IRODALMI FOLYÓIRAT TIZ-TIZENN EG Y EVESEKNEK SZEPTEMBER

IRODALMI FOLYÓIRAT TIZ-TIZENN EG Y EVESEKNEK 1999. SZEPTEMBER

X X V I. É V F O L Y A M 6 . S Z Á M

1999. SZEPTEM BER

TA RTA LO M Jékely Zo ltá n : A marosszentimrei templomban

Szabad-e Istennel játszani? (-góbé-)

1 2 4

Jó zsef A t t il a : Isten

7

L ázár E r v in : Foci

B ern iczk y É v a : Cifra kalap, felteszlek

R ig ó B é la : Beharangozó

8 13 14 15 16 17 18 18 21 22 23 24 30 30 31 34 36 38 39

C i m b o r a i s k o l a Horváth Zsuzsa és Mebher Bence versei Költőfióka a szerkesztőségi fiókból (Hablicsek Márton írásai)

42 44

P hilipp Istv á n : Nyelvtörő L á szló ffy C s a b a : A z aradi ráadás H enrik I bsen : Magyarországhoz (1849) B o g d á n L á s z ló : Jékely Zoltán világa J ékely Z o ltá n : Elégiák (Rigótemetés, Elhagyott kutyánk elégiája)

B. L.: A magyar pikareszk T ersán szky Jó zsi J e n ő : Mese a fecskéről E aton D a r r : Versek (Alkonyat, Reggel, Semmi baj) K o vá c s A n d rás F er en c : Nekeresdország királya vagyok, Ezerkilencven kisfiam S á n th a A t t il a : Versek (A költő bácsik, Szerelmes vagyok) K arafiáth M e lin d a : (Senki)szigeti nagy kaland L á szló ffy A la d á r : Hasonlítani L ő r in c A t t il a : Hogy mi volna... T ó tfalu si Is t v á n : Igaz is, nem is R á ko s S á n d o r : A Vízözön K risztina S c h á ff er : A z utolsó paripa V a r g a L á s z l ó : Szappannovella

R ejtvén yfejtő klu b ja46

A SZEGEDI KINCSKERESŐ GYERMEKIRODALMI ÉS MŰVÉSZETI MAGÁNALAPÍTVÁNY FOLYÓIRATA 10-14 ÉVESEKNEK Sze rk e sztik : Simái M ihály főmunkatárs, Patay László társszerkesztő, Borbély Hajnalka

szerkesztő, Takács Zoltán művészeti vezető, Bacher Zita rovatvezető, Kucska Zsuzsa, Koleszár Márta. Főszerkesztő: Rigó Béla. Szeptem beri számunk illu sz trá c ió it ké szí­ tették: Takács Zoltán (3., 7—1 3., 3 1 -3 3 ., 39-41. oldal), Paul Klee és Joan M iro (21. ol­ dal), Szász Anna Kinga (22-23. oldal), Karafiáth Melinda (24-29. oldal), Bútor Dóra (34. oldal), Radnóti Norbert (42. oldal). Cím oldalunkon ismeretlen festő művének részlete a XVI. századból, hátsó borítónkon Hja Bosilj festményének részlete

Jékely Z oltán :

A MAROSSZENTIMREI TEMPLOMBAN Fejünkre por hull, régi vakolat, így énekeljük a drága Siont; egér f utkározik a pad alatt odvából egy-egy vén kuvik kiront. Tizen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekelünk mi százak helyett, hogy hull belé a por s a vakolat, a hiúban a denevér riad egy-egy szuvas gerenda meglazul: tizenegyedikünk az árva pap, tizenkettedikünk maga az Ú r. így énekelünk mi, pár megmaradt - azt bünteti, akit szeret az Ú r s velünk dalolnak a padló alatt, kiket kiirtott az idő gazul.

L ázár E rvin :F o c i

Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, ki­ emelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni. - Apu, Isten szokott focizni? Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fut át az arcán, bólint, mint aki a tekintetemből megértette, hogy sületlenséget mondott. Nem is alkalmatlankodik to­ vább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na, mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! T e ­ le van a feje focistanevekkel, gólpasszokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indítások­ kal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na, eb­ ből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok... Fociznak a srá­ cok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leve­ szi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, „fölvállazza” a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész. Megindul a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli, egy oxforddal maga elé teszi. - Na, vegyétek el - az arcán játékra kész mosoly. A fiúk rárohannak, de a diplomatatáskás habkönnyű cseleivel szemben tehetetle­ nek. Már ott áll a kapu torkában, elfekteti a kapust, lő, gól. A srácok szájtátva állnak, ilyet még nem láttak. Az idegen meg már nincsen sehol. „Mi volt rajta olyan furcsa?” - kérdezi az egyik fiú. „Nem láttad, fénylett az arca!” ...N a tessék, nem vagyok normális! Most aztán ennek vége, koncentrálok és... Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentől a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek, Isten közöttük őgyeleg. Miért ne? Nagy elhatározással fölállok. Rá nyitok a fiamra. - Gondolkoztam a dolgon - mondom eltökélten - , Isten igenis szokott focizni. Ki virul. - Akkor meg lehet rá kérni? - Mire? - Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba. Aha, hát erre ment ki a játék. - Am ikor még bejuthatunk az Európa-bajnokság döntőjébe - mondja kérlelően, mintha bizony az én elhatározásomon állna vagy bukna a dolog. - Azt gondolom - ráncolja a homlokát - , hogy neki öt perc is elég volna. Csak öt percre álljon be.

2

Nem rossz! Tessék elképzelni a meccset. Öt perc van hátra, az ellenfél háromnullra vezet. A hangosbemondó bemondja, hogy a magyar csapat cserél. Limperger helyére beáll... hogy kicsoda, nem lehet megtudni, mert a nagy zsibongásban nem érteni a nevét... meg hát három-nullnál?! Ugyan, kérem! Azért az új játékosban van valami figyelemre méltó. Látják? Hallják, ahogy elhal­ kul a lárma? Micsoda halotti csend. És aztán micsoda ováció! Negyven méterről, mintha zsinóron húzták volna. Ekkora gólt! De hiszen ez csak a kezdet. Sziszeg a kö­ zönség, kéjesen sóhajt, ordít, tombol. T e Úristen, ekkora játékos! Naná! Négy-há­ romra győztünk. - M it gondolsz, beáll? - Reménykedjünk - mondom, és visszaballagok a munkámhoz. De sehogyan sem akaródzik visszajutni hozzá. A betűk helyett egyre csak azt a fénylő alakot lá­ tom a pályán. - Istenem - motyogom magamban - , mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettőre, akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a sze­ gény esetiő-botló csapatot. S ha már itt jársz közöttünk, és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol, és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. M ert nem csak a csapat csetlik-botlik. Állj egy kicsit a hátunk mö­ gé, tedd a vállunkra a kezed. Valaki megérinti a vállam. Hátrakapom a fejem. A fiam. - Megígérte? - Meg - mondom elszorult torokkal. Látod, Uram, most már nincs visszaút.

Szabad-e

ISTENNEL Játszani

Vannak veszélyes kérdések. Tulajdonképpen

pedig nagyon sokszor nem hasonlítunk még

fel se kellene tenni őket. József Attila úgy gon­

egymásra sem.

dolta, hogy szabad. Lázár Ervin József Attilára

Arról, amin idáig elmorfondíroztam, kötet­

hivatkozva szintén erre a következtetésre ju­

nyi könyvtárakat írtak a teológia, vagyis az

tott. Azok a rendíthetetlenül komor templomjá­

„istentudomány” művelői. Nekünk sem he­

rók, akik Jékely Zoltán versében megfogyatkoz­

lyünk, sem tudásunk nincs ahhoz, hogy az ál­

va őrzik hitüket és magyarságukat, bizonyára

taluk leírtak, elmondottak mellé odaállítsuk sa­

istenkáromlásnak is tarthatnának egy ilyen

ját véleményünket. Csupán annyit szűrnénk le

kérdést. Ez nem puszta feltételezés. Amikor a

tapasztalatainkból, hogy nemcsak arról olvas­

Kincskeresőben közzé tettük Kamarás István

hatunk az írásban, Isten a saját képére terem­

szívet melengető történetét arról, hogyan ter­

tette az embert, hanem azt is tapasztalhatjuk

vezteti meg Isten a szegény csiga összetört há­

különböző írásokat olvasva, hogy az ember is

zát az építészet halhatatlan alkotóival, mi sem

saját képmása után tudja csak Istent elképzel­

gondoltuk volna, hogy azt a könyvet, amelyből

ni magának.

ezt a részletet kiválasztottuk, első lektora isten-

Az Ószövetségben egy kemény, igazságos

káromlásnak minősíti és örökre vissza akarta

ám a könyörtelenségig szigorú pátriárka képe

parancsolni meghabarodott eszű szerzőjének

rajzolódik ki, aki nemcsak az ő törvénye elleni

fiókjába. Szerencsére mások kiadták, mások -

vétőket bünteti meg, hanem az atyák vétkét is

nagyon sokan - elolvasták, sőt akadtak olya­

megbünteti a fiákban. A megbocsátást Jézus

nok is, akik kitüntetésre érdemesítették.

Krisztus tanításai ültették be az emberek tuda­

Mi többnyire ezekkel a másokkal értünk

tába. Forradalmi fordulatot okozott gondolko­

egyet. Éppen ezért örömmel vállalkoztunk ar­

dásunkban. Korábban vagy bűnhődött a bű­

ra, hogy az Olvasás Világnapja alkalmával a

nös, vagy kifordult a sarkából az isteni törvé­

Kincskereső is közzé tegye Lázár Ervin külön­

nyen alapuló rendszer. Jézus Krisztus nyomán

leges gondolatokat hordozó és kiváltó meséjét.

viszont megértettük, hogy a bűnt nem lehet

Aki nem olvasta, az ismerje meg, aki olvasta,

meg nem történté tenni, de meg lehet bocsáta­

az örüljön a viszontlátásnak.

ni. Elsősorban az teheti meg, aki ellen a bűnös

Valaha a hívő emberek azon sem mertek el­

vétkezett.

gondolkodni, vajon olyan lehet-e az Isten, ami­

A hívő atyjaként fogadja el Istent. Ám a mi

lyennek ők elképzelik. Egyáltalán el tudunk-e

korunkra a földi atyák is egészen mások, több

képzelni egy olyan lényt, aki látható és látha­

bennük a szeretet, kevesebb a szigor. Aminek

tatlan, uralkodik a mennyekben és jelen van

következtében a gyerekek a mennyei atyát is

mindenütt, ahol mi élünk, aki a saját képére és

másképpen képzelik el, másképpen ragaszkod­

hasonmására teremtett valamennyiünket, mi

nak hozzá. Ennek számos példáját tapasztal­

4

hatjuk. Tavaly októberben például közzé tet­

zal kezdeni fontos mondandóját, hogy „leboru­

tünk egy kis válogatást amerikai iskolás gyere­

lok előtted”.

kek Istenhez írt leveleiből. Következő szá­

Azt hiszem, most is a lényegre kellene kon­

munkban, az esemény egy éves évfordulóján a

centrálni. Lázár Ervin gyerekhőse a számára

legjobb fordításokból adunk egy kis ízelítőt. A

legfontosabbat,

levelek nyelvezete még angol nyelvű változat­

győzelmét kéri a lehetetlent nem ismerő men­

nemzeti

futballcsapatunk

ban is ellenérzést keltett néhány - természe­

nyei atyától. (Mielőtt megtenné, kikéri az ügy­

tesen felnőtt - olvasónkban. Hiányolták az

ben járatosabb földi atya véleményét is.) Jó­

imádságok nyelvét, a tisztelet megszokott gon­ dolatait. Nehezen akarták megérteni, hogy aki­

zsef Attila pedig szintén gyerekszemmel nézi felnőtt korában is Istent. Tulajdonképpen

nek a földre leborulás legfeljebb tornagyakorla­

apát keres benne a háromévesen elvesztett

tokhoz kötött élményt jelent, nehezen fogja az­

másik apa helyett.

Persze nemcsak ez az újmódi hit szorul ma­

úttal erőszakos németesítést is takar. Amikor a

gyarázatra, hanem az a másik is, amelynek for­

mi századunkban a történelmi egyházak köze­

máit is sok száz év távolából örököltük.

lednek egymáshoz, nagyon sok egykori sérel­

Van, aki tudja, hogy Jékely Zoltán édesapja

met kell nem elfeledniük, hanem megérteniük.

Áprily Lajos volt, aki költőként, műfordítóként

Ennek különös gesztusa volt, amikor II. János

a múzsákat szolgálta, lelki pásztorként pedig a

Pál pápa magyarországi látogatása alkalmával

református egyházat. De aki erről nem hallott,

elment Debrecenbe a gályarabok emlékművé­

a vers második sorához érve magától is rájö­

hez is.

het, hogy az említett marosszentimrei templom

A marosszentimrei templomról nem tudtunk

református. A maroknyi gyülekezet által éne­

képet szerezni. Egy másik templom mennyeze­

kelt „drága Sión” ugyanis azoknak a protestáns

tének íveit kölcsönöztük, bízzunk abban, hogy

papoknak volt az éneke, akiket gályarabságba

ezzel nem rontottunk semmit a vers hitelén. De

küldtek hitükért. Aki ismeri, annak rögtön a fü­

közzétettünk két másik képet is, amelyek mind

lébe cseng az ének dallama, folytatja tovább a

a protestáns templomok sajátos világát ábrázol­

szövegét, eljut odáig, hogy Isten is „azt bünteti

ják. Ennek az írásnak illusztrációja az 1800-as

kit szeret / másképp ő nem is tehet...”.

évek elejéről való, egy amerikai evangélikus

Van még egy jelentése ennek a versnek,

templom belsejét láthatjuk rajta, amelynek fon­

amelynek semmi nyoma sincs a szövegben. A

tos része az épületet fűtő kályha és a gyüleke­

Kárpát medencében valaha olyanok voltak a

zet fölött helyet foglaló, orgonakíséretre éneklő

vallásfelekezetek, mint valami pártok. Ki-ki

kórus. A másik kép - a borítónkon - jó két év­

meggyőződése alapján maradt katolikus, vagy

századdal korábbi állapotokat tükröz a kálvi-

követte Luther, Kálvin esetleg az erdélyi Dávid

nizmus hőskorából. Mindkét képen jól látható,

Ferenc tanításait. Ma már a vallás többnyire

miben különbözik a református istentisztelet a

nemzetiségi hovatartozást jelöl. Az őslakosok

katolikus misétől. A római szertartás a díszes

közül római katolikus majdnem mindenki le­

templomban inkább művészeti élményt nyújt.

het, kivéve a szerbeket, akiket pravoszláv hitük

A protestáns templom a maga józanságával in­

különböztet meg a katolikus horvátoktól és a

kább iskolára, esetleg közéleti fórumra emlé­

muzulmán bosnyákoktól.

keztet.

Ugyanúgy pravoszlávok, másnéven görög-

Minden kor rányomja bélyegét egyházi életé­

keletiek ezen a vidéken a románok és Kárpát-

re is. A most születő, terjeszkedő egyházak szer­

ukrajna különféle szláv népcsoportjai. Közülük

tartásaikon magukon viselik a reklám, a

azonban sokat tértek át az eredeti keleti rítust

showműsorok kultúrájának hatását, ezért talál­

megtartó, ugyanakkor a római pápa fennható­

nak könnyen utat olyan társadalmi rétegekhez,

ságát elismerő görögkatolikus hitre. Luther kö­

akik ezen a kultúrán élnek. Ezek az egyházak a

vetői, vagyis evangélikusok az erdélyi szászok,

mi olvasóinkat is érdeklik, többen kérdezték,

valamint a szlovákok és a Dunántúlról Felvi­

miért nem foglalkozunk velük is olyan mérték­

dékről származó magyarok egy része. A kálvi­

ben, mint a történelmi egyházakkal, amelyek -

nisták (másnéven reformátusok) és az unitá­

legalábbis kultúrájukat illetően - állandóan

riusok eredetileg magyarok voltak akkor is, ha

szerepelnek lapunkban. Most is csak azt tudjuk

időközben nyelvet váltottak a történelem kacs-

mondani, nehéz ezekről az egyházakról írni. Mi

karingós utakat kijelölő századai alatt.

nem igazán ismerjük tanaikat, működésüket, és

Jékely verse tehát a fogyó magyarság sorsá­

sem propagandának, sem vádaskodásnak nem

nak példázata. Akik a templom padlója alatt

szeretnénk teret adni. De örömmel várunk

vannak eltemetve, azokat vallásukért üldözték.

ebben a témában (is) segítséget.

Bár a 17-18 századi erőszakos katolizálás egy­

-g ó b é -

J ó z s e f A t t i l a :Isten

1

2.

Hogyha golyóznak a gyerekek, a z isten köztük ott ténfereg. S ha egy a szemét nagyra nyitja, golyóját ő lyukba gurítja.

Én már fiatalember lettem, a boltba gyerek megy helyettem. De ha Néki valami kéne, a boltba én futnék el érte.

Ő sohase gondol magára, de nagyon ügyel a világra. A lányokat ő csinosítja, friss szélle l arcuk pirosítja.

Fütyörészve a szép időben, esernyő nélkül a z esőben, a kocsiúton lenn szaladnék, magamra kabátot se kapnék.

Ő vigyáz a tiszta cipőre, a z utcán is kitér előre. Nem to la kszik és nem verekszik, ha alszunk, csöndesen lefekszik.

De a z autót frissen, fürgén, ha nem is töfföl, kikerülném. H is z ha valahogy elgázolna, hiába mentem én a boltba.

Gondolatban tán nem is hittem. De mikor egy nagy zsákot vittem s ledobván, ráültem a zsá kra , a testem akkor is őt látta.

Megválogatnám a portékát, ahhoz mennék, ki olcsóbbért ád. S mielőtt akármit elhoznék, hosszan, sokáig alkudoznék.

M ost már tudom őt mindenképpen, minden dolgában tetten értem. S tudom is, miért szeret engem tetten értem a z én szívemben.

Aztán, hogy N éki odaadnám, jókedvét meglátnám a z arcán. Szeme csillogna, megköszönné, mást nem is küldne boltba többé.

B erniczicy É va :eltsz k af r if c

Húzd a szemedbe, csapd hátra, biggyeszd hetykén a fejed búbjára, billentsd oldalra csábosan, harangozzon rajtad hamvazószerdáig. A lapos kalap kitalálhatja, mit viselsz éppen, ha annyit mondok, nem többet: mikor kajla, mikor hetyke, mikor kemény-, mikor szalma-, mikor pörge, mikor zsír-, mikor pásztor, mikor gulyás-, mikor bóher-, megint máskor kun vagy túri, másszor pedig kupeces. Mi lehet, no mi lehet? Az bizony, az a sokat emlegetett, híres süveg. Hány hölgy libeg takaros tokokban, felvirágzott, tavaszi florentinokban, és nyo­ mukban liheg kétmillió cilinderes bűvész, zsirardis művész, lejtenek parkett-tán­ cosok, csetlenek-botlanak pincskalapos chaplinok. Ezer meg ezer kalandot gyűjtenek a szorgos kalapok. Úgy bizony. Kinek ne lenne róluk legalább egy meséje? A miénk a szekrény legfelső' polcán pózolt urasan, ahogyan az egy effélének ki­ jár. Tudta ám, mi az illem. Az ilyenek nagyon tudják. De leginkább ahhoz értett, hogy közhírré tegye mindenekfölötti előkelőségét. Pedig a közönséges kék kalap hosszú sárga lobogó szalaggal bár - lehetett volna szerény és bölcs akár. Szerény? - Hogyisne - morgolódott az emlegetett, amikor komoly az oka annak, hogy ő főim hordja az orrát. Szekrénybeli társasága egy idő után el is hitte, így kell ennek lennie, nem más­ képp. Legfeljebb azokon a napokon bizonytalanodtak el, amikor mindenki megma­ gyarázhatatlanul izgatottá vált - a Kislány, mindent megoldó, megjavító, megreparáló, Nagyapó, aki... És Lyukbakőműves... És Lábsofőr... És Kutyakerítő... És Fol­ tozómester... És Nagymesélő... És Csodacsináló; a madarak; még a madárijesztők is. Váratlanul megtelt feszültséggel az amúgy komótos, akarom mondani komódos, nyugodt szekrény. Pillanatokon belül sutyorgott-sustorgott a selyem, mérgesen gyulladozott a molyrágta gyapjú, végtére én is vagyok valaki - vágta ki a vászon. De a vége csak az lett, mint mindig. - T e, sok van annak a kalapja alatt! - győzködték egymást a vállfás szomszédok, valahányszor a legfelső polcon pöffeszkedő került terítékre. Ilyenkor a második szinttől le egészen a por elől zsákba bújtatott lábbelikig hul­ lámzott a nyikorgó ruhásszekrény a kíváncsiságtól. A kék kalap pedig dölyfösen hát­ rább húzódott, nehogy hozzáérjen valami is ebből a szedett-vedett gyanús garnitú­ rából. A Kislány már hiába ágaskodott-pipiskedett, nem érhette el kedvencét. Sárga guriszékre kellett felmásznia, úgy sikerült csal előkotorni a szalagos utazókalapot. Merthogy az volt a nagy becsben tartott - utazókalap. Gazdája eleinte valamennyi útjára magával vitte. Kényeztette, babusgatta, féltegette őkéimét. Talán ekkoriban szállhatott fejébe a dicsőség.

- N o hiszen, ez aztán kalap alól beszél velünk! - háborodtak fel többször a szek­ rény lakói: a csíkos kígyóharisnya, a foltozott papucs, a krampusz szvetter, a tigris­ pulóver, a két tucat zsebkendő, a zöld neon öltöny, amely valójában szürke volt, a bo­ hócnadrág, a locsi-fecsi pelerin, a karácsonyi kockás sapka, a pomponos lila sál, a hó­ kesztyű és a lusta csizma, amikor az odafönn trónoló leszólt hozzájuk fölényesen. - Kinek milyen süvege van, olyannal köszön - hárította el közeledésüket az uta­ zókalap, majd elfordult tőlük végérvényesen, mintha sohasem ismerték volna egy­ mást. Szó ami szó, voltak kivételes dolgok, amelyeket csak a kék kalap ismerhetett. M ert ugye karimáján lakott például a Kezét csókolom! , a Tiszteletem! és az Üdvözlöm! A Jó napotokban pedig a tavaszszagú tél vége vagy hamvas őszi napok - azok a boldog kalapos idők. Amikor kart karba öltve sétálnak derűsen elegáns hölgyek és urak. - J ó napot! - Üdvözlöm! És a finom nemezkarimás előre sejti, mi­ kor billenti hozzá finoman ujját viselője, mi­ kor biccent szinte észrevétlenül, mikor kapja le fejéről a kalapját, mikor dobja a ruhatár akasztójára lezserül, mikor fogja két kézzel a lába előtt. No lám csak, mire megy most a híres tudományával a kék utazókalap?! Sem­ mire! Elfelejtették idejében figyelmeztetni, hogy a legfelső polcon csupán az igazán na­ gyok tudnak bölcsek és szerények lenni. No meg természetesen a szegény pórul járt kala­ pok, ha egy szép nyári napon rádöbbennek, örökös önimádatukban magukra maradtak. - Nem ér ez egy kalap szilvát sem! - ke­ sergett egyre gyakrabban a sárga szalagos a magasban. M ert hallotta, milyen jól mulatnak oda­ lenn a többiek. A csíkos kígyóharisnya, a fol­ tozott papucs, a krampusz szvetter, a tigris­ pulóver, a két tucat zsebkendő, a zöld neon öltöny, amely valójában szürke volt, a bohóc­ nadrág, a locsi-fecsi pelerin, a karácsonyi koc­ kás sapka, a pomponos lila sál, hókesztyű és a lusta csizma. De jó lenne belelógatni leg­ alább a szalagja csücskét a történeteikbe! Ha hihetünk a szélirány meséinek, egy átlagosnak induló vasárnapon fejébe nyomta kék kalapját a Kislány, hogy kirándulni in­ duljon .. .És Csodacsináló Nagyapóval a vad­ körtefa alá. Ahogy megérkeztek, a sárga sza-

lagos felkerült az egyik fogasként kínálkozó faágra, és már nem is figyeltek rá. L e­ mondóan himbálózott az Ung-parti szélben, nála csak a Nevickei vár volt komorabb méregzöld fái között. Kirándulás?! No, ezzel a monoton himbálózással aztán előáll­ hat. Ki figyel oda rá? A kalapja mellé tűzheti! Miközben a többiek odahaza izgalma­ sabbnál izgalmasabb történetekbe keverednek. Nem adta volna száz süveg ördögért,

ha csupán egyszer, egyetlenegyszer belecsöppenne holmi aprócska, mindennapi, kö­ zönséges mesébe. Hazaindulás előtt ...É s Csodacsináló, aki mindig megérzi, hogy szükség van rá, odalépett a kétségbeesett fejrevalóhoz. Leakasztotta, és dicsérte az eszüket, lám, mi­ lyen okos dolog volt magukkal hozni ezt az utazókalapot, most aztán teleszedhetik vackorral. Éppen ideje, hogy ne csak hivalkodjék, hanem hasznukra is legyen. - Cifra kalap, felteszlek, málékenyér, megeszlek! - süvítette az egyre erősödő szélben gúnyosan a vadkörtefa. A Kislány, aki először hallani sem akart a dologról, csak engedett ...És Csodacsináló megfogta az úri portékát, s gondolkodás nélkül megfordította, úgy­ hogy kosárka lett belőle. Az alkalmi kas perceken belül megtelt illatos vackorral. Nagyapó pedig nyújtotta a kezét, és bemutatkozott: - ...É s Kalapszelídítő. A kék utazókalap pedig most már elmondhatta, ha szilvát nem is, egy kalap vad­ körtét mindenképpen ért ezen a délutánon. Ezt pedig akkor sem felejti, ha felkerül társai fölé a legfelső polcra. Alig várta, hogy hazaérjenek, és betegyék a helyére. Cso­ dálkoztak is a többiek, amikor lelógatta sárga szalagját közéjük. Először hozzá sem mertek érni. Csak szimatoltak, szaglásztak. - M i ez a finom, fanyar fuvallat? M i ez az illat? Ki sejti? Ki tudja? De még a locsi-fecsi pelerin - aki pedig az igencsak jól értesültek hírében állott - sem adott elfogadható magyarázatot a csíkos kígyóharisnyának: - Azt hallottam..., azt beszélik széltében-hosszában... de mit is? A locsi-fecsi pelerin kapkodva szedte a levegőt, kétségbeesetten hápogott, mint­ ha egyetlen gombja tájékán fogva ragadta volna marokra valaki. így aztán egy vacak kis pletykával sem állhatott elő. Kínjában nyögött akkorákat! De a világért be nem vallotta volna, hogy most bizony még ő sem sejti az igazságot. A kék utazókalap kivárt egy ideig, talán hogy fokozza a többiek kíváncsiságát. Az­ tán megszólalt.

- Mondhatom? - ezt kérdezte csendesen, s abban a pillanatban elillant belőle az egész napos kirándulás okozta fáradtság nyomtalanul. A szekrény lakói gyanakodva figyelték, nem értették, miért nem olyan nyers és dölyfös velük, ahogyan eddig. A kék utazókalap a biztonság kedvéért (hogy valamennyien bizonyosak legyenek abban, hogy hozzájuk beszél) szalagját barátságosan a zöld neon öltöny - amely va­ lójában szürke volt - vállára eresztette, és belekezdett mindenki esti meséjébe. M in­ denki esti meséje határozottan vadkörteszagű volt, de úgy tűnt, ez senkit sem zavar. Jól illett hozzá a komor várrom, ... És Kalapszelídítő, a csúfolódó szelek, a malomke­ réknyi tehénlepényekkel és a körömnyi margarétákkal tarkított Nagyrét, de a közöttük óvakodva lépkedő Kislány is. Aki ezen a napon tanulta meg: meredek dombról nem ajánla­ tos leszaladni, mert legtöbbször a bátor vállalkozó nem a saját lábán ér a lejtő aljára. Gurult a Kislány, vér­ zett az orra, sírt és szipogott, de utóbbira már csupán azért kerülhe­ tett sor, mert otthon felejtette a kishabajka a zsebkendőjét. (A két tu­ cat zsebkendő hálásan pislogott a felső polc felé: lám csak, mindenki esti meséjében róla is szó esett.) A Kislány hamar megvigasztaló­ dott. Arra gondolt, milyen nagy szerencse, hogy még sebesülése előtt fényképezte le őt kék utazóka­ lapjában ...É s Kalapszelídítő. így majd mosolygós fotó őrzi meg en­ nek a napnak az emlékét, nem egy sírós-maszatos. Vackort majszol raj­ ta a Kislány. Mögötte pedig a vad­ körtefán sárga szalagos süvegeket ringat a szél. Mindenki meséje róluk szól, a sárgaszalagos süvegekről. Ha még­ sem, hát vásott foggal és savanyú képpel megeszem a kalapom: legyen kajla, legyen hetyke, legyen ke­ mény-, legyen szalma-, legyen pörge, legyen zsír-, legyen pásztor, le­ gyen gulyás-, legyen bóher-, legyen híres kun vagy túri, legyen másszor kupeces.

P h il ip p Is t v á n :n tö lv e y ő r

Tombol a vad, jeges vihar, minden megfagy, törik, kihal. Süvölt a szé l, fúj-zúg-jajgat, eltör minden dermedt gallyat. O ly kemény a szörnyű fagy, nyelvünk is tör, szegény magy:

De amire itt a hó, el is költöz már a gó. M ire a tó befagy, addig elvándorol vadkacs, vadlib. Búcsújában mennyi kecs, mikor útra kél a fecs! Ám nem űzi el a hideg, itthon marad a kis cinég. Kibújni is alig mer, fázik, mint a szürke ver. Belefagy a z életnedv, ezért inkább a isz a medv. Addig tombol, fagy, amig megfagy szegény csigabig. Ámde sajnos el nem huny g iliszt, polosk meg a szuny.

Három huszár bandukol csákótlanul, térdig sárban. A főbb rangú szó l: „Érjünk estig Érdig, ott a tábor még hazánk, s dörg a z ágyú értünk, nem alkudoznak reánk, míg mi sebtől vé rzünk." Mögöttük a fél világ árván, csonkán, bénán, s a hűséges paripák ingoványbán, némán... Európa, most segíts! M int ö zö n víz árad északon a Paskevics vezette dzsidás-had. Besztercénél, jaj, ha nem fogja tudni holnap megállásra bírni Bem a benyomulókat! De Ka zinczy Szigeten van már, hála Isten, s átkel a Gutin-hegyen, hogy Bemnek segítsen. Hagyd még, szörnyű virradat, álmodjék mint gyermek: „Papám ablaka alatt gyöngyvirágos kertet látok és szőlőlugast! Ó, széphalmi évek!" (Erre mondod, Sándor azt majdan, hogy: mivé lett!...) Bográcsban Hold álmodik, s bár a tűz sem ég még, falat húsért köpködik az éhes legénység. Zsibónál már a sereg, magát elsáncolva... Görgey küld levelet; sebes futár hozza.

Lászlóffy C saba :

A A R A D R Á

A D Á S

lm hát nemcsak szóbeszéd, hogy mindennek vége! Egy tiszt elveszti eszét, s golyót küld fejébe. Rémes éjjel. M it tehet a Ka zin c zy vére?! Megújított nyelvedet kaptad örökségbe atyádtól haza helyett. Hároméves fejjel ábécét-játszó gyerek; hatévesen versel. „Édes Mamám, jöjjön el már, A kis László csókokat vár, Ha nem jön-el éczakára, Szo lgá lni megyen Ka ssá ra ..." Nagysallónál ő a hős: dandárját rohamra vitte. Munkács, H uszt erős várát föl nem adta. Sophie hetedik fia, Ka zinczy javából úgy néz, ki se lá tszik a végzet zubbonyából. Sült tök és kukorica... A z utolsó tábor keserűen nyeli a könnyeit s téblábol. Még menthetné életét: a seregét szélnek küldve. (Volt, ki elejét vette a veszélynek, nem bízván a muszka cár nagylelkűségében. Úgysem a z maradt a z ár, mint a z egyezségben.) Hóhér várta Aradon a hős tizenhármat. Ott lövetett még agyon Lajos, ráadásnak.

Henrik Ibsen:szá r g a y o h M

A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, Tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. G yászos hírnökök suhannak a bús éjszakán, borongón: „Nincsen többé M agyarország! Ott hever lenn a porondon." A z igazság hősein most barbár horda kénye harsog S gyilkoló ádázkodással áll a gőgös, durva zsarnok. Ujjongtok bíbor monarchák: „A z erő győzött a hadba!" S a szabadság tiszta lángja újra hamvadoz lohadva. árva orszá g, sok fiadnak vére folyt ki mindhiába, Búsan fénylik a halott hős vértanúi glóriája. Európának reménye, holtjaid remegve nézed; Lengyelország sorsa vár rád, a feledtség, a z enyészet. Ám a szürke éj letüntén tündöklő hajnal dereng fel, Hőseid sírból kikelnek, mély, sötét halotti sebbel, Egyesülni vélük, akik pártjain a Visztulának És a német várpadoknak lépcsején elpusztulának. O, ha késő nemzedékek támadnak s ledől a z oszlop, Trónok ingának, zuhannak zsarnokok, silány poroszlók, A magyar név büszke név le sz és a hadba indulónak, A vitéz, merész seregnek úgy zeng, mint győzelmi szózat.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A Magyar Szabadságharcot a szabadság európai hívei is saját ügyüknek tekintették. Bukását meg­ gyászolták. Heine, a barbár erő diadalának nevezte a császári és cári hadak győzelmét, Vidor Hugó Petőfit gyászolta meg, egy angol sörgyár munkásai pedig kevésbé költőien de annál céltudatosabban az odalátogató Haynaut verték véresre. Lászlóffy Csaba verse Kazinczy Ferenc Lajos fiának a Szabadságharc mártír tábornokának állít emléket, akitH aynau „kegyelem"-bői nem akasztatott fel a többiekkel, csupán agyonlövetett október 20-án Aradon.

Ha van a huszadik századi hatalmas

életművekben

gazdag magyar költészet­ ben ún. „egyhúrú” költő, minden bizonnyal Jékely Zoltán az, akit a nagy erdé­ lyi költők közül talán a legmegátalkodottabb módon igyekeztek - kik? a kultúra irányítói! - leértékelni, mel­ lőzni, elfeledtetni... Holott ha semmi mást nem írt volna, mint neve­ zetesen nagy és zengő er­ délyi verseit - ahol a jelleg­ zetes Jékely-féle mélakór hirtelen önfeledten erdélyi színeket kap, a történelem­ ből öltözködik: a Marosszentimrei tem plom ban- 1, a Vasvári Pál nyomában-t, a Kalotaszegi elégiát vagy a gyönyörű, átélt nagyenyedi versét, a Nagyenyed

1850-1 - , akkor is a legje­ lentékenyebb erdélyi poé­ ták

között

tarthatnánk

szám on!... De írt mást is! Nagyjában-egészében ugyanazt, ötven esztendőn át. Már az elhagyott kutya tizenéves siratásakor megütött egy jellegzetes, zengő, telt, me­ lankolikus hangot, amit az­ után bámulatosan variált egész életében, s ami iga­ zán izgalmas nagy költé­ szetében, az az, hogy ennek a szelíd erdélyi mélakórnak az ihletőit, az összetevőit egyként tudta fellelni és ki­ bányászni a természetből és a történelemből. B o g d á n L ászló

Jékely Zoltán világa

J ék ely Z

o l t á n :E l k iá g é

ELH A G YO TT K U TYÁ N K E L É G IÁ J A Szegény kutyánk, be egyedül maradtál a z árva villa beton küszöbén! Eltengődsz majd szom szédok kenyerén s valaki még örökbe is fogad tán...

R IG Ó T E M E T É S A szőlőben temettük a rigót, fekete földben ástuk meg a sírjá t; ott porladt már minden volt madarunk, szép tolláik a rothadást lebírták.

Otthagytunk ő sz s éjszaka küszöbén s most fejedre, mit gyakran simogattam, koldus testvéred: kertünk tücske pattan, koldusruhádon koldusdiadém.

És felcsapott valami furcsa szag, szaga félig humusszá vált madárnak, s a földből mint elvágott iszalag, kalimpáltak elő a tarka szárnyak.

Azóta már nyakatokon az ősz! a kukoricát tördeli a vadkan, a vadlibák vonulnak V-csapatban s éjjel a z ég ezüst ködöt esőz bodor bundádra, melyet simogattam...

A rigó feketén feküdt, hanyatt, lábánál fogva tettem a gödörbe; mély volt a z már, tán embernek való! Szepegve ültünk körülötte körbe.

Jön még azért egy-két vidám napod: a hegytetőn fütyülve jár a csősz, avar között rigópár kergetőz s még egyszer felszáradnak a padok!

- A z volt csak a b orzasztó temetés, amikor a megölt cigányt temették! (A fegyházban verték agyon szegényt, bűnükre ne legyen eleven emlék.)

U tó lszo r jól kihancúrozhatod magad a csörömpölő levelekben; előled tarkakontyú banka rebben, hiún utána kapsz s megugatod...

A sírba úgy eresztették alá anyaszülten, ro ssz deszkára kötözve, két kis porontya sírva ordibált, szöktek volna utána a gödörbe!

De a z éjszakák mind lidércesebben törnek reád. Fogy, fogy már a vigasz. Hideg vackodban fel-felvonitasz, ha álmodod, hogy nyugszol az ölemben.

S míg valahol zördül egy cimbalom, a fegyőrök puskái felmerednek, putrik népe vicsorogva lapult, választván pajzsul egy-egy sírkeresztet -

Egy reggel majd a szél havat keverget s pelyhek nyomán szomorú varjúhad lepi el a tarlókat s az utat s vad károgást visszhangzanak a kertek.

így szó lt apám - közben bealkonyult arcát kezébe tette, mintha sírna; szőlőre, sírra zokogva borult a bársonyos rigóhang bakacsinja.

Vonítanak a z ijedt komondorok, az almafák fehér csontváza csattog: a zúzm arás Halál kullog alattok s hószínű fogsorod rávicsorog.

17

A magyar pikareszk Tersánszky Józsi Jenő neve az olvasóközönség tudatában vég­ érvényesen egyik visszatérő, állandó hősével fonódott össze. Kakuk Marci éppen úgy jellemzi Tersánszky különben gazdag, változatos, szerteágazó életművét, mint a Krúdy Gyuláét Szindbád vagy a Tamási Áronét Ábel. Kakuk Marci, e különös, lumpen figura, ez a külvárosi Don Juan, ez az örökké virágos kedvű, az élet kies tájain is gomblyukában virággal, fütyörészve járkáló, kimondottan boldog csavargó bizarrériákban gaz­ dag történeteiből a háború előtti és a két háború közötti ma­ gyar világ különös, furcsa képe bontakozik ki. Tersánszky szá­ mos kisregényt s hosszabb-rövidebb elbeszélést írt Kakuk Mar­ ciról - a történetek egy részéből érdekes, népszerű film is ké­ szült

ezek együtt - akárcsak Tamási Ábel-történetei vagy

Krúdy elbeszélés- és kisregényfüzére, a Szindbád -, érdekes mozaikszerkesztésű magyar regénnyé állnak össze. A magyar pikareszk regénnyé... Kakuk Marcinak nem mindég jut az élet, hogy is mondjuk „napos” oldala, de ő - és ezt is egyik sugárzó ta­ nulsága a műnek - soha nem adja fel, vert helyzetben is képes győzni, a maga javára fordítani a kedvezőtlen kö­ rülményeket is akár, egyszerűen azért; mert szeret élni, szereti az életet, tud örülni a hétköznapok semmitmon­ dó eseményeinek is. Igazi, hamisítatlan, varázslatos csodalátó. Ugyanez a - hadd nevezzük nevén - szervi opti­ mizmus, derű és életszeretet árad Tersánszky elbeszéléseiből, regényeiből, kisregényeiből is. Mintha csak a híres tételt illusztrálná az ő életműve is: az embert meg lehet ölni, meg lehet alázni, de legyőzni nem lehet soha!... B o g d á n L ászló

T ersánszky J ózsi J e n ő :esc l ő r é k Ma f É lt hajdanába a teleden, napsütötte délen, egy derék fecskepár. Ez még akkor volt, mikor a fecskéket a mi hidegebb éghajlatunk alatt senki sem ismerte, s csak az az egy hazájuk volt, az igazi, az eredeti, a melegebb és napsugarasabb dél. Csakhogy ismerik-e ezt a régi-régi versikét, hogy: Gólya-gólya, gerlice, M itől véres a lábad? Török gyerek megvágta, Magyar gyerek gyógyította, Síppal-dobbal, nádi-hegedűvel! Hát bizony így volt a fecskékkel is az őshazájukban. Nem sok kíméletet élveztek az égett bőrű lakosoktól. Kivált a kis suvickos képű szerecsenygyermekektől. Kővel, pa­ rittyával vadásztak rájuk, s megölték, megsebezték őket könyörtelen.

No hát ennek másutt is ki vannak téve más madarak is, és a fecskék is kénytelenek voltak elviselni. Persze, a legsérelmesebb minden üldöztetésük közül az volt, ha a rossz emberek a fészkük nyugalmát háborították meg, és elrabolták tőlük a fiókákat. Ez történt azzal a kedves felnőtt fecskepárral is egy évben, amelyikkel a mesét kezdtem. Szörnyű gyász és bánat volt szülői szívüknek a fiókáik veszte. Ez tette hát, hogy fecskeapó az árván maradt fészken így szólt fecskeanyónak: - Hallod-e, jó feleségem, énnekem van egy felséges gondolatom. A Jóisten a leg­ gyorsabb szárnyat minekünk, fecskéknek adta madártársaink közt. M iért ne próbál­ nók hát javítani a sorsunkon? Én tudom, hogy tőlünk északra is vannak tájak, és van nyár. Hátha ott jobbak az emberek? Tehát azt tenném, hogy legalább addig szállnánk el oda innen, amíg ott fönn is meleg van, és kikölthetjük a fiókáinkat, és szárny­ ra kapatjuk őket annyira, hogy a zordabb időben már visszarepülhetnek velünk. Megerősödve a veszedelmeket is jobban elbírják itten kerülni. Egy szó, mint száz, a derék fecskepár elhatározta, hogy felfedező útra kél, és úgy is tett. Éjet-napot röpültek át a tengeren, mígnem nagy fáradtan csakugyan ideértek, a mi hűvösebb hazánkba. Tavasz volt éppen, gyönyörű, verőfényes idő. Semmi híja sem lett volna, hogy megvalósítsák a tervüket. Hát megérkezve, letelepedtek egy városban, egy nagy, csúcsos, tornyos palota or­ mára pihenni. Most kell aztán itt elmondanom, hogy akár hiszitek, akár nem, de a madaraknak is épp olyan szigorú törvényeik vannak egymás közt, mint az embereknek. És közöttük is csak a gonosz természetűek nem engedelmeskednek neki, például: a sasok, héják, vér­ csék, kányák és így tovább, akárcsak az emberek közt a rablók, betörők, tolvajok. Nos hát a madártörvényben az van, hogy az olyan madár, amely a várost és a fal­ vakat választotta magának lakóhelyül, annak helye nincs az erdei madarak birodalmá­ ban, a szabadban. így hát a mi fecskéinket a városi rokonaiknak kellett vendégül látniuk. Hát akikkel legelőbb szóba ereszkedhettek, azok a galambok voltak, alak ott fész­ keltek a palota tornyában. Azok aztán így szóltak a fecskepár kérdéseire: - Ni, bizony, ha az hozott ide benneteket, hogy az emberek itt jobbak volnának, mint a ti hazátokban, abban ugyan tévedtek. M ert itt is csak úgy lesnek a madarak életére. Bennünket is csak úgy fogdosnak össze pecsenyének, és fosztogatják ki a fészkeinket. De igaz, hogy véletlenül a mi helyünk a legjobb. Mert ez a palota egy hatalmas úré, aki az egész környéknek parancsol, és ennek van egy szépséges leánya. Van közöttünk egy fehér galamb, az az ő kedvence. Az leszáll a vállára a kisasszony­ nak, és a tenyeréből eszik tiszta búzát. Érte aztán, a kisasszony parancsára, minket is megkímélnek egy kissé. De hogy titeket mi sors vár, arról már nem felelhetünk. Persze, búsult a fecskepár, hogy lám, hiába tették meg a nagy utat ide. Itt sem várta őket különb helyzet. És már azon voltak, hogy visszaszálljanak hazájukba. De, amint tanakodtak, keseregtek, hát egyszerre csak észreveszik, hogy a palotá­ ból egy fehér galamb röppen fel a társai dúcába. Az akiről éppen beszéltek, a kis­ asszony kedvence.

Hanem amint felszállna, hát a levegőből egyszerre gonosz vércse csap alá, s egye­ nest a fehér galambra. Már a karmai közé is kapja szegény jószágot, és azzal huss! viszi magával. Hát a fecskepár abban a pillanatban, ahogy észrevette a vércsét, azt mondja a ga­ lamboknak: - Nosza, gyerünk! Gyerünk ennek a haramia vércsének a nyomába. Csak nem hagyjuk a körmei közt a társatokat elveszni? De bizony a gyáva galambok reszketve sápítoztak, és csak maguknak kerestek bú­ vóhelyet. - Ejnye! Szégyen, gyalázat! Pipogya népség! - vijjogta a fecskepár a galambok­ nak. Azzal több se szó, se beszéd, utánazúdultak a rabló vércsének. Persze ezalatt a palota udvarán, minden teremtett lélek összeszaladt a kisasszony nagy jajveszékelésére, hogy viszi a vércse kedves galambját. Még a nagyúr is egyik lá­ bával a másikba botlott kifelé rohantában, hogy segítsen szeretett kislánya baján. - Száz aranyat annak - kiáltotta a vitézeknek, csatlósoknak - , áld lenyilazza azt a zsivány madarat! De bizony, hiába! A vércse már olyan magasan szállt zsákmányával, hogy semmi nyílvessző el nem érte. Hanem, nagyobb csudára, mit látnak. Két pirinyó madarat a vércse nyomában. Hogy innen is, túlról is nekivágnak, csipogva, merészen, egyre-másra, elibe, hátába, alulról, fölülről. Úgyhogy végül a vércse a sok elevenjébe kapott csípésre el kellett eressze a kar­ mai közül a fehér galambot. És rá persze megfordult, hogy ezt a két vakarcsnyi tá­ madóját, a fecskepárt megleckéztesse. No, csak ezt próbálta légyen! Ilyen ellenfelekkel sem volt még dolga. A fecske­ pár között csak úgy mozgott nagy szárnyaival, mint két kis fürge kutyus közt a bika. Csak ő kapott sebet, adni nem tudott. Végre is úgy kellett csúfos kudarccal elmenekülni előlük útjára. Eközben persze a fehér galamb megmenekült, nagy ijedséggel és a hátában né­ hány vércsekarom nyoma árán. És reszketve, lihegve suhant le a palota udvarára, egyenest a kisasszony vállára. A kisasszony odavolt a nagy örömtől, nem is kell külön mondani. Legföllebb azt kell megjegyezni, hogy hirtelenében meg is feledkezett róla, hogy kinek köszönheti megmentését a kedvenc galambjának. De ott volt édesapja, a nagyúr figyelme, meg az udvaré. Váltig kérdezte a nagy­ úr mindenkitől, ugyan micsoda kis vitéz apróságok ezek a madarak. De hát az udvar­ ban senki sem tudott feleletet adni, mert senki sem ismerte a fecskéket. - No hát, akármiféle madarak - szólt a nagyúr - , a vitézséget meg kell jutalmaz­ ni. Azonnal fusson szét hírnök az egész országomban, hogy ahol ilyen kis villás farkú, karcsú madárkákat látnak, mindenki becsülje őket. Halál fia, aki a legkisebb bántódásukat okozza! Mondjam, ne mondjam tovább, hogy mi lett a nagyúr parancsának a foganatja? Attól fogva van a fecskéknek két hazájuk, s nincs olyan rossz ember, áld kezét merné emelni rájuk.

Eaton Darr:

ALKONYAT A nyúl vigyorgott, a vadász futott, puskája nem volt, lőni nem tudott, így szórakoztak szépen nyolcig ők, s megjöttek akkor mind a lakkcipők. Komorlón jöttek mind a tájon át, vadászunk félt, lenyelte önmagát. M iko r már látta, hogy bealkonyul, haptákba állt a harmatékű rét, a fáradt ég vörös lett és a nyúl zsebébe dugta kajla bal fülét.

Reggel

Egy szép medvével álmodtam ma éjjel, a z túrta így a z ágyam szerteszéjjel. S a z is lehet - ültem fel megriadtan én (milyen világ, ó jaj! milyen milyen világ! a z is lehet, hogy elhagyott kis gyöngyvirág vagyok most én a medve köldökén.

Semmi baj A ház leégett, szá ll a pernye, füst, de hála a z égieknek, még jajongani sincs okod, hiszen a fecskendő céltévesztett súgóra himbálja fönn a tűzoltóparancsnokot.

„

Ezeknek a verseknek eredetije nem létezik. A szerző” nevéből - ha m egfelelő irányban ol­ vassuk - kitalálható a költő, aki szerényen fordítóként jegyezte e műveit.

Kovács A

ndrás

Feren c :

N e k e re sd o rsz á g k ir á ly a v a g y o k boldog szemem lát bolyhot suhanni benne tavaszfényt mosolyog fanni nekeresdorcám négy szeme vagyok mindkettő párás mindkettő ragyog legvégül senki nevenincs leszek ezer szemem s ír ezer meg nevet

nekeresdország királya vagyok nekeresdkertemben nekeresdlelkem két virága ragyog lassanként bolond nevenincs leszek egyik szemem s ír másik meg nevet busább szememből ömlik a tinta ő szi felhővel törli krisztinka

E z e r k ile n c v e n k is f ia m hetedhétországban hurrá 1 0 9 0 kisfiam ro ssza lkod ik pirul virul közöttük 7 0 pisti van még több tamások páterek 2 0 szent ágoston 7 zsig ó 6 ahmed hosszán ábrahám arab keresztyén & zsid ó palik mihályok jákobok a lik wolfgangok amadék cézárok Vilmosok fricik zse n ik s a rangos maradék

101 manók + bercikék jó zsik janik no + lacik hevülnek oly kirobbanón mint 8 rakásnyi ekrazit menőjenők robik m ikik akad csapatban habri sok üvöltöznek gabik g á zsik bólintok 6 0 andrisok ötvenkilencen Sándorok & bencik innocentek véneik váskálódnak & így tovább el tizenhetedik ferencig a többi sincs nyugton süvölt fájó térdemre feszt felmászkál a semmi tejfölén fityeg s ír huszonharmadik blezpászkál örvénylenek mind csillagok lesik már minden zokszavam fogadjunk mondok egy mesét miért nincs isten hogyha van hetedhétországban kering 1 0 9 0 köd-kölök I fölöttük bölcsen őrködök s a mindenségből hörpölök

S ántha Attila: A K Ö L T Ő B Á C 5 IK A nevem Troppauer Hümérke,

5 mikor megszülettem, máris tudtam, hogy költő leszek. Ha majd megnövök, légionista is akarok lenni, mert szeretem a kalandokat és élvezem a kirándulásokat. A z, hogy még kicsi vagyok, sok gondot okoz a szerkesztőségben, hisz amikor a költő bácsik meglátnak, elkezdenek selypíteni és hülye verseket í mák nekem. Pedig tudhatnák, hogy kicsi emberben is lakozhat nagy lélek, és hogy valaki azért, mert gyerek, nem feltétlenül hülye. Azt akarom, hogy a költő bácsik ne í rjanak többé gügye gyerekverseket. Ha megnövök, fenékbe fogom rúgni a költő bácsikat.

SZERELMEs VAGYOK Szerelmes vagyok egy lányba, ig a z, ő csak negyedikes, én meg ötödikes vagyok, de ez nem szám ít. Sz ünetben sokat nézz ük egymást, S ha adj király katonát játszunk, mindig őt kéretem. T egnap szemüveggel j ött iskolába, és restelltem magam, mikor a játékban engem kéretett. Az óta szünetben inkább focizom, és nem vagyok szerelmes.

Karafiáth M elinda :

- Ha én ezt a klubom ban elmesélem, mondta valaha az angol lord, am ikor töltetlen pu ská­ val nézte, hogyan rohan felé a sebzett orosz­ lán. Aztán, ha túlélte a történteket, mesélt, amíg el nem szivárgott hallgatósága. A ben­ nem élő parttalan m esélőkedvet szerettem vol­ na összefogni ebben a szótárformára tervezett beszám olóban. Tehát következik:

útszélen, a koncertek peremén, asztalra borul­ va stb.) De a dolog nem kimondottan erről szól! (lásd sátrak)

Sziget-ABC A

lkohol Furcsa, hogy pont ez került sze­

rak A Sziget egyik kedvenc szlogenje,

A

hogy itt diákárakon vásárolhatunk, ám ar­

ról nem esik szó, hogy milyen gazdag diákok­ nak szólnak ezek a tarifák. De az ital, étel tény­

rény ábécém legelejére, s talán a lelkes,

leg nem drága. Egyébre meg úgysem igen költ

állandó szigetlakok ezt afféle szimbólumnak,

az ember, hiszen mi a csudának vegyen itt bőr­

jelnek vennék. Szó, ami szó, senki nem veti

kabátot, mobiltelefont (lásd mobiltelefon), haj-

meg az itókát (de nem csak itt nem, ugye?). Jó,

bizgentyűket stb. Ami talán tényleg borsos, az

mondjuk amikor háromnegyed liter vörösboros

a belépők ára. (lásd belépők - a bejutás nehéz­

kóla után valaki nem ismeri fel egy jóbarátját,

ségei)

az már elég gáz. Mert amikor éjfélre odaballag­ tam (már kissé bizonytalanul) a megbeszélt ta­ lálkozóhelyre, szó nélkül mentem el mellettük,

arátkozás Ez az, ami a legkönnyebben

B

megy itt (a szerelembeesésen kívül - ld:

de úgy, hogy közben valójában őket kerestem!

szerelem). Ritkán ilyen felszabadultan nyíltak

Hát igen, Mister Alkohol aktív jelenléte is segít

egymással az emberek, úgy hiszem. Még a fia­

a hangulat feldobásában (lásd sör, bor, pálinka,

talok is. Itt viszont még a WC-n is kialakultak

hangulat).

pár órás barátságok, vagy sorbanállás közbeni

Alvás No ebből nem sok jut a szigetlakok­

összemosolygások. (lásd WC)

nak, illetve az is csak nappal. Éjjel csak a bo­

Belépők Az árakról már esett szó. De én mit

lond alszik, nem igaz? (Bár látni éjjel is durmo­

sajnáltatom itt magam! Hiszen két alkalommal

ló embereket - mondjuk tarajos punkokat - az

ingyen napijeggyel mentem be (mert egy mű­

vésznő kísérője voltam), egy nap pedig féláron,

Csók és könny Csókot rengeteget látni.

mert odajött egy lány meg a barátja, hogy kell-e

(Váltottam jó párat magam is). A sziget, azt hi­

olcsón napijegy. Kedvesem meg úgy ment be,

szem, igazi flörtölésre teremtett hely. Meg hát

hogy miután levakarta barátnőmről a napije­

annyi remek, jóképű srác van ott!! (lásd fiúk) S

gyet, visszaragasztotta a saját csuklójára. S

persze könnyeket is, hiszen két éve én is hul­

még az „oly szigorú, állandó” ellenőrzésen is

lattam keserű könnyeket is egy csalfa fiú miatt!

simán átjött a belépéskor, (lásd „Inkái szekuriti")

(lásd házasság, szerelem, sátrak)

Biztonság - hogy ne menj bele mindenbe. Lé­ tezik egy úgynevezett „Eü sátor”, hogy ne történ­ hessenek további „balesetek” a hirtelen fellángo­

etoxikáló (kijózanító) Ahová szerencsére

D

én (még) sose kerültem. Gyakran van

lások következtében. Ráadásul ingyen kapod.

Bor Kannás, ellenben nagyon olcsó. S kólá­ val vegyítve...! Az én kedvenc keverési ará­ nyom vörösbor: kóla - 4 :1 . Fordítva rosszabb.

Bunkóság Mindenki, főleg a környék lakói azt hangoztatják, hogy a Sziget gyűjtőmeden­ céje a bunkó, alkoholizáló, züllött fiataloknak. Arról senki nem mesél, hogy az a sok fiatal idén mennyire békésen bulizott egy héten át! (lásd alkohol)

igaretta „Adj egy cigit, különben ízekre

telve, mert ugye olyan finom ott a ... (lásd alko­

pofoztatom magam! / És ezt nyugodtan

veheted fenyegetésnek is!” (idézet a Satöbbi

hol, bor, sör, pálinka, valamint műanyag poha­ rak, másnaposság stb.). Mások szerint inkább

együttes Adj egy cigit c. dalából) Az állandó

elkerülendő.

C

kellékek egyike itt, de persze nem kötelező. Van, aki pipázik vagy szivarozik helyette.

Dobolás a) Az az állandó hangzavar, amelyben él a sziget népe. Állítólag aki meg­

Cím Márminthogy miért (Senki) szigeti nagy

szokja, az a ritmusát is felismeri, b) A sziget

kaland, hiszen ez inkább amolyan mindenki

egyik csücskén hallható hang, ahol esténként a

szigete. Valójában azért, mert kedves gyermek­

tűz mellett összegyűlve egyesek óriási dobokat

kori regényem címe ez, s olyan ötletesnek tűnt.

vernek őrültek módjára. Ezt performansznak is nevezik, de a többség szerint ez inkább valami­ lyen ősi ösztönök kiélése (lásd színház, értsd

idegbaj). Duna Egyesített hideg -meleg víz, amelyben fürdeni tilos. Első nap azért, mert a fürdőzők piszkosabbak lennének, a végén azért, mert a vizeket óvni kell az erősebb szennyeződéstől. (Ezt elméleti levezetéseken túl néhány önkén­ tes kísérletező bőre is igazolja)

E

mberek (értsd szigetlakok) Mindegyik kü­ lön típus. Van, aki dinnyével a fején mász­

kál. Van, aki a szeszbe szerelmes, és arra a kér­ désre, hogy a szex micsoda, csak egy türelmet­

szigetre, de otthon hagyja uzsonnáját és a ma­ mája által gonddal elkészített ivólevét, ezért a nagymama utána megy, és sok-sok kaland után meguzsonnáztatja Petikét.) Ezt szigettől függetlenül mindenkinek ajánljuk.

jjel-nappal (értsd nonstop). A szigeten

len kis fintort vág. Van, aki egyből megkéri a

E

nincs megállás, mindig nyitva vannak az

kezem. Van, aki kulacsba tölteti a sört, és a

üzletek, mindig van program, és a programok­

nyakában hordja. Van, aki csoportosul. Ilyen

ra mindig van éppen aktivizálható közönség.

esetben lekottázható zeneműveket susognak a tarka hosszú szoknyák, talpig feketében hem­ zsegnek a „halálkisasszonyok”. Van, aki tom­

iuk (a legfontosabb címszó. A lányok cím­

F

szót írják meg a fiú szótárírók.) A mennyi­

bolva táncol és iszik (töményét töményte­

ség és a minőség egyaránt lenyűgöző. (Vajon

lenül), van, aki csupán illemből billeg, hogy ne

hol bujkálnak ezek a srácok egyébként?) És is­

lássák rajta mennyire antialkoholista. Van, aki

merkednek is. Van, aki rögtön a sátrába irá­

feltűnősködik, de ez itt nem megy, mert min­

nyít, és megsértődik, ha nem... Van, aki egy

denki azt csinálja. (A továbbiakat lásd barátko-

csókért elvisz Amerikába, van, aki megkéri a

zás, bunkóság, hangulat.) Emlékek (értsd input, memóriakapacitás, mélylélek stb.) Ha gondolsz rájuk, egyre halvá­

lány kezét (az enyémet legalábbis), van, akit

nyabbak, ha meséled, egyre színesebbek.

nem lehet levakarni, és van, akit nem is akarsz, (lásd házasság, csók és könny, biztonság stb.)

Fürdés A Dunában tilos, a szigeten kompli­

Előadások (zenével, lásd koncertek). A ze­

kált. A fürdők aljában öt centi vastagon áll a

nétien e-k többnyire kora délután kerültek sor­

sár, padka nincs, hogy a holmidat lerakd. Én

ra, amikor az igazi szigetlakó déli álmát alusz-

hazajártam fürödni, és sajnáltam a vidékieket

sza, így csak hallomásból tudom, hogy nagyon érdekesek voltak közöttük. Fábry Sanyit azon­

(lásd higiénia). Fű a) Természetes - fokozatosan talajba ta­

ban személyesen megtekintettem. Egy szál rö­

posva. b) Kábító - végig kitart (értsd drogtör­

vidnadrágban, valamint arc- és testszőrzetben

vény - már aki érti).

állt a színpadon, a közönség meg dűlt a neve­ téstől. Részt vettem a Poétaring, vagyis a költő­ verseny megtekintésében. A Poéták nem ho­ zott anyagból dolgoztak, megadott szavakra, helyben faragták rímeiket, és alkottak dalt a pedofil bácsiról, a szegény megesett leányról, s adták elő szellemesen és gyakran hamisan (lásd irodalom).

Esti mese A sziget egyik legkedvesebb pontja az esti filmvetítés előtti (lásd mozi, esti

mese), amelyre minden infantilis szigetlakénak szüksége van. Az én kedvencem a Szegény Pe­ ti nagymamája című filmalkotás, amelyben íz­ léses pálcikára ragasztott bábfigurák szereplé­ sével bontakozik ki a szívszorító, megható és a végén felemelő történet. (Pétiké elmegy a Diák­

yertya (más néven Ernő, a költő) aki fején

G

virágcseréppel mászkált, amelyben egy

égő gyertya virított.

J

elige (a hét szlogenje) Kell egy hét együttlét. Jövőre is kell. oncertek Egy hét alatt alig öt koncerten

angulat (értsd sziget feeling). A szigetlakó

K

egy idő után azonosul a többiekkel. Kó-

sztárok természetesen a Nagyszínpad deszkáin

tyagos lesz, könnyed, vállalkozó kedvű és me­

jelentek meg, a nagyközönség előtt. (Persze, jó

rész. Mesél, majdnem mindegy, hogy kinek...

lenne tudni, mitől világsztár a Pa-dö-dö, a

H

voltam. (Az egyiken csak viccből.) A világ­

Tankcsapda és mondjuk a Ganxta Zolee.) A Kispál-koncert viszont felejthetetlenül jó hangulatúra sikeredett. Nemcsak Lovasi kedélye, hanem az igen aktív ra­ jongók miatt is. Az arab Rachid Taha a maga izgalmasan pergő - népit és modernet ötvöző - muzsikájával még a délutáni forróságban is táncra perdítette a né­ peket. Szívem nagy fájdalma, hogy a „ked­ venc” dalom előadójáról, Painről lekéstem. így már talán sosem tudom meg, hogyan is szól (lásd alkohol, bor, sör, pálinka, éjjel-nappal tánc­ zene, mulatság stb.) Házasság Még azt is lehetett: szíved válasz­

élőben a „Szex vajon mi?”. Hogy külön Dopemant nem láttam, nem okozott sokkot. Orszá­ gunk óriási fenegyerekét (aki mindig meg­

tottjával örökre (egy hétre) szóló hűséget fo­

mondja az őszintét) hallottam eleget böfögni,

gadni egy (félhivatalos) anyakönyvvezető előtt

káromkodni és a jó népet szerelemre (ezt egé­

a Házasságkötő Sátorban. Az én „esküvőm”

szen máshogy mondta) buzdítani a Ganxta

ennél is sokkal romantikusabb volt: éjjel, a

koncert alatt is. Ami szintén felejthetetlen szá­

domboldalon (lásd csók és könny, sátrak).

momra, mivel ma sem tudom felfogni, mi von­

Higiénia a) általában lehet szidni, de jobb mint tavaly (lásd fürdés, WC, sebesülés, szagok).

zotta oda a tömeget. Rengeteg koncert viszont kisszínpadokon zajlott (lásd Koncertsátrak).

b) személyesen: mindenki saját igényei szerint

Koncertsátrak Ezeket az eső (hál’ istennek

(volt, akiről ezt már messziről lehetett érezni...).

nem volt) és a III. kerületi álmatlan polgárok ellen állították fel. A tervek szerint itt kellett el­

I

nkál-Szekuriti A biztonság emberei (lásd bunkóság). Ők képviselték a buta és agresz-

szív erőt. És a trágárságot. (Ezt nem egyedül.) Mindenkit megmotoztak. (A hatásosságról lásd

fű). Általában utálták a szigetlakokat, akiket védeniük kellett volna.

Internet Több sátorban, több gép mellett, napi sok órában, teljesen ingyen.

Irodalom Érdekes módon igény volt rá. Pe­ dig tankönyvgyanús (esetleg leendő) klassziku­ sok is felolvastak. Kedvenc estem - talán ko­ molytalan könnyedsége miatt - a Poétaring volt (lásd előadások).

Mozi Akinek művészfilmekből hátraléka van, itt behozhatja. Ismételni is lehet. Láthattuk a Ponyvaregényt, a Good Will Huntingot, az Agyament Harry-t, a Szerelmes Shakespeare-t, és persze az elmaradhatatlan Sziget Híradót és a kacagtató Esti meséket (lásd esti mese).

Műanyag pohár Ebben kapod az itókádat, és hogy ne dobd el, ha összegyűjtőd, komoly ajándékra válthatod, (értsd pólók, sapkák stb.) Érdekes, hogy a második naptól kezdve meglepően sok fiún lehetett ilyen felsőruháza­ férniük az előadóknak, a rajongóknak és a tán­

tot találni (lásd másnaposság).

colni vágyóknak. Ezek a rendeltetésükhöz többnyire szűknek bizonyultak, viszont hozzá­ járultak a sziget hangulatához. A Quimby-koncerten egy időre abba kellett hagyni a zenélést,

álinka Zugalkohol (lásd detoxikáló). A róla szóló intelmeket lásd falrahányt borsó cím­

P

szónál a Magyar Értelmező Szótárban.

mert a bentlévőkről párolgó izzadság a plafon­ ról visszacsöpögve (brr!) tönkretette a dobokat. Ha az átkok megfogannak, szépet álmodhattak a környékbeliek.

Kóma a) Hajnali kómázás (értsd alváshi­ ány). Tünetei: táskás szemek, sört markoló er­ nyedt kezek (lásd sör, bor, alkohol), b) Alkohol kóma (lásd másnaposság, detoxikáló), c) Bepörgött kóma: (lásd fű). Külföldiek a) sztárok (lásd koncertek), b) Vendégek. Olyanok, mint a többi szigetlakok, csak külföldről jöttek. Enyhe mámorban (lásd

alkohol stb.) ki lehet próbálni rajtuk nyelvtudá­ sunkat. Én büszke lehetek magamra, ők meg csak annak mondhatják el véleményüket, aki semmivel sem jobb nálam.

L

opás A hőskorban - mondják - még egész sátrakat is elloptak. De idő száll, jegy drá­

gul, ellenőrzés szigorodik, így az idén keveseb­ bet loptak a szigeten, mint odakint.

M

ásnaposság Gyakori. (Persze nem ná­ lam, mert én bírom. Harmadnap is.)

uhák és cipők Az öltözködésről másutt is beszélünk (lásd emberek stb.). Látni idény-

R

punkokat (mamai engedéllyel) kék tarajjal, tiri-

Mobiltelefon Tavaly, még a papír mobilte­ lefon volt a sztár. Az idén a valódi. Minden má­

tarka hippiruhákat, copfokat, erős szemfesté­

sodik kissrác oldalzsebéből csilingelés hallat­

zonokat, lapos vagy löttyedt hasakat, divatlá­

ket (lásd festékszerek), egyszerű és merész fa­

szott ötpercenként, de ez már kevésbé tűnik ci-

nyokat (elvétve), vad alternatívokat és amit

kinek, mint valamikor.

akarsz. A cipőkre vigyázni kell, mert mások rá-

léphetnek, te meg kiléphetsz belőlük. Egy ba­

Testékszerek Szemöldökön, fülben, orr­

rátnőm a Guanó Apes zenéjére mozogva kilé­

ban, szájon, nyelven, mellbimbóban, köldökön és lejjebb.

pett egyik cipőjéből, hajnalig félmezítláb mász­ kált, mígnem nagy kacagással a Dunába hají­ totta a másikat.

S

átrak Fontos kellék állandó szigetlakoknak

(lásd alvás, biztonság, csók és könny, fiúk, házasság, szerelem stb.). Sebesü lés Évről évre kevesebb a késelés a szigeten. Egyéb balesetek kezelésére ott az Eü. sátor. Sör (lásd alkohol, papírpoharak stb.)

sz

agok A szigetnek alapvetően nincs sza­ ga. Viszont van a sörsátraknak, a WC-k-

nek, a koncerteknek és egyes embereknek. Szerelem Petőfi szerint sötét verem, amely­ be itt is könnyű beleesni. Akár alkalmilag (lásd

biztonság), akár hosszú távra (lásd házasság, csók és könny). S z ín h áz Jómagam csupán egyszer szeret­

dítők Kaphatók, noha kevésbé népszerű­

tem volna egy előadást végignézni. (Zenés

Ü

előadás Kovács András Ferenc verseinek fel-

szen fő szponzorunk a Pepsi.

ek. Nélkülük azonban nincs sziget, hi­

használásával.) De a kitűzött fél egyes idő­ pontban a színház sátortól tíz méterre már doboltak (lásd dobolás), így az előadás a han­ gosítás és a színészek előadó kedve ellenére lehetetlenné vált.

V

idám park Nagymamámtól alapos fejmo­ sást kaptam, amiért nem telefonáltunk ne­

ki az után a szörnyű eset után. (Leszakadt egy hinta.) Pedig tudhatná, hogy én akkor sem ülök fel egy ilyen szerkezetre, ha biztos vagyok benne, hogy semmi se szakad el rajta.

VV

A legtöbb az elhíresült Toi Toi (ejtsd toj-toj) WC volt, amelyet

csak kívülről láttam. Az igényesek inkább a nagy lakókocsiszerű, tükrös, kézmosós és mindenekfelett lehúzhatós változatot használták. (Egy apró történet: egy fiú zsebkendőt kér egy lánytól. A válasz: most pisiltem el az utolsót.)

T

ánczene, m ulatság Ami éjjel-nappal fo­ lyik, és ami az egész sziget ábécé lényege.

T áp lálk o zás Itt is megoldható (pl. sült

Ez az én sziget-ábécém, apró áttekintésem ezen a színes, zűrzavaros kavalkádon.

krumpli tonhallal 300 Ft). Kapható még egész­ séges, finom tej, joghurt, zsömle és egészségte­ len ... (lásd alkohol, falrahányt borsó stb.)

Z

árszó Hát... (lásd jelige).

Lá s z l ó f f y A

la d á r :

H a s o n lít a n i

L ő r in c A

t t il a

Tükörhöz á llsz és elnézed magad, hogy így alakul szemed és hajad. Ősök sorának fején alakult az arcod így, kedves titka a múlt. Kedves titok, de hányszor megfeszült e sok vonás, ha bánatba merült, s hányszor oldotta, szépítette és görgette sorsod felé nevetés. Épp ilyen a z a legtitkosabb kör: a tudaté, a másik nagy tükör, melyben ideje elnézned magad hogy éppen ez lett nyelved és szavad. Ezt is a régi bajok, ünnepek küldték el testről testre így neked, ez is csak úgy kiüt a z emberen, akár a gomba, mindig ott terem, hol szálfaerdőket renget a szél és apaszó és anyanyelv beszél. E tükörből aggódó őrszemek néznek feléd s néznek v issza veled. Itt arc és lélek szövetsége van, s e tükörben is hasonlítasz, fiam.

:

H o g y m i v o ln a ... Hogy mi volna, volna jó? Elnyújtózni volna jó. Elfeküdni laposan, fenn a z égen magoson. Éjszínfényű illatok, ecsetszúrta csillagok közt heverni volna jó,

hol a Nap csak zene, zengő, és ahol a Hold a szó. Ha eljutok odáig, szakállam nő bokáig. Csak azért is kivárom! Derűs képpel siváron. S ha megunom, lenézek,

füttyentek a zenének, ragyogjon a földre le, s rajta, mint egy kötélen lecsúszok éj­ sötéten. Onnan nézni volna jó ég felé, hol Nap a dallam, szín a csillag, Hold a szó.

T ótfalusi I stván :

Igaz is. n e m is Korábban már idéztem olyan szállóigéket, szó­

szegényíteni benneteket. Legyetek igénytele­

lásokat, vélekedéseket, amelyeket gyakran hal­

nek, bugyuták, tagadjátok meg a kutató, netán

lunk. Idézünk és mondunk, bár nem az erede­

kétségeket ébresztő értelmet, s akkor tiétek a

tinek megfelelő értelemben. Harmadízben

mennyek országa.

újabb példákat idéznék az ilyen apró félrecsúszásokból.

Kétségtelen tény, hogy mind Károli Gáspár, mind Káldi György így fordította ezt a szentírá­

Ha visszatérünk a Bibliához, amelyben a

si passzust vagy négyszáz éve, ennélfogva

„pusztába kiáltó szó” kiszólás eredetét talál­

mind a katolikus, mond a protestáns felekeze­

tuk, megleljük a „nyolc boldogságot” Jézus

tek hívői így olvashatták Jézus szavait úgyszól­

úgynevezett hegyi beszédéből, Máté ötödik fe­

ván napjainkig. (A legújabb fordítások már

jezetében. Ezek közül az első (a fejezet harma­

igazságot szolgáltatnak a jézusi igének, de ez

dik verséből) sok évszázada megrögzült formá­

az egy-két évtized nem volt elegendő, hogy a

ban így hangzik:

köztudatba sulykolt változatot kiszoríthatta volna.)

BOLDOGOK a le lk i s z e g é n y e k Mi tagadás, a keresztény hívőket is zavarba ej­

Kövessük korábbi gyakorlatunkat, és néz­ zük meg a latin szöveget, amely a két fordítás­

ti ez a kitétel, a kívülállók vagy éppenséggel a

nak (legalábbis részben) alapjául szolgált. És

vallás ellenségei pedig kajánul mutatnak rá: a

ezt találjuk:

ti Jézusotok a lélek gazdagságáról, a szellemi gazdagodásról való lemondást követeli, el akar

BEATI PAUPERES IN SPIRITU Ez pedig némiképp mást jelent:

BOLDOGOK A LÉLEKBEN SZEGÉNYEK Vagyis: boldogok azok, akik lélekben a sze­ génység, a nem-birtoklás állapotában élnek, nem függenek az anyagi javaktól. A lélekben szegény tehát nem feltétlenül koldus, pénztelen, lehet éppenséggel jómódú ember is. Ő is lehet lelkében szegény, ha nem csügg azon, amije van, nem akar mohón egyre többet szerezni (mert ez a gazdagság legna­ gyobb, lelket nyomorító kísértése!), és ha ne­ tán elvesztené javait, az sem kergetné a végső kétségbeesésbe. Ellentéte az az ember, aki a valóságban szegény, de csak egyetlen vágyat ismer, hogy meggazdagodjék, és ennek a vágy­ nak kész feláldozni minden emberi értéket. Az ilyet Jézus nem tekinti lélekben szegénynek. Jézus bölcs tanácsával meglepő - vagy talán nem is olyan meglepő - módon összecseng az a Horatiustól eredő tanács, amely követendő­ nek tartja az

ARANY K ö z é p s z e r elvét. Berzsenyi is így idézte meg Jámborság és Középszer című versében a nagy ókori példa-

kép nyomán: „...te arany középszer!” Mivel napjainkban

a

középszerű

határozottan

rosszalló értelmű, érdektelent, közepest, min­ den kiválóság híján valót jelent, nem igazán értjük, miért eszményíti Horatius és legjobb magyar követője, Berzsenyi az ilyen se hidegse meleg életelvet. Ismét vegyük elő a latint, ahol ez áll:

AUREA MEDIOCRITAS Tudnunk kell, hogy Horatius az ókori görög bölcselő, Epikurosz híve volt, aki a lélek béké­ je érdekében azt ajánlotta, hogy kerüljük a szenvedélyek végleteit, maradjunk meg közé­ pen, mindkettőtől egyenlő távolságban, és igyekezzünk értelmesen élvezni mindazt, amit rövid földi létünk nyújthat. Helyesebb tehát ennek az életelvnek a jellemzésére az

ARANY KÖZÉPÚT kifejezés. Ez sem alkalmas rá igazán, hogy minden kor minden emberét egyformán vonz­ za, de ha nem egyetemes érvényű szabálynak

tesszük meg, csak életünk egy-egy nehéz

Ördögnek bizonyára azért hívták, mert min­

helyzetét megkönnyítő tanácsot látunk ben­

dig fülig maszatos volt a festéktől, az ólomtól

ne, akkor nem tagadhatjuk meg tőle a böl­

meg a raktárak porától. Ha tehát az angol em­

csességet.

ber a nyomdahibát látva így kiáltott fel: it was the printer’s devil!, még tréfásan sem gondolt

A harmadik példa, amellyel egyben le is zárom

sátáni praktikákra. Arra gondolt csupán, hogy

sorozatomat, jóval közelebb hoz a magunk ko­

- legalábbis a régi nyomdákban - a kifutóval

rához. Bizonyára hallottátok, olvastátok ezt a

küldték át a kész szedést a szedőteremből a

kitételt:

nyomdagépekhez. És könnyen megeshetett,

A NYOMDA

hogy a kisinas siettében elejtette a szedést, és hogy a pofonokat elkerüljem, a szétszóródott

Manapság ezt a nyomdában ólálkodó huncut,

betűket gyorsan és találomra visszarakta a ke­

titokzatos bajkeverőt szoktuk tréfás, álbabonás

retbe.

módon okolni a sajtóhibákért, a hiányzó vagy

Ha tehát az a bizonyos fordító nem bízik tú­

felcserélt sorokért, oldalakért, főleg olyan ese­

lontúl a kész nyelvtudásában, s ha például fel­

tekben, amikor a nyomdahiba mulatságos vagy

figyel rá, hogy nem a nyomdáról (printing

éppen kínos félreértésekhez vezet: A nyomda

office), hanem a nyomdászról (printer) van szó

ördögének köszönhetően egy értelemzavaró

az eredetiben - akkor ma szegényebbek len­

fél sor került a szövegbe.

nénk egy kedves álbabonával.

Aki kíváncsi természetű, abban felébredhet a kisördög, és meg­ kérdezheti: miért nem emlegetjük a sületlen kenyér vagy a beázó cipő miatt a pékség vagy a cipőgyár ördö­ gét? Miért éppen a tisztes

nyomdaipart

gyanúsítjuk ilyen búj­ tatott alvilági munka­ erőkkel? Könnyű a válaszra rálelni, ha megteszszük azt, amit e ma­ gyar kiszólás szülője elmulasztott, amikor (minden

bizonnyal)

egy angol nyelvű könyvet ültetett át magyarra. Vagyis ha fellapozzuk az angol-magyar szótá­ rat (Országh László érdemes művét), ahol ezt találjuk:

PRINTER’S DEVIL - nyomdai tanuló, nyomdászinas, kéziratért küldött kifutó.

RÁ KO S SÁ N D O R:

A vízözön Om-napisti és felesége megistenülése

Surippakot, az Euffátesz partján fekvő ősi várost szerették az istenek. Szeszélyes ha­ ragjukban mégis úgy határoztak: özönvizet bocsátanak rá és elpusztítják. Lélek se maradjon életben! Ea meg szerette volna menteni az embereket. De nem szólhatott nekik - titok­ ban kellett tartania az istenek döntését. Egyetlen emberen, a jámbor Um-napistin mégis megkönyörült. Figyelmeztette a közelítő veszedelemre. Azt tanácsolta neki, ácsoljon hajót, úgy várja a vízözönt Um-napisti követte védőistene tanácsát. Összegyűjtötte házanépét, hajóácsokat és egyéb mesterembereket fogadott föl, s a maga készítette tervrajz szerint hozzálát­ tak a hajó építéséhez. A csapra ütött hordókból mérhetetlenül fogyott a sör, a must és a szőlőlé; a gazda több bárányt, tulkot és szárnyast süttetett, mint amennyit való-

bán enni kívántak, semmit meg nem tagadott az udvarán sürgölődőktől - így aztán inkább menyegzőhöz, mint munkához hasonlított a hajó építése. De bármilyen mulatozva és könnyű kézzel ácsolták, mégis gyorsan elkészült a bárka. Kötelekkel és görgőrudakkal vízre bocsátották. Um-napisti háza népével, a hajó­ sokkal és a mesteremberekkel a fedélzetre költözött. Ugyancsak a hajóra telepített egy-egy párt az összes állatfajokból - azokat is meg akarta menteni a pusztulástól. Nemsokára megjött az ítéletidő. Fekete felhők tornyosultak az égen, sötétségbe borították a világot. A déli szél fákat tépett ld, sziklákat döntött le. Hullámossá kor­ bácsolta és a szárazföldre zúdította a tenger vizét. Megállás nélkül zuhogott a zápor. Felülről és alulról özönlő vizek ostromolták Surippakot. Az emberek egyre magasab­ ban fekvő helyeket kerestek, a völgyekből lassanként a hegycsúcsokra kúsztak föl. De az özönvíz a legmagasabb hegyek csúcsán is túlcsapott. Minden ember és minden állat elpusztult. Csak a bárka utasai: Um-napisti és háznépe, a hajósok és a mesteremberek meg az összegyűjtött állatok maradtak életben. Az ég tereit is betöltötte a szakadó víz. Veszélybe kerültek az istenek - egyre föl­ jebb kúsztak, s végül a legmagasabb helyen, Anu egében verődtek össze. Onnan néz­ ték reszketve a világ pusztulását. Istár, az élők anyja már-már megtébolyult a kíntól. Igennel szavazott ő is, amikor az ítéletet hozták, s most látnia kellett szülöttei pusz­ tulását. Hat napon és hat éjszakán át tartott a vízözön. Hetednapon elült az orkán, csöndesedett a zuhogó zápor, a tenger vize is vissza­ gördült a medrébe. Um-napisti kitekintett a hajó nyílásán. Nem örült a felhők mögül előtörő nap­ nak - szörnyű látványt világított meg a fény. Olyan kopasz-sivár volt a föld, mint a lapos háztető, Sehol nem mozdult semmi, mégoly csekély jele se mutatkozott az életnek. Az apadó víz a Niszir hegyhez sodorta Um-napisti hajóját. Ott is rekedt a bárka, lassanként kifogyott a tenger alóla. Um-napisti egy galambot, majd egy fecskét bocsátott szabadon. Mind a két ma­ dár hamarosan visszatért - tenyérnyi száraz helyet sem talált még, ahova leszállha­ tott volna. Harmadszorra egy hollót eresztett szélnek az özönvízből megért hajós. Elszállt a holló, s nem röpült vissza. Szárazföldet talált, eleséget, fészeknek való gallyakat. Um-napisti az összes állatot kibocsátotta azután, maga pedig máglyát rakott a Niszir hegy ormán, kost és bakot áldozott az isteneknek. Végül a haragvó Enlil is megenyhült - kézen fogva vezette Um-napistit és fele­ ségét a szárazföldre. Letérdeltette őket a fövényre, áldást mondott rájuk. Majd nagy fennhangon így kiáltott: - Ember volt eddig Um-napisti, emberként küzdött, fáradozott. Mostantól asszonyával együtt hozzánk, istenekhez hasonlít majd. Lakozzék a távolban ezentúl, a folyamok torkolatánál! S alighogy kimondta Enlil a megistenítő szavakat, máris a levegőbe emelkedett, s a folyamok torkolatánál ért földet a házaspár. Ez a vízözön s Um-napisti és felesége istenné válásának története.

K ristiane SCHÁFFER:

Az utolsó paripa

Volt egyszer egy lovacska. Ő volt az utolsó. Az összes többi ki- pusztult. Nagyon magányos volt az utolsó paripa. Bármerre poroszkált, mindig csak szoborlovakkal találkozott. A hídon szembement a kőparipával, melyen egy király lovagolt. A várfalon talál­ ta az angyalt hordozó bronzlovat. Es sok más lóval találkozott, amin sok tábornok lovagolt. A múzeumban meg egy szárnyas lovat látott, mely moccanatlanul állt, nem re­ pült ki az ablakon át az utcára, a gesztenyefához, s a kék ég felé sem szállt el. Ezek a lovak egytől egyig csöndesek és merevek voltak. Soha nem köszöntek neki. De az utolsó paripa élő volt. A város szívében egy kis pázsiton lakott. Nem volt ott kerítés. M ert az utolsó lónak semmit sem tiltottak meg az emberek. Oda ügetett, ahova akart. Csakhogy ő ritkán indult sétára, leginkább a pázsiton szeretett lenni. A városi kertész rendszeresen hozta oda a virágot. Az autóknak nagy ívben el kellett kerülni­ ük a kis pázsitot. A tornyok és a magasabb házak kissé széthúzódtak, s jól lehetett lát­ ni a kék égbolt szeletkéjét. Az utolsó paripa kedvelte a kék eget. M ert az küldött ne­ ki mindent, amit leginkább szeretett. A füvet ő tette zamatossá neki. A harangvirá­ got ő festette kékre. S ő kongatta a harangokat. Bújócskázott a kis fehér fellegekkel. Boldoggá tette az utolsó paripát. Egy dolgot nem tudott megtenni: nem tudta élet­ re kelteni a szoborlovakat. Egy szép napon odament egy kisfiú, Pimm. Fehér kenyeret és kockacukrot hozott. - A hintalovam azt mondja - szólt a kisfiú - , ha valamit nagyon kívánunk, akkor az teljesülni is fog. A hintalovam fából van. De éjszaka tud repülni. Az utolsó paripa rápillantott, és félrefújta szeméről fehér sörényét. Beszélni nem tudott. Nem volt ő csodaparipa. Valamikor régebben istállóban is lakott. - T e itt unatkozol - szólt megint a kisfiú. - Ha a te helyedben volnék, azt kíván­ nám, hogy váljak szoborrá. Van sok lovasszobor, s nem lennél többé magányos. Az utolsó paripa elgondolkozott. No és a pázsit - töprengett - , mi lesz a pázsittal? S a harangvirágok, a pipacsok, a százszorszépek, amiket a kertész a fűbe plántált - azokkal mi lesz? Kis idő múltán az egész város látta már, szomorú az utolsó paripa. Óriási szekér szénát hoztak neki. Hozzá sem nyúlt. Kicsi kis nyárfaerdőt ültettek a város szívébe. Arrafelé sem sétált. Aranycsengős lószerszámot kötöttek rá. De az utolsó paripa csak nem akart nevetni.

Míg aztán valami különöset nem kívánt: - Legyen a pázsitból nekem szép kis ta­ karóm, rezgő fürojtokkal, pipacsokkal, százszorszépekkel, kék harangvirággal tele­ tűzdelve. Legyen nekem virágkoszorúm, és a farkamba is fonjanak virágot. Jö tt máris a város kertésze. Hadonászott, mint a forgalmista. Az autók mind meg­ álltak. Érkezett a forgalmi rendőr is. Virág volt a karján, mintha kertész lenne. A vá­ roson csend honolt. A kertész kipüffesztette orcáját és fújni kezdett. Szél kerekedett. A forgalmista in­ tett a kezével. Ekkor a szél a pázsitra fordult. Az utolsó paripa imigyen változott szoborrá. Hátán pázsittakaró hevert. Sörénye fű volt, farkában virágok nőttek. De nem vált kővé, sem faszoborrá, sem bronzpari­ pává. Nem is nőtt szárnya. Kívánságokból volt ez a paripa. Kék színű, akár az ég. V i­ rágai valódiak voltak; nyáron nyíltak, ősszel elhervadtak, télen moha alatt rejtőztek, de tavasszal visszatértek mind, a kékek, a pirosak, a fehérek és a zöldek is. Éjszakánként azonban a gyermekek hallhatták, amint az utolsó paripa az utcákon trappolt. A nyerítése is hallatszott. Pimm, a kisfiú is hallotta. Az utolsó paripa a vá­ ros kapuja előtt ügetett el. O tt sorakozott valamennyi lovasszobor, hátukon a kirá­ lyokkal, tábornokokkal, angyalokkal és szentekkel. Az utolsó paripa lelökte hátáról a pázsitot. Sörényéből virágot szórt szerteszét. Összehívta a gesztenyefákat, amik előmasíroztak, s jött velük a fűzfa is. Csakhogy a fű az égig nőtt, s nem láthatta senki, mi lett a kardokkal, lándzsákkal, szárnyakkal, ko­ ronákkal, püspöki süvegekkel. Másnap reggel valamennyi szoborparipa ismét a helyén állt. Nem úgy az utolsó paripa. Kéken és némán bukkant fel a múzeum előtt, majd az iskola udvarán. Más­ kor a park kellős közepén, s rögtön azután az autópályán. Pimm, a kisfiú néha elsétált a város kapuja előtt, s nősziromból, kardvirágból, an­ gyalfűből , koronavirágból kék-fehér-piros-zöld csokorra valót szedett. (Németből fordította: Forró Eszter)

Szappanopera

A mai ember már úgy született, hogy nem tud meglenni írás nélkül. A börtönben talán még az étel hiánya sem kínzott annyira, mint a papír hiánya. Hányszor emlegettük a kommunis­ ták boldog börtöneit, akik ott komoly és eredményes káderiskolát rendezhettek be! De ha vé­ letlenül alkalmunk adódott ezt a hivatalosoknak felemlegetni, gúnyos röhej volt a válasz: „Nem vagyunk bolondok ugyanazt a lehetőséget megadni az ellenségeinknek!” így aztán ha kutatás alkalmával az írásnak bármilyen nyomát fedezték fel az őrök, az a legnagyobb bűnnek számított, és kemény büntetést vont maga után. De amikor az ember ráér és nagyon kíván valamit, azt valahogy mégis megszerzi magá­ nak. Igen változatos formái alakultak ki odabent a papír pótlásának, ilyenek a primitívebb for­ mák közül: Szappanba karcolni az írást. Rossz, gyorsan kopik a szappan, könnyen felfedezi a kutatás. Bakancs talpát bekenni a falról letörölt mészporral. Rossz. Nem lehet sokáig mezítláb maradni. Orvosságos üveget megtölteni a reggeli úgynevezett fekete kávéval, azt bekenni nyállal kevert DDT-vel. Jobb, de igen könnyen felfedezhető. Említett fanatikus társunk egy széttépett lepedő arasznyi darabjait varrta össze drótból készült tűvel, arra írta az angol nyelvtant hipermangán oldattal. Nehéz volt elrejteni, a végén el is kapták. Igényes kultúremberek magasabb rendű civilizációval dolgozik. Ezt néhány év alatt nekem is sikerült elsajátítanom. Leírom, emberbaráti szeretetből, ki tudja, ki veheti még hasznát. Havonta járt egy fél tenyérnyi mosószappan. Néha két hónapra adták ki, akkor egy egész tenyér nagyságú és vékonyságú darabhoz lehetett jutni. Ha ezt az ember gondosan megőriz­ te egy-két hónapig, kőkeményre száradt. Akkor a vaságy élén tükörsimára lehetett csiszolni mindkét oldalát, s megvolt a palatábla. Az ételben gyakran kaptunk fejről és lábszárról lefőzött mócsingot, de szigorúan tilos volt csontot is hagyni benne. Szerencsére a konyhán dolgozó boldog közbűntényesek nem voltak mindig elég lelkiismeretesek, és néha az ételben felejtettek egy-egy kincset: valami kemény csontdarabot. Ebből mindent lehetett gyártani, amit a legigényesebb ipar megálmodhatott akár a kőkorszakban: tűt, kést, kötőtűt stb. íg y jutottam én egyszer egy valódi gyémánthoz, egy kisujj nagyságú kemény lábszárcsontdarabhoz. Ennek az alaktalan, tehát nem is gyanús csontnak egyik végét gondosan megmunkáltam. Gombostűfej alakú, nagyságú és simaságú hegyet csiszoltam rá. Ezzel már az irodalom minden lehetősége rendelkezésemre állt. Ha ugyanis a kellőképpen elkészített szappanra rálehelsz és gondosan elsimítod, egysé­ ges matt felületet kapsz. Ha erre vigyázva, simán írsz a csont megmunkált végével, az a szap­ pant nem karcolja, de fényes nyomot hagy a matt felületen. Ha kellő szögben fordítod a táb­ lát a fény felé, minden nehézség nélkül olvashatod az írást. Azután elég rálehelni, elsimítani, és kezdheted elölről, a végtelenségig. És ami a legfontosabb: ha jön a kutatás, elég egy óvat­ lan pillanat, nyálas ujjal végigtörölni a táblát a zsebedben, s az őr már csak hivatalos állami szappant találhat nálad. Az én irigyelt, előkelő szappanomra nyolcvan szó fért rá. Mi mindenre volt az felhasználható! 40 angol szót lehetett róla egyetlen alkalommal megtanulni. A fogalmazási leckét jól ki tudta javítani angoltanárom. Verset tanulni, nem csak szóból. Levelet írni az otthoniaknak, s gyorsan letörölni, mielőtt bárki elolvasná. (...)

V arga L ászló A fegyen céletfin tora i című könyvéből

Beharangozó

Régóta készülünk arra, hogy egy mindenki szá­

mellékelni. A verset Nagy Költő írta. Legalább­

mára közérthető sorozat segítségével megba-

is az ő hagyatékában találták meg. Nem kéz­

rátkoztassuk olvasóinkat az irodalom elméleti

írással rögzített szöveg, de Nagy Költő jellegze­

kérdéseinek messziről nagyon ijesztőnek tűnő

tes írógépének hibás betűit könnyű felismerni

titkaival. Ez már azért sem ártana, mert szá­

rajta.

mos kedves, okos iskolással találkoztam jóma­ gam is, tanárkoromban éppúgy, mint íróként, akik szorongva gondoltak arra a feladatra, ami­ kor valamely irodalmi műről kell elemzést ké­

Hinta, palinta! Régi Duna, Kiskatona, Ugorj a Dunába!

szíteniük. Olyan gyerekeket is láttam, akik gör­

A kutatók természetesen boldogan tették közzé

csös szorgalommal magolták azokat a műelem­

ezt a gyönyörű költemény, és rögtön minden il­

zéseket, amelyeket sikerült egy-egy műről meg­

letékes elkezdett vitatkozni, hogyan helyezhető

szerezniük. Ilyenkor én rendszerint elszomoro­

el ez az új csillag az egész életmű hatalmas

dom. Az irodalom egyik legfontosabb célja,

mennyboltozatán.

hogy olvasóit gyönyörködtesse, uram bocsá’, szórakoztassa. Képzeljük el, milyen komikus lenne az olyan vacsora, amelynek vendégei idegesen ülnének az asztal körül, várnák a fő­ szakácsot vagy a háziasszonyt, aki majd szigo­ rúan kikérdezi őket, milyen nyersanyagokat, fűszereket fedeztek fel a csodálatos ételkölte­ ményekben. Persze a dolog nem egyszerű. Miért várjuk el az iskolásoktól, hogy csalhatatlan biztonság­ gal eligazodjanak a halhatatlan művek titkai­ ban, amikor ennek a szakmának hivatalos mű­ velői is homlokegyenest ellenkező dolgokat tudnak állítani, amikor egy-egy szöveget értel­ meznek? Erre nagyon sok példát találhat az is, aki két különböző szerző által készített irodal­ mi tankönyvet egymás mellé rak. Most azon­ ban nem szeretnék senkit megbántani, igazsá­ got tenni még kevésbé, éppen ezért kitalálunk egy példát. Ha valaki bárkire ráismer, az csak is a véletlen alattomos aknamunkája következ­ tében történhetett meg. Példánk egy verselemzés. Elemezhetnénk regényt is, de annak a szövegét nem tudnánk

Elsőnek mindjárt a túlélő Nagy Testvér nyi­ latkozik, elvégre ő találta meg a kéziratot, és ő Nagy Költő egyik törvényes jogutódja:

Költőke jó kisfiú volt. Szeretett élni, játszani és engem. Mást nem. Másokat sem. A húgomat pláne. Ezt a verset nekem írta. Illetve mondta. Hogy legyen mondókánk! Mert nem tudott írni. Akkor még. A mű tehát gyermekkori zsenge. De már ebből is látható. A szöveget én gépeltem le. A saját gépemen. Csak később nekiadtam. Le­ gyen ő a halhatatlan. Természetesen azonnal jelentkeznek Nagy Költő életművének jeles szakértői. Elsősorban

korszakot az „oá” hangzópár dominációja jelle­ mezte, a másodikra pedig már az „iá" nyomja rá a bélyegét. A jelen esetben a magánhangzók szétválnak, és az „iá" helyére az i-a páros kerül. Ebből világosan látható, hogy a második kor­ szak végén már kopik a meghatározó „á” hang hosszúsága és ezzel determináló ereje... A „Hin­ ta-palinta" játékos kezdet és az utána következő motívumlánc kétségtelenül a tudat fenekéről fel­ szabaduló gyermekkori emlékek jelenlétére utal. Az utolsó sor pedig egyértelműen előrevetíti Nagy Költő fokozatosan erősödő öngyilkossági komplexusát.

maga Urbán Esztéta, aki egy szerencsés pilla­

Urbán Esztéta tanaival azonnal szembe­

natban ráült Nagy Költő hagyatékára, és azóta

szállt Népy S. Próféta, aki évek óta próbálko­

se sikerült felállítani róla. Urbán akadémikus a

zott, hogy megszerezze Nagy Költő hagyatéká­

leletről írt meleg hangú felfedező cikket, sokol­

nak azt a részét, amelyre Urbán Esztéta nem

dalúságának bizonyítékaképpen sokoldalas

tudott teljes fenékkel ráülni. Tevékenységét ke­

esztétikai tanulmányt, amelyből idéznénk a

vés siker koronázta. Urbán inkább gyors hízás­

következőket.

nak eredt, mintsem hogy anyagából bárki, plá­

Az adott textúra ke­ letkezése kétségtelenül Nagy Költő második dadaista korszakának végére tehető. Idevo­ natkozó kutatásaink nyomán köztudott, hogy az első dadaista

ne Népy S. egy lapot is megszerezzen. Népy S. így többnyire abból élt, hogy megkontrázta Urbán állításait, valódi helyére tette az igazsá­ got és küldte vitapartnerét:

Nagy Költőnél senki se látta világosabban a Háború népnemzetellenes jellegét. „Hinta-palin­ ta" - vág egyet Nagy Költő a hintapolitikát foly­ tató kormány felé, amellyel szemben évezredes történelmünk szimbólumaként felvonul a régi Duna; és te, kiskatona, te, katonamundérba bújtatott magyar parasztproletár, ne menj idegen érdekekért a vágóhídra, inkább ugorj a Dunába! A szaklapok tehát el­ voltak.

Na

de egy

ilyen eseményre a saj­ tó más orgánumai is kíváncsiak. így szólalt meg, bár a felháboro­ dástól alig tudott meg­ szólalni, a költő egykori múzsája, Örök Kedves, aki tiltakozott a magán­ élet ismételt kiteregetése ellen, hiszen, mint azt

úttal nem képezi vita tárgyát. Csupán azt sze­ rettem volna megmutatni - segítségül híva egy­ kori diák önmagamat

hogy ebből a közismert

gyerekmondókából is lehet egy kis belemagyarázás segítségével költői műalkotást csinálni. Sőt, nemcsak egyet, annyit, ahány belemagyarázót el tudunk képzelni magunknak. A valóság persze nem ilyen szomorú. Ez a négy versmagyarázat önmagában tar­ talmaz hihető elemeket, mégsem más, mint szemléletes példa, hogyan lehet csalni verselemzés közben. Et­ től még létezik logikus, becsületes, tudományos műelemzés. Pénzünk is létezik attól függetlenül, hogy na­ gyon sok lopás, csalás, hamisítás ta­ pad hozzá. Ha majd a hamis mű­ elemzőket ugyanúgy fogják büntetni, mint a pénzhamisítókat, akkor ezen a téren is tisztábban fogunk látni. Addig is próbálgassuk egy kicsit a tisztánlátást.

R igó B éla számtalan emlékiratainak ol­ vasói tudják, Költőéi ezt a ver­ set neki írta: - Egyébként a régi Duna el­ írás, a helyes alak: régi dunna! Hogy a kiskatona mit szim­ bolizál, azt a túlságosan sze­ mérmes szerkesztők kihagy­ ták a halhatatlan kedves em­ lékező soraiból. Ennek az elképzelt mű­ elemzésnek legelső változatát még a kiskunhalasi Szilády Áron gimnázium tanári cenzú­ rája hagyta ki 1960 farsangján az iskolai diákbált kulturális eseménnyé kozmetikázó mű­ sorából. Ma már ennél sokkal félreérthetőbb, sőt félreérthetetlenebb dolgok is nyilvános­ ságot kapnak a diákok hason­ ló játékaiban. Ez azonban ez-

H

o r v á th

Z

suzsa

:

(V. oszt.)

Vonat A vonat zakatolt lassan, sebesen, gyorsan. Hosszú volt, mint a kígyó, és zöld volt, mint a fű.

M

ebh er

B en c e:

(V. oszt.)

A köd néha hideg néha meleg néha még látni is lehet

néha befed néha belep néha elrejt földet és eget

néha megy néha jön néha neked is köszön

Cimbora iskola Olvasóink közül néhányan bizonyára már találkozhattak a képernyőn a Cimbora iskolával. Ez je ­ lenleg Budapesten, a Krúdy Gyula Általános Iskolában és Gimnáziumban működik, de minden iskolában megszervezhető, ahol van hozzá akarat, kitartás és tehetség. Az első Cimbora iskolá­ ban van színjátszó kör, irodalmi-versíró klub, önképző kör, továbbá a zenekedvelők-művelők és a képzőművészek is megalakították saját társaságukat. Természetesen ez a Cimbora iskola még csak pár hetes, ezért nagyon sok eredményről nem számolhatunk be, de mutatóban azért közlünk egy bátor karikatúrát, valamint két költeményt.

KÖLTŐFIÓKA A SZERKESZTŐSÉGI FIÓKBÓL |

K

ö

l t ő

f i ó

k

a

a

s

z

e

r k

e

s

z

t ő

s

é

g

i

f i ó

k

b

Hablicsek Márton, ifjú kollégám 1997-ben vagyis 10 éves korában díjat nyert az Ács Kató irodal­ mi pályázaton. írásait azóta is őrizgetjük a Kincskereső egyik fiókjában. Néha meg sem jelentek azok a számok, amelyekben közzé szerettük volna tenni. Most azonban, amikor új Cimborákat keresünk a televízióval karöltve, rádöbbentem, milyen igazságtalanság történt Marcival. Hiszen előfordulhat, az övénél gyöngébb írásokat is közölni fogunk egy másik összeállításban. Épp ezért tesszük közzé „zsengéit” amelyeket már ő is messziről nézhet, lehet, ma már sokkal jobbakat ír, lehet hasznosabb dolgokra fordítja idejét, mint a versírás. Nem tudtuk elérni lapunk összeállítá­ sa előtt, ha találkozik írásával, vagy ha mások felhívják ránk a figyelmét, kérem, jelentkezzen.

R.B.

GYÉMÁNTS ZEM Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolygó, amelyen egy világ­ végi házban világszép lány lakott. Gyémántszemnek hívták, m ert szem e úgy ragyogott, mint a gyémánt. Fekete haja térdig é rt.S u ­ dár alakját mindenki megbámulta. Apja gazdag király volt, akinek birtokai m essze határokig nyúltak. Egyszer a lány elment az erdőbe sétálni, útközben rátám adt a hé tfe j ű sárkány és elrabolta őt. A zt se tudták, mi tö rté n t vele, csak este a vacsoránál nem je le n t meg a királylány. A király per­ sze rögtön keresni kezdte, de nem találta se ő, se más. Másnap reggel levél érkezett a sárkánytól. Csupán ennyi állt benne: Elfogtam a királylányt. Sárkány Samu

A király kihirdette a birodalmában, hogy aki kiszabadítja a lányát, annak rögtön nekiadja feleségül. Jöttek is erre a lovagok, de mind úgy té rt haza Sárkányföldről, hogy a keze-lába tö rve volt, egyéb­ ről nem is beszélve. Egyszer aztán j ö t t egy szegénylegény, Mókás Marci. A zé rt ne­ vezték mókásnak, m ert rengeteg kacagtató mókát, tö rté n e te t tu ­ dott. Ő is elindult a többiek után. Ment, mendegélt, amíg össze nem találkozott a sárkánnyal. A sárkány rögtön nekirontott volna, de Marci ahelyett, hogy kirántot­ ta volna a kardját, mesélni kezdett. Mesélt a sárkánynak mókát, tré fá t, tö rté n e te t, a sárkány meg annyit ne ve te tt össze a hét fe j ével, hogy a végén halálra nevette magát. Akkor Marci kiszabadí­ to tta a királylányt és hazament vele. H etedhét országra szóló lakodalmat csaptak, talán még m ost is élnek, ha meg nem haltak a nevetéstől.

ó

l

Hbilicsek Márton (10éves) írásai

A RÓKA, A FARKAS É5 A NYÚL Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Abban lakott a farkas, a róka és a nyúl, akit a másik kettő folyton csak kergetett. A nyúl fu to tt, fu to tt, odaért egy mély erdei árokhoz, és átugrott a túlpartra. Ugrott utána a ravaszdi is, de ő beleesett az árokba. A farkasnak már sikerült megállnia az árok szélén. - Farkas koma, ugorj le, ta rtsá l nekem bakot, én majd felmászok ra jta d , aztán felhúzlak magam után! - kérlelte a róka a farkast. - Hogyisne! - mordult fe l a farkas. - Ezt a m esét már ismerem! Ezzel a farkas otthagyta a rókát. A ravaszdi máig is o tt ült volna az árokban, ha ki nem húzták volna. Végül mégis kihúzták. Kis idő elteltével ez a róka találkozott egy újságíróval, aki meg­ írta e zt a tö rté n e te t az Erdei H írharsonában. Pe rsze a róka úgy m esélte el, ahogy az az ism ert mesében le van írva . Ez azonban a nyúlnak te lje se n mindegy.

M a rc i tö rp

De sze re tn é k g a z d a g le n n i...

Születtem Budán, bolondnap után, egy kicsit sután.

De szeretnék gazdag lenni! Sok-sok pénzzel rendelkezni, Nagy házat és kocsit venni. Állandóan úton lenni, Télen mindig Délre menni. A fejlődést segíteni, Utat, gyárat építtetni, Szegényekkel is jót tenni. Semmiben hiányt nem szenvedni, Gazdagnak jó volna lenni!

Nyolc éve büszkék a papám, meg a mamám reám. Égi jelem a kos, így leszek nagyokos matekos.

De hogyha én gazdag lennék, Lehet, állandóan félnék. Házam testőrök őriznék, Családom rablók figyelnék. Vagyonom bankokba tennék, Vagy brókerek tőzsdére vinnék. Utcákon sosem járnék, Étteremben sosem ennék, Mert őreim nem engednék. Ro ssz lenne, ha gazdag lennék!

Ha kezem a tollat bírja, nem le sz firka a z irka. Farsangkor átöltözöm, veletek rögtön közlöm. Kedvencem a málnaszörp, én vagyok a Marci törp.

(Farsang

-

1994)

(1997)

Tréfás kérdések találósdik Rejtvényfejtők klubja

Melyik ló vágja a füvet? Melyik ló sokarcú Melyik ló épül téglából? Melyik ló tanul az iskolában? Melyik ló diák?

Melyik ló ül a tojáson? Melyik ló való meneteléshez? Melyik ló vasal? Melyik ló van aranyból? Melyik ló ízletes?

Melyik ló mekeg? Melyik ló szab? Melyik ló hétvégi ház? Melyik ló foglal hazát? Melyik ló forral? Melyik ló él a vízben? Melyik ló kopíroz? Melyik két ló ellensége egymásnak? Melyik ló porol? Melyik ló szórja a pénzt? Melyik ló takarékos? Melyik ló újító? Melyik ló recseg? Melyik ló simít? Melyik ló eszik mohón? Melyik ló muzsikál? Melyik ló kredenc? Melyik ló előleg? Melyik ló beszédes? Melyik ló kövérít? Melyik ló gyalogol? Melyik ló gazember? Melyik ló őröl? Melyik ló repül? Melyik ló fogja a halat?

Melyik ló van fából? Melyik ló Tasziló barátja? Melyik ló marasztal? Melyik ló jár a pincérnek? Melyik ló szaval? Melyik ló nyel tintát? Melyik ló asztal? Melyik ló jár házról házra? Melyik ló szolgál? Melyik ló pók terméke? Melyik ló bírál? Melyik ló munka? Melyik ló szilva? Melyik ló ül a mérlegen? Melyik ló melegít? Melyik ló ring a partok vállán? Melyik ló nadrág? Melyik ló nélkül nem készül sör? Melyik ló kőműves? Melyik ló drukkol a focimeccsen? Melyik ló locsol? Melyik ló festi a falat? Melyik ló bokszol? Melyik ló őrzi az érdemjegyet? Melyik ló vásárol?

2. Melyik Miki? Mi megy át a vízen árnyék nélkül? Ki énekel a világ minden nyelvén? Mi van a hét közepén? hol van a világ közepe? Hol van a keréknek vége és kezdete? Melyik út nem porzik? Melyik körte ég? Ki az erdőn a legjobb ács? Melyik lom fekvőhely? Melyik alma zizeg? Melyik tű nem szúr? Melyik fal fekete? Melyik csőben alszik a baba? Melyik cső vezet a magasba? Milyen tó van minden háznál? Melyik kör lehet szögletes? Melyik kör szőrös? Melyik fának nincs árnyéka? Melyik fát szeretik a legjobban a gyerekek? Milyen fa van legtöbb a vásárban? Melyik ág nem rügyezik ki soha? Melyik ág illatos? Melyik úr a legszőrösebb? Melyik kor a legédesebb? Melyik ács főz? Melyik ács patkói? Melyik ács sző? Melyik ácsot nem szeretik a gyerekek? Melyik ács kerül az ünnepi asztalra?

Melyik borban van a legtöbb gyermek? Melyik dió zenél? Melyik ár tanít? Milyen lapot teszünk a fejünkre? Melyik madár a legokosabb? A szarka miért nem száll a kóró hegyibe? Melyik a legudvariasabb madár? Miért bújik ki a csirke a tojásból? A lúd mikor lúd? Kinek van a legnagyobb zsebkendője? Hány feje van minden embernek? Hogy lehet százfelé hajtani egy libát? Melyik ár csiripel? Melyik fa nem hullatja el soha a levelét? Melyik fa nem ég el soha a tűzön? Hol vásárolnak a csillagok? Hol alszanak a virágok? Mit isznak a nemrég született ebek? Mije van a beteg világítóeszköznek? Melyik zsineget szereti nyalogatni a medve? Kitől tanul a tréfagyártó inas? Miről szüreteljük a dalokat? Kivel néz farkasszemet az „északi báb”? Hogyan lesz a szalmából gyümölcs? Hogyan lesz a zekéből talajjavító eszköz? Melyik kos tud könnyen tanulni? Melyik szalonnában van vas? Melyik háztető van vasból? Melyik hajat nem lehet megfésülni?

Kedves Olvasó! Szomorú hírt akartunk közölni ezen az oldalon. Testvérlapunkat, a Sepsiszentgyörgyben megjelenő Cimborát utolérte az irodalmi folyóiratok járványszerű betegsége, a pénztelen­ ség. Tavasszal a borítóra nem futotta, és az is kétségessé vált, hogy a továbbiakban lesz-e pénz a megmaradásra. Az írás íratlan törvényei szerint most először el kellene siratni laptársunkat, és a jó hírt, hogy mégis van remény a megmaradásra, csupán végső poénként tenni írásunk végére. Most mégis azzal folytatjuk, mikor ezeket a sorokat írja a Kincskereső a pénztelenség szo­ rító cipőjében szintén gyakran sántikáló szerkesztője, a Cimbora már nyomdába került. Ez nem győzelmet jelent, csupán reményt. Az is több a reménytelenségnél. Nagyon sok kitű­ nő laptársunkra emlékezhetünk, amikor veszteségeinket számba vesszük. Gondoljunk a budapesti Cimborára, amelynek a hasonló című televíziós műsor hiába próbált reklámot csinálni, a Kölyökre, a Piros Pontra és a többekre. A Kincskeresőnek semmilyen önös érdeke nem fűződik a Cimbora megmaradásához, hi­ szen akkor is versenytársak voltunk, amikor 2000 példányunk kelt el havonta Erdélyben. Azt is gyanítottuk, hogy a Cimbora megmaradása érdekében szorítottak bennünket ki Ro­ mániából, ezért felejtett el üzeneteinkre válaszolni Markó Béla, aki pedig éppen a Kincske­ reső oldalain kezdte el magyarországi poéta-pályafutását. Azt sem mondhatjuk el, hogy a két lap tavaly elhatározott együttműködése a legzökkenőmentesebben haladt volna előre. De ez mind mellékes. Őszintén be kell vallanunk, irigyeljük a Cimborát, mert olyan áldo­ zatkész gazdája van, mint Gajzágó Márton, olyan mindentudó munkatársa, mint Bogdán László, és olyan támaszai vannak, mint a székelyföldi iskolák, amelyek kétszer annyit igé­ nyelnek belőle, mint a magyarországiak a Kincskeresőből. Ennek a számunkat anyagát felerészt a Cimbora korábbi számaiból állítottuk össze, ítél­ je meg mindenki maga, mit vesztettünk volna, ha nem sikerül megmenteni Benedek Elek egyik legdrágább örökségét.

A Szegedi Kincskereső Cyermekirodalmi és Művészeti Magánalapítvány folyóirata a 10-14 éveseknek. Meg­ jelenik évente kilenc alkalommal a Nemzeti Kulturális Alap és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával Szerkesztőség: 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 28-30. • Telefon: 06-62-420-776 • Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 453. * Kiadja a Szegedi Kincskereső Gyermekirodalmi és Művészeti Magánalapítvány • Felelős kiadó az Alapítvány kuratóriuma: dr. Nagy Attila elnök, Balassa Anna, Bazsó Márton, Boldizsár Ildikó, Kocsis István, Sebéné dr. Madácsy Piroska, dr. Szigeti Lajos Sándor • Főszerkesztő: Rigó Béla • Terjeszti: a Magyar Posta, a nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR): 1900 Budapest, XIII. Lehel u. 10/A közvetlenül vagy postautalványon. ISKOLÁK KÖZVETLENÜL A SZERKESZTŐ­ SÉGTŐL IS MEGRENDELHETIK. • ISBN 0133-3755 • Nyomdai előkészítés (DTP): graphoman

La F ontaine: Az oroszlán és a patkány Le kell, ha csak lehet, mindenkit kötelezni: ember gyakran szorul kisebbre, mint maga. Lám, mingyárt két mesénk is van, amely ezt jelenti; oly dús a példák anyaga. Egy szeleburdi Patkány a földből bújva ki, Oroszlánnak fut a körme közé, de mily szerencse: az állatok királya, hogy megmutassa, ki, a szepegőt ezúttal útjára eresztette. A jótett nem volt hasztalan. Hinnék-e, hogy ily haszna van: Oroszlánt Patkány megsegéljen! Történt azonban, hogy' járván az erdőszélen, Oroszlánunk hálóba ju t... És nincs mentség sehol; bömböl, de mindhiába, s ím odajön a Patkány, s kis foga szétrágcsálja a hálószemeket, s lám szabad már az út. A türelem s a nagy idő többet bír tenni, mint bármilyen bősz erő.

Cimbora 1999. 2. szám