Jegyzőkönyv Szám: 16/2011. Készült: 2011. szeptember 29-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről Jelen vannak:
Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Nyúl József Jenő Szabó Gábor Zsámboki Attila képviselők
Tanácskozási joggal megjelent: Dr. Jenei Aranka mb. jegyző Kovácsné Király Erika intézményvezető Kovácsné Szél Emma intézményegység vezető Rédeiné Bondor Klára tervező Nagy Krisztina vezető tanácsos Előzetes bejelentéssel távol: Gróf Zoltán és Hosszú Dávid képviselők Jegyzőkönyvvezető: Spitzer Béláné Polgármester köszönti az ülésen megjelenteket, s a 2. számú mellékletként csatolt jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 7 képviselőből 5 fő jelen van. Ezt követően javaslatot tesz a meghívóban feltüntetett napirendi pontok elfogadására. A szavazás eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5/ igen szavazattal a következő napirendek tárgyalását kezdi meg: Napirend 1./ A 2011. évi költségvetésről szóló 2/2011. (II.16.) ÖR. számú rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester 2./ Ballószög Község Önkormányzat Képviselőtestületének a közterületek használatáról szóló 3/1999. (II.10.) ÖR. módosítása. Előadó: Katona Imre polgármester 3./ Beszámoló a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás 2011. I félévi tevékenységéről Előadó: Katona Imre polgármester 4./ Beszámoló a Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda működéséről, az oktatási-nevelési feladatellátásról, a ballószögi intézményegységek 2010/2011. tanévének munkájáról. Előadó: Kovácsné Király Erika intézményvezető Kovácsné Szél Emma intézményegység vezető
2
5./ Új jegyzői pályázat kiírása. Előadó: Katona Imre polgármester 6./ Bursa Hungarica pályázathoz való csatlakozásról döntés. Előadó: Dr. Jenei Aranka mb. jegyző 7./ Településrendezési terv módosításával kapcsolatos kérelem megvitatása. Előadó: Katona Imre polgármester 8./ Egyéb ügyek és felvetések: - Családi napközi létesítésére irányuló támogatói kérelem - Tanyagondnoki pályázat ismételt kiírásáról való döntés
ELSŐ NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: A 2011. évi költségvetésről szóló 2/2011./II.16./ ÖR. sz. rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 3. számú, Pénzügyi Bizottság 2011. szeptember 29-i üléséről felvett jegyzőkönyvet pedig a 4. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy az év közben felmerült pótelőirányzatok és képviselő-testületi döntések miatt szükségessé vált az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011./II.16./ ÖR. sz. rendelet módosítása. A kiküldött írásos előterjesztés részletesen tartalmazza a központi költségvetésből kapott költségvetési támogatásokat, a Képviselő-testületi határozatok alapján történő módosításokat és a III. fejezetben foglalt egyéb módosításokat, így annak ismertetésétől eltekint. Elmondja még, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai napon megtartott ülésén részletesen megtárgyalta a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó előterjesztést és a rendelet-tervezetet módosítás nélkül elfogadásra ajánlja a Képviselő-testületnek. Megállapítja, hogy a költségvetési rendelet módosításával kapcsolatban kérdés, észrevétel nem érkezett, így szavazást rendel el, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő rendeletet alkotja: 12/2011./09.30./ sz. Rendelet Az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendeletének módosítása RENDELET a rendelet teljes szövegét a jegyzőkönyv 5. számú melléklete tartalmazza
3
Polgármester megállapítja, hogy Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta az. Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011./II. 16./ sz. rendelet módosításáról szóló önkormányzati rendeletet. MÁSODIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Ballószög Község Önkormányzat Képviselőtestületének a közterületek használatáról szóló 3/1999. (II.10.) ÖR. módosítása. Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 6. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet évről évre folyamatosan módosult, hiszen annak melléklete tartalmazza az aktuálisan meghatározott közterület használati díjakat. A rendelet módosításai koncepcionális változásokat nem tartalmaztak, jelen szabályozás együttesen tartalmazza a települést tulajdonosként megillető jogok érvényesítését, ezen belül a használatra vonatkozó megállapodás részletes tartalmát, folyamatát, a díj nagyságát, valamint a közjogi - hatósági jellegű szabályozást. Utóbbira példaként a hatósági eljárási szabályok és a szabálysértési szankció kilátásba helyezése említhető. Megbízott jegyző elmondja, hogy több alkotmánybírósági határozat rögzíti a jogbiztonságról szóló alapelv érvényre juttatása érdekében az önkormányzat közhatalmi és tulajdonosi pozícióinak szétválasztását. Ugyanazon tárgykörben a képviselőtestület nem alkalmazhat olyan szabályozást, amely egyes esetekben a közterület használat engedélyezését önkormányzati hatósági ügyként kezeli, míg egyéb feltételek fennállása esetén, mint a közterület tulajdonosa polgári jogi jogviszonyt létesít a kérelmezővel. A két szabályozási forma bármelyikét alkalmazhatja az önkormányzat, azonban azok egyidejűleg a rendeletben nem jelenhetnek meg, mivel ezzel a közhatalmi, illetve a tulajdonosi pozíció összemosódik, sértve a jogállamiság elemét képező jogbiztonság elvét. Amennyiben önkormányzati hatósági ügyként szabályozza a képviselőtestület a közterület használatát, akkor az Ötv. 109.§-ában foglaltakat kell alapul venni, szem előtt tartva a Ket. rendelkezéseivel való összhangot. A közterület használatnak polgári jogi jogviszony keretében történő rendezése esetében a Ptk. szabályai az irányadók. Javasolja, hogy a két lehetőségből a polgári jogi, tulajdonosi szabályozás mellett döntsön a testület. Az önkormányzati érdekeket a szerződési keret maradéktalanul biztosíthatja, rugalmas és gyors megoldásra ad lehetőséget, ezzel szemben a közhatalmi - hatósági eljárás lassabb és gyakran életszerűtlen helyzetet eredményezhet, például pár órás árusítási szándék esetén kérelem benyújtási és illeték fizetési kötelezettség keletkezik, határozatot kell kiadni és nem nyújt többlet biztonságot a közterületeink használatának rendezésében.
4
Polgármester megköszöni az ismertetést és megállapítja, hogy a Képviselők egyetértenek a rendelet módosítására vonatkozó javaslattal, kérdés, észrevétel ezzel kapcsolatban nem érkezett. A napirendi pont lezárásaként szavazásra teszi fel a közterületek használatáról szóló 3/1999./II.10./ sz. rendelet módosítására vonatkozó javaslatot, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő rendeletet alkotja: 13/2011./09.30./ sz. Rendelet A közterületek használatáról szóló 3/1999. (II.10.) ÖR. módosítása. RENDELET az egységes szerkezetbe foglalt rendelet teljes szövegét a jegyzőkönyv 7. számú melléklete tartalmazza Polgármester megállapítja, hogy Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a közterületek használatáról szóló 3/1999./II.10./ sz. rendelet módosításáról szóló önkormányzati rendeletet. HARMADIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Beszámoló a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás 2011. I félévi tevékenységéről Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 8. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásról szóló 2004. évi CVII. törvény 6. § (3) bekezdése értelmében „A társulási tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a társulási tanácsban végzett tevékenységükről.” A fenti rendelkezés értelmében a Társulási Tanács mellett működő Kistérségi Iroda közreműködésével összeállított beszámoló az írásos előterjesztés mellékleteként kiküldésre került a Képviselők részére. A beszámoló részletesen tartalmazza a Társulási Tanács 2011. I. félévi tevékenységét, így annak ismertetésétől eltekint. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Társulási Tanács 2011. I. félévi tevékenységére vonatkozó polgármesteri beszámolót fogadja el. Megállapítja, hogy a beszámolóval kapcsolatban kérdés, észrevétel nem érkezett, így szavazásra teszi fel az írásos előterjesztésben foglalt határozati javaslatot, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza:
5
117/2011. (09.29.) sz. KT. határozat Polgármesteri beszámoló a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Tanácsában végzett 2011 év I. félévi tevékenységről Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Tanácsában végzett tevékenységéről szóló polgármesteri beszámolót. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal NEGYEDIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Beszámoló a Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda működéséről, az oktatási-nevelési feladatellátásról, a ballószögi intézményegységek 2010/2011. tanévének munkájáról. Előadó: Kovácsné Király Erika intézményvezető Kovácsné Szél Emma intézményegység vezető /Írásos előterjesztést és az intézmény beszámolóját a 9. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester köszönti az ülésen megjelent Kovácsné Király Erika intézményvezetőt és Kovácsné Szél Emma intézményegység-vezetőt. Elmondja, Helvécia és Ballószög Község Önkormányzata között 2007. július 5. napján létrejött az érintett települések közoktatási intézményeinek közös fenntartására irányuló társulás. A társult önkormányzatok, mint fenntartók megalapították a Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda közoktatási intézményt. A társulásban résztvevő települések közoktatási feladatellátásának biztosítását – a településeken működtetett többcélú közös igazgatású, egységes szervezetű és irányítású közoktatási intézmény-egységek szakmai önállóságának megtartásával oldják meg. E cél érvényesülése érdekében egy szervezetű, hat intézményegységből álló közös igazgatású intézménnyé szervezték át a két település közoktatási intézményeit. Az intézményegységek és ezzel együtt az intézmény elmúlt évi munkájáról szóló beszámoló kiküldésre került a Képviselők részére. Elmondja, hogy a Társulási Tanács a mai napon tartott ülésén megtárgyalta az intézmény munkájáról szóló beszámolót és azt elfogadta. Megkérdezi az intézményvezetőt és az intézményegység vezetőjét, hogy az írásos beszámolóban foglaltakat szóban kívánja-e kiegészíteni. Kovácsné Király Erika intézményvezető megköszöni a szóbeli kiegészítés lehetőségét, de azzal nem kíván élni. Egyben megköszöni a Képviselő-testület egész tanév során nyújtott támogatását.
6
Polgármester megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban kérdés, észrevétel nincs, a testület és a maga nevében megköszöni az intézményegységek vezetőinek, nevelőtestület tagjainak lelkiismeretes munkáját és szavazásra teszi fel az írásos előterjesztésben foglalt határozati javaslatot. A szavazás eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 118/2011. (09.29.) sz. KT. határozat Beszámoló a Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda működéséről, az oktatásinevelési feladatellátásról, a ballószögi intézményegységek 2010/2011. évének munkájáról Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a HelvéciaBallószög Közoktatási Intézményi Társulás révén létrejött Ballószög-Helvécia Általános Iskola és Óvoda közoktatási intézménynek a 2010/2011 nevelésioktatási évben történő működéséről, az intézményben, azok ballószögi intézményegységeiben folyó feladatellátásról szóló beszámolót. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal ÖTÖDIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Új jegyzői pályázat kiírása Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 10. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester tájékoztatja a Képviselőket, hogy Bárdonné dr. Benda Mónika 2011. szeptember 1-jétől a Budapesti Fővárosi Önkormányzat köztisztviselőjeként dolgozik. A jegyzői feladatok helyettesítő jellegű megoldása jelenleg biztosított, azonban a Köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (10) bekezdése értelmében „A képviselő – testület legkésőbb a jegyző, főjegyző köztisztviselői jogviszonyának megszűnését követő harminc napon belül írja ki a pályázatot a jegyzői, főjegyzői állás betöltésére.” A fentieknek megfelelően a mellékelt „Pályázati felhívás” tartalmazza azokat a jogszabályi előírásokat, valamint a jegyzővel szemben támasztott szakmai feltételeket és előnyként értékelendő szempontokat, melyek a majdani pályázók közötti döntés elbírálását megalapozzák. Javasolja, hogy az írásos előterjesztés mellékleteként kiküldött „Pályázati felhívás” elfogadását és kéri a testület felhatalmazását a pályázati felhívás Nemzeti Közigazgatási Intézet, valamint Ballószög Község honlapján való közzétételére. Megállapítja, hogy a pályázati felhívásban foglaltakkal kapcsolatban kérdés, észrevétel nincs, így szavazásra teszi fel az írásos előterjesztésben foglalt határozati javaslatot,
7
melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 119/2011. (09.29.) sz. KT. határozat Új jegyzői pályázat kiírása. Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Katona Imre polgármestert, hogy a jegyzői pályázat tárgyalt és véglegesített szövegezését a Nemzeti Közigazgatási Intézet, valamint Ballószög Község honlapján közzétegye. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: 2011. szeptember 30. HATODIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz csatlakozás Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 11. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy az Oktatási Minisztérium 2012. évre vonatkozóan is lehetővé teszi a települési Önkormányzatok számára a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz való csatlakozást. Az önkormányzatoknak 2011. október 14-ig kell nyilatkoznia csatlakozási szándékáról, majd ezt követően saját maga gondoskodik a pályázat kiírásáról. Ballószög Község Önkormányzata már 2001. évtől kezdődően minden évben csatlakozott ehhez a pályázathoz. Azóta minden évben 20-23 fiatal nyújtja be pályázatát, mely azt bizonyítja, hogy nagy szükség van az anyagi segítségre. A családok számára egyre nagyobb erőfeszítést jelent a gyermek taníttatása, hiszen ismert a felsőoktatásban is bevezetett egyre több megszorítás az ösztöndíjakra, valamint a szociális juttatásokra vonatozóan egyaránt. Az elmúlt évben 21 hallgató részesült támogatásban, ezek közül 8 fő részesült 5.000.Ft havi támogatásban, 3 fő részesült 4.000.-Ft havi támogatásban és 10 fő részesült 3.000.- Ft havi támogatásban a települési önkormányzatok által nyújtott támogatási szinten. Ehhez járulhatnak még hozzá a fentiekben részletezettek szerint a megyei önkormányzatok és az intézményi támogatást nyújtó Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A pályázatok elbírálásának szabályait, a támogatás odaítélésének feltételeit a Képviselő – Testület az elmúlt évben a 12/2008. /XI.5./ számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatok elbírálásának szabályairól szóló helyi önkormányzati rendeletében határozta meg. A rendelet a megítélés feltételeit úgy határozta meg, olyan rangsor felállításának a lehetőségét
8
teremtette meg, hogy az a pályázók szociális körülményeinek figyelembe vételével, a legigazságosabb legyen. Ennek érdekében lehetőség van az összegszerű különbség tételre is, hiszen nem lehet összehasonlítani a lakóhelytől távol, tulajdonképpen „külön háztartásban” élő diák kiadásait azzal, aki a lakóhelyéhez közeli intézményben tanul, és a családjával él együtt. Az elmondottakra is tekintettel javasolja, hogy önkormányzatunk csatlakozzon a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíj pályázat 2012. évi fordulójához. A Képviselők egyetértenek a pályázathoz történő csatlakozással, így a polgármester szavazást rendel el, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 120/2011./09. 29./ sz. KT határozat Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz való csatlakozás Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára a kiírt Bursa Hungarica felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz való csatlakozásra vonatkozó előterjesztést. A testület úgy döntött, hogy a pályázat 2012. évi fordulójához is csatlakozik. A Képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat csatlakozási szándékáról szóló nyilatkozatot írja alá és juttassa el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő intézményéhez A Polgármesteri Hivatal, pedig gondoskodjon a felsőoktatási hallgatók számára a pályázat kiírásáról. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal
HETEDIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Rendezési terv módosításával kapcsolatos kérelem megvitatása Előadó: Katona Imre polgármester Rédeiné Bondor Klára tervezető /Írásos előterjesztést a 12. sz., a Pénzügyi Bizottság 2011. szeptember 29-i üléséről felvett jegyzőkönyvet pedig a 4. számú melléklet tartalmazza/
9
Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy a Képviselő-testület az augusztus 31-i ülésén döntött a településrendezési terv módosításának folytatásáról. Időközben újabb kérelem érkezett Gawin Balázs ballószögi lakostól, melyben kéri a 932/23-25 hrsz-ú ingatlanok övezeti besorolását településközpont vegyes területről ipari, vagy kereskedelmi szolgáltató gazdasági területre változtatni. Korábban, még a nyár folyamán a 932/18 és 932/21 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan ugyanezt kérelmezte a Wolf Distribution Kft. nevében Farkas Zoltán ügyvezető. Rédeiné Bondor Klára tervező szakmailag ismerteti a rendezési terv módosításának lehetőségét az írásos előterjesztésben foglaltak szerint. Elmondja, hogy a kiküldött térképszelvényen bejelölte a módosításra kérelmezett ingatlanokat. A terület egésze jelenleg településközpont vegyes övezeti besorolású. A kérelmezett gazdasági területi, és hatályos vegyes területi besorolás között az a különbség, hogy vegyes területen önálló épületben is, gazdasági területen csak a gazdasági tevékenységi célú épületen belül, szolgálati lakásként létesíthető lakás. Ballószög község az országos és a megyei területrendezési tervben hagyományosan vidéki települési térségként szerepel, ahol vegyes terület már nem jelölhető ki. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági területi átsorolással az önkormányzat és a tulajdonosok véglegesen lemondanak az önálló épületben történő lakásépítés lehetőségéről. Megjegyezzük, hogy a soron következő településrendezési terv teljes körű felülvizsgálatakor a vegyes területeket át kell sorolni a rajtuk jellemző, vagy beépítetlen területek esetében a környezetükben jellemző funkcióknak megfelelően lakóterületbe, vagy gazdasági területbe. A vegyes területbe sorolt területegységen belül 2 telekre vonatkozóan a tulajdonosok nem kérelmezték a településrendezési terv módosítását. A gazdasági területi átsorolás szomszédsági zavarokat is okozhat a szomszédos lakóterületekkel, ezért a megfelelő telken belüli védőterületekről a gazdasági területeken kell gondoskodni. Figyelemmel kell lenni arra a körülményre is, hogy az országos közútról a telkek nem közelíthetők meg, ezért a 932/25 hrsz-ú magánút csak akkor szüntethető meg, ha telekösszevonások történnek és a keletkező telkek más módon is megközelíthetők. Fentieket összefoglalva: A településrendezési terv módosításának indítása csak abban az esetben lehetséges, ha azzal valamennyi tulajdonos egyetért és a tervezési költségek teljes összegét a tulajdonosok felvállalják.
Polgármester megköszöni az ismertetést és elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai napon tartott ülésén megtárgyalta az előterjesztést és egyetértett azzal, hogy a rendezési terv megkezdett módosítási eljárásába kerüljön be a két kérelem abban az esetben, ha a kérelmezők vállalják a rájuk eső összeg megfizetését.
10
Miután a képviselők egyetértenek a javaslattal a polgármester szavazásra teszi fel a rendezési terv módosítására vonatkozó javaslatot, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 121/2011./09. 29./ sz. KT határozat Településrendezési terv módosítására javaslat Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a Wolf Kft. és Gawin Balázs kezdeményezését és úgy döntött, hogy a 2/2011(02.15.) KT. számú határozattal megindított településrendezési terv módosítási eljárása keretében kezeli a kérelmeket azzal a feltétellel, hogy a módosításhoz valamennyi érintett tulajdonos előzetesen hozzájárul, és a tervezési költséget a tulajdonosok településrendezési szerződés megkötését megelőzően előre befizetik az önkormányzat pénztárába. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: ülést követően, illetve folyamatos NYOLCADIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Egyéb ügyek 8/1
A Ballószögi önkormányzati közutak, Magyar Állami közút kezeléshez szükséges telekalakítások geodéziai felmérései Előadó: Katona Imre polgármester
/Írásos előterjesztést a 13. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy az önkormányzat a Földinfo Földmérő, Ingatlanrendező, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft által 2011. július 27-én kelt árajánlata alapján vállalkozási szerződéseket kötött a Ballószögi önkormányzati közutak, Magyar Állami közút kezeléshez szükséges telekalakításai geodéziai felmérése elvégzésére. A Vállalkozó a szerződésben foglalt kötelezettségét a Képviselő-testület jóváhagyását követően kezdi meg. A testületi ülést megelőzően szükséges a Pénzügyi Bizottság javaslata is. A telekalakítások teljes költsége nem csupán a 200.000,- Ft + Áfa összegű munkadíjból áll, hanem építéshatósági szakhatósági eljárási díjat, a telekalakítási díjat és az ingatlan-nyilvántartási átvezetési díjat is meg kell fizetni. Az érintett szerződésekben rögzített 8 ingatlan helyrajzi számát az írásos előterjesztés részletesen tartalmazza. A telekalakításokhoz szükséges költség előreláthatólag 600.000,- Ft + Áfa, melyet a 2011. évi költségvetés tartalékalapja terhére javasol elfogadni. Elmondja még, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai napon tartott ülésén
11
megtárgyalta a napirendet és Magyar Állami közút kezeléshez szükséges telekalakítások geodéziai felméréseihez szükséges 600.000,- Ft + ÁFA összeg elfogadására tett javaslatot a 2011. évi költségvetés tartalékalapja terhére. Polgármester megállapítja, hogy a képviselők egyetértenek a javaslattal, s erre vonatkozóan egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 122/2011./09. 29./ sz. KT határozat A Ballószögi önkormányzati közutak, Magyar Állami közút kezeléshez szükséges telekalakítások geodéziai felmérései HATÁROZAT Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete a ballószögi önkormányzati közutak és Magyar Állami közútkezeléshez szükséges telekalakítások geodéziai felmérései elkészítésének költségét 60.000,-Ft + ÁFA összegben biztosítja a 2011. évi költségvetés tartalékalapja terhére. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a 2011. évi költségvetési rendelet módosításakor a fenti összeget vegye figyelembe. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal
8/2 Családi napközi létesítésére irányuló támogatói kérelem Előadó: Dr. Jenei Aranka mb. jegyző /Írásos beadványt a 14. számú melléklet tartalmazza/ Megbízott jegyző tájékoztatja a Képviselőket, hogy az elmúlt napokban személyesen kereste fel Anka Rita, aki szeretné, ha az önkormányzat családi napközit létesítene, s ő vállalná a vezetői asszisztensi feladatokat. Erre alkalmas ingatlan, a családi napközi létesítéséhez anyagi eszköze nincs, ezért kéri az önkormányzat támogatását. Polgármester elmondja, hogy az önkormányzat sem anyagi, sem tárgyi feltételekkel nem tudja támogatni a kérelmet. Az önkormányzat tulajdonában nincs olyan ingatlan, melyet ilyen célra fel tudna ajánlani. Hozzátette, hogy elviekben támogatná a kérelmet, amennyiben a kérelmező a feltételeket tudná biztosítani. Nyúl József Jenő véleménye szerint az intézmények fenntartása is komoly anyagi terhet jelent az önkormányzat számára, így nincs arra lehetősége az önkormányzatnak,
12
hogy családi napközi létesítéséhez segítséget nyújtson úgy, hogy a kérelmező sem anyagi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkezik. Polgármester megállapítja, hogy a képviselők egyetértenek Nyúl képviselő által is elmondottakkal, s a kérelemmel kapcsolatban egyhangú /5 igen/ szavazattal az alábbi határozatot hozza: 123/2011./09. 29./ sz. KT határozat Anka Rita családi napközi létesítésére irányuló támogatói kérelmének elutasítása Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Anka Rita családi napközi létesítésére irányuló támogatói kérelmét, de azt elutasítja. A Képviselő-testület elviekben támogatandónak tartja a kérelmet, de az önkormányzat sem anyagi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkezik a kérelem támogatásához. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal 8/3 Tanyagondnoki pályázat ismételt kiírásáról való döntés Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos előterjesztést a 15. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy Nemes Antal közalkalmazott jogviszonyát 2011. szeptember 14-én született határozatával, próbaidőn belül megszüntette a testület. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) Kjt. 20/A. § (2) bekezdés b) és d) pontjai szerint: „(…) a munkakör pályázat kiírása nélkül is betölthető b) ha a munkakör haladéktalan betöltése a folyamatos ellátás biztonságos megszervezéséhez elengedhetetlenül szükséges, és a folyamatos működéshez szükséges személyi feltételek más munkaszervezési eszközökkel nem biztosíthatók (…) d) helyettesítésre vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására szóló határozott idejű kinevezés esetén”. A jogszabály lehetőséget nyújtott az azonnali helyettesítés megoldására, melyre vonatkozóan a munkakört korábban betöltő Cseh Imrét kértük fel ezen feladat határozott idejű, időleges ellátására. A tanyagondnoki munkakör végleges betöltése azonban csak pályázati eljárás formájában lehetséges, ennek megfelelően a mellékelt „Pályázati felhívás” tartalmazza azokat a jogszabályi előírásokat, valamint a tanyagondnokkal szemben támasztott szakmai feltételeket és előnyként értékelendő szempontokat, melyek a majdani pályázók közötti döntés elbírálását megalapozzák. Javasolja a mb. jegyző által összeállított „Pályázati felhívás” megjelentetését a Nemzeti Közigazgatási Intézet, valamint Ballószög Község honlapján.
13
Képviselők egyetértenek a javaslattal. Polgármester szavazásra teszi fel az írásos előterjesztésben foglalt határozati javaslatot, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 124/2011./09. 29./ sz. KT határozat Új tanyagondnoki pályázat kiírása. Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Katona Imre polgármestert, hogy a tanyagondnoki pályázat tárgyalt és véglegesített szövegezését a Nemzeti Közigazgatási Intézet, valamint Ballószög Község honlapján közzétegye. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: 2011. szeptember 30. 8/4
DAOP-4.2.1-11 pályázat ismertetése Előadó: Katona Imre polgármester
/Írásos anyagot a 16. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester ismerteti a DAOP-4.2.1-II számú pályázatot, mely a közoktatási intézmények szervezeti keretei között működő óvodai feladatellátási helyek férőhelybővítése és célirányos beruházásainak támogatása és annak fenntartása a minőségi nevelés megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. A pályázati felhívás kiküldésre került a Képviselők részére, így annak részletes ismertetésétől eltekint. Elmondja, hogy a Társulási Tanács ülésén is megtárgyalásra került a pályázati kiírás és a tanács kinyilatkozta azt a szándékot, hogy a két önkormányzat közösen /mind társulás/ nyújtson be pályázatot. Községünkben az óvodáskorúak létszámának növekedése indokolja az intézmény új csoportszobával történő bővítését, valamint egy tornaszoba kialakításával emelni lehetne az intézmény működésének színvonalát. A tanács ülésén Magó István Helvécia község polgármestere elmondta, hogy felvette a kapcsolatot egy pályázat író céggel, aki vállalná a pályázat elkészítését és amennyiben községünk is csatlakozna ehhez a pályázatíró céghez, a költségek csökkennének. Képviselők egyetértenek a pályázat beadásával és annak előkészítésére – Helvécia községgel közösen – felkéri a polgármestert.
14
Polgármester kéri a testületet, hogy elviekben foglaljon állást a pályázat beadására vonatkozóan, s szavazást rendel el, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /5 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 125/2011./09. 29./ sz. KT határozat DAOP-4.2.1-ll, ÉAOP-4.1.1/A-II, ÉMOP-4.3.1/A-11, KMOP-4.6.1-11, NYDOP5.3.1-11 számú pályázattal kapcsolatos állásfoglalás Határozat Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a közoktatási intézmények szerevezett keretei között működő óvodai feladatellátási helyek férőhelybővítésére és célirányos beruházásainak támogatása és annak fenntartása a minőségi nevelés megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében kiírt DAOP-4.2.1-ll, ÉAOP-4.1.1/A-II, ÉMOP4.3.1/A-11, KMOP-4.6.1-11, NYDOP-5.3.1-11 számú pályázati lehetőséget és úgy döntött, hogy Helvécia Községgel közösen /mint társulás/ pályázatot nyújt be. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a pályázat előkészítésével, elkészítésével és annak beadásával kapcsolatban vegye fel a kapcsolatot Helvécia község polgármesterével. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: folyamatos 8/5
Óvodai felvétel elutasításával kapcsolatos lakossági panasz megvitatása
/Írásos levelet a 17. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester ismerteti a mellékletként csatolt levelet, melyben egy ballószögi édesanya sérelmezte, hogy nem vették fel gyermekét az óvodába. Az előző napirendként tárgyalt óvodabővítési pályázat beadásának indoka, hogy a település lélekszáma növekszik, ezzel együtt a kisgyermekes családok száma is. Az elmúlt években egy csoportszobával kibővítésre került az óvoda, de a gyermeklétszám emelkedése miatt nagyon fontos lenne egy újabb csoportszoba kialakítása. Kovácsné Szél Emma óvodavezető elmondja, hogy a panaszos levélről tudomása van, de a szülő nem adta be gyermekének felvételi kérelmét a meghirdetett időpontban, így nem is lehetett volna felvenni. Amikor már megkereste őt gyermekének felvételével kapcsolatban, már nem volt rá lehetőség, mert már nem volt üres férőhely. Megbízott jegyző elmondja, hogy az ügyben Képviselő-testületi döntésre nincs szükség, mert hatósági ügy, inkább tájékoztatásul, a férőhelyek hiányának bemutatására vonatkozó probléma bemutatása céljából került be a testület elé a levél. 8/6 Lakossági kérelem
15
/Írásos levelet a 18. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester ismerteti a tanyagondnoki gépkocsi igénybevételével kapcsolatban érkezett levelet az írásos anyag szerint. Elmondja, hogy az intézményvezetőkkel egyeztetve, csak rendkívül indokolt esetben engedélyezi az önkormányzat a gyermekek iskolába, illetve óvodába történő szállítását, így a kérelemben foglaltakat nem tudja az önkormányzat figyelembe venni. Képviselők egyetértenek a tájékoztatással. Kovácsné Király Erika, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója és Kovácsné Szél Emma a Csillagszem óvoda vezetője tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy a vezetésük alá tartozó intézményekben az Alapító Okiratban elfogadott, maximális felvehető gyermeklétszámot meghaladva kezdte meg munkáját az intézmény. Polgármester rövid tájékoztatást ad arról a pályázati lehetőségről, melynek kapcsán közhasznú munkásokkal lehetőség nyílik a település külterületén lévő csatornák tisztítására. Egyéb napirendi pont nem lévén, a polgármester megköszönte a jelenlévők munkáját és az ülést 18 óra 35 perckor bezárta. Kmft. Katona Imre polgármester
Dr. Jenei Aranka mb. jegyző