II. Függelék: TÉRBELI ÉS ETNIKAI VÁLASZTÓVONALAK Szabadka társadalmának alpmintáiban az első városháza megépülését (1751) megelőző állapotok rögzült mintái közül is kivételes jelentőséggel bír a város társadalma szempontjából az etnikai alapú megosztottság 1 ,
amely a tér alapmintái közül a
városterület Nagyrét-Mlaka völgyrendszer általi megosztottságában jelenik meg. A XVIII században az etnikai térbeli megoszlás a völgyrendszer választóvonalai mentén alakult ki, és
a
völgyrendszer
lecsapolásától
és
beépítésétől,
függetlenül
nyomai
máig
felismerhetőek a társadalom térbeli megoszlásiban. Bár az akkori választóvonalak domborzati és vízrajzi formái a város jelenlegi területén egyáltalán nem, vagy csak alig érzékelhetőek, az épített környezet formái gyakorlatilag újrateremtették ezeket a választóvonalakat
a
város
kibővített
területén,
a
területnövekedéssel
arányos
elmozdulásban. A kamaravárosi időszakban (1743-1779) rajzolódtak ki a város területének és térstruktúrájának körvonalai, ezzel együtt a város társadalmi terének struktúrájában már ekkor megjelent a tér még egy fontos tulajdonsága, a Nagyrét – Mlaka völgyrendszer általi kettéosztottság, a Rogina bara – mai Köztársaság tér általi tagolás, valamint a homok- és lösztérszínek különbsége. A fizikai tér szegmentációja a város társadalmát máig jellemző nemzeti és vallási alapú megosztottságok térbeli megjelenésének alapja, amely az adott kor körülményeihez igazodva újratermelődik a társadalmi térben 2 . Az etnikumok és felekezetek térbeli megoszlását a kamaraváros idejében a 18. térkép mutatja be. Az elsődleges megosztás a terület legmarkánsabb vonalán, a központot kettészelő völgyrendszer mentén történik katolikus nyugati és nem-katolikus keleti részekre, amelyeken belül a térszínkülönbségek határozzák meg az etnikai megoszlást. A nyugati rész lösztérszínén a katolikus horvátok helyezkedtek el, mig a homokterületen a katolikus magyarok. Az északi-északkeleti homokfelszínt egészen a várdombig nyúlóan az ortodox szerbek foglalták el, mig a délkeleti löszhát multietnikus és multikonfesszionális olyan értelemben, hogy a megtűrt, különböző etnikumhoz tartozó evangélikusok helyezkedhettek el ezen a részen, a domináns etnikaifelekezeti csoportokkal keverten. Természetesen ehhez a megoszláshoz igazodott azoknak az objektumoknak – templomoknak és temetőknek – a megoszlása is, amelyekben a felekezeti és etnikai értékek materializálódnak. A katolikus templom a katolikus részen, az ortodox a nem-katolikus részen található, és ehhez igazodnak a temetők is.
1
Az etnikum nemzetállamok kialakulása előtti, helyi-vallási-életmódi értelmében, amely a Feng Shui szempontjából anyagi kötődés, lévén, hogy a szellemi, absztrakt fogalmakhoz kötődő identitásformák és megosztottságok nemzeti, felekezeti vagy ideológiai megosztottságban nyilvánulnának meg. Szabadkán azonban a felekezeteken belül is jelen van az etnikai megosztottság, az ideológiai tömörülések etnikaicsaládi-területi alapon szerveződnek. 2 Térbeli aspektusok: 3.1.2.
I
A sokkal későbbi időben, a nemzetformálódási tendenciák nyomán létrejött, nemzeti identitásokat megtestesítő intézmények mai helye ugyanezekhez a választóvonalakhoz igazodik. A térképen betűkkel (A, B, C) a várost jellemző három etnikum nemzeti kultúrközpontjait jelöltem. Ezek a központok későbbi időben alakultak ki, a XIX.–XX. században, és amint a térképen látható, helyválasztásukban ettől függetlenül a XVIII. század közepén fennálló megoszlásokhoz igazodtak. Mindegyik nemzeti központ úgy helyezkedett el a városközponton belül, hogy saját hagyományos etnikai területével közvetlen kapcsolatban legyen. Még a szerbek XX. század végén megalakult "Szent Száva" kultúrközpontja is a hagyományos "szerb" terület hatalmi központtal érintkező részén talált helyet. A kultúrközpontok közül ez van legközelebb a városháza által jelzett hatalmi ponthoz, mintegy jelezve a szerb nemzet központi szerepét az aktuális államalakulatban.
18. térkép – A népesség megoszlása és a fontosabb objektumok elhelyezkedése az 1747-es Kayser-féle térképrészleten. (Forrás: Györe Kornél – S zabadka településképe, jelölések Szabó Zsombor nyomán) Jelmagyarázat: 1-városháza, 2-Ferences templom, 3-Szerb(ortodox) templom, 4-katolikus Nagytemplom, 5-első katolikus temető, 6-második katolikus temető, 7-az evangélikus templom helye, 8-régi Zentai temető, 9-új Zentai temető. Az újabb kori népi-nemzeti intézmények: A-Népkör (magyar kultúrközpont), B-Bunjevačko kolo (horvát kultúrközpont), C-Sveti Sava (szerb kultúrközpont)
II
A términta társadalmi mintában való rögzülése elsősorban a városfejlődés kezdetén jelenlevő és a városfejlődést beindító etnikumnak köszönhető. Szabadka térbeli és társadalmi mintáinak meghatározó eleme a bunyevác (ma horvát vagy bunyevác) etnikum, amely a leginkább kötődik a területhez és amelynek meghatározó szerepe volt a térstruktúra kiformálódásában. Mutatják ezt a város története folyamán kinevezett tisztségviselők listájának gyakran ismétlődő, többségükben horvát/bunyevác családnevei, amelyek nagy többségükben ma is létező horvát/bunyevác családok nevei: Szkenderovics, Macskovics, Rudics, Vojnics, stb. Hogy ez az etnikai identitás, amely a hely utolsó "tartós formáinak" keletkezési idejét, a XVIII. század derekát őrzi értékrendjében, milyen mértékben határozza meg a város társadalmának karakterét, még egy Iványi munkájából vett idézet szemlélteti: " A bunyevác büszke és felsőbbséget nem szeret maga fölött elismerni; a bunyevác szolga úgy bánik gazdájával, mint egyenrangúval, fesztelenül. A tótot megveti és haragjában a magyart is tótnak meg jött-ment-nek nevezi. Egész élete a pusztán mezei munkával telvén, elbizakodottan "lánccal méri az embert" és csak azt becsüli, akinek szintén földbirtoka van: s ezen elbizakodottságot a magasabb úri osztályban sem szűntette meg a magasabb míveltség. – Különben neki Szabadka: földi mennyországa. (...) Legnagyobb előszeretettel viseltetik a bunyevác a földmívelés, a mezei gazdaság iránt, amely a férfiaknak majdnem kizárólagos foglalkozása (...) A földmívelés mellet e nép nem szereti a kertészetet, és a városban nagy házi udvarait parlagon hagyja; az iparral és a kereskedésel is csak újabban kezd barátkozni.(Iványi I. 1892., p 590-92.). Az eddig tárgyalt társadalmi karaktervonások közül az idézetből világosan kitűnik a befelé orientáltság, az anyagi alapú legitimáció, az agrár-kézműves értékrend dominanciája. Sőt, a városi udvarok esztétikumához való viszonyban még anyag és szellem viszonya is tükröződik. A hierarchiaviszonyokról pedig egy másik idézet tanúskodik: "Családi életökben több házban még ma is a régi hazájokból behozott házközösség (zadruga) van divatban, s ily házakban valódi patriarchális viszony uralkodik. Az öreg gazda, a németekkel épen ellenkezően, felnőtt és nős fiaival közös háztartásban él osztatlan vagyonában mint teljhatalmú patriarcha, aki a család pénzével korlátlanul rendelkezik..." (Iványi I., 1892., p 587.).
A területi etnikai megoszlás a XIX. század végéig nem változott jelentősen, amint a 18. térképen látható. A térképen összefoglalt adatok a kerületenként relatív többségben levő etnikai csoportokat szemléltetik. A két térképet összevetve megállapítható, hogy a magyar lakosság mintegy "benőtt" a város északnyugati részén levő magterületével szomszédos kerületekbe, az északi és a nyugati szegmentumokba. A horvát lakosság jelentős többségben maradt eredeti délnyugati térszegmentumában, és átterjedt az eredetileg multietnikus déli-délkeleti részre is. Az ekkor még kisszámú és az állam politikája következtében nem növekvő szerb lakosság megmaradt saját hagyományos északi térszegmentumában. Ezen kívül a szerbek számukhoz viszonyítva jelentős koncentrációban lakták a városperemhez közeli Sándor (Aleksandrovo) települést is, a déli-délkeleti szegmentumban, a település azonban ebben az időszakban még nem
III
tartozott a várostesthez. A katolikus nyugati rész-nem katolikus keleti rész közötti megosztottság továbbra is jelen volt, bár a domborzati-vízrajzi megosztóvonalak a felszínen ebben az időben már nem voltak érzékelhetőek.
19. térkép – A népesség etnikai megoszlása kerületek szerint és a fontosabb objektumok elhelyezkedése az 1884-es várostérképen. (térkép: Iványi I.: Szabadka SZ.K.V. története, 1892., melléklet. Etnikai megoszlások jelölése Szabó Zsombor nyomán, Stepski Grad, 2002.) Jelmagyarázat: 1-városháza, 2Ferences templom, 3-Szerb(ortodox) templom, 4-katolikus Nagytemplom, Az újabb kori népi-nemzeti intézmények: A-Népkör (magyar kultúrközpont), B-Bunjevačko kolo (horvát kultúrközpont), C-Sveti Sava (szerb kultúrközpont) A horvát elem "területfoglalása" szinte azonos a magyar elem területfoglalásával, bár a horvát népesség ebben a periódusban a statisztikai adatok szerint sokkal gyorsabb ütemben növekedett, mint a magyar. Az 1850-90 periódusban a magyarok száma csupán harmincezerről harmincnyolcezerre, mig a horvátok (bunyevácok) száma tizenhatezerről harmincegyezerre nőtt, vagyis megduplázódott. Az, hogy a területfoglalás ettől függetlenül szinte azonos, valószínűleg részben azzal is magyarázható, hogy a horvátbunyevác lakosság körében a nagycsaládos együttélés gyakori jelenség volt, részben pedig azzal, hogy ez az etnikai csoport kötődött leginkább a szállásokhoz, így a népességnövekmény nagy része gyakorlatilag a szállásokon tartózkodott, vagyis az egész nagycsaládnak egy-két háza volt a városban.
IV
A növekedés mértéke azonban a természetes szaporulaton kívül a bunyevác kollektív identitás prenacionális jellegéből is eredeztethető, amelyből kifolyólag a területet magáénak valló nemzetállam nemzeti identitásához csatlakoztak – adott korban magyarul beszéltek, magyarul írtak, katolikus hitűek voltak, tehát az állam szempontjából magyarnak számítottak és annak is vallották magukat – ez az identitás azonban számukra nem volt meghatározó. A bunyevácok számának látványos növekedése a XIX. század második felében valószínűleg legnagyobbrészt annak köszönhető, hogy a bunyevácok tanult rétege (jellemzően papok) tanulmányaik során találkoztak a Monarchián belül beinduló nemzeti felszabadulási mozgalmakkal és ezektől indíttatva a bunyevácokat nemzeti öntudatra igyekeztek ébreszteni. A mozgalom kiemelkedő alakja Antunovics János (Ivan Antunović) püspök volt, aki az 1870-es években Kalocsán "a bunyevác nevet és nyelvet irodalomképessé iparkodott tenni" (Iványi I., 1892., p 579-580.). A mozgalom hatására valószínűleg sok magát addig magyarnak valló lakos az állam felé is vállalta etnikai identitását.
Az abban a korban még dalmatának is nevezett helyi horvát/bunyevác etnikum identitása a lokalitás-nyelv-vallás-nagycsalád négyes által meghatározott, vagyis a helyi szellemi-anyagi autoritás szétválása előtti állapotokat, a nagyregionális-történelmikultúrális-nyelvi "nemzet" fogalmának kialakulása előtti állapotokat őrzi. Ennek értelmében bunyevácok alatt a Szabadka-Baja-Zombor háromszögben élő, egymás között számos magyar szóval tarkított szláv nyelven, bunyevác nyelvjárásban beszélő, katolikus népesség értendő, melynek legnagyobb koncentrációs pontja Szabadka. Ennek a népességnek belső családi-rokonsági kapcsolatai igen fejlettek, kifelé irányuló kapcsolatai pedig gyengék, vagyis az etnikum határa úgymond "gyengén átjárható", illetve az az érdekes helyzet áll elő, hogy a nemzeti hovatartozás körülményektől függően változhat, az etnikai hovatartozás azonban nem. A gyenge külső kapcsolatok és az etnikum befelé forduló, megőrzésre koncentráló jellege miatt az etnikumot összekötő értékrendi, életmódbeli és kulturális értékek változásai igen kicsik az idő folyamán. Ebből kifolyólag a nemzeti identitástudat sem tudja felváltani az etnikai tudatot mint azt a horvát/bunyevác népesség további időbeli változásai mutatják a 7. táblázatban. A táblázat A. része a város társadalma nemzetiségi megoszlásának változásait szemlélteti 1850-től napjainkig, a B. része pedig a lakosság felekezeti megoszlásának változásait foglalja össze 1870-től 2002-ig, mivel ezek az adatok csak párhuzamosan
értékelhetőek. A
százalékarányok a község területének összlakosságához viszonyítva vannak megadva, mivel a statisztikák a nemzeti és felekezeti megoszlás számarányait erre a szintre mutatják ki.
V
A – A LAKOSSÁG NEMZETI MEGOSZLÁSÁNAK VÁLTOZÁSAI 2002
1991
1971 1961
t
148401
150534 t
146773
v
99517
Össz
89000
1948
1890
1880
1850
111030
97667
72737
61367
48958
75036
63079
38573
33820
57092 38,5%
64277 42,7%
37529 50%
38327 52,7%
30075
29858
49,0%
60,9%
16254 B 10,9% 16688 H 11,2% (22,1%)
16369 10,9%
25735 34,3%
31824
26637
16584
43,7%
43,4%
33,9%
Szerb
35826 24,1%
22335 14,8%
9437 12,5%
Montenegrói
1860 1,2%
1755 1,2%
362 0,5%
Jugoszláv
8562 5,7%
22746 15,1%
330 0,4%
-
-
-
Más
12119 8,2%
23042 15,3%
1964 2,6%
2697 3,7%
1804
1005
2,9%
2,0%
Magyar Horvát
-
B – A LAKOSSÁG FELEKEZETI MEGOSZLÁSÁNAK VÁLTOZÁSAI 2002
1991
1890
1880
1870
Össz lélekszám
148401
150534
72737
61367
56323
Római katolikus
93.521
100267
66635
56726
52181
63.0%
66,6%
91,6%
92,4%
92,6%
Ortodox ker.
38.523
22276
2480
2448
2445
25.9%
14,8%
3,4%
3,9%
4,3%
2.794
2630
914
314
204
1.8%
1.7%
1.2%
0.5%
0.3%
?
38
2540
1647
1331
Protestáns Zsidó
7. táblázat – A lakosság nemzeti és felekezeti megoszlásának változásai Szabadkán. Saját szerkesztés irodalom alapján.
A táblázat alapján arra lehetne következtetni, hogy a horvát/bunyevác lakosság folyamatosan csökkent Jugoszláviában, az 1991-es minimumig, amely az 1890-es lélekszámnak csupán fele. Látszólag ez a szám ismét megduplázódott az ezt követő évtizedben, 2002-ig, és eléri az 1890-es nagyságot. A felekezeti megoszlás adataival összehasonlítva azonban kiderül (mivel a horvátok/bunyevácok szinte kizárólag római
VI
katolikus hitűek), hogy a látszólagos növekedés tulajdonképpen egy másik csoport csökkenéséből ered. A horvát/bunyevác lakosság egy része Jugoszláviában jugoszláv nemzetiségűnek vallotta magát. Jugoszlávia szétesése után jelentősen csökkent a magukat jugoszlávoknak vallók száma, viszont szinte ugyanannyival növekedett a magukat horvátoknak illetve bunyevácoknak valló népesség, vagyis a XIX. századi folyamat ismétlődött meg – az etnikai–nacionalista mozgalmak erősödése Jugoszláviában Szabadka horvát/bunyevác lakosságát etnikai hovatartozásuk vállalására ösztönözte. Az etnikai identitás a köztes időben sem változott nemzeti identitássá, vagyis fennmaradt a megváltozott nemzeti-állami identitással párhuzamosan. Az állam megszűnésével az állami identitás feleslegessé vált. Ennek alapján elképzelhető lehetne, hogy a szerb állam megalakulása ennél az etnikumnál a szerb nemzeti identitás (statisztikai) vállalásához vezet, anélkül, hogy ez bármi módon érintené az etnikumot összefogó értékrendi, életmódbeli és kultúrális tartalmakat. Hogy ez az eset nem valószínű, erre abból lehet következtetni, hogy a felekezeti hovatartozás a szerb és a horvát/bunyevác csoportnál egyaránt az etnikum identitásának nagyon fontos eleme – a szerbek ortodox keresztények, a horvátok/bunyevácok pedig római katolikusok – a magukat ortodox hitűnek valló lakosok száma pedig megegyezik a magukat szerbeknek és montenegróiaknak vallók számával. Ez a határ az etnikumok önmeghatározásának módjából adódóan
(hely-vallás-nagycsalád-nyelv
a
horvátoknál/bunyevácoknál,
illetve
vallás-írás-nyelv
a
szerbeknél) teljességgel átjárhatatlan. A vallási határ átjárhatatlanságának térbeli formája a várost katolikus és nem-katolikus részre osztó völgyrendszer volt. A Feng Shui szempontjából szemlélve a társadalmi térben jelenlevő zárt vallási határ jelentéstartalma kivetítődött a terület legkarakteresebb mozgásmegszakító formájára és ezáltal stabilizálta a megosztottságot a társadalmi térben. Abból ítélve, hogy az 1961-es összeírás szerint a szerbek és montenegróiak száma 9799, mig az 1890-es összeírás 2448 ortodox felekezethez tartozó, feltehetőleg szerb nemzetiségű lakost jegyzett, a szerb lakosság növekedésére érdekes módon a határmegvonás, a két világháború közötti időszak, sőt még a II. világháború utáni betelepítések sem hatottak olyan mértékben, mint más helyeken. A szerb lakosság növekedése valójában 1961-től indult meg, mondhatni Szabadka intenzív iparosításával egyidőben, amiből arra lehet következtetni, hogy a betelepedő szerbek a hatvanas-hetvenes években nagyrészt ipari munkásokként érkeztek a városba. Ez a státusz, mint már kifejtettem, a helyi társadalom értékrendjében a földnélküli szegények státuszával egyenértékű, és mint ilyen szintén egy nehezen átjárható társadalmi választóvonalat képezett a hasonló nyelven beszélő, de más vallású és önmagukat a hellyel-földdel azonosító
horvátok/bunyevácok
felé,
de
ugyanakkor
a
saját
etnikumának
történelmi-helyi
megalapozottságát hangsúlyozó magyar lakosság felé is, amely más nyelvet beszél, de a helyre jellemző anyagi alapú identitást és legitimációs alapot szintén elfogadja. A táblázat adataiból kiderül, hogy az 1961-1991. közötti harminc éves időszakban a szerb és montenegrói lakosság mintegy 14,5 ezer fővel növekedett. Ugyanebben az időszakban az 1890 és 1961
VII
között számbelileg nem változó magyar lakosság száma közel 27 ezer fővel szaporodott, és továbbra is a város lakosságának relatív többségét képezte (42,7%), mint ahogyan a 2002-es összeírás szerint is, csökkent lélekszámával ez a csoport még most is 38,5%-os relatív többségben van. A Szabadkára érkező magyarok nagyrészt a szerbekhez hasonlóan ipari munkalehetőséget keresve érkeztek, de migrációikat az is befolyásolta, hogy Szabadka Jugoszlávia egyetlen túlnyomórészt magyar városa volt, így a Vajdaság rurális magyar lakossága egyre gyakrabban itt keresett munkalehetőséget és gyerekei számára anyanyelvű oktatási lehetőséget. A helyi magyar őslakosság viszonylag nagy száma azonban lehetővé tette, hogy az újjonan betelepült magyarok is átvegyék a helyi, inkább etnikai mint nemzeti típusú identitástudatot, úgymond "otthon érezzék magukat a városban". A magyar lakosság ilyen jellegű növekedését a város történetét döntően meghatározó és a várost sajátjaként megélő horvát/bunyevác lakosság "kiszorításként" éli meg, és a felekezeti hovatartozás azonossága ellenére nagy hangsúlyt helyez a nyelvi különbözőségre. Mig a XX. század hetvenes éveinek elején a város lakosságának nagy része valamilyen szinten beszélte a magyar nyelvet, a kilencvenes évek elejéig a magyar nyelv "feledésbe merült", a két szláv népcsoport fiatalabb generációi nem is tanulták meg a nyelvet. Így a közös vallási identitás és kétnyelvűség révén hosszú ideig viszonylag átjárható magyar-horvát/bunyevác választóvonal átjárhatatósága is a minimumra csökkent.
A szerb és montenegrói lakosság ugyanakkor 2002-ig további 14 ezer fővel gyarapodott,
így
a
második
legnépesebb
csoport
lett,
megelőzve
a
horvátokat/bunyevácokat. A szerb csoport a város története folyamán viszonylag kis lélekszámú volt, így nem tudott kihatni az újjonan betelepülőkre, vagyis a helyi szerb lakosságnál még nem alakult ki a helyre jellemző etnikai csoportidentitás. Mivel a jelen államalakulat hangsúlyozottan nemzetállam jellegű, a viszonylag "frissen" betelepedett szerbek
ezt
a
nemzeti-állami
identitást
állítják
szembe
a
magyarok
és
a
horvátok/bunyevácok helyi-etnikai identitásával. Ennek a csoportidentitásnak egyik érdekes következménye, hogy jelenleg még ez a legnagyobb külső-belső mobilitással jellemezhető, legkevésbé helyi meghatározottságú (leginkább urbánus) társadalmi csoport,
amely
változásokat
próbál
kezdeményezni
a
város
tér-
és
társadalomstruktúrájában. A város terének és társadalmának változásneutralizáló struktúrája azonban ezeket a kezdeményezéseket agresszióként érzékeli, igyekszik lassítani és megakadályozni végbevitelüket. A términtákból eredő választóvonalak a város társadalmi terében elsősorban a kultúra területén manifesztálódnak. A XX. század hatvanas-hetvenes éveinek aktuális globális kultúra felé nyitó, az egész városnak szóló rendezvényei nagyrészt megszűntek, helyükbe nemzeti színezetű, de hangsúlyosan rurális, folklórisztikus elemeik miatt inkább
VIII
etnikainak tekinthető, múltbaforduló rendezvények léptek. Gyakorlatilag három egymással nem érintkező kultúrális színtér alakult ki a városban. Mindegyiknek van saját rádiója, kultúrközpontja, sajtója és közönsége. Az egyes kultúrszínterekhez kötődő közönségcsoportok – az egyes etnikumok – mindegyike saját nemzeti kultúrájával foglalkozik és nemzeti központjai felé orientálódik, a másik két csoportról igyekszik nem tudomást venni. A közvetlen összeütközések a hely karakterére oly jellemző módon nagyon ritkák, az elhatárolódások viszont egyre határozottabbak. Az elhatárolódások térbeli vetületeinek mai formáját a 19. térképen próbáltam érzékeltetni, ahol a város általános iskoláiban tanuló diákok nemzetiség szerinti megoszlásai kötődnek a megfelelő térszegmentumhoz, abból a feltételezésből kiindulva, hogy az általános iskolákat a tanulók szülei többnyire területi alapon választják meg, és ebből kifolyólag a tanulók nemzetiségi összetétele tükrözi az iskolához rendelhető területszegmentum nemzetiségi összetételét.
Amint a térkép adataiból kiderül, az
egyetlen abszolút magyar többségű (58,9%) iskola a hagyományos "magyar" magterület, az északnyugati térszegmens 1-el jelölt iskolája. A másik iskola, amelyben a magyar diákok relatív többségben vannak (43,5%), az északi térszegmens, a valamikori szőlőskertek utóbbi negyven évben beépült területe, amely az említett városba vándorló, többnyire kisebb településekről érkező magyar népességet fogadta be. A horvát/bunyevác tanulók nagyon alacsony százalékarányban vannak jelen az iskolákban, ami alól kivételt csupán a 10, 11 és 13 számokkal jelölt iskolák képeznek, ezek közül is a 11-el jelölt iskolában a legnagyobb a horvát/bunyevác diákok koncentrációja, ez az iskola pedig a hagyományos "horvát" magterület, a nyugati part löszhátának területi iskolája. A magukat szerbnek valló diákok a történelmi városterületen levő iskolák közül kettőben vannak a többihez viszonyítva nagyobb (40%-nál nagyobb) koncentrációban. A 2-sel jelölt iskola a valamikori Fűzfás patak völgyének helyén van, amely a nem-katolikus part északi részéről, a hagyományosan "szerb" magterületről fogadja tanulóit. A 12-sel jelölt iskola pedig a "Harcosok sorakozója" lakótelep iskolája, amely lakótelep a városba érkező ipari munkát kereső lakosságot fogadta be. A szerb diákok abszolút többségben vannak a város vasúton túli, keleti szegmentumába eső 5-sel jelölt iskolában is (56,5%), és relatív többségben (36,9%) a közvetlen szomszédos 6-sal jelölt iskolában, amelyek az újabb korban épült keleti lakónegyedek tanulóit fogadják. Ez a rész tulajdonképpen IX
megfelel a "szerb" résznek, amennyiben a történelmi várost a jelenlegi városterületre leképezzük, amely esetben a vasút vonala gyakorlatilag megismételi a valamikori völgyrendszer formációját. Ezzel az eljárással a 9-sel jelölt iskola gyakorlatilag a hagyományosan "multietnikus" résznek megfelelő részre kerül, aminek a szerbek és magyarok kiegyenlített aránya, valamint a "más" kategória szinte az első kettő együttes arányával azonos aránya meg is felel.
20. térkép: A szabadkai általános iskolák tanulóinak nemzetiségi és térbeli megoszlása (Saját szerkesztés. Adatforrás: Oktatási oknyomozó, szerk. G. Molnár I.-Mirnics Zs., 2006.)
X
Az eredeti térbeli választóvonal katolikus nyugati és nem-katolikus keleti partra tagolta a város területét. Ehhez a választóvonalhoz viszonyítva a térképen jelölt iskolák közül a történelmi városterületen a "katolikus" parton az 1,7,8,11 számokkal jelölt iskolák találhatók. Ezen iskolák feltehetőleg katolikus felekezthez tartozó magyar és horvát tanulóinak százalékarányát összeadva kitűnik, hogy ezek az iskolák még most is, az ortodox felekezethez tartozó lakosság növekedése ellenére is úgymond "katolikus többségűek"-nek tekinthetők, a katolikusok együttes aránya ugyanis minden esetben meghaladja az ortodoxok arányát. A hagyományosan ortodox "parton", a 2, 3, 5 és 6 számokkal jelölt iskolákban éppen fordított a helyzet, a katolikusok együttes aránya is kisebb az értelemszerűen ortodox felekezetűnek tekinthető szerbek arányánál. A térképen M-mel jelölt "Más" kategória a legtöbb iskolában a tanulók 30% körüli arányát öleli fel. Ezek nagy része azért soroltatott ebbe a kategóriába, mert nem nyilatkozott
nemzeti
hovatartozásáról.
Ezek
arányát
összehasonlítva
azonban
szembetűnik, hogy a "más" kategória aránya a "szerb" 5-ös iskolában (15,9%) és a "magyar" 1-es iskolában (19,6%) a legalacsonyabb, mig a "horvát" 11-es iskolában a legmagasabbak között van (47%). A három legnagyobb etnikai vagy nemzetiségi koncentráció területén levő iskolán keresztül érzékelhetőek az etnikai csoportok magatartásformái. A nemzeti identitást dominánsként és előremutatóként megélő államalkotó szerb és a fennmaradását a nemzeti-kultúrális identitás vállalása által biztosítani remélő magyar, kifelé orientálódó csoportokkal szemben a legerősebben helyhez kötődő identitású horvát/bunyevác csoport befelé orientálódik, a nemzeti identitástól való elzárkózást választja a külső fenyegetéssel szemben. Magyarázatként hozzá kell tenni, hogy az elmúlt húsz év háborús retorikája gyakran küldte "haza" Szerbiából a más nemzetiségű lakosokat, amit a nemzeti és helyi identitást egyaránt elfogadó, és ezért "anyaországgal" is rendelkező magyarok kisebb fenyegetésnek éltek/élnek meg, mint a kizárólag helyi identitást valló horvátok/bunyevácok, akik csak Szabadkát tekintik hazájuknak. Horvátnak óvatosságból nem vallják magukat, a szerb nemzeti identitás pedig a vallási különbség miatt vállalhatatlan számukra, ennek következtében nem nyilatkoznak. A fizikai tér mintái – a völgyrendszer általi megosztottság és átjárhatatlanság – a társadalmi térben a különböző időszegmentumokban érkezett és ezért az etnikaitól a XI
nemzeti identitásig húzódó skála különböző pontjain levő nemzetiségi csoportok közötti viszonyokban termelődnek újra. A Feng Shui értelmezésében a csoportok "besűrűsödött ideje", a belső mozgásimpulzus fogyásának mennyisége határozza meg helyzetüket a befelé forduló etnikai/stabil és a kifelé orientálódó nemzeti/dinamikus polaritások között. A csoportok helyhezkötöttsége, illetve stabilitás-mennyisége a helyben töltött idő hosszával arányosan nő, idomul a hely stabilitásközpontúságához. A válsztóvonalak átjárhatatlanságát az is segít fenntartani, hogy az ezen a helyen "fiatalabb" csoportok nagyobb mozgásmennyisége fenyegetést jelent a hely jellegét felvevő, stabilabb csoportok számára, amelyek elzárkózással, a mozgás terének szűkítésével és a mozgásimpulzus kizárásával reagálnak. A legrégebbi, legerősebben a helyhez kötődő, az etnikai csoportidentitáshoz legközelebb álló népességcsoport a horvátok/bunyevácok csoportja, akik ennek értelmében a legstabilabbak, leginkább befelé fordulók. A magyar népesség részben újabb időben érkezett ide, ezáltal a már stabilizálódott helyi magyar népesség mozgásimpulzusa kissé megnövekedett, a csoportidentitásban erősödött a nemzeti hatása, de a stabilitás alapú helyi identifikációt a már jelenlevő csoport nagysága miatt nem sikerült megingatnia. A szerb csoport növekménye mondhatni a legújabb és legnagyobb, a már jelenlevő helyi csoport nagyon kis arányú az össz szerb népességen belül, ezért nem tud kihatni ennek mozgásmennyiség-csökkentésére. A nagyobb mozgásimpulzustól való védekezés miatt a horvát/bunyevác és a magyar csoport elzárkózik a szerb csoporttól, de a magyar csoport megnövekedett mozgásimpulzusa miatt a horvát/bunyevác csoport is elzárkózik a magyar csoporttól. Bár a város területén nemzetiségi alapú térbeli szegregációról nem beszélhetünk, megállapítható, hogy minden etnikai csoport a XVIII. századi térosztáskor elfoglalt térszegmentumának megfelelő helyen mutat koncentrációs hajlamot.
XII
