2015 ISSF Rule Interpretations March 2015
NEMZETKÖZI SPORTLÖVŐ SZÖVETSÉG
ISSF SZABÁLY ÉRTELMEZÉSEK 2015
A 2013-2016 ISSF Szabálykönyv már két éve van érvényben. Egy szabály értelmezést korábban már kiadtunk, még 2013 februárjában. 2015 januárban az ISSF Technikai Bizottsága jóváhagyott néhány további javaslatot és szabály magyarázatot. Ezeket az új értelmezéseket tartalmazza ez az anyag azért, hogy további segítséget adjon az ISSF szabályok értelmezésében és alkalmazásában a 2015-ös és a 2016-os versenyeken.
Nevezések a 2015-ös versenyekre. Mivel minden 2015-ös ISSF Világkupa és Bajnokság egyben Olimpiai kvótaszerző verseny is lesz, rekord számú nevezés várható. Néhány versenyszámban a nevezések száma várhatóan meghaladja majd a maximálisan elfogadhatót ezért azok a nevezések, amik ez után érkeznek várólistára kell, hogy kerüljenek. A várólistás nevezések szigorúan a beérkezésük sorrendjében vehetők csak figyelembe, amennyiben lemondás miatt további hely szabadul fel. Ezért azt javasoljuk minden Nemzeti Szövetségnek, hogy ha biztosítani szeretnék lövőik részvételét a versenyeken, és nem a várólistán, akkor a nevezéseket mielőbb küldjék el, a legjobb, ha még a végső nevezési határidőt megelőző 30 napos határidő előtt megteszik ezt. Korlátos számú MQS nevezések. A 2015-ös Shotgun Világkupák helyszíneinek kapacitása miatt MQS nevezéseket csak a 30 napos Végső nevezési határidő lejárta után fogadhatnak el. Ugyanez igaz az MQS nevezések tekintetében a Müncheni Világkupa Gyorstüzelő pisztoly versenyszámára is. Amennyiben lesz még lehetőség MQS nevezések fogadására a határidő lejárta után akár a Shotgun akár a Gyorstüzelő pisztoly versenyre, akkor ezeket az MQS nevezéseket a késett nevezésekre vonatkozó büntető szabály (3.7.3.4.3) figyelmen kívül hagyásával kell kezelni és annyi MQS nevezést lehet elfogadni, amennyi a maximális számra egészíti ki a nevezéseket. A nem hivatalos edzések lőállás elosztásainak igazságosabbá tétele. A szervezőknek egy erre alkalmas és jó eljárást kell használniuk a nem hivatalos edzések lőállás elosztására, ami megfelel a versenyen résztvevő nemzetek számának és az adott versenyszámban indulók létszámának. Az „elsőként érkezett – elsőként kiszolgált” elv ebben az esetben nem megfelelő, mert ez lehetőséget ad az elsőként érkezőknek, hogy a részvételi arányuknál nagyobb lehetőséget igényeljenek az edzés során. A szervezőknek a nem hivatalos edzések során arra is figyelmet kell fordítaniuk, hogy a puska-pisztoly lőállások aránya megfeleljen a jelen lévő nemzetek és lövők számának is. A Shotgun versenyeken is megfelelően kell elosztani az edzés lehetőséget. Azt, hogy ki, hol és hány rottát lőhet a nemzetenként nevezett versenyzők számarányában kell megállapítani. Egy olyan nemzetnek, aki négy versenyzőt nevezett a versenyre kétszer annyi edzési lehetőséget kell biztosítani, mint egy olyan országnak ahonnan csak két versenyzőt neveztek az adott versenyre. (minden sportolónak egyenlő edzés lehetőséget kell kapnia) Javaslat a Nemzeti Szövetségek részére: a nemzeti zászló elhelyezése a versenyruházaton. Az ISSF együttműködik az Olimpiát Közvetítő Csoporttal annak érdekében, hogy élő közvetítéseket adjanak az Olimpia sportlövő versenyeiről. A szurkolóknak és a nézőknek erős érzelmi kötődésük van a nemzeti zászlóhoz ezért az Olimpiát Közvetítő Csoport arra bátorítja
ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 1
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015
a Nemzetközi Sportszövetségeket, hogy növeljék a nemzeti zászlók használatát, mert ez segíti a helyszíni és a televíziós nézőket az éppen egymással versengő sportolók nemzetiségének megállapításában. Ennek a célnak az érdekében az OKCS erősen ajánlja az ISSF-nek, hogy egyértelműen bátorítsa a Nemzeti Szövetségeket a nemzeti zászlók használatára a verseny ruházaton. Íme néhány javaslat ennek érdekében: o Shotgun mellények. A szabályzat 9.12.3 pontja megköveteli a NOB hivatalos ország rövidítésének feltüntetését a Shotgun mellény hátán. Az is engedélyezett, hogy a rövidítés mellé egy nemzeti zászlót helyezzenek. Néhány nemzet már megtette ezt. Az ISSF arra bátorítja az összes résztvevő nemzetet, hogy tegyenek nemzeti zászlót a lövészmellény hátára. Nemzeti zászlót lehet felrakni a sapkák homlok részére vagy a napellenzőkre is. o Pisztoly lövész pólók. Jó néhány nemzet már most is használ nemzeti zászlót a pisztolylövők pólójának bal fölső, első részén. (jobbkezes lövők) Ez egy nagyszerű, jól látható mód a lövő nemzetiségének megállapítására. Azokat a Nemzeti Szövetségeket, akik még nem használják ezt a nagyszerű lehetőséget arra bíztatjuk, hogy gondolkozzanak el erről. o Puskás lövő kabát. Ez sokkal nagyobb kihívást jelent, mert a jelenlegi lövész kabátok a lövőknek tetsző színeket hordozzák és nem a nemzeti színeket. Egy nemzeti zászló felhelyezése a jobb fölső hátsó részre viszont teljesítené ezt az ajánlást, amennyiben a kabát dizájn megengedi ezt. Zászlót lehet elhelyezni a sapka vagy ellenző homlok részén is. Az érmesek bemutatása. A TV közvetítések és a sportok bemutatásával kapcsolatos tapasztalatok a 2014-es Világbajnokság és Világkupa sorozat alapján jól demonstrálja mennyire fontos a három érmes versenyző bemutatása közvetlenül a döntő végén mind a TV nézőknek, csakúgy a médiának valamint a helyszíni nézőknek is. Az ISSF folytatni fogja ezt a hagyományt a 2015-16-os versenyeken is. Azért, hogy ez a bemutatás sikeres legyen a zsűri tagoknak is segíteniük kell abban, hogy az érmesek mielőbb a bemutató helyszínre kerüljenek. Az edzőknek és a többi csapattagnak várniuk kell egy kicsit a döntő után, míg az érmeseket kihirdetik és visszaérkeznek a lőállásaikba.
6.2.3.1 A „Tölts” vezényszó definíciója Kérdés: a fegyver töltöttnek minősül-e, ha a lőszer a már fegyverre van helyezve, vagy akkor, ha be van töltve a töltényűrbe, vagy csak akkor, ha a závár (töltőkapu, csőfar) zárva van? Válasz: a fegyvert töltöttnek kell minősíteni, amikor a lőszer vagy léglövedék a fegyverhez ér. Senki sem helyezhet lőszert vagy léglövedéket a fegyverre, a töltényűrbe vagy a csőbe a „TÖLTS” vezényszó elhangzása előtt.
6.3.6.4 Kontroll táblák kihelyezése 25 m-es pisztoly számokhoz Ez a szabálypont kimondja, hogy olyan kontroll táblákat kell kihelyezni az elektronikus találatjelző táblák közé, amik teljes egészében (magasságban és szélességben) lefedik a célok közötti területet. Kérdésként merült fel, hogy vajon ez a teljes lefedés szükséges-e ha papír célokra folyik a verseny? A ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 2
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015 válasz természetesen IGEN, hiszen a kontroll táblák kihelyezésének fő célja a célt tévesztett lövések helyének megállapítása, függetlenül a találatjelző eszköz típusától.
6.7.7.1 b) Felszerelés ellenőrző központ. Csak emlékeztetni szeretnénk a szervezőket és a felszerelés kontrollban tevékenykedő zsűriket, hogy a szabály megköveteli a Felszerelés Ellenőrző Központ „nyitva tartását azon célból, hogy a versenyzők önkéntes felszerelés ellenőrzést végezhessenek az első hivatalos edzés naptól kezdve az utolsó puska-pisztoly-futócél versenyszámig.” Fontos minden versenyző számára, hogy felszerelésüket a verseny folyamán bármikor ellenőrizhessék. Pisztolyos lövőknek, akik a sütéserőt vagy a lőszer sebesség tesztet szeretnék elvégezni ezt a lehetőséget a 25 m-es lőtéren kell biztosítani.
6.7.7.1 e) Lövészkabátok és nadrágok ellenőrző plombái. A fegyverek és felszerelések ellenőrzését végző zsűritagokat szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a lövészkabátok és lövésznadrágok ellenőrzését elég egyszer elvégezni, ezután a megfelelőséget igazoló egyedi sorszámú plombát a ruhára rögzítik. Ezt a sorozatszámot az ISSF adatbázisában kell rögzíteni. A puskás lövők felszerelési tárgyanként csak egy aktív plombával rendelkezhetnek, amiket véletlenszerűen kell ellenőrizni. Amennyiben az adott bajnokságon plombás ellenőrzésre (új plomba kiadására PV.) nincs lehetőség, lehetséges a lövészkabátok és lövésznadrágok arra a versenyre való alkalmasságának megállapítása egy helyszíni felszerelés ellenőrző címke felragasztásával. Természetesen ez a megfelelőség csak arra az egy versenyre érvényes, nem helyettesíti a plombát.
6.7.9.1 Versenyt követő, utólagos ellenőrzés, visszaellenőrzés Ez a szabály meghatározza, hogy melyik versenyszámban milyen utólagos ellenőrzéseket kell végrehajtani. A puska számoknál ellenőrizni kell a lövészruházatot, az aláöltözetet, a testre ragasztott és nem engedélyezett rögzítő szalagokat (taping PV.) és a puskát. A pisztoly számok visszaellenőrzésekor a lövészcipőt, a testre ragasztott és nem engedélyezett rögzítő szalagokat, a sütéserőt, a pisztoly fizikai méreteit és a markolatot, valamint a lőszer sebességét. Ezt a szabályt úgy kell értelmezni, hogy vannak a felszerelésnek olyan részei, amik ebben a 6.7.9.1 szabályban vannak felsorolva, és amiket így az utólagos ellenőrzés is érint. Az utólagos ellenőrzéskor az ezekben talált szabálytalanságok kizárást vonnak maguk után. Az olyan felszerelésben talált hibák, amik ebben a szabálypontban nincsenek felsorolva, mint pl a szemtakarók, sapkák stb. kisebb vétségnek minősülnek és figyelmeztetést vonnak maguk után, kizárást semmiképpen sem. A zsűrinek még az edzés során, de mindenképp a verseny megkezdése előtt fel kell deríteniük ezeket a kisebb eltéréseket és ki kell javíttatniuk a lövőkkel.
ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 3
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015 6.14.1 Előzetes eredmények kifüggesztése Ez a szabálypont megköveteli, hogy kifüggesszenek minden előzetes eredményt a lőtéri hirdető táblára a sorozat, vagy rész (pont, gyors PV.) végét követően amilyen gyorsan csak lehet. Az előzetes eredmények kifüggesztése és a 10 perces óvási idő biztosítása (6.16.6.1) elengedhetetlen mielőtt egy döntő start listája kifüggesztésre kerülne. Az előzetes listák kifüggesztését a sorozat végét követően azonnal meg kell tenni, függetlenül attól, hogy az utólagos visszaellenőrzés (6.17.9.1) már végrehajtásra került-e vagy sem. Nem szabad a visszamérésre várni. Ha a visszamérés során kizárásra kerülne sor (DSQ) egy második előzetese eredmény lista elkészítésére és kifüggesztésére is van lehetőség. Az előzetes eredmények azonnali kifüggesztése fontos, hogy a döntők start listája és kezdési ideje ne csússzon a kiadott programhoz képest.
6.17 Szétlövés és elfogadott akadály miatti pótlás / újra lövés a döntőkben. Az elmúlt két év során néhány szerencsétlen esetben előfordult, hogy a lövők nem tudták pontosan, hogy kinek is kell részt vennie a szétlövésben illetve megkeveredtek az akadály miatti ismétlésekben való részvételben. (olyan is lőtt, akinek nem kellett volna. PV.) Az ISSF egyetért abban, hogy ilyen helyzetekben a lövőknek bizony nehéz biztosan tudni, hogy mit kell tenniük. Ha ez előfordulna a lövőt nem szabad megbüntetni. Ha szükséges a helyzet tisztázása, akkor ebben egy zsűri tagnak kell részt vennie, hogy egyértelmű legyen, kinek kell lőnie (szétlövés) vagy kinek kell töltenie pótláshoz. A zsűrinek és a bíróknak készen kell állniuk arra, hogy megakadályozzák, hogy olyan is töltsön, aki a szétlövésben vagy a pótlásban nem érintett.
6.17.1.3 A lövők nem vehetnek igénybe segítséget a döntő közben. A 6.17.1.3 pont kimondja, hogy a lövőknek a döntőre a felszerelésükkel együtt kell jelentkezniük és a felszerelésbe beleértendő a döntőhöz szükséges lőszer is. Ez azt jelenti, hogy ha a lövők a lőállásba lettek szólítva a döntő megkezdésére, akkor már sem az edző, sem egy bíró sem pedig egy zsűritag nem adhat segítséget a döntőre felkészüléshez vagy a testhelyzet váltáshoz. Bármilyen elfelejtett vagy leesett felszerelés pótlása, segítségképpen való felvétele tilos! Amennyiben a lövőnek vissza kell mennie a felkészülési helyre, hogy pótolja a felszerelését, ez megengedett, de csak a többi lövő zavarása nélkül. Ilyen esetben nem jár idő hosszabbítás és a lövőnek a bemutatásra mindenképpen a lőállásában kell tartózkodnia.
6.17.1.12 d) és 6.17.1.12 k) Mikor vehetik ki a döntősök a safety flaget a fegyverükből? A szabály két pontja között ellentmondás van. A „d” pont megengedi a safety flag kivételét a csőből, de a száraz sütést, csettelést nem, miután a lövő elfoglalta a lőállását, míg a „k” pont szerint a Safety flag-nek a csőben kell maradnia, míg a felkészülési és próbaidő meg nem kezdődik. Az ISSF Pisztoly és Puska szekciója úgy döntött, hogy a két pont közül a „k” pont használandó, vagyis „Amikor a lövőket a lőállásba szólítják, kézbe vehetik fegyverüket, célra is tarthatnak, de nem vehetik ki safety flaget és nem végezhetnek száraz sütést, csak miután a Felkészülési és próbaidő megkezdődött. ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 4
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015 6.17.3 Puska összetett döntők. A 3 testhelyzetű összetett puska számok döntőihez egy praktikus, a szükséges felszerelést tároló dobozt mutattak be, ami a döntők közben biztosította a lőállások tiszta és rendezett képének megőrzését, miáltal a döntő így sokkal vonzóbbá vált mind a TV nézők, mind pedig helyszíni érdeklődők számára. A megjelenés nagyon fontos része sportágunk sikerességének! Az alapvető szabálya ezen dobozok használatának az, hogy minden felszerelést, amit a lövők a döntők során használnak, ebben a dobozban kell a lőállásba bevinni, kivéve a puskát és az állványt. Ezen felül a döntő során az éppen nem használt felszerelési tárgyaknak ebben a dobozban kell lenniük. Amennyiben pl. a fekvő testhelyzethez a lövő leveszi a lövész nadrágját, akkor azt összehajtva be kell tennie a dobozba. Minden összetett döntőt lövő sportolótól elvárjuk, hogy a nem használt felszerelését tegyen ebbe a dobozba. Amennyiben valami véletlenül kimarad, azt egy zsűritag vagy egy bíró beteheti a dobozba. A zsűritagoknak és a bíróknak meg kell próbálniuk összehajtani vagy kihozni a lövész matracokat a lőállásból miután a lövők átszereltek fekvőről álló testhelyzetre.
6.17.3 d) A „Safety Flag” használata a döntőkben a bemutatás során. A szabály ebben az esetben egyértelmű. „A döntő résztvevőinek ki kell üríteniük fegyverüket és be kell, hogy fűzzék a safety flag-et a bemutatás előtt.” Egy bírónak pedig meg kell győződnie arról, hogy a fegyverek nyitva, a safety flag-ek befűzve vannak. Jelen szabály értelmezésben emlékezetjük az összes bírót és zsűri tagot ezen szabály betartásának kiemelt figyelemmel kísérésére a puska és pisztoly döntők során.
6.17.5, 25 m-es Női Pisztoly Döntők. A Granadai VK-n a Női pisztoly döntő résztvevői felszerelésének mozgatását egy új módszerrel oldották meg. A döntősök kaptak 1-1 kis dobozt, amibe a felszerelésüket berakhatták, amit aztán a lőállásba vittek. Az elődöntőket követően a két lövő, akik a bronz éremért küzdöttek tovább, ebben a dobozban vitték át a teljes felszerelésüket a „C” és „H” lőállásokba, míg az aranyéremért küzdő két lövő kivihette fegyverét a felkészülési helységbe, ahol bemelegíthettek a döntőre. A többiek arra használták a dobozaikat, hogy a felszerelésüket az oldalt elhelyezett asztalokra vigyék, majd leüljenek az edzőjük mellé. Ez a rendszer egy sokkal gördülékenyebb módját adta az elődöntőkből a döntőkbe való átmenetnek, ezért ezt így fogják folytatni 2015-ben és 2016-ban is.
6.19 Vonatkozik-e az ISSF öltözködési utasítása az edzőkre is? Az ISSF 6.19.2 pontja tisztán a sportolókra míg a 6.19.3 pontja a hivatalos csapattagokra, tisztségviselőkre (Officials) vonatkozik. Igaz a 6.19.3 pont nem emeli ki külön az edzőket, de az ISSF elvárja, hogy minden edző, aki megjelenik a lőtéren, a lőállásoknál ahol a helyszíni nézők éppúgy látják őket, mint a médiaközvetítések nézői, legyenek megfelelően felöltözve. Ez különösen fontos az Olimpia során, amikor a döntőket TV nézők milliói követik figyelemmel. Ez azt jelenti, hogy az
ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 5
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015 edzőknek, akik a selejtezők vagy a döntők során a lőállásokhoz mennek tilos szandált, farmert, tépett szélű rövidnadrágot vagy más nem sport jellegű ruhát viselniük.
7.4.5.1 e) Tiltott kilógás a válltámasz alsó széléhez képest. Ez a szabály megtiltja minden olyan eszköz vagy súly használatát, ami kilóg a válltámasz alsó szélének vonalából. Nem engedélyezett, hogy ragasztószalaggal körbetekerjünk bármilyen szerkezetet vagy szalaggal a tushoz rögzítsük, majd azt állítsuk, hogy az eszköz része a tusnak. Bármilyen olyan eszköz vagy súly használata, ami kilóg a válltámasz alsó szélének vonalából és ellentétes a 7.4.5.1 e) pont szellemével tilos még akkor is, ha az eszköz amúgy szalaggal körbe van tekerve.
7.5.7 Aláöltözet Néhány 3 testhelyzetű, összetett puska versenyszámot lövő sportolónál észrevették, hogy egy második réteg aláöltözetet is felvettek, miközben az álló testhelyzetre készültek. Ez megengedett, amennyiben az aláöltözet összes vastagsága nem haladja meg a 2,5 mm-t. Minden sportolónak, aki dupla aláöltözetet visel ismernie kell ezt a 2,5 mm-es szabályt és minden ilyen sportoló célzott alanya lehet a versenyt követő felszerelés kontrollnak.
7.7.3 Hiba a próbára átváltáskor a testhelyzet váltások közben. Több esetben is előfordult a 2014-es VK sorozat közben, hogy a Szabálykönyv 6.11.7.1 pontja nem megfelelően lett értelmezve és emiatt a versenyző büntetést kapott a 3 testhelyzetű, összetett puska versenyszámoknál. Előfordult, hogy a testhelyzetváltáskor elfelejtették átváltani a célt a következő testhelyzet „próba” sorozatára. Ilyen esetben az új testhelyzet első próbának szánt lövése még az előző testhelyzet értékelt sorozatát követő „illegal shot” - itt többlet lövésként értelmezzük – lesz. Ez a lövés azonban nem jelent 2 pontos büntetést, mint egyéb esetben egy többlet lövés. A szabály 6.11.7.1. és 7.7.3 pontjainak szándéka nem az, hogy ilyen esetben megbüntessük a sportolót, főként úgy nem, hogy ez a helyzet könnyen orvosolható. Amennyiben ilyen történik a Range Officer és a Jury kitöltik a megfelelő Range Incident Report-ot és azonnal értesítik a Sius Technical Officer-t, a Classification Jury tagot a Range Control szobában. Ők kézzel átváltják a Sius rendszerben a megfelelő sportoló tábláját a következő sorozat próba táblájára.
8.7.6.2, 3 Kizárás a „TÖLTS” vezényszó előtt leadott lövés miatt (25 m pisztoly versenyszámoknál) Az a kérdés, hogy mi a helyes büntetés, ha valaki a „Tölts” vezényszó előtt ad le lövést. A szabálykönyv 6.2.3.4 pontja kimondja, hogy „az a sportoló, aki a „Tölts” vagy „Start” vezényszó előtt lövést ad le kizárható, ha a lövés biztonságot veszélyeztetett.” Ugyanakkor a szabálykönyv 8.7.6.2 pontja, amelyik csak a 25 m-es versenyszámokra vonatkozik, kimondja, hogy „azt a sportolót, aki „Tölts” vezényszó előtt lövést ad le ki kell zárni”. A helyes értelmezés, eljárás az, ha ez a szabályszegés 25 m-es versenyszámnál következik be, akkor ki kell zárni a versenyzőt, minden más ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 6
2015 ISSF Rule Interpretations March 2015 versenyszámnál a zsűrinek kell eldöntenie, hogy a szabályszegés okozott-e biztonsági problémát, vagy valamilyen félreértésből, esetleg más okból következett be. (ez így egy kicsit fából vaskarika. Értve a lényeget, 25 m-en ki kell zárni, a többi esetben a zsűri dönt. PV)
Bárki, akinek további kérdése merülne fel az ISSF szabályok értelmezésében bátran forduljon kérdéseivel az ISSF Elnökségéhez.
ISSF Szabály értelmezések 2015.
Kiadta: ISSF
Fordította: Pál Vilmos nk sportbíró
Oldal 7