MÓDSZERTANI TANULMÁNYOK
INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM – STATISZTIKA (V.) DR. LAKATOS MIKLÓS Jelen tanulmánnyal tovább folytatjuk azt a sorozatot,1 amelynek célja, hogy röviden, közérthető formában – különböző szakirodalmi háttéranyagok, a törvények indoklásának segítségével – bemutassuk a statisztikai információs rendszerre ható – az adatvédelemmel kapcsolatos – legfontosabb jogszabályokat, és rámutassunk azokra az összefüggésekre, amelyek alapvetően befolyásolják a statisztikai munkát. Témánk szempontjából döntő jelentőségű volt, hogy az Alkotmánybíróságnak a személyi számról és annak használatáról szóló határozata (11/1990. (V.1.) AB hat.; 15/1991. (IV.13.) AB hat.) hatására az Országgyűlés elfogadta az ún. Adatvédelmi (1992. évi LXIII.) és az ún. Nyilvántartási (1992. évi LXVI.) törvényt. Ez utóbbi törvény szabályozta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos teendőket, és igyekezett eleget tenni az Alkotmánybíróság által előírt kívánalmaknak. Ennek keretében szabályozta a személyiadat- és lakcímnyilvántartás működésének törvényes feltételeit, így többek között a nyilvántartás adattartalmát, szervezetét és a személyazonosító jel képzésének módját. Fontos rendelkezése volt, hogy határidő megjelölésével szűkítette a személyazonosító jel használatára feljogosított közigazgatási, illetőleg közfeladatot ellátó szervek körét, valamint a célhoz kötöttség figyelembevételével határozta meg a nyilvántartásból történő adatszolgáltatások rendjét, és rögzítette a polgároknak a nyilvántartással kapcsolatos alapvető jogait és kötelességeit. A Nyilvántartási törvény a személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig tette lehetővé, illetőleg kimondta, hogy a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot és annak használatát külön törvénynek kell megállapítania. A kormányzat – különböző okoknál fogva – időzavarba került, nem tudott eleget tenni az alkotmánybírósági határozatoknak, ezért az ún. „Bokros csomagot” tartalmazó törvény keretében (1995. évi XLVIII. tv.) a Nyilvántartási törvény egyes rendelkezéseit módosította, többek között a személyazonosító jel használatát 1999. december 31-ig meghosszabbította. Az Alkotmánybíróság határozata (46/1995. (VI.30.)) – nem meglepő módon – a személyazonosító jel használatának meghosszabbítására és alkalmazásának kiterjesztésére 1 Lásd: Statisztikai Szemle. 1994. évi 7. sz. 547–559.old., 8–9. sz. 625–636. old., 10. sz. 761–777.old., 1996. évi 4. sz. 294–303. old.
494
DR. LAKATOS MIKLÓS
tett kísérletet alkotmányellenesnek nyilvánította. Az Alkotmánybíróság lényegében megismételte a 15/1991. (IV.13.) AB határozatban foglaltakat, és megsemmisítette a törvény vonatkozó rendelkezéseit. Határozatában kifejtette, hogy a személyazonosító jel használatának további időbeli kiterjesztésére kényszerítő ok nem áll fenn, és a jövőben a jogalkotás számára mintegy követelményként annak az igénynek adott hangot, miszerint „Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően az alapjogi védelem szempontjait érvényesítve – a célhoz kötöttség elve és az osztott információs rendszernek alkotmányos követelménye – határozható meg”. Ez a megállapítás azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság elfogadhatónak tartja a nehezen összekapcsolható „ágazatspecifikus” nyilvántartásokat és e nyilvántartások azonosító jelrendszereit. Az alkotmányosság biztosítása érdekében a kormány javaslatára az Országgyűlés a személyazonosító jel használatát 1996. december 31-ig meghosszabbította és egyidejűleg elfogadta a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvény szabályozási koncepcióját tartalmazó országgyűlési határozatot is (122/1995. (XII. 22.) OGY határozat). Törvény a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról 2 A törvény az említett országgyűlési határozatnak megfelelően a következő alapelvekre épül: – csak az ágazatspecifikus (osztott) nyilvántartási rendszerek tekinthetők alkotmányosnak; – több személyazonosító kód együttes és kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes; – a személyes adatoknak az azonosító kódok segítségével történő felhasználása az érintettek számára (adatalanyoknak) legyen átlátható.
Az ágazatspecifikus (osztott) nyilvántartási rendszerek elvének megfelelően a törvény három szakazonosító jel bevezetéséről rendelkezik oly módon, hogy szabályozza az azonosító kódok képzését, kezelését, továbbítását, rögzíti az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett polgároknak az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit. A három azonosító jel (kód) a következő. 1. Adóazonosító jel: az adózással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele, amelynek használata az állami adóhatóság nyilvántartásában kötelező, de a használatára jogosultak (kötelezettek) között találhatók a más adóhatóságok (az önkormányzat jegyzője, a vámhatóság, az illetékhivatal), valamint az állami adóhatóság számára adatszolgáltatást teljesítő szervek és polgárok is. 2. Társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ): a jóléti és szociális igazgatással kapcsolatos azonosító jel, melyet főleg a nyugdíj- és egészségbiztosítás, az egészségügyi, a munkaügyi és a szociális igazgatás használ (ez az azonosító jel már e törvény megalkotása előtt is létezett). 3. Személyi azonosító: ezt az azonosítást alkalmazzák a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a honvédelmi és ingatlan-nyilvántartás, a bíróságok, a nemzetbiztonsági szol2 Az 1996. évi XX. törvényt a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról az Országgyűlés az 1996.március 26-i ülés napján fogadta el (Megjelent: Magyar Közlöny. 1996. évi 26. sz. 1426–1436.old.)
INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM
495
gálatok, a választási, népszavazási, népi kezdeményezési, népiülnök-választási eljárásban érintett polgárok és szervek, valamint a nyomozóhatóságok. 1997. január 1-jétől a személyi azonosítón a korábban kiadott személyazonosító jelet (ún. személyi számot) is érteni kell.3 Ez azt is jelenti, hogy a személyazonosító jellel (ún. személyi számmal) rendelkező polgárok nem kapnak új személyi azonosítót. E megoldás költségkímélő, és így elkerülhetővé vált, hogy minden érintett polgár számára új azonosító kód kerüljön képzésre és kiadásra. (Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy bár az Alkotmánybíróság korábban kifogásolta a személyi számnak az egyén nemére és korára utaló ún. „beszélő” jellegét, de belátva a változtatással járó anyagi terheket e törvény kapcsán nem emelt kifogást a személyi azonosító eddig használt képzésével szemben. Ugyanakkor 1997. január 1. után az ún. ellenőrző számjegy algoritmusát már másképpen képezik, mint 1997. január 1. előtt.) Kapcsolati kód A kapcsolati kód alkalmazása lehetővé teszi, hogy – az érintett polgárnak természetes személyazonosító adatokkal történt azonosítása után – az adatkezelők közötti kapcsolat egymás azonosító kódjának megismerése, illetve a természetes személyazonosító adatok rendszeres átadása nélkül valósuljon meg. A kapcsolati kódot mindig az az adatkezelő képezi, akinek a rendszeréből az adatigénylés történik, azt rajta és az adatigénylőn kívül más nem ismerheti meg. A kapcsolati kód a különböző nyilvántartások összekapcsolását és ezzel új tartalmi adatállomány létrehozását nem teszi lehetővé, csupán a törvény által engedélyezett adatátadások lebonyolítását egyszerűsíti. A kapcsolati kód használatának lényege tehát, hogy az adatok átadása–átvétele úgy történjen meg, hogy az egyes rendszerekben meglevő adatállományok – a törvényben engedélyezett mértéken túl – ne kapcsolódjanak össze és ne sérüljön a személyes adatok kezelésének célhoz kötöttséggel kapcsolatos alapelve. A törvény külön megemlíti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a törvényes adatátadások megkönnyítésére kapcsolati kódot képezhet. (26. §) A kapcsolati kódnak ugyanazon polgárra vonatkozóan adatkérőnként eltérőnek kell lennie és csak addig az időtartamig kezelhető, amíg az adatkezelés törvényi feltételei adottak. Az adatkezelési cél teljesítése után a kapcsolati kódot mind az adatkérő, mint az adatátadó nyilvántartásából törölni kell. A törvény az 1–3. §-okban összefoglalja a szabályozás célját és hatályát, és meghatározza az alapvető fogalmakat. Kimondja, hogy csak a jelzett azonosítási módokról rendelkezik, és nem kívánja tiltani a hatálya alá tartozó adatkezelők számára más azonosító kódok vagy belső azonosításra szolgáló technikai kódok alkalmazását. (Például továbbra is használható a nyugdíjfolyósítási törzsszám, de – egyéni vállalkozók esetén – ide sorolhatjuk a statisztikai számjelet is.) A jogalkotó a 4–10. §-okban az azonosító módokkal kapcsolatos általános szabályokat foglalta össze. Lényeges megállapítás, hogy a főszabály szerint a polgárt a természetes személyazonosító adataival (például családi és utónév, nem, anyja neve, születési idő, hely) kell azonosítani. (Lényegében azokkal az adatokkal, amelyek a személyi igazol3 A törvény – egy kissé erőltetett módon – úgy próbál különbséget tenni a régi és az új azonosító között, hogy a régit „személyazonosító jelnek” az újat pedig „személyi azonosító”-nak nevezi.
496
DR. LAKATOS MIKLÓS
ványban megtalálhatók.) A törvény rendezi az azonosító kód kiadásával kapcsolatos szabályokat. Kimondja, hogy az azonosító kódok mindegyikéről külön hatósági igazolványt kell kiadni, és szabályozza a kiadással kapcsolatos egyéb részleteket. Az azonosító kód olyan személyes adat, amely nem utalhat különleges (például nemzetiségi) adatra. Kezelni csak akkor szabad, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy alkalmazását törvény rendeli el. A továbbiakban a jogalkotó részletezi az egyes azonosító módokkal kapcsolatos alapvető szabályokat. A törvény 11–20. §-a az adóazonosító jelről rendelkezik. Az adóazonosító jelet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) képezi, használata e hivatal nyilvántartásaiban kötelező, de az adózással kapcsolatos tevékenységük ellátásához más adóhatóságok (vámhatóság, az önkormányzat jegyzője, illetőleg az illetékhivatal) is használhatják. Az adóazonosító jelet tartalmazó adóigazolványt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján állították ki. (Ez bizonyos összhangot feltételez a személyiadat- és lakcímnyilvántartással.) A 15. § arra kötelezi a polgárt, hogy az adóigazolvány adatait – különösen az adóazonosító jelet – a törvény által felhatalmazott szerveknek mutassa be. (Fel kell hívni a figyelmet, hogy annak a polgárnak, akinek valamilyen vállalkozása van vagy forgalmi adó fizetésére kötelezett, az ún. adószámát is meg kell tartania, ugyanis ez az azonosító az egyént nem mint magánszemélyt, hanem mint vállalkozót azonosítja. Ez a kettősség a statisztikai rendszer működését is befolyásolja, melyre a későbbiekben visszatérek.) A jogalkotó lényegében az adatkezelés célhoz kötöttséggel kapcsolatos elvének tesz eleget, amikor felsorolja, hogy az adóazonosító jelet mely szervek, mely feladataikkal összhangban kezelhetik. (Például ide tartoznak a bíróságok, a nyomozóhatóságok, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a munkaügyi központok, de nem tartozik ebbe a körbe a Központi Statisztikai Hivatal.) A törvény – óvatosságból, az egyértelműség biztosítása érdekében – kimondja, hogy amikor az adóhatóság részére az adatszolgáltatásra kötelezett szerv (például a munkabért kifizető munkáltató) az adóazonosító jelet kezeli, akkor azt csak e feladat teljesítésével összefüggésben használhatja. A törvény 21–27. §-a a társadalombiztosítási jellel (továbbiakban: TAJ-szám) kapcsolatos szabályokat tartalmazza. A TAJ-szám az egészségbiztosítási, szociális, egészségügyi és munkaügyi nyilvántartásokban szereplő személyek egyedi azonosítására szolgáló azonosító kód, melyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) képez. A személyi számmal kapcsolatos alkotmánybírósági határozat szellemében és az egészségügyi szolgáltatási rendszer átalakításának, illetve jobb működésének biztosítása érdekében már e törvény hatálybalépése előtt kiosztásra került a TAJ-számot is tartalmazó hatósági bizonyítvány, illetve a külön törvény szerint kiállított, az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére is jogosító okmány. A törvény úgy rendelkezik, hogy ezek az okiratok is hatósági igazolványnak minősülnek. A törvény ebben az esetben is rendelkezik a TAJ-szám kezeléséről és továbbításáról, melyre az egészségbiztosítási szervet, a kifizetőhellyel rendelkező munkáltatót, a társadalombiztosítási törvényben adatszolgáltatásra kötelezett szerveket, valamint az egyes feladatokat nevesítve – célhoz kötötten – az egészségügyi ellátó hálózat szerveit, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, a szociális és munkaügyi igazgatás szerve-
INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM
497
it, továbbá az egészségügyi ellátással összefüggésben a büntetés-végrehajtási (fogvatartó) szerveket jogosítja fel. (A felsorolásból kitűnik, hogy a KSH nem tartozik ebbe a körbe.) A jogalkotó a célhoz kötöttség elvének tisztább érvényesülése érdekében a TAJ-szám kezelésével, illetve továbbításával kapcsolatos rendelkezéseket külön-külön paragrafusban szabályozza. Szintén a pontosabb szabályozást szolgálja, hogy a törvény rendelkezik arról, hogy az OEP a törvényes adatátadások érdekében hogyan és milyen feltételekkel képezhet kapcsolati kódot. A törvény jelentős mértékben újraszabályozta a volt személyazonosító jellel (személyi számmal) kapcsolatos jogviszonyokat. (A törvény-előkészítés stádiumában még az is felmerült, hogy e törvény rendelkezéseit az ún. Nyilvántartási törvény (1992. évi LXVI. tv.) keretében szabályozzák.) Végül a megoldás az lett, hogy a személyi azonosítóval kapcsolatos legfontosabb szabályokat e törvény tartalmazza, és e mellett az ún. Nyilvántartási törvény is hatályban marad, igaz jelentős módosításokkal. A törvény 28–37. §-ai foglalják össze a személyi azonosítóval kapcsolatos szabályokat. A személyiadat- és lakcímnyilvántartásban a személyazonosító jel helyébe lépő személyi azonosító kód képzését e törvény a továbbiakban is a nyilvántartás központi szervének a hatáskörébe utalja. Ez a szerv lényegében a volt Állami Népességnyilvántartó Hivatal (ÁNH) illetve az Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal (OSZH) örökébe lépett „Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal” (a bürokráciában használatos, némiképpen találó rövidítés szerint KÖNYV). Az Adatvédelmi törvénnyel összhangban a szabályozás abból indul ki, hogy a személyi azonosító személyes adat, ezért azt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervei csak a törvény felhatalmazása vagy a polgár írásbeli hozzájárulása alapján kezelhetik. A jelen törvény a személyi azonosító kezelésére jelentős számú felhatalmazást tartalmaz. A célhoz kötöttség elvének érvényesítése érdekében a 32. § alatt felsorolja mindazokat a szerveket, amelyek – e törvényben meghatározott feladataik ellátásához – jogosultak a polgárok személyi azonosítóját kezelni. (A teljesség igénye nélkül például adatkezelésre jogosult az anyakönyvvezető, a külképviseleti hatóság, a hadkiegészítő parancsnokság, a választási szerv, a polgármester meghatározott feladatok vonatkozásában.) A személyi szám miatti alkotmányos aggályok is hozzájárultak ahhoz, hogy a törvény nemcsak a személyi azonosító kezelésére jogosultakról rendelkezik, hanem külön paragrafusban (36. §) szabályozza a személyi azonosító továbbítására jogosultak körét, sőt külön rendelkezik arról (37. §), hogy rendszeresen kik kaphatnak adatot a személyiadatés lakcímnyilvántartásból. A személyi azonosítóval kapcsolatos jogszabályi rendelkezések tehát nemcsak e törvény keretein belül találhatók, hanem az ún. Nyilvántartási törvény is tartalmaz szabályokat a személyi azonosító használatról. A jogszabályok összehangolása érdekében e törvény egyfelől átmeneti rendelkezéseket tartalmaz a korábbi személyazonosító jel használatával kapcsolatban, másfelől pedig az ún. Nyilvántartási törvény azon rendelkezéseit módosítja, amelyek e törvény elfogadása miatt szükségessé váltak. E módosítások érintik a statisztikai információrendszerrel kapcsolatos rendelkezéseket is. E törvény rendelkezéseinek ismertetéséből látható, hogy a személyi azonosító kezelését, továbbítását és rendszeres adatátadását szabályozó részekből hiányzik a statisztikai
498
DR. LAKATOS MIKLÓS
információrendszerre, illetve a KSH-ra mint intézményre történő utalás. Ugyanakkor az ún. Nyilvántartási törvény néhány rendelkezése tartalmazott ezzel kapcsolatos szabályokat, és a szabályok némelyikét módosítja e törvény. (Témánk szempontjából kiemelt fontosságú, hogy ismertessük a statisztikai információ-rendszerrel kapcsolatos módosított szabályokat, ezért e paragrafusokat szó szerint idézzük.) E törvény 43. §-a tartalmazza a módosított rendelkezéseket. a) A Nytv 2. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A nyilvántartás szervei statisztikai célra – a népszámlálással kapcsolatos feladatok és a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célú adatkezelése kivételével – csak olyan módon szolgáltathatnak adatot, amellyel a polgár és az adat kapcsolata nem állítható helyre”. g) A Nytv 21. §-a az alábbi h) ponttal egészül ki: „...adatokat jogosultak igényelni: h) a Központi Statisztikai Hivatal a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához”. i) A Nytv 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „23. § E törvény felhatalmazása alapján a 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti adatok igénylésére jogosultak: a) a választási szerv és a választási munkacsoport az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselők, a kisebbségi önkormányzati képviselők a polgármesterek, a társadalombiztosítási képviselők választásáról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényekben és önkormányzati rendeletekben, továbbá a népszámlálásról szóló törvényben előírt feladatok ellátásához.
E módosítások alapvetően nem változtatták meg a polgárok személyi adatainak és lakcímének statisztikai célú adatkezeléséről szóló szabályozást. Az a) pontban jelezett módosítás, „a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célú adatkezelése” című kitétel csak pontosította, illetve kiterjesztette azt, hogy e nyilvántartás szervei mikor szolgáltathatnak azonosításra alkalmas módon adatokat. A g) pontban jelzett új bekezdés pedig kimondja, hogy a KSH a nyilvántartás szerveitől – a természetes azonosítók alkalmazásával – mikor igényelhet adatot. (Ez azt jelenti, hogy csak olyan adatokról lehet szó, amelyek a személyi azonosítót nem tartalmazzák.) Az i) pont pedig jelzi, hogy a népszámlálásról szóló törvényben lehetőség van a nyilvántartás szerveitől olyan adatokat is igényelni, melyek a személyi azonosítót is tartalmazzák. (Ez a szabály viszont azt jelenti, hogy ebben az esetben mód van a személyi azonosító kezelésére is.) Összességében ezek a szabályok azt jelentik, hogy a statisztikai célú adatkezelések főleg olyanok lehetnek, amelyekből a polgár és az adat kapcsolata nem állítható helyre, ha viszont a jogszabály engedi, akkor főleg az ún. természetes azonosítás használata lehetséges, és csak kivételes esetben lehet a személyi azonosítót statisztikai célból alkalmazni. A törvény még számos ponton módosítja az ún. Nyilvántartási törvényt, azonban ezek a módosítások főleg jogtechnikai szempontból igazítják egymáshoz a két törvény rendelkezéseit. (A módosítások új elemként tartalmazzák többek között a kapcsolati kód személyiadat- és lakcímnyilvántartásban történő használatának részletes szabályait. Erre azért van szükség, mert az azonosító kódot kezelő szervezetek főleg a kapcsolati kód révén igényelhetnek adatot a nyilvántartási szervezetektől.) Már az azonosítási módokkal foglalkozó országgyűlési határozat is kötelezte a kormányt, hogy terjessze elő az ágazati törvényeknek, az ágazatok adatkezelésének, adattovábbításának részletes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. (Mintegy folytatásaként az ismertetett törvénynek.)
INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM
499
Adóazonosító – Társadalombiztosítási azonosító – Személyi azonosító Az adóazonosító jel, a társadalombiztosítási azonosító jel és a személyi azonosító használatával kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvény4 elsősorban azokat a törvényeket kívánja összhangba hozni a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról szóló 1996. évi XX. törvény (továbbiakban SZÁZ tv.) rendelkezéseivel, amelyek eddig a személyazonosító jel használatára adtak felhatalmazást. Ennek a törvénynek megfelelően: – a SZÁZ törvény alapján a személyi azonosító használatára jogosult adatkezelők tekintetében meghatározza, hogy e jelet milyen célból és mely adatok kezeléséhez használhatják, továbbá e jel segítségével milyen más adatkezelésekkel tarthatnak kapcsolatot (igényelhetnek adatot); – a vonatkozó törvények módosításával rendelkezik a személyazonosító jelnek adóazonosító jellel történő kiváltásáról azokra az adatkezelőkre kiterjedően, akiket a SZÁZ törvény e jel használatára feljogosít, valamint más adatkezelőkkel – elsősorban a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerveivel – való kapcsolattartás módjáról; – a törvény tartalmazza azon adatkezelőkre vonatkozó részletes szabályokat, amelyek eddig a személyi azonosító jelet használhatták, azonban a hivatkozott törvény szerint TAJ-szám kezelésére kapnak felhatalmazást.
A törvény továbbá néhány kiegészítő rendelkezést tartalmaz abból a célból, hogy az azonosító jelek alkalmazásának jogalapját törvényi szintre emelje. Jelen dolgozatnak nem célja, hogy az összes ágazati törvény módosításával kapcsolatos rendelkezést bemutassa. Ezért csak felsorolásszerűen jelezzük, hogy milyen sokrétű életviszonyokat érint a különböző azonosító jelek használata: – adó- és vámigazgatás, – nyugdíj- és egészségbiztosítás, – egészségügyi és szociális igazgatás, – ingatlan-nyilvántartás, – anyakönyvi igazgatás, – választási eljárás, – honvédelmi igazgatás, – rendészeti igazgatás, – büntetés-végrehajtás, – nemzetbiztonság, – statisztika.
Néhány területet érintő rendelkezésekhez bővebb magyarázatot fűzünk. Az adó- és vámigazgatás területén a vonatkozó törvény gyűjtő fogalomként használja az „adóazonosító szám”-ot, amelyen az ún. adószámot (amelyet a vállalkozók is használnak) és az adóazonosító jelet (ami minden adózó polgárnak van) is érteni kell. Fontos rendelkezés, hogy a törvény igyekszik olyan jogi környezetet teremteni, melynek eredményeképpen a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint az adózással kapcsolatos nyilvántartás összhangja – az azonosíthatóság tekintetében – biztosítva legyen. (Például a lakcímváltozást elég legyen csak a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének bejelenteni.) 4 Az 1996. évi LXVI. törvényt az adóazonosító jel, a társadalombiztosítási azonosító jel és a személyi azonosító használatával kapcsolatos törvények módosításáról az Országgyűlés az 1996. július 3-i ülésnapján fogadta el. (Megjelent: Magyar Közlöny. 1996. évi 61. sz. 3920–3930. old.)
500
DR. LAKATOS MIKLÓS
Az Egészségügyi törvény egészségügyi és szociális igazgatás területét érintő, statisztikai célú adatkezelésekkel kapcsolatos kitételeiről a következőképpen rendelkezik. 12. § Az Eütv. a következő 90/B. §-sal egészül ki: „90/B. § (1) A 90/A. § (1) bekezdése szerinti adatok – a TAJ-szám kivételével – személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célra felhasználhatók és átadhatók. (2) A 90/A. § (1) bekezdése szerinti adatok statisztikai célú felhasználásra személyazonosításra alkalmas módon a) az érintett személy hozzájárulásával, b) az élveszületésekről és halálozásokról a születés, illetve halálozás helye szerint illetékes anyakönyvvezető útján a Központi Statisztikai Hivatalnak átadhatók.”
A főszabály az, hogy a statisztikai célra felhasználható adatok (például foglalkozás, lakóhely) – azonosításra alkalmatlan módon – átadhatók. Kivéve, ha az adott személy hozzájárul, illetve népmozgalmi adatfeldolgozás a cél. (Ez a rendelkezés megteremti az Egészségügyi törvény és a Statisztikai törvény összhangját.) Azonban a TAJ-szám átvétele ebben az esetben is tilos, az adatátadás természetes azonosítók révén történik. 37. § (1) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Stt.) 6. §-a szövegének számozása (1) bekezdésre módosul, és f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A KSH feladata:) „f) az Országos Statisztikai Tanács bevonásával a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakítása, a számjelek meghatározása, készítése, nyilvánosságra hozatala, valamint használatuk kötelezővé tétele, statisztikai regiszter működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése,” (2) Az Stt. 6. §-a a következő (2) és (3) bekezdéssel egészül ki: „(2) A statisztikai regiszter az adatszolgáltatók nyilvántartása érdekében a jogi személyiségű gazdasági szervezet, a gazdasági tevékenységet (vállalkozást) folytató természetes személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét, statisztikai azonosítóját, statisztikai csoportképző ismérveinek kódját, valamint az annak meghatározásához szükséges alapadatokat, székhelyét és levelezési címét, telefon-, telex- és telefaxszámát tartalmazza. (3) A statisztikai regiszter (2) bekezdés szerinti tartalma – a csoportképzés alapjául szolgáló alapadatok kivételével – nyilvános.”
A statisztikai adatgyűjtési rendszerek nélkülözhetetlen kelléke a gazdasági szervezetek (vállalkozások) regisztere (névjegyzéke). A gazdaságstatisztika nem képes hiteles, a gazdasági élet szereplőit azonosítani tudó regiszter nélkül működni. Ez a kérdés a korábbi évtizedekben azért nem vetődött fel ilyen élesen, mert a gazdasági szervezetek száma nagyságrendekkel kisebb volt, mint jelenleg, és a statisztikai adatgyűjtések jelentős részben teljes körűek voltak. Jelenleg viszont terjedőben vannak a reprezentatív adatfelvételek és a reprezentativitás elve jelentős sérülést szenved, ha a minta kialakítása pontatlan, hibás regiszterek alapján történik. A nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozás is szükségessé teszi azt, hogy a nemzetközi statisztikai adatszolgáltatás hiteles és pontos statisztikai regiszterek alapján működjön. Ennek érdekében a törvény úgy módosította a statisztikai törvényt, hogy még inkább világossá váljon, hogy a KSH feladatai közé tartozik a statisztikai regiszter(ek) működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése. A törvénymódosítás – a nyilvánosságra hozás kötelezettsége miatt – a regiszter tartalmát pontosan meghatározza, ezzel elhatárolja a vállalkozó azonosítóját annak szemé-
INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM
501
lyi azonosítójától. (Ez azt jelenti, hogy a statisztikai regiszter a természetes személyt kizárólag vállalkozói minőségében tartja nyilván.) Fontos része még a törvénymódosításnak, hogy a nyilvánosságra hozás a csoportképzés alapjául szolgáló alapadatokra nem terjed ki. (Például nem lehet a névjegyzéket – a konkrét dolgozói létszám szerint – nyilvánosságra hozni, csak azt, hogy a gazdasági szervezetek között milyen nagyságkategóriába tartoznak.) A népmozgalmi statisztikai rendszer működése szempontjából a törvénymódosítás pontosította a személyes adatok körét, és felvette a személyes adatok közé az állampolgárság ismérvét. (3) Az Stt. 10. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A népmozgalmi események statisztikai felmérése céljából a KSH a következő személyes adatokat gyűjti: név, lakcím, állampolgárság, születési hely és idő, nem, családi állapot, iskolai végzettség, gazdasági aktivitás, foglalkozás, munkahely, gyermekek száma, a népmozgalmi eseménnyel összefüggő egészségi állapot, az anyakönyvezés helye, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma, a népmozgalmi esemény és a kapcsolódó népmozgalmi események helye és ideje.”
Az ismertetett két jogszabály kapcsán feltételezhetjük, hogy a személyi számmal kapcsolatos, az Alkotmánybíróság által kifogásolt jogi diszharmónia megszűnt, olyan – igaz kissé bonyolultra sikerült – jogi környezet alakult ki, amely megfelel az alkotmányosság követelményeinek. A kialakult ún. osztott információs rendszerek szisztémája ugyan megfelel az alkotmányosság követelményeinek, azonban ez a rendszer felvet néhány olyan problémát, amely már a személyi szám bevezetése előtt is jellemezte a magyar közigazgatást.5 A személyi szám bevezetése előtti évtizedekben ugyanis – amikor szintén voltak „osztott információs rendszerek” – az egyes igazgatási apparátusok monopolizálták az adatokat, nem voltak igazán érdekeltek az egységesítésben és a különböző állami hivatalokban „bolyongó” polgároktól külön-külön kérték ugyanazokat az információkat. Remélhető, hogy ez a helyzet nem fog újratermelődni, és az alkotmányosság keretein belül olyan józan – a személyiség jogait maximálisan figyelembe vevő, a célhoz kötöttség elvét alkalmazó – rendszer alakul ki, amely biztosítja az osztott információs rendszerek minimális összhangját. E kívánalom teljesülését elősegítheti az, hogy az egyes azonosító módokat kezelő információs rendszereknek módjuk lesz – legalább önmagukon belül – biztosítani az egységességet, és az információszabadsággal, valamint az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok megalkotása és alkalmazása révén, a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével megoldhatóvá válik az információrendszereknek egymás közötti – az állam és a polgár érdekeit figyelembe vevő – hatékony kommunikációja. E kereteken belül külön téma a statisztikai információrendszer működése, kapcsolódása az osztott információs rendszerekhez. Mint a jogszabályok elemzéséből kitűnik, a statisztikai szolgálat általában nem kapott felhatalmazást az adóazonosító és a társadalombiztosítási azonosító jel használatára, és a személyi azonosítót is csak meghatározott feltételek mellett használhatja. Mint már jeleztük, a statisztikai szolgálattal kapcsolatos legfontosabb szabályokat a statisztikai törvény tartalmazza. A törvény 21. § (4) bekezdése kimondja, hogy – a statisztikai szolgálat iránti bizalom jeleként – a KSH statisztikai 5
Lásd dr. Lakatos Miklós: A személyiség joga, az állam működőképességének joga. (Valóság. 1993.évi 3. sz. 1–9. old.)
502
DR. LAKATOS: INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM
célú feldolgozásra egyedi azonosításra alkalmas módon is átvehet adatokat. Az adatátvétel azonban főleg a természetes azonosítók alkalmazásával valósulhat meg, és – a személyes adatok vonatkozásában, adatfajtánként – az ún. ágazati törvények felhatalmazására is szükség van. A statisztikai munka természetéből adódik, hogy főleg olyan adathalmazokkal dolgozik, amelyeknél az információk egyediségének nincs jelentősége, ezért csak kivételesen lehet szükség az egyedi azonosításra. (Ez a megállapítás nem vonatkozik a statisztikai regiszterekre, amelyeknek lényege az egyedi azonosíthatóság, azonban ezt a kérdést – mint jeleztük – törvényi szintű szabályozás rendezte.) * Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a jelen tanulmányban elemzett két törvény megalkotásával újabb lépés történt az információszabadsággal és adatvédelemmel kapcsolatos életviszonyok szabályozására. Ez azt jelenti, hogy lassan végéhez közeledik az e témakört szabályozó törvények megalkotása, és a jövőben főleg a meglévő jogszabályok – a felgyülemlett tapasztalatok alapján történő – módosítása, a jogharmonizáció biztosítása, az alacsonyabb szintű végrehajtási típusú jogszabályok megalkotása lesz a fő feladat, melynek alakulásáról megfelelő időközönként szintén beszámolunk. TÁRGYSZÓ: Információ. Adatvédelem.
SUMMARY The study is the fifth part of the series of articles made for that purpose to present the most important statutory provisions concerning data protection which exert influence on the statistical information system. For this reason the author drew on various materials of special literature as well as on the preambles to bills. The correlations influencing fundamentally statistical activity are also shown in the article.
