Jakobsz István AZ ATLANTI GAZDASÁGI KONFLIKTUSOK VERSAILLES E L Ö T I ÉS U T Á N
A világon egyre inkább tudatosodik, hogy minden ország egyaránt részese a gazdasági m e g p r ó b á l t a t á s o k n a k . A z utóbbi években a n n y i r a •megromlott a világgazdasági helyzet, hogy ennek következményeit nem csak a szegény, de a gazdag államok is megérzik. A z iparilag fejlett o r szágok 1975-ben úgy d ö n t ö t t e k , hogy úgynevezett gazdasági csúcstalál kozókat t a r t a n a k , évente v á l t o z t a t v a az összejövetel színhelyét. A z i p a r i államok ilyen fajta döntését az tette szükségessé, h o g y az egymás közötti nézetkülönbségek megszüntetése érdekében fölöttébb szükségesnek m u t a t kozott a közös problémák megvitatása és az egységes p r o g r a m o k kidol gozása. 1975 óta azonban t o v á b b h a l m o z ó d t a k a gazdasági problémák, s u g y a n a k k o r a nyugati t ö m b tagállamai k ö z ö t t k i r o b b a n t nézeteltérések is, amelyek oda vezettek, hogy szinte frontálisan szembekerültek egy mással a tagországok, mindenekelőtt az Egyesült Államok és a n y u g a t európai partnerek. Emlékezzünk rá: a Szovjetunió iránti gazdasági em bargó, az A m e r i k á b a i r á n y u l ó acélkivitel, a magas k a m a t l á b a k — mindez pedig vegyítve a fejlődő országok rohamos eladósodásával — i n d o k o l t a a vitás kérdések rendszeres megtárgyalását. E n n e k szellemében t a r t o t t á k meg 1982. június 5-én Versailles-taan a legerősebb gazdasági országok legutóbbi csúcstalálkozóját.
MAGAS SZINTŰ KOOPERÁCIÓ A nyugati országok értékelése szerint az ilyen fajta értekezletek elsőd leges célja kidolgozni a z o k a t a p r o g r a m o k a t , amelyek szavatolni tudják az ütemes gazdasági növekedést és a világgazdaság viszonylagos stabili tását. Elkerülhetetlenek azonban azok a körültekintő előkészítő t á r g y a lások is, amelyek az egyetemesebb érdekekből i n d u l n a k ki, illetve figye lembe veszik egy-egy ország sajátos érdekeit is. A z utóbbi évtizedben számtalanszor megmutatkozott, hogy a t ö m b ö k ö n belüli egységes meg állapodások nem elegendőek, mert a tagállamok belső gazdasági, és ter-
mészetesen politikai fejlődése megköveteli az egyéni érdekek megszívlelését, a sajátos törekvések egybehangolását is. A versailles-ihoz fogható csúcsértekezletek sikerét nemcsak aszerint kell m é r n i , hogy a közösen el fogadott döntések mennyiben t a r t a l m a z z á k a v a l ó d i egyéni törekvéseket, hanem aszerint is, h o g y az előző csúcstalálkozókon hozott o k m á n y o k mennyiben valósultak meg, illetve mi a k a d á l y o z t a a döntések életbe lép tetését. A gazdasági problémák, a konfrontálódás, amely elkerülhetetlen az egyéni elképzelések összetűzése miatt, semmiképpen sem szolgálja a fejlett országok érdekeit, még kevésbé pedig a gazdaságilag előrehaladot tabb és a fejlődők közötti különbségek megszüntetését, ami viszont el kerülhetetlen, ha t á v l a t b a n vizsgáljuk m i n d a n n y i u n k sorsának alaku lását. E l h a n g z o t t a k olyan értékelések is, h o g y a nyugati gazdasági és p o l i tikai t ö m b keretében valójában újabb t ö m b alakult ki, mindenekelőtt a nyugat-európai országok összefogása révén. E z az állítás valószínűleg elfogadható, ha figyelembe vesszük, 'miként alakultak a dolgok az utóbbi években például az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai or szágok között. Ez szerepelt egyébként a n n a k a csúcstalálkozónak a napirendjén is, amelyet Versailles-ban t a r t o t t a k 1982 júniusában. R o n a l d Reagan ame rikai elnök másodízben vett részt egy ilyen magas szintű találkozón. Előzőleg ellátogatott több európai fővárosba, néhány n a p p a l később pedig Bonnban összeült a N A T O tagállamok vezetősége. Franciaország ban m e g v i t a t t á k a világgazdasági problémák halmozódását, a gazdasági megtorpanást, a protekcionizmus káros voltát, a fejlődő országok r o hamos eladósodásának következményeit, a kelet-európai államok gazda sági helyzetét, valamint az új világgazdasági rend megteremtésének k ö vetelményeit. Külön helyen szerepelt az energiaválság, jóllehet ez idő ben az olaj világpiaci á r a m á r fokozatosan csökkent. A nyugat-európai országok nehezményezték az erőszakos amerikai gazdasági törekvéseket, mindenekelőtt azt, hogy Reagan elnök kezde ményezésére rohamosan emelkedtek a k a m a t o k , ami a nemzetközi pénz ügyi piacon is súlyos m e g r á z k ó d t a t á s o k a t okozott. Károsnak minősítették t o v á b b á a kelet-európai országok iránti gazdasági megtorlásokat, vala mint azt, hogy az Egyesült Államok a Közös Piac tagállamai és J a p á n iránt is megtorlásokat alkalmaz, védve saját piacát. Az amerikaiak azonban nem sok gondot fordítottak az európaiak ag gályaira és az se érdekelte őket, h o g y Reagan elnök gazdaságvédő i n t é z kedései milyen káros következményekkel j á r n a k partnereire nézve is. A z Egyesült Államok elsődleges célja az volt, hogy rákényszerítse nyugati szövetségeseit a Kelet és a N y u g a t k ö z ö t t i gazdasági viszonyok amerikai elképzeléseinek t á m o g a t á s á r a , illetve arra, hogy csatlakozzanak a Szov jetunió és a többi kelet-európai ország elleni gazdasági megtorlásokhoz. A nyugat-európai országok kifejezték nemtetszésüket a szovjet gáz vezeték építésének meghiúsítása m i a t t , és emiatt elmélyült a szakadék az amerikai és az európai gazdasági együttműködési elképzelések között.
A n n á l inkább, mert az európai acél A m e r i k á b a v a l ó kivitele is, a k o rábbi (megbeszélésekkel ellentétben, v á r a t l a n u l attól függött, h o g y milyen álláspontra helyezkedik N y u g a t - E u r ó p a a Szovjetunió megfenyítése kér désében. A versailles-i csúcstalálkozó valószínűleg ezért is ért véget lagymatag n y i l a t k o z a t t a l . A későbbi események azonban m e g m u t a t t á k , hogy a h á t térben sokkal k o m o l y a b b nézeteltérések bújtak meg, mintsem azt a rész vevők beismerték volna. 1982 június 11-én az amerikai kereskedelmi minisztérium közzétette a k o r m á n y döntését, hogy a nyugat-európai acél megvásárolható ugyan, d e az amerikai acél az állami szubvenciók révén olcsóbb lesz, tehát a n y u g a t i acélipar nagy veszteségeknek nézett elébe; 1982. június 18-án az amerikai k o r m á n y döntést h o z o t t , amelynek értel mében a szovjet gázvezeték építésében érdekelt amerikai vállalatok nem szállíthatják le a Szovjetuniónak a megrendelt berendezéseket és tech nológiát. A m e r i k a tehát n y í l t a n szembekerült nyugati szövetségeseivel. A nézetkülönbségek t o v á b b mélyültek az O E C D értekezletén, amelyen ugyanez év június 30-án a kiviteli hitelek összegéről t á r g y a l t a k . Ezen a tanácskozáson döntöttek arról, hogy a Szovjetuniónak, a N é m e t D e m o k ratikus Köztársaságnak és a Csehszlovákiának j ó v á h a g y a n d ó külföldi hitelek kamatjait emelik és u g y a n a k k o r m e g v á l t o z t a t j á k ezeknek az or szágoknak, a megkülönböztetett státusát, azaz besorolják őket a fejlett ipari országok kategóriájába. Újabb nyomást g y a k o r o l t a k t e h á t az amerikaiak a keleti országokra, de u g y a n a k k o r n y u g a t i szövetségeseikre is: m e g v á l t o z o t t az a m e r i k a i dollárnak a nyugat-európai v a l u t á k h o z m é r t értéke. Egymás között ismét bevezették a lebegő árfolyamot, a d o l l á r egyre drágult, úgyhogy a n y u gat-európai gazdasági életben újabb m e g r á z k ó d t a t á s o k r a került sor. A z önző amerikai gazdaságvédő intézkedések t e h á t a nyugati szövet ségesek előtt is világossá tették, h o g y az egyenrangú együttműködés a múlté és a politikai érdekek d i k t á t u m a m i n d érezhetőbbé válik.
R E A G A N ÉS A K A M A T L Á B A K A z Amerikai Egyesült Államok 1974 óta restriktív pénzügyi politikát folytat, amelynek célja helyreállítani az á r a k szilárdságát. Ezzel egyide jűleg meg kellett változtatnia a k a m a t o k a t is. E n n e k a p o l i t i k á n a k az eredményeként az Egyesült Á l l a m o k b a n lényegesen n ö v e k e d t e k a k a m a t lábak, aminek k ö v e t k e z m é n y e az volt, hogy fokozatosan megszilárdult a dollár á r f o l y a m a . A z erős dollár viszont rákényszerítette az európai országokat, h o g y jómaguk is megváltoztassák, illetve növeljék a k a m a tokat, hogy megőrizzék valutájuknak a d o l l á r h o z viszonyított értékét. A nyugati i p a r i államok ezt követően szembe t a l á l t á k m a g u k a t az a z o nos gazdasági p r o b l é m á k k a l . A z előző években bevezetett gazdaságszilárdítási politika viszonylag fékezte az á r a k emelkedését, az infláció a z o n ban tovább növekedett, sőt manapság is k o m o l y problémát okoz. Meg-
1
t o r p a n t a gazdasági élet, és baj v a n a gazdaság struktúrájával, ami a növekvő munkanélküliséghez vezetett. A m i n d e n ü t t bevezetett magas k a m a t o k szinte fojtogatják a m a g á n b e r u h á z á s o k a t és általában a terme lést. A pénzügyi politika avult rendszere, a v a l u t á k á r f o l y a m á n a k m e g szilárdítására irányuló intézkedésekkel k a r ö l t v e súlyos m e g r á z k ó d t a t á sokhoz vezetett a nyugati világban. E z egyebek k ö z ö t t költségvetési h i á n y t is előidézett, szükség m u t a t k o z o t t tehát az újabb hitelekre, ame lyek azonban a magas k a m a t l á b a k m i a t t t a r t h a t a t l a n helyzetet terem tettek, m e r t megnehezült a hitelek visszafizetése. Jóllehet elfogadható a m a g y a r á z a t , hogy a világméretű gazdasági meg torpanás nem csupán a k a m a t o k eredménye, hanem különféle tényezők összhatása, mégis bizonyos, h o g y a magas k a m a t l á b a k az alapvető p r o b léma o k o z ó i : lehetetlenné v á l t az iparilag fejlett országok zökkenésmen tes gazdasági fejlődése is, nem beszélve az úgynevezett h a r m a d i k világ, tehát a fejlődő országok kilátástalan helyzetéről. Ez utóbbiak adósságai a magas k a m a t o k miatt rohamosan növekedtek, s ennek folytán rákény szerültek, hogy mind jobban k o r l á t o z z á k b e h o z a t a l u k a t , ami viszont káros hatással volt az ipari országokba irányuló kivitelükre is. Mindezt figyelembe véve érthető, h o g y a versailles-i csúcstalálkozó részvevőit nagy felelősség terhelte, amikor ezekről a kérdésekről v i t á z t a k . Emlékezzünk r á : az o t t a w a i csúcstalálkozó után fölmerült a n n a k le hetősége, hogy az Egyesült Államok csökkentse a k a m a t o k a t és ennek n y o m á n az európai gazdasági közösségben n y o m b a n fontolóra vették a francia i n d í t v á n y t , hogy különítsék el m a g u k a t az amerikai k a m a t p o l i tikától és dolgozzanak ki az európai közösség tagállamaira v o n a t k o z ó gazdasági, de mindenekelőtt k a m a t p o l i t i k á t . Ez viszont csak úgy lehetett volna elfogadható, h a egységesen lépnek föl az amerikai dollárpolitikával szemben. A nyugat-európai államok valutahelyzete, a valuták eltérő szi lárdsága miatt ez lehetetlen volt. Az amerikai k a m a t o k 1982 első felében valamivel alacsonyabbak vol t a k az előző évinél, Washington a z o n b a n t o v á b b i nyomást gyakorolt szövetségeseire is, mert nehézségek merültek föl az ország költségvetésé ben. A z amerikai adminisztráció ismételten h a n g o z t a t t a , hogy minden eszközzel küzdeni fog gazdaságának t a l p r a állításáért, és hogyha Ameri kában enyhül az infláció, a k k o r az m a g á v a l vonhatja a k a m a t o k csök kentését is. Később, bármennyire is fájó volt ez az amerikai k o r m á n y számára, csökkentenie kellett a k a m a t l á b a t az Egyesült Államokban, noha az inflációt nemigen t u d t a enyhíteni. Szövetségeseinek és m á s országok n a k az eladósodása azonban végveszélybe sodorta a legjelentősebb ame rikai b a n k o k a t is, t e h á t a k o r m á n y n a k ezeknek mentésére kellett sietnie. A nyugat-európai országok nagyon hevesen bírálták az amerikaiak ka matpolitikáját, valójában azonban a R e a g a n - k o r m á n y z a t gazdasági k o n cepcióját. Mindenekelőtt azt helytelenítették, h o g y a k o r m á n y z a t kienged te kezéből a k a m a t o k növekedésének ellenőrzésit, és kizárólag a növekvő költségvetési hiány fedezésére gondol. Igaz viszont — így m o n d t á k a nyugat-európai gazdasági szakértők — , hogy az amerikai deficit bírálata
kétélű fegyver: a nyugat-európai országok egyike-másika is költségveté si h i á n n y a l küszködik, figyelni kell a z o n b a n a r r a is, (hogy a veszteségek pótlása azt is eredményezheti, hogy csökkentik a hadiköltségvetést, (ez persze nem történt meg), aminek eredménye az lehet, hogy a n y u g a t európai szövetségeseknek több pénzt kell majd folyósítaniuk saját hadere jük fönntartására, tökéletesítésére, illetve az E u r ó p á b a n állomásozó ame rikai egységek eltartására. Ez is mutatja, hogy amikor pénzről és gazdasági problémákról van szó, mennyire önzőek az ipari országok: inkább elvállalják a mindenki számára t a r t h a t a t l a n állapotot, m e r t ők t a r t a l é k a i k révén esetleg jobban j á r h a t n a k , mint az országok nagy tömege, amelyek a mértani h a l a d v á n y szerint n ö v e k v ő eladósodással néznek szembe. A versailles-i csúcstalálkozó előtt világossá v á l t , hogy a k a m a t o k kér désében elsősorban az infláció megfékezését kell górcső alá venni, föl kell élénkíteni a gazdasági termelést. A z is kétségtelen, h o g y a devizapiacon meg kell hiúsítani a dollár á r f o l y a m á n a k ingadozását, m e r t különben a legerősebb nyugati v a l u t á k : a francia f r a n k , a nyugatnémet m á r k a , az olasz líra és az angol font még nagyobb nehézségekbe jut. A versailles-i csúcs után azonban m e g m u t a t k o z o t t , h o g y az értekezlet gazdaságpolitikai n y i l a t k o z a t a az amerikaiak érdekeit j u t t a t t a kifejezésre. T e h á t n e m szü letett meg a kellő egyetértés. 1982 júniusában az európai valutaértékeket össze kellett egyeztetni, így a frankot és a lírát leértékelték, a m á r k á t és a holland guldent fölértékelték. A rákövetkező n a p o k b a n interveniált az amerikai szövetségi tartalékok b a n k j a — a Reagan elnök ellen 1981 m á r ciusában végrehajtott merénylet után először — és újabb pénzmennyiség bevezetésével meghiúsította a pénzügyi spekulációkat. Tulajdonképpen erősítette a dollárt m á s v a l u t á k k á r á r a .
GAZDASÁGVÉDÖ INTÉZKEDÉSEK —
FÖLDGÁZVITA
A nyugati gazdasági és .politikai v i s z o n y o k a t az elkövetkező h ó n a p o k ban b o n y o l í t o t t a a nemzetközi politikai viszonyok kiéleződése is. A m i ó t a az amerikai k o r m á n y z a t 1979 decemberében az afganisztáni intervenció u t á n gazdasági megtorlást a l k a l m a z o t t a Szovjetunió és a kelet-európai országok ellen, egyre feszültebbé vált a helyzet az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei között. A m e r i k a igyekezett rábírni n y u g a t i szövet ségeseit, hogy fönntartás nélkül csatlakozzanak hozzá az embargó ügy ben. A konfliktus hátterében az bújt meg, h o g y az európaiak m á s k é n t vélekedtek a keleti tömbbel való kapcsolatokról, és a K e l e t — N y u g a t kereskedelmi viszonyáról, m i n t tengerentúli szövetségesük. A m i k o r ugyan is a világ ünnepelte az enyhülési politika beindítását, a megértés légköré nek megteremtését, az akkori amerikai elnök, N i x o n és külügyminisztere, H e n r y Kissinger koncepciót dolgozott ki, amelynek egyik sarkalatos pontja az volt, hogy a keleti országokkal való gazdasági jóviszony a ke reskedelmi kapcsolatok elmélyítésében keresendő. A k k o r i b a n Washington-
ban úgy értelmezték, h o g y támogatni kell a Szovjetunió és más kelet európai országok gazdasági felvirágoztatását. A m i k o r az amerikai k o r m á n y z a t megtorlással reagált az afganisztáni és a lengyelországi fejle ményekre, valójában elsősorban a m e g v á l t o z o t t politikai elképzeléseihez i d o m k o t t a gazdasági g y a k o r l a t á t : a kereskedelmi kapcsolatok befagyasz tásával a k a r t a „ b ü n t e t n i " a Szovjetuniót. Elsősorban viszont elérkezett n e k vélte a pillanatot, hogy gyöngítse a másik nagyhatalom gazdasági erejét, amennyire csak lehet, leépítse politikai befolyását. A R e a g a n - k o r m á n y z a t keleti politikájának a l a p v e t ő célja tehát az volt, hogy elvágja az u t a t a Szovjetunió előtt, lehetetlenné tegye számára, hogy fejlett nyugati technológiához jusson. Ezzel szemben a nyugat-európai országok — figyelembe véve geopolitikái, stratégiai és gazdasági sajátos ságaikat — az Egyesült Államoknál jóval szilárdabban kötődtek az úgy nevezett keleti kereskedelemihez: a r r a törekedtek, hogy hosszú lejáratú árucserével egyengessék a tartós ipari kooperációt, az együttműködést a keleti országokkal. Ú g y gondolták, h o g y ez a gazdasági és politikai ér dekek, az egyetemes szükségletek szempontjából és a k o r á b b a n m e g k ö t ö t t megállapodások szellemében (Helsinki o k m á n y o k ) elkerülhetetlen és n é l külözhetetlen. E n n e k az okfejtésnek eredményeként született meg a szibériai gázve zeték építésének gondolata. M i n t ismeretes, ezen a több m i n t 5 ezer kilo méteres vezetéken szándékoznak a nyugat-európai országok, elsősorban N y u g a t - N é m e t o r s z á g földgázt vásárolni a Szovjetuniótól. A z európai energiaellátás szempontjából nagyszerű befektetés ez, és nincs kizárva, hogy éppen ezért ü t k ö z ö t t is a m e g v á l t o z o t t amerikai politika a k a d á l y á ba. A gázvezeték építéséhez szükséges berendezéseket a nyugati vállala t o k n a k kell szállítaniuk. A projektum kompenzációs üzlet, ami azt jelen ni, hogy elsősorban n y u g a t i hitelekből pénzelik, később pedig a Szovjet unió földgázzal fizet érte. A z amerikaiak két szempontból b í r á l t á k ezt az elképzelést: figyelmez tettek a r r a , h o g y N y u g a t - E u r ó p a , mindenekelőtt az N S Z K , energiaellátás szempontjából túlságosan függő viszonyba kerül a Szovjetuniótól, tehát politikailag is nyomás g y a k o r o l h a t ó r á ; másrészt az Egyesült Államok úgy vélte, hogy a gázvezeték építéséhez szükséges rendkívül korszerű technológia leszállításával valójában a N y u g a t erősíti a Szovjetunió gazdasági erejét, közvetve pedig azzal, hogy a 90-es években, amikor megindul a gáz leszállítása, a Szovjetunió jelentős nyugati valutabevé telre tesz szert. A hivatalos Washington tehát úgy m é r t e föl, h o g y a gáz ügylet á t h ú z z a az amerikai stratégia elképzeléseket és terveket, erősíti a „ k a t o n a i l a g körülbelül egyenrangú, gazdaságilag azonban alárendelt Szov jetuniót". Ezért is törekedett tehát a R e a g a n - k o r m á n y z a t arra, hogy a nyugat-európai gazdasági érdekekkel m i t sem t ö r ő d v e , nyomást gyako roljon a N A T O szövetségeseire, elsősorban a Közös Piac tagállamaira és rákényszerítse őket arra, hogy csatlakozzanak a Kelettel szembeni gaz dasági megtorló intézkedéseihez.
Ezzel viszont még jobban kiéleződött a közte és a szövetségesei közötti viszony. A z amerikai k o r m á n y z a t először is m . g t i l t o t t a a gázvezeték ügyletben részvevő amerikai v á l l a l a t o k n a k , illetve nyugat-európai leány vállalataiknak, hogy eleget tegyenek vállalt kötelezettségeiknek. Később ki a k a r t a eszközölni a nyugat-európai k o r m á n y o k n á l , hogy az európai vállalatok is megtagadják a m e g k ö t ö t t szerződéseket. A h u z a v o n a egyre nagyobb hullámokat vert, olyannyira, hogy k l s ő b b az amerikai a d m i nisztrációban is két tábor alakult ki. Míg A l e x a n d a r H a i g akkori k ü l ügyminiszter úgy vélte, hogy az atlanti konfliktust nem szabad tovább terhelni a gázvezeték kérdésével, Weinberger hadügyminiszter az erős kéz politikájának híve m a r a d t . A hónapokig húzódó és az egymás k ö z ö t t i kapcsolatokat m e g r o n t ó vita mégis azzal ért véget, h o g y az embargóügy A m e r i k á n a k nyilván nem tet sző eredménnyel zárult: R e a g a n n a k föl kellet: függesztenie a megtorlást. A versailles-i csúcstalálkozó u t á n az amerikai elnök kijelentette: az értekezleten megerősítették, hogy figyelembe véve a N y u g a t katonai és politikai céljait, a t á r g y a l ó felek teljes:n egyeté.tettek a Szovjetunió irán ti gazdaságpolitika kitételeiben. Lényegiben azonban m i n d a d d i g , amíg az embargót föl nem függesztették, a szövetségesek n e m t u d t a k közös neve zőre jutni. E z érthető is, hiszen az embargóügy nemcsak gazdasági, hanem jogi kérdéseket is fölvetett. A négy nyugati ország közül, amelyeknek ipara arányosan részt vesz a gázvezeték építésében — N y u g a t - N é m e t o r s z á g , Franciaország, N a g y - B r i t a n n i a és O.aszorsrág — mindvégig következe tesen b e t a r t o t t a a Szovjetunió iránt vállalt és szerződésbe foglalt kötele zettségeit. H a ezt nem teszi, nemzetközi jogi b o n y o d a l m a k b a keveredik, mert végeredményben az előírások szerint kell eljárnia m i n d e n országnak. E z természetesen kivétel nélkül minden országra vonatkozik, A m e r i k a is így vélekedett, amikor a saját érdekeiről volt szó: emlékezzünk vissza a nevezetes búzaembargóra, amelyet a Szovjetunióra vetett ki. Ennek a korlátozó intézkedésnek is az volt a célja, h o g y nyomást gyakoroljanak a moszkvai k o r m á n y r a , és valójában az egész keleti t ö m b r e . A m i k o r azonban R o n a l d Reagan elnök került A m e r i k a élére, megszüntette az em bargót, m o n d v á n , hogy az Egyesült Á l l a m o k n a k nincsen joga embereket éheztetni. Reagan elnököt a k k o r i b a n nem z a v a r t a , hogy a Szovjetunió milyen E u r ó p a - p o l i t i k á t folytat: elsődleges célja az volt, hogy eleget te gyen a lázongó amerikai farmerek követeiéiének, szavatolja az amerikai búzatöbblet értékesítését — a r r a h i v a t k o z v a , h e g y az államközi meg állapodásoknak eleget kell tenni. A fölsoroltak azt m u t a t j á k , hogy az A t l a n t i szövetség összetartása csökkent a keleti t ö m b i r á n t i gazdasági intézkedések kapcsán. Szerepet k a p t a k a belpolitikai és a külpolitikai é r d e k e k : a nyugat-európai országok t u d a t á b a n voltak annak, hogy a kelleme lenül hosszan t a r t ó gazdasági megtorpanás a szovjet gázvezeték építésének megtiltásával újabb b o n y o d a l m a k a t okoz, növeli a munkanélküliséget. A t t ó l is t a r t o t t a k , hogy le hetetlenné válik tervük, a m e l y szerint a szovjet földgáz alkalmazásával
csökkentik az olajtermelő országoktól v a l ó függősegüket. Beleütköztek azonban az Egyesült Államok önző politikájába: A m e r i k á t a világpoliti kai célkitűzései és belpolitikai gazdasági és pénzügyi sakkhúzásai a r r a r a g a d t a t t á k , hogy szemet hunyjon az európai szövetségesek tényleges szükségletei fölött. A z e m b a r g ó valójában többet á r t o t t N y u g a t - E u r ó p á nak, m i n t a Szovjetuniónak. H a figyelemmel kísérjük a nyugati szövetségesek közötti gazdasági és politikai viszony alakulását a hetvenes évektől napjainkig, a k k o r a z t látjuk, hogy sohasem volt feszültségtől 'mentes. A n y u g a t i csúcsértekezle tek bevezetése előtt m á r számos viszony t ö r t ki k ö z ö t t ü k , m e r t szinte lehetetlenné vált tartósan egyeztetni az egymástól eltérő gazdasági és p o litikai szükségleteket, tehát megfogant a n n a k gondolata, hogy új a l a p o k r a kell helyezni az egymás k ö z ö t t i viszonyt. N a g y o b b teret kell adni a sa játosságoknak. N y u g a t i gazdasági és politikai szakértők fölmérései szerint — m e l y e ket ebben az írásunkban adatgyűjtésként h a s z n á l t u n k föl — az i d ő n k é n t fölmerülő megpróbáltatások csak n a g y erőfeszítések á r á n szűntek meg, d e valójában nem o l d ó d t a k meg tartósan. A politikai és gazdasági é r d e kek ütköződése mindannyiszor m e g m u t a t t a , hogy m a n a p s á g szinte lehe tetlen a régi a l a p o k r a helyezett szövetségek fönntartása. A csúcstalálko zók megszervezése N y u g a t o n egyfajta próbálkozás, hogy megtartsák a látszatot, a döntések azonban m á r korántsem a n n y i r a kötelezőek, m i n t azelőtt v o l t a k .
V É G Ü L IS . . . A versailles-i csúcstalálkozó kimenetele is azt bizonyítja, h o g y az a t lanti szövetség konfliktusai nem szűntek meg. A z egybegyűlt állam- és k o r m á n y f ő k m e g h a t á r o z t á k elkövetkező politikai i r á n y v o n a l u k a t , t u d a tában v o l t a k azonban a n n a k , hogy döntéseiknek megvalósítása n a g y ne hézségekbe ütközik — m e r t figyelembe kell v e n n i ü k saját k o r m á n y u k , parlamentjük véleményét is. N a g y o n nehéz völt megnyerni elképzeléseik nek a választópolgárokat is. Egyik k o r m á n y sem helyezheti saját népé nek érdekeit a szomszédos ország szükségletei fölé, de a z sem lehetséges, hogy alárendelje m a g á t m á s o k érdekeinek. A n y u g a t i világban ezt az elvet nem szabad lábbal t i p o r n i . S m i n t ahogyan t ö b b nyugati politikus h a n g o z t a t t a : a külső hatások egyre érezhetőbbek m i n d e n ország életében, lassan m á r rá kell döbbenni arra, h o g y az egymásra utaltság világát éljük. Lehet, hogy ez gyorsabban t u d a t o s o d i k N y u g a t - E u r ó p á b a n , m i n t A m e rikában. Ez érthető is, m e r t a z európai ipari országok a m ú l t b a n is n a gyobb mértékben függtek a világgazdasági folyamatoktól, m i n t az Egye sült Államok. Igaz ugyan, hogy a hetvenes évek elején A m e r i k a szembe találta m a g á t a dollár rohamos értékcsökkenésével és azzal, hogy az a m e rikai áru m i n d kevésbé volt versenyképes a világpiacon, a k k o r i b a n azon ban N i x o n elnök ügyes sakkhúzással A m e r i k a j a v á r a f o r d í t o t t a a d o l g o -
k a t : megszüntette a dollárnak az aranyértéktől való függőségét, tehát gyökeresen m e g v á l t o z t a t t a az érvényben levő pénzügyi rendszert. A dol lár fokozatosan erősödött, m e r t a nyugati szövetségen belül a társorszá goknak segítségére kellett sietniük. M a n a p s á g azonban ilyen sakkhúzá sokra nincs lehetőség, Reagan elnöknek tehát más u t a k a t kell keresnie. Ennek t u d h a t ó be, h o g y az erős amerikai gazdaság helyreállítására irá nyuló elképzeléseiben ő is az önzést helyezte előtérbe, ezzel viszont nagy megrázkódtatásokat o k o z o t t a belső és a külső piacokon. T a r t h a t a t l a n állapotokat idézett elő, és ezért n e m volt más h á t r a s z á m á r a sem, m i n t hogy eleget tegyen saját gazdasága és a külföld követeléseinek, csökkentse a k a m a t o k a t és jobban figyelembe vegye az egyetemes érdekeket, mint k o r á b b a n . M e g v á l t o z t a k ugyanis a belső és külső politikai követelmények. R á kellett döbbennie arra is, hogy a nyugati szövetségen belül növek szik az egyéni érdekek megőrzésére irányuló küzdelem és az egyéni p r o b lémákat is tulajdonképpen az igazságosabb világgazdasági rendszer meg teremtésében kell megoldani. Természetes, h o g y ez nagyon lassú folya mat. A versailles-i csúcstalálkozó után Bonnban m e g t a r t o t t á k a N A T O csúcstalálkozóját, de ezen sem t u d t a k é r d e m megoldást találni az egy más közötti nézeteltérések elsimítására. Valójában mindenki m e g m a r a d t sajátos elképzelései mellett, és az egyetlen eredménynek azt tekinthették, hogy egyetértettek a további csúcsértekezletek m e g t a r t á s á b a n . Nincs k i zárva, hogy ezeken a tanácskozásokon nagyobb mértékben előtérbe ke rül a kooperáció és a közös megoldások k u t a t á s a . A m e r i k a tulajdonkép pen a n y u g a t - e u r ó p a i gazdasági konkurrenciától tart, jól tudja azonban, hogy az A t l a n t i Szövetség tagállamainak széthúzása komoly politikai veszélyekkel járna. A n y u g a t - e u r ó p a i országok viszont nem elégíthetik ki gondolkodás nélkül az amerikai követeléseket, főleg a k k o r n e , ha ezek lényegesen korlátozzák gazdasági és politikai önállóságukat. A z együtt működés lehetséges, de csak h a teljesen új a l a p o k r a helyezik.
