Kedves Honlap Látogató! Ha kíváncsi Alsómocsoládra, amely - a hírek szerint - az egy főre jutó adósságot tekintve a legnagyobb adósságállománnyal rendelkezik a hazai települések közül, kérem látogasson el hozzánk, hogy saját szemével is meggyőződhessen arról, miként jut el egy kistelepülés a mai Magyarországon 22 év alatt a funkció nélküli települések sorából Európa élvonalába. I. Az 1950-es években mikor az ország iparosítását az a falusi népesség munkaerejének felhasználásával valósították meg, az aktív falusi népesség a városokba, ipari centrumokba kényszerült vándorolni. Ennek eredményeként Alsómocsoládon az 1949. és 2000. közötti években a népességszám 980-ról 352-re csökkent. Alig 40 év alatt tehát több mint 50 %-al csökkent a község lélekszáma. Ma a település lakosságának közel egyharmada időskorú. A település helyzetét tovább súlyosbította az 1971-ben elfogadott Országos Településhálózat Fejlesztési Koncepció mely a 1007/1971 (III.16.) számú kormányrendeletként lépett hatályba. A koncepció lényegében csak a városok fejlesztését irányozta elő, a falusi településeknek mindössze egyötödét tartotta fejlesztésre alkalmasnak. A koncepció a „kiemelt funkció nélküli település” fogalom bevezetésével rengeteg apró falut köztük Alsómocsoládot is kizárt a minimális anyagi támogatás köréből. A községből - mely egyébként zsáktelepülés- elköltözött a hivatal, az iskola, az orvos, a plébánia. II. Az önkormányzatok megalakulásakor az önkormányzatnak nem volt se vagyona, se intézménye. Hiányzott a megfelelő szakmai ismeret, és a tapasztalat. Így indult Alsómocsolád község Önkormányzata 1991-ben. Első tevékenysége a saját hivatal létrehozása volt. Helybe vitte az ügyek intézését. S hogy jó döntés volt az önálló hivatal, bizonyítják eredményeink. A hivatal sosem a klasszikus értelemben ismert hivatalként tevékenykedet. A hivatali munka mellett projektek sorát kutatta fel, bonyolította le. Eredményes tevékenységét bizonyítja, hogy jelenleg – 2012. december 31-éig- körjegyzőségként működik. Alsómocsolád a halmozottan hátrányos kistérségek egyikének, a Sásdi Kistérség, területén helyezkedik el. Az önkormánynak minden lehetőséget meg kellett ragadnia, hogy munkahelyeket teremtsen, megállítsa az elvándorlást. Ezért a kezdetektől megragadott valamennyi pályázati lehetőséget, hogy a funkció nélküliségből kiemelkedhessen a község. Az önkormányzat tevékenységét segítette a település összetartó közössége. A község mára összközműves. Az elektromos áramon kívül vezetéses ivóvíz, kiépített szennyvízhálózat, a szennyvizet helyben ún. élőgépes szennyvíztisztító tisztítja, gáz, kábel tv, Internet, jövő év elején fejeződik be a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, és az Alsómocsolád Mágocs összekötő útrekonstrukciója. A községben működik TELEHÁZ, Integrált Közösségi Szolgáltató Tér. Működtetjük a Postahivatalt. A Községben német-, és cigány kisebbségi önkormányzat, Ifjúsági és Diák Önkormányzat működik és legalább tíz társadalmi szervezet.
III. Főbb beruházásaink: Faluház Az egész falu háza, mely otthont ad a Körjegyzősének, a Teleháznak, a Postának, a kisebbségi-, és diákönkormányzatoknak, különböző civil szervezeteknek. Aulája alkalmas különböző kiállítások, 40 50 fős rendezvények megtartására. Az épületbe integrált közösségi tér is működik. Vendégház és konferenciaközpont Létrehozását a településen hagyományosan aktív közösségi élet indokolta. A rendszeres civil szervezeti rendezvények, képzések, közösségfejlesztő tréningek, helyi és térségi konferenciák számára korszerű, minden igényt kielégítő helyszínt biztosít a konferenciaközpont. A vendégház 4 kétágyas és 8 négyágyas fürdőszobás szobával, felszerelt konyhával színvonalas szállási lehetőséget nyújt. A Vendégház épületében található a Rendezvény és Konferencia központ, mely különálló vizesblokkal és büféhelyiséggel rendelkezik. Rendezvényterem 100 fő befogadására alkalmas. Interaktív Tár-ház a Kölyök Fészek Erdei Iskola Otthona Az Interaktív Tárház működésének célja, hogy az általános iskolások tudása újfajta ismeretekkel, játékos-szórakoztató módon bővüljön. Olyan tudás birtokosai legyenek, amelynek az iskolai oktatásban és a mindennapi életben is hasznát tudják venni. Az épületben helyt kapott:3 db bemutatóterem, 2 db vizesblokk, szertár. Kiemelendő kör alakú bemutatóterem, amelyben terepasztalon elhelyezett látványpatak nyújt betekintést a vizek csodálatos világába. A terepasztalt kiegészíti egy dioráma melyen a vízi élővilág tekinthető meg. Az épületben felfüggesztett Foucault inga a föld forgását illusztrálja, a tetőtéri teraszon szabadtéri csillag-figyelő található. Az udvaron megépült kemencében a községre jellemző hagyományos ételek és sütemények készíthetők. A létesítményhez madármegfigyelő is tartozik Diákszálló Egész évben fogadja a diákokat. Évről-évre jelentősen növekszik azon ifjúsággal foglalkozó szervezetek, alap- és középfokú tanintézetek és egyéb szervezetek száma, amelyek a szokásosnál is nagyobb gondot fordítanak gyermekeik, fiataljaik kulturált, egészséges, ugyanakkor hasznos szabadidős elfoglaltságának megszervezésére. Az ifjúság rendelkezésre áll:1 db 10 férőhelyes szoba 5 db emeletes ággyal 1 db 16 férőhelyes szoba 8 db emeletes ággyal1 db 18 férőhelyes szoba 9 db emeletes ággyal A szálláson szobánkénti WC és modó található. A közösségi tér alkalmas csoportos foglalkozások megtartására.. A diákszállóhoz tartozik egy 500 m² nagyságú füves terület. Őszi Fény Idősek Otthona 42 idős embernek nyújt otthont, gondozást ápolást, segíti mindennapjait. Századagos konyhája a hét minden napján, napi három alkalommal biztosít étkezést nem csak a bentlakóknak, de az igénylőknek. Szolgáltatóház Az épületben helyet kapott egy közösségi tér, többfajta szolgáltatást ellátását biztosító műhely, „fapados” szálláshely és lakás. Egészségház
Itt működik az orvosi rendelő. Az épületben kialakított tornaszoba lehetőséget biztosít minden korosztálynak az egészséges életmód kialakítására, és a rendszeres test-edzésre. Kiránduló központ. A „Virágsürüben” kialakított Erdei Tornapálya, Tanösvény és Kiránduló-központ. A helyszínen erdei fajátékokon tehetik próbára ügyességüket a túrázók, a Tanösvény mentén az erdő életét, állat,- és növényvilágát bemutató táblák tájékozatják az arra járókat, a völgy közepén, a patak partján pihenő, főző lehetőség van kialakítva. Az egész létesítmény a környéken páratlannak mondható mind funkcionális, mind esztétikai szempontból. Többfunkciós Fesztivál tér Különféle sportesemények és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas A sportpálya szükség esetén megvilágítható. Nem csak helyi, de kistérségi szintű rendezvényeket is tartanak itt. Zöldfelületek A falu központja, utcái és terei és a játszótér megújultak, az ideérkezőt kellemes környezet tiszta jó levegő fogadja. A közterületeket képzőművészeti alkotások díszítik. Számszerűsített eredmények Sikeres pályázataik eredményeként lehívható források tették lehetővé a fejlődést, melyhez a szükséges önreőt az önkormányzat biztosította. Az alábbi táblázat időrendben tartalmazza azokat a főbb pályázatinkat, melyek lehetővé tették különféle bruházásaink megvalósítását és szolgáltatásaink bevezetését.
Pályázati azonosító szám
Megnevezés
A megvalósítás időpontja
K-HU 9705-03-01-050-5 3040/3/2002
1999-2001 2002-2003 2004-2006
90.569
2005
155
2005
1.600
2005
260
2005
119.768
TRFC/2005/DD-309-4 TRFC/DD/0200002/2004
Alsómocsolád - Faluház Erdei parkerdő és tájrekonstrukció Alternatív Szennyvízkezelés Alsómocsoládon Települési Egészségterv megvalósítása Ifjúságsegítő foglalkoztatása Alsómocsoládon Aktív időskor Alsómocsoládon: idősek közösségi programjainak megvalósítása 42 férőhelyes idősotthon és 100 adagos konyha építése Idősotthon konyhájának felszerelése Idősotthon berendezése
A projekt összes költsége (eFt) 80.000 1.575
2005.12-2006.04. 2004.12.-2005.12.
11.205 19.980
TK211
Kölyök Fészek Erdei Iskola
2004-2006.
5.383
050/43-1308-00649-0404
ETP/05/I/0005 IFJ-BM-04-A/0079
EZÜSTPROG-05-0002 SZT-2002-LA-1-02-03-66
felújítása
TRFC/DD/t/0200100/2006
Alsómocsoládi Nyár rendezvénysorozat
2006
875
2006 2006
11.219 8.734
2004.09.282006.06.30. 2004.09.282006.10.16. 2007
67.075 65.817
2007
16.691
2007
16.283
2008
eszköz
2008
575
2009.07.012010.10.14. 2010.01.01.2011.12.31. 2010.11.08.2011.07.07.
16.827
Egészségház kialakítása 0200132/06LEKI SAPARD 43-1308-005710404 SAPARD 43-1305-005690404 SAPARD 050/43-130500566-0404 AVOP-3.5.2-2006-090583/4.01 AVOP-3.5.2-2006-090589/4.01 AVOP-3.5.2-2006-090586/4.01
B/191-1/2007eM IFJ-GY-DD-08-B-003 ÁROP-1.A.2/A-2008-0138
Teleház fejlesztése Vendégház és Konferencia Központ létrehozása Alsómocsolád Faluközpontjának megújítása Fapados falusi turizmus szolgáltatás kialakítása bővítése Észfogó Szolgálati lakások kialakítása kistelepülésen Tárház Szolgáltatás bővítés intézményhiányos településeken Alsómocsolád Község eMagyarország Pont pályázata Térségi Ifjúsági felmérés az ifjúsággal
Szervezetfejlesztés a Körjegyzőség Alsómocsoládon TÁMOP-5.1.1-09/4-2009Projektmenedzsment 0002 Nonprofit Kft TÁMOP-6.1.2/A/09/1-2010Egészségre nevelő 0107 életmódprogram Alsómocsolád községben Környezet és Energia Interaktív Tárház Operatív Program KEOP- (erdei Iskola oktatóközpontja) 3.3.0.-2008-0053 építése EMVA 6.355.01.01 Ifjúsági szálláshelyek létesítése 32 szálláshely DDOP-5.1.5/C-09-2010Alsómocsolád község 0042 belterületének vízelvezetése I. ütem IKSZT 2008/1-0690 IKSZT kialakítása az Alsómocsolád, Rákóczi u.21. számú ingatlanon TÁMOP-5-1.3-09/2 -2010KOZ-TÉR-HÁLÓ" a 0018 családokért DDOP-5.1.5/B-11-2011Alsómocsolád település 0014 belterületi vízvédelmi rendszerének fejlesztése”
14.347
46.232 9.996
2012.10.01.2014.08.31.
110.000
2012.10.01.2014.08.31.
53.725.
2011.04.072012.02.23.
74.730
2011.03.16.2012.02.28.
40.459
2012.01.01.2014.08.31. 2012.10.01.2013.08.31.
164.379 96.000
IV. Az önkormányzat a szociális szolgáltatások széles körét tartja fenn Falugondnoki szolgálatot működtet. A falugondnok többek között bevásárol, kiváltja a gyógyszert, házhoz szállítja az ebédet, szakrendelésre viszi a betegeket, vásárolni szállítja az igénylőket. A falugondnoki busz új minden igényt kielégít. A 2006. évben nyílt az „Őszi Fény” Integrált Szociális Intézmény, 2-3 ágyas szobáihoz fürdőszoba és WC is tartozik. 120 adagos konyhája nem csak bentlakók, de a jelentős számú szociális étkezésben részesülő polgár étkezését is biztosítja. Az intézményben dietetikus, mozgásterapeuta, és programszervező is tevékenykedik. Térítésmentes szolgáltatásaikat nem csak az intézmény lakói vehetik igénybe. A jade köves masszázságy használata is ingyenes. Az intézmény ad helyt a nappali ellátást igénybe vevőknek és irányítja a házi szociális gondozó tevékenységét. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást szerződés alapján egy Kft működteti. V. Alsómocsolád község pályázott a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által együttesen meghirdetett Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. versenyre, melynek mottója: „Új Energiák egy erős közösségért”volt Pályázatunkban bemutattuk és dokumentáltuk mindazt amit elértük. A zsűri a helyszínen is személyesen győződött meg tevékenységünk eredményeiről. Alsómocsolád község a aNemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által együttesen meghirdetett Magyarországi Falumegújítási Díj 2009 versenyben első helyezést ért el, így Magyarországot képviselhette 2010. évben az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség által kétévente meghirdetett Európai Falumegújítási Díjért folyó versenyben melyen 30 európai településsel kellett megméretnie magát. Alsómocsolád az utolsó fordulóig versenybe állt a fődíjért, melyet végül is Langenegg-Voralberg (Ausztria) nyert el. Alsómocsolád az ezt követő „a kiemelkedő minőségű, fenntartható, komplex, falufejlesztésért” Európai Falumegújítási díj-ban részesült. A zsűri így foglalta össze megállaításait: „Alsómocsolád Magyarországon a Dunántúlon, Baranya megye északi szélén, három megyeszékhelytől, Pécstől, Kaposvártól és Szekszárdtól 60 km-re fekszik. A falut körülvevő táj kelet felé dombos, nyugaton három nagy halastó határolja, melyek területe 138 ha. A zsáktelepülés hagyományos falusi képet mutat, a település szerkezetére túlnyomórészt a családi házak a jellemzőek. 1949 és 2000 között a lakosságszám 980-ról 348-ra csökkent, 2007-től a népesség száma a betelepüléseknek köszönhetően a jelenlegi 380-ra nőtt. Az „új élet” 1991-ben kezdődött, amikor Alsómocsolád ismét önálló községgé vált, és a lakosság energiáinak bevonásával, valamint infrastrukturális fejlesztésekkel, intézményekkel, munkalehetőségekkel és külső szakértők bevonásával elindította a falufejlesztést, melynek fő célja a falu közösségének erősítése és életképessé alakítása volt. Egy projektterv alapján a polgárok bevonásával számos intézkedést megvalósítottak, melyeket most csak felsorolni tudunk: úthálózat kiépítése, ívóvízellátás, televízió és internet, élőgépes szennyvíztisztító segítségével csatornahálózat, tele-, egészségház, szolgáltatóház, községháza, ravatalozó, ifjúsági szálló, erdei tornapálya, fesztiváltér, idősek otthona, vendégház és konferenciaközpont, intézmények mint posta, körjegyzőség, falugondnoki szolgálat és könyvtár, ezenkívül figyelemreméltó képzések és foglalkoztatási programok.
A hasznos területek megművelésére a község két mezőgazdasági vállalatot alapított: 2000-ben egy gabonaértékesítő szövetkezetet és 2002-ben a Magro 2002 Kft-t, mely a község mezőgazdasági területeinek nagy részét műveli az agrár-környezetgazdálkodási program irányelvei szerint. A mindennapi élet és gazdaság területén különös figyelmet szentelnek az energiatakarékosságnak. Alsómocsoládon 19 objektumot vontak helyi műemlék- ill. természetvédelem alá, és 2004 óta település szerkezeti terv és helyi építési szabályzat van érvényben. Minden év nyarán „szobrászhetet” rendeznek. Az itt készült tárgyakat a faluban állítják fel és így alakítják a faluképet. A község több könyvet és írást adott ki, ezeket a helyi családok ingyen kapják, ezzel is a hagyományok fenntartása a cél. Ezenkívül szinte hetente szerveznek különböző kulturális, társadalmi ill, sportrendezvényt. Élénk és sokszínű az egyesületi élet. Példaértékű a szociális gondoskodás, melyet a község saját hatáskörében ill. községek közti szövetségben végez. 21 munkahelyet teremtettek, melyek közül különösen a falugondnoki állást kell kiemelni. A falugondnok ebédet szállít, gyógyszereket vásárol, orvoshoz viszi a betegeket. A szociális gondoskodás középpontjában az „Őszi Fény” Idősek Otthona áll, ami a 40 bentlakónak, akik Alsómocsoládról és a környező falvakból érkeznek, komplex szolgáltatásokat kínál. Az idősek otthona szervezi meg a 29 még otthon lakó idős napi ellátását is. Külön említésre méltó az idősek és fiatalok kölcsönös tapasztalatcseréjére alapuló „Generációk hídja” elnevezésű program, az önálló ifjúsági, német és cigány kisebbségi önkormányzat, továbbá az önkormányzat anyagi támogatása az egyesületek, valamint a letelepedni vágyó fiatalok és szakemberek részére. Így nézve Alsómocsolád az energiák tárháza, melyeket a hagyományok megtartása, innovációk realizálása, szövetségek kialakítása, a településen belüli életminőség javítása és az összetartozás érdekében kiegyensúlyozott mértékben használnak fel. A kicsi, a városias központoktól távol eső faluban, újfajta, jól megalapozott falusi életminőség kialakításáért, amely a korábbi visszafejlődést követően sok energiával, körültekintéssel kezdődött meg és került sikeres megvalósításra. Különösen említésre méltó a szoros társadalmi együttműködés, a lakosság összes generációjára és a kisebbségekre kiterjedő figyelem. Példaértékű eredmények: -
Alaposan végiggondolt módszerek kidolgozása és alkalmazása a lakossággal való együttműködés lehetőségeire vonatkozóan, Körjegyzőség keretei között végzett térségi szervezőmunka, Értékteremtő szociális háló kiépítése és a szociális intézmények példás üzemeltetési gyakorlata, Energiatakarékossági intézkedések, A településkép gazdagítása kézműves alkotásokkal, A lakosság identitástudatának magas színvonala, példaértékű gondoskodás a fiatalokról, nyugdíjasokról, kisebbségekről, Intenzív és eredményes együttműködés külső szakértőkkel, regionális szervezetekkel, Európai és nemzeti fejlesztési források átfogó, összehangolt hasznosítása.”
Ezért Alsómocsoládot az Európai Falumegújítási Díjjal a kiemelkedő minőségű, fenntartható, komplex, a kiírás szerinti mottónak megfelelő falufejlesztésért tüntetjük ki. VI. Ha eredményeinket és hiteleinket összevetjük egy lakosra vetítve az elmúlt 22 évben több mint 2.000.000,- Ft fejlesztés jutott, és 1.500.000,- Ft hitel.
Fejlesztéseinkkel megalapoztuk, hogy a következő években községünk a hazai turizmus térképén legalább olyan előkelő helyet foglaljon el, mint az Európai Falumegújítók között. Családjával együtt legyen ön is a vendégünk! Barátsággal köszönti
Dicső László polgármester