III. évfolyam 1. szám
•
A DUNAKANYARI EVANGÉLIKUSOK LAPJA
•
2010. április
In nomine Dei
ISTEN IRGALMÁRÓL Mózes 1. könyve beszéli el Jákób, Izsák fia elgondolkodtató történetét. Azt, miként szerezte meg fivérének áhított elsôszülöttségi jogát és apjának áldását anélkül, hogy csalárd eszközei napvilágra kerültek volna. Az elôbbit kenyérért és lencsefôzelékért, az utóbbit hazugsággal: vak édesapja elôtt saját arcát Ézsauénak, Izsák kedvenc fiáénak álcázva. Jákób tehát csalással és szélhámossággal érte el célját. Emberi cselekedeteink mindig következményeiben mérettetnek és ítéltetnek meg. Jákóbot ezek gyengének mutatják. Ézsau csalódottsága és dühe bosszúvágyban tört ki. A „kitörés” szó nem pontos, mert ezt inkább a természeti jelenségekre használjuk, amelyek nincsenek az ember uralma alatt. Bizony, Ézsaut csalódottsága és a dühe késztette megtorlásra, és ez sokkal inkább tudatos választás, döntés. A fivér csalással fosztotta meg a családban betöltött helyétôl és az apja áldásától. Abban a családban a problémamegoldó képességeknek határai voltak. Ézsau az erôszakot választotta, szilárdan elhatározta, hogy apjuk halála után megöli testvérét. Amikor a felelôsségrevonás ideje elérkezett, Jákóbnak kevés lehetôsége maradt. Ô a menekülést választotta. A nehézségeket és a kusza emberi kapcsolatokat könnyebb volt hátrahagyni, mint szembenézni azokkal. Édesanyja tanácsára Jákób anyai nagybátyjához, Lábánhoz menekült. Megérkezve hozzá, Jákób mindent elmesélt neki. Lábán így szólt: Bizony, az én csontom és húsom vagy te! Mit ismert fel Lábán Jákóbban? Voltak abban a nemzetségben és családban olyan szokások, hagyományok és értékek, amelyeket Jákób anyja és nagybátyja is magában hordozott, és amelyek Rebekáról, az anyáról Jákóbra, a fiúra szálltak. Ott élvén, Jákób beleszeretett Lábán fiatalabb lányába, Ráhelba. Megegyeztek, hogy hét esztendeig szolálja nagybátyját, hogy feleségül kaphassa Ráhelt. De Lábán elôször idôsebb lányát, Leát akarta féjhez adni, ugyanakkor a jó munkaerôt magához kötni. Lábán vagyona ugyanis Jákób gondozásában figyelemreméltóan megnövekedett. Amikor a nász elérkezett, Lábán az idôsebb lányát vezette Jákób ágyához, aki csak másnap reggel vette észre a csalást. Lábán bizony becsapta mindkét lányát és vejét is. Jákób újabb hét évi szolgálat után
kapta feleségül Ráhelt is. Ahogyan tehát Jákób becsapta fivérét és apját, ugyanúgy csapta be ôt nagybátyja. A csalás olyan hagyománya volt ennek a családnak, amelyrôl Lábán felismerte Jákóbot: „ugyanaz a csont és hús, mint én”? Mindazonáltal Isten megáldotta Jákóbot. Az irgalmas gondviselés mutatkozik meg abban, hogy az embernek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy elnyerje Isten áldását. Jákób élete is bôvelkedett áldásban. Két felesége és két ágyasa volt, és ezektôl tizenkét fia született. Tulajdona is gyarapodott, tehetôs férfi vált belôle. Részben nagybátyja rovására, irigységet keltve benne és fiaiban. Jákób fenyegetve érezte magát, és a helyzetet a régi módon oldotta meg: meneküléssel. Visszaindult szülôföldjére. Hiába az áldás, az anyagi siker, felelôsséget nem tudott vállalni. Szülôföldjéhez közeledve meghallotta, hogy Ézsau négyszáz férfival jön ellene. Jákóbot félelem fogta el. Vádolta múltja, és nem volt eszköze uralkodni rajta. Átvitette a folyón feleségét, fiát és hozzátartozóit, ô maga a túlparton maradt. Ahogyan apja és nagyapja, Jákób is kész volt kockáztatni hozzátartozói biztonságát a saját megmeneküléséért. Vajon mit gondolt errôl családja, és milyen örökséget és mintát örökített a gyermekeire? Éjszaka Jákób harcba keveredett egy ismeretlen férfival, aki rásújtott csípôcsontjára. Jákób súlyosan megsérült. Már nem képes menekülni, más eszközöket kell tehát találnia. Csak most néz szembe múltjával, rádöbben, hogy békét köthet. Ez Ézsaunak is új lehetôség az erôszak helyett. Felkavaró arra gondolni, hogy amit a jó szerencse nem végzett el Jákóbban, azt megtette a balszerencse. Már képes felelôsséget vállalni cselekedeteiért, nem hárítja azt másra. Megváltozott a kapcsolata a családdal: ne ti hordozzátok tetteim következményeit, van bennem elég férfiasság azt megtenni. Jákób felnôtté érett egyetlen éjszaka alatt. Az Isten nagysága és irgalma bizonyára az, hogy képes azáltal is megáldani bennünket, ha megsebesülünk, összetörünk, és abba a helyzetbe kerülünk, hogy feladjuk. Mika Lehtola (finnbôl fordította Zászkaliczky Tamás)
2
III. évfolyam 1. szám
A FINN KERESZTYÉNSÉG RÖVID TÖRTÉNETE A finnek a 12. századra váltak keresztyénné, elôtte a különbözô törzsek, a karjalaiak, hämeiek, a suome törzs a természet erôit: az eget, a levegôt, a vizet, az erdôt tisztelték istenekként. A térítés ellenére a pogányság elemei hosszú évszázadokig tovább éltek. A pogány korszak hôseirôl, történeteirôl a finnek nemzeti eposzában, a Kalevalában olvashatunk.
A vértanú Henrik püspök Keresztyén hatások már a 800-as években kimutathatók finn területen. Az 1054-es egyházszakadás után a mai Finnország területén szinte egy idôben jelentek meg a nyugati és a keleti hittérítôk. Nyugat felôl a svédek indítottak keresztes hadjáratot a pogány finnek megtérítésére három hullámban: 1150 körül indult az elsô hadjárat a délnyugati finn területekre IX. Erik svéd király és Henrik püspök vezetésével, melynek eredményeképpen Turkuban és környékén megkezdôdhetett az egyházi szervezet kiépítése. A térítô hadjárat során Henrik püspök életét egy pogány finn oltotta ki. A késôbbi századok során, egészen a reformációig szentként tisztelték a vértanú püspököt. A finneket 1226–1227-ben a keleti Novgorod felôl is támadás érte: az oroszok betörtek a középfinnországi Häme területére; a keleti területeken, Karjalában pedig tömeges erôszakos térítésekre került sor. A svédek Birger Jarl vezette második keresztes hadjárata a 13. század közepén Häme elfoglalásával ért véget. A karjalai területekért indított harmadik keresztes hadjáratot 1293-ban vezették. A hódítások biztosítására a svédek megépítették Viipuri (Viborg) várát. A Svédország és Novgorod közötti háborúskodásoknak az 1323-ban Pähkinäsaariban kötött béke vetett véget, amelyben meghatározták a két állam közötti határt: Karjala nagy része
Novgorod befolyása alá került, Finnország pedig Österland (Keleti tartomány) néven Svédország része lett. A középkori finn egyház központja Turku városa lett, az egymást követô érsekek mindannyian a svéd király bizalmát élvezték. A másik fontos egyházi központtá a tartomány keleti részén levô Viipuri vált. Megalakultak ez elsô káptalani iskolák. Az elsô szerzetesek a külföldrôl érkezett bencések, majd a ciszterciek voltak, akiket a 13. és 14. században a dominikánusok, a 15. század elsô felében pedig a ferencesek követtek. A svédországi Vadstenaból Brigitta-rendi apácák és szerzetesek települtek a Tampere melletti Naantaliba. Templomokat kezdtek emelni: a korszakra jellemzô szürke kôtemplomokból (harmaakivikirkko) összesen 101 épült. Az írásbeliség nyelve a korszakban elsôsorban a latin, illetve a svéd volt. Ebben az idôben a káptalani iskolákból finn diákok is eljutottak Európa egyetemeire: többségük Párizsban, kisebb hányaduk Prágában, Lipcsében, illetve Erfurtban tanult. A késôi középkorban született meg a Henrik püspök életét és halálát feldolgozó legenda, illetve a diákság dalait magába foglaló Piae Cantiones (Jámbor énekek). A reformáció finn területen svéd királyi döntés eredményeképp nyert teret. Az 1523-ban a svéd trónra kerülô I. Vaasa Gusztáv, a lutheri irány mellett döntve, 1527-tôl protestáns abszolutizmust vezetett be. A reformáció finnországi elterjedésében Mikael Agricola játszott nagy szerepet. A paraszti sorból származó Agricola Luther és Melanchton tanítványaként Wittembergben tanult, ahonnan hazatérve a turkui káptalani iskola rektora, majd Turku püspöke lett. Az elsôk egyike volt a finn irodalmi nyelv megteremtôi között: 1543-ban finn nyelvû olvasókönyvet (Abc kiria), 1544-ben imádságos-
Lohja temploma
3
2010. április
Mikael Agricola a finnországi reformáció terjesztôje könyvet adott ki, s az ô fordításában jelent meg 1548-ban az elsô finn nyelvû Újszövetség is. Az 1600-as évek finn területen is a lutheri ortodoxia korszakát jelentették, melynek során a tanítás tisztaságát állították a középpontba. Ezzel összhangban figyelmet fordítottak arra is, hogy a gyülekezet tagjait írásolvasásra tanítsák, hogy minden hívônek lehetôsége legyen a hit alapjainak önálló elsajátítására. 1640-ben Isak Rothovius püspök javaslatára Turkuban megalakult az esô finnországi egyetem, 1642-ben pedig megjelent az elsô teljes finn nyelvû Biblia is. Az 1700-as években a finn egyházban is a felvilágosodás eszméi hódítottak: a korszakban az „ész fényében” igyekeztek láttatni a hitigazságokat is, emellett általánossá váltak konkrét gazdasági újításokat tárgyaló prédikációk. Ebben az idôszakban jelentkeztek az elsô pietista irányzatok is: ezek közös jellemzôje volt, hogy a személyes hitéletet hangsúlyozták. A kis csoportok képviselôi közös imádkozásra, bizonyságtételekre (szeuratokra) gyûltek össze magánházaknál. Az 1808–1809-es orosz–svéd háború után Finnország autonóm nagyhercegségként Oroszország részévé vált. A evangélikus egyház továbbra is megôrizte államegyházi pozícióját. Az 1880-as években négy nagy ébredési mozgalom indult: az imádkozók, a felébredtek (körttiek), az evangéliumiak és a laestadiánusok mozgalma. Ezek a mai napig jelen vannak a finn evangélikus egyházban és mindmáig meghatározzák annak arculatát. Az imádkozók mozgalma Henrik Renqvist lelkészhez köthetô, aki gyülekezetében megtérésre hívta híveit. Szeuratokat szervezett, melyeken a résztvevôk térden állva imádkoztak, ébredési prédikációiban a megtérés mellett elsôsorban a szeretet fontosságát hangsúlyozta, mely nélkül a hit halott. A felébredtek mozgalma Közép-Finnországhoz és Paavo Ruotsalainenhez köthetô. Ruotsalainen szegény paraszti családból származott. Megtérése után járta az országot, és a meglelt hitrôl és Krisztus békességérôl beszélt mindenkinek, akivel találkozott, hangsúlyozva azt, hogy csak Krisztus mentheti meg az esendô embert.
Az evangéliumi ébredés középponti alakja Fredrik Gabriel Hedberg, aki 1834-ben lett lelkész. Röviddel ezután kapcsolatba került a felébredtekkel és megtért. Hedberg 1844-ben adta ki Az üdvösségre vezetô hit címû könyvét, innentôl vált el irányzata a felébredtekétôl. Ebben azt hangsúlyozta, hogy az üdvösség kizárólag a megváltásba vetett hiten múlik, minden egyéb másodlagos. A laestadiánusok prédikátora Lars Levi Laestadius lelkész volt, aki által Lappföld is bekapcsolódott az ébredési mozgalomba. Szembesítette hallgatóságát kora lappföldi problémáival: elsôsorban az igen gyakori iszákosságot ítélte el elég keményen. Fontosnak tartotta, hogy a hitre jutottak életén is meglátsszon a változás. Laestadius halála után a közösség több csoportra szakadt, ezek közül a legfontosabbak az ún. elsôszülöttek (esikoiset), az óhitûek (vanhoilliset) és az újébredôk (uusheräys). Finnország 1917 óta független állam, melyben az evangélikus egyház továbbra is a legnagyobb felekezet. A második világháborúig az egyház a társadalom „morális gerincét” képezte. Az 1960-as évektôl bekövetkezô szekularizáció a finn egyházban is érvényesült, ami elsôsorban a kilépések számának emelkedésében mutatkozott meg. Az ébredési irányzatokhoz ötödikként csatlakozott az 1960-as években indult ún. újpietizmus. Az 1990-es évek végén lépett fel a karizmatikus irányzatot képviselô Nokia-mozgalom, mely lassan a különválás irányába halad. A legutóbbi évtizedekben a finn egyházban liturgiaújításra került sor; kedvelt új istentiszteleti forma az ún. Tamás-mise. Napjainkban a finnek 80 százaléka tagja a finn evangélikus egyháznak, a felekezeten kívüliek és más vallások tagjain kívül a finnek az ortodox, a katolikus és a szabadegyházak tagjai. Révész Rita
Finn Újszövetségi borító 1548-ból
4
III. évfolyam 1. szám
LÁTOGATÁS LAPPEENRATÁBAN A két világháború között számos magyarországi és finnországi evangélikus gyülekezet között született mély barátság. Akkoriban magyar lelkészek tucatja folytatott ott teológiai tanulmányokat. A harmincas évek finn lelki ébredése, a Szentlélek által megújított és pezsgô egyházi élet nagy hatással volt rájuk. A finn és magyar evangélikus gyülekezetek azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással. Ez ösztönzött bennünket arra, hogy testvérgyülekezeti kapcsolatot kezdeményezzünk a lappeenrantai gyülekezettel. A konkrét ötletet presbiterünk, Zászkaliczky Tamás orgonamûvész adta, aki egyrészt számtalan alkalommal töltött hosszabb-rövidebb idôt északi testvéreinknél, másrészt Ágnes lánya a lappeenratai Lappee gyülekezet kántora, veje – Bogányi Tibor – pedig a városi
Együtt a lappeenratai gyülekezet lelkészeivel zenekar mûvészeti vezetôje. Az ô bátorításukra hívtuk meg a lappeenrantai gyülekezet igazgató lelkészét, Mika Lehtolát és feleségét, Sannát, akik tavaly július elején látogattak el hozzánk. Ennek viszonzásaként idén január végén mi lehettünk az ô vendégeik. Lappeenrata öt nagy evangélikus gyülekezete közül mi a 22 ezer fôt számláló Lappee közösséggel ismerkedtünk meg. Tizenhat munkatárs végez ott szolgálatot, köztük négy lelkész, három diakónus, három ifjúsági munkás, három kántor, két titkárnô és egy adminisztrátor. A közösség múltja a 13. századra nyúlik vissza. A város központjában található fatemplomuk 1794-ben épült, belseje a budapesti Deák téri templomra emlékeztet. De mit érdemes tudni Lappeenrantáról? A mintegy hatvanezer lakosú város a Dél-Karélia régióban található. A tisztaság, a rendezettség, az ésszerû megoldások sora – bármerre jártunk –, szembetûnô volt. Látogatásunk célja egyrészt egy finn lelkészcsalád életébe való bepillantás, másrészt az egyházközség, a szol-
gálati területek, a gyülekezet mûködésének megismerése és a kapcsolat erôsítése volt. Megtudhattuk, hogy egyházuk komoly gondot fordít arra, hogy lelkészeik ne égjenek ki, és hivatásuk gyakorlása közben legyen idejük a lelki töltekezésre, családjukra, hobbijukra, és nem utolsósorban továbbképzésükre. Természetesen a többlelkészes, igen nagy apparátussal rendelkezô gyülekezetek ezt könnyedén megtehetik. Mika Lehtola lelkész kalauzolásával megnézhettük a három emeleten mûködô háttérintézményeket, így számunkra is átláthatóvá vált, hogyan is épül fel a helyi egyházi élet. Este ifjúsági istentiszteleten vettünk részt. Mások mellett érdekes tapasztalat volt, hogy a templomban is természetesen viselkedô fiatalok többnyire zokniban voltak. Szombaton az igehirdetésre készülés mellett alkalmunk volt kipróbálni a finn téli közlekedési eszközöket, a sífutást és a futószánkót, amelyet iskolába menet olykor lelkészbarátaink is használnak. A teljes kihûlés ellenszerre a hamisíthatatlan finn szauna volt, amely egyben remek alkalom volt a kötetlen beszélgetésre. A vasárnapi istentiszteletre vezetô utunk kalandosra sikerült. Az történt ugyanis, hogy a parókiához vezetô bekötô utat másfél méteres hófal zárta el. Vendéglátónk rutinos mozdulattal vette elô hólapátját, hogy utat ásson az autónak. A gyönyörû hóesésben kisvártatva már két papi civilbe öltözött lelkész lapátolt, hogy a gyülekezet ne maradjon pásztor nélkül. Istentiszteletünkön kilenc lelkész, illetve diakónus szolgált, az igehirdetésre a vendéget kérték fel. A mindössze 130 fôs templomi közösség mutatja, hogy Finnországban az állam és az egyház szoros kapcsolata együtt jár a szekularizációval. Feltûnô volt, hogy énekeik a mieinkhez képest lendületesebbek, liturgiájuk leginkább az általunk római katolikus templomokból ismert énekes rendhez hasonlít, a lelkészek általános liturgikus öltözéke az alba és a stóla, minden vasárnap van úrvacsoraosztás, a lelkészek, mielôtt magukhoz veszik a szentséget, magukra is vetnek keresztet. Ezekkel a különbségekkel együtt elmondhatjuk, hogy a lappee-i gyülekezet templomában is otthon éreztük magunkat. Ezt követôen alkalmam nyílt egy olyan könyvbe írni, amelybe ezt megelôzôen magyar evangélikus lelkész, id. Zászkaliczky Pál 1939-ben tett bejegyzést. Az ünnepi ebédet a város szélén található, fából készült, több mint százéves, kastélyszerû lelkészlakásban (pappila) fogyaszthattuk el a presbitérium egy részével, összesen tizenhatan. A rénszarvashússal töltött malacsült utáni testvéri beszélgetésen beszámolhattunk egyházunk történelmérôl, a magyar állam és a történelmi egyházak jelenlegi kapcsolatáról, gyülekezetünk mindennapjairól, terveinkrôl. Az élénk beszélgetést segítette, hogy Bogányi Tibor lelkes tolmácsként minden nyelvi nehézségen átsegített bennünket.
5
2010. április
Gyülekezetünk ajándéka egy új fordítású magyar nyelvû Biblia és énekeskönyv, és egy magyar népmûvészeti motívumokkal megfestett fakereszt volt. Délután meglátogattunk egy szórványban élô idôs testvért, és az orosz határnál megtekintettünk egy olyan kis fatemplomot, ahová a gyülekezet egyik lelkésze kéthetente megy el istentiszteletet tartani. A napot a Bogányi–Zászkaliczky házaspárral zártuk, akikkel immár magyarul tudtunk beszélgetni a gyülekezet mindennapjairól. Hétfôn reggel Helsinkibe indultunk, ahol finn lelkészbarátaink vezettek körbe az evangélikus vonatkozású nevezetességeken, amelynek során megtekinthettük az evangélikus teológiát, és részt vehettünk a város központjában található dóm déli áhítatán. A testvérgyülekezeti kapcsolat – túl egymás évenkénti meglátogatásán, egymás egyházi szokásainak, templomainak, kultúrájának, hétköznapjainak megismerésén – lelki kapcsolat. Bár több mint kétezer kilométer választ el bennünket, a lutheránusok ott többségben, itt erôs kisebbségben vannak, Luther Márton nyomán mégis hasonlóan gondolkozunk Jézusról az emberrôl és Krisztus egyházáról. Ötnapos finnországi utunk élményeit az újság hasábjain keresztül csak részben tudjuk megosztani. Vágyunk, hogy gyülekezetünk családjai nyílt szívvel fogadják majd a lappeenrantai testvéreket és fordítva; néhány napig mi is átélhessük, milyen egy finnországi evangélikus család vendégszeretete. Következô találkozásunkig imádságos szeretettel gondoljunk lappeenrantai testvérgyülekezetünkre.
ÉS AMIT MÉG FINNORSZÁGRÓL MEGTUDTUNK… Finnország területe háromszor nagyobb, mint Magyarországé, lakosainak száma pedig pont a fele, mintegy öt millió fô, akiknek háromnegyed része az ország déli és nyugati peremén él. Népességének 80 százaléka az evangélikus egyházhoz, 1 százalék az ortodox, 1 százalék a pünkösdi, 0,2 százalék a katolikus egyházhoz tartozik, reformátusok nincsenek. Az utóbbi másfél évtizedben sokan kiléptek az egyházból, ám az utóbbi idôben a hazafiasság és a finn evangélikus identitás erôsödött, így egyre többen kérik felvételüket az egyházba. Az ország területén többnyire fából készült templomok találhatók, amelyek 465 gyülekezethez tartoznak. Közösségeikben 21 000 gyülekezeti munkatárs, ezek közül több mint 3000 lelkész végez szolgálatot. A lelkészek beosztásuk szerint lehetnek gyermek, ifjúsági, felnôtt, missziós, tábori és diakónus lelkészek, akik szociális területen végzik lelkipásztori munkájukat. Több mint 50 finn evangélikus gyülekezetnek van magyar testvérgyülekezete.
A lappeenratai evangélikus templom A kezdetek óta az állami adminisztráció egy része – születési, házassági és halálozási anyakönyvezés – az evangélikus egyház feladata. Az egyházadó mértékét állami törvények határozzák meg, amely gyülekezetenként eltér, de átlagosan a jövedelem 1,35 százaléka. Ez egy finnországi évi átlagkereset (23 000 euró) esetében 300 euró (kb. 75 000 Ft) évente, amelyet minden egyháztagtól levonnak. Az ország fehér színû zászlójában található kék színû kereszt a kereszténységet jelképezi. A kék szín a tavakra emlékeztet, a fehér pedig a tiszta hóra és a világos nyári éjszakákra. Az egyház jelképe egy piros címer sárga (arany) kereszttel és négy rózsával. Sok érdekes egyházi sajátosság közül most kettôt emelnénk ki. Az egyházhoz tartozók közel 90 százaléka 15 évesen konfirmál. A felkészítés az iskolai hitoktatáson túl egyhetes konfirmációs táborban történik. A konfirmáció után a fiatalok közül sokan maradnak a gyülekezetekben, hogy majd a következô évben segítôként szolgálhassanak egy-egy konfirmációs vagy gyermektáborban. Huszas éveikben, felsôfokú tanulmányaik alatt kerülnek messzebb az egyháztól, és sajnos sokan ki is lépnek. Az istentiszteletek mellett az emberek hagyományosan seuratokra járnak. A seurat családoknál tartott bibliaóra, amely néhány igehirdetésbôl – amelyet nem feltétlenül lelkész tart –, bizonyságtételbôl és közös éneklésbôl áll. Természetesen hozzátartozik a kávézás és a tartalmas testvéri együttlét is. Váraljai Janka és Horváth-Hegyi Olivér
6 A gyülekezetünk presbitereit bemutató sorozat vendége ezúttal Szényiné Plagányi Sarolta és Tomcsányi László
SZÉNYINÉ PLAGÁNYI SAROLTA Mióta laknak Szentendrén és mióta tagjai a gyülekezetünknek? Szentendrén születtem evangélikus édesapa és katolikus édesanya gyermekeként, és szüleim megegyezése alapján a nôvéremmel és a húgommal mindhárman evangélikusok lettünk. Ez a kettôsség soha nem okozott problémát, sôt növelte látókörünket és a megértést mások iránt. Így természetesen születésem óta a gyülekezet tagja vagyok. Férjem szintén evangélikus, esküvônk, és késôbb gyermekeink keresztelése a Fasori evangélikus templomban történt, de a gyerekek már Szentendrén konfirmáltak. Férjem vegyész, de nyugdíjasként a MûvészetMalom berkeiben tevékenykedik. Ideköltözése óta tagja a gyülekezetnek. Már a kezdetekkor részt vett a templomépítésben, és dolgozik a Rosa Lutheri Alapítvány kuratóriumában. Hol dolgozik és mit jelent számára a munkája?
TOMCSÁNYI LÁSZLÓ Honnan származol, milyen evangélikus gyökereid vannak? Apai részrôl vannak evangélikus felmenôim, akik a Felvidéken éltek. Édesanyám családja római katolikus. Tanáraid és a lelkészek közül kik voltak a legnagyobb hatással rád? Sréter Ferenc budavári lelkésznél konfirmáltam, és neki köszönhetem, hogy elkezdtem olvasni a Bibliát. Gimnazista koromban Pásztor János szentendrei református lelkész európai mûveltsége, derûs és mindenre nyitott egyénisége nagy hatást tett ránk, diákokra. Egyetemistaként Ruttkay Elemér budahegyvidéki lelkész atyai barátom volt, buzdított, hogy ne hagyjam el a biblia olvasását, mondván, hogy bár a világi mûvelôdés sokféle „itallal” kínálja az embert, de a szomjat mégis csak a tiszta víz oltja. Jól tudom, hogy egy kisméretû Újszövetség állandó társad? Egyetemi éveim óta szokásom ez. Így van lehetôségem, hogy reggel és este üres idômben is egy keveset olvassak belôle. Fôleg reggel érzem szükségét annak, hogy pozitív dolgokkal töltsem meg gondolataimat és így kezdjem a napot. Így azután napközben is eszembe jut, amit reggel olvastam.
III. évfolyam 1. szám
A múlt év novemberétôl nyugdíjas vagyok, de szívem visszahúz az iskolához, ahol mûszaki tanárként tanítottam 15 évet, remélem átadva az általam képviselt értékeket. Legszebb dolog megérinteni a fiatal lelkeket, megérezni egy-egy óra után, hogy itt történt valami jó és szép. Ezt megelôzôen a vegyipar különbözô területein dolgoztam mint vegyipari gépészmérnök, küzdeni akarásom ez idô tájt erôsödött meg a „férfipályán”, melyet elônyösen használtam az oktatásban. Miben éli meg evangélikus identitását? Mindannyiunk életében meghatározók a gyökerek. Dédszüleim, nagyszüleim és szüleim istenfélô példája becsületességre, következetességre és emberszeretetre nevelt. Remélem gyermekeinknek is át tudtuk adni ezt az értékrendet, melyet csak erôsített a Fasori Evangélikus Gimnázium és egyetemi éveik alatt a Luther Kollégium, ahová a lányunk kötôdik, illetve a Pázmány Péter Egyetem, ahová a fiúnk járt. Presbiterként hogyan látja gyülekezetünk jelenét? Nagyon jónak tartom az irányt és az utat, amit az elmúlt években bejártunk: templomépítés, gyülekezetépítés, óvoda indítása – jövôépítés, a mindennapok szebbé tételére orgonaépítés, a kultúránk hagyományát képezô temetôépítés. Kívánom, hogy sem az út, sem az irány emelkedô íve ne lankadjon, s a megvalósulás párosuljon a mindenkire való odafigyeléssel.
Ha Biblia 66 könyvébôl csak egy könyvet tarthatnál magadnál, melyik lenne az és miért? Ez János evangéliuma lenne, mert Jézus legfontosabb szavait tartalmazza. Ezenkívül azért is, mert János kezdettôl fogva szemtanúja volt az eseményeknek. De szeretem Márk evangéliumát is. Ügyvédként hogyan látod presbitériumunk és gyülekezetünk mûködésének szervezettségét, szabályozottságát? Gyülekezetünket jól szervezettnek látom. Minthogy magam is tagja vagyok a presbitériumnak, annak munkáját én nem méltathatom és nem bírálhatom. Evangélikus egyházunk törvényei kellô egyensúlyt biztosítanak a gyülekezetek vezetésében, a lelkészbôl és felügyelôbôl álló elnökség és a presbitérium között, mely utóbbinak komoly elôkészítô és döntési hatásköre van. Személy szerint a „presbiteriánus” (tehát testületi) egyházkormányzás híve vagyok az egyszemélyi vezetéssel szemben, még akkor is, ha ez sok gyakorlati nehézséggel jár. Talán ez az egyedüli mód arra, hogy a gyülekezet magáénak érezze az egyház ügyeit, és minél többen vegyenek részt aktívan a gyülekezeti közéletben. A 2010. évben mit tartasz gyülekezetünk életében a legfontosabb kérdésnek? Bibliai idézettel válaszolnék. „Mint újszülött csecsemôk, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivelhogy megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1 Péter 2,2).
7
2010. április
FINN HÚSVÉTI SZOKÁSOK Holnap virágvasárnap lesz, vagyis ahogy a finnek nevezik: pálmavasárnap. Annyiszor gondoltam már, hogy át kellene keresztelni, legyen barkavasárnap a neve. A fûzfabarka az egyetlen növény, amiben már ilyenkor is megmutatkozik az élet. Ezért hát Finnországban is barkát szokás hozni a templomba, annak ellenére, hogy mi nem is barkának, hanem fûzfamacskának mondjuk!
amit már egyszer elfogyasztottak… Mások viszont már karácsony után a mämmirôl álmodnak. Nagycsütörtök az a nap, amikor szinte mindenki elmegy a templomba. Az úrvacsorai istentisztelet nálunk este van. Az istentisztelet végén elhallgat az orgona, lekapcsoljuk a villányt, elfújjuk a gyertyákat, feketébe öltöztetjük az oltárt. Nagypénteken nem szól az orgona sem, és a lelkészek ilyenkor fekete ruhát viselnek a megszokott alba helyett. A húsvéti istentiszteletet egyre több gyülekezetben tartják éjfélkor. A szertartás a sötét templomban kezdôdik, és amikor Krisztus feltámadásának híre megérkezik, felbúg az orgona és felgyulladnak a lámpák. A rádiós istentiszteleteknek köszönhetôen minden finn evangélikus ismer az ortodoxoktól egy tropárt (éneket), ami szerepel az énekeskönyvünkben is. Ennek soraival kívánok mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket: „Krisztus feltámadt halottaiból, halálával eltiporván a halált, és a sírban fekvôknek életet ajándékozván.” Utóirat: Ez egy személyes beszámoló, és valószínû, sôt biztos, hogy egy Finnország más területén élô testvérem egészen mást írt volna.
A gyerekek a barkaágakat színes papírokkal, tollakkal díszítik. Virágvasárnap házról házra járnak, hogy a veszszôvel csapkodva kívánjanak minden jót a következô évre. A barkavesszôt odaadják a meglátogatottnak. Köszönetül pedig egy kis cukorkát vagy csokit kapnak – talán ez az, ami leginkább vonzza ôket. Mielôtt körbejárnák a házakat, az ortodoxok ezeket a vesszôket a templomba viszik, a pap áldását kérve rá. Persze, a szokások változnak és egymással is keverednek. Pohjanmaaban, ahonnan származom, a vesszôzés szokását nem is virágvasárnap gyakorolják, hanem nagyszombaton. Ilyenkor a gyerekek boszorkánynak öltöznek. Ott ugyanis úgy gondolják, hogy nagypéntek és húsvét között, amikor Jézus halott volt, a gonosz uralkodott. Így tehát ebben a három napban a boszorkányok voltak hatalmon. Szombat este azután nagy tüzeket rakunk, hogy elüldözzük a boszorkányokat. Vannak, akik ezt háznál teszik, de az is lehet, hogy az egész falu népe egy közösen gyújtott hatalmas tûznél gyûlik össze. Természetesen a finnek is festenek tojást. A tudásunk messze áll a magyarokétól, de igyekszünk mi is. A gyülekezetemben szokás úgynevezett „tojásestét” rendezni, hogy egymástól ötleteket kapjunk a tojásdíszítéshez. A tojáson kívül van egy hagyományos ételünk, nevezzük inkább desszertnek, amit húsvétkor szokás enni. Mämminek hívjuk. Hogy milyen is ez, arról igencsak megoszlik népünk véleménye. Annyi bizonyos, hogy a mämmi rózslisztbôl, vízbôl és szirupból készül, nagyon sokáig kell fôzni és sütni. A legtöbben tejszínnel fogyasztják. Sokak szerint úgy néz ki, mint az az étel,
Anna-Maija Viljanen-Pihkala finn evangélikus lelkész
LYÁNYOK JÖNNEK A TEMPLOMBA... Cifra cipôk sima sarka kényesen koppan a kövön: lyányok jönnek a templomba, kapaszkodnak a karzatra. Mind kibontják kebelüket, kiveszik kedves könyvüket, dicséretet dalolnak, szép imákat imádkoznak. Nyikorgó, nyûtt nyírfacsokor csiszeg-csoszog a csapáson: fiúk jönnek a templomba. Künn a kerek templomtéren pogány módra perlekednek, kotyogó kulacs keblükben, kanna sör a két kezükben. Dicséretet nem dalolnak, szent szavakat nem szólanak, csak a leányokat lesik, a szépeket számba veszik. Kanteletár Fordította: Rácz István
8
2010. április
Dunakanyari Evangélikus Élet ELÉRHETÔSÉGEINK Lelkészi Hivatal, templom 2000 Szentendre, Bükkös part 2. Tel.: 06 26 303 459
[email protected] http://szentendre.lutheran.hu/ Lelkész: Horváth-Hegyi Olivér Tel.: 06 20 824 27 89 oliver.horvath-hegyi@ lutheran.hu Felügyelô: Sereginé Székács Csilla Tel.: 06 26 311 661 Gondnok, pénztáros: Koren Tamás Tel.: 06 20 824 36 98
[email protected] ISTENTISZTELETI REND SZENTENDRE minden vasárnap 10.00 óra POMÁZ (Református gyülekezeti terem, Hôsök tere 1.) minden hónap 1. és 3. vasárnapján 8.30 LEÁNYFALU (Református Szeretetotthon, Szent Imre herceg u. 1.) minden hónap 3. vasárnapján 17.00 óra GYERMEKISTENTISZTELET SZENTENDRE – minden hónap 2. és 4. vasárnapján 16.00 óra GYÜLEKEZETI NAPTÁR Május 2. (vasárnap) Anyák napi istentisztelet Május 7–9. (péntek–vasárnap) Gyülekezeti hétvége, Piliscsaba
Szerkesztôség: Sereginé Székács Csilla felügyelô, Bereznai Péter, Opóczky László, Sághi Márta Felelôs kiadó: Horváth-Hegyi Olivér lelkész 2000 Szentendre, Bükkös part 2. Tel.: 06 26 303 459 e-mail:
[email protected] Megjelenik negyedévenként 500 példányban, ingyenes terjesztésben.
Május 15. (szombat) Egyházkerületi missziói nap, Salgótarján Május 24. (vasárnap) Pünkösd, konfirmáció ünnepi istentisztelet Május 31. (vasárnap) Lelkészválasztó egyházközségi közgyûlés Június 13. (vasárnap) Tanévzáró istentisztelet, grillezés Június 19. (szombat) Ökumenikus családi nap, Pap-sziget Június 21–26. (hétfô–szombat) Gyülekezeti bibliai kézmûves napközis tábor, Skanzen Június 28–július 3. (hétfô–szombat) Egyházmegyei hitmélyítô csendes hét, Piliscsaba Július 14–18. (szerda–vasárnap) Szélrózsa Országos Ifjúsági Találkozó, Szarvas Augusztus 22–27. (vasárnap–péntek) Ifjúsági csendes hét, Sátoraljaújhely Szeptember 5. (vasárnap) Tanévnyitó istentisztelet A KERESZTSÉG SZENTSÉGÉBEN RÉSZESÜLT Cselovszky Tamás Ádám ifjú testvérünk. „Légy hû mindhalálig és néked adom az élet koronáját.” (Jel 2,20) A FELTÁMADÁS REMÉNYÉBEN ELTEMETTÜK Gy. Molnár István (77), Keresztes Andrásné (97) testvéreinket. „Urunk! Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12) EGYMONDATOS HÍREK • Köszönetet mondunk mindazoknak, akik 2 x1%-ukkal is támogatták gyülekezetünk és egyházunk hitéletét és építését, valamint 2009-ben egyházfenntartói járulékkal segítették a gyülekezetben folyó szolgálatot. Isten áldása legyen az adakozókon és adományaikon! • Testvérgyülekezeti kapcsolatot kezdeményeztünk a nyíregyházi Emmaus evangélikus gyülekezettel. Nyíregyházi testvéreink meghívásának presbitériumunk 2010. május
29–30-án (szombat–vasárnap) tesz eleget. • Gyülekezetünk fiataljainak konfirmációi vizsgája 2010. május 22-én, szombaton délután 3 órától lesz, amelyre mindenkit szeretettel várunk! Konfirmációi istentiszteletünket pünkösd vasárnapján (május 23.) tartjuk. • Gyülekezeti hétvégét szervezünk a piliscsabai Béthel Missziói Központba 2010. május 7–9-ig, péntek estétôl vasárnap ebédig, amely egyben tavaszi kirándulásunk is. Jelentkezési határidô: április 25. • Közösségünk épülésére mindenkit szeretettel várunk a tanévzáró istentiszteletünkre és az azt követô grillezésre (június 13.). Jelentkezési határidô: június 6. • A két évvel ezelôtti nagy sikerû Ökumenikus családi naphoz hasonlóan a szentendrei keresztény felekezetek az idén is várják egész napos alkalmukra közösségeink tagjait, családjukat és barátaikat, amelynek ideje: 2010. június 19., helye: Pap-sziget. Idei témánk: „Tenyerembe véstelek!” (Ézs 49,16) • A Budai-Pesti Evangélikus Egyházmegye szeretettel vár minden érdeklôdôt hitmélyítô csendes hetére (június 28–július 3.), amelynek témája az elkötelezôdés. Híreinkrôl bôvebb információ honlapunkon (www.szentendre.lutheran.hu) található. A bûneinkért meghalt és megigazulásunkért feltámadt Isten Fia, Jézus Krisztus teremtsen gyülekezetünkben lelki és testvéri közösséget húsvét ünnepén, hogy ennek a közösségnek az áldásaival léphessünk tovább megerôsödve abban, hogy Krisztusban egyek vagyunk. Az Ébredés szerkesztôsége Szentendrei Evangélikus Egyházközség bankszámlaszáma: OTP 11742087-20000545 Rosa Lutheri Alapítvány adószáma: 18688849-1-13 bankszámlaszáma: OTP 11742087-20072643
