Irinyi János Általános Iskola hírei 2012. július
Versenyek, eredmények Iskolánk idén is nevezett a Kistérségi Komplex Tanulmányi Versenyre. Május 18-án négy csapattal indultunk Újlétára, ahonnan sikerrel térhettünk haza, mivel humán csapatunk a 3. helyen végzett: Csapattagok: Bacsa Fruzsina 8. o, Brázda Melinda 7. o, Föır Illés 8. o, Szabó Csaba 7. o. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítı nevelıknek: Magyar Jánosné, Szabó Mónika, Tamás Henrietta, Vályiné Pápai Viola, Hasonló, szép sikert ért el Kovács Sára 7. osztályos tanuló a Magyar Kémikusok Egyesülete által kiírt Dr. Kónya Józsefné Emlékpályázaton, melyen egy híres, magyar kémikus életérıl és munkásságáról kellett prezentációt készíteni. Lukács Mihályné (Piroska néni) segítségével településünk szülöttét, Irinyi Jánost választották. Pályázatukat 3. díjban részesítette a zsőri. Gratulálunk! Vályi Éva munkaközösség-vezetı
Barátunk a könyv Iskolánkban több éves hagyománya van a „Barátunk a könyv” olvasónapló pályázaton való részvételnek. A lelkes munka eredménye idén sem maradt el, hisz a sok megyei csapat között mi is értékes könyvjutalmakat kaptunk. A csapatok képviselıi Debrecenben vehették át a díjakat, az 5-6. osztály különdíját a Megyeháza dísztermében, egy színvonalas díjkiosztó ünnepség keretében adták át. A csapatok tagjai: II. helyezés: 5.-6.osztály: Horváth Sándor (5.o.), Petı Panna (5.o.), Fekete Bernadett (6.o), Sinkovics Cintia (6.o.). Felkészítıjük: Debreceni-Borók Szilvia III. helyezés: 3-4. osztály: Misuta Edina (3.o.), Molnár Márton (3.o.), Hajkai Ivett (4.o.), Mázló Attila (4.o.). Felkészítıjük: Papp Miklósné VIII. helyezés: 7.osztály: Brázda Melinda, Marinka Nóra, Nagy Rebeka, Kovács Sára. Felkészítıjük: Debreceni-Borók Szilvia Debreceni-Borók Szilvia könyvtáros
A 2011/2012-es tanév sporteredményeirıl Iskolánk körzetében ebben a tanévben 23 versenyt rendeztek, ebbıl 16 versenyen vettünk részt és 13 alkalommal végeztünk az elsı három hely valamelyikén. Legutóbbiak: 2012. május 15. – Debrecen: Megyei Kerékpáros Verseny. Csapat: 4. helyezés, egyéniben Budai Szabolcs 2. helyezés. 2012. május 19. – Kismarja: Kisiskolák Labdarúgó Góltornája: 2. helyezés (Kun Dávid, Hajkai Krisztián, Zilai Tibor, Budai Szabolcs, Rácz Zoltán, Magyar Róbert, Vónya Patrik, Ujvárosi Ádám) Nagy Károly testnevelı tanár
Irinyi-hét Hagyományaink szerint ebben a tanévben is megrendezésre került az Irinyi-hét. Most az utolsó tanítási napok délutánjain szerveztük a programokat.
Megemlékezünk névadónk munkásságáról. Próbáltuk a lakóhelyhez elkötelezettséget, a tanulás fontosságát hangsúlyozni a gyerekek számára. Voltak kézmőves- és sportfoglalkozások, karaoke, filmvetítés, fordított napon.
való
Lezárásként nagyszabású akadályversenyt rendeztünk, s a legjobbakat megjutalmaztuk. Ezzel búcsúztattuk el a 2011/2012-es tanévet. Szatmári Károlyné – Magyar Jánosné DÖK irányítók
„Ballag már a vén diák…” Huszonhat végzıs diákunk izgalommal várta az év végi eseményeket. Lázas buzgósággal tervezgették a bolondballagói ruhakollekciójukat. Az utolsó tanítási nap csak róluk és értük szólt. Az iskola apraja-nagyja szeretettel búcsúzott. Az igazi ünneplés, a teljes elszakadás június 24-én, vasárnap délután, verıfényes napsütésben, beteljesedett. A virággal díszített tanterem aurája, az ünnepségre érkezett vendégek megdobogtatták szívünket. Tanítványaink zárógondolatai versekben, énekekben fogalmazódtak meg. Végzıs diákjaink osztályfınök: Lukács Mihályné Bacsa Fruzsina Balázs Norbert Adrián Bárány László Biró Klaudia Dóra Biró Vivien Lilla Boldis Anett Budai Szabolcs Csép Fruzsina Derecskei Lás6zló Föır Illés Csongor Hajdu Marianna Hajkai Krisztián Hajkai Orsolya
Katona Enikı Etelka Kun Dávid Mihók Bence Molnár Viktória Nagy Máté Orvos Fruzsina Rácz Sándor Rácz Zoltán Silling Nikoletta Szentmiklósi Norbert Tallódi Krisztián Varga Norbert Máté Zilai Tibor
Tablókép http://letahirek.blog.hu
Könyvjutalomban részesültek: Tallódi Krisztián – példás magatartásért, tanulmányi munkáért, Föır Illés Csongor – tanulmányi munkáért, versenyeredményeiért Boldis Anett: példamutató magatartásáért, tanulmányi munkáért, Hajkai Orsolya és Hajkai Krisztián: sikeres sporttevékenységéért, Orvos Fruzsina és Silling Nikoletta közösségi munkájáért, Derecskei László és Budai Szabolcs eredményes versenyzésekért. A Létafit SC által felajánlott 1 hetes vízi tábori jutalmat Kun Dávid kapta, kiváló sporttevékenységéért. Budai Szabolcs a megyei Kresz verseny egyéni 2. helyezéséért egy hetes balatoni táborozáson vehet részt. Gratulálunk a díjazottaknak! Valamennyi búcsúzó diákunknak szép nyarat és sikeres, boldog középiskolai éveket kívánunk! Lukács Mihályné osztályfınök
Öt évre újra kiérdemeltük az ÖKOISKOLA CÍMET
Magyarországon 2005. óta léteznek Ökoiskolák, melyek átgondoltan és intézményesített rendszerben foglalkoznak a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlıdés pedagógiájának gyakorlati megvalósulásával, a környezeti és egészségneveléssel. Országosan 544 Ökoiskolát jegyeztek be eddig. A Címet a Nemzeti Erıforrás és a Vidékfejlesztési Minisztérium adta át Budapesten a Városmajori Gimnáziumban rendezett díjkiosztó szakmai rendezvényén. Iskolánkban az öko-szemlélet formálásából valamennyi dolgozó kiveszi a részét, az ezzel kapcsolatos pályázat készítésében pedig Szentmiklósi Miklós tanár vállalt oroszlánrészt. Vályiné Pápai Viola igazgató
Akikre büszkék lehetnek a szülık A 2011-2012-es tanévet kitartó szorgalmának, kötelességtudásának köszönhetıen 12 tanuló kitőnı eredménnyel, 9 fı pedig jeles bizonyítvánnyal zárta. Kitőnıink: 2. osztály: Adorján Krisztián, Balogh Patrik Zsigmond, Kádi Péter, Kerekes Zsuzsanna. 3. osztály: Adorján Dóra, Csizmazia Réka, Misuta Edina, Nagy Gergı, Tóth Lili. 4. osztály: Ujvárosi Máté. 6. osztály: Balogh Nóra. 7. osztály: Szőcs Anett Jeleseink: 2. osztály: Kiss Natália, Puja Anikó, 3. osztály: Gudász Renáta, 4. osztály: Biró Márk, 6. osztály: Ujvárosi Ádám, 7. osztály: Brázda Melinda, 8. osztály: Boldis Anett, Tallódi Krisztián, Föır Illés Az elsı osztályosok tanulmányi munkáját szövegesen értékeltük. Közülük a tíz legszorgalmasabb kisdiák részesült könyvjutalomban az évzáró ünnepségen: Balogh Ágnes, Joó Eszter Ilona, Károlyi Kitti, Katona Dániel, Mezei Boglárka, Misuta Péter, Molnár Fruzsina, Pongor Enikı, Szabó Dávid Gyula, Vónya Szabolcs. Nem hagytuk figyelmen kívül a sok versenyen való szereplést, a sportban elért teljesítményt és a közösségért végzett munkát sem. Ezeken a területeken az alábbi tanulók érdemelték ki a jutalom könyvet: Rácz Vanda 5. osztály, Hajkai Gabriella, Sinkovics Cintia 6. osztály, Kovács Sára 7. osztály.
A tanév befejeztével a következı versikével kívánok szép nyarat minden diákunknak!
Örvendezzünk hát mindnyájan, hogy szünidı, újra nyár van! Aki elfáradt, pihenjen, kinek mennie kell, menjen, szívében ne legyen tüske, iskolánkra legyen büszke! Ha jó volt a bizonyítvány, ujjongj, s ha egy kicsit hitvány, ne csüggedj el, nézz elıre, bizonyítsd be majd jövıre, hogy többet érsz! De most vége, itt a vakáció végre! (Udud István: Tanév végén)
Vályiné Pápai Viola igazgató
Családi nap A partneri kapcsolatok ápolása céljából 2012. május 25-én iskolánk szabadidıparkja immár harmadik alkalommal adott helyszínt a Családi napnak. A reggeli zenés torna után a Határırség fegyverbemutatója következett. A gyerekek a kerékpáros közlekedés szabályaihoz kapcsolódó feladatlapot tölthettek ki, majd az 1.-5. helyezett szirénázó rendırautóval tehetett egy kört a városban.
Az óvodások, iskolások, valamint a vértesi tagóvoda szülıi munkaközösségének fergeteges hangulatú retró-tánca után egykori tanítványaink, a Budai duó zenélt.
Kora délután rengeteg érdeklıdıt vonzott a Csodakutya alapítvány bemutatója.
A nap folyamán ingyen volt ugrálóvár , a Gyermekjóléti szolgálat és a Rozsnyai István Muzeális Győjtemény sátrában lehetett kézmőveskedni, arcot-, illetve testet festetni, vérnyomás és vércukor szintet ellenıriztetni. Az „ Egy perc és nyersz” játékos vetélkedı során többször is próbára tehették ügyességüket a vállalkozó kedvő gyerekek, szülık és nagyszülık. Gyermeknap alkalmából minden óvodás és iskoláskorú gyerek jégkrémet, vattacukrot, gyümölcslevet fogyaszthatott térítés mentesen. A rendezvény zárásaként az óvodások és az alsó tagozatosok néptáncbemutatójában gyönyörködhettünk . Szőkös anyagi lehetıségünk ellenére jó hangulatú, változatos programokkal tarkított napot tölthettünk az Irinyi Szabadidıparkban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik anyagi segítséggel, felajánlásokkal, vagy munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Katonáné Szabó Csilla igazgató helyettes
Ismét nagy volt az érdeklıdés Június 16-án a Rozsnyai István Múzeális Győjtemény munkatársaival már harmadik alkalommal rendeztük meg az Irinyi utcában a Múzeumok éjszakáját. A szervezésbe egyre több szervezet kapcsolódik és ajánlja fel önkéntes munkáját. Az idei programokat két téma köré csoportosítottuk: A Rozsnyai Győjtemény és a Jurta tábor körül minden a mongol kultúráról, szokásokról szólt. Így: idıszaki kiállítás, hagyományırzı íjász bemutató, mongol eredetmondák és mítoszok szórakoztatták az érdeklıdıket. A mongol vendégek hagyományaiknak megfelelıen készítették el a horghogot (bírkából készült étel). Az Irinyi Kiállítóterem háza táján a magyar népszokásokkal, közelebbrıl a vértesi népi kultúra értékeivel ismerkedhettek a látogatók. A színpadon az Irinyi utcai óvodások Gyereklakodalmas mősorát és bábelıadását, Rézmőves Lırinc cigánytáncát, a Kálóvölgyi Epergyöngyikék szatmári lakodalmasát láthattuk. Idıszakos kiállításunk a téli estéken készült vértesi kézimunkákat mutatta be a 60-as évektıl napjainkig. A gazdag anyag összegyőjtésében a Vértesi Nyugdíjas Kör, a kiállítás elrendezésében pedig Tamás Henrietta pedagógus vette ki a részét.
Fakultatív programként az utcán és az iskola udvarán népi játékokat próbálhattak ki a gyerekek és felnıttek, a nyugdíjas kör tagjainak irányításával régi korok játékait készíthették el (simi labda, góréépítés csutkából, stb.) Az óvónık a lufi hajtogatás rejtelmeibe vezették be a gyerekeket.
Nem maradtak éhen és szomjan az este folyamán a látogatók, hisz lángos, kenyérlángos, pite, vattacukor, popcorn, jégkrém és mindenféle hősítı ital fogyasztására volt lehetıség. Sötétedés után megtekinthettünk egy 60 éves filmet, az elsı nagylétai „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalomról. A rendezvényre a koronát a debreceni Sárkánylányok lélegzetelállító Tőztánc bemutatója tette fel csodálatos képi- és hangeffektusok alkalmazásával, kapcsolódva ezzel a Szent Iván éji szokásokhoz.
Szervezıként köszönetet mondok az együttmőködésért és lebonyolításért Menyhárt Károly polgármester úrnak, a Vértesi Református Szeretetház és a Rozsnyai Győjtemény dolgozóinak, a Vértesi Irinyi Nyugdíjas Kör tagjainak, az Irinyi utcai tagóvoda dolgozóinak, és az Irinyi János Általános Iskola és Városi Könyvtár pedagógusainak, dolgozóinak. Várjuk az érdeklıdıket a 2013-as Múzeumok éjszakáján is! Vályiné Pápai Viola igazgató