JEGYZŐKÖNYV Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2015. június 26-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza, Díszterme. Jelen vannak: Andrási András Pál, Baráth Zsolt György, Berec Zsolt Miklós, Borbás Zoltán, Budai Lóránt, Csányi Tamás, Dobos László, Fazekas Szabolcs, Fehér Petra, Dr. Horváth Róbert, Dr. Jernei Zoltán, Kovács Sándor, László Ágnes, Molnár Imre, Piroska Miklós, Rózsa Endre, Rózsa Lajos, Soós Antal és Dr. Szabó Tamás, a közgyűlés tagjai. Továbbá jelen vannak: Dr. Gömbös Sándor rendőr dandártábornok, Dr. Urbán Zoltán László r.ezredes, megyei rendőrfőkapitány, Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság; Dr. Pástét Rita főosztályvezető, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály; Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző; a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői, a sajtó képviselői, meghívottak. Kovács Sándor: a jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a Megyei Közgyűlés tagjai határozatképes számban jelen vannak. Munkánk törvényes feltételei biztosítottak, a Közgyűlés ülését megnyitom. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a napirendi javaslatot. A Közgyűlés a napirendi javaslatot 19 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és az alábbi határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 67/2015. (VI.26.) számú határozata a Megyei Közgyűlés 2015. június 26-i ülése napirendi pontjainak megállapításáról A Megyei Közgyűlés a 2015. június 26-i ülésének napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. Beszámoló Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról Előadó: Dr. Urbán Zoltán László r.ezredes, megyei rendőrfőkapitány Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2. Tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye ár- és belvízvédelmi helyzetéről Előadó: Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 3. Tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi és 2015. I-V. havi munkaerőpiaci helyzetéről Előadó: Dr. Pástét Rita főosztályvezető, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály
2 4. Előterjesztés a Megyei Közgyűlés alelnökének megválasztására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 5. Előterjesztés a Megyei Közgyűlés alelnöke illetményének és költségtérítésének megállapítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 6. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2015. (II.19.) ÖR számú rendelet módosítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 7. Előterjesztés a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 8. Előterjesztés a Tisza-menti nemzetközi együttműködés kezdeményezésére Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 9. Előterjesztés a Megyei Értéktár Bizottság elnökének megválasztására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 10. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Zárt ülés: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kitüntető címeinek adományozására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Napirend előtti felszólalások Kovács Sándor: Felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy rendszerünkön szoftverfrissítés történt, mérni fogja a felszólalási időket. Jelzi a rendszer, amikor letelik a felszólalások ideje. Ez egymás idejével és a saját időnkkel való takarékosság szempontjából fontos. Kérem, hogy mindenki férjen bele a megadott időkeretbe. Csányi Tamás: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! Már sejtettem, hogy valami hasonló készülhet, ezért leírtam, amit el akarok mondani, így nem fogok beleesni abba a hibába, hogy mindenfelé csapongok. Két hónappal ezelőtt két képviselőtársunk meglepett bennünket napirend előtt, amikor egy nyilatkozatot osztottak ki a közgyűlés tagjainak. Úgy tűnik, vannak olyan helyzetek, amikor ilyen eszközökhöz kell nyúlnunk, most mi is ezt az eszközt fogjuk magunkhoz venni. A Parlament hétfői ülésnapján Vona Gábor a Jobbik frakcióvezetője azonnali kérdést intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz: lezárult-e a brókerbotrány? Hozzászólásában az elmúlt 25 év legsúlyosabb pénzügyi visszaélés-sorozatának nevezte a brókerbotrányként elhíresült eseményt. A frakcióvezető úr rávilágított, hogy a Quaestor és a Kunmediátor botránya kapcsán politikai felelősség terheli, mind a volt szocialista, mind pedig a Fideszes kormányzatokat a pénzügyi felügyelet nem megfelelő működtetése kapcsán. Sőt,
3 olyan gyanú is felmerült, hogy egyes politikusok a botrány kirobbanása előtti napokban pénzt menekítettek ki a Quaestor-ból, mintha látták volna a borús jövendőt. Vona Gábor arra kérte a miniszterelnököt, hogy nyilatkoztassa a Fidesz-KDNP frakció tagjait, hogy volt-e közöttük olyan, aki így cselekedett. Orbán Viktor erre nem volt hajlandó. Mi úgy gondoljuk, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagjai ennél konstruktívabbak és hisszük azt is, hogy nincs takargatnivalójuk ebben az ügyben. Ezért kiosztjuk azt a nyilatkozatot, amellyel a sunyiság látszatát is el lehet kerülni mindannyiunknak. Kérem, a közgyűlés minden tisztelt tagját, hogy a nyilatkozatot – amennyiben egyetért azzal – töltse ki. Járjunk elől követendő, jó példával ebben az ügyben. A nyilatkozatban 3 helyen kell a nevet ráírni és így a sunyiság látszatát is elkerüljük. A konstruktivitást előre is köszönöm. Kovács Sándor: Köszönöm szépen. Mi köze ennek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés képviselőinek? Döntéshozó helyzetben ebből a szempontból nincsenek. Az, hogy ki hova fektette be a pénzét törvényes feltételek mellett, az a vagyonnyilatkozatban megtalálható. Nem javaslom. Önnek tudok nyilatkozni, hogy a megtakarításaim hol vannak, de nem szólítom fel a képviselőtársaimat arra, hogy egy ilyen nyilatkozatot megtegyenek. Megtakarításaim kincstárjegyben és az OTP Banknál vannak. A megyei közgyűlési képviselőknek ilyen nyilatkozatot nem kell megtenni. Ez egy országos ügy. Az egyik egy pénzügyi, a másik pedig bűncselekmény. Ha a rendőrség megkérdez valakit ezzel kapcsolatban, az nyilatkozni köteles, ezt nem tartom idevalónak. A nyilatkozatot nem fogom aláírni. A megtakarításaim minden évben be vannak írva a vagyonnyilatkozatomba, az ugyan nincs, hogy melyik bankcsoportnál, befektetési résznél. De elmondom, hogy számláim, megtakarításaim az OTP-nél vannak. Nem gondolom, hogy képviselőtársaimnak ilyen nyilatkozatot kellene tennie, mert ez olyan dolgokhoz fog vezetni, hogy egyéb kérdéseket is tehetünk fel közösen: szemezgethetünk abban, hogy ki hányszor házasodott, kinek milyen kapcsolatai vannak. Nem találom túl szerencsésnek. Nem javaslom képviselőtársaimnak. Aki akar, ír ilyet, aki nem akar, nem ír. Én nem fogom aláírni. Ha valaki megkérdezi, nyugodt szívvel tudok ebben a témában nyilatkozni. Rózsa Endre: A nyilatkozat kiosztások szezonja van, ebben a történetben mi sem szeretnénk lemaradni. Sokkal inkább a megyénket közvetlenül érintő témában kezdeményeznénk: az M4es ügyében. Sokat beszéltünk ezek között a falak között is az M4-es autópálya, most már autóút ügyéről. Azt gondoljuk, hogy az elmúlt hetek fejleményeinek tükrében nincs okunk hátradőlni. Az április 24-i ülésen kiosztott nyilatkozatot egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, egyetlen mondatot szeretnék ebből idézni. Szükséges, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés foglaljon állást és hívja fel a Kormány figyelmét arra, hogy az M4-es autópálya teljes kiépítése 25 év halogatás után nem tűr további halasztást. Azt látjuk, az elmúlt hetek eseményeiből, hogy bizony tűr halasztást kormányzati oldalról az M4-es ügye. Heteken keresztül, vagy talán mondhatom, hogy hónapokon keresztül kormányzati megszólalók tulajdonképpen csak Szolnok autópálya-hálózatba történő bekötéséről beszéltek, az AbonyFegyvernek között félbemaradt szakaszról sokkal kevesebb szó esett. Utólag el lehet mondani, hogy nem véletlenül. Mielőtt a miniszterelnök a megyénkbe érkezett, sokan várták, hogy megígéri az azonnali folytatását az M4-esnek. Sajnos ez nem így történt. Egy héttel ezelőtt megjelent a vonatkozó kormányrendelet is, amiben a Budapest-Szolnok szakasz szerepel 2019-es határidővel, immár nem autópályaként. Miközben az Abony-Fegyvernek közötti szakasz megépítését illetően még határidőt sem tartalmaz. Tartalmaz egy szomorú kitételt, mely szerint a leállítást követő két éven belül kell újraindítani a munkálatokat. Azt gondoljuk, hogy ez elfogadhatatlan és egy nyilatkozatot szeretnénk épp ezért kiadni a közgyűlési tagoknak. Azt kérem, hogy az április 24-i üléshez hasonlóan Elnök úr
4 szíveskedjen elrendelni egy olvasási szünetet és azt követően szavazzunk erről a nyilatkozatról. Köszönöm szépen. Kovács Sándor: Nem hiszem azt, hogy jó lenne azt gondolni, hogy a megyei közgyűlés határozatai, javaslatai, nyilatkozatai kötelező erővel bírnak, biztosítanak dolgokat. Azt gondolom, hogy a közösen elfogadott nyilatkozat után nem kisebbítve a beterjesztők érdemeit, a kormány 1403/2015 kormányhatározatban döntött az autóút folytatásáról, hogy a projekt lezárását követően két éven belül kerüljön megindításra. Az AbonyTörökszentmiklós-Szolnok elkerülő szakasz kivitelezése az eddigi nyomvonalon, műszaki tartalom csökkentésével, 2x2 sávú gyorsforgalmi út kiépítésével, új Tisza-híd megépítésével. A kormányhatározat megtörtént, felelőse a nemzeti fejlesztési miniszter, határidő azonnal. Azt gondolom, hogy szeretnénk azt, hogy van egy határozat és másnap már meglenne az út. Ez lenne a legjobb. A kormány döntött, nem akarom magunknak vndikálni az elképzelést, hogy a nyilatkozatunk miatt. Azt gondolom, jó irányba mennek a dolgok. Olvasási szünetet rendelek el. Az olvasási szünetet követően. Kovács Sándor: Amennyiben kéri képviselő úr, szavazásra bocsájtom a javaslatot, azonban lenne egy áthidaló javaslatom. A következő közgyűlésre kérünk egy beszámolót az illetékesektől ennek a haladásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerintem úgy lesz jó, hogy akár az útügyi biztos urat megkérjük, a minisztérium képviseletét, vagy a megyei fejlesztési biztost, hogy erről egy tájékoztatást adjon a megyei közgyűlés részére. Igazából sok kifogásolnivalót nem találok az anyagban, de az előrelépés szempontjából azt javaslom, hogy napirendi pontban tárgyaljuk. Erre teszek javaslatot, ha a beterjesztők ezt el tudják fogadni. A téma fontossága miatt jobban tudunk haladni, ha egy szóbeli és írásos tájékoztatót kapunk az illetékesektől. Szavazzunk-e? Kérem képviselő urat, nyilatkozzon. Rózsa Endre: Üdvözlöm azt a javaslatot, ha a következő közgyűlésen is foglalkozunk az üggyel, mert sajnos az események azt vetítik előre, hogy a következő két év valamennyi közgyűlésén akár lehetne ezzel a témával foglalkozni. Kérem Elnök urat, legyen szíves szavazást elrendelni. Ezt követően ismételten foglalkozzunk a témával, ha vannak újabb fejlemények. Kovács Sándor: aki támogatja Rózsa Endre és Dr. Jernei Zoltán képviselő urak javaslatát, az kérem, most szavazzon. A közgyűlés a képviselői javaslatot 7 igen és 8 nem, 4 tartózkodás mellett elutasítja. Kovács Sándor: A következő közgyűlésre felkérem az illetékeseket beszámolóra folytatása és a jelenlegi helyzet tisztázására. Andrási András Pál: Köszönöm a lehetőséget. Úgy gondolom, megyét érintő kérdés. A kormány hozott egy határozatot, illetve egy kormányrendeletet, mely május 21-én lépett érvénybe, ez a 120/2015. számú kormányrendelet. A nevelési intézmények fenntartásáról szól. Olvasva a rendeletet feltételezhető és eléggé prognosztizálható, hogy nagyjából 80 intézmény, amelyben a gimnáziumi oktatás megszűnhet. Vannak olyan intézmények a megyében, amelyek érintettek: Túrkeve, Kunhegyes, Kunszentmárton. Kérdésem az lenne, hogy valóban megszűnhet ezekben az intézményekben a gimnáziumi szintű oktatás? Ha igen,
5 mi lesz az ottani gyerekekkel, az intézményekhez tartozó környékbeli települések gyermekeivel, akik gimnáziumi oktatásban szeretnének részt venni. Kovács Sándor: A kérdése nagyon jó. Ez a 80 intézmény nem a megyében szűnik meg, hanem országosan. Tennék Önnek egy javaslatot. Ha körbenéz a teremben, látja a megyei települések címerét. Ez többek között azt is jelenti, hogy ez a megyei önkormányzat, melynek törvényben meghatározott feladatai és lehetőségei vannak. Az összes kormányrendelet, kivéve, ha az Budapestről, vagy valamelyik más városról, vagy bankokról szól, valószínűleg az nem érinti a megyét, az összes többi igen. Ha képviselő úr az összes kormányrendeletet, ami a megyét is érintheti, ide fogja hozni a közgyűlés elé, akkor nem fogjuk azokat a munkákat, feladatokat elvégezni, ami közvetlenül a hatáskörünkben van. Képviselő úr tud-e olyan jogszabályt, határozatot, amiben döntést hozhat ebben az ügyben a megyei önkormányzat, vagy feladatunk lenne az iskolák fenntartása, a tanulóknak elhelyezése. Meg fogom kérdezni a hatóságokat, amit Ön is megtehetne egy levélben, hogy mi lesz ezekkel a gyermekekkel, milyen iskolában, milyen gimnáziumi oktatás szűnik meg. Egyetértek azzal a döntéssel, hogy azokban a valamikori szakmunkásképzőkben, ahol alacsony a gimnáziumi oktatás színvonala, azokban a gimnáziumi oktatás megszűnik és csak a szakmára fognak figyelni és a gimnáziumi képzés a gimnáziumokban fog folytatódni ezután. Megpróbálok információt gyűjteni, ami nekem is annyiban tart, mint Önnek. Írok az illetékeseknek levelet, s amikor ez a válasz megérkezik, továbbítani fogom. Egyszerűbb, ha ezzel a dologgal a Magyar Postához fordul, s feladja a levelet az oktatási minisztériumnak, amit én fel fogok adni. Bizonyára rengeteg olyan kérdése van, amit szeretne még megkérdezni rajtam keresztül, de én csak ennyit tudok válaszolni ebben az egyébként nagyon fontos dologban. Ez egy országos dolog. Csányi Tamás: Ez egy nagyon rövid nyilatkozat és nem azt kérdezi, hogy kinek hol van a befektetése, hanem arra kérdez rá, hogy vett-e ki valaki a nevezett cégtől a botrány előtti utolsó napokban pénzt. Tehát, hogy tudott-e valami olyan információról, amely esetlegesen, vélelmezhetően ismerté válhatott. Pusztán csak ennyi. Nem kérdeztük, hogy az OTP-nél van, vagy bárhol. Mindenkinek magánügye, bár közszereplők vagyunk. Azt gondolom, hogy a nyilatkozat aláírása amennyiben nincsen takargatnivaló, nem igényel különösebben nagy erőfeszítést, de megértem Elnök Úr álláspontját is. Köszönöm. Kovács Sándor: a magam nevében tudok nyilatkozni. Ezek a nyilatkoztatások nem idevalók, mert utána hozzákezdünk, hogy egymással foglalkozva lenyilatkoztatjuk egymást és nézzük azt, hogy ki-mit csinál. Nem szólítom fel, nem is szólíthatom fel a közgyűlés tagjait ilyen típusú nyilatkoztatásokra. Amint már mondtam, nem is vehettem ki, hisz sosem volt befektetésem más területen. Akár alá is írhatom Önnek, de nem fogom. Nem fogom felszólítani a közgyűlés tagjait erre a dologra, mert utána következnek az ilyen típusú dolgok és elkezdjük egymás nyilatkoztatni a megyei közgyűlés munkáját közvetlenül nem érintő feladatokban. Nem támogatom. Andrási András Pál: köszönöm. Az előző témához kapcsolódva... Körülnéztem és tényleg itt vannak a címerek. Közte van Túrkeve, Kunhegyes, Kunszentmárton, tehát ezeken a településeken valószínűleg be is zárják majd az intézményeket. Ha megszűnik ez a típusú oktatás, akkor teljesen felesleges fenntartani. Kérdésem, a gyerekeken kívül az oktatókkal, a tanárokkal mi lesz? Ez nem csupán egy egyszerű oktatási kérdés, annál jóval több. Megértem, hogy Elnök urat nem nagyon foglalkoztatja ez a kérdés, nem is a megyére tartozik. Tudomásul veszem, hogy ez egy országos kérdés, hogy jóval felénknől ez a dolog. Gondoltam, hogy ezek a városok itt vannak a megyénkben, ezeknek a városoknak a
6 problémája megér annyit, hogy idehozzuk a megye elé. Úgy gondoltam a megyei közgyűlés, esetleg az elnökség tud, és van annyi lobbi ereje, hogy megfelelő jelzést juttasson el a kormány irányába, vagy bizony ebből probléma lehet. Csak ilyen szerény gondolatok fordultak meg a fejemben. Ha Önöket nem érdekli, nincs ezzel különösebb probléma. Levelet írtunk a megfelelő minisztériumba, kikérjük a tájékoztatásokat, esetleg összehasonlíthatjuk majd alkalmasint a postán kapott választ. Kovács Sándor: senki nem mondta, hogy nem érdekel valakit a megyében a tanintézmények átszervezése. Ez országos döntés, ahogy Ön is fogalmazott 80 iskolát érint, hogy tisztaprofilú intézmények legyenek, ahol szakmákat tanítanak. A gimnáziumi oktatás, pedig gimnáziumban történjen. Az elmúlt tizenegynéhány év bebizonyította, hogy tisztaprofilú intézményekben lehet koncentrálni arra, hogy az oktatás magasabb színvonalon történjen. Ezekben az iskolákban bizonyára az átszervezés gondokkal jár, nem lesz kevesebb gyermek, nem kell kevesebb oktató, csak az iskolák profilja fog megváltozni. Remélhetőleg ez a következő tanévektől zökkenőmentesen fog lezajlani. Ez a kormányhatározat azt a problémát próbálta orvosolni, hogy nagyon sok gyerek kerül ki úgy a munkaerőpiacra, hogy gimnáziumi érettségivel rendelkezett, egyéb szakmával nem, továbbtanulni nem tudott a továbbtanulási rendszerben és igazából nem volt olyan szaktudása, amivel a munkaerőpiacon el tudott volna helyezkedni. Ennek a problémának az orvosolására született véleményem szerint ez a döntés. Úgy gondolom, hogy ez előremutató és hasznos lesz. Dobos László: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! Pedagógusként szeretnék hozzászólni a témához. Andrási András Pál képviselőtársamnak és minden jelenlévőnek hadd mondjam, hogy kicsikét ez a kép bonyolultabb. Azt is tudjuk, hogy a megyei önkormányzatok feladata megváltozott, ezt a ciklus elején is elmondta Elnök úr – az intézményfenntartó szerepköre megszűnt a megyéknek. Település és területfejlesztéssel foglalkozik minden megyei közgyűlés és annak hivatala. Az, hogy milyen oktatási rendszer alakul ki egy-egy településen a helyi önkormányzat felelőssége. Tudjuk, hogy iskolafenntartó lehet önkormányzat, állam, minisztérium, alapítvány, akár egyház. Sokszínű a kép. Ahol bölcsen végiggondolták, hogy a környékbeli fiatalok milyen középiskolákba járhatnak, azok a települések valószínűleg nagyon színessé tették az oktatási palettájukat, hogy mindenki megtalálja a saját szájízének megfelelő középiskolai intézményt. Ha egy település úgy döntött, hogy minden intézményét átadja az egyháznak, vagy egy alapítványnak onnantól kezdődően az állam sem tud beleszólni. Egy biztos – az önkormányzatiság alapelve, hogy helyben döntenek. Legyen az helyi vagy megyei önkormányzat. Úgy gondolom, hogy a megyének - azon túl, hogy természetesen érdekel bennünket minden megyei fiatal továbbtanulási lehetősége - nincs arra módja, hogy befolyásoljon bármilyen egyéb más önkormányzatot, akár helyit is. Köszönöm szépen. Kovács Sándor: köszönöm polgármester úr. Lezárom ezt a vitát. Főjegyző asszonyt kérném arra, hogy a megyei önkormányzatról szóló törvényeket, a megyei önkormányzat szervezési és működési szabályzatát ossza ki a képviselőknek, ami valószínűleg a ciklus elején meg is történt. Tekintettel Andrási András Pál képviselő úrra. Baráth Zsolt György: köszönöm Elnök úr. Egészen más témát szeretnék napirend előtt felvezetni még a mai napon, amikor a Quaestor ügyek több milliárd forintot mozgatnak meg Magyarországon belül. Amikor Magyarországon közel 4 millió szegény ember van és ebből hatszázezren mélyszegénységben élnek, akkor mindenképpen felszeretném vetni azt a 30 milliárdos tételt, ami mellesleg kormányzati szándék hiányában ugyan nem jut el a szociális szférában dolgozók béremeléséhez – hangsúlyozom nem bérkompenzációról lenne szó. Még
7 azt is hozzáteszem, hogy a 4-es út eddig különféle médiahírek szerint 60 milliárdot nyelt be és egyelőre az sem halad semmire, csak a pénzt elvitte. Akkor mindenképpen és nem szeretnék előremenni, mert elnök úr hatásköre, hogy a napirendi pontokat felvezeti, de mindenképpen szeretném a 3. napirendi ponthoz kiadott beszámoló 4. oldalát idézni, amikor a megyéről van szó, konkrétan arról, hogy hol volt bércsökkentés 2014-ben és ez a tendencia 2015-ben is érzékelhető. Legfőképpen azt, hogy az egészségügyi és szociális ellátás, szociális ágazatban 5,5%-os bércsökkentés zajlott le az elmúlt évben. Arról nem beszélve, hogy amikor kimondjuk ezeket az előbb felvezetett számokat, egyszerűen elképesztő, hogy ebben a beszámolóban olvashatjuk azt, hogy a legalacsonyabb átlagbér a humán egészségügy szociális ellátás területén dolgozók bruttó 121.153 Ft-ot keresnek. Ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. Arra szeretném kérni elnök urat, a közgyűlést saját hatáskörében, és előbb mondtam azt, hogy ha béremelést már kormányzati szándék nem támaszt alá, akkor a megyében mindenképpen a megyében próbáljunk megvalósítani, valamiféle bérkompenzációt, mert a szociális ellátásban és az egészségügyben ennyi pénzből nem lehet megélni. Köszönöm szépen. Kovács Sándor: amit Baráth Zsolt György képviselő úr mondott, azzal egyet tudok érteni. Hiszen a helyzet a szociális ágazatban évtizedek óta, igazából nem is tudok olyan időszakot, amikor azt lehetett volna mondani, hogy méltón és helyén kezelte volna akár volna a magyar társadalom a szociális ágazatban dolgozókat. A bérek ebben az ágazatban – ön tudja, hogy mindig alacsonyak voltak. A másik dolog, hogy mekkora a hatásköre a megyei önkormányzatnak. Kérem a tisztelt közgyűlési tagokat, hogy foglalkozzunk ilyen témákkal, de hiába hozunk olyan témákat fel, amiben nincs hatáskörünk, amiben a törvény nem ad mozgásteret. Nagyon szívesen beszélgetünk róla, de nem tudunk mit kezdeni. A másik pedig az, hogy a napirend előtti felvetéseknél, ha van olyan, ami napirendnél elmondható, azt a napirendnél mondjuk el. Amellett, hogy egyetértek abban, hogy a szociális ágazatban mindenképpen kellene bért emelni, rendezni ezt az ágazatot, de azt gondolom, hogy mióta én a közéletben vagyok, vagy még előtte is mindig azt láttam, hogy a szociális ágazat maradék elven működött. Ez nem megyei probléma, nem kormányprobléma, hanem társadalmi jellegű probléma. Szemléletet kellene változtatni mindannyiunknak. Minden tiszteletem a szociális ágazatban dolgozóknak, hiszen nehéz helyzetben lévő emberekkel, családokkal foglalkoznak, nagyon nehéz a munkájuk. Jobb lenne, ha nagyobb anyagi megbecsülést kapnának, de ha körbenézünk, akik nem a közgyűlési tagok, mert a közgyűlési tagokat nem illik sajnáltatni, gondolom a rendőrök sincsenek túlfizetve, sem a köztisztviselők. Mindenkinél egy fokozatos béremelés időszerű, jó lenne. Persze, ahogy a Quaestor ügybeni nyilatkozat, mindenki a maga nevében, persze én is örülnék neki, ha magasabb lenne a fizetésem, de ezzel gondolom mindenki így van. Azzal, amit Ön mondott, azzal mélységesen egyetértek. Nagyobb megbecsülés kellene ennek az ágazatnak. Sajnos a hatáskörünk kicsi. Örülök, látom, hogy felcsillant a szemük a Jobbikos képviselőknek, hogy iménti mondatomat idézni fogják tőlem. Bolond az az ember, aki nem örülne magasabb fizetésnek. De ezt is a törvény szabja. Örömmel fogom majd visszaolvasni a nyilatkozatomat. Az elfogadott napirendi pontok tárgyalása következik.
8
1./ NAPIRENDI PONT: Beszámoló Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról Előadó: Dr. Urbán Zoltán László r.ezredes, megyei rendőrfőkapitány Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Kovács Sándor: köszöntöm Dr. Gömbös Sándor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos urat, az ORFK hivatalvezetőjét, valamint Dr. Urbán Zoltán László rendőr ezredes urat, megyei rendőrfőkapitányt, továbbá a megyei főkapitányság felsővezetőit és a városi rendőrkapitányokat. Érdeklődöm, hogy az írásos beszámolóhoz kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? Dr. Urbán Zoltán László megyei rendőrfőkapitány az írásos beszámolóhoz szóbeli kiegészítést tesz Power Point előadás kivetítésével. Statisztikai adatokat ismertet részletesen a regisztrált bűncselekmények, emberölések, rablótámadások, lopások felderítése kapcsán Részletesen beszél a kábítószer bűnözésről, mely egy össztársadalmi probléma. Kiemeli, hogy fontos a preventív megelőzés, a tájékoztatás nyújtása a fiatalok körében. Beszél a közterületek biztonságának javítása érdekében tett intézkedésekről. A közterületi óraszámot eredményesen emelték, igyekeznek, hogy minél több legyen a gyalogos rendőri jelenlét. Indult egy 24 órás rendőrségi lefedettséget biztosító program. 2014 elejétől már éreztette hatását a megvizsgált területeken, ahol ez visszatérő, vagy folyamatos jelleggel működik. A készenléti rendőrség is segítséget nyújt a közterületek rendjének fenntartásában. Kiemeli a körzeti megbízottak lakossággal történő kapcsolattartásának fontosságát. Beszélt az átszervezés kapcsán újonnan felállított Tevékenység Irányítási Központok működéséről. A közlekedésbiztonság területéről kiemeli, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014-ben az eddigi legjobb eredményt érte el, mióta mérik a halálos balesetek számát, ez országosan is jó eredmény. Továbbá beszél a bűnmegelőzési tevékenységről, a különböző szervezetekkel történő közös együttműködésről, a főbb célkitűzésekről. Az előadás Power Point anyaga a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy a beszámolóval kapcsolatban kinek van kérdése? Borbás Zoltán: köszönöm a szót Elnök úr. Az illegális bevándorlók kapcsán szerettem volna kérdezni, de főkapitány úr kiegészítésében megkaptam rá a választ. Gratulálok az eredményekhez és mindannyiunk érdekében további sok sikert kívánok. Köszönöm a beszámolót. Csányi Tamás: három dologban szeretnék kérdést feltenni a beszámolóval és a prezentációval kapcsolatosan. Először is egy adatpontosítást szeretnék kérni. Százezer lakosra lebontva láttunk adatokat, és olvastunk is. Az általam olvasottban 3.684 szerepelt a regisztrált bűncselekmények esetében, a prezentációban 3.676 jelent meg, a 2-es számú mellékletben pedig 14.130. Kérem szépen, hogy pontosítsuk, hogy akkor melyikkel lehet számolni. Egy a lényeg, ahogyan a beszámoló is őszintén megvallja 3.132 az országos átlag Budapest kivételével. Ha a 3.684-et tekintem megyénkre vonatkozólag irányadónak, akkor ez 20%-os meghaladása az országos átlagnak, ezt igen elszomorítónak tartom. A szép eredmények mellett azért ez még nem a rend irányába való haladás, ha ilyen módon meghaladjuk az országos átlagot. Hiányoltam, a látenciáról, ami feltételezhető ugye a nem regisztrált bűnesetekkel kapcsolatban, ezzel összefüggésben tud-e valamit mondani főkapitány úr. A mádik kérdés a kábítószerrel kapcsolatos. Elmondta, hogy a legfőbb feladat megakadályozni a
9 fiatalok kábítószerhez való jutását, ezt csak támogatni és segíteni lehet. Azonban 8 esetről ír a beszámoló, amely azt gondolom, hogy nevetségesen kevés, ahhoz képest, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a fiatalok milyen nagymértékű kábítószer használók. Azt is lehet tudni, hogy egyes településeken a rendőrök ismerik a kábítószer terjesztőket, azonban mégsem lépnek fel ellenük. Miért van ez, illetve történik-e ebben változás is? A közterületi járőrök kapcsán elmondta, hogy pozitív dolog a rendőrség részéről. Én is így vélem, viszont azt látjuk, hogy a 78 település közül a megyében 11 településen nincs rendőri jelenlét és ez az én választókerületemben 6 települést is érint ez a hiány. Kérdezem, hogy van-e szándék, lehetőség, hogy Kuncsorbán, Szelevényen, Mesterszálláson, Mezőhéken, Tiszainokán és Nagyréven is legyen rendőri jelenlét? Andrási András Pál: a beszámoló elég mélyreható és sok pozitívumot tartalmaz valóban. Elhangzott egy mondat az emberölésekkel kapcsolatban, s azoknak a felderítésével. Nekem rémlik, hogy történt egy sorozatgyilkosság a 4-es számú főútvonal mentén. Nem most, évekkel korábban. Ha jól emlékszem prostituáltak sérelmére követték el. Nem tapasztalatból, nem azért mert szermélyes, hanem egyéb iratokból tudok róla. Ebben az ügyben nem tudom, hogy van-e előrelépés, a felderítés, a nyomozás hogyan áll ebben a kérdésben? Ez a mi városunkat is érintette, az egyik áldozat karcagi illetékességű volt. A másik kérdés azzal kapcsolatos, hogy a beszámolóban kiskorúak veszélyeztetése – a bűncselekmények száma növekedett. Mennyi a családokból való kiemelés, erre vonatkozóan van-e adat, és van-e valami intézkedés, intézkedési foganatosítás? Köszönöm szépen a figyelmet. Kovács Sándor: két héttel ezelőtt volt egy bűnmegelőzési konferencia, jó lett volna, ha képviselő úr el tud erre jönni. A gyámhatóság, a rendőrség, főkapitány helyettes úr is előadást tartott, nagyon jó konferencia volt a megyei helyzetről. Legközelebb ha ilyen lesz külön értesítem képviselő urat. Dr. Jernei Zoltán: az áltanunk tárgyalt beszámoló több helyen is hivatkozik a megerősített közterületi jelenlétre, illetve az ebből fakadó eredményekre. Főkapitány úr is tett erről említést. Azt szeretném megkérdezni, hogy a tavaly, a belügyminiszter úr által többször is meghirdetett Magyarország lakosságának szubjektív biztonságérzetét javító közbiztonsági programok finanszírozása nevet viselő akcióterv valójában mekkora segítséget nyújtott a megyei rendőr-főkaptányságnak, mennyire volt ez valós segítség, mennyiben nyújtott tényleg ahhoz segítő kezet, hogy a közterületi létet fokozni és erősíteni tudják? Soós Antal: egy korábbi beszámoló alapján kaptunk ígéretet, hogy a kábítószerek felderítésében civil ruhás rendőrök fognak felderítést végezni. Úgy gondolom, hogy ez megyénkben nem jött létre. Ez pedig magával hozza azt a véleményünket, hogy nem rendelkeznek megfelelő gárdával ahhoz, hogy ezeket az ügyeket fel tudják deríteni. Ez nem légből kapott, nyilván meg fogják cáfolni, de megyénk jelenleg nem rendelkezik olyan emberanyaggal, amely képes beépülni különböző településekre, ahol fel tudnák deríteni ezeket a visszaéléseket. Számtalan olyan településünk van, ahol a herbál nevezetű droggal találkoznak rendőreink és nem tudnak vele mit csinálni. Konkrétan Jászberény Neszűr részében szinte mindenki fogyasztja ezt a kábítószert. Erre szeretnék választ kapni. Ha Önök nem képesek arra, hogy olyan emberanyagot szerezzenek rendőrnek, akik be tudnak épülni, akkor miért nem kérnek a központtól segítséget és képeztetnek ki olyan embereket, akik képesek erre. Következő kérdésem Tiszafüredre vonatkozik. Olvastam a beszámolóban, hogy ártalmas közfogyasztási cikk gondatlan forgalomba hozatalának vétsége. 4 gyanúsított van, az eljárás folyamatban jelenleg. Fazekas miniszter úr holdudvarába tartozik az ügy. Az ő ismerősei forgalmazták úgy tudjuk ezeket a húsokat, amelyekben pozitívak voltak a minták.
10 Erről szeretnék egy kis tájékoztatót kapni, hogy jelenleg hogy áll az eljárás, annak fényében, hogy utána maga az egység újból forgalmazta az ételeket. A barátság 2 kőolajvezetéket hogyan és milyen módon fúrták meg, mekkora kárt okoztak az elkövetők? Köszönöm. Kovács Sándor: érdekes, képviselő úr a rendőrszakmai dolgokba is belemegy, nem ismerte fel a beépített civil ruhás rendőröket? Kérném főkapitány urat, hogy valami ismertető jelet adjon képviselő úrnak, ha netán fedett nyomozók dolgoznak egy témában, hogy azt felismerje képviselő úr. Mert ha nem értesül róla, akkor bizonyára nincsenek. A másik. Kinek ki az ismeretségi köre. Ön is az én ismeretségi körömbe tartozik, de sok felelősséget Önért nem tudnék vállalni. Ezek elég érdekes felvetések. Baráth Zsolt György: olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom magamról, hogy az utóbbi évtizedben sikerült elég testközelből, korábbi foglalkozásom folytán meg 2010-2014 között országgyűlési képviselőként is nyomon követni a megye rendőri tevékenységét és a köz biztonságát. Ezért elmondanám, hogy igazából ez a 2,2%-os emelkedés nem tűnik olyan nagyon durvának, viszont a lebontásban, ahogy írja a beszámoló azért vannak olyan amplitúdók, amik bőven kilengenek és ha a kiemelten kezelt bűncselekményeket nézzük akkor érdekes tendenciákat figyelhetünk meg az elmúlt év során is. Az első kérdésem az lenne: a második oldalon, képviselő társam már felvetette ezt a témát a kiskorúak veszélyeztetése kapcsán. Az emelkedések milyen eseteket tükröznek, lehet-e ezt tudni, illetve az eltűnések száma és nem csak a gyermekvédelmi eltűnésekre gondolok, hanem akár a civil családokból is, hogy hogyan alakul, illetve a megkerülések száma, mert ezzel kapcsolatban nem találtam adatot. A második kérdésem, hogy 2011-2012 magasságában szolnoki újságírók írtak egy könyvet süllyedő világ címmel, ami még ma is megtalálható a könyvesboltokban. Ott elég sötéten festették le a megye bűnügyi helyzetét, de ugye ez egyfajta megközelítés. Rengeteg szó esett fejezetenként is, külön fejezet szólt az uzsora bűncselekményekről. A kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy az uzsora bűncselekmények mint kiemelten kezelt bűncselekmények megszűntek, vagy valami más kategóriába mentek át, léteznek? Mert emlékszem rá néhány napja, vagy egy hete egy kormánypárti, megyei országgyűlési képviselő azt találta mondani, hogy az uzsora bűncselekmények megszűntek. Hát ezzel nagy fenntartással vagyok. A negyedik oldalon a 2. ponthoz a bűnüldöző munka értékelésének első mondatába az van, hogy a regisztrált befejezett nyomozások eredményessége 49%-ról 60%-ra javult. Ez megint csak egy pozitív adat, ez azt jelenti-e, hogy 100-ból 60 regisztrált bűncselekményt sikerült felderíteni, hatékonyan kezelni? Már más képviselők is rátértek erre a témára, az illegális migráció kezelésére mennyire vannak felkészülve? Konkrét kérdésem az lenne, hogy várható-e, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye területén a felfokozott helyzetet ismerjük ugye mostanában, menekülttábor fog-e létesülni. Ilyen egyszerű kérdésem lenne még, hogy a 8. pontban igazgatásrendészeti tevékenységnél van egy olyan mondat, hogy az értékelt évben 150 millió stb. volt a beszedett pénzbírság, ebbe benne vannak a traffipaxos szabálysértési büntetések vagy az külön kategória? Soós Antal: szeretném megköszönni az építő jellegű hozzászólását a beépüléssel kapcsolatban. Viszont akkor nyilván azért nem találtam a beszámolóban, mert annyira titkos, hogy nem merték leírni. Gondolom, csak ez lehet az oka, viszont a kapitány úr elismerte, hogy gondjaik vannak a kábítószerrel kapcsolatban, a terjesztőkkel kapcsolatban, ezért is szerettük volna megkérdezni, hogy milyen fázisban áll ez a dolog. Nyilván nem ismerjük fel a civil ruhásokat, de azért rendelkezünk ennyi kapacitással. Egy párbeszédet kell megkezdjünk a rendőrséggel, tájékoztatást kell kapjunk a folyamatról, hogy mi is átláthassuk ezt a dolgot. Nem szeretnénk a rendőrséget piszkálni, csak tájékoztatást szeretnénk kérni, ami szerintem
11 teljesen normális. A rózsaszín párducokat pedig nyilván nem vesszük észre az utcán. Erre ne reflektáljon kérem. Kovács Sándor: köszönöm, hogy megvonta a szót képviselő úr tőlem. Mindenképpen örülök, hogy tudtam segíteni a tisztánlátásban. Reggel 8-tól este 8ig bármikor állok rendelkezésére. Dr. Urbán Zoltán főkapitány: a beszámoló és a prezentáció közötti eltérés regisztrált bűncselekmények száma kapcsán 8 egységnyi különbség van, ez abból adódik, hogy a rendőrségi nyomozások felderítése folyamatos. A felfüggesztett ügyeket felderítjük, amikor készült az írásos beszámoló, az volt valamikor április végén, május elején, a PPT készítése pedig az elmúlt napokban történt. Úgy gondolom 8 cselekményen nem fog múlni a megyének a sorsa. A látencia vizsgálata pedig külön tudomány úgy gondolom, egész szociológiai tanszékek végzik. A magyar rendőrség ilyen típusú adatgyűjtéseket nem végez, mert nekünk azokkal a bűncselekményekkel kell foglalkoznunk, amelyek a tudomásunkra jutnak. A bűnmegelőzési tevékenységünk pedig arra irányul, hogy ne követődjenek el bűncselekmények, megelőzzük a bűncselekményeket. 11 településen nincs közterületi jelenlét. Minden településen vagyunk, vannak körzeti megbízottaink, akik átdolgoznak másik településre, de nyilvánvalóan ettől függetlenül annak a településnek van körzeti megbízottja, hogy mondjuk nem egy adott településen van az irodája. A körzeti megbízottak a feladataikat ellátják minden településen, előre meghatározott szolgálatszervezéssel elvégzik azt a munkát, amelyet nekik adott területen el kell végezni. Az emberölésekkel kapcsolatban, körülbelül egy hónapja volt Szolnokon az országos rendőr-főkapitányság kiemelt életellenes ügyek főosztályvezetője Dr. Petőfi Attila r.vezérőrnagy sajtótájékoztatót tartott a szolnoki rendőrkapitányságon ebben az ügyben. Ezt az ügycsoportot nem a szolnoki kapitányság nyomozza, tekintettel arra, hogy ez egy sorozat ügy, melynek szálai valószínűleg nem Szolnokhoz kötődnek. Ezt a nyilatkozatot, ha kéri, sajtósunk elküldi Andrási András Pál képviselő részére, ebben én nem tudok nyilatkozni. Két képviselő is kérdést tett fel a kiskorú veszélyeztetése kapcsán. Azt szeretném kiemelni, hogy a kiskorú veszélyeztetéssel kapcsolatos bűncselekmények számának növekedése egyetlen egy dolog miatt történt. A rendőrség az elmúlt két évben komolyan minden egyes ügyben, ahol családok bűnöznek, ahol kiskorú van a családon belül, minden esetben vizsgálja a rendőrség, hogy a kiskorú személlyel kapcsolatban történt-e bármi olyan esemény, ami az ő normális személyiségfejlődését befolyásolja-e. Korábban ez a rendőrségnek hiányossága volt. Megszüntettük ezt a hiányosságot. Ennek tudható be, ebben közösen dolgozunk a gyámhivatallal. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. A családból kiemelés nem a rendőrség dolga, gyámügyi igazgatási feladat. Mi maximum jelezzük a dolgot. A megerősített közterületi jelenlét program egyértelműen pozitív hatást gyakorolt a megye közrendjére, közbiztonságára. Ez az a program, amivel meg tudtuk oldani azt, hogy a beszámolóban említett településeink, előzetes kockázatelemzés alapján azt igényelték, hogy folyamatos rendőri jelenlétet biztosítsunk, oda folyamatosan rendőri jelenlétet tudtunk biztosítani. Kábítószer felderítéssel kapcsolatban szeretném leszögezni, hogy nem nekem és nem a megyének van problémája a kábítószer bűnözéssel, hanem az országnak. Ez ahogy mondtam, egy össztársadalmi probléma. Ez nem a megyei főkapitányság közbiztonsági és bűnügyi tevékenységétől fog megoldódni, hanem a mindannyiunk által a civil életben is végzett tevékenységtől. Amit a rendőrségnek el kell végeznie, azt elvégezzük. Rendelkezünk minden erővel, eszközzel, módszerrel ahhoz, hogy eredményesen tudjuk ezeket az ügyeinket felderíteni. Azok a kategóriák, amiket képviselő úr feszegetett a rendőrségi törvény által biztosítottan rendelkezésre állnak, de meghatározott jogi keretek között használhatóak csak fel. Ahogy elnök úr is fogalmazott, az lenne a legnagyobb baj, ha itt a teremben, rajtam kívül bárki tudná azt, hogy hol és milyen erőket vetünk be civil ruhában, vagy egyéb más módon. A kábítószer bűnözés tekintetében a minősített adatok
12 védelméről szóló törvény alapján nincs olyan törvényi lehetőség, hogy ezt önökkel megosszuk ezeket az adatokat. Tiszafüred vonatkozásában - folyamatban lévő ügyről a rendőrség nem nyilatkozik, az adott ügy pillanatában, amikor megtörténik kiadunk egy sajtóközleményt, de folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozunk az ügy eredményessége érdekében. Tekintettel arra, hogy a büntető eljárásban résztvevő személyek ugyan úgy olvashatják a nyilatkozatokat, bármilyen más megszólalásokat. Ugyan ez vonatkozik a barátság 2-es kőolajvezetékre is. A kiemelten kezelt bűncselekmények tekintetében – uzsora. 2012-ben a jogszabályokat megváltoztatta a jogalkotó, az országos rendőr-főkapitányság indított egy komoly országos akciót, egy nagyon komoly felderítő munka eredményeképpen azokon a településeken, ahol az uzsora legjellemzőbben megjelent, nagyon jelentős bűnelkövetői kör került elfogásra. Az előbb a látenciára azt mondtam, hogy nem a rendőrség vizsgálata, itt is azt kell mondja, hogy a rendőrség azokban az ügyekben tud eljárni, azokban az ügyekben tud nyomozni, amelyek a tudomásunkra jutnak. Jelen pillanatban a megyei rendőr-főkapitányság nem nyomoz jelentős számú uzsora bűncselekményben. Tekintettel arra, hogy nem jönnek bejelentések, feljelentések. Regisztrált bűncselekmények, hogy 100ból 60-at derítünk fel, azt gondolom, hogy a statisztika, az egy furcsa tudomány. Objektív alapon matematikát aki tanult valamikor, az valóban tudja, hogy ha 100-ból 60-at felderítünk, akkor az a 60 %, ezt nem tudom bővebben magyarázni. Az illegális migráció tekintetében pedig azt gondolom, hogy a megye érintettsége azokon a csempészútvonalakon keresztül történik, amelyek már évek óta bevezetett és bevált útvonalai az embercsempészeknek, az illegális bevándorlóknak. A menekülttáborok tekintetében nem nekem és nem a megyei rendőr-főkapitányságnak kell döntést hozni, hanem mindig országos hatáskörű szerv döntésébe tartozik. Jellemzően a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az aki a menekült táborok létrehozásáról a döntést meghozza. Traffipaxos büntetések esetében - szabálysértési bírságról beszélünk. A sebességmérő eszközöknél pedig egy objektív felelősségű közigazgatási bírásról beszélünk. Az objektív felelősség az üzembentartóhoz tapad, a szabálysértés pedig az elkövetőhöz. A két kategória nem fedi egymást. Andrási András Pál: a beszámolóból nekem egy picit hiányzik a megye rendőri állományának az állapota. Tehát gyakorlatilag hogy állunk, milyen az utánpótlás, mire számíthatunk, milyen mértékű lesz majd a nyugdíjba-vonulás. Hogyan állunk azzal, hogy a rendőrállomány változhat-e pozitív vagy negatív irányba. Úgy gondolom egy fontos kérdés. Illetve hát az a bolond ember, aki a fizetés emelést nem szereti. Nem szorosan tartozik ide, de a rendőri fizetések tudomásom szerint emelkedni fognak július 1-jével. Ezzel kapcsolatban egy pici pontosítást kérek, mert a sajtóból elég különböző visszajelzések vannak. Nem egyértelmű, hogy hogyan alakul a rendőri állomány fizetése az elkövetkező időszakban. Baráth Zsolt György: valószínűleg nem egészen érthetően fogalmaztam meg főkapitány úr felé a kérdésemet. A kiskorú veszélyeztetésével kapcsolatban az lett volna a kérdésem, hogy mennyi az eltűnések, megkerülések száma. Az igazgatásrendészeti tevékenységen belüli 2014-es értékelt évben pedig az volta konkrét kérdésem, hogy a 150millió forint pénzbírság kiszabásában benne van-e a traffipaxos tevékenységből származó pénzbírság, vagy külön értendő? Dr. Urbán Zoltán főkapitány: a beszámolót a rendőrségi törvény alapján tartom és tartották meg az elődeim is, mely meghatározza, hogy milyen adatokra térhetünk ki. A rendőri állomány állapotáról, nyugdíjba-vonulásáról, béremelésről nem kell beszámolnunk, a törvény erre nem hatalmaz fel. Mennyi az eltűnés és a megkerülés a kiskorúak tekintetében. A kiskorú veszélyeztetése és az eltűnés és megkerülés két különböző dolog. Kiskorú nem attól van veszélyeztetve, hogy eltűnik. Az eltűnések száma az olyan gyermekvédelmi intézményekből
13 történik, ahol az olyan kiskorúakat gondozzák, nevelik, akik egyébként nem tudnak családban felnőni. Képviselő úrnak azt tudom mondani, hogy amennyiben a kiskorú veszélyeztetésére kíváncsi nagyon szívesen fogadom az irodámban és átbeszélhetjük ezt a kategóriát, számadatonként, bűncselekményenként. A 150 millió pedig ugyan csak a rendőrségi törvény alapján, gazdasági kérdésekben nem kell beszámolnom a közgyűlésnek. Köszönöm szépen. Kovács Sándor: Baráth Zsolt György képviselő úr helyében én kihasználnám ezt a lehetőséget. Ez egy komoly szakmai beszélgetés lehet főkapitány úr és Ön között. Andrási András Pál képviselő úrnak pedig a rendőrségi állomány elégedettségével kapcsolatban annyit, hogy nézzen hátra, mosolygós, vidám rendőrségi vezetők ülnek itt. Köszönöm főkapitány úrnak és dandártábornok úrnak, hogy itt volt a közgyűlésen, kérem, hogy tolmácsolja az állomány felé a megyei közgyűlés köszönetét. Köszönöm a beszámolót. Dr. Jernei Zoltán: a vélemények kifejtésére nem adódott lehetőség. Csak a kérdésekbe futottunk két kört és szerintem több képviselőtársam is szeretne véleményt fűzni az elhangzottakhoz, az írásbeli beszámolóhoz. Kovács Sándor: elnézést kérek, igaza van képviselő úrnak, én egy kicsit már a holnapi birkafőző versenyre készülök és nekem még Túrkevére kell mennem, ott nyúzás, vágás, darabolás van. Budai Lóránt: ebben a teremben vannak már néhányan, akiknek nem lesz újdonság, hogy egy József Attila idézettel kezdem: Érted haragszom, nem ellened. Azért mondom, ezt hiszen amikor elkezdtem olvasni ezt a beszámolót, én bár megértem és teljesen elfogadom, hogy kapitány úr a pozitívumokat emelte ki elsősorban a prezentációjában. Azért mégis csak nagyon sok olyan tétellel találkoztam, amelyek elszomorodásra adtak okot. Itt olvastam a regisztrált bűncselekmények száma növekedését, vagy a szabálysértési eljárások számának növekedéséről, méghozzá az országos átlag feletti emelkedésről van szó. A megyénk mutatja a legmagasabb bűncselekményi fertőzöttségi értéket. Azt gondolom, hogy ennél egy picit mindenképpen muszáj megállni. A 4. oldalon olvastam a beszámolóban, hogy a közterületek biztonságosabbak lettek. Ezredes úr elmondta a maga verzióját, hogy miért is van ez, miből is lehet ezt megítélni. Egy egészen más aspektusból szeretném megközelíteni. Az elmúlt évben, amiről ugye a beszámoló is szól, jómagam a kampányidőszakban a Jászság mind a 20 települését végigjártam. Szintén több helyen elmondtam már azt, hogy minden egyes lakossági fórumon, településen elsőként ötlött fel a közbiztonság hiányának a problémája. A legtöbben a közbiztonság hiányára panaszkodtak. Nem kívánok egyet sem kiemelni, mindenki tisztában van vele, hogy a Jászság milyen településéről is lehet szó. Viszont azért, hogy ez mind változzon – mivel az nagyon kevés, hogy valaki kritikát fogalmazzon meg – jóval több rendőrre és nagyobb anyagi támogatásra volna szükség a rendőrség részére. Ezt jómagam is minden évben képviselem Jászberényben is. Természetesen egyenlőre eredménytelenül, de biztosíthatom a rendőrséget, hogy a jövőben is, ha oda kerül a sor a Jobbik mindenképpen nagyobb támogatásáról biztosítja a rendőrséget. Fontos elmondani, hogy pozitívumként, előre mutató dolog ezeket a prevenciós előadásokat folytatni, akár a szabályos közlekedésről, akár a drog-prevencióról. Jómagam is részt vettem több ilyenen és igen hatékonynak találom, nagyon szeretném, ha ezt minél több településen átvennék és folytatnák. Fontos kiemelni a polgárőrök munkáját. A beszámoló kitér erre, hogy nagyon fontos a hatékony polgárőri munka, azonban sok településen ez sajnos elmarad és csak névlegesen működi, csak nagyobb rendezvényeken láthatóak. Azt a fajta munkát, amire hivatottak nem teljes mértékben látják el. Milyen a sors. Tegnap voltam egy szakmai konferencián Jászberényben. A szakmai
14 konferencián elhangozott, hogy a Jászságban is és gondolom a megyében is az idősek körében az egyik legáltalánosabb és legnagyobb probléma a biztonságérzet hiánya. Legtöbben erre panaszkodtak a megyében is. Itt meg kell említenem Jászfényszarut, Jászfelsőszentgyörgyöt, Jászjákóhalmát, Jásztelket és Pusztamonostort ahol leginkább félnek szüleink és nagyszüleink az áldozattá válástól. Mint megoldást a szakemberek is azt javasolták, hogy hatékonyabb, kiterjesztett polgárőri munkára volna szükség. Attól, hogy nem mondjuk ki a problémát, attól az még ott van. Amilyen erőforrások rendelkezésre állnak azt a leghatékonyabban próbáljuk meg kihasználni. Végezetül a megye minden bűnüldözője számára jó egészséget és hatékony munkát kívánok a Jobbik frakciója nevében. Kovács Sándor: a hozzászólással, mind hangnemével, mind mondanivalójával egyet tudok érteni. Lehetne támogatni a több rendőrt a közterületeken, hiszen bebizonyította a készenléti rendőrség munkája is, hogy minél több rendőr van, annál hatékonyabban tudják végezni a munkát. Az állomány feltöltés, bővítése mindenképp a hatékonyság felé mutat. Természetesen ehhez több pénz is kellene. A másik dolog, amit mondott a polgárőrségről, azzal is egyet tudok érteni. Mindannyian lehetünk polgárőrök és tekinthetünk úgy a környezetünkre. Hiszen azok a mozgalmak, azok a szemléletek, hogy ha idegen van, bűncselekményre utaló jelet látunk a környezetünkben ezeket figyeljük, jelentsük. Figyeljünk az idős szomszédra, házára. Szemléletváltozás szükséges. Ha mindannyian ilyen szemlélettel figyelünk egymásra, településünkre akkor sokkal hatékonyabbak leszünk és nagyobb eredményeket érhet el a rendőrség is. Dr. Jernei Zoltán: köszönöm a szót. Mindenekelőtt köszönetünket szeretném kifejezni az MSZP frakció nevében a megyei rendőr-főkapitányság valamennyi dolgozójának, valamennyi szolgálatot teljesítő rendőrnek. A beszámolóból látszik, hogy több területen javulást mutatnak a statisztikai adatok még akkor is, ha a helyzet messze nem tökéletes, nem megfelelő. Elég utalni csak a beszámoló első oldalán található mondatra, amely úgy szól, hogy Budapesten kívül megyénk mutatja a legmagasabb bűncselekményi fertőzöttségi értéket. De a javuló statisztikák nyilván nem lennének lehetségesek az Önök lelkiismeretes és nagyon komoly szakmai munkája nélkül, illetve azon civil szervezetek, mint kiemelten a polgárőrség, a települési önkormányzatok nélkül, akikkel nap, mint nap együttműködésben dolgoznak. Köszönjük ezt a tevékenységet és jó erőt, egészséget kívánunk ennek a folytatásához. Aggasztónak tartjuk, hogy a jövő évi költségvetés nagy vesztese a rendőrség. A számokból egyértelműen látszik, hogy a dologi kiadások 10%-al csökkennek majd. Ez olyan súlyos probléma, hogy a kormánnyal egyébként általában nagyon lojális állami számvevőszék is úgy fogalmazott, hogy nagyon komoly kockázatokat lát a rendőrség mindennapi működését fedező dologi kiadások csökkenésében. Attól félünk, hogy ennek egészen biztosan negatív következményei lesznek majd itt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is a rendőrség munkájában. Ami a közterületi rendőri jelenlétet illeti, főkapitány úr megerősítette azt a vélekedésemet, hogy az a bizonyos belügyminisztérium által meghirdetett szubjektív biztonságérzetet javító közbiztonsági program jelentősen hozzájárult a közterületi jelenlét javításához. Éppen ezért fájlaljuk, hogy az erre az évre eredetileg tervezett 1,7 milliárd forint a jövő évi költségvetésben nem jelent meg. Tartunk attól, hogy ez itt, megyénkben is negatív következményekkel jár. Sokkal nehezebb lesz félelmeink szerint a közterületi létet megszervezni, azt tovább erősíteni. Ezek olyan külső körülmények, amelyek sajnálatos módon nehezíteni fogják véleményünk szerint a rendőrség jövőbeni munkáját. Mindig is az volt a véleményem, hogy a bűnmegelőzés egy nagyon fontos küldetése a rendőrségnek, nem csupán a bűnüldözés. Mindig örömmel látom, hogy a megyei rendőr-főkapitányság szerepfelfogásának megfelel ez a véleményem, a beszámolóban is olvashattunk nagyon sok hasznos ilyen irányú tevékenységről. Ezek közül csak egyet szeretnék kiemelni, mégpedig a
15 kábítószer prevenciós tevékenységet. Tapasztalataim szerint ezen a területen rendkívül nagy a látencia. Amit látunk statisztikai adatokban, amikről hivatalosan tudomásunk van, az csak a jéghegy csúcsa. Pedagógusokkal, iskolaigazgatókkal, szülőkkel beszélgetve szinte egyértelműen kijelenthető az, hogy a kábítószerek jelen vannak a legtöbb iskolában, a legtöbb fiatal közösségben. Ezekről informális keretek között, a folyosón sugdolózva egymás között, a tanáriban is beszélnek, mégis mindenki valahogy fél ezt a problémát az asztalra tenni, vagy nem tudja, hogy mi a jó megoldás ebben. Éppen ezért tartom fontosnak ezt a prevenciós tevékenységet, hogy a lehetséges, a potenciális felhasználók tudjanak ismereteket szerezni, hogy ez miért is káros, és ezzel a tevékenységgel tudjuk őket visszatartani a kábítószer fogyasztóvá válástól. Éppen ezért helyesnek tartjuk, hogy a fő célkitűzések között szerepel a kábítószer bűnözés elleni még hatékonyabb fellépés. A beszámolót a megyei főkapitányság szakmai munkája miatt elfogadjuk, de szeretnénk azt világossá tenni és kiemelni, hogy nagyon sok még a teendő, ami természetesen nem csak önökön múlik, hanem ehhez nagyon komoly kormányzati segítségre is szükség lesz, lenne a jövőben is. Kovács Sándor: van amire főkapitány úr valószínűleg nem tud válaszolni. A dologi kiadás az egy érdekes dolog. Hiszen nem egyformák minden évben a dologi kiadások. Ebben az évben megjelent több nagy értékű gépkocsi vásárlása a megyei rendőr-főkapitányság részére, ezek közül néhány átadásán én is jelen tudtam lenni. Néhány presztízs márka is volt köztük, ami különlegesnek tűnt, de amikor beültem látszott, hogy az Audi belülről kicsinek tűnik, hiába egy nagy értékű gépjármű. Azt gondolom, hogy a dologi kiadások nem minden évben egyformán jelentkeznek. Ebből komoly, hosszú távú következtetést nem lehet levonni, ezeket a tendenciákat csak évek alatt lehet figyelni. A kábítószer látenciával kapcsolatban, maximálisan igaza van képviselő úrnak. Ismeretségi körben, iskolákban, fiatalok között mindenki beszél a kábítószerről, tudja, hogy ki a terjesztő, kik a fogyasztók, ellenben a rendőrök előtt nem akarnak az istennek sem beszélni. Akiket tetten érnek, még azokból is nehéz információt kiszedni. Azt kellene elérni, hogy az úgymond mindenki által tudott információk eljussanak a rendőrséghez is. Azt gondolom, hogy a rendőrség a magatartásával, a lakosság irányába tett lépésekkel minden évben egyre közelít ahhoz, hogy nagyobb bizalommal forduljanak a fiatalok is a rendőri állományhoz. Sokszor beszéltem rendőri vezetőkkel, eljutnak ezek az információk, hallják ezeket a dolgokat, csak nekik az is a feladatuk, hogy ezeket bizonyítani is tudják, ami sokkal nehezebb feladat. Akár hónapokba, akár évekbe is telik mire ilyen típusú terjesztőkre bizonyítani is tudják a bűncselekményt. Kovács Sándor: a beszámolót megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az Ügyrendi Bizottság a beszámolót megtárgyalta, elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Természetesen a Fidesz frakció is tárgyalta az előterjesztést, mi úgy állapítottuk meg, hogy összességében pozitív adatokat tartalmaz a beszámoló. Nyilvánvaló, hogy mi is érzékeljük, hogy negatív adatokat is tartalmaz. Nagyon sajnálattal vettem, hogy a Jobbik frakció szinte csak azt a pár negatív adatot emelte ki, és folyamatosan arra reagált. A szocialista frakció értékelése ez esetben sokkal közelebb áll hozzánk, hiszen sokkal reálisabban értékelte. Frakciónk nevében szeretném megköszönni a beszámolót, természetesen mi elfogadjuk a beszámolót. Köszönjük mindnyájuk munkáját, köszönöm, hogy nagy erőkkel felvonultak és megtiszteltek bennünket. Köszönöm szépen. Kovács Sándor: azt látom, eddig mindenki a közgyűlésen pozitívan állt a rendőrség munkájához, elismerte az eredményeket. Egy dolog a statisztika. Aki készített már statisztikát tudja, hogy nagyon sok mindent ki lehet húzni, de az, amit a lakosság és mindannyian érzünk,
16 hogy ezek a statisztikák nem ellen mondanak annak, amit a lakosság érez, az a legfontosabb dolog. Lehetne bármilyen statisztikát készíteni, ha ez az általunk érzékelt valóságnak ellentmondana. Mindannyian érzékeljük az elmúlt években lévő pozitív változást. Az iránnyal mindannyian egyetértünk, csak hát mindig olyanok vagyunk, hogy lehetne jobb, lehetne szebb, a mértékben vannak csak különbségek. Soós Antal: én is szeretném, ha Molnár Imrének teljesülne a kívánsága, igazából nélküle is elmondtam volna, hogy szeretném megköszönni az egész állománynak a megfeszített munkáját. Tudjuk, hogy milyen áldozatot hoznak a hazáért, elismerjük és a negatívnak tűnő hozzászólásaink nem Önöket hivatottak sérteni. A kérdéseinkre kapott válaszok, a nem, nem lehet, a törvényi háttér nem engedi, azt mutatja előre, hogy nem tudjuk elfogadni a beszámolót. Kovács Sándor megköszönöm a beszámolót, a megye valamennyi rendőrének további jó munkát kívánok. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Közgyűlés az írásos beszámoló alapján 14 igen és 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 68/2015. (VI.26.) számú határozata Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló beszámolóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló beszámolót a melléklet szerint elfogadja. 2. A Megyei Közgyűlés megköszöni és elismeri a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság szakmai tevékenységét. Erről: 1. Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Dr. Urbán Zoltán László rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány 3. megyei főjegyző értesülnek.
2./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye ár- és belvízvédelmi helyzetéről Előadó: Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kovács Sándor: köszöntöm Lovas Attila igazgató urat. Érdeklődöm, hogy az írásos tájékoztatóhoz kíván-e szóbeli kiegészítést tenni?
17 Lovas Attila rövid szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az elmúlt év végén újraszámolásra került a mértékadó árvízszint, utoljára a 70-es években számolták újra. Ennek mértéke a Tisza teljes hosszában 1,5 méterrel magasabb lett, ezzel kapcsolatosan újra kellett számolni a kiépítettségi értékeket is. A klímaváltozás kedvezőtlen folyamatai befolyásolják az árvizi biztonságot. Beszél a jelenleg rendelkezésre álló tározókról, a következő uniós költségvetési időszakban is várható, egy újabb tároló megépítése, a belvízi biztonság tekintetében az igazgatósághoz került csatornahálózatokról. Folyamatosan készülnek a vízhiány okozta helyzetek kezelésére is, az aszályosabb periódusokra. Kovács Sándor: köszönöm szépen igazgató úrnak a szóbeli kiegészítést. Az évek alatt a beszámolókból azt vehettük észre, hogy nagyon komoly munkát végez a vízügyi igazgatóság, amit emberileg, műszakilag, szakmailag meg lehet tenni, azt mindent megtettek. Idén egy nagyobbat léptek előre, hiszen az aszály, az árvíz és a belvíz igazából embertől független dolog, de igazgató úr most a fenti hatóságokkal is igyekezett jóba lenni, az El Camino zarándokutat megtette. Most azokkal, akik az esőt és az árvizet tudják befolyásolni is jó kapcsolatot ápol. Köszönöm szépen a beszámolót, az elvégzett munkát. Ha van eszköz és pénz, akkor nagyon komoly munkákat tudnak végezni, és ezeket el is végezték. A híradásokban hallottam, hogy átadták a Beregi tározót is. A tájékoztatót megtárgyalta a Tervezési és Monitoring Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Szabó Tamás: a tájékoztatót megtárgyalta a Tervezési és Monitoring Bizottság és elfogadásra javasolja. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy a tájékoztatóval kapcsolatban kinek van kérdése? Kovács Sándor: kinek van véleménye, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 14 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 69/2015. (VI.26.) számú határozata Jász-Nagykun-Szolnok megye ár- és belvízvédelmi helyzetéről 1) A Megyei Közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok megye ár- és belvízvédelmi helyzetéről szóló tájékoztatót a melléklet szerint megtárgyalta és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés megköszöni a tájékoztató elkészítését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak.
18
Erről: 1. Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság értesülnek.
Kovács Sándor: Megköszönöm a tájékoztató elkészítését, további jó munkát kívánok.
3./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi és 2015. I-V. havi munkaerő-piaci helyzetéről Előadó: Dr. Pástét Rita főosztályvezető, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Kovács Sándor: köszöntöm Dr. Pástét Rita főosztályvezető asszonyt. Érdeklődöm, hogy az írásos tájékoztatóhoz kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? A tájékoztatót a Tervezési és Monitoring Bizottság megtárgyalta. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Szabó Tamás: a tájékoztatót megtárgyalta a Tervezési és Monitoring Bizottság és elfogadásra javasolja. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy a tájékoztatóval kapcsolatban kinek van kérdése? Soós Antal: egy olyan kérdésem lenne, hogy a Kunszentmártoni régióban az a plusz 15,2%os emelkedés hogyan és miképpen jött létre? Van elképzelésem arról, hogy nyilván a Mercedes húzta fel ezeket a statisztikákat, de szeretném megkérdezni, hogy mi okozta ezt a változást. Köszönöm. Baráth Zsolt György: a bizottsági ülésen már feltettem néhány kérdést és kaptam is rá választ. Azonban összefüggésében egy olyan kérdést tennék fel, ami mindennel összefügg, de legfőképpen itt szó van a közfoglalkoztatásról, a közmunkaprogramokról. Különféle adatok vannak a beszámolóban ezzel kapcsolatban. Konkrétan az, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2014-ben 35.704 fő volt a közfoglalkoztatásban érintett belépő létszám. Azt már több tanulmányból ismerhetjük, hogy a közmunkaprogram, az alacsony státuszban konzerválja a szegények foglalkoztatását. A kérdésem ezzel kapcsolatban annyi lenne, hogy a közmunkaprogramot fel tudjuk-e úgy váltani, - mert ezt a beléptető fő nagyon soknak tűnik – aktív dolgozói létszámra, vagy áttudjuk-e alakítani, hogy ez által csökkentsük a közmunkások számát. Jól tudjuk azt, hogy a közmunkában foglalkoztatottaknak elenyésző jövedelme van, még az országos átlaghoz, a minimálbérhez képest is. Legalább egy olyan távlatot tudunk-e nekik mondani, például, hogy ezzel is tudjuk őket motiválni ebben a hierarchiában, ebben a foglalkoztatási hierarchiában, hogy ki tudja azt egy közmunkás tűzni célul, hogy aktív dolgozó is lehetek. Arról nem beszélve, hogy a nyugdíj, meg mindenféle járulékok és egyéb távlatok hogyan vetülnek az emberekre, a munkavállalókra.
19
Kovács Sándor: igaza van képviselő úrnak. A kormányzat és sokan mások is foglalkoznak azzal, hogy a közmunkából a szabad munkaerőpiacra minél több ember jusson ki. Ön is pedagógus végzettségű, és tudja azt, hogy bárminek a tanítás, aki nem rendelkezik bizonyos képességgel, sok embernek az első lépés volt megtanítani a közmunkába rendszeres munkavégzést, a következő lépésnek pedig annak kell lenni, hogy mindegyik közmunkás, vagy aki alkalmas rá a szabad munkaerőpiacon találjon munkát, még ha idényjellegű munka is. Dr. Jernei Zoltán: főosztályvezető asszonynak szeretnék két kérdést feltenni. Az egyik, hogy mi a tapasztalat a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérés tekintetében, mennyire sikeres, hogy látják, az érintetteknek kb. mekkora hányada tud visszakerülni a munka világába, van-e erre vonatkozóan felmérésük. A másik kérdésem pedig arra irányul, hogy a beszámolóban felsorolt munkaerő-piaci szolgáltatásokat mennyire lehet sikeresnek nevezni. Mekkora hányada tud elhelyezkedni az érintetteknek, ezen személyre szabott tanácsadások, képzések és egyéb szolgáltatások eredményeképpen. Csányi Tamás: köszönöm szépen a szót. Egyetlen egy kérdésem lenne. Az anyagban nem találunk utalást a sajnos eléggé tendenciózussá váló gazdaság menekültekkel kapcsolatosan – mármint a magyarok, akik külföldön vállalnak munkát, Londonban és más egyéb külföldi nagyvárosban. Ezzel kapcsolatban tudhatunk-e valamit a megyei szintről, illetve beletartoznak-e a KSH adatokba a kint foglalkozó magyarok is a foglalkoztatási arányba, illetve ezzel a kérdéssel kapcsolatban önök tudnak-e foglalkozni, minket tájékoztatni. Dr. Pástét Rita főosztályvezető: az lehangzott kérdésekre próbálok viszonylag pontos választ adni. A kunszentmártoni térségre vonatkozóan annyi tájékoztatást szeretnék adni, ez a beszámolóban is leírásra került, hogy 2013-ban volt egy illetékességi területváltozás, amely érintette ezt a térséget is. A kunszentmártoni térség adatai mutathatnak olyan anomáliákat, amelyekre ez az illetékesség változás kihatással történt. Ez az adat, nem mondhatom, hogy hajszálpontos. A közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra történő visszavezetésére vonatkozóan annyi tájékoztatást tudok adni, hogy a közfoglalkoztatás időszaka alatt különböző képzésekben részesülnek a közfoglalkoztatottak, továbbá a jelenlegi hatályos jogszabályok alapján a munkaerőpiacra történő bejutásuk segítésére, abban az esetben ha állásinterjún vesznek részt, akkor köteles a munkáltató, a közfoglalkoztató erre az időre őket elengedni. Erre az időre állásidőre járó összeg kerül megítélésre. A hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva a közfoglalkoztatottak, közfoglalkoztatotti időszakuk alatt képzésben vesznek részt, a képesítésük és a meglévő végzettségük is figyelembevételre kerül. A járási foglalkoztatási osztály dolgozói mindezen adatokra figyelemmel megfelelő, elsődleges munkaerő-piaci álláshelyre közvetítik ki ezeket a dolgozókat. Törekszünk arra a hatályos jogszabályoknak megfelelően, hogy az elsődleges munkaerőpiacon tudjanak elhelyezkedni. Tulajdonképpen ezzel a válasszal a munka világába történő visszavezetésükre is próbáltam kitérni. A rendelkezésre álló programok munkaerő-piaci programok, szolgáltatások, ezek segítik őket abban, hogy az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni tudjanak. Andrási András Pál: köszönöm szépen. Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan alakul a kulturális közfoglalkoztatottak száma a megyében és a kulturális közfoglalkoztatáson belül a foglalkoztatottak óvodákban, iskolákban, esetleg önkormányzatoknál töltenek-e be feladatköröket?
20 Baráth Zsolt György: valószínűleg gyengébb napom lehet, hogy nem igazán tudom megfogalmazni a kérdéseket. Felteszem még egyszer igazgató asszonynak azt a kérdés, hogy ebből a 2014-es 35.735 fős beléptető létszámból, a közfoglalkoztatási érintettségben 2014-ben konkrétan hány főt sikerült visszavezetni a munka világába az úgynevezett aktív dolgozói létszámba. Ezt eleve is magas létszámnak tartom, tehát a közfoglalkoztatás ugye tudjuk, elnök úr is megerősített ebben, hogy a kormánynak is az a szándéka, hogy nem lehet hosszú távú cél, ez csak egy ideiglenes megoldás. Azon kívül tudjuk, hogy azt a fajta szegénységet nem is szünteti meg, legfeljebb rövidtávon. Tehát konkrétan mennyit sikerült a 35.735 főből aktív dolgozói létszámba átirányítani. Köszönöm. Kovács Sándor: több vállalkozótól hallom azt, hogy munkaerőt keresnek. A megyében nőtt-e a munkaerőt keresők vállalkozások száma, milyen szakmákban, milyen területeken keresnek munkaerőt, ha keresnek? Dr. Pástét Rita főosztályvezető: arra vonatkozóan pontos adatot, hogy ténylegesen a 36.661 közfoglalkoztatotti álláshelyből és a 35 ezer közfoglalkoztatottból mennyi közfoglalkoztatott került visszavezetésre az elsődleges munkaerőpiacra, a tájékoztató alapján, a rendelkezésre álló információk alapján most önöknek pontos adatot mondani nem tudok, de képviselő urat írásban fogjuk tájékoztatni. Arra vonatkozóan, hogy mennyi és milyen típusú álláshelyekre érkezik kérés, munkaerő igény elsősorban a feldolgozó ipar az, ahol a legnagyobb számban történik az álláskeresők elhelyezkedése. Összességében 47 ezer újonnan bejelentett álláshely bejelentésére került sor 2014 évben a megyében. Kovács Sándor: köszönöm. Ebből is látszik az, hogy a közmunkában lévők és a munkaerőigény még nem fedi egymást, erősen kellene a képzésben előrelépni. Kovács Sándor: kinek van véleménye, észrevétele? Soós Antal: nagyon sajnálom, hogy nem tudtam választ kapni a kérdésemre. Nyilván összefüggésben van a térképen látottak az ön beszámolójával. Van igény nyilván, most rengeteg munkahely szabadul fel, hogy ennyi fiatalunk megy ki külföldre, így lehet kicsit az adatokkal játszani. A saját térségünkben a kunszentmártoni régiónak a helyzete elszomorító, azért is furcsállottuk a plusz 15%-ot, mert nem tudunk jelentős beruházásról. A megye déli végei eléggé elmaradottak, mezőgazdaságból él jelentős része, és semmilyen nagyobb befektetés nem történt, ami tömegeket tudna munkával ellátni. Azért is mondtam azt, hogy nyilván, vagy szerintem a kecskeméti Mercedes adatait láthatjuk ezen a térképen, amit nagyon sajnálok, mert a problémát nem oldja meg, hogy igazából képtelenek már évtizedek óta ebben a régióban normális munkahelyet teremteni és mindig csak Szolnok és Jászberény térség van, igazából a térképen ez látszik. Nyilván a vasúti csomópontjából is adódik, illetve a megközelítéséből, de úgy gondolom attól függetlenül, hogy ezeket az embereket is képviselni kellene valakinek. Igen is a befektetőket el kellene vinni ebbe a régióba is, hogy ezeket az embereket a mélyszegénységből fel tudjuk hozni, egy normális életvitelre. Ez a személyes véleménye, nyilván más is osztja. Köszönöm szépen a beszámolót, de ebben a formában nem tudjuk elfogadni. Budai Lóránt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Főosztályvezető Asszony! Életkoromnál fogva 22,8%, végzettségemnél fogva pedig a 3,3%-ba beleesett friss álláskeresőként hadd mondjak néhány véleményt. Egy másik megközelítést szeretnék tenni, mint ahogyan azt gondolom megszokhatták tőlem. Számokról, adatokról, statisztikáról van
21 szó, de a számok, a mennyiség mellett nagyon fontos a minőség azt gondolom. Képviselőtársaim közül többen is említették a közfoglalkoztatást. Azt gondolom, hogy nem a közmunkások tehetnek arról, amit például Jászberény főterén láttam. Öten nyírnak egy füves területet, 1 aki a füvet nyírja, 1 a kezével irányítja, 2 sepregeti utána a füvet, 1 pedig műanyag paravánt tart a fűkasza mellé folyamatosan, hogy nehogy kiszóródjon a fű a járdára. Erről a fajta munkáról nem a közfoglalkoztatott tehet, hanem az, aki kiadja ezt nekik és elnézik. Ennél is fontosabbnak tartom elmondani, ha már minőség, akkor nagyon fontos visszautalnom arra, hogy a Jászság több települését bejártam az elmúlt időszakban és nagyon nagy kritikaként fogalmazódott meg, hogy jelen vannak a Jászságban és a megyében az úgynevezett emberkereskedő cégek. Ami egy modern rabszolgatartó társadalomnak is megfelelhetnek, hiszen adják-veszik az embereket. Azokat bejelentik vagy nem. Utánuk fizetik a pótlékokat és járulékokat vagy nem. Hallottam olyat is, hogy ezek az emberek a buszon egy ilyen zsíros, kiflis zacskóban kapják meg a jussukat. Azt gondolom, hogy ezzel mindenképpen fontos, hogy foglalkozzunk és felszámoljuk. Továbbá nagyon fontos, hogy belássuk azt, hogy ami idáig vezetett az nem más, hogy a munka törvénykönyvek sem éppen a munkavállalóknak segít ezzel a módosítással, amivel élt a kormány néhány évvel ezelőtt. Arra szeretném felhívni a figyelmet, ha már vannak közfoglalkoztatottaink, akkor próbáljunk meg nekik értelmes munkát adni. Van erre lehetőség, van erre mód, hozhatnék fel több Jobbikos példát is, direkt nem teszem. A Jászságban van több olyan település is, amely ezeket rendkívül jól kihasználja. Azt gondolom egy nagyon fontos probléma, mint mondtam az emberkereskedő cégek felszámolása, egyáltalán a problémáról beszélni és azt megoldani közös célunk, feladatunk kell legyen. Kovács Sándor: nem jó, ha általánosítunk, és a mondandója végén nem is általánosított. A megyében nagyon sok olyan település van, sok olyan program van a közmunkásoknak ahol effektív jó, hasznos mindenki számára komoly munkát végeznek. A környékről Tiszaigar, Tiszatenyő, de a Jászságban is vannak olyan települések, ahol gyártással, élelmiszeriparral, állattenyésztéssel foglalkoznak. Nem lehet általánosítani ebben a dologban. A közmunkában is részt vesznek olyanok, akiktől a legkomolyabb igén, hogy bejárjanak és a megfelelő időben menjenek haza. Tehát a közmunkások között nagyon sokféle van. Mint ahogy Andrási András Pál is mondta vannak olyanok, akiket lehet akár kulturális intézményben foglalkoztatni. A közmunkás nem egy massza, nem egy kategória, hanem abban nagyon sok közmunkás van. A közmunkásokat foglalkoztató önkormányzatokon is sok múlik, hogy a lehetőséget, a maximumot ki tudják-e ezekből az emberekből hozni. A másik, amivel maximálisan egyetértek: Ön úgy fogalmazott, hogy emberkereskedő, én azt hiszem ezek a munkaerőkölcsönző cégek. Ezt a kategóriát sokáig nem is értettem és most sem igazából értem, hogy miért kell munkaerő-kölcsönző cégeknek lenni ahelyett, hogy az őket valóban alkalmazó cégek miért nem veszik fel őket állásba. Ez valami jogi, vagy adózási kiskapu úgy látom, aminek a megszüntetését maximálisan támogatom. Dr. Jernei Zoltán: a tájékoztatóban a foglalkoztatás növekedéséről olvashattunk, ami önmagában egy pozitív eredmény is lehetne. Azonban ennek a szerkezete még messze nem elégséges. A számokból látszik, hogy döntően a közfoglalkoztatás korábbiaktól nagyobb volumenben javít az adatokon, ez azonban nem fogja megoldani hosszútávon a megye foglalkoztatási problémáját. Ráadásul úgy tűnik, hogy a közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás helyett az egyik fő foglalkoztatási formává kezd válni megyénkben is. A tájékoztató számai között is megtalálható egy adat, miszerint új munkahelyek közel ¾-e a közfoglalkoztatásban történt. Konkrét számot nem hallottunk arra nézve, hogy milyen arányban tudnak az elsődleges munkaerőpiacra visszatérni a közfoglalkoztatásban résztvevők, de a mi saját szubjektív tapasztalataink azt mutatják, hogy igazából érdemben nincs kilépés
22 ebből a rendszerből. Ez a foglalkoztatási forma nem is biztosít, tisztességes, megfelelőnek mondható megélhetést az érintettek számára. A közfoglalkoztatási bér összegét mindannyian tudjuk, megalázóan alacsony. A főigazgató asszony válasza csak megerősítette azt az előfeltevésemet, hogy nagyobb mértékben kellene az úgynevezett munkaerő-piaci szolgáltatásikra fordítani a figyelmet. Ezek a személyre szabott tanácsadások, képzések. A közfoglalkoztatásban résztvevők közül is sokan részesülnek hasonló ellátásokban és felkészítésekben. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ezek során lehet feltárni az egyének hiányosságait, segíteni őket ezek leküzdésében, felkészíteni őket konkrétan a munka világába való visszailleszkedésbe. Ez persze nehéz, bonyolult kés költséges folyamat. Nekünk és leginkább aki lépési helyzetben vannak, a kormánypárti politikusoknak lobbiznunk kellene, hogy minél több forrás álljon rendelkezésre, ilyen típusú beavatkozásokra - hazai forrás, vagy uniós forrás. Valódi és hosszú távú megoldás csak a versenyszférában végrehajtott beruházások tartós növekedése és a munkaerő-piaci követelményekhez illeszkedő oktatás és képzés erősítése jelenthet. A másik fő probléma, amiről beszélni kell, hogy rendkívül alacsonyak a bérek a megyében. A tájékoztatóból is láthatjuk, hogy a megyei átlagkereset az országos átlagnak csak kb. 75%-a, ez egy elég szerény szám. Ráadásul ez a szám is nagy különbségeket fed el. Elrejti például, hogy sokan minimálbéren vagy annak környékén keresnek, ennek a nettója alatta van még a létminimumnak is. Különösen fájó, hogy a bérek a humán egészségügy és a szociális ellátás területén a legalacsonyabbak, pedig ezek az emberek találkoznak és foglalkoznak a legkiszolgáltatottabb emberekkel és az ő irányukba egyúttal elvárás is a magas szintű munkavégzés és a humánus, empatikus hozzáállás az ellátottakhoz. Mindenképpen megalázó, elfogadhatatlan az ő bérhelyzetük. Ez mindenképpen rendezést igényelne. Összességében azt látjuk, hogy a közfoglalkoztatás perspektívája, a döntő többség számára ez marad a közeljövőben, illetve maguk az alacsony bérek nem ösztönöznek helyben maradásra. Különösen igaz a jól képzett fiatalokra. Szeretnék egy javaslatot tenni. A korábbi években a megyei közgyűlés nem foglalkozott a munkavédelem kérdésével, ez nem is a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának a hatáskörébe tartozik. Mindannyian olvashattuk az elmúlt hónapokban, azokat a vizsgálati jelentéseket, amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve illetékes főosztálya hozott nyilvánosságra. Ezek arról szólnak, hogy a vizsgált cégek 80-90%-a elbukik a munkavédelmi ellenőrzéseken. Jelentősen emelkedik a kirívóan súlyos, életet veszélyeztető mulasztások száma. Azt is tudjuk, hogy a kormány előbb megszüntette az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyeletet, egy jelentős létszámot elbocsájtott és létrehozta helyette a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt, amit aztán szintén megszüntetett, így került most az NGM egyeik főosztályához ez a feladat. A szakszervezetek és a témával foglalkozó szakértők szerint, illetve a statisztika hivatal számai szerint is jelentősen csökkent a munkavédelmi ellenőrzések száma és ezzel érezhetően arányosan romlik a fegyelem a cégeknél. Javaslatom lényege, kérjük meg minden évben a munkaerő-piaci helyzet értékelésekor az NGM-et arra, hogy a megyénket érintő adatokról kapjunk tájékoztatást. Talán ezek ismeretében mi is tudunk észrevételeket, iránymutatásokat, javaslatokat megfogalmazni a jövőre, hiszen a munkaerőpiac helyzetét, a munkavállalók személyes helyzetét nem csupán a munkahelyek száma és a fizetések nagysága határozza meg, hanem ezek a fontos körülmények is. Kovács Sándor: azt gondolom, hogy ez egy fontos javaslat. Kérem Főjegyző Asszonyt, hogy ezeket a megyére vonatkozó adatokat is kérjük be, akár beszámolót, akár személyes, de az adatokat kérjük be. Ha visszaemlékszik képviselő úr, a mondandója elején…. Szidjuk a közmunkát, mert nem tökéletes, nem megfelelő, de ha visszaemlékszünk akár 5 évvel ezelőtti időszakra ezek az emberek nem közmunkán voltak, hanem segélyen, munkahelyet kerestek. Ahogy egyszer Dobos László polgármester úr is mondta, hogy talán 50 éves pályakezdővel is találkozott. Ezek az emberek a munka világától nagyon messze álltak. Az első feladat az,
23 hogy meginvitáljuk őket a munka világába. Sokan vannak persze, akik átmenetileg vannak munka nélkül, nagyon sokan vannak tömegével a közmunkában olyanok, akik itt találkoznak először a munka világával. Ez az első lépés. Második pedig az, hogy effektív a piaci munka világában is megtalálják a helyüket. Nincsenek illúzióim. Lesznek olyan emberek, akik csak ideig-óráig találják meg a valós piaci munka világában a helyüket. A közmunka és az alkalmi munkák között fogják váltogatni az életüket, de akikben igény, esély van arra, hogy kikerüljön a piaci világba azt segíteni, ösztönözni kell. Most már azt látom, hogy a kormány részéről is megtörtént a felismerés, hogy ösztönözni kell őket, hogy kilépjenek a munka világába. Maximálisan egyetértek, hogy alacsonyak a bérek. Vállalkozókkal beszéltem, ha valaki annyiért is elvállalja a munkát, akkor a vállalkozó nem fizet neki többet. Olyanokkal beszélgettem, akik az építőiparban vannak, elkezdett egy béralku történni felfelé. Akár már burkolókat, jó kőműveseket nagyon nehezen találnak és kénytelenek akár az előző évekhez képest, jóval magasabb bérrel megfizetni őket. Azt gondolom, hogy be fog indulni egy ilyen piaci helyzet, hiszen érzékelhetjük azt, hogy különböző szakmákban először a szakképzett embereknek hiánya mutatkozik az országban. Ha ezeket valaki alkalmazni akarja, akkor kénytelen lesz megfizetni is. Ezután kényszerbe kerül az állam is, hiszen neki is emelni kell a béreket. Berec Zsolt Miklós: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! A kérdések elején Kunszentmárton neve többször is felmerült. Ne csak a negatív hatásokról, tényekről beszéljünk, ezzel is a közvéleményt félretájékoztatni. Beszéljünk a konkrétumokról, hogy az elmúlt hónapban Kunszentmártonban a Rikovinet Kft. 24 új munkahelyet hozott létre, egy varrodát hozott létre. További 30-40 főt szeretnének itt foglalkoztatni. Folyamatban vagy egy tárgyalás egy kb. 150 főt foglalkoztató húsfeldolgozó üzem kapcsán. Lehet itt félrebeszélni és félretájékoztatni, de viszonylag jó a helyzet, jobb, mint amilyen volt. Egy ma reggeli friss adat, bár ez országos adat lesz, mivel képviselőtársaim eléggé sűrűn szeretnek országos tényekkel dobálózni, akkor engedjék meg, hogy én is behozzak ide egy országos adatot. 102 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 1 évvel ezelőtt. Ez a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli friss adata. Azt gondolom ez önmagáért beszél. Kovács Sándor: több Rikovinetet a térségbe, többször 24-et, 30-at. Dr. Szabó Tamás: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! Annak okán hadd mondjak kéthárom gondolatot, hogy konkrétan Jászberény fel lett említve, no ha gondolom inkább példaszerű, vagy a gondolatok alátámasztására szolgált. Elnök úr a Jászságot és egyéb területeket is szóbahozva jelezte, hogy vannak úgynevezett jó gyakorlatok is a közmunka világában, akár ebben a térségben is. Szeretném azt mondani, hogy Jászberény főtere soha, az eddigi időben olyan gondozott, és kulturált képet nem mutatott, mint a mostani időkben mutat. Ez döntően a közmunkásoknak, a közmunkaprogramban foglalkoztatottaknak köszönhető. Sokkal kulturáltabb ez a tér, mint pár évvel ezelőtt, amikor ugyanezek az emberek, vagy a hasonló képességű, hasonló sorsú emberek segélyen élve otthon töltötték az idejüket. A kettő között óriási különbség van. Senki nem mondja, hogy ez a végső cél, de az hogy menetközben vagyunk és jelentős minőségi különbség a korábbihoz képest azt hiszem, hogy mindnyájan elmondhatjuk. Természetesen a mi városunkban is és azt gondolom, hogy a megyében mindenhol törekednek ugyanezen a munkaterületen, a munka világának ebben a szegmenségben is fenntartható és az olyan értéket teremtő munkák végzésére, kijelölésére, amelyek a jövőre nézve is valamiféle perspektívát adnak. Nálunk is vannak ilyen jellegű gyakorlatok. A megyéből is számtalant tudunk, úgy gondolom így kell ezt a rendszert értékelni.
24 Kovács Sándor: maximálisan igazgat adok polgármester úrnak. Jászberény főtere régen is az Alföld egyik legszebb városi főtere volt, természetesen a karcagi mellett. Meg kell jegyeznem azt, hogy az utóbbi időszakban tényleg ki van virulva, a parkok, a rendezettség, s a központi felújítási munkáknak is a vége felé közelednek, azt gondolom, hogy szemet gyönyörködtető Jászberény központja. Mivel ez a probléma, hogy sokan dolgoznak, meg nem elég hatékonyak, ez nem mai keletű. Az idősebbek ismerik azt a viccet, hogy miért kell három ember egy villanykörte betekeréséhez. Az egyik tartja a villanykörtét és kettő forgatja alatta a létrát. A munkaszervezésben és a példákban mindig voltak ilyen jellegű dolgok, fel lehet hozni ezeket, de példaként azokat a településeket mutassuk be, ahol jól dolgoznak. Ha Soós Antal képviselőtársam az előző ciklusban emlékszik még a felszólalásaira, akkor még a lapáttámasztás, görbítés volt az első közmunkásokkal emlegetett dolog, most már komoly példákat, tésztaüzemeket, konyhákat, építőanyag gyártó üzemeket tudunk felsorolni. Tehát a közmunkások elkezdtek egyre több és hasznosabb munkát folytatni. A következő lépés innen tényleg az, hogy a munkaerőpiacra lépjenek ki. Soós Antal: válaszolni szeretnék alelnök úrnak. Nyilván rossz csatornát nézett az előbb, mert speciel nem Kunszentmártonra gondoltam az előbb, hanem a kunszentmártoni régióra, mivel járási funkciót tölt be, így Tiszaföldvárnak nem lehet nevezni sajnos. A másik pedig az, hogy 30-40 munkahely teremtése nyilván nem elég a térségben, ezt Ön is beláthatja, bár mivel Ön képviseli a régiónkat ezért szeretném megkérni rá, mivel hatalmas szaktekintélynek örvend a régiónkban, hogy minél több munkahelyet próbáljon a kapcsolatai révén odahozni ebbe a térségbe. Nyilván Önnek meg fognak nyílni ezek a kapuk, amelyek az elődjének nem sikerültek, de az Ön szakértelmében bízva, persze természetesen mi hiszünk abban, hogy Önön nagyban múlik a térség fejlődése és nem csak megnyitó ünnepségeken, buszpályaudvaroknál tud majd részt venni, hanem például egy üzem átadásánál, ami Tiszaföldváron történik, vagy Nagyréven. Mi ebben reménykedünk, mi hiszünk Önben, tényleg és szeretnénk végre már egy pozitív dolgot látni már az Ön munkájában, mert eddig nem nagyon sikerült. Ezt ne vegye személyeskedésnek, természetesen ez csak egy ösztönző hozzászólás, van még 33 másodpercem, de nyilván nem fogom kitölteni az időt. Mi elismerjük az Ön munkáját, bár ez nem látszik, de hiszünk Önben. Kovács Sándor: köszönöm szépen Soós Antal képviselő úrnak a hozzászólását. Szeretném figyelmeztetni arra is nyomatékosan, hogy hízelgéssel nem megy semmire. Úgyhogy igyekezzen a munkáját jól végezni, ezzel a dologgal nálunk nem lehet elérni. Nálunk a teljesítmény, a munka az ami döntően hasznos. Tehát ha itt próbál bennünket befolyásolni, hízelegni, sündörögni, söndörögni, dörgölődni, ezzel nem megy semmire. Szeretném arra figyelmeztetni, hogy ezzel a mi szívünket, az enyémet és az alelnök úrét – bár engem nem dicsért – de alelnök kollégám szívét sem tudja ezzel meglágyítani. Andrási András Pál: az elhangzottak, azok nagyon szépek és nagyon jók, de pontosan tudjuk, hogy katasztrofális a foglalkoztatás állapota. Nem csak a megyében, hanem KeletMagyarországon is. Nyilvánvaló, hogy azok a közfoglalkoztatások és maga a közfoglalkoztatás az egyik kezelési módja annak, hogy ne legyen akkora. De azt is pontosan tudjuk, hogy ezzel a valós foglalkoztatást messze nem tudjuk megoldani. Sajnos tapasztalható az, hogy a közfoglalkoztatásban is gyakorlatilag a statisztika javítására használjuk. A statisztikáról tudjuk, hogy többeknek tudjuk, hogy mi a véleménye. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az önmagában nem a megoldás. A valódi megoldás tüneti kezelés lehet, tény és való. Ezt anno annak idején abban a bizonyos átkosban úgy nevezték, hogy bújtatott munkanélküliség. Nos, én úgy gondolom, hogy a közfoglalkoztatás hasonló. Annak idején a gyárak udvarára tolták be ezeket az embereket udvart söpörni, ládákat pakolni. Most
25 gyakorlatilag ezt csináljuk. Jóval hatékonyabban kellene a közmunkának a lehetőségét kihasználni. Jóval hatékonyabban lehetne is. Úgy gondolom, ha ebbe az irányba egy komoly szervezettség, nem akarnék visszautalni, az előző felszólalásra, bár kapcsolódik egy kicsit hozzá az a bizonyos munkaerő kereskedelem, emberkereskedelem, ezt vastagon kilehetne váltani például ezzel. Nyilván szándék és akarat kérdése. A technika megvan rá, úgy gondolom, hogy használni kellene. Akkor valóban nem az fordulna elő, hogy egy város főterén és most mindegy melyikről beszélünk, mert ez a szituáció szerintem bárhol előfordul. Karcagon is láthatóak hasonló kapirgálások. A szervezettség lényege az, hogy ezeknek az embereknek a munkáját szervezettebben és hatékonyabban kell szervezni, arra kell irányítani és akkor talán a közmunka hatékonnyá, hatékonyabbá, hasznosabbá válik. A hasznos tevékenység esetleg a vállalkozók kedvét is jobban megindítja arra, hogy ezeket az embereket tartósan foglalkoztassák. A terület valóban viszonylag rosszul ellátott beruházásokban, nyilvánvalóan ezt nem a megye feladata és nem a megye kompetenciája megvalósítani. Nehéz idecsábítani olyan beruházókat, akik komoly nagy létszámú ember foglalkoztatnak. Ez tény és való, ehhez sok minden szükséges. Szükség van például az autópálya megépítésére, tudjuk statisztikákból, hogy egy-egy megépülő autópálya szakasz milyen mértékű, az infrastruktúrában olyan jelentőségű, hogy annak 30-40 km-es környezetében megerősödik a gazdasági fellendülés. Ez most hiányozni fog nekünk, ez bizony elsősorban a Kunságot érinti és a Tiszának ezt az oldalát. Ebben a kérdésben sokat kell még dolgozni, tenni. Nem kevés feladat áll előttünk, nem a statisztikát kell javítani. Úgy gondolom, hogy ha komolyan és elszántan állunk ehhez a kérdéshez, akkor tudunk benne tenni és segíteni is. Berec Zsolt Miklós: Soós Antal képviselőtársamnak mondanám, hogy igen nagy problémák lehetnek az Ön értékítéletével, ha egy ilyen pozitív hírre, amit mondtam – mert azt gondolom ez egy pozitív hír, hogy mondjuk 180 új munkahely lehet a Tiszazugban, erre Ön csak személyeskedéssel tud válaszolni. Nagyon sajnálom, bár igazán megértem az Ön frusztrációját, hogy ezt a hírt, nekem kellett Önnel megosztanom, mint alelnök, és Ön, mint képviselő idáig nem értesült. Azonban nem vagyok könnyű helyzetben valóban a Tiszazug kapcsán, mert olyan politikus kollégákkal, mint Ön nehéz biztos felvenni a versenyt, bár nem tudom, hogy azon kívül, hogy nem őrzik emléktáblák és más márványtáblák az Ön nevét, tudunk-e valamit azon kívül a munkásságáról, hogy egy remek Hír Tv-s riportot tudott, csinálni, illetve, hogy a saját elmondása szerint Ön rasszista. Kovács Sándor: a tiszazugi képviselők írják meg egymásnak levélben, ha dicsérni szeretnék egymást. Fazekas Szabolcs: Tisztelt Közgyűlés! Harmadik ciklusban vagyok polgármester, szeretnék egy picit kiállni a közmunka mellett. Nagyjából 7 éve szervezzük a közmunkát. Kezdtük az MSZP út a munkába programjával, tapogattuk az utat, de nem nagyon találtuk meg. Nem adtak seprűt, nem adtak lapátot, semmit, csak az embertömeget tolták ránk. 750 fős faluba 140 embert vettünk fel, semmi eszköz. Annak is örültünk, mert nem tudtunk az embereknek más megélhetést nyújtani. Ehhez képest ott tartunk, hogy a 280 fős konyhánk szinte teljesen önellátó, valami értelmes munkát mindenkinek találtunk. Van, aki a térkövet rakja, van, aki a konyhán dolgozik. Ki kell, hogy mondjam, hogy ez a mostani közmunka nem mondom, hogy hibátlan, de úgy látom messze jobb, mint az előző volt. Nyilván lehet javítani és örömmel hallottam karcagi, jászberényi képviselőtársaim kritikáját. Képviselő úr elmondta, hogy most munkanélküli, én javaslom, hogy polgármester úrnál jelentkezzenek és mutassák meg konstruktívan, hogyan lehet ezeket az embereket irányítani. Ezeket az ötleteket szerintem mindet tapasztalatra lehet váltani, akkor lehet látni egy kicsit belülről is. A statisztikákról meg annyit szeretnék mondani, hogy szerintem nincs ebben a statisztikáról meg annyit, hogy
26 szerintem Ön nincs benne ebben a statisztikában. Aki tiszteletdíjat kap az nem tud regisztrálni munkanélküliként, azt gondolom, hogy csak úgy tudja előrevinni a közmunkának a további dolgait, ha megtudja mindenki mutatni, hogy hogyan tudja egy lakóközösségben irányítani ezeket az embereket. A közmunka bérrel kapcsolatban annyit szeretnék mondani, hogy ez egy kiragadott példa, hogy 50 ezer forint körül keresnek a közmunkások. Ez egészében nem igaz. A családi adókedvezménnyel azok az emberek, akik szakképzetlenek olyan fizetést kapnak, hogy nem tudnak a szalag mellé állni és többet keresni. Nem gondolnám, hogy keveset keresnek. Keveset keresnek azok a diplomások, akik ebbe a rendszerbe szorulnak, de mint pályakezdők nincs más lehetőségük. Tapasztalatot gyűjtenek, úgy tudnak tovább menni. Kovács Sándor: egy következő közgyűlésre, egy napirendre talán meg kellene hívni azoknak a településeknek a vezetőit, ahol példamutató a közmunka. Ahol jól szervezik a közmunkát, ahol komoly eredményeket értek el és számunkra is és a többi település számára is egy komoly okulás, ha ezek a települések be tudnak nekünk számolni, akik már a közmunkában már sikereket értek el. Amit polgármester úr mondott, az a baj, hogy a termelő vállalkozók nem akarnak magasabb bért fizetni. Egyelőre panasz van arra, hogy nem kapnak munkaerőt. Azt gondolom, ha magasabb lesz a bér, akkor jobban lehet a közmunkásokat is ösztönözni arra, hogy lépjenek ki a sokak által kényelmesnek tűnő, de egyébként megalázóan alacsony bért adó helyzetből. Soós Antal: csak el szeretném utasítani azt a kijelentést, hogy rasszista lennék. Hívő ember vagyok, nálam egyforma minden ember a földön, akit az úr ideteremtett. Nem gondolnám, hogy ilyennel kellene példálózni. Amit annakidején kiollóztak egy bizonyos fórumon, azt szerintem tudják, hogy kik csinálták, s a másik, hogy vicces legyen a figura, nem az én frizurám hasonlít egy diktátornak a frizurájához. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 11 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 70/2015. (VI.26.) számú határozata Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi és 2015. I-V. havi munkaerő-piaci helyzetéről 1) A Megyei Közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok megye 2014. évi és 2015. I-V. havi munkaerő-piaci helyzetéről szóló tájékoztatót a melléklet szerint megtárgyalta és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés megköszöni a tájékoztató elkészítését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának. Erről: 1. 2. 3. 4.
Megyei Közgyűlés tisztségviselői Megyei főjegyző Irodavezetők Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
27 5. Dr. Pástét Rita főosztályvezető, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály értesülnek. Kovács Sándor: megköszönöm a tájékoztató elkészítését, további jó munkát kívánok.
4./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Megyei Közgyűlés alelnöke megválasztására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság, annak határozati javaslatában Piroska Miklóst főállású alelnöknek javasolja a közgyűlésben. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Budai Lóránt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Közgyűlés! Négy kérdésem is volna. Olvasom az előterjesztésben, hogy tapasztalatait jól kamatoztathatja. Arra volnék kíváncsi, hogy milyen tapasztalatokra fog szorítkozni a közgyűlés, esetleg arra-e, hogy melyek miatt távoznia kellett a jászberényi polgármesteri kabinet éléről, vagy arra, hogy a 750 milliós ….. perveszteség előzményeiben részt vett Piroska úr, vagy melynek következményeként átadja a jászberényi Szent Erzsébet Kórház gazdasági igazgatói pozícióját, vagy esetleg arra szeretnénk hagyatkozni, melyet úgy szerzett, hogy azon menedzsment tagjaként, mely szakmaiság és emberség minimális figyelembe vétele nélkül, felsőbb utasításra, politikai nézetei miatt tesz utcára embereket, melyekre szeretnénk hagyatkozni az elkövetkező időszakban. Ez volna a kérdésem Önhöz. Kovács Sándor: nem gondolom, hogy Piroska Miklósnak kell válaszolnia ezekre a dolgokra. Sokkal elegánsabbnak és szebbnek tartottam, amikor Soós Antal képviselő úr dicsérte az ő térségébe való alelnököt. Azt hittem, hogy Budai Lóránt, amikor szólásra emelkedik, annak örömének ad hangot, hogy végre a Jászságnak is van alelnöke, annak a térségnek, amelynek Ön országgyűlési képviselője szeretett volna lenni. Kunsági emberként örülök annak, hogy ha az én régiómból, az én szűkebb pátriámból valaki magasabb képviselői pozícióba kerül és tudja képviselni az ott élők érdekeit. Ketten, hárman vannak a jászságból. Ebből a három képviselő közül kettőt mindenképpen alkalmasnak találnék alelnöki posztra. A felszólalás előtt talán még azt mondtam volna, hogy emberileg Ön is, ha szakmailag kevés is, de emberileg Ön is megfelel ennek a pozíciónak, de a hozzászólása után, ne haragudjon, de egy eléggé kicsinyes, sértett ember benyomását kelti. Az, hogy milyen tapasztalatokra van szükség: Piroska Miklós az előző közgyűlésben nagyon komoly munkát végzett, közgyűlési tag volt. Végzettsége alapján a pénzügyi területen szerintem nagyon hasznára lesz a megyei közgyűlésnek. Nem a megyei közgyűlésnek, hanem a megyének, az itt élőknek. Azt gondolom, hogy jól kiegészíti azt a csapatot, amely kialakult a megyei közgyűlésben. Azt gondolom, hogy mindannyiunk számára, s a Jászság számára is jó munkát fog végezni. Támogatom azt, hogy legyen képviselője a Jászságnak is alelnöki szinten, hiszen egy kicsit
28 kellemetlen helyzet volt az, hogy ami itt elhangzott, hogy a gazdaságilag legerősebb térség, hagyományaiban, kultúrájában a legerősebb térség a megyében és nem volt eddig alelnöki képviselete a megyei közgyűlésben. Azt gondolom, hogy ezt a hiányosságot a mai nappal be fogjuk pótolni. Mindenképpen olyan embert kell választani, aki méltó módon fogja képviselni a jászságiak és az egész megye érdekét, szakmailag is mindenképpen előre mozdítja a megye érdekét. Andrási András Pál: meghallgattuk ezt is. Azért kíváncsi lenné, hogy konkrétabban miért pont a Piroska úrra esett a választás. Úgy gondolom, hogy Jászberényben van még más is, aki esetleg a Jászságot tudná képviselni. Talán kevesebb írható a rovására. Nem azt mondom, hogy teljesen rendben van, mert azért a Fidesz frakcióban olyat nem igen tudnék mutatni, de azért azt mondom, hogy alkalmasabb ember is lenne erre a feladatra. Miért pont a Piroska úr? Ahogy visszanézzük a történetét, hát lehet minden jogszerű körülötte és minden törvényes – arra azért ügyel, már csak azért is mert olyan emberekkel vette körül az idők folyamán magát, akik erre roppantul odafigyelnek – de hogy nem igazán etikus, az bőven benne van. Egy megyei ilyen szintű tisztségre, úgy gondolom, hogy nem ő az igazán alkalmas. Próbáljunk meg keresni onnan a Jászságból más személyt. Személy szerint is tudnék javasolni, aki jóval alkalmasabb erre a célra, még csak nem is a Jobbik frakcióból, hogy félreértés ne essék. De hogy pont Piroska úr, hát, erősen megkérdőjelezem. Kovács Sándor: nagyon éles szemű, eszű megállapítás volt Karcagról megállapítani, hogy ki lenne alkalmas a Jászság képviseletére. Köszönöm Önnek ezt a tájékozottságot a megyében. Szerencsére több olyan embert is látok itt a megyei közgyűlésbe a Jászságból, aki alkalmas, méltó lenne a közgyűlés alelnöki tisztségének betöltésére. Vegyük sorba az embereket. Borbás Zoltán képviselőtársunkat szakmailag, emberileg, magatartásilag maximálisan alkalmasnak tartom arra, hogy alelnöke legyen a megyének. Fel is merült a neve. Különböző okokból nem vállalta. Szabó Tamás polgármester úr. Az a helyzet, hogy polgármester úr országgyűlési képviselőnek is kitűnő volt, orvosnak is kitűnő, s azt gondolom polgármesternek is nagyon jó. Alkalmas lenne, csak a törvény alapján összeférhetetlen. Budai Lóránt képviselő úr. Nem szeretnék abba a hibába esni, amibe Ön a felszólalásában, nem minősítem Budai Lóránt képviselő urat, lehet alkalmas lenne, nem dolgoztam vele, a végzettségét nem tudom beépíteni a megyei struktúrába, a területfejlesztési struktúrába, de akár még ő is alkalmas lehetne. Három alkalmasnak tűnő és két alkalmas személy között mégis Piroska Miklóst javaslom alelnöknek. Az az áldatlan állapot, hogy a Jászságból nincs alelnöki szintű… Elnézést. Dr. Jernei Zoltán tapasztalata, és végzettségei is maximálisan alkalmassá teszi arra, hogy alelnök lehessen. Szakmailag ő úgy állt a dolgokhoz, hogy bármelyik ciklusban lehetett volna alelnök, amikor MSZP vezetésű volt a közgyűlés. Csodálkozom is azon, hogy nem kapott ilyen felkérést. Valószínű azért, mert olyan civil foglalkozása van, hogy inkább abban jeleskedett. Tudom, hogy sokszor a megyei közgyűlési munkáját is nehéz összeegyeztetni a civil szakmai életben végzettel. Ő is alkalmas lenne. Sok alkalmas van, de mégis egyet lehet választani. Úgy gondoltam, hogy az elkövetkező időszakban, ami a megyei közgyűlés előtt áll én Piroska Miklós szakmai, közgazdaság ismereteire jobban tudok támaszkodni. Kovács Sándor: felkérem az Ügyrendi Bizottság tagjait, hogy a titkos szavazás lebonyolításához a szavazólapokat készítsék el. Erre az időre szünetet rendelek el. SZÜNET Kovács Sándor: felkérem az Ügyrendi Bizottság elnökét, hogy ismertesse a titkos szavazás lebonyolításának módját.
29 Molnár Imre a titkos szavazás módjára szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek. A szavazás eredményességéhez az szükséges, hogy a jelöltre, a megválasztott közgyűlési tagok több, mint a fele igennel szavazzon, vagyis a jelölt megválasztásához minősített többség, 10 igen szavazat szükséges. A szavazólap tartalmazza a jelölt nevét, a név mellet 3 db üres kör, igen, nem, tartózkodás megjelölés. A jelöltre szavazni a neve mellett igennel jelölt körben, tollal írt, két egymást metsző vonallal lehet. Érvénytelen az a szavazólap, amelyet nem bélyegzőlenyomattal ellátott hivatalos szavazólapon adtak le. Amelyet kitöltés nélkül dobtak be az urnába. Szavazni a Jász teremben kialakított szavazóhelységben lehet, ahol az uránt megvizsgáltuk, üres, lepecsételtük. Kovács Sándor: megállapítom, hogy 19 megyei közgyűlési tag van jelen. Felkérem a bizottságot a titkos szavazás lebonyolítására, a szavazólapok kiosztására. (Szavazólapok kiosztása) Kovács Sándor: megállapítom, hogy a bizottság a jelenlévő képviselők részére átadta a szavazáshoz szükséges szavazólapokat és borítékot. Kérem, hogy a szavazás titkossága érdekében a képviselőtársak vegyék igénybe a Jász teremben elhelyezett szavazófülkét. A szavazás idejére szünetet rendelek el. SZÜNET A szavazás lebonyolítása után: Kovács Sándor: bejelentem, hogy az Ügyrendi Bizottság munkáját befejezte. Felkérem a bizottság elnökét, hogy ismertesse a szavazás eredményét. Molnár Imre: 19 érvényes szavazat érkezett, mindenki érvényesen szavazott. 11 igen és 5 nem szavazat, 3 tartózkodás volt az urnában. Kovács Sándor: megköszönöm a bizottság munkáját. Megállapítom, hogy a Megyei Közgyűlés döntése alapján a Megyei Közgyűlés főállású alelnöke: Piroska Miklós Felkérem a megválasztott alelnököt, hogy fáradjon az emelvény elé eskütételre. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 71/2015. (VI.26.) számú határozata a Megyei Közgyűlés főállású alelnökének megválasztásáról A Megyei Közgyűlés a 2015. június 26-i ülésén a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított jogkörében eljárva főállású alelnökének Piroska Miklóst 2015. július 1-i hatállyal megválasztotta. Erről: 1. Piroska Miklós, a Megyei Közgyűlés alelnöke 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Igazgatósága, Szolnok értesülnek. Eskü. Kovács Sándor: a megválasztott alelnöknek mind a magam, mind a testület nevében gratulálok, munkájához sok sikert kívánok. Rövid technikai szünetet rendelek el.
30
5./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Megyei Közgyűlés alelnöke illetményének, tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az Ügyrendi Bizottság az előterjesztés elfogadásra ajánlja a közgyűlésnek. Kovács Sándor: Megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Kinek van véleménye, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor: előzetes egyeztetés alapján Piroska Miklós, a Megyei Közgyűlés alelnöke a szavazásban részt kíván venni. Megkérdezem, hogy kezdeményezi-e valaki a Közgyűlés döntését a szavazásból történő kizárásáról? Először Piroska Miklós főállású alelnök illetményéről szavaz a Közgyűlés. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 11 igen és 5 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 72/2015. (VI.26.) számú határozata a Megyei Közgyűlés főállású alelnöke illetményének megállapításáról A Megyei Közgyűlés Piroska Miklós, a közgyűlés főállású alelnöke illetményét 2015. július 1-től a 2011. évi CLXXXIX. törvény 80. § (1) bekezdése alapján havi bruttó 590.000,- Ft-ban állapítja meg. Erről: 1. Piroska Miklós, a Megyei Közgyűlés alelnöke 2. Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 3. megyei főjegyző értesülnek.
Másodszor Piroska Miklós főállású alelnök költségtérítéséről szavaz a Közgyűlés. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozati javaslatot.
31
A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 11 igen és 5 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 73/2015. (VI.26.) számú határozata a Megyei Közgyűlés főállású alelnöke költségtérítésének megállapításáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Piroska Miklós, a közgyűlés főállású alelnöke költségtérítését 2015. július 1-től a 2011. évi CLXXXIX. törvény 80. § (3) bekezdése alapján havi bruttó 88.500 Ft-ban állapítja meg. Erről: 1. Piroska Miklós, a Megyei Közgyűlés alelnöke 2. Közgyűlési és Pénzügyi Iroda értesülnek.
6./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2015. (II.19.) ÖR sz. rendelet módosítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság, valamint az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottságok elnökeitől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Dobos László: a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést elfogadásra ajánlja a közgyűlésnek. Molnár Imre: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, elfogadását támogatja. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Csányi Tamás: egy kérdésem lenne. Látjuk azt, hogy a 4. pontban az Európai Régiók Bizottsága tagságával kapcsolatos útiköltség megint megjelenik a költségvetésünkben. Nem is ezt szeretném most firtatni, ezt már megtettem. Akkor, amikor ezt megtettem Elnök úr jelezte, hogy nagyon szívesen eljön egy bizottsági ülésre beszámolni az ott végzett munkájával kapcsolatosan. Erre szeretném bíztatni Elnök urat, hogy amennyiben van ideje, a következőkben tegyen eleget ennek az ígéretének. Igaz ez így nem kérdés volt, de megkérdezem, hogy eleget tesz-e ennek Elnök úr? Kovács Sándor: nagyon szívesen, amennyiben lesz miről beszámolni. Amikor ezt a kijelentést megtettem, akkor még főtagként voltam a régiók bizottságában. Most már póttagként veszek részt, helyettesítésként veszek részt a munkában. A jövő hónapban a plenáris ülésen részt fogok venni, szeptemberben erről a következő bizottsági ülésen be tudok számolni. Kérem a hivatalt, hogy egy napirendi pontot ebben az ügyben tegyenek be.
32 Kovács Sándor: Kinek van véleménye, észrevétele? További kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a rendelet-tervezetet. A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján – minősített többséggel – 12 igen és 5 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 5/2015. (VII.3.) ÖR számú önkormányzati rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2015. (II. 19.) ÖR számú rendelet módosításáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-a, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 42. §-a alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2015.(II.19.) ÖR számú rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. § (1)
A megyei közgyűlés a rendelet 2. § (1) bekezdésében megállapított a) bevételi főösszegét b) kiadási főösszegét
438.959 eFt-ra 438.959 eFt-ra
módosítja. (2) Az (1) bekezdésben megállapított 438.959 ezer Ft bevételi főösszeg jogcímenkénti módosított előirányzatait az 1. és 2/a. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: – Önkormányzatok működési támogatása megyei tartalék – működési bevételek – egyéb működési célú támogatások áh-on belülre – egyéb működési célú támogatások áh-on kívülre – előző évi költségvetési maradvány – felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áh-on kívülre
246.425 ezer Ft 47.000 ezer Ft 5.029 ezer Ft 55.843 ezer Ft 1.155 ezer Ft 80.772 ezer Ft 2.735 ezer Ft
(3) Az (1) bekezdésben megállapított 438.959 ezer Ft kiadási főösszeg feladatonkénti módosított előirányzatait az 1., 2/a., 2/b., 3/a., 3/c., 3/d. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint:
33
– – – – – – –
személyi juttatások munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások egyéb működési célú támogatások áh-on belülre egyéb működési célú támogatások áh-on kívülre beruházási kiadás felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áh-on kívülre – belföldi finanszírozási kiadások – létszámkeret
200.550 ezer Ft 53.827 ezer Ft 112.376 ezer Ft 11.080 ezer Ft 6.555 ezer Ft 40.000 ezer Ft 4.735 ezer Ft 9.836 ezer Ft 46 fő
2. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
7./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az Ügyrendi Bizottság az előterjesztés egyhangúlag támogatta. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Kinek van véleménye, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozatot.
34
A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján – minősített többséggel – 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 74/2015. (VI.26.) számú határozata a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról A Megyei Közgyűlés a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítását, valamint a módosítással egybeszerkesztett megállapodást a melléklet szerint elfogadja. Erről: 1. Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke 5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke 6. Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke 7. Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke 8. Heves Megyei Közgyűlés elnöke 9. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke értesülnek.
8./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Tisza-menti nemzetközi együttműködés kezdeményezésére Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az együttműködés kezdeményezését az Ügyrendi Bizottság támogatta. Kovács Sándor: ez az együttműködés Jász-Nagykun-Szolnok megye kezdeményezése alapján kerül sor. Történelmi feladatunk az, hogy itt a Kárpát-medence keleti felében megszervezzük az itt élő népeket, önkormányzatokat. Ezen a konferencián nagyon sok közgyűlési tag vett részt, a Jobbik frakció teljes létszámmal képviseltette magát. Nagyon fontos együttműködés lehet, nagy lehetőséget látok benne. Kérem azt a megyei közgyűlés minden tagjától, hogy amennyiben részt tud venni ebben a munkában, amennyiben ötlete van, feladatot vállalna, szívesen veszünk mindent. Most kell meghatározni a feladatokat. A hivatal foglalkozik ezzel a feladattal, én is. A jövő héten már ennek az előkészítése miatt találkozni fogok a Kárpátalja megye kormányzójával. Ennek a nemzetközi Tisza régiónak Szolnokon lenne a központja, az irányítást is a kezünkbe tudnák venni. Benne van Kárpátalja, két erdélyi megye, Kassa megye, a Vajdaság és 7 magyarországi megye. Jók az arányok. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése?
35
Andrási András Pál: a konferencián részt vettünk, aki figyelmesen végighallgatta sok érdekes dolog elhangzott. Többek között az, hogy ez a Tisza-völgyi összefogás szorosan kapcsolódik a DSR-hez. A DSR vezetését Joó István miniszteri biztos irányítja és vezeti. Jelenleg Szolnokon a Tisza Iroda foglalkozik ezzel. A Tisza Irodával párhuzamosan, vagy a Tisza Irodán belül vagy teljesen külön fog ez a szervezés folytatódni? Több szempontból sem mindegy, a források elérése és a munka szempontjából sem. Kovács Sándor: úgy gondolom, hogy ez a területi önkormányzatok összefogása, ez lesz a legnagyobb ilyen jellegű összefogás. A szakmai csoportok, a szakmai szervezetek munkáját ezen belül képzeltem el (a vízügyi szekció, a természet és környezetvédelmi szekció, szállítás, idegenforgalom). Nagyjából egy olyan szervezet létrehozására gondoltam, mint a Duna Stratégia. Ez a szervezet bécsi központtal, osztrák irányítás alatt van és a Tisza Vízgyűjtő is ehhez tartozik. Tehát Bécsből döntik el, hogy ki és milyen programokra kap finanszírozásokat itt a Tisza vízgyűjtőn. Úgy gondoltam, hogy komolyabb súllyal kell a Tiszának is latba esnie. Van egy olyan játék a Duna Stratégia vezetői részéről, hogy amikor Magyarország a Tiszánál valamit kezdeményez, akkor az mondják a Bécsben irányító osztrák kollégák, hogy a Duna vízgyűjtőjéhez a Tisza csak egy dolog, hiszen ott van a Prut, ami ugyan ilyen fontos és így egyből megosztotta a vízgyűjtő területen lévő különböző szervezeteket. Ezt szeretnénk elkerülni, nagyléptékű dolog, ebben szeretnénk integrálni igazából minden Tiszával foglalkozó stratégiai partnert, a Tisza Irodától kezdve a különböző vízügyi, természetvédelmi szakembereket, szekciókra szeretnénk osztani ezt a feladatot. Baráth Zsolt György: ehhez kapcsolódva lenne egy rövid kérdésem, hogy az amúgy időnként sajátságos témákban, szituációkban, mint például alelnök választás és még sorolhatnám, kirekesztett és diszkriminált ellenzéki képviselők ebben a Tisza Stratégiában hogyan vehetnek részt, ha feltett szándékuk, akár szakmai, vagy bármilyen helyi tapasztalattal gazdagítsák ezt az együttműködést. Kovács Sándor: úgy gondolom képviselő úr, hogy ez a nemzetközi együttműködés most kerül kialakításra. Ahogy különböző ötletek felmerülnek, a nemzetközi partnereink részéről is, az én részemről, a helyi szakmai partnerek részéről, akkor akár bizottsági vagy egyéb kereteken belül tájékoztatást adunk. Mindenkinek várjuk az ötletét, kapcsolódási szándékát. Kérjük azt, ha valaki valamelyik szakmai programhoz tud kapcsolódni, ötlete, elképzelés van, vagy szabad kapacitása, megtaláljuk a feladatát a dologban. Jól érzékelték képviselő úrék ez nem csak egy egyszerű folyóról szóló valami, hanem ez egy nemzet stratégiai dolog is, amit mindenképpen kézbe kell venni. Kinek van véleménye, észrevétele? Csányi Tamás: köszönjük a dicséretet, bár nem azért voltunk itt, hogy begyűjtsük a dicséretet. Örömmel vettünk részt ezen a konferencián és meglepetéssel tapasztaltuk, hogy képviselőtársaink nem érezték ennek súlyát, fontosságát. Ezek után majd nyilván ők is látják, és örülni fognak ennek a kezdeményezésnek, mi is ezt tesszük. Bízunk benne, hogy mielőbb tartalommal fog feltöltődni ez az összefogás. Most hallottuk, hogy elindulnak a folyamatok és ennek tényleg szívből örülünk. Valószínűleg képviselőtársam most egyúttal jelezte is kapcsolódási szándékát a programhoz. A másik ügy kapcsán egy mondatot engedjen meg Elnök úr. A bűnmegelőzési konferenciára nem kaptunk meghívót, ebből kifolyólag nem is megyünk olyan helyre, ahová nem hívnak bennünket. Ha legközelebb kapunk ilyet, akkor szívesen veszünk részt bármilyen konferencián.
36
Kovács Sándor: a bűnmegelőzési konferenciát nem a megyei önkormányzat szervezte. Nem is feltételeztem képviselő úrról, hogy az én dicséretem miatt járnak rendezvényekre, de ha ez így lenne, akkor én dicsérem Önöket sűrűbben. További kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozatot. A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján – minősített többséggel – 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 75/2015. (VI. 26.) számú határozata Tisza-menti nemzetközi együttműködés kezdeményezéséről 1) A Megyei Közgyűlés a jövőbeni Tisza-menti nemzetközi együttműködés alapjaként a Közös Szándéknyilatkozatot a melléklet szerint elfogadja. 2) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a szükséges lépések megtételére. Határidő: Felelős:
2015. december 31., illetve folyamatos, Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke
Erről: 1) Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Partner megyék 5) Külgazdasági és Külügyminisztérium 6) Belügyminisztérium értesülnek.
9./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Megyei Értéktár Bizottság elnökének megválasztására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi Bizottság. Érdeklődöm a Bizottság elnökétől az ülésen kialakított állásfoglalásról. Molnár Imre: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, a közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Kinek van véleménye, észrevétele?
37 Csányi Tamás: nem állom meg szó nélkül. Elnök úr az előbb jelezte nagyon helyesen, hogy szívesen hív bennünket mindenféle rendezvényre, hát itt most nehezményezem, hogy a pozíció betöltésére nem hívott bennünket, és nem kérte, hogy esetleg ajánljuk, jelöljünk valakit a Jobbik frakcióból. Ennek fényében fogom majd az elkövetkezőkben is majd az ajánlatokat. Kovács Sándor: nem megelőlegezve a szavazás eredményét, de bízom benne, hogy Rózsa Lajos képviselőtársunkat a közgyűlés meg fogja választani. Ha Ő lesz az Értéktár Bizottság elnöke kérem azt, hogy lehetőséggel, rendezvényekkel, megjelenésekkel legyen szíves terhelje a Jobbik frakció tagjait, ne csak tájékoztassa, hanem hívja is meg. Persze ne csak a Jobbik frakciót, hanem a közgyűlés minden tagját. Ezt a szándékot úgy éreztem, hogy nem a pozíció miatt, hanem a lehetőségek és a részvétel miatt került ez a felszólalás elmondásra. Azt gondolom, hogy az előző ciklusban kicsit döcögősen alakult ez a bizottság. Meg kell állapítani, hogy Csontos Magdolna, aki eddig betöltötte az Értéktár Bizottság elnöki posztját új színt, új életet vitt ebbe a bizottságba. Azt gondolom ezt így is kell folytatni, hiszen a mindennapokban mi is rácsodálkozunk arra, hogy milyen csodálatos értékekkel rendelkezik Jász-Nagykun-Szolnok megye. További kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozatot. A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján – minősített többséggel – 12 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 76/2015. (VI.26.) számú határozata a Megyei Értéktár Bizottság elnöke megválasztásáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Megyei Értéktár Bizottság elnökévé Rózsa Lajost, a megyei közgyűlés tagját megválasztja. Erről: 1. Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Dr. Bartha Júlia, a Megyei Értéktár Bizottság tagja 3. Dr. Fülöp Tamás, a Megyei Értéktár Bizottság tagja 4. Hortiné Dr. Bathó Edit, a Megyei Értéktár Bizottság tagja 5. Dr. Horváth László, a Megyei Értéktár Bizottság tagja értesülnek.
10./ NAPIRENDI PONT: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor: megkérdezem, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kinek van kérdése? Kinek van véleménye, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem hangzik el. Kovács Sándor szavazásra teszi fel a határozatot.
38
A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 77/2015. (VI.26.) számú határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról A Megyei Közgyűlés a 35/2015. (IV.24.), 53/2015. (IV.24.), 54/2015. (IV.24.), 57/2015. (IV.24.), 58/2015. (IV.24.), valamint a 66/2015. (V.13.) számú határozatokban meghatározott határidős feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. Erről: 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. A Megyei Önkormányzat Hivatalának irodavezetői értesülnek. Kovács Sándor elmondja, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kitüntető címeinek adományozására vonatkozó előterjesztést zárt ülésen tárgyalja meg. Megkéri a Közgyűlés tagjain és az irodavezetőkön kívül jelenlévő meghívottakat, hogy a zárt ülés idejére az üléstermet hagyják el. Zárt ülés /külön jegyzőkönyvben/ A zárt ülést követően Közérdekű bejelentés, felvetés nem hangzik el. Kovács Sándor megállapítja, hogy a Közgyűlés mai feladatának eleget tett, munkáját befejezte. Bejelenti, hogy 2015. augusztus 18-án ünnepi megemlékezést lesz augusztus 20-a, állami ünnep alkalmából, amelyen átadásra kerülnek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kitüntető díjai és címei.