Turcsány Péter TUSA AZ ÉLETÉRT

Turcsány Péter TUSA AZ ÉLETÉRT

TURCSÁNY PÉTER 1951. március 7-én született Budapesten. Író, műfordító, szerkesztő. Hat gyermeke, négy unokája van. 1988-tól kis megszakítással a PoLíSz című irodalmi lap főszerkesztője, 1991-től a Kráter Műhely Egyesület könyvkiadó-vezetője, 1998-tól elnöke. 2006-tól nyolc éven keresztül Pomáz képviselője, 2010-től idegenforgalmi tanácsos, 2015-től önkormányzati tanácsadó. Költői indulása a 68-as generáció szelíd tekintetű vadjaival rokonítja (Farmerben lépő szarvas), a Fiatal Művészek Klubjában az akkori magyar underground egyik szervezője és meghatározó alakja. A KÖLTÉSZET MÁSOD­ ÁLLÁSBAN sorozat létrehozója és szerkesztője. Fiatalabb kori verseinek kötetei: Tarisznya, 1982, Testamentum, 1986, Mázsa és pehely 1994. Újabb költeményeiben az egyéniség, a közösség, a nemzet és a kereszténység veszélyeztetettsége kap hangot, filozófiai és teológiai távlatokkal. További verseskönyvei: Megmentett tisztásaink, 1998, Emelkedj, Atlantisz!, 2003, 56 után – Isten- és tücsökhangra, 2007, Arc és Lélekzet, 2011, Tisztítótűz fényében, 2012 – válogatott versek, Méhecske-sirató, 2013 – gyermekversek. Esszékötetei: A mérleg közepén I–II., 2000 – gyermekpedagógiai, verstan-poétikai, irodalomismereti és közéleti írások, Hűség a szabadsághoz, 2012. Irodalomtörténeti esszéregénye: Wass Albert a boldog szomorúember I, 2008. Ismeretterjesztő fotóalbuma: Pomáz és a Deratáj (2010). Szociológiai munkái: A Mezőség magyar öröksége, 2006, Arcok a Panaszfal mellől - A megismerés archeológiája (1972–1979) http://tp.krater.hu/ konyveim-aloldal.php?aoaz=298&kaz=8. Díjai: Lakitelek Alapítvány Kölcsey Díja, 1997, Pest Megye Millenniumi különdíja, 1999, Magyar Köztársaság Érdemkeresztje arany fokozat, 2011.

TURCSÁNYPÉTER

TUSA ÉLET az

Az Időfolyam eltérítése / Otthon a fényben / Át, át a lelkek szorosán / Tusa az életért / A visszatérés derűje

(2011–2015)

A kötetet Serediuk Péter grafikái illusztrálják

2015

ért

A kötet megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap

ISBN 978-963-298-167-3 • © Turcsány Péter, 2015 • © Kráter Műhely Egyesület, 2015 • © Serediuk Péter, 2015 • Felelős kiadó Turcsány Péter • Gazdasági vezető Szutor Ágnes • Műszaki vezető Stark Gergely • Grafika Serediuk Péter • A borítón Auguste Rodin A pokol kapuja című szoborcsoportjának részlete látható • A szerző hátsó borítón lévő portréját Turcsány Édua készítette • Szöveggondozó Soltész Márton • Kiadja a Kráter Műhely Egyesület • 2013, Pomáz, Búzavirág u. 2. Telefon/fax: 06 26 328 491 • [email protected] www.krater.hu • Nyomdai előkészítés Clarion Súdió Bt. • Nyomás, kötés Kapitális Nyomda Kft., Debrecen

Az Id

őf

oly am eltérítése

Héj, fény, kupola A héj, a fény, a kupola, körülvesz engem, változó burok, befoglal, lelkem otthona, nagyságától alárogyok, de mégis bennem, bennem szárnyal a rigófényű, örök madárdal. A héj, a fény, a kupola, ó, hármas foglalatba zárva tágasságomra láthatok, körülvesz engem változó burok, mint emberőseim történéseit a bennünk fölfeslő évszázadok. A héj, a fény, a kupola átkarol, eggyé válik velem, változó napjaim sora átkarol, mint törékeny szerelem, a héj, a fény, a kupola megtart engem, s én nem engedem. Ó, héj, ó, fény, ó, kupola, boltív boltívet fog át, ki elment tőle, visszavárja, hűséges asszony az urát, fénytől teljes hit világa. Ó, héj, ó, fény, ó, kupola.

6

A művészet (és az élet) forrásánál A művészeteket miért kellene kizárólag a kommunikáció szempontjából nézni? És a kommunikációt kizárólag a hatalom kiteljesedése felől? Valójában minden személyes értékünk arról szól, azt teszi közértékké, hogy önmagunk kifejeződését megsokszorozzuk! Fölbecsülhetetlenül. Fotonok „önnemzésével” párhuzamos folyamat elindítói vagyunk. Szeretet-részecskéink tartják gravitációs pályájukon tetteinket, s ezek központi Napját, a lelket is – egyszóval mindennemű egymásrautaltságunkat. Egyetlen élet-bimbónk sem nyílhat ki szeretetünk vonzerejének ellenében! Ó, virágjaink hajnali megöntözése! Ó, ébredéseink hajnali tisztasága! Belátható az ősz minden felénk sugárzó pillantása. Akadálytalan, mint Isten tekintetének ereje. A halált csak a szeretet tudja legyőzni. A szeretet, ami ujjaival Napként érinti meg az emberi valóság és a természeti létezés minden részletét. Megérinti, mondom, mint az önmagát kibocsátó fény a világmindenséget. A halált csak a szeretet tudja legyőzni. A szeretet, ami megelőlegezi a halál legyőzését, s amely a halál bekövetkezése után is föltámasztó erejű. Ó, Jézus, Ó, Krisztus – megszabadítottál minket a haláltól!

7

A költészet időszerkezete A költészet mindig jön, – csodálatos magyar nyelven szólva – a költészet a jövő, aki elindult feléd, mint egy hajnal, mint egy távoli szép nő (vagy férfi), és bármilyen régtől indult is, jelenként érkezik meg. A költészet a te találkozásod a jövővel. Találkozásotok pillanatában támad föl a költészet: a) Aphroditéként a semmi hullámaiból b) eljövetelkor pillantásod szellőjétől megelevenedve az elsárgult pergamenen. És a költészet el is szalasztható. Látod, Horációm, ahogy leírtam e mondatokat északi fekvésű nappalimban, már le is késtem a fölkelő nap ránk vetett fátylának zirrenéseit.

8

A bennünk élő líra A lírát, a poézist ki kell szabadítani a civilizációink évezredeiben rárakódott t e c h n é rabságából. Ezért közelítek egyre több alkalommal a prózának látszó vers ritmusához, gondolatritmusához, rendezett hömpölygéséhez, sugallatos rendezettségéhez, kifejező oximoronjához, telt és összetett metafora-fókuszához. Föl kell szabadítanunk a bennünk élő lírát a konfekciós forma- és mondat-áruk elporosodott és elatkásodott rutinja alól. Érdemes a költészetet ott is keresni és akkor is, ahol nem várnánk. Létezik-e a szép? Hol? Miben? Isten fénye világít-e ránk, megtalál-e minket?

9

Az angyal rejtélye Legsúlyosabb önzés a határtalan szétesettség. A részegség szakadékában öntudatlan zuhanás. Kiszakadt idő, emlékezet- és figyelem-kiesés. Ezután váratlanul, mint egy magamtól eldobott lényt, megtaláltam magamat az esti műút szélén, közel egy sorompóhoz, kifelé a lakott helyektől. Lépések önkívületben, meddig? hová? nem tudható, s hirtelen föleszmélés az elveszettségben. Esti fények, autók, fénypászmák közeledése és távolodása. És… megáll egy autó. Egy asszony kihajol az ablakon, és hátul kinyitja a kocsi ajtaját. Egy asszony egy kislánnyal. Angyal állt meg a kietlen úton, kérdező jóság, élet-válasz a semmi megkísértése, a részegség szakadéka után. Hazavitt, a házunkig. A földön túli jóságra nincs magyarázat. Önzésben, bűnben, elhagyatottságban az angyal rejtélye. Égi küldött, és hatalmas emberi jóság, aki beragyogta, bevilágította, magamra eszméltette önzésem és szétesettségem gyalázatos bűnét. Angyal hajolt ki ott a kocsi üléséről a lélek salakjának sötét éjszakájába.

10

A hajnal sugallata

/Hommage à W. S. mester Úgy élek, mint aki ráér. Nem engedem hajtani magam. A Napszekér isteni útjának megállítása. Elidőzöm a részleteknél. Nem habzsolok. Jutalmul elnyerem a pillanat(ok) kiterjesztését. A gombostűfejből tavasz lesz, erkély, kilátóhely, az átlátás távolságaival. Átláthatóságunk helye. A mozgó madarak, a nyüzsgő rovarok megjuhászodásaival. Olyan ez, mint Weöres Sándornak valami távolból érkező, inkarnációs plazma-újjászületése. Önújjászületésünk. A sugallat hajnala, amely folyamatos másnaposságaink után egyszer csak ránk talál. Van időd, a tiéd – mondja. És mint egy selyem fuvallat kibontja, föléd borítja hajának védőfátylát a pillanat. A lét elrendezhető, a fátyol simítható, a távoli és titokzatos Maja istennő közelsége kézzel fogható. Nyisd fel pillantásod saját hajnalod (hajnalaid) sugallatára.

12

Párbeszédeink (párválasztásaink) és a drótmadárka A filozófiai diskurzus szövegei a techné alkotásaként a Léttel analóg drótketrec folyamatos kialakításán fáradoznak. A költői diskurzus mindeközben – a legkülönbeké is – egy drótmadár drót-tollainak megalkotásával és piperézésével aprólékoskodik. S mindannyian – a diskurzusok résztvevői és meghallói egyaránt – arra várunk, hogy kinyissa valamikor valamilyen embertársunk a Lét valóságos drótketrecének (rétegeltségének és hálózatának) ajtócskáját és onnan a Lélek mindenségébe szárnyalhasson fel – létezésünk megszentelt drótmadárkája. Ó, drótmadárkánk, létezésünk ős-oka!

13

Az Időfolyam eltérítése I. Az ajándék megnyitása. Az ajándék öröme. A tisztaság sugallatától szólni kezd a megajándékozott. II. Az asztalon vesszőfonat. Üveg- és kőtestek. Megnevezések, de mégsem líra. Mint egy áttört lyuk az

ypszilon szárában

vagy a mészkő alga-rágta testében. Ó, folyamat – és az örökítés vágya! Ó, pneuma, lebegtesd csak megformálásaink zászlait! III. Az időfolyam föltartóztatása. A hordalék lerakódása. Az idő megnyitása. A hordalék partra hordása. A z i d ő f o l y a m e l t é r í t é s e . A megnyílás ragyogás-teli hordaléka. Figyelj önmagad föltárt medreire – amit előgyűjtesz, az volt az életed. Ha magunkról (az emberről) beszélünk, bármilyen (életes és művészi) tevékenységünkben a h i t e l e s s é g válik legfontosabb normánkká. Milyen érdekes: éppen ez az az önelvűség, ami nem kérdőjelezhető meg a nálunk egyszerűbb egzisztenciális adottságokkal rendelkező állat- növény- és ásványvilágban.

14

Mi viszont szédülékenyek vagyunk a szakadék szélén! Bármikor leszédülhetünk h i t e l e s s é g ü n k pereméről. Bármikor önveszejtőkké, önbecsület- sőt önbecsülés-vesztőkké válhatunk… Egy elhibázott szó, tett, pillanat – és ki helyezhet vissza erkölcsi és esztétikai önmagunk kiemelt pontjaira? Eszményeink járhatónak vélt útján ott van az elcsúszás, a szakadékba zuhanás veszélye. Euripides Phaidrája még ismerte ezt a kérdést – és mi?! IV. A h i t e l e s s é g hithűségként is értelmezhető… de hol van akkor a tudás, a meggyőződés és a meggyőzés kockázata. A h i t e l e s s é g csak etimológiailag, de nem logikailag származtatható a hitünkből. A h i t e l e s s é g maradjon csak önálló feladat, erény és minőség mindannyiunk életében. Vannak emberek, kiknek lételemükké lett művészetük, nem érdem ez, hanem tetteik körbe veszik őket, mint folyam árja!

15

Az idő foglalatában… 1. A JELEN szűk tölcsérébe töltött bor szétárad a jövő széles tömlőiben. 2. Az idő? Az idő – egyszerűen beszűkülő tölcsér… – és egy tölcsérből kitáguló anyaméh… – az EMBERLÉT megszületésének végtelene. Mindnyájunké. 3. Testi szerelem – kisimulnak a lélek ráncai. 4. Különbség: fényeinkben és árnyainkban a Minden ragyog, vagy: a Minden foglalatában fölragyogni 5. Szembenéz velem a Tisztaság tükre, vagy föl tudom-e mutatni tisztaságom tükrét? Kölcsönös tükröződés fókuszában lobbanni fel! 6. Korszakunk – a gyökerek átértékelésének kora! Az idő rostájának nagyszerű kihívása – marad-e belőlünk valami?! A Tejút csillagrendszere hull át létezésünk összetákolt rostáján…

16

Liszt, liszt, pelyva… De marad-e lelkünk csillagaiból valami a malom őrleményeiben? Korunk – a lelkek visszaültetésének kora! 7. A nevelés titka – legyetek megátalkodottan asztronautákká! Vár mindnyájunkra a „kettős végtelen” – kívül és belül! Most engem rángat végig az élet a borzalmak kötélpályáján – hogy letehessen végre horizontra vetülő pillantásaim fényére. Holnap titeket! 8. Miért lennénk kishitűek? Türelemmel a tenger hullámzása is lecsöndesíthető, a viharok átkai is medrükbe visszatérnek.

17

Egy kacagás története Elmondani egy kacagás történetét? Ráadásul, ha mindez szakrális példázat is? Megfoghatatlan, halacska-pillanat. A Vízöntőben felszínre bucskázó halacskáé. De kicsúszik-e értelmezésünk hálójából? A korsóvivő asszonyok megfejthetetlensége. Pedig – megoszthatatlanságában is az enyém; az enyém – mint alanyé –, aki megkapta, akinek megadatott. A középkorúság nyakszorító hurkai. Ugyanakkor: mint a Nagy Fiatalság nyílegyenes folyósodra – ami valamilyen tétova delta-szétszakadásba torkolt… Mocsaras, moszkitós, szúnyogfelhős labirintus – a középkor deltái – sodródva, elnyelődve – fulladozva – a késő öregkor felé… Az elveszettség időintervallumai. De: egy DERENGÉS esélye: kibukunk a TENGER horizontjára – a Nagy Teknő ár-apály ringatása – ahol a RÉSZESEDÉS esélye már VISSZAVONHATATLAN. Isten tenyerében egy fölmarkolt végtelen! S benne: mi – az i t t föleszmélők: már a forrástól kezdve ez a végtelen oldódás várakozott ránk! Már a forrásnál a végtelen oldódás jegyesei voltunk! Ó, határtalanság, ó, Isten – árva sajkánk befogadója! Sirály-vijjogás, kormorán-csáklyacsapás, albatrosz-némaság és a víztükrök ezüstje és a szemfehér holdfénye és az arcunkba ömlő vér teljes végtelene. És a ringó bölcső – és az úszók határtalan merészsége!

18

Forrás – élet – delta – és tenger Tegnap kacagva aludtam el, mert átéltem, de nem írtam meg egy verset, ma mégis megpróbáltam...

Ma éjjel volt egy ébredésem, mintha Isten jött volna fényben: láttam időnket szétfoszlani, deltaként a tengerbe forrni – mocsár… suta semmire kellés… ahogy a vénkor habja elvész. Ma éjjel volt egy ébredésem, jövőnket láttam derengésben: vesző hullámok áradásban, percentek óriás kiáltásban – de atyáinkhoz visszaszálltam, végtelenben a végest láttam. Ma éjjel volt egy ébredésem, hajók árbocát láttam vészben: közöttük siklott minden élet, – a végtelenben mind beérett – útjait mocsár nem fogta vissza, a határtalan mind beitta. Ma éjjel volt egy ébredésem.

19

tt

Otthon

a fényben

Otthon a fényben… 1. Otthon a fényben Ma oly gyönyörű a február, mintha Istenre emlékeztetne, úgy mondom ezt, mintha már láttam volna Őt szemtől szembe, pedig valóban látjuk minden nap a szívünkbe tekintve. 2. A gyermek fölnövekszik Goulven unokámnak, útitársamnak

És ha a világ volna vers, a versben volnál hangnyi szó, s a szóban csöppnyi értelem: egész világot ringató, s az értelemnek szárnya nőne, röpülne hosszú éveket, ó, értelem, te navigátor – világnyi csönd, hát ég veled! 3. Ismét – Orpheusról Nem értheted! Az én fejem csapódik tengerhullámról a parti szirtre. Nem, nem tudhatod! Az én szívem lent mélyben horgonyoz, és fent járja sasok útját.

22

Nem tudhatod, hogy Orpheust hányszor tépik szét a táncosnők, – életében s holtában is – a lélek keresztre feszítettségében él. De ragyog mégis a tengerre nyíló hajnali mosolyban – és hánykolódik az éjszakák nyitott ablaka mögötti csöndben.

23

4. Szembesítés – vakon Midőn még nem látszott a Pünkösd

Hárítasz és hárítasz és hárítasz, annyira már, hogy lassan nem létezőbe hátrálsz – – Kiégtél mint az őszi szérű, de annak lesz még tavaszi sarjadása – – , – – – Hiába-május – létezésünk lefagyott gyümölcsöse. Te: bezárultál – felém. Én: megnyíltam – Isten felé. 5. Teljesség – árnytalanul Minket ismét a mérleg teljes egyensúlya ringat. 6. Láng a látóhatáron Valami vezet ma gondolatban – érthetetlen –, közeledem a szív dobogásához – el sose érem –, de legszebb álmainkat e jelben lerögzítem. Hányszor ébredsz föl a lét szívében – madárhangra –, kényeztetve egy csöppnyi daltól – fuvolaszó –, s a láthatáron teérted lángol, Isten arca. 7. Ágacskák himnusza a törzshöz A sok csak az egyben nyerheti el teljességét, e nélkül tökéletlen részecske marad...

24

8. Kérdések – nyárelőn Közömbösségünk párbeszéde, életünk a múlandóság rothadásába vetve, apró gejzírek – a tettvágy lökései tehetetlenség vonzáskörébe visszahullva. Létezés hullámain kódor’ tekintet – a kiküldő lélek örök bumerángja; merre és miért a kivetett háló, múlhatatlan-e a halhatatlanná váló?

25

Dél I. Látomás Dalmát partokon A móló mögötti kékes domborulat a lüktető tenger hátterében, a domborulat távoli nyúlványa – egy hanyattfekvő inka Isten arcának profilja: az ég kékjét belélegző ajkak, a meghosszabbodott nyak, és a vitorlaként emelkedő orr, a nem földi tájakat vizslató szem ráncai, a homlok nyugodt dombja; ó, inka Isten látomása, milyen értelmet hozol nekünk e parti fürdőzés dalmát vegetációjába? A hely sugallata. A vendéglátó táj és a megérkező vendég átlelkesült találkozása. A belevetítő képzelet mindig új diadala. Ó, színképek, ó, nyarak – a pillantás örök! II. Scherzo a Dél diadaláról S. Qasimodo születésének 100. évfordulójára ajánlom a Dél szerelmes lelkeinek

Orpheusz lehelete, Odüsszeusz evezőcsapásai, Rilke megérkezése Észak Itália partjaira, Mann halálos búcsúcsókja; Dél: ez az adakozó lehelet, a Föltámasztóé, a visszaváró nő fokozhatatlan ölelése, a tisztánlátás kábulata, hol a levegő és a szellem könyörtelen erejétől kap tériszonyt a lélek káprázata, a Közönyt szétloccsantó dörrenés visszhangja Algír partjainál…

26

Dél – most Te vagy Én. Verssoraimban ringanak tagjaid, szavaimban hódolni jön feléd Észak búzahullámzású szőkesége – ahogy derékra bukik alá a legszebb haj – és zöldsuhogású misztikája és a partjaidig soha el nem jutó kárpáti fenyvesek szálfamagánya; és köszönt téged, ó, Dél, a Föld minden tájáról a Fájdalom Hangja, Mater Dolorosa! Dél Keresztje! Andalúz táncok szerelmes hullámzása, Carmen csókja és szenvedélye, görög kólók elszakíthatatlan lánca: haldokolni jövünk vagy föltámadni hozzád; a te válaszod mindig és mindig csak édesanyánk mosolygó csókja lehet! III. A teremtmény imája Tenger és ember. Teremtmény az őselemben. Teremtmény az anyatermészet karjában. Hullámok ringása, élet születése, kagylózár védelme alatt. Tenger és benne az ember. Teremtmény imája a Teremtőhöz. Ősállapot az őselemben. Ősök jelenléte. Fölfoghatatlan visszaemlékezés közege: a tenger forró sóhajtása.

27

IV. Korrespondenciák kórusa Haiku – a műfordító T. D. ihletésében

Minden nyelven egyazon léleknek kell kivirágoznia. V. Empedoklész emléke A szellem csúcsain égni, s elhamvadni az alkonyattal, öbleim mészkő fogsora lángoló zöld tájakba harap, s a tenger, a tenger egy vadászó sirály pillantásából nézve. A múlandó falán üssön rést – vizslató lőrések a partokon – minden eleven pillanatod. Az Örökre szegezd tekinteted, ragyogd vissza, ami egyetlen napod fény-árny körforgásában neked jutott, hogy fölfedezd. Már szíveddel, hallod, együtt ver a tenger szívdobogása. Idők és anyagok! Testek és emlékek. Cérnaszálként ölt engem a lét aranytűje át meg át közöttetek. Létezésünk egyetlen cérnaszála! A szövet színe és visszája! De miként áll össze végül életeinkből az a minta?

28

VI. Dalmát naplemente Mint egy szemérmes férfi, elkendőzte ágyékát, s a szeretkezés elmaradt. (2011. Vír szegete, Dalmácia)

29

Nyári stanzák életről és időjárásról (Botond és Emese házasságának előestéin)

Az idei nyár – belépett már az életünkbe, de visszahúzta lábát, azután dérrel-dúrral nagyokat dobolt egy éjen át, most pedig bús londoni zivatarokkal szitálja teli Európát, – no és... no és... az északi fény helyett mutatott északi gyászt –, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár! Az idei nyár kinek-kinek és olykor-olykor poklokat hoz, a mindennapi gyilkosságokba nem szakad bele a lélek, az érzelmi tetszhalálból van, igenis van Föltámadás, s a homoksivatagot megérinti egy átsuhanó simogatás, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár! Vihar és villámlás elültével csevegő dalba fog egy rigó, égre kanyargó ágakra szilvákat fest egy megkésett pointilista, duzzadó ég és duzzadó mellű asszony álma kísér el megint, és kísér el engem a nyárba, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár! Szeszélyes élet, szelídülj hozzánk idei nyár, az ereszen kopog az eső, az eső, szitál, szitál, drága forgatag, a tánc, a tánc és a szerelem aranyfonálként öltődik át az életemen, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár. Az életünk ma tétova, nem tudni hová fut tova, nem tudni kit hol ér el a lemondás egyhangú zápora, nem látni túl a fáradt napokon, mégis a szeder, a körte várja a szüretet roskatagon, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár. Oszlik a felhő, foszló sóhajoktól ékes az ég, nem hittük tegnap, mára mutatja vigasztaló tekintetét, boldogság petárdafüstjei, a horizonton kicsi felhők lobbantják fölénk a nem is remélt Eljövendőt, de lám: családunk esküvőre vár, s hogy visszaköszönjön hozzánk a nyár. (2011. július 28-29.)

30

Arthur súgja

(Normandia, liget, várak) 2.

1.

A hervadás vértócsái hattyútollakkal keverednek,

Csupa dráma, csupa idill, csupa romantika, megőszült fenyőfák és vadalmafa,

de petúniák virágoznak égieknek, földieknek.

vasmankók tartják az ágakat s a rózsaillat partra vetve tátogat. 3.

Középkor! Legendák és mesék története miként szól? Egymásba forrt népek, hadak, csaták, de misztikák bánatát miképp adjuk át… egy torony, egy piéta fennmarad-e? Mondd csak, atyáink maradéka! (2011. augusztus 12-14. Domfront)

31

Az időszámítás kezdete Határátlépés pedig nem történt, ugye ebben (is) egyet érthetünk.

Egy nő a másik nő fenségterületére nem hajózhat. Egyetértés. De a tagadhatatlan felvállalása is életparancs. Az egyszerűség dalai! Nincs másodrangú lélekjárat a Menetrendben. Visszautasítás pedig nincs, de a háttér díszletrajza mindkét művész számára megalázó föladat… Az ajtó zárva, de a nyitott ablak párkányán a fényben virágok ragyognak. A libidó ünnepi csokra – hétköznapok számlálatlan cserepeiben! Fekete-fehér buggyos vászonnadrág alatt egymásba kulcsolt térded, szerelem-ittas piros blúzod, nyakláncod csont-korongjai hullnak domború és rejtett melled közé, ezüst ékszereid füledben, karodon és ujjperceden, szemed kútmélynyi, beszédes barnasága, arcod zenekarának megállíthatatlan szimfóniája, a déli órák áthajlása a délutánba, egymást tapintó tekintetünk összhangja, a lét négykezese a létezés megvalósíthatatlan szépségében, te asszony, a legsötétebb gyászok foglalatából felém ragyogó arany vallomás. A bizonytalanság lezárulása, a tiltás méltósága, és mégis: egy új időszámítás kezdete. A dél áthajlása a nyugvásnak indult délutánba, a libidó ünnepi csokra, zárt ajtó, de a nyitott ablakban rám nyíló virágok vörös pergőtüze. Két óra az örökkévalóság kertjéből. Az elhatározás nélküli élet fölperzselő nyitottsága, mint a virágszirmoké, amik átvirítják a nyár égető sivatagát.

32

Isten bűvöletében I. Ady-parafrázis „Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?” S ujjaimat kell imádsághoz törnöm? II. Élet- és billentyűritmus „Szívbillentyűritmus” Mirtse Zsuzsa

Olyan ez, mint Liszt zongorajátéka, csak élő emberek adják az élethangokat jelek leütései nyomán! IV. Isten bűvöletében Ó, Istenem, teremts bennem rendet, hogy nyugodtan evezhessek létünk végtelenbe áramló torkolatához! Én csak feszegetni tudom életszentségünk zárt dióját, de Istenem, te nyisd föl magunk és a magad gyönyörűségére! IV. Páros vadkacsák Hiába lépünk be együtt az öregség vizébe, a távot a halálig egyedül kell leúsznunk. Hiába fogsz be, kedves, mosolyod drága örvébe, a magam súlyozta ólom húz le a mélybe…

33

Megtalált dallamok Talán… talán B. Pascalé

Szétszakadástól ments meg engem, Uram Isten, legyen bennem a jó és rossz – egy, alázatodban elmerülve, ó, Uram! Zokog bennem a változás, nem ereszt a múlt gyökere, magamhoz alkalmazkodás gyötör engem és kételye. Ha megszakad a Lét virága, elhervad a rét palástja. Nem tudom, hogy elég-e ennyi vágyakozás – az Öröklétre?!

34

Mandzsettagomb a szekrényfiókból A csönd kell és a séta. És a sétában, mint téli hóra kitett élelem a tálban – az élet gyöngyöző maradéka.

35

Mint forró állkapocs Szeretjük egymást, mint az állatok, szerelmünk fogva tart, mint forró állkapocs; náladnál tovább én nem láthatok, világunk kitárul s egymásba mos. Bezárul és százszor kinyílik, lihegő, éhes száj – az életünk, aranyban derengő alkalom: a szívemet s a szívedet visszafoglalod – s én visszafoglalom.

36

Estike nyílik az ablak alatt Ölelést küldenék egy fátyolozott estén, mikor a köd mögött fölragyog szemed tiszta fénye. Ugye nem bántalak meg e bátortalan szavakkal? Csak egy gyémántot kívántam küldeni az élet foglalatába forrasztva. Szép éjt.

38

Este Nisyrosban

(Egy soha nem volt nászút várakozásával) lomha köveken csillanó tenger örök fuvoláját hallgatja a sétány hullámsorra néző fehér utcasoron macska nyújtózkodik vakablak enyhelyén: szemében fénylenek vissza napmáglyák a dombhát kék kupolái vendéglők só-párás ablakai előtt halárusok és cserzett arcú népek hosszasan bukik le mélybe az este kéklő távolok sirály vonulásába vének kártyáznak a köztereken várnak ezüstbe hanyatló hotelablakok

39

Esték és hajnalok és kora ősz és abszintos pohár (Tóparti alexandrinusok)

kockacukor a zöld pohárban elmerül egy kávéskanálban szerelem hője izzó nyárban fölötte már egy vadlúd szárnyal izzó tó kora őszi tájban beléivódunk egy karcsapással belé a hanyattfekvő testben belé egy nyugodt szerelemben kávéskanálnyi boldogságom izzó emlékeimbe mártom lángokban áll körénk a hajnal belémerülünk minden nappal

40

Búcsú a parton

(Őszi fények a Tiszánál) A gyepen, hol töviseit feni rád az ördög, partot rabol a lösztől a folyó, szelíd nyárfák engednek téged lekuporogni a vízhez, ezüst csillámú tükröt fényez feléd a napfény, már tőled búcsúzik a föléd keringő vadlúd, Mögötted is csillámló áramlás a fasor; vörhenyben játszó lombjait nem veszejti még az ősz, csak áll, nyújtózik hosszan, és izzón búcsúzik a nyártól. (2011. október 2. Tisza-Nagyrév)

41

Szeszélyes vízpart

(Hommage á Kurtág György) Szeszélyes vízpart, szeszélyes, mint lakója, hársfaport hintő tavasz a tájat rója, a parti úton lépnek a legszebb lányok, a hídon jönnek, hajuk az égre szállong, naplemente kékje, mint nyitott szemük, ragyog, s folyón a másuk: szállnak szoknyás angyalok.

42

Királynők virága Viríts, mályva, viríts napjainkra piros sejtelmű palástot, szeszélyes vagy, mint a szerelem, ünnep a te ragyogásod, te örökké napra nyíló, hűségre tovább, tovább buzdító, velünk vagy az éjszakában, mint forró vágyakozás, velünk vagy nappalainkban, mint örök átadás. (2011. október 10. Pomáz)

44

Október Nálunk a késő nyár kora őszre vált, s változatlanul ragyog fölöttünk a száraz nap, de csontjainkat már nem hevíti át. Csak hullanak a levelek, a pázsit egy-egy elvérző sikoly, de kéken és vad pirosan készül a télre kökény és csipkebokor. Lám, mintha dallamok trombitaszólója volna a szél is, de Csipkerózsika álmát iszalagos erdő sűrűje őrzi. (2011. október 16. Pomáz)

45

Egy hét Albionban I. Vesd ki a hálót! Legyél világítótorony a visszaérkezőknek, és vessz el a felkelő hajnal pírjaiban, arcodat temessed fenyvesek zölden lángoló bársonyába, hiszen tiéd, tiéd már a tenger – sirály-pillantások halra vadászó lándzsáival! Szegezd – le ne hulljon! – az Örökre tekinteted. Visszfénye, mi egyetlen napod hálójából kijut neked. Párkák és angyalok! Miért, hogy bennetek bízhatunk – mi, halandók – eleitől fogva? Partfokok egymásba illő fogsora, csendesült öblei a sorsnak, egymással versengő hullámrajok, díszlet vagy példázat, mit nekünk örökbe hagytatok? Hallgasd csak a tenger szívdobogását a végtelen meg-megújuló csöndjeiben.

46

II. Atlanti csipke Nyugati szél a sziklán, dobol, dobol a tenger, óriási, kényes macska, nyújtózik és dorombol, hullám ujjai csipkét szőnek a parthoz, zöld algákkal tapad a kőomlásos aljra, zebracsíkos homoktest villan az apály mélyén, megejtő, karcsú vonal mindannyi érintése; nyugati szél – a távol, halászhajó közelít. teli hálóval az este mindnyájunknak megterít. III. Az ősz megdicsőülése Ordas felhők villantják rám fogaikat az égből, és ordas bundában roskad a földre az ősz is. Képek! Zenék! Jöttök felém csak egyre, ahogy kiveti és visszavonja hullámhálóit a tenger! (2011. október 25. Isle of Wight)

47

IV. Tűzfalak tűzlopója /Banksynak ajánlom Új Childe Harold! Szatíra és gúny festékes vödrébe mártod az ecsetet, hogy újfent leckét adj a gyerekszobák elkényeztetett halandóinak, újra bejárod Észak és Dél patinás tájait, hogy konvenciók unt mázát letörve a tiszta fémre fesd falfirka-ódáidat; Carbonáróid követnek téged az interneten innen és túli világban. Nemzedékek új Tűzlopójaként a herélt művészet isteneitől lopod el a tiszta szó pusztába vetett lángját, s az igazság nyársait tartod bele a tisztítótűz piros falfestékébe, hogy megtestesüljön újra közöttünk falfirkák titokzatos Byrona, a hajléktalan, kinek csak szívünkben van otthona. (2011. október 28. London)

48

Madártávlatok karcai I. Az Alpok fölött Európa tájai! Zöld, barna, vanília és drapp a gyűrött drapéria – az elesettek sebéből csorduló vért fölitta már az emlékezet, sziklák, patakok, erdők napszítta ölelésére emlékezik itt már az elcsituló vers. Ne ébredj föl bennünk farkas, embernek farkasa! II. Játékos urbanisztika (Föld-firka, É-Ny-ról közeledve Budapesthez) Fölülről a falvak karca: beszélő egerek vitája, gázmaszkos komor legények fulladás előtti tája, négyujjas kesztyű is markolja az eget, s ujjai közt egy vén halász pipafüstöt ereget, míg végre egy hatalmas, összekuszált kőháló a város, a nyüzsgő, az örökös átjáró. (2011. október 29.)

50

A megválaszolhatatlanság költeménye Hányféle alak? Hányféle maszk? Hány arca a senki megtestesülésének? S mind-mind egyetlen önmagunkban! A kalapok. A cipők. A szemöldök rándulásai. A szájszél. A váll és a nyak és a kézfej tartása. Kik is vagyunk? A szétromboló pillantások hatásaira szétomló partfalak! Marad-e belőlünk legalább egy szigetnyi szárazulat? Legalább annyi, amit mimagunkak önmagunk tarthatunk meg? Önmagunknak?!... Az állandó harci készenlétnek? A támasznak, amikor nem jöhet már máshonnan semmi tanács, semmi segítség… És megtalálnak-e mindegyikünket a maga és mások idejének metszéspontjában – a legjobbkor, az egyetlen legjobb pillanatban… Létezők hazárdjátéka. Mozdulatok kockavetése. Egymás megváltásának menetrendje.

51

Szabad tanka

(Versgimnasztika-1) Magához kapcsol minket a szeleken, a felhőkön, a könnyeken át kinyúló Nap fénye. Fölszárad minden bánatunk őszi fények itatósán.

52

A fáraó írnoka Univerzum játékai: fények, naponta adóznak a létnek. Én meg? Följegyzem változatlanságait a múlandónak, mit éveinknek lerónak.

53

Februári mondatséták 1. Minden emberben ott van a szépség, csak ki kell virágoznia; legyünk olyanok, mint Isten Napja, mely minden gyümölcsöt megérlel. 2. Istenem, nekünk a fényes magyar nyelv teljes klaviatúráját adtad, hogy gyöngéd szimfóniáinkat eljátsszuk a Te gyönyörűségedre! 3. Ha a versben csiszolódik egy-egy szó, csiszoltabbak lesznek-e érzéseink? Ha pontosabb lesz egy-egy kifejezés, teljesebb lesz-e életünk?!

54

Új tavaszunk ölelése Hogy mindig újra visszahódít az el nem hagyható, hogy egyetlen dallamba forrva szól riadó és altató! A vágy, az ölelésed még mennyire mohó, drága, égboltnyi anyatested lángolása hogy’ oltható! Szólítlak messziről, nem halkul erdőben távol a rigó, s már táncol felém az asszonytest, új és új ölelésre hívó!

55

Tékozlásaimból visszatérve A sors engem végül is jóváhagyott, lettem egy fejezet a történelemben, mely engem is így és úgy hányatott, próbára tett, s a próbát, hová helyezett, álltam ott, de a nemzetet – kinek nemzettem én is kedves, jó néhány gyermeket –, mivé emelhettem én? menthettem-e és védhettem-e túl fél évszázad rongyos ütközésein? nemzedékem, ölelhetem-e révbe érten engem ölelő véreim? adhattam-e elég spirituszt, hogy lángja melengesse a körém gyűlt szíveket? dúdolhatok-e csöndes mélabút, hogy egyszer, hogy egyszer véget ér az út, s a tékozló fiú, Istenem, végül – lelketek menhelyére – haza jut. (Pomáz, 2012. Pünkösd)

56

Fölfénylő esténk arcai

Mottók: „Sosem mi jutunk gondolatokhoz, azok törnek be hozzánk.” M. Heidegger Mikor a gondolkozás „betör” a várakozóhoz. T. P.

1. Az érzés tartósságának van-e elsődlegessége? Megrepedt jégre miért merészkedünk? A végzetes süllyedés megelőzésére kinek van hatalma? 2. Világunk halott világ. Miért is ébresztenénk? Búcsúzzunk békességgel 3. Rezzenéstelen nyári este, a tenger lüktetését mégis zölden tarkázzák a parti fák, fölülünk a madarak is visszavonultak, csak a lélek sebes szárnyalása hasít az emlékezésbe! Ó, érzések heve! Nem múlik el az ember – múlhatatlan, de lüktető nyugalma akár a tengereké. A följegyzések lírai csillogása – az örökkévalóé.

57

Hazatérésünk – a távolságba simuló estéké. Halljátok, a tücskök is hallgatnak már. Odaát – fogsz-e még erre emlékezni?! 4. Mennyire kicsiny a lámpafény az éjszakához képest? És mennyire hatalmasak a lámpafényben kirajzolt arcok!

58

Kavicsra festett sóhajok I. (Onisi Taki Gino fájdalmas haikuja)*

VI. (az ég)

Ma kinyílt a virág, de a Holnap elfolyik, mint folyón az ár.

Kék puszta az ég, busa felhőket pásztorol lóháton a Hold.

II. (lélegzet)

VII. (Nagyrév)

Meleg lehelet e reggeli táj, átfut a lelken, előleget kínál nekünk a nyár.

Átitatódom az ártér szimfóniáival, éjféli lappantyú szárnyán tér vissza a dal.

III. (sóhajtás) VIII. (május)

Egyik munkából ki, a másikba be, de gyorsan telik az ember élete.

Te asszony-szeszély, te hasonlíthatatlan állatpárzású éj!

IV. (a csepp)

IX.

A csepp, mit a forrásnál a torkod elnyelt, nem látja már soha viszont a tengert.

Ó, ember, de boldog az, ki közületek hazatér; Ó, természet, de emberi, ha nyíló ajkakkal vár a rét.

Ám a líra minden darabja folyómederre lel, egyetlen hangban áttűnik mind, mi életet lehel.

X.(Pünkösd) Elsimul már a lélek este, hullámtaréj a holt vizen... hajnalra támad szív-repesve, a Pünkösd nekem így üzen.

V. (a folyó) Sodrásban ég a Tisza tükre, virágszirmok az úszó sajkák, rajtuk utazik elmúlásunk.

(2012)

* a II. világháború japán kamikáze főparancsnokának halála előtt írt verse, fordítás. – A szerk.

59

Este a Szentélyben

(György Ádám Magyar népdal című improvizációja bemutatásakor) Imaszerű kezdet, lassan kibontakozó elevenedés, mintha éjszakába egyenként tűnnének föl a tündérek, gyülekezet tagjai gyűlnek így össze (talán?) k ö z ö s i m á r a , visszafogottság, elfogódottság, a szentély gyertyái égnek, kint-bent kéken nyugszik a lélek, mintha álom – a szellő ébred, összefogóznak mind a tündérek, (mesélj nagy varázsló, mesélj, hangjegy-ujjaid szívig érnek, lépj és álmodj, szárnyai nőnek a zenédnek, égről a csillagok is hozzád térnek, hallod, újra együtt, ők a tündérek, együtt lépnek, együtt az égi dallam és a földi lélek) ki száll és merre? fölöttünk a felhő? vagy bennünk az emlék?

60

az örök ég vagy a nemlét szárnysuhogása ez a szellő? mosollyal fogadd, fogadd mosollyal bármerről jő… kint-bent nyugszik az ég, a lélek, a szentély gyertyái égnek, ott kinn ég, ég az erdő! de tündérek – sértetlen lépnek, ég, ég az erdő! de a tündérek összefogózva hozzánk, hozzánk térnek. (2012. július 23., Wattay-Teleki Kastély, Pomáz)

61

A nyár zenitje Habzik, tajtékzik, árad a hullám, a parttal pofozkodik, de a mélységen olykor átüt a fény, meg-megvilágosodik. 2012. július 30.

62

A 7 szentek Zene, vers, szavak... élet, halál, szerelem, Isten.

63

És az infernó fehér izzása Lendület nélkül, tűz nélkül nincsen álom, nincsen vágy. Lendület nélkül, tűz híján nincsen otthon, nincsen élet. Valamit nagyon elhanyagoltál. Kialudt a tűz. Hiába fújjuk, csak hamva maradt. A hajdan volt zenék: föltámaszthatatlanok. (Amedeus már nem üt rá az élet-halál billentyűire…) Befelé vérző gleccserek megfagyott fényén elidőzik még fehér izzása a teliholdnak. (2012. augusztus 1., Pomáz)

64

A fény cseppkövei

(Ismét Ádám György improvizációja alatt) A csönd a csönd a csönd a csönd a csönd szüremlik át a barlang mészkő testein, a csönd a csönd a csönd a csönd a csönd olvad arannyá a fény zongorahangjain. (2012. augusztus 1., Pomáz)

65

Ó, vers, ó, képek Isten felé kúszó lángok, mélységeimből hozzád kiáltok, anyaölből sikongó gótika, Isten egyszülött fia! Szárnyalásom sasok röpte, te vagy lelkek titkos hölgye, fájdalmak asszonya, szeretlek, Isten fényei ölelnek, boldog vagyok, hogy megláttalak, minden szavammal áldalak, sikolyokból font glória, életünk bölcsessége, Szófia! Lágy szövétnekeknek lángja, jövendő tavaszunk virága! Pulzál bennünk az élet, Isten országát megéljed.

66

Estreforgó

(Ratkó József élőföldjén járva) Napraforgók tolongó serege visszatekintve búcsúztatja a napot, itt megyek magam is vissza az úton, amin életem hajnalodott, zokogó esőcseppek hoznak virágnak, gyümölcsnek holnapot, gólyát látok fölöttem a határban, koratavaszban helyettem is fészket rakott, ma delelő nyárban dagadva peregnek Tisza-habok, súlyos esték és könnyű reggelek váltó-hullámzásaiba akár bele is halhatok, lehajtott fejjel álmait dacolja már napraforgó seregével a vérbe hanyatló határ. (2012. augusztus 14, Kisvárda – Tokaj)

67

Hamuba rajzolt gyászjelentés Sokunk emlékének…

Valahogy mindig talaj-mentén égett, nem volt itt magas lángon a tűz, betakaróztak a vágytalan arcú szegények, nem vakított meztelen testük az égnek, csak hallgatott, vagy üvöltésbe váltott, kit sorsa űz. Halál kaparta el mindig, kiben már láng sem égett, a visszaszívott fájdalomtól fúvódott fel a lélek, ujjam, mint a gyermeké, sorsuk lapjain betűz, jaj, ma is, ha távol is, de közöttük élek, nem volt itt már soha magas lángon a tűz. A gyász kemencéjébe gyújt a fásult hallgatás, hevítse még a tűz az öreg, régi konyhát, kormos pernyéket hajt arcunkba még az emlék, a csak-azért-is szele még egyszer szörnyű végzeten ront át, hogy búcsú helyett sirassunk minden földbe süllyedt portát. (2012. augusztus 14. Nagyrév – Tokaj)

68

Lakodalmas Csabának és Ceciliának szeretettel, Széken

Messziről, a hold túlsó feléről megérkezett egy lány, és összeszikráztak mind az ellentétes csillagok. Nem tudjuk már, mi volt az első pillanat dallama, de szívükben felforrósodott százezer ős hullámraja! Tánc, szívünk tánca, lélek, csak egyet adj, Isten, hozzád mindig visszatérjek! S ti mind, kik sorsomra pecsétet üttök, áldhassam hozzám szóló minden betűtök. Az Írás szavával szólok, asszony és férfi, egy test – és két szárny, csak legyen ott Jézus, szívetekben szállást kérni! (2012. szeptember 2.)

69

Át ,, át

a lelkek szorosán

„Mint ősszel a levél…” A. Dante: Isteni Színjáték, Pokol. III. ének. 132–134.

Egyébként őszi záporok... csak az ég háborog... beáznak mind a sátorok... az ég megnyílik, tág torok... már október... nem álmodok... Egyébként őszi záporok... születések és halk torok... a kutya lapul, nem morog... beáznak mind a sátorok... a föld... a víz... elátkozott... az ég megnyílik, tág torok... már október... nem álmodok...

72

Kiben újjászületve minden múlt Kis canzone, Dante-modorban, lányaimnak, kisunokámnak

Ó, a régi hölgyek mint születnek újjá egyetlen mosolyban, hol egy nagynéni ködalakja, amint fut virult ösvényen át, hol anyánk értő pillantása varródoboz fölé hajolva szabadul és tekint miránk, hol távolságokat letépve lép feléd volt szerelemnek ember-zuhatagon átütő cinkossága, égi képe, s hol már emlékből semmi sem elég, egy száj, egy szem vonalában mint örökmécs, az elhunytak újra világra nyíló élete ég! (Farkasrét, családi emlék, 2012. November 2.)

73

Szentendrei dél Négy torony fölött ragyog a nap, Dunán a múlt messze szalad, hegyek, sétányok vakítanak, őszi lombok beborítanak, fákon nem moccan, megül a fény, lehullt lomb a földhöz visszatér, a víz − benne egy levél alig él, rád mosolyog percnyi, semmi szél, emlék vagy jövő − a víz partra vet egy-egy pehelynyi csobbanást, ennyi, ennyi volt hát az életed, ne okolj érte soha mást.

74

Egy Facebook-kiállítás képeire Cs. G-nak

Elidőztem arcod részein: tekinteted nagyon kék és nagyon nyitott, a drótminták sem rejtik el, sőt, arcod és szád megtartotta önálló vonalait és a hajad selymesebben simul homlokodra, mint korábbi képeiden. Érdekes, ahol védőminta nélkül nézel ki a képből, mintha riadtabb volnál... Mint valami szimfóniát hallanék... úgy nézem a képsorodat, s benne a zeneszerző olykor megállította a zenekart, hogy furulyára váltson, ilyen az arcodnál időzni. Most: rivaldafénybe léptél. Előbb árnyékba vonva, majd színekkel zsonglőrködve. Ez már attraktív. De hiszen neked nem kell a porond sem. Mégis jó mindez: játszol, cirkuszosat fanfárok nélkül. Föloldódsz a játékszínek vonalaiban, mint kislány, mikor egy tócsa fölött a saját arcát ismeri föl. Bár súlya van minden mozdulatodnak, mert egyetlen kép földíszítése is olyan, mint egy karácsonyfa-állítás.

75

Asztal a tájban Asztal a tájban, lehet ráborulni, lehet könyökölni, lehet lombba veszni, akár lehunyt szemmel, susogásukat hallva, lehet múltat hívni, szólítva néven, lehet álmot szőni, erdő illatost, moha barátost, lehet a távol halk csobogását is idehallani, lehet a szavak, a versek esti szárnyával akár betakarózni, s ahogy tesszük most is, lehet az asztalra ráborulva verset írni, lehet surranást hallani lent a lomb közt, lehet mókust ugorva látni az ág közt, lehet látni, látni, ahogy verset rajzolnak égre az ágak, égre az ágak.

76

[Már régen téged ölellek…] Már régen téged ölellek, testben, gondolatban, lélekben, már régen az enyém lettél, mikor még magad sem tudtad ezt. Engem a jóság karja óv, ha figyelmed rám fonódik, s én szavaim ékszerével gyöngyözöm szép nyakad. Veled ébredek, s alszom el, mióta már, hogy megtaláltalak, nemcsak vágy és képzelet, de vagy nyíló hajnal és rám hajló alkonyat.

77

[Árad a lelked, a múltad…] Fényárban úszó vízesés. árad a lelked, a múltad, barlangokat mos át, boldog réteket terít be, tiéd volt mindez egykor, veled van mindörökké, most megosztod magad és szállsz, teret és időt legyőző asszony.

78

Álombéli tanácsok Magunkhoz, Lélek-Magunkunhoz

Ha ránk varrasult árnyékainktól megszabadulunk – valaki vár ránk a déli fényben. Ne a tömeg felé irányítsd utad, mert elnyel. A mélységet kutasd. Az áthatolás könnyebb. Az eredmény ragyogóbb. A táj heve forróbb.

79

Gond és helytállás Szerelem, minek hosszú útja lesz még a beteljesedésig. Gond és helytállás, mely életedet csordultig tölti. Napjainkat befedi csillagtalan éjszaka. Álmainkat betölti tétovázásaink hullámzása. Folytatod, folytatod e maszkos karnevált. Hol végződik a maszk, s hol kezdődünk mi magunk? Igeragozásunk szép zenéje, hallgatjuk, mint a levélhullást. Névmásaink keringője, rejt minket a szavak színe és visszája.

80

Négy tétel az őszről 1. Egy estén

3. Őszvégi rímhullás

Száll a szó és ver a szív, dobol, dobol a tiszta vér, két szív között nyurga ív, két lélek játszva összeér;

Nézd, vékony virágszál, egyszer csak lángba borul, majd némán alászáll, alá, otthontalanul.

könnyű szél az utakon, feléd indul, tétova, szeme sugarába von, lélegzeted rokona.

Törik a váza, elhull a rét, könyörögj, könyörögj oltalomért, tűnik a tűz, tűnik a láng, mi szívedig ért. 4. Bácskai ősz

2. Vers az éjszakába Ó, őszi narancs’ bogyó, ó, tiszafa drága termése, ó, életfád ága, rám hajló mosolygása!

Klasszikus hangulat, enyhe didaktikával... hol van Petőfi szenvedélye, lendülete? hol van a seregélyek alföldi mohósága, s az elnyúló őszi avar nyugalma?

Kínai dallamok evezőcsapása, tavak és a Hold velünk csobbanása.

De szép a színek és a titkok révbe ért, derűs, várakozó merengése, és szép a hazatérő lélek asszonyi vértbe öltözött otthoni szemléje. Lobogj tovább csak ősz, kék derűvel, lándzsáit vesse még dombjaidra a tűzsugár, s a síkon táncol-e még a szitakötő? s mohó-e még a pók, ha rovarjainkra tör?

81

Fájdalmas vallomás

(Levél a lenullázott emberről) Magának, kedvesem, tartása nincs, maga belül, látom, üres. Maga, jaj, hiába szerethető, magából hiányzik az eredendő, az eredendő szeretet. Maga kifelé maga a kaleidoszkóp, de befelé valami robotféle önigazolás-kényszere. Maga hol is rajzolódik ki, feszül a végtelen horizontjára? Talán… talán… egy öntükrébe tekintő Narcissa meredt mosolygásában? Talán… talán. Higgye el, Tatjánám, fáj, fáj nekem leírni szavaim, címezve Önnek. Jaj, hogy ezzel kell újra megszólítanom. Bocsásson meg, de száll, elszáll a gondolat, s az érzés, az érzés, ó akkor is: ÖRÖK.

82

Angyali lélek A versek csak nem szűnnek, jönnek és törnek föl életem, létem mélyeiből:

Jaj, angyali lélek ül ördögi pörgettyűn, le ne repülj, le ne repülj, síneken futnak percek. Fölemelnek, letesznek; az idő rohan velünk, a sors a mi kenyerünk, visz, visz, át napon-éjjen. Angyali lélek ül ördögi pörgettyűn, ki emel le, hogy lábad finoman földet érjen?

83

Táncszók I. A szavak jelentése…

III. Mágikus táncszó

A szavak jelentése néha lazul, elporlad, de a gondolat marad örök, mely felröpteti őket.

Nő! iszonytató, ragyogtató Ő! – Örök hullám az ég alján, nap, hold, tó, egymást vetítve bíztató.

II. Misztikus ráolvasó LÁNG, LÁNG, EL NE ALUDJÁL, TŰZ, TŰZ, SOHA NE BUJKÁLJ;

Ő, ölbe vehető, kerítő, bekerítő nő!

RÉGI ASSZONY, DRÁGA TŰZ, KIT IS MELEGÍTESZ? MESSZI A VILÁGRA, CSÓKOT A HALÁLRA, TALÁN, TALÁN TE TERÍTESZ.

84

Selmeci rekviem – élők hangjaira /Kosáryné Réz Lola és városa emlékének Városok városa, csak némán illet a láb, hallgat a… dobban a szív, hová zuhansz a múltba, jó barát? Hány lépcsőre lépve tolul fel hány gyermek álma, hány asszonyé és hány férfié, ki röpült égbe, s zuhant sárba, midőn lelkemben a holnap ma is tegnapba fordul át. Némán vallanak itt a kövek, s a pónyik-almás kert-ölek még ősszel is a nyári forróságot igézik közénk, mint lombja vesztett fáink lelkünk levedlő öltözetét – öleld át forró múltad porát, hogy ragyogjon időtlen, városodon, jövendő időkön át. Szó nélkül is kiált tornyok sisakos hada, itt nyílt ki almavirágos ifjúságod otthona, mint elhajított lasszó kiterítő ölelése, minden szavad ez a táj magába itt véste, s a házakon, a szobrokon minden nő- és lányalak, mint regényeid csillogó zuhataga: ide érkezik meg mindig haza, mindig haza… (2012. december 2. Selmecbánya)

85

Szentségtartónk átváltozása Feleségemnek

Micsoda tükre mily folyónak fut tova, ha életünkre nézel, sors-üldözött évek s mohó vágyak sora belénk ivódva ég el, nézünk magunkba, s kifordul sarkaiból minden berendezett szobánk, csak a tövis, a dac, a fájdalom csihol valami új monstranciát, mocskoljuk és tiporjuk szét a régi házat, s a régi lelkünk unt árny, lépcsőink fordulóin csak kísértetek járnak szép lángjaink kihúnytán; jöjj el tél, látom már ránk fagyott kérgedet, hegyen s vízen a fehér vánkost, lelkünkre majd a Nap kegyelmes fénye vet vakító új palástot. (2012. Advent)

86

Megérkezünk Betlehembe Kezdődik az ünnep, készítsük fel magunkat, magunk legyünk az ajándék… látod a tél már itt jár, a hó már lehullt, a dér már ragyog… szavunk legyen az ige, szívünk a szentlélek sugallata, lépteink − a közeledő szenteste... a csillagok már beköltöztek álmainkba, a jóság már a szívbe, a némaság pedig a mindenség leghangosabb szívdobogása… felnőhetünk-e hozzád, betlehemi jászol, hogy rápillanthassunk szalmával bélelt Kisdededre?

87

Muzslai pincedal Zabala József borivóinak való

Dallamok, barátok így együtt: köszöntöm mind, ki egybegyűlt! Rímek és asszonyok kelleme, hány csók, hány íz, mely számra illene! Pincénk boltívébe zárva barátra barát néz csodálva – ahogy az értelem s a lélek egymás határán által lépnek. És csendülése poharaknak, kis harang válasza nagy harangnak – jó barátok vidám temploma, hol poharak harangoznak. S a csönd, a csönd! – hol Isten, mibennünk visszhangzik szavad: legyél te ott velünk, hol ennyi lélek egybegyűlt.

88

Az év utolsó napjai... Valamit akar az ég, hogy kezdet legyen a búcsú, hogy lobbanjon fel, ami szép, hogy tiszta legyen a szó, hogy szikár az ég, és a hó olvadó, és feslő bimbó a téli táj, ahová ellentmondásaival − minden ember hazatalál.

89

Át, át a lelkek szorosán

(Déda – Ratosnya – lelkek szorosa) /Hommage à Wass Albert

Ó, táj, ó, talpfák fogai – ó, harapós tél – jobbra a Belcsuj bukkanói – ó, felhők fegyelme – ó, fehérség, ó kékség – égbolt öröme – nászi lázak tisztasága… Életek élnek itt – tüzek parazsa fénylik – őrlelke ég a nációknak – magyarnak, oláhnak… ó, ég, vond be foglalatodba – a Maros zokogó völgyét! Látod a plájászok házát – hallod a csönd huhogását – látod a dolgos kezek – lelkünkbe hatolását – mesterek faragta palánkok – tündéri szigorúságát! Dédáról amint kivisz a vasút – a völgyben már Marosba fúl az út – a víz, a folyó, az ég – lankás halmokba fut... De jaj, de jaj a síneken – örökre egy asszony emléke ül – sikolt, sikolt a vonatsíp – lassul, lassul a vaskerék – de Nuca nem érti még – bár gázolhatna rajta át – és soha, soha ne átkozná meg maga a maga gyermekét... Látod, látod a töltés mentét – őt ide, ide kergették – félreült, hogy kinevessék – félreült, hogy meggyalázzák… tojással őt megdobálják – de jaj, hogy átkát maga – maga visszadobja – s maga magát kiátkozza…

90

hogy fulladt volna bele a habba – hullámokba, örvényekbe – vette volna vissza, vissza – Istenének – s a természetnek – örök keble... Ó, a Maros fagyos lehelete – hegyek búbánata – hajlatok áldó és édes tenyere – várja a Mezőség, várja a Tisza – várja, hogy tájak és népek kapcsa ölébe vegye... Kékség a kékkel – felhő a folyóval – ember a hegyekkel – örökösen, örökösen – eggyé válik, egybe kel... táncba perdül... hó a hóba belesimul... Selyme a havas völgynek – fátyla a téli szűznek – gyöngysora jégcsapoknak – igézői Maros-tájnak – komorságunk méltósága – lélegzetünk héja-szárnya – sziklapogácsák morzsácskája... Ó, csipkék, ó havasok – ó, téli erdő – ó, csupasz ágak – tudjátok-e – ők mind, ők mind – a kikeletre várnak... Világosodj, ó, havas táj – adjál példát, ó, Maros-táj – adjál erőt és adjál hitet – ó, pravoszláv, ó reformát’ – és egymáshoz türelmet mindenkinek… (Déda-Ratosnyai emlék, 2013. február 7.)

91

Mezőségi nyolcas Ó, én szikár Mezőségem – mindennél több tisztaságom – havak fénye, halmok hamva – pusztaságunk örök titka... Rejtőző, nagy emberségem – jövendőnknek bölcs bölcsője – Beresztelke, ősök háza – mentsvárunknak toronylása…

92

Marosvécsi Hesperidák kertjében És a tölgyfaliget, mely őrzi az ősök lelkét, / íróink szép, halk susogását át a jövőnkbe... / Hexameterben lépni e tájon, hol Dsida járt és / Kós Károllyal Áprily mérte a penzumokat ránk, / minden időkre örökbe kiszabva a sors magyar útját!

93

Az Időfolyam lassítása I. Az Időfolyam lassítása Tudunk-e lassabban a folyó sodránál? Tudunk-e jég és hó alatt tovább csobogni? Nem a visszanézés, legalább a körültekintés ideje növelhető-e? Legalább a lassítás nehézségeivel szembe tekinteni tudunk-e? II. A veréb halála Ő még van, de annyira szürke és beteg. De semmi bizonyosság, csak sejtem: a múltunk elveszett. III. Madarak föltámadása Mit adtál nekem, néhány nap csodája, hogy ennyire izzás legyen életem délutánja… Dél utánja…

94

IV. Februári tusrajz Jó ez a hó, átitatja a földet, szárazságban lesz tartalékja a gyümölcsfáknak. És a dombok, az ágak, a fenyvek, mint egy kínai tusrajz, lelkünket álmodja bele a tájba. V. Dionysos emléke száll Ó, hogy még mindig jobban jártam Dionysos szép sorsánál – őt azok szaggatták szét, kik vele pompáztak a mámorok útjait járva – bennem fagyok alatt is, lám, lángol a tűz! Nem tudok én itt rendet rakni e tenger gondban, bízzam a rendet másra! de szítsam a lángot!

95

Egy fénykép kibontása Emberi mélyből jönnek álomalakjaid, fölfelé törnek homályra festett ikonjaid, tiéd itt mégis a ragyogó ég, a csúcsos tető – a padlás tekintete, a titkainkat elnyelő: sejtem, várja a fényt, a hajnalokét, mely megvilágít, mely visszaeszméltet, visszafogad.

96

Kék palotánk Úrnőjéhez Üveg város, üveg jövő, kék csókokkal elköszönő, hidegség, mély tűzzel átjár, forróbb a legforróbb vágynál, táncot lehel a fény, az ég, beborító, bölcs fényesség, átölel és nem ereszt el, együtt lejtesz végzeteddel, ölbe kap szép sorsod szárnya, szállsz a fényben szállván-szállva, utadnak nincs akadálya, ahol lelked, az a pálya, kapud nyílik tárván-tárva, angyalodnak kék a szárnya, hozzád suhan és elragad: csodáid háza befogad.

97

Még tart a tél… Hátha újra és újra élet lép a földjeinken, madár beszél a vándorokkal. Jégcsapot farag a fagy házereszünkre, de tartjuk a tüzet kemencéinkben. És harapdálják a jeget a patakok, és forrásvízben moshatjuk meg arcainkat. (2013. február 10.)

98

Arc-varázs Nézem a szemed, és nézel vele, fáradt az arcod, és üres a lélek helye, fáj a zilált haj, fáj az elmúlás fájdalmas tekintete, fáj az egyszerű arc sehova tekintő végtelene, pedig még szűz ez a homlok, s a száj gyönyörű ránca egy élet szomorú tánca, ó, egész életed egy csomag, mit Isten ujja számunkra kibontott: s igen, ajándékaid asztalunkra csak egyre-egyre hordod! Ó, hogy elvész a szavam is, mint a fájdalmak habja, hogyha rád gondol, hogyha érted szól, hogyha belevész hullámzó fájdalmakba, ébresztenélek, Csipkerózsa, bár nincsen hangom rá, nincsen kezem, se lelkem, hogy tested-lelked visszahozná, de köszönöm mégis, hogy ma is rám tekintesz, fájdalmak anyja, te, életünk végső tekintete, tengerek távolba vesző homálya, hol már nincsen hajó, mi horgonyozva várna –

100

a szemed, a szemed, lágy tojáshéjba zárva, mintha egy életen át csak fájna, fájna… nincsen tenyér, mely lehetne arcodnak megtartó bárka… nincsen mosoly, mely mosolyoddal napra-nap csak visszavárna?!” (2013. február 15.)

101

Önkívület az éjszakában /Hommage à Ady Endre

Micsoda dolog: fejedelemnek lenni, fogadni barátot, s ellent visszavetni, s szerelmek zuhatagában veszejttetni, de ragyognak fölöttünk égitestek: asszonyok: ti, reánk esteledettek, és férfiak kara, barátságunkkal vertek, száj, te dallamok fölöttünk zsongó ítélete, ugye nem hiszed, hogy szomorúságunk belőlünk feltörő fájdalma minket verne le? Élet, te óriás diófa rejtelmes fölénk-borulása: vagyok, vagyok én elveszett – de te mégis burkolod életemet; titkunk így is – Isten titkainak megveszekedett mása! (2013. február 19.)

102

Fordul a kocka, te Papa! Gyermekeimben még rendetlenségük is érték! Vajh, hogy mért szeretem minden tetteiket? Vagy valamely különös báj, sőt örökölt hiba vonzana szertedobált vackos csomagjaikhoz is ím?! Mit tudom én… De ha lányom végre betoppan a házba, vagy fiaim közül egy konyha zugába betér, már örülök, hogy a gyermek végre velünk teszi napját, s mint várt egykoron Ő – most lesem Én mosolyát! (Pomáz, 2013. február 24.)

103

Mikor a búcsú elmarad Lazán, ahogy a húr s a dallam vezet, élni, dalolni így érdemes, becsüld meg mégis áldott életedet, kik szeretnek téged – azokkal szeress! (Műtét előtt, 2013. március 8-9.)

104

Fölépülés

/Dr. Dzsinich Csaba Professzor Úrnak Kintről nem törhet rád oly förgeteg, mint amit belülről készít elő a szervezet, ellenfeled sincs oly erős, mint akit magadban kell legyőzz, nem tudhatod, az aknát hol teszed le, melyre magad lépsz később, már mit se tudva, s azt sem, ki lesz, ki megsegít, csodáld hát minden emberben: az istenit, a remény akkor lép eléd, ha érzed, semmi vagy, s a mindenségből egy nagy erő téged nyerni hagy, hálaének ez, vagy ünnep – az emberé, ki boldog mosollyal lép, lép – Isten elé. (Műtét után, 2013. Március 15–18.)

105

Hús- és vér similabda Annyira nem tudok én már lépni a földön, mert immár nem a föld vagyok én, hanem ég és föld közt, ó, az a föntről a földre, s a földről vissza az égbe röpített hús- és vér similabda – – – De valaki Van-e, Ki pattogtatja a szívünk, s nem szűntetheti meg e velünk történt nagy játszadozást a halálon innen és oda túl sem?!

106

Emmausi előérzetek 1. A hiány illúziója /Wittgenstein-variáció Igazság – nincs. Valóság – nincs. Csak vágyakozás – hogy igazság és valóság egybe essék! 2. Verseci Emlékmű /N. Lenau modorában Nincsen már, ki álmot lásson. Nincsen álmodni többé miről… Csak a vágy van, mely álmodót és álmot keres. 3. Álombéli tanácsos – végszavazik „Az arányított részleges tudás teljessége a Tiéd. Bánj vele képességeid és jó belátásod szerint!” 4. Emmausban Halandónak lenni – minek? Halhatatlannak – csakis! Kettő között? – Út nincs. Csak halál. Kettőn túl? – Út, élet és a Megváltó.

107

Sashegyi Vejnemöjnen

/Tornai Józsefnek az Éjjel c. kötete olvasásakor Jóska, te vénen örök ifjú, Sashegyi Vejnemöjnen, ős-Mithras, vagy ős-hindu, szavad száll ólom-könnyen, szarvas-ütten, madár-törten hozzánk elér, megáld minket, elhessentve minden Nincset! Megbolydítod vadvizeink, fölkavarod szerelmeink, ős-ölyv a csirkék fölött: szavad fölöttünk kering, dalodban emlék-özönök hegyes csőre a rém, múltat-jövőt szárnyal elém. Szavad szárnyal, veszve-hagyva elveszőt és veszejttetőt, örömre és haragra egyként ácsolsz emlék-tetőt: ragadozó az áldozatra, úgy csapsz le és úgy emelsz fel, egyszer úgy, mint százezerszer! „A rímek véres hajnalán” együtt a Duna martjainál megálltunk egy pillanatra, ránk csapott a nemlét karma, sas kapott föl égnek tartva, készek lettünk az áldozatra, mit hoznunk kell mieinkért: a nagy Vanért, a nagy Nincsért.

108

Énekek éneke – az elemekről (Négykezes 35 év után)

S. E. művésznővel

Tűz és fény, agyagból, anyagból gyúrt lélekkel lehelt... Most is, természetesen, az vagy, akinek megismertelek. Kiáltok Égnek, roskadozom Földnek. Égnek vetsz lobot. Földnek magot. Magadat szórod. Magaddal óvod. Isten... ember, adj magot! Mit égnek, földnek szétoszthatok. Kezedből-kezembe... Érintések az éteren át – evezések az égi tavon. Szemünk, a távoli, mélybe bukik, mint a halászó hattyúké. Kincsük a tiéd. Kincsük enyém. Közös lét...szikrázó szirt... habot emel, fénycsillagot. Oly fényeset, oly fényeset, hogy szemed lehunyhatod, lehunyhatod. „Áldalak két kezemmel…” Szívemmel, lelkemmel… ringatlak, hallgatlak… Csend… Csend… Most Isten dalol. (1978-2013)

109

Vissza és előre itt a Duna mentén Ki tudná itt a Duna jobb partján hol sétált Piroskájával Vas István? S ki ismerné azt a zöldséges asszonyt, ki előtt ma és minden szerdán meg-megáll s káposztát vásárol Dezsőnk, a Tandori? S láthatom-e még egy oly pontról, mely csak ama vándor felhőknek adatik, hogy megvan-e a macskaköves út, hol Mészöly két öregje bandukolt át a Film-regény soraiba? Vagy látjuk-e zöldellő dombok hurkáit a Hármashatár irányában, miket Janus be is járhatott, bizony, már Mátyás alatt? Ki tudja itt, híres Dunánknak partján, hány esztendő, míg megtelik minden hullámzó taraja a vigalmi negyed rengő bárjaival… S bogozva csomóit, hogyan ragyogja be a víz épen maradt hasadékait a keleti napfény, az erre tévedt… Ki tudja, mit is nyel el a tömeg fölföldobott inkarnációja, s mit fed el az elektronikus agyak tolakvó, önmagunk ellenes inváziója? Igen, a VÁZ: a VÍZ talán majd megmarad, de lesz-e még szerelmes pár a sziklák alatt – Gellért keresztjére rézsút tekintve… Maholnap újra nyílik már a Várnegyed bazárja, TERMÉK, TERMÉK lep el, Dunánk, de lesz-e TÉR még, hol elkiáltja magát a jeges: „Hoztam a jeget, tessék, tessék”… Vagy ahol lecsúszik a gyerek télen, s félteni kell a Tabánban, nehogy az úton kerekek alatt landolhasson, lesz-e még valós élet a Duna-parton?!

110

Megállok Dunánknak partjainál a hegyen, mely a pesti partra néz… eklektikus gyöngyszemeit jól őrzi még e HELY, s benne – mint áramló gépkocsiforgalom – MOZOG, MOZOG emberségünk maradványa: szellőzködik az utcákra áradt, örök hullámú ifjúság.

111

Megfáradt rondók 1. Makulátlan, hideg Savanyú, kiaszott hold… előtte a fák ágait hideg szél sodorja… Ez a hajnal rondója – a te megfáradt képmásod… Savanyú, kiaszott hold, előtte a fák ágait hideg szél sodorja. Hideg szél sodorja. 2. Megfáradt Egy barlang tekintetének vénülő ráncai… üli a köd, a nyirok, a pára… Ez a hajnal szomorúsága – képmásod, életünk, te drága… Egy barlang tekintetének vénülő ráncai, üli a köd, a nyirok, a pára. Üli a köd, a nyirok, a pára.

112

Madrigál, szemlesütve Ó, hogy mindig új alapról, tisztán kezdjük életünket… Van tanulság: minden ember árnya s napja végzetének. Mi az, hogy árnyék? Bizony, bennünk fekete láng ég, pokolból jövő kietlen vágy tép. Mi az, hogy nap süt, bizony, a lélek selymén is átüt – a fényes tekintetünkön átszűrt! Lám, ha tegnap gyűlöletben a fájdalom zokogott, ma már a szerelem lobbant fölénk új életet, napot. Mi az, hogy árnyék? Bizony, bennünk fekete láng ég, pokolból jövő kietlen vágy tép. Mi az, hogy nap süt, bizony, a lélek selymén is átüt – a fényes tekintetünkön átszűrt! S a hála is Isten felé – hogy nekünk jó társat adott – még ma örömben ránk köszönt, nem várva meg a holnapot.

113

[Ízlelem emlékedet…] Ízlelem emlékedet, mint normandiai földműves a harminc éves calvadost, érzem sóhajtásodat és hajnalonta friss, csókokkal szellőzködő illatod, látod, még mindig te vagy az ismeretlen mese, és én a történet dallamának eltévedt üteme.

114

Cigányokhoz 1. Gyümölcse fekete vérnek Bari Károly népéhez

Szüljetek fekete cigányok szüljetek fekete arcnál szüljetek fekete hajnál feketébb fekete hazát.* Szüljetek fekete villámot fehér éjszakába! tunya-bokájú éjszakába! Szüljetek fekete magányt, őrületek tág legelőit magába hordót. Szüljetek fekete táncot fecske-szárnyú forgót – zsebeitekbe átkokat** meddig gyömöszöltök?! Garcia Lorca, a fehér, hogy tanított? Bari Károly, a véred mire bátorít? *** Gyümölcse van a fekete vérnek, gyümölcse: tűz, láng, pusztaság! Gyümölcse lesz e fekete vérnek, gyümölcse: tűz, láng, pusztaság? Gyümölcse lesz e szénszemű népnek, gyümölcse: tűz, láng, pusztaság? Gyümölcse lesz-e szénszemű népnek? (1973 koranyár, Bükkaranyos)

* feketébb harcot – áthúzva. ** szitkokat – áthúzva. *** A verset Bari Károlyhoz, Bükkaranyosra történt látogatásom alkalmából írtam, 1973 nyarán. – A szerző.

115

2. Bari Károlynak Bükkaranyosra (40 év múltán!) Halottak énekeit kell meghallgatnia annak, aki a szél sugallatait kaparássza az ég faláról. Táncba is belefúlhat a nép, aki könnyek gombócait nyeli éjszakák fájdalmas ütlegei alatt. Miért a legnehezebb annak, aki a legalacsonyabb kövekről ágaskodna föl piramisok csúcsaira?! Miért a szél örök jajgatása, miért az örök ütlegek alatti hallgatás, miért a cigánymeggyfák egekig hajladozása?! (2013. június 12., Pomáz)

116

Séta az innen partján Telik az idő és telik a magány, minden elhalasztott óra visszavár, de az elveszett időt nincsen, ki helyre illessze a nincsben. Mi hiányzik – a minden: egy éjfél utáni vizitben, hol az orvos hiába jár-kel, de a betegnek csak örök hiány kell. Lángoló, fülledt délutánom, hol szerelemtől nyakig ázom! Ti hosszú, párás éjjelek, hol elvesznek a térfelek! És az a csók, minek vége nincsen, mégis fennakad az örök nincsen! És az egymásra utalt életek! Én a Duna jobb partján lépdelek.

117

Temetés A virágokat az emberek a kegyelet jeléül szedik le – s a kegyelem jeleként pusztulnak el. A szárba szökkent virágokat pedig e föld adta és a föld veszi vissza, ahogy az emberektől született embereket Isten adta és Isten veszi vissza. Ámen.

118

Szerelem egyensúlya, evoé! Ámor fürdője, honnan kilépve annyi kilengés után nyugalom selyme burkol be minket: fátyol és ringat az est, hány bűnünkből újjá születve omoltunk egymásra ma! Ringass, ringass, szerelem egyensúlya, a kedves ma átkarol, holnapra is jut a pillanatból: időzünk a szerelem ránk borult védő szárnyai alatt, egymásba vértezetten! Kikelt a mag, a régen elvetett, jóságunknak szára nőtt, piros, kék, zöld álmot ontott ránk az ég, kibomló virágokat sodort testünk fölé az égi fény: pillangók szökkentek föl ébredésünkre hajnali szélben lent a földi réteken.

119

Egysorosok – ismét 1. Beléd vetette horgát a ravasz halász /AZ ÖNMARDOSÁS SEBEI 2. Ismeretlen fövenyen óvatosan lépj /A MEGISMERÉS TÖVISEI 3. Templomtornyok! Városok arany tollhegyei rajzaid vezetik fel az égre. /VILLŐ FOTÓALBUMÁBA

120

Sorsvázlatok I. I. (Eztán már csak a gond…) Kővé vált bennünk a lélek, kőleves üli meg gyomrunk. II. (Utána már csak az élet…) Eloldom magam a valóságtól, mint csónakot a pákász a parttól. III. (A remény oximoronja) Hol a vakság már látható, a hályog hamarost lehull. IV. (Angyalszárnyak) Isten malmai lassan őrölnek, de az angyalok gyorsan szállnak. IV. (Újrakezdés) Talpra fogunk állni, de még nem látjuk az erdőtől a fát, mibe megkapaszkodhatunk.

121

Túl a megfeszítettség történésein A túlfeszített munka, menetelés, harc mélyén van valami, sokáig észrevétlen − rejtetten és váratlanul robbanó − kegyelmi ajándék. Élni, tenni a dolgunkat ezért (is) érdemes. Isten követhetetlen következetessége, és az ember − túl a megfeszítettség történésein.

122

Hit – lepel alatt

(Albert Camus és az olvasó párhuzama) Estére befejeztem Albert Camus Bukását, előtte pedig Jonas vagy a Mester dolgozik című különös „meséjét”. Írások az önismeret magaslatairól, onnan nézvést magunkra. Jonas...: az önvizsgálat hurkába magam illesztem be végül nyakamat. Bukás = fölemelkedés magunk felismeréséhez, végzetes, heroikus-hedonikus önirónia – LEPEL, mi alatt fölfénylik mégis a VALÓDI hit.

123

Az idő valódi megtapasztalása Mottó: Időélményünk, ha nem kettőzzük meg, lebeg a materialitásban, ha megkettőzzük, a szellemi (és/vagy spirituális) szférába emeljük.

Lám, visszafelé is folyik a költészet folyója, fölveti az ár az égre csillanó halakat...

124

Rilke és Prága S. Gergelynek, közös emlékkel Hullámzik, hullámzik, látod, a Moldva,

fonja körém ezt a vihart, fonja,

partjaira vén városodat pakolta,

fölkapva és mégis marasztalva

hogy fenekedik felém vihara szárnya,

lelked teszed ki megtartó asztalra.

délről tör rám szelek suhogása,

Észak Rómája! Nem volt kevés, mire vágytál,

hány falvacskád sikolya rázza

mégis az otthonosság − az ágy, a konyha, az ágytál

ablakaidat, büszke Prága!

ragadt reád, mint bogáncs − lettél Rilke városává,

Hány patak és hány szikla

s tesz Rilke, a dalos, népeid otthonává!

felém fújó szeleidet aprítja,

Otthonoltár!* E versek hazádat bútorozzák!

hány malomlapát, hány leány csókja

Ettől lesz nemzet az évezrednyi ország!

(2013. július 9., Prága)

* A. M. Rilke: Lalárium (Házioltár) című fiatalkori verseskötetére tett utalás. – A szerző.

125

Istennel és a nyári csenddel Tiszai csend − én így hallgatlak, hattyúk tava − kinyíló ablak, kecskenyáj − a szembenézés, nyárfák, holtág és nádillat: Istennel és a nyári csenddel az élet egymáshoz rendel; mi volt előbb − a nyár? az ember? nyárfák, holtág és nádillat, ahol a szépség ránk virrad, örök kékség és szőkeség, arany fény − és ömlik miránk az ég.

126

Nyári vallomás, úszás közben (Nagyrévi pillanatfelvétel) Bagoly pillantású sokszáz kagyló… kivetett a Tisza, a Bögre hajló, kékes iszap és csupasz ág-csonk… éjszaka virrasztó horgászok, süllő-románc: harc a hallal, a végső, megszépült pillanattal; sodrásban harcsa karcsú teste csillan, áll az idő, folyónk, kanyarjaidban, megmártózunk benned, halhatatlanság, karunk csapásai tested csókként harapják.

128

Élők az élőtájban

(Pomázi pillanatfelvétel) Sziklák, források, barlangok, patakok, szelek, viharzók, hőségek és fagyos napok, tavaszok, halhatatlanok, lefagyottak és virágzók, áradások és aszályok öntik öntőformájukba életünk pillanatait, melyek újra és újra vonzanak egymáshoz itt.

129

Személyes történelem Anyukám, Éva néni, Teri néni, találkoztok-e még hébe-hóba, s eljuttok-e ott fenn egy olcsó, kellemes égi borozóba? Mi volt abban az örök szépség, abban a Fadrusz utcai mélabúban? Te folyosós, budai ház, s ti, egymáshoz rendelve békében-háborúban. Több mint falu! Egymást erősítő bolygó-családok összetartozása. Egy élet, anyámé! Tizenhat éves palántától a drága nagymamáig! Mikor a kisgyerek a porrongyot rázza… az unoka a sülő húst vigyázza… papák ulti csatája… és várjuk, várjuk egymást haza: a sarkon beforduló buszt, a fodrásztól visszatérő asszonyt, a hadifoglyot, kit egy szál rózsa − a lánya − a pusztulástól visszatartott.

130

Képekben születünk vissza a tájba Ódon terítők, asztali hímzések, dunai ködök, fácskák duettje a vízparton és talán a Nap szitál, talán a Hold rajzol ezüst tóra fényt, talán az életed, talán távoli életek, talán időtlenek, amire emlékezünk, ódon terítők, asztali hímzések, dunai ködök, fácskák duettje a vízparton és talán a Nap szitál, talán a Hold rajzol ezüst tóra fényt.

131

[Különös, különös délután volt…] Különös, különös délután volt, pillantás pillantást váltott, a kedvesség, mint tejszínhab, egymás életébe átfolyt, különös, különös délután volt, a pír az ajkadon és arcodon barna pillantásoddal egybefolyt, valami lelki harmónia egymásba hangolt, összeforrt, különös, különös délután volt, zenék a szívben és a szemben, egymással átellenben, zenék, mik feldobognak, pergő ütemei némaságra ítélt feledett doboknak, régen elfeledett doboknak…

132

Négysorosok A Csingting-hegyen (Li Táj Po verse)* Rebbenő madárraj, árva felhő szárnyal, nem győzzük nézni egymást: én a hegyi tájjal.

* TP fordítása.

134

Szarvas a Holddal Agancsa közt a holdat hozza, lelki erőnket százszorozza, ő az, aki a bölcsőnknél áll, és ránk mosolyog halálunknál. Kikötő Hajóm beúszik egy-egy révbe, s földön túli szépről álmodom, s kit nagyon-nagyon szeretek, érte táncolnak a csillagok. [Háborgó évek…] Háborgó évek lecsöndesülnek, a lélek napja földereng; homályon túl legyen színről-színre a föld, a társ, az Ég – veled! Hódító fény Nem érdekel sem sors, sem végzet, csak a hangulat, mit bevégzek. Fölragyognak bennem a fények, mind, mind, mik a szívben elférnek.

135

Tusa az

RT

Tusa az ÉLETÉ

Isten kérdései Minden napomat éljem úgy: vallomásom csak a tiéd. Kifordított belső vagyok: sorsom végzem, Anteuszét. De hol ragyognak a fények? Még az őszre sem beértek? A lélek gyümölcsei: Isten asztalán terítékek.

138

A végső otthon Voltam, és minden elmúlik egyszer, sorsomba, lám, belebetegedtem. Kopnak körülöttem minden fények, az árnyak, az árnyak utolérnek. Állok-e talpra még valaha, vagy bukok le a mélybe, oda, honnan már nincs visszaút soha, s szívemnek lesz-e végső otthona?!

139

Átjutás! Minden életpályán, hegyen és tengeren vár ránk egy halálkanyar, Átkelni, elhullni vigasszal vagy vigasztalan ki akar? A végzet, az út, a szél mindünkbe egyszer belemar, sem véget, sem partot nem érünk el hamar.

140

Zárkő Vagyok, hogy a nem-létről messzire hangzó titkokat szórjak a szélbe. De hol ragyognak a fények? Az őszre be sem értek? Amit adott, több annál, mint amit elvehet − az élet.

141

Imádság, vallomás… Villogtam, majd föléltem magam, nincs már magamért szavam, mi volt, világ, én néked adtam, most te könyörülj rajtam! Bár kozmoszt álmodtam körém, a rendet elvétettem én, lesz-e, ki nyomom keresni indul, s a célt kilátja napjaimból?! Társak, barát kijutott nekem át a próbát tevő életen, most magány, csönd és fájdalom osztja meg éjem s nappalom, szeretteimnek mit adhatok, jöjjenek még oly nappalok!

142

Néma vonulás át a Dunán A néma nyelv, a néma tüntetés vajon mit rejt, barátaim, csak nem a beszéde-kitépett napot, a végzetet, mi nem szólítja meg a kérkedő, magát kellető jövőt? A néma szemek, a néma szájak és a néma léptek szólítsák csak a tegnapot, a mát és a holnapot, némaság, a tiltakozás nyelve vagy, hol rétorok s a szó agresszorai tettek ocsmány áradatával lepik életünk megmaradt nappalait és éjeit, hol ők, a reánk küldött, a reánk irányított rontó emberek hada próbálja megállítani az élet kerekét − visszafordítani óráink gyümölcsbe fordult perceit. Néma társaink! Lépjünk szent helyeinktől át a hídon szent helyeinkig − együtt, szelíd szívűek, mind, ki itt egybegyűlt. (Előzetes a 2013. október 23-i Budapesti Békemenetre)

143

E-csillagok, e-hírözönök Magány-csillagok lájkolása, Visz-e fonál egyiktől másikig? Van-e, ki szívünket is látja, s a távolságot áthidalni bátor, míg visszanevetni is telne százszor? Elektronikus laboratórium próba-egérkéi lettek nemzedékünk és utánpótlásunk reménységei: hírekkel vertek, napi ostrom-petárdákkal tüzeltetve hányszor, lesz-e emberi lény, ki az újkori hír-özönből tiszta lélekkel kilábol…

144

Pilisi vissza-visszatérés Laszlovszky József régészprofesszornak és társainak

A hely, a föld, a lépés ideköt mind e földhöz,

tájhonos népeinknek, vért izzadt sodronyingnek;

lelken a fájó tépés, ütés a meggyötörtön,

a hely, a föld, a lépés visszahoz minket hozzád,

a fölégetett romok, szénporba fulladt homok,

elfoglalt, legyőzött és föltámadt Magyarország,

az elhajított kereszt, testen a nyílt sebek,

újra századok múltán téged kísért a kurgán,

pilisi tavak, huták üvegcsillám nyomai,

templom és szerzetesrend, búzád s áldásod vessed,

igazságot, mi múltunk, neked kell ránk osztani,

taníts embernek lenni, múltunkhoz emelkedni;

erőt a letiportnak, vissza nem tért lakóknak,

egy kis csapat szemében ma is nagy tüzek égnek,

vissza-visszatérésben példái földnek-égnek! (2013. október 13., Pomáz)

145

Kifeslő Bíbor-ének Bíbor lányomnak ajánlom

Talpra fogunk állni, de még nem látjuk az erdőtől a fát, mire madarunk tudna szállni, benned az erő gyökereidtől bármikor az egekbe nő, benned a lélek fénye bármikor megveti lábát, hogy sorsod átzenélje, valóra váltod, mire apád, anyád és ősöd bármikor vágyott, dallam, szín, illat kísérje táncos napjaid, s lelked tekintse, ki reád pillant! S hogyha a holnap terheit növelné rajtunk, ránk szemeid reményként ragyognak!

146

Keresztségi litánia Lélának, unokámnak, keresztelőre

Ma fűz bele Isten leánykákból álló gyöngykoszorújába, hitünknek leszel te virág-karcsúságú, eljegyzett mátkája, édes szüleidnek, kedves rokonidnak szíved felkiáltja: Tiéd lettem, tiéd, édes Jézus urunk, világnak világa! Keresztségem legyen jövendő életem gyöngyhozó kagylója! Szépséges örömök, Istentől jött áldás életemet óvja! Akinek áldoztak, annak neve áldott, életünk szent sója: jövőm napjainak sorát sokszorozza, sátorába vonja!

147

Fehér csönd, ostyaszín lapok Mi történik? Mi ez a fehér csönd? Ősz telt vöröse pörög le a földi, a még füves hűvösbe.

Mik ezek az ostyaszínű lapok, amiket még ujjaim közt forgatok, amik mint kitátott csirkeszájak mintha kérnék még szavaimat és hallgatásaim.

Mi ez a megszólalni, ez a lépni nem akarás, ez a moccanatlan elmúlás.

Fehér csöndem. Ostyaszín perceim. Szembenézésem kútjai. Közöttetek lépek, belétek nézek. Mintha mindig csak jöttem volna felétek − én, testem és sorsom mélyén kitartó lélek.

Visszahúzódás a bőr alá, a szívdobogás mögé, ahol már a csönd, mint égre törő gejzír teste: omlik vissza rád.

Fehér csöndem. Ostyaszín perceim. Ím, elérlek.

148

Válasz nélkül Válasz nélkül jött el az ősz, fényes színekkel viselős, gyümölcsöt ad nekünk a táj, s valamit tőlünk visszavár. Azzal áltattam én magam, másokért tettem dolgomat, de nézzek szembe néhanap: kételyeim rám rontanak. Mennyi volt a tündökletes, mit Isten reám kimérhetett, és mennyi a szégyenletes, mivel megloptam a végtelent? A választ csak szívem dobolja, de másnak ne legyen ez gondja, mit adtam egykor életemben, maradjon meg, ha messze mentem. (2013. október 26., Pomáz)

149

Szomorúságom szavai Mikor ősszel van egy nap és a fasorban az összes levél a földre hull, pedig a többi őszi termés zöld levelek között még magasba néz, így zuhan le bennem szépség, erő, remény s megannyi élet, hogy alkonyul, szomorú pillantásom emelni sem bírom a sötét tájon. (2013. október 27., Pomáz)

150

Esély Talán, ha bevilágítom azt a holtteret, hol minden vágy a megvalósulatlanba átpereg, de nem kell kimondanom, hogy elvégeztetett, ó, Istenem, add még vissza az életemet! (2013. október 29.)

151

Mérték Őrjöngő szépség, enyém voltál, homlok sima mérték: légy az oltár. Barát, kedves, szólj rám! A túlvilágról, kérlek, visszarántsál! Tüze mért lángol? Vonz, mint lepkét az örök hő − ne legyek a nemlét izzásába átpörgő! Őrjöngő vérség, enyém voltál, kebel sima szépség: légy az oltár. (2013. november 1.)

152

Játék és ölelés Éjjel az Olimposzról egy istennő, nappal egy angyal a partoldali házból látogatott el hozzám: feleségem és unokám.

ajándék minden szó, minden mosolygó lélegzetvételünk egy angyal, egy istennő társaságában. Nincs a paradicsomból örökké tartó kiűzetés, a vérverejtékes Gecsemáné-kerti éjszaka is párja legelső boldog együttléteinknek!

Higgyek még a le-föl lépdelő napok változásainak: tartogat még lépéseket az elbukás után;

A nász vagy a kín csillanása homlokunkon oly fájó különbség, hogy távolságáról, hiába is keressük, nincsen szavunk. Mégis, talán egy angyal, talán egy istennő feledteti a különbséget, talán a jóság, talán a szerelem, talán a gyermeki játék és az istennő ölelése megmaradt még nekünk. (2013. október 28.)

154

Köszönet-lángok fészekrakó tűzből Hálával földiek közül, férfiak és nők között, ó mennyinek tartozom, feleségem, most mégis csak neked köszönöm segítségedet: lelked finom húrjain eljátszott perceinket, madárrebbenésnyi ajándékaidat, és korholó düheidet is, melyekkel dudváimat szaggattad napra nap. Közelről mennyi szilánk, szikra csapódott ki és szálka, seb maródott, égett belénk összeütközéseink forgatagában, de nyugodni is tudott a tenger, úszó karjaink csapásaiban össze-összeértünk, egy-egy drága mosolyra, ketten. Ha majd a homok-pergésű pillanat megnyugszik újra bennem és tebenned, visszanézni akkor is nehéz lesz, de érjünk akkor el az áldott szóhoz, a fészket-rakó és fészket-adó − öröktől fogant és örök felé tartó − reményhez. (2013. november 1.)

155

Halottak napja − családi körben Ó, a rőzseláng, mi arcotok egy-egy mosolyából kohótüzet lehel körém; a szeretet-mentőöv − mi úgy emel ki az örvények fölé, hogy újra úszni tanulok találkozásaink szép hullámzásában; a tapintat lágy árja − mi érintésetek melegségétől újra és újra átjárja fagyásnak indult vérereim; a meghitt őszi nap − mikor egymásnak lélekszorítón adjuk át halottainktól is megöröklött csókjainkat. (2013. november 2.)

156

Kövek misztériuma S. E. munkája nyomán

Körök, körök, körkörös teljességek, születések, közeledések, tágulások, forgószelek, magmák, tóba hulló napkorongok, visszanéző szem, a teljesség tekintete, körök, körök, teljességetek örök, kövek körtánca, köveké és föltámadt éveké, kövek vonzása, elhagyhatatlanoké, ó kert, ó part, ó kráterek súlya, teljességetekben élek.

157

Lassuló idők Búcsúzik már bennem az eltáncolt idő, kristály-szárnyakon a messzi múltba vivő. Szomorúságot őröl minden búcsúzó napom, maradjon mákszemnyi szépség örömről vallanom. (2013. november 9.)

158

Kertvégi almafánk alázata Kertünk késő őszi, piros almái fürtösen bólintgatnak fönt a fa koronájában éppúgy, mint lehajló, földet söprő, dús ágain a fűcsomók fölött. Őszi érettség; őszi szépség; és az ágak − mint próféták karjai lendülnek az ég felé. Ősz izzása az almák érett gömbjeiben. És hány háttér, mint változó díszlet, pereg a dombkaréj különös megvilágításában: dús, rózsaburkolású délelőttökön, sötét kendőt borító, viharos délutánban, fémes pengefényben alkonyatkor, csontdermesztő fagyok alatt, és a fölmelegedő pára hajnali sóhajtásaiban. Milyen templomba illő mozdulat volna elég, hogy méltó odaadással szakítsuk le szárairól ezeket a vér-izzású almagömböket? Milyen emberi alázat, mely fölérhetne az almák leszakításra várakozó, hosszú nyugalmával a beteljesedő őszben? És a kertvégi almafa égre lángoló ragyogása: hajnalok, delek, alkonyok és éjszakák forgószínpadán. (2013. november 8., Pomáz)

159

Jegyzetlap, itatóssal Fájdalmaim fölé helyezve, szavak, mondatok itatósai − kirajzoljátok-e életem szépségeit is: a szörnyű, de tiszta égre, mely Istené? (2013. november 17.)

160

A szeretet trónja Csalódtál bennem, kedvesem, király voltam, fenség, s ma már minden, mit ígértem, a pokolban lent ég, látod, a trón mégis marad, a szeretet fényes trónja világítja fájdalmamat, s napjainkat beragyogja. Remélsz-e még, kedvesem, derültebb holnapot, hol jövőnk nehéz zsákja jósággal megrakott, s a körénk gyűlő gyermekek: gyümölcsfánk fürtjei; mosolygó arcuk termése hulló napunk körbeveszi. (2013. november 17.)

161

[Vendéglátónk az ősz…] Vendéglátónk az ősz, még tartja könnyes levelünk, ó, élet, meddig még, hogy az életről üzenünk? Mondjuk: vatta-béke bélel ki az őszben minket, szürke ón-szín égbe fullad a tekintet. Milyen is lesz a tél? Hová pillantásunk merül. És marad az élet társaival is egyedül. (2013. november 19.)

162

Fehér rajzolat, kizöldült palást Jó beleolvadni abba a szürke színbe, honnan kiválni már luxus volna amúgy is. Szürke délután, dérlepte vízpart érintetlensége, tetten érni a fehér rajzolatot füvek még kizöldült palástján. Látod, gyógyír lehet ez még a lábadozónak − és a magányosnak eget verő kupola! És csillagtalanul is óvó hely. Ködök és tisztulások helye. Falaké és járatoké. Körbetekintés és a bizonyosság pontja. Jó beleolvadni abba a szürke színbe, honnan kiválni már luxus volna amúgy is. (2013. november 19.)

163

Beszámoló Költők példája engem félrevezetett, elhitette, költő lehetnék magam is, de szavaim nehéz kőkockáiból sohasem épült semmi piramis. Minden, mit építettem − rám zuhant, alatta vergődik egy lélek − nyomorult, szárnyak helyett prések nőttek körém, a holnap elszállt − maradt csak a múlt, a múlt. (2013. november 29.)

164

Remény Tollászkodtok-e még égitestek, vigasztalásul az elesettnek, pávafényű augusztus éjeken hányszor voltatok ti kíséretem? Ó, égbolt, mikor a lélek ködben kút mélyébe hull le összetörten, hajolsz-e érte könyörülettel összeilleszteni fényes reggel? (2013. november 29.)

165

Az individuum szilánkjai Megroppant ember, szólj belőlem! Az információ minden eddiginél hatalmasabb áramlásának és hatalmának korában már az is kétségessé vált számomra, hogy túlélnek-e a könyveim, az írásaim, készülődő verseskötet-tervem és ezek a nagy, fehér kötésű lapokra írt cirkalmak, gondolataim, lélek-karcaim, emlékeim, verseim, följegyzéseim? Csak föl-fölsóhajtásokra telik egyre fogyatkozó erőmből. Élősdi lettem. Nem a levegő, az erő fogyott el körülöttem. Maradt a bizonytalanság, iszonyú kétely a jövő lehetőségeiben; a meglékelt hajó folyamatos szivárgása… süllyedésveszély a mindennapok óceánjában… önbizalomvesztés minden irányban… Istenem, hát ezért készülődtem mindig az írásra, és voltam folyamatos készenlétben, hogy e végtelen szomorúságú szavak hozakodjanak a papírra… Milyen vetés volt ez? Milyen fekete gondolatok szökkenhetnek itt szárba? Szabad-e meghagynom, fennhagynom ezeket a sötét tintába mártott mondatokat? Az összeomlás mondatai. Az individuum széttört sziklájának söprűzhető szilánkjai. Kő-morzsa, létezés-szilánkok, amelyek csak fölsebezhetik az olvasó lelkét. Kívánom: lehessen kínjaim pokoltövise valakik fölépülésének gyógyfüve. De ez is miképpen történhetne meg, éppen lelkierőm leértékelődésének végpontján? (2013. december 8.)

166

Kérés Szépségben bízó szavak, kérlek, Kálvária-utamra hulljatok! Örömteli napok és évek, fényben a fényért imádkozzatok. Vezeklés csodája a holnap, a tisztulás imáját mormolom, vétkemért napjaim lakolnak, de Istenhez emelem homlokom. Számon imák forrása, buzogj, magzatnak, vénnek adj szebb holnapot! Az kér itt, ki maga elbukott, de másoknak mégis sokat adott. (2013. december 11.)

167

Elvesző nyomok Már a semmi vesz körül, búcsúmat se hallja senki, nyomomat az erdő nem megőrzi, de elveszti. Fájdalom nyel el: iszap, lelkem ágaira ráragad, Isten, irgalmazz nekem, remélem − tiéd volt életem! (2013. december 17. 15. 20–16.00)

168

Csöndes öböl vízesés alatt A Krika-i vízesésre (is) emlékezve

Igen. Talán órák megmaradnak a fegyelemnek, a szívverés fegyelmének és a figyelem hintájának a szívemen. Szív. Te legszentebb tulajdonunk. Ó, hányszor szennyezünk be, pedig te volnál az a porcelán tálca, mit tenyerünkön óva kellene átvinnünk a sötét erdőben is kedvesünknek. Szív: dobogj! Ringasd a fájdalmunkat is, verd félre harangodat, ha a kín órái forognak bennünk, de énekelj, ha van kiút! Élet. Életünk. Milyen parányi tutaj is egy ember sorsa, hány sziklaoromhoz, farönkhöz vetődik, míg elér egy-egy csöndes öbölbe. (2013. december 17. 16.04–16.17)

169

Bűnbánat Mennyi szép élethelyzetet rontottam meg én, balga ember, szeszélyből, gorombaságból, utólag már menthetetlen. Akkor, mint tócsa fölött ki átfut, siklottam át a történtek felett, ma belebukok, s a fájdalomtól életem ereje elveszett. Ne olvassátok versemet, ki beletekint, belehalhat, az Úrra gondoljatok, ő ad a jóságnak minden hatalmat. (2013. december 18. de.)

170

Himnusz-próba Bíbornak szeretettel

Legyen erőd az életre, beléd remegő szerelemre, fakadjon virág lépteidre, jóságodat, mint illatot, a szél, az élet szertehintse, legyen erőd az életre, Isten neked himnuszait adja énekeidben fölfakadva, vigaszaidat százszorozva áldásait rád bőven ossza! Legyen erőd az életre, bánatokból kilépve, újra és újra föltámadva, várakozva a virradatra Isten rózsáját égre tartva! (2013. december 18. dél)

171

Imádság nehéz órában Sorsomba, életembe, jaj, nincsen már visszaút. Istenem! Az Igazság! Csak Te maradsz velem. Köszönöm a szenvedést − ez is közelebb visz a Te irgalmas jóságodhoz és ítéleted megismeréséhez. Istenem! A Te határtalan szeretetedre bízom szeretteimet! Őértük irgalmazz nekem, ha megérdemelném, ha kiérdemelhetném! Csak hozzájuk vezess vissza, megtisztulva! Volt lépteimhez, volt tetteim hiúságaihoz, önzéséhez, önteltségéhez soha! Égesd ki belőlem, aki voltam! Csak megtisztulásomban ragyoghasson az élet, az életem, az idő, az időm, amit még nekem szánsz! (2013. december 19. 13.00–13.17)

172

Elveszettségből kiáltok Ha elfogy a szellemi táplálék, elhagy a lélek is. Ó, lélek, te szent, egyenesedj föl terheid alatt!

174

[Zokogáson túl…] Zokogáson túl a néma fájdalom terhe bénítja minden tagom, már csak egy karolásra vágyom, Istenére, túl a halálon.

175

[A szenvedés, amit rám zúdítasz…] A szenvedés, amit rám zúdítasz, kizárólag a Te szereteted, hogy még idejében a Te olajlámpád mécsese vezessen tovább az úton.

176

[Már csak fehér lapok…] Már csak fehér lapok, fehérek, fehérek, fehérek, Isten, ha lapozgatom őket, elérlek, elérlek, elérlek.

177

Karácsony, fájdalommal I. Micsoda örömmel készülődtem én, s mennyi féltő rettegés ül ma körém. II. Csak akiket szeretek − szenvedve is veletek! III. Mindenki egészséges, csak én nem, saját lelkemmel össze nem fértem. IV. Jézus! Kérlek, találj meg! Bár magam rejtettem magamat el − Előled.

178

Karácsonyi készülődés Ez a karácsony, látod, milyen szép lesz, Jézusunk, közénk mosolyoddal érkezz! Szívek karácsonya borul itt össze, mint pányva pányvát fog sátorrá körbe: egy-egy család − egy-egy sátor tartja így a lét egymáshoz csomózott gyönyörű szőttesét. Árad belőlünk halhatatlan ének, jövünk magunkért, de még inkább érted, áradjon be a világba hited és szíved, most mégis arra kérlek: hálánkat tekintsed! Ez a karácsony, látod, milyen szép lesz, Jézusunk, közénk mosolyoddal érkezz! (2013. december 24., Pomáz)

179

Szenvedések triptichonja I. Tételek a szenvedésből a/ Ruhád szegélye Színlelem csak az életet, erőtlen vagyok és beteg. Nem látok már fényt előttem, vakságomba beledőltem. Kik szeretnek, körbevesznek, vígasz ez az elveszettnek. Kint fölébredsz, drága napfény, bennem az élet nagyon fél. Jézus, Fény, csak Te segíthetsz, látásoddal is útra inthetsz. Lépéseimmel követlek Téged, ruhád széléhez, hogy hozzáérjek. Talán szememből kisimul az őrület, és búcsúmból mégis megérkezés lehet. b/ Reménytelenség Semmit sem tudok már. Csak azt, hogy a szenvedést is Te szabod rám. Tisztulásként, mert Te reménykedsz az én megtisztulásomban. Hozzám viszont a Te reményed énértem csak egyre ritkábban jut el. A saját reményemmel pedig már szinte nem is találkozom.

180

II. Imák a szenvedésből a/ Hová tekintek? Honnan nézek? Ki irányítja pillantásomat? Miért az ólomcsuklya tekintetemen? b/ Kelj föl és járj! − Még fölnyílik a szemem. − Téged tekintselek! − Még kinyílik a szám. − Rólad szólhassak, ne ilyen átkozottul önmagamról. − Még ír a tollam… − A tintát a Te véredbe mártom. − Még lép a lábam. − De oly erőtlen, hogy a Te Igédre van szükségem. c/ A reménnyel való találkozás napról napra elmarad. Isten, pedig tudom, csak Téged kell, hogy lássalak! d/ Oldj és köss! Ne elbocsáss, hanem megbocsáss! Kérem áldásodat, ha büntetések is adagjaid. Jaj, csak ne szeretteimben büntess soha!

181

Tudom: a te mértéked a kegyelem. Hálátlanságomért (is) bocsáss meg nekem. e/ Talán magamhoz tértem, de nincs miért. Talán dolgomhoz fognék, mert van kikért! f/ Istenem, az erőmet elhagytam-e örökre? Istenem, az erőmből marad-e másnak örökbe? III. A vándorlás fájdalmával A szenvedések vándorbotja mindig más-más kezébe kerül. És menni, menni kell a bemérhetetlen úton. Ó, kéz − látod, még fájdalmaid mankójába is belekapaszkodsz. Vándorok vagyunk mi mind, de célja csak a zarándoklatnak van. (2013. december 25–29.)

182

Sóhaj-sorok 1. Nyitott szívvel! A miliő, a környezet hal meg legelőször, s utána a lélek, a lelkek haldoklása következik. Magánzugok melegsége, ti még tartsatok ki! Nyitott szívvel, a szívet nem adva fel – bármi is jöjjön! Minden ébredésem halálos ijedtség, hogy a párkák sorsomat el ne ejtsék. 2. A vers halála Bűneim sokasága hova visz? Elvette Isten szavam is. (2014. február 13. – április 12.)

184

Halál, betegség, roncsolás (A bűn verse)

A halál itt jár karöltve velem, egyetlen percre sem feledhetem, Isten terveit naponta lerontom, a bűn maga vagyok, fekete horgony, akasztva az élők szíve mélyére, Sátán, a sodrásod perc-perc megélve. Kit kivált féltek, azt ölöm elsőnek, s mind, kit szeretek napról nap vesztődnek, s kikről nem tudok, lasszóm hurka éri, gyilkosod vagyok: gyermek, asszony, férfi, netán élve maradsz, s pörög a sors még, roncsolom életed, s nincs védő hajlék. A halál itt jár karöltve velem, egyetlen percre sem feledhetem, kegyetlen bennem féltés, szeretet, részvét s jóság itt már megöletett, nem akartam, de én szőttem a hálót, amely a pusztulásba belerántott. Szívben fájdalom, tettben gyilkosság, szüntelen pergő elhagyatottság, rettegés világát rázza a rosta, én állok mögötte megtántorodva, végtelen romlottság, amit teszek, szégyenem nyomában sepregetek. A virág is kiég, ha alá állok, növekvő bajok és pusztulások! A nevetésben is csak sírást látok, lélegzésem méreg − s nem tudjátok, a gyilkos szól itt − áldozatához, legyen szavam e fájó világhoz. (2014. április 20.)

185

Hála-futamok 1. Történet Történnek a dolgok, mintha mi sem változott volna, noha a megváltozott világ lasszója szorítja torkunk. 2. Kedvesség és szépség Akár a vakító pillangó, mely átszáll a határok fölött a Tátra csúcsain, kedvesség és szépség, mint hegyi lankák és források: arcodon tiszta maradt. 3. Köszönöm Köszönöm, amit korábban nem tettem meg: a meg nem becsültet, a jelenlétet, a szeretetet, köszönet legyen búcsúm virágcsokra. (2014. május 6., Pomáz)

186

Partra lépés Sárkány torkából ismét a fényre léptem, párkák, köszönöm, imádkoztatok értem, emlékek talaja, ismét fogadsz te engem, tájak, emberek, lobogtok szeretetemben! (2014. július 11.)

187

A VIS

derűje TÉRÉS A SZ

derűje TÉRÉS A Z S S I AV

Én és te Én szétszaggattam, te sűrűbbre szőtted magad körül a sors szálait. A jövő bizonytalan, bár biztosítanád magad, de a szeretet szeretteidnek visszaad. Életem fullánkját lelkemből kiszedte Isten, kérem, hogy kételyeidből téged is kisegítsen.

190

Magam magamhoz Idegverések apálya nyugszik el, sorsod öblének partjain. Mit nem zúzott szét benned ez a rád támadt cunami?! Már magad sem voltál kiáltó lény hajótöröttek roncshajóján, de pusztulásnak vetett, önmagát fölfaló kannibál. Életed minden részletét fájdalom lepte be, voltál egy túl-lakott sors összeomló emelete. Ma ellépett egy boldog dagály a valódi tenger homokján, Isten és az emberek mosolya: fénybe szőtt fuvallat borult rám.

191

Cornwallban ért az este Pokoli múlt széttört jégtáblái még úszkálnak a tudat óceánján, de hol érsz szárazföldet, fájdalmak, kételyek hajósa? Most erdőzöld és tengerkék hullámzást ver körénk a szél, és sirály-visongás vigasztalja a lábadozó reményt. Ó, mérleg-nyugalmú vadász, magasból csapsz a halak közé, s elégedetten száll fölöttünk ragadozó lelked öntudata. De karcsapások szelidítik a hullámokat, s naponta vérzik el az alkonyat, s visszatér királykék távlataival az égboltozat.

192

Nyár Cornwallban Sétány, tengerpart, madarak, hatalmas dombok, legelők, kedves, barátságos emberek, kis halászfalu bújik az öbölben, fehér házak, meseszerű fehér és meseszerű kék, az észlelések káprázatán átsiklik a lélek, hogy utóbb mélyítse halhatatatlan érzésekké, mondatok telt gyümelcseivé, a tenger váratlan változásai és a partra lépő tekintet nyugodtsága.

193

Töredék a jövőnkhöz Újra élek, érzem tenyérnyi megőrzött szereteted, amire várost építhetek.

194

Szólítlak titeket, kövek! A kövek, milyen hűek, és mégis milyen kevésre emlékeznek, ha nem kérdezzük őket. Tartályában életnek, szeretetnek, házi tűznek, mint a falak, kérdéseidre várnak. Ha szólni tudnátok, kövek, tenger csiszolta pajzsok, megalit-oltárok; kőrülölelnek kiszáradt árkok, süket fületekbe kiáltok, kéréseimet halljátok: Ki az építő ember, ki pincéitekbe burgonyát vermel, kinek épült ez a menhely, ez az oszlopos szent hely? Mitől hátrál előlünk a nemlét? Mitől fenség ez az örökölt emlék? Cáfolni látszik a porból lettünk s porrá leszünk, velünk az idő játszik, de időtlenül, kövek, kövek hirdetik életünket érdemtelenül. Ki emelt közülünk az oltárra új követ? Ki volt az Úristentől hozzánk elküldött követ? Ki az a névtelen, kinek üzenetétől a múlt máig eleven?

195

Szerelem, te drága bizonytalanság! Van egy asszony, kit nagyon várok, kit megvalósítanak a hiányok, kiben a szerelem lappangó patak, s áradással fenyeget, ha én viszont szeretek! Vagy te az ég leszálló tündére, de sóhajtásunk, vajh, összeér-e? Ismeretlen vagy-e, vagy ismerős, százezer öleléssel viselős? Kiben a szerelem lappangó patak, szívem alatt én kihordalak, lehetsz-e még, akit szeretek, kiben a vonzalom száz rettenet? Elmaradt csókok és ölelések, szerelmem márvány falába én belevéslek, de sikolyaid és csókjaid el nem múló harangjait megőrzöm én, amíg élek. (2014. szeptember 12.)

196

Megkettőzött alak Hosszú évek után aludtam először megkettőzött veled, én feküdtem közbül, s ha balra nyúltam, megérintettelek, érdekes, először kinyíló tenyered köszönt vissza rám, majd lassú mozdulattal boldogan érintettem hátsód hajlatát, nem tudtam, alvásod lélegzete száll-e felém, vagy néma bíztatás, mi surran éjek éjjelén. De hírtelen, hogy mozdult másik karom, kettőzött testvér alakod hajához hullámzott ujjaimon a drága alkalom, így feküdtem hát két női test szívdobogásai között, a másik fej is lassan mozdult tenyerem és párnám közeléhez. De nem volna álom ez, ha nem bátorodnék egyikhez is, másikhoz is. Soha át nem ölelt melledhez és vállaidhoz kulcsolódott mellem és kezem, ajkam is nyakadon kezdett volna hosszú táncba, ha engeded és engedem, de óvatos volt minden mozdulat, hisz másod alakja várt hátam mögött, s fonódott volna ő is rám bíztatón és egyre kedvesebben. Fény alig volt a sejtelmes szobában, csak derengő mosolyként égett a szoba, s rajta testünk lobogta szívmélyi tüzét: már borult is egyfelől a számra választ sóhajtó csók,

197

s másfelől éreztem bíztató szorítását a vonni vágyó kéznek. Történt-e más e kettős éjszakában, vagy csak az álom kettőzte meg régen látott szépségedet, nem tudhatom, mert ennyi volt a könnyű, kettős légyott, de őrzi szám még egyikőtök szájának menta-illatát, s másikótok vállának friss kenyérként vonzó emlékét. Ó, álom, ó, megkettőzött alak!

198

Sorsvázlatok II. 1. Pokol közelben jártunk, de fényét ütötte ránk az Isten! 2. Várakozni, hallgatni a jövő hírveréseit, s tekinteni a születő Napot – ennyi az Advent! 3. Remélem, az évek, mint a porhó, szállingóznak, de lelkünk fényei, mint a hajnal, újra meg újra fölkelnek. 4. Sokan a szellem kalandorai, én inkább a tapasztalat kalandjáról szólok. 5. Az angyalok anyanyelvét beszélem, bármely nyelven is szólhatok.

199

Dante-mélyből De hol is láttam én a száz szonettet? Nem vettem meg, de mért? Ó, Dante-mély. Mögöttem szűkülsz, infernói éj, életet látok, pályát, széttöröttet. Kék kígyó: az őrület körbefon, horizontom az árnyékon lapul, és szívem levakarhatatlanul görnyed egy bukást visszhangzó falon. Ne még, ne még, a végső csönd ne oldjon! Csak homlok és gyomor, a fájdalom szorítja dühös vérebként a torkom; kiáltoznék, de lélegzettelen siklok csak át félbetört hangokon, ó, lélek, érveid meghallgatom. (2015. február 28.)

200

Unokám tekintete T. Nimródhoz

Kettős barlang titka a szem: minden jövőnket ő veti össze velem, de világok mélyét fölfedezem, egyetlen sóhaj az életem! Mikor először hosszan időzöl Mária arcán, Krisztus keresztjén, valami történik veled, eljegyzésedet ünnepeled! Szólnál már hozzánk, de küldöd csak tekinteted, Isten csodája, egyetlen mag, melyből jövőnket ránk terítgeted!

201

Elindulás a vízpart mentén (levélvers)

Most olyan lágy ajkán a szó, mintha egy férfi ölében ringatná csónakban a tó, a múltból visszatértében. Meghallgatta szívét a szél, gyümölcsös kertbe sodorta, fák szellemeivel beszél, belopódzik egy sírboltba… Helyre áll magában a múlt, tükrözi sorsát, mint vízhab, a ránc az arcon kisimul, lépése zsibbadt még, zsibbadt. Már táncolna benn a lélek, nyílnának a márvány évek, fognám kezét, hogy segítsem, hogy’ lazítsak a bilincsen? Fusson, pattannak a szirmok, várja kint a nyíló élet, Önről is már kósza hírt hoz: nyomainkon virág ébred!

202

Duinói szélcsend Az idő méhéből ömlik, árad az emberiség csöndje – a tér pedig őrzi sziklák, ciprusok, tájak nemzőerejét. Csönd: párductalpak puhasága alatt (…) és hang: vízesés szüntelen zuhanása a mélybe (…) Nyüszítésünk ennyi csak: tenger fehér csészéjének sziklákon elcsattant szilánkja. Lebukó, kék szárnyával az este: kávája pereméről issza látványát az örök égnek. A Magvető magától mindenét elveti – tőle ragyognak jövőnk vetései. Verssorok, rímek, hosszú szakaszok:

203

cintányérok tompa csendülései. Elégiák, Duinó, napfény és szemét: elszáradt gallyait az ősz összehordta rég. Miféle éjek rejtenek a Nap öröksége elől? S hogy fölnyílik egyetlen csók suhanásától a hajnal kagylója! (2002.)

204

A villámröptű lét közelében Az angyal feladattal jön közénk. Szárnya az akadálytalanság testrésze. Ő mindig megtalálja, akit keres. Suhanásában és jelenlétében felolvad az idő keménysége. Feltöri a gondok héját és tenyerébe fogja lelkedet. Az angyalra segítségért tekint Jézus is a Getshemanén. A követelést elveti, helyette ad, ad és áld. Szárnyai nagyságától szívére nem vonhat, de tekintetéből részesedsz Isten tüzéből. Ő a perzselő, a csitító, de a pallos pengéje is, ahol szabadulni kell a múlttól, vagy lépni kell a szív kívánta part felé. Az angyal eltűnése nem a hiány kezdete, inkább fordítva: beteljesülésed első cseppjeit hagyja maga mögött. Angyalra várunk mindannyian, de kevés az a fájdalom és az a szeretet, amit Ő old és Ő köt… Az angyal mindig, mindenkor fészkére visszaszáll, de szárnyának heves tüzétől lángra kapva ébrednek föl hajnalaid.

206

Angyal vagy magad is, ha Isten küld az összezsugorodott téren át. Lehetsz, mert megengedi, a Vigasz angyala. (2015. április 5.)

207

A pünkösdi úton Mindenkiről tudnia kell valakinek, mindenkinek tudni kell, hogy valaki tud róla. Nem is elsősorban a kapcsolat fontos, hanem a bizonyosság, a ráérzés, hogy valaki együtt érez velünk. A részvét kivirágzása. E nélkül a magány a halál előszobája, ezzel: az élet bemosolygása zárt ablakon túlra. Mintha egy fehér könyv lennék, amelybe valaki ír. Fehér betűkkel, és csak ő látja. Én csak mutathatom azoknak, akiket érdekel. Angyalírás a napok közömbös lapjaira. Órakondulás egy ódon faburkolatú dobozban, nagyanyáink idejében, amely kihullt az időből és ismét meghalljuk. Szeretet és ragaszkodás szavai. Kihez? Az emberi hűség közös lelkéhez. Hűség az úthoz, amelyre elküldöttek vagyunk, mint hírvivők. Angyalok könyvét lapozzuk, angyalok útját járjuk.

208

Ganymédés-töredék Közelség, amire vágysz, hogy valaki tetteid mögé lépve megragadjon – Ganimédés! – és szálljon veled a megismerés zátonyain túlra, fürösztve Hélios fényeiben, akár gyarlóságaidban is.

209

Esti percek Megvolt, megvan a Nap is fölöttünk, lassan már lefelé haladtában. Ilyenkor szobámban rám tekint és bevetített fényére berajzolgatja a kinti fák árnyait. Lám, életünk a bizonyos fekete kamra, melyre fényt vetít az angyal. Néhány pillanat csak ez a művészi mutatvány, mégis oly kedves, mint gyermek belépése egy kopogtatás után.

210

Végpont: az Óceán! Menj csak a zöld alagútban, mely a tengerig visz, hullámok habzó legyezője, ahol kinyílik. Hol megrendült egyszer a föld, megalit sziklák repedéséig, hol a tengeri szirtet a kagylók mozdulatlan hangyarajokként lepik el. Menj csak a távolok kék, réz és arany felhői alá terített fényhidakon, hol életed eggyé lesz minden elmúltakkal és jövendővel!

211

„Az időfolyam eltérítése” és visszafoglalása Turcsány még kamasz fiúként kezdte (publikálni is) a költészetet, máig töretlen kedvvel, rendszeresen alkot. Új kötetében szinte valamennyi fontosnak érzett versalkotási, líraképzési eljárását egymás mellé állítva, összegezve kapjuk. A 2011-ben elindított kötet-építkezést mégis érdemlegesen megcélzott lírai irány tartja szoros gyeplőn: a saját személyisége, közössége, nemzete iránti folyamatos faggatás és felelősség láza. Szükségképen hagyománytudatos, visszatekintve akár az ősköltészet rituális ráolvasásáig, de egyszersmind „neológ” is és „ortodox” is saját 1968-as önhagyományaihoz képest. Utóbbira példa a 45 év távlatából megismételt vers-gesztus Bari Károly költészete felé. „Miért a szél örök jajgatása, miért az örök ütlegek alatti hallgatás, miért a cigánymeggyfák egekig hajladozása?!” I. Ciklusainak felépített rendje egy személyiségtörténeti folyamatot takar el vagy emel ki egyszerre: „Ma éjjel volt egy ébredésem, jövőnket láttam derengésben: vesző hullámok áradásban, percentek óriás kiáltásban – de atyáinkhoz visszaszálltam, végtelenben a végest láttam.” (Forrás - élet - delta és tenger) Az Időfolyam eltérítése ciklus lírai énje szinte az időtlen (a végtelen) élmények egzisztenciális határáról ad híradásokat, közvetlenül, hol önmegszólító, hol társ-, hol olvasómegszólító versnemeket segítségül híva a kifejezés véglegesíthető pontosságának eléréséhez: „Az idő? Az idő – egyszerűen beszűkülő tölcsér… – és egy tölcsérből kitáguló anyaméh… – az EMBERLÉT megszületésének végtelene. Mindnyájunké.” „Vár mindnyájunkra a „kettős végtelen” – kívül és belül!

212

Most engem rángat végig az élet a borzalmak kötélpályáján – hogy letehessen végre horizontra vetülő pillantásaim fényére. Holnap titeket!” (Részletek Az idő foglalatából c. versből) A pontosság igénye vezeti vissza Turcsányt a verspróza (Az angyal rejtélye, A hajnal sugallata, A bennünk élő líra) és a szabadvers (Otthon a fényben, Dél) nála verselésében, kontextualitásában is megkülönböztethető formaeszközeihez. II. A kötet második ciklusában a modern líra mesterét/fenegyerekét, Rimbaudot idézi meg immár életművében másodszor (1978-ban Arthur vissza se néz c. verse, és most a 33 évvel későbbi Arthur súgja)! E két vers összehasonlításában érhetjük tetten a 60 évét elhagyó költő mentalitás változását: a lázadó alapállásból a felfedező alapállásba való átállás spiritualizmusát: „A hervadás vértócsái hattyútollakkal keverednek, de petúniák virágoznak égieknek, földieknek.” Szerelemre, megújulásra nyitott költészete még vissza-visszaköszön a valahai lázadó magatartásra: „Nemzedékek új Tűzlopójaként a herélt művészet isteneitől lopod el a tiszta szó pusztába vetett lángját, s az igazság nyársait tartod bele a tisztítótűz piros falfestékébe, hogy megtestesüljön újra közöttünk falfirkák titokzatos Byrona, a hajléktalan, kinek csak szívünkben van otthona.” (Tűzfalak tűzlopója / Banksynak ajánlom)

213

A ciklus Hamuba rajzolt gyászjelentés című versében Turcsány első verseskötetének (Tarisznya) nyitóversét, a Szörényi László által nemzedéke kulcs-versének tartott Eszelős sírásó c. szociológiai pontosságú parabola-költeményt idézi meg, szinte ismételten azonosítva az észlelő szerepet az észlelt életekkel, a kívülálló-részvétteljes fájdalom önazonosságát hangsúlyozva: „Halál kaparta el mindig, kiben már láng sem égett, a visszaszívott fájdalomtól fúvódott fel a lélek, ujjam, mint a gyermeké, sorsuk lapjain betűz, jaj, ma is, ha távol is, de közöttük élek, nem volt itt már soha magas lángon a tűz.” III. A kötet harmadik ciklusa (Át, át a lelkek szorosán) előkészíti az olvasót infernális élmények befogadására. Az Arc-varázs hosszan kitartott tehetetlenség-élménye egzisztenciális léthatárt sejtet ember és ember, ember és istenanya között: „Tengerek távolba vesző homálya, hol már nincsen hajó, mi horgonyozva várna – a szemed, a szemed, lágy tojáshéjba zárva, mintha egy életen át csak fájna, fájna… nincsen tenyér, mely lehetne arcodnak megtartó bárka… nincsen mosoly, mely mosolyoddal napra-nap csak visszavárna?!” Turcsány az Idő-élmény további kihívásait is ebben a ciklusban fogalmazza meg, nemzedékére, nemzedékekre, emberi-társadalmi korszakra vonatkoztatható általános érvénnyel: Tudunk-e lassabban a folyó sodránál?

214

Tudunk-e jég és hó alatt tovább csobogni? Nem a visszanézés, legalább a körültekintés ideje növelhető-e? Legalább a lassítás nehézségeivel szembe tekinteni tudunk-e? (Az Időfolyam lassítása, I.) Az idő-kizökkentés mintadarabja a Rilke és Prága című verse, amely az 1886-as egyetemista Rilkével teremti meg a tér- és élmény-azonos lírai szituációk sorát. IV. A negyedik ciklus csupa harc, csupa tusa (az életért). Személyes sorsban, megpróbáltatásban és egyetemes kérdésfeltevésekben is. Már a verscímek is elárulják Turcsány Péter 2013-14 ősz-tél tavasz fordulójának végletességeit (Isten kérdései, Válasz nélkül, Szomorúságom szavai, Szenvedések triptichonja). Páratlan költői kihívásra adott válasznak tekinthető a Halál, betegség, roncsolás című szigorral komponált, 5 x 6 soros tagolású, pár-rímes szerkezetű költemény, amely ad abszurdumig viszi az önveszejtő-önazonosító beszédmódot: gyilkosként szól szeretteihez. Az egyszerű és végletes szerkezetű fájdalom-versek, az Emmausi előérzetek négysorai, a Négysorosok és a Sorsvázlatok I-II. mellett mindig teret kapnak a Hankiss Elemér komplexképalkotásnak nevezett modern költői alakzatai mintájára megnevezhető komplex-kompozíciók. Elégia-magasságokat ostromlók: Fehér csönd, ostyaszín lapok, Kertvégi almafánk alázata és versprózaként infernális lélektörténések beszámolója, pld. Az individuum szilánkjai. V. Az ötödik ciklus már ismét a humánus megoldásokban való otthonosság versei: A visszatérés derűje. Turcsány mintha az elégia műfaját is képes volna „megfordítani”: nem negatív egzisztenciális helyzetből énekli vissza az elrablott vagy eltékozolt, de szépséges múltat. A túlélés válik itt alapmagatartássá. Innen tekint „vissza” a számára is felfoghatatlan múlt veszélyeire. Kissé Odüsszeuszként, aki ugyan még nem tért vissza közénk, de számvetésre már alkalmasnak tartja az időt. Olyan mintha még kint úszna az élet névmásainak, utalásainak és metamorfózisainak part nélküli tengerén. Az adrenalin-szint magas, a feszültség robbanással telt, de a karcsapás nyugodt és a habok fölött a verselő tekintete is: Dante-mélyben, A villámléptű lét közelében, A pünkösdi úton.

215

Ismételten az „Otthon a fényben” emberi elrendeltségét visszhangozza, a lélek és egy tusázó élet megtépázottsága és megrendülései után az oltárépítő ember és az „Óceánra” tekintő „fényhidak” egymással összekötő vers-útjaival bíztat: „Ki emelt közülünk az oltárra Új követ? Ki volt az Úristentől hozzánk Elküldött követ? Ki az a névtelen, Kinek üzenetétől a múlt Máig eleven?” (Szólítlak titeket, kövek!) „Menj csak a zöld alagútban, mely a tengerig visz, hullámok habzó legyezője, ahol kinyílik. Hol megrendült egyszer a föld, megalit sziklák repedéséig, hol a tengeri szirtet a kagylók mozdulatlan hangyarajokként lepik el. Menj csak a távolok kék, réz és arany felhői alá terített fényhidakon, hol életed eggyé lesz minden elmúltakkal és jövendővel!” (Végpont: az Óceán) B. D.

216

Kereső AZ IDŐFOLYAM ELTÉRÍTÉSE Héj, fény, kupola ................................................................................................................................6 A művészet (és az élet) forrásánál ..............................................................................................7 A költészet időszerkezete ..............................................................................................................8 A bennünk élő líra ............................................................................................................................9 Az angyal rejtélye ........................................................................................................................... 10 A hajnal sugallata /Hommage à W. S. mester ....................................................................... 12 Párbeszédeink (párválasztásaink) és a drótmadárka ...................................................... 13 Az Időfolyam eltérítése ................................................................................................................ 14 Az idő foglalatában… .................................................................................................................... 16 Egy kacagás története .................................................................................................................. 18 Forrás – élet – delta – és tenger ................................................................................................ 19 OTTHON A FÉNYBEN Otthon a fényben… ......................................................................................................................... 22 1. Otthon a fényben ......................................................................................................................................22 2. A gyermek fölnövekszik .........................................................................................................................22 3. Ismét – Orpheusról ..................................................................................................................................22 4. Szembesítés – vakon................................................................................................................................24 5. Teljesség – árnytalanul ..........................................................................................................................24 6. Láng a látóhatáron .................................................................................................................................24 7. Ágacskák himnusza a törzshöz ..........................................................................................................24 8. Kérdések – nyárelőn ................................................................................................................................25 Dél ...................................................................................................................................................... 26 I. Látomás Dalmát partokon....................................................................................................................26 II. Scherzo a Dél diadaláról ......................................................................................................................26 III. A teremtmény imája .............................................................................................................................27 IV. Korrespondenciák kórusa ...................................................................................................................28 V. Empedoklész emléke ...............................................................................................................................28 VI. Dalmát naplemente...............................................................................................................................29 Nyári stanzák életről és időjárásról (Botond és Emese házasságának előestéin)..... 30 Arthur súgja (Normandia, liget, várak) .................................................................................. 31 Az időszámítás kezdete................................................................................................................ 32

217

Isten bűvöletében .......................................................................................................................... 33 I. Ady-parafrázis ............................................................................................................................................33 II. Élet- és billentyűritmus .........................................................................................................................33 IV. Isten bűvöletében ....................................................................................................................................33 IV. Páros vadkacsák......................................................................................................................................33 Megtalált dallamok ....................................................................................................................... 34 Mandzsettagomb a szekrényfiókból ...................................................................................... 35 Mint forró állkapocs .................................................................................................................... 36 Estike nyílik az ablak alatt .......................................................................................................... 38 Este Nisyrosban (Egy soha nem volt nászút várakozásával) ............................................ 39 Esték és hajnalok és kora ősz és abszintos pohár (Tóparti alexandrinusok) ............ 40 Búcsú a parton (Őszi fények a Tiszánál) ................................................................................ 41 Szeszélyes vízpart (Hommage á Kurtág György) ................................................................ 42 Királynők virága............................................................................................................................. 44 Október ............................................................................................................................................ 45 Egy hét Albionban.......................................................................................................................... 46 I. Vesd ki a hálót! ...........................................................................................................................................46 II. Atlanti csipke .............................................................................................................................................47 III. Az ősz megdicsőülése ...........................................................................................................................47 IV. Tűzfalak tűzlopója /Banksynak ajánlom ....................................................................................48 Madártávlatok karcai ................................................................................................................... 50 I. Az Alpok fölött ............................................................................................................................................50 II. Játékos urbanisztika (Föld-firka, É-Ny-ról közeledve Budapesthez) ................................50 A megválaszolhatatlanság költeménye .................................................................................. 51 Szabad tanka (Versgimnasztika-1) .......................................................................................... 52 A fáraó írnoka ................................................................................................................................. 53 Februári mondatséták ................................................................................................................. 54 Új tavaszunk ölelése ..................................................................................................................... 55 Tékozlásaimból visszatérve ...................................................................................................... 56 Fölfénylő esténk arcai .................................................................................................................. 57 Kavicsra festett sóhajok .............................................................................................................. 59 I. (Onisi Taki Gino fájdalmas haikuja) ................................................................................................59 II. (lélegzet) ...................................................................................................................................................59 III. (sóhajtás) ..................................................................................................................................................59 IV. (a csepp) .....................................................................................................................................................59

218

V. (a folyó) ........................................................................................................................................................59 VI. (az ég) .........................................................................................................................................................59 VII. (Nagyrév) .................................................................................................................................................59 VIII. (május) ....................................................................................................................................................59 IX. .........................................................................................................................................................................59 X.(Pünkösd) .....................................................................................................................................................59 Este a Szentélyben (György Ádám Magyar népdal című improvizációja bemutatásakor) .................................................................................................................... 60 A nyár zenitje .................................................................................................................................. 62 A 7 szentek ....................................................................................................................................... 63 És az infernó fehér izzása............................................................................................................ 64 A fény cseppkövei (Ismét Ádám György improvizációja alatt) ........................................ 65 Ó, vers, ó, képek .............................................................................................................................. 66 Estreforgó (Ratkó József élőföldjén járva) .............................................................................. 67 Hamuba rajzolt gyászjelentés ................................................................................................... 68 Lakodalmas ..................................................................................................................................... 69 ÁT, ÁT A LELKEK SZOROSÁN „Mint ősszel a levél…” .................................................................................................................. 72 Kiben újjászületve minden múlt .............................................................................................. 73 Szentendrei dél .............................................................................................................................. 74 Egy Facebook-kiállítás képeire ................................................................................................ 75 Asztal a tájban ................................................................................................................................ 76 [Már régen téged ölellek…] ....................................................................................................... 77 [Árad a lelked, a múltad…] ......................................................................................................... 78 Álombéli tanácsok ........................................................................................................................ 79 Gond és helytállás ......................................................................................................................... 80 Négy tétel az őszről ...................................................................................................................... 81 1. Egy estén .....................................................................................................................................................81 2. Vers az éjszakába .....................................................................................................................................81 3. Őszvégi rímhullás .....................................................................................................................................81 4. Bácskai ősz ..................................................................................................................................................81 Fájdalmas vallomás (Levél a lenullázott emberről) ............................................................ 82 Angyali lélek .................................................................................................................................... 83

219

Táncszók .......................................................................................................................................... 84 I. A szavak jelentése… ..................................................................................................................................84 II. Misztikus ráolvasó...................................................................................................................................84 III. Mágikus táncszó .....................................................................................................................................84 Selmeci rekviem – élők hangjaira /Kosáryné Réz Lola és városa emlékének ............. 85 Szentségtartónk átváltozása ...................................................................................................... 86 Megérkezünk Betlehembe .......................................................................................................... 87 Muzslai pincedal ............................................................................................................................ 88 Az év utolsó napjai... ..................................................................................................................... 89 Át, át a lelkek szorosán (Déda – Ratosnya – lelkek szorosa) / Hommage à Wass Albert .......................................................................................................................... 90 Mezőségi nyolcas............................................................................................................................ 92 Marosvécsi Hesperidák kertjében ........................................................................................... 93 Az Időfolyam lassítása .................................................................................................................. 94 I. Az Időfolyam lassítása ............................................................................................................................94 II. A veréb halála ...........................................................................................................................................94 III. Madarak föltámadása .........................................................................................................................94 IV. Februári tusrajz.......................................................................................................................................95 V. Dionysos emléke száll .............................................................................................................................95 Egy fénykép kibontása ................................................................................................................. 96 Kék palotánk Úrnőjéhez .............................................................................................................. 97 Még tart a tél… ............................................................................................................................... 98 Arc-varázs ......................................................................................................................................100 Önkívület az éjszakában /Hommage à Ady Endre ............................................................102 Fordul a kocka, te Papa! ............................................................................................................103 Mikor a búcsú elmarad ..............................................................................................................104 Fölépülés ........................................................................................................................................105 Hús- és vér similabda .................................................................................................................106 Emmausi előérzetek ...................................................................................................................107 1. A hiány illúziója /Wittgenstein-variáció ................................................................................... 107 2. Verseci Emlékmű /N. Lenau modorában .................................................................................... 107 3. Álombéli tanácsos – végszavazik ................................................................................................... 107 4. Emmausban............................................................................................................................................. 107 Sashegyi Vejnemöjnen /Tornai Józsefnek az Éjjel c. kötete olvasásakor ...................108 Énekek éneke – az elemekről (Négykezes 35 év után) ....................................................109

220

Vissza és előre itt a Duna mentén ..........................................................................................110 Megfáradt rondók ........................................................................................................................112 1. Makulátlan, hideg ................................................................................................................................. 112 2. Megfáradt ................................................................................................................................................. 112 Madrigál, szemlesütve................................................................................................................113 [Ízlelem emlékedet…] ................................................................................................................114 Cigányokhoz ..................................................................................................................................115 1. Gyümölcse fekete vérnek .................................................................................................................... 115 2. Bari Károlynak Bükkaranyosra (40 év múltán!) .................................................................... 116 Séta az innen partján ..................................................................................................................117 Temetés ...........................................................................................................................................118 Szerelem egyensúlya, evoé! ......................................................................................................119 Egysorosok – ismét ......................................................................................................................120 Sorsvázlatok I. ...............................................................................................................................121 I. (Eztán már csak a gond…) ................................................................................................................. 121 II. (Utána már csak az élet…) ............................................................................................................... 121 III. (A remény oximoronja) .................................................................................................................... 121 IV. (Angyalszárnyak) ................................................................................................................................ 121 IV. (Újrakezdés) ........................................................................................................................................... 121 Túl a megfeszítettség történésein .........................................................................................122 Hit – lepel alatt (Albert Camus és az olvasó párhuzama) ................................................123 Az idő valódi megtapasztalása ................................................................................................124 Rilke és Prága ................................................................................................................................125 Istennel és a nyári csenddel ....................................................................................................126 Nyári vallomás, úszás közben (Nagyrévi pillanatfelvétel) .............................................128 Élők az élőtájban (Pomázi pillanatfelvétel) ........................................................................129 Személyes történelem ................................................................................................................130 Képekben születünk vissza a tájba ........................................................................................131 [Különös, különös délután volt…] ..........................................................................................132 Négysorosok ..................................................................................................................................134 A Csingting-hegyen (Li Táj Po verse) ................................................................................................ 134 Szarvas a Holddal ..................................................................................................................................... 135 Kikötő .............................................................................................................................................................. 135 [Háborgó évek…] ........................................................................................................................................ 135 Hódító fény.................................................................................................................................................... 135

221

TUSA AZ ÉLETÉRT Isten kérdései................................................................................................................................138 A végső otthon ..............................................................................................................................139 Átjutás! ............................................................................................................................................140 Zárkő ................................................................................................................................................141 Imádság, vallomás… ....................................................................................................................142 Néma vonulás át a Dunán ..................................................................................................................143 E-csillagok, e-hírözönök ............................................................................................................144 Pilisi vissza-visszatérés .............................................................................................................145 Kifeslő Bíbor-ének.......................................................................................................................146 Keresztségi litánia .......................................................................................................................147 Fehér csönd, ostyaszín lapok ...................................................................................................148 Válasz nélkül..................................................................................................................................149 Szomorúságom szavai ................................................................................................................150 Esély .................................................................................................................................................151 Mérték ...........................................................................................................................................152 Játék és ölelés................................................................................................................................154 Köszönet-lángok fészekrakó tűzből ......................................................................................155 Halottak napja − családi körben .............................................................................................156 Kövek misztériuma .....................................................................................................................157 Lassuló idők...................................................................................................................................158 Kertvégi almafánk alázata ........................................................................................................159 Jegyzetlap, itatóssal ....................................................................................................................160 A szeretet trónja ...........................................................................................................................161 [Vendéglátónk az ősz…] .............................................................................................................162 Fehér rajzolat, kizöldült palást ...............................................................................................163 Beszámoló ......................................................................................................................................164 Remény............................................................................................................................................165 Az individuum szilánkjai...........................................................................................................166 Kérés ................................................................................................................................................167 Elvesző nyomok ............................................................................................................................168 Csöndes öböl vízesés alatt ........................................................................................................169 Bűnbánat ........................................................................................................................................170 Himnusz-próba .............................................................................................................................171 Imádság nehéz órában ..............................................................................................................172

222

Elveszettségből kiáltok ..............................................................................................................174 [Zokogáson túl…] .........................................................................................................................175 [A szenvedés, amit rám zúdítasz…] ........................................................................................176 [Már csak fehér lapok…]............................................................................................................177 Karácsony, fájdalommal ............................................................................................................178 Karácsonyi készülődés...............................................................................................................179 Szenvedések triptichonja ..........................................................................................................180 I. Tételek a szenvedésből ......................................................................................................................... 180 a/ Ruhád szegélye .......................................................................................................................... 180 b/ Reménytelenség ......................................................................................................................... 180 II. Imák a szenvedésből............................................................................................................................ 181 a/ .......................................................................................................................................................... 180 b/ Kelj föl és járj! .............................................................................................................................. 180 c/ ........................................................................................................................................................... 180 d/ Oldj és köss! ................................................................................................................................. 180 e/ ........................................................................................................................................................... 180 f/ ........................................................................................................................................................... 180 III. A vándorlás fájdalmával ................................................................................................................. 182 Sóhaj-sorok ....................................................................................................................................184 1. Nyitott szívvel! ........................................................................................................................................ 184 2. A vers halála ............................................................................................................................................ 184 Halál, betegség, roncsolás (A bűn verse) .............................................................................185 Hála-futamok ................................................................................................................................186 1. Történet ..................................................................................................................................................... 186 2. Kedvesség és szépség ........................................................................................................................... 186 3. Köszönöm ................................................................................................................................................. 186 Partra lépés ...................................................................................................................................187 A VISSZATÉRÉS DERŰJE Én és te ............................................................................................................................................190 Magam magamhoz ......................................................................................................................191 Cornwallban ért az este .............................................................................................................192 Nyár Cornwallban ........................................................................................................................193 Töredék a jövőnkhöz ..................................................................................................................194 Szólítlak titeket, kövek! .............................................................................................................195

223

Szerelem, te drága bizonytalanság! .......................................................................................196 Megkettőzött alak ........................................................................................................................197 Sorsvázlatok II. .............................................................................................................................199 Dante-mélyből ..............................................................................................................................200 Unokám tekintete .......................................................................................................................201 Elindulás a vízpart mentén (levélvers) ................................................................................202 Duinói szélcsend ..........................................................................................................................203 A villámröptű lét közelében .....................................................................................................206 A pünkösdi úton ...........................................................................................................................208 Ganymédés-töredék ...................................................................................................................209 Esti percek .....................................................................................................................................210 Végpont: az Óceán! ......................................................................................................................211 „Az időfolyam eltérítése” és visszafoglalása ......................................................................212

224