II. A BÖRTÖNRENDSZER KIALAKULÁSA A HAJDÚVÁROSOKBAN. I. rész NAGY SÁNDOR ÉS A KERÜLETBEN. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 109

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX

109

A BÖRTÖNRENDSZER KIALAKULÁSA A HAJDÚVÁROSOKBAN ÉS A KERÜLETBEN I. rész NAGY SÁNDOR

I. A hajdúvárosok börtönei és a kerületi börtön építése

II.

Mátyás 1613. április 1-én Pozsonyban kelt oklevelével elismerte Szoboszló, Nánás, Hadház, Vámospércs, Polgár városok hajdújogát és szabadságuk megvédését Felsőmagyarország akkori, valamint jövendőbeli főkapitányaira bízta. Forgách Zsigmond kassai főkapitány ennek az oklevélnek az alapján adta ki 1613. június 4-én Vámospércs, június 7-én pedig Polgár kapitányához címzett, szinte szó szerint azonos szövegű Instructioját.1 Joggal állítható, hogy az Utasítást Szoboszló, Böszörmény Nánás, Dorog és Hadház hajdúvárosok kapitányai is kézhez kapták, de azok a példányok -mint sok más korabeli irat- a XVII. század hadieseményei következtében megsemmisültek. Az Instrukció a katonai és közigazgatási feladatok ellátása mellett arra is kötelezte a kapitányokat, hogy az alájuk rendelt hajdúvitézeket olyan fegyelemben tartsák, hogy lopást, tolvajlást és csatázást - fővesztés terhe alatt- ne kövessenek el. Hatáskörükbe utalta továbbá a közrendet és a vagyonbiztonságot veszélyeztető gonosztevők elfogását és megbüntetését is. A büntető bíráskodást azonban a kapitányok nem egyesbíróként, hanem „a törvény meglátására esküt tett 12 legénnyel együtt”, mint társas bíróság gyakorolták A büntető bíráskodás működésének megkezdése érdekében szükséges teendőkre Forgách Zsigmond utasítása nem tért ki, de nyilvánvaló volt, hogy e tekintetben is a városok kapitányainak kellett intézkedniük. Elsősorban a városok bel- és külterületein a köz és vagyon biztonság védelmére alkalmas személyekből megfelelő számú, éjjel-nappal szolgálatot teljesítő fegyveres, lovas őrségről kellett gondoskodni. Az elkövetett bűncselekmények ismeretlen tetteseinek felderítése, továbbá a bűnügyekben feltétlenül szükséges írásbeli teendők ellátása is, megfelelő képességű személyek közreműködését igényelte. Már a XVII. század elején általános volt az a gyakorlat, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket -mai szakkifejezéssel- előzetes letartóz1

HBML. Hajdúkerületi vegyes iratok. IV.A.502/h. fasc.VII.42. és fasc.II.18.Mindkettő Forgách Zsigmond saját kezű aláírásával és pecsétjével.

110

Nagy Sándor: A börtönrendszer kialakulása a hajdúvárosokban…

tatásba helyezték és csak az eljárás jogerős befejezése s büntetésük kitöltése után szabadultak a börtönből. Erre a gyakorlatra utalt Forgách utasítása, amikor is a kapitányok kötelességeként említette, hogy a bűnözők „fogattassanak el”. Ez azt is jelentette, hogy a kapitányoknak sürgősen gondoskodniuk kellett a letartóztatott személyek -férfiak és nők- elhelyezésére alkalmas börtön helyiségekről, azok felszereléséről, a rabok ottani őrzéséről, valamint a napi ellátásukat intéző személyekről. Gondoskodniuk kellett a büntető tárgyalások megtartására megfelelő méretű tárgyaló teremről, valamint az írásbeli munkák és az egyéb hivatalos teendők elvégzéséhez alkalmas helyiségekről. Mindezek megvalósításához a pénzügyi fedezet előteremtése szintén a kapitányokra hárult Arra nincsenek levéltári adatok, hogy az egyes városokban hogyan és mikor biztosították az említett személyi és tárgyi feltételeket. A városok köz- és bírósági ügyeiről megmaradt legrégibb jegyzőkönyvet, a Szoboszlóit is csak 1629-től kezdve vezették. Ekkor a hajdúk közel negyedszázada éltek a nekik adományozott városban és a Forgách Instrukciójának keltétő1 is eltelt már 16 év. Időrendben a következő jegyzőkönyvet Böszörményben 1667-től, Hadházon 1674-től, Vámospércsen 1694től, Nánáson 1695-től, Dorogon pedig 1712-től vezették. Nyilvánvaló azonban, hogy a hajdúvárosokban, ha korábban nem is, de az 1613 júniusában kézhez vett Utasítás alapján készültek írásbeli feljegyzések, mivel Forgách Zsigmond elrendelte, hogy a kapitányok az alattuk való azokat a vitézeket, akik Bocskai támadásától fogva a zászlók és kapitányságok alatt laktak, mindjárt tizedenként írassák össze. Alaposan feltehető, hogy az utasítás egyéb rendelkezéseinek a végrehajtásáról, így a büntető ügyek tárgyalásáról és az ítéletekről is készültek pár soros feljegyzések. Az azonban szinte bizonyos, hogy a városok a közügyekről nem a felsorolt időpontoktól, hanem jóval korábban, éspedig az Instrukció kiadását követően feljegyezték a közügyekben és a bíráskodásban hozott döntéseik lényegét is, eleinte pár soros, a jegyzők alkalmazása után pedig egyre részletesebb jegyzőkönyvek készültek. Ezek az iratok azonban a török-tatár dúlások martalékául estek. Ez a magyarázata annak, hogy az egyes városokban a börtönök kialakításának időpontjára nincsenek adatok. A rendelkezésre álló közgyűlési jegyzőkönyvekben azonban, főként Szoboszló városéban, a röviden bejegyzett büntető ítéletekben és kötelezvényekben a börtönökre, a büntetések ottani végrehajtására és egyéb körülményekre is, figyelemre méltó adatok olvashatók. „Kis Balázs lator cselekedetéért kemény fogságban (volt) Szoboszló városában.”2 Szakács Mihály, Rákóczi Ferenc katonája, Szoboszlón a város lovát ellopta. Törvénytelen cselekedetéért „igen nehéz fogságban tartották”.3 Tóth Józsefné szoboszlói asszony ellen a tiszti ügyész több rendbeli paráznaság miatt emelt vádat, Mivel a vádlott tagadta bűnösségét, ezért az ügyész tortúra elrendelését és ennek végrehajtásáig „erős árestomban, vasban tartását” indítványozta.4

2

HBML Szoboszló közgyűlési jegyzőkönyvei. V.A.402/a. 1639. április 6.(16.old.) 1.kötet. Uo.1704. hónap és nap megjelölése nélkül. 4 Uo. Szoboszló város bűnvádi eljárás nyomozati irtatai. V.A.402/n. 1.köteg. 1754.május 18. 3


111

Ezek a bejegyzések arról tanúskodnak, hogy az előzetes letartóztatás végrehajtásának is voltak fokozatai aszerint, hogy a vádlott szökési kísérletétől tartani lehetett-e. „1639 pünkösd havának (május hó) első napján a szoboszlói strázsák” három nagyszombati embert bekísértek és fogságba helyeztek, de mivel nem volt bizonyíték arra, hogy bűncselekményt követtek el, június 9-én szabadon engedték őket. Több mint egy hónapig a börtönben gondoskodni kellett élelmezésükről.5 A Böszörmény város tömlöcében őrzött bűnös rabok tartásának napi költségét a tanács 40 pénzben állapította meg, de „a büntetlen raboktól egy pénzt se vegyenek”-olvasható a határozatban.6 Ez azt jelentette, hogy ha a vád alól jogerősen felmentették a vádlottat, rabtartási költség megfizetésére nem kötelezhették. A börtönök főként a bíróságok ítéleteivel kiszabott szabadságvesztés büntetések végrehajtására szolgáltak. Több esetben előfordult, hogy a tömlöcöt azért támadták meg, hogy onnan büntetését töltő barátjukat kiszabadítsák, vagy az elítéltek a falat belülről ásták meg és így szöktek el. Kis András szoboszlói szolga például „a város tömlöcét feltörte, onnan Kesely Jánost kiszabadította.” 7 Kerékjártó György szoboszlói lakos elítélt viszont„ a nemes város közönséges tömlöcét felbontotta s belőle elszökött”.8 Jegyzőkönyvi adatok tanúsítják, hogy az első fokon elítéltek éltek fellebbezési jogaikkal. Rácz Mihályné szoboszlói lakos ellen varázslás és bűbájosság miatt indított ügyben az 1640. június 23-i bejegyzés szerint a Kassai Székről a döntéssel együtt visszaérkeztek az iratok.9 A szoboszlói jegyzőkönyvek egy 1743. évi bejegyzéséből állapítható meg, hogy a város börtöne kétszintes építmény volt. Nagy Mihályt lopás miatt már két ízben szabadságvesztésre ítélték Kiszabadulása után a város jegyzőjének a jószágát lopta el, ezért ismét tömlöcbe zárták. „Ottan, félvén a dolognak kimenetelétől, nem csak a tömlöcöt, hanem azon fejűl lévő házat violalnii (megrongálni) és igy hamis úton módon elebálni (megszökni) nem írtózott”.10 Aligha kétséges, hogy a „fejűl lévő ház” nem lakás, vagy valami más, hanem börtön céljaira épült és a hajdúvárosokban a XVIII. században az ilyen kétszintes börtönök alsó részét pince börtönnek nevezték. A hajdúvárosokat összefogó új szervezet, a Hajdúkerület létrejötte a városok igazságszolgáltatását csak annyiban érintette, hogy 1704-től ítéleteik ellen a Kerület közgyűléséhez lehetett fellebbezéssel élni. Az alapvető változás akkor következett be, amikor Mária Terézia 1757-ben a városokat eltiltotta a jus gladii, a pallosjog további gyakorlásától és az „avval való szabados élés” jogát a városok összességének, vagyis a Kerületnek adta meg.

5

Uo. 1639. június 9. (17.old.) Uo. Böszörmény város jegyzőkönyvei. 1.kötet. 1675.április 26. (15.old.) 7 Uo. 1681. március 12. (82-83.old.) 8 Uo. 1742. augusztus 29. III.kötet. (344-345.old.) 9 Uo. Szoboszló város közgyűlési jegyzőkönyvei. V.A.402/a. 1.kötet.1640.június 23. (20.old.) 10 Uo. Szoboszló város közgyűlési jegyzőkönyvei. V.A.402/a.3.kötet.1743.szeptember 7.372.old. 6

112


A Hajdúkerület közgyűlése 1757. április 14-én Hadházon tartott ülésén hozta meg „a városok megegyező akaratyából” a pallosjoggal felruházás következtében szükséges következő határozatokat: 1. Mivel Mária Terézia mind a hat hajdúvárost eltiltotta a pallosjog gyakorlatától, „ennek utána” Böszörmény városa legyen az a helység, ahová a minden névvel nevezendő malefactorok (bűncselekményt elkövetők) bekísérendők. 2. A közönséges letartóztatott bűnözőkre egy porkoláb, vagyis tömlöctartó, négy fegyveres hajdúval együtt, letett esküjük szerint, éjjel és nappal kötelesek vigyázni. „Fizetések lészen e szerént: 1. „készpénz fizetés ft 12 denár 24. 2. világoskék pádovai posztóból való dolmány és nadrág, 3. világoskék köpönyeg, 4. két pár bornyúbőr csizma, 5. két pár fehér ruha, 6. egy fekete süveg, 7. sóra adnak 1.70, 8. szalonnára 6.12, 9. egy véka kása, 10. egy véka lentse, 11. száz font hús, 12. négy köböl búza, négy köböl rozs. 3. Mely malefactorok, hogy annyival is inkább in securitate (biztonságban) megtartathassanak, két tömlöcök, belső és külső része hasogatott vastag fákból, közepe kőből fog építtetni, azokon felyűl erigálandó (állítandó) két különös házakkal együtt, melynek építtetésére és a szükséges bilincseknek és egyéb kívántató készségeknek csináltatására interimaliter 300 vonás forintok repartialtattak. Böszörmény 74 59 Szoboszló 73 63 Nánás 3 63 Hadház 38 25 Dorog 30 60 Vpércs 15 30 „ A fenti, megjegyzés nélkül kiírt számok azt jelentik, hogy a 300 vonás forintból az egyes városokat milyen összeg terheli. „4. Kötelesek lesznek hajdúvárosi hadnagy uraimék és a bármely városokbéli Ns. Tanács minden névvel nevezendő malefactorokat investigalni (nyomozni), pseqvalni (üldözni), megfogattatni, ellenek inqvisitiot (vizsgálatot) peragaltatni (végrehajtani) is minden kedvezés nélkül, a megfogattattakkal pedig semmi szín és ptextus (ürügy) alatt megegyezni, annyival is inkább elbocsátani hatalmok nem lészen. Sőt intra triduum (3 napon belül) múlhatatlanul Böszörmény Várassában lévő közönséges tömlöczben, jó őrizet alatt beküldeni és az ott lévő Tömlöcz tartónak Böszörmény Várassa Magistratussa assistentiájával (közreműködésével) resignaltatni (átadni) tartoznak. 5. Jóllehet Őfelsége kegyelmesen parancsolni méltóztatott, hogy a malefactoroktól desumalandó penalitas a rabok intertentiojokra és más közönséges szükségekre fordíttassék, mindazonáltal minthogy még magát olyas itten elő nem


113

adta, ahoz képest a Várassok további dispositiójáig modoprovisorio (csupán ideiglenesen) az három nagyobb Várasok két-két véka lisztet, az apróbb Várasok pedig Vámospércsen kívül, egy-egy vékát, hogy mennél elébb lehet Böszörmény Várassába a Rabok Számokra bé küldjenek, unanimi Voto concludaltatott (egyhangúlag elvégeztetett).”11 A pallosjoggal összefüggő kérdések rendezése után került sor a büntető hatáskör megállapítására. A Hajdúkerület 1757. május 17-én tartott közgyűlésén a főkapitány bejelentette, hogy a helytartótanács rendelete értelmében „a nagyobb jelentőségű ügyek, mint a gyilkosság, nős paráznaság, tolvajság, kivált melyek a pásztorok közt eshetnek és más ehhez hasonló criminalitások … nem szabad lészen különösen egyik városban is revidealni, más egyéb aprólékos causák pedig in particulari (helyben) minden városokbeli magistratus által fognak végződni.”12 Ez a rendelkezés azt jelentette, hogy a nagyobb jelentőségű bűncselekmények elsőfokú elbírálása a hajdúkerületi bűnfenyítő törvényszék, az aprólékos ügyek elbírálása pedig a városi tanácsok hatáskörébe tartozik. Böszörményben a város börtöne a Városháza épületében volt. Itt kapott helyet a kerületi börtön is ideiglenesen, mert hiszen 1757. április 14-én a közgyűlés -3. sz. határozata szerint- kifejezetten börtön céljára szolgáló épület létesítése mellett foglalt állást. Arra nincsenek levéltári adatok, hogy a Városháza épületében hogyan helyezték el a két börtönt, de a 2., 4. és 5. sz közgyűlési határozatból kitűnően egymástól teljesen függetlenül működtek, a kerületi börtönben elhelyezett rabokat egy tömlöctartó és négy fegyveres hajdú őrizte. A pallosjog rendezése után két évvel – 1759. júniusában érkezett a Hajdúkerülethez Csáky Antal kassai kamarai direktor 1759. június 12-én kelt levele, amelylyel meg küldte a Magyar Királyi Helytartótanácsnak a tömlöcökben raboskodó személyek sérelmére elkövetett gondatlanságok megszüntetése végett kiadott utasítását. Csáky egyúttal arra kért „genuine informatiot”-őszinte jelentést, hogy a Kerület melyik városában és minémű helyen őrizteti a maga rabjait és „vagyon e ezekben elégséges securitasok (biztonságuk) avagy sem”. A Hajdúkerület közgyűlése 1759. június 12-én a következő jelentést küldte el Csáky Antalnak: „Kegyes parancsolattyát, abban rekesztett Felséges Királyi Helytartó Magyar Tanács Intimátumának valóságos mássával együtt alázatosan elvettük evégett: Hogy a Magistratualis Tömlöcben raboskodó személlyek eránt olly provisioval legyünk, hogy a gondatlanság miatt némellyeknek egészségtelenségek, vagy éppen halálok is ne történnyék. Annak felette mellyik városban és minémű hellyen szoktuk tartani a Magistratualis rabokat és minémű securitassok vagyon az olyatén raboknak. Kegyelmes urunk! Még 1757-dik Esztendőben közönséges Hajdú Városok Gyűlésében elvégeztük, hogy Böszörmény várossában a Magistratualis Rabok számára oly capacitású tömlöczöt tsináltassunk, a mellyben (minden Városokról a Rabokat oda hordatván) elférjenek. De mivel mostani circumstantiákhoz képpest 11 Uo. Hajdúkerületi közgyűlés jegyzőkönyvei. IV.A.502/a (a továbbiakban: ker. kgy. jkv.) 3.kötet 1757 április 14. 40-42. old. 12 Uo. Büntető ügyek pertestei IV.A.505/e.1757 fasc.E.No.3.

114


gyakorta a katonák állítása rajtunk lévén (mellyet Excellenciád is bőltsen méltóztatik tudni) tellyes erőnkből azon igyekeztünk, hogy Eö Felségéhez vonyzó igaz jobbágyi kötelességünket mentűl serényebb iparkodással lehet megmutatthassuk és a reánk adrepartiáltt katonákat és lovakat mindennémű apparámentumokkal (felszerelésekkel) együtt mennél előbb kiállíthassuk. Már most az elébbi Determinationk szerint azon igyekezünk, hogy a közönséges Tömlöczhöz megkívántató Materiálék eránt serény Dispositiokat tévén, felépíttetthessük, úgy nem külömben az utóbbi Semestrumra is a Raboknak Tabelláját felküldhessük. Melyrőlis Excellentiádat alázatos kötelességünk szerint informálni kívántuk.”13 Csáky Antal a jelentést bizonyára tudomásul vette, a kerületi börtön építésének ügyében azonban közel három évig nem történt semmi. Majd csak az 1762. március 17-én tartott közgyűlésen foglalkoztak az építkezés költségeinek a biztosával és úgy döntöttek, hogy a költségekből, az egyes városok a rájuk eső összeget fizessék be a Kerület házipénztárába, az építkezéshez szükséges anyagok beszerzésével a közgyűlés két tagját bízták meg, az április 5-én megtartott közgyűlésen pedig már bejelentették, hogy Jenovaji János debreceni kőműves mesterrel megállapodtak egy közönséges tömlöcnek Böszörmény városában égetett téglából leendő megcsinálására. A megállapodás értelmében „ a Tömlöcznek hosszassága legyen tizenegy s fél öl, s szélessége pedig hat és fél öl lészen, Alsó Tömlöcz kettö, mindenik bólt hajtásrafog készíttetni. Felyűl két szobát, egyiket a Porkoláb, a másikat a hajdúk számára, ismét a Raboknak két fogházat hasonlóképpen felyül csinálni tartozik. Ugyan ezen felső épület között helyeztetik a konyha, melynek hátúlsó részén a terménytartó kamra csináltatik. Az épületnek egyik végeiben Hajdú Városok Archivum Háza és mellette egy kamara. Úgy nem különben az egész Tömlöcz háznak elől hoszszára Tornácza lészen. Öli pedig az egész épületnek 21 garassával fog fizettetni és minden Kőmíves Legénynek napjában egy egy icze ser assignáltatik, több Intentiojokról pedig magok provideálnak. Én is más részrűl Jenovai János obligálom magamat, hogy a fent írt Conventio szerint, a specifikált épűletet tartozom jó, alkalmatos, ahoz értő Mester Legények által elkészitetnit, s olly jó munkát fogok tetetni, valamint a Nemes Hajdú Városnak teczeni fog, ha pedig ezen munkámban a Nemes Városok valamely tetemes hibát találnának, ezt a Nemes Városok teczése szerint meg igazítani és helyre hozni tartozom. Midőn pedig a fundamentumot be teszem, ahhoz a Nemes Városok által arra rendelendő Deputátusoknak hírt adni köteleztetem Kinek is állandóságára és mind két részről lejendő megtartására ki adtuk ezen Conencentionális Levelünket Subscriptionkkal és pecsétünkkel megerősítvén. Datum ex Particulari Privilegiarum Oppidorum Hajdonicalium Congregatione die 5a mensis Aprilis 1762. In oppido Böszörmény celebrata.14. A szerződés alapján elkezdett kivitelezési munka azonban lassan haladt, ezért a közgyűlés 1760-ban elrendelte, hogy a városok hetente felváltva küldjenek egy szekeret Böszörménybe mindenféle szerszámmal ellátva, kapákkal, ásókkal, lapáttal

13 14

Uo. Hajdúkerületi közgyűlési iratok IV. A.502.b. fasc. XVI. No.32. 1759. Uo. fasc.14.No.241.1762.


115

felszerelve. A kőművesek mellé pedig a mészkeveréshez és téglahordáshoz két segédmunkást adtak.15 Arra nincs adat, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően elkészült épületet mikor adták át rendeltetésszerű használatra. Ez volt egyébként az első kerületi épület, amelyben az ún. pincebörtönnel együtt nagyrészt a rabok elhelyezéséhez szükséges helyiségek voltak s ebben kapott helyet a kerületi levéltár is. A hajdúkerület egyre szaporodó igazgatási feladatainak ellátása már az 1780as évek legelején indokolttá tette a meglévő épület bővítését. Az ennek megvalósítása végett szükséges intézkedések megtételéhez csak II. József reformjainak visszavonása után – amikor a Kerület újra önállóvá vált – térhettek vissza. A szükséges előkészítési eljárás befejezése után azonban a helytartótanács értesítése szerint Őfelsége a közönséges törvényház megépítését „mivel a mostani rendkívül való szükség miatt ezen nemes megyének mind lakosai, mind járó barmai legnagyobb tehetetlenségre jutottak, a kívánt építtetést a boldogabb időkig kegyesen elhalasztatni kívánja.”16 Miután a közgyűlés 1799-ben már eredmény nélkül kérte az engedély megadását, 1800. július 2-án a helytartótanács útján újból előterjesztette a kérelmet, de ennek megadására még mindig várni kellett, így az építési szerződés megkötésére csak 1803. május 20-án kerülhetett sor. Most már hamarosan hozzáfogtak a kivitelezési munkához.17 Az épület hivatalos átadása 1808. augusztus 2-án történt meg Vécsey Miklós hajdúkerületi királyi biztos jelenlétében, aki több érdemi észrevételt tett. A régi de most már emeletes épület földszintjén levő árnyékszéket az épülettől távolabb kívánta elhelyeztetni, mert annak a tartalma beszivárgott a pincebörtönbe, s ezt a királyi biztos elfogadhatatlannak tartotta. A földszinti részen pedig „a tisztességesebb személyeknek való lágyabb árestom” létesítését javasolta. A kerületi tisztikar elrendelte a királyi biztos által előírt javítások, pótlások és változtatások végrehajtását. 18 A székház építésénél a kerületi börtönben őrzött rabok segédmunkát végeztek. Az egyik vállalkozó -az 1810-ben kötött szerződés szerint- csak úgy vállalta ezer darab tégla vetését, ha a rabok a kemencébe való be- és kirakásban segédkeznek. Az épületben lévő kemencék fűtését is a rabok végezték, de gyakran előfordult, hogy túlságosan befűtötték azokat és hosszabb fákkal a kemencék végét kiütötték, ezért a közgyűlés határozata értelmében a rabok közül két állandó fűtőt jelöltek ki. 19 A helytartótanács 1810-ben és 1811-ben jelentést kért a hajdúkerülettől a tömlöc állapotáról, de a választ csak az 1814. március 15-én kelt újabb felhívására küldte el a közgyűlés 1814. május 12-én. A tömlöc nagy részében a föld alatt van – olvasható a jelentésben – már ezért is alkalmatlan a majd minden esztendőben szaporodó rabok elhelyezésére, mert kevés szobából áll és nem oldható meg a kisebb bűnözőknek a nagyobb gonosztevőktől különrekesztése sem. A tömlöcnek ezt a fogyatkozását és hibáját már ezelőtt 15

Nyakas Miklós: A hajdúkerületi székház építésének megszervezése. In: Hajdúsági Múzeum Évkönyve VII. (szerk.: Nyakas Miklós. Hajdúböszörmény, 1990.) 118. 16 Uo. IV.A.502/a 12. Kötet 1794. Karácsony hó 19. No.4. 17 Nyakas Miklós: A hajdúkerületi székház rövid építéstörténete. In.: A Hajdúsági Múzeum Évkönyve VI. (szerk.: Nyakas Miklós. Hajdúböszörmény 1987.) 127. Szerző a HBM levéltárban felkutatott iratok alapján igen részletesen foglalkozik az építkezés minden lényeges mozzanatával 18 Uo. 128-130. 19 Uo. Nyakas Miklós VI. 120-122.

116


is érezték és elhatározták, hogy a Pretorialis Ház végébe a helytartótanács engedélyével új és alkalmas fogházakat építtetnek s ennek a terve elkészült.„Azonban ama sok tekintetben szerencsétlen 1811-dik esztendő ránkjövén, annak sok viszontagságai közt semmi jó módját nem láthattuk, hogy ezen épülethez, különben is igen elerőtlenedett szegény adófizető népünket elviselhetetlen terheltsége nélkül csak hozzá is kezdhessünk. Eszerént a szándék végrehajtását boldogabb időkre halasztottuk! De azóta sem voltak az idők jobbak, mint akkor, sőt, a terhek rajtunk és népünkön még inkább szaporodtak, sujjosodtak. Igy mivel az építtetés mind a készen lévő planumnak felküldése ez ideig elmaradt. Megvalljuk, hogy mi most sem látjuk lakosainkat arra elég tehetősöknek, hogy az ezen épületre szükséges költségeket magok megerőltetése nélkül teljesíthessék. Minthogy azonban a helytartótanács parancsolni méltóztatott, az újonnan építendő tömlöcök terveit a most folyamatban lévő árakhoz kidolgozott költségvetéssel együtt felterjeszteni, egyszersmind alázatosan jelentjük, hogy ha ezen épület planuma Őfelsége tetszését megnyeri, azon esetben mi az adófizető nép terheltetése elkerülése végett az arra szükséges költségeket több esztendőkben és apródonként kívánjuk repartiálni.” 20 A pincebörtön azonban nemcsak azért okozott gondot, mert a rabok száma szaporodott, hanem főként azért, mert Csiszár András assesor 1821. szeptember 1-én kelt jelentéséből kitűnően már korábban feltört a talajvíz s akkor homokkal és lapjára helyezett téglával a szintet felemelték. Most azonban ismét feltört a víz. Amikor ennek vizsgálata végett a Kerület adószedőjével és főügyészével a károk felmérése végett a pincebörtönbe lementek, feladatuknak nem tudtak eleget tenni, az ottani büdösség miatt kénytelenek voltak sietve távozni. Később azonban Csíszár András a kőművesekkel újra lement a börtönbe s megállapították, hogy nemcsak a négy kamrát, hanem a pitvart is szükséges lesz homokkal és élére rakott téglával ismét feltölteni. A korábban élére rakott téglákat a patkányok jobbára összejárták és felturkálták. Csíszár jelezte, hogy a börtön helyreállításához szükséges homok, mész és tégla beszerzése, valamint lerakása „jó summába fog kerülni”. Azt azonban megállapították, hogy „a kamrákat reparatio nélkül használni a rab egészsége veszedelme nélkül nem lehet”. A javítás költségvetése el is készült s annak figyelembe vételével, hogy a kőműveseknek szüntelen gyertyánál és büdösségben kellett dolgozniuk, erre 97 ft 30 denár többletköltséget előirányoztak, így a költségvetés végösszege 300 forintot tett ki.21 A szükséges munkálatokat elvégezték és a pincebörtön négy kamráját változatlanul rabok őrzésére használták. A levéltári adatok alapján a pincebörtön mérete a következők szerint volt megállapítható: A pitvarból négy börtöncella nyílott. Mindegyik egyenlő alapterületű. Hoszszuk egyenként három klafter, szélességük 11 sukk, alapterületük pedig ugyancsak egyenként 22 négyszögöl. A korabeli mértékegységeket méterre átszámítva a börtöncellák hossza 5.67 méter, szélességük 3.47 méter, a pitvar hossza 7.59 méter , szélessége 3.79 méter. Rendelkezésre áll az 1978-ban betömött pincebörtön 196820 Uo. A hajdúkerület közgyűlésének iratai IV.A.502/b. (a továbbiakban ker. kgy. ir.) 1791. fasc. 5. No.78. 21 Uo. fasc. 4. No.70.


117

ban készült alaprajza. Eszerint a cellák szélessége 3.25 méter, hosszúsága 5.65 méter. A pitvar hossza 7.55 méter, szélessége 4.9 méter. A levéltári adatok alapján rekonstruált börtön méretei és a tényleges állapot közötti különbség tehát elhanyagolható, mert a legnagyobb eltérés, mintegy 20 centiméter. Ez azonban a bármely korszakban történt esetleges mérésbeli pontatlansággal, illetve a méterrendszer előtti mértékek használatával magyarázható. 22 A kerületi székház további bővítését a közgyűlés 1867. december 6-án határozta el. Az első tervet Baltazár János hajdúkerületi mérnök készítette el, de ezt a Belügyminisztérium módosította. Ennek következtében a kerületi közgyűlés egy új börtön építési tervet is beépített az eredeti tervbe. Az új épület csak 1871-ben készült el s akkor a börtönszárny modern épületnek volt tekinthető. Ezt az épületet a hajdúkerület törvényszéke már nem vehette használatba, mert az első folyamodási bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. tc. 30 §-a értelmében az eddig fennálló első folyamodási bíróságok 1871. december 31. napján megszűntek s 1872. január 1 napján az újonnan szervezett királyi bíróságok kezdték meg működésüket. II. A Hajdúkerületi Börtön Rendszer kialakulása 1757-1850 A hajdúkerület közgyűlése az elsőfokú büntetőbíráskodás megkezdése –1757. május 17-e – után a helytartótanács rendeletei és a saját, nem mindig kedvező tapasztalatai alapján időnként foglalkozott a kerületi börtönben őrzött rabok tartását, bánásmódját illető ügyek kivizsgálásával és ezek alapján ha szükséges volt, a közgyűlés meghozta a határozatot. Ilyen körülmények között a helytartótanács rendeleteiből, a királyi biztosok utasításaiból és a hajdúkerületi közgyűlés határozataiból lehet megállapítani, hogy miképpen alakult a rabokkal való bánásmód szabályozása. Ezért legcélszerűbb időrendi sorrendben a vonatkozó rendeletek, utasítások és határozatok áttekintése. Csáky Antal királyi biztos 1757. július 18-i levelével küldte meg a helytartótanács 1757. június 12-én kelt rendeletét, amely szerint félévenként jelentést kellett tenni arról, hogy a rabokat milyen bűncselekmény elkövetésével vádolták, mióta vannak fogva és milyen büntetéssel sújtották. 1758. június 8-án a helytartótanács már újabb rendelkezést adott ki, amely szerint minden év január 1-től június végéig és július 1-től december 31-ig terjedő időről kell az úgy nevezett rabtabellákat felterjeszteni. Amikor Csáky Antal ezt a rendeletet megküldte, egyúttal arra kérte a hajdúkerület főkapitányát, hogy a rabtabellák egy példányát közvetlenül neki is küldje el. 1758. augusztus 24-én azt közölte a Kerülettel, hogy a helytartótanács őt szigorúan megrótta azért mert, a törvényszék rabtabelláját mindeddig nem terjesztették fel. A levél szerint ezt „egyedül kegyelmetek rendetlenségének és minden dolgokban késedelmeskedésének tulajdonítom.” S egyúttal sürgette a tabellák felterjesztését. A hajdúkerület azonban ezt követően sem tett eleget felterjesztési kötelezettségének. Csáky Antal 1759. október 8-án kelt levelében már arról tájékoztatta a Kerületet, a 22 Ezek az adatok Nyakas Miklósnak a 17. sz. lábjegyzetben írt tanulmányában a 115. és 117. oldalakon olvashatók

118


rabtabellák felterjesztésének elmulasztása miatt kemény feddést kapott a helytartótanácstól. „Szánjon meg ezért Kegyelmed (ti. a főkapitány) és a három elmúlt semesterről most és nekem hova hamarább felküldeni ne terheltessék”. Csanády Sámuel főkapitány 1759. október 12-i jelentésében elnézést kért a késedelemért és megígérte, hogy a jövőben „ serényebbek „ lesznek. Egyben felterjesztette a rabtabellákat. A királyi biztos 1761. március 15-én kelt levelében közölte, a rabtabellákat megint nem kapta meg és megkérdezte, ennek mi az oka. 1761. április 23-án a rabtabellákat felküldték, de a késedelem okáról egy szót sem ejtettek. 1761. december 17-én a helytartótanács újból szabályozta a rabok tabelláját s a nyomtatott mintát Csáky Antal 1762. február 1-i levelével küldte meg. Egyébként a tabellát ugyanúgy, mint eddig, január 1-től június 30-ig és július 1-től december 31-ig terjedő időre vonatkozólag kellett felterjeszteni. 1764-től kezdve a rabtabellák felküldése általában kellő időben megtörtént. A helytartótanács 1764. május 2-án kelt rendelete szerint Mária Terézia legidősebb fiának, József trónörökösnek 1764. április 3-án római királlyá koronázása alkalmából – a közgyűlés javaslata alapján – a hajdúkerületi törvényszék által lopás miatt elítélt Barna Mária, Hintós János, Török Péter és Papp György rabokat kegyelemben részesítette. Ezért őket azonnal szabadlábra kellett helyezni azzal a figyelmeztetéssel, a lopással okozott károkat térítsék meg és a jövőben a törvények szerint éljenek.23 Bodnár Mihály hadnagy 1777. május 30-án reggel arról tett jelentést, hogy az éjszaka folyamán a rabok a tömlöcöt fúróval, vésővel felbontották, megvájták, és mind ők, mind pedig a hajdúvárosok közönséges rabjai eltávoztak, magukat asylumba recipiálták és most is ott vannak. Ő ugyan az éjszaka folyamán 12 strázsával leste az épületet, hogy a szökésüket megakadályozzák, de a plébános körüljárta a parókiát és a vigyázókra rátalált, azokat keményen megfenyegette. Utasítást kért arra, hogy mit cselekedjen vagy írjon a kerületi plébánosnak, mert ezen az éjszakán a rabok bizonyosan elszöknek. Az ügyre vonatkozóan további irat a Levéltárban nem található. 24 A helytartótanács a felterjesztett rabtabellákra, ha szükséges volt, az észrevételeket megtette, és ezekkel kapcsolatban jelentést kért a Kerülettől. Előfordult ugyanis, hogy pl. a rabnál nem volt bejegyezve a büntetés mértéke és a börtönből szabadulás ideje vagy a rabon a Királyi Tábla ítéletén túlterjedően még további 20 pálcaütést is végrehajtottak. Egy ilyen esetben a helytartótanács úgy rendelkezett, hogy a húsz pálcaütés következtében az elítélt szabadságvesztés büntetését egy hónappal csökkenteni kell. A helytartótanács arra is figyelmeztette a Hajdúkerületet, hogy az ítéletek végrehajtására, a rabokkal való bánásmódra szigorúbban vigyázzanak és az elkövetett hibákért azokat, akiknek vigyázatlanságából ez bekövetkezett, komolyan feddjék meg. A rabtabellákkal kapcsolatban a hajdúkerületi törvényszék működésének későbbi időszakában is merültek fel észrevételek, amelyek nem egy esetben arra voltak visszavezethetők, hogy a rabtabellákat készítő írnokok vigyázatlanságból téves adatokat jegyeztek be. 23 24

Uo. ker. kgy. ir. 1764. Fasc. 16. No. 83. Uo. ker. kgy. ir. 1777. fasc. 16. No. 8.


119

A XVIII. század vége felé a helytartótanács érdeklődése egyre inkább a rabokkal való bánásmód vizsgálatára irányult. A hajdúkerületi közgyűlés jegyzőkönyveiben is egyre több ilyen természetű bejegyzés található, mert a helytartótanács ide vonatkozó rendeleteit okulás végett az üléseken ismertették. 1791. májusában egy rab azt kérte a közgyűléstől, hogy az alsó tömlöcből helyezzék át a földszinti börtönbe. A közgyűlés azonban csak azt engedélyezte, hogy nappal feljárhasson a földszintre. 1791. június 22-én Szalai István elítélt bejelentette, hogy már öt éve a pincebörtönben van s kérte, változó egészsége miatt innen vegyék ki és engedélyezzék, hogy dolgozni is járjon. A közgyűlés a kérelmet azzal az indoklással utasította el, hogy korábban már két ízben is kapott ilyen engedélyt, de mindkét esetben megszökött. Előfordult, hogy a büntetésüket töltő rabok a nyári mezőgazdasági munkák idejére kérték szabadlábra helyezésüket. Az ilyen kérelmek engedélyezését is általában megtagadta a közgyűlés. 1793. januárjában a főkapitány megállapította, hogy a kerületi börtön mellett szolgálatot teljesítő hajdúkat a rabok megvesztegették, ezért elbocsátásukat és helyettük új hajdúk alkalmazását indítványozta. A közgyűlés ennek teljesítését elrendelte és a szükséges teendőket az alkapitányra és a főjegyzőre bízta. A helytartótanács 1794. május 16-án kelt rendelete szerint a több évi rabságra ítéltek tartása a házi pénztárak nagy megkárosítását eredményezte és az sem volt helyes, hogy az ártatlanok táplálták a vétkeseket. Nem vált be a II. József alatt próbált rendszer sem, hogy minden rab, akinek valami betegsége volt, magát táplálni tartozott, mert ez a vétkes rabok famíliájának a terhére volt. Nem volt törvényes akadálya annak, hogy az egy vagy több évre ítélt rabok, ha erre a munkára alkalmasak, Bács megyében, a Tiszát a Dunával egyesítő csatornaásásnál dolgozzanak. A helytartótanács rendelet szerint ott a munka az egész évben folyamatos volt, kivéve kinek-kinek a vallása szerinti ünnepnapot és a kegyetlen hideg vagy záporeső miatt okozott akadályokat. A dologtételre alkalmazott rabok étellel és ruházattal ellátva, biztos őrizet alatt vettek részt a munkában. A rendelet értelmében Kerület tömlöcében lévő, több évre elítélt olyan rabokat, akiknek a rabságuk idejéből még egy egész év volt hátra, biztos őrizet alatt Bács megyébe szállították át. Annak érdekében, hogy a rabok az odaszállítás alkalmával meg ne szökhessenek, a lábukra jó bilincset kellett készíttetni. A Hajdúkerület ennek a rendeletnek az alapján hat rabnak az átszállítását rendelte el.25 A helytartótanács 1796. április 12-én kelt rendeletében megállapította, hogy olyanokat is küldtek a csatornaásáshoz, akik erre alkalmatlanok voltak, ezért elrendelte, hogy jövőben a rabokat előzetesen seborvossal meg kell vizsgáltatni. Megállapította ennek kapcsán a helytartótanács, hogy a hajdúkerületből eddig két olyan rabot küldtek oda, akik munkára alkalmatlanok, ezért elrendelte a kerületbe visszaszállításukat azzal, hogy büntetésük hátralévő részét az ottani tömlöcben töltsék el.26 1796. október 24-én a helytartótanács rendeletére a közönséges tömlöcben lévő rabokat, kivéve a nagyobb, halálos bűnösöket, Wurmser gróf osztrák tábornok

25 26

Uo. ker.kgy.jkv. 1794. május 16. 12.k. Uo. ker.kgy.jkv. 1796.pünkösd hó 27.No.53. 13.k.

120


seregébe a katonák közzé kellett átadni. A kerületi közgyűlés ennek következtében hét rabot küldött a Debrecenben működő, katonákat szedő bizottsághoz.27 A helytartótanács 1797. február 21-én kelt rendelete szerint a szorgos katonaadás miatt a Dunát a Tiszával egyesítő csatornaépítésnél a dolgozók megfogyatkoztak, ezért azt ajánlotta a Kerületnek is, hogy ezután a kisebb vétkű rabokat is, akiket egy vagy fél esztendőre ítéltek, szállítsa át a csatornaépítéshez. A Kerület úgy döntött, hogy ha a körülmények megengedik, a rendeletnek eleget tesznek. 28 Az alsó (pince) börtönben büntetését töltő rab 1800. március 3-án kérte, hogy legalább nappal a közönséges pitvarban lehessen. A közgyűlés azzal utasította el, hogy az ítéleti rendelkezéssel ellenkező kérése nem teljesíthető. Ugyanebben az időpontban testvérei terjesztették elő azt a kérést, hogy a rab kezéről legalább nappalra vegyék le a bilincset. A közgyűlés további rendelkezésig az engedélyt megadta. Ibrányi Farkas királyi biztos 1809. december 5-től 9-ig Böszörményben tartózkodott s távozásakor egy levelet adott át a Kerület főkapitányának. Ebben többek között a következőket írta: „A kerület a népet szabad tetszés és akarat helyett a törvények szerint virtussal, példával és szeretettel kormányozza.” Közelebbről nem indokolta ezt a kívánságát. Közölte azt is, hogy a tömlöc mellett őrt állók fegyvereire kevés gondot fordítanak, s puskák kovák nélkül állanak. A közgyűlés ezzel kapcsolatban a szükséges intézkedéseket megtette.29 Az 1810. április 13-án megtartott közgyűlésről készített jegyzőkönyv szerint a Kerület tudomást szerzett arról, hogy a Böszörményben lakó főtisztek a tömlöcből a rabokat szabad tetszésük szerint kibocsátják és a mezőkön a maguk számára végeztetnek velük munkát. Jelenleg is az egyik, gyilkosságért elítélt rab, Kéki Demeter, a kerületi alügyésznek szántani van kint. A közgyűlés a főtiszteket – a hozott határozat szerint – megfeddte és felhívta őket, hogy a jövőben a törvénnyel és a közgyűlés határozataival ellentétes cselekedetektől tartózkodjanak. A strázsamesternek pedig meghagyták, hogy Kékit haladék nélkül vitesse be a tömlöcbe. Ezután pedig az ilyen rabságra büntetett személyeket a Kerület engedélye nélkül kibocsátani ne merészelje.30 Ennek azonban nem sok foganatja volt, mert már az 1810. július 31-én tartott közgyűlésen a böszörményi magistratus jelentését tárgyalták, amely szerint Kéki Demeter rab Kovács András alügyésznél kint volt dolgozni és szabadon járt. Így július 15-én este a Novella csapszékbe ment, ott verekedésbe keveredett, s amikor a város cselédei és a kerületi hajdúk a Kerület székházába akarták kísérni, őket is megtámadta. A közgyűlés határozata szerint megbotránkozással hallották, hogy Kovács András alügyész több megintés után is bátorkodott a tömlöcből magához rabokat kivinni és azokat vas és felvigyázás nélkül napokig dolgoztatta. Emiatt a az alügyészt rosszallásukról értesítették. Mivel a rabok kivitele az egész népet megbotránkoztatta, elrendelték, ha a jövőben magistratualis tiszt a börtönből rabot kivinni merészel, hivatalából elbocsátják. A strázsamestert pedig, mivel a rabok kieresztésekor kötelességét megszegte, hivatalából elbocsátották és helyébe más alkalmas sze27 28 29 30

Uo. 1796.Mindszent hó 24.No.24. 13.k. Uo. 1797. Szent György hó 27.No.9. 13.k. Uo. 1809. Karácsony hava 11 17.k. Uo. 1810.Szent György hó 13.No.11. 17.k.


121

mélyt rendeltek, aki a rabokat szorosabb fenyíték és vigyázat alatt tartja. Kéki ellen pedig a verekedésért a fenyítő per megindítását elrendelték. 31 A helytartótanács 1812. szeptember 22-én jelentést kért arról, hogy a rabok a tömlöcben naponként milyen ellátásban részesülnek. A közgyűlés jelentése szerint a Kerületben vannak rabok, akik magukat élelmezik és ezek semmiféle ellátást nem kapnak. Akik viszont a maguk élelmezésére nem képesek, naponta két font kenyeret, és vizet kapnak, amikor pedig közmunkában vannak, húsételben is részesülnek. Egyébiránt a kerületben született rabokat többnyire a szüleik és atyafiaik is segítik az élelmezésben. 32 A rabokat illetően a visszaélések csak nem szűntek meg, mert 1812. november 23-án a kerületi közgyűlés a jövőre vonatkozólag a következőket rendelte el: A rabokra való szoros felvigyázást és rendelkezést egyenesen a főügyészre bízták. Ennek megfelelően senkinek, még a kerületi tisztviselőknek sem volt szabad rabot a tömlöcből kivinni. Ha valakinek akármely munkák elvégzése végett rabra volt szüksége, köteles ezt a főügyésznek bejelenteni és tőle engedélyt kérni. Ha a főügyész a kérelmet alaposnak találja, meghatározza az őrzés feltételeit és azt az időpontot, amelyre a rabot vissza kell kísértetni a börtönbe. A rabok éjszakára kint maradását, a mezőre vagy más határra kivitelét azonban a főügyész semmi szín alatt nem engedélyezhette. Ha valaki ennek a rendelkezésnek bármelyik részét megsértené, azt a főügyész a Kerületnek köteles bejelenteni, mivel a rabok elszökéséért vagy kintlétük alatt bármilyen kihágás elkövetéséért egyenesen a főügyész tartozik felelősséggel. 33 A helytartótanács 1816. október 26-án annak érdekében, hogy a rabokkal való bánásmód egyforma legyen, a következőket rendelte el: 1. Minden rabnak naponta két font jóféle kenyeret és elegendő főtt ételt kell kiszolgáltatni, ha ruházata nincs, azt is kell részére adni. Azok a rabok, akik hetenként egy vagy több napi böjtölésre vannak ítélve, ezt szorosan meg kell tartaniuk. 2. Az ítélet meghozatala előtt megengedhető a raboknak, hogy ha van miből, jobban is élelmezhessék magukat. 3. Ha a rab adófizető is és van valamilyen vagyona, köteles a rabtartási költségeket megtéríteni még abban az esetben is, ha ezt az ítéletben nem mondták ki. 4. Akit csupán gyanú alapján tartóztattak le és bizonyítékok hiányában később szabadlábra helyezték, vagy pedig bizonyítékok hiányában felmentették, rabtartási költség megfizetésére nem kötelezhetők. A továbbiakban a rendelet részletesen szabályozta a gyanúsított vagyonának bírói zár alá vételére vonatkozó szabályokat. A rab keresményének kezelését illetően úgy rendelkezezett, hogy a részére félretett összeget kiszabadulásakor kezébe kell adni, így legalább lesz útravalója és kiszabadulása után nem kényszerül lopásra. Erre is tekintettel a rabokat a Magistratualis Tiszteknél ingyen dolgoztatni nem lehet. A rendelet külön is kiemelte, hogy minden rabot, az asszonyokat is nemükhöz illő foglalatosságra kell kényszeríteni. A rendelet végrehajtása végett a kerületi közgyűlés is kiadta a rendelkezést. Ennek értelmében a rab vagyontárgyait magának a rabnak vagy feleségének, szüleinek, atyafiának jelenlétében kell összeírniuk a 31

Uo. ker. kgy. jkv. 1810. Szent Jakab hó 31. No. 65. 17. k Uo. 1812.Mindszent hó 21.No.21 c. 19.k. 33 Uo. ker. kgy. jkv. 1812. november 23. No. 171. 19. k 32

122


hatósági kiküldötteknek. A napszámának fele része a rabot illeti. A tiszti ügyészek felügyelete mellett a strázsamester köteles gondoskodni arról, hogy munkavégzés esetén a dolgoztatók a rab napszámát befizessék, ezért jegyzőkönyvet kell vezetni arról, hogy kihez vitték ki és naponta milyen összegű napszámot fizettek be. Fizetés nélkül a rabot senki sem dolgoztathatja. A strázsamesterre bízta a közgyűlés, hogy a rab asszonyokkal a lakosság részére fonattasson, varrattasson és az ezért befolyó pénzt ugyanúgy kezelje, mint a férfiakét. 34 A gazdáknál dolgozó cselédek 1816-ban „az idő mostohaságát nem tekintvén, magoknak mérték és érdem felett való béreket kívántak”. Ezért a közgyűlés részletesen szabályozta a kifizethető bérek összegét. Egyúttal elrendelte, hogy ha a gazda sérti meg a szabályozásban írt rendelkezéseket, 100 ft pénzbüntetésre ítélendő, ha pedig a cseléd sérti meg, elveszti a részére kifizetett bér összegét és 50 kemény pálcaütéssel, ismételt elkövetés esetén pedig katonának adással büntettessék. A közgyűlés elrendelte, hogy mind a büntetésként kiszabott 100 ft-ot, mind a cseléd által felvett bér összegét a rabok élelmezésére fordítsák.35 Az 1817. április 9-én tartott kerületi közgyűlésen ismertették a helytartótanács rendeletét, miszerint a Szegedi Fenyítőháznak nemcsak a büntetés a célja, hanem az is, hogy „a rabok megjobbuljanak”. Ezért elbocsátásukkor az illetékes elsőfokú bíróságot erkölcsi megjobbulásuk felől értesíteni kell. A rabok megjobbulását akadályozza, ha a Szegedi Fenyítőházba olyan rabokat is küldenek, akiket minden fórumon halálra ítéltek, ám kegyelem folytán a megállapított mértékű börtönbüntetést kell rajtuk végrehajtani, vagy akiket akár a Curia, akár az elsőfokú bíróságok halállal egyforma, vagy más nagyobb büntetésre ítéltek. Az ilyen rabokat büntetésük elszenvedése végett a jurisdictiok börtöneibe kell rekeszteni. 36 Egyébiránt a helytartótanács még 1804. november 6-án elrendelte, hogy a Szegedi Fenyítőházba csak a helytartótanács előzetes engedélyével lehet rabokat befogadni. 37 Az 1818. szeptember 24-én tartott közgyűlésen „kedvetlenül tapasztalták”, hogy kerületi tisztek a fennálló rendelkezések ellenére a tömlöcben raboskodókat magukhoz munkára kivitetik, lábukról a vasakat leszedik és vas nélkül szabadon járnak kelnek, a börtönbe éjszakára nem viszik vissza őket, sokszor pedig mezei munkára is hosszabb időre kiküldik. Az ebből származó tolvajságoknak és a nép méltó megbotránkozásának elhárítása érdekében elrendelték, hogy a tömlöcben lévő rabokat soha senki részére vas nélkül városi munka végzésére kiereszteni nem lehet. A városon kívül semmilyen esetben sem vihetők ki és mindenféle munkából éjszakára a tömlöcbe vissza kell kísérni őket. Mivel a tömlöcben lehetnek vagy vannak is olyan veszedelmes tolvajok, akiket dologra sem lehet kiereszteni, ezért a Tisztiügyészi Hivatal minden büntető tárgyalás befejezése után az ilyen rabokról köteles feljegyzést készíteni és a strázsamesternek a kezébe adni, aki az ebben felsoroltakat állása elvesztésének terhe alatt- nem eresztheti ki. Ha pedig valamely kerületi tiszt az ilyen rabot kivinné, a strázsamester hasonló büntetés terhe alatt köteles jelenteni. Az ellen a kerületi tiszt ellen pedig, aki a rabot kiviszi, vagy a vasat levágja róla, s 34

Uo. ker. kgy. jkv. 1816. október 26. No. 15. 21. k Uo. 1816. Karácsony hó 16. No. 120. 21. k 36 Uo. 1817. április 9. No. 5. 21. k 37 Uo. ker. kgy. jkv. 1805. január 4. No. 3. 16. k 35


123

engedi kint járni és hálni, - az ellen a rendelkezés áthágásáért ügyészi eljárást kell indítani. 38 Szintén ezen a közgyűlésen rendelték el annak elkerülése végett, hogy elfogásukkor a raboknál talált javakat el ne sikkaszthassák, a jövőben kihallgatásukkor jegyzőkönyvbe kell foglalni, milyen javak és mennyi pénz volt náluk s azokat ki vette el tőlük és kinek adta át. Az elvett ingóságok és pénz szabadon engedésükig letétként tartandó és szabadulásukkor visszaadandó vagy pedig a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére fordítandó. 39 A kerületi főkapitány álláspontja szerint a közgyűlésnek az a határozata, hogy semmiféle rab a kerületi börtönből a közgyűlés vagy a törvényszék engedelme nélkül kezességen nem bocsátható ki, a városi tanács által előzetes letartóztatásba helyezett rabokra is kiterjed. Ezt az álláspontot azonban egyesek vitássá tették, ezért a főkapitány a közgyűlésen óvást jelentett be. A kérdés eldöntése végett az ügyet a közgyűlés elé terjesztették. 40 Az 1810 és 1836 közötti években gyakran előfordult, hogy a jogerősen kiszabott börtönbüntetéseket töltő rabok házastársai vagy szüleik a büntetés hátralévő részének elengedését vagy kezesség mellett a végrehajtás felfüggesztését kérték. A kérelmeket sokféle indokra alapították. Nyári munkák idején élelemszerzés, előrehaladott életkor, betegég, stb. A törvényszék a kérelmeket körültekintően bírálta el. A büntetés elengedésére vonatkozókat azzal utasította el, hogy a törvényesen meghozott ítélettel rendelkezni a Kerület közgyűlésének nem áll hatalmában. A büntetés végrehajtásának felfüggesztését azonban méltánylást érdemlő okok alapján a törvényszék teljesítette. Így pl. a tavaszi szántás idejére kezesség mellett egy hónapra azért helyezte a rabot szabadlábra, hogy számos gyermekének jövő évi ellátásáról gondoskodni tudjon. 41 Betegség miatt több esetben kérték a rabok gyógyulásukig büntetésük végrehajtásának felfüggesztését. Ezeket a kérelmeket a Kerület orvosának írásbeli véleménye alapján bírálták el és rendszerint kezesség mellett azért engedélyezték, nehogy a többi rabot megfertőzzék. A helytartótanács 1820. december 21-én elrendelte, hogy a kerületi közgyűlés a protestáns rabok részére, a katolikusoktól elkülönített szobát biztosítson Istentisztelet céljára. A lelkész hetenként kétszer oktassa a rabokat a király, felebarátaik és a maguk iránti kötelességre. Az Úrvacsorát is ki kell szolgálni. A lelkésznek át kell adni a rabok névsorát és vétkét tartalmazó jegyzéket, hogy ennek megfelelően oktassa őket. A közgyűlés elrendelte, hogy amíg a különszoba elkészül, az Istentiszteletet a kis kerületi házban kell megtartani, a különszoba kialakítására pedig kőművessel tervet kell készíttetni. 42 1821. október 5-én Pély Nagy Gábor kerületi alkapitány jelentést tett a közgyűlésnek a rabok ügyében. 38

Uo. 1818. szeptember 24. No. 52. 21. k Uo. No. 8. d 40 Uo. IV.A. 505/d. A kerületi büntető törvényszék jegyzőkönyve (a továbbiakban: ker. B. tszék jkv.) 1840 november 27. No.267. 3. k 41 B. tszék jkv. 1812. március 2. No. 13. 1.k 42 Uo. ker. kgy. jkv. 1821. február 12. No. 65. 39

124


„Nehezen lehetne olyan tárgyat találni, amelyről a Kerületnek több rendelése lenne, mint a rabok tömlöcből ki nem eresztése felől. Ennek ellenére a rabokkal való bánásban oly szembetűnő, sőt botránkoztató rendetlenségek uralkodnak, amilyet az egész országban nehezen lehetne találni. Gyilkosok, útonállók, igen sok veszedelmes tolvaj és más hasonló nagy vétekű gonosztevők a rájuk kimért büntetést vagy csaknem egészen, vagy nagyobb részt elkerülik, akik egy, két s három esztendei rabságuk alatt ugyanannyi hetekig vagy hónapokig sem raboskodnak, hanem vagy kezességen kint lévén, vagy mint rabok némely Magistratualis Tiszt uraknál éjjel-nappal, kertben, mezőn, egyforma szabadságban kint tartatván, ragadoznak, tolvajkodnak, sokszor a kocsmában dorbézolnak, vérengzenek, születésük helyére éjszaka zsiványkodni hazajárnak, gyakorta az egész publikum méltó félelmére el is szöknek, eszerint a jámbor polgárok bátorságát (biztonságát) veszélyeztetik”. Ezeknek a rendetlenségeknek a megszüntetésére az alkapitány bemutatta hét pontból álló előterjesztését. A közgyűlés az előterjesztésre a következő -itt rövidre fogottan ismertetett- határozatot hozta: 1. A tömlöcben lévő akár elítélt, akár előzetes letartóztatásban lévő rabot semmiféle magistratuális tiszt, még a Kapitányi Hivatalok sem engedhetik ki kezességen, sem másképpen. A szabadlábra helyezésre egyedül a Kerület közgyűlésének és a rabokat ítélő törvényszéknek van joga és ha kezességen kibocsátják a rabot, tudtára kell adni az illetékes magistratusnak és Ügyészi Hivatalnak, hogy az ilyen rabot tartsa szemmel. Ha valamelyik magistratualis tiszt e határozat ellen vétene, ügyészileg idézzék meg és minden mentség félre tételével hozzanak ítéletet. 2. A rabokat az ítéletben rendszerint munkára is kötelezik, de a velük dolgoztatást a Felsőbb Rendelések is bizonyos napszámfizetés ellenében engedik meg. Ezért amikor a rabot közmunkára nem veszik igénybe, bárkinek megengedik, hogy a tömlöcből rabot kérjen munkára és vihessen ki, de csak a következő feltételek betartásával: A rab vasban dolgozzon, éjszakára a tömlöcbe okvetlenül visszavigyék. A munkára kivitt rabért a dolgoztató minden tekintetben felelősséggel tartozik. A rabért minden napra -az érvényben lévő határozat szerint- a munkáltató köteles 10 xr-t fizetni a strázsamester kezéhez, aki a hónap végén a beszedett összeget köteles a Domestica Cassaba befizetni. Aki a rabokról a vasat levéteti, vagy éjszakára a tömlöcbe nem viteti vissza, ha a rab csak egyetlen éjszaka is a tömlöcön kívül hálna, az olyan Magistratualis tiszt ipso facto kasszáltasson és a rab által okozott kár megtérítésére köteleztessék. Ha a rab a munkából nappal szöknék el, a munkáltató a gondatlanságért 25, 50, 100 vagy több s kevesebb forintot tartozzon fizetni. 3. Avégett, hogy a strázsamester a rabok kenyér portiójáról, azok hollétéről és a kint dolgozók keresetéről számot adhasson, köteles minden hónapban a megadott forma szerint elszámolást készíteni. 4. Amennyiben a strázsamester az elszámolást pontosan nem vezetné, hivatalából azonnal elcsapandó. 5. Somosi Péter táblabírót a közgyűlés állandó inspektornak nevezte ki a Rabtabellák adatainak, valamint a strázsamester számadásainak a rabok kikérdezésével történő ellenőrzésére.


125

A városi vagy kerületi tisztviselők az olyan foglyot, aki a Kerület büntető hatáskörébe tartozó bűncselekményt követett el, sem kezességen, sem más szín alatt szabadlábra nem engedhetik és a nyomozás befejezése után köteles azonnal a kerületi tömlöcbe kísértetni.. Az ez ellen vétőket szintén az ügyész köteles megidézni és ellenük minden mentség félre tételével hozzanak ítéletet. 6. Figyelemre méltó még a határozatnak az a rendelkezése, amely szerint a lakosság a rabok kintlétéhez, ide-oda kóborlásához már annyira hozzászokott, hogy azt a Magistratusnak bejelenteni szükségesnek nem tartja, ezért a nép előtt ki kell hirdetni, hogy ezentúl a kezességen kieresztendő rabok száma igen csekély lesz. Ha tehát a lakosok akár éjjel, akár nappal olyan embereket látnak szabadon, akiknek a tömlöcben kellene raboskodni, vagy a kint dolgozók közül valakit vas nélkül lát, vagy éjszaka tömlöcön kívül talál, haladéktalanul jelentse be, a Tanács pedig köteles lesz az ilyeneket befogni és a kerületi börtönhöz az ok megjelölésével bekísértetni. A közgyűlés határozatát Kerületi Tiszteknek és a Városi Tanácsoknak azért adták ki „ hogy ennek nem tudásával senki magát ne menthesse.”43 Pély Nagy Gábor 1822. január 3-án bejelentette a közgyűlésen, hogy a napokban Kovács András alügyész udvaráról egy rab megszökött. A közgyűlés elrendelte, hogy a Kerület főügyésze a rabot kivivő és gondját nem viselő Kovács András alügyészt büntetésének elvételére állítsa elő. Az alkapitány 1824. április 10-én a közgyűlésen bejelentette, hogy az Ügyészi Hivatal egy Pipó nevű rabot felsőbb rendelés nélkül a börtönből kiengedett. A főügyész azzal mentette magát, Pipó igen beteg volt, ezért bocsátotta el. A közgyűlés határozatával eltiltotta a Főügyészi Hivatalt attól, hogy a praesidium jogába helyezze magát és meghagyta, hogy Pipót ismét fogassa le. Görög János elítélt rab 1826. decemberében a szolgálatban volt börtönőrt úgy megütötte, hogy az elszédült. A törvényszék ezért két óráig tartó rövid vasra verését rendelte el. Ezt erőszakkal igyekezett megakadályozni, miközben a törvényszéket és a törvénytevőket szidalmazta. A törvényszék „mind a példaadás, mind pedig megfenyítése végett” harminc pálcaütés elszenvedésére ítélte.44 1835. november 24-én a közgyűlésen Kállay bejelentette, hogy a kerületi börtönt megtekintette és annak ajtaját nyitva találta. Megállapította továbbá, hogy a beteg rabokat az egészségesekkel együtt őrzik. Elrendelte, hogy ezeket a rendetlenségeket azonnal szüntessék meg. A közgyűlés határozata szerint a beteg rabok elkülönítése végett a fogház bővítésére lenne szükség, de amennyire csak lehet, a betegeket elkülönítve őrzik. 1835. december 12-én Kazinczy Sámuel kerületi orvos javaslatára a közgyűlés úgy döntött, hogy a kerületi ház udvarának hátulján, a hajdúk háza mellett lévő szobát a beteg rabok részére engedik át. A közgyűlés 1835. december 9-én Karap Sándor és Orosz András táblabírókat azzal bízta meg, hogy szedjék össze a helytartótanácsnak a rabokkal kapcsolatban a Kerülethez küldött valamennyi rendeletét, a közgyűlési határozatokat és ezek alapján dolgozzák ki a rabokkal való bánásmódra vonatkozó javaslatukat. 45 A királyi biztos három nap múlva, 1835. december 12-én újabb levelet küldött a Kerülethez. Ebben azt tanácsolta, hogy a kirendelt bizottság a véleményében 43

Uo. H ker. kgy. jkv. 1821. Mindszent hó 5. No. 727. Uo. B tszék. jkv. 1826 december 5. No. 1. 2. k 45 Uo. 1835 december 9. No. 3. 3. k 44

126


fogalmazza meg a Tisztiügyészi Hivatalnak a rabok illendő tartására vonatkozó kötelességeit is. Ezeket összesen -az itt röviden ismertetett- 11 pontban foglalta össze: 1. A rabok tartása és őrzése. 2. A rabtól elfogásuk alkalmával elvett ingóságok és pénz visszaadása a szabadlábra helyezéskor. 3. A rabtabellák félévenkénti felterjesztése a helytartótanácshoz. 4. A kiszabadult rabokról készített jegyzéknek a kerületi törvényszékhez benyújtása a rabtartási költségek behajtása végett. 5. Annak elkerülése, hogy rabot a törvényszék végzése nélkül a börtönből ki ne engedjenek. 6. A kerületi orvos köteles a fogházban lévő rabok egészségére felügyelni és a betegeket gyógyítani. 7. A Tisztiügyészi Hivatal köteles a törvényszék hatáskörébe tartozó bűnügyekben gondoskodni arról, hogy a beterjesztett iratok alapján a törvényszék a tárgyaláson az ítéletet meghozhassa. 8 Nemcsak a tiszti főügyész, de a védelmet ellátó tisztiügyész, a megbízott védő is nevüket és az írásbeli beadványuk dátumát a perbe beírni kötelesek. 9. Arra is ügyeljen a Tisztiügyészi Hivatal, hogy a rabok a reájuk kiszabot testi büntetéseket is rendesen és időszakosan elvegyék. 10. Tartozik ügyelni, hogy a közmunkákra kibocsátandó rabok biztos őrizettel hagyják el ,a börtönt és hogy a meghatározott időn túl kint ne maradjanak. 11. Ügyelni köteles arra is, hogy a rabokat se a tömlöctartó, se pedig a börtönőrök ne üldözzék és az ez ellen vétő tömlöctartót vagy börtönőrt azonnal tartozik a Kapitányi Hivatalnak bejelenteni. A közgyűlés „háládatos tisztelettel” elfogadta a királyi biztos levelében írtakat, minthogy azonban azoknak egy utasításban kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe, ezért a rendelkezéseket haladék nélkül azonnali hatállyal történő alkalmazás végett a Tisztiügyészi Hivatalnak kiadta.46 Egyébként később Kállai személyesen arra is megkérte a két táblabírót, hogy a börtön bővítésére vonatkozó véleményüket is fejtsék ki a javaslatukban. Fejér András szoboszlói lakos 1835. december 12-én arra kérte a törvényszéket, hogy mivel ő a Kerület tömlöcében csak azért raboskodik, mert a Csongrád vármegyei gonosztévő Márton Józsefért kezességet vállalt, - bocsássák szabadon. A törvényszék végzése szerint a kezes a következményeket vállalni köteles. Ezért kérelme nem teljesíthető, de hivatalból elrendelte Csongrád vármegye megkeresését avégett, hogy a vásárhelyi lakos Márton Józsefet a hajdúkerületi börtönbe kísértesse át büntetésének elvétele végett. 47 Kállay István 1836. február 20-án kelt levelében azt kérte, hogy addig is, amíg az erre kijelölt kerületi bizottság kidolgozza a kerületi tisztviselőkre vonatkozó Hivatali Utasítást, a helyi adottságok figyelembe vételével alkalmazzák az általa összeállított -leveléhez csatolt- tervezetét.

46 47

Uo. 1835 december 12. No.31. 3. k Uo. 1835 december 12. No. 32. 3.k


127

Az igen részletes tervezetnek a Főkapitányi Hivatalra vonatkozó része szerint „a rabok tartásának módja, a rabokra való főfelvigyázás a főkapitány gondoskodására tartozik. Ezért ügyelni tartozik, hogy mikor mennyi a tömlöcbeli rabok száma, gyakrabban köteles megvizsgálni a rabok tartására, gyógyítására és a reájuk való felvigyázásra milyen gondot fordítanak és milyen rendszabályokat alkalmaznak. Minden hónapban egyszer maga is vizsgálja meg a fogházat és a tömlöctartótól is mindezekről írásbeli jelentést kívánjon”. A castellanus vagyis tömlöctartó kötelességeit a következők szerint foglalta össze. 1. A legfőbb kötelessége a fogházban lévő rabokra felvigyázni. 2. Vigyázzon, hogy a közmunkára kibocsátott rabokat biztos őrizet alatt vigyék ki, a meghatározott időn túl kint ne maradjanak 3. A hasznavehetetlen kéz- és lábvasak kicseréléséről a főkapitány útján intézkedjék. 4. Ügyeljen, hogy a rabokat a hajdúk, vagy mások ne üldözzék. 5. A rabok megkapják a Kerület által meghatározott élelmet. 6. Ügyeljen a hajdúk erkölcsére. 7. Minden két hónapban vizsgálja meg a hajdúk fegyvereit és ruházatát. 8. Ügyeljen a Kerületi Székház tisztaságára. 9. A fa és gyertya szükségletről a Főkapitányi Hivatalnak adjon be kimutatást. 10. Ügyeljen a gyűlésterem tisztaságára. 11. Ügyeljen a jegyzék mellett neki átadott felszerelésekre. 12. A rabok számáról naponta jelentést készítsen s hetenként a főkapitányi hivatalnak adja be. A kerületi bábára nézve előírta a tervezet, hogy ha a fogházban lévő rabaszszonyoknak bábai szolgálatra van szükségük, köteles őket azonnal megvizsgálni, ezért szükséges, hogy állandó lakása Böszörményben legyen. Abban az esetben, ha a rabasszonyon nem segíthet, köteles a kerületi orvost hívni. A kerületi közgyűlés a királyi biztos tervezetét teljes egészében elfogadta.48 Ugyanezen a közgyűlésen a királyi biztos bejelentette, hogy a rabokkal való bánásmódban újra tetemes visszaéléseket fedezett fel. Az elítélt rabok közül némelyek kint vannak, sokan pálcabüntetésüket annak idején nem veszik el, a végrehajtás is csak egy írnok jelenlétében történik. Két, név szerint is említett rabot a tiszti főügyész kieresztett a tömlöcből, némely rabot szököttként írtak be a vonatkozó naplóba, de kézre kerítésük iránt sem az Ügyészi Hivatalnak, sem a közgyűlés elnökének, sem a Kerületnek jelentést nem tettek. Ezért kérte, hogy a Kerület a rendetlenségek megszüntetése iránt intézkedjék. A közgyűlés még ezen az ülésen hozott határozatában úgy döntött, hogy mivel a rabok kieresztése a Kerület többrendbeli határozata értelmében kizárólag a Kerületi Törvényszék joga és ennek pontos megtartására már minden Kerületi Tisztet hivatala elvesztésének terhe alatt megintettek, legyen már egyszer ennek foganatja, a jövőre úgy rendelkeztek, ha az Ügyészi Hivatal tagját a legkisebb ilyen hibában találják, a vétkest hivatalából tüstént elmozdítják.49 48 49

Uo. ker. kgy. jkv. 1836. február 22. No. 140.29. k Uo. ker. kgy. jkv. 1836. február 22. No.183. 29. k

128


Kállay István királyi biztos a Törvényszék 1835. december 9-én tartott ülésén kijelentette, hogy a Kerületben igen rendetlenül tartják a rabokat, „minden különbség nélkül vagy bent szabadon járnak, vagy kint kezességen tartózkodván még azok is, kiknek mint gyilkosoknak a fogházban lenne a helyük. Az efféle visszaélések valósággal nagy okai azon féktelenségeknek és zabolátlanságoknak, amelybe ez a Kerület jelenleg süllyedez”. Helytelenítette „azon rossz szokást” is, hogy a módosabb rabokat hazulról élelmezik, „még a dobzódásban ( tobzódásban) is módjuk van”. Így azonban a büntetés nemesebb célja, a rabok lehető jobbítása, nem érhető el. Azt kérte, hogy ezeknek a visszaéléseknek a megszüntetése végett a törvényszék hozzon célszerű rendelkezéseket a rabokkal való bánásmódra és tartására. Meghagyta, hogy azokat a rabokat, akik szabadlábon vannak, haladék nélkül kísértessék be a kerületi börtönbe. A törvényszék 1835. december 9-én hozott határozatával Karap Sándor és Orosz András táblabírákat bízta meg, hogy a rabok tartása körüli visszaélések megszüntetése végett gyűjtsék össze az ide vonatkozó felsőbb rendelkezéseket és a Kerület határozatait. Ezek alapján a célra szükséges Javaslataikat terjesszék elő. A munka megkezdése után Kállay István királyi biztos személyesen arra kérte őket, hogy a rabok létszámának megnövekedése miatt a tömlöc ideiglenes bővítésére vonatkozó álláspontjukat is fejtsék ki jelentésükben. Karap Sándor és Orosz András az 1836.február 23-án kelt Javaslatukban a jogerősen kiszabott büntetésüket töltő rabokra vonatkozóan pontokban rögzítették véleményük lényegét, részletesen kifejtették ezeknek indokait és a következő rendelkezések elfogadását javasolták: 1. A rabok naponként - de az ítéletben megállapított böjtölés megtartásávalkapjanak két font egészséges kenyeret és főtt ételt. 2. Az előzetes letartóztatásban lévő rab az ítélet kihirdetéséig a saját költségén, vagy mások adakozásából élelmezheti magát a tömlöcre felügyelő ellenőrzése mellett. 3. A vétkesnek ítélt, bármely sorsú rab, a tartásával felmerült költségeket szabadon bocsátása előtt, a fennálló arány szerint, lehető vagyonából köteles megtéríteni. 4. A gyanú alapján befogott, vagy büntetés nélkül szabadon bocsátott rab élelem megfizetésére nem kötelezhető. 5. Mihelyt a vétkest elfogják és a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a büntetést nem kerülheti el, vagyonát tüstént nyomozzák ki, írják össze s a körülményekhez képest tilalom, sőt valóságos zár alá kell helyezni. Arra azonban vigyázni kell, hogy gyermekeiket és feleségüket a szükséges táplálástól meg ne fosszák. A feleségek bizonyított hozományát zár alá venni nem lehet. 6. Annak érdekében, hogy az ilyen nyomozások, összeírások és zár alá vételek önkényesen ne történjenek, ezeket az ügyész előterjesztésére a törvényszék elnöke által kirendelt tiszti és a rabhoz közel álló személy jelenlétében kell elintézni. Az erről készült iratot haladék nélkül a Kerülethez be kell nyújtani. . 7. Amikor kárpótlás vagy vér bér (homagium) fizetés esete forog fenn, amelyet különben is ítélet határoz meg, ezek a pénztár követelését megelőzik és csak azt lehet a pénztár kielégítésére fordítani, ami fennmaradt.


129

8. Részletesen szabályozta a javaslat, miképpen kell biztosítani a pénztár érdekeinek megóvását a raboknál talált pénz vagy egyéb ingóságok megléte esetén. Semmilyen esetben sem lehet megengedni, hogy a rabot tisztviselők, vagy akárki más is ingyenmunkára használhassa. Ugyancsak részletesen szabályozta a javaslat a rabok és a rabnők állandó foglalkoztatásának lehetőségeit. Szükségesnek tartotta a tömlöc gyakrabban és váratlanul történő vizsgálatát, a napi jelentésben szereplő rabok létszámának a tényleges létszámmal történő összevetését, mert így a castellanusnak nem lesz módja a közönséges kenyérre nézve visszaélés elkövetésére. Nem lesz módja sem neki, sem akárki másnak a börtönből rabot kivinni, vagy szabadon bocsátani. Törvénnyé kell tétetni, hogy rabot az ügyész és az elnöki hivatalok sem kezességen, sem más címen nem bocsáthatnak ki, arra egyedül a közgyűlés vagy a törvényszék jogosult. Ez a Kerületben nem okozhat fennakadást, mert itt a közgyűlések és törvényszéki ülések gyakoriak. Nem képzelhető el olyan eset, amely a rab azonnali kibocsátását vonná maga után, mert ha beteg, kórház kell neki, ha ártatlan gyermekei elhagyott állapotban maradtak, gondoskodjon azokról a hatóság. Dolgoztatni kell a rabokat – olvasható a javaslatban Addig, amíg a Kerület vagy Böszörmény városa valamit építtet, a szükséges munkákat rabokkal kell elvégeztetni. Az utcák tisztán tartására, az utak karbantartására, a kerületi ház és udvar rendben tartására, kertművelésre ugyancsak a rabokat kell igénybe venni. Míg a közélelmezés divatba nem jön, a rabok kenyérnél egyebet rendszerint nem kapnak, az olyanokat azonban, akik az egész napot munkában töltik, a Kerület, illetve a város köteles élelemmel ellátni. „Ez a mi gondolkozásunk a rabok tartására és élelmezésére nézve,” szögezték le a javaslat készítői. Végül, ami a tömlöcök bővítését illeti, előadták, hogy a strázsamester által konyha gyanánt használt boltozatos szoba igénybe vételével húsz rab ott helyezhető el. A keskeny kamara a szellőzés biztosítása után szintén alkalmas lesz rabok őrzésére. Az asszonyok kamarája a szükséges javítások és pótlások megtörténte után alkalmas lesz nemcsak őrzésükre, hanem munka végzésére is. A strázsamester részére maradt kis kamra, amely a tömlöc előtti tornác keleti végében az utca felől van, az ő szükségeire elegendő. „Mi volt sorsa e javallatnak, bizonyossággal nem tudhatni, igaz, hogy fordult ez meg a T. Kerület előtt is, de hogy általánoson tárgyalva nem volt, az kétséget nem szenved, mert ámbár a mondott 1836-i februári közgyűlés új szabályszerzés végett visszaadta azt a jelentő küldöttségnek, még is az iratok a levéltár porai között feledtetének, ahonnan mi vettük elő úgy, amint a T. Kerületnek elébe terjesztjük csupán azon változtatással, hogy az érintett gyűlés határozatát mi a javallat hátára felírattuk. S bátorkodunk ezt – melynél jobbat aligha most is lehetne - a T. Kerületnek figyelmébe tárgyalás alá ajánlani. olvasható a javaslatban. Az 1836. február 22-i közgyűlésen hozott határozat ismeretében most már megválaszolható, hogy mi lett a sorsa a Karap Sándor és Orosz András javasltának. A közgyűlés „ujjabban” megbízta a két táblabírót, hogy a tárgyhoz szükséges iratokat gyűjtsék össze és egy új, amennyire csak lehet, tökéletes javaslatot munkáljanak ki. Mivel a királyi biztosnak szélesebb ismeretei vannak, a közgyűlés felkérte, hogy

130


a kidolgozáshoz nyújtson segítséget, ezt őszintén megígérte. Annak azonban nincs nyoma, hogy az új javaslat kidolgozása megtörtént-e. A Tisztiügyészi Hivatal 1836. június 6-án bejelentette a kerületi törvényszéknek, hogy nemes Kozma Bálintné a büntetését már kitöltötte. A Bihar vármegyében okozott károk megtérítésére azért képtelen, mert semmilyen vagyona nincs, ezért már az ítélet úgy rendelkezett, hogy személyét a sértett részére átengedi. Az ilyen rendelkezés azt jelentette, hogy a kártérítésre kötelezett a sértettnél annyi ideig tartozik munkát teljesíteni, amíg az okozott kár a napszám béréből megtérül. A törvényszék végzésében leszögezte, nem lehet tudni, a megítélt rabasszony személyét a károsult elfogadja-e? Ezért az ítéletet Bihar vármegye útján megküldi a károsultnak. Az onnan érkező tudósításig, mivel a rab asszony büntetését kitöltötte, hiteles kezesség mellett a fogházból kibocsátandó. 50 Az 1836. szeptember 26-án tartott közgyűlésen a királyi biztos bejelentette be, hogy az ő számtalan ízben kiadott rendelete és utasítása ellenére Kovács András tiszti főügyész a rabokat a kerületi törvényszék végzése nélkül kibocsátja, bizonyos Ungváriné nevű rab pedig, akinek büntetése elvétele végett a fogházban kellett volna lennie, nemrégiben is huzamosan kint tartózkodott. A királyi biztos Kovács András főügyészt gyengélkedő egészségi állapota miatt a rabokkal való minden intézkedéstől felmentette és azok iránt minden további rendelkezést egyenesen és kizárólag Bíró Sándor tiszti alügyész kötelességévé tette. A közgyűlés tudomásul vette és erről az Ügyészi Hivatalt értesítette.51 Bíró Sándor tiszti alügyész 1836. december 5-én előadta a törvényszéken, hogy a hajdúvárosokból az előzetes letartóztatásban lévő rabokat a kerületi fogházba kísértetik, az iratokat viszont a fennálló rendelkezésekhez képest a Kapitányi Hivatalnak adják át. Ilyen körülmények között a börtönbe kíséréskor nem lehet megállapítani, hogy a rab közkenyérrel ellátásra jogosult-e, vagy nem. A törvényszék a városi tanácsokat arra kötelezte, hogy a rabok bekísértetése alkalmával a kerületi várnagyhoz intézendő iratban közöljék, hogy a rab magát elláthatja-e, vagy pedig közkenyérre van szüksége. Ehhez képest kell a rab tartásról gondoskodni, a kísérő levelet pedig a közélelmezési számadáshoz kell csatolni.52 Horváth Sándor nánási lakos rab 1836. december 5-én arra kérte a törvényszéket, hogy mivel háza népe ínséges nyomorúságban van, a még hátralévő néhány napi rabságát engedjék el és bocsássák haza. A törvényszék végzése szerint a törvény szigorúsága a kimért büntetés levonására nézve minden engedékenységet kizár, ezért a kérés nem teljesíthető. 53 Bíró Sándor tiszti alügyész írásban jelentést tett a törvényszéknek arról, hogy Kálmán Ferenc és Csíszár Pál rabok Seres Mihály és Tóth József kerületi börtönőröket durván szidalmazták. A törvényszék a beadott nyomozati iratok alapján azonban azt állapította meg, hogy Kálmán Ferenc rab Cserép János börtönőrt illette káromló szavakkal és Kálmán Ferenc rab Cserép János börtönőr kíséretében részegedett le.

50

Uo. 1836 június 6. No. 24. 3. k Uo. ker. kgy. jkv. 1836. szeptember 26. No. 806. 29. k 52 Uo. Btszék jkv.1836 december 5. No. 6. 3. k 53 Uo. No. 10. 51


131

Ezért mindkettőjüket hat órai rövid vasra büntette és végzését foganatszerzés végett a Tisztiügyészi Hivatalnak kiadta.54 A kerületi törvényszék egy alkalommal a szabadságvesztés büntetés mellett kötelezően kiszabott pálcabüntetés végrehajtását az elítélt testi állapota miatt szabadságvesztés büntetésre változtatta át. Ezt a döntését a felterjesztett rabtabellából a helytartótanács megállapította és a törvényszékhez küldött rendelkezésében helytelennek minősítette. A hasonló esetek elkerülése végett a törvényszék a helytartótanácstól állásfoglalást kért. 1837. április 4-én kelt rendeletében a helytartótanács leszögezte, hogy a kiszabott testi büntetés két esetben változtatható meg éspedig ha ennek elszenvedésére a rab már eleve alkalmatlan volt, vagy pedig ha később vált alkalmatlanná. Ennek elkerülése végett a helytartótanács hivatkozott az 1814. szeptember 15-én kelt arra az utasítására, amely szerint a testi büntetés kiszabása előtt a rabot seborvossal, kiküldöttek jelenlétében meg kell vizsgáltatni és ennek eredményeként a pálcázás csak akkor szabható ki, ha a seborvos a rabot ennek elviselésére alkalmasnak nyilvánította. Ha azonban a testi állapot változása már a büntetés végrehajtása során következik be, az esetben a bíróság a már kiszabott büntetést nem változtathatja meg, hanem evégett köteles az iratok felterjesztésével a helytartótanács döntését kikérni. Hogy azonban a büntetés a kelleténél hosszabb időre ne terjedjen, addig is míg a szükséges határozat leérkezik, biztos kezességen az elítéltet szabadlábra kell helyezni. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés is a rabokkal való bánásmód körébe tartozott. 55 A kerület alkapitánya 1837.szeptember 11-én a közgyűlésen indítványozta, hogy az olyan rabokat, akiket kisebb bűncselekmények miatt a törvényszék csekélyebb büntetéssel kíván fenyíteni, a tömlöctől elkülönített árestomba kellene helyezni és evégett mihamarább szükséges lenne ilyet létesíteni. A közgyűlés a határozatában megállapította, hogy mivel a rendes tömlöcre ítélt vasban álló gonosztevőkkel a kisebb büntetéssel megfenyítendők közös összezárása erkölcsi romlottságot von maga után, ezért elrendelik, hogy az enyhébb büntetésre ítélendők részére a Kerületi Székház udvarán lévő kocsiszín melletti istállót alakítsák át erre a célra. Ez az átalakítás azonban csak 1841-ben történt meg. 56 Bódi Mária kerületi rab 1837. október 4-én azt adta elő, hogy viselős és sem magának, sem a karján lévő kisdedének testi ruhái nincsenek, kéri, hogy hátralévő rabságát a jövő nyári hónapokban tölthesse el. A törvényszék végzése szerint az esedező által előadott körülmények ismertek lévén, az emberség tekintetéből kérését teljesítik. 57 A helytartótanács 1839. december 17-én a felterjesztett rabtabellából megállapította, hogy a név szerint megnevezett rabon, a felsőbb rendelkezések ellenére, harmincnál több pálcaütést hajtottak végre. Emiatt az elkövetőket szigorúan megdorgálta és a jövőben ilyen visszaélésektől az illető tisztviselőket szoros felelősség terhe alatt eltiltotta. Egyben ezúttal a rabnak a harminc boton felül elszenvedett ütéseket a hátralévő időbe beszámítani és fél esztendőnként arányos mérték szerint

54

Uo..No. 15. Uo. ker. kgy. jkv. 1837. június 5. No. 131. 29. k 56 Uo. 1837 szeptember 11. ker. kgy. jkv. No. 590. 29. k 57 Uo. Bjkv.1837 október 4. No. 17. 3. k 55

132


végrehajtani rendelte. A közgyűlés erről az Ügyészi Hivatalt megfelelő figyelmeztetéssel értesítette.58 A főkapitány 1841. szeptember 2-án azt az indítványt terjesztette elő a törvényszék ülésén, hogy a rabok szökése esetén a rögtöni keresés érdekében célszerű lenne, hogy a városok tanácsai minden esetben a kerületi börtönbe beküldendő rabok személyes leírását a nyomozati iratokhoz csatolnák, valamint a kerületi várnagy is minden bekísért rabnak a személyleírását egy e célra szolgáló jegyzőkönyvbe időről időre pontosan bejegyezze. A törvényszék végzése szerint az előterjesztett javaslat igen célszerű, ezért azt elfogadták. A kerületi rabok 1841. szeptember 7-én panaszt tettek amiatt, hogy a várnagy, vagyis a tömlöctartó velük tűrhetetlen rendellenességgel bánik és egy nap, felváltás nélkül, ugyanazt a négy embert küldi vízért, mivel ez igen terhes rájuk nézve, orvoslást kértek. Ezen kívül annak engedélyezését kérték, hogy a szegényebb sorsúak a gazdagabbakra háruló munkákat jutalom mellett helyettük elvégezhessék. A közgyűlés a munkának pénzzel való átvállalását nem engedélyezte, a tömlöctartót pedig utasította, hogy a rabokkal szemben a legkisebb kegyetlenséggel se bánjék.59 A közgyűlés 1841 december 6-án s több napjain hozott Végzésével elrendelte az ügyészség és az adózó nép méltatlan terhektől való megkímélése végett, hogy a rabokat az általuk elfogyasztott kenyér piaci, nem pedig kincstári árának megtérítésére kell kötelezni. 1842. februárjában érkezett a kerületi törvényszékhez egy javaslat arra, hogy a városi tanácsok által előzetes letartóztatásba helyezett olyan rabot, akinek a bűnös volta még nem bizonyos, a kerületi börtönben ne zárják össze már elítélt, megrögzött bűnözőkkel, mert azok rossz hatást gyakorolnának a még meg nem romlott erkölcsű személyekre. A meghozott végzés szerint „a törvényszék teljes örömmel s rokon érzéssel fogadván a polgáriasodott emberiség szelíd szellemét magánviselő indítványt”, a városi tanácsoknak meghagyta, hogy ha megrögzött, vagy olyan vádlottakat kísértetnek a kerületi börtönbe, akiknek a szökésétől tartani lehet, ezt írásban jelentsék. A várnagyot pedig utasította, hogy az ilyen rabokat az erre a célra épített külön kamrákba zárja be. 60 Ugyanezen az ülésen ugyancsak a főkapitány terjesztette elő, hogy a kerületi törvényszék korábbi gyakorlatában az ítélet kihirdetése alkalmával döntöttek a rabtartási költségek megállapításáról is, de egy idő óta ezt mellőzik. Szükségesnek látta, hogy ez az üdvös és az adózói pénztár kártalanítása tekintetében igen méltányos szokás ismét és állandóul életbe lépjen. A törvényszék Végzése szerint a Tisztiügyészi Hivatalnak meghagyták, ezentúl az elítélt rabnak a börtönbe bekerülésétől az ítélet kihirdetése idejéig felmerült rabtartási költségét a perbe jegyezzék be, hogy azt az ítélet végrehajtása után beszedhessék. 61 Ugyanezen az ülésen Szabó Demeter és Csíszár Sára rabok előadták, ház és bolt kirablása miatt a rájuk kiszabott büntetést már 1841 február 19-én kitöltötték, ezért kérték, hogy az iratokkal a Királyi Táblától visszaérkező ítéletig biztos kezes58

Uo. ker. kgy. jkv. 1840 január 7. No. 4. 31. k Uo. ker. kgy. jkv. 1841. szeptember 7. No. 1610. 31. k 60 Uo. 1842. február 5. No. 38. 3. k 61 Uo. No. 164. 59


133

ség mellett helyezzék őket szabadlábra. A törvényszék végzésében kimondta, ha a vádlottak által előadottak a valóságnak megfelelnek, a Tisztiügyészi Hivatal intézkedjék a kérelmezők biztos kezességen szabadlábra helyezése iránt. 62 Az 1842 március 7-én tartott közgyűlés végzésben megállapította, hogy a rabtartás költségét állandóképpen meghatározni azért nem lehet, mert az élet (termények) ára a különböző időszakokban változik, ezért a közgyűlés minden évnegyedben az életnek a piaci ára alapján állapítja meg a rabok által megtérítendő összeget, mert ez az igazsághoz mind a közpénztárra, mind pedig a rabra nézve kedvező. 1844 márciusában az egyik rab kérte, hogy mivel élelmiszer verme a sok eső miatt beszakadt, nehogy a kijavítás elmaradása miatt családja kárt szenvedjen, bajai eligazítása végett három napra a börtönből kiengedését kérte. A közgyűlés egy napra, az általa díjazandó őrszolga kíséretében, kieresztését engedélyezte. 63 Pikó János rab 1844. .szeptember 9-én történt újra kikérdezésekor „nem kerülte el a Törvényszék figyelmét”, hogy bár augusztus 7-én kezességen szabadlábra helyezését engedélyezték, mindeddig a börtönben tartották, ugyanakkor a gyilkossággal terhelt Kiss Mihály és Kiss János béklyó nélkül vannak, viszont Pikó János és Juhász András, akik a gyilkosságban nem vettek részt, bekerülésük óta vasra verve szenvednek. A törvényszék elrendelte, a Tisztiügyészi Hivatal intézkedjék, hogy Pikó és Juhász letartóztatásban ugyan, de vas nélkül várják a hozandó ítéletet. 64 Az 1846. június 2-án tartott közgyűlésen Somosi Mihály táblabíró, Kálmán György aljegyző, Gál Sándor levéltárnok és Kováts Márton hadházi hadnagy azt a megbízást kapták, hogy szedjék össze mindazokat az intézkedéseket, amelyek a bűnfenyítő eljárást s a rabokkal való bánásmódot tárgyalták. Vessék össze a felsőbb szabályrendeletekkel, valamint az előbbi királyi biztosok utasításaival és készítsenek egy olyan szabályos utasítást, amely magában foglalja a hajdúkerület bűnfenyítő eljárását, továbbá a rabokkal való bánásmódot és a jövőben előforduló minden vitás esetben zsinórmértékül szolgál. A megbízás kézhezvétele után a bizottság tagjai arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem valami új elvekre alapítandó rendszer készítése a feladatuk, mert hiszen az a törvényhozás hatáskörébe tartozik, hanem a régi gyakorlatból kiindulva készítendő egy összeálló rendszer. Mindenek előtt annak kívántak a végére járni, hogy a régibb, vagy az újabb időkben volt-e a Kerületnek, ha másra nem, legalább az Ügyészi Hivatal működésére kidolgozott utasítása. Ilyennek azonban sem a kerületi Levéltárban, sem az Ügyészi Hivatalban nem akadtak nyomára. Tudták azonban, hogy a Kerület közgyűlése időről időre hozott számos és üdvös olyan határozatot, amelyek rendszerbe foglalva céljuk felé segíthetné őket. Ezek összeszedése kötelező feladatuk is volt. A jegyzőkönyvi útmutatók alapján az ide tartozó végzéseket a régibb és újabb időkből is kikeresgélték s azok némely részét jegyzőkönyvi kivonatokban kiírogatva, más részét pedig, minthogy a Levéltárban írnok nem volt, aki munkájukat segíthette volna, az eredeti iratot elismervény ellenében átvették és a jelentésükhöz csatolták. A bizottság az összegyűjtött iratok alapján 1846. augusztus 30-án kelt jelentésével terjesztette be a következők szerint elkészített munkáját: 62

Uo. No. 150. 1844. március 4. ker. kgy. jkv. No. 642. 33. k 64 Uo. 1844. szeptember 9. No.155. 4. k 63

134

Nagy Sándor: A börtönrendszer kialakulása a hajdúvárosokban… Büntető rendszer a Hajdú Kerületben Bevezetés A Büntetőjog gyakorlásáról általánosan E jog gyakoroltatik: 1-ör A Városi Tanácsok által 2-or Kerületi fenyítő törvényszék által A Büntető Rendszer két fő részre osztható I. Résznek tárgya: a Büntető eljárás (a szó szoros értelmében) II. Résznek tárgya: a rabokkal bánásmód s azok élelmezése, vagy is a Börtön Rendszer.

Ezt követően olvasható, hogy a Királyi Biztosság mely utasításait építették be javaslatukba, és hogy nem hagyták figyelmen kívül a Praxis Criminalis című büntető törvényt és a helybeli gyakorlatot sem. Rámutattak, hogy a Királyi Biztosok közül csak Kállay István idejétől –1835-től 1842. november 15-ig – találtak utasításokat, ezeket tárgyuk szerint felsorolták. A gondosan megszerkesztett munka I. Része, a Büntető eljárás az 1-39. sorszámú, a II. Része, a Börtön rendszer pedig a 40-56. sorszámú szakaszokból (§) áll. Összesen 44 iratot csatoltak mellékletként, ebből 26 az I. Részhez, a II. Részhez pedig 18 irat tartozott. A bizottság a mellékletként csatolt 18 irat tartalmát a javaslat 43-56. §-aiban ismertette általában azzal a megjegyzéssel, hogy azokkal egyetért. Az iratok 18411847. között keletkeztek mindössze 4 irat volt a korábbi évekből. Tartalmukat illetően főleg a rabok kenyér adagjára, a rabtartási költségek kiszámítására és behajtására, a rabok dolgoztatására, keresményük elszámolására és a kezességen szabadlábra helyezésre vonatkoztak. Ami a beterjesztett munkának a II. Részét illeti, a bizottság a 40-42.§-ban a Börtön rendszer alapelveit fogalmazta meg. Érdemes szó szerint idézni. „Az emberiség javáért bátorságban (szabadságban) léte fenntarthatásáért a büntető igazság a vétkest fogházra kárhoztatta, ugyan azon emberiség java parancsolólag követeli, hogy a szerencsétlen nem az elkárhozás helyére vettessék el, hanem úgy légyen felőle gondoskodva, miszerint kiszenyvedése után megjavulva térhessen a szabad emberek társaságába vissza, mert minden büntetésnek legmagasztosb czélja: a javítás. De e czélra csak hatályos eszközök vezethetnek, s illy eszköz alázatos véleményünk szerint kettő lehet. Egyik áll a rabokkal való szigorú ugyan, de emberi bánásban. Másik a rabok olly szerű elhelheztetésében, hogy a börtön irányukban bűniskolává ne váljék. Ezek nem új eszmék, ezek a míveltebb világ által közönségesen elismert igazságok, s ezek a T. Kerületnek is már rég idő ótai óhajtásai, amellyek iránt lépések is tétettek, de ez ideig, úgyszólván, sikertelenül. Mi ezekre vonatkozó adatokat sem mulasztánk el a T. Kerület sok üdvös rendelései évkönyveiben keresgetni s 1836. február 23-án kelt ollyan küldöttségi javal-


135

latra találtunk, melly többnyire mindazt, amit mi ide tartozót mondhatnánk, kimerítőleg magába foglalja A bizottság a mellékletként csatolt 18 irat tartalmát a javaslat 43-56 §-aiban ismertette általában azzal a megjegyzéssel, hogy azokkal egyetért. Az iratok 18411847 között keletkeztek, mindössze 4 irat volt korábbi a évekből. Tartalmukat illetően főleg a rabok kenyér adagjára, a rabtartási költségek kiszámítására és behajtására a rabok dolgoztatására, keresményük elszámolására és kezelésére vonatkoztak. Ezzel a javaslattal kapcsolatban is feltehető az a kérdés, amelyet készítői, Karap Sándor és Orosz András 1836-ban benyújtott munkájuk sorsát illetően feltettek. Mi volt sorsa e javallatnak, bizonyossággal nem tudhatni, igaz, hogy fordult ez meg a T. Kerület előtt is, de hogy általánosan tárgyalva nem volt, az kétséget nem senyved, mert ámbár a mondott 1836-iki febr. közgyűlés új szabály szerzés végett visszaadta azt a jelentő küldöttségnek, mégis az iratok a levéltár porai között feledtetének, a honnan mi vettük elő… s bátorkodunk -ezt mellynél jobbat, aligha most is lehetne- a T. Kerűletnek figyelmébe tárgyalás alá ajánlani.” Ezzel a javaslattal kapcsolatban is feltehető az a kérdés, amelyet készítői a Karap Sándor és Orosz András 1836-ban benyújtott munkájának sorsát illetően feltettek. A kerületi közgyűlés ugyanis a javaslatot azzal adta vissza a bizottságnak, hogy az összegyűjtött iratok alapján készítsen egy új javaslatot. Ez azonban valószínűleg nem készült el, mert amikor Kállay István halála után számba vették a nála maradt még folyamatban lévő iratokat, az 1846. Augusztus 30-án kelt javaslatot is ilyen ügynek tekintették. Ezért az elhunyt hivatali utóda, Detrich Miklós 1847. február 24-én a kerülethez írt levelében – többek között – „a kerület büntető rendszerét tárgyazó különben igen célszerűen kidolgozott utasításnak” három szakaszához kiegészítő javaslatot fogalmazott meg. 65 A kerület 1847. március 1-én kelt válaszában arról tájékoztatta a királyi biztost, hogy a bizottságot egy olyan javaslat elkészítésével bízták meg, amely mind elméleti, mind gyakorlati szempontból megfelelő lesz.66 Ilyen javaslat azonban a Levéltárban nem található. A Kerület 1845. december 18-án tartott közgyűlésén több böszörményi és más hajdúvárosban lakó közbirtokos azt terjesztette elő, hogy a szűkös kenyérellátás egyre nehezedő terhét a szegény, de becsületes emberek kénytelenek viselni. Ugyanakkor a lakosság zsebéből tartott raboknak sokkal kényelmesebb élelmezése még a gyengébb jellemű lakosoknak is ösztönzésül szolgál olyan cselekmények elkövetésére, amelyért a kerületi börtönbe kerülhetnek. Ezért azt kérték, hogy Szabolcs megye példájára a raboknak naponta kiosztott kenyeret 2 fontról 1 fontra szállítsák le, mert a börtönön kívül sok becsületes ember van, akinek még ennyi sem jut. Kérték továbbá, hogy a rabokat őrizet mellett bocsássák ki munkára, mert az általuk nagyobb mennyiségben készítet pipaszárak munkabéréből bizonyos rész élelmezésük pótlására levonható.

65 66

Uo. ker. kgy. ir. 1847-2-24 Uo. 1847-3-31.

136


A kérés második ágát, a raboknak magán személyekhez munkára kieresztését illetően, hasznos tapasztalaton okulva hozta meg a Kerület azt a határozatát, hogy rabokat magán személyekhez munka végzésére kibocsátani nem lehet. Mivel ezt a döntését ezúttal is igen üdvösnek ismerte el, azt megváltoztatni nemcsak tanácsosnak nem látta, sőt károsnak és veszedelmesnek ítélte A raboknak a pipaszárak készítéséből származó keresményére pedig kijelentette, hogy a rabok a munkát nem egyformán végzik s ha azoknak a béréből, akik munkaidejüket teljes egészében munkára fordítják, a legcsekélyebb összeg levonása is a szorgalom csökkenését vonná maga után. Ezért a kérelmet nem teljesítették Igen üdvösnek vélte azonban a közgyűlés, ha rábeszéléssel el lehetne érni, hogy a rab munkájával keresett pénzéből, a napi szükségletei fedezésére szolgáló rész levonása után megmaradt részét, időnként a várnagynak írásbeli elismervény és annak biztosítása mellett, hogy büntetésének letöltése után pénzét egy összegben visszakapja, bizonyosan visszatartaná gonosz tett elkövetésétől A közgyűlés ennek a határozatnak a rabok előtti kihirdetését, megmagyarázását és meggyőzését Borbély Bálint tiszti főügyész „szívére kötötte” azzal, hogy ha kedvező eredményt ér el, a közgyűlésnek tegyen jelentést. A közgyűléshez jelentés nem érkezett. Kazintzí Sámuel kerületi főorvost a közgyűlés felszólította, adjon véleményes javaslatot arra, hogy a jelen ínséges körülmények között az emberi test veszélyeztetése nélkül, lehet-e a raboknak most járó 2 kenyérből álló napi részletét 1 fontra, vagy 1 és ½ fontra leszállítani. A főorvos jelentését 1846. február 22-én terjesztette elő. Véleményében –a nagyobb műveltségű országokban ide vonatkozó gyakorlat ismertetése után- úgy foglalt állást, hogy „a raboknak naponként adni szokott két font kenyeret másfél fontra leszállítani -az egészség veszélyeztetése nélkül- lehet. De egy fontra levinni anélkül, hogy mellé pótlékul főtt étel adassék, egészségtani szempontból nem tanácsos, kivévén olyan egyes eseteket, amelyekben -kevés időre- a szenvedés, vagy rabság súlyosbítása céloztatik a naponkénti éheztetés által”. 67 A Kerületi Törvényszék és az ország valamennyi törvényszékének korabeli ítélkezési gyakorlata szerint, a megrögzött bűnözőkre, valamint a bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövető vádlottakra kiszabott szabadságvesztés büntetést, az ítéletben meghatározott egy vagy két napon át, kenyéren és vízen böjtöléssel súlyosbítva hajtották végre. Erre célzott Kazintzi kerületi főorvos a szakvéleményében. 1847. december 16-án kelt beadványban 14 kerületi rab kérte, hogy mivel a közmunkában a csizmájuk elhasználódott, a kerület egy-egy pár csizmát szerezzen be részükre. Kovács Miklós tiszti főügyész azonban azt javasolta, hogy a kerület készíttessen 6 pár közös bocskort és a közmunka végzésénél azt használják a rabok.68 1847. december 23-án a három hónapi börtönre elítélt György Mihály és Kiss Gábor szülei kérték, hogy gyermekeik a kiszabott büntetést a hadházi városi fogházban tölthessék le, nehogy a kerületi fogházban erkölcsük végképpen megromoljon. A kerületi közgyűlés azonban nem találta teljesíthetőnek. 67 68

1 font 1854-ig 0.55 kg. Bogdán István: Régi magyar mértékek. Bp. 1987. 115. Uo. ker. kgy. ir 1847-13-48.


137

Jeges Sándor és társai enyhítésért fellebbeztek és ugyanazon a napon azt kérték, hogy a fellebbviteli bíróság ítéletének meghozataláig kezességen engedje őket szabadon a törvényszék. A közgyűlés a kérelmet azzal az indokolással utasította el, hogy lopás miatt indult eljárásban szabta ki a büntetést a törvényszék s ilyen esetben a rab kezességen nem bocsátható ki. 69 1848. július 3-án egy jogerősen elítélt rab gazdasági ügyeinek rendbe szedése végett kérte a törvényszéket, hogy őrszolga kísérete mellett négy napra engedjék haza. A törvényszék az elítéltet két napra szabadlábra helyezte azzal, hogy az őrszolga fuvar és napidíját köteles megtéríteni.70 A Hivatalos Közlöny 1849. február 4-én megjelent számában közölte a kormánynak a rabok szabadlábra helyezését szabályozó 1140. sz. rendeletét. Eszerint az előzetes letartóztatásban lévők közül szabadon bocsáthatók azok, akik 4 évi katonáskodásra kötelezik magukat és erre alkalmasak, a jogerősen elítéltek közül pedig az olyan rabok, akik a rájuk kiszabott büntetés nagyobb részét már eltöltötték. Veszprémi Gáspár tiszti főügyész az 1849. március 12-én tartott közgyűlésen beterjesztett véleményes javaslatában 20 rabot talált erre alkalmasnak. A közgyűlés a tiszti főügyész javaslatát elfogadta, de még további 3 fővel bővítette, így a rendelet 23 főt érintett. A tiszti főügyészt a közgyűlés felkérte, hogy velük írassa alá azt a kötelezvényt, hogy magukat a katonaságnál becsületesen viselik, hűtlenül el nem hagyják, ellenkező esetben a rájuk nézve félbeszakadt büntetés végrehajtásának kiteszik magukat. Meghagyta a közgyűlés a tiszti főügyészi hivatalnak, hogy a Bocskai Lovasezred parancsnokságának felszólítására a rabokat megszámlálva0 adja át. A közgyűlés pedig az említett parancsnokságot arra kérte, hogy az újoncokat mielőbb sorozza be és a hajdúkerületen kívül szállásolja el, nehogy itthonlétükkel a polgárságnak kihágásra szolgáltassanak okot. 71 Veszprémi Gáspár tiszti főügyész jelentését követő időben a rabokkal való bánásmódot illető rendeletek a helytartótanácstól nem érkeztek, a kerületi közgyűlés sem hozott határozatot ilyen ügyekben. Már egy évvel korábban, 1848-ban felismerhető volt, hogy a hajdúkerületi törvényszék működésében is sorsfordító idők következnek. 1847-ben még 386 vádlott várta elkövetett bűncselekménye miatt az ítéletet, 1848-ban számuk 200-ra, 1849-ben pedig 100 főre csökkent. A forradalom és szabadságharc bukása maga után vonta a Hajdúkerület közigazgatásának és igazságszolgáltatásának, egyszóval a Hajdúkerület felszámolását. Az új hatalom 1849 decemberében értesítette a Kerületet, hogy a büntető törvényszék a korábbi gyakorlat és törvények szerint addig folytathatja az ítélkezést, amíg az új törvénykezési rend hatályba lép. Ez rövidesen bekövetkezett és a törvényszék 1850. május 22-én működését bejezte. A Hajdúkerület felszámolása a kerületi börtönben őrzött rabok helyzetét nem érintette. Szabolcs megye egyik törvényszékét ugyanis Böszörményben szervezték meg s az ide vezényelt tisztviselők a Kerületi Székházban rendezkedtek be és átvették az épületben lévő kerületi börtönben a rabok őrizetéét is. 69

Uo. ker. kgy. jkv. 1847. december 23. No. 2414. és 2416. 34. k Uo. 1848. július 3 No. 198. 4. k 71 Uo. ker. kgy. jkv. 1849. március 12. No. 12. 70

138


Ezzel a hajdúkerületi börtönrendszer 1757-től 1850-ig terjedő korszaka lezárult, az önkényuralom miatt a törvényszék működése 11 évig szünetelt. Ezért szükséges röviden összefoglalni, hogy 1757-től 1850-ig milyen börtönrendszer valósult meg a Hajdúkerületben. Mária Terézia uralkodása kezdetén megtiltotta a rabok tettleges bántalmazását, a század vége felé pedig már elfogadott alapelv volt, hogy a szabadságvesztés büntetés célja a raboknak a börtönben megjavítása, de ez csak emberséges bánásmóddal érhető el. A helytartótanács az ország börtöneiben raboskodókkal szembeni bánásmódról a felterjesztett rab tabellákból és a királyi biztosok helyszíni tapasztalatairól készült jelentésekből szerzett tudomást. Ha ezekben az iratokban törvénysértő ítéletet, illetve a rabokkal való emberséges bánásmódot sértő intézkedéseket észlelt, az érintett szervet jelentés megtételére hívta fel és ennek figyelembevételével fogalmazta meg és adta ki a rendelkezését. Számos olyan rendeletet is kiadott, amelyekkel megtiltotta a tapasztalt embertelen cselekmény folytatását és az emberséges bánásmód szigorú betartására kötelezte a törvényhatóságokat. A Hajdúkerülethez érkezett helytartótanácsi rendeletek és a kerületi közgyűlés ide vonatkozó határozatai tartalmának időrendi felsorolásából megállapítható, hogy a közgyűlési határozatok is a rabok jogos igényeinek a biztosítását célozták. A fentiek figyelembevételével kialakult hajdúkerületi börtönrendszer alkalmas volt a kitűzött célok elérésére. A börtön épületében külön helyiséget biztosítottak a beteg és a még büntetlen előéletű fiatalabb életkorú rabok számára azért, hogy ne kerüljenek megrögzött bűnözők erkölcsileg káros befolyása alá. A katolikusoktól elkülönített helyiséget kaptak a református vallású rabok is Istentisztelet és a lelkészek erkölcsi oktatása céljára. A közgyűlés több olyan határozatot hozott, amellyel biztosította a rabok érdekeinek tiszteletben tartását. A börtönben őrzött rabok számának évenkénti alakulására vonatkozó adatokat az 1. sz. melléklet tartalmazza. Az adott éven belül azonban a létszám állandóan változott, mivel a kiszabott büntetések mértéke jóval az egy év alatt volt. Olyan eset nem fordult elő, hogy a letartóztatott személyt a börtönben zsúfoltság miatt nem lehetett elhelyezni. A börtönben tömeges fertőző megbetegedés nem fordult elő. A közgyűlésnek a legtöbb gondot az okozta, hogy a kerületi tisztek között akadtak olyanok, akik a saját gazdaságukban végzendő munkára, az ide vonatkozó rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva vittek ki rabokat. Ezzel nem a rabokat érte sérelem, mert őket a tisztek szabad emberként kezelték és emiatt is csorbult a törvényes rend. Ha azonban börtönőrök, vagy más beosztásban dolgozó személyek a rabok terhére követtek el törvénytelen cselekményeket, a közgyűlés egyetlen esetben sem mulasztotta el felelősségre vonásukat. Adott esetekben a bűnvádi eljárástól sem zárkóztak el. Ilyenre 1757. május 17-től 1850. május 22-ig az alábbi 22 esetben került sor.


139

Rabok, börtönőrök, hatalmukkal visszaélő személyek a Kerületi Törvényszék előtt 1. Varga Ferenc 40 éves ember 15 évi katonai szolgálat után elbocsátó levéllel telepedett le Böszörményben. Innen a Palatinusok közzé állt, mikor onnan elbocsátották, visszatért Böszörménybe. Előbb darás kocsis, utóbb tömlöctartó volt. A tömlöcből tolvajlásért ott raboskodó Görcsös Andrást elszöktette és vele együtt ő is elszökött. Kézre kerülése után, 1766. május 10-én a kerületi törvényszék száz kemény pálcaütésnek három ízben történő elhordozására ítélte és a hajdúvárosok területéről kitiltotta.72 2. Juhász Mihály 22 éves böszörményi legény a kerületi börtönben hajdú volt. 1795. február 3-án Takács Demeter 20 éves böszörményi legénnyel a Novella kocsmában italozott. Juhász innen ment szolgálatba. Később odament hozzá beszélgetni Takács Demeter. Ezt használta ki Székely György rab és a börtönből megszökött. A törvényszék 1795. március 24-én hozott ítéletében megállapította, hogy Juhász Mihály italosan ment szolgálatba és a Takács Demeterrel folytatott beszélgetés alatt alkalmat adott Székely György rab szökésére. Juhászt a törvényszék állásából elbocsátásra és egyszerre végrehajtandó ötven, Takács Demetert pedig harminc botütésre ítélte. 3. A tiszti ügyész Bodnár József 21 éves, Rezes Ferenc 31 éves és Pávai Sámuel 33 éves kerületi hajdúk ellen hivatali hatalommal visszaélés miatt emelt vádat a következő tényállás alapján. 1804. március 13-án a hajdúk egy cselédet a tömlöcbe akartak kísérni, de Kovács Mihály ebbe beleavatkozott és nem engedte a bekísérést. Emiatt Bodnár József, Rezes Ferenc és Pávai Sámuel kerületi hajdúkat küldték ki a bekísérés végrehajtása végett. Kovács azonban velük szemben is engedetlenül viselkedett, káromkodott, ezért erőszakosan nyúltak hozzá, de Kovács bement a kocsmába. Amikor onnan kihozták, és minden ütlegelés nélkül bekísérhették volna a börtönbe, a kerületi hajdúk betörték a fejét, a karját is kettétörték és szörnyen megkínozták, amint ez a seborvos látleletéből kiderült. Mindezeket a kerületi hajdúk bosszúból tették. A kerületi törvényszék 1804.május 13-án kihirdetett ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a vasra vert vádlottak ebben a bűnben nem vétkesek, ezért felmentette őket. Az ítélet ellen a tisztiügyész nem élt fellebbezéssel. 4. Fekete István 37 éves böszörményi lakos a kerületi börtönben hajdú volt, de amikor 1806-ban Kiss András fejét vették, úgy megijedt, hogy két hétig beteg volt. Még ugyanabban az évben, mikor a tömlöctartó nem volt otthon, a tömlöc kulcsa és a rabokra vigyázás őrá volt bízva. Éjszaka az áristomház ajtaját kinyitotta, Bögre Kata és Tóth Ferenc halálra ítélt rabokat elszökésre nógatta, ők azonban nem a börtönben maradtak. A tiszti ügyész a Praxis Criminalis 97. cikke alapján emelt vádat. A védő azzal érvelt, hogy a halálra ítélt rabok vallomása nem fogadható el. A törvényszék azonban 1807. június 8-án arra hivatkozással, hogy a vádlott veszedelmes szándékának a kívánt kimenetele ugyan nem valósult meg, mindazonáltal, mint hűségtelent a többi hajdú elrettentő példájára, 40 kemény pálcaütésre ítélte.

140


5. A vád szerint Szűcs Sándor 25 éves volt kerületi hajdúnak 1809. február 23. napját követő éjszaka őrségbe kellett volna állnia a kerületi tömlöcnél, de vagy nem állott ki, vagy a rabokkal egyetértve három zsiványt szökni engedett. Kettőt elfogtak, de egy még mindig szökésben volt. A törvényszék 1809. június 12-én kelt ítéletében azt állapította meg, hogy a rendelkezésre álló nyomozati iratokból a szándékosság, vagy a rabokkal egyetértés nem derült ki. De a rab vagy akkor szökött el, amikor a felügyelet hiányát észrevette, vagy amikor vádlott lefeküdt még mielőtt társa felváltotta volna, ezért hibásnak találta. Az előzetes letartóztatásban már eltöltött két hónapi árestomot büntetésként számította be a törvényszék. A törvényszék az ítéletben még a következőket állapította meg. Nyilvánvaló, hogy a strázsamester a maga kötelességeit, a hajdúkra és rabokra való felvigyázást illendő serénységgel és pontossággal nem teljesíti, így a hajdúk a rabok őrzésére s egyéb tartozó szolgálatuk ellátására elegendő szorgalmat nem fordítanak. Amikor a tömlöcökhöz felette szükséges gyertyák elfogynak, azt nem pótolják és ezáltal a helyes vigyázást megakadályozzák. Ezért mind a strázsamestert, mind a hajdúkat restségükért megfeddte, és megintette, hogy ezután a Tisztiügyészi Hivatal kiadott rendelkezései szerint lássák el kötelességüket és a tömlöcök lakatjaira vigyázzanak. A tisztiügyész majd a következő kerületi közgyűlésen javasolja, hogy az elegendő mennyiségű gyertya kiadására utasítsák a kerületi perceptort, s ha mégis kevés lenne a gyertya, ezt a strázsamester jelentse a Tisztiügyészi Hivatalnak vagy a Kerületnek. 6. Nemes Kiss János vámospércsi 45 éves vádlott a Mindenható és az uralkodó királyi felség ellen a legbotránkoztatóbb káromkodásokat vitte véghez. Hasonló cselekmények miatt 1818-ban a kerületi törvényszék halálra ítélte, de a Hétszemélyes tábla a büntetést 4 évi fogságra szállította le. 1821. október 22-én a tömlöc és a rab asszonyok kamrája között lévő közfalat átásta, az asszonyok kamarájába átbújt és ott a rab nemes Kola Istvánnéval paráznaságot követett el. Az ügyész emiatt mindkettőjük ellen vádat emelt. A törvényszék 1822. március 4-én nemes Kiss Jánost a maga kenyerén, minden héten két napon kenyéren és vízen böjtölésre, minden héten ugyancsak két napon át 4-4 óráig tartó kurta vasban eltöltendő s a most folyó rabsága kitöltésétől számítandó 3 évi fogságra ítélte. Kola Istvánnét pedig mint a paráznaság vétkébe visszaesőt az eddig elszenvedett 3 hónapi fogságán felül még egy hónapi börtönre ítélte. Az ítélet ellen nemes Kiss János fellebbezéssel élt, a Királyi tábla azonban az ítéletet helybenhagyta, mint a Hétszemélyes Tábla a Királyi Tábla másodfokú ítéletét. 7. Szabó József a kerületi hajdúk strázsamestere a maga szolgálatának határait keresztülgázolta. A felvigyázása alatt lévőkkel vagy igen lágyan, vagy nagyon keményen bánt. Gyakran lerészegedett és olyankor elviselhetetlenül garázdálkodott.Aa törvényszék 1823. szeptember 22-én az elmúltra nézve keményen megfeddte, a jövendőre nézve pedig megintette, hogy józan életet éljen, szolgálatát pontosan teljesítse, azoktól senki kedvéért el ne távozzon, mert ellenkező esetben a szolgálatból nemcsak kimozdítják, hanem érzékenyen meg is büntetik. 8. Lévai András böszörményi 50 éves vádlott ellen szökevény rab rejtegetése miatt emelt vádat az ügyész. Az 1836. július 6-án kelt ítélet szerint vádlott tagadta, hogy Erdős Gábor és Diós Mihály szökevény raboknak az ő óljában való lappangásáról tudott, de hogy azokat feljelenteni elmulasztotta, nem szándékosan, hanem a


141

két embertől, mint nevezetes gonosztevőktől való félelmében tette. A törvényszék azonban ezt a védekezését nem fogadta el és a szökevények elmulasztott feljelentése miatt az eddig elszenvedett fogságban töltött időn túl még egy heti rabságra ítélte. 9. Az 1836. szeptember 12-én kelt ítélet szerint, amikor Hermann Gotthilf nevű dorogi zsidó embert hadnagyi rendelkezés következtében a börtönbe kellett vinni, Kökényesi György, Molnár Péter, Hideg Ferenc és Kovács János, Dorog város cselédei valóságos embertelenséget és sérelmeket követtek el vele szemben. Különösen Kökényesi György ütötte meg két ízben is. Ezért őt negyven napi, a három másik vádlottat pedig 48 órai árestomra ítélték és a Hermann Gotthilfnek okozott sérelmek miatt 12 pengő forint egyetemleges megfizetésére kötelezték. 10. Az 1836. december 5-én hozott ítéletben tényként állapították meg, hogy Diós Mihály rab megszökésének a börtönben nem volt segítője és mint szabadon járó rab a vele szemben gyakorolt kíméletességgel élt vissza gonoszul. Egyszerre elszenvedendő 50 pálcaütésre ítélték. 11. Nemes Bíró Sámuel 40 éves és nemes Bíró Sándor 27 éves szoboszlói lakosok fogságukban, majd onnan erőszakos kirohanásuk után az Isten és az elöljáróság ellen borzasztó szitkokat szórtak, még a zsidók házára is rámentek, és ottani garázdálkodásuk során Bíró Sámuel az ablakokat is összetörték. Az elborzasztó káromkodás és a városházán elkövetett garázdálkodásért, amelynek következése az akkor ott fogva tartott híres tolvaj, Kaszás Sándor közösen célzott elszökését is végrehajtani törekedtek, a törvényszék 1836. december 5-én Bíró Sámuelt 1 évi, Bíró Sándort pedig 6 hónapi rabságra és az általuk okozott károk megtérítésére kötelezte. Vádat emelt az ügyész Galgóczi Gábor 32 éves tömlöctartó ellen is, mert ugyanekkor, lefekvéséről olyan formán értesítette a rabokat, „hogy aztán el ne szökjenek”, amiből méltán gyanítható egyetértése által történt egy rabnak az elszökése. Ezért a szolgálatból elbocsátásra és egyszerre végrehajtandó 40 pálcaütésre ítélték.. A szoboszlói Tanácsot pedig felhívták, hogy azokat a tizedeseket, akik a rabok kiszökésekor a városházánál jelen voltak és sem a szökést, sem az onnan kirohanást nem gátolták, hites kötelességük elmulasztása miatt sújtsák 20-20 pálcaütéssel. 12. Enyedi István 27 éves hadházi tömlöctartót 1837. szeptember 4-én azért ítélte 40 pálcaütésre a törvényszék, mert a városi fogházban letartóztatott tolvaj és vérengző nemes Hadházi Ferencnek vétkes gondatlanságával elősegítette az elszökését. 13. Nagy András és Bence Mihály hajdúk 1838. június 22-én homokhordás végett a városon kívül kísért raboknak nemcsak megengedték, hogy pálinkát vegyenek, hanem abból maguk is ittak. Ez alkalommal nemes Porkoláb Miklós, aki szintén pálinkázott, Rab Istvánnal együtt szökést kísérelt meg. A rabok börtönbe visszakísérése után ezt a rendetlenséget a börtönőrök nem jelentették, ezért a törvényszék a szolgálatból csúfosan kicsapásukat rendelte el. Nemes Porkoláb Mihályt és nemes Kiss Sándort szökési kísérlet miatt 3-3 hónapi nehezebb vasban eltöltendő fogságra ítélték, további hét rabot két egymást követő napon 6-6 órát kurta vasban eltöltéssel sújtottak. Az ítélet szerint „minthogy a perben kifejlett körülményekből az is világosságra jött, hogy a rabok mostani kiszökésének nem kevés alkalmául szolgált az a rossz szokásuk az őrszolgáknak, hogy a dologra menő rabok kíséretében egyéb fegyvert nem használnak a kardon kívül. Erre nézve kötelességül tétetik s utasításul adatik a várnagynak az arra való szoros felügyelés, hogy bárhol és bárhová kísér-

142


tessen akármely rab, az azt kísérő őrszolga szuronyos töltött puskával legyen felkészülve arra, hogy azt szükség esetében a körülményekhez képest használhassa.” 14. 1838. december 17-én a törvényszék Kiss János kerületi lovas katonával szemben azt a tényállást állapította meg, hogy a rabok minden lehető közlekedését nem gátolta, helybeli rabok üzeneteit, leveleit, apró-cseprő ajándékait a Debreceni Rabházakba, onnét pedig visszahordozgatta. Ezzel állására alkalmatlanná, érdemtelenné, sőt veszélyesen hűségtelenné vált. A szolgálatból elmozdításra ítélték és elrendelték, hogy helyébe más alkalmas személyt állítsanak. 15. Rab István 44 éves nánási lakost lopás miatt ítélték 2 évi börtönre ítéltékék. Büntetéséből még 5 hónap volt hátra, amikor a böszörményi fogházból elszökött. Szabolcs Vármegyében fogták el és ottani kihallgatásakor nevét is eltitkolta, Tóth Istvánnak mondta magát. A kerületi törvényszék 1839. február 5-én mint megjobbíthatatlan, rögzött gonosztevőt 3 hónapi vasban, közmunkával töltendő rabságra és szabadulásakor 25 botütés elszenvedésére ítélte. 16. Seres Mihály 36 éves hajdúkáplárnak 1839. elején a törvényszéknél kellett volna őrszolgálatot teljesítenie. Amikor azonban a tárgyalásról a várnagy kijött, nem találta ott. A szobájában akadtak rá, egy asszonnyal együtt, amint az éppen az ágyról tápászkodott fel. A tisztiügyész hivatali kötelességszegés miatt emelt vádat ellene. 1839. február 5-én az ítéletben megállapították, hogy a vádlottnak nem ez volt az első botránkoztató gonoszsága, a szolgálatával teljesen ellenkező cselekményéért állásának elvesztésére ítélték. 17. Tóth Sámuel 27 éves börtönőr 1839. október 23-án négy rabbal vízért ment a kútra. Az utcán több asszonnyal találkoztak s az egyik itallal kínálta meg a rabokat, akik azt elfogadták. A törvényszék 1839. november 4-én a rabokat a már elszenvedett 2 órai kurtavason túl még további 2 órai vason tartásra ítélte. Tóth Sámuel őrszolgát pedig keményen megdorgálták és mind neki, mind a többi őrszolgának kötelességévé tették, hogy a jövőben a rabok hasonló kihágását gondos előrelátással gátolják meg. 18. Farkas Mihály, Nagy Sándor és Kozma Mihály kerületi börtönőrök rabokat kísértek közmunkára. Út közben azokkal együtt betértek egy magánházhoz s ott nagymértékben ittasak lettek, s a börtönőrök a rabokkal összeverekedtek. Az 1839. november 4-én hozott ítélettel Farkas Mihály börtönőrt a szolgálatból elbocsátásra, a másik két börtönőrt pedig mivel az italozásban és a verekedésben kisebb mértékben vettek részt, 24 órai rabságra büntették azzal, hogy 2 órát rövid vasra verve kötelesek elszenvedni. Az italozásban részt vett rabokat pedig 3 napi, naponként 2 órai rövid vasban töltendő fogsággal sújtották. 19. A dorogi városi tanács Kleba János 38 és Fazekas János 48 éves embereket rendelte ki, hogy a rabokat kísérjék Böszörménybe a fogházba. A rabokkal azonban mind a saját házuknál, mind pedig út közben a csárdáknál italoztak. Így aztán mind a rabok, mind kísérőik részegen érkeztek a kerületi fogházhoz. A törvényszék ezért 1841. január 27-én eddigi 4 napi fogságban töltött idejüket büntetésüknek tudta be és megintette őket, hogy a jövőben a hasonló vétkes rendetlenségeket kerüljék ki és elrendelte szabadon bocsátásukat. 20. Oláh János 22 éves és Molnár János 28 éves rabokat a kerületi börtönben a káplár arra utasította, hogy a rabnők cseberjét vigyék ki a cellából. Ennek teljesíté-


143

sét azonban megtagadták, Kiss Sándor 32 éves rab pedig káromkodás közben a káplárt hátba ütötte. A törvényszék 1843. szeptember 11-én hozott ítéletében megállapította, miszerint „az iratokból kitűnik a vétkes ellenszegülés s annak az őrszolgák általi elpalástolása.” A továbbiakban tényként állapították meg, hogy az ellenszegülés kezdője és a négy rabnak példát adója Kiss Sándor volt, ezért őt 1 hónapi rabságra, és kurta vasra ítélte úgy, hogy ezt az egy hónapot a mostani rabságának kitöltése után kell végrehajtani, a kurta vasat pedig minden héten 3 naponként felváltva 2-2 óra hosszáig tartozik elviselni. Ellenszegülésük miatt egy rabot egyszerre eltöltendő 2 órai kurtavasra verésre, két vádlottat kemény megdorgálásra ítéltek. Juhász Sándor és Balogh András kerületi őrszolgákat az eset elpalástolásáért szolgálatuk elvesztésével büntették. 21. Böszörményben a hajdú nemesek egy része 1844-ben megtagadta az adófizetést és a katonatartást. Vezetőjük Szálkai István 43 éves böszörményi lakos volt. Az ügy kivizsgálására kirendelt bizottság jelentése alapján a közgyűlés 1844. július 22-én elrendelte Szálkai István letartóztatását és vele szemben a büntetőeljárás lefolytatását. A börtönbe kísérése után nem sokkal néhányan a Székházhoz mentek s amikor megtudták, hogy Szálkait vasra verték, nagy lármával csak azért távoztak, hogy társaikat felbőszítsék Szálkai kiszabadítására. Rövid idő múlva a Székház kapuját megrohanták s a kinyílt kapuszárnyon betódultak az épületbe. Egy részük Szálkai börtönkamarájához nyomult, az ajtót feltörték, Szálkait kiszabadították, bűnös győzelemmel a kapuboltozat alá kísérték és róla vasvágó eszközzel a vasat levágták. A főkapitány a tömeg lecsillapítására az emeletről lement a földszintre, de ott tettleg bántalmazták, emiatt kénytelen volt visszamenni az emeleten lévő szobájába. Ezután Szálkai a lármázó nagy tömeg kíséretében felment az emeletre s ott a királyi biztossal szemben is tiszteletlenül viselkedtek. Miután az alkapitány szállásul használt szobájának az ajtaját betörték, a tömeg levonult a földszintre, nagy fenyegetéssel a kaput kinyittatták, de a közben megérkezett katonaság véget vetett a további zajongásnak. Néhányan azonban felmentek a közeli templom tornyába azzal a céllal, hogy a harangot félreverjék, a harangozó azonban ebben megakadályozta őket. A tisztiügyész rendbontás, és a Székház erőszakos megtámadása miatt 22 vádlottat – köztük Szálkai István I. rendűt - állított a kerületi törvényszék elé. Az elsőfokú ítéletet 1844. szeptember 11-én hirdették ki. 19 vádlott bűnösségét a vád szerint állapították meg és őket 1 hó és 3 év közötti tartamú börtönre ítéltek, 3 vádlottat a vád alól felmentettek. Szálkai István büntetése 3 hónap volt azért, mert mint fogoly a börtönt elhagyta s ahelyett, hogy társait az erőszakoskodás abbahagyására és eltávozásra bírta volna. A bejelentett fellebbezések folytán a Királyi Tábla 1845. szeptember 2-án hirdette ki ítéletét. A büntetés mértékét 4 vádlottal szemben felemelte, Szálkai Istvánét 6 hónapra, egy másik vádlottét 3 évről 4 évre, a harmadikét s a negyedikét 6 hónapról 1 évre. 22. Nagy Mihály 19 éves rab 1844. október 13-án „a kerületi börtön udvarán a kerítés falához támasztott lajtorja segítségével szökött el.” A törvényszék 1844. december 21-én hozott ítélete szerint a vádlott „azon természeti ösztönnek miszerint a szabadság állapotára vágyott” követte el a szökést. A törvényszék„e tettéért

144


újabb fenyítékkel nem terheli ugyan, hanem félbeszakadt rabságának az elmulasztott napok utántöltésére és a lábán elvitt s elhagyott vas árának megtérítésére kötelezi.”olvasható az ítéletben. A törvényszék ennek az ügynek a kapcsán arra kötelezte a várnagyot, hogy a jövőben sem létrát, sem más olyan eszközt, amelyek a rabok elszökését könnyítenék, a falon vagy ahhoz közel ne tartsanak. A rabkamarákra és eszközeikre pedig minél erősebb gondot és vigyázást fordítsanak. 73

The Formation of the Prison System in the Hajdú Towns and in the District Sándor Nagy From 1613 to 1757, each Hajdú town had the jus gladii, the power of life and death, and therefore, there was a need for prisons where persons convicted of crimes could be placed under proper custody. There are no contemporary written records as to when and how prisons were set up in each of these towns, but from the sentences handed down we can conclude that prisons did exist. In 1757, Maria Theresa, Queen of Hungary, deprived the Hajdú towns of their jus gladii, and conferred this right to the mutual organization of these towns, the Hajdú District. Subsequently, a prison was constructed in Böszörmény that would house the convicts and suspects of serious crimes committed within the confines of the six Hajdú towns. The essay describes in a chronological order all the municipal decrees and resolutions of the district that determined the rules related to the internal order in the prison, as well as to the manner of treatment of the prisoners. At the beginning of her reign, Maria Theresa forbad the administering of corporal punishment to prisoners. By the end of 18th century, it was an accepted principle in Hungary that the objective of confinement in prisons was the reforming of criminals, and that this objective could only be achieved with humane treatment. The essay surveys the methods whereby the attainment of this objective was provided in the prison of the Hajdú District.

73

A 1-22. sz alatt ismertetett iratok a Hbml IV. A. 505/e. büntető ügyek pertestei állagában találhatók

145

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 1. sz. melléklet A kerületi törvényszék elé állított rabok évek és lakhely szerinti megoszlása 1757-1850 Év

1757 1758 1759 1760 1761 1762 1763 1764 1765 1766 1767 1768 1769 1770 1771 1772 1773 1774 1775 1776 1777 1778 1779 1780 1781 1782 1783 1784 1785 1786 1787 1788 1789 1790 1791 1792 1793 1794

Böszörmény

7 4 3 11 4 14 2 7 10 4 5 16 7 6 12 5 2 3 20 15 5 6 38 13 65 53 43 45 24 8 17 46 32

Nánás

3 4 5 4 4 2 1 5 14 10 6 3 8 3 4 9 1 1 7 5 4 15 14 10 9 6 15 5 10 3 21 20 22

Dorog

2 3 5 3 1 1 2 19 3 3 3 5 1 1 28 2 5 16 2 1 3 10 3 2 7

Szoboszló

Hadház

6 3 3 3 4 1 4 4 5 8 4 4 3 11 3 8 8 4 7 5 8 9 7 14 14 14 17 20 11 51 6 26 11

4 7 5 1 2 1 2 1 1 1 3 2 4 1 2 8 8 7 4 18 8 5 22 12 10 12

V.pércs

1 2 2 3 1 1 2 2 1 2 2 3 6 1 17 3 10 3 10 4 1

Kerületen kívüli

2 5 2 2 5 3 6 2 1 3 2 1 5 1 2 1 6 12 5 7 15 12 5 5 13 5 6 5

Összesen

11 15 14 15 28 20 24 12 21 39 27 38 36 24 18 15 42 19 7 17 36 33 47 38 79 52 124 111 117 84 58 110 74 114 90

146 1795 1796 1797 1798 1799 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838

Nagy Sándor: A börtönrendszer kialakulása a hajdúvárosokban… 23 7 26 10 11 8 15 37 8 26 16 18 8 24 7 14 46 61 37 43 53 35 65 81 23 84 35 65 92 71 57 27 38 81 34 52 22 37 31 64 39 108 61 55

32 4 6 15 17 4 8 11 3 19 4 15 6 3 13 20 5 15 7 8 20 25 10 1 21 7 11 16 9 17 36 33 38 14 18 11 43 24 31 15 31 22 40

4 1 13 8 4 1 3 5 4 7 4 2 6 9 8 3 9 31 24 6 21 23 13 6 1 36 1 13 21 21 19 9 12 14 13 4 3 2 17 8 17 25 23 12

21 1 10 7 2 13 9 32 19 9 11 5 5 7 12 8 17 39 4 7 8 19 15 10 31 27 11 20 42 44 43 100 27 12 8 10 16 26 22 50 111 77 43

21 5 10 22 2 32 14 9 13 3 6 14 4 5 23 12 2 19 8 13 4 16 4 13 11 18 21 13 18 6 11 36 4 21 5 18 3 17 10 29 33 22

4 2 7 6 4 2 8 7 6 14 3 9 2 15 15 18 6 17 7 16 15 10 21 8 8 16 33 19 11 27 27 32 6 32 1 31 27 31 21 16 22

5 5 1 3 1 2 6 6 2 2 11 9 1 11 14 16 11 6 5 8 9 12 6 9 11 8 13 11 5 1 8 5 5 10 5 5 2 6 3 3 1

110 20 77 47 63 13 76 82 76 88 56 52 59 59 26 73 135 160 134 102 109 123 150 150 66 202 99 142 216 185 171 149 229 233 88 145 57 152 130 179 134 328 232 195

147

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 1839 1840 1841 1842 1843 1844 1845 1846 1847 1848 1849 1850 Öszszese n

72 100 74 120 59 79 68 99 106 38 42 37 3205

47 53 22 38 27 56 52 17 85 33 10 12 1413

26 19 17 25 10 22 20 69 36 36 11 7 915

112 42 40 38 32 45 23 27 95 38 17 41 1869

17 13 17 4 17 17 9 19 37 11 1 1 884

11 18 23 13 15 19 9 29 20 40 16 8 870

1 1 3 3 2 7 1 6 7 4 3 15 455

286 246 196 241 162 245 182 266 386 200 100 121 9612

2. sz. melléklet Nemes jogállású vádlottak száma 1780-1850 1780-1789 1790-1799 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 1850összesen

4 12 27 117 196 309 380 14 1059

A rabok kihallgatásáról készült jegyzőkönyvekbe csak 1780-tól vezették be a személyi adatok közé a nemesi jogállást.

II. A BÖRTÖNRENDSZER KIALAKULÁSA A HAJDÚVÁROSOKBAN. I. rész NAGY SÁNDOR ÉS A KERÜLETBEN. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 109

Recommend Documents