IPA IZRAELI - MAGYAR CSEREPROGRAM – 2012 A magyar csoport látogatása a Szentföldön
2012. március 18. - VASÁRNAP Részemről nagy várakozás előzte meg az izraeli utazást. Tudtam, hogy teljesen ismeretlen útitársakkal fogok 9 napot eltölteni, így arra gondoltam, hogy az ismerkedésre ne ott menjen el az értékes idő, létrehoztam egy e-mailes levelező listát. Ezen bemutatkozhattunk egymásnak még az utazás előtt és lehetőség volt koordinálni a reptérre eljutástól, az ajándékok kiválasztásán át a már meglévő tapasztalatok megosztásáig sok mindent. A MALÉV csődje miatt az izraeli EL AL légitársasággal utaztunk, ahol a biztonságra nagyon sokat adnak. Talán egyeseknek kellemetlen volt a checkollás előtti kikérdezés, én nagyon élveztem és alapos szakmai munkaként gondoltam rá, mely – nem utolsó sorban – az én biztonságomat is szolgálta. Tel Aviv repterén én voltam az első, aki a 15 fős csoportunkból a gépet elhagyta, s rögtön szemben találtam magam Alex Zelekovitssal. Vele még soha nem találkoztam, de felismertem az előző évi csoport fényképeiről. A csoport először a szállásra indult, mely a tengerparton található Grand Beach Hotelban volt. Némi pihenés után tettünk egy sétát Yaffo kikötőjében ahol a körzet egyik rendőr parancsnoka kalauzolt végig bennünket. A régi épületekben több kor stílusa keveredett. A szürkületben csodás látvány volt a lüktető Tel Aviv felkapcsolt színes fényeit látni. Az első ott töltött este próbáltuk magunkba szívni Izrael levegőjét, a hely hangulatát. Visszatérve a hotelbe egy különteremben fogadott bennünket az IPA Israel három vezetője: Jacob Shuval alelnök, Dr. Eran Israel főtitkár és Uri Asaf titkár, aki a látogatók fogadásáért felelős. Vacsora előtt, a szívélyes köszöntésen túl és a kölcsönös ajándékozás mellett sokat megtudhattunk az izraeli IPA működéséről.
2012. március 19. – HÉTFŐ Reggeli után már kezdtünk képet kapni a helyi konyháról, mely változatos, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag. Miután a gépkocsivezetőnk Eli bőröndjeinket bepakolta a Mercédesz kisbuszba elindultunk Jeruzsálembe. Bal oldalon több helyen láttuk a Ciszjordániától Izraelt elválasztó kerítéseket, falat és az átkelő pontokat. Míg a Siratófalnál mások sorban álltak a bejutásra várva, mi a járművünkkel mehettünk be a biztonsági kapun. Az itt működő rendőrőrs parancsnoka várt és frissítővel kínált bennünket. Megnéztük az őrsöt, majd a Siratófal tetejével egy magasságig vezetett fel bennünket a tetőre. Innen jól látszott a Nyugati Falnál nyüzsgő sok ember, de átláttunk Kelet Jeruzsálembe is ahol karnyújtásnyira volt tőlünk a Sziklamecset és az Al Aksza mecset. Ide sajnos nem mehettünk át vendéglátóink kíséretével, nélkülük pedig nem volt tanácsos. Az őrsről a biztonságunkra figyelő 3-4 határőr kíséretében végig sétáltuk a bazárt, ahol többnyire arab árusok kereskednek. A Via Dolorosan Jézus egykori keresztútjának néhány állomása előtt is elhaladtunk, s a Húsvét közeledtével megelevenedet bennünk szenvedése a stációknál… A térre visszaérve kipa került fedetlen fejünkre és közelről nézhettük meg Heródes által újjáépített második templom udvarát határoló egykori védőfalat, melynek legalább akkora része van már a föld alatt, mint felette. A hagyomány szerint a zsidók itt siratják a templom pusztulását. A téren mindig nagy élet folyik mi is több felnőtté avatási szertartást láttunk. Ezután a Szent Sír Bazilikához mentünk, ahol a templom kulcsát több száz éve őrző szíriai család egyik tagja vezetett végig bennünket. Az épületben hat vallás van jelen (a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp keresztények) berendezése is ennek megfelelően változatos. Fennállása óta többször át- és hozzáépítettek, elpusztultak
részei, s míg korábban a városon kívülre esett, most majd hogy nem Jeruzsálem középpontja ez. A Golgotára épített oltár alatt megfoghattuk a sziklát, melyen a megfeszítés keresztjét állították fel. Megérinthettük a balzsamozás kövét, körüljártuk az Anasztaziszba foglalt szent sírt és voltunk Arimateai József sírboltjában. Ebéd közeledtével kiszakadtunk a keresztény kultúrkörből és a határőrség főparancsnokságára mentünk. A jelenlegi főparancsnok egykor Alex beosztottja volt, nagy szeretettel várt és ebéddel vendégelt meg bennünket. Modern bevetési járművek álltak az udvaron, melyekre itt bármikor szükség lehet, nálunk minden bizonnyal kuriózumnak számítanának. Felfrissülve indulhattunk el a Yad Vashem Múzeumhoz, ahol idegenvezető mesélte el, hogy milyen módon állítottak emléket a holokausztnak. A hallottak és látottak nagy része nálunk az alapvető műveltség és a történelem oktatás részét képezi, de azért új ismeretekre is szert tettünk. Az épület modern kialakítású, egyszerű anyagokból épült, melyek közül sok eredeti helyszínről származik. A következő megállónk az izraeli törvényhozás – a KNESZET – épülete volt. A vele szemben található Menorát a zsidóság történelmi alakjait és eseményeit bemutató relifek díszítik. Ezt követően elhagytuk Jeruzsálemet és Yehuda rendőrállomásán vacsoráztunk az egyik autópálya mellett. Innen Masada felé vettük az irányt ahol a Masada Guest Hotelben szálltunk meg. Egyúttal ez ad otthont a Dr. Bernard Heller Educational Centernek is.
2012. március 20. – KEDD Az éjszakát a fáradtság miatt átaludtuk, s csak ezért nem zavart bennünket az oktatási központban lévő több autóbusznyi gyerek hajnalig tartó mulatozása. A délelőtt a fennsíkon található egykori erőd romjai között telt. Reggeli után a kötélpályás felvonóval jutottunk fel Masadára, mely 400 méterrel magasodik a Holt tenger fölé, valódi tengerszint feletti magassága azonban csak 100 méter körül van. Ez Izrael egyik legizgalmasabb régészeti lelőhelye, melynek feltárása az 50-es években kezdődött el. Történelmében felelevenedik a zsidók harca a Római Birodalom ellen, erről egyébként a lenti látogatóközpontban összeállított filmből is szerezhettünk információt. 11 óra felé utunkat a Holt-tenger felé vettük. Egy Kalia nevű település környékén alkalmunk nyílt a világ legnagyobb sótartalmú vízében történő megmártózásra. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen éles, bökős só rögökön kellett bearaszolni jó darabig, hogy a nem túl meleg vízbe merülhessünk. A fürdőzés után nem kis mutatvány volt a talpra állás sem, mivel a felhajtóerő akkora, hogy a lábaim nem nagyon akartak megindulni a tengerfenék irányába. Lemosva bőrünkről a sót egy ebédet fogyasztottunk el a strand teraszán, majd Be ’er Shevába indultunk, ahol az izraeli légierő repülő múzeuma található. Ez az egyik legrégebbi zsidó település – neve az Ábrahám által ásatott hét kútra utal. A múzeum területén látott különböző gyártmányú, korú és rendeltetésű, használatból kivont repülőgépekkel nem tudtunk betelni. Itt az IPA Israel Elnöke Yaakov Terner fogadott bennünket, aki a múzeumot is alapította. Ő egyébként több mint 30 évig volt a légierő állományában vadászpilóta, majd nagyjából 10-10 évig az országos rendőrparancsnoki, illetve Be ’er Sheva polgármesteri tisztségét töltötte be. Elhagyva Be ’er Shevát az autópályán többször dugóba kerültünk, ezért már sötétben értünk Netanyába, a tengerpartra néző King Solomon Hotelba. Itt a sok orosz származású pincérrel gyakorolhattuk megkopott orosz tudásunkat.
2012. március 21. – SZERDA A bőséges reggeli után elindultunk Haifába, ami kb. 70-80 km távolságra van. A tőlünk jobbra eső Carmel hegy megjelenése a látóhatáron jelezte úti célunk közeledtét. A város fölé
magasodó hegyről megtekintettük a Baha’i Gardent, mely 19 teraszra épült és naponta közel száz kertész gondozza. A terület magántulajdonban van, s egy rendezvény miatt éppen zárva volt. Ezt követően a kikötőbe mentünk, ahol egy rendőrségi hajóra szállva jártuk be azt.
A kikötőben a legmodernebb technikával felszerelt izraeli haditengerészeti egységek is horgonyoztak a polgári hajóktól külön. A rendőrségi motoros hajó teljesítménye lenyűgöző volt. A vízről egy más perspektívából nézhettük meg a várost, jól látszottak a Baha’i Garden teraszai is. A kikötőből egy szomorú mementó felé vettük az irányt: egy tavalyi tűzben a Carmel hegy nagy részének élővilága elpusztult. A hegyen lévő börtönbe – a kiürítés miatt – küldött segítség (egy busznyi kadét és parancsnokaik) beleszaladtak egy tűztengerbe és mindannyian odavesztek. Nekik állítottak emlékhelyet az esemény helyszínén. (A tüzet állítólag két arab kisgyerek vízipipázása okozta, akik megijedtek a felelősségre vonástól és magára hagyták a az izzó faszenes pipát.) A buszon vesztette életét Haifa rendőr-parancsnoknője is.
Aznapi ebédünket a régiós rendőrparancsnokság étkezdéjében költöttük el. A mi Teve utcabeli parancsnokságunkhoz hasonló épület modern és jól felszerelt. Ebéd közben
megállapítottuk, hogy a szakma itt is kezd elnőiesedni, s a nyugdíjkorhatár emelése miatt már az idősebb korosztály aránya is nagyobb. Tele hassal indultunk Nazarethbe, hogy néhány újabb vallási emlékkel ismerkedjünk. Az útba eső településeken bepillantást nyerhettünk az izraeli hétköznapokba. Elsőként az Angyali Üdvözlet Bazilikát tekintettük meg. Ez Mária egykori lakóhelye fölé épült, ahol Gábor arkangyal közölte a szeplőtelen fogantatás hírét. A világ minden katolikus országából érkeztek ide ajándékok, így hazánkból egy Szűz Mária kép és egy oltár is díszíti az épületbelsőt. II. János Pál pápa 2000 márciusában járt e helyen. Ezt megelőzően a helyi muszlimok, hogy csökkentsék a bazilika jelentőségét, megvásároltak egy közeli telket és egy hatalmas mecsetet szerettek volna felépíteni. A tüntetések, tiltakozások és egyeztetések után a mecset felépítésére kaptak ugyan engedélyt, de csak a Szentatya látogatása után… amikor már ez annyira nem volt fontos számukra. A bazilika mellett található Ferences rendház és egy Józsefnek szentelt templom, mely az asztalos egykori műhelyének helyt adó barlang fölé épült. A várost elhagyva egy közeli hegyre mentünk, amelyről az Újszövetség írása szerint a nazarethiek Jézust le akarták taszítani, mert a farizeusok szerint vétett a törvények ellen. Az itt épített emlékhelyről csodálatos panoráma nyílik a városra. Jézus gyermekkorának földjét elhagyva a Tibérias tó felé vettük az irányt, mely a legmélyebben fekvő édesvizű tó bolygónkon, a tengerszint alatt 209 méterrel.
2012. március 22. – CSÜTÖRTÖK A Tibérias tó névadó városában a Galil Hotelben töltöttük az éjszakát. Az állóvizet Galileai tengerként, Kinneret tóként a Biblia pedig Genázáreti tóként említi, melynek vízén járt Jézus. Az ország ivóvíz készletének nagy része innen származik, de Jordánia is kap évente egy maghatározott mennyiséget ebből.
Napi programunkat a Yardenit nevű baptista központban kezdtük, ahol több kialakított lépcső vezet le a Jordán folyóhoz, melyben megkeresztelkedő merüléseket végez sok idelátogató. A Szentírásnak Máté könyvéből a Jézus megkeresztelésére vonatkozó leírását a világ szinte összes beszélt nyelvén megjelenítették a központ falain. A magyar felirat két budapesti plébánia híveinek jóvoltából látható. Nem messze innen egy kibucnál álltunk meg újra, ahol egy bevásárlóközpontban válogathattunk a helyi termékek – borok, aszalt gyümölcsök, fűszerek és ajándéktárgyak – közül. Következő megállónk Kursi volt, mely a Szentírásban Gadara-ként van említve. Jézus itt gyógyított meg egy ördögtől megszállott embert s a gonoszt belőle disznókba űzte. A történetet több evangélium is leírja. A helyen bizánci korabeli templom romjait 1971-ben tárták fel. Nem messze ettől a helytől megálltunk egy katonai műszaki hídnál, mely az 1973-as háborúban még használatban volt, de ott jártunkkor hatalmas kőtömbökkel volt lezárva. Az itt még nem túl széles Jordán folyón raftingcsónakok ereszkedtek éppen lefelé fiatalokkal. Ez itt népszerű sport. A szemközti lankákon régen a szíriai katonaság ásta be és álcázta magát mesterien. Eli Cohen – a legendás izraeli kém – beépülve a szíriai oldalon több utazást tett a területen, ahol a beásott katonák legnagyobb problémája az árnyék hiánya volt. Cohen fákat ültettetett a katonák védelmére. E fák aztán a megnövekedésük után az izraeli légicsapásokhoz és tüzérségi tűzhöz pontos célpontot nyújtottak. Cohent orosz elhárítók segítségével fogták el, majd végezték ki Damaszkuszban 1965 tavaszán. Tovább haladva a Korazim hegynél egy gyönyörű, új
épületegyütteshez értünk. A „Domus Galileae” a Neokatekumenális Út lelkiségi mozgalom nemzetközi központja a Szentföldön. Ott épült ahol II. János Pál pápa 2000-ben közel százezer hívő előtt mutatott be misét. Önkéntesek járnak ide tanulni, dolgozni a világ minden tájáról. A hegyről leereszkedtünk ismét a Tiberias tó partjára, s az egykori Capernaum mellett lévő ortodox templomot csodáltuk meg. A rózsaszín kupolás építményen főleg a fehér és kék színek domináltak. Itt egy csapat Fülöp szigeteki ENSZ katonával is összefutottunk, akik szintén a nevezetességekkel ismerkedtek. E napon rendhagyó módon ebédeltünk. Azért hogy ne kelljen oda-vissza két órát utaznunk, az ebédet utánunk hozatta Alex. Egy erre alkalmasnak látszó turista pihenőnél fogyasztottuk el azt a szabadban. Mégsem tudtam nyugodtan enni, mert mögöttem egy ütközet mementójaként – használatból kivont harckocsikból álló – emlékpark állt, s ez már az ebéd alatt nagyon birizgálta a fantáziámat. Nem vagyok szakértő, de szerintem egy T-55, egy T-34, egy Sherman és két izraeli Centurion volt ami vonzotta a tekintetemet, s egyik-másikat meg is másztam…. Nehéz szívvel váltam meg a látványtól… de kis idő múlva tovább indultunk a Golán fennsík határ közeli vidékeire. Katzrinben – a terület legjelentősebb településén – megálltunk és egy látogatóközpont 180 fokos panorámavásznas vetítőtermében megnéztünk egy ismeretterjesztő filmet. Amikor a filmben szereplők haját az uralkodó nyugati szél borzolta, akkor halk ventilátorok indultak be a teremben, amikor pedig a természet vadabbik arca elevenedett meg a vásznon eső és vihar formájában, akkor a mennyezetről finom vízpermetet hintő szórófejek kaptak szerepet. A film végén Alex meghívta a társaságot egy helyben főzött izraeli barna vagy búza sörre, amit nagy élvezettel kortyolva fogyasztottunk egy hangulatos pubban a vetítőterem mellett. Visszaülve a buszba, az utak mellett kezdtek megelevenedni a filmkockák, mindenfelé dúsan zöldellő legelőket és szépen művelt földeket láttunk. A Bental hegyi kilátóhoz majdnem teljesen fel tudtunk menni autóval. Innen karnyújtásnyira volt a szíriai határ, de láttuk a Harmon hegyet és távolabb a libanoni magaslatokat is. A hegyen hangulatos kávézó működik, mely Coffee Anan névvel csalogatja a turistákat. Az elnevezés kiejtve az egykori ENSZ főtitkár - Kofi Anan –
nevével alliterál. A Golan fennsíkon kiemelkedő egykori öt vulkáni kúp maradványa stratégia jelentőségű a védelem szempontjából. Az általunk meglátogatott magaslaton is kiépített futóárkok és fegyverállások vannak, a szomszéd hegyen lokátor-erdő, s feltételezhetően a hegyek gyomra is rejt érdekes titkokat. Ez 2000-ben lett megnyitva a látogatók előtt. Jól látszottak innen az ENSZ bázisa a határkerítés mellett, a harckocsi támadás megakadályozására épített vizes árkok és egyéb véd művek. Bár most nyugalom van és biztonság, a múlt arra emlékeztet, hogy a béke törékeny… Eljátszottunk a gondolattal, hogy ha a határok szabadon átjárhatók lennének, s nem lenne ellenségeskedés, akár indulhatnánk a 60 km-re lévő Damaszkuszba vacsorázni, majd vissza. Nehezen teltünk be a látvánnyal és Alex meséivel, de tovább kellett indulnunk. A határ mellett haladva hosszában szeltük át a Golánt, s testközelből láttuk, amit az imént még csak madártávlatból. Megálltunk még egy kisebb magaslati erődnél Tel Sakinál (Tel asSaqi), ahol az 1973-as (negyedik arab-izraeli) háborúban komoly harcok folytak. Ilyenből és elhagyott tankokból sokat láttunk az út mentén. Ramot nevű kibucnál megállva elbúcsúztunk határrendőr kísérőnktől – aki egyébként a fennsík déli részének parancsnoka – apró ajándékkal megköszöntük a segítségét, majd a szállásunkra indultunk. A fennsíkról a jordán-szírizraeli hármas határnál ereszkedtünk le.
2012. március 23. – PÉNTEK Két napot eltöltve egyazon szálláson ismét be kellett pakolni a bőröndökbe es útra keltünk a Galil Hotelból. Az ország legészakibb települése - Metula - volt az uticél. A határvidéki
települések lakott területét kerítés határolja, s oda csak kapukon keresztül lehet bejutni. Ezeket éjszaka bezárják és csak ellenőrzött személyek juthatnak be. A polgárok kötelessége meghatározott időnként őrség és járőrszolgálat adása. Ezeken a településeken és a határvidéken állandó a katonai jelenlét is. Néhány éve még itt volt az úgynevezett Good Fence (Jó Kerítés), melynek átjárhatóságával Israel támogatta a libanoni maronitákat és bizonyos feltételek mellett a Libanonban lakó és munkát kereső palesztinok, arabok számára is átjárható volt. A település legmagasabb pontjáról csodálatos panoráma nyílt Metulára és a határon túli részre, az ENSZ felügyelt ellenőrző pontjaira és járműveire. A város alapítója között számos magyar származású is volt. A 2006-os konfliktusok alatt sokat szenvedtek lakói. Innen a Földközi tenger felé indultunk, megállva egy Hussein kilátó elnevezésű helyen. A névadó egy drúz származású ezredes volt, aki az 1973-as háborúban esett el, miután egységét csapdába csalták és felrobbantották. (A drúzok a beduinok mellett a másik népcsoport, akik szolgálatokat látnak el az izraeli védelmi erőknél. Harcias bátor katonák. A drúzok eredetileg Libanon területén éltek és az iszlámból kialakult egyistenhívő vallási irányzat tagjai, viszonylag szigorú és érdekes szabályok szerint. A népcsoport tagjai – Libanonon és Izraelen kívül – ma még Szíriában élnek.) A kilátó épületét a család kezdte el építeni, s még nincs teljesen kész. Következő állomásunk Izraelnek a Földközi tenger melletti legészakabbi pontja Rosh Hanikra volt. Csodálatos kilátás nyílik a tengerre. A fehér sziklákról egy kötélfelvonó vitt bennünket 70 méterrel lejjebb, ahol a tenger hullámzása barlangokat alakított ki. Az itt felépített látogatóközpont egy alagútban van, melyben a Haifa-Beirut-Tripoli
vasútvonal számára készült. Izrael függetlenségének májusi kikiáltása előtt 1948. március 14e éjszakáján a Hagana aktivistái berobbantották, hogy a függetlenségi törekvéseiket ne gátolhassák az arab országokból ezen érkező utánpótlási szállítmányok. Visszafelé a parkolóba, megállhattunk annál a kapunál, ami a libanoni területek felé vezető utat elzárja, nincs használatban, csak speciális engedéllyel rendelkezők, az ENSZ alkalmazottai használhatják és bizonyos esetekben fogolycserék lebonyolítása is itt történik. Az érdekes látnivalók után egy néhány kilométerre lévő tűzoltósági kiképzőbázison, pihenőtelepen ebédeltünk. Kora délután indultunk el Akkoba, mely a Haifai-öböl északi részén fekvő ősi kikötőváros arab és zsidó lakossággal. Itt két helyi rendőr kísért bennünket (az egyik arab, a másik zsidó volt) végig az óvárosban, ahol gyönyörű régi épületeket láthattunk, majd a kikötőből csodálhattuk meg a tengert. A séta után elindultunk Netanyaba, ahol a hátralévő éjszakákat ismét a King Solomon Hotelben töltöttük. Péntek délután lévén az ország már készült a Shabbatra. A kisbuszban hallgattuk a rádiót, ahol mindig bemondják, melyik városban mikor köszönt be az ünnep. Shabbatra vannak kötelezően betartandó törvények és vannak olyan szabályok, amiknek betartását az egyén vallásosságára bízzák. Az üzletek bezárnak s ahol a törvény meg is engedi a nyitva tartást, inkább az arab vagy vallásukat nem annyira gyakorló zsidó alkalmazottak dolgoznak. Érdekesség volt a szállodánkban, hogy az egyik liftet is az ünnep szolgálatába állították. Mivel ilyenkor a hithű zsidók nem üzemeltethetnek elektromos eszközt (még a lift gombjait sem nyomhatják meg) így ez a lift folyamatosan ment fel-le és minden emeleten automatikusan megállt. Az ünnep vacsorája abban különbözött más napokétól, hogy nem svédasztalos volt, hanem az asztalunkhoz hoztak minden fogást, több húsétel volt. Shabbat időszakban a zsidók nem gyújthatnak tüzet, nem használhatnak elektromos berendezést, az ételek nagy része meg a Shabbat előtt el lett készítve és melegen tartva.
2012. március 24. – SZOMBAT Könnyű reggeli után indultunk Caesarea-ba. Ez egy régóta létező település, melyet a különböző korokban különböző népek laktak. A római kori amfiteátrum viszonylag jó állapotban a hippodrom kevésbé látványos módon maradt fenn. Egy vetítőteremben film mesélte el a kikötőváros történelmét, fejlődését és pusztulását. (Nagyon érdekes volt, hogy az akkori korban, a védett kikötő mólójának mesterségesen elsüllyesztett, előre gyártott favázas keretek adták az alapot, amit a tenger később feltöltött hordalékkal.)
Néhány itt töltött óra után ebédelni indultunk egy arab étterembe. Érdekesség hogy a tulajdonos arab létére zsidó vallású... nem is volt akkor ott, mert tartja a Shabbatot. Az arab konyhából főleg grillezett szárnyas húsok és májak kerültek az asztalunkra. A szószokat, zöldségeket, köreteket számtalan kistányéron hordták elénk. Ettől egy idő után kaotikus állapot kezdett kialakulni az asztalon…. Az ebéd után buszra szálltunk s Herzliyya közelében egy vitorlás kikötőbe mentünk ahol egy tágas vízparti korzó és bevásárlóközpontok voltak. Másfél órás szabadprogram következett. Lehettünk volna bárhol Európában. A megszokott divatüzletekben csak a – hozzánk viszonyítva – átszámolt magas árak voltak furcsák. Az ünnep miatt mind a kinti terek, mind az üzletek zsúfolásig voltak emberekkel. A korábbi napok és a szombati programok is fárasztóak voltak, így senki nem tiltakozott a szállásunkon kapott pihenési lehetőség ellen. Néhányan körülnéztek a hotel környéki utcákban, fürödtek a tengerben.
2012. március 25. – VASÁRNAP Tel Avivba indultunk ahol megálltunk a városháza mellett annál a helynél ahol 1995. november 4-én Ytzhak Rabint lelőtte egy illegális ciszjordániai zsidó telep megalapítója, mert nem értett egyet a miniszterelnök által képviselt békefolyamattal. A merénylet helyszínén emlékmű áll s a járdán elhelyezett fém korongok pedig az áldozat, az orvgyilkos és a testőrök
akkori helyzetét szemléltetik. Persze mindegyikünknek volt valami „szakértő” megjegyzése a sajnálatos eset tanulságaihoz.
Ezután egy bazárt néztünk meg. Igazából egy jó hosszú utca volt ez, mely a bazárok összes ismérvét birtokolta. Sokszínű, kesze-kusza, tele mindenféle áruval a bóvlitól a csábító friss gyümölcsökig, az alsóneműtől a kipákig. Itt szinte mindenki elköltötte a maradék Sékelét. Az ellátás annyira jó volt, a program pedig annyira tervezett, hogy kevés esély volt beváltott pénzünk elköltésére. Innen Ramat Ganba, egy teljesen más, modern és másképp lüktető negyedbe mentünk, ahol a Moshe Aviv Tower (City Gate) nevű és 250 méter magas épület volt a következő látogatásunk célpontja. Az épület a 70 emeletével a legmagasabb toronyház Izraelben. Lakásoknak és irodáknak egyaránt otthont ad, de van itt uszoda, konditerem, a föld alatt 10 emelet mélységig garázsok. Fiatal biztonsági főnöke valamikor Alex katonája volt, szívélyesen kalauzolt végig bennünket. A tetőn található helikopter leszállóról jól látszik az egész környék.
Sajnos a csodálatos panorámáról nem tudok áradozni, mert nagyon párás volt a levegő, de azért amit láttunk, az lenyűgöző volt. 1998-tól öt éven át épült és egy hasonló frankfurti épület ihlette a tervezőt. Megnéztük még a biztonsági központot ahova minden jelzés befut. Ebédre Tel Aviv rendőr főparancsnokságán vártak bennünket, majd ugyanitt megnéztük azt a bevetés irányítási központot, ahol nagyjából 2 millió embert szolgálnak ki. A beérkező hívásokat alacsonyabb képzettségű dolgozók előszűrik és egy elektronikus felületen már berögzítve ügytípusonként adják tovább a szakembereknek. Sok nő dolgozik itt, illetve olyan fiatalok, akik kötelező sorkatonai szolgálatot valamilyen ok miatt nem tudják a védelmi erőknél vállalni. Mi is találkoztunk egy Budapestről származó 23 éves Olivér nevű fiúval, aki itt operátor. Az épület büféjében az egyetlen nagyméretű kép volt a falon, mely a budapesti várat ábrázolta… érdekes volt. Hazafelé még megnéztük a nagykövetségünk épületét kívülről, majd a szállásunkon kezdtük előkészíteni a csomagjainkat a másnapi utazáshoz magunkat pedig a búcsúvacsorához. Ismét Jacob Shuval és Uri Asaf tisztelt meg bennünket és élénken érdeklődtek, hogy telt el a hét, s milyenek a benyomásaink. Megleptek bennünket búcsúajándékokkal, melyet mi is viszonoztunk.
2012. március 26. - HÉTFŐ Hajnal kettő óra ébresztő, s röviddel utána indulás a Ben Gurion reptérre. A buszon még tudtunk pihenni valamennyit. A reptér előtt már néhány kilométerrel ellenőrző kapun mentünk át, amelynél civil biztonsági szolgálat működik. A reptér nagy csarnokában nem volt egyszerű megtalálni az irányt, de mivel 15 fős csoport voltunk, ezért – és Alex közben járására – külön kezdtek el foglalkozni velünk. A biztonsági kikérdezés magyar nyelvű írott, előre megfogalmazott kérdésekkel kezdődött, aztán angolul szóban folytatódott. A bőröndök átvilágítása után többet ki kellett nyitni. Mindezek után tudtunk bejelentkezni és leadni azokat. Ide már Alex nem kísért el bennünket… az egy hét alatt ő is elfáradt, sietett családjához.
ÖSSZEGZÉS: A kilenc nap alatt komoly tempóban tehettünk gondolatébresztő látogatást a Szentföldön. Többen elhatároztuk, hogy visszatérünk még ide máskor, másokkal… Több ezer fénykép készült a csoport tagjai által, barátságok szövődtek, a kapcsolatok az utazást követően is fennmaradtak. Azt gondolom, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Köszönetünket fejezzük ki a magyar és az izraeli IPA vezetősége számára, hogy a csereprogramot évek óta működtetik, szervezik! Külön köszönet illeti Alex Zelekovitsot, akiben egy nagyon kedves és segítőkész – JÓ – embert ismerhettünk meg a kilenc nap alatt. Sok ilyen IPA tisztségviselőre lenne még szükség, hogy a nemzetek szervezetei közötti IPA kapcsolatok fejlődhessenek!
Szabó Zsolt IPA Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete
