, (Danny, akiből író lett) van. Legjobb gyermekkori barátja a nagyapja volt, ám ő nem sokkal a család Floridába költözése után elhunyt. A kis Johnny Floridában nőtt fel. Tizenkét éves korában már garázsbandákban zenélt. Később, (tizenöt évesen) szülei válása után, az alkoholba és a drogba menekült. Otthagyta a középiskolát, hogy rockzenésszé váljon. Később vissza akart menni az iskolába, de az igazgató azt mondta neki, hogy inkább az álmait kövesse. 20 évesen feleségül vett egy sminkest (Lori Anne Alison), akivel 1983-ban Los Angelesbe utazott. Válása után 1984-98 között Sherilyn Fenn szinésznővel járt, 1988-89-ben Jennifer Greyjel, 89-93-ban Winona Riderrel, 1994-1998-ig Kate Moss topmodellel. 1998ban A kilencedik kapu című film forgatásán ismerkedett össze Vanesse Paradis modell, énekes- és színésznővel. Vanessától született kislánya Lily-Rose Melody Depp 1999. május 27-én, és kisfia Jack John Christopher Depp 2002. április 9-én. 2008. június 14-én elvette Vanessát. 2012 június 12-én jelentették be, hogy békében elváltak. Érdekességek - Ő rendezte a The Brave (A halál ára) című filmet. - Bárja van Los Angelesben, ahol a legjobb barátja meghalt drogtúladagolásban. - 1994. szeptemberében őrizetbe vették, egy szállodai szoba megrongálásáért. - Egyik filmjében két szerepet játszott egyszerre. Rengeteg filmben szerepelt, és sok mindent elért a színész szakmában. A legjobb filmjei közé tartozik a Karib tenger kalózai című filmtrilógia mindhárom része. Ezen kívül Az utazó, az Alice csodaországban, és a Charlie és a csokigyár. Ha megkedveltétek nézzétek meg a filmjeit. Bátran ajánlhatom, nem fogjátok megbánni, jól fogtok szórakozni, és sokat nevettek rajta.
Fekete Olga
Impresszum Főszerkesztő: Grafl Rezső tanár Főszerkesztő-helyettes: Hegedűs Heléna diákönkormányzatot segítő pedagógus Tördelőszerkesztő, technikai munkatárs: Görgei Károly tanár Diákújságírók: Beták Máté, Deák Klaudia, Deák Ivett, Dósa Gréta, Fekete Olga, Ficsór Krisztián, Kovács Tünde, Máthé Barnabás, Nagy Antal, Nemes László, Polyák Dániel, Posztós Márton, Szabó Eszter, Szabó Renáta, Szalai Lilla, Tok Natália, Tóth Eszter, Zsitva Erika Felelős kiadó: Ádámné Vereb Annamária iskolaigazgató