Izsák Sámuel
Pataki Jenő (1857–1944), az orvostörténész1 Tudománytörténeti esszé
Erdély magyar orvosi múltja több mint négyszáz évre tekinthet vissza. A fejedelemség idején Erdély megerősödött, békés építő viszonyt tartott fenn szomszédaival. A Kárpátok karéjával körülvett Erdély kulturális életét irodalmának és tudományosságának szellemében megírt munkák fejezték ki. Közéjük tartozik az Ars Medica is, az 1577 körüli évekből, Lencsés György által összeállított első magyar nyelvű kéziratos, orvosi könyv. Ha nem is került sajtó alá, csak napjainkban, orvostörténeti és nyelvészeti fontossága kétségtelen. Róla írta a marosvásárhelyi Spielmann József orvostörténész professzor, hogy az Ars Medica „az első tudományos rendszerezésű, az emberi test egészére kiterjedő, átfogó ismereteket közvetítő magyar nyelvű orvosi munka”.2 Az Ars Medica megvalósításával, Lencsés György bevezette a magyar nyelvet az orvosi ismeretek világába. Száz év telt el Apáczai Csere János Encyclopædiájának megjelenéséig. Művében orvosi (anatómiai, élettani és részben kórtani) ismereteket tárgyalt, az általános műveltség részeként. A XVII. és a XVIII. század erdélyi magyar ifjak külföldi egyetemjárásának évszázadai. A nyugati orvostudomány megismerése, átvétele, szakkönyvek beáramlása a XVII. század végére eredménnyel járt, megjelent Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) ’Pax Corporis’ című első, nyomtatott, magyar nyelvű orvosi könyve.3 Orvoshiány, járványok, az urbánus polgárság kialakulása lendületet adtak az orvosi hivatás felkarolására. Ebben a helyzetben érthető, hogy Pápai Páriz mindkét fia, ifj. Pápai Ferenc (1689–1737) és Pápai András (1703–1763) apjuk példájára orvossá lettek. Erdélyben kezd családi hagyomány lenni az apáról fiúra szálló „ars medica”, a gyógyítás „művészete”. Az erdélyi felvilágosodás idején olyan orvosértelmiségek jelentkeznek, fejezik ki koruk 1
2 3
Forrás: Pataki Jenő: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetéből. A bevezető tanulmányt írta: Prof. Izsák Sámuel. Összeállította és sajtó alá rendezte: Gazda István. Piliscsaba, 2004. MATI. pp. 11–20. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 37.) Spielmann József: A közjó szolgálatában. Bukarest, 1976. Kriterion. p. 18. Kolozsvár 1690. Editio princesp.
szellemét, törekvéseit, mint Köleséri Sámuel (1663–1732), aki bár latinul írta pestissel kapcsolatos munkáit, a XVIII. század elején a Kolozsvári Naptárban olvasói százainak magyarul írt a pestisről, megelőzésének módszereiről. Mátyus István (1725–1802) hatkötetes főművében, az Ó- és Új-Diaeteticában az egészség megőrzése alapismereteinek tárházát nyújtotta. Nyulas Ferenc (1758–1808) orvos, vegyész, egészségügyi szervező, a védőhimlőoltás terjesztése terén kiemelkedő személyiség volt, aki mint Erdély protomedicusa (főorvosként) fejezte be életét. 1770-ben jelent meg az Erdélyben is hivatalos Normativum in Re Sanitatis (Általános Egészségügyi Szabályzat), amely alapján kialakított egészségügyi politika kedvezett a városi orvosok állandó jellegű alkalmazásának, gyógyszertárak alapításának. E rokontudományokat a közös törekvés kötötte össze: lépést tartani Közép- és Nyugat-Európa tudományos fejlődésével, a tapasztalatok és a felfedezések gyors átvételével, amit példamutatóan bizonyít a Jenner-féle védő-himlőoltás korai bevezetése. Szász és román orvosok a XVIII. és a XIX. század elején alkotásaikkal, egy időben magyar kollégáikkal, Erdély művelődési életét gazdagították. Mi sem bizonyítja jobban a magyar orvosok felkészültségét, mint az, hogy közülük többen, Pataki Sámuel (tertius), Nyulas Ferenc, Szőts András, Ferentzi József és Pataki Dániel Erdély főorvosaiként működtek. Pataki Sámuel (tertius) és Pataki Dániel Erdély egyik legrégibb orvoscsaládjából származtak. A Patakiak öt generáción át művelték, gyakorolták az orvostudományt. A család egyik ifjú tagja Bécsben orvostanhallgatóként halt meg. A XVIII. században Pataki Sámuel (primus) indítja – példájával – a következő Patakiakat, Pataki Sámuelt (secundus), Pataki Sámuelt (tertius) és Pataki Dánielt. A család orvosi tevékenysége átíveli a XVIII. századot és a XIX. század első felét, a felvilágosodás és a reformkorszak idejét. Említettük, hogy Pataki (tertius) és Pataki Dániel Erdély legmagasabb orvosi tisztjét, a protomedicusi hivatáskört foglalta el. Pataki Dániel volt Erdély utolsó országos főorvosa. A Pataki család ötödik orvostagja Pataki Jenő volt, akire az erdélyi magyar orvostörténelmi kutatások és szakirodalom megalapítása várt. Pataki Jenő Kolozsváron született 1857 novemberében. Értelmiségi családban humanista szellemben
nőtt
fel.
Orvoselődeinek
példája
szerepet
játszott
az
ifjú
Pataki
pályaválasztásában. 1882-ben, az erdélyi magyar Tudományegyetem alapításának tízéves évfordulóján, a kolozsvári Orvosi Kar orvossá avatta. Mintha elődeinek láthatatlan végrendeletét hajtotta volna végre. Feltételezhető, hogy már szigorlóorvos korában kezdett érdeklődni a gyermekgyógyászat iránt. Erre utal az, hogy fiatal orvosként a gyermekgyógyászat mellett döntött. Tanulmányai
befejezése után Budapestre ment, ahol két évet töltött el az idősebb és a fiatalabb Bókai János vezette Stefania szegénygyermek-kórházban. Szaktudását becsülték. Évekkel később, miután a Vas megyei Sárvárra költözött, a pesti gyermekgyógyászok Pataki Jenőt kiváló gyermekgyógyászként tartották számon. Neve és közleménye nem maradt ki a Bókai János szerkesztette gyermekgyógyászati gyűjteményes kötetből.4 A kötet XIV. tanulmánya Patakitól származott, neve alatt címeit is feltüntették: „volt kórházi segédorvos”, ami utalás egykori pesti beosztására. 1886-ban Pataki Jenő szeretett városából, Kolozsvárról a messzi Vas megyébe került, ahová az ikervári Batthyány család hívta meg. Vidéken kevés volt az orvos és még kevesebb a gyermekgyógyászatban jártas orvos, gyakran léptek fel járványos gyermekbetegségek. Gondjaira voltak bízva a Batthyány család gyermekei is. Rövid idő múlva Pataki a sárvári járás körorvosa lett, amit tíz éven át töltött be, mialatt Sárvár közkórházában is dolgozott, 1890–98 között vezető orvosként. Ezekben az években folytak Vas megye monográfiájának előkészületei. Sziklay János és Borovszky Samu történészek szerkesztésében jelent meg Vas vármegye leírása.5 A kötet munkatársai között szerepelt Pataki Jenő is, akire két fejezet kidolgozását bízták: Vas vármegye egészségügye 6 és Vas vármegye gyógyfürdői és gyógyintézetei.7 Vas megye egészségügyét gondos történelmi visszatekintéssel ismerteti. 8 Pataki ebben az írásában első ízben jelentkezett mint orvostörténész. A megye egészségügyi ismertetése Pataki történelem iránti érdeklődésére, érzékenységére vall, ami később, Erdélybe való hazatérése után teljességében kibontakozhatott. Vas megyei évei alatt Pataki többször hazalátogatott, kialakultak társadalmi és hivatásbeli kapcsolatai. Erre utal az a tény, hogy 1896-ban, két évvel végleges hazatelepülése előtt, tagja lett
a
kolozsvári
székhelyű
Erdélyi
Múzeum-Egyesületnek.
Hazatérési
szándékát
megvalósíthatta a Kolozsvár városi orvosi állás megpályázásával, ami 1898-ban sikerrel járt. Pataki akkor mindössze 31 éves volt. Hazatérését 46 évet felölelő orvostörténeti munkásság követte. Családi hagyományai, történelmi gondolkozása predesztinálták, előkészítették Patakit az orvostörténelem művelésére. Tanulmányozta Kolozsvár könyvárait, levéltárait, vidéken is kutatott. Szorgalommal gyűjtötte az erdélyi magyar orvostörténelem írásos és tárgyi emlékeit. 4
5
6 7 8
Gyermekgyógyászati kórrajzok. Közrem.: Brück Miksa, Ékey Antal, Grósz Gyula, Szegő Kálmán, Hainiss Géza, Pataky Jenő, Szontagh Felix, Vámos Gyula. Összeáll.: Bókai János. Bp., 1891. Dobrowsky és Franke. pp. 81–85. Borovszky Samu – Sziklay János (szerk.): Vasvármegye. Bp., 1898. Apollo. (Magyarország vármegyéi és városai) Uo. pp. 402–407. Uo. pp. 407–411. Történelmi visszatekintés Vasvármegye egészségügyi múltjára.
Orvostörténeti kutatásai, közleményei Pataki életének célját, tartalmát, erkölcsi elégtételét jelentették. Pataki Jenő ’Adatok a magyar ifjak orvosi nevelésének történetéhez’ c. előadása az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudomány Szakosztálya májusi ülésén hangzott el. Ezzel az 1903ban megtartott és közölt előadásával született meg az erdélyi magyar orvostörténet. Előadásában fogalmazta meg célját és feladatait: „Jelen adatok közlésével nem lehetett szándékom a magyar ifjak orvosnevelésének egy teljes képét nyújtani, s törekvésem inkább az volt, hogy némileg én is hozzájáruljak a magyar orvostörténelem iránti érdeklődés felköltéséhez. Mert a magyar orvostudomány történetének eddigelé nagyon elhanyagolt s nem művelt mezején sokat lehet, sokat kell majd dolgoznunk.” 9 Pataki 1903-as értekezése Magyarországon sem maradt visszhang nélkül. Nem kisebb orvostörténészi tekintély, mint Magyary-Kossa forrásmunka gyanánt használta.10 A kolozsvári tisztiorvosi hivatal, különösen az első években, sok feladatot rótt rá. A város orvosi-egészségügyi fejlődését, korabeli állapotát orvostörténeti szempontból is értékelte. Későbbi munkáiban, nem is egyszer, hangoztatta, hogy a múlt tanulmányozása hozzásegít a jelen orvosi problémáinak jobb megértéséhez. Patakinak ezen évei nemcsak az alkalmazkodást jelentették, hanem a „begyűjtés” fáradalmas ideje is volt. Könyvészeti kutatásai során megismerkedett a brassói városi orvos, Edvard Gusbeth (1839–1922) orvostörténeti munkáival, amelyeket a XIX. század 80-as éveiben adott közre.11 Ugyancsak nélkülözhetetlen volt számára Joseph Tausch (1795–1871) neves szászokról összeállított életrajz-gyűjteményének kötetei.12 Hivatalos és a napi magánrendelést követő szabad óráiban levéltári és könyvtári kutatásokat végzett. Jegyzeteket, cédulákat készített. Könyvtárát képi és tárgyi orvostörténeti emlékekkel gazdagította. Különös gondossággal tanulmányozta a Pataki család levéltárát. Várta az alkalmas időt, momentumot, hogy „értékeit” közölhesse. Az első világháború után a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyar művelődési élet is fejlődésnek indult. Egyetlen tudományos intézete, az Erdélyi Múzeum-Egyesület folytatta munkásságát, közgyűléseit, szekciógyűléseit, amelyeken Pataki rendszeresen részt vett. Közlési lehetőséget az Erdélyi Orvosi Lap (1920–1925) nyújtott. Oldalain Pataki írásai egymásután jelentek meg. Figyelmében állott az erdélyi magyarság orvosi múltjának minél 9 10 11
12
Értesítő az EME Orvosi Szakosztálya munkálatairól 25 (1903) No. 1–2. pp. 137–149. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. 3. köt. Bp., 1931. p. XV. Gusbeth, Eduard: Zur Geschichte der Sanitatsverhältnisse in Kronstadt. 1884. 335. p.; Die Landärzte im Kronstädter Komitat. Kronstadt, 1887. 35 p., Das Gesundheitswesen in Kronstadt in den Jahren 1894, 1895, 1896. Kronstadt, 1897. 200 p. Tausch, Joseph: Schrifsteller Lexikon. Kronstadt, 1868–1871.
szélesebb ismertetése. Orvostörténeti sorozatát az Erdélyi Orvosi Lap 1920. évi számaiban vezette be, Magyar orvosok a XVII. században című tárcájával. Az erdélyi magyar orvostörténet nagy alakjait mutatta be olvasóinak. Az Erdélyi Orvosi Lap 1922-es évfolyamában 6 folytatásban Pataki Sámuel (primus) Naplóját közölte. Ez volt az első XVIII. századi erdélyi orvosnapló ismertetése. Az 1924-es évfolyam két számában jelent meg az Erdélyi orvostörténeti naptár a múlt orvosi eseményeiről. Később is foglalkoztatta egy olyan illusztrált naptár megjelentetése, amely az erdélyi orvosi hagyatékokat népszerűsítse. Húsz évvel később e gondolata megvalósulását Patakinak sikerült megélnie. Az Erdélyi Orvosi Lapok megjelenésének évei alatt Pataki más jellegű folyóiratok munkatársa volt. Orvostörténeti cikkeit a Vasárnapi Újság, Benedek Elek lapja, a Pásztortűz, olykor pedig az Ifjúság című rövid életű kiadvány közölte. Öt évi fennállás után, anyagi nehézségek és érdektelenség következtében, az Erdélyi Orvosi Lap megszűnt (1925). Utolsó szerkesztői Veress Ferenc és Pataki Jenő voltak. Megszűnésével az erdélyi orvosi kar jóformán közlési lehetőség nélkül maradt. A hiányt pótolta az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának Értesítője. A történelmi Erdélyen kívül a Bánság fővárosában, Temesváron két magyar nyelvű orvosi időszaki folyóirat jelent meg: az Orvosok Lapja (1920–1934) és a Praxis Medici (1920–1940), Marosvásárhelyen pedig 1933-ban indult meg a Magyar Népegészségügyi Szemle, amely 1942-ig folyamatosan működött. * A két világháborút elválasztó évtizedek Pataki orvostörténeti munkásságának a csúcspontja. Munkái párhuzamosan jelentek meg a kolozsvári Orvosi Szemle oldalain és az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvosi szakosztálya Értesítőjében. Az Orvosi Szemlében (1928–1938) közel száz írása látott napvilágot, beleértve a „pj” szignóval alá nem írt kisebb cikkeket is. Az Orvosi Szemle a neves radiológus, Herschkovits Izidor kezdeményezéséből és támogatásával került kiadásra, Pataki Jenő szerkesztői tapasztalatával, aki 1929-től kezdve a kiadvány főmunkatársaként dolgozott. Ezt a feladatkörét megőrizte mindvégig. 1930-ban kénytelen Tordára költözni anélkül, hogy átköltözésének mélyebb okait megindokolta volna. Valószínűnek látszik, közrejátszottak anyagi és szakmai okok is. Bizonyos, hogy Kolozsváron sok volt az orvos, Patakit gyakorlóorvosként alig ismerték. 13 A tordai intermezzo nem érintette 13
Pataki nemrégiben előkerült kéziratos önéletrajzában erre a következő magyarázatot adja: „1930-ban
Pataki főmunkatársi feladatait, bejárt Kolozsvárra előkészíteni a lap rendszeres megjelenését. Évről évre, számtól számig megjelenő írásai kialakították Pataki állandó orvostörténeti „rovatát”, jobban mondva, rendszerint egyoldalas orvostörténeti közleményeit, amelyek hol Erdélyi orvostörténeti arcképek, hol Erdélyi Orvosi emlékek, vagy egyszerűen Orvosi emlékek főcím alatt láttak napvilágot. Az Orvosi Szemlében tágra nyílt megértő és támogatott lehetőséget talált az 1928–1937 (bezárólag) évfolyamaiban orvosi életrajzok közlésére, amelyek később a tervezett orvosi életrajz-gyűjtemény alapját képezték. Az 1937-es évfolyam mindössze két Pataki írást hozott le.14 Az Orvosi Szemlében megjelent közleményeit lehetetlen egy Pataki-esszé keretében felsorolni. E munka függelékében minden megtalálható. Életrajzi témákon, úgynevezett „rövid monográfiákon” kívül Pataki több ízben foglalkozott az egykori kolozsvári Orvos-sebészi Intézet históriájával. Bemutatta, fénykép kíséretében, a tanintézet tanári karát (1930), majd később, egy újabb írásában, feltárta a tanintézet tanári karának kinevezési körülményeit (1935). Az említett két írásával Pataki rámutatott a kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet jelentőségére, nemcsak helyi, hanem általános szempontból is. Hogy ez mennyire így volt, kitűnik Magyary-Kossa terjedelmes tanulmányaiból.15 Ismerte Pataki munkáit, azokra többször hivatkozott, azokból részleteket vett át. Bizonyos, hogy Pataki rendszeresen elküldte írásait Magyary-Kossának, sőt valószínű, hogy Pesten találkoztak is. Egyik kötetében Magyary-Kossa Gyula Patakit „kolozsvári orvos barátom”-ként említi, máshol közli, hogy forrásmunkaként felhasználta „Pataki Jenő számos értekezését”.16 * A kolozsvári születésű Pataki nem hanyagolta el Kolozsvár orvosi múltjának feltárását sem. Tanulmányozta a város régi jegyzőkönyveit, amelyek alapján megírta az ’Adatok a prostitutió történetéhez Kolozsvárt’ című tanulmányát.17 Az Orvosi Szemle lapjain Pataki még két írásában foglalkozik Kolozsvár orvosi-egészségügyi múltjával. Fontosnak tartja, hogy
14
15
16 17
kényszerűségből Tordára költöztem, minthogy lakásomból, az új román háztulajdonos kilakoltatott, mert az általa kért túlságosan nagy lakbért megadni nem tudtam. Ezáltal a nyugdíjasokat védő törvény oltalma alul kiestem. Alkalmas, általam megfizethető lakást nem kapván, kénytelen voltam Kolozsvárról elköltözni. Orvosi gyakorlatommal is fel kellett hagynom.” (– a szerk. megj.) 1938-ban is jelent még meg publikációja az Orvosi Szemlében, bár már nem az orvosi életrajzokat bemutató sorozatban (– a szerk. megj.) Magyary-Kossa Gyula: Orvosi szakoktatás és egyetemi élet a régi Magyarországon. In: MOE 1. köt. Bp., 1929. pp. 1–28.; Uő.: MOE 4. köt. Bp., 1940. pp. 180–181. Magyary-Kossa: MOE 4. köt. p. X. Erdélyi Orvosi Lap 6 (1925) No. 15–16. pp. 168–172.
megemlékezzék városunk [Kolozsvár] legrégibb gyógyszertáráról,18 mert orvos körökben nemigen olvasták barátja, Orient Gyula gyógyszerésztörténeti munkáját.19 Elődjének tiszteli emlékét, amikor közreadja ’Városunk első hivatalos orvosa. Baranyai Pétsi András (1622/24– 1689)’ című értekezését,20 amelyet Weszprémi és Veress Endre munkái alapján dolgozott ki. Külön figyelmet érdemel Pataki felhívása, amit orvoskörökhöz intézett az erdélyi orvosi emlékek megmentése érdekében: „Orvosi emlékeink megmentésére többször felhívtuk olvasóinkat. Ilyen emlékeink régi orvosaink is, melyek közül néhányat az Orvosi Szemle emelt ki az ismeretlenség homályából.” Pataki érdekes példákat sorol fel, hogyan találtak rá egyes orvosi emlékekre.21 Pataki párhuzamos tevékenységet folytatott, úgy mint az Orvosi Szemle főmunkatársa és orvostörténeti
szakírója,
valamint
az
Erdélyi
Múzeum-Egyesület
Orvostudományi
Szakosztály fáradságot nem ismerő tagja. Ez utóbbi tevékenységéről beszámolót közölt az Orvosi Szemlében, amelyből tudjuk, hogy a Szakosztály ülésein, 1923 és 1929 között, hét előadást tartott.22 Egymást követik az Erdélyi Múzeum-Egyesület vándorgyűlésein tartott előadásainak publikálása. A Nagybányán 1932-ben sorra kerülő díszülés megnyitó előadását Pataki tartotta az erdélyi magyar orvosok tudományos törekvéseiről. 23 Orvostörténelmi irodalmunkban ez volt az első összefoglaló tanulmány Erdély magyar orvosainak haladó gondolkozásáról, nyitottságáról és készségéről, amivel koruk Nyugat- és Kelet-Európa orvosi felfedezéseit, vívmányait, elméleti áramlatait átvették. Beköszöntött az új év, 1933-ban az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya díszülésen köszöntötte Pataki Jenőt doktorrá avatása 50. évfordulója alkalmából. Ligeti Imre felköszöntőjére válaszában Pataki felvetette az értelmiségiekre háruló feladatokat, a sajátos kisebbségi sorsban.24 A 76 éves Pataki alkotó szellemi erejében volt. Pataki folyamatosan dolgozott. Az Orvosi Szemlében írásai továbbra is megjelentek, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya nagy könyvészeti munkát igénylő feladattal bízta meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapításának 75. évfordulójára elkészítette szakosztályainak tudományos tevékenységét magában foglaló kötetet. Az Orvostudományi szakosztály története fejezetet Pataki Jenő állította össze.25 György Lajos, az 18 19 20 21 22 23
24 25
Orvosi Szemle 9 (1936) No. 6. pp. 198–200. Orient Gyula: Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története. Kolozsvár, 1926. 263 p. Orvosi Szemle 9 (1936) No. 10. pp. 437–439. Orvosi Szemle 3 (1930) No. 8. pp. 313–314. Orvosi Szemle 2 (1929) No. 12. pp. 397–399. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Nagybányán 1932. augusztus hó 25–28. napjain tartott tizenegyedik vándorgyűlésének Emlékkönyve. Cluj- Kolozsvár, 1933. Erdélyi Múzeum-Egyesület. pp. 77–85. Értesítő az EME Orvostudományi Szakosztályából 46 (1935), Új folyam 2 (1932–1933) pp. 209–213. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése. 1859–1934. Kolozsvár, 1937. pp. 89–162.
Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára bevezetőjében joggal és elismeréssel írta, hogy az Orvosi Szakosztály „Működésének méretei meglepően nagyok: 59 év alatt 571 ülésen 1385 szakértekezést, 72 népszerűsítő és 103 vándorgyűlési, összesen 156 előadást tartott”.26 Az orvosi szakosztály története messze fölülmúlja akár számbeli, akár bibliográfiai értékét: tartalmazza az erdélyi magyar orvosi tudományosság átfogó ismertetését. Meggyőző képet nyújt Erdély magyar orvosainak képzettségéről, európai szintű hivatásbeli tájékozottságáról. * A múlt század 40-es éveinek politikai eseményei folytán véget ért Pataki kényszerű tordai tartózkodása. Hazatért Kolozsvárra, magas kora ellenére (1940-ben 83. évét töltötte be), orvostörténeti munkásságát megszakítás nélkül folytatta. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1941-es ünnepi ülését Pataki Jenő előadása nyitotta meg, amely alkalommal az orvostörténet művelésének fontosságát hangsúlyozta: „A múltban való elmerülés nemcsak felüdítő, de sok vonatkozásban tanulságos is lehet. Ezt a múltat a ma szemüvegén nézve lekicsinyelnünk nem szabad, hiszen a múlt talajából nőtt ki a jelen s bontakozik ki a jövő.”27 Visszatérése után Kolozsváron új lehetőségek nyíltak számára, folytathatta munkásságát. Kitüntetés is érte, egészségügyi tanácsos címmel tisztelték meg. Kapcsolatba lépett a kolozsvári Tudományegyetem Orvostörténeti Intézetével, munkatársai közül Jancsó Bélával és Csajkás Bódoggal. Ez az intézet volt az egyetlen akkor az orvosi egyetemi oktatás keretében, amely magyar nyelvű Tanszéknek felelt meg. Tulajdonképpen egyenes folytatása volt a román orvostörténeti tanszéknek, amelyet Valeriu Lucian Bologa (1892–1971) vezetett és gazdagította könyvtárát. A román orvostörténeti tanszék könyvtára és kéziratos gyűjteménye
egyike
volt
a
világháború
előtti
legnagyobb
orvostörténeti
szakgyűjteményeknek, nemcsak kolozsvári, hanem nemzetközi viszonylatban is.28 Nagy elődje, Weszprémi István főművét követve, régi terve, álma volt, közleményeire támaszkodva egy orvosi életrajz-gyűjteményt kiadni. A dokumentációs anyag jó része már össze volt gyűjtve, további kutatásokra az anyagot az Orvostörténeti Könyvtár rendkívül gazdag állománya szolgáltatta. Segítségére volt a könyvtárat tanársegédi minőségben vezető Jancsó Béla (1903–1967) orvos és esszéíró, Bologa professzor egykori tanítványa. Vezetése 26
27
28
György Lajos: Bevezetés. In: Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése. 1859–1934. Kolozsvár, 1937. p. III. Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának munkájáról /1940–1941/, 50 (1942) pp. 12–21. Izsák Sámuel: 75 éves Bologa Valeriu professzor, az orvostörténelem „nagy öregje”. = Orvosi Hetilap. Horus, 1967. No. 26. pp. 243–247.
alatt dolgozta ki orvosi diplomamunkáját.29 Pataki Jenő és Bologa professzor ismerték egymást. Bologa román nyelvű kiadványainak magyarra fordítása nem képezhetett akadályt. Pataki ilyen módon is ismerhette Bologa százoldalas könyvét a ’Contributiuni la istoria medicinii în Ardeal’-t [Adalékok az orvostudomány történetéhez Erdélyben], amely magántanári tudományos munkája volt.30 Magántanári kinevezése alkalmából, Pataki valóságos laudatióval köszöntötte V. L. Bologát: „Az elismerés zászlaját nemcsak mint tudományának kiváló művelője előtt hajtjuk meg, de az igazságos, világos ítélőképességgel bíró s megértő ember előtt is, aki mentes minden mellékes törekvéstől és célkitűzéstől… Bologa kartársunk főleg Erdélynek orvostörténeti adatait szedi össze s nem tapos rá a magyar orvosi emlékekre, hanem szeretettel s kegyelettel köti csokorba azokat is… Tanítványaival orvostudori értekezésül magyar tárgyakat is dolgoztat fel. Botorság volna bárki részéről is ezért az ő jó románságát kétségbe vonni… Új pozícióban, lehetetlen le nem szegeznünk, hogy mindenki iránt emberbecsülése s emberszeretete, tudományos működésében megnyilatkozó elfogulatlansága s igazságossága oszlató és enyhítő sugaraival jólesően hat fájdalmas kisebbségi érzésünkre.”31 * A Chinoin gyógyszergyár reklám céljából 1943-ban kiadott öröknaptára, a Diarium Perpetuum tág lehetőséget nyújtott Patakinak: képgyűjteménye közlésével népszerűsítse az erdélyi magyar orvosi emlékeket. Latin címe a naptár orvostörténeti jellegéről is tanúskodik: Gratam Illustrium Medicorum Veterum Transsylvaniæ Memoriam Recolit Diario Hoc Perpetuo. A kísérő, bevezető szövegből megtudjuk, hogy az orvostörténeti részt Pataki Jenő egészségügyi tanácsos úr állította össze, valamint azt is, miszerint „Naptárunk célja, hogy képet nyújtson a régi erdélyi orvosi kultúra magas szintjéről és szerény emléket állítson az egykori híres erdélyi orvosoknak.”32 Kortársai tudtak Pataki tervéről, hogy orvosi életrajz közleményeit rendszerbe foglalva, könyv alakban szeretne közreadni. Törekvését említi Berde Károly nekrológjában és a későbbi méltatói is (Szállási Árpád, Gaal György). Öregsége dacára, túl a 80. évén, Pataki erejét ez a lexikális feladat kötötte le. Munkatársra volt szüksége, amit Csajkás Bódog személyében 29 30 31 32
megtalált.
Ideális
munkatársnak
bizonyult,
mert
az
orvostörténelem
Mikó Imre: Irodalmi hagyatéka. In: Jancsó Béla: Irodalom és közélet. Bukarest, 1973. pp. 8–28. Izsák Sámuel: Sandu Bologa: V. L. Bologa. Evocare monografică. Kolozsvár, 1995. 173 p. Orvosi Szemle 4 (1931) No. 12. p. 420. Diarium Perpetum. Gratam Illustrium Medicorum Veterum Transsylvaniæ Memoriam Recolit Diaro hoc Perpetuo. Ujpest, 1943.
elkötelezettje volt, mert ő is, függetlenül Patakitól, a régi orvosok adatait gyűjtötte. Kétségtelen, hogy a máig megőrzött orvoséletrajzi gyűjtemény mindkettejük munkája, amelynek tudományos elnevezése szerintünk Pataki–Csajkás orvoséletrajzi gyűjtemény. Kétségtelen,
hogy
a
gyűjtemény
legnagyobb
része
Pataki
közleményeire
és
jegyzetanyagára támaszkodik. A 155 oldalas anyag a történelmi Erdély határai között élt magyar és szász orvosok életrajzi adatait foglalja magába. Ez megmagyarázza azt, hogy a Partium és a Bánság orvosai hiányoznak. A kolozsvári születésű Thomas Jordanus is helyet kapott a gyűjteményben, holott ő külföldön működött. Szembetűnő, hogy csak egyetlen román származású orvos szerepel benne, Ioan Molnár-Piuariu, akiről Pataki elismerő szavakkal emlékezett meg.33 A többi román orvos hiányzik a gyűjteményből. Szellemisége nem, de hiányosságai feltehetően a gyűjtemény befejezetlenségéből eredtek. Hiányosságainál fogva a Pataki–Csajkás gyűjtemény nem tekinthető Erdély mindhárom nemzetéhez tartozó orvosok életrajza egységes bemutatásának. Ennek ellenére ez az első lexikális próbálkozás Erdély magyar orvostörténetének bemutatására életrajzok útján. Mikor írták, mikor fejezhették be a máig fennmaradt orvosi életrajz-gyűjteményt? Bizonyosnak látszik, hogy a kézirat 1943 előtti években készülhetett el. Erre mutat, hogy a kéziratból hiányzik a Lencsés György által összeállított Ars Medica szöveghű, 1943-as, éppen kolozsvári kiadása.34 Pataki és Csajkás, ha tudtak volna az Ars Medica kiadásáról, semmi esetre sem hagyták volna ki. Az, hogy Lencsés nem volt orvos, nem lehetett a kimaradás oka, hiszen a gyűjteményben nem orvosok (Bethlen Kata, Felvinczi György) is szerepelnek. Pataki életének utolsó nagy munkája az életrajzi gyűjtemény volt. Az is bizonyos, hogy a gyűjtemény megvalósítása az ő gondolata és terve volt. Amikor 1944-ben közlekedési baleset kioltotta életét, Pataki Jenő 87 éves volt. Ő volt az erdélyi magyar orvostörténelem-írás kezdeményezője. Élete és tudományos tevékenysége az orvostörténelem terén példamutató értékű. Kortársait és az utánuk következőket arra intette, hogy ne hanyagolják el az orvostörténelem művelését. Pataki Jenő egymagában szinte egy orvostörténeti intézmény szerepét töltötte be. A korabeli Erdély társadalmi körülményei között Pataki munkáját nem volt aki folytassa, tanítványai nem voltak, orvostörténeti iskolát nem volt módjában kialakítania.35 Spielmann József, valamint a jelen sorok szerzője – mint orvostörténészek – V. L. Bologa professzor tanítványai voltak. A halála utáni évtizedek során többen foglalkoztak Pataki életútjával, szakirodalmi 33 34
35
Orvosi Szemle 9 (1936) No. 8. pp. 373–374. XVI. századi magyar orvosi könyv. Bevezetéssel ellátva közli Varjas Béla. Kolozsvár, 1943. 650 p. Erdélyi Tudományos Intézet kiadása. Nyilván Csajkás Bódogra gondolt munkássága folytatójaként (– a szerk. megj.)
munkásságával. Az ötvenes években a marosvásárhelyi Lázár-Színi Karola orvostörténész emlékezett meg róla.36 Szállási Árpád egy. magántanár, orvostörténész az Orvosi Hetilap hasábjain méltatta Pataki érdemeit.37 Halász Éva a „Iuliu Hatieganu” Orvos Egyetemen orvostörténeti diplomamunkájában a Pataki orvos családról értekezett. 38 A kilencvenes években Gaal György, helytörténész, két ízben is írt a Patakiakról, kiemelve Pataki Jenő orvostörténeti tevékenységét.39 Utóéletét igazolja évtizedes tevékenysége és az, hogy nevéhez fűződik az erdélyi magyar orvostörténelmi kutatás megalapozása. Pataki Jenő munkái ellenállnak az idő múlásának.
36
37
38
39
Lázár-Színi Karola: Pataki Jenő (1857–1944). = Orvosi Szemle (Marosvásárhely) 3 (1958) No. 1. pp. 90–91. (Ua. románul is) Szállási Árpád: Megemlékezés egy erdélyi orvostörténészről (Pataki Jenő, 1857–1944). = Orvosi Hetilap 121 (1977) No. 15. pp. 1794–1795. Halász Éva: Medicii din familia Pataki (A Pataki család orvosai) – Kolozsvár 1987 – Gabriela Rusu, orvostörténeti előadótanárnő vezetése alatt kidolgozott diplomamunka, amely első ízben közölte Pataki Jenő arcképét. Halász Évától vettük át, ezúton köszönetünket fejezzük ki. Gaal György: Pataki Jenő, Erdély első orvostörténésze. = Erdélyi Múzeum 56 (1994) No. 3–4. pp. 28–43.; Uő.: Az utolsó Pataki doktor. = Szabadság (Kolozsvár) 5 (1994) No. 16. p. 5.
