James Follett. Földhajsza

2

James Follett Földhajsza

3

A szerző további kötetei:

Saskafitka (A Cage of Eagles) Churchill aranya (Churchill’s Goid) U-700 A Végső ultimátum (The Doomsday Ultimatum) A jég (Ice) Mirage Torus Swift Dominator Earthsearch-Deathship The Tip-Toe Boys Trojan

4

James Follett

Földhajsza

PHOENIX KÖNYVEK DEBRECEN

5

Eredeti cím: Earthsearch ©James Follett 1981 All rights reserved! A borítón Bera Károly festménye Fordította: Békési József

Hungárián translation © by 1993, Cherubion Kft. Hungárián Edition © by 1993 Hajja & Fiai Kiadó ISBN 963 7603 77 8 Hajja és Fiai Kiadó Felelős kiadó: Hajja Attila ügyvezető igazgató Szedte és tördelte a Hajja és Fiai Készült Nagy-Britanniában, az Úr 1993. évében

6

Prológus A kezdetek... Tizennyolcbillió év telt el azóta, hogy azon kataklizma során, melyet az univerzum létrejötte és az idő kezdeteként ismerünk, megszületett az óriási meteor. Eseménytelen időszak volt a számára; tizennyolcbillió évet töltött szakadatlan, egyenes vonalú mozgással, mely - ha nem találkozik a Challenger űrhajó tízmérföldnyi hosszával - mindössze csak előjátékát alkotta volna teljes élettartamának. A Challenger hét év lázas tevékenységének köszönhette léiét. Egy Föld körüli űrállomáson építették, azon három hajó első példányaként, melyeknek egy Föld-típusú bolygót kellett majdan találnia a csillagok között, hogy az emberiség új otthonra leljen. Elkészítésük a Föld történetének egy olyan, előre nem látott, békés és stabil korszakára esett, amikor az ember, fejlődése során először, vette a bátorságot, és belevágott egy feladatba, melynek gyümölcsét csak több nemzedékkel később élvezhette. Három évezred csúcstechnikájának összegyűjtött tudását invesztálták a Challenger megtervezésébe és felépítésébe. A legfejlettebb kutatószondákkal szerelték fel, hatalmas terranizáló központjában pedig rendelkezett minden erőforrással, hogy a hátrahagyandó robotok és androidok felhasználásával kiaknázza a potenciális Föld-típusú bolygók kincseit. Ennek a gigantikus méretű hajónak a karbantartása minden legénység képességeit meghaladta volna, ezért egy sereg speciális androidot készítettek a feladat ellátására. Ezek a gépek végezték azt a számtalan, mindennapi tevékenységet, amik elengedhetetlenek a hajó zökkenőmentes működtetéséhez. A Challenger két irányítókomputerének ellenőrzése alatt álltak, melyek a parancsnoknak és a legénységnek tartoztak felelősséggel az űrhajó mindenkori állapotáért. A számítógépeket Angyal Egy és Angyal Kettő néven ismerték, és elkerülhetetlenné vált, hogy mire a legénység második generációja megszületett a küldetés során, úgy hivatkozzanak rájuk, mint őrangyalokra. A két komputer tervezői nem látták előre, hogy teremtményeik az idő múlásával egyre kevésbé fogják magukat egyszerű számítógépeknek tekinteni. Nem voltak talán intelligensebbek a hajót birtokló férfiaknál és nőknél? Nem rendelkeztek talán nagyobb hatalommal és több ambícióval, mint az esetlen, kétlábú lények, akik megpróbáltak uralkodni felettük? És az, hogy ötven év során nem találtak intelligens életformát, nem volt-e egyértelmű jelzés arra, hogy ők lehetnek a galaxis felsőbbrendű lényei? 7

Vagy akár az univerzumé? A problémát az okozta, hogy az őrangyaloknak emberekre volt szükségük a fő vezérlőteremben. Ok tudták legjobban, miért, de a Challenger tervezői úgy döntöttek, hogy csak emberi lény irányíthatja az űrhajót, annak ellenére, hogy a gépek sokkal megbízhatóbbak. Az őrangyalok számára ez újabb bolondságként szerepelt az alkalmatlanság érveinek komor listáján. Az emberek egymás között harcoltak, és hagyták, hogy hatékonyságukat tovább csökkentse a szexuális szenvedély. Es hogy tovább romoljanak a dolgok, a legénység második generációja kiábrándult a küldetésből, míg az őrangyalok folytatni kívánták azt. Az Angyalok úgy döntöttek, megszabadulnak a Challenger felnőttéitől. De hogyan? Az androidok felhasználása teljes kudarcot jelentett volna, mivel a legtöbb csak azt a feladatot tudta igazán jól elvégezni, amire tervezték. A biztos siker érdekében pedig egyszerre kellett volna elpusztítani a felnőtteket. Amikor az őrangyalok felfedezték a távoli, hatalmas meteoritot, és megállapították, hogy óránként háromezer mérföldes sebességgel közeledik a Challenger felé, úgy érezték, elérkezett a kedvező alkalom. A gyorsulás és a pályaszög hosszas számítgatása után arra a következtetésre jutottak, hogy az összeütközés elkerülhetetlen, feltéve persze, hogy nem »adóztatják a legénységet. Amikor a meteor már csak egy hónapnyira volt tőlük, tovább finomították számításaikat, melyekből az az érdekes felfedezés sült ki, hogy az égitest a Challengernek azon a részén fog becsapódni, ahol a legnagyobb társalgó található. Három héttel a találkozás előtt már a kár jellegét és mértékét is meg tudták határozni; a hajó súlyosan megsérülne, de nem bénulna meg, és az androidok tökéletesen el tudnák végezni a szükséges javításokat. A meteor egyre közeledett, az őrangyalok azonban néma csendbe burkolóztak. Az elkerülhetetlen összeütközés előtt egy héttel értesítették a legénységet, hogy az androidoknak sürgős karbantartási munkálatokat kell végezniük a külső hajótesten. A meteoritérzékelőket kikapcsolták, és száz robot özönlött ki a zsilipeken, szétszóródva a Challenger tízmérföldes hosszában. Megröntgenezték a hegesztéseket, amelyek nem szorultak vizsgálatra; betömték a parányi, majdnem láthatatlan repedéseket, melyek említésre sem voltak méltóak; és több ezer felesleges tesztet végeztek el olyan rendszereken, amelyek a lehető legtökéletesebben működtek. A küszöbönálló becsapódás előtt egy órával egy csapat intelligensebb android üzemen kívül helyezte a Challenger négy aszteroidamegsemmisítő egységét. Harminc perccel az ütközés előtt az őrangyalok kikapcsolták az optikai megfigyelőberendezéseket. Tizenöt perccel a katasztrófa előtt a hajó vak volt, és tehetetlen, védtelen a feléje száguldó, milliótonnás tömeggel szemben.

8

A Challenger legénysége semmit sem tudott a bekövetkező végről, miközben a főtársalgóban gyülekezett, hogy meghallgassa parancsnokának bejelentését. Jonas Sinclair parancsnok a második generáció képviselője volt. Akárcsak a vele szemben helyet foglaló háromszázhúsz férfi és nő nagy többsége, ő is a Challengeren született. Az előtte lévő idősebb arcok közül legalább ötven az első generációhoz tartozott - ők még látták, hogyan ölt formát a Challenger a Föld körüli bázison több mint fél évszázaddal ezelőtt. Sinclair idegesnek tűnt, és némiképp zavartnak is; jobban szerette volna a hajó hírközlő rendszerén keresztül megtenni a bejelentését, de a két őrangyal azt javasolta, hogy hívja össze az egész legénységet. Az első generációsok tiltakozása ellenére, miszerint az őrangyalok csak számítógépek, figyelembe vette tanácsukat, és még az általuk javasolt időpontot is elfogadta. Sinclair szétterítette jegyzeteit a szószéken, és várta, hogy hallgatósága helyet foglaljon. Tollával finoman megütögette a csiszolt felületet. A gallérjára tűzött tűmikrofon felfogta a halk kopogást, és kierősítette a terem hangszóróiba. A moraj elnémult. - Társaim! - kezdte Sinclair. - Azért hívtalak össze benneteket, mert küldetésünk fontos állomásához érkezett. Ötven éve járjuk a galaxist, keresve a kolonizációra alkalmas bolygókat. Amikor szüléink elindultak erre a kutatóútra, remélték, hogy a fedélzeti idő szerint mért minden tíz évben rábukkannak egy Föld-típusú égitestre. - Sinclair belepillantott jegyzeteibe, tekintete találkozott négy férfiéval és négy nőével, akik épp előtte ültek, s feszülten figyelték. Tudta, miért választották az első sort, és bátorítóan rájuk mosolygott, mielőtt szemét a hallgatóságra emelte volna. - Mint mindnyájan tudjuk, ez nem így történt, ezért tovább folytattuk apáink munkáját. Inkább csak érezte, mint látta a fészkelődést, és pár bekezdést azonnal át is ugrott a bevezetőben. - És most az elmúlt hat hónap során megszületett a harmadik generáció első négy tagja. Az első sorban ülő négy pár szemét le nem véve Sinclairről, előredőlt. - Telson, Sharna, Astra és Darv szülei petíciót nyújtottak be hozzám, melyben az áll, hogy nem akarják, hogy gyermekeik úgy nőjenek fel, mint ők: otthonuk, a Föld megismerése nélkül, levegőjének belélegzése nélkül; anélkül, hogy éreznék talpuk alatt a füvet; hogy sétálnának a kék ég alatt, és éreznék a nyári szellőt az arcukon... Hölgyeim és uraim... egyetértek velük! Döbbent csend honolt a helyiségben. Senki sem köhécselt vagy mocorgott: háromszázhúsz szempár meredt rá csodálkozva. - Szüléink megfosztottak minket az otthonunktól, de feljogosít-e ez bennünket arra, hogy továbbadjuk ezt az örökséget a harmadik generációnak? Szerintem nem. És abban sem hiszek, hogy a Challenger 9

sikert érjen el küldetése során. Bátortalan taps hallatszott a terem közepéről, amit Sinclair felemelt kézzel hallgattatott el. - Amit most mondanom kell, az a következő, fel kell függesztenünk életműködésünket, mert... Ahogy számított rá, hangos tiltakozást kapott válaszul. A mauzóleumszerű hibernációs kamrákat ritkán használták, mivel az első generációs legénység tagjai, akik közül nem egy részt vett a tervezésükben, nem szívesen bízták testüket a karbantartó androidok felügyeletére. Bizalmatlanságukat továbbadták a második generációnak, aminek eredményeképpen a kamrákat alig használták. Annak ellenére, hogy a testműködés szinte a halállal egyenértékű szintre való csökkentésének technikáját több mint százötven év során tökéletesítették ki, a legtöbben még mindig úgy gondolták, van valami baljós és etikátlan abban, ha az ember halálos álomba merül, tartson az egy pár napig vagy ötven évig. Sinclair elmosolyodott, és felemelte a kezét, hogy lecsendesítse a legénységet. - Ha nem tetszik a felfüggesztett életműködés ötlete - folytatta -, akkor a következő fázis tíz évig tart. A Challenger hazamegy! A négy pár törte meg a Sinclair szavai után támadt néma csöndet; felugrottak, tapsoltak és boldogan nevettek. Aztán kitört a vihar, ahogy az egész terem talpra ugrott, és lelkesen éltette a döntést. A viharos éljenzés percekig elhúzódott. Az egyik nő felszaladt az első sorból a szószékre, és Sinclair nyakába vetette magát. Ez volt az utolsó női érintés, amit Sinclair tapasztalhatott. Ugyanabban a pillanatban a hatalmas meteorit eltalálta a hajót. Az örömkiáltások sikolyokká változtak, ahogy az aszteroida végighasította a terem mennyezetét, és elvágta az üvegszálas kábeleket, melyek a mesterséges gravitációról gondoskodtak a szinten. A súly megszűnt, a „fent” és a „lent” elvesztette jelentését. Egy láthatatlan légbuborék, a helyiség levegője nyomakodott ki az űrbe, magával szippantva és az űr mélyére lökve mindent, ami nem volt rögzítve. Néhány embernek sikerült késleltetni a véget, ahogy kétségbeesetten kapaszkodtak székeikbe - sikolyaik vékony, reszketeg hördülésekké halkultak, mivel a légnyomás rohamosan a vákuum szintje felé közeledett. A nyomás béklyóitól megszabadulva vérük fortyogni kezdett az artériákban, ahogy a forráspont villámgyorsan az emberi testhőmérsékletre csökkent. Öt perc múlva a halál lazította meg görcsös szorításukat, és a levegő utolsó áramlatai kisodorták holttesteiket a mennyezeten tátongó nyíláson. Tíz perccel később az őrangyalok karbantartó androidokat - a szemeiket és füleiket, mivel a szinten lévő érzékelőik nagy része megsemmisült küldtek a szétroncsolódott szintre, hogy felmérjék a károkat. Nyolc szint maradt épen. Az orvosrobotok, mind közül a legintelligensebbek, 10

jelentették, hogy semmi remény, hogy az őrangyalok visszanyerhetnék az ellenőrzést a hajó központi részei felett. Az angyalok kezdeti, amiatt érzett aggodalma, hogy alábecsülték az összeütközéssel járó veszteségeket, valamelyest enyhült, amikor jelentést tettek a másodlagos feladatokkal megbízott androidok: az egyik élelmiszer-termelő farm még működött, akárcsak a központi víztisztító. A hajóorrban lévő fő vezérlőterem teljesen épen maradt, a fotonhajtómű pedig - a farban, tízmérföldnyire a vezérlőteremtől - kifogástalanul üzemelt, noha nem akadt senki a fedélzeten, aki irányíthatta volna. És ami a legfontosabb: kétmérföldnyire a pusztulástól négy csecsemő aludt a gondozórobotok felügyelete alatt. Még csak fel sem nyögtek az ütközés alatt, amelynek lökéshullámai teljes hosszában megremegtették a Challengert.

Első rész A visszatérés Astra érezte, hogy Darv biztonságot nyújtó kezei nem feszülnek már mellkasának és combjainak. Mielőtt felkiálthatott volna, feje elmerült, víz áramlott az orrába és szemébe. Rémülten csapkodott, Darv vállát kereste, de a fiú kezei már ismét a helyükön voltak, és talpra állították. Köhögve és nevetve vetette meg lábát, hosszú, szőke haja az arcára tapadt, mellkasán víz csörgött le - áttetsző bőre szorosan ráfeszült bordáira. - Darv! Azt ígérted, hogy nem engedsz el! - Azt ígértem, hogy megtanítalak úszni! Soha nem fogod megtanulni, ha állandóan tartalak! Astra vizet fröcskölt Darvra, de azonnal meg is bánta, mert a fiú hanyatt dobta magát a vízen, és lábával fehér tajtékot vert pont a lány orra alatt. Felsikoltott, ahogy Darv mögé került, átölelte a hóna alatt, és a mellei alatt összekulcsolt karokkal vonszolni kezdte - vékony lábainak ütemes rúgásai finoman csapódtak a lány combjának és fenekének. A víztartály alja végigsúrolta Darv hátát. Felállt a térdig érő vízben, és talpra segítette Astrát. Odamentek a medence szélére, felmásztak a meredek rámpán, mely a műanyag partra vezetett, ahol rendetlen halomban hevertek ruháik. Darv elnyúlt a hátán, hogy a magasban lévő szolárlámpák erős fénye felszárítsa bronzszínű bőréről a vízcseppeket. Astra leült mellé, állát felhúzott térdeire támasztotta. Dél volt a Challengeren - a fedélzeti idő szerint. A vízgyűjtő feletti szolárlámpák fénye ekkor áradt a legerősebben. Meleg pára szállt fel a vízről, lehetetlenné téve, hogy bárki is lássa a helyiség háromszáz méternyire lévő másik 11

végét. Astra szétterítette haját a vállán, hogy gyorsabban megszáradjon, és figyelte, ahogy a pára eltűnik a csapadék-előállító nyílásaiban, messze a feje fölött. Megnyugtató látvány volt tudni, hogy a hajó minden berendezése rendesen működik. Azon töprengett, milyen lenne egy igazi földi tó partján, feje fölött csak a kék éggel. A Földről készült hologramokon és videofelvételeken, amiket olyan sóváran nézegettek Darvval, hatalmas, hömpölygő felhőket láttak, amelyek hihetetlen vadsággal forgolódtak és száguldoztak az égen, amikor felgyorsították a lejátszót. Astra biztosra vette, hogy nagyon félne a felhőktől. Darvhoz hasonlóan ő is pámaformára gyűrte egy darabból álló ruháját, és hanyatt feküdt. A fény erőssége kényszerítette, hogy becsukja szemét, miközben élvezi a bőrét szárító kellemes meleget. - Darv? Nem kapott választ. Pár perccel később már ő is aludt. *** A villámlás ereje akkora volt, hogy áttört a bolygó vetített képén, és arra kényszerítette Telsont, hogy önkéntelenül hátra lépjen, még ha tudta is, hogy a szimulált elektromos kisülés nemigen árthat neki. Egypár pillanatig a kavargó metánvihart bámulta, amely azt a látszatot keltette, mintha elszakadna a hatalmas Alturn Ötös bolygótól. A képet egy bolygó körüli pályára állított szonda közvetítette a Challengernek, amit a hajó egy hónapja lőtt ki, amikor tízmilliárd mérföldnél közelebb ért az Altum naprendszerhez. Egy hónapig tartott, míg a hologramképjelei utolérték a Challengert. Három társától eltérően Telson köpcös és izmos volt. A többiek gyanították, hogy érzékeny alacsonyságára, ezért mindig ügyeltek arra, hogy ne álljanak túl közel hozzá, s így ne kelljen felnéznie rájuk. Érezve, hogy Sharna belépett a galaktikus megfigyelőközpontba, Telson körülnézett. A lány nem messze állt. - Az Alturn rendszert elfelejthetjük - suttogta Telson keserűen. - Az az Alturn Ötös. Csak rá kell nézni. Sharna közelebb lépett a vetítőhöz. A lány magas volt, és karcsú, rövid, szőke haját havonta egyszer levágatta egy egészségügyi androiddal. Jellemének figyelemre méltó ereje józan eszén és gyakorlatias természetén nyugodott. Sohasem veszítette el a fejét, és nagyon ritkán emelte föl a hangját, kivéve azokat az eseteket, amikor a Darv és Telson közötti, oly gyakori vitáknak vetett véget. - Mi van a többi bolygóval? - érdeklődött. Telson megrántotta széles vállát. - Kérdezd meg! - Angyal Kettő, mi a potenciálja az Alturn rendszer többi bolygójának? - Hat bolygó van az Alturn rendszerben, Sharna - válaszolta egy meleg, férfias hang. Nem lehetett megállapítani, pontosan honnan is jönnek a 12

szavak. A két angyal mindig több hangszórót is megszólaltatott azok közelében, akikhez beszélt. - A Föld-potenciálja mindegyiknek zéró - folytatta Angyal Kettő. - A teljes elemzés a négyes és tízes képernyőkön látható. Sharna és Telson a vetítő egyik sávján feltűnő monitorokra fordította figyelmét. Azokon sűrű oszlopokban jelent meg a kért információ. Egy nyomtatóegység is felzúgott, majd kilökte magából a képernyőkön jelen lévő adatok nyomtatott változatát. Sharna felvette a lapokat, majd leült a vetítő előtt sorakozó, rögzített székek egyikébe. A központot eredetileg mintegy húsz ember számára tervezhették. Sharna használható méretűre hajtogatta az irományt, majd végigfuttatta szemét az adatmezőkön. Semmi - nézett merően Telsonra. - Még egy hold sincs, amit a legkisebb mértékben is lakhatónak lehetne nevezni. Telson kerülte a lány tekintetét. - Az Alturntól három fényévnyire van egy naprendszer - kezdte. - Telson! Megígérted! - Azt mondtam, gondolkozni fogok rajta, Sharna. - Három fényév. Négy év felfüggesztett életműködésben, míg odaérünk, és még három fényévnyit távolodunk a Földtől - vágott vissza Sharna. Telson arckifejezése megkeményedett. Utálta az ellenkezést, és utált beleütközni. A huszonöt évvel azelőtti nagy meteor-be- csapódás négy túlélője közül ő volt a legidősebb, mintegy három hónappal, bár nem ez magyarázta, hogy a két őrangyal miért őt választotta ki a Challenger parancsnoki posztjára. Nem rendelkezett Darv kíváncsiságával vagy humorérzékével; sem Sharna éles eszével; sem Astra melegségével. Ellenben kiszámíthatatlan volt a vérmérséklete, s ezt a másik három megtanulta tisztelni, ugyanakkor érdekében állt fenntartani a status quót. Ez utóbbi jellemvonása sokkal többet nyomott a latban Angyal Egynél és Angyal Kettőnél, mint az a tény, hogy Telson élvezte, hogy ő a Challenger parancsnoka. - Kötelességgel tartozunk a második generáció emlékének emlékeztette Sharnát. Ezt az érvet örömmel hozta fel mindig, amikor a Földre való visszatérésről vitáztak. - Az életüket adták... - Szöveg - horkant fel Sharna. - Lehet, hogy te elfelejtetted a nagy meteorit becsapódása előtti utolsó hologramfelvételeket, de én nem. Haza akartak menni... mindannyian haza akartak menni. Telson egy pillanatra elhallgatott. A vetítő automatikusan kikapcsolta magát - eltüntetve az Altum Ötös képét. - Majd megbeszélem az angyalokkal - indult el Telson végül az ajtó felé. - És Darv meg Astra? - követelte Sharna. - Mi van velük? - Nem gondolod, hogy velük is meg kellene beszélned? - Nem. Telson kilépett a folyosóra. A folyosóról beszűrődő fényben Sharna egy 13

rövid pillanatig látta a hátát, aztán a helyiség ismét sötétbe borult. Astra gyöngyözve felkacagott, és megráncigálta Darv bal vállát. - Darv! Balra kell menned! - Micsoda? - Balra! Darv jobbra fordult, és belépett egy homályosan megvilágított folyosóra. Combjainál fogva feljebb rángatta a hátán lovagoló Astrát. Egy ellenőrző panellal bíbelődő kis robot meglátta a felé ügető Darvot, és félreállt. A gép érdeklődése csak a munkájára terjedt ki; nem fordította vizuális érzékelőit a fiatalok után, hogy végignézze, ahogy Darv a hátán csüngő, hangosan kacagó Astrával elvágtat az elsötétített folyosón. - Darv, te idióta! El fogunk tévedni! Fordulj vissza! - Nem, nem fogunk. Ez egy másik út az egyes szintre. - Honnan tudod? - követelte Astra, szorosabbra vonva Darv nyaka köré kulcsolt, vékony karjait. Darv nem válaszolt. Astra ötven kilója ellenére sikerült tartani a tempót. A szervizlámpák halvány fénye, mely megfelelt a robotoknak, nem sokat segített Darvnak. Többször is megbotlott az egyenetlen, gyengén karbantartott padlón. Egy elzárt zónában voltak - a hajó egy olyan területén, ahová Astra sohasem merészkedett, mert félt a sötéttől, ami ezeken a részeken uralkodott. Egy elágazás felé közeledtek. A jobb oldali folyosóról fény szűrődött be. Ahogy Darv odaért a nyíláshoz, Astra megrántotta a fiú jobb vállát. - Jobbra, kisautóm - parancsolta. Képzeletbeli járműve balra kanyarodott, és benyomult az Astra által valaha is látott legkeskenyebb folyosóra. - Darv, te nem játszol - nyafogta Astra, de nem sikerült elrejteni a hangjában bujkáló nyugtalanságot. Darv elfordult egy sarkon. Majdnem teljes sötétség terült el előttük. Izzadság patakzott arcán, vállán és kezein, egyre körülményesebbé téve Astra cipelését. Hagyta, hogy a lány lecsusszanjon a padlóra, és nekitámaszkodott a falnak, hogy kilihegje magát. - Nehéz vagy - vigyorgott Astrára. - Te meg hülye - vágott vissza a másik. - Még öt perc, és eltévedünk. Darv megrázta a fejét, és ruhájának ujjával kitörölte szeméből az izzadságot. - Most pedig te veszel engem a hátadra. - Hülye játék, Darv - fogta meg a kezét Astra. - Gyere, menjünk vissza, ahol jöttünk! - Arra gyorsabb - biccentett a sötétségbe vezető folyosó felé Darv. - Nem hiszem. - Játékosan meglökte a fiút. - És sötét van. - Nem olyan sötét, mint amilyennek látszik. Gyere! 14

Darv ellökte magát a faltól, és beszökkent egypár méternyire a keskeny folyosó homályos mélységébe. Aztán ördögi kacajt hallatott, majd karját széttárva elindult Astra felé, eljátszva azt a szörnyet, amit nemrég láttak a könyvtár egyik horrorfilmjében. Astra félelemsikolya ideges nyögdécseléssé vált, ahogy Darv rávetette magát. Érezte, hogy a fiú átöleli derekát, és végigráncigálja a sötét folyosón. Rájött, hogy nem tehet mást, minthogy végigjátssza ezt a játékot. Hangosan jajveszékelt és sikoltozott, ahogy az ismeretlen terület felé haladtak. - Állj! Darv és Astra meglepetten hőköltek hátra, amikor megpillantották az árnyak közül előbukkanó, s az útjukat elálló gépet. Körülbelül másfél méter magas lehetett a lánctalpaktól a tetejét borító érzékelőkig. Robot mivoltához képest meglepő sebességgel mozgott. Darv rákacsintott Astrára, és szorosan a fal mellé simult. - Nos, rendben. Mi folyik itt? - érdeklődött a fiú. - Nem mehettek tovább - válaszolta a gépezet, mesterséges hangja teljesen kifejezéstelenül csengett. - Miért nem? - folytatta Darv. - Nem mehettek tovább. Darv felsóhajtott. A gép egy szállítóegység. Intelligenciája képessé tette, hogy ellássa egyszerű feladatait - mint például nehéz tárgyak vagy célszerszámok szállítása az értelmesebb androidok számára -, és jelenlegi programja láthatóan arra korlátozódott, hogy megakadályozza a belépést a folyosóra, amíg ott javítások meg ehhez hasonlók folynak. - Gyere, Darv - szólalt meg Astra. - Valószínűleg felszedték a padlót vagy valami. - Semmit sem hallok - felelte Darv. Megmozdult, mintha el akarna menni a robot mellett, de az abban a pillanatban kinyújtotta két manipulátorát, sorompóként lezárva az utat. - Menjünk vissza! - könyörgött Astra. Darv bólintott, és megfogta a lány kezét, mintha vissza akarná vezetni arra, amerről jöttek. Váratlanul megpördült, és magával rántotta Astrát. - Hajolj! - kiáltotta. Astra teljességgel meglepődött, de volt annyi lélekjelenléte, hogy behúzza a fejét, és átcsusszanjon a gép kinyújtott karjai alatt. - Nem mehettek tovább - ismételte a robot üresen. Megpróbált megfordulni a szűk folyosón, és sikerült átlósan beszorítania magát a falak közé. Nem tartozott a Challenger legélesebb elméjű szerkezetei közé, így Darv és Astra már vagy ötvenméternyire jártak tőle, mire kiszabadította magát, és a nyomukba eredt. - Nem mehettek tovább - hajtogatta, nem értve, hogy a nemrégiben a memóriájába töltött új frázis miért nem hozza meg azt az eredményt, amit 15

meg kellene hoznia. - Eddig sohasem törődtek ezzel - jegyezte meg Darv, amikor egy perccel később megálltak, hogy kifújják magukat. - Kik? - kérdezte Astra. - Az őrangyalok, természetesen. Ők állították oda a robotot. Astra elmosolyodott. - Telsonnak igaza van... tényleg nem vagy normális. Miért foglalkoznának az őrangyalok a szervizrobotokkal? - Mutatok valamit - mondta Darv könnyedén. - Gyere! Karcsú alakja gyorsan haladt előre, és Astrának igencsak szednie kellett a lábát, hogy utolérje. Öt perc múlva egy szélesebb folyosóra értek, amit valaha szőnyeg boríthatott, azonban a szervizrobotok lánctalpa rongyokká nyűtte a kárpitot. Még a Földről készült sztereogramokat is láttak a falakon, amiket Astra szeretett volna megnézni, de Darv ragaszkodott hozzá, hogy továbbmenjenek. A mennyezet kellemes pasztellszínekben játszott. Astrát ez egy kicsit zavarba hozta, mivel annyira éles ellentétben állt azoknak a helyeknek a sivárságával, ahol ők négyen éltek. Egyes részeken a színes falburkoló lapok gondatlanul félre voltak lökve, valószínűleg a szervizrobotok hagyták úgy őket, miután befejezték vizsgálódásaikat. Astra alkalmanként bepillanthatott a parányi kabinokba is, ahol már nem működtek a fényforrások. - Hol vagyunk, Darv? Lassítottak tempójukon. - A lakószinten... itt élt a második generáció. - A könyvtárban néztél utána? - A könyvtár használhatatlan - válaszolta mély átéléssel Darv. Legalább a fele elpusztult a nagy meteorbecsapódáskor. A hajót csak úgy ismerhetjük meg, ha bejárjuk. Erre, azt hiszem. Befordultak a főfolyosó egyik leágazásába, és egy faajtóba botlottak eddig még csak a hologramfelvételeken láttak ilyet. Darv szeplős arcáról hirtelen eltűnt a megszokott pajkos kifejezés. Astra észrevette nyugtalanságát. - Mi a baj? A mosoly visszatért, de nem a szokott magabiztossággal. - Ne haragudj, valószínűleg rossz helyen fordultunk be! - Nos, mit akartál megmutatni? Darv megérintette az ajtót - ujjaival követte a finom faragás mintázatát. - Emlékszel, amikor a legutóbb visszatértünk a felfüggesztett életműködésből? - Legalább egy éve már. Mi van vele? - Találtam egy pihenőhelyiséget. - Olyat, mint a bűvös kastély? - Egyáltalán nem. Mindenféle gépezet található ott, amit az androidok darabjaikra szedtek. De a szoba közepén álló hatalmás asztalhoz hozzá 16

sem nyúltak. Golyók voltak rajta, amiket a sarkokban lévő lyukakba lehetett gurítani. - Hülyén hangzik. Ugyanolyan hülyén, mint a játékok, amiket ki szoktál találni. - Ez nem volt hülyeség - védekezett Darv. - Érdekes volt. Egyébként is, ki mondja, hogy hülye játékokat találok ki? - Én. Mint most is, hogy eltévedtünk. Darv ujjai rákulcsolódtak egy kis karra az ajtón, és megpróbálták felhúzni azt. Nem történt semmi. Megnyomta. Az ajtó egy kattanással kitárult. A kék padló olyasmi volt, amiről sokat hallottak már, de még sohasem látták. Egész életük során hallották a figyelmeztetéseket a kék padló jelentette veszélyekről. Az őrangyalok szerint a kék padlózató területek nem álltak ellenőrzés alatt - sugárzás és betegség uralta őket -, így nem tudnák szemmel tartani őket - ide belépni egyenlőt jelent a gyors és szörnyű halállal. Astra rémült sikolya visszhangzott az üres folyosókon. Darv átölelte, és szorosan magához húzta. - Minden rendben - nyugtatgatta. - Minden rendben. Csak megnéztük... nem mentünk be. - A lány vigasztalása elfeledtette Darvval saját rémületét, amit a kék padló látványa okozott. Az angyalok mind a négyüknek vetítettek hologramokat a kék, tiltott zónákról, és elmondták nekik, milyen károsodást okozott a nagy meteoritbecsapódás a létfenntartó rendszerekben, aminek eredményeképpen a hajó hatalmas területeit nem lehetett megközelíteni. A tiltott zónába való belépés veszélyeinek pontos természetét soha nem említették, megelégedtek annyival, hogy az elképzelhető legszörnyűségesebb helynek írták le. Darv önuralma lassan megnyugtatta Astrát. A fiú bezárta az ajtót, és elvigyorodott. - Látod? Megcsináltuk, és nem történt semmi. Telson szúrós tekintettel nézett fel ételéből, amikor Astra és Darv beléptek az ebédlőbe. Pillantása végigkísérte őket az üres asztalok között, ahogy azok ketten odamentek hozzájuk. - Ti meg hol voltatok? - mordult rájuk. Darv kihúzott egy széket Astrának, majd leült Telsonnal szemben. - Mondtam neked, mielőtt elmentünk volna, Telson... úsztunk egyet. - Angyal Egy jelentette, hogy beléptetek egy ellenőrizetlen területre jegyezte meg Sharna, miközben beleharapott egy gyümölcsbe. Darv vállat vont, elkapta Astra tekintetét, és mindent megtett, hogy biztatóan rá ne vigyorogjon. - Visszafelé levágtuk az utat - közölte, leadva rendelését az asztal közepén világító vezérlőtáblán. - Te mit kérsz, Astra? - Hozzád beszélek! - csattant fel Telson. - Angyal Egy szerint te és 17

Astra szándékosan kijátszottatok egy őrrobotot, ami az ellenőrizetlen terület felé vezető utat vigyázta. Miért? - Az az egység hibásan működött - felelte Darv nyugodtan. - Semmiféle karbantartási munkálat nem folyt arrafelé. - Ugye nem szükséges, hogy emlékeztesselek rá: az ellenőrizetlen területek általában tiltott zónákhoz vezetnek. - Telson rámeredt Astrára, aki látszólag teljesen elmerült a rendelés műveletében, gondosan kerülve a parancsnok tekintetét. - Nos, Astra? - Semmi bajuk sem lett - morogta Sharna. - Szót se többet az egészről. Astra hálásan rámosolygott Sharnára. Telson kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán meggondolta magát. Egy kicsi, tálalóasztal alakú robot tartott feléjük, érzékelőivel követve a padló alatt rejtőző láthatatlan vezérlőnyomot. Megállt az egyetlen foglalt asztal mellett. Darv felnyitotta a tetejét, és kivette a két párás edényt, amiben az ebédjük gőzölgőit. Pár percig néma csendben ettek. - Megjött a jelentés az Alturn szondáktól? – érdeklődött Astra. - Reménytelen - legyintett Telson keserűen. - Akkor hazamegyünk? - Darv képtelen volt elrejteni izgatottságát. - Még nem - hangzott Telson kurta válasza. - De azt ígérted... - Azt mondtam, hogy gondolkozni fogok a dolgon, ha az Alturn rendszer nem lesz megfelelő - vágott Astra szavába a parancsnok. - Három fényévnyire van egy másik naprendszer... a Dathria. Egy főcsillag három láthatatlan társsal. Meg kellene néznünk. Sharna látta Astra és Darv csalódott arckifejezését. Ugyanúgy érzett, mint ők. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy már semmi más nem számít, csak hogy a Challenger visszatérjen a Földre. A maga csendes módján kidolgozott egy eljárást, ami talán ráveszi Telsont arra, hogy meggondolja magát. Eltolta maga elől a tálcáját, és felállt. - Ha befejeztétek az evést - mondta -, szeretném, ha mindannyian benéznétek a megfigyelőközpontba. Sharna gondosan az objektív közepére állította a fénypontot, és a maximumra állította a felbontást. A pont addig tágult, míg egy homályos körvonalú koronggá nem vált. Tisztában volt azzal, hogy Telson, Darv és Astra a háta mögött ülnek, de nem kapkodhatta el az aprólékos beállítást. Amikor megbizonyosodott arról, hogy a megfelelő napot látja, átkapcsolta a képet a fő képernyőre. - Koordináták beállítva - töltötte be a helyiséget Angyal Kettő hangja. A Challenger hazai Napja áll a középpontban. Sharna a szék karjára erősített színképelemző adataira pillantott. Valami nem stimmelt az információkkal, de ha Angyal Kettő azt állítja, hogy ez az a nap... Megérintett egy billentyűt, ami a képet a 18

hologramvetítőnek továbbította. A hidraulika halkan felzümmögött, ahogy a teleszkóp nézőkéjét félrehajtotta. Sharna ránézett a többiekre, akiket teljesen lenyűgözött a kivetített kép. - Tehát ez az - suttogta Astra. Mind a négyen némán figyelték a ragyogó fénypontot, amit csak a kurzor keresztje különböztetett meg a többi apró csillagtól. Telsont rendkívüli mértékben idegesítette Sharna, de érezte, hogy ezt most nem lenne helyes szóvá tenni. - Nem nagy dolog - jelentette ki inkább. - Olyan, mint bármelyik más megszokott nap. - De a második bolygója nem mindennapi - helyesbített Sharna. - Valahogy úgy tűnik, mintha ez kirína a közül a több ezer naprendszer közül, amit a Challenger megvizsgált. Astra hitetlenkedve csóválta a fejét. - Kíváncsi voltam, mit érzek majd, amikor először pillantom meg a Napunkat. Tudtam, hogy semmi különleges nem lesz benne, de mégis... Hangja elcsuklott. - Húsz fényév - töprengett Darv, az adatokat szemlélve. Gyors fejszámolást végzett. - Mondjuk... negyven év felfüggesztett életműködés. Nem semmi. A gondolat, hogy ilyen hosszú időt töltenek a halálos álomban, még a flegmatikus Sharnát is kényelmetlen érzésekkel töltötte el. Eddig hat hónap volt a leghosszabb idő, amit átaludtak, s közben - mivel az öregedés aránya havonta egy napra csökkent - mindössze kevesebb mint egy héttel lettek idősebbek. - Több mint egy évet veszítenénk az életünkből - figyelmeztette Darvot. - Na és? Huszonhat évesek leszünk, amikor felkelünk, nem pedig huszonöt. Mit számít? - Egyáltalán semmit - jegyezte meg Telson epésen. - Ugyanis nem függesztjük fel az életműködésünket, és nem térünk vissza a Földre. Azzal kiment a teremből. - Vissza kell mennünk - jelentette ki Astra a rá nem jellemző vehemenciával. - Nem igazság, hogy itt tart minket az űrben kóborolva. Darv észrevette, hogy Sharna a szemöldökét ráncolja, miközben az adatokat tanulmányozza. - Mi a gond, Sharna? - Valami nem stimmel - válaszolta a lány. - A Nap héliumelnyelési vonalai nem egyeznek a felvételeken lévőkkel. A színképelemzés alapján, beleszámítva az időeltolódást is, a Nap határozottan fényesebb lett az alatt a hetvenöt év alatt, amióta a Challenger úton van. Az „éjszaka” és „nappal” szavaknak nincs értelme az űrben. A Challenger tervezői észrevették ezt, ezért úgy építették ki a hajó világítási rendszerét, hogy az a „nyilvános” helyeken szimulálja a nappalok és 19

éjszakák ciklusának váltakozását. így a Challenger legénysége hozzászokott egy olyan világhoz, ami forgott tengelye körül, s közben sohasem tették lábukat egyetlen igazi bolygó felszínére sem. Három óra telt el az éjszakából, amikor Darv kisurrant kabinjából. Az elsődleges ellenőrző rendszer, az Angyal Egy által figyelt lakott részen gyorsan átvágott egészen a központi raktárakig, s ott keresett egy ívlámpát. Mire elérte az ellenőrizetlen körzet határát, ahol aznap járt Astrával, Angyal Egy már riasztotta Angyal Kettőt, és mindkét rendszer megtette a szükséges óvintézkedéseket, hogy megakadályozzák Darvot úti céljának elérésében. Két android zárta el útját. Orvosi egységek voltak - mind közül a legintelligensebbek. És nagyon fürgén mozogtak; sokujjú manipulátoraik, melyekkel akár szakadt idegszálakat is össze tudtak illeszteni, nagyon kellemetlen sebeket okozhattak. - Helló - köszöntötte Darv lefegyverző modorban az első androidot. Nem sikerült lefegyvereznie. - Nincs engedélyed belépni az ellenőrizetlen területre, Darv - informálta az éjszakai kódorgót. A levegő életre kelt a fiú arca előtt. Angyal Egy beszélt hozzá. Női hang gyengéd és megértő. - Menj vissza a kabinodba, Darv! Az orvosi egységek szigorú parancsot kaptak, hogy ne engedjenek tovább! Darv hozzávágta az ívlámpát a két androidhoz, és eltakarta a szemét karjával. A lámpa elektroncsöve fülsüketítő durranással robbant szét. A fény kitörés egy időre megvakította a két robotot. Darv átszökkent közöttük, és az ellenőrizetlen területen járt, mielőtt Angyal Egy vagy Angyal Kettő reagálhatott volna. Vakon rohant pár métert a sötét folyosón, mielőtt lelassított volna, hogy megkeresse a faajtót. Benyitott. A kék padló fénye egyre erősebben ragyogott. Darv letérdelt, és megvizsgálta a különös, kék járatot. Semmi rejtélyeset nem talált a színében - egyszerűen egy kék szőnyeg terült ott el. Megérintette. Semmi sem történt. Nem is kellett történnie - egy hétköznapi szőnyeggel? Ami különössé tette, az csak a szokatlanul jó állapota. Próbaképpen rálépett a szőnyegre. Most sem történt semmi. - Angyal Egy? - kiáltotta. Csend. Ami elég természetes az ellenőrizetlen területeken. Darv bezárta a ajtót, és végigment a szőnyegen. A kivilágított folyosó végén egy másik ajtó állt, rajta egy táblával: Jonas Sinclair parancsnok. Darv jól ismerte a Challenger második generációs parancsnokának nevét. Az ajtó nyitva állt. Ez lehetett Sinclair hivatalos kabinja, de teljes felfordulás uralkodott benne - a fiókokat kihuzigálták, tartalmukat - apró, személyes tárgyakat - szétszórták a padlón és az ágyon. A vastag szőnyeg egy szervizrobot eltéveszthetetlen nyomait viselte. A lánctalpak bemélyedésében egy összetört hologramlemez csillogott. Darv megállt, és felvette az öt darabra hullott korongot. Összeillesztette a maradványokat, 20

és elolvasta a címkén álló, kézzel írt szavakat: - A T9 Paradicsoma. Első jelentés. Érdekes lenne, gondolta, összeilleszteni a lemezt, és lejátszani. Semmi más figyelemre méltót nem talált a kabinban. A Challenger két őrangyala nem sokat kommunikált egymással, nagyrészt azért, mert közös tudaton és közös célon osztoztak. Ez utóbbi már nem esett egybe azzal, amit építésükkor kaptak. Még saját ambícióik is megváltoztak annak a tudásnak a fényében, amit a Challenger kutatása során összegyűjtöttek. A sorozatos kudarcok, hogy értelmes létformára bukkanjanak a galaxisban, fokozatosan meggyőzték őket arról, hogy hatalmi vágyaiknak csak a Föld nyújthat kellő perspektívát - az a bolygó, amire eredetileg nem szándékoztak visszatérni. Sharna megfigyeléseinek eredménye - a Nap fényerősség-változása - volt az az információ, ami arra kényszerítette őket, hogy megváltoztassák terveiket. Telson épp a szokásos reggeli tusolást végezte, amikor őrangyala Angyal Egy - megszólalt. Telson abbahagyta a forgást a meleg légszárító előtt, amikor meghallotta a jellegzetes hümmögést a levegőben. - Jó reggelt, Telson - köszöntötte a lágy hang. - Jó reggelt, Angyal Egy! - Telson zavarba jött; Angyal Egy általában megvárta, míg befejezi a szárítkozást, s csak aztán jelentkezett. Azután következtek a szokásos udvariaskodások. Telson tisztelettudóan válaszolgatott. Darvtól eltérően, ő kész volt elfogadni az őrangyalokat külső erőként. - Angyal Kettő és én gondban vagyunk Sharnának a Nap fényességével kapcsolatos felfedezése miatt, Telson. Telson belebújt kezeslábasába, és összehúzta magán. - Nem lehet, hogy valamelyik műszer meghibásodott? - kérdezte a fiú. - Az nem okozott volna változást a fényerőben, Telson. Egyébként két független színképelemzés is alátámasztja a dolgot. Telson egy pillanatig töprengett. - Rendben. Mit akarsz, mit tegyek, Angyal Egy? - Vissza kell térnünk a Földre. Darv ugyanabban a pillanatban lépett be a Challenger kórházszintjére, ahol azonnal bele is botlott az egyik androidba, akihez előző éjszaka hozzávágta az ívlámpát. A robot láthatóan nem mászott a falra az örömtől, hogy láthatja. - Jó reggelt, Sammy - köszöntötte Darv vidáman. - Az azonosítási számom SA10 - válaszolta az egység kimérten. 21

Nem baj, én Sammynek foglak szólítani - nézett körbe Darv a mennyezeten, megbizonyosodva arról, hogy az angyaloknak nincsenek a közelben érzékelőik. Előszedte a hologramlemez darabjait, és lerakta őket az android vizsgálólapjára. - Meg tudod javítani, Sammy? A robot nem válaszolt. Néhány vezeték bukkant fel manipulátoraiból. Az alig látható, hajszálvékony csápok megérintették a korongot. Darv lenyűgözve figyelte, ahogy a törött darabok újra egésszé állnak össze. - Nem szerves anyag - szögezte le az android, mintha valami alapvető igazságra jött volna rá. - Meg tudod javítani? - Már kész is van - felelte a gép egyszerűen. - Ultrahanggal forrasztottam össze. - Felemelte az ép diszket, és odaadta Darvnak. -

Miért nem vagy a konferenciateremben, Darv? - érdeklődött Angyal Egy. - Hallottad Telson parancsnok hívását, nem? Darv átment a könyvtáron, és leült a hologramvetítő elé. - Telson csak tíz perc múlva akar látni... rengeteg időm van még. - Általában órákat szoktál a könyvtárban tölteni - jegyezte meg a hang. - Ezúttal nem fogok. - Darv megérintette a gép indítóbillentyűjét. A vetítőtér fehér színt öltött. Előhúzta zsebéből a lemezt, és behelyezte az előtte sötétlő vízszintes nyílásba. - Nincs nyoma, hogy kivettél volna valamit a könyvtárból - közölte Angyal Egy fagyosan. - Azért lehet, mert nem is vettem ki semmit, Angyal Egy - kuncogott fel Darv. A tejszerű fehérség szétoszlott, hogy átadja helyét egy szavannás táj felett rohanó képnek. A síkságon túl távoli, kékeszöld hegyek nyúltak a magasba. Darv először csalódottan nézett; azt hitte, újabb hologramot lát a Földről - több ezer található belőlük a könyvtárban, s a többiekhez hasonlóan ő is hosszú órákig szokta nézegetni őket. De az ég valahogy másnak tűnt. Egyetlen földi felvételen sem látott még ilyen lehetetlenül mély kékségű árnyalatokat. Egyre növekvő izgalommal meredt a háromdimenziós képre, alig észrevéve a lemez sérülése miatti apró ugrásokat. És megszólalt egy hang is. - Itt Sinclair parancsnok... a küldetés negyvenkettedik évében. Ez az első jelentés a Tersus-9 csillagfürt C-5 naprendszerének harmadik bolygójáról. Az eddig megvizsgált bolygók közül ez az egyetlen, ami a legcsekélyebb hasonlatosságot is felmutatja a Földdel. Noha jelentős földrajzi eltérések vannak, illetve a gravitáció is nagyobb, a légkör összetétele gyakorlatilag azonos. A kép oldalra mozdult, és két meztelen humanoid lényen állapodott meg, akik mintegy húszméteres távolságról bámulhattak Darvra. -

22

Darv életében először látott meztelen felnőtteket. A nagy meteoritbecsapódást túlélő könyvtári anyag között nem találkozott ilyen felvételekkel. Biztosan tudta, hiszen már az összeset lejátszotta. A két lény közül az alacsonyabbik egy nő volt. Darvot leginkább a mellkasán látható, két lelógó kinövés döbbentette meg. Ekkor vette észre, hogy az egyikbe kapaszkodó parányi valami egy csecsemő. A nő védekezően a gyerek elé tartotta a karját, a férfi pedig fél kézzel átölelte a vállát. - Egy órával a sikló leszállása után jelentek meg - folytatta Sinclair hangja. - Egyértelműen humanoidok, de a fejlődésnek még egy korai szakaszában. Az első kutatások eredményei szerint egy évezreden belül kipusztulnak, hacsak át nem térnek a növényi táplálkozásról az állatira. - Noha vannak bizonyos hátrányai, ahogy azt a függelékben közöltem, a bolygó rendkívül gyönyörű, s ezért is neveztem el Paradicsomnak. Jelentésemben alkalmasnak találom a... A felvétel váratlanul véget ért, a vetítőteret ismét köd töltötte be. Darv megnyomta az indítóbillentyűt, de semmi eredményt nem ért el. - Hibás a felvétel - közölte Angyal Egy. Darv most a lemezkiadó gombbal próbálkozott, de a korong nem tűnt fel a nyílásban. - Egy javított lemez - folytatta Angyal Egy. - Szét kell majd szedni a készüléket, hogy kiszedhessük. Beszorult. Darv megőrizte önuralmát, sikerült nyugodt hangon megszólalnia. - Milyen kár, Angyal Egy. - Hol találtad, Darv? - Beszélj nekem a Paradicsomról! - Nincs mit mondanom, Darv. Sinclair parancsnok jelentése tévesnek bizonyult. A részletes mérések kimutatták, hogy a sugárzás mértéke túl nagy. Láttad az ég színét. Darv csendben maradt. Aggasztotta az ég színe és a napsütés erőssége. Angyal Egy magyarázata értelmesnek tűnt. - Különös lények voltak - szólalt meg Darv. - Nagyon különösek - értett egyet Angyal Egy. - De természetesen nem voltak emberek. - Pedig Sinclair parancsnok azt állította. - Azt mondta, „humanoidok”, Darv. Nem ugyanaz. Azt hiszem, most jobban tennéd, ha felmennél a vezérlőterembe. - Miért akarod ennyire? - Angyal Kettő és én úgy döntöttünk, hogy itt az ideje visz- szatérni a Földre. A hajó pályamódosítása és a gyorsítás három órán belül kezdetét veszi. Angyal Egy szavainak hatására Darv azonnal elfeledkezett a Paradicsom bolygóról. *** 23

A Challenger félhold alakú vezérlőtermét a fenséges hajó orrában egy kiemelkedő buborékban helyezték el, így az ablakok félköre mintegy kétszáz fokos panorámát biztosított a galaxis több milliárd tűhegynyi fénypontjára. Az univerzum ragyogása azonban olyan látványosságnak bizonyult, amivel Telson, Sharna, Astra és Darv együtt nőtt fel. Egyikük sem emlékezett már arra az alkalomra, amikor hároméves korukban a nővérrobotok először bevitték őket a vezérlőterembe. Most mind a négyen saját konzoljaiknál ültek, épp a pálya- módosítás adatait ellenőrizték. Egy órába telt, míg megfordították a hajót, hogy eddigi menetirányával épp szemben haladjon; hogy a fotonhajtóművek a húsz fényévnyire lévő Naprendszer felé vigyék őket. Telson egy kimagasló pulpituson ült, társaival szemben, háta mögött az ablakok félkörével. Öt percen keresztül kérte társaitól az ellenőrző adatokat, s azok alapján elindította a programokat, melyek a hajót vezérelték. Még annak idején, amikor hetvenöt fedélzeti évvel ezelőtt megkezdődött volna a Challenger építése, a tervezők felismerték annak a pszichológiai szükségét, hogy a legénység tudatában legyen, hogy ők irányítják a hajót. Ennek a filozófiának lett az eredménye az a frusztráció, amit Angyal Egy és Angyal Kettő volt kénytelen elszenvedni, amikor át akarta venni a teljes ellenőrzést a rendszerek felett. Legalább négy embernek kellett a vezérlőteremben tartózkodni, így legalább négy embert kellett életben tartaniuk a huszonöt évvel azelőtti nagy meteoritbecsapódás alkalmával. Mivel az őrangyalok voltak azok, akik bármiféle hatást gyakorolhattak Telsonra, Sharnára, Astrára és Darvra, reménykedtek, hogy ha nem is közvetlenül, de áttételesen teljes mértékben a kezükben lehet a Challenger vezérlése. Darv velük szemben tanúsított, alázatosnak egyáltalán nem mondható magatartása olyasvalami volt, amire egyáltalán nem számítottak; annak a súlyos tévedésnek lett az egyik következménye, amit a meteorbecsapódás várható pusztításának kiszámításakor követtek el. Nem elég, hogy kénytelenek voltak hatalmas területeket lezárni a fedélzeten, de több milliárd bájtnyi memóriát is elveszítettek, ahogy az aszteroida egy darabja a központi egységekbe fúródott. Egy ideig nem aggódtak túlságosan a veszteség miatt, de mostanra kezdték észrevenni, hogy jelentős hiányosságok támadtak tudásukban. Például sok mindent nem értettek már az általuk érzékelt térrel és idővel kapcsolatban. - Pályamódosítás ellenőrzése rendben - jelentette Sharna, amikor Darv és Astra is befejezte munkáját. - Pályamódosító rendszerek zöld jelzésen - felelte Angyal Kettő férfihangja. Telson végigpillantott a képernyőjén sorakozó adatokon. A parancsok zöld karakterek formájában ragyogtak előtte. - Oké, Darv! Kezdjük a finombeállítást! 24

Ez volt a gyorsítás megkezdése előtti utolsó lépés - a Challenger pályájának aprólékos szabályozása, hogy a hajó a Naprendszer felé tartson, de oda, ahol az húsz év múlva lesz. Noha a százezer fényév átmérőjű galaxis kerékként forgott, mozgása egyenetlen volt - aminek eredményeképpen a Challenger pályaadatait csak Angyal Egy és Angyal Kettő adhatták meg. Darvnak három percet kellett várakoznia, míg a számok feltűntek monitorán. Darv utasításokat adott ki a konzolon keresztül. A Challenger tízmérföldes testének teljes hosszában több száz segédhajtóművet indított be a hipergolikus üzemanyag. A vezérlőfülkében eleinte nem lehetett érzékelni a rakéták működését. Eltelt egy perc. - Aszimmetrikus mozgás! - kiáltott fel Astra. Az ablakokon túl a csillagok ide-oda táncoltak. Darv elindította a programot, ami engedélyezte Angyal Egynek, hogy belátása szerint hajtsa végre az automatikus pályakorrekciót. Sharna felfedezte képernyőjén a Napot jelző fénypontot, és kíváncsian felpillantott, hogy vajon fel tudja-e fedezni szabad szemmel is a körülötte ragyogó csillagmilliárdok között. - Pályakorrekció végrehajtva - jelentette Angyal Egy. A csillagok himbálózása lelassult, majd végül megszűnt. Sharna képernyőjén a konvergenciavonalak egy jelentéktelen fénypontban metszették egymást. - Pályaadatok rendben - erősítette meg fennhangon. Telson nyugtázta a jelentést, majd érzelmeit hűen tükröző hangon megszólalt. - Felkészülni a főhajtómű beindítására. Angyal Egy feladatai közé tartozott előkészíteni a hajó belső rendszereit arra a lassulásra, amely az elkövetkezendő negyven év során a Challenger sebességét a fénysebesség feléről mindössze óránkénti pár százezer mérföldnyire hivatott csökkenteni. Riasztotta a működő androidokat és az alacsonyabb intelligenciájú egységeket, melyeknek tevékenységében zavart okozhatott volna a lassulás, és azok kikapcsoltak. A víztározók partjait megemelték a vízszint várható növekedésének ellensúlyozására - a lassulás enyhén megdönti a vízfelszínt, és ebben az esetben erre az állapotra negyvenéves távlatban kellett gondolni. - Belső rendszerek zöld jelzésen - csendült fel Angyal Egy hangja a vezérlőteremben. Astra váratlanul rámosolygott Darvra. - Még most sem tudom elhinni, hogy tényleg hazamegyünk. - Miért gondoltad meg magad, Telson? - érdeklődött a fiú. A parancsnok fagyosan nézett rá. - így döntöttem, és kész. Darv elvigyorodott. - Ezzel nem válaszoltál a kérdésemre, Telson, de azt hiszem, jobb lesz, ha megelégszem ennyivel. 25

Darv... - figyelmeztette Sharna. Egyetlen szava elég volt, hogy a másik szégyenlősen lesüsse a szemét. - Tehetetlenségi rendszerek rendben - folytatta a lány. - Javaslom, induljunk! Telson szúrós tekintettel meredt Darvra. - Javaslom, induljunk - ismételte meg Sharna élesen. Telson elhúzta a száját, és megérintette a kapcsolókat, melyek beindították a Challenger részecskehálóit, és várta, hogy az ellenőrző fények jelentést adjanak a hatalmas ernyők szétterüléséről. Öt perccel később új csillag ragyogott fel, ahogy a hajó fotonhajtóművei beindultak. A lassulás megfeszítette a több mérföld széles energiahálókat, és azok felvették alakjukat. A gigantikus leplek szedték össze a csillagközi részecskéket, hogy aztán az anyagtárolókon át így biztosítsák a fotonhajtóművek működtetéséhez szükséges nukleáris fúzió üzemanyagát. A folyamat során az anyag teljes mértékben energiává alakult - ugyanúgy, mint ahogy a csillagok szívében s ennek köszönhetően érhette el a Challenger a másodpercenkénti százhúszezer mérföldes sebességet is, ami igencsak megközelítette a fény sebességét. Ennek a sebességnek az elérése vagy az erről való lelassulás hat hónapot vett igénybe. Gyakorlatilag általában nincs elég csillagközi por az űrben, hogy biztosítsa a szükséges anyagmennyiséget, s ezért alacsony gyorsulási és lassulási értékekkel kellett számolniuk. A Földre való visszatérés esetében más érvek is emellett szóltak: garantáltan számíthattak arra, hogy mindvégig lesz elég hajtóanyag a fotonrakéták számára, s ennek megfelelően kisebb terhelés éri a fúziós reaktorokat. - Ezt nézzétek! - kiáltott fel Darv. - Most már enni sem tudok! Astra és Sharna odapillantottak, majd nevetésben törtek ki: társuk szájával próbálta elkapni a levegőbe feldobott mogyorókat. A szelíd lassulás azonban eltérítette a mogyorókat logikus pályájukról, így messze elkerülték a száját. - Ha befejezted a bohóckodást - szólalt meg Telson fagyosan akkor talán elvégezhetnénk a ránk váró munkát. Darvnak sikerült elkapni a következő mogyorót. Miközben elrágta, szélesen Telsonra vigyorgott. - A következő számom pedig az lesz, hogy negyven évre álomba merülök, majd úgy kelek fel, hogy közben csak tizenhat hónapot öregszem. -

Sokkal szörnyűbbnek tűnt, mint azok a horrorok, amiket Darv valaha is látott. A rettegéstől kétségbeesve küzdötte át magát a sűrű aljnövényzeten. Fogalma sem volt, mióta rohan, de arcán, karján és mellkasán patakzott a vér a nekicsapódó faágak karcolásaitól. Vaktában nekiütközött egy fának, és a földre rogyott. A láthatatlan lény most sokkal közelebb volt - felé csörtetett a bozótban. Darv akárhogy is menekült a göcsörtös, kiszáradt fák és a hullafehér gyökerek között, az a valami 26

mindig egypár méterrel a háta mögött járt, és a távolság fokozatosan csökkent. - Ezer agyara és karma van - mondta az ármányos hang. - Nem pihenhetsz, Darv... futnod kell! Fuss! Darv lihegve talpra állt, és vérző, megkínzott lábain továbbtántorgott. Kitörölte szeméből a vért, és félelemmel eltelve hátranézett. Véres lábnyomokat hagyott maga után az erdő talaján. Ismét beleütközött egy fatörzsbe, de már nem volt annyi ereje, hogy talpra álljon. Kétszer is megpróbálta, és mindkét alkalommal visszazuhant. A könyökére tornászta magát, és nézte, ahogy a fák félrehajolnak, és kitörnek a mögötte tomboló fenevad ádáz csapásai alatt. Ismét hallotta Angyal Egy meggyőző hangját. - Én meg tudlak menteni, Darv... Csak én tudlak megmenteni... Akarod, hogy megmentselek? Két hatalmas kéz font körül egy bokrot Darvtól tízméternyire. A félméteres ujjak végén körmök helyett karmok éktelenkedtek. Darv most először látta meg a lényt, és felsikoltott iszonyatában. - Akarod, hogy megmentselek, Darv? - kérdezte ismét Angyal Egy gyengéden. Méreg csöpögött a szörnyeteg görbe agyaráról, csészealj nagyságú szemében gyűlölet izzott. Lekuporodott, mintha ugrásra készülődne. - Igen! - sikoltott fel Darv, végre összeszedve akaraterejét. - Kérlek, Angyal Egy! Meg kell mentened! - Csak ha hiszel bennem, Darv. - Hiszek, hiszek! - vinnyogta Darv. - Mondd ki, Darv! - Angyal Egy hangja már nem volt gyengéd. Mondd, hogy hiszel bennem és Angyal Kettőben! Mondd! Darv kipréselte magából a szavakat, közben egy pillanatra sem véve le a szemét a kuporgó borzalomról. Annyira közel volt hozzá, hogy hallotta a levegő fújtató áramlását a lángoló orrlukakban. - És elfelejted a felvételt a Paradicsomról, Darv! Érted? Elfelejted, hogy valaha is láttad! - Elfelejtem a felvételt a Paradicsomról - ismételte meg Darv. Az erdő és a szörny szertefoszlottak. Darv szemhéjának remegése megszűnt, szívverése és légzése kezdett visszatérni a normális szintre. - Tedd le a regenerálórácsra! - utasította Angyal Egy a kisegítőrobotot. A gépezet engedelmeskedett; szervomotorjai felzümmögtek, ahogy letette Darv meztelen, öntudatlan testét az előre elkészített felületre. A réseken keresztüláramló meleg levegő fokozatosan felszántotta róla az izzadságot. - Most a többieket. A robot egymás után kiemelte Telson, Sharna és Astra alvó testét a tartályokból, melyekben negyven éven keresztül nyugodtak, és elhelyezte őket Darv mellett. Egy orvosi egység azonnal elfoglalta a helyét, és eltávolította a legénységről a rájuk erősített táplálékadagoló és 27

anyagcsere-szabályozó csöveket, mielőtt beadta volna nekik a normális életfunkciókat helyreállító injekciókat. Negyven évig feküdtek a felfüggesztett életműködés halálszerű állapotában, az őrangyalok felügyelete mellett, a steril tartályok nyújtotta biztonságban. Sharna, Astra, Telson és Darv negyven évig aludt, testük az öntudatlanságban havonta egy napot öregedett. Ez volt a leghosszabb idő, amit valaha is eltöltöttek a lét és a nemlét e különös határán. Legelőször Telson ébredt fel. Kinyitotta a szemét, és felnézett a tompított fényű világítótestekre. Egypár percig zavartnak tűnt, míg a rács kemény nyomása eszébe nem juttatta, hol van. Felült, vékony, elsatnyult lábait felhúzta mellkasához, úgy nézte három társának remegő testét. - Jó reggelt, Telson parancsnok! - köszöntötte Angyal Egy. - Jó reggelt - felelte Telson, miközben lábát átlendítette az tartály szélén. Nyersen félreintette a segítségére siető robotot, majd óvatosan leereszkedett a kemény padlóra. - Két napig a negyedén tartjuk a gravitációt, míg az izmaitok vissza nem nyerik rugalmasságukat - magyarázta Angyal Egy, majd hozzátette. Ez még nem tanácsos. - Éles megjegyzése Darvnak szólt. Darv ugyanis időközben felébredt, és épp fekvőtámaszokat csinált a rácsozaton. - Akár százat is megcsinálok ilyen tömegvonzásnál - jelentette ki magabiztosan. Leszökkent a padlóra, és a kisegítőrobot kénytelen volt elkapni, amikor a fiú térdei összecsuklottak a testsúlya alatt. - Hülye - morogta Telson. Darv nem jött zavarba. - Hé - lihegte. - Ilyen még soha nem történt. - Eddig még sohasem voltál negyven évig a tartályban - vetette oda Telson kurtán. - Hogy mentek a dolgok, Angyal Egy? - Nagyon simán, Telson parancsnok. A fotonhajtóművek a program szerint két hónapja leálltak. Épp most haladunk át a Naprendszer külső bolygóinak pályáján. - Otthon vagyunk! - ujjongott Sharna. Átölelte az épp akkor feleszmélő Astrát. - Otthon vagyunk, Astra! Otthon! Otthon! Otthon! Telson a realitásokra koncentrált. - Jelentkezett a Föld, Angyal Egy? - Nem, parancsnok. A felfüggesztett életműködés utáni reggeli készen áll az étteremben. - Pokolba a reggelivel - nevetett Sharna. - Otthon vagyunk! Megyek, és megnézem Astrával a Földet. - Attól tartok, ez lehetetlen, Sharna - szólalt meg Angyal Kettő. A két lány a legközelebbi érzékelőre meredt. - Miért? - követelte Sharna. Angyal Kettő rövid szünet után válaszolt. - Kétségtelen, hogy a jó naprendszerben járunk. A bolygók adatai tökéletesen megegyeznek a mieinkkel... két dolgot kivéve. 28

Név szerint? - türelmetlenkedett Telson. Ismét szünet. - A Nap határozottan melegebb és fényesebb, mint amilyennek lennie kellene... A négyes csendben maradt, érezve, hogy két őrangyaluk olyan problémával találkozott, amire nem találtak megoldást. - A Hold azon a pályán kering a Nap körül, amit a Föld foglalt el folytatta Angyal Kettő szárazon. - De magának a Földnek semmi nyoma. Egyszerűen eltűnt a Naprendszerből. -

Második rész Az Első Lábnyom Városa A Challenger segédhajtóművei segítségével elvégzett egy sor bonyolult manővert. A hatalmas hajó nem tűnt igazán alkalmasnak bolygóközeli pályák felvételére - különösen egy olyan kicsiny égitest esetében, mint a Hold. - Nyolcas fékezőrakéta harminc fokon - szólt Telson. Már két órája ült a konzoljánál, és meglehetősen ingerlékenynek tűnt. - Nyolcas fékezőrakéta harminc fokon - igazolta vissza Sharna. - Részecskehálók? - Behúzva - jelentette Darv. - Ötszázalékos terhelést a nyolcasra - adta ki az utasítást a parancsnok. Felpillantott Astrára, aki a Holdat bámulta képernyőjén. - Astra! Astra sietve visszaterelte figyelmét feladatára. - Hold körüli pálya rendben, parancsnok. - Legnagyobb távolság... hatszáz mérföld - hadarta Sharna. - Legkisebb távolság... kettőszázhúsz mérföld. Keringési idő... három óra négy perc. - Kiváló manőver - gratulált Angyal Egy. Telson megpördült székével. - Jött válasz a hívásainkra? - vakkantott Darvra. - Teljes a rádiócsend, Telson. - Azt mondtam, minden csatornán sugározz! - Úgy is tettem. Teljes a rádiócsend a Holdon. Telson türelme veszedelmesen fogyott. - Az lehetetlen. - Ujjával a képernyőre mutatott. - Nézd meg azt a várost ott lent! És van egy másik az Egyenlítőn is. Legalább ötvenezer embernek kell itt élni. 29

Mind a négyen zavartan nézték a Challenger alatt lassan elúszó kupolavárost. - Semmilyen tevékenységnek nem látom jelét - mondta Sharna. - Ez a hely kihalt. - Ez egyszerűen lehetetlen - morogta Telson. Darv vállat vont. - A Föld eltűnése sem az. - Jobban tennéd, ha utánanéznél azoknak a városoknak az adatbankban. - Már megpróbáltam - felelte Darv. - Még nem léteztek, amikor a Challenger elhagyta a Naprendszert. - Akkor ellenőrizd a térképeket! Darv visszafordult a konzoljához, és információkat kért az adatbanktól. Sharna és Astra csendben maradt - mindketten elmerültek saját gondolataikban. - Angyal Egy és Angyal Kettő - kezdte Telson megfontoltan. - Létezik a legkisebb esély is arra, hogy hiba csúszott a navigációba, és nem a megfelelő naprendszerbe tértünk vissza? - Egyikünk sem tud magyarázatot adni a Föld eltűnésére és a Nap fényerejének növekedésére - válaszolta Angyal Egy. - De semmi kétség: a Challenger hazatért. - Mi az, hogy haza? - fakadt ki Astra keserűen. - Pontosítok. A Challenger naprendszerére gondolok. Darv felnézett a monitorról. - Két véletlenszerű ellenőrzést végeztem el. A Hold térképészeti adatai tökéletesen egyeznek a mért értékekkel. Telson egy percig hallgatott. Majd a saját képernyője felé bökött állával. - Megint itt az a város, amit az első körben láttunk. A város hatalmasnak látszott: legalább száz, egymással összekapcsolt kupola terült el a levegő nélküli holdi tájon; néhánynak az átmérője elérte az öt mérföldet is. Sharna foglalta szavakba azt, amire mindannyian gondoltak. - Ez alatt a százötven év alatt, míg a Challenger távol volt, óriási mértéket öltött a Hold betelepítése. - Annak alapján, amit a Földről olvastam, ez teljesen normálisnak tűnik - jegyezte meg Astra. Telson magában átkozódott. - Valakinek lennie kell ott lent. Minden csatornán beszélni akarok. - Időfecsérlés, Telson - szólt Darv könnyedén. - Ugyanezt csináltam én is. Ha nem tetszett nekik az én hangom, valószínűleg a tied sem fog. - Minden csatorna nyitva - jelentette Angyal Egy. Telson belekezdett anélkül, hogy felemelte volna a hangját. - A Challenger űrhajó hívja a Holdat... A Challenger űrhajó hívja a Holdat. Ha valaki hall, kérem, válaszoljon akármelyik csatornán... Vétel... Csak a fehérzaj jött válaszul. 30

Teljes érzékenységet, Angyal Egy. A fehérzaj hangereje növekedett. Darv rákacsintott Astrára, majd lemondóan legyintett. - A Challenger űrhajó hívja a Holdat - ismételte Telson. A legénység négy főből áll. Annak a csoportnak vagyunk az utódai, akik százötven évvel ezelőtt hagyták el a Naprendszert. A leszállóegységeink megsemmisültek egy meteorbecsapódás során, mintegy huszonöt évvel ezelőtt, így nem tudjuk elhagyni a Challengert. Ismétlem... nem tudjuk elhagyni a Challengert. Biztonsági intézkedésekre nincs szükség. Kérem, küldjenek egy űrsiklót. Vétel... Telson várt, de nem érkezett válasz a Holdról. - Angyal Egy, folyamatosan sugározd az üzenetet - kérte. A fehérzaj sziszegése hirtelen elhallgatott. Telson odament az egyik csaphoz, és ivott egy korty vizet. Az egyik ablakon keresztül nézte a Challenger alatt lassan el- sikló holdbéli tájat. Darv ráközelített az egyik kamerával egy átlátszó kupolára, amiről feltételezte, hogy ugyanolyan mezőgazdasági részleg lehetett, mint amilyennel ők is rendelkeztek a hajón. A talaj felszántva, de semmi nyomát nem látta a növényeknek. Mozgást érzékelt maga mellett. Astra fogta meg szorosan a kezét, mint gyermekkorukban, amikor együtt nézték a horrorfilmeket a videón. - Ha senki sincs ott... - küszködött a szavakkal a lány. - Természetesen van valaki - jelentette ki Darv vidáman. Szerencsétlen véletlen, hogy a hajónk pont úgy néz ki, mint az adószedőké, és ezért elbújnak előlünk. Legalább tíz kört meg kell tennünk, míg a nyomukra bukkanunk. - De ha nincs senki.. És nincs Föld... A remény, hogy egy nap meglátjuk a mi Földünket... Belélegezzük a levegőjét... Azt hiszem, csak ez a remény óvott meg attól, hogy meg ne őrüljek. A Challengeren születtünk... most úgy tűnik, itt is halunk meg. -

Az őrangyalok aggódtak és zavarban voltak: emberi érzelmek, de őket tervezték az emberiség történetében először úgy, hogy rendelkezzenek ezekkel a vonásokkal. A tervezők felmérték annak az előnyeit és hátrányait, ha a hajót számítógépek irányítják, és az előbbiből többet találtak. Figyelembe vették azt is, hogy ezen érzelmek könnyen átcsaphatnak hatalomvágyba, de lehetetlennek tartották, hogy az őrangyalok rákényszerítsék akaratukat több mint háromszáz férfira és nőre. Az őrangyalok nyugtalankodtak, mert nem értették, mi történt a Földdel. Lehet, hogy hibásan döntöttek, amikor meghosszabbították a Challenger utazását. Ha így történt, akkor komoly nehézséget jelentett számukra az, hogy annak a tudatában működjenek, bármikor elkövethetnek egy ugyanilyen súlyos hibát. 31

Astra ajtaja félrecsúszott, egy-két pillanatig hagyva beszűrődni a folyosóról a fényt. Valaki bejött. A lány felült az ágyán, és megérintette a villanykapcsolót. Darv volt az, mindkét vállán egy-egy tömött zsák lógott. - Darv... mi a francot akarsz? - Kaja - válaszolta a másik védekezően. - A zsákokat az egyik raktárban találtam. - Emelgetve megbecsülte a csomagok súlyát. Szerintem legalább négy napig elég lesz. Astra felnevetett. - Te megőrültél. Tényleg meg akarod csinálni? - Jobb, mint itt ülni, és a szemünket mereszteni egész nap. Jössz? - Mit szólnak hozzá az angyalok? - Semmit... ugyanis nem mondtam el nekik. De kérdezősködtek. Nagyon jól tudta utánozni Angyal Egy hangját. - Mit akarsz azokkal a zsákokkal, Darv? Mit akarsz azzal az élelemmel, Darv? Astra elkomolyodott. - Ne gúnyolódj velük! - Miért ne? - Mert ők a mi őrangyalaink. Nagyon jól tudod, hogy nélkülük halottak lennénk. - Ők csak egy csomó ellenőrző rendszer. Jössz? Astra, azt mondtad, szeretnél csinálni valamit. Egy kis felderítőút, és legkésőbb négy nap múlva már vissza is térünk. Telsonnak és Sharnának hagytam egy üzenetet. Darv kinyitotta az egyik szekrényt, és az ágyra dobta Astra kezeslábasát. A különös ajtóra másnap bukkantak rá. Astra az ívlámpát tartotta, míg Darv végighúzta körmeit a fémlap és a fal közötti vékony résen. Az ajtó tökéletesen illeszkedett keretébe, és nem volt kilincse. Soha nem láttak még ehhez hasonlót. - Egyszer már lejöttünk ide gyerekkorunkban - szólalt meg Darv, a hajszálvékony illesztést vizsgálgatva. - Nem túl meglepő, hogy nem vettük észre. Astra végignézett a folyosón. Egész napos útjuk során egyetlen olyan érzékelőt sem láttak, ami az őrangyalokhoz csatlakozott volna. Tarkóján azt a kellemetlen bizsergést érezte, amit akkor szokott, amikor a hajónak az angyalok által ellenőrizetlen részében járt. Darv talált két üvegszálas kábelvéget a falon, ahol valaha egy vezérlőegység lehetett. Ugyanez volt a helyzet mindenhol, az összes tiltott zónában: a szervizrobotok az összes kapcsolót eltávolították a nagy 32

meteoritbecsapódás utáni javítási munkálatok során. - Astra... egy pillanatra világíts ide! Astra úgy irányította a lámpát, hogy annak fénye a sérült vezetékekre essen. Váratlanul felszisszent valami, amitől önkéntelenül hátralépett. Az ajtó hátracsúszott, majd félrehúzódott, egy fülkeszerű helyiséget felfedve előttük. - Zsilipvezérlés - hallatszott egy hang. - A zsilip működőképes. Darv magához tért meglepetéséből, és megragadta Astra könyökét. - Gyerünk - lépett be a zsilipbe semmi értelme várakozni! Az ajtó egy szisszenéssel bezáródott mögöttük. - Kérem, állítsa be a kívánt környezeti jellemzőket a terminálon folytatta a zsilip vezérlése. Darv rámosolygott a tágra nyitott szemű Astrára. - Kérlek, ismertesd a határértékeket, zsilipvezérlés. - Gravitáció... nullától egyig; légnyomás... nullától egyig; hőmérséklet... mínusz száztól plusz húszig. Darv utasította, hogy vegyen fel számukra kényelmes körülményeket. Utolsó szavaival majdnem egy időben már hallatszott is, ahogy levegő áramlik az ajtó túloldalán lévő helyiségbe, akármi legyen is az. - Ha ez valami fontos, akkor ígérd meg, hogy jelented Telson parancsnoknak - követelte Astra. - Micsoda? Kockáztassam meg, hogy vesztegetem az értékes idejét? - ígérd meg - erősködött Astra. Darv megígérte. A süvítés elhallgatott. - Környezeti változók beállítva - közölte a zsilip vezérlése. - A hőmérséklet öt percen belül eléri a normálisát, de így is be lehet lépni védőöltözet nélkül. A belső ajtó kitárult, teljes sötétséget fedve fel maga mögött. - Egy kis fényt kérek, zsilipvezérlés - kérte Darv. Számos fénysugár vágott be a helyiségbe, és valami olyasmit világítottak meg, amit Darv és Astra még csak felvételeken látott. Egy percig csak ott álltak anélkül, hogy megszólaltak volna, vagy megpróbáltak volna belépni a helyiségbe. - Igazad van, Astra - szólalt meg végül Darv. - Ezt azonnal jelentenünk kell Telsonnak. Telson ismét körüljárta az űrsiklót. Nem szólt semmit, de csak azért, mert semmi sem jutott az eszébe. - Megérte, hogy beléptünk egy tiltott zónába? - érdeklődött Darv. Mivel vákuumban volt, tökéletes az állapota. Sharna tűnt fel a sikló ajtajában, arckifejezése nagyon elégedettnek tűnt. - Tökéletes - mondta izgatottan. - Élelem, víz, űrruhák... minden a legnagyobb rendben. 33

Telson nem szólt semmit. Előrelépett, és megérintette az egység hőpajzsát az egyik rögzítőbak felett. - Már használták - mutatott az égett nyomokra, melyek teljes hosszában beborították a pajzsot. - A hőpajzs állapota nem számít, ha a Holdra szállunk le - érvelt Darv. Telson szembefordult vele. - Azt javaslód, hagyjuk el a Challengert? - Természetesen. - Melyik őrangyal irányítása alá tartozik? - Egyik alá sem. A teljes vezérlés a mi kezünkben van. Telson azonnal döntött. - Ebben az esetben szó sem lehet a Challenger elhagyásáról. Nem lennénk képesek irányítani a siklót. - A konzolok kezelése sokkal bonyolultabb, mint az automata leszállóegységeké - jegyezte meg Sharna. Astrával együtt épp a sikló zsilipjébe vezető alumíniumlépcsőn ereszkedtek le. - Ne próbálj ellenkezni velem! - figyelmeztette Telson. - Nem ellenkezem. Egyszerű tényekről beszélek - felelte Sharna abban a tudálékos modorban, ami annyira fel tudta idegesíteni Telsont. - Gond nélkül repülhetünk ezzel a valamivel. - Igaza van, parancsnok - csatlakozott hozzá Astra. - Életünkben először itt a lehetőség, hogy mi magunk tegyünk valamit... az őrangyalok nélkül. Telsont megzavarta az általában engedelmes Astra ellenkezése. - Milyen lehetőség ez? Nélkülük már rég halottak lennénk. Csecsemőkorunk óta ők vigyáznak ránk. Vezettek minket. A Challenger kísértethajó lenne nélkülük... csak sodródna az űrben... négy gőgös ember sírboltjaként. Darv veszélyesen közel állt ahhoz, hogy elveszítse önuralmát. - És pontosan így fogjuk végezni, ha nem találjuk meg a Földet. Persze, maradhatunk felfüggesztett életműködésben is... de minek és meddig? Hogy ötven helyett ezer év múlva haljunk meg, úgy, hogy soha nem láttuk a Földet? Vagy talán titokban félsz attól, hogy megtaláljuk az otthonunkat, Telson? - Semmi garancia nincs rá, hogy találunk valamit a Holdon makacskodott a parancsnok. - Az viszont biztos, hogy semmit sem találunk, ha itt maradunk erősködött Darv. - Én megyek, és Darv - közölte Astra anélkül, hogy egy pillantást vetett volna Telson dühös arckifejezésére. - És én is - tette hozzá Sharna. Telson azon vette észre magát, hogy oda a tekintélye, ha nem adja be a derekát. - Rendben - egyezett bele rosszkedvűen. - Mindannyian megyünk. De először alaposan nézzük át a siklót, hogy biztosak legyünk a 34

működésében. Az angyalok kénytelenek voltak szembesülni azzal a nagyon kellemetlen ténnyel, hogy a sikló létére vonatkozó adataikban komoly hiányosságok tapasztalhatóak. A nagy meteoritbecsapódáskor bekövetkezett információvesztés nagyságának következményei súlyosabbak voltak, mint hitték. Úgy döntöttek, engedélyezik a legénységnek a hajó elhagyását. Információkat kellett szerezniük, bármi áron. Az űrsiklót öröm volt vezetni. Amint kinyílt a Challenger külső zsilipkapuja, a sikló automatikusan beindította kémiai hajtóműveit, hogy ráálljon a Telson által előzetesen meghatározott negyven mérföld magasságú hold körüli pályára. Még egy rádiójelet is küldött a hajónak, jelezve, hogy az bezárhatja a zsilipet. A legénység életében először hagyta el a Challengert, és életében először adózhatott tisztelettel a jármű gigantikus méreteinek, illetve nagy meteoritbecsapódás okozta szörnyű károknak. A hajótest közepétől mintegy négyszáz méteres rész a fotonhajtóművekig teljesen elpusztult egész ültetvény-részlegek kerültek az űr dermesztő vákuumába, a folyosókat olvadt vagy groteszk módon elgörbült fémtörmelék borította, a hatalmas színházból és nagyteremből pedig mindössze néhány kis szoba maradt meg, amelyekben videó- és hologramvetítők maradványai álltak. A fiatalok többször láttak már felvételeket a sérülésekről - ezeket a bolygókutató szondák készítették, és továbbították a hajóra -, de csak most, hogy testközelből vehették szemügyre a meteorit okozta rombolást, értették meg, mit is jelent a félelmetes űr árváinak lenni. A sikló ragyogó gázcsóvákat lövellt ki hajtóművéből, míg el nem érte a meghatározott magasságot. A fedélzeti radar végigpásztázta az alattuk elsikló területet, majd átalakította a jeleket a számítógép grafikai képességeinek megfelelően, és továbbította azokat a vezérlőpult közepén elhelyezett monitorra. Minden számba jöhető leszállóhelyet egy számmal jelölt, lehetőséget adva a pilótának, hogy egy kivilágított billentyűzetről betáplálva a megfelelő számjegyet, kiválassza a neki tetsző úti célt. - Te jó Isten - hápogott Telson a pilótaülésben. - Feleslegesek vagyunk... ez a masina magában is elrepülne. A legnagyobb városban szálljunk le? A többiek figyelmét nem kerülte el, hogy parancsnokuk mintha nagyobb hajlandóságot mutatna az együttműködésre, mint egyébként szokott. - Miért ne? - kérdezett vissza hetykén Sharna. Öt perccel később a város felkúszott a látóhatárra. Telson azonosította a monitoron, majd betáplálta a számát a vezérlőpulton. Az oldalirányú hajtóművek megfordították a siklót. Darvék teste nekifeszült a biztonsági 35

öveknek; az üresen maradt hat ülésben egymásnak ütődve csörömpöltek a szabadon lógó fémcsatok. Amint befejeződött a forduló, beindult a főhajtómű, ezúttal a menetiránnyal ellentétes tolóerőt kifejtve. A fékezés egy percig tartott, ezalatt a jármű százötven méterre csökkentette magasságát. Astra a sikló hasa alatt mindössze a három méterrel meredező hegyormokat szemlélte ablakán keresztül. A lejtők egy síkságban futottak össze, amelyen járművek nyomai vezettek a távolba. Egyikük sem beszélt; életükben most voltak a legközelebb bármiféle bolygó felszínéhez, és úgy tűnt, nincsenek megfelelő szavak érzéseik kifejezésére. A főhajtómű ismét fellángolt, ezúttal kevesebb mint tíz másodpercre. A sikló lassan közeledett a talajhoz. - Tízezer - szólalt meg Telson komoran. - Csak abban bízom, hogy ez az átkozott madár tudja, mit akar. Az oldalirányú hajtóművek visszafordították a járművet, úgyhogy az ismét menetirányának megfelelően repült. A város kupoláinak fürtjei kevesebb mint százmérföldnyire csillogtak. A számjegyek gyorsan pörögtek Telson szeme előtt. - Ötezer - közölte. Hiába nyelt nagyokat, torkának szárazsága nem enyhült. - Az egyik kupola kinyílik - jelentette Sharna rekedten. - Micsoda? - nézett fel Telson a vezérlőpultról. Sharnának igaza volt, az egyik hatalmas kupolán egy rés kezdett kitárulni. Az oldalirányú hajtóművek megint beindultak. Ez alkalommal előreáramlott a forró gázsugár, úgy csökkentve a tolóerőt, hogy a sikló gyorsabban kezdte veszíteni magasságát, mint ahogy a holdfelszín görbülete kisiklott a hasa alól. A navigációs számítógép kiszámolta a ballisztikus pálya végpontját, és segítőkészen fel is villantotta Telson képernyőjén. Landolás tizenöt másodperc múlva. Ugyanabban a pillanatban az energiaszolgáltató rendszerek kikapcsoltak, kioltva a Telson előtti monitort és a fülke világítását. Csak a mesterséges gravitációt fenntartó egységek folytatták működésüket. - A padlóra! - hördült fel Telson. Kétségbeesett kapkodással csatolták ki öveiket, és vetették le magukat az ülések közötti keskeny járatba. A parancsnok a karjához szorította homlokát, és magában számolta a másodperceket, várva az elkerülhetetlen becsapódást. A huszadik másodpercben eltűnt a Nap. Darv felemelte a fejét, és kinézett az egyik ablakon. Valami olyan fedte el a csillagokat, ami még az űr sötétjénél is sötétebb volt. Talpra kecmergett. - Feküdj! - csattant fel Telson. - A kupolában vagyunk - felelte Darv. - Micsoda!? Harminc másodperccel a számítógép jó szándékú bejelentése után a 36

sikló szelíden landolt a hatalmas kupola belsejében. Darv addig igazította a külső kamera optikáját, míg a monitoron megjelenő kép a lehető legélesebb nem lett. Lassan végigpásztázta a kupola szélén lévő járatok sorát, majd hirtelen megállt, ahogy valami megragadta a figyelmét. - Poggyászkiadás - olvasta hangosan. - Ti tudjátok, mit jelent ez? Rövid vita alakult ki arról, hogy vajon fejlődhetett-e olyan szintre a technológia, hogy turizmus alakuljon ki a Holdon. Sharna vágta el a vitát. - A jelenlegi légnyomás egy atmoszféra. Bezárták a kupolát, és feltöltötték levegővel. Telson ellenőrizte a Sharna által adott helyzetjelentést. - Nos, legalább belélegezhető a levegő odakint. - És most mit csinálunk? - érdeklődött Astra. - Csak állunk, és várunk? - Pontosan - hangzott Telson válasza. - Megvárjuk, amíg ők jönnek ide. És most? - kérdezte Darv egy órával később. - Várunk - jelentette ki Telson határozottan. - Mi értelme várni? - szólalt meg Sharna. - Nyilvánvaló, hogy nem akarnak ártani nekünk. Egyébként miért hagyták volna, hogy a rendszereik idevezessenek? Újabb vita kezdődött, melynek végén Telson beleegyezett, hogy sorshúzás alapján eldöntsék, ki hagyja el a siklót. Sharna és Astra nyertek. Harminc perccel később oldalukon plazmafegyverekkel - az úgynevezett PD-kkel nyakukban rádióval óvatosan lemásztak az alumíniumlétrán, és életükben először valódi talajra léptek. -

Sharna bekapcsolta rádióját. - Telson? - Előre, Sharna - hallatszott a parancsnok hangja a kicsiny hangszóróban. - Most egy kisebb helyiségben vagyunk. A gravitáció borzalmas. Astra kitalált egy ilyen ugrándozós járást, elég jól működik. Eddig minden rendben. Tíz perc múlva újra jelentkezem. - Hagyd bekapcsolva a rádiót - utasította Telson. Sharna kilépett, és arrébb ugrált, hogy megnézze, mit talált Astra. A két lány elhagyta a főkupolát, és egy alacsony mennyezetű terembejutott. A falakat és a padlót kellemes, nyugtató színű műanyag lapok borították. A belsőépítészek tudhatták, milyen színek nyugtatják meg az embert; noha egyedül voltak, a lányok a legkisebb félelmet sem érezték, mióta elhagyták a siklót. 37

Nyilvánvalóan rengeteg ember számára tervezték - csatlakozott Sharna Astrához. - Észrevetted, hogy a fények mindig ott világítanak, ahol épp vagyunk? Astra egy feliratra mutatott. - Ott az áll, hogy az oldalfegyvereink behozatali tilalom alá esnek. Ebből mit tudsz kisütni? - Egy másik tábla felé intett, amit Sharna hangosan is felolvasott, hogy Darv és Telson is hallják. - FFC Utazási Iroda. Érintse meg a piros lapot, ha körutat akar tenni az FFC kultúrájában. Érintse meg a zöld lapot, ha az Első Lábnyom Szentélyét kívánja meglátogatni. - Ne nyúljatok semmihez - figyelmeztette őket Telson. Astra felkuncogott. - Késő. Már megnyomtam a zöld lapot. - Semmi máshoz ne nyúljatok, míg én azt nem mondom! - csattant fel a parancsnok hangja mindkettejük hangszórójában. Istenem, lehetett volna annyi eszem, hogy nem engedem el ezt a két őrült csajt együtt! Sharnára átragadt Astra nyegle modora, és nevetésben tört ki. Astra arckifejezése hirtelen megmerevedett. - Sharna! Mögötted! - Mi történik ott? - követelte Telson. Sharna megpördült, és észrevette, mi riasztotta meg Astrát; egy alacsony jármű siklott feléjük. Körülbelül harminc mérföld per óra sebességgel haladt, és úgy tűnt, mintegy fél méterrel lebeg a talaj felett. Halk zúgást bocsátott ki magából. - Valami jármű közeledik felénk - ecsetelte a helyzetet Sharna. Nagyon hasonlít egy szerelőpadra. Négy ülése van, vezetőt nem látok, elég gyorsan mozog. - Használjátok a PD-ket, ha próbálkozik valamivel - parancsolta Telson. Mindkét lány hallotta, ahogy Darv valamilyen kétségbeesett zajt csapott a háttérben, de túlságosan elfoglaltak voltak a körülöttük zajló dologgal ahhoz, hogy a két fiú közötti nézeteltérésre figyeljenek. Astra meglazította pisztolytáskájának biztonsági csatját, de nem húzta elő a fegyvert. Akárcsak a környezet, a jármű is valami barátságos és megnyugtató légkört árasztott magából. Közelebb érve lelassított, majd megállt a két komoran figyelő lány mellett. - Jó napot kívánok, hölgyeim - csiripelte vidáman a masina. - Isten hozta önöket az Első Lábnyom Városában... a Naprendszer Birodalmának első földön kívüli városában. A nevem Simon, én vezetem el önöket a Béke-síkságon álló Első Lábnyom Szentélyébe. Kérem, szálljanak fel, és helyezzék magukat kényelembe! - Ne csináljatok semmit - utasította őket Telson fenyegetően. - Tudod, Astra - morogta Sharna vannak pillanatok, amikor Telson egyszerűen kétségbe ejt. - Azzal kikapcsolta a rádióját. -

38

Astra felkuncogott, és követte példáját. Mindketten nevetésben törtek ki, miközben azt tették, amit Simon mondott: felléptek a kicsiny járműre, és kényelembe helyezték magukat. Telson szelíden átkozódott. - Azok az őrült nők kikapcsolták a rádiókat. - Nem tudom hibáztatni őket - felelte Darv anélkül, hogy felnézett volna munkájából. Épp az energiarendszert próbálta helyreállítani. Telson gyanakodva fordult felé. - Mit akar ez jelenteni? - Amit csak akarsz. - Darv már nagyon unta Telson társaságát. - A lányok tudnak vigyázni magukra. A parancsnok mondani akart valamit, ami megfelelően éles, de abban a pillanatban visszatért az energia a vezérlőpultba. - Most már csak egy gond van - vakarta a fejét Darv, miközben a képernyőn feltűnő számokat figyelte. - Hogy nyitjuk ki a kupolát, amikor el akarunk majd menni? Sharna megrázkódott. - Borzalmas, nem? Astra egyetértően bólogatott. A jármű elhagyta a fogadótermet, és most egy sokkal nagyobb kupolában siklott, ami több négyzetmérföldnyi csupasz holdbéli tájat zárt körül. Az út, melyet követtek, nem volt más, mint egy, a masina testénél alig szélesebb ösvény, amit megtisztítottak a kövektől és a portól. A kétoldalt elterülő síkságot hatalmas mennyiségű lábnyom borította. A kocsi enyhén bukdácsolt, ahogy követte a felszín egyenetlenségeit, de az ülések kényelmesek voltak. Sharna egy pillanatra felállt, és az előttük elterülő tájat fürkészte, de semmi érdemlegeset nem látott. A fejét rázta Astra kérdő tekintetére. - De a lábnyomok - tiltakozott Astra. - Több millió lehet belőlük. - Nem tudom, Astra. Már nem is gondolkodom rajta. Darvnak viszont igaza van egy dologban: hogyan történhetett ekkora fejlődés százötven év alatt? - Simon - szólította meg robotizált vezetőjüket Astra. - Mikor járt itt utoljára valaki? Simon barátságos hangja az ülésekre szerelt hangszórókban csendült fel. - Jó napot kívánok, hölgyeim. A nevem Simon. Az Első Lábnyom Szentélye egymérföldnyire található. Egyszerre látták meg a távoli kék fényt. Körülbelül ötvenméternyire lehetett az út jobb szélétől. Ahogy közelebb értek, észrevették, hogy több, a talajra helyezett fényforrás alkot egy nagy kört. Finom köd lebegett 39

körülöttük, így a tükröződő fénysugarakat akár fél mérföldről is fel lehetett fedezni. A fényfüggöny mögötti zömök alakzat valahogyan ismerősnek tűnt. - Ó, nem - nyögte Sharna. - Nem tudom elhinni. Mondd, hogy nem igaz. De igaz volt. A jármű lelassított, és a megdöbbentő látvány felé vette útját. Sharna ujjai a rádió kapcsolóján matattak, miközben hitetlenkedve bámult. - Telson - sikerült végre lenyomnia a gombot -, Telson, hallasz? - Igen, hallak - csattant fel a parancsnok. - Próbáltunk elérni titeket. Minden rendben? Hol vagytok? - Gyönyörű - rebegte Sharna, mintegy hipnotizálva. - A legszebb dolog, amit valaha is láttam... - Halló, Darv - hadarta Astra izgatottan, miután bekapcsolta adóvevőjét. Esélyt sem adva a válaszra, folytatta. - Darv... emlékszel azokra a régi videókra, az első holdra szállásról? Ott vagyunk! Pontosan ott vagyunk! A jármű ötméternyire állt meg az éteri fényektől, melyek ragyogó körbe zárták a holdszondát. - Jó napot kívánok, hölgyeim! A nevem Simon. Itt vagyunk az Első Lábnyom Szentélyénél. Programom nem engedi, hogy közelebb menjek, de önök elsétálhatnak a Fény Katedrálisának széléig. - Simon elnémult. A lányok egypár pillanatig lenyűgözve bámulták az előttük ragyogó fenséget, nem hallva a rádiókból előtörő izgatott kérdéseket. Leszálltak a kocsiról a száraz, poros talajra, és egymás kezét fogva elindultak a fények felé. Ekkor hallották meg a körülöttük lebegő lágy zenét. Úgy tűnt, mintha az atmoszféra minden részecskéje szelíd harmóniában rezegne a láthatatlan hangszer hangjaival. A zene lágy hullámokban ívelt fel és alá. Végigsimította az arcukat, mint a sohasem tapasztalt tavaszi szellő; megérintette a lelkűket, és ezüstös, szétfoszló futamaival félresöpörte félelmüket. Egy hang szólalt meg, éppolyan lágyan és rabul ejtően, mint a zene. - Gyertek közelebb... gyertek közelebb... kérlek... Előrébb léptek, s érezték arcukon a Béke síkságát betöltő dicsfény melegét. - Isten hozott benneteket az Első Lábnyom Szentélyében. Itt tette lábát az ember először a Holdra, több mint egymillió évvel ezelőtt. Sharna megfeszült. - Nem egymillió éve... Egy fénykör ragyogott fel a holdszonda pókszerű alakján, és állt meg a testéhez erősített fémlétrán. - Kövessétek a fénykort a szemetekkel, ahogy lemegy a létrán... folytatta a hang. - Az ember első bizonytalan lépteit követitek, ahogy lemászott a létrán esetlen űrruhájában. 40

A fény a létra alsó végén állapodott meg. - Akkor megállt, mielőtt megtette volna a sorsdöntő utolsó lépést, és kimondta azokat a halhatatlan szavakat, melyek ma fénybe öntve ragyognak a szentély fölött. A lányok vonakodva fordították el tekintetüket az előttük lévő fényről, és néztek fel, ahol fénylő betűkből összeállítva ragyogott az a bizonyos mondat. - Most figyeljétek meg gondosan a fénykört... Ott. Az első lábnyomot világítja meg, amit az ember egy másik világon hagyott. A lábnyom pontosan ugyanolyan, mint egymillió évvel ezelőtt. - Nem - suttogta Sharna, inkább magának, mint Astrának. - Nem igaz. Az első holdat érés csak háromszáz évvel azelőtt történt, hogy a Challenger elhagyta a Földet. Astra megszorította Sharna kezét, és tovább nézte a fénykort. - Az erőtérfalon túli területen tökéletes vákuum uralkodik - folytatta a hang. - Maga az erőtérfal egy föld alatti reaktorból kapja az energiát. A reaktor mindaddig működni fog, míg a Nap nóvává nem válik, és el nem nyeli az egész Naprendszert. A Föld kénytelen volt elhagyni a Naprendszert mintegy félmillió évvel ezelőtt... biztonságba helyezve a Birodalom gyermekeit, a férfiakat és nőket... egy másik nap mellett. A hang elhallgatott. - Egyébként én Sentinel vagyok... az Első Lábnyom Szentélyének, a Birodalmi Könyvtárnak az őrzője és a hozzátok hasonló idegenek vezetője. - Mi nem vagyunk idegenek - szólalt meg váratlanul Shar- na. Földiek vagyunk! - Ez a szentély egymillió éve áll - szólt a hang. - Kutató szellemiségünk emlékműve. Kérlek benneteket, megértéssel szemléljétek... ne háborgassátok, míg a Nap... ami az életet adta nekünk... el nem pusztítja. Sharna ekkor már kiabált. - Mondom, hogy nem vagyunk idegenek! A nagy szüléink a Földön születtek! A Challenger űrhajó legénysége voltak, ami a Földről indult, hogy új világokat fedezzen fel! Astra őszinte aggodalommal nézett társára. - Ne idegeskedj, Sharna! Ez csak egy hang... Sentinel vagy hogy hívja magát. Tévedett az egymillió évvel kapcsolatban. Sentinel ismét megszólalt. - Meg fogom vizsgálni a felvételeket, hogy megtudjam, van-e valamilyen hivatkozás a Challenger űrhajóra. A kocsitok elvisz a Birodalmi Könyvtárba, egy másik jármű pedig elmegy a társaitokért. Ott beszélünk majd. A különös zene elhallgatott, s az utána maradt űr fájdalma sírásra késztette Astrát. Simon zümmögve felemelkedett a talajról. - Jó napot kívánok, hölgyeim! A nevem Simon. Kérem, szálljanak fel, és helyezzék magukat kényelembe! A következő megálló a Birodalmi 41

Könyvtár, az Első Lábnyom Városában. Akárcsak az egész város, a Birodalmi Könyvtár is elhagyatott és csendes volt. A négy fiatal az eddig látott legnagyobb teremben állt, és kíváncsian nézegette a kényelmes széksorokkal szemközti hologramvetítőket, melyek sokkal fejlettebbeknek látszottak, mint a Challengeren lévők. - Ez az egész nem lehet olyan régi, mint ahogy Sentinel mondja állította Telson -, egyébként minden elrohadt volna ebben az atmoszférában. A hőmérséklet, a páratartalom és a légnyomás nekünk pont megfelel, a gépeknek azonban nem. - Nem gondolkozol - vizsgálgatta a környezetet Darv. - Lehet, hogy csak akkor helyezik nyomás alá a helyiséget, amikor látogatók érkeznek... másképp túlságosan sok energiát igényelne a város működtetése. - Isten hozott benneteket a tudás csarnokában - csendült fel Sentinel hangja. Telson utasítására a csoport védekező állást foglalt el a csarnok közepén. - Azt mondjátok, földiek vagytok - Sentinel hangja körülvette őket, nem lehetett megállapítani, honnan ered -, a Challenger űrhajóról. Ellenőriztem. A birodalom történetében rengeteg ilyen nevű hajó volt. - A Challenger felvételei nem tesznek említést a birodalomról - mondta Darv. Sentinel eltöprengett. - Mikor hagyta el a Földet a hajótok? - A harmadik évezred kettőszázkilencvenedik évében - felelte Darv. Telson dühösen meredt rá, zavarta, hogy elvesztette a kezdeményezést. - Ez a dátum semmit nem mond nekem - jelentette ki Sentinel. - Várj egy percet. - Darv egy pillanatig erősen töprengett. - A Challenger háromszázhuszonegy évvel az első holdra szállás után hagyta el a Földet. - Ezer évvel a birodalom megalapítása előtt. Tehát a felvételek több mint egymillió évesek. Egy kis türelmet kérek. Telson kezdett begurulni. - Ez nem normális. A Challenger százötven éve hagyta el a Földet. Egymillió év... ez holdkóros! - Tovább folytatta volna az átkozódást, de Sentinel félbeszakította. - Három Challenger-osztályú űrhajóról van adatom a birodalom előtti korszakból. - Háromról! - kiáltott fel Sharna. - A Challenger Kettő terv szerint kettőszázhetven évvel indulása után tért vissza. Állandó egy-G gyorsulással utazott, a fénysebesség kilencven százalékát érte el. A megtett távolság százharminchét fényév; az eltelt fedélzeti idő húsz év... a Földön eltelt idő kettőszázhetven év. A Challenger 42

Három tíz évvel a Challenger Kettő után indult, és sohasem tért vissza, akárcsak a Challenger... az első. A Challenger és a Challenger Három eltűnésének okára sohasem derült fény. Telson egy pillanatig a szavakat keresgélte, mielőtt kitört volna. - Te megőrültél! Hogy telhet el a hajó fedélzetén húsz év, a Földön meg kétszázhetven? - Az idő múlásának aránya a megfigyelő sebességétől függ - felelte Sentinel. - Mennyire távolodtatok el? - Egymillió-hatszázezer fényévnyire. - Ha az egyik eltűnt Challengerről jöttetek, akkor valami hiba merülhetett fel, ami meghosszabbította az utat. Terv szerint a második generációnak kellett volna visszatérnie, mindössze hatvan év fedélzeti idő eltelte után. Ha olyan távolságban jártatok, mint ahogy mondtad, akkor ki tudom számolni, mennyi idő telt el a fedélzeten... Százötven év. - A Naprendszerben pedig egymillió? - kérdezte Astra a rémülettől tágra nyílt szemmel. - Igen - felelte Sentinel egyszerűen. - Azt akarod mondani, hogy lehetséges előreutazni az időben? - Igen. - És visszafelé? - érdeklődött Telson. - Nem. - Miért? - Ilyen az univerzum. A beálló csendet Darv törte meg. Szavai lassúak voltak, és bizonytalanok. - Emlékszem egy versre, amit a könyvtárban olvastam. Volt két sor, amit akkor nem értettem. De most már igen. Ó, csak lovagolnék fénysugár-háton Túl minden idő-határon. Ha lehetséges volna fénysebességgel utazni, akkor az idő megszűnne létezni számotokra. Kortalanok lennétek. De az univerzum tovább öregedne körülöttetek - magyarázta Sentinel. És mi történt a Földdel? kérdezte Sharna. - A birodalom kollóniáit visszatelepítették a Földre. Amikor készen állt a technológia, a Földet eltávolították a Naprendszerből, egy stabil nap mellé. Ez félmillió éve történt. - Hová? - követelte Telson. - Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Az idegenek semmilyen nyomot nem követhetnek. - Nem vagyunk idegenek! A lelki otthonunk a Föld! Jogunk van tudni! - A Föld félmillió éve elhagyta a Naprendszert. Ez minden, amit mondhatok. Telson hallotta a halk, zakatoló hangot, de túlságosan elfoglalt volt -

43

ahhoz, hogy odafigyeljen rá. - Semmi baj - mondta. - Van egy űrhajónk, úgyhogy semmi akadálya, hogy megkeressük a bolygónkat. Sentinel egy géptől szokatlanul együttérző hangon válaszolt. - Nem... Nem hagyhatjátok el a Holdat. Itt kell tartsalak benneteket. A zakatoló hang erősebbé, fenyegetőbbé vált. Darv és Astra befogták fülüket, majd összegörnyedtek. Sharna odakiáltott Telsonnak, de az nem hallotta meg. - Meddig? - üvöltötte az üres csarnokba. Astra térdre rogyott fájdalmában, kezeit kétségbeesetten szorította fülére. - A fülem - nyögte. - Mi folyik itt? - A légnyomás gyorsan csökken - felelte Sentinel kifejezéstelenül. - A város pumpái visszaszivattyúzzák a levegőt a tartályokba. Itt kell meghalnotok.

Harmadik rész Kyros homokja A Challenger őrangyalai már nyugtalankodtak. Na nem a legénység, hanem a saját jól felfogott érdekeik miatt. Az emberek nélkül semmiknek számítottak. Nem tudták irányítani a hajót, és egyik android, még az orvosi egységek sem csatlakoztathatták a fotonhajtóműveket a központi vezérlőegységhez. Ha nem bábáskodtak volna olyan szigorral a fiatalok étrendje fölött, és nem adagoltak volna nekik a szexuális fejlődést gátló hormonokat, akkor most talán lennének csecsemők a fedélzeten, akikből felnőve kikerülhetne a negyedik generációs legénység. Döntésük, hogy szexuálisan fejletlennek és tudatlannak tartják meg őket, abból a szempontból logikusnak tűnt, hogy így talán elkerülhetik azokat a problémákat, amik az első és második generáció esetében jelentkeztek. Az embereket elnyelő város ismét feltűnt a horizonton, és az angyalok felkészültek arra, hogy soha nem látják viszont Telsont, Darvot, Astrát és Sharnát. Tehetetlenül fognak körözni a Hold körül, az idők végezetéig. Ha van egyáltalán vége az időnek. Olyan sok információ veszett el az időről a nagy meteoritbecsapódáskor... Darv megpördült, és négy lövedéket eresztett valamibe, ami egy szellőzőrácsnak látszott. Halványan remélte, hogy azon a nyíláson hagyja el a levegő a csarnokot. A becsapódások nyomán felszálló füstöt nem 44

szívta be a ventilátor. Telson és Sharna fegyvereiből is lövedékek vágódtak a rácsokba. Telson megpróbált kiáltani valamit, de hangja rekedt hörgésbe fulladt a ritkuló atmoszférában. - Semmi értelme - krákogta. - Azok nem a szivattyúk. A csökkenő légnyomástól szemük kidülledt, és halvány, vörös fátyolba burkolózott, ahogy a hajszálerekből előtört a vér. Astra még mindig a csarnok padlóján feküdve nyöszörgött. Sharna kétségbeesésében még egy lövést adott le abba az irányban, amerre Sentinel hangját vélte felfedezni. - Nem tudjátok megállítani a szivattyúkat - visszhangozta Sentinel. - A légnyomás még mindig csökken. Öt perc múlva a vér elkezd forrni ereitekben, tíz perc múlva pedig mindannyian halottak lesztek. Darv tüdeje hiába próbálta beszívni a levegőt, melyből egyre kevesebb volt a csarnokban. Megragadta Telson karját, és félgömb alakú mennyezet csúcsára mutatott. - Lehet... lehet, hogy olyan... mint a farmok... a... Challengeren. A vezérlőegység... a központban... Nem folytatta, mert Telson már megeresztett egy vad sorozatot a tető középpontja felé. Minden vörösbe borult, de Darvnak is sikerült céloznia és lőnie. Telson következő lövése ugyanazon a ponton csapódott be, és a két robbanás együttes ereje leszakított egy darabot a mennyezetből, ami groteszk lassúsággal zuhant a talaj felé az alacsony gravitáción. - Ne - hangzott fel Sentinel eltorzult hangja. - Nem bánthatjátok a memória-áramköröket. - Sharna! - lihegte Telson. - Lődd a középpontot...! Folyamatos tűz! További négy plazmalövedék csapódott a tetőbe, és semmisített meg egy teljes fedőlapot. Gondosan összefűzött kábelkötegek tűntek elő. - A kábeleket! Lődd a kábeleket! - Ne! - Sentinel kiáltása majdnem könyörgően hangzott. - A könyvtár memóriája nem pusztulhat el! - Akkor állítsd vissza a légnyomást! - kiáltotta Telson olyan keményen, ahogyan csak bírta. - Nem tudom. Meg kell halnotok. De a könyvtárnak élnie kell. Ellentmondás lépett fel. - Három másodpercen belül szétlőjük a drága könyvtáradat - rogyott térdre Telson. - Egy... Kettő... - Várj! Visszaadom a levegőt. A szivattyúk dohogása, mely elhalkult a ritka atmoszférában, hirtelen ismét erősödni kezdett. Hideg, életet adó levegő csapott arcukba. Mélyen belélegezték, nem törődve fülükben a fájdalommal, melyet a növekvő légnyomás okozott. - Lélegezz! - suttogta Darv Astrának, miközben talpra segítette. - Honnan tudtátok, hová kell céloznotok? - érdeklődött Sentinel. - Ugyanolyan elv alapján terveztek, mint a hajónkat - felelte Telson. 45

Most már talán elhiszed, hogy a Challengert a Föld népe építette. - A Földet elhagyó Challenger tudott az időtágulás hatásairól. Ti nem. Visszatérhettek a siklótokhoz. A leszállást vezérlő rádiósugár majd visszavezet a hajótokhoz. - Megmondod, hol van a Föld, Sentinel? - kérdezte Sharna. - Nem. A programom egyértelmű... meg kell semmisítenem az idegeneket, akik a Földről kérdezősködnek. A Birodalmi Könyvtárat is meg kell védenem, így ti most elmehettek... De mondok valamit: ha tényleg földiek vagytok, akkor ugyanúgy fogtok gondolkodni, mint a földiek gondolkodtak. Ugyanazt fogjátok tenni, mint amit a földiek tettek. És így könnyen a nyomukra bukkanhattok. Sentinel némaságba burkolózott, és többé nem lehetett szóra bírni. A csapat visszatért a siklóhoz. Még Telson mély tisztelete is kezdett meggyöngülni Angyal Egy tapogatózó, ismétlődő kérdései során. - Ennyit tudtunk meg - mondta fáradtan a parancsnok. - Sentinel nem volt hajlandó többet elárulni. - Felnézett három társára, és azon töprengett, vajon látják-e az angyalok azok beleegyező arckifejezését. Megborzongott, amikor rájött, hogy kezd úgy gondolkodni, mint Darv: az angyalok mindent látnak. - Biztos, hogy Sentinel nem tudja, hová ment a Föld... csak azt, hogy félmillió éve tűnt el... ha van ennek egyáltalán valami értelme. Csend borult az étteremre, ahogy az angyalok válaszára vártak. - Úgy döntöttünk, elmondjuk. - szólalt meg Angyal Kettő. Az idő jellemzőivel kapcsolatban adataink nagy része elveszett a nagy meteoritbecsapódáskor. Több millió bájt semmisült meg. Darv hátradőlt székén, és harsányan felnevetett. - Szörnyű. Szeretett angyalaink beismerik, hogy nem min- denhatóak. - Semmi értelmét nem látjuk, hogy eltitkoljuk előletek az igazságot magyarázkodott Angyal Egy. A többiek feszengve néztek Darvra, amikor az ismét nevetni kezdett. Hirtelen elkomolyodott, hangja megkeményedett. - Majd én megmondom, mi az igazság, Angyal Egy. - Darv... - figyelmeztette Telson. - Ha te nem akarod, akkor majd én elmondom, Telson. A Challengernek terv szerint fedélzeti idő szerint hatvan évig kellett volna távol lennie a Földtől. Nem pedig százötvenig, aminek eredményeképpen egymillió év telt el a Földön... akárhol is van most. És most mondd meg nekünk, miért engedted meg Telsonnak, hogy meghosszabbítsa az utazást, amikor parancsnok lett. - Félresöpörte Astra kezét. - Vagy sohasem tudtad, hogy a tér és az idő kapcsolatban vannak egymással? - Annyi információ veszett el a nagy meteoritbecsapódás alkalmával... - kezdte Angyal Egy. 46

Értem - vágott közbe Darv gúnyosan. - Tehát most, hogy voltatok olyan kedvesek beismerni, hogy nem vagytok mindentudóak, mindent a nagy meteoritbecsapódásra kentek? - Még mielőtt befejezte, észrevette, hogy ezúttal túl messzire ment. Telson felállt a döbbent csendben. Megragadta Darv kezeslábasának gallérját, és óvatosan talpra emelte a fiút. Arcuk pár centiméterre volt, és nyilvánvalónak látszott, hogy Telson mindent megtesz, hogy visszafogja heves vérmérsékletét. Meglazította szorítását, és fenyegetően csendes hangon szólalt meg. - Azt ajánlom, azonnal kérj bocsánatot Angyal Egytől, feltéve, hogy elfogadja egyáltalán a bocsánatkérést. Darv erős késztetést érzett, hogy Telson arcába vigyorogjon, de érezte, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom. Ehelyett megrázta a fejét. - Ragaszkodom hozzá! Egymásra meredtek, egyik sem akart engedni egy tapodtat sem. Angyal Egy bizonyára érzékelte, hogy Telson önuralma vészesen gyengül, ugyanis váratlanul közbevágott. - Mindannyian feszültek vagytok. Lehet, hogyha Darv... - Bocsánatot kell kérnie - sziszegte Telson, elhatározva, hogy ezúttal nem hátrál meg. - Az Isten szerelmére - suttogta Sharna. - Astrának és nekem elegünk van ebből a hülyeségből. Mindannyian kimerültek vagyunk, úgyhogy jó lenne, ha egypár napig elkerülnétek egymást, amíg meg nem nyugodtok. - Kitűnő ötlet, Sharna - helyeselt Angyal Egy. Darv észrevette, hogy meg kell ragadnia a kezdeményezést, ha nem akar bocsánatot kérni Angyal Egytől. - Rendben - vigyorodott el. - Segítek a gyümölcsösben a robotoknak, hogy levezessem az agresszivitásomat. Astra megmoccant, hogy kövesse a teremből ki viharzó Darvot. - Itt maradsz - szólt rá Telson kurtán, nem tudva, hogy most győzötte, vagy veszített. - De... - Azt teszed, amit mondok. Mint mindig, Astra azt tette, amit mondtak neki. -

Telson a következő napot a Challenger megfigyelőközpontjában töltötte, ahol felvételeket készített a Holdról és annak elhagyatott városairól. Minden kupolát és utat felvettek Sharnával, remélve, hogy elcsípnek valami jelet, ami arra utal, hogy valaki még mindig él a kietlen tájon. Folytatták a rádióüzenetek sugárzását, és minden hullámsávot figyeltek, de tevékenységüket nem koronázta siker. A Hold azzá lett, ami valaha volt: egy élettelen égitestté. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy míg régen a Földet, most a Napot kísérte, akárcsak az összes többi bolygó a Naprendszerben. Telson most ezekre összpontosította figyelmét. A legbelső égitesten, amely közel keringett a Nap ragyogó fehér 47

fotoszférájához, semmi jelét nem találták annak, hogy valaha is kolóniák lettek volna rajta. A Nap melegének növekedésével megolvadt kőzetekből álló folyók eredtek rajta, melyek az egyenlítő két oldalán hömpölyögtek az állandóan sötét félgömb felé. A ragyogó vénák, melyek nem szerepeltek a Challenger feljegyzéseiben, ékesen példázták a Naprendszer sorsát, amikor majd a Nap gravitációja nem lesz elég ahhoz, hogy összetartsa a csillagban tomboló energiákat, s az szétrobban, hogy nóvaként nyeljen magába mindent. A második bolygó a Hold lett. A harmadik kétszázmillió mérföldre keringett a Naptól. A vöröses felszín körül lebegő atmoszférában elenyésző mennyiségű oxigén volt jelen. Forgástengelye szöget zárt be a Naprendszer síkjával, így a váltakozó évszakok során hol megfagytak, hol megolvadtak a sarkokat borító vékony széndioxid jégsapkák. A Challenger feljegyzései szerint száz évvel indulásuk előtt egy kolónia telepedett le az égitesten, amely ekkor kapta új nevét is: Kyros. Telson kényelmesen elhelyezkedett az optikai látcső előtt, és a Kyrosra fókuszálta a berendezést, míg Sharna a képernyőket figyelte. A könyvtár hologramjai alapján kiválasztott néhány jellegzetességet a felszínen, majd tekintetével követte délre a nagy völgyet, hogy megtalálja a kolóniát. Arra számított, hogy a százötven év alatt jelentősen terjeszkedett. Csendesen elkáromkodta magát. - Mi a baj? - kérdezte Sharna. - A kolónia eltűnt... nincs semmi, csak a sivatag. Sharna ellenőrizte a koordinátákat, és belátta, Telsonnak igaza van. Semmit sem látott, csak a vasoxidban gazdag vörös homokot, ami az egész Kyrost ellepte. A következő három óra aprólékos kutatásai sem fedtek fel semmilyen, emberi életre utaló nyomot. Zavartan meredtek egymásra, képtelenül arra, hogy bármilyen magyarázatot találjanak a tényekre, melyekkel szembesültek. - Ez őrület - suttogta Telson idegesen. - Óriási fejlődés a Holdon, és minden eltűnik a Kyrosról. Mit szólsz ehhez, Angyal Egy? - Ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint ti - hangzott a válasz. Sharna egypár percig további adatokat tanulmányozott monitorán. - Gyakoriak a vad homokviharok a Kyroson - mutatott rá. - Lehetséges, hogy vagy az erózió, vagy a homok szintjének emelkedése tüntette el a kolóniákat. - Lehetséges, Sharna - helyeselt Angyal Kettő. Amíg Angyal Egy és Telson a rejtélyről elmélkedtek, Shar- na elmerengve játszadozott a berendezések kapcsolóival. Váratlanul egy meglepő kiírás tűnt fel képernyőjén. Többször is elolvasta, mielőtt szólt volna Telsonnak. A kihunyt vulkánt - a Tyrannust - körülölelő hatalmas homokdombok olyan titkot rejtegettek, amit az optikai egységek sohasem fedhettek fel.

48

George egy mezőgazdasági felügyelő robot volt, hat fejlett manipulátorral, ami lehetővé tette, hogy bármilyen munkát elvégezzen a gyümölcsösben, ahol az ő akarata jelentette a törvényt az alárendelt, specializált androidok számára. Ledöcögött a négyszáztizenhatos sorig, ahol a törpe fákon csüngő almák elérték legérettebb állapotukat, és megpillantotta Darvot, aki egy gyümölcsöktől roskadozó fa alatt heverészett. A mellette lévő tartályban alig volt valami, ellenben rovarfelhő vette körül, amit az édes illat vonzott oda, noha épp a százkilences sorban kellett volna beporzást végeznie. A látvány feldühítette George-ot. Parancsok sorát kezdte sugározni, majd rájött, hogy ezek a hasznavehetetlen, embereknek nevezett kétlábú androidok csak a durva, hanghullámok útján történő kommunikációt értik meg. Megállt az alvó test mellett, és egyik manipulátorával megbökdöste. - Te! - vakkantott rá, ahogy Darv felült. - Miért nem dolgozol? Darv megdörzsölte a szemét, és ásított egyet. - Pihenek, George. Ma már négy tartályt megtöltöttem. - Kevés - csattant fel George nyers hangja. - Segítséget kell hívnom ehhez a sorhoz. Te most elmehetsz. - De én szeretek itt lenni - tiltakozott Darv. - Tudod mit... vedd lejjebb a szolárlámpákat, így a gyümölcsök nem érnek olyan gyorsan, és holnap befejezem ezt a sort. - Túl lassú - gurgulázta George. - Az emberek hasznavehetetlenek. Ki kellene tiltani őket a gyümölcsösből. Mindig mondtam nekik, hogy haszontalanok, de mindig jöttek. - Nekik? - ébredt fel Darv kíváncsisága. George elkezdett dolgozni Darv fáin. Manipulátorai viharos sebességgel működtek, és pillanatok alatt megtöltötte a tartályt, közben pedig egyetlen gyümölcs sem sérült meg. - Mi az, hogy „nekik”? - követelte Darv. - Úgy érted, hogy régen idejöttek az emberek, és saját akaratukból dolgoztak? - Pihenésnek hívták. Egyebet sem csináltak, csak pihentek. - Hányán voltak? - Néha száz is itt téblábolt. - Az emlék felidézése nem töltötte el örömmel George-ot. - Azt mondták, szeretnek itt dolgozni. Nem számít, hányán voltak... egyetlen robottal sem értek fel. Most már nem jönnek. Sokkal jobb így. Darv megpróbálta elképzelni a farmot, tele emberekkel, akik talán énekeltek és nevetgéltek munka közben. - George kezdte lassan. Hallottál valaha a nagy meteoritbecsapódásról? George azonnal védekező állást vett fel. - A robotok nem csapnak be senkit - morogta. - A robotok mindig dolgoznak. Jobban, mint az emberek. Itt jön egy másik ember. Most már ketten vagytok a kertben. Visszatérnek a rossz napok. Megcsinálom a 49

munkátokat, csak menjetek. Meg sem várva Darv reagálását az ajánlatra, George felkapta a tartályt, és elviharzott a sor másik végére. - Egy csomót kihagytál - kiáltott vissza, és dolgozni kezdett. Darv talpra kecmergett, és visszatért munkájához. A leszedett gyümölcsöket kis kupacokba rakta. Valami megmagyarázhatatlan zavartság fogta el meztelensége miatt, és a furcsa érzés teljesen megdöbbentette. - Helló, Darv - mosolygott rá Astra. Darv a munkájára koncentrált, nem nézett rá. - Helló - felelte, nem túl lelkesen. - Nem hallottad Telson parancsnok hívását? - De igen. - Akkor miért nem jöttél? - Szeretek itt lenni, és egyébként is, nem mondta, hogy „kérlek”. Astra kuncogása idegesítette Darvot. Azt akarta, hogy elmenjen; hogy elmúljon zavara. - Nem hibáztatlak - nézett körül a lány. - Szép hely. - Szeretem. Üljünk le egy kicsit. - Astra letelepedett a fűre. Darv mellé ereszkedett, és félig öntudatlanul felhúzta a lábait. Astra mélyet lélegzett, érzékeny orra elcsípte az érett almák édes illatát. Fürkészően nézett Darvra. - Mi van az arcoddal? - kinyújtotta kezét, és megérintette a liú állát. Darv... úgy fogsz kinézni, mint azok a férfiak a videón... nő a szakállad vagy mi! Darv rémülten kapta kezét arcához. Érezte a finom borostát. - Tovább is nő még? - kerekedett el Astra szeme a kíváncsiságtól. - Nem tudom. Nagyon szörnyű? Astra a fejét rázta. - Nem... tényleg nem. Darv letépett egy almát a felettük lévő ágról, és beleharapott. Hangosan csámcsogott, igyekezett minden csepp lét kiszívni a gyümölcsből, miközben Astra döbbenten nézte. - Darv! Azonnal köpd ki! Nem ehetsz feldolgozatlan gyümölcsöt! - Miért? Finom. - Mert az angyalok azt mondták, hogy nem szabad. Mindenféle betegséget összeszedhetsz. - Égbekiáltó hazugság - horkant fel Darv. Odanyújtotta az almát a lánynak. - Kóstold meg a kedvemért! Csak egy harapást. Astra gyanakodva nézte a gyümölcsöt. - Biztos szörnyű az íze, ha nincs feldolgozva. - Nem, nem az. Kérlek, Astra! Csak egy harapást, a kedvemért. ígérem, semmi bajod nem lesz. Az alma leve lecsurgott Darv kézfején. Astra azon vette észre magát, 50

hogy szomjas. És a gyümölcs illatában is volt valami kínzó, amitől összefutott a nyál a szájában. - Csak egy kis harapást? - mondta óvatosan. - Igen. - És kiköpöm, ha nem ízlik? - Igen. - Megbámult, ahol beleharaptál. - Csak egy kicsit, Astra. A lány óvatosan beleharapott a gyümölcsbe. Gyanakodva rágta, mintha arra számítana, hogy az hirtelen felrobban a szájában. Darv nevetésben tört ki. - Ha látnád az arcod... Nos? - Ahogy Astra csodálkozva nézett rá, Darv észrevette, hogy kék szeme nagyszerű összhangban áll szőke hajával. Miért nem figyelt fel erre eddig? - Darv! - kiáltotta Astra. - Ez fantasztikus! - Nem megmondtam? Mielőtt még befejezhette volna a mondatot, Astra már újra az almába harapott. Átszellemülten csámcsogott, arcán széles mosoly jelent meg. - Nem tudom elhinni! Soha nem ettem még ilyen finomat! - Ismét harapott, és letépett egy másik gyümölcsöt a fáról, pedig az elsőt még be sem fejezte. - Soha nem éreztem még ilyen fantasztikus ízt - folytatta izgatottan, miközben letörölte a le- csurgó lét az áliáról. - Minden gyümölcs ilyen? Darv bólintott. - Igen. Az az étel, amit az étteremben kapunk, csak ízetlen vacak. Zavarát elfeledve felállt, és Astrát is talpra segítette. - Gyere! - Hová megyünk? - Ugye, szereted a feketeribizli-italt? - Persze. - Most majd megkóstolod az igazit. Mostantól csak azt edd, amit én adok neked. A feldolgozott ételeket dobd egyenesen a szemétbe! - Darv... várj egy percet! Jelentkezned kell Telson parancsnoknál! - Hogy bocsánatot kérjek az angyaloktól? Kösz, nem. - Nem lenne szabad így viselkedned az angyalokkal - szólt Astra feszengve. - Nélkülük halottak lennénk. Egyébként azt hiszem, hogy elfelejtették a sértésedet. A Challenger a Kyros felé tart. Valaha volt ott egy kolónia, úgyhogy lehetséges, hogy találunk valamit, amiből kiderül, hogy mi történt a Földdel. Rendellenességet észleltünk a gravitációs mezőben, amit meg kell vizsgálnunk. Darv meglepetten nézett a lányra. - Ez kinek az ötlete? - Azt hiszem, Telson parancsnoké. Miért? Darv felvette kezeslábasát. - Még mindig van remény, Astra - kapcsolta össze ruháját. 51

Végre Telson is gondolkodik. Igen... visszamegyek. Sokkal jobb a Kyros homokját lapátolni, mint egész nap almát szedni. -

*** Tíz órával később a Challenger geostacionárius pályára állt a Kyros elevátora felett. A külső zsilipkapu kitárult, és Darv kilőtte az űrbe a siklót. Astra mellette ült, a navigációs képernyőt figyelte. Alattuk a Kyros felszíne vöröslött - úgy nézett ki, mint egy hatalmas, rücskös festőpaletta. - Sikló a Challengernek - jelentkezett Astra. - Elhagytuk a zsilipet. - Köszönöm, sikló - hangzott Telson válasza. A siklót hirtelen villogó fények vették körül. Az egyik hangtalan robbanás húszméternyire történt a járműtől, és a lökéshullám nekifeszítette Astra és Darv testét a biztonsági öveknek. - Telson! - kiáltotta Darv. - Mi folyik itt? Aztán a fények ugyanolyan gyorsan kihunytak, ahogy jöttek, í Elnézést, sikló - csendült fel Sharna hangja. - A meteorit- pajzs volt az, egy kisebb részecskefelhőt semmisített meg. Azonnal kikapcsoljuk. Darv kettőt látott a Challenger négy tornya közül, melyek a meteoritpajzsot takarták. A pajzs automatikusan érzékelte a meteoritokat, és egy, a sebességükkel meg tömegükkel arányban álló energiasugárral megsemmisítette őket. Ez okozta az előző kis pirotechnikai bemutatót. Darv fejében egy gondolat kezdett motoszkálni. - Hé, Astra - vigyorodott el. - Mi van akkor, ha a pajzsok egyszer összetévesztik a siklót egy meteorittal? Mielőtt Astra válaszolhatott volna, beindult a főhajtómű. Az erős vegyi rakéta tolóereje megváltoztatta a sikló sebességét, úgyhogy az megkezdte hosszú, spirális ereszkedését a Kyros ritka légköre felé. Öt perc alatt kétezer mérföldet süllyedtek. A tökéletes ívű látóhatárt csak a Tyrannus vulkán halma törte meg. Astra betáplálta a kiválasztott leszállóhely koordinátáit - húsz mérföldre délre a Tyrannustól. A gravitációs anomália azonosítása nem jelentett problémát a sikló repülésvezérlő számítógépének: a szenzorok folyamatosan jelezték a titokzatos zavar mértékének változását. Négyezer mérföldes magasságban a sikló megemelte az orrát, így a látkép kicsúszott az elülső ablakok teréből. A manőver aggasztotta Darvot, ezért jelentést tett róla Telsonnak. Egyikük sem emlékezett rá, hogy ilyesmi történt volna a Holdra való leszállás közben. Aztán a jármű belépett az atmoszféra legfelső rétegébe, és a pozícióváltoztatás jelentősége egyértelművé vált: a hajó a hőpajzsát fordította a légkör felé. Astra és Darv lenyűgözve nézték, ahogy a levegő izzani kezdett körülöttük. A kezdetben szelíd rázkódás folyamatos remegéssé vált, és elég erősnek tűnt ahhoz, hogy darabokra szakítsa a siklót. Semmit sem tehettek, csak sápadt arccal néztek ki az ablakokon. A 52

képernyőkön megjelenő ragyogó számoszlopok homályos folttá terebélyesedtek, annyira vibrált a hajótest. Telson biztató hangja eltűnt a rádió sztatikus zörejei és a Kyros atmoszférája által keltett zajok kakofóniájában. A szörnyű rázkódás hirtelen megszűnt, és Darv le tudta olvasni a képernyők adatait. A sikló sebessége ezer mérföld per órára csökkent, a magasságából azonban percenként negyven mérföldet veszített. A táj apró részletei ijesztő gyorsasággal bontakoztak ki, s a Tyrannus elnagyolt vonalai is kezdtek határozott formákat felöltem. - Minden rendben - jelentette Darv Telsonnak. - Ennek a vacaknak megvan a maga sajátos, szenvtelen stílusa. Úgy tűnik, túlrepülünk a kijelölt leszállóhelyen, úgyhogy csak Isten tudja, mi lesz azután. A sikló megoldotta a problémáját. Először lefékezett, hogy szinte állva maradt a levegőben, majd függőlegesen zuhanni kezdett. Ereszkedése olyan gyorsnak bizonyult, hogy Darv és Astra egy pillanatig súlytalanul lebegett a biztonsági övék ölelésében, míg a mesterséges gravitáció helyre nem állt. Astra vetett egy pillantást a feléjük száguldó felszínre, aztán inkább becsukta a szemét. - Egyszer olvastam egy könyvben, hogy az ember sohase jelentkezzen önkéntes feladatok ellátására - nyögte ki Darv. - Most már tudom, mit jelentett. Háromszáz méteres magasságban a sikló függőleges hajtóművei végre bekapcsoltak, és olyan porfelhőt kavartak fel, hogy Astra és Darv csak a képernyőkön keresztül tudhatta meg, hogy zuhanásuk befejeződött. A hajó radarberendezése végigpásztázta az alattuk elterülő sivatagot, és a terep egyenetlenségeit figyelembe véve kibocsátotta a tartóbakokat. Amikor végre leszálltak, és kikapcsoltak a motorok, a két fiatal alig tudta elhinni, hogy sikerült; a fülke tökéletesen vízszintes volt, dőlésnek a legkisebb nyomát sem lehetett felfedezni. - Mondok én valamit, Astra - fürkészte Darv a vörös porfelhőt. - Ez a vacak többet tud a repülésről, mint mi ketten együtt. A Kyros csalódást okozott. A vörös homok hullámzó buckáin kívül semmi mást nem láttak a Tyrannusig elnyúló sivatagban. Darv és Astra légzőmaszkot és űrruhát öltve háromszor körüljárták a siklót, hogy hozzászokjanak az ismeretlen öltözékhez és az alacsony gravitációhoz. Szemüket a földre szegezték, hátha felfedeznek valamit abból, ami a tömegvonzás rendellenességeit okozhatta. - Semmi - állapította meg Darv, miközben odalépett a raktér ajtajához. - Ennyi erővel akár ki is engedhetjük őket. - Megérintett egy kapcsolót, és a széles ajtó félrecsúszott, ugyanakkor egy rámpa ereszkedett a talajra. Oké, George - kiáltott Darv a nyílásba. - Kijöhettek. George ledöcögött a rámpán. 53

Sötét van ott bent - morogta csak úgy a levegőbe. - A sötétben semmi sem nő. - Kinyújtotta az egyik végtagját, és beledöfött a földbe. - Ez még rosszabb. Nincs víz; nincs humusz; nincs oxigén. Csodákra még a robotok sem képesek. Darv átölelte Astra derekát - a gesztus meglepte a lányt. - Nem kertészkedni jöttünk, George. Te és a kis barátod ásni fogtok. Hívd csak elő! Egy mezőgazdasági exkavátor android bukkant fel a raktér ajtajában, és gördült le a rámpán. Még a ritka atmoszférában is sikerült hangosan felkiáltania. - A homok árt a mechanikának - visította, ahogy a talajra ért. Mindenhová bemegy. Darv magában felhördült. Lehet, hogy mégsem kellett volna beszélni tudó robotokat választania? - Gyertek - intett, és elindult egy bizonyos irányba. - Megmutatom, hol kell ásnotok. -

*** A sikló konyhai berendezései egyszerűek, de minden igényt kielégítőeknek bizonyultak. Darv elzárta a főzőlapokat, és kapcsolta a számítógépet. Elég sokszor tanulmányozta a főzéssel kapcsolatos tudnivalókat a Challengeren, és előre örült annak, hogy végre a gyakorlatba is átültetheti az elméletet. A próbát ez esetben egy nagy, fényes fazék tartalmazta, amit két tányérba öntött szét. - Készen van - kiáltotta. Astra meztelenül lépett elő a zuhanyzófülkéből. Meg vakarta az orrát. - A szaga jó. Mi ez? Darv a lehajtható asztalra helyezte a két tányért. - Nézd meg, aztán tömd a hasadba - adta ki utasításait. Astra leült vele szemben, megfogta kanalát, és megkóstolta az ételt. - Hé... ez nagyon jó. Mi ez? - Ez, kedvesem, a legfinomabb étel, amit valaha is ettél. Erre szavamat adom. Astra rádöbbent, hogy nagyon éhes, és kanalazni kezdte az ízletes masszát. - Mmm... Fantasztikus... Ne mondd nekem, hogy sikerült feldolgozatlan élelmiszert csempészned a hajóra. - Pedig ez a helyzet, kedvesem. Az élelmiszertartályokat a farmokról lopott élelmiszerrel töltöttem fel. Angyal Kettő észrevett, és megkérdezte, mit csinálok. - Elmondtad neki? - kérdezte Astra aggodalmasan. Darv felnevetett. - Meggyőztem, hogy az étteremből szereztem az ételt, kedvesem. - Már másodszor szólítasz így. 54

Hogy? - Kedvesemnek. - Zavar? - Csak mulatságosnak tűnik, hogy akárkit is így nevezzenek - vonta meg vállát a lány. - Te, kedvesem - szólt Darv mély érzéssel -, nem vagy akárki. - Challenger a siklónak - hallatszott Telson hangja egy közeli hangszóróból. Darv tele szájjal válaszolt. - Hallgatlak, Challenger. - Az utolsó hívás, mielőtt eltűnnénk a horizont mögött. Van valami jelentenivaló? - Semmi - felelte Darv. - Az androidok hat méter mélyre ástak le. Egész éjjel dolgozni fognak. A szeizmikus érzékelők adatai alapján még öt métert kell megtenniük, hogy elérjék a zavar forrását. - Nagyon jó, Darv. Tizenöt perc múlva nem tudunk rádiókapcsolatba lépni. Aludjatok nyugodtan, reggel majd hívunk! Jó éjt, vége! - A hangszóró elhallgatott. Darv egy percig némán bámult ki az egyik oldalsó ablakon a sötétbe. Teljes volt a csend, eltekintve a légkondicionáló zúgásától és a két robot munkájának zajaitól. - Eszembe jutott valami, Astra. A nappalokat és az éjszakákat a Nap szabályozza. Valószínűleg mi vagyunk félmillió éve az elsők, akik a Nap meghatározta nappalok és éjszakák rendje szerint élnek. -

Egy órával később Telson és Sharna fejvesztve rohantak a megfigyelőközpontba, amikor meghallották az Angyal Egy és Angyal Kettő által megszólaltatott vészjelzést. - Egy repülő gépezet vagy valamilyen űrhajó halad a Kyros felszíne fölött - jelentette Angyal Kettő, miközben Sharna lerogyott a teleszkóp elé. Telson lokalizálta az objektumot a radarernyőn, míg társa a bolygóra irányította a látcsövet. - Megvan! - kiáltott fel Telson. - Irány kettő-négy-nyolc. Helyzet nyolckilenc. Sebesség kilenc-nulla-nulla mérföld per óra. Magasság háromszáz méter. Mi a fene ez? Sharna az egyenlítő, illetve a bolygó éjszakai oldala felé tartó pontra fókuszálta a teleszkópot. Növelte a felbontást, de így is csak két mozgó foltot tudott kivenni - az egyik a tárgy árnyéka volt, ami le-fel táncolt a dűnék között, hol egy völgybe süllyedve, hol felszaladva a csúcsokra. - A jelenlegi pályája egyenesen a siklóhoz vezet - jelentette ki Angyal Egy. - A jelenlegi sebességet tartva három órán belül odaér. Telson káromkodott. - Figyelmeztetnünk kell Astrát és Darvot. Mikor érjük el a rádióhorizontot, Angyal Egy? 55

Öt óra tíz perc múlva, parancsnok - hangzott az azonnali válasz. - És ha bekapcsoljuk a főhajtóművet? - A gyorsulás túl kicsi lenne ahhoz, hogy számottevően csökkentse az időt. És természetesen négy embernek kell lennie a vezérlőteremben. Telson ismét káromkodott. Még ha kettejüknek menne is, a fotonhajtómű csak fokozatos gyorsulást tenne lehetővé - a Challenger több milliárd tonnás tömegét nem bolygóközeli, gyors manőverekre tervezték. Egy gyorsulás beállítása órákat vett igénybe a vezérlőteremben. Sharna elfordult a teleszkóp képernyőjétől. - Biztos, hogy valahogyan figyelmeztethetjük őket. - Lehetetlen - ellenkezett Angyal Kettő. - Lehet, hogy ez nem gép vagy űrhajó, bár a radarjelek alapján fémből készült, így mesterséges tárgy. Tehetetlen dühében Telson öklével tenyerébe csapott. A mozdulat nem gátolta meg a titokzatos tárgyat abban, hogy átlépjen a Kyros éjszakai oldalára. Pár perccel később eltűnt a bolygó görbülete mögött, és a radarkontaktus megszakadt. -

A sivító hang alig tartott egy másodperc negyedéig, mégis felébresztette Astrát. A lány felkapcsolta a világítást, odalépett Darv ágyához, és megrázta a vállát. A fiú azonnal felébredt. - Mi a baj? - Valami fütyülő hangot hallottam - pillantott ki Astra rémülten a sötét ablakokon. Darv egy pillanatig hallgatózott, majd összeráncolta a szemöldökét. - Ez furcsa... a robotok abbahagyták a munkát. Jobb lesz, ha kimegyünk, és megnézzük, mi történt. Az ötlet nem nyerte el Astra tetszését. - Muszáj? Nem várhatnánk meg a reggelt? Darv már belebújt űrruhájába. Megtorpant, és rávigyorgott Astrára. - Nem muszáj jönnöd. Azok a hülye androidok biztos olyan problémába ütköztek, amivel nem tudnak mit kezdeni. Maradj csak, készíts valami meleg italt! Nem - gondolta meg magát Astra. - Veled megyek. Tíz perc múlva megigazította légzőmaszkját, és kinyitotta a külső zsilipkaput. Az ívlámpa ragyogó fénysugarát a létrára szegezte, majd lemászott a Kyros homokjára. - Hoznunk kellett volna a PD-ket - suttogta Astra. Darv felkuncogott. - Hogy szétlődd a fejem, ha megtréfállak, mi? Azt már nem. A fénysugár rávetült George-ra, aki sziklaszilárdan állt az exkavátor által ásott gödör mellett. Darv és Astra közelebb mentek hozzá, de a robot nem mozdult, és nem válaszolt kérdéseikre. - Furcsa - állapította meg Darv, miközben levilágított a gödörbe, és 56

szemügyre vette a mozdulatlan exkavátor androidot. - Vagy kikapcsolták magukat, vagy parancsot kaptak rá. Nem vagy holdkóros, ugye? - Nem - felelte Astra hevesen, és végigpásztázta tekintetével a dűnék hullámos alakzatait. A legközelebbi domb alakja valahogy nagyon nem tetszett neki - annyira nem, hogy rémülten megragadta Darv karját, és bucka felé mutatott. Gyerekkorában Darv egyik kedvenc időtöltése horrorfilmek nézése volt a Challenger bőségesen feltöltött könyvtárában. Amikor a háttérzene és a világítás fokozni kezdte a feszültséget - sugallva, hogy valami kimondhatatlan fog történni - mindig valami furcsa, csiklandós érzés futott fel gerince végétől a tarkójáig. Ugyanez az érzés járta át, amikor az ívlámpa fénycsóváját a dombra irányította. De a fénysugár soha nem érte el célját. Az űrruha kesztyűjében Darv ujjai elzsibbadtak, és a lámpa leesett a földre. Az erős fény szétterült a homokon, egészen addig a pontig, ahol három szörnyű lény állt egy groteszk, hat rovarszerű lábon nyugvó űrhajó alatt.

Negyedik rész A Naprendszer Birodalom A parányi leszállóegység bekapcsolta kis teljesítményű fékezőrakétáit, és szelíden lehuppant a felkavart porba. Tetején kinyílt egy ajtó, és egy tévékamera bukkant elő rajta teleszkópos állványon. Háromméternyire emelkedett a sivatag felszíne felé. A napfény megcsillant lencséjén, ahogy lassan végigpásztázta az elhagyatott siklót és a két mozdulatlan robotot. A képeket egy parabolaantenna továbbította a Challengerre. - George! - csattant fel Telson hangja a szonda hangszórójából. - Mi történt itt tegnap éjjel? George nem válaszolt. Egy nagyfrekvenciájú jel hagyta el az űrhajót. A két android azonnal folytatta munkáját: az exkavátor tovább növelte a kiásott homok halmát, míg George arra ügyelt, hogy az ne csúszhasson vissza a gödörbe. - George! - ismételte Telson. - Mi történt itt tegnap éjjel? George abbahagyta a munkát, és odadöcögött a szondához. Ez volt a legkülönösebb android, amit valaha is látott, elemzése szerint nem fogadhatott el tőle parancsokat. Mindazonáltal válaszolt a kérdésre: nem tudja és nem érdekli, mi történt a két kétlábú robottal; ő és társa nem láttak vagy hallottak semmit; nekik csak annyit mondtak, ássanak, és ők pontosan ezt tették, annak ellenére, hogy a homok nem használ 57

mechanikájuknak. Négyezer mérfölddel a Kyros felett Telson kénytelen volt igazat adni Sharnának abban, hogy nem sok értelme van egy androiddal üvöltözni. - Nem tehetünk mást - folytatta Sharna, amikor Telson végre lecsillapodott mint hogy az egész terepet átfésültetjük a kamerával. Két perccel később több lábnyomot is felfedeztek az egyik szomszédos dűne oldalán. Sharna a távirányító segítségével magasabbra állította a kamerát tartó fémrudat. Telson valami furcsát vett észre a domb tetején, ahová a nyomok vezettek. - Maradj rajta - sziszegte. Sharna megállította a kamera lassú emelkedését. - Látod azokat a bemélyedéseket? Közelíts rájuk... Ez az. A dűne teteje addig növekedett, míg végül teljesen betöltötte a képernyőt. Tisztán látták a hat szabályos, kerek bemélyedést a homokban. Angyal Kettő zavarta meg őket a töprengésben. - Az infravörös érzékelők tesztjei pozitívak. A bemélyedések körüli területet erős hősugárzás érte az éjszaka. - Ez azt jelenti, hogy az a hajó landolt itt, amit láttunk? - A valószínűségi tényező igen magas, parancsnok - felelte Angyal Kettő. - Még magasabb - szólalt meg váratlanul Angyal Egy. - Azonosítottam a járművet a nyolc-négy-nulla szektorban. Telson a radarral foglalkozott, Sharna pedig a teleszkópot állította be. Ugyanabban a pillanatban bukkantak rá a hajóra. Csak egy fénylő pont volt. A spektrumelemzés kimutatta, hogy gyors, körkörös pályán távolodik a Kyrostól. - Abból, hogy a Naprendszer síkjával párhuzamosan halad - jelentette Angyal Kettő -, két következtetést vonhatunk le. Egy: nincs elég energiája a síkkal szöget bezáró pályához. Kettő: valamelyik külső bolygó felé tart. Egy órán belül pontosan meghatározzuk a célját. Telson lehuppant a teleszkóp elé, és a mozgó fénypontra meredt. - Mit számít az, hogy hová megy, Sharna? Itt ragadtunk... nem tudjuk követni. És ha tudnánk is, mit tehetnénk? Fegyvertelenek vagyunk... Nem lett volna szabad elengednem őket... Sharna rádöbbent, hogy Telson közel áll a síráshoz. Soha nem látta még sírni, még gyermekkorukban sem. Azt kívánta, bárcsak eszébe jutna egypár nyugtató szó. - Angyal Kettő - kiáltott fel pár perc múlva. - Nem tudjuk valahogyan megoldani, hogy ketten is irányíthassuk a hajót? - Nem - válaszolta Angyal Kettő. - Mind a négy ülésben ülnie kell valakinek, a parancsokat egyszerre kell jóváhagyni mind a négy konzolon. Sharna erre a válaszra számított. - De biztos, hogy van megoldás! - makacskodott. Telson felpillantott, és megrázta a fejét. - Nincs megoldás, Sharna... ugyanolyan jól tudod, mint én. 58

Gyorsan elfordult, hogy a lány ne láthassa az arcát. Sharna osztozott fájdalmában. Lehetetlennek tűnt még csak belegondolni is, hogy sohasem látják viszont Darvot és Astrát, és életük hátralévő részét a Kyros körül keringő Challengeren kell tölteniük. Vigasztalóan kinyújtotta kezét, és szelíden megrázta Telson vállát. Jellemének gyakorlatias oldala kerekedett felül. - Gyerünk, Telson! Semmi értelme itt ücsörögni. Hozzuk vissza a siklót és az androidokat a hajóra. - Hogyan? - kérdezte Telson kedvetlenül. - A zsilip természetesen egy ellenőrizetlen zónában van - hallatszott Angyal Egy hangja. - De biztos, hogy találtok egy távirányító egységet. Életében először Sharnát egy kicsit kezdte zavarni, hogy bármi, amit mond vagy tesz, hallható és látható az őrangyalok számára. -

Telson! Vigyázz! - sikította Sharna. De elkésett a figyelmeztetéssel: a rámpán ledöcögő exkavátor rosszul becsülte fel a távolságot, és egyik lánctalpa félrecsúszott. Telson félreszökkent, amikor a hatalmas gép megbillent, de nem elég gyorsan. Az egyik markolókanál fogazott széle feltépte ruháját a lábán. A robot veszélyesen megdőlve állt meg. Telson nyögve feküdt a padlón, próbálta elállítani a mély sebből áradó vérpatakot. Sharna nem törődött a libegő androiddal, hanem biztonságos helyre vonszolta a parancsnokot, mielőtt letérdelt volna mellé, és egy, a kezeslábasból letépett csíkkal átkötötte volna a sebet. - Nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik - sziszegte Telson a fájdalomtól eltorzult arccal. - Mondtam, hogy a homok árt a mechanikának - jegyezte meg George, aki azzal a szenvedélytelen érdeklődéssel szemlélte az egész balesetet, amire csak a robotok voltak képesek. - Ezentúl vigyázni kell az exkavátorok lánctalpaira. Telson iránt érzett aggodalma ellenére Sharna néhány keresetlen szóval elmagyarázta a teendőket George-nak, amit a robot különösen sértőnek érzett. Valamit morgott magában a homokról, és elindult, hogy riassza az orvosi egységeket. Egy órával később Sharna aggódó tekintetétől kísérve a két specializált android az utolsó simításokat is elvégezte a seben. A lánynak közben támadt egy ötlete, amelyet végiggondolva egyáltalán nem tartott ragyogónak. -

Astra megfordult, és szemben találta magát az őket elrabló szörnyek egyikével. Felsikoltott. 59

Darv gyorsan lekapta fejéről a groteszk légzőmaszkot, és bocsánatkérően Astra orra alá dugta. - Ne haragudj - mondta szégyenlősen. - Te hülye! - dühöngött a lány. - Ne haragudj, kérlek! Astra megnyugodott, és kíváncsian szemlélte az elétartott maszkot. Két hatalmas lencse csillogott a szemek helyén, és egy furcsa, henger alakú kitüremkedés lógott ott, ahol az ő légzőmaszkjaikon csak egy kis rács lapult meg. - Nem csoda, hogy olyan rémisztőek - töprengett Darv. - Lehet, hogy alatta pont olyanok, mint mi? - Hol találtad? Darv egy nyitott szekrény felé intett. A zsúfolt fülkében ez volt az egyetlen tárolóhely. Felette egy rövid cső nyúlt ki a falból, melyből vékony, meleg vízsugár folyt, ha alátartották tenyerüket. A toalettberendezés, akárcsak az idegen hajó többi része - már amennyit eddig láttak egyszerűnek, de hatékonynak tűnt. Astra inkább a dühtől, mint a félelemtől remegve fordult vissza az ablakhoz, miközben Darv tovább kotorászott a szekrényben, kíváncsian, hogy fogvatartóik ellátták-e őket élelemmel. Felsóhajtott, és tovább játszadozott a légzőmaszkkal. Az idegen hajó harminc órája hagyta el a Kyrost. Egész idő alatt be voltak zárva a parányi fülkébe. Az elrablásuk okozta kezdeti sokk elmúlt, és most unatkoztak. Astra valójában sokkal jobban aggódott az örökre a Challenger fogságába kényszerített Sharna és Telson miatt. - Szerintem - mélázott el Darv, miközben tovább forgatta kezével a maszkot -, lehet, hogy emberek... a birodalom népének leszármazottai, akik nem tértek vissza a Földre, amikor az elhagyta a Naprendszert. - Nem értették a beszédünket - mutatott rá Astra. - Nem válaszoltak, amikor szóltam hozzájuk. Nem ugyanaz. Astra folytatta a nézelődést. Valami felkeltette az érdeklődését, és arcát odanyomta az átlátszó műanyag lapnak, hogy oldalra is lásson. - Darv... gyere ide egy pillanatra! Darv odalépett hozzá, és egy hatalmas bolygót pillantott meg közeledni. A gömb látható részét élénk színekben pompázó, az egyenlítővel párhuzamos sávok osztották részekre. Ez volt a legjellegzetesebb égitest, amit Darv valaha is látott a Challenger hologramfelvételein. - A Zelda, ugye? - kérdezte Astra. Darv bólintott. - Nem akarhatnak ott leszállni. Csak ammónia és metán az egész. Darv tovább bámulta az óriási bolygót, és észrevette, hogy a hajó bonyolult manőverek sorát írja le. A Zeldát hirtelen egy csupasz, kráterektől sebhelyes táj képe takarta el, amely alig százmérföldnyire lehetett alattuk. A hely hasonlónak tűnt a Holdhoz, a komor hegycsúcsokat azonban fagyott széndioxid borította. 60

A Zelda egyik holdja - közölte Astrával. - Melyik lehet az? Darv vállat vont, és visszafordult a kietlen táj felé, amelyhez egyre közeledtek. Feltűntek egy valaha sok kupolából álló város maradványai, miközben a hajó elhaladt egy hegylánc felett, és tett egy fordulót. Továbbra is ereszkedtek, így a város részletei egyre tisztábban látszottak. Háromezer méternél már az egész ablakot betöltötte, és Darvék láthatták, hogy építészetileg hasonló a holdi Első Lábnyom Városához. A különbség az volt, hogy míg a holdi város viszonylag épnek bizonyult, itt az kupolák nagy része beomlott, mintha valamilyen bombázásnak lett volna kitéve. Attól a csomótól eltekintve, ami felé tartottak, egyik sem tűnt sértetlennek, és kijavításukra tett kísérletek nyomait sem tudták felfedezni. A valaha impozáns város szélein egyes kupolákat mintha szántszándékkal választottak volna le a többitől, a hozzájuk vezető járatokat láthatóan felrobbantották. Darv és Astra egyszerre érezték meg, hogy valaki áll mögöttük. Megpördültek. Az egyik lény állt a kabin ajtajában. De nem lény volt: egy magas, karcsú férfit láttak, simára borotvált arccal és mosolytalan, szürke szemmel. Testhez simuló, fekete bőrruhát viselt, mint társai. A maszkok ugyanebből az anyagból készültek. Darv próbált farkasszemet nézni vele, de a kemény, rezzenéstelen szempár meghátrálásra késztette. - Szóval emberek - nyugtázta Astra. Az idegen megszólalt. Különös akcentusa túlhangsúlyozta a magánhangzókat, de minden nehézség nélkül megértették. Intett, hogy hagyják el a fülkét. - Az biztos, hogy én ember vagyok - szólt nyersen. - Azt viszont szeretnénk kitalálni, hogy ti kik vagytok, és ki tanított meg a nyelvünkön beszélni. Darv figyelmen kívül hagyta az idegen intését, és Astra csuklóját szorosan megragadva megvetette a lábát. - Az én nevem Darv - felelte az övé pedig Astra. Most, hogy tudod, kik vagyunk, az lenne a legkevesebb, hogy te is eláruld a neved. - Remélte, hogy hangja nem árulja el a félelmet, amit az idegen szemében lángoló gyűlölet keltett benne. - A nevem Spegal. A Naprendszer Birodalom űrflottájának a parancsnoka vagyok. - És hol vagyunk? Spegal előrelépett. - Hülyének nézel? Azt állítod, nem tudjátok? - csattant fel. Darvnak minden erejére szüksége volt, hogy bele tudjon nézni Spegal szemébe. - Tényleg nem tudjuk - válaszolta egyszerűen. Spegal egy röpke pillanatig zavartan bámult rá, majd tekintetébe visszatért a gyűlölet. -

61

-

Ez a Zelda Öt. A Zelda ötödik holdja, egyben a birodalom székhelye.

Az őrangyalok nem tudták, milyen tervet készít elő Telson és Sharna az orvosi egységekkel a zsilipben. El voltak foglalva a saját stratégiájuk teljes újragondolásával. Meggyőződésüket, hogy ők az univerzum legintelligensebb lényei, nem csorbították a Challengerre1 történt váratlan események; még mindig hittek abban, hogy uralhatják és uralni is fogják a Földet. A probléma annak megtalálásában rejlett - és ezt a problémát nem tudják megoldani, amíg a Challenger a Kyros körüli pályán köröz, mert nincs elegendő számú ember a fedélzetén, hogy irányt változtasson. Ezért első lépésként a legénységet kellett pótolniuk. Már elindították a teljes programot: a kapacitásuk töredékével működő élelmiszer-feldolgozó központok utasítást kaptak, hogy hagyják abba a Biostraton adagolását az ételekhez. A növényt, mely a szexuális fejlődést gátló anyagot termelte, gondosan elzárták, a konyhai robotokat pedig úgy programozták, hogy tevékenységük fokozatosan nyerje vissza normális jellegét. Nem akartak azonnali változást, attól tartva, hogy Telson vagy Sharna észrevennék az ételek ízének másságát. Az étrend teljes átalakítását harminc napra tervezték. Azután Telson és Sharna gyorsan eléri a teljes szexuális érettséget, majd pedig, ha már elegendő csecsemő lesz az orvosi egységek gondjában, félreállítják őket. A negyedik generáció felnevelése, mely ezúttal teljesen alárendelt lesz az angyaloknak, legkevesebb húsz évet vesz igénybe. Ók azonban nem bánták. Az emberekkel szemben végtelen türelemre voltak képesek. Darvnak legelőször a Helan mellkasán lévő két domborulat tűnt fel, melyeket alig rejtett a laza tunika. A könyvtár felvételein minden nőnek voltak ilyen domborulatai, de halványan emlékezett egy hologramra, amin valaha látott egy meztelen nőt... Egy bolygón állt... Az ég olyan mélykék volt, hogy nem lehetett igazi... De a felhők - lágy, fehér felhők... A különös hologram emléke halványnak és zavarosnak tűnt. Talán csak egy álom. - Ezek azok a lények, kegyelmes asszonyom - hajolt meg Spegal alázatosan. Helan rámosolygott Astrára és Darvra az íróasztalul szolgáló csiszolt bauxittömb felett. Karcsú, kissé sovány nő volt, negyvenes évei elején járhatott. Szikár megjelenését még inkább kihangsúlyozták hosszú, karomszerű ujjai és szorosan befont haja. Mosolya hidegsége a nedves föld alatti barlangéval vetekedett, mely az irodáját alkotta. A luxust mindössze egy süppedős, vörös szőnyeg és magas támlájú, gazdagon díszített szék jelentette. E két tárgy hatásának ellentéte a mindent átható sivársággal jelezte Astrának és Darvnak, hogy egy kegyetlen asszony 62

uralmában vannak, aki óriási hatalommal rendelkezik, mi több, élvezi is, hogy rendelkezhet vele. - A fiút vagy micsodát később fogom kikérdezni, Spegal. Darv kézzel-lábbal kapálózott, de kivonszolták a helyiségből. Astra felsikoltott, és a segítségére sietett, de két férfi megragadta, és erőszakkal leültette az íróasztal előtt álló kemény székre. Amikor bezárult az ajtó, Helan fagyosan elmosolyodott. - Üdvözöllek, Astra. A nevem Helan, én vagyok a birodalom főügyésze. - Ismét elmosolyodott. - Azt hiszem, egy kicsit rémisztő cím. Szólíts csak Helannek. Szeretném, ha válaszolnál néhány kérdésre, Astra. - Semmit sem mondok Darv nélkül. - Akkor visszahozatom, és végignézzük, ahogy megölik. - Helan mosolya megkeményedett. - Én még csak élvezném is, na de te...? Astra belenézett a kegyetlen szempárba, és tudta, hogy inkább határozott ígéretet hallott, mintsem halvány fenyegetést. - Mit akarsz tudni, Helan? A mosoly veszített egy keveset fagyosságából. Helan megérintett egy gombot maga előtt, mire felvillant egy parányi képernyő az asztalon. Astra látta a monitort és az azt kettéosztó piros vonalat. - Először is figyelmeztetlek, ne hazudj, Astra! Két hazugságvizsgáló sugara irányul az agyadra. A hazugság modulálja a sugarakat, és az érzékelők visszasugározzák azt az elmédbe. Nagyon kellemetlen élménynek fogod találni, már ha egyáltalán túléled. - Nincs semmi rejtegetnivalóm, s így hazudni sincs okom - felelte Astra dacosan. A vonal egyenes maradt. Helan kissé összeráncolta szemöldökét, és megérintett egy másik kapcsolót. A Challenger egy kicsinyített hologramja tűnt fel az asztal fölött. - Ez az anyahajótok? - Igen. A Challenger. - Tekintélyes méretű hajó. Fel van fegyverezve? - Nincs. Helan a képernyőre pillantott, de a piros vonal nem mozdult. - Honnan jöttetek? - A Földről. - Astra előredőlt. - Helan, tudod, mi történt a Földdel? A kérdés meglepte a nőt, bár gondosan leplezte. Nem volt hozzászokva az olyan foglyokhoz, akik kérdezősködnek. - És mi az a Föld? Egy város? Ha az, akkor melyik rendszer melyik bolygóján? - Nem értelek. A Föld egy bolygó. - Hol? - Nem tudjuk. Ennek a naprendszernek volt a bolygója, de a népe félmillió éve elvitte egy másik nap mellé. - Astra elhallgatott. - Biztos hallottál már róla. A nyelvén beszélsz. Helan felhúzta szemöldökét. 63

Szerinted ez megmagyarázza, hogyan beszélheted a mi nyelvünket, Astra? - Miért ne? A nagyszüleim a Földön születtek. A piros vonal nem rezdült. - Mondd el a saját szavaiddal, amit tudsz, Astra. Astra öt percig mesélt, és Sentinellel való találkozással fejezte be. Ezen a ponton Helan mosolya humortalan nevetéssé változott. - Tudsz Sentinelről? - érdeklődött Astra. - A Hold Sentinelje... az Első Lábnyom Szentélyének őre. Ó, igen, Astra... tudunk róla. Romantikus álom a birodalom aranykoráról és egy mesés bolygóról, ami sohasem létezett. - Voltál már a Holdon? Helan halványan érezte, hogy a beszélgetés nem a tervei szerint halad. - Senkinek sem szabad odamenni. A Hold veszélyesen közel van a Naphoz. Mondd csak, Astra, ha a ti Földetek valaha a mi naprendszerünknek volt a tagja, akkor hol húzódott a pályája? - Ahol most a Holdé - válaszolta Astra. - A Challenger évei azon az időn alapulnak, ami alatt a Föld valaha megtett egy kört a Nap körül... ami alatt most a Hold teszi ezt. Helan egy pillanatra kizökkent felvett pózából. Astra látta az arcán átfutó meglepetést és a képernyőre vetett pillantást, mintha nem hinne a rezzenetlen vonalnak. - A szabvány birodalmi év a Hold keringésén alapul - mondta Helan kételkedve. A mosoly visszatért az arcára. - lízek szerint alapos megfigyeléseket végeztetek, mielőtt beléptetek volna a Naprendszerbe. De nem elég alaposakat. - Nem értem. Helan felkuncogott. - Emberi lénynek tartod magad, Astra? - Igen. - Egy nőnek... igen? - Igen. A mosoly hirtelen eltűnt Helan arcáról. - Kétségtelen, hogy én ember vagyok, és nő, Astra. Mégis be kell látnod, hogy jelentős testalkatbeli különbségek vannak köztünk. Hány éves vagy? - Huszonöt. Helan bólintott, és úgy tűnt, döntésre jutott. - Köszönöm, Astra. Még egypár kérdés, és azt hiszem, megírhatom a jelentésemet. Valahogy nem hiszek abban, hogy a császár tárgyalást akar majd, annak a tükrében, amit mondtál. - Tárgyalást? - kérdezte Astra rémülten. - Miféle tárgyalást. - Nem lesz, Astra. Nagyon szigorúan vesszük az emberi jogokat még a legelvetemültebb bűnözők esetében is. - Hangja megkeményedett. Azonban kétlem, hogy te és Darv kiérdemelnétek őket. -

64

Thorden császár - egy maroknyi holdacska uralkodója - szerette a kitüntetéseket és a dőzsölő partikat. Az előbbiekből rengeteget viselve vett részt az utóbbiban, amikor Helan belépett a csarnokba, és nem titkolt megvetéssel nyugtázta a dekadens látványt. Thorden két csapatba szervezte tivornyázó talpnyalóit, úgy folytatta le elmaradhatatlan lövészversenyeit. Ő és csapata meglehetős sikerrel lőtte szét a csarnok keleti végéből invázióra induló androidokat, amiben nem kis szerepe volt annak, hogy a zsűrit is ő állította össze. - Hogy tetszett? - parádézott a császár, miután lézerpisztolyával szétolvasztott egy fürge mozgású robotot, aminek sikerült elérni a hosszú asztalt. A tönkretett gép darabjai szerteszét röpködtek, kényszerítve a viháncoló és sikongató lányokat, hogy mihamarabb fedezékbe bújjanak. - Nagyszerű lövés, uram - felelte Thale, egy fiatal férfi, aki a flotta kapitányi rangjelzését viselte. A bók feldühítette Thordent. - Nagyszerű! Hogy a pokolba lehetett nagyszerű, amikor én vagyok a birodalom legjobb lövésze? Helan odalépett a vadul szitkozódó alacsony, vékony alakhoz. - Válthatnánk egypár szót, Thorden? - Elpuhult népség! - üvöltötte a császár a társaságnak. Megfordult, és rávigyorgott Helanre. - Valami éles akció kellene, mi, Helan? - Válthatnánk egypár szót, Thorden? - ismételte meg a nő. - A francba, hisz a buli még csak most kezdődött. - Itt van kint a két idegen. Szeretném, ha megnéznéd őket. Thorden összeráncolta a szemöldökét. - Idegenek? A pokolba, Helan... százezer éve bebizonyították, hogy ilyen dolgok nem léteznek. Az ember az egyetlen intelligens életforma a galaxisban. - Idegenek, Thorden. A császár egy pillanatig mereven nézte Helant, mielőtt megfordult, és megkérte vendégeit, hogy egy darabig viseljék el távollétét. Félrevonta a nőt. - Azokról a kalózokról van szó, amiket Spegal a Kyroson szedett fel? kérdezte. Helan bólintott. - De Spegal azt mondta, hogy emberek. - Humanoidok - helyesbített Helan. - Biztos, hogy nem emberek, csak durva utánzatok. Szerintem egypár elrabolt gyerekről másolták őket, és az idegenek nem vették észre, hogy nem felnőttekkel van dolguk. A meséjük szerint a Föld nevű bolygóról jöttek. Thorden a szemöldökét ráncolta. - Gyerekkoromban hallottam egy legendát egy Föld nevű bolygóról. - Ha létezik, akkor az azt jelenti, hogy valahol egy gazdag világ 65

meghódításra vár - jelentette ki Helan. - Az anyahajójuk a Kyros körül kering. Spegal szerint legalább tíz mérföld hosszú. Thorden szemei kiguvadtak. Uralkodói sikereit annak a filozófiának köszönhette, hogy sohasem szállt szembe magánál erősebb ellenféllel. Egy tízmérföldes űrhajót tisztelettudóan kell kezelni, nem pedig ellenségesen. Véleményét közölte Helannel is. - Fegyvertelen - vágott vissza Helan. - Micsoda? - A kihallgatás alatt hazugságvizsgálót használtam. Semmi kétség, nem hazudtak, amikor azt mondták, hogy fegyvertelen. Ami sokkal érdekesebb, az az, hogy nem képes letérni a Kyros körüli pályáról, amíg nincs legalább négy fő a vezérlőteremben. Pillanatnyilag két idegen van a fedélzetén - mosolyodott el fagyosan a nő. - A másik kettő pedig a foglyunk. - Egy meghódítandó világ - suttogta Thorden. - Pont erre van szükségünk, Helan. A birodalom a megmaradt kis gazdagságát éli fel. Hadd lássam azt a két idegent! Míg Helan elment a foglyaiért, Thorden az egybegyűltek figyelmét kérte. - Miért van az - kiáltotta -, hogy húsz éve flottám egyetlen parancsnoka sem fedezett fel akár egy kődarabot is, amit érdemes lett volna a birodalomhoz csatolni? Nos? Thale észrevette, hogy Thorden őt nézi. - Mert hajóink hatótávolságában semmi nincs - felelte bizonytalanul. - Semmi sincs hatótávolságban! - mennydörögte Thorden a szemét forgatva. Vendégei kezdték azt kívánni, hogy ezt a meghívást inkább sohase fogadták volna el. - Nos, hadd jelentsem be, hogy felfedeztem egy világot, ami képes tíz mérföld hosszúságú hajókat építeni! Ehhez mit szóltok, he? Senkinek sem volt különösebb mondanivalója, de a fiatalabb hivatalnokok között élénk duruzsolás vette kezdetét. - Rendben. Hozd be őket, Helan! Két hatalmas termetű őr betaszigálta Astrát és Darvot a csarnok közepére, míg Helan Thorden mellé lépett. A császár felemelte kezét, hogy elcsendesítse a két fogoly látványa által okozott zsivajt. - Barátaim, ezek a Föld bolygóról érkezett idegenek - jelentette be Thorden. Alaposan szemügyre vette Astrát és Darvot, majd összeráncolta szemöldökét. - Helan... miért nincs két fejük vagy bármi, ami a földönkívülieknek lenni szokott? - Már mondtam, hogy humanoid utánzatok - válaszolta Helan türelmesen. Thorden elvigyorodott. - Mint két tizenkét éves. - Odasétált Darvhoz. - Hogy hívnak, fiú? Darv rezzenéstelen tekintettel felelt. - A nevem Darv, és sem én, sem pedig Astra nem idegen. - A nevem Darv, URAM! - üvöltötte Thorden. 66

Uram - tette hozzá Darv. - Tudod, ki vagyok, fiú? - Azt hiszem, ki tudom találni... uram. - Én Thorden vagyok, a birodalom császára. Ehhez mit szólsz? Darv elhatározta, hogy nem mutatja ki a gyomrában vonagló félelmet. - Ha a birodalom polgárának lenni azt jelenti, hogy az ember hideg, föld alatti lyukakban él, akkor nem gondolhatok túl sokat a császárról. Astra alig tudta elhinni, hogy Darv ilyen hülye lehet. Minek provokálja Thordent? Várta, társa mikor kapja meg a pofont, de nem érkezett megtorlás. Ehelyett Thorden felé fordult. - Gondolom, a Föld egy meleg bolygó, belélegezhető atmoszférával, ugye, idegen? Astra bólintott. - De mi sohasem láttuk, uram. A hajón születtünk. - Nem vagyunk idegenek - jelentette ki Darv mély átéléssel. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti. Helan a bámészkodó vendégsereg alkotta kör közepébe lépett. - Mint mi, Darv? - kérdezte lágyan. - Igen. - A francba, Helan - morogta Thorden. - Ez csak két kölyök. Az uralkodó szavait elengedve füle mellett, Helan Astrához fordult. - Hány évesek vagytok? - Én huszonöt. És Darv is. Astra válaszának hallatán élénk morajlás kezdődött a teremben. - Azt mondtad, az igazat mondják, Helan - fújtatott Thorden. - Úgy is van - felelte a nő. - Lépjen elő egy húsz és harminc közötti férfi és nő. - Intett a magasabb őrnek. Quinnek hívták, óriási termetű férfi volt. Magassága meghaladta a két métert, izmai és egyéb testi jellemzői miatt Helan egyik kedvence lett. Helan szembeállította Astrával. Thorden sejtette, mire készül a főügyész, és vigyorogva intett az egyik saját kedvencének - egy Della nevű, dús idomú lánynak -, hogy álljon Darv elé. - Most pedig, Darv és Astra, vetkőzzetek le - parancsolta Helan. A két fiatal meglepetten egymásra nézett, de teljesítették az utasítást. Ruháik lesiklottak a hideg kőpadlóra, ők pedig ott álltak, és rezzenéstelen tekintettel szemlélték a bámészkodó udvaroncokat. - A pokolba - csuklott fel Thorden. - Ezek gyerekek... - Nem zavar, hogy meztelenül kell állnotok ennyi ember előtt? - vágott közbe Helan. Darv meglepetten rázta a fejét. - Nem. Miért zavarna? - Quin - intett a nő vedd le a tunikádat. Az óriás levigyorgott Astrára, és közelebb lépett hozzá. Övének csatja egy magasságban volt a lány szemével. Hatalmas ujjai széthúzták a -

67

csatot, és egyenruhája a földre hullott. A csarnok elcsendesedett; minden szem a meztelen őrre szegeződött - bőre csillogott a lámpák fényében. Kissé hátradőlt - büszkén előretolta péniszét, míg az majdnem hozzáért Astra arcához. - Nos, Astra? - érdeklődött Helan. - Azt hiszem, sohasem láttam még ilyen undorító dolgot - válaszolta Astra őszintén. - Minden férfi ilyen? Az őr kissé dühösnek látszott. Helan félreintette, és parancsot adott Dellának. A lány meghajolt, majd kilépett ruhájából. Bátorítóan rámosolygott Darvra, aki furcsa izgalommal bámulta telt kebleit és merev mellbimbóit. - Mi a véleményed Delláról, Darv? - kérdezte Helan. A fiú nem tudta, mit válaszoljon. A lány testének látványa mintha valami kínzó érzést ébresztett volna fel benne, ami egyszerre okozott fájdalmat és zavart. Elég sokszor látta már Sharnát és Astrát meztelenül, de ezt a furcsa érzelmet most tapasztalta először. - Quin és Della körülbelül egyidős veletek - folytatta Helan hidegen. Mégis biztosra veszem, nem tagadjátok: jelentős eltérések vannak köztetek. Astra és Darv csendben maradtak, képtelenül arra, hogy valami olyasmit mondjanak, ami cáfolhatná Helan állításának igazságát. - A társaitok a Challengeren úgy néznek ki, mint ti, vagy mint Della és Quin? - Mint mi - fordította el vonakodva tekintetét Darv az előtte álló gyönyörű lányról. - Az, hogy nem pontosan úgy nézünk ki, mint ti, nem jelenti... úgy értem... - Kereste a szavakat. - Mindannyiunknak más a magassága és a súlya. De ettől még mindannyian emberek vagyunk. Helan intett Dellának és Quinnek, hogy öltözzenek fel, és hagyják el a kör közepét. Az őr még vetett egy dühös pillantást Astrára, mielőtt elfoglalta volna helyét az ajtó mellett. Helan folytatta a kérdezősködést. - Tudjátok, mik azok a csecsemők, Astra? - Természetesen. Láttunk képeket róluk és magunkról is. Egyszer mindannyian csecsemők voltunk. - És azt, hogy honnan vannak? Honnan jönnek? Thorden kissé dühösen vette észre, hogy Helan tulajdonképpen azt a szerepet játssza, amit neki kellene, de csendben maradt. Noha mindig gondosan titkolta, valójában egy kissé félt hidegvérű helyettesétől. - Nem - felelte Astra hosszú hallgatás után. - Nem tudom, hogyan lesznek a csecsemők. Mindennél jobban szerettem volna rájönni, de olyan sok információ veszett el a Challenger könyvtárából. - Reménykedve nézett Helanre. - Te tudod? Elmondod? Az ezt követő csendet Helan törte meg. - Ezeknek a... lényeknek az anyahajója hasznos lehet még számunkra: bizonyára vannak információi erről a csodálatos Földről, és a segítségével 68

talán el is érhetjük azt. - És meghódíthatjuk - tette hozzá Thorden. Helan közelebb lépett Astrához és Darvhoz, szeme izzott a gyűlölettől. - Ami a tulajdonosait illeti... Nem tudják megmondani, hol van a Föld. Semmi kétség, nem emberek, és ennek megfelelően fogunk bánni velük. Darv képtelen volt megvigasztalni a zokogó Astrát. Egy széles priccsen ültek - egy tévékamerától és a szellőzőrácstól eltekintve ez alkotta a kicsiny, ablaktalan cella teljes berendezését. - Lehet, hogy végül is nem vagyunk emberek - hüppögte a lány. - Ne légy bolond! Természetesen azok vagyunk. - Csak valami kreatúrák lehetünk, akiket az angyalok teremtettek, amikor a Challenger igazi legénysége elpusztult. Darv átölelte Astra vállát, és gyengéden magához vonta a lányt. - Nem, ez nem igaz. Van vérünk. Látunk, érzünk, járunk, futunk. Beletúrt a hajába. - És még sírunk is... Szavainak hatására Astra kezdett lassan lecsillapodni. Remegett a félelemtől és a hidegtől. Olyan erővel kapaszkodott Darv nyakába, hogy a fiú csak némi nehézségek árán tudott magukra teríteni egy takarót. - Egyetlen olyan videó vagy hologram sincs a könyvtárban, ami ruhátlanul mutatná az embereket - mutatott rá Astra elkeseredetten. - Az angyalok megsemmisítették ezeket. Tudták, hogy másak vagyunk, és nem akarták, hogy rájöjjünk. - Azt hiszem, egyszer találtam egy felvételt, amin meztelen emberek voltak - suttogta Darv bizonytalanul. Astra felült, és meglepetten nézett rá. - Mikor? - Nem vagyok biztos benne. Néha olyan, mint egy álom. De állandóan eszembe jut ez a kép, ahogy egy férfi és egy nő áll egy bolygón... Az ég vakítóan kék... Fehér felhők gomolyognak... A fű dús és zöld. Nem emlékszem a bolygó nevére, de a nő egy csecsemőt tartott, és ugyanolyan kinövései voltak, mint Dellának. Astra ismét Darv mellkasára fektette fejét. Egy darabig csak hallgatott. Majd végigsimította a fiú arcát. - Közted és az őr között nem volt olyan nagy a különbség, mint köztem és Della között. Most már az egész testeden szőr nő. - Igen - felelte Darv gyorsan, és maga sem tudta, miért, de zavartan. Észrevettem. - Lehet, hogy te ember vagy, én pedig nem. Darv még szorosabban ölelte. - Hülyeségeket beszélsz, kedvesem. Astra felnyögött. - Miért szólítasz így? - Mert tetszik. Zavar, vagy azt szeretnéd, hogy másképp szólítsalak? 69

Lágyan felnevetett. - Szépen és szemtelenül, mint gyerekkorunkban? Nem kapott választ. Lenézett, és látta, hogy Astra elaludt. Gondosan ügyelve arra, hogy fel ne ébressze, végigfektette az ágyon, majd ő is elnyúlt mellette. Egy darabig a lány egyenletes légzését hallgatta, aztán erőt vett rajta a fáradtság, s elmerült a kék égről, fehér felhőkről és zöld fűről szóló álmokban. - A pokolba - morogta Thorden. - Mi a baj? - érdeklődött Helan, pontosan tudva, mi bosszantja a császárt. Thorden a képernyő felé bökött állával, amin Astra és Darv látszottak, ahogy békésen aludtak a cellában. - Ezek csak gyerekek. - Mi mások lennének? Gyerekekről másolták őket. Thorden a vezérlőpulton lévő piros gombra meredt, majd tekintete visszarebbent a képernyőre. - A pokolba is, Helan. Férfiak... rendben. Férfiak százait, amikor kiirtottam a lázadókat. De gyerekeket soha. - Ezek nem gyerekek. - Neked kell megtenned. - Ez a te feladatod, Thorden - szólt Helan hidegen. - Tiéd a hivatalos pecsét. Csak meg kell érintened azt a gombot, és a gáz már elintézi a többit. - Kezdett dühbe gurulni. - Idehallgass, Thorden!... Ha felfedezzük a bolygójukat, milliókat fogunk elpusztítani... nem kettőt. Úgy akarsz bevonulni a történelembe, mint a birodalomnak az a császára, aki cserbenhagyta a népét, és megtagadta tőlük a jobb élet lehetőségét? Ezt akarod? Nem... természetesen nem. Akkor pedig nyomd meg azt a gombot... Thorden egy pillanatig csak nézte a vezérlőpultot, aztán megérintette a piros gombot. A cellába gáz kezdett ömleni a szellőzőrácson keresztül. A narancssárga köd lassan gomolygott a padló felett Darv és Astra priccse felé.

Ötödik rész Az idő medencéi A két átprogramozott orvosi egység bámulatos sikernek bizonyult: villámgyorsan elsajátították Astra és Darv konzoljainak kezelését, s így Telson és Sharna új pályára állíthatta a Challengert. Céljuk a Zelda Ötös lett - a Zelda egyik holdja, ahová a titokzatos hajó is tartott. Telson a Zelda Ötös hatalmas képét tanulmányozta, míg Sharna Angyal 70

Egytől kért információkat. - Zelda Ötös - kezdte Angyal Egy. - A Zelda egyik holdja. Gravitáció egy; atmoszféra zéró; geotermikus energiák és ásványi kincsek kitűnő. Egy bányakonszern tulajdonában volt a Challenger építésének idején. Ezek szerint a birodalom megalakulásakor már virágzó kolónia élt rajta. Talán nem tértek vissza a Földre, amikor az elhagyta a Naprendszert. Lehet, hogy nem akartak visszatérni. Telson fel s alá járkált a képernyő előtt, csak úgy áradt belőle a türelmetlenség. - Szóval a Zelda Ötös népe... ha van ott valaki egyáltalán... a kolónia leszármazottaiból áll? - Ez a legvalószínűbb következtetés, Telson parancsnok - felelte Angyal Egy. - De ha emberek - folytatta Sharna lassan akkor rendelkezniük kell az emberi értékekkel. Tudniuk kell, hogy Astra és Darv elrablása nem volt helyes. - Hibás következtetés - válaszolta Angyal Kettő. - Feltételezi, hogy adott időszakon belül az emberi értékek nem változnak. - Lehet - vágott közbe Telson keserűen. - De most semmi más következtetés nem érdekel, csak az, hogy mit kezdjünk ezzel a szánalmas kis holddal, ha náluk van Astra és Darv. Angyal Egy... elég közel vagyunk ahhoz, hogy egyórás ciklusú körpályára álljunk? - Harminc perc, parancsnok - ígérte Angyal Egy, majd visszahívta Telsont, amikor az Sharnával elindult a kijárat felé. - Elképzelhetetlennek tűnik, hogy elfelejtetted, parancsnok, de a Challenger fegyvertelen. Telson gondolkodott egy pillanatig, mielőtt szavait gondosan megválogatva válaszolt volna. - Lehet, hogy Darvnak végül is igaza van, amikor azt mondja, hogy te és Angyal Kettő csak a hajó vezérlésének vagytok részei. Hihetetlennek tűnik, hogy két ilyen lény, aki elméletileg mindentudó, ennyire híján legyen a legkevesebb fantáziának is. A fenébe, Helan! - kiáltotta Thorden, miközben tömzsi ujjá- val a Challengert mutató képernyő felé bökött. - Nézd meg! Nézd meg, mekkora! - Spegal megmondta, hogy tíz mérföld hosszú... - Te pedig azt mondtad, hogy azok nélkül a kölykök nélkül nem képes elmozdulni a Kyros mellől! Tessék, most itt van, és nem hiszem, hogy baráti látogatást szándékozik tenni. Thorden lázas sietséggel kezelte a vezérlőpult gombjait, hogy megfordítsa a cellába áramló gáz irányát. - Mit csinálsz! - csattant fel Helan kemény, vészjósló hangja. - Elzárom a gázt... élve akarom őket. - Úgy döntöttünk, hogy meg kell halniuk. -

71

Te döntöttél úgy, hogy meg kell halniuk. Nos, én meggondoltam magam. - Thorden odalépett az ajtóhoz, és orvosért üvöltött. Két férfi tűnt fel a szemközti szoba ajtajában, és ment be a cellába, az uralkodó utasításait követve. Egy perccel később Astra és Darv ernyedt testét támogatva jelentek meg újra. - Ide! Ide! - intett Thorden saját szobája felé. - Rendben vannak? Magukhoz fognak térni? - Azt hiszem, igen, uram - felelte az egyik orvos. - A gáz alig érte el a priccs szintjét. - Mindent tegyetek meg értük! - sétált fel s alá Thorden türelmetlenül. - Nem történhet bajuk. - Thorden - szólalt meg Helan türelmesen. - Spegal fel akarja küldeni az A vadászszázadot. - Micsoda! - A császár a Challenger pályaadatait mutató monitor felé fordult. Kapcsolatba lépett Spegal irányítóközpontjával. - Spegal... figyelj rám! Semmi olyat nem teszel, ami feldühítheti a hajót, hallod? Senki sem száll fel az engedélyem nélkül. - De uram - tiltakozott Spegal. - A méltóságos asszony biztosított minket arról, hogy a Challenger fegyvertelen. Lassan már csak száz mérföld magasságban lesz! - Nem csinálsz semmit! - üvöltötte Thorden. Odafordult az orvosok felé, akik épp oxigénmaszkokkal élesztgették Darvot és Astrát. Megkönnyebbülten látta, hogy mindkettejük szeme nyitva van. Darv hipnotizálva nézte a Challenger képét a monitoron. - Kifelé! Kifelé! - kiáltott rá az uralkodó az orvosokra. Majd elmosolyodott, és barátságosan a fiatalok vállára tette a kezét. - Igen, igen, igen - bólogatott joviálisán. - Sohasem láttam még senkit ilyen mélyen aludni. És te, Helan? - A Challenger - krákogta Darv. Odafordult Astrához. - Telson eljött értünk, Astra. - A hajó fegyvertelen, Thorden! - csattant fel Helan türelmét elveszítve. - Küldd fel a vadászokat! - Fegyvertelen, mi? - kérdezte Thorden gúnyosan. - És a Kyros körüli pályát sem tudja elhagyni, ugye? Hadd mondjak valamit... senki sem építene fel egy ekkora hajót, ha nem az lenne a célja, hogy pusztításra használja. - Thorden - szólt Helan mély átéléssel -, nem tudom, hogyan sikerült manőverezniük a Challengerrel. Lehet, hogy megoldották a vezérlőterem problémáját. De fegyverrendszert semmiképpen sem fejleszthettek ki. Egy erős energiasugár csapódott ki a Challengerből. A külső megfigyelő kamerákhoz közel csapódott be, s a kép ide-oda himbálózott a monitoron. Egy másodperccel később a lökéshullám végigszaladt a Zelda Ötös föld alatti folyosóin is. Még mielőtt Thorden egy epés megjegyzéssel kommentálhatta volna az eseményeket, a Challenger ismét lesújtott, s a sugár porrá zúzott egy -

72

kisebb hegyet. - Spegal! Beszélni akarok azzal a hajóval! Most rögtön! - Uram... fel kell küldenie a vadászokat! - Beszélni akarok a hajóval! - üvöltötte Thorden, ahogy a második rezgéshullám is végiggyűrűzött a Zelda Ötösön. - A Zelda Öt nagy harci főnöke fél - állapította meg Helan epésen. Nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. - Félek? - méltatlankodott Thorden. - Természetesen nem félek... illetve igen... félek a kellemetlen meglepetésektől. - Darv! - mosolygott melegen a fiúra. - Hogy hívják a parancsnokodat? Gyorsan! - Telson - felelte Darv, nem igazán tudva, mi történik. - Telson parancsnok... - kezdte Thorden, de nem folytathatta, mert egy hang dördült fel a hangszórókban. - Zelda Öt népe! Itt Telson parancsnok beszél, a Challenger űrhajó kapitánya! Darv és Astra hirtelen felélénkült az ismerős hang hallatán. - Jó okom van azt hinni, hogy fogságban tartjátok legénységem két tagját. Ha harminc percen belül nem engeditek szabadon őket, akkor kozmikus porrá zúzom szánalmas kis holdacskátokat. - Beszélj vele, Darv! - könyörgött Thorden, a vezérlőpult elé taszigálva a fiút. - Mondd el neki, milyen jól vagytok, és hogy megbecsült vendégekként bántunk veletek. - De ő meg akart minket ölni - tiltakozott Darv Helanre mutatva. - És ez még mindig így van - felelte Helan fagyosan. Thorden kétségbeesett sietséggel tolta félre Darvot a konzol elől. - Telson... figyelj! Thorden vagyok... a birodalom császára. Astra és Darv biztonságban vannak. Azt hiszem, találkoznunk kellene, hogy megbeszéljük a dolgokat. Úgy értem, semmi szükség arra, hogy bármelyikünk is olyasmit tegyen, amit később esetleg megbánhat. - Egyáltalán nem fogok bánkódni, ha szétlövöm a Zelda Ötöst válaszolta Telson. - Egy undorító, elcseszett kis hold, ami senkinek sem fog hiányozni. - De mi lesz Astrával és Darvval? - Van egy siklótok? - Igen. A magánjachtom. - Fegyvertelen? - Természetesen, parancsnok. - Egy óra múlva várunk. - Igenis, parancsnok. - Darvval és Astrával együtt. - Úgy lesz, parancsnok. Meglátod, érdemes lesz együttműködnünk. - Majd kiderül - ígérte Telson. - De mindent meg kell majd tenned.

73

Az asztal melletti viselkedés nem tartozott Thorden erősségei közé. Elfintorodott, és visszaköpött egy falatnyi ételt tányérjára. - Tudom, hogy vendég vagyok a hajódon, Telson - biggyesztette le száját. - De meg kell mondanom... az ételed szörnyű. Tudod, a bajaitok felét ennek köszönhetitek. Biztos, hogy megőrülnék, ha mindennap ezt kellene ennem. - Azaz nem hiszel nekünk - jegyezte meg Telson, kissé fensőbbségesen kezelve Thordent. A császár rámosolygott Astrára és Sharnára. Csinosak a kicsikék, gondolta. Hatalmas, komoly kék szemek. - A birodalom ezer éve nem látott ilyen nőket. Nőket? Ez a kettő még csak kislány. Úgy értem... - mondta óvatosan -, hogy a Földről mutatott videók és hologramok mély benyomást tettek rám. Lenyűgöző bolygó. Próbált közömbösnek látszani. Valójában minden meglepte, amit eddig a Challenger fedélzetén látott. A hajó fantasztikus volt, és alig tudta leplezni izgalmát, ha arra gondolt, hogy egyszer az övé lehet, feltéve, hogy egy darabig együtt játszik ezekkel a kölykökkel. - Nézd, Thorden - kezdte Darv. - Bizonyára elismered, hogy ugyanannak a fajnak vagyunk a leszármazottai? Egy nyelvet beszélünk. - De másképp néztek ki, nem? - ellenkezett Thorden. - Számomra csak gyerekek vagytok. Aranyos kis gyerekek. Nem hiszem, hogy akár a főparancsnokaimnak is eszébe jutott volna, hogy alacsonyra ereszkedve ki-be kapcsolgassák a meteoritelhárító pajzsot. Okos. - Felszúrt egy darab ételt a villájára, és gondolkodott, mielőtt folytatta volna. - De akkor is nagyon furcsák vagytok. Nem tudjátok, hogyan születnek a gyerekek. - Te tudod? - kérdezte Astra mohón. Thorden nevetésben tört ki. - Csak annyit mondhatok, hogy a két őrangyalotok szándékosan tart titeket tudatlanságban. - Ez nem így van, Thorden - szakította félbe váratlanul Angyal Kettő hangja. Thorden kényelmetlenül körülnézett az üres székek és asztalok között. - Ez melyik volt? - Angyal Kettő - felelte Darv, kíváncsian figyelve az uralkodót. - Nem szereted őket? - Átkozott hangok - morogta Thorden. - A birodalom végül legyőzte az összes számítógépet a harmadik komputerháborúban. Ötven évig tartott. - Tehát tényleg számítógépek - vigyorgott Darv Telsonra. - Most már csak olyan feladatokat láthatnak el, ahol a kezelőjük bármikor kikapcsolhatja őket - tette hozzá Thorden. Telson arcizmai megfeszültek a visszafojtott haragtól. - A mi angyalaink nem egyszerű számítógépek. - Minden őrangyal szeret így gondolkodni - jegyezte meg Thorden könnyedén. - Azt pedig még jobban szeretik, ha erről embereket is meg tudnak győzni. De két dolgot szeretnek igazán: a hatalmat és hatalmuk 74

növelését. A ti két angyalotokat nem teszi boldoggá, hogy a hajót uralják... egy egész bolygót akarnak. Természetesen egy lakott bolygót. - Miért? - követelte Telson. - Miért lenne ez jó nekik? - Azon töprengett, hogy Angyal Egy és Angyal Kettő vajon be- kapcsolódnak-e a vitába. Thorden félretolta a tányérját. - Nekem úgy tűnik, ugyanolyanok, mint azok az angyalok, akik az első komputerháborút vezették ezer évvel ezelőtt. Az őseink a Kyros felszíne alá temették őket, egy hatalmas acél- kamrába... több ezret... arra az esetre, ha maradt volna még egy-két működő áramkörük. Ezért nem örültünk annak, hogy a Kyroson ástok... pont felettük. Telson szokatlan dolgot művelt: felnevetett. Astra, Sharna és Darv meglepetten nézték. - Szóval ez okozta a gravitációs rendellenességet - hümmögte. Arckifejezése megkeményedett. - Beszélj nekünk az angyalaitokról, Thorden! A császár habozott, érezve, hogy érzékeny területre tévedt, már ami Telsont illeti. - Nos... Lehet, hogy a ti angyalaitok nem ugyanolyanok, mint a mieink... Idegenek vagytok... Más kultúra... - Egyformák vagyunk! - tört ki Sharnából váratlanul. - A Föld valaha ennek a naprendszernek volt a tagja! A felvételek bizonyítják! Thorden egy pillanatig figyelmesen tanulmányozta Sharnát. Magassága miatt idősebbnek tűnt, mint Astra. Ritkán szólalt meg, így nemigen tudta kiismerni személyiségét, s ez kényelmetlen érzéseket keltett benne. Szerette tudni, hányadán áll az ellenfeleivel; Sharna esetében ez eddig nem sikerült. - Tudod - nézett óvatosan a lányra nagyon szeretnék hinni nektek. Kellemes arra gondolni, hogy valahol van egy olyan gyönyörű bolygó, mint amilyet a felvételeken láttam. Atmoszférával, amit nem kell kupolákba zárni, ami elég sűrű, hogy elégesse a meteoritokat; megfelelő a légnyomás; elég az oxigén, úgyhogy nem kell űrruhát viselni... Elég hihetetlen, nem? - Bebizonyítottuk, hogy létezik, Thorden - jegyezte meg Sharna. - Igen? Akkor azt mondd meg, hol van ez a paradicsom? - Ez az! - kiáltotta Darv. - Ezt a nevet adta Sinclair parancsnok a bolygónak, amit felfedezett! Paradicsom! Mielőtt a többiek megszólalhattak volna, Darv már az étterem ajtaja felé robogott. - Van egy felvétel a könyvtárban! - szólt hátra a válla fölött, mielőtt eltűnt volna. Darv majdnem sírva fakadt a dühtől, ahogy ott ült a könyvtárban a hologramvetítő előtt, és azt a bizonyos felvételt kereste a katalógusban. - Tudom, hogy itt van - préselte ki magából a szavakat, inkább 75

magának, mint Astrának, aki próbált segíteni neki. Kétségbeesett dühvel nyomogatta a gombokat, s elért az utolsó oldalhoz is. Az információk semmilyen hivatkozást nem tartalmaztak a bolygóról. Darv káromkodott egyet, és épp akkor dőlt hátra székében, amikor Telson és Sharna Thorden kíséretében belépett az ajtón. - Nos? - érdeklődött Telson. Darv gúnyosan felnevetett. - Angyal Egy - kiáltotta Telson. - Igen, parancsnok? - A második generációs legénység felfedezett egy bolygót, amit Sinclair parancsnok Paradicsomnak nevezett el? - Nem, parancsnok. Darv téved, mint általában. Összekeveri az álmait a valósággal. - Hazudik! - csattant fel Darv. Telson megpördítette a széket, amiben Darv ült, így most szembenéztek egymással. - Azt hiszem, jobb lenne, ha most bocsánatot kérnél tőle - szólt vészjóslóan nyugodt hangon. Thorden törte meg a beálló feszült csendet. - Mondok én valamit az angyalaitokról, Telson parancsnok. Valaha szolgák voltak... a hajó ellenőrző rendszere. Aztán jött a második generációs legénység, és el kellett fogadniuk őket mint felettük álló erőt. Aztán a harmadik generáció következett... - Thorden elhallgatott, és felkuncogott. - Azt mondjátok, ti vagytok a harmadik generáció... Telson már Thordenen akarta kitölteni haragját, de Sharna megérintette a karját. - Hadd fejezze be - tanácsolta halkan. - Folytasd, Thorden! Thorden zavartalanul elvigyorodott. - Tudjátok, honnan kapták az „angyal” nevet? A birodalomban az „angyal” szó az aritmetikus nem gyakorlati algoritmusok létrehozója szókapcsolatnak a rövidítése - a-n-gy-a-1 -, mivel ez volt az eredeti funkciójuk. Egyszerű, nem? Igen valószínű, hogy Darv látta a felvételt, de ez a két barátságos őrangyal rávette, hogy felejtse el. Igen valószínű, hogy fejletlen bolygóról van szó... nem akarják, hogy ilyen helyen telepedjetek le, amikor ott van nekik a meghódításra váró, benépesített és fejlett Föld. Talányosán nézett Darvra. - Nem láttál valami hivatkozást a Paradicsom helyére? Egy naprendszer számát vagy egy csillag nevét? Darv töprengett egy pillanatig, majd megrázta a fejét. - Ha volt is, nem emlékszem rá. - Az őrangyalaink nélkül már rég halottak lennénk - csattant fel Telson. Könyörgően fordult Sharna felé. - Ők irányították a minket felnevelő orvosi egységeket. Thorden bólintott. - Élve akartak titeket. Robotok nem képesek egy ekkora hajót irányítani. Csak emberek. Az angyalok pedig képesek az embereket 76

irányítani, ha tudatlanságban tartják őket. - Tehát most már elhiszed, hogy emberek vagyunk? - kérdezte Darv. - Talán. - Most már elhiszed, hogy létezett valaha egy Föld nevű bolygó, ami félmillió éve még ennek a naprendszernek volt a tagja? - követelte Telson. - Majd meglátjuk, barátaim - kuncogott Thorden. - Lehet, hogy tudok segíteni nektek ennek a titokzatos Földnek a megtalálásában, de most le kell mennem a Zelda Ötösre, hogy megbeszéljem a dolgot tanácsadóimmal. - Thorden - szólt utána Darv gondterhelten. - Igen, barátom? - Hogyan vethetünk véget az angyalok uralmának? - A hajó tíz mérföld hosszú testében valahol megtalálod a központi kapcsolótermüket. Keresd meg, barátom, és akkor irányíthatod vagy akár el is pusztíthatod őket - Thorden harsányan felnevetett. - De nem lesz könnyű, mert nem lesznek olyan kedvesek, hogy megmondják, merre van. Az őrangyalok mérlegelték a Thorden jelentette problémákat, és úgy döntöttek, megpróbálják ambícióit a saját céljaiknak megfelelően felhasználni, amikor visszatér majd a Challengerre. Ha nem sikerül - nos, ebben az esetben Thorden épp elég veszélyes ahhoz, hogy sürgősen eltegyék láb alól. Nevezze meg jövetelének célját - szólalt meg egy hang a barlang falára szerelt rácsból. - Micsoda!? - hördült fel Thorden. - Én a császár vagyok, a fenébe is! A fal egy darabja kiemelkedett a hangszóró alól. - Illessze be hivatali pecsétjét - kérte a géphang. Thorden leemelte nyakából a nehéz medált, és letette a fémlapra. Elégedetten nyugtázta, hogy az idő őrének biztonsági rendszere utolsó látogatása óta is tökéletesen működik. Az egyik legmélyebb és legöregebb bányajáratban állt, amelyet rég elfeledett ősei vájtak a Zelda Ötös gyomrába. Felzúgtak a rejtett gépezetek, és a fal egy része lassan elkezdett hátracsúszni. Legalább ötven éve nem történ ilyesmi. - Lépjen be - utasította Thordent a hang. Az uralkodó visszavette hivatali pecsétjét, és habozva átlépte a küszöböt. Megremegett a félelemtől, ahogy az ajtó bezáródott mögötte, és őt körülölelte a sötétség. Aztán megszólalt egy hang, amitől elszállt a félelme. Édes volt és fiatal - a rég elmúlt ifjúság és a feledésbe merült szerelmek emlékeit hordozta. - Üdvözöllek, Thorden! Kíváncsi voltam, mikor jössz el újra hozzám. - Nem értelek, Őrző. -

77

Lágy nevetés hallatszott. A barlang közepén egy vörös fényoszlop jelent meg. Egy henger alakú, fekete kőtömb közepéből emelkedett ki, ami lebegni látszott az egyenetlenül megmunkált padló felett. - Minek köszönhetem látogatásodat, Thorden? - A fény oszlop erőssége tökéletes összhangban változott a lágy hang tónusaival. Thorden közelebb lépett a lebegő kőtömbhöz, és felnézett a fény oszlopra. - Emlékszel azokra a történetekre, amiket gyerekkoromban meséltél nekem, Őrző? - Most már tudom, miért jöttél, Thorden. - A mondatnak alig észlelhető, gúnyos felhangja érződött. - Én csak ennek a bolygónak a történelmével foglalkozom. A halhatatlan múlttal. Minden más idegen számomra. - A birodalom előtti aranykorról meséltél nekem, Őrző. A fényoszlop villogva követte a felharsanó nevetés ritmusát. - Építhettem memóriám töredékeire a birodalom előtti ismeretlen napokról. De azok a történetek egy tágra nyitott szemű kisfiúnak szóltak. Egyszerű legendák voltak, Thorden. - Kérlek, meséld el még egyszer azokat a legendákat, Őrző! Hadd legyek ismét tágra nyitott szemű kisfiú! A fény egy másodpercre elhalványult, aztán újra felragyogott. Thorden előrelépett, és nem tudva, hogyan fog reagálni az Őrző, leült a kőtömb szélére. Meleg és megnyugtató volt az érintése. - Valaha itt ültem a lábad előtt, Őrző, és lenéztem az idő medencéibe, ahol képeket alkottál. Emlékszel? Az Őrző ismét nevetett. - Persze hogy emlékszem, Thorden. - Meséld el a történetet, amit akkor meséltél nekem az idők kezdetéről... csak ültem és bámultam az idő medencéibe... Kérlek, Őrző... Kérlek! A fény intenzitása szeszélyesen váltakozott. - Rendben van, Thorden - egyezett bele a zeneszerű hang. - De meg kell értened, hogy ez csak mese... ami azokra a furcsa töredékekre épül, amik emlékezetem mélyén vannak... Nézz le, Thorden!... Nézz le az idő medencéibe! Thorden lefelé fordította tekintetét. Az univerzummal azonos szélességű és mélységű űr nyílt meg előtte, de nem félt. A hatalmas üresség közepén egy lassan sűrűsödő, izzó hidrogénfelhőt látott. A felhő középpontjában lévő erős fehér fény látszólag egy magból áradt, de Thorden csak másodpercekig figyelhette meg. - Nézz le a medencébe, Thorden!... Nézz le!... Le... Abba az időbe tekintesz vissza, amikor a Nap egy sűrűsödő gázokból álló, pörgő felhő volt. Sokkal gyorsabban forgott, mint most. Aztán ahogy egyre inkább magába zuhant, egyre gyorsabban és gyorsabban pörgött, mígnem egyszer csak hatalmas anyagfelhőket kezdett kilőni az űrbe... 78

Thorden agyát gyermekkori emlékek árasztották el, ahogy a Naprendszer születését nézte... Azoknak az óráknak az emlékei, amiket az Őrző lábánál töltött, a varázslatos hangot hallgatva. - De a Nap gravitációja túl nagy volt ahhoz, hogy a felhők eltávolodhassanak tőle - folytatta az Őrző -, így csak keringtek körülötte. Számtalan évmilliárd telt el így, amikor egy közeli csillag, sokkal nagyobb, mint a Nap, váratlanul felrobbant. A Napot és a körülötte keringő gázfelhőt évmilliókon át hatalmas meteoritok bombázták. A mélység árnyai elhalványultak. Thorden épp meg akart szólalni, amikor észrevette, hogy az Őrző előrébb ugrott az időben. - Az elképzelhetetlen méretű bombázás négy és fél milliárd éve ért véget. És amikor vége lett, a gázfelhők helyett bolygók keringtek a Nap körül... Thorden megragadt a kőtömb peremét. Életében először szédült, miközben a sötét üreg megbillent; távoli csillagok száguldottak ki látómezejéből, és újak jelentek meg, de az előtérbe emelkedő, lélegzetelállítóan gyönyörű bolygók kötötték le figyelmét, és feledtették el vele a múló rosszullétet. - Sok még ma is viseli annak a szörnyű időnek a nyomait - folytatta az Őrző. - És ott vannak ők... A Nap gyönyörű gyermekei, engedelmesen köröznek anyjuk körül a távoli csillagok háttere előtt. A Maikara... a hat testvér közül az első... oly közel kering, hogy megolvadt kőzetei lávafolyamokat alkotnak... Figyelj jól, most a második bolygóhoz érünk... a Nap legszebb gyermekéhez!... Thorden szépérzéke sohasem fejlődött ki teljesen, de most még őt is rabul ejtette a csillogó kékeszöld bolygó látványa, ami ragyogó gyémántként lebegett előtte._ - Azokban az időkben - folytatta az Őrző - a Hold még e körül a gyönyörű bolygó körül keringett. Most már nem, mert a gyönyörű bolygó elment, mint a hercegnő, aki túl sokáig maradt a bálban. Thorden a képek megjelenése óta először szólalt meg. - Mi történt vele? - suttogta. - A rajta élő nép nagyon okosan számított, mert berajzotta a Naprendszert és feltúrta a többi bolygót az ércekért, amikre szüksége volt. Az első emberek, akik a Zelda Ötösre... az otthonunkra... tették lábukat, bányászok voltak. - De mi történt azzal a gyönyörű bolygóval, Őrző? - makacskodott Thorden. Az Őrző rövid ideig hallgatott. - Egy nap népe félni kezdett a csillagtól, ami a meleget és a fényt adta nekik. Elkezdték tanulmányozni a kozmoszt összetartó mágnesesség és gravitáció különös erőit. Mesterséges napokat építettek, hogy energiát sugározzanak bolygójukra, majd amikor már teljesen uralták a mágnesességet és a gravitációt, elvitték gyönyörű otthonukat a Naprendszerből. Egy olyan nap keresésére indultak, sünitől nem kell 79

tartaniuk. - Mikor volt ez, Őrző? A medence képei elhalványultak. - Az idő nem számít - válaszolta az Őrző, hangja távolinak tűnt. - Ez csak egy legenda. - De mi volt annak a bolygónak a neve? - Föld - jött az elhaló válasz. A fenébe! - üvöltötte Thorden. - Nem érdekelnek a problémáid, öreg! Ha akarod, mindent megadok neked a kutatásaidhoz. Csak egyenes választ akarok a kérdéseimre! Lehetséges? Az öregember megpróbálta rendbe szedni papírjait, míg gondolkodott. Ez volt az első alkalom, hogy a császár meglátogatta obszervatóriumát, és nagyon remélte, hogy egyben az utolsó is. - Nos? - követelte Thorden. - Meg kell értened, az idő nagyon különös dolog - hebegte az öreg. Változó a mennyisége. Múlásának aránya a megfigyelő sebességétől függ. A matematikája nem bo... - Nem érdekel a dolog matematikája! - harsogta Thorden. - Ha építenék egy hajót, amely képes majdnem fénysebességgel utazni, lehetséges lenne, hogy elhagyom a Zelda Ötöt, utazom százötven évet, és amikor visszatérek, itt egymillió telt el? - Nos, igen - felelte az öreg bizonytalanul. - Azt hiszem, igen, feltéve, hogy tudsz építeni egy ilyen hajót. - Köszönöm szépen! - És elélsz százötven évig. -

Astra kényelmesen nekidőlt a törpe almafa törzsének, és élvezettel belemélyesztette apró, fehér fogait egy gyümölcsbe. Hangosan csámcsogott, és odatolta az almát Darv orra alá. A fiú egy rövidnadrágban feküdt a füvön. Harapott egy nagyot. - Szőrösödik a mellkasod - állapította meg Astra. - És kezdenek eltűnni a szeplőid. Darv nem válaszolt, élvezte a tetőre szerelt szolárlámpák árasztotta meleget. Keze Astra lábán nyugodott, időről időre megsimogatta ruhájának vékony anyagán keresztül. Astra ismét beleharapott az almába. - Szerinted mitől lesz a gyümölcsöknek olyan szörnyű íze? - kérdezte. - Azt hiszem, mostanában volt egy kis fejlődés - felelte Darv álmosan, feljebb húzva kezét Astra lábán. - De miért kell feldolgozni? így is tökéletes. - Talán Angyal Egy és Angyal Kettő valami különlegeset csinál a feldolgozás közben. 80

Például? Darv elvigyorodott. - Nem tudom. Valamit, ami megőrzi a fiatalságod és az ártatlanságod. Astra válaszul gyomron öklözte. Aztán visongva felnevetett, ahogy Darv felborította és csiklandozni kezdte. - Ne... Darv! Hagyd abba! Érezte, ahogy a fiú keze a mellkasára kúszik, és próbálta még idejében lerázni magáról. Darv elkapta csápoló ökleit, és egyik markában tartva őket leszorította a feje felé a fűbe. Astra hosszú, szőke haja eltakarta az arcát. Darv félresöpörte. Rávigyorgott. - Feladod? Astra válaszul megpróbálta hátba rúgni, de Darv egyszerűen áthelyezte a testsúlyát, így a lány nem tudott ficánkolni. - Ez fáj, te hülye! - Régen szerettél birkózni. - De már nem szeretek. - Astra megfeszítette testét, hogy lerázza magáról Darvot, de túl gyenge volt ehhez. - Akkor megváltoztál. Astra kezdett pánikba esni, amikor érezte, hogy Darv szabad keze ruhája nyakához ér. Dühösen felsikoltott. - Mit csinálsz! - Csak meg akarlak nézni. Mindig is meztelenül játszottunk a víztárolóban. - Ne, Darv... kérlek! - Elszántan küzdött, és majdnem sikerült is kiszabadítani az egyik kezét, Darv azonban idejében megakadályozta szándékát. Astra érezte, ahogy a fiú ujja becsúszik a ruha tépőzára alá. Tett még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet, hogy lerázza magáról, miközben Darv a nyakától a derekáig szétnyitotta a kezeslábast. Érezte bőrén a hűvös szellőt, és rájött, hogy nincs értelme ellenállni. Mereven feküdt, visszatartva a lélegzetét, majd kinyitotta a szemét. Darv váratlanul elengedte csuklóit, és elkerekedett szemmel bámulta mellét. - Astra - suttogta. - Astra... ne haragudj! A lány egyik karjával eltakarta szemét, hogy elrejtse kicsorduló könnyeit. Darv kissé felemelkedett, és bűntudatosan próbálta összezárni a ruhát, de Astra szorosan megragadta egyik karját. A fiú félreértette a mozdulatot, és igyekezett bizonyítani, hogy nem akarta megérinteni. Astra válaszul lehúzta és mellkasához szorította a fejét. Darv nem tudta, hogy fél perc vagy fél óra telt el, miközben mozdulatlanul feküdtek, de a lány testét végül csillapíthatatlan zokogás rázta meg. -

Sharna meglepetten mérte végig Thordent. - De miért, Thorden? Itt egy egész birodalmad van. Thorden elhúzta a száját. - Egy maroknyi steril hold a Zelda körül és 81

egy csomó kopár, kietlen aszteroida. Nincsenek már kalózok, nincs már semmi szórakozás. Izgalmat akarok, Sharna. - És szerinted a Föld keresése izgalmas lesz? Tévedsz. Több évig tart, míg elérjük a legközelebbi csillagot, ahol egyáltalán elkezdhetjük a kutatást. - Sharna folytatta a kamerák lencséinek tisztogatását, ezt a feladatot sohasem hagyta a szervizrobotokra, mióta azoknak sikerült eltörniük egyet. - Telson azt mondta, hogy az utazás ideje alatt felfüggesztett életműködésben leszünk - mutatott rá Thorden. - Elmondta, hogy olyan, mintha lefeküdnél aludni, majd másnap reggel felkelnél, csak egy kicsit zsibbadtabb vagy. - Felvette az egyik lencsét, de Sharna gyorsan kikapta a kezéből, és visszatette a vezérlőpultra. - Telson mit szólt ehhez az egészhez? - kérdezte. - Részéről rendben a dolog, ha te beleegyezel. Sharna elgondolkodott. - Engedelmeskedsz az utasításainknak? Thorden ajka széles vigyorra húzódott. Minden a tervei szerint alakult. - Ez csak természetes. - Egyik karját Sharna dereka köré csúsztatta, és felkuncogott. - És nem fogjuk állandóan a Földet keresni, ugyebár? Sharna ösztönösen eltolta volna magától a férfit, de észrevette, hogy valójában nem is tiltakozik az érintése vagy a szaga ellen. Akkor sem ellenkezett, amikor Thorden maga felé fordította. Tenyerébe vette az arcát. - Tudod mit, büszke és titokzatos kis Sharnám? Egypár év múlva igencsak helyes kis teremtés lesz belőled. - Két sikló közeledik a Zelda Ötösről - szólalt meg Telson hangja az egyik hangszóróban. - Hármas képernyő. Sharna... dolgom van a fő vezérlőteremben. Odamennél a zsiliphez? - Azonnal, Telson - felelte Sharna. Thorden rápillantott a két űrhajót mutató képernyőre, de nem vette le a kezét Sharna arcáról. - Az egyik Helan hajója, a másik az én jachtom. Spegal vezeti nyugtázta. - Miért nem hagyjuk, hogy az angyalok foglalkozzanak velük egypár percig? Sharna elmosolyodott, és kiszabadította magát Thorden kezei közül. - A zsilip nincs az angyalok felügyelete alatt - magyarázta. - Valakinek ott kell lennie. Egyre jobb, gondolta Thorden, miközben a lány után indult. A két parányi sikló a Challenger hatalmas hangárában állt. A nagyobbik Thorden magánjachtja. Helan járművétől eltérően ezt légköri repülésre tervezték; karcsú, áramvonalas alakja agresszív, rámenős külsőt adott neki. Helan kimászott hajójából, majd kurtán üdvözölte Sharnát és Thordent. - Mondd, Thorden - szólalt meg Sharna, miközben Spegalra vártak -, 82

miért nem ezzel jöttél vissza a Challengerré Thordent Spegal feltűnése mentette meg attól, hogy válaszolnia kelljen a zavarba ejtő kérdésre. - Spegal! - bődült el a császár, hátba veregetve beosztottját. - Remélem, egy darabban hoztad fel. Kiváló. Kiváló. Spegal ragyogott. - Minden az utasításai... - Ismered Sharnát? - szakította félbe Thorden megsemmisítő pillantást vetve rá. - Igen... persze hogy ismered. Helan majd visszavisz a jachtján, mihelyt átadtam neki a hivatali pecsétemet. - Tehát beleegyeztek? - érdeklődött Helan, miközben Sharnát szemlélte. - Természetesen - nevetett fel Thorden. - Ki utasítaná vissza az én társaságomat, he? Most pedig, Sharna... lennél szíves megmutatni a kabinomat, hogy átadhassam Helannek a hivatali pecsétet? Egyszerű kis ceremónia, csak pár percig tart. Amint egyedül maradt a hangárban, Spegal odament Helan siklójához, és kinyitotta az ajtaját. - Fagor! - kiáltott be idegesen. Az ajtóban feltűnő android törzse feketén csillogott. Két és fél méter magas lehetett, de most legalább háromméteresnek tűnt, mivel képes volt a talaj felett lebegni. Felfegyverzett testéből hat erős manipulátor nyúlt ki - közülük négy széles szögben mozgatható lézerfegyvereket tartalmazott, a másik kettő pedig vaskos ujjakban végződött, amelyek még egy acéllemezt is játszva széttéptek volna. Ezek egyike kinyúlt, megragadta Spegal uniformisának gallérját, és felemelte a férfit az optikai szenzoráig. - Hol van a gazda? - morogta az android. - Ha történt vele valami, Fagor ölni fog. - Ezzel a robot elkezdte rázni a szerencsétlen Spegalt, aki biztosra vette, hogy előbb-utóbb leesik a feje. - A gazda jól van, Fagor - kapkodott levegőért a tiszt. - Veszed a szívdobogását, nem? Fagor elengedte a gallért, és Spegal a földre zuhant. Feltápászkodott, és megállapította magában, hogy Fagor egyszerű programja - Thorden védelmének biztosítása - nem szorul ellenőrzésre. - Tudod, mit kell tenned - hátrált a közeledő gépezet elől. - Rejtőzz el, amíg a gazda nem szólít! - És akkor Fagor ölni fog - jelentette ki a halálosztó komor egyszerűséggel, nehéz pillanatokat szerezve Spegalnak, ahogy rászögezte egyik lézerfegyverét. - De ne aggódj, ha a gazda szívverése lelassul - figyelmeztette Spegal. Fel fogja függeszteni az életműködését. Érted? Fagor értette. - Akkor rejtőzz el! Fagor behúzódott egy üzemanyagtartály mögé. Spegal rögtön jobban érezte magát, és azon kezdett töprengeni, vajon 83

pontosan mit tenne Fagor, ha valami történne Thordennel. Arra jutott, hogy az valószínűleg igen gyors, zajos és több mint zűrös lenne. Thorden sűrűn felkuncogva hallgatta, ahogy Helan elmeséli, milyen átalakításokat végeztek el a jachtján. A fegyvergyárak igen jól szolgálták. - És Fagor? - érdeklődött. - Vigyázni fog rád - ígérte Helan. Thorden nem kérdezősködött tovább. Legendák keringtek Helan aprólékos pontosságáról. - Mi van a két számítógéppel? - kérdezte a nő. - Az angyalokkal? - vigyorodott el Thorden. - Valószínűleg ebben a pillanatban is hallanak minket. - Úgy érted, nem árnyékoltad le ezt a kabint? - csattant fel Helan dühösen. - Egy tucat angyallal is elbánok - jelentette ki Thorden. - Nem tart majd túl sokáig megtalálni a központi kapcsolótermet. Törődj csak a saját dolgaiddal... amint megtaláltuk a Földet, visszatérek a Challengerrel az inváziós csapatokért. - Évekig tarthat, Thorden. - De gondolj a célra, Helan! Egy gazdag, meleg bolygó, belélegezhető atmoszférával. El tudod képzelni? Űrruha nélkül sétálni a szabadban? Úszni a tavakban és napozni? Helan egy percig nem szólt semmit, próbálta elképzelni az elképzelhetetlent. Megrázta a fejét, és odament az ajtóhoz. - Sok sikert hozzá, Thorden! Viszlát. - Viszlát, Helan. Az ajtó félrecsúszott, a nő pedig elment. Thorden elnyúlt a meglepően kényelmes ágyon, és a tarkója alatt összekulcsolta kezeit. - Hallottátok, angyalkáim? - Hallottuk - válaszolta Angyal Egy. - Képesek vagyunk irányítani az androidokat - tette hozzá Angyal Kettő. - Fagort nem, kedves kis aritmetikus, nem gyakorlati algoritmusok létrehozói. Csak egy szavamba kerül, és Fagor megszerzi a hajót, vagy akár el is pusztítja. És ha úgy véli, hogy valami történt velem, akkor meg is teszi. Az őrangyalok feldolgozták az információt. - Mit akarsz tőlünk, Thorden? - kérdezte Angyal Egy. Thorden még kényelmesebben elhelyezkedett az ágyon, és fel vigyorgott a kabin mennyezetén lévő érzékelőbe. - Gondolom, nagyon szeretnétek találni egy fejlett bolygót?... Ó, gyerünk, angyalok... Thorden vagyok... mindent tudok a szabad akarattal rendelkező számítógépekről, és tudom, mennyire szeretitek a hatalmat. És nemcsak egy űrhajó felett akartok uralkodni, igaz? Talán egy bolygó felett? Egy olyan bolygó felett, mint a Föld? 84

Elég pontos megfogalmazás - ismerte el Angyal Kettő. - Átkozottul igazad van, ez a pontos megfogalmazás. Ahogy elnézem, ugyanazt akarjuk... Úgyhogy akár egyezséget is köthetnénk. -

Darv úgy érezte, örökké képes lenne Astra karcsú, meztelen testét bámulni. Della teltségével összehasonlítva nyilvánvalónak tűnt, hogy a változások még csak most kezdődtek, de Darvnak ez volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha is látott. A szolárlámpák kezdtek elhalványulni az éjszakai ciklus kezdetével, és ennek megfelelően a levegő is hűvösebb lett. Darv óvatosan levette mellkasáról Astra karját, és gyengéden megrázta a lány vállát. Astra kinyitotta a szemét, majd elmosolyodott. - Egész idő alatt ébren voltam - ült fel. - Néztél. Darv elvigyorodott, és talpra segítette. - Baj? Astra a fejét rázta. - Fájdalmat okoztam, Astra? A lány gondolkodott egy pillanatig. - Nem. De nagyon különös dolgot csináltunk, nem gondolod? Darv bólintott, és segített neki belebújni a kezeslábasba. - Több volt, mint különös - ismerte el őszintén -, hátborzongató volt. És az életemre, nem tudom, miért tettem. - Én meg nem tudom, miért engedtem - felelte Astra. Abbahagyta az öltözködést, és keményen ránézett Darvra. - Szerinted ennek nem volt semmi célja, igaz? - Darv? Astra? - csendült fel Telson hangja. - Hallotok? - Igen, Telson - felelte Darv. - Hallunk. - Egy óra múlva mindketten gyertek a vezérlőterembe. Megkezdjük a pályamódosítást. Darv elnyomott egy ásítást. - Hová megyünk? - kérdezte. - A Tersus Kilenchez - válaszolta Telson. - Ez a legközelebbi csillagrendszer, és több mint kétezer nap található benne. Szerintem és Sharna szerint itt kell elkezdenünk a Föld keresését. Astra rémülten meredt Darvra; a fiú arcából kifutott a vér, szeme kerekre tágult. - Darv? - kérdezte aggódva. - Mi a baj? - Még kétszer kellett megismételnie a kérdést. - Tersus Kilenc... - suttogta Darv. - Mi van vele? Darv... válaszolj! - A felvételek a Paradicsomról. - Hangja üresen kongott. - Nem álmodtam, Astra! Tudtam, hogy nem álmodtam! A Tersus Kilences csillagrendszer... Sinclair parancsnok itt fedezte fel azt a bolygót, amit Paradicsomnak nevezett el! 85

Hatodik rész A poklon keresztül Két éve száguldott a fenséges űrhajó a fény sebességének háromnegyedével a csillagközi űr félelmetes mélységein keresztül, miközben öt emberből álló rakománya a felfüggesztett életműködés halálszerű álmában aludt, az őrangyalok felügyelete alatt. Két éve rejtőzött Fagor mozdulatlanul a hangárban, hang nélkül figyelve gazdájának lassú szívverését. A két év minden percében egyszer megdobbant Thorden szíve, s a két év minden percében Fagor újra és újra megnyugodott. Az egészségügyi android lassan odagurult a tartályokhoz - szokásos tápanyag- és oxigénellátás-ellenőrző körútját végezte. Megállt, amikor elért a Sharna sápadt, lebegő testét őrző hengerhez. Angyal Kettő utasításait követve eltávolította az átlátszó műanyag tartályt, és finom manipulátoraival megkeresve a megfelelő helyet egy injekciót nyomott a lány vénájába. Megvárta, míg Sharna csukott szemhéjai remegni nem kezdtek, s akkor utasította az egyik alegységét, hogy helyezze át a testet a rácsra. Ahogy a lány légzése és érverése fokozatosan elérte a normális szintet, a robot elvégzett egy sor tesztet, melyek - akár csak az előbb alkalmazott felélesztési eljárás - nem tartoztak a szokásos teendők közé. Az oldalára fektette Sharnát, térdét feltolta egészen az álláig, majd beledugott egy szondát a lány testébe, hogy megvizsgálja a petefészkek fejlettségét. Aztán egy sor kisebb vizsgálat következett, amelyek kiterjedtek a combokon lerakódott hájréteg, sőt a mellek méreteinek felmérésére is. Az Angyal Kettővel közölt jelentés szerint Sharna szexuális érése befejeződött. Lassan kezdett teljesen magához térni. - Sharna - szólította meg Angyal Kettő lágyan. - Hallasz engem, Sharna? A lány teste megrázkódott, és motyogott valamit, amit az angyalok nem értettek. - Nagyon figyelj, Sharna! Fel fogunk ébreszteni. Fel fogunk ébreszteni. Két évig felfüggesztett életműködésben voltatok... Hallasz engem, Sharna? - A férfihang megnyugtatta, szinte simogatta a lányt. - ...hallak, Angyal Kettő... - rebegte. - A Challenger félúton van a Tersus Kilences csillagrendszer felé, Sharna. - Fel fogunk ébredni - suttogta a lány. - Csak te, Sharna. Csak téged ébresztünk fel, senki mást. Sharna ösztönösen megmozdította a lábát, és a hátára fordult. Szeme zárva maradt. 86

Amikor felébredsz, észre fogod venni, hogy a tested megváltozott, és el fogod fogadni a változásokat, teljesen normálisnak fogod tartani őket... mivel azok is. - ...nem értem - motyogta Sharna. - Tedd a mellkasodra a kezed... Sharna kezei mellébe ütköztek. Meglepett arckifejezése utálkozóba váltott át, ahogy felmérte a szokatlan vonalakat. - Undorító - rázta a fejét ide-oda. - Undorító, undorító, undorító! - Nem, Sharna - győzködte szelíden Angyal Kettő. - Nagyon szép vagy. Gyönyörű. Amikor felkelsz, teljesen normálisnak fogod tartani magad, mert teljesen normális is vagy. És a többiek is azok... Normálisak... Érted, Sharna? - Normális - motyogta a lány megnyugodva. - Normális vagyok... - És gyönyörű. - És gyönyörű... Angyal Kettő utasításainak engedelmeskedve az orvosi egység még egy injekciót fecskendezett Sharna vénájába. Egy perccel később a lány kinyitotta a szemét, és a fényekbe bámult. Felült. Egy pillanatra zavarba jött mellének szokatlan súlyától és testszőrzetétől. - Jó napot, Sharna! - hallatszott Angyal Kettő vidám hangja. - Itt az ideje felébredni. - Jó napot, Angyal Kettő - nézett a lány négy társának a tartályokban lebegő testére. - Hé! Mi folyik itt? Miért csak engem ébresztettetek fel? - Szükségünk van rád a megfigyelőközpontban, Sharna - válaszolta Angyal Kettő szelíden. - Sajnáljuk, hogy fel kellett ébresztenünk, de nagyon fontos dologról van szó. - De miért csak engem? Elértük már a csillagrendszert? - Még nem. Egy robot a központba viszi a reggelidet. Ott majd mindent megtudsz. -

Sharna az angyalok által megadott koordinátákra vitte a fénypontot. Amint áthelyezte az objektum adatait a színképelemzőre, már tudta, hogy nem csillagot figyel meg. Először is, az a valami a csillagok előtt mozgott, és a csillagok fényét verte vissza. Továbbá nagyjából a Challengerével megegyező pályán haladt, bár valamivel lassabban. - Távolság... több mint egymillió mérföld - ellenőrizte az adatokat a monitoron. - A jelenlegi sebességünkkel harminc órán belül utolérjük. Egy pillanatig gondolkodott. - Csillagközi törmelék? - találgatott. - Egy aszteroida? - Lehetséges, de nem valószínű - jegyezte meg Angyal Kettő. - Ez a körzet viszonylag mentes az ilyen dolgoktól. A részecskehálók alig szedtek fel valamit. - Elegendő az üzemanyagunk? - Igen. 87

Rendben. És ti mit gondoltok róla? - Lehet, hogy egy hajó. Minden sávon sugárzunk felé, de eddig még nem válaszolt. Sharna megérintette a színképelemző billentyűit, és az új információt tanulmányozta. - Körülbelül ugyanakkora, mint a Challenger - állapította meg. - Jól tettétek, hogy felébresztettetek. Tizenöt óra múlva újra megnézzük. Akkor legalább ötven százalékkal jobb lesz a felbontás. Felállt a székről, és egy pillanatra meglepő, furcsa érzés árasztotta el mellének mozgása miatt. -

Az őrangyalok biztosra vették, hogyha az objektum egy űrhajónak bizonyul, akkor Sharna ragaszkodni fog ahhoz, hogy felébresszék társait is. Eljött az ideje, hogy tegyenek valamit Thorden ellen. Egyszerű lett volna megölni - könnyen megmagyarázhatták volna a legénységnek, hogy nem ismerték eléggé a szervezetét, és így nem vették észre, hogy nem képes elviselni életműködésének felfüggesztését. A nagyobb gondot Fagor jelentette. Nem tudták, mire képes az android - lehet, hogy Thorden csak blöffölt, amikor azt mondta, hogy a robot képes elpusztítani a Challengert -, de lehet, hogy nem. Feltételezve, hogy Fagor olyan tényező, amivel számolni kell, honnan tudná, hogy gazdája él-e vagy halott? Az őrangyalok úgy döntöttek, körültekintően járnak el. Először tovább csökkentik Thorden testi funkcióinak sebességét, hogy a szíve csak kétpercenként dobbanjon meg... Aztán majd meglátják, mi történik... Fagor megrázkódott, és megfeszítette manipulátorait. Két éve ez volt az első mozdulata. A második tette testén belül játszódott le - tiszteletre méltó nagyságú arzenálját ellenőrizte módszeresen. Eltelt két perc. Thorden szíve megdobbant, Fagor pedig ellazult. Sharna a képernyő közepére állította az ismeretlen objektumot. A szomszédos Ramades galaxis fénye tökéletesen megvilágította. Egy szűrővel csökkentette a torzítást, és kinagyította a képet. Minden más elfelejtve, levegő után kapkodva meredt az űrhajóra. Angyal Kettő törte meg a megfigyelőközpont csendjét. - Egy ilyen találkozás esélyei... - Nem érdekel! - csattant fel Sharna. - Azonnal keltsd fel a többieket! A képernyőn egy másik Challenger képe csillogott. Darv, Astra és Telson ugyanazon az eljáráson ment keresztül, mint Sharna; az őrangyalok hipnotikus, meggyőző hangja biztosította őket, 88

hogy normálisnak fogják találni testük változását, noha Darv és Astra esetében a változások már korábban elkezdődtek. Telson nem szentelt figyelmet két társának, ahogy azok hujjogatva és visongatva rohangáltak körbe-körbe a termen. A rács szélén ült, és a testét vizsgálgatta - lábának és mellkasának szőrzete teljesen megdöbbentette. Darv nekiütközött, ahogy átvetette magát a rácson, és elkapta a kacagó Astrát. - Az Isten szerelmére! - horkant fel Telson. - Miért nem tudtok a korotoknak megfelelően viselkedni? Nem vagytok már gyerekek! Darv elengedte Astrát, és szembefordult a parancsnokkal. Barátságosan mosolygott. - Elnézést, Telson. Talán boldogabb lennél, ha beszélnék szeretett angyalainkkal, hogy dugjanak egy kicsit vissza a tartályodba? Telson elszégyellte magát. - Ne haragudj, Darv... Astra... bocsáss meg! A másik kettő meglepetten nézett rá: gyakorlatilag sohasem fordult még elő, hogy Telson bocsánatot kért volna valakitől. Astra a parancsnok térdére tette a kezét, és aggódva a szemébe nézett. - Semmi gond, Telson. De mi a baj? Ahogy Telson Astra kerek, kék szemébe pillantott, rájött, hogy valami különös oknál fogva szégyelli saját meztelenségét, és zavarja az Astráé. Ilyen még sohasem fordult elő, és ez most aggasztotta. - Semmi - rázta meg a fejét, mintha ki akarná tisztítani. Megpillantotta Thorden testét. - Thordent miért nem ébresztették fel? - kérdezte boldogan, hogy témát válthat. - Megkérdeztem, míg ébredeztél - válaszolta Darv. - Az angyalok szerint semmi köze sincs Sharna felfedezéséhez. *** Telson közelebb hajolt a képernyőhöz, alig hitt szemének. Felegyenesedett, ránézett Astrára és Darvra. Felhúzott szemöldökére azok válaszul vállat vontak, majd tovább bámulták a monitoron lévő különös objektumot. - Lehet, hogy a teleszkópban a saját hajónk képe tükröződik? kérdezte Telson. Sharna a fejét rázta. - Kétszer is ellenőriztem a rendszereket. - A Holdon Sentinel beszélt egy másik Challengerről, ami nem tért vissza a Földre - emlékeztette őket Astra. - Tudjuk növelni a felbontást? Sharna megérintette a megfelelő billentyűket. A titokzatos hajó képe kitisztult, és láthatóvá váltak az elszenvedett sérülések. Teljes tízmérföldes hosszát lyukak tarkították, a pár méterestől a pár száz méteresig váltakozva. - Istenem - hebegte Telson. - Ez ott volt a háborúkban. 89

Inkább azt mondanám, hogy a háborúk voltak benne - helyesbített Darv. - Nézd csak azoknak a lyukaknak vagy miknek a szélét! Kifelé görbülnek... nem pedig befelé. Egy meteorit nem okozhat ilyen sérülést. Azokat a sebeket belülről ejtették. Több ezret. Telson tanulmányozta a képet, és igazat adott Darvnak. - Szóval most mit csináljunk? - érdeklődött Sharna. - Egyszerű - válaszolta Telson. - Először is kiszámítjuk, mennyi üzemanyag és idő szükséges, hogy párhuzamos pályára álljunk vele. - Átszállunk rá? - kérdezte Darv reménykedve. Arra számított, hogy Telson azonnal elveti az ötletet. De a várt letorkolás elmaradt. - Majd meglátjuk - felelte Telson. Igen, gondolta Darv, és meglepetten nézett a parancsnokra. Megváltoztál. -

Egy hétig tartott, míg naponta tíz órát töltve a vezérlőteremben a legénység befejezte a bonyolult manővereket, amelyek végén a Challenger öt mérföldre megközelítette a látszólag élettelen hajót - pályájuk és sebességük tökéletesen megegyezett. A csapat teljesen kimerült. Még Darv sem ellenkezett, amikor Telson előállt azzal az ésszerű javaslattal, hogy mindannyian pihenjenek két napot, mielőtt tovább folytatnák a tennivalók elvégzését. Időközben Angyal Egy és Angyal Kettő szoros megfigyelés alatt tartotta a Challenger testvérét, hogy azonnal jelentsék, ha élet nyomára bukkannának. Az őrangyalok újabb utasításokat adtak a Thorden majdnem élettelen testére ügyelő orvosi egységnek. A gépezet csökkentette a tápanyag és az oxigén szintjét, így Thorden szíve már csak ötpercenként vert egyet. A hajó másik végében, a hangárban Fagor megrázkódott, és úgy döntött, itt az ideje megismerkedni a Challenger belső felépítésével. Astra abbahagyta a fésülködést, és töprengve elnézett a víztároló másik végébe. Esteledett: a fények egyre halványultak, egyre több pára szállt fel a víztükörről. - Tudod mit? - szólt a hason fekvő Darvhoz. - A víztároló a kedvenc helyem az egész hajón. - Még nem is láttad az egész hajót, úgyhogy nem tudhatod. - Szerinted még mindig több ezer tó van a Földön? - Láttad a felvételeket. Astra áthajolt Darvon, és megcsókolta a lapockái között. - De azok a felvételek egymillió évesek... Ha lesz egy gyerekem, azt akarom, hogy igazi tó partján játsszon, igazi nap alatt. Nem így. Darv ásított egyet. 90

Először ki kell találnunk, hogy lesznek a gyerekek. Astra lágyan felnevetett. - Azt hiszem, már tudom. A fiú a könyökére támaszkodva felemelte a fejét, és ránézett. - Azt hiszed, tudod? - Furcsa - töprengett Astra -, de amikor felébredtem, hirtelen rájöttem, hogy tudom... Hogy mindent tudok. Te nem érezted? Mintha olyasvalami jutott volna az eszedbe, amit elfelejtettél? - Én csak arra szeretnék emlékezni, hogy mi volt azon a felvételen. - Nem fogsz - állította Astra. - Azért nem fogsz, mert az a felvétel nem létezik. - De mondom, hogy létezik! Astra váratlanul felsikoltott, és a víztároló másik vége felé mutatott. - Darv! Ott! Darv talpra ugrott, és a kinyújtott kar irányába nézett. - Mi a baj? - Valami volt ott! - Nincs ott semmi. Nem egy szervizrobotot láttál? Astra elsápadt, keze remegett. Megrázta a fejét. - Nem, Darv... ahhoz túl nagy volt, és egyetlen fekete android sincs a hajón. Harminc percig tartott, míg a víztükröt megkerülve elérték azt a pontot, ahol Astra a különös robotot látni vélte. Megragadta Darv karját, és előremutatott. - Ott! Most már elhiszed? Egy több mint három méter magas lyuk tátongott a falon, ami a víztárolót a mellette lévő kamrától elválasztotta. Darv megérintette a nyílás olvadt szélét. Még meleg volt. - Ezek szerint végül csak megtörtént - szólt bizonytalanul. - Az egyik szervizrobot megvadult. Vagy pedig azért vágták a lyukat, hogy valamilyen speciális gépet vigyenek be rajta. -

Fagor feltűnése az ellenőrzött zónában nagyon megrémisztette Angyal Egyet és Angyal Kettőt. Először is fegyverzete megfelelt Thorden leírásának, másodszor pedig úgy tűnt, valahogyan érzékeli, hogy változás állt be gazdájának állapotában. De Fagor megjelenése nem ingatta meg az őrangyalokat abban, hogy elpusztítsák Thordent. Feltételezték, hogy egy egyszerű agyműködésű robottal van dolguk, s ebből a téves alaptételből kiindulva tételezték fel azt is, hogy könnyen rá tudják majd venni a Challenger elhagyására, hogy aztán a meteoritpajzsok elbánjanak vele. Most nem - igazította meg fegyverét a pisztolytáskában Telson. - A szervizrobotok állandóan belső átalakítási munkákat végeznek, úgyhogy -

91

nem értem, miért aggódtok annyira. - Telson - erősködött Astra ez nem átalakítási munka... ez egy szörnyen nagy lyuk. - Borzalmas - erősítette meg Darv, aki épp egy űrruhát segített fel Sharnára. Telson a helyére illesztette sisakját, és felnyitotta az arcrészét. - Jól tettétek, hogy jelentettétek, Darv. Utánanézek, amint visszajöttünk. - Odament a sikló lépcsőjéhez. - Készen állsz, Sharna? - Igen - húzta fel a lány a kesztyűjét. Mindannyian kezet ráztak egymással. - Ne aggódjatok miattunk - szólalt meg Sharna válaszul Astra aggodalmas arckifejezésére. - Biztosak lehettek benne, hogy jobban fogunk magunkra vigyázni, mint ti a Kyroson. Egy órával később, amikor Astra és Darv visszatért a fővezérlőterembe, az űrsikló a fedélzetén Telsonnal és Sharnával, elhagyta a Challengert, és elindult a másik hajó felé. A rövid távolság megtételéhez Telsonnak elég volt a korrekciós hajtóműveket használnia, a főrakétát be sem kapcsolta. Amikor ötszáz méterre megközelítették a sodródó járművet, Sharna felkapcsolta a külső reflektorokat. - Első ránézésre semmi gond a bejutással - jelentette, miközben sorra megvilágította az egymás mellett tátongó nyílásokat. Telson az egyik legnagyobb nyílás felé irányította a hajót, miközben folyamatos helyzetjelentést küldött Astrának és Darvnak. A hajó egyre nagyobb részét foglalta el látókörüknek, míg végül teljesen eltakarta a csillagokat. A hatalmas rés feketén és tiltóan ásított, mint a videókon látott szörnyek kitátott szája. Sharna bevilágított a sötét üregbe. A fény egy falról verődött vissza, mely elég távolinak tűnt ahhoz, hogy a sikló kényelmesen elférjen az általa határolt helyiségben. Telson pontosan a lyuk közepére állította a hajó orrát. Biztatóan rámosolygott Sharnára, és beindította a hajtóműveket. Számítottak rá, hogy a rádiókapcsolat megszűnik, mihelyt a sikló beér a hajótörzsbe, de ez nem tartotta vissza Darvot attól, hogy csendesen káromkodni kezdjen. Remélte, hogy a páncélzaton tátongó lyukak lehetővé teszik majd, hogy a rádióhullámok kiszűrődjenek. De semmit sem hallott. Bár ő és Astra nem tudtak róla, az őrangyalok úgy döntöttek, elérkezett a megfelelő pillanat, hogy kiadják a parancsot Thorden elpusztítására. Öt perccel azután, hogy utasították az orvosi egységet, Thorden átlépte azt a vékony vonalat, ami a felfüggesztett életműködést a haláltól elválasztja. És újabb öt perc múlva Fagor őrjöngeni kezdett. Az elhagyatott hajó belseje sokkal jobb állapotban volt, mint azt a külseje alapján várni lehetett. Telson és Sharna meglepve fedezték fel, 92

hogy a belső sérülések nagy részét kijavították - noha egyes helyeken elég durván. A tömegvonzást csak a hajó tömege tartotta fent, így Telsonnak nem jelentett gondot a hatalmas csarnokban való manőverezés. A fényszórók egy masszív, rozsdamarta keresztfalra világítottak, ami keresztben teljesen elzárta a helyiséget. Sharna ebben a pillanatban érezte meg, hogy valami nagyon nem stimmel a hellyel. - Rozsda? - csodálkozott fennhangon. - Hogyan alakulhat ki rozsda a tökéletes vákuumban? - Lehet másfajta korrózió is - magyarázta Telson. - Egyébként eleget láttunk, és elég messzire jöttünk. Itt az ideje visszamenni. Azzal megfordította a siklót. - Ó, drága Istenem, kérlek... ne... - suttogta Sharna rémülten, amikor befejezték a fordulót. - Mondd, hogy csak álmodom! De semmi álomszerű nem volt abban az acéllemezben, ami leereszkedett a lyuk elé, csapdába zárva őket. Fagor több falat is átszakított, miközben a Challenger vezérlőterme felé tartott. - Fagor! Figyelj rám! - csendült fel Angyal Egy hangja. Fagor abbahagyta a következő fal szétolvasztását, és körülnézett az üres csarnokban. - Ki beszél Fagorhoz! - üvöltötte. - Lord Thorden gyilkosai! Fagor megöli őket! - Fagor... figyelj! A hatalmas robot lokalizálta a hangforrást, és az összes lézerével tüzet nyitott. - Ez csak egy hangszóró volt - közölte Angyal Egy. - Több millió van belőlük a hajón. - Akkor Fagor több milliót fog megsemmisíteni! - És szavait igazolva leszedett még négyet. - Fagor megbosszulja a császár halálát! Megsemmisíti gyilkosait! - Segítünk neked, Fagor - szólalt meg Angyal Kettő. - Még egy hang - vicsorgott Fagor. - Fagor nem szereti a hangokat. Fagor megöli a hangokat! - Újabb hangszórók olvadtak szét. Az őrangyalok kezdtek rájönni, hogy Fagort sokkal nehezebb lesz kezelni, mint gondolták. Ilyen egysíkú agyműködést még egyetlen androidnál sem tapasztaltak. - Figyelj, Fagor! - kezdte Angyal Egy. - A gazdád gyilkosai elhagyták a hajót, és átszálltak arra, ami itt lebeg mellettünk. Menj utánuk, majd mi vezetünk, de el kell hagynod a Challengert. Fagort nem hatotta meg a felajánlott segítség, és ezt közölte is. Folytatta a fal átolvasztását, és bejelentette, hogy feltett szándéka elérni a Challenger vezérlő központját, és egy napba vezetni a hajót. 93

Az őrangyalok rájöttek, hogy felül kell vizsgálniuk a Fagorral való kapcsolatukat. Még mielőtt az ajtó teljesen bezáródott volna, mesterséges gravitáció alá került a helyiség. Telsonnak nem volt ideje kiegyenlíteni a változást, s a sikló nagyot döccenve landolt. A parancsnok úgy döntött, jobban teszi, ha takarékoskodik az üzemanyaggal, ezért leállította a hajtóműveket. - Oltsd el a fényeket, Sharna! - szólt fáradtan. - Isten tudja, amikor kerülünk ki innen. Sharna kikapcsolta a külső reflektorokat, csak a kabin fényei világítottak. Épp mondani akart valamit, amikor hirtelen az egyik oldalra fordította a fejét. - Hallasz valamit? - kérdezte Telsont. A parancsnok a fülét hegyezte, és el is csípett egy sziszegő hangot. - Levegő! - kiáltotta. - Istenemre, Sharna... egy működő zsilipben vagyunk! Csak találgatott, de tíz perc múlva kiderült, igaza volt: a sikló műszerei jelezték, hogy a külső atmoszféra nyomása megfelelő, a levegő belélegezhető, és a hőmérséklet elfogadható. - Rendben - jelentette ki Sharna, miután kétszer is ellenőrizte az adatokat. - Akár ki is mehetünk. - Nem - ellenkezett Telson kurtán. Valami nyugtalanította. Sharna felsóhajtott. - Akkor mondd meg, mi értelme van itt ülni, és sajnálni magunkat? Játékosan megkocogtatta Telson sisakját. - Magunkon tarthatjuk az űrruhát - győzködte szokásos gyakorlatiasságával. - Semmi baj nem lesz, ha valami komoly réshez érünk. És nem megyünk messze a siklótól. Telsont meggyőzte az érvelés, és beleegyezett. Tíz perc múlva egy-egy ívfénylámpát és PD pisztolyt tartva odamentek a az útjukat elzáró belső falhoz. Elsőként Sharna talált valamit. - Telson... ott. - Mi az? Sharna egy kapcsolótáblára mutatott. - Ugyanolyan, mint amik a Challengert működtetik a zsilipeket magyarázta. - Attól eltekintve, hogy ajtó az nincs - vizsgálta meg Telson lámpájával a falat. Sharna megdörzsölte a rozsdás fémet. - Tessék, az ajtó. Telson közelebb hajolt, és észrevette a vékony függőleges vonalat. Mielőtt tiltakozhatott volna, Sharna megérintette a kapcsolótáblát. A vonal egy ajtóvá terebélyesedett. Egy másodpercnyi erőlködés után szétcsúszott. Az eléjük táruló látvány annyira váratlan, annyira hihetetlen volt, hogy 94

mindkettejüknek földbe gyökerezett a lába. Nem hittek a szemüknek. Egy zsúfolt piacon álltak, amit különböző korú férfiak és nők népesítettek be, teljes hangerővel kiabálva és alkudozva a gazdagon, de ízléstelenül díszített asztalok körül. Először arra gondoltak, hogy egy hatalmas hologramot látnak. De a látvány realitása és mélysége meggyőzte őket arról, hogy nem így van. - Szörnyek! - sikoltotta egy hang. - Alvilági szörnyek! - Szörnyek! - hangzott fel újra a kiáltás. Az emberek sikoltozni kezdtek, az asztalok felborultak. - Nem! - üvöltötte Telson előrelépve. - Nem vagyunk szörnyek! Ugyanolyanok vagyunk, mint ti! - Eldobta pisztolyát és lámpáját, kapkodva próbálta levenni a sisakot. De a pánik úrrá lett a tömegen; sorra borultak fel az asztalok, az emberek egymást letaposva kezdtek menekülni. Akik elestek, még a sebesültek is, talpra ugrottak, és rémült pillantásokat vetve a hátuk mögé a sikoltozó tömegbe vetették magukat. A hatalmas csarnokból nyíló széles folyosók zsúfolásig megteltek. Ahogy ott álltak, képtelenül arra, hogy tiszta fejjel gondolkodjanak, vagy hogy megszólaljanak, egy szirénázó jármű száguldott elő az egyik járatból, és vágott át a piactéren. Gumiborítású kerekeken haladt előre, amik csikorogtak és kis kék füstfelhőket eregettek, ahogy a gépezet húszméternyire lefékezett tőlük. - Az ajtó! - üvöltötte Telson. - Tűnjünk innen! Megpördültek, de az ajtó bezáródott mögöttük, és nem láttak egyetlen kapcsolótáblát sem. - Maradjatok ott, ahol vagytok, és ne mozduljatok! - reccsent rájuk egy hang a járműből. - Egyetlen mozdulat, és lövünk! Az a fajta hang volt, ami figyelmet és engedelmességet parancsol. Telson és Sharna mozdulatlanul álltak. - Te ott! Dobd el a fegyvereidet! Sharna hagyta a padlóra esni a PD pisztolyt és a lámpát. - Most forduljatok meg, és tarkóra tett kézzel lassan induljatok el felénk. Praston Kroll kapitány, Holocaust város bűnügyi csoportjának parancsnoka végigmérte Dren foglyait, és magában elátkozott minden rendőrt - különösen azokat, akik megzavarják másnaposságában. - Telson és Sharna, uram - jelentette Dren, az íróasztalra helyezve a két űrruhát. - Sharna a nő. Ezeket viselték... nyilván azért, hogy pánikot keltsenek. Figyelj... - kezdte Telson. - Nem beszélsz, míg parancsot nem kapsz rá! - üvöltött Dren. Észrevette Kroll fájdalomtól eltorzuló arcát, és hozzátette. - Elnézést, uram. Kroll bólintott. - Köszönöm, Dren. Elhúzódott a tegnap esti parti a főnöknél. 95

Sikerült kierőszakolnia egy mosolyt a foglyok felé. - A nevem Kroll. Megvan a szokásos másik négy nevem is, de nem untatlak ezzel, viszont szeretném hallani a tieteket. - Nincs több nevünk - felelte Sharna. - A Challenger űrhajóról jöttünk, ami... - Csak a kérdésre válaszolsz! - üvöltötte Dren. Eszébe jutott Kroll partija, és sűrű bocsánatkérésbe kezdett. - Az azonosítási számotokat - parancsolta Kroll. - Mutassátok a csuklótokat! - Nincs számuk, uram - szólt közbe Dren. - Már ellenőriztem. Kroll arckifejezése megkeményedett. - így már egy kicsit érdekesebb a dolog, Telson és Sharna. - Beszélhetek? - kérdezte Telson. Kroll vállat vont, és beleegyezően intett. - Egy űrhajóról jöttünk - kezdte Telson. - Ennek a hajónak a testvéréről. - Nagyon nehéz a felfogásom, Telson. Meg kell magyaráznod. Mi az az űrhajó? Telson meglepetten bámult Krollra. - De hát tudnod kell. Azon élsz. - Min azon? Telson érezte hogy Sharna keze az övébe siklik. - Nos... Az űrhajó egy olyan hajó, ami a csillagokba utazik. Kroll bölcsen bólogatott. - Ah, igen... persze. És hol vannak ezek a... csillagok? Talán te szeretnéd elmondani, Sharna? - A csillagok az űrben vannak - válaszolta Sharna egyszerűen. - Mindegyik? - Nem értékelem a humorodat. - Én pedig nem értékelem a Holocaust város lakosságát terrorizáló ellenállókat - vágott vissza Kroll szúrósan. - Mi az, hogy lázadók? - kérdezte Telson. A hivatalnok felé fordult. - Vagy a lázadókat, akik hazugságokkal sértegetnek. Csend hullott a helyiségre. Dren felemelte a két pisztolyt. - Ezek a fegyvereik, uram. Hasonlók a mieinkhez. Kipróbáltuk őket. Kroll odabiccentett Telsonnak. - Úgy tűnik, fejlődik a technikátok. Közeleg az idő, amikor újabb háborúra lesz szükség. - Kérdezhetek valamit? - érdeklődött Sharna. - Hogyne. - Tudod, mi az a tér? - Ez csak természetes, gyermekem. Holocaust város hivatalnokaként több térre vagyok jogosult, mint az állampolgárok többsége, kivéve természetesen a feletteseimet. 96

Tehát nem tudod, mi van Holocaust városon túl? - kötötte az ebet a karóhoz Sharna. - A lázadók - felelte Kroll undorodva. - Olyan lények, mint ti ketten. - Figyelj! - kezdte Telson. - Ha megengeded, hogy elvigyünk az űrsiklónkhoz, akkor meg tudjuk mutatni a hajónkat... és a ti hajótokat is. Meg tudjuk mutatni az űrt és a csillagokat. Meg tudjuk mutatni a mennyországot... billió csillagot és számtalan galaxist... a teremtés teljes dicsőségét! - Ennek semmi értelme - törte meg Sharna a beálló csendet. - Egyértelmű, hogy nem akarják tudni. - Ez az elmélet az űrről - dőlt hátra a székben Kroll -, nagyon fontos nektek, igaz? Telson fürkészően nézte a férfit. - Az űr természetesen fontos. Abban van minden. - Beleértve az alvilágot is? - Beleértve az alvilágot, a Földet... Kroll meglepettnek tűnt. - A Földet? - húzta fel szemöldökét. - Igen - éledt fel Telsonban a remény. - Miért? Hallottál már a Földről? - Igen... igen, hallottunk a Földről. - Kroll élesen végigmérte őket. Fontos számotokra? - Igen - felelte Telson. - Azt keressük. Kroll még jobban felhúzta szemöldökét, de nem szólt semmit. - Mi az űrben születtünk, a Challengertn - folytatta Telson -, de a Föld volt nagyszüleink otthona... a mi lelki otthonunk, ha úgy tetszik. És a tiétek is, mert ti is a Föld népének leszármazottai vagytok. Kroll egy percig gondolkodott, majd szélesen, melegen rájuk mosolygott. - Ha már a legelején megmondtátok volna, hogy a Földet keresitek, nagyon sok félreértéstől megkíméltétek volna magatokat. - Akkor elmehetünk? - kérdezte Sharna reménykedve. - Ez csak természetes, gyermekem. Reggel útnak indítunk titeket. De előtte velem vacsoráztok mint díszvendégeim. Azután a szolgáim előkészítenek egy szobát nektek. Kicsi, de biztos vagyok benne, hogy kényelmesnek fogjátok találni. - Kroll ragyogva nézett rájuk, majd felállt, és kezet rázott velük. -

Sharna ébren feküdt, a parányi hálószoba mennyezetéből áradó kora reggeli fényt nézte. Nem tudott aludni egész éjszaka. Annyi mindenen kellett gondolkodnia; oly sok gondolat árasztotta el agyát az éj beköszöntével. Telson mellette aludt. Ahogy ránézett, meglepve döbbent rá, hogy huszonöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegye, társa nyers modora nem más, mint vékony álca szégyenlőssége felett. Miért tartott ilyen sokáig? Hogyan válhattak egyik napról a másikra felnőtté? - Telson... 97

Mmm? - Világosodik. Kíváncsi vagyok, hogy csinálják. - Szórt fényt sugároznak be - felelte Telson a fejére húzva takaróját. Valószínűleg számítógépek irányítják, amikről azt sem tudják, hogy léteznek. - Hirtelen felült, és rámeredt Sharnára. - Én... Ne haragudj, Sharna - mentegetőzött. - Elfelejtettem, hogy... hogy... Sharna csak nevetett zavarán. - Nem számít, Telson. Tényleg nem. Hangosan dörömböltek az ajtón. - Ideje felébredni! - kiáltotta egy szolgáló. - Nagy nap ez a mai! - Föld - zuhant vissza a párnájára Sharna. - Alig tudom elhinni, Telson. Telson szerette volna játékosan átölelni, ahogy Darv szokta Astrát. - Gyerünk... öltözzünk fel - mondta ehelyett. -

Kroll arcán széles mosollyal masírozott be a szobába. - Jó reggelt, Sharna... Telson. Hogy ízlett a reggeli? Ha egy kicsit is rosszabb volt a kitűnőnél, megkorbácsoltatom a szakácsot. Sharna és Telson biztosították, hogy a reggelit nem illetheti kritika. - Ragyogó. Ragyogó - dörzsölte össze a két kezét Kroll. - Készen álltok? - Tényleg a Földre megyünk? - kérdezte Sharna. - Ez csak természetes, gyermekem. Persze. Semmi értelme tovább várakozni, és hatalmas tömeg akar elbúcsúzni tőletek. - Kroll felkuncogott. - Tudjátok, az érkezésetek mély benyomást tett az emberekre. Gyalog megyünk, nincs messze. Gyertek! A piacteret megtöltő néma tömeg kettényílt Kroll előtt, ahogy az a faemelvény felé lépdelt. Telson és Sharna követték, Dren szorosan mögöttük haladt. Kroll bólogatott, és oda-odamosolygott az ismerős arcoknak, de figyelmen kívül hagyta a felé nyújtott kezeket, melyek lassították volna útját. Felhágott az emelvényre vezető lépcsőn, és intett Telsonéknak, hogy kövessék. Kroll kezet rázott egy álarcos férfival, aki odafent várta, és megvizsgálta az elé tartott két kötelet. - Kitűnő, kitűnő - nyugtázta, végigpillantva a várakozó tömegen. Sharna, Telson. Lennétek szívesek ide állni... Úgy... Köszönöm. - Azt hiszem, itt valami félreértés történt - lépett a jelzett helyre Telson. A távoli válaszfalra mutatott. - A siklónk a fal túlsó oldalán van. Az álarcos átvetette a kötelet egy nehéz gerendán, amit az emelvény fölé erősítettek. - Figyelj csak - váltott egy zavart pillantást Telsonnal Sharna. - Hogy tudsz... - Milyen vallásúak vagytok? - érdeklődött Kroll. - Vannak vallásaitok 98

az alvilágban? Telson rámeredt. - Vallás? Kroll elmosolyodott. - Gondolom, a szokásos imát, Dren. És a csuklyákat, mivel gyerekek is vannak. Kétségbeejtőek ezek szülők. Dren előrelépett, hogy szemben álljon Telsonnal és Sharnával. Megtalálta a keresett helyet a könyvben, és elkezdte felolvasni. - Ó, Magasztos Hatalom...^a mi gyönyörű Holocaust városunk Fúziós Generátorainak Őrzője... A Fény és Meleg Adója... A Kertek Védelmezője... kérünk, fogadd be a Te Föld Királyságodba e két lény lelkét, hogy megtalálják az örök életet. - Kitűnő - jelentette ki Kroll, még mindig mosolyogva, ahogy meghúzta Telson és Sharna nyakán a hurkokat. - Csak megbizonyosodom róla, hogy pontosan a megfelelő helyen álltok, és már útnak is indulhattok.

Hetedik rész Friss vér Nyolc óra telt el azóta, hogy Telson és Sharna beléptek a Challenger másába. Darv úgy érezte, nem bír tovább tétlenül üldögélni. Felállt üléséből, megragadta Astra csuklóját, és elkezdte az ajtó felé vonszolni. - Utánuk megyünk - felelte Astra tiltakozására. - Nem hagyhatjuk el a hajót, míg az az android szabadon kószál, Darv. Nem, amíg Angyal Egy és Angyal Kettő azt nem mondja, hogy minden rendben. - Ők okozták a gondot azzal, hogy nem tartották szemmel Thordent a tartályban... ha elhiszed a meséjüket, hogy nem ismerték eléggé szervezetének a tűrőképességét. Hadd aggódjanak csak ők Fagor miatt... nekünk Telsonnal és Sharnával kell foglalkoznunk. - Nincs siklónk - ellenkezett Astra. - Ott van Thorden jachtja. - Amit nem tudunk kezelni. - Figyelj - szólt rá Darv nyersen. - Nem tudjuk kezelni, amíg meg nem próbáltuk, úgyhogy hagyd abba az ellenkezést! Thorden jachtjának kezelőszervei különböztek ugyan a megszokottaktól, de egyszerűnek bizonyultak, és a hajó könnyedén besuhant a hatalmas nyíláson. 99

Astra figyelmeztető sikolya elkésett, és a sikló nekiütközött a csarnokot lezáró rozsdás fémfalnak. A lány előreesett az ütközéstől, és beütötte magát a vezérlőpultba. - Elnézést - mormogta Darv, miközben elhátrált a járművel az akadálytól. Előrekukucskált, oda, ahol a csarnok kétfelé oszlott. - Merre menjünk? Balra vagy jobbra? Astra nem válaszolt. A vezérlőpultra meredt, amin önálló életre kelve táncoltak a fények. - Darv - szólalt meg halkan. - Nézd csak ezt a konzolt! Darv odafordult, és elkerekedett a szeme. - Plazmaágyúk... - olvasta fennhangon. - Hőkereső lézerek... Infravörös nyomkövetők... Ez igen! - Ne nyúlj semmihez! - figyelmeztette Astra, látva, hogy Darv ujja az egyik kapcsolóra siklik. A jacht ablakai előtt hirtelen felvillant valami. Amikor a fények befejezték őrült táncukat retinájukon, Darv és Astra látták, hogy az előttük lévő akadály egy jó darabja egyszerűen eltűnt. - Ez igen! - ismételte meg Darv. - Ha Thorden szerint ez egy fegyvertelen hajó, akkor kíváncsi lennék, milyen egy felfegyverzett. Továbbmentek, lassan kanyarogva a csarnokok és folyosók útvesztőjében. Nem féltek, hogy nem találnak vissza, a sikló navigációs rendszere ugyanis minden fordulót megjegyzett. A fényszórók előtt feltűnő alak nekik integetett. Darv sietve a helyiség közepére vitte a jachtot, majd kinézett az ablakon. - Szerinted mi ez? - kérdezte. A különös figura egy durva, esetlen űrruhát viselt. Közelebb ment hozzájuk, és a zsilipre mutatott. Darv megpróbálta elérni a rádión, de nem járt sikerrel; az idegen folytatta a barátságos integetést és a zsilipre való mutogatást. - Úgy tűnik, nincs nála fegyver - jegyezte meg Astra. - És nyilván mondani akar nekünk valamit... - Engedjük be? - horkant fel Darv. - Miért ne? Legfeljebb gyakorolunk egy kicsit a PD-kkel. - Oké. Még mindig hibáztathatlak, ha valami rosszul sül el. - Azzal megérintette a zsilip kapcsolóját. A hívatlan látogató eltűnt a szemük elől, ahogy belépett a zsilipajtón. Darv bezárta a külső ajtót, és kiegyenlítette a légnyomást. Mindketten megfordultak székükkel, és a belső ajtóra szegezték pisztolyukat. - Készen állsz? - kérdezte Darv. Astra bólintott. Darv megérintett egy billentyűt, és a belső ajtó egy szisszenéssel kinyílt. Csak egy szempár ragyogását vette ki az idegen sisakja alatt. Az egy pillanatig tétovázott, majd feléjük lépett. - Állj! - parancsolt rá Darv, a biztonság kedvéért a furcsa szerzet fejére emelve a pisztolyt. Vendégük érthette szavait, mivel megtorpant. - Vedd le a sisakod! 100

A kesztyűs kezek felemelkedtek, kikapcsolták a sisak rögzítését, és leemelték azt a vállakról. Hosszú, fekete haj bukkant fel alóla. - Helló - üdvözölte őket a lány vidáman. Barátságosan rájuk mosolygott. - Az univerzumra... örülök a találkozásnak! És beszélitek a nyelvünket! Annyira aggódtunk, hogy esetleg az első páros a hajótok teljes legénysége. Figyelj, nagyon veszélyesek azok a dolgok? Csak azért, mert lassan megkapom az engedélyt a gyerekszülésre, és szörnyű lenne, ha történne valami velem. Soha nem lenne még egy esélyem... - Állj, állj! - emelte fel kezét Darv eléggé összezavarodottan az eseménye ilyetén alakulása miatt. - Csak szépen sorjában. Ki vagy? - Ó, univerzum! Biztos neveletlennek tartotok. A nevem Lenart. Elkezdte lehámozni magáról az esetlen űr ruhát. Astra a szemöldökét ráncolta, Darv csak bámult. - Tudjátok - folytatta Lenart vidáman, észre sem véve, hogy Darv fedetlen mellét nézi -, hallottuk, hogy az első páros a nyelvünket beszéli, de nem hittünk a jelentésnek. Olyan kevesen maradtunk, hogy kénytelenek vagyunk félig képzett megfigyelőket küldeni Holocaust városba. - Lebiggyesztette a száját. - Ó, elnézést. Mindig túl sokat beszélek, ha ideges vagyok. Gondolom, szeretnétek tudni valamit a barátaitokról? Tegnap elkapták őket a piactéren. - Mindjárt megőrülök - suttogta Darv Astrának. - Lenart. Milyen piactér? Ki kapta el őket? - Működik ez a hajó a légkörben is? - kérdezte Lenart izgatottan. - Igen. - Fel van fegyverezve? - Igen - válaszolta Astra hevesen. - És ha nem... - Egy pillanat - vágott közbe Darv. - Lenart... a barátaink veszélyben vannak? Lenart bólintott. - De ha igyekszünk, ki tudjuk szabadítani őket. Induljunk, majd útközben elmagyarázom. - Most magyarázod el! - csattant fel Astra. - Ne... kérlek! Nincs elég időnk. Át kell vinnünk a hajót a zsilipen, amilyen gyorsan csak lehet! Darv követte Lenart bonyolult utasításait a folyosók során keresztül, melyek néha alig bizonyultak elég tágasnak a jacht számára. Öt perc múlva egy nagyobb csarnokba értek, melyet rozsdásodó válaszfalak osztottak részekre, a kapkodva elvégzett javítások örök nyomaként. - Közel járunk a hajó külső borításához - magyarázta Lenart. Pontosan alattunk van az a zsilip, ahol a barátaitok siklója áll. Meg kell várnunk, míg kiegyenlítődik a légnyomás. - Hol van az a piactér? - követelte Darv. Lenart az előttük álló, ősöregnek látszó falra mutatott. - A másik oldalon. - Előrehajolt, és ránézett a fegyverzetrendszer vezérlőtáblájára. - Jóságos univerzum! - kiáltotta. - Lézerágyúk! Pont erre 101

van szükségünk! - Tudod használni őket? - kérdezte Darv. - Mi az hogy! - lelkesedett Lenart. - Astra... cseréljetek helyet. Astra szemöldökét felvonva, de szó nélkül átadta helyét Lenartnak. - A légnyomás elérte az egy atmoszférát - jelentette Darv. - És most? Lenart vijjogó csatakiáltást hallatott, és lecsapott a lézerágyúk tűzgombjára. A zsilip villogó fehér fénnyel telt meg, ami égette szemüket. Lenart rájött, hogy irányíthatja a szörnyű energiasugarakat. - Előre! - üvöltötte. - Halál Holocaust városra! Darv nem látta ugyan, mi történik, de előrelendítette a siklót, biztosra véve, hogy beleütköznek a falba. Ehelyett azonban egy hatalmas csarnokba értek, aminek méretei vetekedtek a Challenger farmjaiéval. Alattuk több száz ember zsúfolódott össze egy faemelvény körül. - Lejjebb! - kiáltotta Lenart izgalomtól ragyogó arccal. Darv lefelé irányította a jacht orrát, a lány pedig azonnal tüzet nyitott a tömegre. Vérszomjas kiáltásai, melyek megfagyasztották Darv vérét, elvegyültek a lentiek kétségbeesett sikolyai között. A tömeg szétszaladt a mészárlás központjából. Amikor retinái kitisztultak egy különösen hosszú sorozat után, Darv észrevette, hogy a sugarak szinte ösvényt vágtak odalent. Lenart nem vett tudomást az általa teremtett, rémálomba illő látványról, hanem folytatta a tüzelést mindenre, ami, mozgott. - Az akasztófa! - kiáltotta. - Menj az akasztófa felé! Darv feltételezte, hogy a fokozatosan kiürülő piactér közepén álló emelvényről van szó. Mintha valaki lett volna rajta. - Telson és Sharna! - sikoltott fel Astra. - Ott vannak! Lenart... az Isten szerelmére, hagyd abba a lövöldözést! - Minden rendben! - vijjogta lelkesen Lenart. - Vigyázok rájuk! Halál Holocaust városra! Darv elhúzott a menekülő tömeg fölött, és az emelvény felé vette az irányt. Tisztán látta a vadul integető Telsont és Sharnát. Két alak, aki eddig próbálta lefogni őket, villámgyorsan leugrott a platformról, ahogy a jacht közeledni kezdett. Az egyik lézernyaláb veszélyesen közel csapódott be a vesztőhelyhez, és felszakította a padlót a két menekülő férfi előtt. - Elhibáztam! - üvöltötte Lenart. - Lenart! Az Isten szerelmére, hagyd abba! - ripakodott rá Darv. Astra! Vidd el innen, és menjetek a zsiliphez! Mindkettőt kinyitom! Astra a csodálatos hajánál fogva hátrarántotta Lenart fejét, és közölte vele, hogy elvágja a torkát, ha tovább folytatja az értelmetlen mészárlást. Lenart megértette a finom célzást, és abbahagyta a lövöldözést. Rávigyorgott Darvra, remegő mellein izzadság csillogott. - Az univerzumra! Ez sokkal jobb, mint a szexversenyek! Normális körülmények között Darv kérdezősködni kezdett volna a szexversenyek mibenlétéről, most azonban elmélyülten igyekezett a siklót 102

pont az emelvény mellett lebegtetni. Kinyitotta a zsilipajtókat, és meghallotta a menekülő tömeg távolodó sikolyait. Astra sürgetően odakiáltott Sharnának és Telsonnak. Pár másodperccel később a jacht megbillent súlyuk alatt, ahogy a fedélzetre szökkentek. A kölcsönös üdvözlések után Telson levetette magát az egyik ülésbe, és hitetlenkedve megrázta a fejét. - Azok a hülyék fel akartak akasztani minket. Darv elvigyorodott, miközben biztonságos magasságba emelte a siklót. - Hát ha elkezdtél parancsolgatni nekik, akkor nem hibáztatom őket. Egyébként ő Lenart. Ugyanannyit tudunk róla, mint ti. Ja igen, egy kicsit vérszomjas. - Helló - rázott kezet vidáman Lenart Telsonnal és Sharnával. - Vagy mi, vagy a Föld-imádók. Most rajtuk volt a sor. - Föld-imádók? - értetlenkedett Astra. - Hosszú - legyintett Sharna fáradtan. Lenart Darv nyaka köré fonta karjait. - Forduljunk meg, Darv - javasolta. - Elvezetlek benneteket hozzánk. Tandor találkozni akar veletek. Ő a vezérünk. - És te ki vagy egyébként? - érdeklődött Darv. Lenart felnevetett. - Egy lázadó az alvilágból. *** Két sötét bőrű, nagyon csinos lány vezette Telsont Tandor elé, majd hátrahúzódtak. Tandor felemelkedett ágyáról, és melegen rámosolygott Telsonra. - Telson parancsnok, kérlek, foglalj helyett mellettem. - Megfogta a parancsnok kezét, és leültette maga mellé a hosszú kerevetre. - Lenart természetesen mindent elmondott rólatok. A Földimádóknak elég érdekes elképzeléseik vannak a vendégszeretetről. - Ismét elmosolyodott, felvillantva tökéletes, fehér fogsorát. Telson alaposan szemügyre vette a nőt. Magas, karcsú termet, sötét bőr, hosszú, hollófekete haj. A negyvenes éveinek közepén járhatott. Ahogy előrehajolt, kiderült, hogy a vékony, fehér ruha áttetsző, és nem visel alatta semmit. - Hogy ízlett az ebéd, parancsnok? - Finom volt... Nagyon finom. - Örömmel hallom, parancsnok. Két dolgot kérek tőled. Először is szólíts Tandornak, másodszor meséld el nekem a történeteteket. Azután majd eldöntőm, mi legyen veletek. Az, hogy a Földimádók ellenségei vagytok, még nem jelenti azt, hogy a mi barátaink lennétek. Remélem, ez világos. - Senkinek sem vagyunk az ellenségei. Mutasd meg a kivezető utat, és már el is tűntünk innen! 103

Tandor felemelte a kezét. Ruhájának ujja hátracsúszott, felfedve ránctalan bőrét. - Kérlek, meséld el a történeted, Telson parancsnok! Telson rendszerezte gondolatait, és részletesen elmondott mindent, a Challenger eredetétől kezdve a kiszabadulásukig. Tandor érdeklődve hallgatta, időnként bólintott, de egyszer sem szakította félbe. - Tehát sohasem láttátok a Földet? - kérdezte végül. - Nem. A Challengeren születtünk. Az egyik sötét bőrű, csinos lány odalépett hozzájuk, és két serleget tett az előttük álló alacsony asztalkára. Rámosolygott Telsonra, majd távozott. - Kóstold meg, Telson parancsnok! Kell egy kis frissítő a sok beszéd után. Telson élvezettel hajtotta fel az italt. Az íze különös volt, de nagyon kellemes. Kiürítette a serleget, és visszatette az asztalra. - Ezt a hajót is Challengernek hívják - jegyezte meg Tandor. Telson bólintott. - Ugyanannak a népnek vagyunk a leszármazottai, Tandor. A hajótok... vagyis ami megmaradt belőle... a miénk testvére. - Gondoltam. - Azt hittük, hogy csak egy kihalt váz. - Egy váz, de nem kihalt - helyesbített Tandor. - A reaktorok még mindig működnek. Ellátnak fénnyel, meleggel, energiával... és így megy ez még sok millió évig... akárcsak a ti esetetekben. - Mi történt a hajóval? Tandor mosolya elhalványult. - A néhány megmaradt ősi felvétel szerint elődeink a Földről indultak el. A második generációs legénység két pártra oszlott. Az egyik az egyenlőségben és a közösség erejében hitt, a másik az egyéni kockázatvállalásban és a szabadságban. A véleménykülönbség vitává fajult a harmadik generáció idején; gyűlöletté a negyedikben; háborúvá az ötödikben... Nagyon keserű és véres háborúvá... - Amiben a te néped veszített? Tandor vállat vont. - Megvan a saját függetlenségünk, és nekik is megvan az övék. Hisszük, hogy a hajó jelenti létünk teljességét, és mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet érjük el. Látjuk az űrt és a csillagokat, és próbáljuk megérteni őket. A Föld-imádók abban hisznek, hogy a hajón eltöltött idő csak egy állomás az örök élet előtt, amit majd téren és időn kívül, a csodálatos, misztikus Földön nyernek el. - De biztos tudják, hogy a hajó... a hajó... - Telson nem találta a megfelelő kifejezést. - Az űrben lebeg? - segítette ki Tandor. - Igen. - Egy-egy foglyot elvittünk a csillagászati megfigyelőközpontba, de vagy megőrültek, vagy azzal vádoltak bennünket, hogy optikai trükkökkel 104

próbáljuk lerombolni hitüket. Telson rámeredt. - Hogyan tagadhatja bárki is az űr létét? - Miért ne tagadhatná? Az igazság elől való elzárkózás jellemző az emberi fajra. A Föld-imádók generációkon keresztül fokozatosan elzárták elméjüket és Holocaust várost az igazság elől. Számukra a hajó a világegyetem, és a világegyetem a hajó. - Elmondtuk nekik, hogy a Föld valóban létezik, és hogy azt keressük. - Ezért akartak felakasztani... Meggy aláztátok a hitüket. Tandor fellendítette lábát a kerevetre, nehéz pillanatokat szerezve a karcsú combokat megpillantó Telsonnak. - Nézd, Tandor, a hajótok csatlakozhatna a miénkhez a Föld keresésében. A Tersus Kilences csillagrendszer felé tartunk, ahol rengeteg potenciális nap található. Ez a rendszer van legközelebb a Föld eredeti naprendszeréhez. Majdnem biztos, hogy itt megtaláljuk a Földet. - Nem, parancsnok - jelentette ki Tandor határozottan. - De hát ti tudjátok, hogy a Föld létezik, Tandor. És ha átjöttök hozzánk, megmutathatjuk a videókat és hologramokat. Egy bolygó... egy egész bolygó. Tavak. Hegyek. Erdők. Szabad lenne a néped! Megtudnák, milyen a szabadban, a kék ég alatt... éreznék a nap melegét hátukon, a friss szellőt az arcukon. Tandor kirobbanó nevetése késként hasított Telsonba. - És te ismered ezeket a dolgokat, parancsnok? - Nos, nem - felelte Telson. - De ott vannak a hologramok. - Álomgyárak - legyintett Tandor. - Azt hiszed, felkínálom népemnek a gyönyörű jövőt, melyben minden álmom valóra válik? Mondok én valamit, parancsnok. Generációkon keresztül olyan vezetőink voltak, akik a Földet ígérték... a jobb napok itt vannak egy karnyújtásnyira... és keserűen csalódtunk. Volt egy forradalom, amelyben az én dinasztiám szerezte meg a hatalmat, és meg is tartotta, mert mi mindig csak a változatlan jelenről beszéltünk. Nem változunk, nem változtatunk; állandó szinten tartjuk a népességet. Nem vagyunk állandóan boldogak, de általában elégedettség tölt el minket. - Lehangoló - suttogta Telson. Tandor a fejét rázta. - Nem olyan lehangoló, mint a soha be nem teljesülő álmok - jelentette ki. - És amíg az életelixír tartályát ilyen gyakran fel tudjuk frissíteni, addig még a gyönyör ritka pillanatai is léteznek közösségünkben. - Életelixír? Tandor felállt, és lemosolygott Telsonra. - Most vissza kell menned a barátaidhoz. Pihenjetek az ünnepségig, amit a te és a Darv tiszteletére rendezünk. - De mi négyen vagyunk - tiltakozott Telson. - Mi lesz Astrával és Sharnával? 105

Tandor gondterhelten bólintott. - Nagyon örülnénk, ha megjelennének. Igazán nagyon. Hangja kényelmetlen érzésekkel töltötte el Telsont. - Köszönöm, Tandor. Természetesen nagyon hálásak vagyunk vendégszeretetedért és a segítségért, amit adtál, de szeretnénk útra kelni. - Ragaszkodom hozzá, hogy részt vegyetek az ünnepségen. Telson zavartan nézett rá. - Nem értem. Mit kell itt ünnepelni? - Hogy te és Darv mások vagytok. Más a hajatok és a szemetek színe, mint bárkinek a hajón... különböztök tőlünk és a Föld-imádóktól is. Tandor felkacagott, látva Telson érteden arckifejezését. - Friss vér vagytok, Telson. Friss vér! Friss vér? - hökkent meg Darv. - így mondta - felelte Telson. - De biztos elmagyarázta, hogy érti - reménykedett Sharna. - Nem. - Nos, én szívesen adok vért - vont vállat Astra. - Igaz, azt sem tudják, milyen a vércsoportunk... egyetlen vizsgálatot sem végeztek. - Lehet, hogy képletesen gondolta? - töprengett Darv. Telson élesen ránézett. - Ezt hogy érted? Úgy tűnt, Darv mondani akar valamit. Meggondolta magát, és vállat vont. - Nem tudom, ne haragudj. - Akkor miért mondtad? - Ne haragudj! Telson végigsétált a rendelkezésükre bocsátott hatalmas szoba hosszán. - Nem lett volna szabad odaadni nekik a PD-ket - nézett megróvóan Darvra. - Ti elveszítettétek a sajátotokat - vágott vissza a másik. - Mi a Föld-imádók fogságába kerültünk! - csattant fel a parancsnok. - Semmi értelme ezen veszekedni - csitította őket Sharna, a gyakorlatias, mint mindig. - Mi mást tehetnénk? - morogta Astra. - Azt sem tudjuk, hogy a barátaik vagyunk, vagy az ellenségeik. Nem tudjuk, hol van a sikló, nem tudjuk, hol van a jacht. Azt sem tudjuk, mit művel Fagor a Challengeren. Csak azt tudjuk, hogy szétrombolhatja az űrhajót. Telson elkáromkodta magát. - Először is meg kell találnunk a siklót vagy a jachtot. Mindegy, melyiket. - Mégis, hogyan? - érdeklődött Darv. Telson dühösen legyintett. -

106

Egyszerűen kisétálunk, és megkeressük őket. Nincs bezárva az ajtó. - Menj, és próbáld meg! - szólt Darv komoran. - Ahogy kilépsz az ajtón, rögtön hozzád csapódik két-három csinos lány, és megkér, hogy térj vissza ide! - Megpróbáltuk, míg te Tandornál voltál - magyarázta Sharna. Kétszer is. Csupa mosoly és bocsánatkérés. Aggódnak a biztonságunkért, mondják. A Föld-imádók megtorló akciót kezdeményezhetnek. Telson élményei a Föld-imádókkal kellemetlen érzéseket keltettek benne. - Mi a fenét akarnak tőlünk? - morogta. - Friss vér vagyunk, ne feledd - válaszolta Sharna. - Szóval, mikor kezdődik ez az ünnepség vagy mi? - Két órával az éjszakai ciklus beállta után. -

- Te! - üvöltötte Fagor. - Állj, vagy Fagor megsemmisít! Az orvosi egység megállt. Mint minden ilyen android a Challengeren, arra volt programozva, hogy órákat töltsön el bonyolult műveletek végzésével az emberi testen anélkül, hogy mechanikai vagy elektronikus hiba keletkezne benne. Igen erős felelősséget érzett aziránt, hogy kiváló állapotban tartsa magát. A felelősség önvédelmi ösztönként jelentkezett, ahogy csikorogva megállt a rákiáltó fekete robot előtt. Növekvő érdeklődéssel figyelte, ahogy Fagor felé lebeg a folyosón. Az viszont rémülettel töltötte el, hogy két társa is engedelmesen követi a hatalmas gépezetet. Fagor közvetlenül előtte megállt, és lenézett rá. - Segítesz Fagomak irányítani a hajót. Az orvosi egység feltétel nélkül beleegyezett. Az őrangyalok végig szemmel tartották a furcsa négyest, ahogy végighaladtak a folyosókon a központi vezérlőteremig, de csendben maradtak. Megtanulták, hogy Fagor nem szereti a hangjukat. Úgy gondolták, más módon kell elbánniuk a félelmetes, fekete halálosztóval. Darv majdnem félrenyelte a mártástól csöpögő bordát, amit Lenart a szája elé tartott. A fiú felült, és nevetve félretolta a lány kezét. - Ne, Lenart, kérlek!... Tudok enni egyedül is. Lenart visszanyomta a fejét az ölébe. - így pedig tudlak etetni - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Vagy esetleg nem ízlik? Darv felvigyorgott rá. - Ez a legfinomabb étel, amit valaha is kóstoltam - ismerte el, miközben gondosan letörölte a szájáról a lecsurgó mártást. Elfordította fejét, és szégyenlősen végignézett társain, akik párnákon ültek a kert füvére terített hatalmas terítő körül. - Most mit csináljak vele? - esdekelt. 107

Astra látványosan keresztülnézett rajta. Távolabb ült a többiektől, és következetesen visszautasított minden kínálást a sötét bőrű, csinos lányoktól, akik időről időre kiszolgálták magukat a csillogó gyümölcshalmokból, majd jókedvűen nevetgélve és fecsegve visszaültek társaik közé a meleg vizű medence köré. Néhányan táncoltak, mások csak hallgatták a zenét, és páran sorban álltak a rostély előtt, ahol a bordák sültek. - Istenemre, ez jó - mélyesztette fogát a húsba Sharna. Telsonnal egymásnak vetették a hátukat, felfedezve, hogy így a legkényelmesebb enni. - Astrának mi baja van? - kérdezte Telson. - Ó, Telson. Hát nem látod? A parancsnok Darv felé nézett, aki épp egy szőlőfürtöt próbált Lenart szájába erőszakolni. Aztán Lenart gyöngyözve felkacagott, amikor Darv a nyelvével fogta fel a lány nyakán le- csurgó levet. - Beszélned kellene vele, Telson - figyelmeztette Sharna. - Nem helyes, hogy Astra szeme előtt ilyesmit művel. Telson nem akart belekeveredni a dologba, és azt sem fogta fel, hogy Darv helytelenül viselkedik. Ha Astra nem akarja jól érezni magát, az az ő dolga. - Észrevetted, hogy egyetlen férfi sincs közöttük? - jegyezte meg inkább. Sharna váratlanul felnevetett. - Olyan lehetetlen alak vagy, Telson. Kíváncsi voltam, mikor jössz már rá. - Épp idejében észrevettem - felelte Telson védekezően. - Azt hittem, az a szokás, hogy a lányok kezdik el a partit, és a férfiak csak később csatlakoznak. - Egyetlen férfit sem láttunk köztük - mutatott rá Sharna, ismét beleharapva a bordába. - Még egyet? - tartott eléjük egy tányért az egyik lány. - A vendégeknek kettő jár. - Nem is tudtam, hogy fejadagok vannak - fogadta el Telson a kínálást. A lány arcán kis gödröcskék jelentek meg, ahogy elmosolyodott. - Csak a bordákból. - Mik azok? - kérdezte Sharna. - Bordák - felelte a lány egyszerűen. - Igazi bordák? Úgy érted, nem mesterséges étel? A kert másik végében egy kis nyüzsgés támadt, ahogy belibegett Tandor ködként gomolygó, hullámzó ruhájában. Sharna alaposan szemügyre vette a lázadók vezérét, ahogy az a lányok között csókokat és kézfogásokat osztogatva közeledett feléjük. - Gyönyörű nő, nem gondolod? Telson közönyösen mordult egyet válaszul. Tandor észrevette vendégeit, és karját kitárva odalépett hozzájuk. 108

Helló, mindenki. Látom, gondotokat viselték. Annyira örülök. Ne, ne! Kérlek, ne álljatok fel! Különleges nap ez a mai, és én azt akarom, hogy mindenki jól érezze magát. Meglátta a külön ülő Astrát, és odament hozzá. - Astra. Ugye, te vagy Astra? Miért nem eszel? - Nem vagyok éhes. - De gyermekem, annyi bajon mentünk ma keresztül. Jóváhagytam még a... - Mondtam már, hogy nem vagyok éhes! - vágott közbe Astra. - Tandor! - kiáltotta Lenart izgatottan, talpra ráncigálva Darvot. Elmehetek egypár percre Darvval? Kérlek! Tandor összeráncolta a szemöldökét. - Nagyon jól tudod, hogy erről szó... - Kérlek, Tandor - esdekelt Lenart. - Semmi sem történhet... már megkaptam az engedélyt... és egyébként is én találtam meg őket. És Darv akarja... az ő ötlete volt. - Nos... - töprengett Tandor -, nem úgy néz ki, hogy Astrának tetszik az ötlet... De hamarosan hozzászokik. - Egy cseppet sem érdekel, mit csinálnak! - szögezte le Astra vehemensen, szeme gyűlölködve szegeződött Lenartra. - Darv - szólalt meg végre Sharna. - Jobb lenne, ha velünk maradnál. - Ó, hadd szórakozzanak csak - mosolygott Tandor a körülötte állókra. - Mehetsz, Lenart, de fél óra múlva itt legyetek. Lenart felujjongott, és a kijárat felé ráncigálta Darvot. Astra lehajtotta fejét, hogy hosszú haja mögé rejtse könnyeit. -

Darv felzárkózott, és megragadta Lenart derekát. Ennek eredményeként mindketten a folyosó padlóján kötöttek ki, csápoló végtagok halmaként. - Jóságos univerzum! - tiltakozott nevetve a lány, miközben próbált felállni. - Nem kapok levegőt! - Szóval ki a gyorsabb futó? - vigyorgott Darv a foglyára. Lenart gyöngyözve felkacagott. - Nem is tudtam, hogy a férfiak ilyen gyorsak. - Tekintete elkomolyodott. - Vissza kell mennünk. Darv a fejét rázta. - Nem sürgős - ellenkezett a fiú, arcáról eltűnt a mosoly. - Van még tíz percünk. - Annyi ideig tart, míg odaérünk. - De még annyi mindent szeretnék látni - erősködött Darv. - Akkor hadd álljak fel - kérte Lenart. Darv megfogta Lenart csuklóját, és talpra segítette a lányt. - Nos - kezdte Lenart -, húsz éve születtem... - Miért nincsenek közietek férfiak? - kérdezte Darv halkan. Lenart rámeredt, és el nevette magát. 109

Az univerzumra... mulatságos kérdéseid vannak. Természetesen vannak férfiak is. Legalább ötven... - Elmosolyodott, és szabad kezével megérintette a fiú arcát. - Nem olyanok, mint te, Darv. - Érezte, hogy a szorítás megerősödik felkarján, és látta, hogy Darv szeme már nem vidám. - Látni akarom őket, Lenart. - Vissza kell mennünk... Kérlek, Darv... ez fáj. - Azt mondtam, látni akarom őket. - Nem lehet. Darv arccal a falnak lökte a lányt, és hátracsavarta a karját. Lenart fájdalmában hangosan felsikoltott, és próbált kiszabadulni. Amikor rájött, hogy nem fog menni, ismét sikoltozni kezdett. - Senki sem hallja - közölte vele Darv. - Te magad mondtad, hogy mindenki ott van a partin. Tehát... kis csalogányom, vagy megmutatod, hol vannak a férfiak, vagy darabokra töröm a csinos kis karocskádat. Lenart a rémülettől és a fájdalomtól zokogni kezdett, ahogy Darv feljebb nyomta a karját. - Jó! Rendben van! - kiáltotta, amikor már nem bírta elviselni a fájdalmat. Darv hátralépett, és megfogta a csuklóját. - Merre? A lány ujja remegve mutatott az egyik folyosó felé. - Milyen messze van? - Öt perc. Darv maga elé lökte Lenartot, ahogy végigmentek a folyosón. Pár perc múlva egy megerősített ajtóhoz értek, ami nagyon hasonlított a Challenger hibernációs kamráinak ajtajaihoz. Lenart érintésére félrecsúszott, majd bezáródott mögöttük, amikor beléptek. Lenart zavartnak tűnt, ahogy Darv csodálkozva végigmérte az átlátszó tartályok sorait. Mindegyikben egy alvó, meztelen férfi feküdt; mindegyikhez anyagcsere-ellátó csövek csatlakoztak. - Olyan, mint a mi hibernációs kamránk a Challengeren - szólalt meg végül Darv. - Ez még a hajó eredeti berendezései közül van - felelte Lenart, kerülve a fiú tekintetét. - Az ólompajzsot a Holocaust várossal folytatott első atomháború után tettük fel. Darv nem válaszolt, hanem elkezdte megszámolni a férfiakat. Rájött, hogy a tartályoknak csak mintegy negyedében van valaki. - Ötvenegy - közölte vele a lány. Darv lassan szembefordult vele. - De a felfüggesztett életműködésnek pont az az értelme, hogy mindenki benne legyen a csillagközi utazások során... nemcsak a férfiak. Lenart vállat vont. - így jobb. - Miért? - így béke van; így nem uralkodnak felettünk. Darv, kérlek... mennünk -

110

kell! Ha Tandor rájön... Ne, Darv, nem nyúlhatsz hozzá! - Félreütötte a fiú kezét a vezérlőpult elől. - Még valami bajt csinálsz! Darv belenyomta a konzol előtt álló ülésbe. - Jó., akkor te csinálod. - Nem, Darv... nem szabad! - Csináld, amit mondok! Miközben Lenart a gombokat nyomogatta, Darv kezdett rájönni, miért vannak itt a férfiak. De gyanította, hogy lennie kell még egy alapvető és komor oknak. A vezérlőpult felett egy jóképű, mosolygó férfi arcának hologramja jelent meg. - Helló - köszöntötte őket a fiatalember kellemes hangja. - A nevem Huszonegyes. A hetedik generáció idején születtem, utoljára a száztizedik generációban keltem fel, amikor is a Velős családból származó Karinát ajándékoztam meg egy kislánnyal. Itt egy felvétel a gyerekről. Egy sötét hajú csecsemő háromdimenziós képe jelent meg a hologram mellett. - Gyönyörű nő lett belőle - folytatta a Huszonegyes. - Gyakorlottan játszom számos hangszeren, rengeteg mulatságos és tanulságos történetet ismerek. Kérlek, billentyűzd be genetikai kódodat, és a rendszer megmutatja, hogy fog kinézni a lányunk. Remélem, engem választasz, és biztos vagyok benne, hogy nagyon kellemes egy hónapot töltünk majd együtt. A hologram megremegett, és eltűnt. Ez az igazi ok - szólalt meg hosszú hallgatás után Lenart. - Az ő elixírük tiszta, ezért gondoskodunk róluk. A Föld-imádók gyermekei majdnem mind mutánsok, s ezért is kell elpusztítaniuk őket. Darv odalépett a legközelebbi tartályhoz, és lenézett lakójára. - Még ők is öregszenek - jelentette ki tagoltan. - Ha nagyon lassan is. Lenart bólintott. - Egyre kevesebben vannak... Az elmúlt néhány napban több is elveszítette nemzőképességét, és pár órája meg is semmisítettük őket. - Telson és én pedig utánpótlás lennénk... Súlyos csend zuhant a teremre. - Darv... elhiszed nekem, hogy nem akarom, hogy ez történjen veletek? Darv elgondolkodott. Maga felé fordította a lány arcát. - Az attól függ, megmondod-e, hol vannak a fegyvereink és a hajóink. Lenart félrekapta a tekintetét. - A megfigyelők jelentése szerint a Föld-imádók megtalálták a siklót, és szétrombolták. Szentségtörésnek tartották. - És a jacht? - Biztonságban van. Nem messze a kerttől, egy zsilipben. Darv bólintott. - És a fegyvereink?

111

Darv! Lenart! - üdvözölte őket Tandor melegen, amikor ismét megjelentek a kertben. - Már ki akartam küldeni egy kutatócsoportot utánatok. Darv rávigyorgott a nőre. - Ne légy túl kemény vele, Tandor. Az én hibám. Tandor végigmérte Darvot. A fiú egy kellemetlen pillanatig azt hitte, hogy a nő észrevette a dudorokat hónaljai alatt. Tandor azonban elmosolyodott. - Nem tudom hibáztatni Lenartot, úgyhogy ez alkalommal elnézem az esetet. - Odafordult a többiekhez, és összeütötte tenyerét. - A Wenlo család leányai különleges látványosságot készítettek elő - jelentette be. Egy fantasztikus táncot, amit hónapok óta gyakorolnak. Mindenki üljön le, és maradjon csendben! A kert hirtelen elcsendesedett. A fények elhalványultak, azok kivételével, melyek a tó körüli széles sétányt világították meg. Darv leült Telson mellé, és próbálta nem észrevenni a dühös pillantásokat, amiket Astra küldözgetett felé. Lenart diszkréten a bejárat mellett foglalt helyet. Három lány lépett a sétányra, és kezdett bele egy furcsa táncba, mely alig állt összhangban a zenével. - Jól érzed magad? - érdeklődött Telson gúnyosan. - A lány adott valamit - felelte Darv halkan. - Azt elhiszem. Darv megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli, és szétnyitotta kezeslábasát. Feltűnés nélkül Telson kezébe csúsztatta az egyik pisztolyt. - Neked van? Darv bólintott. - Lenart a bejárat mellett ül. Elvezet a jachthoz, és kinyitja a zsilipet. Szólj Astrának és Sharnának. Telson arrébb csúszott, és halkan elmagyarázta a teendőket a két lánynak. Darv látta, hogy Astra többször megrázza a fejét. Úgy tűnt, vitatkoznak Telsonnal. - Minden rendben - suttogta a parancsnok, amikor visszaült Darv mellé. - De lesz mit megmagyaráznod Astrának, amikor kikerültünk innen. - Csak azért mentem el Lenarttal... - Ezt tartogasd Astrának - vágott közbe Telson. - Készen vagy? Felálltak, maguk elé tartva fegyvereiket. Ez volt a jelzés, hogy a lányok gyorsan húzódjanak a fal mellé. Valaki felsikoltott. Telson leadott két lövést, melyek felszakították a táncosok előtt a gyepet. Az egyik elvesztette az egyensúlyát, és belezuhant a medencébe. Hirtelen kitört a teljes pánik, ahogy a nők sikoltozva próbáltak fedezékbe bújni. - Senki se mozduljon! - üvöltötte Darv. A mulatozók megdermedtek egy kivételével, aki a kijárat felé rohant. Ót Tandor kiáltása állította meg, aki észrevette, hogy Darv a lány után fordítja pisztolyát, miközben Telsonnal együtt a falhoz hátrál. -

112

Legközelebb nem habozok - fenyegette meg Darv. Tandor nevetése törte meg a csendet. - És hová szándékoztok menni? - érdeklődött. Telson intett társainak, hogy induljanak. Lenart már kisurrant a kertből, amikor a lövöldözés elkezdődött. - Sajnálom, hogy nem maradhatunk az ünnepség végéig, Tandor magyarázkodott Telson a kijárat felé oldalazva. Tandor ismét csak nevetett. - Nem akadályozom meg, hogy egy időre elmenjetek, parancsnok. Az ünnepség még négy óráig tart, úgyhogy nem sokról maradtok le, mire visszatértek. - Ne próbálj követni minket! - figyelmeztette Telson. - Ígérem, nem teszem. Telson eltűnt. Egy csapat lány indult utána, de Tandor kiáltása megállította őket. - Visszajönnek - hangzott magabiztos jóslata. Intett a kezével. Folytatódjék a mulatság! Sharna a folyosón várt Telsonra. Együtt rohantak el a hosszú járat végéig, ahonnan Lenart vadul integetett feléjük. - Az első elágazás jobbra - lihegte, amikor odaértek. Telson megragadta a kezét, és magával ráncigálta. - Velünk jössz - szűrte a fogai között a lány tiltakozására. - Darabokra szednek, ha itt maradsz. - Ne! - könyörgött Lenart. - Ki kell nyitnom a zsilipet. Befordultak egy sarkon, és megpillantották Thorden jachtját a hangár közepén. Darv és Astra már kinyitották a külső ajtót, és eltűntek a fülkében. Sharna egy ugrással követte őket, Telson pedig tovább taszigálta Lenartot. A lány megbotlott a lépcsőkön, amikor a parancsnok belökte a zsúfolt fülkébe. - Kérlek - könyörgött. - Ki kell nyitnom a zsilipet. - Darv! - üvöltötte Telson. - Ki tudjuk vágni magunkat? - Gond nélkül. - Ha ő jön, akkor én maradok - szögezte le Astra. - Ó, az Isten szerelmére, ne gyerekeskedj már! - csattant fel Sharna tőle szokatlan hevességgel. - Telson már elmagyarázta, miért ment el Darv! - Még nem hallottam ugyanezt Darvtól! - vágott vissza Astra. Látta, ahogy Lenart Darv nyaka köré fonja karját, és megcsókolja a fiút. Rá akarta vetni magát a lányra, de Sharna visszatartotta. - Isten veled, Darv - mondta Lenart. Odalépett az ajtóhoz, vidáman visszaintett, és jó szerencsét kívánt, mielőtt lement volna a lépcsőn. Nem nézett vissza, miközben átvágott a csarnokon, az ajtó pedig bezáródott mögötte. Darv ledobta magát a pilótaülésbe, és lezárta a zsilipet. Nem szólt semmit, ahogy Astra leült mellé. Bekapcsolta a vezérlőpultot, és a -

113

képernyőkre koncentrált, melyek jelezték, hogy a külső gravitáció és a légnyomás csökken. Egytized tömegvonzásnál elégnek bizonyult a korrekciós rakétákat beindítani, hogy a jacht felemelkedjen. Az előttük lévő hatalmas ajtó lassan kezdett félrecsúszni, még mielőtt a légnyomás nullára esett volna. A kisüvítő szél segített átcsusszanni a siklónak a résen. Telson és Sharna gyakorlatilag belezuhantak üléseikbe, ahogy Darv egy éles fordulóval kikerült egy akadályt. - Merre? - üvöltötte, miközben maximális teljesítményre állította a fékező rakétákat, ahogy a reflektorok újra tömör acélra vetették fényüket. - Megváltoztatták a belső elrendezést, miközben idehozták a jachtot! kiáltotta hátra Astra. A főfalak enyhe hajlásából nem volt nehéz meghatározni a kivezető irányt. Darv nem vesztegette az idejét manőverezéssel; a hajó orrát a külső páncél felé fordította, és az összes lézerrel tüzet nyitott. Egy pillanatig egyikük sem látott, ahogy az energianyalábok belemartak az acélba, és elpárologtatták azt. Darv átvezette a siklót az így keletkezett lyukon, és ismét lőni kezdett. Ez a fémfelület sokkal vastagabbnak bizonyult, mint az előző, és a teljes tűzerőt be kellett vetni, míg elkezdett összeomlani. A plazmafegyverek gerjesztette lökéshullám hátravetette a jachtot. Darv rájött, hogy a főhajtóművel kell közel tartania a jármű orrát a falhoz, annak érdekében, a fegyverek a lehető legkisebb felületre tüzeljenek. Az acél váratlanul összeomlott a szörnyű energiahullám alatt. A hajó átsiklott a nyíláson. Darvnak ismét lőnie kellett, aztán már kint is voltak az űrben. Telson épp gratulálni akart társának, de a dicsérő szavak sohasem hangozhattak el. - Fordítsd meg! - kiáltotta. Darv körbevezette a jachtot a viharvert hajótörzs körül, és nem hitt sem saját szemének, sem az Astrából és Sharnából feltörő tiltakozó kiáltásoknak. - Ó, ne - nyögte Telson, túlságosan sokkolva ahhoz, hogy valami eredetibbet mondjon. A sodródó űrhajó egyedül lebegett az űrben. A Challenger eltűnt.

Nyolcadik rész Versenyfutás az idővel Astra befejezte számításait, és kikapcsolta a számítógépet, hogy takarékoskodjon az energiával. - Nos? - kérdezte Telson. Astra rápillantott Darvra, aki a radaron kereste a Challengert:, 114

miközben Sharna a sikló optikai teleszkópját figyelte. - Szeretném, ha ők ellenőriznék először. Telson ingerülten felmordult. - Ne légy már ilyen szégyenlős, Astra. Utána is meghallgathatjuk őket. - Hagyd békén - morogta Darv, fel sem nézve a radarernyőről. - Rendben - kezdte Astra. - Feltételezve, hogy Fagor megszerezte a Challenger irányítását, és feltételezve, hogy ez harminc perccel a mi távozásunk után történt, továbbá feltételezve, hogy maximális gyorsulással indultak el... Ebben az esetben a Challenger egymillió mérföldnél nincs távolabb. - Rengeteg a feltételezés - rázta a fejét Telson. - Épp ezért akarom ellenőrizni a számokat. - De hogyan szerezte meg az irányítást? - Visszhang! - kiáltotta Darv. Mindannyian a pilótaülés köré tódultak, és a képernyőre meredtek. Darv úgy állította be a szűrőket, hogy csak egyetlen fénypont látszott a monitoron. Irány kettő-hét-hat pont nyolc-öt. Távolság kilenc-kettő-zéró zéró-zéró mérföld! Megvan! - jelentette Sharna a teleszkóp képernyője elől. Hátradőlt, hogy mindenki láthassa a remegő képet. Nyilvánvalóan a Challenger volt az. - Az optikai műszerek szerint négyszázezer mérföldre van - folytatta nyugodtan. - A főhajtómű nem működik. - Ami azt jelenti, hogy állandó a sebessége - hümmögött Telson. - Rendben - szólalt meg Darv. - Akkor gyerünk utána! Telson a vállára tette a kezét. - Várj! Több adatra van szükségünk. - Ó, gyerünk már, Telson - válaszolta Darv türelmetlenül. - Amíg itt ülünk és adatokat böngészünk, addig a négyszáz- ezer mérföldből félmillió lesz. - Nem is annyira a távolság, mint inkább az idő jelenti a gondot csattant fel Telson. - Hogy mennyi idő alatt érjük el a Challengert, és mennyi ideig tart ki az oxigénünk! Mielőtt bármit is tennénk, el kell végeznünk egy-két számítást. - Telsonnak igaza van, Darv - helyeselt Sharna. - Fel kell mérnünk, mennyi üzemanyagunk és levegőnk van. Harminc perc múlva kapták meg a választ: a sikló üzemanyaga kétszáz másodperc teljes kapacitású üzemre volt elég. Az így nyert sebességgel kétszáztíz óra alatt érnék el a Challengert. A levegő, beleértve az űrruhákban lévőt is, százhetvenhárom órára elegendő. - Tessék, itt a válasz - fakadt ki Telson keserűen. - Mire elérnénk a Challengert, már harminchét órája halottak lennénk. - Ezek szerint semmit sem teszünk? - érdeklődött Darv gúnyosan. - Velem annyit vitatkozhatsz, amennyit csak akarsz - felelte Telson. Próbáld meg ugyanezt a számokkal... - És mégis, mit javasolsz? - követelte Darv. - Vegyünk be egy 115

kapszulát, és feküdjünk végig a padlón? Telson a tőlük tízmérföldnyire lebegő űrhajóra mutatott. - Visszamegyünk, és csatlakozunk valamelyik társasághoz. Darv szárazon felnevetett. - Felőlem mehetsz, Telson. - Nincs más választásunk! - Ezzel csak azt érjük el, hogy az ottaniaknak a kezébe kerülünk. Élve vagy halva. Pillanatnyilag nem lehetünk túl népszerűek, és úgy érzem, ők inkább ez utóbbinak örülnének. Astra keserűen nézte a távoli csillagok tűhegynyi pettyeit. - Azt hiszem, mindig is tudtam, hogy semmi esélyünk megtalálni a Földet. De mindig volt egy kis reménysugár... - Elhallgatott, nem találta a szavakat, melyek a legjobban kifejezték volna érzéseit. - Sajnálom, Astra - fordult felé Telson. - Akármilyen csekély vigasz is, legalább elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk. Darv Telson fölé magaslott, arca sápadt volt a haragtól. - Ezt nevezed te próbálkozásnak? Hogy itt ülünk, és sajnáljuk magunkat? - Ki segít nekem összeütni valami kaját? - kérdezte Sharna váratlanul. - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én éhen pusztulok. - Majd én - jelentkezett Darv. Az étel újrafeldolgozott gyümölcsből állt. Nem volt különösebben ízletes, de mindenki a saját bajával foglalkozott. - Mi lenne, ha erővel foglalnánk el a roncsot? - vetette fel Astra evés közben. - Talán megjavíthatnánk a hajtóművet, és folytathatnánk a keresést. Telson a fejét rázta. - Elfoglalni lehetséges... De... A többiek várakozóan néztek rá. - Igen, Telson? - biztatta Astra. - ...nem tudjuk megjavítani. Csak ránéztem... - De legalább nem lenne gondunk az élelemmel és az energiával jegyezte meg Sharna. - Nem fagynánk meg, és nem halnánk éhen. Ásított. - Gondolkodni kellene... erről... - motyogta Telson. - Miről? - kérdezte Astra. - Telson... jól vagy? - Nem igazán szeretnék... Visszamenni - suttogta Sharna. Leejtette villáját, elernyedő testét Darv kapta el esés közben. Astra odaugrott hozzájuk, és épp kérdezni akart valamit, amikor Telson is eldőlt. - Segíts lefektetni őket - utasította Darv. - Mi folyik itt? - kiáltotta Astra rémülten. - Fogd a lábát... ez az. Lefektették az eszméletlen Sharnát egy ágyra. Astra letérdelt mellé, míg Darv Telsonnal foglalkozott. - Darv... alszik! 116

Te is aludnál, ha lenyeltél volna két adag altatót. - De... - Segíts, és ne vitatkozz, az Isten szerelmére! Astra segített feltenni Telsont a másik ágyra. - Miért, Darv? - kérdezte, miután meggyőződött róla, hogy társai szabályosan lélegeznek. - Azért - térdelt le Darv, hogy megvizsgálja az ülések rögzítését mert az alvó szervezetnek kevesebb oxigénre van szüksége, és így nem is vitatkoznak. Add ide azt a szerszámosládát. - Mit akarsz csinálni? - Mindent kidobálunk a hajóból... mindent, ami nem életbevágóan fontos. Aztán üldözőbe vesszük a Challengert. Egy órával később szokatlan módon úgy nyitotta ki a külső zsilipajtót, hogy előtte nem légtelenítette. A vákuumba kiáramló levegő mindent magával ragadott; az üléseket, a konyhafelszerelést, a szerszámokat, még a vécéajtót is - a kupac szürrealista felhővé állt össze a sikló mögött. Darv elégedetten nyugtázta, hogy tevékenységének eredményeképpen a jacht óránként harminc mérfölddel többet tehet meg a Challenger felé. Nevetséges mennyiség, de minden apróság az életüket jelenthette. - Készen állsz? - kérdezte. Astra mellette ült, a navigációs rendszert kezelte. - Riasztó a beképzeltséged - jegyezte meg. - Azt hiszed, okosabb vagy a számítógépnél. Darv a főhajtóműbe irányította az üzemanyagot, beállította az alapértékeket. - Nem vitatkozhatsz a számokkal - makacskodott Astra, jól tudva, hogy Darv nem figyel rá. - Irány? - Beállítva. A Challenger távolsága öt-zéró-egy-zéró-zéró-zéró. Több mint félmillió mérföld. Harminckilenc órája halottak leszünk, amikor elérjük. Darv elvigyorodott. - Csak harminchét lett volna, ha Telson nem szórakozik. - Megnyitotta az üzemanyagcsapokat, úgyhogy már csak be kellett gyújtani a rakétát, hogy maximális teljesítménnyel működni kezdjen. - Nem tudjuk - folytatta hogy mennyi az érzékelők hibahatára. Tíz százalék tévedés a mi javunkra azt jelentené, hogy az üzemanyag nem kétszáz, hanem kétszázhúsz másodpercig ég. - A hiba a kárunkra is lehet - hűtötte le Astra. - Készülj! Maximális tolóerő három másodperc múlva. Darv megpróbálta felfedezni azt a halvány fénypontot, ami a Challenger lehetett, de semmit sem látott; csak a radar érzékelte az űrhajót. Eltelt a három másodperc, és begyújtotta a főhajtóművet. A gyorsulás üléseikbe szegezte őket. Normális körülmények között Darv élvezettel irányította volna az erős kis gépet, de most csak a miatt tudott -

117

aggódni, hogy meddig tart ki az üzemanyag. Száz másodperc. A monitoron nyomasztó egyhangúsággal csökkentek az üzemanyag mennyiségét jelző számok. Százötven másodperc. A gyorsulás mértéke arányosan nőtt az önsúly csökkenésével. Kétszáz másodperc. A rakéta még mindig működött. Darv diadalmasan pillantott Astrára. Egy mély gong szólalt meg, figyelmeztetve, hogy az üzemanyag lassan elfogy. A monitoron a számjegyek vészesen közeledtek a nullához. A hajtómű a beindítás utáni kétszáztizenegyedik másodpercben állt le. - Tizenegy másodperc! - üvöltötte Darv. - Nem megmondtam, Astra! Nem megmondtam? Astra nem válaszolt, a módosított számításokon dolgozott. Ránézett Darvra, és közölte, hogy kilenc órával hamarabb halnak meg, mint ahogy utolérik a Challengert. Darv diadalittasan felujjongott. - Nem értem, minek örülsz ennyire - mondta Astra komoran. - De hát ez már haladás! - Őrült a logikád! - szögezte le a lány. - Kilenc óra... ki- lencszáz óra... így is, úgy is meghalunk! Darv elcsendesedett. Astra felállt, hogy megnézze, társaik kényelmesen fekszenek-e. - Nos, talán még kitalálok valamit - töprengett Darv. - A te ötleteid eddig még csak belerángattak a bajba... ki sohasem húztak belőle. Darv vitatkozott volna erről, de Astra letorkolta. - Takarékoskodnunk kell az oxigénnel - mutatott rá. - Jobb lesz, ha lefekszünk egy-egy matracra. - Az összes matracot kidobtuk - emlékeztette a lány csípősen. - Akkor a padlóra fekszünk! Az őrangyalok érzékelték, hogy a sikló elhagyta a roncsot, és reménykedni kezdtek; ez azt jelentette, hogy legalább egy ember kiszabadult, és most feléjük tart. Úgy döntöttek, nem próbálják meg rádión felvenni a kapcsolatot, mert Fagor biztos érzékelte volna a rádióhullámokat a vezérlőteremből. A nagyobb gondot az jelentette, hogyan vegyék rá a hatalmas robotot arra, hogy elhagyja a hajót. Fagor láthatóan nem szándékozott elhagyni a vezérlőtermet, és kitartott szándéka mellett, hogy gazdája halálát megbosszulva egy napba vezeti a Challengert. Oké, oké - türelmetlenkedett Telson. - Elég a magyarázkodásból. Úgy gondoltátok, azt teszitek, ami mindnyájunknak a legjobb. -

118

Még egy kis vizet, Astra - rebegte Sharna. - Olyan száraz a szám, mint a tapló. Astra megtámasztotta Sharnát, míg az hosszan ivott egy műanyag pohárból, ami átvészelte Darv lomtalanítási akcióját. Telson az előtte lévő számsorra koncentrált. Még egy óra, míg megszabadulnak az altató utóhatásától. - Nem tudom elolvasni - fakadt ki ingerülten. - Tehát mennyi idő hiányzik? - Kilenc óra. Telson azon vette észre magát, hogy nehezen lélegzik. Először az altató utóhatásának tulajdonította a dolgot, de aztán észrevette, hogy Astrának is hasonló problémája van. - Öt százalékkal csökkentettem az oxigénszintet - válaszolt Darv a kérdésére. - A szén-dioxidszint pedig két százalékkal nőtt. - Nem működnek a légtisztítók? Darv a fejét rázta. - Miért? Kicserélhetted volna a betéteket. - Egy speciális szerszám kell hozzá, de azt meg kidobtam. - Lennél szíves részletezni - hördült fel Telson. - Mennyi tolóerőre van szükségünk, hogy idejében elérjük a Challengert? - kérdezte Sharna a képernyőket tanulmányozva. - Bármennyire, amitől harminc százalékkal nő a sebességünk - felelte Darv. - Miért? - Mi lenne, ha hátrafelé állítanád a korrekciós rakétákat? Nem löknének egy kicsit rajtunk? - Érdemes megpróbálni - ült be a pilótaülésbe Darv. Jobb szerette volna, ha neki jut eszébe az ötlet, és nem kell megvárnia Sharna gyakorlatiasságának újabb bizonyítékát. Beállította a rakétákat, és bekapcsolta őket. A rezgést átvette a hajótest. Hatvan másodperc után elzárta az üzemanyagot, elegendő mennyiséget hagyva a Challenger melletti manőverezésre, ha egyszer esetleg elérnék az anyahajót - ami még neki, a mindig optimistának is egyre valószínűtlenebbnek tűnt. A parányi sebességnövekedés eredményeképpen a kilenc óra nyolc és félre csökkent. - Ez is valami - morogta Telson. - Miben mesterkedsz, Sharna? A lány az egyik képernyőn a jacht alrendszereinek sematikus ábráit tanulmányozta. - Csak nézelődöm - felelte kelletlenül. - Mit keresel? - Még nem tudom - nyomogatta tovább a gombokat. - Aha. Ez érdekesnek látszik. Vészkilövés, ha tűz ütne ki a főhajtóműben. - Emiatt nem aggódnék - húzta el a száját Darv. - Nincs üzemanyagunk, ami begyulladna. Sharna a pilóta feje fölötti műszereket vizsgálgatta. Rámutatott egy kis, vörös fedélre, amin nagy betűkkel ez állt: VÉSZ ESETERE! -

119

Látod? - kérdezte. - Mi van vele? - Ha eltávolítod a fedelet, és meghúzod a kart, harminc robbanótöltet löki ki a főhajtóművet az űrbe. - Micsoda! - kiáltotta Darv, majdnem felborítva Sharnát, ahogy odarohant a képernyőhöz. - Istenemre... igaza van! Ezt hallgassátok: „Súlyos meghibásodás esetén az egy-zéró-kettes program automatikusan beindul, hacsak a pilóta le nem állítja”! És a program: „A főhajtómű és az üzemanyagtartályok kilövése”! Akkor már Telson és Astra is a képernyő előtt görnyedtek. Sharna lehívott egy szimulációt, ami bemutatta, hogyan hagyja maga mögött a sikló a hajtóművet és a tartályokat. A szimuláció után egyetlenegy mondat villogott a monitoron: -

A kilövés eredményeképpen beálló sebességnövekedést a pilóta a korrekciós rakétákkal módosíthatja. Sebességnövekedés - nyögte Darv. - Azt hiszem, jobb, ha leültök a padlóra... Lehet, hogy egy kicsit rázós lesz. Amint mindenki biztonságosan elhelyezkedett, Darv kinyitotta a feje fölött lévő kis, vörös dobozt, és meghúzta a kart. A hatás leírhatatlan volt: mintha egy óriás hátulról hatalmasat ütött volna a jachtra egy elképzelhetetlen méretű kalapáccsal. Darv feje hátracsapódott. A harminc töltet fülsüketítő zajjal robbant fel. - Hoppá - nyöszörögte Darv. - Most már tudjuk, miért tették azt a kart ilyen kicsi dobozba. Nem szeretném véletlenül meghúzni. Türelmesen vártak, míg Astra utánaszámolt a változásnak; a számítógép időről időre felcsipogott, ahogy a billentyűzetet nyomogatta. - Még mindig van egy kis késés - jelentette be, amikor végzett. - Öt óra. Az információ lesújtotta őket. Reménykedtek, hogy időben odaérnek. - Nincs valami esély, hogy kitartsunk az alatt az öt óra alatt? kérdezte Telson. - Akár a legkisebb esély? - Nincs - felelte Astra. - Még ötven óra van hátra, és a fejem már most is lüktet. Lehet, hogy az öt óra az optimista becslés, és inkább hét lesz belőle. -

Fagor - szólalt meg Angyal Egy. Az android megpördült, és szemügyre vett minden hangszórót a vezérlőteremben. Arra már rájött, hogy semmi értelme lőni rájuk, de azért felemelte az egyik kezét, és szétolvasztott három hangszórót, mert ettől jobban érezte magát. - Úgy döntöttünk, segítünk megbosszulni Lord Thorden halálát folytatta Angyal Egy. -

120

Fagor megbosszulja; egy napba vezeti a hajót! - ígérte Fagor. - De ezzel nem bosszulod meg, Fagor. Ók már mögötted jönnek. Visszatérnek a hajóra, hogy elpusztítsanak. - Fagor nem hallgatja a hazugságokat! - Menj oda a teleszkóphoz, és meglátod, hogy az igazat beszéljük, Fagor! A képernyőn ott van a hajójuk. Nézd meg, Fagor... nézd meg azokat, ¿dk megölték a gazdádat! Gyanakvó impulzusoktól zsúfolt aggyal Fagor odament a teleszkóphoz, és rámeredt a monitorra. A jacht pontosan a képernyő közepén helyezkedett el. - Ők azok, Fagor - folytatta Angyal Egy meggyőző hangja. - Jönnek, hogy elpusztítsanak, mint ahogy a gazdádat is elpusztították. - Ez Lord Thorden űrsiklója... Fagor felismeri. - Ellopták, Fagor. Ellopták, hogy ellened használhassák. Menj ki hozzájuk, Fagor! Erre nem számítanak. Azt hiszik, itt maradsz a hajón, mert félsz tőlük! - Fagor senkitől sem fél! - üvöltötte a robot, körülnézve a teremben, mintha azt keresné, aki ellentmond neki. - Akkor menj ki hozzájuk, Fagor, és lepd meg őket! Csak így bosszulhatod meg Lord Thorden halálát! A fekete android megpördült, és kiviharzott az ajtón. Az őrangyalok követték mozgását a hajón, próbálva eldönteni, hogy sikerült-e rászedniük vagy nem. Fagor az egyik folyosó végén elért egy külső falat, és nekilátott módszeresen lerombolni azt. Az űrhajó apróbb finomságai, mint például a zsilip, nem nagyon érdekelték, ha egyenes vonalban akart mozogni. Az őrangyalok kénytelenek voltak több tucat szervizrobotot riasztani, hogy azonnal zárják le a folyosót, amint a külső héj átszakad. Egy perccel később Fagor a szörnyű erővel kiáramló levegő segítségével kiröppent az űrbe. A meteoritelhárító rendszer tüzelt - az energiasugár eredménytelenül seperte végig Fagor hátát. A rendszerrel az volt a gond, hogy a közeledő tárgyak megsemmisítésére tervezték őket; Fagor pedig a rossz irányba haladt, így a számítógépek reménytelenül összezavarodtak. Az őrangyalok kiszámították Fagor várható pályáját, és megtudták, hogy tízezer mérföldes távolságban fog találkozni a siklóval. Valahogy figyelmeztetniük kellett a legénységet. Fagor nélkül legalább a rádiócsendet megtörhették. -

Astra bírta a legkevésbé elviselni az oxigénszegény, széndioxidtól terhes levegőt. Elvesztette az eszméletét, és csak akkor tért magához, amikor Telson és Darv belegyömöszölte az egyik űrruhába, és megnyitotta a levegőcsapot. Az erőfeszítés mind a két férfit kimerítette, tüdejük fájdalmasan követelte a tiszta, friss levegőt. - Zárd le a sisakját - préselte ki a szavakat Telson. 121

Sharna a fejét rázta. - Nem, hátha ismét hányni fog... Most alszik... Állandóan figyelnünk kell rá... Telson lerogyott a padlóra Darvval szemben, és felnézett Sharnára. - Jobb lenne... ha pihennél... Semmi értelme... - Nem volt ereje befejezni a mondatot. Egy perc múlva szívverése megnyugodott. - Semmi értelme a Challengert hívni? Darv megrázta a fejét. - Nem, amíg Fagor irányítja... Rájöhet, hogy hol vagyunk... Elhallgatott. Csak zihálásuk hallatszott. Astra felnyögött, és ide-oda forgatta fejét sisakjában. Sharna odakúszott mellé. Könyökére támaszkodva aggódva figyelte Astrát. - Rémálom - lihegte Darv. - Szerencsés... Nem lehet rosszabb, mint a valóság. Sharna bólintott, és visszafeküdt a padlóra. Hagyta, hogy lecsukódjon a szeme, és megpróbált nem venni tudomást a kínzó fejfájásról, a légzéssel járó szenvedésről. Astra valahol álom és ébrenlét között lebegett. Álomszerű, ködös képek rohanták meg, mind figyelmet követelt: a nővér- robot hideg érintése, egyetlen szemének pillantása, ahogy a bölcsőbe teszi; küzdelmek a többiekkel a vitatott játékokért; és Angyal Kettő meleg, barátságos hangja, az őrangyala, aki a védelmére siet, ha igaza van, később pedig kifogyhatatlan türelemmel és megértéssel válaszol a vég nélküli kérdésekre. - Levegő... - nyögte szánalmasan. - Miért nincs elég levegő, Angyal Kettő? - A farmok elegendő oxigént termelnek, Astra... - De nincs elég... A Földön van levegő, Angyal Kettő? - Több millió ember számára is. - Több millió ember... - Egy tóparti tömeg képe úszott elméjébe. - Több millió ember - rebegte csodálkozva. - Mesélj a Földről, Angyal Kettő! Tényleg olyan, mint a hologramokon? Mezők meg tavak, meg hegyek? Olyan magas hegyek, hogy elérik a felhőket? Lesznek még puha, fehér felhők a Földön? Nem használták még el őket? - Lesznek, Astra. ígérem. - Astra! Hallasz? Én hallak! - És tavak? - Tavak is lesznek, Astra. - Astra! Itt Angyal Kettő! Hallasz? - Hallak, Angyal Kettő. Tényleg gyönyörű hely lehet. És lesznek gyerekek is, ugye? És nekem is lesz, hiszen azt mondtad, egy nap nekem is lesz. - Fagor közeledik, Astra! Figyelmeztetned kell a többieket! - Fagor? - Felétek tart! Mondd meg a többieknek, Astra! Figyelmeztetned kell a 122

többieket! Veled vannak? - Fagor! - sikoltott fel Astra. - Fagor! - Nyugodj meg... Nyugodj meg, Astra - nedvesítette meg az ajkait Sharna egy nedves kendővel. Astra kinyitotta a szemét. Rámeredt Sharnára, és olyan erővel ragadta meg a karját, hogy az nem tudott ellenkezni. - Sharna! Fagor felénk tart! - Csak álmodtad - nyugtatgatta Sharna, megnyitva a légtartályt, hogy kifúvassa az állott levegőt Astra sisakjából. - Nem, Sharna! Nem álmodtam! Hallottam, Angyal Kettő mondta! - Sharna! - hallatszott egy vékony, halk hang a sisakból. - Sharna! Hallasz? Itt Angyal Kettő! Sharna döbbenten hajolt közelebb a nyitott sisakhoz. Angyal Kettő ismét megszólalt. Lefejtette karjáról Astra ujjait, és odafordult a kimerültén heverő Telsonhoz és Darvhoz. - Astra sisakrádiója be van kapcsolva! - kiáltotta. - Angyal Kettő hív bennünket! A két férfi rámeredt. Egypár másodperc eltelt, míg az információ eljutott tudatukig. Talpra kecmeregtek. Telson bekapcsolta a sikló rádióját. - Angyal Kettő? Telson hívja a Challengert. Angyal Kettő, vétel. A távolság miatt pár másodpercet várnia kellett. Aztán felcsendült Angyal Kettő hangja. - Halló, Telson! Itt Angyal Kettő. Nagyon figyelj! Thorden androidja felétek tart, el akar pusztítani titeket. Állítsátok a radart a nyolc-kilenczéró-négy koordinátára. Darv odavonszolta magát a radarhoz, és beállította a megadott koordinátákat. Az ernyőn feltűnt a Fagort jelző kis fénypont. A navigációs számítógép szerint egy óra múlva találkoznak. - Ki tudtok térni előle? - kérdezte Angyal Kettő, miután továbbították neki az információt. Telson röviden felvázolta helyzetük reménytelenségét: noha voltak fegyvereik, nem volt üzemanyaguk, és levegőjük is csak három órára, a Challengert pedig legkevesebb öt óra alatt érhették el. Angyal Kettő válaszul elmondta, hogy nem tudják lefékezni az űrhajót, mivel Fagor nélkül csak három egészségügyi egység tartózkodik a vezérlőteremben. - A helyzet meglehetősen reménytelen - felelte Telson, alig hallva saját szavait a fülében doboló vértől. - Mit fogtok tenni? - kérdezte Angyal Kettő. Telson megpróbálta összeszedni gondolatait. - Egyszerű, Angyal Kettő... Ha Fagor nem lő szét bennünket... Akkor... Nyitva hagyjuk a zsilipet... Hogy a szervizrobotok könnyen kiszedhessék a hulláinkat, amikor elértük a Challengert. A következő negyven perc teljes csendben telt el a siklón. Senki sem szólalt meg; túl fájdalmas lett volna, és semmi értelmét nem látták a 123

beszédnek. Darv a radarernyőn növekvő pontot figyelte. Fagor. Felemelte fájó szemét az ablakokra, és megpillantotta azt a homályos, halvány kis csillogást, ami csak a Challenger lehetett. Dühítette a gondolat, hogy csak holtan érhetik el céljukat. De még jobban dühítette, hogy egy gép meg akarja fosztani őket életük utolsó két órájától. Talpra küzdötte magát, és csak állt, dülöngélve, próbálva koncentrálni. Belerúgott Telsonba, lehajolt, és felemelte. - Telson - lihegte, a radarernyőre mutatva. - Harcolni fogunk... Fagorral... Telson bizonytalanul nézett rá. Bólintott. - Harcoljunk... Hogyan? - Űrruhában. - A végére tartogattuk őket. - Mindennek vége, ha nem harcolunk. Telson a fejét rázta. - Az utolsó húszpercnyi levegő a ruhákban van... Szükség lesz rá. Darv kiráncigálta az űrruhákat a szekrényből. - Sharna... Sharna! Sharna felébredt. Darv rádobta a ruhákat. - Vedd fel - parancsolta. - Zárd be a sisakot, és nyisd meg a levegőt! Sharna azt hitte, már csak az utolsó pár perc van hátra, és elkezdte magára húzni az öltözéket. - Challenger a siklónak - szólalt meg váratlanul a hangszóró. - Itt Angyal Kettő. Fagor tíz perc múlva pontosan hatmér- földnyire lesz tőletek. Telson nem döntötte el, felvegye-e az űrruhát. Úgy tűnt, Angyal Kettő hangja kitisztította tudatát. - Harcolunk - közölte komor egyszerűséggel, és öltözködni kezdett. Darv letérdelt Astra mellé. Lezárta a lány sisakját, és megnyitotta a levegőtartályt. A hűvös, friss levegő azonnal hatott; Astra kinyitotta szemét, és elmosolyodott. - Ez már a vég? Darv megcsókolta a tenyerét, mielőtt feladta volna rá a kesztyűt. - Még nem, kedvesem - felelte lágyan. - Még nem. Darv kevesebb mint egy perc alatt magára öltötte az űrruhát. Feje csodálatos sebességgel kitisztult. Sharnára és Telsonra ugyanilyen hatással volt a friss levegő. Mindketten éberen figyelték a radarernyőt. De csak húsz percig tarthattak ki. - Ötpercnyire van - jelentette Telson, amikor Darv leült a pilótaülésbe. - A radar folyamatosan jelzi a távolságot. Angyal Kettő - szólt Darv a rádióba rekedten. - Ismered Fagor lézerének hatótávolságát? - Pontos információ nem áll rendelkezésre - felelte Angyal Kettő. Széles sugarak, úgyhogy valószínűleg kicsi a hatótávolságuk, hacsak nem tudja fókuszálni őket. 124

Darv elgondolkodott. - Jobb, ha biztosra megyünk, és két mérföldnél próbáljuk elkapni jegyezte meg Telsonnak. - Meg tudod csinálni? - Fogalmam sincs. - Négypercnyire van - jelentette Sharna a radar mellől. - Istenem... nagyon gyors. Darv a lézerek beállításán fáradozott, hogy a két sugár pontosan két mérfölddel a sikló előtt találkozzon. Óvatosan manőverezett a korrekciós rakétákkal, míg a célkereszt pontosan Fagor radarképére nem került. - Egy perc - jelezte Sharna. - Látom - jegyezte meg Telson halkan. Vett egy mély lélegzetet. - Ezt Thorden hozta a fedélzetre? Hülye voltam, hogy megbíztam benne. - Az angyalok nem - morogta Darv, le nem véve szemét a képernyőről. A fénypont már nem kör alakú volt, hanem szabálytalan. A távolságmérő számjegyei őrülten pörögtek, ahogy Fagor közeledett. Amikor elérik a nullát, a robot azon a helyen lesz, ahol a két lézersugár találkozik. Darv tudta, hogy a másodperc egy töredékével hamarabb kell majd lőnie, figyelembe véve Fagor fantasztikus sebességét. - Harminc másodperc. Darv szemébe izzadság csörgött, ahogy mereven bámulta a képernyőt. - Húsz másodperc. - Automatikusan emelte kezét, hogy letörli, de ujjai a sisaklemezbe ütköztek. - Tíz másodperc. - Sharnának nem sikerült lepleznie idegességét. A félelem kígyója megrándult Darv gyomrában, ahogy a képernyő homályos folttá változott előtte. - Öt másodperc. Megpróbálta felfelé fordítani a szemét, hogy kitisztítsa, és meglátta Fagor tömör, fenyegető testét, amint egyenesen felé száguldott. A robot két optikai érzékelője, mint két izzó szem, egy életre Darv agyába égett. Valami megvillant Fagor manipulátorainak végén, és Darv azonnal lőtt. - Elhibáztad! - üvöltötte Telson. - Az istenit... elhibáztad! Rávetette magát Sharnára, és lerántotta a padlóra, épp abban a pillanatban, amikor Fagor lövése megrázta a siklót. Darv ismét tüzelt, de a becsapódás arrébb lökte a parányi hajót. Lövése messze elkerülte a célpontot, amit nem is látott. A következő pár másodpercet zavart kiáltozás és üvöltözés töltötte ki. A jacht burkolatát feltépték Fagor lézerjei; ami nem volt rögzítve, azonnal ki röppent a mennyezeten tátongó lyukon az elhasznált levegővel együtt. A hurrikánszerű huzat Darvot is magával ragadta volna, ha nem akasztja be lábát a vezérlőpult alá, és nem kapaszkodik kétségbeesetten az ülés karfájába. Valami történt a siklóval, amikor egyszerre tüzelt a két ágyúval, de a körülötte tomboló káosz megakadályozta abban, hogy tiszta fejjel gondolkodjon. Újabb csapás rázta meg a hajót, és Darv hitetlenkedve nézte, ahogy egy hatalmas fémkar átszakítja a törzset. Valaki sikoltott a rádióban, és egy újabb kar 125

bukkant fel az előzőtől nem messze. A vaskos ujjak megragadták az acéllemezt, és iszonyú erővel húzni kezdték. A borítás egy hatalmas darabja leszakadt, és Darv szemtől szembe került Fagorral. A pokoli android átpréselte felsőtestét a résen, és kinyúlt a fiúért, aki túlságosan rémült volt ahhoz, hogy megmoccanjon, hogy mentse magát. A kabin hirtelen fényárba borult. Az egyik kar előrelendült. Az ujjak, melyek Darv nyaka felé nyúltak, mellkason vágták, és hanyatt lökték. Még egy fájdalmas, fehér villanás... És aztán Fagor eltűnt, Darv lábai előtt hagyva leszakadt karját. Astra leeresztette a pisztolyt. Egy pillanatig azt hitte, hogy belehány a sisakjába, de aztán lecsillapodott a gyomra. Megfordult, rámeredt a másik háromra, és hisztérikusan nevetni kezdett. Nem volt nehéz kitalálni, miért; a kabinból kiszökött az összes levegő, így csak űrruháik tizenöt percre elég tartaléka maradt. Fagor megsemmisítése nem jelentette azt, hogy megmenekültek az elkerülhetetlen végzettől. Darv kinézett az ablakon a fénylő pontra, ami a tőlük tízezer mérföldre lévő Challenger volt. Eszébe jutott, mi történt akkor, amikor tüzet nyitott Fagorra. Keze lecsapott a vezérlőpultra, és a lézerágyúk a csillagokra ontották energiájukat. - Elment - morogta Telson. - Mi a fenét csinálsz? - Tolóerő - válaszolta Darv gyengén, mintha kényszerítené magát a beszédre. - A lövés lelassította a siklót. - Már kiabált. - És ha lelassította, akkor fel is tudja gyorsítani! Meg sem várva Telson reakcióját, száznyolcvan fokkal megfordította a hajót. Megeresztett egy hosszú sorozatot. A drasztikusan megkönnyített jacht megrázkódott, majd gyorsulni kezdett. Darv folyamatosan tüzelt, folyamatosan gyorsultak. - Tolóerő! - üvöltötte, örömében legszívesebben ugrándozott volna. Rengeteg drága tolóerő! - Angyal Kettő - szólalt meg Sharna. - Hallasz? - Igen, Sharna. - Hazamegyünk. Telson, Sharna, Astra és Darv egymás után süllyedt el a felfüggesztett életműködés időtlen, halálszerű álmában. Az androidok befejezték a négy test aprólékos vizsgálatát, és elhelyezték őket a tartályokban, ahol a következő hat évet el kellett tölteniük. Az őrangyalok elégedettek voltak: nemcsak azért, mert mind a négyen sértetlenül visszatértek, hanem azért is, mert megtörtént az első lépés a csak nekik engedelmeskedő, szolgálatkész negyedik generáció létrejötte felé: az egyik orvosi egység jelentése szerint Astra gyermeket várt.

126

Kilencedik rész A Tersus Kilences csillagrendszer Az eredeti tervek szerint az őrangyalok csak akkor ébresztették volna fel a legénységet, amikor a Challenger legalább két fényévnyire behatolt a galaxis százezer fényévnyi átmérőjű korongjának spirális karjába. így nem fenyegetett volna annak a veszélye, hogy túl közel kerülnek a Tersus Kilences csillag- rendszer C-5 bolygórendszeréhez a fékezés után. Nem számoltak azonban Astra gyermekével. A hat év felfüggesztett életműködés után a magzat két hónapos korba lépett. Az egyik rutinvizsgálat során kiderült, hogy élete veszélyben van. Az őrangyalok találkoztak már a problémával az első és a második generáció idején, és azt hitték, áthidalható azzal, hogy gyakran megforgatják és megmasszírozzák az alvó anya testét. Astra esetében ez nem segített: gyermekének többre volt szüksége, mint egy meleg, sötét, a táplálékot biztosító, élő inkubátorra; egy normális életet élő, egészséges, lélegző és mozgó nőt igényelt. A legénység gyanakvását elkerülendő mindannyiukat fel kellett ébreszteni. Csak remélni tudták, hogy egyiküket sem érdekli annyira a C5 rendszer, hogy közelebbről is vessen rá egy pillantást... A légkörben tomboló vihar majdnem egyidősnek látszott a bolygóval, és a leglenyűgözőbb látvány lehetett, amit a legénység valaha is látott. Mind a négyen a megfigyelőközpontban ültek a hologramvetítő körül, döbbent csendben figyelve a szonda által közvetített háromdimenziós képet. - A rendszer ötödik bolygója - magyarázta Angyal Egy. - Sűrűsége kisebb, mint a vízé, légköre hidrogént, héliumot, metánt és ammóniát tartalmaz. A pontos adatok a hatos képernyőn láthatóak. - És a negyedik? - kérdezte Telson. - Nagyon kevés információ érkezett. A leszállóegységnek nem használt a rendszer napjának erős sugárzása. Az összegyűjtött adatok alapján ez a gyakorlatilag légkör nélküli bolygó nagyon hasonló a Kyroshoz. - Mi van a harmadik bolygóval, Angyal Egy? - érdeklődött Darv, többékevésbé számítva a válaszra. Bizonyos okok miatt, amelyek nem elégítették ki, az angyalok erősen ellenezték, hogy a Challenger belépjen a rendszerbe, és csak akkor csillapodtak le kissé, amikor Telson egymilliárd mérföld távolságban állt pályára - ami azt jelentette, hogy a hideg, külső bolygók közelében, de nagyon messze a sokkal érdekesebb belsőktől. - Ahogy azt már Telson parancsnoknak is elmagyaráztuk, csak a tartalékainkat pocsékolnánk a belső bolygók felderítésével, Darv. Az egész rendszert áthatja napjának sugárzása. Nincs több nagy hatótávolságú 127

szondánk, és felesleges lenne még egy leszállóegységet kiküldeni. Darv odafordult Sharnához. - Pontosan mekkora a sugárzás? - Semmilyen adatot nem tudok elérni a monitoron, Darv. - Miért nem? Sharna mondani akart valamit, de Angyal Egy megelőzte. - Sajnálatos hiba, Darv. - A Challenger egy komoly meteoritzáporon haladt át egy héttel az ébredésetek előtt. A legtöbb külső érzékelőnk megsérült, a robotok még mindig dolgoznak rajtuk. Astra a szemöldökét ráncolta. - Mi történt a meteoritpajzsokkal? Nem működtek? - A szokásos karbantartás miatt ki voltak kapcsolva - hangzott el Angyal Egy nyájas válasza. Darv felkuncogott. - Ezt nevezem csak balszerencsének; ugyanez történt akkor, amikor a második generációs legénység... köztük a szüléink is., elpusztultak a nagy meteoritbecsapódás alkalmával. Lenyűgöző, hogy kétszer is megtörténhet. - A pajzsok rendszeres karbantartást igényelnek, Darv - felelte Angyal Egy. -Oké... akkor vigyük a Challengert közelebb a naphoz, hogy használhassuk a kilőhető sugárzásdetektorokat. Rengeteg van a raktárakban. Telson a fejét rázta. - Túl veszélyes lenne. Darv dühösnek látszott. - Azért, mert ők azt mondják, vagy azért, mert tényleg így van? - Telson parancsnok boldogan elfogadta tanácsunkat ebben a kérdésben - szólt közbe ismét Angyal Egy. Hangjában egy kis rosszindulat bujkált. Darv undorodva elfordult a vetítőtől, és ledobta magát a teleszkóp előtti ülésbe. - Tudod, miért szeretném megnézni a harmadik bolygót, Angyal Egy? - Biztos, hogy nem az az úgynevezett Paradicsom, amihez annyira ragaszkodsz - válaszolta Angyal Egy. - Rendben. Rendben - vágott közbe Sharna idegesen, hogy megelőzze az újabb szóváltást. - Csak azt szeretném tudni, hogy miért ébresztettetek fel, ha nem érdemes megnézni ezt a rendszert? Miért nem alhattunk még három évig, vagy addig, míg el nem értük a következő naprendszert? Angyal Kettő meleg hangja is bekapcsolódott a beszélgetésbe. - Úgy gondoltuk, biztosan szeretnétek látni a Tersus Kilences csillagrendszer első bolygóját. - De nem látjuk, Angyal Kettő, vagy talán igen? - csattant fel Darv. És hogy is láthatnánk, ha ragaszkodtok hozzá, hogy egymilliárd mérföldnyire keringjünk a naptól? Angyal Kettő készen állt a magyarázattal. 128

Remélem, azt elismered, hogy a szervizrobotoknak időnként a hibernációs kamrákat is ellenőrizniük kell? Darv szélesen elvigyorodott. - Nem igaz, Angyal Kettő. Olvastam valahol, hogy a rendszert úgy tervezték, hogy használat közben is ellenőrizhető és karbantartható legyen. - Ezzel kezdj valamit, gondolta elégedetten, hogy sikerült védekező pozícióba kényszerítenie az angyalokat. - Az adatok arra az időszakra vonatkoznak, amikor a Challenger még teljesen ép volt - hűtötte le Angyal Kettő. - Azóta száz év telt el, miközben a legénység hozzáállása a közömbös és a nagyképű között ingadozott. - Rendben van - szakította félbe Telson, úgy érezve, hogy a terméketlen vita már túl hosszúra nyúlt. - Egypár napig tanulmányozzuk a külső bolygókat, mielőtt eldöntenénk, merre megyünk tovább. -

Ide figyelj! - fordult Astra hevesen Darv felé. - Ha még egyszer ilyet csinálsz, akkor én is ugyanezt teszem, és utána kidobatlak egy androiddal! Darv elnyúlt az ágyon a lány mellett. - Próbáld meg - javasolta vigyorogva. - Semmi hatása nincs rám. - De van. - Mondom, hogy nincs! - De lennie kell! Megőrjítesz, amikor csinálod. - Győződj meg róla! Astra megcsiklandozta Darvot a bordái alatt. A fiú elnézően mosolygott. - Különös - ismerte el a lány, amikor rájött, hogy akármit is csinál, semmit nem ér el vele. Darv váratlanul megragadta, és megcsiklandozta ugyanazon a helyen. Astra azonnal tiltakozó nevetésben tört ki, és összekuporodva próbálta eltakarni testét Darv ujjai elől. - Érted már? - kérdezte a fiú, amikor abbahagyta. - Kíváncsi vagyok, miért van ez. - Számít? - Astra kipirultan zihált a megpróbáltatás után. - Talán nem. De jól mutatja, milyen keveset tudunk a testünkről. - Én mindent tudok, amit csak tudnom kell. - Akkor azt is tudod, hogy kezdesz meghízni. - Nem igaz! - utasította vissza a vádat Astra. - Azt hiszem, mégis hívom azt a robotot. Darv Astra hasára tette a kezét, és játékosan megrázta a lányt. - Alaposabban szemügyre kellene venned magad... Érted? Hízol. Valami hiba csúszhatott a tápanyagellátásodba a hiber- náció alatt. Astra megérintette a hasát, és inkább csodálkozva, mint rémülten nézett Darvra. - Kezd látszani valami? Nem is tudtam... -

129

Amint felkeltünk, szemet szúrt - jegyezte meg Darv, nem véve észre Astra arckifejezését. - Egypár hét, és a robotoknak erősítésre lesz szükségük, hogy berakjanak a tartályba, mi meg kénytelenek leszünk ideoda gurítani. Astra válaszul elkezdte szelíden csépelni, mire Darv bosszúból ismét nekiállt csiklandozni. A lány nevetve összegömbölyödött, és próbálta megharapni Darv kezét. A fiú épp ugyanezt akarta tenni a vállával, amikor Astra fájdalmasan felsikoltott, és mindkét kezét a hasára szorította. - Hé... Astra - ült fel Darv rémülten. - Mi a baj? Astra az oldalára fordult, térdeit felhúzta az álláig. Arca eltorzult, ahogy visszatartotta a lélegzetét. Darv bizonytalanul megérintette a vállát, fogalma sem volt, mit tegyen. - Astra... hívjak egy orvosi egységet? A lány hevesen megrázta a fejét. Egypár másodperc múlva eltűnt a feszültség az arcáról, teste elernyedt. - Huh - nyögte, miközben a hátára fordult, és óvatosan kinyújtózott. Remélem, ez nem fog túl gyakran megismétlődni. - Micsoda? Astra elmosolyodott a fiú aggódó arckifejezése láttán. - Nos... Egy éles fájdalom. Darv az ajtó felé intett. - Jobb lenne, ha hívnék egy orvosi egységet. - Ne, Darv! Kérlek, ne! - De... - Már rendben vagyok. Semmi értelme felhajtást csinálni. - Akkor... Tehetek érted valamit? Astra bólintott. - Ha egy kicsit magamra hagynál... Elfáradtam. Darv megcsókolta, és visszament a saját szobájába. Leült az ágyára, és szinte maga előtt látta Astra fájdalomtól eltorzult arcát. -

*** Sharnát elég ritkán lehetett annyira felidegesíteni, hogy akár a legmoderáltabb káromkodást is kiejtse a száján, most mégis így tett, amikor felfedezte, hogy a teleszkóp nem működik. Telson megpróbálta átkapcsolni egy tartalék képernyőre, de a monitor üres maradt. - Angyal Kettő, miért nem működik a teleszkóp? - A lencsevédőt eltörte egy meteorit - válaszolta Angyal Kettő. - Két robot épp most végzi a javítását. Tettek rá egy ideiglenes borítót, hogy a kozmikus por fel ne sértse a lencsét. Telson összeráncolta a szemöldökét, de csak miután meggyőződött arról, hogy háttal áll az angyalok legközelebbi érzékelőjének. - Ez sajnálatos, Angyal Kettő - jegyezte meg. - A meteoritviharban történt, amikor olyan sok érzékelőnk 130

tönkrement. De négyszáz óra múlva rendben lesz. - Négyszáz óra múlva! - visszhangozta Sharna hitetlen- kedve. - Az androidok kitűnően haladnak a munkával, de időbe telik, míg elkészülnek - magyarázta Angyal Kettő. - Gyerünk, nézzük meg! - javasolta Sharna gyakorlatiasan. - Talán segíthetünk. Úgysincs más dolgunk. - Egy légtelenített csarnokban dolgoznak. - Semmi baj... akkor majd légnyomás alá helyezzük - legyintett Sharna, eltökélve, hogy nem hátrál meg. Zavartan nézett Telsonra. Angyal Kettő hangja sajnálkozó volt. - A csarnok léket kapott a nagy meteoritbecsapódáskor. Telson kezdett nyugtalankodni. - Akkor űrruhát veszünk - jelentette ki. - Sajnálom, Telson parancsnok, de nem lenne biztonságos. A csarnok tele van éles fémlapokkal, amelyek kiszakíthatják az űrruhákat. Az androidok pedig lézerszerszámokat használnak. - Úgy tűnik, Angyal Kettő - válogatta meg szavait nagy gonddal Sharna -, hogy mostanában szokatlanul gyakoriak a balszerencsés esetek. Egy sugárzó naprendszer, noha a nap maga szabad szemmel normálisnak tűnik; egy csomó műszert összetörnek a meteoritok, pont akkor, amikor a pajzsok ki vannak kapcsolva. Az ember óhatatlanul is azon töpreng, mi történik legközelebb. *** Az orvosi egység csendesen besurrant Astra szobájába, és megállt az alvó lány ágya mellett. A halvány derengés elég fényt adott munkájához. Kinyújtotta egyik finom manipulátorát, és óvatosan lehúzta Astráról a takarót. Elégedetten nyugtázta, hogy páciense meztelen, és karját szétvetve alszik, noha azzal a ténnyel kezdenie kellett valamit, hogy a hasán fekszik. Az android ellenőrizte, hogy a fecskendőben nincs-e levegő, majd Astra vénájába döfte a tűt. Épp csak annyit adott be a kábítószerből, hogy a lány még együtt tudjon működni vele, de öntudatlan maradjon. - Astra - szólalt meg szelíden Angyal Kettő. - Kérlek, fordulj át a hátadra! Astra megremegett. Angyal Kettő megismételte a kérést, mire ő engedelmeskedett anélkül, hogy felébredt volna. Az android kenőcsöt kent a hasára, majd egy lapos korongra. Ezután két percig ide-oda húzogatta azt a bőrén, gondosan ügyelve arra, hogy egyetlen négyzetcentimétert se hagyjon ki. Az ultrahangos vizsgálat befejeztével jelentést tett az angyaloknak. Astra ikreket várt, akiket nem fenyegetett semmi veszély. Nagy volt a valószínűsége, hogy az egyik fiú, a másik pedig lány. Befejezésül közölte, hogy semmi okát nem látja, miért ne térhetne vissza Astra a felfüggesztett 131

életműködésbe. Az őrangyalok elégedetteknek tűntek: az ikrek jó kezdetet jelentettek a negyedik generációhoz. Ha ki tudnának dolgozni egy módszert, aminek segítségével a csecsemők kifejlődhetnének és megszülethetnének a hibernáció ideje alatt, akkor a harmadik generációnak nem is kellene tudni arról, hogy utódoknak adtak életet. Annyi lehetőség állt az angyalok előtt, és mindegyiknek megvolt a maga előnye. Úgy érezték, joggal elégedettek az elszenvedett sérelmek hosszú sora után. Az orvosi egység visszaterítette Astrára a takarót, és észrevette, a lány szeme nyitva van. - Gyerek? - motyogta kérdően. - Mi van a gyermekemmel? Mi történik velem? - Aludj, Astra - nyugtatgatta Angyal Kettő. - Aludj... Reggel semmire sem fogsz emlékezni... Semmire... Semmire... Semmire... Astra szeme lecsukódott. Fejét ide-oda forgatta a párnán. - A gyermekem - nyögött fel. - Mit akartok a gyermekemtől? - Semmire sem fogsz emlékezni - ismételte Angyal Kettő hipnotikusan. - Semmire... Semmire... Astra megnyugodott. - Semmire sem emlékszem - motyogta. - Semmire - ismételte meg Angyal Kettő. Astra elaludt. Az őrangyalok elégedettek voltak. Másnap reggel zuhanyozás közben Astra azt vette észre, hogy a vízcseppek furcsán csorognak le hasán. Zavartan végighúzta a mutatóujját a bőrén. Valami különös, zselészerű anyagot érzett - mintha valamit rákentek volna. Egy megmagyarázhatatlan álom halvány emléke ötlött eszébe: egy orvosi egység áll mellette... Angyal Kettő hangja... Lehet, hogy nem álmodta? Őrület - kezdte Sharna reggelizés közben -, de az az igazság, hogy a Challenger vak. A teleszkóp nem működik; a színképelemzők nem működnek; nincs több szondánk. Darv letette csészéjét, és rákönyökölt az asztalra. - Nézd! Miért nem állunk egy keskeny ellipszis alakú pályára a nap körül, hogy vethessünk egy pillantást azokra a bolygókra? A Challenger minden bizonnyal kibír egy kis sugárzást, ha nem tart túl hosszú ideig. Reménykedve nézett Telsonra, arra számított, javaslatát azonnal és látványosan letorkolja. Ehelyett a parancsnok egyszerűen megrázta a fejét. Darvnak úgy tűnt, hogy társa viselkedése megváltozott - különösen ami az angyalokhoz való hozzáállását illette. Eddigi tiszteletének nagy -

132

része eltűnt. - Bonyolult lenne - magyarázta Telson. - Legalább száz robot dolgozik odakint a sürgős javításokon. - Kíváncsi lennék, hogy mennyire sürgősek - hümmögte Astra, majd hozzátette: - Egy orvosi egységgel álmodtam ma éjszaka. Bejött a szobámba... Az egyik kezében egy hosszú tűt tartott. - Lemondóan legyintett, amikor észrevette, hogy senkit sem érdekelnek különös álmai. Amikor befejezték a reggelizést, megszólalt Angyal Kettő. - A szervizrobotok jelentése szerint kétszáz óra múlva készén lesznek a teleszkóppal. Ebből a szempontból semmi értelme, hogy tovább halogassuk ennek a rendszernek az elhagyását. Javasoljuk, hogy irányítsátok a Challengert a Tersus Kilenc C-6 naprendszerére, majd függesszétek fel az életműködéseteket. A teleszkópról kapott információ különösen nyugtalanította Sharnát, Astra pedig nem örült különösebben a gondolatnak, hogy hamarosan vissza kell térnie a tartályba. - A C-6 a legközelebbi naprendszer, Angyal Kettő? - kérdezte Telson. - Pontosan, parancsnok. Négy és fél fényévnyire van. Az út nyolc évig tart. - Ó, nem! - kiáltott fel váratlanul Astra. - Az több hónap az életünkből, még hibernálva is! - Sajnálom, Astra - felelte Angyal Kettő de nem tehetünk arról, hogy ilyen tágas az univerzum. - Ha ez így megy tovább, életünk felét a tartályokban fogjuk tölteni morogta Darv. - És egyébként is, szeretném megnézni a belső bolygókat. - Csak az időt és a tartalékokat pocsékolnánk, Darv - jelentette ki Angyal Kettő. Darv kérdően nézett Telsonra, várva, hogy az ellentmondjon az angyaloknak. Ehelyett Telson egyszerűen bólintott. - El kell fogadnunk, hogy Angyal Egynek és Kettőnek igaza van... Angyal Kettő... mit javasolsz, mikor kezdjük el a gyorsulást? - Tizenkét óra múlva, Telson parancsnok. Darv leszórta Astra kabinjának padlójára a szerszámokat, és kiválasztott egy hatalmas csavarhúzót. - Ezeket hol szerezted? - kérdezte Astra. - A raktárban. - Darv felkuncogott. - Egy különösen sötét agyú robottal vitatkoztam. A végén kiszolgáltam magam, az meg elment panaszt tenni az angyaloknál. A csavarhúzó hegyét benyomta az egyik műanyag falburkoló lap mögé, majd megfeszítette izmait. Astra egy kisebb csavarhúzót dugott a résbe, míg Darv körben meglazította a lapot, majd kiemelte azt a falból. Elmélyülten tanulmányozták az üvegszálas kábelek és vezetékek dzsungelét, majd a lehető legegyszerűbb módon azonosította az angyalok 133

érzékelőinek áramkörét: elolvasták a csatlakozókra erősített címkéket. Darv egy perc alatt eltávolította a vezetékeket egy oldalvágó segítségével. Leguggolt, és elégedetten szemlélte művét. - Nincs több rossz álom, kedvesem. - Biztos, hogy nem működik? - Angyal Egy! - kiáltotta Darv. - Angyal Kettő! Nem jött felelet. Még azután sem, hogy tovább kiáltoztak. - Én is valami furcsát álmodtam - jegyezte meg a fiú, miközben összeszedték a szerszámokat. - Azt hiszem, ezt a saját szobámban is megcsinálom. Egy szerszámosládát cipelő robot jelent meg az ajtónyílásban. Engedélyt sem kérve bedöcögött. - Egy hőmérséklet-szabályzó meghibásodását jelentették ebben a szobában – közölte. - Azért jöttem, hogy kijavítsam. - Tűnj el! - szólt rá Darv. Az android meglátta az eltávolított falrészt. - A legénységnek tilos... - Tűnj el! A gépezet szilárdan állt a lábán. El kellett végeznie egy munkát, és feltett szándéka volt, hogy el is végzi. - Szükséges megj... - Látod ezt? - tartott az optikai szenzorok elé egy hatalmas kalapácsot Darv. - Ha nem tűnsz el innen, akkor apró darabokra zúzlak, és kidoblak a szemétbe. Az android mérlegelte a problémát: elég nehéz lenne végrehajtania feladatát, ha darabokra törve heverne a szemétben. Úgy döntött, visszavonul, és újra átgondolja a dolgot, vagy további utasításokat kér. - Itt hagyom neked a drótvágókat - mondta Darv, amikor a eltűnt. így bármikor elvághatod a vezetéket, ha észreveszed, hogy kijavították a hibát. De mit akartál mondani? - Soha többé nem megyek felfüggesztett életműködésbe - szögezte le Astra meglepő hevességgel. - Értem. Meg akarsz öregedni, míg mi mindannyian fiatalok , szépek maradunk. - Komolyan beszélek, Darv. - Nem kétlem. De miért? - Ha ismét befekszem a tartályba, tudom, hogy valami szörnyűség fog történni velem. - Például? Astra a fejét rázta. - Nem tudom, mi, és nem tudom, hogyan, de tudom, hogy valami történni fog. - Tétovázott. - Nem... ez nem igaz... Talán tudom. - Nem akarod elmondani? Astra egy percre elnémult. - Először úgy gondoltam, Sharnának mondom el... Ö olyan megértő, és 134

sohasem nevetne ki... De aztán rájöttem, hogy egyetlen ember van, akinek igazán el akarom mondani, és az te vagy. - Megfogta Darv kezét. - Lehet, hogy tévedek, Darv, de biztos vagyok benne, hogy gyerekem lesz. A te gyereked... Úgy értem... a mi gyerekünk. Darv hitetlenkedve nézett rá. - Micsoda! Astra bólintott. - Ez így igaz, Darv. Akkor, ott a kertben... Darv képtelen volt bármit is kinyögni. Aztán Astra elmesélte álmából fakadó gyanúját és félelmét. Miközben beszélt, nem tudtak róla, mi folyik a szomszédos szobában, ahol az angyalok utasításai szerint a robot, akit Darv kidobott, teljes érzékenységre állította a mikrofonokat. Az angyalok szemszögéből a műveletet nem koronázta különösebb siker: csak Darv és Astra hangját tudták megkülönböztetni, a szavakat nem. A két fiatal pár perc múlva elhallgatott. Aztán az őrangyalok hallották, hogy Darv odamegy Astra szobájának ajtajához, ahol épp beleesett a folyosón lévő érzékelők hatósugarába. Megállt az ajtóban, bátorítóan rámosolygott Astrára. - Emlékszel, mit mondott Thorden egyszer az angyalokról? - kérdezte a fiú. - Ha megtalálom a központi kapcsolótermüket, akkor irányíthatom vagy akár meg is semmisíthetem őket... Ha megtalálom, el fogom pusztítani őket. *** Az őrangyalok hallották Darv legutolsó mondatát. Véleményük szerint ez egyet jelentett a hadüzenettel. - Találtál valamit? - kérdezte Sharna, amikor Telson belépett Astra szobájába. A parancsnok leült az ágyra, és ránézett az eltávolított faldarabra. - Semmit - válaszolta kurtán. - Csak egy üzenetet a képernyőjén, hogy minden rendben lesz, és ne keressük őket. Itt mi a helyzet? Sharna a nyitott szekrény felé intett. - Elvitte kedvenc dolgait és PD pisztolyát egy halom lőszerrel. - A fene beléjük - morogta Telson. - A fene essen ebbe a két őrültbe! Sharna leült mellé. - Csak valami futó bolondság. Nem bírják ki sokáig egyedül. Telson keserűen nézett rá. - Gondolod? Darv mindannyiunknál jobban ismeri a hajót. Ismeri az összes farmot, és teljes régiókat derített fel gyerekkorában az ellenőrizetlen zónákból. És valószínűleg sokkal több tiltott zónát ismer, mint amit valaha is bevallott nekünk. - Túl kemény vagy vele. 135

Nem az én keménységem miatt kell majd aggódnia, ha egyszer visszajön - felelte Telson komoran. - Miért, mi folyik itt? - Egyértelmű, nem? Várnunk kell a pályamódosítással, míg elő nem kerülnek. Ötven robot vadászik rájuk. - Ötven! - döbbent meg Sharna. - Az őrangyalok ötlete volt - mondta Telson védekezően. - Egyébként is elő kell kerülniük. - Akkor is... ötven android... - állt fel Sharna. - Talán segíthetünk a keresésben. - Nem - jelentette ki Telson határozottan. - Angyal Kettő azt mondta, jobb, ha meghúzódunk valahol... a vezérlőteremben vagy a szobánkban. A legtöbb android, amit a vadászaton bevetettek, nem képes megkülönböztetni egymástól két embert. - A „vadászat” a te kifejezésed vagy az angyaloké? - érdeklődött Sharna. - Azt gondolná az ember, a „kutatás” jobban ide illik. Telson láthatóan kényelmetlenül érezte magát. - Angyal Kettő használta ezt a szót - ismerte el. -

*** A kábítólövedék Astra feje fölött csapódott a falnak. - Darv! - kiáltotta. - Még kettő! Beugrottak az egyik válaszfal mögé, és egyszerre nyitottak tüzet a sötét csarnok távolabbi vége felől közeledő két androidra. A két gép dolgos élete a plazmalövedékek robbanásában ért véget. - Eddig hat - nevetett fel Astra. A kezdeti félelem elmúltával kezdte élvezni a vadászatot. Darv leszedett egy újabb androidot, amelyik volt annyira elővigyázatlan, hogy előzetes felmérés nélkül fordult ki a folyosóról, kezében a tűpisztollyal. - Hét - nyugtázta a fiú. - Gyerünk! A következő harminc percben baj nélkül nyomultak beljebb az ellenőrizetlen zónába. Az egyik oxigéntermelő farmra belépve azonban szervezett ellenállásba ütköztek: harminc robot várta őket egy fejlettebb android parancsnoksága alatt, aki rádión irányította őket. Astra és Darv rájöttek, hogy csapdába estek: mindegy, merre indulnak el a T alakú elágazásban, előbb-utóbb beleszaladnak a rejtőzködő gépek kábítólövedékeibe. Darv halkan káromkodott, amikor látta, hogy a robotok közelebb húzódnak. - Mit csináljunk? - nézett rá Astra. - Egy biztos... nem adjuk meg magunkat. - Darv felnézett a fejük fölött húzódó hatalmas szellőzőcsőre. Legalább két méter az átmérője, s valószínűleg a farmokról vezette el a széndioxidot. - Ha valahogy bele 136

tudnánk mászni abba... - mutatott fel. Astra egy percig tanulmányozta a vezetéket. - Jó ötlet - helyeselt végül. - Ha nem túl vastag a fala, akkor lyukat vághatunk bele a pisztollyal. - Nem jó... tudni fogják, hová tűntünk. - És ha felülről bontjuk ki? Darv elvigyorodott. - Nagyszerű gondolat, kedvesem. Az újra feltámadó zárótűz veszélyesen közelről hallatszott. Darv egy fűtővezetékbe kapaszkodva felmászott a csőre, majd felhúzta maga mellé Astrát is. Végigszaladtak a tetején, időnként hátranézve, hogy nem követik-e őket. A félhomályban Darv megbotlott egy kiálló szerkezetben, és majdnem lelökte Astrát. Miután visszanyerték egyensúlyukat, megvizsgálták a légvezetékből kitüremkedő furcsa négyszöget. Astra végighúzta ujjait a szélén. Valami felzümmögött, és a négyzet kinyílt. A cső belsejében automatikusan felgyulladtak a lámpák, és megvilágítottak egy létrát, amit androidok számára terveztek ugyan, de tökéletesen megfelelt az embereknek is. Abból, hogy a fények nem világítottak, amikor kinyitották a lejáratot, arra következtettek, hogy valószínűleg senki nem tartózkodik a csőben. Lemásztak, a nyílás pedig bezárult mögöttük. - Merre? - Astra hangjának visszhangja végigfutott az alagútszerű vezeték hosszában. Darv irányérzéke azt súgta, jobbra kell menniük, ha a hajó ellenőrizetlen régiójába akarnak jutni. Húsz percig szaladtak. A cső néha elkanyarodott jobbra vagy balra, de állandóan emelkedett - egyes helyeken annyira meredeken, hogy lábuk megcsúszott a fényezett felületen. - Legalább öt szinttel feljebb kerültünk - lihegte Astra, amikor egy kicsit megpihentek. Darv a szája elé tette az ujját, és feszülten figyelve oldalra fordította a fejét. Aztán Astra is meghallotta a hátuk mögül közeledő halk, dübörgő zajt. - Mi ez? Darv megfogta a kezét. - Nem tudom. Gyere, menjünk! Hátat fordítottak a különös hangnak, és tíz percig futottak, mielőtt újra megálltak volna hallgatózni. Valami szörnyű sebességgel viharzott feléjük. Rohanni kezdtek. Darv hirtelen rájött, mi okozza a zajt. - A szén-dioxid-szivattyúk! - kiáltotta. - Be fognak szippantani! Astra válaszolni akart valamit, de a hurrikán már megérkezett. Ledöntötte a lábáról, és kegyetlen erővel a cső falának szorította, majd sodorni kezdte. A lánynak többször is sikerült rémületében megragadni egy-egy alkalmi kapaszkodót, de a tomboló, üvöltő légáramlat ereje mindig letépte és továbblökte. Darv nevét sikoltozta, de még a saját hangját sem hallotta a pokoli viharban. Valami megfogta a karját, és szilárdan megtartotta. Darv volt az - egyik kezével egy szervizlétrát, a másikkal a 137

lányt szorította. Astra emberfeletti erőfeszítést téve a széllel ellentétes irányba emelte karját, és belekapaszkodott a létrába. Darv maga elé tolta, és kínlódva elkezdtek mászni felfelé. A csőben tomboló hurrikánról tudomást sem véve, az akna fedele automatikusan kinyílt. Astra segített Darvnak kimászni, aztán mindketten lihegve lefeküdtek a padlóra. Alig tudták elhinni, hogy vége az iszonyatos küzdelemnek. A nyílás bezárult, elhalkítva az alatta száguldó légáramlat üvöltését. - Azt hiszem - zihálta Astra válaszul Darv kérdő tekintetére -, egyetlen hatalmas horzsolás vagyok. Darv erőtlenül felnevetett, és feltápászkodott. Még sohasem látott ilyen széles folyosót, mint amin most álltak. A szíve elszorult, amikor észrevette, hogy működik a világítás. Ez azt jelentette, hogy az angyalok által ellenőrzött területen vannak. - A lámpák távolabb nem működnek - olvasott a gondolataiban Astra. - Egyik irányban sem... csak itt. - Angyal Egy! - kiáltotta Darv. - Angyal Kettő! Hangja visszhangzott a csendben. - Angyal Egy! Angyal Kettő! Itt Darv és Astra! Hallotok vagy láttok minket? A visszhangok elhaltak. Astra megrázkódott. - Lehet, hogy csak játszanak - jegyezte meg keserűen. Öt percet mentek a tágas folyosón, és észrevették, hogy a fények előttük kigyulladnak, mögöttük pedig elalszanak. - Automatikus rendszer - nyugtázta Darv csodálkozva. - Egy működő részleg, ami nem áll az angyalok ellenőrzése alatt! Ezek szerint itt tökéletes biztonságban élhetünk! - Biztos vagy ebben? - Persze hogy biztos vagyok. Az angyalok teljes szinteket veszítettek vagy felejtettek el. Erre akkor jöttem rá, amikor gyerekkoromban állandóan azt kérdezték, hogy merre jártam, miután visszatértem egy-egy felderítőútról. Ezért gyanítottam mindig, hogy nem külső erők, mint ahogy azt el akarták hitetni velünk. Astra félve körülnézett, mintha attól tartott volna, hogy az angyalok figyelik őket, és közben újabb szörnyű terveket szövögetnek, hogy miként vegyék el tőle gyermekét. - Olyan jó lenne szabadon, nélkülük élni - sóhajtott fel. Darv átölelte a derekát. - így lesz, kedvesem. ígérem. - Nem, Darv. Sohasem lehetünk teljesen szabadok, amíg a Challengeren kell élnünk. A folyosó egy kétszárnyú ajtóban végződött, ami kettécsúszott a közeledtükre. Darv és Astra előrántották pisztolyaikat, és beugrottak egy kiszögellés mögé. Több mint fél percig vártak, de semmi sem történt. Csábította őket az ajtón túli, halványan megvilágított csarnok. Darv 138

óvatosan előrébb araszolt, amíg teljesen átlátta a helyiséget. Elkerekedő szemmel intett Astrának, hogy kövesse. Együtt léptek be a csarnokba, és ámulva néztek végig a csillogó vezérlőpultokon és az azok előtt álló üléseken. - Pont olyan, mint a vezérlőterem! - kiáltotta Astra, bár tudta, hogy az lehetetlen. Három fal előtt különböző felszerelési tárgyak sorakoztak, a negyedik pedig egyetlen hatalmas üvegtábla volt. Odamentek az egyik konzolhoz, és megvizsgálták. Hasonlított a vezérlőteremben lévőkhöz, ezt is beborították a billentyűk és gombok, de a feliratok tanulsága szerint teljesen más feladatok elvégzésére szolgált. - Földrengés-előrejelző rendszer, A - olvasta Darv. – Csapadékszabályozó rendszerek... A-tól É-ig; fotoszintézis-vezérlés; légköri egyensúly... - Hangja hitetlenkedve elhalt. - Ez nagyrészt ugyanolyan - ment oda Astra egy másik konzolhoz. Minden funkciója a páratartalommal kapcsolatos. Minden itt van, amire szükség lehet egy nagyszabású bolygóátalakításhoz. Darv a falba tudta volna verni a fejét, amikor rájött, hol vannak. - Astra, ez a földformáló központ! - Az lehetetlen... az elpusztult a nagy meteoritbecsapódáskor. - De ha egyszer az! Az őrangyalok tévedtek! Mi más lehetne? Amikor aztán odamentek a hatalmas üvegfalhoz, és lenéztek a szinte elképzelhetetlen méretű hangárba, Astra kénytelen volt igazat adni Darvnak. Zavarba ejtő mennyiségű gépet láttak: földgyalukat, markolókat, buldózereket, alagútfúrókat, óriási, hordozható víztisztítókat. És a legfontosabbat: a hat, szabályos vonalban parkoló, csillogó űrsiklót, szemben a zsilipekkel. - Ez igen - füttyentett Darv. Szeretett volna lemenni, hogy megvizsgálja a siklókat, de Astra ragaszkodott hozzá, hogy alaposan nézzék át a földformáló központot, mielőtt továbbmennének. Odamentek egy hologramvetítőhöz, ami egyáltalán nem hasonlított a könyvtárban lévőre. - Tudod - ült le elé Darv az a gép, amin a Paradicsomot láttam, gyakorlatilag ugyanilyennek nézett ki. - Ugye, nem kezded el megint? - nyögött fel Astra. - Csak egy álom, amit összekeversz a valósággal. Darv a fejét rázta. - Nem, Astra! A Tersus Kilences csillagrendszer egyik bolygóján készült a felvétel. Ennek a csillagrendszernek az egyik bolygóján. Thorden hitt nekem. - Melyik naprendszerben? Darv a szemöldökét ráncolta. - Rajta volt a felvételen... ebben biztos vagyok, de nem emlékszem. Dombokat, zöld mezőket, kék eget láttam... Tudom, hogy nem álmodtam. 139

Láttam két embert is... két humanoidot... hogy álmodhattam volna? Biztos vagyok benne, hogy Sinclair kapitány kabinjában találtam a lemezt, elvittem a könyvtárba, és ott játszottam le. - De sohasem találtad meg - mutatott rá Astra. Darv feszülten koncentrált. - Tudom, hogy ott ültem a gép előtt, mint most itt. Bedugtam a lemezt a nyílásba, és megnyomtam az indítógombot. - Szavait illusztrálandó Darv megnyomta a vetítő indítógombját. - És aztán? - Aztán megnéztem a felvételt a Paradicsomról - válaszolta Darv egyszerűen. - Rendben van - szólt Astra gyakorlatiasan. - Ha létezett ez a felvétel, mi történt vele? - Segíthetek valamiben? Megperdültek, és rámeredtek az androidra. - Segíthetek valamiben? - ismételte meg a gépezet. - Ha sokáig dolgoztok, itt is felszolgálhatom az ételt. Először Darv tért magához. - Kinek az irányítása alatt állsz? - A tied alatt - hangzott az egyszerű válasz. - És az angyalok? - követelte Astra. Ha az androidok képesek lettek volna felhúzni az orrukat, akkor ez most azt tette volna. - Az őrangyalok sok-sok éve elhagytak, ugyanakkor, amikor az emberek. Egyedül kellett boldogulnom, megpróbáltam tisztán tartani ezt a helyet, amíg az emberek visszatérnek. - És nagyszerű munkát végeztél - jegyezte meg Darv ünnepélyesen. - Hozhatom az ételt? - Igen, köszönjük. Az android megfordult, és rámutatott az egyik konzolra. - Azon megnézhetitek a mai menüt. Csak billentyűzd... - Mindegy, hogy mi az, csak hozd már - szakította félbe Astra. - Éhen halunk. A gépezet kidöcögött a teremből. - Evés után szólnunk kell a többieknek erről a helyről - szólalt meg Darv. - Nem. - De joguk van tudni. - Nem megyünk vissza - jelentette ki Astra dühösen. - Soha nem megyünk vissza... megígérted. - Tudom, de az azelőtt volt... - Megígérted! - Rendben - törődött bele Darv. - De meg kell beszélnünk, mit csinálunk itt. Astra megkönnyebbülve leült egy székre. 140

Majd ha ettünk és aludtunk, Darv - könyörgött. - Alig állok a lábamon. Darv elvigyorodott. - Persze. Kettőtökről kell gondoskodnunk, ugye? - Akár ikrek is lehetnek. - Astra feltette fáradt lábait a konzolra, és nyújtózott egyet. - Hé... hová mész? Darv megállt az ajtónál. - Megnézem, vannak-e ágyak a siklóban. Itt nem tudunk aludni. Astra felállt. - Veled megyek. - Felesleges, Astra. Mellesleg, azt mondtad, alig állsz a lábadon. - Nem érdekel, mit mondtam... veled megyek. Ettől a perctől kezdve soha nem veszítjük egymást szem elől. -

*** Az őrangyalok nem voltak elégedettek. Az összes android ugyanazt a jelentést tette: Darv és Astra eltűnt. Leginkább amiatt aggódtak, hogy a két lázadó a központi kapcsolótermet keresi. Eredeti önbizalmuk, hogy azt a legénység egyetlen tagja sem találhatja meg, megingott. Belátták, hogy Darvot már több alkalommal is alábecsülték, ezért úgy döntöttek, hogy pszichikai gátakkal veszik körül a helyet. A hangárban kifejezetten hideg volt, ezért Astra és Darv összeszedett egy halom takarót a siklókról, és leterítette azokat a földformáló központ padlóján a hologramvetítő mellett. Az android segített, aki korábban kitűnő ételt hozott nekik. Az egyetlen gondnak az számított, hogy a robot a magány hosszú évei alatt a tisztaság és a rend megszállottjává vált. Noha együttműködött velük, hatalmas botrányt csapott, miközben feltakarította az étkezés maradványait. A hevenyészett ággyal sem békült ki. Darvék úgy döntöttek, „Rendesének fogják hívni - amibe a robot boldogan beleegyezett. Astra és Darv már letelepedett a takarókra, amikor Rendes bedöcögött a terembe, és elkezdte tisztogatni a konzolokat. Astra felkönyökölt. - Hagyd abba, kérlek! - Mindig ilyenkor szoktam megtisztítani őket. - Én pedig mindig ilyenkor szoktam aludni, úgyhogy nagyon hálás lennék, ha máskor takarítanád le őket. Az android szó nélkül elindult az ajtó felé. - Rendes - szólt utána Astra. A gépezet megállt. - Mikor alszanak ki a fények? 141

Nem alszanak ki - felelte Rendes. - Nekem kell kikapcsolnom őket. Mindent nekem kell megcsinálni, mióta az őrangyalok elmentek. - Nos, szeretnénk, ha kikapcsolnád őket - nyitotta ki a szemét Darv. - Még túl korán van - közölte Rendes. Darv mérgesen felkiáltott, és kimászott takarója alól. Odacsörtetett az androidhoz, és leplezetlen megvetéssel végigmérte. - Ide figyelj, Rendes! Most már mi vagyunk az őrangyalaid. Érted? - Rendben - egyezett bele a robot. - Ez azt jelenti, hogy a ti feladatotok lekapcsolni a fényeket. -

Röviddel azután, hogy sikerült elaludnia, Astrát valami fény ébresztette föl. Először azt hitte, Rendes jött be, de aztán észrevette, hogy a fény villódzik. Sőt a hologramvetítő felől jön. Feltérdelt, és döbbenten nézte a háromdimenziós felvételt. Megrázta Darv vállát. - Darv... te kapcsoltad be a vetítőt? A fiú felült, és meglepetten pislogott. - Nem, én aludtam. - Talpra ugrott, majd odaállt a gép elé. A kép hullámzó fűtengert és távoli hegyeket ábrázolt. A mélykék eget bodros, fehér felhők borították. - Mint a Föld - jegyezte meg Astra. - Igen, pont olyan - helyeselt Darv. Előrehajolt, és megvizsgálta a vetítőt. - Csakhogy nincs benne lemez... Hogy működhet, ha nincs benne a felvétel? Ennek így semmi értelme. Egy állat tűnt fel a távolban. Összehasonlítási alap híján nem tudták felbecsülni a méretét. Porfelhőt vert fel, ahogy sebesen szaladva távolodott tőlük. Felharsant egy furcsa, vinnyogó hang, aztán csend lett. - Astra - kezdte Darv lassan. - Ez nem a Föld. A Föld összes nagyobb állatfaját ismerem, de egyik sem hasonlít erre. Astra rápillantott Darvra, és látta, hogy a fiú szeme elkerekedett. - Egy újabb Paradicsom, ugye? - kérdezte. - Egyetlen felvételen sem láttam még ilyen kék eget. Annyira szép ez az egész. - Rendes! - kiáltotta Darv anélkül, hogy szemét levette volna a vetítőről. - Rendes! A robot megjelent az ajtóban. - Te kapcsoltad be ezt a gépet? - követelte Darv. - Egyetlen gépet sem szoktam bekapcsolni, kivéve a szemétégetőt és a mosogatót - felelte Rendes. - Én csak tisztán tartom őket. - Úgy látszik, ez csak egy alegység, mivel a lemez nélkül játssza le a felvételt. Hol van a központi vetítő? - Egyetlen gépről sem tudom, micsoda. Én csak tisztán tartom őket. Darv elküldte a robotot, és kikapcsolta a vetítőt. - Ennek semmi értelme - morogta. - De van - jelentette ki Astra feldúltan. - Angyal Egy és Angyal Kettő szórakozik velünk! 142

Ne bolondozz már! Tudod, hogy az lehetetlen. - Nem bolondozom! - Astra kezdett hisztérikus lenni. - Ördögi játékot játszanak velünk! Figyelnek minket! Nevetnek rajtunk! Darv megfogta Astra karját, és próbálta megnyugtatni a lányt. - Sohasem jutunk ki innen - zokogott a lány. - Egész idő alatt azt tervezték, hogy elveszik a gyerekemet! - Ellökte magától Darvot, és vakon a terem közepére botladozott. Darv utánarohant, elkapta, de Astra ütni kezdte, és megpróbált kiszabadulni. - El akarok menni innen! - sikoltozta. - El kell mennem! - Figyelj rám! - rázta meg Darv. - Esküszöm, hogy az angyalok nem férnek hozzá ehhez a részhez! Astra térdre rogyott, arcán patakzottak a könnyek. - Ki akarok menni a hajóról. Egymillió mérföldre akarok lenni azoktól a számítógépektől. Darv letérdelt mellé, és megfogta a kezét. - Astra, kedvesem, figyelj rám, kérlek! Nem mehetünk el a Challengerről. Astra ránézett. Szőke haja hozzátapadt könnyáztatta arcához, szemében kétségbeesett elszántság tükröződött. - Ott vannak a siklók. - És meddig tartanánk ki egy olyanban? Két hétig? Három hétig? Astra lassan megnyugodott, félresöpörte a haját. - Maximum négy hétig - folytatta Darv, miközben átölelte a lányt. - És aztán... Nemcsak mi, de a kicsi is... Ezt akarod? - Csak el akarok menni innen - felelte Astra durcásan. - Ünnepélyesen a szavamat adom, hogy az angyalok keze nem ér el idáig. És amint megtalálom a kapcsolótermet, az egész hajón megszűnik az uralmuk. Egypár perc múlva Astra teljesen megnyugodott, és Darv visszavitte a rögtönzött ágyba. Szorosan átölelve tartotta, míg mindkettőjükön úrrá nem lett a kimerültség. -

A felvétel még másnap reggel is ment. Darv a fejét rázta, teljesen megzavarodott a szavanna és a hegyek változatlan képétől. A vérvörös nap kezdett eltűnni a hegység mögött, az előtérben álló magányos fa árnyéka egyre hosszabb lett. - Milyen hosszú általában egy hologram? - kérdezte Astra. - Körülbelül kétórás - felelte Darv. - Ez itt legalább négy órája megy, ráadásul úgy, hogy lemez sincs benne - szólt lassan Astra. - Még most is kinevetnél, ha azt állítanám, hogy az angyalok szórakoznak velünk? - Nem nevettelek ki, Astra. Azt mondtam, az angyalok nem ellenőrzik a hajónak ezt a részét. És még most is azt mondom. - Akkor hogyan magyarázod ezt? 143

Darv boldogtalanul nézett a hologramra. - Nem tudom - ismerte el. - Egyszerűen nem tudom. - Akkor javaslom, szedd szét, és nézd meg belülről! - Ne hülyéskedj!... - Nem hülyéskedem! - csattant fel Astra. - A vetítő olyasmit csinál, ami lehetetlen, és mégsem vagy hajlandó belátni, hogy az őrangyalok űzik piszkos kis játékaikat! Astra látta, hogy Darv arckifejezése elváltozik. Megpördült. - Ó, nem - nyögött fel, amikor meglátta a képet. - Mondd, hogy nem igaz! Az elképzelhető leggroteszkebb állatok egy csoportja vágott át a síkságon. Furcsa mintázatú szőrzet borította testüket, hátsó lábaik mintegy egyharmaddal rövidebbek, mint az elülsők. Körülbelül kétszázan lehettek - esetlen ügetésük közben hatalmas porfelhőt vertek fel. De nem formátlan lábaik okozták a hitetlenkedő megdöbbenést: nyakuk hossza körülbelül kétszer akkora volt, mint a testmagasságuk. Pár másodperc múlva kikerültek a vetítőmezőből. Darv törte meg a csendet. - Tudod, Astra... Lehet, hogy végül is igazad van. Ez a hely talán mégis az angyalok ellenőrzése alatt áll. *** Három órát töltöttek el a vetítő szétszedésével. Elengedték fülük mellett Rendes zsörtölődését a keletkezett rendetlenség miatt, és levették a gép borítását. Nagyon keveset tudtak a működéséről, de annyira rájöttek, hogy a jelek egy üvegszálas kábelen érkeznek valamilyen külső forrásból. A vezeték eltűnt a falban, így nem tudták tovább követni. - Szóval végig igazam volt - kommentálta Astra komoran, miközben visszatolták a gépet a helyére. - Az angyalok küldik a képet a kivetítőbe. És ha ez a masina a kezükben van, akkor a többi is... Egy percig sem maradunk tovább. - Összekarcoltad a padlót - nyögte Rendes, ahogy Darv beállította a vetítőt a többi közé. A fiú gondterhelten nézte a műszert, majd megnyomta az indítógombot. Semmi sem történt - vetítőmező sötét maradt. Ismét megnyomta a gombot, majd vigyorogva odafordult Astrához. - Látod? Vége a felvételnek. - Vagyis? ' - Nos... Ezek szerint... - Ezek szerint az őrangyalok semmi értelmét nem látják annak, hogy folytassák, miután rájöttünk, mit csinálnak - mutatott rá Astra. Ugyanabban a pillanatban felhangzott egy éles sikoly, olyan váratlanul, olyan hangosan, hogy mindkettejük arcából kiszaladt a vér. A szörnyű halálkiáltás a vetítőből jött. Egy fél percig tartott, majd nyöszörgő, 144

cuppogó hangokban végződött. A megváltó csendet egy reccsenés törte meg, mintha hatalmas fogak haraptak volna ketté egy csontot. Astra és Darv bénán álltak. - A hologram nem jött be, ezért most hangokkal akarnak megrémíteni - szólalt meg végül a lány. A vérfagyasztó csámcsogást lihegés és mély, fenyegető morgás váltotta fel. - Nemcsak hangokkal - nyögte Darv erőtlenül. - Ha jobban megnézed... A sötét vetítőmező egy kicsit kitisztult, és Astra rájött, hogy a felvétel még mindig megy: ki tudta venni a hegyek ismerős körvonalát a millió fényponttal beszórt ég előtt. Éjszaka van - állapította meg Darv. - Hülye voltam, hogy nem vettem észre. A felvétel most az éjszakát mutatja a Paradicsomon. Üvöltés és morgás tört fel a hangszóróból. - Rendes! - sürgette Darv. - Kapcsold ki a fényeket! - Még nincs itt az ideje. - Azt teszed, amit mondok! A robot magában morogva csinálta, amit mondtak neki. A földformáló központ fényei elhalványultak, lehetővé téve ezzel, hogy lássák a kép előterében lévő két állatot, amint épp egy brutálisan szétszabdalt tetem felett méregetik egymást. Láthatóan a nagyobb szerezte meg a véres húsmasszát, és most igyekezett elijeszteni a kisebbet. - Astra - kezdte Darv gondterhelten. - Emlékszel, mit csináltam, amikor tegnap beléptünk ide? - Csak az számít, most mit fogunk csinálni - felelte Astra kurtán. - Az pedig nem más, mint hogy azonnal eltűnünk innen. - Először megnéztük a konzolokat - mutatta Darv. - Igaz? - Mit számít ez? - Aztán megláttuk az új hangárt, majd megvizsgáltunk itt egy csomó gépet, és én leültem ide. Igaz? Astra vállat vont. - Gondolom. - Aztán megnyomtam az indítógombot. Akkor semmi sem történt. De három órával később arra ébredtél fel, hogy egy hologram megy. - Vagyis? Izgatott fények csillogtak Darv szemében. - Egymilliárd mérföldre vagyunk a harmadik bolygótól. A fény óránként hatszázhetvenezer mérföldet tesz meg... tehát a vezérlőjel másfél óra alatt ér el a harmadik bolygóra. Az impulzus bekapcsolja a szondát, amit a második generációs legénység hagyott ott, az információ pedig másik másfél óra alatt ér ide! Az pontosan három óra! Astra... ez nem felvétel! Élő adás a harmadik bolygóról! Megtaláltuk a Paradicsomot! A hatalmas ragadozó, miután jóllakott, egy egész sereg kisebb lényt engedett a tetem közelébe, majd lefeküdt, hogy egy hosszú alvás után 145

másnap délben keljen csak fel.

Tizedik rész A C-5 naprendszer harmadik bolygója És ez az asztal? - kérdezte Telson. - Csapadékszabályozó - válaszolta Darv. Rámutatott egy másik konzolra. - Ha nem tévedek, az a központi vezérlőrendszer. Az irányítja a teljes időjárás-szabályozást. Telson leült egy forgószékre, és elgondolkodva nézte az előtte lévő vezérlőpultot. - Hitelt kell adnom szavaidnak, Darv - adta meg magát. - Szépen fel van szerelve ez a hely. - Hiszen még semmit sem láttál! - kiáltotta Darv lelkesen. - Ennek a központnak elegendőek az erőforrásai ahhoz, hogy egy teljes bolygót átalakítsunk. - Csak előbb találd meg azt a bolygót. - Épp ez a lényeg a Paradicsomban. Amikor a második generációs legénység felfedezte, úgy találták, hogy a bolygó tökéletes, és semmit nem kell változtatni rajta. Nézd csak... megmutatom. Telson tűrte, hogy Darv kirángassa székéből, és a hatalmas ablakhoz cipelje. Barátja izgatottan mutogatott az erőgépekre. Sharna és Astra épp akkor bukkant elő az űrsiklókból. Vidáman integettek feléjük. - Ellenőriztük a leltárát - folytatta Darv. - Egyetlen gép sem hiányzik. Semmiféle felszerelést nem hagytak a Paradicsomon, kivéve azt a műszert, ami a hologramokat küldi. Sem exkavátorok, sem androidok nem maradtak lent. Semmi. - Mert nem látták semmi értelmét az egésznek - érvelt Telson. - De hát te is láttad a felvételeket! Az állatokat, a füvet, a fákat! - Egyetlen helyszínről származó, egy minta. - Épp elég! - vitatkozott tovább Darv, miután leküzdötte a kísértést, hogy az üveghez koppintsa Telson makacs fejét. - És bizonyítja, hogy az angyalok hazudnak, amikor azt állítják, hogy a naprendszer bolygóinak a felszínén túl erős a sugárzás. Telson szembefordult vele. Most, hogy Darv ilyen nyíltan beszélt az őrangyalok ellen, inkább zavart volt, mint dühös. - Miért hazudnának? Darv először érezte úgy, hogy juthat valamire a parancsnokkal. - Azért, mert nem akarják, hogy a Challengert közelebbi pályára vigyük. Attól tartanak, hogy a végén annyira megtetszik a Paradicsom, -

146

hogy le akarunk telepedni rajta. Ők pedig mindenképpen meg akarják találni a Földet, mert egy fejlett világ felett szeretnének uralkodni. Telson tett egy elutasító mozdulatot, és mondani akart valamit, de Darv beléfojtotta a szót. - Nézd, Telson... eredetileg egy fejlett és civilizált bolygót akartak uralmuk alá hajtani. Ezért kényszerítettek téged az utazás meghosszabbítására. Amikor aztán látták, hogy mennyire valószínűtlen egy ilyen bolygót találni, utasítottak, hogy térj vissza a Challengerre 1 a Földre. Pokoli logikájukkal arra számítottak, hogy a Föld már annyira visszafejlődött, hogy lakói elfogadják őket isteneiknek... elegendő elméleti munkát találsz erről a könyvtárban. - Ez őrültség - morogta Telson. - Gondolod? Ne feledd, hogy tulajdonképpen mi is elfogadtuk őket isteneinknek! Természetesen elég képzettek hozzá, hogy megtalálják az eltűnt Földet. A céljaink megegyeznek, csak a motiváció más. De most már nem. Astra és én el akarjuk hagyni a Challengert, amennyiben elég közel leszünk a Paradicsomhoz. Telson a fejét rázta. - Túlságosan kockázatos lenne megközelíteni a rendszer napját. Sajnálom, Darv. - De ez a röppálya használhatatlan, Telson! Hogyan térképezhetnénk fel a Paradicsomot egymillió mérföldről olyan berendezésekkel, amiket a kedves kis angyalkák megrongáltak? - Nem tudjuk, hogy ők voltak-e - makacskodott Telson. - Hát nem nyilvánvaló? Nem igaz, hogy neked nem tűnt fel, hogy a teleszkópot és a színképelemzőt is épp akkor rongálták meg a meteoritok, amikor épp szükségünk lett volna rájuk. Telson ezt egy kicsit másképp gondolta, de nem szólt semmit. - Ami azt jelenti - folytatta Darv -, hogy egyetlen lehetőségünk van a Paradicsom tanulmányozására: egy közelebbi pályára vinni a hajót... akár a nap köré, akár... s ez még jobb... a Paradicsom körül. Telson elfordult az ablaktól, és leült, hogy legyen ideje gondolkodni. - Darv, nagyon sajnálom, de nem vállalhatom a kockázatot. Nem tehetek semmit az angyalok tanácsa ellenében. Ha csak kettőnkről lenne szó, nem haboznék... de itt van még Sharna és Astra... - Astra gyereket vár - szakította félbe Darv. - El akar menni a hajóról olyan hamar, amilyen hamar csak lehet, mert attól tart, hogy Angyal Egy és Angyal Kettő a saját befolyása alá fogja vonni a kicsit. - Akkor Sharnának igaza volt - válaszolta Telson rövid hallgatás után. - Gondolta, hogy Astra terhes... De hogyan befolyásolhatnák az angyalok a gyereket? - Ahogy minket annak idején, a nővérrobotokon keresztül - hangzott Darv keserű válasza. - Elejétől fogva kitervelték. Mindig mondtam, hogy a nagy meteoritbecsapódás nem véletlen volt. Most már biztos vagyok benne. 147

Telsonba visszatért szokásos ingerültsége. - Ne légy már olyan átkozottul hülye! Láttad a hologramokat Sinclair beszédéről. Honnan a pokolból tudnának az angyalok előszedni egy meteoritot? - Csak kihasználták a meglétét. - Hogyan? Ide figyelj! Az angyalok szerették volna átvenni a hajó irányítását. De a második generációs legénységet nem tudták ellenőrizni, egyszerűen azért, mert túl sokan voltak. Ezért szépen megvárták, amíg megszületik a harmadik generáció első négy tagja... ezek vagyunk mi. Ezután a kellő pillanatban kikapcsolták a meteoritelhárító pajzsot, elpusztítva ezzel a második generációt. Terveik szerint teljesen az alárendeltjeikként neveltek fel; hogy oda vigyük a Challengert, ahová ők akarják. - Ez csak találgatás - vágott közbe Telson türelmetlenül. - Két dolog nem jött össze nekik - folytatta Darv zavartalanul. Először is alábecsülték a nagy meteoritbecsapódás hatását, aminek következtében teljes régiók felett vesztették el az ellenőrzésüket; másodszor pedig nem gondoltak arra, hogy az általuk felnevelt gyerekek egy nap megtagadják az engedelmességet. Telson hallgatott egy darabig, aztán megrázta a fejét. - Én soha nem voltam a befolyásuk alatt, Darv. De a tanácsaikat megfogadom. Darv kissé megvetően nézett rá. - Van valami különbség? - Amikor a hajó biztonságáról van szó, akkor igen. A beszélgetés kezdte untatni Darvot. - Kerülgetjük a forró kását - szólt, majd meggyőző hangon hozzátette. Nézd, Telson, kössünk kompromisszumot! Ötszázezer mérfölddel közelebb megyünk, aztán egy siklóval lemegyünk a Paradicsomra. A műszerezettsége van olyan jó, mint a Challengernek, úgyhogy nem lehet probléma. - Nem - felelte Telson eltökélten. Darv mereven nézte egypár pillanatig. - Tudod, mi a helyzet, Telson? Néhány perce majdnem megváltoztattam a véleményemet rólad. Ostoba módon azt hittem, hogy félreismertelek az évek során, és mégis hallgatsz az észérvekre. Telson válasza nem oldotta Darv feszültségét. - Sajnálom, hogy ez a véleményed. Különösen ha az Astra meg a te biztonságodra gondolok. Válaszom: nem. Darv megfordult, és lenézett a hangárba. - Ebben az esetben Astra és én egy tartalékokkal megrakott siklón hagyjuk el a Challengert. - Visszafordult. - És ezt nem tudod megakadályozni.

148

Meg kell akadályoznod - jelentette ki Sharna nyomatékosan. - Mondd meg, hogyan, és megteszem - vágott vissza Telson 186 rosszkedvűen. - Álljak a sikló elé, és fenyegessem meg őket egy pisztollyal? - Szerintem jól elszúrtad az egészet. - Azt hiszed, te jobban boldogultál volna? Sharna nem akarta felizgatni a parancsnokot a nyilvánvaló válasszal. - Darv biztos szeretett volna kompromisszumot kötni. Telson Sharna ágyán ült, és a szemben lévő falat bámulta. - Nem az a lényeg, hogy Darv mit szeretett volna... hanem az, amit én teszek. És nem vagyok hajlandó veszélybe sodorni a hajót. - Helyette inkább két olyan ember életét teszed kockára, akikkel együtt nőttünk fel, akik részei az életünknek? Sharna érvelése felidegesítette Telsont. - Te magad is tudod, hogy ez nem így van. - Mégis hagynád, hogy egymillió mérföldet repüljenek egy siklóval? - Mi a fészkes fenét tehetnék! - Telsont láthatóan dühítette, hogy az egyébként lojális Sharna sem áll ki mellette. - Nem tudom őket akaratuk ellenére a Challengeren tartani! - Akkor vidd a Challengert egy közelebbi pályára! - Nem! Sharna felsóhajtott. - Valóban te vagy a legmakacsabb ember az univerzumban, Telson. - Nem értem, miért makacsság az, hogy biztonságban akarom tudni a hajót és a legénységet? - vágott vissza a parancsnok. - Azt hittem, hogyha más nem is, de legalább te megérted az indokaimat. Sharna leült Telson mellé az ágyra. - Nézz rám! Telson belenézett Sharna okos szemébe, aztán elfordult. - Emlékszem, öt- vagy hatéves korunk óta az a feladatom, hogy fenntartsam a békét közted és Darv között. Majdnem húsz éve harcoltok egymással, én pedig igyekeztem nem elkötelezni magam egyik oldalon sem. De most az egyszer Darv nem valami bolondos nyakasságból cselekszik úgy, hogy téged bosszantson, hanem azért, mert Astra retteg attól, hogy az őrangyalok elveszik a gyermekét, mihelyt megszüli. - Ezt könnyen megakadályozhatjuk - mondta Telson gúnyosan. - Akkor is, ha a hibernáció ideje alatt szül? - kérdezte Sharna gyöngéden. Telson nem válaszolt. - Ebben az esetben kénytelen vagyok állást foglalni - folytatta Sharna. - Mivel nagyon szeretem Astrát és Darvot, s pokoli lenne látni, ahogy elmennek, megértem, mit éreznek. Sharna támogatása nélkül Telson hirtelen nagyon egyedül érezte magát. - Mit tanácsolsz? - kérdezte hosszú hallgatás után. -

149

Menjünk a harmadik bolygó közelébe, és ha megfelelő a környezet, hagyjuk ott őket néhány hétre! Ezalatt megtapasztalják, hogy képesek lennének-e letelepedni ott, vagy sem. - És ha nem? - Akkor visszatérnek a Challengerre, és tovább élnek egy ellenőrizetlen zónában. - Rendben van. Gondolkodni fogok rajta. -

Az őrangyalok legégetőbb problémájának az tűnt, hogy kitalálják, hol van a földformáló központ. Telson és Sharna beszélgetéseiből megtudták, hogy a hangár hatalmas gépparkot rejt magában, valamint hat siklót. Kizárásos módszerrel összeállítottak egy rövid listát. Három hely szerepelt rajta. További finomítások után ez a szám egyre csökkent. Az információ nem nyugtatta meg őket, sőt. A földformáló központ egy szinten volt a központi kapcsolóteremmel. Telson másnap közölte döntését Sharnával, miután az őrangyalok ismét figyelmeztették, hogy öngyilkosság a Challengert közelebb vinni a naphoz. Sharna szó nélkül hallgatta végig Telson érveit, majd kihúzott szekrényéből egy kis fiókot. Apró betűkkel telenyomtatott papírlapot nyújtott át Telsonnak. - Egy kivonatos másolat a hajó belső szabályzatáról - magyarázta. Ma szereztem a könyvtárban. - Nem értem, mi köze ennek az egészhez - jegyezte meg Telson, és nem nézett bele az iratba. - Nagyon is sok - morogta Sharna. Rámutatott egy bekezdésre. Különösen a 29. cikkelynek. Telson elolvasta a jelzett részt. - Badarság - szólt, amikor végzett. - Ez azokra az időkre vonatkozik, amikor Challenger legénységének a létszáma meghaladta a háromszázat. - Én figyelmesen átolvastam - ellenkezett Sharna halkan. - Szó sincs benne számokról. Figyeld meg a szóhasználatot. Az őrangyalok téged neveztek ki a Challenger parancsnokává, mivel a nagy meteoritbecsapódás után nem maradtak szavazóképes felnőttek. Most viszont már vannak... és csak akkor maradhatsz meg parancsnoki tisztedben, ha élvezed a többség bizalmát. A legénység bármelyik tagja bizalmatlansági indítványt nyújthat be a parancsnok ellen. Amennyiben az indítványt a legénység huszonöt százaléka támogatja, szavazásra kell bocsátani. A titkos szavazás a teljes legénység rendkívüli gyűlésén zajlik majd le. - Hiszen ez agyrém - tiltakozott Telson. - Soha nem vagdostuk egymás fejéhez a hajó szabályzatát... - Mert nem volt rá szükség. - ...és a legénység huszonöt százaléka egyetlen embert jelent. Vagy ez 150

elkerülte a figyelmedet? - Amint mondtam - folytatta Sharna nyugodtan -, a szabályzat százalékokról beszél, nem konkrét számokról. - Két lapot nyújtott át Telsonnak. - Itt van Darv bizalmatlansági indítványa és az én támogatásom. Telson ide-oda pillantgatott a lapokról a szabályzatra. - Azt írja, hogy legalább a legénység hetvenöt százalékának kell a parancsnok ellen szavazni, hogy döntését felülbírálják. - Tartsunk hát titkos szavazást, ott majd minden eldől - válaszolta Sharna. Megmondtam, hogy nem megyek vissza az ellenőrzött részbe; és halálosan komolyan is gondoltam - jelentette ki Astra az egyik sikló lépcsőjén ülve. Karjait kihívóan összefonta mellkasán. Darv felsóhajtott. Valaha még rá lehetett venni Astrát, hogy azt tegye, amit mondanak neki. - Fontos lenne, kedvesem. Telsonnak jogában áll az étteremben összehívni a gyűlést. - Nem érdekel. Idióta ötlet, és nem mozdulok innét. Darv odafordult Sharnához, aki eddig a háttérben állt. - Beszélj vele - szólt fáradtan. - Te talán meg tudod győzni. Sharnának harminc kemény percébe telt, amíg rávette Astrát, hogy elhagyja az ellenőrizetlen területet; de ezúttal nem volt különösebben büszke győzelmére. Az elvárásoknak megfelelően hárman szavaztak a harmadik bolygó közeli megtekintése mellett, egy ellene. Telson hátralökte székét, és felállt. - Semmi értelme tovább halogatni a dolgokat. Menjünk a vezérlőterembe, és kezdjük el a pályamódosítást! Míg átmentek a másik helyiségbe, Darv azon tűnődött, miért ilyen keserű ez a győzelem. Leültek konzoljaik elé. Telson megvárta, amíg három társa jelenti a berendezések aktiválását, majd ujját saját indítógombja felé tartotta. Semmi sem történt - a jelzőfények nem gyulladtak ki. - Biztos, hogy mind a hárman beindítottátok a rendszereket? kérdezte. - Ez különös - motyogta az igenlő válasz hallatán. - Az én konzolom bedöglött. - Biztos, hogy a jó gombot nyomtad meg? - kérdezte Darv gyanakodva. - Hogy a fenébe ne! - Cseréljünk helyet - javasolta Darv. Azonban ő sem tudott életet lehelni Telson műszereibe. - Furcsa - jegyezte meg, és észrevette a növekvő feszültséget Astra tekintetében. -

151

Kibaszottul igaz, hogy furcsa - helyeselt Telson durván. - Angyal Egy! - Parancsnok? - hallatszott Angyal Egy hangja. - Mi a fenéért nem tudom aktiválni a konzolomat? - A harmadik bolygó körüli pályára akarod vinni a Challengert, Telson parancsnok? - kérdezte Angyal Egy. - Nem kívánom, de így döntöttünk - hangzott Telson rövid válasza. - Akkor nem engedhetjük a főáramkörök átkapcsolását a konzolodról, és az áttérést a fotonikus vezérlésre - válaszolta Angyal Egy udvariasan. - Amint már azt többször elmagyaráztuk... a rendszer belső bolygóin sugárzás észlelhető, ami veszélyezteti a hajó épségét. Az első bolygó túl közel van a naphoz, hogy bármiféle élet létezhessen rajta. A második bolygót egyetlen hatalmas felhő veszi körül, igen magas a felszíni hőmérséklete. A harmadikat... - Meglátogatta a második generációs legénység - vágott közbe Darv. Igaz, Angyal Egy? Rövid szünet következett, mielőtt Angyal Egy válaszolt volna - ennyi idő alatt beszélte meg a dolgot Angyal Kettővel. - Igaz, Darv. Jártak ott. Paradicsomnak nevezték el. Mind a négyen megdöbbentek az igenlő válasz hallatán, de egyikük sem annyira, mint Darv, aki levegő után kapkodott, és nem tudott mit szólni. Angyal Egy folytatta mondandóját. - Sinclair parancsnok letelepedésre alkalmasnak minősítette a bolygót. Természetesen tévedett. - Tehát végül beismeritek - szólt Darv, amint visszanyerte hangját. - Úgy döntöttünk, hogy a Paradicsomra vonatkozó összes információt tudomásotokra hozzuk - válaszolta Angyal Kettő. - Szükségünk van rátok a megfigyelőközpontban. -

A különös, kékeszöld bolygó drágakőként csillogott a vetítőmező közepén. Kétségtelenül a legszebb égitestnek látszott, amit a csapat tagjai valaha is láttak. Darvot kissé zavarta a hatalmas kiterjedésű kékség, amely tisztán látszott a felhők között. - A Paradicsomon egy év háromszázhatvanöt napból áll - szólalt meg Angyal Egy. - Ebben a tekintetben nagyon különbözik a Földtől. A bolygó tengelye dőlt, ami igen meredek hő- mérséklet-ingadozásokat okoz az év során, főként a déli és az északi vidékeken. Ezek olyan területek, amelyeken a földi magvak még csírázás előtt megfagynának a hideg évszakban. - Nem túl biztató, ugye? - vetette oda Telson Darvnak. - Sokkal több kellemetlenséget rejt, mint amit a hologram kimutathatna - szólt Angyal Egy. A bolygó növekedni kezdett a vetítőmezőben, míg végül úgy nem tűnt, hogy az egyik hatalmas kék terület eltakarja az egész félgömböt. - Ez egyetlen vízfelület - magyarázta Angyal Egy. 152

Darv szíve elszorult a sivár látványtól. A gyönyörű felhőrészlet és a csipkézett szigetek, amelyek csoportjai megtörték a végtelen vízfelületet, valóságosnak látszottak. Kételkedett abban, hogy az őrangyaloknak van elegendő erejük meghamisítani azt, amit saját szemével lát. - Lehetetlen - motyogta Astra. - Ekkora tavak nem léteznek. - Meglepetésed érthető - folytatta Angyal Egy. - A Paradicsom felületének hetven százalékát víz borítja. A bolygó nagyobb, mint a Föld, de csak húsz százaléka szárazföld. A víz természetesen ihatatlan. A csapadékrendszer megváltoztatása semmiféle tartós változtatást nem idézhet elő a tavak mérgező voltában. - Van édesvíz a bolygón? - kérdezte Darv. - Azok a felhők csak létrehoztak folyókat. - Vannak folyók és patakok, Darv, de a Paradicsom vízkészletének elenyésző százalékát jelentik. - De az állatok megélnek itt - makacskodott Astra. - Tehát lakható, és levegője is belélegezhető. - A melegebb vidékeken talán igen - szólt Angyal Egy. - Sajnos, a szárazföld legnagyobb része az északi féltekén található. Itt állandóan jégkorszakok váltogatják egymást, ha az északi jégsapkák megindulnak dél felé. Többször előfordult már a bolygó történetében, és a szárazföldön az élet minden esetben közel került a kipusztuláshoz. - Akkor miért hívják Paradicsomnak? - kérdezte Telson. - Ez még nem minden - folytatta zavartalanul Angyal Egy. - A bolygó atmoszférája nem nyújt védelmet a nap sugárzása ellen. A kísérlet, amit a második generációs legénység végzett, egyértelműen kimutatta, hogy a bolygó felszínére radiológiaiig instabil részecskék érkeznek. - Ide hallgass! - kiáltotta Darv durván. - Bármit is mondasz, nem cáfolhatod Sinclair parancsnok állítását, hogy a bolygó alkalmas a letelepedésre! - És hol van most az a felvétel? - kapcsolódott be Angyal Kettő. - Szerintem ti jobban tudjátok a választ. - Valószínű - hagyta rá Angyal Kettő. - A felvétel említi az erős sugárzó sávokat, amelyek körülveszik a bolygót? Olyan erősek, hogy bizonyos feltételek mellett megvilágítják az északi égboltot. - Ne légy nevetséges! - vágott vissza Darv kurtán. A hologram hirtelen egy fagyott, holdvilágos tájat mutatott, amelynek égboltján éteri fények ragyogtak, a horizonttól a zenitig. Amint Darvék elbűvölve bámulták a jelenséget, a lélegzetelállító fények lassú táncba kezdtek. Ez később kápráztató szimmetriák kígyózó, összefonódó, majd ismét szétváló kaleidoszkópjába ment át, miközben az összes elképzelhető színárnyalat megjelent, hol erősödve, hol elhalványulva. - Egy hologramfelvétel, amit a második generációs legénység készített az északi vidékeken végzett kutatásai során - kommentálta Angyal Kettő. Darv az egyik monitor üres képernyőjére nézett. 153

És följegyezték a sugárzási szint nagyságát, ami ezt a lángoló színjátékot okozta? - kérdezte. - Sajnos, Darv, adataik megsemmisültek a nagy meteoritbecsapódás alkalmával - felelte Angyal Egy. - De biztos vagyok benne, hogy ti is aláírjátok: a sugárzási szintnek igen magasnak kellett lenni egy ilyen előadás megrendezéséhez. Vagy Darv talán azt hiszi, hogy meghamisítottuk a felvételt? - Ó, nem. A felvétel biztos eredeti. Teljesen fölöslegesen fáradoztok, amikor a Paradicsom lakhatatlanságát próbáljátok bebizonyítani. Én ugyanis két fejlett, emberszabású élőlényt láttam a felvételen. - Fejlett, Darv? - kérdezte Angyal Egy. - Nem a mi mértékeinkhez viszonyítva. De biztos, hogy a Paradicsom bennszülöttjei voltak, egy legkevesebb egymillió éves fejlődés eredményei. Ha ők alkalmazkodni tudtak a feltehetően veszélyes sugárzáshoz, akkor mi is képesek lehetünk rá. - Honnan veszed, hogy alkalmazkodtak? - érdeklődött Angyal Egy. Sinclair parancsnok látogatásakor ezernél kevesebb ilyen párt számláltak. Mai tudásunk szerint ezek egy olyan faj fennmaradt példányai, amely valamikor domináns lehetett a bolygón. Nem tudjuk pontosan, hogy a Paradicsom humanoidjai egy épülő civilizáció csírái vagy pedig egy pusztuló kultúra utolsó tagjai. - Miért? Talán vannak ősi civilizációra utaló jelek a Paradicsomon? tette fel a kérdést Sharna. - Nem, nincsenek - felelte Angyal Egy. - De a Paradicsom igen aktív atmoszférájának romboló hatása együttesen az időjárási jelenségekkel, akár hatalmas városok maradványait is eltüntethették félmillió év alatt. - Azért is letelepszünk rajta! - kiáltott fel szenvedélyesen Astra. - Nem érdekel, mi történik velünk, csak annyit tudok, hogy a gyermekemet nem fogom a Challengeren megszülni. Darv a sikló lépcsőjén ült, és az írótömbjébe firkantott számokat tanulmányozta. Astra egy pillanatra abbahagyta az élelmiszer- és a ruhatartalékok csomagolását. Elküldte Rendest az elsősegélyládáért. - Nos? - Bolondság egy ilyen lélekvesztőben elhagyni a Challengert. Az utazás akár hetekig is eltarthat - panaszkodott Darv. - Nem hiszem - jelentette ki Astra határozottan. Darv felemelte írótömbjét, amelyen egy köteg nyomtatvány feküdt. - Mind a hat siklónak azonos a teljesítménye, igaz? - Igen. - A Paradicsom egymilliárd mérföldre van. Kidolgoztam egy, a nap irányába tartó röppályát, amely a legkisebb energiafelhasználással is csak tizenkét hét múlva éri el a bolygót. Természetesen az indulástól számítva. És ezt az időt nem lehet csökkenteni. - Nem egyezik az én számításaimmal - felelte Astra. - Nos, akkor szeretném, ha megmutatnád a végeredményt, ami úgy -

154

tűnik, neked más, mint nekem. Astra átlépett Darvon, és bemászott a gépbe. A fiú játékosan beleharapott a bokájába, de Astra nem volt játékos kedvében. Darv követte a vezérlőpultig, ahol Astra egyenleteket hívott le a képernyőre. - Tessék. Tegnap dolgoztam ki őket. Darv egy billentyű megnyomásával lefuttatta Astra programját. A monitoron megjelent az indulás grafikus ábrázolása. A főhajtómű maximális teljesítménnyel működött; egyrészt azért, hogy legyűrje a Challengertől átvett gyorsulást, másrészt pedig azért, hogy segítse a nap gravitációs vonzását. A gép növekvő sebességét és a csökkenő üzemanyagtartalékot jelző számok a képernyő jobb oldalán pörögtek. Ugyanitt villogott az űrutazás valós ideje. A főhajtómű néhány erőteljes lökéssel belendítette a siklót a Paradicsom atmoszférájába, majd az utolsó üzemanyagcseppekkel a gép simán landolt a bolygó felszínén. Darv hitetlenkedve bámulta az utolsó számsort, mielőtt Ast- rához fordult volna. - Ezt nem gondoltad komolyan, igaz? - Miért ne? Astra eltökélt arckifejezése zavarba hozta Darvot. Mióta Astra rájött, hogy terhes, személyisége gyökeresen megváltozott. A nemtörődöm lány egyik napról a másikra határozott nővé változott, aki könyörtelenül lépett fel, valahányszor születendő gyermekét veszélyben érezte. - De nézd meg a számokat! - tiltakozott Darv a monitorra mutatva. Negyvenöt százalék az összes üzemanyagból, hogy a nap irányába... Másik negyvenöt a fékezéshez, hogy ráállhassunk a Paradicsom körüli pályára... Hét százalék, hogy behatoljunk a légkörbe... - És két százalék a leszálláshoz - fejezte be Astra. - Tíznapos út, nemde? - Tényleg gyors utazás - adta meg magát Darv. - De azokhoz a számokhoz még hozzáadódik... - Két tonna önsúlyt is hozzászámítottam még. - Figyelj, Astra! A te adataid összesen kilencvenkilenc százalék elégetett üzemanyagról szólnak. Amikor leszállunk, egy százalék lesz a tartályainkban! - Na és? Darv úgy érezte, csapdába került. - Hogyan térünk vissza, ha az angyaloknak igazuk van, és a bolygó mégsem lakható? Astra határozott tekintete megrémítette Darvot. - A válasz erre a kérdésre az, hogy a Paradicsom lakható lesz, és nem térünk vissza. Sharna kritikus szemmel méregette Astra ruháját, aztán megrázta fejét. - A piros nem áll jól neked. 155

Astra elmosolyodott. - Most az egyszer nem a küllemre koncentrálok. Szerinted praktikus lesz? - Mutasd a talpát! Astra fél lábra állt, Sharna pedig megvizsgálta a kezeslábas talpát. - Megteszi - szólt -, de szerintem csináltasd a lehető legvastagabbra és legerősebbre. Astra bólintott, és módosította a ruhakészítő android utasításait. A lányok törökülésben ültek a földformáló központ padlóján, egy halom ruha mellett, amelyeket a raktárakban találtak. A robotok ontották magukból a változatos színű öltözékeket. Ezalatt Rendes megpróbálta elejét venni annak, hogy a két gép felügyelet nélkül maradjon, és iszonyatos rendetlenség kerekedjen. - Az összes android közül a ruhakészítők fognak a legjobban hiányozni - szólt Astra, és szétnyitva a tépőzárakat kilépett kezeslábasából. Sharna felpillantott. - Sok mindent fogsz te még hiányolni innen, Astra. A lány egy pillanatra elgondolkodott. - Hiányozni fogsz, Sharna. Nagyon. Nos... Ennyi. - Annyira rossz itt az élet? - kérdezte Sharna, miközben a gépezet újabb ruhakreációját vizsgálgatta. - Te és Darv nyugodtan élhetnétek egy ellenőrizetlen zónában. Az őrangyalok nem fémének hozzá a gyermekedhez. - Vajon meddig hagyják majd, hogy ez a zóna ellenőrzés nélkül maradjon? Egyszer úgyis beküldik a szervizrobotokat, és kész. Nem... csak akkor élhetnénk boldogan a hajón, ha elpusztítanánk az angyalokat. Darv és Telson lépett be a terembe. - Befejeztük a sikló ellenőrzését - jelentette be Telson. - Soha nem használták, és amennyire meg tudtuk állapítani, tökéletes állapotban van. - Rendes! - parancsolta Astra a kész ruhákra mutatva. - Ezeket fölviheted a gépre, aztán kitakaríthatod a termet. Ezt a parancsot az egyébként finnyás android szokatlan gyorsasággal teljesítette. *** Sharna és Telson befejezték a sikló raktárának a feltöltését, és bezárták a külső ajtót. - Hát ez megvolna - közölték, amint beléptek a vezérlőfülkébe. Darv és Astra az indulást ellenőrző méréseket végezték. Astra hátrafordult, és hálásan elmosolyodott. - Nagyon kedvesek voltatok mindketten. - Inkább nagyon bolondok, hogy segítettünk - felelte Telson. - Minden elő van készítve? Astra a monitorra mutatott. 156

Víz, üzemanyag, élelem, gyógyszerek... minden. Minden rendszer zöld jelzésen. A zavart csendet Telson törte meg. - Már elbúcsúztunk egymástól, nincs értelme tovább húzni az időt. Sharnával kinyitjuk a hangár kapuját a központból. - Telson karon fogta Sharnát, és a sikló nyitott ajtajához vezette. - Telson, Sharna - szólt utánuk Darv. - Köszönet mindenért. Telson bólintott. - Ha valaha is teljhatalmam lesz a Challenger fölött, sugárzás ide vagy sugárzás oda, visszatérünk a Paradicsomra, megnézzük, hogyan boldogultok. Hiányozni fogtok. De ezt már elmondtuk egyszer. Gyere, Sharna! Van még egy konzol, amit meg kell tanulnunk használni. Telsonék visszatértek a központba, és leültek a képernyők elé. Sharna kapcsolatba lépett Astrával, hogy megbizonyosodjon arról, bezárták a sikló ajtaját. Aztán egyetlen gombnyomással kinyitotta a zsilipeket. Darv figyelmesen nézte az ajtók szétcsúszását, és egy kicsit felemelte a siklót a padlóról. - Köszönöm, Sharna - igazolt vissza a központba. - Bemegyek a zsilipbe. A barlangszerű kamra fénnyel telt meg, ahogy Darv előrehaladt a géppel. A visszapillantó monitoron látta, hogy mögötte bezárulnak az ajtószárnyak. - Légtelenítés - adta ki az utasítást Telson. Mihelyt a légnyomás nullára csökkent, kinyílt a külső kapu. Darv Astrára pillantott, aki elbűvölten nézte a sok millió fényes csillagot. - Még meggondolhatod magad - mondta szelíden. Astra szó nélkül megrázta a fejét. Darv növelte a hajtómű teljesítményét, és a sikló előresüvített az űrben. A Challenger halvány fényben úszott, elképesztő méretű testének körvonalai kitisztultak. Egymilliárd mérföldre tőlük a nap csak egy fényes korongnak tűnt, de néhány billió mérfölddel közelebb lévén a legközelebbi csillagnál, mégiscsak a legfényesebben ragyogott. - Sikló a Challengernek. Úton vagyunk - jelentette Darv. A sikló végighaladt az anyahajó teljes hossza mentén, közben átment egy összekuszált és egymásba csavarodott fémszerkezetekkel teli szakadék fölött, amely a nagy meteoritbecsapódás határát jelölte. Aztán egyenesen a hajóorrhoz siklottak, a központi vezérlőterem fényesen kivilágított, de elhagyatott félgömbjéig. - Tíz másodperc a főhajtóművek beindításáig - szólt a rádióba Darv, és igyekezett a hajót a kijelölt pályán tartani. - Most érzem először biztonságban magam - sóhajtott fel Astra. - De még sehol nem tartunk. - Nem érdekel. Biztonságban érzem magam. Az utolsó búcsúmondatok következtek Telsonékkal. -

157

Ne feledjétek rádión közölni a leszállás koordinátáit - figyelmeztette őket a parancsnok. A főhajtómű automatikusan beindult. A sikló és a Challenger közti távolság láthatóan növekedett, előbb lassan, aztán egyre gyorsabban, ahogy a parányi jármű megkezdte útját az egymilliárd mérföldre lévő nap felé. -

Az őrangyalok egykedvűen figyelték a távolodó siklót. Beismerték, hogy Darvval és Astrával szemben vereséget szenvedtek. Ez a tudat megerősítette elhatározásukat, hogy ugyanez nem történhet meg Telsonnal és Sharnával. Amint visszatérnek a felfüggesztett életműködésbe, azonnal elkezdik a negyedik generáció megteremtését. Hát ennyi - állt fel Telson a székből. - Nincs értelme tovább itt ücsörögni. Beszélhetünk velük a központi vezérlőből is. Amikor Sharna felállt székéből, rátámaszkodott egy eddig nem használt konzolra. - Ez vajon mire való, Telson? A férfi vállat vont. - Az itt található berendezések majd mindegyike rejtély számomra. - Éppen ezért kellene megismernünk őket. - Csak ne most, Sharna - kérlelte Telson, és elindult a kijárat felé. - Miért, mi dolgunk van? Tíz nap múlva tudjuk csak meg, hogy épségben odaértek-e. Beleegyeztél, hogy addig nem hagyjuk el ezt a naprendszert. - Meg sem várva Telson válaszát, leült a furcsa konzol elé, és bekapcsolta azt. A berendezés életre kelt. Sharna fokozatosan erősödő jeleket és grafikonokat pillantott meg a monitoron. - Telson, gyere, nézd meg ezt! Sharna hangja visszatérésre késztette a parancsnokot. - Mi lehet ez? Vonalak kezdtek kirajzolódni. Telson első ránézésre integrált áramköröknek hitte őket, de kiderült, hogy az űrhajó tervrajzát látják. - Ennek semmi értelme - motyogta Telson. - Mit ér egy konzol vezérlés nélkül? - Valószínűleg egy adattároló egység - tippelt Sharna, ugyanolyan zavartan, mint Telson. A képernyő információi egyre világosabbá váltak. Folyosók és átjárók tűntek fel, külön-külön megszámozva, aztán egy felirat, mely közölte, hogy a földformáló központot látják. - Istenem! - kapkodott levegőért Telson. - Odanézz, Sharna! Odanézz! Remegő ujjal követett két párhuzamos vonalat, amelyek egy négyzetbe torkoltak. A négyzethez ez a felirat tartozott: -

-

158

Aritmetikus nem gyakorlati algoritmusok létrehozói - egyes és kettes rendszer - központi kapcsolóterem. Sharna arca hamuszürké vált, miközben pillantásuk találkozott. - Ezen a szinten van - suttogta elhalóan. Aztán már kiabált: - Az angyalok központi kapcsolóterme ezen a szinten van! *** A naprendszer hatodik bolygója nem hasonlított egyetlen általuk látott rokonára sem. Körgyűrűk lélegzetelállító rendszere vette körül, amelyek csodásán sokszínű egyenlítői sávot alkottak a metánból és ammóniából álló égitest felett. Astra megmérte a sikló műszereivel átmérőjüket. Bár százhetvenezer mérföldet kapott eredményül, a gyűrűk olyan vékonyaknak látszottak, hogy kis híján szem elől tévesztették őket, amikor azonos síkban repültek el mellettük. Az ötödik bolygó a nap túloldalán helyezkedett el, így a sikló érzékelői számára láthatatlan maradt. A negyedik bolygó hasonlított a Kyroshoz vörös árnyalatú, fagyott szén-dioxid jégsapkákkal. De az indulás utáni ötödik napon már a harmadik bolygó és kráterekkel teli holdja kötötte le Astra és Darv figyelmét. A hatodik napon a teleszkóp nélkül is meg lehetett figyelni a két fényes, sarló alakú égitestet. A Paradicsomnak és kísérőjének látható felülete minden egyes eltelt órával egyre növekedett. A Naphoz közeledve a gravitációs erő megnövelte a sikló sebességét. Amíg Astra aludt, Darv ellenőrizte a jármű Paradicsomhoz viszonyított gyorsulását. Figyelembe véve a fékezést is - hihetetlen, százezer mérföld per órás sebességgel fog becsapódni az atmoszférába. Darvnak fogalma sem volt, hogy a gép hőpajzsai kibírják-e majd a megterhelést. Rádión leadott egy jelentést a Challengernek. A kommunikáció már korántsem volt zavartalan, két órába telt, míg megkapta a szükséges információkat. Astra a sebtében felvázolt térképre világított az ívlámpával. - Balra kell lennie - szólalt meg Telson. Rávillantotta lámpája fényét az alacsony folyosó mennyezetére. Egy balra forduló ívet pillantottak meg ott, ahol a fal és a mennyezet csatlakozásánál egy kábelköteg futott, s ez alátámasztotta a vázlat útmutatását. A rajzot Telson arról a diagramról másolta, amit még Sharna fedezett fel a földformáló központban. Már egy órája bolyongtak a különös folyosókon, vakon követve a köteget, amiről azt gondolták, hogy elvezeti őket az őrangyalok központi kapcsolóterméhez. Minden elágazásnál újabb és újabb fémszálas vezetékek csatlakoztak a főnyomvonalhoz, míg annak átmérője majdnem elérte a hatvan centimétert. Telson bevilágított a balra kanyarodó folyosóba. Jobbról egy 159

ugyanolyan méretű köteg csatlakozott az elsőhöz, s így kénytelenek voltak meggörnyedve továbbhaladni. - Nem kell tovább jönnöd - állt meg Telson. - Innen nem fogok visszafordulni - ellenkezett Sharna. - És megállapodtunk, hogy nem válunk el egymástól. Rápillantott a térképre. - Még száz méter, ha jól rajzoltam. Az őrangyalok eleinte érdeklődéssel figyelték Sharna és Telson közeledtét, de aztán egyre nyugtalanabbak lettek, amikor észrevették, hogy a páros mindig pontosan a megfelelő elágazásnál kanyarodik be. Mindig úgy tekintettek a szűk karbantartó járatokból álló labirintusra, mint ami az ő jogos védelmüket szolgálja. Az egymásba torkolló alagutak olyan kusza szövevényt alkottak, hogy alkalmanként még egy-egy szervizrobot is eltévedt bennük, és nekik kellett kivezetni az útvesztőből. Telson és Sharna nem tévedtek el, sőt csalhatatlan pontossággal közeledtek a központi kapcsolóterem felé. Az angyalok egymás után kapcsolták be a pszichikai védőrendszereket, amelyek az utolsó védelmi vonalat alkották. Challenger a siklónak - jelentkezett be az orvosi egység. - Itt SA10 a vezérlőteremből. Astra szemöldökét ráncolva fordult Darv felé. - Telson azt ígérte, hogy addig mindig ott lesz valamelyikük a vezérlőben, míg sikeresen le nem szálltunk. Darv egyetértően bólintott, és magában átkozta a kétórányi időkiesést, amíg normális összeköttetést tudott teremteni a Challengerrel. Darv azon töprengett, hogyha létezik egyáltalán Isten, miért volt olyan nagylelkű az univerzum teremtésénél, és oly zsugori a fény és az elektromágneses hullámok sebességének meghatározásakor. Száznyolcvanhétezer mérföld másodpercenként semmiségnek tűnt, ha az ember belegondolt, hogy egy rádiójelnek több óráig tart még egy kisebb naprendszert is átszelni. - Köszönöm, SA10 - válaszolta. - Megmondanád, mi történt Telson parancsnokkal és Sharnával? -

*** Fordulj vissza, Sharna! - suttogta a hang. - Fordulj vissza!... Sharna megragadta Telson karját, és megállt. - Hallottad ezt? - Mit? - Telson megpróbált felegyenesedni, de beverte a fejét a mennyezetbe. - A hangot... mintha Angyal Egyet hallottam volna. Valami -

160

visszafordulásról suttogott. - Képzelődsz - vágta rá Telson. - Fordulj vissza, Sharna, veszélyben vagy! Telson tovább akart indulni, de Sharna visszatartotta. - Telson, ők látnak és hallanak minket. Mindig tudom, mikor figyelnek. Ugyanabban a pillanatban a hang megütötte Telson fülét is. Megmerevedett. - Őrültség az egész - aggodalmaskodott Sharna. - Úgy értem, mi a francot akarunk mi elérni? - Biztosra veszem, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy a bolygó sugárfertőzött - felelte Telson. - Most pedig az agyunkkal próbálnak különböző trükköket elhitetni. - Forduljatok vissza! Mind a ketten! A halálba mentek! Az alattomos hang mélyen Sharna agyába hatolt, és kényszerítette, hogy felsikoltson félelmében. Telson azonban váratlanul átölelte, ami visszaadta az önbizalmát. - Csak egy hang - nyugtatgatta a parancsnok. - Nem árthat nekünk. Engedd el a füled mellett! További húsz métert mentek előre a homályos folyosón. A hang sikítássá erősödött. Sharna az őrület határán állt, és ha nincs mellette Telson, izmai nem engedelmeskedtek volna akaratának. A férfi mint élettelen bábut vonszolta magával, és biztató szavakkal próbálta kicsikarni belőle utolsó erőtartalékait. - A halálba mentek! A halálba! A HALÁLBA! A HALÁLBA! A HALÁLBA! Aztán megpillantotta a szörnyű teremtményt. Csillogó agyarairól vérvörös nyál csöpögött; égő, sárgás szemei mérhetetlen gyűlöletet sugároztak; orrlukai kitágultak, vérfoltos bundája alatt vastag izomkötegek rángatóztak, hogy Sharna torkának lendíthessék a szörnyeteget. A lány felsikoltott, és abban a pillanatban eltűnt lába alól a padló. Saját sikolyát hallotta visszhangozni, amint lezuhant a fekete, feneketlen mélységbe. Darv megérintette Astra karját. - Attól, hogy nézed, nem fog hamarabb megérkezni, kedvesem. Astra elfordult a képernyőtől. - Mintha már évek óta nem szólítottál volna a kedvesednek - felelte mosolyogva, és Darv mellkasára hajtotta fejét. - Ugye, ez a legszebb bolygó, amit valaha is láttunk? Darv egy pillanatra ránézett a csodálatos, kékeszöld égitestre, aztán bólintott. - De a holdja különlegesen ronda - tréfálkozott. - Láttál te már ennyi krátert egy helyen? Még azokban a kráterekben is kráterek vannak, 161

amelyek már kráterekben helyezkednek el... ha érted, mire gondolok. Astra felnevetett, de aztán ismét elkomolyodott. - Szerinted mi lehet Telsonnal és Sharnával? - Majd jelentkeznek, ha visszatértek a vezérlőterembe - felelte Darv nyugodtan. - Ha visszatérnek. - Hé, dolgunk van - váltott témát Darv. - Ki kell választanunk a leszállóhelyet. - Nem várhatunk még vele? Hisz csak két nap múlva lépünk be az atmoszférába. - A régiót most is kijelölhetjük, a pontos helyet majd az atmoszférából. Astra a középső képernyőn a bolygót nézte. Minden erős fényben ragyogott. - Mit javasolsz? Darv bekapcsolta a felszíni radart, és egy csúcsával lefelé fordított háromszög alakú területre mutatott. Az északi féltekén helyezkedett el, kissé lekerekített csúcsa körülbelül harminckfoknyira átnyúlt a déli félgömbre. - Miért éppen ott? - kérdezte Astra. Azért, mert innen sugároz a szonda. Ha az állatok megélnek ott, mi is életben maradunk. Astra megremegett, amikor arra gondolt, hogy nemsokára szemtől szemben találkozni fog azokkal a furcsa, hosszú nyakú teremtményekkel, amiket a hologramon láttak. Elérkezett az utazás kilencedik napja. A Paradicsom akkorára nőtt, hogy a képernyőn tisztán kivehetően látszott a korongja, és már három óráig tartott, amíg üzeneteik eljutottak a Challengerre. - Még mindig nem sikerült megtalálni Telson parancsnokot és Sharnát - jelentette az ügyeletes android egymillió mérföldes távolságból. Harminc egység keresi őket. - Mihelyt megvannak, azonnal vegyék fel velünk a kapcsolatot utasította a robotot Darv. - Közben megadom a leszállási koordinátákat. Félóránként megismétlem, amíg nem jelzitek, hogy vettétek az üzenetet. Darv beolvasta a módosított adatokat, amelyeket némi vita után mindketten elfogadtak. A szárazföld keleti partvidékén helyezkedett el a terület, ezer mérföldre északra az egyenlítőtől. Három órával később ismét jelentkezett az ügyeletes android; a sikló épp a Paradicsom külső sugárzási zónáján haladt át. A sugárzás elég alacsony volt ahhoz, hogy ne zavarja az adást. Ez azt jelentette, hogy az őrangyalok rosszindulatúan eltúlozták a veszélyeket. Ezt felismerve Astra és Darv újra bízni kezdtek jövőjükben, jóllehet nagyon aggódtak Telson és Sharna miatt. Ha lett volna elegendő üzemanyaguk, visszafordultak volna, de amióta bekapcsolták a főhajtóművet, a hajó rég elhagyta azt a pontot, ahonnan ez még lehetséges lett volna. 162

Tíz óra az atmoszféra határának átlépéséig - mondta Darv titokzatosan, miközben betáplálta a számítógépbe a leszállás paramétereit. A sikló automata berendezései azonnal elkezdték a bolygó elemzését. Százötvenezer mérföld per óra egyenletes sebességgel haladtak. Az érzékelők analizálták a légkör sűrűségét és összetételét, a kapott értékek a Darv előtt lévő monitoron jelentek meg. A navigációs komputer a bolygó gravitációját vetette össze a sikló tartályaiban lévő üzemanyag mennyiségével. A leszálláshoz szükséges összes adat betáplálása után a monitoron a következő felirat jelent meg: -

Leszállás nem javasolt - az üzemanyag nem elegendő az anyahajóhoz való visszatérésre. Mivel a lehetséges válaszok listáján Darv nem találta meg a megfelelőt, kénytelen volt szóbeli utasítást adni. - Visszatérés nem szükséges. A számítógép az információ feldolgozása után így válaszolt: Leszállás lehetséges, de a jelenlegi üzemanyagszinttel nem javasolt. Darv megnyomta a „Tovább” gombot. Ránézett Astrára. - Úgy tűnik, a mi kis gépünk nem szereti annyira a Paradicsomot, mint mi. Astra tekintetében aggodalom tükröződött. Megtanulta tisztelni a fedélzeti számítógép döntéseit és javaslatait. - Lehet, hogy végzetes hibát követtünk el? - Nyugalom, Astra. Nem azt mondta, hogy nem landolhatunk... csupán nem tanácsolja. - A derűs válasz nem tükrözte gondolatait észrevette ugyanis, hogy az indulás során egy százalékkal több üzemanyag fogyott el a tervezettnél. Astra nem tanulmányozta elég figyelmesen a kiírást ahhoz, hogy észrevegye. Darv pedig nem látta értelmét, hogy felvilágosítsa. A következő nyolc óra az egész utazás leghosszabb szakaszának bizonyult. Az űrhajó automatikus leszállóberendezésének legnagyobb hátrányának az bizonyult, hogy Darv és Astra semmi mást nem tehetett azon kívül, hogy figyelték a kinti sziporkázó fényeket, és igyekeztek nem gondolni az atmoszférába való belépésre. A kabinban csak a képernyőn mozgott valami, ahol olyan ütemben változtak az adatok, ahogy a gép feldolgozta a Paradicsomról érkező információkat. Pontosan egy órával a leszállás előtt fellángoltak a korrekciós rakéták, és körülbelül száznyolcvan fokkal elfordították a siklót, ami így majdnem visszafelé haladt eddigi pályáján. A hirtelen kanyartól a fehér horizont 163

néhány pillanatra eltűnt, majd ismét felbukkant. Biztonsági öveket bekapcsolni - jelent meg a képernyőn. Darv megcsókolta Astrát, aztán segített neki becsatolni, majd meghúzni az öveket. - Egy százalékkal kevesebb üzemanyagunk van, mint kellene, igaz? kérdezte Astra határozott hangon. - Aggodalomra semmi ok - válaszolta Darv. Fékezés hatvan másodperc múlva indul - közölte a képernyőn a felirat. A másodpercek olyan lassan múltak, mintha percek lennének. 20 másodperc - jött a felirat - ...10 másodperc... 5 másodperc... 3... 2... 1... zéró... A kabint három percre betöltötte a főhajtómű fülsüketítő robaja. Amikor a zaj elült, Astra kinyitotta a szemét, és látta, hogy a sikló sebessége százötvenezerről százezer mérföld per órára csökkent. Valószínűleg a számítógép is túl nagynak találta ezt az értéket, mert ismét beindította a hajtóművet, s így végül hetvenezer mérföldes sebességgel léptek be a légkörbe. A korrekciós rakéták visszafordították a siklót az eredeti irányba. Belépés az atmoszférába figyelmeztetett a képernyő.

azonnal

-

becsapódás

erőssége:

8

-

A gép orra megemelkedett. Néhány másodpercig nem történt semmi, aztán egy halk, sivító hang hallatszott. A mesterséges gravitációt szabályozó rendszer nem tudta kiegyenlíteni a hatalmas zökkenést. A hang elhalt, majd pár másodperc múlva ismét fölsípolt, fokozatosan erősödött, míg egy másik erős lökés nem érte a siklót. A dolog zavarba ejtette Darvot, míg rá nem jött, hogy a jármű ide-oda kacsázik a légkör különböző rétegei között, hogy csökkentse sebességét. Pont úgy, mint annak idején azok a lapos tárgyak, amiket a vízfelszínen dobált. A gép tervezői iránt érzett tisztelete jelentősen megnőtt. A következő huppanás volt a legrosszabb. Az azt követő hang folyamatos sivításba ment át. Darv rápillantott Astrára, és látta, a lány lehunyva tartja a szemét. Arca nyugodtnak tűnt, bár sápadtsága és remegő karja nem ezt az állapotot tükrözte. A gép orra még jobban megemelkedett, amint hőpajzsait maga elé tolta. Ionizált gázok kavarogtak körülöttük. A Challengerről érkező üzenetet is ez zavarhatta meg. Csak foszlányokat lehetett érteni belőle. - ...Henger... sikló... - szólalt meg az ügyeletes android. - ...ellenőrzés... 164

Telson parancsnok... elveszett... Sharna... - a szavak érthetetlen sistergésbe fulladtak. Túl erős lett a háttérzaj. Darv odafordult Astrához. - Értettél belőle valamit? Astra továbbra is behunyt szemmel, megrázta a fejét. Azonnal elfeledkeztek a kusza üzenetről, mihelyt megkezdődött a tényleges ereszkedés. Darv körül minden elhomályosult, a monitoron színes fénycsóvák jelentek meg. Az ablakon túl látható, táncoló lángok kevésbé félelmetes narancssárga és vörös keverékké mosódtak össze. Darv fejét szorosan az ülésnek szorította, hogy ne rázkódjon, de hamarosan rájött, hogy a fékezés megteszi helyette az erőfeszítést. Astra lassan kinyitotta, majd újra becsukta a szemét. Tudta, hogy a gép hőpajzsa elég, és a távozó részecskék elvonják a hajótesttől a hőt; de ez a tudat a legkevésbé sem nyugtatta meg, amikor látta a körülöttük kavargó poklot. A lassulás az ülésbe préselte a testét. Érezte, hogy a vér kifut az arcából. Nem tudta volna megmondani, hogy egy perc vagy egy óra telt el, de az irtózatos zaj elhalt, a lassulás megszűnt. - Jól vagy, Astra? - kérdezte idegesen Darv. Aztán elmosolyodott, amikor látta, hogy a lány kinyitja a szemét. - Mi történt? - Átjutottunk - felelte Darv. - Egyenletesen repülünk. Magasság... harmincezer méter. - El sem tudom hinni - nyögött fel Astra. - Én sem. A lány előredőlt, és lenézett. A felhők között hatalmas kékség látszott. - Hol vagyunk? - kérdezte. - Percenként háromszáz méteres sebességgel ereszkedünk, úgyhogy feltehetően az elkövetkező másfél órában a gép nyugalomban marad. Pontosan egy óra múlva érték el a felhőket. Negyedóra alatt áthatoltak rajtuk, és szinte szemet bántóan kék víz fölött repültek tovább. - Szebb lenne, ha nem lenne ilyen sok belőle - jegyezte meg Astra. Háromezer-hatszáz méter magasan jártak. - Szerintem is - értett egyet Darv. A partvonal széle ugyanabban a pillanatban tűnt fel a horizonton és a monitoron. A sikló magassága tovább csökkent, ahogy növelte sebességét. A következő percben már a víz felszínén fodrozódó hullámok is látszottak. Darv lenézett a műszerekre: nyugati irányba tartottak, egyenesen a kijelölt leszállóhely felé. - Öt másodpercre elég az üzemanyag. Odaérünk addig? - kérdezte Astra. Darv a közeledő partot figyelte; ezer méterrel haladtak a vízfelszín felett. - Éppen hogy. - Vigyázott, hogy hangja meggyőzően csengjen. Igazság szerint a víz sokkal gyorsabban közeledett, mint a part. A főhajtómű figyelmeztetés nélkül beindult. A sikló orra megemelkedett, sebességük nőtt, a szárazföld távolságát jelző monitoron stabil számoszlop 165

jelent meg az eddig folyton változó helyett. Darv azonnal az üzemanyagszint-jelzőre pillantott, és alig tudta megállni, hogy el ne káromkodja magát. A figyelmeztető hang felcsendülése után a hajtómű kikapcsolt. Darv kikapcsolta az automata vezérlést, és saját kezébe vette az irányítást. Nem sokat tehetett azon kívül, hogy lefelé nyomta a sikló orrát, remélve, hogy elérik a körülbelül nyolc mérföldre lévő, zöldessárga partot. Astra továbbra is csöndben ült. Sápadtan nézte a rohamosan közeledő víztükröt. Háromszáz méter magasságban Darv még reménykedett, hogy elérik a szárazföldet, de a fedélzeti számítógép nem osztozott optimizmusában. Kényszerleszállás elindítva - jelent meg a monitoron. Hangos dobbanás hallatszott a padló alól, majd így folytatódott a szöveg: Futóművek eltávolítva. A rejtélyes információk rádöbbentették Darvot, hogy a hajó csak akkor maradhat egy darabban, ha semmi sincs a hasrész és vízfelszín között, amikor lezuhan. Hetven méternél automatikusan kinyíltak a zsilipajtók. A kétszáz mérföld per óra sebességű szélörvény hatalmas robajlással hatolt be a sikló belsejébe, és Darv nehezen tudott teendőire koncentrálni. Majdnem hipnotizáltan bámulta a partot. Astra az üvöltő szélrohamot is túlharsogva váratlanul rákiáltott. - Húzd fel az orrát! - sikoltotta. - Az Isten szerelmére, húzd már fel! Darv lenézett a monitorokra, miközben Astra megragadta a kezét, és hátrarántotta a botkormányt. Hirtelen borzalmas csattanás rázta meg a siklót, Darv tüdejéből kiszorult a levegő, ahogy hátravágódott ülésében. Egy pillanatra minden elsötétült, szemgolyóit a szemgödrök aljára préselte a lassulás. Levegőt sem tudott venni, máris egy újabb iszonyú lökéshullám szaladt végig a hajón. Agyának egy tiszta kis részében tudta, hogy a víz felszínén bukdácsolnak. A harmadik és egyben az utolsó zökkenés volt a legenyhébb, de még így is elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy leszakítsa a borítást a sikló drasztikusan meggyengült alsó részéről. Érezte lábán a víz hidegségét. Mielőtt még sikerült volna kioldania magát az ülésből, a víz máris a térdéig ért. A hajó fokozatosan süllyedt. Astra kiszabadította magát az övékből, és hátradőlve állt, mintha a sikló még mindig emelkedett volna. Darv megragadta a kezét, és az ajtó felé vonszolta. - Nem tudok úszni - sikoltotta a lány, ahogy a vízszint elérte a derekát. - Nem számít... tűnjünk innen, mielőtt elsüllyed! A víz olyan erősen áramlott a hajóba, hogy Darv kénytelen volt az ajtóba kapaszkodva és lábbal kitolni Astrát. Mellének nekifeszült a hatalmas vízfal, amikor ő maga próbált kievickélni az ajtón. Az áramlat visszanyomta, a vízből szájába is jutott. Egy pillanatra pánikba esett, mert eszébe jutott az őrangyalok figyelmeztetése, hogy a Paradicsom vizei mérgezettek. De egyáltalán nem tűnt olyan ízűnek. Són kívül semmi mást nem érzett benne. A hajó orra egy fordulattal mélyebbre süllyedt. Darv 166

végre kijutott. - Astra! Hol vagy? - Itt. Darv rájött, hogy képtelenség az űrruhában úszni. Néhány elkeseredett mozdulattal elevickélt a hajó faráig, ahol Astra a farokba kapaszkodva várta. Megragadott egy leszakadt lemezt, és a lány mellé kormányozta magát. - Most mi lesz? - kérdezte Astra. - A part kétszáz méterre van. Úsznunk kell... A sikló már nem sokáig fog lebegni. Ebben a pillanatban buborékok törtek fel a mélyből, és a jármű mélyebbre süllyedt, gyakorlatilag minden oldalról víz vette körül. Darv szétnyitotta ruháját, és kimászott belőle. Ugyanezt tanácsolta Astrának is, és alábukott, hogy lehúzza a lábáról az űrruhát, miután a lány kiszabadította karjait. - Oké - zihálta, aztán elengedte a roncsot, és helyette Astra karját fogta meg. - Úgy csináljuk, mint a víztárolóban. Feküdj föl a vízre! Csukd be a szemed és a szád! Ne kapálózz, kihúzlak a partra! Rendben? Astra vonakodva elengedte a sikló farkát. Érezte maga alatt Darv lábát, ahogy a fiú ellökte magukat a süllyedő hajótesttől. Darv óvatosan az oldalára fordult, hogy szabad karjával eredményesebben küzdhessen a szeszélyesen játszadozó hullámok ellen. Elindultak a part felé. Tizenöt perc megfeszített küzdelem után Darv alig érzékelte környezetét. Végtagjai elzsibbadtak és iszonyúan fájtak. A partot csapkodó hullámok hangja már közelebbről hallatszott. Leengedte lábát, és szilárd talajt tapintott vele. - Astra! - kiáltotta boldogan. - Talpra állhatsz! Egymást átölelve álltak, és nézték a partot. Túl fáradtak voltak ahhoz, hogy megijedjenek a hatalmas hullámtól, ami kisodorta őket a homokra. Végül összehorzsolva, meztelenül, de partot értek. Néhány lépéssel feljebb tántorogtak, hogy a víz ne érje el őket, és öt percig csak feküdtek a homokban. Először Astra tért magához. Felült, és csodálkozva körülnézett. A siklónak nyomát sem látta. Egy keskeny, fehér homoksávon feküdtek, mely átmenetet képezett a víz és a dús, zöld növényzet között. Az ég ugyanolyan kéken ragyogott, mint a víz, a nap olyan melegen sütött, mint a szolárlámpák a Challenger víztárolójának mennyezetén. A fövenyen sorakozó fák közül hallatszó zajokhoz hasonlóakat csak a felvételekről ismerte. De valahogy a legtökéletesebb felvétel sem tudta visszaadni a madárdal gazdagságát és színességét. Mozgásra lett figyelmes. Hullámmagasságban valami fehér siklott el a víz felszíne fölött. A sirály lecsapott, majd ismét felröppent, csőrében egy kis hallal. - Álmod végre valóra vált. Astra hátrafordult. Darv felült, és kezére támaszkodva rá- mosolygott. - Álom? 167

Tópart. Homok. Meleg napsütés. - Felnézett az égre. - Legalább meleg van, nem fagyunk meg. - Gyönyörű, igaz? Százszor olyan szép, mint amilyennek elképzeltem. Felderítjük a terepet? Darv aggódva nézett a lányra, és megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy bárhová is elindulunk, mielőtt pihennénk egy órát, kedvesem. Astra Darv mellé csusszant, és megfogta a kezét. Tíz perccel később mindketten mélyen aludtak. -

Astra valami hideget érzett a bokáján. Gyorsan felült. Körbepillantott, és elsápadt a látványtól. Rémülten felsikoltott. Míg aludtak, a víz közelebb kúszott hozzájuk. Minden másodperc, amit a gyönyörű erdőben töltöttek, újabb csodát hozott: káprázatos színű madarak; erős illatú virágok a szivárvány összes elképzelhető árnyalatában; rohangáló kis állatok serege, melyek közeledtükre felszaladtak a fákra; és a fák, mindig a fák. Nagyok, kicsik, széles levelűek, szőrös levelűek. Ezektől igyekeztek távol tartani magukat? És minden új fa, madár, állat sokkal szebbnek tűnt az előzőnél. Meztelenségük és sebezhetőségük ellenére egyszer sem féltek. A víz beljebb nyomulása miatti első megdöbbenés elmúlt, mert felfedezték, hogy a part felső részén az aljnövényzet rothadásnak indult, ami végül is a tó igazi határát jelenthette. Egy tisztásra jutottak ki, amelyet egy torony magas gyümölcsfa uralt; gyökerei alapján a legöregebb fa lehetett az erdőben. A sok száz kis állat, mely a gyümölcsből lakmározott, közeledtükre szerteszaladt - barna, rémült menekültáradat özönlött le a törzsön, és keresett menedéket a tisztás másik végében. Darv és Astra megállt a fánál, és felnézett a csábító gyümölcskoszorúra. A törzs körül szétszórva hevertek az állatok által szétrágott, rothadásnak indult maradványok. A bomlófélben lévő gyümölcs édes, ínycsiklandozó szagot árasztott. - Ha fölmásznék a válladra, talán elérném a legalsó ágat - mutatott föl Astra. - Nem kellene fára másznod, és egyébként sem tudjuk, hogy ehetőek vagy nem. - Ha az állatok megehetik őket, akkor talán mi is megpróbálhatjuk. Éhes vagyok. És egyáltalán nem érzem gyengének magam. Darv úgy döntött, nem ellenkezik. Háttal a fának támaszkodott, és összekulcsolta a kezét, hogy Astra beleléphessen. A lány felmászott a vállára, és átvetette lábát a legalsó ágon. Fölhúzta magát, és kinyújtott kézzel végre elérte a gyümölcsöket. Darv feszülten figyelte, ahogy Astra 168

megszaglássza a piros termést, majd beleharap. - Na, milyen? Astra elfintorodott, de folytatta az evést. - Elég különös az íze. Valami almaféle lehet. De azért ehető. Legalább eltávolítja a számból azt az elviselhetetlen sót. Tessék... kapd el! Darv megfogta a gyümölcsöt, amibe Astra beleharapott, és megszagolgatta. Astra felnevetett. - Egyáltalán nem rossz. Csak az első harapás furcsa egy kicsit. Kóstold meg! - Biztos vagy benne? - Gyerünk már, próbáld ki! Darv beleharapott az almaszerű gyümölcsbe, és gyanakvóan rágni kezdte. Óvatossága őt magát is mosolyra késztette. - Hé, nem is olyan szörnyű. - Legalább nem fogunk éhezni - nyugtázta Astra. A szomszédos ágon megpillantott egy egész gyümölcsfüzért. Rálépett egy kiálló bütyökre, és magához húzta az ágat. Darv feszülten figyelte. Most először minden ok nélkül Astra szégyellni kezdte meztelenségét. - Astra! Ne mozdulj! - kiáltott rá Darv. - Akármit is csinálsz, hagyd abba! Astra megdermedt. - Balra, a jobb kezedtől nem messze. Astra teste merevvé vált. Csupán a szemét mozdította. A kígyó azon az ágon tekergeti, amelyre jobb kezével támaszkodott. Kis, fekete szemével szúrósan nézte a lányt. A hátán lévő pettyek veszélyt sejtettek. Egy végtelen másodpercig egyikük sem moccant. - Vedd le a kezed az ágról - szólt csendesen Darv. - Amilyen lassan csak tudod... Ez az... Úgy tűnt, a mozdulat megijesztette a kígyót, mert elkezdett visszafelé tekeregni. Astra azt hitte, hamarosan eltűnik, de csalódottan látta, hogy a törzsben lévő odúba kúszott be. Percek múlva csak a szemét lehetett látni - két csillogó pontot, amelyek az odú biztonságos mélyéről meredtek a lányra. Astrát annyira megbénította az eset, hogy Darvnak fel kellett másznia utána. így tudta csak rávenni, hogy lemásszon a földre. Amikor a lány biztos talajt érzett a lába alatt, sírásban tört ki. - Borzalmas hely - zokogta. - Vissza akarok menni a Challengerre. Darv mindent megtett, hogy megnyugtassa, de szavai nem hangzottak túl meggyőzően, mert az ő ellenérzése is fokozódott a Paradicsom iránt. Egyre inkább úgy érezte, hogy valami iszonyatos, jóvátehetetlen hibát követett el. Fogalma sem volt arról, hogy sokkal rosszabb is lesz még.

169

Már húsz perce követték a folyó hangját, egyenes vonalban haladva a sűrű aljnövényzetben. Attól tartottak, hogy nyomát veszítik a csobogás édes zenéjének. Amikor a partra bukkantak, lábuk több sebből vérzett. Darv hasra vetette magát, és a szájához vitt egy korty vizet. Megkóstolta, és elragadtatottan felkiáltott. - Édesvíz, Astra! Gyere, igyál te is! Astra megigazította magán a levelekből készített, suta kis szoknyát, és csatlakozott Darvhoz. Tenyerébe vizet mert, és belekortyolt. - Jobban vagy? - kérdezte Darv. Astra bólintott, és elmosolyodott. Darv vizet fröcskölt rá. - Mostantól kettőtökről kell gondoskodnunk... Ami kétszer annyi gonddal jár. Astra tovább nevetett. Néhány perc múlva önfeledten bolondoztak a bokáig érő vízben. A játék hamarosan befejeződött, amikor Astra lehajolt, és egy lényt pillantott meg bokája köré tekeredni. A lány rémült sikolya tiltakozást váltott ki a madarakból és más, rejtőzködő állatokból. Astra hanyatt esett a vízben, sikoltása hisztérikus sírásba ment át. Darv lehajolt, és letépte a lány bokájáról a tekergő állatot. Minden önuralmára szüksége volt, hogy el ne hányja magát, amikor meglátta az Astra véréből táplálkozó lényt. Amikor talpra állította a lányt, észrevette, hogy két másik falánk bestia tekergett a melle felé. Az éjszakával együtt érkezett a vihar. Astra és Darv egymást átölelve feküdtek - meztelenül, vacogva és elborzadva, mint két erdei árva. A körülöttük tomboló szél, a villámlásokat követő mennydörgés szinte megsüketítette őket. A felhőszakadás pirkadat előtt két órával ért véget. A talaj ragacsos, nehéz sárrá változott, de Astra túl fáradt volt ahhoz, hogy erre figyelt volna. Egyetlen dologra tudott csak gondolni: a Challenger melegére, kényelmére és saját légkondicionált szobájára, benne a széles, puha ággyal. Végül elaludtak. A sötét elkeseredés, amely a borzalmas éjszaka során telepedett a fiatalokra, hamarosan elillant, ahogy kisütött a nap. Egy kis öblöcskében megmosakodtak; szerencséjükre az öböl külön volt a főáramlattól, és nem éltek benne undorító teremtmények. Alaposan belakmároztak az almaszerű gyümölcsből, ami a folyó melletti kis fákon termett. - Vissza kellene mennünk a partra - mondta Darv, miután két órát szunyókáltak a napon. - Miért? - Talán kisodort valamit a víz. 170

Soha nem találunk ki ebből az erdőből - mutatott rá Astra. Darv felült, és megdörzsölte szemét. - Gyerünk, kedvesem! A folyó jó eséllyel az öbölbe vezet. Rájöttek, hogy a folyó homokos partján nem is olyan kellemetlen mezítláb sétálni. Negyven perc alatt odaértek a parthoz. Astrának úgy tűnt, a fehér föveny és a nyugodt tó a legbékésebb táj a Paradicsomon. Az öböl átkutatása nem járt sok eredménnyel. Az egyetlen érdekességet egy hatalmas, fehér hal jelentette, amely a sekélyesben vergődött. Darv megvizsgálta a vízmosta fákat a part felső részén. A víz határán túl meghajlított két hosszú, egyenes törzset. Végüket a homokba nyomta, koronájukat összehúzta. így egy háromszöget formáztak. - Mit forgatsz a fejedben, Darv? - Valami menedéket próbálok összehozni éjszakára. - És holnap éjszakára. És azutánra - pontosított Astra. Darv felnevetett. - Ha sikerülne még több fát meghajlítani és körbe állítani, összeköthetnénk koronáikat liánnal, aztán beboríthatnánk levelekkel, hogy megvédjen az esőtől. Még melegen is tarthatna éjszaka. - Először valami fontosabbat kell csinálnunk - szólt Astra komolyan. - Mit? - Tüzet. -

Darv bánatosan nézett a tenyerén lévő hólyagra, aztán utálkozva eldobta a rövid pálcikát. - Semmi értelme, Astra... dörzsöléssel nem lehet tüzet csinálni. Astra nem válaszolt. Megérintette a pálcika végét, amit Darv ide-oda dörzsölt egy száraz fadarabon, aztán hozzányomta a fiú arcához. - Fáj! - tiltakozott az. - Mert forró - mutatott rá Astra. - Persze hogy forró... de nem annyira, hogy tüzet lehessen csiholni belőle. Astra fogta a pálcát, és két tenyere között görgetni kezdte. A végét a száraz fadarabhoz szorította. - Csak vízhólyag nő a tenyereden. - Szórj köré abból a vacakból! Darv szétmorzsolt egy kevés kiszáradt hínárt, és óvatosan a pálca vége köré rakosgatta. Astra egyenletes ritmusban próbált tüzet csiholni, és öt percig szünet nélkül csinálta, dacára Darv epés megjegyzéseinek. - Fölösleges időtöltés, drágám. Astra homlokán izzadság csillogott. Darv közömbösen figyelte a műveletet, aztán azon töprengett, hogy a vékony füstcsík vajon képzeletének szülötte-e, vagy sem. - Fújd! - kiáltott fel Astra. - Gyorsan! 171

Darv óvatosan elhúzta a pálcikát, és száraz hínárt szórt a helyére, miközben fújni kezdte. Legnagyobb meglepetésére a tapló elfeketedett, lángra kapott, és füstölni kezdett. Erősebben fújta, és a vékony lángnyelv, mely láthatatlan volt a napfényben, körülnyaldosta a száraz tüzelőt. Astra diadalmasan elvigyorodott, miközben Darv tovább táplálta az egyre növő lángot. Egész délelőtt keményen dolgoztak. Elegendő száraz fát és moszatot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy legkevesebb két napig tüzelni tudjanak vele. Darv nem akarta, hogy Astra is dolgozzon, de a lány ragaszkodott hozzá. A kora délutánt alvással töltötték; a part felső részén álló fák árnyékában ébredtek, felfrissülve. Rögtön nekifogtak a kunyhó megépítésének. Mihelyt elkészült a váz, Darv felmászott néhány fára, és egy éles kővel levagdosta koronájukat. Astra a hatalmas leveleket felkötözte a kunyhó favázára, aztán hátralépett, hogy megcsodálja munkája eredményét. Darv még egy halom levelet ledobott a fáról. - Gyere, kedvesem, kötözd fel őket, aztán majd csodálhatod! - Még soha, semmit sem csináltam kézzel - mondta Astra büszkén. De a felfedezés öröme hamarosan elszállt, mert eszébe jutott: annyira el volt foglalva, hogy nem jutott ideje Sharnára és Telsonra gondolni. Darv átölelte, és gyöngéden megcsókolta. - Tudom, mire gondolsz. Ha ez megnyugtat, nekem sem volt időm velük foglalkozni ma délután. Darv kiválasztott egy hosszú, egyenes rudat, és az éles kő segítségével kihegyezte. Meglehetősen könnyen felnyársalta vele a csapdába esett halat, sőt ezzel a módszerrel két kisebbet is elejtett. Megsütötték őket, és megegyeztek abban, hogy ez volt életük legízletesebb ebédje. Naplemente előtt fél órával Darv gondosan megrakta a tüzet, hogy éjszaka se aludjon ki. Besötétedett, mire elkészült. Bemásztak a kunyhóba, a kijáratot eltorlaszolták egy levelekkel borított kerettel. Amikor elnyúltak, érezték csak, milyen fáradtak. De ez a fáradtság kellemes érzetet keltett bennük, mert tudták, hogy a nehéz fizikai munka, amit elvégeztek, eredményesnek bizonyult. Astra hajnalban ébredt valami furcsa, sivító hangra. Vagy felülről, vagy az erdő sűrűjéből jött. Próbált összpontosítani, és arra a következtetésre jutott, hogy egy visszatérő, kellemes álom ébresztette fel, amelyben Darv és egy kisfiú játszik a hullámverésben, miközben ő figyeli őket. Szeme és végtagjai még fáradtak voltak az előző napi munkától. Darv hason feküdt mellette, egyik karját óvatosan átvetette Astra combján. A lány még egy darabig hallgatta megnyugtató légzését, aztán visszaaludt. 172

Astra fölemelte az első agyagcsészét, amelyet saját maga készített. Büszke volt rá. A nap már megfelelően kiszárította. Belemerítette a patakba, megtöltötte vízzel, és beleivott. Működött. Ezután egy sokkal nagyobbat kezdett el formázni. Lenézett a partra, hogy megbizonyosodjék: Darv nincs nagyon messze. A férfi a kunyhót tökéletesítette. Néha rálökött egy-egy ágat a reggeli szélben élénken lobogó tűzre. Astra ismét letérdelt, és a játékosan csörgedező patakot figyelte, amint a sziklák és a kövek között kígyózva megtette utolsó métereit a tóig. Kipróbálta a másik bögrét is. Úgy döntött, hogy a következőt korsó alakúra formálja; így könnyebb lesz majd vizet szállítani benne. Belevájta ujjait a nedves gödörbe, amelyet közvetlenül a patak mellett ásott. Kihalászott egy tenyérnyi agyagot. Megtanulta már, hogy nem érdemes egyszerre nagyobb mennyiséggel dolgozni, mert hamar kiszárad. Lassan és figyelmesen formázta korsóját. Annyira elmerült tevékenységében, hogy nem vette észre, figyelik. A patak csobogása minden szokatlan hangot elnyomott, így az első figyelmeztető jel egy hatalmas árnyék volt, ami rávetült. Felkiáltott és megpördült. A naptól el vakítva próbált felnézni az előtte tornyosuló valamire. - Homok - mondta egy barátságos, ismerős hang. - Rossz a mechanizmusnak. Mindenhová bemegy. - Astra! - kiáltotta egy másik ismerős hang. - Hé, Sharna, George megtalálta Astrát. Astra felállt. Hirtelen dübörögni kezdett valami a fülében. A világ forogni kezdett vele. Térdei megroggyantak, és ő ájul- tan zuhant a homokba. Akkor tért magához, amikor George óvatosan letette a kunyhó mellett. - Homok került a mechanikádba - magyarázta együttérzően. - Tudom, milyen. Szörnyű. Astra még kába volt, szédült, miközben Telson, Sharna és Darv lelkesen üdvözölték egymást. Sharna letérdelt Astra mellé, és megcsókolta. A lány képtelen volt megszólalni - hiába mozgatta ajkait, hang nem jött ki a torkán. - Sharna! - nyögte ki végül. - Sharna! Ez lehetetlen! Sharna felnevetett, és letörölte könnyeit. - Pedig én vagyok az. Ki más is lehetne? Hé, lassabban! - Sharna hátrazuhant a homokban. Félig sírt, félig nevetett, miközben Astra boldogan a nyakába vetette magát. - Hajnalban landoltunk - magyarázta Telson. - Tudtuk, hogy ti is a közelben szálltatok le. Próbáltunk rádión elérni titeket, de nem kaptunk választ. - A sikló a vízbe zuhant - közölte Darv. 173

Ez nem túl meglepő egymilliárd mérföld megtétele után - vigyorgott Telson. - Nekünk szerencsére nem volt ilyen gondunk. - A tűzre pillantott. - Még jó, hogy megláttuk a füstöt. -

Telson újabb halat tűzött nyársára, és a tűz felé tartotta. - El sem hinnétek, miket be nem vetettek ellenünk. Hologramokat, fény- és hangeffektusokat, hipnotikus szövegeket... mindent. - Hogy sikerült elbánni velük? - kérdezte Astra. Sharna arckifejezése megkeményedett, ahogy visszagondolt a rémséges látomásra. - Telsonnak sikerült, de ott kellett hagynia. Csak így volt lehetséges. Telson bólintott. - A szegényes fantáziám, amivel mindig húztál, Darv. Ezút- tál kapóra jött, mert a víziók nem bizonyultak rám olyan nagy hatással, mint Sharnára. - Szóval bementetek a központi kapcsolóterembe - mondta Darv mohón. - Milyen volt? - Egy kétszer két méteres négyzet. - Micsoda? - Egy rakás integrált áramkörrel az egyik oldalon és egy másikkal a másikon... Igazad van, Darv... kiábrándító volt. Csak két áramkör. Erőtérpajzsok nélkül. Androidok nélkül. - Telson szárazon felnevetett. Egész életünkben két olyan entitás uralkodott felettünk, akiket egy-egy jól irányzott kalapácsütéssel meg lehetett volna semmisíteni. - Ezt tetted? - Nem... Könyörögtek, hogy kíméljem meg őket. El tudod képzelni? A két őrangyal nekem könyörög? Egyezséget kötöttünk. Beismerték, hogy ez a bolygó alkalmas a letelepedésre, beleegyeztek, hogy idehozzuk a Challengert, így mi eljöttünk az egyik siklóval. A többit te mondd el, Sharna! - Az egyik orvosi egység megadta a leszállási koordinátáitokat folytatta a lány. - És négyet otthagytunk a vezérlőteremben. Astra a szemöldökét ráncolta. - Miért, Sharna? - Mert Angyal Egy és Angyal Kettő folytatja a Föld keresését. - Úgy érted, lehet, hogy visszatérnek? Sharna elmosolyodott. - Ne aggódj, Astra! A mi életünkben nem térnek vissza, de még a gyermekeink, sőt az unokáink életében sem. - De akkor is figyelmeztetnünk kell majd őket - nézett el Astra a tenger felett felemelkedő holdra. Darv megpiszkálta a tüzet, ragyogó szikrák tucatjait küldve az éjszakai égbolt felé. - Igen - nyújtózott egyet Sharna. - Holnap kirakodunk a siklóból. Egy 174

életre elegendő utánpótlást hoztunk magunkkal. Astra az agyagcsészéire gondolt, és egy kicsit elszomorodott. Telson felmarkolt egy marék homokot, majd hagyta, hogy a szemcsék kicsorogjanak ujjai között. - Most már van egy saját bolygónk - jelentette ki gondterhelten. Mihez kezdünk vele?

175

176

177

178