IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 43. SZÁM NOVEMBER FORINT

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 43. SZÁM 2009. NOVEMBER 19.

200 FORINT

DÓZSA GYÖRGY IGAZSÁGA A MI VALÓSÁGUNK!

2


BALSZEMMEL Thürmer Gyula

BALSZEMMEL

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.

AMERIKÁNAK SEM TETSZIK

POFÁTLANSÁG

HÁROM MILLIÁRD

Mostanság divat a huszadik évfordulókat ünnepelni. A rendszerváltásét is, vagy éppenséggel az Amerikai Kereskedelmi Kamara, becenevén AmCham, magyarországi megalakulásának 20. évfordulóját. Ha azt gondolod, hogy a kettő között szoros az összefüggés, igazad van! Ha nincs az USA, nincs rendszerváltás, ha nincs rendszerváltás, az amerikai cégeknek nem lenne most olyan soruk kis hazánkban. Tudja ezt Jeffrey Levine úr is, az amerikai nagykövetség ügyvivője, aki részt is vett a születésnapi bulin, s finoman beolvasott a magyar politikai elitnek. Uraim, baj lesz! De lehet, hogy már van is! „Ez a húsz év a társadalom egy része számára nehézségeket hozott, és sokan érzik úgy, hogy még mindig nem sikerült valóra váltani a 20 évvel ezelőtti álmaikat” – mondotta. Ügyvivő úr még mérsékelte is a problémát, de aztán ő is kimondta, hogy ez a bizonyos egy rész nem is olyan kicsi. „A Pew Kutatóintézet legutóbbi felmérése szerint a magyaroknak csak 46%-a helyesli a piacgazdaságot – az 1991-ben mért 80%-kal ellentétben. Több mint 75%-uk pedig elégedetlen a demokrácia működésével.” Nesze neked! Az amcsikat persze nem nagyon izgatja a magyar nép nyomorúsága. Számukra a lényeg, hogy nyugi legyen az országban. Önmagában Magyarország nem fontos, de ha itt elszabadul a pokol, az kihat az ukránokra, szerbekre, és a térség más népeire, amelyek szintén nem lelkesednek a kapitalizmusért, na és persze, az amerikaiakért sem.

Levine úr, aki nem rokona Rejtő Jenő Nagy Levinjének, ha már úgyis arra járt, mindjárt le is hordta a magyar politikai elitet, hogy miért kellett kiszorítani a Sláger Rádiót és a Danubiust. Mentségére legyen szólva, mindezt a diplomácia cizellált nyelvén tette. A lényegen persze ez nem változtat. Olyanba szól bele, amihez semmi köze. Nekem sem tetszik, hogy a Fidesz és az MSZP mögött álló tőkés körök szépen megegyeznek, és csinálnak maguknak egy-egy rádiócsatornát, kiszorítva a Slágert és a Danubiust, és az egésznek még a törvényesség látszatát is adják. Nekem sem tetszik, meg azt is sejtem, hogy a két rádió sztárjai az elmúlt években olyan pénzeket kerestek, amelyekről mi még csak nem is álmodunk, de akkor is, az egész mégiscsak Magyarország belügye. Érted, belső ügye? Nem tudom, tudja-e Levin úr, aki, mint ismeretes, nem rokona a Nagy Levinnek, hogy a Magyar Köztársaság nem az USA egyik állama? Azt sem tudom, vajon a magyar kormányban tudja-e valaki, hogy ez itt nem Amerika, hanem Magyarország? S, ha tudják, miért nem teszik szóvá? Az amerikai diplomata véleményét nem odahaza, szűk családi körben mondta el, hanem nyilvánosan, ráadásul magyar területen. Tudod, a gyarmati sor nem akkor következik be, amikor bennünket gyarmatosítani akarnak, hanem akkor, amikor már mi is gyarmatként viselkedünk, befogva szánkat a nyilvánvaló pofátlanság láttán. Én nem fogom be!

De van itt cifrább is! Lamperth Mónika, aki már sok minden volt az MSZP-ben, és azt hiszi, hogy még sok minden lehet is, visszautasította a polgári sajtó azon felvetését, hogy a Gyurcsány-kormány 3 milliárd forintot ajándékozott volna a Tom Lantos Alapítványnak. Tudod, Tom Lantos volt az az ősz hajú amerikai úriember, aki izraelita vallású magyarnak született, de az USAban csinált karriert, nevezetesen az amerikai parlamentben. A kis nemzeteknek mindig jól jönnek azok, akik az Újvilágban elérnek valamit. Az osztrákoknak jutott egy Arnold Schwarzenegger, a magyaroknak Tom Lantos. Két évtizede abból élt, hogy közvetítette a magyar politikai elitnek, mit is várnak tőlük Amerika urai, a magyar politikusok pedig örömmel teljesítették a nem hivatalos kívánságokat. Tom Lantost imádták az MSZP-ben is, az SZDSZ-ben is, mindent megkapott tőlük, amit csak akart. Azonban Tom Lantos sem él örökké. Úgy tűnik, egyeseknek érdekükben áll őt örökké életben tartani. Ki is találták szépen a Tom Lantos Alapítványt. Lamperth Mónika szerint olyan nemes célokra, mint „a demokrácia, a szélsőségekkel szembeni fellépés, a kirekesztés elleni politikai eszköztár kutatása”. Az alapítvány személyiségei között az emberi jogok olyan kiváló harcosai vannak, mint Richard Holbrooke, akinek aktív szerepe volt Jugoszlávia szétverésében. Vagy például régi ismerősünk, Mark Palmer, aki budapesti amerikai nagykövetként 198990-ben a rendszerváltás, a hatalomátjátszás fő szervezője volt. Ilyen nagyszerű nevek láttán, tényleg nem értem, hogy mi a bajunk. Mónika néni azt is megmondta, hogy itt szó sincs semmiféle ajándékról. A pénzt ugyan tényleg odaadták, ezt ő sem tagadja, de ezt nem az amerikaiak kapják. Egy frászt, az amerikaiak még adnak is hozzá! Nem most. Majd. Talán. A magyar pénz mindenesetre már ott van. Nem is értem, mit kötözködünk. Mi, magyarok most olyan jól állunk, hogy az a koszos három milliárd nem számít. THÜRMER GYULA

INTERJÚ


3

AZ UTCÁN KELL AKCIÓZNI! MINDIG! BESZÉLGETÉS IFJ. NAGYVÁRI LÁSZLÓVAL, A BALOLDALI FRONT CSONGRÁD MEGYEI ELNÖKÉVEL Ifj. Nagyvári László napról napra, évek óta tapasztalja a kapitalizmus embertelenségét, a munkanélküliséget, az elbocsátásokat. Folyamatosan agitál, emberekkel beszélget, mert felismerte: „A szomszédban, a munkaügyi központnál, mindig találkozom panaszkodó emberekkel. Tízből nyolc ember – mert manipulálták – az okot nem ismeri fel. Nekünk kell a szemeket, minél nagyobb hatékonysággal felnyitni. Az ok tudatosítására higgadt, de kemény rendszerkritika szükséges. Ez cselekvésünk kiszélesítésének elsődleges tartaléka. Hol tehetjük meg? Csakis az utcán! A gyár, a munkaügyi központ előtt!” – Hogyan kerültél a mozgalomba? – Úgy, hogy a történelem, a rendszerváltás egyszerűen belesodort. 1991-ben szereltem le, mikor a magyar ipar Gorbacsov és Soros György legjobb magyar tanítványainak „áldásos” munkája eredményeként gyakorlatilag leállt. Szegeden, az újonnan alakult 9-10 kisebb nyomdából először bennünket, fiatal nyomdászokat és a könyvkötő lányokat küldték el. Minket követtek az idősebb, családos dolgozók. Végül is, ha összeszámolom az utcán töltött részidőket, több mint három évet voltam munkanélküli. Így aztán nem szerettem meg a kapitalizmust. – Családod hogyan viszonyul politikai tevékenységedhez? – Elköteleződésemben biztosan befolyásolt a családi környezet is. Édesanyám ismerte és szerette a szakmáját. „Élikeres” iskolai büfésből kilencszeres kiváló boltüzletvezetőségig vitte a Kárász utcában. Édesapám sokszor elvitt a munkásőr lövészetekre, gyakorlatokra. Itt új barátokra mindig szert lehetett tenni, második családom gyermekkoromban a Munkásőrség volt. Később aztán „csak úgy” segítettem a pártnak plakátot ragasztani, szórólapozni és Május Elsején az Újszegedi Ligetben agitálni. 2004-ben, mikor az ötödik munkahelyemről is elbocsátottak, telt be a pohár és tudatosult, hogy hol a helyem. Mondtam Bóka Pista bácsinak, az akkori városi elnöknek, hogy belépek a pártba. Szüleim egy napig sem voltak munkanélküliek. Ők szerencsésen „kifogták” a szocializmust. Nem véletlen, hogy támogatnak a pártmunkámban. – Mondják, hogy néha indulatos vagy... – Igen. Láttam, hogy az első munkahelyem helyén luxuslakások és irodák, valamint elit butikok és kávézók nyíltak a plázacicák és az újgazdag ficsúrok részére. Felháborodtam. Igenis bosszant, hogy

a tőkének van tere a hazugságokra, nekünk meg bolondok lennének teret adni az igazság kimondására. Ezért kell az utcán akciózni! Mindig. Ez az a hely, ahol a magunkfajta emberekkel találkozhatunk, a dolgozó emberekkel. – A tisztánlátás folyamata nehezen indul be... – A felvetés szinte túl jó, mert alapvető kérdést érint. Ismerőseim panaszait hallgatva az a tapasztalatom, hogy mi az okozatok országa vagyunk. Ismerős garázsboltosok sora zárt be, diplomás lány sorban áll egy árufeltöltői állásért a multinál. A szomszédban, a munkaügyi központnál, mindig találkozom panaszkodó emberekkel. Tízből nyolc ember – mert manipulálták – az okot nem ismeri fel. Nekünk kell a szemeket, minél nagyobb hatékonysággal felnyitni. Az ok tudatosítására higgadt, de kemény rendszerkritika szükséges. Ez cselekvésünk kiszélesítésének elsődleges tartaléka. Hol tehetjük meg? Csakis az utcán! A gyár, a munkaügyi központ előtt. – Mivel töltöd a szabadidőd? – Szívesen olvasok történelmi és természetrajzi könyveket, lapozgatok lexikonokat. A Szabadság mellett különböző sajtóorgánumokat is olvasok. Ezen kívül az Interneten népszerűsítem a párt politikáját. Nagyon fontos eszköz a propagandamunkában. Ne csak olvassunk, hanem mondjuk el a véleményünket, hogy minél többen megértsék. Tisztában kell lenni az ellenfelek véleményével, hogy az ember tudjon rá reagálni. Igen “tetszett” az újra felbukkanó Gyurcsány-beszéd az MSZP 20. évfordulós választmányi ülésén, ahol az általuk már sokszor megnyirbált szociális juttatások megvédésére szólított fel. Érdekes! – Ha lenne három kívánságod, mit kérnél?

ifj. Nagyvári László 38 éves biztonsági őr, Szegeden él. Minden rendezvényen jelen van, annak ellenére, hogy szinte egész napját a munkahelyén tölti. Leginkább az Interneten és az utcán végzi a kommunista propagandát. Közösségi portálokon keresztül ismerteti a párt programját, az ifjúsági szervezet mondanivalóját. Klubokat hoz létre, melyeken keresztül eléri a munkásfiatalokat, akik fogadókészek a radikális, baloldali gondolatokra.

– Közelednek az ünnepek... Először is erőt, egészséget mindannyiunknak, másodszor munkabiztonságot a magyar munkásnak, harmadszor, legyenek sikeresek pártunk számára a jövő évi választások!

4


MUNKÁSPÁRT

THÜRMER A RENDSZERVÁLTÁSRÓL A Munkáspárt Baross utcai központjában és a könyvesboltokban is kapható Thürmer Gyula, „Az elsikkasztott ország” című könyve. Más politikusokkal ellentétben ez nem egy beszédgyűjtemény, nem egyszer már leírt és elhangzott mondatok egyvelege. Thürmer könyvében magáról is ír, de valójában a kérdés a lényeg: meg lehetett volna menteni a magyar szocializmust? Mit akart Kádár János? S hogyan tovább ma? A Munkáspárt elnökének könyve kitűnik még egyben: Thürmer Gyula a kiadótól a könyv megírásáért kapott honoráriumot forintra pontosan a pártnak adta. Az alábbiakban a könyvből idézünk. Moszkva, 1985. szeptember 25. Kádár nem kevesebbet mond Gorbacsovnak, minthogy baj van. Pontosabban baj lesz, ha így mennek a dolgok tovább. A hivatalos feljegyzés szerint Kádár „szólt az MDP KV 1953-as határozatáról, annak különböző értelmezéséről és kezeléséről. Rámutatott, hogy a hibák feltárását nem követte azok kijavítása, s olyan mély társadalmi válság alakult ki, amely az ellenforradalomba torkollott.” Tetszik érteni? Kádár Gorbacsov figyelmét négy évvel a magyar, és öt évvel a szovjet rendszerváltás előtt felhívja a közelgő veszélyre. Kádár nagyon figyelemre méltó kijelentést tesz, amit a szovjet fél által készített jegyzőkönyv szó szerint megőrzött: „Én mind a mai napig úgy vélem, s kérem, ne értsenek félre, hogy Nagy Imre maga nem akarta az ellenforradalmat, de az események logikája ahhoz vezetett, hogy ő végső soron lehetővé tette az ellenforradalom számára, hogy kibontakozzék, s nem csak a párt, a haza árulójává is vált.” Vagyis, az egyén akaratától függetlenül valaki lehet a legrosszabb ügy szolgálója is. Vajon kire vagy kikre gondol ebben a pillanatban Kádár? Vajon Alekszandr Jakovlevre, akit Gorbacsov Kanadában ismer meg, mint szovjet nagykövetet? Jakovlev gyorsan elnyeri a leendő főtitkár tetszését. Kell neki valaki, aki érti a nyugat nyelvét, és Jakovlev ilyen. Már az 50-es évek végén eljut nyugatra, a columbiai egyetemen aspiráns, ami messze nem mindenkinek adatik meg akkoriban. Már nem fiatal, 1923-as születésű. Jakovlev 1987-től, Ligacsov kegyvesztése után, már a párt második embere. Vlagyimir Krjucskov a KGB főnökeként 1990-ben mondja majd nekem, akkor már a pártelnöknek, hogy Jakovlev a párt jobboldala. „Ez az ember mindent eladna.” Krjucskov nem folytatja, bár az állambiztonság főnökeként bizonyára többet tud. Jakovlev 1991-ben ki-

lép az SZKP-ből, és augusztus 21-én már Jelcin híveivel ünnepli a „Gennagyij Janajev volt alelnök által vezetett katonai hatalomátvétel bukását”. 1995-ben még az újonnan szerveződő orosz szociáldemokrata párt elnökségét is elvállalja. Nem sok sikerrel. Nagyon sokan gyűlölik. Már hetekkel halála előtt koszorúkat akasztanak az ajtajára, jelezve, hogy nem sok jót kívánnak neki. 2005-ben hal meg. Jakovlev Magyarországon Pozsgay Imrét támogatja. Krjucskov lesz az, aki megakadályozza, hogy Pozsgay valaha is elmehessen a gorbacsovi Szovjetunióba, pedig nagyon kellett volna neki Gorbacsov támogatása. 1988 novemberében Magyarországra is eljön. A magyar vezetés sok tagja igyekszik tiszteletét tenni, kész tülekedés van körülötte. Az utolsó pillanatban még Németh Miklós miniszterelnök is beszáll, pedig neki végképpen nem lenne dolga vele. Kire gondolhat Kádár? Kit sodorhat az események logikája az ellenforradalom felé? Talán Eduárd Sevardnadzére, aki ekkor külügyminiszter, a gorbacsovi szűk csapat tagja, de az első nagy megrázkódtatás idején elhagyja a hajót? Nem, Kádár megállapítása ennél sokkal súlyosabb. Kádár mondatait Mihail Gorbacsovnak címezi. Gorbacsov átlép a kádári megjegyzésen, de nem felejti el. Három évvel később a díszebéden majd tesz egy félreérthetetlen megjegyzést Grósz Károlynak, aki új főtitkárként jön bemutatkozni: „Kádár elvtárs nem egyszer üzent nekem, igyekezett más útra téríteni. De mi mindig a szocializmus útján voltunk.” A Kreml erős falai nehezen bírták ki a gorbacsovi kijelentést. Kádár moszkvai monológjából kiolvasható a recept arra, hogy miként lehetne elkerülni a szocialista rendszerek öszszeomlását, miként lehetne egy másfajta szocializmust teremteni. Vagyis van más

út, csak el kell indulni rajta! Kádár ezért beszél a reformokról, a nemzeti sajátosságokról, a nemzeti út lehetőségeiről, a szocialista világ együttműködésének javításáról. Kádár számára azonban a történelmi tapasztalatok a legfontosabbak. Ha nem sikerül elkerülni azokat a hibákat, amelyeket a magyar párt 1953 után elkövetett, az összes többiről már nincs is értelme beszélni. Ha a kommunista pártok átadják, vagy elvesztik a hatalmat, már nem érdemes a szocializmus reformjáról beszélni, meg a szocialista országok együttműködésének javításáról, mivel nem lesz se az egyik, se a másik. Kádár nem biztos abban, hogy Gorbacsov érti, mit is vár tőle ő. A csehekre és a lengyelekre utalva mondja azt, amit igazából Gorbacsovnak szán: „Annak idején vitatkoztam Novotnýval és Gomułkaval, s arra kértem őket, hogy takarékoskodjanak az idővel, vonjanak le következtetéseket a mi magyar tapasztalatainkból.” Antonín Novotný 1957 és 1968 között volt a csehszlovák kommunisták vezetője, Władysław Gomułka pedig 1956-1970 között lengyel párt első embere. Kádár pontosan arra utal, hogy Rákosi belebukik az 1956-os eseményekbe, mert nem tanul kellőképpen a történelemből. Ugyanez vár a csehszlovák és a lengyel vezetőre is. Mindketten belebuknak az 1968 körüli eseményekbe, Kádár viszont túléli. Gorbacsov figyelmesen hallgatja Kádárt, de nem hallgat rá.

MUNKÁSPÁRT


5

ORSZÁGJÁRÓ KAMPÁNYON A PÁRTELNÖK Szinte egy második választási kampánynak vagyunk részesei – mondta az egyik munkáspárti aktivista Debrecenben. „Az elsikkasztott ország” című könyvre odafigyel a média is, országosan is, helyi szinten is. Thürmer Gyula szerepelhetett az Echo TV, az ATV, az MTV1 képernyőjén, és több helyi televízió műsorában, az írott sajtóról már nem is beszélve. Az elmúlt héten a párt elnöke több könyvbemutatón is részt vett Csepelen, Debrecenben, Kőbányán és Nyíregyházán. Csepelen a helyi pártszervezet volt a meghívó, s szépen vásárolták a könyvet a Csepeli Munkásotthonban. Eljött a helyi televízió és sajtó is, így a bemutató helyi kulturális eseménnyé vált. Kőbányán ugyancsak a Munkáspárt tagjai szervezték a könyvbemutatót a Pataky Művelődési Központban. Jó ötlet, hiszen a könyvbemutatók a nyilvánosságnak szólnak, nem csupán a párt tagjainak. Debrecenben és Nyíregyházán a Korona Könyvkiadó volt a házigazda, és könyvesboltokban mutatták be a művet.

A helyi pártszervezet mindkét városban invitálta tagjait is, akik szívesen hallgatták Olcsai Éva szerkesztő és Thürmer

Gyula beszélgetését. Debrecenben is, Nyíregyházán is sikerült a helyi médiában szerepelni. Szép munka volt!

TERJESSZÜK A THÜRMER-KÖNYVET! A Thürmer-könyv fontos politikai fegyver a kezünkben – nyilatkozta lapunknak Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke. Ez nem propagandaanyag, hanem irodalmi mű, amely szórakoztatóan szól nagyon komoly dolgokról. Tetszik az embereknek. A mi dolgunk, hogy terjesszük. A könyvet a párt elnöke írta, de ez a könyv a miénk, nekünk segít – folytatta Karacs Lajosné. A könyv nem olcsó, de manapság egyetlen

könyv sem olcsó. Vegyük meg, hívjuk fel minden párttag figyelmét! Lehet ajándékozni karácsonyra, ünnepekre családnak, barátoknak. Lehet ajánlani, hogy ismerőseink, barátaink vegyék meg. A könyv terjesztése a pártnak némi anyagi haszonnal is jár, s bizony ezekben a nehéz időkben minden forint jól jön. Úgyhogy, előre elvtársaim, vigyük, olvassuk, terjesszük a könyvet!

Várható könyvbemutatók Az elsikkasztott ország című könyvet november 25-én, 14.30 órakor Zuglóban, a Zeg-Zug Zuglói Gyermekházban (XIV., Hermina út 3.) mutatják be. A Pest megyei Gyálon november 27-én 17 órakor kerül sor bemutatóra, a helyi közösségi házban (Kőrösi út 118-120). November 28-án délelőtt 09.30 órakor pedig Szolnokon, várhatóan az Alexandra Könyvesboltban, a Szolnok Plazaban.

6


MOZGALOM

DÓZSA IGAZSÁGA A MI VALÓSÁGUNK! „Minden eddigi társadalom története osztályharcok története” – kezdi Marx és Engels a Kommunista Kiáltvány első fejezetét. Ez az egy mondat a kiáltvány, sőt a marxizmus lényege is. Az osztályharc elmélete fegyver, a munkás szellemi fegyvere. Olyan eszköz, amellyel meg tudja magyarázni saját helyét a társadalomban, sőt arra is választ kap, hogy mit kell tennie. A tőkés ezért akarja elvenni tőle. Ha a munkástól elveszik a marxizmust, akkor valami más elmélet kerül a helyébe. Van elég példa a mában. A munkást azzal igyekeznek megszédíteni, hogy a tőkés társadalomban esélyegyenlőség és verseny van. Győzzön a jobbik, a tehetségesebb! Nem ezt halljuk Gyurcsánytól minden nap? Miközben tudjuk, hogy a gazdag és szegény nem egyenlő eséllyel indul. A multi és a magyar vállalkozó között nem verseny van, hanem a multik egyoldalúan tönkre teszik a hazaiakat. Marx és Engels szellemi fegyvert adott 1848-ban az akkori munkásnak. Ezt a fegyvert a mai munkás is használhatja. Éppen azért, mert a kapitalizmus, a kizsákmányolás lényege nem változott. Marx történelmi példák egész sorával bizonyítja, hogy az évezredek során változott a kizsákmányolás formája, változtak a szereplői, de a lényeg változatlan maradt. A földesúré volt a föld, a jobbágy az ő földjén dolgozott. A földesúr akkor vált gazdagabbá, ha jobban megsarcolta a jobbágyát, többet dolgoztatta, egyszóval jobban kizsákmányolta. Ha a jobbágy jobban akart élni, netán szabadon, akkor bizony szembe kellett szállnia a földesúrral. 1514-ben Dózsa György bizonyára szívesen választott volna kényelmesebb megoldást, mint az igen kockázatos parasztháborút. De gyorsan rájött arra, hogy a főuraknál nem lehet lobbizni, barátkozni. Lehet, csak akkor az már nem a népről szól. Egy eszköze maradt: az osztályharc, sőt annak is legkeményebb formája, a felkelés. Marxista volt-e Dózsa? Természetesen nem, de felismerte, hogy a magyar paraszt érdekeit csak a földesurak ellenében valósíthatja meg. Osztályharc létezett Marx előtt is. Osztályharc létezik akkor is, ha mi nem ismerjük fel. Az osztályharc törvényszerűen létezik, nem attól függ, hogy a szereplők jók vagy rosszak. Attól törvényszerű, amit Dózsa parasztjai is felismertek: nem lehet egyszerre gazdag a paraszt

is, a földesúr is, a tőkés is meg a munkás is. Megdöbbentő, hogy mennyien áltatják magukat most is azzal, hogy például az egészségügyi törvény nem politikai kérdés. A politikai szót nyugodtan helyettesíthetjük az osztályharc szóval. Ha a

tőkés kezébe kerül az egészségbiztosítás, a munkástól, a dolgozótól fog pénzt elvenni, akár felismeri ezt a munkás, akár nem. Akkor már jobb, ha felismeri, mert akkor legalább harcolhat ellene. THÜRMER GYULA

Dózsa György unokája Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús, bocskoros nemes. Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni Kaszás népemmel, mert a Nyár heves. A Nyár heves s a kasza egyenes. Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,

Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes, nagy dühvel özönöl? Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz? Rablóváraitokból merre fut Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel Lecsukjuk a kaput?

Jelképünk, zászlónk lehet „Mi, a milliók, a rongyosak, azt akarjuk, hogy jogunk legyen a levegőhöz. Egyetlenegy ország vagyunk, ahol a rongyos milliók soha föl se lélegezhettek a dús ezrek miatt. […] Kell, hogy válasszunk hősünknek valakit, akit a nagyurak nem sajátíthatnak ki. […] Ha már nekik van pofájuk, hogy a történelmet szegezzék nekünk, jó. Válasszunk mi is valakit a történelemből, aki szimbóluma leszen a mi végtelen szenvedésünknek, majdnem undok tragédiánknak. S aki helyettünk kiáltsa a világnak, hogy Magyarország néhány ezer kiváltságosé, s hogy itt gyötrelmes élni minden munkás embernek. Ők már a múltból is elraboltak, meghamisítottak mindent. Elvették tőlünk Rákóczit és Kossuthot. Ők önkényesen válogatják ki a múlt nagyjait is, s ellenünk vonultatják föl őket. […] Hát nem vonultatnók föl mi is ellenük Dózsa Györgyöt? A Dózsa-tragédia Magyarország millióinak a legigazibb tragédiája. Megsütnek és egymással falatnak ma is föl bennünket Magyarország tulajdonosai. […] Dózsa György beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép, a tanítók, a vasutasok, entellektüelek, tisztviselők, iparosok, kereskedők helyett. Az egész munkás Magyarország helyett, melyet nagyurak jobban nyomnak, mint valaha.” ADY ENDRE

MOZGALOM


7

SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY, A PARASZTVEZÉR Azt mondják, hogy a szocializmusban kedvelték a kommunista vezetők. Igen, tagadhatatlanul egyik kedvenc történelmi alakja volt azoknak az évtizedeknek. Bár, ha visszatekintek, beszélhettünk volna róla többet is, mélyebben elplántálhattuk volna emlékét, igazságát, hősies életét-halálát az emberek lelkében. Hiszen a szegényekért küzdő hős volt Dózsa György. De őt így sem tudja elvenni tőlünk senki. A gazdagok soha nem fogják megszeretni, de mi tanulhatunk tőle bátorságot, tisztánlátást és határozottságot. 1470 körül született a háromszéki Dálnokon. Innen indult véres háborúba, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek a keresztes hadak vezérévé nevezte ki. De Dózsa nem sokkal később már az urak ellen vezette hadseregét, hiszen végvári vitézként hamar felismerte a hatalmaskodást és elnyomást az övéi ellenében. A székely parasztok néhány évtizeddel Dózsa előtt már Mátyás ellen is fellázadtak, követelve a tisztességesebb bánásmódot, a népnyúzó urak visszafogását. Nem volt olyan esztendő, amikor a parasztok “ne engedték volna fel a veres kakast a kastély tetejére”. Vasvillás emberek kergették hetedhét határon át a nagyurat, aki megalázta és agyondolgoztatta őket. Mégis, Erdélyben, a lángoló kastélyok és mezítlábas parasztok országában ért be legkésőbb a lázadás tüze. A mozgalom Abrudbánya közelében kezdődött, s egy másik bányaváros, Zalatna környékén folytatódott. „A forrongó törcsváriak sorában többen viselték a Székely nevet, de nem lehetett megállapítani, hogy rokonságban állottak-e azzal a Székely Györggyel, aki ellen Szapolyai János most Erdély egész erejével megindult” – írja Márki Sándor történész. Dózsa bízott sikerében, a maga és földijei igazában. Nem mozdult Temesvárról. Csanád, Nagylak, Csála, Arad, Világos, Solymos, Lippa, Becse és Becskerek vára is a kezében volt. A felkelők sáncot ástak, folyót szabályoztak és éheztek. A második hónapban már a lovaikat ették, de tartották magukat. Reménykedtek egy jobb világban. Kézzel-lábbal kellett dolgozni, a puszta kezükkel is hányták a földet a sáncból, amelyet később az urak a parasztok vérével töltöttek meg. Szapolyai könyörtelenül ontotta a parasztéleteket. „Ne féljünk!” – mondta Dózsa az első sorból, 40 000 főnyi csapatának éléről. Szapolyai a legkegyetlenebb büntetésen gondolkozott, halálos ítéletet szőtt Dózsa vezérnek

az „ártatlan urak nyomorúságos sorsán” keseregve. Végül Petrovics Péter foglyul ejtette Dózsa Györgyöt és testvérét, Gergelyt. A vezető nélkül maradt parasztsereg megzavarodott. „A nemesek a szegényeket ölni, vágni kezdték, és sokat megkötözve vittek a vajda elé” – tartja a korabeli krónika, annak ellenére, hogy Szapolyai amnesztiát hirdetett a parasztoknak. Vad mészárlás kezdődött. Megcsonkított székely parasztok futottak asszonyokkal, gyerekekkel, akik később az urak táboraiban éhen haltak. Dózsa nem kért kegyelmet, arra kérte a vajdát, hogy jó katona testvérével szemben legyen méltányos. Dózsa a népnek nem vezére, hanem tisztességes képviselője akart lenni, mindenben alárendelve magát népének. Dózsát trónnak csúfolt tüzes székre ültették, fejére vaskoronát tettek és tüzet akartak gyújtani, de a fa nedves volt, sokáig füstölt.

A monda úgy tartja, hogy kétszer is megjelent Isten anyjának képe a vezér fölött. A pribékek térdre rogyva imádkoztak. Dózsa Gergelyt Szapolyai lefejeztette, de az igazságot nem tudta megölni, s a veres kakas azután is gyakran felszaladt az urak kastélyaira... És a parasztok királyának neve a szegények szívében azóta is lángra gyúl. FOGARASI ZSUZSANNA

Parasztbecsület vagy betyárbecsület? Néhány évvel ezelőtt papírra vetettem okfejtésemet „Volt egyszer a világszínvonalú mezőgazdaság” címmel. Nos, ez a mezőgazdaság mára oda jutott, hogy gyakorlatilag alig létezik. Soha ennyi panasz, tiltakozás, demonstráció, állati és növényi eredetű élelmiszer kiborogatásnak nem voltunk tanúi, mint az elmúlt két évtizedben és napjainkban. Szinte minden média hírműsora naponta erről tudósít. Különböző mezőgazdasági és élelmiszeripari képviseleti szervek keresik a megoldást a kapitalista kormányzat politikájával szemben – szinte semmilyen eredménnyel. Két évtizeddel ezelőtt önérdekű, dilettáns percemberkék teljes mellszélességgel azon fáradoztak, hogy hogyan verjék szét a KGST-t, hagyjuk el a keleti piacot, hogy elkótyavetyéljék a szocializmus vívmányait. Privatizálták a meghatározó feldolgozóipart, külföldi kézre juttatták a méltán világszínvonalú szövetkezeti, állami gazdasági üzemeket, többszázezres munkanélküliséget teremtettek. Most learathatják „fáradozásuk” gyümölcsét. Vannak tőzsdézők, brókerek, mindenféle banki akciók, nem fizető felvásárlók, de sorolhatnám tovább is. Munkájuk eredményeként lehet panaszkodni, szőlőt kivágni, tejet, gyümölcsöt kiborítgatni, vagy marhafejeket kirakni a demonstrációs tereken – ettől a kormányzat nem hatódik meg, hiszen már régen kivonult a gazdaságból. Nekik ez már nem fontos, a saját zsebüket megtömték, az emberek meg tiltakozzanak, ha úgy tetszik. Itt a nagy kérdés! „Megérte? Ezt akartad?” Ha igen, akkor betyárbecsületből hallgass… Ha nem, akkor juttass hatalomba olyanokat, akik húsz éve és ma is az emberek pártján állnak! Szövetkezni kell, magyar tulajdonú élelmiszeripart kell teremteni! Tűrhetetlen, hogy a Gyulai Húskombinátban nincs vágás, vagy az orosházi Barneválnál csak leépítés folyik és nem feldolgozás! Nagyon nagy út áll előttünk, buktatókkal, akadályokkal, előítéletek leküzdésével, de most kell igazán a parasztbecsület, hogy létbiztonságot teremtsen magának a termelő. Ha kell, függetlenítsük magunkat az Európai Uniótól, újra kell teremteni a méltán világhírű múltú magyar mezőgazdaságot, ahol a „paraszt” nem szitokszót, hanem alkotó embert jelent! Keressünk szövetségeseket, akik szintén szkeptikusak a globalizálódó EU-val szemben. Biztosra veszem, hogy a Munkáspártban minden gazdálkodó támogatóra talál. FÜLÖP PÉTER

8


MUNKÁSPÁRT

ÁLLAMOSÍTÁS! SZÁMONKÉRÉS! MUNKAHELYTEREMTÉS! DÜHÖS MUNKÁSOK A VÁCI GE-NÉL A General Electric magyarországi üzemeiben 2700 fős létszámleépítést jelentettek be. Ennek a felháborító hírnek kapcsán érkeztünk Vácra, ahol 700 dolgozó kaphatta kézhez a „Megérte? Ezt akartad?” és a „Fogjunk össze a jövőnkért!” című propagandaanyagot. A HírTV riporterei már a gyár előtt voltak, és rövid interjúkat készítettek a befelé tartó dolgozókkal. Még az eső is elállt, és csak akkor kezdett újra zuhogni, mikor végeztünk a röplapozással, az agitációs munkával. A dolgozók elmondták, hogy nagyon megdöbbentette őket a hír, és rendkívül aggódnak a jövőjükért. „A végkielégítés

hamar elfogy, más munkalehetőség pedig alig van” – mondta egy többgyermekes családanya. A szórólapokból és A Szabadság bemutató példányaiból jutott a járókelőknek, a zöldségesbolt eladójának és a közeli sörözőbe is vittünk, ahol egy kisebb csoport azonnal nekilátott az olvasásnak. Az utcai akciók rendszeresítése mellett tovább folytatjuk a gyárak felkeresését. Mindig oda igyekszünk, ahol problémák vannak. Most a General Electric dolgozói néznek szembe országszerte a munkanélküliség rémével. Keressük velük a kapcsolatot! A Munkáspárt mellettük is áll!

EREDMÉNYES A KITELEPÜLÉS CSEPELEN A csepeli alapszervezet október 16-tól, a hét három napján (kedd, szerda, péntek), a csepeli SZTK előtti területre települ ki. Felhasználva a biztosított eszközöket, szórólapokat, kérdőívet, A Szabadság újságot és a saját készítésű két tablót, Kőszeginé Benedek Anna régióelnök vezetésével állítja fel napról napra kis asztalkáját a lelkes csapat. A rossz idő sem lehet akadálya a kitelepülésnek, mert Hegedűs Sándorné, Anika finom forró teával látja el az éppen „szolgálatban” lévőket. Természetesen az érdeklődők, a beszélgetők is szívesen kortyolnak a teából. Sokan már ismerősként üdvözlik az alapszervezet tagjait, és kérik el a Munkáspárt anyagait.

Nagy sikere van A Szabadság újság kiosztott példányainak is. Van, aki, amikor végzett a rendelőben, kijőve az asztalnál mondja el véleményét, javaslatait. Általános tapasztalat, hogy szívesen

fogadnak bennünket és az anyagainkat! Sokan mondanak véleményt, és tesznek javaslatot, milyen kérdésekről hallanának még szívesen. Nagyra értékelik, hogy a Munkáspárt állami támogatás nélkül, saját erejéből dolgozik, jelenteti meg A Szabadságot és a különböző kiadványokat. Thürmer Gyula könyvének dedikálására szóban is meghívtuk az embereket, így az eseményen szép számmal jelentek meg érdeklődők. Sokan felismerték már, hogy a Munkáspárt az embereket érintő, valós gondokkal foglalkozik. Menjünk ki az utcára minél többen, hogy széles tömegekhez eljussanak ezek a gondolatok! NAGY JÁNOS

TÖRTÉNELEM


9

110 ÉVE SZÜLETETT RADÓ SÁNDOR

Száztíz éve, 1899. november 5-én született Radó Sándor Kossuth- és Állami Díjas geográfus, Dóra néven a második világháború alatt a szovjet hírszerzés egyik legértékesebb ügynöke. Budapesti egyetemistaként 1918 decemberében lett a kommunista párt tagja. A Tanácsköztársaság idején önkéntesként bevonult a Vörös Hadseregbe, a bukás után Bécsbe emigrált, ahol az orosz távirati iroda, a Roszta kirendeltségét vezette. Földrajzi egyetemi tanulmányait Németországban fejezte be, részt vett a német illegális kommunista mozgalomban, majd 1924-26 között a Szovjetunióban elkészítette a tagköztársaságok térképeit. Ezután ismét Németországba ment, ahol 1932-ben ő adta ki a világ első légiközlekedési térképét. Megszervezte a Szovjet Hírügynökség külföldi irodáját, és létrehozta a világ első térképészeti sajtóügynökségét, amely később Párizsban, majd a második világháború alatt Genf ben működött. Azt akkoriban senki sem sej-

tette, hogy a komoly földrajztudós 1936 és 1944 között a Szovjetunió nyugat-európai hírszerző szervezetének vezetője volt. A Dóra fedőnév mellett sok álnevet használt, leggyakrabban a Webert és az Albertet. Svájci csoportja, a Vörös Trojka információi húsz országból érkeztek, voltak ügynökei még a német hadsereg és a külügyminisztérium legfelső szintjén is. Főként katonai témájú jelentései rövidek és tényszerűek voltak, hiszen Radó a hírszerzést is tudománynak tekintette. Tájékoztatott a Szovjetunió elleni német támadás előkészületeiről és a történelem legnagyobb páncélos ütközete, a kurszki csata német haditerveiről. 1943-ban a nácik nyomására a svájci kémelhárítás felszámolta a csoportot, egyedül Radó tudta elkerülni a letartóztatást. A kutatások Radó szervezetének legalább 60 tagját név szerint azonosították. Több ügynöke volt a német hadvezetésben, a katonai hírközpontokban, a

Hadügyminisztériumban, köztük Ernst Lemmer, Ribbentrop német külügyminiszter titkárságának munkatársa (korábban a Pester Lloyd pesti tudósítója, a háború után CDU-politikus). Radót, aki 1942-ben ezredesi rangot és Lenin-rendet kapott, a háború után Moszkvába rendelték, ahol a rettegett Lubjanka börtön várta. Kémkedés koholt vádjával halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték, éveket töltött különböző szibériai lágerekben. Csak Sztálin halála után rehabilitálták, haza 1955-ben térhetett. A felajánlott politikai funkciókat visszautasította, térképészként dolgozott tovább, s tanított az egyetemen. Jelentős szerepet vállalt Magyarország Nemzetközi Atlaszának előkészítésében és szerkesztésében, ő volt a világszerte elismert 1:2500000 méretarányú világtérképek főszerkesztője, neki köszönhető a Terra Sajtótérkép Szolgálat, és a világon egyedülálló, a térképi változásokat nyomon követő Cartactual című folyóirat létrehozása. A külföldön is nagy tekintélynek örvendő tudóst 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1973-ban Állami Díjat kapott. Radó Sándor 1981. augusztus 20án hunyt el Budapesten. „Dóra jelenti...” címmel 1971-ben megjelent emlékiratai négy magyar és 17 külföldi kiadást értek meg, és film is készült belőlük. A teljes, cenzúrázatlan szöveg 2006-ban látott napvilágot, mivel korábban 10-15 százalékkal „lerövidítették” a memoárt, életének 1945 utáni, szovjetunióbeli eseményeiről például szó sem eshetett. Radó születésének 110. évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum nemzetközi konferenciát és kiállítást szentel életművének, amelyen hadtörténészek, hírszerzési szakemberek és katonatérképészek elemzik munkásságát.

10


MOZGALOM

Az én húsz évem – Paulik Péter • Goller Lászlóné

20 év A SZABADSÁG A MUNKÁSPÁRT 20. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL SOROZATOT INDÍT „AZ ÉN HÚSZ ÉVEM” CÍMMEL. A MUNKÁSPÁRT TÖRTÉNETE – KÖZÖS HARCUNK HISTÓRIÁJA. NAGYGYŰLÉSEKRŐL, FELVONULÁSOKRÓL ÉS VÁLASZTÁSOKRÓL ÉPPÚGY SZÓL, MINT A MINDENNAPI MUNKA, A SZÓRÓLAPO ZÁS, A KOPOGTATÓCÉDULA GYŰJTÉS VAGY AKÁR CSAK EGY PIACI BESZÉLGETÉS „APRÓ” PILLANATAIRÓL. VÁRJUK MINDAZON PÁRTTAGJAINK ÍRÁSAIT, AKIK ÚGY GONDOLJÁK, HOGY A MUNKÁSPÁRT KÖZÖS KINCSÉVÉ TENNÉK AZ ELMÚLT HÚSZ ÉV SZÁMUKRA FONTOS, EMLÉKEZETES PILLANATAIT. EZÚTTAL PAULIK PÉTER ÉS GOLLER LÁSZLÓNÉ EMLÉKEIT IDÉZZÜK FEL.

AZ ÉN HÚSZ ÉVEM – PAULIK PÉTER Húsz esztendőm, ami a rendszerváltással kezdődött, jó és rossz élményekben gazdagon telt el. A VOLÁN-TEFU szakszervezeti intézőbizottságának tagjaként néztem végig, hogyan teszik tönkre Európa egyik legnagyobb fuvarozási cégét. Hasonlót többen megélhettek, hiszen a legnagyobb magyar cégeket előbb vagy utóbb tönkretették és/vagy eladták. Aztán sok más sorstársamhoz hasonlóan vállalkozásba kezdtem, ami kezdetben szépen ívelt felfele, majd a vagyonvédelemben megjelenő protekcionizmusnak és tisztességtelen elemeknek köszönhetően abba kellett hagynom. A magyar kisvállalkozónak mára már teljesen leszűkítették a lehetőségeit. A multik kapnak támogatást számolatlanul a mi adóforintjainkból, mégis kirúgják a dolgozóikat. Most például a Tungsramnál. Holnap majd másutt. Állampolgárként az egészségügy kivéreztetését is megtapasztalhattam. Míg a szocializmus időszakában mindenki rendelkezett a szabad orvosválasztás és kórházválasztás jogával, ma be vagyunk szorítva a szűkös lehetőségek, pénztelenség és ránk erőszakolt kényszerek satujába.

Szabadon az választ kórházat, akinek sok pénze van. Ha valaki megbetegszik, kénytelen gyakran hosszan végigmentőzni a fél országot, míg orvoskezekbe kerül, de az is előfordul, hogy útközben meghal. Aztán elvitatkozgatnak azon, hogy ki a felelős. A felelős egyértelműen a rendszer. A pokolian rossz és logikátlan, korrupt rendszer. Persze a Kádár-rendszerben is voltak hibák, ezeket kellett volna kijavítani, de napjainkban a hiba maga a rendszer, a tőkés kizsákmányoláson alapuló eszeveszett profitéhség. Nem is hiba, hanem bűn, hiszen hazugságban fogant, az ország népének manipulálásával. Arról szól, hogy bizonyos emberek megszerezhessenek ingatlanokat, nagyértékű telkeket, esetleg az érintetlen, jobb sorsra érdemes környezetet bepiszkítsák, hogy ezáltal még gazdagabb milliárdosokká váljanak. Lassan egy talpalatnyi zöld sem marad, amire nem vetette volna ki a hálóját valamelyik tőkés banda. Nekik mindent lehet. Erkölcsi aggályok nélkül. Úgy változtatják a Munka Törvénykönyvét, hogy nekik jó legyen. A dolgozónak hallgass a neve. Úton-útfélen szavalnak a szabadságról és a demokráciáról, de ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Kint az utcán ugyan lehet kiabálni, meg lehet írni sok mindent, viszont a tőkés hatalom azt tesz, amit akar. Kapun belül pedig meghajolva hallgathatsz. Ott már megszűnik a jogbiztonság, létbiztonság pedig már nem létezik. Ezt a fogalmat törölték. Jó, tudom, a választási plakátokra minden rákerül, de az ellenkezője valósul meg. A gazdasági érdekcsoportok által irányított média mozgatja a szálakat. A Munkáspárt ezen a helyzeten akar változtatni, azért vagyok itt. A Május Elsejék csodálatosak, mindegyik évben élmény volt részt venni rajta. Ez az a nap, mikor a Munkáspárt megmutathatja magát országvilág előtt. Nem szabad a virslire és sörre

korlátozódnia. A munkások ünnepe másról szól: a szolidaritásról, az összefogásról, a harcról. A válság következtében is egyre inkább harcos ünneppé válik. Mi vagyunk Magyarországon ennek a motorja. Naponta kell megjelennünk a gyárak előtt, ahol elmondhatjuk gondolatainkat, és eszmei fegyvert adhatunk a dolgozók kezébe. Emlékezetes a Suzuki gyári akciónk, mikor a rendőrséget is kihívták. Zavarta a tulajdonos embereit a jelenlétünk. Döbbenetes élmény volt 40-50 „munkásbusz” érkezését látni kora reggel, és ott dolgozni 8-10 elvtárssal a zuhogó esőben, kabát alá rejtve a szórólapokat. A dolgozók mindenhol szívesen látnak bennünket. Több alkalommal vettem részt gyári akción, legutóbb a General Electric váci üzeménél, ahol a munkanélkülivé válás réme fenyeget. Az utcai politizálás az egyik leghatékonyabb és leglelkesítőbb eszközünk. Nem csak az üzemek előtt. Annyi gond van az országban, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Mivel a médiából ki vagyunk zárva, megkeressük az embereket. Odamegyünk és elmondjuk, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Egyre több a fogadókész fül, hiszen mi másban bízhatnak az emberek? A munkáltatójuk szép szavában semmiképp. A kormányéban sem, mert az soha nem állt a dolgozó ember pártján. Ők is milliárdosok, nem lehetnek illúzióink. Mikor kérdeznek is, hazudnak. Húsz esztendő alatt elhatalmasodott korrupció, csalások és átverések tömege hálózza be az országot. Mindenhol számtalan kiskapu, amelyeken a nagykutyák közlekednek... Nagy hiba ez a rendszer, és nagyon meg kell változtatni, hogy végre mi legyünk itthon és nem a multik. Nem az a lényeg, amit hallunk, hanem az, amit a dolgok mögött látunk!

MOZGALOM

AZ ÉN HÚSZ ÉVEM – GOLLER LÁSZLÓNÉ Az én húsz évem – a mi húsz évünk – az enyém, a Tiéd, a Párté. Nem lehet szétválasztani. Csak együtt! Együtt küzdhettünk meg a sikerekért, együtt restelltük tévedéseinket, és fogadtuk választási eredményeink sikerét s kudarcát egyaránt. Én a Munkáspárt megalakulása előtt kerültem a Budapest XIII. kerületi nyugdíjas alapszervezetbe. Ott éltem meg az MSZMP szétverését. Döntésemet egyetlen szó határozta meg – „munkás”, ezt a szót törölte a nevéből az MSZP. Megalakult az új alapszervezet, melynek titkára Sági György lett, én pedig szervezőtitkár. Nagyszerű ember volt. Közel száz tag – és a vezetőség. Neki a világ legtermészetesebb dolga volt ez a felállás. Nekem nem. Én féltem – felelős beosztás, új környezet, új arcok – szóval bedobtak a mélyvízbe. De belülről biztatást éreztem a tagság részéről – hiszen bizalmat szavaztak nekem. Aztán már csak azt tapasztaltam, hogy úgy dolgoznak, mint a szorgos „hangyák”, gondolataink pedig találkoztak. Megnyugodtam. Húsz éven át minden tisztséget kipróbáltam a vezetésben: voltam titkár, majd titkár és gazdaságis egyszerre, most bizalmi. A 20 év alatt olyan elvtársakkal dolgozhattam együtt, akik mellém álltak, segítettek, akikre felnéztem, akiktől tanulhattam – bölcsességet, élettapasztalatot, mert húsz év sokat jelent. Egy generációt. Most érzem, milyen gyorsan múlik az idő. Ennek a pártnak már történelme van. Mint, ahogy történelme van minden embernek, nekem is. Gondolataim egyre kalandoznak, mert… Nem gondoltam volna, hogy visszaköszön gyermekkorom szegénysége. Engem akkor „prolinak” neveztek az iskolában, és sorakoztam az ingyen ebédért – hétköznap és vasárnap. Nem gondoltam volna, egyetlen iskolai fényképemről – melyet nem mertem mutogatni, mert nem csak a szemem csillogott a napfényben, hanem a lábam ujjai is kikandikáltak a lyukas cipőm orrán –, hogy a mai korban megismétlődhet. Nem gondoltam volna azt sem, hogy kilakoltatások sokaságát tervezzék ma – mint hajdanán, az 1929-es nagy gazdasági válság idején, melynek részesei voltak szüleim és mi öten gyerekek.

Arra sem gondoltam, hogy mostanra éhező gyermekeknek gyűjtsenek, s én azért oklevelet kapjak, mert adományoztam. S miközben a TV-ben pazar vacsorákat nézhetünk, a híradóban elhangzik egy hír – „egyes vidéki falvakban a boltok csak tejet és kenyeret tartanak, mert másra nem jut a minimálbérből vagy a segélyből az ott élőknek”. A félelem bennem dolgozott már 20 éve is. Mert, ami gyerekkorom emléke, most itt van. Éhező gyermekek, hajléktalanok, munkanélküliek, becsapott milliók. Ezt nehezebb elfelejteni, mint a jót. A jót természetesnek veszi az – Ember – így nagybetűvel. És gondolkozik! 1951-ben kiváló munkámért jutalomkönyvet kaptam. Címe: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!” Ezt a jelszót 1919-ben írták vörös zászlójukra az ifjúmunkások. Most itt van a kezemben – gondolkozom – hát mégis?! Aztán lapozgattam régi újságjainkat. Egy cikknek szánt írásom A Szabadság


11

2003. november 14-ei számában jelent meg. Címe: „Ígérem, nem leszünk gyávák!” Így írtam akkor: „Az első választás idején az unokámmal jöttünk haza, s bosszankodva mondtam: Már megint leragasztották a plakátunkat! Ő erre így válaszolt: „Gyávák vagytok, mama! Ezt így kell csinálni!” – s fogta az öntapadós matricánkat, ráragasztotta a másikra. Igaz, ez sem tetszett nekem.” Tényleg, gyávák lennénk? Nem vagyunk! Mint írtam a Pártnak, Neked, nekem – közös a múltunk. Tisztelt ünnepeltek! Magyar Kommunista Munkáspárt! Születésnapunkon üdvözöllek! Kívánok Neked – Nekünk még nagyon sok harcos évet! Mert harc lesz, a munkásosztály és a mi harcunk. Igaz, harcoltunk eddig is – létünkért, fennmaradásunkért. Ez az egyetlen párt hazánkban, melyet a tagsága és szimpatizánsai tartanak életben. A magunk erejéből építkeztünk, és tesszük ezt ma is, s a jövőben is. Remélem, győz a józan ész!

A VÁSÁRBAN IS OTT A HELYÜNK!

November 15-én a Munkáspárt ásotthalmi és szegedi aktivistái lepték el a régió legnagyobb kirakodó- és állatvásárát, a mórahalmi vásárteret. A 12 fős lelkes csapat a magával vitt camping-asztalra tette ki a munkáspárti propaganda-anyagokat: szórólapokat, programokat, Thürmer Gyula „Az elsikkasztott ország” című könyvének példányait. Azonban az asztal csak a bázis volt, a vásár sorai között végig 2-3 fős csoportokban „kalandoztak” a kommunista aktivisták, megszólítva, elbeszélgetve az emberekkel. Nem volt könnyű munka öt órán át agitálni, de nincs más lehetőség. Csak így érhetünk el eredményt, ki az utcára! – összegzett Móri József, a körzet KB-képviselője. Most vasárnap a rúzsai vásárban folytatják a munkát.

12


AKTUÁLIS

MUNKÁSPÁRTI SZÜLETÉSNAP A Magyar Kommunista Munkáspárt december 19-én a Baross utca 61-ben ünnepli 20. születésnapját Az ünnepségre szeretettel várjuk a párt minden tagját! A Munkáspárt és a Baloldali Front aktivistái az ünnepet is munkával kezdik, reggel fél nyolctól a Blaha Lujza téren szórólapokat osztanak, ismertetik a párt választási programját, zsíros kenyérrel és forró teával kínálják az érdeklődőket.

„A tettekre figyeljünk…”

A gyűjtés tizenkettedik hete (zárás 2009. november 10.) A teljes adományozott összeg 5.755 ezer forint. Ezt az összeget 948 fő adományozta a szimpatizánsokkal együtt. Az egy főre eső átlag 6.071 forint/fő. Kiemelt adományozóink: Szabó János, Solymár 30.000 forint, Nagy Attila, Salgótarján 25.000 forint. Mezőfényi Józsefné 22.200 forint, Hubacsek Sándor, Dorog 15.000 forint; Benczekovits Lajos 10.000 forint, Nagy Tamásné 10.000 forint, Budapest. Az adományokat mindenkinek köszönjük. Karacs Lajosné

VASAS-EZREDVÉG ZENÉS-IRODALMI ESTEK XVIII. évad első előadása 2009. november 27-én (pénteken) 17 órai kezdettel

SZÓL MÁR A MANDOLIN Emlékezés Szabó Miklósra, a nagy magyar operaénekesre születésének 100. évfordulóján KÖZREMŰKÖDIK: Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekese Kassai Franciska, előadóművész Hegedűs Valér, zongoraművész Szabó Miklós, a művész fia

A Központi Bizottság ünnepi ülése – ahová minden párttagot szeretettel várunk –

HÁZIGAZDA: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, műfordító

10 órakor kezdődik a Baross utca 61. első emeleti nagytermében. Ünnepi köszöntőt mondanak Thürmer Gyula mellett a Munkáspárt és a Baloldali Front vezetői. Az ünnepi műsorban versekkel, filmekkel idézzük fel a Munkáspárt elmúlt 20 évét.

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR A VASAS KÖZPONTI KÖNYVTÁR ALAPÍTVÁNY Segítsük a gyári demonstrációkat! A gyárak, üzemek előtt elengedhetetlen a jelenlétünk, hiszen az ott dolgozókat így szólíthatjuk meg közvetlenül. Vannak néhányan, akik rendszeresen részt vesznek ezekben az akciókban, de gyakran szembesülnek a problémával: van hová, van kivel menni, csak a helyszínre eljutni nincs mivel. Ezért kérjük minden gépkocsival rendelkező párttagunkat, szimpatizánsunkat, hogy segítsenek, jelentkezzenek a gyári akciókra Fogarasi Zsuzsannánál a 30/307-1166-os telefonszámon.

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest, Baross utca 61.; Telefon: 334-1509; Telefax: 313-5423; A Szabadság e-mail címe: [email protected]; internetcím: www.aszabadsag.hu Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146 A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 43. SZÁM NOVEMBER FORINT

Recommend Documents