Íme, az Úr szolgálóleánya

Ficsor Károly

Íme, az Úr szolgálóleánya – Eszter néni virágcsokra –

Orgovány 2010

ISBN 978-963-87025-6-2

Borító: Ficsor Donát Kiadja: Örömhír Alapítvány Orgovány, Vörösmarty u. 14. [email protected]

Nem árusítható!

2

TARTALOM ELŐSZÓ ............................................................................ 5 BEVEZETŐ ......................................................................... 6 TALÁLKOZÁSUNK ................................................................. 9 ALAPÍTVÁNYI KÖZÖS SZOLGÁLAT .......................................... 12 FIZIKAI- ÉS LELKI MUNKA.................................................... 21 ZSUZSA NÉNI INTERJÚJA .................................................... 26 URUNK TANÍT AZ EMLÉKEZÉSRE........................................... 33 ESZTER NÉNI EMLÉKEZIK ................................................... 36 Emlékek morzsái ............................................................. 73 KISGYERMEKEK SZEMÉVEL ................................................. 76 LELKEKET VEZET AZ ÚRHOZ ............................................... 76 Prózsa István lelkipásztor ............................................... 76 Mészárosné Sinkó Edit.................................................... 77 Mészáros Ferenc ............................................................. 79 Dr. Gubacsi László .......................................................... 80 Mellár Lajosné Aczél Ilona............................................... 81 Id. Mellár L. ..................................................................... 82 Tóth Istvánné .................................................................. 82 Mellár Lajosné ................................................................. 83 Varsányi Lászlóné........................................................... 84 Dr. Ficsór Ervin ............................................................... 84 Patai Ferenc .................................................................... 85 Páliné Szász Katalin ....................................................... 85 György Erzsébet.............................................................. 86 Mellár Dávid .................................................................... 86 Hajagos Réka.................................................................. 87 Mellár Lajos..................................................................... 87 Hajagos Csaba................................................................ 89 CSOPORTVEZETŐ .............................................................. 89 Ficsor Donátné Kardos Barbara ..................................... 89 Baranyi Zoltánné............................................................. 90 Somogyi Gáborné ............................................................ 91 Vandlik Pál...................................................................... 92 3

IMAHARCOS ...................................................................... 92 Körmöndiné Ficsor Hella................................................. 92 Molnárné Czigle Erika..................................................... 93 Királyné Ficsor Lilla ........................................................ 94 Hatvani István ................................................................ 94 Kónya Ákos..................................................................... 95 Feketéné Berta................................................................ 95 Andrew Creane............................................................... 96 Pintér Kornél ................................................................... 96 GYERMEKEK FELÉ SZOLGÁL ................................................ 97 Bodroginé Ficsor Pálma .................................................. 97 Dr. Surányi József .......................................................... 97 Édes Imréné.................................................................... 97 Gellért Imréné ............................................................... 101 IGAZI PÉLDA ................................................................... 103 Körmöndi Zsolt.............................................................. 103 Patai Tünde................................................................... 104 Mészáros Gyuláné ........................................................ 104 Szakálné Pál Anikó ....................................................... 105 Somogyi Harold ............................................................ 105 Hajagosné Orosz Erika ................................................. 108 Hégely Ferencné ........................................................... 108 Kemenes Zoltán ............................................................ 109 Surányi Józsefné .......................................................... 109 Kulcsár Éva .................................................................. 110 Baranyay Irén............................................................... 111 Patai Klaudia ................................................................ 112 Benkő István................................................................. 113 Kurucz Sára .................................................................. 113 Chris Bull ...................................................................... 113 Andy Bull ...................................................................... 113 Jim és Gaynor............................................................... 114 Szalontai Zsuzsa........................................................... 115 Ficsor Donát.................................................................. 117 Dr. Ujhelyi Mária........................................................... 122

4

ELŐSZÓ Aczél Eszter néni Istennek egy egyszerű szentje, aki azáltal lett naggyá, hogy úgy szereti Megváltóját, és olyan hűségesen ragaszkodik hozzá! Igen, Jézus Krisztusban naggyá lett. Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. Ő megalázta magát. És Isten felemelte, és hatalmasan használja sokak, sokunk életében az Ő szolgálóleányát. Kilencvenedik születésnapja alkalmából neki ajánljuk ezt a gyűjteményt, megköszönve, hogy leírta számunkra emlékeit. Cserébe – úgymond – mi is leírtuk a vele kapcsolatos élményeinket, emlékeinket, amelyekkel nem hízelegni akarunk, hanem Istent dicsőíteni, Eszter néninek pedig sok régi emléket eszébe juttatni, és ezzel örömet szerezni. De ajánljuk mindazoknak is, akik szeretnek Isten embereinek életéből tanulni, és erőt, hitet, bátorságot meríteni. Én személyesen nagyon szeretem tanulmányozni azon szentek életét, akik egyszerű emberként közel kerültek az élő Istenhez, és ez a tűz átjárta lényüket. Eszter nénit is tűz járta át. Emésztő és elevenítő tűz. Ez formálta őt azzá, aki lett. És téged is átjár, ha hagyod. Olvasd ezt a gyűjteményt azzal a vággyal, hogy téged is lényed legmélyéig megtisztítson a Bárány drága vére, és megragadjon az a Szent Szellem, aki Eszter nénit megragadta. Hogy olyan szenvedéllyel tudd kiáltani, mint Eszter néni: „Jöjj, Uram, Jézus, hamar!” Ficsor Donát

5

BEVEZETŐ Körülbelül nyolcvanöt éves volt Aczél Eszter, Istennek egy áldott életű szolgálóleánya, amikor először kértem élete történetének leírására. Meg sem hallotta, mit mondok. Elengedte a füle mellett. Azt hitte, viccelek. Nem tartotta magát olyan fontosnak és főleg nem érdemesnek, hogy az Istennel átélt dolgait írott formában az utókorra hagyja. Később néhányszor ismételten kértem. Aztán két éve egyszer megígérte, de nem történt semmi. Egyetlen mondatot sem jegyzett le. Azt máig sem tudom, hogy gondolkodott-e rajta, de hogy nem írta le, az tény. Engem viszont nem hagyott nyugodni a Lélek. Bizonyos vagyok abban, hogy az élet-tapasztalatok és istenélmények, melyek a közvetlen közelünkben játszódtak le, fontosak lehetnek a mi tanításunkra. Él Kecskeméten egy nagyon kedves testvérem, Ujhelyi Mária. Neki megadatott a lehetőség és tudatosan törekedett értelmének pallérozására. Tanári pályára lépett. Előbb iskolaigazgató, majd főiskolai tanár lett. Képességeit jól kamatoztatta a köz javára. Már pályája csúcsán volt, amikor személyesen találkozott Jézus Krisztussal. Ez az élmény átformálta gondolkodását és ettől kezdve számára Isten szolgálata lett az első. Mindent ennek rendelt alá. Ma boldogan beveti ismereteit készülő keresztyén könyvek lektorálásába, stilizálásába és a helyesírás javításába, ellenőrzésébe. E területen több közös munkánk volt az utóbbi években és így bőven adódott alkalmam betekinteni lelkivilágába. Ez a tény hozta az áttörést Eszter néni élete történetének feltárásában. Ujhelyi Máriát, közismert nevén Zsuzsa nénit kértem fel, hogy látogassa meg Eszter nénit, készítsen vele interjút és írja le, hogy majd az olvasók kezébe adhassuk. 6

Zsuzsa néni 2009. év elején Orgoványra látogatott, beült Eszter néni szobájába és hűséggel jegyzetelte az idős hölgy szavait. Majd, amikor befejezte szép munkáját, elküldte nekem a szellemiekben meglepően gazdag iratot, akkor döntöttem. Újabb próbálkozást teszek Eszter néni felkérésére, hogy a részleteket is írja le. Ujhelyi Mária munkája megtette a hatását: Eszter néni jegyzetfüzetére hajolt és apró gyöngybetűkkel elkezdett írni és írni. Kéziratát elküldtem a mindig segítőkész Ilonka húgomnak, Tóth Istvánnénak, Dunakeszire. Ő legépelte és az alapszerkesztéseket elvégezte a komputerben, majd visszaküldte nekem. Így már könnyen tudtam olvasni, az apró és néha bizony elmosódott sorokat. Ahogy olvastam, események elevenedtek meg előttem, személyek nevei ugrottak be, olyanok, akiket Eszter néni nem is említett, de tudtam, hogy ismerik jól, sokszor találkoztak vele, felüdültek kis szobácskájában, megszabadultak a rájuk nehezedő terhektől, miután Eszter néni imádkozott értük. Leveleket írtam, telefonhívásokat kezdeményeztem, és kértem őket, hogy Eszter nénivel kapcsolatos emlékeiket küldjék el nekem, hogy meglepjük ezzel Eszter nénit. Ki hosszabban, ki rövidebben fogalmazta meg gondolatait. Mindegyik egy bizonyos árnyalatot mutat be Aczél Eszter életéből. A mozaikokat összerakva szépen kialakult az általam is ismert karakter. Igen, mert ő, minden szerénysége ellenére, erős karakter. Tudja, mit akar, de mert tudja, kinek szolgál, ezért az önakarat helyébe Isten akarata kerül, tudatos odafigyelése következtében. Amikor pedig mégsem, akkor hagyja, hogy Isten „éles késével” faragja le a kitüremkedéseket, a felesleges csomókat. Teszi ezt azért, mert beszédével és cselekedetével nem szeretné beárnyékolni Isten dicsőségét. Tudja jól, hogy Isten nem adja másnak dicsőségét /És 48:11/. Vallja a zsoltáríróval együtt: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!” /Zsolt 115:1/. Amikor kitartó fáradozásaiért megdicsérik, ő az égre mutató kezével azonnal továbbítja a dicséretet Isten felé. Eszter néni komolyan veszi Isten parancsát, Aki így szólt népéhez: „Legyetek azért szentek, mert én szent 7

vagyok!” /3Móz 11:45/. Péter apostol első levelében hosszú szakaszt szán arra, hogy az emberek szentté lételének feltételeit taglalja. Világossá teszi előttünk, hogy ez csak Jézus Krisztus áldozatának elfogadása által történhet meg. Lelkünk folyamatos megtisztítására van szükség. Isten akarata az, hogy az Ő dicsőségének hordozói legyünk, töltsük be a szeretet törvényét. Igen, Eszter néni, mint újjászületett keresztyén, termi a megtéréshez illő gyümölcsöket, sokak számára áldás az élete. Ugyanakkor tudja, „minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké” /1Pt 1:24-25/. Ehhez az „Örökhöz” igazodva éli napjait, éveit, évtizedeit, hogy mind többet visszaragyoghasson Isten dicsőségéből. 2009 nyarán gyülekezetünkben hirdettem, hogy Eszter néni életével kapcsolatos emlékeket gyűjtünk, ha valaki szeretne segíteni ebben az életút-feltárásban, azt bátorítjuk, hogy fogalmazza meg gondolatait. Többen reagáltak a felszólításra. Van, aki szóban mondta el, más kézzel írta le, néhányan pedig e-mailen küldték el címemre. Ezeket csokorba szedtem, és most a kedves olvasó rendelkezésére bocsátom. Hiszem, hogy rajtam kívül sokan épülnek azáltal, hogy e termékeny, áldott életútról szóló történetet olvassák. Így legyen!

8

TALÁLKOZÁSUNK A hatvanas években találkoztam először Aczél Eszterrel. Arra emlékezem, hogy egy vasárnap délután megjelent a baptista imaházban. Aztán többször láthattuk őt vasárnap délutánonként. A hátsó padban ült le, amikor vége lett az istentiszteletnek, mindjárt indult haza. Sok lehetőség így nem adódott a találkozásra. Lelkipásztorunk, Almási Mihály mégis talált alkalmat a beszélgetésre. Ő a szószékről szemben láthatta igehirdetés alatt is. Felismerte, hogy figyelmesen hallgat, éhes az élő Igére. Tőle hallottam azután valamivel többet az akkor még látogatóként ismert hölgyről. Akkor még nem tudtam, ma már igen, hogy ekkortájt lehetett a megtérése. Vallásos, és úgy gondolom templomba is járogató szülők nyolc gyermekének egyike volt ő. Megtérésének körülményeiről abban az időben nem hallottam, de nem is igazán érdeklődtem, egyszerűen csak tényként megállapítottam, hogy az Úr követését nagyon komolyan veszi, és a helyi református gyülekezetbe jár rendszeresen, gyülekezetünknek csak alkalmi látogatója. Mai ismeretemmel már azt is tudom, hogy a helyét kereste. Minden alkalmat megragadott az igehirdetés hallgatására. A hetvenes évek elején járhattunk, amikor már többet és többször hallottam róla. Szoros baráti viszony alakult ki közte és a Szalontai család tagjai, különösen Pötyike között. Egyre többet láttam őket együtt a faluban és esetenként, ünnepek alkalmából az imaházban. Herminka húgom együtt dolgozott Szalontai Pötyikével és ő beszélt róla, illetve róluk többször. Egyre inkább kezdett kirajzolódni a kép előttem. Herminka nagy tisztelettel beszélt mindig barátnőjéről, irodai munkatársáról. Szabadidejükben a munkájuk kapcsán is lelki dolgokról 9

beszélgettek. Herminka soha sem mondta, Eszter nénitől tudtam meg évtizedekkel később, hogy Herminka vezette Krisztushoz Pötyikét. Néhány évvel később ismét többet hallottam Aczél Eszterről és társairól. Elkezdtek járni különböző helyekre. Szombatonként hol ezzel, hol azzal, talán legtöbbször Ficsor Sándorral elkocsiztak valahová, leginkább Sárbogárdra. Néha Kerekegyházára. Aztán megtudtuk, hogy havonként egyszer mentek. Érdeklődni kezdtünk és megtudtuk, hogy Sárbogárdon minden hónapban egyszer, szombaton az ország különböző településéről összejönnek, és az ottani református lelkész elmélyült tanítással segíti a szellemiek után érdeklődőket. A titokról lehullott a lepel, persze ők nem is titkolták. Csak a kívülállók érezték titoknak. Ők nagyon is nyilvánosan vallották, hogy hisznek az Úr Jézus Krisztus szabadításában. Örök életet, üdvösséget nyertek és fontos volt számukra a lelki közösség. Nem elégítette ki őket egy vasárnap délelőtti formális istentisztelet, többre vágytak, szívük vágya hajtotta őket. 1975. volt, amikor egy konferencia után Ágikámmal mi is felkerestük Kolozsváryékat Kerekegyházán. Az a lelki atmoszféra, ami ott fogadott, magával ragadott bennünket, ezért többször felkerestük őket. Hamar rájöttünk, hogy ott inkognitóban komoly lélekmentés megy. Az akkori rendszer nem engedte meg a templomokon kívüli missziót, ők azonban titokban gyakorolták. Házanként jöttek össze, és tanulmányozták a Bibliát, valamint nagy hangsúlyt fektettek a személyes bizonyságtételre, ami ebben a formában ismeretlen volt előttem akkoriban. Volt még egy nagyon fontos eleme ezeknek a találkozásoknak: a bűnrendezés. A testvéri közösségben gyakorolták a jakabi tanítást, a bűnmegvallást. Hű, ez nagyon furcsa volt nekem akkor! Kellett valamennyi idő, amíg megértettem a lényegét. Nem szórakozásból tették ezt férfiak, nők, fiatalok és idősek, hanem a bűntől való szabadulás vágya hajtotta őket. Fölismerték, hogy az elkövetett bűnök mellett nem lehet úgy elmenni, mintha mi sem történt volna. A szabadulás feltétele a bűnfelismerés, a bűnbánat, a bűnmegvallás és a bocsánatkérés. Mindezek után jön az Úr szabadítása. 10

Ebben a folyamatban tudott sokat segíteni Mária néni, Laci bácsi, a Szabó házaspár és még néhányan. E felismerés után a hetvenes évek végén már tudatosan kerestük a találkozást. Többször a mi kocsinkban mentünk vele együtt Kerekegyházára. Miért? Akkor még nem tudtam ezt, ma már világosan látom: akik eljártak ezekre az alkalmakra, azok választás elé kerültek. El kellett dönteniük, hogy akarnak-e hűségesen szolgálni az Úrnak, vagy maradnak csak vallásosak. Nos, Eszterben ez nem volt kérdés. Ő akart, ezért döntött: ha még olyan nehéz is néha a szabadulás az óemberi természettől, ő akkor is vállalja az árat és rendszeresen lerakja bűneit. Ágikámmal együtt mi is így döntöttünk. Ez a közös gondolkodásmód közös útra vezetett bennünket Eszterrel. Esetenként már itthon találkoztunk egymással. Máskor átmentünk Izsákra Damásdiékhoz, és ott lehettünk közösségben. Újabb testvéreket ismertünk meg. Eltűntek a felekezeti határok. Nem az számított, hogy ki melyik egyházhoz tartozik, hanem a Krisztushoz tartozás kötött össze bennünket. ’83-ban Kiskőrösre költöztünk, mivel a Szeretetházba hívott az Úr bennünket szolgálni. Az ottani nagy elfoglaltság, másik gyülekezetbe kapcsolódás egy rövid időre eltávolított bennünket Aczél Esztertől. Kerekegyházára onnan is el-elmentünk, de már nem együtt. Eszternek pedig megnehezedett a közlekedése, mert Sándor egyre ritkábban ment, nem alakult ki más kocsi-lehetőség Eszter számára. Azonban akiket összeköt az Isten Lelke, azok nem akarnak és nem is tudnak elszakadni. Mi sem akartunk és ma sem akarunk. Azt gondolom – noha ezt pontosan nem tudom –, Eszter ebben az időben indította el sajátos szolgálatát: elhagyatott tanyákat keresett és talált, messze a falutól, várostól és ott „Gyermeknapokat” szervezett. Csellengő magyar- és cigánygyerekeket gyűjtött össze. Néhány napra kivitte valamelyik tanyára, hogy ott egész nap lelki foglalkozásban részesítse őket. Igen ám, de őt nagyon lekötötte a szervezés, a reggeli-, ebéd-, vacsorakészítés, a szállásolás. Nem maradt semmi ideje a gyerekekkel 11

foglalkozni. Mindig keresett valakit, valakiket, akik ezt a szolgálatot elvégezték. Fiatal teológusokat, elkötelezett életű lelkészeket, önzetlen szolgálattevőket talált. Hogy miként, nem tudom, de ő mindig talált valakit. Addig nem nyugodott, amíg nem talált olyan „tanítót”, aki lelkileg érett, készséges az áldozatvállalásra, jól ismeri a Bibliát és vállalja az inkognitást. Már jól ismert bennünket és megkeresett segítségért. Leginkább Ágikám és nagyobb, ekkor már tinédzser lányaink segítettek neki a gyermekek közötti szolgálatban. Majd 1990-től, az akkor induló Örömhír Alapítványban aktív munkatársakká váltunk. Erről többet olvashatunk a következő fejezetekben.

ALAPÍTVÁNYI KÖZÖS SZOLGÁLAT Amikor 1990-ben készítettük az alapítási okmányt, gondolkodtunk, kik azok, akikkel együtt indíthatjuk a szolgálatot. Szorgalmas, megbízható, odaszánt emberekre volt szükségünk. Azonnal Aczél Eszter jutott eszünkbe, akivel már évtizedek óta szolgáltunk közösen. Tudtuk, hogy építhetünk rá. Ebben az időben Kiskőrösön éltünk, és teljes szívvel segítettük a Szeretetházban élő idős néniket, bácsikat. Beültünk a kocsiba és Orgoványra indultunk. Eszter nénit otthonában találtuk. Kölcsönösen megörültünk a találkozásnak. Amikor elmondtuk jövetelünk célját, meglepődött, magát alkalmatlannak, méltatlannak ítélte egy ilyen fontos szolgálatra. Meghajtottuk fejünket Urunk előtt és Tőle kértünk tanácsot, mit tegyünk. Azután ő is megértette, hogy az Úrtól lett e dolog és így igent mondott a felkérésre. Ő lett a négytagú kuratórium egyik tagja. Csaknem húszéves együttműködés után megerősödött bennem, amit mindig tudtam: hűséges, figyelmes, megbízható, imádkozó szolgája az Úrnak. Állandóan látja maga előtt a legfontosabb, az egyedüli fontos célt: a lélekmentést. Mindent ennek rendel alá. Fáradhatatlan, 12

becsületes elszántsággal dolgozik. E feljegyzés írásakor csaknem kilencven éves, de nem adta meg magát. Nem hagyta, hogy a fáradtság uralma alá hajtsa, szeret dolgozni. A közel félholdas szőlőt, a permetezés és metszés kivételével még maga munkálja. Nagy virágos kertje mindig szépen virít. Minden héten hatalmas csokrot szed gyülekezetünk díszítésére. E munka azonban soha sem megy a lelkiek rovására. Ajtaja folyamatosan nyitva áll a keresők számára. Tudják ezt az elkeseredett felnőttek és az unatkozó gyerekek egyaránt és gyakran betérnek hozzá. Sok a visszatérő vendége, úgy is mondhatnám, a visszaeső vendége. Ismeri a krisztusi szabályt a megbocsátásra. Nem csak hétszer, de hetvenszer hétszer is meg tud bocsátani. Szükség is van rá. Nem csak a bukdácsolók mennek hozzá. Bekopognak azok is, akik csak éppen felüdülni akarnak, vagy lelkileg felkészülni egy lelki harcra, egy csatára az ördög ármánykodásával szemben. Magam is örömmel térek be olykor-olykor rövid időre, hogy közös imában keressük Urunk akaratát. Eszter néni pedig mindig jön az imaóráinkra és a bibliatanulmányozásokra. *** Igen, Eszter nénire mindig, mindenben lehet számítani. Rendszeresen ott van, ahol szükség van rá és tud félrevonulni, amikor annak az ideje elérkezik. Érzékeli, ha szeretik, fájó szívvel, de elhordozza az elutasítást is. Soha nem adja fel. A kilencvenes évek közepén nagy próbákon ment keresztül. Rátört az elutasítottságból származó fájdalom. Rövid időre hatalmába kerítette a feleslegesség érzése. Szűkkörű imaközösségünkben megosztotta e terhét. Egy szívvel álltunk mellé. Együtt mentünk az Úr elé. Az Úr pedig lehajolt hozzá, levette válláról a terhet. Felszabadultan ment otthonába, ahol egyedül él, de nem magányosan, Megváltójával szoros közösségben. *** Ma is jól emlékszem arra az esetre, amikor a sátán nagyon megtépázta közösségünket. Többeket magával 13

ragadott, hűtlenségbe vitt. A testvéreknek elmondtam, hogy a bűnnel akkor sem vállalunk közösséget, ha mindenki elhagy bennünket. Az Úr Jézustól vett szavakkal tettem fel a kérdést a gyülekezetben. „Ti is el akartok menni”? Néhány hűségessel együtt Eszter néni megvallotta az Úr és a gyülekezet jelenlétében: „Nem, nem adom fel. Ez lehetetlen lenne számomra.” Nem ragaszkodik az első helyhez, de nem is húzódik hátra, alázatoskodva. Mindig elérhető távolságban van. Csak egy üzenet vagy telefonhívás, és azonnal beáll a csatasorba. Jó harcos. Állandóan kész a közbenjárásra. E tulajdonságai teszik őt alkalmassá a jó segítő szolgálatra, itthon éppúgy, mint táborozáskor vagy Csendes Napokon. Évtizedes tapasztalat után mondhatom, szüksége van a gyülekezetnek arra, hogy időnként néhány napra, talán egy hétvégére elvonuljon egy csendes helyre, ahol reggeltől estig, vagy inkább késő éjszakába nyúlóan csendességben legyünk, tanulmányozzuk együtt az Igét, imádkozzunk és dicsőítsük Istenünket. Ezek az elcsendesedések kiválóan alkalmasak a még meg nem tért férfiak és nők döntésre segítésére, a már hitben élőknek pedig a lelki elmélyítésére. Egy-egy ilyen hétvégét megelőzően Ágikámmal együtt imádságban kérünk vezetést az Úrtól. Segítőket kérünk Tőle, mert nem tudunk, és nem is akarunk mindent magunk végezni. Az a célunk, hogy minél több hűséges testvért bevonjunk a lelki harcba, hogy szolgálatunk maximálisan gyümölcsöző legyen. A legfontosabb, vagy talán egyedül igazán fontos terület: a közbenjárás és személyes beszélgetés, lelki gondozás. Eszter nénire ezekben számíthatunk. A háta mögötti kilenc évtized ma már gátolja az utazásban, a táborozás közbeni hegymászásban, de még az egy emelet magasságú lépcsőjárásban is. Tíz évvel ezelőtt még jött velünk Bükkszentkeresztre, hogy segítsen a gyermekeknek és a felnőtteknek szemeiket a hegyek fölé emelni, ahol Jézust láthatják meg. Jánoshalmán még öt éve is ott volt velünk és az utolsó napig harcolt a kárhozat felé rohanókért. Haza indulás előtt egy órával veszítette el fizikai erejét úgy, hogy nem tudott lejönni a lépcsőn a Közösségi 14

Teremből. Király Imre és Páli Sándor hozta le őt a keskeny lépcsőn. Pár nap gyengélkedés után, a következő vasárnap délelőtt már ott volt a templomban, hogy Isten Igéjére figyeljen. Hétköznap estéken pedig jött a közbenjáró imádkozásra, és kis levélkét adott át, melyben Isten iránti háláját és örömét fejezte ki. Idézem a levelét: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” /Zsolt 118:17/. „Kedveseim, drága testvérek az Úrban! Átéltem, hogy nem tudok járni, a jobb lábam csak fájni tudott. A tudatomban, jaj a szenvedéstől, de az Úr olyan lelki békességgel volt – van – jelen, amit csak átélni lehet. Drága testvérek, a ti hitetekből való ima, szeretet felsegített engem. Dicsérem és magasztalom az Urat. Minden testvéremnek köszönet a közbenjáró, hitbeli imátokért. Most már hála, halleluja, dicsőség az Atyának, az Úr Jézus Krisztusnak, a Szentléleknek. „Járok-járok”. Oh milyen jó megköszönni Urunknak és a testvéreknek. Imrém, Sándor, Lilla, karjaitokon hordoztatok, vittetek. Károly, Ágika és Mindenki, akik itt voltatok, az Úr terjessze ki áldását rátok. Eszter néni 2004. 10. 03.” *** Nem lehet elégszer hangsúlyozni az Úrhoz való ragaszkodását. Nagy öröme van afelett, hogy Jézus Krisztus meghalt érte és üdvösséget adott neki. Csodálatos mennyei hajlékot készített számára. Isten iránti hálából, hogy a legfőbbet megkapta, szolgál mások felé lankadatlanul. Nemcsak a közbenjárásra, de a lelki harcra is kész. Sok a megkötözött, depresszióban szenvedő ember. Nagy empátiával viseltetik irántuk. Egyéni ambíciói feláldozásával is harcol az ördög ellen, hogy fogságából kiszabadítson lelkeket. Csak néhány példát említek meg azok közül, melyekben közösen küzdöttünk, természetesen a nevek megváltoztatásával. * Enikő nem tudott már uralkodni testi kívánságai felett, átadta magát a paráznaságnak. Így nem tudott imádkozni, gyülekezetbe menni. Kerülte a hívők közösségét, csak kedvese karjaiban érezte jól magát. 15

Barátnőjének fájt a szíve miatta és tőlünk kért segítséget. Mi pedig Eszter nénit kértük. Vele együtt mentünk el Enikőhöz. Ágikám megnyitotta előtte a Bibliát. Figyelmeztette bűne következményére, a kárhozatra. Enikő viszont annyira mélyre került, hogy már az örök életével sem gondolt, csak a kéjvágy uralta. Nem akart változni. Nem látott maga előtt semmi mást és senki mást, csak a barátját, akivel együtt élvezte az életet. Ágika és Eszter néni nem adta fel. Akkor ugyan nem jutottak győzelemre, de tovább imádkoztak és velük együtt mások is. Hónapokkal később eljött a szabadulás órája. Enikő bűnbánatot tartott, az Úr pedig megbocsátott neki. * Angélát alkoholista férje uralta le. Butának, tehetetlennek nevezte, aki alkalmatlan mindenre. A sok megaláztatás végül lelkileg és testileg is tönkretette. Eljött hozzánk egy hétre. Vendégszobánkban szállt meg. Hamar felismertük, hogy őt már nem csak a hitehagyott férj, hanem a démonok is leuralták. Szabadulásához démonűzésre is szükség van. Szabadulása után 2001. szeptember 15-én a következőket írtam be Naplómba: „Tegnap délelőtt áttörés volt Angélánál. Délelőtt beszélgettünk vele. Eljutott odáig, hogy kérte a szabadító szolgálatot. Előbb Donát segített még Ágikának, majd délután Aczél Eszter, és ekkor került sor a démonűzésre. Este az imaórán már a közösség együtt adott hálát a szabadulásért. Ma reggel kérte Angéla, hogy kézrátétellel imádkozzam érte. Megtettem. Ágika is jelen volt. Féltizenkettőkor kivittem a buszhoz, és elutazott haza. * Két évtizeddel ezelőtt leszázalékolással ment nyugdíjba Anita. Valójában nem is volt ő beteg, csak a munkahelyén feleslegessé vált és nem akarták az utcára dobni. Nyugdíja mellett dolgozgatott még évekig. Közben megszólalt a lelkiismerete és vádolása volt, amiért hazudott. Egyre többet és többet gondolkodott a cselekedetein. Eszébe jutottak más bűnei is, többek között a flörtölései, miközben vasárnap jó képet mutatott 16

és úgy járult az Úr asztalához, mint, aki méltó vendége Jézus Krisztusnak. A kilencvenes évek végén aztán már elemi erővel törtek rá bűnei, de nem ment velük Jézushoz, hanem hagyta, hogy gyötörjék őt, és ő titokban tartotta. Egy darabig bírta, de aztán összeomlott. Elkezdett járni a pszichiátriára. Átmeneti enyhülések következtek, de aztán még mélyebbre jutott. Segítségért kiáltott. Ágika és Eszter néni kezdték felé a szolgálatot. Próbálták előkészíteni szívének talaját, de nagyon megkeményedett már. Az ördög annyira leigázta, hogy nem tudta kimondani Jézus Krisztus nevét. Anita tisztában volt állapotának súlyosságával, de úgy gondolta, hogy neki annyi bűne van, hogy már az Úr Jézus sem bocsát meg neki. Valóban sok volt, és addig elment, hogy azokat megvallja Ágikámnak, de hitetlensége nem engedte tovább. Ismét a naplómat hívom segítségül: „Tegnap délután Ágika is elment Eszterhez, hogy közösen segítsék Anitát. Későn jött haza és kocsival elmentünk Anitáért. Sajnos nagyon makacs volt, nem volt hajlandó Jézus Krisztus felé fordulni. A következő este a gyülekezeti imaórán meghallgattuk Marika és Emma bizonyságtételét. Majd utána imádkoztunk. Anita nem volt hajlandó Jézus nevét kimondani. Hét óra után Eszter eljött hozzánk és folytattuk valameddig Anitával. Továbbra is ellenáll. Hallgat, de ha megszólal is, keveset beszél, Jézus nevét nem mondja ki. Az imaóra végén mondtam, hogy péntek este folytatjuk az imádkozást Anitával. Innen az irodából is hallom gépelés közben, hogy Eszter néni határozottan kéri Anitát Jézus nevének kimondására.” * Andor, hívő emberként homoszexuális bűnökbe keveredett. Egy ismerőse, aki korábban más megkötözöttségből megszabadult Eszter nénit ajánlotta neki. Levélben kért segítséget. Eszter néni hozzánk jött és tanácsot kért. Bátorítottuk őt a szolgálatra, de ő csak velünk közösen vállalta. Andor a megbeszélt időben Orgoványra utazott. Eszter néni telefonon hívott engem. Elmentem. Először is tisztáztuk Andorral, hogy amit tesz, az bűn, és ne akarja 17

betegségnek nevezni, amiről nem tehet. Andor előtt tekintélye van a Bibliának, ezért, amikor Igével alátámasztottam, amit mondtam, akkor megadta magát és készségesnek mutatkozott cselekedetét bűnnek nyilvánítani, bűnbánatot tartani és bűnbocsánatot kérni, a sátánnak pedig nemet mondani. Eszter néni folyamatosan csendben volt, de az imádkozásból aktívan kivette részét. Andor megszabadult, de sajnos szabadságát nem tudta megőrizni. Újból engedett a kísértőnek. Bűnös praktikáját előbb a neten, majd az utcán folytatta. Hiszem azonban, hogy nem itt van a vége a történetnek. Lelke mélyén tudja, hogy ez bűn és próbálgat harcolni ellene. Tartjuk a kapcsolatot. Imádkozunk érte. Ő pedig készül eljönni újabb szabadító szolgálatra. * Dórát is megemlítem. Szerető és mindenről gondoskodó szülők nevelték. Fiatalon megtért. Az iskolában kiválóan tanult és példás volt a magaviselete. A sátán megirigyelte és depresszióval sújtotta. Tinédzser éveinek vége felé már céltalannak látta az életet. Nem voltak tervei, nem akart tanulni. Az iskolát otthagyta, csak lődörgött és szülei nyakán élt. Majd a szülői házat is otthagyta. Teljesen reménytelen állapotban tántorgott el hozzánk. Sok időt igényelt a segítőktől. Eszter néni nem sajnálta az idejét. Gyakran nyitotta ki otthonának ajtaját és beszélgetett vele. Igen, beszélgetett, mert Dóra már imádkozni nem tudott. Persze ez nem korlátozta Eszter nénit és ő imádkozott, mi is imádkoztunk. Mások imatámogatását is kértük. Dóra felett lassan kezdett kitisztulni az ég. Kezdett a plafonnál tovább látni. Már hitben betekintett az Atya tróntermébe. Sajnos nála sem jobb a helyzet, mint Andornál. Ő is a visszaesők csoportjába tartozik. Mi nem mondunk le róla. Tudom, hogy az Úr is kitárt karokkal várja, és majd amikor felé fordul, akkor elébe is fut. Ezért imádkozunk, hogy így legyen. * 18

1998 februárjában egy hétig a Názáret nevű helyiség építése miatt a gyermekekkel nem tudtunk külön foglalkozni. Ezért mind együtt maradtunk. Marika kérte, hogy imádkozzunk a gyógyulásáért. Mielőtt ezt tettük, harcba mentünk a levegőbeli hatalmasságokkal, különösen a betegség szellemét űztük az Úr Jézus nevében. Délután Pault és Jimet is megtámadta. A Lélek vezetése alapján kértem, hogy akik nem akarnak imádkozni, azok most már menjenek haza és csak azok maradjanak, akik konkréten akarnak imádkozni Marika gyógyulásáért. Egy ének alatt elbúcsúztunk tőlük. Maradtunk: Ágika, Renáta, Donát, Szilvi, Franciska, és Aczél Eszter. Az Úr cselekedett, Marika derekát elhagyta a fájdalom. A csatában meg kellett vizsgálnunk önmagunkat. Külön kértem, hogy ha valakinek a Közösségből van valaki felé terhe, azt vallja meg és szabaduljon meg ettől. Marikát is figyelmeztettem, hogy a tiszták számíthatnak az Úr gyógyítására. *** Hálás vagyok az Úrnak, hogy nem mindig ilyen nagyon nehéz esetekben kell szolgálnunk. Vannak könnyebbek, kívánatosabbak és örömtelibbek is. A megbízható, kitartó munkatársra azonban azokon a területeken is szükség van. Említek néhányat azok közül is: * 1996 tavaszán beindítottunk egy szombat esti videózást fiatalok részére. Az érdeklődés megnövekedett az Ige iránt, így gyakran szombaton is bibliatanulmányozás, lelki beszélgetés volt a videózás helyett vagy azzal együtt. Szinte minden szombaton és vasárnap megjelentek új arcok. Pl. Zoltán ezen a nyáron jött először vasárnap. Egyik vasárnap délután Imréék tanyáján tartottuk meg közösségi alkalmunkat. Témánk: az Úr Jézus visszajövetele. A gyermekekkel Renáta és Katica foglalkozott. Közöttük Melinda és Sándor első alkalommal volt jelen a foglalkozáson.

19

A sok kérdés, a komoly érdeklődés kapcsán elhúzódott a befejezés. Sőt B. Zoltán kinyilvánította, hogy szeretne bűnvalló közösségben imádkozni. Imrével és Harolddal együtt félrevonultunk és Zoltánt a döntésig elsegíthettük. Ezt követően Zoltán felesége Ágikával, Aczél Eszter nénivel és Marikával ment közösségbe és vele imádkoztak. * Néhány évvel ezelőtt Ágikával és Eszter nénivel látogattuk a súlyos beteg Annuskát, aki immár huszonöt kilót fogyott két hónap alatt. Lelkileg viszont jól van. Örül a látogatásoknak. A 71. Zsoltárból olvastam, és utána együtt imádkoztunk.

20

FIZIKAI- ÉS LELKI MUNKA E két fogalom mindenkor elválaszthatatlan Aczél Eszter életében. Ismeri a koránkelést és a későn fekvést. Természetesen kilenc évtizeddel a háta mögött már ez nem ugyanazt jelenti, mint 20-40 évvel ezelőtt, de most sem ijed meg a munkától. Házának különleges elhelyezkedése miatt több mint száz méteres az utcai front és annak egy jelentős részét virágok, bokrok és fák is díszítik. A plántálást és a gyomlálást, no meg a kapálást is még mindig ő végzi. A kerítésen belül pedig szőlő, veteményes kert és virágágyás virít. Építkezéseink kapcsán gyakran megyek el otthona mellett a TÜZÉP-hez. Megkapó látvány, amint Eszter néni a szőlősorok között egy-egy tőkére hajol, hogy a szerteágazó hajtásokat összekösse és a vadhajtásokat levágja, mielőtt megérkezik a permetezőgéppel a szomszédja. Nem csak én látom meg őt, hanem azok a lelki szükségben élő fiatalok és idősebbek is, akik tanácsát és imasegítségét igényelik. Gyakran keresik őt fel ilyen céllal, és akkor ő Szőlőt kötöz jukkával

mindjárt otthagyja a kötözést, mondván, „ez megvár engem, de a nyomorultat nem hagyhatom a bajban”. Nem véletlen, hogy az Elrejtett kincs című sorozatom IV. kötetében a „Munkálkodjunk az Úrért” című alfejezetet vele 21

kapcsolatos gondolatokkal kezdtem: „Eszter néni két év múlva betölti a 90. évét. Már nem tud kerékpárral közlekedni, a gyalogolás is nehéz, de még bot segítségével vasárnap és hétköznapokon megy a templomba. Ajtója állandóan nyitva áll a látogatók számára. Keresik is folyamatosan. No nem pletykálkodni, nem is elcsevegni a délutánt. Lelki szomjúsággal keresik őt, mert szinte mindenki tudja a faluban, hogy Eszter néninél lerakhatják bűneiket, bibliázgathatnak, felüdülhetnek. Szeretetével és határozottságával rátapint az eleven pontokra, de nem bántja meg vele a már úgy is megkeseredett szívű felnőtteket és gyerekeket. Azok, akik teljesen magukba roskadva kopogtatnak be hozzá, vigaszt keresve, azok is felszabadultan távoznak tőle. Ha imatámaszra van szükségünk, kereshetjük őt. Számíthatunk rá. Ha a lelki gondozásban szükség van egy segítőre, mindig készséges.” *** Régi gyakorlatom a naplóírás. Mióta felismertem ennek fontosságát, másokat is buzdítok erre. Azt tapasztalom, hogy a fontos események nem csak elhalványulnak életünkben a feljegyzés hiányában, hanem sokszor a tények részletei az elmosódás következtében elveszítik hitelességüket. Különösen veszélyesnek látom ezt olyan esetben, amikor imádságunkban kérünk valamit Istentől, Ő megválaszol, de az idők során mi gondolkodásunkban „átírjuk” ezeket a dolgokat. Megszépítjük és a magunk elképzelése szerint módosítjuk. Csak egyetlen példát említek e tény alátámasztására: Imre bácsi több mint negyven évvel ezelőtt súlyos betegségbe esett. Kórházba szállították, ott diagnosztizálták a kórt, mely szerint gyógyíthatatlan beteg, és emberileg számítva rövid ideje van hátra a földi életéből. A helyi baptista gyülekezet akkori lelkipásztorának, Almási Mihálynak a buzdítására a gyülekezet buzgóságosan imádkozott és kérte a jó Atyát a körülmények megváltoztatásra, Imre bácsi gyógyulására. Csoda történt. Meggyógyult a betegünk. Még ma is jól emlékszem rá, amint pár év múlva beszélgettem Imre bácsival, és említettem neki Isten csodálatos 22

beavatkozását az életébe. Akkor ő azt mondta, hogy nem is volt olyan súlyos az esete. Egyszerű gyógykezelés elégséges volt hozzá. Semmiképpen nem gondolok Imre bácsi tudatos félreinformálására. Egyszerűen csak azt sejtem, hogy hitünk korlátai rossz irányba visznek bennünket. Eme irány megtörését segíti az események feljegyzése. Hálás vagyok drága Uramnak, hogy Jézus Krisztus földre jövetele előtt és után inspirált embereket, hogy fontos történelmi eseményeket leírjanak. Ennek köszönhetően ma minden olvasni tudó személy olvashatja a Bibliából Isten nagyságos cselekedeteit, de olvashatja az emberek hűtlenségét is. Tíz évvel ezelőtt nagyon sok eső esett. Sok háznak a pincéjében feljött a talajvíz. A szőlősgazdák nem tudták megfelelően védeni a termést a peronoszpóra pusztításával szemben. Mások nem tudták learatni a laposabb fekvésű földjeiken a gabonát a kombájnok süllyedése miatt. Eszter néni számára is nagy próbatétel volt a sok eső, alacsony nyugdíjához szüksége volt a szőlő értékesítéséből származó jövedelemre. Azonban a gyakori csapadék miatt kétséges volt a termés megőrzése. Bizony ehhez kapcsolódó gyakorlati kérésekkel kereste meg Urát és kért bennünket is imádkozásra. A régi események részleteire már nem emlékeznék, ezért a Naplómat hívom segítségül: „Április tizenkettedikén, az imaóra kezdetén elkezdett esni az eső. Imádkoztunk és kértük az Urat, hogy állítsa meg az esőt. Csoda történt, abbamaradt az esés. Számomra ez nagy kihívás volt. Ugyanis egy héttel korábban Aczél Eszter kérésére imádkoztunk azért, hogy az Úr állítsa meg a nagy esőzést. Egy hétig nem esett. Most is szép idő volt. Közvetlenül 6 óra előtt beborult. Renátáék ideérkeztek és Renáta kihívott, azt mondta, hogy neki el kellene menni a Barkasért, mert előkészítették papírdobozokban a csempét, hogy a következő nap elviszik Izsákra egy szegény családnak, Lantoséknak. Azt válaszoltam, hogy ne menjenek imaóra helyett. Azt szerettem volna mondani, hogy nem lesz most eső, de nem volt annyi hitem, hogy ezt kimondjam. Beléptünk a Sionba és már kezdtük is énekkel dicsőíteni az Urat. Azonban én kifelé tekintgettem és 23

láttam, hogy az egyre feketedő felhőkből már esik is az eső. Arra gondoltam: megállunk az énekléssel és imádkozunk, hogy az Úr állítsa meg az esőt. A szívemben dúlt a harc. Tudtam, hogy imádkozni kellene, de féltem, hogy megszégyenülök. Pár perc eltelt, mire az egyik ének befejezésekor kértem: „Akik hittel tudtok imádkozni, imádkozzatok velem!” A közösség ráhangolódott Isten Lelkére és buzgóságos imádságba kezdtünk. Az Úr azonnal megállította az esőt. E bizonyságtételem írásakor öt nappal vagyunk az esemény után. Legyen dicsőség az Úrnak, mindeddig nem volt esőzés. A talajvíz szintje csendesen, de folyamatosan süllyed.” Eszter nénitől sokat tanultam a kitartó imádkozásban. Az ezt követő évtizedben sokkal gyakrabban kellett Urunkat arra kérni, hogy küldjön áldott esőt földünkre. Eszter néni gyakran kérte imaközösségünket arra, hogy álljunk mi is mellé a könyörgésben. Igen, Eszter néni a mai napig erősebb a kérő, könyörgő, közbenjáró imádságban, mint a hálaadó és magasztaló imádásban. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nincs a szíve csordultig Isten iránti hálával a kegyelemért, az áldásokért, hanem csak azt, hogy a nagy szükséget látva, ilyen formában tudja jobban kifejezni gondolatait az Úr felé. Igen, nagyon hálás tud lenni Istenünknek egy-egy személy megtérésekor, vagy egy megkötözött szabadulásakor.

Eszter néni záró imát mond Dunaharasztiban

24

Ünnepelni is különlegesen tud Eszter néni. Több órás istentiszteletet érdeklődéssel végighallgat, majd a befejezéshez közeledve egyre inkább izgalomba jön és nem tud ülve maradni a padban, előre jön, hogy örömét kifejezze vagy néhány mondatos imádságban megköszönje az Úrnak az áldást, melyben részesített bennünket. Magam is örömmel kérem őt fel imádságra.

Lelki gondozói tapasztalatból tudom, néha szükség van egyedi módon segíteni az elhagyatottságban élő személyeket. Ezzel kapcsolatban is megemlítek egy példát: Feri nagy elutasítottságban élt. Igaz, maga okozta e problémát magának, mert nem becsülte meg az otthon kapott értékeket éppúgy, mint azokat a dolgokat, melyeket munkáltatói bocsátottak a rendelkezésére. Feladatát gyakran felelőtlenül látta el. Többször, minden előzetes egyeztetés nélkül, azonnal elzavarták, máskor ő hagyta ott gazdáját. Akkor is „szökésben” volt, amikor összetalálkoztunk. Ideiglenes lakhelyén kerestük fel. Hűtlenségéből, a kitartás hiányából fakadó természete miatt nem ismerhette meg az állandóságot. Jézus Krisztusról, mint Szabadítóról tettünk neki bizonyságot. Az üzenet szíven találta és bűnbánatot tartott. Beszélgetés közben megtudtuk, hogy születésnapja közeledik, és ez megmozdította az érzelmeit. Gyorsan döntöttem: otthonunkba hívtam meg arra az estére beszélgetésre. Nem mondtam, mit akarok. Meglepetésnek szántam. Sikerült. Nem tudott szóhoz jutni, amikor belépett és meglátta a születésnapra megterített asztalt, körülötte szűk körű családomon kívül Eszter néni és Kori. Együtt ettünk, együtt énekeltünk és imádkoztunk. Még az ő ajka is hálaadásra nyílt. Keresetlen szavakkal elmondta vagy inkább elsírta az Úrnak elesettségét: „Ilyen még nem volt az életemben! Köszönöm” – mondta ő.

25

ZSUZSA NÉNI INTERJÚJA Testvér! Te készen várakozol? Hogy hogyan kell készenlétben visszavárni az Úr Jézus Krisztust, azt megmutatja Aczél Eszter néni élete. Sokszor kérték már Eszter nénit, hogy írja le, hogyan élt-él. Csak mosolyog – és ő, aki a szorgalom és kötelességtudás mintaképe, nem fogott tollat. Pedig szépen beszél, ügyeskezű – és mégsem. Talán azért, mert az Úr nem adja az akarást erre neki. Talán azért, hogy az élete néhány epizódjának lejegyzője közvetlenül tőle tanulhasson, és bemutathassa áldott személyét. Hogy mások is gazdagodjanak általa. Talán, talán. De minek is kutatni az okot? A leghelyesebb mindig a célt keresni! Azt meg ezúttal világosan látjuk: jobbulni az élete példáján, erősödni hitben, emberségben. Honnan jött hát, hova tart most ez az emlékezetünkben szálfaegyenes, gyorsmozgású, ma már kissé hajlott és picit lelassult, közel kilencvenéves, idős asszony? ∗ ∗ ∗ Eszter néni Orgoványon született. A több mint száz éve községgé avatott falu egyik tanyájában, Aczél András és Gáspár Mária hatodik gyermekeként, amikor 1920-ban, június 12-én érett a zöldbab! A szülők végigélték a huszadik század első világháborúját, elért hozzájuk a tanácsköztársaság szele és villódzása is, de ők tették a dolgukat, ősi ösztönük és legjobb belátásuk szerint. Édesapa művelte – természetesen segítőkkel – a százhúsz hold földet, édesanya meg szülte-nevelte a nyolc gyereket, végezte azt a munkát, amit egy feleség, anya, gazdaasszony a családért, a jószágért, a baromfiudvarért, a zöldségeskertért és – egyáltalán – a környezetéért megtehetett. 26

A zöldborsót, krumplit természetesen előbb el kellett vetni, megkapálni, mielőtt leszedte vagy felszedte valaki, a vizet a kútból húzták, a kenyér a rozsszemek elvetésével kezdődött, és addig dagasztották, amíg csak izzadt a homlokuk. A kemencét be is kellett fűteni… A pelenkákat mosták, a tápszert, a bébiételt még nem árulták, sőt, a bölcsőde, óvoda fogalma sem született meg még ezen a tájon. Ha volt valahol, Pesten, azt Angyalkertnek, később kisdedóvónak nevezték. Orgoványon talán nem is tudtak ilyesmiről, de felesleges is lett volna. A gyermek Eszternek volt öt idősebb testvére, egyik sem unatkozott. Korán befogták őket a munkába, olyanba, amit már elbírtak, és a kisebbeket is ők segítették. És amikor Édesanya tíz-tizenöt vagy annál is több embert ültetett asztalhoz, a gyerekek is dolgoztak mellette. Részt vettek a munkában, hallhatták, miről beszélgetnek szüleik, a vendégek, ha alkalom adódott, bekapcsolódhattak a szép, magyar dalok éneklésébe. Eszterke szerette a népdalokat, mai napig is megőrizte szopránját. Nagyon sok szép és bölcs gondolatot, később zsoltárszöveget, „istenes éneket” a zenéje őrzött meg benne. Kérdezi a kis Eszti: – Hogy születtem én? Feleli az édesanya: – Szedtem a zöldbabot, aztán éreztem, hogy be kell mennem a házba, így lettél te – mesélt az első pillanatairól Eszter néni. ∗ ∗ ∗ Aztán elmondta, milyen volt a tőlük hat kilométerre épült tanyasi iskola, hogy tanította az iskolamester és felesége a mintegy ötven első-másodikos, sőt mindenosztályos gyereket egészen a hatodik elemiig, egyetlen teremben. A kisiskolás Eszter akkor még csak a hat osztályt végezte, de ahogy mi ismerjük, ha lett volna lehetősége, a tizenhatodikat is befejezte volna. Nagyon szeretett olvasni, tanulni. Néhány emléket is felidézett az iskolás éveiből. Az egyik az, amikor édesapja csilingelő szánon, két lóval jött szinte egészen a tanteremig értük. A másik, kevésbé romantikus: egyszer jól megdereselték. Nem végzett el ugyanis valami számolási feladatot, ezért az első padra kellett hajolnia, hogy jó alaposan elverjék pálcával a fenekét… Hálás a fenyítésért ennyi év után is, hiszen később jó hasznát vette, hogy megtanult számolni. 27

∗ ∗ ∗ Az emberek egy része ma is olyan, amilyen akkor volt. Néha imádkozik, ha pedig bajban van, akkor nagyobb meggyőződéssel. Aztán el-elmegy ünnepekkor a templomba, jó esetben még az egyházadót is befizeti. Az Aczél család református volt, Eszter maga is, konfirmált, tette, amit előírtak neki. Az édesanya esténként imádkozott is gyerekeivel. – A Miatyánkot imádkozták? – kérdezzük. – Igen, az Úr Jézustól tanult imádságot mondták – kapjuk a feleletet. ∗ ∗ ∗ Az ifjúkori napi tevékenységéről nem esik szó. Eszter néni valószínűleg említésre méltónak se tartja a „látástól-vakulásig” munkát. Ez a természetes a számára. Egy kisebb történést azonban kiemel. Édesapja ekézett, vezette a lovat a földjén. A gazda bírja, valahol Köncsög vagy Bócsa környékén, a jószág azonban elfárad, váltani kellett. A fiatal lány fogta ki a pihent lovat az istállóból, a hátára pattant és – gyí, te Fakó, – ki a földre. Visszafelé már csak poroszkáltak. – Hányszor kellett váltani a lovat? – Hát, úgy háromszor-négyszer naponta – válaszolja. Szép lehetett Eszter – a mai külsejéből ez visszakövetkeztethető – amint vágtat a pusztában. Talán nyereg nélkül is, talán még a szőrén is meg tudta ülni a lovat. A hosszú szöghaja meg úszott utána a szélben. ∗ ∗ ∗ Az ifjúi évek hamar elrepülnek. Ezt csak utólag látja az ember. Aki éppen most fiatal, általában lassúnak érzi az idő múlását. Eszter néni huszonegynehány éves volt. Közeledett a front. A huszadik század legvéresebb időszaka. Bombáztak az oroszok és az amerikaiak. Romboltak hátrálva a németek. Az összes gyönyörű Duna-híd és sok más, szinte pótolhatatlan érték – főleg Budapesten és a városokban – romokban hevert. Az országot tönkretette a második világháború. Eszter néni azonban nem szörnyülködik ma sem, nem lát a maga életében tragédiát. Sőt! Isten kegyelmének, az Úr Jézus áldásának tartja a korábban és az azóta vele történteket. Arra emlékezik legtöbbször, hogy – idézzük: 28

„Tizennyolc éves koromban rám kiáltott az Isten!” Azóta kezdte hallani, érteni, mit mond a pap, onnan számolja a „felébredését”, onnan az Ige olvasását, meg-megértését, kívánását. Elmondta, hogy történt. Mert ekkor lőtte magát szíven a testvérbátyja és ez a fájdalom tevődött át aztán benne, már a temetésen az Úr Jézus kereszthalálára, szíve vére ontására. Csak később tanulta meg, hogy Krisztus kínszenvedése, halála és feltámadása értünk történt. Ő vitte fel a fára a mi bűneinket, az ő kereszthalála váltott meg bennünket. Eszter néni azóta tudja, mit jelent neki és mindnyájunknak, hogy megbánhatjuk bűnünket, letehetjük Jézus lábához, és ő megbocsát. Tudja, hogy: „Isten velem, kicsoda ellenem?” Tudja, hogy: „Aki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.” Ilyen lelkiséggel fogadta Eszter néni a háborút. Mondja, hogy áldás volt számukra az őrt álló szovjet tiszt. Csak mosolyog azon, hogy fiúruhában járkált abban az időben. Rezzenéstelenül szól a csellengő idegen katonáról. A veszteségeket se fájlalja, a hat szép lovukat sem, hiszen mindezt Isten megengedte. Mosolyogva mesélt arról a zsidó anyukáról és a kislányáról, akik bujkálva náluk élték túl a vészkorszakot. Nagyon tudták szeretni egymást! Sőt, Eszter néni azt mondta, hogy együtt fedezték fel evvel az üldözött asszonnyal a családi nevükben rejlő Istent. Az Acz-ÉL-ből Jézus utolsó szavait bontották ki: „ÉLI, ÉLI! LAMA SABAKTÁNI?” (Azaz: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?) ∗ ∗ ∗ A rátalálás a hívők közösségére, a szép énekek, a szeretetteljes légkör, a megtapasztalt tiszta-igaz lelkület és talán legelőször a bolond lányról szóló példázat megrendítette. Így, még ifjúkorában értette meg, hogy örök élete van, hogy mindig készen kell lennie Jézus visszajövetelére, vagy éppen a hazamenetelre, nem úgy tenni, mint ahogy a bolond lány. Akkor kezdte rendszeresen olvasni a Bibliát, és soha többet nem szakadt el tőle. Ezután már holtig kereste-keresi az alkalmakat Isten igéjének megismerésére, a hívő közösség lelkiségének magához ölelésére. Küldték különböző konferenciákra, járt Őrbottyánba, Emmausba tanulni, szolgálni, részt vett a lányszövetség munkájában, leventelánynak is képezték, sőt leventeparancsnok is volt. Ez utóbbi visszahúzta lelkileg, de nem hosszú időre.

29

Az igazi megtérését mégis 1948 áprilisához, Ceglédhez köti. Több mint hatvan éve él az Úr kegyelmében. Azóta nem tud jóformán másról beszélni, mint Jézus Krisztusról. Beszélgetésünk idején is gyakran idézi meg Jónás történetét és elragadtatással jeleníti meg az apát, aki nem mosakodni küldi tékozló fiát, hanem lecsókolja róla a szennyet. Szinte maga is átszellemül, amikor Jézusról beszél, aki a hegyen átváltozott, ragyogott és Mózes meg Illyés megjelent. ∗ ∗ ∗ A munkavégzésről általában mint az igehirdetés feltételeinek biztosításáról szól. Egy epizód az életéből rá és a korra igen jellemzően, idekívánkozik. A háború utáni időkben a nagygazdákat kulákoknak nyilvánították, ez megbélyegzés volt, számos megaláztatás és veszteség eredője. A fiatal kuláklány egyszer kapott egy hivatalos behívót, hogy ugyanis háromnapi élelemmel jelenjen meg itt meg itt. Eszter erre kapta a cókmókját és már ott is termett – Csepelen, a Vasműben, ahol a bátyja is dolgozott. Kereshették Orgoványon… A munkája itt nagyon egyszerű volt, főleg az ő ügyes kezének: sablonnal kellett festeni betűket, számokat a ládákra. Hamar elvégezte. Amikor aztán újra meg újra munkát kért a művezetőtől, az végül megszidta és azt mondta neki, hogy rossz munkás. Ettől „Aczél elvtársnő” joggal lepődött meg és visszakérdezett. A válasz az volt, azért rossz munkás, mert nincs türelme kivárni, míg újra lesz feladata. Ezt nevezzük manapság gyáron belüli munkanélküliségnek, amelyért azért akkor járt a fizetés… Aztán megtanult fonni-szőni, volt gyülekezeti munkás, járta a tanyákat és szolgált a bibliakörökben. Később a vasúthoz került, majd elvégezte a hetedik, nyolcadik osztályt, tizenegy vizsgát tett, végül forgalmista lehetett. Evvel kapcsolatban említette a kisiskolás korában kapott „derest”, amiért időben megtanult számolni, a MÁV-nál meg ennek nagy hasznát vette. A húszévi vasutas szolgálatot is arra használta, hogy jöttében-mentében az Úr Jézus Krisztusról beszéljen. Sok igét festett szalagra, azokat oda is ajándékozta emlékeztetőül. Ezidőtájt járt konferenciákra, végezte a lelki munkát, segítette a tanyasi időseket. ∗ ∗ ∗ 30

Neszmély nagy határkövet jelentett az életében. 1967-et írtak, akkor kapta meg a Szentlélek keresztséget. Bűnvallást tett, nyelveken kezdett beszélni, megtudta, hogy „nincsen immár kárhoztatása”. És elfogadta, hogy Isten bölccsé teszi és megtanítja az útra, amelyen járni kell. Sok évig foglalkozott gyerekekkel. Hívő fiatal lány is tanította a kicsiket. Eszter néni meg kirándulni vitte a csoportot, mindenféle okosságra, ügyességre, mindenek előtt az Úr Jézus szeretetére nevelte őket. Visszaemlékezik egy kis Lajoskára, aki megvallotta a bűnét, elmondta, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy van piros zoknija, pedig nincs… A gyerekeket is döntésre hívták. ∗ ∗ ∗ Eszter néni számos csodát tapasztalt meg életében. Példának említi, hogy az Úr küldött hozzá egy tanácsadót, csak azért ment el vakbélműtétre az utolsó percben. Másképp már nem élne. Az is áldás volt, hogy hívő altatóorvost kapott és doktortestvér látogatta. Édesanyja, amikor már beteg volt, úgy tudott bizakodni, hogy „a drága Úr Jézus és a doktor úr meggyógyít”. A végső hazatérésénél az orvos is azt mondta a gyászoló leánynak, hogy édesanyja szép halált halt, látszott, hogy az Úr Jézus szerette Aczél nénit. Édesapja is befogadta a szívébe az Urat. Kimondta, hogy hisz az Úr Jézusban. És Isten megkönyörült rajta, már ott van az ő kegyelmében. Eszter néni hiszi, hogy találkozni fog a szüleivel, ott lesznek az angyali seregben, ahol gyönyörűbbnél gyönyörűbb énekekkel dicsérik majd az Urat. Utam végére érek – mondta. Elrendezgettem a dolgaimat. Vagy az Úr jön vissza hamarosan, vagy megkérdezi: Testvér, készen vagy a nagy útra, hogy haza térj? Igen, Uram! Elkészültem! ∗ ∗ ∗ Eszter néni várja vissza Jézust. Ám nem tétlenül. Gondozza a tyúkocskáit, elvet egy kis répát, zöldborsót. A gyomlálást térdelve végzi. Jó így is munka közben, dicsérni az Urat. Felállni, igaz, csak kapaszkodva tud, de Isten karjai mindig felsegítik. Amikor hallgatjuk Eszter néni szavát – és elhallgatnánk napestig – már lassan búcsúzunk is tőle. Ám fürgén pattan fel és bemutatja a gyönyörű kézimunka párnáit, a csuhé babákat, amelyeket készített, és ha eljön az ideje, majd újabbakat is csinál. 31

Nagyon szép, tiszta, igazi kis remekmű a húsz centiméteres fonó asszony. Felkötözve a szösz az apró kis botra, a baba balkeze szálazza és sodorja az anyagot, a jobb keze a csöppnyi orsón. Ajándék babánk is igazi, régi parasztasszony. Hosszú szoknyáit virágokkal díszített kötényke takarja, ujjasán még a felhajtóka, derekán az öv, fején a kendő is mása, de izgalmasan átköltött mása a múlt parasztasszonyának. Haja is van a pici asszonynak, stílusosan kukoricabajuszból. Eszter néni népművész is. Tanította is valaha az óvónő jelölteket a népi mesterségekre, meg sokat énekelt velük. ∗ ∗ ∗ Hogyan telnek a napjai? A házban, a kertben végzett munkáját nem említi: természetes számára, hogy dolgozik. Ám akkor csillan fel a szeme, ha végiggondolja az igehirdetéseket, a részvételét a hívő közösségekben, az Úr közellétében. Vasárnap a botocskára támaszkodva elmegy a közeli református templomba, istentiszteletre. Az alkalom előtt még néhányan imádkoznak, hogy szóljon hozzájuk az Úr. Ez nagyon felemelő. Minden negyedik vasárnap délután is imádkoznak a nagyteremben. Kedd este imaalkalmon vesz részt. Szerdán bibliaórán. Csütörtökön reggeli istentisztelet. Pénteken imaest. Szombaton: „Harsona!” Végtelen jó tanítások – mondja – Károly a nagycsoportban, Ágika a kisebben tanít. Az elmúlt szombaton Jónás történetéről beszéltek. Eszter néni régen még a gyerekekkel is eljátszotta ezt a történetet. Arra gondol, hogy nemcsak Jónás, Ninive, hanem a hajósok is átéltek csodát. Meg arra, hogy el kell futni a sátántól, amikor kísért. Kicsit elszomorodott, amikor mondta, hogy már nem ül biciklire, nem jár családokhoz beszélni az Úr Jézus Krisztusról. Sokszor őt magát is gépkocsin viszik-hozzák a testvérek. De él az Úr, Aczél Eszter néni, acél Eszter néni utolsó percéig Őt szolgálja. Kívánjuk Neki tiszta szívünkből Isten kegyelmét és áldását szent élete és örök élete minden percére és végtelenségére!

32

URUNK TANÍT AZ EMLÉKEZÉSRE Már ezerszer is rágondoltam lelki gondozói szolgálatom során, milyen csodálatos Istenünk van nekünk, Aki általunk olyan kicsinységnek tartott dogokra is emlékezik. Ugyanakkor a megbocsátott bűneinkről elfeledkezik. A mindenható, mindentudó Isten elfelejti bűneinket. Nem tudom megérteni, de kétség nélkül elhiszem, mert ezt olvashatom Igéjéből. Az ellene oly sokszor vétkező népéhez így szól a próféta által: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” /Ézs 43:25/. Még ennél is tovább megy drága mennyei Atyánk. Jézusban új szövetséget köt velünk és megerősíti az Ószövetségben kötött szövetségét: „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg” /Zsid 10:16-17/. Egyszerre hatalmas az emlékezésben és a felejtésben. Pontosan tudja, mire kell emlékezni és mit kell elfelejteni. Ismeri cselekedeteinket, tudja neveinket. Ézsaiás fontosnak tartotta leírni, hogy születése óta emlékezetben tartja nevét /Ézs 49:1/. Nem csak Ő emlékezik, hanem övéit is tanítja az emlékezésre. Az 5Móz 8:2-ben így szól a rabságból kiszabadított népéhez: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” Valamivel később hosszabb visszatekintést kér Izráel gyermekeitől. Így szólítja meg őket: „Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják:” /5Móz 32:7/.

33

Kórah fia örömmel emlékezik vissza arra, hogyan vezette az embereket Istenhez /Zsolt 42:5/. Ászáf Isten nagy teteire és csodáira gondol, és azt énekeli meg /Zsolt 77:12/. Eszter néni próbálta megeleveníteni a régmúltat. Arra emlékezik mit tett a feltámadott Jézus Krisztus szülei, testvérei, és különösen az ő életében. Emlékeinek rendezgetése során rádöbbent arra, hogy bizony sokan számtalan lehetőséget elszalasztottak, nem ragadták meg az ingyen felajánlott kegyelmet. Nem maradt azonban meg a siránkozásban, hanem a gondok, nehézségek fölé emelkedve hirdeti Isten nagyságos tetteit. Szíve vérzik a kárhozat felé rohanók miatt. Zászlót lengetve próbálja megállítani őket. Időnként megkeseredik a kudarcok miatt, de felkel és újrakezdi. Ezt teszi kilencvenedik évében is. Nem áll meg pihenni. Példája magával ragad bennünket is. Kitartása nagyobb hűségre ösztönöz. A későbbi fejezetben megjelenő cikkekből néha határozottabban, máskor árnyaltabban kisejlik: Munkája nem hiába való az Úrban /1Kor 15:58/.

Szobájában

34

Ahogy mind elmélyültebben tanulmányozom az írásokat, egyre jobban felismerem, hogy az emlékezés nem csupán lehetőség, hanem kötelesség. A visszatekintés során világosabban láthatjuk az ellenség álnok támadását, „Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittimtől Gilgálig?” Ezek ismeretében tudjuk igazán megismerni Urunk hatalmas tetteit életünkben /Mik 6:5/.

35

ESZTER NÉNI EMLÉKEZIK Kezdetek „Emberfia! Írd föl magadnak ezt a nevezetes napot, éppen a mai napot” /Ez 24: 2/. Igen Uram, felírtam. Csak azokról a történésekről szándékozom írni, amiket a Szent Szellem vezetése által kívánok közölni. Régen történt. A széles úton utolért az Úr Kegyelme! Konfirmációképzésből az a történet maradt meg, ami a Lázár és a gazdag halála után következett. Valahol ott élt a szívemben – várva –, hogy életre kelve az üzenete, megtérésre serkentsen. Megérintett az Ige Tizennyolcadik évem tavaszán szembesültem azzal a mélységgel, amiben addigi éveim teltek. Semmilyen kapcsolatom nem volt az Atyával, Jézus Krisztussal, a Szentlélekkel. Testvéreimmel együtt jártunk templomba, de én semmit nem hallottam a prédikációkból. Ez akkor kezdett megváltozni, amikor szomorú, megrázó tragédia történt az egyik bátyámmal, aki szíven lőtte magát. Ez nagyon megrázott, döbbenetes, félelmetes családi dráma volt. Minden sötét volt körülöttem, és most történt meg velem először, hogy a temetési prédikációt meghallottam. Döbbenettel hatott rám, amikor a lelkész arról szólt, hogy bátyámnak a szíve vérzett, de én értem az Úr Jézus Krisztus vérzett, ott a golgotai kereszten. Vére az én bűnöm miatt folyt, hogy nekem ne kelljen elvesznem. Visszaemlékezve mondom, azért várt rám az Úr, hogy megkegyelmezzen. Elkezdtem olvasni a Bibliát Közben húsz éves lettem, az akkori lelkipásztorom egy baptista lánykával együtt elküldött Ceglédre konferenciára. Még ilyen lelki közösségben nem voltam ezelőtt, 1940. október utolsó napjaiban történtek az események. „Íme a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát” /Lk 22:31./ – hangzott az Ige. Mély tanítások voltak ott. 36

Az utolsó estén az evangélikus diakonisszák megjelenítették a tíz szűz történetét /Mt 25:1-13/. Ámulattal néztem a mennybe vezető kapunyitás után látható fényt, szépséget. Olyan volt nézni, mintha láttam volna a láthatatlant, akik – öten – készen voltak a vőlegény érkezésénél, és bementek vele a menyegzőre. Én is szívesen bementem volna, olyan csodálatos volt a történet. Később megérkezett a másik öt, akik nem voltak készen. Le sem tudom írni azt a hatást, ami engem akkor ért. Kívül maradni! Nagyon, nagyon megrendített látni, hallani a kívül maradtak kétségbeesését. Hiába zörgettek, nem mehettek be. Ez kísért engem haza, Orgoványra. Attól kezdve elkezdtem olvasni a Bibliát, több-kevesebb sikerrel. Lánykörbe jártam, konferenciákra is eljutottam. Sok, nagyon sok tanítást hallottam, énekeket tanultam, egyik részlete közülük: „Hívásodra Uram színed elé állva, üdvöt keresek véredben, mely folyt a Golgotán.” Kerestem az Urat Kerestem, de még nem volt az enyém. Misz Frizen tanítása is megrázó volt számomra. Példaként mondta: a préri égett és a kósza kiscsibét hiába hívta kétségbeesve a gazda, a kotlós nem engedelmeskedett a hívó szónak. Amikor a veszély közeledett, a kotlós szárnyaival és testével védte a kiscsibét. Ő ott veszett, megégett, de a kis csibe megmenekült. Azért várt rám az Úr, hogy megszabadítson, hogy életem, örök életem legyen. Közben megszállta Magyarországot az orosz hadsereg, ezeken a nehézségeken is átvezetett bennünket az Úr. A háború után újra munkálkodni kezdett az Országos Leányszövetség. A Református Leányszövetség titkára, Kin B. Júlia újra meghívott Kiskunhalasra a Népfőiskolába, ahol intenzíven tanítottak a hit dolgaira, kézimunkára, a szövést is megtanultam. Viszont egyet nem nyertem el, a legfontosabbat: bűneim bocsánatát és az örök életet. Pedig nagyon szerettem volna. Úgy jöttem haza a népfőiskolából, hogy nem voltam Isten megváltott gyermeke. Igét olvastam, imádkoztam, az istentiszteleteken részt vettem, hozzászóltam a lányköri alkalmakon elhangzottakhoz, de nagyon hiányzott az üdvösség bizonyossága. Megtalált Jézus Újra elküldött a lelkipásztor Ceglédre – nyolc év után –, 1948. április első hetére. Szólt az Úr, dicsőség érte az Istennek, sok 37

kedves szolgáján keresztül, megláttam bűneim rútságát, hogy nincs énbennem semmi jó. Gyötörtek, nem láttam mást, csak a hiába elvesztegetett huszonnyolc évemet. Énekeltük: „rút volt szívem, sötét”. Ekkor történt a csoda, egy reggeli áhítat alkalmával. A szolgáló lelkész arról beszélt: az Úr Jézus Krisztus és Péter, János, Jakab ott fenn a megdicsőülés hegyén voltak. Átélték az Úr csodálatos jelenlétét, a földre hullva, és amikor feltekintettek, nem láttak mást, egyedül Jézust. Oh, ez a drága látás, le sem tudom írni, annyira hatása alá kerültem az Igének: „nem láttak mást, egyedül Jézust.” Megnyitotta számomra a Szentlélek a látást, „egyedül Jézust!”. Most már tudtam, amire nagyon vágytam, megtörtént. Megbocsáttattak bűneim az Úr Jézus Krisztusban. Nem látni mást, egyedül az Úr Jézus Krisztust. Nagyon nagy az a kegyelem, amiben ott, akkor, részesített áldott Megváltóm. Övé a dicsőség mostanáig és örökké. Mielőtt hazajöttem, még bizonyságot tehettem arról, milyen nagy dolgot tett velem az Úr. Nem látni mást, egyedül az Úr Jézust, az én Megváltómat. A mindennapokban Jézussal Ezután Őrszentmiklósra (ma: Őrbottyán) kerültem, egy évig dolgoztam a Szeretetházban. Kedves, hívő házaspár volt a gondnok. Mikor odamentem – este –, felhívtak a szobájukba beszélgetni. A gondnok úr megkérdezte, hogy érzékeny vagyok-e? Ha az vagyok, dobjam ki az ablakon. Sok lelki alkalomban volt részem, egész hónapos „Bibliaiskola”, tanítások, bizonyságok, gyülekezeti napok, ifjúsági esték, a napi feladatok elvégzése után én is ott lehettem. Valójában a bizonyságok fellege vett körül. Ott vált fontossá a példát mutató közösségi gyakorlás, hogy minden napon olvasom az Igét, és legyen „aranymondásom” kéznél, ha arra lesz szükség. Ige, ami életté lett számomra. Nyolcvan fős ifjúsági esték voltak minden héten egyszer, mindenki elmondhatta az Igét, amivel készült. Sok szépben volt részem. Néhány testvér még hét közben is felkeresett – késő este, munka után –, sokat jelentett számomra ez a lelki közösség. Letelt életem addigi legértelmesebb, hitben élő esztendeje után haza kellett jönnöm. Lelki gondozóként a tanyasi emberek között Az akkori lelkész megbízott gyülekezeti munkával. Jártam a tanyán lakó családokhoz. Akkor még alig voltak a faluban emberek, inkább a tanyákon laktak. Nagy segítségemre volt a Kiss Sándor 38

diakónus által készített térkép. Erről írnom kell. Dr. Bodorhelyi József egy évig szolgált Orgoványon. Lelkipásztor volt a javából, ő általa került ide a diakónus. Nagyon szép munkát végzett a gyülekezetben. Sok éneket tanított, zengett az esti alkalmakra gyülekezők énekétől a határ. Családlátogatások alkalmával, örömmel dicsőítettük az Urat az akkor megérintődöttekkel. Ez a munka nekem nagyon jó volt. Előfordult, hogy több család összejött és együtt énekeltünk, Igét hallgattunk, sokszor késő éjjel érkeztem haza. Azt azonban nem tudom, hogy valaki is megtért volna szolgálatom nyomán. A börtöntől való megszabadulás – Csepel Úgy ért véget ez a tanyai lakók felé való szolgálatom, hogy nem kívánt támadás ért az akkori hatalmasságok részéről, de Istennek hála nagyon radikálisan mentett ki ebből a nehéz helyzetemből. Este, amikor hazaérkeztem, édesanyám sírt. Kérdeztem, miért tetszik sírni? A rendőrség itt volt és azt mondták, holnap három napi élelemmel jelentkeznem kell az őrsön. Én is tudtam mit jelent ez, mást is vittek el így börtönbe. Azonnal csomagoltam, és még aznap este elutaztam Budapestre. Azokban az időkben a Csepeli Vasgyár és a Dunapentelei Kohászati Üzem felfuttatása volt a cél, ezért a politikai üldözöttek ott menedéket találhattak. Azóta is úgy emlegetem ezt, Isten iránti hálaadással: kiragadott az Úr a nehézzé vált helyzetből, és áthelyezett egy évre új kiképzésbe. Megérkezésemet követő napon öcsém bejuttatott egy csepeli nagy gyárba gyári munkásnak, ő is ott dolgozott, de más részlegen. A rendőrségre azért kellett volna mennem, mert édesapám már nem tudta fizetni azt a sok adót, amit kivetettek ránk. Eldöntötték magukban, majd a lánya ledolgozza, mint rab a börtönben. A csepeli gyár Duna-parti részlegében ócskavasat válogattunk. Megjegyzem, hogy ugyanazt a fatalpú bakancsot és köpenyt adták ránk, amiben előző hónapban a rabok dolgoztak. A munkatársak között hamarosan egymásra találtunk egy apáca nővérrel, aki tanári diplomával és főnővéri ranggal rendelkezett. Sokat beszélt munkásságáról, helyzetéről. Minden reggel Érdről jött át Csepelre. A gyár 1-es számú kapuján mentünk be a munkahely központjába. Horváth Mária főnővér minden reggel bement a templomába és Szent Antallal értekezett, valamit adott is neki, hogy segítse vissza hivatalába. Sokat, nagyon sokat beszélt erről a kapcsolatáról. Szent Antaltól várt megoldást. Még soha senkitől nem hallottam olyan 39

lázadó véleményt az áldott Mennyei, édes Atyámról, mint Máriától. Valószínű, feltűnt neki, hogy nem mondtam Antalról semmit, bár ő elmesélte minden reggeli találkozását (a szoborral). Egy idő múlva várakozó tekintettel megkérdezte: „Mi a véleményem Antallal kapcsolatban?” Nem volt könnyű választ adni. Elmondtam az akkori sztálini sztorit. Reggel az óvodában megterített asztal köré ültették a gyerekeket, és a nevelők mondták a gyerekeknek: „Kérjetek reggelit Istentől!” Semmi nem jött. No, lám, most „Sztálintól kérjetek”. Azonnal megterült az asztal. Hát nem volt könnyű Mária kérdésére választ mondani. Mégis kimondtam. „Az Antallal kapcsolatban a véleményem azonos Sztálinnal.” Döbbenetes volt Mária számára, meg is sajnáltam, de nem vontam vissza. A barátságunkon nem lett törés, de az Antallal való kapcsolatáról nem nagyon beszélt ez után. A csoportvezető férfi szülei baptisták voltak, ezt később mondta nekem, meg az apácának. Azt azonban sehogy sem értette meg, hogy egy bigott katolikus és egy református hogyan tud ilyen összetartozóan beszélgetni. A többiek is különböző háttérből jöttek, de voltak közöttük olyanok is, akikkel el lehetett beszélgetni. Egy évig voltam gyári munkás. A hideg, havas telet egy fiatal lánnyal a központi szállításnál töltöttük. Megrakott ládákat címeztünk. Ez is megkülönböztetett kegyelem volt. Utólag is hála és dicsőség az Úrnak. Vasúti pályamunkás Végre hazajöhettem, bár nem volt könnyű a napszámos munkából megélni, de idehaza lehettem édesanyámmal és édesapámmal. Magamban nem bízhattam, de az Úré a dicsőség, ahogyan új lehetőséget nyitott számomra. A vasúthoz hívtak – mérnök mellé – másik két női munkással. Hamarosan betanított a műszer beállítására, egyéb munkákra is, amit el tudtunk végezni. Egy idő után kineveztek segédmunkásnak, ami azt biztosította, hogy nem szerződéses, hanem állandó munkás lettem. A pályamunkás csapat bejelentkezett a 7-8. osztály elvégzésére, engem is hívtak, hogy tartsak velük. Akkor még nem is gondoltam ennek fontosságát, de csatlakoztam hozzájuk. Közben itthon is szép feladatot kaptam. István unokaöcsém iskolába került, első osztályos lett, később öcsikéje, András is bekerült a tanyáról a nagyszülőkhöz. Este, amikor hazaérkeztem a munkából, a két fiú szeretettel bújt a ködmönöm alá. Minden este 40

olvastuk a Bibliát. Amikor ők is tudtak már olvasni, egyik este István, másik este András olvasott. Énekeket is tanultunk. Az édesapám is András volt, megünnepeltük a nagypapa névnapját, a két unoka énekkel köszöntötte: „Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere, Halk hívása tisztán hallik, Jer kövess, ó, jöjj ide. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatát, Hálóját se vonta partra, Érte mindent elhagyott.” Ez azért nagyon fontos, még most is, amikor ezt írom, mert a felnőtt Andrást emlékeztetem, hogy aki hisz az Úr Jézusban, annak örök élete van. Az Úr könyörüljön, üdvözítő hittel áldja meg a nagyszámú családunkat! Mindeddig megsegített az Úr! Az idő nem állt meg, a pályamunkásságom véget ért. Behívtak a főnökségre – Kecskemétre –, hogy mondjak fel. Az Úr csodásan működött akkor, ott is. Már elkészült a felmondási irat, amikor megszólalt a telefon a főnök asztalán, aki kiküldött engem a szobából a személyügyi intézővel együtt. Ekkor különös vezettetést kaptam. Megkértem a velem kiküldött hölgyet, legyen szíves, kérdezze meg van-e az állomáson valami nekem való munka. Kecskeméten nem volt, de a Kiskőrösi vasútállomáson azonnali felvételre volt lehetőség. Visszamentünk a pályafőnökhöz, aki szólt, hogy írjam alá a felmondásomat. A személyügyi előadó közölte vele, hogy erre nincs szükség, mert azonnali áthelyezéssel Kiskőrösre megy. Így lettem pályamunkásból az állomásfőnökség alkalmazottja. Hála és dicsőség egyedül az Úrnak, mert nagy dolgokat cselekedett velem. De a legnagyobb, ami nem ér véget soha, az, hogy kegyelmébe fogadott. Dicsőség és hála mennyei Atyámnak, az Úr Jézus Krisztusnak. Sokszor elmondtam, mondom ma is, és írom most is: „Ében-Háézer. Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” /1Sám 7:12/. Dicsőség, hála, magasztalás. Megkezdődött a nagy kiképzés, 24 órai munka, 48 óra pihenő. Hazajártam. Közben befejeződött az általános iskola 7-8. osztálya. Hamarosan biztattak a felettesek, és munkatársak, hogy tanuljak, 41

mert nem lesz könnyű mindig a kocsi felírói munka. Elkezdtem hát tanulni. Első vizsgára az állomásfőnökhöz kellett készülni, megfeleltem. Hamarosan következtek a nehezebb feladatok: távírókezelés, személypénztár stb. Közben keresnem kellett valakit, akit szintén forgalmi szolgálatra tanítanának. Orgoványról egy hívő baptista lányt hívtam, ő csak tanult, de én munka közben szintén tanultam. Sok csodát éltem át, megtapasztaltam Urunk különleges kegyelmét. A vasútnál folyamatos munkarend volt, a 24+48 óra helyett mostantól 16+16 órában dolgoztam, ami azt jelentette, hogy minden második vasárnap műszakban voltam, nem tudtam menni a templomba sem. Lelki erősítésre volt vágyódásom, így a szabad vasárnap délutánokon eljártam Almási bácsi (baptista lelkipásztor) szolgálatait hallgatni, erőt meríteni. Áldásul volt ez nekem. Forgalmista és missziómunkás A szakvizsgák alkalmával is csodákat éltem át, és hazakerültem Orgoványra forgalmi szolgálattevőnek. Az állomásvezető jóindulatú, segítőkész volt velem kapcsolatban. Út és lehetőség nyílt hívő testvérekkel találkozni. Kecelre meg Sárbogárdra mentünk két fiatal testvérrel, minden hónap első vasárnapján. Forgalmista

Milyen sok lelki alkalomra nyílt lehetőség! Idehaza is nagy csodákat éltem át, legidősebb bátyámékhoz kijutottam sokszor a tanyára. Egyik alkalommal, örömmel mutatta a kertben levő növényeit. Szépek voltak, de én azt mondtam neki: a legfontosabb, meg kell térni, mert a láthatók mulandók, egyedül az Úrban való élet az örök. Nemsokára ez a testvérem feleségével együtt megtért. Gyermekeiket is hitben nevelték fel. Sok áldott alkalmat tartottunk lelkipásztor jelenlétében is, de családi körben is. Édesapám megtérése Nagy felelősségként terhelődött rám idősödő, és beteg édesapám lelkiállapota. Istent ismerte ő és szerette, de nem volt megváltva. Nem volt kész a földi létből való mennyeibe való átmenetre. Minden lehetséges alkalmat megragadtam, hogy vele olvashassam a Bibliát. Jó alkalomnak kínálkoztak a szabad vasárnapjaim. A délelőtti és a délutáni istentisztelet közben és este adódott is bőven lehetőség, 42

csak meg kellett ragadni. Megragadtam és édesapám is készséges volt tanulmányozni velem a Bibliát. Neki nagyon régi, 150 éves fordítású Bibliája volt, az enyém pedig egy sokkal újabb Károlyi fordítású. Kívánságára folyamatosan olvastuk mindkét fordítású Bibliából az Igéket. Egyik alkalommal Mózesről beszélgettünk, még pedig arról, hogy szerette volna látni az Úristent /2Móz 33:17-23/. Az Úr azt felelte neki: „Orcámat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.” Elmélyítésül arról tettem bizonyságot neki, hogy a Kőszikla a mi Urunk Jézus, Őbenne kell hinni, oltalmában elrejtőzni. Az Úr Jézus meghalt bűneinkért, felvitte a Golgotán a keresztfára, aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Nem kárhozik el, hanem a mennyországba jut, az Úr Jézusban való hit által. Ekkor hallottam először édesapámtól, hogy: „Én hiszek Jézusban.” Csodálatos volt, dicsőség legyen az áldott Megváltó Úrnak, megtért az édesapám. Istennek hála, hogy elfogadta Jézus Krisztust Megváltójának. Édesapám elköltözése 1967. január első hetében nagyon beteg volt már édesapám, ezért édesanyámmal megosztottuk az ügyeletet mellette. Én már aludtam, amikor édesanyám felébresztett: „Édesapád téged hív”. Azonnal átmentem hozzá, rám nézett, nagy kitisztult barna szemeivel – előzőleg homályosak voltak szemei a szenvedés következtében – és ezt mondta, tiszta hangon: „Minden rendben van”. Majd hittel énekelni kezdte: „Uram Isten, siess minket megsegíteni. Ily nagy szükségünkben, Krisztus Jézusért, mi Urunkért, és Megváltónkért.” Ezután befelé fordult az ágyában, de a szívem megtelt hittel, bizalommal – Krisztus Jézusért a mi Urunkért és Megváltónkért – mert édesapám kért és kapott is segítséget. Dicsőség az Úrnak, hála és köszönet, hiszem, hogy „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”.

43

Másnap délután útja végére ért édesapám. Koporsója mellett édesanyánkon kívül már csak hat gyermeke állt, öt testvérem családjával együtt. (Nyolcan voltunk testvérek, öt fiú és három lány.) Átéltem, hogy temetni nem jó, de az élet nem állt meg, ezután csodálatos áldásokat készített számomra az Úr. Első nyilvános bűnvallásom Még ez év október utolsó napjaiban Damásdiné Eszterrel együtt meghívtak Neszmélyre, ahol az alkalom mottója ez volt: „Jöjjetek az Úr elé!” Érkezésünkkor kedves, hívő testvérek fogadtak, otthonias légkör vett körül bennünket. Átéltük az Úr csodáit, mily nagy dolgot cselekszik napjainkban. Először Damásdinét hívták fel az emeleti szobába. Míg ő a testvérekkel beszélgetett, nekem az Úr kijelentette, hogy az Úr mindjárt eljön az Ő Szent templomába, a testvérnő megáldatott Szentlélekkel. Ezután én következtem. Három testvér által részesedtem nagy csodában, így: Bereczki Sándor testvér felszólított, mondja a bűneit, vagy én soroljam. Ami eszembe jutott, megvallottam, sok mondani valóm volt, amikor már több nem jutott az emlékezetembe, akkor mondta a testvér. Igazak és súlyosak voltak. Olyan hatalmasan átéltem az Úr jelenlétét, hogy térdre roskadva, erő által megköszöntem, hogy az Úr Jézus minden bűnömet felvitte a keresztfára, megbocsátotta azokat. Ezelőtt én nem vallottam még meg nyilvánosan a bűneimet. Oh, milyen nagy dolgot cselekedett ott, akkor velem az Úr! Dicsőség és hála szent nevének, a Megváltó Úr Jézus Krisztusnak! Ekkor a testvérek magamra hagytak, és azt mondták, adjak hálát az Úr szabadításáért. A bennem buzgó felszabadítottságomban kívántam volna a háztetőre felmenni és hírül adni, hogy mit tett értem az Úr, örömömben hangosan kiabáltam. Közben visszajött az egyik testvér és azt mondta: „Most már dicsőítsd az Urat, mert adni akarja az Ő Szentlelkét.” Dicsőítettem, ahogyan a Lélek adta, ilyet még azelőtt sohasem éltem át. Egyszerre egy mondatnyi ismeretlen szót mondtam. Csodálatos alkalmunk volt, a lelkipásztor a Szentlélek ajándékai közül a nyelveken szólásról és a nyelveken való imádkozásról tanított. Ezeket hallva és átélve, azon gondolkodtam, hogyan tovább e csodálatos áldás után? A lelkipásztor az Igén keresztül a választ is megadta: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton

44

kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” /Zsolt 32:8/. Ezt az üzenetet az Úr ígéretének vettem, ma is élő és ható számomra. A Lélek ajándékai Most arról teszek bizonyságot, hogy milyen jó a Szentlélek keresztségben részesedés csodáiról írni. Kedves testvérek látogattak meg Neszmélyről: Czunyi Ica és Könczöl Erzsike tanítónő. Hasznos és áldásos beszélgetésben, tanításokban részesedtem. Elmélyedést jelentett számomra, hogy ők értették a nyelveken szólást, olyan áhítatban voltak. Nekem is bővült a nyelveken szólás az imádságban, közben Igéket kaptam. Ez ma is így van, amikor nyelveken imádkozom. A két testvér hazament, de az Úr tovább és előbbre vitt a Szentlélek örömében. Itt a faluban – a testvéri körömben – nem volt más, aki ezzel az ajándékkal rendelkezett volna. Meghívást kaptunk Kecelre a pünkösdi gyülekezetbe, ahova két kedves hívő lánnyal utaztam: Szalontai Zsuzsikával és Piroskával. Este érkeztünk oda, amikor egy afro-amerikai misszionárius szolgált, neve: Ábrahám testvér. Ezen az estén nem kerültem sorra, hogy vele imádkozzam. A két leánynak haza kellett utaznia, de én ott maradtam. Reggel elsőként imádkozott Ábrahám testvér értem. Tolmács segítségével hallgattam a megtérése történetét. 1967-ben nagy áldásban volt része, akkor volt a bűntől való megtisztulása. Bűnvallás után a Szentlélek keresztség ajándékát is megkapta, ettől kezdve még drágábbá lett számomra ez az ajándék. Sajnálattal gondolok vissza erre az alkalomra, hogy elfelejtettem azokat a jó tanításokat, amelyeket Ábrahám testvértől hallhattam. De visszaemlékezve is öröm és hála van a szívemben, hogy megerősítést jelentett számomra a vele való imádkozás. Később a testvéri közösségünk több tagja is részesedett Szentlélek keresztségben. Az Úr megáldotta a Szalontai családot Most visszakanyarodom az 1960-as évekre, a Szalontai családhoz, ahol a szülők hét leányukkal éltek. Először a legidősebbről, Júliáról emlékezem meg, akit mindenki Pötyikének hívott. Itthon, Orgoványon az ÁFÉSZ irodában dolgozott. Munkatársa volt – többek között – Ficsor Herminka is, aki hívő ember volt. Pötyike az ő szolgálatára megtért. Ezután csakhamar egymásra találtunk. Én nemsokára Kiskőrösre mentem dolgozni, 45

ritkábban találkoztunk, de amikor szabadnapos voltam, felkerestük egymást. A Szalontai szülők is megtértek, az ő otthonukban sokat imádkoztunk együtt. A kicsik is ott voltak közöttünk. Milyen jó, hogy hamar megnőttek és Pötyi után Marika, Zsuzsanna és Piroska is az Úr megváltott, megtért gyermekei lettek. Csodák a Teológián Telt az idő, 1969-ben az akkori lelkész súlyos balesetet szenvedett, nekihajtotta kocsiját egy fának Izsákról hazafelé jövet. Hónapokig zavaros elmével feküdt a kórházi ágyán. Ez időtájt a Budapesti Református Teológián csodák történtek, többen is részesedtek Szentlélek keresztségben. Ezek közül az ifjú teológusok közül Orgoványra helyezték Hatvani Istvánt, hogy a nyáj ne maradjon pásztor nélkül. (Az édesapja Kecskeméten volt lelkipásztor.) Hallottam már az ifjú teológusról, de még nem találkoztam vele. Egyik alkalommal az állomáson éppen én voltam szolgálatban, amikor István jegyet váltott, valahonnan tudtunk egymásról, de csak pár szót váltottunk. Hatvani István egy idős asszonynál lakott, Teruska néninél. Csakhamar megismerkedtünk, és kialakultak az ima- és Bibliakörök. Minden szabad estémen édesanyámmal, Istvánnal, és a Szalontai lányokkal nálunk voltunk imaalkalmakon. Ha én szolgálatban voltam, akkor Teruska néninél volt együtt a bibliai közösség. Ebben az időben tért meg Teruska néni és az én édesanyám is. Amikor édesanyám bűnvallására került sor, István azt kérte tőle, hogy írja le, ami eszébe jut. A legközelebbi estén együtt vitték az Úr Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelmébe a listát, és utána együtt égették el a leírtakat. Édesanyámat annyira megáldotta az Úr, hogy részesült a Szentlélek keresztségben is. Nyelveken szólva imádta a drága Úr Jézust. Mások is megtértek a gyülekezetben a teológus szolgálata alatt. Az izsáki testvérek közül is többen: Damásdi Gábor és felesége, Eszter, két fiuk, Gábor és Dénes. A Fejszés fiúk közül is ketten, valamint Édes Imre. Sokszor csak úgy zengett a nyelveken szóló dicsőítéstől a szobánk. Kaskantyú és Sárbogárd Amikor tavasz lett, sok változás történt, mert Teruska néni tavasztól őszig a Kaskantyú határában levő tanyájukon lakott. A 46

tanya mellett volt másik két tanya, ezeket az övével együtt szőlők vették körül, távolabb pedig fenyőerdő és más hatalmas fákból álló erdők voltak. A teológus kikísérte ide, hogy megnézze, hol tölti a nyári idejét. Ezután a Szalontai lányokkal én is ki-kimentem, ha szabadnaposak voltunk. Így kezdődött el a kaskantyúi misszió. A fiatal testvérek dicsőítő énekétől zengett a ház, ahol megjelentek, ezért elnevezték őket „Halleluja klub”-nak. Igazán nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr. Sárbogárdon minden hónap első vasárnapján körzeti csendes napok voltak. Először hívő testvéreket kértünk meg, akik kocsijukkal elvittek. Később vonattal mentünk és a helybeli kocsi tulajdonosokat fogadtuk fel, és meghívtuk őket, hogy ők is vegyenek részt velünk együtt a csendes napokon. Sok fiatal testvérrel ismerkedtünk meg az alkalmakon, akik közül később többen is részt vettek a kaskantyúi találkozón. Először csak közeli hívőkkel mentünk Teruska néni tanyájára, drága lelki vezetők is eljöttek az első találkozóra. Nem a díszes teríték volt a fontos, hanem az előadás nagyszerűsége. Teruska néni szerint „megfelelt”, amit azután éveken át mondott, ha valamire nézve aggódtam. Minden nyáron, egészen 1982-ig sokszor hangzott az erdő a hívők Istent dicsőítő énekétől. Áldások áradása Pünkösd ünnepén a már bemutatott Pál bátyámékkal én is elmentem Ágasegyházára, ahol nagy ünnep volt. Az esperes úr is jelen volt. Ebben a gyülekezetben is ébredés kezdődött. Sokszor részesedtek Szentlélek keresztségben. Csodálatos volt, ahogy egyszerű emberek hálaadással köszönték meg és kérték a Szentlélek kiáradását, át is élték annak áldását. Az egyik ilyen család tagja, egy fiatal lány a munkahelyén a káromkodó munkatársakat megkérte, hogy ne beszéljenek olyan csúnyán. „Mi az, talán te hívő vagy?” – kérdezett vissza egy idősebb kolleganő. Marika bizonyságot tett az Úr Jézusról és a Szentlélek jelenlétéről szelíd szeretettel. Azt követően, ha valamelyik csoporttag kezdett csúnyán beszélni, figyelmeztették a többiek: „Vigyázz, mert itt van Marika!”. Így megszűntek csúnyán beszélni. Ezt a gyönyörű, áldásos vasárnapot követően, hétfőn én szolgáltam a csoportunkban. Az állomáson – a vonat elindítása után – az esperes úr várt rám. Köszöntöttem, és ő azonnal rátért a lényegre, hogy miért jött Orgoványra. Az történt ugyanis, hogy az 47

előző napon a régi lelkész az ünnepi istentiszteletet végző teológust leszólította a szószékről és ő ment fel helyette. Az esperes úr engem kérdezett, hogyan történt ez? Mondtam neki, hogy az esperes úr is tudja, hogy én nem voltam itthon, hiszen Ágasegyházán voltam. Ő mégis arra volt kíváncsi, hogy én mit hallottam. Csak annyit, hogy a teológust leszólította a szószékről. Erre nyomatékosan azt válaszolta: egyiküknek azonnal menni kell. Ránéztem és azt kértem tőle: „Könyörüljön azon a beteg, régi papon”. Azt nem tudom, miért, de később megtapasztaltam, úgy volt az Úr tervében, hogy a teológusnak kellett azonnali hatállyal Orgoványt elhagyni. Nem messzire, Kerekegyházára helyezték át. Ott az Úr csodálatosan munkálkodott általa a drága Mária néni és férje otthonában. A parókián és a gyülekezetben áldásul lett a mi testvérünk, a teológus. Sokszor utaztunk oda az izsákiakkal, ágasegyháziakkal együtt. Csodálatos alkalmakon dicsőítettük az Urat. Később a fülöpszállási és szabadszállási testvérekkel is csodák történtek. Áradt a drága Szentlélek, többen nyertek áldást, zengett a ház, ahol éppen együtt volt a testvéri közösség. Nyelveken szóló és a magyarul hangzó, dicsőítő, Istent, a drága mennyei Atyánkat magasztaló énekek által fejeztük ki örömünket. Az Úr Jézus Krisztust áldó hálaadó énekeket zengtük a Szentlélek segítségével. Kargalai misszió Az orgoványi gyülekezet új lelkipásztort kapott. Fiatal házaspár jött hozzánk: Szatmári Ákos és felesége, Erzsike. Gyermekük nem volt. Ákosnak szépen zengő papi hangja lebilincselte a hallgatóságát. Olyankor, ha nem volt sikeres a szolgálata, nekem panaszkodott: nem jött be, pedig a papírkosár tanúskodhatna, mennyire igyekeztem. Ezekben az időkben Kargalában is tartott havonta egyszer istentiszteletet a Baptista Imaházban. Ez az imaház 5-6 km-re van a falutól, a fenyves erdő közepén, amelyet Letta néni (Horváth Emilné, Kontra Teréz) tartott rendben. Régen sok baptista lakott ezen a vidéken, de most már csak Letta és édesanyja élt itt. Ákos mindig hívott, hogy menjek ki vele, hadd örüljön Letta néni. Többször szervezett ide a reformátusokkal ifjúsági kirándulásokat. Gyönyörű, kirándulásra való hely a fenyves között a sokféle virág, bokor, madarak csicsergése. Közel volt ide az orosz katonai tábor. Letta sógora tolmácsolt nekik, így rajta keresztül sok-sok Bibliát juttatott a katonáknak lelkészünk.

48

Több éven át működött ez a „szolgálat”, de egyszer csak véget kellett vetni, abba kellett hagyni, mert felfigyeltek rá… Vissza Kaskantyúra Szabadnapomon meglátogattam Teruska nénit, és felkértem, legyen társam a csendes heti szolgálatok alatt, és tanyáját engedje át a csendes hetek megtartására. Ő és én, vállaltuk ezeken az alkalmakon a felszolgálást, szakácsként szolgáltunk. A csendes hetekre, – amelyekre ifjakat hívtunk meg közelről és távolról – mindig szabadságot vettem ki. Minden ilyen alkalomra lelki vezetőt is hívtunk. Csodálatos áldásokban részesedtek a résztvevő fiatalok. A fenyőfák között zengett a határ a lelkesítő éneklésüktől, amikor estefelé jöttek a szállásra. Az esti áhítaton már mi is ott voltunk. Egy alakalommal, – amikor sok lelkésztestvér is egy napra ott volt, – elmondom, nagy dolgot cselekedett velünk az Úr akkor is. Ha ifjúsági hetünk volt, akkor Ica néni volt a lelki vezető. Egyik ilyen héten sokan voltunk. A szoba, ahol régi sezlonok szolgáltak pihenőül, kevésnek bizonyult. Ezért szalmát hordtunk fel a padlásra, ahova akkumulátoros világítást szerelt fel Bálint, és ez lett az éjszakai pihenő hely. Ettől az időtől fogva a padlás is többször használatba került. Csodálatos hetünk volt, az akkor még gimnazista ifjak közül hat fő manapság lelkipásztor, Damásdi Dénes kivételével, aki már a mennyben van. Soha nem éltem át azelőtt az Úrvacsorai szolgálatnak azt a mélységét, megszentelt erejét, amit akkor, a hét végén, a jelenlevő ifjúság szolgáltatott ki. Szinte megmozdult az a szoba ott a tanyán, az Úr megszentelő erejétől. Dicsőség az Úrnak! Nem tudok minden alkalmat leírni, hányszor voltunk ott a kaskantyúi tanyán, de a drága testvérek megmaradtak az Úrban. Egy alkalommal idősebbeknek is szerveztem csendes napot. Ez is nagyon áldásos együttlét volt. Ignácz Katóka, aki már nyugdíjas volt, nagy segítségünkre volt, olyankor is kiment Teruska nénihez, ha nem volt semmiféle szervezett alkalom. Szabadnapomon többször elláttam őket ennivalóval, ők pedig rendben tartották a házat és környékét. Gyermekekkel több napra mentünk. Segítséget – a koordinálásukhoz – a testvéri közösségből tudtuk megoldani. Kirándultak, sokat énekeltek. Azonban az utolsó napra nem 49

kaptunk szolgáló testvért. Ezért megegyeztünk abban, hogy velem együtt, egyenként – gyermekek és gondozóik – járulunk az Úr elé. Bűnvallással, imádkozással borultunk az Úr elé. Amikor hazamentünk, Marika és testvére elmondták a nagymamának, hogy a csendes napon megtértünk, Isten gyermekei lettünk. Édesanyjuknak is örömmel újságolták, hogy befogadták az Úr Jézust szívükbe. Ezek a gyermekek eddig is hűséges gyermekistentiszteletre járók voltak. Ennek a Marikának és Ferinek a nagymamáját meglátogattam, beszélgettünk, Isten Igéjével is szolgáltam a néninek. Megváltozott, megnyílt a szíve és elfogadta az Úr Jézust megváltójának. Amikor hazaindultam, a nagymama azt mondta: „Ha hazajönnek az unokák, elmondom nekik, most már én is az Úr Jézusé vagyok, nemcsak ti.” Ígéret szerint visszaemlékezem a többi gyermekre, akik akkor velem együtt az Úrhoz járultunk, bűnt vallottunk. Egy másik lányka szintén megnyitotta az Úr előtt a szívét. Ez a lányka ma már nagymama, de hű maradt az Úrhoz, hívő a férje is, hála legyen érte áldott, megtartó Urunknak. Egyik kedves leány, lelki munkatársam férjhez ment, férje is hívő volt. Másik kedves hívő fiú is házasságot kötött a mi körünkbe tartozó hívő lánnyal. Továbbra is sokszor együtt imádkoztunk, Igét hallgattunk, és dicsőítő énekektől zengett itt az én otthonom. Egyik napon odajött hozzám egy fiatal lány azzal az üzenettel, hogy azok küldik hozzám, akikkel együtt szolgálunk. Ez a kedves leányzó kész volt arra, hogy az Úr Jézust elfogadja megváltójának. Csodálatos szeretettel lehajolt hozzánk az Úr, mert ez a leány nagyon áldott munkatársam lett. Később Szentlélekkel megáldatott, az Úr így is szaporította a gyülekezetet üdvözülőkkel. Nem minden gyermek maradt meg a hitben közülük, de akik megmaradtak, ma is követik a drága Úr Jézust. Nyáron még mindig voltak fiatalok és gyermekek részére alkalmak, de egyre szűkültek a lehetőségek, pedig nekem volt sok időm arra, hogy a tanyán tartózkodjam. Egy kedves fiatal házaspár több napot töltött ott velünk cseresznyeéréskor. A férj gondoskodott a gyümölcsről, más ellátást én biztosítottam. Az ifjú férj református lelkészként buzgón szolgált nekünk, akik többen ifjak és lányok ott töltöttünk hálaadó, dicsőítő napokat. Az utolsó 50

napon váratlan dolog történt, elfogyott a kenyerünk. Egy ismerős család éppen hazafelé ment azon az úton, ahol a tanya is megközelíthető volt. Eléjük mentem és megkérdeztem, van-e kenyerük. Volt, és szívesen nekünk adták, így ezen az estén is megtapasztalhattuk az Úr gondviselését. Csaknem tíz évig jártunk ki nyáron, jó időben, a kaskantyúi tanyára. Az akkor szolgáló, vezető testvért mi is szívesen hallgattuk Teruska nénivel. A lelkes ifjak hozzászólása, éneklése, igei szolgálata hálaadással töltötte el szívünket. Mily nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr! Megérkezett Teruska néni egyik férfi testvére, így nem maradt egyedül, amikor mi hazamentünk otthonunkba. Abban azonban teljesen biztosak voltunk, hogy továbbra is megfigyelnek bennünket. Olykor szembesültünk azzal, hogy a fenyőágak, bokrok között megláttuk a megfigyelő rendőr arcát. Egy alkalommal többen is ott voltunk a tanyán, sokan közöttünk férfiak is. A fák árnyékában voltunk, hallgattuk a tanításokat, és imádkoztunk. Sok áldásban részesültünk, de én féltem és féltettem a testvéreket is. Hasonló megfigyelőkkel többször is szembesültünk. Augusztus hónap eltelte után csak idősekkel táboroztunk, de nem egész hétre, mint az ifjúsággal. Velük általában hétfőtől vasárnap estig voltunk együtt testvéri közösségben. Szeptemberben már csak Teruska néni volt a tanyán, ugyanis volt négy nagy diófája, tehát össze kellett szedni a termést. A telet a néni is Orgoványon, a faluban töltötte. Jó szomszédjai voltak, így ott hagyhatta a tanyát. Bemutatom a nénit. Amikor 1970-ben megismertük, már özvegy volt. Mindkét férje csendőr volt, gyermeke nem született. Teruska néni megtért, sőt Szentlélek keresztséget is kapott. Télen mi, a fiatal testvérekkel – este, munka után –, a kicsiny szobában, sokszor voltunk áldott közösségben, lelki áldásokban is részesedtünk, áldott emlékű Hatvani István teológus szolgálata által. Egyik este – amikor összejöttünk imádkozni – Teruska néninek eszébe jutott, hogy elfelejtette bezárni a kaput. – Elmegyek és bezárom – mondta. Erre István azt mondta neki: „Ne tessék menni, két angyal vigyáz, hogy senki ne zavarjon bennünket.” Ezen az estén ez így is volt. 51

Másik alkalommal az én otthonomban jöttünk össze. Lia néni is nagyon vágyakozott arra, hogy megkapja a Szentlélek keresztséget. Mélyreható tanításokban volt részünk. A fiatal testvérek és mi, idősebbek is vártuk az áldást. Közben megérkezett Teruska néni is. Bekapcsolódott az imádkozásba. Kevés idő múlva ujjongó örömmel megáldatott Lia néni, és Szentlélek általi imával magasztalta az Úr Jézus Krisztust. Attól kezdve Lia néni lelki keresztanyjává fogadta Teruska nénit. Ilyen áldott megtapasztalásban többször is volt részünk. A néninek a Zsoltárok könyvéből volt egy bizonyossága: „jó az Úr, örökké tart szeretete” /Zsolt 100:5/. Ezt gyakran felhasználta, ha köszöntött valakit, ha levelet írt, ezzel záradékolta. Egyik napon megbántottam a drága Teruska nénit. Ebédre rántott csirke is volt és Teruska néni nem evett, soha sem volt ilyen. Én bántóan szóltam, miért nem eszik, megsértettem talán? Azután mosogatás közben – ma sem értem, miért – egyszerre eszembe jutott valami. Mégpedig az, hogy mi ma este hazamegyünk, és ő ott marad, talán arra tartogatta volna rántott csirke darabját. Azonnal fogtam az élő csirkékből egyet, levágtam, feltisztítottam, és neki adtam, hogy legyen holnapra valója is. (Ugyanis ott neveltünk nekem egy csapat csirkét, amit azon az estén hazavittem.) Ez az esemény fontos intelem volt a számomra. „Az embernek elméje gondolja meg az ő útját; De az Úr igazgatja annak járását” /Péld 16:9/. Akkor én meggondolatlanul cselekedtem, bocsánatot kértem, hogy megbántottam őt. Felismertem, hogy nagyon kell vigyáznom, kérem is „Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztesd az én ajkaim nyílását! /Zsolt 141:3/. Nála nélkül csak szándék marad a jó elhatározás is. Meghívást kaptam egy idős tanyasi házaspár meglátogatására. Erről beszámoltam lelkipásztoromnak, aki bátorított a szolgálatra. Késedelem nélkül elindultam. A tanya lakói szíves fogadtatásban részesítettek. Szép nagy tanya, tisztaság mindenütt, rendszeretők a benne lakók. Bent a szobában az asztal körül letelepedtünk és emlékeztünk. Majd az Úr Jézus Krisztusra irányítottuk a beszélgetést. A megdicsőülés hegyén történt csodálatos jelenségről tettem bizonyságot főüzenetként. Amikor János, az oszlopos tanítvány, Jakab és Péter szinte átélték az Atya Isten jelenlétét, 52

Mózes és Illés is ott voltak. Micsoda lehajló szeretet, szent jelenlét volt ott, de amikor feltekintettek a földre-hajolásukból, nem láttak mást, egyedül Jézust. Ez volt az üzenet: látni, de most egyedül az Úr Jézus Krisztust. Ő a mi megváltónk! Jób is meggyőződve mondta: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él” /Jób 19:25/. Gyula bácsi és Klárika néni figyelmesen hallgatták, amit mondtam. Megvallották, hogy ók hiszik, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Igyekeztem figyelmüket odairányítani, hogy aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak örök élete van. Tudom, az én Megváltóm él – kezdetű éneket elénekeltük, mert ezt ők is ismerték. A lelkipásztor János evangéliuma 3. részéből a 3-16. verseket olvasta fel. A házaspár nagyon figyelt, és szólt az üzenet, ha valaki újonnan nem születik, nem látja meg az Isten országát /Jn 3:3/. Az újjászületésről, a megtérés fontosságáról, és az Úrra való tekintésről mély tanítást kaptunk. Mózes hogyan készített a zsidó nép számára szabadulást, amikor türelmetlenségük és meggondolatlan beszédük miatt a mérges kígyók sokakat halálra martak /4Móz 21:4-6/. De Isten itt is megkönyörül rajtuk, „az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra” /4Móz 21:7-8/. Újra szól az üzenet, aki hittel rátekint, örök életet kap. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /Jn 3:16/. A drága igei tanítás után a lelkipásztor vezetésével elmondtuk velük együtt a megtérés imáját. Ezután én Klárika nénivel beszéltem. Megkérdeztem tőle, hiszie, hogy örök élete van. Örömmel vallotta meg, hogy hiszi. Elmondtam azt is, hogy a Mennyországban öröm van, amikor egy bűnös ember megtér, és nevüket az élet könyvébe felírják. Gyula bácsiban a lelkipásztor mélyítette el az Úr Jézusban való hit fontosságát. Dicsőség az Úrnak, Gyula bácsi is megvallotta a hitét, hiszi, hogy örök élete van. Bátorítottam őket, hogy naponta olvassák a Bibliát. Az Úr könyörüljön rajtuk, és munkálja bennük mind az akarást, mind a véghezvitelt. Reménységgel vettünk búcsút: Úgy köszöntünk el tőlük, hogy az Úr Jézus Krisztus segítse őket megmaradni és növekedni a hitben. Idehaza este bibliaórára mentem, ezek az alkalmak mindig felemelők számomra. Ezen az estén megerősítést kaptunk a

53

felhozott problémákra, „hogy tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége” /Zsolt 91:4/. A 12 tanítványt is azért hívta el az Úr Jézus, mert nagyon beteg ez a világ. Ők hirdessék az Úr Igéjét /Mk 3:13-19/. Nyugdíjazásom után 1975. őszén nyugdíjaztak. Az állomásvezető marasztalt, forgalmistaként szívesen alkalmazott volna még. A főnököm pedig – amikor már mindenki elment – azt mondta: „Ne maradjon! Nekem ugyan lesz feketeleves a kollégák részéről, az új beosztottam miatt, de ne maradjon. Most már szabadon végezheti vallásos dolgait.” Nyugdíjazásom után Orgoványon az akkori községi tanácstitkár hivatott. Elmondta, hogy az idősek gondozói közül az egyik beteg lett, szeretné, ha helyettesíteném. Azt is mondta, szabadon szolgálhatok feléjük lelki dolgokkal is. Elvállaltam. Akkor kismotorral közlekedtem. Volt, ahol a beáztatott ruhát mostam, másutt az ágyneműt szellőztettem, a szobákat pókhálóztam, vagy éppen mosogattam az összegyűlt sok mosatlan edényt. Közben lelki szolgálatot is próbáltam feléjük végezni. Az egyik néninél, aki ugyan valamikor imaházba járt, az örök életről tettem bizonyságot. Megszomorodtam, amikor azt mondta: „Nem jött onnan még senki sem vissza.” Nem mindenütt lehetett lelkileg előbbre jutni. Négy hónapig helyettesítettem. Ekkorra meggyógyult, és újból munkába állt a gondozónő. A MÁV alkalmazás, majd az azt követő rövid gondozónői szolgálat után egészen szabad lettem. Addig is sokat utaztam különböző imaalkalmakra, de ezután még inkább. Megtehettem, hogy többször – több napra is – elutaztam testvéri találkozókra. Különösen Bereczki Sándorékhoz mentem örömmel. Ők is eljöttek hozzánk, tele volt a két szoba testvérekkel, késő éjszakáig együtt voltunk és dicsőítettük az Urat imában, énekben és mély lelki tanításokban. Idehaza szoros testvéri kapcsolat alakult ki az izsáki Damásdi Gáborékkal. Ők sokszor autójukkal utaztattak bennünket más gyülekezetekbe: Sárbogárdra, Balatonaligára és a környékbeli Kerekegyházára is. Itt különösen gyakran találkoztunk holland testvérekkel. Megtudtuk, hogy Hollandiában már régóta vannak Szentlélekkel megáldottak. Drága Mária néni és Lia néni igazi anyáink voltak. Általuk mindig kaptunk lelki útravalót. 54

Egyszerű falusi testvéreink – például Bné Irénke – olyan örömmel magasztalták az Úr Jézus Krisztust a Szentlélek „dünamiszáért”, hogy öröm volt hallani. Ez a testvérünk ma is boldogan imádja az Urat nyelveken szólva, öröm és erő árad belőle. Meghívtak egy olyan alkalomra is, ahol katolikus karizmatikus lelkész szolgált. Akkor szembesültem először azzal, hogy akiért imádkozott, egyszerűen elterült a padlón. Amikor megkérdeztem a lelkészt, mit érzett, amikor elterült a padlóra, – „Azt, hogy legyőztek” – válaszolta. Milyen nagy és csodálatos az Úr győzelme, aki azt akarja, hogy minden ember megtérjen és üdvösségre jusson. Nagyon szeretem én ezt a drága ígéretét az Úrnak, ez biztat a másokért való imádságra és a bizonyságtételre. Az idő nem állt meg, újra tavasz lett, készültünk a tanyára. Akkor több mint egy hónapig Igács Katóka lakott Teruska néninél. Sokan mentünk oda, estefelé csakúgy zengett az erdő a gyermekek és ifjak éneklésétől. Nagyon szép volt. Azután ezeknek az alkalmaknak is vége lett. Bezárult ez a kedves lehetőség, a néni elfáradt, megöregedett, nem tudta már vállalni a misszió eme lehetőségét. Az ifjúságnak az a kedves éneke jut eszembe: „Új utak felé zeng az induló.” Valóban újabb lehetőségek nyíltak előttünk. Kallódó gyermekek felé nyílt ki a kapu. Ebben a szolgálatban nagyon jó segítő munkatárs lett Igács Katóka, aki nyugdíjas postatisztviselő, kedves hívő lány volt. A lakásom két főbejáratos volt, így édesanyámat nem zavarták a nyüzsgő, kedves gyermekek. Bibliai történeteket és énekeket zengtek ezek a tíz éven aluli gyermekek. Nyáron, amikor jó melegek voltak, kirándultunk a kis vasúttal a közeli Sinkó erdőkbe, ott volt játék és öröm bőségesen. Jó segítőnk volt Sinkó Editke fiatal testvérnő. Nyáron volt olyan alkalom is, hogy a közeli füves rétre mentünk úgynevezett lepkevadászatra. Néha sikerült is találni, de a fő cél az volt, hogy ezek a gyermekek hívő, keresztyén körben legyenek. Vásároltam egy zongorát, gondoltam, én is és a gyermekek is megtanulunk zongorázni. Szilvike tíz éves kislány szépen haladt a tanulásban, ezért beírattam zongoraiskolába. Szinte a legjobbak közé tartozott. Vizsgáján külön is bemutatkozott sikeresen, nagymamája is meghatódottan hallgatta unokáját.

55

A Baranyi fiúk és lányok, a Ritter gyermekekkel szép csapatot alkottak ezeken az alkalmakon. Különösen szerették Ficsor Hella kedves, serdülő hívő leánykát, aki szép énekeket és bibliai történeteket tanított nekik. 1982-ben kórházba kerültem, amikor vakbélműtétem volt. A gyermekmunka ezért egy ideig szünetelt. Gyengélkedtem egy ideig. Egyik napon meglátogatott Ficsór Ervin doktor, mindjárt rátért a lényegre, azt kérdezte: „Hogy van Esztike néni?” Elpanaszoltam, hogy felejtek; jó dolgokat is, igeverseket is. Ekkor összecsapta a két kezét, és azt mondta: „Az Úr Isten is felejt, elfelejti bűneinket.” Nagyon jó megtapasztalás lett ez azután az én számomra. Sokaknak elmondtam már, hogy az Úr elfelejti bűneimet, bűneinket. Dicsőség az Úr Istennek, a mi áldott mennyei Atyánknak, az Úr Jézus Krisztusnak, hogy „elvégeztetett!” Már több éven át szolgáltunk a gyermekek felé, amikor Hella egyik alkalomra elkészített egy írólapra egy lábnyomot. A lapra ráírta, hogy aki ráhelyezi lábát erre a lábnyomra, az odaszánja életét az Úr Jézusnak. Úgy emlékszem, minden gyermek ráhelyezte lábát és azt mondta, hogy odaszánja életét az Úrnak. Az iskolai évzáró után kirándulást terveztünk Ludastóhoz. Egy tanyán kerestünk szállást, egy jó padlást rendeztünk be éjszakára. Napközben az erdőben táboroztunk. Vörös Erzsike, fiatal testvérünk és Damásdi Gábor szolgáltak. Sok örömben volt részünk. Nappal a gyerekek jót fürödtek a közeli tóban. Este a gyermekek szülei és a környékbeli szomszédok is eljöttek és meghallgatták a tábortűz körüli szolgálatokat. A felnőttek a gyermekekkel együtt énekeltek és kedves jeleneteket adtak elő a hallgatóknak. Ezeken az alkalmakon csak egyszer kaptunk „ellenőrzést”, de nem okoztak félelmet. A vendéglátó házaspár sajnos nem jutott közelebb az Úrhoz, noha nagyon barátságosak voltak hozzánk. Később is elutaztunk néha ide a tóhoz, de csak egy-egy napra. Édesanyám és három testvérem temetése Számomra nagyon nehéz esztendő volt az 1984-es. Édesanyám a kilencvenötödik évében elköltözött az Úrhoz. Rajta kívül, ebben az évben, három testvérem temetésén kellett részt vennem. Pál bátyám kórházba került súlyos betegséggel, de ő már korábban 56

megtért. Meglátogattuk feleségével és felnőtt gyermekeivel, sokat beszélgettek vele, de az Úrról nem esett szó. Látogatási idő letelte után, amikor a felesége és gyermekei elmentek, kicsit visszamaradtam, és azt mondtam neki: „Mi elmegyünk, de az Úr Jézus itt marad.” Ekkor bátyám felemelte két kezét a magasba és mondta: „Dicsőség Őneki!” Így maradt meg az emlékezetemben, mert pár nap múlva útja véget ért itt a földön. Édesanyám temetése után is minden hónap első vasárnapján Sárbogárdra utaztunk, csendes napra, ahol Éva néni szólt hozzám, hogy fontos feladat vár rám: „Vegyem fel a kapcsolatot az Iszákosmentő misszióval”. Erről eddig még azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, de a megbízatást számon tartottam. Abban az időben még édesanyám életében járt nekünk a Reformátusok Lapja című újság. A megbízatás tavasszal hangzott el, még ebben az évben, egy őszi számban hirdetést találtam: „Az Iszákos mentő megalakuló alkalmára, Bükkszentkeresztre várják az érdeklődőket, egyhetes részvétellel”. Miskolcig vonattal, onnan autóbusszal közlekedtem, de amikor leszálltam a buszról, nem tudtam, merre induljak. A hatalmas bükkfa erdő mellett kellett felmenni a hegyre. Itt ki volt táblázva: „Iszákos-mentő”. Így lettem az iszákos mentő munkatárs várományosa. Nagyon szerettem Bükkszentkeresztre utazni, lehetőség volt a gyógyulni vágyókkal együtt lenni és a konyhán segédkezni. Megbarátkoztam a konyhafőnöknővel és a missziót vezető Balog Zoltánnal és feleségével, Margit nénivel, akik áldott szolgálatot végeztek. Bükkszentkereszt hegyekkel körülvett kicsiny falu, jó volt kirándulni, és ott fent a magasban is szolgálatokat hallgatni. Gyönyörű volt a naplemente a két hegycsúcs között. Itt láttam először mészégető kemencéket. Egyik alkalommal a konyhavezető megkért, hogy szedjek sóskát, akkor odajött egy férfi, aki gyógyulásra várt – civil életében gyárigazgató –, és elmondta, hogy az a baj, hogy nem tud hinni Istenben. Ő volt az, aki nem énekelt sohasem az alkalmakon. Beszélgettem vele ott a sóskaszedés közben, hogy mi ment végbe a lelkében, nem tudom, de pár nap múlva azt láttam, hogy a csoportos foglalkozáson már ő is énekel a többiekkel. A hét leteltével hazajöttem, itthon minden rendben volt. Szeretem az Úr Jézus által tanított imát. Távollétemben hazagondolva kértem: „Szabadíts meg a gonosztól”, az alkalmatlan, gonosz emberektől. Továbbra is kimentünk minden hónapban 57

egyszer a kargalai iskolába istentiszteletre a lelkész úrral. Kedves alkalmak voltak ezek, lehetőség volt a szolgálatra. A gyülekezetben gyermekek között is volt szolgálatom, de azok a gyerekek, akik az én házamnál voltak, nem mentek a nagy gyülekezetbe. Átmenet A kaskantyúi missziós alkalmak megszűnése után itthon is sok lehetőségünk volt imaközösségekre, éneklésekre, igei ismeretek megszerzésére. Nyelveken szólásra, nyelveken való imádkozásra. Édesanyámnak kék szemei voltak, velünk együtt énekelt, gyönyörűen ragyogtak a szemei. Szerette a fiatalokat, és azok is őt. Nagyon kedves éneke volt: „Szívemben napsugár Jézus te vagy, Szívemből egy sugárt másnak is adj, Egedből küldd le rám Szentlelkedet, Lehessek napsugár, fényes szalag.” Hamar elmúlt a tél, Kerekegyházára, Mária néniékhez gyakran kaptunk meghívást csendes napra, vagy éppen gyülekezeti alkalomra. Hatvani István is visszakerült a teológiára, korábban a Dunántúlon szolgált, ahonnan meglátogatott bennünket, később mi is egyszer meglátogattuk szolgálati helyén, ahol kedves feleségével szolgálták, és ma is szolgálják az Urat. Ebben az időben azért tudtam elutazni táborokba, csendes napokra, konferenciákra, Bereczki testvérék gyülekezetébe Budapestre, mert édesanyám mellett megbízható, gondos testvért tudhattam. Ignácz Katóka vállalta ezt a szolgálatot. Amikor tehette, kijött a tanyára és szinte ott lakott Teruska néninél, így mindig volt, aki fogadta az érkező vendégeket. Ezen a nyáron – a már ismert – Cunyi Ilona, Ica néni volt a lelki anyánk. Megtelt újra a „padlásszálló” drága fiatal vendégekkel. Egy ifjú testvér egy egész hónapot itt volt. Esténként tábortűz mellett énekeltünk, imádkoztunk, igei tanítást hallgattunk. Egyik estére a szomszédok is eljöttek, hogy megnézzék örömünk okát. Csodálatos a mi Urunk, hogy ennyi jót adott akkor is nekünk.

58

Ágasegyháza Ami megszakadt Kaskantyún, az rövid kimaradás után folytatódott Sándor-telepen. Újabb tanyára kaptunk meghívást, a szomszéd Sándor-telep nevű településre. Itt Ficsorné Ágikával szolgáltunk, sok gyermek felé. Koruknak megfelelően két csoportra osztottuk őket. Az erdő nagy fái között csodálatos közelségét éreztük az Úr lehajló szeretetének. Szinte minden gyermek áldásban részesült. Este a tábortűznél vacsoráztunk, finom pirítós, vajjal, vagy zsírral megkenve. Áhítat után jól esett a pihenés. A táborozások közötti időben itthon, elsősorban a lakásomban foglalkoztunk a gyerekekkel. Természetesen, itt vagy egészen kis létszámmal, vagy egyenként foglalkoztunk velük. Bár az évek múlásával sokan hűtlenek lettek az Úrnak tett fogadásukhoz, vannak közöttük, akik ma is elkötelezett hívő életet élnek. Olyanok is vannak, akiknél a plántálást és az öntözést végeztük, a megtérésükre csak évekkel később került sor az Örömhír Közösségben. Végtelenül nagy öröm tölti be szívemet, amint látom az én gyenge palántáimat meggyökerezve az Úrban és megerősödve hitükben. Emmaus Eddig a folyamatos munka kötötte le minden időmet és erőmet. Most új kapu nyílott meg előttem: beülhettem az iskolapadba. Orgoványról Sinkó Editkének és nekem adatott a lehetőség, hogy gyülekezeti munkásképzésre járjunk a Kecskeméti Egyház konferenciázó helyére „Emmaus”-ba. Az egész Bács-Kiskun egyházmegyéből sokan jártunk oda minden hétvégén. Már péntek este oda kellett érkezni, hogy szombaton is egész nap aktívan részt vehessünk a programokon. Engem és Editkét Szatmári Ákos kézrátétellel megáldott, jó lelki átélés volt, meg voltunk áldva. Az esperes úr is sokszor jelen volt ezeken az alkalmakon, tulajdonképpen ő volt a fővezető. Az első alkalommal mindjárt olyat tanított az Ószövetség tanára, amivel én nem értettem egyet. A hallgató társaim hazatértük után elmondták lelkészeiknek, hogy Aczél nem értett egyet a tanításnak egy részével, Izráel népének a kettévált tengeren való áthaladásával. Ugyanis az Ószövetség tanára azt tanította, hogy nem csoda, hogy kettévált a tenger, hanem akkor éppen apály volt. Hát ebből esperesi kihallgatás lett, nem csaptak ki, hanem azt mondta: „Ha valamivel nem értek egyet, ne mondjam el.” Meg is tartottam az utasítást. Sokat kellett tanulni a gyülekezeti munkás képzéskor, de megérte. 59

Három év eltelte után ünnepélyes vizsgát tettünk, és felhatalmazást nyertünk a „gyülekezeti munkára”. A szolgálatba hivatalosan Magyarné Balogh Erzsébet helyi lelkész rendelt ki bennünket, Sinkó Editkével együtt, 1990. június 3-án. Később Editke férjhez ment és elköltözött Orgoványról. Én viszont napjainkig töretlenül végzem a szolgálatot Orgoványon.

60

Tanulmányaim befejezése után sem szakadt meg a kapcsolatom Emmaussal. A kilencvenes évektől évenként háromszor egyhetes hitmélyítő konferenciákat szerveztek. Sokan országhatáron belülről és kívülről is látogatták az alkalmakat, amikor tehettem én is elmentem, többször is egy évben. Szentlelkes hívő előadók, bizonyságtevők szolgáltak ott. Voltak kis csoportos szolgálatok is. A csúcs az utolsó napi Úrvacsorával, áldással, és személyre szóló Igével fejeződött be. Egyik évben – betegség miatt – nem tudtam a mi csoportunkkal elmenni. Csak estére mentek és másnap hozták a számomra erőt jelentő Igét, amit Kolozsváry Mária néni küldött: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit” /Zsolt 118:17/. Másnap estére meggyógyultam, én is mentem a testvérekkel Emmausba. Amikor odaérkeztünk, Mária néni magához hívott és megismételte az ígéretes biztatást: nem halok meg, hanem élek, tehát feladatom van. Sok csodát éltünk át Isten kegyelméből Emmausban. Nyári iskolaszünetben gyermekekkel egész hétre mehettünk, csaknem százan Orgoványról. Az utolsó nap estéjén tábortűz mellett a lelkipásztor minden gyermeket és felnőttet kézrátétellel áldott meg. Tahi 1986-ban elmentünk Tahiba, gyermektáborba. A tábor vezetője és szolgálattevője Ficsorné Ágika volt. Ő kért fel engem csoportvezetői szolgálatra. Nemcsak Orgoványról, de Ágasegyházáról is vittem gyermekeket. Nagyon jól éreztük magunkat Tahiban. Amikor megtérésre szólt a hívás, többen az orgoványiak közül előrementek a kereszthez, ahol lelki vezetők által juthattak megtérésre. Este a tábortűznél tettek bizonyságot a megtérésükről fiúk és lányok egyaránt. Sok áldásban volt részünk. Még ma is a fülemben zeng az Ágika által írott tábori ének: „Légy te áldott napsugár akármerre mégy! Jézus drága életét ragyogd szerteszét! Minden reggel Tőle kérj tiszta, égi fényt! Légy te áldott napsugár akármerre mégy.” Az akkor megtért gyermekek közül ma többen aktív szolgálatban állnak. Közülük egyik elvégezte a teológiát, és lelkipásztorként szolgál egy gyülekezetben.

61

Egyik fiú már kétgyermekes édesapa és feleségével együtt orvos Győrben. Gyermekeit hazahozta Orgoványra megkereszteltetni. Beszélgettem velük, azt mondta, gondol néha az emmausi táborozásra és az itthoni gyermekalkalmakra is. Kékkereszt misszió Az Iszákos-mentő misszió új résszel bővült, a Kékkereszt misszióval. Orgoványról sok gyermekkel utaztunk Bükkszentkeresztre gyermekhétre. Külön szakaszt foglaltunk le a vonaton. Nekem egy-két napra Emmausba kellett utazni, ugyancsak gyerekekkel. Emmausban a Jónás történetével készültünk az utolsó esti alkalomra. Ez elég jól sikerült. Emmausból utaztam Bükkszentkeresztre, éppen jókor, mert az én kis csoportom nem egyezett egymással. Azon vitatkoztak, hogy a városiak vagy a falusiak a fontosabbak, mivel városi és falusi gyermekek is voltak közöttük. Megbeszéltem velük a problémájukat, megértették a dolgot, békesség lett köztük. Azóta már ezek a gyerekek felnőttek, vannak, akik hitben élnek ma is, sajnos nem mindegyik. Mivel a misszió nekem fontos, szívesen megyek azóta is az alkalmakra. Szép napokat éltem át. Egyik ifjúsági hétre engem is csoportvezetőnek hívtak meg, tizenéves fiúkat bíztak rám. Sokat beszélgettünk a szolgálatokban elhangzottakról. Egyik előadás után a kísértésekről, a bűn reánk leselkedő csapdáiról tárgyaltunk. Többek között mondtam: „Fiúk, ha jön a kísértő, és felismeritek, el kell futni előle. Nem szégyen menekülni, hanem hasznos, ha ellene állunk a kísértőnek, elfut tőlünk.” Sok más tanítást is hallottunk ezen az ifjúsági héten is. Ezek közül az ifjak közül később egy fiúval találkoztam. Ez a fiú akkor már a református teológia hallgatója volt, kedves mosolyával tett emlékezést a Bükkszentkereszten hallottakról. Azt mondta nekem: „Elfutottam, és a futás győzelemre vezetett”. Nekem is örömet szerzett az elmondásával. Dömös, az új otthon Az Iszákos mentő misszió, a „Kékkereszt” új otthonba költözött Dömösre. Ez is szép környezet, a Duna mintegy 200-300 méterre van, a hegyek alján. Ott is sok áldásban volt részem. Sok iszákos ember szabadult meg. Egyik alkalommal, búcsúzásom előtt megkértem Balog Zoltán feleségét, Margit nénit – ők a misszió áldott vezetői voltak –, mielőtt hazautazom, kérem, áldjon meg. 62

Margit néni azt mondta, ő még sohasem tett ilyet, de megáldott. Nagyon szerettem az áldást, ez adott mindig erőt a további munkák végzéséhez. Amikor az Úr Jézus visszajön, azt mondja a jobb felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot” /Mt 25:34/b/. Azután sokszor utaztam Dömösre, olykor csak egy napra. Orgoványról újabb, függőségben levő nőt kísértem el, és érte mentem a kéthetes gyógyító, hitmélyítő után. Később egy fiatalembert kísértem el, de amikor érte utaztam, szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy nem akar megszabadulni. Azt mondta, a misszióból is ki lehetett menni italt keresni. A mai napig sem szabadult meg, nagynénje sokat imádkozik érte. Hitmélyítő konferencia Mátraházán Újra meghívást kaptam az Iszákos mentő misszióba, de most Mátraházán rendezték meg a gyermekek és felnőttek számára a hitmélyítő konferenciát. Sok gyermek jött el. Külön helyiségben voltunk a felnőttektől. Jó előadásokat hallottunk „megelőzés” címmel. Pista bácsi elhelyezése Szívesen szolgáltam a misszióban, egyik gyógyító alkalomra egy iszákos férfit kísértem el Mátraházára, s amikor érte utaztam, Pista bácsi boldog örömmel jött hozzám, és azt mondta: „Mennyországban vagyunk, itt olyan jó”. Innen Kiskőrösre utaztunk, mert Ficsor Károly testvér ekkor már ott a Baptista Szeretetház igazgatója volt. Megbeszéltük, hogy Pista bácsit Kiskőrösön a Szeretetházban elhelyezik. Gizella utcai pünkösdi gyülekezet Károly testvéremék megbíztak egyik alkalommal, hogy Budapesten a Gizella utcai pünkösdi imaházba kísérjek el egy függőségben levő férfit Bereczki testvérék szabadító szolgálatára. Sajnos, ez az eset is nagyon szomorúan végződött. Elszökött a férfi, leitta magát, nélküle utaztam vissza. Nehéz volt elmondani a kudarcba fulladt vállalkozást. Egyébként szívesen vettem részt a Gizella utcai misszióban. Sok fiatal hívő volt a közösségben. Bereczki Sándor és felesége, Ágika által sok áldásban volt részem. Ágikától hallottam először az Úr ígéretét, „okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár” /Mt 24:32/. Ági, messiáshívő zsidó úgy 63

magyarázta, hogy a fügefa példája üzeni nekünk, hogy a Zsidó ország újra megalakulása az Úr Jézus eljövetelének közelségét jelenti. Sokszor kérem drága Megváltó Uramat, Jézust, hogy tegyen késszé, mert magamban ez nem megy. Bízom benne szüntelen. Újabb alkalom a szolgálatra Közel lakom a piachoz, csak át kell sétálnom az utcán, és ott van. Csütörtök a piac napja, ma is kimentem, burgonyát és salátát kellett vennem. A saláta árusnál szokatlan dolgot tapasztaltam. Én három fej salátát választottam, ő ráadásul még egy kis fejet adott, amikor fizettem, kiemelt a sok közül még egy szép darabot, amire én megjegyeztem, hogy nagyon szép. Erre azt is nekem ajándékozta. Megkérdeztem az eladótól hisz-e Istenben? Azt felelte: „Nem vagyok vallásos”. Nem volt nyugtom, hazajöttem és kerestem egy Újszövetséget és néhány evangéliumi füzetet, valamint egy könyvecskét gyermeke számára, aki ott volt vele a piacon. Visszamentem hozzá és átadtam a csomagot, de még megkérdeztem tőle: van Bibliája? A felelet nemleges volt, erre én azt válaszoltam, most már van. Még annyit mondtam: „Eszter néni vagyok”. Ismeretlenek vagyunk egymásnak, de imádkozom, hogy az Úr végezze el benne és családjában, hogy megtérjenek és éljenek. Emlékezés Jánoshalmára Pünkösd ünnepére készülünk, az Örömhír Közösség csendes napokra indul. Az Úr áldása kísérje őket, és vezesse a szolgálatokat. Az Úr dicsőségére szolgáljon, és minden résztvevőnek legyen segítségére, hogy lelkiekben gyarapodjanak. Régebben én is többször voltam Jánoshalmán a csendes napokon. Két eseményt emelek ki. Kiscsoportos közösséget bíztak rám, ahol megbeszéltük az előző szolgálatban elhangzottakat, kinek milyen áldást, lelki élményt jelentett. Az egyik idősebb hölgy elmondta, hogy már nagyon régóta nem tud örülni semminek, de még mosolyogni sem tud. Mi a kis közösség tagjai örömmel beszélgettünk, hogy mennyi jót tett velünk az Úr, hogyan könyörült meg rajtunk. Áradt a Szentlélek öröme, a bizonyságtevők egymást építették szeretetben és közben kiáradt a régóta örömtelen testvérnőre is az Úr öröme. Szóltak nekem a testvérek, nézzek csak a nénire, láttam, hogy arca kisimulva, sugárzó örömmel adta vissza lelki békéjét. A csendes napok végéig 64

aktívabb, békességes, mosolygós néni lett, sőt, odahaza is megmaradt az öröme. A másik alkalom ugyancsak kiscsoportos foglalkozással függ össze. Az egyik napon, amikor Isten közelsége oly igen jól érzékelhető volt, kiscsoportban a megtérés és újjászületés örömét beszéltük meg a tagokkal. Köztünk volt Erzsike és nagylánya, Ági is. Jánoshalma 2004

Ők még nem voltak igazán részesei az új életnek, de az Úr munkálkodott már bennük Orgoványon is. Itt, akkor, a bizonyságok fellegében, az Ő szívük is kitárult, és az Úr megváltottjai lettek. Vallották – amikor körülvette őket a csoport öröme és imádsága –, hogy „alig vártuk már, azaz nagyon vártuk, hogy megtörténjen, amit most el is értünk, megtértünk.” Máskor egyik kedves férfitestvér mellett harcoltunk, hogy a dohányzástól szabadulhasson meg. Azóta is nagy dolgokat cselekszik ott az Úr, dicsőség és hála az Atyának, Jézus Krisztusnak és a Szentlélek Úristennek. Legyen kegyelmes most is 2009 Pünkösdjén, a Lélek áldásaival! Az én örök életem „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” /Ézs 55:6/. „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van;” /Jn 5:24/a/. Most magamról írok. Már hat nap telt el, hogy csak bűnbánat gyötört, végül elmondtam lelki vezetőmnek bánatomat, aki feloldó imádsággal segített. Én azonban még nem éltem át igazán, hogy Urunk a „hívőbűnömet” is felvitte a keresztfára. Nagyon vágytam a kegyelem kiáradására. Kértem a drága Úr Jézust, hirdesse a kegyelmét. Az Úr csodálatosan megtette. Ebben egy történet is segített nekem, amit hallottam. János bácsi és felesége még nem tért meg, már idősek voltak. Gyakran volt szükségük orvosi 65

segítségre. A doktor úr, hívő lévén, kezelés után bizonyságot tett a két idős embernek, de azok eléggé immunisak voltak rá. János bácsi állapota súlyossá vált. Az orvos felírta a gyógyszert és azzal nyugtázta, csak egy hét múlva tessék elkezdeni a szedését. János bácsi megrökönyödve mondta: „Doktor úr addigra meg is halhatok.” Az orvos válasza csak ennyi volt: „Megtörténhet.” Akkor egy hónap múlva szedje a gyógyszert. János bácsi még jobban megijedt: „De hát akkorra meg is halhatok.” Erre megkérdezte: „Mikor akarja bevenni a gyógyszert?” „Azonnal, most mindjárt” – jött a válasz. Az orvos magához ragadta azonnal a szót, és bizonyságot tett. Holnap talán késő, ma keressétek az Urat, amíg megtalálható, mert aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak örök élete van. Az Úr olyan kegyelmes volt a két idős emberhez, hogy ott akkor kegyelemben részesültek. Az én számomra is újra felragyogott az Úr kegyelme, hála és dicsőség szent nevének. Áldom a kegyelem Urát. Szeretem a 5Mózes 28:9. versét is: „Az Úr felkészít téged magának szent néppé, amint megesküdött neked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, és az ő útjain jársz.” Kérem, hogy az Úr segítsen vigyázóvá lennem: „mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok” /Mt 24:42/. Szombat este van, „Harsona” dicsőítő és igei szolgálati alkalom. 2009. június 6-án ezt a felhívást kaptuk: „itt az utolsó óra” /1Jn 2:18/, „az idő közel van” /Jel 22:10/. Nem szabad elfeledni, amíg csak élek, készen kell várnom az Urat. Lajos bácsi bizonyságából hallottuk: többet kell imádkozni, Bibliát olvasni, több időt fordítani az Úrra. Vissza az 1990-es évekhez Ebben az évben lelkipásztor változás történt a gyülekezetben. Kedves, Szentlélekkel keresztelt lelkészt kaptunk. Férje polgári állást tölt be. Három gyermekük volt, amikor Orgoványra költöztek. Áldás lett számunkra, többen ébredésre jutottak, megtértek, Szentlélek keresztségben részesedtek. Király János is nagyon vágyott a Szentlélek keresztségre. Ez a János hívő édesanyja által is sok jóban részesült, anyja temetése után emlékeztettem egy régi szép énekre. „Mikor még én kicsiny valék, oly jól emlékszem ám, Pajkosságommal oly sokat, búsítám jó anyám. 66

De most, hogy ő a mennyben van, úgy fáj, hogy elhagyott. Óh Jézus mondd meg, hogy Tied vagyok!” Közben János felesége, Ilike megtért, megelőzte férjét, meg is áldatott, mert hamarosan János megtért, aki erre nagyon vágyott, ezért többször is imádkoztak érte a testvérek. Meghívást kaptunk Kecskemétre az „Üzletemberek” összejövetelre, a lelkész házaspár vezetésével mentünk. Nagy áldásban lett részünk, áradt a Lélek. Körülvettük Király Jánost, imádkoztunk érte, és megáldatott János. Hívták a kecskeméti férfitestvérek, hogy csatlakozzon hozzájuk, de ő azzal az indokkal nem fogadta el, hogy idehaza van lelki közössége. Dicsőség az Úrnak, mert ő is és a felesége is megmaradtak a hitben. Evangelizációs hét következett Orgoványon. Szentlélekkel átitatott lelkészt kaptunk. Elhívtam B. Ambrust, hogy személyesen beszélhessen a szolgáló evangélistával. Sokat, hosszan beszélt Ambrusnak, de sajnos nem mozdult meg a benne lévő szikra. Végül kitárta két kezét és azt mondta: „nincs felkészítve”. Sajnos nem tért meg, pedig nagyon fontos lett volna. Közben Ágasegyházán is változások történtek. Bagi Lászlóék Tassra költöztek lelkésznek. Egy ideig oda is járogattunk, lassan elelmaradtunk, míg végre már nem is mentünk oda, mivel idehaza is részesedtünk áldásokban. Az Úrnak dicsőségére ébredés indult a gyülekezetben. Itt írom le Zsuzsa csodálatos megtérését, megáldatását. Evangelizációs hét volt Advent első hetében. Áradt a kegyelem, az Úr közöttünk járt. Egyik este Zsuzsikát is meghívta: „Jer, kövess engem.” Zsuzsanna gyermekkora óta tanult az Úr Jézusról, de ezen az estén a mennyei fény körülvette, beragyogta az életét. Valaki haza akarta vinni autóval, de nem ment, egyedül akart maradni a ragyogó fényben az Úr Jézussal. Otthon a fény körülvette, és az ágyában is vele maradt. Ott állt a fényben az Úr Jézus Krisztus. Csodálatos ragyogásában elhívta Zsuzsát, és örök életet, kegyelmet adott neki. Látta Őt és beszélt vele, így lett Zsuzsa Isten gyermeke. Ma is az, ragyog az arca, amikor elmondja, hogy látta az Úr Jézust. Jelenleg a szomszédomban lakik, és minden nap eljön hozzám beszélgetni, énekelni, imádkozni, dicsőítjük az Urat. Egy nénit hoztak hozzám, hogy amíg a lánya az autóját javíttatja a szerelőnél, beszélgessek vele. György néni már a 67

kilencvenedik életévét betöltötte. Örömmel, ragyogó szemekkel vallotta: a drága Úr Jézust, az én drága Istenemet szeretem. Már nem azt mondom, mint régen, hogy „Jézuska”, hanem Úr Jézusnak szólítom őt. Azután mesélt egy kicsit magáról, a családjáról. Hatan voltunk testvérek, de már senkim sincs, csak ez az egy lányom van. Őt is nagyon szeretem. Sok szeretetet kaptam, és sokat adtam. Drága szüleim annyira szerettek, hogy Tercsikének becéztek. Amikor megérkezett leánya, Erzsike, György néni szeme sugárzott az örömtől. Együtt imádkoztunk, bizony kedves dolog az Úr megváltottjaival együtt imádni az Urat. Egyik alkalommal Ficsor Hella szolgált közöttünk. Hella egy fehér lapra egy lábnyomot festett, felette ez a felirat volt: „aki erre a lábra ráhelyezi a saját lábát, az odaszánja életét az Úr Jézus Krisztus szolgálatába”. Sokan voltak ekkor együtt, fiúk és lányok, kivétel nélkül minden résztvevő odaígérte életét az Úrnak, ráhelyezve lábukat a lábnyomra. Sajnos, nem minden gyermek maradt meg az Úr Jézus mellett, de vannak, akik azóta is hűséges fiai és lányai az Úrnak. Erről már beszéltem, de fontosnak tartom megismételni. Ez a házamnál levő gyermekmunka így ért véget. Sokan voltak olyan véleményen, hogy ne legyen a nagy egyház mellett egy kis egyház. Úgy gondoltam, elhívom a házamnál levő gyermekeket a gyülekezeti gyermekalkalmakra, amelyet vasárnap 9 órától kezdve tartottak. Átadtam a lelkésznek őket, így ért véget az én szolgálatom és munkatársaim szolgálata is azok felé a gyermekek felé. Csak néhánnyal tartottam és még most is tartok kötetlen találkozást, ezek közül leghűségesebb ifj. Baranyi Zoltán, most már a feleségével, Krisztinával együtt jönnek el. Zolit nagyon megáldotta az Úr jó hallással. A dicsőítő énekeket hamar megtanulja dallam és szöveg szerint. Amikor megy az utcán, akkor is sokszor énekel, úgyis nevezik őt: „az énekes Zoli.” Bárcsak soha ne fogyna ki belőle az Urat dicsőítő készség és engedelmesség! Imre és Klárika vívódása Miután Erzsike orgoványi szolgálati ideje letelt, Kecskemétre hívták szolgálni. Utána Prózsa István lett gyülekezetünk lelkipásztora, feleségével, Ágikával és három gyermekükkel jött közénk. Továbbra is úgy veszek részt a szolgálatokban, mint segítő. Azokhoz a betegekhez, akik kérik, Úrvacsorát viszünk. K. Imre és testvére, Klárika is mindig részesedtek az úrvacsorai szolgálatban. 68

Mindketten orvosilag súlyos, gyógyíthatatlan betegek voltak. Egyik – ilyen – látogatáskor Imre, amikor az ágyához érkeztünk a lelkipásztorral, befelé fordult. Nem tudom miért. Én mellé ültem az ágyra, és beszéltem neki a nagy Király családról, majd áttértem az Úr Jézus Krisztus kegyelmére. Míg beszéltem a nagy kegyelemről, Imre lassan feloldódott, és érdeklődve fordult felénk. Akkor a lelkipásztorral helyet cseréltünk, aki az Evangélium üzenetével szolgált Imre felé. Úgy éreztük, hogy a benne levő ellenállás feloldódott. Következő látogatásunk alkalmával feleségével együtt elmondták a megtérők imáját. Többször már nem találkozhattunk Imrével, mert földi útja véget ért. Klárikát továbbra is látogattam, egyedül. Az 1940-es években ő is aktív leányköri tag volt. Egyik alkalommal, amikor látogatóba mentem hozzá, a szomszédja elém állt, és azt mondta, hogy orvosi vélemény szerint csak pár napja van Klárikának, nem lenne jó, ha meglátogatnám. Azonban én éreztem, hogy Istennek kell inkább engedni, mint embereknek. Meglátogattam tehát, és arról tettem bizonyságot, hogy Isten a benne hívőknek csodálatos helyet készített a Mennyországban. Erről a drága szépségről, csodáról ma is szeretek hallani és beszélni. Nagyon jó lett volna Klárika szívében reménységet, hitet serkenteni. Meghallgatott, de nem reagált rá. Csak az Úr tudja eljutott-e az üdvösségre. Ezután búcsút vettem tőle, az Úrra bízva őt. Még azon a napon Klárikát egyik női rokona is meglátogatta, akinek elmondta – többek között –, hogy úgy beszéltem neki a Mennyországról, mintha már lettem volna ott. Sajnos, pár nap múlva befejezte földi életét. Ez nagyon komoly figyelmeztetés nekem, és sürgetést is jelent, mert sem a napját, sem az óráját nem tudjuk, mikor jön vissza az Úr Jézus. Nem lehet tudni, hogy az én utam ér véget, vagy Ő jön el, de az a kérésem, hogy készen legyek. A tíz szűz példázata elkísért egész életemben: „akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót” /Mt 25:10/. B. házaspár bűnvallása Meglátogatott ifjabb B. Zoli, és töredelmesen bevallotta, hogy megint ivott. Felesége nagynénje meghalt, cigány szokás szerint virrasztottak a halott lakásán, ilyenkor az egész cigány rokonság együtt van. Esznek, isznak, és az elhunytról emlékeznek. A virrasztás előtt is eljöttek, hogy imádkozzunk, hogy a kísértőt le tudja győzni Zoli. Mégsem sikerült, szomorúan mondta: „ittam”. Azt is kérte imádkozzunk azért is, hogy a dohányzástól is 69

megszabaduljon. Többször beszéltünk már arról, hogy az ördög találmánya a kárhozatban: „ahol férgük nem pusztul el és a tűz, nem alszik el.” Az Úr szabadítson ettől és őrizzen meg. Jó lenne komolyan venni, hogy „nem szabad”. Ezen a beszélgetésen az egyik szomszédom is velünk volt, elmondta, mit élt át a megtérésekor, és hogy meg kell maradni az Úrban. Imádkoztunk és énekeltünk: „Te csak az Istennek országát keresd, és az Ő nagy igazságát. Minden egyéb megadatik néked”. Folyamatos, csendes növekedés Az Örömhír Közösségben hetente négyszer van összejövetel. A legutóbbi két alkalommal vendégeink is voltak Welszből. Többek között elmondták, hogy a welszi gyülekezetben folyamatos fogyás tapasztalható. Mivel látták, hogy ebben a közösségben viszont növekedés van, különös érdeklődéssel kísérték a szolgálatokat. Igaz, hogy mi is tapasztaljuk az ördög romboló munkáját, éppen ezért, imádkozzunk, kérjük Isten segítségét, hogy Szentlelke által szaporítsa a gyülekezetet üdvözülőkkel. Munkálja sokakban mind az akarást, mind a véghezvitelt. Szükségünk van a Szentlélek megújító, átformáló erejére. Hálásak vagyunk Istenünknek, hogy folyamatosan bátorít és megújít bennünket. Ébredés ideje Szabó Imre sárbogárdi nyugdíjas lelkipásztortól hallottam, hogy az ébredés a második világháború után érkezett a mi hazánkba. Ez 1945-50-ig tartott. Ha ez nem lett volna, nem bírtuk volna ki az elmúlt negyven évet. Szükségünk van újra ébredésre, szentlelkes ébredésre. „Ad ébredést az Úr, az Úr erős Király. Szentlelke jár, amerre népe jár” – mondja egyik kedves énekünk. Porszemek Régen – talán ötven évvel ezelőtt – Kecskeméten istentiszteleten vettem részt, egy testvér a szünetben mellém állt, és arról tett bizonyságot, hogy Isten teremtett világában porszemek vagyunk, de akiket az Úr megváltott, magához hívott, azok „beoltott porszemek”. Nekem sokszor adott ez megerősítést, bátorítást a kegyelem bizonyosságára. „Beoltott porszem” az Úr kegyelme, elhívása, csodája által. Porszem, tudom kicsinységem, hogy beoltott, elválasztott, kegyelembe részesített, dicsőség az Úrnak! 70

A hívő ember feladata Ma reggel a Cselekedetek könyve 21:17-26. verseket olvastam. Pál apostol arról tett bizonyságot a jeruzsálemi templomban: „Mit tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által” /19.v./. Az apostolnak az volt a legfontosabb, hogy megnyerje az embereket az Úr Jézusnak. Az én számomra is az fényesedett ki a legjobban, hogy nekünk, régebbi hívőknek is meg kell újulni, meg kell erősödni a Krisztus Jézusban való kegyelemben. A most megtérőknek hűségeseknek kell maradniuk. Két régi hívő testvéremmel együtt beszélgettünk és imádkoztunk. Nekem is, nekik is meg kell újulnunk a kegyelemben. Az egyik testvérem, aki most ment nyugdíjba, azt mondja, nem ér rá semmire, sok az elfoglaltsága. Igaz, de mégis az lenne a legfontosabb, hogy megújuljunk az Úr kegyelmében. Jövel drága Szentlélek, végezd el bennünk a Te megújító kegyelmedet! A legutolsó Harsona alkalmon arra hívták fel a figyelmünket, hogy fel kell készülnünk a harcra. Legyőzni a bennünk munkálkodó sátán erejét, és átadni életünket Krisztusnak. „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok… Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde” /Ef 6:12-13, 17/. A napokban két családhoz mentünk el látogatóba, Tóthné Rózsával. Először Jenőékhez. Jenő már hitben jár, de felesége, Zsuzsika – bár kedves, csendes lelkületű ember, ismeri az Ige tanítását, elkötelezett református – a mai napig nem tudta, hogy bűneit megbocsátotta az Úr, és örök élete van. Fontossá tette az Úr Jézus, hogy „aki hisz, annak örökélete van” /Jn 6:47/. Elmondtam neki, hogy az Úr Jézus érte is meghalt a keresztfán, az ő bűneit is magára vállalta, meghalt érte, hogy örök élete legyen. Megkérdeztem tőle: „Hiszed ezt?” Ő örömmel, mosolyogva válaszolta: „Hiszem”. Együtt is elmondtuk: aki hisz az Úr Jézusban, annak örökélete van. Most már férjével együtt boldogan vallják, hogy Jézus helyet készített nekik is a Mennyben. Elénekeltük boldogan, felszabadultan azt az éneket, hogy „Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ki megtérve hazaérkezett…”. Kértem őket ezután, hogy együtt, rendszeresen olvassák Isten Igéjét. 71

Kezdjék a János evangéliumánál. Kiderült, hogy olvasásra alkalmas szemüvege nincs is Jenőnek, erre Rózsa megajándékozta éppen neki való szemüveggel. Innen H. családhoz mentünk. H. Sándor és felesége, Ilonka nem csak lelkileg, de fizikailag is rendkívül gyenge volt. A feleség rácsos ágyban feküdt, súlyos hátgerinc töréssel, nagyon lefogyva, beszédében is rokkantan, de a hallása sokkal jobb volt, mint a férjéé. Sándorral kezdtem beszélgetni, de nagyon hamar rájöttem, hogy nincs üdvösség tudata. „Nem jött onnan még vissza senki” – válaszolta bizonyságtételemre. Rózsa fülét megütötte a hitetlenségnek eme beszéde és odafordult hozzá: „De igen, az Úr Jézus.” Helyet cseréltünk, most én folytattam az Ilonkával való beszélgetést, Rózsa pedig Sándornak tett bizonyságot. Ilonkát arra a szép énekre emlékeztettem, amelyet tíz-tizenöt évvel ezelőtt még ő is olyan lelkesen énekelt a templomban: „Egyedüli reményem, Ó Isten, csak te vagy, Jövel és nézz meg engem, magamra ó ne hagyj! Ha a nehéz időkben elcsügged a szívem, Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!” (276. ének) Ilonka szemei felragyogtak, könnyektől csillogtak, és szívta magába az Úrtól jövő vigasztalást. Ezután a Bibliából idézve elmondtam neki: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /Jn 3:16/. Végül is jó volt megértetni vele, hogy „nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” /Ez 18:23/. Rózsa is segített H. Sándornak, hogy ne emberekre – még ha papok is voltak azok – nézzen, hanem az Úr Jézusra, a mennyei Atyára tekintsen. Sándor megtört, nem előttünk, hanem Isten szabadító ereje alatt, és kimondta: „Hiszek az Istenben.” Úgy legyen! Mindezeket, amiket leírtam – visszaemlékezve a régmúltra is –, azért tettem, hogy tanítson bennünket. A véneket arra, hogy meg kell újulnunk, a középkorúaknak meg kell erősödni, az ifjak, pedig legyenek hűségesek a Krisztus Jézusban való kegyelemben. ÁMEN!

72

Emlékek morzsái Pötyike Itt írok le egy kedves történetet Pötyike kislányával kapcsolatban, aki nagyon szeretett Teruska néni tanyáján lenni. Egyik nyári napon az apuka készült a családdal együtt külföldre kirándulni. Mivel még nem volt meg a hely, hogy hova mennek, ezért feltette a kérdését: hova szeretnétek utazni. Mindenkit megkérdezett a családból, kislánya azt mondta: „Menjünk Teruska néni tanyájára.” Így hát Pötyike kislányával és Tibi fiával jött Teruska néni tanyájára, ahol még sátort is építettek. Ez a kislány különösen szerette az énekeket, ez az ének a kedvencei közé tartozott: „Szent nevedre Jézus, szent nevedre Jézus, sima lesz az út. Szent nevedre Jézus még a sátán is fut. Halleluja! Isten hatalmas és szeret. Szíved Szentlelke hát győzze meg. Szent nevedre Jézus, Jézus Sima lesz az út. Halleluja! Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Tibi nem csak megtért az Úrhoz, hanem ma is nagyon hűséges Hozzá. Feleségével együtt oszlopos tagjai gyülekezetünknek. Gyermekeik is mindig jönnek velük az istentiszteletekre. Évek óta református gyülekezetünk gondnokaként végez áldott szolgálatot Tibi. Baranyi Zoli A Baranyi gyermekek közül Zoli már kicsi korában eljött, és az egyik napon nagyon nagy bánattal mondta el, hogy ő többé nem mehet iskolába, mert nem kapott észt, így nem tud tanulni. Ezért azután Zoli sem írni, sem olvasni nem tud. Mégis csodálatos, hogy felnőttként a gyülekezetben megtanulja a dicsőítő énekeket, mert a hallása jó. Az is csodás, hogy érti az énekek tartalmát is, szívesen énekel. Azért mostanában is el-eljön hozzám feleségével együtt. Imádkozunk, énekelünk, az Igéről beszélgetünk. Szeretem őket, ha bűnbatyuval is jönnek, megvallják, és együtt átéljük, hogy a drága Úr Jézus a bűnbánó bűnösnek megbocsát. Tudja Zoli, hogy neki is szól a drága üzenet: „Eredj el, és többé ne vétkezzél” jézusi Ige. Milyen jó is megtalálni a megbánás helyét és kegyelemben részesülni.

73

Csorváson Meghívást kaptunk Csorvásra – egy napra –, hogy a gyülekezetben szolgáljunk. Én külön felkérést kaptam a szolgálatra. Imában kértem az Urat, készítsen fel a szolgálatra. Igét is kértem, a Zsolt 118:1-4 versét kaptam. „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme! Mondja hát Izráel, hogy örökkévaló az ő kegyelme! Mondja hát az Áron háza, hogy örökkévaló az ő kegyelme! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy örökkévaló az ő kegyelme!” Íme, a szolgálat! A telkes gazdák általában léckerítéssel veszik körül a kertjüket. Így volt ez a történet szerinti két szomszédnál is. A hitben élő férfi javítgatta, szegecselte a léckerítését. Odament a közelébe a szomszédja, aki tudta, hogy hívő ember a szomszéd. Erősen figyelte a szegecselő kezét, ez feltűnt a hívő embernek, és megkérdezte: „Mit figyel olyan nagyon szomszéd?” Ő így válaszolt: „Azt figyelem, ha ráütne a kalapáccsal a kezére, mit mondana.” Kedves testvérek, velünk is megtörténhet, de bárkivel előfordulhat, hogy célt tévesztve az ujjunkra ütünk, a következmény vérhólyag és megsötétedett köröm. Mit mond ilyenkor az ember? Kedves testvérek, amikor hozzátok készültünk testvéri látogatásra, bizonyságtételre, imában megkérdeztem Istent, mit mondjak? Mondd el, hogy jó az Úr! /100. Zsolt 5.v./. Elmondtam, hogy van egy kedves hívő nénink, aki Orgoványhoz 15 km-re, tanyán lakott. Nyáron ifjakkal, gyermekkel mentünk oda az Urat magasztalni, lélekben feltöltekezni, egymás hite által épülni. Mi is ezért jöttünk el hozzátok, hogy mi a ti hitetek által, ti a mi bizonyságtételünk által mindnyájan gyarapodjunk. Ennek a tanyai néninek sem köszöntéséből, sem leveléből nem maradhatott el az az igei üzenet, hogy jó az Úr. Igen, jó az Úr. Mondd el te is, mondom én is. „Mert jó az Úr, örökké tart szeretete.” Magasztaljuk az Urat, mert jó. Mondja hát Izráel, mondják, hát, akik félik az Urat, mondja hát Áron háza, jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme. Vendégek érkeztek Mai napon vendégek érkeztek hozzám, örömmel fogadom őket, ők is szeretettel jönnek, a nehéz próbák ideje alatt is együtt harcoltuk meg a hit nemes harcát. Kedvesek ők nekem, Editke, a feleség orgoványi lány volt, de Sárbogárdra férjhez ment. Férje 74

szintén hívő ember, Ferenc a neve, két kislányukkal és a fiúkkal érkeztek. Arról beszélgettünk, hogy milyen nagy dolgot cselekedett velük az Úr, és mint könyörült rajtuk. Hálát adtunk azért, hogy mindeddig megsegített bennünket az Úr. Ez a kedves házaspár mindig eljön hozzám, amikor Editke édesanyjához hazajönnek. Mindig testvéri szeretettel vagyunk együtt. Elmondták, hogy gyülekezetükben különböző szolgálatokra kaptak megbízást. Szolgálnak a gyermekek között és a Kékkereszt (iszákos mentő) csoportban is, mint vezetők. Egy másik gyülekezetben is segítenek a lelkésznek, mind mélyebbre jutva a Szentlélek vezetésében. Mi is imaközösségben mondtuk el az Úrnak kéréseinket és hálaadásunkat. Igét is kaptunk mind a hatan. Most csak az édesanya Igéjét írom le: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” /Zsolt 50:15/. Mindannyian ígéretes és biztató Igéket kaptunk. Megbeszéltük együtt az üzeneteit, majd imaközösségben, egybeforrva dicsőítettük az Urat és örömmel énekeltünk: „Kicsiny szívem örvendezik bennem, mert az Úr Jézus megtalált és megváltott”. Tapsoltunk és magasra emeltük kezünket, amikor azt énekeltük, hogy az Úr Jézus megváltott és megtalált. Örvendeztünk együtt, hogy Isten közelsége és a testvéri közösség áldása nagyon jó. Elmondtuk, miben kérünk egymástól imasegítséget, és miért adunk hálát Istennek. Ezután elbúcsúztunk egymástól, hálás a szívem ezért a kedves családért és azért a kegyelemért, hogy a drága Urunk Jézus Krisztus megígérte, hogy mindenkor velünk van.

75

KISGYERMEKEK SZEMÉVEL Amikor Eszter néni volt a Bibliakör vezető, akkor hogyha jók voltunk, kaptunk édességet.

Papp Enikő

Egyszer voltunk Eszter néni csoportjában. Ott megtapasztaltam, hogy Eszter néni nagyon kedves. Papp Dávid

Nekem nagyon sokat jelent Eszter néni. Engem tanított bibliaórán már sok dologra, és ezért jelent nekem nagyon sokat, meg sok más dolog miatt is. Vandlik Viktor

LELKEKET VEZET AZ ÚRHOZ Prózsa István lelkipásztor Amikor hat évvel ezelőtt megismertem Eszter nénit, kissé furcsa volt, hogy mindenkitől, tőlem és gyermekeimtől is azonnal megkérdezte: – Szereted-e az Úr Jézust? Néhány hónappal később már láttam, hogy Eszter néni teljesen eltökélt életet él. Nem azért teszi fel mindenkinek ezt a kérdést, mert le akarja rohanni, hanem azért, mert számára ez a legfontosabb kérdés: ki hogyan viszonyul az Úr Jézushoz. Nagyon gyorsan megszerettem és tiszteltem, becsültem azt, ahogy az „eke szarvára tette a kezét, és nem nézett hátra”, hanem csak előre Jézusra. Sok haldokló beteget látogattunk meg, és vittük az egyetlen reménységről szóló üzenetet. Nagyon nagy áldásokat éltünk át, 76

amikor betegek, haldoklók szíve megnyílt, és elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak. Mindig azt éreztem a látogatásokon, hogy Eszter néni jelenléte nagyon fontos, az a határozottság, amellyel ő képviselte Isten ügyét, kiegészítette az én „határozatlanságomat”, azaz így együtt tudott igazán használni minket az Úr. A hat év alatt újra és újra rácsodálkoztam arra a kitartásra, lelki erőre, amely jelen volt Eszter néni életében Jézus Krisztus által. Tanúja voltam néhányszor a bűn elleni küzdelmeinek, az erőtlenségeinek is, de az Ige mindig beigazolódott Eszter néni életében: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”, és „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Rendszeresen szervezte és szervezi a beteg Úrvacsorákat, azaz kideríti, ki az, aki szeretné, ha elvinnénk az otthonába az Úrvacsorát. Nagyon sokszor helyettesít, átvállal hétköznapi szolgálatokat. Gyermeknapon a fiatalokkal egy sorban vezet kézműves foglalkozásokat (csuhébaba készítés). Minderre van ereje, tudom, nem önmagában, hanem azzal, akinek szolgálatának szentelte életét. Látom az Ábrahámnak adott ígéretet beteljesedve Eszter néni életében is: „megáldalak, és áldássá leszel”. Örülök, hogy megismerhettem őt.

Mészárosné Sinkó Edit 1981 nyarán Szathmáry Ákos református lelkész konfirmandus találkozót szervezett. Az „izsáki fiatalok” szolgáltak ezen az alkalmon. Nagy hatással volt rám az énekek szövege és a bizonyságtételek. Ettől kezdve eljártam a próbákra. Még ezen a nyáron történt, hogy elmentünk Kargalába kirándulni. Nagyon jó együttlét volt. Többek között egy ének szövege ragadott meg: „magára vette szennyes ruhámat”. Hazafelé tartottunk Pötyikével, Aczél Eszter háza előtt vitt utunk, bementünk. Ekkor voltam először Eszter néninél. Újra elénekeltük az éneket: „magára vette…” Rövid beszélgetés után megkérdezte: szeretném-e befogadni az Úr Jézust a szívembe? Én erre teljesen kész voltam. Elmondtuk együtt a Jn 3:16-ot: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ezután 77

szívdobogva mondtam el az imádságot: „Úr Jézus! Kérlek, jöjj a szívembe, befogadlak Téged.” Könnyek között fogadtam be az Urat, aki azóta is velem van. Szalontai Zsuzsa lett a legjobb barátnőm, aki együtt örült velem, amikor megtudta, mi történt. Eszter néni pedig lelki anyám lett. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen testvéreket adott. Ettől kezdve gyakori vendége voltam Eszter néninek (és Zsuzsának). Sokszor többen is összegyűltünk nála. Az imádság, beszélgetés elmaradhatatlan volt. Szerettünk Igét húzni az ő kis igés kosarából, amit aztán mindig megbeszéltünk. Nagyon sok áldást, lelki fejlődést jelentettek ezek az alkalmak. Eszter nénihez bármikor lehetett menni. Mindig volt ideje, ajtaja nyitva állt előttünk. Egyszer lekvár főzés közben toppantam be hozzá. (Nagyon finom baracklekvárt főzött.) Először csak kevergette a lekvárt, úgy beszélgettünk egy nyári konferenciáról, ahová szerettem volna eljutni. Elővette a menetrendet és már diktálta is az induló vonatokat. Közben lekapcsolta a gázt, hogy tudjunk imádkozni, ne kelljen a lekvárra figyelni. 1982-ben az Orgoványi Általános Iskolában kezdtem dolgozni adminisztrátorként. Igével mentem oda: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” /Ezékiel 3:17/. Itt ismerkedtem meg Gellért Imréné Etelkával. Kiderült, Ő is ismeri Eszter nénit. Nagyon sok szép órát töltöttünk el együtt. Gondjainkat, örömeinket meg tudtuk beszélni. Eszter néni mindig meghallgatott bennünket, imádkozott velünk. Felszabadultan tudtunk hazamenni. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, tudunk egymásról, imádságban hordozzuk egymást. Nagyon szép emlékem az a három év, amikor Emmausba jártunk gyülekezeti munkásképzőbe. Hétvégén (péntek-szombat) újszövetséget, ószövetséget, dogmatikát tanultunk. Együtt kezdtük ezt az iskolát Fejszésné Szalontai Piroskával és Damásdiné Vörös Böbével. Csodálatos hétvégéket töltöttünk el ezen a szép helyen. Eszter nénivel együtt készültünk a vizsgákra. Mindent meg tudtunk beszélni. Persze néha konfliktusok is adódtak. Volt, amikor megbántottam őt, de jó anya módjára könnyen megbocsátott. Sokat tanultam tőle.

78

Amikor Szalontai Zsuzsa elköltözött Kecskemétre, vele ritkábban tudtunk találkozni. Ebben az időben vált szorosabbá Eszter nénivel a kapcsolatom. Szinte minden vasárnap délutánt nála töltöttem. Zsuzsától átvettem a gyermek istentiszteletek vezetését. Hűséges segítőm lett Eszter néni. Kis történeteket mondott, szemléltető eszközöket készített. Báboztunk. Kirándulásokon, táborozásokon féltő szeretettel vigyázta a gyerekeket. Mindig a megtérést, az evangéliumot hirdette. Egyik karácsonyra hópelyheket készített vattából, hurkapálcára függesztette. Miközben szavalták a verseiket, mozgatták a pálcákat. Nagyon szép volt. Máskor óriási bábukat készített a 100 juhocska példázatához: bárányokat (mindnek volt neve) és a jó Pásztort. Emlékezetes idők voltak. Sok örömünk volt a gyermekek közötti szolgálatban.

Mészáros Ferenc Sárbogárdról az 1990-es évek elejétől jártam Emmausba. Általában én vittem Szabó Éva nénit az autómmal. Csodálatos, mély lelki élmények, találkozások kapcsolódnak ezekhez az alkalmakhoz. Itt találkoztam először Eszter nénivel. Kora ellenére fiatalos, temperamentumos embernek láttam, aki mindig buzgón szolgált. Mindenkihez szeretettel fordult, kész volt a beszélgetésre, imádkozásra. Egy alkalommal odajött hozzám, átölelt és azt kérdezte; kedves testvérem befogadtad-e már az Úr Jézust az életedbe? Én meglepődtem azon, hogy egy idősödő nőben így tud még égni a Krisztus iránti szeretet. Mindig, mindenkit meg akart menteni, Krisztushoz vezetni. Jó beszélgetés alakult ki közöttünk. Rajta keresztül az Úr Jézus szeretete közeledett hozzám, nagy vágy ébredt a szívemben, hogy én is ebből a krisztusi szeretetből többet kapjak. Kaptam is. Azóta bennem is ég Krisztus szeretete. Nemcsak Eszter nénivel, hanem egy hívő lánnyal is megismerkedtem Emmausban. Beleszerettem, ő most az én feleségem. Elmondta, hogy ő közeli kapcsolatban van Eszter nénivel, lelki gyermeke. Azóta mindketten ápoljuk ezt a testvéri kapcsolatot. Ma is nagy örömmel találkozunk, együtt imádkozunk, beszélgetünk. Háza mindig nyitva áll azok előtt, akik az Urat keresik. 79

Dr. Gubacsi László Orgovány község körzeti orvosaként az 1960-as években többször találkoztam Aczél Eszter MÁV alkalmazottal, egy közismert, tiszteletre méltó orgoványi család leszármazottjával. Többször megfordult rendeléseimen. Már az első találkozások idején feltűnt kiegyensúlyozottsága, öntudatos, tiszteletet adó, tiszteletet váró, de mégis szerény magatartása. Halkan, udvariasan, megfontoltan beszélt. Határozott személyiség jegyekkel rendelkezett. Úgy viselkedett, mint akinek élete jó és erős alapokon nyugszik, aki mögött valaki áll, valaki, akire támaszkodhat. Mégis azokban az években kezdtem igazán tisztelni, nagyra becsülni, amikor egyre fáradékonyabb, jártányi erővel alig rendelkező, beteg édesapja gyógykezelése miatt keresett fel rendelőmben. Hívott, látogassam meg a beteget otthonában. Szavaiból a féltő gyermeki szeretet megnyilvánulása sugárzott. Aczél bácsi életének utolsó szakaszában többször ellátogattam hozzájuk, akkor is, ha nem hívtak. Élmény volt hallgatni a bölcs öregembert, aki félve és szorongva vette tudomásul, megértette, hogy már nem szabad dolgoznia, hogy a jól megérdemelt pihenés időszaka következik. Lánya félrevonulva hallgatta beszélgetéseinket. Bizalmukat élveztem, elfogadták tanácsaimat, javaslataimat. Minden alkalommal, amikor kikísért, felém fordult és így köszönt el: „Köszönöm doktor úr, a Jó Isten áldja meg, családjával együtt”. Befejezésül még ide illik egy gondolat. Nyugdíjazásom közeli évek egyikében lakásán kerestem fel Esztert. Sok mindenről szó esett köztünk. Sok más mellett, beszélgettünk a múltról is, jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy Aczél bácsi sok vívódás után, nekem is köszönhetően belenyugodott a megváltoztathatatlanba, hogy a fizikai munkavégzést nem szabad erőltetnie, hogy sokat kell pihennie, hogy élete órája lassan lejár. Amikor búcsúzni készültem és jó egészséget kívántam, Eszter váratlanul felém fordult, kezeit imára kulcsolta, leborulva hálát adott mindazokért a jókért, amit kaptunk, áldást kért rám és családomra. Könyörgött, hogy az Úr őrizzen és védjen meg bajtól, betegségtől. Legyen áldott az életem, hogy még sokáig élhessek és tevékenykedhessem az emberek javára, családom örömére. Nagyon meghatódtam, szavakban nem tudom kifejezni azokak a perceknek az emelkedettségét. Imája égbe szállt, Meghallgatást talált. 80

Mellár Lajosné Aczél Ilona Eszter nénit gyerekkoromban ismertem meg, mint komoly hívő embert. Emlékszem, hogy nagy ritkán eljöttek hozzánk Kiss Mária nénivel és annak férjével, Józsi bácsival. Én csak egyszer voltam náluk szülei életében, de akkor már édesapja ágyban fekvő beteg volt. Édesanyjával 2-3 alkalommal találkoztam. Férjhez menetelem után többször találkoztam Eszter nénivel. Szeretetét azzal is kimutatta felém, felhatalmazott arra, hogy tegezzem. Nagyon kedves volt, szeretett. Beszélt Jézus Krisztusról, szerettem hallgatni. Viszont amikor megkérdezte, hogy vagyok Krisztussal, nagyon zavarba jöttem, mert nem tudtam mit mondani. Egyszer, kétszer elmentem hozzá bibliaórára, amikor mások is voltak nála. Ő szeretettel eljött hozzánk is, de ezt volt férjem megtiltotta, így ritkábban találkoztunk, amit nagyon sajnáltam. Később 1984-85-ben nála, az Ő otthonában tértem meg. Ekkor még élt az édesanyja. Öröm volt a szívemben. Eszter néni megígértette velem, hogy édesanyámnak is elmondom a megtérésem. Nem szerettem volna ígéretemet megszegni, ezért nem kis bátortalanság közepette elmondtam, de úgy, mintha bűnt követtem volna el. Rögtön rájöttem, ezzel még várni kellett volna, míg megérlelődik bennem a Krisztus iránti elkötelezettség. Minden a régi maradt az életemben mindaddig, míg Jézus Krisztus meg nem ragadott, és megfordulásra késztetett, mert látta, hogy a lejtőn nem tudok megállni. Eszter néni szolgálata volt, és ma is az, hogy lelkeket vezessen az Úrhoz. Nem adatott meg neki, hogy testi gyermeke legyen – nem ment férjhez sem –, de Isten sok lelki gyermekkel ajándékozta meg. Nagyon szereti az Úr Jézust és az embereket, ezért képes erre a lélekmentő szolgálatra. Balázs fiam is volt vele – gyermekkorában – a kaskantyúi tanyán, lelki alkalmon. Jó vele imádkozni. Ő nem csak szavaival, az életével hirdeti Krisztust, azt teszi, azt szólja, amit az Úr tenne, szólna. A Szent Szellemre figyel, nem a saját feje után megy. Fáradhatatlan. Mindenre van ideje. Isten abban is kimutatja kegyelmét Eszter néni életében, hogy ilyen magas kora ellenére tiszta a szelleme, a hite, sugárzó arccal

81

az Urat szolgálja. Nagyon megáldotta az Úr, hűséges szolgája, követője Jézusnak. Az Úré a dicsőség!

Id. Mellár Lajos Eszter néni – Isten szolgálóleányának – gazdag életét csak másfél éve ismerem. Azonban abban a kegyelemben részesültem, hogy ismerhetem Isten szeretetének és az élő Igének benne munkálkodó erejét. E szellemi ajándékok által ismerhetem az egész életének drága valóságát, amit sokan nem ismernek, bár személy szerint sokkal régebben ismerik, mint én. Mivel nem ismerik Eszter néniben munkálkodó Isten ajándékait, ezért az én ismeretem régebbi és gazdagabb sokaktól. Benne és életében Isten három legnagyobb ajándékát csodálom: a hitét, áldozatos szolgálatát, és magas korát. Kevesen mondhatjuk el magunkról az ilyen magas szintű, lélekmentési, áldozatos szolgálatot, mert olyan keveset teszünk Érte. Ha Isten Szent Szellemének munkáját figyelem Eszter néni életében, akkor a másfél év ismerete eltörpül, és úgy érzem, hogy egész életét ismerem. Példaértékű szolgáló élete arra enged következtetni, hogy nem csak tizenhat év korkülönbséggel vagyok elmaradva, hanem a töretlen, áldozatos szolgálattal is alulmaradtam. Szeretetével kárpótol, befogadott a családba, felajánlotta, hogy tegezzem, öcsémnek szólít. Azt kívánom, az Úr továbbra is áldásával vegye körül, nyerje el az élet koronáját!

Tóth Istvánné Eszter néniről egy nyúlfarknyi emlékem van. Már nem emlékszem, miért kérdeztem meg Anyukát. Talán azért, mert hívő körökben ismert volt Eszter néni neve. Azt kérdeztem: – De hát ki ez az Aczél Eszter? Anyuka a maga „bőbeszédűségével” ezt válaszolta: – Ő egy hívő ember. Azt gondolom, ezzel a mondatával és a tőle megszokott hangsúlyával a kört bezártnak tekintette. Negyvennégy évvel ezelőtt engem is teljes mértékben kielégített 82

válasza. A következő évben elkerültem Budapestre, többet nem is hallottam Eszter néniről. Most, hogy az alapítvány felkérésére visszaemlékezéseit gépelem, módom van meggyőződni arról, hogy anyukám jól mutatta be őt nekem. Amikor megkapom az apró betűs anyagot, először átolvasom, próbálok „belebújni a bőrébe”, gondolatmenetébe, és az az érzés alakul ki bennem: mindig is közelről ismertem. A sok és nehéz helyzetet úgy írja le, mintha mindig kikövezett úton járhatott volna. Nem panaszkodik, nem említi a nehézségeket, nem ír róla, hogy fájna valamije, bántás érte volna, csak azt írja, mennyire fontos, hogy sokan megismerjék, elfogadják, és átadják életüket az Úr Jézus Krisztusnak. Isten áldja meg hűséges bizonyságtevőjét!

Mellár Lajosné 2003. október 23-án elmentem férjemmel és az Örömhír közösséggel Jánoshalmára, Csendes Napokra. Ekkor voltam életemben először ilyen alkalmon. Sajnos, nem tudtunk mind a négy napon részt venni, mert nekem egy műszakot dolgoznom kellett. Így ezeket a napokat meg kellett szakítani. De ahogy vége lett a munkának, igyekeztünk vissza, hisz jól éreztük magunkat ott. Eszter néni hívott, hogy menjek el vele imádkozni, csak mi ketten, és bementünk az ő szobájába. Nem kezdtünk rögtön imádkozni, hanem beszélgettünk. Többek közt megkérdezte, hogy nem akarok-e én is az Úr Jézus gyermeke lenni? Hát szeretném, mondtam én. Akkor ő javasolta, hogy imádkozzunk. Imádkozás után megkérdezte, ahogy ő szokta mosolyogva, kedvesen, befogadtad az Úr Jézust a szívedbe? Erre mondtam, hogy IGEN! Halleluja, kiáltotta! Egy percig sem kételkedett abban, hogy befogadtam az Úr Jézust. Aztán kimentünk a szobából és elmondta a többi testvérnek, hogy Sacika megtért. Azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, ha munka miatt nem vagyok imaházban, mindig üdvözöl!

83

Varsányi Lászlóné Meghívást kaptam az orgoványi gyülekezetbe Ficsor Károly lelkipásztor által. Ennek már majdnem tíz éve. Akkor találkoztam először Eszter nénivel. Nagyon magas, erős csontú, szikár, idősebb testvérnővel. Első gondolataim, érzéseim elég hidegek voltak, de amikor odajött hozzám és megszólított, olyan kedvesség és olyan isteni szeretet áradt belőle, hogy a gondolataimért Istentől bocsánatot kértem. Ettől a naptól kezdve Eszter néni örökké a szívemben él. A testvéri kapcsolatunk a mai napig él. Olyan igaz hittel rendelkező és Szent Szellemmel betöltött emberrel ritkán találkoztam. Mindenkinek tud jókat mondani Jézus Krisztus által. Utoljára egy hónapja találkoztam vele szintén az orgoványi gyülekezetben, ahol Istenről bizonyságot tett, hogy az ő otthona el van készítve a Mennyek országában. Köszönöm Istennek, hogy megismerhettem! A Csendes Napokon volt alkalmunk sokat beszélgetni egymással, tanított, nevelt Isten munkájára, hogyan kell Isten gyermekének lenni és Jézus Krisztust szolgálni. Hiszem, hogy Eszter néni az Örömhír Gyülekezetben is mindenkinek az Eszter nénije, és ott is el tud mindenkit látni bölcs tanáccsal, aki hozzá fordul. Imádkozom Istenhez, hogy éljen még közöttünk mindenki épülésére. Nagy szeretettel gondolok rá: Varsányi Rózsika Dunavarsány, 2009. június 24.

Dr. Ficsór Ervin Mi jut eszembe Aczél Eszter néniről, úgy elsőre? – mindig valakinek a testi-lelki állapotának a javításán gondolkozott, és tett is ezért, – saját magával nem sokat törődött, – mindig kiegyensúlyozott mosolyt láttam az arcán, – úgy gondolom, Ő tud valamit a boldog élet titkáról, – ha ez betegség lenne, akkor feltétlenül el kellene kapni!

84

Patai Ferenc Eszter néniről jó írni, mert olyan sok pozitívumot látok az életében. Megtapasztaltam, hogy a szeretetet hozza magával a közösségbe, árad belőle, amikor beszél. Amikor imádkozik, érzem, hogy közvetlen kapcsolata van Istennel. Életén keresztül Jézus engem is tanít a hűségre, a kitartásra, a szolgálatra, a békességre. Áldásnak tartom, hogy megismerhettem, mert általa az én életem is formálódik, erősödhetek Krisztusban.

Páliné Szász Katalin Eszter néni mindig nagy segítség számomra. Többször kerültem imakapcsolatba vele, és mindig számíthattam a megértésére, szeretetére, törődésére, figyelmére. Egyik napon megbeszéltük, hogy meglátogatom otthonában, mivel akkor költöztünk be a falusi házunkba. Eszter néninek nagyon sok szép gyönyörű virága van, szerettem volna én is belőle néhányat, és kértem tőle. Készségesen megígérte, hogy amiből csak akarok, mindből ad nagyon szívesen, úgyis szaporodik. Egyik napon elmentem hozzá, nagyon le voltam terhelve lelkileg, úgy gondoltam, ezen nem lehet segíteni, de azért elmondtam neki. Nagyon hálás volt, hogy megosztottam vele gondomat. Azt mondta, hogy ő nem olyan bölcs, hogy tudjon valami használható tanácsot, ötletet mondani. De elővette az ő kis mindentudó szív alakú kosarát, ami meg van töltve Igével, Isten üzenetével, papírra írva, összesodorva szorosan egymás mellé. Kérte, hogy húzzak ki egyet. Nagyon elcsodálkoztam, mert amire azt gondoltam, hogy nincs megoldás, egyszerre egy Ige, egy az Istentől jövő üzenet rögtön elvégezte bennem a munkáját. Duplán kaptam segítséget, a lelkem megbékélt, és úgy megpakolt virágtővel, hogy alig bírtam hazavinni. Azóta is gyönyörködöm minden tőle kapott virágban, amikor virít az udvarunkban. Hálával tölt el, ha csak láthatom, és amikor beszélgetek vele. Egész lényével képviseli az Isten üzenetét. Van mit tanulni tőle. Köszönöm, hogy ilyen áldott emberek is élnek közöttünk!

85

György Erzsébet Eszter nénit már a vasutas idők óta ismerem és szeretem. Kedves és odaadó viselkedését már a munkahelyén megtapasztaltam. Nagyon szereti a virágokat, sokat dolgozik velük, mert az Úr ad neki erőt. De még jobban szereti az embereket, foglalkozik velük, imádkozik értük és velük. Örül, ha valaki megkeresi imakéréssel, vagy bármi mással, ahol a jó Istennel kapcsolatos felvilágosítást adhat, gondozója lehet a lelki problémáknak. Boldog vagyok, hogy én is közelebbről megismerhettem, hogy szolgálhatok felé, vihetem a gyülekezetbe, amióta megnehezültek lábai. Mindig rövid imával indulunk el, ez olyan felemelő. Nagyon szereti az Úr Jézust, örömmel szolgál neki. Nem személyválogató, mindenkit tiszta szívvel fogad lakásában, mert Eszter néni azt akarja, hogy mindenki megtérjen, és az Úr gyermeke legyen. Szeretné, ha hitben járnánk, ha mindenki elhinné, hogy az élő Isten fia meghalt értünk és elvette a megvallott bűneinket. Eszter néni egy igazi bölcs, mindenkit tisztel és szeret. Kívánom, hogy az Úr adjon erőt a továbbiakban is az elvégzendő szolgálatokhoz!

Mellár Dávid György Erzsike néni és idős édesanyja már évekkel korábban megtért. Az egész családból csak ők ketten. Talán két éve van annak, hogy Klári húga nagyon súlyos állapotban feküdt a kórházban. Erzsike néni rendszeresen imádkozott a megtéréséért és időnként a gyülekezetben is imádkoztunk érte. Lelkipásztorunk is nagyon szívén viseli az elveszettek sorsát és minden lehetséges módszert megragad, hogy Krisztushoz vezethessük őket. Egyik vasárnap a lelkipásztor megkért, hogy Erzsike nénivel látogassam meg beteg húgát a kórházban és beszéljünk neki az örök élet fontosságáról. A felkérésre ugyan örömmel igent mondtam, de azért izgultam, hogyan tudunk mi segíteni egy ilyen súlyos betegnek, akinek már kevés ideje van. A kórház felé utazva imádkoztunk, és az Úr eszünkbe juttatta, hogy Eszter néni a szemészeten fekszik lézeres műtétre várva. Azonnal elhatároztuk, hogy felkeressük őt és meghívjuk Klári látogatására. Eszter néni 86

nem hívatta kétszer magát, azonnal igent mondott és hármasban mentünk a nagy szolgálatra. A csoda megtörtént, Klári befogadta életébe Jézus Krisztust. Akkor nem tudta bűneit lerendezni, de Karcsi bácsitól tudom, hogy két héttel később, amikor ő és felesége, Ági néni meglátogatták őt, akkor megvallotta bűneit is. Hiszem, hogy teljes szabadulásra jutott és ma már a Mennyben vár bennünket. Magam is csak néhány éve járok gyülekezetbe, azonban ez idő alatt is sok emlékem van Eszter nénivel kapcsolatban. Pl. a kedd esti imaórák után gyakran én viszem át a református gyülekezetbe, ahol éppen akkor kezdődik az imaóra, amikor nálunk befejeződik. Az út csak három perc, de Eszter néni ezt a rövid időt is mindig kihasználja, hogy imádkozzon értem, értünk, velem. No, és néha az út végén meghosszabbítjuk az időt, és még maradunk valameddig a kocsiban, hogy tovább beszélgessünk az Úr dolgairól. Vele másról nem is igen lehetne, ő rögtön az Úrra tereli a szót, ha esetleg én eltérnék is a témában. Olyan is előfordul, hogy rossz irányba tévedek, ezt Eszter néni észreveszi és megint. Azonban az a csodálatos, hogy olyan szeretetben tudja gyakorolni az intést is, hogy soha nem bántódok meg. Tudom, hogy szükségem van erre a korrigálásra. Ismerve magamat és kortársaimat, az a látásom, hogy nagy szükség van az idősebbek közbenjáró imaszolgálatára, különösen értünk. Eszter néni ezt a szolgálatot is példásan végzi. Soha sem feledkezik el imádkozni értünk, hálás vagyok ezért Urunknak, és köszönöm Eszter néninek.

Hajagos Réka Személyesen csak egyszer találkoztam Eszter nénivel, de anyától már többször hallottam kedvességéről és szép kék szeméről. Azt kérdezte tőlem, hogy az Úré vagyok-e már. Kedvesen elmosolyodott, mikor igennel válaszoltam.

Mellár Lajos Több éve rendszeresen járunk Jánoshalmára, Csendes Napokra. Így volt ez 2003. október 23-án is. Ez azért volt különleges alkalom, 87

mert ide már eljött velem a feleségem is, 2003 előtt egyedül voltam a családból Csendes Napokon. Nagyon boldog voltam, hogy a feleségem is eljött velem, hisz itt még nem volt megtérve, igaz, kompromisszumokat kellett tennem, pl. haza kellett vinnem egyik nap, mert nem kapott szabadságot. Mikor visszaérkeztünk, hatalmas örömmel újságolták a testvérek, hogy milyen áldott alkalom volt, míg mi odaértünk. El is szomorodtam egy kicsit, hát ilyen a mi formánk, mindig lemaradunk a jóról. Elővettem a bibliámat kinyitottam és a Nehémiás 9:27-nél volt a kezem és ott elkezdtem olvasni az igét. „De szorult helyzetükben hozzád kiáltottak és te meghallgattad őket az égből, nagy irgalmaddal szabadítókat adtál nekik, akik kiszabadították őket ellenségeik kezéből.” Szomorúan felsóhajtottam és azokra a testvérekre gondoltam, akik megtértek, megszabadultak azokban az órákban, amíg mi nem voltunk ott. Eszembe sem jutott, hogy itt Isten Igéje hozzám szól. Aztán a szobánkból bementünk az esti alkalomra, és észre sem vettem, hogy nem mentünk, hanem mentem. Továbbra is szomorkodtam, eszembe jutott az is, hogy ma van a házassági évfordulónk, még egy kis ajándékkal sem kedveskedtünk egymásnak. Idáig jutottam a szomorúságomban, mikor kicsapódott az ajtó, Eszter néni örömujjongva, szinte tánclépésekben jőve vezette a feleségemet be közénk. Azt kiáltotta, testvérek, öröm van a Mennyben, Sacika befogadta az Úr Jézust az ő szívébe. Örüljünk mi is, mondta Eszter néni, én csak néztem, néztem és arra gondoltam, Istenem milyen csodálatos házassági évfordulós ajándékot adott! A szomorúságomat hatalmas öröm váltotta föl, ilyen ajándékot csak a jó Istentől lehet kapni. Eszembe jutott az igevers is, megértettem, hogy mi kaptunk szabadítókat Eszter néni személyében is. Eszter néni már akkor is több volt 80 évesnél, de még ma is fáradhatatlanul szolgálja az Urat a szabadító szolgálatban is. Mai napig úgy tekintünk rá, mint hívő nagymamánkra. Ha véletlenül hazavihetem kocsival, még mindig imádkozunk az autóban is, csodálatos percek ezek. Hol Eszter néni nagy családjáért, hol a Mellár családért imádkozunk. Nem olyan régen volt a 25. házassági évfordulónk. Mivel csak polgári esküvőnk volt, úgy gondoltuk, hogy az ezüstlakodalmunkon pedig csak „egyházi” esküvőnk lesz. Ezt az Örömhír közösségben tartottuk. Károly testvér adott össze bennünket. Eszter néni is 88

részt vett a menyegzőnkön, ajándékkal kedveskedett, és ezt az igeverset dugta az ajándék közé. „Járuljunk, tehát bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” /Zsid 4:16/. Jó volna, ha sok ilyen segítője lenne az Úrnak közöttünk. Az Úr Jézus gazdag áldását kívánom Eszter néni további éveire!

Hajagos Csaba A legnagyobb élményem Eszter nénivel kapcsolatban az volt, amikor Jánoshalmán – talán 2003-ban vagy 2004-ben – kimentünk egy szobába, és négyen, köztük Eszter néni, imádkoztak szabadulásomért. Hatalmas erőket mozgattak meg a szabadulásom érdekében, amiért hálás vagyok mind a mai napig. Eszter nénire úgy emlékezem, hogy nagyon harcolt a sátán ellen, és kényszerített arra, hogy nézzek a szemébe, ami akkor nehezemre esett. Felszabadulást éltem át. Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem tud jönni Eszter néni a Csendes Napokra.

CSOPORTVEZETŐ Ficsor Donátné Kardos Barbara Amikor először voltam Jánoshalmán, még Eszter néni is ott volt. Akkor találkoztam vele először és Baranyay Irénke néni, aki által eljutottam oda, hívta fel rá a figyelmem, hogy ő egy olyan asszony, mint a bibliai Anna, aki állandóan a templomban van és imádkozik. Eszter néni is egy „Anna”, egy másokért imádkozó ember. Aztán, ahogy szorosabb kapcsolatba kerültem az Örömhír Alapítvánnyal, még jobban megismertem őt. Néha el-eljutottam én is a Szivárvány Körre, amit ő tartott szerda délutánonként. Mindig épültem az általa elmondottak által. Látszott, hogy az üzenet Istentől nem csak gyors készülés nyoma, hanem egy folytonos kapcsolat eredménye. Gyakran hívott fel hozzászólásra: „Mondjon 89

valamit hozzá Kishúgom.” Türelmes volt, de határozott. Az Aranymondást, a hozott Igét többször el kellett mondanunk, hogy megtanuljuk, mire hazaindulunk. Mindig is éreztem a szeretetét, kedves érdeklődését felém. Gondja volt rám. Különösen akkor, amikor önkéntesként dolgoztam az Alapítványnál. A péntek esti szűk körű imaórákon nem sokat beszél. Inkább imádkozik, de azt is sokszor magában, vagy nyelveken. Mégis a jelenlétével magával hozza az Isten jelenlétét. Ilyen az otthona is. Szerény és puritán, de Isten jelen van és ezt rögtön megérzi, aki belép hozzá. Egy péntek esti imaórán mesélte el, hogy egyszer Isten rejtette el és mentette meg egy orosz katona kezéből. Tudta, hogy nem mindenkinek sikerült ez. Nemrégiben egy olyan imameghallgatását mondta el, ami számunkra is nagyon megható volt. Mindig arra vágyott, hogy Édesanyja megölelje. Ezt nélkülöznie kellett. Most pedig álmában odament hozzá az Édesanyja és megölelte őt. Számomra ez annak a tanúsága volt, hogy mennyire szereti az Úr Eszter nénit. Még erre is gondja van! Ahogy ő mondaná: „Szeret az Úr! Még engem is! De jó!”

Baranyi Zoltánné Már gyermekkoromban is felfigyeltem Eszter néni szeretetére. Rokonaimmal együtt számtalanszor elmentünk hozzá. Mindig a jóra tanított bennünket és imádkozott értünk. Nem tett különbséget gazdag és szegény között. Ő mindenkit vonzott magához. Akkor még nem tudtam, ma már tudom, hogy a mennyei Atya szeretetével vonzott bennünket magához. Mert tulajdonképpen ő nem magához, hanem az Úr Jézushoz vezetett bennünket. Akkor még nem, de később meg is találtam az Urat és 1996. óta én is hűséges követője vagyok Jézusnak. Néhány évig ő tanított bennünket a Szivárvány Körben. Minden szerdán délután három órakor mentünk az Örömhír Közösség gyülekezeti termébe, azok, akik munkanélküliek voltunk, mások nyugdíjasok, és így a délutánunk is szabad volt. Sokat tanultam azokon a délutánokon Eszter nénitől. Csak azt sajnálom, hogy sok alkalommal nem tudtam ott lenni. Mai napig minden gyülekezeti alkalomra jön. Ott van kedden és pénteken az imaórán, jön szombaton a Harsonára. Vasárnap 90

délelőtt pedig mindig megy a református templomba. Sőt azt is tudom, hogy kedd este az imaóra után ő rögtön megy a református imaházba, mert ott éppen akkor kezdődik az imaóra, amikor nálunk befejeződik, este hét órakor. Gyülekezetünkben minden kedden este kiscsoportokban imádkozunk, általában hárman vagyunk egy csoportban. Először megbeszéljük az imatémákat Karcsi bácsi vezetésével. Majd külön kistermekbe megyünk, hogy ott imádkozzunk. Megfigyeltem, hogy Eszter néninek milyen jó még most is a memóriája, nem felejti el az imatémákat. Mindig mindért imádkozunk. Mint gyerekkoromban én, most gyermekeim, különösen Zoli és Renáta sokszor felkeresik Eszter nénit az otthonában is, hogy vele együtt imádkozzanak, mert számukra sokat jelent az Eszter néni közvetlensége.

Somogyi Gáborné Eszter! Aczél Eszter! Ez fogalom. Amikor ezt a nevet meghallom, valami plusszal felruházott földi szeretetre tudok gondolni. Olyan sok szépet és jót hallottam róla a hívők körében, amikor még nem ismertem Őt. Úgy rémlik előttem, hogy sok-sok évvel ezelőtt Martonéknál – talán zeneóra alkalmával – találkoztam vele. Ezután sokáig nem láttam. Amikor az Örömhír Alapítvány létrejött, akkor ismertem meg jobban őt. Ha találkozunk, el nem maradhat egy meleg kézszorítás, kedves jókívánság. Ma is így van. A szerda esti imaközösségek alkalmával szellemben betöltődtünk. Közvetlensége miatt a szeretet működött. Mindenki felé van egy kedves, talán úgy mondhatnám áldó üdvözlete. Mindig van egy kedves megtapasztalása, amit megoszt velünk, hogy Szellemben erősödjünk. Mindenkit elér közvetlen beszédével. Szeretek tanulni tőle. Még ma is jön az alkalmakra, ha a kocsi nem érkezik meg időben, botocskájára támaszkodva gyalog is eljön, és sohasem késik el. Gyakran előfordulnak ezek az esetek. A lélek mentés a szívébe van kódolva, a Szent Szellem írta be kitörölhetetlenül. A gyülekezetéhez – amibe beleszületett – nagyon hűséges, de mindenhol otthon érzi magát, ahol Jézus Krisztusról lehet hallani, beszélni, bizonyságot tenni. *** 91

Eszter vezetésével beindult a szerdai Szivárvány Kör. Igényelték a kedves testvérek, akik otthon töltötték a napot, hogy ne kelljen este jönni az alkalomra, hanem délután legyünk együtt az Úr lábainál. Eszter Károly testvérékkel egyeztette az elfoglaltságot, és a szabad délutánokat, így lett szerda délután a Szivárvány kör időpontja. Eszter lelkesen örömmel tette a dolgát. Ifjú Baranyi Zoltánt mindig felkérte ének szolgálatra. Szép hangján nagy örömmel énekelte az Istent dicsérő énekeket, de gyakran elfeledkezett vállalt szolgálatáról, mi nagyon hiányoltuk őt. Lassan elmaradoztak a kör tagjai, a végén már csak ketten voltunk Eszterrel. Be kellett fejezni a kedves délutáni alkalmakat. Szegényebb lett a hetünk és a szívünk.

Vandlik Pál Első élményem Eszter néniről, hogy Bükkszentkereszten már ötven éves hívő múlttal rendelkezett. Tanította a gyerekeket. Vezette a Szivárvány Kört. Megtanította az: „Ó mily boldog az Úr Jézus katonája” című éneket. Mindig lelkesen imádkozott. Nagyon tetszett nekem az a vélemény, ami a falunkban elterjedt róla, hogy mindig, amikor beszél, nem tud másról, csak Jézusról szólni, és állandóan oda is tér vissza a beszélgetésben.

IMAHARCOS Körmöndiné Ficsor Hella Kisgyermekkorom óta ismerem Eszter nénit, mivel szüleim jó kapcsolatban álltak vele, éppen a komoly hite miatt. Bár református volt, karizmatikusként jó imaközösségben lehetett vele lenni, s néhány más református testvérnővel, mint Pötyike néni, Szalontai Zsuzsa, Editke stb. Többször is részt vettünk házi csoportokon, ahol ők is jelen voltak. Én csak csendes megfigyelő 92

voltam, hallgattam az imákat. Az éneklésbe azért én is bekapcsolódtam. Egyszer elvitt bennünket, Ficsor lányokat, egy tanyára táborozni, ahol több orgoványi, izsáki, kiskőrösi gyerek is volt, köztük jó néhány cigány fiú és -lány. Együtt aludtunk velük a padláson, szénán. Eszter néni beszélt sokat a Bibliából, tanított igeverseket, de játszhattunk is, sőt egyik este tábortűz volt, ahol nyárson pirítós kenyeret sütöttünk. Azt vacsoráztuk, zsírral. Ebben a táborban volt az első élményem a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatban is, biztattak bennünket tanítóink a nyelveken szólásra. Néhány évvel később, úgy 7. osztályos lehettem, felkért Eszter néni, hogy tartsak gyerekalkalmakat a lakásán. Ő összegyűjtött sok kis cigánygyereket a faluból, nekem pedig az volt a feladatom, hogy a Bibliából tanítsam őket napokon át, természetesen énekekkel, játékos feladatokkal egybekötött foglalkozásokat várt tőlem. Nagy bizalommal lehetett irántam… Ez volt életem első gyermektanítói feladata. Szívesen végeztem ezt a szolgálatot. Sokkal később, húsz éves koromban, egy egészen más oldaláról mutatkozott be nekem Eszter néni. Szüleim őt kérték meg, hogy az esküvői vacsoránk színhelyét (szüleim udvarát) virágokkal feldíszítse. Ekkor megismerhettem kertészkedési és műalkotási ambícióiból is egy kicsit. Végül az utolsó néhány évről annyit, hogy öt évvel ezelőtt visszakerültem Orgoványra, azóta itt lakom, s rendszeresen találkozunk a gyülekezeti alkalmakon, néha-néha az utcán is összefutunk. Sokat imádkoztunk együtt, sőt ő éveken át közbenjárói szolgálatot is végzett felém és a családom felé. Azóta már gyermekeinket is tanította a gyerek-bibliakörben. Hálás vagyok Istenünknek azért, hogy állnak előttünk olyan példaképek, akiknek a hitét, odaadását, kitartását, imaéletét érdemes követnünk. Ilyen példakép számomra Eszter néni is.

Molnárné Czigle Erika Eszter nénivel csak egyszer találkozhattam, 2007. október végén, a jánoshalmi Csendes Napokon, de ez a találkozás feledhetetlen marad számomra. Sajnos személyesen nem beszélgettünk, de megdöbbenten figyelhettem, hogy idős kora ellenére mennyire állhatatosan és odaadóan végzi a szolgálatát. Harcol a rábízottakért fáradhatatlanul, vállalva a támadásokat is! 93

Azon a hétvégén szabadító szolgálathoz biztosította az ima hátteret fáradhatatlanul, számomra pedig azt demonstrálta, meddig tart a szolgálatunk – ameddig csak élünk –, örökké!

Királyné Ficsor Lilla Eszter néni világszerte ismert csuhébaba készítési képességéről. Gyönyörű példányokat gyártott a hosszú évek során. Hihetetlen, hogy hatalmas kezeivel milyen aprólékos munkát tud végezni. A nála megforduló külföldi vendégek rendszeresen egy-egy csuhébabával tértek vissza hozzánk a szállásukra. Azóta már több helyen is viszontláttam Angliában az Eszter nénitől kapott értékes ajándékokat. Hol a kandalló tetején, hol az ablakpárkányon, a családi fényképek között. E kis képzőművészeti alkotások mindenkinek eszébe juttatják a készítőjét és azt, amit Eszter néni velősen és tömören neki mondott. *** Soha nem engedett el imádkozás nélkül. Ez most nekem is eszembe jutott.

Hatvani István Az 1969/70-es teológiai tanévben kiküldtek helyettesítő lelkésznek (exmisszus) Orgoványba, mivel az akkori lelkész autóbalesetet szenvedett. Özvegy Béla Menyhértnénél kaptam szobát. Mivel ismert már Aczél Eszter, hogy – mint ő is – karizmatikus mozgalom tagja vagyok, nagy örömmel fogadott. Ő segített abban, hogy – télen – a kályhába fűtőanyagot kapjak, de más gyakorlati dolgokban is számíthattam rá. A gyülekezetnek élő hitű, bibliaórára is rendszeresen járó tagja volt. Akkor ő a keskenyvágányú kis vasút állomásának volt az alkalmazottja. De az volt számára a legfontosabb, hogy keresztlányaival – Szalontai lányokkal – összehozzon, azért, hogy segítsek abban, hogy Isten Lelke őket is betöltse. Kimondottan ilyen alkalmakra jöttünk össze. Urunk megadta azt a csodát, hogy ez be is következett. Szalontai Zsuzsanna jelenleg is a „Paroklétosz”/ „Szent Szellem” 94

karizmatikus mozgalom egyik jelentős szervező és szolgáló személye. Ott létem idején megalakítottuk az ún. Halleluja klubot, ami azt jelentette, hogy összejöttünk imádkozni: Esztike néni, a lányok, illetve a házi nénim, aki szintén megkapta a Szent Szellem keresztséget. Ezen kívül nagyon sokat énekeltünk, magnóról hallgattuk a holland karizmatikus énekeket, melynek szövegét az akkor élő kerekegyházi lelkész – Kolozsvári Kiss László – nagyszerűen, verses formában lefordított. Esztike nénivel a kapcsolatunk nem szakadt meg azután sem, hogy szolgálati időm Orgoványon lejárt. Valahol volt karizmatikus alkalom, ő ott többnyire megjelent, ahol örömmel üdvözöltük egymást. Feleségem is megismerhette személyesen, kedves, határozott, és szeretetteljes személyiségét.

Kónya Ákos Eszter nénit csaknem öt éve ismerem. Kapcsolatunk elején volt egy különös szellemi megtapasztalásom, amiért nagyon hálás vagyok Istennek. Már régóta leveleztünk, s egyszer egy nyárvégi napon végre eljutottam Orgoványra. Imádkoztunk a belső szobában. Amikor elmondtam konkrétan azt a bűnt, amitől szeretnék megszabadulni, Eszter néni hangosan és ujjongva mondta: – Ákos, mondja még egyszer! Megértettem ebből, hogy Isten kijelentette neki, hogy én mivel küszködök. Eszter néni nagy imaharcosa az Úrnak, illik rá az Ige: „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele” /1Korinthus 12:7/.

Feketéné Berta Aczél Eszter néniről hallottam azon a néhány alkalmon, amin én is részt vehettem. Az imái voltak azok, amelyek nagyon megragadtak engem, lehetett érezni, hogy személyes kapcsolata van az Úr Jézussal. Mint apjával a gyermek, úgy beszélt vele, egyszerűen, hittel. A másik példa, ami megmaradt bennem, hogy a magasztalás, a dicsőítés nála olyan természetes, nem erőltetett, ez

95

az életeleme. Egy kiscsoportos imádkozáson tapasztaltam meg, milyen töretlenül hisz üdvözítőjében. Köszönöm az Úrnak, hogy ma is vannak gyermekei, akikre felnézhetek, és tanulhatok tőlük, ezek közé sorolom Eszter nénit is.

Andrew Creane I remember Aunt Esther. I remember her at your meetings. When she come into building she sat down and would pray quietly. She is a good example to the rest of the people. She gave us a very warm welcome to Orgovány and although we couldn’t have conversation because of language I know she prayed for the LIFT team and the work they were doing. Emlékszem Eszter nénire, nálatok találkoztam vele. Ahogy belépett az épületbe, leült és csendesen imádkozott. Jó példa ő a többieknek. Nagyon kedvesen üdvözölt minket Orgoványon, és bár a nyelvi különbség miatt nem tudtunk beszélni, tudom, hogy imádkozott a LIFT csoportért és a munkáért, amit végeztünk.

Pintér Kornél Kisgyerekkoromban csak úgy ismertük, akihez lehet menni bármikor és mindig kapunk tőle valamilyen finomságot. Énekelni kellett, vagy verset mondani, vagy bibliát, könyvet olvasni…, de a cukorka, keksz, szendvics nem maradt el soha. Megtérésem után, sokszor imádkoztunk közösen, egy csoportban. Nagyon lelkes, bátorító, buzdító volt mindig. Bármikor vele imádkoztam, hogy segítsen lelkileg rendbe kerülni (sokszor nem is saját akaratomból), néha már idegesítően akaratos, erőszakos volt. De így visszanézve hálás vagyok Istennek, és neki is, hogy nem hagyta az életemet bűnben.

96

GYERMEKEK FELÉ SZOLGÁL Bodroginé Ficsor Pálma Aczél Eszter néniről nincs sok emlékem. Mivel szüleim régi ismerőse, így én is gyermekkorom óta ismerem. Emlékszem, amikor én kislány voltam, karácsony este elmentünk hozzá is (a többiek mellett), hogy örömet vigyünk a magányos téli estén neki. Énekeltünk, imádkoztunk, ő pedig megkínált valamivel bennünket. Nekem ő már akkor is idős néni volt. Nem öregedett azóta sem. A másik emlékem vele kapcsolatban, hogy az egyik nyáron – jó néhányan – három napot kint töltöttünk egy tanyán. Azt hiszem, tizenhárom éves voltam. Akkor ott, az erdőben imádkozva töltekeztem be a Szent Szellemmel. Sohasem felejtem el azt a napot.

Dr. Surányi József Ha Aczél Esztike nénire gondolok, elsősorban a nyári tanyasi táborozások jutnak az eszembe. Általános iskolás koromban több ilyenen is részt vettem. Úgy gondolom, ezek akkortájt, sok évvel a rendszerváltozás előtt, úttörő vállalkozások lehettek, de legalábbis szinte egyedülállóak az országban. A tanyán, gyönyörű természeti környezetben, az ágasegyházi rét közelében töltöttünk egy-egy hetet, sok gyerek, egyszerű körülmények között, de jó légkörben, közös programokkal, játékkal, sporttal, és a legfontosabb az Igén alapuló tanítás volt. Jó emlékeim vannak ezekről a táborozásokról, és értékelem a lelkesedést, a sok munkát és a jó célkitűzéseket, amelyek mögöttük voltak. Aczél Esztike néni kedvességére, őszinte érdeklődésére is emlékszem, amit máskor is, több alkalommal megtapasztaltam, ha találkoztunk Orgoványon.

Édes Imréné Amikor még kicsik voltunk, Eszter havonta egyszer eljött hozzánk, hogy segítsen a gyermekek mellett. Édesanyám nagyon 97

szerette. Bennünket is felkészített testileg és lelkileg, hogy tiszták legyünk és csendesek. Nagy várakozással vártuk őt. Eszter ugyanis 1949-50-ben a református egyháznál diakónusként, gyülekezeti munkásként tevékenykedett. Lelkipásztorunk (Cs. András) nem látta szükségesnek ezt a munkát, ezért a mi szüleink vállalták, hogy havi 100 Ft-ot ők fizetnek, csak hadd végezze a munkát. Ez abban az időben nem volt rossz pénz. Amikor eljött, Igét olvasott, imádkozott, beszélt Isten dolgairól, a szeretetről. Néha énekelt is. Szüleinknek szép hangjuk volt, jó énekesek voltak és szerettek is énekelni. A Tóth tanyai vasúti megállótól lakott kb. 1 km-re, tehát ez a falutól mintegy 4-5 km volt. Innen járt az emberekhez, hogy Jézusról beszélhessen velük. Évekkel később beköltözött a faluba, sokat dolgozott a kertben az utca felől is. Amikor már tinédzserek voltunk, ha az utcán mentünk, mindig odahívott bennünket és bizonyságot tett Jézusról. Nem adta fel soha a hívogatást. Lakására is meghívott bennünket többször, ide különféle felekezetből jöttek (pünkösdi, baptista, református stb.) azért, hogy együtt imádják az Istent. Volt nála Acsai Irma néni is, aki diakonissza volt. Később tanyákra is szervezett konferenciákat, amit a hivatalos egyház nem nézett jó szemmel. Néha láttunk megjelenni a közelünkben figyelő embereket. Előfordulhat, hogy ez világi megfigyelés volt. Jártunk Ágasegyházán a gyülekezetben és Molnár Lászlóék tanyáján is. Több kis gyermek is volt ott. Molnáréknak akkor egy szellemileg visszamaradt kislányuk született, aki sokat volt beteg. Az édesapa teljes szívével Istenhez fordult. Ágasegyházán egész napos volt az alkalom. Eszter amit otthon talált, elvitte, és főzött, ott a templomnál ettük meg. Mindig kész volt a szolgálatra, a bizonyságtételre. Kaskantyúra Teruska néni tanyájára is szervezett alkalmakat az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején. Néha harmincan is voltunk, többnyire fiatalok. Sok megtérés volt. Többen Lélek keresztséget is kaptak, amit a nyelveken szólás is követett. Gyönyörű, szabad, boldog életet éltünk. A kaskantyúi tanyán még egy nagy csodát is tapasztaltunk. Kissné Mártáék Fülöpszállásról hoztak egy nagy beteg fiatalembert. Ott feküdt előttünk, s mondta, hogy másnap műtik a szívét. Hatvani István (teológus) felállt, odament hozzá, és Jézus nevében űzte el a betegség szellemét. Meggyógyult, nem kellett műteni. Sajnos tovább nem kereste az 98

Isten, sőt, úgy hallottuk, hogy még a felé irányuló szeretetet is könnyedén értékelte. Azt mondta, az volt a legjobb, hogy az ott levő fiatal lányok is megpuszilták. Ő a „szeretet csókját”, amivel köszöntöttük egymást, nevetve félremagyarázta. Azóta nem hallottunk róla semmit. Teruska néni tanyáján Biharugráról is többen voltak. Szép Halleluja énekeket tanultunk és énekeltünk. Összezsúfolva sokan aludtunk, még a padlásra is jutott ember. Szabó Levente református lelkész még a mézes napjait is ott töltötte. Akik ott voltak fiatalok, azok közül egy püspök lett (dr. Szabó István), egy a zsidó keresztyénekkel foglalkozva ledoktorált (dr. Tatai István), egy újszászi lelkész lett (Rácz Lajos), aki a 168 órás imaláncot vezeti, külfölddel is tartja a kapcsolatot. Mi is ott voltunk: Szalontai lányok, kik férjeikkel, kik a gyermekeikkel. Damásdi fiúk is ott voltak, Dénes félegyházi lelkész lett, harmincnégy éves korában meghalt. Voltak Sárbogárdról többen is (Puha Böbe, Czucza Jutka, Tatai Zsuzsi stb.). Izsákról is többen jöttek. Az alkalmakon kaptunk kijelentéseket, imameghallgatásokat tapasztalhattunk, felszabadulások voltak. Isten ott volt! Mivel a mi Piroskánknak Eszter a keresztanyja, sokszor találkoztunk vele. Eszter szerette a virágokat, és az ajándékozás szolgálata is fontos volt neki, mindig adott valamit. Volt egy kis kosara, abban összecsavarva Igék voltak, mielőtt eljöttünk tőle mindig húzni kellett. Utána ki-ki a kihúzott cédula alapján imádkozott, hálát adott. 1969-ben nála kaptam lélekkeresztséget, azóta is anyák napján fel szoktam köszönteni, mint lelki anyámat. Még ebben az évben megengedte Imrének, hogy nála aludjon, hogy másnap reggel együtt mehessünk be Kecskemétre karikagyűrűt venni. Jellemző volt Eszterre a befogadó szeretet. Néha hetekig laktak nála lelki vezetők, de volt olyan is, aki nem tartozott Isten népéhez. Egy este azt mondta nekem, menjünk el Dormán Rozika nénit meglátogatni, mert nagyon beteg. Fia, Berci azzal fogadott bennünket, már nem tudja nézni anyja szenvedését, szól az orvosnak, hogy altassa el. Mi magunkat megalázva, sírva könyörögtünk a gyógyulásáért. Azon az éjszaka már jobban lett, és azután még jó pár évig élt. Azóta is több gyógyulást tapasztaltunk itt, Izsákon is, hála imáinkra feleletként.

99

Eszternek volt egy furcsa tulajdonsága, néha hajthatatlan maradt. Ha nem tetszett neki valami, illetve nem értett egyet valamivel egy nagyot szusszantott és nem szólt semmit. A lelkészekkel többször volt nézeteltérése. Néha a templomból is kijött, ha nem tetszett neki valami. Sokat kellett emiatt harcolni magával. Szerinte övsömöre is ezért lett neki. Volt benne egy bizonyos testiség (gőg). Emellett mindenki érezte az erőt életében. Még most is jönnek hozzá imádkozni Pestről is. Szereti, ha felkeressük, örül nekünk, azt mondja, hogy akkor érzi az erőt működni. Imrét mindig nagyon szerette. Egyik alkalommal Isten szólt hozzám ébredés előtt: Aczél Esztert meg kell becsülni, mert ő Isten szeretett és értékes gyermeke. Erre ébredtem fel, erre a hangra. Még aznap elmentem hozzá és elmondtam neki, hogy mit üzent a mi Urunk. Nagyon boldog lett, hogy ha a testvérek hanyagolják is, de az Úr nem. Más alkalommal úgy ismétlődött meg a látogatásom, hogy az Úr nyugtalanságot adott a szívembe Eszterrel kapcsolatban. Elmentem hozzá, kiderült, hogy nagyon rosszul van, szüksége volt imasegítségre. Ő is sokat segített, akinek csak tudott. Végh Gizihez is átjárt Ágasegyházára, a gyerekeket hittanra oktatta, konfirmáció előtt állókkal is foglalkozott. Ez kb. két évig tartott, hogy ott volt mellette és mindenben segített. Nagyon boldog volt, hogy az iskolában korrepetálhatta a gyerekeket, Gellértné Etelka kérte erre. A gyerekek ösztönzésére ajándékokat vitt nekik, mert nagyon ügyes keze van. Csuhé babákat, angyalokat szokott készíteni. Valamikor sokat mentünk együtt Emmausba, Sárbogárdra, Kerekegyházára, Balatonaligára, Budapestre, lelki alkalmakra, konferenciákra. Emmausban egy kiscsoportban voltunk, úgy osztottak be bennünket. Isten nekem látomást adott, Eszter meg megértette annak a jelentését. Egyik alkalommal – Emmausban – Úrvacsora vétel előtt odajött hozzám és bocsánatot kért, mert sokat vétett ellenem – mondta. Ekkor nagyot nőtt a szememben, hogy ennyire megalázta magát. Én tudtam, hogy egy izsáki asszonnyal kitárgyaltak engem, de ezzel nem foglalkoztam, mivel mindenki maga ad számot magáról az Istennek. Ezt a bocsánatkérést nem elégtételnek vettem, hanem örültem annak, hogy magába nézett. Ez nálam is sokszor hiányzik.

100

Gellért Imréné Nagyvárosból érkeztem Orgoványra. Erről a faluról nem sokat tudtam, és ismerőseim sem voltak. Ilyenkor minden ember szorong. Eszterke nyitott és kedves volt megismerkedésünkkor. Sokat mosolygott és azonnal a lényegre tért, bizonyságot tett hitéről. Engem is biztosított, hogy bármikor szívesen lát otthonában. Örömmel látogattam meg. Híresen szép, virágos kertjéből készített nekem csokrot, olyan „eszterkéset”. Szép színharmóniájút, és mindig jukkával átkötöttet. Ha az utcán egy ilyen csokorral mentem, mindig tudták, Eszterkénél jártam. Nagyon szerettem Eszterke édesanyját. Festőnek is kellemes téma lett volna, ahogy az előszobában ült, és szemüveg nélkül olvasta a Bibliát elmélyülten, hittel. Sokszor láttam így, és szerettem, ahogy fehér hajára ráhullott az ablakon át a fény. Ezek a kezdeti élményeim megfigyelésen alapultak. Ilyenkor csak azt éreztem, hogy szeretek ebben a békés környezetben lenni. Később sokat beszélgettünk. Eszter mindig időt szakított rám. Megkülönböztetett figyelemmel hallgatott meg. A párbeszédeink attól lettek értékesek, hogy elfogadó légkörben teltek. Hiszen nem csak kellemes témákról „csevegtünk”, hanem életet terhelő, próbáló dolgokról is esett szó. Ilyenkor Eszterke Igét olvasott fel és együtt imádkoztunk. Amikor gyerekeim felcseperedtek, igyekeztem őket jó táborokba eljuttatni. Eszterkének kapcsolata volt a bükkszentkereszti táborral. Idejártunk nyaranta, vele együtt. Felszálltunk a vonatra, és Eszter segített hol a gyereket, hol a csomagokat cipelni. És még mennyi mindenben mellettem állt, azt itt fel sem sorolhatom. Tette ezt hitből, Isten iránti szeretetből és hálából. Láttam, hogy nagy talentuma van a gyerekekkel való bánásmódban. Talán azért, mert nagy családból származott. Egyszer meghívtam az iskolába, hogy segítsen karácsonyi mézest sütni a gyerekekkel együtt. Ott szuszogott körülötte a sok tanuló. Türelmesen osztogatta a tésztát és a díszítésre szánt Zizit. Gyönyörű mézes illatú nap volt. Aztán gondoltam egyet, és meghívtam a „betűk őrzőjének”. Ez azt jelentette, hogy péntekenként olvastatta a gyerekeket. És 101

mindezt ingyen szeretetből tette. Türelmesen tartotta az ujját a szavakon, és várta, hogy a kis lurkók kiolvassák, értelmezzék az olvasmányt. Nem engedte, hogy hibázzanak és megjutalmazta őket egy kis cukorkával a jó munkáért, a kitartó olvasásért. A gyerekek sokszor az ablakhoz szorították orrocskájukat és figyelték, hogy bekanyarodik-e biciklivel Eszterke az utcasarkon. Ilyenkor nem egyszer kiabálták: – Jön Eszter néni segíteni! Ez több mint tíz évig így volt. Felnőttre, gyermekre soha nem mondott rosszat. Nagyon szerettem jelenlétét az iskolában.

Osztálykép

Most is szeretek Eszterkénél lenni. Ha megkérdezem tőle: – Eszterkém, hogy vagy? Így válaszol: – Ingyen kegyelemből! Isten éltesse és tartsa még sokáig köztünk! Eszterkéhez kötődik a történetem Ági lányom születésével kapcsolatban. Kislányom születése után odajött hozzám egy kutató orvos és azt mondta, gyermekem arcán olyan fehérfoltos jelet lát, amelynek következtében néhány hét múlva tűzfoltos bőrelváltozás várható. Nagyon megijedtem, sajnáltam a gyermekemet, és féltettem a jövőjét. Még rágondolni is rossz volt, mennyire ki lesz téve az 102

emberek sajnálkozásának, vagy éppen zavarának. Ekkor látogatott meg Eszterke Damásdiné Esztikével. Nem bagatellizálták el a problémát. Őket is megrendítette bánatom és kislányom helyzete. Egyet tettek, letérdeltek a szőnyegre és buzgón imádkoztak Istenhez, aki csodát tud tenni, aki megváltoztathatja az emberi diagnózist. Ágin nem jöttek ki a bőrelváltozási tünetek. Számomra most is élmény, hogy velem éreztek, értem és a gyermekért könyörögtek akkor, amikor nekem erre még erőm sem volt.

IGAZI PÉLDA Körmöndi Zsolt Úgy látom, hogy ő egy igazán karizmatikus ember. Fiatalos tűz ég a szívében Isten iránt. Alapvetően a református egyházhoz tartozik, de szívesen vesz részt az Örömhír Közösség alkalmain is. Nem válogat az Igékben, hanem nyitott a Szent Szellem erejére, kijelentéseire is. Nagyon széles látókörű az Isten dolgaiban, és mindig kész a szolgálatra. Nem fecseg fölöslegesen, hanem megválogatja a szavait. Igazán harcias szellem lakik benne, szívesen bátorított engem is sokszor. Pl. mikor még egyedülálló voltam, biztatott, hogy várjam Istentől a párom. Nagyon kitartó, rendszeresen ott van az imaalkalmakon, biztos vagyok benne, hogy otthon is sokat imádkozik, mivel fontosnak tartja. Nem ijed meg a térdig érő hótól sem, ha imaalkalomra kell jönni. Őszinte, egyenes jellem, fáradhatatlanul szolgál, nem hagyja el magát, nem szokott panaszkodni. Szeretnék idős koromra ilyen friss lenni, mint Eszter néni. Ő Isten nagy embere, hű katonája. Nekem példaképem.

103

Patai Tünde Elmondhatom, hogy Eszter néni az egyik példaképem. Kedves modorával, közvetlen természetével sokakat megnyer az Úr ügyének. Régebb óta ismerem, már akkor találkoztam vele, amikor még fizikailag is erős volt. A kertjét, szőlőjét, virágait, mindig rendben tartotta, ha kellett kapált, öntözött, ásott, amit az évszaknak megfelelően végezni kellett. Azonban a lelke jobban megfogott. Észrevette, ha szomorú voltam, ha a gondok miatt visszahúzódtam, odajött hozzám, vállamra tette a kezét, és bátorságot öntött belém. Bibliából hozott példákat, és erősített az Úr Jézus szavaival. Imadélutánokra is meghívott, sajnos, kevésszer éltem ezekkel a lehetőségekkel. De ha elmentem, megmagyarázta az Ige üzenetét. Igeverseket tanított, imádkozott velünk, énekeltünk, dicsőítettük az Istent. Gyermekeimre is hatással voltak Eszter néni foglalkozásai. Gyakran hallom tőlük azokat az énekeket, bibliai történeteket, igeverseket, amit tőle tanultak. Csodálom, hogy ilyen idősen is úgy tud a gyermekekhez szólni, hogy azok megértik, és szívesen hallgatják.

Mészáros Gyuláné 1973 nyarán néhányan Kiskőrösről Ágasegyházára mentünk csendes napra. Bagi László tiszteletes úr volt akkor ott a lelkész. Eszter néni bizonyságtételét, amelyet itt összefoglalva leírok, ott hallottam, és olyan mélyen belém ivódott, hogy mai napig elkísér. Eszter néni elmondta, hogy a vasútállomáson, ahol dolgozott egy lámpát kellett volna meggyújtani, hogy az érkező vonatnak a jelzést leadhassa vele. Az irodában elfogyott a gyufa, annyi ideje már nem volt, hogy elmenjen az étterembe és vegyen. Egyetlen lehetősége volt, és semmi más, hogy az Úrhoz forduljon, segítsen neki, csak egyetlen gyufaszálra lenne szüksége, ami nélkül rendkívül komoly nehézséget kellene átélnie. Imádkozott és kereste a gyufát, és váratlanul egyetlen szálat talált. Úgy mondta el, hogy közben ragyogott az arca, tudta, ez csoda volt, isteni csoda. Még ma is látom azt a hálás, békés arcot, amelynek ragyogása felejthetetlenné tette számomra is az alkalmat.

104

Később többször is mentünk együtt Csendes Napokra Sárbogárdra, Kerekegyházára. Megragadott őszinte szeretete, és ahogy üdvözölni tudta testvéreit. Jó volt vele beszélgetni, és együtt imádkozni. 1980-ban – Zsuzsi lányom születésekor – volt először nálunk, Aczél Imre hozta el. Részt vettek a pünkösdi imaházban, konferencián. Nagyon szerette a gyermekeket, de azok is őt. Ezután többször is eljött, kerékpárját hozta magával a vonaton, hogy ne kelljen gyalogolnia. Sokat jelentett és jelent ma is nekem. Példa előttem a szeretetben, a szolgálatban, az imádkozásban, az emberek közötti forgolódásában. Ahogy fogad, ahogy bejön az ajtón, ahogy árad belőle a kedvesség és a szeretet, az Úr szeretete. Hálás vagyok érte Istennek, mert meghatározó ember volt az életemben.

Szakálné Pál Anikó Vajon ki is lehet ő? Keveset tudok róla. A faluban néha-néha láttam régebben, de korábban csak egy volt a sok közül. Az Örömhír Közösségbe járásom óta ismerem őt jobban. Hófehér csillogó haja beragyogja az arcát. Sugárzik a boldogságtól és szórja szeretetét mindenfelé. Háza körül virítanak a virágok és csokorba szedve, remegő kezeivel hozza mindig Isten házába. Sok évet és tapasztalatot tudhat maga mögött. Régóta jár a gyülekezetbe. Egész életét Istennek szentelte. Örömét leli mások megsegítésében.

Somogyi Harold Negyed évszázada ismerem Eszter nénit. Ismeretségem kezdetei az Ökumenikus imahetekhez kapcsolódnak, amelyet Orgoványon a református és a baptista hívek együtt tartottak minden évben. Szüleimmel minden ilyen alkalmon ott voltunk, és édesanyám részletesen bemutatott minden embert nekem, akiket nem ismertem. Így ismertem meg a templomba járó református embereket. Édesanyám fontosnak tartotta, hogy tudjam, melyik család miről nevezetes, ki kinek a rokona, de nagyon mélyen a szívembe íródott az is, hogy azt tartotta a legfontosabbnak az 105

információk továbbadásában, hogy megtudjam, a reformátusok között is vannak komoly hívő emberek, sőt nem ritkán egész családok is. Így került kiemelt szerepbe Eszter néni, mivel emlékszem, hogy róla a szülői információ így szólt: „Ő egy komoly református hívő.”, vagy: „Esztike néni áldott, odaszánt életű hívő ember.”, vagy: „Esztike néni nagyon kedvesen köszöntött bennünket.”, és sorolhatnám a tömör, de mindig egybevágó véleményezést. Tíz éves koromra tudatosult bennem, hogy Eszter néni olyan hívő, mint mi, csak nem a mi gyülekezetünkbe jár. Aztán erről a rendes asszonyról egyszer kiderült, hogy nincs férje. Ezt egy családi beszélgetésből szűrtem le, és rögtön fel is tettem szüleimnek a kérdést, hogy vajon miért nem ment férjhez. Nagyon emlékszem édesanyám válaszára. „Hát kisfiam azt nem tudjuk. De talán azért nem, mert fiatalon megtért, komolyan gondolkodó leány lett, és nem talált a reformátusok között olyan fiút, aki hasonlóan gondolkodott volna, és inkább azt választotta, hogy egyedül marad.” Mivel engem nagyon érdekel a helytörténet, hamar kiderült számomra az is, hogy a dolgos, rendes, becsületes Aczél család Orgovány egyik ősi, a falu alapításában is résztvevő dinasztiája, és ennek egyik tagja Eszter néni. Ma pedig éppenséggel azt mondhatjuk, hogy életkora, de főképp lelki tekintélye miatt pátriárkája ennek a népes és tehetséges családnak. Eszter nénivel kapcsolatom évekig csak elmondáson alapult, és csak akkor találkoztam és beszéltem vele igazán személyesen, amikor feleségemmel az Örömhír Közösséghez csatlakoztunk, ahova Eszter néni is rendszeresen jár. Itt ismertem meg igazi barátságos, szeretettől túlcsorduló életét. Ugyanakkor egy nagyon határozott embert ismertem meg, aki a hétköznapi és a lelki életben sem ismert tétlenséget, nem tűrt hanyagságot, nemtörődömséget. Sőt láthattam őt, mint harcos Krisztus katonát is, amint határozottan intette, biztatta a Gyülekezetet. Ilyenkor nyoma sem volt a csendes hangvételnek, hanem meglepően erős hangon szólta azt, amit rábízott Ura. Legtöbbször azonban csendes, kevés szavú asszonyként volt jelen a gyülekezetben, vagy otthonában. Mindemellett vidám és bizakodó személy. Nem a szerencsében bízott, hanem Abban, Aki meg tud áldani minden Benne bízót. És hirdette is, hogy Isten nem csak meg tud, de meg is áldja azt, aki keresi Őt.

106

Urától tanulhatta azt is, hogy munkálkodni kell, nem pedig (vagy-vagy alapon) várni a dolgok jobbra fordulását. Ennek fényében több falu gyülekezetében volt hitoktató és szervezett nyári gyerektáborokat, és saját házában többek között cigány gyerekek nevelését is vállalta. Természetesen mindezt saját elhatározásból és mindenféle szponzorálás nélkül végezte. Megbízója nem egyház, egyéb szervezet volt, hanem Megváltója. Ennek megfelelően – újjászületett keresztyénhez méltóan –, kellőképpen független is volt az emberi szerveződésektől. Így egyházától is, melyet pedig szívéből szeretett, és amelyhez mai napig féltő szeretettel ragaszkodik. Így volt ő minden élő hitű keresztyén barátja a faluban, és mindenfelé. Szerette a különböző egyházakhoz tartozó testvéreit, de nem függött azoktól. Ő egy igazi kun alkat. Oszlop, mely képes egymagában (Krisztusban) is állni. Erre tanította őt az is, hogy nem lett saját családja, és nem a besavanyodást, hanem a minden jóra nyitottságot hozta elő magából. Még egy élmény Eszter nénivel kapcsolatban: feleségemnek is, de nekem is nagyon tetszenek az általa készített csuhé babák, és minden, amit csuhéból készít. Sajnos, nem volt ideje feleségemnek, hogy megtanulja tőle ezt a nagyon olcsó és mégis művészi díszítést, amely kiváló és hasznos szabadidős és ügyességfokozó technika. A mai úgynevezett kínai dömping áruk világában még sokkal többet érő ez a gyakorlatilag semmibe nem kerülő népművészeti tevékenység ill. produktum. De rohanó világunkban nem hagyunk időt arra sem, hogy kezünk és agyunk kreativitását azáltal is fejlesszük, hogy megtanuljuk az egyszerű kukorica csuhéban meglátni, ami benne rejtőzik. Eszter néni meglátta, hogy sok mindent lehet abból készíteni. Ja, és még egy szempont Eszter nénihez. Úgy tudom, volt munkahelye a kommunizmus alatt, de azért, ha nem tévedek, megmaradt mindvégig igazi gazdaembernek. De milyen gazda volt ő? Hát olyan, aki hetven évesen elvégezte a református hitoktató szakot. * Közben elolvastam az Eszter néniről szóló könyv kéziratát. Érdekes, értékes. Nagyon sok új volt benne. Kevésszer ugyan, de volt egy-két dolog, amire olvasás közben jöttem rá, hogy én is tudtam róla. Hasznos a lelki emberekről könyvet írni, mert olvasóit tanítja, eggyel több jó példát láthatunk magunk előtt. Ugyanakkor

107

helytelen lépéseik is tanítanak minket, sőt, így teljes a kép, hiszen az Írások sem tökéletes személyekről szólnak. Amikor Damásdi Dénes ki akart lépni a református egyházból, Esztike néni volt az, aki igen kemény hangon megfeddte ezért. Ez is Eszter néni, és nem a rossz oldala.

Hajagosné Orosz Erika Ha Eszter nénit meglátom, mindig az jut eszembe, hogy valahogy így nézhetett ki Anna prófétanő is, akiről Lukács evangéliumában olvasunk, hogy „böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.” Valahogy ez lengi körül Eszter nénit, és szinte angyali szépséget ad lényének. Határtalan bölcsessége és ereje van, ami nem emberektől származik, hanem az Élő Úrtól. De jó lenne leülni a lábaihoz, és hallgatni tanácsait, visszaemlékezéseit!

Hégely Ferencné Esztike nénivel kapcsolatban most két kép rajzolódik ki előttem. Reá könnyű emlékezni, mert az egész lényéből a szeretet árad. Előttem van, ahogy kerékpáron érkezik az Örömhír Alapítványhoz, mosolyogva, ez olyan természetes volt, a szívéből fakadt. A másik kép is hasonló élménnyel tölt el. Amikor mentem a Joppéba – mert így nevezték el azt a helyet, ahonnan nagyon sok adományt osztott szét az alapítvány –, ott is hasonlót éltem át. Nem beszéltünk, de ami áradt belőle, az a mennyei szeretetet sugározta. Köszönöm szépen, amit a mosolya által nyújtott nekem, és nagyon sok embernek még rajtam kívül. Pecznyik Pál versével szeretném köszönteni Esztike nénit. „Ha a szíved tiszta belül, arcodra szent mosoly terül. S mint napsugárt az ablakon, láthatod azt az arcokon. Ha Jézus szent mosolyt fakaszt, 108

a halál sem törli le azt. Mert a mosoly, ha tiszta, szent, folytatódik majd odafent!”

Kemenes Zoltán Amikor szól, egyenes és tiszta beszéd jön ki a szájából, mint akinek minden útja egyenes. Egy összejövetelen egy mozgásában korlátozott idős néni szívében az volt, hogy leborulna az Úr előtt, és Eszter néni tette meg helyette, hátán viselve a testvérnő kezét. Egy alkalmon azokért imádkozott, akik előrementek megújulási vággyal a szívükben, és mindannyiunknak prófétai üzenettel szolgált. Hozzám a Dániel könyvéből szólt bátorító szavakat. Egy évvel ezelőtt egyenesen megkérdezett, hogy mit döntöttem a szívemben Virággal kapcsolatban, mert ha én már döntöttem, akkor ő már nem imádkozik ellenkező szándékkal. Jólesett a nyíltsága.

Surányi Józsefné Eszter nénit akkor ismertem meg, amikor az Örömhír Alapítvány már megkezdte működését. Ez az alapítvány nekünk családi kötődés, mivel szüleink alapították. Ahhoz azonban, hogy működni tudjon – különösen a kezdetekben – sok mindenre szükség volt, például a segély anyagoknak raktározási helyre. Itt lép be emlékeimbe az áldozatkész Eszter néni, aki felajánlotta házának egy részét raktárnak, ez kibeszélhetetlenül nagy segítség volt, mert tudtuk, hogy itt minden rendben és biztonságban lesz. Szeretettel fogadta a segélyszállítmányokkal megrakott autókat. Ezután pedig azokat is – és sokan voltak –, akik a segélycsomagokért érkeztek. Mindenkihez volt kedves szava, békességet sugárzott jelenléte. Nagyon nagyra értékelem önfeláldozó szolgálatát, alázatát.

109

Kulcsár Éva Aczél Eszter nénit az Örömhír Közösségben ismertem meg Orgoványon. Gyülekezeti alkalmakon szoktunk találkozni. Ha nem is beszélgetünk mindig, általában üdvözöljük egymást. „Te Ladánybenéről vagy!? Áldjon meg az Úr!” – köszöntött nemegyszer. Kedves, aranyos néni, akinek mindenkihez van egy-egy kedves szava. Csodálatraméltó, hogy idős kora ellenére nem az otthon ülést választja, nem a maga bajával van elfoglalva (pedig biztosan neki is van), hanem részt vesz az alkalmakon, és bizonyságtételeivel erősíti, buzdítja a közösség tagjait. A reformátusoknál voltam és jövök ide is, mert szeretek itt lenni köztetek – szokta mondani. Legutóbb akkor találkoztunk Orgoványon, amikor a Blythswood Care skóciai segélyszervezettől vendégek voltak. A művelődési házban rendezett találkozón én is mikrofonhoz léptem. Más irányú elfoglaltságom miatt nem igazán tudtam „felkészülni”, ráhangolódni arra, amit mondok, ezért a találkozó délelőttjén otthon leírtam gondolataimat a bibliai igeversekkel együtt. A mikrofonhoz a papírral a kezemben léptem. Az adakozásról, az adás öröméről beszéltem. Amikor a helyemre visszatértem, akkor láttam meg Eszter nénit, ott talált ülőhelyet a közelemben. „Te Ladánybenéről vagy!? Add csak ide a papírt, ami a kezedben van! Nem hallottam jól mindent, amit mondtál, és otthon el akarom olvasni” – mondta. Átadtam a papírt és Eszter néni köszönettel nyugtázta. Másnap, vasárnap is elmentem Orgoványra. Sokan voltunk, Eszter néni is jött. Többen tettek bizonyságot és szóltak az Örömhír Alapítványhoz fűződő kapcsolatukról. Károly Eszter nénit is hívta a mikrofonhoz. Ő volt akkor az utolsó bizonyságtevő. A reformátusoktól jövök, ahol keresztelő volt – mondta. Ott is elmondtam és elmondom nektek is: Isten szeret, téged is, téged is, Isten szeret benneteket, mindenkit szeret – mondta. Ezt a mondatot, mintegy útravalót magammal hoztam, és gyakran eszembe jut. Eszter nénit biztosan nagyon szereti Isten. Áldásként hosszú és tartalmas élettel ajándékozta meg. Éltesse is még sokáig az őt tisztelők és szeretők örömére jó erőben és egészségben!

110

Baranyay Irén Eszter királynő történetét nagyon szeretem, aki minden körülmény között az Urat szolgálta népe javára. Aki ezt a nevet kapja, és ismeri a történetet, bizonyos, hogy hasonló életvitelt követ. Eszti nénivel kapcsolatban még egy bibliai asszony jött elém az első találkozás alkalmával. Anna! Aki a templomban szolgált évtizedeken át, aki hálát adott a Messiásért, és szólott felőle mindazoknak, akik a Messiást várták /Lk 2:36,38/. Már nem tudom pontosan, hány évvel ezelőtt találkoztam először Eszti nénivel, de arra emlékszem, hogy Emmausban, a református üdülőben voltunk együtt. Az egy hetes csendes alkalmat a sárbogárdi Szabó Imre és felesége, Éva néni szervezte és vezette. Istentől megáldott drága eszközei ők az Úrnak, akik a tiszta Igéhez ragaszkodnak. Évről-évre sok áldást nyertünk. Ott – talán – egy nyolcfekhelyes szobában, vele együtt voltam elszállásolva. Láttam, ahogy kúszik fel a létrán emeleti fekhelyére. És akik egy Lélek által itattak meg, azok azonnal találkoznak Szellemben. A korai imaórán mindig ott volt, hol egyik, hol másik testvérrel ment, vagy jött ki az imádkozás helyéről. Mindannyiunknak fontos volt, hogy itt van Eszter néni, Eszter néni jön, mert éreztük azt az erőt, amit sohasem tulajdonított magának, a kapott talentumokat Isten dicsőségére alkalmazta. Bizony, akkor még nem vonatkozott rá az az Ige, hogy a cserépedényben hatalmas erő van, mivel akkor még fizikailag is erős volt. Ő sem tartotta zsákmánynak, amit kapott és a „hozzávaló kegyelem” nem volt hiábavaló az Úrban. Később Orgoványon találkoztam, illetve az Örömhír Alapítvány jánoshalmi konferenciáján. Mivel Ficsor testvértől többször kaptam meghívást, nem emlékszem melyik évben volt, hogy az Úrtól úgy kaptam „menj el.” És nem bántam meg. Van egy Ige, ami azt bizonyítja, hogy Isten dolgai megbánhatatlanok. Hálás vagyok az Úrnak, hogy engedelmes voltam. Nagy öröm volt itt találkozni, és ez kölcsönös volt, mindenki örült a másiknak. Eszter néni egy beszélgetés alkalmával megkérdezte tőlem: –Te Baranyay Mihály lelkésznek vagy a lánya? Én ismertem őt. Rácsodálkozva igennel válaszoltam, de vissza is kérdeztem. – 111

Honnan ismered, hiszen édesapám nagyon régen (1926-36-ig) volt Kiskőrös és környéke lelkipásztora. – Igen, hallottam többször prédikálni – válaszolt. Egész fiatal lehetett Eszter néni, hiszen nálam nem sokkal idősebb. Eszti néni hordozza az Úr dicsőségét. Aki vele találkozik, várja a következő találkozást. Nem gyakran, de ha egy-egy alkalommal elhozzák Jánoshalmára, micsoda öröm megfürödni az Ő szeretetében, imádságában megerősödni. Hiszem, hogy kedves zsoltára, a 91. Isten ajándéka Ő még közöttünk, hosszú ideig. Számomra az egy nagy bizonyosság, hogy Krisztusban nincs görög, nincs zsidó. Akik egy Szellem által élnek, elmondhatják, Krisztus szerelme szorongat bennünket, és csontjainkba rekesztett tűz által szolgálunk az Úrnak az Ő dicsőségére, a lelkek üdvére. Ebben a sorban Eszter néni zászlóvivő, ezért tudom, Ő is így vallja: „Tiéd a dicsőség, az imádat. Felemeljük kezeinket és dicsérjük Szent Neved, Mert Ő hatalmas, keze nagy csodákat tesz. Vele senki nem ér fel, Ő hatalmas.”

Patai Klaudia Eszter néni kedves, idős református asszony. Vasárnaponként nem a mi gyülekezetünkbe jár, hanem a templomba megy. Így is hetente három alkalommal közöttünk lehet. Szolgálatra kész – kocsival rendelkező – személyek hozzák el közösségünkbe, ahol aktív résztvevője az alkalmaknak. Mindig kész arra, hogy jöjjön, és mindig vannak készszívű kocsisok, akik érte mennek. Nagyon ritkán még ma is megtörténik, hogy botjára támaszkodva elsétál. Szombat délelőtt – a közösség részére összeállított virágért – el szoktam menni. Amikor sok virág van a kertjében, nagy csokrot ad, általában egy nagyot és egy kisebbet. Mire a virágért megyek, azok mindig készen vannak. Egy alkalommal előfordult, hogy kicsit előbb mentem, így láthattam, milyen gondossággal, szeretettel állítja össze a csokrokat. Még arra is gondol, hogy ne legyen vizes a kezem, újságpapírt tesz a virágok szárára. Amikor odaérkezem hozzá, barátságosan megszólít: – Na mit hoztál ma kedvesem? Ez azt jelenti, hogy melyik bibliaverset mondom el neki. 112

A virágcsokor mellé mindig – egy kristálycukros zacskóba – készít valami édességet, hogy megajándékozzon engem is. Alma mindig van a csomagban. Arra már rájöttem, nagyon szereti a gyerekeket, szép hangja van és tisztaszívű, hívő ember.

Benkő István Eszter nénit nagyon aranyos néninek ismertem meg. Aczél, ahogy a neve is: kitartó a hitben és a szolgálatban.

Kurucz Sára Van egyetlen emlékem Eszter néniről, ami számomra feledhetetlenül tanulságos volt, de azt hiszem, túl diszkrét ahhoz, hogy közzé tétessék. Egyszer szólt nekem Eszter néni – akit mint női "pátriárkát" tiszteltem –, hogy szeretne velem beszélni négyszemközt. No, gondoltam, biztos lát bennem valamit, ami nem illik az Úrhoz, így kissé szorongva mentem vele beszélgetni. Legnagyobb meglepetésemre egy kísértését vallotta meg nekem, amivel nehezen birkózik, mondta, és kért, hogy imádkozzam érte... Bennem az Eszter néni iránt még nagyobb lett a tisztelet a tiszta szívre való igaz törekvése miatt.

Chris Bull Esther is the perfect example of someone that is never too old to learn. She always asks good questions. Eszter tökéletes példája azon embernek, aki sosem túl öreg a tanulásra. Mindig jó kérdéseket tesz fel.

Andy Bull I always enjoy visiting or meeting with Esther. She can, almost at the same time, throw out a challenge as to the depth of my 113

commitment to Jesus and yet radiate the peace of God which is hugely comforting. Mindig élvezem az Eszterrel való találkozást, szeretem meglátogatni őt. Ő az a személy, aki Jézus iránti odaszánásom mélységeit érintő kihívásokat tesz elém, ugyanakkor Isten békességét sugározza, ami nekem óriási vigasz.

Jim és Gaynor Thank you for the news about Esther's birthday. I am sure she has many interesting stories to tell about her life. Perhaps you can help her to write a book! We both have lovely memories of Esther. When we visit the Good News Foundation and come to the Club she always greets us with a beautiful smile and it is always a good feeling for us to see a familiar face amongst the people. She comes over to us and kisses us and shows in her face that she is pleased to see us. We have been to her home and seen her lovely garden and we had a great sense of „belonging" in Hungary when we visited the market and saw her selling her flowers and she gave us a wave! Jim remembers the visit we made when there were local celebrations being held to mark the 50th anniversary of the railway in Orgovany. Esther was there in her uniform as she had worked for the railway company. I remember coming to a prayer meeting and she knelt before me and prayed for me. She taught me so much in that action about humility and having a servant heart. She is so precious. We hope she has a wonderful celebration! Thank you for asking for our comments so that we can be part of it from Brecon. Köszönöm az Eszter néni születésnapjáról szóló sorokat. Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes történetet tudna mesélni életéről. Talán segíthetnél neki egy könyvet írni! Mindkettőnknek nagyon kedves emlékei vannak Eszter néniről. Valahányszor meglátogatjuk az Örömhír Alapítványt és a klubba belépünk, ő gyönyörű mosollyal üdvözöl minket, és mindig jó érzés számunkra egy ismerős arcot látni az emberek között. Odajön hozzánk, megcsókol, és az arcán mindig látszik, hogy örül nekünk. 114

Voltunk nála, és láttuk a szép kertjét, és amikor a piacon voltunk, ahol a virágait árulta és minket látva integetett nekünk, ez azt az érzést adta, hogy mi is Magyarországhoz „tartozunk”! Jim emlékszik még arra a látogatásunkra, amikor Orgoványon a vasút lefektetésének 50. évfordulóját ünnepelték, melyen Eszter néni uniformisban vett részt, mivel a vasútnál dolgozott. Emlékszem egy ima-összejövetelre, ahol előttem térdelt és értem imádkozott. Sokat tanított nekem ezáltal az alázatról és szolgáló szívről. Olyan drága ő! Reméljük, csodálatos ünnepe lesz! Köszönjük a kérést, hogy írjunk a vele kapcsolatos élményeinkről – így mi is részesei lehetünk az ünnepnek innen Breconból.

Szalontai Zsuzsa Sokat gondolkoztam, mit is írjak le személyéről, hisz többen is írtak róla, így csak rövid, de életemnek meghatározó mozzanataiból emelek ki néhány eseményt, azt, hogy nekem mit jelentett és jelent az ő személye. Azt gondolom, a legfontosabb, hogy mennyire közel áll hozzám, az mutatja, hogy amikor apuka hazament, a temetésén megkértem Eszter nénit, legyen velem, mellettem. Közel állt hozzám minden tekintetben, olyan volt, mint egy pótanyuka, akivel mindent megbeszélhettem, és együtt vihettük oda a trónhoz, az Atya lábai elé. Bár ritkán találkozunk, most is így van. Sok közös „istenélményünk” van, de a kezdetekre is emlékszem, amikor még kikerültem, menekültem előle (gondolom, nem én voltam az egyetlen). Nem bírtam elviselni megtérésem előtt, hogy állandóan Istenről, Jézusról akart csak beszélgetni a maga stílusában. Akkor még nem fedeztem fel benne azt a krisztusi megértő, elfogadó szeretetet, amiért később nagyon hálás lettem, és vagyok ma is. Ő volt jelen, mint bába, az újjászületésemkor, majd lelki gyermekké válásomkor segédkezett, egészen elkísért a hitben felnőtté válásomig. Egyszóval meghatározója volt családunk, és személyes életemnek. Természetesen voltak nézetkülönbségek is köztünk, vagy olyan területei az életemnek, amelyekben nem kellett volna „intézkednie”, gyakorolni kellett időnként egymás felé a türelmet, és a megbocsátást. 115

Évekig közösen szolgáltunk, konferenciákat szerveztünk (először azt sem tudtam, mi lesz ezekből, de Isten látta a célt, és mellénk állt). Közösen éltünk át megtéréseket, szabadulásokat, imádkoztunk a Szent Szellem kitöltéséért másokkal. Együtt imádtuk, dicsőítettük Őt, a Bárányt, és örvendeztünk a Szent Szellem jelenlétének, ajándékainak. Most mégse erről az oldaláról kívánok írni, hanem a vidám, nevető Eszter néniről. Úgy gondolkoztam anno, hogy a hívő ember komoly, van egy jellemző magatartásforma, amibe a jókedv nem fér bele (nem a hívő öröméről beszélek). Ezért is csak öregkorban akartam megtérni, még jó, hogy Isten másként gondolta. Át kellett élnem: a humor, a derű Isten királyságához tartozik, és ezt nagyon élvezem. Természetes módon megélni a királyságot ajándék! Két egészen hétköznapi eseményt írok le, amelyek ha eszembe jutnak, ennyi idő után is nevetek rajta, és remélem, ha Eszter néni olvassa, ő is mosolyra fakad. Vidéki meghívásunk volt, és hárman, Eszter néni, húgom és én vonatra ültünk. Átszállásos út volt, de lekéstük a csatlakozást, mert Eszter néni (ő intézte vasutas lévén a menetrendi ügyeket) elnézte az időt. Ha jól emlékszem, hajnal volt. Az első ijedtségen átesve, érdeklődni kezdtünk a helységben (túl sok emberrel nem találkoztunk), hol találhatunk autós embert, hisz akkor még nem volt ennyi autó. Végre találtunk egy személyt, aki vállalta. Elindultunk a vonat után, hogy valamelyik állomáshelyen utolérjük. Bemutatkozott nekünk, de zavarunkban nem figyeltünk. Nehézkesen indult a beszélgetés. Eszter néni látva az autós rossz kedvét, kedvesen meg akarta szólítani. – Hogy szólíthatom, kedves? Mondjuk, a férfit Nagy Jánosnak hívták. – Bárhogy, ahogy tetszik. Azt gondolta, mindegy, hogy vezeték-, vagy keresztnév szerint. – Kedves Lajos… – kezdte Eszter néni. Nos, az autós egy kicsit meglepődött, de utána ő is nevetésbe fogott. Erre nem számított, amikor azt mondta bárhogy. Oda lett a fáradtság és a nyomott hangulat. Elértük a vonatot a következő megállóban, és vidám nevetéssel folytattuk utunkat. A legjobb az volt, ahogy Eszter néni is hangosan, felszabadultan nevetett. Nagyon jó együtt nevetni a testvérekkel, igazán egészséges, felszabadító érzés.

116

A másik történeten sokat töprengtem, hogy leírhatom-e, nehogy valakit megbotránkoztassak, mert azt nem szeretném. Ritkán, de azért időszakonként úrvacsoráztunk Eszter néni házában. Ez a vasárnap délután is egy ilyen alkalom volt. Bűnbánatot tartottunk, nem úgy általánosságban, hanem hagytuk, hogy a Szent Szellem felhozza a bűnöket, mulasztásokat. Azokat letettük, bocsánatot kértünk és nyertünk Atyánktól. Az Ő jelenléte olyan észrevehető volt, hogy úrvacsorával akartuk befejezni az alkalmat. Minden rendben ment egészen a borig. Ott történt valami, ami megváltoztatta az egész délután érzéseit. Először én ittam a borból, és úgy megdöbbentem, hogy azt se tudtam, hogyan viselkedjek, de illő módon visszaültem a helyemre, csak minden ájtatosság megszűnt bennem. Méregerős ecet íze volt. Felnéztem az utánam jövő sógoromra, azt láttam, ő is megrázkódik, és mintha rángatózna. Nos, tovább nem tudtam visszafogni magam, kitört belőlem az egészséges ember kacagása. Ő is örült, hogy kiengedhette magából derültségét. Ekkor elmondtuk, miért van jókedvünk, a többiek már ennek tudatában vették magukhoz a bort. Kegyességünk átment önfeledt nevetésbe. Eszter néni nem tudta, milyen régi a bor. Utána még dicsőítő énekeket énekeltünk örömmel és vidáman. Eszter néni, összecsapva kezeit, neki-nekidőlve tudott őszintén, gyermeki szívvel nevetni. Remélem, még ma is tud. Sok mindent írhatnék, nagy és felemelő dolgokat, de azt mások biztos megteszik. Nem írtam még a hűségéről, gyöngéd, féltő szeretetéről, amiket megtapasztaltam. Nem dicshimnuszt akarok zengeni, hisz negatív tulajdonságai is vannak, de teljes szívemmel szeretem. Fontos helyet töltött és tölt be ma is életemben, sok jó rajta keresztül jutott el hozzám. Isten jó eszköze volt az életemben, amiért hálás vagyok Istennek, de Eszter néninek is, hogy engedelmes volt.

Ficsor Donát Aczél Eszter néni egy fogalom. Nehéz bemutatni őt – ismerni kell. Kisgyerekkoromtól ismerem – már akkor is idősnek számított. Különleges, egyedülálló személyiség. Ha csak egy jellemzőjét említhetném, talán azt mondanám: tiszta. 117

Személyes élményeim vannak vele kapcsolatban. A legelső, amikor szüleink külföldre utaztak 1988-ban, őt kérték meg, hogy jöjjön el az öt gyerekhez, vigyázni ránk. Ott lakott velünk egy hétig. Kisgyerekként néhány nyáron ki-kijutottam az orgoványi piacra. Somogyi Gabi bácsi és Katica gyümölcsöt árultak egy állandó helyen. Majdnem az ő standjuk mellett volt mindig Eszter néni is sok, frissen szedett, gyönyörű virággal. Mindenki számolt vele. Tudták, hogy ott lesz. Gyönyörű kertet művel, amit persze ma már nagyon nehezen bír. De még két évvel ezelőtt is, már akkor jóval túl volt a nyolcvanon, hátrahívott egy alkalommal, hogy szőlőt szeretne adni. Gondoltam, hogy levesz egy-két fürtöt a tőről. Igen ám, de éppen a melléképület tetőjére felfutott szőlőről akart vágni. Uzsgyi – föl a létrán, és már szedte is a fürtöket. Ámultam, bámultam erején és bátorságán. Ha lakására megyek, akkor vagy munkában találom az udvaron, vagy a szobában a Biblia vagy egy könyv mellett. Sokat olvas. A nyári melegekben széles karimájú szalmakalapot visel. A kapu felett egy drót lóg. Ezt megrángatva az ajtó feletti kolomp szólal meg. Ez a csengő áramszünetben is működik, de csak a magasabbak tudják megszólaltatni. Nem nehéz kifogni nála, hogy éppen valaki ott legyen, amikor megérkezel. De ha nincs is, míg te ott vagy, valaki nagy eséllyel jönni fog. Otthona egy nyitott „fogadószoba”. Lelkigondozói iroda. Sok visszajáró páciens „rendelője”. Nagyon szeret adni. Gyümölcsöt, zöldséget, virágot – amije van. De tudom, hogy szeretett unokaöccsét lelkileg és anyagilag is komolyan támogatta, sok munkával szerzett pénzecskéjéből bőven odaszánva. Mit nem adna, ha a fiú a lelkit is úgy elfogadná, mint az anyagit! Némely vendég számára a másik szobából előhozott a saját készítésű csuhébabákból, és olyan nagy örömmel ajándékozta meg őket. Téli estéken a kályha melege mellett sokat készített belőlük, és a soron következő évben elosztogatta. Egyszer végignéztem, hogyan készíti őket. Hatalmas, erős, munkától kérges kezével olyan ügyesen, igényesen formálta a kis bábukat. A rőzsehordó nőtől a gyermekét dajkáló anyán át a délceg, bajszos 118

legényig vagy éppen a paraszt bácsiig mindenféle figurát készített. Igazi népművészet, a lehető legegyszerűbb alapanyagokból. A titok a formáló kézben van. Nagyon szereti a gyerekeket. Igaz, mindenkit szeret, de a gyerekek felé különösen húz a szíve. Tudom róla, hogy fiatal lányként tért meg Jézushoz, és később milyen sok gyermeknek hirdette az Úr Jézus szeretetét egész életén keresztül, és ezt teszi még ma is. Olyan felnőttek, akiket annak idején az ágasegyházi tanyán gyermekként szeretgetett az Úr Jézushoz, még ma is elelmennek hozzá, és kiöntik a szívüket. Otthona sok tévelygő lélek menedékvára. A béke szigete, ahova mindig bekopoghatnak. Eszter néni mindig kész a meghallgatásra és az imádkozásra. Különösen jellemző rá, hogy ha betérsz a házába, nem tudsz onnan úgy kijönni, hogy ne imádkoznátok. Ha véletlen felállsz, és elindulsz, hatalmas, erős kezével megragadja csuklódat, lehúz a székre, és imádságba kezd. Nincs vita. A szoba szent légköre mindenki számára egyértelmű. És jó ott lenni. Jó elcsendesedni, megpihenni. A gyülekezetben végzett szellemi szolgálata is hasonlóan tiszta és határozott. Karakteres fellépésével sok bizonytalan lépést segített felgyorsítani. Olyan vehemenciával tud bátorítani, ami néha már szinte sok – és hányszor láttam már elszomorodni is amiatt, amikor úgy érezte, nem jól csinált valamit. Amikor megtört hangon kérte az Úr bocsánatát azért, hogy valamit elrontott, vagy hogy a saját erejéből tett. Mindig megtalálja az Urat. Ismeri Őt, és nem engedi el. Követi. Ha pedig eltéved, azonnal észreveszi, és visszaszalad az Úr közelébe. Nagyon szereti az áldást. Ha kérhet valamit, majdnem biztos, hogy áldást fog kérni. Hányszor láttam már ilyenkor gyorsan térdre hullani, kezét felemelni, amíg az áldás elhangzott. Nem állítja meg a kor, a lábak gyengesége: még mindig többet térdel legtöbbünknél. Szereti az Urat, és ezt meg is látod rajta. A szem a lélek tükre. Az ő szemében legtöbbször azt az élettel teli, tiszta ragyogást láttam. De megadatott, hogy bensőséges pillanatokban azt is láthattam, hogy mély bánat vagy könny ült a

119

szemére. Tőle azt tanultam, hogy mindennel Jézushoz megy. Mindennel. Tényleg mindennel. Egy alkalommal, amikor hosszan voltunk imaközösségben a szobájában, a végén beszámolt, hogy egy angyalt látott mellettünk. Nem hallotta, hogy bármit is mondott volna, de végig ott állt. Ez olyan csodálatos! Olyan sok lélek menekült már abba a szobába kérdések, félelmek között! Az a szoba egy szentély. Legalábbis akárhányszor én még odamentem, így éreztem. Ott elcsendesül a világ zaja. Lelassul az élet pörgése. Ott megnyílhat a szív. Az egy olyan hely, ahol jelen van Isten Szent Szelleme. Aki akar, találkozhat Vele. Eszter néni szent egyszerűséggel, nyíltsággal, bátorsággal, tisztasággal bánik a vendéggel. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy a maga módján mindig nagy tiszteletet tanúsít mindenki iránt. Megvan az a szellemi fölénye és az a korelőnye Eszter néninek, hogy szinte bárki lép otthonába, azt számon kérje. Igen, szokott számon kérni. Kedvesen, tisztelettel, de bizony nem egyszer elszámoltatott engem is, de tudom, hogy nálam nagyobb és idősebb embereket is. „No, kedves fiatal testvérem, milyen Igét hozott?” – kérdezte gyakran. „Tessék egy picit leülni, kedveském, no, csak egy picit legalább!” Tisztelem őt, és szeretem. De volt idő, amikor bizonyos szinten féltem is tőle, és nem mindig kerestem a vele való találkozást. Ő nagyon rá tudott kérdezni az elevenjére. És bizony, ha valami nincs teljesen a rendjén, akkor van félnivalója az embernek, mert Eszter néninél ez kiderülhet. Ő nagyon határozottan képviseli az egyenes utat. Sokszor hallottam, ahogy nekiszegezi a kérdést valakinek: „Van-e üdvössége?” És ha nemleges választ kap, mindig elszomorodik, és ha lehet, megpróbálja az illetőt megtérésre bírni. Az elvesző lelkek iránti féltő szeretet fűti. Néha erőszakosnak tűnik, de nem egy személy tesz bizonyságot arról, hogy az ő erőszakossága segítette bűnbánatra, megtérésre, szabadulásra, győzelemre. És én tudom, hogy hányszor és hányszor fogja vissza magát, és marad csendben a szólás helyett, mert tudja: nem mondta az Úr, hogy abban az esetben szólaljon meg.

120

Eszembe jut még egy dolog, ami a nevével kapcsolatos. Sokan Esztike néninek szólítják, de ezt nem szereti. Olykor szóvá is teszi. Egyszer kis imacsoportban szólította meg egy fiatal. Alighogy kimondta: „Esztike néni”, még csak esélye sem maradt a következő szó kimondására, mert Eszter néni, mint egy sas csapott le, nagy szeretettel, de nagy nyomatékkal helyesbítve: „E-SZ-T-E-R néni!” Gyülekezeti alkalmakon is felüdítő a jelenléte, és egy-egy hozzászólása. Ahogy a széken ül, nagyon idősen, kicsit hajlottan, ha ránézel, olyan jó érzésed támad. Látszik, hogy milyen fáradt már a teste. Sokszor a szeme is csukva van, de közben szelleme nagyon is éber. Abból tudod meg, amikor megszólal. Rövid, energikus, csattanós hozzászólásai vannak. Ritkán szólal meg, de akkor nagyon nagy hévvel. Felugrik, csillog a szeme, keze a magasba lendül, és úgy dicséri Urát, akit nagyon szeret. Többször hallottam már tőle olyan izzó szenvedéllyel elmondani, amit a gyerekeknek szokott tanítani: „Jézus szeret engem! Jézus szeret téged! Jézus szeret minket!” Ez tölti be életét. Ez az igazi élet. Nincs is értelme máshogy élni. Nagyon szépen ír. Sokszor jegyzetel istentiszteleten is, és otthon is ír. Bibliája a sok használattól kopott, bejáratott, és úgy emlékszem, sok jelöléssel tarkított. Jól ismeri. És előveszi, felolvas belőle úgy, ahogy ő szokott. Öregesen, jól érthetően, tagoltan, közben rád néz, sokatmondón, hiszen neked olvas valamit. Eredeti, és erőteljes. Van benne valami, ami őt „Eszter néni”-vé teszi, ami utánozhatatlanná, és nagyon értékessé teszi. Valami, ami megragadó. Amiért Isten Őt megteremtette és elhívta. Isten szolgája Ő – felém és feléd. Sosem állt rivaldafényben, de a háttérben, csendben, nagyon kitartóan, odaadóan, és sokak felé szolgál. Hűséges, alázatos szolga. Isten kedves gyermeke. Nagy jutalom vár rá a mennyben. Szereti az áldást, és az utol is éri. Áldott lélek. Én is ilyen akarok lenni.

121

Dr. Ujhelyi Mária Imádkozzál és dolgozzál! Eszter néni írása és életvezetése sokat mond ifjúnak, idősnek egyaránt. Valahogy így kellene az úton járni, szépen megöregedni mindnyájunknak, ahogy ő teszi. A munkával kapcsolatos bölcsességeket, sőt parancsolatokat áldott lelki testvérünk, Ficsor Károly összegyűjtötte, kiadta az Elrejtett Kincs sorozat IV. kötetében. Én egy francia aforizma felidézésével teszem hétköznapivá ugyanazt a gondolatot. Röviden: „A munka gyakran boldoggá, és mindig elviselhetővé teszi az életet.” Ebben nőtt fel Eszter, ezt tanulta, ezt kellene – kell próbálni, akarni, ha kell, erőszakolni magunkra Isten segítségével, az Ő útmutatása szerint. Írja és tudjuk, hogy a szentek közössége látogatása, ott az aktív részvétel, az imák és a közbenjáró imák gyönyörűsége is folytonos örömöt ád igaz testvérünk mindennapjainak. Egy okos latin közmondás szerint: „Ora et labora!” Imádkozzál és dolgozzál! Valahogy ilyen sorrendben és ilyen arányban lenne helyes a kettő, ahogy nála látjuk. Mondhatná valaki, hogy az ő korában könnyű szinte éjjel-nappal imádkozni, de napi sok-sok óra munka mellett… Pedig: buszon, vonaton, fizikai, háztartási munka közben, szellemi erőfeszítéseknél és még sok-sok időpontban, legalább egy fohász erejéig, egy köszönő szóval érdemes az Úrhoz fordulni. Kézzelfoghatóbban érezzük meg, tudatosabbá válik bennünk, hogy nem vagyunk egyedül… „Isten velem, kicsoda ellenem?” Magam, igaz, változóan, de általában a negyedrészét se dolgozom annak, amit fiatal koromban. Kicsit közelebb vagyok ugyanis a nyolcvan évhez, mint a hetvenhez. És ez így jó és természetes. El kell fogadni. Saját magunknak és a családnak, a környezetünknek is. Amikor az idős ember elfárad – csak azt ne, ismerős és ismeretlen kortársaim, csak azt ne! –, ne panaszkodjon! Tegye, 122

amire szükség van betegség esetén, kulcsolja össze a munkát már nem – vagy átmenetileg nem – végző két kezét, dicsőítse az Urat, adjon hálát a bűnök bocsánatáért, a sok ajándékért, amit az életben kapott, mondjon hála- és közbenjáró imát. Isten válaszol a buzgó könyörgésre. Eszembe jut, hogy tanítottam a magyar nyelvet kedves lelki testvéremnek, egy amerikai misszionáriusnak, Márknak. Valahányszor vége lett a hosszú tanóráknak, felállva az alacsony pamlagról, deréktapogatás kísérőjeként mondtam, hogy: – Jaj, jaj… Márk még akkor nem tudott sokkal többet magyarul, (én meg semmit angolul), így csak annyit mondott az ő idegen kiejtésével, hogy: – Ném jáj! Azóta sokszor jut eszembe jajgatás helyett, hogy nem, nem és nem jaj! Ezt azért is írtam le, mert szerintem Eszter nénit még senki sem hallotta jajgatni. A szívósságát, a lelki táplálkozás folyamatos igényét és a dologvégzés arányát, azt is nagyon el kell lesni tőle, magunkba építeni. Az Úr ad hozzá erőt, ha kérjük! Magamról ítéltem, amikor kérdeztem tőle: – Ha nem tudsz lehajolni a gyomláláshoz a szép kertedben, mit csinálsz? – Letérdelek. – Ha nem sikerül felállnod a térdepelésből, mit teszel? – Az Úr karja felsegít. – válaszolja meggyőződéssel. Jézus szava engem is sokszor biztatott és Ő mindig megtartotta az ígéretét: „Leányom, a te hited megtartott téged.” Imádkozzál és dolgozzál! Minél kevésbé alkalmas a kezünk a munkára, annál többször kulcsoljuk imára! Amíg Isten ezt is megengedi… Írásaink hőséről, a méltán népszerű, szeretett lelki anyáról egy fájdalmas életepizód idéződik fel bennem. Az egyik kedves szomszédom sokkal fiatalabb volt nálam és már régen halott. Özvegyen élt, két fia, unokái elég ritkán látogatták. Munkája végeztével mindig kiült a tér egy padjára, várva-várva, hogy valakivel beszélgethessen. Hirtelen lett rosszul, már nem lehetett feléleszteni. Eddig sajnos mindennapi a történet. Ám a temetése! Akkor derült ki, mennyi rokona, ismerőse volt, hány embernek van lelkifurdalása miatta, mennyien altatják el a belső – nem így kellett volna – szót drágábbnál drágább, húszasával a koporsóra

123

halmozott koszorúval. Meglepő és a szokásosnál is szomorúbb volt ez a szertartás. Eszter biztosan tudja, nekem is meggyőződésem, hogy a minket hazahívó szó után nemcsak szomorúság követ, hanem a lelki testvérek bizonyossága: az Úr helyet készít az őt szeretők és követők számára. Végezetül hadd köszönjem a Mindenhatónak és áldott testvéremnek, Károlynak, hogy az élő szentet állítja elénk. Ha valaki tamáskodik ennyi szépség olvastán, bízvást menjen el Orgoványra, kopogjon be Eszter néni ajtaján, megnyílik az, és láthatóvá válik, követhető és követendő egy igaz élet, Isten szolgálóleányának mindennapja, Isten bőkezű áldása és kegyelme.

124