19. ÉVFOLYAM, 01. SZÁM Tartalomjegyzék: Anyakönyvi események
2
Képviselő-testületi hírek
4
Új vízdíjak
5
Kéményseprő-szemétdíjak
6
Bogdaner Seiten
8
Figyelj rám
10
Állatorvosi ügyelet
12
Adózási határidők
13
Őstermelők figyelmébe
14
Magyar vagy szlovák?
15
JANUÁR Későn kel a nap, teli van még csordúltig a ég sűrü sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. -Radnóti Miklós-
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
2008. JANUÁR
2
Dunabogdány község 2007. évi anyakönyvi eseményei 2007-ben a község állandó lakosainak száma:
3073 fő
ebből férfi: 1489 fő nő: 1584 fő
SSzzüülleettéésseekk 2007-ben 30 gyermek született, a születések száma növekedést mutat. Az újszülötteket és szüleiket Nagy Katalin: Kettőnk titka című könyvének soraival köszöntjük: „Telt-múlt az idő, egyre nőttem, növekedtem. Együtt határoztuk el anyukámmal, hogy most már megszületek. De a világ, ahová megérkeztem, nagyon furcsa volt. Zajos, fényes, hideg. Meglepődtem, megijedtem. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért. És csak csodálkoztam, mert eddig még sose sírtam, most meg milyen jól tudok. Anyukám rögtön meg is dicsért, hogy szép a hangom. És akkor történt valami, ami eddig még sohase… Anyukám megpuszilt. Attól kezdve én is örülök, hogy megszülettem.” Tóth Barnabás Varga Szilvia Bernadett Bednár Balázs Balogh Csenge Klemm Viktória Rudolfi Laura Gőgös Gréta Csapó Balázs Rusu Zsolt Sipos Sándor Bálint Herr Zsanett Bubán Bátor István Kemény Máté Gusztáv Lévai Alíz István Anita Virág
Fasching Fanni Terézia Alvincz Anna Flóra Gizella Vilmos Gizella András Albert Ágoston Schvéger Gusztáv Knáb Balázs Sándor Kristóf Dániel Rippel Lili Sára Kristandl Dominik Nagy Boglárka Kovács Boglárka Mayer Marianna Draxler Félix Repárszky Pál
Halálozások 2007. évben a halálesetek száma:
28
„Viszontlátásra a földnek porában,
ebből férfi:
11
Viszontlátásra az égi sugárban,
nő:
17
Viszontlátásra a Holdnak udvarán, Vagy a Tejút valamely csillagán.” Reményik Sándor
Bogdányi Híradó
3
2008. JANUÁR
Házasságok A helyi házassági anyakönyvbe 9 házasságkötés lett bejegyezve. Sajnos az elmúlt évhez viszonyítva ez a szám kevés. Természetesen vannak olyan lakosaink is, akik más településen kötöttek házasságot. De örülünk minden új és megkötött házasságnak és gratulálunk hozzá. Illés Endre szavaival: „Amíg egyedül vagyunk, addig csak álmodjuk a világot. De a világ szebb, mint az álom. A világban mindennek súlya van, az örömnek tüskéje is, a boldogsághoz minden nap meredek út vezet. És ez a súlyos világ szebb, mint a súlytalan álomképek.”
Kébert Antal János – Benkocs Mária Fasching Ferenc Ferdinánd - Hock Ibolya Hölzl György - Pauliska Evelin Szabó Tamás - Harman Erika Dr. Czirják Gábor - Dr. Tőke Judit Schneider Mihály - Puskás Mária Szappan László - Lang Erzsébet Koncz Csaba - Liebe Anna Rákóczi László - Zöld Szilvia Zsuzsanna
Ez évben ünnepelték 50. éves házassági évfordulójukat: Theiszler Ferenc - Galatin Mária Galatin Oszkár - Schneider Anna Bergmann Ede - Bojtor Mária Hock Rudolf - Trapp Mária Géczi Ferenc - Joó Rozália „Hogy mint szép öregek, suhogó tölgyekké váljunk mi is egyszer.”
Kívánjunk, hogy még sokáig éljenek szeretetben családtagjaik körében.
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
4
Képviselő-testületi hírek • A december 3-án megtartott testületi ülés keretében tárgyalta a testület az óvoda és az általános iskola mikrotársulási formában történő működtetésének lehetőségeit. Elsősorban Tahitótfalu önkormányzatával célszerű tárgyalni, hiszen erről a településről jár a legtöbb tanuló a Dunabogdányi Általános Iskolába. •
A 2008. évi költségvetési koncepciót, több mint 700 millió forintos bevételi és kiadási előirányzattal, a testület elfogadta. A 2007. évi költségvetési rendeletet az év közben hozott határozatok miatt módosítani kellett. Az előterjesztést elfogadtuk.
példamutató. Gyermekeit felnevelte, kitaníttatta és mindemellett jutott, és jut még ma is, energiája arra, hogy a kertbarát kör, a nyugdíjas klub, a Cecilia Kórus munkájában részt vegyen. Gizi néni, köszönjük!
így megépülhet egy sávelhúzás a 11-es úton, a falu Tahitótfalu felőli határában. Ez annyit jelent, hogy az ebből az irányból érkező járművek csak radikális sebességcsökkentés mellett tudnak a faluba behajtani. (Hasonló megoldás látható Dömös és Pilismarót településeken is.) A 11-es út ezen szakasza nyomvonalának módosítására az üzemanyagtöltő állomás miatt egyébként is sor került volna, hiszen az új kúthoz egy kanyarodó sáv is szükséges. Szerencsés esetben tehát, természetesen erre törekszünk, mindkét fejlesztés egy időben valósulhat meg, mely csökkentheti az építéssel járó kellemetlenségeket.A beruházás költsége közel 13,0 millió forint, melynek 90 %-át kapjuk meg vissza nem térítendő támogatásként.
• A kéményseprő szolgáltatást 2008ban változatlanul a Pest Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. látja el. Az új szolgáltatási díja- • Tájékoztatta a polgármester a testület tagjait a kerékpárútkat a testület elfogadta. • Az iskolai és óvodai étkezési taripályázatra beérkezett ajánlatokról. fák ügyében a testület tárgyalást A hét ajánlat között ,sajnos, nem • Tájékoztatás hangzott el a kerékkezdeményez a Forgó Étterem vevolt olyan, melyet a testület el tupárút-pályázat állásáról is. zetőjével. dott volna fogadni, ezért az a dön• Az ülésen dr. Patócs László képvités született, hogy az eredményhir- • A kommunális hulladékgyűjtés selő írásban is bejelentette, hogy detést, a törvény adta lehetőséggel 2008. évi tarifáiról megszületett a képviselői mandátumáról lemond. élve, 30 nappal elhalasztja. megállapodás az OTTO Kft. utódA képviselő-testület tagjai sajnálatjával, a Remondis Kft-vel. A szertal vették tudomásul döntését és • A 2008. évi ivó- és szennyvíz díj az ződés 2008. június 30-ig van érországos átlagnál kisebb mértékeddigi munkájáért köszönetüket vényben. A közbenső időszakban ben emelkedik. Az új díjakat január fejezték ki. A választási törvény az önkormányzat közbeszerzési 1-től érvényesítheti a szolgáltató. értelmében helyét a 2006. évi öneljárást ír ki a szolgáltatás elvégzékormányzati választáson a 12. hesére. • A rendőrség egyik körzeti megbílyen szerepelt Hoffmann István zottja, Leschinszky Julianna, tartott töltheti be, amennyiben a feladatot • A Dunabogdányi Német Nemzetitájékoztatót a falu bűnözési helyzevállalja. ségi Alapítvány újonnan alakuló téről. Elsősorban az üdülőkuratóriumának tagjaira a képviseövezetben történt sorozatos betöré• December 18-án tartotta utolsó lő-testület megtette javaslatát. Az sek okozzák a problémát. Külön ülését 2007-ben a képviselőönkormányzat mellett a másik alaprogramot tart szükségesnek a csotestület. pító, a Dunakanyar Takarékszövetportokba verődött fiatalkorúak kezet, egyetértése is megérkezett, • Az ülés előtt ünnepélyes körülméközbiztonságot veszélyeztető tevéígy a hivatalos bejegyzések megnyek között került átadásra a kenységének megfékezésére. kezdődhetnek. Dunabogdány Díszpolgára kitüntetés. A képviselő-testület Gutbród • A Gazdasági és Közlekedési MiSchuszter József nisztérium pályázatot írt ki járműAndrásnét tartotta érdemesnek a vek sebességcsökkentésére szolgápolgármester díj odaítélésére, a falu érdekében ló létesítmények építésére. A pákifejtett társadalmi tevékenysége lyázaton sikeresen szerepeltünk, elismeréseként. Gizi néni életútja
Bogdányi Híradó
5
2008. JANUÁR
Dunabogdány Község Önkormányzatának 16/2007. (XII.19. ) rendelete a közműves vízellátás és vízdíjfizetés szabályairól szóló 1/2000(I.10) rendelet módosításáról 1. § A rendelet 1. §- ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből a lakosság számára szolgáltatott ivóvíz díja: alapdíj: m3-díj: önkormányzati támogatás:
250.- Ft/hó/fogyasztó + 20%ÁFA 249.- Ft/m3 + 20%ÁFA 22.-Ft/m3 + 20% ÁFA
(2) Az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből a lakosság számára szolgáltatott szennyvízelvezetés díja: alapdíj: m3-díj: megegyező
220.-Ft/hó/fogyasztó +20% ÁFA a KvVM által jóváhagyott lakossági díjjal 2. §
A rendelet a következő 1/A § - a helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből a közületek számára szolgáltatott ivóvíz díja: 331.-Ft/m3 + 20 % ÁFA (2) Az Önkormányzati tulajdonú közüzemi csatornamű által a közüzemek számára szolgáltatott szennyvízelvezetés díja: 337.-Ft/m3 + 20% ÁFA 3.§. A rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Dunabogdány, 2007.12.18.
Schuszter József polgármester A rendelet kihirdetésre került. Dunabogdány, 2007. 12.19.
Dr. Kálmán József jegyző
Dr. Kálmán József jegyző
Bogdányi Híradó
2008. JANUÁR
6
2008. évi kéményseprő díjak Háztartási kémény : Lakossági LKS ÜKS és Közületi KKS (gáz-vegyes)
1370 Ft/év
Lakossági LKS ÜKS és Közületi KKS (gáz-vegyes) „tartalék” 890 Ft/év Zártégésű turbós LKS és KKS
3200 Ft/év
Gyűjtőkémény : Lakossági LKS és közületi KKS
1020 Ft/szint/év
Központi kémények 60 KW felett Mászható kémények :
15300 Ft/db 5666 Ft/ó bruttó rezsióradíj
Megrendelésre kötelező munkák: Kéményvizsgálatok :
8300 Ft/vizsgálat
Kéményvizsgálat (Központi kémények)
23282 Ft/vizsgálat
Kéményvizsgálat (Turbós kémények)
28948 Ft/vizsgálat
Tervfelülvizsgálat
6900 Ft/egység
SZEMÉTDÍJAK
2. számú melléklet
A TANUSZODA
Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998.(VI.22.) számú rendeletéhez
Szombatonként
Az állandó lakosok részére a 2008. évi szemétszállítási díjak (áfá-val növelve) a következők: 1. - ha a lakásban 70 éven felüli, egyedülálló él
•
412,-Ft/hó
éri/
562,-Ft/hó
3. - ha a lakásban 1 fő, nem időskorú él
630,-Ft/hó
4. - ha a lakásban 2 fő él
1103,-Ft/hó
5. - ha a lakásban 3 fő él
1361,-Ft/hó
6. - ha a lakásban 4 fő él
1544,-Ft/hó
7. - ha a lakásban 5 fő él
1645,-Ft/hó
8. - ha a lakásban 6 vagy több fő él
1732,-Ft/hó
KIZÁRÓLAG FELNŐTTEKNEK
•
2. - ha a lakásban 70 éven felüli házaspár /akár egyikük is el-
nyújt úszási lehetőséget,
•
• •
15-16-ig
16-18-ig
gyermekek, illetve gyermekes családok •
számára tart nyitva. A felnőttjegy ára: 600 Ft A gyerekjegy ára: 300 Ft
Bogdányi Híradó
7
2008. JANUÁR
Értesítés Hasított tűzifa I. oszt. 2.000 Ft/ mázsa A
Szentendrei
Körzeti
Földhivatal
értesíti
a
dunabogdányi belterületi és zártkerti ingatlantulajdono-
Vágott tűzifa I. oszt. 1.900 Ft/ mázsa
sokat, hogy a belterületről 2007. évben új felméréssel készített digitális alap térképet /DAT térkép/ 2007. decem-
Hasított tűzifa III. oszt. 1.800 Ft/mázsa
ber 20-án forgalomba helyezte! Az eddig vezetett papír alapú térképet a forgalomból kivonta. A jövőben a digitálisan (elektronikusan) vezetett térkép érvényes. Hiteles térképmásolat – belterületi és
zártkerti
ingatlanok
esetén
–
a
digitalizált
(elektronikusan, számítógépen nyilvántartott) térképről adható ki.
Vágott tűzifa III. oszt. 1.700 Ft/mázsa Házhozszállítással. Fakivágást vállalunk Érdeklődni: 06-20-5999-399
Dr. Kálmán József jegyző
06-20-5999-397
Munkatársat keresünk pénzügyi igazgatási A jelentkezéshez mellékelni kell: feladatok munkakör betöltésére. - részletes szakmai önéletrajzot Pályázati feltételek : - magyar állampolgárság - cselekvőképesség
- iskolai végzettséget és egyéb végzettséget igazoló okiratok másolatát - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt
- büntetlen előélet - középfokú végzettség, figyelembe véve a Alkalmazás, illetmény és egyéb juttatások a köztisztviselők képesítési előírásairól köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.évi szóló 9/1995/II.3/ Korm. sz. rendelet XXIII. Törvény, illetve a helyi rendeletben 1.számú melléklet 16.pontja alapján foglaltaknak megfelelően. - számítógép felhasználói szintű ismerete Előnyt jelent: - vezetői gyakorlat - pénzügyi – számviteli szakképesítés - a költségvetésben eltöltött gyakorlat
Benyújtási határidő: a megjelenéstől számított 15 napon belül Benyújtás helye: Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth Lajos u.76.
- közigazgatási alapvizsga Érdeklődni: 06-26-391-025 telefonszámon a polgármesternél vagy a jegyzőnél lehet.
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
8
Bogdaner Seiten Die Deutsche Minderheitenselbstverwaltung meldet sich Auf unserer Sitzung am 10. Dezember 2007 hatten wir über die geleistete Arbeit und die Pläne für das nächste Jahr gesprochen. Unser Ziel ist mit dem uns zustehenden Geld die örtlichen Vereine; die Orchester, Chöre, Schule und Kindergarten weiterhin zu unterstützen. Die im vorigen Jahr eingeführten Programme haben wir vor auch im Jahr 2008 schon als Tradition zu organisieren oder unterstützen. Dazu gehören die Teenachmittage, das Tanzhaus, der Weinwettbewerb, das Neujahrskonzert, der Nationalitätentag, Herausgabe von CD-s mit Musik der verschiedenen Bogdaner Orchester, Kapellen und Chöre usw…
Unser erstes Programm: am 20.Januar 2008 ab 16.00 Uhr Gemütliches Beisammensein, anschließend Tanzhaus Am 27. Januar Neujahrskonzert in der Sporthalle Am 2. Februar 2008 ab 18.00Uhr 2. Bogdaner Weinwettbewerb im Kulturhaus Zu unseren Veranstaltungen erwarten wir Sie gern!
II. Dunabogdányi borverseny 2008. február 2-án 18 órakor a Művelődési Házban
A következő kategóriákban lehet jelentkezni:
Jelentkezési feltételek:
Fehér fajtiszta bor
Fajtánként 2 zöld boros üvegben letöltve, parafa dugóval ledugaszolva
Fehér vegyes bor
A cimkén a következők szerepelhetnek: - a bírálandó bor évjárata és fajtája
Vörös fajtiszta bor Vörös vegyes bor Jelentkezés és borminta leadása 2008. február 2-án 11 és 13 óra között a Művelődési Házban.
Nevezési díj fajtánként 600 Ft, amely összeget az oklevelek, a díjak kiadására, valamint a zsűri megajándékozá- Részvételi díj személyenként 500 Ft, mely magában foglalja a disznótoros vacsorát és egy ajándékpoharat sára használjuk fel
A zsűriben kimondottan csak borvizsgálati bizonyít- Szeretettel várunk mindenkit a Dunabogdányi Önkormányzat és Dunabogdány Német Kisebbségi Önkorvánnyal rendelkezők bírálnak. mányzat nevében.
Bogdányi Híradó
9
2008. JANUÁR
Jó és rossz példák! Végighajtunk a belterületen a 11es úton. Egyre több porta újul meg, nagy örömünkre. A tulajdonosok felújítják a homlokzatot is, aztán beindul a fantázia. Talán sokan úgy gondolják, hogy a fehér fal és a zöld ablak túlságosan hasonlít a szomszédéhoz, egysíkú, unalmas. Pedig sokkal több értéket hordoz, mint az a színorgia, amely, sajnos, egyre gyorsabban terjed a faluban. A rózsaszínűtől az okkersárgán át a liláig. Szeretnénk bemutatni egy olyan példát, amely követésre méltó. Ha az ilyen stílusú házak százával sorakoznának, akár egymás mellett is, minden idegen megcsodálná a főutcát. Az új stílus is felkelti érdeklődésüket, csak más előjellel. Kérem Önöket, kérjenek tanácsot ez ügyben építészektől, művészektől, mindanynyiunk érdekében. Köszönöm megértésüket. Schuszter József polgármester
Hirdessen a Bogdányi Híradó-ban! Áraink:
Hirdetési szándékát legkésőbb a lap utolsó oldalának jobb alsó sarkában található leadási határidőig szíveskedjen jelezni a szerkesztőségnek:
1/8
3.300 Ft + ÁFA
1/6
4.400 Ft + ÁFA
2023 Dunabogdány, Kossuth L.u.76.
1/4
6.600 Ft + ÁFA
Telefon: 06-26-391-025
1/2
13.200 Ft + ÁFA
E-mail:
[email protected]
1 oldalas
26.400 Ft + ÁFA
Lehetőséget kínálunk kedves olvasóinknak és jövőbeli hirdetőinknek arra, hogy apróhirdetéseket is feladhassanak. Ennek ára: 500 Ft + ÁFA (max. 20 szó)
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
10
Figyelj Rám Közhasznú Egyesület -2007- Évértékelés 2007 decemberében Egyesületünk működésének harmadik, és egyben a megalakulása óta legeredményesebb évét zárhattuk le. Néhány szó szolgáltatásainkról Támogató Szolgálatunk fogyatékkal élő személyeknek nyújt segítséget és örömünkre szolgál, hogy 2006 januárja óta mind hatékonyabban működik. Évről évre egyre többen keresik fel Szolgálatunkat, így jelenleg személyi segítőink teljes kapacitással dolgoznak, új ellátott fogadására nem képesek. Szállító szolgálatunk 2007 szeptemberétől ellátási szerződés keretében vállalta fogyatékkal élő gyermekek rendszeres iskolába szállítását tanítási napokon. Állandó, szerződéses szállításaink elsődlegességére való tekintettel igyekeztünk minden esetben megoldani a növekvő számú eseti megbízásokat is. Ezt az emelkedő tendenciát, valamint a jelentkezők igényeit figyelembe véve, már 2007 nyarán világossá vált az elnökség/vezetőség számára, hogy rövid időn belül elkerülhetetlenné válik a szolgálat bővítése. Ezért előkészítettük második Támogató Szolgálatunk beindítását a Dunakanyar-Pilis Kistérségben, melynek működtetésére az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól, 2008. január 1.-től befogadást kaptunk. A személyi segítés terén szerzett tapasztalataink azt mutatták, hogy sok olyan idős és/vagy egészségi állapota miatt rászorult embernek van szüksége segítségre, támogatásra, aki a lakóhelyén nem tud elérni segítő szolgáltatást, a Támogató Szolgálat szolgáltatásait pedig a törvényi előírások értelmében igénybe venni nem jogosult. Az ő érdekükben indította el Egyesületünk 2007 őszén a Házi segítségnyújtás szolgáltatást is, amit minden olyan személy igénybe vehet, aki napi teendőit egészségi állapota miatt részben vagy csak segítséggel képes elvégezni. A Házi segítségnyújtás a települési önkormányzatok részéről kötelező alapellátási feladat, melyet anyagi támogatásukkal teljesíthetnek az Egyesületünkkel kötött ellátási szerződés keretében is. Az év végére már 5 településen kezdtük meg működésünket. Dunabogdányban, Visegrádon, Leányfalun, Tahitótfalun, és Kisorosziban, de természetesen célunk az, hogy minél szélesebb területet, minél több igényt lássunk el.
11
Bogdányi Híradó
2008. JANUÁR
Munkatársaink száma jelenleg a Támogató szolgálatnál 6 fö, a Házi segítségnyújtásban 5 fő. Természetesen, ahogy emelkedik ellátottjaink száma, úgy fog alakulni munkatársak létszáma is. Közösségi programjainkról 2007. augusztus - Kerti party Támogató Szolgálatunk munkatársainak és Egyesületünk tagjainak közreműködésével a nyár végén tartottunk egy kis kerti főzőcskézést, melyre meghívtuk ellátottjainkat is. Nagyon jó hangulatban telt a délután, mindenki jól érezte magát. Ez alkalommal lehetőség nyílt arra, hogy a segítők és az ellátottak megismerjék egymást a hétköznapibb, közvetlenebb oldalukról is. Ezen a napon. fogalmazódott meg bennünk, hogy jó volna, ha rendszeresítenénk ezeket az összejöveteleket. 2007 december - Évzáró December 8-ra szerveztük meg Évzáró rendezvényünket, melyre az ellátottjainkon kívül meghívtuk a hozzátartozókat és „civil" vendégeket - a már együttműködő Polgármesteri Hivatalok polgármestereit és dolgozóit, a kistérségben működő szociális ellátó intézmények vezetőit és dolgozóit is. Bár sokan nem tudtak eljönni rendezvényünkre, mégis szép számmal voltunk jelen. A műsor összeállításánál igyekeztünk figyelembe venni a jelenlévők különböző korcsoportjainak igényeit. Ifjabb meghívottaink jó hangulatáról Veres Róbert, MCDC rap-előadó gondoskodott, aki bármilyen témában képes volt azonnal zenés véleményt alkotni. A kerekesszékes Mányik Richárd pedig Philipp nevű, betanított belgajuhász kutyájával mutatta be a közönségnek, milyen hasznos segítséget képes nyújtani egy okos, betanított házi kedvenc. A kutyus az előadást követően továbbra is körünkben maradt, és hamar belopta magát a jelenlévők szívébe. Nagyon örültünk, hogy a Gördülő tánccsoport, melynek tagjai mind kerekesszékesek, megtisztelték rendezvényünket és nagyon színvonalas műsorral szórakoztattak minket. Repertoárjukon szerepelt twist, keringő, kánkán, latin és modern táncok, melyek fergeteges előadásával lenyűgözték a közönséget. Reméljük lesz még alkalom, és fogadhatjuk őket a jövőben tartandó rendezvényeinken is. Itt szeretnénk megköszönni az alábbi személyeknek azt, hogy a műsor után terített asztal várhatta vendégeinket. Zeller Tibor gondoskodott a hidegtálakról, a Herr Cukrászda a finom süteményekről, a Heim Pékség kenyérről és sós süteményekről, a CBA Áruház pedig üdítőitalokról. Itt szeretnénk megemlíteni Hagymási Imrénét Rózsikát, valamint Herr Zsoltot és testvérét Herr Ferencet, akik anyagilag támogatták rendezvényünket. Rendezvényünk célja, azon kívül, hogy ellátottjainknak örömet szerezhessünk az, hogy mind szélesebb körben megismerjék munkánk értékét és fontosságát, Reméljük, hogy jelenlegi és jövőbeni ellátottjaink, illetve hozzátartozóik 2008-ban is megtisztelnek bennünket bizalmukkal.
A Figyelj Rám Közhasznú Egyesület nevében Spáth Gottfriedné, Jutka
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
12
13
Bogdányi Híradó
2008. JANUÁR
Januári adózási határidők Január 14., hétfő 12-e munkaszüneti nap lévén a kifizető, munkáltató 14-ig fizeti meg az általa levont személyi jövedelemadó előleget vagy magát a levont személyi jövedelemadót, valamint a járulékokat: az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, a fizetendő társadalombiztosítási járulékot, az egészségügyi hozzájárulást, a munkaadói és munkavállalói járulékot, a baleseti járulékot, a STARTkártyák valamelyikével rendelkező foglalkoztatott után a 0 /15 / 25 % járulékot. Az egyéni vállalkozó és a társas vállalkozó után a vállalkozás eddig fizeti meg a vállalkozói járulékot.
A fenti kötelezettségekről a foglalkoztató a 0708-as, az egyéni vállalkozó saját magáról a 0758as számú bevalláson adja be az adatokat, kizárólag elektronikus formában.
Január 15., kedd Az ÁFA törvényben meghatározott új közlekedési eszközt értékesítő adózó a 0788-as számú nyomtatványon adatszolgáltatást ad.
Január 21., hétfő 20-a munkaszüneti nap lévén 21-én, hétfőn esedékes a társasági adóelőleg befizetése, a havi vagy negyedéves ÁFA befizetése és bevallása, a havi vagy negyedéves 0701-es bevallás benyújtása, a fogyasztói árkiegészítés és a költségvetési támogatás igénylése a 0711-es nyomtatványon, az Európai Közösségből történő beszerzés esetén meghatározott adóalanyok 0786-os számú bevallásának benyújtása, az Európai Közösség más tagállamából személygépkocsinak nem minősülő új közlekedési eszköz beszerzésekor a közösségi adószámmal nem rendelkezők 0787-es számú bevallása. APEH Dél-budapesti Igazgatósága
Vágott, hasított tűzifa eladó! Balázs György: 06-70-268-4030
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó
14
APEH SAJTÓKÖZLEMÉNY Az őstermelőknek is kell adószám
A 2008. január 1-jével hatályba lépő új Áfa-törvény kimondja, hogy adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany folytathat. Ezért azoknak az őstermelőknek is regisztráltatniuk kell magukat az APEH-nál, akik eddig még nem rendelkeztek adószámmal. Fontos változás, hogy minden – ellenérték fejében teljesített – mezőgazdasági értékesítést, illetve szolgáltatásnyújtást a törvény által előírt bizonylattal kell kísérni, tehát az 500.000 Ft-os értékesítésig számított bevétel utáni bizonylat kiállítási mentesség megszűnik. A magánszemélyek részére történő értékesítések során is nyugtát, illetve számlát kell kiállítani minden esetben (például a piacon és a háztól való értékesítésnél is).
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa-törvény) 2008. január 1jétől hatályos szabályai szerint a mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély (őstermelő) számára akkor is szükséges az adószám, ha kizárólag kompenzációs felárra jogosító értékesítést végez. Adószám nélkül kompenzációs felárra nem tarthat igényt, ezért a termelőnek legkésőbb az első felvásárlás időpontjáig be kell jelentkeznie az állami adóhatósághoz és adószámot kell kérnie. Amennyiben a termelő a különleges jogállása (azaz a kompenzációs felárra jogosító értékesítése) mellett nem Áfa-alany vevők részére (például magánszemélyek részére piacon) is értékesít, akkor ezen ügyleteire – a feltételek (különösen az 5 millió forint felső értékhatár) megléte esetében – alanyi adómentességet választhat. Az alanyi adómentesség választását az adóhatósághoz be kell jelenteni, melyet a tevékenységüket 2008. január 1-jén vagy korábban kezdők – az Áfa-törvény 2008. január 1-jei hatályba lépésére, mint a tevékenység végzés kezdeti időpontjára tekintettel, az adózás rendjéről szóló törvény vonatkozó szabálya szerint – a tevékenység megkezdésének bejelentésével egyidejűleg 2008. január 15-ig tehetik meg. A tevékenységüket évközben megkezdők az adószám igénylésére és az alanyi adómentesség választására irányuló bejelentési kötelezettségüknek a tevékenységük megkezdése időpontjától számított 15 napon belül tehetnek eleget. A bejelentési határidő elmulasztása esetén alanyi adómentesség nem alkalmazható. Az alanyi adómentesség választása hiányában, a nem felvásárló felé történő értékesítés után az általános szabályok szerint 20%-os mértékű általános forgalmi adót kell fizetni. A tevékenység és az alanyi adómentesség választásának 2007. évi bejelentése esetén a 07T101. és a 08TAFA-E jelű nyomtatványok kitöltése szükséges. A bejelentés 2008-ban az erre a célra rendszeresített 08T101 jelű nyomtatványon tehető meg. Az Áfatörvény mezőgazdasági tevékenységet végzőkre vonatkozó szabályairól részletes tájékoztató az APEH internetes honlapján (www.apeh.hu) jelenik meg.
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Bogdányi Híradó
15
Magyar vagy szlovák rendszámmal közlekedjünk? Meglepődve
tapasztaltam,
hogy
Dunabogdányban közlekedik egy helyi lakos tulajdonában lévő személygépkocsi, szlovák rendszámmal. Természetesen a kedvezőbb adózási feltételek csábíthatnak arra is, hogy vállalkozásunkat akár a Kanári szigetekre jelentsük be. Ezzel meg lehet úszni, vagy
2008. JANUÁR
Tájékozatjuk a falu lakóit, hogy Dr. Zsoldos László sebész szakorvos a 2. számú háziorvosi körzet rendelőjében magánrendelést
csökkenteni lehet egy sor pénzügyi kötelezettséget, de
tart.
van egy kis problémája. Ha a közös teherviselésből kivonjuk magunkat, akkor ne tartsunk igényt azokra a szolgáltatásokra sem, melyek az országnak, vagy a helyi önkormányzatnak a kötelezettsége. A gépjármű-adó ráadásul teljes egészében helyi adóbevétel, nagyságrendje több mint 20 millió forint évente. Ebből finanszírozzuk, a működésen túl, a közvilágítást, az útjavításo-
A rendelés időpontja: minden csütörtökön 15,00 és 18,00 óra között.
kat és egy sor egyéb feladatot. Kérem, erre is gondoljuk, amikor ilyen döntéseket hozunk.
Polgármesteri Hivatal
Schuszter József
Változik a Volán buszok menetrendje A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint 2008. február 1-től a jelenlegi menetrendben 5-10 perces módosítások lesznek. Az új menetrend a buszmegállókban január második felében megtekinthető. A kisebb változtatásokat az egyes járatok jobb összehangolása tette szükségessé. Kedvező hír, hogy a társaság gyakorlatilag a teljes gépjármű parkját alacsony padlójú, mozgássérültek fel- és leszállását biztosító, klimatizált, a korábbiaknál mintegy 20 fővel nagyobb befogadó képességű, Volvo járművekre cseréli le. Miután a járatok száma nem csökken, ezért az eddigiekhez képest a nagyobb befogadó képességű járművek kényelmesebb utazást biztosítanak. Természetesen a beüzemelés során előfordulhatnak műszaki hibák, de a fejlesztés lényeges minőségi változást jelent majd az utazásban. További szolgáltatás, hogy a jelenlegi Volvo buszoktól eltérően, az újak utasterében a következő megálló neve is megjelenik majd. Schuszter József
2008. JANUÁR
Bogdányi Híradó K ö z h a s z n ú
Polgármesteri Hivatal Kossuth L.u. 76. (26) 391-025 Ügyfélfogadás: hétfő 13-18, szerda 8-12 és 13-16, péntek 8-12
[email protected] www.dunabogdany.hu Dunabogdányi Általános Iskola Grund- und Hauptschule Hegyalja u. 9-11. (26) 391-055, fax: 590-021
[email protected] Német Nemzetiségi Óvoda Kindergarten Óvoda u. 2-4. (26) 391-075;
[email protected] Zene- és Művészeti Iskola Hegyalja u. 9-11. Tel.: (26) 391-101 Művelődési Ház és Könyvtár eMagyarország Pont Kossuth L. u. 93. Tel.) (26) 391-045 06-20-984-6453
[email protected] Postahivatal Kossuth L. u .57. Tel/fax: 590-079 Vezetői: 590-080 Nyitvatartás: hétfő 8-18, kedd 8-14, szerda-péntek 8-16 Dunakanyar Takarékszövetkezet Dunabogdányi Kirendeltsége Hajó u.3. Tel: (26) 391-085 Pénztári órák: hétfő 8-12 és 12.30-16.30, kedd-szerda-csütörtök 8-12 és 12.30-15.30 péntek 8-12 Okmányiroda Visegrád, Fő u. 57. Tel.: (26) 597-072 Ügyfélfogadás: hétfő 13-16, kedd 8-12, szerda 8-12 és 13-16, csütörtök 8-12 Közjegyző – dr. Molnár Bertalan Szentendre, Paprikabíró u.2. (26) 300-763 06-20-941-9200, fax: 309-055 Ügyfélfogadás: hétfő, kedd, csütörtök 10-12, szerda 14-18 Falugazdász – Losonczi Zoltán Fogadóórája minden pénteken 9-10-ig a Művelődési Házban Dunakanyar Informatikai és Kommunikációs Kft. Ügyfélszolgálati Iroda: 2023 Dunabogdány, Kossuth L.u. 3. 590-072, 590-073, fax: 390-361 Karbantartói telefonszámok: 06-70-368-9278, 06-70-368-9279 Levelezési cím: 2021 Tahitótfalu, Pf. 7.
[email protected] , www.dunainfo.net Építésügyi hatóság Tóth Győzőné (26) 398-255 Magyar Telecom hibabejelentés 194
16
a d a t o k
Mentők 104 vagy 310-424 Baleseti mentő 104 vagy 312-933 Tűzoltóság 105 (csak segélykérés) Ügyintézés:500-017, 500-018 Rendőrség Szentendre, Kossuth L.u. 5. Tel.: 107 vagy (26) 310-233 Ügyfélfogadás: hétfő 12-17, szerda 8-12 és 13-17, péntek 8-12 Körzeti megbízott 06-20-489-6759 Orvosi rendelők Kossuth L. u. 94. dr. Portik György 391-020, 590-054 Rendelés: hétfő,kedd,szerda,péntek 8-11 csütörtök 13-16 dr. Rozsályi Károly 390-209 Rendelés: hétfő 12.30-14.30, kedd 13-15, Szerda 14-16, csütörtök 9-11, péntek 13-15 dr. Kovács Tibor gyermekorvos 390-220, 06-20-956-9095 Rendelés: hétfő, szerda, csütörtök 7.30-10.30, kedd, péntek 14-17. Tanácsadás: előjegyzés alapján szerda 10.30-12.30 (Dunabogdány), csütörtök 15-16.30 (egyéb települések). A rendelés utolsó órájában a kontrollra visszahívott és előjegyzett betegek fogadása történik. Dr. Weinhold Grit fogorvos 950-217 Rendelés: hétfő és péntek 8-13, kedd és csütörtök 13.30-18.30, szerda 8-tól gyermekfogászat Orvosi ügyelet Tahitótfalu (Tahi), Visegrádi út 12. (26) 387-030 Munkanapokon 17 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon folyamatosan. Gyermekorvosi ügyelet Szentendre, Bükkös part 27. Tel.) (26) 312-650 Munkaszüneti napokon 09-13 Tahitótfalu (Tahi), Visegrádi út 12. (26) 387-030 Munkanapokon 17 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon folyamatosan. Leschinszky Krisztina védőnő (26) 390-489, 06-20-591-3773
[email protected] Hétfő 8-10: várandósok részére védőnői tanácsadás; kedd 8-10: csecsemő-, gyermek-, ifjúsági védőnői tanácsadás Rókus Gyógyszertár Kossuth L.u. 96. (26) 391-035 Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.30-18
DMRV ZRT. Jobbparti Üzemigazgatóság Hibabejelentés 7-14 óráig: (26) 398-179 14 óra után és ünnepnap: (26) 391-796 v. 501-666 Ügyfélszolgálat - Számlázás Szentendre, Kalászi út 2. (26) 501-660,501-661,501-662,501-663,501-664 ELMŰ Hibabejelentés: 06-1-238-3838 Ügyfélszolgálati iroda: Szentendre,Dunakorzó 21/A ügyfélfogadás: hétfő 10-18, csütörtök 8-14 Telefonos ügyfélszolgálat 06-40-38-38-38 SMS ügyfélszolgálat: 06-20-9656585 Online ügyintézés: www.elmu.hu Mérőállások bejelentése: 06-80-202-938 A fogyasztási helyszínre érkező kollégák beazonosítása: 06-80-200-338 TIGÁZ Zrt. Gázszivárgás és üzemzavar bejelentése: 06 (80) 300-300 Ügyfélszolgálat: 06 (40) 333-338 Ügyfélszolgálati iroda: 2049 Diósd, Petőfi u. 40. Pest Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. 1011 Budapest, Iskola u. 10. 06-1-374-0063, 06-1-374-0064 Levelezési cím: 1400 Budapest, Pf. 84. Ügyfélfogadás: H:12-16, Sze 10-16, P:8.30-11 Kéményvizsgálatok bejelentése:06-1-374-0061 Műszaki szolgálat:06-1-374-0062, 06-1-269-2599 Földhivatal Szentendre, Dunakanyar krt.1. (26) 312-331, 311-091, 312-413 Ügyfélfogadás: hétfő 13-16, szerda 8-12 és 13-16, péntek 8-12 Gyámhivatal 2025 Visegrád, Fő u.38. (26) 597-050, 597-051, 06-30-641-0294 Ügyfélfogadás: hétfő 13-16, szerda 8-12 és 13-15 péntek 8-12 Dunabogdányban Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szentendre, Szentlászlói út 89. (26) 312-605
[email protected] Pest Megyei Munkaügyi Központ Szentendrei Kirendeltsége 2000 Szentendre, Szabadkai u.9. (26) 310-300, 302-889 Ügyfélfogadás: H-Cs 8.30-12 és 12.30-15
[email protected] IM Pártfogó Felügyelői és Jogi SegítségNyújtó Szolgálat Pest Megyei Hivatala 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71. 06-1-450-2592 Fax 06-1-450-2591 Ügyfélfogadási idő: hétfő 9-13 óráig szerda 13-18 óráig
Bogdányi Híradó Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Tagjai: Bonifert Ferenc, Schneider Ferencné, Ujhelyi Éva Kiadja: Polgármesteri Hivatal, Dunabogdány Az 1990 óta megjelenő Bogdányi Híradó hagyományait folytatva a falu széles rétegeit érintő, közérdekű információkat tartalmazó cikkeket kívánunk közölni, politikamentesen. A túlságosan terjedelmes cikkeket a szerkesztőbizottság rövidített változatban közli. Kérjük, ha tehetik, az írásokat word dokumentum formában lemezen nyújtsák be, ill. e-mailen küldjék el a
[email protected] címre. Elérhetőségeink: (26) 391-025, fax: (26) 3931-070 Honlap: www.dunabogdany.hu Tipográfiai terv, nyomdai előkészítés: Globterm Kft..
A következő hónapra szánt cikkek leadási határideje: január 25.