ISTENI KETTŐSSÉG A VALLÁSOKBAN Ritka az olyan vallás, amely ne az isteni kettőségre épülne. Ám ne higgyük, hogy ha hallottunk már isteni kettősségekről, akkor már mindet ismerjük is! A világegyetem és a teremtés meglehetősen összetett rendszerekből áll, ezért nem árt újra és újra feltennünk a kérdést: melyek az isteni kettősségek és hogyan egyensúlyozhatunk emberként közöttük? A KETTŐSSÉG MINT SZÜKSÉGSZERŰSÉG Aki vallásos, annak természetes, hogy minimum kétféle minőséget kell megkülönböztessen egymástól: az istenit és az emberit. Viszont aki nem vallásos, ő is kettőségekben gondolkodik: ismert és ismeretlen, fent és lent, jobb és bal, férfi és nő, születés és halál, mozdulatlanság és mozgás, lét és nemlét stb. Tehát az életünk tele van kettősségekkel. Elgondolkoztál már azon, hogy miért is van ez így? Nyilvánvaló, hogy a viszonyítás miatt. A férfinek csak a nőhöz viszonyítva van értelme, pláne értéke. S fordítva is így áll a dolog. A megkülönböztetéseink alapja az ismeret és az erkölcs. De ha már az ismereteknél tartunk, akkor mindjárt itt van az istenség kérdése. Tudniillik, hogy a Teremtő önmagán belül elkülönített egyes tudatrészeket – lelkeket –, s imígyen nézőpontokat alakított ki, melyekből önmagára tekintett vissza. Tehát a Teremtő egyik része vizsgálni kezdte a többi részt, avagy magát a Nagy Egészet. Ez lehetett talán az első isteni kettősség. Gondoljuk meg, hogy a Teremtő egy homogén, differenciátlan, öntudatlan energiamező volt. Azután egyszer csak megmagyarázhatatlan módon kijelöl magában egy orientációs pontot, mint tudatközpontot, ahonnan visszapillantott önmagában. Ez lehetett a teremtés nyitánya, amikor a tudat elkezdte szemlélni a Tudatot, illetve a kis energiamező a nagy Energiamezőt, a rész-intelligencia a makro Intelligenciát. Ezért állítom én, hogy a kettősség szükségszerű, de ez még nem principiális különbség, hiszen a szubsztancia ugyanaz. LÉNYEGI KETTŐSSÉGEK Amikor a lélekről, mint örök, legszebb vívmányról beszélünk, s lelkeket hasonlítunk össze, akkor még nincs lényegi különbség köztük, mivel mind a kettő lélekszerű képződmény. Amint a lélek transzmutálódik – átalakul –, már beszélhetünk lényegi kettősségről. A legkézenfekvőbb a lélek és a test összevetése. Mindkettő isteni eredetű, de mekkora a differencia! A kettőség valahol mélyen, egy előttünk ismeretlen metafizikai síkon feloldódik, hiszen az anyagról tudjuk, hogy energia, az energia pedig isteni szellemből áll össze. De az öt fizikai érzékszervünk számára, szubjektív valóságként létezik egy jó adag eltérés a látható test és a láthatatlan lélek között. A vallásoknak erre mindenkoron ügyelniük kellett, hiszen egészen más természetű a lélek, mint a test. A test romlandó, bomlékony, átmeneti és függőségben él. Ezzel szemben a lélek halhatatlan, elpusztíthatatlan, örökkévaló és szabad. Természetesen lélek alatt érthetünk isteni szellemet, tudatot és egy sor más névre keresztelt entitást, ám az isteni kettősség akkor is fennáll a vallási hiedelmeken és képzeteken belül. REND ÉS KÁOSZ Az isteni kettősségek újabb kategóriáját képviselik a rend és a káosz tendenciái. A vallások erkölcsi jóról és gonoszról prédikálnak, de ez nem feltétlenül segíti a hívőt a rend, illetve a káosz képviselőinek a felismerésében és beazonosításában. Ugyanis a köpönyegforgatásnak köszönhetően, könnyen tévútra vihetik a halandót a látszatok. Például a szebbik út nem feltétlenül erényes. A gazdagság lehet átok és áldás is. Az egyház éppúgy lehet korrupt, mint a politika. Az ezotéria lehet
Isten műve, még a Biblia egyes részei az emberé. Melyik okoz rendet a testben, a lélekben és a szellemben? Ugye, nem is olyan könnyű egyértelműen eldönteni. A vallások tele vannak világteremtő, fajalkotó, életrendező és sorsíró lényekkel. A kardinális kérdés: ki kinek a szolgálatában áll. Vagy kiáltsunk ki egy fő gonoszt: a Sátánt vagy az Antikrisztust, és egy fő jót: Krisztust, s ezzel az isteni kettősséget lényegében egyszer s mindenkorra lerendeztük? Azt hiszem, a dilemma ettől bonyolultabb, merthogy jól néznénk ki, ha a teremtés csak építkezésről szólna és nem volna benne pusztítás. Például hová vezetne az, ha az univerzum folyamatai, vagy az ember anyagcseréje mindig csak egy irányba menne végbe, s nem lenne lebontás, megsemmisítés és átalakulás benne? Mit jelentene akkor a fejlődés és az élet? ISTENI DICHOTÓMIA Az isteni dichotómia újabb megközelítési módja a szexualitás, de nem elsősorban a testiség! A keleti vallások java komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel. Például a jóga, vagy a tantra. A tantrikus extázis nem másról szól, mint hogy a testi egyesülésben egyesíteni a világot alkotó két isteni erőt. Vagy fogalmazzak inkább úgy, hogy átlelkesíteni az anyagot? A férfi magától értetődően a teremtés férfi princípiumával azonosul. Ez a létezés végtelenül parányi magja. Ő Síva, a lingam (szent fallosz). A női princípium ez esetben a tér és az idő. Ő Sakti, a yoni (befogadó vulva). Ő az az istennő – Devi –, aki a világ teremtő ereje. Megszámlálhatatlan kultusz őrzi lényük jellegét szerte a világban. Amikor pedig valódi szexuális egyesülésről beszélünk, akkor összeolvad a világ isteni kettőssége. Ezzel kicsiben, az ember szintjén helyreállítható az isteni egység és az univerzális rend. Semmi pornográfia vagy eltévelyedés nincs ebben. Ez a szent nász (hieroszgamosz). ÉN VAGYOK – én vagyok! Az isteni kettősség kicsit misztikusnak tűnő része az ÉN kérdése. De ez csak első pillantásra van így. Az isteni Én önmagát vetíti bele az emberbe. Igaz, csak részlegesen és erőteljesen torzított formában. Ezt nevezzük egónak. Mindkettő (ÉN és egó) jelentése: én, önmagam. Csakhogy az egyik a valódi isteni részünk, míg a másik a hamis énünk. A valódi ÉN az örökkévaló és tiszta alkotóelemünk, míg az egó csak a fizikai létünkhöz kapcsolódó, folyamatosan átvedlő énképünk. Előbbi a belső világgal és Istennek a spirituális oldalával, utóbbi Istennek az anyagi oldalával áll szoros kapcsolatban. De mivel nincsen olyan, ami a Teremtőn kívül lenne, végső soron mindennek a forrása Isten. Spirituális oldalról nézve a legnagyobb baklövésnek az számít, amikor az egó elhiteti magáról, hogy ő a felső ÉN. A megvilágosodottakban, a felébredettekben, az érett lelkekben nincs ellentmondásban az egó és az ÉN. Ilyen és csakis ilyen értelemben oldódik fel az isteni kettőség – s vele együtt az ellentétesség – bennük, s születik meg a tökéletes egység állapota, mely a szeretet új dimenzióiba emeli őket. Száraz György Boldog napot!
OZIRISZ, AKI A SÖTÉTSÉGTŐL SZABADÍTJA MEG EGYIPTOMOT KICSODA OZIRISZ? A héliopoliszi Enneád tagja, Ízisszel és Hórusszal alkot istenháromságot. A túlvilág és a halottak isteneként ismert. Nemcsak az elhunytak könyörületes bírája, hanem az alvilág életet adó ura. Tőle ered a termőföld termékenysége, és ő tanította meg a földművelésre, a gabonatermesztésre és a
borászatra az emberiséget. A halál utáni élettel való kapcsolata miatt összefüggésbe hozták a természet körforgásával is, különösen a növényzet évenkénti megújulásával és a Nílus áradásával, ezáltal az áradás kezdetét jelző Szíriusz csillaggal és az Orion csillagképpel is. Az „Ozirisz” név az Usziri görögösített alakja. Usziri feltételezett jelentése: „a szem helye”, vagy a „szem ura”, vagy „szem trónusa”. Alexander Moret a „Egyiptom istenei és királyai” című könyvében kimutatta, hogy az egyiptomiaknak ősrégi Messiás-jóslataik voltak, melyek egybeestek a Halottak könyvének eddig homályos részleteivel. Moret bebizonyította, hogy a régi egyiptomiak allegóriái megegyeznek az Evangélium elbeszéléseivel – Jézus születését, életének részleteit, a kánai menyegzőt, halálának körülményeit szimbolikus értelemben egész Egyiptom ismerte már sok ezer évvel Jézus születése előtt. A tiszta vallás és az özönvíz előtti beavatottitudás feledésbe merült és Krisztus élete később Ozirisz életeként és szenvedéseként élt tovább a vallási hagyományokban. A Biblia legtöbb története megtalálható az egyiptomi vallás ránk maradt történeteiben és emlékeiben. Ozirisz tehát a meghaló és feltámadó isten archetípusává lép elő. Ilyesformán Ozirisz voltaképpen megváltó. A fő kérdés csak az, hogy mitől váltja meg az emberiséget? A MEGSZABADÍTÓ Ozirisz úgy vonult be a történelembe, mint a legjóságosabb király, akinek uralkodása az aranykort jelentette Egyiptomban. Bölcs, nagy tudású, igazságos és erős uralkodó volt. Ozirisz eredetileg termékenységi isten volt, s a sarjadás szimbóluma, majd később, a halálát követően az alvilág ura lett. Ő Ízisz testvére és férje, Széth és Nephthüsz bátyja, Nut és Geb fia, valamint Hórusz apja. A mítosz szerint Ozirisz királyként uralkodott a Földön. Ré bízta meg Őt azzal, hogy tanítsa meg az embereket a földművelésre, később féltékeny öccse, Széth, galád módon megölte. Egy ünnepség alkalmával azt a játékot játszotta Széth, hogy egy csodálatos szarkofágba lehetett belefeküdnie mindenkinek, s akire legjobban illett a drágakövekből kirakott láda, az nyerhette el jutalmul. Sokan tettek próbát, de valahogy a méret egyikkőjüknél sem stimmelt. Végül, maga a király is tett egy kísérletet. Csodák csodájára – vagy, mert Széth korábban szándékosan a méreteire szabatta a pompás ládikát – az ő termete tökéletesen beleillett a szarkofágba. Ekkor Széth és latorjai rácsapták a fedelet a ládára, lelakatolták és gyakorlatilag foglyul ejtették Oziriszt. A ládát ezután a Nílusba vetették. A víz a föníciai Büblosz városába sodorta a ládikót, ahol az idők folyamán egy hangbokor nőtte körül a ládát. Később a király ebből a hatalmas fából állíttatott oszlopot a palotájában. Ízisz férje keresésére indult, s nagy nehézségek árán meg is találta Oziriszt. Ezután dajkának szegődött a király udvarába. Mivel a királyfit halhatatlanná akarta tenni, tűz fölé tartotta éjszakánként. Ám az anyja megleste Ízisz fondorkodásait, így megakadályozta-megfosztotta gyermekét az örökléttől. Ezután Ízisz nem tehetett mást, mint felfedte valódi mivoltát, elkérte az oszlopot és Egyiptomba vitte. Széth kipuhatolta, hogy Ízisz mire készül. Megtalálta a holttestet, amit feldarabolt és szétszórt az országban. Ezt követően Ízisz összegyűjtötte Ozirisz darabjait a falloszát kivéve és Anubisz segítségével összeillesztette a tetem részeit. Minden városban, ahol megtalálta Ozirisz egy darabját, sírhalmot emelt. Ezután fogant meg Hórusz, aki később anyja segítségével vette fel a harcot apja gyilkosa, a saját nagybátyja ellen. Végül Hórusznak sikerült bosszút állnia Oziriszért és elnyerte a királyi trónt. Ez a történet az egyiptomi vallás egyik alapvetése. A mítosz elbeszéli, hogy Ozirisz és Széth antagonisztikus ellentétéből milyen sorsa kerekedik az emberi testet öltött léleknek. Merthogy Ozirisz az ember isteni természetét, míg Széth az ember állatias, vagy földhöz kötött természetét jeleníti meg. Ozirisz nemző erőit soha nem veszíti el, legfeljebb szétforgácsolja, amíg a test
koporsójában tartózkodik. Ezért mumifikált királyként ábrázolják fején egy különleges, nagyon tipikus tollkoronával, amelyet Atef koronának hívnak, kezében pedig a jogar és a korbács, vagyis a királyság jelképei találhatók. Ozirisz tehát az isteni lélek, amely fényből áll, de akit a sötétség erői kötnek gúzsba. Ő azonban képes Ízisz, a spiritualitás női princípiuma által, újjáéledni, azaz feltámadni. Ezt úgy éri el, hogy képletesen fiában, Hóruszban születik újjá. Ebben az esetben Hórusz az ember megvilágosodott tudata. Ha úgy tetszik, az emberi szellem. Ez a folyamat tehát Oziriszből, Íziszből és Hóruszból áll. Ilyenkor nem csak isten-istennő-istenfiú hármasságra gondolhatunk, mint az Oziriszmisztériumokban, hanem akár egy folyamat három elválaszthatatlan, egymást erősítő részére is. Ennek a folyamatnak a lényege a megváltás, vagyis a sötétség eloszlatása és legyőzése. Így válik Egyiptom és maga az emberi természet szabaddá, igazzá és halhatatlanná, vagyis istenivé. Ozirisz ily módon szabadította meg Egyiptomot a sötétségtől, s egyúttal egy programot is adott az utókor számára, hogy miként lehet felülemelkedni a sötétség erőin. Ozirisz ezután visszavonult, s az alvilág uraként, bírósága előtt zajlik le a mérlegelés, aminek során eldönthetik, hogy ki kerülhet be a birodalmába és ki nem, illetve hogy kire milyen sors vár. Halála után a király és az előkelők is úgymond Ozirisszé válnak, tehát szimbolikusan beolvadnak az Ő birodalmába, az Ő testébe. Egyébként az Ő testéből ered a Nílus, de a Hold is Ozirisz egyik megjelenési formája. Héliopoliszban Oziriszt a főnixszel is azonosították, s a gabonakalászokat hívták még Ozirisz testének. Ozirisz legnagyobb temploma Abüdoszban található. Másik kultuszközpontja Buzirisz (Abu Szír). Száraz György Boldog napot!
EGYIPTOMI PAPNŐK A PAPSÁG ÉLETE Egyiptom egy földre szállt csoda volt, egy hatalmas birodalom. Ezt a csodát a fáraó, vagyis az istenkirály vezette. Természetesen a fáraót ruházták fel az istenek és az istennők a legnagyobb hatalommal és döntési jogkörrel, de egyedül képtelen lett volna minden feladatot ellátni, ezért egy irányítói hálózatot hozott létre, egy rendszert, amely képes volt ellátni mind a bürokratikus, mind a vallási-spirituális feladatokat. A papi funkcióknak se szeri, se száma, ha Egyiptomra tekintünk. Szinte minden kis és nagy munkának megvolt a maga felelőse. Összességében kijelenthetjük, hogy Egyiptomot a papság irányította közvetlenül, illetve a főpapok, a vezír és a fáraó közvetve. A társadalom legfontosabb csoportját a papok alkották. Ők voltak „az isten szolgája” cím büszke birtokosai. Természetesen annak az istennek a nevét illesztették e titulus elé, akinek szolgáltak. Például: Anubisz isten-szolgája, vagy Ízisz isten-szolgája. Ily módon az állami feladatok és a vallási teendők teljesen összefonódtak egymással. Amint felépültek a misztériumiskolák, illetve a templomok, egyre több papi rend alakult. Egyiptom gyorsan fejlődött és ért fel a csúcsára. Ennek köszönhetően egyre több földönkívüli lény érkezett Kemetbe (Egyiptomba) a maga sajátos repülő szerkezetével, s hagyott nyomot a történelemben azáltal, hogy tanításokkal, különféle technológiákkal és energiákkal gazdagították a Nílus menti kultúrát. Később pedig egyre több isteni lény született le Egyiptomba, hogy megcsodálja és a tökélyre fejlessze a birodalmat.
Az Újbirodalomban ötféle papi rang létezett. A papok háromnaponként testüket végigborotválták és szokás szerint minden nap és minden éjjel kétszer mosakodtak hideg vízben. Érdekes, hogy ellátásuk részét képezte a nekik kijáró borfejadag. A PAPNŐK SORSA Minden isteni lény igyekezett lefektetni a maga tradícióit. Voltak köztük olyanok, akik előnyben részesítették a papnőket a férfipapokkal szemben. Mindenesetre a papi-főpapi kinevezés mindig a felsőbb vezetettségtől, jelesül, az istentől vagy az istennőtől származott. Ízisztől, Maattól, Hathortól, csak hogy néhányat említsek. A történelmi korszakok kezdetén viszonylag sok család nőtagja vett részt az istenek kultuszaiban. Kivált Néith és Hathor istennőknek voltak papnői. Ez azonban nem jelenti azt, hogy férfiisteneknek ne lettek volna papnői. Például Amon Rének, vagy Thotnak számos tehetséges papnője volt. A papnői szerepkör esetenként örökletes volt, de ez nem mindig mutatható ki. Az azonban abszolút látszik, hogy a papnők befolyása nagy volt mind politikai, mind társadalmi téren. A papnőket nagyra becsülték Egyiptomban. Voltak olyan diszciplínák, melyekhez kifejezetten női mágusokra volt szükség, tehát a feminin oldal sok helyen előnyt jelentett: bizonyos mediális képességeknél, a jóslásoknál-jövendőmondásnál és a gyógyítás egyes ágazataiban mindenképpen. A tánc, az ének és a zene kifejezetten a papnők feladatkörébe tartozott. A zenének a szerepe legalább annyira volt a tudatmódosítás, mint a szórakoztatás. Sok esetben nem várták el a papnőktől a szüzességet, s bár voltak időszakok, amikor önmegtartóztatást kellett gyakorolniuk, férjhez mehettek és gyermekeknek adhattak életet. A papnőkre továbbá szigorú rituális szabályok és etikai elvek vonatkoztak. Ahhoz, hogy megismerhessék az istenség titkos bölcsességét, maximálisan elhivatottnak, spirituális szempontból és erkölcsileg tisztának kellett lenniük. Ennek hiányában egy papnő sem nyerhette el a magasabb beavatásokat. Ami a papnők étrendjét illeti, olykor érvényben voltak bizonyos étkezési tabuk, de ezek vidékenként és az adott isteni kultusz szerint eltérők voltak. A papnők szerepét és méltóságát egy példán keresztül szeretném illusztrálni. Hui ókori egyiptomi papnő a XVIII. dinasztia idején élt. Hui volt III. Thotmesz feleségének, Meritré-Hatsepszutnak az édesanyja. Hui kimagaslóan fontos szerepet töltött be Amon, Ré és Atum kultuszának kiteljesedésében. Egy szobra is fennmaradt, melyen III. Thotmesz nagy királyi hitvese anyjának nevezi magát. De említhettem volna Pabasát is, aki egy személyben volt Amon-főpapnője és az isteni feleség főadminisztrátora, valamint Amon prófétája, Khuitszisztrumosa és isten öltöztetője. A papság képezte az ókori Egyiptom szellemi elitjét, ők voltak a birodalom artériái. A papnői hivatalok közül csak Amon főpapnőinek rangja volt örökölhető. Ez a méltóság a főpapnő örökbefogadott lányára szállt. Az örökbefogadott lányok rendszerint hercegnők voltak. Száraz György Boldog napot!
A NAPISTENNEK MIÉRT VOLT KOS A SZIMBÓLUMA?
Sokszor találkozunk az egyiptomi templomokban kos fejű szfinxekkel mint a Napisten megjelenési formáival. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mivel érdemelte ki ez az állat, hogy a leghatalmasabb istenség földi megjelenési formájává lépjen elő? Egyiptomban szfinxnek nevezik a kőből faragott, általában fáraófejű, oroszlántestű szobrokat. Ezekről viszonylag sokan tudják, hogy a fáraót jelképezik. Azt azonban már jóval kevesebben ismerik, hogy bizonyos esetekben magát a Napistent is szimbolizálhatják. Előbbire jó példa a gízai Nagy Szfinx, utóbbira a karnaki templomot a luxori templommal összekötő, kb. 3 kilométer hosszúságú, kos fejű szfinxsor. Az egyiptomi templomépítészet elválaszthatatlan elemeit képezik a pülónok (két hatalmas kőtoronyból álló kapuk), a sztélék (vésett kőtáblák), az istenszobrok, az oszlopok, az oszlopcsarnokok, és persze a szfinxek. Ha eltöprengünk azon, hogy mit szimbolizálnak a szfinxeket alkotó állati és emberi formák, akkor gyakorlatilag megfejthetjük az üzenetüket és a funkciójukat. Az egyiptomi mitológiában az oroszlán szinte mindig a szent helyek őrzőjeként jelenik meg. A Nap Városának – Héliopolisznak – a papjai a keleti és a nyugati horizonton lévő túlvilág kapuinak az őrzőjét látták az oroszlánban. A szfinx alakjában a napot őrző oroszlán a Napisten fejét viseli. A héliopoliszi napkultusz szerint a fáraó halála után egyesül a Napistennel, ezért a szfinx a Napisten-fáraót ábrázolja. Megjegyzem, a fáraó valójában földre szállt, vagy született isten, ergo istenkirály. Így az iménti leírás elnyeri a teljes értelmét. A szfinxek a Középbirodalomtól kezdve párosával őrizték a templomok bejáratát. Az Újbirodalom idején a templomok között szfinxsorok vezettek. A szfinxeket ilyenkor azonosították azzal az istennel, akinek magát a szentélyt állították. Karnakban azért találkozunk kos fejű szfinxekkel, mert Amon szent állata a kos. A kos a teremtőerő szimbóluma. S mint ilyen, az istenek királyának, Amon-Rének az egyik attribútuma. A kos a termékenység férfi aspektusának szimbóluma, imígyen az istenek királyának a jelképe. A kos a nemző erőt, a teremtés elindítását és működtetését fejezi ki. A kos kiterjedtebb szimbolikájának megértéséhez tekintsünk a csillagos égboltra, ahol megpillanthatjuk a Kos csillagképet, mely egyúttal a zodiákusnak, vagyis az állatöv csillagképeinek a kiindulópontja (Kos 0. foka) az asztrológiában a mai napig. Ez az egyiptomi kozmogenezisben tehát az alfa pont, ahonnan a teremtés elindul, és ahová minden nagyobb ciklus végén visszatér. A Kos csillagképnek azonban mélyebb jelentéstartalmai is vannak az előbb említetteknél. Ehhez nagyon röviden be kell mutatnunk a precesszió jelenségét. A csillagképek látszólagos elmozdulásai során a Föld forgástengelye egy 23,5°-os kettős kúpfelületen körbejár, pontosabban egy elliptikus körkúpot súrol. A napéjegyenlőségi pontoknak az ekliptikán való lassú, nyugat felé tartó mozgása igen lassú, kb. 26000 év alatt ér vissza a kiindulási pontjára. E szerint a Föld kozmikus éve az a durván 26 ezer éves időegység, mely során a föld forgástengelye körbejár egy, az ekliptika síkjára merőleges tengely körül. Ebből következik a kozmikus hónap fogalma. A Nap a 12 legismertebb csillagképen 25 920 év alatt halad át. A Föld tengelye egy furcsa hátráló mozgást végez eközben. Ezek a mozgások együttesen jelölik ki szimbolikusan és energetikailag az adott világhónapokat, vagy más néven kozmikus hónapokat. Ilyenek például: Oroszlán i.e. 10 940 – 8 780, a Rák i. e. 8 780 – 6 620, az Ikrek i. e. 6 620 – 4 460, a Bika i. e. 4 460 – 2300, a Kos i. e. 2 300 – 140, a Halak i. e. 140 – i. sz. 2020, a Vízöntő i. sz. 2 020 – 4 170. Ha alaposan szemügyre vesszük a felsorolást, akkor feltűnhet a Kos csillagképe is. Ez azt jelenti, hogy amikor a Kos kozmikus hónapjában voltunk, akkor egy speciális evolúciós korszakot élt át az emberiség. Gyakorlatilag minden a legfőbb princípium köré szerveződött – ez volt a Kos. Ennek szinte
semmi köze nincs a kos állathoz, hacsak annyi nem, hogy a kos szent állattá lépett elő e kozmikus analógia miatt. Még egyszer, a Kos korszaka attól a Kosé, hogy a tavaszi napéjegyenlőség pontja ebbe a csillagképbe hátrált egy bizonyos időszakban. Erre az evolúciós periódusra jellemző az aktivitás, a tüzesség, a teremtő erő. Ha ezeket a princípiumokat összeadjuk, akkor ezek alapján könnyedén a Napistenre asszociálhatunk. ezen felül ide tartozik az új dolgok beindulása, az áldozatok árán történő fejlődés, a szoláris és maszkulin energiák érája. A Kos időszakában rendszerint tért hódít magának a racionalitás és a logika. A legfőbb erény ilyenkor a hősiesség. Tehát ekkortájt a megújulás és az új élet lehetősége adatik meg az emberiségnek, amely az isteni tervszerűség egyik alkorszakának feleltethető meg. (Ha a 25920 éves teljes ciklusidőt vesszük alapul.) Ez az én kibontakoztatásának a kezdete, a világ meghódításának a nyitánya. Az átlagemberben a nyitottság és a stílusosság, a művészetekben a szimmetria, a harcban a dicsőség, az ezotériában a kifelé irányulás jut főszerephez ebben a korszakban. Összegezve az eddigieket, elmondhatjuk, hogy a Napisten tiszteletét és az egész világra kiterjedő hatalmát elsősorban az Újbirodalom idején, de alapvetően a Kos világhónapjában a kossal reprezentálták. Az istenkirályi hatalom ebben az időszakban a kos-kultusz révén élte fénykorát. A fáraó pedig Ré fia volt, így a kos magának a Napistennek vált az egyik szimbólumává. Száraz György Boldog napot!
SNEFERU ÉLETE Sneferu, ismertebb, magyarosabb nevén Sznofru egy különleges figurája volt Egyiptom történetének. Számos piramis és csoda fűződik a nevéhez. Ismerkedjünk meg közelebbről az ősi múlt egyik emblematikus figurájával! Arról, hogy mikor élt Sznofru, bizony-bizony megoszlanak a források. A legvalószínűbb adatok a következők: i. e. 2639-2604., i. e. 2613-2589., i.e. 2575-2551. között. Nevének több módozata is elterjedt: Soris, Sneferu, Snefru, Snfrw… Teljes neve: Ptah-Sznofru („Megszépítő Ptah”) volt. Előneve: Nebmaat(ré), ami annyit tesz: az Igazság Ura. Manethón főpap királylistájában a Kerpherész vagy Szórisz névvel azonosítható. E nevekhez JosephusFlavius és Sextus IuliusAfricanus eltérő uralkodási időt – 26, illetve 28 évet – társít. Sokat vitatkoznak azon a történészek, hogy érdemes-e Sneferu nevével ú dinasztiát nyitni. Merthogy felmerült többükben, hogy ha a fáraó a féltestvérét vette feleségül, akkor a leányági örökösödés révén juthatott trónra. Amennyiben ez valóban így történt, akkor nem indokolt új dinasztiát kezdeni vele. Később Euszebiosz keverte meg a lapokat azzal, amikor egy helyütt azt írta, hogy Sneferu ugyan memphiszi származású volt, mégis más királyi ágból származott. Adódik tehát az idevágó kérdés: ez a kijelentés féltestvéri viszonyt, vagy távolabbi felmenőági rokonságot takar. A válasz egyelőre talány. SNEFERU, A HÓDÍTÓ Sneferu volt a IV. dinasztia 1. királya. Uralkodását az egész Egyiptomra kiterjedő rend, törvény és virágzás fémjelezte. Sneferu fáraó nevezetes volt a sikeres hódító hadjáratairól. Hegemón törekvéseit jól példázza uralkodásának 13. évében Núbia ellen indított hadjárata. A núbiai hadjáratáról 7000 hadifogollyal és 200 000 jószággal tért meg. A Líbiával folytatott hadviselése nyomán Egyiptom 11000 hadifogollyal és 13000 állattal gazdagodott. Erre a hadjáratára a 8. uralkodási évében került sor.
Expanziós politikájának újabb ékkövét a Sínai-félszigeten elért eredményei jelentették. A III. dinasztia idején a korábban már elfoglalt kőbányák mellett a magarai türkizbányákat is megkaparintotta a fáraó. Sneferu erejét minősíti, hogy nem lassított a győzelem után, hanem meg sem állt Libanonig. A „Palermói kő” említést tesz egy Bübloszba indított expedícióról, ahonnan különleges fát – valószínűleg cédrust vagy valamilyen tűlevelűt – hoztak Sneferunak a 13. uralkodási évében. Tény, hogy ezekből a fákból hatalmas, több mint 100 méter hosszú hajót építtetett magának a fáraó. Sőt, ugyanebben az évben további hatvan királyi tizenhatpár-evezős hajó is készült. Az idegen vidékekről hozott fák nem csak hajók készítésére szolgáltak, hanem ebből készültek többek között a királyi paloták kapui és a templomok egyes berendezései is. A NAGY ÉPÍTTETŐ A Palermói kő bazalt sztéléjének tanúsága szerint Sneferu 35 új birtokot és 122 marhatartó gazdaságot hozott létre csupán egyetlen év leforgása alatt. Ez a fáraó nagyarányú építkezéseivel is kivívta az utókor tiszteletét. Egy ízben például 40 hatalmas hajót küldött Szíria partjaihoz, ahonnét fákat szállíttatott Egyiptomba. Sneferu nevéhez fűződik a médumi piramis befejezése és további kettő építése Dahsúrban. Hozzáteszem, a történettudomány máig megoldatlan enigmái között tartatik számon, hogy vajon a médumi (mejdúmi) piramist Sneferu építette-e, vagy csak az elhunyt Huni helyett vette át az építkezés valamelyik szakaszát. SZNOFRU DÉLI PIRAMISA vagy a DAHSURI TÖRT PIRAMIS Ezt a piramist úgy is hívták, hogy a déli ragyogó piramis, vagy Sneferu déli piramisa, avagy a Tört Piramis. Ez a 4. legnagyobb piramis Egyiptomban. Ezt a piramist a Vörös Piramistól délre, 2 km-re találjuk Dahsúrban. Mivel homokra építették, megsüllyedt és komoly repedések keletkeztek rajta. Ennek ellenére, ha rápillantunk, tapasztalhatjuk, hogy ez a legépebben megmaradt piramis. Eredeti magassága 119,712 méter volt, de feltételezik róla, hogy 128,5 méteresre tervezték. Jelenlegi alapterülete 188,6×188,6 méter az eredeti 220 méterhez képest. A piramis dőlésszöge az alapoktól a közepéig 54º27'44", a közepétől a csúcsig 43º22'. A régészek körében elfogadott álláspont szerint ez a törés minden valószínűség szerint az építészek számítási hibájából eredeztethető, merthogy nem ismerünk másik tört piramist. Ennek okán ezt egy elrontott próbálkozásnak vélik. A piramis téglasorainak rakása azt a feltehetőleg régebbi elvet követi, amikor a kőtömböket függőlegesen illesztették a központi maghoz. William Fix hívta fel a figyelmet, hogy gízai piramisokon kívül, Dzsószerétől kezdve, héjszerűen elrendezésben építették a piramisokat: egy belső maghoz fokozatosan készítették el a piramis megnagyobbításait. Az ilyen típusú piramisok teste nagyon tömör és sokkal kisebb kváderekből épül fel. A Tört Piramistól délre jelenleg mindössze egyetlen mellékpiramis található. SZNOFRU ÉSZAKI PIRAMISA vagy a VÖRÖS PIRAMIS Más néven Ragyogó piramis vagy Sznofru északi piramisa. Sneferu a Vörös Piramist Szakkarától délre építette. Ez az első tökéletes gúla-építmény. Jellegzetessége, hogy már vízszintesen sorokba rakták a kvádereket csakúgy, mint Gízában. Amikor Stadelmann alaposabban szemügyre vette Sneferu Vörös piramisának borítóköveit, azok belsején a kőfejtők jeleire bukkant. A régész az oda rótt évszámok alapján kikövetkeztette, hogy a piramis alsó hat rétegét két év alatt rakták le, továbbá 17 évig tartott a teljes építkezés. Oldalvonala eredetileg 218,5×218,5 méter, magassága 104 méter, dőlésszöge 43º36' volt. A Vörös Piramis alapját a mai napig homok borítja. Belsejébe 1939-ben J. S. Perry-nek sikerült elsőként bejutnia. Minden jel szerint a Vörös Piramis nem csak pőrén állt a sivatagban, hanem ehhez a piramishoz is tartoztak egyéb építmények is, amelyeket azonban még eddig nem tártak fel. Az egyiptológia azt állítja, hogy végül ide temetkezett Sneferu.
Érdekességképpen megjegyzem, hogy ennek a piramisnak a csúcskövét – a piramidionját – néhány éve találták meg. SNEFERU PORTRÉJA Bár hatalmas államférfi volt, mégis az emberségességéről és jóságosságáról ismerték Sneferut. Messze földről híres volt igazságos ítélkezéséről és hihetetlen közvetlenségéről. Egyáltalán nem vetette meg az élet világi örömeit. Anyja: I. Mereszankh volt. Feleségei: I. Hotepheresz és I. Nefertkau. Fiai: Kheopsz, I. Nefermaat, Rahotep és Ankhaf. Lánya: I. Nefertkau. I. Nefertkautól született fia: II. Nefermaat. Az egyiptológusok úgy vélik, hogy mivel három fiát még életében elveszítette, ezért léphetett a trónra végül fiatal hercegként egy késői gyermeke, Hufu, akit Kheopszként ismert meg a világ. Sneferu állandóan kutatott és fejlesztett. Ékes példája ennek, hogy a fáraó a Sínai-félszigetre számos expedíciót indított. Olyannyira nagy kultusza alakult ki ebben a térségben, hogy még a Középbirodalom korában is a bányászok védőistenének nevezik meg őt a feliratok. Sneferut gyakorta csak Werneter (Nagy Isten) jelzővel emlegetik. Azt azonban még nem sikerült eldönteni, hogy ez egy állandó jelzője volt a hatalmas fáraónak, vagy valóban az egyik neve. Bárhogy is, Sneferu nagyságához semmi kétség nem fér. Száraz György Boldog napot!
IMHOTEP ÉLETE Aki már hallott Egyiptomról, egészen biztosan találkozott Imhotep nevével. Ő volt a szakkarai lépcsős piramis mérnöke, a kor legnagyobb látnoka, gyógyítója, akit halála után az istenek maguk közé választottak, így emelkedett fel isteni rangra ez a főpap. Akarod hallani a történetét? IMHOTEPRŐL SZÓLÓ LEGENDÁK Valaha Egyiptomban hét évig tartó éhínség és aszály tombolt. Pontosan a Szehel-szigeten találták az úgynevezett éhínség-sztélét, amely hét szűk esztendőről szól. Ekkor Imhotep a hermopolisziThottemplomban kinyomozta, hogy Hnumtól, az 1. katarakta (vízesés) urától kellene segítséget kérni, aki a lábával vissza tudja tartani a Nílus vizét. Dzsószernek aznap megjelent álmában Hnum isten, aki szóvá tette, hogy bár ő segíti Egyiptomot, templomai mégis romokban hevernek, s tiszteletére már régóta nem épült új szentély. Erre fel Imhotep azt tanácsolta a királynak, hogy a nép és a papság egyaránt mutasson be termékenységi áldozatokat Hnum istennek. így is történt. Nem sokkal később Hnum megjelent Imhotep álmában, s ígéretet tett a szárazság befejeződéséről. Ezután a folyó vízszintje rohamosan emelkedni kezdett és a bőség visszatért Kemetbe (Fekete Földre), ahogyan Egyiptomot akkoriban hívták termékeny iszapja miatt. Köszönetképpen Dzsószer kötelezővé tette Hnum imádatát, kultuszát minden vidéken, melyet a Nílus keresztez. Ezt követően Dzsószer fáraó hálából teljhatalmú miniszterelnökké léptette elő Imhotepet. Egy másik mítosz elbeszéli, hogy az írnokok védelmezőjeként is tisztelt Imhotepről az a hír járta, hogy isteni származású volt, illetve isteni rangra érdemesült. Egyesek szerint magának Ptahnak a fia volt, aki fazekaskorongon formázta meg az ember mintapéldányát. Újabb legenda arról számolt be, hogy Imhotep mágikus képességei révén csodálatos gyógyításokat vitt véghez. Ezért ő lett az orvosok védelmezője. Imhotepet a rómaiak és a görögök Aszklépiosszal és
Hippokratésszal, a gyógyítás tudóival azonosították. A középkorban Imhotep alakja már összemosódik Hermész Triszmegisztosz figurájával, akinek Tabula Smaragdinája az ezoterikus és okkult tradíciók Tízparancsolata lett. MI AZ, AMIT TUDUNK, DE NEM ÉRTÜNK? Imhotep egy történeti személy volt. Nevének jelentése: aki békében közeledik. Ábrázolására jellemző a borotvált fej és a főpapi öltözék. Arca szelíd mosolya elárulja mérhetetlen bölcsességét. Az egyiptológia Imhotepet úgy ismeri, mint az i. e. 2700. körül uralkodó Dzsószer (Netjerihet) fáraó főpapját, kancellárját és személyes jó barátját. Az elsőnek tartott, Szakkarában épült, úgynevezett lépcsős piramis megtervezése és megépítése fűződik a nevéhez. Kákosy László nyomán Imhotep címei és hivatalai: az alsó-egyiptomi király pecsétőre, királyi kamarás, herceg, palota-elöljáró, a nézők legnagyobbja és szobrász. A „nézők legnagyobbja” a héliopoliszi főpap címe, amely a csillagok járásának figyelésére vonatkozik. Ez utóbbi címet egy picit helyesbítenünk kell: Héliopolisz legmagasabb rangú beavatottja volt, s rangja „a látók legnagyobbika”. Ezek után már nem lepődünk meg azon, hogy Platón szerint tőle ered Atlantisz története. Imhotep valóságos polihisztor volt. Mesterien értett a fizikához, a matematikához és a csillagászathoz is. Ő készítette az első rendszeres feljegyzéseket az éggömbről és a csillagképekről. Behatóan foglalkozott Isten létezésével (a Teremtő és a Teremtés titkaival), az emberi tudat és lélek evolúciós lépcsőfokaival, a halhatatlansággal, az idő és az energia hétpecsétes rejtélyeivel és a tökéletes, dinamikus harmónia megteremtésével az emberi lény számára. Egy személyben volt filozófus, tudós, művész és mágus. A hagyomány a Hórusz Szeme misztériumiskola megalapítójaként tartja számon. A hieroglifikus írás szakértője és a legfőbb titkok tudója volt. Tehát vallási-lelki vezető is volt. A későbbi korok írnokai halála után 50 évvel már istenként tisztelték és neki ajánlották fel az írásaikat. Mondásai szállóigeként szájhagyomány útját öröklődtek. Ilyenek például: „Amint fent, úgy lent.” „Minden mozog. Minden rezeg!” Mielőtt az írnokok munkához láttak volna, áldozatot mutattak be Imhotepnek, az írásra használt tinta egy cseppjével. Amit nem ismer a régészet: ki volt tulajdonképpen ez az Imhotep nevű zseni? Hová tűnt a mérhetetlen tudása? IMHOTEP ÉLETRAJZA Angol kutatók úgy vélik, hogy Memphisz elővárosában, Ankhtowéban született. Ettől eltérően más kutatók meg vannak arról győződve, hogy Thébától délre Gebelein faluban született. Bizonyos források arról tanúskodnak, hogy a sumeroknál szívta magába a tudást. Évezredeken keresztül úgy tartották, hogy Imhotep és Hertataf (Kheopsz fáraó fia) volt az ősi Egyiptom legbölcsebb embere. Imhotep szülei Kanofer és Szeth-Nefertem voltak. Felesége neve Apopi volt. A történetírás arra is emlékszik, hogy oly nagyszerű orvos volt, hogy saját kezűleg gyógyította meg a felesége trachomáját, azaz vakságot okozó fertőző betegségét egy antibakteriális kenőcs segítségével.
Imhotep nem csak Dzsószernek, hanem Szehemhetnek is épített piramist, de az végül befejezetlen maradt. Brit kútfők szerint összesen négy fáraót szolgált mint főpap és főépítész, tehát meglehetősen hosszú életpályát tudhatott maga mögött. Nevéhez fűződik Edfu templomának építése is. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy a leghíresebb egyiptomi könyvek eredeti példányainak, a Hermész könyveknek, amelyek Thot isten könyvei voltak, talán Imhotep lehetett az egyik szerzője. E könyvek hat tudományágat foglalnak össze és összesen negyvenkét kötetből állnak. Jobban mondva álltak, mert azt sajnos nem lehet tudni, hogy az idők folyamán hová tűntek. Talán megsemmisültek, talán nem. Mindenesetre a Háromszorosan Bölcsnek (Triszmegisztosz) nevezett Hermész munkái talán ezeknek a könyveknek az utózöngéje. Ma ez a Corpus Hermeticum. Legendás tudásának köszönhetően Imhotepnek sikerült bravúros megoldásokkal megalkotnia a szakkarai lépcsős piramist, amelynek lépcsőfokain a fáraó lelke emelkedett fel égi atyjához, RÁ-hoz. Az egyiptomiak rendszeren imádkoztak Imhotephez kérvén, hogy áldja meg őket a művészethez szükséges intelligenciával és ihlettel. A legrégebbi sebészeti értekezés a Smith-papiruszhoz kapcsolódik. Ezen különböző sebészeti operációkat írnak le, feltehetően olyanokat, amelyet a nagy Imhotep is végzett. Ez az emlék jelenleg a New York Történelmi Társaságának tulajdona. Elgondolkodtató, hogy a Smith-papirusz negyvennyolc esetet taglal, amelyek hátgerinc- vagy a koponyacsonttörésekről szólnak. Egyértelmű diagnózisokat és elemzéseket vonultat fel, viszont csak kettő esetben szól a kezelésekről. Imhotep orvosként 90 anatómiai tételt dolgozott ki, több mint kétszázféle betegséget gyógyított a szemben, a bőrön, a gyomorban, a nyelven stb. Kitűnő fogorvos volt. Tudott tüdővészt, vakbélgyulladást, epekövet és köszvényt is gyógyítani. IMHOTEP NYUGHELYE Walter BrianEmery 1964. október 5-től kezdte keresni Imhotep sírját. Azóta többen vélték megtalálni a kriptát, de maradjunk annyiban, hogy eleddig nem bukkantak az igazira. Mindösszesen a következő támpontjuk van a kutatóknak: „a nagy Dehanban nyugszik, a barlangban, amely oly kedves a szívének”. Ez pedig arra enged következtetni, hogy Szakkarában, Dzsószer sírjától nem messze temették el Imhotepet i. e. 2648-ban. Olyannyira tisztelték és szerették a jóságos Imhotepet Egyiptom szerte, hogy IV. Ptolemaiosz fáraó rendeletére templomot is emeltek számára Philae-szigetén. A hieroglifák így szólnak: „Nagy Isten, Ptah fia, az isteni formák ura, te adsz életet az embereknek. Az istenek legintelligensebbje vagy. Thot képe és hasonlatossága vagy.” Imhotep életében még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés: ki tanította meg neki az agy- és a gerincműtétek csínját-bínját? Honnan tudta Imhotep a piramisépítés technológiáját? Legfőképpen pedig: hová tűnt a felbecsülhetetlen tudása? Száraz György Boldog napot!
A GÜÍMAR PIRAMISOK
A régészet megfejtetlen rejtélyei között tartják számon azt a hat darab négyszög alaprajzú, lépcsős piramist, amelyek egy tenerifei falucskában találhatók. A kicsiny település neve Güímar (kiejtve: guimár) és a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén található. Kérdés: vajon valódi piramisokról van-e szó, vagy csupán kőhalmokról? Nagyon sokáig tartotta magát az a nézet, mely szerint a helybéli földművesek összehordták a köveket, majd halmokba rendezték azokat. Így voltaképpen egy teraszra emlékeztető képződményt hoztak létre. Az elképzelés egyébként nem naiv vagy földtől elrugaszkodott, mivel a Kanári-szigeteken egykoron bevett szokás volt, hogy mezőgazdasági célokra ilyen helyeket alakítottak ki a munkások. Güímarban valaha még kilenc ilyen piramis létezett, de közülük hármat a lakosság állítólag széthordott, mivel így juthattak legegyszerűbben építőanyaghoz. De ha ez még nem volna elegendő bizonyíték a korábbi piramisépítkezés létére, akkor megjegyzem, hogy Tenerifén egykoron dívott a piramisok emelésének szokása. Ennek jegyében ma is megcsodálhatjuk a piramisokat Santo Domingóban, Santa Barbarában, Garachicóban, Icod de losViñosban és San Marcosban. A güímari piramisok gondolkodóba ejtették a kutatókat, akik megpróbáltak valamiféle párhuzamot vonni az azték és a maja, valamit a világ többi táján található igazi piramisok és a güímari gúlaszerű építmények között. Végül egy bizonyos Thor Heyerdahl nevű kutató hosszas tanulmányozás után bebizonyította, hogy ezek a piramisok tudatosan és célzatosan kreált konstrukciók, s nem csak egyszerű agrármegoldások. Érvei az alábbiakban összegezhetők: A piramisok nyersanyaga vulkanikus kőzet, méghozzá távolról származó fajta. Vagyis a környéken nem fordul elő ilyen kőzet, ezért aztán nem lehetett kis munka ideszállítani a köveket. A köveket – különösen a sarokköveket – gondosan megmunkálták, mielőtt a helyükre illesztették volna. Ezt a geológusok is megerősítették. Kötőanyagot nem használtak az építők. A helyszínt pontosan kiválasztották és a talajt előkészítették az alapzat számára. A piramisok asztronómiai tájolással kerültek a jelen helyzetükbe, tehát bizonyos csillagok felé orientálták őket. A nyári napfordulókor különleges tüneményt lehet látni a legnagyobb piramisról. Ezt nevezik kettős naplementének, ami azt jelenti, hogy a Nap előbb egy magas hegycsúcs mögé bukik le, majd újra feltűnik és másodszorra is alászáll. A piramisok nyugati oldalán érdekes módon lépcsők vannak, amelyeken a napsugarak a téli napforduló reggelén fokozatosan felkúsznak. Amit viszont máig nem tudunk: kik és mikor emelték e precízen megkonstruált piramisokat? Tévesen azt hiszik, hogy a piramisokat egy 1881-es földbirtokszerződésen említik meg először. Ebből indul ki az az elmélet, mely szerint a téglalap alapú piramisokat minden bizonnyal növénytermesztésre és az állattenyésztésre szánt földek határául alkalmazták. Valójában azonban idősebb Plinius már jóval korábban beszámol arról, hogy a Kanári-szigetek területe Hanno, a navigátor idejében (Kr. e. 600 körül) még lakatlan volt, de már akkor díszelegtek ott hatalmas kőépítmények. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy sokkal korábbi kultúra építette a piramisokat. Tény, hogy a Kanári-szigetek benépesülése máig megoldatlan kérdésnek számít. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az erőteljes tengeráramlatok miatt egyáltalán nem könnyű megközelíteni Marokkó irányából a szigeteket, ami pedig kézenfekvő megoldás volna.
Annyit sikerült kideríteni, hogy a guancsók (i. e. 2. században érkezett telepesek) a piramisok alatt éltek egy barlangban. A 15. század végéig, amikor megjelentek a spanyol hódítók, Güímar a 10 tenerifei menszi (király) egyikének volt a székhelye. A guancsók végül nyelvükkel és kultúrájukkal örökre eltűntek a történelem színpadáról leigázásuk következtében. Heyerdahl teóriája szerint a Kanári-szigetek tulajdonképpen egy hajózási központ volt Amerika és a Mediterráneum között. Maga a nagy felfedező, Kolumbusz is járt itt. A fanatikus kutató olyannyira hitt az elméletében, hogy a végsőkig ment el: az 1970-es évek elején Heyerdahl nem kisebb kalandra vállalkozott, mint hogy Marokkóból (Észak-Afrika) és Barbadosra (Karib-térség) hajózott egy lélekvesztővel, gyakorlatilag egy papiruszhajóval, a RA II-vel. Heyerdahlnak végül sikerült megnyernie ügyének a Tenerifén élő norvég hajótulajdonost, FredOlsent. Ennek eredményeképpen egy olyan információs központot hoztak létre, amely bemutatja Heyerdahl expedícióit és a piramisokról szóló elméleteit. A turisták és az érdeklődők számára 1998-tól látogathatók a piramisok. Néprajzi park néven nyitották meg a csaknem 65 000 m²-esgüímari komplexumot. Száraz György Boldog napot!
ŐSI NAPSZERTARTÁSOK Ma már szinte minden ezoterikus beállítottságú ember tudja, hogy a keresztény egyház az évkör fő ünnepeit mintegy ráültette az idők homályába visszanyúló pogány rituálékra. Sőt, az idők folyamán több ünnep a természet- és misztériumvallások korábbi ünnepeinek helyét vette át. Ilyen a karácsony, a húsvét, a Szent Iván napja, a Halloween, de sok ünnep szinte örökre elveszett. A Napot, mint a Napisten egyik megjelenési formáját csaknem valamennyi kultúra tisztelte a Földön, vagy legalábbis állást foglalt vele kapcsolatban. Például Krisztus születésének dátumát nem véletlenül időzítették az InvictusSol, vagyis a Legyőzhetetlen Nap ősi babiloni ünnepéhez. Később ezt vette át Róma is. A Napisten tiszteletét Aurelianus római császár vezette be a 3. században. December 25-ére esett az antik időszámítás szerinti téli napforduló. Ilyenkor a „SolInvictus” („Legyőzhetetlen nap”) dicsőségéről emlékeztek meg, hiszen látszólag éppen ekkor győzte le a Napot a sötétség. De valójában a Nap újjászületett, s fokozatosan legyőzte a sötétséget, amit a nappalok hosszabbodása jelzett az átlagemberek számára. Más lapra tartozik, hogy a vad tivornyázással és kicsapongással egybekötött züllés hogyan fonódott össze ezzel az ünnepnappal és miként telepedett rá Jézus születésének mitikus ünnepe, majd pedig a karácsony a december 25-ére. Ennyi bevezető bőven elegendő ahhoz, hogy az ismert ünnepek gyökerét és ősi talapzatát megsejtsük. Most azonban olyan eltitkolt, csakis a beavatottak misztériumiskoláiban végzett napszertartásoknak szeretnék több szót szentelni, amelyekről eleddig nem hallhatott a legtöbb kíváncsi ember. AMSZET Hely szűke miatt kiragadnék egyet a sok közül. Remélem, sikerül korhűen bemutatnom ezt a csodálatos ősi napszertartást, melynek neve Amszet. A vájt fülűek és az egyiptológiában jártasabbak biztosan észreveszik, hogy Amszet egy Istenfiú neve, jelesül Hórusznak, a Napisten egyik
aspektusának az egyik fia. A mumifikálásnál ő a máj védelmezője, de ezúttal egy egészen más oldalról kell megközelítenünk ezt a kifejezést. Amszetnek hívták a Mágia Fellegvárában, Egyiptomban azt a szertartást, amelynek során a tanulók vagy papnövendékek megszabadulhattak a problémáiktól. Egészen precízen fogalmazva, az Amszet a problémák levedlésének a szertartása volt. Nem azonnal és nem egy mindenki számára elérhető isteni ceremónia volt ez, hanem egy jól megérdemelt kegyelmi állapot, amelyre hosszú évek alatt, csak nagyon alapos előkészületek és több előszertartás végzése után aspirálhatott a Neofita (tanuló). A látó papok gondos mérlegelés és kiválasztás után ajánlották fel ezt az isteni kegyelmet a növendékeknek, akik a Nap útján voltak hivatottak járni. A Nap útja ez esetben Hórusznak a nyomdokait jelentette, aki lépteivel legyőzi a sötétséget és eloszlatja önmagában a homályt, hogy a valóságot olyannak lássa, amilyen. Az Amszet névre keresztelt napszertartás egy titkot tárt fel a Neofita számára: olyan életet kaphatott, amelyben összhangban lehetett önmagával. Hogyan? Nos, először is, a pap megtanulta, hogy ez a szertartás az igazi valóhoz (az isteni énhez) tartozik. Márpedig az igazi való elveszíthetetlen, de olykor szükséges a frissítése. Ez a lélek és a szellem erőforrását, a benső napot harmonizálja. Ez tehát egy speciális napszertartás. Segít abban a Neofitának, hogy hű lehessen önmagához, mivel az emberben lakozó istenit hozza lassacskán működésbe. Felvetődik a kérdés, hogy milyen alkalmakkor és milyen céllal végezték ezt a beavató szertartást? Nos, az Amszet a problémák levedlésének a szertartása. Aki részesült ebben a szertartásban, az egy külön nevet kapott, mely egy titulus is volt. A rang neve: Dzsedu volt. Olyankor és kifejezetten azzal a céllal kapta meg ezt az iniciációt a spirituális megtisztulás ösvényét járó pap, illetve papnő, amikor úgy érezte, hogy tétlen a rosszal szemben, amikor gyáván viselkedett és eltűrte a bántásokat, amikor valamilyen karma sújtotta, avagy az önértékelése volt rossz. Minden ilyen esetben jól jött neki ez az üdítő áldás, ez a fajta gondviselés. Az Amszet segített megszabadulni mindattól, amit a szorongó egó okozott. Célja pedig kimondottan az volt, hogy rossz beidegződésektől mentes legyen a jövő. Az Amszet során a Kígyó csillagkép energiáját használta fel a főpap. Miért? Mert ez a csillagrendeződés hordozza magában ama erőket, melyek az egyéni sors alakíthatóságához kellenek. Ez a csillagkép a megújulás lehetőségének hordozója, a kibontakozás elősegítője, ezáltal nagymértékben támogatja a gondok levedlését. Az Amszet bizonyos egós tulajdonságokat oldott fel az emberi pszichében. Konkrétan a félelmektől, a beidegződésektől és a sérelmektől óvott és tisztított. Az Amszetek hatására felfedezhette magában a pap, hogy milyen életérzés, amikor komplexusok, beidegződések és gátak nélkül, mindezektől mentesen láthatja az életet és a világot. Így az életét nem örökösen formálva, végiggondolva, a tanult elgondolások alapján élhette, hanem ösztönösen alakíthatta. Sok ember akkoriban és mai is küzd azzal, hogy hogyan lépjen túl a régi gondolkodásmódján, s miként váljon nyitottá a szellemi valóságra. A szellemi valóság egy egészen más valóság, mint amit az emberek nevelésük során megismerhetnek. Az Amszet mindig is a szellem villámait, az intuitív felismeréseket, hozta át a mi világunkba. Ezért ez tulajdonképpen egy kisebb fajta áttörésnek minősül a problémák levedlése által a szabadság felé. Az Amszet bátorságot ad a változáshoz. Az ember lelki erői ugyanis sokszor legyengült, lebénult állapotban vannak, ezért képtelenek vagyunk önmagunkon változtatni, s az életünket rendbe tenni. Sokan belefáradnak az életükbe, megkeserednek, bezárkóznak és elidegenednek a világtól. Az ősi napszertartások nyomán azonban mindenki visszakaphatja a saját életét és saját magát. Általa az
önmagunk útját járhatjuk, mert mindannyiunknak egyedi utunk van, de sokszor mások kedvéért, vagy ráhatására eltérünk tőle. Az Amszet hozzásegít önmagunk megismeréséhez és vállalásához, amely a mai világban azért nem egyszerű, mert az elvárásokat és az előítéletek stigmáit kell viselnünk magunkon. De ez régebbi korokban sem volt ám könnyebb! Az Amszet azt üzeni évezredek távlatából a korszakváltás előtt álló emberiség számára, hogy van Gondviselés! A szenvedésünket nem nézik tétlenül a felsőbbrendű lények, hanem lehetőséget kínálnak a feloldására. Az égi hatalmak látják és tisztában vannak avval, hogy túl sok teher nehezedik az ember vállaira, s önerőből már nem képes megszabadulni tőlük. Az emberiség egyre sanyarúbb sorsot ír magának. (A sorsunk nem más, mint a karmánk megélése.) Ezért érdemes napszertartásokat végezni. Végezetül, hadd jegyezzem meg, hogy az Amszetnek két isteni védelmezője van: Amon, a Napisten és Uadzset úrnő, Alsó-Egyiptom védőistennője. Anno Egyiptomban évente a legnagyobb ünnepek alkalmával végezték ezt a tisztító ceremóniát. Az Amszet abban egyedülálló, hogy egészen a megvilágosodásig végezhető, minthogy lépésről lépére a legbensőbb szintekig tisztítja meg az embert, hogy végül az isteni önvalójának tudatára ébredhessen. Szisztematikussága abban áll, hogy mindig más és más részét oldja fel a karmának. Bár a lélek mindig tisztán érkezik az emberi testbe, mégis a legtöbbször valamilyen karma sújtja, illetve mindig egót fejleszt magának. Ennek az egós-karmikus szövevénynek szerves részét képezik a szülei, akiket megválaszthat az Igazság Törvénye alapján. Az Amszet a karma igazsága, mely sokszor nem esik egybe az ember személyre szabott igazságérzetével. Ilyen és ehhez hasonló ősi napszertartásokat végeztek Egyiptomban annak idején. Száraz György Boldog napot!
KERTI PATIKA Fűben-fában orvosság – tartja a mondás. S ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a konyhakertünkben is. Bizony, nem feltétlenül kell a patikába mennünk egy kis természetes gyógyító erőért. CÉKLA A C- és B-vitaminokba, valamint a folsavban (B9-vitamin) gazdag cékla akkor a legerősebb, amikor nyers állapotban fogyasztjuk. A legtöbb kertben tradicionálisan megtalálható a cékla. A náthásinfluenzás időszakban akár salátaként, akár más zöldségfélék és gyümölcsök préselt levével együtt kitűnő ízű és színű, egészséges ital nyerhető. TORMA Ha frissiben lereszelünk egy kis tormát és mélyen, de azért óvatosan belélegezzük az illatát, akkor kitűnően tisztíthatjuk általa az arcüregeinket és a tüdőnk hörgőit. A torma olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek feloldják a váladékokat és csökkentik a gyulladást. A torma segítségével megkönnyebbülhet a légzésünk, ha esetleg eldugultak a légutak az évszakváltásokkor, illetve a naponta gyakran jelentkező hőmérsékletingadozás hatására. A bátrabbak kipróbálhatják a wasabit (japán tormát, vagy zöld tormát), ami egy japán tormaféle. De ezzel nagyon elővigyázatosan kell bánnunk, mivel rendkívüli erővel bír. SAVANYÚ KÁPOSZTA
Az ókori és a középkori hajósok sok savanyú káposztát vittek magukkal a hosszú hajóútjaikra. Ezzel kívánták megelőzni a skorbut („tengeri pestis”) nevű betegség kialakulását. Elődeink is tudták, hogy a savanyított káposztában rengeteg C-vitamin található. Megjegyzendő, hogy hő hatására a C-vitamin lebomlik, gyakorlatilag elpusztul. Ha szeretnénk télvíz idején is élvezni a C-vitamin immunrendszer erősítő hatását, akkor fogyasszunk rendszeresen savanyú káposztát. Olcsó, finom rágcsálnivaló. VÖRÖSHAGYMA Magyarországon már régóta alkalmazzák a vöröshagymát asztma ellen. A népi medicina ezen felül a tüdőgyulladás, a hörghurut és a bakteriális fertőzések ellenszereként ismeri a vöröshagymát. Mivel nem mindenki szereti a nyers hagyma, illetve a hagymalé intenzív ízét, ezért ajánlatos keverni valamilyen citrusféle préselt levével, vagy készíthetünk belőle hagymateát, amit mézzel ízesítve egy kellemesebb italt kaphatunk. FOKHAGYMA A fokhagyma antibakteriális és vírusölő hatása közismert. Ennek okán a légúti fertőzések ellen kiváló, erősíti a szervezet immunrendszerét és csökkenti a fájdalmakat a torokban. A fokhagymában található kénvegyületeknek tudható be a fokhagyma jellegzetes csípős-maró íze és szaga. Ennek ellenére pirítósra kenve egy nagyszerű reggeli fertőtlenítő szertartással is felér. ERŐS PAPRIKA A magyaros konyha organikus része az erős paprika. Aki már ráharapott egy igazán erős paprikára, minden bizonnyal azonnal könnybe lábadtak a szemei, elmúlt minden orrdugulása, sőt még talán egy kisebb köhögési roham is megkörnyékezte. A paprika csípősségét a kapszaicin nevű hatóanyaga adja. Ebből következik, hogy mennyire komoly váladékeltávolító hatással bír. Természetesen ez egy kimondottan felnőtteknek szóló kihívás. CITRUSFÉLÉK A citrom, a narancs, a mandarin és a grépfrút hazánkban könnyen elérhető déligyümölcs. Ha nem is a kertünkben terem, de viszonylag könnyen beszerezhető. Frissen facsart leveik kitűnőek mind ízre, mind antioxidáns tartalomra, mind a vitaminok szempontjából. Reggelente a család minden tagjának élvezetes ital a citrusfélékből készült nedű. GYÖMBÉR Manapság egyre elterjedtebb hazánkban is a gyömbér. Keleten, elsősorban Indiában, Vietnámban, Kínában, a gasztronómia elválaszthatatlan részét képezi a gyömbér. Fájdalomcsillapító, köhögésenyhítő és antibiotikus hatása miatt igen hatékonyan veszi fel a harcot az influenzás tünetek jelenetős része ellen. A gyömbér teaként is fogyasztható. Sok tűz erőt tartalmaz, ami növeli az ember vitalitását. Ehhez elegendő mindössze leforrázni és öt percen keresztül áztatni a felszeletelt gyömbérdarabokat. Szűrést követően mézzel és citrommal ízesítve egy egész napra szóló kortyolgatni valót kaphatunk belőle. Száraz György Boldog napot!
