Indul a Túzok Tusa I. fordulója! A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja idén is meghirdeti természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára. A verseny két levelező és egy játékos, gyakorlati fordulóból áll. A döntőbe a két forduló után legtöbb pontot elért hat csapat jut tovább, akik 2014. május 9-én, Szarvason, az Anna-ligetben mérik össze tudásukat. A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk. Egy iskolából akár több csapat is nevezhet. A kitöltött feladatlapokat levélben vagy e-mail-ben várjuk. A borítékra kérjük ráírni: Túzok Tusa Az első forduló feladatainak beküldési határideje: 2014. március 14. péntek A feladatlapon kérjük feltüntetni az iskola, az osztály valamint a csapat és a csapattagok nevét. Postacím: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont 5540 Szarvas, Anna-liget 1. e-mail:
[email protected] A vetélkedő feladatai idén az első fordulóban az év madara, a Körös-Maros Nemzeti Park címerállata, a túzok körül forognak , míg a második fordulóban már sokkal általánosabb, sokrétűbb természetismereti tudásról is számot kell majd adni. A versenyzők a felkészüléshez és a feladatok megoldásához segítséget találnak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján, a www.kmnp.hu címen.
Bővebb információ: Gergely Attiláné – területi idegenforgalmi ügyintézőnél,
[email protected] e-mail címen vagy a +36-66/313-855 és a +36-30/475-1789 telefonokon kérhető.
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
TÚZOK TUSA 2014 I. forduló FELADATLAP
Kedves Versenyzők! Mint bizonyára tudjátok,
2014 a TÚZOK éve, ezért az idei Túzok
Tusa I. fordulójának kérdései a túzokkal kapcsolatosak. A túzok a Körös-Maros Nemzeti Park címermadara, hiszen Magyarországon itt él az egyik legnagyobb túzokpopuláció. Sajnos mára világszerte rendkívül megritkult ennek a szép, pusztai madárnak az állománya és a faj a kipusztulás szélére sodródott. A KörösMaros Nemzeti Park Igazgatóság igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a túzokok megmentése érdekében. Ahhoz, hogy minél hatékonyabban meg tudjuk védeni a túzokot, nagyon sok információt, adatot össze kellett gyűjteni a róla. Most arra kérünk Titeket, hogy próbáljátok Ti is minél jobban megismerni ezt a ritka madarat. Olvassatok, beszélgessetek róla, próbáljátok a természetben is megfigyelni. Könnyedén kitölthetitek a feladatlapot és tovább juthattok a második fordulóba, ahol már változatosabb kérdések megválaszolása vár majd Benneteket. Élvezetes csapatmunkát kíván a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság!
Jelöld be a vaktérképen, hogy mely országokban él napjainkban a túzok (Otis tarda) és sorold is fel az országokat.
Országok, ahol a túzok napjainkban is él: ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... .....................................................................
..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... ..................................................................... .....................................................................
Minden helyes jelölés és ország név 1-1 pontot ér.
Jelöld meg a térképen azt az 5 nemzeti parkot, ahol túzokok élnek!
Minden helyes jelölés 1 pontot ér. A túzok és tojásainak, csibéinek természetes ellenségeit kevertük össze. Próbáld meg kitalálni mely állatokat rejti a felsorolás! 1 közülük fokozottan védett, húzd alá melyik az!
ÓAKVÖÖRSR
................................................
EYTNS
................................................
LAASPASRGI
................................................
SVYOLAJMDÚRÁNO
................................................
SAKAZR
................................................
Minden helyes válasz és a fokozottan védett faj eltalálása 1 pontot ér.
Fejtsd meg az alábbi keresztrejtvényt és a kiemelt függőleges sorban megkapod a megfejtést.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
……. tarda ( a túzok latin neve) A trófeáján kívül ezért vadászták még a túzokot A túzokfélék közül ez a faj már kipusztult hazánkból Nő ivarú túzok Hím ivarú túzok A túzok közeli rokona, nagy testű, szürke színű madár, amely ősszel és tavasszal nagy csapatokban vonul át hazánkon A túzok élőhelye Ennyi lábujja van egy túzoknak Apró, szürke kis rágcsáló, a túzok egyik tápláléka is Ebben az évszakban nagy csapatokba verődnek a túzokok A túzok nem készít ilyet tojásai számára
Minden helyes vízszintes sor megfejtése 1-1, a függőleges megfejtés szintén 1 pontot ér.
A traktoros egy lucerna táblát készül lekaszálni, aminek a közepén egy túzok tojó rakott fészket. Döntsd el, hogy az „A” vagy a „B” módon célszerű mozognia a traktorral, ha azt szeretné, hogy a túzok tojó kényelmesen el tudjon sétálni a traktor elől és a fészket is időben ki tudja kerülni. Nem elég eltalálni a helyes választ, döntésedet röviden indokolni is kell.
A
B
Indoklás: ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… A helyes jelölés, a helyes indoklással együtt 2 pontot ér.
Döntsd el, hogy az alábbi állítások igazak vagy hamisak! A túzok gallyakból építi fészkét. A túzok röpképes madár. A túzok költöző madár. A túzoknak gyomra van. A túzok ragadozó madár. A túzok 5-6 tojást rak. A túzokdürgés ősszel zajlik. A túzoknak 3 lábujja van. A túzok tojónak bajusz tollai vannak. A túzok egyik kedvelt tápláléka a repce és a lucerna.
I I I I I I I I I I
Minden helyes jelölés 1 pontot ér. Hat madárfiókát találtak. Figyeld meg őket alaposan és döntsd el, melyik lehet a túzok fiókája!
1
4
2
5 A helyes találat 1 pontot ér.
3
6
H H H H H H H H H H
Mekkora lehet egy túzokkakas? Döntsd el a 4 árnykép alapján, melyik (A,B, C vagy D) a helyes méretarány egy átlagos ember méreteihez képest!
A
B
C
D
Minden helyes jelölés 1 pontot ér.
Színezd ki az alábbi tojásokat a fajoknak megfelelő színnel! Törekedj rá, hogy minél jobban hasonlítson a tojás természetes színére! Utána tippeld meg, hogy hány centiméter hosszú lehet a túzok, a seregély és a kék vércse tojásának valós mérete és átlagosan hány tojást raknak ezek a fajok!
túzok
seregély
kék vércse
………… cm
………… cm
………… cm
………… db
………… db
………… db
Minden helyes színezés 1-1 pontot, minden helyes méret és tojás db szám 1-1 pontot ér. A képen egy dürgő túzokkakas látható. De mi is az a túzokdürgés? Írd le röviden a kép mellé! …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… …………………………………………… A helyes válasz 3 pontot ér.
Melyik állattal él egy élőhelyen a túzok? Karikázd be! Több helyes válasz is lehet. Nevezd is meg a képen látható állatokat!
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
Minden helyes jelölés és megnevezés 1-1 pontot ér.
Figyeld meg alaposan az ábrát és döntsd el milyen évszakban játszódnak a túzok szezonális viselkedését bemutató egyes jelenetek! Írd az ábrán látható jelenetek megnevezéseit a megfelelő évszak halmazába! Figyelem, van olyan felirat, ami több halmazba is belekerülhet!
tavasz
nyár
ősz
Minden megfelelő évszakba (halmazba) írt jelenet 1 pontot ér.
tél