232 Nomokánon. Gör. nomos = törvény -4- kánon =1 zsinórmérték, jogszabály. Egyházi és viági törvényhozóktól eredő, egyházi vonatkozású törvények és jogszabályok gyűjteménye. A keleti, jelesül a görög egyház jogforrásai között, több N. szerepel. Legrégibb a Skolasztikus János konstantinápolyi pátriarka (564) neve alatt ismeretes, mely azonban Jusztinián (482—565) halála után, valószinüleg csak Mauritius császár alatti (582—602) keletkezett. Nagyrészt Joannes Scholastieus 564 körül szerkesztett törvénygyűjteményének anyagát veszi át és alkalmazza, függelékül pedig amannak 87 fejezetéből 21et teljesen átvesz. — Egy másik, Photius előtti korból származó gyűjtemény, mely utóbbi a Photius-félének alapjául szolgált, szintén tartalmaz egy 14 óimból álló „nomokánon" elnevezésű részt. — Photius 883-ba.n kiadott Syntagma c. gyűjteményének első része szintén a Nomokánon címet viseli s az imént említet, 14 címből álló nomokánont egészben^ átvéve, később néhány ú j rendelkezéssel is1 megtoldott. — Barhebraeus
(1266—1286) a görög gyűjtemények fölhasználásával az antiochiai szír egyház számára álltott össze N-t. — Doxapater N-ja (IX—X. sz.) a kánonokat magyarázatokkal kíséri. — 1561-ben Malaxes Mánuel szerkesztett és adott ki Nomokánont. Photius N-ját a XL században oroszra is lefordították. Egy Konstantinápolyból hozott N-t 1406-ban Ciprián moszkvai érsek fordíttatott oroszra. — 1620-ban, 1624ben és 1629-ben Kievbcn, 1639-ben Moszkvában, l|346-ban Lembergben a papság számára készült jogi kézikönyv jelent meg N. címen. — N. címet visel a románoknak 1652-ben Tergovicben nyomatott törvénygyűjteményének IL része is, mely azi apostolok, zsinatok, Sz. Bazil és más atyák kánonjait tartalmazza, míg ugyanennek első része N. elnevezés nélkül, Malaxes N-ját adja. Skolasztikus János (Joannes Scholastieus) előbb ügyvéd, később antiochiai presbyter, I. Jusztinián alatt konstantinápolyi pátriárka. 560 körül Sylloge vagy Concordiaj címen törvénykönyvet szerkesztett.
— Az új törökországi apostoli delegátus. A. Roncalli, aki eddig Bulgáriában képviselte az apostoli Szentszéket, török nyelven intézte első beszédét a papsághoz és a hívekhez, ami igen jó hatást váltott ki.
— Lengyelországban a püspökök visszakövetelik azokat a templomokat, melyeket az orosz uralom idején a görögkeletiek számára foglalt le a cári hatalom. A visszakövetelt templomok száma közel hétszázra megy.
Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelősszerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.
KELETI EGYHÁZ UDOMÁNYOS
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZANTHY-SZÉMAH ISTVÁN dr. MEGJELENIK
HAVONTA.
A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MISKOLC HUNYADI-UTCA 3. SZÁM ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595 CIKKEK Szántay-Szémán István dr.: Közös kincsünk. Petrássovszky Emmánuel: A bizánci Athénben. Szántay-Szémán István dr.: Ritus és ritusváltoztatás. I. P. Piacidus Meester: Szentelések és áldások a görög szertartásban. KRÓNIKA. Kozma János: Szent Bazil rendjének gyarapodása. Sz. Sz. I.: A római Sz. Jozafát papnevelő intézet. FIGYELŐ. Szántay-Szémán István dr.: A jugoszláv konkordátum. IRODALOM. Könyvek. Lapok. KELEETI LEXIKON. Hodegetria. Ritus.
II. ÉVFOLYAM 8. (18.) SZ. 1935 ÉVI OKTÓBER HÖ A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA
Ecclesia Orientalis
Annus il. Nr. 8. (18) October 1935.
Organum Graeco-Catholicum. — Moderator: Dr. Steph. Szántay-Szémán praelatos. — Editor menstrue. — Pretium annum 8 pengő a urea. Eedactio et administrate: Miskolc, Htmyadi-utca 3. Hungaria. Dr. Stephan us Szántay-Szémán: Thesaurus Orientalium et Occidentalium communis. — Emmanuel Petrásovszky: De Athenis Byzantinis. — Dr. Steph. Szántay-Szémán: De ritu ejusque mutatione. — P. Placidus De Meester: Saeramentalia et benedictiones in Ecclesia Orientali. CHRONICA. Joannes Kozma: Incrementa Ordinis S. Basilii in Hungaria. — Dr. St. Sz.-Sz.: Seminarium S. Josaphati Romae. OBSERVANTIA. Dr. Steph. Szántay-Szémán: Coneordatum cum Jugoslavia. LITTERATURA. Libri. Ephemerides. LEXICON ORIENTALE. Hodegetria. Ritus.
r
Eglise Orientale
ll-e Année. Nr. 8. (18) Octobre 1935.
Organ grec-catholique. Redacteur: Mgr. Dr. Étienne Szântay-Szémân praelat. — Parait chaque mois. — Prix. 8 pengô d'or par an Rédaction et Administration: Miskolc, Hunyadi-utca 3., Hongrie. Dr. Etienne Szântay-Szémân: Notre trésor commun. — Emmanuel Petrassovszky: La ville d'Athène byzantine., — Dr. Etienne Szântay-Szémân : Des rites et des changements de rites. <— P. Placide Meester: Bénédictions dans le rite grec. CHRONIQUE. Jean Kozma: L'augmentation de l'ordre de Saint-Basil. — Dr. Sz. Sz. I,: Le séminaire de Saint Josaphate à Rome. OBSERVATEUR. Dr. Etiene Szântay-Szémân: Concordat avec Ta Jugoslavie. LITTÉRATURE. Livres. Revues. LEXICON ORIENTALE. Hodegetrie. Rite.
Orientalische Kirche
II. Jahrgang Nr.8. (18) Oktober 1935.
Griechisch-katholische Zeitschrift. — Redakteur: Praelat Dr. Stephan Szäntay-Szemän. — Erscheint monatlic.h — Preis: 8 gold. Pengö. Redaction und Administration: Miskolc: Hunyadi-utca 3., Ungarn. , Dr. Stephan Szäntay-Szemän: Unser gemeinsamer Schatz. — Emmanuel Petrasovszky: In dem byzantinischen Athen. — Dr. Stephan Szäntay-Szemän: Ritus und Ritusveränderungen. I. — P. Placidus de Meester: Einweihungen und Segen in der orientalischen Kirche. CHRONIK Johann Kozma: Der Fortgang desi Ordens des hl. Basils. — St. Sz.-Sz.: Das Seminarium des hl. Josaphat in Rom. BEOBACHTER. Dr. Stephan Szäntay-Szemän: Das jugoslavische Concordat. LITTERATUR. Bücher. Zeitschriften. / ORIENTALISCHES LEXIKON. Hodegetrie. Ritus.
„Mindenkorsegítő Sziiz Mária vedd anyai pártfogásodba a szent Uniót!"
Közös kincsünk Az uniós munka sikere a pápa) szerint is elsősorban Isten kegyelmének nagy ténye lesz, azért kell érette sokat imádkoznunk és dolgoz^ zunk, hogy megrövidüljön az az idő, amikor a nagy egyházi egység ölelkezésében a1 könyörülő Isten munkatársai is boldogan örvendhetnek a jó Pásztorral együtt. < Az uniós munkára hulló isteni kegyelem is a boldogságos Szűz kezén át jut el hozzánk s az Anyaszentegyház akaratából a „Mindenkor segítő Szűz Anya képe" az a közös kincs s közös szimbólum, amely nemcsak jelzi, de munkálja is a szent uniót. A „mindenkor segítő Szűz" képe kétségtelenül keleti s tisztelete tma Keleten és Nyugaton oly elterjedt, hogy valósággal egybe forrasztja a szakadások folytán egymástól eltávolodott keresztény lelkeket. A kép annyira ismeretes, hogy leírását is csak nagy vonásokkal és beszédes szimbóluma1 miatt kísérlem meg. A bold. Szűz fájdalmas arccal áll a kép közepén, karján ül a kis Jézus és szinte félelemmel néz Gábor arkangyalra, aki a keresztet mutatja neki. A kép másik oldalán Gábor arkangyallal egy- magasságban sz. Mihály lebeg, aki a szenvedés többi jelvényeit tartja kezében. A Szűz feje gyöngéden hajlik a Kisded fölé. Az egész kép megkapó s mégis szinte a szívekbe örökített fájdalmat leheli, mintha azt mondaná, hogy bizalommal meneküljünk hozzá, mert aki Fiát még egy simogató tekintettel- sem tartotta vissza, hogy szenvedjen^ és meghaljon az emberekért, annak szeretetében és könyörületében sohasem csolódhatik az ember. Maga az; eredeti kép, amely Rómában van, 53x42 cm. nagyságú, tempera festékkel diófára van festve s a művészet-történészek szerint a közepesnél nagyobb művészi értékű. Szerzője ismeretlen. Bizonyos azonban, hogy görög, vagy italogrékus volt, mert teljesen a görög egyházi művészet szellemében készült, csak a ruha színezése árulja el, hogy a művész a nyugati festészetet is ismerte. Egyesek a krétai Ricot, vagy Riciot tartják szerzőjének, P. Henze a „Mater de perpetuo succursu" (Bonn, 1926.) c. munkájában^ azon valószínű véleményének ad kifejezést, hogy ezen képet egy jámbor keleti szerzetes festette s fájdalmát örökítette meg benne, hogy a lyoni zsinaton (1274.) megkötött unió oly hamar megsemmisült. A kép keleti származása kétségtelen. Elárulja azt is, hogy távolabbi mintája a sz. Lukács evangélistának tulajdonított Mária-kép volt, amelyet Byzáncban „Hodegetria" (útmutató, vezető az úton) néven
234 ismertek és tiszteltek. A kép Konstantinápoly eleste után (1453.) is Kréta1 szigetén maradt, mert a velenceiek közel kétszáz esztendőn át megvédték Kréta szigetét a törököktől. 1646-ban azonban Rómába került a kép, ahol ekkor a reneszánsz (V. Sándor, 1492—1503.) s a humanizmus szelleme még az egyháziak lelkét is megzavarta. Ekkor kapta NyugatKelétről azt a nagy ajándékot, amely ma az egyesült és szakadár keresztényeknek közös kincse. A hagyomány szerint Kréta szigetéről egy kereskedő ellopta a képet s Itáliában akarta értékesíteni, útközben azonban megbetegedett s Rómába ment, ahol egy barátjára bízta a képet s meg is halt. A hagyomány szerint a barát minden ellenkezése mellett is kényszerült méltó helyre vinni a képet, mert annyi csodás esemény történt általa, hogy tovább nem volt bátorsága magánál tartani. Ekkor (1499.) a kép al Maria Maggiore és a Lataerani bazilika között az Esquilinuson levő sz. Mátéról nevezett augusztinus templomban lett nyilvános tiszteletre kitéve. Itt is folytatódtak a csodák, úgyhogy az egykorú és későbbi írók (Panciroli, Totti, Brutius, Carocci) „csodás", „igen csodás", ,,legcsodásabb"; jelzővel említik ezt a képet. Itt volt a kép 1798-ig, amikor Berthier tábornok franca katonái Rómába is behatoltak s az augusztinusok templomát is elpuszttották. A képet ekkor elrejtették az atyák s Orsetti Ágoston augusztinus testvér (t 1853) őrizte rejtekhelyének titkát. Tőle tudta meg P. Marchi Mihály redemptorista atya is. A katholikus hívőközönség nem tudott beletörődni a csodatevő kép elvesztésébe, de hiába kutatta. A zavarok elmultával (1863) P. Blosi, a híres jezsuita atya, aki Rómában a bold. Szűz tiszteletére sa\ ú. n. szombati prédikációkat mondotta, egyik beszédét éppen a mindenkor segítő Szűz csodatevő képének szentelte, amely már 70 év óta el volt rejtve. A szentbeszéd végén felhívást intézett a hallgatókhoz, hogyha volna valaki közöttük, aki valamit tudna a képről, közölje rejtegetőjével, hogy a bold. Szűz az Equilinus melletti templomban akarja a hívők tiszteletét fogadni. P. Marchi jelentkezett is a felhívásra. A régi augusztinus templom helyén akkor már a redemptoristák kertje, kolostora és sz. Alfonzról nevezett temploma állott. így IX. Pius pápa (t 1878) 1865-ben a redemptoristáknak ítélte oda a csodatevő képet. Ekkor valóban méltó helyre került a csodatevő kép, mertsz. Bernát (f 1253) után sz. Alfonz (f 1787) volt a Mária-kultusznak legodaadóbb terjesztője Nyugaton. A redemptoristák a képet megújítva csakugyan a nyilvános tiszteletnek adták át (1866) és 1867-ben Ker. sz. János születése ünnepe előtti vasárnapon ünnepélyesen megkoronázták a bold. Szüzet és a Kisdedet. Ezen időtől kezdve egyre jobban terjedt a mindenkor segítő Szűz tisztelete, amelynek hatalmas lendületet adott az 1867-ben összehívott vatikáni egyetemes zsinat is. Sok tanácskozás folyt le a Szent Alfonz kolostorban és sok püspök, közöttük a híres Ketteler német püspök isj szívélyesen ismerkedtek meg a képpel és történetével s hazájukba térve igyekeztek annak kultuszát terjeszteni. Ketteler külön pásztorlevelet is kiadott róla^ A pápák is nagy becsben tartották ezt a csodatevő képet. IX. Pius után, XIII. Leó, majd X- Pius és XV. Benedek is különösen tisztelte. XI. Pius pápánk pedig elsőnek iratkozott be a „mindenkor segítő Szűz} Anya" főtársulatába, amely mihamar sok százezer tagot gyűjtött a bold. Szűz oltalma
235 alá. Ma már milliókra megy a tagok száma. Sok ezer templomnak lett patronája a mindenkor segítő Szűz. (Jellemző adat, hogy pL 1897-ben maga a lyoni Penin-cég 50 millió darab ermecskét veretett róla s münc hen—gladbachi Küklen-cég pedig több százezer példányban állította elő a nagyalakú s több millió példányban a kisalakú képet.) Maga az isteni Gondviselés mutatta meg, hogy e csodatevő képnek fontos hivatást, szerepet szánt az emberiség s főképen az egyház egységét áhítozók életében és történetében. A pápák meghatóan mozdították elő szerepének betöltését. Már IX. Pius pápa, amikor a zsitomiri orosz katholikusok kértek tőle kegyképet, ennek művészi másolatát küldte meg nekik. 1902-ben XIII. Leó pápa apostoli levelével adta át a bulgár miszszionáriusoknak a kép műmásolatát. Levelében ezeket írta: „Ti a szláv egyház gyermekei, akik apostolaitok Cyrill és Methód révén vagytok nevezetesek, boruljatok térdre a Szeplőtelen Szűznek ezen képe előtt és szüntelenül imádkozzatok, hogy a két egyház újra egyesüljön és legyen egy akol és egy pásztor". Bulgáriában is számtalan csoda történt a kép által. XI. Pius is ezt a képet adta a forradalmak után Oroszországba utazó pápai segítő-akció tagjainak s ez a kép ,ma a római pápai keleti intézet nagytermében van elhelyezve. Újabb időkben is sok szép tanújelét láthatjuk annak, hogy a mindenkor segítő Szűz Anya képe az uniós mozgalom állandó szimbóluma és lelkesítő ereje. Stadler szarajevói érsek, amikor 1896-ban megindította a „Balkán" című lapot, címlapjára a mindenkor segítő Szűz Anya képét nyomatta, a kép alá pedig azt a jelenetet, amikor a konstantinápolyi pátriarcha jobbját nyújtja a római pápának. Sokat kell azonban imádkoznunk és dolgoznunk, hogy ez az évszázados vágy valóra váljék. Az 1902. évben Freiburgban tartott Mária-kongresszuson P. Mariscal redemptorista nyilvánosan felhívta a jelenlevőket, hogy a „mindenkor segítő Szűz Anya" képe előtt mindenütt nyilvános könyörgéseket végezzenek az elszakadt testvérek visszatéréseért. Szerinte a nyugatiaknak kötelességük is ez, mert ők kapták meg „Kelet ajándékát", amelynek csodás jótéteményeit ma is élvezik. A galíciai ruthének között is virágzik a mindenkor segítő Szűz tisztelete, újabban (1927) az eperjesi egyházmegye főpásztora alakította! meg társulatát, amelynek ügyét külön kis ruthén nyelvű folyóirat is szolgálja. Hazánkban is meg kell mozgatnunk mindent, hogy a mindenkor segítő Szűz Anya mennél több lelket egyesítsen a szent unió szolgálatában, s hogy nálunk is megvalósuljon az „Apostolát" 1 ) (Olmütz) nemes vágya, hogy a mindenkor segítő Szűz Anya legyen „Róma kapuja: Kelet felé s Kelet kapuja: Róma felé." Közös kincsünk jogos reményt is nyújt erre, Dr. Szántay-Szémán
István.
') Az „Apostolát" f. é. 7—8. számának vonatkozó adatait is felhasználtam S| a bő források nyomán később még visszatérünk a kérdésre.
236
A bizánci Athénben Athén.. A legtöbb ember emlékeiben Periklesz kora jelenik meg Akropoliszával, Eidiászával, kiegyensúlyozott kultúrájával, pogánysága ellenére is harmonikus életstílusával, melynél különben •— az Egyházét kivéve — nem produkált még emberi szív és elme. A Megváltás előtti, Istentől magárahagyatott emberi ész egyedül a klasszikus görög népnél jutott el az Ige, a Logosz sejtelméig. S jóllehet Vergiliusz az ő Éneiszében, bizonyára őshagyomány alapján, — de lehet, hogy csak költői tudatalattiságból — a Megváltó eljövetelét is megjósolja, mégis a görög föld dicsősége marad az, amit a pathmoszi nagy Száműzött, már nem egyedül az emberi ész kétes fényétől, hanem az isteni ihlettől megvilágosítva határozottan leszögez: „kezdetben vala az Ige." Egyedül ez az Athén az, mely az olvasó lelkében, mint középiskolai emlék jobbára felmerül. Ez a klasszikus Athén azonban már csak a tudósok és művészek nosztalgiájában éL Megmaradt, külső emlékei részint a földben vannak, részint merengő romok. Az utolsó pogány áldozatok óta már két Athén épült, egyik felette, másik mellette: a bizánci Athén s a modern Athén. A modern Athén egyedüli látnivalója az, ami már legkevésbé látszik belőle: a múltja. A keleti szertartású egyház iránt érdeklődő olvasót e három közül természetszerűleg Athén bizánci képe, s ebből a képből is inkább a bizánci egyház emlékei fogják lekötni. A művelt olvasó bármennyire is tudja, hogy Athén a bizánci császárság legíőbb kultúrközpontja volt, ezen az egy adaton kívül, az athéni bizánci időkről — legyen az akár a történelem vagy a művészet szakértője — vajmi ritka ember az,, aki többet tudna mondani az érdeklődőknek. Jelen eszmefuttatás tehát e tekintetben némileg hézagpótló szerepre vágyik, imidőn Athén egynehány nevezetesebb bizánci templomának vázlatos ismertetésébe bocsátkozik. Ezek a templomok a középkori Athén legkecsesebb épületei közül valók. Némelyek arányaikban egészen kisméretűek, s szinte meglepi az embert, hogy ott találhatni rájuk, ahol legkevésbbé volnának várhatók. Itt az egyik az Akropolisz lejtőjén vagy egy teljesen modern tér közepén, ott egy másik a legforgalmasabb utcák legközvetlenebb szomszédságában, sőt akár a földalatti villamos lejáratánál tűnik ámuló szemeink elé. Athén környéke sem üres. Egy-egy termékeny és hangulatos völgy öle, a nyílt mező szabad tere vagy a környéki hegyek széljárta, sasfészkes szirtjei egyaránt megihlették az építőket egy-egy csendes, monostorral egybeillesztett templom megalkotására. Némelyek hosszhajós alaprajzúak, de leggyakoribb a centrális szerkesztés.1 Nagy a száma ezeknek a templomoknak, csak 1 Hekler Antal szerint a hosszhajós (bazilikális) forma is valószínűleg keletből ered.
237 az a sajnos, hogy építőmestereiket senki sem ismeri, hiszen a bizánci művészet par excellence kollektív művészet volt, ahol a műalkotások szerzője kizárólagosan: az Egyház. Az alapítások ideje is csak archeológiai, művészettörténeti sejtelmek alapján és csak megközelítőleg állapítható meg, mert hiszen az a kilenc évszázad is, melyet a „bizánci kor" egyetemes nevével illetünk, Athén múltjának leghomályosabb, legkiderítetlenebb szakához tartozik. A távollevő Róma, fénylő korszakaiban sem tudta elsorvasztani Athén kulturális hegemóniáját. Midőn azonban a birodalom székhelyévé a hihetetlenül fejlődő Konstantinápoly lett, mely a birodalomból minden értéket valósággal fölszítt, Athén a közeleső bizánci nap hevétől megperzselten lassú sorvadásnak indult. A birodalom határán egy provinciális város szokásos életsorsa jutott osztályrészéül egészen addig, míg Konstantinápolyt el nem kezdték Isztambulnak hívni (1453). Habár ez alatt a jó-ezredév alatt voltak Athénnek idői, amikor is ősi dicsősége még a régi fényben ragyogott föl, ezek azonban csak a visszahozhatatlanul elmúlt régi nyárnak elkésett sugarai voltak, melyekre nemsokára újra csak a feledés őszi fátyola borúit. Történelmét illetőleg ezekre a hosszú évszázadokra való vonatkozásban csak a legszórványosabb adatokra támaszkodhatunk. Ezekből tudjuk, hogy Athénben a régi állami intézmények és az ősi pogány szokások hosszú ideig és a fuldoklót jellemző ösztönnel, görcsösen ragaszkodtak az élethez s csak fokozatosan hasonultak át kereszténnyé, mint ahogyan a demokratikus államformák is csak lassan idomultak a bizánci feudalizmushoz. A kereszténység napjának emelkedésével Athén csillaga aránylagosan hanyatlott. Mégis, habár adottságainál fogva a pogányságot felváltó keresztény érában a vallási irányítást a már kereszténynek is született Konstantinápollyal szemben természetszerűleg nem vindikálhatta magának, mindazonáltal bizonyos tekintetben nélkülözhetetlen hivatást töltött be: az egész keleti birodalomnak fő-egyetemi városa volt és maradt. Gyarló hasonlatképen: amit manapság Oxford és Cambridge jelent az angolul beszélő intelligencia részére, amit Páris az európai társadalomnak, azt jelentette Athén századokon keresztül a bizánci világ számára. Filozófiai és szónoki iskoláit az egész birodalomból, de azon túlról is nemcsak a tudósok, hanem a különféle udvari emberek és hivatalnokok is sűrűn s szinte — a műveltség elengedhetetlen feltételeként — kötelességszerűen látogatták, mert itt a klaszszikus athéni etikett mellett a finom görög beszédmodort is elsajátíthatták, mely tulajdonságok az udvarnál használatos és a hivatalokban előírásos illemnek kódexét alkották. Athén még a negyedik században is erős hatást gyakorolt az intelligenciára. Szelleme káros oldalának hirhedt neveltje volt Júliánusz, a későbbi aposztata császár. Júlián, mint Nagy Konstantin unokaöccse, kezdetben — hogy a trónörökléstől elüssék — szigorúan egyházi nevelést kapott. S habár a szigorú kolostori tanulmányok után az athéni nyilvános világi főiskolán, — ahol pogány tanítói a kereszténység iránti gyűlöletet csepegtették a krisztusi erkölcsöt amúgysem kedvelő, heves ifjúba, — csak alig egy esztendeig (355—356) tartózkodott, ez a rövid idő mégis elegendő volt ahhoz, hogy iskolatársát, .Náziánzi Szt. Gergelyt ily nyilatkozatra késztesse: „Mily szörnyet nevel' magának a birodalom ebben az emberben !'' Hogy ez a vélemény mennyire találó volt |Júliánra, azt igazolta Júlián késó'bbi élete. Rövidesen a császári trónra került s tevékenységének első feladatává
238 a kereszténység megsemmisítését tűzte ki Az olvasó ismeri a császári hitehagyó' kudarcát és életének tragikus végét. A kereszténység szemében Júlián, az őt megelőző zsarnokokkal összehasonlítva, nem annyira természettől gonosz, mint inkább tragikusan ideális áldozata volt Athén pogány eszményiségű nevelésének. Júlián Athént nevezte igazi hazájának s amidőn, császárrá lévén, távozott a szeretett városból, búcsúnyilatkozatában rajongva emlékezik meg róla: „Könnyek árasztották el szemeimet és keseregve tártam karjaimat Akropóliszotok felé; Athénhoz könyörögtem, hogy mentsen meg és ne hagyjon el engem, a hozzá esedezó't. Közületek sokan, 2 akik tanúim voltak, igazolhatják ezt, de bizonyíthatja ezt mindenek előtt az istenség (Athéné) maga, kit arra kértem, hogy engedje meg nekem inkább Athénben meghalnom." De Athén Júliánért, e konkoly-gyümölcsért talán fényes rehabilitációt nyert és bő kárpótlást nyújtott a kereszténységnek azzal, hogy ugyanabban az időben klasszikus neveltjei közé számíthatta Nagy Szt. Bazilt és Naziánzi Szt. Gergelyt, a Kelet soha el nem múló dicsőségű nagy egyháaatyáit. Ez a két szent i f j ú szoros barátságot kötött egymással Istenben s mint a krónika mondja, úgy éltek, mint két testbén egy lélek s csak két utat ismertek, az egyik a templomba, a másik a főiskolába vezetett.'' Ez az idő már Athén lenyugvó napjának utolsó fellobbanása volt, ami ezek után jött, az már csak az esti pír visszfénye lehetett. Elkövetkezett az óra, mikor Jusztiniánusz császár egy ediktummal (529) bejelentette Athén összes főiskoláinak megszüntetését. Athén kultúrális szerepét is Kontsantinápoly vette át, saját falain belül alapítván egy főiskolát. Ennek ellenére Athén lakói még századokig megőrizték közismert intellektuális fölényüket, mely őket Konstantinápolyinak jobbára orientális lakosaitól lényegesen megkülönböztette. Erre vonatkozóan Athénnek csak két kiváló és ragyogó szülöttére, két asszonyra kell gondolnunk. Jóllehet néhány századdal később, de Athén kultúrális potenciájára jellemzően, mindkét asszony szellemi kincseivel vonta magára egy-egy uralkodó tekintetét s érte el egy halandó nő által az életben elérhető legmagasabb megtiszteltetést: a trónt. Az első, Athénaisz, csak egy athéni pogány rhétor leánya volt de II. Theódóziusz császárnak — mint mondani szokás — őt meglátni és megszeretnie pillanat műve volt. Császárnővé tette (421), miután a szent keresztségben az Eudóxia nevet kapta. Nagy befolyása mellett is buzgó keresztényként viselkedett, amit az Athénben általa alapított tizenkilenc templom is bizonyít. Ez a vallásosság azonban — úgy látszik — nem volt teljesen őszinte, mert később hitetlenség gyanújába esett s mint száműzött, Jeruzsálemben halt meg internáltsága 16. esztendejében. Jóval közismertebb s a birodalom történelmében is erősebb nyomokat hagyó volt a másik athéni nő: Iréné. A rövid krónika így jellemzi: „Iréné, IV. Leó, a képromboló bizánci császár felesége (sz. 752 — f 803) rendkívül szép és eszes, de uralomra vágyó és kegyetlenségre hajló asszony volt. Mint régensnő tízéves fiának, VI. Konstantinnak kiskorúsága alatt megfékezte a képrombolókat s a saját trónratörő sógorait; I. Adorján pápával egyetértve összehivatta a VII. egyetemes zsinatot (786—7), de nem tudta teljesen leküzdeni a nyugattal szemben fennálló feszültséget. Uralomra jutott fiával is összekülönbözött, már mint császárt megkorbácsoltatta s bezá2
Az athéni-ekről van szó.
239 ratta, majd kicsapongásaiért és összeesküvéseiért megvakíttatta. 802-ben hatalmát vesztette és Leszbosz szigetére, egy kolostorba száműzték; ott is balt meg 803-ban. Hibái ellenére is jószándékú és nagystílű uralkodó volt." (Katholikus Lexikon.) Mindkét asszony élő bizonyítéka volt a régi közmondásnak: a meghódított Görögország legyőzte hódítóit. A meghódított Athén triumfált meghódítója, Bizánc fölött. Végeredményben Athén főiskolája megszűntetésével nem mindent veszített, mert tudományos központiságát a kézmívesi hegemóniája váltotta fel. Athén lerázta magáról a pogány alkony után való nosztalgiát s elhagyta a hellén dicsőség siratását; büszke kezdett lenni a fővárossal, Bizánccal való kapcsolatára s nyelvének udvari és hivatalos használatára. Jusztiniánusz felkarolta a várost, gondoskodott biztonságáról, északon, Görögország kapuinál erődítményeket létesített, magának Athénnek falait és Eleuzisz falait újra felépíttette, a két város közti, legkönnyebben védhető helyen pedig a Daphni-kolostort alapította. Athén ezekután már nem retteghetett az idegen inváziótól s rászánhatta magát a békés provinciális fejlődésre. A birodalom szárnyai alatt a növekvő jólétnek ez ideje Jusztinián s az utána köyetkező császárok korával igen kedvező volt arra, hogy úgy Athénben, mint az egész Attikában nagyméretűén meginduljon újra a templomépítés. Ez a templomépítő periódus a VIII—IX. században, — mint említettük — különösen Iréné császárnő hathatós támogatásával ismétlődött. Ebből az időből származik az a kis templom, mely Athén ragyogó metropolisza mellett közvetlenül és szerényen helyezkedik el. Különböző neveken, mint „kis metropolisz", mint Szt. Eleuthériosz, vagy mint Panagia Gorgóepikóosz (gyorsan-meghallgató) templomát ismerik. Kétségtelenül legérdekesebb az összes ismert bizánci templomépítmények között. Kicsiny dimenziói Athén egykori szeszerénységére engednek következtetni. Fasszádja (homlokzata) ugyanis csak 7 méter széles és a tetőpárkányig csak 6 méter magas, az egész templom hossza mindössze 11 méter. Eredetét különböző legendák magyarázzák. Az egyik verzió szerint e templomocskát a gyermekszülés pogány istennőjének, Eleuthiának (kinek neve állítólag tovább él Szt. Eleutheriosz nevében) antik temploma helyén emelték. Emellett szól az a külöttileges tisztelet, mellyel az athéni anyák e templomocskához közelednek. Más változat azt mondja, hogy ez a templom a régebben helyén állott keresztény templomot hivatott pótolni, mely a képrombolás idejében elpusztult volt. A külső falak valóban sok antik és keresztény időkből való épületrészletet tartalmaznak, melyek hajdan más építményhez tartozhattak. Végeredményben a két legenda együttes kombinációja fedi a valószínűséget. Nem messze a „kis metropolisz "-tói, a Hermesz-úton áll a Kapnikáriatemplom. Ez, kupolával koronázottan, arányaiban kissé nagyobb a már említettnél. Kupolája belülről négy oszlopon áll. Bejárata, mint minden bizánci templomnál, nyugat felől van, szentélye keletre fekszik, a templom tehát „keletelve" van, (Ex oriente lux. Kelet: a keresztény világosság, a Krisztus-nap bölcsője.) 3 Későbbi időben a déli oldalon is egy mellékbejáratot vágtak. Ez előtt kis előcsar3 Ez a szokás régen a latin egyházban is uralkodó volt, még a csúcsíves templomok is szinte kizárólag „keletelve" vannak. Ez a körülmény sokszor döntő tényező pl. templom-romok korának meghatározásánál mert a renaissance-időktől kezdve s szokáshoz való ragaszkodás nyugaton már nem oly szigorú lett.
240 nok áll. Eredetileg a XII. században épült, utólag egy északi hajó a templom képét némileg megváltoztatta. Már jelképességében is rendkívül érdekes a Kolonna Szt. János temploma. Ez egy hatalmas antik oszlop köré, mint centrum köré épült. Különösen lázas betegek tisztelik a szentet s így érthetó', hogy főleg a lázthozó augusztus-szeptemberi hónapokban nagy a tolongás ezen a helyen. A fogadalmi ajándékok mérhetetlen tömege lepi el az oszlopokat s a falakat. Hosszadalmas volna Athén összes bizánci templomait felsorolni, azért csak a nevezetesebbeket említjük meg. Ilyen a két Szt. Theddor temploma. Ez egyike a legrégibbeknek és legjobb karban tartottaknak. Híres az Apostolok temploma, de érdekes is egyúttal a Panagia Monasztéraiki-templom, melynek kupolája elliptikus (a bárok elliptikus téralkotás tehát nem újság). A Szt. Nikodémus-templomot az athéni oroszok használják s végül nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt a bájos kis templomot, mely messze Athénen kívül a Lykabeitosz-hegység egyik északi nyúlványán rejtőzik. Ezt egyszerűen csak Omorphi Ekklesia: szép templomnak hívják. Mindezek a; templomok természetszerűleg görögkereszt-alaprajzúak, a középen kupolával, a bejáratnál előcsarnokkal, míg az ellentétes oldalon, a szentélynél, kiugró hármas apszissal. A templomok nagy száma onnan ered, hogy a bizánci Athén minden antikpogány templom helyére keresztény szentélyt emelt. Gregoróviusz, a középkori Athént tárgyaló históriájában sokszor utal erre a tényre. így emelték a sárkányölő Szt. György templomát Héraklész és Thézeüsz, Szt. Zsófiáét (Sophia) Athéné Parthenosz, az Istenanyáét pedig Artemisz Amaryzia pogány templom helyén. Nehéz a népiesen pszichológiai vonatkozást a jogány és keresztény jelleg között észre nem venni (a magyaroknál az ősi pogány Boldogasszony = a Szűzanya; de a ruthéneknél is a nép pünkösd ünnepét — holott hasonló tavaszi időponton túl semmi kapcsolat nincs — ruszádlya = vizi sellők napjának nevezi.) Néha a keresztény templom elnevezése tisztára filológiai a névhasonlóság alapján álló így pl. Démétér templom helyén Szt. Demétriusz, s mint föntebb láttuk, Eleuthia szentélyére Szt. Eleuthériosz templomát építették. Ez a kontinuitás egész Görögország majd minden templománál megvan. Mint látjuk, Athénben ma is sok a bizánci templom s még több volt a múltban, melyekről csak rajzok maradtak fönn. Ezek áldozatul estek a klasszikus emlékek után való kutatás lázának. Nem maradhat említés nélkül egy őskeresztény, sőt mi több, egy biblikus jellegű emlék, mely figyelmünket még a templomoknál is inkább megérdemli. Ennek az emléknek authenticitása kétségtelen. Egy jó 2 méter hosszú és 61 cm. széles márványlap ez az értékes emlék. A kőlap jelenleg a „kis metropolis" külső déli falának lábainál fekszik. Elateiából (Középgörögországból), ahol a múlt század végén a Francia Archeológiai Intézet ásatásokat végzett, került Athénbe. A márványlapon a következő tartalmú, görög-nyelvű felirat olvasható: „Ez a kő a galileai Kánából való, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus a vizet borrá változtatta." Ezen a kövön azelőtt más, festett felirat is volt, mely manapság már nem látható, mert a kő jóformán egy évszázadon át az időjárás prédája volt. Megtalálásakor a rövid feliratból néhány szó még látszott, a végén ezzel a névvel: Ántoninou. Charles Diehl, az ismert francia bizantinista kiegészítette a mondatot: „Emlékezzél meg, Uram, atyámról és anyámról, Antoninusz." A VI. századból van adatunk egy jámbor piacsenzai zarándokról Antoninuszról.
241 Azt olvassuk róla, hogy a galileai Kánában látta a padmalyt, melyen Krisztus a menyegző tartama alatt pihent s hogy ő (Antoninusz) saját nevét és rokonaiét a kőre felírta. Nem cáfolhatja meg senki, hogy ez a kő valóban azonos az Antoninusz-félével s így ez a kő értékes reliquia számunkra. De hogyan került a kő Görögországba? Tudnunk kell, hogy a X. században Konstantinápolyban a kánai szent vizeskorsókat mutogatták. Valószínű, hogy a korsókkal együtt került a fővárosba a kő is. Midőn a IV. keresztes hadjárat féktelen hódítói (1204) az egész fővárost ¡ereklyék után tették tűvé, a kő egy frank lovag kezébe került (De la Roche?), ki azt magáva vitte, hogy kincseit gyarapítsa vele. A kő azonban — eddig kiderítetlen okból — nem került nyugatra, hanem Görögországban maradt. Az elateai templom, ahol a kő napvilágra került, kétségtelenül a IV. keresztes hadjárat korából származik s bizonyára ennek az értékes Krisztus-ereklyének tiszteletére épült. Ezen a kánai, Krisztus érintésétől megszentelt márványlapon kívül Athénnek is, Görögországnak is, de az egész keresztény Keletnek is bizonyára számtalan, nemcsak ily materiális, hanem szellemi értékű kincse is van még, melyet nemcsak a latin Nyugat, hanem sok esetben maga Kelet sem ismer s becsül meg eléggé. Talán merész és kényes! a hasonlat, de a cikkíró úgy érzi, sok igazsága van — mert szeret —, amikor Keletet a hűséges házőrző ebhez hasonlítja. A ház tele van kincsekkel. Békétlen emberek azonban elűzték a gazdát, de a kutya ott maradt posztján, várván gazdája visszatérését Mindenkire rámordul, aki az értékekhez, a régi családi relikviákhoz nyúlni merészel. A hosszú évszázadok alatt hűségben elöregedett, eltompult érzékeivel, meggyengült szemeivel, a folytonos úszítástól is determinált idegeivel csoda-e, ha már szeretettel közeledő régi gazdáját sem ismeri meg! Pedig a gazda jót akar. Azt akarja, hogy az elhanyagolt hajlék, mely napkeletre nyílik, újra a régi fényben ragyogjon s százados kertjének fái újra tavaszillatú virágzásba boruljanak. Testvérek, görögök és latinok egyaránt, Szt. Ferenc igéivel: „Mikor kezdjük már el egyszer Istent szeretni?!", mikor kezdjük már el egymást szeretni?! Gyorsan oszlassuk el az egymást nemismerés és a félreértés gyászos ködfelhőjét a közelgő Nap, a béke Krisztusának színe elől, mert már igen-igen ajkunkra kívánkozik IV. Jenő pápa himnusza: „Örvendjetek egek és örülj ó föld! mert ledőlt a válaszfal, mely a keleti és nyugati egyházat elválasztotta és az egyetértő béke ismét visszatért közibénk. Jézus Krisztus, az Egyház sarkköve, a szeretet és béke fölbonthatatlan kötelékeivel ismét egyesítette mindkét részt és együtt tartja örökös egyesülésbe." Alleluja. Dr. Wilhelm Wilberg adatainak felhasználásával: Petrasovszky Emmánuel.
Isten, ha jót cselekszünk, atyánk; ha vétkezünk,
bíránk. (Sz. Ambrus.)
242
A ritus és ritus változtatás i.
Több oldalról felhangzott sürgetésre tárgyilagosan kívánunk foglalkozni ezzel a kérdéssel, amely nálunk sokszor a szeretetlenségig menő harcotl provokál a különböző szertartású katholikus testvérek között, sőt a kérdés kezelése évtizedes elhidegülést szül egész vidékeken. A római Szentszék és a rítusok viszonyát már több ízben említettük s mindenkor örömmel írtunk arról a megértő szeretetről, amellyel a pápák a keleti rítusok fenntartását kívánták, de azt) is fájdalommal szögeztük le, hogy a pápák, az anyaszentegyház tárgyilagos megértése nem vonul végig az egyház szervezetének minden területén — s ebben van az unionizmusnak egyik fő akadálya. Most bevezetőül csak egy-két legújabb megnyilatkozásra utalunk. XV. Benedek pápa, akinek megható missziós imáját nem régen közöltük, „Dei providentis" kezdetű apostoli levelében (1917) világosan megállapítja, hogy Jézus Krisztus egyházában, amely sem latin, sem görög, sem szláv, — hanem katholikus, annak fiai között semmiféle különbség nem állítható fel, mert azok akár latinok, akár görögök, akár szlávok, vagy más nemzetbeliek, mindnyájan egyforma helyet foglalnak az Apostoli Szék körül. Dicsőségesen uralkodó XI. Pius pápánk sz. Jozafát polocki érsek, az unió nagy vértanujának 300 éves jubileumára kiadott „Ecclesia Dei" (1923) kezdetű encyclicájában az egyetemes Egyházhoz intézett azon óhaját juttatta kifejezésre, „hogy az egybekötött; népek mind egyenlő jogokat élvezzenek, bármely fajhoz vagy nyelvhez, vagy bármely szent rítushoz tartoznak is, amelyeket a római egyház mindig megtartott és mindig fenntartásukat parancsolta s magát azokkal, mint drága ruhákkal ékesítette." Az 1930. évben, — amikor hazánkban a ritusváltoztatási mozgalom erősebben hullámzott s a munkácsi és eperjesi egyházmegyék magyar területeiből alakított miskolci apostoli adminisztratura főpásztora ezen sajnálatos tényt quinquennális jelentésében is megjegyezte, a római Szentszék válaszában újból határozottan kijelentette, hogy a Szentszéknek az az akarata, hogy mindenki tartsa meg születésével kapott rítusát, s hogy ennek minden akadályát el kell hárítani. („Mens est enim S. Sedis, ut suum quisque servet nativum ritum...")
243 Ez a gondolat az, amelyet Petrani jeles művében1) így fejezett ki: „Minden hívőnek egész életén át valamelyik katholikus rítushoz kell tartoznia és azt minden vonatkozásban hűségesen meg) kell tartania". Annyira megy az egyház őrködése a szertartás megtartása fölött, hogy már XIII. Leó pápa a sokszor idézett „Orientalium dignitas"-ban azon keletiekre nézve, akik valamikor is saját ritusu papjaik hiánya miatt a latin rítust követték, — kijelentette, hogy tüstént kötelesek saját keleti rítusukra visszatérni, mihelyt keleti ritusu papjaik lesznek. Nálunk megszervezett parochiákról lévén szó, semmi indok sincs a rítusváltoztatásra, mert a távolabbi filiális egyházak hívei is saját rítusukban nyernek kiszolgálást s ahol ez a körülmények folytán ritkábban történnék, ott a más ritusu szentmisehallgatás esetleg szentáldozás révén, ritusváltozás nélkül is kielégíthetik lelki szükségleteiket. Első kérdés tehát az, hogy milyen rítushoz tartozik az egyes keresztény ember. A Codexl Juris Canonici 98. can. 1. §-a szerint ahhoz a rítushoz, amelynek szertartása szerint meg lett keresztelve. Ez a tétel világlik ki XIV, Benedek pápa „Etsi pastorális"-ának (1742.) ezen szavaiból is:' „per baptismum fiat suscepti ritus graeci vei latini professio", vagyis a keresztség nemcsak a keresztény egyház hitének, hanem a rítusnak megvallása is. — A keresztelés ténye, a rítushoz való tartozás csak akkor ¡meghatározója azonban, ha bárki is „törvényesen" lett megkeresztelve valamely rítusban. Tehát nem dönti el a ritust akkor, amidőn a gyermeki súlyos okból és szükségből, a szülő rítusa papjának hiányában más ritus papja által lett megkeresztelve, amikor a keresztséget apostoli indultum folytán a ritus fenntartásával vette fel más ritusu paptól, végül ha csalárd módon kereszteltették meg más ritus szerint. Ezen esetekben a gyermek a szülők rítusában marad. A Codex magyaráró pápai bizottság 1919 okt. 16-án adott felelete is világosan megerősíti ezt a tényt, amikor kimondotta, hogy mindazok, akik a 756. can. ellenére a szülők kérésére más ritus papja által lettek megkeresztelve, nem ahhoz a szertartáshoz tartoznak, amelyben kereszteltettek, hanem ahhoz, amelyben kereszteltetniük kellett. Petrani szerint ez az egyetlen helyes álláspont, mert vagy jogos volt at szülők kérése -s akkor a szükség esete forgott fönn, vagy jogtalan volt a kérés és akkor a csalás (fraus) kritériumát meríti ki. Valamely rítusban való keresztelés törvényes és kötelezői voltát a szülők rítusa határozza meg. Ha mindkét szülő latin ritusu, a 756. can. 1. §. szerint a gyermeknek) is abban kell kereszteltetnie. A latin szert, parochus csak latin papot delegálhat a keresztelésre, mert keleti ritusu pap csak a 98. kánonban jelzett súlyos szükség esetén keresztelhet latin ritusu gyermeket. így döntött a S. Congr. de Propaganda Fide is) 1863 okt. 6-án. Különböző ritusu szülők gyermekei rendesen atyjuk rítusában keresztelendők. (756. can., Congr. de prop. fide 1894.) Ez nemcsak a latin egyházjogban érvényes szabály, így van az örményeknél, a maronitáknál, a görög-melchitáknál, az amerikai ruthéneknél is, akikre nézve a kanadai területre 1913-ban, az Egyesült 1 ) Alexius Petrani S Th. Dr., De relatione juridicta inter diversos ritus in Ecclesia Catholica, Taurini—Romae 1930. Adatait felhasználtuk.
244 Államok) területére pedig 1914-ben döntött így a de Propaganda fide, majd 1929-ben a Keleti sz. Congregatio. Ugyanez a szabály van a szirek 1897. évi zsinatának, majd a koptok 1898. évi alexandriai zsinatának határozatai között. Sőt az italogrékusoknál is az apa rítusa dönti el a gyermekek szertartásbeii hovátartozását, holott ezek jobbára elszórtan és latin ordináriusok joghatósága alatt állanak. Már a keresztelés kiszolgáltatásánál annyira vigyáz az egyház a rituskeverés és a ritusmeghatározás zavarainak elkerülésére, hogy mindazon helyeken, ahol egy és ugyanazon templomban (mint nálunk is némely közös — utrisque ritus — templomban) két szertartás szerint szoktak keresztelni gyermekeket, — a görög papnak szabad ugyan a latin ritus szerint megáldott vízzel is keresztelni, a latin pap azonban köteles keresztelő vizet (aquam baptismalem) tartani és csak sürgős esetben szabad neki görög pap által megáldott szentelt vízzel keresztelnie, amint ezt XIV. Benedek „Etsi pastorális"-a is előírja (II. §. 6. p.). Ennek a tilalomnak Goár szerint a két ritus ellentétes felfogásában van a magyarázata. A görög ritus szerint ugyanis minden egyes keresztelésnél külön áldja meg a pap a vizet, s nem őrzik meg, nehogy profanizáltassék, míg a latin ritus szerint a keresztelő kútban levő megszentelt víz a keresztség anyaga. A ritus meghatározás fentebbi szabályától eltérő a galíciai ruthének gyakorlata, ahol a S. Congr. de prop. Fide (1863) szerint: „A vegyes ritusu szülőktől származó gyermekek nemök szerint követik a szülők ritusát. A ruthén papok házasságából származó gyermekek azonban mindnyájan az apa ritusát követik. A törvénytelen gyermekek pedig anyjuk ritusát." A törvénytelen gyermekekre nézve egyébként ez általános szabály, hacsak a természetes apa magáénak nem nyilvánítja a gyermeket, akit a katholikus vallásban akar felnevelni. Nyilt kérdés, amelyetj az apostoli Szentszék még nem döntött el, hogy vájjon az egyik keleti rítusban született gyermeknek egy másik keleti rítusban való megkereszteltetéséhez az apostoli Szentszék indultuma kell-e, vagy elegendő a két illetékes ordinárius megegyezése. A 756. can. 3. §-a szerint a katholikus és schizmatikus szülőktől származó gyermek a katholikus fél rítusában keresztelendő. Van olyan eset is azonban, hogy a( latin szert, katholikus anya és a schizmatikus apa házasságából származó gyermeknek latin ritus szerint való megkereszteltetése az apa makacssága miatt lehetetlen. Ha az apa' — amint ebben a legtöbb egyházjogász megegyezik — beleegyezik abba, hogy a gyermek saját ritusa szerint katholikus módon kereszteltessék meg, akkor a gyermek keleti katholikus rítusban való megkereszteltetése megengedhető. Erre nézve sem nyilatkozott még az apostoli Szentszék, de eljárásunkat alátámasztja az a szabály, hogy ha a törvény nem tartható meg egészében, akkor legalább lehető részében tartassák meg. Jelen esetben áll a törvény, hogy a gyermek a katholikus szülő rítusában keresztelendő meg, de mivel az apa akadályt gördít, lehet engedményt tenni, hogy legalább a gyermek katholikus keresztelése elérhető legyen. Ha egyik szülő sem katholikus, mégis katholkusnak kívánják megkereszteltetni gyermekeket, akkor a szülők szabadon választhatják
245 meg rítusukat, de akkor abban a rítusban kell felvenniök a keresztségét. A S. Congr. de prop. Fide 1843. évi döntése szerint, amelyet a mezopotániai missziós terület praefectusához intézett a misszionáriusok, akik olyan keleti nép fiait keresztelik meg, amelynek saját katholikus ritusa nincs, azok a latin rítus követésére bocsáttatnak át. A római Szentszék mindenkor gondosan őrködött tehát afölött, hogy a keleti rítusok elnyomása bárhol is meg ne történhessék. Joggal hivatkozik b. e. IX. Pius pápa „Romani Pontifiees" kezdetű constitutiójában arra, hogy ha1 valakinek véleményei szerint valamikor változást szenvedtek, azt sohasem szabad az Apostoli Szentszéknek tulajdonítani. Ugyancsak ő az „Amantissimus" kezdetű apostoli körlevelében eretnek rágalmazónak (haereticam calumniam) bélyegzi azt az állítást, hogy a római Szentszék valamikor is elnyomni, vagy! megsemmisíteni akarta volna a keleti rítusokat. Mégis a ritus-változtatási harcok sokszor ezt a látszatot is keltették a felületes szemlélők előtt. (Folytatjuk.) Brt Sz. Sz. I.
József mandzsúriai imitus szerzetes írja: A keresztény üldözések idején az Egyház egyforma hősiességgel küzdött Nyugaton és Keleten. Nyugaton megdicsőült vértanúiban: sz. Polikárp, Irén, — Linus, Kelemen, Fávianus, Kletus pápák, Lörmc diakónus, Agafia, Cecília, Lucia vértanúk voltak dicsősége. Keleten a pusztaságok szent remetéi: Pachonius, sz, Pál, Antal tündököltek. Ez a kettős dicsőség: az üldözött egyházé, — amely egy volt. Mivel egykor az emberek az ő kevélységükben égigérő tornyot akartak építeni s Ipten a nyelvek összezavarása által elvette tőlük a g onosz egységet, a Szentlélek tüzes nyelvek alakjábohi jelent meg, hogy ismét fölemelje a világot a szer etet egysége által. i (Chrysost. Hom. 2. de Pent. n. 2.)
246
Szentelések és áldások a görög szertartásban (2) Folytassuk azonban a bizánci szprkönyv vizsgálatát. Ha valaki elveszett tárgyat szeretne megtalálni vagy elrejtettet visszaszerezni, gondolod, hogy a bizánci ritusú keresztény is Sz. Antalhoz fordul? Egyáltalán nem, — hanem a paphoz megy, ki egy imát mond fölötte, melyben miután fölemlíti, hogy József és Dániel álmukban nyertek kinyilatkoztatásokat, Istenhez fordul, hogy ennek és ennek a szolgájának is nyilatkoztassa ki, hogy hol van a keresett dolog, saját nevének dicsőségére s az illetőt megrontani akaró ellenség zavarba ejtésére. De nemcsak mint egyénnek, hanem mint a társadalom tagjának is segítségére siet az Egyház a keresztény embernek imáival és szertartásaival. Jeles imákat tartalmaz a bizánci Euchologion a polgárok közötti békétlenség megszüntetéséért és a családi béke helyreállításáért is. Válogatott szépségű szertartásokkal, kedves formulákkal teszi erkölcsi szükségletté azt, ami természet szerint hiányzik, mikor valaki az egyház áldásával az Úrban fiává vagy testvérévé kíván valakit fogadni. Az embereken kívül egyéb lények, az ültetvények, növényzet, főleg a szőlő, olajfa és gabona különleges tárgyai az Anyaszentegyház jóakaratának. Ezek megáldása alkalmával sincs hiány a jámborságot szító s az erények gyakorlására vonatkozó kedves gondolatokban. Ezekre szolgálnak példákul az itt következők. Mikor a vetemények megáldásáról van szó, a pap azért könyörög, hogy az aratás bőven legyen s vájjon még mi' egyéb külön célokat fűz hozzá? Hogy a gazda bővelkedjék és a szegényeknek is juttathasson gabonájából és így mind az, aki ajándékoz, mind pedig aki megajándékoztatik, Isten dicsőségét mozdítsa elő. A szőlőtő megáldására szolgáló imában Jézust mint ittasságot nem okozó igazi szőlőt említi. Az olaj-fa megáldásakor logikusan j u t t a t j a eszünkbe azt az olajat, mely a romlatlanság kenete, az igazság fegyvere, a lélek és a test mpgújhodása, segítség az ördög fondorlatival szemben, amely szavak szinte Sz. Bernát beszédmodorát mutatják: az olaj világosság, étel, orvosság. Ha pedig az állatok megáldását vizsgáljuk, az imák nagy számából eléggé kitűnik, mily szívesen fogadták azokat a hívek. Úgy gyümölcseiknek, mint állataiknak zsengéit papjaiknak ajánlották föl a keleti szertartású keresztények, sőt ezt ma is így szokták. Az egyházjogban pontosan meg vannak határozva azok a szabályok, melyek szerint ezeket bemutatni kell; csak a gabonát, t. i. a kenyeret és bort viszik az oltárra, a többit a papoknak ajánlják föl. Akár a templom előcsarnokában, akár azok házánál. íme egy szertartás a nyájak megáldására, amely az egyházi szolgákra nézve nem járt minden haszon nélkül. A pap vizet merít, abba egy kevés sót tesz és egy csengőbe önti, melyet valamelyik juh nyakáról oldtak le és hoztak a templomba. Azután szent liturgiát végez, melynek végével imát mond a víz fölött, hogy Isten minden betegséget s egyéb csapást tartson távol a nyájtól. Az így megáldott vízzel aztán a pap az összes juhokat meghinti s mikor a csengő kiürült, hirtelen a juhok közé hajítja. Az a juh, amelyet vele eltalál, az övé lesz.
247 Sok más tanulságos és hallgatóim szórakoztatására is alkalmas áldásról is szólhatnék még. Ezek közül az imák és áldások közül némelyek alkalomszierüleg végeztetnek, némelyek pedig az egyházi naptár időszakaival állanak összefüggésben, vagy egyes meghatározott napokon fordulnak elő. De irányítsuk egyebekre is figyelmünket! A bizánci szertartás oda törekszik, hogy mindent megszenteljen és alig lehet elmondani is, hogy ha valaki megszentelt dolog birtokába jut, vagy ilyet lát és érint, mily áhítatot tanúsít és mily nagy tisztelet árad el lelkén. Vegyük most az Istennek szentelt személyeket! Mellőzöm itt a keresztény hívőt, kinek lelkét a keresztség fürdője s a további kenetek szertartásokkal és imákkal veszik körül. Mellőzöm a bármily rangú papnak hivatása által kitüntetett személyét, mert ezek a szentségekkel állanak vonatkozásban. A szerzetesek felé fordulunk. A szerzetesek beöltöztetésének és fogadalomtételének szertartásához általában nagyon hasonlít az a szertartási rend, melyet a keresztség kiszolgáltatásánál alkalmaznak. A jelölt ruháit levetve 6 ) először az előtornácban all meg, mint a hitjelölt. Azután a templomba lép, több „metániát" vagyis teljes leborulást téve, mik a lélek megtisztulását eszközlik, mint az exorcizmusok megtisztítják a gyermek lelkét az ördögöktől. Keresztszülők kisérik, miként a keresztségnél. A szerzetesi fogadalomtétel kérdés és felelet,ek alakjában történik s utána az ú j fogadalmas kifejezetten egyesül Krisztussal és lemond a világról ugyanazon szavakkal, mint a keresztelési szertartásban. Tonzurát kap fejére, 7 ) ú j ruhákat, többek között kámzsát 8 ) is, amelyet két napig visel a fején és azután ú j könyörgések kíséretében tesz le. Ezek a szertartások a keresztség szertartásához nagyon hasonlók. D,e nemcsak ezek. A szerzetesi fogadalomtételt is fürdőnek, apolutron-nak nevezik. A fölavatandót itt is katechumen-nek (katechumenos) nevezik, az ú j fogadalmast illuminatusnak, neophotistos-nak. És valóban a szerzetesi fogadalom egy második keresztség. Ugyanaz a tanítás él, miként a nyugati Egyházban, ugyanaz a hagyomány, amely azokban a boldog századokban virágzott, amikor még mindnyájan egyek voltak. Mikor egy keresztény szerzetessé lett, személye szent lett és Istennek szentelt. Az atyák azt tanítják, hogy a szerzetesi fogadalom mintegy jelleget nyom a lélekre, úgy, hogy azt lehet mondani, hogy aki egyszer szerzetes lett, az mindig szerzetes marad, mivel a bizánci egyházjoggal teljesen ellenkezik a fogadalmak alól való föloldás vagy a világi állapotba való visszahelyezés. A ruhát a személlyel szorosan összetartozandónak tekintik, szinte érvényét veszti az ismert közmondás: „Nem a ruha teszi a szerzetest". A szerzetes soha sem veti azt le sem éjjel, sem nappal, sőt ha meghal sem, mert a holttestet a palástba csavarva körülkötik és úgy temetik el. A holttesteket illetőleg — s ez még valamennyiben a személyekkel van vonatkozásban — meg kell említenünk azokat a rubrikákat, amelyek az euchologionokban a holttestek előkészítéséről a legpontosabban szólnak. A holttestet megmossák, megkenik, olykor ragyogó ruhát adnak rá, mivel a lélek 6 ) Világi ruhában, födetlen fővel, mezítláb. Mikita: Liturgika 188. old. Fordító. 7 ) A monostorfőnök kinyírja haját keresztalakban a fején s közben e szavakat mondja: „íme Krisztus kezéből veszed azt, lásd Kivel egyesülsz, Kihez közeledel és kitől távolodol." L. Mikita S.: Liturgika. A monachusok felavatása Fordító. 8 ) A kámzsa görögül kolobosz, egy fejtakaró, mely az üdvösség sisakját jelképezi, a szerzetest pedig arra inti, hogy neki távol kell lenni a világ hiúságától. U. o. Fordító.
248 a halál által mintegy a Jegyesnek menyegzőjére van meghívva. Ha a holttest világi emberé, akkor Krisztus-képet, ha szerzetes, keresztet kap, ha pap vagy püspök, akkor kontakiont, azaz a misfe- vagy evangéliumos könyvet helyeznek föléje. Ezek a szokások és hagyományok nemde a népnek vallásos lelkületét bizonyítják? Ugyanezt a vallási érzést találjuk föl az oltárt illetőleg is. Ez a tárgy a helyekhez soroztatik. Az oltár az egész templom központja, mindenféle művészetet felülmúló kincs, az épület fő műve, oly alkotás, amely felé minden szem és minden fő fordul. Az oltár valóban az istenség szentélye, az eucharisztikus mysztériumnak lakhelye, a szentségek kiszolgáltatásának tanuja, minden hódolatnak és tiszteletnek célja. Ha valaki egyházi rendet vesz föl az oltár felé hajtja meg fejét; ha fogadalmat tesz, az oltár elé járul; ha valamit megszentelnek az oltárhoz érintik, ha szentmisét mondanak, az oltár elé járulnak. Ezért az összes szertartások, melyek a templom megáldására szolgálnak, az oltár körül összpontosulnak. Ünnepélyes pompával és nagy apparátussal történik az oltár felállítása és az oltár lapjainak fölerősítése. Az oltárt kétszer, vízzel és borral lemossák, chrysmával egészen megkenik, az oltárra a legszebb takaró ruhákat teszik, az oltárba, mint Krisztus sírjába a vértanúk ereklyéit helyezik. Az ereklyéket nagy pompával viszik oda énekek hangja, gyertyafény ragyogása és a nép ujjongása kíséretében. Ha valamely templomnak oltára konszekrálva van, akkor az egész templomot konszekrált templomnak tekintik, ha az oltár nincs konszekrálva, akkor a helyet sem tekintik konszekráltnak. Ha valamely oltárt takaróitól megfosztanak, lerombolnak, vagy elmozdítanak, akkor az összes ceremóniákat meg kell ismételni azon elv szerint: az oltár a templomban minden. Eddig a megszentel esnek két jellemző példáját érintettük; a személyeket és a helyeket. Mit mondjunk a dolgokról, minők p. o. a szent edények, az oltár szerelvényei és más hasonló dolgok? A bizánci egyházjog és a hittudósok véleménye szerint a következőket kell megállapítanunk. Amint fentebb megemlítettem, a dolgok megszentelést nyerhetnek más dolgok megszentelésének erejéből való részesülés (hagiastika dynamis) által. Ez pedig különféle módokon történhetik. A dolgok megszentelésének, vagy a nyugatiak terminológiája szerint, megáldásának egyik módja, ha más szent, vagy valami módon megszentelt dolgokat érintenek. Ha egy dolgot szent dologhoz érintesz, ezen érintés által a szent dolog a másik dolgot megszenteli, megáldja és a profán dglgoktól elkülöníti. Ilyenek pld. a kehely és patena takarói, a csillag, kanálka, lándzsa, amely eszközöket a szent színek előkészítésénél használnak és gyakran érintik a konszekrált színeket. Azonfelül az oltárra helyezik azokatJ Ámde az oltár a szent chrysmával van megszentelve, az eucharisztikus színek pedig önmagukban véve szentek. Tehát megszentelésüknek (hagiasmos), bizonyos részét közlik más dolgokkal is, ha így lehet azt a szót magyarázni. Balsamon Theodorus, ki a legkiválóbb egyházjogászak közül is kimagaslik, kifejezetted ezt mondja: Azért hisszük, hogy a kehely és a patena, a takarók és a többi eszközök megszentelést nyernek az oltárral való érintkezés által és szentek lesznek, mert az eucharisztikus színeket takarják és más imádság nem szükséges megáldásukra.9) 9 ) Ma azonban nálunk ezeket is megáldják, sőt konszekrálják. A kehely és diszkosz konszekrálása a püspök .joga. Szerk.
249 Ebből következik, hogy azon eszközök közül bármelyik alkalmazható arra, hogy ismét más dolgot megszenteljen vagy megtisztítson. Ennek a szokásnak világos használatát látjnk a lándzsánál. Ha a keleti szertartású hívek közül valaki megbetegszik, keze vagy lába megsebesült, nyomban! a templomba megy a paphoz. Az pedig epitracheliont, papi ruhát öltve, a lándzsát kezébe véve, azzal a sebet vagy valamilyen bajjal sújtott részt kereszt alakban többszörösen megjelzi, imádságokat mond s az egyháznak az áldásával így megerősített beteget békében elbocsájtja. A tárgyak megszentelésének vagy megáldásának ezt az első módját különösképen is föltaláljuk az oltár megszentelésének esetében. Miután a szent asztalt vízzel lemosták és chrysmával megkenték, fölibe helyezték az antimenziont (így nevezik a hordozható oltárt a bizánci szertartású katholikusoknál), kelyhet, diszkoszt, képeket, azaz a szentek képeit és más hasonlókat. Ez az érintkezés elég ahhoz, hogy megszenteltnek tekintsék őket, mivel az oltár chrysmával van megkenve. A megáldásnak másik példáját látjuk a szerzetesi fogadalomtétel rubrikáiban. Az előestén a szentély oltára alá, az Üdvözítő vagy más szentnek a képe elé helyezik a ruhákat, amelyeket a következő napon a fogadalmat tevő újonc magára ölt. A ruhák megáldására semmi ima nem található a szerzetesi fogadalomtétel szertartásában. A megszentelésnek vagy megáldásnak második formája az, ha a megáldandó dolgot a szentmiseáldozat bemutatása alkalmával használják. A megáldásnak ilyen példáját látjuk a püspöki és papi ruhák megáldásában. Erre vonatkozólag sem a régi, sem a jelenlegi euchologionokban nem találunk semmiféle megáldási formulát. Miért? Mivel elég, ha a szentmisénél vagy más officiumoknál azokat felszentelt személyek szent célra használják. Egyébként a rubrikák előírják, hogy bármilyen ruhát vagy eszközt kereszttel kell megjelölni valahányszor használatba vétetnek.10) Harmadszor valamely dolog megszentelt lehet azáltal is, hogy szent dolgot jelöl vagy juttat kifejezésre. így az evangéliumos könyv szent, mert Isten szavát tartalmazza. A kereszt szent alakjánál fogva. A szivacs szent, mert azt a szivacsot ábrázolja, amelyen a haldokló Krisztusnak ecetet nyújtottak és így tovább. Ne csodálkozzatok ezen kedves olvasóim, midőn ezeket olvassátok! Nagyon jól tudom, hogy az euchologionok újabb (szláv, román vagy más) kiadásaiban találunk formulákat az olyan dolgok megáldására is, melyek a szent liturgiához tartoznak. De ebben az esetben vagy olyan dolgokról van szó, amelyek egyébként nem voltak megszentelve — az oltár consecratiojának esetét kivéve —, vagy legújabban bevezetett szokásból, vagy a kanonikus tan ismeretének hiányából származnak ezek. Ennek a régi hagyománynak nyomai a nyugati Egyházban is meg vannak. Még a mi időnkben is, ha a római pápa új kelyhet vagy patenát használ a szentmisében, ezen használatból kifolyólag azokat megszentelteknek tekintik. A keleti nép nagy tisztelettel és kegyelettel viseltetik minden megszentelt dolog, különösen azok iránt, amelyek az eucharisztiához és a többi szentségekhez tartoznak. Ezért a rubrikákban és a liturgikus könyveknek szövegeiben ezekre a dolgokra vonatkozólag mindig megtaláljuk a szent jelzőt, pl. szent kehely, szent lándzsa, szent kereszt, szent evangélium stb. és ha valaki ezen dolgok közül valamit megvetéssel illet, az szentségtörést követ el. Különleges figyelemben és tiszteletben részesülnek a szent evangéliumok. A 10
) Nálunk ma már ezeknek megáldása is külön imával történik.
250 szent evangéliumos könyv különleges tiszteletének jele, hogy mindig az oltáron fekszik. Gyakran csókkal illetik, az istentiszteletek alkalmával és azon kívül is. (Reggeli zsolozsmán.) Az .evangéliumot a betegeknek feje fölé helyezik, hogy betegségeiktől megszabaduljanak. (Az utolsó kenetnél.) Az evangéliumos könyv, mint tanú szerepel a szerzetesi fogadalomtételnél, a fiúvá vagy testvérré való örökbefogadásnak szertartásában és más körülmények között is. íme ekkora nagy tisztelettel adóznak a keletiek a megszentelt vagy bármiképen megáldott dolgok iránt. Másrészt szent borzalommal telnek el, valahányszor tisztátalan dolgokról, vagy rossz szellemekről van szó. Bőségesen vannak exorcismusok és imák, amelyek által gondoskodk az egyház, hogy a társadalomtól az ördögöt és annak gonosz cselekvéseit távol tartsa. Ezek az imák a maguk könyörgési ájtatosságaival, az Isten kegyességéhez intézett sóhajtásakkal sok dolgot tartalmaznak, amelyek a gonosz szellemről szóló tanításra vonatkoznak. Ezekből a szövegekből egész kis könyvet lehetne erről a dologról összeállítani. A sorsvetésen, csillagjósláson és több hasonló dolgokon kívül az ördög befolyásának tulajdonítják mindazt, amit népszerűen kuruzslásnak szoktunk nevezni, sőt még az emberi és állati betegségeket is. Ne csodálkozzunk ezen! Ha a mi középkori tudósainkat nézzük, pl. Sz. Tamást, Sz. Bónaventurát, ugyanazt találjuk náluk is. A testi bajok és szenvedések nagyon gyakran az ördögtől származnak. A bizánci szertartású nép különösen igyekszik elkerülni a tisztátalan dolgokat. A tisztátalanságnak különféle f a j a i vannak. Tisztátalanságok a paráznaság és annak fajai. A bizánci szertartású euchologionokban sok imát találunk az Isten kegyelmének a leesdésére, az ördöggel való érintkezések elkerülésére, még1 azokban a tisztátalanságokban is, amelyekbe a mi akaratunk semmiképen sem folyik bele, mivel minden maculától tartózkodni kell. Tisztátalanok lehetnek az ételek, és az olyan edények is, amelyek ilyen ételeket tartalmaznak. Vannak szertartások, amelyek által azok az edények megtisztíttatnak. Ez azáltal történik, hogy a pap a kutat vagy edényt megfüstöli és vízkereszt ünnepén megszentelt vizet önt bele. Némely rubrikák szerint, amelyek a kút megáldására vonatkoznak, a pap a jelenlevőknek azt a tanácsot adja, hogy az imádsággal megszentelt vízből merítsenek. De hozzá teszi, hogy csak úgy, ha hitük van, különben pedig tartózkodjanak attól. Ezekből látható az is, amit fenntebb mondottam, hogy a szent dolog, pl. szentelt víz más dolgot is megszentel és megtisztít. A régi keletiek felfogása szerint az étek vagy folyadék kétféle módon lehet tisztátalan, —< érintkezés által, amikor azokba valami tisztátalan dolog került, csúszó-mászók, egér, állati hulla, vagy pedig amikor azok természetüknél fogva tisztátalanok, pl. fojtott állatok húsa. Ezek a törvények kétségtelenül a mózesi törvényből jöttek át a keresztény jogba. Az Egyház azokat nem vetette el eleve, hanem mint gondos anya imádságok közbevetésével igyekezett azon a felfogáson változtatni. Ha tehát a kánonjog büntetéssel is sújtja azokat, akik e tisztátalan ételekből ettek, de megkegyelmez azoknak, akik fölött a pap a tisztító szertartást elvégezte. Ne nevessünk ezen, kedves olvasóim! A latin egyházban ugyanazt a szokásokat, ugyanazt a fegyelmet megtaláljuk. III. Gergely pl. ezeket írta el: „Aki tudtán kívül dögöt eszik, húsz napig vezekeljen; egyébként 40 napig. Aki kutyától vagy csigától beszennyezett dolgot eszik, az 50 zsoltárt énekeljen. Aki valakinek olyan italt adott, amelyben döglött egér vagy menyét volt, hét napig vezekeljes; ha világi egyén, három napig. Ha a halas medencében döglött halat találtak, semmiképen se egyék meg, és ha valaki mégis megenné, hét napig vezekeljen." stb.
251 Ajánlatos olykor a nyugati egyház liturgikus dolgait és régi fegyelmi intézkedéseit feleleveníteni, mivel ezekből világos, hogy hajdan az egyházak mennyire .egyezők voltak. És ez előmozdíthatja az egyházaknak unióját'is. Két anyag van, amelyek a bizánci szertartásban gyakran előfordulnak: az olaj és a víz. Az' olajat többször használják az ember megszentelésére és megáldására. Bizonyos imát recitálnak ennek a folyadéknak, mint mindennapi éteknek a felajánlásával. Azután az olajat megáldják és kiosztják a szerzeteseknek erejük felfrissítésére, amikor nagy vecsrnyék vannak t. i. a vasárnapok és ünnepnapok vigiliáin. Ezt a megáldást, amely terménnyel (búzával) és borral együtt történik, artokláziának (litiának) nevezik. A betegeknél különösen használják az olajat, és pedig egyrészt az utolsó kenet szentségének kiszolgáltatása alkalmával, másrészt használják valahányszor valaki testi vagy lelki betegségben van. Sok ima van a betegekért, amelyek végével a pap a híveket olajjal keni meg. Ezeknek a könyörgéseknek az értelme világos. A kenettel való megjelöléssel Istent hívják segítségül, hogy a betegségeket elűzze, akár testi bajok, akár szenvedélyek, akár megszállások, akár lelki fájdalnak azok. A holttestre is öntenek olajat. Szentségektől megmaradt olajat vagy más olajat szoktak erre a célra felhasználni. Ennek a dolognak nagy és mély jelentősége van. Mert amikor az ember erre a világra lép, olajjal kenik meg a keresztség szentségében. Megkenik tehát akkor is, amidőn ebből az életből elköltözik, mintha ú j életet kezdene. Végül az olajnak még egy használatát kell megemlíteni a bizánci szertartású híveknél. Ez nagyon kedvelt és azért gyakori. A hívek nagy tisztelettel merítik ki az olajat azokból a lámpákból, amelyek a hordozható képek, vagy pedig annak a szentnek a képe előtt ég, akinek az ünnepe van. A pap, aki az említett kép közelében áll, olajba mártott ecsetet tartva, megkeni minden hívőnek homlokát, 1 miután a szent kép tiszteletéhez járult. Néhányszor a keresztények maguk is megcselekszik azt. Most szóljunk valamit a víznek a megáldásáról. Az egyház öt formulát, vagy ha jobban tetszik, ötféle szertartást használ a víz megszentelésére. Van keresztelésre rendelt víz. Külön imádsággal megáldott víz szolgál az oltár lemosására. A pap közreműködésével megáldott vizet különösen használják. Negyedszer különlegesen szentnek tekintik azt a vizet, amely valamely szentélyhez közeli forrásból folyik, vagy a szenteknek csodálatos közbenjárására felfakad. Végül az ünnepélyes vízszentelés január 6-án, Úrjelenés (vagy Theophania) ünnepén történik, amint ezt az ünnepet a bizánci egyház naptárában nevezik. Hasonló természetű a kisebb vízszentelés, amely a rubrikák szerint bármelyik hónapnak az első napján végezhető és a reliquiák bemerítéséből származó vízmegáldás. Hátra van, hogy erről az utóbbi vízmegáldásról néhány szót szóljak. Az Úrjelenés ünnepén való vízszentelés nagyon régi. Eredetét Jeruzsálemből vette, ahol évenként a Jordán folyó partjainál történt a vízszentelés a hívek nagy tömegének jelenlétében az Üdvözítő keresztjének emlékére. Jeruzsálemből keletnek többi vidékére is elterjedt és minden szertartásban megtaláljuk azt, a latin szertartást sem véve ki. A megáldást a bizánci ritus szertartásmenetében hagiasmosnak, azaz megszentelésnek nevezik, az így konszekrált és megszentelt vizet hagiasmá-nak, azaz „szent dolog "-nak nevezik. Ennek a ceremóniának igen mély értelme van és gyö1
) Most myroválásnak nevezik. Minden litiás és nagyobb ünnepen van a szentmise után és a litián megszentelt olajat használják hozzá. (Fordító.)
252 nyörű az a hosszú ima, ami a vízszentelésnél használatos. Mintegy a Krisztus keresztségére írt költemény. Már most, hogyan történik ez a hagiasmos? Megelőzi az az ima, amelyben a Szentlélek segítségül hívása történik, hogy a vizeket indítsa) meg és mintegy telepedjen azok fölé. A pap a vizekre lehel és többször keresztet jelez fölöttük. Ámde a szertartás kiemelkedő része az, amely annak a szertartásnak egész értelmét is kinyilvánítja, a keresztnek háromszoros alámerítésében áll. A kereszt az Üdvözítőt jelképezi, az alámerítés az Üdvözítő keresztségét. Ezért a ceremónia akár a folyónál történik, akár medencénél, mindig ugyanaz a jelképes jelentősége, mindig ugyanazt a gondolatot fejezi ki: Krisztus keresztségét. És miként Krisztus a Jordánban való megkeresztelkedése által a vizet megszentelte, úgy a vízbe merített kereszt érintkezésétől a víz megszentelődik. Minden ünnep — mondja Thessalonikai Simon, a nagy bizánci liturgikus író — az egyháznak minden ünnepe nemcsak évenként visszatérő ünnep, hanem mindenik a mi gondolatunkban is felújítja azt, ami annak a megült ünnepnek gondolata, értelme. Amiként a pünköst napja pl. a hívők szívében a Szentléleknek új kiáradása, úgy január 6. napján, amelyen Jézus Kr. keresztségét ünnepeljük, megújul bennünk a keresztség szentségének kegyelme. Ez! nem kerüli el a keleti hívek figyelmét sem. Nincs család, ahol az Úrjelenés finnepén megszentelt vízből valamennyit, legalább egy edénykével ne őriznének. Sőt az a kegyes felfogás van elterjedve, hogy az a víz nem romlik meg, vagy legalább egy éven át tisztán megmarad. A kereszt alámerítése, azaz annak érintése által való megszentelés történik a vízszentelésnek egy másik formájánál is, melyet kisebb vízszentelésnek, mikros hagiasmos-nak neveznek. Ámde nemcsak a keresztet, hanem olykor ereklyéket is alámerítenek a vízbe, hogy azt megszentelje. Ez a szertartás az oroszoknál nagy ünnepélyességgel és a hívek nagy tömegének a jelenlétében nagypénteken szokott történni. Ez a szokás ősrégi és „apomyrismá"-nak nevezik. A nyugatiaknál is megtalálható, pl. Rómában Szent Pantaleon templomában recitálnak bizonyos könyörgéseket. Azután a pap veszi a szent vértanú ereklyéit és azokat a vízbe önti ezeket mondva: „Az Isten ereje minden hívő üdvösségére az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen. Az összes egyházaknál megtalálható nagyon régi szokás az, hogy ha szent dolog valami más dolgot érint, azt megszenteli és annak megtisztító és megszentelő erőt kölcsönöz,1 valahányszor azt hittel és kegyességgel használják. Egy keveset előadtam azokból, amelyek a bizánci szertartásban használatosak, mást és igen sokat kellene mondani még, ha az idő megengedné. De legyen elég ez a kevés azon hívek ősrégi és igazán keresztény felfogást tartalmazó vallásának bizonyítására. Azok a szertartások gyakorlati theologiára vallanak, a kitűnő erkölcsi normák azt mutatják, hogy mennyire közel vannak a hit egységéhez és a keresztény igazsághoz azok, akik ezt a szertartást követik, mivel az első századoknak hitéből és kétségtelenül katholikus hagyományából élnek. Miután együtt megtekintettük a keleti szertartásnak nagy épületét és láttuk azokat, akik abban élnek, nemde rendületlenül igaz az, amit a beszéd kezdetén mondottam: A bizánci egyháznak a szertartása igen gazdag és megismerésre méltó kincseket tartalmaz, mivel amiket jobban megismerünk, azok kedvesebbek lesznek előttünk és méginkább szeretjük azokat, akik azt megtartják. Piacidus de Meester. — Fordította: — s — n.
253
KRÓNIKA
Szent Bazil rendjének gyarapodása A Gör. kath. Szemle és a Kelet legutóbbi] számai két igen örvendetes eseményről számoltak be, melyek a magyarországi Sz. Bazil-rend s ezen át az egész görögkatholikus( magyarság életére messze kiható jelentőségűeknek ígérkeznek s kétségkívül az unionisztikus gondolatnak is erősbödésére fognak szolgálni. > Az egyik esemény Sz. István király ünnepén, augusztus 20-án, Hajdudorogon folyt le, mikor a rajt adó Máriapócs és az ősi hajdú város népénökj testvéri ölelkezése közben P. Dudás Miklós, a Rend magyar ágának főnöke letette és megáldotta a Rend hajdúdorogi kolostorának és templomának alapkövét. A másik híradás arról szólott, hogy minden valószínűség szerint még szeptember hóban megjelennek Máriapócson az első magyar göjrögkatholikus apácák: a bazilissza nővérek. Az előbbi örvendetes tényt egy jótékonylelkű dorogi úrnő, Lengyel Jánosné és ugyanolyan lelkületű férje nagylelkű gesztusai vezették be, kik a hajdudorogi rendház anyagi alapjait vetették meg lelkük áldozatos szeretetével; az utóbbit maga a Szent Bezil-rend áldozatkészsége s| jövőnkért buzgó lelkesedése tette lehetségessé. Mindkét tény a görögkatholikus magyarság minden jóérzésű tagjának rejtett vágyát tölti be s mindkettő korszakot ígér történetünkben. A hajdudorogi rendház létesítése nemcsak a gör kath. magyarság tömegcentrumába visz új, pezsgő életet a lelkekért buzgó, jeles bazilita atyák] révén, és siet segítségére az emporium jeles főpapjának, ki a maga részéről is mindent megtett, hogy városának, híveinek Szent István napján valóban elért örömünnepe bekövetkezzék, — hanem hatalmos lépés a megújhodott és számbelileg is örvendetesen meggyarapodott magyar bazilita rend teljes önállósága s ebben bennefoglalva: teljesen a mi! szükségleteink megfelelő fejlődése felé. A Rend eddig is minden lehetőt elkövetett ebben az óhajtott irányban. Ám szervezetileg a kárpátalji, sőt a lengyelországi ággal levén szoros összeköttetésben, fejlődési programmjában is számot kellett vetnie — Trianonnal, mély csaknem lehetetlenné tette, hogy csonka országunk szülötteiből neveljen magának utánpótlást. Nem volt ugyan teljesen lehetetlen, (hiszen a Rend mai magyar elöljárói Máriapócs szütöttei,) de csak neveltető elődeik tudnák elbeszélni azt a sok nehézséget, amivel meg kellett küzdeniök a Rend jövője érdekében idegen politikai hatalmasságok ellen. A magyar rendtartomány önállóságához való közelebbjutás feloldjál az eddig fennforgott nehézségek leküzdé-
254 sére használt energiákat s a Rend új területeken tudja majd azokat gyümölcsöztetni. A bazilisszák heteleptésétól leánynevelésünk föllendítését várjuk s ezáltal egy új, minden ízében öntudatos gör. kath. társadalom kialakulását, melynek virágzása és fejlődése az ország határain kívül is felkölti majd a figyelmet s az unió után való vágyat azokban, kiket eddig a pápai imában aposztrofált „téves vélekedések" tartottak fogva.. Ezért nem győzünk elég melegséget önteni szavainkba, melyekkel az ú j női Rend iránti érdeklődést minden gör. kath. testvérünk lelkében fölébreszteni szeretnők, hogy támogatásukkal erőteljesen siessenek az ú j intézmény segítségére és tegyék lehetővé gyors és kívánatos fejlődését. > Derék bazilitáinknak csak szerencsét és áldást kívánhatunk új vállalkozásaikhoz, bazilisiszáinkat pedig lelkünk egész melegével köszöntjük: Áldott, aki az ú r nevében jő! Kozma János.
— „A Magyar Görcgkatholikusok Országos Szövetsége" — lapzárta után vett értesülésünk szerint, — f. é. szeptember hó 22-én Hajdudorogon tisztújító közgyűlést tartott, amelyen a közbizalom a dorogi Farkas Ákos dr. m. kir. kormányfőtan}ácsos r székesfővárosi tanácsnokot emelte az elnöki székbe. Dr. Szántav-Szémán István prelátus szerkesztőnk is egyik társelnöke az egyesületnek. Az ú j elnök személye biztosíték arra, hogy csonka hazánk görögkatholikusságának megfogyatkozott számát messze felülmúló történelmi és nemzeti jelentősége is jobban fog érvényesülni a közéletben. — A győri egyházmegyei zsinat. 356 évi szünetelés után újra zsinatot tartott a győri egyházmegye. A Codex Juris Canonici ugyanis előírja, hogy minden egyházmegye tízévenként egyházmegyei zsinatot tartson. A Győri Katholikus Tudósító legújabb számában azon reményének ad kifejezést, hogy az augusztus 27—30-ig tartott zsinattal az egyházmegye ismét egy jelentős lépést tett előre az örvendetes fejlődés terén. A harmadik győri egyházmegyei zsinattal kapcsolatban Mohi Antal egy rövid cikket írt az 1579. évi Szombathelyre öszszehivatt győri egyházmegyei zsinatról. Akkor még Szombathely és az egész Vasmegye is a győri egyházmegyehez tartozott. Azért választották a zsinat helyéül Szombathelyt, mert akkor Győr város és a püspökvár is katonai kormányzóság alatt állott. Az 1579. évi
zsinaton a beszédeket Draskovich György akkori pécsi püspök és egy jezsuita atya tartották. Érdekes az írónak az a közlése, hogy ezen a zsinaton „a glagolit (ószláv nyelvű) liturgiához szokott horvát papok kedvéért a délelőtti latinf beszédeket az esti ájtatosság alkalmával m a g y a r u l is meg; ismételték. A megyéspüspök a trienti zsinat hatái'ozatait fejtegette, a jezsuita atya pedig az Oltáriszentségről és a caelibátusról tartotta előadásait. Végezetül a harmadik napon a püspök felolvasta a zsinat végzéseit latinul, de azt magyar nyelven is megismételte". — Uniós nap. Az ungvári „Blahovisztnik"-ben olvassuk, hogy a cseh katholikus tanítóknak Ungváron tartott nyári kurzusán egy teljes napot kizárólag az egyházak egyesülése kérdésének megvitatására szenteltek, amelyen a görög szertartást gyakorlatban láthatták a hallgatók. Az uniós napon Sztojka Sándor munkácsi püspök is részt vett. — Az ungvári lat. szert, katholikus szeminárium ügye — amint a Russzkoje Szlovo í r j a — befejeződött. Az előkészületek megtörténtek megnyitására, de a Szentszék és a cseh kormány nem adtak rá engedélyt azért, mert Ungváron van gör. kath. szert. kath. szeminárium, amelyben a lat. szert, theológusoknak is módjukban van tanulni, aki pedig latin ritusu szemináriumban óhajt nevelődni, annak is bőséges alkalma van a köztársaság területén.
255
A római Szent Jozafát papnevelőintézet 1932-ben pompás épület épült a Janiculus hegy főutcáján a görög szertartású ukrán papnövendékek számára. Ez az ú j épület a Szentatya fejedelmi ajándéka az ukrán nép katholikus ágának, amely már 1596 óta egységben él a római| Szentszékkel. H a megfontoljuk, hogy a legújabb statisztika szerint 44 és fél milliót tesz ki az ukrán nép, s ebből csak 5,126.000 a gkatholikusok száma, míg a többi nem egyesült, akkor megérthetjük, hogy mily nagy reményeket fűz a Pápa Őszentsége ezen papnevelőintézethez és mily fontos szerepe van ennek a nem egyesült ukránok megtérítésében, Az intézetnek a története tulaj donképen a római pápai görög papnevelő intézettel van szoros kapcsolatban. XIII, Gergely pápa 1577-ben megalapította a pápai görög papnevelő intézetet („Pontificium Collegium Graecum") az összes nemzetbeli görögszertartású papnövendékek számára. Huszonnégy évvel később, 1601-ben lépett be ebbe az intézetbe az első ukrán, a kálvinizmusból megtért Velamin Rutskij, aki később a legnagyobb metropoliták egyike és szent Jozatfáttal együtt az egyházi egyesülés legbuzgóbb előharcosa lett Ukrajnábam — V. Pál pápa 1615-ben kiadott dekrétumával 4 állandó helyet biztosított az intézetben ukrán papnövendékeknek. Ez a helyzet változatlanul fennállott a francia forradaomig és az olasz—napóleoni háborúig, mert ezen zavarok miatt teljes ötven évig szünetelt az intézet. 1845-től, amikor ú j r a megnyílt az intézet, olyan nagy volt! az ukrán növendékek száma, hogy az összesnek majdnem a felét tették ki, s ennek következtében meg is változtatták az intézet nevét „Pontificium Collegium Graecorum et Ruthenorum"-ra. Lengyelország felosztása után, amikor az ukrán g. katholikus egyházmegyékben az osztrák császárok védelme alatt újra erős virágzásnak indult az egyházi élet, oly nagy volt az ukrán növendékek száma Rómában, hogy számukra külön intézet alapításáról kelletft gondoskodni. Ez a terv azonban csak 1897-ben valósulhatott meg. Ebben a legnagyobb része a nagy lembergi metropolitának, Szembratovics Szilveszter kardinálisnak van, aki a görög intézetnek volt egykor növendéke. Szembratoivcs metropolita és kardinális XIII. Leó pápához fordult kérésével, hogy az ukrán növendékek külön intézetet kapjanak. Tervét az osztrák kormány is támogatta és nemcsak az intézetre adott nagy összeget, hanem 10 növendék állandó eltartását is vállalta. Mikor minden előkészület megtörtént, XIII. Leó pápa 1897 december 18-án kiadott „Paternam benevolentiam" kezdetű brévéjével hivatalosan is megalapította a „Pontificium Collegium Ruthenorumot". Az intézet vezetését 1904-ig a Jézustársasági atyák látták el, azóta pedig az ukrán baziliták, 1915-ben, amikor Olaszország és a Központi Hatalmak közt megszakadt a békés kapcsolat, a növendékeknek az elöljárókkal együtt el kellett hagyniok Rómát, s az intézet 1920-ig szünetelt. 1921-ben XV. Benedek pápai kezdeményezésére, aki egymillió lírát utalt ki az intézetnek, újra megnyílt az intézet. — XI. Pius pápa újabb egymillió lírát utaltatott ki, s egyszersmind kiterjesztette az intézetet nemcsak a galíciai egyházmegyékre, hanem valamennyi ószláv szertartási nyelvű egyházmegyére, s azóta az ószláv liturgikus nyelvterület minden országából jöttek növendékek az intézetbe, A régi épület, csakhamar kicsinek bizonyult a nagyszámú növendékek befogadására. 1929-ben letették az ú j épület alapkövét és 1932-ben Szentatyánk, XI. Pius pápa nevenapján Sincero Kardinális Őeminentiája, a Keleti sz. Kongregáció titkárának és sok más egyházi méltóságnak a jelenlétében ünnepélyesen felszentelték és átadták rendeltetésének az ú j intézetet, melyet az egyházi újraegyesülés legnagyobb vértanújának, szent Jozafátnak oltalmába és pártfogásába ajánlottak. Ennek a pápai intézetnek nagy a jelentősége az egyházi újraegyesülésben és az ukrán nép életében. Rómában, Krisztus helytartójának atyai szemei előtt nevelkednek a különféle ószláv liturgikus nyelvű egyházmegyék papnövendékei, hogy később, tanulmányaik végeztével szent Jozafát dicső' példáját követve, apostoli buzgalommal álltsák be erőiket az elszakadt testvérek újraegyesítési nagy munkájának a szolgálatába. Sz. Sz. I.
256 — Dr. Nyárádi Dénes körösi püspökről, mint Jugoszlávia egyetlen egyesült keleti püspökéről emlékezik meg az Osservatore Romano. A lap szerint nem rég ünnepelték a jótékonyságáról is ismert püspököt. Ő a 25-ik püspöke a bizánci szláv ritusú unitus híveknek, amióta Vratanya Simon az uniót megkötötte. Dr. Nyáradi Dénes Gojdics P. Pál püspök, eperjesi apostoli kormányzó kineveztetése előtt egyszersmind az az eperjesi egyházmegye apostoli adminisztrátora volt s ebben a minőségben ő általa kinevezett vikáriusa révén a Miskolci Apostoli Administratura megalapításáig, illetve hajdudorogi Papp Antal c. érseknek, apostoli kormányzóvá történt kineveztetéséig az eperjesi egyházmegye magyar részein is joghatóságot gyakorolt. — A romániai magyar kisebbségellenes harc igen sokszor az egyházi élet súlyos sérelmét is jelenti! Mivel az úgynevezett felekezeti iskolák_ ep-vúttal a nemzeti érzés melegágyai is, azért a román erőszak elsősorban ezek ellen rányul. Megtörtént például, hogy az egyik színmagyar helység oláh prefektusa a katholikus szülőkkel állítólagos kegyelmi' kérvényt Íratott alá. Az aláírók nem értették az oláh nyelvet és így történhetett meg, hogy saját maguk kérték a román hatóságoktól felekezeti iskolájuk megszüntetését. Az erdélyi piarista provinciálist, Biró pátert pedig irredentizmus miatt állították bíróság elé, mert a provincia pecsétjein M. A.betük vannak, amelyek oláh értelmezésben Magyarországra vonatkoznak, holott valójában a bold. Szűz nevének megrövidítését jelentik. A kath. tanerők egyébként is az egész országban a legkülönbözőbb zaklatásokban " részesülnek.
— Uniós hírek Lengyelországból. Szeptember 5—7-én folyt le Pinszkben az uniós konferencia, mely az eszmék tisztázása szempontjából is nagy jelentőségű (másütt is nagyon szükséges volna ilyen konferencia). A konferenciát a pinszki lat. szert. kath. püspök hívta össze. Az előadások főbb témái a következők voltak: „A pravoszlávokkal való polémia feladatai és karaktere", előadó I. Urbán keleti ritusu jézustársasági atya, a krakói „Oriens" szerkesztőbe volt. „A pravoszláv egyház szentjei és m i " , előadó I. Voroneczky. „Az orosz theológia felfogása az aszkézisről" előadó Szvirszkij vilnai egyetemi tanár. „A latin szertartású papság és az uniós munka", előadó A. Macevics S. I., a dubnói pápai seminarium professora. „A nyugati szerzetesrendek és az uniós munka", előadó A. Macevics J., a a pinszki theol. akad. professora. A konferencia előtt lat. szert. kath. püspöki mise volt, a bezárás alkalmával pedig Csarveczky vértanú püspök mondott a pinszki székesegyházban bizánciószláv ritusu liturgiát és pannichidát b. e. Lozinszkv püspök lelkeüdveért, aki a pinszki uniós konferenciák kezdeményezője volt. Szeptember 8-án Lyubesóvba rándultak át a konferencia résztvevői, ahol a bizánci-szláv ritusú kapucinusok templomának felszentelése ment végbe. A bizánci-szláv ritusú jezsuiták intézetét kollégium rangjára emelte a pápa. A lueki lat. szert. kath. egyházmegye papsága ismét! két bizanci-szláv ritusu pappal szaporodott. Az egyiknek felszentelése körül nehézségek voltak, mert nős volt, de aztán Rómából megkapta az engedélyt az ordinációra. A dubnói pápai seminárium spirituálisa Schweigel professor ugyanilyen minőségben Rómába, a Russzikumba lett áthelyezve.
_ — A bferlini görög követség erélyesen visszautasította azokat a híresztelése— Egy ú j vértanú. Szibéria és Manket, amelyek az Athos-hegyi szerzetes- dzsúria szétszórt keresztényei fájdalköztársasági megszüntetését emlegetik. mas veszteségüket siratják P. Jörg AnEgyébként jelenleg mintegy 20 Athos- tonin fiatal tsitsikari misszionárius hahegyi kolostorban 3451 szerzetes él, lálával. A svájci származású fiatal miszakik közül 1266 nem görög, hanem orosz vagy más nemzetiségű. A szerze- szinárius nemcsak a pogányokat, de azokat az orosz menekülteket is felketesek természetesen görögkeletiek. reste, akik a vallásüldözés elől szöktek — Albánia. Egy athéni újság arról Mandzsúriába. Az elmúlt télen kétszer panaszkodik, hogy Albániában előhaladt a Rómával való egyházi egyesülés is bejárta az Amur vidékét, ahol a meügye, mert Bissarion ,az orthodox ér- nekült pravoszlávok is sírva kérték, sek elszakadt a görögországi egyháztól. hogy őket is részesítse a vallás vigaszáA politikusok (M. Kotta) Zogu király ban. Egyik nyári missziós útja alkalés mohamedán miniszterei rokonszen- mával nyolc bandita tört rá és agyonlőtték. veznek az unióval.
257 — Jubileumi ünnepségek Velehrádon. Ez évben múlt 200 éve, hogy a morvaországi uniós központ mai temploma az 1719. évi tűzvész után felépült. Ez évre esik sz. Methód halálának 1050 éves jubileuma is, akinek ereklyéi Velehrádon nvugosznak. Ezen két nevezetes alkalom jubiláris megünneplését azonban 1936-ra halasztották, mert nem akarták megosztani az I. prágai katholikus nagygyűlés közönségét. Egyébként a VII. uniós kongresszus is 1936-ra van kitűzve Velehrádon. — Az új prágai apostoli nuncius. Két évig nuncius nélkül volt Csehszlovákia. Most MsgT. dr. Saverio Ritter c. érsek személyében az ú j prágai nunciust kinevezték. Ritter nuncius 1884ben született a felsőolaszországi Varese-ben, svájci német származású családból. Egyideig a milánói Ambrosianakönyvtár könyvtárosa volt, 1927-től kezdve pedig a prágai követségen mint tanácsos működött. Róma és Prága viszonyának kiéleződése óta berni követségi tanácsos volt és innét tér vissza most nunciusként Prágába. — Augusztus 12-én szentelte püspökké Pacelli államtitkár a Szent Péter bazilikában. Az ungvári lapok tudósítása szerint az ú j nuntius jól ismeri ottani ősi egyházmegyéink helyzetét és szerepét. — Egy elvett katholikus templom visszaadása. Lengyelországban már megindult a revindikációs eljárás azon katholikus templomok visszaadása iránt,^ amelyeket annak idején az orosz kormány a pravoszlávoknak adott át. így került most vissza Vysogrod katholikus temploma, amelyet még 1891ben adtak át a pravoszlávoknak. Az átadás, amelyen Walczykiewicz püspök is megjelent, az, egész vidék hívőinek jelenlétében nyugodtan folyt le. Az ukrán pravoszlávok teljesen loyálisan viselkedtek, sőt a pravoszláv pap, egyházi ruhába öltözve, személyesen hívta meg a püspököt a templom átvételére, amely közigazgatási úton ment végbe. Az első katholikus szentmisét az öreg Zselenszki prelátus mondotta a visszaadott templomban, aki a templom plébánosa volt, amikor az oroszok elvették. — Angliából s Albániából újabb erős uniós mozgalom hírét közlik az újságok. Az uniós gondolat átütő ereje lassacskán újabb és újabb helyeken mozgatja meg a lelkeket.
— A „Pax Romana" idei kongreszszusa Prágában. A katholikus egyetemi hallgatók internacionális szövetsége, a Pax Romana, XIV. kongresszusát szeptember 1—-8-ig tartotta a cseh fővárosban. Tizennégy nemzet kath. egyetemista szervezetei képviseltették magukat a kongresszuson, összesen pedig közel 400-an jelentek meg. Tőlünk a Katholiku^ Diákszövetség és a Eoederatio Emericana közös 6 tagú küldöttsége képviselte a magyar érdekeket. A Kath. Diákszövetség egyházi elnöke, Tiefenthaler József dr., a budai Szent Imre kollégium igazgatója ezúttal személyesen is megjelent a kongresszuson. Prága és a csehszlovák kormány mindent megtett a kongresszus nívójáért. A prágai polgármester tartotta az ünnepélyes megnyitást, a polgármester pedig az ú j városháza Szmetana-termében uzsonnán látta vendégül a kongresszus összes résztvevőit. — A kongresszus szervező testületei: a prágai Kath. Egyetemisták Szövetsége, a szlovák kath. egyetemi hallgatók szövetsége és a P f e i f f e r kassai kanonok által megszervezett „Prohászka-körök " szövetsége, valamint a magyar ügy diadalát jelentette. A kongresszus elnöke Rückl János világi pápai kamarás, nagviparos volt, aki a szépen sikerült prágai katholikus nagygyűlésnek is az elnöke volt. A kongresszus^ egyik lelke természetesen Grémand abbé, a Pax Romana fribourgi vezértitkára volt. A kongresszus vezéreszméje: az ú.i ember az úi időkben. Ugyanezen időben az ú. n. „Slavia Catholica", — a szláv katholikus intelligencia szervezete is, —amely a Pax Romana Senior szakosztályának tekinthető. — A katholicizmus erősödése Amerikában. Az amerikai statisztika az amerikai katholicizmus rohamos fejlődéséről számol be. Az utolsó 20 esztendő alatt több mint 4 millióval növekedett a katholikus hívek száma, csak 1934-ben mintegy 65.000 ezer hívő tért vissza a katholikus egyház kebelébe, a pravoszláviából és protestantizmusból, vagyis 14.464-el több, mint az 1933. évben. Az amerikai katholikus hívek példaadó áldozatkészségének bizonyítéka az, hogy templomain, iskoláin kívül 669 katholikus kórházat tart ferfh és 43.000 árvát gondoz e célra emelt intézeteiben.
258 — Észtország. Nemrégiben lett Apostoli Aflminisztratura. Kapucinusok és jezsuiták vették át a pasztorációt. Több helységben kápolnák épülnek. Legújabban Narwá-ban és Hagzal-ban gör. szertartású kápolnák is épültek, egy-egy pap látja el a hívek gondozását, sok orosz ésj észt nem egyesült van, s ezeknek a megtérítésén is fáradoznak. Reval-ban egy latin szertartású, Narwában egy görög szertartású kath. apáca zárda működik. Az eredmény nem marad el. Az eszt nép újra kezdi megismerni a kath. egyházat, amelytől 1561-ben a luteránussá lett neesség és a svéd hódítók elszakították. 1710-től Oroszországhoz tartoztak a világháborúig. Ezek alatt az évszázadok alatt sok előítélet fészkelte be magát a kath. Egyház ellen; most ezeket kell eloszlatni. (Werkblatt des Bonifatiuswerkes 27—28.) — Orthodos pátriarka választás Jeruzsálemben. E nyáron folyt le a jeruzsálemi pravoszláv pátriarka-választás, amelynek eredményeképen Themelis Timotheus jordáni görög származású címzetes érsek lett az ú j pátriarka. A választás sehogy sem tetszik az arab alsó papságnak és híveknek, mert bántja ket, hogy a patriarka görög lesz, holott az arabok vannak többségben. Az ú j patriarka Oxfordban tanult és 1925-ben részt vett a niceai zsinat emlékére rendezett londoni ünnepségeken, majd a lamberti tanácskozásokon és lau.iámei konferencián, ami azt mutatja, hogy a pravoszláv és anglikán egyházak egyesülésének híve. Valószínűleg ezért támogatta Anglia is az ő megválasztását. A palesztinai pravoszláv egyházi viszony-ok így alig fognak javulni kormányzása alatt. — Dr. Láng, az anglikán prímás érdekes uniós-nyilatkozatot tett a Canterbury-i egyházmegyei konferencián; szavai szerint az anglikánok és a „római" Egyház között a megbeszélések egyelőre megszakadtak, mert Róma áthidalhatatlan szakadékokat mélyít. Ellenben az anglikánok és a keleti orthodox egyházak között jelentős megegyezések jöttek létre, amelyekhez már csak a Szent Szinódus hozzájárulása hiányzik. Ugyancsak megegyezés jött létre az anglikánok és ó-katholikusok között. A prímás végül azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy az anglikán egyház a katholicizmus és protestántizmus között a közvetítő szerepére van hivatva.
— Benes a katholicizmusról a prágai katholikus nagygyűlés után a s a j t é képviselői előtt ezeket mondotta: „Alkalmuk voltl megismerni köztársaságunkban a katholikus megmozdulás erejét, ahol a katholicizmus annyira fontos tényező, hogy annak vallási és erkölcsi erejét mindenesetre becsülni kell." — Jugoszlávia az államháztartásban az 1935—36. évi költségvetés szerint egyházi célokra a következő öszszegek vannak tervbe véve: a pravoszláv egyház számára 34.5, a latin és görög szert, katholikusoknak 26.3, ókatholikusoknak: 0.3©, mohamedánoknak: 13.8, evangélikusoknak: 1.299', zsidóknak: 1.018 millió dinár. Ezen kívül a papnevelő intézetekre a pravoszlávok kapnak 6.8 milliót, katholikusok 1.127 mill. személyi és 4.069 mill. dologi kiadásokra, ebből 150.000 dinár a Split-i közp. szemináriumra; a mohamedánok iskolai célokra 2.981 milliót, az ókatholikusok 30.000 dinárt. — „Pro Russia." Az 1925-ben alapított „Pro R u s s i a " pápai Kommissziót egy pápai motu proprióval átszervezte Ő Szentsége. Ez a Kommisszió ezentúl a Congregatio pro negotiis extraordinariis-nak egyik alosztálya lesz, a Kongregáció titkárának, Pizzardo érseknek vezetése alatt. A kommisszió hatáskörébe ezentúl az orosz területen levő latin egyházmegyék ügyei fognak tartozni, míg a keleti szertartásnak ügyeit a keleti sz. Kongregáció fogja intézni. — A Pax Romana, a katholikus egj etemi hallgatók nemzetközi szövetségének XIV. nagygyűléséről adott közleményünk kiegészítéseképen prágai rendes tudósítónk lapzárta után érkezett értesítése alapján közöljük, hogy a Pax Romana kongresszusa szeptember 4—6-án Olmützben, majd szeptember 6—8-án Pozsonyban folytatódott. A pozsonyi ülésen lett felvéve a nemzetközi szövetségbe a „Prágai gör. kath. egyetemi hallgatók egyesülete", mint ú j egyesület, amelynek vezetője Hopkó Vazul eperjesegyházmegyei áldozópap, szentszéki tanácsos, prágai gk. parochus. A pozsonyi hivatalos programba gör. szert. kath. liturgia is bele volt illesztve, amelyet Gojdics Péter Pál eperjesi püspök végzett.
259 A gör. kath. egyház zsolozsmája — német nyelven. Jákob Hegner, Leipzig, kiadásában megjelent a bizánci szertartás egyházi zsolozsmainak gyűjteményes német fordítása: „Die Ostkirche b e t e t " (A Keleti Egyház imádkozik) címmel. (— 8°, 204 old. vászonkötés 6.50 RM.) — A könyv drága lelki kincseket tár fel a német olvasó előtt. A bizánci imádságoknak vallásos mélységéről, gondolatokban való gazdagságáról, lelki bensőségéről és méltóságteljes nagyságáról alkothatnak fogalmat az olvasók, akiknek ez a könyv egy új, talán eddig ismeretlen világ kapuja. Mert a keresztény Keletnek ezek az imádságai és himnuszai szépség és tartalom tekintetében egyáltalán nem maradnak el a latin Egyház breviáriuma és misekönyve mögött. Ami az imádságok, himnuszok eredetét illeti, azok legnagyobb részt a 10. századig terjedő időből származnak, tehát még a szakadás előtti korból, — és így teljesen katholikus alkotások. A Nyugat előtt teljesen ismeretlen, elfelejtett kincsnek gazdagságát, egy drága ősi, egészen katholikus kincset fedeznek fel, hoznak napvilágra. A kiválasztás és fordítás munkáját P. Kilián Ivirchhoff végezte ,a,ki előszót is írt a könyvhöz. A fordítás és nyelvezet kitűnő. A bizánci egyh. zsolozsma felépítéséről dr. Anton Baumstark írt nagyszerű tanulmányt, mely a könyv elején van. Örömmel jelenthetjük, hogy magyar nyelven is mihamar teljesen kész lesz az első gör. szert. kath. teljes breviárium.
# Néva. A lembergi hivatalos unitus folyóirat f. é. júl. és augusztusi kettős száma gazdag tartalommal jelent meg e napokban. A lembergi érsek jubileumáról (amellyel mi is foglalkoztunk), a katholikus sajtóról közölt érdekes cikkein kívül bennünket nagyon közelről érdekel P. Tabinszkijnak: „Vallási kérdések a XI. századbeli egyházszakadásban." Annyira érdekes és az uniós munkában annyira alapvető ez a téma, hogy mi is kívánunk foglalkozni vele. — A szovjet közeledése a valláshoz. Párisi tudósítások szerint tárgyalások folynak arra nézve, hogy a Szovjethatalom „legalizálja a vallást" (?) Állítólag Szergius metropolita és a bolsevista megbízottak között folyó tárgyaláson első kérdésként merült fel a pravoszláv zsinat összehívásának a kérdéss, amelynek hivatása volna a patiiarcha megválasztása. A zsinat 1936ban fog összeülni. A párisi lapok sem bíznak a szovjet engedékenyebb magatartásában ,mely bizonyára azért mutatkozik, mert egyre több oka van, hogy Európa jóindulatát megnyerje, — mert szerintük elég raffinált eszközei vannak már a szovjetnek arra, hogy a vallásos élet fellendülését elfojtsa. — Az Országos kath. Nagygyűléssel kapcsolatban közöljük, hogy a Jézus Szíve Szövetség felkérésére SzántaySzémán István dr. szerkesztőnk október 1-én beszédet mond Kongregáció Otthonban rendezendő szövetségi országos gyűlésen.
260
FIGYELŐ
A z új jugoszláv konkordátum. Az ú j jugoszláv konkordátum, amely a Római Szentszék és a jugoszláv kormány között létrejött, elsősorban azt a célt szolgálja, hogy egyházpolitikai tekintetben egységet teremtsen az ú j államban. Eddig a jugoszláv állam területén az 1914. évi szerb konkordátum, az 1881. évi boszniai és hercegovinai egyezmény, az 1889. évi montenegrói konkordátum, Horvát-Szlavon országokra és Dalmáciára vonatkozóan az osztrák konkordátum (1875), egyes területekre nézve pedig még a magyar törvények tartalmaztak egyházpolitikai inltézkedéseket. Az ú j konkordátum intézkedései nagy vonásokban a következők: Az egyházi határok szorosan) egybeesnek az állam politikai határaival. Az egyháztartományok belső beosztása is megtörtént. A Bánát-nak azon része, amelyet eddig R. Rodics belgrádi érsek mint apostoli adminisztrátor kormányzott, önálló egyházmegyévé lett Nagybecskerek székhellyel. Hasonlóképen önálló egyházmegyévé lett a kalocsai főegyházmegyének] oda eső része (szabadkai—szuboticai püspökség), amelyet L. Budanovics apostoli kormányzó, mint püspök fog tovább kormányozni. Eelujul a régi tinini püspökség (a, régi zárai egyházmegye). A konkordátum szerint két ú j érsekség lesz. A horvátoké: a spalatói, a szlovéneké: a laibachi (lyublánai). A spalatói ú j érseknek szuffragáneus püspökei lesznek az összes dalmát püspökök, a laibachinak pedig: a maribori püspök. Az érsekek és püspökök kine-
vezése a más államokkal kötött konkordátumokban szabályozott módon van itt is körülírva s az egyházj szabadsága e téren is biztosítva van. A jugoszláv konkordátum gazdasági tekintetben teljes autonomiát biztosít a katholikus egyháznak az összes vallásfelekezetek egyenjogúságának alapján. Az egyházi vagyon az egyházzal való külön megegyezés nélkül nem sajátítható ki agrárreform céljaira sem. Azon összeggel, amelyet az állam a katholikus egyház céljaira évenkint köteles adni, az egyház legjobb belátása szerint maga jogosult rendezkedni. Tanügyi vonatkozásban a jugoszláv állam elismeri a konkordátumban a katholikus iskolák szabadságát és hivatásuknak fontosságát, az állami iskolákban pedig biztostíja a katholikus hitoktatást és vallásos nevelést. A zágrábi és laibachi katholikus theologiai fakultás véglegesen megmarad s szervezetük teljesen alkalmazkodni fog az egyetemek és szemináriumok kongregációjának legújabb előírásaihoz. A theologiai studium ideje hat év, a doktori fokozat elnyeréséhez azonban hét év kell. Az első két esztendő kizárólag filozófiai képzés lesz. A házasság-jogra vonatkozóan a konkordátum röviden ezeket mondja: „A katholikus (egyház színe előtt) templomban kötött házasság teljes államjogi következményeket élvez s a házassági jogszabályok az egész jugoszláv területen érvényesek." A katholikus akcióról és annak szervezetéről külön intézkedik a konkordátum. Azt pártok felett álló és a püs-
261 pöki kar felelősségén nyugvó szervezetnek minősíti. A papság politikai tevékenységének .eltiltását illetőleg a Szentszék hajlandóságát fejezte ki bizonyos rendelkezés kiadására, ha majd a kormány más hitfelekezetekre is hasonlót fog kiadni. A konkordátum ntolsó cikkelye az ószláv (glagolit) egyházi nyelvnek h a s z n á l a t á r ó l intézkedik. Erről a cikkelyről bővebben a jövő számban fogunk írni. Az olmützi „Apostolát" nyomán közöljük a fenti ismertetést. Ez a folyóirat rendkívül érdekes esettel világítja med a katholikus egyház helyzetjavulásának előzményeit. Már a tragikusan elhunyt Sándor király igyekezett a katholikusok helyzetével foglalkozni. A Jeftics-kormány alatt a helyzet már szinte kibírhatatlan volt, mert Jeftics diktatúrájának előkészületeit épen a „Szlovenec" c. katholikus folyóirat
leplezte le. Döntő fontosságú volt azonban az öreg zágrábii érseknek, Bauernek Pál régenshercegnél történt kihallgatása, amelyen igen szomorú memorandumot olvasott fel az érsek a hercegnek. Olvasás közben annyira elfogta az öreg érseket a fájdalom, hogy az előtörő könnyektől nem tudta folytatni a memorandum olvasását sj ezen szavakkal nyújtotta át a hercegnek: „Kérem olvassa ön tovább, mert nem bírok a könnyeimmel." A herceg is annyira meg volt hatva a jelenettől, hogy biztosította az érseket a rezsimváltozásról s amint tudjuk a szabadkőműves Jeftics meg is bukott. A fellendülés első jelének mondható, hogy dr. A. Stepinac zágrábi érsek koadjutor nyolc új zágrábi parochia szervezését indította meg,amelynek építkezési költségei 45 millió dinárt tesznek ki. Eddig a 210.000 katholikus hívőt csak — hat plébánia gondozta.*
262
IRODALOM Könyvek. Lapok. „Szveti Metód, arcibiskup moravskí a panonskí, ucsitely szlovenszky" (Sz. Metód Morávia és Pannónia érseke, szláv tanító). Irta Spisák Pál eperjes-egyházm egyei áldozópap. Igló, 1935} — Sz. Metód halálának a szlávok elsó' érsekének és apostoli delegátusának 1050. évfordulójára Íródott ez a kis mű, amely a régi magyar krónikákon( Névtelen jegyző, Rogerius) kívül Nestor krónikáját, a vonatkozó cseh, bolgár, orosz és lengyel irodalom több idevágó termékét, a magyar művek közül dr. Stripszky Hiador és Décsy művét használta fel dolgozata megírásához. Röviden tárgyalja a liturgikus nyelvet, a latin nyelv szerepét. Külön fejezetben ír a cyrillikáról és a glagolit írásról. Sz. Methód és Cyrill személyéről, sz. Methód útjairól s az általok közvetve vagy közvetlenül megtérített népekről külön-külön tárgyal a dolgozat^ Külön fejezetben tér ki VI. István pápa és sz. Methód viszonyára s cáfolni igyekszik az egykorú német történetírásban elterjedt azon vádat, hogy István pápa eretneknek nyilvánította volna sz. Methódot. Kár, hogy ennél a kérdésnél nem használta fel Er. Snopeknek Kremsierben (1911) megjelent „Constantinus—Cyrillus und} Methodius" c., valamint ugyanazon szerzőnek „Die Slavenapostel — Kritische Studien" (Kremsier, 1918) c. hatalmas köteteit, amelyekben az egész vita anyaga kritikailag van feldolgozva és VIIT. János pápa „Industriae T u a e " kezdetű apostoli levelének, melyben az ószláv liturgia engedélye és dicsérete foglaltatik, —i hitelessége minden vitán felül bizonyítva van. — Második kötetében Wiching püspökről, sz. Methód utódjáról, aki az ószláv liturgiának nagy ellensége volt, bebizonyítja, hogy „Urkundenfälscher", vagyis hogy adatai hamisak. Ezen két kötet tekintélyé^ a velohrádi akadémia is alátámasztotta, mert mind a kettő annak kiadványai között (Operum Academiae Velehradensis, tomus II. és V.) jelentek meg. A magyarországi első hittérítés kérdésével is külöín foglalkozik a szerző. Ez a kérdés is sok vitát provokált s az utóbbi időben a Karácsonyi-féle merev és elfogult megállapításo"kat sokban lefaragtaj az objektív történetírás. Az újabb adatok világánál feltétlenül úira -s oknyomozóan kellene megírni történelmünknek ezt a nemzeti szempontból is rendkívül érdekes és tanulságos fejezetét, amely a sz. Methód-féle hittérítési mű hátraszorításával és a német politikai túlsúly erősödésével, végeredményben pedig a keleti egyház és ritus területi veszteségével függ össze. VIII. János pápa az ószláv liturgia engedélyezésénél megállapítja, hogy semj a hitnek, sem a tanításnak nem lehet ártalmára, hogy a „jól lefordított" és „jól magyarázott" sz. szövegeket ezen a nyelven használják. Ez minden liturgikus) nyelv patentje: a pápa nyilatkozata a dogmatikai és liturgikus hűséget illetőleg. A szerző hasznos munkát végzett, bár dolgozata a tételek felállításával inkább kompendium, amelyet érdemes volna széles mederben kidolgozni. Dr. Szántay-Szémán István.
263 * LEGSZENTEBB IMAKÖNYV. Aranyszájú Szent János egyházatya és isteni liturgiája. Szerkesztette Dr. Kiss Andor hajdudorogi e. m. áldozópap, szfőv. Mttanár. Petrasovszky E. festőművész rajzaival. Budapest, _ Stephaneum nyomda r. t. Ára 86 fillér. Hézagpótló, rég nélkülözött munka. A gör. kath. hívek mindenkor benne éltek a liturgiában. Sajnos, az utolsó évtizedek minden elevensége mellett is, melyet szertartási nevelés tekintetében elérnünk sikerült, városi intelligenciánk nagy része egyre távolabb jutott ősi szertartásaink ismeretétől. Sokszor nagy távolságokról kellett elzarándokolnia saját templomába, hogy7 legalább egy-egy csöndes szent liturgiát láthasson saját szertartása szerint, sokszor olyan helyre vetette főleg közhivatalokban élő és tevékenykedő hittestvéreinket az élet árja, hol a görög szertartás csak az ő emlékezetükben, ott is egyre haloványabban élt. Ezek javarésze közömbössé vált. A latin szertartásba már bele nem szokhatott, a magáét nem gyakorolhatta. Gyermekeik sokszor teljesen elvesztek szertartásunk,. sőt Egyházunk számára. Dr. Kiss Legszentebb Imakönyve gyökerén fogja meg a bajt. Olyan könyvet ad a gör. kath. ifjúság és a világi értelmiség kezébe, mely visszavezeti szentélyeinkbe, a baldachinos oltár elé. Megérteti velük azt a misztériumot, mely) ott végbemegy, megtanítja benne tevékenyen részt venni „ együtt az egyházzal!" Azt pedig, kit a görög szertartású oltár elé való járulástól nagy fizikai távolságok választanak el, lélekben viszi oda. Aki e könyvből imádkozik, legyen bár pusztán, vagy a hatalmas fővárosok kőrengetegeiben, maga előtt látja az áldozattevő papot, a magát föláldozó Krisztust, lát minden mozdulatot, hall minden hangot és megérti jelentőségüket. Még az idegen szertartású szentmisékben is ráismer a sajátjával való egyezésekre, a magáéban pedig teljesen otthonossá válik.
Dr. Kiss Legszentebb Imakönyvének gör. kath. családnál nem szabad hiányoznia, de ott van a helye minden olyan latin szertartású intelligens hívő könyvtárában is, ki az egyházak testvéri egyesülésének s ezt előkészítendő, az egyházak kölcsönös összeismerkedésének híve és munkása óhajt lenni, mert ennél jobban eddig egy könyvből sem| ismerheti meg az ősi görög liturgiát, az Anyaszentegyház legszebb korszakának eme ma is 'élő tanúját K. J. * Az Uj Kor aktív katholikus orgánum szeptemberi számában bejelenti a fiatal katholikusok ú j mozgalmának megindítását: Az Áradj Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László szerkesztésében megjelenő lap szeptember 1-i, száma érdekes illusztrációkat közöl. A vezető cikkeket Harsányi Lajos kanonok a magyar falu feltárásáról, Kovács Sándor, az A. C. főtitkára az ú j mozgalomról ,P1. Martindale, a híres londoni jezsuita atya az angol és magyar viszonyokról« Szántay-Szemán István dr. prelátus az egyházak egyesüléséről írtak. (A cikket egész terjedelmében múlt számunkban közöltük.) Venczel József, az erdélyi Majláth körök elnöke legfontosabb teendőinek egyikéről, az értelmiség neveléséről Stanislas Fűmet (Páris) a konvertia René Schwobról, Rónay György Babits Mihályról, Kozma Ferenc a párisi magyar munkásokról, Neuberger Bonaventura dominikánus atya a neotomizmusról ír. Kézai Béla Szekfü Gyula ú j munkájáról, Haics Géza a gyöngyösbokrétáról, Kiss István lelkész (Mezőkövesd) a fiatalság kérdéseiről írnak. Folytatólagosan közli a lap Clasdel és Riviere érdekes levelezését P. Gemelli 0.| F. M. a milánói katholikus egyetem rektorának cikkét a kereszténységről és a római jogról. Sigrid Undset és mások aktuális kis cikkei, Gerencsér István piarista beszámolója, aktuális glosszák egészítik ki az ú j számot.
264
KELETI LEXIKON Hodeketria. Ezen a néven (vezető az úton, halauz) volt ismeretes keleten a sz. Lukács evangélista által festett Mária-kép. Theodor Lector az 500. év körül írja, hogy ezt a képet a 450. év körül ajándékba kapta Eudokia, II. Theodozius csázsár felesége (408— 450), amikor Palesztinába, a Szentföldre zarándokolt. — Eudókia ezt a becses ajándékot sz. Pulcheriának ( t 453) ajándékozta, aki egy templomban (ton hodegon) helyezte el. Dr. Mikiik szerint a bizánciak általában hodegoszoknak nevezték védőszentjeiket is. I t t kezdődött ennek a kegyképnek tisztelete s a „bold. S z ű z " kegyelmeinek végtelen sorozata és folytatódott Konstantinápoly elestéig (1453), amikor a janicsárok karddal összevagdalták a képet. Ma már csak másolatok révén ismeri és tiszteli a világ. A csodatevő kép gazdag felszerelése s a janicsárok zsákmányává lett. Ritus. A ritus (szertartás) szót két értelemben] használjuk. Először valamely szent ténykedés végzésének módját, formáját nevezzük rítusnak. Ezen értelemben használja a liturgikus tudomány. Második értelmében jelenti valamely egyháznak összes szent ténykeléseit (funkcióit) együttvéve, vagy a szentségek kiszolgáltatását, a szent liturgia (mise) és más officiumok (istenszolgálatok végzését oly) módon, amint az az illető egyháznak sajátossága. A ritus második értelmezéséhez hozzákapcsolódnak a hierarchiai, egyházfegyelmi sajátosságok, amelyek a gyakorlat, a szokás, vagy egy nagyobb központ hatása folytán honosodtak meg,
amelyeket később az Egyház is jóvá hagyott s amelynek ma is igen erős kapcsolatot alkotnak a hívek és lelkipásztoraik között. Általánosságban csak ^ latin és keleti rítusról szoktunk beszélni. A latin ritus gyűjtőfogalma alatt ma a római, a Sz. Ambrus és a mozarab rítust (liturgiát) értjük, a keleti ritus körébe több ritus tartozik. A kat. főbb keleti ritus a következő: 1. Az örmény miseanyaga kovásztalan kenyér az áldozás egy szín alatt történik, liturgikus nyelve az örmény. 2. A kopt (kovászos kenyér két szín alatti áldozás, kopt és arab nyelv) és az abesszin (kovászos kenyér, két szín alatti áldozás aethiopgeez nyelv.) 3. A szir (kovászos kenyér, két szín alatti áldozás, szír és arab nyelv.) 4. A kaid (kovászos kenyér, egy szín alatti áldozás, kaid nyelv.) és a malabár (kovásztalan kenyér, egy szín alatti áldozás, szír-kaid nyelv.) 5. A maronita (kovásztalan kenyér, egy szín alatti áldozás, szír és arab nyelv.) 6. Tiszta görög, amelynek ágai az italo-greaecus, a görög-melchita, a román, a ruthén, a bolgár, a szerb és az orosz. Minden ága kovászos kenyeret használ, két szín alatt szolgáltatja ki az Oltáriszentséget. A szertartás nyelve a tiszta görög és italo-graecus ágnál az ó-görög, a görög-melchita ágnál az arab és görög, a románnál a román nyelv, a ruthén, bolgár, szerb és orosz ágnál pedig az ószláv (lingua palaeoslavica.). A tiszta görög ághoz tartozik a hajdudorogi egyházmegye ahol az ógörög nyelv mellett a magyar nyelv is használatban van. (szi.)
Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelősszerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.
KELETI EGYHÍZ
TUDOMÁNYOS
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZANTftY-SZÉMAN ISTVÁN dr. MEGJELENIK
HAVONTA.
A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL
CIKKEK. Juhász Délies 0 . S.i B. M.: Az unió és Kelet. Szántay-Szémán István dr.: Ritus és ritusváltoztatás. II. Kozma János: Az átlényegülés időpontja a szent liturgiában. V. Dr. Cosma Buccola M. S.: Emléksorok a grotta-ferratai hírneves görög apátságban tett látogatásról. I—XIV. Olaszból: Petrásovszky Leó.
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MISKOLC HUNYADI-UTCA 3. SZÁM ELŐFIZETÉSI AR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595
KRÓNIKA* A XXVI. Orsz. Kath. Nagygyűlés. Actio Catholiea propaganda-nap Homrogdon. Az ötödik pinszki uniós konferencia. FIGYELŐ. Kelet lelke Kelet imájában. IRODALOM. Dr. Ludwig Berg: Ex Oriente. Ism. ifj. Gyulai Jenő. KELETI LEXIKON. Breszti unió. — Congr. de propaganda fide. — Melehiták. — Örmény szert, katholikusok.
II. ÉVFOLYAM 9. (19.) SZ. 1935 N O V E M B E R HÖ A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA
