Az isteni kinyilatkoztatás Meghatározás: kinyilatkoztatás (lat. revelatio) 1. általános értelemben a személy részéről olyan önmagára vonatkozó ismeret önkéntes, szabad és szeretetből történő közlése, mely senki mástól, semmiféle más módon nem szerezhető meg. 2. teológiai értelemben Isten tevékenysége, amellyel az Atya a Fiú által a Szentlélekben megnyitja az utat az ember előtt a természetfölötti igazságok megismerésére és az isteni életre. - Isten teljesen szabad döntéssel kinyilatkoztatja és odaajándékozza magát az embernek. Tervét azáltal nyilatkoztatta ki teljesen, hogy elküldte szeretett Fiát, a mi Urunk Jézus Krisztust és a Szentlelket. Isten, aki szabad akaratából teremtett emberekkel közölni akarja a maga isteni életét, hogy így egyszülött Fiában fiáivá fogadja őket. A kinyilatkoztatás tettekben és szavakban" valósul meg. Jézus Krisztus személyében és küldetésében éri el csúcspontját. A kinyilatkoztatás szakaszai - A kinyilatkoztatás kezdete a teremtés. - A kinyilatkoztatás kezdeményezője Isten. Isten újra meg újra szövetséget ajánlott fel az embereknek: Isten a vízözön után Noéval kötött szövetség. Ábrahámmal kötött szövetség: Hogy a szétszóródott emberi nemet összegyűjtse, Isten kiválasztja Ábrámot, meghívja őt azzal a szándékkal, hogy Ábrahámmá, azaz "sok nemzet atyjává" (Ter 17,5) tegye. Szövetségkötés Mózessel: A Pátriárkák utáni időben Isten saját népévé formálta Izraelt, kiszabadítván az egyiptomi rabszolgaságból. Megkötötte vele a sínai szövetséget, és Mózes által neki ajándékozta Törvényét, hogy megismerjék Őt, és neki szolgáljanak mint egyetlen élő és igaz Istennek, gondviselő Atyának és igazságos bírónak, és hogy várják a megígért Üdvözítőt. Jézus Krisztus "az egész kinyilatkoztatás közvetítője és ugyanakkor teljessége." Krisztus Isten emberré lett Fia, az Atyának egyetlen, tökéletes és fölülmúlhatatlan Igéje. Benne az Atya mindent elmondott, és rajta kívül nem adatik más ige. Isten a Fiát küldve nyilatkoztatta ki magát teljesen, akiben örökre megalapította Szövetségét. Ő az Atya végleges Igéje, s így utána nincs Kinyilatkoztatás. Hagyomány – Szentírás – Tanítóhivatal Az apostoli hagyományról – Az Úr Krisztus parancsot adott az apostoloknak, hogy az evangéliumot mindenkinek hirdessék. Az Úr parancsának megfelelően az evangélium továbbadása kétféleképpen történt: szóbelileg: az apostolok által, akik "prédikációban, példával és intézmények létrehozásával átadták, amit Krisztustól illetve a Szentlélek ihletéséből megtanultak. Írásban: akik a Szentléleknek a sugalmazására az üdvösség üzenetét írásba foglalták. A Szenthagyomány és a Szentírás Isten Igéjének egyetlen szent letéteményét alkotják. Ugyanabból az isteni forrásból fakadván mindkettő, egyesülnek és azonos cél felé tartanak. A Szentírás Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava. A Szenthagyomány Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel az igazság Lelkének fényénél hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék. Az Egyház Tanítóhivatala: Isten Igéje hiteles magyarázatának feladata egyedül az egyházi Tanítóhivatalra, a Római Pápára és a közösségben lévő püspökökre bízatott. A HIT - AZ EMBER VÁLASZOL ISTENNEK A hit által az ember teljesen aláveti értelmét és akaratát Istennek. Egész emberi létével igent mond a kinyilatkoztató Istennek. A Szentírás ezt az önmagát kinyilatkoztató Istennek adott emberi választ nevezi a "hit engedelmességének". A hit Isten természetfölötti ajándéka. Ahhoz, hogy hinni tudjon, az embernek szüksége van a Szentlélek belső segítségeire. HITVALLÁS: a hit rövid összefoglalásait "hitvallásoknak" nevezzük, mivel röviden összefoglalják azt a hitet, melyet a keresztények vallanak. "Credo"-nak is nevezzük, mert latinul általában a Credo, `Hiszek' szóval kezdődnek. A "hit szimbólumai"-nak is nevezik őket. Az Apostoli hitvallás, melyet azért nevezünk így, mert joggal tekintjük az apostolok hite hűséges összefoglalásának. Ez a római Egyház ősi keresztségi hitvallása. A Niceakonstantinápolyi hitvallásnak nevezett szimbólum nagy tekintélye onnan van, hogy a két első egyetemes zsinattól (Kr.u. 325 és 381) származik. Kelet és Nyugat nagy egyházainak mind a mai napig közös hitvallása. A Mindenható: A hitvallásban az összes isteni tulajdonság közül egyedül Isten mindenhatóságáról van szó: ennek megvallása életünk számára nagyon jelentős. Hisszük, hogy ez a mindenhatóság egyetemes, mert Isten, aki mindent teremtett, mindent kormányoz és mindenre képes; szeretettel teljes, mert Isten a mi Atyánk Az Egyház a Szentírás tanúságához hűségesen gyakran irányítja könyörgését a "mindenható és örök Istenhez" ("mindenható, örökkévaló Isten ..." ), mert szilárdan hiszi, hogy "Istennél semmi sem lesz lehetetlen" (Lk 1,37). Isten a mindenhatóságát
1
mutatja meg azáltal, hogy megtérít minket bűneinkből és a kegyelem által visszafogad barátságába. ("Istenünk, ki mindenhatóságodat leginkább azzal mutatod meg, hogy irgalmas és könyörületes vagy hozzánk.") A Teremtő:"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet" (Ter 1,1). A Szentírás ezen első szavai három dolgot állítanak: az örök Isten szólított létbe mindent, ami rajta kívül létezik; egyedül Ő Teremtő (a "teremteni" [héberül bara] ige alanya mindig az Isten); ami csak létezik (ezt fejezi ki az "ég és a föld" formula) Tőle függ, aki a létét adja. "Kezdetben volt az Ige (...) és Isten volt az Ige. (...) minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett" (Jn 1,13). Az Újszövetség kinyilatkoztatja, hogy Isten mindent az örök Ige, az Ő szeretett Fia által teremtett. "Benne teremtett mindent a mennyben és a földön. (...) Minden általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden Őbenne áll fenn" (Kol 1,16-17). Az Egyház hite hasonlóképpen állítja a Szentlélek teremtő tevékenységét is: Ő, akiről valljuk, hogy "elevenítő", "Teremtő Lélek" ("Veni Creator Spiritus"), "a jóság Forrása". A Fiú és a Szentlélek teremtő tevékenységét, mely elválaszthatatlan az Atya teremtő tevékenységétől, az Ószövetség jelezte, az Újszövetség kinyilatkoztatta, és az Egyház hitszabálya világosan állítja: "Csak Ez az Isten van (...): Ez az Atya, Ez az Isten, Ez a Teremtő, Ez az Alkotó, Ez az Elrendező, aki önmaga által, azaz Igéje és Bölcsessége által (...) teremtett mindent"; a "Fiú és a Lélek" mintegy "a kezei". A teremtés a Szentháromság közös műve. Isten egyedül, szabadon, közvetlenül, minden segítség nélkül teremtette a világot. Az ég és föld Teremtője:Az Apostoli hitvallás vallja, hogy Isten a "mennynek és földnek Teremtője"; a Niceakonstantinápolyi hitvallás ezt kibontja: "minden láthatónak és láthatatlannak...". A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét". A IV. Lateráni Zsinat hitvallása mondja: Isten "az idő kezdetétől a semmiből alkotta mindkét teremtményt, a szellemit és a testit, tudniillik az angyalokat és a világot: és azután az emberi teremtményt", mely bizonyos értelemben egyszerre szellemből és testből áll. Az angyalok létezése:Hitigazság, hogy szellemi, test nélküli lények, akiket a Szentírás általában angyaloknak nevez, léteznek. Ezt a Szentírás éppoly világosan bizonyítja, mint az egybehangzó Szenthagyomány. Az angyalok egész létük szerint Isten szolgái és hírnökei. Mivel "állandóan látják az én Atyám arcát, aki a mennyben van" (Mt 18,10), ők azok "akik teljesítik szavát, mihelyt meghallják beszédének hangját" (Zsolt 103,20). Mint tisztán szellemi teremtményeknek, értelmük és akaratuk van; személyes és halhatatlan teremtmények. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága dicsőségük ragyogása. A látható világ: A Szentírás a teremtés művét szimbolikusan egy hat isteni "munkanapból" álló sorozatként mutatja be, mely a hetedik nap "nyugalmával" zárul. Nincs semmi, ami nem a Teremtőnek köszönhetné létét. A világ akkor kezdődött, amikor Isten szava a semmiből megteremtette. Minden egyes természetnek megvan a maga jósága és tökéletessége. A "hat nap" minden művéről azt mondják: "És látta Isten, hogy jó". A teremtmények hierarchiáját fejezi ki a "hat nap" sorrendje, melyben a teremtés a kevésbé tökéletestől a tökéletesebb felé halad. Isten minden teremtményét szereti, mindnek gondját viseli. Az ember a teremtés művének csúcsa. A sugalmazott elbeszélés ezt azzal fejezi ki, hogy világosan különbséget tesz az ember és a többi teremtmény teremtése között. Az ember: "Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27). A teremtésben az ember egyedülálló helyet foglal el: ő "az Isten képmása" (I); természetében egyesíti a szellemi világot és az anyagi világot (II); férfinak és nőnek lett teremtve (III); Isten a barátjává tette őt (IV). Az összes látható teremtmény között egyedül az ember képes arra, hogy megismerje és szeresse Teremtőjét, a földön az egyetlen teremtmény, melyet Isten önmagáért akart egyedül ő hivatott arra, hogy megismeréssel és szeretettel részesedjék Isten életében. Isten mindent az emberért teremtett, de az embert arra teremtette, hogy Neki szolgáljon, Őt szeresse és az egész teremtést Neki ajánlja föl. Az Isten képmására teremtett emberi személy egyszerre testi és szellemi lény. Az első ember nemcsak jónak teremtetett, hanem barátságban volt Teremtőjével, és összhangban önmagával és az őt körülvevő, egész rábízott teremtéssel. Ezt a harmóniát csak a Krisztusban megvalósuló új teremtés dicsősége képes fölülmúlni. "ÉS JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN" Jézus: héberül azt jelenti, hogy `Isten megszabadít'. Az angyali üdvözletkor Gábor angyal adja neki a Jézus nevet, mely kifejezi, hogy ki ő és mi a küldetése. Jézus az, aki "megszabadítja népét a bűneitől" (Mt 1,21). Krisztus: 436 A Krisztus név a héber "fölkent" jelentésű "Messiás" szó görög fordításából ered. Isten egyszülött Fia: az Isten Fia név Jézus Krisztusnak Atyjához fűződő egyetlen és örök kapcsolatát jelenti. Ő az Atya egyetlen Fia, és maga is Isten Úr: az Úr név az isteni hatalmat jelenti. Megvallani vagy segítségül hívni Jézust mint Urat azt jelenti: hinni az Ő istenségében. "Senki nem mondhatja: Úr Jézus, csak a Szentlélekben" (1Kor 12,3).
2
JÉZUS KRISZTUS "FOGANTATOTT A SZENTLÉLEKTŐL, SZÜLETETT SZŰZ MÁRIÁTÓL" ISTEN FIA EMBERRÉ LETT A Nicea-konstantinápolyi hitvallással válaszolunk, amelyben megvalljuk: "Értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett." Az Egyház megtestesülésnek nevezi a tényt, hogy Isten Fia magára vette az emberi természetet, hogy abban vigye végbe megváltásunkat. Az Isten Fia megtestesülésének egyetlen és teljesen egyedülálló eseménye nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus részben Isten, részben ember, vagy hogy az isteni és az emberi elem zavaros keveréke volna. Ő valóban emberré lett, és valóban Isten maradt. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Az első századok folyamán az Egyháznak e hitigazságot meg kellett védenie és tisztáznia kellett az eretnekségekkel szemben, amelyek meghamisították. Az "idők teljessége" (Gal 4,4), azaz az ígéretek és az előkészületek beteljesedése a Máriához szóló angyali üdvözlettel kezdődik. Mária arra kap meghívást, hogy azt fogadja méhébe, akiben "az istenség egész teljessége testileg" lakozni fog (Kol 2,9). Az isteni válasz az ő kérdésére - "hogyan történik ez, hiszen férfit nem ismerek?" (Lk 1,34) - a Lélek ereje által adatik: "a Szentlélek száll tereád" (1,35). Jézus nyilvános életének kezdetétől, keresztségétől fogva "Szolga", aki teljesen a megváltás művének szenteli magát, melyet szenvedésének keresztségével fog beteljesíteni. A mennyek országát Krisztus megnyitotta a földön. "Ez az ország Krisztus igéjében, tetteiben és jelenlétében ragyogott föl az emberek előtt." Az Egyház ennek az országnak magva és kezdete. Kulcsai Péterre lettek bízva. JÉZUS KRISZTUS "SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK" "MEGHALT BŰNEINKÉRT AZ ÍRÁSOK SZERINT" Ezt az "Igaz Szolga" megölésére irányuló isteni tervet az Írás előre hirdette mint az egyetemes megváltás misztériumát, azaz az embereket a bűn rabszolgaságából kiszabadító megváltásét. Szent Pál egy hitvallásban, amelyről azt mondja, hogy úgy "kapta", megvallja, hogy "Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint" (1Kor 15,3). Krisztus megváltó halála egész különlegesen teljesíti be a szenvedő Szolgáról szóló jövendölést. Maga Jézus életének és halálának értelmét a szenvedő Szolga fényében mutatta meg. Föltámadása után az Írásoknak ezt az értelmezését adta az emmauszi tanítványoknak, majd maguknak az Apostoloknak. Isten Fia, aki nem azért szállt alá a mennyből, hogy a maga akaratát teljesítse, hanem annak akaratát, aki küldte. Jézus egyszerre a szenvedő Szolga, aki némán engedi, hogy leölésre vigyék és sokak bűnét hordozza, és a Húsvéti Bárány, Izrael megváltásának szimbóluma az első húsvétkor. Krisztus egész élete a küldetését fejezi ki: szolgálni és életét adni váltságul sokakért. Valóban, szenvedését és halálát szabadon fogadta el az Atya és az emberek iránti szeretetből, akiket az Atya üdvözíteni akar: "Senki sem veszi el (...) (az életemet) tőlem, hanem én magamtól teszem le" (Jn 10,18). Ezért Isten Fiának szabadsága akkor a legnagyobb, amikor a halál felé megy. Az utolsó vacsorán Jézus elővételezte életének szabad feláldozását: "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). "Ez az én vérem, az Új Szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28). Jézus az Új Szövetség kelyhét, melyet a vacsorán önmagát fölajánlva elővételezett, az Atya kezéből elfogadja halálküzdelmében, a Getszemáni kertben, "engedelmes lett mindhalálig" (Fil 2,8). Jézus imádkozik: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely..." (Mt 26,39). Krisztus halála egyszerre húsvéti áldozat, mely megvalósítja az emberek végleges megváltását a Bárány által, aki elveszi a világ bűnét, és az Új Szövetség áldozata, mely az embert, kiengesztelve Ővele a bűnök bocsánatára sokakért kiontott vér által, újra közösségbe hozza Istennel. "Szentséges szenvedése által a keresztfán kiérdemelte számunkra a megigazulást" - tanítja a Trienti Zsinat, kiemelve Krisztus mint az örök élet Szerzője áldozatának egyedülálló jellegét. És az Egyház a keresztet tisztelve így énekel: "Üdvözlégy, kereszt, egyetlen remény!" Krisztus minden emberért megízlelte a halált. Isten Fia valóban emberré lett, Ő, aki meghalt és eltemették. Krisztus sírban nyugvásának idején isteni személye folyamatosan fölvette mind lelkét, mind testét, bár a halál által ezek különváltak egymástól. Emiatt a megholt Krisztus teste "nem látott romlást" (ApCsel 13,37). "JÉZUS KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FÖLTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL" KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA Az Újszövetségben gyakran előforduló állítás, mely szerint Jézus "föltámadott a halálból" (1Kor 15,20), föltételezi, hogy föltámadása előtt a holtak honában időzött. Az apostoli prédikáció Jézus pokolraszállásának ezt az elsődleges jelentést adta: Jézus, mint minden ember, megismerte a halált, és a lelke leszállt hozzájuk, a holtak honába. De mint Üdvözítő szállt le oda, hirdetvén a jó hírt az ott fogva tartott lelkeknek (zsidó seol). A hitvallás a "Jézus alászállt a poklokra" kifejezéssel vallja, hogy Jézus valóban meghalt, és halála által számunkra legyőzte a halált és az Ördögöt,
3
"aki birtokolta a halál birodalmát" (Zsid 2,14). A meghalt Krisztus isteni személyével egyesült Lelkével szállt alá a holtak honába. Az Őelőtte élt igazaknak megnyitotta a mennyország kapuját. HARMADNAPON FÖLTÁMADOTT A HALÁLBÓL Jézus föltámadása a Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága. Mária Magdolna és a szent asszonyok, akik jöttek, hogy elvégezzék Jézus testének megkenését, melyet a készületi nap miatt sietve temettek el, voltak az elsők, akik találkoztak a Föltámadottal. Így Krisztus föltámadásának első hírnökei az apostolok számára az asszonyok voltak. Az apostoloknak Jézus ezután jelent meg, először Péternek, majd a tizenkettőnek. Péter tehát, aki arra hivatott, hogy erősítse meg testvérei hitét, előttük látja a Föltámadottat, és az ő tanúságára támaszkodva kiáltja a közösség: "Valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak" (Lk 24,34). Mindaz, ami ezekben a húsvéti napokban történt, az apostolokat - és egész különösen Pétert - a húsvét reggelén kezdődött új korszak építésének szolgálatába állítja. Mint a Föltámadott tanúi Egyházának alapkövei maradnak. Az első hívő közösség hite azoknak a konkrét embereknek a tanúságára épül, akiket a keresztények ismertek, és akik közül a legtöbb még közöttük élt. "Krisztus föltámadásának e tanúi" elsősorban Péter és a Tizenkettő, de nemcsak ők: Pál világosan beszél több mint ötszáz személyről, akiknek Jézus egyszerre jelent meg; megjelent még Jakabnak és a többi apostolnak is. Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember. A föltámadás - a Szentháromság műve A föltámadásban a három isteni személy együtt tevékenykedik, és kinyilvánítják sajátosságaikat. A Fiú azonban saját föltámadását isteni hatalmának erejével hajtja végre. Jézus jövendöli, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, meg kell halnia, és ezután föl kell támadnia. "Ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is" (1Kor 15,15). A föltámadás mindenekelőtt megerősítése mindannak, amit Krisztus tett és tanított. JÉZUS FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL A MINDENHATÓ ATYAISTEN JOBBJÁN "Az Úr Jézus, miután ezeket mondta, fölvétetett a mennybe és leült az Isten jobbján" (Mk 16,19). Krisztus teste föltámadásának pillanatától megdicsőült, amint azt az új és természetfölötti tulajdonságai mutatják, melyekkel attól kezdve állandóan rendelkezik. De negyven napon át, amikor tanítványaival bensőségesen együtt evett és ivott és az Országról tanította őket, dicsősége még a megszokott emberség körvonalai alatt elfátyolozott marad. Jézus utolsó megjelenését az zárja le, hogy embersége visszavonhatatlanul belép az isteni dicsőségbe, melyet a felhő és az ég ahol ettől kezdve Isten jobbján ül – jelez. Krisztus mennybemenetele Jézus emberségének végleges bemenetelét jelenti Isten mennyei országába, ahonnan ismét el fog jönni, de a közbülső idő elrejti Őt az emberek szeme elől. "ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉLŐKET ÉS HOLTAKAT" Az ítélet napján, a világ végén Krisztus el fog jönni dicsőségben, hogy beteljesítse a jó végső győzelmét a rossz fölött, melyek mint búza és konkoly a történelem folyamán együtt nőttek föl. A dicsőséges Krisztus, amikor az idők végén eljön ítélni eleveneket és holtakat, nyilvánvalóvá fogja tenni a szívek titkos gondolatát és meg fog fizetni minden egyes embernek cselekedetei szerint és aszerint, ahogyan elfogadták vagy elvetették a kegyelmet. "HISZEK A SZENTLÉLEKBEN" A SZENTLÉLEK TULAJDONNEVE A "Lélek" (latinul Spiritus) szó a héber ruah szót fordítja, ami eredeti értelmében fuvallatot, levegőt, szelet jelent. Jézus pontosan a szél érzékletes képét használja, hogy Nikodémusnak elmagyarázza annak transzcendens újdonságát, aki személy szerint Isten Lehelete, isteni Lélek. Másrészt a Lélek és a Szent a Három isteni Személy közös attributuma is. De a Szentírás, a liturgia és a teológiai nyelv e két szó összekapcsolásával a Szentlélek kimondhatatlan Személyét jelöli, anélkül, hogy ezt össze lehetne téveszteni a "lélek" és a "szent" más használatával. A SZENTLÉLEK ELNEVEZÉSEI Amikor Jézus a Szentlélek eljövetelét meghirdeti és ígéri, Paraklétosznak, azaz szó szerint "maga mellé szólított"nak, latinul advocatus-nak nevezi (Jn 14,16.26; 16,7). A Paraklétoszt rendszerint "Vigasztalónak" fordítják, mivel Jézus az első vigasztaló. Maga az Úr a Szentlelket az "Igazság Lelkének" nevezi. A Szentlélek tulajdonnevén kívül, amit az Apostolok Cselekedetei és a Levelek leginkább használnak, Szent Pálnál a következő megnevezések fordulnak elő: az Ígéret Lelke (Ef 1,13; Gal 3,14); a fogadott fiúság Lelke (Róm 8,15; Gal 4,6); Krisztus Lelke (Róm 8,11); az Úr Lelke (2Kor 3,17); Isten Lelke (Róm 8,9.14; 15,19; 1Kor 6,11; 7,40); Szent Péternél pedig: a Dicsőség Lelke (1Pt 4,14). A SZENTLÉLEK SZIMBÓLUMAI: a víz, a kenet, tűz, a felhő és a fényesség, a pecsét, a kéz, az ujj, a galamb.
4
A TEREMTÉSBEN Isten Igéje és az Ő Lehelete ott van minden teremtmény léte és élete eredeténél: a Szentlelket megilleti, hogy éltesse és megszentelje a teremtést, és uralkodjék rajta, mert Ő az Atyával és az Igével egylényegű Isten (...). Mivel Isten az Atyában és a Fiúban ad erőt minden teremtménynek, és őrzi őket. AZ ÍGÉRET LELKE A bűntől és a haláltól eltorzított ember megmarad "Isten képmására", a Fiú képmására teremtettnek, de mivel meg van fosztva a "hasonlóságtól", "nélkülözi Isten dicsőségét". Az Ábrahámnak tett ígéret megnyitja az üdvrendet, melynek végén maga a Fiú ölti magára a "képmást", és visszaállítja az Atyával való "hasonlóságba" azáltal, hogy visszaadja neki a dicsőséget, az "éltető" Lelket. AZ ISTENJELENÉSEKBEN ÉS A TÖRVÉNYBEN Az istenjelenések (teofániák) - a Pátriárkáktól Mózesig és Józsuétól a nagy Próféták küldetését bevezető látomásokig - az Ígéret útját világítják meg. A keresztény hagyomány mindig fölismerte, hogy ezekben az istenjelenésekben Istennek a Szentlélek Felhőjében egyszerre kinyilatkoztatott és "beárnyékolt" Igéje láttatta és hallatta magát. AZ ORSZÁGBAN ÉS A SZÁMKIVETÉSBEN A Törvénynek, az Ígéret és Szövetség jelének kellett volna irányítania az Ábrahám hitéből fakadt nép szívét és intézményeit: "Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor (...) papi királyságom és szent népem lesztek" (Kiv 19,5-6). Dávid után azonban Izrael engedett a kísértésnek, hogy ugyanolyan országot rendezzen be, mint a környező nemzetek. Az ország azonban, ami a Dávidnak adott Ígéret tárgya, a Szentlélek műve lesz; a Lélek szerint szegényeké lesz. A Törvény feledése és a Szövetség iránti hűtlenség halálhoz vezet: a számkivetés látszólag az ígéretek megsemmisülése, valójában pedig az üdvözítő Isten titokzatos hűsége és a megígért megújítás kezdete, de a Lélek szerint. Isten népének végig kellett szenvednie ezt a tisztulást; a számkivetésen Isten tervében már rajta van a kereszt árnyéka, és a szegények maradéka, mely visszatér, az Egyház világosan fölismerhető előképei közé tartozik. A MESSIÁS ÉS AZ Ő LELKÉNEK VÁRÁSA Iz 43,19-ben az "Íme, én új dolgokat művelek" két profétai irányzatra utal: egyik a Messiás várására, a másik az új Lélek hirdetésére vezet, és mindkettő a csekély "maradék" felé tart, "a szegények népe" felé, mely reménykedve várja "Izrael vigasztalását" és "Jeruzsálem megváltását" (Lk 2,25.38). A Messiás vonásai főként a Szolga énekeiben nyernek kinyilatkoztatást. Ezek az énekek hirdetik Jézus szenvedésének értelmét és megjelölik a módot, ahogyan Ő ki fogja árasztani a Szent Lelket, hogy életet adjon a sokaságnak: nem kívülről, hanem "a mi szolgai alakunkat magára öltve" (Fil 2,7). Magára véve a mi halálunkat, tudja közölni velünk az Ő Lelkét, aki az életé. A közvetlenül a Szentlélek elküldésére vonatkozó profétai szövegek olyan jövendölések, amelyekben Isten népének szívéhez szól az Ígéretek nyelvén, a szeretet és a hűség hangnemében, aminek beteljesülését Szent Péter fogja kikiáltani pünkösd reggelén. Ezen ígéretek szerint "az utolsó időkben" az Úr Lelke meg fogja újítani az emberek szívét azáltal, hogy beléjük vési az új Törvényt; Ő fogja összegyűjteni a szétszórt és megosztott népeket, és megbékélteti őket; az első teremtést átformálja, és ott az emberekkel fog lakni Isten békességben. "ÜDVÖZLÉGY, KEGYELEMMEL TELJES!" Máriában a Szentlélek valósítja meg az Atya jóakaratú tervét. A Szentlélektől foganja és szüli a Szűz Isten Fiát. Szüzessége a Lélek és a hit ereje által egyedülálló termékenységgé válik. Máriában a Szentlélek nyilvánítja ki az Atyának a Szűz Fiává lett Fiát. Mária a végső teofánia égő csipkebokra: ő, a Szentlélektől betöltött, megmutatja az Igét testének alázatában, és megismerteti Őt a szegényekkel és a pogányok zsengéjével. Végül a Szentlélek Mária által kezdi Krisztussal közösségbe vinni az embereket, "akikre a jó akaratú Isten szeretete irányul" (ők Isten "jó akaratának" emberei), és mindig az alázatosak az elsők, akik Őt elfogadják: a pásztorok, a háromkirályok, Simeon és Anna, a kánai jegyesek és az első tanítványok. A KRISZTUS JÉZUS A Fiú és a Szentlélek egész küldetése az idők teljességében abban áll, hogy a Fiú megtestesülésétől kezdve az Atya Lelkének Fölkentje: Jézus a Krisztus, a Messiás. Jézus a Szentlelket mindaddig nem nyilatkoztatta ki teljesen, amíg Ő maga halálával és föltámadásával meg nem dicsőül. Apránként azonban utalt rá még a sokaságnak szóló tanításában is, amikor kinyilatkoztatja, hogy az Ő Teste eledel lesz a világ életéért! Csak amikor eljött az óra, melyben Jézusnak meg kellett dicsőülnie, ígéri meg a Szentlélek eljövetelét, amiatt, hogy az Ő halála és föltámadása lesz az atyáknak adott ígéret beteljesedése: az igazság Lelkét, a másik vigasztalót, a Paraklétoszt Jézus imádságára fogja ajándékozni az Atya; az Atya fogja küldeni Jézus nevében; Jézus pedig az Atyától fogja küldeni Őt, mert az Atyától származik. A Szentlélek eljön, meg fogjuk ismerni Őt, mindig velünk lesz; velünk fog lakni; mindenre megtanít majd minket, és eszünkbe fog juttatni mindent, amit Jézus mondott, és tanúságot fog tenni róla; be fog vezetni a teljes igazságba és meg fogja dicsőíteni Krisztust. Ami a világot illeti, azt meg fogja szégyeníteni a bűn, az igazság és az ítélet kérdésében. Végül eljött Jézus Órája: Jézus az Atya kezébe adja a lelkét akkor, amikor halála által legyőzte a halált "az Atya dicsősége által föltámasztva a halálból" (Róm 6,4); majd ajándékozza a Szentlelket,
5
"rálehelve" tanítványaira. Ettől az órától kezdve Krisztus és a Lélek küldetése az Egyház küldetésévé válik: "Amint engem küldött az Atya, Én is úgy küldelek titeket" (Jn 20,21). A Szentlélek és az Egyház az utolsó időkben Pünkösd napján (a hét húsvéti hét végén) Krisztus húsvétja a Szentlélek kiáradásában teljesedik be, aki mint isteni személy nyilváníttatik ki, adatik és közöltetik: az Úr Krisztus a maga teljességéből bőségesen árasztja a Lelket. Ezen a napon a Szentháromság teljesen ki lett nyilatkoztatva. A Szentlélek a maga szüntelen eljövetele által vezeti be a világot "a végső időkbe", az Egyház idejébe, az Országba, amely már örökségként a birtokunkban van, de még nem teljesedett be. Láttuk az igaz Világosságot, megkaptuk az égi Lelket, megtaláltuk az igaz hitet: imádjuk az oszthatatlan Háromságot, mert Ő üdvözített minket. A SZENTLÉLEK - ISTEN AJÁNDÉKA "Az Isten szeretet" (1Jn 4,8.16); és a szeretet az első ajándék, amely minden mást magában foglal. Ez a szeretet "áradt ki szívünkbe a Szentlélek által, aki nekünk adatott" (Róm 5,5). A SZENTLÉLEK ÉS AZ EGYHÁZ Krisztus és a Szentlélek küldetése az Egyházban, Krisztus testében és a Szentlélek templomában teljesedik be. Ez az összekapcsolt küldetés ettől kezdve Krisztus híveit bekapcsolja az Ő közösségébe az Atyával a Szentlélekben: a Lélek előkészíti az embereket, kegyelmével megelőzi, hogy Krisztushoz vonzza őket. Ő nyilvánítja ki nekik a föltámadott Urat, eszükbe juttatja szavait és fölnyitja lelküket, hogy megértsék halálát és föltámadását. Jelenvalóvá teszi számukra Krisztus misztériumát, leginkább az Eucharisztiában, hogy megbékéltesse őket, és bevezesse az Istennel való közösségbe, és segítse őket, hogy "sok gyümölcsöt" hozzanak. "HISZEM A SZENT, KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT" Az "ecclesia" szó "összehívást" jelent. Azok gyülekezetét jelöli, akiket Isten Igéje összehív, hogy Isten népét alkossák, s Krisztus testévé válnak. Az Egyház Isten tervének egyszerre útja és célja: előképe a teremtésben van, az Ószövetség előkészítette, Jézus Krisztus szavai és cselekedetei megalapították, megváltó keresztje és föltámadása valóra váltotta, és a Szentlélek kiáradása mint az üdvösség misztériumát kinyilvánította. A mennyei dicsőségben fog beteljesedni mint az összes megváltottak gyülekezete. Az Egyház egyszerre látható és lelki, hierarchikus társaság és Krisztus titokzatos teste. Egyetlen, emberi és isteni elemből formált valóság. Ebben rejlik az Egyház misztériuma, amit csak hittel lehet elfogadni. Az Egyház ebben a világban az üdvösség szentsége, Isten és az emberek közösségének jele és eszköze. AZ EGYHÁZ SZIMBÓLUMAI Az ószövetségi képek egy alapgondolatnak, tudniillik az "Isten népe" eszméjének változatai. Az Újszövetségben mindezek a képek új középpontot kapnak, abból következően, hogy Krisztus lesz "ennek a népnek a Feje", s így a nép az ő Teste lesz. E középpont köré rendeződnek "a pásztoréletből és a földművelésből, a házépítésből vagy a családból és a jegyességből" vett képek. Az Egyház ugyanis akol, Isten előre hirdette, hogy Ő maga lesz a pásztora, s melynek juhait, bár emberi pásztorok legeltetik, mégis maga Krisztus, a Jó Pásztor, a Pásztorok Fejedelme vezeti és táplálja szüntelen, aki életét adta a juhokért. Az Egyház megmunkált föld, vagyis Isten szántóföldje. Ezen a földön nő az az ősi olajfa, melynek szent gyökere a pátriárkák voltak, s melyben megtörtént és meg fog történni a zsidók és a pogányok kiengesztelődése. Az Egyházat a mennyei Földműves mint választott szőlőskertet telepítette. Krisztus az igazi szőlőtő, aki életet és termékenységet ad a vesszőknek, azaz nekünk, akik az Egyház által őbenne maradunk, s aki nélkül semmit sem tehetünk. Gyakran Isten épületének is mondják az Egyházat. Maga az Úr ahhoz a kőhöz hasonlította magát, melyet elvetettek az építők, mégis szegletkővé lett (Mt 21,42; vö. ApCsel 4,11; 1Pt 2,7; Zsolt 117,22). Erre az alapra építik az Egyházat az apostolok, és tőle kapja erejét és szilárdságát az Egyház. Ez az épület különféle neveket kapott: Isten háza, melyben az ő családja lakik; Isten lakóhelye a Lélekben, Isten hajléka az emberekkel, főleg pedig szent templom, melyet az egyházatyák szava szerint a kőből épült templomok megjelenítenek, s a liturgia méltán hasonlítja a szent városhoz, az új Jeruzsálemhez. Benne ugyanis mint élő kövek épülünk itt a földön. E szent várost János úgy látja, hogy a világ megújulásakor leszáll a mennyből, Istentől, és oly szép, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony (Jel 21,1)." Az Egyházat, melyet `mennyei Jeruzsálemnek' és `anyánknak' is neveznek (Gal 4,26), úgy írják le, mint a szeplőtelen Bárány szeplőtelen jegyesét, akit Krisztus szeretett, és akiért föláldozta magát, hogy megszentelje (Ef 5,26), akit fölbonthatatlan szövetséggel vett magához, és szüntelenül táplál és gondoz (5,29)." Az Egyház eredete, alapítása és küldetése Az örök Atya bölcsességének és jóságának teljesen szabad és titokzatos terve szerint teremtette az egész világot, elhatározta, hogy az embereket fölemeli az isteni életben való részesedésre", s Fiában erre minden embert meghív. "Úgy határozott, hogy a Krisztusban hívőket a szent Egyházba hívja össze." Az Egyházat ugyanis "a világ kezdete óta előképek jelezték, Izrael népének története és az Ószövetség csodálatosan előkészítette, a végső időkben megalapíttatott, a Szentlélek kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, és az idők végén dicsőségesen be fog teljesedni". AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ELŐKÉSZÍTETT EGYHÁZ Isten népe egybegyűjtésének távolabbi előkészítése Ábrahám meghívásával kezdődik, akinek Isten megígéri, hogy nagy nép atyjává teszi. A közvetlen előkészítés Izraelnek mint Isten népének kiválasztásával kezdődik. Izraelnek
6
kiválasztása által az összes nemzetek jövendő egybegyűjtésének jelévé kell lennie. De már a próféták vádolják Izraelt, amiért megszegte a szövetséget, és úgy viselkedett, mint egy utcalány. Új és örök szövetséget hirdetnek. "Ezt az új szövetséget Krisztus alapította meg.” A JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL MEGALAPÍTOTT EGYHÁZ Az Úr Jézus azzal indította el útjára Egyházát, hogy hirdette a jó hírt, azt, hogy elérkezett Istennek az Írásokban ősidők óta megígért országa. Hogy Atyja akaratát teljesítse, Krisztus megnyitja a földön a mennyek országát. Az Egyház Krisztusnak a misztériumban már jelenlévő országa. Ennek az országnak a csírája és kezdete azok "kisded nyája" (Lk 12,32), akiket Jézus maga köré gyűjt, s akiknek Ő a pásztora. Ők alkotják Jézus igazi családját. Akiket így maga köré gyűjt, azoknak egy új cselekvésmódot és egy saját imádságot tanít. Első helyen áll a Tizenkettő kiválasztása Péterrel mint fővel. Ők, akik Izrael tizenkét törzsét képviselik, az új Jeruzsálem alapkövei. A Tizenkettő és a többi tanítvány részesedik Krisztus küldetésében, hatalmában, de sorsában is. Ezekkel a cselekményekkel készíti elő és építi Krisztus az Egyházat. A SZENTLÉLEK ÁLTAL KINYILVÁNÍTOTT EGYHÁZ A mű elkészülte után, melyet az Atya a Fiúra bízott, hogy elvégezze a földön, pünkösdkor elküldetett a Szentlélek, hogy szüntelenül megszentelje az Egyházat." Az Egyház ekkor lett "nyilvánossá a sokaság előtt, és az igehirdetés által megkezdődött az evangélium terjedése a nemzetek között". Mivel az Egyház minden ember "összehívása" az üdvösségre, természete szerint missziós, Krisztus küldi az összes néphez, hogy minden embert tanítvánnyá tegyen. A Szentlélek az Egyházat "különböző hierarchikus és karizmatikus ajándékokkal látja el és irányítja", hogy küldetését teljesíteni tudja. A DICSŐSÉGBEN BETELJESÜLT EGYHÁZ Az Egyház csak a mennyei dicsőségben válik majd tökéletessé", Krisztus dicsőséges eljövetelekor. Addig "az Egyház zarándokútját járja a világ üldözései és Isten vigasztalásai közepette". Itt a földön tudja, hogy számkivetésben van, távol jár az Úrtól, és az ország teljes eljövetelére vágyakozik, az órára, "amikor Királyával a dicsőségben egyesül". Az Egyház és általa a világ beteljesedése a dicsőségben csak nagy megpróbáltatások árán valósul meg. AZ EGYHÁZ EGYSZERRE LÁTHATÓ ÉS LELKI VALÓSÁG Krisztus szent Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét ezen a földön látható szervezetként alapította és tartja fönn szüntelen, s általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet." Az Egyház egyszerre: "hierarchikus szervezettel ellátott társaság és Krisztus misztikus teste"; "látható gyülekezet és lelki közösség"; "földi Egyház és mennyei javakban bővelkedő egyház". Az Egyház "sajátos természete, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag, buzgón tevékenykedik és elmerül a szemlélődésben, jelen van a világban, és mégis zarándok. AZ EGYHÁZ - AZ ÜDVÖSSÉG EGYETEMES SZENTSÉGE A görög müsztérion szót két szóval fordították latinra: mysteriummal és a sacramentummal. A későbbi értelmezésben a sacramentum inkább a látható jelét fejezi ki az üdvösség azon rejtett valóságának, amit a mysterium szó jelent. Ebben az értelemben Krisztus maga az üdvösség misztériuma: "Isten misztériuma ugyanis nem más, mint Krisztus". Az Ő szent és megszentelő emberségének üdvözítő műve az üdvösség szakramentuma, mely az Egyház szentségeiben (melyeket a keleti egyházak a "szent misztériumoknak" is neveznek) nyilvánul meg és működik. A hét szentség azok a jelek és eszközök, melyek által a Szentlélek kiárasztja Krisztusnak, a Főnek kegyelmét az Egyházra, ami az ő Teste. AZ EGYHÁZ - ISTEN NÉPE, KRISZTUS TESTE, A SZENTLÉLEK TEMPLOMA Az Egyház - Isten népe Isten népe olyan sajátosságokat hordoz, amelyek világosan megkülönböztetik a történelem minden vallási, népi, politikai és kulturális csoportjától: Isten népe: Isten egyetlen népnek sem sajátja. Ő azonban népet szerzett magának azokból, akik valaha nem voltak nép: "választott nemzetséget, királyi papságot, szent nemzetet" (1Pt 2,9). E nép tagjává nem a testi születés, hanem a "fölülről való születés", a "vízből és Szentlélekből születés" (Jn 3,3-5), azaz a Krisztusba vetett hit és a keresztség által lesz az ember. E nép feje Jézus, a Krisztus (a Fölkent, a Messiás): mivel egy és ugyanaz a kenet, a Szentlélek árad a Főről a tagokra, ezért ez a nép "a messiási nép". "Jogállása Isten fiainak méltósága és szabadsága, kiknek szívében a Szentlélek úgy lakik, mint templomban. "Törvénye az új parancs, hogy úgy kell szeretnie, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket. Ez a Szentlélek "új" törvénye. Küldetése, hogy a föld sója és a világ világossága legyen. Az egész emberi nem számára az egység, a remény és az üdvösség legerősebb csírája. Végül "célja Isten Országa, melyet maga Isten kezdeményezett a földön, melynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén".
7
PAPI, PRÓFÉTAI ÉS KIRÁLYI NÉP Jézus Krisztust az Atya a Szentlélekkel fölkente, és "pappá, prófétává, királlyá" tette. Isten egész népe részesedik Krisztus e három hivatalában, és felelős a belőlük adódó küldetésért és szolgálatért. Aki a hit és a keresztség által Isten népének tagja lesz, részt kap e nép páratlan hivatásában: papi hivatásában. A megkereszteltek ugyanis az újjászületés és a Szentlélek kenete által lelki házzá és szent papsággá szenteltetnek". Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is részesedik", elsősorban a természetfölötti hitérzék által, mely az egész népnek, világi hívőknek és a hierarchiának egyaránt sajátja. Végül Isten népe részesedik Krisztus királyi feladatköréből is. Krisztus a maga királyságát azáltal gyakorolja, hogy halálával és föltámadásával minden embert magához vonz. Az Egyház Krisztus Teste Jézus kezdettől fogva részt adott életéből a tanítványoknak; kinyilatkoztatta nekik az Ország misztériumát, küldetésében, örömeiben és szenvedéseiben részesítette őket. Jézus egy még bensőségesebb kapcsolatról beszél közte és azok között, akik követik őt: "Maradjatok meg bennem, és én tibennetek (...) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Jn 15,4-5). És meghirdet egy titokzatos, valóságos közösséget a saját teste és a mi testünk között: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne" (Jn 6,56). Amikor látható jelenléte elvétetett a tanítványoktól, Jézus nem hagyta őket árván. Megígérte, hogy velük marad az idők végezetéig. Elküldte nekik a Lelkét. Így a Jézussal való közösség még intenzívebbé vált: "Lelkének közlésével ugyanis testvéreit, akiket minden nemzetből hívott össze, titokzatosan testévé tette." Az Egyháznak a testtel való összehasonlítása megvilágítja a Krisztus és az Egyház közötti bensőséges kapcsolatot. Az Egyház nemcsak körülötte gyűlik össze; benne, az Ő testében egyesített. A Krisztus Teste-Egyháznak három sajátosságát különösen is ki kell emelni: az összes tagok egymás közti egysége Krisztussal való egységük által; Krisztus a test Feje; az Egyház Krisztus Menyasszonya. AZ EGYHÁZ EGY TEST A hívők, akik válaszolnak Isten szavára és Krisztus Testének tagjaivá válnak, szorosan egyesülnek Krisztussal: "Ebben a testben Krisztus élete árad szét a hívőkbe, akik a szentségek által titokzatos és valóságos módon egyesülnek a szenvedett és megdicsőült Krisztussal". Ez elsősorban a keresztségre érvényes, ami által Krisztus halálával és föltámadásával egyesülünk, és az Eucharisztiára, ami által "valóságosan részesedünk az Úr testéből és fölemeltetünk a vele és az egymással való kommunióra". A test egysége nem szünteti meg a tagok különbözőségét. ENNEK A TESTNEK A FEJE: KRISZTUS Krisztus "az Egyház testének a Feje" (Kol 1,18). Ő a teremtés és a megváltás forrása. Fölemelkedvén az Atya dicsőségébe, "övé az elsőség mindenben" (Kol 1,18), főként az Egyházban, mely által kiterjeszti uralmát mindenre. Egyesít minket az Ő húsvétjával: minden tagnak törekednie kell arra, hogy hasonlóvá váljék Őhozzá, "amíg Krisztus ki nem alakul bennünk" (Gal 4,19). "Ezért fölvétetünk az Ő életének misztériumaiba, mint test a főhöz társulunk szenvedéseihez, együtt szenvedvén Vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk." AZ EGYHÁZ KRISZTUS MENYASSZONYA Krisztus és az Egyház, a Fő és a test tagjainak egysége magában foglalja a kettő megkülönböztetését is egy személyes kapcsolatban. Ezt gyakran a vőlegény és menyasszony képével fejezik ki. A `Krisztus az Egyház vőlegénye' képet a próféták előkészítették és Keresztelő János meghirdette. Az Úr önmagát "a Vőlegénynek" nevezi. Az Apostol az Egyházat és minden hívőt, testének tagját, úgy mutatja be, mint menyasszonyt, akit ő Krisztussal, az Úrral "eljegyzett", hogy egy Lélek legyen vele. Az Egyház a szeplőtelen Bárány szeplőtelen menyasszonya, akit "Krisztus szeretett", akiért odaadta önmagát, hogy "megszentelje őt" (Ef 5,26), akit örök szövetséggel magához kapcsolt, és úgy gondoskodik róla állandóan, mint a saját testéről. Az Egyház - a Szentlélek temploma Ami a szellemünk, azaz a lelkünk a tagjainknak, az a Szentlélek Krisztus tagjainak, Krisztus testének, ami az Egyház. "Krisztus Lelkének mint láthatatlan principiumnak azt is tulajdonítanunk kell, hogy a test minden része mind egymással, mind a magasztos Fővel kapcsolatban van, mert a Szentlélek teljesen a Főben, és teljesen az egyes tagokban van. A Szentlélek az Egyházat "az élő Isten templomává" teszi (2Kor 6,16). A karizmák A karizmák, akár rendkívüliek, akár egyszerűek és szerények, a Szentlélek kegyelmei, melyeknek közvetlenül vagy közvetve egyházi haszna van, amennyiben az Egyház épülésére, az ember javára és a világ szükségleteinek enyhítésére vannak rendelve. AZ EGYHÁZ EGY, SZENT, KATOLIKUS ÉS APOSTOLI I. Az Egyház egy Az Egyház forrását tekintve egy: E misztérium végső mintaképe és elve a Szentháromság egy Isten személyeinek, az Atyának és a Fiúnak a Szentlélekben való egysége. Az Egyház Alapítóját tekintve egy: Ő, a megtestesült Fiú kereszthalála által minden embert kiengesztelt Istennel, egy népben és egy testben állítva helyre valamennyiük egységét. Az Egyház "lelkét" tekintve egy: a Szentlélek, aki a hívőkben lakik, s betölti és kormányozza az egész Egyházat, hozza létre a hívők e csodálatos közösségét, és Krisztusban oly szorosan kapcsol össze mindenkit, hogy az Egyház egységének elve lesz".
8
Melyek az egység kötelékei? Mindenekelőtt a szeretet, "a tökéletesség köteléke" (Kol 3,14). De a zarándok Egyház egységét a közösség következő látható kötelékei is biztosítják: az apostoloktól áthagyományozott egy és ugyanazon hit megvallása; a liturgia, mindenekelőtt a szentségek liturgiájának közös ünneplése; az apostoli jogfolytonosság, mely az egyházi rend szentsége által fönntartja Isten családjának testvéri egyetértését. Ez Krisztus egyetlen Egyháza. Ez az Egyház e világban mint rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik. II. Az Egyház szent A hit tárgya, hogy az Egyház fogyatkozhatatlanul szent. Krisztus ugyanis, az Isten Fia, akit az Atyával és a Szentlélekkel egyedül szentnek ünneplünk, az Egyházat menyasszonyaként szerette, önmagát adva érte, hogy megszentelje, saját testeként kapcsolta magához, és elárasztotta Szent Lelkének ajándékával Isten dicsőségére." Az Egyház ezért "Isten szent népe", és tagjait "szentnek" nevezik. Krisztus a vele egyesült Egyházat megszenteli; Tőle és Benne az Egyház megszentelővé válik: az emberek megszentelésére Krisztusban és Isten dicsőítésére "mint célra irányul az Egyház minden tevékenysége". Az Egyházban le van téve "az üdvösség eszközeinek egész teljessége". Benne "Isten kegyelme által elnyerjük az életszentséget". Amíg Krisztus szent, ártatlan, szeplőtelen, bűnt nem ismert, és csak azért jött, hogy a nép bűneit kiengesztelje, addig a bűnösöket is magában foglaló Egyház egyszerre szent és mindig tisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja. Az Egyház tehát összegyűjti azokat, akiket megragadott Krisztus üdvössége, de még a megszentelődés útján vannak. Az Egyház egyes híveket kanonizálva, szentté avatva, azaz ünnepélyesen kinyilvánítva, hogy hősiesen gyakorolták az erényeket és Isten kegyelméhez hűségben éltek. III. Az Egyház katolikus A "katolikus" szó azt jelenti, "egyetemes", mind a "teljesség", mind az "épség" tekintetében. Az Egyház kettős értelemben katolikus: Katolikus, mert Krisztus van jelen benne. "Ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus Egyház. "Benne Krisztus testének, mely egyesült a Fővel, teljessége létezik, ami magában foglalja, hogy az Ő szándéka szerint megkapja Tőle "az üdvösség eszközeinek teljességét": az igaz és teljes hitvallást, a teljes szentségi életet és az apostoli jogfolytonosságban fölszentelt szolgálatot. Ebben az alapvető értelemben az Egyház pünkösd napján katolikus volt, és az marad Krisztus visszajövetelének napjáig. Az Egyház katolikus, mert Krisztus az emberi nem egészéhez küldte. Isten új népébe minden ember meghívást kap. Következésképp ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon Isten terve, aki kezdetben egy emberi természetet alkotott, és elhatározta, hogy szétszóródott gyermekeit egybegyűjti. Ez az Isten népét ékesítő egyetemesség magának az Úrnak ajándéka, s ennek révén a katolikus Egyház hathatósan és szünet nélkül arra törekszik, hogy az egész emberiséget összes javaival a fő, Krisztus alatt, az ő Lelkének egységében foglalja újra össze. Isten népének e katolikus egységébe minden ember meg van híva, és különféle módon hozzátartoznak vagy hozzá vannak rendelve mind a katolikus hívők, mind a többi Krisztusban hívő, mind pedig általában az emberek, akiket Isten kegyelme meghívott az üdvösségre. IV. Az Egyház apostoli Az Egyház apostoli, mert az apostolokra alapszik, mégpedig három értelemben: az "apostolokra", a Krisztustól kiválasztott és elküldött tanúkra "alapított épület" (Ef 2,20 ) volt és marad; a benne lakó Szentlélek segítségével őrzi és adja továbba tanítását, a jó letéteményt és a józan szavakat, melyeket az apostoloktól hallott; a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát az Apostoloktól kezdve Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzi, akik az Apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban: a Püspökök kollégiuma segítségével, "mely mellett ott állnak a papok Péter utódával és az Egyház legfőbb pásztorával egységben". Jézus kezdetétől fogva "magához hívta azokat, akiket Ő maga akart. És megalkotta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket prédikálni" (Mk 3,13-14). Ettől kezdve ők az Ő "küldöttei" (a görög aposztoloi szó ezt jelenti). Ő bennük hajtja végre saját küldetését: "Miként engem küldött az Atya, én is küldelek titeket" (Jn 20,21). Szolgálatuk tehát az Ő küldetésének folytatása: "Aki titeket befogad, engem fogad be" - mondja Ő maga a Tizenkettőnek (Mt 10,40). Hogy a rájuk bízott küldetés haláluk után is folytatódjék, közvetlen munkatársaikat szinte végrendeletként megbízták azzal, hogy vigyék tovább és szilárdítsák meg a tőlük megkezdett művet. A Szentlélek állította őket Isten Egyházának pásztorául. Így tehát ilyen férfiakat állítottak, és a továbbiakra nézve úgy rendelkeztek, hogy ha ezek meghalnak, szolgálatukat más kipróbált férfiak kapják meg. Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak, úgy megmarad az Apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének kell állandóan gyakorolnia." Ezért tanítja az Egyház, hogy "a püspökök isteni intézkedés folytán léptek az Apostolok helyébe mint az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg és azt, aki Krisztust küldte. Az egész Egyház apostoli, amennyiben Péter és az Apostolok utódain keresztül hit- és életközösségben marad eredetével. Az egész Egyház apostoli, amennyiben az egész világra "küldetik"; az Egyház minden tagja, különböző módokon ugyan, de részesedik ebben a küldetésben.
9
A római pápa Amikor Krisztus megalkotta a Tizenkettőt, "kollégiumként, azaz állandó csoportként alkotta meg, és a közülük kiválasztott Pétert állította az élre. Amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egy apostoli kollégiumot alkot, ugyanígy a római Pápa, Péter utóda és a püspökök, az apostolok utódai kapcsolódnak egymáshoz. Az Úr egyedül Simonból, akinek a Péter nevet adta, alkotta meg Egyháza szikláját. Neki adta az Egyház kulcsait; őt az egész nyáj pásztorává tette. Azt az oldó és kötő hivatalt azonban, amit Péter kapott, a fejével kapcsolatban álló apostolkollégium is megkapta. Ez a pásztori hivatal, mely Péteré és a többi apostolé, az Egyház alapjaihoz tartozik. A római Pápa primátusa alatt a püspökök folytatják. A Pápa, Róma püspöke és Szent Péter utóda. A római Pápának ugyanis hivatalából fakadóan - mert Krisztus helyettese és az egész Egyház pásztora teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat. A püspökök kollégiumának vagy testületének csak akkor van tekintélye, ha a római pápával, Péter utódával mint fejével együtt értjük. Az egyetemes zsinaton a püspökök testülete ünnepélyes módon gyakorolja az egész Egyházra szóló hatalmat. Egyetemes zsinatról csak akkor van szó, ha Péter utóda megerősíti vagy legalább elfogadja. A SZENTEK KÖZÖSSÉGE A "szentek közössége" kifejezésnek tehát két jelentése van: "közösség a szent dolgokban (sancta)" és "közösség a szent személyek között (sancti)". A lelki javak közössége. Az első jeruzsálemi közösségben a tanítványok állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban" (ApCsel 2,42). Közösség a hitben. A hívők hite az Egyház apostoloktól kapott hite, az élet kincse, mely gazdagodik, ha továbbadják. A szentségek közössége. Az összes szentségek gyümölcsei minden hívőhöz tartoznak; e szentségekkel mint szent kötelékekkel Krisztushoz kapcsolódnak és kötődnek, leginkább a keresztséggel, mellyel mint egy ajtón át belépnek az Egyházba. A szentek közösségén a szentségek közösségét kell értenünk. E név (közösség) minden szentségre érvényes, mert Istennel kötnek minket össze; leginkább mégis az Eucharisztiát illeti meg, amely létrehozza ezt a közösséget. A karizmák közössége. Az Egyház közösségében a Szentlélek sajátos kegyelmeket is szétoszt minden rendű és rangú hívőnek az Egyház építésére. "A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele" (1Kor 12,7). "Mindenük közös volt" (ApCsel 4,32): "Egy igazi keresztény semmit nem birtokol úgy, hogy ne tekintené közjónak is. Ezért a keresztényeknek mindig készen kell lenniük arra, hogy enyhítsék a rászorulók nyomorúságát". A keresztény az Úr javainak intézője. A szeretet közössége: a szentek közösségében "egyikünk sem él, s egyikünk sem hal meg önmagának" (Róm 14,7). "Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi. Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai" (1Kor 12,26-27). "A szeretet nem keresi a magáét" (1Kor 13,5). A legkisebb, szeretetből végzett cselekedetünk is mindenki javára szolgál. Ez történik a minden élő és elhunyt emberrel való szolidaritásban, ami a szentek közösségére alapszik. Minden bűn árt ennek a közösségnek. Közösség a mennyei és a földi Egyház között Az Egyház három állapota. "Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok, és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden,” addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van. A szentek közbenjárása. "Abból következően ugyanis, hogy az égiek bensőségesebben egyesülnek Krisztussal, az Egyház egészét megszilárdítják a szentségben (...). Szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által. (...) Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk.” Közösség a szentekkel. Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az útonlevők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad. Közösség a megholtakkal. "Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel ťszent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük." A megholtakért végzett imádságunk nemcsak őket segítheti, hanem értünk végzett közbenjárásukat is hatékonnyá teheti. Isten egy családjában. "Valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk és Krisztusban egy családot alkotunk, miközben a kölcsönös szeretetben és a Szentháromság egy dicséretében megosztjuk javainkat egymás között, válaszolunk az Egyház lényegi hivatására."
10
MÁRIA - KRISZTUS ANYJA, AZ EGYHÁZ ANYJA A Szűzanyát ugyanis mint Isten és a Megváltó igazi Anyját ismerjük el és tiszteljük, sőt Krisztus tagjainak is anyja, mert szeretetével közreműködött, hogy hívők szülessenek az Egyházban, akik tagjai ama Főnek. Mária, Krisztus Anyja, az Egyháznak is Anyja." Mária anyasága az Egyház szempontjából Mária Egyházzal kapcsolatos feladata nem választható el Krisztussal való egységétől, közvetlenül belőle fakad. "Az anyának ez a mély kapcsolata Fiával az üdvözítés művében megmutatkozik Krisztus szűzi fogantatásától egészen a haláláig. A Boldogságos Szűz is a hit zarándokútját járta. Fiával való egybetartozását hűségesen vállalta egészen a keresztig, mely alatt az isteni terv szerint ott állt, meggyötört szíve eggyé forrt a szenvedésben Egyszülöttjével, akinek áldozatához anyai lélekkel csatlakozott, szeretetből beleegyezve a tőle született áldozati Bárány föláldozásába; végül maga Jézus Krisztus a kereszten haldokolva anyául adta őt a tanítványnak e szavakkal: Asszony, íme a te fiad!" (vö. Jn 19,26-27). Mária Fia mennybemenetele után imádságaival ott állt az Egyház kezdeteinél. Az Apostolokkal és az asszonyokkal együtt ott látjuk lMáriát is, amint imádkozva esdekel a Szentlélek ajándékáért, aki az angyali üdvözletkor őt már beárnyékolta. Végül a szeplőtelen Szüzet - az áteredő bűnnek minden szennyétől épségben megőrzötten - földi életének végén testestül-lelkestül fölvette Isten a mennyei dicsőségbe. Fölmagasztalta, a mindenség királynéjává tette őt az Úr, hogy tökéletesebben hasonuljon Fiához, az uralkodók Urához, a bűn és a halál legyőzőjéhez. A Szent Szűz mennybevitele különleges részesedés Fia föltámadásában, és elővételezése a többi keresztény föltámadásának. Szűz Mária, mert az Atya akaratához, Fia megváltó művéhez és a Szentlélek minden indításához teljesen hozzásimult, az Egyház számára a hit és a szeretet példaképe. Ezért ő az Egyház kiemelkedő és páratlan tagja, példaszerű megvalósulása és az Egyház előképe is. A Szent Szűz tisztelete Az Egyház Mária-tisztelete a keresztény kultusz természetéhez tartozik. A Szent Szüzet méltán tiszteli az Egyház különleges tisztelettel. Már a legősibb koroktól fogva Istenszülő néven tisztelik, és a hívők minden veszedelmükben és ínségükben az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel. Ez a tisztelet teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádás, mellyel a megtestesült Igét, valamint az Atyát és a Szentlelket imádjuk, s melyre a Mária-tisztelet nagyon is ráhangol; ez a tisztelet fejeződik ki az Isten Anyjának szentelt liturgikus ünnepekben és a Mária-imádságokban, mint például a szentolvasóban. HISZEM A BŰNÖK BOCSÁNATÁT A mi Urunk a bűnök bocsánatát összekapcsolta a hittel és a keresztséggel: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül" (Mk 16,15-16). A keresztség a bűnök megbocsánatásának első és fő szentsége, mert egyesít Krisztussal, aki meghalt bűneinkért és föltámadt megigazulásunkra, hogy "mi is új életet éljünk" (Róm 6,4). Amikor először teszünk hitvallást és megfürdetnek a szent keresztségben, olyan gazdagon kapjuk a bűnbocsánatot, hogy semmiféle bűn - legyen az az áteredő bűn vagy személyes rossz tettünk és mulasztásunk - és semmiféle büntetés nem marad vissza utána. A keresztség kegyelme azonban nem szabadít meg senkit a természet gyöngeségétől; ellenkezőleg, küzdenünk kell a rendetlen kívánság ellen, mely bennünket szüntelenül a rossz felé próbál terelni." A bűnbánat szentsége által engesztelődhet ki a megkeresztelt ember Istennel és az Egyházzal. Ez a szentség azoknak, akik a keresztség után bűnbe estek, éppen úgy szükséges, mint a keresztség azok számára, akik még nem születtek újjá. Krisztus föltámadása után elküldte Apostolait, hogy hirdessék az Ő nevében a bűnbánatot a bűnök bocsánatára minden népnek" (Lk 24,47). Az Apostolok és utódaik hirdetik az embereknek Istentől a bűnök bocsánatát, amelyet Krisztus érdemelt ki számunkra, és hívják őket a megtérésre és a hitre, közlik is velük a bűnök bocsánatát a keresztség által, és a Krisztustól kapott kulcsok hatalmának erejével megbékéltetik őket Istennel és az Egyházzal. Az Egyház "megkapja a mennyek országa kulcsait, hogy benne Krisztus vére által és a Szentlélek közreműködésével megtörténjék a bűnök bocsánata. Ebben az Egyházban újjáéled a lélek, mely a bűnök miatt halott volt, hogy együtt éljen Krisztussal, kinek kegyelme üdvözített minket." Nincs bűn, bármilyen súlyos legyen is, amit a szent Egyház nem bocsáthatna meg. "Nincs senki, bármilyen gonosz vagy bűnös legyen is, aki nem remélhetné biztonsággal a bűnbocsánatot, ha tévelygéseit őszintén bánja." Krisztus, aki minden emberért meghalt, azt akarja, hogy Egyházában a bűnbocsánat kapui mindig nyitva legyenek azok előtt, akik visszatérnek a bűnből. "HISZEM A TEST FÖLTÁMADÁSÁT" Krisztus valóban föltámadt a holtak közül és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal, és Ő föltámasztja őket az utolsó napon. Föltámadásunk, miként az Övé, a Szentháromság műve lesz. A "test föltámadása" azt jelenti, hogy a halál után nem csupán a lélek élete halhatatlan, hanem "halandó testünk" (Róm 8,11) is újra magára fogja ölteni az életet. Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt. "A keresztények meggyőződése a halottak föltámadása. A belé vetett hitben élünk. A halottak föltámadását Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki népének. A halottak testi föltámadásába vetett remény úgy
11
bontakozott ki, mint az egész ember, a lélek és a test Teremtőjébe, Istenbe vetett hit logikus következménye. Jézus a föltámadásba vetett hitet összekapcsolja saját személyével: "Én vagyok a föltámadás és az élet" (Jn 11,25). Maga Jézus fogja föltámasztani az utolsó napon azokat, akik Benne hittek, s akik ették az Ő testét és itták az Ő vérét. Ennek már most jelét és zálogát adja azzal, hogy néhány halottnak visszaadja az életet. Krisztus tanújának lenni nem más, mint "az ő föltámadása tanújának lenni" (ApCsel 1,22) miután ettek és ittak "vele együtt föltámadása után" (10,41). A föltámadás keresztény reményét teljesen megpecsételik a föltámadt Krisztussal történt találkozások. Föl fogunk támadni, mint Ő, Ővele és Őáltala. HOGYAN TÁMADNAK FÖL A HALOTTAK? A halálban a lélek és a test szétválásával az ember teste romlásnak indul, míg a lelke megy találkozni Istennel, és várja, hogy újra egyesüljön megdicsőült testével. Isten a maga mindenhatóságával végleg vissza fogja adni testünknek a romolhatatlan életet azáltal, hogy Jézus föltámadásának erejével újra egyesíti testünket a lelkünkkel. Ki fog föltámadni? Minden ember, aki meghalt: "Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására" (Jn 5,29). Hogyan? Krisztus saját testében támadt föl: "Nézzétek kezemet és lábamat: én magam vagyok az" (Lk 24,39); de nem ebbe a földi életbe jött vissza. Hasonlóképpen, Őbenne "valamennyien a saját testükkel fognak föltámadni, amit most birtokolnak", de ez a test át fog alakulni a dicsőség testévé, "szellemi testté" (1Kor 15,44). Mikor? Véglegesen az "utolsó napon" (Jn 6,3940.44.54; 11,24); "a világ végén". A halottak föltámadása ugyanis szorosan összefügg Krisztus második eljövetelével: "A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonazengésére az Úr maga száll le a mennyből, s először a Krisztusban elhunytak támadnak föl" (1Tesz 4,16). "A test az Úrért van, az Úr pedig a testért. Isten az Urat föltámasztotta, s minket is föl fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? (...) Nem vagytok a magatokéi. (...) Dicsőítsétek meg tehát az Istent testetekben!" (1Kor 6,13-15.19-20) A HALÁL Az emberi lét a halál színe előtt válik a legnagyobb talánnyá". A testi halál bizonyos értelemben természetes, ám a hit szemében valójában a "bűn zsoldja" (Róm 6,23). Azok számára viszont, akik Krisztus kegyelmében halnak meg, a halál részesedés az Úr halálában, hogy föltámadásában is részesülhessenek. A halál a földi élet vége. Életünk csak bizonyos ideig tart, ez alatt változunk és öregszünk. Halálunk, mint minden más földi élőlény esetében, az élet természetes vége. A halálnak e ténye sürgető tényező életünkben: halandóságunk tudata arra emlékeztethet, hogy életünk megvalósítására csak korlátozott idő áll rendelkezésünkre. A halál a bűn következménye. Az Egyház Tanítóhivatala mint a Szentírás és a Szenthagyomány állításainak hiteles magyarázója tanítja, hogy a halál az ember bűne miatt lépett a világba. Jóllehet az embernek halandó természete van, a Teremtő nem halálra szánta. Így a halál ellentmond Isten, a Teremtő tervének. Úgy vonult be a világba, mint a bűn következménye. "A testi halált az ember nem ismerte volna meg, ha nem vétkezik", így tehát a halál az ember "utolsó ellensége" (1Kor 15,26), akit le kell győzni. A halált Krisztus átalakította. Jézus, Isten Fia elszenvedte a halált is, mint az emberi lét velejáróját. De Ő halálfélelme ellenére az Atyja akarata iránti teljes és szabad engedelmességben vállalta magára. Jézus engedelmessége a halál átkát áldássá változtatta. "HISZEM AZ ÖRÖK ÉLETET" A különítélet A halál véget vet az ember életének. Az Újszövetség az ítéletről elsősorban a Krisztussal a második eljövetelekor való végső találkozás távlatában beszél, de többször állítja azt is, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan lelkükben az életüket Krisztushoz mérő különítéletben, hogy tisztulás által vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. A Mennyország Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, és akik már teljesen megtisztultak, örökre Krisztussal élnek. Örökre hasonlók Istenhez, mert Őt úgy látják, "amint van" (1Jn 3,2), szemtől szembe (1Kor 13,12). Ezt a Szentháromsággal való tökéletes életet, ezt az életközösséget a Szentháromsággal, a Boldogságos Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota. A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". A Szentírás képekben beszél nekünk róla: élet, világosság, béke, menyegzői lakoma, az ország bora, az Atya háza, mennyei Jeruzsálem, paradicsomkert: "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt" (1Kor 2,9). A végső tisztulás, vagyis a tisztítóhely Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek. Az Egyház a választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását főleg a Firenzei és a Trienti Zsinaton fogalmazta meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva, tisztító tűzről beszél: "Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az sem ebben,
12
sem az eljövendő világban (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendőben bocsáttatnak meg." A pokol "Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos: azt pedig tudjátok, hogy a gyilkosnak nincs örök élete" (1Jn 3,15). A mi Urunk figyelmeztet bennünket arra, hogy el leszünk választva tőle, ha elmulasztunk segíteni a szegények és kicsinyek súlyos szükségében, akik az ő testvérei. Ha halálos bűnben halunk meg anélkül, hogy azt megbántuk vagy Isten irgalmas szeretetét befogadtuk volna, akkor - saját szabad választásunk révén - tőle örökre elválasztottak maradunk. Ezt az Isten és a szentek közösségéből való végleges önkizárás állapotát nevezzük "pokolnak". Jézus gyakran beszél az "olthatatlan tüzű" "gehennáról", amely azoknak van fönntartva, akik életük végéig visszautasították a hitet és a megtérést, és ahol a lélek és a test együtt veszhet el. Az Egyház tanítása állítja a pokol létét és örökkétartó voltát. Azok lelkei, akik halálos bűn állapotában halnak meg, a halál után azonnal a pokolba jutnak, ahol a pokol kínjait szenvedik, "az örök tüzet". A pokol legsúlyosabb kínja az örök elszakítottság Istentől. Isten senkit nem rendel eleve arra, hogy a pokolba jusson; ehhez ugyanis az Istentől való szándékos elfordulás (halálos bűn) és a mindvégig való megátalkodottság kell. Az utolsó ítélet Az utolsó ítélet Krisztus dicsőséges visszatértekor fog történni. Egyedül az Atya ismeri a napot és az órát, egyedül Ő dönt az Ő eljöveteléről. Akkor fogja kimondani Fia, Jézus Krisztus által végső szavát az egész történelemről. Az összes halottak, "az igazak és a gonoszok" (ApCsel 24,15) föltámadása megelőzi az utolsó ítéletet. Ez lesz az "az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják Isten Fiának szavát. Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet föltámadására" (Jn 5,28-29). Akkor majd eljön Krisztus "a maga dicsőségében és Vele mind az angyalok (...). És összegyűjtik elébe az összes nemzetet; és elkülöníti őket egymástól, miként a pásztor elkülöníti a juhokat a kosoktól, és a juhokat a jobbjára, a kosokat pedig a baljára állítja. (...) És elmennek ezek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre." (Mt 25,31--33.46) Az új ég és az új föld reménye Az idők végén Isten Országa el fogja érni a maga teljességét. Az egyetemes ítélet után a testben és lélekben megdicsőült igazak örökké uralkodni fognak Krisztussal, és a világmindenség is megújul. A Szentírás ezt a titokzatos megújulást, mely átalakítja az emberiséget és a világot, nevezi "új égnek és új földnek" (2Pt 3,13). Ez lesz Isten tervének végső megvalósulása: "összefoglalni mindeneket Krisztusban, ami a mennyben és a földön van" (Ef 1,10). Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. A HÚSVÉTI MISZTÉRIUM AZ EGYHÁZ SZENTSÉGEIBEN Az Egyház szentségei Az Egyházban hét szentség van: a keresztség, a bérmálás, az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége, a betegek kenete, az egyházi rend és a házasság. Három szentség: a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend a kegyelmen kívül szentségi karaktert vagy "pecsétet" hoz magával, mely által a keresztény ember részesedik Krisztus papságában, s állapotának és feladatainak megfelelően az Egyház részévé lesz. Ez a Szentlélek által megvalósított, Krisztussal és az Egyházzal való hasonlóság eltörölhetetlen; örökre megmarad a keresztény emberben. Következésképpen e szentségek soha meg nem ismételhetők. A hit szentségei Krisztus elküldte apostolait, hogy hirdessék "az Ő nevében a bűnbánatot a bűnök bocsánatára minden népnek" (Lk 24,47). "Tegyetek tanítványommá minden embert; kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében" (Mt 28,19). A keresztelésre szóló küldés, tehát a szentségi küldetés, benne foglaltatik az evangelizációs küldetésben, mert a szentséget Isten Igéje és a hit készíti elő, mely ezen igének elfogadása. A keresztény beavatás szentségei A keresztény beavatás szentségei, a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia rakják le az egész keresztény élet alapjait. A keresztségtől újjászületett hívők a bérmálás szentségétől megerősödnek, s utána az Eucharisztiában az örök élet kenyerével táplálkoznak, úgyhogy a keresztény beavatás e szentségei révén egyre jobban megkapják az isteni élet kincseit, és haladnak a szeretet tökéletessége felé. A KERESZTSÉG SZENTSÉGE A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének. Nevezik latinul baptismusnak: a baptisare ige (a görög baptizein szóból) ugyanis azt jelenti, `alámeríteni', 'bemeríteni'; az "alámerítés" a vízbe a katekumen eltemetését jelzi Krisztus halálába, ahonnan a Vele való föltámadással mint "új teremtmény" merül föl. Ki veheti föl a keresztséget? A keresztség fölvételére alkalmasak mindazok, de csak azok, akik még nincsenek megkeresztelve.
13
Ki keresztelhet? A keresztség rendes kiszolgáltatója a püspök és a pap, valamint a diákonus is. Szükség esetén bárki, még a meg nem keresztelt ember is keresztelhet a szentháromságos keresztelési formulát alkalmazva. A megkívánt szándék azonban az, hogy azt akarja tenni, amit az Egyház a kereszteléskor tesz. A keresztség szükséges az üdvösséghez azoknak az embereknek, akiknek hirdették az evangéliumot és lehetőségük van arra, hogy kérjék a szentséget. Az Egyház a kezdettől fogva szilárdan meg van győződve arról, hogy azok az emberek, akik a hitért halnak meg anélkül, hogy meg lennének keresztelve, a Krisztusért és a Krisztussal elszenvedett halálukkal megkeresztelkednek. E vérkeresztség, miként a vágykeresztség is, meghozza a keresztség gyümölcseit, anélkül hogy szentség lenne. Eltörölhetetlen jegy: A keresztség a keresztényt eltörölhetetlen lelki pecséttel (characterrel) jelöli meg, ami annak jele, hogy Krisztushoz tartozik. E jelet semmiféle bűn ki nem törölheti, még akkor sem, ha a bűn megakadályozza, hogy a keresztség az üdvösség gyümölcseit teremje. Az egyszer s mindenkorra kiszolgáltatott keresztséget nem lehet megismételni. A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE E szentség szertartásában figyelmet érdemel a megkenés jele, és az, amit a megkenés jelez és kifejez: a lelki pecsét. A megkenésnek az ókori és a szentírási szimbolikában gazdag jelentése van: az olaj a túláradó bőség és az öröm jele; megtisztít és rugalmassá tesz; a gyógyulás jele, mert enyhíti a zúzódások és sebek fájdalmát; széppé, egészségessé és erőtől duzzadóvá tesz. Az olajjal való megkenés mindezen jelentései megismétlődnek a szentségi életben. A szent krizmával való megkenés a keresztség után, a bérmáláskor és a papszenteléskor az Istennek szenteltség jele. A bérmálás által a keresztények, vagyis a "fölkentek" fokozottan részesednek Jézus Krisztus küldetésében és a Szentlélek teljességében, hogy egész életük Krisztus jó illatát árassza. E megkenés által a bérmálkozó megkapja a "jegyet", a Szentlélek pecsétjét. A Szentlélek e pecsétje azt jelenti, hogy az ember egészen Krisztushoz tartozik. A bérmálás kiszolgáltatása: Nagycsütörtökön konszekrálja a püspök a krizma-misében az egész egyházmegye számára szükséges krizmát. Amikor a bérmálást a keresztségtől elkülönítetten szolgáltatják ki, mint a római szertartásban általában, a szentség liturgiája azzal kezdődik, hogy a bérmálkozó megújítja a keresztségi ígéreteket és hitvallást tesz. Így válik nyilvánvalóvá, hogy a bérmálás a keresztséghez kapcsolódik. Amikor felnőttet keresztelnek, az közvetlenül a keresztség után részesül a bérmálásban és az Eucharisztiában. A római szertartásban a püspök kitárja karjait az összes bérmálandó fölé - e gesztus az apostoli idők óta a Lélek ajándékozásának jele. Közben kéri a püspök a Szentlélek kiáradását. Ezután következik a szentség lényeges mozzanata. A latin szertartásban a bérmálás szentségének kiszolgáltatása a homlokon való megkenéssel kézrátétel közben és e szavakkal történik: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét. A bérmálás hatásai A bérmálás szentségének hatása a Szentlélek sajátos kiáradása, amint az egykor, pünkösd napján az Apostolokkal történt. Ezért a bérmálás növeli és elmélyíti a keresztségi kegyelmet: -mélyebben meggyökereztet bennünket az istengyermekségben, melyben azt mondhatjuk: "Abba, Atya" (Róm 8,15); -erősebben egyesít bennünket Krisztussal; -gyarapítja bennünk a Szentlélek ajándékait; -tökéletesebben kapcsol az Egyházhoz; -nekünk ajándékozza a Szentlélek sajátos erejét, hogy Krisztus igaz tanúiként szóval és cselekedettel terjesszük és védelmezzük a hitet, Krisztus nevét bátran valljuk meg és ne szégyenkezzünk a Kereszt előtt. A bérmálást csak egyszer szolgáltatják ki. A bérmálás ugyanis a lélekbe eltörölhetetlen lelki jegyet (karaktert) nyom, ami annak a jele, hogy Jézus Krisztus egy keresztényt Lelkének pecsétjével megjelölt, és fölülről származó erőbe öltöztette, hogy az Ő tanúja legyen. Ki veheti föl ezt a szentséget? Minden megkeresztelt ember, aki még nincs megbérmálva. Mivel a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia egységet alkot, a hívők kötelesek ezt a szentséget megfelelő időben fölvenni. A bérmálás fölvételéhez szükséges a kegyelem állapota. A gyónáshoz kell folyamodni, hogy a lélek megtisztuljon. Ezenkívül buzgó imádsággal kell készülni arra, hogy a Szentlélek erejét és kegyelmeit belső készséggel fogadják. A bérmáláshoz - miként a keresztséghez is - a jelölteknek bérmaszülőt kell lelki segítségetül kérniük. E két szentség egységének hangsúlyozására ajánlott, hogy a keresztszülő legyen a bérmaszülő is. A bérmálás kiszolgáltatója : a püspök, de fölhatalmazást adhat papoknak bérmálásra. AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE Eucharisztia, hálaadás Istennek. Az eucharisztein (Lk 22,19; 1Kor 11,24) és az eulogein (Mt 26,26; Mk 14,22) szavak azokra a zsidó áldásokra emlékeztetnek, amelyek - különösen étkezések alatt - magasztalták Isten műveit: a teremtést, a megváltást és a megszentelést.
14
(Úrvacsora, mert arról a vacsoráról van szó, amelyet az Úr szenvedése előestéjén tanítványaival költött el, és a Bárány mennyei Jeruzsálem-béli menyegzős lakomájának elővételezéséről.) Kenyértörés, mert a zsidó étkezésnek ezt a sajátos szertartását használta föl Jézus, amikor családfőként megáldotta és szétosztotta a kenyeret, különösen az utolsó vacsorán. Az első keresztények eucharisztikus összejöveteleiket "kenyértörésnek" nevezték. Ezzel azt akarták mondani, hogy mindazok, akik az egy, megtört kenyérből, Krisztusból esznek, közösségre lépnek vele és őbenne egyetlen testet alkotnak. Eucharisztikus összejövetel (szünaxisz), mert az Eucharisztiát a hívők összejövetelében, az Egyház látható megjelenésében ünneplik. Szent áldozat, mert megjeleníti az üdvözítő Krisztus egyetlen áldozatát, s mert magába zárja az Egyház fölajánlását; szentmiseáldozat, "a dicséret áldozata" (Zsid 13,15), lelki áldozat, tiszta és szent áldozat, mert az Ószövetség összes áldozatát beteljesíti és fölülmúlja. Szent és isteni liturgia, mert az Egyház egész liturgiája e szentség ünneplésében találja meg középpontját és legtömörebb kifejezését; ugyanebben az értelemben nevezik a szent misztériumok ünneplésének is. Beszélünk a legszentebb Szentségről (Sanctissimum Sacramentum) is, mert az Eucharisztia a szentségek szentsége. Ez a név a tabernákulumban őrzött szentségi színekre is használatos. [Az Oltáriszentség névről jegyzet kellene!] Communio, mert e szentség révén egyesülünk Krisztussal, aki testében és vérében részesít azért, hogy egy testet alkossunk Vele; nevezik az Eucharisztiát görögül ta hagia, latinul sancta, `szent dolgoknak' is - ez az Apostoli hitvallásban szereplő `szentek közössége' elsődleges jelentése -; egyéb nevei: angyalok kenyere, mennyei kenyér, halhatatlanság gyógyszere, viaticum, `útravaló'. Szentmise, mert a liturgia, amelyben az üdvösség misztériuma beteljesedik, a hívek küldetésével (missio) végződik, hogy Isten akaratát mindennapi életükben betöltsék. A KENYÉR ÉS A BOR JELEI A szentmise közepén a kenyér és a bor Krisztus szavai és a Szentlélek segítségül hívása által Krisztus testévé és vérévé válik. Parancsának megfelelően az Egyház az Ő dicsőséges eljöveteléig folytatja azt, amit az Úr szenvedése előestéjén tett: "Kezébe vette a kenyeret (...)" "Kezébe vette a borral telt kelyhet (...)." A kenyér és a bor titokzatos módon Krisztus testévé és vérévé válnak, ugyanakkor a teremtés jóságának jelei maradnak. AZ EUCHARISZTIA ALAPÍTÁSA Amikor Jézus az utolsó vacsorát apostolaival a húsvéti lakoma keretében ünnepelte, a zsidó húsvétnak megadta végső értelmét. Valójában ugyanis Jézus átmenetele a halálon és a föltámadáson át az Ő Atyjához, tudniillik az új húsvét, elővételezve lett az utolsó vacsorán, és ezt ünnepeljük az Eucharisztiában, mely beteljesíti a zsidó húsvétot és elővételezi az Egyház végső húsvétját az Ország dicsőségében. Jézus parancsa, hogy gesztusait és szavait ismételjék, "amíg el nem jön" (1Kor 11,26), nemcsak annyit követel, hogy emlékezzünk Jézusra és arra, amit Ő tett. A parancs arra irányul, hogy az Apostolok és utódaik Krisztus - az Ő élete, halála, föltámadása és az Atyánál értünk való közbenjárása - emlékezetét liturgikusan ünnepeljék. "Az Egyház kezdettől fogva hű maradt az Úr parancsához. A jeruzsálemi egyházról ez olvasható: A keresztények elsősorban "a szombatok első napján", azaz vasárnap, Jézus föltámadásának napján gyűltek össze, hogy "megtörjék a kenyeret" (ApCsel 20,7). E szentségben Krisztus a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változása által válik jelenvalóvá. Krisztus eucharisztikus jelenléte az átváltoztatás pillanatában kezdődik, és addig tart, ameddig az eucharisztikus színek megmaradnak. Az Eucharisztia tisztelete. A szentmise liturgiája során Krisztusnak a kenyér és a bor színe alatti valóságos jelenlétébe vetett hitünket többek között azzal is kifejezzük, hogy az Úr imádásának jeleként térdet hajtunk vagy mélyen meghajlunk A SZENTÁLDOZÁS E szentség vételének méltó előkészületeként a hívőknek meg kell tartaniuk az Egyházuk által előírt szentségi böjtöt. Magatartásukkal (ruha, testtartás) fejezzék ki azt a tiszteletet, ünnepélyességét és örömöt, mely megfelel annak a pillanatnak, amikor Krisztus a vendégünk lesz. Az Egyház kötelezi a hívőket arra, hogy vasár- és ünnepnapon vegyenek részt az isteni liturgiában és gyónással fölkészülve legalább évente egyszer vegyék magukhoz az Eucharisztiát, lehetőleg a húsvéti időben. Az Egyház nyomatékosan ajánlja a hívőknek, hogy a szent Eucharisztiát vasár- és ünnepnapokon vagy még gyakrabban, akár minden nap vegyék magukhoz. A BŰNBÁNAT ÉS A KIENGESZTELŐDÉS SZENTSÉGE A gyónás (a bűnök megvallása) szentségének nevezik amiatt, hogy a bűnök beismerése, megvallása a pap előtt e szentség lényeges összetevője A bűnbocsánat szentségének nevezik, amiatt, hogy a pap szentségi föloldozása által Isten bocsánatot és békét ad a bűnbánónak. A kiengesztelődés szentségének is nevezik, mert a bűnösnek ajándékozza Isten megengesztelődő szeretetét. Egyedül Isten bocsátja meg a bűnöket. Mivel Jézus az Isten Fia, önmagáról mondja: "az Emberfiának van hatalma a földön megbocsátani a bűnöket" (Mk 2,10), és Ő maga gyakorolja ezt az isteni hatalmat: "Bocsánatot nyertek bűneid!" (Mk 2,5). Sőt isteni tekintélye folytán átadja az embereknek, hogy az Ő nevében gyakorolják ezt a hatalmat. Jézus nem csupán megbocsátotta a bűnöket, hanem megmutatta a megbocsátás hatását is: a bűnösöket, akiknek megbocsátott, visszafogadta Isten népe közösségébe, ahonnan a bűn eltávolította vagy kizárta őket. Ennek nyilvánvaló jele, hogy Jézus asztalához engedi a bűnösöket,
15
sőt Ő maga ül asztalukhoz; olyan gesztus ez, amely megindítóan fejezi ki az Istentől kapott megbocsátást és a visszatérést Isten népe körébe. Krisztus a bűnbánat szentségét Egyházának valamennyi bűnös tagja, mindenekelőtt azok számára alapította, akik a keresztség után súlyos bűnbe estek és így elvesztették a keresztségi kegyelmet és az egyházi közösséget megsebezték. Nekik a bűnbánat szentsége új lehetőséget nyújt a megtérésre és a megigazulás kegyelmének visszanyerésére. A bánat: a bűnbánó cselekedetei között az első a bánat, ami "a lélek fájdalma az elkövetett bűn fölött, az utálat iránta, azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkezik. A gyónás: a papnak tett bűnvallomás a bűnbocsánat szentségének lényeges része: A bűnbánóknak a gyónásban föl kell sorolniuk valamennyi halálos bűnüket gondos lelkiismeretvizsgálat után. Az Egyház parancsolata szerint "minden hívő, miután eljutott a megkülönböztetés korára, köteles meggyónni súlyos bűneit, melyeknek tudatában van, legalább évente egyszer."A mindennapos hibák (a bocsánatos bűnök) gyónása szorosan véve nem kötelező, de az Egyház nyomatékosan ajánlja.. Az elégtétel: a feloldozás elveszi a bűnt, de nem szüntet meg minden jogtalanságot, melyet a bűn okozott. Miután a bűnös kiemelkedett a bűnből, még el kell nyernie a teljes lelki egészséget. Még kell valamit tennie, hogy jóvátegye bűneit: megfelelő módon "elégtételt" kell adnia, ki kell "engesztelnie" bűneit. Ezt az elégtételt "vezeklésnek" is nevezik. A szentség kiszolgáltatója: Krisztus a kiengesztelődés szolgálatát Apostolaira bízta, utódaik, a püspökök és azok munkatársai, a papok folytatják e szolgálatot. Valójában ugyanis a püspököknek és a papoknak az egyházi rend szentségének erejéből hatalmuk van minden bűnt megbocsátani "az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében". E szentség hatásai -kiengesztelődés Istennel, ami által a bűnbánó visszanyeri a kegyelmet; -kiengesztelődés az Egyházzal; -az örök büntetés elengedése, mely a halálos bűn miatt fenyegetett; -a bűnökért járó ideigtartó büntetések legalább részleges elengedése; -a lelkiismeret békéje és derűje, lelki vigasztalás; -a lélek erőinek növekedése a keresztény küzdelemhez. A bűnbánat szentségének kiszolgáltatása A szentség kiszolgáltatásának elemei rendszerint a következők: köszöntés és a pap áldása, Isten igéjének olvasása a lelkiismeretet megvilágosítára és a bánat fölkeltésére - és buzdítás a bánatra; gyónás, mely beismeri a bűnöket és föltárja a pap előtt; elégtétel kirovása és elfogadása; a pap által adott föloldozás; hálaadás, majd elbocsátás a pap áldásával. A búcsú: Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével.A búcsú részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg. Minden hívő nyerhet búcsúkat önmaga számára vagy az elhunytak javára. Mivel a tisztulás útján lévő elhunyt hívők tagjai a szentek ugyanazon közösségének, segíteni tudunk rajtuk többek között azzal is, hogy búcsúkat nyerünk számukra úgy, hogy a bűneikért járó ideigtartó büntetés elengedést nyerjen. A BETEGEK KENETE Arra van rendelve, hogy megerősítse a betegség által megpróbáltakat: e szent kenetét Krisztus, a mi Urunk különálló szentségét alapította, Márk utal rá, Jakab pedig, az apostol és az Úr testvére, ajánlotta a híveknek és kihirdette. Ki veheti föl és ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget? A betegek kenete "nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért fölvételére már az az időszak is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe kerülni. Ha egy beteg, aki fölvette a szentséget, visszanyeri egészségét, újra fölveheti a szentséget, ha ismét súlyosan megbetegszik. Ugyanazon betegségben is meg lehet ismételni, ha rosszabbodik az állapot. Ajánlott fölvenni a betegek kenetét komoly sebészi beavatkozás előtt. Ugyanez a helyzet az időseknél, akiknek az állapota egyre törékenyebbé válik. A betegek kenetének kiszolgáltatói kizárólag a papok (püspökök vagy áldozópapok). Hogyan szolgáltatják ki ezt a szentséget? Mint minden szentség, a betegek kenete is liturgikus és közösségi cselekmény, akár otthon, kórházban vagy templomban, akár egy betegnek, illetve a betegek egész csoportjának szolgáltatják ki. Amikor a körülmények megengedik, a betegek kenetét megelőzheti a gyónás és követheti a szentáldozás. A szentség kiszolgáltatása lényegileg a következő elemekből áll: az Egyház papjai kezüket csöndben fölteszik a betegekre; az Egyház hitében imádkoznak a betegekért, föladják a kenetet, lehetőleg püspök által megszentelt olajjal. A betegek kenetének hatásai: a beteg egyesülése Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára; vigasztalás, béke és erő a betegség vagy öregség keresztény módon történő elviselésére; a bűnök bocsánata, ha ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni;
16
az egészség helyreállása, ha ez a lélek üdvösségének javára válik; fölkészüés az örök életre való átmenetelre. AZ EGYHÁZI REND SZENTSÉGE Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége. Három fokozata van: a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus. Az Egyház valamely testületébe való befogadás ordinatiónak nevezett szertartással történt, tudniillik vallási és liturgikus cselekménnyel, ami fölszentelés, áldás vagy szentség volt. Ma az ordinatio szó fönn van tartva annak a szentségi cselekménynek jelölésére, mely a püspökök, a papok és a diákonusok rendjébe fogad be és csak magától Krisztustól származhat Egyháza által. Az ordinatiót consecratiónak, `fölszentelésnek' is nevezik, mivel elkülönítés és feladat átadása, amelyet maga Krisztus végez Egyháza javára. A püspök kézföltétele a fölszentelő imádsággal együtt látható jele ennek a fölszentelésnek. AZ ÓSZÖVETSÉG PAPSÁGA A választott népet Isten "papi királysággá és szent néppé" (Kiv 19,6) tette. De Izrael népén belül Isten kiválasztotta a tizenkét törzs egyikét, Lévi törzsét, és elkülönítette a liturgikus szolgálatra. Maga Isten volt a leviták öröksége. Az Ószövetség első papjait sajátos szertartással szentelték föl. Arra rendelték (őket), hogy az Isten tiszteletében képviseljék az embereket és a bűnökért áldozatokat mutassanak be. KRISZTUS EGYETLEN PAPSÁGA Az ószövetségi papság összes előképe Jézus Krisztusban teljesedik be, aki "az egyetlen közvetítő Isten és ember között" (1Tim 2,5). KÉT RÉSZESEDÉS KRISZTUS EGYETLEN PAPSÁGÁBAN Az egész Egyház papi nép. A keresztség miatt minden hívő részesedik Krisztus papságában. E részesedést nevezzük a "hívők általános papságának". A fölszentelt szolga egyházi szolgálatában maga Krisztus van jelen Egyháza számára mint testének Feje, nyájának Pásztora, a megváltás áldozatának Főpapja és az igazság Tanítója. A fölszentelt szolgálat, főként a püspökök és papok szolgálata által válik láthatóvá a hívők közösségében Krisztusnak, az Egyház Fejének jelenléte. Az egyházi rend szentségének három fokozata (püspök, pap, diakónus). A PÜSPÖKSZENTELÉS A püspökszentelés a megszentelés hivatalával magával hozza a tanítás és a kormányzás hivatalát is. Nyilvánvaló, hogy a kézrátétel és a szentelés szavai úgy adják át a Szentlélek kegyelmét és úgy vésik be a szentségi karaktert, hogy a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek. Így tehát a püspökök a nekik adott Szentlélek által a hit igaz és hiteles tanítói, igaz és hiteles főpapok és pásztorok lettek. Minden püspök Krisztus helyetteseként a rábízott részegyház fölött birtokolja a pásztori hivatalt. A PAPOK .A papok hivatala, mivel a püspöki rendhez kapcsolódik, részesedik abban a tekintélyben, mellyel maga Krisztus építi, megszenteli és kormányozza testét. Ezért a papságot, mely föltételezi ugyan a keresztény beavatás szentségeit, külön szentség adja, mely a Szentlélek kenetével szentségi karakterrel pecsételi meg a papok lelkét, s általa hasonlóvá lesznek a Pap Krisztushoz, úgyhogy már Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedhetnek. Az áldozópapok, a püspököktől függnek, a papi méltóság révén hozzájuk kapcsolódnak; és az egyházi rend szentségének erejéből Krisztusnak, a legfőbb és örök papnak a képmása szerint az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik őket mint az Újszövetség igazi papjait. A DIÁKONUSOK SZENTELÉSE A hierarchia alsóbb fokán állnak a diákonusok, akik nem papságra, hanem szolgálatra kapják a kézfeltételt. A szentelendő diákonus fejére egyedül a püspök teszi rá a kezét, így jelezvén, hogy a diákonus szolgálata feladataiban kapcsolódik sajátosan a püspökhöz. A diákonust a fölszentelés szentségi pecséttel látja el őket, mely eltörölhetetlen, és Krisztushoz tesz hasonlóvá, aki "diákonus", azaz mindenki szolgája lett. A diákonusok föladata többek között, hogy a püspöknek és a papoknak szolgáljanak az isteni misztériumoknál, elsősorban az Eucharisztia ünneplése során, áldoztassanak, eskessenek és megáldják a házaspárt, hirdessék az evangéliumot és prédikáljanak, temessenek és végezzék a szeretet különféle szolgálatait. A szentség kiszolgáltatása A püspök-, pap- vagy diákonusszentelés,lehetőség szerint vasárnap, a székesegyházban és az alkalomhoz illő ünnepélyességgel történjen. A püspök-, pap- és diákonusszentelés szerkezete ugyanaz. Helyük a szentmise keretében van. Az egyházi rend szentségének lényegi szertartása abban áll, hogy a püspök ráteszi kezét a szentelendő fejére, és a megfelelő szentelő imádsággal kéri Istentől a Szentlélek kiárasztását és a különös kegyelmi ajándékokat ahhoz a szolgálathoz, amelyre a jelöltet szenteli. Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget? Az egyházi rend három fokozatának érvényes kiszolgáltatója a püspök.
17
Ki veheti föl ezt a szentséget? Az egyházi rend szentségét az Egyház csak olyan megkeresztelt férfiaknak szolgáltatja ki, akiknek szolgálatra való alkalmasságáról meggyőződött. Rendes körülmények között csak olyan jelölteket szentelnek pappá, akik készek szabadon elfogadni a cölibátust, és nyilvánosan kifejezik akaratukat annak megtartására a mennyek országa és az emberek szolgálata szeretetéért. Az egyházi rend szentségének hatásai : eltörölhetetlen lelki jegyet ad, és sem megismételni, sem időlegesen kiszolgáltatni nem lehet. A HÁZASSÁG SZENTSÉGE A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, mely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte. Két katolikus fél házasságkötése többnyire szentmisében történik. A házassági szövetséget egy férfi és egy nő köti, akik meg vannak keresztelve és szabadok a házasságkötésre, és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A "szabad állapot" azt jelenti: nem állnak kényszer alatt; nem akadályozza őket sem a természettörvény, sem egyházi törvény. Ha a beleegyezés hiányzik, a házasság nem jön létre. VEGYES HÁZASSÁG A vegyes házasság megengedettségéhez egyházi hatóság kifejezett engedélyére van szükség. Ezen akadály alóli kifejezett fölmentés szükséges. Ez az engedély vagy fölmentés feltételezi, hogy mindkét fél ismeri és nem zárja ki a házasság lényeges céljait és sajátosságait; ezen felül a katolikus fél vállalja a kötelezettséget - amit a nem katolikus fél is tudomásul vesz -, hogy megőrzi hitét és gondoskodik a gyermekek keresztségéről és neveléséről a katolikus Egyházban. A házasság kötelékét tehát maga Isten köti össze, így a megkeresztelt felek között megkötött és bevégzett házasság soha nem bontható föl. Ez olyan szövetség, amelyért Isten hűsége kezeskedik. Az Egyháznak nem áll hatalmában az isteni bölcsesség e rendelkezése ellen állást foglalni. A HÁZASSÁG EGYSÉGE ÉS FÖLBONTHATATLANSÁGA Az egység, a fölbonthatatlanság és a termékenységre nyitott lelkület lényegében tartozik hozzá a házassághoz. A poligámia ellentmond a házasság egységének; a válás szétválasztja azt, amit Isten összekötött; a termékenység elutasítása elválasztja a házaséletet annak "legdrágább ajándékától", a gyermektől. Az elváltak új házassága a törvényes házastárs életében áthágja Isten tervét és törvényét, melyeket Krisztus tanított. Az Egyháztól nem szakadtak el, de szentáldozáshoz nem járulhatnak. Keresztény életüket főként úgy élhetik, hogy gyermekeiket hitben nevelik. A HÁZASTÁRSI SZERETET HŰSÉGE A házastársi szeretet természeténél fogva a házastársak sérthetetlen hűségét követeli. E hűség legmélyebb alapja Istennek a szövetségéhez és Krisztusnak az Ő Egyházához való hűségében rejlik.A házasság intézménye és a házastársi szerelem természetszerűleg a gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és ebben teljesedik be.
18
