Az érsekújvári polgárok kétheti lapja
XXV. évfolyam
• Augusztusi magazin
• 2015. augusztus 14.
• díjmentes
Interaktív kiállítás Érsekújvár városának és régiójának történelméről 2015. június végén ért véget a HUSK/1101/1.7.1/0143 „Végvárak védelmében/Na ochranu protitureckých pevností” határon átnyúló projekt, melyet Érsekújvár városa 2014. július 1-jétől valósított meg a magyarországi Tata Várossal - konkrétan Tata és Környéke Turisztikai Egyesülettel és az Érsekújvári Thain János Múzeummal együttműködve. A projektet az Európai Régiófejlesztési Alap finanszírozza a Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében.
Fotó: vi
sor az érsekújvári Béke mozi kiállítótermében. A kiállítás fő célja bemutatni Érsekújvár történetét a török uralom ideje alatt (1663-1685). A kiállítást Klein Ottokár polgármester nyitotta meg, a megnyitón a helyi alapiskolák tanulói és pedagógusai is részt vettek, akik előzőleg bekapcsolódtak a projektbe. A kiállításra látogatók a török uralom alatti korszakot, valamint annak Érsekújvárhoz kapcsolódó személyiségeit ismerhetik meg közelebbről. Azok a történelmi események, melyek mély nyomot hagytak városunkban, prezentációs táblákon és rövid filmdokumentumban tekinthetők meg. A kiállítás folyamatos felügyelését, felújítását, kiegészítését tanulók egy csoportja biztosítja pedagógusaik és a Thain János Múzeum szakemberének vezetésével. Köszönet illeti mindanynyiukat a prezentációs anyagok előkészítéséért, melyek később tanulóeszközként szolgálnak majd. Köszönetet szeretnénk továbbá mondani a szponzoroknak is, akik rendelkezésünkre bocsátották a korabeli kellékeket és segítettek a kiállítás megvalósításában. A kiállítás ingyenesen megtekinthető. Nikoleta Záležáková
A tavaly októberben a „III. Érsekújvári Várjátékok” projekt keretében sorra kerülő sikeres történelmi-kulturális rendezvényhez kapcsolódik az „Érsekújvár és régiójának történelme” elnevezésű interaktív kiállítás megrendezése. A kiállítás-megnyitóra 2015. június 25-én került
Új tájékoztató rendszer készül a városban Július 2-án városunkba új Touch Box információs rendszert, valamint tájékoztató táblákat helyeztek el. Íme a magyarázat az M.R.Štefánik utcában elhelyezett Touch Boxhoz és a kihelyezett tájékoztató tábálákhoz, valamint válaszok azokra a kérdésekre, hogy mindez mennyibe fog kerülni a városnak és miért van rá szükség. A tájékoztatótáblákat az ARD Systém cég helyezi ki a várossal kötött 10 évre szóló szerződés értelmében. A cég az információs rendszer kereskedelmi használatáért a városnak 2015-ben 13 ezer eurót, a következő kilenc évben pedig 20 ezer eurót fog fizetni. Ezen felül kötelezték magukat, hogy teljesen felújítják a meglévő 72 darab multifunkciós oszlopot, a 769 kis táblát, valamint a város nyolc térképét, kicserélik az öt internetes információs kioszkot, mobil alkalmazást dolgoznak ki, a városi hivatalban felállítanak egy tájékoztató jellegű PREMIUM boxot, végül bevezetnek egy információs rendszert a temetőben és egy elektronikus hivatali táblát is. Az üzemeltető becslése szerint a szerződésben foglaltak alapján a szerződés tárgyának értéke mintegy egy millió euró, ez ráadásul nem pénzügyi jellegű, azaz az említett szolgáltatások a városnak egy
centjébe sem kerülnek. A szerződés pénzügyi és nem pénzügyi teljesítésén kívül a városnak előre megegyezett reklámfelület áll rendelkezésére, ahol saját rendezvényeit reklámozhatja. A város az említett céggel már több éve sikeresen együttműködik, és az emberek is megszokták már a tájékoztató rendszert. A szerződéskötést több találkozó és tárgyalás előzte meg, amelyek során sikerült a városnak előnyösebb feltételekhez jutnia. Ez 100%os ugrást jelent pénzügyi téren és nem pénzügyi téren is. A 2015. április 27-én közzétett szerződést itt olvashatják https://novezamky.digitalnemesto. sk/zverejnovanie/. -pekiFotó: vi
Meghívók Érsekújvár Városa meghívja Önt az oszmán uralom alól való felszabadulás 330. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségre, melyre 2015. augusztus 19-én 17,00 órakor kerül sor a Czuczor G. Alapiskola parkjában. Érsekújvár Városa meghívja Önt a Sznf 71. évfordulója alkalmából szervezett emlékünnepségre. A rendezvényre 2015. augusztus 28-án, 16.00 órakor a Mihály bástyán található Erőszak Áldozatainak Emlékművénél kerül sor.
HÍREK
2
Felhívás
Pályázati felhívás
Érsekújvár Városa felhívja a polgárok, a polgári társulások, politikai intézmények, jogi és fizikai személyek, a városi képviselő-testület bizottságainak, a városi tanács, a városi képviselő-testület képviselőinek figyelmét a 2015. évi városi díjak jelöltjeinek felterjesztésére. A díjakat egyéneknek és közösségeknek, fizikai és jogi személyeknek ítélhetik oda, akik jelentős mértékben hozzájárultak a város felvirágoztatásában. Szintén jelölhetnek olyan személyeket is, akik a saját életüket kockáztatva mentettek meg másokat, vagy mások vagyonát. Érsekújvár Városa javaslataik alapján az alábbi díjakat ítélheti oda: – Díszpolgár – PRO URBE városi díj – Polgármesteri díjak – „In memoriam” díjak Érsekújvár városi díjainak odaítéléséről szóló módosított irányelvek értelmében a javaslatokat a díjak odaítéléséről a VKT ülésén bírálják el. A Polgármesteri díjak odaítéléséről a polgármester dönt. Segítsen észre venni azokat a polgárokat, akik rendületlen munkájukkal és tetteikkel öregbítik városunk hírnevét. A fent említettek értelmében kérjük a polgárokat, hogy írásos javaslataikat a díj jelöltjeinek feltüntetésével a városi hivatal polgármesteri titkárságára terjesszék elő – Mestský úrad Nové Zámky, sekretariát primátora, Hlavné námestie 10, 940 35 Nové Zámky – legkésőbb 2015. augusztus 31-ig. A javaslatoknak tartalmazniuk kell: – a díj típusának megjelölését – a jelölt személyes adatait (név, vezetéknév, főiskolai vagy egyetemi cím, születési dátum, foglalkozás, állampolgárság, az állandó lakhely címe és önéletrajzi adatok) – közösség díjazásánál alapító, megnevezés, elérhetőségi cím – indoklás (az eddigi tevékenység kiértékelése, elért sikerek, kitüntetések,...) – a jelölő adatai (név, vezetéknév, lakhely és aláírás) Emléktábla, mellszobor vagy emlékmű állítására tett javaslatot a javaslónak írásos formában kell beterjesztenie és a következőket kell tartalmaznia: – egyénnél: név, vezetéknév, főiskolai vagy egyetemi cím, a születési és elhalálozási időpontja, nemzetiség, tevékenységi terület – intézményeknél: megnevezés, tevékenységének kezdete és befejezése, tevékenységi terület, vezetők, ill. az alapító nevei – a tevékenység részletes értékelését hangsúlyozva azon területeket, amelyek miatt javasolják a feljterjesztésüket (hazai és külföldi sikerek, díjak,…) – az alkotás grafikai tervezetét – javaslatot az alkotás elhelyezésére – az emléktáblára elhelyezett javasolt szöveg – mekkora pénzösszeggel kíván a javasló, ill. intézmény hozzájárulni az alkotás megvalósításához, elhelyezéséhez. A díjak átadására a városi képviselő-testület ünnepi ülésén 2015 októberében kerül sor Érsekújvár városi rangra emelése alkalmából. Értékeljük, hogy javaslataikkal segítenek kiemelni a különleges embereket, akik öregbítik városunk hírnevét és erkölcsi példaképnek tekintsük őket. Klein Ottokár, polgármester
Érsekújvár Városa a város polgármestere képviseletében a T.t. 596/2003-as sz., az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatokról szóló, többször módosított törvény 4 §-a, valamint a T.t. 552/2003-as sz. a közérdekű munkavégzésről szóló többször módosított törvény 5 §-a értelmében pályázatot hirdet a következő vezető beosztás betöltésére: igazgató/nő, Materská škola – Óvoda, P. Blahu 23, Nové Zámky, 2015. november 1-jei kinevezéssel. Feltételezett képesítés és követelmények: 1. Szakmai alkalmasság, képzettség a T.t. 317/2009-es sz., a pedagógiai alkalmazottakról szóló többször módosított törvény, valamint a pedagógiai és szakmai alkalmazottakkal szemben támasztott szakmai feltételekről és különleges szakmai követelményekről szóló, 437/2009-es sz. miniszteri rendelet értelmében 2. Minimum 5 év szakmai gyakorlat Kritériumok és további követelmények: 1. ide vonatkozó jogszabályok ismerete 2. jó szervezői és vezetői készségek 3. rugalmasság, felelősség és megbízhatóság 4. feddhetetlenség 5. az államnyelv ismerete 6. számítógépes ismeretek 7. a magyar nyelv ismerete feltétlenül szükséges A pályázathoz szükséges okmányok jegyzéke: 1. pályázati jelentkezési ív 2. szakmai önéletrajz 3. a végzettséget igazoló okmányok hitelesített másolata 4. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány 5. az óvoda fejlesztésének tervjavaslata 6. pedagógiai gyakorlatról szóló igazolás 7. az igazgatói tisztség tevékenységeinek végzésére vonatkozó testi és szellemi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény a T.t. 317/2009 sz. törvény 10. §-a értelmében 8. becsületbeli nyilatkozat a szakmai önéletrajzban feltüntetett adatok valóságosságáról 9. a pályázó írásbeli hozzájárulása személyes adatai felhasználásához a pályázatot illetően a személyes adatok védelméről szóló 122/2013 sz. törvény és annak későbbi módosítása értelmében A kérvényt, valamint a szükséges okmányokat lezárt borítékban legkésőbb 2015. augusztus 20-ig küldjék el az alábbi címre. A borítékra írják rá: „Výberové konanie – Materská škola – Óvoda, P. Blahu 23, Nové Zámky - NEOTVÁRAŤ”. Cím: Mestský úrad Nové Zámky Sekretariát primátora mesta Hlavné námestie 10 940 35 Nové Zámky A versenypályázat időpontjáról és helyéről legkésőbb 7 nappal előre értesítjük a pályázati feltételeket teljesítő pályázókat. Klein Ottokár polgármester
Német nyelviskola
Június 4-én a református templom harangja a Nemzeti Összetartozás Napjáért kondult meg. A civil kezdeményezésű rendezvényt a templom előtti parkban 2008-ban felállított kopjafájánál, az 1920. június 4-én, 16 óra 35 perckor bekövetkező történelmi fordulópontra megemlékezve tartották meg. Öt évvel ezelőtt a magyar kormány június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A megemlékezésen Pekarik Katalin Anna előadóművész Holbay László versét adta elő, tisztelettel adózva a nemrég elhunyt költő emléke előtt. A Nemzeti Összetartozás Napja koszorúzással zárult, a szervezők, illetve az egybegyűltek mécsesekkel tisztelegtek az emlékhely előtt. Reczai Lilla
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
cn-r60-15
Együtt emlékeztünk
beiratkozásra várja a gyerekeket és a felnőtteket német nyelv tanulásra kezdőknek és haladóknak, beleértve az államvizsgára készülőket. Mikor: 2015. szeptember 9. (szerda) 17 órától Hol: Szakközépiskola, Björnson u. 1., I. emelet, 2-es sz. ajtó (zárt főkapu esetén a bejárat oldalról a Kassák L. utcáról az udvaron keresztül) Nem kínálunk: semmilyen gyorstanfolyamot, „csoda” – „különleges” – „jól bevált” módszert Kínálunk: minőségi 100 tanítási órát, több mint 10 éves gyakorlattal rendelkező lektorokat Az első 3 óra ingyenes – ezután dönthetnek a tanulás mellett Ár: 165 euró 100 tanítási óráért A tanfolyam védnöke: Mgr. Horváth László, tel.: 0905 868 036, e-mail:
[email protected] Mi nem csak tanítunk, de mi megtanítunk!
HÍREK
3
Villámhírek
Közlemény Érsekújvár városa közli, hogy a Nyugat II. lakótelepen – Andódi u. 25., B részben, 10218as sz. alatt fizikailag és jogilag szabad 3. emeleti 1-szobás bérlakás kiadó. Szekció és lakásszám: B9, a lakás területe 38,80 m2. A havi lakbér 164 euró. A kaució összege 6 havi bérleti díj, vagyis 984 euró. A kiértékelés feltételei és a jelentkezők kiválasztásának módja: 1. A kérvényt természetes személyek nyújthatják be, akiknek a havi bevétele és a vele élők havi bevétele a 601/2003-as, a létminimumról szóló törvény értelmében előző év december 31-hez nem lehet alacsonyabb, mint a létminimum 1,85-szorosa. A havi jövedelmet az előző naptári évből (2014) számítják ki. 2. A 18-ik életév betöltése. 3. Becsületbeli nyilatkozat arról, hogy a kérvény leadásának időpontjában a kérvényező nem rendelkezik Érsekújvár területén lévő ingatlannal (lakás, családi ház vagy lakás esetleg családi ház társtulajdona) ill. társtulajdonosi hányada nem haladja meg a 49%-ot. 4. A kérvényező köteles igazolni, hogy nincs lejárt tartozása Érsekújvár városával és az általa képviselt szervezetekkel szemben. 5. A lakások sorsolás útján kerülnek kiosztásra (csak azok a kérvényezők kerülnek a sorsolásba, akik minden feltételnek megfelelnek). 6. A sikeres kérvényezőkkel a Bytkomfort Kft. Érsekújvár bérleti szerződéses viszonyt köt, ezt megelőzően a kérvényező köteles igazolást felmutatni a kaució (hathavi bérleti díj) befizetéséről Érsekújvár Városának betétszámlájára: IBAN: SK 11 0200 0000 1901 7482 0172, BIC: SUBASKBX. A kérvényeket a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt 2015. július 13-tól 2015. augusztus 31-ig várjuk az érsekújvári városi hivatalban vagy a Bytkomfort Kft.-ben, cím: Sznf u. 9., Érsekújvár. A kérvényezők a nyomtatványokat a városi hivatal vagyonjogi főosztályán kérhetik ki. Klein Ottokár, polgármester
Osszák meg velünk véleményüket A városi képviselő-testület tagjai követelménye alapján az alábbi kérdésekkel fordulunk önökhöz és várjuk válaszaikat: IGEN NEM Szeretné, hogy a város továbbra is kiadja a Castrum Novum lapot? Maradjon meg a lap ilyen formában, vagyis legyen terjesztve az összes háztartás postaládájába? El tudna képzelni más hozzáférési lehetőséget – üzletekben, újságosoknál? El tudná képzelni, hogy a Castrum Novum lapért fizetnie kellene? Mit hiányol a Castrum Novum lapban, miről olvasna szívesen? .................................................................................................. .................................................................................................. .................................................................................................. .................................................................................................. A kitöltött űrlapokat leadhatják a városi hivatal kapcsolat-felvételi alosztályán 2015. augusztus 31-ig. Válaszaikat köszönjük.
2015. július 3-án Szent Cirill és Metód hittérítőkről emlékeztek meg. A megemlékezésre Érsekújvár Városa és a Matica slovenská ASZ együttes szervezésében került sor. Az ünnepségen jelent volt Klein Ottokár polgármester, a városi képviselő-testület képviselői, valamint az egyes politikai pártok és kulturális szervezetek képviselői. A koszorúzással egybekötött megemlékezésen a Ferencesek terén a kultúrműsorról a Matičiarik folklórcsoport és az Enthea kórus gondoskodott. A tikkasztó nyári napokra az önkormányzat július 6-ától a Korzón (M.R.Štefánik u.) felszerelt utcai párásítónál kínál némi felfrissülést a város lakosai és a hozzánk idelátogatók számára. Július 8-án a Cseresznyés utcában két újabb kutyaürülék-gyűjtő edényt helyeztek el. Az egyik a teniszpályák mellett található, a másikat pedig az egykori töltés menti U-rámpa mellett találjuk. Mivel mindkét helyet elsősorban kutyasétáltatásra használják az emberek, az edények eddig igencsak hiányoztak. A gyűjtőedényeket szükség szerint és a folyamatosan beérkező kérések alapján helyezi ki a város a kiválasztott pontokra. Šani Dermaku, Szerbia szlovákiai nagykövete július 9-én városunkba látogatott. Több témában is kellemes és tartalmas beszélgetést folytatott városunk polgármesterével, így szó esett a kölcsönös együttműködésről is. Néhány napon belül bemutatjuk a vállalkozók együttműködéséről szóló projektet. A körforgalmak kiépítése a tervek szerint zajlik. A munkálatok első szakasza július 15-én kezdődött meg és várhatóan november 11-ig eltart. Idén is megrendezésre került az immár hagyományossá vált Porciunkula vásár, melyet három napon át gazdag program kísért. A vásári napok keretében ez éven is meghirdették a neves gulyásfőző versenyt, melyre 2015-ben 16 csapat nevezett be. A Bernolák téri parkban július 25-én kiváló hangulat honolt úgy a csapatoknál, mint a látogatók körében. Minden csapat egy győztes recepttel érkezett, lássuk viszont a zsűri kiket választott a legjobbnak. Bronzsávos lett a Matica slovenská ASZ, a TIP politikai párt, az FC Union Érsekújvár, a SNS HSZ, az AT NZ és Marian Hlavatý; ezüstsávos helyezést ért el a Zenés Színpad, az OK Taxi, a Rotary klub, a Hexagon Fotósklub és a Directreal Happy; aranysávos minősítésben részesítették a Csemadok ASZ, a HC Érsekújvár, a Városi Hivatal, a Sieť és a Nova csapatát; a polgármester díját pedig az FC Union Érsekújvár vihette haza. A vásári hétvége idei újdonsága az ízletes gulyás elfogyasztása volt a Ferenc-rendi templom mellett, ahol a rászorulókon és a hajléktalanokon kívül bárki megkóstolhatta e hagyományos étket. A gulyást a Csípős Banda tagjai főzték és a helyszínre 140 adag került, amit tíz asztalnál fogyaszthattak el a kedves vendégek. A szervezők elegendő sós és édes péksüteményt biztosítottak, és az emberek nagyon hálásak voltak a közelben leállított ciszternás autóból folyó ivóvíznek is. A jól sikerült rendezvény a Szent József Karitász, a KOMPAS Közösségi Központ, a Novovital Érsekújvár és a szociális terepmunkások együttműködésének eredménye.
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
HÍREK
4
Az élelmiszer-kiadó segítség az anyagi szükséghelyzetben élőknek Az anyagi kényszerhelyzetben élő családokat három és több eltartott gyermekkel, az anyagi kényszerhelyzetben élő személyeket, akik rokkantsági nyugdíjat szednek, valamint azok az idősek, akik nyugdíja nem haladja meg a havi 280 eurót, igénybe vehetik az érsekújvári SoVA élelmiszer-kiadó szolgáltatásait. Ez derül ki azokból a szabályokból, amelyekről a városatyák tárgyaltak. A kiadóhely üzemelési alapelvei értelmében az élelmiszer segély ingyenes lesz. „A szolgáltatás kártyarendszerrel fog működni. A jogosult személynek az érsekújvári városi hivatal chipkártyát ad ki az egyszeri 5 eurós illeték kifizetése után. Az ingyenes szolgáltatás igénybevételekor ezt mutatja fel a tulajdonosa, amely feljogosítja arra, hogy a jóváhagyott pontmennyiség szerint átvegye az ingyenes élelmiszereket az adott hónapban. A chipkártyát hat hónapra állítják ki,” olvasható a városi hivatal által kidolgozott alapszabályzatban. A város az élelmiszer-kiadó helyet azzal a céllal hozta létre, hogy legalább részben segítse az anyagi szükséghelyzetben élő személyeket. „Szeretnénk megkönnyíteni ezeknek az embereknek a nem könnyű élethelyzetüket, legfőbb célunk az életminőségük javítása,” olvasható a dokumentumokban. A SoVA élelmiszer-kiadó helyet a partnerségről szóló szerződés értelmében a Szlovák Apostoli Egyház üzemelteti a Pribina utcában található KOMPAS Közösségi Központban. Arról, kik jogosultak erre a szolgáltatásra, a kérvények alapján a városi hivatal szociális, oktatásügyi és kulturális főosztálya dönt. Forrás: tasr Illusztrációs fotó
A dunaszerdahelyi NEVITEL, Rt. tevékenységi LÚSÏOFLC˸WÓUÏTÏIF[NVOLBUÈSTBLBULFSFT BLÚWFULF[˸T[BLNÈLCBO • (4.-5&CÈ[JTÈMMPNÈTPLÏQÓUÏTÏOFL WHFKQLNXVDV]HUHOŃPXQNiVDFVRSRUWYH]HWŃMH • távközlési és vezetékes hálózatok WHUYH]ŃMH / UDM]ROyMD
cn-r61-15
• távközlésiÏQÓULF[ÏTFL SURMHNWYH]HWŃMH / asszisztense
FELHÍVÁS Kik kérvényezhetik a SoVA élelmiszer-kiadó szolgáltatást A szociális, oktatásügyi és kulturális főosztály értesíti: az anyagi kényszerhelyzetben élő családokat három és több eltartott gyermekkel, az anyagi kényszerhelyzetben élő személyeket, akik rokkantsági nyugdíjat szednek, és a rokkantságuk meghaladja a 70 százalékot, valamint azokat az időseket, akik nyugdíja nem haladja meg a havi 280 eurót, hogy kérvényt nyújthatnak be a SoVA élelmiszer segélyre. A kérvényt, bővebb tájékoztatást a kérvény mellékleteiről, valamint a szociális támogatásra vonatkozó pontos szabályokat megtudhatják a kapcsolattartó személytől, illetve a www.novezamky.sk honlapon „MESTO A ÚRAD/Ako vybaviť”. Kapcsolattartó személy: Adriana Rozsnyóová – a VH szociális, oktatásügyi és kulturális főosztálya, 1. emelet, 112-es ajtószám, tel.: 035/6921 741, e-mail:
[email protected]
Továbbra is fűtőanyagot állítanak elő a fahulladékból A város továbbra is folytatja azt a projektet, melynek keretében a fahulladékból fűtőanyagot állítanak elő. A város a fahulladékból legyártott pelletet és brikettet némelyik, a város kezelőségébe tartozó létesítmények kifűtésére használja, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévő polgároknak is biztosítja. A tervek szerint, a jövőben gyarapodni fog azon épületek száma, amelyeket fahulladékból előállított fűtőanyaggal fognak kifűteni. A városi hivatal tájékoztatása szerint jövőre az Idősek Napi Központját is már pellettel és brikettel fogják kifűteni, a központi fűtést lecserélik, a gázkazánt pellet kazán váltja fel. A város 2012-ben Mosonmagyaróvár Városával közösen pályázatot nyert a Közösen a természetért/ Spoločne pre prírodu elnevezésű határon túli projekttel. A projekt teljes költségvetéséből – 885.900 euró – Érsekújvár 437.700 eurót merített. „A város ezt az összeget a gyártóberendezések és a gépjárműpark megvásárlására használta fel, ezt követően átadta a Novovital támogatott szervezet kezelőségébe. Az environmentális projekt célja a fahulladék begyűjtésével javítani a környezet állapotát. A begyűjtött biohulladékot a helyszínen felaprítják, majd ezután pelletet és brikettet állítanak elő belőle. Egy töltésre a gépek 350 – 400 kg fűtőanyagot képesek előállítani. Eddig a közterületek karbantartása során keletkezett biológiai hulladékot a szeméttelepre szállították, most azonban hasznosítva van,” tájékoztatott a városi hivatal. A Novovital városi szervezet a városi hivatal szociális, oktatásügyi és kulturális főosztályával együttműködve az előállított fűtőanyagot ingyenesen szállítja azoknak az időseknek, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a létminimum kétszeresét. Az új feltételek szerint, amelyeket a városi képviselő-testület hagyott jóvá, a támogatást azok igényelhetik, akik anyagi szükséghelyzetben járó támogatásból élnek, állandó lakhelyük Érsekújvárott van és szilárd tüzelőanyaggal fűtenek. Forrás: tasr Illusztrációs fotó
További részletek és állásajánlatok: www.nevitel.sk/kariera
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
HÍREK
5
Ünnepélyes átadó és új logó 2015. július 23-án ünnepélyes átadták a Béke mozi felújított nézőterét, így városunk mozijának történetében egy új fejezet kezdődik.
„Érsekújvár városa 2015. március 12-én pályázta meg az Audiovizuális Alapnál a Béke mozi felújítását. A pályázatban 368 darab szék cseréje szerepelt, és a jóváhagyott támogatás 25 ezer euró volt. Júniusban 24 darab dupla férőhelyes és 320 szimpla férőhelyes széket cseréltek ki. A székek cseréjén kívül sor került a meglévő székek eltávolítására és megsemmisítésére, a lámpaburák eltávolítására az emelkedő minden szintjén, a meglévő padlóburkolat eltávolítására és megsemmisítésére, a padló egyenetlenségeinek eltávolítására, új padlóburkolat lefektetésére, új székek beszerelésére, a szellőzőrendszer felújítására, a falak megtisztítására, valamint a színpad felcsiszolására és újralakkozására. A jövőben érdekünkben áll a mozi belterének korszerűsítése, a moziterem világításának cseréje és az előcsarnok felújítása. Azon leszünk, hogy a pénzalapból pályázat útján anyagi
támogatáshoz jussunk az épület hőszigetelésére, a nyílászárók cseréje, amivel csökkentenénk az épület energiafogyasztását.” – hangzott el többek között Klein Ottokár polgármester beszédében. Az ünnepélyes átadó végén bemutatták a Béke mozi új logóját is, mely korszerű, jelenkori tipográfiát használ és színeivel, valamint formailag is a mozi által használt 3D technológiára utal. A logó tipográfiailag kiegyensúlyozott, a tervező egy igazán formabontó és dinamikus kompozíciót alkotott, mely a mozi élményét idézi fel, így a logó még inkább magával ragadó. -viA szerző felvétele
Önök írták
Megyek a polgármesterhez? Jól van kigondolva ez az egész, hogy a városnak van polgármestere. Van egy olyan ember, aki felelős. Legalább tudom, kihez forduljak, ha valami gondom-bajom van. Nem kell oldanom, kinek, mikor, hogyan. Egyszerűen felkeresem a város első emberét és elmondom neki, hol kell lekaszálni a gazt a városi telken – konkrétan a Törökszalasztó és a Gimnázium utca (a bank mögött) közötti fák szorulnak metszésre. Személyesen intéztem a dolgot és kérvényt nyújtottam be a környezetvédelmi alosztályon. A többszöri ígérgetés ellenére sem történt semmi. A fák viszont minden évben metszésre szorulnak. Úgy gondolom, hogy talán a polgármesternek is tudnia kellene erről. Alžbeta Harišová A levelet továbbítottuk Kutenicsová Monikához, a közügyi szolgáltatások főosztályának vezetőjéhez, aki az alábbi választ küldte: – A városi hivatal 2010-ben kapta kézhez a Törökszalasztó utca elhanyagolt telkének tisztításáról szóló kérelmet. A környezetvédelmi alosztály munkatársai a személyes megtekintést követően megállapították, hogy a telket sűrűn benőtte a Mirigyes bálványfa (ecetfa). Ezt követően kérvényezték a Lakáskezelő vállalattól
– jelenleg Novovital – a telek megtisztítását, amire 2012. novemberében került sor. Hosszú
Felhívás Az érsekújvári temetőben lévő sírhelyek bérleti díjának rendezése érdekében kérjük a bérlőket, hogy tájékozódjanak a bérelt sírhelyek díjának kifizetéséről. Érdeklődni személyesen a ravatalozóban (halottas házban) található irodában vagy telefonon lehet a 035/6429177 számon, munkanapokon (hétfő-péntek) 7-től 15,00 óráig. Megértésüket köszönjük. A Temetőgondnokság Érsekújvár
Mi lesz az érsekújvári kerékpárosokkal? Morvay Tibor június elején személyesen látogatott el szerkesztőségükbe, hogy átadja nekünk az érsekújvári kerékpárosok kérvényének másolatát. A kérvényt Érsekújvár polgármesterének és a városi képviselő-testület tagjainak címezték, amelyben a kerékpárút I. szakaszának megépítését kérik. Konkrétan az M.R. Štefánik utca a Rempo üzlettől a városközpontig terjedő szakaszáról ill. annak kerékpáros forgalmi megoldásáról van szó. Az utca a központ felől egyirányú, ráadásul lakott zónában található, ahol a maximális megengedett sebesség 20 km/óra. A kerékpárosok kérvényezik, hogy a forgalom mindkét irányban kerékpározható lehessen. A közügyi szolgáltatások főosztályvezetőjétől, Kutenicsová Monikától kérdeztük, milyen stádiumban van a kérvény. „Osztályunkra május 27-én érkezett be a kérelem, majd június 15-én került előterjesztésre a városi képviselő-testület mellett működő Közlekedési, régiófejlesztési, idegenforgalmi és foglalkoztatáspolitikai bizottság elé. A tárgylást követően a bizottság nem hagyta jóvá a javaslatot. A kérdésre a nem motorizált közlekedés fejlesztésének alapelvei értelmében keresnek megoldást, amely egységes koncepciót alkotna a kerékpáros, gyalogos és egyéb közlekedésben és a városi közlekedés teljes értékű részét alkotná.” -vi-
idő telt el a kérvény benyújtása és a telek megtisztítása között, azonban a szóban forgó telket nem lehetett sem gépekkel megközelíteni, de ember sem tudott odajutni. Minden elismerés azoknak a dolgozóknak, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt a telekrészt megtisztítsák. 2014. májusában a környezetvédelmi alosztálynak ismét jelezték, hogy az ecetfa újabb gondokat okoz. Az alosztály munkatársai megerősítették a tényt, majd kérvényt nyújtottak be a Novovital társasághoz a telek megtisztítására. 2014. októberéig nem történt semmi, többszöri sürgetés ellenére sem. A parcella megtisztítására és a fahulladék elszállítására végül 2015. augusztus első hetében került sor. Fotó: VH
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
HÍREK
6
Újabb speciális berendezés a VUNAR-tól Június végén további kutatási-fejlesztési projektek műszaki megoldásait ösztönző berendezést adott át a VUNAR részvénytársaság. Ez a Nagy térfogatú energetikai kutak fúrásának módjainak fejlesztése elnevezésű projekt keretében valósult meg (a projekt kódja ITMS 26220220140). Finanszírozása uniós strukturális alapból történik a Kutatás-Feljesztés Operatív Program keretében, melynek partnerei a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem, valamint az ASFEU – a SZK Oktatási, Tudományos-Kutatási és Sport Minisztériumának az uniós strukturális alapokért felelős ügynöksége. A különleges műszaki berendezést, amely lehetővé teszi a földkéregbe történő gyors behatolást és amelyet minimális energiafogyasztás és talajhatás jellemez, a társaság saját termeiben adta át a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem képviselőinek, valamint a ZTS INMART részvénytársaság projektpartnernek. Ez utóbbi a fenn említett projekt ideológiai és kutató-fejlesztési feladatait látja el. Ahogy arról már február elején is tájékoztattunk, a szóban forgó kutató-fejlesztési tevékenység részleges eredményei alapján indult el az együttműködés a nemzetközi DEEP Geothermal Energy projekt keretében. Ebben a szlovák partner biztosítja a technológiák fejlesztését idehaza. A VUNAR Rt. vágó és fúrószerszámokat, valamint azok hordozóit és a kitermelt kőzetek megmunkálását szolgáló technológiákat is fejleszt. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a VUNAR Rt. a vákuummal izolált szerkezetek műszaki megoldásaira is keresi a válaszokat. A Betonszerkezetek akkumulációs vákuumtárolása elnevezésű projekt lehetővé teszi az energia szezonális tárolását, valamint műszaki berendezések kiépítését extrém körülmények között is. Ebben a kutató projektben partnerünk és megrendelőnk a PREFA ALFA részvénytársaság és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem. Ennek eredményeképp a VUNAR Rt. mint független kutatóközpont megújítja tevékenységének hatáskörét az újrahasznosítható energiaforrások terén. A VUNAR Rt. pozitív példaként említi a pozsonyi Szlovák Műszaki
30%-os kedvezmény
a kijelölt dioptriás szemüvegekre és napszemüvegekre 2015. június 1-jétől augusztus 31-ig
Egyetemmel, valamint a ZTS INMART Rt.-vel való együttműködését, melynek köszönhetően Szlovákiában csökkenhet az elméleti intézményes oktatás és a szakmai gyakorlat közt tátongó űr mértéke, valamint lehetősége nyílik Szlovákiának a nemzetközi élbolyba való gyors felzárkózásra az alkalmazott kutatás és fejlesztés terén. (-) Fotó: vi
Pénzforrásokat keresnek a fejlesztési programokra
cn-r53-15
Érsekújvár Városa a 2014-2020-as programidőszakban a közbiztonságra, környezetvédelemre és idegenforgalom-fejlesztésére kívánja helyezni a hangsúlyt. A városi hivatalnak jelenleg 16 projektterve van tartalékban, ezekre különböző támogatásokból szeretne pénzeszközöket szerezni.
Očná optika P+M s.r.o. Váralja u. 4./A 940 01 Érsekújvár Mobil: 0917 994 078
Nyitva tartás: Hé – pé: 09.00 – 17.30 Szo: 09.00 – 12.00
„A város naponta figyeli a meghirdetett pályázatokat, melyeket különböző támogatásokból finanszíroznak, célja a jobb életkörülmények teremtése Érsekújvárott,” tájékoztatott a hivatal. Az önkormányzat elsősorban az Integrált Regionális Operatív Program (IROP), a Visegrádi Alap, az Environmentális Alap által kiírt pályázatokból, továbbá az állami költségvetésből és egyéb elkülönített állami pénzalapokból kíván támogatást szerezni a projektekre. Ezekből a pénzeszközökből tervezi kiépíteni az új városi kerékpárutat a Közlekedés a munkahelyre elnevezésű projekttervezet keretében, tervben van a biztonsági térfigyelő kamerarendszer bővítése is, továbbá a közvilágítás korszerűsítése, a lakótelepek és további városrészek felelevenítése, óvodák és oktatási létesítmények korszerűsítése, a hulladékgazdálkodásra és környezetvédelemre összpontosuló projektek megvalósítása. A város elkülönített állami pénzalapokból kíván támogatást szerezni különböző kulturális rendezvényekre, köztük a XXI. Érsekújvári Gyermek Folklórfesztiválra is. A város a következő években a közlekedést is szem előtt tartja. A közutak karbantartásán és a biztonságos közlekedésen kívül tervezi a városi tömegközlekedés megállóinak korszerűsítését és új megállók kiépítését. (tasr)
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
HÍREK
7
cn-r59-15
A BÁNFALVY ÁGI INTERNATIONAL STÚDIÓ BEMUTATJA
Szabó Magda
Abigél
színmű
Augusztus 20., 20:30 Érsekújvári Amfiteátrum (Rossz idő esetén a Millennium Sportcsarnokban) Jegyár: 6€, (helyszínen 8€) Gyermekjegy 15éves korig 3€
Esélyt adtak minden négylábúnak Másodszor rendezett kutyakiállítást az Érsekújvári Kinológiai Klub az érsekújvári és régióbeli érdeklődőknek. Két kategóriában versenyezhettek a négylábúakkal, a törzskönyvvel rendelkezők mellett a szervezők esélyt adtak azoknak az állattartóknak is, akik törzskönyv nélküli fajtatiszta, vagy keverék kutyát tartanak. A 2012-ben alapított klubnak a Novovital cég bocsátotta rendelkezésére a fedett uszoda
szerepét és Ľudovít Lebo is készséggel vett részt a pontozásban. A szakemberek nem győzik
melletti egykori strand területét. Egy ideje már itt tartják a rendszeres edzéseket, és az üresen álló parcella nagyszerű helynek bizonyult egy minden szempontból kiváló verseny megszervezésére is. A klubnak ma már több mint harminc tagja van; Érsekújvárból és a térségbeli falvakból, Andódról és Bajcsról is látogatják az edzéseket. Klein Ottokár polgármester vállalta a zsűrielnök
hangsúlyozni, hogy a városban, a tömbházakban tartott kutyáknál jóval könnyebb megfelelő szocializációval megelőzni a viselkedési problémákat, mint később korrigálni a nemkívánatos agressziót, vagy az állandó hangos ugatást. Klein Ottokár is hangsúlyozta, hogy az Érsekújvári Kinológiai Klub tagjai már eddig is bizonyítottak, hiszen városunkban elsősorban ők népszerűsítik a felelősségteljes
kutyatartást. A törzskönyvezett kutyák kategóriában első lett Bebe, a közép-ázsiai pásztorkutya. A zsűrit jólneveltségével és szépségével vette le a lábáról. Második helyen végzett Nelly, a norwich terrier, aki kedvességével és odaadásával férkőzött a bíráló bizottság kegyeibe. Harmadik helyen végzett Barbie, a kínai meztelen kutya, aki ápoltságával és simulékonyságával hódított. A törzskönyvvel nem rendelkező kutyák között Olinka lett a győztes, a mesébe illő kutyus valósággal elvarázsolta a közönséget, második helyen végzett Dag dobermann, aki szófogadóan leste a gazdi minden parancsát, harmadik helyezett lett Winnie, az amerikai staffordshire terrier, aki hibátlanul teljesítette a versenyben kötelező sétával, bemutatkozással, fegyelmezett elvonulással kapcsolatos feladatokat. A polgármester díját Baccara, a német boxer vitte haza. Elismerés jár a szervezőknek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyben résztvevők és az egykori strandra látogatók egyaránt jól érezzék magukat. -sziA szerző felvétele
MAGÁNBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT TANFOLYAMOK SURÁNYBAN. Tel.: 0905/550 683
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
cn-r54-15
SPORT / SZÓRAKOZÁS / TÁJÉKOZTATÁS
8
Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! 8. 14. 8. 15. 8. 16. 8. 17. 8. 18. 8. 19. 8. 20. 8. 21. 8. 22. 8. 23. 8. 24.
Na námestí Fő tér 3. Na nábreží Vágóhíd u. 15. ES Komáromi u. 24. Salvia Andódi u. 9./C Claudia Gúg u. 14. Na prednádraží Ľ. Štúr u. 18. Svätej Alžbety Czuczor G. u. 1. Selia SzNF u. 42./A Dr. Max Aquario, Nyitrai út 111. Starbec J. Kráľa u. 3. Dr. Max Nyárhíd u. 2.
8. 25. 8. 26. 8. 27. 8. 28. 8. 29. 8. 30. 8. 31. 9. 1. 9. 2. 9. 3. 9. 4.
Claudia Zenit Sagittarius Centrum Medical Na prednádraží Na námestí Na nábreží ES Salvia Claudia Na prednádraží
Gúg u. 14. Szlovák u. 2. Flenger M. u. 10. Andódi u. 6. Ľ. Štúr u. 18. Fő tér 3. Vágóhíd u. 15. Komáromi u. 24. Andódi u. 9./C Gúg u. 14. Ľ. Štúr u. 18.
KERESZTREJTVÉNY A Júliusi magazinunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Hol sok a szó, kevés a tett.” A helyes megfejtőink közül utalványt a BADromm hajszalonba Czanik Ferencné és Czimbalik László nyert. Gratulálunk! Augusztusi rejtvényünkben egy magyar közmondást rejtettünk el. A megfejtéseiket 2015. augusztus 24-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., 940 35 Érsekújvár, e-mailben:
[email protected]. Az e-mailben ne felejtsék el feltüntetni nevüket és posta címüket. A megfejtők között a Novofruct Kft. ajándékcsomagot sorsolunk ki. Készítette: Lőrincz László R. 1. rész Kötőszó Francia író Ferenc
Utcán történő
Teát iszik Egy - németül
Tiszta súly
Litvánia autójele
Nemzeti Tanács, röv.
R. 3. rész Kelet Műszaki berendezés
Zita
Félig küld!
R. 2. rész
A kálium vegyjele
Súrol Ködmön, bőrmellény A tórium vegyjele Kutya szlovákul
Sport-trófea Állóvíz Senki - latinul A kén vegyjele
Amerikai költő Versenyt meghirdet
Tiltószó Talált Gyümölcsös
Benedek ..., meseíró
A cink vegyjele István
A büntető igazság
A kalács közepe A mélybe
Tuskó, döngölő (KLOCNI)
A pite közepe
Rendkívül kevés ideje volt az FKM labdarúgóinak, hogy felkészüljenek az új idényre. Két hét kemény edzésmunkát követően a csapat lejátszotta az egyetlen előkészületi mérkőzését, amelyen 5:2-re legyőzte Kremnička csapatát. Az érsekújvári csapat háza táján a legnagyobb újdonság az, hogy a csapathoz visszatért Miloš Feherváry, aki másfél évet töltött Vágsellyén a II. ligában. Az évadot Andrej Štefanka legénysége Párkányban kezdte, ahol a Slovnaft Cup első fordulójában 3:0-ra legyőzte a hazaiakat. A III. liga augusztus első hétvégéjén rajtolt a 17. előrehozott fordulóval, amelyben az érsekújváriak Tapolcsányban léptek pályára. A 2015/2016-os őszi idény III. ligájának FKM mérkőzései 2. forduló 8. 15-16. 17 ó Horná Nitra – FKM 3. forduló 8. 22. 17 ó FKM – Nemšová 4. forduló 8. 29-30. 17 ó Púchov – FKM 5. forduló 9. 5. 16 ó FKM – Somorja 6. forduló 9. 12-13. 16 ó L. Rovne – FKM 16. forduló 9. 15. 16 ó FKM – Nagyszombat C 7. forduló 9. 19. 15.30 ó FKM – Komárom 8. forduló 9. 26-27. 15.30 ó Negyed – FKM 9. forduló 10. 3. 14.30 ó FKM – Verebély 10. forduló 10. 10. 14.30 ó FKM – Nagyölved 11. forduló 10. 17-18. 14 ó Galánta – FKM 12. forduló 10. 24. 14 ó FKM – Dubnica 13. forduló 10. 30.-11. 1. 13.30 ó Nagymegyer – FKM 14. forduló 11. 7. 13.30 ó FKM – Palárikovo 15. forduló 11. 14-15. 13.30 ó Bős – FKM -rg-
Előkészítő mérkőzések 2015/2016
Szavalóművész Sátor szlovákul Magyar színész Gramm
LABDARÚGÁS – III. liga
Az 1. jégkorongliga új idénye megkezdődik. Ne hagyják ki Érsekújvárott a jó mérkőzéseket! A HC Érsekújvár várja szurkolóit a 2015/2016os idény előkészítő mérkőzéseire Dátum Hazaiak Vendégek Idő 8. 14. HK Nagyszombat HC Érsekújvár 17.00 hod. 8. 18. HK 36 Skalica HC Érsekújvár 18.00 hod. 8. 20. HC Érsekújvár HK 36 Skalica 18.00 hod. 8. 23. ŠHK 37 Pőstény HC Érsekújvár 18.00 hod. 8. 25. HC Érsekújvár HC 07 Detva 18.00 hod. 8. 27. HC Érsekújvár SVK Orange 20 18.00 hod. 8. 28. HC Érsekújvár UTE Budapest 18.00 hod. 9. 1. HC Érsekújvár ŠHK 37 Pőstény 18.00 hod. 9. 4. HC Érsekújvár HK Nagyszombat 18.00 hod. Az előkészületi mérkőzésekre a belépő: felnőttek 2 €, gyerekek 15 éves korig és nyugdíjasok: 1 € www.hcnovezamky,sk
Vajon
Szekundum
Egykori iskolatípus
Az érsekújvári polgárok hetilapja. Kiadja Érsekújvár Városa, Fő tér 10., 940 35 Érsekújvár, IČO 00309 150 * Főszerkesztő: Varga Ildikó, Fordító: Bernáth Petronela * A szerkesztőség e-mail címe:
[email protected] * Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház-Turisztikai Információs Iroda, Fő tér 7., Érsekújvár * Nyomtatás: Marketing and Business Group, s.r.o., Tomášikova 26, 821 01 Bratislava * Regisztrációs szám: EV 401/08, ISSN: 1339-0341 * A szerkesztőség címe: Érsekújvári Városi Hivatal, Fő tér 10., 940 35 Érsekújvár, 035/6921 738, www.novezamky.sk * Megjelenik minden második pénteken. * A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. A nem kért kéziratokat nem adjuk vissza. Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
SPORT
Sikeres érsekújvári Dubajban Idén júniusban rendezték meg Dubajban a Fitness VB-t, amelyen az érsekújvári Kuczmanová Anita is részt vett. Anita tavaly az INBA Natural Testépítő Európa-bajnokságon a Fitness-Figura kategóriában Európa-bajnok lett. Elmondása szerint, az idei szezon zsúfolt volt. „Továbbra is az INBA Világszövetség SANK szlovák egyesületének színeiben a Fitness-Figura kategóriában versenyzem. Május 23-án vettem részt a Fitness szlovák bajnokságon, ahol a második lettem. Két héttel később a Tatabányán megrendezett Nemzetközi Grand Prix versenyen aranyérmet sikerült szereznem. Számomra azonban az idény csúcspontja a június 12–13. között megrendezett Dubai Fitness VB volt, amelyre a leginkább készültem. A különösen erős mezőnyben a 3-ik helyezést sikerült elérnem.” – foglalja össze sportidényét Anita.
mégpedig egy 30 perces kardioedzésre. Mindezt Anita heti hat alkalommal végzi el. Természetesen rákérdeztünk arra is, mi sikerének a titka. „Lehet, hogy közhelyként hangzik, de a fitness nem sport, hanem életforma. Az embernek imádnia kell, élnie kell vele nap, mint nap. Semmilyen titok vagy sikerrecept nem létezik. Régi vágású vagyok – rendszeres edzés, erős akarat, vasfegyelem és természetesen egy jó adag egészséges motiváció. Ez minden, semmi mást nem kell keresni emögött.” – árulta el a fitness bajnokunk.
9
LABDARÚGÁS – NŐK Az FC Union bajnokcsapata július 3-án kezdte meg a felkészülést a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseire, amelyekre Finnországban kerül sor. Ezekre a mérkőzésekre kiesett a csapatból két erősség Korytárová kapitány és Laurincová, akik hosszabb ideig külföldön tartózkodnak. A klubhoz viszont megérkezett Zsolnáról Simona Bačová és az FC Slovácko csapatától Kristína Psotková. Az Union legnagyobb gondja a kapusposzt. A vezetőség tíz jelöltet is megszólított, de még egyenlőre ez a kérdés nyitott. Az utolsó pillanatban két szerb játékost igazolt a szlovák bajnok, aki az MTK-val két, Brünnel pedig egy előkészületi meccset játszott. -rg-
KÉZILABDA Július 20-án kezdte meg a felkészülést az új idényre a HC Štart csapata. Peter Sporni edzőnek az első napon húsz játékos jelentkezett, akik közt néhány új arc is található – az eperjesi Juraj Urban, kassai Erik Ľoch, pozsonyi Rado Demovič, akik mellett két kapust is próbálnak az érsekújváriak – Lukáš Paul és Peter Košč személyében. A csapattal nem készül Tomáš Šuba és Gabriel Minarivič sem, akik nem egyeztek meg a klubbal a további együttműködés feltételeiben. Az első két hét kemény edzésmunkával zajlott, hiszen az erőnlét fejlesztésére fektették a hangsúlyt. A második hét végén a csapat Modrán játszotta le első előkészületi mérkőzését. A HC Štart kerete: Filip Polgár, Alex Sporni, Emil Mokryš, Tomáš Straňovský, Filip Ficza, Jozef Borka, Vojtech Gyurics, Lukáš Barus, Cyprián Lukács, Daniel Mizere, Marek Paulovič, Lukáš Šebík, Peter Košč, Lukáš Paul, Juraj Urban, Radoslav Demovič, Erik Ľoch, Matúš Kocák, Ivan Veréb, Marek Tilandy. A HC előkészületi mérkőzéseinek programja: 8. 14-15. – hazai nemzetközi torna HOZTECH CUP 2015 8. 18. 19 ó ŠKP – HC Štart 8. 20. 19.30 ó HC Štart – ŠKP -rg-
Meghívó – Pozvánka
„Az idei szezon igényesebb volt, hosszabb ideig tartott, mint az előzőek. Összességében sokat javultam, feszesebb izomzatot és arányosabb alakot sikerült elérnem. A prezentáción is sokat dolgoztunk. Négy hónapig tartottam az edzési rezsimet és a verseny előtti diétát, a versenyre szükséges csúcsformát pedig hat hétig, ami mint testi, úgy lelki szempontból is igencsak kimerítő.” – árulta el a felkészülés után. Versenyidény alatt egy átlagos edzési nap a következőképp alakul: reggel hatkor indul az első fázis, a 45 percig tartó kardioedzés, Anita ezután elkészíti a speciális diéta alapján összeállított egész napi ételsort. Délután egykor következik az edzés második fázisa a Cutlersgym-ben, amely felszereltség szempontjából megfelelő feltételeket biztosít. Este hétkor kerül sor az utolsó szakaszra,
Milyen ambíciói vannak még? „További versenyekre jövő tavasszal nevezek be. A szlovák bajnokságon és talán valamilyen európai Grand Prix versenyen tervezek részt venni. A legkomolyabb versenyem a budapesti VB lesz majd. Magasra tettem a mércét, a maximális eredményre törekszem.” – tette hozzá Anita. Azt mondják, hogy sikeres sportoló megfelelő családi háttér nélkül nem lenne sikeres. Ez Kuczmanová Anita esetében is így igaz, aki hálás családja támogatásáért és türeleméért. Jelšic Peter edző tapasztalatai és értékes tanácsai nélkül a versenyzés is nehezebben menne. „Köszönettel tartozom a szponzoroknak, rajongóimnak és támogatóimnak az irántam tanúsított bizalomért.” – mondta befejezésül a dubaji VB bronzérmes fitness versenyzője. -rg-
A Háromhidak Polgári Társulás és a NOVOVITAL szeretettel meghívják Önöket 2015. szeptember 26-án 9 órától a Tatárik E. Strandra a LECSÓÜNNEPRE. Program: 9 ó előkészületek, a főzőhelyek elfoglalása és a verseny kezdete 12 ó minták leadása az elkészült ételből 13 ó eredményhirdetés Občianske združenie Za troma mostami a Novovital Vás srdečne pozývajú na LEČOVÉ HODY, ktoré sa uskutočnia 26. septembra 2015 od 9. hodiny na Štrande E. Tatárika. Program: 9 hod. príprava, obsadenie stanovišťa a začatie súťaže 12 hod. odovzdávanie vzoriek hotových jedál pre porotu 13 hod. vyhlásenie výsledkov
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
FIZETETT HIRDETÉS / PLATENÁ INZERCIA
10
Blahoželanie - Köszöntő Dňa 26. júla 2015 sa dožil
Rastislav HRDLÍK krásneho životného jubilea - 70 rokov. Veľa zdravia, šťastia v kruhu rodiny mu zo srdca prajú dcéra a syn s rodinami. 2015. július 26-án töltötte be
SPOLOČENSKÁ RUBRIKA TÁRSASÁGI ROVAT VÍTAJTE MEDZI NAMI – VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Liliana Mészárosová, Sára Knapová, Denis Lovász, Mia Gelleová, Vikinka Geletová, Veronika Králiková, Emily Kaššová, Dávid Pinteš, Damian Oláh, Stella Ribyová, Filip Procházka, Janko Badin, Laura Lévárdyová, Emily Morongová, Ema Arpášová, Šimon Ďurina, Bibiana Černaiová, Karol Lužica, Leo Adler
SĽÚBILI SI VERNOSŤ – HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK
HRDLÍK Rastislav kerek 70. életévét. Jó egészséget és sok boldogságot a családja körében kíván: lánya és fia családjaikkal
DROBNÁ INZERCIA REALITY Predám 25 ročnú chatu za Tajovom, so zariadením. Prístup autom. Cena dohodou. Tel.: 0948/034 582. Kúpim 1-izbový byt v širšom okolí stanice v NZ, 2.-3. poschodie. Tel.: 0902/705 852. Predám 3-izbový rodinný dom na Murgašovej ulici, pozemok 918 m2. Cena dohodou. Tel.: 0902/705 852. Predám stavebný pozemok v tichej lokalite v Tvrdošovciach, 617 m2, cena: 6.500 €. Tel.: 0907/894 574. Predám 3-izbový byt na Šafárikovej ulici, dva balkóny, 73 m2, 4/5. poschodie, pôvodný stav. Cena: 44.000 €. Dohoda možná. Tel.: 0917/502 959, 0949/208 578. Predám garáž na Ul. G. Bethlena pri reštaurácii. Cena: 9.000 €. Tel.: 0948/669 071. Predám rodinný dom na Riečnej ulici. Cena: 110.000 €. Tel.: 0915/149 653. Predám 1-izbový, prerobený, zariadený byt na Ul. G. Bethlena. Cena: 32.000 €. Tel.: 0940/756 964. Predám veľký 3-izbový byt, prerobený 15. 6. 2015, Ul. J. Kráľa. Tel.: 0908/583 729. Dám do prenájmu garáž na Tyršovej ulici v uzavretom dvore. Tel.: 0908/832 905. Kúpim byt v NZ. Hotovosť. Len seriózne. Tel.: 0903/788 444. Predám poschodový dom v talianskom štýle v Tvrdošovciach. Oplatí sa vidieť. Tel.: 0907/894 574. Dám do prenájmu byty v Šuranoch. Tel.: 0919/392 517. Kúpim 1-izbový byt. RK nie. Tel.: 0911/267 299. Predám veľký 2-izbový byt. Kompletná rekonštrukcia. Tel.: 0905/258 991. Predám 1-izbový byt. Juh. Kompletná rekonštrukcia. Tel.: 0905/258 991. Predám záhradu s murovanou chatou. Lokalita – Elsvit. Tel.: 0907/326 045. Predám byt v štvorbytovke na Ružovej doline. Prerobený, 85 m2, s dvoma pivnicami, s garážou a zatrávnenou záhradou. Tel.: 0907/037 568. Predám záhradu na Tekvičnom poli s murovanou chatou. RK nie. Cena dohodou. Tel.: 035/6421 393. DOMÁCNOSŤ Predám kancelársky nábytok – 1 ks PC stolík, 1 ks kreslo, 3 čalúnené stoličky, komoda, konferenčný stolík – 180 €. NZ. Tel.: 0908/710 756. PRÁCA Hľadáte si prácu? Tel.: 0915/869 115. SLUŽBY Ubytovanie v Chorvátsku! Crikvenica, 600 km od NZ – 2 apartmány /2×4-5 osôb. Tel.: 0948/626 772. Ekologické parné čistenie gaučov, kobercov, náhrobných kameňov, áut, fasád budov, zámkovej dlažby, atď. Tel.: 0944/559 119. Poskytujeme služby pre rodiny a domácnosť. Tel.: 0918/589 511. Angličtina – doučovanie alebo kurz. Tel.: 0911/944 350. Vykonávam revízie elektrických zariadení. Tel.: 0905/718 332. Okamžité pôžičky aj cez víkend. Tel.: 0905/337 813. Doučujem matematiku všetkých škôl. Osobne, diaľkovo – posielaním riešení, webinármi! Tel.: 0905/350 354, http://datadron.com, e-mail:
[email protected] Odvírujem, repasujem, opravujem PC, internetové pripojenia, zachraňujem, zálohujem údaje. Tel.: 0905/350 354, http://datadron.com, e-mail: info@datadron. com Mám vrodené jasnozrivé a liečiteľské schopnosti, zaoberám sa veštením aj z fotografie, kedykoľvek vám pomôžem – len poobede. Tel.: 0918/214 509.
APRÓHIRDETÉS INGATLANOK Eladó 25 éves berendezett hétvégi ház Tajov község mögött. Autóval megközelíthető. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0948/034 582. Veszek 1-szobás lakást az újvári állomás szélesebb környékén, 2.-3. emelet. Tel.: 0902/705 852. Eladó 3-szobás családi ház a Murgaš utcában, telek 918 m2. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902/705 852. Eladó építési telek csendes helyen, Tardoskedden, 617 m2, ár: 6.500 €. Tel.: 0907/894 574.
Jaroslav Lipták a Tímea Šimová, Miroslav Bendík a Marietta Halásová, Ľubomír Mazur a Slavomíra Porhončáková, Imrich Majoroš a Judita Nosáková, Zoltán Tóth a Bianka Procházková, Attílio Carboni a Eva Kellerová, Dušan Teplan a Michaela Vašková, Tibor Procházka a Martina Majerská, Zoltán Kováč a Veronika Babiczová, Roland Kollár a Klaudia Kelemenová, Peter Žigo a Helena Ladungová, Róbert Bránik a Helena Šimová, Peter Chrobák a Lucia Cviková, Zsolt Pinke a Melinda Dicsőová, Richard Paluk a Renáta Némethová, Tomáš Szalai a Eva Buchelová, Peter Árendáš a Jana Oškvarková, Jozef Skokanovič a Nikoleta Boťanská
OPUSTILI NÁS – ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Ivan Vevurka, 32 r., Terézia Balková, rod. Vargová, 84 r., Mária Strapecová, rod. Haganová, 78 r., Gabriela Borková, 92 r., Mária Tužinčinová, rod. Farkašová, 79 r., Jozef Masarovič, 72 r., Július Vincze, 56 r., PaedDr. František Hrušovský, 71 r., Emil Mlkvý, 63 r., Ľubomír Palacka, 65 r., Alžbeta Michalovičová, rod. Kanyicsková, 85 r., Mária Kitleiová, rod. Dobrocsková, 90 r., Izabela Mikušincová, rod. Bašťovanská, 84 r., Veronika Páleníková, rod. Ryšková, 68 r., Tibor Divinec, 80 r., Roland Matusovicz, 40 r., Alžbeta Cucorová, rod. Baráková, 90 r., Rozália Kostolániová, rod. Foltánová, 79 r., Etela Fűriová, rod. Bekeová, 54 r., Mgr. Jolana Dráfyová, rod. Mitošinková, 74 r. Eladó garázs a Bethlen G. utcában, az étteremnél. Ár: 9.000,- €. Tel.: 0948/669 071. Eladó családi ház a Folyami utcában. Ár: 110.000,- €. Tel.: 0915/149 653. Eladó 1-szobás, felújított, berendezett lakás a Bethlen G. utcában. Ár: 32.000,- €. Tel.: 0940/756 964. Eladó nagy 3-szobás lakás, felújítva - befejezve 2015. jún. 15-én, J. Kráľa utcában. Tel.: 0908/583 729. Bérbe adok garázst a Tyrš utcában, zárt udvarban. Tel.: 0908/832 905. Veszek lakást Újvárban. Készpénz. Csak komoly ajánlatokkal keressenek. Tel.: 0903/788 444. Eladó emeletes, olasz stílusú családi ház Tardoskedden. Érdemes személyesen megnézni. Tel.: 0907/894 574. Bérbe adok lakásokat Surányban. Tel.: 0919/392 517. Veszek 1-szobás lakást. Ingatlanközvetítő irodák ne hívjanak. Tel.: 0911/267 299. Eladó nagy 2-szobás teljesen felújított lakás. Tel.: 0905/258 991. Eladó 1-szobás teljesen felújított lakás. Dél lakótelep. Tel.: 0905/258 991. Eladó kert téglaépítésű hétvégi házzal az Elsvit területén. Tel.: 0907/326 045. Eladó lakás négylakásos házban, a Rózsavölgyben, felújított, 85 m2, két pince, garázs, befüvesített kert. Tel.: 0907/037 568. Eladó kert a Tökföldeken téglaépítésű hétvégi házzal. Ingatlanközvetítő irodák ne hívjanak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/6421 393. HÁZTARTÁS Eladó irodabútor – 1 db PC asztal, 1 db irodaszék, 3 kárpitozott szék, komód, konferencia asztal – 180,- €. Újvár. Tel.: 0908/710 756. AUTO – MOTO MUNKA Munkát keres? Tel.: 0915/869 115. SZOLGÁLTATÁSOK Szállás Horvátországban! Crikvenica, 600 km Újvártól – 2 apartman / 2x4-5 személy. Tel.: 0948/626 772. Ökológiai gőztisztítást végzek – ülőgarnitúrák, szőnyegek, sírkövek, autók, épülethomlokzatok, járdakő, stb. Tel.: 0944/559 119. Szolgáltatásokat nyújtunk családoknak. Tel.: 0918/589 511. Angol – korrepetálás vagy tanfolyam. Tel.: 0911/944 350. Elvégzem az elektromos készülékek felülvizsgálatát. Tel.: 0905/718 332. Azonnali kölcsönök hétvégén is. Tel.: 0905/337 813. Korrepetálok matematikát alap-, közép és főiskolásoknak, egyetemistáknak. Személyesen, távúton – küldöm a megoldásokat, webinárium által! Tel.: 0905/350 354, http://datadron.com E-mail:
[email protected] Számítógépeken vírust ölök, működésbe helyezem, PC-t javítok, megoldok Internet csatlakozási problémákat, adatokat mentek. Tel.: 0905/350 354, www. datadron.com, E-mail:
[email protected] Velem született látnoki és gyógyító képességekkel rendelkezem, foglalkozom jóslással fényképről is, bármikor segítek – a délutáni órákban. Tel.: 0918/214 509.
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
KULTÚRA
11
vst: 4,- €
ŠT - PIA 27.8. 19:30 28.8. 19:30
GRISWOLDOVCI
USA ST 96´ 15
Na vaše bránice čoskoro zaútočí ďalšia generácia známej filmovej rodinky Griswoldovci. R: J. F. Daley, J. M. Goldstein, H: Ed Helms, Christina Applegate, Chris Hemsworth, Leslie Mann, Chevy Chase
Tel: 035/6401285, 0907 937 064
Nám. Gy. Széchényiho 9
www.novezamky.sk www.kinomier.sk
Digitalizáciu a modernizáciu kina Mier finančne podporil:
PROGRAM 14.8.
FANTASTICKÁ ŠTVORKA 19:30
USA ST 110´ 12
Počas neúspešného pokusu o teleportáciu získajú 4 vedci super schopnosti, ktoré sa im hodia počas súboja s tyranom, ktorý sa pokúša ovládnuť svet. R: Josh Trank, H: Miles Teller, Michael B. Jordan, Kate Mara, Jamie Bell
vst: 4,- €/6,-€
V HLAVE 2D/3D
PIA - NE
USA SD 102´ MP
14.8. 17:00 2D Obdobie dospievania môže byť veľmi komplikované. 15.8. 17:00 3D R: Pete Docter , animovaný 16.8. 17:00 3D vst: 4,- €
SO - NE 15.8. 19:30 16.8. 19:30
AZ U.N.C.L.E. EMBERE
A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. R: Guy Ritchie, H: Henry Cavill, Armie Hammer, Hugh Grant, Elizabeth Debicki, Alicia Vikander
NESMRTEĽNÝ
ST - ŠT 19.8. 19:30 20.8. 19:30
29.8. 30.8.
Agent 47 je elitným a dokonalým zabijakom,ktorý bol pomocou genetických experimentov vyšľachtený ako dokonalý vražedný stroj.
USA ST 116´ 12
vst: 2,50 €
PO 31.8.
15:00
vst: vst: 4,6,- €€
PIA - NE 21.8. 17:00 22.8. 19:30 23.8. 19:30 vst: 4,- €
PIA 21.8. 19:30
RYTMUS SÍDLISKOVÝ SEN
17:00
Pohľad do súkromia najznámejšieho slovenského rapera, ktorý vyrastal na sídlisku a dnes je z neho fenomén: Rytmus.
PO 31.8.
19:30
USA ČT 83´ 15
vst: 4,- €
19:30
SO - NE 22.8. 17:00 23.8. 17:00
BARBIE ROCK´N ROYALS
USA ČD 84´ 12
Najobľúbenejšia kamarátka mnohých generácii dievčat sa konečne dočkala premiéry na filmovom plátne.
UT
ANDÍLEK NA NERVY
25.8. 19:30
Rodinná komédia rozpráva príbeh veľkomestskej puberťáčky a jej otca, nemajetného veterinára žijúceho na vidieku.
USA OV 125´ 15
2.9.
17:00
ST 26.8.
19:30
19:30
MACÍK 2
USA ČD 125´ 15
Hromoví kámoši sa vracajú...
USA ČT 96´ 15
Hlavnou témou Iracionálneho muža sú životné náhody. Rozhodujú o príležitostiach, ktoré môžu mať zničujúci dopad.
A 47-es ügynököt még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl. Tökéletes fegyver, tökéletes katona.
AMY
VB ČT 127´ 12
Kým v skutočnosti bolo dievča, ktoré stojí za menom Amy Winehouse? Čo táto hudobná ikona skrývala pred okolitým svetom a prečo zomrela vo veku len 27 rokov? R: Asif Kapadia, H: Amy Winehouse
vst: 4,- €
ŠT - PIA 3.9. 17:00 4.9. 19:30 vst: 4,- €
ŠT 3.9.
DARČEK
AUSTR/USA ČT 107´ 12
To, čo ste si nepriali. R: Joel Edgerton, H:Jason Bateman, Rebecca Hall, Joel Edgerton, Busy Philipps
MALÁ Z RYBÁRNE 19:30
ČR OV 73´ 15
Rozprávka pre dospelých. R: Jan Balej, H: Oldřich Kaiser, Anežka Kubátová, Petr Forman, Ivana Chýlková
INSIDIOUS: KAPITOLA 3 USA ST 97´ 15
vst: 4,- €
Najdesivejšia kapitola od tvorcov kultových hororov Saw, Paranormal Activity a Sinister sa vracia na začiatok ságy Insidious
4.9.
R: Leigh Whannell, H: Dermont Mulroney , Stefanie Scott, Angus Sampson, Leigh Whannell
Park sa otvára.
R: Aleksander Bach, F: Rupert Friend, Zachara Quinto,Hannah Ware vst: 3,50- €/FK 2,- €
R: Juraj Šajmovič, H: Pavel Řezníček, Anna Kadeřávková, Petra Černocká, Miroslav Vladyka vst: 4,- €
USA ST 126´ 12
HITMAN - A 47-esügynök USA MSZ/MF 96´ 15
ST
R: Karen Lloyd, animovaný film vst: 4,- €
JURSKÝ SVET
R: Woody Allen, H: Emma Stone, Joaquin Phoenix, Jamie Blackley, Parker Posey
R: Leo Gabriadze, H: P.Heather Sossaman, Matthew Bohrer, Courtney Halverson, Shelley Henning vst: 4,- €
Zamysleli ste sa niekedy nad tým , prečo vlastne tí žltí a neskutočne roztomilí Mimoni dobrovoľne slúžili Gruovi, zloduchovi s veľkým Z?
IRACIONÁLNY MUŽ
UT
ST 2.9.
Pomsta bude dnes večer online.
USA SD 91´ MP
R: Seth MacFarlane, H: Mark Wahlberg, Amanda Seyfried,Liam Neeson, Morgan Freeman
R: Miro Drobný, H: Patrik Vrbovský, Dara Rolins, Vlasta Miezgová
ODOBRAŤ Z PRIATEĽOV
MIMONI
R: Colin Trevorrow, H: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Vincent D´Onforio, Omar Sy vst: 2,50 €
bel: 4,- €
SR OV 90´ 12
R: Aleksander Bach, H: Rupert Friend, Zachara Quinto,Hannah Ware
R: Kyle Balada, Pierre Coffin, H: Mimoni /animovaný
vst: 2,50 €
R: Tarsem Singh, H: Ryan Reynolds, Natalie Martinez, Matthew Goode, Ben Kingsley, Victor Garber vst: 4,- €
USA ST 96´ 15
ŠPECIÁLNA AKCIA NA KONIEC PRÁZDNIN 31.8.2015 o 15:00, 17:00 h. a 19:30 vstupné len 2,50 €
1.9.
Si pripravený žiť navždy ?
19:30 19:30
vst: 4,- €
31.8.
UT
vst: 4,- €
HITMAN: AGENT 47
Opäť sa stretávame s dvomi špičkovými agentmi organizácie U.N.C.L.E a začína súboj s časom, aby sa zabránilo celolosvetovej katastrofe.
18.8. 19:30
NEM/BEL/LUX ST 85´ MP
SO - NE
PO
USA MSZ/MF 116´ 12
UUPS! ARCHA JE FUČ...
28.8. 17:00 3D Je koniec sveta! Blíži sa obrovská povodeň, dostatočne veľká 29.8. 17:00 3D na vyhubenie akéhokoľvek života na Zemi... 30.8. 17:00 2D R: Toby Genkel, Sean McCormackr, animovaný film
KRYCIE MENO U.N.C.L.E. USA ST 116´ 12 R: Guy Ritchie, H: Henry Cavill, Armie Hammer, Hugh Grant, Elizabeth Debicki, Alicia Vikander
bel: 4,- €
PIA -NE
vst: 4,- €
AUGUST - SEPTEMBER 2015 PIA
vst: 4,- €/6,- €
KURIÉR: REŠTART
PIA 17:00
FR ČT 95´ 15
Overený mix akcie s úžasnými kung-fu scénami, vizuálne excelentnými automobilovými naháňačkami, zabijácky krásnou ženskou a známym bessonovským nadhľadom R: Camille Delamarre, H: Ed Skrein, Loan Chabanol, Lenn Kudrjawizki, Radivoje Bukvic
Zmena programu a jazykovej verzie filmov (ČD/ČT/SD/ST, MSZ/MF) vyhradená !
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.
FIZETETT HIRDETÉS / PLATENÁ INZERCIA
12
Spomienka - Megemlékezés Dňa 20. augusta 2015 uplynú 3 roky odvtedy, čo nás naveky opustil príkladný otecko a manžel
Kenyérszentelés a ferenceseknél 2015. augusztus 20-án a Ferenc-rendi templomban a 17 órakor kezdődő ünnepi szentmise magyar nyelven lesz, melyen kenyérszentelésre is sor kerül.
Ladislav SZABÓ. Spomína manželka, Anna, dcéra, dvaja synovia s rodinami. Kto ste ho poznali, spomeňte si na neho. Ďakujeme. Smútiaca rodina Mély fájdalommal a szívünkben emlékezünk 2015. augusztus 20-án, halálának 3. évfordulóján a példamutató édesapára, férjre
Meghívó A Via Nova - Új út érsekújvári alapszervezete és az Érsekújvári Magyarok csoportosulás idén első ízben összefogás bulit szervez a Csemadok pincéjében. Amint az elnevezés is jelzi, a buli célja nem csupán a móka, hanem az érsekújvári és környékbeli magyarság összehozása és közösségünk építése. A talp alá valót a Felvidék Rádió biztosítja. Legyünk minél többen! Belépő: 1 eur
SZABÓ Lászlóra. Feleséged, Anna, leányod, két fiad családjaikkal együtt. Akik ismerték, gondoljanak reá. Köszönjük. A gyászoló család
Letné korčuľovanie – Nyári korcsolyázás
Spomienka Dňa 20. augusta 2015 uplynie rok, čo nás navždy opustil milovaný manžel, otecko, starý otec a svokor
Milan RÉVAI. S neutíchajúcou bolesťou v srdci spomíname.
Zimný štadión Nové Zámky pozýva všetkých záujemcov na verejné korčuľovanie počas mesiaca august každý víkend (8. až 30.8.) v čase od 14.30 hod. Verejné korčuľovanie bude prebiehať aj v mesiaci september, a to v dňoch 3., 5., 6., 10., 12. a 13. taktiež od 14.30 hod. Az Érsekújvári Téli Stadion nyári korcsolyázásra invitálja az érdeklődőket, augusztusban minden hétvégén (aug. 8-tól 30-ig) délután 14.30 órától. Szeptemberben is sportolhatnak a jégen, mégpedig 3-án, 5-én, 6-án, 10-én, 12-én és 13-án, szintén 14.30-tól.
Zlatník Lenard Radničná 7 (pri mestskom úrade, vedľa zlatníctva Briliant), Nové Zámky
1RTCX[CéKUVGPKGwRGTMQX CLPCRQéMCPKG X[MQP¾XCL×\NCVPÊEK UXKCECMQ TQéPQWRTCZQW éQ\CTWéWLG X[UQM× QFDQTPQUċ CMXCNKVWRT¾EG 0903 225 893 - www.zlatnik-lenard.sk
cn-r06-15
CASTRUM NOVUM • Augusztusi magazin • 2015. augusztus 14.