egyszerûen és olcsón, 4 szín nyomással is!
Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 105, árusoknál 120 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVIII/1. 2009. január 2. péntek
Majdnem rendõr vezette el a képviselõt Különös botrány a városházán: nem hívták meg, mégis ott akart lenni Különös botrány borzolta a kedélyeket még az ünnepek elõtt a városházáén. Dr. Bóth János polgármester ugyanis a jövõ évi költségvetéssel kapcsolatos megbeszélésre hívta össze az intézményvezetõket a dolgozószobájába, ám az értekezleten megjelent Tomori Pál, az összefogás frakció vezetõje és közölte: mivel a témát õ kezdeményezte és több bizottság is állást foglalt, neki is joga van részt venni a tanácskozáson. Szó szót követett, s mivel a jobboldali politikus nem akarta elhagyni a polgármester dolgozószobáját, dr. Bóth János kilátásba helyezte: rendõrt hív. Ekkor Tomori Pál távozott. Az ügy miatt a Fidesz közleményben tiltakozott. A képviseleti demokrácia és a nyilvános adatokhoz való törvényes hozzáférés durva sárba tiprásaként értékeli a Fi- Kinek nyílik ki az ajtó? Csak a meghívottaknak, vagy bárkinek desz-KDNP váci frakciója a történSzerkesztõségünk az ügyben konzultált több jogi szakemberrel is és mindannyian teket, és a polgármestertõl elégtéegybehangzóan állították: ha a polgármester a dolgozószobájába összehív egy tatelt vár - írják. Dr. Bóth János is írásnácskozást, azon csak azok vehetnek részt, akik meghívót kaptak. Ez igaz még ban reagált a történtekre. Szerintem akkor is, ha a téma egyébként más fórumokon is megvitatásra kerül. A közérdekû választópolgáraink szinte mindegyiadatok megismerésének emlegetése azért nem életszerû, mert erre való hivatkoke odamegy, ahova meghívják, s zással a jövõben bármely váci polgár bemehetne bármelyik nem nyilvános megbeahova nem hívják, oda természetes, szélésre a polgármesteri hivatalba, akár a polgármester hívta össze a tanácskozást, hogy nem megy el. Ez az evidencia akár Tomori Pál frakcióvezetõ, hiszen a törvény nem tesz különbséget ebben a Tomori Pál képviselõ úrnál nem áll tekintetben képviselõ és választópolgár között: minden polgár joga azonos. fent - írja a polgármester.
Januártól emelkedik lapunk ára A Váci Napló ára január 1-tõl változik. Az elmúlt esztendõben ugyanis azok a beszállítóink - fõleg a papírkereskedõ cégek -, amelyek külföldrõl hozzák be az általunk is használt termékeket, a forint gyengülésére hivatkozva többször is emelték áraikat. Emellett emelkedtek az energia- és üzemanyag-költségek is és számos más területen szintén mérhetõ volt a drágulás. Korábban jeleztük, hogy a lap árát nagyjából egy fél kiló kenyér árához kötjük, a mostani 120 forintos árus és 105 forintos elõfizetõi árral ezt csak megközelítjük, de nem lépjük át.
2
Váci Napló
Életmûdíj dr. Puskás Erzsébetnek Karácsonyi ünnepséget tartottak a Jávorszky Ödön Kórház ebédlõjében Karácsonyi ünnepséget tartottak a Jávorszky Ödön Kórház ebédlõjében december 22-én délután. Az ünnepség keretében köszöntõt mondott dr. Molnár Lajos alpolgármester, dr. Erõs András fõigazgató és dr.
Dr. Puskás Erzsébet 1964-tõl - a diploma megszerzésétõl - van a pályán. 1969-ben sebészetbõl szerzett szakvizsgát, és egy ideig sebész szakorvosként dolgozott, majd 1975-ben aneszteziológia-intenzív te-
Dr. Félix János 40 éves jubileumáért dr. Erõs András fõigazgatótól vehette át az emléklapot
Az ünnepség keretében köszöntõt mondott többek között dr. Erõs András fõigazgató
Faragó Artúr, a Váci Egyházmegye kórházlelkésze. A köszöntõk után a Földváry Károly Általános Iskola 2/B osztályos tanulói adtak mûsort, majd a 2008. második félévben jubileumot (40, 30, 25 év) elért munkatársakat köszöntötték. Emléklapot vett át dr. Bóth János polgármester aláírásával dr. Erõs András az egészségügyben, a betegek szolgálatában 30 éve végzett munkájáért. Köszöntötték, de az ünnepségen nem tudott részt venni dr. Puskás Erzsébetet, az intenzív osztály fõorvosa, akit októberben több mint négy évtizedes kifogástalan munkájáért, kiváló vezetõi és szakmai képességeiért, valamint a kollégái, beosztottai megbecsüléséért az egészségügyi miniszter Batthyány-Strattmann László életmûdíjban részesített. A köszöntõk után a Földváry Károly Általános Iskola 2/B osztályos tanulói adtak mûsort
rápiás szakképesítést szerzett, és a késõbbiekben már és jelenleg is e szakterületen dolgozott és dolgozik folyamatosan. 1998. decemberétõl nyugdíjazásáig látta el a Jávorszky Ödön
Kórház központi aneszteziológia osztályának vezetését, melyrõl saját kérésére mondott le. Azonban a munkát nem hagyta abba, jelenleg is beosztott fõorvosként fáradhatatlanul teszi a dolgát a betegek szolgálatában. Szakmai munkájában bizonyította kitûnõ jártasságát, a kórház osztályaival, kollegákkal a betegek szempontjából igen fontos és hasznos együttmû-
ködési készségét és segítségét, a reménytelen esetek megmentéséhez szükséges kiváló küzdõképességét. Az osztályát mindvégig kitûnõen és magas szakmai színvonalon irányította. Munkaszeretete, a szakma és a betegek iránti elhivatottsága, a kollegák iránti tisztelete példaértékû és követendõ valamennyi egészségügyi dolgozó számára.
Váci Napló
3
Ártéri területté minõsíthetnek több váci és szõdligeti ingatlant Az érintettek ügyfélként bekapcsolódhatnak a döntési folyamatba Sokezer jóhiszemû kárvallottja lehet egy elkapkodott törvénynek - állítja Juhász Béla, a Magyar Demokrata Fórum választókerületi elnöke. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség, mint I. fokú hatóság ugyanis november 24-én hatósági eljárást indított több tucat váci és szõdligeti ingatlan esetében a nagyvízi meder jogi jellegének megállapítására és annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére. Magyarul: ezeket az ingatlanrészeket árvíz-veszélyes területté nyilvánítanák. Vácon ez az eljárás összesen 502 ingatlan tulajdonosát érinti, amelybõl 96 lakóház és udvar. Szõdligeten az eljárás 514 ingatlan tulajdonosát érinti, és ebbõl 296 lakóház - olvasható a Juhász Béla által szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleményben. Az 1995. évi LVII (a vízgazdálkodásról szóló) törvény 2001. LXXI törvényi módosításának 25. §-ban és 27. §-ban lehetõséget nyújt arra, hogy a vízvezetési szolgalmi jogot és vízhasználati szolgalmi jogot az ingatlannyilvántartásba bejegyezzék. Az érintett családnak és számos vállalkozásnak ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a földhivatali bejegyzés után csökkenhet az ingatlanuk értéke, megnehezülhet az ingatlanjelzálog alapú hitelfelvétel, illetve jelentõsen megdrágulhat számukra az ingatlan biztosítási díja - állítja az MDF választókerületi elnöke. Hozzáteszi: jelen helyzetben ennek a több száz családnak az érdeke az, hogy ne kerüljenek önhibájukon kívül egy ennyire hátrányos helyzetbe. Juhász Béla ezért felszólítja dr. Bóth János váci és Bábiné Szottfried Gabriella szõdligeti polgármestert, hogy a lehetõ legrövidebb idõn belül kezdeményezzék a felügyelõség területlehatárolási gyakorlatának felülvizsgálatát. Szerinte érdekközösségeket szükséges létrehozni az érintett ingatlantulajdonosok körében, hiszen a 21/2006os kormányrendelet szerint kár-
Duna-parti horgászidill. Hamarosan több tucat ingatlantulajdonos vakarhatja a fejét
térítésre jogosultak az ingatlantulajdonosok akkor, ha a nagyvízi meder korábbi beépítése nem volt jogellenes. - Véleményem szerint a mindenki számára üdvözítõ megoldás a törvény ismételt, az emberek érdekeinek megfelelõ módosítása lenne, ezért megkérem dr. Bóth János országgyûlés képviselõ urat, hogy kezdeményezze a törvény módosítását az Országgyûlésben - írja Juhász Béla. Egy érintett érdeklõdésére dr. Bóth János azt a tájékoztatást adta, hogy 2009 januárjában Szõdligeten lakossági fórumot tartanak majd, ahol sok kérdésre választ kaphatnak a résztvevõk. Vácott dr. Dora Péter
jegyzõ foglalkozik a dolgokkal, õ lapunknak elmondta: a városból még nem érkezett észrevétel, de ha bármelyik érintett be akar kapcsolódni az eljárás jogi folyamatába, azt a felügyelõségnél Budapesten kell megtennie. A polgároknak lehetõségük van a szakmai anyagok megtekintésére, tanulmányozására, további információk kérésére, illetve a majdani döntés fellebbezésére. Késõbb az ügy akár bíróság elé is kerülhet. A www.vaci-naplo.hu oldalon megtalálja azt a linket, amely a felügyelõség határozatára mutat és ahol megnézheti, városunkban mely ingatlanok érintettek az ügyben.
Részletek a felügyelõség közleményébõl - az eljárás megindításának napja: 2008. november 24. - az adott ügyfajtára irányadó ügyintézési határidõ: 60 nap személyesen: elõre egyeztetett idõpontban ügyfélfogadási idõben (hétfõ, szerda, péntek 9-12 óra között) az 1072 Budapest, Nagydiófa u. 11. szám alatti ügyfélszolgálati irodában. Az eljárásban érintett nagyszámú ügyfélre tekintettel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) és (7) bekezdése, valamint a 80. § (3) bekezdése alapján a Felügyelõség az ügyfeleket az eljárás megindításáról, és az eljárás során hozott határozatokról hirdetményi úton értesíti. Az ügyben keletkezett iratokba a Ket. 68. § rendelkezései szerint az ügyfél személyesen vagy írásban meghatalmazott képviselõje útján betekinthet, arról másolatot kérhet vagy kivonatot készíthet, az azokban foglaltakra észrevételt tehet.
Nagy döntések? Ne foglalkozzon velük! Egy nehéz döntés elõtt állva mindig megpróbáljuk a leghelyesebb döntést meghozni: alaposan átgondolunk minden lehetõséget, talán listát is írunk, és néhány éjszakát álmatlanul töltünk. Ezért tûnhetnek különösnek a legújabb kutatások következtetései: a nehéz döntések meghozatala elõtt a leghelyesebb, ha egyáltalán nem foglalkozunk a kérdéssel. A tudattalan gondolkodás ugyanis meghozza helyettünk a leghelyesebb döntést - írja cikkében az informed.hu. Az amerikai Pszichológiai Tudományok Szövetségének folyóiratában megjelent cikk azonban arról is beszámol, hogy ennek a vonzónak tûnõ módszernek vannak hátrányai is. A szerzõk kutatásuk során önkénteseket kértek arra, hogy egymáshoz közeli, de kismértékben különbözõ kimenetelû lehetõségek közül döntsenek. A résztvevõket három csoportba osztották: az elsõ csoportban elõre megadott ideig kellett gondolkodni a döntés meghozatala elõtt, a második csoportban tetszõleges ideig lehetett dönteni, míg a harmadik csoportban elterelték a résztvevõk figyelmét a döntés során, hogy a tudattalanjuk hozza meg a döntést helyettük. Egy második kísérletet is végeztek a kutatók, ami során jelentõs különbség volt a választási lehetõségek között. A kutatók azt tapasztalták, hogy bizonyos szituációkban a tudattalan gondolkodás nem hozott mindig optimális döntést. Amikor hasonló lehetõségek közül kellett választani, a hosszas gondolkodási idõ ugyanolyan hatékonysággal vezetett a legjobb döntés kiválasztásához, mint a tudattalan döntés. Amikor nagyobb tétek közül kellett választani, az alapos és tudatos megfontolás jobb döntésekhez vezetett, mint a tudattalan gondolkodás. Azok, akiknek meghatározott ideig kellett gondolkodni a döntésükön, mindkét kísérlet során gyengén teljesítettek. A szerzõk ezt azzal magyarázzák, hogy túl sok volt a gondolkodási idõ, így a kevésbé fontos információk irányába mozdult el a figyelmük. Ezek az eredmények arra utalnak a szerzõk szerint, hogy bár a tudattalan gondolkodás bizonyos esetekben segít meghozni a helyes döntést, de sokszor jobb, ha a szükséges gondolkodási idõt rászánva, alapos mérlegelés után hozzuk meg döntéseinket.
4
Váci Napló
Matkovich Ilona:
Diópálinka angol úrral
Nemrég jelent meg lapunk állandó szerzõjének, Matkovich Ilonának Óriásszekrény címû novelláskötete, amelyet már sok váci is megismert. Az alábbiakban egy ebbõl választott érdekes kis írást közlünk. A kötet még kapható a könyvesboltokban. Pilc Jenõ gimnáziumi tanár reggel, azonmód pizsamában ment át a nyári konyhába, hogy belekóstoljon a hat hete érlelõdõ nedûbe. Óvatosan megdöntötte az asztalon álló, hatalmas üveget, majd belefolyatta a színét, a mû prológját a poharába. - Selymesebb, mint valaha – csettintett a nyelvével az elsõ korty után, és leült az asztal mellé, hogy gyönyörködjön kicsit az olajos, mézszínû cseppek pergésében a pohár oldalán, amelybe ez volt vésve: „Bár olyan rózsára találnék, akibe még egy lepke sem rakta a töviskét”. A kisvárosnak megvan az a sajátos bája, hogy mindenki mindent tud egymásról. Pilc Jenõné hajnal óta sürgött-forgott, hámozott, dinsztelt, dagasztott; azután, amikor végigviharzott a piacon, elejtette ittott, hogy délután vendégei érkeznek Angliából: Mr. Moore és a felesége. A halas asszonynak megsúgta bizalmasan, hogy Mr. Moore angol nemesek ivadéka, Mrs. Moore-ra azonban nem vesztegette a szót, a városban nyílt titok volt, hogy Sipos Karolának hívták, mielõtt kiment Londonba szerencsét próbálni, és hogy Pilcnének, aki épp beszoktatta az óvodába a kis Franciskát, kapóra jött az üresedés a gimnázium büféjében. Pilc Jenõ felállt az asztaltól, és a pöttyös kredencbõl átsorakoztatta a mosogatóba az év közben begyûjtött kisüvegeket. - Sok a barát, de még több a diópálinka barátja – sóhajtotta, aztán eszébe jutott, hogy odaát felejtette a nagy mûanyagtölcsért. Bement a házba, majd tölcsérrel a kezében igyekezett észrevétlenül átvitorlázni a konyhán, és mielõbb visszajutni a nyári konyha magányába. Gondolatai egyfolytában a diópálinka-szûrés cseppet sem fe-
lelõsség nélküli mûvelete körül forogtak. - Jenõ, ugye nem feledkeztél meg Mr. Múrról? - érte utol egy meleg, ugyanakkor határozott hang az ajtóban. - Te szórakoztatod, amíg Karola elintézi az elintéznivalóit Pesten. Pilc Jenõ - béketûrõ ember amúgy - a diópálinka szûrésben nem ismer tréfát. - Fiam, de hát én alig pötyögök valamit angolul – horkantotta, amire Pilcné félbehagyta a pakolást, és meglehetõsen tapintatlanul közölte vele, hogy õ, mármint Jenõ, két éve aranyáron beiratkozott egy angol kezdõ nyelvtanfolyamra, de csak a második leckéig jutott el. - Hát jó – engedett Jenõ - majd azt mondom neki: Hello! Diz iz máj heer. Máj heer iz bráun – morogta, és nagyon bánta, hogy nem gondoskodott korán reggel a nagy mûanyagtölcsérrõl. – Pötyögsz majd Jenõ, valamit pötyögsz – bátorította Pilcné, és mintha eperszemeket ízlelne, úgy folytatta: - Óh, Miszter Múr! Egy valódi angol nemes az én házamban. Jenõ, csípjél meg! Talán még a kastélyába is meghív – ábrándozott. - Hello – állt meg Mr. Moore ragyogó világoskék ingben, fehér vászonnadrágban a nyári konyha ajtajában, és udvariasan, ugyanakkor némi távolságtartással hunyorgott befelé. – Hello – ismételte meg a köszöntést Mr. Moore az ajtóból, tökéletes angolsággal. - Há dú jú dú - intett felé Jenõ a fejével, és remélte, nem érkezik érdemi válasz. Az angol úr hûvös nyugalommal lépett be és járt körbe a kétszer-hármas nyári konyhá-
ban, majd az asztalon ágaskodó üvegre mutatott. - Di-ó-pá-lin-ka – szótagolta Jenõ a jól érthetõség kedvéért. Az angol úr, kérdõn felhúzta a szemöldökét. - Di-ó-pá-lin-ka - emelte fel a hangját Jenõ, majd, hogy sem-
mi más nem jutott az eszébe, elõvette a pálinkás pohara párját, amelynek oldalába az volt vésve: „Már én régen keresek, de olyant nem lellek”, és vigyázva, hogy egy csepp se kerüljön az asztalra, töltött mindkettõjüknek. - Mmm! - állapította meg diszkréten az angol úr, majd újból az üveg alá tartotta a poharát. Jenõ töltött. - Perfect - cicegték mindketten a sokadik hörpintés után. Így múlatták délelõtt az idõt: kóstolgattak, csettintgettek, öblögettek. Jenõ, áthevülve a pálinka melegétõl, feltûrte az ingujját. Mr. Moore leutánozta. Jenõ odanyújtotta neki a nagy mûanyag tölcsért. - Tartod, Múrikám? - bökött a mosogatóban sorakozó kisüvegek felé. - Ott, dear little üveg. Egy csepp se veszhet kárba - bugyogta diópálinka nyelven, és meglendítette a húszliteres üveget. Mr. Moore szófogadón markolta a mûanyag-
tölcsért, orcái vörösebben lángoltak a hajánál. Szinte észre sem vették, hogy a munka hevében lecsusszant még néhány pohárral. Dél felé megfáradva nyelték le az üveg alján maradt seprût. - Az anyját, Múrikám, de finom! - szörcsögött Jenõ boldog mosollyal a szája szegletében. A nyári konyhai idillnek a kezében tele pogácsás tálat tartó Pilcné érkezése vetett véget. - Jenõõõ? - énekelte Pilcné. Jenõ kifejezéstelenül pislogott a hang irányába. - Jenõõõ? - ismételte meg a diópálinkanyelvbõl igencsak hiányos ismeretekkel bíró Pilcné, aki mögött két vihogó kislány, Franciska és a barátnõje nyújtogatta a nyakát befelé, hogy lássanak végre élõben egy angol nemest. Még szerencse, hogy Mr. Moore ura volt a helyzetnek. Olyan makulátlan eleganciával emelte poharát az érkezõkre, amit csak az anyatejjel szívhat magába az ember. A túlméretezett mozdulattól azonban a diópálinka kilöttyent, és kellemetlenül hosszú csíkot hagyott a világoskék ingén. Jenõ, lassan lecsukódó szemhéja alól, az asztalra támaszkodva figyelte, amint újdonsült barátja megszabadulva elázott ingétõl, bukdácsoló vitorlásként elhaladt a nõk koszorúja elõtt, majd könnyedén átlendült a küszöbön, és elindult a kerti csap felé. Pilcné dermedten formálta magában a szavakat: - Remélem Franciska, elmondtad a barátnõdnek, hogy ilyesmi nálunk még soha, soha nem történt - fordult a mellettük imbolygó, a kezében átázott ingét lógázó Mr. Moore után, de mielõtt megszólalt volna, felberregett a csengõ. Pilcné kezében a pogácsás tállal, fejében a kastélyvakáció tûnõ képeivel indult kaput nyitni. - Mrs. Moore lesz az - sziszegte, ahogy elhaladt a kék ruhacsomót szorongató alak mellett, aki, mint kisgyermeket karolta át a kerti csapot, egyre mélyebbre hajolva a lába szárára. Pilcné a zárban elforduló kulcs zörgésétõl nem hallhatta Franciska barátnõjét, aki lelkendezve újságolta anyukájának a mobiltelefonba, milyen elképesztõen izgalmas Franciskáéknál a szombat délelõtt - nem úgy, mint otthon.
Váci Napló
5
Fûtési támogatás: még januárban is igényelhetõ
December 31-ig kellett postára adni a jövõ évi gázár-, illetve távhõ-támogatás igényléseket, hogy a 2009-es támogatás elsõ összege már a januári számlában megjelenjen. A 2009-es gázár- és távhõ-támogatás folyósításához valamennyi támogatott fogyasztónak új igénylést kellett benyújtani. A Robin Hood adó bevezetésével január 1-jétõl nem változik sem a támogatásra jogosultak köre, sem a támogatás mértéke, így várhatóan jövõre is a háztartások 60 százaléka részesül majd támogatásban - olvasható a Kormányszóvivõi Iroda közleményében. A támogatási jogosultságok - csakúgy mint tavaly - idén is az év végéig érvényesek. A 2009. évre így azoknak is új igénylést kellett benyújtani, akik 2008-ban kaptak gázár-, illetve távhõ-támogatást. Már a januári számlában megjelenik a támogatás azoknak, akik 2008. december 31-ig postára adták az igénylést. Visszamenõleg azok is megkapják a januári kompenzációt, akik 2009. január 31-ig
Helló Háló
Az internet segítségével a gyermekek házi feladatot készíthetnek, online kutathatnak, játszhatnak vagy tarthatják a kapcsolatot társaikkal. A fiatal korosztályt azonban számos veszély is fenyegeti a világháló tartalma miatt, melyre a december 10étõl futó Helló Háló nevet viselõ kampány széles körû együttmûködés által hívja fel az oktatók, a szülõk és a diákok figyelmét. Az akció keretein belül oktatási segédleteket, a veszélyek elkerülését szolgáló eszközöket mutatnak be. A 6 és 10 év közöttiek a Bit és Bájt kalandjai a százmegás pagony oldalán nézelõdhetnek, míg a 10 és 14 év közötti korosztály Megamágus kalandjain keresztül a www.egyszervolt.hu/megamagus honlapon ismerkedhet meg a tudnivalókkal. A szülõk és tanárok pedig a kifejezetten számukra kialakított honlapon videókkal és olyan hasznos információkkal találkozhatnak, melyek segítenek abban, hogy mindenki biztonadják fel az igénylésüket, ez tási rendszer jogosultsági feltét- ságban tudhassa a számítógép után azonban csak a benyújtást elei és a támogatás összege elõtt ülõ gyermekét - még akkor követõ hónaptól jár a támoga- 2009. január 1-jével nem vál- is, ha nincs felügyelõ felnõtt a közelben. (www.edupress.hu) tás. toznak. A 2009. évi igénylõlapot a Magyar Államkincstár decemberben postán juttatta el azoknak, akik idén is részesültek a Vác Város Képviselõtestülete (2600 Vác, Március támogatásban. Akik 2008-ban 15. tér 11.) pályázatot ír ki a Tourinform Iroda nem kértek támogatást, az igénylõlapot a Kincstár ügyfélszolgávezetõi állására lati irodáiban szerezhetik be, vagy a Magyar Államkincstár, az alábbi feltételekkel: illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjáról tölthePályázati feltételek: tik le elektronikus formában. - Felsõfokú iskolai végzettség A kormány 2007-ben azért vezette be a szociális alapú tá- Szakirányú képesítés mogatási rendszert, hogy az - Legalább 5 év szakmai vezetõi gyakorlat adófizetõk pénzébõl azok kap- Angol vagy német nyelvbõl középfokú nyelvvizsga janak a fûtésszámla kifizetéséhez segítséget, akik arra valóA pályázatnak tartalmazni kell: szakmai önéletrajban rászorulnak. A szociális alazot, vezetõi elképzelést, programot, oklevél(ek) pon járó gáz- és távhõ-támogamásolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizotással - valamint a szociális támogatásban nem részesülõ fonyítványt. gyasztóknak 2008. október 1A pályázat benyújtásának határideje: jétõl alanyi jogon járó távhõdíjjuttatással - közel 2,2 millió ház2009. január 20. tartás kap segítséget a fûtésszámlák kifizetéséhez. A 2008 A vezetõi megbízás 2009. március 1-tõl 2010. szepoktóbere óta érvényes támoga-
Mindig a legfrissebb!
www.vaci-naplo.hu
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
tember 30-ig határozott idõre szól. Bérezés a Kjt. szerint történik.
A pályázatot Vác Város Jegyzõjének címezve kell benyújtani (2600 Vác, Március 15. tér 11.)
6
Váci Napló
A mûvelõdési központ ajánlja:
tanfolyamok, alkotó közösségek Tanfolyamok
Mûhely. A Fónay Márta - HUM-ÁNIA Drámai Mûhely Vác város színjátszó csoportja. Színi oktatással foglalkozik, színvonalas elõadásokat mutatnak be neves mûvészek vezetésével. Az egyesületbe folyamatos felvételi lehetõséget kínálnak. Vezetõ: Góczán Zsolt és Vetõ Ildikó. Foglalkozások idõpontja: szerdán és pénteken 15-tõl 17-ig, szombaton 10-tõl 13-ig. Jelentkezés a 06-30/275-3971-es számon.
Angol nyelvi ovi. A 3-7 éves korosztálynak szánt angol foglalkozásokon közös játékkal, énekléssel egybekötött mozgással a gyerekek észrevétlenül tanulnak. A cél, hogy a gyerekek megszeressék az angol nyelvet, miközben nyelvi ismereteik is bõvülnek. A foglalkozások minden csütörtökön 17 órakor kezdõdnek. Bõvebb információ: Tel.: 06-30/466-3410. Váci Jeszenszky® Balett. Jeszenszky Endre Köztársasági Érdemrenddel kitünCsiri-biri torna. A Csiri-biri babatornán tetett Nívó-díjas koreográfus balettmester gyermeked biztosan nem fog unatkozni: Tör- 1955-ben alapított iskolája mûködik Vápébõl óriássá változhat, hajóra, vonatra, ûr- cott. Célja a klasszikus balett alapjainak hajóra szállhat, versenyt mászhat társaival, oktatása mellett a különbözõ moderntánc fejjel lefelé csodálkozhat rá a világra, zötyög- technikai irányzatok felé nyitott, komplex het csigaházként a hátadon, megnézheti, mi táncos-énekes elõadómûvész képzés. Okfõ Gyula fazekában, pöröghet a szivárványos tatott technikáik: balett, jazztánc, modernernyõben, valamint kipróbálhatja mozgásfej- tánc, kortárstánc, revü, showtánc, latin lesztõ eszközeinket: kúszhat alagútban, hin- formáció, jazz-hop, salsa - samba formátalovacskázhat, pöröghet tölcsérben, billeg- ció. Várják a jelentkezõket óvodás csohet rácshintán, simulhat nagy labdán. Elõke- portba 4 éves kortól, táncelõkészítõ csorülnek még a kék-zöld ruhás buborékaink, portba 6 éves kortól és felnõtt csoportba valamint az arany cseppet hintõ varázs- 14 éves kortól. Mûvészeti vezetõ: Jepálcánk is. Foglalkozásainkon minden szenszky Endre Köztársaság Érdemrendmozgásformát dalok, mondókák kíséreté- del kitüntetett Nívó-díjas koreográfus baben hajtunk végre. A Csiri-biri babator- lettmester. Igazgató: Csermely György nán 3 éves korig várjuk a már járni tudó, 06-30/201-1976. Alapfoglalkozások idõizgõ-mozgó kistornászokat! Az 5 alkalmas pontja: hétfõ, csütörtök, 15 órától 20 órábérlet ára: 4800 Ft (a megvételtõl számí- ig. www.vacibalett.hu. tott 2 hónapon belül használható fel) Az alkalmi jegy ára 1200 Ft/foglalkozás. Fog- Nagy B. István Képzõmûvész Kör. A lalkozásaink nem épülnek egymásra, így klasszikus rajzolás alapelemeivel, modell a csatlakozás év közben bármikor lehet- után természetutáni tanulmányok készítéséges! Testvér kedvezmény: 50% Foglal- sén keresztül valamint a festészet, képépíkozások: minden szerdán 9.30 órától. Je- tés, képalkotás abc-jével ismerkedhetnek lentkezés, csoportbeosztás, idõpont egyez- a résztvevõk. Mindezeken belül változatetés: Orszáczky Ildikónál 06-30/389- tos technikai eljárások megismerésére, el5500, www.csiri-biri.hu. sajátítására nyílik lehetõség (színrajz, pasztell, tus, akvarell, tempera, akril, olaj Gyógytorna. A gyógytorna elsõdleges stb.) A gyermekcsoportok foglalkozásain célja a gerincproblémák megelõzése, il- belül mindez játékos formában történik. letve enyhítése. A foglalkozásokra min- A belsõ érzelmi élet gazdagítása, annak den héten kedden délelõtt 11-tõl és pén- képi formában történõ kivetítése a cél a teken 16-tól egy óra idõtartamban kerül színmeséken keresztül. sor. Kérjük, egy törülközõt hozzanak maHárom korcsoportban indulnak foglalgukkal. A tornába bármikor be lehet kap- kozások: 1. Gyermek csoport: 5-9 éves kocsolódni. Díja: 500 Ft/alkalom. Vezetõ- rig. Foglalkozások idõpontja: keddi, szerje: dr. Kunné Krecsik Margit gyógytor- dai és pénteki napokon 16-tól 19 óráig. nász. Bõvebb információ: Tel.: 06-30/ Vezetõ tanár: Debreczeni Zsófia festõmûvész. 2.Ifjúsági csoport: az általános is9836-037. kola 5. osztályától. Foglalkozások idõMozgáskorlátozottak tornacsoportja. pontja: hétfõi napokon 16-tól 19 óráig. Fiatal, önmagukért tenni akaró mozgás- Vezetõ tanár: Mészáros Ágnes festõmûsérültek csoportja, akik állapotuk fenntar- vész. 3. Felnõtt csoport: 15 éves kortól, tása érdekében gyógytorna foglalkozáso- felsõ korhatár nélkül. Foglalkozások idõkat tartanak. A csoport 14 éve mûködik, pontja: csütörtöki napokon 16-tól 19 óráváltozó létszámmal. Foglalkozások: min- ig. Vezetõ tanár: Debreczeni Zsófia fesden kedden és csütörtökön 10-tõl 11 órá- tõmûvész. Bõvebb információ és jelentkezés a mûvelõdési központ telefonszáig. Vezetõ: Dr. Kunné Krecsik Margit. mán: 06-27/ 316-411.
port foglalkozások péntekenként 16-tól 16.45 óráig. Iskolás foglalkozások “kicsik” péntekenként 15.30-17 óráig,- “középsõk” hétfõnként 16-tól 17.30 óráig és péntekenként 17-tõl 18.30, - “nagyok” hétfõnként 17.30-tól 19 óráig és péntekenként 18.30tól 20 óráig A felnõtt és ifi csoport foglalkozások szerdán 18.30-tól 20 óráig. Vezetõ koreográfusok: Czinóber Klára és Karánsebessy Balázs. Bõvebb információ és jelentkezés a mûvelõdési központ telefonszámán: 06-27/316-411. Bábkészítõ szakkör. A foglalkozásokat hétfõnként 17.30 órától 90 perc idõtartamban tartják heti 1 alkalommal 8 - 14 éves gyermekek részére. A szakkörben megismerik a gyermekek a bábfajtákat, elsajátítják a tervezés és kivitelezés lépéseit, anyagismeretre tesznek szert. Megismerik a bábozás történetét. A munka során a gyermekek látásmódja átalakul, vizuális emlékezõtehetségük, kreativitásuk magasabb szintre jut. A színjátszás, szerepjátszás során a gyerekek a gyakorlatból nyert tapasztalatok által megtanulnak mások elé kiállni, megmutatni magukat. Részvételi díj: 600 Ft/alkalom Szakkörvezetõ: Szottfried Zsófia. Jelentkezés folyamatosan a szakkör ideje alatt. Bõvebb információ: 06-20/996-9317. Agyagos kezek. Akikben buzog az alkotókedv és kreativitás és érdeklõdnek az agyagozás és a kézmûvesség iránt, azokat várjuk az egész éven keresztül tartandó tanfolyamra. A foglalkozásokon megismerkedhetnek a fazekas korong használatával, a díszítõ motívumok eredetével és használatával. Az alkotókészség fejlesztése mellett az együttdolgozás örömét is megismerhetik a résztvevõk. Gyere el, forgasd Te is velünk a korongot! Tanfolyamvezetõ: Tábori Katalin fazekas. Foglalkozások idõpontja: minden csütörtökön 16 órától. Bõvebb információ és jelentkezés a Mûvelõdési Központ telefonszámán: 06-27/ 316-411. Familia Gladiatoria. Az egyesület a római gladiátorjátékok hiteles bemutatására alakult 1986-ban. Fellépésekkel teszik közkinccsé a legújabb történeti, régészeti adatokat, valamint az erkölcsi, vallástörténeti értékeket. Várják a 14. életévüket betöltött fiúk és lányok jelentkezését. Jelentkezés az edzéseken: hétfõn és szerdán 17 órától. Vezeti: Weixelbaum János.
Váci Múzsa Mûvészet és Tudománypártoló Egyesület. 17 éve alakult, a Vác és Duna balparti alkotómûvészek részvételével. Az Egyesület tagsága az e térségben élõ fõleg amatõr képzõmûvészek egységbefoglalását, bemutatását havonta egyszeri összejöveteleivel nyújt segítséget az erre igényt tartó és bemutatkozni kívánó alkotóknak. Évente több alkalommal nyújt segítséget kiállításaikon való megmérettetésre, bemutatkozásra. Bõvebb informáVáczi Néptáncegyüttes. A magyar néptánc ció új jelentkezõk számára is: 2601 Vác, hagyományait õrzõ együttes várja a jelent- Pf. 295., Zubovits Gyõrkös Erzsébet elnök Fónay Márta - HUMÁNIA - Drámai kezõket minden korcsoportba. Óvodás cso- 06-30/562-3188.
Alkotó közösségek
Váci Napló
7
Kutyák is pusztulhatnak a Emberi kapcsolataikkal elégedettebbek a magyar szilveszteri petárdázás miatt Az óévbúcsúztató vigadalom- között a kijelölt sétáltató henõk a férfiaknál ban elsütött petárdák, és tûzi- lyeken is fokozott óvatosságBoldogság-érzetünk elmarad az európai átlagtól A magyarok legelégedettebbek életükben az emberi kapcsolataikkal. Sorrendben a gyerekeikkel, szüleikkel, házastársaikkal, barátaikkal és munkatársaikkal. A Nielsen piackutató vállalat a világ 51 országában mérte fel a fogyasztók boldogságérzetét és elégedettségét. A magyarok jelenlegi és hat hónap múlva várható boldogság-érzeténél Európában csak a cseheké alacsonyabb. Az emberi kapcsolatokkal való nagyfokú elégedettség nagyjából egyezik földrészünk országainak átlagával. Eltérés található viszont a nemek szerint: a magyar nõk elégedettebbek emberi kapcsolataikkal, mint a férfiak. Különösen nagy a különbség a gyerekekkel való kapcsolat pozitív megítélésében a nõk javára. A magyarok az európai átlagnál valamivel nagyobb mértékben elégedettek a bolthálózat által nyújtott vásárlási lehetõségekkel, valamint saját személyes vallási hitükkel, illetve szellemi meggyõzõdésükkel. Az információkhoz való hozzáférésükkel a magyarok Európában a legkevésbé elégedettek, együtt a franciákkal. Munkahelyi fõnökükkel viszont szintén a nemzetközi átlag felett elégedettek honfitársaink. De itt már a férfiak átlagosan kedvezõbben ítélik meg a helyzetet, mint a nõk. A szexuális életükkel is az európai átlagot meghaladó mértékben elégedettek a magyarok. Szembetûnik a nõk érzékelhetõen pozitívabb véleménye, mint a férfiaké. A magyarok kirívóan elégedetlenek országuk kormányával, gazdasági körülményeivel, valamint saját személyes pénzügyi helyzetükkel. Mindhárom tényezõnél nálunk legalacsonyabb az európai országok között az elégedettségi mutató. Amikor a kutatók a boldogság-érzet mértékére voltak kíváncsiak a megkérdezés idején, akkor érzéseiket legalacso-
nyabbra a cseh válaszadók értékelték, majd Európában visszafelé a magyarok, portugálok, németek és olaszok következnek. Legboldogabbnak a finnek, dánok, norvégok és svájciak mondják magukat. A boldogság-érzet európai átlagos mutatója 6,2, míg a cseheké csak 5,4, a magyaroké és a portugáloké egyaránt 5,6 volt. Az élen álló finnek indexe 7,3. A hat hónap múlva várható boldogságukat a magyarok optimistán ítélik meg. Annál a kérdésnél, hogy mennyire sikerült elérnie azt, amit az életben akart, a magyarok bizonyultak földrészünkön a legelégedetlenebbeknek. Közvetlenül elõttünk, nem sokkal magasabb mutatókkal a franciák, csehek, britek és görögök állnak. Legjobban bejöttek az életrõl a dánok elképzelései, valamint a norvégoké, finneké, litvánoké és hollandoké. A Nielsen elemezte az anyagi helyzet és a boldogság-érzet összefüggéseit is. Újra bizonyítást nyert, hogy az anyagi jólét nem feltétlenül teszi boldoggá az embereket. Az egy fõre jutó magas vásárlóerejû országok közül Svájcban, Kanadában és Új-Zélandon magas a boldogságérzet mutatója. Viszont alacsonyabb többek között Norvégiában, az USA-ban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban vagy Spanyolországban. Ahol egy fõre az átlagosnál alacsonyabb vásárlóerõ jut, szintén eltér a boldogság-érzet. “Viszonylag szegény és viszonylag boldog” országok Európán kívül találhatók, fõleg Latin-Amerikában és Ázsiában. Ilyen például India, Indonézia vagy Thaiföld, illetve Argentína, Brazília és Mexikó. Magyarország abba a csoportba tartozik, ahol alacsony az egy fõre jutó vásárlóerõ is, és a boldogság mutatója is. Ugyanez jellemzõ a lengyelekre, a balti országok lakóira, portugálokra, oroszokra és törökökre.
játékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá. Az ilyenkor elkóborolt állatok közül sok sohasem kerül elõ. Legtöbbjük autók kerekei alá kerülnek, vagy a hidegben gyorsan legyengülnek, de nem ritka, hogy az erdõkben vadá-
gal (pórázon) sétáltassa négylábú barátját. Otthon biztosítsunk kedvencünknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belsõ szobát vagy udvarrészt, jó kerítéses udvart). A félõs - ijedõs ebek a petárdarobbanások miatt
A félõs, ijedõs ebek a petárdarobbanások miatt ilyenkor harapósabbak lehetnek.
szok lövik azokat ki. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület arra kéri a háziállattartókat, hogy az év utolsó „durrogós” napjaiban kedvenceikre fokozottabban ügyeljenek. Mi lesz a szilveszteri vigadalomban kóborrá váló állatokkal? A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában úgy megijedhetnek, hogy mielõtt elszaladnak, akár a gazdik kezébõl a pórázt is kitépik. A kóborrá váló állatok hetekig bolyonghatnak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka az autósgázolás vagy a vadászok által elvégzett vadvédelmi célú kutya-macska kilövés sem. A közterületen kóborló állatokat jobbik esetben a lakosok menhelyre viszik vagy a kóbor állatok begyûjtésével foglalkozó ebrendészet, gyepmester gyûjti be azokat. Ne engedjük elkóborolni kedvencünket! Kutyáinkra, macskáinkra érdemes minden esetben bilétás nyakörvet kötni, melyen cím, telefonszám, név is kerüljön feltüntetésre. A bajok megelõzése érdekében december 30. és január 2.
ilyenkor harapósabbak lehetnek. Némi odafigyeléssel elkerülhetõ lehet egy esetleges kutyaharapásos tragédia is. Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett. Készítsünk lakhelyünk környékére kitehetõ plakátokat, rendszeresen figyeljük a környéket. Fel kell keresni a területileg illetékes (és a környezõ településeken mûködõ) gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekrõl oda kerülnek begyûjtésre a kóborló állatok. Gyepmesteri telepek elérhetõségérõl az adott település jegyzõ hivatala tud tájékoztatást adni. A témával kapcsolatban az Orpheus Állatvédõ Egyesület internetes információs oldalakat is mûködtet. A www.sinter.hu www.ebrendeszet.hu oldalak tartalmaznak hasznos címeket – telefonszámokat. A gyepmesteri telepekre bevitt állatokat 2 hét megfigyelés után a törvények értelmében el is altathatják. Érdemes tehát elveszett kedvencét ezeken a telepeken is fokozottabb rendszerességgel keresni! Állatbarát Boldog Új Esztendõt Kívánunk! ORPHEUS ÁLLATVÉDÕ EGYESÜLET
8
Váci Napló
Ez történt 2008-ban (2.)
Pályázati felhívás
jelentik. A kormány döntött arról, hogy uniós és hazai forrásokból mintegy 2,3 milliárdot kap a váci Jávorszky Ödön Kórház a rekonstrukció negyedik ütemére, bár a pályázatban a továbbfejlesztés szó szerepel. Ebbõl a pénzbõl 2010-re gyakorlatilag teljesen rendbe teszik a fekvõbeteg-ellátó részlegeket, ahogy dr. Erõs András fogalmazott, amerikai körülmények között dolgozhatnak majd a munkatársak és gyógyulhatnak a betegek. És ez a megállapítás nem csak a korszerû kórtermekre és más helyiségekre vonatkozik, hanem a mûszerezettségre is.
Vác Város Levéltára pályázatot hirdet Családom története címmel az alábbi feltételekkel: 1. A pályázatra csak váci kötõdésû és vonatkozású - Vácott született, vagy itt élt, vagy innen elszármazott - család/személy történetét bemutató pályamunkát lehet benyújtani. 2. A pályamunka (monografikus feldolgozás, vagy visszaemlékezés) bemutathatja egy család egész élettörténetét, vagy annak egy jelentõs szakaszát, vagy a család egy kiemelkedõ tagjának egész élettörténetét és tevékenységét. 3. A pályamunkát nemcsak családtag, hanem külsõ személy is elkészítheti és beadhatja. 4. A pályamunka értékelésének szempontjai: a tartalom minõsége, stílus, helyesírás, a mellékelt illusztrációk és dokumentumok sokfélesége, a források - levéltári vagy családi - pontos megnevezése. (A pályamunkához célszerû mellékelni az eredeti dokumentumokat, vagy azok jó minõségû - másolatait.) 5. A kézirat terjedelme minimálisan egy ív (hagyományos formában: 30, kettes sortávolsággal gépelt oldal, illetve elektronikus formában: 40000 leütés, 12 pontos betûmérettel, kettes sortávolsággal kb. 17 oldal), de ezen felül terjedelmi korlát nincs. Nem számítanak a terjedelembe a mellékelt dokumentumok. 6. A pályázatra csak jeligével ellátott pályamunka nyújtható be. A kéziratot lezárt (nagy) borítékban, egy példányban kell benyújtani, melynek külsején csak a jelige szerepelhet. E borítékban kell elhelyezni egy kisméretû, lezárt borítékot, melynek külsején ismét csak a jelige tüntethetõ fel, s ebben kell lezárás elõtt elhelyezni a pályázó következõ adatait: név, lakcím, telefon, e-mail (ha van). A kézirat digitalizált változatokban (szöveg, kép- és hangfelvétel) is beadható, de ez esetekben is benyújtandó a pályamunka egy legépelt/kinyomtatott példányban. 7. A pályamunka beadási határideje: 2009. szeptember 11. 8. A pályamunkát Vác Város Levéltárához (2600 Vác, Múzeum u. 4., levélcím: 2601 Vác, Pf. 59.) postai úton vagy személyesen lehet benyújtani. 9. További felvilágosítás a következõ helyen kérhetõ: Vác Város Levéltára, 2600 Vác, Múzeum u. 4., tel.: 06-27-305 444, fax: 06-27310 147, e-mail:
[email protected]. 10. Pályadíjak: I. díj 45.000 forint, II. díj 35.000 forint, III. díj 25.000 forint, IV–VI. díj könyvajándék. 11. Az elsõ három díjazott kéziratát a levéltár megvásárolja (a vételár egyben a pályadíj). Minden pályamunka a levéltár õrizetében marad és bekerül a kéziratok gyûjteményébe, ahol a hatályos jogszabályi feltételek mellett kutathatók lesznek, de esetleges felhasználásuk csak a szerzõi jog figyelembe vételével történhet meg. 12. Eredményhirdetés: a Váci levéltári napon, 2009. október 1-jén. A pályázóknak eredményes munkát kívánunk.
Július. Városi kitüntetés dr. Bénik Gyulánénak. Dr. Bénik Gyulánénak, a kórház osztályvezetõ fõnõvérének, megbízott ápolási igazgatónak - aki 38 éve a kórház dolgozója - ítélte ebben az évben a Vác Város Egészségügyéért kitüntetést a képviselõ-testület, melyet a Semmelweis-napi ünnepségen adott át dr. Molnár Lajos alpolgármester. Az Inczédy család által alapított Ruzicska-díjat dr. Hajszán Nikolettának és dr. Pancsira Henriettának adták át. Ez alkalommal köszöntötték a szakminiszter által kitüntetett Borovits Gyulánét és Schmidt Józsefnét, illetve a SBO munkatársait, akik az osztály megalakulásának tizedik évfordulójára az egészségügyi miniszter elismerõ oklevelét kapták. Augusztus. Az olimpiai bajnok elérzékenyülten emlékezett mexikói gyõzelmére. A képviselõtestület döntése értelmében ebben az esztendõben dr. Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakozó lett Vác díszpolgára, a Pro Urbe egyéni kitüntetésben Szalay István és Szijjártó János, a közösségiben pedig a Madách Imre Mûvelõdési Központ kollektívája részesült. Utóbbiak nevében Iványi Károlyné igazgató vette át az elismerést dr. Bóth János polgármestertõl. A kitüntetettek nevében dr. Hesz Mihály köszönte meg a váciaknak a megtisztelõ címeket. Amikor 1968-as Mexikó-városi olimpiai gyõzelmérõl beszélt, kijelentve, hogy a célban is eszébe jutott szeretett városa, elérzékenyült egy pillanatra. Szeptember. Kórház: 2010-ben készre
niszter, dr. Bóth János polgármester, valamint Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft elnök-vezérigazgatója avatta fel a Naszály-hegyen épített gyalogos függõhidat. A függõhíd megépítését az önkormányzat megbízásából a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány felügyelte. A híd kivitelezéséhez fõtámogatóként a Duna-Dráva Cement Kft járult hozzá, de megvalósításához széles körû összefogásra is szükség volt, így például az Ipoly Erdõ Zrt szakembereinek segítségére is, akik helyismeretükkel, a környezõ erdõk szakszerû gondozásával teszik még vonzóbbá a Október. Sólyom tanösvényt a váciak László elõadást tartott számára is. a fõiskolán. A hazai kiDecember. Finn sebbségek és azon belül is kiemelten a ci- függetlenség-napi üngányság helyzetével nepség a zeneiskoláfoglalkozó konferenci- ban. Kilencvenegy évát tartottak Csak azt a vel ezelõtt 1917. degyereket tudom taníta- cember 6-án nyerte el ni, akit megismertem Finnország függetlencímmel Vácott. A ta- ségét, azóta ez a nap az nácskozásnak az Apor ország nemzeti ünnepe. Vilmos Katolikus Fõis- Finnország nemzeti ünkola adott helyet. A nepére ebben az évben konferencián - amely- Vácott is emlékeztek, nek levezeto elnöke dr. december 6-án, délelõtt Kállai Ernõ kisebbségi a Bartók Béla Zeneisombudsman volt - Só- kola hangversenyterlyom László köztársa- mében, a váci Finn-Masági elnök tartott beve- gyar Baráti Társaság zetõ elõadást. Kiemel- szervezésében. A megte: a cigányság helyze- jelenteket, köztük Finntének javításában rend- ország magyarországi kívül nagy szerepe van nagykövetét Jari Viaz oktatásnak, ezért is lén-t és Pozsgay Imrét volt elhibázott a kisis- Iványi Károly, a váci kolák megszüntetése, Finn-Magyar Baráti hiszen ezek az intéz- Társaság elnöke kömények egy felfelé szöntötte. Beszédet húzó közösséget jelen- mondott dr. Bóth János tettek a hátrányos polgármester, országhelyzetû gyermekek gyûlési képviselõ, dr. Szíj Enikõ, a Magyarszámára. Finn Társaság elnöke és November. Függõ- Bereczki András, Észthíd-avatás a Gyadai ország tiszteletbeli fõtanösvényen. Újabb ér- konzulja. Mûsort adtak tékes építménnyel gaz- a Bartók Béla Zeneisdagodott a Gyadai Tan- kola növendékei és a ösvény. Szabó Imre Madách Imre Gimnázikörnyezetvédelmi mi- um tanulói.
DR.
HORVÁTH FERENC
LEVÉLTÁR -IGAZGATÓ
Váci Napló
9
Programajánló Koncert - Budapest
Három nõvel ünnepel a Budapest Jazz Club Képzelhetjük, milyen lesz kamasznak, ha már az elsõ születésnapját három fiatal hölggyel ünnepli a Budapest Jazz Club. Hogy is lehetne összefoglalni ezt az évet? Mindenekelõtt azzal, hogy a BJC saját zászlajára az igényesség jelszavát tûzte. A klubteremben a Stenway B modell és a kávézó szintjén a Blüthner zongora nem csak dísznek van kiállítva. A L’Acoustics hangrendszer, és a hazai mûsorgyártásban úttörõként alkalmazott Panasonic HD kamerarendszer szintén a csúcsminõséget biztosítja. A klubnak idén olyan fellépõi voltak, mint a fiatal tehetség Szõke Nikoletta, vagy Harcsa Veronika, a ha-
zai nagyöregek közül, többek között Winand Gábor vagy a Dresch Quartet, a külföldi legek sorából pedig Byron Wallen vagy Gerald Presencer. Az utószilveszteri és egyben szülinapi bulin Gereben Zita, Micheller Mirtyll és Hajdú Klára lesznek a Transform Quintet vendéghangjai, az est házigazdája pedig a kiváló szaxofonos Elek István lesz. De ne illedelmes koncerthallgatásra, majd kötelezõ vastapsra készüljetek, hisz welcome drink, torta és tombola is lesz minden mennyiségben, sõt a jam session-ök között sorozatban fognak pukkanni a pezsgõs üvegek is. Helyszín VIII., Múzeum u. 7., idõpont január 3., szombat 20 óra. (forrás: origo.hu)
Koncert - Budapest
Mennyit bÍRsz? Na az ír is egy olyan nép, amelyik szeret inni és mulatni, de fõleg egyszerre a kettõt, a magyarról meg ne is beszéljünk. Most az a nagy helyzet, hogy ez a két nép egyesülni fog, ugyanis egy igazán magyaros kocsmában, a Bonyai étteremben (ex-Békebíró) leszorított karral térdemeléseket végzõ mulatozók fognak felbukkanni. A jelenség okozója a tradicionális ír kocsmazenét játszó, trükkös nevû írka-fÍRka, együttes lesz. Repertoárjukban a pergõ ritmusú, dinamikus instru-
mentális számoktól a népszerû ír lírai zenékig sok minden felvillant, sõt az angol, skót, német, skandináv és asztúriai dallamok is helyet kapnak. A Bonyai meg nem étterem, hanem kocsma a szó legjobb értelmében, hisz a mûfaj minden kritériumát remekül kielégíti: ide betérve az ember itt jót ihat (házi bor, csapolt ser), jót ehet (borjúpaprikás, sztrapacska), és ha úgy tartja kedve, virradatig hangoskodhat. Helyszín: Bonyai Étterem III., Reményi Ede u. 1-3., idõpont: január 3. szombat 22 óra. (forrás: origo.hu)
A Katona Lajos Városi Könyvtár az ünnepek alatt nem a megszokottak szerint lesz nyitva. Kérjük, tanulmányozzák át nyitva tartásunkat, és ezek szerint rendezzék kölcsönzéseiket.
Január 3-án, szombaton 15.30 és 19 órakor Újévi hangverseny A 25 éves Váci Szimfonikus Zenekar újévi opera-operettmusical gálakoncertje. Közremûködnek: az Interoperett mûvészei: Molnár Marica, Keszler Éva, Teremi Trixi, Boncsér Gergely, Balogh Csaba, Bozsó József, Szegedi Csaba. a Triasz Varietasz mûvészei: Híves Mária, Tóth Ivett, Ocsko Aladár és a Váci Szimfonikus Zenekar, vezényel: Farkas Pál. A belépõjegy ára elõvételben 1900 forint, az elõadás napján 2500 forint.
Január 15., hétfõn 11.30 órakor: Swing, jazz, rock és latin Chameleon Small Band együttes dzsessz-történeti mûsora. Az együttes tagjai jelenleg Magyarország és Ausztria zenei egyetemeinek hallgatói illetve diplomás zenemûvészek. Már az elsõ idõszakban számos koncertet adtak, s olyan mûvészekkel is muzsikálhattak, mint Berki Tamás, Bergendy István, Kuzbelt Péter, Rafael Neira Wolf, Csepregi Gyula vagy a Roy és Ádám zenekar. Show-elemekkel tarkított, egyéni stílusú és különleges hangulatú koncertjeiket rendre nagy színpadokon rendezik meg, s mindegyiken bebizonyítják, nem véletlenül viselik a kaméleon nevet. A belépõjegy ára 600 forint.
Január 23., péntek 19 órakor: Összekapcsolódás és szétválás brutális és spirituális körforgása szabadulás a kerek világ börtönébõl A Mithras misztériumok utolsó beavatási lépcsõje által ihletett misztériumjáték. Elõadja a Familia Gladiatoria. Írta: Weixelbaum János, vallástörténeti szakértõ: László Levente. Rendezte: Halmágyi Sándor színmûvész. A belépés díjtalan!
Január 9., péntek 17 óra Galamb utca JÓB KÖNYVE Stanco Attila atya elõadássorozata.
Január 10., szombat 16 óra Credo-ház
ÜNNEPI NYITVA TARTÁS
JÁTSZÓHÁZ - vezeti Konczili Anna. Kézmûves foglalkozás, daltanulás, tánc.
NYITVA TART A KÖVETKEZÕ NAPOKON
Január 15., kedd 18 óra Credo-ház
Minden boldog új évet kívánunk!
FILMKLUB - Elizabeth I. - angol történelmi film. Rendezte: Shekhar Kaput, fõszereplõk: Cate Blanchett, Geoffrey Rush, Joseph Fiennes. Vezeti Vanderlik Tamás.
Január 1-tõl január 4-ig a könyvtár zárva tart. Január 7., szerda: felnõtt könyvtár 9-tõl 15.45 óráig, gyermekkönyvtár 9-tõl 15.45 óráig, hangtár 9-tõl 15.45 óráig.
10
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2008. december 30-án
INGATLAN
VEGYES
Családi ház eladó sûrgõsen Vá- Engedélyekkel rendelkezõ, con a Bácska-dûlõben. Érdeklõdni bejáratott mobil grill és büfé autó családi okok miatt eladó. lehet: 06-20/273-66-63 (290/06) Telefon: 06-20/942-08-96, eVerõcén felújításra szorumail:
[email protected]. ló, 668 négyzetméteres ház (356/10) panorámás telken eladó. Érdeklõdni lehet: 06-30/54-99- 220 voltos ipari gyorsvarró és 220 voltos háromszálas Interlock 645. (310/06) ipari varrógépek eladók. Telefon: Eladó Vácott, a Földváry té06-20/323-8242 (359/10) ren egy 63 négyzetméteres, szép állapotú lakás. Klíma, tároló, új SZOLGÁLTATÁS beépített szekrények. Rendezett lakókörnyezet. Irányár: 10 millió T and P Trans Építõipari és forint. Érd.: 06-20/770-5130 Fuvarozó Kft. Építõipar A-Z-ig. Korrekt áron, rövid határidõvel, (334/06) garanciával. Tel.: 06-30/956Vác, Alsótörökhegyen 140 5217 (314/17) négyzetméteres 3 szoba, konyha, étkezõs, két garázsos házrész eladó. ALBÉRLET Tel.: 06-20/9-646-801. (338/06) Kiadó lakás! Vác, Zöldfa u., Gödön 3 szobás + 2 félszo- I. emeleti, 2 szobás, bútorozatbás családi ház, dupla kom- lan, 52 nm-es lakás kiadó! A laforttal, engedménnyel sürgõ- kás parkra nézõ, közel a vasútsen eladó. Irányár: 38 millió állomáshoz és a buszmegállóforint. Tel.: 06-30/941-1360 hoz (budapesti). Teljesen felújí(348/06) tott állapotban, beköltözhetõ Eladó Vác, Deákváron egy 43 december 1-tõl. Költségek: négyzetméteres földszinti lakás. 40.000 Ft + rezsi/hónap (+ 2 Érdeklõdni lehet a 06-20/32-38- havi kauciót kérek). Érdeklõd242 vagy a 06-70/418-19-74-es ni lehet: 06-20/444-12-60 vagy telefonszámon. (393/06) 06-30/242-42-01. (389/08)
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZKEZELÕI SZAKTANFOLYAM. HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a város központjában. Telefon: 27/317-380*, 0620/931-7380, Fax: 27/511382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi elképzelés alapján is, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, Web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, videó- és kamera kazetták, memóriák, FlashDrivek, infra és Bluetooth portok, MP3 és MP4-es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: másológépek, nyomtatók: számológépek, diktafonok, telefonok 2299 Ft-tól, normál papíros faxok : 21690 Ft-tól, vezeték nélküli csengõk 2990Ft-tól, kaputelefonok: 6190 Ft-tól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, átalakítók. KAPHATÓK: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron, lézer toner, utántöltõ, másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 27999 Ft-tól! Profi számítógépasztalok. HÁZTAR-
TÁSI ESZKÖZÖK : elektromos kõlapos raklett sütõ: 11690 Ft, hõsugárz ó k 4990Fttól, olajradiátorok, videó kábelek-átalakítók, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõ, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILLETTE termékek, vérnyomásmérõk: 7390 Ft-tól, digitális mérlegek. Középiskolások részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR, Vic-toria): 1990 Fttól. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése, fûzése; faxok feladása, fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefon központ javítása - szerelése, lézer toner töltés. Legyen a TÖRZSVÁSÁRLÓNK ! Termékcsoporttól függõen 5 - 20 % közötti kedvezmény! Sodexho, Sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk, Ticket utalványok beválthatók ! Üzletünkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EXPRESS, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat! Telefon: /06-27/ 313 380*, 317-380*, 511-386, /0620/9317-380, Fax: /06-27/ 511-382, Vác, dr. Csányi L. krt. 29/a ( 2-es fõút ) a város központjában. Nyitva: H - P: 8 - 17, Szo.: 8 - 12 óráig. KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS: Homok, sóder, termõföld, tüzelõ és egyéb anyagok szállítása billenõs teherautóval, költöztetés ponyvás teherautóval. Bútorszállítás! Szeidl János fuvarozó, Tel.: 06-27/ 337-353, 06-30/623-14-81, email:
[email protected] VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, döntés nélkül is, elszállítás megoldható. Tel.: 06-27/337353, 06-30/463-40-70.
Segíts másoknak - segítesz magadnak! Minden háztartásban találhatók kallódó értékek, amelyek Önnek már csak kidobásra ítélt kacatok, míg másoknak értékes tárgyak. Segítsen másoknak: ajándékozza el felesleges és megunt dolgait - segítsen magának: nem kell tovább tárolnia, amire már nincs szüksége. Ingyenes hirdetéseit folyamatosan közzétesszük a Váci Naplóban és az interneten a www.vaci-naplo.hu oldalon, Önnek csak egyet kell tennie: küldje el hozzánk a hirdetés szövegét! Elajándékoznám két jó állapotban lévõ fotelemet és egy rekamét. Tel.: 27/313-617. * Lemezjátszót, könnyûzenei lemezeket, és krimi könyveimet elajándékoznám. Tel.: 06-20/321-7044. * Számítógép kis hibával, monitorral és billentyûzettel elvihetõ. Telefon:27/316-100.
Váci Napló
11
FELHÍVÁS! AKCIÓS ABLAKCSERE TÁMOGATÁSRA. AUGUSZTUS 15-TÕL A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE 20%! EGYÉNILEG PÁLYÁZÓ PANELLAKÁSOK RÉSZÉRE. (NEP-2008) EZ NEM A PANELPROGRAM. PANELPROGRAMRA LAKÓKÖZZÖSÉGEK PÁLYÁZHATNAK. ÖNERÕVEL NEM RENDELKEZÕK RÉSZÉRE KEDVEZMÉNYES HITEL! MÁR MOST KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST, HOGY SIKERESEN PÁLYÁZHASSON! TELJESKÖRÛ KIVITELEZÉS, INGYENES PÁLYÁZATÍRÁS! “JÖVÖ 2008 KFT.” (LAKI-BERI LUX BT) 2600 VÁC, ZRÍNYI U. 3 /PONTON UDVAR T/F: 06-27/315-300, MOBIL: 06-70/381-8647, e-mail:
[email protected]
Hitel, biztosítás, befektetés Pénzügyi problémák megoldása. Munkatársak jelentkezését is várjuk.
Tel.: 06-70/420-0893, 06-70/391-1344 E-mail:
[email protected] Vác, Fehér Galamb Üzletház
Kéményseprõ és Tüzeléstechnikai Karbantartó Kft Tevékenységi kör:
Mobil: 30/465-75-65 Üzenet rögzítõ: 27/302-673
- Falazott kémények javítása, bontása, építése, bélelése; LEIER, SCHIEDEL, TURBO kémények építése; kémények kamerás vizsgálata, - Egyéb épületgépészeti szerelés, - Víz-, gáz-, fûtésszerelés, - Tetõszerkezet javítás, építés, tetõfedés.
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása
Környezetvédelmi közönségszolgálati iroda mûködik a Göncöl Házban Az új iroda segíti a helyi lakosság öntevékenységét a környezetvédelmi problémáik megoldása érdekében. Az iroda várja az Önök telefonhívásait, vagy személyes látogatását. A Környezetvédelmi Közönségszolgálati Iroda elérhetõsége: Göncöl Ház, Vác Ilona u. 3. Telefon:06- 27/ 512-030, telefax: 27/512-040. Honlap: www.goncol.hu. E-mail:
[email protected]. Nyitva tartás: 8.30-tól 16.30-ig munkanapokon. Az iroda munkatársa: Genzor Mariann
Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
BKV-jegyek a Tourinformban Ne álljon sorba a Nyugati pályaudvarnál, vegyen BKV jegyet a Tourinform Irodánál! Vonaljegyek, 10 és 20 db-os kedvezményes árú jegyfüzetek kaphatók az irodában, a váci fõtéren, a Duna-presszó mellett!
Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása
2600 Vác, Március 15. tér 17. Tel.: 27/316-160 - Fax: 27/316-464 E-mail:
[email protected] Internettelefon: 8003198
Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
12
Váci Napló
Együttmûködést kötött Gyõzelem a negyedik fordulóban az FTC és a Gödi SE SAKK Az OB II-es sakk csapatbajnokság 4. fordulójában: Honvéd Auróra SE II. – Fót 3-9 és Pásztói SE – Váci SC 3-9. A váci csapatból nyert: Tornai Imre, dr. Trajber Csaba, Hönsch Pál, Zala Gyula
Trajber Dániel, és Fendrich Zoltán. Döntetlent ért el: Cseke Richárd, Hujbert Flórián, Bauer Péter, Slezák Róbert, Veress István és Kiss Pál. A negyedik fordulót követõen a bajnokságban a 2. helyen áll a Fót, és a 3. helyen a Vác csapata.
MOB elismerés Kanyó Zsoltnak ATLÉTIKA A Mûvészetek Palotája adott otthon a Magyar Olimpiai Bizottság ünnepségének, melynek keretében átadták az idei sportszerûségi díjakat. Kanyó Zsolt, a Váci Re-
ménység Egyesület kerekesszékes atlétája Sportszerû Cselekedetéért Diploma elismerésben részesült, mivel az általa kifejlesztett segédeszközt riválisai rendelkezésére bocsátotta az esélyegyenlõség megõrzése érdekében.
A váci kézilabdacsapatok 2009. tavaszi bajnoki menetrendje Váci NKSE – nõi kézilabda NB I, alapszakasz Váci KSE – férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport Január. Január 10., szombat 16 óra: VNKSE - Pécs, január 14., szerda 18 óra: FTC - VNKSE, január 24., szombat 16 óra: VNKSE - Hódmezõv. január 31., szombat 18 óra: Vasas - VNKSE. Február. Február 7., szombat 16 óra: VNKSE - Kiskunhalas, Február 14., szombat 18 óra: Fehérép - VNKSE, február. 21., szombat 18 óra: Hort - VKSE, február 28., szombat 16 óra: VNKSE - Dunaferr. Március. Március 1., vasárnap 17 óra: VKSE - Ajka, március 13., péntek 18 óra: Békéscsaba - VNKSE, március 15., vasárnap 17 óra: VKSE - Szigetvár, március 21., szombat 16 óra: VNKSE - DVSC, március 21., szombat 18 óra: Ercsi - VKSE, március 28., szombat 18 óra: Nyíradony - VNKSE, március 29., szombat 17 óra: VKSE - Szentendre. Április. Április 5., vasárnap 18 óra: Rinyamenti - VKSE, április 26, vasárnap 17 óra: VKSE - Pápa. Május. Május 2., szombat 18 óra: Alba Regia - VKSE, Május 10., vasárnap 17 óra: VKSE - Pécs, május 17., vasárnap 17 óra: PLER II - VKSE, május 24., vasárnap 17 óra: VKSE - Tata, május 30., szombat 16 óra: Tököl - VKSE.
LABDARÚGÁS A jövõben a Gödi SE futballszakosztálya biztosítja a Ferencvárosi Torna Club Labdarúgó Zrt. elsõ kihelyezett utánpótlásbázisát A program a szerzõdés értelmében részben érinti a Dunakanyar, a Fóti- és a Gödöllõidombság településeit is: az Újpest - Kismaros - Gödöllõ térség 25 kilométeres körzetében a 6-14 esztendõs labdarúgóutánpótlást igyekszik össze-
gyûjteni. A gödiek a térségben lakóknak az infrastruktúrát és az alapok megteremtését, majd a ferencvárosiak a tehetséges fiataloknak a magas szintû szakmai fejlõdést és az elitképzéssel együtt járó hosszú távú jövõképet tudják biztosítani. Az együttmûködésbõl hosszú távon mindkét fél jól jár – Göd tömegbázisnak adhat otthont, az FTC pedig merítési lehetõséget kap az ifjú tehetségekbõl.
Elektronikai hulladékok gyûjtése Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy környezetünk fokozott védelme érdekében minden hétfõn reggel 7tõl, délután 16 óráig a Remondis Duna Kft telephelyén, üzemi gyûjtõhelyén (Kertvárosi út 3., a tejüzem mögött) térítésmentesen leadhatják a háztartásokban összegyûlt, az alábbi, kizárólag elektronikai hulladékokat: - tévék, monitorok; - fénycsõ, izzóhulladékok; - háztartási nagygépek, hûtõszekrények, mosogató vagy mosógépek; - háztartási kisgépek, porszívók, konyhai elektronikai berendezések, hõsugárzók; - informatikai berendezések, számítógépek, tartozékaik, nyomtatók, CD lemezek; - szórakoztató elektronikai berendezések, rádiók, lemezjátszók, magnók; - világítótestek, lámpák; - orvosi elektromos mûszerek, berendezések, vérnyomásmérõk, lázmérõk; - elektromos játékok; - mobiltelefonok; - akkumulátorok; - száraz- és gombelemek, Elektronikai berendezés nélküli, üres készülékházakat nem áll módunkban átvenni! Kérjük, hogy a háztartásukban összegyûlt, vagy fellelhetõ anyagokat szíveskedjenek leadni, hogy azok ne kerüljenek a háztartási hulladékba, ne szennyezzék környezetünket, és ne veszélyeztessék egészségünket. Köszönjük együttmûködésüket REMONDIS DUNA Kft
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
Váci Napló
13
Szép és fájó emlékek a 2008-as esztendõbõl (II. rész) Az óév utolsó napjaiban sokan számvetést készítenek, hogy mit sikerült és mit nem megvalósítani a tervekbõl. Sportolóink nagyon sok hazai és nemzetközi versenyen, így az országos bajnokságok mellett különbözõ világ- és európai színtû tornákon vettek részt. Nem csak egyéniben, hanem a csapat sportágakban is megmérették magukat versenyzõink. A 2008-as év nem sikerült túl fényesre, de azért születtek nagyszerû eredmények. A sikerek és a fájó kudarcok mögött nagyon jól tudjuk, hogy verejtékes munka, nagyon sok edzés és lemondás áll, de ezek nélkül nem lehet a legnagyobb célokat elérni. Az alábbiakban folytatjuk a listát és felelevenítjük a legfontosabb eseményeket, amelyek meghatározták Vác sportéletét. Július. A Pest megyei férfi tenisz csapatbajnokság I. osztályában befejezõdtek a tavaszi küzdelmek. A váci Röpte SE csapata az 5. helyen fejezte be a szezont. Gyõrött 11 gárda részvételével került megrendezésre a szurkolói csapatok kézilabda tornája, amelyen pályára lépett a váci Red Blue Panthers is. A mieink a 7. helyen végeztek. A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában ünnepélyes keretek között került sor az elmúlt idény legjobbjainak elismerésére. Az NB IIes bajnokság Keleti-csoportjának legsportszerûbb csapata a Vác-Újbuda LTC együttese lett. Az év utolsó evezõs világkupa viadalára Poznanban került sor. A férfi könnyûsúlyú kétpárevezõs egységünk, a Varga Tamás, Hirling Zsolt (Baja, Vác) duó az ötödik helyen végzett. A felnõtt atlétikai országos bajnokságon Debrecenben Papp Bence a Váci Reménység sportolója bronzérmet szerzett. A Vigalom alatt a váci strandon tartott bemutatót a magyar és az ausztrál nõi junior vízilabda válogatott. A mérkõzést 17-13-ra a hazaiak nyerték meg.
pata egy hetet Bécsújhelyen edzett a Hypo NÖ vendégeként, majd a csapatok áttelepültek Vácra és itt folytatták a közös gyakorlást. Az U 23-as evezõs világbajnokságot a németországi Brandenburgban rendezték meg. A Vác Városi Evezõs Club versenyzõi közül a Varga Tamás (FEC), Galambos Péter (Vác) könnyûsúlyú kétpárevezõsünk a 2. helyen végzett. Nõi egypárban Szabó Katalin a harmadik helyet szerezte meg. A Pekingben zajló olimpián a Varga Tamás, Hirling Zsolt (Baja, Vác) könnyûsúlyú kétpárevezõs egységünk nem jutott a döntõbe, s végül csak a 14. helyen végeztek a fiúk! Az ötkarikás játékokon még egy váci sportolóért izgulhattunk, mégpedig Aubéli Ottóért. A Váci Forma SE versenyzõje 120 kilogrammos súlycsoportban a nyolcadik helyen végzett. Portugáliában rendezték meg a kajak-kenu maraton világkupát, melyen ott volt a Váci Hajó SE versenyzõje, Boros Adrián is. A váci fiú K2 21 kilométeren az elsõ helyen végzett. A 109. országos evezõs országos bajnokságon a Vác Városi EC versenyzõi 13 elsõ, 7 második és 6 harmadik helyezést értek el.
Szeptember. Az egykori váci válogatott játékos és edzõ, Nagy Tibor a Dunaújvárosi FC vezetõedzõje lett. Gyulán rendezték meg a senior úszó országos bajnokságot, ahol dr. Sándor Roland a Váci Vízmû SE úszója országos bajnok lett 100 és 200 méteres mellúszásban, második helyen végzett 100 méter gyorson és a harmadik helyet szerezte meg 400 méter gyorson, 50 méter mellen és 200 méter gyorson. A Belgrádban megrendezett 10. Egyetemi Evezõs Világbajnokságon rajthoz állt a Vác Városi EC sportolója Galambos Péter is, aki férfi könnyûsúlyú egypárban aranyérmet szerzett. A litvániai Trakaiban a FISA veterán evezõs világbajnokságán rajthoz álltak váciak is. Noé Gábor, Nógrádi Tivadar, dr. Augusztus. A Váci NKSE Mészáros László és Cseri Ágoelsõ osztályú nõi kézilabda csa- ta összesen 2 arany, 3 ezüst és
3 bronzérmet nyert. Dubrovnikban a hosszútávúszó Európa-bajnokságon Prohászka Ági a Váci Vízmû SE versenyzõje 20. lett. A Ferencváros elleni négygólos vereség után a VácÚjbuda LTC labdarúgó csapata az utolsó helyre esett le. Verebes József vezetõedzõ ezt követõen úgy döntött, hogy feláll a kispadról. A csapat új trénere Tóth János lett. A szerbiai Becej városában került sor a Szektorlabda Bajnokok Ligájának idei döntõjére. A Happy Pack Váci Szektor SE csapata ez alkalommal is megnyerte a BL-t. Október. A 19. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratoni futáson a váci DDC csapata a 3. helyen végzett, a Bombardier Reménység csapata, pedig a 33. helyen zárta a futást. Hullámzó a teljesítménye csapatainknak. Az elsõ osztályú nõi kézilabdacsapatunk, a Váci NKSE, a másodosztályú férfi gárdánk, a Váci KSE és a másodosztályú labdarúgó csapatunk, a Vác-Újbuda LTC nem úgy szerepel a bajnokságban mint azt a szurkolók elvárnák tõlük. Egy magyar kenus csapat részt vett a csendes óceánon Hawaii két szigete között egy maratoni versenyen. A csapatban hat váci (Pereházy György, Pereházy Gábor, Kovács Zoltán, Jakus Béla, Jakus Zoltán, Jakus Tamás) sportoló is evezett. A Moloka’i Hoe elnevezésû versenyen 66 kilométert tettek meg, s végül a 31. helyen lapátoltak be a célba. November. Az elsõ osztályú nõi kézilabda bajnokság õszi szezonjának végén a Váci NKSE hölgykoszorúja a 10. helyen végzett. A rögby magyar bajnokság extra ligájában szerepel a váci Elefántok csapata, mely rosszul kezdte az idei bajnokságot. A fiúk a Kecskeméttõl, az Exilestõl és az esztergomiaktól is vereséget szenvedtek. A Szektorlabdások Magyar Kupájában a Happy Pack Váci Szektor SE csapata bronzérmet szerzett. Budapesten a Komjádi uszodában rendezték meg a Magyar Egyete-
mi és Fõiskolai Országos Úszó Bajnokságot. A Váci Vízmû SE versenyzõje, Prohászka Ágnes az ELTE jogi karának hallgatója elsõ lett 400 méter gyorson és a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként. A második helyen végzett 50 méter gyorson, valamint harmadik lett 100 méter pillangó úszásban és 100 méter gyorsúszásban. December. A hagyományoknak megfelelõen idén is megrendezték a Mikulásfutást, valamint a Cházár András Úszó emlékversenyt. Az országos rövidpályás úszó vidékbajnokságon a Váci Vízmû SE sportolói közül bajnoki címet szerzett Prohászka Anna 50 méter mellen és pillangóban. A szektorlabdások tizek bajnokságán a váci Szathmáry Károly a felnõtteknél 3. lett, Kollár Tibor az ifiknél szintén a bronzérmes helyen végzett. A váci Madách Imre Mûvelõdési Központban került sor az elsõ váci futball karácsonyra, melyet a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület hagyományteremtõként szervezett meg. Az eseményen ott voltak az egyesület 17 utánpótlás, valamint felnõtt csapatának játékosai, és a hozzátartozóik. Az NB I-es asztalitenisz csapatbajnokság õszi idényének végén a Váci Reménység csapata a tízcsapatos mezõnyben két gyõzelemmel és hét vereséggel a nyolcadik helyen várja a januári folytatást. A Váci NKSE elnöksége azonnali hatállyal felmondott Kenyeres József vezetõedzõnek. A szakmai feladatokat ideiglenesen Nyári József látja el. Pest Megye Közgyûlése idén is elismerésben részesítette azokat a Pest megyei sportembereket, akik 2008-ban kiemelkedõ eredményeket értek el. Díjazásban részesült a váci Mozdulj Sportegyesület, Molnár Klaudia, a Váci Lakóterületi SE, a Váci Reménység Sportegyesület gerelyhajító csapata, Szabó Balázs, Noé Bálint, Nagy Péter, a Váci Nõi Kézilabda SE csapata, Szabó Katalin, Aubéli Ottó, Babella László és Szikora Gyula. KOVACSICS JÓZSEF
14
Váci Napló Névnapok január 2. január 3. január 4. január 5.
Idõjárás Ábel Genovéva, Benjámin Titusz, Leona Simon
“A három legnehezebb dolog az életben: bízni, hinni, megbocsátani.”
NAPPAL: -4 – 1 oC ÉJSZAKA: -10 – -5 oC
Változó fronthatás várható
(ISMERETLEN)
Szeretet a szívekben Az idõsek otthona megfiatalodott, amikor a földvárys kisdiákok meglátogatták õket. Minden évben karácsonyi mûsorral köszöntik a szépkorú lakókat a gyerekek. Az idén a Rádi úti Idõsek Otthonában a 2. a osztályosok és
dolgozók gyermekeinek is meglepetést szereztek mûsorukkal. Énekkarunk a Fõtéren is jeleskedett. A színvonalas Karácsonyi koncertünkön dr. Molnár Lajos alpolgármester mondott ünnepi
Ma változóan, idõnként erõsen felhõs lesz az ég, elszórtan futó hózápor, gyenge havazás kialakulhat. Mérsékelt lesz az északkeleti szél. Holnap és vasárnap is erõsen borult idõ várható, elszórtan csapadékkal, változó széliránnyal. Hétfõn változékony idõre van kilátás.
A hét vicce A skót házaspár karácsonyra nagy nyúlvacsorára készül, melyre vendégeket is hívnak. A vacsora napjának délelõttjén a szakácsné megkérdezi az asszonytól: - Nagysága kérem, lenyúzhatom a nyulat? - Nem kell lenyúzni - feleli a skótné - csak megborotválni. Négy vendéggel több lesz, mint amennyire számítottunk.
Változások a nyeremények kifizetésének rendjében Január 1-jétõl módosulnak a Szerencsejáték Zrt kínálatában szereplõ játékok és fogadások nyereményhatárai, illetve változik a nyeremények igénylésének rendje és a nyeremények ki-
készpénzben lehet felvenni bármely terminállal rendelkezõ értékesítõhelyen; a 200 ezer forint vagy a feletti nyeremények kifizetése kizárólag banki átutalással történhet (Magyarorszá-
Minden évben karácsonyi mûsorral köszöntik a szépkorú lakókat a gyerekek A jövõben a 200 ezer forint alatti nyereményeket készpénzben lehet felvenni bármely terminállal rendelkezõ értékesíaz énekkar, a Budapesti fõúti köszöntõt a nagyszámú vendé- tõhelyen
Öregek Szociális Otthonában a 4. a osztályosok, a Burgundia Szociális Otthonban a 2. b osztályosok szereztek örömet. Iskolásaink az óvodásokat is megörvendeztették: a Forte Óvodában a 2. a osztály, a Kertész utcaiban a 2. b osztály szerepelt. Az utóbbiak a kórházban
geknek. Az ünneplések sora az iskolában tartott december 20. ünnepéllyel zárult, ahol a 4. a osztály ajándékozta meg a gyerekeket és tanáraikat karácsonyi mûsorukkal.
Tûzvédelmi elõírások.
fizetésének módja. A nagy összegû nyeremények alsó határa az eddigi 100 ezer forintról 200 ezer forintra, míg felsõ határa 2 millió forintCSURJA ÉVA ról 5 millió forintra emelkedik. (FÖLDVÁRY KÁROLY Ennek következtében a 200 ezer ÁLTALÁNOS IKSOLA) forint alatti nyereményeket
gon mûködõ bankban nyitott forint alapú bankszámlára). A 200 ezer forint és 5 millió forint közötti nagy összegû nyeremények esetén nyereményigénylés január 1-tõl már csak a Szerencsejáték Zrt saját lottózóiban nyújtható be.
A Váci Tûzoltóparancsnokság kéri a tisztelt lakosságot, hogy fogadják meg a váci tûzoltóparancsnok Szakszik Ákos jótanácsait, és a tüzelõ- és fûtõberendezések használatával kapcsolatos tûzvédelmi elõírásokat: 1. Olyan kéményt nem szabad használni, amelynek falába éghetõ anyagú épületszerkezet van beépítve, amely közvetlenül éghetõ anyaggal vagy épületszerkezettel érintkezik, melynek mûszaki állapota nem megfelelõ, amelynél a jogszabály szerinti idõszakos vizsgálatot és tisztítást nem végezték el. 2. Az építményben, helyiségben, csak olyan fûtési rendszer létesíthetõ illetõleg használható, amely rendeltetésszerû mûködése során nem okoz tüzet vagy robbanást. 3. Csak engedélyezett típusú, kifogástalan mûszaki állapotú tüzelõ- és fûtõberendezést szabad használni. 4. A tüzelõ- és fûtõberendezés, az égéstermék - elvezetõ, valamint e környezetében lévõ éghetõ anyag között olyan távolságot kell megtartani, illetve olyan hõszigetelést kell alkalmazni, hogy az éghetõ anyag felületén mért hõmérséklet a legnagyobb hõterheléssel való üzemeltetés mellett se jelenthessen az éghetõ anyagra gyújtási veszélyt. 5. Salakot és hamut csak teljesen lehûtött állapotban, erre a célra szolgáló nem éghetõ anyagú edénybe, a kijelölt salaktartóba, illetõleg a kijelölt egyéb helyre szabad kiönteni.
Váci Napló
15
Vácott születtek: Gellén Norbert és Kármán Edit fia Norbert, Magyar Zoltán és Bálint Dóra fia Zétény, Rácz Norbert és Fedor Rita lánya Lilla, Jurina Petro Petrovics és Csáva Adrienn lánya Patrícia, Suha Róbert és Farkas Zsuzsanna fia Kristóf. Házasságot kötöttek: Seben János és Tolerián Rita, Varga Gábor és Sólyom Ágnes, Lednetzky János és Salamon Mónika, Petrovics Gábor és
Pálfi Tímea. Vácott hunytak el: Leyer László (1960) Vác, Gönczi Gyuláné sz. Kapitány Gizella (1936) Rétság, Kiss Mihályné sz. Tóth Erzsébet (1921) Vác, Keczkó Pálné sz. Bujaki Zsuzsanna (1924) Vác, Varga István (1969) Vác, Vilics Zoltán (1959) Szob, Pintér Pálné sz. Varga Mária (1947) Galgagyörk, Nagy Ferencné sz. Csatt Katalin (1922) Kerepes, Fehér István (1938) Dunakeszi.
www.vaci-naplo.hu
Állandó akciók! Érdeklõdjön a részletekrõl az üzletben!
Mindig a legfrissebb! Gyógyszertári ügyelet A 1. héten: Január 2. Fekete Kígyó Gyógyszertár, január 3. Alsóvárosi Gyógyszertár, január 4. Deákvári Gyógyszertár. A következõ hétfõn, 5-én a: Vácz Remete Gyógyszertár
Sasszem Optika Vác, Zrínyi u. 13., Tel.: 27/307-487, 06-30/470-2572 dr. Kalmár Kornélia szemorvos, kontaktológus Sze: 15-tõl 16 óráig, Szo: 9-tõl 10 óráig dr. Rácz Zsuzsanna szemorvos, kontaktológus H: 16-tól 17 óráig
Ü G Y E L E T E K Villanyszerelés a lakosság szolgálatában.
RST Villanyszerelõ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Közvilágítási hibabejelentés Vác területén. Telefon: 06-80/890-020, Fax: 06-27/501-771. E-mail:
[email protected]
NONSTOP ügyfélszolgálat.
Mûszaki Segélyvonal 06-40/88-77-99 (Éjjel-nappal hívható)
Vállalkozók részére biztosított iroda: Vác, Széchenyi u. 30. nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 8-16 óráig, Tel.: 06-27/504-895 e-mail:
[email protected]
dr. Nógrádi Zsófia állatorvos Vác (Deákvár), Papvölgy u. 36/B., telefon: 06-30/60-68-160 Minden, amire kedvencének szüksége van: gyógyászat, eledelek és felszerelések.
Rendelési idõ: hétfõ, szerda, péntek: 16-19 óráig kedd, csütörtök: 8-10-ig és 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN 1216-4313.
16
Váci Napló
Töretlen az édes pezsgõ kiemelkedõ népszerûsége, olcsóbb, kimért virsli felé fordul a kereslet Kiemelkedõen népszerû az édes, fehér pezsgõ. Pezsgõbõl 11 milliárd forintot meghaladó forgalmat ért el a kiskereskedelem 2007 december-2008 novemberben. Ez 4 százalékkal több az elõzõ tizenkét hónapi értékesítésnél. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat. Mennyiségben az eladások meghaladják a 13 millió litert. Itt némi csökkenést regisztráltak a piackutatók az elõzõ hasonló idõszakhoz képest. Töretlen az édes pezsgõ kiemelkedõ népszerûsége. Részaránya jó kétharmad, mind mennyiségben, mind értékben, 2007 december-2008 novemberben. A forgalom szerint utána következõ félszáraz pozíciója csekély mértékben gyengült, és éppen csak megelõzi a száraz szegmenset. A félédes részesedése 3 százalék alatt maradt értékben. Összességében megállapítható, hogy itt a közízlés nem változik. Az arányok a legutóbbi tizenkét hónap során ugyanakkorák, mint egy évvel elõtte. Szín szerint a piacon a fehér pezsgõ viszi el a pálmát, 90 százalék feletti piaci részaránnyal. Utána a vörös és a rosé forgalma majdnem egyforma. A fogyasztói átlagárak érzékelhetõen emelkedtek. Egy liter fehér pezsgõ 2008. október-novemberben átlagosan 960 forintba került, míg egy évvel korábban 882-be. A vörös pezsgõ literenként 866-ról 1.078 forintra drágult. A rosé átlagos fogyasztói ára tavaly október-novemberben 964, idén 1 008 forint. Ez sorrendben 9, 24 és 5 százalék pluszt jelent, a tavalyi október-novemberi periódushoz képest. A választékot élénkítõ importok mennyiségben 25 százalékos piaci részesedést értek el a legutóbbi adatok szerint. Az olasz pezsgõk pozíciója 1 százalékponttal javult, 13 szá-
A pezsgõ zömét a modern bolttípusokban adják el
zalékra. Ugyanakkor a német gyártmányok mutatója 12 százalékkal stabil maradt. Így a magyar pezsgõk aránya 75 százalékot tett ki, a mennyiségi forgalmat tekintve. A pezsgõ olyan élelmiszer, amelynek eladásánál nem nõtt, hanem csökkent a kereskedelmi márkák részaránya. 2008. október-novemberben 16 százalékot vittek el a mennyiségi eladásokból, 3 százalékponttal kevesebbet, mint a 2007. hasonló periódusában. A pezsgõ zömét a modern bolttípusokban adják el. Hipermarketre jut a mennyiségi forgalom 43 százaléka az utóbbi két év során. A diszkontokat és szupermarketeket
magában foglaló 401-2.500 négyzetméteres csatorna 35 százalékos részesedése is stabil. Ugyanígy változatlan maradt a 201-400 négyzetméteres hagyományos boltok 6, az 51-200 négyzetméteresek 11, és a legkisebbek 5 százalékos mutatója. Olcsóbb, kimért virsli felé fordul a kereslet. Közel 25 milliárd forintért adtak el virslit egy év alatt a kiskereskedelemben; ez 2007 november2008 októberben 3 százalékkal több, mint az elõzõ hasonló idõszakban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat. Az évvége egyik slágertermékébõl 27 ezer tonnát érté-
kesítettek a boltokban 2007 november-2008 októberben. Ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Figyelemre méltó az eladások - értékben mért - 6 százalékos emelkedése az olcsóbb kimért virslibõl, miközben a drágább, önkiszolgáláshoz elõrecsomagolt szegmens forgalma stagnált. A tendencia ellenére, még mindig jóval népszerûbb az elõrecsomagolt virsli. Az eladott mennyiségbõl ugyanis a legfrissebb adatok szerint 72 százalék jutott önkiszolgálásra, és csak 28 a kimért árusításra. Kimérten egy kilogramm kimért virsli átlagos fogyasztói ára 2008. szeptember-októberben 848 forint, viszont önkiszolgálásban jóval magasabb, 983 forint. Ugyanakkor a kimért virsli átlagos fogyasztói ára 13 százalékkal emelkedett egyik évrõl a másikra. Az elõre csomagolt, önkiszolgáló szegmensben csekély, 1 százalékos drágulást állapított meg a Nielsen. A kereskedelmi márkák térnyerése folytatódott: 2007 november-2008 októberben a mennyiségi forgalom 38, (plusz 3 százalékpont), értékben pedig 27 százaléka (plusz 2 százalékpont) jut a láncok saját márkáira. A kereskedelmi márkák elõretörése együtt jár azzal, hogy koncentrálódik az eladás. A diszkontokat és szupermarketeket magában foglaló, 401-2 500 négyzetméteres csatorna részesedése a mennyiségi eladásokból 36ról 38 százalékra emelkedett. Ez a 200 négyzetméteres és kisebb hagyományos üzletek rovására történt. A hipermarketek részaránya mennyiségben is, értékben is 36 százalékot ért el, 2007 november-2008 októberben, ahogyan egy évvel korábban is.
ÉLJE ÁT ÚJBÓL A NYÁR LEGSZEBB PILLANATAIT! Keressen rá a Váci Világi Vigalom-ra a www.youtube.com internetes portálon.