III. évfolyam 6. szám | 2016. július
SZÓRAKOZTATÓ MAGAZIN
Interjú a debreceni felderítők vezetőjével
(4–5. oldal)
Ide süss! Betyárkrumpli; Zöldséges babgulyás csülökkel
(10. oldal)
Hat férfi – zakóban
(20. oldal)
Debreceni 21: Madar Csaba
(22-23. oldal)
www.civiscafe.hu
2 RöviD Hírek
CívisCafé
Egy pici kell még a csodához! Februárban adtunk hírt egy súlyosan beteg debreceni kislányról, Vikiről, akinek ellátása, gondozása nagy terhet ró családjára.
Háromból három!
Egy éven belül háromból három sikeres vizsgát is tett személykeresésből a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnöke, Lukács Péter és négylábú társa, a hároméves belga juhász kan, Cooper. A pályamunkán figyelik és pontozzák a kutyák engedelmességét, ügyességét, apportozását és irányíthatóságát.
Akkor édesanyja, Andrea elmondta, hogy Vikinek az elmúlt időszakban egyre több egészségügyi problémája derült ki (csípőficam, epilepszia). Ezek enyhítésére és a kislány életének egy kicsit komfortosabbá tételére azonban már nem áll elegendő anyagi forrás rendelkezésükre. Akkor többen segítették a családot adományokkal: pénz, étkezési utalvány, bébiételek, turmixgép, ruha, játékok. Áprilisban pedig a Debreceni Karitatív Testület közbenjárására a Tech-Medical Kft. adott óriási ajándékot adott a családnak: egy ápolási ágyat. Az albérletben élő család lakhatási problémái is megoldódni látszanak: sikerrel pályáztak egy debreceni bérlakásra. A
kulcsait már meg is kapták – az alacsonyabb bérleti díj által pedig Viki végre több alkalommal vehet részt gyógytornán és bármilyen váratlan helyzetet tudnak majd kezelni. A debreceni – jótékonysági akcióiról is ismert – Kajás Robi vállalta a család megsegítését. Ételkiszállító cégének július 20-ai, keddi rendeléséből a család lakásának felújítását támogatja. Kajás Robi egy tűzhelyet is felajánlott nekik. A lakásnak nagyon örülnek, azonban az ingatlan felújítását a családnak kell kivitelezni július 31ig. A bérlakás megszerzéséhez befizetendő összeggel azonban elment az összes félretett pénzük. A lakás kifejezetten rossz állapotban van: a falak koszo-
sak és repedezettek, a járólap törött, a konyhabútor leégett. A felújítás munkálatait saját maguk meg tudják oldani, csak az ehhez szükséges anyagok hiányoznak (glettanyag, festék, laminált padló, járólap). Amennyiben szeretnének Vikinek és családjának segíteni, rendeljenek ebédet július 20-án, kedden Kajás Robitól! Fogjunk össze, hogy a debreceni családnak jobb legyen! Ahogy Robi szokta mondani: „Egyen, hogy másoknak is legyen!”
Mit jelent az, hogy „gondosan válogatott ékszerek”? Családi vállalkozásunk alapelve a fenti mottó, amihez büszkén tartjuk magunkat. Egyik kedvenc mondásunk, hogy örömöt az apró dolgokban, szépséget a részletekben találunk. Ezért nagyon fontos, hogy az apró részletek ugyanolyan figyelmet kapjanak, mint maga az egész ékszer. Amikor új kollekciókat válogatunk, kritikus szemmel vizsgálunk át minden darabot, hogy kínálatunkba csak a legjobb ékszerek kerüljenek be. Ennek köszönhetjük, hogy vásárlóink hosszú távon elégedettek, és boldogan viselik ékszereinket. Ennél nincs fontosabb. Ez az, ami hajt bennünket, és inspirál arra, hogy folyamatosan fejlődjünk, és keressük az újdonságokat. ECSEDI ÉKSZER Debrecen, Piac u. 57. Telefon: 06-30/725-1160 www.ecsediekszer.hu Facebook: Ecsedi Ékszer Debrecen
RöviD Hírek 3
CívisCafé
szisa, Risztov Éva is rekorddal nyert a nők között. A 10 kilométeres táv londoni olimpiai bajnoka 1:00.58 óra alatt ért célba, egy perccel megelőzve legnagyobb riválisát, Olasz Annát. Risztov Éva számára is „csupán” egy edzés volt a Balaton átúszása a felkészülés hajrájában. Rióban – csakúgy, mint négy éve Londonban – nyíltvízi úszásban 10 kilométeren, medencében pedig 800 méter gyorson indul majd.
67 fess, fiatal rendőrt kapott Hajdú-Bihar A Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett hadnagyait, a Miskolci és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolák végzős próbaidős őrmestereit, valamint az iskolarendszeren kívüli képzés keretében őr-járőrtárs részszakképesítést szerzett 17 járőrtársat Lingvay Csaba ezredes, a megyei kapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese fogadta és köszöntötte. – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állománya az elmúlt időszakban kiváló teljesítményt nyújtott, az új felszerelők pedig ehhez a munkához fognak csatlakozni. Elvárás a magas színvonalú, fegyelmezett szakmai
Fotó: police.hu
Rekordidő, 58 perc 30 másodperc alatt úszta át a Balatont Papp Márk. A Debreceni Egyetem másodéves sportszervező szakos hallgatója több mint másfél percet javított az eddigi legjobb időn. Korábban, a verseny 34 éves történetében még senki nem tudta egy óra alatt megtenni a révfülöpi kikötőtől a balatonboglári strandig kijelölt távot. A 22 éves hos�szútávúszó partot érve azt mondta: egy kiadós reggeli edzésnek tekintette a hagyományosan minden év július első hétvégéjén megrendezett futamot, ami jól illett a riói olimpia előtti felkészülés programjába. Papp Márk mellett a Debreceni Egyetem másik hosszútávúszó klas�-
Fotó: www.unideb.hu
Debreceni rekordok a Balatonon
munka – hangsúlyozta Lingvay Csaba. A pályakezdő fiatalok július 1-jétől a Debreceni, a Berettyóújfalui és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság, valamint a megyei rendőr-főkapitányság három határrendészeti kirendeltség állományában teljesítenek szolgálatot.
Rajzold meg TE
a jövő okosotthonát!
Ha ovis vagy alsó tagozatos diák vagy, akkor nevezz:
SZERINTED kinézni a JÖVŐ OKOSOTTHONA? hogy fog
További információ: http://www.civishir.hu/dryvitrajzverseny oldalon Beküldési határidő: 2016. szeptember 9.
Díjazás 500 ezer forint összértékben
A
jövő
SmArt Home
HázAinAk építője:
e-maIl:
[email protected] Web: WWW.dryvItprofI.hu tel.: +36 52 782 994 Itt találhatsz hasznos InformácIót, hogy mItől okos egy lakás: www.SmArtHomedebrecen.Hu/mitol-okoS-A-jovo-ottHonA/ Kiadó: BDR Média Kft. | Megjelenik havonta, 30 ezer példányban Debrecen területén | Főszerkesztő: Bereczki-Csák Helga | E-mail:
[email protected] Szerkesztőség:
[email protected],
[email protected] | Levelezési cím: 4024 Debrecen, Piac utca 28/C. 1. em. 14-15. | Telefon: 06 52 954-948 Fotók: Miskolczi János | Értékesítés: 06 20 420 4332; 06 30 648 5874 Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. | Terjesztés: Krekk-Info Nonprofit Kft. | Címlapfotó: Miskolczi János
4 INTERJÚ
Akinek egyszer volt egy jó élete, az nem adja alább A gyereket a drogtól csak a családja tarthatja távol. Debreceni felderítőkkel méregről, méregről és méregről.
CívisCafé A közelmúltban sorra jelentek meg hírek debreceni és környékbeli drogfogásokról, volt, ahol lelakott kertségi melléképületben, alumíniumtálcán készült a herba, máshol tetemes mennyiségű kábítószert találtak, de több alkalommal került elő lőfegyver is – nem meglepő, a szálak javarészt összeérnek. A látványos rajtaütéseket komoly, aprólékos munka előzi meg, amit a felderítők végeznek voltaképp a legnagyobb titokban. Az arctalan háttérmunkát Dr. Szabados Nándor alosztályvezető őrnagy koordinálja és hangolja finomra. Mint mondja, fogyasztásért Debrecenben még nem ültettek le senkit, de az általuk kiszűrt dílerek nem nagyon ússzák meg 6 év alatt – Hajdú-Biharban évente átlagosan 40 terjesztőre méri ki a bíróság ezt a fajta kényszerpihenőt. CívisCafé: Saját megítélése szerint a fiatalok (14-25-30 évesek) hány százaléka szív valamit? Dr. Szabados Nándor: A fele biztosan találkozott már valamilyen droggal, de nincs erre vonatkozóan statisztikánk. Mi operatív felderítéssel, azaz titkos információgyűjtéssel foglalkozunk a szervezett bűnözés felszámolása érdekében; minket az 5-ös és 7-es BMW-k, a nagy házak, az ibizázók érdekelnek. A feladatunk a kábítószer-kereskedők között is a forrásig eljutni. A csapot igyekszünk elzárni; és nem vödröket rakosgatni a csepegő plafon alá. CívisCafé: Tipizálható az, hogy hol és hogyan találkoznak először fűvel/ dizájnerdroggal a fogyasztók? Dr. Szabados Nándor: Cukrosbácsik mifelénk nincsenek: nálunk nem jellemző az úgynevezett bekínálás, a középiskolákból szerencsére kiszorulóban van a drog, a megelőzésnek köszönhetően, de még a megyei fesztiválokon sincs jelen számottevően az értékesítés. A fiatalok jobbára ismeretségi, baráti körükön keresztül kerülnek kapcsolatba a kábítószerrel. CívisCafé: Debrecenben könnyű droghoz jutni? Dr. Szabados Nándor: Én tudom, hol kell keresni… CívisCafé: Ön hogyan óvná meg a gyerekét? Dr. Szabados Nándor: Éber szülői kontrollra, szoros, őszinte családi kapcsolatra van szükség, amit érdemes kiterjeszteni a gyerek barátaira is. To-
vábbá a jelekre nagyon kell figyelni: ha hirtelen megváltozik a magatartása, teljesítménye, indokolatlan dühkitörések jelentkeznek, pénz tűnik el otthonról, vagy kimaradozik az iskolából, az eléggé árulkodó. Ám még ekkor is esetleges a szándékoltság: előfordulhat, hogy egymást szívatják a fiatalok. Az sem megoldás, hogy a jövőben nem adunk neki pénzt, hiszen egy gramm fű 2 500 forintba kerül, ami 3-4 embernek elég, a dizájnerdrog pedig 500-1000 forint között mozog. A lényeg a családi összetartás és a felelősen gondolkodó baráti társaság. CívisCafé: A felderítések alapján milyen szer a legelterjedtebben fogyasztott napjainkban a mi régióban? Dr. Szabados Nándor: Ne feledjük: tízféle klasszikus kábítószerről, ezzel szemben háromszáz(!) féle dizájnerdrogról beszélhetünk – utóbbiak ellen szélmalomharcot vívunk, hiszen rengeteg formája létezik. A házilag készített változó vegyületek rányomják bélyegüket a fogyasztási szokásokra. Debrecen leszakadtabb területein már 500 forintért adnak egy szál cigit betekerve, beszórva. A vivőanyagra – általában zsályára – szintetikus szer kerül: innentől zsákbamacska-drogról van szó, hiszen vagy nem is hat, vagy a fogyasztót elviszi a mentő. Az új pszichoaktív szerek kiszámíthatatlan mérgek, amik attól, hogy nincsenek tiltva, még nem legálisak. Azt tapasztaljuk, a marihuána visszatalál az utcára, és az amfetamin is kezdi reneszánszát élni. Budapesten 1 500-2 000 forintért lehet jó fűhöz jutni, nálunk ez 2 500 forint, de nem azért, mert vidéken vagyunk, hanem mert kevesebb van az utcán belőle. CívisCafé: Aki egyszer kipróbálja, az már drogos? Nem lehet, hogy csak rossz napja van, fél napig hány utána, aztán soha többé rá sem néz? Dr. Szabados Nándor: Nekünk nem a fogyasztó az ellenségünk, hanem a díler. A fogyasztót nem stigmatizáljuk, nem állítjuk be rossz emberként; aki igazán veszélyes a társadalomra, az az eladó. Egyébként a függővé válás ember-, ezáltal jellemfüggő, valamint nagyban függ a használt szertől is. Az egyszeri marihuánahasználat orvos szakértői tanulmány szerint sem okoz függőséget, bár aki egyszer mondjuk heroint szúr, az jó eséllyel újra fog.
INTERJÚ 5
CívisCafé CívisCafé: A dílerek alapvetően milyen háttérrel rendelkeznek? Rossz családból valók? Vagy pont hogy jóból? Dr. Szabados Nándor: A dílerré válás folyamat: a delikvens fogyasztóként kezdi, akinek van egy dílere. Vesz egy gramm füvet, aztán már nem egyet vesz, hanem ötöt a haveroknak is. (Fontos a bizalom, hiszen a dílerek nem állnak akárkivel szóba, mert a kereskedés 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel járó bűncselekmény). Valójában tehát a fogyasztó észrevétlenül válhat kereskedővé, és olyan magas haszonkulccsal dolgozik, amitől nagyon hamar megváltozik az életminősége. Aztán akinek egyszer már volt egy jó élete, az később sem adja alább, emiatt lehet, hogy van, aki 12 év letöltendő után sem javul meg – ő már nem akar árufeltöltő lenni egy hipermarketben, tehát ott folytatja a szabadulása után, ahol befejezte. Változó, hogy a díler milyen háttérrel rendelkezik: egyesek jófejségből, mások feltűnési igényből válnak árussá. CívisCafé: Annyi felderítés volt Debrecenben és környékén az utóbbi időben, hogy számon tartani is nehéz. Összeérnek ezek a szálak? Dr. Szabados Nándor: Ki lehet jelenteni, sok esetben igen. Úgy működik, mint például a szobafestőknél: a kollégáit szin-
te mindegyik ismeri helyben. A legtöbb díler egy idő után már nem is fogyaszt, csak kereskedik, és a kőkemény üzletet látja a drogban, amiben vannak akciók és garancia, mint a boltban. Amíg a kereslet megvan, folyamatosan növik ki magukat a kisdílerek nagyhallá. CívisCafé: Szélsőséges példa: látványos rajtaütések során egy komplett „rohamosztag” vonul ki pár tő vadkenderhez és egy ütött-kopott patikamérleghez. Kell ekkora felhajtás? Dr. Szabados Nándor: A bűnözőt úgy kell elfogni, hogy abból ne lehessen baj; szakszerű, biztonságos, célravezető intézkedésre van szükség: a híradóban látható elfogások ezt az üzenetet közvetítik. Tény, nem mi vagyunk a rendőrség arcai, de a felderítők a rajtaütések szervezői, amiknek nyilvánosságra hozásában komoly a visszatartó erő. CívisCafé: Droggal kapcsolatba hozható gyilkosság történt már Debrecenben? (Poroszlay utca?) Dr. Szabados Nándor: Kifejezetten kábítószerrel kapcsolatos leszámolás nem történt. Az aranytojást tojó tyúkot nem vágják le…Ezen a dolgon a fogyasztón kívül mindenki nyer. A függő végül eladja a televízióját is otthonról, a díler meg nyaral az árából.
CívisCafé: Fogyasztásért szabott már ki bíróság egyáltalán letöltendő szabadságvesztést? Dr. Szabados Nándor: Fogyasztásért pénzbüntetés, elterelés, közérdekű munka jár. Olyan ez, mint az ittas vezetés: akit elkapnak, az nem először ül részegen a volánhoz. Azaz elsőbálozókat nem szoktunk elfogni. CívisCafé: Terjesztésért, kábítószerrel való visszaélés bűncselekményért hány évet lehet kapni? Dr. Szabados Nándor: A kereskedőknél a büntetési tétel nem a kábítószer súlyától, hanem annak hatóanyagtartalmától függ, ami lehet csekély (2-8 év), jelentős (5-15 év) vagy különösen jelentős (életfogytiglan). Minősítő körülmény például, ha a vásárló fiatalkorú, vagy a kereskedés oktatási-nevelési intézmény közelében történik; ez további éveket jelent. CívisCafé: Lehet prognosztizálni, mi jöhet még? Az emberi butaság és felelőtlenség határtalan. Amíg lesz kereslet, addig kínálat is. A dizájnerdrog méreg, bele lehet halni, tehát valószínűleg vissza fognak térni a „klasszikus” szerek.
6 HIRDETÉS
CívisCafé ben hozzájárult a konyha megreformálása, aminek vezetését idén április elsején vette át Gubicza Csaba. Az általa bevezetett új konyhai technológia (a sous vide eljárás) a folyamatos fejlődés letéteményese, amit mi sem bizonyít jobban, mint a számok: az elmúlt 3 hónapban csak a rendezvényekre érkezők száma meghaladta a kétezer főt. A rendezvények főbb típusai: • céges rendezvények • üzleti reggelik/ebédek/vacsorák • félévzáró partyk • diplomaosztók • születésnapok
Üzlet és alkalom: ez is a Hotel Divinus***** Elegáns környezetben magas minőségű rendezvényszervezés és kiváló konyha.
Noha jellegük merőben eltérő, a családi ünnepeknek és az üzleti alkalmaknak közös pontja az a szándék, amivel maradandóvá igyekszünk tenni őket. Valamennyi ilyen jellegű esemény – legyen az születésnap, partnertalálkozó, esküvő – sarokkövét képezik a külsőségek, valamint az általuk körülölelt tartalom. A Hotel Divinus***** az utóbbi időben nemcsak szálláshelyként, hanem rendezvényhelyszínként is bizonyított, hiszen a békés és elegáns nagyerdei környezetben magas színvonalú szolgáltatások állnak a megrendelők rendelkezésére. Ehhez nagy mérték-
Külön említést érdemelnek a lakodalmak, hiszen 2016-ban a Hotel Divinus***** már esküvői helyszínként is szolgál, ahol a manapság oly kedvelt kihelyezett, kültéri szertartás lebonyolítására is van lehetőség. A szálloda Dominus étterme és a -1 szinten található konferenciarész és kiváló rendezvényhelyszín, így párhuzamosan több alkalom is zavartalanul megfér egymás mellett. Az őszi konferenciaszezonra, valamint a téli évzáró rendezvényekre a szálloda menedzsmentje számos újdonsággal készül. Hotel Divinus ***** Debrecen, Nagyerdei krt. 1. Telefon: +36 52 510 900 Fax: +36 52 510 901 E-mail:
[email protected]
CívisCafé
HIRDETÉS 7
8 HEJ, de jó hely
Kisemberek, nagy tettek Debrecen közelében Az anyát elvesztő, kilencgyermekes családon segítettek nagyon jó szívek.
CívisCafé A közelmúltban tragédia érte a hajdúdorogi Makula családot: az édesanya 38 évesen, váratlanul, tüdőembólia következtében hunyt el, így az édesapa 9 közös gyermekükkel maradt magára, akik közül a legkisebb még csak két hónapos. Miután a Cívishír beszámolt a szomorú esetről, a szerény körülmények között élő Makuláék híre hamar világgá futott – világgá, hiszen a rászoruló család megsegítésére nemcsak hazánkban mozdultak meg, de mások mellett Spanyolországban és Svájcban élők is. A szerkesztőség által meghirdetett adománygyűjtésre összesen 140 magánszemély jelentkezett - főként kisgyermekes anyukák, nyugdíjasok, névtelenséget kérő felajánlók és sokan olyanok, akik voltaképpen maguk is rászorulók. Nekik köszönhetően rengeteg tartós élelmiszer, babaápolási cikk, ruhanemű, lakástextil, játék, könyv és egy újszerű állapotban lévő automata mosógép is érkezett. A távolabb élők – Balatonlellétől Mosonmagyaróvárig és Fótig – azonnali anyagi segítséget nyújtottak a családfenntartónak, de volt olyan felajánló, aki nevelő szándékkal, saját gyerekeivel együtt vitte el a helyszínre csomagját.
Külön gyűjtőpontot kellett létrehozni Budapesten, a Mikulásgyárban, ahonnan szintén nagy tételben érkezett a napokban adomány Hajdúdorogra, ahogy több kis cég is maga juttatta el az ajándékokat a családnak. Makuláékhoz a Cívishír által összegyűjtött adományt június 27-én a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársai szállították el - egy kisbusz és egy személyautó telt meg, többek között, napi használati cikkekkel, cipőkkel, pelenkával. Az ajándékokat Dalanics Zoltán parochus, Budai János, diakónus és Sinka Judit, a Cívishír szerkesztő-újságírója adta át. Hálás köszönet az adományozásban részt vevő minden jó szándékú embernek!
HEJ, de jó hely 9
Fotó: Miskolczi János
CívisCafé
FENNTARTHATÓ MOBILITÁS
MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS Személyszállítás az INTER TAN-KER Zrt.-vel
Vállaljuk 13 és 16 fő szállítására alkalmas autóbuszainkkal: Repülőtéri transzferek, transzferek az egész országban. Esküvők és rendezvények személyszállításának lebonyolítása. Sportegyesületek utaztatása. Osztálykirándulások. Munkások szállítása vállalatok számára. Egyedi igények tekintetében is állunk ügyfeleink rendelkezésére. A szállítás minősége alapvetően meghatározza az utazás élményét, ezért a biztonságos utazás mellett a pontosságot és a megbízhatóságot tartjuk a legfontosabbnak az ügyfeleink elégedettsége szempontjából. 4031 Debrecen, Kígyóhagyma u. 1. (Határ Úti Ipari Park) Tel./fax: 06 (52) 500-625 Mobil: +36 (30) 430-1196 e-mail:
[email protected]
Műszaki vizsgára felkészítés és műszaki vizsgáztatás munkanapokon 8.00–16.00 óráig. MINDEN gépjárműtípusra (Nemzetközi vizsga is!). Személygépkocsi műszaki vizsgadíja bruttó 18 990 Ft (mely tartalmazza az átvizsgálási díjat, környezetvédelmi igazolás díját, műszaki vizsgadíjat.) Ingyenes állapotfelmérés, ha járművét műhelyünkben javíttatja. Olajszerviz Megbízható MINŐSÉG 4031 Debrecen, Kígyóhagyma u. 1. (Határ Úti Ipari Park) Tel./fax: 06 (52) 500-625 Mobil: +36 (30) 430-2708 e-mail:
[email protected]
10 Hirdetés
CívisCafé kialakításán ezen kívül alig-alig árulkodik valami arról, hogy nem egy átlagos 3-asról van szó; a bal első sárvédőben eldugott, a hálózati konnektort elrejtő nyílás vagy a C-oszlopon elegánsan elhelyezett eDrive felirat aligha mond sokat egy hétköznapi autósnak. Tesztautónkban egy négyhengeres belsőégésű erőforrás 135 kW/184 LE teljesítménnyel és egy 65 kilowattos (88 LE) elektromos motor szolgáltatja az energiát, mindez megspékelve a BMW TwinPower Turbo technikájával. A rendszerteljesítmény így 185 kW/252 LE, a maximális rendszer-forgatónyomaték 420 newtonméter. Hogy ezt a közérthetőség szintjére is lefordítsuk: az autó a gyári adatok szerint 6,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-ra, míg végsebessége 220 kilométer per óra fölött van (igaz, hol száguldozhatunk ennyivel Magyarországon?!)
Feltöltődés az úton: új élményt kínál a BMW Sportos, elegáns és gazdaságos: íme, a bajorok zöld rendszámos modellje!
Különleges autóval lepte meg szerkesztőségünket a Magisz Kft., a BMW hivatalos márkakereskedője: munkatársaink a bajor márka prémiumkategóriás, hálózatról tölthető (plug-in) hibridjét, a 3-as sorozat 330e iPerformance felségjelzésű típusát kapták meg rövid ismerkedésre. A bajor gyártó legsikeresebb modellcsaládja – közel 15 millió darab kelt már el világszerte belőle a sorozat bevezetése óta eltelt 40 év során – tavaly esett át ráncfelvarráson, és ekkor debütált a 3-as sorozatban az eDrive hajtáslánc-technológia is, ami az általunk is tesztelt 330e iPerformance modellben is fellelhető. Mielőtt időnk lett volna elmélyedni a robusztus, mégis elegáns megjelenésben, a márka nagytestvéreire jellemző karakteres orr- és hűtőrészben, valamint különleges kialakítású és szépségű, a karosszériába beleolvadó fényszórókban, rögtön megakadt a szemünk az autó talán legjelentéktelenebb pontján, a rendszámon. Ez ugyanis ennek a modellnek a különlegessége: a 330e bizony a zöld rendszámosok (lásd keretes írásunkat) várhatóan egyre gazdagabb táborát erősíti. A jármű
Másfél tonna hangtalanság Az autó legfőbb előnyét nemcsak a BMW-től természetesnek vett sportosság és kiugró menetteljesítmény adja, hanem az a kombinált A zöld rendszámtáblát 2015. szeptember végétől lehet igényelni. Az erre vonatkozó rendelet szerint környezetkímélő járművekre lehet kérni, így például az elektromos járművekre, a plug-in hibrid, illetve a nulla emissziós járművekre, vagyis amelyek minimum 20 kilométert tudnak megtenni károsanyag-kibocsátás nélkül. A zöld rendszám számos előnnyel jár: így például bizonyos helyeken ingyen lehet feltölteni a járműveket, egyes városokban – köztük Debrecenben – ingyen parkolhatnak, továbbá a gépjárműadó, a regisztrációs adó, valamint a cégautóadó megfizetése alól is mentesülnek. Debrecenben, a nagyerdei mélygarázsban alakították ki a város első elektromos gyorstöltőjét. Az E-ON és a város megállapodása értelmében az elektromos autók tulajdonosai két éven át ingyen tölthetik fel autójukat a gyorstöltő állomáson. Az üzemeltetést a DV Parking Kft. végzi. 2013 januárjában életbe lépett az az európai uniós direktíva, ami előírja, hogy 2020-ig Magyarországon mintegy 68 ezer elektromos töltőállomást kell létesíteni, és ebből 7 000-nek nyilvánosnak kell lennie. Hazánkban a Jedlik Ányos Terv lesz az Európai Unió vonatkozó irányelvének hazai végrehajtó rendelkezése. Első lépésben rövid időn belül összesen 150 villámtöltőt telepítenek az országban, melynek egyike a debreceni gyorstöltő.
HIRDETÉS 11
CívisCafé
magunkat, az AUTO eDRIVE fokozat minden menethelyzetben biztosítja a belsőégésű és az elektromos motor optimális együttműködését.
erőforrás és annak működése. Alapból az autó mindig tisztán elektromos üzemmódban indul, sőt az alacsony és a közepes sebességtartományokon mindvégig elektromos hajtással közlekedhetünk. Óriási élmény, ahogy a több mint másfél tonnás jármű hangtalanul suhan az úton. Intenzív gyorsítások és nagy sebesség esetén a benzinmotor is működésbe lép, sőt az eDrive elektromos boost rendszere a két erőforrás forgatónyomatékának átfedésével biztosít maximális dinamikát, így egy erőteljes gyorsításkor az ember úgy érezheti magát, mintha Forma 1-es autóban ülne. Természetesen a rendszer kézzel is állítható: elektromos, benzines és kombinált hajtás közül is választhatunk, de ha a rendszerre bízzuk
Megőrzött minőség Az elektromos hajtás és a nagyfeszültségű akkumulátor mintegy 250 kilóval növeli meg az autó súlyát, ám ebből a páratlan menetteljesítmény miatt mit sem vesz észre a gyanútlan sofőr. A lítium-ion cellás akkumulátor a csomagtartó alatt kapott helyet, teljes energiatároló képessége 7,6 kWh. Egy feltöltéssel nagyjából 30-40 kilométert lehet megtenni, ha csak a tisztán elektromos közlekedést választjuk, ami első hallásra kevésnek tűnik, de a BMW 330e ezzel a nagyvárosok és vonzáskörzetének ideális járműve, amely az ingázásra, a napi munkába járásra optimális megoldás, arról nem beszélve, hogy így károsanyag-kibocsátás nélkül autózhatunk. Tisztán elektromos közlekedéssel 100120 kilométer per óra végsebességre képes az autó, igaz, ekkor erőteljesen fogyasztja az áramot is, bár kétséges, hogy az elektromos hajtásnak legmegfelelőbb terepen, a városi közlekedésben ekkora sebességgel közlekedni tudnánk. Az autó álló helyzetben a háztartási elektromos hálózatról vagy a BMW i
Wallbox falitöltővel egyaránt feltölthető, előbbivel 3-4 óra, utóbbival 2-3 óra alatt lehet felpumpálni az akkumulátort, míg menet közben a generátor segítségével is tölt. A 330e utastere, kialakítása hozza a bajor márkától megszokott minőséget, ergonómiát és gazdag felszereltséget – biztonsági és vezetéstámogató asszisztensekkel felturbózva. A BMW ezzel a típussal ismét megerősítette a prémiumkategóriában az elektromos hajtásrendszerek területén kivívott vezető pozícióját. Az eDrive technika az élményszintű autózás mellett nagyban hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez. A 330e a középkategória kiemelkedő minőségű és kialakítású autója, amivel tovább nőtt a márka amúgy sem kis presztízse. Élmény lesz egy ilyen autót birtokolni! Ha pedig a plug-in hibridek üzemeltetési költségeit és a zöld rendszámmal járó kedvezményeket összevetjük, akkor bizton állítható, hogy lassan lejár a dízelautók kora. Magisz kft. 4032 Debrecen, Böszörményi út 218. Tel.: +36 52 523 950 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 233. Tel.: +36 42 596 236 www.bmw-magisz.hu
12 IDE SÜSS!
CívisCafé
Betyárkrumpli Könnyen elkészíthető étel, amit az egyszerű és olcsó kategóriába sorolhatunk. Nem mellesleg finom. Hozzávalók: 70 dkg burgonya, 10-15 dkg kolbász, 10-15 dkg szalonna, só, bors, 1 nagy paradicsom, 1 nagy paprika, 2-3 újhagyma, kevés olaj/zsír Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk. Sózzuk, borsozzuk. A kolbászt karikára, a szalonnát kakastaréjra vágjuk. Tetszés szerint felkarikázzuk vagy felkockázzuk a zöldségeket: paradicsom, paprika, hagyma. Egy kevés olajjal, vagy zsírral kikent mélyebb jénaiba pakoljuk rétegesen a hozzávalókat: krumpli, kolbász, szalonna, zöldségek. Majd megismételjük a rétegezést. Alufóliával lefedve kb. 50 percen keresztül sütjük, majd alufólia nélkül további 15 percig.
Zöldséges babgulyás füstölt csülökkel Hozzávalók: 1 vöröshagyma, olaj, 2 tk. piros paprika, füstölt csülök, 3 gerezd fokhagyma, 3 zöldség, 3 répa, 1 doboz konzervbab (levével együtt), 1 dl házi paradicsomlé, 1 egész tojás, 3-4 ek. sárgaborsóliszt, só, bors, delikát ízlés szerint, 1-2 kk. piros arany Elkészítése: A füstölt csülköt feltesszük főni. Amikor felforr, fokhagymagerezdeket, sót, borsot, delikátot és kevés Piros aranyat teszünk bele. Külön edényben olajon megdinszteljük a felaprózott vöröshagymát és piros paprikával megszórjuk. Önthetünk alá pici vizet, hogy ne égjen le. A csülök főzőlevéből kimerünk néhány kanállal, és összekeverjük a hagymával, majd hozzáöntjük a csülökhöz. Amikor szinte teljesen puha a csülök (elválik a hús a csontról), beletesszük a felkockázott zöldséget és répát. Ízesítőnek tehetünk még bele kevés házi paradicsomlevet is. Ha a zöldségek is megpuhultak, beleszaggatjuk a nokedlit. Bár „csak” füstölt csülök került bele, tehát nem pörköltalappal készítettem, de így is nagyon finom lett. A nokedli sárgaborsólisztből készült. Ez sokkal jobban használható, mint a hajdinaliszt. Árban is elfogadható, és mindenképpen egészségesebb, mint a fehér liszt. További Receptek::
Ízek és utazások gasztroblog
Jó étvágyat kíván: Rózsa Éva
HIRDETÉS 13
CívisCafé
Nulla forintos fűtésszámla egész télen? Lehetséges! Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a megújuló energiaforrások felhasználása, nemcsak az ipari folyamatok, de a hétköznapi emberek körében is. Magyarországon számos vállalkozást találunk, amik – a zöld energia egyes területeire specializálódva – szaktudásukkal segítenek megtervezni és kiépíteni
otthonainkban a számunkra legideálisabb rendszereket. Megújuló energiaforrásnak nevezzük azt az energiát, ami a természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésünkre áll, vagy fokozatosan újratermelődik. Legelterjedtebbek: napenergia, vízenergia, szél, biomassza, geotermikus energia. Manapság rengeteg
háztartás törekszik arra, hogy önállóan lássa el energiaszükségletét. Egyes berendezések akár egy teljes család szükségletét képesek fedezni sok évtizeden keresztül, mindezt teljesen környezetkímélő módon, a fenntartható fejlődés jegyében. A Debrecenben épülő homokkerti lakópark tervezésekor ezt a szemléletet követték a tervezők is. A lakópark 18 társasházból áll. A projekt kiemelt tulajdonsága az épületek energetikai besorolása, ami AA++ minősítést kapott. Ez azt jelenti, hogy az adott épületben a lakások éves szinten maximum 100kwh/m2 energiát használnak fel. Ez rezsiköltségben úgy jelentkezik, hogy az éves elszámolás végén a fűtési/hűtési költség 0, azaz nulla forint. A közös parkok exkluzív kialakítása hozzájárul a kellemes, nyugodt szabadidő eltöltéséhez. A lakópark műszaki átadásának tervezett határideje: 2017. I-II. negyedév. A projektről és a leköthető lakásokról az Openhouse Országos Ingatlanhálózat debreceni irodájában kaphat bővebb tájékoztatást. Látogasson el hozzánk, kollégáink készséggel állnak rendelkezésére! Tel.: +36 30 518 4849
festékstúdió
Debrecen, Füredi út 57-59.
TEL.: 36-52-530-738 • 4030 DEBRECEN, MONOSTORPÁLYI ÚT 9-11. Nyitva tartás: h-p: 700-1600, szo: 800-1200 • www.festeker.hu
Nagy választékban kaphatók:
kül- és beltéri falfestékek, nemesvakolatok, glettanyagok, ragasztók, festéshez szükséges szerszámok, díszlécek, rozetták készletről.
Helyben számítógépes színkeverés.
Tel/fax: 52/249-972, +36-70/635-7140 Nyitva tartás: h-p: 730-1730, szo: 730-1230
„Már 20 éve a vevők szolgálatában!”
SzületéSnapi
akciók nyereményekkel
Fődíj: egy 2 főre szóló külföldi nyaralás!
Akció időszaka: július 16-tól 20 napon át! A részletekről érdeklődjön az üzletekben.
14 Cserfes percek
Cserfes percek: középsőnek lenni A gyerek öröm. A gyerek nehézség. A gyerek kihívás. Pszichológus segít megérteni őket. S mellettük magunkat.
CívisCafé
Mi tegyünk, ha a középső gyerek ismét csecsemőként kezd viselkedni? A középső gyermek nincs könnyű helyzetben. Gondoljunk csak bele: nem ő volt az első, nem ő volt az, aki az első gyermeknevelési tapasztalatokat, örömöket szerezte a szüleinek. Ő csak a második volt, a kicsi, de annak az előnyeit is csak rövid ideig tudta élvezni, hisz' megjelent a még kisebb kicsi, akire most már az a fajta szülői figyelem vetül, amit rövid ideig ő is élvezhetett. A testvér születése sohasem könnyű egy gyermeknek. Megoszlanak a vélemények, hogy melyek az ideális korok, amelyekben kevésbé viseli meg a gyermeket a testvér születése. Minden gyermekkori fejlődési állomásnak megvannak a maguk konfliktusai, mindegyik ponton érintheti rosszul a gyermeket a testvér születése. A középső gyermek, amíg ő volt a második, a kicsi, addig a példakép, a minta – a szülőkön kívül – a nagyobb testvér. Ő az, aki jobban tud mindent, aki okos, és aki érezteti is ezeket a kicsivel. Amikor megszületik a harmadik gyermek, mit is tehet a második gyermek? Két dilemma között őrlődhet, aminek a középpontjában a következő kérdés áll: hogyan kapjak több figyelmet? Figyelmet kérek! Legyek újra én is kicsi, mint a tesóm, úgy figyelnek majd jobban rám? Legyek jobb, mint eddig, mert akkor job-
ban fognak szeretni és figyelni rám? A dilemmák megoldása pedig döntően afelé hajlik, ami számára akkor a legjobb megoldásnak tűnik: ha úgy viselkedem, mint a kicsi, akkor rám is annyira fognak figyelni, mint a kicsire. A nagytesó már nagy, a legkisebb pedig nagyon picike, rá figyel mindenki, de ha én is kicsi leszek újra, akkor rám is figyelni fognak. Ezt a pszichológia regressziónak nevezi. Előfordulhat, hogy a gyermek különböző tüneteket produkál. Elkezdhet újra bepisilni, ha már szobatiszta volt. Elkezdheti az ujját szopni, vagy esetleg aki addig szépen beszélt, elkezdhet újra olyan beszédfejlődési szintre regrediálni, amit már rég túllépett. Elkezdhet romlani a teljesítménye, a magatartása, mindegy, milyen módon, de jelzi, hogy „rám is figyeljetek, én is itt vagyok!”. Megjelenthet pszichoszomatikus tünet, produkálhat hasmenést, lázat, bármit, amivel jelzi, hogy nem érzi jól magát. Ne feledjük, a gyermek nem tudja verbálisan megfogalmazni a valódi problémáit úgy, mint egy felnőtt. Az ő eszköztárában a lelki tünetek testi formában reprezentálódnak; ez az, amivel kifejezheti, hogy nincs jól. A másik kifejező eszköze a viselkedésváltozás. Nem féltétlenül lesz egy jó gyermekből rossz gyermek, előfordulhat, hogy az addig fecsegő, kíváncsi lurkó hirtelen csendessé, introvertálttá válik. Az is előfordulhat, hogy éppen a pozitív teljesítményeivel hívja fel magára a figyelmet. Jobban tanul, szinte megdöbbentő módon szorgalmas lesz, eredményesebben sportol. Itt pedig azt szeretné megmutatni: rám is figyeljetek, ...én is értékes vagyok, látjátok? Mit tehetünk, hogy csökkentsük a gyermek tüneteit, szorongásait, negatív érzéseit? Kapjon több figyelmet a gyermek! Szervezzünk vele egyszemélyes programokat, vagy akár a nagytestvér mellett kétgyermekes programokat, ahol ő lehet a kicsi, de mégsem kell neki annyira kicsinek lenni, mint a legkisebbnek. Figyeljünk a gyermek igényeire, vegyük észre, ha változás állt be! Simogassuk meg, beszélgessünk, játsszunk vele! A lényeg a minőségi idő eltöltése, hogy érezhesse, ő is számít.
FGYN
HIRDETÉS 15
CívisCafé
Cserfes gyermekműhely A minőségi fejlesztés otthona
Mindenkinek lehetővé tesszük az egyéni fejlődést a készség-, képesség- és személyiségfejlődés terén.
Várjuk táborunkba a 6-12 éves gyermekeket.
2016. július 25–29.
- népi kismesterségek - kreatív készségfejlesztő játékok - személyiségfejlesztő játékok
Testvérkedvezmény
Ára:
. .000 Ft/fő
25
- nyelvi kompetenciafejlesztés - játékos szókincsfejlesztés - nyelvi gondolkodás fejlesztése - kreatív készségfejlesztés - játékos személyiségfejlesztés
Testvérkedvezmény
t/fő. 2 fő esetén:
55.000 Ft/2 fő
Testvérkedvezmény
Ára:
. .000 Ft/fő
30
2016. augsztus 8–12.
30.000 F
2016. augusztus 1–5.
- nyelvi fejlesztés Montessori módszerekkel - kreatív készségfejlesztés - kreatív személyiségfejlesztés
2 fő esetén: 45.000 Ft/2 fő
Német nyelvitábor
Ára:
Angol- Montessori tábor
2 fő esetén: 55.000 Ft/2 fő
Sulira hangoló tábor 2016. augusztus 15-19.
- tanulási készségek fejlesztése - személyreszabott tanulási technikák megkeresése - a testhezálló módszerek elsajátítása - kreatív készségfejlesztés - játékos személyiségfejlesztés
Ára:
Testvérkedvezmény
t/fő. 2 fő esetén:
25.000 F
45.000 Ft/2 fő
A foglalkozások mindennap 8 és 17 óra között történnek. Napi háromszori étkezést biztosítunk.
Szívesen várjuk az ételintoleranciával rendelkező gyermekeket is. A fejlesztéseket képzett pedagógusok és viselkedéselemző végzi.
A jelentkezéseket e-mailen vagy telefonon várjuk!
Elérhetőségeink: 4024 Debrecen,
Szent Anna utca 35.
[email protected] +36-20/298-6272
cserfes 192x132.indd 1
2016.06.06. 11:32:12
ompvolvocars.hu
844766
Kreatív személyiségfejlesztő tábor
16 HIRDETÉS
CívisCafé
T-Bútor Outlet: találja meg az igazit! Kiváló minőség és elérhető árak.
A tavaly júniusban nyitott T-Bútor Outlet célja, hogy meghatározó szereplővé váljon Debrecenben és vonzáskörzetében. Vecsei János üzletvezetőt több mint húszéves munkatapasztalata is segítette, amikor kialakította Debrecenben, a Nyugati Ipari Park területén fekvő családi vállalkozást. – Kétezer négyzetméternyi áruházunkban főleg Németországból származó outlet ülőgarnitúrákat és kanapékat forgalmazunk. Ezek egytől egyig magas kategóriájú kifutó modellek, melyeket az eredeti ár feléért lehet megvásárolni. Ezenkívül nagy választékban találhatóak magyar és külföldi gyártású szekrénysorok, konyhabútorok, étkezők, kisbútorok, gardróbok, franciaágyak is többféle színben, szövetben. A weboldalunkon folyamatosan frissítjük a termékeinket, melyekből mindenki kiválaszthatja az otthonába leginkább illeszkedő bútorokat. Az üzletnyitás alkalmával az volt a célunk, hogy elérhető árakon, kiváló minőségben szolgáljuk ki vásárlóinkat. Azért dolgozunk, hogy a vásárlók igényeinek megfeleljünk, például a házhoz szállítás a városon belül díjtalan, de megyeszerte is kedvezménnyel visszük ki a bútorokat. Nálunk a legtöbb áru azonnal vihető, de ha be is kell szerezni, az sem vesz igénybe két-három hétnél többet. Példás körültekintés – Nagyon odafigyelünk a szállításra, rendkívül körültekintően mozgatjuk a garnitúrákat, nehogy megsérüljenek. Egyrészt a csere nálunk pluszköltségként jelentkezik, de ami ennél sokkal fontosabb: a sérülése-
ket látva a vevő teljes joggal lesz csalódott – magyarázza az üzletvezető. Megtartani az árakat Vecsei János szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben mindenki alaposan megnézi, mire költi a pénzét. – Vásárlóinknak mindig el szoktam mondani, nézzenek szét a piacon, és ha a miénknél kedvezőbb áron találnak hasonló kategóriás bútorokat, vegyék meg azt. Mégis azt tapasztalom, sokan visszatérnek, és tőlünk szerzik be, amire éppen szükségük van. A jövőben is arra törekszünk, hogy aki betér hozzánk, elmondhassa, nálunk találta meg azt, amit keresett. Célunk, hogy a következő évben is meg tudjuk tartani az árainkat, és minden vevőnk elégedetten távozzon tőlünk. T-Bútor Outlet Debrecen, Balmazújvárosi út 10. (Nyugati Ipari Park – régi házgyár) Tel.: +36 70 606-0442 www.tbutoroutlet.hu
[email protected]
Házhoz szállítás Debrecenben és környékén!
Keresse nyereményjátékainkat a Facebookon!
g!
éi -ig, vagy a készlet erej
16. július 31 Akció érvényessége: 20
CAMPUS 17
CívisCafé
Anya és lánya együtt végezték el a Debreceni Egyetemet Az oxigénhiánnyal született lány nem ismer lehetetlent.
Az egész országot bejárta a hír év elején: a Debreceni Egyetem tiszteletbeli hallgatójává fogadott egy nyíregyházi édesanyát lánya diplomaosztóján. Hegedüs Hajnalka az egyetem programtervező informatikus szakán szerzett diplomát, ami azért fantasztikus teljesítmény, mert Hajnalka születésekor oxigénhiány lépett fel, és egyéves korában derült ki, hogy ez a mozgására és beszédére egész életében kihat. Budapesten a Pető Intézetben nevelkedett, majd középiskolába, egyetemre szeretett volna járni. Édesapja épített rámpát, hogy lánya a Krúdy Gyula Gimnáziumba tudjon járni, majd Hajni érettségi után a Debreceni Egyetemen folytatta tanulmányait. Februárban szerzett diplomát. A mozgásában korlátozott lány járókerettel közlekedik, ujjai merevek, nem tud fogni és írni. Édesanyja, Ildikó jegyzetelt az előadásokon, együtt tanult lányával, vele készült a vizsgákra. A mindennapokban az édesanyja segíti, nemcsak a közlekedésben, hanem a tanulásban is. Az édesanya kitartását a Debreceni Egyetem azzal
Minőség, versenyképes áron!
•Egyedi síremlékek készítése •Akciós termékek értékesítése •Megdőlt síremlékek helyreállítása, tisztítása 4002 Debrecen, Sámsoni út, 7-es km kő (a temető gazdasági udvara) Telefon: (52) 719-484 Mobil: (30) 2184-123 E-mail:
[email protected] www.eme97.com
LAPTOPAKKUMULÁTOROK raktárról
Debrecen, nyíl u. 6.
52/541-087 www.laptopakksi.hu
Professzionális
ismerte el, hogy az egyetem tiszteletbeli hallgatójává fogadta. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a képviselő-testület legutóbbi ülésén anyát és lányát Bencs Arany Emlékéremmel tüntette ki, ezzel ismerve el azt, hogy Hajnalka és Ildikó bebizonyította: nincs lehetetlen. Felelősségvállalás A Debreceni Egyetemen a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ 2002 óta kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő hallgatók mindennapjainak és tanulmányainak támogatására. Jelenleg 186 hallgató egyetemi éveit segítik, többek között jegyzetelő szolgáltatással, tanulást segítő eszközökkel és még a napi bevásárlás intézésével is.
ás
szőnyegtisztít Debrecenben!sal is. Házhoz szállítás
nyeg.hu
www.varazsszo
Db., Füredi út 98. r)
(Medicor-udva
Telefon:
06-20/950-55-15
Hirdetési lehetőségekért, megjelenésért, egyedi ajánlatokért
keresse kollégánkat: Szabó Erzsébet +36 20 420 4332
[email protected]
Dorcsák Nikolett +36 30 648 5874
[email protected]
FÉRFIÖLTÖNY-SZAKÜZLET
Stílus és Elegancia Önre szabva
Megvalósítjuk álmai öltönyét! Üzletünkben szatén díszítéses öltönyök, szettek, ingek és kiegészítők széles választékával várjuk
az igazi stílusra vágyó férfiakat. Esküvői öltönyöket is méretre készítünk!
A vásárolt termék alakítása INGYENES. 15.500 Ft-tól 30.000 Ft-ig. LORDMAN ÖLTÖNYSZAKÜZLET • 4024 Debrecen, Kossuth utca 21. Telefon: +36 20 663 6240 • +36 20 433 3812
18 Hirdetés
Vécsecity: maradandóság és élmény a hegyek között Debrecentől és Nyíregyházától is két óra, valójában azonban időutazás a kastélyba zárt város.
CívisCafé
Kitűnik a miliőből a négycsillagos Hotel Vécsecity Abaújban, a pazar tájba viszont tökéletesen beleolvad. A gazdag történelmi múltat őrző vidék hazánk egyik legszebbike, mégis kevéssé ismert: itt, a Cserehát ölében, Hernádvécsén áll a 18. században épült neobarokk kastély, amit néhány évvel ezelőtt Takács Tibor debreceni állatorvos álmodott és tett újra élővé. A felújítással és bővítéssel a múlt is felébredt: az elegáns szálláshely eleven krónikása a rég volt időknek, aminek a tulajdonosok biztos kézzel és kiváló arányérzékkel állítottak emléket. A hotelben komplett várost rendeztek be: négy egysége négyféle stílust képvisel a minimal arttól a polgári lakóegységekig. Ha a vendégnek ahhoz van kedve, ki sem kell mozdulnia a kapun, hiszen a wellness részlegen szaunázhat, fürdőzhet, tökéletes nyugalomban pihenhet, a pincében bort kóstolhat, de a farmon akár állatsimogatásra is van lehetőség. Mindezt igényes, mégis a falusi élet minden előnyös jegyét hordozó környezetben, jó levegőn tehetik meg. Aki mégis kitekintene a kastélyhotel falain túlra, az hintóra szállhat: a vidék földrajzi és életmódbeli sokfélesége egyszerre elgondolkodtató és lenyűgöző. Autóba ülve néhány perc Boldogkőváralja, Füzér, Regéc, a vizsolyi Biblia vagy éppen a Hollóházi Porcelánmanufaktúra. A Vécsecity minden évszakban más arcát mutatja; télen marasztaló me-
nedék – tele értékkel és lehetőséggel. A kímélő elvonuláson túl – gazdag kulturális programkínálatának köszönhetően – a szórakozás terepe is, másrészt céges rendezvények, családi események, esküvők egyedülálló hangulatú helyszíne. Aki gyönyörű környezetben csendes derűre és élményszerű feltöltődésre vágyik, annak tökéletes választás a Vécsecity egyedül, párban, de családdal, kisgyermekkel is. Hotel Vécsecity**** 3874 Hernádvécse, Béke tér 8–10. Telefon: +36 46 990 100, +36 30 791 3488 E-mail:
[email protected] www.vecsecity.hu Facebook: Hotel Vécsecity
Zokni-szandál 19
CívisCafé
Hat férfi – zakóban Egy röpke pillanatra Milánóvá vált a debreceni belváros. Vagy Firenzévé. De mindenképp olaszossá.
Ahogy hat nagyon elegáns, az életigenlést és a férfias tartást egyszerre hirdető úr sétált végig az alábukó napban is még mindig forró debreceni főtéren június 30-án, arra kevés és hideg a szó. Mintha egy nagy, színes, lecsorgó harapás jutott volna az olyannyira irigyelt zamatos olasz lazaságból, amitől mindenki jól néz ki – mert aki nem, az biztosan nem olasz. A zakós flashmob, avagy a rögtönzött bemutató és fotózás közben akaratlanul is az jutott az ember eszébe: a férfiaknak igenis minden nap így kellene járniuk. S ha ez felmerül, szinte kötelező beszélni a divatról. Rövid ujjú ing márpedig nincs! Tóth Sebastian, a kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött alkalmat jegyző helyi divattervező azt vallja, valójában a márkát fizetjük meg, ami mögött nem minden estben bújik meg valódi, időtálló érték. Elhangzott: bár az úri
szabók a szocializmus megjelenésével javarészt eltűntek, a koros mesterek emlékezetében még él a fénykor, amikor a magas minőségű alapanyagból készülő öltönyre általános kereslet mutatkozott. Lehet, hogy több éven át nem varratott valaki alkalmi öltözetet, de amikor igen, az szinte megszólalt. Kiderült, a stílus tekintetében való öntudatra ébredéstől meglehetősen messze állunk, hiszen a férfiak szekrényében a műszálas holmik, a rövid ujjú ingek kirobbanthatatlanul tartják magukat. Utóbbival kapcsolatban nem árt tudni: az ing – bármilyen alkalomról legyen is szó – minden esetben hosszú ujjú, ha meleg van, akkor szabályosan felhajtogatjuk, és nem gyűrjük-tűrjük azt. A szabó szemével Mondhatjuk, Tarcsai Jánosnak keze ügyében van a téma, ugyanis a Sebastian által megálmodott sportzakókat ő kelti életre. Életre, hiszen valamennyi ruhadarab beszél és üzen. A szakember azt mondja, a megrendelők java ma is klasszikus viseletet kér; a többség távolságtartással kezeli a merészebb színeket és megoldásokat, holott egy-egy élénkebb darabhoz is hozzá lehet öltözni igényesen. Mindezt valóban alátámasztották a szakmájukra nézve az élet különböző területeiről érkező részvevők, akik egyszerre voltak stílusosak és könnyedek: Balázs Gergely, Sipos Bence, Tarcsai János, Tóth Sebastian, Tóháti Szabolcs, Ujházi László.
- BCSH -
20 HIRDETÉS
CívisCafé
HIRDETÉS 21
CívisCafé
Szalóki Gábor: A tenni tudáshoz egy dolog kell – tenni akarás Debreceni cégvezető, aki keresi, hol segíthet. Kezdhetnénk ott, hogy a közelmúltban három defibrillátort adományozott három debreceni közintézménynek: a Sporttudományi Koordinációs Intézetnek, az állatkertnek, a Kölcsey Központnak. Vagy ott, hogy nevel három gyereket. Vagy ott, hogy körözött bűnözőket üldöző, aktív kertségi polgárőr. Esetleg azzal, hogy sikeresen vezet egy több lábon álló vállalkozást. De akár azzal is, hogy helyben sokat tesz a fenntartható fejlődésért. Meg azzal is, hogy szeretné visszaadni a vagyonőrök becsületét. Igaz: ez mindegyik fontos, mindegyik érték, mindegyik siker, mindegyik Szalóki Gábor, ő valójában azonban valamivel mégis több ennél. Hiszen nem túl gyakori, hogy egy meglett cégvezető megrendülten mesél a pillanatról, amikor a buszvégállomáson meglátott egy nekikeseredett süketnéma kisgyereket, akit az édesanyja próbált vigasztalni. Mikor világossá vált számára, hogy a közeli Széchenyi utcán található a hallássérültek oktatási intézménye, ahol még bentlakásos óvodások is vannak…, akkor felvette a kapcsolatot Pásku Tibor igazgatóval, és megkérdezte tőle, mire van szükségük. Így lett a hallássérült gyerekeknek két új játszóterük. – Meghívtak a karácsonyi ünnepségre is, ott megindult a szívem, amikor láttam, ezek a hallássérült
gyerekek milyen szép műsort adnak; még ajándékot is kaptam – az íróasztalát díszítő, gonddal keretezett gyerekrajzot mutatja: gyönyörű színekkel, kis házzal, aranykutyával. Visszatenni a közjóba! A Szalóki Gold Kft. ügyvezetője azt vallja, ha ő gyarapodik, növekszik a jóléte, hozzá kell járulni ahhoz, hogy másnak is jusson, azaz a jövedelem bizonyos részét bizony tényleg vissza illik tenni a közjóba, és komolyan kell venni a társadalmi szerepvállalást. Szalóki Gábor őszintén beszél arról, hogy amikor lehetőséghez jutott, egyszerűen jól kalmárkodott a rábízott anyagi javakkal úgy, hogy minden egyes forinttal el tudott számolni – mint mondja, ez a fajta megbízhatóság tette lehetővé, hogy például egy másfél milliárd forint értékű építőipari beruházást is menedzselt. Cége egyrészt
ebben a szektorban érdekelt, másrészt vagyonvédelemmel, harmadrészt takarmánykereskedelemmel foglalkozik. – A vagyonvédelem nem csak arról szól, hogy távol tarjuk a betörőt, vagy elejét ves�szük a lopásoknak. Az is hozzátartozik, hogy aki utoljára megy el egy irodából, kapcsolja le a villanyt, csukja be az ablakokat – az energia is pénz, az is a megrendelő vagyona. Célom továbbá a biztonsági őr szakma presztízsének visszaállítása. Ezekbe a munkakörökbe jól képzett szakemberekre van szükség, akik gond esetén haladéktalanul lépni tudnak: nevezetesen tudjon róla a biztonsági őr, hol van a gázfőcsap, hogy ha tűz üt ki, azonnal el tudja zárni. Biztonságiőr-, biztonságszervező- és magánnyomozó-képzéssel is foglalkozunk. Ezen túl – szintén a biztonság jegyében, de annak egy más vetületeként – alternatívát kínálunk az idősek távfelügyeletére és a közlekedő gyerekek GPS-alapú nyomon követésére. A Szalóki Gold Kft. a konzervipari növényi hulladékok 100 százalékos újrahasznosításában is élen jár. Ezek a gyártásközi melléktermékek emberi fogyasztásra nem alkalmasak, takarmányként azonban kiválóan értékesíthetők – mondta Szalóki Gábor, akinek távlati céljai között országos méretű terjeszkedés is szerepel. Szalóki gold Kft. www.szalokigold.hu
Szakmát szeretne tanulni? Sohasem késő!
Érettségi utáni szakképesítések a Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeiben, nappali tagozaton, 25 éves életkorig! Diákigazolvány és családi pótlék is igényelhető!
2016/2017. tanévben:
Autóelektronikai műszerész • Automatikai technikus • Autószerelő • CAD-CAM informatikus • Divat- és stílustervező Egészségügyi asszisztens • Elektronikai technikus • Épületgépész technikus • Erősáramú elektrotechnikus • Faipari technikus Fitness-wellness instruktor • Fogtechnikus gyakornok • Gazdasági informatikus • Gépgyártástechnológiai technikus Gyakorló ápoló •Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló • Gyógypedagógiai segítő munkatárs • Idegenvezető Informatikai rendszergazda • Informatikai rendszerüzemeltető • IT biztonságtechnikus • Kereskedő • Kiadványszerkesztő technikus Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző • Magasépítő technikus • Mechatronikai technikus • Mélyépítő technikus Műszaki informatikus • Nyomdaipari technikus • Pedagógiai és családsegítő munkatárs • Pénzügyi-számviteli ügyintéző Postai üzleti ügyintéző • Szoftverfejlesztő • Vegyésztechnikus • Vendéglátás-szervező • Villanyszerelő TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Debreceni Szakképzési Centrum | 4030 Debrecen, Fokos u. 12. | Tel.: 52/ 437-311 | www.dszc.hu
22 DEBRECENI 21
CívisCafé
Debreceni 21-es:
Madar Csaba
6. 7.
Debreceniek, aki nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. 1.
2.
3.
4.
Mennyire kapott el a fociláz az elmúlt egy hónapban? Nagyon. Folyamatosan tudtam menni kispályás meccsekre. Mert én ott érzem magam igazán jól, a pályán. Az EB kapcsán pedig értelemszerűen a magyar mérkőzéseket megnéztem, és olyankor igazi szurkolóvá váltam. Magyarok nélkül is tudnál lelkesedni egy nagy tornán? Megnézem a mérkőzéseket, de nem ahhoz igazítom a programomat. Miért kellett ennyit várni? Mit csináltak rosszul a magyar fociban az elmúlt évtizedekben? Hatalmas pozitív szemlélet veszi körül a válogatottat. Az az egy biztos, hogy nagyon jól van menedzselve a mostani válogatott, és jól össze van rakva a csapat. Engem a ’96-os olimpiai válogatottunkra emlékeztet. A DVSC edzőjeként benne vagy az utánpótlásképzés velejében. Mivel tudsz minket, szurkolókat kecsegtetni? Látod már a fényes jövőt?
5.
Minden korosztályunkban vannak nagyon tehetséges fiatalok. Ha most meg tudjuk ragadni ezt a pozitív és eredményes válogatott szereplést, és a gyerekek át tudják érezni, mennyire fontos, hogy ők is kellenek ahhoz, hogy sikeresek tudjanak lenni, akkor mindenféleképpen fényes jövő elé tudunk nézni. De ehhez türelem, kitartás és pozitív közeg szükségeltetik. Nyilvánvalóan az edzők felelőssége is az, hogy az elmúlt évtizedekben nem került ki világszinten is jegyzett magyar sztár a nemzetközi futballporondra. Mit csinálsz másképp most, mint annak idején a te utánpótlásedzőid? Én azt vallom, hogy egy tehetséget csak mi ronthatunk el. Azokban a dolgokban, amikben jó, azokban meg kell erősítenünk. Ami esetleg még hiányossága, azt pedig fejleszteni kell. Ezt viszont csak pozitív hozzáállással lehet megteremteni, hogy folyamatosan vállalkozzon minden edzésen, mérkőzésen.
8. 9.
10.
11.
A válogatott által gerjesztett őrület kihat a bajnokságunkra? Szerintem nem. Magyarázd meg, mi ez a nihil a DVSC körül, hogy még lasszóval sem lehet nézőket fogni ebbe a szép stadionba? Ha tudnám, akkor már rég megoldást találnánk a problémára. Sokszor én is kritikus vagyok egy-egy mérkőzés kapcsán a csapattal szemben, de ez a mi csapatunk, én ennek a klubnak a szerelmese vagyok. Idén is irány Amerika? Az idén én nem tudok menni. Más dolgok fontosabbak most. Mit lehet szeretni az amerikaifociban? Három másodperc játék, két perc szünet, négy másodperc játék, három perc szünet, és így tovább… Minden sportágnak megvan a maga szépsége. Mindenki másért szereti azt. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, csak élvezed azt, amiért rajongsz. Ilyen a szerelem, és ilyen az amerikaifoci. Vissza a mi focinkhoz! Hiányzik a játék? Sokszor igen, de már az életem más irányt vett. A profi labdarúgást letudtam, de amatőrként még játszom nagypályán, és a kispályás foci a hétköznapi igényeimet is bőven kielégíti. Kinek a bőrébe bújnál most legszívesebben? Kinek a játéka nyűgöz le?
DEBRECENI 21 23
CívisCafé
14. 15. 16.
17.
18.
12.
Én maradnék a sajátomban. A magam elvárásaimnak én is tökéletes vagyok. Nagyon sok jó játékos van a világban, de kár lenne más életét élni, mert nekik is megvan a maguk baja. A Madar-ikrek mit örököltek az apjuktól? Mindketten szeretik a focit, mint ahogy az első házasságomból született nagyfiam, Máté is. Az ikrek mellette kosárlabdáznak is! Igen, igen, kosárlabdáznak. Tiszta apjuk! A fociban Kristóf kapus, Krisztián pedig a mezőnyben játszik. Jelenleg még nem annyira elkötelezettek a sportág iránt, pedig mindkettőben vannak olyan képességek, amik alapján sokra vihetnék. Ezt minden elfogultság nélkül mondom, mert én vagyok a
13.
volt, hogy csakis a DVSC jöhet szóba. Mi a legjobb Debrecenben? Az, hogy nagyon is élhető város. Mi a legrosszabb? Nincs tengerpartja. Ki a legjobb fej Debrecenben? Sok jó fejt ismerek, akik barátaim vagy csak ismerőseim, de egyik sem olyan „hülye”, mint Dombi. Cukkinikrémleves vagy velős pacal? Ebben a sorrendben jöhet. De a hideg gyümölcsleves minden men�nyiségben, ahogy én csinálom, vagy édesanyám paradicsomos húsgombóca. Sör, bor vagy pálinka? Vagy mentes víz vagy gyümölcslé. Alkoholt nem iszok. Romantikus vígjáték vagy keserédes dráma? Hangulattól függ, de inkább a romantikus vígjáték. Melyik három a legnagyobb kedvenc zenei albumod? Kedvenc albumom nincs, csak kedvenc előadóim vannak: Jean Michel Jarre, Chris Rea, Michael Jackson, Pink. Szoktál álmodni a braziloknak lőtt gólról? Nem. Azt egyszer már megéltem, és nem volt álom. Szép emlék, de semmi több. A múlt ápolása lényeges az ember életében, de mindig csak a jövőnek élünk. Ez az, ami visz előre minket, engem. Újabb sikerek elérése az élet bármely területén.
legnagyobb kritikus velük szemben. 19. A kosárlabdában is nagyon ügyesek, már amennyire értek ehhez. De azt látom, hogy nagyon élvezik. Az életben teljesen mások, mint én. Akara20. tosak és most kamaszodnak. Külön véleményük van a dolgokról. Sikeres voltál Budapesten, hat évet húztál le az MTK-nál, mégis hazajöttél. Miért nem jött be a főváros? 21. Azt gondolom, sikeres volt a pesti időszak. Nem azért jöttem vissza, mert nem jött be a fővárosi élet. Lejárt a szerződésem, és az MTK-nál akkor kezdődött el a fiatal akadémisták szerepeltetése, a lejárt szerződésű „idősebb” játékosokkal nem hosszabbítottak. Más lehetőségem is lett volna, de nekem egyértelmű Cs. Bereczki Attila
Decathlon Tavi Napok 24 RöviD Hírek
CívisCafé
Tiszafüred, 2016. augusztus 6–7. Ingyenes családi szabadidőés sportfesztivál Tisza-tó EXPO
Ízelítő az ingyenes programokból:
Tisza-tó EXPO Bemutatjuk a Tisza-tó és a Hortobágyi Nemzeti Park természeti kincseit és kiemelt turisztikai szolgáltatásait
Szabadon kipróbálható vízi- és vízparti sporteszközök, Trambulin Park, Kipsta focipálya, Oxelo roller ügyességi pálya, Sárkányhajó roadshow, Ősi magyar sportok, Horgászszimulátor, Kocka játszóház, Színpadi bemutatók, Nordic Walking szakedzőkkel, vetélkedők, interaktív kincskeresés értékes nyereményekkel
Gasztro sétány Eredeti ízek, egészséges ételek és italok, élő olimpiai közvetítéssel
Bővebb információ:
www.tavinapok.hu 20
A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Tiszafüred Város Önkormányzata