A Könyörületes és az Irgalmas Isten nevében
Iszlám: vallás és kultúra Készítette: Sulok Zoltán Magyarországi Muszlimok Egyháza *** 2011. március 21.
Világnézet az iszlámban Mindent
átfogó harmónia a világegyetemben. Minden teremtmény (élő és élettelen) Isten törvényének, azaz Istennek engedelmeskedik. E törvényeket megkerülni nem lehet A törvények betartását nevezzük iszlámnak.
Világnézet az iszlámban Az
ember különleges helyzete:
– Tudattalan része: Isten törvényét követi – Tudatos része: szabad akarat Isten
hogy:
az embert úgy teremtette,
– Képes a jó és a rossz között különbséget tenni. – Képes Isten létét és hatalmát felismerni. – Vágyik Isten szolgálatára.
Világnézet az iszlámban Próféták
küldetése: Isten törvényeit hozták el az embereknek. Emberek teremtésének célja Isten szolgálata: „Azért teremtettem az embereket és a dzsinneket, hogy Engem szolgáljanak.” (Korán 51:56)
Világnézet az iszlámban Mohamed
(béke legyen vele):
– a próféták pecsétje (utolsó a próféták sorában), – küldetése az Ítélet Napig szól, – küldetése az egész emberiséghez szól.
„Mohamed Allah küldötte és a próféták pecsétje! Allah minden dolog tudója.” (Korán 33:40)
Világnézet az iszlámban Az
ember feladata tehát Isten törvényeinek követése az élet minden területén: „Hiszünk és engedelmeskedünk.” „Legyen meg a Te akaratod!”
EZ AZ ISZLÁM LÉNYEGE, AZ ISZLÁM JELENTÉSE.
Saria (törvény) Mivel iszlám az emberi létezés minden vetületét áthatja, az iszlám ÉLETMÓD, ÉLETVEZETÉSI KÓDEX. Ezt SARIÁNAK, vagy törvénynek nevezzük.
Az iszlám alapelvei Az iszlám vallás öt gyakorlati pillérre épül: Tanúságtétel az egyistenhitről és Mohamed prófétaságáról Imádkozás naponta ötször Böjtölés Ramadán hónapban Zakát (kötelező adomány) a szegények javára Zarándoklat Mekkába
Az alapelvekből következő dolgok Találkozás
Öltözködés Tisztaság Ima Étkezés szolgáltatások Ünnepek Szórakozás,
sport
Találkozás Férfiak
és nők Üdvözlés Megszólítás udvariasság Tekintetek Szemérmesség Fényképezés, videózás
Öltözködés Szemérem
férfiak és nők esetében Szemérem takarása (házastársat kivéve) Ruha feltételei: – Nem átlátszó – Nem emeli ki a formát – Eltakarja a szemérmet Ruhadarabok
megnevezése!
Tisztaság Test
(mosdó és WC használat) Ruházat hely
Ima Ima
helye
Minden helyen lehet, ha az: – Tiszta és száraz – Nem konyha, nem fürdőszoba vagy WC – Nem temető Ima
iránya Mekka, nem Kelet! Ima ideje: naponta változik, a nap járásának megfelelően
Étkezés
Tiltott ételek és italok: – Sertés és ragadozók húsa – Alkohol és alkohol tartalmú dolgok (pl. aromák) – Amit nem kivéreztetéssel vágtak le „halal” ételt kiválthatja a kóser, de nem azonos vele! „Halal” és vegetáriánus ételek Elkészítés: „halal” étel nem keveredhet nem halal étellel! Más vallás előírásai szerint felajánlott étel soha nem „halal”! Teríték elhelyezése – jobb kéz szerepe Hús szerepe Böjtölés ideje, formája Alkohol az asztalon
Szolgáltatások – néhány példa
Fodrász – Férfi a férfaknak – Nő a nőknek – Idegen férfi nem láthatja a nőt kendő nélkül
Kozmetika – Csak azonos nemű csinálhatja – Szemérem kerülése
masszázs – Csak azonos nemű csinálhatja – Szemérem kerülése
Ünnepek Két
nagy ünnep:
– Böjtmegtörés ünnepe (3 napos, Ramadán hónap után) – Áldozati ünnep (4 napos, a mekkai zarándoklat idején) Kiemelt
jelentőségű időszakok
– Ramadán hónap – Mekkai zarándoklat ideje
Szórakozás, sport Vallás
alapelveinek betartása Öltözködési szabályok Öltözők és zuhanyzók Nemek szabad keveredésének kerülése Szemérmesség Tekintetek
Egyén és vallás viszonya A
muszlim emberek különböző szinten vannak a vallás ismeretében, megértésében és gyakorlásában Elhagyás, hanyagság vagy be nem tartás NEM AZONOS A TAGADÁSSAL!
További információ www.iszlamweb.hu
[email protected]
Köszönöm a figyelmet!