Képviselőtestület Aszaló
Szám: 1-2/2012.
Jegyzőkönyv
Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2012. február 16 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről. Jelen vannak: Árvai Károly polgármester, Tamás Bertalan alpolgármester , Bodnár Csaba, Homonnay Gábor, Dr. Mészáros István, Oscsenda Szabolcs, Surányi Gábor képviselőtestületi tagok. Tanácskozási joggal meghívottak közül jelen vannak: Saminé Matlák Magdolna jegyző Budai Gyula Roma Nemzetiségi önkormányzat Elnöke 2. napirendi pont tárgyalásánál Gazsi Barnabásné Ált. isk.igazgató Árvai Károly polgármester üdvözli a megjelenteket, megállapítja, hogy a megválasztott 7 képviselőtestületi tagból 7 fő jelen van, így az ülés határozatképes, azt megnyitja. Képviselőtestület napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: Napirend 1.) Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása. Előadó: Polgármester 2.) Önkormányzat 2012. évi költségvetésének meghatározása. Előadó: Polgármester 3.) Indítványok bejelentések Zárt ülésen: - Szociális ügyek tárgyalása
Képviselőtestület az 1. napirendi pont keretében az önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítását tárgyalja.
2
Árvai Károly polgármester javasolja a 2011. évi költségvetés módosítását. Képviselőtestület a javaslatot 6 igen szavazattal 1 tartózkodással elfogadja az alábbi rendeletet alkotja. Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2012. (II. 20.) Önkormányzati Rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása (Rendelet szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz)
Képviselőtestület a 2. napirendi pont keretében az önkormányzat 2012. évi költségvetés tervezetét tárgyalja. Árvai Károly polgármester elmondja, hogy 2012-es költségvetés jóval lazább, mint az előző évi, melyről úgy tűnt; nem lehet túlélni, ezért került sor a kommunális adó bevezetésére, és még így is voltak aggodalmaink. A költekezés vissza lett fogva, ennek köszönhetően szinte tervszerűen lett végrehajtva. A 2012-es év állami támogatás összegszerűen is egy szerény mértékkel jobb az előző évinél. Bízik benne, hogy az itt beterjesztett adatok alapján ez a költségvetés meg fogja állni a helyét. Tamás Bertalan alpolgármester most valóban kicsit kedvezőbb az anyagi helyzet, mint volt az előző évben. Úgy gondolja, hogy ez annak köszönhető, megfelelő gazdasági irányítást végzett a hivatal. Szerencsére nekünk forráshiánnyal nem kell küszködnünk. Az előző évben rossz anyagi helyzetben voltunk, hogy kezdeményezésére a képviselői tiszteletdíjat csökkentették, most úgy látja korrektnek, ha most ezt megteszi fordítva, és javasolja a 2010. évi szintre való emelését. Több szakfeladatnál látta, hogy bankkártya, ez mit jelent. Cafetéria 1.800 e/Ft, mi lenne az. Szentmiklósi Lászlóné pü. Főmunkatárs elmondja, törvény szerint dolgozóknak kötelező a folyószámlára utalni az illetményt, az illetmény fizetési számlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve az illetmény-kifizetés a közalkalmazott részére költségtöbbletet nem okozhat, ezért ennek költségét az adómentes határig megtérítjük, bár nem fedezi teljes egészében. Cafetéria a köztisztviselőknél a törvény adta lehetőség, 9 fő részére bruttó 200 e/Ft/fő. Oscsenda Szabolcs képviselőtestületi tag elmondja, hogy a védőnő fizetése, annak járulékai valamint a bejárási költsége van, ez nem adja ki a TB támogatást, a többi pénz hol van.
3 Szentmiklósi Lászlóné pü. Főmunkatárs Védőnő a támogatás arányában van betervezve, a többi dologi kiadás, fűtés világítás, víz , telefon stb. Dr Mészáros István testületi tag létszámokat szeretne megkérdezni, önkormányzatnál 8 fő, hivatalnál 9 fő, kik ezek. Árvai Károly polgármester a hivatal vele együtt 9 fő, 8 főben van a 3 mezőőr, a 2 szociális gondozó, a védőnő, a kommunális szolgáltató, és egy fő a művelődési háznál. Költségvetésben látszik, hogy a végső létszám 49 fő, tavaly 51 fővel számoltunk. Létszám tekintetében van két módosító indítványa. Szeretné ha a testület megszüntetné az iskolánál a karbantartó állást és önkormányzati létszámba átkerülve hivatali, illetve önkormányzati karbantartóként szerepelne. Ezt több dolog indokolja, az iskolába mindenkori vezetésének fogalma sincs a karbantartó szerepéről, munkájáról, teljesítéséről. Úgy gondolja az iskola képtelen irányítani és hasznosan felhasználni a karbantartó munkáját, olykor ez komoly pénzösszegbe is kerül, példaként említi a fűtést. Észnélküli energiagazdálkodás folyik az iskolában. Szeretné, ha az önkormányzathoz tartozó munkatársai felügyelnék az egész önkormányzat energia gazdálkodását illetően és meg len ne a lehetőség a dolgok kikényszerítésére és adott esetben a felelősségre vonásra is közvetlenül. Úgy gondolja ennek különösebb akadálya nem lehet Egy karbantartói tevékenység nagyon sok szakmai kutatást, jártasságot igényel és rendkívül tökéletes hozzáállást is kell, hogy produkáljon a karbantartó, ezen rengeteget lehet megfogni. Az önkormányzatnál a 8-ik fő , az ismeretei szerint minden önkormányzatnál van egy olyan fő, aki végzi elsősorban a kulturális tevékenységet, ismeretterjesztést és felügyeli a művelődéssel kapcsolatos dolgokat, nagyon szeretné, ha március 1-től 1 fő elkezdene foglalkozni ezzel. Úgy gondolja, hogy a karbantartó áthelyezésével nincs bér és járulék vonzatú dolog , a kulturális foglalkoztatást ellátó plusz személy béréről is gondolkozott, és úgy gondolja, hogy a hivatal 9 fős állományából 1 fő leépítésével nem keletkezne létszámfeszültség. Amennyiben a pályázati alternatívánk bejönne a művelődési házat illetően, nem lehet felügyelet nélkül hagyni egy ilyen építményt és egy ilyen rendszert, kellemetlen, hogy nincs gazdája az épületnek. Ha nem nyerünk a pályázaton arra valamilyen összeget akkor is kellene fordítani, hogy legyen egy megjelenési formája. Úgy gondolja, hogy egy ilyen átcsoportosítással mindenképpen eredményesebbek tudnánk lenni és hatékonyabbak és nem kismérvű költségmegtakarítást eredményezne. Dr. Mészáros István testületi tag konkrét módosító javaslattal szeretne élni a költségvetéssel kapcsolatban, a hivatalnál 1,8 millió Ft szerepel cafetéria juttatásként, javaslata az lenne arányosítással, - mivel úgy gondolja, hogy az iskola dolgozóit is ugyanolyan tisztelet övezi – osszuk szét ezt az összeget és ők is részesüljenek belőle. Árvai Károly polgármester elmondja, hogy az elmúlt évben a pedagógusok az alapilletményen felül még több százezer forintban részesültek pályázati pénzekből. Úgy gondolja, hogy kollegái, akik így gazdálkodnak, a 200 e/Ft-ot simán megérdemlik. Gazsi Barnabásné mb. igazgató elmondja, pedagógus bérek besorolás alapján történtek, senki nem kap többet, mint ami törvényileg előírt. Az elmúlt évben
4 pályázaton nyerték el, ami szerint a pedagógusok plusz pénzhez jutottak, de azért a pénzért plusz órákat tartottak. Árvai Károly polgármester módosító javaslat volt, hogy a cafetériból a fele a hivatalé, fele az iskoláé, ki ért egyet vele. 2 igen, 2 tartózkodás, 3 ellen szavazattal – nincs elfogadva. További módosítási javaslata volt az alpolgármesternek, mely így hangzik képviselőtestületi tagok javadalmazása történjen a 2010. évi szintnek megfelelően, illetve a polgármesternek a költségátalánya is Javaslattal 5 fő egyetért, 2 fő tartózkodik Alpolgármester tiszteletdíjával 6 fő egyetért 1 fő tartózkodik. Saminé Matlák Magdolna jegyző elmondja, hogy a költségvetési tervezetbe a csökkentett tiszteletdíj van betervezve, amennyiben a testület ezt felemeli, úgy járulékkal együtt 1.794 Ft –ot valahonnan el kell venni. Árvai Károly polgármester kéri, hogy a testület tegyen javaslatot honnan legyen elvéve a pénz. Budai Gyula roma nemzetiségi önkormányzat elnöke : ha a képviselőknek ugyanúgy maradna a tiszteletdíj, mint az előző évben, akkor könnyebb lenne az önkormányzatnak is, jobban tudna fejleszteni. A sport is nagyon sok pénzt elvisz, nem azt mondja, hogy nem kell támogatni, de jobb helyre is fel lehetne használni. A nemzetiségi önkormányzat 200 e/Ft-ból gazdálkodik, és ők tiszteletdíj nélkül végzik tevékenységüket. Tamás Bertalan alpolgármester azért tette meg ezt a javaslatot, mert a tavalyi évben olyan helyzetbe került az önkormányzat , hogy működtetni tudják azokat a dolgokat, mely az önkormányzat feladatkörébe tartozik, úgy látta, a tiszteletdíj egy részéről le kell mondani. Most megadta a lehetőséget, hogy ami volt eddig azt megkaphassák. Árvai Károly polgármester ha nincs képviselői javaslat ara vonatkozóan honnan vegyük el a pénzt, akkor az előzőleg hozott döntést vissza kell vonni. Testület az előzőleg képviselői tiszteletdíjakról hozott döntését 2 tartózkodással és 5 igen szavazattal visszavonja, és a 2011. évi díjazás marad érvényben. Árvai Károly polgármester volt még egy javaslata a létszámot illetően, az egyik az, hogy az iskolánál lévő karbantartó bérével együtt kerüljön át az önkormányzathoz, a másik pedig, a hivatali létszám terhére, 1 fővel csökkentve kulturális munkatársat állítsunk be határozott időre , december 31-ig., és utána meglátjuk, hogy jó e így. Úgy gondolja mindenképpen szükségeltetik ez, netalán tán a rádiót is újra kell pályáztatni, mert nagyon úgy néz ki. A rádióval kapcsolatos háttér finanszírozásnak meg kell teremteni a feltételét, mert 4 év alatt az iskola képtelen volt erre.
5 Gazsi Barnabásné mb. igazgató ha a karbantartó az iskolától átkerül az önkormányzathoz, akkor a fűtést ki látja el, vagy ugyanúgy marad minden. Elmondja, hogy az iskolánál 3 takarítónő van, ha egy kiesik, a karbantartó még ki is segíti őket. Fűtésnél voltak problémák, de megtette a szükséges intézkedéseket. Bodnár Csaba testületi tag kérdezi, hatékonyság szempontjából jobb lesz e ha az önkormányzatnál lesz a karbantartó Gazsi Barnabásné mb. igazgató náluk kicsi a létszám sokszor egyéb területen is kisegít, asztalos a szakmája, sok mindent meg tud csinálni Árvai Károly polgármester átkerül az önkormányzathoz a karbantartó ő messzemenőleg tud hatékonyságot növelő dologról beszámolni, mert az iskola képtelen a karbantartó felett elvégezni a felügyeletet, egyrészt a karbantartó nem tudja mit kellene csinálni, az igazgató asszony nő létére megfelelő műszaki végzettséggel nem rendelkezik. Megengedheti magának a karbantartó azt, hogy kedve szerint végezze munkáját. Lenne lehetősége, hogy az önkormányzat többi intézményénél is foglalkozzon a dolgokkal. Nem szenved az iskola a karbantartó áthelyezésével hiányt , úgy gondolja csak tökéletesebb és jobb lehet az iskola működése a karbantartó szemszögéből ha átkerül. Aki a karbantartó áthelyezésével egyetért , az kézfelnyújtással jelezze. Képviselőtestület 3 tartózkodással 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2012. (II.16.) Kt. határozata Általános Iskola létszámának csökkentése, önkormányzat létszámának növelése. Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete a Göőz József Általános Iskola Napköziotthonos Óvoda és Könyvtár létszámát 1 fő karbantartói létszámmal csökkenti, egyidejűleg az Önkormányzat létszámát 1 fő karbantartói létszámmal növeli – „Város és községgazdálkodás” szakfeladaton 2012. március 1. napjával. Képviselő-testület a karbantartó személyét önkormányzati állományba átveszi. Felelős: iskola igazgató, polgármester Határidő: 2012. március 1. Művelődési munkatárs beállításával egyetért úgy, hogy a hivatal létszámát 1 fővel csökkentjük 1 tartózkodással, 1 nem szavazattal és 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
6 Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2012. (II.16.) Kt. határozata Polgármesteri Hivatal létszámának csökkentéséről, Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete a Polgármesteri Hivatal létszámát 1 fővel csökkenti 2012. március 1. napjával. Felelős: Jegyző Határidő: 2012. március 1.
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2012. (II.16.) Kt. határozata Önkormányzat létszámának növeléséről. Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete az Önkormányzat létszámát 1 fővel növeli művelődési munkatárs beállításával „Művelődési ház” szakfeladaton 2012. március 1. napjával. Felelős: Polgármester Határidő: 2012. március 1.
Árvai Károly polgármester az Idősek klubjának támogatására javasol 100 e/Ft-ot, és a közmunka tartalékból javasolja elvenni. Képviselőtestület a javaslattal 2 tartózkodással 5 igen szavazattal egyetért, és az alábbi határozatot hozza Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2012. (II.16.) Kt. Határozata Idősek Klubja támogatásáról Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete az Idősek klubja részére 100 e/Ft támogatást biztosít költségvetéséből.
Árvai Károly polgármester ismerteti az Encsi Rendőrkapitányság átiratát, melyben támogatást kér a helyi közbiztonsági feladatok ellátása, a rendőrség és az önkormányzatok tevékenységének összehangolása, a rendőri szerv fejlesztése elősegítése érdekében. Javasol 20 e/Ft biztosítását, az ÁFÁ-k csökkentésével. Képviselőtestület a javaslattal 2 tartózkodással 5 igen szavazattal egyetért, és az alábbi határozatot hozza :
7
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2012. (II.16.) Kt. Határozata Encsi Rendőrkapitányság támogatásáról Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület az Encs-i Rendőrkapitányság részére 20 e/Ft egyszeri támogatást biztosít költségvetéséből a helyi közbiztonsági feladatok ellátása, a rendőrség és az önkormányzatok tevékenységének összehangolása, a rendőri szerv fejlesztése elősegítése érdekében. . Árvai Károly polgármester a megszavazott módosításokkal javasolja az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadását. Képviselőtestület az Önkormányzat 2012. évi költségvetését 4 igen szavazattal 2 tartózkodással és 1 nem szavazattal elfogadja, és az alábbi Rendeletet hozza. Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2011. (II. 23.) Önkormányzati Rendelete Az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről (Rendelet szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz)
Képviselőtestület a 3. napirendi pont keretében indítványokat, bejelentéseket tárgyal.
Árvai Károly polgármester javasolja, az iskola igazgatói állás ismételt meghirdetését, mivel az elmúlt évben az nem vezetett eredményre. A közoktatási és a közalkalmazott tv. alapján a magasabb vezetői beosztás ellátására nyilvános pályázatot kell kiírni, melyet az Oktatási Közlönyben illetve a Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján közzé kell tenni. Ismerteti a pályázati felhívás tartalmát, majd javasolja annak elfogadását.
Képviselőtestület a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag (7 igen szavazat) az alábbi határozatot hozza:
8 Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2012. (II.16.) Kt. határozata Általános Iskola magasabb vezetői beosztás ellátására pályázati felhívásról. Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete az 1992. évi XXXIII.tv. 23.§a értelmében az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: A pályázatot meghirdető szerv:
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete 3841. Aszaló, Rákóczi út 87.
Meghirdetett munkahely:
Göőz József Általános Iskola, Napköziotthonos Óvoda és Könyvtár Igazgatói állás 3841. Aszaló, Rákóczi út 72.
Képesítés és egyéb feltételek: Szakirányú főiskola végzettség Legalább 5 éves szakmai gyakorlat Pedagógus szakvizsga Juttatások, illetmény, Pótlék, egyéb:
Állás elfoglalásának ideje: 2012. augusztus 1.
A megbízás 2017. július 31-ig 5 évre szól Ill. és pótlék : Kjt. szerint Pbhi: NKI honlapján történő közzétételtől számított 30 nap Pehi: a beadási határidő lejártát követő 60 nap Pályázathoz csatolni kell: a Korm.rendeletben meghatározottakat, valamint adatvédelmi nyilatkozatot Pályázat címzése: Aszaló község Polgármestere
3841. Aszaló, Rákóczi út 87. Képviselőtestület megbízza a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjét, hogy a pályázati felhívás közzétételéről, valamint a pályáztatással kapcsolatos 11/1994. (VI.8.) MKM rendeletben foglalt feladatok ellátásáról gondoskodjon. Határidő: azonnal, illetve folyamatos Felelős : jegyző
Árvai Károly polgármester javasolja, hogy a testület hatalmazza fel a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Program megvalósítására létrejött Miskolc Térségi Konzorcium képviseletét ellátni jogosult gesztor Önkormányzatot a – következő teljesítési időszakra vonatkozó – közszolgáltatási kötelezettség teljesítésére,
9 végzésére jogosult személy közbeszerzési eljárással való kiválasztására és a közszolgáltatóval való szerződés megkötésére. Javasolja továbbá a Konzorcium hulladékgazdálkodási rendszer-üzemeltetési koncepció módosításának elfogadását, és hatalmazza fel a polgármestert, hogy a Képviselő-testület döntését a Konzorciummal közölje, és azt a Konzorciumi ülésen képviselje.
Képviselőtestület a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag (7 igen szavazat) az alábbi határozatokat hozza: Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2012. (II. 16) Kt. határozata Felhatalmazás a települési szilárd kommunális hulladékkezelői közszolgáltató személyének kiválasztására, a 7/2003.(VII.10.) önkormányzati rendelet végrehajtása. Aszaló község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben megállapított hulladékkezelési közszolgáltatás biztosítása és jövőbeni fenntartása, valamint a 7/2003.(VII.10.) számú önkormányzati rendelet végrehajtása érdekében az alábbi határozatot hozza. A Képviselő-testület felhatalmazza a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Program megvalósítására létrejött Miskolc Térségi Konzorcium képviseletét ellátni jogosult gesztor Önkormányzatot a Hgt. 21. § (3)-(5) bekezdéseiben foglalt – következő teljesítési időszakra vonatkozó – közszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, végzésére jogosult személy (Hgt. 27. § (4) bekezdésében előírt) közbeszerzési eljárással való kiválasztására és a közszolgáltatóval való szerződés megkötésére. A felhatalmazás a Hgt. 21. § (3)-(5) bekezdéseiben felsorolt körben kiterjed a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatást végző hulladékkezelő kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás előkészítésére, lefolytatására, és a közszolgáltatási szerződés Aszaló község Önkormányzat képviseletében, az Önkormányzat nevében történő aláírásra. A Képviselő-testület a jelen határozat értelmében a helyi közszolgáltató kiválasztásának jogáról lemond, e jog érvényesítésére vonatkozó felhatalmazást határozatlan időre, de legfeljebb a Miskolc Térségi Konzorciumban való tagsága fennállási időtartamáig adja meg. Felelős: polgármester Végrehajtásért felelős: jegyző Határidő: azonnal
10
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2012. (II. 16) Kt. határozata A Miskolc Térségi Konzorcium hulladékgazdálkodási rendszerüzemeltetési koncepció módosításának elfogadásáról. Aszaló község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv-ben megállapított hulladékkezelési közszolgáltatás biztosítása, és jövőbeni fenntartása, valamint a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Program megvalósítására irányuló Konzorciumi Szerződés IV. pontjában meghatározott feladatok végrehajtása érdekében, a Konzorcium tagjaként az alábbi határozatot hozza. A Képviselő-testület elfogadja a Miskolc Térségi Konzorcium hulladékgazdálkodási rendszer-üzemeltetési koncepció módosítását. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Képviselő-testület döntését a Konzorciummal közölje, és azt a Konzorciumi ülésen képviselje. Felelős: polgármester Végrehajtásért felelős: jegyző Határidő: azonnal Árvai Károly polgármester elmondja, hogy az eladásra meghirdetett zártkerti ingatlanokkal kapcsolatban elmondja a hirdetmény kifüggesztésre került, testület meghatározta az eladási árat, vételi szándékkal rendelkezők ismételt ajánlatot tettek, hogy 15 e/Ft/ak-ért megvásárolják az ingatlant, mást ajánlat nem érkezett Képviselőtestület a javaslatot megtárgyalta és 6 igen szavazattal 1 ellen szavazattal az alábbi határozatokat hozza:
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2012. (II. 16) Kt. határozata Bodnár János és Bodnár Jánosné részére zártkerti föld értékesítéséről Aszaló Község Önkormányzatának Képviselőtestülete eladja az Önkormányzat tulajdonát képező Aszaló-i 1731 Hrsz-ú, 1,84 ak. értékű, 879 m2 területű, kert művelési ágú zártkerti ingatlant Bodnár János és Bodnár Jánosné Aszaló Kecskés T. út 54.sz. alatti lakosoknak, 15 000 Ft/ak. Összesen: 27.600 Ft vételáron. Testület felhatalmazza Polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására. A szerződéskészítés, tulajdonjog átírás és bejegyeztetés költsége a vevőt terheli.
11
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2012. (II. 16) Kt. határozata Barkóczi Zoltán részére zártkerti föld értékesítéséről Aszaló Község Önkormányzatának Képviselőtestülete eladja az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi, Aszaló-i zártkerti ingatlanokat Barkóczi Zoltán Budapest, XXII. K. Szondi utca 1.sz. alatti lakosnak15 000 Ft/ak. vételáron: Az értékesített ingatlanok:
Helyrajzi szám Aszaló/Z/1710 Aszaló/Z/1793 Aszaló/Z/1797
Műv.ág rét rét fásított terület rét Aszaló/Z/1798 rét Aszaló/Z/1800 rét Aszaló/Z/1803 rét Aszaló/Z/1805 rét Aszaló/Z/1809 rét Aszaló/Z/1817 kert Aszaló/Z/1832 rét Aszaló/Z/1834 erdő rét Aszaló/Z/1836 rét gyümölcsös Aszaló/Z/1849 rét Aszaló/Z/1854 rét Aszaló/Z/1856 rét Aszaló/Z/1859 rét Aszaló/Z/1860 rét Aszaló/Z/1943 szőlő Aszaló/Z/1946 rét Aszaló/Z/1861/1 szőlő Aszaló/Z/1861/2 szőlő
Terület 0,2904 0,3928 0,0672 0,1721 0,1378 0,2276 0,004 0,0035 0,0044 0,1215 0,1718 0,1502 0,1401 0,2072 0,0586 0,2527 0,2806 0,1553 0,1453 0,1337 0,0939 0,2327 0,1503 0,1504
Ak 6,07 8,21 0,35 3,6 2,88 4,76 0,08 0,07 0,09 1,69 3,59 0,78 2,93 4,33 0,81 5,28 5,86 3,25 3,04 2,79 3,27 4,86 5,23 5,23
Hányad 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 58/60 58/60 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 1/1 14/18 14/18
Testület felhatalmazza Polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására. A szerződéskészítés, tulajdonjog átírás és bejegyeztetés költsége a vevőt terheli.
12
Árvai Károly polgármester van egy lefoglalt autó, amelynek az ára, ha megfelel az önkormányzatnak meg lehetne vásárolni, annál is inkább mivel a zsiguli forgalomból való kivonásával be fog kerülni a Kango a közmunkaprogramba utánfutóval együtt , mely komoly igénybevételnek van kitéve. Ez az autó 2007-es évjáratú, 18 ezer km van benne, ismeretes, hogy a suzuki fogyasztása alacsony és takarékos. Az autóra tennénk egy vételi ajánlatot, és az autó alkalmas lenne az ebédkihordásra . Kért egy árajánlatot, a merkantil bank küldött egy válaszlevelet ezzel kapcsolatban , egy üres űrlapot, hogy tegyünk mi vételi ajánlatot az autóra. Kerestünk forgalmazót, ahol információt lehetett beszerezni az ilyen gépjárműre, ennek az értéke kb. 800 e/Ft körül jönne ki. Ez egy kicsit sok, úgy gondolja ha egy 500 e/Ft-ot adnánk érte, akkor az jó vétel lehetne. Képviselőtestület az autó vásárlásával nem értett egyet, ezért polgármester az indítványt levette napirendről. Árvai Károly polgármester elmondja, hogy Dr Sulyok János encsi rendőrkapitány nyugdíjba ment és új rendőrkapitánya van az encsi rendőrségnek, Dr. Antal István alezredes, aki korábban az encsi rendőrkapitányi tisztet töltötte be. A megyei kapitány kér egy véleményt a képviselőtestülettől van e valami kifogás az új rendőrkapitánnyal kapcsolatosan vagy támogatja ezt a kinevezést. Javasolja, hogy a testület értsen egyet a kinevezéssel. Képviselőtestület egyetért a kinevezéssel. Dr. Mészáros István testületi tag folyamatban lévő pince ügy, amelyről már többször szó volt a testületi ülésen. Előző ciklusban a testületi tagok voltak kint a helyszínen, nem egyszerre, 2 képviselőtársa nem volt ott. Akkor értékesítésre került egy terület, amely alatt a családja tulajdonában lévő pincelyuk található. Szeretné megkérni képviselőtársait, hogy az adás-vételtől álljanak el, mint ahogy az előterjesztésben is szerepel. Korában is felvetődött testületi ülésen ez a probléma, sajnos akkor polgármester úr nem bocsátotta szavazásra, most még egyszer szeretné megpróbálni, illetve kéri jegyzőasszonyt, hogy az előterjesztés egy példányát csatolja a jegyzőkönyvhöz. Képviselőtársait kéri, hogy a 3 éve húzódó ügynek tegyenek pontot a végére, és döntsenek úgy, mintha a saját tulajdonuk volna. A vevő 3 e/Ft-ért vásárolta meg a területet, és engedély nélkül bármikor bővítést végezhet rajta, úgy hogy alatta van a pincéjük. Árvai Károly polgármester szerint a vevő nem építhet rá semmit, teljesen mindegy hogy a terület az önkormányzaté vagy a vevőé. Ez az akció azért lépett be, mert harmadik vereséget szenvedi a család a törvényes birtokba jutás kapcsán. Az előző testületnek volt egy döntése, és ezzel a döntéssel egyet nem értve a Mészáros család adta Bíróságra, a bírósági ügy nem fejeződött be. Azért nem teszi fel most szavazásra, mert úgy gondolja, hogy egy folyó bírósági ügy kapcsán a testület nem kompetens döntést hozni, várjuk meg a bírósági döntést. Úgy tudja alépítményként szerepel a pince de a pincesír az önkormányzat tulajdona. Amikor a vevő megkereste, ő 50 cm-el levette a terület nagyságát, hiszen ő úgy jött be, a szomszédos tulajdonos a terület feltöltését úgy rendezte, hogy ráfolyt a hegyről lefolyó összes víz a pince falára. Semmilyen hátsó szándéka nincsen, ezt szeretné
13 megakadályozni , meg az a haragos viszony ami a két szomszéd között van egyszer és mindenkorra szűnjön meg. Az egyik fél hamarabb jött be földterület vásárlásával. Hatóság előírta, hogy nem építhet rá, és nem kerítheti be. Dr. Mészáros István testületi tag a pince építése nem engedélyköteles Árvai Károly polgármester nem teszi fel szavazásra ezt a kérdést várjuk meg a bírósági döntést. Oscsenda Szabolcs testületi tag a védőnő iskola egészségügyi ellátással kapcsolatos juttatásáról érdeklődik. Saminé Matlák Magdolna jegyző elmondja, utána fogunk nézni, de korábban úgy volt, hogy az orvos kapta meg a pénzt az Egészségbiztosítási Pénztártól, és 50%--ot átadott a védőnőnek. Árvai Károly polgármester elmondja, a március 15-i ünnepség 11 órakor kezdődik, ünnepi szónok Dr Ódor Ferenc Országgyűlési képviselő lesz. Ünnepséget követően kerül sor a Havadtői testvér település 9 polgárának a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges eskü letételére. A nap további programjának szervezése még folyamatban van. Árvai Károly polgármester megköszöni a megjelenést és az ülést 17,30 órakor berekeszti. Kmft
Árvai Károly Polgármester
Saminé Matlák Magdolna jegyző