IRODALOM ENDRE ( )

Szerző: Benke Róbert

IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON ADY ENDRE (1877-1919) Költő, publicista. A Nyugat első nemzedékének meghatározó alakja. Költészetére nagy hatást gyakoroltak a századforduló stílusirányzatai, gondolatrendszerei, elsősorban a szimbolizmus (A Tisza-parton; A magyar Messiásokciklus), a dekadencia (A Halál rokona-ciklus); számos motívumkört teremtett a magyar irodalomban. A társadalom elmaradottsága ellen lázadó költeményei az Új versek (1906) és a Vér és arany (1907) kötetek híres versei. Én-költészete szimbolikája sokszor burkolt lázadás (Góg és Magóg fia vagyok én; A Muszáj Herkules-ciklus, A napisten papja), a magyar elmaradottság ostorozása (A magyar ugaron-ciklus). Formabontó, olykor meg nem értett lírikus, aki elsősorban költőként ismert, pedig önmagát mindvégig publicistának tartotta, amit az is jelez, hogy a költészetében megjelent motívumok mindegyike megtalálható cikkeiben, így nem lehet szétválasztani verseitől, melyeket főleg a Nyugat, a Nagyváradi Napló, a Figyelő, a Huszadik Század közölt. ARANY JÁNOS (1817-1882) Költő, műfordító, szerkesztő. A magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. 1846-ban díjat nyer elbeszélő költeménye, a Toldi (1847), elismerést és Petőfi barátságát is meghozva. Következő korszaka a nyomasztó nagykőrösi évek (1851-60), mely lírájában a bezártság, magára maradás, a társadalmi ostorozás témáit adó „Felhők-korszaka”. A nemzeti öntudat ébren tartójaként a nemzeti hibákat ostorozva találja meg a ballada műfajt. Zsarnokostorozó balladája az V. László és A walesi bárdok. A ballada mellett a verses epikai műfaj megújítója. A nagyidai cigányok (1851) szatirikusan ostorozza a nemzeti hibákat, mely több művében, így a Toldi-trilógiában (1854, 1879) is fontos építő elem. A korszerűbb lélekábrázolás is megjelenik balladáiban (Ágnes asszony, A hamis tanú). Következő korszaka a pesti évek. Shakespeare fordításai (Szentivánéji álom, Hamlet) mellett egy hun trilógia megírásának terve foglalkoztatja (Buda halála, hun rege, 1863), folytatja a Bolond Istók (1873) verses regényét. E korszakának része Őszikék-ciklusa, öregkori lírájának bölcs öniróniája, fanyar megnyugvása. BABITS MIHÁLY (1883-1941) Költő, regényíró, műfordító. Ady és Móricz mellett a Nyugat első nemzedékének legjelentősebb művésze, kora irodalmi életének meghatározó alakja. Mint a Nyugat szerkesztője, majd főszerkesztője és a Baumgarten-alapítvány művészeti főkurátora nagy hatást gyakorolt az irodalmi életre. Erőteljes zeneiséget, impresszív hatásokat, filozofikusságot mutató lírai műveiben a „tudós költő” reflexív alakja bontakozik ki, aki érzékenyen –bár mindvégig művészi magatartással – reagál a külső változásokra. Ezt mutatja a Levelek Irisz koszorújából kötete (1909). Háborúellenessége mutatkozik meg a Játszottam a kezével (1915), a Fortissimo (1917) című költeményeiben. Az elzárkózó, öncélú művészi magatartás (ön)bírálata, pályát lezáró remekműve a Jónás könyve (1940). Prózaírói munkásságából regényei, a Tímár Virgil fia (1922), a Kártyavár (1923), valamint a legjelentősebb, a Halálfiai emelkednek ki (1927). Műfordítói munkásságának csúcsa Dante főművének lefordítása. BALASSI BÁLINT (1554-1594) Költő. A magyar reneszánsz legnagyobb alakja. Udvarló szerelmi lírájának legkiválóbb alkotásai a Losonci Annához írt Anna-, később Júlia-versek ciklusa, amelyek jellegzetes (Balassi-) strófájában először születik meg magyar nyelven a lírai hang. Alakja a katona-költőé. Casteletti Amarilli című pásztorjátékát átdolgozza magyarra: Szép magyar komédia (1589). Humanistaként műveit tudatosan dantei mintára, száz darabra tervezte, melynek két 33-as önéletrajzi alapú egysége után harmadikként istenes versei foglaltak volna helyet. A vitézi életet bemutató igen kevés költeménye (Vitézek mi lehet... kezdetű költeménye például), valamint petrarkista, trubadúr költeményein túl (Hogy Júliára talála..., Ez világ sem...) inkább kiemelkednek személyes, közvetlen hangú, újszerű istenes versei, himnuszai (Bocsásd meg, Úristen, Három himnusz a Szentháromsághoz, Adj már csendességet). Költeményeit nagyrészt a Balassa-kódex (1655) őrizte meg.

www.elmki-jegyzet.atw.hu


IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

BERZSENYI DÁNIEL (1776-1836) Költő. A magyar romantika előfutára, a klasszicizmus és a romantika átmenetét jelenti költészete. Első korszakában (1800-1808) még a nemesi világkép keretein belül gondolkodik (A felkölt nemességhez, 1805), de a napóleoni háborúk hatására már a haza féltése jelenik meg A magyarokhoz (Forr a világ...kezdetű, 1807) ódájában. Nosztalgikus hangulatának, lemondással teli világképének megfelelő költői formáját találja meg az elégia műfajában (Búcsúzás Kemenes-Aljától, Levéltöredék barátnémhoz), közülük kiemelkedik A közelítő tél, mely szintén 1804-08 között keletkezett. Második korszakát (1809-17) Kazinczyval kötött barátsága jellemzi, s az általa javasolt episztola műfajában való költői kifejezés (Kazinczy Ferenchez, 1809; Dukai Takács Judithoz, 1815; Vitkovics Mihályhoz, 1815). Megérinti a felvilágosodás eszmeköre is. Kölcsey 1807-es bírálata mintegy lezárja a korszakot, de 1825-ös válasza, az Észrevételek Kölcsey recenziójára című cikke már a romantikus költői magatartás és képalkotás jogosságát védi. BESSENYEI GYÖRGY (1747?-1811) Regény-és drámaíró, filozófus. A magyar felvilágosodás első szakaszának legnagyobb alakja. 1772-ben megjelent művei, így az Ágis tragédiája, Hunyadi László tragédiája a magyar felvilágosodás korszakhatárát jelzik. Kulturális programjában, röpirataiban a magyar nyelvművelés követelményét a modern (felvilágosult, locke-i, voltaire-i) tudomány terjesztésének igényével kapcsolja össze, ennek szolgálatába állítja filozófiai műveit, például a Holmi (1779) esszégyűjteményét. A bihari remete nevelő hangja hol a groteszk komikum eszközeivel bírálja a felvilágosult abszolutizmust (Tariménes utazása, 1804-es szatirikus-utópikus államregény), hol az egyén és emberiség lelki, társadalmi problémáit fejti ki (A természet világa, filozófiai költemény). Lírájából kiemelkednek bölcselkedő költeményei (A lélekről, 1772), valamint tájlírája (A Tiszának reggeli gyönyörűsége, 1772). CSÁTH GÉZA (E. N. BRENNER JÓZSEF; 1887-1919) Író, zeneesztéta, orvos. Elbeszélései, zenekritikái a Nyugatban jelentek meg, a Budapesti Napló zenekritikusa. Korai naturalista novellái (Apa és fiú; Trepov a boncolóasztalon) témáit még orvostanhallgató korából merítette. A későbbi körorvos novellahőseit nem célok vezérlik, hanem elfojtott vágyak, indulatok. Műveiben egyszerre hat a biologisztikus szemlélet, valamint a szimbolizmus, a szecesszió. Megkomponált, a nyelv zeneiségét kihasználó – érett korszakának – legjobb elbeszéléskötetei A varázsló kertje (1908) és Az albíróék és egyéb elbeszélések (1909). A morfinista Csáth elbeszélői világa sokszor az álom és valóság, a gyermekkor (A vörös Eszti, 1908) realitásával való találkozás, olykor indulatos, gyilkos (Anyagyilkosság, A kis Emma, Gyilkosság) pszichoanalitikus érzékeltetés. Nyolc drámája közül kiemelkedik a polgári dráma legjobbjai közé tartozó Janika (1911), s az abszurd dráma előfutárának tekinthető Hamvazószerda (1911). CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (1773-1805) Költő, író, műfordító. Balassi után a legnagyobb magyar lírikus, a felvilágosodás, a rokokó és a népiesség páratlan szintézisét megalkotó művész. A felélénkülő politikai légkörben írja közéleti kritikus verseit (Magyar! Hajnal hasad; Egy magyar gavallér), a társadalombíráló Békaegérharc (1790) hősköltemény-paródiát, vagy A méla Tempefői (1793) szatirikus drámáját. Antifeudális gondolati lírája, rousseau-i, voltaire-i világképe könnyed kifejezésmóddal párosul a Konstancinápoly (1793) és Az estve (1794) költeményeiben. Költészete hangnembeli változatosságot, szinte minden műfajban alkotó művészt mutat. Lilla-ciklusa és az Ódák kötet a magyar felvilágosodás legszebb rokokó-szentimentalista stílusú, egyben a népies műdalformát kezdeményező alkotásai. A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz túlmutatva a szentimentalizmuson, már a preromantika alkotásai. Művei, műfajkísérletei számos témában, stílusban bontakoznak: a Dorottya (1799) vígeposza a vidéki élet körképe, a Parasztdal, vagy a Szegény Zsuzsi, a táborozáskor népies dalok, az Anakreoni dalok (1803) a kor divatos jambikus dalai a szerelemről, a borról, az életörömről.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

DÉRY TIBOR (E. N. DEUTSCH; 1894-1977) Író, szerkesztő. Már az I. világháború után jelentkezik a Nyugatban novellákkal. A 20-as években expresszionista műveket ír, a bécsi Ma és a berlini Sturm munkatársa. Az író, fényképész, s ki tudja hány foglalkozású, nagypolgári családi alapjait odahagyó Déry Kassákkal, Illyéssel a Dokumentumot szerkeszti, később Vértes Györggyel a Gondolatot. 1950-ben jelent meg Felelet című regényének első, majd két év múlva második kötete. Az 1956-os tevékenysége miatti börtönévei alatt írja G. A. úr X-ben című regényét és Bécs, 1934 című drámáját. 1963-ban jelent meg Szerelem című elbeszéléskötete. Főműve A befejezetlen mondat (1947), a 30-as évekbeli nagypolgárság és munkásosztály szembenálló világát bemutató regény. A század nagy eszméit tette mérlegre a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról (1971) regényében. DSIDA JENŐ (1907-1938) Költő. Kiváló formaművész, az avantgárd képzettársításait megőrizve újította fel a kötött versformát, a klasszikus hagyományokat. Korai költészete a századvég és a nyugatos líra hatását mutatja. Leselkedő magány (1928) című kötetében a háború utáni nemzedék csalódásának és magányának adott hangot. Igazi megnyugvást az újkatolikus reformmozgalommal találkozva talált, melyben mélyen átélt gyermekkori vallásossága erősödött meg. A kisebbségi költő sorsát krisztusi áldozatvállaláshoz hasonlítja második kötete (1933) címadó versében, a Nagycsütörtökben. A Nyugat harmadik költőnemzedékéhez hasonlóan ő is a „bukolikus” idillben kereste a megbékélést. Ezt mutatja a Kóborló délután kedves kutyámmal hexametrikus világa, vagy az Angyalok citeráján (1938) posztumusz kötete. Műveiben a keresztény szeretet engesztelése (Vidám kínálgatás keresztényi lakomán), a keresztényi sztoicizmus (Út a Kálváriára), a közösségi hűség és a történelmi felelősség (Psalmus Hungaricus) fogalmazódik meg. EÖTVÖS JÓZSEF (1813-1871) Író, költő, politikus. Már korai, 30-40-es évekbeli költeményeiben kifejeződik politikai küldetéstudata (Búcsú, Végrendelet), szociális érzékenysége (A megfagyott gyermek). E korszakának terméke első jelentősebb regénye, A karthausi (1840). További regényei konkrétabb politikai céljait tükrözik: A falu jegyzője (1845) centralista szemléletű, szatirikus vádirat a megyerendszer feudalizmusa ellen, míg a Magyarország 1514-ben (1847) a liberális eszmék alapkérdéseit ábrázolja történelmi képekben. Széchenyivel és Deákkal a mérsékeltebb politika híve volt. Fontos államelmélet munkája A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (1851-54), valamint A nemzetiségi kérdés (1865). Az általános és kötelező népoktatás törvénybe iktatása (1868), a tanárképző intézet felállítása szintén az ő nevéhez fűződik. FAZEKAS MIHÁLY (1766-1828) Költő. Szerelmes versei rokokó és szentimentalista stíluselemekből építkeznek, a sablonokon túlnő az élmény és a természetesség (Ruszánda, moldvai szép, Az öröm tündérsége, Végbúcsú Ámelitől, 1789-90). A természet gazdagsága vigasztalásul szolgál a költőnek, A tavaszhoz, a Nyári esti dal (1824) című költemények a magyar természetlíra kiemelkedő alkotásai. A természettel való közeli kapcsolatából születik a Magyar Füvészkönyv (1807) című, Diószegi Sámuellel írott tudományos műve, megalkotva számos növény latin nevének csodálatos ma használatos magyar megfelelőjét. Főműve a Lúdas Matyi (1815) című elbeszélő költeménye, mely az első mű irodalmunkban, amely népmesei tárgyat, népmesei eszközzel, hiteles népi hangon, de hexameterekben dolgoz fel.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

FÜST MILÁN (1888-1967) Író, költő, drámaíró, esztéta. Már első írásaiban egy maga teremtette álomvilágban, a külvilág borzalmaitól idegenkedve, groteszk elemek és lélektani megfigyelések ötvözéséből jött létre művészi magatartása, lírája, amit Változtatnod nem lehet (1931) című első verseskötete is jelez. A modern szabad vers megteremtője a magyar költészetben. Életművének legjelentősebb alkotása a féltékenyég nagyszabású regénye, A feleségem története (1942). 1904-től negyven éven keresztül írt naplója volt a forrása erkölcsfilozófiai nézeteit kifejtő Ez mind én voltam egykor (1958) és a Hábi-Szádi küzdeleinek könyve (1958) című „filozófiai „ezeregyéjszakájának”. Nagy művészregénye, a Parnasszus felé 1961-ben jelent meg. GÁRDONYI GÉZA (1863-1922) Regényíró, költő, elbeszélő. Egyike ő a századvég-századelő rejtőzködő alkotóinak. Az elbeszélő Gárdonyi első nagy teljesítménye Az én falum (1898), realizmus és álomszerűség keveréke. Következő évben kezdte közölni leghíresebb regényét, egyfajta hazafias „hőskölteményét”, az Egri csillagokat (1901). A láthatatlan ember (1902) és az Isten rabjai (1908) című regényeinek közös sajátsága a szimbolikus témák (halál, művész, álom, magány,...) modern, az utóbbi mű esetében erőteljesen szecessziós világa. HELTAI JENŐ (1871-1957) Költő, regény- és drámaíró, újságíró. A modern nagyvárosi élet könnyed verselőjeként tűnt fel (Modern dalok kötete, 1892). Újságcikkei mellett novellákat (Írók, színésznők és más csirkefogók, 1910; A tündérlaki lányok, 1914 kötetei), regényeket (Az utolsó bohém, 1911; Family Hotel, 1913; Jaguár, 1914), színműveket írt, fordított. Novelláinak és regényeinek alakjai a polgári élet körén kívül eső világból valók: bohémek, színészek, kalandorok. Legnagyobb színpadi sikerét A néma levente (1936) verses színművével érte el. ILLYÉS GYULA (1902-1983) Író, költő, műfordító. A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A népi írók mozgalmának elindítói közé tartozik a 30-as évek elején. 1944-ig a Nyugat utódját, a Magyar Csillagot, majd a Válasz című folyóiratot szerkesztette (1947-8). Megújította a magyar elbeszélő költészetet (Három öreg, 1931; Hősökről beszélek, 1933). Prózai művei közül kiemelkedik a Petőfi (1936) monográfiája, a Puszták népe (1936) szociográfiája, valamint az Ebéd a kastélyban (1962) gyűjteményes kötete. Drámáiban a nemzeti sorsfordulókat jelenítette meg, megalkotja a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusát (Fáklyaláng, 1953; Dózsa György, 1956). Lírájának sokszínűsége az új élet építésének örömétől (Megy az eke, 1945) a szocializmus ígéreteiben való csalódásáig (Egy mondat a zsarnokságról, 1950) hat, de nem merül ki csupán a politikai témában. JÓKAI MÓR (1825-1904) A magyar romantikus próza legnagyobb alakja. Első írói korszaka (1850-65) legnagyobb regényei, az Egy magyar nábob (1853), Kárpáthy Zoltán (1854), valamint 1851-es novelláskötete, az Egy bujdosó naplója (1851) világára a francia romantika hatása, különc alakok, titokzatos környezet bemutatása a jellemző, de hamar nemzetibb, egyénibb stílust hozott létre. A kiegyezés utáni stílusváltást a reformkori hősöktől való elfordulás jellemzi (A kőszívű ember fiai, 1869; Fekete gyémántok, 1870; Az arany ember, 1872), s elfoglalja helyét a hazáért harcoló, az újító hős, bár alakjainak mindig számolnia kell az arisztokraták avitt világával, a papi szűklátókörűséggel, az előítéletekkel (És mégis mozog a föld!, 1972). Harmadik alkotói korszaka a 90-es évek első felére esik. A Sárga rózsa (1893), A gazdag szegények (1890) témái személyes élményekre támaszkodnak. Művei a romantika és a realizmus motívumainak összekapcsolódásai, örök magyar klasszikus.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

JÓZSEF ATTILA (1905-1937) Költő. Juhász Gyula segítségével jelent meg első kötete, a Szépség koldusa (1922). Számos hatás felfedezhető költészetében, ezeket mind túlszárnyalva alkotott belőlük szintézist. Megteremti a tájlíra sajátos külvárosi, városperemi szimbolizált személyes formáját (A város peremén, Külvárosi éj, 1932-es címadó kötetben). Költészete érzelmi világának erőteljes lázadó formáját mutatja a proletár versekben is (Tömeg, Szocialisták, Proletárdal), de ezek is mind a szellemi-érzelmi hiány betöltésének formái. A csoporthoz tartozás mellett a hiány további formái a mamához (Mama, Kései sirató), a nőhöz, a társhoz (Nagyon fáj, Klárisok, Óda) szóló érzékeny költemények. Verseinek erőteljes asszociatív struktúrája (A hetedik) sokszor filozofikussággal (Eszmélet, Tudod, hogy nincs bocsánat), nemzeti programmal (A Dunánál), önmegszólító formákkal (Karóval jöttél) párosulva a magyar líra remekei. Számos műfajt újított meg a magyar irodalomban, így A kozmosz éneke szonettkoszorúja a szonettet, az Egy spanyol földmíves sírverse az epigrammát. Ignotus Pállal 1936-től a Szép Szó című folyóirat szerkesztője. JUHÁSZ GYULA (1883-1937) Költő. Egyik szervezője a Holnap című antológiának. Szülővárosában, Szegeden ismerkedett meg szerelmi lírájának ihletőjével, Sárvári Anna színésznővel. Rokonszenve a munkásság iránt a forradalmak idején erősödött meg. Szerelmes versei, Anna-ciklusa (Annához, Anna örök) a reménytelen vágyakozás és beteljesületlen rajongás darabjai. Költészetét végig kísérik az ún. „magyar versek”, amelyek közül a tájversek jelentősek (Magyar nyár 1918, Magyar táj magyar ecsettel). Életében későn jelentkezik az emberi szenvedés iránti együttérzés sajátos vallásossággal párosuló lírája (A tápai Krisztus). A villoni balladaforma meghonosítója (Ódon ballada, 1907). Kisregénye (Orbán lelke, 1924) és szinte minden elbeszélése önéletrajzi ihletésű. KAFFKA MARGIT (1880-1918) Író, költő. A Nyugat munkatársa. Versek című első kötete 1903-ban jelent meg. A XX. századi magyar irodalom élvonalába regényei révén emelkedett. E regények a magyar kritikai realizmus jelentős darabjai. Színek és évek (1912) című regénye a századvégi dzsentri életforma enciklopédiája. E tematika mellett egy másik élménykör is jelentős prózájában: a nőprobléma a polgári társadalomban, melynek regényei a Mária évei (1913) és a Hangyaboly (1917). KARINTHY FRIGYES (1887-1938) Író, költő. A nyelvi humor legnagyobb alakja. 1912-ben látványosan tör be a magyar irodalomba, amikor megjelent az Együgyű lexikon és a Görbe tükör novelláskötete, humoreszkgyűjteménye, valamint az Így irtok ti (1912) karikatúragyűjteménye. Egyedülálló komikus szó- és formakincset alakított ki, forradalmasítva a humor, a szatíra művészetét. Háborúellenességének motívumai is megjelennek az Utazás Faremidóba (1915) című szatirikus gulliveriádájában és a Holnap reggel (1916) drámájában. 1918-ban jelent meg Krisztus és Barabbás című kötete, szatirikus publicisztikájának csúcsa. 1936-os agyműtéte az alapja Mennyei riport (1937) fantasztikus korszatírájának a „túlvilágról”, valamint az Utazás a koponyám körül (1937) regényének.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

KÁRMÁN JÓZSEF (1769-1795) Író, szerkesztő. A szentimentalista magyar próza legjelesebb képviselője. A rövid életű író 1794-95-ben alapította az Uránia című folyóiratot, minden műve ebben jelent meg. A Nemzet csinosodása című tanulmánya a nemzeti irodalom eredetiség-követését, valamint az ország kritikáját tartalmazza. Főműve a Fanni hagyományai (könyv alakban 1843) című szentimentalista levélregénye. A természet és a lélek összhangjának szuggesztív kifejezését tekintve páratlan kora magyar irodalmában. A magyar felvilágosodás kiváló szépírója. KATONA JÓZSEF (1791-1830) Drámaíró. A magyar dráma nagy alakja. Német színművek fordítása, lovagregények dramatizálása után kezdi írni történelmi tárgyú drámáit (Aubigny Clementina, 1813; Ziska, 1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814) szomorújátékát. Már Kecskeméten ügyészkedve írta az Erdélyi Múzeum pályázatára főművét, a Bánk bánt (1815), amit 1820-ban megjelentetett, de elfogadását, sikerét már nem érhette meg. Az öt felvonásos tragédia Erkel Ferenc megzenésítésében nemzeti operává lett. Egyetlen vígjátéka (A rózsa, vagyis: a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) a pesti színészvilágot mutatja be. Megírja szülővárosának történetét (Szabados Kecskemét történetei, 1834). Drámaesztétikai, kritikai nézeteit a Mi az oka, hogy magyar Országban a Játékszíni Költő-mesterség lábra nem tud kapni? (1821) című tanulmányában fejti ki. KAZINCZY FERENC (1759-1831) Irodalomszervező, költő, író. A magyar nyelvújítás vezéregyénisége, a magyar felvilágosodás író-literátora. Batsányival és Baróti Szabóval elindította a Magyar Museumot (1788), majd egyedül szerkesztette Orpheus (1789-92) című lapját. Eredeti művet viszonylag keveset alkotott, mivel a fordítást szorgalmazta az eredetiséggel szemben. Epigrammái a Tövisek és virágok (1811) címen jelentek meg. Önéletrajzi művei a Pályám emlékezete (1828) és a jakobinus mozgalomban való részvétele miatti hét évi várfogságának emléke, a Fogságom naplója (1831). Óriási levelezése mutatja irodalomszervező munkáját, melyet 1806-tól széphalmi otthonából látott el. Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél (1819) című tanulmányával a két tábor közötti szintézist próbálta megteremteni. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ (1885-1936) Költő, író, műfordító, hírlapíró. Alapvetően lírai alkatú, stílusú. Költészete egységbe foglalja a kor számos gondolati formáját (dekadencia, halálkultusz) és stílusirányát (impresszionizmus, szecesszió). Kiemelkedik A szegény kisgyermek panaszai (1910) versciklusa, valamint életművének lezárásaként a Számadás (1935) kötete. Hírlapírói tevékenységén túl a XX. századi széppróza egyik meghatározó alakja. Művészetének esztétikai vonása a lázadás (Édes Anna, 1926-os regénye), a játék (Esti Kornél-novellák, 1933), a lélektaniság (Nero, a véres költő, regény, 1922), a képiség. Az árulás társadalmi mondanivalóját kifejtő Nero után számos remekművet ír, így az Aranysárkány (1925) vagy a Pacsirta (1924) regényeit.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

KÖLCSEY FERENC (1790-1838) Költő, politikus, kritikus. A XIX. századi líra meghatározó alakja. Költészetének alaphangját a nemzet létkérdései körüli, olykor herderi pesszimista aggodalma határozta meg, a nemzeti dicső múlt eszményítése, a példaadás szerepe jelenik meg műveiben. Ezen alkotásai közül kiemelkedik a Zrinyi dala (1830), Huszt epigrammája (1831), Zrinyi második éneke (1838). Nemzeti himnuszunk (Himnusz, 1823) szerzője. Irodalmi kritikáiban (Csokonairól, Berzsenyiről) klasszicista mércét állított fel. A nemzet tanítójaként fejtette ki irodalompolitikai, nevelési, erkölcsi nézeteit a Nemzeti hagyományok (1826), Mohács (1826) Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (1834) című értekezéseiben. A magyar romantika első nagy alakja, az óda műfajában (A szabadsághoz, 1815; Rákos, 1821) alkotott maradandót. KRÚDY GYULA (1878-1933) Író, hírlapíró. Rendkívül termékeny író, mintegy hatvan regényt, 3000 elbeszélést írt. 1911-től kezdte szerepeltetni, egyfajta alteregójaként műveiben Szindbádot, az Ezeregyéjszaka legendás hajósának alakját (Szindbád ifjúsága, 1911; Szindbád utazásai, 1912), melyről Huszárik Zoltán készített filmet (Szindbád, 1971). A vörös postakocsi (1914) című regénye hozta meg Krúdynak a népszerűséget. A valóságtól eltávolodás –s mégis életszerűség – mindig foglalkoztatta (Álmoskönyv). Sajátos álomvilág lengi be műveit, egy-egy álmodozó figura áll a regények középpontjában, a múltat sóvárgó, bizonytalan kalandokra induló hősök (Rezeda Kázmér szép élete, 1933; Boldogult úrfikoromban, 1930). MADÁCH IMRE (1823-1864) Drámaíró, költő. Az önkényuralom politikai légkörében érlelődött meg benne egy drámai költemény terve az emberi lét és a történelem nagy kérdéseiről. Így keletkezett főműve, Az ember tragédiája (1861, könyv alakban), melyet 1883-ban mutattak be először (budapesti Nemzeti Színház). A filozófiai emberiségköltemény a romantika világszemléletén túl a kor tudományos, filozófiai nézeteit foglalja magában. Történelmi érdeklődése ifjúkori drámáiban is jelentkezik (Csák vénapjai, 1843; Mária királynő). Szatirikus társadalomszemlélete a Bach-rendszer bürokratikus módszereit gúnyoló Civilizátorban (1859) a leghatásosabb. Legjobb történelmi színműve a Mózes (1861). MÁRAI SÁNDOR (1900-1989) Író, költő, újságíró. A polgári életforma írója, európai humanista. Művei elemzéses vallomások. Főműve, az Egy polgár vallomásai első kötete 1934-ben jelent meg. Megállás nélkül írta Naplóját (1946), melyben különös erővel fogalmazta meg életének vezérelvét: a művész sosem lehet áruló. Tehetséges lírikus (Verses könyv, 1945), kiemelkedő költeménye, a Halotti beszéd (1950) a hazátlanság és a kivetettség fájdalmának kivételes hitelű megszólaltatása. Színművei közül A kassai polgároknak (1942) volt a legnagyobb sikere. Regényei körül igazi stílusbravúrnak számít a Szindbád hazamegy (1940) és a Vendégjáték Bolzanóban (1940). MIKSZÁTH KÁLMÁN (1847-1910) Író, újságíró, szerkesztő. A szegedi, majd budapesti újságíró első novelláskötetei (Tót atyafiak, 1881; A jó palócok, 1882) hozták meg a sikert, a népszerűséget. A dzsentriosztály szatirikus tablói, például A Noszty fiú esete Tóth Marival regénye (1907) mellett megmarad a társadalom kritikus rajzainál. A Beszterce ostroma (1895) című regény Don Quijote-i figurája inkább az elmúlt, dicsőbb századokba menekül, az Új Zrinyiász (1898) közéleti szatírájában csupán a csoda segítségével változhatnak meg az öncélú közéleti viszonyok. Szintén a csoda, a nép életének mindennapi misztikus motívuma az alapja a Szent Péter esernyője (1895) regényének. Művei a romantika és a realizmus stílusjegyeit összekötve a korszak legeredetibb, legélvezetesebb alkotóját adják.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

MÓRICZ ZSIGMOND (1879-1942) Író, szerkesztő. A XIX. századi magyar prózaírói hagyomány folytatója és megújítója. Új tartalommal töltötte meg a novellaformát: pontos lélekrajz, a cselekményvezetésben megmutatkozó drámai feszültség (Tragédia, Szegény emberek) jellemzi írásait. A Hét krajcár (1908) novellája hozza meg a sikert, s Ady barátságát, kivel felfogása azonos: lázadó forradalmiság, politikai radikalizmus a társadalom hibáinak, elmaradottságának, „ugar”-képének megrajzolása. Ezt mutatják naturalista jegyeket hordozó 1911-es regényei, a Sárarany és Az Isten háta mögött. A Tanácsköztársaságban való csalódás szülte szabadverseit (Magyar fa, Misanthrop) és legszemélyesebb lírai vallomását, a Légy jó mindhalálig (1920) című regényét. Későbbi regényei a társadalom hazug viszonyait vázolják fel (Úri muri, 1928; Rokonok, 1932), példaértékű alakjai gyakran társadalmon kívüli kitaszítottak (Árvácska, 1941; Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941). 1933-ig a Nyugat főmunkatársa, majd a Kelet Népe szerkesztője. NAGY LÁSZLÓ (1925- 1978) Költő, műfordító. Költészetére hatott a népköltészet, József Attila népies szürrealizmusa, a természet és ember bensőséges kapcsolata, amit keresztény- és folklórmotívumokkal gazdagított (Adjon az Isten, Kiscsikósirató, Csodafiú-szarvas). A bolgár költészet szakavatott fordítója. A politikailag megcsalatott költő humánus magatartása alakította ki a dalformából az epikus számvetés és a képi megjelenítés egyesítésével sajátos mitologikus hosszú-énekeit (Gyöngyszoknya, 1953). Verskompozícióinak középpontjába a pusztulás erőivel, a megaláztatással szemben álló embert állítja (Ki viszi át a szerelmet). Illúziók nélkül alakul ki látomásos-metafizikus dalaiban a remény a cselekvés erejében (Himnusz minden időben, 1965), vagy az emberi értékek pusztulása (Búcsúzik a lovacska). NÉMETH LÁSZLÓ (1901-1975) Író, esszéista, műfordító, szerkesztő. A 20-as években jelenik meg első novellája (Horváthné meghal), valamint első tanulmánya (Móricz Zsigmond, 1926). Regényeiben a realizmus klasszikus hagyományát, a gide-i, prousti modern tudatregény esztétikájával ötvözte, középpontban a „szent”, a „hős” alakjával (Emberi Színjáték, 1929; Égető Eszter, 1956), vagy a világtól elszigetelődő ember belső állapotrajzát mutatja be (Iszony, 1947; Gyász, 1935). Drámáiban az igazságtevő hőst állítja szembe korának kicsinységeivel (Széchenyi, 1946; Galilei, 1953; Az áruló, 1954; A két Bolyai, 1961). A XX. századi magyar próza megújítója, a regényben és az esszében európai szintű művelője. Megindítja a Tanú című folyóiratát. OTTLIK GÉZA (1912-1990) Író, műfordító. A háború után a Magyar Rádió dramaturgja. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott, hangjátékokat fordított, írt (A Valencia-rejtély, 1945). Kényszerű hallgatása a Hajnali háztetők című regénye 1957-es megjelenésével ért véget. Újraírja az Iskola a határon regényét (1959). Az egyetlen hosszabb műve az említett regénye ikerdarabjaként készült Buda (1993). Sajátos írói látása az élet és művészet, a tényleges és a kitalált egymással való helyettesítésének, az események szeszélyes rendjének érzékeltetése. ÖRKÉNY ISTVÁN (1912-1979) Drámaíró, novellista. A groteszk, abszurd novella és dráma legnagyobb hazai alakja. Első írásaiban keverednek a szürrealista és a naturalista elemek (Gyűlölet, 1934; Fiatal lány, 1935). Groteszk látásmódja, kesernyés humora tette fogékonnyá a rövid prózai műfajok iránt. A parabolikus novella végsőkig leegyszerűsítésével készült Egyperces novellák (1968) új műfajt teremtett. Legjelentősebb drámaíróink egyike. A Tóték (1967) és a Macskajáték (1969) drámái eredetije egyaránt kisregény volt, később formálódtak színpadi játékká. A Tóték az abszurd színház egyik első magyar jelentkezése.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

PÁZMÁNY PÉTER (1570-1637) Egyházi író, esztergomi érsek. A magyar katolikus megújulás vezető alakja, Felelete (1603) megnyitja a hitvitázó irodalom sorát. 1609ben Öt szép levél című vitairatában támadja meg a reformátor Alvinczi Pétert. Vitairatai tanulságait leszűrve állította össze a katolikus hitvédelem szintézisét (Isteni igazságra vezérlő kalauz, 1613). Grazban adja ki Imádságos könyvét (1606). Mind egyházszervezői tevékenysége, beszédei, Prédikációskönyve (1636) segítették a rekatolizációt, retorikus, árnyalt, sokszínű nyelve követendő hagyományt teremtett. A magyar barokk irodalom egyik kimagasló alakja. PETŐFI SÁNDOR (1823-1849) Költő. A rövid életű költő a nemzeti irodalom óriási alakja. A Pilvax-kör radikális szellemiségű csoportjának vezetője, az 1848-49-es forradalom maghatározó alakja. Kísérletező költő, számos műfajt honosított meg a magyar irodalomban, így a szatirikus eposzt (A helység kalapácsa, 1844), a naiv népi eposzt (János vitéz, 1845). A szabadság (Egy gondolat bánt engemet..., Nemzeti dal, Feltámadott a tenger) és a szerelem (Minek nevezzelek, Szeptember végén) költője. Hirdette, hogy a költőknek vezetni kell a népet (A nép nevében), forradalmi költeményein, alakján keresztül így lett a forradalom szimbóluma. Gyönyörű, önmagát a tájba helyező tájleíró költeményei (Tisza, Alföld) is olykor politikai töltést hordoznak. PILINSZKY JÁNOS (1921-1981) Költő, író. A frontról hazatérva az Újhold című folyóirat köréhez csatlakozott, s az Új Ember katolikus etilap munkatársa lett. A Trapéz és korlát (1946) kötetében háborús tapasztalatait erkölcsi és történelmi emberi tragédiának mutatja. A II. világháborút követő magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye Harmadnapon (1959) kötete. Nagy költeményei – mint a Harbach 1944 (1946), a Négysoros (1956), Apokrif (1956) – apokaliptikus látomások, melyekben az idő megállt, örökös jelenné vált a múlt. „Költő vagyok és katolikus” – mondta magáról, s hárította el a katolikus költő címkéjét. RADNÓTI MIKLÓS (1909-1944) Költő, műfordító. Első verseskötetei (Pogány köszöntő, 1930; Újmódi pásztorok éneke, 1931) a pogány életörömöt és a természetélményt tükrözik. Már a Kortárs útlevelére (a Járkálj csak, halálraítélt! kötetben, 1936) versében jelzi a választás lehetőségét: vagy megalkuvók leszünk, megbújunk, vagy vállaljuk sorsunkat. Radnóti ez utóbbi utat választotta, s lett az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei (Nem tudhatom), ám ezt is elpusztítja a háború (Erőltetett menet, Razglednicák, a Bori noteszben, 1944), s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet. Eszméi, értékei kifejezésére leginkább a vergiliusi ecloga forma felelt meg (Hetedik ecloga). SZABÓ LŐRINC (1900-1957) Költő, műfordító. Első kötete (Föld, erdő, Isten, 1922) szabad versekből áll. Műfajilag vonzódik a drámai monológ, a költői epika és a mítosz iránt (Kalibán, Istár, Anyám mesélte). Keleti filozófiák és Schopenhauer hatására a világot képzetként, álomként fogja fel (Dsuang Dszi álma). Második alkotói korszakának meghatározó műve a Tücsökzene (1947) című verses önéletrajzi ciklusa, 370 egyenként tizennyolc soros, jambikus tízesekből álló strófa alkotja, lírai magva a természetbe olvadás vágya, amit a tücsökciripelés motívuma sugall.



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

TAMÁSI ÁRON (1897-1966) Író. Első novellái a székely falu világát ábrázolták, mesei ihletésű költői realizmussal, életrevaló humorral mutatta be hőseit (Lélekindulás, 1925). Leghíresebb műve az Ábel-trilógia (1932-34). Klasszikus népi hőst teremtett, aki erkölcsi tisztaságával és furfangos eszével győzi le a veszedelmeket. Írásaiban gyakori lett az irreális elem, a mese csodába hajlott, a művek az erkölcsi megigazulás útját keresték (Jégtörő Mátyás, 1936; Ragyog egy csillag, 1937). TOMPA MIHÁLY (1817-1868) Költő. Az almanach-líra hatására szokványos témájú helyzetdalokkal kezdte költői pályafutását (Kandalló dal, 1840; Megnyugvás, 1843), majd szembefordult a valódi költői élmények híján, sablonokra épülő irányzattal (Egy magyar poétához, 1846). Ekkor jelent meg első korszakának legnagyobb sikere, a Népregék, népmondák (1846) mondafeldolgozás gyűjteménye. Költészetének legjelentősebb korszaka az 1850 után írott allegóriáké, melyekben a forradalom gondolatát tartja ébren az önkényuralom idején (A gólyához, 1850; A madár fiaihoz, 1850). A szabadságharc leverése és a megtorlás után menekvést és vigaszt a természetben talál csak, ebből fakad természetkultusza, mely a Virágének (1854) ihletője. TÓTH ÁRPÁD (1886-1928) Költő, műfordító. Költészetének alaphangja a szomorúság, a magány. Számára a város kallódó kisembereit körülvevő tárgyak is bánatot sugallnak (Kisvendéglőben, Hajnali szerenád, Orfeumi elégia). A magyar impresszionizmus legnagyobb lírai alakja, ő írta meg annak legjellemzőbb, felfokozottan mozgalmas versét (Körúti hajnal). Háború alatti békeverseinek legszebbje az Elégia egy rekettyebokorhoz (1917). Szerelmi lírája az Esti sugárkoszorú (1923) egyéni stílusötvözetében teljesedett ki, e versei életszeretetének legerőteljesebb megnyilatkozásai. VAJDA JÁNOS (1827-1897) Költő, író, publicista. Petőfi köréhez csatlakozott, eszméiben mindvégig hű marad Petőfihez. Első alkotói korszakában (1870-ig) a politikai-forradalmi (Egy honvéd emlékiratai, 1868; Luzitán dal, 1867) és szerelmi (Gina emléke –ciklus) témakör uralkodik. Később programszerűen fordul a gondolati-filozófiai költészet felé. Ennek a korszakának legjellemzőbb, legszebb költeményei a Nyári éjjel, A vaáli erdőben és a Nádas tavon. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy költői világa már a szimbolizmus előfutárának bizonyult. A Húsz év múlva (1876) a Gina iránti szerelmében immár kihűlt, de emlékezésre még kigyúló szív zenéjét szólaltatja meg. Versei filozófiai tartalmán túl a perspektivikus látásmód olykor allegóriába forduló (Az üstökös) alkotásai. Ady elődjének tekintette. VAS ISTVÁN (1910-1991) Költő, elbeszélő, műfordító. Már első versesköteteivel (Őszi rombolás, 1932; Menekülő Múzsa, 1935) a Nyugat harmadik nemzedékének élvonalába került. Művészete a gondolatiságnak és a költői szenvedélynek a magyar költészetben ritka ötvözete. Irodalmunk gyönyörű hazafias alkotásai, a hazaszeretet dokumentumai a Cambridge-i elégia című költeménye, s önéletrajzi kisregénye, az Elveszett otthonok (1943). Műfordítói munkássága kiemelkedő, többek között szép tolmácsolását adta Villon Nagy Testamentumának (1940), vagy az Angol barokk lírának (1943).



IRODALOM

ALKOTÓI LEXIKON

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855) Költő, drámaíró. A magyar romantika vezéralakja. Első nagy költői sikere a Zalán futása (1823) honfoglalási eposza, amelyben már megmutatkozik nemzetébresztő eszmeisége, a múlt példaértékűsége. Kisebb elbeszélő költeményei is gyakran fordulnak a történelmi múlthoz (Cserhalom, 1825). A romantika ezen megjelenési ága mellett a tündérromantikában is kiemelkedőt alkotott. A Csongor és Tünde (1831) filozofikus drámai költeménye mellett ide tartozik a Tündérvölgy (1826) és a Délsziget (1826) mesébe, álomba menekülése. Politikai hitvallásának egyik legmagasabb szintű esztétikai összefoglalása a Szózat (1836). A romantika teljes stilisztikai, verstani lehetőségeit kihasználta, a regényen kívül számtalan műfajban maradandót alkotott. WEÖRES SÁNDOR (1913-1989) Költő, drámaíró, műfordító. Világszemlélete miatt 1949-től csak műfordításai és gyermekversei (Bóbita kötet, 1955) jelenhettek meg. Korán megmutatkozott az ősi megnyilatkozási formákhoz való ragaszkodása, mitikus asszír és ógörög költői művek átírására is vállalkozott (Gilgames, Istár pokoljárása, Theomachia). Különböző stílusokat asszimilált, képi, érzelmi, gondolati és hangzáselemeket hordozó anyagának zenei megszerkesztésével (Rongyszőnyeg-ciklus, 1940; Magyar etűdök, 1950; Háromrészes ének). Erőteljes zeneisége, laza képzettársításai miatt számos művét megzenésítették. Szerepjátszó készségét és stílusvirtuozitását Psyché (1972) című kötetében bontakoztatta ki legszabadabban. ZRINYI MIKLÓS (1620-1664) Költő, prózaíró, államférfi, hadvezér. A magyar barokk irodalom kiemelkedő alakja. Írói, költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat. Kisebb idilljeivel együtt az Adriai tengernek Syrenája (1651) kötetében adta ki 1645-46 telén írt Szigeti veszedelem eposzát. A 15 énekből álló eposz követi a klasszikus hagyományokat, dédapjának, s önmagának állít vele emléket. Műve példát akar adni a magyarságnak. A katona-költő hadtudományi munkáinak is nevelő célzata van (Tábori kis tracta, 1646-51; Vitéz hadnagy, 1650-53; valamint Az török áfium ellen való orvosság című röpirata, 1661). A múlt értékelésén túl a nemzeti királyság gondolatával foglalkozik elemző kritikai művében a Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57).


IRODALOM ENDRE ( )

Recommend Documents