II. évfolyam, 1. szám január. ingyenes kulturális havilap GOGOL BORDELLO BARTÓK A MAGA KORÁBAN SZÉLSÔSÉG VOLT

II. évfolyam, 1. szám

2008. január

I N G Y E N E S

ingyenes kulturális havilap

GOGOL BORDELLO „BARTÓK A MAGA KORÁBAN SZÉLSÔSÉG VOLT”

TARTALOM

2008/1

HA BELEKEZDTÉL, FEJEZD IS BE Tarr Béla filmrendezô, forgatókönyvíró

4

REKLÁM VS. KULTÚRA Mire elég 20 másodperc?

26

HIBÁTLAN KOMPLEXITÁS Tarr Béla: A londoni férfi

8

EGY LEGENDÁVAL KEVESEBB Macskafogó2 – A sátán macskája

9

PUB 28 Sajó László: Temetô, kapu Pál Zsombor: A 7 fôbûne Bencze Áron: Extramenü két felvnásban Toldi Miklós: Ki uralja a világot?

[email protected]... Társadalmi látleletek

10

POETICA LICENCIA Gámenczy Eduárd versei

32

FELNÔTTEK NEM CSINÁLNAK ILYET... Interjú Végh Zsolt rendezôvel

11

AZ ÖNSORSRONTÁS PÉLDÁZATA Szilágyi István: Kô hull apadó kútba

34

KAPKODVA A SZEMÜNK ELÔTT 3D-s mozi Budapesten

12

AZ ÁLMATLANSÁG KORA Annelies Verbeke: Aludj!

36

KULTUSZ A MOZIBAN 13 Kovács István: Rövid, de kemény… életem

REPRO Chilf Mária: Keresô No.2

37

BARTÓK ZENEI SZÉLSÔSÉG VOLT Eugene Hütz, a gypsy-punk feltalálója

14

A’LA CULT Könyvajánló

38

REPRO Luc Tuymans: The Worshipper

17

A’LA CULT CD-ajánló

40

KI LEHET HAGYNI A TIZENEGYEST? Ludditák-lemezbemutató

18

A’LA CULT DVD-ajánló

42

ÉDES TESTVÉREK Móki és Titi a megmondólányok

19

VÁGATLAN VÁLTOZAT Festészeti nyersanyag-kiállítás

44

SZÍNHÁZ, ÉLMÉNY, MÁSHOL 20 Három este, három elôadás Londonban

RELEVÁNS TALÁLAT chacha.com

46

LÉNYEG A KÖZÖNSÉG Várnagy Kristóf kortárs táncmûvész

ZENEKERESÉS FÜTTYSZÓVAL midomi.com

47

22

IMPRESSZUM KULTUSZ ingyenes kulturális havilap Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Beke Dániel, Hományi Péter, Pál Zsombor, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Olvasószerkesztô: Kaisinger Gabi Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Tánczos Zsuzsa, Vaska Gergely Lapmenedzser: Gáspár Balázs (06-70) 942-72-76 [email protected] Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. tel.: (06-1) 4-300-200, fax: (06-1) 4-300-199, e-mail: [email protected] Honlap: www.kultuszkiado.hu ISSN 1789-1795

2008/1

ELÔJEGYZÉS

BOLDOG HOLNAPOT

2

Az újév azt hiszem mindig boldog, elsôsorban mert új lehetôségeket rejt, ami persze alapvetôen minden holnapra igaz. Ilyen értelemben viszont minden holnap ünnep is egyben. A magam részérôl azért bevallom, hétköznapi ügymenetben ez így ritkán jut eszembe. Képzeljenek el például egy szürke, sôt inkább egy koszos, latyakos kedd reggelt, szálljanak villamosra, vagy szálljanak harcba a Nyugati környékén az utak lóerôbajnokaival, és békével a szívükben gondoljanak erre a keddre is úgy, mint az újrakezdés, az új lehetôségek ünnepére. Ez keddenként elég nehéz, újévkor mégis mûködik. Valamiért ilyenkor jobban elhisszük, hogy képesek vagyunk megváltozni, változtatni. Amúgy istenesen nekiduráljuk magunkat, hogy „most aztán már tényleg”, és eljött az igazság pillanata, és még érezzük is az erôt ahhoz, hogy valamit megtegyünk, amit máskor nem, vagy csak kínlódva vagyunk képesek. Nagy elszántságunk persze tavaszra már vicces, nyárra inkább fárasztó, ôsszel meg már nem is emlékszünk rá. De akkor már úgyis ott az újabb lehetôség, hiszen mindjárt újév. És hogy terveink eredetileg az adott évre vonatkoztak, és gyakorlatilag nem sikerült azokat abszolválnunk, azt a kellemetlen érzést feloldja mindig az újban rejlô lehetôség. Újra elôállítjuk magunkban a régi terveket, az elszántságot sôt, a hátralévô három hónap alatt fel is készülünk gondolatban a „most már tényleg” megvalósításra. Épp, ahogy tavaly. Pedig pont annyi esélyünk van újévkor is, mint azon

az ominózus kedden. Lehet hogy újév környékén mindössze kicsit ostobábban, álnaívan szemléjük saját életünket, és a körülöttünk dübörgô világot, annak minden elviselhetetlenségével? Persze az újév egyúttal visszapillantás, egyfajta számvetés is, ami nem feltétlen tölt el elégedettséggel, vagy jólesô nosztalgiával. De ilyenkor ez sem képes elvenni az ember optimizmusát, s talán még a pesszimisták szájából is – akikrôl tudjuk, hogy nem is léteznek, ôk ugyanis szintén optimisták, csak kivárnak – elhangzik egyszer-egyszer, hogy az új jobb lesz, mint a régi volt. Tisztelettel jelentem, hogy ez nem feltétlen van így, bár perszonális optimizmusom töretlen. És persze mi – a szerkesztôség, a kollégák – is azt hisszük, hogy a Kultusz második éve jobb lesz az elsônél. A biztos ettôl még csak az, hogy más lesz. A tavalyit a stabilizáció évének hívtuk, és nagyon vártuk az elsôket. Az elsô cikkeket, az elsô interjúalanyt – Geszti Péter volt az – az elsô lapszámot, az elsô hirdetôt, elsô kritikát, meg is kaptuk mindet. Az idei reméljük a dinamizmusé, a fejlôdésé lesz. Ami manapság elég banálisan hangzik egy olyan országban, ahol éppen mindenki elôrelép, reformál és fejlôdik, a pannon puma meg ugrik – de abban azért még lehet bízni, ami saját hatáskörben van. És jó is. Anélkül amúgy sem nagyon megy. És hogy mi ad minderre alapot? Az elsô megjelenést követô négy hónapban a Kultusz szerepelt már színdarabban – melyhez elkészült egy 1907-es kiadásunk is –, a leg-

különbözôbb médiumok kulturális mûsoraiban beszélgettek, de még marketing szaklapban is írtak róla. Jelen volt nagy kulturális rendezvényeken, megjelent Jancsó Miklós új filmjeinek díszdobozos DVD kiadásán, sôt a novemberi szám Kovács István: Rövid, de kemény…életem címû filmjében is szerepet kapott, mely a Filmszemlén debütál, és februártól látható a mozikban. Csak december hónapban közel 100 koncertbelépôt és könyvutalványt nyertek a Kultusz játékok megfejtôi a kereskedelmi rádióktól, amit januárban újabbak követnek. A szerkesztôséget naponta keresik fel – sokan személyesen – saját produkciókkal: novellák, versek, könyvek, zenei anyagok, lovas színház, gyermekszínház, nem is beszélve a publikáláshoz kedvet érzô amatôr és félamatôr tollforgatókról. Számomra az egyik legérdekesebb 2007-ben Balázs István „elsôlapszám gyûjtô” marad, aki kellemes hangú levélben jelezte, hogy bizony a Kultusz elsô számáról lemaradt, és ha akad még a majdan sokat érô, de legalábbis érdekes visszatekintésre lehetôséget biztosító elsô évfolyam elsô számából egy példány a ládafiában… Természetesen akadt, sôt a továbbiakból is. A legfontosabb talán mégis az, hogy a fôváros mellett további tizennégy városban már ott vagyunk, és ott vannak velünk mindazok, akik megtöltik élettel, mûvészettel, kultúrával, színekkel, formákkal, tartalommal ezt a kulturális lapot, és ezt a színes, érdekes világot. Gondoljanak erre keddenként! Boldog holnapot!

Lukács Gábor fôszerkesztô

KULTMOGUL 4

Mindenkinek más a stílusa, képi világa, érzékenysége, és mást tart fontosnak

2008/1

HA BELEKEZDTÉL, FEJEZD IS BE Tarr Béla filmrendezô, forgatókönyvíró

Kultusz: A londoni férfi meglehetôsen zaklatott sorsú az alapot. Ugyanez a helyzet Víg Mihály zeneszerzôvel, film, a producer halála, majd különbözô finanszírozási aki szintén egy másik nyelvet beszél, és Hranitzky Ági problémák miatt a forgatást hosszabb idôre le kellett vágó, társrendezôvel, aki szintén egy autonóm gondolállítani… kodó. De nem szoktunk lila ködbe burkolózva „távoli” Tarr Béla: Szörnyû, megalázó menetelés volt, de nadolgokról beszélgetni, hiszen van körülöttünk annyi gyon jó, hogy a többiek is kitartottak. Erôt adott, hogy konkrétum, amirôl érdemes beszélni, például magáról nem egyedül kellett végigcsinálnom, de fontos volt az az életrôl. is, hogy tudtuk, mit akarunk csinálni. Amikor kilenc nap K: A fent említett állandó munkatársaid közül most után abba kellett hagynunk a forgatást, félóra volt meg hiányzik Medvigy Gábor operatôr. a filmbôl, és annak alapján mindenképp folytatni akarTB: Nézd, én úgy gondoltam, hogy ezt a filmet nem tuk. Úgy gondolom, ha az ember belekezd valamibe, vele készítem. Gábor már amúgy is az új Kamondi-filazt fejezze is be. Nincs olyan, hogy elkezmet forgatta. Egyébként nem vagyunk roszdünk valamit, aztán feladjuk. szban, sôt „tettestársak” vagyunk az új K: Az azonos címû Georges SimeMaár Gyula-moziban, a Töredékben, Az alkotás során non-regénynek ugyan rendhagyó, de amit ô fényképezett, és én vagyok a a korábbi Tarr Béla-filmekre jellemezô, a közös gondolkodáson producere. filozofikus hangvételû az adaptációja. K: A londoni férfit Fred Kelemen fényvan a hangsúly Miért ezt a regényt választottad? képezte, akivel már korábban dolgoztál TB: Elôször körülbelül húsz éve olegyütt. vastam a könyvet, és emlékeztem, hogy TB: Igen. még 1990-ben találkoztunk Bervolt egy különös hangulata. Valaki egész éjszaka egyelinben, ahol egy szemináriumon adtam elô fiatal filmedül ül egy toronyban, körülötte alszik a város, morajlik seknek. Ô akkor volt elsô éves hallgató, de azóta már a tenger. Ennek az állapotnak a hangulata volt az, ami egy komoly mûvész, filmrendezô, operatôr. inspirált. Amikor elkezdtünk a Krasznahorkaival dolK: Filmjeid vágója egyben társrendezôd is. A gyakorgozni a könyvön, való igaz, hogy „kibeleztük”, de azlatban ez mit jelent? zal együtt megmaradt Simenonnak. Fontos volt, hogy TB: Miután hosszú beállításokkal dolgozunk, a fela „proletárdráma”, ami engem igazán izgatott belôle, vett jeleneteket gyakorlatilag vágni nem igazán lehet, mindenképp megmaradjon. inkább összeilleszteni. Godard mondta, hogy az igazi K: Krasznahorkai László író, forgatókönyvíró… rendezô a kamerával vág. Mindig a helyszínen dôl el TB: Én inkább társnak tekintem ôt ebben az egész minden, a forgatás során. Ott alakul ki az egésznek a „filmesdiben”. Bár egy nagyon jó, és nagyon komoly formája, a stílusa, ahol Ági is végig ott van, beleszól a írónak tartom. Nekem az eleve nagy megtiszteltetés, dolgokba, hogy ô mit és hogyan lát. Egyfajta jó értelemben vett erôs kontrollt ad nekem. hogy egyáltalán hajlandó arra, hogy közösen gondolK: A film egyik látványtervezôje (Hranitzky Ágnes és kodjunk a világról, arról, hogy tulajdonképpen kik is Jean-Pascal Chalard mellett) Rajk László, aki elsôsorban vagyunk, és hogyan is létezünk. Az alkotás során a köépítészként ismert, pedig több filmben és színházi prozös gondolkodáson van a hangsúly. Azt szoktam mondukcióban is dolgozott, látvány, és díszlettervezôként. dani, hogy miután ô író, látja valahonnan a világot. Én, Mi volt a koncepció a film látványvilágának megalkoaki más nyelven beszélek – tehát filmet készítek –, én tása során? is látom valahonnan. A kettônk kiindulópontjai adják

KULTMOGUL

1982-ben Balázs Béla-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Két évvel késôbb megkapta a legjobb külföldi filmrendezônek járó France Culture-díjat. Alkotásait nagy sikerrel vetítik a világ számos országában. A legújabb, A londoni férfi bekerült a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába. A film január 31-tôl a hazai mozikban is látható.

5

KULTMOGUL 6

TB: A Laci csinálta a legfontosabb részét a díszletK: Különbözik-e a január 31-tôl a hazai mozikban is nek. Föl kellett építeni a tornyot, a hajót, a vasútállolátható film a Cannes-ban bemutatott változattól? mást, a síneket, mindent. Ennek a filmnek hallatlanul TB: Kockáról kockára ugyanaz lesz. Annyi a különbnagy díszletigénye volt, gyakorlatilag majdnem a költség, hogy Cannes-ban magyar szinkronnal mutattuk ségvetés felét erre fordítottuk. Ez volt a legfontosabb. be, most pedig, mivel a Francia Intézettel közösen csiEzenkívül ô építette meg a filmben látható kocsmát is, náljuk a premiert, ott olyan verziót vetítünk, ahol két Ági pedig a francia fiúval Maloin lakását készítette el. nyelven beszélnek, franciául és angolul, de magyar felK: Tilda Swintonnal hogyan kerültél kapcsolatba? irattal. A film szinkronizált változata kockára, hangra TB: Ági talált rá a fotójára egy ügynökségnél, mikor a ugyanaz, csak magyar nyelven. Hazai forgalmazásban feleség karakteréhez kerestünk színésznôt. Felhívtuk, és mindkét változat megtekinthetô lesz. Én egyébként igent mondott. El kell mondanom, hogy ô is végig kiazért szeretem jobban a kétnyelvû verziót, mert a filmtartott mellettünk, ami nagyon fontos volt számomra. nek az egyik síkja az, hogy Maloin és Brown attól, hogy K: A Maloint alakító Miroslav Krobot hasonlóan kekét különbözô nyelvet beszélnek, még ha akarnának, rült képbe? se tudnak kommunikálni egymással. Ez megint egy TB: Miroslav egy cseh színházi rendezô és remek olyan dimenziója a történetnek, ami egyben az egész színész. Van a személyiségében valami szoborszerû problémának a lényege is, hiszen egész más lenne, ha mozdíthatatlanság, rendíthetetlenség, de ô egyben mégis tudnának beszélni egymással. egy kitörés elôtti vulkán is, soha nem tudhatod, hogy K: A film francia-német-magyar-angol koproduképpen mire gondol. Ez egy lényeges momentum Tilcióban készült. A forgatáson hogyan hidaltad át a da Swinton esetében, az ô karakterében is. Az a le„soknyelvûségbôl” adódó problémákat? fojtott nyugtalanság, ami arról szól, hogy mindenki TB: Kissé bábeli helyzet volt, hiszen Miroslav cseh megérdemelne egy jobb életet, egy emberibb nyelven beszélt, Tilda angolul, a stáb egy életet, egy gazdagabb életet, egy minôsérésze magyarul, a másik része franciáMindenki gibb életet. Predesztinálva van rá, de nem ul. Többnyire angolul kommunikáltunk, megérdemelne tudja befutni. Az igazi tragédia, ha valaki tolmács nem is nagyon kellett. Egy idô egy jobb életet, tudná, képes volna rá, de valamiért mégután pedig teljesen eltûnt ennek a jesem bírja megvalósítani. Ez a hatalmas g lentôsége. A metakommunikáció sokkal egy emberibb, feszültség az, amirôl ez a film szól. Egy fontosabb volt. gazdagabb létet K: Mennyire jelentett mûvészi, szellemi olyan emberrôl, aki már elmúlt ötven, és megterhelést maga a forgatás? az élete monotóniában telik, gyakorlatilag TB: A forgatásig minden csak egy elmélet volt. reménytelen, esélytelen mindenfajta változásnak a lehetôsége. Ezért aztán föl is adja, és akkor egyszer csak Addig, amíg oda nem álltunk, és a színészek egymásra nem néztek, addig ez a dolog nem volt. Elindult a megjelenik a kísértés, a kihívás, hogy esetleg mégis van kamera, és a semmibôl életeket, emberi tekinteteket, lehetôség, és akkor ô föllázad, de ez a lázadás elbukik. Ugyanúgy, mint az életben. Csak filmen az egész sokkal érzéseket, hangulatokat kezdtünk el kibányászni, ott nyomasztóbb, zordabb. Maloin esetében sem az a táska született meg a film. A születés pedig megterhelô. pénz a tét, hanem az emberi méltósága, a létezése. És K: Nem nehéz a leforgatott anyagból kiválasztani azokat a jeleneteket, amikbôl végül összeáll az adott azt hiszem, tényleg ez a valódi tét. Aztán minden úgy százharminc perc? történik, mint az életben. Ügyetlenül véletlenül, vagy pedig törvényszerûen véletlenül. TB: A mi esetünkben már nem túl sok mindent kell csinálni a forgatás után, a hangok világát kellett kialaK: Hogyan történt a felkérés a Cannes-i Filmfeszkítani, a képi világa már eldôlt. A vágás három napot tiválra? Milyen érzés volt, amikor megkerestek és felajánlották a lehetôséget? vett igénybe, idônk sem volt túl sok, és a jelenetek TB: Várható volt. Amint leforgattuk a filmet, rögtön is elég szigorú rendben lettek felvéve. Anyagunk sem volt túl sok, gyakorlatilag egy-egy jelenetet maximum jött a telefon. Iderepült a fesztivál igazgatója, megnéznégyszer vettünk fel, vagy ha nagyon nem akart összete a filmet és ennyi. Mindez azt is jelenette, hogy két hónap alatt kellett elvégeznünk a teljes utómunkát, ami jönni, akkor nyolcszor. Ezekbôl lett kiválasztva a legelég kemény volt, mert március 15-én fejeztük be a forjobb, a legérzékenyebb, ami aztán bekerült a helyére. K: Melyiket kellett felvenni a legtöbbször? gatást, és május 16-án már kezdôdött a fesztivál.

TB: A nyitóképsor egy kicsit macerás volt, hogy minden és mindenki ritmusra érkezzen, hogy az egész egységben legyen. K: Filmjeidben nem kifejezetten a történet, hanem a hangulat, a képek szuggesztivitása az elsôdleges... TB: És fôleg az emberek egymáshoz való viszonya, a rezdülések bemutatása, a kellô hangulattal felruházva. Ugyanabban a világban élünk mindannyian, ugyanarról a világról készítünk filmet is. A filmben az alkotó meghatározza a viszonyát a világhoz, a rá jellemzô sajátos, egyedi nyelvvel. Ha látsz egy kockát egy Fellini-filmbôl, akkor rögtön tudod, hogy a filmet Fellini készítette. Na ezért van az, hogy nem lehet mûveket egymással versenyeztetni. Mert például, hogyan lehet egymással versenyeztetni egy Jarmusch- és egy Kaurismaki-filmet, vagy egy Sokurov-filmet?! Sehogy, ez abszurd. Mindenkinek más a stílusa, a képi világa, az érzékenysége, mást tart fontosnak, más ritmusban dolgozik. Szóval, ez mindenkinél más, és egyéni, jó esetben csakis ôrá jellemzô. Nagyon fontos, hogy egy filmesnek legyen saját képi nyelve. K: Rendhagyó zárásként a következô filmtervedrôl nem kérdezlek, mert tudom, hogy errôl nem szeretsz beszélni.

TB: Ez így van. Azt is elmondom, miért. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik, hogy mi a sztorija a filmnek. Egy filmben az ember – de legalábbis én – nem sztorit filmesít meg. Nem az a fontos. Hanem ahogy mondtam, az emberek egymáshoz való viszonya. A sztorin kívül nagyon sok minden van még, ami jellemzô, a környezet, a tárgyak, érzések, hangulatok, minden. A film csak egy tükörkép, ráadásul egy általunk csiszolt, torz tükör képe. Félreértés ne essék, ez az a kép, amit én mutatok errôl a világról. Lehet, hogy valaki ugyanazt a világot teljesen másképp, másmilyennek látja, és teljesen másképp ábrázolja. Sôt attól jó a világ, hogy igenis van lehetôség arra, hogy más is elmondja, én ezt így látom. Csak el kell jutni odáig, hogy megkapja a lehetôséget, hogy elmondhassa, ô hogyan látja. Az alkotó, és nem a producer, nem a tôkebefektetô, vagy akár az átkosból a cenzor. Ezért például nagyon nem mindegy, hogy milyen kondíciók vannak egy nemzeti filmgyártásban, és hogy mi mennyire van a helyén. Ma azt látjuk, hogy a szabadpiaci viszonyok gyakorlatilag felôrlik a mûvészetet. Cseri Dániel

KULTMOGUL

2008/1

7

HIBÁTLAN KOMPLEXITÁS Tarr Béla: A londoni férfi Nyugodtan elfelejthetjük a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról érkezett, Tarr Béla új filmje vetítéseinek kapcsán hallott, olvasott fiaskót, kudarcot és az értetlenséget elemzô negatív hangvételû tudósításokat.

8

Ezek a kifejezetten pikírt élvezettel, olykor cinizmussal és gúnnyal átitatott kárörvendések váljanak teljesen érdektelenné. Döntsük el mi magunk azt, hogy… Ne pedig populáris Simenon-krimiadaptációra váró rosszindulatú dilettánsok azt, amit. A kortárs magyar, megkockáztatom, a világ egyik legjobb filmkészítôje ismét remekmûvet alkotott. A londoni férfi Tarr Béla filmje, és mint ilyen, az adott tárgykörön belül nem kategorizálható abban a vonatkozásban, hogy jobb-e az aktuális mû, avagy rosszabb, mint a rendezô korábbi alkotásai. Tarr Béla filmjei közül mindig az a „legjobb” (ha már egyszer mindenáron szintezni kell), amelyiket éppen nézzük, és amelyiknek órákig, napokig a hatása alatt vagyunk. A londoni férfi semmiben sem tér el a rendezô elôzô filmjeitôl, és pontosan ezért aposztrofálható remekmûként, az eddigi életmûbe tökéletesen, megkérdôjelezhetetlenül illeszkedô darabként. Simenon azonos címû regényébôl számos momentum visszaköszön, maga a film azonban mégsem tekinthetô klasszikus értelemben vett adaptációnak. Maloin (Miroslav Krobot eszköztelen, mégis, vagy éppen ezért tökéletes alakítása) a tengerparti pályaudvar váltóôre családos, mégis el-

magányosodott, tisztességes, ám váratlanul megkísértett, becsületes, éppen ezért örök vesztes kisember, aki egy éjszakai mûszak során gyilkosság szemtanúja lesz, és akarva-akaratlanul egy bôröndnyi pénz kerül a birtokába. A regény fôszereplôje Maloin, a filmé azonban maga a film. Mint a polifon mûvészi kifejezés eszköze, mely jelen esetben összes szegmensét tekintve a „filozofikus hangvétel mint érték” kategóriába sorolandó. Ezek az egymáshoz orientált, tökéletes összhangban mûködô szegmensek pedig a (film)idôkezelés jellegzetes tempójából, a kiváló színészek látszólag minimalista alakításaiból keletkezô szuggesztív hangulati elemeibôl tevôdnek össze. Ebbe a Tarr Bélára egyedülállóan jellemzô, sajátos látásmóddal, stílusjegyekkel megalkotott, hibátlan komplexitásba foglalt mozgóképes struktúrába ágyazódik be Maloin elkárhozott sorsának és kitörni képtelenségének drámája. A váltóôr feleségét Tilda Swinton alakítja, Krobothoz hasonlóan csupán jelenléte, tekintete, arca elárul mindent sorsáról, sorsunkról. Lányukként Bók Erika zseniális. Pauer Gyula immár rutinból tökéletes kocsmárosként, Lázár Kati pedig démoni, alig háromperces jelenetében. Lénárt István bravúrja, Derzsi János alig felvillanó, jéghideg, majd kétségbeesett, sarokba szorított figurája és Szirtes Ági szótlan, mindennél többet kifejezô alakítása is felejthetetlen. A váltóôr morális (mégsem egyértelmûen destruktív) megtévedése, pontosabban megkísértettsége, melyet nem használ ki, talán mindnyájunké. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy a gyilkosság egyetlen szemtanújaként Maloin a tengerbe zuhant áldozatot vagy annak bôröndjét akarta-e kimenteni. Csak az utóbbit sikerült. A londoni férfi Tarr Béla többi filmjéhez hasonlóan, számtalan jelentésréteget halmoz fel és hordoz. Ezek közül mindenki megtalálhatja a számára megfelelôt. A magyarázatok tárháza végtelen, mint a filmen még ilyen nyomasztóan soha nem ábrázolt tenger, mely ellenpólusa és egyben manifesztuma is Maloin kozmikus, feloldhatatlan magányának. -csd-

2008/1

EGY LEGENDÁVAL KEVESEBB Ternovszky Béla: Macskafogó2 – A sátán macskája Borzasztóan fáj, hogy ezt kell le írnom, de a Macskafogó2 már sokkal inkább egy lelketlen pénzcsináló gépezet, mintsem szórakoztató alkotás.

Ahogy Ternovszky Béla a múlt havi számunkban elmondta, Nepp József és ô eredetileg nem is akartak folytatást. Visszadobott több ötletet, míg végül egy elnyerte tetszését. Pedig nem ártott volna ezt az egészet még egy kicsit átgondolni. Az elsô film óta eltelt 21 évben a Macskafogó népszerûsége folyamatosan nôtt, a DVD-változat az egyik legjobban fogyó kiadvány lett, a film poénjai pedig ma is éppúgy nevetésre ingerelnek, mint a premier idején. Az új filmbôl azonban minden hasonló erény kiveszett. Kezdjük a történettel. Az alapszituáció még úgyahogy elfogadható. Nyilvánvaló, hogy az alkotóknak újra kell indítaniuk a konfliktust a macskák és az egerek között, amire jó alkalom, hogy valahol, az afrikai dzsungelek mélyén feltûnik egy macskatörzs, melynek tagjait az elsô részben nem sikerült agymosás által pacifikálni – ahogy az egerek mondják. E macskák fogságába esik a Stanley nevû, újságíróként dolgozó egér, aki hamarosan elmondja a döbbent kandúroknak, hogy ôk bizony már kisebbségben vannak. A macskák rögvest a varázslót hivatják, aki hamarosan megidézi a sátán macskáját, hogy helyrebillenjen a világ rendje. Ezt persze Grabowski sem tûrheti, aktiválja a Macskafogót, és megkezdôdik a végsô harc. Az elsô rész azért lehetett leginkább sikeres, mert miközben macskák és egerek harcáról szólt, valójában a társadalom elé tartott görbe tükröt. A jellemek töké-

letes kidolgozottsága volt mindennek az alapja, ezért mûködött a film humora is. Ehhez képest mit kapunk a folytatásban? Ostoba, a Besenyô család legrosszabb pillanatait felidézô szóvicceket (a borz-borzalom poénért én kérek elnézést az alkotók helyett…) és rengeteg utalást más filmekre, illetve alkotóikra, ami fájó ötlethiányról és túlméretezett egóról árulkodik. Furcsa és illúzióromboló az is, hogy míg a koprodukcióban, külföldi pénzbôl készült elsô részben a magyar nyelvet rendkívül leleményesen használták, addig az állítólag teljesen magyar perselybôl forgatott folytatásban néhány párbeszéd áldozatául esik annak a rendkívül káros divatnak, miszerint a magyar nyelvû mondatokba kötelezô jelleggel be kell szúrni néhány angol szót, mert az a „trendi”. A jól ismert szereplôk valóban viszszatérnek, de némelyikük szinte semmi szerepet nem kap (Lusta Dick), míg mások csak nagyon halványan emlékeztetnek korábbi önmagukra (Teufel, Gatto). Az új szereplôk közül bosszantó mellényúlás a Torzonborz nevû borz, aki Tarzanként ugrál az ôserdôben, hogy aztán a történet végén – teljesen váratlanul és hiteltelenül – átalakuljon. Egyedül Stanley figurája nem okoz csalódást, bár igazán értékelhetô poénokat tôle se nagyon kapunk. Láthatunk viszont drogos macskát, aki az „aludttejtôl” kerül bódult állapotba, és homoszexuális egereket, akik sírva búcsúzkodnak egymástól, mielôtt egyikük elindulna a háborúba. Egyszóval hiányzik a stílus, a frissesség, de leginkább az ötletesség a Macskafogó2-bôl. A marketinggépezet viszont gôzerôvel mûködik: pólók a boltokban, letölthetô képek és zenék a mobilon, figurák a csokipapíron, a fô szponzor pedig az egyik férfimagazin, amelyben meztelen csajokat nézegethetnek a rajzfilmkedvelô felnôttek. Félreértés ne essék, az elsô résszel az alkotók már bekerültek a halhatatlanok közé, és részemrôl minden pénzt megszavazok nekik, mert megérdemlik, de ez esetben mégis jobb lett volna, ha csak simán odafáradnak a kasszához, és ettôl a folytatástól megkímélnek bennünket. Schwetz Ferenc

9

[email protected]... Társadalmi látleletek Az alkotótrió 1999-ben készítette el az [email protected] címû rövidfilmet, mellyel elnyerték a legjobb kisjátékfilm díját a Magyar Filmszemlén. Az internetrôl legtöbbet letöltött magyar film az évek során kultuszfilmmé vált. Ezt a Legkisebb film a legnagyobb magyarról és az Öszödik pecsét követte. A DVD-megjelenésre is alig tíz évet kellett várni.

Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt

10

A mennyország kulcsát Budapesten keresô Isten figuráján keresztül, Végh Zsolt alakításában, olyan szemmel láthatjuk a várost, amilyennel ritkán. Egyszerre kiábrándító és vicces, valóságos és attól elrugaszkodott, ám mindvégig személyes és könnyed. Isten, aki véletlenül „ejté a Földre az mennyeknek kulcsát” – miután a huzat becsapja annak kapuit – a város legelképesztôbb és legvalószerûtlenebb alakjaival találkozik a kurvától egészen Mózesig. Közben idônként, csak úgy kedvtelésbôl, hétköznapi csodákat tesz. Ezzel a filmmel robbant be a köztudatba a trió, akiknek humorát azonnal szívébe zárta a közönség. Isten megáldja a sört, az akkor még szemtelenül fiatal Csányi Sándornak pedig segít rájönni, hogy inkább meleg, mint közértrabló. A Legkisebb film a legnagyobb magyarról is szatíra, melyben már olyan nevek szerepelnek, mint Jancsó Miklós, Scherer Péter (Pepe) és Mucsi Zoltán (Kapa). Széchenyi egy szôrkucsmában – épp, mint Rákóczi az ötszázason – balfék módon kavarog a Belvárosban,

körülötte a film alkotói, akik néha maguk is röhögnek rajta, magukon és minden máson. Hiszen ami szent, annak csak jót tesz a nevetés, és különben is: vegyük már észre, hogy ebben a medencében – ami kívülrôl inkább lavórnak tûnik – egy évszázadok óta tartó börleszket látunk. Az Öszödik pecsétbôl kiderül, hogy a Mona Lisa, az ufók és az öszödi beszéd között különös, fontos és szoros összefüggés van, melyben komoly szerepet játszanak a katica pöttyei. A „skandináv” (ál)dokumentumfilmben megismerhetjük Vlagyimir Gyurcsát, a félkezû kisfiút és Viktorovot, akinek fedôtevékenysége KGB-ügynök, de valójában mûvészettörténész. Találkozunk Nostradamus vetélytársával, Pustradamusszal, és magával Leonardóval is. Megtudjuk, hogy az öszödi beszéd egy kódnyelv, aminek az ufókhoz van leginkább köze. A történetbôl kitetszik, hogy a trió által képviselt, a Monty Python stílusához közel álló humor most sem hagyta ôket cserben. Az ismert történetek differenciált látásmódját az abszurditásig fokozzák. Szánalmas politikai játszmáinkat a humor eszközével, fantasztikus képességgel és tehetséggel semmisítik meg, teszik súlytanná, nevetség tárgyává. Az, hogy ezek a rövidfilmek, illetve egyáltalán magyar rövidfilmek megjelentek DVD-n, bátorság a kiadó részérôl, ezért igyekeztek is temérdek extrával feldobni a kiadványt. Az audiokommentárok jól illeszkednek az alkotásokhoz, viccesek, kedvesek, és közelebb hozzák az alkotókat. A kimaradt jelenetek, valamint a képgaléria igazi ínyencfalat, amire a koronát az Öszödik pecsét „skandináv nyelvû” kommentálása teszi fel. Az alkotók két interjúban számolnak be a filmkészítés körülményeirôl, de azokat sem szabad túl komolyan venni. Aki szeretne eljutni a csodálkozástól a térdcsapkodós röhögésig félóra alatt, mindenképp tegye ki magát az összeállításnak. Naponta ismételhetô hasizomgyakorlat. Szûcs Dóra

2008/1

FELNÔTTEK NEM CSINÁLNAK ILYET… Low-budget post-underground Nyolc évvel az internetes megjelenés után decemberben hivatalosan is megjelent DVD-n, extákkal és jó lett az [email protected]. Az alkotók közül Végh Zsoltnak tettük fel kérdéseinket, aki írásban válaszolt azokra valahol Kaposvár és Budapest között. Kultusz: Az [email protected] vitathatatlan kultuszfilmmé vált. Lehetett ebbôl bármit érezni, amikor készült? Végh Zsolt: Ez érdekes volt, mert mi valahogy sosem gondoltuk, hogy kultfilmeket készítenénk és az uristennel is ez volt a helyzet. Sôt, kifejezetten úgy éreztük, hogy nem sikerült igazán ütôsre, de azért elmegy. Erre megnyertük a Filmszemlét. Ami azért klassz volt. K: Az erkölcsi elismerésen kívül hozott akár másodlagos hasznot? VZS: Abszolút nem ez volt a cél, és nem, anyagi haszonnal sem járt – mondjuk, ha azt akartunk volna, nem ilyen filmet kellett volna kitalálnunk. Haszna annyi volt, hogy ezzel a filmmel egycsapásra megszeretett és elfogadott bennünket a szakma és a közönség. Szóval, ha mérlegre teszem, végül is jó, hogy elkészült. K: Szkeptikus vagyok a tekintetben, hogyan lehet filmet forgatni – vagy akár újságot kiadni – pénz nélkül. Hûtôszekrénnyel akkor sem lehet mozgóképet rögzíteni, ha az egész stáb ingyen dolgozik. VZS: Magam sem tudom, hogy tudtuk elkészíteni. Azóta felnôttek lettünk, és ma úgy tûnik, ha tovább csináljuk ezt a „low-budget post-underground” stílust, lassan nem tudjuk komolyan venni a saját munkánkat. Szóval váltani akarunk, de ha összejön lesznek még Végh-Stefanovics-Kálmánchelyi filmek. Ha nem, akkor is lesz elég magyar film, amire érdemes odafigyelni. Mindenestre rajtunk nem múlik. Most például jól jönne, ha kapnánk egy kis segítséget, lehetôséget, munkát, díjat, bármit, amitôl azt éreznénk, hogy akiknek adtunk a filmjeink által, komolyan gondolják, hogy szükség van a munkánkra. (Ez egyébként nem panaszkodás, inkább amolyan szembesítésféle!) Ezzel együtt javíthatatlan optimista vagyok. Lényeg tehát, hogy a kérdésre már nem tudom a választ. K: Az uristen inkább társadalmi látleletnek fogható fel, míg a másik két film erôs politikai felhangokkal

bír, ami tovább erôsödik, aktualizálódik az Öszödi pecsétben. Láttatok ebben egyáltalán némi kockázatot? VZS: Nem akartunk politikával foglalkozni, nem érdekel bennünket. A Legkisebb film úgy született, hogy a Libiomfit akartuk megcsinálni, de a politika közbeszólt (nevet), és megnehezítette a munkánkat. Tavaly épp az [email protected] második részén dolgoztunk, amikor úgy éreztük, ebben az országban nem lehetett mással foglalkozni, mint a politikával. Ezért készült el az Öszödik Pecsét. Mindkét esetben épp arra gondoltunk, hogy a politika vonuljon vissza a helyére, és nem másszon bele mindig mindenhol az arcunkba. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy foglalkozik a politikával vagy sem. Ezek a filmek egyébként lényegében nem politikai panflettek, csak a formájuk. Mint ahogy az [email protected] sincs köze a valláshoz. Egyébként a Legkisebb film és az Öszödik Pecsét is társadalmi látlelet, csak 2006 szeptemberérôl, az Öszödi beszédrôl, a tévé ostromáról. Sajnos. K: Kell a mûvészetnek a politikával foglalkoznia? VZS: Hogy mi a mûvész feladata az sok mindentôl függ, de a véleményemtôl nem. Talán ez is a dolog lényege. Én még azt is el tudom képzelni, hogy egy mûvész feladata épp az, hogy ne csináljon semmit. K: Sok extrát vettetek fel a DVD-hez, amit nagyon élvezett a társaság. Újraéltétek a történteket? Mennyit szépített rajtuk az idô? VZS: Hát nekünk sosem volt könnyû ez a filmezés dolog, csak van humorunk, így sok nehéz helyzeten képesek vagyunk átröhögni magunkat. Amikor a sztorikat az extrákon felidézzük, ezt lehet érezni egy kicsit. Az élményeken amúgy nem kellett szépíteni, mert ezek tényleg jó bulik voltak, minden nehézségükkel együtt. K: Mennyire van együtt a csapat, mivel foglalkoztok jelenleg? VZS: A Libiomfi színpadi átiratát játsszuk folyamatosan a Sirályban Budapesten, és Kaposváron, egyúttal készülünk vele a Filmszemlére, sôt a közeljövôben azt is kiadják DVD-n, most ez a legfontosabb. -fir-

11

KAPKODVA A SZEMÜNK ELÔTT 3D-s mozik Budapesten A hazai mozirajongó abba a kényelmes helyzetbe került, hogy személyesen döntheti el, melyik háromdimenziós élményre adja a voksát, ugyanis 2007 végétôl mindkét technika megtalálható Budapesten. Tehát Imax vagy Real D?

12

Pedig a bôség zavara nem sok országra jellemzô, viNoha az Imax-mozira – a mozaikszó Image Maxilágszerte alig néhány száz mozit szereltek fel ilyen mumot, azaz maximális képhatást takar – lapzártarendszerrel. Magyarországon eredetileg az IMAX-mozi kor még nem válthatók jegyek az Aréna Plázában, a premierjére készültek a hazai fanatikusok, ám az Aréna háromdimenziós filmek vetítéséhez szükséges mintPláza átadása körüli tötymörgés következtében a Westegy másfél tonna súlyú projektort már elhelyezték, End vitte el a képzeletbeli 3D-s pálmát. így csak napok kérdése, hogy a 24x18 méteres (!) Igaz, korábban voltak már próbálkozások – Freddy vászonra szegezhessük tekintetünket. Nemcsak a Kruger haláltusája és a Kémkölykök2 –, ám a háromdivászon mérete, az ülések elrendezése is különleges: menziós élmény mindössze néhány perc erejéig volt élminden nézô teljes látómezejét betölti a filmvászon. vezhetô, és azt se felejtsük el, hogy sokak kedvét szegAz Imax-technológia az emberi szem funkciójáte a piros-kék szemüveg, mivel a papírokuláré színei nak jellegzetességét használja ki: egy tárgyra nézve meglehetôsen eltértek a valóságostól: a kép sötét volt, mindkét szemünk leheletnyit eltérô szögbôl észleli a ami hamar elfárasztotta a szemet. De nézzük, milátványt, agyunk pedig háromdimenziós képpé tôl is kapkodunk olykor kissé botor módon rakja össze a két nézetet. E gigantikus méa szemünk elôtt a 3D-s vetítéseken. retben elsô körben a tenger élôvilágát A technológia speciálisan láttató Mélység titkát és A WestEnd egyik mozitermében a az emberi szem a dinoszauruszokat megidézô T-Rex Real D által kifejlesztett technológiát funkciójának címû 3D-s filmeket kezdik el vetíteélvezhetjük, ami a gyakorlatban anyni. A Cinema City más országokhoz nyit tesz, hogy egyetlen digitális vetíjellegzetességét hasonlóan szoros kapcsolatot kíván tôgép felváltva jeleníti meg a jobb és használja ki ápolni az iskolákkal és különbözô okbal szemnek szánt képkockákat. Mindtatási intézményekkel. A programban ennek ezt olyan magas frekvencián – másodpercenmegfelelôen természetfilmek és látványos történelmi ként 75-75 kocka pereg le a szemünk elôtt –, mely filmek is bemutatásra kerülnek, míg hosszabb távon folyamatos hatást, élményt eredményez. Egy 3D-s nyilván a sikeres hollywoodi filmek felturbózása követítésekre szánt terem átalakítása közel tízmillió fovetkezik. Eszerint pedig hamarosan jegyet válthatunk rintba kerül, és többek között az eredeti fehér vászon a Batman vagy a Harry Potter háromdimenziós vállecserélésével kezdôdik. A helyére kerülô ezüst váltotozatára. zat a polarizált fény visszaverésére is alkalmas. A Real Imaxra eddig nagyjából ötven negyvenöt perces D ugyanis a két szem számára eltérô polaritású képet vetít, amelyek közül egy speciális szemüveg szûri ki, filmet forgattak, míg Real D-re lényegesen kevesebb melyik jusson a jobb, illetve melyik a bal szemünkbe. készült, csakhogy azok egész estés darabok. Ami a Érdekesség, hogy a filmek felirata a megszokott alsó két moziban közös: 3D-s szemüveg mindkettôhöz sávból felülre kerül. kell, és áraik is nagyjából egy szinten mozognak, néA Palace egyelôre csak a Beowulfot szerezte meg hány száz forinttal kerülnek többe egy átlagos mo3D-ben, ám a tervek szerint a késôbbiekben olyan zijegynél. Akik pedig kedvet kaptak saját 3D-s képfilmmekkel is találkozhatunk, melyeket már vetítettek anyag forgatására, nos, nekik eláruljuk, hogy egy erre a hazai mozik – Robinson család, Karácsonyi Lidérca technikára alkalmazható kamera többe kerül, mint nyomás, Transformers –, sôt ígéretet tettek a U2 egyik egy magyar játékfilm teljes forgatási költsége. koncertfilmjének vetítésére is. -bencze-

2008/1

KULTUSZ A MOZIBAN Kovács István: Rövid, de kemény… életem Egy kulturális lap életében számos emlékezetes pillanat lehet. Az elsô cikk, az elsô interjú alany, az elsô lapszám megjelenése, az elsô valódi hirdetô, az elsô komolyabb rendezvényen való felbukkanás, az elsô szereplés a médiában... Ha pedig az adott kulturális lap elôszeretettel foglalkozik filmekkel, akkor ilyen nagy esemény lehet az is, amikor a lap bekerül egy filmbe. Nos, büszkén jelenthetjük, hogy a Kultusz magazinnal már ez is megtörtént. A jelenleg az utómunkálatoknál tartó és a tervek szerint a filmszemlén debütáló, majd februárban a mozikba kerülô Rövid, de kemény… életem címû alkotásban ugyanis feltûnik a Kultusz magazin. A független, tehetséges fiatal alkotók által készített film fôhôse a harmincadik születésnapjára készülô Kornél. Ez a kor általában a megkomolyodás

kezdete (lenne) a férfiaknál, de mint sokan mások, úgy Kornél sem áll jól e téren. Nem lett milliomos, és bombanô sem karol belé. Hôsünk azonban ezt még csak-csak elviselné, fôleg ha kedvenc hobbijával, az ezotériával foglalkozhat. Születésnapja után azonban kiderül, hogy Kornél életvonala ráadásul sokkal rövidebb az átlagosnál. Egy gyógyszerészbôl lett jósnô pedig közli vele, ha nem talál nagyon gyorsan egy nôt, aki hajlandó gyereket szülni neki, akkor jobb, ha a végrendeletét minél hamarabb elkezdi fogalmazni. A helyzet reménytelennek tûnik, mivel Kornél nem nôcsábász típus. Még az öngyilkosságra készülô, egyúttal nimfomániás lányok is visszautasítják. Mivel azonban minden jel arra mutat, hogy a jóslat valóra válik, hôsünknek össze kell szednie magát. Hogy ezután miképp kerül a képbe egy nagydarab szakállas férfi, két kultúrterrorista és egy húsvéti nyúlnak öltözött pszichopata sorozatgyilkos, az februárban derül majd ki a mozikban. Mi mindenesetre már nagyon várjuk a filmet, amelyben feltûnik Ruszina Szabolcs, Szalay Kriszta, Bán János, Scherer Péter, Beleznay Endre, Kerekes József, Oszter Alexandra és elsô filmes szerepében a Kultusz magazin. Mozigépész

13

BARTÓK ZENEI SZÉLSÔSÉG VOLT Eugene Hütz (Gogol Bordello), a gypsy-punk feltalálója Magyarországon lassan visszajáró vendég a punkos-folkos-kategorizálhatatlan zenekar, akik cirkuszian tarka produkciójukkal egyre több rajongót csavarnak az ujjaik köré. Eugene Hütz egy csésze forró teát kavargatva, a novemberi koncert elôtt válaszolt kérdéseinkre az A38 Hajón.

MUZSIK

Kultusz: Három hónapja léptetek föl a Szigeten. Mit szeretsz jobban: tízezres közönség elôtt egy fesztiválon, vagy a saját közönségednek játszani egy klubban? Eugene Hütz: Eljutottunk odáig, hogy azt mondhatom: igazából mindegy. Több fázisról beszélünk: az elsô, amikor megírsz egy dalt. Utána jön az, amikor azon gondolkodsz, hogy az így átélt saját katarzisod milyen hatást gyakorol majd másokra. És csak ezek után következik az a szakasz, amikor elkezded adagolni a közönségnek a szerzeményedet. Utóbbi óriási kihívás, és

14

hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem ijesztô. Minél sikeresebb egy zenekar, annál többen kíváncsiak a koncertjeire. De ha tényleg mûködik, amit csinálsz, akkor egy idô után észreveszed, hogy igazából mindegy, hol játszol. Ezen a ponton a zenekarok túllépnek az aggodalmaskodáson, már nem azon emésztik magukat, vajon mûködik-e amit csinálnak, vagy sem. A Gogol Bordello már elérte ezt a pontot. Teljesen mindegy, hogy 20 embernek játszunk egy koszos patkánylyukban, vagy 20 ezernek a Madison Square Gardenben. A dolog itt is, és ott is

jó lesz, és beindítja a közönséget. Hangulattól függ egyébként, hogy mikor mit élvezek jobban. Néha egy tízezres fesztivált szabadtéren, néha egy klubot, néha azt, hogy a turnébuszban gitározgatunk egy asztal körül úgy tíz embernek. Lehetôleg lányoknak. (nevet) K: Egyes források szerint a csernobili katasztrófa miatt hagytátok el Ukrajnát, de én úgy tudom, csak évekkel késôbb jöttél el onnan. EH: Te tudod jól, ugyanis négy évvel késôbb, 1990-ben hagytuk el az országot. Ezzel kapcsolatban valóban akadnak komoly félreértések, ilyen például az általad említett dolog is. Az interneten rengeteg hülyeség kering, a Wikipédián meg egyéb helyeken. Fogalmam sincs, ki terjeszti ezeket a baromságokat, vagy honnan indulnak el egyáltalán ezek a pletykák. Otthagytam Kijevet, aztán éltem a rokonaimmal Ukrajna más részein, majd késôbb utazgattunk szerteszét a világban. De szó sincs arról, hogy véglegesen odahagytuk volna az eredeti hazánkat, rendszeresen visszajárunk ma is. Persze ha az ember abban az utazó üzemmódban él, amiben mi, egy idô után már elég nehezen képes megmaradni a seggén, ha éppen nincs turnén. K: A székhelyetek régóta New York. Mit szeretsz a leginkább abban a városban? EH: New York az a város, ami megértett engem. Itt találtam meg önmagam, ha úgy tetszik.

K: Azért, mert ugyanolyan színes és soha nem nyugvó, mint a Gogol Bordello? EH: Ez a párhuzam ma talán megállja a helyét, de a Gogol Bordello eleinte nagyon nem olyan volt, mint mostanság. Nem ez a tarkabarka, színes, kavalkádi forgatag, hanem éppen ellenkezôleg: nagyon durva, agresszív, radikális és brutális zenét játszottunk, sokkal önpusztítóbbat, elkeseredettebbet, mint most. Ráadásul nem is voltunk ennyien, 3-4 emberbôl állt a csapat, amikor New Yorkba kerültünk. Persze tagadhatatlan: a város és az ottani mûvészeti élet, az underground kulturális színtér nagy szerepet játszott abban, hogy végül ilyenek lettünk. A koncepció viszont és az, ami legbelül van, nem változott olyan sokat, mint a felszín. K: Underground bandának tartod a Gogol Bordellót? EH: Azt hiszem, a Gogol Bordellóban a legelejétôl benne volt az a potenciál, hogy sok embert tudjon megszólítani. Mindig is túl nagy és túl sokszínû volt ahhoz, hogy underground legyen. A gyökereink persze mélyen az undergroundba nyúlnak vissza, a totális „csináld magad”-mozgalomhoz. Senki sem tud nekem újat mondani arról, miként mûködik ez. Bizonyára akadnak, akik ugyanannyit tudnak a zenélésrôl, mint én, de olyanok nem, akik többet. Végigmentem minden egyes lépcsôfokon, kezdve attól, hogy a tulajdon kezemmel farigcsáltam a kibaszott hangszereimet és a torzítópedálokat. Magam ácsoltam magamnak a színpadot. 14 éves koromtól kezdve írogattam fanzine-ekbe Ukrajnában, koncerteket szerveztem, bandákban játszottam, egyszóval tényleg mindent tudok errôl a világról.

Kurvára nem tud senki újat mondani nekem minderrôl. Ugyanúgy végigjártam ezeket a köröket az Államokban is. Az igazság az, hogy egy csomó arc, aki a sokat emlegetett amerikai underground körökben mozog, hihetetlenül beszûkült, legyen szó akár zenészekrôl, akár újságírókról. Ezek a legbetonfejûbb, legbezártabban gondolkodó anyaszomorítók, akikkel életemben találkoztam. A régi punk-rock Gogol Bordello-lemezeket a punk-rock magazinok lehúzták a sárga földig csak azért, mert mondjuk harmonika is szerepelt a dalokban. Azt mondták, ez

így nem punk-rock! Ezek elcseszett emberek, én pedig szarok a véleményükre. Kapják be! Fogalmuk sincs az igazi undergroundról úgy, ahogyan mondjuk nekem van. Azt sem tudják, mi az a Mano Negra. Akkor meg mirôl beszélünk? Olyan bandákból vannak barátaim, mint a Fugazi vagy az intelligensebb vonalról az Asian Dub Foundation, a Bad Brains. Számomra a punkrock sosem azt jelentette, hogy kategóriákba szorítod magadat, hanem éppen ellenkezôleg. Mindig is azokat a bandákat szerettem, akik feszegették a határokat, akik mertek újat mutatni.

MUZSIK

2008/1

15

MUZSIK

2008/1

16

K: Meg úgy összességében a washingtoni punk/hardcore színteret… EH: Igen, azt nagyon. Washington D.C. óriási bandákat termelt ki, és termel a mai napig is ezen a vonalon. Játszani is imádok arrafelé, az egyik legjobb hely az egész világon. K: A zenéteket mindenhol gypsy-punkként aposztrofálják? EH: Én aposztrofálom így. Én jöttem elô ezzel az egésszel. K: Miért? EH: Mert gypsy-punkot játszunk. Miért, te minek neveznéd? K: Találóbbat aligha tudnék mondani. EH: Na látod. Segédkezet nyújtottam az újságíróknak, akik mindenáron be akarták skatulyázni a zenémet. „Mi a fasz ez? Rock? Nem. Klezmer? Nem. Tessék, gypsy-punk-rock!” Kezdjetek vele, amit akartok. (nevet) K: Amikor zenélni kezdtél, kik voltak a bálványaid? EH: Nick Cave, a Sonic Youth, Tom Waits, Freddie Mercury... K: Freddie Mercury?! EH: Naná. Mi ezen olyan meglepô? K: Semmi, csak nem vártam, hogy ôt említed. EH: Freddie Mercury fantasztikus. Az egyik legnagyobb. K: Mi volt a karrieretek fénypontja? EH: Remélem, az igazi csúcsok még elôttünk vannak. Mindenesetre elég érdekes, hogy olyan arcok utálnak minket, akikrôl elôzôleg azt gondoltam, jóban leszünk. Ilyenek például a Maximum Rock’N’Roll magazinos arcok, akik elbaszott hülye, fasiszta seggfejek. Aztán ott vannak azok, akikrôl sosem hinnéd, hogy segíteni fognak – nem is fûzôdik hozzá érdekük –,

mégis barátként viselkednek. Ilyen például Madonna, akivel igen jó viszonyban lettünk. Ô aztán tényleg nem szorul rá, hogy bárkivel is jófejkedjen, mégis segített nekünk. K: Az eredeti nevetek Hütz And The Bela Bartoks volt. Miért pont Bartók Béla? EH: Szeretek egy csomó klasszikus zenét, de azért nem mindent. Bartókot elsôsorban a népzene iránti fogékonysága és az e téren kifejtett tevékenysége miatt tartom nagyra. Beleértve, hogy a cigányzenét is kísérleti módon közelítette meg. Bartók a maga idejében roppant szélsôségesnek számított. Nem véletlen, hogy elô-

ször nem is nagyon értették, amit csinál. Elôadta Budapesten azokat a nehéz, népzenei hatásokkal, tördelt ritmusokkal, furcsa, bonyolult ütemezéssel teli darabokat, az emberek pedig kimenekültek a hangversenytermekbôl. „Bassza meg, mi ez? Nem gondolhatja komolyan ezt a szart!” (nevet) Aztán az idô persze ôt igazolta. Óriási hatást gyakorolt rám zeneszerzôként. Soha korábban senki nem alkalmazta úgy a régi népzenei motívumokat, mint ô. Én is valami hasonlót akartam. Sôt a céljaim a mai napig hasonlóak. Bizonyos tekintetben Bartók Béla volt az, aki elindított az utamon. Bátky-Valentin Szilvia

fotó: Felix Thirry LUC TUYMANS: THE WORSHIPPER (2004) (Courtesy Zeno X Gallery, Antwerp)

193x147,5 cm, olajvászon Mûcsarnok, Retrospektív kiállítás

KI LEHET HAGYNI A TIZENEGYEST? Ludditák-lemezbemutató A zenekar legújabb, Tizenegyes címû dupla albumának lemezbemutatója adott is, meg nem is. Megmutatta például, mennyit ér a jó keverés, hogy egy bemutató koncert elôtt ajánlott meghallgatni az adott lemezt, és hogy nem is kell a paróka. Meg a feng shui sem.

MUZSIK

De kezdjük az elején. Az este elsô zenekara a Zuboly volt, hamar ki is derült, miért volt szinte tökéletes választás ez a kvartett a bemelegítésre. A jó félháznyi ember az eredeti csángó hangszerek, a nagybôgô, valamint a beatbox és a rap egyvelegét kapta, nyakon öntve egy hatalmas adag zenei humorral, legyen az dülöngélôs-részeges magyarnóta vagy Michael Jackson nagybôgôn. Könnyed kiszólások a közönségnek, vidám koncert – nem is csoda, hogy hatalmas visszatapsot kaptak, a végén pedig úgy kellett leviharzaniuk a színpadról, mondván, az este fôzenekara is hadd kapjon már egy kis idôt. Ami a Zubolynál mûködött, az sajnos a Ludditák koncertjének elsô részében nem: a rapmûfaj leg-

18

nagyobb átka ugyanis a hangosítás, ami a lányok és a két DJ, Nafta és Párizs produkciója alatt leginkább túlvezérlésként jelentkezett. Jó dolog a durva basszus, de például a történelmi témájú Ükapunk vagy az öregedés elleni nôi praktikákat zseniálisan megfogalmazó Medve egyszerûen elveszett a hangos alap miatt. A lányok egyébként gésának öltözve, parókában álltak színpadra – ezzel aztán jól keresztbe is tettek maguknak, mert míg Móki úgy-ahogy magán tudta tartani a felszerelést, Titi parókája a koncert felénél az enyészeté lett. Ez amúgy elônyére vált, mert jött a hajrázós része a bulinak: a Ludditák ugyanis sokkal erôsebb zenekarral, mint DJ-kkel.

Az új lemez „live” oldalának nagy része igencsak fülbemászó, a zenekar pedig nagyon sokat dob a korong sokszínûségén: legyen szó funky, ska, rockandroll vagy punk dalról, a lányok kiabálásával és éneklésével üt a rádióbarát Paraguay, a pörgôs No feng shui, a Barcelona, vagy akár a csajok és a zenekar viszonyát taglaló Turné. Tovább növelte a változatosságot, hogy a bemutatott lemezen szereplô majdnem összes vendégelôadó eljött a koncertre is, így rappelt a már-már harmadik MC-nek számító Buppa, egy szám erejéig beszállt a kerékpáros Sinya, énekelt Noryka és Kelemen Angelika, valamint az utolsó számokban perkázott a quimbys Varga Líviusz. A mûsor végén persze felhangzottak a nagy slágerek az elôzô (Porcogó) albumról, visszatapsolás után pedig a Medve zenekaros verziójával zárták a bulit. Mellesleg a Ludditák történetének leghosszabb koncertjét ígérték, de a végeredmény körülbelül 75 perc volt, ami után hirtelen felkapcsolták a villanyt. „A Zuboly jobb volt” – mondta kifelé tartva egy résztvevô a másiknak, és annyiban igaza volt, hogy a Ludditák szövegei bizony néha elvesztek a koncert hevében. Márpedig a lányoknak igenis ötletes, sodrós dumájuk van, az alájuk pakolt zenekar pedig kellôen nagyot üt, legközelebb reméljük, a tizenegyesbôl gól is születik. Mert ugyebár azt berúgni nem lehet, csak kihagyni.

2008/1

ÉDES TESTVÉREK Móki és Titi a megmondólányok

Kultusz: Mennyi ideig készült az új lemez? Fiáth Titanilla: Nagyon sokáig, tulajdonképpen másfél éve ezen dolgozunk, a szorosabban vett stúdiómunka pedig három hónap volt. A zenekarral már körülbelül másfél éve játszunk együtt, így a lemez zenekari részénél tulajdonképpen csak az volt a feladat, hogy minél jobban feljátsszuk a stúdióban. K: És most, hogy megvan? Fiáth Marianna: Amikor elkészülünk valamivel, azonnal jönnek az újabb és újabb tervek. Most arra koncentrálunk, hogy minél jobban begyakoroljuk a számokat. Azon is gondolkozunk, hogy a DJ-s számokat – legalábbis azokat, amelyeket a közönség jobban szeret – átrakjuk zenekaros környezetbe. K: Érzitek, hogy csajokként könynyebben tudtok érvényesülni? FT: Bizonyos szempontból könynyebb, bizonyos szempontból ne-

hezebb a dolgunk. Ha fiú testvérpár lennénk, nem tudnánk akkora feltûnést kelteni, merthogy a rappet általában fiúk ûzik. A lányok szerepe a refrének éneklése, a vokál, az érzelmes, énekes dolgok. Ezzel szemben mi a megmondóember szerepet töltjük be, MC-k vagyunk. Sokan kritizálnak is bennünket, hogy nincs a szövegünkben elég mondanivaló, és hogy túlságosan trágár. Mondjuk, ha egy Bëlgaalbumhoz hasonlítod, egyáltalán nem trágár, de lányoktól ez már annak minôsül. Az új albumunk egyik kritikájában azt írják, minket nem is lehet lányoknak nevezni, inkább csajoknak. Látszik, hogy legtöbbször egészen más mércét használnak, mint ha ugyanazokat a dalokat fiúk készítették volna. FM: Elég nehéz kibújni ezekbôl a megkövesedett sztereotípiákból, hogy ha lányrap, akkor Missy Elliot, de azt hiszem, mi sok mindenben nem hozzuk ezeket az elvárásokat – sem témában, sem megjelenésben. Ezzel viaskodunk is eleget. K: Nem hátrány, hogy testvérek vagytok? FM: Neem, szerintem rég feloszlottunk volna, ha nem lennénk

testvérek. Kábé másfél éve nem lenne már zenekar… (nevet) FT: Annyi mindennapos szenvedés van, nem is az alkotás folyamata, inkább hogy ki menjen be ötvenedszerre az Artisjushoz, mi legyen a borítóval, ki mikor ér rá. Az ilyen dolgokon rettenetesen össze lehet veszni. Ilyen szempontból kifejezetten hasznos, hogy testvérek vagyunk. Egyébként nem bírtuk volna. K: Mik a terveitek a jövôre nézve? Merre tovább? FM: Most interjúzunk, januártól pedig koncertezünk ezerrel. Nyolc éve van Ludditák, de most elôször van menedzserünk, ez pedig nagyon sok gondot levesz a vállunkról. Remélhetôleg így többet tudunk vidéken játszani, aminek nagyon örülünk, mert például Pécsett hatalmas bulik szoktak lenni. A jövôrôl annyit, hogy most jelent meg a Slam Poetry DVD, ami úgynevezett spoken word alkotásokat tartalmaz. Ezt a mûfajt elég nehéz elhelyezni, kicsit költészet, kicsit rap, de teljesen szabad, egyfajta ritmikus verselés. Lehet, hogy most erre fogunk koncentrálni. FT: Aztán ha összejön, akár egy lemezt is csinálhatunk belôle. Nem biztos, hogy negyven évesen is a színpadon akarunk majd ugrálni azzal hogy No Feng Shui, de azt könnyen el tudom képzelni, hogy ezt a fajta utcai költészetet ûzzük kitartóan. -bekedani-

MUZSIK

Hívták már ôket a magyar rap koronázatlan királynôinek, trágár MC-csajoknak, annyi azonban biztos: akár mene, teke, ufárszin, akár zene, teke, futárszív, MC Móki (Fiáth Marianna) és MC Titi (Fiáth Titanilla), vagyis a Ludditák egyre jobban csinálják azt, amihez a legjobban értenek. Új albumuk apropóján terveikrôl, na és persze a csajságról beszélgettünk velük.

19

2008/1

SZÍNHÁZ, ÉLMÉNY, MÁSHOL Három este, három elôadás Londonban A londoni színházi kínálat egyáltalán nem nevezhetô szerénynek. Csak zenés elôadásból negyvenkettô, prózaiból ugyanennyi, a kisebb, alkalmi és alternatív elôadásokról nem is beszélve. Jegyet sem könnyû szerezni, komoly egyeztetést igényel: idôpont, elôadás, elôadó, szabadjegy stb. De a végeredmény számít: három elôadásra kezünkben a belépô. Lássuk hát… GYÛRÛK URA Theatre Royal Drury Lane (www.lotr.com)

TAKARÁS

JÓZSEF ÉS A SZÍNES SZÉLESVÁSZNÚ ÁLOMKABÁT Adelphi Theatre

20

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice darabja a Stranden. Ez a darab a magyar közönség elôtt sem ismeretlen. A Madách játszotta sok évvel ezelôtt, a szebb napokat élt Paudits Béla fôszereplésével. Na de térjünk vissza ide a Strandre. Az elôadás tobzódik az ötletekben és a játékosságban. A szereplôk olyan kifinomult, érzékeny musicalitással énekelnek, hogy az ember el sem hiszi, amit hall. A Józsefet alakító Lee Mead hangja, elôadói képessége és játékának harmóniája szerethetôvé, egyben emberivé is gyúrja a figurát. A Narrátort alakító Preeya Kalidasnál elragadóbb és érzékenyebb énekes színésznôt még nem hallottam. Az a hangi csillogás, amivel rendelkezik, párosul egy olyan intelligens elôadói attitûddel, ami csak az igazán nagyok sajátja. Még sosem hallottam valakit ilyen finoman, szinte suttog-

va énekelni, miközben minden szava és szándéka a hallgató-nézô legbensôbbjéig hatol. A többi szereplô sem volt híján a tehetségnek és a szakmai tudásnak. A rendezés lenyûgözô, és nem a burjánzásban, hanem arányérzékében és tisztaságában. A díszlet a lehetô legjobban szolgálja nemcsak a történetet, de a színészeket is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy partnerként van jelen, mint egy újabb szereplô. A jelmezek gyönyörûek, jól viselhetôek és pontos jellemrajzok is egyben. A pesti elôadással ellentétben, ebben az elôadásban végig szerepel a gyermekkórus. Legalább harminc szeretni való kölyök él együtt az elôadással érzékenyen, pontosan és csilingelô énekhanggal. Ôket látva kezdem érteni, mitôl annyira jók az angol színészek. Ezek a gyerekek ti. hároméves korukban kezdik elsajátítani a színjátszás tudományát.

Ezt nem tudtam kihagyni. Nagy szerelmese vagyok a könyvnek, a filmek éjféli bemutatóin is mindig ott voltam. Egyszóval rajongó vagyok. Kíváncsi voltam, hogy lehet ezt a végtelen történetet és varázslatot színpadon megmutatni. Jelentem, lehet. Olyan színházi élményben volt részem, amelyben sosem gondoltam, hogy részesülök valaha. Ez az elôadás tökéletesen bizonyította, hogy a színház igenis felveheti a versenyt a filmmel. Mert tud valamit, amit még a legnagyobb filmrendezôk sem tudnak vászonra vetni. Megérint. A szó valóságos értelmében. Sokáig nem fogom elfelejteni azt az élményt, amikor a sötétben egy Ork beleszagolt a nyakamba. A szereplôk mind hozták a figurákat, nagy szakmai tudással és biztonsággal. Talán csak a Frodót alakító James Loye-t

Galadriel szerepében Laura Michelle Kelly

miközben fekete valamik röpültek felénk, rémületet keltve. Mégis, az elôadásból nekem hiányzott valami. Musical lévén leginkább a dalok. Arányaiban sok volt a próza, és kevés az igazán jó dal. Ennek ellenére örök élmény marad, mindenkinek jószívvel ajánlom. Csak megjegyzem: huszonhatmillió fontba került az elôadás létrehozása! Hat hónapig próbálta a társulat, ebbôl négy hónapot teljes technikával a színpadon. A mi hathetes próbaidôszakainkhoz képest. RENT–REMIXED The Duke of York’s Theatre

említeném meg, akinél nem igazán éreztem a jellemfejlôdést a történet haladtával. A díszlet grandiózus és monumetális. A kissé dôlt forgószínpadon számtalan elrejtett süllyesztônek köszönhetôen pillanatok alatt változott a tér, miközben a szereplôk haladtak a küldetésük felé. Sokszor aggódva figyeltem léptüket. Miközben ötvennél is több szereplô volt jelen a színen, a díszlet megállás nélkül mozgott, emelkedett, süllyedt, a színészek a zsinórból lógtak, gólyalábakon jártak. Minden lépésnek halálpontosnak kellett lennie, hogy ne történjék baleset. A játszóknak hihetetlen fegyelemre és koncentrációra volt szükségük. A jelmezek varázslatosak, és hûek a már kialakult képhez. Az elsô felvonás végén, Gandalf eltûnésekor, olyan viharba, füstfelhôbe, tûzbe kerültünk a nézôtéren, hogy mindenki sikítva emelte szeme elé a kezét,

Véleményem szerint ez a világ musicalirodalmának egyik legnagyobb kihívást jelentô drámai darabja. Alapját Puccini Bohémélet címû operája szolgáltatja. Igényes zene és olyan nehéz szerepek, amelyeket csak az igazán nagy elôadók képesek eljátszani. Ezen az estén ez maradéktalanul sikerült mindenkinek. A letisztult, finoman érzékeny rendezésben az összes szereplô megmutathatta tehetségét és káprázatos szakmai tudását. Az egyszerû fehér térben, melyet csak egy, felfelé az égbe nyúló tûzoltólétra és egy keresztben átfutó híd bontott meg, a legnagyobb figyelem a szereplôkre jutott. Csupasz színészi varázslat volt ez, a hang varázsa, a drámaiság varázsa. Olyan egymásba kapaszkodó, mégis egyéni alakításokkal szembesültem, amit eddig nem tapasztaltam. Csak köszönni tudom az élményt, örök hálával a szívemben. Ne hagyja ki senki az elôadást, ha arra jár, jólesô katarzistól fosztaná meg magát. Repülô hazafelé. Élmények a szívben és a szemben. lumma

A LÉNYEG A KÖZÖNSÉG Várnagy Kristóf kortárs táncmûvész A Fôiskola elvégzése után a franciaországi Ballet d’Europe-hoz szerzôdött, emellett játszott a Ballet Preljocaj társulatban. 2005-ben Frenák Pál hívására tért haza, azóta is nála dolgozik. Tavaly ôsszel egyik alapítója a Co.ffein Projects nevû formációnak.

RÜSZT

Kultusz: Mindenekelôtt gartulálok a Philipp Morris Balett-díjhoz. Meglepôdtél, hogy rád esett a választás? Várnagy Kristóf: Igen, meglepett, hogy én kaptam a díjat. Leginkább azért, mert ismerve a kuratórium összetételét, valamelyik klasszikus táncos díjazására számítottam. Nem hittem, hogy kortárs táncosként is el lehet nyerni ezt az elismerést. Persze végtelenül jólesett, hogy érdemesnek találtak, és hogy

22

ilyen fiatalon. Ami azért relatív, mert huszonhárom évesen egy táncos már nem is annyira fiatal, ha figyelembe vesszük a pálya kegyetlen rövidségét. K: Több díjazott alkotóval beszélgetve feltûnt, hogy nem az elônyét, inkább hátrányát tapasztalták egy-egy kitüntetésnek. Érzel valami hasonlót? VK: Tény, hogy hallani furcsa felhangokat e körül. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy bizonyos elis-

merések kezdik hitelüket veszíteni. Vagy azért, mert a politika rátenyerel és az egyik vagy másik „oldalhoz” való lojalitással elnyerhetôk, vagy azért, mert bizonyos körök tulajdonképpen maguknak alapítanak díjakat, és aki nincs körön belül, szóba se jöhet. Ezért nincs is igazi tartalom minden elismerés mögött. Amúgy meg hajlamosak vagyunk olyan díjak esetében is kapcsolati hálót feltételezni, ahol nincs is. Ingoványos talajra tévedünk, ha ebben mélyebbre gázolunk. K: Beszéljünk csak a te díjadról. VK: Ennél a díjnál független kuratórium döntötte el, ki kapja, és nem ólálkodik a környékén politika. Nem kötelezôen kiosztandó állami kitüntetés, amit mindegy kinek, de oda kell adni. Nemrég kaptam meg, de már van tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Nem is kellemetlen, inkább vicces helyzet volt. A díjkiosztó elôtt és óta is sokat járok táncszínházi elôadásokra. Érdekelnek a kollégák, hol tartanak, min munkálkodnak. Szeretem nézni ôket. Nos, legutóbb az egyik színházban – ahová elég sûrûn járok nézôként –, az igazgató kvázi poénként megjegyezte, mikor látta, hogy megyek be a nézôtérre, hogy „Na mi van, a díjad óta már jársz színházba, mutogatod magad?” Elég szánalmas helyzet volt. Nekem ez egyszerûen azt jelenti, hogy a díjátadó gála elôtt még sosem látott, ezért nem vett észre. Egyszerûen eddig nem volt meg neki az arcom.

Egy igazgatónak? Akkor hogy is van ez? Természetesen nem magamat mutogatni jártam eddig sem, és ezután sem azért fogok. Elnézést hogy kiváncsi vagyok a pályatársaim munkáira. K: A közönség és az alkotók kapcsolatát hogy látod? VK: Úgy gondolom, egy elôadónak, alkotónak nem kell magyaráznia magát, amíg van közönsége. Azért mégiscsak errôl szól a tánc. Ezt persze szeretjük itthon elfelejteni, hogy a lényeg a közönség. Nekik alkotunk. Tény, hogy nem kiszolgálni kell ôket. De mint mindenben, ebben is a mérték a lényeg. Például hogy mennyire zárkózunk be önnön kifejezéseinkbe. Azt tapasztalom, hogy a szakma egyre jobban magába fordul. Már nem jellemzi az alkotói vágy az önkifejezésre, inkább hogy bizonyítsa a szakmának, mennyire rátermett, mennyire alkalmas például a díjra, amire pályázott. Ebbôl elôbb per-

sze a közönség teljes mértékben kiszorul. A mûvészek elkezdtek a kritikusoknak dolgozni. Olyan elôadásokat hoznak létre, amelyek az esztétákat és a kritikusokat maximálisan kielégítik, hosszú tanulmányokat írhatnak róla senki által nem olvasott, néha nem is érthetô értekezésekben. Csak éppen a közönség kilencvenöt százaléka nem érti ezeket az elôadásokat. Természetesen kell ilyen is. Jó, ha megvan a szakmának ez a rétege. Inspirálóan hathat. De nem lehet, hogy ez jellemezze az egészet. Mégis e pillanatban leginkább ez tapasztalható, és ennek következtében szép lassan elveszítjük a közönségünket. Azt a közönséget, amely igazolhatja a létezésünket. Még csak nem is arról van szó, hogy bizonyos alkotók vesztik el. Az egész szakma elveszíti. Ha olyan elôadás születik, amelyet a közönség elutasít, mert nem érti, az kihat a többi elôadásra is. Minden alkotónak átfogó a felelôs-

sége e tekintetben. Ezzel viszont kevesen számolnak. Könnyebb azt mondani, rossz a közönség, nem ért meg minket. Szerintem partnerként kell tekintenünk a közönségünkre. Az sem baj, ha megpróbáljuk megismerni ôket. Jó lenne lebontani a falakat, amelyek közöttünk állnak. K: Talán az érzelmi túlfûtöttségbôl gondolom, hogy vannak konkrét terveid ezzel kapcsolatban… VK: A Frenák-társulatnál nagyon jó helyzetben vagyok, hihetetlen kényelmesen dolgozhatok. Ennek ellenére mindenképpen szeretnék a jövôben a társulaton kívül is tevékenykedni. Más alkotókkal, más technikákkal. Úgy érzem, eljutottam egy újabb szintre, és szükséges a frissülés. Egy táncos életében ez törvényszerû. Keresem azokat a lehetôségeket, kihívásokat, melyek mûvészileg, technikailag eltérnek attól, amit eddig csináltam. Ami újat hoz, ami a felfogásomon, világlátásomon, hozzáállásomon képes változtatni. Ôszinte lelkesedéssel figyelem Kun Attila munkásságát. Az a testtudat, amivel dolgozik, az a struktúra, melyet felépített, nagyon érdekel. Szívesen dolgoznék vele. Talán lesz rá alkalmam a jövôben. Ami pedig már nem is terv, inkább valóság, az a Co.ffein Projects. Egy társulati struktúrában mûködô alkotómûhely, ahol barátaimmal és kollégáimmal keresünk új utakat és fôleg ránk jellemzô saját kifejezésformákat, új utakat a közönséghez. Kolozsi Viktória, Schnetz Johanna, Baranyai Balázs, Dobi András és jómagam alkotjuk a társulatot. Ez egy teljesen független formáció, magunk hoztuk létre és szeretnénk a jövôben minél többet kihozni belôle. Elsô igazi találkozásunk a közönséggel, 2008. január 10–11-én este hétkor lesz a Pinceszínházban. Szemán Béla

RÜSZT

2008/1

23

REKLÁM VS. KULTÚRA Mire elég 20 másodperc?

KULTBIZ

Mikor hétfônként még adásszünet volt – amit az ifjabbak már el sem tudnak képzelni – általában békés volt az este. Beszélgettünk, játszottunk, esetleg olvastunk lefekvés elôtt. Késôbb aztán hétfôn is lett adás, és kisvártatva megtudtuk, hogy ez „mind-mind pécsi kesztyû”. Az akkor még újszerû élmény, a maga szockom bájával egy korszak védjegyévé vált.

26

Különleges paszuly nôtt ki ebbôl a talajból. A modern reklám fogalma és vele együtt a marketing a 20. századi fogyasztói társadalom terméke. Hogy jó-e vagy rossz, ki-ki döntse el maga. Néha észre sem vesszük, de minden percben jelen van. Amikor rádiót hallgatunk, tévét nézünk, amikor újságot veszünk a kezünkbe, vagy andalgunk szerelmesen a Körúton. A kívülállónak misztikus, megfoghatatlan tudomány ez, különleges hívószavakkal, társadalmi rétegek közötti, rideg számítások alapján megrajzolt irányvonalakkal, ami akkor is hat ránk, ha kifejezetten hadakozunk ellene. Tudja például valaki, mi az a MÜSZI? Pedig az még csak a kezdete volt a manipulációnak. (Mezôgazdasági Ügyvitel-Szervezési Iroda, elképesztô nem? – A szerk.) „A 80-as években a reklám még egészen más célt szolgált, nem a nyomásgyakorlás eszköze volt, mint napjainkban. A reklám csupán a termékek népszerûsítésére volt hivatott. Manapság – tágabb értelemben – inkább informál, de egyúttal tanít is. Például új termékek bemutatásával, fogyasztási szokásokat alakít ki” – állítja dr. Nagy Bálint, a Magyar Reklámszövetség elnöke. Tíz évvel ezelôtt azonban különös dolog zavarta meg a fárasztó nap után fotelba roskadó, pihenését a távkapcsolón keresztül

megszerezni kívánó embert. Film közben reklámblokkot sugároztak. A legtöbben leestek a fotel mellé, zsörtölôdtek, felháborodtak. Ugyanazok az emberek ma már észre sem veszik, hogy kedvenc sörreklámjuk mellôl a szükségleteik miatt sem állnak föl. Az is mûsorszámmá vált, néha vicces, néha erotikus és olyan férfias, amúgy is. A megváltozott ritmus új értékrendet alakított ki. A reklám a befolyásolás eszköze lett, ami simán átlépi az ízlésesség határait, kizárólag a magasabb kampánymutatók elérése érdekében – ezt meg én állítom. Néha pedig azt érzem, hogy a marketingszakemberek teljesen megfeledkeznek társadalmi felelôsségükrôl. Pedig mindenki, aki a megváltozott kulturális viszonyok között véleményt nyilvánít, befolyásol, orientál, felelôsséggel tartozik. Ma már sokkal többrôl van szó, mint az adott

áru vagy szolgáltatás eladásáról. A marketing a tágan értelmezett kultúra része. Az emberek legszemélyesebb szférájába nyúl bele az alkotó, a közvetítô és a megrendelô. Egy adott mintára formálja – uniformizálja – a fogyasztókat, azaz minket. A média – benne a reklámmal – hatásmechanizmusai semmi máshoz nem hasonlíthatók. „Reklámok alapján választunk termékeket, szolgáltatásokat, programot, de manapság kedvencet, etalont, követendô példát is” – hangsúlyozza a reklámszakember. Mint George Clooney a Martinireklámban, olyan pasi kéne, meg olyan ruha és olyan telefon, és így tovább. A reklámok elhitetik velünk, hogy szükségünk van azokra a dolgokra, melyekre valójában nincs szükségünk. A reklám vagy a fizetôképes réteget célozza meg, vagy azt, aki ôket vásárlásra ösztönözi. A gyerekek imádják a reklámokat,

2008/1

A kultúra termékei ugyanúgy a marketing tárgyai, mint az autó vagy a mosópor. Csak sokkal nehezebb megmutatni, és nehezebb „eladni”, mint egy autót. Pláne az értékének megfelelô áron. A mûvészvilág számos képviselôje nem tudja ezt elfogadni, és elítélôen nyilatkozik azokról, akik élnek a marketing adta lehetôségekkel, és néha tehetségüket is reklámszakemberekkel pótolják. „Így fordulhat elô, hogy egy gyengébb minôségû produkció, jó kommunikációval jobban eladható, mint egy alacsonyabb promóciós háttérrel rendelkezô, ám mûvészetileg jelentôs, akár kiemelkedô teljesítmény”– állítja dr. Nagy Bálint. A fogyasztói piacokon mindig túlkínálat van. Ez is olyan szabály, melyet csak erôsíthet a kivétel. A kultúrában ugyanez a helyzet.

A gazdaságos mûködés érdekében senki nem teheti meg, hogy lemondjon a versenyrôl és a használható eszközökrôl. És míg összességében a marketing hozzájárul a mûvészet tömegessé válásához, terjesztéséhez, népszerûsítéséhez és néha az alkotó megérdemelt elismeréséhez, üzleti sikeréhez vezet, addig Gyôzike népszerûsége elôtt sokan értetlenül állunk. Vitatott kérdés, hogy az ember szellemi kapacitásának hány százalékát használja ki – szerintem olyan is van, aki semmit –, de az mégis elképesztô, hogy óránként 6-12 perces korlátok közé szorított mechanizmusokkal ilyen döbbenetes eredményeket lehet elérni. A kommunikátorok felelôssége óriási, és egyre csak növekszik. Még akkor is, ha nem akarják. Perjési Péter

KULTBIZ

ôk a legnagyobb reklámzabálók. Ezt felismerve a gazdaság bizonyos szereplôi arra rendezkedtek be, hogy a gyerekek is minél hamarabb fogyasztókká váljanak. A médiafogyasztás részévé vált a nevelésnek és a szocializációnak. Ezt sokan nem veszik tudomásul, mert jobb vaknak lenni, mint erôltetni a szemünket a félhomályban. A kultúra mint termék ugyanígy került a marketingvarázslatba. Mindegy, hogy egy elôadásról, kiállításról, könyvrôl, vagy szólistáról beszélünk, az értékét elsôsorban a kulturális szférában betöltött szerepe, ismertsége határozza meg. A hazai kultúrpiacon sokszor látjuk, hogy a valamirevaló produktumok, a valódi tehetségek nem tudják megmutatni magukat, ha nincs mögöttük megfelelôen erôs promóció.

27

Sajó László

PUB

TEMETÔ, KAPU

28

A halál a kapuson kezdi. Végy ki egy jó kapust, a csapat összeomlik. Tudja ezt a halál, kapus nélkül nem megy. A többiek – hátvédek, középpályások, csatárok – nem számítanak, ôk majd ezután következnek, esetleges sorrendben. Mindegy, kit hoz le a halál, most már mindegy. Nincs kapus – ki álljon a kapuba? A cserekapus, szegény? A FÉG-pályán, emlékszik K. Dezsô, háromnullnál bejött a cserekapus, volt hátra két perc. Kaptunk két gólt. Ha a bíró hosszabbít, ki is kapunk. Nem hosszabbított, akkor még nem volt divat. A halál se hosszabbít – minek, kinek. A másik kapusunk (nem a csere-, az új, amióta betegséged miatt visszavonultál, ô véd), a másik Laci, érezvén a meccs végét, mindig kiordít a kapuból a bírónak: „Spori, mennyi van még?!” Ha vezetünk, mert ilyen is van, akkor ordít a legtürelmetlenebbül. „Mennyi van még?” De a bíró komoly ember, meg se hallja. Mennyi, mennyi? Amenynyi. Amit én mérek, annyi. És kiméri, precízen, akárha sorfalat, az idôt. És hallgat. Nekünk kell nyugtatgatni a kapust: „még három perc”. „Az sok, nagyon sok, figyeljetek oda!” Sok, rettentôen sok, három perc, ezt csak a kapusok és a haldoklók tudják. Mi, egyszerû halandók, hátvédek, középpályások, csatárok, nem is tapasztaljuk meg, csak húzzuk az idôt. Vagy rohanunk az eredmény és a labda után, elvégezni a bedobást. A feladatot. Fontos dolgainkat. A szabadrúgást. Ez az utolsó lehetôség, hátha lesz belôle valami. Mi lenne? Semmi. A bíró fúj, vége. Gyôztünk, iksz, kikaptunk. A csapatok levo-

A temetôkapu végleg ki van nyitva, azon visznek bé engemet, sej, abba a fekete sírba. Kertész László emlékének

nulnak, a két kapus elindul egymás felé. Leveszik a kesztyût, kézfogás, megölelik egymást. A gólvágók? A kreatív középpályások? Ugyan. Ez a játék róluk szól, a kapusokról. A gólokról? Azokban is benne vannak. A halál, a kapus, a bíró – három komoly ember a játékosok között. A kapus nem játékos. Ô kapus. A kapus. Övé az 1-es, természetesen fekete mez. A bíró is feketében, a halál is. Negro, nekro. De ez itt nem nekrológ. K. Dezsô a Népszínház utcában várja a villamost. A 28-ast vagy a 37-est, két út van elôttem, két út visz a temetôbe. Nem a Kerepesibe, tovább kell menni, végállomás. Most nem száll le az MTK-pályánál, a villamosból nézi a behavazott pályát, az üres kapukat. „Rúgj már be, üres a kapu!” – ordítja valaki, idebent, de K. Dezsô továbbmegy, pedig ki van írva a pálya melletti kocsmára: NETOVÁBB! A temetôkapura meg: FELTÁMADUNK! Talán fel kellene cserélni a két feliratot, így lenne korrekt. A temetôkapun csak kívülrôl olvasható a felirat, bentrôl olvashatatlan, értelmezhetetlen. De bentrôl ez se látható. Pongrácz út, néz ki a villamosból K. Dezsô, van még idô. Június volt, negyven fok, pedig akkoriban még nem volt divat a hôhullám, a szezon talán utolsó meccsét játszottuk a Kelen-pályán, amikor látom, üres a kapu, fekszel az ötösön, mintha védés után, mozdulatlan. A kapus félelme az öt és felesen. Biztos a nagy meleg, hoztunk vizet, de komolyabb a baj. Volt egy mobiltelefonunk, akkoriban még nem volt divat, irányító középpályásunk egy japán cég helyi megbízottja, ô

telefonált. Mentô a pályán, iszonyat. Ez volt a szerencse, a szerencséd, mondták, a mobiltelefon. Infarktus, bevittek a Sportkórházba. Amikor bementem hozzád (bocsásd meg ezt a nekrológ-megszólítást, nekrológpertut, ez NEM nekrológ!), a portán mondták: „Már nincs itt.” Azt hittem, hogy, pedig csak a füredi szanatóriumba vittek. Azután is kijártál a meccseinkre, sápadt voltál és hallgatag, néha megdicsérted a kapust. Arcod fehér volt, mint a mészcsík, mint a mentô az öt és felesen. Pedig te voltál, te vagy Bagira, a fekete párduc, így hívtunk, hívunk. „Lacika, gyere, állj be! Centernek! Most már mindegy!” – kiabáltuk neked a kispadra, mikor már három-négy góllal égtünk. Legyintettél. Elköszöntél, nem jöttél be a büfébe. Majd legközelebb is kijössz. Maglódi út, nézett ki K. Dezsô, van idô. Utoljára a Budaörs elleni meccsen láttunk, szeptember 21-én, nyerô szám. A csapat egyetlen gyôzelme, éppen jókor jöttél ki, K. Dezsô gólt lôtt, talán az egyetlent a szezonban, viszont gyôztest. Indították a jobbszélen, kicsit még gondolkodott, elinduljon-e, a félpályánál állt, a labda oly távolinak tûnt, de elindult, s még az oldalvonal elôtt elérte. Jött egy védô, elrúgta mellette a labdát, lerázta, felnézett, és rémülten látta, nem jön senki. Nem hittek benne. Pedig már beadta volna a labdát, elege volt belôle, ereje fogytán. Így hát elindult a kapu felé, a kapus a rövidnél toporgott, a hosszúra várta, K. Dezsô a rövidbe rúgta. Gól. És a jobbszélsô, amúgy légzésrokkant, kiszaladt a kispadhoz, megcsókolta feje búbját a sokat dolgozó középpályásnak, ki csontrákból tért vissza, a csapathoz, az életbe. Téged kellett volna megölelni, akkor még nem tudtam. „A kapusé volt” – mondtad, te csak tudod. K. Dezsô öröme her-

2008/1

Pál Zsombor A 7 FÔBÛNE Ki a kerület legolcsóbb vörösboros kóláját, ki az elôbbire gyûlô sötétlila lányokat siratja az Almássy téri kultúrkomplexum bezárása kapcsán – derült ki az internetes hírportál videójából, amelyet a permanens 80-as éveket képviselô intézmény kéttucatnyi búcsúbulijának egyikén forgattak még decemberben. Ám egy megdöbbentôen keresztbe álló szempár tulajdonosa által ugyanott elejtett hangzatos pletyka, amelyre aztán blogok és hírportálok is rácsaptak, tudni véli: hogy a Szcientológia Egyház szerezte meg az épületet a kerületi önkormányzattól. Nem tudjuk, valóban így van-e, mindenesetre a magam részérôl simán elképzelhetônek tartom: az egyház amúgy is egy sarokra onnét székel, az Almássy meg jó nagy – ha a helyükben lennék, valószínûleg én is megpróbáltam volna. (A Szcientológia Egyház ügyvédeinek figyelmébe: nem állítom, hogy valóban ôk szerezték meg, bár ha én lennék ôk, megmondanám, hisz nincs ebben semmi takargatnivaló. Ugye?) Még az sem ördögtôl való, hogy az önkormányzat a várható bevételt fontos szempontként mérlegeli, amikor tulajt keres az épületnek. (Persze bármelyik önkormányzatról el tudom képzelni hogy, fontosabb feladata legyen, mint a milliók számolgatása.) Azt pedig éppen a házat ez idáig bérlô Nyitott Tér Kulturális Kht. kérte, legyen pályázat, hogy megszerezhesse a tulajdonjogot, majd tôkét vonjon be az ingatlan felújításá-

ba. Márpedig a tôkebevonás ritkán eredményezi a néptánckörök és alternatív könnyûzenei rendezvények felvirágzását. És bár semmi jót nem sejtet az új tulaj biblikus neve – Omnipotent Kft. –, azért a Nyitott Tér sem mindig azt nézte, honnan jön a pénz, miközben próbálta eltartani saját programjait: személy szerint utoljára a MIÉP-Jobbik választási szövetség 2006-os kampánygyûlésérôl tudósítottam az Almássyról. Ami viszont valóban dühítô a történetben, hogy az önkormányzatnak vélhetôen fogalma sincs, végül is pontosan kinek és mire adta el az épületet. Zavarkó Mihály, a kerület kulturális vezetô fôtanácsosa (hogy honnan vannak ezek a címek! képzeljék el egy munkanapját!) a Kultúrházban azt mondta: a vevô tevékenysége valószínûleg „a humán szolgáltatói szektorba lesz sorolható”. Most aztán jól leszûkítette a kört! Humán szolgáltatás, tényleg? Tehát emberek fognak bemenni, és ott valamit csinálni? Egy épületben, ahol elôadótermek vannak, meg színház- és koncertterem, az alagsorban pedig egy komplett uszoda? Erre nem is gondoltam. Sôt már pont azt hittem, hogy mostantól szerszámgépgyár lesz, mikor végre megtudtam az igazat, és megnyugodtam. Az ember azt gondolná, a korai 90-es évek Kelet-Ukrajnája és a jelenkori Magyarország között nemcsak a kucsmák számában van különbség – aztán van úgy, hogy csalódnia kell.

PUB

vadt. „De te rúgtad” – tetted hozzá, és megígérted, hogy a legközelebbi hazai meccsre is kijössz. Nem jössz ki. A büfébe se jöttél be. Algyógyi utca, nézett ki K. Dezsô, itt kell leszállni a Sörgyár-pályához. Védtél itt is, hol nem. Pestimrén, a Szélsô utcában, hol a pálya mellett rögtön ott a kocsma, a korlátnál, mi voltunk az ékpár, mert a hajdan szélvészgyors, most csípôsérült jobbszélsô állt a kapuba. S persze, gyôztünk, köpködtek is rendesen bennünket, át kellett mennem a bal szélre, ketten voltunk balszélsôk. A Kelen-pályán, a hátsó földesen, emlékszik K. Dezsô, nagy szélben, az ellenfél kapusa felszabadított, te kifutottál, a labda pattant egyet, át rajtad, a szél megnyomta, és szépen behullott. Látod, erre emlékszem, a ravatalnál, a sírnál majd sorolják érdemeid (egy az egyben a centerrel, rávetôdtél a lábára, a labdára, Bagira, a fekete párduc, a kivédett tizenegyesek, gólnak látszó lövések, hihetetlen bravúrok). De ez nem nekrológ. Budakeszinél, a laktanyában még megvolt a pálya, megfogtál egy bedobást, „hazaadás!”, akkor vezették be ezt a szabályt, közvetett szabadrúgás, gól. Nem szólt senki, az öltözôben sem, pedig talán ezzel estünk ki. De a kapust nem szabad bántani, védett állat, szent ember. Övé az 1-es mez, ô az elsô és ô az utolsó ember, a gólvonal elôtt, utána már csak a gól. A többi néma gólcsend. Mondják, meccset néztél, amikor. Volt egyszer egy kapus. Új köztemetô, fôbejárat, K. Dezsô megérkezett. A csapat gyülekezik, mint varjak a behavazott pályán, feketében; a kapus, a halál tiszteletére, mintha most komoly emberek lennénk mi is. A temetôkapun felirat: FELTÁMADUNK! Isten éltessen.

29

2008/1

Bencze Áron EXTRAMENÜ KÉT FELVONÁSBAN Szeretném elôre leszögezni, hogy nem vagyok híve a szmokingban feszülésnek, sem a negyedóráig csattogó vastapsnak, és még arra sem vetemedtem soha, hogy „bravót” kiabáljak a színházban átszellemülten, egy-egy sikeres darab láttán. Azt azonban sosem szívleltem, mikor a mellettem lévô székre farmerben és pólóban huppan le valaki. Mindig úgy éreztem, ha már a színész órákat készül a fellépésére – öltöztetô, sminkes és még ki tudja, kik segítségével –, akkor én is illôn ki kell fejezzem tiszteletemet. Renitensek persze mindig voltak – gimis osztálytársam dackorszaka például abban manifesztálódott,

hogy az öltönyhöz kizárólag fehér frottírzoknit volt hajlandó felvenni –, mára azonban eljutottunk oda, hogy egy-egy színházban törpeminoritásba szorultak, akik öltönyt vagy bármi elegánsat merészelnek viselni egy darab kedvéért. És ami igazán fájó, hogy a hölgyek többsége sem talál kivetnivalót egy hétköznapi top felvételében. A slamposodás felett akár szemet is hunyhatnánk, amennyiben az öltözködési trend nem eredményezne újabb agyrémeket. De manapság az sem ritka, hogy hátizsákkal, kisebb batyuval és – talán a hosszú játékidôre tekintettel – félliteres üdítôkkel felszerelkezve foglalnak helyet az érkezôk, hogy aztán némi

Toldi Miklós

PUB

KI URALJA A VILÁGOT?

30

Iszonyatos hôségben tekergek a Nyugatinál, serényen osztogatják a hideg vizet palackokban, mindenki vesz, amennyit csak bír. Ötven év körüli férfi talál meg, másodpercek alatt rám szívódik. „Csak egy kérdés, fiatalember. Okés, miért ne.” Azt hittem, valami felméréshez kell a véleményem. „Milyen perspektíva vár a jövô generációjára?” – kezdte, de az elsô és egyben utolsó kérdést tette fel. Mindenesetre én egybôl beugrottam, hiszen teljesen helyénvaló felvetésnek tûnt. Mint egy kisiskolás, akit kihívtak a táblához, mondtam föl a leckét. Amerre tar-

tunk, az nem jó, egyéni felelôsség, kollektív odafigyelés, fenntartható fejlôdés stb. Már majdnem a végére értem, amikor arra lettem figyelmes, hogy kis fekete aktatáskájában keresgél, aztán kihúz belôle egy szórólapszerû tömböt, abból is egyet odaad. A kis füzet elején egy kéz, amely tartja a Földet, rajta a cím: Ki uralja valójában a világot? Ilyenkor szoktak gyorsan elmenni az emberek. De én nem adtam fel, gondoltam, kicsit megfogom az öreget. A lapot lobogtatva, félelmetes tûzzel a szemében, ahogy az már szokás, mindent Jézussal pró-

helyezkedés után a pakkból elôkerülô csokival, ne adj isten chipsszel csillapítsák azonnal támadó éhségüket. Papírcsörgéssel és zörgéssel zavarva az elôadást és a nézôket. Pedig a felvonások között változatlanul tartanak szünetet. Nem másért, mint hogy enni-inni lehessen az erre feltalált büfében. A helyzet az, hogy nem kellene öszszekeverni a színházat a mozival. Ez utóbbiban ugyanis az öltözet tetszôleges, lehetsz akármilyen topis, úgyis sötét van. Lehet bátran enni, a színészeket nem fogja zavarni, még a csámcsogás, zörgés is belefér, úgyis százfelôl jön a hang. Nincs szünet, ezért nem is kell kibírni étlen-szomjan azt a másfélkét órát. A színház ellenben egészen más. Oda azért jár az ember, hogy a kultúra magasabb szintjével érintkezzen, és amennyiben ilyen tervei vannak, esetleg neki is illene némi kulturáltságot felmutatnia.

bált hitelesíttetni. Aztán jött az Antikrisztus, a végítélet és az egyetlen választható helyes út. Mellé idézetek a Bibliából, kísérôképpen az elmondottakhoz a már jól ismert evangelisták és számaik, a hitelesség látszatát keltve, a megnyugtatás végett. Ami igazán zavart, hogy az önjelölt térítô egy pillanatig sem volt kíváncsi a véleményemre. Talán jobban hitt a saját igazában, mint a párbeszédben. Talán, ha nem így lenne, nem is térítene. Eddig jutottam, amikor észleltem, hogy teljesen belelovala magát. Habzó szájjal ostorozott mindent, ami mozog, és ami nem. Megmentem a világot, még ha mindenki beledöglik is alapon. Egybôl tudtam, hogy erre már nincs fogadókészségem. Azért remélem, nélküle is megúszom az apokalipszist.

31

POETICA Gámentzy Eduárd Számok Apám örökre huszonkilenc. Én már elmúltam negyvenhárom. Anyám is csak negyvenegy, Bátyám kettô volt, akkor nyáron… -És nincs már senkinek esélye Talán csak nekem, -A negyvennégyre…

Hazudni szépet -Hazudj már valami szépet! Elhiszem majd az egészet! Legyen kert, s benne virágok, Törpe is kell, meg óriások!

POETICA

És te is legyél ott kérlek! Ha hívlak hazudni szépet. -Csak igazat ne!...Az fájna! Tedd meg!…Csak egyszer, utoljára...

32

LICENTIA

2008/1

Legyél te! Legyél te sóhaj… S én vigasz…! Vagy görcsbe rándult… torz grimasz! Hogy én lehessek majd a kéz, Ki érintésével becéz…

Legyél te gyertya… Én a tûz…! Kit olthatatlan vágya ûz… Két végén égô… szörnyû… tánc… - Kegyetlen… gyönyörû románc…

Mikor csak magam, …És senki más… Kizárt világ, tûnô varázs. Valami furcsa hangulat, Hangtalan léptek, Tehervonat, az állomás, Koszos padok. Megfoghatatlan dallamok. Egy láthatatlan zenekar, Hangol a ködben, Engem akar! Gitáros kellene nekik, -Játszanál velünk? – kérdezik. -Én már nem!… Én már nem tudok! Ujjaim acélsodronyok, Gitárom visszaadtam rég, A fának, amibôl metszették. -Most megyek! Adjatok utat! Nem vagyok, csak egy mozdulat, A tovatûnô éjszakán. -Pipacs a töltés oldalán.

EGYÜTTMÛKÖDÉSBEN A

IRODALMI FOLYÓIRATTAL

POETICA

Hangulat Legyél te mosoly, Én a könny…! S ha jönne öngyilkos közöny, Keress a szívemben helyet! Ne hagyd,… hogy elveszítselek!

33

AZ ÖNSORSRONTÁS PÉLDÁZATA

A'LA CULT

Szilágyi István: Kô hull apadó kútba

34

Az 1975-ben megjelent regény a „második vonalas” írók sorából Szilágyi Istvánt a legjobbak közé emelte. Elsô méltatói az erdélyi irodalom addigi legjelentôsebb alkotásai közé sorolták a mûvet. Szilágyi regénye Dosztojevszkijt idézô bûnügyi regény. A cselekmény a múlt század elején, egy pusztuló kisvárosban, Jajdonban játszódik. Egy szerelmi gyilkosság történetét beszéli el, a fôhôs Szendy Ilka ôrületének stációin keresztül. Világa egy sajátos motívumrendszerrel operál, melyben babonák, valamint a szövegen belül, a szerzô által létrehozott elemek keverednek. A cselekmény, a szereplôk ábrázolása, Ilka elméjének elborulása pontos, realista leírásban tárul elénk. Közben a regény alaphangulatát valami egészen más, borongós, balladai homály határozza meg, mely mögött titkok rejtôznek, s mely titkokra olvasás közben derül fény. A regény egyszerre képes olvasmányos és önmagán túlmutató maradni. Számos kritika emleget túlírtságot a szerzôi kommentárok területén – melyet annak az igyekezetnek tudnak be, hogy Szilágyi, bevallása szerint háromszor írta újra a regényt –, de pont ez a „túlírtság” teszi oly sokrétûvé a mûvet. A kommentárok révén értesülhetünk a múlt század eleji kisváros életének legfontosabb momentumairól. E kitérôk vezetnek el bennünket Jajdon világába, teszik lehetôvé a szociográfiai, néprajzi pontosságú értekezést, mely értéktöbbletként jelentkezik a regényben. A kitérôk

indítják útjára az olvasó gondolatait, s tesznek fel filozófiai kérdéseket. Az olvasás során ezek vezettek el a gyûlölet kérdésköréhez, ami a regény leginkább meghatározó gondolata. A jajdoni társadalom és annak ellentmondásos volta ezáltal kristályosodik ki, ahogy Szendy Ilka felbomló, majd újra összeálló személyisége is. A regény nyelvezete, megoldásai, kifinomultsága, rétegzettsége és a benne rejlô szimbolika a mû egyik legerôsebb hatástényezôje. Ez az elsô mondatától az utolsóig áthatja, erôteljessé teszi. Költôi nyelvet alkalmaz az írás során: a szereplôk testrészeit élettelen tárgyakhoz hasonlítja, metaforák használatával teszi azokat képszerûvé. Így lehet Faggyas keze „cserépdarab”, vagy Béla bácsi feldúlt arca „bontott asztag”, vonásai pedig „megcsúszott kévék, melyen megcsúszott a kötés”. Hatásukat fokozza, hogy a szerzô e metaforák szavait a történet korának és környezetének világából veszi. Helyenként nyelvjárásbéli alakokkal (elkajszul, gyökköntötték, poszog, kóricál, sasultak) dúsítja a szöveget, melyeknek erôs hangulat- és érzelemteremtô erejük van. Általuk hitelesíthetô az egrestelkiek „paraszt mivolta”, Fagygyas egyszerû városszéli attitûdje, sôt éppen e tájnyelv hiánya bizonyítja Béla bácsi érettségijét és Ilka leánypolgáriját. A regény az idôrendet megbontja, és a tudat folyamatait követi. A fô cselekményszál Ilka története, mely Gönczi Dénes meggyilkolásától kezdve egészen saját pusz-

tulásáig tart. Az elôzményeket emlékképek formájában látjuk, a valós idejû történések mögött pedig látomások, álmok, valamint a népi, vallási hiedelmek motívumai húzódnak meg. Erre a szálra szövi Szilágyi hôse elméjének felbomlását, énjének „énárnyékokra” történô szakadását. A szövegben a szerzô nem jelöli a dialógusokat, egy tömbbé forraszt össze mindent. Mégis tisztán elválasztható, hogy mely mondatok kinek a szájából hangzanak el. E jelek elhagyása a mesélés, az epikus hangvétel ôsi gyökereihez vezet vissza minket, ahol a szöveg mint egy véget nem érô végtelen történet emelkedik fel. Ennek megelevenítését szolgálhatják a fejezetek elején olvasható áthajló sorok, ami egységbe fonja a teljes szöveget úgy, hogy közben az adott fejezet tartalmára is utal.

KRITIKA – egy kisebb vagyonért – elhajtja ugyan a magzatot, ám vele együtt annak esélyét is, hogy Ilka valaha anya lehessen. Megdöbbentô hogy apja, miközben az orvoshoz hajtanak, nem a lányért aggódik, nem az iránta érzett szeretet vezeti, hanem a vagyon átörökítésének kérdése, a jó hírnév elvesztésének félelme foglalkoztatja. Ez a ridegség átöröklôdik, késôbb már Ilkát is jellemzi. Nemcsak Dénessel való viszonyában láthatjuk, de saját anyjával való kapcsolatában is megjelenik. Szendy Ilka minden rendhez, legyen szegény vagy gazdag, úr vagy utcavégi csavargó, megvetéssel, gyûlölettel viszonyul, ami saját rokonaira is kiterjed. De nem csupán Ilkában bujkál a többiek iránti ellenszenv, de ô kimondja. A regény egészén végighúzódik valami ôsidôktôl létezô ellentét, gyûlölet, mely nemcsak a különbözô társadalmi osztályok tagjai között, hanem az egyes osztályokon belül is feszül. Mindenki, mindenkivel szemben áll, egymás sorsát ront-

ják, egymás létére törnek. Jajdonban lehetetlen boldogan élni, de menekülni sem lehet, mert Jajdon börtön, ahonnan nem lehet megszökni. Aki megpróbálja, az életével fizet, mint Gönczi Dénes, mikor a többiek irigysége és gyûlölete viszszarántja. Akiknek végül sikerül kijutniuk a nagyvilágba – mint Béla bácsinak – azok is magukban hordozzák a várost, s lelkük nem tud elszakadni tôle. Ha nem is vesznek részt a közös gyûlölködésben – bár érték amit képviselnek –, kívül maradnak a közösségen, magányba, kitaszítottságba számûzve. Láthatatlan erôk feszülnek egymásnak, s ennek nem lehet más eredménye, csak a pusztulás vagy az ôrület. Ezért lehet Szendy Ilka apropóján, a Kô hull apadó kútba a magyar önsorsrontás kitûnô példázata. Hiába a múlt századi díszlet, hiába a távolság, a regény – miközben bravúrral beszéli el Ilka történetét –, a gyûlölet világának lehetetlenségét, és szükségszerû végzetét is elénk tárja.

AZ ÍRÓK BOLTJA 2008. JANUÁRI KÖNYVBEMUTATÓI 01.14. (hétfô) NAPKÚT KIADÓ Szepes Erika: Az ördöggolyó fogságában 01.16. (szerda) JAK FÜZETEK Szilágyi-Nagy Ildikó: Valami jó testnyílás (novellák) Varga Zoltán Tamás: A kert. Lassú mozgás (versek) Bevezeti: K. Kabai Lóránt A köteteket bemutatják: Balogh Endre és Borbély Szilárd 01.23. (szerda) TISZATÁJ KÖNYVEK Orcsik Roland: Holdnak, Arccal A kötetet bemutatja: Balázs Attila

01.24. (csütörtök) L’HARMATTAN KÖNYVKIADÓ Szentandrássy István festô könyvének bemutatója Bemutatják: Kepes András és Csányi Sándor 01.29. (kedd) PARNASSZUS KÖNYVEK Hollósvölgyi Iván: Gyarmati típusú találkozások Tolvaj Zoltán: Törésteszt Bemutatják: Kemény István és Marno János

A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, az ettôl eltérô idôpontokat jeleztük. A programváltozás jogát fenntartjuk.

Lombhullató

A'LA CULT

A cselekmény és az egész történet Ilka személye köré koncentrálódik. Szilágyi minimális számú karaktert állít mellé, csak olyanokat, akik sorsát valamilyen módon befolyásolják. Ilyen Gönczi Dénes és felesége Mari, Faggyas, Béla bácsi, a regényben megjelenô ôsök, de ilyenek az egrestelkiek és a pillanatokra feltûnô Szendy-kupák is. Ilka kései gyermekként születik, a sorok között végig megbújva jelen van a szeretetnélküli családi légkör, melynek sivár csendjét csupán Krisztina ténsasszony sírása és Szendy Endre állandó békétlenkedése törhette meg. Ilka nem szerelemgyerek, születésének egyedüli oka, hogy a felhalmozott vagyon ne vesszen el. Megöregedett, fáradt szülei már több gyermeküket eltemették, így talán maguk sem tudnak igazán kötôdni Ilkához, aki végül megmaradt. Nem véletlen, hogy a magányos kamaszlány olyan könnyen esik az idegen szôke ifjú karjaiba, ami azonban végzetes következményekkel jár. A fiú teherbe ejti. A vörösvári orvos

2008/1

35

KRITIKA AZ ÁLMATLANSÁG KORA

A'LA CULT

ANNELIES VERBEKE: ALUDJ!

36

A fiatal, (1976-os születésû) Annelies Verbeke regénye egy tipikusan 21. századi, nagyvárosiasan elidegenedett életérzést jár körül. Ehhez járul a mai olvasói szokásokhoz igazodó rövid terjedelem, mely azonban többszöri újraolvasásra ingerel. A két fôhôs, a 21 éves Maya és az ötven körüli Benoit álmatlanságban szenvednek. A nô elviselhetetlen inszomniáját ismeretlen kapucsengôkön bosszulja meg. Tehetetlen dühében másokat is felébreszt, így bukkan rá sorstársára, akiben szövetségesre lel. Nemsokára együtt róják az éjszakát, elválnak, majd újra egymásra találnak. Addig azonban hosszú utat járnak be. A két fôszereplô váltakozó, ám mindig egyes szám elsô személyû elbeszélése dinamikát, lendületet ad a regénynek. Az újra és újra visszatérô tenger- és ámbráscetmotívum, az elvesztett anya és a nagyvárosi magány szinte tálcán kínálja a pszichoanalitikus értelmezést tudatalattiról és elfojtásról, de a regény több ennél. Az éjszaka, amelyben hôseink ébrenlétre kárhoztattak, éppoly sötét és ismeretlen, mint a tenger. A tenger a tudattalan mellett azonban

az altesti tájakat is jelképezi, melyek tabu mivoltukban éppúgy az ismeretlent testesítik meg, s a regényben ugyancsak hangsúlyt kapnak. Az éjjeli egymásra találás ugyanis elkerülhetetlenül a testek összefonódásához vezet, azonban a magány nem feltétlenül tûnik el attól, ha megosztjuk, fôleg ha az ember hosszú távra berendezkedett már benne. Ezt támasztja alá a regény elsô mondata: „Az éjszakák hoszszabbak voltak, mint a nappalok, mert éjjel egyedül voltam”, de idefut ki az újbóli egymásra találást követô félénk „talán” is, amely lezárásként éppen hogy nyitva hagyja a szöveget. Az álmatlanság egy olyan elszigetelt állapotba löki fôhôseinket, ahova már nem ér el sem a család, sem a barátok segítô keze, a magány így abszolúttá és teljessé válik. Aki sosem alszik, az a teljes éberségre is képtelen, hallucinációival keveredve érzékeli a valóságot, csak sodródik saját életével, amiben lehet, hogy minden csupán illúzió. A buddhizmus szerint sosem vagyunk teljesen ébren, amíg a lét örvényében vergôdünk.

A két hôs a menedéket keresi egymásban, de csak oda jutnak el, hogy egymás hajába kapaszkodva ugyan, de mindketten tovább sülylyednek. A végsô, újbóli találkozás azonban elvezetheti ôket a „nem hinni semmiben” érzéstôl a „már minden lehetséges” állapotába, de hogy ez valóban megtörténik-e, azt (hál’ Istennek) a szerzô nem köti az orrunkra, elég teret hagyva ezzel a szöveg szép, szimmetrikusan szerkesztett, mégis elég kusza épületében az olvasó képzeletének. Molnár Illés

„Napközben szégyelltem magam az éjjeli vadászataim miatt. De éjszakánként a magam útját jártam, és újra meg újra elcsodálkoztam tudatom önállóságán. – Indulj! – küldte az agyam a jelzést a lábaimba. – Nyomd meg a csengôt! – az ujjamba. Egyetlen ilyen parancsnak is messzemenô következményei lehetnek. Ha az ember hangosan nevet egy temetésen. Ha zöldségvágás közben szántszándékkal kicsit az ujjadba is mélyeszted a kést. Ha a lábaddal egy újszülött kismacska testére nehezedsz. Ezt nem tettem meg, de gondoltam rá, amikor De Gieter csengôjét megnyomtam. És akkor kiderült, hogy nem vagyok egyedül. Mintha a férfi keze már ott lett volna készenlétben a kaputelefonon, annyira hirtelen felelt hívásomra a hangja. És ebben a hangban volt valami tehetetlen éberség, amelyre annyira gyorsan ráismertem, hogy elakadt a lélegzetem. Fölöttem, ugyanabban az épületben, amerre éjjeli birodalmam terjeszkedni kívánt, egy másik reménytelen éjszakai lovag lakik. Egy Álmatlan, pont mint én.”

A'LA CULT

KRITIKA

2008/1

37

CHILF MÁRIA: KERESÕ No.2 (2007)

70x100 cm, vegyes technika, papír Ernst Múzeum, Vágatlan változat kiállítás

A'LA CULT 38

Spiró György ÁLMODTAM NEKED Scolar Kiadó

Slawomir Mrozek BALTAZÁR Európa Kiadó

Vladimir Nabokov KÉTSÉGBEESÉS Európa Kiadó

Spiró György neve a magyar könyvkiadásban márka. Nemcsak drámái (Csirkefej, Imposztor), de regényei (Ikszek, Fogság) okán is helye van a kortárs irodalmi kánonban. A most megjelent Álmodtam neked a kispróza világában emelte méltó helyre. E kiadás nem az első a kisprózák sorában, a korábbiaktól mindössze annyiban különbözik, hogy néhány, újabb írással bővült. Mégsem hanyagolhatók el ezek a darabok, hisz ma is aktuálisak. A novellák a Spiróra jellemző profizmussal készültek. Pontos, érett szövegek, melyekben az egyensúly, az átgondolt szerkezet az uralkodó. A többé-kevésbé önéletrajzi szövegek időrendben követik egymást, és egy hézagos regényt adnak ki, ahol a hiányokat az olvasó képzelete töltheti be. A legkedvesebb rész talán a gyermekkort idéző novella (Perspektíva), ahol Spirótól eddig kevésbé ismert jegyként a tiszta humor is megjelenik. A szerző felvillant képeket a kamaszkorból (Seszínű, Előzetes), szemezget az ifjúság éveiből (A masculinum felé), beszél az apáról, az anyáról (Álmodtam neked, Munka arany), a barátságról (Triptichon), arról, hogy mit jelentett számára a külhon (Honn). Mivel a kötet majdnem félszáz kisebb-nagyobb írást foglal magába, az olvasása nem mindig könnyű, inkább többszöri nekifutásra érdemes ízlelgetni a szövegeket, de a fáradtságot megéri, mert meghálálja a kitartást. Spiró bár többnyire keserű, ugyanakkor mindenkihez szól. Hiába személyesek a történetek, nagy részük bármelyikünkkel megtörténhetett volna.

Slawomir Mrozeknek 2002. május 15-én agyvérzése volt, melynek következményeképpen elvesztette beszédés íráskészségét. Betegségét afáziának hívják. Hosszan tartó terápiájának részét képezte a Baltazár megírása. A szöveg törzsét a szerző gyermekkorának, ifjúságának évei adják. Beszámol családjáról, mind az anyai, mind az apai ágat beleértve, iskoláiról, otthonairól. Meglepően őszintén beszél több tekintetben tehetséges fiatal önmaga útkereséséről, életének állomásairól. Láthatjuk a háború utáni nélkülözéssel és reményekkel teli éveket, bepillantást enged a kommunizmus embert próbáló világába, és segít megérteni, mit jelenthetett a „Nyugat” szabad világa a keleti blokkban élő értelmiségi számára. A szöveg első fele főleg rövid tőmondatokból építkezik, a második részben már egyre több a bővített, összetett mondat. Végig érződik a szerkezet hiánya, ami bár némileg szétzilálja a szöveget, mégis nagyobb teret biztosít az elbeszélőnek, így kissé csapongva, kitérőkkel mesélhet. Mrozek óvatosan, szégyenlősen beszél művéről, mintha nem tudná korábbi műveinek sorába illeszteni, vagy félne, hogy életműve, akár ez a könyve megkérdőjelezhető, rossz volna. Az önéletrajzi mű címe a szerző egy álmára utal, melyben új nevet kapott. E név mögé bújik, amikor ezt írja: „Én viszont nevet változtattam, „Baltazár”t írok alá, ezzel nyíltan elismerem fogyatékosságomat. Ettől kezdve engem nem lehet sem dicsérni, sem elmarasztalni semmi olyasmiért, amit az afázia előtt írtam, mert az az ember nem létezik.”

Nabokov ezt a regényét emigrációjának első felében – ekkor még NyugatEurópában élt – orosz nyelven írta. Ezért aztán nem meglepő, hogy a regény az orosz irodalom hagyományaiból merít, és ezekre a hagyományokra reflektál. A Kétségbeesés Dosztojevszkij életművével állítható párhuzamba. Tematikájában (két ember hasonlósága, azonossága) A hasonmás c. művet idézi, formáját tekintve pedig a 19. századi íróóriás hagyományos megoldásait veszi át (a detektívregényt ötvözi a lélektani regénnyel). Nyelvében, az elbeszélés technikájában azonban egészen sajátos módon szólal meg. A szöveg elbeszélője, az irodalmon kívül álló pökhendi Hermann köznyelven beszél, egyszerűen fogalmaz. Mivel nem irodalmár, bármikor megszegheti a hagyományos elbeszélésmód szabályait. A háta mögé bújva pedig Nabokov megfogalmazhatja kritikáját akár a forrásként használt Dosztojevszkijjel szemben is. A történet egy gyilkosság fonalára fűzhető fel. Hermann, a Berlinben élő, orosz emigráns cége a csőd szélén áll. Üzleti ügyben jár Prágában, amikor találkozik hasonmásával, és rögtön körvonalazódik benne a bűncselekmény terve. A regény első fele azt a folyamatot írja le, hogyan jut el Hermann az ötlettől terve tényleges megvalósításáig, míg a második része magát a bűncselekményt és annak következményeit beszéli el. A regény legnagyobb trükkje, hogy miközben az olvasó a lapokat pörgeti, hogy minél közelebb jusson a befejezéshez, szembesül a szerző kétségeivel, aki az alkotás, befogadás alapvető problematikáját fogalmazza meg.

A rovat szakmai támogatója az Írók Boltja

Thomas Pynchon A 49-ES TÉTEL KIÁLTÁSA Magvető Kiadó

Varró Dániel SZÍVDESSZERT Magvető Kiadó

Kőrösi Zoltán–Burger Barna DÉLUTÁNI ALVÁS Kalligram Kiadó

Az amerikai irodalom egyik fenegyereke, az örökkön rejtőzködő Thomas Pynchon regénye, A 49-es tétel kiáltása egyszerre paródiája a világszerte népszerű misztikus társaságokról szóló, összesküvéselméletekkel tarkított lektűrök, és egyszerre véresen komoly, kemény szatírák világának. A kötetet jellemzi az átgondoltság és a szerkesztettség. Beszédes nevek, komikus szituációk, fordulatos cselekmény, mindez egy nagyon sűrű, szépirodalmi igénnyel megírt szövegbe ültetve, számos nyelvi poénnal ékesítve. (A kötet fordítója külön szószedetet készített a regényhez, mivel számos nyelvi megoldás nem fordítható le, vagy egy európai számára a közös tudásalap hiányában értelmezhetetlen.) A regény leginkább David Lynch filmjeinek hangulatát idézi. A szerző a reménytelen amerikai tájat pár mondattal megfesti, és ezt az atmoszférát egy pillanatra sem engedi el. A regény a thriller műfaji követelményeinek tesz eleget. Hősnőjét, Oedipa Maast egykori szeretője végrendeletében annak végrehajtójaként nevezi meg. Ez okozza Oedipa számára a bonyodalmakat, melynek során nemcsak férjét veszíti el, hanem végül önmagát is. Eközben a regény kevesebb, mint kétszáz oldalán végigrohanunk Kalifornia színes kavalkádján, egyre közelebb kerülve a végső felbomlásig. A regény egyik csúcsjelenete, mikor Oedipa segítségért siet német származású pszichológusához, ám az félelmében felfegyverkezve, puskával fogadja és majdnem megöli őt. Oedipa megpróbál beszélni vele. Az orvos ekkor meséli el, hogy a zsidók bosszújától fél, mert a második világháború alatt a nácik titkos laboratóriumában rajtuk kísérletezett.

A irodalmi elit fanyalgása ellenére mindenki Varró Danija töretlenül alkot, és az olvasók legnagyobb örömére nem veszíti el játékos kedvét. A Bögre azúr vagy a Túl a Maszat-hegyen c. kötetek humorát és könnyedségét megőrizve a Szívdesszert a szerelemről beszél. Egy kapcsolat széljegyzetei ezek a versek, a kezdetektől a végig. Szól a szerelem apró-cseprő gondjairól, az elválás tragédiájáról, átitatva a költő mindent kiszínező, mindenre mosolygó szemléletével. A kötetben bravúrral megírt SMS-versek és szabadversek is találhatók, olykor a képversek világába hajló sorokkal. Megbújva a versek között, például más színnel szedve, egy „szabálytalan” szonettkoszorú rajzolódik ki, a mesterszonett kötetzáró verse is. A versekben a magyar költészet által kiszipolyozott rímeknek nyomuk sincs. Itt a rímek meglepőek, újak, ami Varró Dani költészetét frissé, üdévé teszik. A versek ritmikája is zseniális, néhol Weörest Sándort idézik. Jónás Tamás költő a kötet fülszövegében írja: „Ha nő lennék, azt szeretném, ha Varró Dani szerelmes lenne belém :-)”, mert ezekből a versekből annyi szeretet, figyelem, gyengédség és báj árad, ami mindenképp megérint. Dani a hétköznapokat, a legprofánabb pillanatokat (Cossante a lehányt küszöbről, Mozi, Metró stb.) teszi költészete tárgyává, és emeli az őt jellemző szeretettel egy másik szférába, a poézis világába. Akik figyelemmel olvassák Varró Dani kötetét, azok számára nem kétséges, hogy a Szívdesszertnek könnyed játékosságával helye van a magyar irodalomban.

A kortárs magyar próza nagy kísérletei közé tartozik Kőrösi Zoltán és Burger Barna könyve. Kezdetben idegenkedve méregettem a (sajnos) puhafedeles, nagy alakú könyvet, öncélúnak éreztem a megoldásait, de a gyanúm azonnal elpárolgott, amint az első elbeszélést végigolvastam. A kötet Kőrösi tizenhat novelláját, és számos apróbb szövegét közli, melyeket Burger fotóival szerkesztettek egybe. Tudatosan nem az illusztrálva szót használom, mert a fotók olyan erős szimbiózisban élnek a szöveggel, hogy nem lehet csupán illusztrációnak nevezni őket, sokkal inkább képezik – az irodalom felől „olvasva” – a szöveg részét, mint hogy annak csupán vizuális támogatói legyenek. Kőrösi Zoltán szövegei világszínvonalúak. Érett alkotó, stílusa kiforrt, erős. Igazi budapesti szerző, aki a városból merít, novelláiban a város jut főszerephez, s mikor szereplői történetét írja, valójában a város történeteit meséli el. Talán ezért is tud hősei sorsáról olyan részvétlenül beszélni. Nyelve szecessziós bősége és szépsége ellenére pontosan érezni egy-egy szó súlyát. Jó érzékkel elhelyezett szavak, melyek a kellő pillanatban a húsba vágnak. Bölcsesség, türelem, méltóság sugárzik a lapokról, amit csak erősítenek a fotók, melyek olyan világot hoznak létre, ahonnan nem könnyen szabadul az ember. Már rég leraktam a könyvet, mikor még egy-egy fejemben ragadt mondat vagy kép fel-felvillant, egyre csak követelve figyelmemet.

Hományi Péter rovata

A'LA CULT

2008/1

39

Kispál és a Borz 20 év best of

A'LA CULT

(UNIVERSAL 2007)

40

„Csak smárol a korral a srác és karókat ver le jelnek…”, ez az idézett sor, ha kicsit erőltetve is, de szimbóluma lehet egy ilyen eseménynek, mely jelek itt most tessék, megjelennek, és állítom, hogy ezek a karók jó mélyen befurakodtak minden rajongó mélylebenyi háztartásába. A jubilálás természetszerűen hordozza a generációk nosztalgiáját. Főleg az olyan ortodox közönséggel rendelkező zenekaroknál, mint amilyen a húszéves Kispál és a Borz. Ez alkalomból a kiéhezett kispálos (ami már berögzült és államilag elfogadott skatulya), ha nem is a régóta várt új stúdióalbumot, de egy gondosan összeválogatott dupla best of lemezt kaphat. Az első stúdiós dalokat, a második csendes-ülős számokat tartalmaz, amelyekre már erős izgalmi állapot jelentkezett évek óta, hisz lassan tíz éve létezik egy ilyen oldala is a pécsi szálnak, melyet hanghordozón eddig csak részletekben szerezhettünk be. Kapunk előleget is a jövőbeli bizalomra, merthogy a dupla albumra, sovány vigaszként egy új dal (I like Gemenc) is felkerült, amit a nyári fesztiválokon már megismerhettünk, szóval annyira nem hat az újdonság erejével, de jó. Bár nem űrszonda viszi magával a földönkívülieknek, mégis szelektálni egy ekkora életműből így is igen nehéz. Az unplugged verzióra felkerült dalok talán könnyebben elfogadhatóak, mert ott szűkebb volt a paletta, ha eleve a csendes-ülős fel-

hozatalban gondolkodunk. Felsorolni a számokat felesleges, elég annyi, hogy az első a húzósabb, bulis, beindulós nótákat, a második korong a nyugisabb hangulatú dalokat hozza. A jubiláló zenekarok a CD mellé DVD-t is szoktak kiadni, amit ebben az esetben hiányolok, talán kevés a jó vizuális anyag, vagy egyáltalán nem érezték ennek szükségességét. Én érzem. A trackek száma egyenes arányban áll a „kedves emberek” kezdetű üdvözlések számával, azt is hányszor hallottam… Mindig ugyanazt, de valahogy mindig máshogy. Megannyi felejthetetlen koncert, felejthetetlen sztorikkal. Közben az évek során elsőből észrevétlenül hátsósoros koncertjáró lettem. Szóval a hátsósorosoknak kifejezetten jó élmény ez a best of, akik meg most kezdik, és még kitartóan üvöltik a Húsrágó hídverőt, Zsákmányállatot, Szőkített nőt, azok várjanak az új albumra. Aztán ha ők is megnőnek, és könnyes szemmel emlékeznek vissza házibulik csillagos éjszakáira, amikor meztelenül nekiindultak a Balatonnak és beleénekelték a Hello hogy vagyot, akkor majd beszerzik ők is. Ajánlott.

Bëlga

Zigilemez (1G RECORDS 2007)

Magyarország egy földrajzi hely, állítólag demokratikus köztársaság, mások szerint egyfajta gondolkodásmód, na és akkor itt

Toldi Miklós rovata

van a Bëlga, aki meg egy magyar zenekar, vagy nemzenekar, sokkal inkább egyedi kifejezésmód. Egy ilyen általában izmos és eredeti formációban mindig van sansz arra, hogy a közönség ketrecét rázva várja a level ötöt, és ha nem üti meg a mércét, legfeljebb nosztalgiázunk a régi számokkal, az újat meg megbocsátjuk, vagy elfelejtjük kissé. A Bëlga is fenntartja azt a láthatatlan territóriumát, hogy minden kúl környezetben, látens hájp induljon a lemezt megelőző időszakban. Talán épp ezért néhol már túlmisztifikálják a zenekar képleteit. Le kell szögezni a Bëlga mára trade mark lett, és ennek valóságát egyre jobban érezni. Tudni illik, a magyar popkultúrának is van vállalható oldala, sőt megértük, hogy irodalmárok elemzik az új album szövegeit. A bölcsészrapnek titulált Bëlga szerencsére nagyon messze van a kóros bölcsészettől, annál sokkal kézzelfoghatóbb, hitelesebb. Sokkal inkább kötelező oktatási segédanyag, egyfajta kórtünettükör. A Majd megszokod c. debütalbummal, olyan gyökeret vertek a magyar ugarra, ami néhány év távlatából nézve már pótolhatatlan mérföldkő. A soron következő Jön a gólemnek és az azt követő dupla albumnak kevés olyan fogyasztója van, akinek ne lenne személyes kedvence, és ez a Zigilemezre is igaz lesz. Indulónak megjelenik az utca törvénye, mintegy másfél percben manifesztálódva. A tőlük megszokott laza stílusgyakorlat zenében, szövegben egyaránt a helyén van. Folytatásnak nem rossz a vadnyugatos köntösbe bújtatott kellemetlen farokbetegségben szenvedő kavboj balladája, majd egy hangulat és habitus lángosországról. A yuppiközönségnek is tetszetős Boros a hazai borkultúrára fekszik rá. Így a kötelező Tisza-öltözet mellé mostantól a jobbnál jobb pincészetek is helyet foglalhatnak a Bëlga támogatói között. A palóc dialektika izgalmas gyűjteménye a Készülj fel a hangulatra című szám. A Dal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez ismét egy olyan darab,

melynek többszöri hallgatása után, séróból előadhatjuk, hogy hobbi-ornitológusok vagyunk (mint ahogy a Királyok a házban is megdöbbentően nagy találmány, egyeseknek sokat segített és segít a töriérettségin). A tipik magyar morált pozitívabb belátásra bíró De szar itt élni is üdvözítő song, a kádár-éra Piptánca, a Heidegger féle semmi pop, se semmi. Hogy az album miért a Zigilemez címet viseli, azt még nem sikerült indokoltan megfejteni, aki összerakja, biztos megtalálja a manapság szivárványba oltott belgás fiúk univerzális üzenetét is.

Ludditák

Tizenegyes (PLAYGROUND RECORDS 2007)

Ha első blikkre nem tudod, hogy honnét ismerős a név, akkor segítünk. Lehet, hogy történelemből, merthogy ők voltak azok az angol munkások, akik a 19. század elején egy Ludd nevű vezetésével széttörték a gépeket, melyektől munkahelyüket féltették. Tehát a munkásmozgalom kezdetleges, ösztönös formája; vagy, mert a Nyócker betétdalát is a Ludditák jegyzi, kis massmédiás megközelítésben ismert magyar hip-hop formáció, csajos elôtérrel. A Porcogó címet viselő elôzô lemez után nosza meglódult a csapat, merthogy egyre inkább egy zenekari felállásról beszélhetünk, mintsem szobában próbáló hip-hop formációról, ami már önmagában dicsé-

retes. A hétköznapi történéseket destruktív módszerrel analizáló MC-lányok jó munkásember módjára kétszáz százalékot teljesítettek, merthogy nem csupán egy gépen összerakott lemezt kapunk, hanem egy sokszereplôs kreatív megmozdulást. Az album két része egy dead és egy live címkével ellátott korongot, amely – várhatóan a jelölésektől – el is különül, a két egység koherens állapotát csak a folyamatos szöveg tartja fenn. Az első CD-n az elektronikáé a főszerep, ami annyira szét van pakolva, hogy néhol már zavaróan telített. A testvérpár monoton szövegelésére inkább egy oldschool-os, egyszerű dobbasszus dominanciával bíró hip-hop-os hangvételt igényelnék, mintsem ezt a sok idézőjellel teletömött zenei környezetet. A live részében megjelenik az „élő” zenekar, ami korrektül helytáll, betartják a mostanában dívó stílusok felvonultatását a rocktól a reaggeig. Néhány dalban csatlakozik még a megmondáshoz Buppa és Újonc Peti (Akkezdet Phiai), hogy a férfiak is megmutatkozzanak. A Fiath nővérek továbbra is könnyedén, a magyar lingvisztika lehetőségeit kihasználva könyörtelenül aláznak, fikáznak, hepciáskodnak, bátran ironizálnak, néha sikeresen be is találnak, azonban a szöveg információs töménységének betudhatóan, annak rizikófaktora is megnő. Talán ezért van pár kínos rím, ami nagyon izzadságszagú, és elég direkt. Az utcán heverő téma kerekebb, és térfogata is megnőtt, de a főváros szubkult jelenlétének rezgéseit a megszokott fricskával veszik ismét górcső alá. Móki és Titi lehet, hogy a betondzsungel mélyéről egyenesen a Dongattó famíliából nyomja a tutit, de az is lehet, hogy az ELTE-n koptatják a padot. Mindenesetre van benne valami eredeti, vagánykodó felhang, ami néhol bölcsészes megmondós, vagy igazságosan elkötelezett az emberi létezés mellett. A kérdés leginkább az, hogy betalál-e vagy sem ez a tizenegyes? Ficak lesz, vagy a kapus tökön rúgása? Érdemes rájuk figyelni, legalább egy bedobástól a kirúgásig.

A'LA CULT

MUZSIK

2008/1

41

A'LA CULT 42

A CSALÁS Rendezte: Alfred Hitchcock 1931

BAJNOKOK REGGELIJE Rendezte: Alan Rudolph 1999

Hitchcock életművének méltatlanul elfeledett, korai gyöngyszeme e két, szomszédos birtokon élő gazdag család tragédiába torkolló története. A birtokaik közös határán lévő értékes földterület megszerzéséért a tradíciókkal rendelkező família legalább olyan nemtelen eszközökkel próbál hozzájutni, mint a másik, modernebb gondolkodású család. A film örök érvényű kérdéseket felvető erkölcsi példázat, illetve tanmese az emberi gyarlóságról és rosszindulatról. A kapzsiság, irigység, zsarolás, álszent képmutatás és árulás bonyolult szövedékrendszere képezi a cselekmény központi témáját. A mai szemmel nézve olykor kissé színpadiasnak tűnő, ám roppant erőteljes színészi alakításoknak és a szikrázó dialógusoknak köszönhetően egy pillanatra sem unalmas a korát meghaladóan, előremutató operatőri kreativitással és vágástechnikával elkészített film. A klasszikus, akadémiai képformátumban komponált, fekete-fehér jelenetsorok egy (az eltelt hetvenhat év ellenére) korrekt minőségűnek mondható transzferen tekinthetők meg, melyen egyértelműen érezhető, hogy a fellelhető legjobb minőségű kópiákból lett összeállítva. Ennek tükrében a kisebb kép és hanghibák elhanyagolhatók. Szinkron nem, csak magyar felirat készült a kiadványhoz. Az extrák minimálisak, a jelenetválasztáson kívül egy hangulatos fotógalériában idézhetjük fel az elgondolkodtató film kulcspillanatait.

Nincs könnyű helyzetben az a filmes, aki a tavaly elhunyt neves író, Kurt Vonnegut Jr. valamely írásának megfilmesítését tűzi ki célul. Az ötös számú vágóhíd és más feledhetetlen remekek megalkotójának művei ugyanis nem kifejezetten arról ismertek, hogy könnyen adaptálhatók volnának. A Bajnokok reggelije direktorát, Alan Rudolphot így már önmagában azért is dicséret illeti, hogy megpróbálta a mozgókép eszközeivel visszaadni Vonnegut zsenialitását, filmje emellett meghökkentő vizuális gegekben is erős. A minőségi színészgárda élére húzónévnek Bruce Willist nyerte meg, aki szokásos gázsiját elfelejtve állt a direktor rendelkezésére. A korábbi szerepeinek teljes ellentétét hozó akcióhős most egy, a teljes lelki összeomlás szélére került vállalkozót alakít, aki próbálja ugyan visszanyerni korábbi énjét, de úgy tűnik, erre egyre kevesebb esélye van. Eközben a messzi távolból útnak indul egy író, Kilgore Trout (Albert Finney kiváló megformálásában), kivel sorsa végül szorosan összefonódik. Willis és Finney mellett Nick Nolte (akinek az Éj anyánk után ez már a második Vonnegut-mozija) parádézik szerepében, de láthatjuk még Barbara Hersheyt és Owen Wilsont is. Ha tökéletes átiratról nem is beszélhetünk, az alapanyag specialitása folytán, amit Hollywood kihozhatott Vonnegutból, azt mindenféleképpen ki is hozta. A DVD a filmet jó minőségben tartalmazza, magyar szinkronnal és eredeti hanggal, de sajnos extrák nélkül. Bíró Zsolt

Cseri Dániel

A rovat szakmai támogatója a Navigátor Film

24 – HATODIK ÉVAD Rendezte: Dwight H. Little, Jon Cassar, Brad Turner és mások 2007 A 24 két tekintetben óriási lépés a többi sorozathoz képest. Ez a széria indította útjára a tévésorozatok evolúcióját. Ha nem lett volna hatalmas siker (még óriási költségvetése és formabontó megvalósítása ellenére sem), akkor soha nem készülnek el olyan szériák, mint a Lost – Eltűntek vagy a Hősök. A másik dolog, hogy a 24 hagyományos tévésorozatként nem igazán működik. Heti egy epizóddal egész egyszerűen élvezhetetlen. Túl sokat kell várni a következő óra történéseire, ami egy sorozatfüggőnek kegyetlen büntetés. Na de ezért találták ki a DVD-t. A sztoriról nem írnék sokat: maradjunk annyiban, hogy a megszokott környezetben egy egész másfajta Jack Bauert ismerhetünk meg. Talán ez az egyetlen apró hibája is az évadnak, már ha annak tekinthetjük, hogy az amerikai közönségnek nem igazán tetszett az új Jack. Ennek okán újabb csavar kellett a sorozatba, ami egy kicsit izzadtságszagúra sikeredett. A hatodik évad ezzel együtt is ott van a dobogón a többivel összehasonlítva. A DVD-kiadás hozza az elvárt szintet. A képminőség megfelelő, és a hangra sem lehet panasz (csak a szinkron hiányzik még mindig). Persze a feliratban kisebb hibák megint előfordulnak, ennek ellenére minden dicséret az InterComé, hogy ennyire időben jelenik meg nálunk a hatodik évad, és nem évekig kellett rá várni. Lunczer Gábor

2008/1

FEKETE TULIPÁN Rendezte: Christian-Jaque 1964

ISTVÁN, A KIRÁLY Rendezte: Koltay Gábor 1983

A NAP SZÉPE Rendezte: Luis Buñuel 1967

A kultikus Fekete Tulipán a francia forradalmat megelőző napokban játszódik. A nép forrong, a nemesek nyaka körül szorul a hurok, mert egy ismeretlen hős, a Fekete Tulipán, afféle korabeli Robin Hoodként szedi áldozatait. Amikor megsérül, meghívja öccsét, hogy helyettesítse külvilágnak szánt énjét, a cinikus és élvhajhász grófot. Julien lelkesen vállalja a feladatot, mert azt hiszi, bátyja osztozik a szabadságról alkotott nézeteiben, de hamar csalódnia kell. A Fekete Tulipán esetében a közismert legendát az alkotók alaposan megtámogatták történelmi tényekkel, így a film végére többek közt azt is hihetjük, nem kevesebbet köszönhet a francia nép a sármos Saint-Preux grófnak és álarcos alteregójának, mint a szabadságot. A történetben minden együtt van, amit a zsáner egy kalandfilmtől megkövetel: szerepcseréből fakadó félreértések, romantika, humor, rengeteg kardvívás és a főszerepben Alain Delon, akinél többet női néző nem is kívánhat. Delon filmográfiájában a Fekete Tulipán fontos helyet foglal el, ugyanis ez volt az első olyan film, amely már egyértelműen szexszimbólumként kezelte a nőügyei folytán híressé vált színészt. A DVD-kiadás ezúttal meglepően igényesre sikerült: 5.1-es magyar és francia hangok közül választhatunk, bár a magyar felirat helyenként elcsúszik, az extrák közt felirattal ellátott werkfilmet és előzetest is találunk. m.zapruder

Lassan negyedszázada annak, hogy a Királydombon összeállt az eredeti produkció, és megszületett az a felvétel, amely szinte az összes magyar háztartásban megtalálható valamelyik polcon, szekrényben, eldobozolva akár a tévé tetején egy rongyosra nézetthallgatott régi VHS-en. A hosszú hajú, kissé hippi stílusú színészek és statiszták (legtöbbjük valamelyik akkor divatos rockzenekar énekese volt), és Bródy János dalszövegei az 1983-as magyar társadalom közvéleménye számára fontos, értelmezhető kódokkal ellátott üzeneteket fogalmaztak meg. Azóta nemzedékek ünnepelték és ünneplik a mai napig s a Felkelt a napunkat, a fiatalabb generáció tagjai közt sincs valamirevaló buli Szállj fel szabad madár, vagy Véres kardot hoztam nélkül. Összességében bátran állíthatom, hogy egy egész évszázad legmeghatározóbb magyar rockoperája és egy legenda született 1983-ban, a Városligetben. Amit persze lehet szeretni vagy nem szeretni, de egyáltalán nem ismerni és figyelmen kívül hagyni semmiképpen. A kiadó méltóképpen emlékezik meg a közelgő jubileumról. Bár az archívumból előkerült képanyag lehetne szebb, az újrakevert hang legalább tiszta, még ha csak sztereó is. Az extrákra viszont már semmi panasz: rengeteg archív anyag, interjúk az alkotókkal, beszámoló a sevillai világkiállításon lezajlott előadásokról és az egész turnéról, mind megtalálható a kétlemezes DVD kiadáson. Zergi Éva

Luis Bunuel, a szürrealista-mozgókép mestere rendhagyó szexuál-pszichológiai tanulmányt forgatott egy fiatal házaspárról, amit Freud valószínűleg imádna. A férj sikeres orvos (Jean Sorel) aki megértően és türelmesen viszonyul gyönyörű, frigid feleségéhez (Catherine Deneuve). Ám mint kiderül, ez csak a felszín. Férje tudtán kívül a csodálatos szépségű fiatalasszony bizarr szexuális aberrációkkal vívódik, és titokban, egy luxusbordélyban kínálja magát… Bunuel a tőle megszokott módon, sajátos kompozícióba foglalt műremeket alkotott. Álom és valóság keveredik, mérnöki precizitással adagolva a százperces filmben. Soha nem tudhatjuk az adott jelenetről, hogy éppen a valóságot mutatja, vagy egy álmot. Bonyolult dramaturgiai felépítettségéből adódóan a film megtekintése komoly szellemi kihívás, azonban mindenképp megéri a fáradságot. Akik láttak már Bunuel művet, tudják mire számíthatnak. Akik még nem találkoztak a mester egyik alkotásával sem, számukra A nap szépe ideális kiindulópont lehet egy különös hangulatú filmeket készítő, egyedi látásmóddal bíró művész megismerésére tett kísérlet első lépéseként. Sacha Vierny operatőr színpompás képi világát tökéletes minőségben adja vissza a DVD-változat, melyen a film igényes szinkronnal vagy eredeti francia nyelven, magyar felirattal is megnézhető. Jelenetválasztási lehetőségen és fotógalérián kívül egyéb extra nincs a lemezen. Cseri Dániel

A'LA CULT

KU LT F I LM

43

VÁGATLAN VÁLTOZAT Festészeti nyersanyag-kiállítás

44

Csurka Eszter akvarellfestményein torz, meggyötört, elveszett arcok kiáltanak a semmibe, de a keresés és szabadulás mozzanatai rejtôznek a zárt üvegedényben lebegô figurák aurájában is. Chilf Mária képei végtelenül egyszerûek és letisztultak: emberek, akik keresnek valamit. A Keresôk csupasz figurák, kik látszólag a fény után, ám lehet, hogy önmaguk után nyúlnak, s akikben igazán magunkra ismerhetünk.

KIRÁLY GÁBOR: Harcosok

Az Ernst Múzeumba lépve 12 kortárs festômûvész munkáitól vegyes alaphangulat, sokszínû, üdítô és csak ritkán lehangoló kavalkád fogad. Túránk elején az egész kiállítást meghatározó nôi szekció elôtt állunk, ami igen erôs része az anyagnak. Moizer Zsuzsa 2007-ben készült egészen friss képei mellett korábbi sorozataiból is látható néhány, amelyekbôl valami egészen félelmetes kiszolgáltatottság sugárzik, megrendítve még az egészséges lelkeket is. Két test egy lélek címû képeiben eggyé válik a törékeny lazúros nôi test az állatlelkekkel.

CSURKA ESZTER: cím nélkül

A'LA CULT

Vágatlan változat címmel nyílt kiállítás az Ernst Múzeum szellôs, nagyvonalú tereiben. A kiállítás kurátorai (dr. Petrányi Zsolt és Készman József) arra tesznek kísérletet, hogy bemutassák azokat a festészeti tendenciákat, amelyek bár léteznek, nincsenek a figyelem középpontjában. Mert, ha kortárs festészetrôl beszélünk, mi is van tulajdonképpen a fókuszban? Akárhogy forgatjuk a kérdést, a válasz: a kereskedelmi galériák tereibe beszorult eladhatósági szempontokat is szem elôtt tartó csapásirányok. És ebbôl van néhány, bár a pénzalapú mûvek száz közül is megismerszenek. Természetesen nem attól rossz egy festmény, hogy eladható, és nem is attól jó, és nem akarunk a kortárs mûkereskedelem ellen beszélni, örülünk, hogy egyáltalán Magyarországon is elkezdett életre kelni. E kiállításon most mégis olyan mûveket láthatunk, amelyek kevéssé ismertek, vagy épp ismeretlenségük okán érdekesek.

SAS MIKLÓS: Híd

A vágatlan változat valami olyasmi, ami még nincs feldolgozva, nyers és erôs alapanyag, amiben még minden sallang benne van, ám ami egyúttal kiindulási pont lehet, amibôl még bármi jó kisülhet.

Éles váltással Szabó Dorottya festményeknek készült képei következnek, melyek inkább festészeti gondolatkört járnak körül, mintsem morális egzisztenciális létkérdéseket. Ezután már valóban festészeti tendenciákat látunk, például Sas Miklós hatalmas legújabb kori seccóját az egyik terem fôfalán. A halott várost idézô képen, több négyzetméteren, egyetlen élô figura emlékeztet az életre. Korodi János már-már számítógépes printek hatásait idézô festményein megbomlanak a terek a horizontális és vertikális fény-árnyékok által. Csató József apró akvarelljei azután ismét visszatéríthetnek bennünket valamiféle élô közegbe, ahol van még Artézi I. II. III., de vannak néger fejek és finoman az üres lapra helyezett figurák is. Majd Varga Emôke Színesített emlékeivel végképp visszakanyarodunk egy életszerû derengô lebegésbe, az érezhetô disszonanciák után talán egy elvonatkoztatott életbe, szép látomásokkal bevonva azt a felületet, amely mint egy tejüveg tölti meg képkivágásainkat, amiken keresztül a világot nézünk.

VÁGATLAN VÁLTOZAT-FESTÉSZETI POZÍCIÓK Csató József, Chilf Mária, Csurka Eszter, Hatházi László András, Király Gábor, Korodi János, Moizer Zsuzsa, Katharina Roters, Sas Miklós, Szabó Dorottya, Szentgróti Dávid, Varga Emôke

A kiállítás megtekinthetô: Ernst Múzeum (1065 Bp., Nagymezô utca 8. Nyitva: kedd–vasárnap 11–19h)

A'LA CULT

Vannak dolgok, amelyek most kimaradtak, mint hogy ebbe a Vágatlan változatba sem fért bele az összes jelen lévô festészeti tendencia. Valóban, egy nyersanyaggal van dolgunk, ami feldolgozatlanul áll, de ezen a kiállításon új összefüggéseket felmutatva. Innen már a befogadó feladata, mit kezd a látottakkal. No meg a mûvészettörténészeké, akik szívesebben nézik a múltat, mint hogy azt értelmezzék, ami a képzômûvészeti közegben jelenleg zajlik. Kíváncsian várjuk, hogy e kiindulási pontból végül hogyan fest majd a szerkesztett változat. Bartha Inez HATHÁZI LÁSZLÓ : Üvegház 2

SAS MIKLÓS: Tér és szerkezet

KIRÁLY GÁBOR: A mûteremben

SZENTGRÓTI DÁVID: cím nélkül

KATHARINA ROTERS: cím nélkül

HATHÁZI LÁSZLÓ: Kis kimonó

GALERI

2008/1

45

WEB & RELEVÁNS TALÁLAT chacha.com

A'LA CULT

Keresünk valamit, de már az összes lehetséges kulcsszókombinációt végigpróbáltuk minden általunk ismert keresôoldalon? Mielôtt feladnánk, kérhetjük profi internetezôk segítségét. Szerzônk megtette, íme a tapasztalatok.

46

Az oldal elnevezése a kínai keresés (cha) szóból ered, de a latin-amerikai versenytánchoz is hasonlítható, hiszen a felhasználó és a „keresô segéderô” együtt táncolnak a megoldásig. A keresôt használhatjuk hagyományos kulcsszavas módon, illetve kísérô segítségével. Az oldal vizuális megjelenése nem sokban tér el egyéb keresôoldalakétól. A kulcsszavas keresés itt is különbözô tartalmi szekciókra van bontva úgymint web, hírek, képek, videók, hangok. A keresési eredmények között találunk szponzorált hirdetéseket, ezek egyértelmûen jelölve vannak. A találatok folyamatos emberi feldolgozásával azonban a hagyományos keresési metódus is pontosabb eredményeket hozhat egyéb keresôoldalakhoz képest. Ennek köszönhetôen egy-egy keresés eredménye nem ad visz-

sza több ezer találatot – hiszen azt úgy sem néznénk végig –, hanem csak a leginkább releváns 30 találatot látjuk, tízes bontásban. Igazán azonban az emberi segítséggel történô felhasználásban mutatkozik meg az elônye, amikor is témakörönként az adott terület alapos ismerôje segédkezik nekünk. Ha elakadunk keresés közben, vagy csak nincs idônk minden fórumot átkutatni a kívánt válasz után, nincs más dolgunk, mint regisztrálni, és az alap keresési kulcsszavakat megadni. Ennek köszönhetôen a megfelelô segéderôhöz kerülünk, aki egy csevegôablakon keresztül tartja velünk a kapcsolatot. Itt aztán – angol nyelven – tovább konkretizálhatjuk, mit is keresünk valójában. A segéd eztán lázas munkába kezd, majd felajánl egy linket, amivel, ha nem vagyunk elégedettek,

továbbiakat kérhetünk. A keresés végeztével értékelnünk kell segéderônk teljesítményét, ami valljuk be a legkevesebb ellenszolgáltatás egy ilyen emberi erôvel mûködtetett keresési lehetôség igénybevételéért cserébe. Figyelembe véve, hogy a keresési segéderôként történô részvétel 5 (USA) dolláros óradíj ellenében történik, folyékony angoltudás birtokában érdemes még azt is meggondolnunk, jelentkezzünk-e egy ilyen pozícióra. Amihez nem kell egyebet tennünk, mint megjelölni érdeklôdési körünket, amiben feltehetôen kellô jártassággal rendelkezünk, majd megadni, hogy mely napszakban és milyen idôbeosztásban tudunk az oldal látogatóinak rendelkezésére állni. A jelentkezéshez néhány szóban – mintegy motivációs levélben – kell összefoglalnunk, miért lennénk személy szerint értékes tagjai a segítôk táborának, ezt követôen pedig megvárni e speciális munkaerô-felvételi interjúnk elbírálását. Járandóságunk kifizetése India Elsô Internetes Bankján keresztül történik, amennyiben az eléri vagy meghaladja a 100 (USA) dollárt. Noha a különféle keresôkkel szinte bármire meg lehet találni a választ, érdemes a chacha-t is felvenni a kedvenceink közé – sosem tudhatjuk, mikor jön majd jól egy keresôprofi segítsége. Különösen igaz ez azokra, akik nem szeretnek komolyabb erôfeszítést és/vagy idôt pazarolni egy-egy kérdés megválaszolására, vagy nem mozognak elég otthonosan a hagyományos kulcsszavas keresôk világában. -javes-

BLOG

2008/1

ZENEKERESÉS FÜTTYSZÓVAL midomi.com

Az oldal elnevezésében szereplô szolmizációs hangok sejtetni engedik, hogy itt valami zenével kapcsolatos dologról lesz szó. Ez azonban ne tántorítson el senkit, használatához nincs szükség zeneelméleti tudásra vagy hasonló kunsztokra. A midomi.com ugyanis zenekeresô, ám meglehetôsen újszerû megközelítéssel. Bár hagyományos szöveges keresésre is van mód, az igazi többletet mégis az énekszóval történô keresés köré szervezett közösségi funkciók jelentik. A szolid grafikus elemekkel díszített kezdôlapon a keresô dobozok alatt látható a négy legnépszerû bb elôadó, illetve a hat legnépszerûbb felhasználó. Regisztrált felhasználóként ugyanis lehetôségünk van

egy-egy dalhoz felénekelni saját hangmintát, értékelni mások elôadását, vagy épp konzultálni a többi felhasználóval. Keresés alkalmával énekelhetjük, dúdolhatjuk, vagy akár el is fütyülhetjük az adott dal jellemzô részletét – ekkor a háttérben dolgozó algoritmus az általunk rendelkezésre bocsátott mintát összehasonlítja az adatbázisában lévô dalok eredeti hangzójával, valamint a regisztrált felhasználók által felénekelt hangmintákkal. Ha a további keresések relevanciájának növeléséhez mi is szeretnénk hozzájárulni, nincs más dolgunk, mint regisztrálni és minél több általunk jól ismert dalt, lehetôleg jól, vagy még inkább pontosan felénekelni. Az így közreadott hanganyagainkat mások is meghallgathatják, értékelhetik, és segítségünkkel még átfogóbb lehet a zenei adatbázis. Túl azon, hogy az oldal összehozza az énekelni szeretô embereket, lehetôséget ad egyfajta önkifejezésre, de elsôsorban önfeledt

szórakozást biztosít. Egy eltalált keresés saját magunknak is sikerélményt nyújt, sôt mások próbálkozásait hallgatva ez akár tovább erôsödhet. Amennyiben az algoritmus mégsem ajánlana fel az elképzelésünknek megfelelô találatokat, érdemes meghallgatni az így nyert elôzeteseket hátha kedvünkre való zenére lelünk. Elsô próbaként a Mad world címû számot választottam, ami többek között a Donnie Darko betét dala volt, de más reklámfilmekben is szerepelt. A teszt alkalmával az elsô két sort („All around me are familiar faces / Worn out places, worn out faces”) énekeltem, fütyültem, majd végül dúdoltam el. Mindhárom alkalommal sikerrel jártam, és a találati lista elsô helyén szerepelt Gary Jules, illetve a Tears for Fears elôadásában a keresett dal. Másodszorra a Down To The River To Pray címû gospel nótára zendítettem rá – próbálkozásomat ezúttal is siker koronázta, úgyhogy gondoltam megpróbálkozom valami hazaival. Sajnos a Béreslegény nem szerepel a repertoárban, viszont dúdolva jópár távolkeleti karakterrel fémjelzett népdal kerül elém, igen érdekes hangzásvilággal. Úgyhogy, mindenki mikrofonra fel! Bôvítsük a midomi adatbázisát egy kis hazai anyaggal… -volker-

A'LA CULT

Egész nap motoszkál a fejünkben egy dallam, de nem tudjuk mi a szám címe, vagy ki az elôadója? Keressük fel a midomi.com-ot és énekeljük, vagy esetleg dúdoljuk bele mikrofonunkba. Ha nem lógtunk sokat énekóráról, nagy valószínûséggel megtaláljuk az áhított dalt. Kipróbáltuk.

47

WWW.KULTUSZ.COM

2008/1

48

Trafó – Kortárs Művészetek Háza 1094 Bp., Liliom u. 41.

Bálint Zsidó Közösségi Ház 1065 Bp., Révay u. 16.

Puskin Kávézó 1054 Bp., Semmelweis u. 2.

NextArt Galéria 1054 Bp., Aulich u. 4–6.

MU Színház 1117 Bp., Körösy J. u. 17.

Holokauszt Emlékközpont 1094 Bp., Páva u. 39.

Budapesti Mûvelõdési Központ 1119 Bp., Etele út 55.

RS9 Színház 1075 Bp., Rumbach S. u. 9.

Dorottya Galéria 1051 Bp., Dorottya u. 8.

Fonó Budai Zeneház 1116 Bp., Sztreagova u. 3.

Pinceszínház 1093 Bp., Török Pál u. 3.

Karinthy Szalon 1111 Bp., Karinthy Frigyes út 22.

Szó Könyvesbolt 1067 Bp., Aradi u. 5.

Bobek Kávézó 1067 Bp., Kazinczy u. 53.

Bartók 32 Galéria 1111 Bp., Bartók Béla út 32.

Ferencvárosi Mûvelõdési Központ 1093 Bp., Haller u. 27.

Tabán mozi 1016 Bp., Krisztina krt. 87–89.

Kultúrbarlang 1067 Bp., Teréz krt. 19.

HM Stefánia Palota 1143 Bp., Stefánia út 34–36.

Aranytíz Mûvelõdési Központ 1051 Bp., Arany János u. 10.

Mûvész Mozi 1063 Bp., Teréz krt. 30.

Csili Mûvelõdési Központ 1201 Bp., Nagy Győry István u. 4–6.

Cirkó-gejzír 1055 Bp., Balassi Bálint u. 15–17.

BushDoctor 1066 Bp., Jókai u. 8.

Pataky Mûvelõdési Központ 1105 Bp., Szent László tér 7–14.

Spinoza Ház 1074 Bp., Dob u. 15.

Írók Boltja 1060 Bp., Andrássy út 45.