II. felvonás. 5. fejezet. Macska vs. Egér II. Emlékek

II. felvonás Emlékek

5. fejezet Macska vs. Egér II

Emlékek – Macska vs. Egér II Vajon ki néz vissza a túloldalon? – egyre csak ez a kérdés visszhangzott a fiatal lány gondolataiban. S bármily egyszerűnek tűnik is, ez egy elég komplex kérdés. Legbelül ő mindig is Sigil komoly, öregedő arcát remélte a sárgásan izzó energiamező mögött, amikor kinyílt az ajtó és Max-el karöltve leszedték az őröket. - Quinn… jól vagy? – ismerte fel a nő arcát, amint a két őr közül az utolsó is egy füstölgő lyukkal a mellkasában esett a talajra. A folytonos színészkedése ellenére is észre lehetett venni a csalódottságát. Hiába mentettek meg egy csapattársat, hiába kellene örülnie, mégis szomorú volt, amiért azt az embert kell hátrahagyniuk, ki aznap megmentette az életét és azóta is eltartja őt. Ő ezt, és nem a rabságot látja Sigilben. - Kutya bajom, már pont unni kezdtem a malmozgatást – felelete a nő úgy, mintha az élete már nem pergett volna le százszor is a szemeinek drága tükrében. – Ez meg kicsoda? – fordult a tekintete a meglehetősen szívós férfi felé. Mert annak kell lennie, ha kiütött foggal, felrepedt szemöldökkel és ezer más sérüléssel is meg tud állni a lábán. Quinn ezen a ponton csak remélhette, hogy most igaznak bizonyul a látszat. - Max, a frissen kiselejtezett zsoldos – próbálta humorosan ábrázolni a helyzetét, miközben Annie nekilátott a zárka feltörésének. Legalábbis csak megtette volna, hisz a soron következő pillanatban éktelen rázkódás lett úrrá a hajótesten. A lány hamar nekiesett a falnak, de végül egy karcolás nélkül úszta meg az esetet. - Ne aggódj, egy perc és kint vagy! – jelentette ki Annie, ezzel is jelezve, hogy még mindig jó egészségi állapotnak örvend. Nem tudhatta, hogy esedékes-e egy újabb rengés, ezért gyorsan odavetette magát a zárka vezérlőjéhez, lekapta a panelt és máris rendezgetni kezdte vezetékeket. Időközben mintha valami nem stimmelt volna. - Oó… Ez nekem nagyon nem tetszik! – csendült fel Max, amint a hajó szép lassan dőlni kezdett. Az egyensúlyát még nem vesztette el, de már így is komoly erőfeszítés kellett ahhoz, hogy nehogy mégis felbotoljon. Ha ez így megy tovább, előbb vagy utóbb, de fel fog esni. Ami még rosszabb, hogy Quinn meg neki fog csúszni a cella sárgás energiamezejéhez. Na, az nem lesz valami kellemes. - Siethetnél – jegyezte meg a nő, egyre inkább féltve az életét. - Próbálom! – vágta vissza Annie enyhe daccal a szívében. Mindig is utálta, amikor sürgetik, persze azért tisztában volt a helyzet súlyával is, ezért inkább a kedves arcát mutatta és teljes erőből folytatta a vezetékek rendezgetését. Kész szerencse, hogy a fejvadász bevezette az elektronikai dolgokba, s különös is, de Annie kezdettől fogva jobban értette a rendszerek felépítését, mint a használatát. Ekkor egy újabb rengés rázta meg a Constitution masszív hajótestét. Az eddigi dőlésszög ellenére Annie majdnem nekizuhant a sárgás energiamezőnek. Ha egy kis ideig is, már azt hitte, örökre elveszti a jobb szeme világát. Össze is szorította a szemét kezdetben, ám amikor végre elég bátorságot merített a kinyitásához, két centire sem állt a forró veszedelemtől. Nem igazán tudta, minek, vagy sokkal inkább kinek köszönheti a szerencséjét, aztán egy izmos kézfejet vett észre a vállán. - Foglak – nyomatékosította a tettét Max. – Azért csak óvatosan, nehogy úgy járj, mint a nagynéném – ekkor észrevette, hogy az előbbi lökés dacára még mindig a másik irányba dől a hajótest, tehát felesleges tartania a kislányt. Így hát elengedte. - Köszi – bólintott a lány, aztán folytatta a munkát. Már így is sokáig szöszmötölt.

2

Emlékek – Macska vs. Egér II - Tudjátok mit, öhm… tereljük valami derűsebbre a témát, mint a biztos halál meg az életmentés – ekkor Quinn felé fordította a tekintetét. – Te ugye véletlenül sem az a kapitány vagy, akiről Annie beszélt? - Nem, nekem is volt egy hajóm, de sajnos elkobozták a birodalmiak – felelte a nő, miközben egyszer csak megszűnt a sárgás energiamező. Visszanyerte a szabadságát, ami meglehetősen felemelő érzés volt. – Adjatok valami fegyvert! - Nem kell hálálkodni – mormogott magában Annie, majd szolgálatkészen felkapta az egyik (történetesen általa kicsinált) őr sugárvetőjét és odanyújtotta neki. - Nagyon aranyos vagy – felelte a nő. Engesztelésül akár meg is simogatta volna a lányt, ha nincsenek folytonos életveszélyben a Fekete Nap és jóllehet, valamiféle ismeretlen tényező által. Utána majd törődik Annie érzékeny kis lelkével. - Akkor megvagytok? – Quinn bólintott, Annie reakciója sem maradhatott el, amit Max természetesen helyeslőnek feltételezett. – Hát persze, hogy meg! Akkor keressük meg a hajótokat és húzzuk el a csíkot! Valami azt súgja, hogy ez a bárka már nem lesz itt valami sokáig – már túlságosan bent járnak ahhoz, hogy akár egyetlen egy, az űrre néző ablakot is láthassanak. Nem tudhatnak arról, mily hatalmas vész fenyegeti a Constitutiont, s éppen ezért kell minél hamarabb eltűnniük. - És... és mi lesz Sigillel? – kérdezte Annie bizonytalanul. Hiába bólintott rá az előbb a tényre, miszerint csak az egyiküket menthetik meg, most, hogy elérkezett a búcsú, a galád cserbenhagyás pillanata, egyszerűen nem tud csak úgy elsétálni innen. - Túl messze van a zárkája, ha akarnánk, sem tudnánk megmenteni – vágta rá a nő, mintha neki nem is számítana a számára menedéket adó fejvadász élete. Ez valóban így volt, lám, a mai világban a becsület szó nem is létezik. - Ha akarnánk?! – csattant fel a lány idegesen. Most bepillanthatott Quinn igazi valójába, s nagyon nem tetszett neki az összkép. – Nem hagyhatjuk itt. - Miért nem? – ráncolta a szemöldökét a nő. – Nekem lesz egy hajón, te elnyered a hőn áhított szabadságod és még Max is velünk jöhet. Mindenki csak nyer. - Mi? Te rabszolga vagy? – fordult a kislány fel a férfi értetlenül. Ha valakiről, akkor róla még csak nem is feltételezte volna. Ahhoz túl jó színben van, túl jó a kiállása és a magabiztossága is, hogy egy ily szomorú sors részese legyen. S mégis igaz a hír. - Csak papíron – vágta rá Annie. – Nem fogom hátrahagyni. - Márpedig muszáj lesz – mondta Quinn és egy újabb éktelen rázkódás tökéletesen beigazolta a kézenfekvő döntését. – Ez nem lehet véletlen. Vagy odakintről, vagy idebentről szedik miszlikbe ezt a hajót, és te drágám nem akarsz itt lenni, amikor végeztek! Megértem, hogy kötődsz hozzá, mert olyan jól bánik veled, de ő akkor sem éri meg az életedet – ahogy végigmondta, Annie a zsoldos felé nézett, hátha segítség érkezik tőle. Persze, kezdettől fogva hiú reményeket fűzött az esethez. - Bocs, kicsi, de én inkább nem szólok bele. Nem tudom, hogy ki ez, meg miért akarsz annyira vele lenni, de ha megéri neked, akkor menj! Maradok a bőröm mellett. - Rajtad áll, Annie. Velünk jössz és szabad leszel, vagy még éveken át rabszolga maradsz – próbálta ezekkel a szavakkal is jobb belátásra téríteni a lányt.

3

Emlékek – Macska vs. Egér II *** Már megint itt – a mostani fejével gondolkozva, Sigil már azt sem tudja, hányadik alkalommal sikerült rácsok mögött kikötnie. Hihetetlen, de bizonyos szakaszok után kivétel nélkül ez lesz a vége. Sebaj, a szökés mindig is kézenfekvő lehetősége ezúttal is ott lebeg az újraforgatott levegőben. Nem lehet olyan nagy ördöngösség a száz-mit tudom én hányadik alkalommal kijutni innen, nemde? Persze most kivételesen nem a Birodalom, hanem a Fekete Nap vendégszeretetét élvezi, ahol a fegyelem és az elbánás olyan, amilyen. Igaz, ettől még könnyebb dolga lesz. - Hé, te egyszarvú! Mutasd már meg a mesebéli földed! – rivallt rá a celláját némán őrzők egyikére. A lénynek vörös feje volt, kutyaszerű feje és az orrán egy húszcentis szarv ékeskedett. A hölgyemény felmordult, majd fujtatni kezdett. Hm… ennek sincs valami acélos akarata, ha ezen felspannolta magát. Az elme trükk… nem, a múltkor is az volt. Most legyen valami érdekesebb! – Ezzel a tülökkel biztos nagyon nehéz lehet egy ilyen előkelő hölgyemény élete. Mondd csak, eddig hányszor néztek pasinak? - Férfi vagyok… – nyögte ki a nő… öhm, FÉRFI oly mély gyűlölettel, amely még a levegőn át is Sigil nyaka köré akart fonódni. – Azt ajánlom, fogd be a lepény… - Akkor mik azok a tőgyek a mellkasodon? – ráncolta a homlokát Sigil tettetett értetlenséggel. Ennyi volt, a vörös fejű férfi hozzávágta az öklét a cella apró és igen érzékeny vezérlőpaneljéhez, majd szarvval előre rohant a sith felé. Egy erőlökés, egy koppanás és máris véget ért a férfi élete. - Következő! – nevetett fel Sigil, miközben egyszerre három őr tartotta felé a fegyverét. Még mielőtt lőhettek volna, a sith legyintett egyet a karjával, mire a szélső zsoldos a társaira fogta a fegyverét, majd meghúzta a rideg ravaszt. Széles mosollyal az arcán, szinte nevetve végzett a maguk elé csak értetlenül néző társaival, aztán még szélesebb mosoly fakadt az arcán. A fegyverét az állához emelte, még vihogott egy utolsót, és lőtt. Az agyveleje a szemközti falnál, a sugárvető pedig, amivel kioltotta a saját és társai életét, hamarosan Sigil ujjai közt volt. Igazság szerint, neki szüksége sem lenne egy ilyen primitív fegyverre, amikor ott az Erő, de ki tudja, hátha belebotlik valakibe, akit nem fognak az elme trükkök. Kéne a kardom – dünnyögte magában a férfi. Elvégre azt a kardot tizennégy éves korában csinálta, és azóta oltalmazza az életét. Kár lenne, ha pont itt és most kellene örök búcsút mondania tőle. Ha jól sejtem, ez biztos a trófeák közt lehet… ezek a barbár zsoldosok mindig összeverekednek rajtuk. Hm, menj a „Höjj! Üssed!” után, és meglesz az! – azzal meg is indult a hajó legzajosabb pontja felé. Az Erő elég sokmindenre jó, a látást és a hallást is fel tudja javítani, amennyiben elég nagy szakértője az ember. Hát, ha valaki, akkor ő biztosan az. Kétpercnyi bóklászásba sem telt, mikor rálelt az első nyomra, melynek nyomán rálelhet erre a kulcsfontosságú fegyverre. A „bunyó” kifejezés már nem is tükrözte pontosan a helyzetet, valóságos háború dúlt odabent. Fegyelem mi? Ha ezek ennyire nem bírnak magukkal, akkor hogy a kriffbe nem robbant még fel az egész kóceráj? – ekkor belépett a csarnokba.

4

Emlékek – Macska vs. Egér II Kevés ilyen szép tágas, ám mégis zárt hely volt egy Keldabe osztályú csatahajón, a mandalori hajóépítészet egyik legjelentősebb égkövén. Sigil nem hitt a szemének, mi folyik e falak mögött. Húsz weequay, duros és ródiai harcolt tíz vuki és trandoshi ellen. Nem is hévből felpattant harag, hanem valamiféle tradíció jellemezte e ádáz helyzetet. Ahogy az öreg látta, itt külön nyereménykosár volt a győztes félnek, vagy inkább hadseregnek. Akadt ott többféle gránát, nagy értékszámú kredit, és egyetlen fényes, henger alakú tárgy. A sith féltve őrzött fénykardja is. - Meglepi! – kiáltotta el magát Sigil. Hirtelen leállt a kegyetlen ökölharc, minden egyes kósza pillantás az Erő megfontolt használója felé meredt. A sith sosem vonna magára feleslegesen figyelmet. Ekkor már kész terv lapult az agytekervényei közt, és nem is habozott kihasználni a potyalehetőséget. - Tűz! – kiáltotta az egyik zsoldos a megszokottat, amikor az ádáz ellenfél kardja egyszer csak kirepült a kosárból és a férfi ujjai közt kötött ki. Így is harminc megfáradt bunyós és a népes közönség állt szemben egyetlen emberrel. Fénykard ide vagy oda, ez tagadhatatlan előny volt vele szemben. Ami nem tartott sokáig. - Bumm! – nevetett fel Sigil, miközben a nyereménykosárban lévő gránátok egyike tüzes veszedelemként hasadt szét. Ez önmagában még nem lett volna – nagy – gond, ha nem lapul mellette még tíz másik, nagy robbanóerővel megáldott szerkezet. A lánggomolyag így húsz méteres körben elnyelt mindent, ami élt és mozgott, valamint egy kis, szürkés tárgyakból álló rakást is. Ezek a Fekete Nap rettegett aknái. Legalábbis csak azok voltak, hiszen a tűz és a forróság páratlan eredményeket érhet el az acél megolvasztása és egy veszedelmes láncreakció elindítása végett. Hirtelen az egész csarnokon eluralkodatott a pusztító tűz és a fullasztó füst, s sorra robbantak be a kisebb-nagyobb töltetek és üzemanyagtartályok. Tovább és tovább fokozva a pusztítást, méghozzá oly magasztos végletekbe emelve a halál szívtelen özönét, amire még ő maga sem számított. Egy ponton már kénytelen volt lehasalni, s a köpenye, no meg az Erő oltalmára bízni az életét. Egy helyen tartani a robbanóanyagot és az üzemanyagcellákat… ennél jobb ötletet még az életbe nem hallottam! – gúnyolódott egy kicsit a váratlan helyzetén. Aztán az Erő máris azt sugallta neki, hogy ideje feltápászkodni az átmelegedett talajról. Ekkorra már mindent heves lángok és koromfeketévé perzselődött duracéldarabok borítottak, amelyek sok esetben áthasadtak, megcsavarodtak, vagy egyszerűen csak nyomuk veszett a lángrengetegben. A temérdek szénné égett, vagy cafatokra szakadt holttestre Sigil csak most, kis bámészkodás után lett figyelmes. Ő persze egy karcolás nélkül megúszta az egészet, Dooku gróf tanításai ismételten kifizetődtek. Ötven zsoldos egy mozdulattal… nem is rossz – csendült fel önmagában, hisz úgy érezte, már véget ért a neheze. Már kiszabadult a cellájából, meglelte a fénykardját és még azt a mámorító felismerést is megélte, melynek értelmében a hajót is sikerült tönkrevágnia. Hiszen a lángok közt jó néhány szikrázó vezeték is helyet kapott, az ádáz robbanás áthatolt a burkolaton és egy rakás létfontosságú rendszer „életét” is magával követelte. A sith feltevését az is igazolni látszik, hogy a hajótest szép lassan dőlni kezdett, tehát a stabilizátorok és a hajtóművek is áldozatul eshettek.

5

Emlékek – Macska vs. Egér II Kissé túlzásnak tűnik az, hogy egy ekkora hajót sikerült padlóra tennie egyetlen mozdulattal, de ha belegondolunk: a leghatalmasabb erődöket is belülről érte a vég. Persze szerelők mindenhol vannak, szóval ez nem is olyan biztosan a büszke keldabe haláltusája, hanem csak egy kis, magatehetetlen időköz, amíg az óriás új éltre nem kel a látszólagos hamvaiból. Ekkorra neki és a lánynak már mindenképpen távoznia kell, Quinn sorsa lényegtelen. Csakis kizárólag Annie-re van szüksége. Ahogy ezen elmélkedett, egy hátirakéta fényei törték meg a helyiség ádáz, tüzes összképét. Kisvártatva egy női alak rajzolódott ki Sigil meglepett szemei előtt. Most, ennyi kioltott élet után már bizonyosan arra számított, hogy Kasumi fülét-farkát behúzva menekül a színe előtt, erre pont elé járult. Amint a nő leszállt – nem végtelen az üzemanyag –, a földre dobta a sisakját. Így jobban lát, élesebbek lehetnek a reflexei. Igaz, jó eséllyel a feje is könnyebben kerül a padlóra, de ő sosem vette számításba ezt a lehetőséget. Egyszer talán, egy fiatalabb korában igen, amikor még Sigil társának mondhatta magát, de annak már vége. Egy keserű korszak volt az, amit a puszta kétségbeesés idézett elő és az is szakított ketté. - Tudod, pár perce ez még az életem legkönnyebb melójának számított. De most már tele van a tököm az ostoba húzásiddal! Dögölj meg végre! – azzal a nő harciasan indult meg Sigil felé. Mindkét sugárvetőjét szorosan a kezeiben fogta, majd egyik lövést a másik után eresztette az útjára. Sigil kénytelen volt kibontani a fénykardját és az egykori bajtársság ellenére is hárítani, s egyúttal Kasumi felé irányozni a halál vöröslő áradatát. A nő azonban okos volt, kivétel nélkül olyan helyekre estek a lövései, ahonnan a szögnek köszönhetően egyszerűen képtelenség volt rendesen visszapattintani azokat. Persze még mindig Sigilt kellett volna eltalálni a kardja helyet, de úgy tűnik, a mai már csak egy ilyen átlagon felüli nap, amikor a harctudás dönt a puszta szerencse helyett. Időközben elérkezett a táv, amikor a lövés már balgaság. Amikor Kasumi már csak két lépésre járt, se szó, se beszéd, eldobta a sugárvetőket, már nem volt rá szükségük. A két kecses, szürkésen csillogó fegyver még földet sem ért, amikor felugrott a levegőbe, s előrántotta a vibropengéjét. Úgy számította, ha úgy tartja a pengét, mintha csak egy dinnyét kívánna felülről kettészelni vele, akkor Sigil feje is hasonlóképpen járna, amikor ismét a duracél forró felületére ér. Azonban a férfi könnyű szerrel védte a csapást, elmúltak már azok az idők, mikor ilyen könnyen rá lehetett szedni. Hiszen már rég nem követi a jedik ösvényét. Persze Kasumit egy csöppet sem érdekelte, az ellenfele mégis melyik oldalán áll az Erőnek. Folytatta a félelmet nem ismerő támadását, hol jobbról, hol balról, majd ismét felülről ostromolva a férfit. Sigil kénytelenvolt beismerni, ám minden vívótudása ellenére is egyre hátrább és hátrébb találta magát a helyiségben. Ekkor az eszébe ötlött egy mentőötlet. Hirtelen felugrott a levegőben, majd átszaltózott a lány felett. Ezzel nem csak azt mutatta meg, hogy „Hé, én is tudok ugrani!”, hanem nyert e teljes félmásodpercet. Üthetett, rúghatott és persze vághatott volna ebben az időközben, azonban ő csak egyetlen elfogadható alternatívát látott. Egy előnyt, mivel Kasumi sosem rendelkezett

6

Emlékek – Macska vs. Egér II és nem is rendelkezhetett, s ez volt az ok, amiért a férfi benső, sötét énje végül eltaszította maga mellől: elérkezett az Erő pillanata. A másodperc, amikor Sigil kinyújtotta a fénykard nélkül maradt kezét, majd egy haragos erőlökést indított az útjára az éppen csak megforduló Kasumi felé. Az történt, amire soha senki sem számított volna, még annak ellenére is, hogy erre már korábban is szolgáltatatott egy ékes példát az anyatermészet: nem történt semmi. - Nos, tetszik az új játékszerem? – mivel tudatni akarta, mily fondorlattal sikerül majd diadalittasan kisétálnia innen, a kezét a vértje alá tűrte és rövidesen előhúzott onnan egy kékesen ragyogó amulettet. Nem akármilyen díszes ékkő lakozott ott, hanem a tárgy, melyet sokan csak a „Mortis gyöngyének” neveznek. – Ne tudd meg, min kellett keresztülmennem miatta, de megérte! Az Erő hatásai semmisé válnak a kő másfél méteres körzetében. Ha nem is forrást semlegesíti, mint az Ysalamirik, de a hatást még mindig ki lehet védeni vele. Úgy ám, nem fognak rajtam a trükkjeid! - Óh, dehogynem! – nevetett fel az öreg, majd maga az Erő láthatatlan kötelei segítségével megragadta az egyik tárolót és teljes erejéből a nő felé hajította azt. - Oó, erre nem is gondoltam… – sziszegte Kasumi, amint tisztázódott a kék szemei bájos tükrében: elérkezett a biztos halál. Utolsó erőtlen próbálkozásképp begyújtotta a hátirakétáját és megpróbált a magasba emelkedni, azonban túl későn került sor minderre. A nő fél méter sem emelkedett, amikor a tűztől és a koromtól részben fekete, részben pedig tűzvörös ábrázatot kapó tároló elütötte, s hosszas métereken át sodorta magával, egészen a tüzes csarnok másik felébe érkezve. A végeredményt nem lehetett megtagadni, ahogyan a történteket sem. Az Erő egészen addig hajtotta a tárolót, amíg az be nem ért abba a másfél méteres körbe, onnantól kezdve Sigil már nem tudta befolyásolni a mozgását, ám nem is kellett neki. A fizika csodálatos törvényei már mindent megoldottak helyette. S így került Kasumi abba a kétségbeejtő helyzetbe, hogy a tároló legalább százzal vágta bele a falba, majd a súlyos fémtest visszapattant, újabb két méter megtételét követően megállapodva az átforrósodott talajon. Azonban ő a fal szintjén maradt, s szép lassan csúszott le róla, mintha csak egy rossz matrica lenne. Szerencsére háttal érkezett, így a páncélja elnyelte a kinetikus erők nagyját, persze így is komoly kínok és sérülések mutatták tényt, melynek értelmében a harc már véget ért. Miközben Sigil diadalittasan közeledett hozzá, Goran megpróbált feltápászkodni, ám visszaesett a földre. Végül a harmadik próbálkozásra már sikerült négykézláb is megmaradnia, azonban feljebb már sehogyan sem tudta tornászni magát. Persze nem is csoda, amikor már egyik véres köpetet irányozta a másik után a talaj felé. - Ne kérlek... Ne! Kegyelem! – nyögte ki a nő könnyezve. Ismét megpróbálkozott egy kétségbeesett feltápászkodással, azonban csak annyit ért el, hogy sikerült a hátára vergődnie magát. – Ismerlek, Greg… te nem vagy ilyen! Jó ember vagy… - Boccs tündérke, de valahogy nem hatsz meg. Hatástalanok a színjátékaid… ja, és utoljára szólítottál az rendes nevemen! – nem azért vette fel a „Sigil”-t, hogy utána minden jöttment ragaszkodjon a régihez.

7

Emlékek – Macska vs. Egér II - Egy próbát megért – felelte Kasumi jóval nyugodtabb és kínmentesebb hangon. A műsírás is abbamaradt, hiszen a nő mindent félt, éppen csak a halált nem. Ekkorra Sigil föléért és csapásra lendítette a kardját, pontosabban, a fegyverét karóként akarta a nő hasába állítani, mintha csak egy vámpírtól szabadítaná meg a világot. - Utolsó szó? – állt meg egy pillanatra a férfi. A végtisztességet csak megadja neki. - Ez a lány… tudod, az a kicsi, akit annyira féltettél. Ő is olyan lenne, mint én? Csak fogtátok magatokat és összeálltatok, hogy könnyebben tudjatok boldogulni? Azt ígérted neki, hogy már minden rendben lesz, melletted biztonságban van? Mert ha igen, ha csak egy kicsi is igaz abból, amit mondok, akkor te is tudod, hogyan fog végződni. Meglátja majd a másik önmagadat, az igazi sithet, aki eltaszítja magától, ahogyan eddig mindenki mást is elkergetett az életedből. Mert akkor jobban jársz, ha most kirakod egy szép, kedves helyen, hogy ne fájjon neki annyira a búcsú, hogy ne legyen az belőle, mint én. Kérlek, legalább az ő lelkét mentsd meg, ha az enyémet sárba tiportad! – ekkor abbamaradt a nő bánatos beszéde. Elég hosszas utolsó szó volt, ám a végén még így is feleletért kiáltott Kasumi bájos tekintete. - Ő más, Annie különleges. Jó éjt! – mordult fel jóval veszedelmesebb hangon, mint ahogyan a párbeszédet kezdte, majd egy éles mozdulat, s lesújtott a lilásan ragyogó penge. Kasumi üveges tekintettel nézte végig, s tán még az idő is lelassult körülötte, ahogyan a plazmatorony elérte a mandalori vértet, majd megfeneklett benne. Sigil el sem hitte, amit lát, ám mire tovább láthatott volna, egy jókora rúgást kapott a képébe. Egy pillanatra minden elsötétedett körülötte, azonban az Erő még mindig ott volt neki. Szólt volna, ha vész fenyegeti az életét, de Kasumi bolond lett volna ezek után folytatni a küzdelmet. Maradt az üldözés, az újabb macska-egér harc lehetősége, ám egy haragos robbanás ennek is véget vetett. Nem voltak lángok, csak a rengés, tehát a hajó más részeiről kellett érkeznie, ha nem magából a rideg űrből. Ennek köszönhetően a nő értékes másodperceket nyert. - Csak nem hitted, hogy a phrik kard mellé nem szerzek páncélt is? – hintett el az ámokfutásban rohanó nő egy újabb morzsát a győzelme felől, ami persze egy jóval összetettebb ötvözetet takar, mint amennyit elárult belőle, de a férfi így is értette a lényeget. – Ja, és kösz a tippet! Nélküled sosem jövök rá, hogy Annie is erőhasználó! Sigil a hang forrása után nézett, ám mire visszanyerte az egyensúlyát, Kasumi már tovatűnt a romos folyosók közt. Csupán egyetlen dolgot láthatott, ami korábban még nem volt ott, ám azt is az ablakon keresztül: egy birodalmi csillagrombolót. Kezdetben nem igazán értette, mit kereshet itt, ám az elméje hamar megfejtette ezt a talányt is: a hajón egy üresfejű annyira megijedt a súlyos, ám még kijavítható károktól, hogy az útjára küldött egy segélyhívást. A Birodalom pedig jött, látott és aztán úgy döntött, apró darabokra lövi a férgesét. Ez megmagyarázza a mostani földrengéseket és a hajó felé törő zöldes lézernyalábokat is. Némi szemlélődés után két másikat is felfedezett mellette, szerencsére egyik sem volt a mindent eldöntő Interdicktor osztály képviselője. Ha sietnek, még mindig elmenekülhetnek.

8

Emlékek – Macska vs. Egér II Ehhez már csak a hajójára és a kis twi’lekre volt szüksége, a kettő közül is a lány épsége volt a legfontosabb. Különös mód nem csak neki, de még a benső, sötét énjének is, aki mostanra már minden erejéből a megtalálásán volt. Egy bizonyos úton, mindketten azt remélték, hogy veszteg marad, és nem keresi a bajt, erre a sith énje alig száz méterre tőle talált rá a jelenlétére. Sebaj, az a fő, hogy még él. Sigil ezúttal még annál is kevesebbet habozott, mint azt a társai megszokhatták tőle. Kikapcsolta, ám a markában hagyta a fénykardját és megindult a lány felé. Száz méter egy ilyen terepen semmiképp sem lehet sétagalopp, ám számos vágás, erőlökés és sietős lépés után már el is érte az ajtót, amely mögött – legalábbis az Erő szerint – a fiatalnak ott kell állnia. Azt, hogy mit csinál, már nem tudhatta. Mindenesetre rendkívül megnyugodott, amikor Annie kedves arcát látta viszont a vaskos fémtest mögött. Ő is hatalmas megkönnyebbülésként élte meg a találkozás percét, Sigil úgy sejtette, nagy döntés előtt állhatott, amire még jól lehet, nem is állt készen. Szerencsére nem került sor rá, s ez hatalmas mosolyt csalt az arcára. - Nem esett bajod? – kérdezte Annie kedvesen és ártatlanul. Legszívesebben egyből odarohant volna hozzá, hogy szorosan átölelje, viszont tartott az esetleges „Neked meg mi bajod van? Most tudtad meg, hogy még éveken át az övé leszel és erre a nyakába ugrasz?” kijelentésektől. Így csak mosolygott és őszintén örült a percnek, amikor kiderült, hogy nem mostantól marad magára az életben. Mert Quinn kidobta volna, és Max sem fogná a pártját, ha nem mentette volna meg. Ha valamit, akkor azt már megértette, miért akar egy hű társat a fejvadász, hiszen éppen most látta, milyen lelketlen szörnyek is tudnak lenni az állítólagos „barátai”, ha a saját hasznuk előtérbe kerül a jó cselekedettel szemben. Ha csak tudná… Sigil mindent, éppen csak nem egy hű bajtársat keresett aznap, amikor megvette. - Még nem vagyok elég öreg hozzá, hogy mások mentsék az irhámat – nevetett fel a férfi. Nem csak a saját, ám Annie épsége miatt is örült, a rideg céljai mellett egyre jobban kötődött hozzá, ami még mindig nem rossz, csak végtelenül váratlan és különös. – Nagyon bátor voltál – simogatta meg a fejét, aztán a Quinn felé emelte a barna szemeit. – Hát… te is életben vagy. - Miért látok ebben több szarkazmust, mint tettetést? – játszotta a sértődöttet úgy, mintha nem lenne széles mosoly az arcán, ha Sigil hirtelen már nem lenne az élők sorában. – Az új tagot már nem is üdvözlöd? - Max – nyújtott kezet a férfi illedelmesen. A fejvadász szorosan megmarkolta a kezét és ezzel párhuzamosan alapos próbára tette a zsoldos fizikai erejét. Egyre erősebben és erősebben kezdte szorítani a kezét, amelyet Max is viszonozni próbált, de közel sem tudta olyan léptékben, mint a nála egy évtizeddel korosabb férfi. Nézett is maga elé, mintha csak kísértetet látott volna, s egyre csak azt kérdezgette magától: „Hogy lehet bárkiben is ennyi erő?”. A talányt még az is tetézte, hogy Sigil karja majdnem háromszor olyan vékony volt, mint a zsoldosé. Egy ponton a fejvadász alábbhagyta a szorítását, aztán elengedte a kezét. - Megteszi – jelentette ki Sigil. – Tudsz bánni a nehézfegyverekkel?

9

Emlékek – Macska vs. Egér II - Mindegyikkel, ami csak megfordult errefelé. A birodalmi szabvány az erősségem – közölte készségesen Max, amint tisztázódott benne, hogy ez egy állásinterjú féle eszmecsere. – Viszonylag alacsony összegért is hajlandó lennék… - A zsákmány egy harmadát tudom ajánlani, ez így fair. Órabérre nem számíts, védelem az akciók során kell, a hajón biztonságos. - Nem azért mondom, de előbb pucoljunk, aztán beszéljük meg a részleteket! – törte meg párbeszédet Annie, aztán Quinn is helyeslően bólogatott. - Oké, menjünk! – határozta el magát Sigil, aztán megindult a hangár felé, ahol a Skyranger remélhetőleg még mindig épen és sértetlenül várja őket. Mostanra már elődöntötte, hogy hosszútávon is alkalmazni fogja Max-et. Igaz, ezzel egy újabb személy kerül a hajóra, fokozódik a nyüzsgés és egyre kevesebb nyugalma lesz, de azt mégiscsak be kell látnia: Kasumi nem fogja csakúgy feladni. A nő alighanem szerez megának egy partnert, akivel már könnyű szerrel kicsinálják, aztán Annie vagy meghal, vagy egyedül marad. Amilyen kis önállótlan szegény, annak nagyon rossz vége lenne. Márpedig minél többen vannak ők, annál kevesebb eséllyel nyer Kasumi. Időközben elérték a hangárt, ahol a Skyanger csakugyan épen és méltóságteljesen állt. Már nincs más dolguk, mint felszállni és itt hagyni ezt a romhalmazt. Három csillagromboló, egyetlen Keldabe csatahajó ellen. Itt még a nagy mandalori haditechnika sem ér semmit, s a hajó elhárító mezeje már meg is adta magát, amikor hőseink végre elhagyhatták a hangárt. A kicsiny űralkalmatosság sebesen hasította az űr hidegét, mialatt Sigil mesteri pontossággal kerülgette a zöldesen izzó lézerözönt és az elvétve érkező válaszcsapásokat. Még mostanra sem keveredett ide a rettegett Interdicktor osztályú rombolók bármelyike is, tehát szabad az út a menekülés felé. A zöldes lézernyalábok ekkorra már hatalmas darabokat téptek ki a büszke fenevad vaskos páncéllemezei közül, sorra kiszaggatva a lövegeket és minden mást, ami képes lehetett egy ilyen erejű támadás méltó fogadtatására. Ám az utolsó pillanatok zord özönében, mikor a lángoló hajótest már meghasadni látszott, a szörnyeteg roppant hajtóművei újfent életre keltek. Hatalmas erővel kezdték tolni a cirkálót, egyenest az egyik romboló felé, amelynek a kapitány alaposan megszeppenhetett az űr ezen daliás ragadozója láttán. A végkifejlet többé már nem volt kérdéses. A csillagromboló kétségbeesetten próbált kitérni az útból, s mi a legkülönösebb, a Fekete Nap cirkálója is. A csapatmunkának köszönhetően épp elég nagy ablak nyílt a büszke hajó számára, hogy a hajtóművei felizzhassanak és egy szempillantás leforgása alatt tovatűnhessen a csillagok tengerében. Nagyjából ekkor töltötte fel a Skyranger is a saját meghajtó rendszerét, bár ezt a hajót egy karcolás sem érte. Sigil a biztonság kedvéért teljesen más útirányt táplált be, nehogy az üldözőinek véletlenül még könnyű dolga legyen a meglelésükkel. Mindazonáltal azt el kellett ismernie, hogy nekik egy hajszáluk sem görbült, míg a Constitution csak roppant sebek árán tudta elhagyni a harcteret. Egy-null az egérnek.

 10 

Emlékek – Macska vs. Egér II Pár órával később: Ahogy elmúlt a vész, Annie evett, mosakodott és a szokása szerint végezte az egyéb dolgait is. Különösen feldobta a gondolat, hogy ma is biztonságban hajthatja nyugovóra a fejét. Veszélybe került minden, amiben örömöt lelt, de a végén még mindig maradt, aki gondoskodjon róla, aki tényleg törődik is vele. Ezúttal a kényelmes ágy, a reggeli biztos ígérete, a friss ruhák és minden egyéb csak másodlagos volt az értékrendje szempontjából. Még nem sejthette – honnan is tudhatta volna? –, ám ez is hamarosan változni fog, mert az után, ami most tölti be az álom szerepét… Újfent áldani fogj a szerencséjét, amiért emberként, mintsem patkányként élhet. Kopogott a szeme, fázott és a tetejébe még félt is. Ez a három érzelem játszotta a legfőbb szerepet, amióta idekerült és fogja is, amíg el nem távozik innen. A gond csak az, hogy innen nem mehet el, bármennyire is szeretne. Mint mindig, ezúttal is abban a kis cellában ücsörgött, ahol tarják, viszont a sajnálatos botlását követően már fele olyan „jól” sem bánnak vele. Eddig sem volt túl sok öröme az itteni életben, egyedül Keesa, a kis, kék bőrű twi’lek sorstársa jelentett neki egy kis társaságot. Ők kölcsönösen színt visznek egymás mindennapjaiba, olyanok egymásnak, akár a halovány gyertya fénye egy sötét éjjelen. Azonban már nem engedik ki arra az egy szívbemarkoló órára sem, a botlás utáni hónapokban fokozatosan bezárult előtte az élet valamennyi kapuja. Egyre többet verték, mind kevesebbet kapott enni és ezzel párhuzamosan a szégyenletes teendői is csökkentek. Ez elsőre jónak tűnik, ám minél kevesebb dologra kell a tartóinak, annál kevesebbet is adnak neki. Ez előbb vagy utóbb annak a szomorú ténynek a beteljesedéséhez vezet, melynek értelmében addig romlanak az életkörülményei, amíg itt nem pusztul. Ahogy ezen elmélkedett, kattant egyet az ajtó zára. Riadtan kapta oda a tekintetét, s minden bizonnyal fel is ugrott volna, ha elég ereje lett volna rá. Egy nem túl jól öltözött, bűzös férfi lépett be rajta, egy nagy tál étellel a kezében. Istenem… mit meg nem adnék érte – gondolta magában a lány. Azonban bármennyire is kérlelte a szemeivel, csak nem került elé a tál. Ehelyett az őr leült az orra elé és jó ízűen falatozni kezdett. Annie már azt hitte, itt helyben megszakad a szíve. - Nem mondom, egy kis só nem ártott volna – csámcsogott az alak jólesően. Nem tudni miért, de direkt a széléről csipegetett, mintsem rendesen is nekiesett volna. A lány bizonyára úgy vetette volna rá magát, mint valami vadállat, de neki nem adnak ilyen jó étkeket és egyébként sem juthatott volna el odáig: a láncai nem engedték. A csuklóit szorosan egymás mellé késztető karperec egy nem túl hosszú láncsorhoz lett akasztva, ami meg sem állt a falig. Alig egy másfél méteres mozgásterest adva a twi’leknek. - Kérlek… csak menj el – sziszegte fájdalmasan a lány. Legalább ne kínozza. - Még azt sem tudod, mit akarok – vágta rá az alak. – Tudod, elég szívós lány vagy te, ezt el kell ismernem. Sajnos legalább olyan tehetségtelen is a táncparketten, de hát senki sem tökéletes – ekkor egy jó pikáns falatot vett a szájába és direkt úgy beszélt, hogy néhány kisebb cafat a földre potyogjon.

 11 

Emlékek – Macska vs. Egér II - Sajnálom… de, de nem tudok táncolni – nyögte ki búsan, mintha ő lenne a hibás, azért, amit az akarata ellenére szabtak neki. De pontosan tudja, hogy ezt a viselkedést várják tőle. – Adjatok még egy esélyt… nem fogom elcseszni. Ígérem… - Minek, hogy megint felbotoljál?! – emelte fel a hangját fenyegetően. – Nem, nem, abból nem látsz még egyet. Viccesnek vicces volt, de tudod, hogy van ez: minden poén csak egyszer jó igazán. Hanem, nekem lenne egy másik ajánlatom, ha érdekel – azzal a férfi fogta magát és felegyenesedett. Közelebb lépett a lányhoz, majd lassan felé nyújtotta az ételt. Annie nem tett semmit. – Na, gyerünk, semmit sem kérünk érte… ingyen van. Na, vedd már el! – Annie végül nem bírta tovább, már bőven elég volt a makacs ellenállásból, ami mindig bajba sodorja. Kikapta a férfi kezéből a tálat, aztán nem is tudta, hogy kezdjen hozzá. A láncok miatt nem tudott rendesen nekifogni, meg sehogy sem. Végül arra a megoldásra jutott, hogy a tálat lerakja a porba, fölé hajol és úgy két marokkal tömi a szájába, ami rajta van. Azt már nem tudta beazonosítani, hogy mi micsoda, de finom volt. A férfi eleinte csak közömbösen nézte a lány étkezését, gondosan várva a percet, amikor már a kaja ellenében rá is jut majd némi figyelem. Ez két percbe telt. - Este hat óra van, ilyenkor szoktunk kiengedni, mielőtt még tarkón verted Matyt és félútig jutottál a komplexumban – azóta tartják láncon. – Ahogy az előbb mondtam, lenne egy ajánlatom. Figyelsz? – Annie abbahagyta az evést és menten az őr felé fordította a tekintetét. Csak egyszer láthatná még Keesát. - Hallgatlak – erőltetett egy kis magabiztosságot a lelkébe. - A táncos karrier nem nagyon jött be neked, szóval arra gondoltam, egy ilyen szép lány, mint te, nagy sikert arathatna a pincérek közt. Nem valami nehéz feladat, hamar belejössz majd és utána biztos helyed lesz a szolgák közt, persze amennyire biztos lehet egy hozzád hasonló sorsa. Szóval, mit szólsz? - De… nekik nem kell… – próbált egy kimondhatatlan dologra rátérni a lány. - A játékesteken a nyertes megkaphat majd egy órára. Hát… ezt nem szokták szeretni, de nézd a jó oldalát! Ebből, amit most eszel, minden este jön majd egy tányérral, rendszeresen ki fogunk engedni egy órára, pont akkor, amikor azt a másik lányt is, akivel annyira összebarátkoztatok. Egy őr mindig a nyomodban lesz majd, ha megint próbálkozni támadna kedved, de ez csak akkor gond, ha fogsz is. No meg ez sem tart majd örökké. Ha úgy látjuk, hogy rendes, odaadó munkát végzel, azzal a táncoslánnyal is összehozunk egy párszor, hátha ezúttal ragad is rád valami. Ki tudja, ha jól játszod a lapjaid, akár egy jobb táncos is lehet belőled. Ezúttal figyelni fogok – határozta el magában a lány. - Szóval, mit mondasz? Kiengedjelek a barátnőd mellé, miután megetted, vagy most vegyem el tőled a tálat és soha nem jöjjek vissza? Ez esetben ugye marad a lassú, fájdalmas sorvadás, amíg meg nem döglesz. - Elfogadom… – felelte a lány két falat közt. Szép, jó dolog az erkölcs, azonban most, amikor már érzi a halál szorítását, csak az élete számít és nem az, amit tennie kell érte. S ki tudja, ha időközben sikerül lenyűgöznie valakit, mondjuk egy pénzes ügyfelet, akkor talán megveszi, és végre kimenti innen… Darth Raven  12 