Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL Jedna rečenica o tiraniji ONE SENTECE ON TYRANNY
Illyés Gyula EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL Jedna rečenica o tiraniji ONE SENTECE ON TYRANNY
Érd, 2006
Megjelent 2006 októberében, Érden, az 1956-os forradalom és szabadaságharc 50. évfordulóján Szerkesztette: Harmat Béla A borítón Darabont Tamás Vörös Gólem című festmémye A hátsó borítón Marcali Kiss József Mementó 1956 tusrajza A belső illusztrációkat Wegenast Róbert készítette Kiadta: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Felelős kiadó: T. Mészáros András polgármester Tipográfia: M. Nagy Péter Nyomdai előkészítés: Hírözön Bt., Érd Nyomtatás: Typo Radius Bt. ISBN: 963-06-1146-5
A vers 200 soros változata horvát és angol nyelven is
Jedna rečenica o tiraniji
ONE SENTECE ON TYRANNY EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Gdje je tiranija, tu je tiranija ne samo u puščanim cijevima, ne samo u zatvorskim zijevima,
Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben,
Where there’s tyranny, there’s tyranny not only in the gun barrel, not only in the prison cell,
ne samo u sobama gdje priznaju, ne samo u noćima što izdaju vike stražara; gdje je tiranija, tu je tiranija
5
nem csak a vallatószobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van
not only in the torture rooms, not only in the midnight shouts of the guard; there’s tyranny
ne samo u dimno-tamnim optužbama isklupčanim, u priznanjima optuženika, morze-znacima zatvorenika,
10
nemcsak a füst-sötétben gomolygó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében,
not only in the speech of the prosecutor, pouring like dark smoke, in the confessions, in the wall-tapping of prisoners,
ne samo u hladnim odlukama sudaca: kriv je! – osudama; tu je tiranija ne samo u vojničkim ostrugama,
15
nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! – ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan
not only in the judge´s passionless sentence: ’’Guility!” there´s tyranny not only in the martially
20
pattogtatott ,,vigyázz!”-ban, ,,tűz!”-ben, a dobolásban s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,
curt ’’Attention!” and ’’Fire!” and in the drum rolls, and in the way the corpse is dragged into a hole,
u praskavu komandovanju: »Mirno!« – »Pali!« i bubnjanju i u tom kako lešinu vuku u jamu da je mrtvu još tuku,
ne samo u došapnutim pred vratima odškrinutim vijestima uplašenim, prigušenim, zastrašenim,
nemcsak a titkon félig nyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben,
not only in the fearfully whispered secret news through half-opened doors,
ne samo u nom »pst! « i pred usta stavljen prst, gdje je tiranija, tu je tiranija
25
a száj elé kapott ujj ,,pszt”-jében, hogy ne mozdulj, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van
in the finger, dropping in front of the lips, cautioning ’’Ssh!’’ there is tyranny not only in the mask-like expression
30
nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban,
firmly set like iron bars, and in the mute screams of pain within these bars,
ne samo u rešetkastim izrazima lica tmastim, za tim rešetkama nijemim jaucima zatomljenim,
u pljusku suza bez glasa što tišinu ustalasa — pa raste zlom nesmirenim u zjenama raširenim,
35
a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, táguló szembogárban,
in the shower of silent tears pouring from horror-widened eyes;
u buci kad motor klizne u noći pa tiho zvizne i u tome: pred kapijom stade – kome?
40
az van az éjben halkan sikló gépkocsizajban, meg abban, megállt a kapualjban;
in the sound of the car gliding softly in the night and in the way it stops at the gate;
abban, ahogy a ,,halló” közben – érzed – a kagyló csöndjén keresztül figyel egy idegen fül;
in the silence when you feel: a strange ear listens on the phone when you say: ’’Hello”;
u tom kad uz »Halo« s žice osjećaš kroz slušalice tišinu: netko te čuje, strano uho prisluškuje;
i vezan ne samo žicom telefona mučiš se, sapet poput Laokona: u vlaku, avionu, na šinama, u gužvi, na dnu, u visinama,
45
nemcsak a telefondrót közt vergődsz így Laokoon-mód: vonat, repülő, sínpár, gúzsbog, kötélszár,
not only the telephone wire is a Laocoön mire: trains, planes, railroads are fetters and tie-ropes;
jer je tiranija ne samo u krutom stajanju u zvonkom »Živio!«, klicanju »Hura!«, ne samo u pjevanju,
50
mert zsarnokság van, nemcsak a talpra álltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben,
there is tyranny not only in the cheers of man upstanding who cry ’’Hurrah!” and sing, not only in the tirelessly clapping palms,
55
az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, az operában, a trombitákban,
in operas, in trumpets, in the braggart statues of tyrants on the street corners just as mendaciously loud,
neumornom pljeskanju dlanova na priredbama, ne samo u operama, trubama i nevjerama,
ona je na ulicama u jednako preglasnome veselom i turobnome spomeniku kamenome,
60
ott van az utca sarkán az éppoly harsány – vígan vagy kongó zordan feszülő kőszoborban,
in the bright colors of galleries, in every picture-frame, even in the painter’s brush;
ona je u dvoranama sjajnim, na svim izložbama, u svakom okviru zlatnu, već u kistu, već u platnu,
az van a derűtelten tarkálló képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben;
because where there’s tyranny, it’s there in actual presence in everything, in the way not even your god was in olden times;
65
mert a zsarnokság ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy a régi istened sem;
there’s tyranny in the nursey schools, in paternal advice, in the mother’s smile,
jer je tiranija okrutna prisutna u svemu svega tvog više neg drevni bog;
11
jer je tiranija s nama u jaslicama, u očevim savjetima, u majčinim osmijesima,
70
mert zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában,
in the way a child stammers to a stranger, in the way you look around before you whisper;
u tom, kako dijete snuje da pred strancem zamuckuje, kako ti prije šapata osvrćeš se na sva vrata;
75
abban, ahogy a gyermek dadog az idegennek, ahogy, mielőtt súgtál, hátrafordultál,
not only in the barbed wire, not only on the bookshelves, but worse than barbed wire: in the paralyzing slogans;
80
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál is jobban bénító szólamokban;
it is there in the goodbye kiss, in the way the wife says: ’’When will you be home, dear?’’
ne samo u žici bodljikavoj, ne samo u knjizi sumnjičavoj, u riječima što jače stežu, nego kad te žicom vežu,
12
ona je na svakom uranku, u poljupcu na rastanku, kad žene glas te blagi pita: vraćaš se, dragi?
az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jösz haza, kedves,
in the ’’How are you’s?’’ repeated so automatically on the streets, in the sudden loosening of the grip of a handshake,
kad se javljaš na ulici sa – kako si? – po navici, i u naglom umekšanju stisaka pri rukovanju,
85
az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban,
in the way your lover’s face freezes, because tyranny in there in the amorous trysts,
90
ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban,
not only in torturous interrogations, it is there in love confessions, in the sweet drunkennes of words like a dead fly in the wine
u tome, kako se trzne lice Ijubovce i smrzne, jer ona već je tamo u onom – nemaš kamo,
13
ne samo u saslušanju, i u tvome je priznanju, u zanosu riječi finu, kao muhe strv u vinu,
95
nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szómámorban, mint légydög a borodban,
for not even in your dreams are you alone, it is there in the bridal bed and before it, in the dawning desire
jer ni u snu, znam nisi više sam, bračni je krevet pod njenom vlasti, čak prije njega već je u strasti,
100
mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban,
because you only believe beautiful what once has already belonged to the tyrant, you have slept with him when you thoght you were embracing your true love;
mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,
in plate and in glass, it is there in your nose, your mouth, in daylight and darkness, outdoors an inside
od lijepa za te tek ono je ostalo, što jednom njezino već je postalo, s njome si ležeć ogolio, a vjerovao si ti da si volio;
15
u tanjuru, čaši, svud je ima, u nosu ti ona, u ustima, u svjetlosti i u mraku, u sobi je i u zraku,
105
tányérban és pohárban, az van az orrban-szájban, világban és homályban, szabadban és szobádban,
as if windows were open and the stench of death flooded in, as if in the house there was a leak of gas;
ko da kroz prozor otvoren ulazi smrad njezin rastvoren, ko da u kući smradni zijev plin pušta svud raspukla cijev,
110
mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van,
if you talk to yourself, it is tyranny that questions you, even in your imagination you are not free of it;
115
ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független,
above you the Milky Way’s different, too: it’s a border zone where the light sweeps, a mine field; and every star is a spy hole;
kad sam sa sobom razgovaraš, njoj, tiraniji, odgovaraš, čak i maštu ona briše, neovisan nisi više,
16
čak je Mliječni Put gore bijeli granična nit gdje sjaj se dijeli, il minsko polje; zvijezde brode ko prozori što sve uhode,
120
fönt a Tejút is már más; határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak,
the swarming heavenly tent is a monstrous forced-labor camp; for tyranny speaks out of fever, out of the peal of bells,
razigran nebeski šator radni je logor i zavor, jer tiranija zbori iz zvonjave zvona, groznice što gori,
a nyüzsgő égi sátor egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,
out of the priest in the confessional, from the sermon; church, parliament, torture-chamber are all theatrical stages;
125
a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad, megannyi színpad;
open and close your eyes: tyranny stares at you; like a sickness it stays with you like memory;
iz popa kome se ispovijeda, iz onog što nam on propovijeda, crkva, parlament, mučilišta, sve su to njena tek kazališta;
17
oku se zatvoriti ne da, svud ona na tebe gleda, ko bolest il kao sjena s tobom je, ko uspomena;
130
hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék,
in the train’s wheels you can hear it, ’’You’re a slave, you’re a slave” it repeats; on a mountain or beside a lake that is what you breathe;
točkovi vlaka škripom ti javljaju: ti rob si, rob si, stalno ponavljaju; na planini, uz jezera to udišeš, svud te tjera,
135
vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tavak mellett be ezt lehelled;
lightning flashes: it is this that’s present in every startling noise and light, in the missing heartbeat;
140
cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, szív-hökkenésben;
in tranquility: the boredom of shackles, in pouring rain: bars that reach up the sky;
u cik-caku munje prasne nečekano plane-gasne, ona je u buci, sjaju, čak u srca otkucaju;
19
ona je u miru rokova, dosadi okova, u pljuscima koji s kišom nas vežu, u rešetkama što do neba sežu,
a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a záporzuhogásban, ez égig érő rácsban,
in falling snow: white like the prison wall; it looks at you out of your dog’s eyes,
u sniježenju što zabijeli ćelije zid cijeli, ona te gleda zla kroz oči vjernog psa
145
a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át,
and because it’s there in every goal, it is part of your tomorrow, your thoughts, your every move;
150
s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban;
like a river in it’s bed you follow and you create it; no use trying to flee: it looks at you from the mirror,
i zato, što u svaki cilj ti se utra, ona je i u tvom sutra, u svake misli tvoje letu i u svakom je tvom pokretu,
20
ko voda korito, ti je paraš, slijediš je i stalno stvaraš, pobjeći iz svoga kruga ne da, iz zrcala te ona gleda,
155
mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből,
it waches you, you would run in vain, you’re both the prisoner and the jailer; into the tang of your tobacco, into the fabric of your clothes
ona uhađa, svud je voditelj, zarobljenik si i – zarobitelj; u miris duhana, jela, u sukno tvog odijela
160
ő les, hiába futnál, fogoly vagy, s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába
it seeps in, etches in like acid down to your marrow; you would like to think yet no idea only tyranny’s idea comes to your mind
beivódik, evődik velődig; töprengnél, de eszmét tőle fogan csak elméd,
you would like to look but you see only what tyranny creates like magic in front of you,
upija se, tu se drži do srži prži, trgnuo bi se, al misli šum tek od nje prima tvoj um,
21
gledao bi, al vidiš tek ono što njen ti vrač pred oči je sklono i svud te plamen kružeć opsjedne ko požar šume iz šibice jedne,
165
néznél, de csak azt látod, amit ő eléd varázsolt, s már körben lángol erdőtűz gyufaszálból,
and already there is a circle of flames, a forest fire made of match sticks
jer kada si je zbacio, ti nju nisi i zgazio, pa sada na te motri svuda, u tvornici, domu, nemaš kuda
170
mert mikor ledobtad, el nem tapodtad; így rád is ő vigyáz már gyárban, mezőn, a háznál;
because when you dropped one, you didn’t crush it; and thus it guards you now, in the factory, in the field, in the house;
175
s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
and you no longer feel what it is to live, what is meat and bread, what it is to love, to desire, to stretch out your arms;
i ne osjećaš više šta je duh, šta život, meso, šta je kruh, šta je to ljubav, osjećaj, želja i ruku zagrljaj,
22
okove tako slugan bijedno sam svoje nosi i kuje ujedno; kad jedeš, njoj ugađaš, sinove za nju rađaš,
180
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, fiad neki nemzed;
thus the slave himself forges and bears his own shackles; your nourish tyranny when you eat, you beget your child for it;
gdje je tiranija velika svak je u lancu tek karika, iz tebe bazdi, klija i sam si – tiranija;
hol zsarnokság van: mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;
where there’s tyranny everyone is a link in the chain; it stinks and pours out of you, you yourself are tyranny
185
mert már miattad dermed dacba a gyermek, s lesz az öledben ringó feleség ringyó;
making your child hardened and spiteful and your wife in your lap a slut;
jer se već rad tebe ukoči dijete, u prkos ustoboči, i u tvom krilu uljuljana supruga drolja postaje strana;
23
svi tako kroz sunčan dan lijepi bazamo ko po mraku slijepi i vrpoljimo se u našem darmaru, ma pobjegli od nje čak u Saharu,
190
vakondként napsütésben így járunk vaksötétben s feszengünk kamarában futva bár Szaharában;
like moles in the sunshine we walk in the dark, we are cramped in a chamber even when running the wide Sahara;
jer gdje je tiranija, tamo je stud i sve je tamo uzalud, pa i ova pjesma zacijelo i bilo kakvo drugo djelo,
195
mert ahol zsarnokság van, minden hiában, e dal is, az ilyen hű, akármilyen mű,
because where there’s tyranny all is in vain, even this song, however faithful, whatever work you create;
200
mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.
for it stands in advance at your grave, it tells you who you have been – even your dust serves tyranny.
jer tiranija stoji ko zloba uza te, živog mrca bez groba, i za te zbori, kroza te tuži, njoj čak i prah tvoj služi.
25
A verset horvát nyelvre fordította: Enver čolaković
Preveo: Enver čolaković
Nagy Károly angol nyelvű fordítása készült a magyar forradalom alatt megjelent Irodalmi Újság 1956. november 2. számának első, 183 soros eredeti magyar nyelvű, és a 200 soros vers első megjelenése (Ilyés Gyula: Poezija, Mladost, Zagreb, 1971 és Péter László: Párhuzamos verselemzés, Tiszatáj, Szeged, 1987/5.) alapján. (1951, 1971)
Translated by Károly Nagy from the 183-line Hungarien original first published during the Hungarian Revolution in Irodalmi Újság, November 2, 1956, and from the 200-line Hungarian original first, published in Illyés, Gyula: Poezija, Mladost, Zagreb, 1971, and in Péter, László: ”Párhuzamos veselemzés”, Tiszatáj, Szeged, 1987/5.)
26
HARMAT BÉLA Kétszáz sor a zsarnokságról
Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számában jelent meg 1950. évi keltezéssel. Ez a közlés vált közismertté, ez terjedt el, ezt vették át a későbbi publikációk, ezt hagyta ránk örökül saját hangján a költő. Kötetben csak halála után, 1986-ban, Menet a ködben címűben jelenhetett meg a „Kötetben meg nem jelent versek” között.
Biblioteka Orion kétnyelvű sorozatában tette közzé 1971-ben Enver čolaković fordításában és utószavával. Harminc verset tartalmaz; nem antológia, tehát Illyés önálló köteteként kell számon tartanunk, még, ha nem Magyarországon jelent is meg. Bár e vers nem szerepel a költő maga válogatta Konok kikelet című kötetében, alig hihető, hogy az itthon harminc évig nyomtatásban meg nem jelent verse Zágrábban a tudta, hozzájárulása nélkül jelent volna meg. Ráadásul: nem az 1956-i közlést vették át, hanem kéziratból adták ki. Erre hívtam föl a figyelmet a Magyar Nemzet 1987. június 17-i számában, megjegyezve, hogy a lényeges különbségek föltárása már filológusok és irodalomtörténészek
1. Az életmű sajtó alá rendezőjének, Domokos Mátyásnak is elkerülte a figyelmét, hogy Illyés önálló kötetében korábban is megjelent. Ezt Poezija (Versek) címmel a zágrábi Mladost Kiadó
27
28
dolga. Az Irodalmi Újságban és a Menet a ködben című kötetben olvasható változat ugyanis (egy helyesírási hiba kijavítását és öt írásjel módosítását nem számítva) szóról szóra megegyezik. (Ezért a továbbiakban e két közlés között nem is teszünk különbséget.) E szerint az 1956-ban megjelent változat 183 sorból áll: 44 szakasz 4 soros, 1 szakasz 3 soros, 2 szakasz 2 soros. Az 1971ben Zágrábban megjelent variáns viszont 200 sor terjedelmű, és mind az 50 szakasz pontosan 4 soros. Ez az újabb megjelenés a 17 növekménysoron kívül más módosításokat is tartalmaz. A többletet úgy is tekinthetjük, mint a töredék (2 és 3 soros) szakaszok kiegészítését (ez 5 többletsor), valamint három önálló, új, négy soros szakasz beiktatását. A sorok között lényeges sorrendi és szóváltoztatások is vannak. Ezek összevetését elvégezte Péter László, figyelembe véve még a Kanadában megjelenő Nyugati Magyarság 1986. februári számában közölt, 10 sorral bővebb változatát is. Alapszövegnek, amelyhez a többi változatot
viszonyította, a zágrábi kiadásnak sajtóhibáktól megtisztított szövegét tekintette. (Párhuzamos verselemzés. Tiszatáj, 1987. 5. sz. 63–73. = Péter László: Kívül a körtöltésen. Irodalmi tanulmányok. Szeged. 2001. 296–311. /Tiszatáj Könyvek./) Kimaradt az itthoni két korábbi kiadásból a Poezija kötet főszövegének két versszaka is: a 11. és 12. (kiadványunk 41–48. verssora): abban, ahogy a „halló” közben – érzed – a kagyló csöndjén keresztül figyel egy idegen fül; nemcsak a telefondrót közt vergődő Laokoon-mód: vonat, repülő, sínpár, gúzsbog, kötélszár,
29
Ugyancsak a kétnyelvű kötetben olvasható (ott a 47. szakasz 4 sora; kiadásunkban a 185–188. sor) új szöveg: mert már miattad dermed dacba a gyermek, s lesz az öledben ringó feleség ringyó; Tehát a két közlés között lényegesek a különbségek, őket figyelmen kívül hagyni vétek lenne. A zágrábi kiadásról Péter László megállapította: „Hitelességéhez nem férhet kétség, hiszen Illyés közreműködése nélkül nem juthattak volna a teljes szöveg birtokába… Nyilvánvalóan ez az ultima manus, az utolsó kéztől való kézirat, tehát ez tekintendő véglegesnek és hitelesnek.” Az Occidental Pr.-Ady Records kiadásában, Washingtonban megjelent hanglemez szövege, amelyet maga Illyés Gyula mond
30
el, megegyezik az Irodalmi Újságban megjelenttel. Ez azonban természetes, hiszen Amerikában „ez volt kéznél”; barátai ezt adták a kezébe; ezt olvastatták vele mikrofonba. Ilyen hosszú versét és ennyi idő után ő sem tarthatta fejben. 2. Illyés versével kapcsolatos észrevételeimet a Menet a ködben megjelenése után szerettem volna közzétenni, ám ettől a szerkesztőségek sora zárkózott el. Írásom hónapokon keresztül hányódva a szerkesztőségekben kézen-közön kallódott, mígnem a Magyar Nemzet levelezési rovatvezetője, Bartha András tett ígéretet közlésére „napokon belül”. A megjelenés késett, s türelmetlen telefonérdeklődésemre csak annyit mondott: „Minden rendben, de ezek a napok (1986. június) nem alkalmasak a cikk megjelenésére.” Ez a szűkszavú megjegyzés döbbentett rá: a zsarnokság, a vörös Gólem megtestesítője, földi
3. Az Egy mondat a zsarnokságról első közlésének 183 sora önálló kiadványként is megjelent a Jövendő Kiadó gondozásában 2001ben, Csoóri Sándor kísérő soraival. A vers 200 soros, véglegesnek tekinthető változatát a Magyar Nemzetben tett figyelemfelhívásomat követően Péter László tette közzé először a Tiszatáj hivatkozott 1987. évi 5. számában. Sajnálatos, nem ez jelent meg A Magyar Költészet Kincsestára sorozat Illyés-kötetében sem, 1995-ben. Ránézésre a vers a 4 soros szakaszai megtévesztők; a 31 szakasz csak összesen 124 sor. Megdöbbentő, hogy szerkesztői vagy nyomdai hiba következtében 59 sor elmaradt. Jelen kiadványunkban a föllelés alapjául szolgáló zágrábi kiadvány horvát nyelvű fordításával és a vers angol nyelvű fordításának közzétételével, e háromnyelvű füzettel méltón emlékezünk az 1956. évi forradalom minden történelmi pillanatára.
helytartója, az akkori szovjet hatalom első embere éppen akkor tartózkodott Magyarországon. Illyés verséről megállapították, nem aktuálpolitikai vers. Ezért is rokonítható Darabont Tamás címlapon látható festményével, amely az ember testi, lelki torzója. Vörös, mert vörös a szíve. Vörös a szaga. Vörös a hangja, a szava. Vörös a tapintása, a kézfogása, vörös a karmolása. Vörös a körme, a körme alatt, vörös az ölelése, a szorítása, a mosolya, a látása. Vörös a szembogara, a szemfehérje, a szemforgatása, vörös a foga-fehérje, a víz csöpögése, a csönd koppanása. Vörös az izzadtsága, a látomása, a hite, a hiteltelensége. Vörös a hátországa. Vörös az árulása, vörös a bosszúja, vörös a gerince velejéig, vörös a gerinctelensége. Vörös a D. Vörös a kettes, a nulla, vörös a kilences, vörös a D-209-es. És vörös az a zsarnoki hazudozás is, amely morális válságba taszít, zülleszt országot, nemzetet.
31
Péter László e versről
Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról és Paul Éluard Szabadság című versének párhuzama nyilvánvaló. Elsősorban a formai: a változó szótagszámú, de pattogóan rövid sorokból álló szakaszbeosztás; a teljes, hiteles szövegben következetesen négysoros szakaszok, akár Éluard versében – ott a befejező, rácsapó, fölkiáltó utolsó sornak, az egyetlen szónak, a szabadságnak a kivételével. Talán nem is volt tudatos Il�lyésben, hogy néhány olyan motívum, amely Éluard számára a szabadságot jelképezte, az ő számára, elborítva a zsarnokság rögeszméjétől, éppen ellenkezőleg, a szolgaságot jelentette. A
32
francia költő a hóra vagy hű kutyájára írná a szabadság mindennél szentebb nevét; Illyés a hóesésben a cellafal fehérségét, kutyája szemében is a rabság visszatükrözését látja. Éluard a kitárt kart és a tükréből visszafénylő világosságot is szabadságjelképnek érzi; Illyésre a tükörből is a zsarnokság tekint vissza, és a velejéig megrontott világ nem engedi élvezni sem az ételt, sem az ölelésre nyíló kart. A címek is mutatis mutandis behelyettesíthetők. Éluard versének lehetett volna Egy mondat a szabadságról a címe, Illyésé Egyetlen gondolat, vagy ha Eluard címváltoztatását (Egyetlen
gondolat helyett a Szabadság) is áttesszük: Illyésé egyetlen szóval Zsarnokság. Kell-e ezt a verset magyarázni? Illyés központozása pontos: világos értelmet akar adni minden szavának, mondatának; nem kockáztatja az interpunkciók mellőzésével a félreértést. (Csupán saját helyesírási gyakorlata érvényesül abban, hogy a mondatkapcsoló és, s előtt sem tesz vesszőt.) Utalásai azoknak, akik végigélték az 1944 és 1956 közti éveket, nem szorulnak semmiféle mankóra. S talán az utókor is megérti – éppen ebből a versből érti meg leginkább – azt a mindent átható légkört, amely Hitler és Sztálin korszakában az emberi élet minden rezdülését meghatározta, de amely az emberi történelem minden percében és a világ bármely táján megismétlődhet, és sajnos meg is ismétlődik. Illyés barátja, Gara László egy kicsit Éluard-nak is felelve, Illyés verséről megállapítja, hogy nem „aktuális” vers: „Örök viszonylatot mutat be merőben irodalmi eszközökkel. Hatása akkor is lesz, amidőn időszerűsége rég megszűnt.” Az al-
kalmi versből így lesz egyetemes mondanivalójú költemény: ez Éluard szabadságversére és Illyés zsarnokságversére egyaránt érvényes. Ez a két költemény a világköltészetben egymás mellett, egymást kiegészítve él immár tovább, ugyanannak az egyetemes emberi követelménynek két oldalaként, mint egy dió két fele: a szabadság iránti olthatatlan vágynak és a zsarnokság elleni szűnhetetlen irtózatnak kifejeződése. Teljes joggal írta Cs. Szabó László Hunok Nyugaton című esszéjében a két költő rokonságáról szólván: „Még akkor is hasonlítottak, mikor egyforma nyomás alatt ugyan, de ellentétes dologról írtak; egyik a visszaszerzendő szabadságról, másik az elharapódzó zsarnokságról; sugallatában, szerkezetében, egész menetében ezért olyan rokon az Egy mondat a francia költő Szabadság című versével. Egy nagy vers a nagyobb magyarral.” Illyés versében a 13 nemcsak ellentétet kihívó, várakozást fölkeltő ismétlődései újból és újból megdöbbentenek: mi jöhet még? Ez a 13 nemcsak a vers első 93 sorában oszlik meg; innen-
33
től kezdve pontosvesszők lélegzetvételnyi szüneteivel további 107 sorban ontja, sorolja Illyés a minden életjelenségbe behatoló, a rák módjára áttételeket burjánzó zsarnokság megnyilvánulásait. Ugyanebben a 93 sorban kilencszer variálja a zsarnokság van megállapítását (egyszer hol, másszor ott határozószócskával bevezetve), a második száz sorban már csak kétszer, de közben a zsarnokság szót négyszer mutatószóval helyettesíti (az van), ötször helyhatározóval (ott van), és még további határozószavakkal (abban, ahogy, mintha) és igékkel (a zsarnokság kérdez; szól; az tekint rád; veled megy; be ezt lehelled; néz rád, les; beívódik, evődik; ott áll sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál…) Ezeket 11 mert vezeti be. S ez a sok ismétlődő szó fokozza annak belénk sulykolását, hogy mi mindenünket mérgezi meg a zsarnokság, amelyből – mint arzénból a kalácsban – egy csipetnyi is elég, hogy élvezhetetlenné tegye az életet.
Illyés kétszer is hangsúlyozza, hogy mennyire mélyen beleivódik a zsarnokság a művészetbe és a szerelembe: nemcsak a képzőművészeti kiállítások képeiben, hanem előtte, „már az ecsetben” ott van a megrontó pszichózis; nemcsak a szerelmünket determinálja: ott van „előtte már a vágyban”; még a párválasztásba is beleszól, mint hajdan a vagyon. Illyés kozmikussá tágítja a zsarnokságot, mint Éluard a szabadságvágyat. Éluard a holdra írná a szabadság nevét, Illyés a tejútban is aknákkal telirakott határsávot lát; a csillagban a börtönajtók kukucskáját, kémlelőablakát; a csillagos égboltozatban zsúfolt munkatábort. A zsarnokság lélektanának roppant törvényszerűségét zseniálisan ismeri föl és ábrázolja művészi szavakkal, amikor a költemény utolsó negyedében azt a tételt mutatja be tucatnyi oldalról, hogy „mint víz a medret, követed és teremted” a zsarnokságot; mert azzal, hogy alkalmazkodunk hozzá, egyben elmélyítjük, szolgáljuk, circulus vitiosusként erősítjük, fokozzuk; önmagunkat
34
is neki áldozzuk. „Mindenki szem a láncban”: akarva-akaratlan szemmel tartjuk egymást, s magunk kovácsoljuk bilincseinket. Még a zsarnokságot leleplező költemény, „e dal is, az ilyen hű”, legyen bármilyen nagyszerű, hiábavaló – írja lemondóan a költő, s talán igaza volt, hiszen megírásakor nem mozgósíthatott, mert nem jelenhetett meg, s megjelenése után is Csipkerózsika-álomra kényszerült. A Kádár-rendszer érthető félelme miatt. Tanulsága egyfelől tör-
35
ténelmi, az ötvenes évek fordulójának költői megörökítése, másfelől örök, mert éppen az ellen vértez föl, hogy hasonló „személyi kultuszok”, a szocializmus nevében kisajátított hatalommal vis�szaélő önkényuralmak nálunk vagy bárhol a világon megismétlődhessenek. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, Éluard Szabadság című versével együtt a világirodalom egyik legnagyobb remekének tartom. Anyanyelvünk kiemelkedő költemé-
Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL Jedna rečenica o tiraniji ONE SENTECE ON TYRANNY
