II. felvonás. 2. fejezet. Második Esély. Emlékek

II. felvonás Emlékek

2. fejezet Második Esély

Emlékek – Második Esély - Szóval, mi történt? – vetette fel a témát Annie, harmadszorra. Először akkor került elő, amikor a hajóhoz értek, akkor Sigil a fedélzeten kívánta elmondani. Miután felértek a Skyrangerre, a férfi ragaszkodott hozzá, hogy először egyen, aztán mondja el. Mire a twi’lek befejezte a vacsoráját, a fejvadász már nem volt ott. Csak félpercnyi keresgélés után, a hajó bárjában talált rá, ahol jelenleg is iszogat. Elég ritka dolog egy kisebb kocsma berendezése egy ilyen apró űralkalmatosságon, de hát Sigil előszeretettel fogyaszt alkoholt. Ezért úgy döntött, helyben is meg kell adatnia ennek a lehetőségnek, persze ez csak egy a hajó jellegzetességei közül. Ott van például Annie kabinja, ami olyan otthonosan lett berendezve, mintha csak egy családi házból emelték volna ide, no meg a többi szállás is a hosszú távú kényelmet szolgálja, mintsem az elviselhető átutazást. Ezen felül a Skyranger kapott egy fegyverraktárt, ahol minden létező sugárfegyver megtalálható, amire egy fejvadásznak valaha is szüksége lehet, bár ez eltörpül az utolsó meglepetés: a gyakorlóterem mellett. Ez eredetileg a HWK-290-es raktereként kezdhette, vagy legalábbis az egyik része lehetett, amikor a felesleges rakterületet a fejvadászathoz, valamint a mindennapi élethez szükséges helyekké alakították. Így jóval több szabad hely van a hajón, valamint egy klasszikus energiacella is helyet kaphatott rajta. Ez nélkülözhetetlen az élve elszállítandó célszemélyek szempontjából. Összességében csak egy kabin maradt, aminek látszólag semmi értelme: a hajó sarkában van egy kis, másfél négyzetméteres szoba, ahol nincsen semmi, és nem is lesz, hiszen raktárnak túlságosan félreeső, élettérnek pedig kétségbeejtően szűkös. Fontos megemlítenem, hogy a belső átalakítások mellett a hajó reaktorával is babrálhatott valaki, mivel a pajzsai másfélszer erősebbek a megszokottnál, valamint az alaptípus fegyvertelensége két, a szárnyakra erősített lézerágyú és egy hátulsó lövegtorony képében vált semmivé. A Skyranger így igazi fejvadászszekér lett. - Kérdeztem valamit – jelentette ki Annie, egyre jobban unva az örökös várakozást. Sigil nem mondja el neki így, Sigil nem mondja el neki úgy az igazat, ha pedig már minden jel arra utal, hogy mégis, akkor úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna. - Nem fog tetszeni – érkezett végre egy kézzel fogható reakció a fejvadásztól. – Elmondom, ha ennyire tudni akarod, ám előre figyelmeztetlek: bánni fogod, hogy megkérdezted – ekkor egy jó mély kortyolással kiitta a poharát. - Hallani akarom – felelte Annie harsányan, enyhe bizonytalansággal a szívében. A hátán húzódó sebek, a csuklóját átszelő vágásnyomok és a rettenetes soványsága egyre csak az sugallták: ne akard tudni! Viszont az ösztönei és a megmásíthatatlan személyisége képtelen volt így belenyugodni két teljes év elvesztésébe. Ha nem tudja meg, végig azt találgatná, mit történt… az élete utolsó pillanatáig. Az sem megoldás. Erre Sigil teletöltötte a poharat, aztán egy üresen maradt ülőhely elé tolta a pulton. - Ülj le, aztán idd meg! Szükséged lesz rá – Annie helyet foglalt a széken, s kis gondolkodást követően megrázta a fejét, nem akart inni. - Nem bírom a piát, józan akarok maradni. - Eleinte én se bírtam, most meg hiába iszok, úgyse leszek részeg – nevetett fel Sigil, már amennyire a körülmények engedték. – Nem foglak kényszeríteni, ha nem hát nem, de úgyis mind felszürcsölöd a végére. Hm… hol is tartottam?

2

Emlékek – Második Esély - Ott akartad kezdeni, amikor megütött az a kövér fenevad – közölte Annie oly céltudatossággal, mint még csak kevésszer az élete folyamán. Sigil tudta, megígérte neki ezt a párbeszédet, de mégis nehezére esett belekezdeni. Ám tette, amit tennie kellett. - Nos, te akartad! Lássuk csak… ott hiába kezdem, mert úgyse fogod érteni, inkább elkezdem valahol, aztán szép lassan kilyukadunk a végénél. - Rendben – vágta rá Annie kíváncsisággal a szívében. Ekkor Sigil elhajtotta a köpenyét, hogy a tokjából zavartalanul vehesse elő a fénykardját. A lány nem értette, mi köze van ennek a múltjához, meg bármihez is, minden esetre csodálattal figyelte ezt a henger alakú, ezüstös tárgyat. Egészen, míg a bárpultra nem érkezett. - Tudod, hogy mi ez? – kérdezte a férfi türelmesen. Annie ingatni kezdte a fejét. - Megnézhetem? – bármilyen keveset is várt a pillanattól, a fejvadász közelebb tolta hozzá a legszentebb fegyverét. A lány lenézett az orra előtt heverő markolatra, s ezután Sigil felé pillantott, aki egy bólintással adott engedélyt a dologra. Óvatosan nyúlt felé, majd hatalmas gonddal vette a kezébe. Mindössze annyit tudott róla, hogy a férfi ezzel verte vissza a rohamosztagosok lövéseit a múltkor, ám akkor nem merte megkérdezni, hogy lehetséges ez egyáltalán. Viszont most, amikor csodálattal tele vizsgálta ezt a nemes fegyvert, már nem tudta magában tartani a kérdést, amit végül nem tett fel. Szándékozta ugyan, de amíg arra ügyelt, hogy véletlenül se nyomjon meg semmit a fénykardon, Sigil máris elé tárta a válaszokat. - Az Aderaanon születtem, egy jómódú család sarjaként. Még kölyök voltam, amikor elvesztettem a családomat és az utcára kerültem. Ügyes voltam, ezért még így is boldogultam valahogy, aztán felgáncsoltam egy öregasszonyt. Ő volt Myra Sohta, egy nagyhatalmú Jedi mester. Akkoriban ők voltak a béke őrei, a szeretet és a jóság megtestesítői. Myra végül kivitt onnan és a tanítványaként nevelt tovább. Amikor tizennégy lettem, megmutatta, hogyan rakhatom össze a saját kardom: ezt a kardot. - Csak egy kardod volt, egész életedben? – kérdezte vissza ösztönösen Annie. - Nem, csináltam hozzá egy másikat is, de egy barátomnak nagyobb szüksége volt rá, ezért elajándékoztam. Viszont abban igazad van, hogy ez a kard egy egész életen át szolgált, eleinte sárga pengéje volt, de később kerestem hozzá egy lila kristályt. Sok Jedi, különösen a mostaniak, számosat készítenek az életük alatt, mert mindig elhagyják őket, pedig ez a szent fegyverük… én már nem tartozom közéjük. - Kitalálom: nem csípik, hogy ártatlanokat öltél. - Sokkal inkább én nem csíptem őket. Nem csak egy árnya van az Erőnek… - A minek? – szakította félbe a mondandóját Annie. - Fúú… hogy is magyarázzam. Ez egy megfoghatatlan valami, ami mégis az, mert mindent körülölel, de valójában mégsem, mert… ez bonyolult. A lényeg az, hogy csak kevesen bírhatnak vele, de azok mérhetetlen hatalmat nyerhetnek vele. Belőlük lesznek az Erő jófiúi, a Jedik, és a rosszak is: a Sithek. - Folytasd! – noszogatta a lány kíváncsian. Érdekelte a saját sorsa is, viszont ezt szinte akármeddig el tudta volna hallgatni. Olyan érdekes az egész.

3

Emlékek – Második Esély - Egy ideig Jedi voltam, utána pedig Dooku gróf felnyitotta a szemem. A Sötét Oldal szolgájaként lettem a tanonca, közel sem az egyetlen. Elég sokáig acsarkodtunk egymással, versengtünk a Sith címért, de az út csak a gróf megölésén át vezetett, mivel csak két Sith lehet. Az ő mestere pedig egyszerűen elérhetetlen. - Megölted? – tapintott rá egy elég jól kikövetkeztethető dologra a lány. - Terveztem, de előtte más végzett vele, utána már nem volt helyem a Sithek közt. Viszont egy idő után megelégeltem a kudarcomat és Sith lovaggá ütöttem magam… - Azt lehet? - Az életben mindent lehet – mosolyodott el a férfi. – Nos, miután a tudásom mellett meglett a címem is, előhozakodtam a nagyok előtt… ami úgy ért véget, ahogy, ebbe nem akarok belemenni. Utána elég nehéz és zavaros évek következtek, szóval ugorjunk ahhoz a részhez, amiben már te is szerepet játszol. Na végre – visszhangzott Annie gondolatai közt. - A bolond éveim után fejvadász lettem, ahogy láttad, némi pénzért bárkit hajlandó voltam megölni, bárhogyan. Mivel egykor én is jedi voltam, legkönnyebben a még élő jediket tudtam felkutatni és levadászni, akkora már a mesteremmel is összevesztem, így ő sem bizonyult kivételnek a célpontok közt. Hosszú éveken át koslattam utána, a legtöbb melót csak azért vállaltam el, hogy legyen miből finanszíroznom a hajsza folytatását. Már javában dúlt az üldözés, amikor az a borzalmas nap megtörtént. - Mármint az, amelyikre utoljára emlékszem? – Sigil bólintott, majd folytatta. - Nem sokkal előtte a mesteremnek volt egy látomása a nővéredről, ezért lement a bolygóra, hogy megkeresse, legalábbis más megoldást nem tudok elképzelni. Csak így nyernek értelmet a történtek. És most érünk el hozzád – végre valahára. – Ugye az utolsó képkocka az, amikor az a gemorreai eltalálja az arcod? - Igen – nyugtázta a lány egy bólintás kíséretében. - Attól kezdve te még eszméletednél voltál, de feladtad a harcot, Rya meg eleve leblokkolt. Mivel őt elég lekvárnak találták egy gyorsmenethez, az egyikük elvezette, hogy kiélhesse rajta a perverz vágyait, míg te a többiekkel tartottál, Jabba palotájába. Ekkor láttad őt utoljára, egyetlen alkalom kivételével. Ha jól emlékszem, Rya megígérte neked, hogy visszajön érted és kiszabadít, pedig rá sem várt más sors, de a sors fintoraként, mégis megszökött valahogy. Nem biztosan, hogyan és miként, de ebben erősen a mesterem kezét látom, aki csak akkor ment volna oda, ha egy látomás vezérli, ezért is mondtam ezt. Ráadásul, utána közösen kellett akciózgatniuk, mivel két év múlva már az elég sokadik tanítványa lett… Ekkor Annie már megint félbeszakította. - De nem csak abból lehet Jedi, aki élhet az Erővel? - Akár hiszed, akár nem, Rya Erő-érzékeny. Így nevezzük azokat, akik képesek használni ezt a misztikus elemet. Te is ilyen vagy, ámde képtelen voltál kellőképpen kiaknázni képességeidet, nem úgy, mint a nővéred. Amikor a legutóbb láttam, Myra már kész lovagot faragott belőle. De most nagyon előreszaladtam… - Lehetek a tanítványod? – használta ki Annie a pillanatnyi szünetet.

4

Emlékek – Második Esély - Nem akarok tanítványt – a lány menten felhozott volna valamit a lehetőség védelmében, ám a férfi még azelőtt csendre intette, hogy megszólalhatott volna. – Erről nem nyitok vitát. Nyugi, ha a végére értünk, eszed ágában sem lesz. Eközben a lány visszaadta neki a fénykardját is. - Meglátjuk, folytasd! – kíváncsiskodott tovább a szegény teremtés. - Hova is… ja, ami a palotában történt veled. Erről elég keveset tudok, de ez így a legjobb, és csak a kérésedre mondom el. Rya szökése nem igazán számított, egy senki volt, nem is nagyon kellett nekik, ahogy te sem, de Jabba mégis a rabszolgájává tett – Annie kíváncsi arca ekkor úgy sápadt el, mintha pofonvágták volna. – Egy kis cellában tartottak, a palota egyik alsó szintjén, olyan körülmények között, amit én még egy buckapatkánynak sem szánnék. Nem fogok hazudni: éheztettek. Ütettek-vertek, ahányszor csak ellentmondtál valaminek. Fogalmam sincs, odaát mire akartak rávenni, de nagyon nem akartad, az biztos, ahogy az is, hogy végül megtörtek. - Tánc, felszolgálás, egyórás kalandok… mi másra kellettem volna? – szólt közbe Annie keserűen, és bármennyire is ellenezte az alkoholt, ezúttal a kezébe vette a poharat. Egyet, kettőt, majd hármat is belekortyolt a kék folyadékba, mikor úgy döntött: elég lesz. Ezután ismét Sigil felé fordult. – Tovább… kérlek. - Ez így folytatódott két évig, aztán Rya elérkezettnek látta az idő arra, hogy beváltsa az ígéretét… – ekkor a férfi lesütötte a szemeit, majd ismét Annie szembogaraiba mélyesztette a tekintetét. – Sajnos én is tökéletes alkalmat láttam Myra megölésére, ezért a mentőakciót is kénytelen voltam félbetörni. - Mit csináltál vele, te sze…?! – háborodott fel a lány, jogosan. - Hallgass végig! – intette csendre ismételten. – A nővéred egészen a celládig jutott, láthattátok is egymást, mert ő már zokogott, amikor odaértem. Elkergettem a zárkád elől és utánamenten a hajójukra, ahol bevégeztem a célomat, megöltem Sohta mestert. Feláldozta magát, amíg Rya és a kísérői egy másik hajóra menekülnek, amivel olyan gyorsan húzták el a csíkot, ahogy csak tudták. Akkor láttam utoljára. - Akkor… nem ártottál neki? – kérdezte vissza Annie elkeseredetten. - Jól volt, amikor elmentek, és azért a hajóért egy kisebb vagyont kaphatnak, ha az ifjúhölgy nem adja a fejét a galaxis megmentésére, meg még ilyen abszurd dolgokra. Mint azt korábban is mondtam, őt nem kell féltened. Tud vigyázni magára. - De ártottál volna neki… – sziszegte Annie a fogai közt. - Elég sokmindent tettem volna akkor, de annak az életnek már vége. Többé nem ölök ártatlanokat, nem emlékszel? - Hogy hihetnék neked? - Ha nem hiszel nekem, akkor miért könyvelted el igaznak a találkozásotokat és egyáltalán miért akarod ennyire megtudni pont tőlem a történteket? Ezen a ponton Annie egy kicsit megállt gondolkodni. Újabb két kortyot ivott a pohárból, aztán végigsimította a lekkuit, s egy mély sóhajtás, valamint egy görcsös nyelés után fordult ismét a fejvadász felé. – Folytasd… - Miután megöltem Myrát, nos… rájöttem, hogy mit tettem. Megöltem az egyetlen embert, aki önzetlenül megosztatta velem az életét. Neked valóban nem volt valami sok közöd a felismeréshez, de fontos tudnod a bekövetkezéséről. Aznap ráeszméltem,

5

Emlékek – Második Esély hogy nem csak magamtól vettem el, hanem Ryától is, és hirtelen már nem megölni akartam, hanem kárpótolni a veszteséget, amit okoztam neki. - Igen, egy varázsütésre jófiú lettél… – vágta hozzá Annie szkeptikusan. - Az élet már csak ilyen, a legnagyobb kanyarok mindig váratlanul és észveszejtően gyorsan történnek. Visszatérve a történtekre, sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kárpótolhatnám őt a veszteségéért, és eszembe jutott, hogy pont téged akartak, hogy is mondjam… felszabadítani. És mivel a tetteim után, te jó eséllyel ott rohadtál volna meg, arra jutottam, téged foglak visszaadni neki. - Hm… ha ez így volt, akkor most téged az esküdt ellenségének vél, nem? - Úgy van – bólintott rá Sigil. – Ezért ne aggódj, mivel Jabbánál látott utoljára, először ott fog keresni. Ő elmondja, hogy már megvettelek, tehát valóra vált szegény legszörnyűbb rémálma. Hidd el, amint ezt megtudja, se perc alatt megtalál minket, aztán máris együtt lehettek. Ezért is mondtam, hogy felesleges keresnünk, ő fog eljönni hozzánk – eközben a lánynak feltűnt valami. - Várjunk csak… megvettél? – bizonytalanodott el a bájos hangja. - Ha erőszakkal hozlak ki onnan, a huttok kézzel-lábbal üldöznének, amiért meg mertem lopni őket, no meg téged is vissza akarnának vinni. Így volt a legtisztább. Senki sem üldöz – az egész Birodalmon kívül –, senki sem akar visszavinni oda, tehát már biztosan túl vagy az életed legrosszabb fejezetén. - Igen? – csattant fel Annie soha nem látott szkepticizmussal a szívében. - Na jó – sóhajtott egyet Sigil. – Elmondtam már vagy ezerszer, de akkor a tudtodra adom még egyszer utoljára: Nem akarlak bántani sem téged, sem a nővéredet. Azóta már megváltoztam, ha nem így lenne, otthagytalak volna Jabbánál és nem hagyok érted egy kisebb vagyont a hájas féreg karmai közt. Nálam biztonságban vagy. - Értem én, csak… – fogta a fejét a lány, elvégre Sigil ebben a három napban tényleg rendes volt vele és az emlékei hiányában ez az egyetlen, amiből biztosan kiindulhat. – Ez elég sok így egyszerre – eközben még egyet kortyolt a pohárból. – Folytasd, már kíváncsi vagyok a végére. Így se-úgyse fogok valami jól aludni. - Nyugi, már majdnem odaértünk. Szóval, amikor átadtak már nagyon rossz bőrben voltál… áh, minek is próbálom szépíteni? Már gyakorlatilag halott voltál, pedig két nappal Rya menekülése után vettelek át. Fizikailag még csak-csak tartottad magad az éhhalál küszöbén, de legbelül, a szemedben már nem volt semmi. - Az hogy lehet? Én már nem voltam a saját testemben, vagy mire célzol? - Arról van szó, hogy a megpróbáltatásaid megölték azt a lányt, aki voltál és egy üres héjat hagytak maguk után. Az első pár nap csak ültél és lestél ki a fejedből, mint valami váza, egyedül onnan tudtam, hogy nem zárkóztál teljesen magadba, hogy ami kaját minden esete otthagytam a kabinodban az reggelre eltűnt. - Utána csak jobb lett, nem? Elvégre én itt vagyok. - Igen, az vagy, aki aznap odakerült, de a javulást illetően már nincs igazad. Néhány nap múlva megnyíltál ugyan és elkezdtél beszélni is, de az a legrosszabb sejtésemet igazolta: megőrültél. Ami… – sóhajtott egy mélyet – amit odabent tettek veled, azt nem bírtad feldolgozni és egyszerűen beleroppant az elméd. Egyfolytában csak a borzalmak

6

Emlékek – Második Esély voltak a szemed előtt, egyfolytában azokat kiabáltad, miközben egyre csak zokogtál és egyre a megszűnésükért esedeztél. - Épelméjű vagyok – jelentette ki a lány nemes egyszerűséggel. - Most igen, abban biztos vagyok, de ne feledd: épp azok kergettek őrületbe, amikre nem emlékszel! Nincs tűz, ha nincs levegő, ahogy nincs lázadás polgárok nélkül. Egyszerű matek az egész. - Sejtettem, hogy ez a kiesés nem feltétlenül rossz dolog – próbálta valamivel oldani a feszült, keserű hangulatot. Elvégre már a hátát nézve is biztos volt benne, hogy arra a napra nem akarna visszaemlékezni, amikor megostorozták. - De mivel akkor pont begolyóztál, elég nehéz dolgom volt veled. Hidd el, nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogyan tudnák segíteni és mindent megpróbáltam, de amikor először megpróbálkoztál azzal, amivel, már nem hagytál sok választást. De én még mindig nem akartam, erre már jött a második eset. Akkor vetettem fel ezt a lehetőséget, és te akartad, mindent megadtál volna érte, viszont én megint nemet mondtam, egyszerűen nem véltem helyesnek. Utána jött a harmadik és akkor… akkor már megtettem. Értsd meg, nem csak belefáradtam a véred törölgetésébe, de szinte bármikor sikerrel járhattál volna. Nem tehettem mást… - Kitörölted az emlékezetemből azt a két évet, meg amikor veled már voltam – egészítette ki a mondandóját Annie, miközben tisztán látta a férfin, hogy őszintén bánja, amit tett. – Ha tényleg így volt, akkor megértem, a múltbéli énem sem akarta véletlenül. Úgy értem, ha ez kell ahhoz, hogy visszarántson a szakadék szélről, akkor muszáj. Gondolom, már nem fognak visszajönni, ugye? - Életemben először csináltam ilyet, szóval nem mondhatok biztosat. Általában egy képkocka sem jön vissza, de ha olyasvalaki végzi, aki teljesen tapasztalatlan benne és még nem is biztos abban, hogy ezt tényleg meg kellene tennie, akkor már visszajöhet egy-két kellemetlen esemény. A tudatalatti rejtelmeinek köszönhetően, ilyenkor mindig van valamiféle rendszer a látottak között, egy összefüggés, amiben az elme megpróbálja tudatni az illetővel, hol rontotta el. A mesterem csak úgy hívta ezt a jelenséget, hogy „emlékek”. Nem akarok vészmadárkodni, de te jó eséllyel átéled majd. - És mikor fogom látni ezeket a… képeket? - Általában álmodban, vagy esetleg néhány üres percedben, de az sem ritka, ha egy esemény váltja ki, ami kísértetiesen hasonlítani fog a látottakra. - Remek, szóval, ami megőrjített az szép lassan visszajön, és megint egy zártházi esetté varázsol majd. Kell ennél több? - Kétlem, hogy annyi minden visszajönne. Szerintem képes leszel felülkerekedni rajta, főleg akkor, ha csak olyan részekbe futsz bele, amikor épp… épp van rajtad alsónemű. Elég rossz célzás volt, de érted, mire… vagyis… - Leesett – törte félbe a fejvadász bizonytalanságát. – Azt értem, hogy megvettél, visszahoztál a mentális halálból, meg minden, de mikor szabadítottál fel? Sigil ismét lesütötte a szemét, aztán vissza sem nézett rá, mikor válaszolt. - Semmikor – ekkor szép lassan Annie felé emelte a szemeit, akinek az arcán elég sok érzelem ült ki egyszerre, ám a rémület és a rettegés dominált mindközül. - Tehát még mindig a… tiéd vagyok – a férfi bólintott majd folytatta.

7

Emlékek – Második Esély - Van egy nyomkövető a hátadban, amit még Jabbánál raktak oda, viszont már csak nekem közli a helyzetedet. Ez nem az a klasszikus fajta, ami fel is robban, de ha elkószálsz, úgyis meg foglak találni, szóval nem ajánlom a szökést. - Várjunk csak, most… most az előbb még te voltál a hős, aki kivitt onnan és annyi mindent tett értem, most meg a gazdám vagy, aki mindenáron magánál akar tartani? Most… most hogy jutottunk el ide? – hebegte Annie kétségbeesve. - Kérlek, ne kelljen elismételnem a „Nem akarlak bántani!” részt. Három napja még éjjel-nappal azon kellett aggódnom, mikor próbálod meg újra. Elég komoly félelmem volt, hogy egyszer csak leszöksz a hajóról, aztán egy koszos kis sikátorban befejezed, amit elkezdtél. Kellett a nyomkövető, hogy akkor időben odaérhessek. - Jó, akkor már megint elérkeztünk a kérdéshez: mit akarsz velem? - Őszintén szólva, vissza akarom adni az életedet. Amíg nálam vagy, szeretném, ha megszoknád a normális életet, ha megtanulnál gondoskodni magadról. Azt akarom, hogy amikor kikerülsz innen, már tudj lőni és verekedni és ki is állj az érdekeidért. Tudd mit és hol kell tenned az olyan pénzért, amit nem a testedből keresel. El tudd dönteni, kiben bízhatsz és kiben nem, egyszóval: ha végre szabad leszel, ne kelljen még egyszer átélned azt, amit Jabbánál tettek veled. Függetlenül attól, hogy Rya végül érted jön-e vagy sem. Szerintem ez neked sem lehet az ellenedre. - Nem is lenne, de ezek szerint: Rya miatt annyira megsajnáltál, hogy egy kisebb vagyont fizettél, csak azért, hogy magadhoz vehess. És mindez még nem elég, mert az életemet is egyengetni akarod, tulajdonképpen olyan akarsz lenni, mint valami nevelőapa, aki csak azért tart magánál, mert szeret – ezután tett egy kis szüntet, s csak akkor folytatta, amikor Sigil bólintott egyet. – Ezzel csak ez gond van: ilyen nem létezik. Ha egyvalamit az utcán megtanultam: szánalomból soha senki nem fog érted bármit is tenni. Max összeszed egy kis pogácsát és némi romlott sütit. - Talán félreismerted a világot, ifjúhölgy. - Nem – rázta a fejét Annie dacosan. – Tudom, hogy nagyon érdekesen hangzik, de amikor megszülettem, nem vágtak izomból a földhöz. Szolga vagyok, de attól még van eszem! Igenis akarsz tőlem valamit és ne mondd, hogy tévedek! - Mondanám, de oké, most megfogtál. Büszke lehetsz magadra, hazugságon érted a dörzsölt fejvadászt! Valóban kellesz nekem, az életed visszaadása csak a bónusz, amit a fáradozásaidért cserébe kapsz majd és csak azért töröltem ki az emlékeid, dacoltam a saját öngyilkossági törekvéseiddel, mert ha halott vagy, nem térül meg a fizetett összeg. Szóval, most akarod tudni, hogy mire kellesz, vagy… - Szerinted? Fél órája ezt kérdezgetem. - Hát jó, mit gondolsz eddig a hajóról? Gyerünk, ez így mókás, rávezetlek! - Meg kell mondjam, elég kicsi, legalábbis nekem, aki az utcához szokott, nem valami tágas. A hőmérséklete is alacsonyabb egy kicsit, de már kezdem megszokni. Viszont biztonságos, nyugodt, csendes, kényelmes. Van rajta étel, víz, zuhany, női ruha, és az adattárolókon van egy rakás érdekes olvasnivaló. Nekem tetszik. - És még nem tűnt fel neked valami? - Nem igazán… mi olyan fontos?

8

Emlékek – Második Esély - Üres! Te vagy az első élőlény, aki Isten tudja, mennyi ideje megfordult rajta. Itt minden unalmas és szürke, jó, van rajta minden, ami kell, de társaság szempontjából már nem is lehetne kiábrándítóbb. Mindig is akartam egy társat, segédet, valakit, aki velem lesz, de eddig mindenki elárult, meglopott vagy kihasznált, ezért muszáj volt vagy megölnöm, vagy kiraknom őket. De te más vagy. - Aham, szóval magányos vagy és eleged van a magadfajtából, ezért úgy gondoltad: „Itt van Annie, amúgy is sajnálom, vegyük meg és utána majd velem lesz!”? - Nagyjából, egyébként ebben tökéletesen igazam van. - Hát igen… nehéz elszökni egy Sith lovagtól – állapította meg a nyilvánvalót. – Mi mást akarsz még? Pontosabban, miben nyilvánul meg a „társaságod”? - Nem akarok sokmindenbe beleszólni, mint mondtam, fontos, hogy megtanulj emelt fővel járni. Azt javaslom, hogy ne tekints magadra úgy, mint egy rabszolgára, hanem felfogadott segítőre, vagy amit akarsz. - Mi az a kevés, amibe bele akarsz szólni? – próbált a lényegre törni a lány. - Nos, még egy kósza droid sincs itt, ezért gondolhatod, milyen szennyes halom lehet a mosógépnél. Nekem ez, meg a takarítás, főzés, meg a házimunka többi része mindig is elég büdös volt, de arra gondoltam, hogyha itt vagy, besegíthetnél. Ezen felül, ha pont kellenél egy melóhoz, örülnék, ha kivennéd belőle a részed! Itt külön leszögezem, hogy ezek kivétel nélkül viszonylag veszélytelen alkalmak lesznek és nem lesz benne semmi emberileg megalázó és erkölcstelen. Sétagalopp lesz az egész. Annie eleinte nem szólt semmit, hanem kiitta az italát: Sigilnek ismét igaza lett, tényleg végzett vele a történet végére. Csak ezt követően szólalt fel. - Oké, benne vagyok – csillantak fel a szemei. A férfi számára teljesen érthetetlen módon. Ezúttal ő számított minden más reakcióra, csak erre az egyre nem. - Mi van?! – mordult fel a kétes csöndben. - Szívesen megteszem, amire kérsz. Nézd, amíg a nővéremmel az utcán voltunk, tulajdonképpen bármit megtettünk volna, hogy végre fedél kerüljön a fejünk fölé. Az egyetlen kikötés az volt, hogy ne a testünkkel keressük meg a betevőnket, de… még így sem jött össze a dolog. Iskolai végzettség nélkül manapság már egy takarítót sem fogadnak fel. Ez most olyan, mintha valami álom lenne, eddig is csak az zavart, hogy a zsigereimben éreztem, amikor a képembe hazudsz. De ezt tudom, hogy igaz! - Na, most te folytasd! – mosolyodott el Sigil. - Ha végre nem kell nyomorognom, bőséggel kapok enni, inni, fürödhetek, veszel új ruhákat, és a tetejébe még egy csomó érdekes helyre is elmehetünk, akkor semmi pénzért sem hagynám ki. Cserébe egy kis takarítás semmi, a másik meg, hát mégis csak úgy illik, ha az ember kiveszi a részét abból, amit később megeszik, nem? - De igen, és örülök, hogy ezt mondod. Már azt sem tudtam, mivel vehetnélek rá erre az egészre. Nem mintha lenne választásod, csak úgy szar érzés lett volna. - Komolyan mondom, neked Isten adta tehetséged elrontani a pillanatot. Most inkább bemegyek a kabinomba és megpróbálok aludni, vagy valahogy feldolgozni ezt az egészet. Tényleg sok – hamar megpróbált felegyenesedni, ami sikerült is, csak a következő lépés volt komplikált, no meg az azt követő! – Oó, asszem kicsit, nagyon

9

Emlékek – Második Esély sokat ittam… segíts! – ahogy kimondta, máris a föld felé kezdett esni, s Sigil alig tudta elkapni. Ez már megmagyarázza, miért akar ennyire a rabszolgája lenni: részeg. - Foglak! Nyugi, csak szép lassan… Ekkor véget ért az álma, az elveszett emlékek helyett inkább a szép álmok, meg ennek a napnak a nem túl gyakori ismétlődése köszöntött rá. Nem olyan nehéz együtt élni a helyzettel, mint azt kezdetben képzelte. Igaz, eléggé iszonyodik a gondolattól, hogy amikor legutóbb otthon járt, már jól lehet, a fél bolygó átment rajta, ám ezt sokkal inkább átélni, mintsem tudni nehéz. Úgysem tér már vissza oda. A másik nehézséget a szolgaság jelenti, de az sem olyan szörnyű, mint amilyennek eleinte gondolta. Elvégre három hete tud róla és mégis boldogan ébredt. Jó kényelmes, puha ágyban aludni a homoktenger perzselő viszontagságai helyett, különösen jó egy rendes pizsamában megtenni ezt, mintsem valami rongyban, amit akkoriban hónapokon át kellett viselnie. Egyszerűen nem tudja sajnálni magát, amiért végre fedél került a feje fölé, és ezen felül rendszeresen tisztálkodhat, s étkezhet. Tudja, hogy jó helye van Sigil mellett. A fejvadász bármit is tett a múltban, látszódjon akármennyire is egy lelketlen szörnynek, valójában egy becsületes ember lakozik benne. Bár az is lehet, hogy tényleg megváltozott Myra megölése után, ám ez a talány már elhanyagolható. Csak az számít, ami ebben a három hétben történt, hisz Annie ezalatt közelebb került a „boldog” szócska mögött lakozó jelentéshez, mint eddig bármikor a szülei halálát követően. Ők már nem jönnek vissza, ahogyan Rya érkezése is egy örökkévalóság lehet, márpedig rajta kívül nincs, aki önzetlenül a gondját viselné. Nincsenek más rokonai, barátai, befolyásos pártfogói. Maradt a gazdája, aki mellől esze ágában sincs elszökni. A szolgája vagy sem, de Sigil így is türelmes és barátságos vele szemben. Soha nem sürgeti, ugráltatja, vagy kényszeríti rá bármire is. Ami feladatot a lány kénytelen elvégezni, arra is inkább megkéri, mintsem parancsba adja. A főzés, mosás, takarítás tényleg nem valami sok ezért az életért cserébe. Annie mostanra már nyolc kilót hízott és sokat erősödött, persze még így is sovány. Három héttel ezelőtt olyan volt, mint egy csontváz, csak mellekkel, most pedig olyan bőrben van, mint a nővére volt aznap, amikor ki akarta szabadítani. A jó körülmények mellett a lány tényleg sokat tanulhat, amit örömmel tesz, hiszen tudja, mindez egy napon a szabadság és az önálló élet záloga lesz. Már megtanult bánni a sugárvetővel, tájékozott lett a Peremvidék rendszereivel kapcsolatban, valamint Sigil néhány közelharci fogást is mutatott neki, nehogy egy vadidegen elhúzhassa a nótáját. Ennek tudatában, Annie már nem egyszer szóbahozta a rabszolgaság kérdését, folyton azzal révelve, hogy bolond lenne elszegődni mellőle. Nem igazán értette, hogy akkor mi szükség van az egészre, de Sigil pont az ellenkezőjét nem tudta mire vélni. Azzal érvelt, hogyha boldog itt – ami igaz –, akkor semmit sem érne a nagy szabadságával, mert ennél jobb életkörülményeket ő nem tud megadni neki. A hajót meg úgyis takarítani kell, a melókban pedig azért lenne muszáj segédkezni, mivel olyan nincs, hogy valaki potyautasként éldegél a Skyranger fedélzetén.

 10 

Emlékek – Második Esély Végül is, a lány látta a férfi álláspontját, a társadalmi megkülönböztetést hozhatta volna fel egyedül, de rajtuk kívül úgysincs itt senki. Mára már egyébként sem érzi úgy magát, mint akit hét láncra verve vonszoltak fel ide, sokkal inkább egy segéd, ki nem más, mint egy jobb jövő érdekében szegődött a sith mellé. Ez egy bizonyos nézőpont alapján tökéletesen igaz. Miközben ezen gondolkozott, meg is elégelte a tétlenséget. Már kilencet ütött az óra, éhes volt és pisilnie is kellett. Ideje felkelni. Hamarosan kikászálódott a kényelmes ágyból, aztán úgy döntött, már most átveszi a pizsamáját, méghozzá előrelátóan egy kinti ruhára cseréli. Arra emlékezett, hogy Sigil elmondása szerint, ma valahol ki is fognak kötni. Rá bízta, hogy jön-e vagy sem, de mivel már egy hete ki sem mozdult a hajóról, mindenképpen szeretne egy kis friss levegőt. No meg, mit ér a galaxis bejárása világlátás nélkül? Egy fekete bőrnadrágot, egy hasonló árnyalatú csízmát, valamint egy feszes trikót vett magára, ami kivételesen szövetből készült. Ha ezt viseli, a hátán pont láthatóvá válik az egyik ostorcsapás vége, amely sokkal inkább egy vágás, tehát egy baljós harci sérülés iszonyatos emlékét tárja a bámészkodók elé. Félelmet kelt az emberekben, mintsem szánalmat, ami sokkal hasznosabb az alvilág köreiben. A hatás fokozása érdekében a lány még egy pisztolytáskát is a csípőjére kötött, amiben a létező legnagyobb sugárvetőt rakta, amivel csak megtanult bánni – a nagyobbakkal, mint például az E-11-es, valami miatt mindig meggyűlik a baja. A folyamat végeztével kilépett a kabinjából, könnyített magán, aztán a konyhába érve máris szembesülnie kellett a fejvadász türelmes tekintetével. - Ott vagyunk már? – kérdezte a lány ártatlanul. - Mi az hogy, már ki rég a dokkban vagyunk! – mutatott a férfi az ablak felé, ahol a csillagok helyett Annie csakugyan egy dokk képét láthatta. A szürke falak mellett droidok, munkások és sok más ember nyüzsgését láthatta. – Úgy látom, te is jössz. - A világlátáson nem épp a Nar Shaddaa-t értettem, de egye fene, megteszi. - Te mondtad olyan lelkesen, nem én – időközben észrevette, hogy a lány szemei ciklusosan fordulnak meg a hűtő és a férfi, valamint a leszállórámpához vezető folyosó közt. – Egyél nyugodtan, nem hajt a szepi! Fél órával később: - Jesszus, mi ez a szag? – ráncolta a szemöldökét Annie. Tíz perce sem lépett a holdra, de már kezdett elege lenni belőle. - Biztos elkapartak valakit… vagy inkább megettek. - Komolyan mondom, mindjárt honvágyam lesz! Ez a valaki nem tudott volna egy szép, kedves helyet megadni? - Most mit akarsz, ez még nem is a Vörös Szektor. Egy szép, takaros kantinba megyünk, ami nincs is olyan messze a dokktól. A Hutt Űrben, különösen ezen a helyen, ennél keresve sem találhatnál jobb helyet. - Jó, jó, a múltkor is megjegyeztem! Csak testközelből teljesen más az egész, mert azt mondtad, hogy ez a bűnszervezetek mocskos melegágya, de ezt azért mégsem gondoltam volna. Szörnyű ez a hely!

 11 

Emlékek – Második Esély - Na látod, ezért vagy mellettem! Ha már felnőtt fejjel vetődsz ide, tudni fogod, mire kell számítani, sőt remélhetőleg úgy intézed majd a dolgaidat, hogy itt egy percet se kelljen eltöltened. Különben is, fel a fejjel, mindjárt ott vagyunk! - Ideje volt – jegyezte meg a lány, miközben a férfi egyszer csak fordult egyet a sarkon. Úgy tűnt el a twi’lek szemei előtt a nagy tömegben, mintha az óceán nyelte volna el, s ez csak fokozta Annie riadalmát. Ami része eddig ellenezte, hogy hozzá tartozik, az máris visszasírta azokat a perceket, amikor szorosan Sigil mögött lépdelt. Hirtelen egyedül lett, szabadon, erre máris vissza akart menni hozzá. Tudta, hogy egy kantint keresnek a sarkon túl, amerre a fejvadásznak is nyoma veszett. Abból nem lehet túl sok errefelé, szóval egész jó esélyekkel találhat rá, és ezzel együtt a gazdájára is. Hamar meg is indult a legrikítóbb feliratokkal rendelkező épület felé. Huttul volt az írás, amit csak Rya tudott kikövetkeztetni az utcán töltött idő alatt, Annie sajnos nem rendelkezik ilyen kifogástalan nyelvérzékkel. Persze ha Jabbánál volt, akkor csak beleverték valahogyan, de az az emlékeivel együtt már minden bizonnyal feledésbe veszett. Tehát fogalma sem volt róla, ez egy kantin, hentes, fogadó, vagy épp virágbolt-e, amikor betette a lábát. Ennek ellenére mégis bátran és magabiztosan cselekedett. A sugárvető, a sebhely, valamint az öltözete, tökéletes leplet borított az ártatlan lelkére. Mindenki úgy látta, hogy nem egy szolgalány, hanem valami pszichopata megy el mellette, aki már kisgyermekként kezdte a gyilkolás művészetét. Ezért engedte tovább a kidobó, ezért nem kötött bele az a duros és így tudott eljutni egészen az asztalig, ahol egy ismerős fejtetőt pillanthatott meg. Rövid, barna hajt hordott magán, ami már erősen ritkulni kezdett. Annie reménykedve indult meg a férfi felé. - Úgy tűnik, ő most szökni akar – rázta a fejét a férfi, mialatt a titkon közeledő Annie nem csak abban lett egyre biztosabb, hogy Sigil az, hanem egy másik alakot is felfedezett, vele szemben. A huszonöt évesnek sem látszó nő fekete, a neméhez képest rövidre szabott haja, valamint a sötétkék szemei egy bájos, ám mégis határozott egyénről árulkodtak. Mialatt a twi’lek egyre közelebb és közelebb ért, alaposan szemügyre vette az emberek táborát szépítő nő bájos arcvonásait. Ki lehet ez? – tűnődött magában, s csak ekkor vette észre, hogy a kérdéses személy tekintete felé fordul egy pillanatra, majd újfent a férfi felé mered. - És öhm… nem akarsz utána menni, vagy valami? – csendült fel a fekete hajú teremtés határozott, ám bájos vonásokat is magában foglaló hangja. Annie úgy ítélte meg, hogy valamilyen szinten kedves nőszemély lehet, azonban lennie kell egy igen kemény, az alvilági élethez tökéletesen passzoló jellemének is. - Inkább várnék egy napot, majd a meló után érte megyek. Addigra majd rájön, mit akar eldobni magától és felismeri, hogy én csak jót akartam neki. A hangja alapján már biztosan tudta a férfi kilétét. Ő az, az ember, kitől menekülnie kellene, ahogy a legtöbb sorstársa cselekedné. Hallotta az egy napot, a különféle fajok sokasága miatt Sigil képtelen volt észrevenni. Megfordulhatna és elmehetne, futhatna, ameddig csak a lába bírja és senki sem állítaná meg – csak a nyomkövetőt kellene kikaparnia valahogy a hátából, de egyszerre csak egy problémát –, ő mégis közelebb sétált, aztán nem sokkal Sigil mögött torpant meg.

 12 

Emlékek – Második Esély - Bocsi, elkeveredtem a tömegben – felelte szelíden, s legbelül egy része tartani is kezdett egy alapos fejmosásától. Nyilván a frászt hozhatta a sithre. - Hm… tévedtem. Ezt is megéltük! – dünnyögött a férfi tréfásan, aztán Annie felé fordította a tekintetét. – Semmi baj. Foglalj helyet! – a lány csak ekkor vette észre, hogy az asztal mellett van egy harmadik, még üresen álló szék is. Kissé megilletődve leült, aztán kíváncsian tekintett jobbra-balra. Mindketten őt nézték. - Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem – jelentette ki, hátha ezzel eloszlatja a két felnőtt szemében tükröződő „Miért jöttél vissza?” talányt. Egyedül Sigil értette meg, miért akarna mellette maradni, ezért ő hümmögött egyet és visszafordult a nő felé. - Szóval te vagy az – nyugtázta a nő, kettejükre hagyva a számára érthetetlen történést. Kisvártatva visszafordult Sigil felé, majd úgy folytatták a párbeszédet, mintha a lány ott sem lenne. – Ötezer. - Ötezer kredit egy gyorskajáldában? – csattant fel a férfi. – Hát nem mondom, én álmomban sem gondolnám ilyen sikeresnek azokat a félnótásokat! - Nem is hamburgerekből szedik a lét. A külső rész csak álca, belül bonyolítják a mocskos kis titkaikat, ott van a pénz is. A bejárati ajtót négy, a hátsót két birodalmi őrzi a nap huszonnégy órájában, nyolc óránként váltják egymást. A hallgatásért lefizették, az őrizetért pedig még jobban megkenték a parancsnokukat. - Kitalálom: két váltás között akarsz bejutni – mutatott rá Sigil. - Sosem érnénk ki időben, kelleni fog egy elterelés, de ezért is kellünk mind a ketten. Ha végeztünk, fele-fele arányban osztjuk el a pénzt. Kétezer-ötszáz az enyém, ugyanennyi pedig a tietek – pillantott Annie felé. A lány először érezte, hogy legalább észreveszik, bár így sem volt túlzottan elragadtatva a szerepétől. Társadalmi szempontból tényleg jó lenne, ha felszabadítanák. - Szóval, a hold másik felén, a Duros szektor kellős közepén – bár a lány számára nem esett le egyértelműen, de Sigil ezt kizárólag miatta mondta. Így már tudja, hova mennek majd, csak azt nem, hogy mikor. – Holnap ilyenkor kezdjük, rendben? - Megegyeztünk. Ha nem bánod, addig a hajódon maradok, nehogy lekésd az életed legkönnyebb pénzét. Utána elválnak az útjaink. - Mindig ezt mondják – mosolyodott el szkeptikusan a férfi. – Legjobb, ha még azelőtt elindulunk, mielőtt egy szőrös vuki lenyúlná a Rangert. A rakomány miatt, ne aggódj, Quinn, nagy a hajó teherbírása. - Miféle rakomány? – ráncolta a szemöldökét a nő. - Az a két tonna smink, ami rajtad van! – nevetett fel jóízűen Sigil, miközben felállt az asztal felől. Annie egyelőre ülve maradt, inkább megvárja, mi sül ki ebből a meglehetősen kínos helyzetből. Quinn ugyanis szemmel láthatóan bepipult. - Még egy ilyen és halott vagy – sziszegte a fogai közt. - Akkor elúszott a melód – vágta rá Sigil nemes egyszerűséggel. A nő, ha morogva is, de kénytelen volt belátni az igazát. Megemberelte magát és felállt az asztaltól, majd immár kíváncsian fordult a fejvadász felé. - Hányas dokk? – ezzel nyilván a Skyranger helyzetét tudakolta.

 13 

Emlékek – Második Esély - Majd meglátod – dörmögte Sigil, semmit sem bízva a véletlenre. Ha esetleg ráuszítottak volna egy másik fejvadászt, akkor nagyon rossz ötlet lenne az óvatlanság. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy Annie még mindig ül. – Gyere, indulunk! - Persze – próbált kikerülni a kínos pillanat karma alól, ugyanis elkalandozott, amint megpillantotta Quinn sugárvetőjét. Emlékeztette valamire, csak azt nem tudta, hogy mire. Nem is tudta, ám majdnem az emlékek jelenség részese lett, ám Sigil még idejében felrázta. Még így is beletelt egy-két, türelmesen szemlélt másodpercbe, mire végre felkelt a székről és elfoglalta a helyét a férfi mellett. Útközben csendes volt és óvatos, még nem sikerült kiigazodnia Quinn jellemével kapcsolatban. Félni nem félt ugyan, mivel számított Sigil védelmére, viszont nem akart máris egy rosszponttal indítani a nő szemében. Emellett olyan szorosan próbált a férfi mellett maradni, amennyire csak tudott. Kétkedett abban, hogy még egyszer rá tudna találni, mert még a dokkhoz vezető utat sem tudta a fejébe vésni. Tehát kénytelen lenne egy teljes napot itt tölteni, mire Sigil érte jön, amit nagyon nem akar. Hiányolná a meleg ételt és a hajó kényelmét. - Ez lenne az? – emelte fel a hangját Quinn neheztelően, amint megpillantotta a Skyranger roppant orr-részét. Nem volt túlzottan elragadtatva a látványtól, eleinte egy rossz viccnek tartotta az egészet, aztán megakadt a szeme a hajó szárnyaira szerelt lézerágyúk egyikén. – Óh, így már mindjárt más. - Hidd el, belülről még érdekesebb lesz! – felelte Annie bátortalanul, viszont az sem megoldás, ha csak tétlenül áll és néz. Egyszerűen mondania kellett valamit. - Szeretsz itt lenni? – vele kapcsolatban ez érdekelte a legjobban Quinnt, már csak az első találkozásuk miatt is. Így már kifogást talált a kérdésre. - Jó sorom van – vágta rá a lány, s ezalatt Sigil egy rejtett kapcsoló segítségével leeresztette a leszállórámpát, majd megindult a hajó belseje felé. Mivel Annie a szeme sarkából végig figyelte, azonnal felvehette vele a lépést, míg Quinn kénytelen volt sietni egy kicsit a lemaradása végett. A végére már egész összhangban mozogtak. - Hol fogok aludni? – kérdezte a nő, amint felért a fedélzetre. Még az életben nem járt ez HWK-290-es fedélzetén, de ha még megfordult volna is egyen, akkor sem tudott volna eligazodni a Skyrangerön. Túl komplikált lett a tengernyi kisebb és nagyobb átalakításnak köszönhetően. Ám ettől is szép ez a hajó. - Két szabad kabin maradt, az egyik épp neked való – ekkor a férfi a hajó másik vége felé mutatott. – Valahol ott találod, megismered az ágyról, kék matraca van és szürke fémkerete. Van ott pár tágasabb szekrény is, de mivel semmilyen személyes holmit nem hoztál, nem sok hasznukat látod majd – ahogy ezt végigmondta a nő megindult előre, és tíz méter megtétele után csakugyan megtalálta a kérdéses kabint. - Megteszi – jelentette ki Quinn, épp elég hangosan ahhoz, hogy a hőseink még hallhassák is a szavát. – Bent leszek egy ideig. Azért szóljatok, ha kész a vacsora! Amint elkészült a vacsora: Nem került sok időbe, hogy a nő az asztal elé fáradjon, amint Annie elkészült a mai fogással. Valamiféle állat combjait sütötte össze, valamint mellékelt mellé valamiféle

 14 

Emlékek – Második Esély bogyószerű krumpliszerűséget. Mostanra már egész ügyesen megtanult főzni, egy bizonyos szinten szerette is, amit csinál. Leendő háziasszonyként biztosan tudnia kell ezt, ráadásul ehet is abból, amit elkészít, tehát semmiképp sem járhat rosszul. A mosogatás az egyetlen, amit nem kedvel annyira. - Tessék – nyújtotta Quinn felé az első tányért, egy szívélyes mosoly kíséretében. Utána Sigil következett, aztán a saját magának szántat is letette. A poharakat is rövidesen felszolgálta, valamint az evőeszközök sem maradhattak el. Mindössze kettőt kellett fordulnia, ami nem is olyan rossz teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy amit tanulhatott e téren, azt már rég kitörölték az agytekervényei közül. Persze tudat alatt még mindig emlékezhet rá, bár akkor a nyelvekre is kellene. Nem sokat gondolkozott ezen, amint végzett az önkéntes kötelezettségével máris helyet foglalt az étkezőasztalnál és nekilátott a vacsorájának. Quinn első ránézésre úgy látta, épp akkora adagot mért ki magának, mint nekik. Egyelőnek érezte magát. Itt a nő számára már hibádzott valami, arról nem is beszélve, hogy Annie meg sem várta, amíg más is belekezd. Egy szó nélkül rágcsálni kezdte a húst, méghozzá egy elég mohó léptékben. A körülötte zajló dolgok még csak nem is érdekelték. - Nem mondom, téged elég laza pórázon tartanak – jegyezte meg a nő. A lány megállt az evésben és tüzes tekintettel nézett vissza rá. A sajátjának érezte azt, ami, s egyáltalán nem gondolta úgy, hogy bármivel is lejjebb kellene adnia a mércét. Ő főzte, ő szolgálta fel, az már csak úgy helyes, ha meg is eheti. - Segédnek tartom, nem cirkuszi majomnak. A belátása szerint étkezhet – szögezte le a fejvadász, természetes módon védte Anniet. - Oké – vett vissza egyet Quinn. – A te dolgod, egyébként sem vagyok egy nagy rabszolgaság párti. Beszéljünk inkább a melóról! Sigil, mit gondolsz, hogy legyen? - Ismerem a Birodalmat. Ahol egy rohamosztagos van, ott ezer másik is. Nem harcolhatjuk keresztül magunkat, ahogyan észrevétlenül sem osonhatunk be. Ha csak az egyikünk nem csalja el az őröket és köti le egy darabig. Viszont akkor csak az egyikünk mehet be oda, márpedig ott rengetegen lesznek. Túl kockázatos ötezerért. - Neked biztosan, de én eléggé le vagyok égve. Megcsináljuk – jelentette ki úgy, mintha Sigilnek ebbe beleszólása sem lehetne. A férfi jól látta rajta a szükséget, és ezúttal nem akarta nyakig a pácban hagyni egy barátját, ezért úgy döntött, mégiscsak belevágnak. Persze ezzel még nem oldódott meg egy igen fontos probléma. - Hm… ketten kellenénk odabentre, de muszáj lesz valami elterelés. Időközben Annie szép lassan elérte a saját étke végét, már alig maradt valami azon a tányéron. Quinn megjegyzését követően kénytelen volt folyamatosan fülelni, ezért pontosan képben volt a témával kapcsolatban. Tisztán látta, hogy egy háromfős küldetést tervezgetnek a felnőttek, ketten. Vagy hatalmas kockázatot vállalnak és belevágnak, vagy kerítenek egy harmadik személyt. Különös, de ők ketten sehol sem látták azt a bizonyos személyt, aki hajlandó lenne ingyen is vállalni: őt. Ki is venne észre egy meglehetősen jó étvágyú szolgalányt? - Én segítek – szólalt fel végül Annie, a két felnőtt legnagyobb meglepetésére törte meg a gondolatmenetüket. – A segédnek nem az a dolga, hogy segédkezzen?

 15 

Emlékek – Második Esély - Túl veszélyes – jelentette ki Sigil vitát nem tűrően. - De a múltkor azt mondtad, hogyha ilyen helyzet áll elő, akkor kötelességem lesz segíteni. Önként vállalom, még unszolnod sem kell rá. - Miért? – harsant fel Quinn hangja. – Egy garast sem kapnál érte. - Képzeld, én is abból az 50%-ból fogok enni, mint Sigil. Tudom, hogy így is főzök, meg takarítok, de rendesen is ki szeretném venni a részemet a dolgokból – ha valaki annyit nélkülöz, mint ő, akkor megtanulja, hogy az olyan dolgok, mint a kaja és a ruha, nem a semmiből jönnek. Egy ponton már tenni is kell érte. - Kizárt – vágta rá a férfi. – Ott képzett rohamosztagosok lesznek, még mi is alig bírnánk velük, nemhogy te. Egy hónapja még lőni sem tudtál. - Engem az is meglep, hogy most igen – szólt közbe Quinn. – Szerintem, ha ennyire jól akarsz bánni vele és még önként is jelentkezik, adj neki egy esélyt! Annie nem szólalt meg, csak helyeslően bólongatott, ám a fejvadász esze ágában sem volt máris vásárra vinni a szolgálója bőrét. Ha most agyonlövik, akkor a semmiért vette meg, ráadásul az élete végéig gyászolhatná – a szívéhez nőtt. Ekkor azonban egy mély, sötét hang szólalt fel az elméjében, ami ellen semmit sem tehetett. - Tudod, hogy mennie kell, ez az első próbatétele! Ha túléli, helyesen döntöttél, mert sikerrel vette az akadályt. Ha meghal, akkor is helyen döntöttél, mert nem volt méltó arra, amit tervezünk vele. Nem volt méltó a saját életére. - De… – próbált ellenkezni a bensőjével. Nem sok sikerrel. - Megy és kész!

Darth Raven  16 