Vértesy László: Innováció a hazai bútoriparban
A magyar bútoripar számára a fejlődés, a növekedés, nem egy esetben a túlélés egyik legfontosabb eszköze az innováció. Jelentősége túlnő a szűken vett ágazaton: az iparág foglalkoztatotti létszáma, alvállalkozói köre, nemzetgazdaságban betöltött szerepe, politikai súlya megannyi fontos tényező. Különösen igaz ez az ezredforduló Magyarországán, ahol uniós csatlakozásunk előestjén különleges fontossággal bír az amúgy is válságban levő ágazatra a belépést közvetlenül megelőző időszak gazdaságpolitikája mind állami, mind vállalkozói szinten. A tanulmány elkészítésének két alapvető motiváló tényezője az volt. Elsődleges az, hogy keressük a lehetőségeket, amelyeket a magyar
bútoripar
innovációs
fejlesztéséhez financiális, technikai és technológiai vonatkozásban segítséget nyújtanak, másodsorban pedig megvizsgáljuk annak módját, hogy a NyugatMagyarországi Egyetem miképp tud ebbe bekapcsolódni. Az utóbbi választás nemcsak a szerző munkahelye miatt alakult így, hanem mert a Hűség Városában levő, 2000-ben kibővült
felsőoktatási intézmény már az erdészeti és faipari karokon túl
közgazdaságtudományi karral is rendelkezik, így a kérdéskör komplex vizsgálatára egy integrált rendszerben nyílik alkalom. Végezetül az a körülmény se mellékes, hogy a fával kapcsolatos tudományok hazai fellegvára is itt található, illetve, hogy a térségnek jelentős erdészeti és faipari hagyománya van. E rövid ismertető áttekintést kíván adni arról, hogy a különféle felmérések, szakmai publikációk és nem utolsó sorban a gyakorlati élet mindennapjainak tapasztalatai alapján a hazai bútorgyártók milyen gondokkal küzdenek, milyen lehetőségeik vannak, s mennyire más vagy azonos a helyzetük, mint nyugat-európai társaiké. A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, hogy külön foglalkozzunk a korpusz-, illetve kárpitos bútorokkal, mint ahogy arra sem nyílik lehetőségünk, hogy a nem fából készült bútorok gyártásának és eladásának speciális problematikáját elemezzük. Az összevonást segíti, hogy a megoldandó feladatok jórészt azonosak vagy hasonló jellegűek.
2 Az ágazatban a kor tendenciája a fa alapanyag háttérbe szorulása, nem egy esetben megszűnése. Ma már a fürdőszobai bútorok többsége műanyagból készül, a kommersz korpuszbútorok jó része is műanyag (pl. fiókok). Mind jobban terjedőben az üveg és a fém is. A nemesfából készült bútorok iránt minimális a fizetőképes kereslet, legyen ez akár hazai alapanyag (diófa, cseresznyefa stb), akár importanyag (ében, mahagóni, teak stb.), még akkor is igaz ez az állítás, ha értékállóságuk és kortalanságuk miatt viszonylagos olcsóságuk egyértelmű. A különféle változások s eltérések ellenére a gyártó-forgalmazó rendszer elemei szinte mindenütt
ugyanazok:
egy
helyütt
készül
számos
alkotóelemük,
ugyanott
forgalmazzák őket, zömmel ugyanazok a beszállítók, s beszerzési-gyártási-értékesítési problémák is hasonlóak. Mivel itt elsődlegesen az innovációs szempontokra vagyunk figyelemmel, az egyébként igen fontos technológiai különbségeket így másodlagosnak tekintjük. Az innováció Bár valójában csak az 1970-es évektől kap hangsúlyt, az innováció modern fogalmát a közgazdasági elméletben először Joseph A. Schumpeter 1911-ben megjelent, „A gazdasági fejlődés elmélete” című kötete fogalmazza meg. Nyugaton újrafelfedezése főleg a hetvenes évek két nagy olajválságának köszönhető. Sokan a megújítás e komplex értelmezésű megvalósításában vélték és vélik a gazdasági növekedés motorját megtalálni, ami bizonyos mértékig sikerült is. következménye,
s
egy-két
korábbi
Hazai „divatja” későbbi kényszer
próbálkozást
leszámítva
nagyjából
a
rendszerváltással egyidős. Az innováció és az innovatívitás, azaz az innovációs képesség, készség, tevékenység kérdései — az innovációs stratégia és politika, az ezt segítő állami szerepvállalás, a nemzeti innovációs rendszerek és tapasztalatok, a nemzetközi verseny és együttműködés e téren — a 80-as évektől számos nemzetközi szervezet és kormány, így elsősorban az OECD és az EU, a 90-es évektől pedig a magyar gazdasági vezetés figyelmének is középpontjába kerültek. Az innovációval foglalkozó szakemberek a változások legfőbb vonását legtöbbször abban látják, hogy tudásalapú gazdaság és társadalom jön létre, azaz a versenyképességet biztosító innovációkat és ezek gyors terjedését csak az
3 ismerethalmaz gyarapodása, szétsugárzása és alkotó alkalmazása, a tudásalapú gazdaság és társadalom követelményeinek való rugalmas, folyamatos megfelelés biztosíthatja. Az alábbi felsorolás a terjedelmi korlátok miatt csak az innovációfejlesztés címszavait említi.
Legtöbbjük
közös
jellemzője,
hogy
az
állami
beavatkozás
megkérdőjelezhetetlen, hiszen néhány multinacionális céget leszámítva – s a magyar bútoriparra nem ez a jellemző – valamennyi vállalkozás igényli ezt. A viszonylag csekély számú hazai gyártó, illetve az erősen koncentrált forgalmazás miatt a programok kidolgozása, a hatásvizsgálat stb. általában néhány hónap alatt elvégezhető, és megfelelő pénzek hozzárendelése esetén tehát igenis van megoldás a magyar bútoripar innovációs tevékenységének élénkítésére.
Az ágazat évtizedek óta jelentős anyagi gondokkal küzd. Anyagigényes iparág, drága gépekkel dolgozik, nagyok a szállítási, raktározási költségek, a profittartalom aránylag kicsi – nem véletlen, hogy a magyar bútoriparba lényegesen kevesebb külföldi tőke jött, mint pl. a pénzintézeti szférába (bankok, biztosítók) vagy akár a járműiparba. A piacgazdaság terjedésével s az ágazati privatizáció lecsengésével az iparág kikerült az állami irányítás alól, azaz nincs kormányzati bútoripari koncepció, s ami nagyobb baj, pénzforrás sem.
A bútorgyártók innovációi megvalósításának pedig az esetek legnagyobb részében a nervus rerum, a pénzhiány az oka. A vállalkozások zöme tőkeszegény, minimális likvid tőkéje van, s a fejlesztésre nincs forrása. A kurrens ágazatoktól eltérően itt a nagy gyártóknak sincs pénzük. Nem jobb a helyzet az alapanyaggyártók, vagy másik oldalon a forgalmazók esetében sem. Klasszikus beszállítói piac pedig még nem is létezik.
Eltér az uniós gyakorlattól, hogy Magyarországon a hitelfelvétel szinte lehetetlen, a bankok legalább kétszeres biztosítékot kérnek, a kamat mértéke — abban a ritka esetben, ha mégis sikerül hozzájutni — 20% körüli, ami reálértékben is meghaladja a 10%-ot. Alacsony percentű hitelfelvételi lehetőség pedig nincs, s az sem jelent vigaszt, hogy más iparágak is hasonló problémával küzdenek. A bútorgyártás és -szállítás
4 ugyanis egyike a legtőkeigényesebb ágazatoknak, így a probléma itt hatványozottan jelentkezik.
A Föld valamennyi országában az innováció előrejutásának a legfőbb problémája a pénzügyi akadályokban rejlik. Magyarország annyival van hátrább ebben a kérdésben, mint a világ élmezőnye, hogy egyrészt a vállalkozások tőketartalma lényegesen kisebb, mint nyugati társaié, másrészt állami és magán oldalról is hiányoznak azok a garanciális, banki és egyéb pénzintézeti hátterek, amelyek az innovációs fejlődést elősegíteni lennének hivatottak.
Másodlagos eszközök is lehetnének a fejlődés motorjai, pl. az adózás területén sokat segíthet a kutatás-fejlesztésre vonatkozó adóhalasztás, vagy éppen adóelengedés, továbbá a tőkeberuházásoknál a gyorsított leírás lehetősége, tanácsadóknak, szakértőknek adókedvezmény nyújtása stb. is mind-mind nagyon hasznos lehet. Egyegy részterület szakavatott művelése pedig akár az egész ágazat föllendülését maga után vonhatja, gondoljunk például az olasz bútordesign-ra s annak iskolateremtő hatására.
A pályázati úton nyerhető pénzek nyilvánossága, ha ez nem csak a kiírásra, hanem az elbírálásra és monitoringra is vonatkozik, ugyanúgy hasznos lehet, mint az innovatív ötletek megvalósításának állami vagy érdekképviseleti elősegítése. A bútorgyártók és forgalmazók ezt éppúgy igénylik, mint a pályázati rendszer szélesebb körű ismertetését.
A hazai bútoripar számára új tendencia a kilencvenes évektől a korábbi nagy termelési szériát produkáló állami vállalatok megszűnése, a kisvállalkozások megjelenése, a bútorkereskedelemben
pedig
a
nemzetközi
vállalatbirodalmak
magyarországi
térnyerése. Ez új helyzetet teremtett, amihez a már meglevő gyártó és forgalmazó vállalkozások különbözőképpen tudtak alkalmazkodni, sajnos többségükben nehezen vagy alig.
A hazai bútor minősége, formája bizony nem a világ élvonala, s az ár viszonylagos kedvezősége pedig ezt nem kompenzálja. A gyártónak a fejlesztésre nincs pénze, a
5 K+F-et pedig nem tudja az árban érvényesíteni, többek között ezért is kell a külső segítség.
A cluster
A bútorpiacra jellemző, hogy a külföldről bejövő, zömmel multinacionális bútorforgalmazó (nem gyártó!) cégek jelentős K+F felhajtó erőt gyakorolnak, amely végül is kikényszeríti a fejlesztést. Vonatkozik ez közvetlenül a gyártóra, de érinti az elsődleges és másodlagos beszállítóit is. Nyugat-Európa jó részében a probléma úgy nyer megoldást, hogy clusterek, helyi csomópontok jönnek létre, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egy-egy régióban a teljes vertikum megújulási lehetősége kedvezőbb legyen.
Ezért is külön üdvözlendő a Nyugat-Magyarországi Faipari Cluster, mely várhatóan 2001 második felében már megkezdi működését. A kezdeményezés különleges figyelmet érdemel. Egyrészt, mert Magyarországon ennek még nincs gyakorlata (pl. az esztergomi és győri próbálkozás is csak a járműiparra vonatkozik) és tapasztalata (valamennyi friss indítású), másrészt a faiparban ez az első ilyen törekvés. Ez azt jelenti, hogy a kezdeményezés nemcsak az ágazatra, hanem más iparágakra is iskolaértékű példa lehet. Sikere előrevetíti tömeges elterjedését, bukása évekre, évtizedekre visszavetheti a hasonló kezdeményezéseket.
A cluster nem varázseszköz. A korábbi, úgynevezett iparterület, iparvidék fogalma bizonyos megközelítésben ugyanezt jelenti. A lokális előnyök kihasználása a bútoriparban
különleges
fontossággal
bír,
hiszen
jellegénél
fogva
erősen
szállításigényes és helyigényes ágazatról van szó, még akkor is, ha a napjainkban forgalmazott termékek mindinkább elterjedt lapraszerelt változatai ezt valamelyest csökkentik.
A clusterben a nagy gyártó mögé fölsorakoznak az elsődleges helyi beszállítók. Szorosan mögéjük állnak a jobberek, a másod- és harmadlagos beszállítók. Így működik az ipari vertikum.
6 Az eredményes kezdeményezések láttán – hangsúlyozzuk: a cluster sikere az EU-ban nem mindenütt van jelen, de az Unió országainak többségében igen – Brüsszel támogatási rendszere már kedvezően fogadja az ilyen jellegű pályázatokat, s ez is egy fontos érv létrehozatala mellett. Nem jelenti ez azonban automatikusan a sikert. A cluster nem csodaszer, nem garancia, hanem csupán eszköz, lehetőség. Amit természetesen lehet jól, de lehet rosszul is menedzselni.
Az EU bútoripari clustereinek tapasztalatairól nemigen tudunk számot adni, amiben nem kis szerepe van annak, hogy a végterméket készítő cég beszállítóinak száma lényegesen kevesebb, mint a feldolgozóipari ágazatok többségében. Épp ezért különösen fontos a magas színvonalú szakmai menedzselés.
A Nyugat-magyarországi Egyetem
Mi az innovációban vagy a clusterben az egyetem szerepe? Mi a teendő? – lehet kérdezni. Mikor jutna el különben például egy bútorvasalathoz csavart szállító kisvállalkozó a K+F gondolatához? Miképp lenne az egyetemmel kapcsolata? Hogyan alakulna ki a helyi információs bázis?
Mint már szó volt róla, annak a tudásnak, ami a faszakmában Magyarországon létrejött, Sopron a letéteményese, s az ágazat szakmai elitjének többsége itt szerezte diplomáját. A közgazdaságtudományi karral kibővült egyetem pedig már nem csak technikai tudást, hanem gazdasági ismereteket is tudja adni. Túl ezen, az egyetem integráló szerepet is be tud tölteni, nem is beszélve arról, hogy az alkalmazott kutatások a cluster rendszerben olajozottabban mennek.
Az universitas intézetei, tanszékei többségükben alkalmazott kutatással is foglakoznak. A vállalati-tanszéki együttműködések sikere mindkét partner számára előnyös. A közös fellépés nagyobb pénzforrást is jelent, ma már nem csak az EU kiirásaiban, hanem a magyar kormányzati pályázatok esetén is. Azok a fejlesztési projektek, amelyek méretprobléma miatt egy-egy gyártó esetén szinte megvalósíthatatlanok, az egyetemi rásegítéssel megoldhatóvá válnak.
7 A bútortervezés, kutatás és fejlesztés cluster szintű partneri együttműködése értelemszerű. Ezáltal csökkenek a költségek, s megfelelő szervezés esetén a hatékonyság is nő. A koordinálás többletköltségét viszont a gyártók nem szívesen viselik,
az egyetem
ilyen
jellegű
szerepvállalása a
problémát
lényegesen
megkönnyítheti.
Az egyetem szerepe kulcsfontosságú lehet a bútorgyártók alkalmazottainak továbbképzésében, a legkorszerűbb tudás átadásában is. Ugyanúgy fordítva is: az üzemek meg tudják mutatni az új technológiákat, a legújabb gépeket, s az oktató így nem csupán a szakirodalomból értesül erről.
A szolgáltatásért az igénybe vevő fizet. Ez világos, mint ahogy az is, hogy összegének alacsonyabbnak kell lenni, mintha ez saját erőből valósulna meg. De az egyetem se krőzus, a kényszermegoldás a pályázati támogatások elnyerésében, a lobbyzásban van. Mivel ágazati támogatás nincs, EU és hazai kiírások jelenthetik a forrást, amihez kiegészítést jelent, ha a kutatási eredmények egy része (mind a tanszékek, mind a bútorgyártók számára) forintosítható.
A működő cluster rendszerben az informatikai központ hamar megtalálja a tényleges és potenciális partnereket, legyenek ezek gyártók, beszállítók, forgalmazók, fejlesztők stb. Az egyetemen már meglevő adatbázis karöltve a csatlakozó partnerekével nagy előrelépést jelenthet.
Az innováció gyorsítási lehetőségei
Az iparszerű bútorkészítés kialakulása az elmúlt száz évben teljesen átalakította az ágazatot. A sorozatgyártás, a tömegigény, a kevés fa alapanyag és még számos tényező azt eredményezte, hogy egyre kevesebb a fizetőképes kereslet minőségi, kizárólag fából készült bútorok iránt. A pozdorjaipar hazai felfutását segítette az igénytelen lakások tömeges megjelenése is. Az említett tendenciák ellenére a fejlesztés azonban itt is szükséges: az új anyagok és technológiák is igénylik az innovációt, sőt egyre hatványozottabban, mivel a bútor ma már nem egy életre szól.
8 A különféle nemzetközi felmérések azt jelzik, hogy ugyan nagyon különböző a vállalatok innovatívitása, de több rokon vonás is megfigyelhető. A feldolgozóiparban 1-2 éven belül a vállalatok több mint fele, a szolgáltató ágakban mintegy 40 százaléka bevezet innovációt. Ennek gyakorisága általában a vállalati mérettel növekszik és a feldolgozóiparon belül ágazatonként is nagy különbözőséget mutat. A felmérések megerősítették, hogy a saját K+F tevékenység mellett az innovációk létrehozásának és bevezetésének fontos további eszközei és feltételei vannak és lehetnek. Ilyen mindenekelőtt az állami segítség, az érdekképviseletek, szakmai szövetségek által nyújtott támogatás. A Magyar Innovációs Szövetség, a Bútorgyártók Szakmai Szövetsége és a hozzájuk hasonló profilú szervezetek lobbyzása ilyen szempontból mintaértékű lehet.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a feldolgozóiparban az innovációs célok között általában az első helyen a minőség javítását, a második helyen új piacok nyitását tartják
fontosnak.
Az
innovációk
indítását
akadályozó
tényezők
közül
a
leggyakoribbak a magas költségek, továbbá a gazdasági kockázat és a finanszírozási forrás hiányát, tehát a fő akadályt pénzügyi megfontolások és finanszírozási gondok képezik. Az információs forrásokat nézve a vállalkozók a piaci információk hiányát nagyobb arányban jelzik, mint a technológiára vonatkozó információkét. Így van ez a bútoriparban is.
Az információk költségeiben növekszik a nem K+F ráfordítások aránya és igen fontos információs forrást jelentenek a vevő-eladó és beszállító-fogyasztó kapcsolatok. Figyelemreméltó az az EU megállapítás, hogy az innovatív vállalatok az átlagosnál nagyobb arányban vesznek részt (főleg nemzeti és regionális) hálózatokban. A kooperációs K+F megállapodások gyakorisága a kisvállalkozásoknál 5 % körüli, azaz elenyésző, míg a nagyvállalatoknál 50 % fölötti. Feltételezésünk szerint a hazai bútoriparban ez az arány mindkét csoportban alacsonyabb, különösen, hogy Magyarországon a szakmában igazi nagyvállalat nincs is. Így a Nyugat-magyarországi egyetem tanszékei itt sok segítséget tudnak nyújtani.
A hazai bútorgyártók regionális hálózatokban való részvétele az EU és OECD arányoknál szintén lényegesen alacsonyabb, aminek egyik magyarázata, hogy az EU-
9 szemléletű regionális politika még Budapesten is csak nemrég nyert kormányzati elfogadást, s az egész szervezeti rendszer gyerekcipőben mozog.
Gyorsíthatja az innovációs folyamatokat a gazdasági élénkülés. A várhatóan a javuló életszínvonal is segíti a kereslet élénkülését, mint ahogy az utolsó negyedszázad stagnáló vagy visszaeső reálbérmozgása is kifejtette hatását. A bútorgyártók számára különösen fontosak a lakásépítési támogatások, hiszen a lakásvásárlási kedv élénkülése a bútorok iránti keresletet is növeli. Az üzleti prosperitás pedig az irodabútorok piaci helyzetét javíthatja.
Az innovativitás szempontjából kedvező, hogy a gyártók érzékelik azokat a kihívásokat, amelyeket a következő évek a számukra tartogatnak, átérzik a műszaki fejlesztés fontosságát, a K+F mindinkább domináló tényezőként való megjelenését és az innovációs folyamatokba való bekapcsolódás mind nagyobb szükségességét. Ezek olyan pozitívumok, amelyek nem elhanyagolhatóak és ennek megfelelően értékelni kell.
Kissé árnyékolják a képet a negatívumok. A teljes ábra megrajzolásához, a valósághű ábrázoláshoz azonban ez is szükséges, mint ahogy az élet velejárója az is, hogy bizonyos vállalkozások csődbe jutnak, helyzetük romlani fog, vagy az, hogy kicsiségüknél, pénzhiányuknál fogva a nagy áramlatokba jelenleg bekapcsolódni kénytelenek. Nem véletlen az, hogy az innovációs akadályozó tényezők közül legtöbben a pénzhiányt fogalmazták meg, és azt, hogy a kicsiség gyengeséget is jelent. Véleményünk és várakozásunk szerint, hogy külső szabályozással, felsőszintű támogatással oldhatók meg ezek a problémák, nem pedig magánerőből. Ne feledjük el, hogy itt zömmel olyan vállalkozásokról vannak szó, amelyek minimális tőkével rendelkeznek, és egzisztenciájuk, létük függ attól, hogy milyen jövőképet rajzolnak a mindenkori kormányok számukra.
Egy-egy százalékpontos társasági adó-, jövedelemadó, iparűzési adóváltozás számukra legalább annyira létkérdés, mint az, hogy kell-e fizetniük a kamarai tagdíjat, vagy az, hogy milyen információkhoz és közvetett támogatásokhoz juthatnak a következő időszakokban. Nem magyar sajátosság ez: az USA-tól kezdve az EU valamennyi
10 tagállamáig jellemző, hogy a vállalkozások (nemcsak a kicsik) nyúlkálnak az állami mankó után, az viszont nyugati specialitás, hogy a kicsik több segítséget kapnak.
Kutatásaink szerint az innovációra vonatkozó információ-szolgáltatás, az innovációs folyamatok állami támogatása stb. Magyarországon még mindig a K+F szektorra szűkül. Az itt rendelkezésre álló pénzek mozgatása a clusterben szinte determinálja az egyetem szerepét.
EU csatlakozásunk határidőben is sürgeti azokat a politikai-gazdasági döntéseket, amelyek a hazai bútoripar élénkítését és EU-konform jellegét igénylik. Még akkor is igaz ez, ha a drága szállítási költségek s a hazai piac gyenge fizetőképessége miatt nem kell számottevő konkurenciával számolni. Az innováció támogatása viszont egyik kulcseleme lehetne a magyar bútorexport felfutásának, különösen a szomszédos országokba.
Budapest, 2001. január
11 Irodalomjegyzék
Evangelista, Rinaldo et alia: Monitoring Innovation in European Industry. In: International Journal of the Economics of Business. November 1998.
Job creation and Competitiveness through Innovation.The European Round Table of Industrialists (ERT). Brussels, 1998.
A Magyar Kisvállalati Társaság könyvei és hírlevelei.
OECD [1993]: Oslo Manual. Magyarul: Oslo Kézikönyv. Miniszterelnöki Hivatal, 1994.
OECD [1997]: National Innovation Systems: Background Report.
OECD [1998]: Technology, Productivity and Job Creation, Best Policy Practices. Highlights.
OECD [1999]: Managing Innovation Systems.
OECD [1999]: High Growth Firms and Employment.
OMFB tanulmány: A mikro-, kis – és középvállalkozások innovációs tevékenysége. képessége és készsége 1999.
Román Zoltán [1999]: A kis- és középvállalatok az EU-csatlakozás tükrében. Európai Tükör Műhelytanulmányok 51. ISM.
Joseph A. Schumpeter [1980] : A gazdasági fejlődés elmélete. KJK.
Technology Transfer, Information Flows and Collaboration. Manchester School of Mana-gement: 1996.
12
UNICE [1999]: Fostering Entrepreneurship in Europe. The UNICE Benchmarking Report 1999. Brussels. . .
