Internetes tartalom- és nyelvszabályozás Az internetes tartalomszolgáltatás egységes szabályozására, valamint az anyanyelv idegen hatások elleni törvényi védelmére és az informatikai szaknyelv törvényi szabályozására világszerte nincs pontos törvényi gyakorlat. Előbbi esetében kiemelkedő az amerikai CDA (ld. Kommunikációs Illemtörvény) példája, utóbbiban pedig a francia példa, ahol legfelsőbb politikai irányítás alatt zajlott a kifejezések készletének honosítása. Az informatika egyes alkalmazási területei szakkifejezéskészletének honosítása az illetékes szakminisztériumok irányításával történt (Walt 2000), alkalmazása és elterjedése azonban szerény eredményeket produkált, a felhasználók többsége megmaradt a nemzetközi (angol) kifejezések használatánál. [Megjegyzendő: számos elemzés rámutat, a francia nyelvtörvény általános törekvése az elsősorban angol szavak és kifejezések honosítására általánosságban és más területeken is csődöt mondott (Szépe 2001, Bódi 2004)] Magyarországon 2001-ben jött létre a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), amelyet a hazai internetes tartalomszolgáltatók hoztak létre annak érdekében, hogy „a tartalomszolgáltatók egyeztetett és szakmailag megalapozott állásfoglalásokkal, és az önszabályozás eszközeivel járuljanak hozzá a hazai internetes piac fejlődéséhez.” Az MTE törekvése az önszabályozás, jelesül hogy az internet szabályozása a lehető legkisebb állami beavatkozás mellett történjen meg. Ennek érdekében az MTE kialakította az internetes tartalomszolgáltatás szakmai kódexét [1] , valamint a hazai tartalomszolgáltatás etikai normáinak általánosan elfogadható rendszerét tartalmazó etikai kódexet [2] .
Európai tartalomszabályozás Az Európai Unió több dokumentuma próbálta rendszerbe foglalni a tartalomszabályozást igénylő problémákat. A Bizottság állásfoglalása az interneten elérhető jogellenes és káros tartalmakról a hálózati kommunikáció által veszélyeztetett értékként jelölte meg a nemzetbiztonságot (bombák, kábítószerek illegális előállításához nyújtott segítség, terrorista tevékenység), a fiatalkorúak védelmét (erőszak, pornográfia, a marketing visszaélésszerű formái), az emberi méltóság védelmét (fajgyűlölet, faji megkülönböztetés), a magánszféra védelmét (személyes adatok jogosulatlan továbbadása, elektronikus zaklatás), a jó hírnév védelmét (rágalmazás, becsületsértés, jogellenes összehasonlító reklám), a gazdasági biztonságot (hamisítás, iránymutatás a hitelkártyák hamisításához), a szellemi tulajdont (oltalomban részesülő szellemi alkotások jogosulatlan továbbadása), valamint az információ biztonságát (hacking). A felsorolás arra mutat rá, hogy az internet elsősorban nem teljesen új helyzeteket – tényállásokat – teremt, hanem a korábbi helyzeteket helyezi új feltételek közé. A visszaélésekkel szembeni védelem lehetséges eszközeinek pedig alkalmazkodniuk kell az új technikai és társadalmi feltételekhez. A káros médiatartalmakkal és közöttük az online tartalmakkal kapcsolatban A fiatalok és az emberi méltóság védelme az audiovizuális- és információs szolgáltatásokban című Zöld Könyv – a magatartás súlya és az alkalmazható eszközök szerint – különbséget tesz a jogellenes és az ártalmas tartalmak között. A jogellenes tartalmakhoz való hozzáférés az egész társadalom számára tilos, a lehetséges címzetti körtől és a terjesztés módjától függetlenül. (Zöld Könyv a fiatalok és az emberi méltóság védelméről. I. fejezet 1. pont) E tartalmak mind az egyén, mind a közösség számára elfogadhatatlanok, a társadalom alapvető elveit sértik. A nemzeti jogrendszerek általában e kategóriába sorolják az emberi méltóságot sértő tartalmakat, a súlyosan obszcén, erkölcstelen és megbotránkoztató, valamint a rasszizmusra vagy a diszkrimináció más formájára, gyűlöletre és erőszakos cselekményre uszító tartalmakat. (u.o. I. fejezet 1. pont és II. fejezet 2.1 pont) „Ártalmasnak” minősíti a Zöld Könyv azokat
a tartalmakat, amelyek nem jogellenesek ugyan, de károsan befolyásolhatják a kiskorúak fizikai vagy szellemi fejlődését. Ezek elérhetővé tétele csak a felnőttek részére engedhető meg; az arányosság biztosítása végett minden esetben olyan megoldásra van szükség, amely a kiskorúakat elzárja e tartalmaktól, de a felnőttek számára azokat továbbra is elérhetővé teszi. (u.o. II. fejezet 2.2 pont.) A hálózati kommunikáció globalitása olyan univerzális értékek megfogalmazását tenné szükségessé, amelyek széleskörű nemzetközi védelmet élveznek. Mivel azonban a kulturálisan leginkább kötött értékekről van szó, az egységes jogi szabályozás megvalósíthatatlannak tűnik; a hálózat alapelemét jelentő kulturális sokszínűség az értékek és a védelmi igények különbözősége miatt a fejlődés korlátjává is válhat. Ha a véleményszabadsággal szemben álló értékekkel kapcsolatban létrejöhet is nemzetközi konszenzus, az nem mehet tovább bizonyos minimális védelmi színvonal megállapításánál. Ez viszont továbbra sem jelentené a probléma megoldását. (Polyák 2002) A legnagyobb és leglátványosabb kísérletet az internetes tartalom törvényi szabályozására az Amerikai Egyesült Államok tette, viszont ez is kudarcba fulladt.
Kommunikációs Illemtörvény (USA Communication Decency Act) Az Amerikai Egyesült Államok az 1934-ben megalkotott távközlési törvényét módosította a Kommunikációs illemtörvénnyel (Communication Decency Act of 1996, CDA), amely tiltani hivatott az interneten keresztül elsősorban a 18 évnél fiatalabb személyek számára a társadalmi normákkal nyilvánvalóan ellentétes, szexuális tartalmú, obszcén vagy durva tartalmak közvetítését. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága, Reno legfőbb ügyész és az Amerikai Polgári Szabadság Unió alkotmányossági problémák miatt (ACLU) 1997 júniusában megsemmisítette az 1996. évi Kommunikációs Illemtörvényt, mert ellenkezőnek találta a szólásszabadság alapelveivel, valamint nem sikerült egyértelműsíteni, hogy a törvénybe ütköző tartalmakért és formákért ki a felelős az interneten: az internetszolgáltató vagy a szöveg alkotója. [3] Ugyanez a jogi dilemma merül fel a szerzői jogok kapcsán is a különböző közösségi, tartalom megosztó és kereső portálok üzemeltetői és felhasználói (fel- és letöltői) felelősségével kapcsolatban is, leginkább civil perek szintjén. Részletek a CDA 1996 szövegéből [4] : V. fejezet. Obszcenitás és erőszak (A) A telekommunikációs eszközök obszcén, zaklató és törvénytelen használata d) Bárki, aki (1) államközi vagy nemzetközi kommunikációban tudatosan (A) egyes személyeknek vagy 18 év alatti személyeknek interaktív számítógépes szolgáltatást felhasználva vagy (B) 18 év alatti személyeknek interaktív számítógépes hálózatot felhasználva bármilyen módon kommentál, felhív, sugall, javasol, ábrázol vagy akármilyen más kommunikációs formát alkalmazva szövegkörnyezetbe helyez, lerajzol vagy bemutat olyan kifejezéseket, amelyek nyilvánvalóan ellentétesen a társadalmi normákkal, szexuális vagy váladékkiválasztással kapcsolatos szerveket, illetve tevékenységeket neveznek meg, tekintet nélkül arra, hogy az ilyen tartalmú szolgáltatás felhasználója kérte vagy indítványozta ezt a kommunikációs aktust; vagy (2) akármilyen telekommunikációs eszközt tudatosan olyan személy irányítása alá helyez, aki
azt az (1) bekezdésben leírt tevékenységre használja, az az Egyesült Államok Törvénykönyvének 18. paragrafusa alapján pénzbírságban vagy legfeljebb kétéves börtönbüntetésben vagy mindkét büntetésben részesül. 509. § Online családi felhatalmazás. Az 1934. évi Kommunikációs Törvény II. fejezete kiegészül a következő szöveggel: (b) Politika. (3) elősegíteni azoknak a technológiáknak a fejlesztését, amelyek maximálják a felhasználói kontrollt azok fölött az információk fölött, amelyeket olyan magánszemélyek, családok és iskolák fogadhatnak be, amelyek internetet és más interaktív számítógépes hálózatot használnak; (4) megszüntetni a gátló tényezőket azoknak a blokkoló és szűrő technológiáknak a fejlesztése és használata elől, amelyek lehetővé teszik a szülőknek, hogy korlátozzák a gyermekeik hozzáférését a számukra nem kívánatos vagy nem helyénvaló online anyagoknak; (5) biztosítani a szövetségi büntetőjog nyomatékos végrehajtását az obszcenitás, a megrontás és a zaklatás számítógép általi terjesztésének visszatartása és büntetése érdekében. Amellett, hogy a CDA által az internetezők alapvető szólásszabadságukban érezték magukat sértve, a törvény legfőbb buktatójának az internet nemzetközi volta az bizonyult, jelesül hogy forgalmát nem lehet országhatárok közé szorítani, így az internetezők nem ismerték el világszerte az Egyesült Államok cenzúrázó szándékú törvényének a hatályát. Az internet a hagyományos tömegkommunikációtól alapvetően eltérő sajátosságokkal rendelkezik, amelyek a szabályozás lehetőségeinek és eszközeinek új meghatározását is szükségessé teszik. Az állami döntéshozatal nem tarthat lépést a technológia fejlődésének ütemével, a megváltozott környezet pedig kizárja a korábbi tömegkommunikációs és távközlési eszközökre alkalmazott megoldások analóg alkalmazását. Az új szolgáltatások azonban az új veszélyek mellett a védekezés új lehetőségeit is megteremtik. A hálózat szükségessé teszi az állam és a jog szerepének újraértelmezését, a beavatkozás új eszközeinek felkutatását. A hálózati viszonyok rendezésében jelentős mértékben támaszkodnia kell az érintettek önszabályozó kezdeményezéseire, és támogatnia kell azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek a védekezés lehetőségét a felhasználók kezébe adják. (Polyák 2002)
Internetes tartalomkorlátozás világszerte A legtöbb országokban a felhasználók bármilyen információhoz hozzáférnek, és szabadon kommunikálhatnak az interneten. Diktatórikus rendszerekben állami ellenőrzés és/vagy szűrés alatt áll a hálózat. Az RSF sajtószabadságért küzdő szervezete évente publikálja azoknak az országoknak a listáját, amelyek a leginkább korlátozzák az internet használatát, illetve az interneten lévő tartalmakat. 2009-ben az első három helyezet: Burma (Mianmar), Kína, Kuba voltak. Az internet-hozzáférést korlátozó további országok: Azerbajdzsán, Belorusszia, Irán, Irak, Kazahsztán, Kirgizisztán, Líbia, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Sierra Leone, Szudán, Szíria, Tádzsikisztán, Tunézia, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam. Iránban a hatóságok 2010-től jelentettek be szigorúbb ellenőrzést az internetes adatforgalmat illetően. A közzétett internetes bűncselekményekről szóló hivatalos lista a pornográfia, prostitúció és brutalitás mellett a következőket is tartalmazza:
büntethetők a társadalmi béke és nyugalom elleni tartalmak; sérthetetlen az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója, Homeini ajatollah; sérthetetlen Irán mai legfelső vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah; büntethető az alkotmány elleni propaganda kifejtője; büntethető az ellenséges politikai csoportok támogatója; büntethető az iszlám és más elismert vallás megsértője. Ezek megszegője több éves szabadságvesztésben részesülhet. Kubában a világháló teljességében megfigyelés alatt áll, internetes hozzáférés csak kormányengedéllyel kapható. A 209-es kormányrendelet szerint: „az internetet tilos a kubai társadalom erkölcsi alapelveivel, illetve törvényeivel ütköző módon felhasználni, a világhálón küldött üzenetek pedig nem
”. Vietnámban 2002 óta áll hivatalosan is totális megfigyelés alatt az internetforgalom. A törvény életbelépése után, több letartoztatás is történt, például pornográf tartalom feltöltése miatt ítéltek 3 évre egy férfit; ellenzékieket tartoztattak le, azért mert bírálták az egypártrendszert; újabb ízben szintén ellenzékieket ítéltek el, akik bírálták a Kínával megkötött államhatár-egyezményt. Szíriában a létező 6 internetszolgáltató mind a kormányzati szerveren keresztül működik. Oroszországban 1999-ben született olyan rendelkezés, amely alapján arra kötelezték az internetszolgáltatókat, hogy a felhasználók személyes információit, üzeneteit „szükség esetén” bírósági határozat nélkül is a titkosszolgálat rendelkezésére bocsássa. Ausztráliában 2001-ben született törvény, miszerint a 18 éven felülieknek engedélyezett adattartalmakat tároló oldalakat, csak úgy lehet megnyitni, ha az illetőnek van nagykorúságot igazoló azonosítója, melyet a szolgáltatójától kell érni. Amennyiben nincs ilyen a felhasználónak, és mégis meg tud nyitni nagykorúaknak szánt oldalakat, abban az esetben a szolgáltatót illeti büntetés. Emellett a szolgáltató valamennyi olyan oldalt köteles blokkolni, amelyen nem tudja megoldani az azonosító kérését.
Az internetes nyelvhasználat törvényi szabályozásának lehetőségei Az internet nyelvhasználatának formáját ellenőrző törvény betartása és ellenőrzése, mind a CDA hatályának idején, mind mai napig gyakorlatilag megoldhatatlan technikai akadályokba ütközik. Számos szakértő egyetért abban, hogy az internet felülről jövő törvényi szabályozása lehetetlen. Az internetes nyelvhasználati formát, stilisztikai és nyelvhelyességi, helyesírási normák interneten való betartását és betartatását csak a felhasználók szabad akaratára, szuverén döntésére és alulról jövő kezdeményezésekre, megállapodásokra lehet bízni (Dyson 1998). „A nyelvészet álláspontja szerint a magyar nyelv idegen hatások ellenitörvényi védelme nem időszerű és nem hatékony. Az interneten zajló nyelvi változások adminisztratív befolyásolására nincs mód, viszont a szaknyelvi terminológiai szabály folyamatos fejlesztése és szinten tartása fontos feladat” (Grétsy 1999, in. Bódi 2004) A Magyar Tudományos Akadémia legfőbb nyelvészeti testülete körülbelül egy évtizede tárgyalta meg és vetette el a magyar nyelvhasználat törvényi szabályozásának lehetőségét, azzal az indokkal, hogy nem lenne elég hatásos eszköz a fölösleges idegenszerűségek, nyelvhasználati zavarok szűrésére.
Hivatkozások [1] http://www.mte.hu/valasztasikodex.html [2] http://www.mte.hu/dokumentumok/MTE_tartkodex091018.doc [3] http://www.cnn.com/US/9703.cda.scotus [4] http://www.eff.org/Alerts/HTML/960612_aclu_v_reno_decision.html, ford. Bódi Zoltán 2004.
Irodalom Bódi Zoltán 2004. A világháló nyelve. Internetezők és internetes nyelvhasználat a magyar társadalomban. Gondolat Kiadó, Budapest Dyson, Esther 1998. 2.0 verzió. Életünk a digitális korban. HVG Kiadó, Budapest Polyák Gábor 2002. Hatalom-leosztás. Önszabályozás az Interneten. Jogi fórum, Budapest Walt, Vivienne 2000. E-words are tough for France to swallow For language purits, ’surfez le Web’ simply doesn’t compute. USA Today, Arlington, 2000. május 1.
