40.145-2/2008.
JEGYZŐKÖNYV Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. január 16-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
Képviselők, jegyző, aljegyző és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint.
Dr. Fodor Tamás polgármester: Köszöntöm a közgyűlés jelenlévő tagjait, megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes, a 26 képviselőből 22 fő van jelen. Rendkívüli ülésünkön minden döntéshez minősített többség szükséges. A kiküldött meghívónak megfelelően szavazásra teszem fel a napirendet. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 22 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 22 igen egyhangú szavazattal a napirendet elfogadta és meghozta a következő határozatot: Napirend elfogadása: 2/2008. (I. 16.) Kgy.
Határozat:
1.
Előterjesztés az FC Sopron Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntésekről
2.
Előterjesztés Eilat-i kiküldetésről
1. napirendi pont: Előterjesztés döntésekről
az
FC
Sopron
Kft.-vel
kapcsolatos
tulajdonosi
Abdai Géza alpolgármester: Pár mondatot szeretnék elmondani, ezt követően az általunk felkért szakértő az elkészített jelentést ismerteti a Közgyűlés tagjaival. A labdarúgásnak Sopronban évszázados hagyománya van, sok embernek jelent szórakozást és sok fiatalnak teremt sportolási lehetőséget. A korábbi városvezetések gazdasági társaságok létrehozásában is részt vettek, mely a labdarúgó csapatot működteti, ebbe a gazdasági társaságba tulajdont szerzett a város, új stadion is épült. Mindenki előtt ismert, hogy Sopronnak az első osztályban szereplő labdarúgó csapata van, 2 éve magyar kupa győztes volt. Sajnos a labdarúgó csapat az elmúlt időszakban nehéz helyzetbe került. Szeptemberben a korábbi többségi tulajdonos eladta a 79%-os tulajdonrészét. Az adásvételi szerződést mint tulajdonostárs látta a városvezetés, a jogászaival megvizsgáltatta és a vagyonrendeletünk értelmében úgy döntött, hogy nem kíván élni a 79%os tulajdon megvásárlásával. Az új befektetők belépése után problémák kezdődtek. A finanszírozás elmaradása, játékosok elküldése, edző leváltása. A klub az elmúlt időszakban nagyon sok adósságot halmozott fel. Kisebbségi tulajdonosként próbáltunk a többségi tulajdonossal beszélni, de nem lehetett elérni. Múlt hét kedden sikerült felvenni a kapcsolatot a többségi tulajdonost képviselő első magyar Mediátor Irodával. Ez az iroda a tulajdonos minden felhatalmazásával bírva taggyűlést hívott össze Budapesten. Jeleztük feléjük, hogy véleményünk szerint a társasági szerződésben rögzített szabályoknak nem felel meg ezen taggyűlés összehívása. A társasági szerződés ugyanis szabályozza, hogy hogyan kell egy taggyűlést összehívni, attól eltérni csak a tulajdonosok egyhangú hozzájárulásával lehet. Az iroda képviselője eljött Sopronba egy megbeszélésre, ahol előkészítettük egy szabályos taggyűlés összehívását. A taggyűlést 2007. január 17. csütörtök 11.00 órára összehívtuk. December elején felkértünk egy szakértőt, hogy a helyzetre való tekintettel készítsen helyzetelemzést, melyet a városvezetéssel történő megbeszélés után tárjon a közgyűlés elé. Az elmúlt hétvégén meghallgattuk a jelentést és annak megismerése után hivatalosan is ajánlatot tettünk a gazdasági társaság 79%-os tulajdonának megvételére. Az ajánlattételben kikötésre került, hogy a „közgyűlés döntésétől függő hatályú”. Ezen megkeresésünkre a társaság részéről szóbeli reagálás történt. Amennyiben a közgyűlés úgy dönt, hogy a város a 79%-ot megveheti, akkor a holnapi taggyűlésen szeretnénk, ha ez realizálódna. Sok kritika érte a városvezetést, hogy nem tett semmit, de jelezni szeretném, hogy az elmúlt kedd volt az első alkalom, amikor
2
kompetens irodával fel lehetett venni a kapcsolatot és ez az iroda bírja a többségi tulajdonos megbízatását mindenféle tárgyalásra és a tulajdonrész elidegenítésére. Az MLSZ kizárta a csapatot az átigazolásból és 3 bűntetőpontot levont. Ezen kívül a városvezetés, hogy a Kft.-t újabb szankciók ne érjék, az elmúlt napokban az MLSZ felé kifizetett 1 millió, illetve 1,5 millió forint büntetést, továbbá az egyik edző kifizetése is megtörtént. Mint említettem felkértünk egy szakértői irodát a klub átvilágítására. Ennek a szakértői irodának (Champion Consulting) képviselője Dénes Ferenc úr, akit megkérnék, hogy ismertesse az átvilágítás eredményét.
Rádonyi László, a Gazdasági Bizottság elnöke: A Gazdasági Bizottság és a Pénzügyi Bizottsággal összevont rendkívüli ülésen tárgyalta az előterjesztést. Az I., II. határozati javaslatot 5 igen és 2 tartózkodással, a III. határozati javaslatot pedig 6 igen és 1 tartózkodás mellett támogatta. Hruby József, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság a I., II. és III. határozati javaslatokat 3 igen és 1 tartózkodás mellett nem támogatta. Sass László, a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság elnöke: A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság a I. és II. határozati javaslatot 4 igen, 1 tartózkodás és 2 nem szavazattal támogatta, A III. határozati javaslatot 5 igen és 1 tartózkodás mellett szintén támogatta. Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: Tisztelt Polgármester úr, Alpolgármester urak, tisztelt képviselő-testület! Ez egy alapvetően döntés előkészítő beszámoló. Mi a gazdasági társaság pénzügyi átvilágításáért vagyunk felelősek, a klubtól kapott adatokra támaszkodunk. Ez egy része annak a munkának, amely a megbízásunkról szól. Két részre osztom a beszámolómat. Az első részben felvázolom, hogy a mi a jelenlegi helyzet, azt követően pedig azt, hogy milyen lehetőségek vannak a továbblépésre. A tőkevesztés 2007-ben következett be. Csökkentek az üzleti típusú bevételek, ide értve a jegybevételt, a televíziós bevételeket, illetve a reklámbevételeket. Egy átigazolás és az önkormányzat többlet támogatása mentette meg a céget, illetve egy 60 millió forintos tagi kölcsön. A költségek növekedése alapvetően a megbízási díjak növekedéséhez kapcsolódik, ami részben abból fakad, hogy átstrukturálódtak a játékos kifizetések. A munkabér jellegű kifizetések mellett úgynevezett arculat átvételi szerződések is köttettek és jelentősen nőttek a játékosokhoz kapcsolódó kifizetések. Részben a tulajdonosi
3
stratégiai döntések hiányoztak. Súlyos problémát okozott a tulajdonos váltás is. Az előző tulajdonos kézi vezérlésű vállalkozást vezetett, ezzel szemben az új tulajdonos esetén a kézi vezérlés elmaradt, ráadásul rossz menedzsment döntések születtek. A soproni futball klub jelenleg nem tagja a magyar futball élvonalnak, ki van zárva az igazolásból és átigazolásból, a csapat szerteszét futott. Továbbra is láthatatlan a többségi tulajdonos, hiszen közvetítők útján hol van, hol nincs, ezáltal döntésképtelenség jellemzi a klubot. Három kérdést kell feltenni a város képviselő-testületének. Kell-e élvonalbeli klub általában és ezen belül Sopronban? Erre vonatkozóan pozitív és negatív érv is van. Sopronnak számos pozitív versenyelőnye van. Van kiváló stadionja, a városi köztudat része a professzionális futball. Sopronnak országos hírű az utánpótlás nevelési rendszere. Amennyiben van egy élvonalbeli klub, ez azt jelenti-e, hogy ezt az önkormányzatnak kell finanszíroznia? Az európai gyakorlatban az önkormányzatok a profi csapatot nem támogatják csak az utánpótlás nevelés rendszerét, és a létesítményt tartják fenn, és ezt fejlesztik. Azt gondolom, hogy Sopron esetében is az utánpótlás nevelés és a létesítmény-finanszírozás, ami hosszútávon helyénvaló. A harmadik kérdés, hogy ebben a helyzetben mit tehet a klub. Két alternatíva van. Az egyik az, hogy a város – mint kisebbségi tulajdonos – passzívan nézi, ami történik, oldja meg a többségi tulajdonos a problémát. A másik lehetőség, hogy az önkormányzat esélyt ad a klubnak. Amennyiben a város magára hagyja a klubot, annak számos negatív következményei vannak. Például a soproni futball utánpótlás jövőjére vonatkozóan cselekvési tervet és stadion hasznosítási tervet is kell készíteni. A másik lehetőség, amennyiben az önkormányzat esélyt ad a menedzselésével az NB 1-ben maradásra, akkor az olaszokkal meg kell egyezni. A Kft. ügyvezetője január 11-én kézhez vette az MLSZ határozatát, a fellebbezést a klubnak január 26-áig be kell nyújtania. Február elejére rendezni kell a licensz kritériumokra vonatkozó hiányosságokat. Amennyiben az önkormányzat úgy dönt, hogy ebben aktívan részt vesz, számolni kell azzal, hogy készíteni kell egy válságtervet és egy válság-menedzsmentet kell felállítani, hogy a licensz feltételeket teljesítse. A játékosok visszarendelése és megtartása nagyon fontos dolog, hiszen játékos keret nélkül semmit nem ér a licensz. Jelenleg a játékosokat munkaszerződés köti a klubhoz, ezáltal visszarendelhetők és munkára foghatók. Az ügyvezető jó néhány játékosnak aláírt egy olyan papírt, mely szerint ha december 31-éig nem fizetik ki a tartozást, akkor szabadon igazolhatók. Erre azonban nem volt felhatalmazása, tehát amennyiben egy válság-stáb feláll az első lépése az lesz, hogy ezt megtámadja. Mennyibe kerül mindez? A licensz visszaszerzésével kapcsolatos költségek három csoportból állnak. 26 millió forint közvetlen licensztartozás, munkabér, APEH, MLSZ. Van még 51 millió forint szállítói tartozás. Ahhoz, hogy a játékosokkal az elszámolás megtörténhessen ezt az összeget is ki kell fizetni. 80 millió forint ki a nem számlázott, de jogos követelés. Létezik még 33 millió forint kiszámlázott és 21 millió forint ki nem számlázott szállítói kötelezettség. Ezek valamilyen típusú adósságrendezés folyamán rendezhetőek. A klub által el nem ismert 4
követelések: 60 millió forintos tagi kölcsön (amit információim szerint a korábbi tulajdonos elengedett, de a könyvekben még szerepel), 35 millió forint kétes, ill. be nem fogadott követelés. A klub menedzsmentje azt állítja, hogy ezek az összegek rendezésre kerültek, de a könyvekből még nem vezetődtek ki. Kérdésként merült fel, hogy mennyibe kerül a csapat működtetése? A korábbi években 30 millió forint volt havonta a működtetés költsége. Azt gondolom, hogy Sopron jelenlegi helyzetében 100-120 millió forintra legalább szükség van a klub működéséhez. Nagy Tamás képviselő: Kérdésem, hogy az önkormányzatot ki képviselte ebben a Kft.-ben? Volt-e módja az önkormányzatnak, mint kisebbségi tulajdonosnak ezt a vizsgálatot korábban lefolytatni? Az Önkormányzat, ha 100%-os tulajdonos lesz, tervez-e a jelenlegi ügyvezető ellen azonnali intézkedést? Foglalkozik-e a válságmenedzser az utánpótlás jövőjével? Hiszen a klub szerződést kötött az utánpótlás nevelő klubbal és ott is vannak tartozások. Ha jól értettem közel 300 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy befejezzük a bajnokságot. Látunk-e arra reális esélyt, hogy a jelenleg megmaradt játékosokkal, a befizetett 300 millió forinttal jövőre is lesz NB 1-es klubunk? Dr. ifj. Arszin Miklós képviselő: A szakértő úrtól kérdezem, hogy egy üzletrész adásvételi szerződésen keresztül való tulajdonjog szerzés milyen pénzügyi következményekkel jár az önkormányzat számára? Jól értem-e, hogy semmilyen jellegű auditálási tevékenységet nem végeztek, illetőleg, hogy az Önök által elkészített jelentés nagyrészt a jelenlegi menedzsment tájékoztatása, és tőlük nyert információkon alapul? Mindezt azért kérdezem, mert a jelentés utolsó részében megjelent tagi kölcsön, és kétes követelés címén bizonyos összegek. A követelések jogosságáról tud-e nyilatkozni? Kóczán Zoltán képviselő: Az elmúlt fél évben a többségi tulajdonost nem lehetett elérni. A megbízott iroda jogosult-e képviselni minden döntésben a többségi tulajdonost? A városháza jogászai közül vizsgálta-e valaki, hogy hiteles-e az iroda megbízása? Abdai Géza alpolgármester: Nagy Tamás képviselő úr kérdésére, mely arra irányult, hogy ki képviselte a Kft.-ben a kisebbségi tulajdonost, válaszom a következő: A Kft.-ben a kisebbségi tulajdonost – a feladatmegosztások tekintetében – ezen a területen én képviselem. A 21% meghatározza a kisebbségi tulajdonos mozgásterét, bármilyen vizsgálat lefolytatása taggyűlési hatáskör. Amennyiben teljes átvilágítást kérünk, annak meg kell teremteni a jogi feltételeit. 5
Havi 1 millió forintos szerződés van az utánpótlás és a felnőtt csapat között. Ez a 12 millió forint hiányzik a költségvetéséből. A város úgy igyekezett ezen a helyzeten segíteni, hogy pótolta, egyszer 5 millió forinttal, a 2008. évi terhére pedig ismét 5 millió forintot kapott az utánpótlás növelő egyesület. Emiatt az SC költségvetése nem borulhat. Látunk-e arra reális esélyt, hogy a jelenleg megmaradt játékosokkal jövőre is lesz NB 1-es klubunk? A jelenlegi játékosok köre nehezen meghatározható. Azokkal, akikkel véleményünk szerint érvényes szerződése van a klubnak, azokkal bent lehet maradni az NB 1-ben. Kóczán képviselő úr kérdésére válaszolva a Mediátor Irodát a többségi tulajdonos bízta meg. Az aláírások hitelességét nem tudom megállapítani. Jelenleg azon két ember tartózkodik Budapesten, akik korábban is eljártak a klub ügyeiben. Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: A klub hivatalos dokumentációiból, auditált mérlegeiből, főkönyvi kartonokból, kivonatokból és az ehhez tartozó könyvvizsgálói jelentésekből dolgozunk. Az APEH által vizsgálható adatokat nem tártuk fel, a klub könyvelése, pénzügyi adminisztrációs rendszere a legjobbak közé tartozik. A kétes kintlévőségekkel kapcsolatban a korlátozásokat fel is oldottuk, hiszen megvizsgáltuk az említett összegek valóságtartalmát. Ezek nem valós követelések, de kockázatot jelentenek. Abdai Géza alpolgármester: Kóczán Zoltán képviselő úr kérdésére válaszolva a megbízási szerződés alapján: „A tulajdon jogviszonyok tisztázása, ügyvezető beszámoltatása a céggel kapcsolatos helyzetről, teljes könyvelés szakszerű áttekintése, véleményezése. A taggyűlés összehívása, esetleges ügyvezető váltás, a cég szerződéseinek felülvizsgálata, áttekintése, szponzor szerződések átnézése, bevételek, kiadások, tárgyi eszközök vizsgálata. A pénzügyi helyzet teljes körű átvilágítása, értékelése, helyzetértékelés beszámoló készítése a tulajdonos részére.” Az ügyvezető asszony arról tájékoztatott, hogy a szerződést kiegészítették az üzletrész tulajdonának elidegenítésével. Kóczán Zoltán képviselő: Azt hittem, hogy a megbízási szerződésből kiderül, hogy a tulajdonosok felhatalmazták a Mediátor Irodát arra, hogy akár tulajdoni kérdésekben is dönthet. Azonban úgy tűnik, hogy erről csak szóbeli tájékoztatást kapott a város. Nem kellett volna meghívni az irodát a közgyűlésre? Sok szám hangzott el, nem tudom, hogy melyik a hiteles és melyik a valós. Meg tudja valaki azt mondani, hogy ha 1 €-ért megvesszük a 79%-ot, azzal mekkora adósságot vásárolunk? Ha ezt a kérdést most nem látjuk tisztán, akkor szabad-e most dönteni? Abdai Géza alpolgármester úr korábban is a Felügyelő Bizottság tagja volt, most a kisebbségi tulajdonost képviseli ebben a Kft.-ben. Ön mint kisebbségi tulajdonost 6
képviselő hányszor próbálta összehívni a tulajdonosok taggyűlését? A Kft. megvásárlása után miből fogjuk törleszteni az adósságot? Miből fogjuk működtetni a Kft.-t? Nagy Tamás képviselő: Most az 1 €-s árajánlat az általunk ismert, de holnap esetleg 5 €-t kér a többségi tulajdonos? Ha most kisebbségi tulajdonosként sikerült a lehetőségekhez képest korrekt átvizsgálást végezni, nem tehettük volna ezt meg pár hónappal ezelőtt? Már amikor válságra utaló jelek vannak, akkor kell alternatív megoldásokhoz folyamodni. Van-e biztosíték arra, hogy jövőre is meg lesz a pénzügyi finanszírozás? Dr. Simon István alpolgármester: Szakértő úrtól szeretném megkérdezni, hogy terhel-e valakit a kisebbségi tulajdonos részéről felelősség azért, hogy csak most tudtuk meg a problémát? Valójában a teljes cselekvési kör a többségi tulajdonosé, mit tudtunk volna mi tenni pl. fél évvel ezelőtt, amikor láttuk, hogy a cég többet költ, mint amennyi a bevétele? Abdai Géza alpolgármester: Személy szerint azt gondolom, a klubot meg kell menteni, a bajnokságot be kell fejezni. Amennyiben nincs tőkeerős támogató, akkor az önkormányzatnak ebből ki kell vonulnia. Nem feladata egy önkormányzatnak sem, hogy NB 1-es, professzionális klubot működtessen. Véleményem szerint a városnak biztosítania kell a lehetőséget a klubnak a túlélésre. A Mediátor Iroda meghívására nem gondoltam, így is mindenki korrekt tájékoztatást kap a helyzet jelenlegi állásáról. Úgy gondolom, hosszú távon nem kell a városnak 100%-os tulajdonosként profi-csapatot működtetni. Az 1 € jelképes összeg. Ha átvesszük a céget, azonnal tőkeerős támogatót kell keresni. Az olaszok megjelenése után kezdődött a válság, addig a teljesítések megtörténtek. Folyamatos bizonytalanság volt. A befektetők kérik, hogy a város bizonyos részben legyen jelen a Kft.-ben, mint eddig is. Sopron városa adná a stadiont és a támogatást az utánpótlásnak. Célunk az, hogy legyen a klubnak egy áttekinthető gazdálkodása. Nem tartom szerencsésnek az 500 ill. 300 M Ft emlegetését, mivel nem erről van szó. Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: Az önkormányzatnak 100%-os tulajdon megvásárlása esetén min. 140 M Ft-ot kell kifizetnie. Az adósságállomány ezen felül még 35 M Ft kétes követelésből és 60 M Ft tagi kölcsönből áll, mely utóbbinak az elengedése információnk szerint megtörtént. Véleményem szerint legalább 100-120 M Ft szükséges a csapat működtetéséhez. Most játékosokat nem tud venni a cég, a jelenlegiekkel kell megegyezni. Úgy látom, hogy 2007-ben kezdődtek a problémák, előtte nem voltak a válságnak jelei. Szerintem a konstrukció rossz, az önkormányzatnak nem kell feltétlenül tulajdonosnak 7
lennie. A város hírnevének védelmét megfelelő szerződés rendszerrel el lehet érni. Dr. ifj. Arszin Miklós képviselő: Szakértő úrtól szeretném kérdezni, hogy az Önök által ismertetett jelentés elég alapos-e ahhoz, hogy ma döntést hozhassunk ez ügyben? Mit tanácsol? Holnap az önkormányzat nyugodtan vásárolhat? A tagi kölcsönnel kapcsolatban kérdezném, hogy a 60 M Ft „elengedése” milyen információ? Rendelkezésre áll erről valamilyen dokumentum? Nagy Tamás képviselő: Szeretném megkérdezni, hogy miért nincs itt a kft. ügyvezetője? Összeadva az összegeket a 300 M Ft minimális, mely szinte a kieséshez kell. Ha döntést akarunk hozni, akkor olyan kérdéseket kell feltennünk, melyek a pénzekkel kapcsolatosak. Felvetésem lenne, hogy ezek után nem várható, hogy majd más klubok is hozzánk fordulnak segítségéért? Utolsó kérdésem, hogy a 2007. II. félévében jelentkező problémák megelőzése érdekében az önkormányzat tehetett-e volna lépéseket, mint pl. a névhasználat, stadion-használat megvonása? Kóczán Zoltán képviselő: 140-260 M Ft az az érték, mellyel megmenthetjük a klub életét. Abdai alpolgármester úr szerint legalább fél évig fenn kellene tartani a klubot, hogy befejezhesse az idényt. Ez újra legalább 100 M Ft-ba kerül. Milyen forrásból kívánják ezt biztosítani? Igaz-e az, hogy a Sopron Holding Zrt. 3 M Ft szponzori támogatást nyújtott a klubnak, hogy ne vonjanak meg újabb három pontot tőle? Abdai úr minden információ birtokában volt. Érez-e felelősséget a kialakult helyzetért? Polgármester úr tervez-e jogi felelősségre vonást? Dr. Simon István alpolgármester: Szakértőtől kérdezném, hogy valóban 260-300 M fordítanunk erre júliusig, és a 60 M Ft tulajdonosi hitelt?
Ft-ot
kellene
Németh Árpád képviselő: Mennyire reális a potenciális befektető háttere a klub vonatkozásában? Sass László képviselő: Mi az ára egyébként egy bennmaradásért küzdő labdarúgó csapatnak? Abdai Géza alpolgármester:
8
Tekintettel arra, hogy nagy horderejű kérdésről tárgyalunk, javasolnám, hogy ez esetben térjünk el az SZMSZ szabályaitól, és akinek lejárt a kérdezési ideje, annak is adjuk meg a szót. Kérem, hogy ügyrendi döntéssel támogassák a javaslatot. Dr. Fodor Tamás polgármester: Ügyrendi szavazást kérek arra vonatkozóan, hogy a kérdés feltevésénél az időkorlátozást figyelmen kívül hagyjuk. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 22 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 22 igen egyhangú szavazattal az ügyrendi javaslatot elfogadta. Dr. Fodor Tamás polgármester: Kóczán úr kérdésére válaszolva: amennyiben szükséges a jogi lépéseket meg fogjuk tenni. Novemberben kértem az olasz befektetőket, hogy ismertessék a terveiket. Ígéretet tettek arra, hogy december 17-ig rendezik a kifizetéseket. Ez nem valósult meg, újabb határidőt kértek, és egyfajta „bujkálás” kezdődött meg. Kóczán Zoltán képviselő: Amikor a problémákról még nem tudott a közvélemény, miért nem fogadták Vízer Máriuszt? Dr. Fodor Tamás polgármester: Vízer Máriusz nem jelentkezett, fogadtam volna. Abdai Géza alpolgármester: A ciklus elején Vízer Máriuszt meglátogattuk az irodájában, megköszöntük neki, hogy támogatta a focicsapatot. Ugyanezt megtettük a női kosárlabda csapat két szponzoránál is. A Kft-t úgy kell támogatnunk, hogy a befektetett pénzt valamikor visszakapjuk. A megmentésre szánt pénzt 100%-os tulajdon esetében a költségvetésből finanszírozzuk. A Holding egy reklámszerződést kötött a Kft-vel. Az STKH Kft. 2 M Ft-ot adott ugyanilyen megfontolásból. Személyes felelősségemet illetően a lehetőségekhez képest mindent megtettem. A soproni labdarúgás sorsa miatt aggódom. A lelkiismeretemmel el tudok számolni. Az olaszok folyamatosan ígérgettek, konkrét terveik voltak. Nem kérdés, hogy hűtlen kezelés esetén meg kell tenni a szükséges lépéseket. Amennyiben a város 100%-os tulajdont szerez és a klub működik, van idő arra, hogy a megfelelő befektetőt kiválasszuk.
9
Németh Árpád képviselő: 200-240 M Ft tartozást nem lehet 3-4 hónap alatt felhalmozni. Milyen volt a szeptemberi állapot a klub tartozásállományát és kötelezettségvállalásait illetően? Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: Legjobb tudásom szerint próbálok Önöknek segítséget nyújtani. A könyvekből világosan látszik, hogy 140 M Ft tartozás van, és 60 illetve 30 M Ft kétes követelés. Egy rendezett körülményekkel működő klub, melynek NB 1-es tagsága van, több 10 M Ft-ba kerül. Személyes garanciát nem tudok vállalni. Abdai Géza alpolgármester: Amikor az olasz befektetők átvették a tulajdont, egy könyvvizsgálói jelentést kértek. A korábbi tulajdonosnak jelezték, hogy mintegy két hónap elmaradás van, mely nincs rendezve. A korábbi tulajdonos információim szerint olyan megállapodást kötött velük, hogy a Kft. 79%áért fizetendő összeg első részletét elengedi. Nagy Tamás képviselő: Üdvözlöm az új stílust, hozzáállást. A válságkezeléshez felajánlom segítségemet. Dr. Zombori István képviselő: Lehetne-e a klub működtetését olcsóbbá tenni? Mennyivel olcsóbb egy NB 2-es, vagy NB 3-mas csapat működtetése, mint egy licensszel rendelkező csapaté? Az eladásnál javul-e az eladó pozíciója azzal, ha egy NB 2-es, vagy 3-as csapatot ad el úgy, hogy tudja finanszírozni? Hogy lehetne minél olcsóbban elérni a klub megmentését? Dr. Fodor Tamás polgármester: Eddig a „megmentés” útját próbáltuk megismerni. Mi történik a klubbal, ha magára hagyjuk, és nem segítünk a probléma megoldásában. Ez is egy alternatíva, ezt is meg szeretnénk ismerni. Dr. Simon István alpolgármester: Ha megvesszük a csapatot, mennyi idő alatt tudnánk egy auditált mérleget összeállítani? Mennyi idő áll rendelkezésre a licensz díjak és egyéb díjak befizetésére? Déry Márta könyvvizsgáló:
10
Amikor 1 euróért megvételre kerül a cég, abban a pillanatban beáll a fizetési kötelezettség. 230 M Ft azonnali fizetési kötelezettséget látok ebben a vásárlásban. Nagyon kockázatosnak látom ezt a döntést. Nem politikusként nyilatkozom, de meg kell gondolni, hogy Sopronnak az NB 3, NB 2 vagy NB 1 az, ami pénzügyileg vállalható. Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: Az NB 2-es klub nagyságrendileg kevesebbet ér, mint egy NB 1-es klub, amely licensszel rendelkezik. Egy NB 3-as pedig gyakorlatilag semmit nem ér. Amennyiben a város magára hagyja a klubot, két eset lehetséges. Az olaszok rendezik a tartozást, és mindent megtesznek, hogy a klub visszaszerezze a licenszet. Mint többségi tulajdonosnak ez az ő feladatuk lenne. Ha ezt nem teszik meg, akkor NB 3-ba visszasorolják a klubot, és onnan kell visszaküzdenie magát az NB 1-be. Könyvvizsgáló asszonnyal egyetértek, azonban másképp ítéljük meg a kockázatokat. Abdai Géza alpolgármester: Az ügyvezetőt azért nem hívtuk meg, mert most nekünk kell az álláspontunkat kialakítani. Eddig a városvezetés mindig partner volt a problémákkal kűzködő egyesületek megsegítésében. A befektetőt folyamatosan keresni kell. Több városban jelentek meg tőkeerős befektetők, akik rendezték a csapatok gondjait. Nálunk is volt érdeklődő. Dr. Ifj. Arszin Miklós képviselő: A I. határozati javaslatban foglalt felhatalmazás kiterjed az adásvételi szerződés feltételeinek meghatározására és annak aláírására is? Kell ehhez az aktushoz közgyűlési felhatalmazás? Dr. Dobos József jegyző: Ha nem kellene közgyűlési felhatalmazás, nem lenne itt ez a javaslat. A határozati javaslat ajánlattételről szól. Ez csak erre terjed ki. Ha a többségi tulajdonos elfogadja ezt az ajánlatot, akkor sor kerülhet a szerződés megkötésére, melyet vagy visszahozunk a Közgyűlés elé, és döntünk a szerződés egyéb feltételeinek elfogadásáról. Vagy ezt a határozati javaslatot kiegészítjük azzal, hogy a szerződés feltételeit most meghatározza a Közgyűlés. Véleményem szerint a határozatot módosítanunk kellene, hogy a Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Abdai Géza alpolgármester: A szerződést a Közgyűlés megfelelő fórumain meg kell tárgyalni. Nem javaslom a határozat kiegészítését. Nagy Tamás képviselő: 11
Összefoglalnám a bizonytalanságokat. Nem tudjuk pontosan mennyi pénz kell a befejezéshez, és mennyi az adósság. Nem tudjuk továbbá, hogy kik a játékosaink, hogy igazolhatunk-e március 31-ig és mi lesz a csapat jövője. Azt tudjuk, hogy az EU előírásainak nem felel meg a városi támogatás. Nem ismert az sem, hogy eladják-e 1 €-ért a klubot a részünkre. Javaslom, hogy holnap tárgyaljon Abdai úr a Kft. közgyűlésén, de legyen január 25-én újra ülés, hiszen január 26-án jár csak le a fellebbezés. Ekkor már talán tudható lesz, hogy a tulajdonosoknak van-e eladási szándéka. Ennyi bizonytalansági tényező mellett most nem tudom támogatni ezt a beruházást. Véleményem szerint inkább egy utánpótlásbázist kellene támogatnunk. Kóczán Zoltán képviselő: Abdai Géza alpolgármester úr 2007-ben nem tudott pozitív eredményeket felmutatni a sportban. A 2 éve még kupagyőztes futballcsapat ma halódik. Mára kiderült, hogy az NB 1-ben való maradás és a működés 200-300 M Ft-ba kerül, mely a költségvetésből nem valósítható meg. Meggyőződésem, hogy nem szabad ennyit költeni a jelenlegi intézményi helyzetben. Németh Árpád képviselő: Sajnos úgy tűnik, hogy a soproni labdarúgás Vízer Máriusz úr idejövetelével elindult a lejtőn lefelé. Sok a bizonytalansági tényező. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen támogatni szeretnénk a futball ilyen szintű fennmaradását, de az észérvek kicsit megingatnak bennünket. Meggyőződésem, hogy csak akkor támogatható ez az ügy, ha lesz befektető belátható időn belül.
Nagy Tamás képviselő: A 10 napos haladék a befektető felé jelzés, hogy komolyak a szándékaink. Ne vessük el ezt a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy fontos tényezője lenne ez a befektető döntésének. Sass László képviselő: Eltekintve a demagógiától, kijelenthető, ha most nem fogadjuk el ezt a javaslatot, akkor az NB 3-ba jut a csapat. Ebben az esetben nem kerül vissza az NB 1-be és eladhatatlan lesz. A stadiont továbbra is fenn kell tartani. A fizetés talán „ütemezhető”, azonnal 35 M Ft-ra van szükség a licensz miatt. Egy mai „nem”-mel elveszíthetjük az esélyét egy NB 1-es csapatnak. Természetesen az adófizetők pénzéből támogatjuk a stadiont és a színházat is. A mai döntés kockázata szerintem nem 200-300 M Ft-tól szól, hanem 30-50 M Ft-ról. 12
Kóczán Zoltán képviselő: Felhívnám a figyelmet, hogy felelősen kell döntenünk arról, hogy mire költjük az adófizetők pénzét. Jelen esetben a könyvvizsgáló asszony szerint 230 M Ft-ot, a szakértő megállapítása alapján 134 M Ft-ot kell azonnal kifizetnünk. Az előterjesztésben is kb. 140 M Ft szerepel, ráadásul alpolgármester úr elmondása szerint két cégünk 5 M Ft-ot már kifizetett. A végső szám sem 50 M Ft, a stadion fenntartási költsége pedig évente 40 M Ft. Erre a városi költségvetésből vesszük el a pénzt. Véleményem szerint a létesítmény a jövőben is a sportszerető emberek szolgálatában kell, hogy álljon. Nagy Tamás képviselő: Napokon belül 140 M Ft-ot kell kifizetni, ezért javasoltam a 10 nap haladékot. Sass László képviselő: Úgy gondolom, hogy az egész 200 M Ft-ot nem egyszerre kell kifizetni. Fennáll a lehetősége annak, hogy ma megszavazva a vételi szándékot, a többségi tulajdonos nem adja el a részét. Ebben az esetben legalább az esélyét fenntartottuk annak, hogy optimális helyzetbe kerüljünk. Viszont, ha ma „nem”-et mondunk erre a javaslatra, akkor sem lesz nulla a kiadás, és elveszítjük a lehetőségét annak is, hogy élvonalbeli csapatunk legyen. Ha sportiskolák veszik igénybe ezt a létesítményt, akkor is vannak költségek, melyeket az adófizetők pénzéből kell kiegyenlíteni. Részemről „igen”-nel fogok szavazni. Rádonyi László képviselő: Frakcióvezetőként nem politikai hozzászólást mondanék. Úgy gondolom, ennek a problémának a kulcskérdése a licensz visszaszerzése. Erre viszont nincs 10 nap, az idő rövidsége miatt most kell dönteni. Ha meg akarjuk menteni a focit, akkor azt ma kell megtenni. Déry Márta könyvvizsgáló: Szeretném elmondani, hogy ha a céget vásárolják meg, akkor a teljes összeget megvesszük. Az I. határozati javaslat meghozatalával ki kell fizetni 230 M Ft vagy 300 M Ft-ot. Felmerült, hogy 85 M Ft-tal meg lehetne menteni a licensz-díjat, tagi kölcsön formájában. Ez kevesebb költség jelent, mint a cég megvásárlása. Dr. Simon István alpolgármester: Az imént elhangzottakat szeretném kiegészíteni azzal, hogy szerintem egy eladósodott cég megvásárlása esetén az új tulajdonos választhat, hogy 13
kifizeti-e az adósságot vagy sem. Amennyiben az utóbbi történik, akkor a hitelezők igényei a felszámolási eljárás során valósulnak meg. Véleményem szerint tehát egy veszteséges cég vételekor nem köteles az új tulajdonos rendezni az adósságokat. Dénes Ferenc szakértő, a Champion Consulting Iroda képviseletében: Itt a Közgyűlés döntése határoz, de ez egy üzlet. Gyorsan kell dönteni, hogy a játékosokkal is tárgyalni lehessen. Úgy gondolom, hogy egy hozzáértő menedzsment akár pénzt is takaríthat meg. Az adminisztratív ügyintézés is nagyon sok időbe telik, ezért szeretném kérni Önöket, hogy a mai ülésen foglaljanak állást. Kóczán Zoltán képviselő: Megdöbbentettek az alpolgármester úr által elmondottak. Ilyen üzleti magatartástól mentsen meg mindenkit, amit Simon alpolgármester úr mondott. Dr. Simon István alpolgármester: Visszautasítom, én azt mondtam, hogy ha valaki megvesz egy veszteséges céget, akkor nem kötelessége rendeznie az adósságokat. Az új tulajdonos dönthet erről. Amennyiben nem egyenlíti ki a számlákat, a felszámolás során a cég a vagyona erejéig, megfelelő jogi keretek között a hitelezők kezébe jut. Úgy értettem, hogy ez cégjogi szempontból a helyes eljárás. Dr. ifj. Arszin Miklós képviselő: Cégjogi szempontból igazak alpolgármester úr által elmondottak. Tájékoztatása arra irányult, hogy nem lenne értelme annak, hogy mi ezt a céget megvesszük 1 €-ért, ezt követően a licensz-jogot megváltjuk, majd ezek után a céget hagyjuk felszámolni. Az idő szorítása most a licensz-jog vonatkozásában áll fenn, a többi lejárt esedékességű tartozás-állománya a cégnek kifizetendő. Véleményem szerint nem kezelhető úgy a helyzet, hogy nem teszünk eleget az adósság rendezésének. Rádonyi László képviselő: Felhívnám a figyelmet arra, hogy amennyiben nincs licensz, akkor a klub semmit nem ér. Ha ezeket a döntéseket ma nem hozzuk meg, akkor mindenfajta befektető keresés lehetőségétől is elesik a cég. Abdai Géza alpolgármester: Zárszóként csak annyit mondanék el, hogy az előterjesztésben és a válaszokban szerettünk volna minden rendelkezésre álló információt biztosítani. Felelősségteljes döntést kell hoznunk arról, hogy adunk-e esélyt arra, hogy Sopronnak legyen labdarúgása. Ha ezt elutasítjuk, akkor az utánpótlást is elfelejthetjük. Amennyiben az önkormányzat az FC 14
Sopron Kft. 100%-os tulajdonosa lesz, a költségvetését is szándékomban áll ismertetni a nyilvánossággal, Közgyűlés elé is be fog kerülni. Ez a Kft., olyan gazdasági társaság, mely megosztja a várost. Ha nem szállunk be, évad közben szűnik meg egy Nemzeti Sportváros foci-csapata. Az olaszok kezében vagyunk, hiszen még „igen” döntés esetén is fennáll, hogy nem adják el a Kft.-t. Ebben az esetben nem lesz városunkban labdarúgás. Tagi kölcsönt ebben a tulajdonosi szerkezetbe nem szavaznék meg. Ha 100%ban a mi tulajdonunk, akkor már más a helyzet. Én soha nem mondtam, hogy személyes szerepem van a kosárlabda-csapat sikereiben, mint ahogy ebben sincs. Kérem, adjunk esélyt a soproni futballnak! Rádonyi László képviselő: Az SZMSZ 47. § 4) pontja értelmében 5 perc szünetet kérek a döntés előtt! Dr. Fodor Tamás polgármester: 5 perc szünetet rendelek el. Szünet után: Dr. Fodor Tamás polgármester: Kérem, szavazzunk a I. határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 23 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 15 igen, 1 nem szavazattal és 7 tartózkodás mellett a I. határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 3/2008. (I. 16.) Kgy.
Határozat:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy tegyen ajánlatot a többségi tulajdonosnak az FC Sopron Kft. 79%-os tulajdonrészének 1 €-ért történő megvásárlására. Felelős: Határidő:
dr. Fodor Tamás polgármester 2008. január 17.
Dr. Fodor Tamás polgármester:
15
Kérem, szavazzunk a II. határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 23 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 15 igen, 1 nem szavazattal és 7 tartózkodás mellett a II. határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 4/2008. (I. 16.) Kgy.
Határozat:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határoz, hogy amennyiben az önkormányzat az FC Sopron Kft. 100%-os tulajdonosává lesz, úgy a Kft. részére 2008. évben a 2008. évi költségvetése terhére 35 M Ft támogatást és legfeljebb 50 M Ft tagi kölcsönt nyújt. Felkéri a polgármestert, hogy ezt a döntést a 2008. évi költségvetés elkészítésénél vegye figyelembe, és végrehajtásáról a fenti feltétel bekövetkezése esetén intézkedjen. Felelős: Határidő:
dr. Fodor Tamás polgármester 2008. évi költségvetés készítése, illetve folyamatosan
Dr. Fodor Tamás polgármester: Kérem, szavazzunk a III. határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 23 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 16 igen, 1 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett a III. határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 5/2008. (I. 16.) Kgy.
Határozat:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy amennyiben az önkormányzat az FC Sopron Kft. 100%-os tulajdonosává lesz, a vagyonrendeletnek megfelelően kezdeményezze az önkormányzati tulajdonrész részben, vagy egészben történő elidegenítését, a Kft. gazdaságos működése, és ezzel a soproni labdarúgósport finanszírozásának biztosítása érdekében, ezen érdekek figyelembe vételével. 16
Felelős: Határidő:
dr. Fodor Tamás polgármester folyamatos
Dr. Fodor Tamás polgármester: A Szervezeti és Működési Szabályzatunk értelmében 19 óra után a közgyűlés folytatásához ügyrendi szavazás szükséges, melyről szavazást rendelek el. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 23 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 23 egyhangú igen szavazattal az ülés folytatását határozta el.
2. napirendi pont: Előterjesztés Eilat-i kiküldetésről Dr. Fodor Tamás polgármester: Előterjesztői tárgyalták.
kiegészítés
nincs,
bizottságok
az
előterjesztést
nem
Rádonyi László képviselő: Felhívnám az érintettek figyelmét, hogy a résztvevők nevének leadási határideje január 20. Dr. Fodor Tamás polgármester: Amennyiben nincs több hozzászólás, kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 23 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 23 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot:
17
6/2008. (I. 16.) Kgy.
Határozat:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy az Önkormányzat hétfős delegációja 2008. március 6. és 12. között Izraelbe utazzon, a Sopron és Eilat városa közötti testvérvárosi kapcsolat ápolására, illetve Testvérvárosok és Önkormányzati Szövetségek Nemzetközi konferenciáján való részvételre. A delegáció vezetője dr. Fodor Tamás polgármester, tagjai az MSZP és FIDESZ-KDNP frakciói által jelölt 1-1 fő, illetve az MDF, SZDSZ, Szövetség Sopronért - Védegylet frakciók 1 közös jelöltje, illetve a polgármester által kijelölt 1-1 fő a Polgármesteri Hivatal és az intézmények képviseletében, valamint egy szervező-tolmács. Felelős: Határidő:
dr. Fodor Tamás polgármester 2008. január 20.
Dr. Fodor Tamás polgármester: Köszönöm a részvételt, a rendkívüli ülést bezárom.
K.m.f.
Dr. Fodor Tamás polgármester
Dr. Dobos József jegyző
18