JEGYZŐKÖNYV amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 2015. január 14. napján 15.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:
Kovács Szilárd
polgármester
Bartók Péter
alpolgármester
Bartók László
alpolgármester
Tiszáné Tanicsár Mária
települési képviselő
Kovács Róbert
települési képviselő
Liktor Tamás
települési képviselő
Szilágyi István
települési képviselő
Varga Szabolcs
települési képviselő
Henyecz Sándorné
jegyző
Jegyzőkönyvvezető: Molnár Imre Kovács Szilárd polgármester 15.00 órakor megnyitja az ülést, köszönti a képviselő – testület tagjait, a jegyzőt, majd megállapítja az ülés határozatképességét, mivel a 7 fő képviselőből 7 fő jelen van. Ezt követően ismerteti az ülésre a meghívó szerint javasolt napirendi pontokra vonatkozó javaslatát. 1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról előterjesztő: Kovács Szilárd polgármester 2./ Indítványok, javaslatok, aktuális feladatok A napirendekre vonatkozó javaslatát a képviselők egyöntetűen elfogadják az alábbiak szerint: 1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról előterjesztő: Kovács Szilárd polgármester 2./ Indítványok, javaslatok, aktuális feladatok Ezt követően rátérnek a tárgyalt napirendi pontokra. 1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról E napirendi ponton belül Kovács Szilárd polgármester ismerteti azokat a határozatokat, amelyeknek a határideje időközben lejárt. 86/2014. (XII. 22.) határozat A bérleti díjakról Hangony Község Önkormányzat Képviselő-testület döntése, hogy szolgálati lakásra, nem lakás céljára szolgáló helyiségekre és az ehhez kapcsolódó fűtési díjra, munkagépek bérleti díjára, konyha és étkező bérlésére vonatkozóan a díjakat nem emeli.
-287/2014. (XII. 22.) határozat Közkifolyó vízdíja Képviselő-testület döntése, hogy 2014. évben a közműves ivóvízzel nem ellátott közkifolyót használók vízdíja a hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz normatíva terhére kerül az ÉRV részére átutalásra. 88/2014. (XII. 22.) határozat Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szállítási közszolgáltatói szerződés Képviselő-testület döntése, hogy a nem közművel összegyűjtött folyékony hulladék közszolgáltatás biztosítása érdekében 2015. január 1-től 2015. december 31-ig közszolgáltatási szerződést köt Simon István Hangony, Petőfi út 26. szám alatti lakos egyéni vállalkozóval. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. Kovács Szilárd polgármester elmondja, hogy a közszolgáltatás biztosítása érdekében a közszolgáltatási szerződés megkötésre került Simon István vállalkozóval. 89/2014. (XII. 22.) határozat Észak-Borsodi Leader Unió Helyi Közösség Egyesület tagdíj megállapítása Képviselő-testület döntése, hogy Észak-Borsodi Leader Unió Helyi Közösség Egyesület tagdíját 12.000,- Ft/év-ben elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy a tagdíj utaltatásáról gondoskodjon. 90/2014. (XII. 22.) határozat Egyház községgel kötött megállapodás Képviselő-testület döntése, hogy a Hangony Község Római Katolikus Egyházközséggel kötött együttműködési megállapodást jóváhagyja. 91/2014. (XII. 22.) határozat Ózd Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosításáról Hangony Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi határozatot hozta: A Társulási Tanácsa társulási megállapodás módosítását a határozat 1. melléklete, az egységes szerkezetbe foglalt megállapodást a határozat 2. melléklete szerint jóváhagyja. 92/2014. (XII. 22.) határozat Ózd Kistérség Többcélú Társulása társulási ülésein való képviselet Hangony Község Önkormányzat Képviselő-testülete döntése, hogy az Ózd Kistérség Többcélú Társulás ülésein a polgármester távolléte esetén az önkormányzatot Varga Szabolcs képviselő képviselje. Kovács Szilárd polgármester elmondja, hogy az Ózd Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosításáról és a társulási üléseken való képviselettel kapcsolatban hozott határozatokról a többcélú társulás határozati kivonatok formájában tájékoztatást kapott.
-393/2014.(XII.22.) határozat Munkavédelmi és tűzvédelmi feladatok ellátása Hangony Község Önkormányzat Képviselő-testülete döntése, hogy a munkavédelemi és tűzvédelmi feladatok ellátására megbízza Sike Anita Hangony, Zöldmező út 3. szám alatti lakost. A megbízási szerződést határozatlan időre történő megkötésére megbízza a polgármestert. Kovács Szilárd polgármester elmondja, hogy Sike Anita vállalkozóval megkötésre került munka- és tűzvédelmi feladatok ellátására a megbízási szerződés. 2./ Indítványok, javaslatok, aktuális feladatok a.) Szociális szövetkezet létrehozása Kovács Szilárd polgármester elmondja, hogy 2015. január 8. napján az Ózdi Polgármesteri Hivatalban megrendezésre került a Belügyminisztérium szervezésében a 2015. évi kistérségi startmunka programokkal kapcsolatos konzultáció. Az önkormányzatok képviseletében megjelentek részletes információkat és segítségnyújtást kaptak a programok tervezéséhez. A tájékoztatás szerint a startmunka programokkal kapcsolatos kérelmek benyújtási határideje 2015. január 16. napja. Kiemelt témaként szerepelt a konzultációnk a szociális szövetkezet létrehozása és működtetése. Azon programok, melyek szociális szövetkezet alapítását és működését kívánják megalapozni, egyedi mintaprogramként kerülnek elbírálásra, kiemelt támogatás igényelhető a megvalósításukra. Az önkormányzatnak ebben az esetben pénzügyi tervet kell készítenie, illetve vállalást kell tennie arra vonatkozóan, hogy a programban beszerzett nagy értékű eszközt, állatot, ingatlant a program befejezését követően átadja az időközben létrejött szociális szövetkezetnek. A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény értelmében, valamint szakmai információk ismeretében hangsúlyozandó, hogy szociális szövetkezetet legalább 7 taggal lehet létrehozni. Az – önkormányzaton kívüli – szövetkezeti tagok maguk az alkalmazottak, akiknek a bérüket saját maguknak kell ki- illetve megtermelniük. A létrehozott szociális szövetkezetnek egy éven belül olyan szintű működést kell elérnie, hogy a program befejezését követően az önállóan, önfenntartóan tovább tudjon működni. Javasolja, hogy a képviselő – testület hozzon létre szociális szövetkezetet, majd kéri a testületi tagokat, mondják el véleményüket, tegyék meg javaslataikat a témával kapcsolatban. Bartók László alpolgármester elmondja, hogy a javaslatot támogatja, ugyanakkor véleménye szerint az önkormányzat nagyon nehéz helyzetben van a szociális szövetkezet létrehozásakor, mivel sem elegendő nagyságú művelhető földterülete, sem tárgyi eszköze nincs a program elindítására. Kovács Szilárd polgármester elmondja, hogy valós problémát jelent jelen esetben a földterület hiánya. Elmondja, hogy – egy a lakosság irányába tett korábbi megkeresés alapján – egyre több helybéli ajánlja fel belterületi földtulajdonát használatra az önkormányzatnak. Mivel a szociális szövetkezet létrehozásával kapcsolatban egyéb vélemény, észrevétel nem hangzik el, Kovács Szilárd polgármester szavazásra kéri fel a testület tagjait, az alábbi döntési javaslat szerint:
-4Hangony Községi Önkormányzat Képviselő – Testülete a 2015. évi kistérségi startmunkaprogram indításához kiemelt támogatási igény benyújtása érdekében az alábbi döntést hozza: 1. Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete a szociális szövetkezetek számának növekedése érdekében kezdeményezi Hangonyon szociális szövetkezet alakítását 6 magánszeméllyel együttműködve. 2. A megalakuló szociális szövetkezetben a Hangony Községi Önkormányzat alapítóként kíván részt venni. 3. A szociális szövetkezet alapításához szükséges vagyoni hozzájárulás értékét (részjegy értékét) 5.000.-Ft-ban állapítja meg, alapító tagként 6 db részjegy befizetésére kötelezettséget vállal. 4. A képviselő - testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szociális szövetkezet alapításához szükséges alapszabály-tervezet elkészíttetetéséről gondoskodjon, a szükséges előkészületeket tegye meg, az alakuló ülésen az önkormányzatot képviselje. 5. A képviselő - testület megbízza továbbá a polgármestert, hogy a szociális szövetkezetet érintő további teendőkben munkáját az alapszabályban rögzítettek alapján ellássa. 6. A képviselő - testület hozzájárul hogy a szociális szövetkezet székhelyéül Hangony, Rákóczi Ferenc út 130. szám alatti önkormányzati ingatlan kerüljön bejegyzésre. A döntéshozatalban résztvevő képviselők száma 7 fő. 7 igen szavazat, tartózkodás és ellenszavazat nélküli szavazás eredményeképpen a testület az alábbi határozatot hozza. Hangony Községi Önkormányzat Képviselő – Testülete 1/2015. (I. 14.) határozata Szociális szövetkezet alapítása 1. Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete a szociális szövetkezetek számának növekedése érdekében kezdeményezi Hangonyon szociális szövetkezet alakítását 6 magánszeméllyel együttműködve. 2. A megalakuló szociális szövetkezetben a Hangony Községi Önkormányzat alapítóként kíván részt venni. 3. A szociális szövetkezet alapításához szükséges vagyoni hozzájárulás értékét (részjegy értékét) 5.000.-Ft-ban állapítja meg, alapító tagként 6 db részjegy befizetésére kötelezettséget vállal. 4. A képviselő - testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szociális szövetkezet alapításához szükséges alapszabály-tervezet elkészíttetetéséről gondoskodjon, a szükséges előkészületeket tegye meg, az alakuló ülésen az önkormányzatot képviselje. 5. A képviselő - testület megbízza továbbá a polgármestert, hogy a szociális szövetkezetet érintő további teendőkben munkáját az alapszabályban rögzítettek alapján ellássa. 6. A képviselő - testület hozzájárul hogy a szociális szövetkezet székhelyéül Hangony, Rákóczi Ferenc út 130. szám alatti önkormányzati ingatlan kerüljön bejegyzésre. Határidő: 2015. február 28. Felelős: Kovács Szilárd polgármester
-5b.) A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás pályázatával kapcsolatos döntés Kovács Szilárd polgármester elmondja, a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2013. júliusában benyújtotta KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 azonosító számú pályázatát. A társulás a hivatalos támogatói döntésről 2014. december 30. napján kapott tájékoztatást. A pályázat megvalósításával kapcsolatban a képviselő – testület feladata, hogy nyilatkozzon, miszerint a pályázat Megvalósíthatósági Tanulmányában foglalt adatok és információk a valóságnak megfelelnek, valamint a testület ismeri az üzemeltetési koncepciót. A témával kapcsolatos előterjesztést, illetve annak mellékletét képező Megvalósíthatósági Tanulmányt a képviselők előzetesen megkapták, kéri a jelenlévőket, hogy mondják el azzal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat. Mivel a témával kapcsolatosan vélemény, észrevétel nem hangzik el, Kovács Szilárd polgármester szavazásra kéri fel a testület tagjait, az alábbi döntési javaslat szerint: Hangony Község Önkormányzat Képviselő – Testülete megtárgyalta a „Sajó-Bódva Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 pályázatával kapcsolatos döntések” című előterjesztést, mellyel kapcsolatban a következő határozatot hozza: 1.) Az önkormányzat a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 pályázat megvalósítását támogatja. A KEOP-1.1.1/C/13 pályázati konstrukció részeként kiadott Megvalósíthatósági Tanulmány sablon kötelező mellékletek 9. Mellékletek 24. pont alapján ezúton igazolja, hogy a Társulás által az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és az MT-ben feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek továbbá az MT-ben bemutatott üzemeltetési koncepciót ismerik és elfogadják. 2.) Az önkormányzat jelen határozatáról 2 példány hiteles másolatot küld a Társulási Tanács Munkaszervezetének. A döntéshozatalban résztvevő képviselők száma 7 fő. 7 igen szavazat, tartózkodás és ellenszavazat nélküli szavazás eredményeképpen a testület az alábbi határozatot hozza. Hangony Községi Önkormányzat Képviselő – Testülete 2/2015. (I. 14.) határozata Sajó-Bódva Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 pályázatával kapcsolatos döntések Hangony Község Önkormányzat Képviselő – Testülete megtárgyalta a „Sajó-Bódva Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 pályázatával kapcsolatos döntések” című előterjesztést, mellyel kapcsolatban a következő határozatot hozza: 1.) Az önkormányzat a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0002 pályázat megvalósítását támogatja. A KEOP-1.1.1/C/13 pályázati konstrukció részeként kiadott Megvalósíthatósági Tanulmány sablon kötelező mellékletek 9. Mellékletek 24. pont alapján ezúton igazolja, hogy a Társulás által az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és az MT-ben feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek továbbá az MT-ben bemutatott üzemeltetési koncepciót ismerik és elfogadják.
JELENLETI IV A Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 2}Is.január 14. napjan megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:
Kovács Szilárd:
polgármester
bcolfuL '- l-_
Bartók Péter: Bartók Lászlő: T iszáné Tanicsrár
/hl.g Q,
alpolgármester
T,.Zo,". í&u,, (,l:.-r fuiut.,,
települési képviselő
Méria:
alpolgármester
..,.l ..';....
Kovács Róbert:
települési képviselő
Liktor Tamás:
települési képviselő
Szilágyi István:
települési képviselő
Varga Szabolcs:
települési képviselő
Henyecz Sándorné:
A közsée választópoleárai közül:
HANGONY KÖZSEG POLGÁRMESTBRETŐL
3626 Haneonv. Rákóczi Ferenc út 130.
MEGHIVo
Ertesítem, hogy Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 2015. január 14. napján (szerda) l5.00 órától testületi üléséttart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helve: Hangonyi Közös ÖnkormányzatiHivatal tárgyalóterme Megtárgvalandó napirendi pontra vonatkozó iavaslat: 1,.
l
B e számo l ó a l ej árt hatari dej ű határ o zatok vé grehaj tás aró
1
előteriesztő: Kovács Szilárd polgármester 2,
l Inditv ányok,
j
avas l atok, aktuáli s fel adatok
Megjelenésére feltétlenül számítok.
Hangony, 2015. január
7
.
kovács szilárd sk. polgármester A kiadmány hitelétil: 2015. január 7.